Román parlamenti küldöttség az Orosz Föderáció bukaresti nagykövetségén felhívást nyújtott át. A felhívásban kérik Jelcin elnök közbenjárását a Tiraszpolban fogva tartott hat moldovai polgár ügyében. A küldöttséget fogadó követségi tanácsos közölte, a felhívást továbbadják, de Oroszország elismeri a Moldovai Köztársaság függetlenségét, így nem avatkozhat be belügyeibe. /Nem avatkozik a belügyekbe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29-30./

Bukarestben jún. 11-én tiltakozó tüntetést rendeztek a Moldovai Köztársaság Dnyeszteren túli területén, Tiraszpolban bíróság elé állított, terrorizmussal vádolt moldovai románok mellett. A román kormány és a parlament számtalan tiltakozást intéztek, a per beszüntetését követelve, elsősorban az Orosz Föderáció hatóságaihoz. - Az orosz külügyminisztériumi források oroszellenes kampány szervezésével vádolták Romániát. A román külügyminisztérium szóvivője hivatalosan visszautasította a nem hivatalos vádakat. /Román-orosz feszültség. = Új Magyarország, jún. 12./

"Az RMDSZ Maros megyei elnöksége nyilatkozatában állást foglalt Cseresznyés Pál ítélete kapcsán a marosvásárhelyi, oroszhegyi, zetelaki magyarok elleni koncepciós perben. Cseresznyés Pál nem ment Görgényhodákra, hanem városában, Marosvásárhelyen védekezett a város támadói ellen. Valakik a városba hozták a fölheccelt, leitatott agresszorokat, a nekivadult falusi tömeeget, legalább ezer embert. Az 1990. márciusi magyarellenes támadás felelőseit nem állították bíróság elé. "A márciusi perek koncepciós voltát éppen az bizonyítja, hogy egyetlen románt sem vontak kérdőre." Amikor Cseresznyés Pált elítélték, "az egész erdélyi magyarságot ítélték el." A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy "miközben Tiraszpolban azért akarnak elítélni embereket, mert románok, közben nálunk hasonlóan járnak el másokkal, mert magyarok." Az RMDSZ a nemzetközi közvéleményhez fordul, az Európa Tanács jogi bizottsága elé terjeszti a koholt ítélet minden dokumentumát. /Nemcsak Marosvásárhely, egész Erdély magyarságát ítélték el! = Népújság (Marosvásárhely), jún. 15./ "

Helsinkiben az EBEÉ-parlament tanácskozásán a Moldovai Köztársaság - Románia támogatásával - felvetette a Dnyeszteren túli terület konfliktushelyzetét, a 14. orosz hadsereg visszavonását és a határozati javaslathoz csatolt dokumentum kérte, hogy a Tiraszpolban bebörtönzött hat román ügyét utalják át a Moldovai Köztársaság hatóságaihoz. /Moldávia az EBEÉ előtt. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 10-11./

Az Evenimentul Zilei beszámolt arról, hogy U. Nicoletoi, a romániai Kommunista Párt képviselője Tiraszpolban találkozott a Dnyeszter menti Kommunista Párt képviselőjével. Közleményükben megerősítették a kommunizmus ügye melletti elkötelezettségüket. Ezzel a romániai Kommunista Párt gyakorlatilag elismerte az önhatalmúan kikiáltott Dnyeszter menti Köztársaságot. /Kommunisták találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./

Andrei Sangheli moldovai kormányfő dec. 1-jén Moszkvában tárgyalt, ahol megállapodott a FÁK-tagállamoknak, köztük Moldovának történő hitel folyósításáról. - Chisinauban eredménytelenül záródtak a tiraszpoliakkal kapcsolatos /orosz közvetítéssel folyó/ tárgyalások, mert a Dnyeszteren túliak nem hajlandók felszámolni önhatalmúlag kikiáltott köztársaságukat. /Eredménytelen chisinaui tárgyalások. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./

"Bukarestben nagy felháborodást keltett, hogy a Moldovai Köztársaságtól elszakadni kívánó Dnyesztermenti Köztársaság bírósága Tiraszpolban gyilkosság vádjával halálra ítélte Ilie Ilascut, négy társát pedig börtönbüntetésre. Mircea Snegur moldovai államelnök is elítélte a "jogi színjátékot", Iliescu elnök pedig a román rádiónak kijelentette: "Felháborodásomat fejezem ki az előre megfontolt gyilkosság miatt, melyet egy anakronisztikus és primitív rezsim készít elő." A szenátus dec. 10-i ülésén határozatban szólította fel a kormányt, hogy indítson diplomáciai offenzívát az elítéltek érdekében. Traian Chebeleu elnöki szóvivő kifejtette, hogy mindezért felelősség hárul az ott állomásozó orosz csapatokra /az orosz 14. hadseregre/. Tiltakozó tüntetés volt Bukarestben az orosz követség előtt. A nagykövet kijelentette, hogy Oroszországnak nincs köze a perhez. /Pesti Hírlap, Új Magyarország, dec. 12./ Iliescu elnök Bill Clinton amerikai és Borisz Jelcin orosz elnökhöz küldött üzenetében kérte, járjanak közben Ilascu és társai ügyében. A román képviselőház és a szenátus nyilatkozata törvénytelennek minősítette az ítéletet, egyben a kormányfők és nemzetközi szervezetek közbenjárását kérték. /Ilascut halálra ítélték. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./"

A bukaresti orosz követség előtti tüntetések miatt dec. 11-én Moszkvában a külügyminisztériumba hívatták a román nagykövetet, mondván, a tüntetések veszélyeztetik a követség tagjainak biztonságát. Orosz részről nehezményezték, hogy Ilies Ilascu halálra ítélése után megszaporodtak az oroszellenes írások a román sajtóban. - Oroszország moldovai nagykövete elmondta, hogy Jelcin elnök a tiraszpoli hatóságokhoz fordult: legyenek jóindulattal az elítéltek iránt. /Bukaresti tüntetés, moszkvai tiltakozás. = Új Magyarország, dec. 13./

Gyulafehérváron tartotta III. országos konferenciáját a Polgári Szövetség /PSZ/, ahol megfogalmazták a Demokratikus Konvencióval kapcsolatos ajánlásaikat, /PSZ-alternatíva. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 14./ egyben dec. 16-ra nagygyűléseket szervez az ország városaiban a tiraszpoli elítéltek érdekében, a PSZ támogatja a Bukaresti Egyetemisták Konvenciójának aláírásgyűjtési akcióját az 1989-es események kivizsgálása ügyében. /Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 16./

Bukarestben folytatódtak a tüntetések az orosz követség épülete előtt. A tüntetők a tiraszpoli Ilascu-perben kimondott ítélet ellen tiltakoztak - oroszellenes jelszavakkal. Az orosz nagykövet tiltakozott a heves tüntetések, a gépkocsik állandó tülkölése ellen a tévében elmondott beszédében. Beszédét elferdítve fordították le, emiatt újból tiltakozott. A tüntetők Bukarestben a Herestrau parkban ledöntötték Lev Tolsztoj, Gorkij és Majakovszkij szobrát. A román-orosz kapcsolatok feszültségét jelzi, hogy Gracsov tábornok, orosz hadügyminiszter elhalasztotta dec. 20-ára tervezett bukaresti látogatását, akkor írták volna alá a román-orosz katonai egyezményt. /Székely László: Mi köze Tolsztojnak Iliascuhoz? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./

Tiraszpolban Mircea Snegur moldovai államfő és Igor Szmirnov, a Dnyeszteren túli terület elnöke aláírta a moldovai és transznisztriai vezetők közös nyilatkozatát. Megegyeztek abban, hogy Transznisztriát különleges státussal kell felruházni. A tárgyaláson jelen volt Oroszország és a FÁK képviselője is. /Új Magyarország, máj. 3./

"Bukarestben dec. 9-én a rendőrök összecsaptak a tüntetőkkel. A diákok a Tiraspolban halálra ítélt Ilie Ilascu mellett tüntettek, majd a moldovai nagykövetség elé vonultak "Besszarábia román föld!", "Le Snegur elnökkel!" jelszavakat skandálva. /Új Magyarország, dec. 10./"

Moldova hajlandó autonóm köztársasági státuszt biztosítani a Dnyeszter menti Köztársaságnak, nyilatkozta szept. 12-én Mircea Snegur moldovai elnök. Szept. 11-én Moldovába érkezett Leonyid Kucsma ukrán államfő megbízottja, Volodimir Furlako, hogy közvetítsen a Chisinau és Tiraszpol közötti viszályban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./

Valerij Lickáj, az ún. Dnyeszter menti Moldovai Köztársaság külügyminisztere a Szabadságnak nyilatkozott a Moldovai Köztársasággal való viszonyukról. Arra a kérdésre, megfelel-e az, hogy Kisinyov autonómiát kínál a Dnyeszter menti területnek, azt válaszolta: az első ilyen dokumentumot most kapták Moldovától, bár már ötödik éve tárgyalnak. Jelenleg öt terv létezik készült a rendezésre: a moldovai, az orosz, az ukrán, az EBESZ és a saját tervük. Kijevben július 16-án Lucinschi-Kucsma-Szmirnov csúcstalálkozóra került sor, és ott született egy dokumentum. Kezdetként ez a dokumentum a közös állam öt ismérvét sorolta fel. A Dnyeszter mentiek két hónapot kaptak arra, hogy tervüket előterjesszék. Szeptemberben konferenciát rendeznek Tiraszpolban, a moldovai, az EBESZ és brüsszeli szakértők részvételével. - Az áram kikapcsolását azzal indokolta, hogy a villamos erőművükhöz orosz földgázt vásárolnak. Moldovának nincs pénze. A románok és az ukránok kikapcsolták az áramot. A Dnyeszter mentiek is ezt tették. Előzőleg január óta öt jegyzőkönyvet írtak alá, ezekben a Moldovai Köztársaság ígérte, hogy fizetni fog, de nem fizetett. - A románok 7 centért adnak a Moldovai Köztársaságnak egy kilowattórát, a Dnyeszter mentiek 3 centért.- A Dnyeszter menti államalakulatot nem zavarja, ha elmarad a nemzetközi elismerése, jelentette ki Lickáj, Tajvan példáját említetve. - A Dnyeszter menti iskolákban a moldovaiak használják a moldovai nyelvet, de cirill írással. /Az autonómia nem rossz szó. Interjú Valerij Lickájjal, az ún. Dnyeszter menti Moldovai Köztársaság külügyminiszterével. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./

"Petru Lucinschi, a Moldovai Köztársaság elnöke kérte a román kormányt, hogy támogassa hazájának a Dnyeszter-melléken állomásozó orosz csapatok kivonására vonatkozó igényét az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) novemberben Isztambulban esedékes csúcstalálkozóján. Petru Lucinschi és Emil Constantinescu román elnök a múlt héten telefonon beszéltek, megvitatták a Chisinau /Kisinyov/ és Tiraspol közötti viszály rendezésének módozatait. A Moldovai Köztársaság területének 12 százalékát kitevő "Dnyeszter menti köztársaság" függetlenségre törekszik a 14. orosz hadsereg oltalmában, ami 1992-ben fegyveres kofliktushoz is vezetett. /A moldovai elnök a román kormány segítségét kéri. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./"

A Nagy Románia Párt Bákó megyei szenátori listáján az első helyen szerepelt, és a szavazási eredmények alapján bekerült a román szenátusba Ilie Ilascu, aki jelenleg a Moldovai Köztársaság parlamenti képviselőjeként Tiraspolban politikai fogoly, terrorizmus vádjával. Ilascunak néhány hónappal a romániai választások előtt ajánlotta fel a PRM, hogy a párt Bákó megyei szenátori listáján indítják. Akkor lemondott moldovai állampolgárságáról, de Petru Lucinschi moldovai államfő egyelőre nem fogadta azt el. Ez a tisztázatlan helyzet nem zavarta az illetékes romániai választási irodát, s bár minden kettős állampolgársággal rendelkező személy jelöltségét elutasították, az Ilascuét nem. Bár a Moldovai Köztársaságban a vártnál jóval kevesebb, alig 1300 román állampolgár szavazott, a PRM nyert Moldovában: a párt több mint 500, a pártelnök Corneliu Vadim Tudor pedig több mint 300 szavazatot kapott. A moldovai elnök szóvivője a PRM előretörését aggasztónak nevezte, mivel "a szélsőségesek hatalomra kerülése egyetlen országban sem szolgálja a kölcsönös megértést és együttműködést". /Külföldi parlamenti képviselő bákói szenátor? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

A szenátus mandátumigazoló bizottsága dec. 13-án igazolta a moldovai-román kettős állampolgárságú Ilie Ilascu mandátumát, noha a román alkotmány tiltja, hogy kettős állampolgárságú személyek képviseleti megbízatáshoz jussanak. Ilascu a tiraspoli börtönben tölti büntetését. Seres Dénes szenátor javasolta, hogy tűzzék napirendre Ilascu esetének megtárgyalását, de a többi pártok elvetették az ötletet, jobbnak látták nem bolygatni az ügyet. /Elfogadták Ilie Ilascu szenátori mandátumát. = RMDSZ Sajtófigyelő, dec. 14. - 48. sz./

"Ilie Ilascu a volt Szovjetunió területén született, nincs romániai lakása, személyi igazolványa, munkahelye. Lemondott moldáviai állampolgárságáról, a lemondást a romániai általános választásokig nem fogadta el Moldávia elnöke. A román állampolgárságot 2000. október 4-én nyerte el. Kincses Előd a jelenlegi Románia területen született, van marosvásárhelyi lakása, román személyi igazolványa, marosvásárhelyi ügyvédi irodája (jogi végzettségét a bukaresti Egyetemen szerezte). A magyar állampolgárságról 2000. október 18-án mondott le. Lemondását 2000. november 6-ig még nem fogadta el Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök. A román külügyminisztérium megtagadta azt, hogy közölje a moldáv hatóságokkal, kik azok a moldáviai állampolgárok, akik megszerezték a román állampolgárságot is. A bukaresti magyar Nagykövetség egy marosvásárhelyi bírónő telefonhívására közölte: Kincses Előd október 18-án lemondott magyar állampolgárságáról, lemondását Mádl Ferenc köztársasági elnök nem fogadta el, tehát Kincses magyar állampolgár (is). (A magyar adatvédelmi törvény szerint személyi adatot csak az érdekelt beleegyezésével lehet kiszolgáltatni, vagy törvényi felhatalmazás - pl. bűncselekmény elkövetése - esetén. Megjegyzem, senki sem kérte az adatszolgáltatásba való beleegyezésemet és bűncselekményt sem követtem el, tehát a Nagykövetség közlése megsértette a magyar adatvédelmi törvényt.) Ilie Ilascu a 90-es évek elején megpróbálta megakadályozni a tiraszpoli terület önállósodását, ezért erőszakos tettektől sem riadt vissza. Jelenleg börtönbüntetését tölti Tiraszpolban, az ún. Dnyeszteren túli területen. Kincses Előd 1990 ″fekete márciusának″ idején megakadályozni próbálta az erőszakos etnikai összetűzéseket, fontos szerepe volt abban, hogy a román támadást követő összecsapások nem terjedtek túl Marosvásárhely határain. A román igazságszolgáltatás öt és fél évi nyomozás után megállapította azt, hogy ártatlan s így hazatérhetett magyarországi száműzetéséből. Ügyvédi hivatását csak magyar állampolgárként gyakorolhatta, ezért, ha megélhetését biztosítani akarta, meg kellett szereznie a magyar állampolgárságot is. Ilie Ilascut a Nagy-Románia Párt szenátori listavezetőnek jelölte Bákó megyében a november 26-i választásokon. A román pártok vezetői kijelentették, hogy kettős állampolgársága ellenére nem fogják megóvni Ilascu jelölését. Ígéretüket betartották, annak kijátszására nem használták fel a körzeti szervezetek vezetőit. Kincses Elődöt az RMDSZ nem jelölte, arra való hivatkozással, hogy kettős állampolgár. Miután független jelöltként indult, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Takács Csaba és a Maros megyei elnök, Kelemen Attila Béla sajtóértekezleten bejelentették, hogy az RMDSZ nem fogja megóvni jelölését. Néhány nap múlva két marosvásárhelyi RMDSZ körzeti vezető (Bálint Ákos és Kádár Zoltán) aláírta az RMDSZ-hű jogász által megszerkesztett óvásokat és a Maros megyei törvényszéken kérték Kincses jelölésének törlését. Deák Gyula, Markó Béla irodavezetője az óvási tárgyalásokon jelen volt... Megszületett tehát a román alkotmányt sértő, Kincses jelölését törlő ítélet. T.i. az Alkotmány csak a köztisztséget betöltő személyeknek írja elő a kizárólagos román állampolgárságot. Kincses akárcsak 1990-ben, amikor a Vatra Romaneasca óvatta meg jelölését, most is törvénytelenség áldozata lett. Ilie Ilascut Bákó megyében szenátornak választották. Ráadásul a szenátusi mandátumigazoló bizottság arra való hivatkozással, hogy a szenátor mandátumát senki sem óvta meg, kettős állampolgársága dacára igazolta azt. Nemzeti ″szolidaritásból″ a román nemzetiségű szenátorok mit sem törődtek az alkotmányos tiltással, s azzal sem, hogy Ilascu esetleges kiszabadítása Vadim népszerűségét növelné. Ilascu legújabb sikere: a strasbourgi Európa Parlament román küldöttségének tagjává választották. A küldöttség másik, illusztris, ″európai″ (?) tagját történetesen Corneliu Vadim Tudornak hívják. Az RMDSZ-vezetők szolidaritása? Hiánycikk. /Kincses Előd: A románok és a magyarok (avagy párhuzamos életrajzok). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./ A szerkesztőség megjegyzést tett a cikk végére. Szerintük magának Kincses Elődnek kellett volna megóvni Ilie Ilascu jelöltségét. -"

"A BASA-press nyilvánosságra hozta annak a nyilatkozatnak a szövegét, amelyet a Moldova Köztársaság elnöke és a szakadár Transznisztria vezetője - Vlagyimir Voronin és Igor Szmirnov - írtak alá ápr. 9-i találkozójukon Tiraszpolban. Eszerint a chisinaui és tiraszpoli hatóságok "elismerik, hogy az Orosz-Fehérorosz Föderációhoz való csatlakozás és az orosz nyelv hivatalossá nyilvánításának lehetőségét elemzik". A közlemény rámutat, hogy "a felek megbeszéléseket folytattak a szakértői szinten tartott tárgyalások újrafelvételéről" és "elismerik a korábban aláírt dokumentumokat". /Moldova csatlakozna az Orosz Föderációhoz. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 12./ "

"Máj. 9-én Ilie Ilascu átvette Nicolae Vacaroiutól a szenátori igazolványt. A szenátus elnöke újságíróknak kijelentette: Ion Iliescu és a román diplomácia további erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy Ilascu három társa is szabadlábra kerüljön. Nicolae Vacaroiu cáfolta Corneliu Vadim Tudor kijelentéseit, miszerint a Román Hírszerző Szolgálat gyakorlatilag "megszöktette" előle a kedden Romániába érkező Ilascut. Iliescu államfő kijelentette: javasolni fogja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak, hogy az Őrző-Védő Szolgálat a továbbiakban is biztosítson állandó védelmet Ilascunak. - Ilacsu Bukarestbe érkezésekor csakis Ion Iliescuval kívánt találkozni, akit "megmentőjének" nevezett. Ilascu nem fogadta el a C. V. Tudor, illetve a párt főtitkára, Gheorghe Funar által felkínált iasi-i, valamint kolozsvári rezidenciákat, hanem a kormány által rendelkezésére bocsátott lakásba költözött. /Ilascu átvette szenátori igazolványát Biztonsági ügynökök vigyáznak a román hazafira. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./ A parlament máj. 9-i ünnepi együttes ülésén felszólalt Ilie Ilascu is, megköszönve a román törvényhozásnak a tiraszpoli nehéz börtönévei alatt tanúsított szolidaritását, és ígérte, mindent tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a Nagy-Románia Párt szenátoraként az ország érdekeit szolgálja. A Szabadság megkérdezte Eckstein-Kovács Péter szenátort, megítélése szerint hogyan fog beilleszkedni Románia és a Prúton túli Moldova újraegyesítéséért küzdő Ilascu egy olyan román törvényhozásban, amely nem engedheti meg magának azt, hogy a határrevízió kérdését napirendre tűzze. A jövő kérdése, hogy Ilie Ilascu végül is hogyan fog beilleszkedni a román parlamentbe, válaszolta. A mostani ülésen a nagy-romániás felszólalók kijelentették: remélik, hogy a jövő évi május 9-i megemlékezésre már Nagy-Románia parlamentjében kerül sor. Eckstein-Kovács Péter az együttes ülésen elhangzott felszólalásában az Ilascu-ügy kapcsán is az európai normák, politikai és erkölcsi elvek asszimilálásának fontosságát hangsúlyozta. Sz. K.: Május 9. üzenete: az európai normák elfogadásának fontossága. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./ Románia soha nem szenvedett hiányt nemzeti hősökben. Találtatott egy ember Moldova Köztársaságban, akit - román szemmel nézve - akár újkori Robin Hoodnak is ki lehet(ett) kiáltani. Ilie Ilascu neve az elfogult nemzetféltőknek, a sovén alakoknak nyolc éven keresztül politikai tőkét jelentett. Vadim Tudor például egyetlen alkalommal sem szalasztotta el világgá kiáltani, mekkora disznóság áldozata a Prúton túli testvére. Egyetlen írott vagy elektronikus sajtótermék sem foglakozik azzal, hogy Ilascut miért ítélték halálra? Ilascu elítélésének indoklása viszonylag egyszerű: csoportot szervezett, és terrorista akciókban vett részt. A világon mindenütt a legnagyobb veszélynek a terrorizmust tartják, jegyezte meg Nánó Csaba. /Nánó Csaba: A nemzeti hős. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./"

"A strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság jún. 5-én kihallgatta Ilie Ilascu nagy-romániás szenátort abban a perben, amelyet a tiraszpoli börtönből nemrég szabadult unionista harcos, és három - jelenleg is fogoly - társa az orosz és a moldovai kormány ellen indított. Mint ismeretes, Ilascuékat Tiraszpolban 1992-ben halálra ítélték, nemzetközi nyomásra azonban ezt életfogytiglani börtönre változtatták. Rövid idővel ezelőtt Vlagyimir Voronyin moldovai elnök személyes közbeavatkozására a tiraszpoli hatóságok Ilascut szabadlábra helyezték. - Ilascu Strasbourgban azzal vádolta az orosz kormányt: Moszkva azért támogatta 1992-ben a tiraszpoli szakadárokat, hogy a független Moldova Köztársaság továbbra is az orosz érdekszférában ragadjon. Az orosz és a moldovai kormányok képviselői ismertették álláspontjukat Ilascuék ügyében, és cáfolták a vádat, miszerint Oroszországot is felelősség terheli az 1992-es Dnyeszteren túli konfliktusban. Az orosz fél kijelentette: Moszkva sem anyagilag, sem fegyverekkel nem támogatta a Dnyeszteren túli szakadárokat. Moldova Köztársaság reprezentánsai pedig szintén "ártatlannak" vallották magukat, a moldovai kormányt ugyanis nem terheli a felelősség a Dnyeszteren túli területen elkövetett atrocitásokért, hiszen gyakorlatilag semmilyen fennhatósága nincs a szakadárok fölött. - Az Európai Emberi Jogi Bíróságnak júl. 5-ig kell döntenie, hogy napirendre tűzi-e az eset megtárgyalását. /Ilie Ilascu Strasbourgban. A szenátor szerint Moszkva pénzelte Tiraszpolt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./"

"A szakadár Dnyeszter menti Moldovai Köztársaság febr. 14-én a szövetségi állam irányába tett első lépésként üdvözölte Vladimir Voronin moldovai elnök indítványát, amelyben széles körű autonómiát kínál a korábban elszakadásra törekvő térségnek. Igor Szmirnov, az önkényesen kikiáltott köztársaság elnöke szerint a kisinyovi kezdeményezést kézzelfogható intézkedéseknek kell követniük. Voronin elnök javaslata szerint a zömében oroszok és ukránok lakta szakadár köztársaság tagállamként ismét egyesülne Moldovával, Kisinyov és Tiraszpol között megosztanák a hatalmat, egységes állampolgárságot, vámrendszert vezetnének be, a föderációnak egyetlen hadserege lenne, és 2004. február 1. előtt népszavazást tartanának a szövetségi alkotmányról, amelyet közösen dolgoznának ki néhány hónapon belül. Az orosz hivatalos nyelv lesz a föderációban, és a Dnyeszter menti Moldovai Köztársaságnak joga lesz elszakadni Moldovától, ha utóbbi egyesülne Romániával. Moldova nagy része Romániához tartozott egészen 1940-ig, amikor a Szovjetunió annektálta, miközben a Dnyeszter vidéke csak Oroszországhoz és a Szovjetunióhoz tartozott. A Dnyeszter menti köztársaság 1991-ben kiáltotta ki függetlenségét, a szakadárok és a kormányerők összecsapásaiban mintegy 1500 ember vesztette életét. A harcok 1992-ben értek véget a Moszkva közvetítésével létrejött fegyverszünettel. Oroszország azóta is nagy létszámú csapatokat és jelentékeny fegyverzetet állomásoztat a Dnyeszter mentén. /Moldova: párbeszéd kezdődhet a szakadárokkal a szövetségi államról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./"

Több tucat diák és tanár zárkózott be egy iskolába Moldova Dnyeszter menti szakadár területen, ahol a helyi orosz hatóságok bezáratják a román nyelven oktató intézményeket. A kapun kívül milicisták őrködnek. Rolf Ekeus, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi biztosa a tiraszpoli iskola bezárását nyelvi tisztogatásnak minősítette. Az EBESZ megfigyelőket küldött Tighinában a helyszínre. Vladimir Voronin moldovai elnök közölte, hogy nem fognak exportengedélyt kiadni Dnyeszter menti vállalatok termékeire. Ezen árucikkek így – származási ország nélkül – nem kerülhetnek ki a külpiacokra. A Dnyeszter menti hatóságok – az orosz és az ukrán mellett – elismerik az általuk moldovainak mondott román nyelvet is hivatalos nyelvként, azonban csak cirill és nem latin betűkkel írva, ahogy azt a bezárásra ítélt iskolákban használták. Az országos átlaggal ellentétben a Dnyeszter mentén az orosz nyelvű lakosok vannak többségben, és a románok kisebbségben. /Patthelyzet a Dnyeszteren túl. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./

Iliescu elnök tűrhetetlennek nevezte, hogy a szomszédos Moldovában a szakadár oroszajkú "Dnyeszteren túli Köztársaság" bezáratott három iskolát, ahol latin betűs írásmóddal tanítják a moldován (román) nyelvet, "A tiraspoli hatóságok képesek törvénytelen akciókra, lábbal tiporva a kisebbségek jogait és a nemzetközi egyezményeket" – tudatta véleményét a román államfő. – Románia minden lehetséges diplomáciai eszközt fel fog használni annak érdekében, hogy folytatódhasson a diákok moldován nyelvű oktatása a Dnyeszteren túli területen, és támogatja Moldovát abban, hogy érvényt szerezzen fennhatóságának a térségben, amely területének részét képezi – hangoztatta a román elnök. /A román elnök tűrhetetlennek nevezte a Dnyeszteren túli iskolabezárásokat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 30./

Bukarest azt fontolgatja, hogy Romániában nyújtanának képzést a Moldova szakadár Dnyeszteren túli területén élő román ajkú diákoknak, miután a nemzetközileg el nem ismert Dnyeszteren túli Köztársaság hatóságai bezáratták a román nyelvű iskolákat, jelentette be Mircea Geoana külügyminiszter, hozzátéve, hogy már folyamatban vannak a konzultációk e tárgykörben a moldovai hatóságokkal. Másfelől a román állam konzultál az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselőivel is, hogy közös álláspontot alakítsanak ki arról, miként lehetne rákényszeríteni a túlnyomórészt orosz nyelvű Dnyeszteren túli terület hatóságait az iskolabezárásokról hozott döntés megmásítására. Románia azt is mérlegeli, hogy a moldovai kormányhoz hasonlóan büntető intézkedéseket vezet be a szakadár terület ellen a román nyelvű iskolák bezárása miatt. Ezek között szerepelhet a tiraspoli állami vezetők nemkívánatos személlyé nyilvánítása és a terület exportjára kirótt korlátozó intézkedések bevezetése. /Román szankciók Tiraspol ellen. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 3./

A romániai tanügyi szakszervezetek több tucat tagja összegyűlt aug. 2-án a bukaresti orosz nagykövetség épülete előtt, hogy felkérje a moszkvai hatóságokat, járjanak közbe a román tannyelvű iskolák bezárása miatt bekövetkezett Dnyeszteren túli válság megoldása érdekében. Az anyanyelvű oktatás tiltása a román tanügyi szakszervezetek megítélése szerint "súlyos precedens egy nép kultúrájának és önazonosságának megsemmisítésére". A tiltakozók felhívással fordultak a külügyminisztériumi, illetve az oktatási tárca vezetőihez, járjanak közben az Európai Uniónál. Az Igor Szmirnov vezette tiraszpoli hatóságok július elsejétől elrendelték a latin betűs írásmódot használó valamennyi iskola bezárását. Transznisztriában összesen nyolc, a chisinaui kormánynak alárendelt román iskola működik, melyekben ötezer gyerek tanul. A transznisztriai hatóságok hat tanintézményről tesznek említést, amelyből kettőt már bezártak. Bukarest azt fontolgatja, hogy Romániában nyújtanának képzést a Dnyeszteren túli területén élő román diákoknak. A román állam konzultál az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselőivel is, hogy közös álláspontot alakítsanak ki. Románia azt is mérlegeli, hogy a moldovai kormányhoz hasonlóan büntető intézkedéseket vezet be a szakadár terület ellen a román nyelvű iskolák bezárása miatt. /Bukaresti tiltakozás a Dnyeszteren túli román iskolabezárások miatt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./

A hatvan évvel ezelőtt ártatlanul elhurcolt orbaiszéki foglyokra emlékezett egy levélíró. Őket Sepsiszentgyörgyre idézték be katonai szemlére, háromnapi élelemmel, majd Földvárra, a hírhedt táborba vitték őket, végül átadták a foglyokat az oroszoknak, azok pedig elvitték őket a Tighina és Tiraszpol közötti haláltáborba.  Orbai járás minden egyes településéről hurcoltak el embereket. Amikor Sepsiszentgyörgyre érkeztek, számuk meghaladta az ötezret. A bátrabbak, fiatalabbak nagy része megszökött. Az idősebbek bíztak őrzőikben, akik hitegették őket a bukaresti tisztázás utáni elbocsátással. 1944 decemberében a magyar elhurcoltakat marhaszállító vagonokba préselték, és hatnapi keserves utazás után a haláltáborba vitték őket. Földváron még 3500 körül volt az orbaiszéki foglyok száma, de odaérkezésükkor nagyobb részük elhalt, vérhas, tífusz, végelgyengülés áldozatai lettek. A haláltáborból az elhurcoltaknak csak 15 százaléka tért haza. A levélíró kérte a települések lelkipásztorait, hogy szept. 30-án húzzák meg a harangokat, áldozzanak egy percet emlékükre. /Vilikó Kálmán, Székelytamásfalva: Ne feledjük az orbaiszéki foglyokat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 24./

Montenegró lakossága feladta a leckét Európának. Amikor a május 21-én megtartott népszavazáson arra szavaztak, hogy Montenegró az 1918 óta fennálló nemzetközi jogi helyzetét rúgja fel, lépjen ki a Szerbiával alkotott államközösségből, és váljon függetlenné, még nem tudták, hogy ez milyen hatást gyakorol majd a kontinens keleti része és a kaukázusi térség szeparatista törekvésű térségeinek lakóira. Vlagyimir Putyin orosz elnök arra figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy a montenegrói függetlenségi népszavazás eredménye, valamint Koszovó esetleges függetlenségének elfogadása rendkívül veszélyes precedenst teremt. Őt „a volt Szovjetunió szeparatista enklávéinak”, Abháziának, Dél-Oszétiának és Transznisztriának a sorsa foglalkoztatja, de ezúttal tovább ment. Felhívta a figyelmet, hogy a crnagorecek önállóságának nemzetközi elismerése az európai földrész nyugati részét is destabilizálhatja, hiszen a montenegrói referendum „katasztrofális következményekkel járhat olyan országokra nézve is, mint Spanyolország, Franciaország vagy Olaszország”. A montenegrói népszavazás utáni napokban az ún. Transznisztriai Moldovai Köztársaság vezetői hasonló referendum kiírását helyezték kilátásba. Igor Szmirnov, a szakadár Dnyeszter-vidéki térség elnöke bejelentette: legkésőbb szeptemberben feltétlenül népszavazást rendeznek a Moldovától való függetlenségről. Ezzel egyidejűleg Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter leszögezte: az orosz katonai jelenlétet a szakadár térségben Moszkva továbbra is fent kívánja tartani. A szeparatista akció miatt Moldova és Transznisztria között 1992-ben kisebb háborús konfliktusra is sor került. A Dnyeszteren túliak az „ott felejtett” 14. szovjet hadsereg pártfogásával győztek, az orosz haderő azóta is a térségben maradt, „vigyázni a szovjet fegyverraktárakra”, amelyek elszállításához több mint kétszáz tehervonatra lenne szükség. Tyiraszpol külön parlamentet és külön kormányt hozott létre, s bár függetlenségét senki nem ismerte el, ma is önálló pénze van. Az Európai Unió és az Egyesült Államok is azt szeretné, ha az oroszok Transznisztriából kivonulnának, s ha a Dnyeszter-melléki térség ugyanolyan széles autonómiát kapna Kisinyovtól, amilyent a moldovai törvényhozás a kilencvenes évek közepén a szintén kiszakadással fenyegető dél-moldovai gagaúzoknak biztosított. /Tibori Szabó Zoltán: A függetlenedés szelleme kísérti Európát. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13., folyt. 14./

Népszavazást tartottak szeptember 17-én a Moldovai Köztársasághoz tartozó Transznisztriában, amelynek során a régió lakosságának döntenie kell, a régió nemzetközi elismertetéséről és az Oroszországhoz való csatlakozásáról, vagy a Moldovai Köztársaságban való megmaradásról. A népszavazás eredményét azonban a moldovai kormány a nemzetközi közösséghez hasonlóan nem ismeri el hivatalosan, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) pedig nem küldött megfigyelőket az eseményre. A tiraszpoli kezdeményezést, Mihai-Razvan Ungureanu román külügyminiszter a Moldovai Köztársaság területi épsége elleni merényletnek nevezte. Transznisztria 1991. szeptember 2-án kiáltotta ki függetlenségét és elszakadását Moldovától, amit az 1991. december 1-jén tartott népszavazás erősített meg. A terület máig hivatalban levő államfőjének Igor Szmirnovot választották meg, az új államot azonban nemzetközileg nem ismerték el. Heves összetűzések robbantak ki a chisinaui kormány és a szakadárok között, a Dnyeszteren túl állomásozó orosz hadsereg megfigyelése alatt. 1992 májusára a konfliktus polgárháborúba torkollott, a halálos áldozatok száma meghaladta az ezret. A béketárgyalások nyomán Chisinau 1992 júniusában széles körű autonómiát biztosított a régiónak, beleértve az orosz nyelv hivatalos nyelvként való elismerését. A Dnyeszter-mellék területi autonómiáját rögzítette az 1994 júliusában elfogadott moldovai alkotmány is. Tiraszpol azonban két egyenrangú államalakulat konföderatív viszonyát szorgalmazta, így a területi épség orosz fegyveres segítséggel történt megőrzését gyorsan követte az állami szuverenitás ismérveinek kinyilvánítása is. /Semmisségre ítélt referendum Transznisztriában. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./

A kalapács nyele – határon túli paradigmák
„Ennyi most a határon túli magyar politika alternatívája szerintem: egyenlő partnerségen alapuló együttműködés a határon túli magyarokkal, vagy pedig keservesen kiküzdött önállóságuk felszámolása, ami viszont előbb-utóbb a széthulláshoz vezet.” Markó Béla írása az Erdélyi Riport 2012/24. számából.
Az idén március 3-án Iaşi-ban (Jászvásáron, ahogy archaikusabb szájtartású kollégáim nyilvánosan emlegetni szokták) sor került az első román–moldáv kormányülésre, amelyen miniszterelnök-helyettesként én is részt vettem. Őszintén szólva, rendkívül kíváncsi voltam, hogy milyen külsőségekkel, milyen retorikával zajlik majd ez a tanácskozás. Ráadásul olyan pikáns tények is fűszerezték az együttlétet, mint az például, hogy mindkét miniszterelnök, Mihai-Răzvan Ungureanu és Vlad Filat is nagyjából egy időben, a kilencvenes években azon a nagy múltú egyetemen végzett, amely ennek az eseménynek helyet adott. Semmiképpen sem mindennapi dolog egy ilyen román–román találkozó. Viharos érzelmekre, sőt, érzelgősségre számíthat az ember, és bár mint mondottam, természetesen nagyon érdekelt, ugyanakkor tartottam is attól, hogy folyik majd mindenütt a ragacsos nemzeti szirup, és előkelő „idegenként”, faarccal kell majd végigszlalomoznom egy szappanopera díszletei között, amíg a végére érünk. Nos, meg fognak lepődni: semmi! Mármint semmi fölösleges szimbolika, semmi könnyes-romantikus egymásra borulás, amit mi, rafinált közép-európai szerepében tetszelgő magyarok olyan könnyedén elhiszünk balkáninak tartott szomszédainkról. Ellenkezőleg, racionális, precíz, célratörő tárgyalásokon vettem részt, ahol nem érzelmekről, hanem közös programokról, nem a véres-verejtékes múltról, hanem a közeljövő stratégiai együttmunkálkodásáról volt szó. Mint akik tudják, mit kell tenniük, ismerik a célt, és biztosak benne, hogy meg fogják valósítani. Ha akadályok merülnek fel, lassabban, hogyha nem, gyorsabban. Óhatatlanul eszembe jutott egy közkeletű román szólásmondás, amelynek talán nem véletlenül nincsen magyar megfelelője: tace şi face. Hevenyészett fordításban: hallgat és csinálja, vagy némileg átigazítva: nem mondja, hanem teszi. Sallangmentesen, a kötelező minimális ceremóniára szorítkozva ment minden. Mintha nem is az a politikai élet lenne, amit a televíziókból ismer a köznapi ember. Csak legutóbb is a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körüli irtózatos hangzavart, az egyik legnagyobb román író, Ion Luca Caragiale vitriolos tollára méltó televíziós vitákat figyelve, egészen más benyomásunk lehet a román politika természetéről. Pedig amit látunk, csak a színház, a cirkusz, amely talán éppen arra jó, hogy elfedje a lényeget. Azt is kénytelen voltam ott Iaşi-ban elképzelni, hogy hasonló helyzetben hogyan viselkednénk mi, és általában is hogyan nézünk ki különböző magyar–magyar találkozókon. Tele vitézkötéssel, pitykével, rovásírással, néha valóságosan is, nem csak képletesen, és közben szentistvánozva, kossuthozva lépten-nyomon. Vérmérséklet kérdése? Dehogy. Mondtam már: céltudatosságé! Ki a jelennek illegeti-billegeti magát, ki a jövőnek él. És attól tartok, ebben az összehasonlításban mi vagyunk az illegetők-billegetők, nálunk a csinnadratta, nálunk az égigérő piros-fehér-zöld zászlók, nálunk van fenn az ernyő, nálunk nincs alatta kas. A románok is bevezették a kettős állampolgárságot, de milyen csendben, mindenféle felhajtás nélkül zajlott és zajlik mindez, és talán: mennyire más okból és célból! Tudom, nem mindenkinek tetszik, amit mondok, de lassan itt lenne az ideje, hogy a lényegében végignosztalgiázott és elhepciáskodott huszadik századi történelmünkből kigyógyuljunk, és tanuljunk valamit a szomszédoktól. Igen, a románoktól és a szlovákoktól is. Amit mi elvesztettünk, ők nyerték meg, hát akkor nem győzöm ismételgetni, hogy meg kellene nézni, miképpen sikerült ez nekik. Nem akarom én most az említett román–moldáv kormányülést rózsaszínűvé édesíteni, hiszen ez a viszony nem volt végig felhőtlen az elmúlt két évtizedben, elég, ha Tiraszpolra és a háttérben dörmögő orosz medvére gondolunk, de mégsem hagyhatok ki még legalább egy fontos, általunk is megszívlelendő konklúziót. Ezúttal a viszony természetéről. Úgy tűnt nekem, és azt hiszem, nem tévedek, hogy a mindenképpen sokkal nagyobb és egyébként is uniós tag Románia képviselői kényesen ügyeltek arra, nehogy éreztessék vélt vagy valós fölényüket Moldáviával szemben. Egyenlő partnerek tárgyaltak egymással a közös asztalnál. És ez a lényeg. Két közelmúltbéli – látszólag nem egyforma súlyú – eseménnyel szeretném érzékeltetni, hogy magyar–magyar viszonylatban ez mennyire nem így van, és hogy éppen ez a határon túli magyarsággal kapcsolatos magyarországi kormánypolitika legfőbb nyavalyája. Nemcsak ma egyébként, hanem változó erővel ugyan, de az 1989 óta eltelt majdnem két és fél évtizedben mindig is jelen volt ez a koncepciós hiba, amely mostanára viszont teljesen általánossá vált, hibából bűnné terebélyesedett. Az egyenlő partnerségre gondolok, illetve az egyenlő partnerség hiányára, más szóval az önállóság kérdésére, és ez jól meglátszott abban, ahogyan a felvidéki magyarság sorsába beleszóltak Magyarországról az utóbbi években, és abban is, ahogyan nagy hirtelen zavarossá, már-már áttekinthetetlenné vált a csángókkal kapcsolatos kormányálláspont. (Apropó: Moldva és Moldávia, ami történelmileg ugyanaz: íme, nekünk is van moldvai – ha nem is moldáviai – gondunk!) Vegyük talán először az utóbbit, a csángó ügyet. Amennyit megértettem a vitákból, ezek arról szólnak, hogy a romániai Moldvában, tehát a csángók szülőföldjén működő, ottani székhellyel bejegyzett Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a pénzügyi támogatást folyósító magyarországi hivatal szerint nem megfelelően bánt a pénzzel, és ez a vád egy adott pillanatban nem is nagyon burkolt tolvajozássá fajult. Sem csángó, sem más hasonló támogatási kérdésekkel már rég nem foglalkozom, nincs módom erről véleményt mondani, de a vehemenciából, ahogyan a csángó gyermekek magyar nyelvtudásának ügyét egy budapesti grémiumra akarják bízni, azt sejtem, hogy itt elsősorban nem hanyag pénzkezelésről lehet szó, mert ha volt ilyen, annak minden bizonnyal másképpen is véget lehetett volna vetni, hanem arról, hogy ki a dudás a csárdában. Megjegyzem, hogy aki a pénzt adja, annak joga van természetesen feltételeket szabni, csakhogy a határon túli magyar ügyekben ez sokkal bonyolultabb: önálló közösségeket akarunk építeni, vagy távirányítóval véljük megoldani a helyzetüket? Azt hiszem, mindenki tudja, mi az én válaszom erre. De úgy látom, a csángóké is ugyanaz. Egyébként szintén nagy tévedés lenne azt hinni, hogy velük Budapesten valakinek azért volt baja, mert túl közel álltak az RMDSZ-hez. Szó sincs erről. Egy időben mi is elkövettük ugyanazt a hibát – bizony a politikusok esze járása eléggé hasonló tud lenni –, irányítgatni próbáltuk őket, amit elég irritáltan utasítottak vissza. A különbség az, hogy nekünk volt annyi eszünk – tapasztalatunk, félelmünk, bölcsességünk? –, hogy rögtön hátrébb léptünk, és partneri viszonyt építettünk ki velük. Az RMDSZ még a kétezres évek első felében elérte, hogy a Csángóföldön számos állami iskolában, állami pénzből magyar nyelvet oktatnak az azt igénylő gyermekeknek. Viszont a csángó vezetőkön múlott, hogy meggyőzzék a szülőket, igényeljék a magyar nyelv tanítását, és míg 2003-ban végül is 19 gyerekkel indult ez a folyamat, ma több mint ezren vannak. Miközben az MCSMSZ ezzel egyidejűleg tovább folytatta magyarországi támogatással az iskolán kívüli magyartanítást számos gyermeknek, és sokszor ugyanaz a tanár mindkét oktatási folyamatban részt vett. De ez csak úgy működött, hogy nekünk magunknak is meg kellett tanulni: a csángók önállóságát, saját döntéseiket tiszteletben kell tartani. Én úgy látom, az egész drámai szembefeszülés Bákó és Budapest között most ugyanerről szól, csak jóval kevesebb empátiával, mint a mi esetünkben. Mintha a mai Budapest nem viselné el maga körül az önállóságot, és mintha ma már azt is jobban tudnák a Duna bal partján, valahol a Margit-híd és Erzsébet-híd között, hogy Külsőrekecsinben, Lészpeden vagy Pusztinán kinek mi fáj. Végül is ez a konfliktus fő oka, emellett persze lehettek és lehetnek mindenféle működtetési anomáliák, de akkor azokat meg kellett volna oldani, nem pedig szétverni a csángók önálló – és mi tagadás, elég törékeny – döntési mechanizmusait. De mit beszélek? Hiszen ez volt a baj az RMDSZ-szel is (és ma is ez). Persze, megkérdezhetné valaki: miért nem jó, ha Budapesten döntenek arról, hogy mi legyen egyik vagy másik határon túli közösséggel? A mindenfajta „érintettség” okán én most egy pillanatra eltekintenék a jelen időtől, és arra biztatnám magunkat, nézzünk vissza a legutóbbi száz esztendő magyar külpolitikájára, amely koronként addig ágaskodott, amíg lerántotta az egész berendezést: néhányszor már ránk dőlt a Kárpát-medence és fél Európa. Mellesleg, ahogy értettem, most már visszatérve a jelen időhöz, a mai magyar külpolitika lényege éppenséggel az önállóság. Akkor viszont mi a gond a határon túli szervezetek önállóságával? Ők sem renitensebbek Budapesttel szemben, mint amilyen renitens éppen Budapest Brüsszel irányában. Quod licet Jovi, non licet bovi? Hagyjuk az analógiákat! S hagyjuk az iróniát is, mert nekünk bizony keserves dolog, hogy Magyarország folyamatosan veszít az 1989–1990 környékén megszerzett presztízséből, hiszen nagy szükségünk lenne erre a tekintélyre. Nem örülhetünk a „segíts magadon, s az Isten is megsegít” sovány vigaszának. Kellene Magyarország segítsége Brüsszelben is, másutt is. Például a kétoldalú kapcsolatokban. Hiszen a szlovákiai példa jól mutatja, hogyan válik szinte kezelhetetlenné a probléma, hogyan lesz egy hatalmas horderejű kérdésre egyedüli válasz az eddig azért ritkán tapasztalt magyar „sumák”. Vagyis: vegyétek fel a magyar állampolgárságot, és tagadjátok le, hogy ne fosszanak meg titeket a szlovák állampolgárságotoktól. Én azt most nem minősítem, hogy milyen súlyos jogsértés, mennyire nem európai eljárás valakit megfosztani az állampolgárságától, ha közben felvesz egy másikat, de ugyancsak nem európai eljárás azzal intézni el az ügyet, hogy: vegyétek fel, és hallgassatok! Nem akarok illetéktelenül belekotyogni egy másik magyar közösség dolgaiba, de úgy gondolom, ez is visszaütött a szlovákiai választásokon. És még valamit fontosnak tartanék hangsúlyozni. Divatos ma liberális oldalról azt bizonygatni, amiben én nem nagyon hiszek, hogy tulajdonképpen a párton belüli magyar–szlovák együttműködés vitte be a Hidat a parlamentbe, és hogy ez a jövő. Jobboldalról egyelőre még nincsen egy hasonlóan egységes és sommás magyarázat, de ott meg részvételi arányokkal, ilyen-olyan százalékokkal dobálóznak, illetve szidják a kettős állampolgársággal megajándékozott választók hálátlanságát. Ezelőtt két évvel magam is őszintén kampányoltam Csáky Páléknak, több kampányrendezvényen is felszólaltam (látható, mekkora eredménnyel), most viszont azt kell mondanom, ebből a történetből senki sem okult igazán. Mert ahogy én látom, nem az a lényeg, hogy etnikailag vegyes pártra adta a magyarok nagyobb része a szavazatát, hanem hogy ezáltal olyan szervezetre voksoltak, amely (kénytelen-kelletlen) önálló maradt, saját politikát folytatott, míg az MKP a parlamenten kívül rekedvén, kétségbeesetten kapaszkodott, amibe tudott, és így kiszolgáltatottá vált. A végeredmény viszont nem egy győzelem (Híd) és vereség (MKP), hanem végül is egy hatalmas közös veszteség: nagyjából feleannyi képviselő, mint amennyi lehetett volna, és minden, ami még ezzel jár. Készséggel elismerem, hogy nem önzetlenül elmélkedem mindezekről a dolgokról. Ősszel Romániában is parlamenti választások lesznek, és itt is gőzerővel folyik a megosztás, működik éjjel-nappal a távirányító. Természetesen csak eddig tart az analógia, minden egyéb másképpen van, az ideológiai különbségek, a szervezetek múltja, jelene, és hátha a jövője is. De ebben az esetben itt is ugyanaz az alapvető dilemma: egyenlő partnerség vagy alárendeltség? És nagyon téved, aki azt hiszi, hogy ez csak a politikusok szánalmas tipródása. Már Kós Károly fölismerte: önálló politika nélkül nincs önálló közösség. Önállóság nélkül viszont éppen az a cél nem fog megvalósulni, amely amúgy ki nem fogy egyesek szájából: a szülőföldjükön megmaradó, a kettős állampolgárságot kivándorlásra fel nem használó erős, távlatos magyar közösségek. Ennyi most a határon túli magyar politika alternatívája szerintem: egyenlő partnerségen alapuló együttműködés a határon túli magyarokkal, vagy pedig keservesen kiküzdött önállóságuk felszámolása, ami viszont előbb-utóbb a széthulláshoz vezet. Ennek az első jelei máris tapasztalhatók egyébként, ha a magyarországi vastüdővel életben tartott határon túli műpártok egyre hangosabb és kétségbeesettebb lélegzetvételét hallgatjuk. Mire jó mindez? Mire volt jó a régebb egyetlen célravezető eszköznek kikiáltott brüsszeli kalapács nyelét rendszeresen és szertartásosan (majdnem azt mondtam, rituálisan, csakhogy ez a kifejezés már foglalt) összemaszatolni? Mint ahogy romániai viszonylatban is egyetlen kalapácsunk van ebben a pillanatban: az RMDSZ. Arról aztán már nem is beszélek, hogy ennek a régebb még Borson túl is jól kézügyben levő nyele hogyan néz ki az utóbbi időben. Moldáv példával kezdtem, azzal fejezem be. Háromévi huzavona után – ott sem fenékig tejfel minden – végre államelnököt választottak a kisinyovi parlamentben. Az új államfő, Nicolae Timofti mondott egy olyasmit, azt sem tudom, az ő leleménye-e, de fontos üzenet: „a nagy országok nagypolitikát csinálnak, a kis országok arra vannak ítélve, hogy okos politikát műveljenek.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)