Két év alatt három millió euróval gyarapodott Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének a vagyona – írta a Transindex hírportál összehasonlítva az MPP elnök 2006-os és az idei vagyonnyilatkozatát. A dokumentum nyilvános, Szász a Hargita megyei tanácselnöki tisztségre való jelentkezéskor adta le azt, de a nyilatkozat nem érhető el a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal honlapján. Szász Jenő egy-egy csíkszeredai és székelyudvarhelyi telekkel gazdagodott, amit feleségével együtt fele-fele arányban birtokol. Az MPP szerint a Transindex „folytatja azt a lejárató hadjáratot, amelyet az RMDSZ évek óta művel politikai versenytársának vezetőjével szemben”, majd arra kéri a portált, hogy amennyiben az MPP elnökére vagy bármely más tisztségviselőjére nézve terhelő adójogi vonatkozású adatok birtokában van, forduljon a nyomozó hatósághoz. /Mennyivel gyarapodott Szász vagyona? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./ Az MPP sajtóirodája szerint a Transindex portál feltételezésekre és vélelmekre alapozva folytat lejárató hadjáratot. A portál Kelemen Hunornak, az RMDSZ ügyvezető elnökének az érdekeltségi körébe tartozik, és a közelmúltban Gyurcsány Ferenctől kapott Szabad Sajtó díjat. Nyolc telekkel és egy házzal gazdagodott 2004 óta Borboly Csaba is, aki az RMDSZ színeiben pályázik a Hargita megyei tanácselnöki tisztségre. Borboly a családtagjaitól vásárolt, illetve kapott adományként tekerőpataki, tordátfalvi és bencédi föld- és erdőterületeket. Ezek összterülete meghaladja a 13 hektárt, 2007-ben vásárolt ugyanakkor negyedhektáros csíkszeredai belterületet. Édesapja 2004-ben egy 55 négyzetméteres tekerőpataki lakóházat is adományozott a politikusnak, akinek a bankbetétjei mintegy tízezer euróra rúgnak. /Gazda Árpád: Gazdagodó politikusok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 23./

Új kiadvány látott napvilágot, megjelent Gyergyóújfalu önkormányzatának lapja, a Barázda közéleti és kulturális folyóirat első lapszáma. Tucatnyi községlakó alapos munkáját tükrözi a kiadvány. Információt közöl a megvalósításokról, tervekről, beszámol arról, mi történt és mit terveznek a községhez tartozó Kilyénfalván, Tekerőpatakon, Libánban, Szenétén és a községközpontban, Újfaluban. /Balázs Katalin: Újfalu barázdája. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 23./

A jubileumi összejövetelen már az első öt évét tükröző kötettel is meglephette vendégeit, barátait a gyergyóalfalui Vadárvácska alkotótábor, házigazdája, Gál Mihály kezdeményezésére. A csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó elegáns albuma példás összefogás eredményeként népszerűsíti a tábort. Az előtanulmány szerzője, Nagy Miklós Kund, az alkotótábor két művészeti vezetője, Márton Árpád és Balázs József festőművész és a kötetben megszólal Banner Zoltán művészettörténész. Ritkán látható ilyen egységesen magas nívójú alkotótábori tárlat, mint ez a mostani. A tábornak köszönhetően Alfaluban, Borzonton már több köztéri szobor áll, most tágítják a kört, és a Gyergyói-medencében elterülő kisrégió számára készülnek egy közös monumentális kompozíciót megvalósítani. Ősi népszokáshoz, a húsvéti határkerüléshez kapcsolódik. Vallási jellegű a tradíció, a Gyergyóalfalu, Csomafalva, Gyergyóújfalu, Kilyénfalva, Tekerőpatak, Gyergyószentmiklós térségben található az a „senkiföldje”, ahova az elődeik szokása szerint a helységek lakói kivonulnak. Ide helyezik majd el a feltámadás, megmaradás jelképeként kőbe, bronzba álmodott hatalmas emlékművet, amely az egyes települések sajátos szimbólumait, védőszentjeit, történelmi egyházi alakjait mutatja föl. Legközelebb a kézdivásárhelyi szobrászművész, Vetró András Szent István bronzba öntött arcmását avatják fel a borzonti templom udvarán. /N. M. K. : Vadárvácska ötödször. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 8./

Jó volt a hangulat a Gyergyószentmiklósi Városnapok ünnepségsorozatán. Az egyik legnagyobb látogatottságot eredményezte Bajna György író, újságíró az Utcáim című kötetének bemutatója. A kötet Gyergyószentmiklós útjainak, utcáinak fejlődését kísérte nyomon. Sikeres volt a nemrégiben megalakult Gyergyói Fotóklub 12 fotósának közös kiállítása a Tarisznyás Márton Múzeumban, a tárlatot Ábrahám Imre, a Gyergyói Kisújság főszerkesztője nyitotta meg. Szintén nagy érdeklődés övezte a Bernád Rita, a Szent Miklós Plébánia levéltárosa által bemutatott római katolikus levéltári dokumentumokat. Pro Urbe díjjal jutalmazták Kolumbán Istvánt, a Tekerőpataki Fúvószenekar vezetőjét és karmesterét. Oklevelet kapott az Ipartestület Férfikórusa, a Szent Miklós Kamarakórus, a Figura Stúdó Színház, a Krigel Sportklub és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete. /Csibi Márti: Mikulás-ünnep Gyergyóban. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./

Borszéki vendégek
A Salamon Ernő Irodalmi Kör meghívottjai a borszéki Kamenitzky Antal, kétkötetes költő és Farkas Aladár, a Gyergyói-medence több helységének (Gyergyótölgyes, Borszék, Tekerőpatak) monográfiái és más helytörténeti jellegű tanulmányok szerzője.
Az ülés május 20-án, kedden este 7 órától kezdődik Leo művészbárjában, a gyergyószentmiklósi Művelődési Ház kávézójában.
irodalmikor.wordpress.com

Kétezer árva atyja
Fáradhatatlanul úton van, akár az árvák utazó nagykövetének is nevezhetnénk. Erdély 62 településén már csaknem kétezer-kétszáz gyermek gyarapítja az általa létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány népes családját. Előadásaiból, beszélgetőkönyveiből egyre többen merítenek erőt. Böjte Csaba ferences szerzetest a minap Ezüstfenyő Díjjal jutalmazták.
Olyan a remény az ember számára, mint járműnek az üzemanyag, mint puskának a puskapor. Merjünk csak beletaposni a gázpedálba! Mit sem érünk vele, ha csak duzzogunk tehetetlenül és sértetten a sarokban, csordultig telve az önsajnálattal – ezekkel a hasonlatokkal biztatja a máriabesnyői lelkigyakorlat résztvevőit Böjte Csaba atya az ő magával ragadó stílusában, mikor megérkezem. Pedig ha valakinek, neki aztán oka lett volna orrolnia a sorsra, hiszen az édesapját – akit nem másért, mint egy politikai célzatú verséért börtönöztek be – már ötesztendős korában elvesztette, emléket is alig őriz róla. Korán megtapasztalta viszont a kemény mezei munkát, igaz, utána fürdéssel kárpótolta magát a hűvös patakban. Panaszkodásra ma sem fecsérli az időt Csaba testvér, ahogy Erdély-szerte nevezik. Olyan iramban járja az útját és teszi a jót, hogy bízvást hihetjük, a rossz előbb-utóbb lemarad mögüle.
– Miért éppen arra tette fel az életét, hogy a gyerekeken segítsen? – faggatom egy csendes sarokban a lelkigyakorlat szünetében az atyát, aki idén kiérdemelte az egyik legrangosabb állami kitüntetést. – Szívfacsaró dolog, hogy megszületik egy ép, egészséges gyermek, s mivel nem foglalkoznak vele, értelmi, lelki fogyatékos lesz. Ám őt még lehet menteni, ha szépen felneveljük, bármi válhat belőle. Mi lehetne nagyobb érték a gyermeknél, amikor a társadalmunk öregszik, és a népünk legnagyobb csatáját a demográfiai síkon vívja?!
– Manapság egyre nehezebben házasodnak és alapítanak családot a fiatalok. Mi lehet ennek az oka? – A régi idők embere tudta, hogy sokat kell bajlódni addig, amíg egy kapirgáló kis-csirkéből kifejlődik a húslevesbe való tyúk. Ma viszont megszoktuk, hogy az ételt is készen kapjuk, csupán a celofánt kell letépni róla. Sok fiú csak óvatosan kerülgeti a lányokat, tétovázik, húzza az időt. Pedig annak a férfinak úgy kéne jönnie, mint a sas, amelyik lecsap, és már viszi is. Némelyik legény azt se tudja, hogy abból a pattanásos csitriből hogyan szeresse ki az asszonyt, aki aztán boldogan gyereket szül neki, hiszen titokban minden nő erre vágyik. Volt egy fiatalember, aki hosszú évek óta udvarolgatott, de mégsem tudta elszánni magát. Mondtam neki, először is igyon néhány korty bort bátorításul, aztán lépjen a tettek mezejére. A fiú elment, az egész havi fizetéséből rózsákat vett, és végre megkérte a lányt. Ma öt gyerekük van, és gyönyörű szép családjuk. – Aki ilyen remek, életrevaló tanácsokat tud adni, csoda, hogy maga nem nősült meg. – Ha magam családot alapítottam volna, akkor most volna hat-hét gyerekem. Így viszont van kétezernél is több. – Mekkora nyomorúságból jönnek, és mivé válnak azok az árvák, akik Dévára és más otthonaikba kerülnek, majd később kiröppennek onnan? – Akadt olyan lánykánk, akinek az apja meghalt, az édesanyja pedig a sok családi cirkusz miatt öngyilkos lett. Egy állami árvaházból hoztuk ki, ahol slaggal mosták le, az volt számára a tisztálkodás. Elfelejtett magyarul, újra kellett tanulnia az anyanyelvét, mikor hozzánk került. Aztán olyan szorgalmasan behozta a lemaradását, hogy szépen leérettségizett, majd történelem–levéltár szakon elvégezte az egyetemet, és most azzal bíztuk meg, hogy a már elhunyt ferences atyák hagyatékát gondozza. Istennek legyen hála, most már mintegy húsz esztendeje dolgozunk az alapítvánnyal. Legalább húszan vannak olyanok, akik óvodától az iskoláig nálunk jártak, majd egyetemet vagy főiskolát végeztek, és mára munkatársaink lettek. – Szomorú történeteket hallunk a volt állami gondozottakról, akiknek kisiklik az életük. Mi a titka, hogy ne így legyen? – Megesett, hogy egy hat-nyolc éves fiú úgy járkált az erdő szélén, mint Maugli, senki sem törődött vele, míg hozzánk nem került. Volt, hogy az anya a kutyáknak kitett ételből szerzett a kicsiknek, és még ágyuk se volt, úgy húzták meg magukat, mint a kóbor állatok. S lám, szeretettel, jósággal, némi gondoskodással milyen szépen fel tudnak nőni ők is. Amikor odajönnek hozzám ezek a kölykök, először koldulnak, és azt nézik sunyin, hogy mit csenhetnének el. Amikor hazaviszem őket, talán még kicsit büdösek is. Aztán elmennek mosdani, és mikor kijönnek tisztán, megfésülve, már egészen máshogy néznek ki. Ám ami a legfontosabb: a szeretetre szeretettel válaszolnak. – Kétféle gyermekvédelmi tevékenységbe fogott az alapítványuk, a gyerekotthonok mellett napköziket is nyitottak. Nemrég például Tekerőpatakon nyílt egy. Ez a helység arról hírhedt, hogy innen jött az a fiú, aki egyszer Pesten megszurkált valakit. – Ha a szülő beteg vagy más okból nem képes leülni a gyerekkel tanulni, az ő lelki, szellemi nevelését vállalni, akkor ezt részben átvállaljuk tőle. A diákok általában déltől este hatig-hétig vannak nálunk, és nemcsak a leckét írják meg, de megtanítjuk őket a háztartási teendőkre is, főzni, tisztán tartani a ruhát. Ezt a napközit nem úgy kell elképzelni, mint egy intézményt, hanem mint egy rendes falusi házat, ahol van konyha, ebédlő, kis kert. Az esetek nyolcvan százalékában ezzel sikerül megtámogatni a családot, és megelőzhetjük, hogy állami gondozásba kerüljön a gyermek. Mivel sokan kértek és biztattak, ezt a napközis rendszert Magyarországon is tervezzük elterjeszteni. – Azon erdélyi falvak és városok közt, ahol gyermekvédelmi központokat alapítottak, vannak szimbolikus értékű helyek. Szovátán például épp nagypéntekre virradóra égett le néhány éve a csaknem elkészült ház. Hogy tette túl magát az efféle kudarcokon? – Emlékszem, ott álltam a lobogó épület előtt, és éreztem, hogy milyen kicsi vagyok, milyen gyarló. Vádoltam magam, hogy hiába bíztak rám egy ilyen értéket, mégsem tudtam megvédeni. Óhatatlanul is az merült fel bennem, hogy nem vagyok sem képes, sem méltó arra, hogy egy ekkora feladatot megoldjak. Ám hirtelen belém nyilallt, hogy a gonosz lélek pont azt szeretné, hogy dobjam be a törülközőt. Lenyúltam, és egy marék parazsat a tenyerembe szorítottam. Mondtam magamban egy cifrát, és megfogadtam, hogy azért sem adom fel a harcot, hanem megpróbálom újraépíteni ezt a magtárból lett gyermekotthont. Néha nem könnyű újrakezdeni, de a kudarcainkból erőt kell merítsünk. Aki nem hiszi, hogy az emberek jók, álljon neki valami jót csinálni, és meglátja, mennyien köré sereglenek. – Csaba testvér bölcs beszélgetőkönyveit egymás kezéből kapkodják ki az olvasók. Meglepő ez egy kiábrándult világban! – Egyre többen éheznek a lelki értékekre, lassan megcsömörlenek a limlomok utáni hajhászástól. Sajnos a mai lomtalanító világban egymást is lomnak nézve könnyen kidobjuk a másikat életünk ajtaján. Pedig tanulhatnánk az okos szerkentyűktől. A kocsink műholdas készüléke, a GPS sose zsémbel velünk, ha véletlenül rossz irányba fordulunk. A gép azt ismételgeti csak, hogy újratervezés. Egy feleség is többre menne vele, ha nem veszekedne, nem zsörtölődne, amikor a párja elvéti az utat az életben. Hanem újra bizalmat adna neki, és csendesen annyit mondana: Kicsi szívem, újratervezés… – Hogyan készül a közelgő ünnepre? – Hiszem azt, hogy nem csak én rakok Déván a gyermekeim karácsonyfája alá ajándékokat. Az idei év elhozta a határon túli magyaroknak, hogy kérhetik a kettős állampolgárságot. Bízom abban, hogy 2011-re a Jóisten újabb ajándékokat készít népünk, nemzetünk számára is, és én alig várom, hogy kibontsam ezeket a csomagokat. Az ünnepnek nem a vásárlási lázról kellene szólnia, hiszen Jézus Krisztus is üres kézzel jött közénk. Nem hozott semmiféle mennyei kütyüt. Önmaga volt az ajándék. Az volna jó, ha mi magunk tudnánk egymás számára áldás, ajándék, simogatás lenni. Palágyi Edit
szabadfold.hu, Erdély.ma

Frunda György, avagy a hazug ember és a sánta kutya meséje
A Krónika napilap pénteki lapszámában idézte Frunda Györgyöt. Már a cím is megtévesztő, hiszen e szerint az a személy nyilatkozik a kormányzatban való részvétel mellett, aki az utóbbi RMDSZ-es kormányban való részvétel idején mindig a kormányzati szerepvállalás ellen agitált rendületlenül – főleg a román sajtóban.
Most – a divatnak megfelelően – támadásba lendült az Erdélyi Magyar Néppárt által óhajtott föderalizmus ellen, és ezt szembeállítja az RMDSZ által „felvállalt”, úgynevezett „helyi és területi autonómiával.” Az RMDSZ örökéletű szenátora, elfelejtette azt, hogy 79 becsületes magyar ember, képviselőjelölt, már felesküdött az autonómiára. (Történt ez a János Zsigmond unitárius kollégiumban.)
Frunda nyilatkozatában olvashatjuk: „A szövetség szenátora emlékeztet az autonómia törvénytervezetére, amit nemrég visszautasított a felsőház. Szerinte azt a 2008-as választásokat megelőzően az RMDSZ két politikusa, Garda Dezső és Sógor Csaba konkrét kampánycélokkal nyújtotta be, s a szövetségnek egy különálló törvénytervezete van az autonóm régiókról.” – nos ez egyszerűen valótlanság.
Nagyon tisztelt szenátor úr! A Székely Nemzeti Tanács autonómia törvényét – melyet a 2004– 2008-as törvényhozási ciklusban sajnos csak ketten, Sógor Csaba és én vállaltuk fel – már csak azért sem nyújthattuk be kampánycéllal, mivel azt 2005 nyarán tettük le a képviselőház állandó bizottságához, nem pedig 2008-as választásokat megelőzően. Én meggyőződésből és népem iránti elkötelezettségből vállaltam tettemet és annak következményeit. Tudom, hogy ezért és a korrupció elleni elkötelezettségemért állítottak félre a politikai életből.
Azért hogy megszabaduljanak tőlem, megszüntették az RMDSZ területi szintjén a nép általi előválasztásokat 2008-tól, Gyergyó körzetét pedig három képviselői körzetbe osztották: Gyergyóújfalut, Gyergyócsomafalvát, Gyergyókilyénfalvát, Gyergyótekerőpatakot és Marosfőt a felcsíki képviselői körzethez csatolták, Ditrót és Borszéket a maroshévízi képviselői körzethez, míg Gyergyószentmiklóst, Gyergyóalfalut, Gyergyószárhegyet és Gyergyóremetét a Sóvidékhez és Székelykeresztúr környékéhez. Mindezt csak azért, hogy megszabadulhassanak tőlem. A félreállításomra tett erőfeszítések tehát sikerrel végződtek.
Most, négy év múlva csodálkozva tapasztalom, hogy Önnek (vagy Önöknek) a fő politikai ellenfele ebben a kampányban továbbra is én vagyok, aki visszavonultam a politikából. Ha azonban személyem volna Frunda úr vagy mások kampányának az egyik fő célpontja, állok elébe. Nyilvánossá tehetem egyeseknek a gyergyószentmiklósi fafeldolgozó vállalat privatizációja alkalmával történt, sajátos lépéseit, dokumentumokat közölhetek egyes magas rangú tisztségviselőknek a befolyásukkal való visszaéléséről, de ha gondolják, a korrupciós ügyek általam feltárt a sokaságának közlésére is vállalkozhatom.
Bár nem értek egyet az RMDSZ politikájával, mégsem szeretnék részt venni a magyarság megosztásában. Kérem, hagyják meg nekem azt a lehetőséget, hogy ne kelljen támadjam a magyarság ún. „érdekszövetségét”. Ne kényszerítsenek arra, hogy kiteregessek bizonyos korrupciós ügyeket. Én azt hittem, megelégszenek a félreállításommal. Úgy tűnik, Frunda György szenátor úr nem így gondolkozik. Az azonban mégis csak sok, hogy megrágalmazásom érdekében összetéveszti a 2005-ös esztendőt 2008-cal. 
Garda Dezső
Krónika (Kolozsvár)

Szentmisét tartottak Dani Gergely plébános emlékére Gyimesbükkön
Halálának 30. évfordulóján Dani Gergely esperes-plébánosra emlékeztek kedden Gyimesbükkön. Az 1983 januárjában az oltárnál, misézés közben elhunyt pap szolgálati idejében épült a Bákó megyéhez csatolt település impozáns temploma.
A település legrégebbi, kontumáci temploma már a 20. század elején kicsinek bizonyult, egy új templom építésének gondolata az első világháború előtt, Boér János plébános idejében vetődött fel. Telket vásároltak, pénz gyűjtöttek, de előbb a világháború, majd a trianoni békediktátum hiúsította meg a terveket.
Évtizedes erőfeszítések
A templom alapkő-letételi ünnepségét György Lajos plébános idejében, 1929 májusában tartották, elkészült az alap, de az 1930-as évek gazdasági válsága, a második világháború, majd a kommunista rendszer lehetetlenné tette a templom felépítését. 1972-ben érkezett Dani Gergely plébános Gyimesbükkre.
A hitében rendíthetetlen, elképzeléseiben megakadályozhatatlan, a második világháborút a fronton végigharcoló, később teológiára jelentkező Dani Gergely minden akadályt legyőzve Bukarestben kiharcolta a templomépítési engedélyt, majd a hívek pénzadományaira, több ezer óra önkéntes munkájára támaszkodva sok más adakozó segítségével 1972–1977 között felépült a jelenlegi plébániatemplom. A templomot 1977. október 17-én Jakab Antal püspök szentelte fel, búcsúünnepe úrnapján van.
Lelkeket is épített
Az istenháza kedden zsúfolásig megtelt, amikor Salamon József plébános kezdeményezésére Dani Gergelyre emlékeztek, az általa épített templom bejáratához emléktáblát helyeztek el. A megemlékező szentmisét Berszán Lajos kanonok mutatta be, aki ünnepi beszédében a Dani Gergellyel kapcsolatos személyes élményeit elevenítette fel, hangsúlyozva a kommunista hatóságok által rengeteget zaklatott pap nemcsak templomot, hanem lelkeket építő erényeit. Berszán atya szerint azokban az években: „Isten egy igazi pásztort adott a gyimesbükki népnek”.
A lemhényi Dani családban 20 gyermek született, közülük 15-en érték meg a felnőttkort, és szinte kivétel nélkül minden gyerek legalább a középiskolát elvégezte, ketten közülük a papi pályát választották. Az ünnepség végén a 19. gyermekként született Dani Ilonka medgyesi nyugalmazott tanítónő emlékezett bátyjára. Ezt követően Pakó Benedek atya, volt szépvízi plébános Dani Gergellyel kapcsolatos személyes élményeit hallgathatták meg az emlékezők, majd Deáky András nyugalmazott gyimesbükki iskolaigazgató és Antal Etelka, a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola igazgatónője méltatta az anyanyelvért és a magyarságért harcoló, a magyar nyelvű oktatásért kiálló Dani Gergelyt.
Az évfordulóra Salamon József plébános egy kis emlékkönyvet adott ki Dani Gergely az Isten és a gyimesbükkiek szívében címmel. Salamon atya ebből az alkalomból ugyanakkor arra kérte híveit, imádkozzanak az éppen a megemlékezés napján 80. életévét töltő Lukácsovits Magdolna festőművészért. A Németországban élő művésznőt kérte fel annak idején Dani a gyimesbükki templom falfestményeinek elkészítésére. (Dani Gergely esperes-plébános 1919. június 19-én született a felsőháromszéki Lemhényben. Középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban végezte, majd Brassóban érettségizett. A záróvizsga után behívót kapott, nem sokkal később kitört a második világháború.
A második világégést katonatisztként élte végig a fronton, testileg-lelkileg segítette a sebesülteket, és azt mesélte, hogy az egyik ütközet alkalmával, a lövészárokban fogadta meg, hogy ha a jó Isten hazasegíti, akkor beiratkozik a teológiára. 1952-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Gyimesbükkre való kihelyezése előtt Kovásznán, Csernátonban, Gyergyószentmiklosón és Tekerőpatakon volt plébános. 1983. január 5-én hajnalban, mise alatt, a szentlecke felolvasása közben esett össze és halt meg. A vezetésével épített templom mellé temették el.)
Dobos László
Krónika (Kolozsvár),

Tekerőpatak: öt nemzetiség, öt népviselet
Falujukban élő nemzetiségek népviseletével ismerkedtek a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola diákjai csütörtökön; a székely, csángó, román, cigány és sváb hagyományos ruházkodás darabjait a településen élők mutatták be nekik.
„Többek leszünk, ha megismerjük egymás nyelvét, kultúráját, mindenkinek tudnia kell, hogy kikkel él együtt, ugyanakkor ismernünk kell saját gyökereinket, saját kultúránkat” – szólt a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola diákjaihoz a multikultúrának kijelölt iskolai napon, csütörtökön Kolumbán Csaba, az iskola tanára. Tekerőpatakon több nemzetiség él együtt, ezúttal a népviseletek bemutatásán keresztül próbált rávilágítani a nemzetiségek közötti hasonlóságokra és különbségekre az iskola pedagógusközössége.
Székely népviselet
Bár a diákokból álló hallgatóság nagy része székely ruhát viselt, mindegyikük számára nyújtott valami újat Kolumbán Csilla és Kolumbán Csaba székely népviseletről szóló bemutatója. Megtudhatták, hogy az öltözet vidékenként változó, s hogy a női ruha anyagának színösszeállításából, a férfiak harisnyájának zsinórozásából régen következtetni lehetett viselőjének családi, társadalmi helyzetére, rangjára, módjára. A székely női viselet legfőbb darabja a színes csíkozású, háziszőttes anyagból készült rokolya és a mellény, a szintén házi megmunkálású alsószoknyák, az ing és a kötény. A rajta lévő, kilyénfalvi viseletet ismertetve Kolumbán Csilla elmondta, a sötétkék-fekete csíkozású öltözetet gyász vagy nagyböjt idején hordták a régiek, a fekete a gyász, a sötétkék Szűz Mária színe. Csizma, harisnya, ing, mellény, kalap – a székely férfiviselet darabjai is házilag készültek régen. Az ing len- vagy kendervászonból, a harisnyának nevezett nadrág pedig gyapjúszövetből készült. A harisnyát zsinórozással vagy a vitézkötéssel díszítették. A viselet az egyén számára előírt viselkedésformát is jelentette; ezért régen nagyon figyeltek arra, hogy ezt semmilyen formában ne hágják át. Nem megfelelő viselet hordása esetén a bicskabíró büntetésére lehetett számítani: mielőtt a lányok vagy asszonyok bementek a templomba, a bicskabíró egyet hasított a rokolyájukba, és az használhatatlanná vált. A férfiakat is megszégyenítette a bicskabíró, ha eltúlozták vagy más díszítésű harisnyát vettek fel, mint ami illett hozzájuk– mondta Kolumbán Csilla.
Cigány népviselet
A kislány Gábor Mária és a kétgyerekes anya, Gábor Mária mutatta be a cigány népviseletet. Az asszonyság volt a beszédesebb, tőle tudjuk, hogy a férfi szövetnadrágot visel, ha megnősül, kalap jár a fejére. A lányok, asszonyok ruházata cifrább, van belőle ünnepi és hétköznapi. Nem készen vásárolják, egy tekerőpataki varrónő rakja le, egy szoknyába akár tíz méter anyag is kerülhet, a köténybe kettő. Amíg leányok, hajadonfőtt járnak, hajukba belefonják a piros szalagot. Amint férjhez megy a nő, kendő kerül a fejére, haját felkontyolják. „Nem szégyelljük, hogy cigány népek vagyunk. Pérásban lakunk, két gyermekem van, ebben a jó világban nem is kell több. Kereskedők vagyunk, mi csak az árulással foglalkozunk, azt szeretnénk, ha a gyermekeink tanulnának, hogy munkájuk, jobb életük legyen” – mondta Gábor Mária, aki nem járt iskolába. Nagyobbik fia hetedikes, számára már a leány le van foglalva Radnóton, összeházasodnak majd. „Jó nemzetből való a leány, béváló nekünk. Rokon, s mi a rokonságból nem szeretnénk kimenni, más nemzetségbe kerülni. Kereskedő az apja s az anyja, s mikor a lakodalom lesz, négy napig is mulatunk” – mondja büszkén az asszony, majd hozzáteszi, hogy a mulatság körül még vannak kérdések, szombatosok lettek, alkoholt nem ihatnak, lehet, szombaton nem is kezdhetik a lakodalmat.
Román népviselet
A Neamţ megyei román női viselet egyik tartozéka az alsószoknya szerepét ellátó pendely, ezt és a rövid inget egy széles övvel rögzítik derekukhoz a nők. A széles övre egy keskenyebb, bernyócnak nevezett pánt is kerül, ezzel a katrincának nevezett szoknyát fogatják a derekukhoz. A sűrű mintákkal díszített ingre gazdagon kivarrt bundás mellényt öltenek, fejükre kendőt tesznek. Régen bocskort viseltek a nők és a férfiak is, ezt manapság félcipővel, csizmával váltották fel. A lányok egyfonatú copfban hordták hajukat, az asszonyok pedig kontyba fűzték. Nem csak régen, de ma is, ha templomba mennek, kendőt tesznek fejükre a Neamţ megyei lányok, asszonyok – tudhatták meg a gyerekek a békási származású, jelenleg Tekerőpatakon élő Bokor Marinelától, aki azt is elmondta, a rajta lévő viselet édesanyja lakodalmi leváltó ruhája volt.
Gyimesi csángó népviselet
A gyimesi csángó férfiak régebb bocskort viseltek, most már félcipőben járnak. Hosszú, fehér, a kézelőnél hímzett, gyolcs ingüket kiengedve hordták, derekukon széles, kézi hímzéssel, varrással díszített décsi szíjú. Az ingre hímzett báránybőrmellényt öltöttek, szűk, fehér gyolcs nadrágot hordtak. A fejükön viselt fekete kalapot virággal díszítették – mutatta be a gyimesi férfi népviseletet Antal Zsolt. A nők is bocskorban jártak régen, a fehér gyolcs pendelyre vették fel a katrincának nevezett szoknyát, melyet – akárcsak a Neamţ megyeiek – bernyócnak nevezett pánttal rögzítettek derekukhoz. Fehér, buggyos ujjú gyolcs ingüket hímzéssel, csipkével díszítették. Minden alkalomra ezt a viseletet öltötték régebben, annyi különbséggel, hogy temetésre például fekete kendőt, lakodalomba színeset kötöttek a fejükre a leányok, az asszonyok. Lakodalomban a menyasszony szalagokat viselt a hajában, de csak éjfélig, amikor kontyba kötötték a haját, ezzel jelezve, hogy az asszonyok sorába lépett – szólt a gyimesi szokásokról is Antal Erika.
Sváb népviselet
A Szatmár megyei Mezőpetriről származik Kosután Laura, aki pszichológusként dolgozik a tekerőpataki iskolában. Sváb származású, s mint mondta, büszkén ölti magára nemzetisége hagyományos viseletét. Ünnepi ruhát kölcsönzött a mezőpetri tájmúzeumból, ezt mutatta be a tekerőpataki gyerekeknek. Mint mondta, a sváb nők hétköznapi viselete színes volt, ünnepekkor pedig fehér szoknyát és blúzt viseltek, a vállukon virágmotívumokkal díszített kendőt, szoknyájukon hímzett kötényt hordtak. Mezőpetrin már csak hagyományok szintjén maradtak meg a sváb szokások, múzeumban őrzik eredeti kellékeiket, a népcsoport asszimilálódott, magyarnak vallja magát – mondta el Kosután Laura. Hangsúlyozta, mindenkinek fontos megismerni származását, ápolni hagyományait.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro.

Ez az ének azért más, mert a hívő ember lelkéből jön"
A Kájoni János Egyházi Kórustalálkozót idén a gyergyóditrói egyházi kórus szervezte. A házigazdák az újfalvi, remetei, borszéki, maroshévízi, alfalvi, csomafalvi, tekerőpataki, tölgyesi, szárhegyi és három gyergyószentmiklósi énekkart fogadtak a Jézus Szent Szíve templomban.
A szombati találkozón több mint 350 csengő hangú hívőt láttak vendégül a nagytemplomban. Baróti László Sándor plébános üdvözölte a jelenlévőket, hangsúlyozva: a templomban azok énekelnek, akik Istent szolgálják, hisznek benne. „Ez az ének azért egészen más, mert a hívő ember lelkéből jön, és ez nagyon fontos” – fogalmazott a plébános, kiemelve a szentmiséket megszépítő kórustagok odaadó, fegyelmezett munkáját.
Az ünnepi szentmisét követően a kórusok egyházi énekeket adtak elő. A gyergyóújfalvi kórus Molnár Sándor karvezető irányításával énekelt; a maroshévízi kórus karvezetője Molnár Árpád, a gyergyóremeteié Bakos Károly; a gyergyószentmiklósi Örmény Plébánia kórusának Fejér Antal; a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia kórusának Puskás Emil, a tekerőpatakinak Ambrus Levente, a tölgyesinek Bartis Zsolt, az alfalvinak Kiss István, a szárhegyinek Bartalus Vince, a gyergyószentmiklósi Szent István Plébánia kórusának Király Sándor, a borszékinek Balázs Tibor, a csomafalvinak Ambrus Tibor. A házigazda gyergyóditrói kórus előadásában Bakos Ferenc irányításával hallhattunk egyházi kórusműveket. A szervezők, a ditrói római katolikus plébánia, a ditrói egyházi kórus és Gyergyóditró önkormányzata közös ebédre hívták a vendégeket a 27. alkalommal szervezett Kájoni János Egyházi Kórustalálkozó végén.
Centenáriumi zászlóval tüntették ki a ditrói egyházi kórust
A ditrói Jézus Szent Szíve-templom felszentelésének századik évfordulója alkalmából a rendezvénysorozat szervezői centenáriumi zászlóval ajándékozzák meg a település közintézményeit, a közösségért és a templomért tevékenykedő intézményeket és magánszemélyeket. A Kájoni János Egyházi Kórustalálkozón a ditrói egyházi kórus is részesült a kitüntetésben. Ünnepi beszédében az összefogás fontosságára, az egyházi kórus közösségmegtartó szerepére világított rá Puskás Elemér polgármester. Kovács Árpád András, a ditrói közbirtokosság elnöke pedig a közösségi élet, a szimbólumok nemzetmegtartó erejére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva: szükségünk van ünnepeinkre, szimbólumainkra. „Ez a zászló utal a száz évvel ezelőtti és a mostani, a templom centenáriumi ünnepsége alkalmából létrejött közösségi összefogásra, ami követendő a továbbiakban is”. A nagytemplomot, a Jézus Szent Szíve szobrot ábrázoló, illetve „A ditrói nagytemplom százéves” feliratot tartalmazó lobogót Puskás Elemér polgármester és Kovács Árpád András, a ditrói közbirtokosság elnöke adta át a ditrói egyházi kórusnak. A karvezető Bakos Ferenc kántor vette át a centenáriumi zászlót.
Baricz Tamás Imola
Székelyföld.ro

Horváth Matild vetőmagjai
Mindig megrázó torz világok túlélőit, igazságtalanul elítélt, meghurcolt embereket hallgatni, olvasni, és a befogadói élmény még erőteljesebb – vagy inkább felszabadítóbb –, ha a múltidéző egy fiatalos tekintetű, ápolt, jókedvet sugárzó hölgy, aki egyetlen rezzenésével sem utal arra, hogy nyomot hagytak volna benne léte felfoghatatlan történései. Horváth Matild, gyergyótekerőpataki származású volt politikai fogoly második önéletrajzi könyvét, a Földem, népem, életem című alkotást múlt pénteken mutatták be a marosvásárhelyi Bernády Házat zsúfolásig megtöltő publikumnak. A Mentor Kiadó gondozásában megjelent művet és szerzőjét Bajna György gyergyószentmiklósi újságíró méltatta.
– Horváth Matild nem vágyik sem irodalmi, sem más babérokra, ennek ellenére izgatja mások véleménye munkáiról, amivel jelzi: nem magának szánta könyveit. Üzenni óhajt velük arról a helyről, ahol született, s ahova állandóan visszatér erőt gyűjteni, feltöltődni, ami szívében ma is főhelyen van. (…) E könyvben a szerző alaposabban próbálja körüljárni mindazt, ami Tekerőpatakra jellemző, kezdve egy rövid egyháztörténeti kalandozással, amiben óhatatlanul helyet kap egy kurta iskolatörténet is, majd a Domus Historiát híva segítségül az első világháború néhány mozzanatát is bemutatja, sőt, az általa is nagyrabecsült Erzsébet királynéra, Sziszire is szán kétoldalnyit. A könyv második része kimondottan személyes. A család, sőt a leszármazottak bemutatása után az ő háromnegyed századának rövid leírása következik, börtönévek, korrajz 89 előttről, aztán a 89 utáni események bemutatása, kiemelten Marosvásárhely véres fekete márciusa – mondta a méltató, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a könyv szerzője még az öndicséret látszatától is óvakodik, így miközben bátran kimond olyan dolgokat, amelyekről a legtöbb ember nem beszél, saját erényeit nem részletezi.
– Egykori gyergyószárhegyi rabtársai érdeklődésemre úgy meséltek a lányról, aki kenyeréről is le tudott mondani, ha nálánál jobban szenvedőt látott az éhség miatt, mint egy földre szállt angyalról. Horváth Matild erről is hallgat – tette hozzá Bajna György, aztán a prózaszöveg és a gazdag képanyag között a kötet végén rejtőző 17 versről szólt, melyeknek keltezése elárulja, hogy Horváth Matild legtermékenyebb időszakát éppen a börtönévek jelentették.
– Versei alapján arra is gondolunk, hogy talán nem ártott volna gyakrabban a verseléshez menekülnie, mert kétségtelen rátermettség, költői véna sejlik sorai mögött – jegyezte meg az újságíró, aki méltatása végén a szerző 23-24 évesen édesapjához írt Ó, ha rágondolok… című versét olvasta fel az egybegyűlteknek.
– Elsősorban drága szüleim emlékére, szülőfalum utáni szüntelen vágyakozásban, népem iránti szeretetemben írtam ezt a könyvet. Arra gondoltam, hogy hagyni kellene valami vetőmagot magam után. A könyv a vetőmag, az olvasó a talaj, az el nem olvasott sorok pedig sárban maradt magok. Azt szeretném, hogy az olvasóim tanuljanak a múltból, éljenek a jelenben, és gondoljanak az itthon maradásra – mondta az alkotó, aki 1962 óta él Marosvásárhelyen, de lélekben soha nem szakadt el Tekerőpataktól. Horváth Matild azt is elárulta, hogy még csokornyi kiadatlan verse van, de nem tartja magát sem költőnek, sem irodalmárnak, egyszerűen kikívánkoztak belőle a leírt szavak, mondatok. Telt házas közönségétől így búcsúzott a dedikálások előtt:
– Örvendek, hogy szabad vagyok.
N. Sz. I.
Népújság(Marosvásárhely)

Átadták a Jakab Antal Keresztény Kör idei díjait
Ötödik alkalommal adták át a Jakab Antal-emlékdíjakat. A Márton Áron püspök utódának nevét viselő elismerést a Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) alapította 2010-ben, és évente egy-egy papi, illetve világi személyt díjaznak. Az idei díjakat Kolumbán Csilla tekerőpataki tanár és Salamon József gyimesbükki plébános vehette át.
A Jakab Antal Keresztény Kört a neves erdélyi püspök rokonai és tisztelői alapították a Jakab Antal centenáriumi emlékévben, célul tűzve ki a névadó néhai gyulafehérvári megyéspüspök emlékének fenntartását, szellemi örökségének ápolását, illetve az ő nyomdokain járók és az általa vallott értékeknek megfelelően élők és tevékenykedők munkájának, törekvéseinek elismerését. A díjat minden esetben Jakab püspök életútjának valamely jelentős dátumához kapcsolódóan valamelyik díjazott lakóhelyén vagy ahhoz közel eső településen adják át. Idén húsvét harmadnapján Gyimesbükkön került sor e rangos eseményre. A Bákó megyéhez csatolt erdélyi településen a 13 évet raboskodó püspök börtönből való szabadulásának 50., a gyimesbükki templom építése elkezdésének 40. évfordulóján került sor az eseményre.
Zsúfolásig megtelt kedden, április 22-én a gyimesi templom, ahol a hálaadó szentmisét az ausztriai Linzben élő Vencser László teológus, egyetemi tanár mutatta be, az ünnepséget pedig színesebbé tette a Koncsag László kántor által vezetett egyházi kórus éneke, illetve Fórika Sebestyén alkalomhoz illő szavalatai.
Elsőként Salamon József gyimesbükki plébános vehette át a díszoklevelet, a Kolozsi Tibor szobrászművész által tervezett emlékplakettet és a díjjal járó 500 eurót. A 25 éve pappá szentelt Salamon József mindvégig a végeken, a magyar nyelvterület határain védte a magyar értékeket. A Lujzikalagorban született plébános Óradnán, Galócáson és Gyimesbükkön alkotott maradandót, és amint Berszán Lajos atya laudációjában rámutatott, ő Dani Gergely szellemi utóda, folytatja azt, amit a templom- és közösségépítő híres pap elkezdett.
Az idei világi díjazott Kolumbán Csilla hittan és földrajz szakos tanár, aki 24 éve tanít Gyergyótekerőpatakon és Kilyénfalván. Amint Csedő István tekerőpataki plébános laudációjából kitűnt, a tanárnő pedagógiai, közéleti és szociális tevékenységével egyaránt rászolgált a díjra.
A rendezvény házigazdái Vencser László és a Budapesten élő Varga Gabriella újságíró (mindketten a JAKK alapító tagja) voltak, fővédnöke pedig dr. Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke.
Jakab Antal-emlékdíj kitüntetettjei
2010 (Kolozsvár): Veres László nyugalmazott lelkész, szentszéki tanácsos és Tokay Rozália, a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulatának elnöke.
2011 (Csíksomlyó): posztumusz Pálfi Géza mártír sorsú lelkipásztor és dr. Antal Zoltán csíkszeredai sebész, Jakab Antal kezelőorvosa.
2012 (Marosvásárhely): P. Bakó Béla, Pál testvér, ferences szerzetes, illetve a Mustármag közösség és a Szent Cecília Együttes.
2013 (Ditró): Kémenes Loránd Zoltán lelkipásztor és dr. Puskás Károly főorvos, a ditrói kórház vezetője. 2014 (Gyimesbükk): Salamon József plébános és Kolumbán Csilla tanár.
Dobos László. Székelyhon.ro

Kisvárosi forradalom (Visszaemlékezés-töredékek)
A rendszerváltás Gyergyószentmiklóson ért. 1989. szeptember 1-jén foglaltam el munkahelyemet az ottani, faipari gépeket és tartozékokat gyártó gép- és pótalkatrészgyárban (IUPS) a kolozsvári műegyetem gépészmérnöki szakának elvégzése után. Nem résztvevője, csak szemlélője voltam az eseményeknek.
December 22. Gyergyószentmiklóson
November végén vagy december elején, a Román Kommunista Párt utolsó kongresszusa környékén a Gyergyószárhegy felé vezető út betonburkolatára egy éjjel zöld olajfestékkel nagyméretű betűkkel ráírták: Jos Ceauşescu! (Le Ceauşescuval) – suttogták az emberek. Mondták, a gyárban is ellenőrizték a festéktartalékot, hisz ott zöld festékkel kenték le a gépeket. Aztán nagyobb lett a suttogás december közepe után, amikor terjedni kezdett a hír: lőttek Temesváron. Elhangzott Tőkés László neve. Különböző mendemondák keringtek, biztosat nem tudtunk, legalábbis környezetemben. Reggelente összedugtuk fejünket, tud-e valaki valami újdonságot, mi történt Temesváron. Aztán Ceauşescu hirtelen visszatért iráni látogatásáról, és népgyűlést tartott Bukarestben. Az nem zajlott rendben, kitűnt a rádiós közvetítésből. De hogy tulajdonképpen mi történt, nem tudtuk. Ekkor már feszülten figyeltünk. Egymástól vártuk a híreket.
December 22-én délben az irodaépület kihalt folyosóján bolyongtam, s egyszer csak meghallottam Erőss Manyi sikolyát: menjetek a rádióhoz! Érdekes módon különböző irodákból emberek kerültek elő, s ki-ki futott valamerre. Csak néhány irodában volt rádió. Én is rohanni kezdtem a másodikra, a tervezőirodába. Ott tévé is volt, mégpedig színes. Valamilyen kezdetleges számítógépes tervezőprogramhoz szerezték be, de csak játszani láttam azon a kollégákat. Mintegy húszan gyűltünk össze. Néhányan a rádión babráltak, úgy rémlik, valaki elkiáltotta: győztünk!, s aztán bejelentették, hogy elfoglalták a tévét, hamarosan kezdődik az adás. Bekapcsolták a készüléket, s vártunk. Elkaptuk a közvetítést elejétől. Ion Caramitru és Mircea Dinescu kéttucatnyi forradalmár körében bejelentette, hogy a diktátor elmenekült, győztünk! Va­lamikor Ion Iliescu is megjelent, s szövegelt. Már nem emlékszem arra, pontosan mit, de akkor nagyon szimpatikus volt, bíztunk benne. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy László Pali kolléga leakasztotta a falról Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár portréját, és valamilyen bútordarab – szekrény vagy íróasztal – mögé dugta a fal mellé. A tévén csüngtünk, mindent látni, minden szót hallani akartunk. A délután folyamán valamikor Ion Iliescu bejelentette, hogy a tévéadást megszakítják, mert a rendszer nem bírja a folyamatos közvetítést, de addig is, amíg visszaadják, menjünk, foglaljuk el a néptanácsokat. Szedelőzködtünk, felöltöztünk, s a Kossuth Lajos utcán igyekeztünk felfelé a központba. Már nem tudom, kivel voltam, mert nagyon igyekeztem elfoglalni a középületet. Aztán vegyes érzelmekkel tapasztaltam, hogy megelőztek, mások már elfoglalták a mai bíróság helyén akkor működő városházát. Olyannyira, hogy már fel is dúlták, az ablakokat betörték, azokon kiszórtak egy csomó iratot, s az épület előtt, az utcán máglyán égették el nemcsak Ceauşescu portréját, az őt és a pártot dicsőítő könyveket, hanem sajnálatos módon hivatalos iratokat, anyakönyveket is. Az emeleti ablakokból valakik szónokoltak vagy inkább kiabáltak. Új voltam még a városban, nem ismertem őket. Aztán látva, hogy itt már nincs mit tenni, feljebb igyekeztem. A központi könyvesbolt előtt újabb máglya, az üzletből kihordott piros táblás könyveket égették ott. Menjünk a milíciára! – adta meg valaki az irányt. S magam is arra siettem. Egyre nehezebb volt oda jutni, egyre többen voltak a környéken, s az épületet meg sem közelíthettem, annyira nagy volt a tömeg. Innen is elkéstem, állapítottam meg. A rendőrség épületében a bútorzatot összetörték, iratokat semmisítettek meg. Utóbb elterjedt, hogy elsősorban a besúgók keresték saját iratcsomójukat, jelentéseiket, hogy eltüntessék. A „meseautót” összetörték, felgyújtották. Az volt a híres ARO gépkocsi, amellyel sok mindenkit beszállítottak a milíciára, és sokakat meg is vertek ott. A rendőrök elmenekültek. Nos, itt sem volt már tennivaló. Valaki mondta, menjünk a paphoz, lássuk, mit mond. Megfordultunk, jöttünk lefelé. Nem sokat, a közelben van a templom. Jó nagy tömeg gyűlt össze. Hamarosan megjelent Hajdó István plébános, mondott valamit, de nem értettük. Akkor felemelték a templom kőkerítésére. Remegett a lába, alulról támasztották. Igyekezett lecsillapítani a népet, röviden beszélt, valami olyasmit mondott, hogy mindenki egyenlő, magyarok, románok, cigányok, a közelgő ünnepre való tekintettel áldott karácsonyt kívánt, majd az Úr imájának közös elmondására szólított fel. Többen elégedetlenek voltunk a szónoklattal. Különben a központ tele volt felszabadult, boldog emberekkel. Nem lévén már, amit elfoglalni, akit elüldözni, a főtéren összeverődött társaságommal igyekeztünk a tévé elé – egyikükhöz –, hogy lássuk, mi történik az országban.
Gyergyószéki körút
Ilyen előzmények, no meg a késő estig tartó tévézés, a tévés forradalom követése után másnap nem siettem a gyárba, de a délelőtt folyamán mégis bementem, kíváncsian, kit találok ott, mit mondanak a kollégák. Nagy lendületű munkát tapasztaltam. No, nem a csarnokban, ott a gépeket nem indították el. A gyár teteje tele volt munkásokkal, szorgoskodtak: az Éljen a Román Kommunista Párt meg Éljen Románia Szocialista Köztársaság szlogenek méteres fémbetűit szerelték le, s dobták alá, a földre. Akik bent voltak, a történteket tárgyalták, elemezték.
Gyergyócsomafalvi kollégám mondta, kimegy falura, nézze meg, mi a helyzet a szüleivel. Kíváncsi voltam, mi történt a környező falvakban, hát vele mentem. A busz tele volt, ott is mindenki beszélt. És szidták a kommunistákat, a sajátjaikat. Azaz a faluban levő vezetőket. Átmentünk Alfalun, leszálltunk Csomafalván, aztán Újfalun, Kilyénfalván és Tekerőpatakon keresztül tértünk vissza Szentmiklósra. Útközben legalább két feldúlt milíciaépületet láttunk, előttük máglyák nyoma füstölgött. Egyik helyen két kiégett géppisztoly is hevert a hamuban. A buszon fiatalemberekből álló csoport hangoskodott: „Ezt es mü csináltuk!” – dicsekedett az egyik.
Emlékszilánkok Huszonöt év távlatából, az első nap történései kivételével, már csak emlékszilánkok jutnak eszembe. Kevesebb, mint négy hónapja lévén a városban, nem sok mindenkit ismertem. Amikor megalakult az ideiglenes városi vezetőség, mintha Nemzeti Megmentési Frontnak nevezték volna, tagjai közül egyetlenegyet, Bocsárdi Lászlót ismertem, a Figura színjátszó csoport megszervezőjét, vezetőjét. Társaságom, mely velem egykorú fiatalokból állt, csak benne bízott, a többi, idősebb vezetőségi tagról nem volt jó véleményük.
Nagyon gyakran hangzott el Dézsi Zoltán, a Salamon Ernő Líceum igazgatójának neve. Sőt, hangját is gyakran hallottuk: a tűzoltóság hangszórós kocsijával járta a várost, s közvetítette az információkat, felhívásokat magyarul és románul egyaránt. Egyszer azt kürtölte szét, hogy jönnek a terroristák Marosfő felől. A város bejáratához vezényelték az akkor már „a nép oldalára átállt” hadsereget, azaz a helyi alakulat legénységét. De felhívták a férfilakosságot is, menjen segíteni a tekerőpataki bejárathoz. Voltak, akik mentek, magam baromságnak tartottam az egészet. Dézsi Zoltán kürtölte, szervezzük meg a lépcsőházi őrséget, éjjel felváltva álljon valaki a tömbházak bejáratánál. Sokan így tettek. Nálunk nem volt őrség, sőt, egyfajta magántiltakozásként aznap nem zártam kulcsra a lakásom ajtaját. Aztán kiderült, nem voltak terroristák.
Dézsi Zoltánt krokodilkönnyeket hullatva ismertem meg. A forradalom következményeit kihasználva, a második oktatási évharmadtól átmentem a Salamon Ernő Líceumba tanítani. Épp akkor csöppentem be, amikor a teljes tanári kar gyűlésezett, s a téma Dézsi kérdőre vonása volt. Határozottan állították, hogy korábban igazgatóként végigjárta a magyar szülőket, és arra biztatta őket, román osztályba írassák gyerekeiket. Dézsi könnyes szemmel, elcsukló hanggal tagadott, de úgy tűnt, senki nem hisz neki. Az igazgatóságról leváltották, de tanárként az iskolában maradhatott. Erről jut eszembe, hogy korábban Lipcsei Sándor gyárigazgatóval nem bántak ily kesztyűs kézzel. Egy munkásokból álló csoport felment az irodájába, kezébe nyomtak egy műanyag zsákot, s adtak neki tíz percet, pakolja össze holmiját, majd kivezették a gyárkapun, hogy oda a lábát többé be ne tegye.
Hol a besúgólista?
A városban találgatták, kik voltak a besúgók. Ideje megismerni, megtudni az igazat. Felelősségre vonni a becstelen embereket. Besúgólistáról beszéltek. De a lajstrom nem találtatott. A gyárban terjedtek a hírek, hogy ekkor és ekkor függesztik ki. De hogy kik, arról nem szólt a fáma. Konkrét időpontokról szálltak a hírek: kedden 12-kor. Nem történt semmi. Csütörtökön 14 órakor. Akkor sem jutottunk előbbre.
Az egyik besúgólista-kitűzési időpont után visszatért az irodába egyik kolléganő, aki jóval korábban felment a harmadik emeletre a metrológiai laboratóriumba. „Képzeljétek, mi történt! Egy laboros kolléga berobbant a metrológia ajtaján: kifüggesztették a besúgólistát, s a munkások vasdorongokkal megindultak megbüntetni a besúgókat!” – lihegte. Erre a laborfőnök odament az ajtóhoz, kétszer ráfordította a kulcsot, és holtsápadtan a beosztottjaihoz fordult: „Figyeljetek ide, engem megszorongattak, beszerveztek, kényszerítettek, hogy súgjak be, de rólatok soha semmi rosszat nem jelentettem.” Aztán vártak és vártak, teltek a nehéz percek, nem jött senki, nem hallatszott semmi. A főnök is rájött, tőrbe csalták. Átverője, hogy hitelesebbnek tűnjék, megiramodott a földszintről, felrohant a harmadik emeltre, s kipirultan, lihegve érkezett.
És lőn gázpalack
Gyergyóban nincs földgáz. A konyhában gázpalackkal főztek. De nagy gond volt. Hiánycikk. Pénteken cserélték a palackot, de már szerda estétől megkezdődött a sorban állás, hogy jusson. A családtagok egymást váltották a sorban, listákat vezettek, ki ki után következik. Álltak az emberek fagyban, hóban. Nehéz volt, kínos, fárasztó, idegölő. Aztán a forradalom után – nem emlékszem, mennyi időre – egyszer csak érkezett elég palack, sőt, több is. Az emberek szerdától sorban álltak. Péntek délben érkezett a teherkocsi, mindenki kicserélhette a palackot, s még maradt néhány a raklapon. Az autó ott maradt, hátha kell még valakinek. Aztán érkezett egy Mercedes személygépkocsi. Kiszállt belőle G. bácsi. Hátrament, kinyitotta a csomagtartót, kivette a palackolt, s komótosan kicserélte. Az ott ácsorgók nekiszöktek: mit gondol, nem is állt sorban, csak ide jön, s kicseréli a butéliát! Miféle dolog ez?! Autóval jön a butéliáért? Hogy képzeli? Teszi a nagyot? Hozzáteszem, a tősgyökeres gyergyói ember vagy gyalog cipelte, vagy méretre készített, ún. butéliás szekérrel hordozta a palackot, de semmiképpen autóval.
Nem kell túlzásba esni
Gyergyószentmiklóson elméletileg heti kétszer volt melegvíz-szolgáltatás, a Bucsin negyedben kedden és csütörtökön, egyszer délelőtt, másszor délután néhány órát. Ez is papíron. Amikor odakerültem, igen ritkán kaptam el. A forradalom után – nem tudnám megmondani, mennyi időre rá – egyszer csak megindult a meleg víz. Éjszakára leállították, de minden egyes napon folyt a csapból a meleg víz. Nem telt el két hét, még nem lehetett tudni, mennyibe is kerül a szolgáltatás, az emberek elkezdtek tiltakozni, hogy nem kell annyi meleg víz. Beadványokkal fordultak a közüzemekhez. A szolgáltató kérdőívet készített, s emberei táblázatokkal jártak közvéleményt kutatni. Hozzám is bekopogtak: hányszor óhajtok meleg vizet? Milyen kérdés ez? Hát természetesen hétszer. Ilyen „rubrika” nincs – jött a válasz. Hát milyen van? – így én. Egyszer, kétszer vagy háromszor. Végül a többség az egyszeri meleg vízre szavazott…
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kölcsey és Vörösmarty a neten – Együtt szavalt a nemzet
Kárpát-medence-szerte számtalan felolvasással, ünnepi műsorral, színházi előadással, díjátadással ünnepelték meg csütörtökön a magyar kultúra napját.
Második alkalommal rendezték meg az Együtt szaval a nemzet elnevezésű programot, amelynek idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium volt a házigazdája, de Erdélyből és a Partiumból is bekapcsolódott 58 magyar tanintézet a közös szavalásba, többek között Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, Brassóból, Kolozsvárról, Temesvárról, Nagyváradról és Szatmárnémetiből. A Magyarország kezdeményezte programban számtalan magyarországi iskolán kívül szerbiai, szlovákiai és ukrajnai oktatási intézetek is jelentkeztek.
Százötven csíki diák is szavalt
Csíkszeredai diákok is együtt szavaltak a nemzettel csütörtökön. A pedagógusházban több mint százötven középiskolás diák mondta el a Himnuszt és a Szózatot ugyanabban az időpontban, amikor világszerte több ezer más diáktársa.
Tavaly több csíkszeredai iskola külön-külön már bekapcsolódott a közös versmondásba, most viszont együttesen képviseltették magukat. A rendezvényen a Himnusz első szakaszán kívül minden évben egy, a nap megünneplésére méltó verset szavalnak el a diákok, idén a második vers Vörösmarty Mihály Szózata volt.
Márai-díj Tompa Andreának Márai Sándor- és Csokonai Vitéz Mihály-díjat, valamint Könyvtári Minőségi Díjat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön, a magyar kultúra napján a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Márai Sándor-díjat Tompa Andrea kolozsvári származású, 1990 óta Budapesten élő író, színházkritikus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Színház című folyóirat szerkesztője vehette át a 20. századi kisebbségi lét kérdéseinek újszerű és hiteles prózai ábrázolásáért. Az írónak két regénye jelent meg eddig: 2010-ben A hóhér háza című, 2013-ban pedig a Fejtől s lábtól címmel a második.
A szervezők sorsolás révén idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumot választották ki a házigazda szerepére, az együttes szavalást vezénylő Jordán Tamás színművész innen irányította a rendezvényt.
A YouTube internetes videomegosztó révén a világszerte számos helyszínről bekapcsolódó diák élőben látta a vezénylő művészt, így szavalhattak egyszerre, együtt. A különböző helyszíneken felvétel is készült, ezek szintén a YouTube-on tekinthetők meg. A csíkszeredai együttes szavalás is látható, az internetes oldal keresőjében az Együtt szaval a nemzet és Csíkszereda kulcsszavakkal rá lehet keresni a felvételre.
A pedagógusházban összegyűlt csíkszeredai diákok számára csütörtök délelőtt, a közös szavalat előtt Budaházi Attila dramaturg, rendező tartott főpróbát, és látta el őket hasznos tanácsokkal.
Az élő közvetítés kezdetén Jordán Tamás is gyakoroltatta először kissé a szavalókat, akik számára felidézte azt is, azért ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját, mert Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.
Végül helyi idő szerint 11 óra 10 perckor világszerte több helyszínen kezdték el szavalni a diákok a Himnusz első szakaszát, majd a Szózatot. A közös versmondás után a csíki diákoknak Túros Endre tanár beszélt a Himnusz jelentőségéről, születésének körülményeiről, a költő életéről.
Farkas Szilvia, az eseményt szervező Nemzeti Kreatív Intézet kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a kezdeményezéshez 718 iskola csatlakozott idén. Hozzátette: több iskola jelezte, hogy ugyan nincs internetkapcsolatuk, így nem tudják feltenni saját videójukat a YouTube-ra, de ők is csatlakoznak a közös versmondáshoz a meghirdetett időben.
A különböző helyszíneken elhangzó valamennyi szavalat rögzítésre kerül, és a YouTube-csatornán visszanézhető. Április 11-éig, a magyar költészet napjáig a részt vevő iskoláknak lehetőségük lesz további szavalatokat is feltölteni, és a legnézettebbeket, illetve a legnagyobb tetszést kiváltókat jutalmazzák. A díjakat a magyar költészet napján adják át.
A programot tavaly indította útjára Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó Jordán Tamás Kossuth-díjas színész-rendező szakmai irányításával. A kezdeményezés célja a magyar kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon.
Szőcs Géza kormánybiztos a közös szavalat után az MTI-nek elmondta: a kollektivitás új formája alakult ki a projekt révén több százezer diák között. „Ez egy kohéziós erő a következő generációk számára, amelyekről aggódva szokás mondani, hogy gyengül bennük a nemzettudat, hogy sorvad az öszszetartozás élménye. Ez a projekt ezzel ellentétes hatóerőt jelent” – fogalmazott.
Szőcs Géza nem tudta még pontosan megmondani, hogy jövőre melyik verset választja ki, de Berzsenyi vagy Ady egyik verse van a fejében. Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezésnek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad otthont. A következő házigazdát az idei résztvevők közül sorsolással választják ki április 11-én, a költészet napján.
Olvasással az irodalomért
Marosvásárhelyen a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is nagyszabású vállalkozással, 24 órás felolvasómaratonnal ünnepelték a magyar kultúra napját. Az Olvass fel Marosvásárhelyért! című eseményen a kora délutáni órákban zsúfolásig tele volt a Zanza kávézó. Az egyik asztalnál az Unirea Főgimnázium diákjai és tanárai ültek. Velük volt a tanintézet aligazgatója is, Brandner Emőke, akitől megtudtuk: a magyar tagozat tizedikes, tizenegyedikes és végzős tanulói mellett a harmadikosok is felolvastak.
„Könyvszerető embernek tartom magam, a diákjaimat is erre nevelem. Úgy érzem, hogy a magyar irodalom, a magyar nyelv ezáltal marad fenn, ha megszerettetjük a gyerekekkel az olvasást” – fogalmazott az intézményvezető. Egyik diákja, Bálint Nóra maga is prózát ír, ezúttal azonban egy Reményik-verset olvasott fel.
Idén a felolvasással párhuzamosan beszélgetéseket is szerveztek ismert vásárhelyi személyiségekkel. Ottjártunkkor éppen Boros Zoltán televíziós újságíró Török Viola rendezővel beszélgetett zene és színház kapcsolatáról, az erdélyi színházi világról. Csép Andreával és Brassai Zsomborral is összefutottunk. A megyei tanácsos Tisza Katától, a Maros megyei RMDSZ elnöke Vida Gábortól olvasott fel.
„A felolvasó-maraton olyan rendezvény, amelyet támogatni kell, és a jelenlétünkkel kell felkarolni az ügyet és segíteni a szervezők munkáját” – fogalmazott Csép Andrea. Brassai Zsombor elmondta a rendezvény nevét annak idején többek között Vass Leventével, a rendezvény főszervezőjével találták ki.
„Jobb a hangulat, felnőttebb a hangulat, komolyabb a hangulat. Szépen összekovácsolódik, és évről évre szebb és jobb irányba tágul ennek a rendezvénysorozatnak az ajánlata, amit valamikor négy évvel ezelőtt kezdtünk el. Most már románul is megszervezzük, kerekasztal-beszélgetések is vannak, és egy csésze kávé mellett alkalom nyílik az ismerkedésre: a marosvásárhelyiek megismerhetik a marosvásárhelyieket. Számomra ez a legfontosabb tényező. És az, hogy a csapatom, a partnereink, akikkel közösen szerveztük, örömmel, jókedvvel és egyre nagyobb hozzáértéssel végzik a munkájukat” – fogalmazott Vass Levente, a szervező Stúdium Alapítvány alelnöke.
Saját műsorral is készültek az iskolák
Számos erdélyi iskola is saját ünnepséget szervezett a Himnusz befejezésének évfordulóján. A Hargita megyei Tekerőpatakon a Tarisznyás Márton Általános Iskola diákjai például zenés-verses összeállítással készültek.
„Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a hétköznapok közül kiemeljük a jeles napokat. A gyermekek nagyon készülnek a rendezvényekre, a fellépők komolyan veszik szerepüket. A mai műsorral kapcsolatban azt vettem észre, hogy nemcsak megjelenésükben igyekeztek »ünnepiek« lenni, hanem lélekben is készültek” – mondta lapunknak Kolumbán Csilla vallástanár, a műsor szervezője.
R. Kiss Edit, Vass Gyopár
Krónika (Kolozsvár)

Meg kell oldani a cigányproblémát
Közel harmincfős tekerőpataki küldöttség kereste meg hétfő délelőtt Egyed Józsefet, Gyergyóújfalu község polgármesterét a településükön egyre élesedő cigányprobléma megoldásának kérésével.
Lopásokról, garázdálkodásokról, fenyegetőzésekről, zaklatásokról számolt be Gyergyóújfalu község polgármesterének a küldöttség, a panaszosok állítják, tarthatatlan Tekerőpatakon a helyzet, amelyet a falu cigánysága okoz. A jelenlévők egyike elmondta, az elmúlt szombaton saját erdejében ért tetten hat falubéli romát, akik éppen tűzifát gyűjtöttek. Egyedül tehetetlen volt velük szemben, megfenyegették, így elhagyta a helyszínt.
Panaszok áradata hangzott el a jelenlévők részéről, mindenkinek volt megosztani való személyes tapasztalata. „A cigánynak is az legyen a törvénye, mint a magyar embernek!” – hangsúlyozták a résztvevők, kitérve arra, hogy mindössze tulajdonuk védelmét szeretnék.
Az elmondottak nem érték meglepetésként sem a polgármestert, sem a megbeszélésen jelen lévő helyi rendőr-főfelügyelőt. Tudomásuk van a garázdaságokról, a feljelentett esetek mindegyikét orvosolták a törvény adta keretek között – mondták. Mint hangoztatták, a közbiztonságot érintő jelenség szociális eredetű, amit bírságolással nem lehet megszüntetni. Egyed József szerint a roma közösséget munkára kellene szoktatni, rávezetni arra, hogy a megélhetést egyedül ez jelentheti számukra is. Erre volt terve és próbálkozása is a községvezetésnek, ám a zöldségeskert-projekt nem kapott támogatást, így egyelőre kivitelezhetetlen.
Arra is kitért, hogy a községben a ki nem fizetett pénzbírságokat munkaórákra számolták át, az adósok tehát munkával törlesztik tartozásaikat. Ez sem a legjobb megoldás, hisz ha valaki nem dolgozik, annak ismét pénzbírsággá változik a büntetése, amiből munkaóra ismét csak akkor lesz, ha az erre vonatkozó kérés bírósági úton nyer jóváhagyást. Helyi rendőrség létrehozására jelenleg nincs pénz – mondta, sőt arra sem, hogy az igen hasznosnak bizonyuló térfigyelő kamerák mellé újabbakat vásároljanak.
„Legyen vége a konfliktusnak, még mielőtt jobban eldurvul a helyzet!” – kérték a panaszosok. Latolgatások után fogalmazódott meg a polgárőrség megalapításának ötlete. Mivel az alakulat hatékony munkájához legalább ötven önkéntesre lenne szükség, előbb felmérés készül a faluban, kik, hányan vállalnák a polgárőri tisztséggel járó teendőket – döntöttek a jelenlévők. A polgármester támogatásáról biztosította a kezdeményezést.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Jakab Antalra emlékeztek
Püspökké szentelésének 43. évfordulóján, február 13-án vallási szertartással, koszorúzással és tanulmányi versennyel emlékeztek a kilyénfalviak és vendégeik Jakab Antalra.
Immár nyolcadik alkalommal szervezett tanulmányi versenyt Jakab Antal emlékének tiszteletére a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola. A rendezvényt ezúttal a püspök szülőfalujában, Kilyénfalván tartották, lehetőséget teremtve a helyieknek is az emlékezésre. A program rövid vallási szertartással kezdődött – Jakab Antal szobránál Fejér Lajos helyi plébános mondott szentbeszédet. A templomkertben összesereglett emlékezők koszorúzással rótták le kegyeletüket a püspök emléke előtt.
A vetélkedőre a gyergyói települések általános iskolásai mellett Búzásbesenyőből, Gyímesbükkből, Maroshévízről is érkeztek versenyzők, összesen tizenhat csapat mérte össze felkészültségét, tudását. „Segíteni igazán szeretettel, szeretetből lehet” mottóval hirdették meg az idei vetélkedőt a szervezők, Jakab Antal élete és munkássága mellett a 25 éves Gyulafehérvári Caritas, illetve a szintén 25 éves évfordulóját ünneplő Keresztény Szó vallási kiadvány is alapját képezte a diákokra váró feladatoknak.
A négytagú zsűrinek nem volt könnyű munkája, Kari Attila, a tanfelügyelőség képviseletében; Kafer György a tekerőpataki iskola újpesti testvériskolájának igazgatója; Ferenczi Attila a Salamon Ernő Gimnázium aligazgatója és Ördög Csilla a Caritas képviseletében pontozta a diákok tudását kreativitását. Az első helyezést az „Akarat” a másodikat a „13-as szám”, a harmadika helyezést megosztva kapta a „Szeretet” és a „Dominus meus et Deus meus” csapata.
A versengés izgalmain énektanítással enyhítettek a szervezők, vallási énekekkel és népdalokkal gazdagítva a diákokat. Amint azt Kolumbán Csilla vallástanár, a rendezvény főszervezője mondta, az éneklés is Jakab Antal szellemiségét idézi, hisz a püspök nagyon szerette az énekeket, az egyházi zene mellett a népdalokat is. Ő maga is szépen énekelt és sokat tett azért, hogy mindenki énekeljen.
A rendezvényen résztvevő Bodó Péter nyugdíjas plébános püspökhöz fűződő személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, érdekességként hívta fel a figyelmet arra, hogy az éppen rajta lévő reverenda szövetét Kilyénfalva nagy szülöttjétől, Jakab Antaltól vásárolta.
A kellemes hangulatban zajló vetélkedő közös ebéddel és táncházzal zárult.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Megyenapok: tartalmas kínálat hétvégére
Nyílt napok, kulturális és sportrendezvények szerepelnek a XI. Hargitai Megyenapok hétvégi, gyergyószéki programjában.
Kicsiknek, nagyoknak egyaránt kínálnak kikapcsolódási lehetőséget a szervezők, Gyergyószentmiklóson és a szomszédos településeken is különböző programokra várják az érdeklődőket.
A remetei művelődési házban kétnapos találkozót tartanak a Gyergyói-medence iskolás és ifjúsági színjátszóinak – pénteken és szombaton a délutáni órákban előadásaikra várják a közönséget. Szárhegyen fotókiállítás nyílik pénteken délután 6 órakor. A székelyudvarhelyi Balázs Ödön Hegyvidéktől emberbarázdákig című tárlatát a kultúrház Cika-termében mutatják be. A kiállítást P. Buzogány Árpád művelődésszervező nyitja meg. Közreműködik a Cika zenekar.
A kortárs táncszínházi fesztivál pénteki előadása este 7 órakor kezdődik a Figura nagytermében. Your body – my landscape címmel magyar-holland koprodukciót követhetnek végig a nézők Roos van Berkel és Berger Gyula előadásában.
Szombati programok
A szombati programok a kora reggeli órákban indulnak: a 6 óra 45 perctől esedékes koszorúzás, rendezvénymegnyitás és eligazítás után 7 órakor rajtol az Erős Zsolt Teljesítménytúra 50 kilométeres szakaszának versenye. Egy órával később a 20, illetve a 30 kilométeres távokon megméretkezőket indítják a Salamon Ernő Gimnázium elől.
Maroshévízen szintén a természetjárókat szólítja meg a 9 órakor induló programszám – tájékozódási versenyt tartanak a város területén. A tekerőpataki Súgó-barlangban nyílt napot tartanak a hegyi- és barlangi mentők, 11 órától várják az érdeklődőket. A szombat eset ismét a kultúráé: a kortárs táncszínházi fesztivál keretében a magyarországi Közép-Európa Táncszínház mutatja be Horda című produkcióját.
Vasárnapi kínálat
Az Erős Zsolt Teljesítménytúra levezetéseként május 17-én lazító túrára hívják a résztvevőket és minden érdeklődőt. Az üdülőtelepről reggel fél tízkor indulnak a kirándulók a Gyilkos-csúcsra. A Súgó- barlangnál vasárnap is nyílt napot tartanak. Akárcsak szombaton, ezúttal is 11 órától várják az érdeklődőket. Este 7-től a dance.movement.theater fesztivál záróprodukcióját tekintheti meg a nagyérdemű. A Vándornaplók című előadást a magyarországi Közép-Európa Táncszínház mutatja be.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Ditró története és névanyaga könyvben
Ditró története és névanyaga címmel újabb monográfiia jelent meg Farkas Aladár helytörténész tollából. A borszéki nyugdíjas testnevelő tanár 2008-tól kezdődően mondhatni évente közöl legalább egy hasonló témájú könyvet.
Így korábban már megjelent Borszékről, Gyergyótölgyesről, Gyergyótekerőptalaról, Gyergyókilyénfalváról és Gyergyóújfaluról hasomló kiadvány.
„Sajnos társszerőm, de. Janitsek Jenő nyelvészprofesszor idei halála nem tette lehetősbé, hogy a névelemzést befejezze. Ezért ez a fejezet ennyivel szegényebb” közölte Farkas Aladár.
A szerző külön fejezetet szentelt mindazon újságcikkeknek, melyek Gyergyóditróról szólnak, 1877-től 2014-ig.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Tarisznyás Márton egyetemessé vált, mindannyiunké lett
A tekerőpataki iskola vezetősége 25 évvel ezelőtt döntött úgy a település lakóinak beleegyezésével, hogy Tarisznyás Márton néprajzkutató nevét vegye fel az iskola. A pénteki ünnepségen elhangzott: Tarisznyás Márton nevét méltón viseli a tanintézmény.
Tekerőpatak Gyergyóújfalu községhez tartozik, a Tarisznyás Márton-iskola pedig az Elekes Vencel-iskola alintézménye, a két meghatározó személyiség annak idején, egymást segítve szolgálta a gyergyói közösséget. A tekerőpataki iskola furulyásai, népdalosai fellépése után Kolumbán Csaba, az intézmény vezetője köszöntötte az ünnepségre összegyűlteket. „Tarisznyás Mártonra emlékezünk, aki a gondviselés embere volt Gyergyó számára, egyike volt vidékünk azon kevés tudósainak, akit egyaránt jellemez a bensőséges mély lelkület, a hatalmas cselekvő erő, és a szenvedések hősies vállalása a megmaradásért, az igazságért” – mondta Kolumbán Csaba kiemelve feladataikat, melyek közül talán a legfontosabb Tarisznyás Márton szellemiségének továbbadása.
Horváth Sándor igazgatása alatt vette fel az iskola a néprajzkutató-múzeumalapító nevét, az akkori igazgató emlékezett a 25 évvel ezelőtti, az 1991. április 6-ai névadásra. Arra is kitért, hogy a tekerőpataki iskola névadójának miért éppen az egykori, rövid ideig Tekerőpatakon tanárkodó Tarisznyás Mártont (1927–1980) választották.
„Tanára volt iskolánknak 1955–56-os tanévben, engem is tanított. Az ő tevékeny, törékeny fizikumával, de hatalmas lelkierejével és tenni akarásával kiemelkedett kortársai közül, Gyergyó Orbán Balázsa volt. Egyetemessé vált, és mindannyiunké lett. Neve összefonódott a székely magyar kultúra megvédéséért vívott harccal, azzal a harccal melynek kommunista bebörtönzés lett a vége, mert gyűjtőmunkáját közösségi izgatásnak vélték” – mondta Horváth Sándor.
Csergő Tibor, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója ünnepi beszédében a múzeumlapító, a néprajzkutató értékeiről szólt. „Egyszerűségében, kisszerűségében tudott naggyá lenni Tarisznyás Márton” – nyilatkozta. Majd a tekerőpataki befogadó közösségről is szólt, a fiatal, egyetemet frissen végzett, börtönből szabadult értelmiségit, Tarisznyás Mártont befogadták a gyergyótekerőpatakiak. „Lehetőséget kapott új életet kezdeni, kutatónak lenni, és mindez itt, Tekerőpatakon kezdődött. Itt kapott egy újabb reményt arra, melyet később beteljesít életében, szakmai pályáján is” – mondta Csergő Tibor és öt, Tarisznyás Márton életét, szakmai pályafutását ismertető pannót adományozott az iskolának.
A budapesti testvériskola vezetője ajándékkal érkezett az ünnepségre, a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola igazgatója az elismerő szavak mellett könyvadományt is hozott a tekerőieknek.
Egyed József, Újfalu polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, úgy gondolja, az iskola felnőtt névadójának nagyságához, és a továbbiakban is megtartani kívánja ezt.
Elekes Köllő Tibor az újfalvi „anyaiskola”, az Elekes Vencel-iskola igazgatója is szólt az egybegyűltekhez, kívánva a tekerőpataki alegységnek, hogy az elkövetkező 25 esztendőben is ilyen sok gyerekkel maradjanak meg, és ilyen felemelő módon tudják megünnepelni a névadás 50. évfordulóját.
A Tarisznyás Márton-emléktábla felszentelésére is sor került, Antal József helyi plébános mondott áldást. Az évfordulóra egy kiadványt is megjelentettek az iskola rövid történetével, Tarisznyás Márton életének és munkásságának leírásával.
Baricz Tamás Imola |
Székelyhon.ro

Összetartozást hirdető kórustalálkozó
Harmincadik alkalommal rendezték meg szombaton a gyergyói főesperesi kerület egyházi énekkarainak találkozóját. Tizennégy kórus mutatkozott be Gyergyóújfaluban.
Szombaton délelőtt szentmisével kezdődött a Kájoni János nevét viselő kórustalálkozó az újfalvi templomban, majd sorra léptek a hallgatóság elé a körzet énekkarai. Szárhegy, Tekerőpatak, Csomafalva, Alfalu, Kilyénfalva, Remete, Ditró, Újfalu, Tölgyes, Maroshévíz, Borszék kórusai mellett Gyergyószentmiklósról a Szent Miklós, a Szent István, illetve az örmény katolikus plébánia kórusai vettek részt az eseményen.
„Színvonalas volt a kórusok szereplése, az énekkarok jól felkészültek, mindegyiken érződik a munka” – összegzett Bíró Zsolt karnagy. A szentmiklósi örmény plébánia énekkarának vezetőjeként mondta el, nagyon sok próba előzi meg a fellépéseket, amelyek – templomi kórusokról lévén szó – általában heti gyakorisággal vannak.
A szombati rendezvényen vélhetően minden résztvevő megérezhette az összhangzást, közös tevékenységük révén pedig bizonyára az összetartozást is. Ehhez a szervező Tankó Géza újfalvi plébános és Molnár Sándor kántor, karvezető külön alkalmat is biztosított, az ebéd mellett beszélgetésre is alkalmat teremtve a mintegy 350 résztvevőnek.
A Kájoni János Kórustalálkozó vándorzászlaja egy évig az újfalvi egyházkórusnál marad, jövőben a 31. találkozót szervező kilyénfalvi énekkarhoz kerül.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Áradások Gyergyószéken: túl a nehezén
Reménykeltő lehet a gyergyószéki települések lakóinak, hogy pénteken délután alábbhagyott az esőzés. A Maros felső folyása mentén lévő falvakban már a pincékből szívatják a vizet, Remetén viszont víz borítja a mezőket, udvarokat, vízben állnak a házak, gazdasági épületek.
„Úgy néz ki, meggyőztük a munka javát” – számolt be Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere. Csütörtökön este volt a legtöbb tennivaló, erőltetett eltereléseket végeztek, a községhez tartozó három település, Tekerőpatak, Kilyénfalva és Újfalu önkéntes tűzoltói közösen dolgoztak, ahol éppen a legnagyobb szükség volt rájuk, homokzsákokat helyeztek ki, árkoltak. Az udvarokon, pincékben még áll a víz, de a lakosság türelmes – közölte az elöljáró, hozzátéve, nyugtatják is őket, hogy jövő héten helyére kerül az a harminc híd, amit fel kellett szedniük, hogy a víznek szabad utat engedjenek.
Csomafalván 500 gazdaság károsult
Huszonhét esztendeje nem volt ekkőra víz az Újnegyed utca környékén – állítják az ottlakók. Van, ahol a pincéből már folyik ki a víz az udvarra. A Maros 2005-ben ért el legutóbb ilyen magas szintet, így csütörtökön kérdéses volt, kell-e gátat szakítani, a vizet a mezőre kivezetni. Csütörtökön 19 órakor arról számoltak be, hogy egy óra alatt 15 centit emelkedett a folyó szintje. Pénteken hajnalban kiderült, nem lesz szükség gátszakításra. Márton László-Szilárd polgármester elmondta, a hivatal alkalmazottai között felosztották a falu utcáit, hogy megtudják, hol van szükség beavatkozásra. „Ötszáz gazdaságot érintett az áradás, most is szivattyúzzák a vizet pincékből, kazánházakból a tűzoltók. Öt lakásba is befolyt a víz, két idős házaspárnak javasoltuk a kiköltöztetést, de ők nem akarták elhagyni otthonukat” – nyilatkozta Csomafalva polgármestere.
Borzont kevésbé ázott el
Alfalu községben már csütörtökön délelőtt szerveződött a katasztrófa-elhárító csapat, délután már látszott: a sáncok nem tudják elnyelni a vízmennyiséget. Munkagépekkel, vállalkozók segítségével képeztek ki mélyebb sáncokat, hídakat szedtek fel, hogy a víznek utat engedjenek. Alfalu Borzont felőli részén húsz hídat kellett elmozdítani helyéről. Bár áradásokkor Borzont szokott érintettebb lenni, most ez másként történt, mindössze pár helyre kellett töltést vinni. Éjjel két órakor fejezték be a munkát, mára a pincékből való vízkiszívatás maradt – tájékoztatott Bege László alpolgármester. Elmondta, reménykednek, hogy az esőzés nem folytatódik: „A Maros szintje nagyon magas, félő, hogy befolyik a derítőállomáshoz. De ha a fennvaló is úgy akarja, urai vagyunk vagyunk és leszünk a helyzetnek.”
Csomafalván segítenek a szárhegyiek
Kalákázni mentek a szárhegyi önkéntes tűzoltók Csomafalvára, ott nagyobb a baj, ott kell segíteni. Szárhegy vezetője, Gábor László polgármester arról számolt be, hogy a községben csupán néhány pincébe folyt be a víz, meggyőzik az otthon maradt tűzoltók a munkát. Ditróból sem jeleztek gondokat, Puskás Elemér polgármester már korábban jelezte: a vízelvezető rendszert úgy építették ki, hogy az áradások nagy gondot ne okozhassanak
Ezer tavas lett Remete
„Az áradás húsz lakást érintett, számos termőföldet, a kaszálókat nem is számoljuk” – ismertette a remetei helyzetet Laczkó-Albert Elemér polgármester. Mint mondta, vannak területek, amelyeket rendszeresen elönt a víz nagyobb esőzések során. Ezeknél meg kell várni, hogy a víz lefolyjon. Igyekeztek megóvni az utakat, a túlamarosi részen homokzsákokat helyeztek el. Összefogtak a remeiek, de arról korai lenne nyilatkozni, mekkora kár keletkezett. Akkor tudják ezt felbecsülni, amikor az elárasztott területek megközelíthetővé válnak. Jelezte viszont: életveszély nincs.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Áradás Tekerőpatakon
Miközben a hónap első napjaiban lezúdult csapadék okozta árvízkárokat összegezték a gyergyószéki falvakban, újabb esőzések voltak. Kedden délután Tekerőpatakon a zápor miatt újból kiöntött a patak.
A kárösszegzések még nem fejeződtek be Újfalu községben, amikor az ide tartozó településen, Tekerőpatakon újabb károk keletkeztek. A keddi felhőszakadás „hozadékát” még nem tudja pontosan az önkormányzat, a bejelentésekre a napokban számítanak.
„Délután 5–6 óra között érkezett a zuhatag, este kilencig pumpáltuk a vizet” – számolt be a keddi felhőszakadásról Gál István, a Tekerőpataki Önkéntes Tűzoltók parancsnoka. Az ár a felszegi és pérási részen okozott gondokat, három pincébe és egy házba folyt be a víz, kisállatokat kellett kimenteni és öt bejárati hidat felszedni. Csapatából hatan voltak a helyszínen, az alszegiek otthon, készenlétben várták a fejleményeket, hogy hol lesz szükség beavatkozásukra.
A templomba nem ment be a víz – ez jó hír Tekerőpatakon, 2005-ben ugyanis a nagy esőzések miatt a víz az istenházában kötött ki a korábbiaknál jóval nagyobb károkat okozva. Akkor kezdődtek azok a munkálatok, amelyek ma már biztonságot nyújtanak az ingatlannak, a vízelvezető sáncokon kívül ülepítőt is kiképeztek, pumpát szereltek fel. A biztonsági berendezések állapotát a tűzoltók is nyomon követik.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Gyergyói értelmiségiek találkoztak
Kutatók, oktatók, művészek, Gyergyóhoz kötődő értelmiségiek számára teremtett találkozási lehetőséget a Gyergyói Szemle Egyesület. A szombati gyergyóremetei találkozón, az előadóteremmé átalakított csűrben az értékek és lehetőségek kerültek felszínre. Kiderült, a különböző területeken tevékenykedő, a térségért tenni akarók alig tudnak valamit egymás létéről.
A Gyergyói szemle nyári találkozója nevet viselte a rendezvény, ahová kutatók, művészek, itthon élők, alkotók, illetve elszármazottak kaptak meghívást. Nagy József házigazdaként közölte, nem titkolt cél egy hálózat kiépítése, hogy az értelmiségiek tudjanak egymásról, és hogy különböző témakörökben tudjuk, kihez kell fordulni. Gyergyó nagy értelmiségi potenciállal bír, csak jó része nincs itthon. A cél, hogy párbeszéd alakuljon ki a távol élők és itthoniak között, hogy számítani lehessen mindenkire, akinek fontos e térség – hangzott el.
„Mi jó szívvel adtunk helyet és állunk mögéje a kezdeményezésnek” – fogalmazott Laczkó-Albert Elemér, Remete polgármestere, célozva a Gyergyói Szemle Egyesület minden tevékenységére, beleértve a folyóirat megjelentetését, szakmai fórumokat, hálózatépítést, az ösztöndíjalapot és tudományos kutatások népszerűsítését. Meglátása szerint a szombati eseményre összegyűlt harminc ember kitűnő kovász, a rendezvény pedig érdemes a folytatásra.
Gazdaság, kultúra, szociológia, segítő szakmák, oktatás, természettudományok és művészetek képviselői mutatkoztak be munkájukról beszélve, és egymás számára is meglepetés volt, hogy egyik-másik földink milyen témakörben kutat, milyen eredményeket oszt meg szívesen.
Nagy József elmondta, amikor a különböző területeken kutatókat kezdték számba venni, fény derült arra is, melyik település iskoláinak milyen erősségeik vannak. Így a gazdasági profilúak többsége gyergyószentmiklósi, tizennégy közgazdászt jegyeztek fel, Remetéről történészek, művészettörténészek, színészek kerülnek ki leginkább, Alfaluból képzőművészek, Tekerőpatakról, Szárhegyről a természettudományok iránt érdeklődők.
Szeretnék, ha minél többet közülük haza lehetne hívni találkozásra, felkérni együttműködésre. A jelenlévők körében a bemutatkozást követően azt firtatták, volt-e vagy terveznek-e olyan kutatást, amely a Gyergyói-medencéhez kötődik.
A sorban elsőként két közgazdász, a csomafalvi születésű Balla (Szőcs) Emese és a gyergyószentmiklósi Lázár Ede mutatkozott be. Balla Emese e térségben is vizsgálta a klímaváltozás hatását a mezőgazdaságra, s bár meglepő volt, hogy a hőmérséklet-változással leáldozóban van a minőségi burgonyatermesztés, mégsem ez volt a legmeglepőbb. Egy másik kutatását idézve elmondta, az emberek kedve elment a pályázástól. Arra kereste a választ, hogy mi ennek az oka és a kiút lehetősége. A gazdák, vállalkozók nem annyira a pályázat megírásától félnek, mint a projektben leírtak kivitelezésétől, hogy megfelelő szakértelem híján nem tudják végigvinni a vállaltakat, emiatt pedig pénzvisszafizetésre kötelezik őket. Így akár anyagi áldozatot is hoznának szakemberek segítségéért cserében, akik a lebonyolításban partnerek lennének.
Lázár Edének a marketingkutatás a fő szakterülete, összeállította, felajánlotta ingyenes használatra a kutatás módszertanát, mely interneten hozzáférhető. Elemezte a helyi termékek értékességét is, hogy pluszértéket jelent-e az a helybéli vásárlóknak, hajlandóak-e akár felárat is fizetni érte, illetve a termelő hogyan száll szembe a konkurenciával.
Elmondta, a munkanélküliség gazdasági és társadalmi probléma komoly migrációs hatással. Kérdés, hogy a helyi termék előállítása, a turizmus és a fafeldolgozás képes-e fenntartani a Székelyföldet. A közgazdász szerint mindezek mellé a stabilitáshoz iparra is szükség van. Illetve arra a lehetőségre, amit a világháló biztosít: itthonról külföldnek dolgozni.
A felvetett témák kapcsán szóba jött, hogy nem kellene kiadjuk kezünkből olcsón a nyersanyagot, például bagóért a szénát a moldvaiaknak, akiktől aztán a kész tejterméket vásároljuk meg borsos áron. De szó volt a tájvédelemről, a fafeldolgozásról és a jó minőségű faházról, illetve arról is, hogy érdemes lenne visszahozni a növényi és állati alapanyagból előállítható ruhaneműk készítését.
Mi az, amit elvárnak az önkormányzattól? – tette fel a kérdést a község polgármestere, a két közgazdász pedig sorolta: biztosítsa az alap-infrastruktúrát, hogy ha egy beruházó idejön, legyen esélye mAradni, legyen nyitottság az újdonságokra, és teremtse meg annak esélyét, hogy a fiatalság itthon mAradhasson. Hogy hogyan, annak kitalálása legyen az önkormányzat feladata.
Múltkutatók népes társasága
A történészek, történelemtanárok, régészek, levéltárosok köre volt a legnagyobb a délelőtti előadások alatt. Laczkó-Szentmiklósi Endre remetei történelemtanárként, iskolaigazgatóként mutatkozott be, Szárhegyről Portik Zsolt érkezett régészként, Borszékről Farkas Aladár helytörténészként, Ősz Sándor Előd Kolozsvárról érkezett haza református lelkipásztorként, egyházi levéltárosként, Bernád Rita pedig a Gyulafehérvári érseki levéltár gyergyószentmiklósi gyűjtőlevéltára vezetőjeként. Népes volt a Tarisznyás Márton Múzeum képviselete: Csergő Tibor történész és intézményvezetőként érkezett, Demjén Andrea régészként, Ferencz-Mátéfi Kriszta művészettörténészként, jelenleg a városi könyvtár menedzsere is, illetve a délutáni előadók sorában volt néprajzosként Szőcs Levente, szintén múzeum-alkalmazott.
Egymás kutatásairól, az intézményekben fellelhető kincsekről alig tudnak valamit – derült ki ismételten, és több javaslat is elhangzott egy-egy, az értékeket sorjázó katalógus szükségességéről, a kutatók számára a lehetőségek ismertetéséről.
A jelenlegi iskolásokra is figyelmet kell fordítani – hangsúlyozták többen, így hazavonzó lehet számukra minden olyan helyszín, tárgyi emlék, amelyek diákkorukban lelkükbe vésődött. A hely szelleméről beszélt ennek kapcsán Laczkó-Szentmiklósi Endre, javasolva, minél több esemény helyszínét ismertessük meg a gyerekekkel.
A történelmi emlékhelyek hazahívók lehetnek az idegenbe szakadtak számára is, ám az is feltétel, hogy a hazatérő lássa, az itthoniak ápolják az emléket, rendben tartják ezeket a helyszíneket, emlékműveket. E téren is van feladata Gyergyó térségének.
A rendezvény délután még számos előadással folytatódott, este pedig kiértékeléssel, összegzéssel ért véget.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Kiásott kincsek Gyergyószentmiklós történelméből
Érdemes a kézbe venni a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum új kiadványát, hiszen még azoknak is ajánlott, akik alaposabb tudással rendelkeznek a város múltjáról. A szerkesztő Demjén Andrea régész által vezetett kutatások több meglepő tényre is fényt derítettek a település történelméről.
Tíz évnyi régészeti kutatómunka összefoglalása a Gyergyószentmiklós a régészeti kutatások tükrében című kiadvány. A Tarisznyás Márton Múzeum által végzett, Demjén Andrea régész irányításával zajlott régészeti ásatások eredményeit ismerheti meg az olvasó. Pontosabban azokat, amelyek Gyergyószentmiklós területén zajlottak, három helyszínen: a Both-váránál, a Szent Miklós templomnál és Pricskén, az egykori határállomás, vesztegzár területén.
Rengeteg olyan tárgyi bizonyíték került elő a föld alól az ásatások során, rengeteg olyan új ismerettel gazdagodtunk, amelyeket történészek csupán levéltári kutatások alapján soha sem tudtak volna felderíteni – fogalmazott Csergő Tibor múzeumigazgató. Mindhárom kutatási helyszín számos meglepetést hozott. Ezek alapján Gyergyószentmiklós, Gyergyószék történelme újraértelmezhető.
Mindez könyvben megjelenítve tudatosíthatja a várossal, hogy mindezeket történelmi kincsként lehet kezelni, többet érdemelnének, jobban használhatóvá kellene tenni ezeket. Az új ismeretek jelentősen felülírtak korábban elfogadott feltételezéseket. Például a helyi emlékezet első vagy második világháborús eredetűnek vélte a Pricske csúcsán található védművet, de kiderült, ez sokkal régebbi.  Érdekes tényeket közöltek a Pricske nyergében kiásott vesztegzár maradványai. Ez a hely az örmény kereskedőknek volt fontos, annyira, hogy ennek köszönhetően telepedtek le Gyergyószentmiklóson és tették a települést városiassá. A Szent Miklós templomnál végzett kutatások eredményei pedig azt jelzik: már az Árpád korban is erős közösség élt itt.
A kövek nem beszélnek, de a csontok igen – fogalmaz Demjén Andrea. Korábban csak feltételezni lehetett bizonyos maradványok korát, de a mai modern eszközök lehetővé teszik, hogy nagyon pontosan megállapítható legyen: mikor került egy csontdarab a földbe, vagy hogy egy az épületbe beépített gerenda mely korból származik. A Both váránál hat éven át zajlott ásatások során előkerült leletek azt az eredményt hozták, hogy az építmény már 1240 körül állhatott. Ugyanakkor az is bizonyítást nyert, hogy a vár sosem volt lakott. Erre az utal, hogy egy főember magánvára lehetett, célja hatalmi reprezentáció volt talán, a toronyba veszély idején húzódott be a várúr családja.
Arra következtettek, hogy a várhoz tartozó uradalom a város mai belterületén lehetett, és valószínűleg a Szent Miklós templom környékén. A feltételezést bizonyították a templomnál végzett ásatások. Megállapították, a mai templom alatt egy Árpád-kori templom maradványai rejtőznek, amely a 13. században épült, majd egy másik építési fázis a 14. században történt. Ugyanakkor újdonságot hozott a templomtorony vizsgálata is. Az itt talált fagerendák vizsgálata azt igazolta, hogy a torony 5 szintje is középkori.
A templom körül talált csontok szénizotópos vizsgálata pedig bebizonyította, léteztek itt már 1260–1280 körül temetkezések, azaz ugyanabból a korból származtak a leletanyagok, mint a Both-váránál.
A Pricske nyergében feltárt kontumáció, vagyis vesztegzár esetében a levéltárakból előkerült dokumentumok alapján tudni lehetett, hogy az 1700-as években kezdődött az építése, a gyergyóiak panaszlevelei jelzik, hogy a lakosságnak kellett dolgoznia az építkezésen. A vesztegzár célja, hogy útját állja a pestis és más betegségek, járványok behurcolásának. Egy egész sor ilyen létesítmény épült főként a Kárpátok keleti és déli vonulatának szorosaiban, folyóvölgyekben, de ez a határvédelmi vonal egészen az Adriáig nyúlt. Feljegyzések bizonyítják, hogy ezek egyforma sablon szerint épültek, a lakóházak és istállók mellett börtön és kápolna is tartozott hozzájuk. Kivétel ez alól a Pricskén található veszteglőhely, ahol sem kápolna, sem börtön nem épült. 13 vagy 14 épület állhatott itt, lakóházak és istállók, egyenként is bekerítve, de az egész telephely körül is kerítés húzódott – derült ki a kutatások során.
Egyedülálló még ez a kutatási terület abban is, hogy az ország legmagasabban fekvő régészeti lelőhelye – hangzott el. Ez azonban azzal is járt, hogy külön „kaland” volt megszervezni az ásatásokat, feljuttatni a csúcsra embereket, és az ottani táborozáshoz szükséges legkülönfélébb holmit, élelmet. Ezzel kapcsolatban számos anekdotaszámba menő történet is elhangzott a könyv bemutatásán Demjén Andrea, Csergő Tibor és Iasi-i Alexandru Ioan Cuza egyetem régészprofesszora, Neculai Bolohan részéről, aki mint a kutatásokban nagy szerepet vállaló szakember, maga is jelen volt a könyvbemutatón.
A kutatások fő mozgatója, a kismamaként is a hegy tetején heteket töltő Demjén Andrea Kolozsvárra költözik családjával, a kutatásokban szintén résztvevő férjével, Florin Gogâltan régésszel – hangzott el a Városi Könyvtár zsúfolásig telt termében tartott könyvbemutatón. Ez a tény egyelőre bizonytalanná teszi a gyergyószentmiklósi régészeti kutatások folytatását. Hogy miként, milyen formában, még nem lehet tudni, de mindenképpen szükség lenne a további régészeti kutatásokra. A most megjelent könyv összeállításakor törekedtek arra, hogy ne csak történészeknek, de a város történelme iránt érdeklődők számára is érdekes és olvasmányos legyen. A publikáció – amely megállja a helyét más, a Kárpát-medencében megjelent hasonló művekkel összehasonlításban is – folytatása is az elképzelések között van. Hiszen a múzeum nem csak a városban és annak környezetében, de Tekerőpatakon, Szárhegyen, Alfaluban, Maroshévízen vagy Újfaluban is végzett kutatásokat, amelyek eredményei szintén megérdemelnének egy ilyen kiadványt. A könyv megvásárolható a Tarisznyás Márton Múzeumban, ára 30 lej.
Gergely Imre
 Székelyhon.ro

Az iskoláért aggódnak Tekerőpatakon
Veszélyben van az iskola – terjedt el a hír a tekerőpataki közösségben. Attól tartanak, hogy ha nem is rövid időn belül, de hosszú távon a felszámolás sorsára jut az intézmény. Az aligazgatói tisztség körül adódtak bonyodalmak.
Az igazgatói és aligazgatói versenyvizsgák körüli zűrzavar, és a tanügyminisztérium többször megváltoztatott rendeletei vezettek oda, hogy a tekerőpataki közösség veszélyben érzi az iskoláját.
Az összes Gyergyóújfalu községhez tartozó tanintézményt összefogó Elekes Vencel Általános Iskola részéről csak az igazgató, Elekes-Köllő Tibor vett részt a versenyvizsgán, és nyerte el tisztsége megerősítését. A korábbi aligazgató, Kolumbán Csaba nem versenyvizsgázott. Az akkori rendelkezések szerint a tanfelügyelőség decemberben összehívta az iskola nevelőtanácsát, hogy új aligazgatót válasszanak maguk közül. A szavazási arány úgy alakult, hogy Kolumbán Csaba nyert, de mégis a második helyezett Simon Katalin lett az aligazgató, aki egy szavazattal kevesebbet kapott.
Kolumbánt akkor nem nevezhették ki újra, mert az akkor érvényben lévő rendelkezés szerint nem lehetett tovább intézményvezető, aki nem vett részt, vagy sikertelenül szerepelt a versenyvizsgán. Ezt követően azonban megváltozott a tanügyminisztérium álláspontja, lehetőség lett volna újabb aligazgató választásra, amennyiben a decemberben megválasztott tisztségviselő lemondott volna tisztségéről. Számos más tanintézményben ez meg is történt, és ezt itt is elvárták volna a tekerőpatakiak. Itt azonban nem történt meg. A helyieket nem a megválasztott aligazgató személye zavarja, hanem az, hogy nem helybéli az illető.
Félelem a gazdátlanságtól
Miklós Károly községi képviselő az újfalvi testület múltheti ülésén is vázolta a tekerőpatakiak aggodalmát. Úgy látja, méltánytalanul bánik az Elekes Vencel Iskola vezetősége az alárendeltségébe tartozó Tarisznyás Márton Általános Iskolával. Övön aluli ütés volt az, hogy nem oldódott meg, hogy tekerőpataki aligazgató legyen – mondja. A probléma egyébként már hat éve kezdődött, amikor egy átszervezés során a falu addigi önálló iskoláját az újfalvihoz csatolták. Azóta, ha nem is hivatalosan, de saját vezetője volt az intézménynek Kolumbán Csaba személyében, most ez megszűnt. Miklós Károly felveti: ha van egy főnök egy cégnél, vagy bárhol, akkor más a rend és más a fegyelem, az odafigyelés.
Hogy miért is van különösen szükség a helyi vezetőre, arra Molnár János nyugalmazott tanár ad választ, aki sok éven át dolgozott itt, és korábban 9 éven át igazgatója is volt az akkor még önálló intézménynek. Kijelenti: el sem tudja képzelni, hogy tud működni ezután. Meglátása, tapasztalata szerint a létesítményt csak úgy lehet megfelelően vezetni, ha helyi ember figyeli rendszeresen, aki jelen van, aki azonnal tud lépni, amikor szükséges.
Molnár János mindemellett úgy látja, hogy az iskola fejlesztéséért, a pénzek leosztásakor a támogatásokért való küzdelemben is egy olyan személy tud igazán motivált lenni, aki helyben lakik, a közösség része. Hozzáteszi: amikor 2011-ben az iskola összevonása zajlott, létezett egy megegyezés az akkori intézményvezetők között, hogy az igazgatói tisztséget Újfalu kapja, az aligazgatóit Tekerőpatak. Ezt az egyezséget mindenképpen be kellene tartani – szögezi le Molnár János.
Nem tudni, milyen lesz az odafigyelés
Szintén a bizonytalan jövőtől tart Kolumbán Csaba is, aki aligazgatói tisztségének megszűnése után ismét tanárként dolgozik a tekerőpataki iskolában. Ő nem vett részt a versenyvizsgán (amint fogalmaz, bohócságnak tartotta), de az ő személye kevésbé fontos – mondja. Mivel nem vizsgázott, természetesen tudatában volt annak, hogy nem lehet tovább aligazgató az akkori szabályok értelmében. Ettől függetlenül, látva azt, hogy más iskolákban a rendeletek megváltozása után visszakerülhettek helyükre a korábbi vezetők, akikhez a közösség ragaszkodott, ő is erre számított. Főként, hogy a nevelőtanács szavazásán is ő kapta a voksok többségét. Ő biztosan nem fog kilincselni korábbi állásáért – szögezi le.
Elég nagy az egység, 150 gyermek tanul itt, és nem látja, hogy lehet irányítani ezt úgy, ha nincs állandó vezetői jelenlét. Elmondása szerint nem látja, hogy utódja hogyan tudja majd ellátni a feladatot úgy, hogy az Elekes Vencel iskolához tartozó összes tanintézményben egyszerre vannak feladatai. Akadálynak véli, hogy olyan személyről van szó, aki nem a faluban és még csak nem is a községben él, hanem Alfaluban, és emiatt nincs megfelelő helyismerete.
Kolumbán Csaba elmondja, hogy pár éve, amikor igazgatóváltás volt az Elekes Vencel iskolánál, ő volt a mindenki által támogatott jelölt, de nem vállalta. Azért, hogy a megegyezés értelmében Újfalu adja az igazgatót, és Tekerőpataké legyen az aligazgatói tisztség. A munkát pedig úgy osztották le, hogy ő felelt Tekerőpatakért és Kilyénfalváért, az igazgató pedig az Újfaluban működő tanintézményekért. Mindez most megváltozik.
Ő arra számított, hogy arra fognak törekedni, hogy ha már nem ő, akkor helyette egy másik falubeli pedagógus kapja meg a tisztséget. Mivel nem így történt, nem látja, hogy milyen odafigyelésre számíthat ezután az iskola. Persze – teszi hozzá –, a felháborodás miatt még az is lehet, hogy ezután meg nagyobb figyelmet kapnak, mint eddig.
Nincs ok az aggodalomra – mondja az igazgató
Szó sincs arról, hogy gazdátlanná vált volna a tekerőpataki iskola. Ő mint intézményvezető egyformán fontosnak tartja az Elekes Vencel iskolához tartozó összes egységet – jelenti ki Elekes-Köllő Tibor igazgató. Kifejti, az aligazgatói poszt betöltésével kapcsolatos minden lépés a törvényeknek a betartásával történt, miután a versenyvizsgára senki nem jelentkezett.
Az igazgató állítja, nem tud arról, hogy létezett volna egy hivatalos írásos megállapodás arról, hogy Tekerőpatak megtarthatja az aligazgatói tisztséget, ha már az önállóságát nem tarthatta meg, és beolvadt az Elekes Vencel iskolába. „Mindig különös tekintettel voltunk Tekerőpatakra én is és elődöm is” – jelenti ki. Megjegyzi, őt senki sem kereste meg ezzel a problémával a közösség részéről, de amúgy sem tudna mit tenni, hiszen az aligazgatóválasztás a tanfelügyelőség szervezésében történt, a nevelőtanács szavazatai alapján, az akkori rendelkezéseknek megfelelően.
Elekes-Köllő Tibor nem fogadja el azt az érvelést, hogy „gazda” nélkül hanyatlásnak, romlásnak indulna a Tarisznyás Márton Általános Iskola. Számára kötelező, hogy egyformán figyeljen az összes hozzá tartozó iskolára és óvodára és egyformán harcoljon értük – jelenti ki. „Marosfalvi vagyok, pontosan tudom, mit jelent a kis intézmény működése, és azért harcolunk, hogy mindegyik megmaradjon” – mondja. Meglátása szerint felesleges a félelem a tekerőpatakiak körében. Hozzáteszi, ha nincs is helyi igazgató, a pedagógusok továbbra is ott vannak az iskolában, és továbbra is vállalják a közösségi munkát, mint eddig.
Amit vállalt, végigviszi
Ha nem is helybéli, azért volt lehetősége betekinteni a tekerőpataki iskola életébe, egy évig tanított ott, osztályfőnök is volt. Nem igaz az az állítás, hogy nem ismeri a helyi közösséget – reagál Simon Katalin frissen megválasztott aligazgató a vele szemben támasztott félelmekre. Azokat a szokásokat is ismeri, amelyeket a községben csak a tekerőpataki iskolában folytatnak, például a farsangtemetés, vagy a termésnap megszervezése, és eddig is sokat segített helyi ügyekkel kapcsolatos papírmunkák intézésében is – teszi hozzá. „Ha valaki odaáll, és szereti, amit csinál, akkor nincs olyan, hogy ne tudná megtanulni, amit kell. A kollégák ismernek – vagy azt hittem, hogy ismernek – amit vállalok, azt végigcsinálom” – mondja. Megjegyzi, kinevezése augusztusig érvényes, addig semmi olyan égbe kiáltó nem fog történni, amitől bárkinek aggódnia kellene. Augusztusban újabb versenyvizsga lesz, megvan a lehetősége a kollégáknak, hogy arra felkészüljenek és vizsgázzanak – teszi hozzá. Azzal is tisztában van – mondja –, hogy nem az ő személyével van gondja a tekerőpatakiaknak, bárki került volna az aligazgatói tisztségbe, aki nem helybéli, ugyanezekkel az érzésekkel találkozott volna.
Az iskolát meg kell tartani
Veszélyeztetve látja a tekerőpataki iskola jövőjét a község – újfalvi – polgármestere, Egyed József is. Megállapítása szerint az önálló jogi státusz hat éve történt elvesztése és az igazgatói tisztségtől való megfosztás után a következő lépés a teljes megszüntetés, vagy legalábbis az 5-8 osztályos oktatás felszámolása lehet. A tanügyminisztérium és a tanfelügyelőség rendszeres költségcsökkentő intézkedéseinek eshet áldozatul, ha nincs egy ember, aki ezt megakadályozza. „Kötelezően az a feladatunk, hogy elérjük, ismét tekerőpataki aligazgatója legyen az iskolának. Mindegy, hogy ki az illető, de tekerőpataki legyen. Számunkra minden egyes tanintézmény nagyon fontos, és mindegyiket meg akarjuk tartani abban a formában, ahogyan ma is létezik” – jelenti ki Egyed. Hozzáteszi még, hogy a helyi iskolaigazgató mindig fontos tisztséget jelent az egész faluközösségben, ezért is lényeges ez a kérdés.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Gyergyószéket sem kímélte az áradás – Szárhegyen szükségállapotot rendeltek el
Gyergyószárhegyen, Tekerőpatakon, Kilyénfalván és Újfaluban is udvarokat, pincéket öntött el, utakat tett járhatatlanná a hegyekről lezúduló víz csütörtökön. Lakóházakba is betört az ár.
A hirtelen felmelegedés, és az egy napig tartó folyamatos esőzés megolvasztotta a hegyeken a hótakarót, aminek következtében megáradtak a patakok.
Egy újfalvi lakos, aki a saját kapuját nem tudta megközelíteni, a szomszédból mászott át a kerítésen az udvarára. A Visszafolyó három faluban lépett ki hosszan a medréből. Tekerőpatakon körülbelül ötven, Kilyénfalván és Újfaluban még több portát elöntött az ár. Pontos számot nem tudtak mondani a helyiek, Egyed József polgármester sem, de a számolásnál sürgősebb dolguk is volt, ahol lehetett, a bejáró hidakat bontották el, hogy utat engedjenek a víznek. Ahogy tudták, igyekeztek távol tartani a lakóházaktól a vizet.
Kilyénfalván és Újfaluban még nagyobb is lehetett volna a baj, de Tekerőpatakon a vasút alatt új medret ástak a pataknak, így a víz jelentős része a földekre folyt és nem a szűkebb, falu közti mederbe.
Az áradás délután 1 óra körül érkezett, 5 órakor már apadt a víz, az emberek a kerítéseken, házak falán mutatták a szintet, hogy meddig ért. Az úton fél méteres víz hömpölygött – mondták.  Egy lakóházat árasztott el, de sok pince, kazánház feltelt, az épületeket még órák múlva is tavak vették körül.
Aggasztotta az újfalviakat a Tekerőpatakon mezőre vezetett víz is, attól tartanak, hogy lennebb más, a falu alacsonyabban fekvő helyein található gazdaságokba fog betörni.
Szárhegyen szükségállapotot rendelt el a prefektus jóváhagyásával Danguly Ervin polgármester, miután a falu alszegi részén számos utca folyómederré vált, és nemhogy gyalog, de személygépkocsival is lehetetlenné téve a közlekedést. Ez azt jelenti, hogy pénteken az iskolában nem lesz tanítás, a gyermekek egy része ugyanis nem tud eljönni otthonról.
A Nagypatak és a Csinód vize lépett ki a medréből, elárasztva számos portát. Kora este Györffy Zsolt, a helyi önkéntes tűzoltócsapat vezetője úgy számolt, legalább húsz pince állt vízben. A földszinti helyiségeket nem érte el a víz, de több alagsori lakás viszont feltelt. Tűzoltók mellett közel ötven polgárőr is mentette a menthetőt.
Az apadás nem nyugtatta meg az embereket teljesen. Elmondták, a patak be volt fagyva, a víz a jég fölött ömlött, és attól tartottak, hogy, ahogy a jég kezd felszakadozni, torlaszokat okoz, ami következtében ismét elárasztja a víz az udvarokat. Abban reménykednek, hogy az esőzés eláll, és ismét fagypont alá esik a hőmérséklet, így megáll a hirtelen olvadás.
Gyergyószentmiklós, Csomafalva és Alfalu viszonylag megúszta a hirtelen olvadás miatt történt áradást. Csomafalván a Nagymezőn a gyártelephez közeli árkokat kellett takarítsák, utat engedve a levonuló víznek, hogy a közeli házak pincéi ne teljenek fel.  Alfaluban a Békény szintje volt nagyon magas, de a mederből nem lépett ki, a csomafalvi úton a megsüllyedt hídnál kellett védekezni az árral szemben, de ez nem okozott nagyobb nehézséget. Gyergyószentmiklóson is szükség volt a védekezésre, de a víz nem okozott nagyobb gondokat. Több utcában csak gumicsizmában lehetett közlekedni.
Gergely Imre 
Székelyhon.ro

Jakab Antalra és Szent Lászlóra emlékeztek Kilyénfalván
Jakab Antal püspökké szentelésének 45. évfordulójára emlékeztek pénteken az egyházi méltóság szülőfalujában, Gyergyókilyénfalván. Az esemény – a Szent László-emlékév rendezvényeként – a legendás magyar király alakját is középpontba helyezte.
Pénteken, a déli harangszóra szép számú emlékezőközönség gyűlt a kilyénfalvi templomkertbe, hogy együtt adózzanak a falu nagy szülöttje, dr. Jakab Antal emlékének.
A Kolumbán Csilla, tekerőpataki vallástanár által évről-évre megszervezett megemlékezés hagyományosan imádkozással, a püspök szobrának megkoszorúzásával kezdődik, majd rendszerint kulturális műsor keretében, vagy iskolák közti vetélkedőn elevenedik meg az egyházi méltóság alakja. Idén sem volt másként. A koszorúzást megelőzően Fejér Lajos helyi plébános elmondta, az idei Jakab Antal-emlékünnep a Szent László-év rendezvénysorozatának részét képezi. Felolvasva Jakab Antal egyik karácsonyi prédikációjának egy részletét, érzékeltette a püspöknek hívei iránt érzett elkötelezettségét.
„Az én Uram és én Istenem jelszavával el vagyok szánva úgy szolgálni egyházamat és híveink üdvösségét, hogy ugyanakkor hazám és népeink békéjét, rendjét és boldogságát is imával, szóval és tettel előmozdítsam” – hangzottak el a néhai Jakab Antal gondolatai.
A templomkertből a falu művelődési házába vonultak az emlékezők, ahol gyergyószéki iskolák diákjainak műsorát követhették végig. Összesen tíz tanintézet képviselte magát a rendezvényen, hármas csoportokban adva elő egy-egy jelentet. A témákat maguk választották ki a szervező által megadottak közül, a felkészülést vallástanáraik segítették.
Legtöbben Szent László-legendákat alkalmaztak színpadra, ugyanakkor emlékképeket is megelevenítettek Jakab Antal gyermek- és ifjúkorából, valamint püspökké szenteléséről. Volt csapat, amelyik a Jakab Antal nevét viselő intézményeket, szobrokat, tereket ismertette, és olyan is, amelyik a püspök és a legendás magyar király erényei között állított párhuzamot mutatta be.
Az előadás lezárásaképpen hangfelvételről hallgathattak meg egy részletet a jelenlévők Jakab Antalnak a Márton Áron püspök temetésén mondott beszédéből.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Kitűzik a kokárdákat Gyergyószéken
Ma már lehetőség van arra, hogy nyíltan emlékezzünk az 1848–49-es eseményekre, a forradalomra és szabadságharcra. Nincsenek tilalmak, csak az szabhat határt az ünneplésnek, ha egy településen kevésbé tartják fontosnak a megemlékező eseményeket. A nemzeti ünnep megélése lehetőség, de nem kötelesség.
Az alábbiakban összegyűjtöttük a gyergyószéki települések programjait, hol, hogyan és mikor emlékeznek a magyar nemzet nagy eseményére.
Gyergyószentmiklós Több rendezvény is része a gyergyószentmiklósi megemlékezésnek. A Fogarasy Mihály Szakközépiskolából indul a diákság és az érdeklődők 11 órakor a városi temetőbe, Kiss Antal őrnagy sírjához. Beszédet mond Máthé Árpád Zoltán, szaval Györfi Andrea, zenés műveket ad elő Ferencz Levente és kórusa. A megemlékezést koszorúzás zárja a temetőben. Szintén 11 órától kezdődik a Salamon Ernő Gimnázium 1848-as megemlékező irodalmi és zenés műsora a díszteremben, ugyanekkor emlékeznek a Vaskertes iskolások is tanodájuk dísztermében. Déli 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós római katolikus templomban, 13 órától a templomtól indul a felvonulás a Petőfi Sándor-szoborhoz, ezt követi a történelmi eseményre való megemlékezés és koszorúzás. Jelen lesz a szervező gyergyószentmiklósi önkormányzat és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ képviselete mellett közreműködőként a Figura Stúdió Színház, a Gránátalma Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület.
Alfalu A diákönkormányzat szervezésében idén is Történelmi sétával kezdődik a március 15-i megemlékezés Alfaluban. 10 órakor indul a diákság az 1948-as feltárt síroknál virágot helyezve el a helyi temetőben. 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet követően a templomkertben lesz zászlófelvonás, műsor és koszorúzás. A községhez tartozó Borzonton 14 órától veszi kezdetét a megemlékezés, melynek helyszíne a templom. Szentmisét követően a helyi diákság ünnepi műsorára kerül sor, majd zászlófelvonás és koszorúzás lesz a Szent István-szobornál.
Csomafalva A nemzeti ünnep rendezvényei 9.40-kor zászlófelvonással kezdődnek a Borsos Miklós téren, tíz perc múlva, 9.50-kor a templomkertben is felvonják a zászlót, 10 órakor pedig az ünnepi szentmise kezdődik. 10.50-kor Tisztelet a hősöknek címmel lesz megemlékezés a Kossuth Lajos-szobornál méltató beszédekkel, diákok előadásával, majd koszorúznak a szobornál és a hősök emlékművénél. Szárhegy A községlakók 11 órakor találkoznak a plébániatemplomban, 12 órakor felvonulnak a hősök emlékművéhez, ahol az ünnep méltatásárára és koszorúzásra kerül sor. 12.30-kor a művelődési házban kezdődik az iskolások ünnepi műsora, 13.30-tól a Cika-terembe várják az érdeklődőket a Retrospektív grafikai kiállítás megtekintésére.
Ditró Déli 12 órakor ünnepi szentmise kezdődik a kéttornyú templomban, majd a templommal szemközti háborús emlékműhöz vonulnak koszorúzni a ditróiak. A megemlékezés a művelődési házban folytatódik a Puskás Tivadar Szakközépiskola szervezésében. A színes program részét képezik az ünnepi beszédek is.
Remete Reggel 8 órakor lovas toborzóval kezdődik a remetei megemlékezés, 11 órakor szentmise, majd utána koszorúzás lesz a hősök emlékművénél. A rendezvények kulturális műsorral folytatódnak a művelődési házban.
Újfalu Az ünnepi szentmise 11 órától kezdődik, melyet a templomkerti emlékmű megkoszorúzása és a diákság ünnepi műsora követ.
Kilyénfalván kedden emlékeztek az 1848-as eseményekre.
Tekerőpatakon csak az iskolában emlékeznek a szabadságharc eseményeire. Tavaly is csupán az iskola szervezett ünnepséget, a korábbi esztendőkben az akkori önkormányzati képviselők gondoskodtak a méltó főhajtásról. A szervezésben részt vett a helyi RMDSZ és az önkéntes tűzoltók is. Az iskolában szavalatok és énekek hangzanak el, de többen is jelezték, hiányolják a nemzeti ünnepen a faluszintű megmozdulásokat.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro

Beszélgetés Pálfalvi Pál nyugalmazott tanárral – A világ felfedezésének szépségéről
Hetven évet töltött március 4-én Pálfalvi Pál tekerőpataki születésű, Csíkban nevelkedett, székelyudvarhelyi botanikus, vagy ahogyan magamagát szerényen megfogalmazta: átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai tanár. Volt tanárommal Csíkszeredában, egy-két csésze kávé mellett beszélgettünk életéről, növényekről, gyerekekről, gyűjtésről és hivatásról – az elhangzottaknak töredékét közöljük.
– Nem vagyok csíki, de mindenki annak tart. Miért? Édesapám jegyző volt, helyezték egyik helyről a másikra. 1947-ben, Gyergyótekerőpatakon születtem, édesapám Szárhegyen volt magyar királyi jegyző, féléves voltam, amikor Gyimesbükkbe helyezték, kétéves koromban Tusnádfürdőre került, majd Csekefalvára/Csíkszentmártonba, s végül az 1950-es évek elején Csíkszeredába. Csíkszeredában nőttem fel, így én is csíkinak tartom magam.
– Melyik iskolába járt?
– Én elsőtől tizenegy osztályig, az érettségiig, 1965-ig a gimnáziumban jártam. A Fürdő utcában laktunk.
– Milyen városnak látta akkor Csíkszeredát?
– Gyermekek voltunk, város szélén, Lipovánban laktunk. Ha tehettük, az Olt mellett játszottunk, s erdők, hegyek, patakok között. Futball- és hokimeccsekre jártunk. Édesapám rendszeresen elvitt moziba, tudományos filmekre. Ezeknek is szerepe volt az életemben. Jól éreztük magunkat gyermekként, mit tudtuk, hogy mi megy végbe a világban. (…) Negyedikes voltam, amikor azzal kezdtük mindig a hétfőt, hogy a tanítónő megkérdezte, voltunk-e templomban? Hát mi, a ligatiak és a lipovániak közel laktunk a templomhoz, mentünk általában, s olyan is volt, hogy csak melléje, gyermekek lévén. De amikor rájöttünk, hogy amelyikünk felállt, hogy volt templomban, azt megpofozta, akkor, ha nem is voltunk, akkor is felálltunk, a ligatiak is és a lipovániak is, ilyen volt a gyermeki összetartás. Aztán belegondoltam, hogy a tanító néni volt akkor a legnagyobb nyomás alatt, nem volt mit tennie… Eszembe jut, nem is nosztalgia, de gyermeki lélekkel valami szép dolognak láttam, amikor felvonultattak május 1-jén. Rendezettséget sugárzott, most pedig belegondolok abba is, hogy tönkre van téve a munkásság, a szakszervezet... Majális volt, rendszeresen jártunk a családdal vasárnapokként a Szeredai-fürdőhöz, Zsögödbe, ez volt az élet. Egyébként pártista nem voltam soha, s úr sem lettem. Nem vagyok most sem.
– Hogyan talált rá a hivatására?
– Én szerencsésnek tartom magamat, mert a hivatásomat és a biológiát/botanikát is jól rendelte a jó Isten. Szerencse-e vagy a jó Istennek a dolga… Úgy érzem, ilyen szempontból szerencsés találkozás volt a tanárság és a növényismeret. Az iskolában is jól éreztem magam a zsivajgó gyermekek, fiatalok között. De még visszatérve a szerencsére: amikor születtem, akkor a fejemen burok volt. Na, az asszonyok – mert háznál születtem, nagyapámék házánál Tekerőpatakon – siránkoztak, hogy jaj, nincs feje a gyermeknek! A bábasszony szépen a burkot felvágta, s a fejem kibuggyant belőle. Ez szerencsét vagy valami jót jelent édesanyám megfejtésében. A botanika iránti érdeklődés is egy jó adomány volt, mert abban ki lehetett élni a lelkemet – egyébként is szeretetre méltó, kedves tudománynak mondják a botanikát, a füvészetet: scientia amabilis, így nevezik. Édesanyám, az elfogult anyai szeretetéből eredően mesélte, hogy kétéves lehettem, amikor a margarétának a szirmait kiszedtem, s próbáltam visszarakni. Ő ebből azt jósolta, hogy híres, nagy ember leszek. Reálisabb volt édesapám hatása, akinek természetrajzi műveltsége is volt. Ő vette az első könyveket nekem: a Xántus János írta A természet kalendáriumát, a Szárnyas barátainkat, a Dáné Tibor kedves könyvecskéjét, a Vadvirág szelídítőt és a Román Népköztársaság kis növényhatározóját. Hatodik osztálytól természetrajzi naplót írtam, madárfészkelési és fenológiai megfigyeléseket végeztem, kis herbáriumot készítettem. Mindezek együtt indítottak el a természet ösvényein. Talán a magányosság is… És persze a tanáraim is szerepet játszottak a pályaválasztásomban. (...) Elmentem felvételizni 1966-ban. 229-en voltunk, abból 25-öt vettek fel a növénytan szakra... Jó teljesítménnyel bejutottam, végig ösztöndíjam volt, élvezettel tanultam. Az első két év rettentő nehéz volt, mert a román nyelvet nem tudtam, de a tudomány, a tudás ragadt rám. Öt román társsal jó egyetértésben egy szobában laktam. Két évig Kolozsváron a vasútállomáson, a tanulószobán, a hálószobán, az előadótermeken és a magyar színházon kívül máshol nem jártam. Emlékszem: az első éven a 99-es szobában laktam, álltam az ablaknál s néztem kelet felé, hazafelé arra gondolva, hogy Csíkban fogok szolgálni … Diplomadolgozatomat a Tatros forrásvidékének flórájáról-növénytakarójáról írtam szeretett egyetemi mentoraim, Csűrös Káptalan Margit és Csűrös István irányításával.
– Hazatérve egy ideig Csíkszentdomokoson tanított, ugyanakkor kezdett botanikai tárgyú cikkeket is közölni, majd a székelyudvarhelyi tanítóképző tanára lett. Miért döntött így?
– Csíkszentdomokoson nagyon jó éreztem magam, lehetett jól dolgozni. Középkorú és fiatal, lelkes tantestületbe kerültem. Közel volt a Nagyhagymás is… Személyes vonatkozásban is fontos hely Csíkszentdomokos: itt nősültem meg. Feleségem Búzás Zsófia, tanítónő, két leányom – Boróka (1978) és Gyopárka (1980), két fiam – Jácint (1982) és Avar (1985) – édesanyja és öt unokám nagyanyja. Szeretettel, nemes lélekkel és odaadással tartja össze a családot. De 1981-ben meghalt apósom – a feleségem szülei ekkor már Székelyudvarhelyen laktak – és Vinczeffy Endre, a tanítóképző biológiatanára nyugdíjba ment, Fülöp Zoltán tanfelügyelő pedig noszogatott, hogy vállaljam el a helyét. Őszintén megvallom, nehezen vállalkoztam rá. Amikor a versenyvizsgára indultam, néztem ezeket a hegyeket Csíkszereda fölött, s arra gondoltam, hogy nem akarom én ezt elhagyni, de aztán a vizsgán mégsem vallhattam szégyent... Végül mindenféleképpen jobb volt, mert kvártély helyett saját lakásunk lett, értelmes helyre kerültem, érdekes kihívásoknak kellett megfelelnem. Körülbelül kétezer tanítványom volt, többnemzedéknyi tanítót oktattam. Sok volt a pedagyakorlat, sok szép élményt, elégtételt nyújtott a tanítójelöltekkel végzett munka. Beleírattam a biológiafüzetükbe elöl: „Tanulni tisztességesen – becsületesen viselkedni és hitemet gyakorolni küldött ide édesanyám, édesapám.” Alája odaírattam: Copyright Pálfalvi Pál. Aláírtam. Aláírattam a tanítványokkal is, a dátumot és még a másodpercet is. A lányok kacagták. Mondtam, ügyeljetek, tudjátok-e mit írtatok alá? Soha nem hivatkoztam erre, nem gyötörtem ezzel, de jó pedagógiai fogás volt. Munkaszerződés. Nem tanulsz, számon kérhetlek-e? Aláírtad-e? Igen.
– Kedvenc növénye?
– Nehéz megmondani, mindegyik szép… Gyermekkorom szép tavaszi virága a harangvirág/kakukkvirág – kockás liliom (lepelleveleit csemegéztük). A cserevirág – henye boroszlán csábító illatával fogott meg. A Jézus tenyere – fehér pimpó a somlyói búcsúsok szent növénye. Az egyik fontos felfedezésem a Römer-csűdfű (Astragalus roemeri). A Nagyhagymásban találtam 1977-ben. Vagy a fiókás tyúktaréj (Gagea spathacea) a Kalondáról, amelynek a belső erdélyi/székelyföldi előfordulása szintén érdekes adat. Az özönnövény Matild nenyúljhozzám (Impatiens balfouri)-ot jómagam jelzem először az országban (Csíkszentsimon 2005, Farcád 2009), de még lenne jó néhány...
– Mi a kedvenc időtöltése?
– Én azt szeretem, ha kint vagyok a szabad természetben. Vágásban van egy kicsi kertünk, állandóan tatarozom a kerítést, nyáron kétszer-háromszor lekaszálom, gombászunk, gyógynövényeket gyűjtünk. Egy-egy jó filmet is szívesen megnézek. Különleges hobbim nincs. Szeretem olvasni a falusi, a paraszti életrajzokat. Szeretek gyűjteni, terepezni. Egyébként régi vágású, amolyan romantikus füvész volnék, az isteni teremtést – a természetet érzelmileg, alázattal megközelítő, szemlélődő – rácsodálkozó naiv gyermek és tanult, képzett tanár keveréke. Ki tudja… Van olyan öregasszony, akivel három hetet beszéltem összesen… Kedvenc emlékem, este 9 óra felé, nyáron, amikor éppen csak lebukik a Kakukkhegy mögött a nap, Tusnádfalu és Csatószeg között egy keresztnél leülni, imádkozni. Olyan jó nyári, finom illat van, idealizált helyzet, lenyugvás, megnyugvás... Spontánul jön. Járni a hegyeket, be-benézni valamelyik gyimesi patakban egy-egy tudós öregasszonyhoz, megenni egy gombolyag pityókát az üstből túróval. Belelátni abba, hogy mi van a fazékban, az üstben, nem beszélve a lélekről – mert az embernek ilyenkor megnyilatkoznak, ezek is olyan jó, lélekmelegítő dolgok.
– Melyik a kedvenc vidéke, a kedvenc helye?
– A Pogányhavas, a Naskalat, a Szellő, a Bárányhavas, a Hargita tetején az a sok szép virág, jó csend, s nyugodtság a levegőben, egyszóval: szűkebb szülőföldem a Székelyföld legendás vidéke.
– Kedvenc társasága?
– Kedvenc társaságom az volt, amivel terepen jártam/járok. Hátizsák, vonalas füzetlapok terepi jegyzeteknek, egy keményebb lap (amelyen lehet írni), írószer, iránytű, a vidék térképe, fényképezőgép és egy herbárium. A gyűjtőutaknak 85-90 százalékát egyedül jártam be. Kinek lett volna türelme, hogy órákig egy-egy adatközlő öregasszonnyal vagy öregemberrel a beszélgetést végigvárja? Vagy azt, hogy elpepecselek egy-egy vázlatrajzzal, vagy cönológiai felvételezéssel? Vagy vállalja, hogy reggel korán eszik az ember, majd egész nap űzi magát, és esetleg este kerül oda, hogy egyen. Ezt nem kívántam senkitől, hogy megossza velem, de közben kerültek tanítványok, kollégák, akik mellém szegődtek. 1989 előtt nem tartottam medvétől, senkitől, semmitől. 1990 után igen, s egyre jobban. Egy kedves társaságom négy-öt éve alakult ki egy hivatalos tánctábori túra után: Ádám Gyula, Rácz Árpád, Antal Tibor s jómagam minden évben egyszer elmegyünk Gyimes valamelyik patakára, tájára (Rakottyásra, Kostelekre, Háromkútra stb.) fényképezünk, beszélgetünk. Egyébként járunk a feleségemmel is Udvarhelyen a magyar-örmény társaságba. Jól telik ott is. Legalább valahová tartozunk és kimozdulunk a házból.
– Elégedett?
– Minek kell hogy örvendjen az ember? Amit tényleg elvégzett. Nem azt mondom, hogy elégedett volnék, nagyon sok dolog, a legfontosabb dolgok nincsenek megírva, nagyon sok a halogatás részemről, mondván, hogy még egy kicsit ott körülnézek, kiegészítem egyik-másik témát stb. Mindent a tövéről indítok … A mai fiatalok egyből a legaktuálisabb nyugati könyvészettel kezdik, de itt is van felhalmozott tudás Erdélyben, Székelyföldön, amit fel kell tárni, számbavenni... Nem mentem bele olyan dolgokba, amihez képzettségem nincs. Azt mondják, hogy botanikus vagyok, de talán helyesebb megfogalmazás az átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai biológiatanár, a sciencia amabilis kissé elfogult művelője.
– Ha jól értelmeztem, még sok feldolgoznivalója lenne…
– Valóban, hosszan sorolhatnám, hogy mi van félkész állapotban vagy nincs megírva. Csak a legfontosabbakat említem: Felcsík paszulyfajtái (1978–1979: 1250 magpróba, 90-95 tájfajta, 196 népi tájfajta elnevezés); Az alakor (Triticum monococcum) – ősi búzafaj székelyföldi történeti és aktuális termesztése (1994–1995: 21 aktuális termesztési helye, az erdélyi génerózió cáfolata); Gönczi Lajos (1852–1929) herbáriumának leírása, valamint a két legfontosabb gyűjtés: Gyimes etnobotanikája (1981–2000), illetve Csík, Gyimes és Kászon temetőinek flórája (2000–2015) – hogy csak néhányat említsek.
– Úgy tűnik, a tanár úr jobban szeret terepezni, mint írni…
– Van abban szépség, hogy felfedezem a világot... Mindig vonzott a felfedezés öröme, a növények érdekes, változatos és színes, illatos világában való elmerülés. Ez a szenvedélyem ma is éltet…
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Szinte nem kaptak szót a megemlékezésen az ötvenhatos elítéltek
Megemlékezést tartott az 1956-os magyar forradalom hőseinek tiszteletére a Marosvásárhelyi RMDSZ és az Erdélyi Magyar Baloldal Platform a Kultúrpalota kistermében szombaton. A műsort fáklyás felvonulás követte a Vártemplom felé, majd az eseményt koszorúzás zárta a 2006-ban felállított kopjafánál.
Nagy Imre mártír-miniszterelnök 61 évvel ezelőtt megszólalt a Parlament erkélyéről, és elvtársak megszólítással kezdte beszédét. Erre zúdult fel a mintegy kétszázezres tömeg a Kossuth téren – Nem vagyunk mi elvtársak! – emlékeztette a Kultúrpalota kistermét sem megtöltő egybegyűlteket Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja. Csige Sándor Zoltán azzal folytatta, hogy e felkiáltás egyértelművé tette mindenki számára, a magyar nép nem a szocializmus megreformálásáért ment az utcára tüntetni. Amikor Magyarok, barátaim! megszólítással kezdte újra a beszédét, egyértelművé vált, hogy a sok hazugság után azonosulni tudott a háborgó tömegekkel.
Nem a vezetők voltak nagyok, hanem az egyszerű emberek – mondta Jókai 1848-ról, és ugyanez igaz 1956-ra is, hangsúlyozta a vezető konzul.
Tamási Zsolt történész felszólalásában kiemelte, minden népnek igénye van a szabadságra, s ha ezt a szabadságot megpróbálják elvenni tőle, az történik, ami 1956-ban Magyarországon. Ott az elemi erővel feltörő szabadságkiáltás jellemezte a forradalmat. Erdélyben másként történtek a megmozdulások. Itt a Szoboszlai-, Sass-, Faliboga- és más csoportok, az egyetemisták ugyanolyan célokért, de másként nyilvánultak meg, nem nagy vehemenciával, hanem hosszan készülődve érlelték sorsuk megváltoztatásának lehetőségét.
A magyarországi októberi események lendületet adtak az itteni szervezkedéseknek is, ám a kommunista hatalom azonnal reagált ezekre a próbálkozásokra.
Temesváron bebörtönzések történtek, előhúzták a „magyar kártyát”, elkezdődött a kisebbségek – nem csak, de jellemzően a magyarok – üldözése: a cél a közösség megtörése volt. Huszonnégy és harmincezer közé tehető az erdélyi meghurcolt emberek száma, és ahhoz, hogy tudjuk, ez mennyire érintette a társadalmat, számolnunk kell azzal is, hogy ez ugyanennyi családot jelentett, az érintett emberek száma tehát elérhette a százezres nagyságrendet – világított rá a történész.
Az est folyamán Buta Árpád énekelt, Bedő Hunor és társulata néptáncokat adott elő, bolyais diákok mondtak verset. Az utolsó vers előtt a műsorvezető bejelentette, hogy ezzel vége a megemlékezés kistermi részének. Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke viszont ezt kiegészítette egy javaslattal, hogy kapjanak szót a teremben lévő egykori elítéltek is, hiszen ők azok, akik hitelesen tudják idézni a forradalom utáni megtorlások történetét.
Így kapott szót Horváth Matild, akit 1958-ban tartóztattak le Tekerőpatakon röpcédulázás miatt. Hét évet ült. Szilágyi Domokos elmondta, azt a szenvedést vagy nem lehet leírni, vagy nem lehet elhinni, amiben nekik részük volt. Szeretné eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a Szekuritáté teljesen ártatlanul nem vett őrizetbe senkit. De igenis, vett. Őt például azért, mert amikor kilenc embert ártatlanul letartóztattak, egy provokátor besúgó azt kérdezte tőle, mit tettek ezek az emberek. Ő pedig azt válaszolta: „Ezek biza az égvilágon semmit.”
Ezért az egyetlen mondatért ült három évet, és ítélték teljes vagyonelkobzásra.
Kelemen Kálmán az idén elhunyt egykori bebörtönzött Varga Laci bácsira, a börtönviselt református lelkészre emlékezett. Beszélt az 1958-as júniusi börtönlázadásról is, amikor a fegyőrök az ő cellájukba is begépfegyvereztek. Ő hét év börtön után került haza. Gráma János nyolc évet töltött börtönben egy általa írt versért. Bakó Zoltán / Székelyhon.ro