"Markó Béla RMDSZ szövetségi elnök febr. 17-én Beszterce-Naszód megyébe látogatott. "A szórványmagyarság megtartásán és összefogásán munkálkodó Beszterce-Naszód megyei szervezetek együttműködése, a megyei RMDSZ és a történelmi egyházak tenniakarása példát mutató a Szövetség számára" - jelentette ki. Markó Béla a megyében élő magyarság aktuális problémáiról folytatott megbeszélést a helyi RMDSZ-vezetőkkel, a magyar egyházak képviselőivel, a megye prefektusával és alprefektusával, valamint a megyei közigazgatás vezetőivel. Markó Bélát látogatása első állomásán, Teke községben Szilágyi János, az RMDSZ Beszterce megyei szervezetének elnöke és a megyei RMDSZ-vezetők fogadták. A megye vezetőivel való megbeszélésén Markó Béla kifejtette: az RMDSZ számára lényeges, hogy a helyi magyarság képviselői jelen legyenek a közösségek életében nagy szereppel bíró közintézményekben, e téren Beszterce megyében nagy elmaradás tapasztalható. Markó megállapította, hogy a szórványban élő magyar közösségek megerősödésében, megmaradásában az RMDSZ mellett jelentős feladat hárul a történelmi egyházakra és az anyanyelvű oktatást biztosító iskolákra. Markó Béla megtekintette a református egyház gondozásában épülő közösségi házat, amely a környező települések magyar diákjai számára kollégium is lesz. /Markó Béla Beszterce-Naszód megyében. = RMDSZ Tájékoztató, febr. 19. - 1911. sz./ "

"A máj. 23-án életbe lépő helyi közigazgatási törvény előírásai értelmében Beszterce-Naszód megyében hét községben alkalmazhatóak a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírások: Apanagyfaluban, ahol a magyarság aránya 28,83 % (hozzátartozó falvakon: Apanagyfalu 25,8 %, Vice 94,74, Nyírmezőtanya 53,33, Almásmálom 48,13), Árpástón (67,18 - hozzátartozó falvakon: Árpástó 51,55, Magyardécse 99,77), Felőrön (27,37 - hozzátartozó falvakon: Felőr 64,08), Kékesen (25,37 - hozzátartozó falvakon: Kékes 34,59 , Magyarborzás 46,79, Mezőveresegyháza 93,68, Szászzsombor 21,79), Mezőkecsed (24,49 - hozzátartozó falvakon: Mezőköbölkút 65,26), Rettegen (20 - hozzátartozó falvakon: Retteg 20, Baca 45,64), Szentmátén (33,33 - hozzátartozó falvakon: Szentmáté 75,39, Újős 61,61). - A felsorolásból kimarad Tacs, Zselyk és Cegőtelke, itt már a régi törvény alapján fölállították a kétnyelvű táblát. E jogukkal nem élt Teke, Komlód, Magyarnemegye, Magyarberéte, Somkerék és Sajószentandrás, ahol községi szinten nem, de a település magyarsága meghaladja a 20 %-ot. Dr. Szántó Árpád, a megyei tanács alelnöke szerint eddig sem volt s a törvény alkalmazásakor sem lesz ellenállás közigazgatási és politikai síkon. (Kresz Béla): A helyi közigazgatási törvény és Beszterce-Naszód megye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./"

"Beszterce-Naszód megyében az idén jó néhány olyan magyarlakta településen is sikerült állami óvodai csoportot indítani, vagy a meglévő egyházit "hivatalosítani", ahol már minden ilyen irányú reményt feladtak. Most viszont gondok vannak az óvónői állásokkal, jelezte Balázs Dénes, a magyar nyelvű oktatásért felelős tanfelügyelő. Tekében például egyik napról a másikra otthagyta az állását az ottani szakképzetlen óvónő. Az óradnai óvónő Németországba készül, ott is hiány lesz. Szakképzetlen óvónők tanítanak Magyarborzáson és Somkeréken is. Azt tervezik, hogy továbbképzésre küldik a szakképzetleneket. /Magyar óvónő nélkül az iskola. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"

A helyi RMDSZ kezdeményezésére, az Illyés Közalapítvány és a megyei RMDSZ támogatásával már kihaltnak vélt, magyar és szász hagyományt elevenítettek újra a múlt hét végén a Beszterce-Naszód megyei Tekén. Három fúvószenekar lépett fel, Teke, Zselyk és Cegőtelke zenekarai. A tekei zenekar 1876-ban alakult, főleg az 1970-es években történt tömeges szász kivándorlás után igencsak megcsappant. Ezelőtt három évvel fiatalodott meg, jelenleg 20 tagja van. A zselyki zenekar 1879-ben alakult, idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját, az egyedüli amelyik megszakítás nélkül működött. A cegőtelki zenekar az 1900-as évek elején alakult. Két évtizedes megszakítás után, 1993-ban szervezték újra. Az ünnepségen fellépett a helyi iskola magyar tánccsoportja, Vincze Éva vezetésével. /Fúvószenekarok találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./

Nov. 10-én a Beszterce megyei kisvárosban, Bethlenben tartott kampánygyűlést az RMDSZ. Orbán László városi RMDSZ-elnök és Szilágyi János Beszterce megyei elnök köszöntötte Markó Béla államfőjelölt szövetségi elnököt, aki szót emelt a szórványmagyarság megmaradásának fontossága, az összefogás szükségessége mellett. /(F.L.I.): Markó Béla azt üzente… = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ Az RMDSZ-vezetők Beszerce megyei körutat tettek. Az RMDSZ küldöttségét mindenhol többszázan, RMDSZ-zászlókkal, színpompás népviseletekbe öltözött fiatalokkal fogadták. Markó Béla – immár hagyományosan – RMDSZ-ernyőket és az aradi Szabadság-szobor történetéről szóló könyvet adott át a helyi magyarság képviselőinek. Ellátogattak Tekére, Tacsra, majd Besztercére, ahol a helyi RMDSZ-székházban találkoztak a megyei szervezet vezetőivel, Szilágyi János megyei RMDSZ-elnökkel, Kocsis András és Koszorús Zoltán magyar képviselő-szenátorjelölttel is. Magyarnemegyén Szabó Attila református lelkész a helyi közösség nevében támogatatásáról biztosította az RMDSZ-t. /(Csernik Attila): Parlamenti képviseletet a besztercei magyarságnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

December 17-én tartott nagyszabású karácsonyi ünnepséget Besztercén a művelődési házban a megye magyarsága. A megye egész területéről érkeztek fellépők. A késő estig tartó rendezvényen tizenkilenc település képviselői színesítették a karácsonyi műsort. Bálint Emőke és Mayla Levente műsorvezetők után felléptek Magyardécse, Felőr, Dés, Magyarnemegyei, Szentmáté, Teke, Csicsókeresztúr, Beszterce, Retteg, Várkudu, Tacs, Óradna. Almásmálom, Naszód, Magyarborzás, Magyarberéte, Cegőtelke, Szászlekence tánccsoportjai, illetve kórusai. A szavalatok, karácsonyi énekek mellett betlehemes- és pásztorjátékot is láthattak a jelenlévők. A karácsonyi rendezvényen részt vett Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Szilágy János prefektus is. Markó Béla hangsúlyozta: Együtt lenni szeretetben – ez a karácsony üzenete mindenki számára. A karácsony egy nagy családi ünnep, és mi erdélyi magyarok egy nagy család vagyunk. Csak a szórványban élők érzik igazán, hogy mit is jelent ilyen nagy számban együtt lenni. Markó leszögezte, az elmúlt tizenhat évben „nagyot léptünk előre. Magyar prefektusa van a megyének, és ez nagyon nagy eredménynek számít.” /Dézsi Ildikó: Örvendj, Ég, Örvendj, Föld. Beszterce-Naszód megyei magyar karácsonyi ünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

A hét végén zajlott Besztercén az ötödik Örvendj Ég, örvendj, Föld Beszterce-Naszód megyei magyar karácsonyi ünnepség a Művelődési Házban. A besztercei óvodások sem hiányozhattak a karácsonyváró rendezvényről. A kiváló szervezés Gönczi Irénke RMDSZ-es tanácsos munkájának köszönhető. A kulturális program Boros Erzsébet népdalénekes CD-bemutatójával kezdődött, majd az óvodások fellépésével folytatódott. Ezt követte a magyernemegyei gyermekkórus, a bethleni diákok műsora, az újősi gyerekkórus, a besztercei Andrei Muresanu Kollégium magyar tagozata kórusának és együttesének fellépése, a tacsi gyerekek összeállítása, a szentmátéi ifjúsági kórus, a vicei gyermekcsoport, az óradnai gyermekcsoport, a tekei gyermekcsoport, a besztercei református egyház kórusa, a várkudui gyermekcsoport, a mezőköbölkúti gyermekcsoport, a besztercei római katolikus gitárcsoport, a sófalvi kórus, a besztercei Hópelyhek – Lotus tánccsoport, a besztercei magyar baptista gyülekezet kórusa, a cegőtelki gyerekkórus, a Máltai Segélyszolgálat besztercei szervezetének kórusa, a magyardécsei gyermekcsoport és az idei rendezvényt is a felőri Pelikán együttes fellépése zárta. /Beszterce. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

Elkobzott életek
A Gulag-szigetvilág fogolytáborai nem csupán a megtorlást szolgálták. Mint minden totalitárius uralom, úgy a kommunizmus is kíméletlenül bánt mindenkivel, akit a rendszer ellenségének kiáltottak ki. Amellett, hogy a munkatáborokban a hadifoglyok teherbírását a végsőkig kihasználták, nagy gondot fordítottak testi-lelki megalázásukra is. Akik megjárták az orosz hadifogságot, több mint fél évszázad után sem szívesen beszélnek a rabságban eltöltött évekről. Szűkszavúan, vontatottan válaszolnak a feltett kérdésekre. Székely Mihály és Cseke Sándor is nehezen mesél a félig-meddig eltemetett múltról.
A táborokban végbement borzalmak ellenére az orosz lágerek rémségei nem jutottak el a „művelt” nyugathoz kellő nyomatékkal. A szovjet államhatalom évtizedekig elzárt mindenféle adatot, dokumentumot, így a mai napig sem lehet pontosan meghatározni a foglyok, illetve a táborokban elhunyt személyek létszámát. A nyilvántartásra amúgy sem fordítottak az oroszok túl nagy gondot. Anne Applebaum amerikai történész szerint a Gulag az egész Szovjetuniót behálózta, a Balti-tengertől Szibériáig, a Fehér-tengertől a Kaszpi-tóig. Lágereket létesítettek nagyvárosokban, és Közép-Ázsia eldugott településein egyaránt. Nem csupán a megfélemlítés nyílt eszközeiként működtek a fogolytáborok, hanem a gazdaság legfontosabb tartópilléreiként is.
Székely Mihály tekintete elfelhősödik, ahogy felidézi a háború emlékeit. Bajtársaival együtt 1941-ben hívták be katonának. A székely legényeknek először egy átképzésen kellett átesniük, mielőtt kivezényelték őket a frontra. Valahogy úgy érezhették magukat ők is, mint azok a székelyek, akikről Wass Albert ír a Tizenhárom almafacímű regényében. Egy hivatalnok szegezi a kérdést a legényeknek:
– Maguk is átképzősök?
– Tudtommal csak székelyek, de mától kezdve semmi se lehetetlen – válaszolták azok.
Átképzésen azok a honvédek vettek részt, akik 1940. szeptember 15-e előtt a román királyi haderőben teljesítettek katonai szolgálatot. Az intézmény szükségességét az indokolta, hogy a magyar királyi honvédség felszerelése, fegyverzete, illetve mentalitása teljesen eltért a románokétól. Az átképzés sokkal rövidebb ideig – általában egy hónapig – tartott, mint a tényleges szolgálat.
Ilyen előzmények után a lengyel frontra vezényelték ki Székely Mihályt. Az ő csapata szállította a lőszert az első vonalra. A túlerő miatt egészen Egerig vonultak vissza, ahol fogságba estek. A foksányi gyűjtőközpontba szállították a magyar katonákat, majd több hónapon át embertelen körülmények között tartották fogva őket. Nagy istállókba terelték a tömeget, ahol a higiénia teljes mértékű hiánya miatt szinte megették őket a tetvek. Néhány hét után már elviselhetetlenné vált a foglyok számára a bezártság. Amikor már végképp elcsigázott állapotba jutottak, 1943 karácsonya előtt előállt egy tiszt, és így szólt hozzájuk:
– Ki az, aki Oroszországba szeretne menni közületek? Ott meleg ételt kaptok, tisztességes ellátást, rendes munkát, és nemsokára haza is mehettek.
Sok választásuk amúgy sem lett volna a raboknak, de már nem bírták tovább. Nem számított, hogy hova, csak menjenek. Az orosz katonák beterelték a foglyokat a vagonokba, néha hatvanan, vagy még annál is többen zsúfolódtak be a szerelvénybe. Aludni csak talpon állva lehetett, egymásnak feszülve. A napi fejadagjuk némi száraz kenyér, és egy maréknyi cukor volt csupán. Vizet is alig kaptak, napi egy vederrel. A vedreket egyszerűen beadták a vagonba, de ahogy egymást lökdösték a kitikkadt foglyok, hogy vízhez jussanak, még azt is kiöntötték.
A lágerbe érkezve rögtön beosztották a foglyokat munkaszolgálatra. A bányában fejtették ki a szenet, ami a csapnivaló műszaki felszerelés miatt a végletekig próbára tette az emberek munkabíró képességét. A tábor tisztasági szempontból semmivel sem különbözött a foksányi istállóktól. A napi robot és koplalás mellett a tetvek is kínozták a kényszermunkásokat. A fertőtlenítés úgy történt, hogy a tábor udvarán nagy halom kupacba gyűjtötték össze a ruhákat, tüzet raktak mellette, s feléjük terelték a füstöt. Szelesebb időben a ruhák is lángra kaptak, ám ez nem okozott nagy problémát. Naponta haltak meg emberek, így könnyen pótolták a foglyok ruhatárát. Persze az elrongyolódott, szakadt fogolyruhát nehezen nevezhetjük ruhatárnak.
Ahogy teltek az évek, az elítéltek egyre kevésbé reménykedtek a szabadulásban. Amikor felröppent a hír, hogy végre hazamehetnek, alig akarták elhinni. Végül mégis eljött a nap, amikor elkezdték őket a vagonokba terelni. A visszafelé vezető úton az első állomás megint csak Foksány volt. A szászrégeni vonatállomás mellett állt egy borbélyüzlet, Mihály bácsi ide tért be, hogy megigazíttassa ábrázatát. A faluba vezető utat Marosjára felé már gyalog kellett megtennie. Ahogy a poros úton lépdelt, egy szekér komótos nyikorgása ütötte meg a fülét. Egy falubelije tért haza éppen a vásárból, és elképedve ismerte fel a rég nem látott földit. A kezdeti megrökönyödést hamar felváltotta a találkozás öröme. Amint felült a bakra a fogságból hazatért fogoly, az atyafi rögtön faggatni kezdte a többi falubéli sorsáról.
Évtizedek távlatából, a kilencven évet túlhaladott öregeket hallgatva talán kicsit romantikusnak tűnik minden, ám korántsem vidámak ezek a történetek. Már a cári Oroszországban is működtek kényszermunkatáborok a politikai ellenfelek megsemmisítésének céljából, de a kegyetlenkedés a „dicsőséges” sztálini kort jellemezte leginkább. Ezekbe a táborokba gyakran köztörvényesek is bekerültek, akiknek sokkal jobban ment a soruk, mint a „nép ellenségeinek”. A közönséges rablók és gyilkosok jobban megkeserítették a politikai elítéltek, a más országból származó foglyok életét, mint az őrök.
Kevesebb szó esik azokról a személyekről, akik nem térhettek vissza a fogságból, mert ők már nem mesélhetik el nyomorúságaikat. Cseke Sándor testvére, Károly is a lágerben halt meg. Öccse a hazatért fogolytársaitól tudta meg, hogy mi történt testvérével. Károlyt 1942-ben vitték leventének a szász vidéki Tekére. A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezeteiként működtek Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. Ez az intézmény a 12–21 év közötti legények katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálta.
Átképzés után a csapatot a borgói hegyekbe vezényelték, ahol összeütköztek az orosz haderővel. A hatalmas túlerő miatt visszavonulásra kényszerültek. Az ellenség a Nagybányához közel fekvő Nagysikárlón érte utol őket. A foglyokat gyalog hajtották le egészen Brassóig. Ott azzal áltatták őket, hogy nem esik bántódásuk, hamarosan szabadon bocsátják őket, de végül ők is a foksányi gyűjtőtelepre kerültek. A vonaton csupán kétnaponta kaptak egy veder vizet, és annyira kiszáradtak, hogy amikor megérkeztek a Krím-félszigetre, úgy hullottak ki a vagonokból, mint a legyek. Négyen-öten is összefogództak, de még így sem bírták egymást megtartani.
A lágerben poshadt vizet adtak az eltikkadt foglyoknak, ami sok embernek okozta a vesztét. Aki meg tudta állni, hogy ne igyon, az tovább szomjazott ugyan, de nem kapott vérhast. Vacsorára sós káposztalevet kaptak, ami az éhségüket csillapította valamelyest, de a szomjúság elviselhetetlenné vált számukra. Cseke Károly nem bírta a kínzó szomjúságot, és ivott a poshadt vízből. Csupán egy napot töltött a fogolytáborban, mivel már másnap elvitte őt a vérhas. Még a huszonegyedik életévét sem töltötte be.
A Szovjetunió nem dolgozott ki egységes tervet a fogolytáborok működtetésével kapcsolatban. Csak a táborhálózatok kialakulása után készítettek nyilvántartást, ekkorra azonban már rengeteg ember meghalt a lágerekben. Egyes adatok szerint körülbelül százötvenezerre tehető a fogolytáborokban elhunyt személyek létszáma. A rokonokat senki sem értesítette, a hazatérő foglyok közölték a halálhírt a hozzátartozókkal. A túlélők is otthagytak egy darabot az életükből, ezért mesélnek nehezen, szűkszavúan a rabság éveiről. A múlt sötét foltjait nem tudjuk ugyan megváltoztatni, de tehetünk annak érdekében, hogy meg ne ismétlődjenek.
HOVER ZSOLT, SZABÓ MIHÁLY 
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély tájain — Egy régi katona-turista útikönyve 1817-ből
A kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban érdekes kéziratos útinapló található, Jakab Sámuel útleírása 1817-ből (jelzete MS 2667). Mindeddig nem kutatták, szerzője sem ismert személyiség (nevére eddig mindössze egy „Ászpide” gyalui báli meghívóban és a kolozsvári lakástulajdonosok jegyzékében bukkantunk), de rávilágít egy reformkori katona érdeklődésére.
A 173 lapos bekötött útinapló szerzője szándéka szerint könyvnek készült: Földi és Tengeri Utazás. A szerző utazása nem jószántából történt, hanem katonai szolgálat miatt. Útleírása 1812-ben kezdődik, s tíz év múlva, 1822 októberében végződik. Pusztacsánból indul, áthalad Tordán, Vízaknán, Marosvásárhelyen, majd Várnán, Halicson át eljut Pozsonyig, végül hosszú, kacskaringós utazás után olasz földre lép. Többéves olaszországi tartózkodása idején lejegyzi a Vezúv kitörését is (Jegyzés a Vesuviu Hegynek Természete és Tüze gyulladásáról), ellátogat Pompejibe, megfigyel egy üstököst. Kitérőiből említésre méltó az alábbi bejegyzés: Feltehetően 1819 1. Mai Az Olimpus hegyen jártam, oh mely nehezen mentem fel annak bércein... Talán az első magyar meghódítója az Olümposznak. Turistaszemmel katonáskodott. Naplójának itt bemutatott részlete erdélyi útjáról szól. 1812. június 12-én délelőtt, a Fellegvár citadellájának kaszárnyájából gyalogezredével indult hosszú útjára Jakab Sámuel, majd a Szamoson a Németek pallóján át, s a Híd kapun vonultak be Kolozsvárra. Az esemény fontosságának tudatában, a Splényi Gábor induló zenéjére végigmasírozhattak a Nagypiacon (Főtéren), majd a Torda kapun hagyhatták el a várost. Akkoriban a Tordára Feleki-tetőn át vezető út még nem volt kiépítve; Györgyfalván és Ajtonon keresztül értek Pusztacsánba... Közli Hints Miklós
Restitutio
Ebben a rovatban írásokat szolgáltatunk vissza az olvasókhoz. Általában olyan írásokat, melyek az egykori Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) hajdani hírlapíróinak vagy a turistatársadalom más nagyjainak tollából születtek. De olyan hangulatos, fiatalok-idősek által ma is szívesen olvasott, egyesületünkhöz kapcsolódó írásokat is, amelyek az EKE egykori lapja, az Erdély hasábjaira kívánkoztak volna. Az alábbi írás még akarva sem jelenhetett volna meg az 1892-ben alapított Erdélyben, ugyanis jóval előbb íródott, amikor „az utazásnak divatja” jobbára még csak körvonalazódott.
Kegyes Olvasó!
Nem akartam elmulatni, hogy ezen csekély tapasztalásbéli munkátskámat Földi és Tengeri utazás alatt olvasás végett szemeid elé bé ne terjesszem. Nem azért cselekedtem, hogy a csevegő hív kürtjeinek hangzása valamely részben füleimnek csiklandoztatnék és Olvasóim közül netalántán olyanok is támadhatnak akik azt mondanák, hogy ezen csekély utazásbéli nem érdemes az olvasásra. Meghiszem, mert magam is és minden olyan emberséges ember, aki minden előre való látás nélkül a nyúl farkán is csomót keres nem gondolja azt meg, hogy fáradtság nélkül nincsen jó nyugodalom: sem pedig utazás nélkül idegen fölötti tapasztalás. Én meg vallom, hogy magam is úgy ítélnék balul, ha nem izzadott volna homlokom a hosszas utazásba. Én ugyan dicsekedhettem azzal, hogy sokat fáradtanak lábaim amíg azon tapasztalásokat meg szerezhette, melyeket ezen kisded formában 17 szakaszokba foglaltam. (…)
Alighogy ezen Nemes Báró Spleny gyalog ezrede a mindenkor vért szomjúhozó Mársnak csata piacáról honjának kebelében nyugalmára tett volna, ahogy nyugalmának két esztendőbeli, alig kóstolhatta, azonnal és egyetemben érkezett 1812-dik esztendőben, júniusnak napjaiban egy felsőségbéli hatalmas parancsolat. Melyben minthogy elmulatni nem lehetett és a felsőségbéli hatalmat engedelmeskedni illet, azon okból egész erejét egybe szedvén, lassú lépésekkel úgy átvitte júniusnak 12 dik ’812-be egy úgynevezett Pusztacsán nevezetű faluba. Ezen falut többnyire oláh nemzet bírja. Szép helyen fekszik, klímája egészséges, mindenféle terei tápláló eledeleket kézi munkájok után termesztenek. Viseletük nem igen szép. Házaik többnyire sövényből vagyon összefoglalva, távol egymástól.
13-dik Junii 812 Torda Ezen Torda városa egy nem képzelhető régiséget mutat az üdegenek előtt, amint Ó és Új Dátzia nevezetü könyvben is olvastam ennek hajdan virágzó állapottyáról. Ezen városról a mostani magát meg nem gondoló község úgy vélekedik, hogy a városnak bástyája mézes pogácsából szalonnára volna építve. Noha képzelődések hihető, oda néz, mintha a városba hírével messze tartományokra kiterjedő mézes pogácsát csinálnak, melyből néha napján magam is ettem, úgy nemkülönben a szalonnával való élés és kereskedés is nagy lábon áll. Ezen város felvételre nézve vagyon az úgy nevezett Aranyosnak déli oldalán, az keleti részén pedig vagyon egy 87 öles mélységű akna. Itten még az is szembe tűnő, hogy kenyeret oly nagyokat és fehéreket sütnek, mely hasonló az batáviai spondiákhoz, az ember nem győz belőle eleget enni. Itten vagyon lakása egy Szőts Dániel nevezetű barátomnak, aki velem a fátum terhes hajóján Itáliába 3 hónapokig utazott.
14 dio Marosújvár [Ocna Mureş/Miereschhall]. Rostok [pihenő].Marosújvár egy hírével messze terjedő mezőváros a Maros-folyó vizének keleti oldalán tette fekvését. Lakosai nemes eredetűek, földesura N.N.P. úr önagysága, aki hadi vezérletünket ott lettelünkre igen nagy kegyessége mellet megvendégelt, úgy nemkülönben köznépeink is részesültenek áldott javaiból. Ezen mezőváros határában talált sóakna Nemes Erdély hazát nagyon fényessé tette. A legszebb, mikor a Maros vizébe úszkáló szép pontyok földes uraknak boldog gyönyörűséges szárnyat emelnek és a vizeknek felső színén repkedve mutogattyák örvendező voltokat.
16 Juniy 812. Pánád[Pănade/Panagen]. Panád szép térségen fekvő városka, többnyire kétféle nemzet lakja, oláh és szász. Klímája egészséges, határa igen termő.
17 Juny 812 [Szász]Csanád [Cenade/Scholten]. Kétféle nemzet bírja, utcája igen lapos, az leány féle népek is úgy megülik a lónak a hátát mint nálunk a fiatal fickók.
18. Juny 812 Vízakna. [Ocna Sibiului/Salzburg] Rostok. Vízakna városa nem igen szép ugyan, de mégis hasznos helyen fekszik. Lakosai a hadi népet nem utálják. Vagyon benne mostan két használható sóakna, elsüllyedve pedig vagyon három.
23 Juny Nagycsűr. [Şura Mare/Groß-Scheuern] Nagycsűr egy földi paradicsomot ábrázoló helyen fekszik. Lakosai többnyire két félék, oláh és szász, vidéke kellemetes. Amaz nagy hírű Szeben városa közeledtével nagyon kicsíti. Itten volt mulatozásunk 18 napokig.
11 July 812 Sellenberk [Şelimbăr].Schellenberg városa vagyon fekvésre nézve Szeben városának keleti részén fél órányi messzeségre. Lakosai szászok, határa igen termő, ezen helybe volt mulatásunk 14 nap.
25 July Gusterica[Szent-Erzsébet/Gusteriţa /Hammersdorf]. Gusterica egy szász nemzettel ékeskedő nagy falu. Minden fele haszonnal bővelkedő. Itten mulattam 12 nap.
7 August 812. Szelindek[Slimnic/Stolzenburg]. Ezen Stoltzenburg nevezetű város egy hegyeknek nyugoti oldalán vagyon építve. A hegynek tetején pedig vagyon négy szeglet formában egy kisded vár melyet amint észre vetteni Rákóczi György erdélyi fejedelem építtetett (szerk. megj. – Varjú Elemér Magyar várak című, 1932-ben megjelent könyvében Nagy Lajos király idejére datálja a szelindeki vár építését; 1529-ben van szó először róla, mikor Báthory István vajda János király számára akarja meghódoltatni). Mostan is nagy hasznára vagyon a lakosoknak, mivel a tűztől való félelem miatt ezen várnak belső pitvarai meg vagynak rakva némely nagyobb és kisseb bükkfa hombárokkal, a melybe élelembéli vagyonaikat tartják. Voltam benne és a falaknak romladékai között igen termékeny szilvás vagyon, melynek terméséből egy néhányat meg is ettem. Többnyire szász nemzet lakja, vidéke szép kinézetű.
8 August 812 Nagyselyk[Nagysejk/Şeica Mare/Marktschelken] Sájka mezővárosa oly kellemetes helyre tette fekvését, hogy itten az ember nem győz eleget csodálkozni ennek kellemetességén. Minden terem ami termetünkben feltaláltatik. Sokféle elegyes nemzet lakja, de másképpen viseletük szép.
9. Medgyes Az szász nemzetnek hajdan messzelátó s bölcsen gondolkodó elei Medgyes városát olyan három szeglet forma lábakra emelé, amely az idegeneket magához vonzza. Itten vagyon egy felséges torony mesterségesen építve mely maga kellemetességével majd csak nem az egész hazabéli több tornyokat felül múl. Lakosai igen jószívűek, az egymáshoz vonzó nemzeti szeretet közöttük uralkodik. Az úgynevezett kapicinusi sz. szerzeteseknek vagyon benne szép klastromuk. Ezen szerzet között találkoztam egy Ungvári Ferenc nevezetű ifjú esztendeimbeli kedves barátommal.
11. Aug. 812[Nyárád]Gálfalva [Galeşti/Gallendorf]. Ezen falu egy szép térhelyen fekvő, kisded. Messzünnen való kinézése úgy tetszik az idegeneknek, mintha lakosai szegény sorsúak volnának, többnyire oláhság lakja.
12 August 812. Nagycserged [Cerghid].Ez maga nevét bizonyító széjjel terjedt falu, melynek klímája egészséges. Lakosai oláhok de jó lelkűek, az idegen utazókat kézen fogva és barátságos nyájassággal hívják házaikba.
13. Aug 812 M. Vásárhely. Marosvásárhely egy, az egész Erdély országbeli magyar városokat messze kiterjedt hírével és bölcsességével felülmúl. Ezen városba vagyon az ország béli Septemvirális Törvényszék, úgy a nemesi székelységnek nagyobb és kisebb privilégiuma emiatt függ.
15 Aug 812 Gernyeszeg. Egy határával hosszan kiterjedő falu. Bírja N. N. gr. úr őnagysága (szerk. megj. – Teleki József gróf, főkormányszéki tanácsos, megh. 1817-ben). A lakosok földesuruknak nagy méltóságú kegyességét egy jószívűséggel példázzák. Határában a dinnye igen terem.
16 Aug Szászrégen. Szép mezőváros. Lakja szász nemzet, az idegeneket nagyon tisztelik.
17 Aug 812 Teke[Teaca/Tekendorf].Ezen Teke városa maga hosszan való fekvésével némely jó borokat termő hegyeknek alját elborította, utcája sáros. Lakosai szászok, határa mindeneket terem ami az élet fenntartására meg kívántatik.
19. Beszterce. Szép szász város, az utcája igen sáros, gyenge sánccal és fallal vagyon bekerítve, az Lányok Törvénye benne igen hasznos.
28. Aug Kis Beszterce [v. Aszúbeszterce/Dorolea/Kleinbistritz]. Egy széjjelterjedt falu. Házaikat egyik másiktól messze építette.
29 Aug Ilintza. [valószínűleg Borgótiha Ilinca határrészében levő „Officier haus” – szálláshelyük neve]. Hosszan való terjedésével Bukovina határait magához vonta.
30 Aug Pojana Sztampi[Poiana Stampei]. A hegyek között széjjel való léte Bukovinába helyeztette.
31. Aug Vatra Dorna [Dornavátra] Mely hegyeken széjjel terjedt, gazdag lakosokkal ékes falu.
2 September 812 Kimpilung. [v. Moldvahosszúmező/Câmpulung Moldovenesc]Fenyvesből álló kietlen havas.
3 Sep 812 Váma. Egy szép térségen fekvő mezőváros, a felséges Királyi Kamarához tartozik, vagyon benne prefektúra.
5 Sept. Gurahumoru. 6. Sept Szálka [v. Szolka/Solca]. 7 Sept Radóc [Rădăuţi]. Radóc egy szép helyen fekvő mezőváros. Lakosai többnyire oláhok, a felséges Királyi Kamarához tartozik. Vagyon benne prefectura. Itten volt mulatozásunk 56 napokig.
25 October 812 Szered [Szeretvásár/Siret/németül Sereth/lengyelül Seret]. Ezen hej fekvését tette egy úgy nevezet Szered folyó víznek déli részére. A veres sipkával való élést az asszonyi nemek is nagyon uzuájják úgy nem különben az töröktől költsönzött övet is használják melynek hosszassága mintegy másfél öles, veres, sárga, zöld, fekete, kék színű selyemből vagy Teve szőrből vagyon összve foglalva ilyenképp.
Szabadság (Kolozsvár),

Szórványhiányok: szakmai oktatás és magyar gyerekek
Az egyre romló demográfiai adatok mellett a szakoktatás teljes hiánya, illetve a nem kielégítő támogatási rendszer is veszélyezteti a szórványbeli magyar nyelvű oktatást. Háttérintézmények hiányában a megszűnés fenyegeti az iskolák többségét.
Az évtized végéig 235 erdélyi településen szűnhet meg a magyar iskola. Ezekben a helységekben ugyanis jelenleg már csak 4–6 gyereket íratnak be évente az első, illetve ötödik osztályba, az elmúlt esztendőkben pedig nem született két magyar csecsemőnél több. A Közpolitikai Elemző Központ és a Kvantum Kutatóközpont Iskolák veszélyben című kutatói programja szerint mivel más közeli településen sem biztosított a magyar nyelvű oktatás, 2020-ra a meglévő néhány magyar gyerek valószínűleg csak román nyelven tanulhat. Az elmúlt évtizedekben is tapasztalt népességfogyás most éri el a mélypontot, és élesen kihat az iskolai populáció alakulására is. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a szövetség által is támogatott kutatási program adatait ismertetve a magyar szórvány napja alkalmából Nagyenyeden tartott konferencián kifejtette: az új demográfiai helyzet új megközelítést, helyi, megyei és regionális szintű oktatási cselekvési tervek készítését követeli meg. Ezt indokolja az oktatási törvény is, amely a központosítás felszámolására törekszik, de a célként kitűzött kisebbségi autonómia is megköveteli a helyi közösség pontos önismeretét, saját tényszerű helyzetelemzését. Magyari szerint a régiónként differenciált demográfiai mutatók szintén a helyi szintű megközelítést szorgalmazzák.
Az RMDSZ Főtitkársága az említett demográfiai adatok ismeretében rövid és középtávú regionális oktatási tervek készítését kezdeményezte. Első körben több hónapos műhelymunka, széles társadalmi konzultáció során a helybeliek és szakmabeliek döntik el, milyen megoldást érdemes választani az aktuális helyzetre.
A hiányzó láncszem
Az enyedi konferencián az erdélyi magyar oktatás nem túl egészséges szerkezetére is felhívták a figyelmet: az erdélyi magyar gyerekeknek csupán egyötöde tanul szakmát, és mivel a magyar nyelvű kínálat csak a székely megyékben biztosított, a diákok fele román nyelven kényszerül tanulni. Szórványban, de tömbmagyar vidéken is – például Biharban vagy Szatmárban – számos magyar gyerek épp a magyar nyelvű szakoktatás hiányában választja a román iskolát.
A helyzetre többek között az átszervezés jelenthetné a megoldást, ha megyén, régión belül újraoszthatnák a magyar osztályokat. A magyar szakosztályok indításához elméleti osztályok indításáról kellene lemondani, a meglévő nagyvárosiakat újraosztani a kerületi, megyei szinten a kisvárosi iskolák javára. A szakiskolai osztályok révén ugyanakkor növelni is lehetne az osztályok számát, ha sikerül visszacsalogatni a korábban román iskolát választó gyerekeket. Számos neves iskola azonban ódzkodik a szakoktatástól attól tartva, hogy beindítása presztízsveszteséggel járna. Magyari Tivadar szerint az említett szakoktatás mellett a szabad verseny, a diákokat szélesebb körből összegyűjtő szórványkollégiumok, illetve a helyi politikai alkuk jelenthetnek gyengébb alternatív megoldást a magyar nyelvű oktatás fenntartására.
Nem féltek a presztízsvesztéstől
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium a ritka pozitív példa: nem riadtak vissza a presztízsvesztés veszélyétől, nyolc évvel ezelőtt felvállalták a szakoktatás beindítását. Szőcs Ildikó igazgató szerint ennek is köszönhető, hogy bár az iskola szórványban működik, nem csökken a diáklétszám, a nagymúltú kollégium – amely ma is számos erdélyi régióból vonz diákokat – akár a Fehér megyei tanulók révén is fenn tudna maradni. A szakoktatásnak azonban egy bizonyos stratégia mentén kell beindulnia. Mivel egyetlen iskola nem tud több szakot felvállalni, és nincs értelme ugyanazon szak beindításának több iskolában, fontos lenne régiók mentén leosztani a szakterületeket az adott térség gazdasági helyzetéhez is igazodva.
A szórványban fontos, széles körből diákokat vonzó bentlakásos iskolák fennmaradásának biztosítékát az ösztöndíjprogramban látja Szőcs Ildikó. Mint elmondta, Enyeden a keresztszülő-program révén 55 diáknak nyújtanak ingyenes ellátást. A közösségi élmény biztosítása a legfontosabb, s ha a fiatalok ezt nem kapják meg magyar iskolában, román területen keresik majd.
Ellensúlyozás nyelvtanítással
Beszterce-Naszód megyében is a román oktatásban keresi a boldogulást a magyar gyerekek jelentős százaléka, a pedagógusok szerint a negatív demográfiai mutatók mellett a szakoktatás már említett hiánya miatt is. A hatszázalékos magyarsággal rendelkező észak-erdélyi megye 26 magyar iskolájából három szűnt meg: 2005 óta Somkeréken, Bacában és Nagysajóban nem lehet már magyar nyelven tanulni. Az Iskolák veszélyben program adatai szerint az egyre csökkenő gyereklétszám miatt az évtized végére a Beszterce környéki oktatási régióban már csak két (a besztercei és a szentmátéi), míg a Bethlen környékiben öt – az árpástói, a bethleni, a felőri, a magyardécsei és a vicei – iskola fennmaradása biztosított, utóbbi kettőé a településeken működő szórványkollégiumok jóvoltából.
A besztercei oktatási térség egyik fontos magyar szigetének számító, 85 százalékban magyarlakta Cegőtelke elemi iskolájában ma tizenöt magyar gyerek tanul egyetlen összevont osztályban, az óvodában tizenhatan vannak. A román tagozatra beíratott kilenc gyereknek szinte mindegyike vegyes házasságból származik, Székely Lilla tanítónő elmondása szerint eddig egyetlen esetben fordult elő, hogy magyar tagozatra írattak vegyes házasságból született gyereket. A beolvadási tendencia ellensúlyozásaként az egyébként magyar végzettségű, de évtizedek óta román tagozaton tanító pedagógus választott tárgyként magyar nyelvre oktatja diákjait – románokat és vegyes házasságból származókat egyaránt.
Elsősorban a községközpontbeli román iskola közelsége motiválja a szülőket, hogy román nyelven taníttassák gyerekeiket. Ma még csak a vegyes házasságból származók választják a román iskolát, félő azonban, hogy a támogatási rendszer átalakulásával, a magyar kormány által biztosított oktatási-nevelési támogatás folyósításának esetleges megszűnésével egyre több magyar szülő dönt hasonlóan. A magyar nyelvű oktatás választása ugyanis súlyos anyagi pluszterhet ró a szülőkre, amit ma még sokan vállalnak. Az alig 6 kilométerre fekvő Szászlekence román tanintézetébe iskolabusz viszi a diákokat, míg a jóval nagyobb távolságra – Szentmátéban, Tekében vagy Besztercén – található magyar iskolákba való eljutást, vagy a bentlakást a szülőnek saját zsebből kell finanszíroznia. Ráadásul magyar nyelven csak elméleti oktatásban részesülhetnek a gyerekek, holott egyre több szülő szakmára taníttatná csemetéjét, a diákok egy része pedig nem is alkalmas középiskolai vagy egyetemi tanulmányokra.
Bástya a szórványban
„A magyar nyelvű szakoktatás hiánya hatalmas hátrány, számos színmagyar településen okoz problémát” – jelenti ki lapunknak Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke is. Az 5–8 osztályos iskola pedagógusai hét éve alapították a szórványkollégiumot, csángómagyar gyerekek „importálásával” biztosítva a magyar tanintézet fennmaradását. A vicei Bástya Csángó-Szórványmagyar Kollégiumban jelenleg harmincegy gyerek lakik, tizennégyen Bákó megyéből, a többiek Óradnáról, illetve mezőségi szórványtelepülésekről érkeztek, ahol megszűnt vagy megszűnőben van a magyar iskola. A vicei után létesült magyardécsei kollégium tizenegy gyereknek biztosít szállást és ingyenes ellátást, az öt óradnai, négy forrófalvi és két marosjárai gyerek révén sikerült megmenteni a felszámolástól a cseresznyéjéről híres színmagyar település iskoláját.
Az egyesület emellett tizenegy csángóföldi, a vicei iskolából kikerült gyerek továbbtanulását is biztosítja: ketten Besztercén, ketten Hargita megyében, ketten Gyulafehérváron, hatan pedig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanulnak, utóbbiak turisztika szakoktatáson. A mezőségi diákoknak szüleik biztosítják a szintén magyar nyelvű továbbtanulást. „Elsősorban olyan iskolákba irányítjuk őket, ahol szükség van gyerekekre, de magyar közösség is van – sorolja a választási kritériumokat Kerekes Zoltán. – Gondot okoz, hogy kevés helyen van magyar szakoktatás. Ez hatalmas lemaradás a román nyelvű tanintézetekhez képest, hiszen nem mindenki való elméleti líceumba, pedig magyar nyelven csak ez biztosított számukra.” Az egyesületi elnök, aki maga is pedagógus, abban bízik, hogy néhány év múlva, a Téka Alapítvány szamosújvári iskolájának felépültével a magyar szakképzés is biztosított lesz a Mezőségen.
Elégtelen támogatás
Beszterce-Naszód megyében nemcsak a magyar, de a román közösségben is gond a gyerekhiány, mivel a fiatalok nagy része külföldön vállal munkát. A demográfiai adatok romlását a „bástyások” is tapasztalják: míg 2005-ben öt mezőségi faluból jártak hozzájuk diákok, ma csak kettőből érkeznek. A Mezőveresegyházáról ingázókat ráadásul csak a román iskola helyszínéig, Magyarborzásig viszi az iskolabusz: Kékes község polgármestere pénzhiányra hivatkozva nem akarta finanszírozni a magyar gyerekek szállítását Vicéig, így a Bástya Egyesületnek is be kellett szállnia a költségekbe. Eközben a kollégiumok működése soha nem biztosított teljes mértékben. Nemzeti jelentőségű intézményként költségvetésének 60–70 százalékát normatív támogatásként kapja a Bástya, a többit „össze kell kalapozni” – mondja Kerekes Zoltán. November 23-án például Désen rendeztek a kollégiumok javára jótékonysági estet.
Bár mindkét helyszínen építkeznének, és Bethlenben is nyitnának egy kollégiumot, a tervek megvalósulása a támogatásoktól függ, miközben a megye magyar iskoláinak megszűnésével egyre nagyobb igény lesz munkájukra. „A háttérintézmények nélküli magyar iskolák megszűnnek, legyenek egyesületiek, egyháziak vagy bármilyen mások” – vetíti elő a sötét jövőt az egyesületi elnök. Intézményeikben egyelőre a csángó gyerekek vannak többségben, de az arányok kezdenek elmozdulni a mezőségiek irányába. Kerekes Zoltán azt mondja: a demográfiai mutatók ismeretében készek bárkivel konzultálni a megoldás megtalálása érdekében, ha a partner nem politikai akciónak szánja kezdeményezését, hanem valóban a szórványkérdésre keresi a választ.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Beiskolázás a szórványban: mentik a menthetőt
Több magyar osztály megmentésén fáradoznak a szakemberek az észak-erdélyi szórványban, ahol az alacsony diáklétszám és a tervezett tanügyi átszervezés miatt több településen zárhatják be a magyar iskolát, óvodát. Dél-Erdélyben a szakoktatás beindítása kérdéses, mivel nem biztos, hogy egyaránt jutna gyerek az elméleti és szakosztályokba.
Bár Király András oktatási államtitkár szerint a kisebbségi oktatás esetében a szaktárca megpróbálja fenntartani a jelenlegi iskolahálózatot, Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a napokban felszólította a szülőket, pedagógusokat: azonnal jelezzék, ha az átszervezés során a magyar oktatást veszélyeztető intézkedésekről értesülnek. Azáltal, hogy a szaktárca február elejéig kitolta a beiskolázási tervek leadásának határidejét, a magyar szakemberek időt nyertek a szórványbeli problémák megoldására.
„Ne a magyar oktatáson akarjanak spórolni!"
Az RMDSZ oktatási főtitkárságára több jelzés is érkezett, pedagógusok, szülők hívták fel a figyelmet a magyar oktatás számára hátrányos változtatásokra – mesélte a Krónikának Magyari Tivadar. A szövetség oktatásért felelős főtitkárhelyettese elmondta, Kolozs megyéből három óvodából, Maros, Fehér és Bihar megyéből egy-egy iskolából érkezett panasz.
„A Bihar és Fehér megyei esetben már a betelefonálók is jelezték, hogy időközben megoldódott a helyzet, ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy helyben intézkedtek" – mesélte lapunknak Magyari. Mint mondta, a felhívásuk is arra vonatkozott, hogy az RMDSZ helyi szervezete, a helyi magyar szakemberek próbálják orvosolni a problémát, és a többi ügyet is a megyei tanfelügyelőségekhez továbbították.
„Nem tudunk mindenhol ott lenni, nem is állítjuk ezt magunkról, ezért kell a szülők, az érintett pedagógusok jelzése. Nem kell arra gondolni, hogy nagy, általános magyarellenes felindulás van, de az apró visszaéléseket is meg akarjuk előzni" – hangsúlyozta az oktatási főtitkárhelyettes, aki szerint esetről esetre el kell dönteni, mi az, ami fenntartható.
„Nem arról van szó, hogy az észszerű változtatásokat is megakadályozzuk, csak mert valakik számára hátrányos. Lehetnek fájó, terhekkel járó átszervezések, például, ha egy település egyik iskolájában öt-hat gyerek van osztályonként, a másikban 14-16. Ilyen esetben is hívnak a szülők, hogy visszaélés történik, de ez esetben csak azt tudjuk mondani, hogy az összevonás elkerülhetetlen. Ez már nem kisebbségellenes intézkedés, ha Magyarországon lennénk, és a Fidesz adná a polgármestert, akkor is össze kellene vonni, mert nem lehet fenntartani" – részletezte az okokat Magyari Tivadar. Hangsúlyozta, a szövetség azt szeretné megelőzi, amikor „kimondottan a magyar oktatáson akarnak spórolni, mert az egyeseknek nem fontos."
Megtartanák a jelenlegi hálózatot
Az RMDSZ szakemberei azon dolgoznak, hogy a jelenlegi magyar oktatási hálózat megmaradjon, ne változtassanak rajta – szögezte le a Krónikának Király András, emlékeztetve, hogy a tanfelügyelőségek február elejéig haladékot kaptak az új beiskolázási tervek elkészítésére. „A városokban, a nagyobb közösségekben elképzelhető, hogy lesznek kisebb átalakítások, mert ezekben nem lehet létszám alatti osztályokat működtetni, de a szórványmegyékben igyekszünk mindent megtartani" – jelentette ki Király.
Mint részletezte, a létszám alatti osztályok működését továbbra is a szaktárca oktatási hálózatért felelős vezérigazgatóságának, a gazdasági, illetve a kisebbségi oktatásért felelős vezérigazgatóságnak kell jóváhagynia, így megvan a lehetőségük a monitorizálásra. Király András szerint a minisztérium részéről pozitív hozzáállás tapasztalható, azonban február elején derül ki pontosan, hol milyen változtatások vannak, és hol kell ténylegesen beavatkozni.
A szaktárca pozitív hozzáállásáról számolt be lapunknak Balázs Dénes Beszterce–Naszód megyei tanfelügyelő is, aki elmondta: csütörtökön videokonferenciát tartottak a kisebbségi oktatás kérdésében, ahol a minisztériumi illetékesek arról biztosították őket, hogy az alacsony létszám ellenére fennmaradhatnak azok az anyanyelvű oktatást biztosító iskolák, amelyek közelében nincs hasonló tanintézet. Kifejtette, mivel a minisztérium február 5–10-éig meghosszabbította a beiskolázási tervek leadásának határidejét, még van esély, hogy néhány veszélyeztetett osztályt megmentsenek.
Tíz település van veszélyben
A kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő szerint Beszterce-Naszód megyében tíz település van, ahol a létszámhiány miatt megszűnhet a magyar tannyelvű iskola. Ezek egyike Teke, ahol a következő tanévre csak három gyerek maradna az elemi iskolában. Létszámgondok vannak Mezőveresegyházán és Magyarberétén is, de Magyarnemegyén is csak egy elemi osztály maradna az eddigi kettő helyett.
Az iskolabezárás a leginkább a tekei gyerekeket érintené hátrányosan, mivel a legközelebbi magyar tanintézet 25 kilométerre található, magyarázta a tanfelügyelő. Rámutatott, folyamatosan csökken a diáklétszám, jelenleg több olyan iskolát működtetnek, ahol hétnél kevesebb gyerek van. Mint mesélte, öt-nyolc osztályos bentlakásos általános iskola Vicében működik a Bástya Egyesületnek köszönhetően.
Az az elképzelés, hogy megyei szinten 7-8 iskolaközpontot hoznak létre többek között Szentmátéban, Magyardécsén és Besztercén, ezek biztosítanák az 5–8. osztályos magyar gyerekek anyanyelven való taníttatását. „Minden olyan településen, ahol 6-8 gyerek van, működtetjük tovább az iskolákat, ahol csak 2-3 akad, ott megpróbálunk fedezetet keresni a szállás, illetve utaztatás költségeire" – részletezte a körvonalazódó megoldást Balázs Dénes.
Szülői tiltakozás Máramarosban
Máramaros megyében kilenc magyar osztályt fenyeget a megszűnés veszélye, de a szülők abban reménykednek, hogy a szaktárca meghallgatja ezek további fenntartására vonatkozó, hivatalosan is benyújtott kérésüket – tájékoztatta lapunkat Hitter Annamária. A Máramaros megyei kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő szerint a máramarosszigeti Leőwey Klára Gimnáziumban a tervek szerint a 2. és 3., illetve az 5. és 6. osztályokat vonják össze.
Szamosardón eddig három alsó tagozatos magyar osztály működött, a következő tanévre azonban csak kettőt engedélyez a minisztérium. A szülők azonban nem hajlandók ebbe beletörődni, ahogy Magyarláposon sem abba értenek egyet azzal, hogy a községhez tartozó Domokosra vigyék az elemista gyerekeket.
Hitter Annamária jó hírekkel is tudott szolgálni. Mint mondta, Koltón a megszűnés veszélye fenyegetett két létszámgondokkal küzdő magyar osztályt is, azonban az önkormányzat átvállalta a fenntartási költségeket, így nem lesz leépítés. A tanfelügyelő szerint a legdrasztikusabban a felsőbányai iskolát érintené az átszervezés, ahol összevonják a 3–4., illetve 5–6. osztályt, így gyakorlatilag felére csökken a magyar osztályok száma.
Hosszúmezőn és Szinérváralján is fennáll ez a veszély, azonban a szülők valamennyi településen kérik, hogy maradjanak meg a jelenlegi osztályok. Hitter Annamária hangsúlyozta: a végső döntést Bukarestben hozzák meg, és tapasztalatai szerint a nyolc gyereknél többet számláló osztályokat engedélyezni szokták, de még ötfős osztály működtetésére is akad példa. Noha az oktatási törvény beszél létszám alatti és létszám feletti osztályokról, nem rögzíti számszerűen, hogy pontosan mi számít „létszám alattinak", mutatott rá a tanfelügyelő.
Kérdéses a szakoktatás beindítása
Temes megyében a tavalyival megegyező beiskolázási tervet képzeltek el, de a végleges változatról itt is a későbbiekben döntenek. Elviekben azonban megtartják a két középiskolai osztályt a temesvári Bartók Béla Gimnáziumban, valamint a teológiai profilú kilencediket a Gerhardinum Római Katolikus Gimnáziumban, de a magyar inasképzés beindítása nem kivitelezhető.
„A gyermeklétszám rendkívül alacsony, magyar nyelvű szakosztályt nem tudunk indítani" – magyarázta lapuknak Halász Ferenc főtanfelügyelő-helyettes, az RMDSZ megyei elnöke. Elmondta, a Bartókban fele-fele osztályokat indítanak, hogy a diákoknak legyen némi választási lehetősége. Az egyik kilencedik matematika-informatika és természettudományi profillal működik majd, a másik közgazdaságtan és társadalomtudomány szakra oszlik.
„Temes megyében egy generációnyi gyermek korábban mintegy 80 diákot jelentett, az utóbbi három évben ez hetvenre csökkent" – mutatott rá Halász. Ennek eredményeként csak remélni tudják, hogy a tervezett osztályokat el is tudják indítani, hiszen a magyar oktatásban 15–20 fős létszámmal számolnak. A temesvári magyar középiskolák Krassó–Szörény és Arad megyéből is vonzanak diákokat, magyarázta Halász, de ami az öt-nyolc osztályt illeti, vidéken szinte kizárólag összevont osztályok működnek.
Kérdéses a szakoktatás beindítása Hunyad megyében is, ahol az egyetlen magyar nyelvű gimnáziumban, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban ősztől is két középiskolai osztályt indítanának. Megyeszerte összesen 49 gyermek végzi a nyolcadik osztályt, és mivel Kocsis Attila Levente igazgató szerint a lemorzsolódás minimális, a két osztály betöltése nem ütközhet akadályba.
Akárcsak az elmúlt évben, az iskola vezetősége idén is matematika-informatika, illetve turisztikai profilú osztályt szeretne indítani. „Elképzelhető, hogy lenne igény a szakoktatásra is, ezt a napokban mérjük fel, de nem hinném, hogy három osztályt meg tudnánk tölteni" – vélekedett a Krónikának Kocsis Attila Levente.
Iskolatámogató önkormányzatok
Osztályösszevonástól, magyar iskolák megszűnésétől Arad megyében sem kell tartani, itt ugyanis az önkormányzatok felvállalták az anyagi gondokkal küzdő tanintézetek támogatását – tájékoztatta lapunkat Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Mint mondta, ennek köszönhetően a következő tanévben ugyanannyi magyar osztályt akarnak indítani, mint tavaly, a megyeszékhelyen pedig szakoktatásra is van lehetőség. Jelenleg 7–800-ra tehető a magyar nyelvű óvodások száma, ám ez szintenként mintegy százzal csökken, a román oktatás elszívó hatása miatt az aradi Csíki Gergely Főgimnáziumban csak mintegy 300 középiskolás diák tanul.
Az oktatás finanszírozásánál figyelembe kellene venni, hogy egy magyar iskola milyen területen fekszik, hiszen szórványban mindig alacsonyabb az osztálylétszám – mutatott rá Bognár Levente, Arad alpolgármestere. Tájékoztatása szerint a megyeszékhelyen eddig sikerült meggyőzniük az önkormányzat többségi tanácsosait arról, hogy megvédjék a város egyetlen magyar tannyelvű főgimnáziumát, még ha a jogszabályok nem minden esetben pontosítják a támogatási lehetőségeket.
Brassó megyében sincs veszélyben a magyar oktatás, bár az elmúlt időszakban látványosan csökkent a gyermeklétszám, hangsúlyozta Szabó Mária Magdolna. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, az átszervezés még nem fejeződött be, a tervek szerint a brassói 8-as számú általános iskola magyar osztályait fogják átköltöztetni az Áprily Lajos Gimnáziumba, de még ez esetben sem született végleges döntés.
A 8-as iskolában nem is alakult meg minden évfolyamon a magyar osztály, és a létezőkben is kevés a gyermek, első osztályban például nyolcan tanulnak, magyarázta. A főtanfelügyelő-helyettes szerint vidéken nem lesz átalakítás, hiszen általában egy településen egyetlen iskola működik, így szerinte ennél jobban már nem lehet ésszerűsíteni.
Szucher Ervin, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár),

Beszterce és a szórványiskolák védelméért
Példás összefogásról, segíteni akarásról tettek tanúbizonyságot mindazok a résztvevők, akik a Fehér Holló Médiaklub Egyesület meghívására a májusban létrejött önálló besztercei magyar iskola indulásához, eredményes működtetéséhez adtak ötleteket, jó tanácsot, erőt és biztatást a tanintézmény vezetőségének és pedagógusközösségének.
Június 24-én a besztercei Magyar Házban tartott megbeszélésre a Fehér Holló Médiaklub Egyesület keretében működő Szórványtengely mozgalom nagyenyedi, dévai, medgyesi, lupényi küldöttségei hozták el ötleteiket, megoldási javaslataikat, eredményeiket és gondjaikat, hogy megosszák az új testvérintézménnyel. A megbeszélés végén a résztvevők a Fehér Holló Médiaklub Egyesület javaslatára levélben fordultak Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz azzal a kéréssel, hogy magánemberként legyen tiszteletbeli munkatársa a Szórványtengely mozgalomnak.
A besztercei csoda, amiért tenni kell
Besztercén mondhatni csodának számít, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 év után ősztől önálló intézményként működhet első osztálytól az érettségiig a magyar tannyelvű oktatás a Hunyadi János iskola keretében. Az örömöt részben beárnyékolta a környező szórványtelepüléseken végzett "gyöngy-halászat", amelynek során a székelyföldi iskolákba toboroztak és nyertek meg diákokat az ingyenes ösztöndíj, étkeztetés és utaztatás ígéretével. Távozásuk felboríthatja a fogyó gyermeklétszám miatti kényes egyensúlyt az új besztercei iskolában.
Az elcsábítás kérdéskörét Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület vezetője a kolozsvári televízió munkatársaként göngyölte fel, bejárva a besztercei iskola körzetébe tartozó falvakat, ahol elbeszélgetett az érintettekkel. A tényfeltáró riport során arra a következtetésre jutott, hogy nem a magyar-székely konkurencia miatt kell keseregni, hanem a gyermekek számára kell az új önálló besztercei magyar iskolában olyan feltételeket teremteni, hogy ne kívánkozzanak máshova, kivéve, ha valóban olyan szakma iránt éreznek vonzódást, amelyet lakhelyükhöz közel nem tudnak elsajátítani.
– A víz meg a halak ott vannak előttünk. Halászni kell megtanulni, nem a kukkerek üvegét csiszolgatni – hangsúlyozta a besztercei tanácskozás ötletgazdája.
A besztercei magyar iskola létrejöttéről Antal Attila, az Andrei Muresanu Főgimnázium magyar tagozatért felelős aligazgatója, a helyi tanács képviselője számolt be.
Az ötlet már a rendszerváltást követően felmerült Besztercén, ahol a magyar oktatás szerepét és tekintélyét a jelenlegi főgimnázium 1912- ben épült patinás épülete igazolja (képünkön). Kezdetben leányiskola, majd 1940–44 között a Hunyadi János fiúiskola működött az épületben, amelyből 1989 után a magyar tanárok nem akartak kivonulni, így az önálló iskoláról szőtt elképzelés 2000-ig szunnyadt, majd újra felmerült, de összefogás hiányában ki is hunyt hamar.
– Májusban a városi tanács 21 tagjából 15-en az önálló magyar iskola mellett szavaztunk – mondta Antal Attila történelem szakos tanár. Úgy gondoltuk, hogy a csökkenő diáklétszámot figyelembe véve, önálló intézményként a magyar oktatás hosszabb ideig fenn tud maradni, mint egy közös iskolában. Ezenkívül olyan szakokat tudunk indítani, amelyek megfelelnek diákjaink képességének, s a 2016–17-es tanévtől bevezetnénk a szakoktatást is. A kérdést megvitattuk a helyi érdekvédelmi szervezetben, a tanári kar kezdettől mellénk állt, sikerült meggyőzni a szülőket is, akiknek bemutattuk, hogy mit tudunk megvalósítani, és azt is, amiről álmodunk, de megígérni még nem merjük. Egyelőre az adminisztráció és az V-VIII. osztályok számára biztosít külön épületet az önkormányzat, a többi osztály a főgimnázium épületében marad, majd egy olyan európai pénzekből feljavított épületbe költözhetünk át, ahol az iskolaközpont minden osztálya elfér.
A trójai faló jót is hozott
A szépen alakuló tervezgetést zavarta meg a székelyudvarhelyi szakiskolaközpont képviselőinek jelenléte a megye községeiben, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. Ígéretük ellenére nem csak azokat a gyermekeket szólították meg, akik román nyelven készültek szakmát tanulni, hanem bárkinek, aki érdeklődött, megígérték az ingyenes ellátást.
– Bár trójai falónak éreztem őket, rá kellett jönnöm, hogy minden rosszban van valami jó is. A református egyház keretében működik egy 41 férőhelyes bentlakás Besztercén, de arra, hogy ingyenessé tegyük az étkeztetés és ingázás költségeivel együtt, álmodni sem mertünk. Most azonban rá kellett jönnünk, hogy az ingyenességben gondolkodva kell járjuk a falvakat és ajánlatot tegyünk. A megyében hat általános iskolában, Szentmátén, Bethlenben, Magyar- décsén, Árpástón, Vicén, Magyarnemegyén működik magyar tagozat, ahonnan a középiskolai utánpótlás biztosítható, Felőrön és Tekében sajnos megszűnt a magyar nyelvű oktatás.
Sikeres keresztszülőprogram
A tanácskozás során a közelebbi vagy távolabbi szórványközpontokból érkezett iskolaigazgatók, pedagógusok, szervezők megosztották az évek során szerzett tapasztalataikat, azt, hogy milyen módszerekkel sikerült iskolájukat vonzóvá tenni, megnyerni a diákok, szülők bizalmát, az egyházak és a sajtó támogatását.
– Novemberre befejeződik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium mindhárom épületének a felújítása a regionális operatív program keretében – hangzott el Szőcs Ildikó igazgatónő beszámolójában. Az iskolában közel 700 diák tanul, Aradtól Pusztináig, egész Erdély területéről, és 120 bentlakó van. Vonzerejét a tanítóképző jelenti, szakközépiskolai osztályában turisztikát-közélelmezést oktatnak, szakiskolai szinten pincéreket képeznek.
A bentlakó diákok támogatását pályázati pénzekből és a sikeresen működő keresztszülőprogram révén oldják meg, önkéntesen végezve ezt a munkát. Diákjaik ingázási költségeit is támogatják, holott a tanügyi törvény szerint ezt állami pénzekből kellene fedezni, de az előírás gyakorlati útmutatóját sajnos nem dolgozták ki. A szülőket is sikerült megmozgatni a diákokkal, pedagógusokkal szervezett közös programok révén. Az igazgatónő felajánlotta segítségét mind a pályázatírásban, mind a keresztszülőprogram beindításában az induló besztercei szórványiskolának.
Nem szabad a gyermeket megvásárolni
Egy bentlakó diák havi 270, évi 2545 lejbe kerül – mondta Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Líceum igazgatója, aki szerint Besztercén is ingyenessé kell tenni a bentlakást és az ingázást, amit közadakozásból, alapítványi pénzekből lehet fedezni. Véleménye szerint a teljes ingyenesség nem jó, ezért Déván az államilag biztosított gyermeknevelési támogatás összegét elkérték a szülőktől, mert úgy vették észre, hogy jobban értékelik, amit kapnak, ha ők is hozzájárulnak a gyermekük taníttatásához. Mivel az utazási költségeket egy ideje csak részben fedezi az állam, néhány ingázó diákot elveszítettek, de a költségek 50 százalékos térítésével sikerült őket visszacsalogatni. Bár Hunyad megyében nagy a munkanélküliség, a keresztszülőprogram Déván nem járt sikerrel, mindössze négy esetben találtak olyan keresztszülőket, akik négy éven át vállalták egy-egy gyermek taníttatását. Diákjaik egy része viszont jelentős segítséget kap a Szent Ferenc Alapítványtól.
– Tanulmányi ösztöndíj annak a diáknak jár, aki előmenetele alapján megérdemli. Nem szabad a gyermeket megvásárolni csak azért, mert magyar iskolába jár – hangsúlyozta. A bentlakó, ingázó gyermekeknek az oktatás terén olyan komolyságot, szabad idejükben olyan programokat, tevékenységeket kell biztosítani, ami feledtetni tudja, hogy hátrányos helyzetben vannak. A külföldi testvériskolai kapcsolatok hasznosak, de óvatosan kell felvállalni, mert a nagy távolságok miatt költségessé válhatnak, egyébként lehet partneriskolákat találni Erdélyben is. A saját példájukból kiindulva arra figyelmeztette a beszterceieket, hogy a kezdeti három-négy évben megnyilvánuló lelkesedést követően számítsanak a megtorpanásokra is.
Demográfiai mutatók
Szeben megyében egyre kevesebb a magyar gyermek – figyelmeztetett a demográfiai mutatók fontosságára Orosz Csaba, aki a medgyesi Báthory István Általános Iskolát képviselte a besztercei tanácskozáson. A rendszerváltást követően megalakult iskolának az alapításkor 350 tanulója volt, számuk 2015-re a felére csökkent. Mivel a városban kevés az iskoláskorú gyermek, az egyetlen Szeben megyei önálló magyar iskolába, amelynek épületét 2010-ben újjáépítették, a környező településekről ingáztatnak 30 diákot. Az utazásukat biztosító két kisbusz fenntartása és működtetése óriási erőfeszítést igényel. Ezt az összeget pályázatokból, cégek, magánszemélyek adományából gyűjtik össze, besegít a városi és a megyei helyhatóság, a testvérváros és a testvériskola is. A tanulók egy része vegyes házasságból született, s a magyar iskolának fel kell vennie a versenyt szervezettség és minőség dolgában a német tannyelvű iskolákkal.
A fordított példáról tett említést Benedekfi Dávid, az épülő lupényi szórványközpont ötletgazdája, aki elmondta, hogy a bányavidéken a hajdani párhuzamos osztályok helyett mára már csak összevont osztályok működnek. A vegyes házasságbeli gyermekeket nem adják magyar iskolába, de néha mégis könnyebben meg lehet győzni a szülőket, mint egyes székely családokat, akik a román tagozat mellett döntenek.
A nyárádszeredai származású bányamérnök elmondta, hogy a túlélés megkönnyítését szolgálja a tervezett 1400 négyzetméter alapterületű szórványközpont, ahol egyéb rendezvények mellett táborokat, románnyelv-tanfolyamokat szerveznének a székely gyermekek számára például.
Támogassuk őket!
– Ne egymás ellen hadakozzunk – legyük jobbak, mutassunk példát, népszerűsítsük a tevékenységünket, a sajtó segítségét kérve juttassuk el a híreket minden szórványtelepülésre – hangzott el egymás felé a biztatás. A Magyar Ház termét megtöltő pedagógusok civilként aláírták a helyben megfogalmazott levelet, amelyben megbízták a Fehér Holló Médiaklub Egyesületet, hogy a nagyenyedi, dévai, lupényi, medgyesi és besztercei szórványiskolák túlélési költségvetésének vázlatával együtt adja át a levelet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőségének, hogy elemezzék és továbbítsák az iratokat a magyar Miniszterelnöki Hivatalnak.
– A Szórványtengely mozgalom újszerűen próbál közelíteni a megoldandó feladathoz, olyan közéleti személyiségeket kérve fel adakozásra, akik önszántukból és saját zsebükből szeretnének feláldozni egy keveset az ősztől induló besztercei magyar szórványiskola túlélési költségvetésébe, és ezen túlmenően a szórványoktatási intézményeknek, hogy az újonnan előállt versenyben helyt tudjanak állni, meg tudják mutatni értékeiket. Más szóval: támogassuk őket, hogy labdába tudjanak rúgni! A meccs végét úgysem befolyásolhatjuk – nyilatkozta Szabó Csaba.
– Jó érezni, hogy ennyire felfigyeltek és mellénk álltak – nyilatkozta a tanácskozás végén lelkesedéssel és örömmel a hangjában Antal Attila, aki a megelőlegezett bizalomért cserébe komoly, felelősségteljes munkát ígér.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Holtvágányra terelt mezőségi kisvasút
Mindig van egy vonat az utolsó után – hirdeti magyar nyelven is egy idén avatott emléktábla a tekei állomás falán. A felirat jobb helyre nem is kerülhetett volna: idén október 23-án száz éve annak, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején felavatták a Marosvásárhely–Kolozsnagyida 82 kilométeres, keskeny nyomtávú vasútvonalat. Aztán a kis magyar világban még hozzáépítettek majdnem húszat, áttolva a végállomást Szászlekencére. A sínpár és a rajta naponta kétszer is átpöfékelő kis gőzös túlélte a két világégés borzalmait, a többszörös, hol a románoknak, hol a magyaroknak kedvező határtologatást, a kommunista rendszer szűkös világát, de bedöglött és holtvágányra került a ’89 utáni eredeti demokráciánkban. Az „utolsó sípszót” 1997 tájékán a volt államfő, Traian Băsescu fújta meg közlekedésügyi miniszter korában. Azóta a mintegy száz kilométeres szakaszon a sínpárok egy része eltűnt és ócskavasként végezte, máshol benőtte a bozót, a vagonokat és a mozdonyokat megette a rozsda, a felszedett talpfákat már rég eltüzelték, az állomásépületek és indóházak egy részét téglánként lopkodták szét, a megmaradtakat már csak néhány lelkes vasutas és a Fennvaló óvja az összeomlástól.
Vonat kisiklatva, pénz elsikkasztva
„Hej, micsoda élet volt itt a tekei állomáson ilyenkor őszidőben! – kalandozik vissza a múltba a Beszterce-Naszód megyei nagyközség egykori forgalmistája, Vékony Sándor. – A tekei asszonyok naponta hatvan-hetven zsák hagymát is felpakoltak a kis vicinálisra, s úgy mentek be a vásárhelyi piacra. Aztán a vonal két végén ott volt a két cukorgyár: a vásárhelyi meg a szászlekencei. Ez napi két tehervonatot is jelentett.” Ma már minden a múlté: a vasút, a piacoló kofák, a cukorgyárak. Hagyma még terem úgy ahogy, de mindenki örül, ha családját el tudja látni, nemhogy még értékesíteni próbálná. A lejtmenet 1990 körül kezdődött, amikor a szabadság szele elfújta a szombati és vasárnapi munkanapot. „Mi már nem kellett dolgozzunk a hét végén, így a jegyet nem az állomáson, hanem közvetlenül a kalauztól vette meg a felszálló utas. Akarom mondani, hogy nem vette meg. Inkább a zsebébe csúsztatott valamit. Amikor az egyik vásárhelyi gyűlésen elmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége, a többség lehurrogott” – meséli Sándor bácsi, aki még vasutasként érte meg a nyugdíjazást, de fiatalabb és pénzéhesebb kollégáinak már csak a munkanélküli segélyből jutott. De azért nem a kalauzok vagy legalábbis nem csak ők tették tönkre a vasutat – állítja. Mint mondja, a főnökök is kivették a részüket: egyrészt a kisiklatásból, másrészt a sikkasztásból. „Az egész arról szólt, hogy a kalauz Marosvásárhelyen leszállt, és osztozott a vezetőivel. Aztán visszaült és kezdte az egészet elölről” – magyarázza a csúszópénz útjának mechanizmusát a nyugalmazott vasutas. Ugyanez mehetett végbe Marosvásárhelytől keletre is, a nyárádmenti útvonalon, amelynek sorsa azonos volt a mezőségivel.
A vicinális már rég nem közlekedik, de a lopás még mindig tart. Igazán csak most éli fénykorát, hisz az „illetékesek” nem holmi borravalón osztoznak, hanem kilométernyi síneket szednek fel és adnak el. Az „üzletről” mindenki tud a környéken, de senki nem beszél. Az emberek ugyan háborognak, de ugyanakkor félnek is. A névtelenség mögé bújva mindegyre a néhány évvel ezelőtt még megmentőnek hitt Cristian Răspopa nevét emlegetik. Azt mondják, a szárnyvonal bérlője, a nem éppen jó hírnévnek örvendő, börtönt is megjárt középkorú vállalkozó könyökig benne van a sínek eltüntetésében. A besztercei vasúti rendőrség szerint a hatóságok a vásárhelyi üzletember alkalmazottait is rajtakapták Teke és Szászlekence között, amikor főnökük utasítására éppen a vasút elbontásán dolgoztak. Răspopa utólag azzal magyarázta húzását, hogy csak így mentheti meg a fémtolvajok elől. A hatóság emberei viszont a cég vásárhelyi telephelyén nem találták a „megmentett” síneket. Ioan Mureşan, a besztercei vasúti rendőrség parancsnoka szerint ezek már rég valamelyik ócskavasbegyűjtőhöz kerültek. A rendőrfőnök azt is gyanúsnak tartja, hogy a szárnyvonal és a rajta közlekedő vonatok tulajdonosa, a vasúti vagyoneszközök ügykezelésével megbízott fővárosi székhelyű állami társaság, a SAAF teljes közömbösséggel viszonyul a kérdéshez. Annak dacára, hogy a CFR-ből leválasztott cég arra kötelezte Răspopát, állítsa vissza a teljes száz kilométeres szakaszt, az évek során sem a SAAF, sem a vele szerződésben álló vásárhelyi cég még csak feljelentést sem tett a sínlopások miatt. Így vált Beszterce irányába Teke végállomássá, míg Marosvásárhely felé Mezőrücs. A két település közti mindössze 35 kilométeres pályán még senki nem állt neki garázdálkodni, pedig már sokan fenik rá a fogukat.
A sétavonatozás menthetné meg
A megkegyelmezett szakasznak a sétavonatozás lehetne a megmentője. Néhány vállalkozó neki is lendült: feljavítottak két csukott és egy nyitott vagont, beszereztek egy régi, közel hetven éves, Lengyelországban gyártott gőzöst és egy dízelmozdonyt. A nyáron négyszer mozdították ki a szerelvényt Rücs irányába, akkor, amikor sikerült megfelelő számú kirándulót összegyűjteni. Programról is gondoskodtak: Tekén bort kóstoltak, Komlódon Teleki-kastélyt látogattak, valahol Teketanya környékén pedig sátort vertek, tüzet raktak, szabadtéri eszem-iszommal összekötött zenés mulatságot szerveztek. Végül a befizetett ötven lejéért mindenki elégedetten távozott. A gond, hogy a kezdeményezésnek nincs folytonossága. Naponta meg-megáll valaki a főút menti állomáson, megcsodálja a régi mozdonyt és a hozzácsatolt vagonokat, de arra már nem kap választ, mikor sétálhatna velük egyet. A mintegy száz érdeklődő kirándultatására alkalmas szerelvény akkor telik meg, amikor valamelyik turisztikai társaság vendégeket küld a valamikor messzeföldön híres bortermő vidékre. Pedig amióta a Billion Star Hotel egyes jeleneteit a tekei állomáson forgatták, a helyszín és a vasút népszerűsége magasra ugrott – még így, a filmes stáb távozása után maradt csendélet közepette is.
Vonat helyett hajtány
Ha a vonat nem is áll indulásra készen, egy napsütéses őszi napon úgy döntünk: pár kilométeres próbát mégiscsak tennénk Oroszfája irányába. Újdonsült lekencei ismerősünk, a vasút egyik megszállottjának számító Alexandru Demeter egy saját kezűleg eszkabált motoros hajtányt kap elő a tekei egykori kollektív gazdaság udvaráról, két-három keménykötésű legény segítségével sínre helyezi, a hat személy sétakocsikázását szolgáló szerkentyű fél évszázados IZS szovjet motorkerékpárból kiszerelt blokkját megtankolja, berúgja, aztán néhány másodpercnyi pöfékelés és lefulladás után még egyszer megismétli a mozdulatot, és máris azon vesszük észre magunkat, hogy a hűvös, de napsütéses szép őszben lassan, de biztosan kapaszkodunk a teketanyai dombon fölfelé. Hol kutyák, hol tyúkok szaladnak át a fülsiketítően kerregő-burrogó masina előtt, a domboldalon kíváncsian bámuló nyulat is látunk, a távolban pedig őzek nyugalmát zavarjuk meg. Alkalmi vezetőnk elárulja, a múltkori kiruccanásakor, valahol Teke és Oroszfája között félúton, Mezőakna környékén, az erdő szélén ő egy, a bocsaival sétáló, jókora anyamedvével is találkozott, de szerencsére a vadnak nem támadt vonatozhatnéka. Mire mi is az erdő szélére érnénk, már az óránkénti 30 kilométeres sebességet súroljuk, amit a 350 köbcentis, húsz lóerős motor teremtette hangzavar és a rázkódás miatt százhúszasnak érzékelünk.
A Besztercén élő férfi szinte minden hétvégét drezinázva tölti. A pálya egy részét barátaival tisztította meg és tette rendbe, annyira, hogy ha időnként ki is siklik a járgány, senkinek ne essen semmi baja. Mint meséli, tőlünk nyugatabbra komoly kultúrája van a motoros hajtányozásnak vagy vágány-gépkocsikázásnak, ahogy még nevezik. A jómúltkorjában huszonöt magyarországi állította az anyaországból hozott hat drezináját a mezőségi pályára. „Nagyon tetszett nekik. Általában a külföldieknek tetszik, hisz bármerre nézel, csodálatos tájat látsz. Bezzeg száz évvel ezelőtt a magyarok meg tudták építeni ezt a vasutat, mi meg megőrizni sem vagyunk képesek” – sopánkodik a magyar nevű román férfi. A gond, hogy a CFR levette a kezét róla, a SAAF-ot hidegen hagyja, bérlőjét pedig csak a gyors meggazdagodás érdekli. Demeter szívesen berendezne egy vasúttörténeti múzeumot is a tekei állomáson. Már jó pár tárgyat be is szerzett, a többit meg ott találta. Lenne kinek, de nincs kivel – Cristian Răspopa személyében nem lelt partnerre. „Kár, mert nagyon elkelne ide egy kis múzeum” – kapcsolódik vissza a beszélgetésbe Vékony Sándor. A nyugdíjas vasutas 1972. április elsejétől az emeleti szolgálati lakásban lakik, feleségével együtt most is szívesen egyenruhát ölt és besegít bárkinek, aki a vonatozás vagy hajtányozás kapcsán hozzá fordul. A kerekek kattogása olyasvalami nála, mint a szívdobogás: amíg él, addig hallja. Nem is csoda, hisz apja, nagyapja, de még az apósa is vasutas volt. Közel fél évszázaddal ezelőtt végezte a brassói forgalmista iskolát, pályáját Hargita megyében kezdte, aztán a széles nyomtávú vasútról átkérette magát a 760 milliméteresre. Előbb Rücsön, majd Tekén szolgált egy olyan időszakban, amikor az állomásfőnökön kívül öt forgalmista és két váltókezelő dolgozott, és a szászlekencei végállomásig három pályafenntartó csapat gondoskodott a sínek épségéről. Most a szeme előtt megy tönkre a pontosan egy évszázaddal korábban épített kisvasút utolsó, még létező néhány tíz kilométeres szakasza.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Berszán Lajos kanonok aranymiséje
Pappá szentelése után napra pontosan ötven évvel szülőfalujában, Zágonban tartotta tegnap aranymiséjét Berszán Lajos kanonok. Az ünnepi szentmisén zsúfolásig megtelt a katolikus templom, sokan ki is szorultak, a templomudvarban elhelyezett padokon kaptak csak helyet. A templom kicsi, de a mennyország nagy, ott mindannyian elférünk – jegyezte meg miséje előtt a jubiláló kanonok. Nagyszámú küldöttség érkezett a Gyimesekből, egyházi és világi elöljárók vettek részt a szentmisén. Magyarország kormányának küldöttsége is jelen volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vezetésével. Az egybegyűlteket Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébános köszöntötte elsőként. 50 év nem kevés idő, 50 év papság Isten kegyelme és ajándéka – hangoztatta.
A szentmisét Berszán Lajos mutatta be, aranymiséje jelszavaként választotta: „Isten ígéretét ünneplem, nem félek, ember mit árthat nekem?” (Zsolt 56, 5). Prédikált még Kasza Lajos brassói káplán, az ünneplő atya egykori tanítványa. Berszán Lajos, a mindenkori pap bácsi megkérte, ne róla, hanem az evangéliumról beszéljen – vallotta. Megpróbált eleget tenni a kérésnek, de szavaiból úgyis körvonalazódott Berszán Lajos személyisége. Sokak példaképe, rengeteget lehetett tanulni tőle. Másokért élt, mindenét megosztotta. A közösség volt a családja, ő pedig a közösség embere. Abban, amit tett, az erőt mindig a Jóistenbe való belekapaszkodásból merítette, ez segítette gyengeségben, minden kihívásban, minden arculcsapással szemben – összegezhetők szavai. Az Úristennek adunk hálát, hogy ötven éven keresztül bátorította, erősítette egy papnak az életét, általa a közösséget, sokaknak az életét. Az ilyen papi élet ösztönző, a fiatalokat is a tanúságtételre készteti – hangoztatta. A szentmise végén Semjén Zsolt méltatta a kanonokot. Nehéz időkben szentelték pappá, amikor Berszán atyának semmi reális esélye nem volt arra, hogy az ő küldetését véghezvigye. Az egyik oldalon ott volt a pap, másik oldalon az egész Ceauşescu-rezsim. Berszán atya önmagában nem sok, de ő és az Isten minden – parafrazálta Áviai Nagy Szent Terézt. Azért volt az Isten Berszán atyával, mert ráhagyatkozott, őt követte, és ezért az Úristen sem hagyta el – mondta Semjén. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke is szólt az egybegyűltekhez. Berszán Lajos hitét, életét, munkáját sziklára építette. Nemcsak a hit vonatkozásában, hanem fizikai értelemben is. A 90-es évek elején Gyimesfelsőlokon valóban sziklára épített iskolát, ez koronázza meg az atya életútját – mondta a tanácselnök.
Kis József polgármester örömkönnyek között köszöntötte Berszán Lajost polgármesterként és az ünnepelt barátjaként is.
Zárszóként Berszán Lajos mondott köszönetet a jelenlevőknek. Érdekes és megható képekben elevenítette fel gyermekkorát, pappá szentelését, a gyimesfelsőloki líceum alapítását. Hogy az iskola létezik, Istennek köszönhető. Isten angyalain keresztül küldött segítséget – mondta. Hálául a jelenlétért mindenkit kis kínálmációra hívott a templom elé. Kis József ugyanakkor közös ebédre invitálta a jelenlevőket.
A szentmisén kántori szolgálatot teljesített Bálint Róbert, közreműködött a Szent András Kórus, cirányításával, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum énekkara Antal Tibor vezényletével – mindannyian Gyimesfelsőlokról érkeztek az ünnepre. A maga során a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar Bokor Temessy Emma vezetésével énekkel köszöntötte az aranymisés Berszán Lajost.
Az iskolaépítő pap
Berszán Lajos 1943. január 15-én született. 1966. április 17-én Márton Áron szentelte pappá, a püspök nagy hatással volt jelleme alakulására. Csíkszentgyörgyön káplánként kezdte a szolgálatot, majd Magyarszarvaskend ( Kolozs megye), Feltorja és Teke ( Beszterce-Naszód megye) után helyezték Gyimesfelsőlokra, ahol 1982–2000 között szolgált plébánosként. Munkájának eredményeképpen 1993. május 28-án Gyimesfelsőlokon elhelyezték a mai Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapkövét. Az iskolában 1994. szeptember 15-én nyílt meg az első tanév. Berszán Lajos 2007-ig volt az iskola igazgatója. Az életművét jelentő intézményben ma már óvodától líceumig tanulhatnak a magyar és csángó gyerekek, az évek során több ezer diák tanult az iskola padjaiban, kapott szellemi és lelki útravalót az életre.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Izmosodó magyar érdekképviselet
VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ – Míg a helyi tanácsokban nem mindenhol sikerült megőriznie képviseletét, a megyei önkormányzatokban azonos, vagy az eddiginél nagyobb súllyal vág neki az újabb választási ciklusnak az RMDSZ.
A részeredmények szerint a szövetség 2281 helyi, illetve 93 megyei önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. A Magyar Polgári Párt (MPP) 158 helyi és 6 megyei, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 207 helyi és 6 megyei, míg az EMNP–MPP-koalíció 33 helyi tanácsi helyet mondhat magáénak.
A nagy arányban magyarlakta partiumi megyékben a vasárnapi voksolást követően nem változott jelentősen a helyzet. Míg a négy évvel ezelőttinél jóval gyengébb eredmények miatt Nagyváradon elveszített két tanácsosi mandátumot az RMDSZ, a Bihar megyei önkormányzatban sikerült megőriznie az eddigi hét tanácsosi helyet. Mivel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és vezetője, Ilie Bolojan váradi polgármester bejelentette, hogy kétharmados többségével egyedül kormányozná a megyeszékhelyt, Huszár István alpolgármesteri széke inogni látszik. Megyei szinten azonban a PNL rászorulhat a szövetség támogatására, a 17 mandátum az egyszerű többséghez sem elég. A testületben a Szociáldemokrata Párt (PSD) 9, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 2 tanácsossal van jelen.
Szatmár megyében a megyeszékhelyhez hasonlóan a megyei tanácsban is nő az RMDSZ-es önkormányzati képviselők száma, a jelenlegi 12 helyett 13-an ülnek a frakcióban, mely a testület legnagyobb csoportja. A részleges eredmények szerint a PSD 9, a PNL 7, az ALDE 4 mandátumot mondhat magáénak.
Többen képviselik a szövetséget a Kolozs megyei önkormányzatban is, ahol a korábbi öt tanácsos helyett a következő négy évben heten alkotják az RMDSZ-frakciót. A lista hatodik helyezettje Keizer Róbert, az MPP Kolozs megyei elnöke, aki a két párt közötti együttműködés révén szerzett mandátumot. A PNL 18, a PSD 12 mandátummal büszkélkedhet.
Kolozsváron szintén növelte súlyát a szövetség, és a korábbi négy helyett immár öt képviselője van, és 274 szavazat hiányzott a hatodik mandátum megszerzéséhez. Ennek hiányában a töredékszavazatok visszaosztásakor a PNL-nek jutott egy újabb mandátum, így 17 tanácsosa van, míg a PSD öt tanácsossal van jelen a testületben. Soós Sándor megyei elnök szerint az Erdélyi Magyar Néppárt eredményei is jobbak. Míg eddig 7 községben 11 tanácsosuk volt, a vasárnapi voksolás eredményeként 11 községben 15 képviselőjük lát munkához. Körösfőn 4, Bánffyhunyadon 2, Egresen, Ördöngösfüzesen, Bálványosváralján, Gorbóban, Nagyesküllőn, Kolozson, Tordaszentlászlón, Magyarkapuson és Széken egy tanácsosi mandátumot szereztek.
Máramaros megyében az RMDSZ két tanácsossal van jelen a megyei önkormányzatban, és akárcsak eddig, két önkormányzati képviselőt küld a nagybányai tanácsba is, miután 283 szavazata hiányzott a harmadik mandátum megszerzéséhez. Máramarosszigeten is két magyar jutott be a tanácsba. Koltón, Sülelmeden és Erzsébetbányán 3, Felsőbányán 2, Szinérváralján, Misztótfaluban, Magyarláposon, Égerháton és Kővárremetén 1 tanácsost juttatott be a szövetség. Hosszúmezőn a polgármesteri szék mellett 5 tanácsosi helyet is szerzett az RMDSZ, az MPP-nek és az EMNP-nek 1–1 képviselője van.
Beszterce-Naszód megyében 16 településen 26 tanácsosi mandátuma van az RMDSZ-nek. Besztercén, Magyarnemegyén, Felőrben, Apanagyfaluban, Mezőköbölkúton, Mezőörményesen, Tekében, Galacfalván, Nagysajóban, Sajónagyfaluban és Sajóudvarhelyen egy Bethlenben, Szentmátéban, Kékesen, Rettegen két tanácsos lett. Árpástón a polgármesteri tisztség megőrzése mellett hét tanácsosa van az RMDSZ-nek. A megyei önkormányzatba azonban ezúttal sem sikerült bejutni.
Akárcsak Szeben megyében, ahol ellenben eggyel több helyi tanácsosi mandátumot mondhat magáénak a szövetség, hét településen 8-an képviselik a magyarságot. Medgyesen két, Balázstelkén, Bürkösön, Kiskapuson, Erzsébetvárosban, Vízaknán és Küküllőalmáson egy-egy RMDSZ-es szerzett tanácsosi mandátumot, utóbbi községben 19 szavazat hiányzott a másodikhoz.
Brassó megyében is erősödött a magyar képviselet, a megyei tanácsba az eddigi kettő helyett három képviselőt sikerült bejuttatni, míg Brassóban sikerült megtartani a két tanácsosi helyet. Kovács Attila megyei elnök szerint Ürmösön, Alsórákoson és Apácán megőrizték a polgármesteri széket, míg Tatrangon száz vokson múlt, hogy nem lett magyar elöljáró. Itt egy másik magyar jelölt is indult függetlenként, aki 129 szavazatot kapott. A tanácsosi lista alakulása is a magyar–magyar versenyen múlott: az RMDSZ-nek 16 voks hiányzott a hatodik mandátum megszerzéséhez, a független magyar tanácsosjelölt 80-at kapott.
A megyei elnök sikerként értékelte, hogy olyan szórványtelepüléseken is sikerült tanácsosi mandátumot szerezni, mint Halmágy és Botfalu, míg Kőhalomban egy helyett két tanácsosuk lett. Bodolán 27 év után három helyett négy magyar tanácsos tevékenykedhet a testületben. A magyarlakta települések közül Höltövény, Kóbor, Krizba, Kaca, Zsiberk, Homoród, Olthévíz, Szásztyúkos és Keresztvár tanácsában van magyar képviselő.
Temes megyében 33 helyi tanácsosa lesz az RMDSZ-nek a következő négy évben, ebből kettő Temesváron, 3 pedig Zsombolyán. Halász Ferenc megyei elnök szerint Lugoson 13 szavazat hiányzott az egy mandátum elnyeréséhez, míg Dettán hiába érték el a küszöböt, nem jutottak be a tanácsba, ezért mindkét helységben kérték a szavazatok újraszámlálását. Igazfalván a polgármesteri szék mellett 2 tanácsosa lesz a szövetségnek, Végváron 4 segíti a magyar elöljáró munkáját. Óteleken, Újszentesen 3, Bálincon, Bégamonostoron, Kastélyon, Máriaföldén, Újváron 2, Gyéren, Fényen, Nagycsanádon, Tolvádon, Törökszákoson 1. Újmosnicán egy magyar tanácsos van, de utóbbi településen akár a második mandátum is meglehet, mondta a megyei elnök.
Krónika (Kolozsvár)

Népek találkozója a Mezőség peremén
Első hallásra talán nem kelti fel az ember kíváncsiságát a Mezőség északi peremén található egykori száz település, Paszmos. Az viszont már igen, hogy itt nyugszik a Teleki-kastély egykori tulajdonosa, gróf Teleki Ferenc felfedező, a 19. század jeles személyisége. Annak jártunk utána, mi maradt meg a magyar és szász emlékekből.
Csak ismerkedni szerettem volna az egykori szász falu, Paszmos földrajzi elhelyezkedésével, amikor egy öt évvel ezelőtti blogbejegyzésben megjelent a fent említett cím: A Mezőség peremén. Amint a Sajó völgyéből átszáguldottunk a tekei vasútállomás felé, nem gondoltam arra, hogy még Paszmosra visszatérek. Első találkozásunk semmi érdekeset nem mutatott, csakhogy az otthoni keresgélésben feltűnt egy név: gróf Teleki Ferenc költő, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tiszteletbeli tagja, akit Paszmoson temettek el. Egyből érdekessé vált e Beszterce vidéki, egykor szász, ma már teljesen román falu, ahol magyar költő, akadémikus élt és nyugszik, közel kétszáz éve.
Első megválaszolandó kérdés Paszmos földrajzi fekvése, főleg azért, mert nem megy keresztül rajta vasút, sem fontos országút, ezért távolabb élő emberek számára alig ismert. Legpontosabban így határozható meg fekvése: a Nagysajót Tekével összekötő úton fekszik Szászpéntek mellett. Csakhogy sok embernek Nagysajót is keresnie kell Erdély térképén.
Az utóbbi időben az erdélyi művelődéstörténet és néprajz egyre többet foglalkozik az erdélyi Mezőség néven ismert tájegység kutatásával. Ezek összefoglalásában Paszmos úgy jelenik meg, mint mezőségi település. Makkai Gergely a Mezőség tájökológiájáról írt könyvében is a 270 mezőségi település között sorolja fel a falut.
Kelet és nyugat találkozása
Lassan száll fel az október végi köd, vasárnap délelőtt még nedves csend borítja a falut, egyetlen férfivel találkozom a szász templom előtt, aki köszönésemre barátságosan válaszol. Kézfogásából és tekintetéből megérzem, kíváncsi, mit keres egy idegen vasárnap kora délelőtt a faluban. Amikor egykori szászok felől érdeklődöm, otthonos biztonsággal igazít el az utolsó, még itt élő szász asszonyhoz, Vultur Mariahoz, majd azt is hozzáteszi, most a lánya is épp itthon van Besztercéről.
Egy falu életében még az is fontos esemény, ha az elszármazott hazajön szüleit meglátogatni. Távol a várostól, itt még mindig úgy élnek az emberek, hogy tudják, mi történik a másik udvaron. Sehol sem látok olyan magas fallal bezárt udvarokat, mint a Szászföld hagyományos falvaiban, legfeljebb az utcák elrendeződésében fedezem fel az egykori szászság sajátos faluképét. A templom melletti egykori szász iskolában is vasrácsos ajtóval ellátott vegyesüzlet működik, most még zárva, mert alig-alig ébred a falu.
Túl korán érkeztem, Vultur Marianál zárt kaput találok. Sebaj, három fekete ruhás nő megy a román templom felé, én is arra veszem az utat. Először a román temető előtt állok meg, bent érdekes látvány fogad. Az első sorban egy friss hant, a koszorúkon még zöld a fenyő tűlevele, a sírhant előtt fából faragott, egyszerű kereszt az elhunyt nevével, s a név alatt a fába faragva egy virágváza, benne tulipán. Ekkor fedezem fel, hogy a mellette levő, az időjárástól szürkére kopott, húsz évvel ezelőtt állított másik fakereszten is látható egy egyszerű vázában három, majd egy másikon egy szál szép ívű tulipán faragása, két levéllel.
A 21. század elején három torony jelzi Paszmoson a múltat, a jelent és a bizonytalan-biztató jövőt. Egyik torony az egyszerű, egykori görög katolikus templomé, amely alatt eleven ortodox egyházi élet zajlik. Másik torony a szász evangélikus templomé, amely csendben, méltóságteljesen dacol az idővel, s néha román nyelvű görög katolikus liturgia szólal meg alatta. Harmadikként a falu felett árván, várakozóan áll a grófi kastély huszártornya. Három nemzet: erdélyi szász, román és magyar. Négy vallás: szász evangélikus, román ortodox és görög katolikus, magyar nyelvű római katolikus (egykori Teleki gróf) találkozik a tornyok múltjának krónikájában. Mára már egynyelvű – román – lett a paszmosi vallásos élet, legfeljebb a hozzáértő szem veszi észre a keleti és a nyugati, a görög katolikus és a görög keleti világ találkozását.
A román templom kellemes meleggel fogad, a központi fűtés működik. Nem nagy a templom, de így legalább ezen a vasárnapon megtelt. A torony alatti bejárat belső falán olvasom rövid történetét: épült 1910-ben. Sehol nincs utalás arra, hogy görög katolikusnak épült. Belső festése 1986–1990 között készült el, valóban szép, tiszta bizánci stílusú falfestmény.
A görög katolikusok viszont az egykori szász evangélikus templomot bérelik, s amikor a szomszédból a tekei görög katolikus pap átmegy misézni, akkor kinyitják a templomot. Így legalább látszik, jobban túléli a változásokat, mint a nála jóval fiatalabb, de árván hagyott Teleki-kastély. A tornyon látható felirat szerint a falu közepén álló gótikus, szász evangélikus templomot 1975-ben javították utoljára, mert ott díszeleg – helytelen írásmóddal – RENOWIRT 1975. Csodálkozom a feliraton, hiszen negyven évvel ezelőtt azért még volt ott annyi szász, akik közül tudhatták volna, a javítást németül így írják: RENOVIERT. Igaz, a közelben lévő kolozsnagyidai református templom előtti vasajtón ezt olvastam: „Imátkozzál”.
A „paszmosi Kazinczy”
A Kárpát-medencét Kr.u. a második évezredben építették tele tornyokkal, s erdélyi sajátosság, békés egymás melletti élés példájaként néhol három-négy torony is jelzi a nemzetek, vallásfelekezetek jelenlétét. A tornyok beleépültek mindennapi és ünnepi életünkbe egyaránt: mutatták az időt, amikor a napórát felváltotta a toronyóra, egymás megsegítésére szólítottak benne a harangok, ha tűz ütött ki valahol, és a toronyban zengő harangok kísérik el a halottakat még ma is. De a tornyok útmutatóak is egyben, mi is így igazítunk el kérdezősködőket – toronyiránt.
Pár évvel ezelőtt így látta mezőségi utazásai eredményeképpen a fák épített örökségét számba vevő Wagner Péter Paszmost: „festői falucska, látképét két torony uralja. Kerített szász evangélikus temploma gótikus, 19. századi neoromán stílusú toronnyal. Ma igen rossz állapotban van, a görög katolikus egyház használja. A 18. században épült Teleki-kastély bejárati szárnyának kapuja fölött karcsú huszártorony ül. A földszintes melléképületekkel körülvett udvaron kisebb kúriaépület düledezik.”
Nagysajó felől a Teke felé tartó átutazáskor mindebből semmit sem láttam, sem a gótikus szász templomot, sem a karcsú huszártornyot, pedig intő jelként éppen ez a huszártornyos felvétel került az erdélyi történelmi családok kastélyait bemutató nagy mű címlapjára: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem.”
Legnagyobb meglepetésem nem is a kastély, hanem annak építője és egykori ura: széki gróf Teleki Ferenc, aki az MTA tagja volt, és ott temették el Paszmoson. Az Új Magyar Életrajzi Lexikonban ugyan Paszmas áll, de 500 km-re Budapesttől nagyon ismeretlen lehetett ez a falu. Kortársai a grófot „paszmosi Kazinczy”-ként emlegették. Már csak ennyi információ is kíváncsivá teszi az embert, hiszen azon a még ma is eléggé ismeretlen vidéken nem sok akadémikus nyugszik. Más helyén a világnak a hálásabb utókor emlékművel és jól látható táblával jelzi a hely fontosságát, s büszke a nagy elődök emlékére. Itt csak kéttenyérnyi barna tábla szerénykedik az út kanyarulatában: „Castel Teleki”, de az akadémikus sírhelyét eltakarta az enyészet.
Félelmetes csend fogad ezen az október végi vasárnap délelőtt a kastély udvarán. A köd lassan száll fel, a harmatos fűben vonyítva szalad egy kóbor kutya, az ablaktalan, ajtók nélküli kastély kísérteties csendben vár. A kastély mögötti fákon varjúsereg, de az udvaron, az épületben élettelen csend és sivárság. Belépek a lakóépületként ismert kastélyrészbe, a bejárat fölött még olvasható az építés évszáma: 1752, de az épület teljesen üres. Egyetlen kibelezett fekete-fehér televízió utal a huszonöt évvel ezelőtt itt működött téesz idejére.
Körbejárom az élettelen épületet, s megállapítom: a huszártorony és a lakóépület még áll, valamint mögötte a hatalmas mocsári tölgyfa is, aminek törzsét négy ember sem éri át, s látom rajta a megjelölést: ANNO 1406. 1920-ban villám csapott bele, az itteni múlt idejének tanújaként mégis él.
Erről a paszmosi domboldalról a Teleki család már eltűnt, az enyészet elviheti Erdély egyik legérdekesebb, harmadfél évszázados kastélyát is, de a tölgyfák néma tanúkként még ott állnak…
A falu utolsó szász lakója
Második próbálkozáskor sikerül Vultur Mariaval, az utolsó paszmosi szász asszonnyal beszélgetni. Ludvégről származó férje után Vultur Mariaként mutatkozik be, leánykori neve Maria Lindert. Bemutatkozás után hozzáteszi, két hónapja özvegy. Amikor németül is köszöntöm, kedvesen beinvitál a lakásba, majd egy kávé mellett mesélni kezd, alig bírom jegyzetelni a családi krónika huszadik századi megörökítését, amiben egy kicsit ennek az egész észak-erdélyi régiónak zivataros történelme is megjelenik.
Anyai nagyszüleivel kezdi, akik helyi szászok voltak, vezetéknevük Barabás. A szász evangélikus temetőben fedezem fel később, hogy a magyar vagy román eredetű családok és vezetéknevek írásban és életmódban olyan szépen belesimultak a szász falu világába: a sírköveken ma olyan német nevek olvashatók, mint Barabasch vagy Someschan.
– Mikor mentek el innen a faluból a szászok, hogy már csak utolsóként beszéli itt az egykori erdélyi nemzet nyelvét? – teszem fel a megszokottnak tűnő kérdést, és Maria Lindert mesélni kezd.
– Már száz évvel ezelőtt is volt itt egy nagy exodus. Akkor mentek el innen az én nagyszüleim is. Ez érdekes történet. Ha tudja jegyezni, elmesélem. Nagyszüleim 1913-ban vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba, és magukkal vitték az akkor még egyetlen kislányukat. Két év múlva, 1915-ben Ohio államban született még egy lányuk: Katharina Lindert. Ő az én édesanyám.
– Amerikában született az édesanyja? – lepődöm meg.
– Várjon csak, mert ez hosszú családi krónika. Megszületett ott aztán a harmadik gyermekük is, és utána, 1922-ben a háromgyermekes család hazajött Paszmosra. Kijavították a házat, bevezették a vizet, ahogy a tengeren túl látták. De az ott szerzett pénz nem volt elég mindenre, ezért úgy döntöttek, visszamennek még pénzt keresni. Közben 1924-ben itthon született egy ikerpár, akik közül az egyik meghalt, csak a másik maradt életben. Abban az időben az a hír járta: ha nem marad itt egy biztos örökös, akkor elveszíthetik az itthoni birtokot. Először abban állapodtak meg, hogy az első két lány már elég nagy ahhoz, hogy az itt élő nagyszülők segítségével és az Amerikából küldött pénzzel megállhassanak a lábukon. Végül a Paszmoson született nagyobbik lány nem akart elmaradni a szülőktől, így az alig kilencéves lány maradt itt, és a család a pár hetes fiúkkal s másik két lányukkal visszautazott Amerikába. Ott még született egy ötödik gyerek is, a szülők pedig onnan támogatták az itt élő lányukat, rendszeresen küldtek neki ruhát, csomagot. Amikor tizenhat éves lett, kapott útlevelet, hogy menjen ő is a család után, mert majd együtt meggazdagodva úgyis visszajönnek. És most következik egy titokzatos történet. Csak találgatni tudjuk, mi történt, de végül nem ment el. Úgy gondoljuk, mindez a tizenhat éves lány lázadása volt a szülőkkel szemben, amiért őt egykor egyedül itt hagyták. Más variáció szerint talán a szerelem is közrejátszott. Édesapám egy hétgyermekes, de szorgalmas családból származik. 1932-ben házasodtak össze, egy év múlva megszületett a fiútestvérem.
– Ő most Németországban él? – szakítom félbe a családi rege mesélését.
– Igen, de addig még sok van. 1937-ben megszületett a nővérem, majd jött a háború, és 1944 szeptemberében kitelepítették a falut: a család az ausztriai Amstettenig ment. Körülbelül egy-két szász család maradt csak helyben, és nem is jött vissza mindenki. Szüleim 1945-ben jöttek haza, házunkba akkor már egy román tanító lánya volt beköltöztetve, aki még sokáig itt lakott velünk.
Maria Lindert 1947-ben született Paszmoson, és ma 68 évesen ő az utolsó szász a faluban. Fia Németországban él, bátyja szintén, lánya Besztercén lakik, nővére Kanadába ment férjhez. Mielőtt feltenném a szokásos, kínos kérdést, miért maradt itt, máris magyarázni kezdi:
– Tanítónőként Ludvégre kerültem, ott ismertem meg férjemet, Vultur Emilt, aki földrajz-történelemszakos tanár volt, összeházasodtunk, s itt éltük le életünket. Két hónapja temettük el, sírja ott van legelöl a német evangélikus temetőben. Most már van hely bőven mellette nekem is.
Észak-erdélyi honvágy
Maria Lindert időnként egy-egy német szót is beiktat román nyelvű mesélésébe. Az utolsó paszmosi szász szájából történelmi hitelességként hangzik a Schicksal – ami életsorsot, végzetet jelent. Talán románul itt nem is lenne ilyen igazi mélysége és súlya a végzet szónak. Név említése nélkül kezd bele egy másik paszmosi életsorsba…
A háború befejezése után az egyik paszmosi szász férfi nem jött haza Erdélybe, Kanadában keresett új hazát. „Rossz nyelvek szerint azért, mert távollétében született még egy gyerek. De ez háborús történet, amiről most már nem illik beszélni.” Egyetlen lányát és feleségét hagyta akkor itt, majd 1961-ben az akkor huszonegy éves lányát családegyesítés jogán kivitte tengerentúli hazájába. Már egy fél évszázada élt Kanadában családjával együtt az erdélyi szász nő, amikor Beszterce vidékéről elvándorolt erdélyi szászok utódaival találkozott, akik áradozva meséltek neki – angolul –, mekkora öröm volt, amikor ellátogattak őseik szülőföldjére, és ott megtalálták a gyökereket. Maria Lindert a fontosság kedvéért a gyökér szót anyanyelvén is megismétli: die Wurzel. Ennek a találkozásnak hatására az egykori paszmosi nő 2012-ben hazalátogatott, majd szülőföldjével való találkozásának élménye és meghatódása után a nyáron újból visszajött: immár lányával, fiával és fia barátnőjével együtt. Több mint egy félévszázad után szólalt meg lelkében a honvágy.
Maria Lindert őriz egy ehhez hasonló családi történetet is. Nővére 1975-ben ment férjhez egy Kanadában élő férfihez. Két év múlva szülei – a Paszmoson született édesapa és az Amerikában született édesanya – meglátogatták lányukat Kanadában. Ott tartózkodásuk idején átmentek az Egyesült Államokba, ahol még élt az 1924-ben kivándorolt édesanya, és ötvenhárom év után találkozott újból anya a lányával. Sőt, akkor ismerte meg legkisebb testvérét, aki már a tengeren túl született.
Maria néni lassan feláll, a belső szobából bekeretezett fényképet hoz ki, rajta a Kanadába férjhez ment nővére menyasszonyi ruhában, mellette az édesanya, annak amerikai testvére, és a Paszmoson született, de Egyesült Államokban élt nagyanya. Egy paszmosi szász család három nemzedéke látható egymás mellett, és az életben csak pár napot lehettek együtt. Egy fénykép őrizte meg ennek az észak-erdélyi családnak huszadik századi kálváriáját.
Maria Linderttől a szász evangélikus temetőbe indultam lefényképezni azt az alig egy méter magas, egyszerű, fából készült két kopjafát, ami unikum, csak ott található. Láttam az alig kéthónapos sírt, ahol az utolsó paszmosi szász asszony férje nyugszik, majd beültem az autóba, a kora délutáni napfényben megcsillant a Teleki-kastély huszártornya, mellette az őszi sárguló falevelek, s valami mégis azt súgta: nincs vége, nem lehet vége!
Két nap múlva telefonon felhívtam Maria Lindert asszonyt, meg akartam köszönni a megható, szép élettörténeteket. Telefonon már németül szóltunk egymáshoz, s kérte, keressem még fel, mert volna még mesélnivalója. Mégis folytatódik a paszmosi krónika.
Széki Teleki Ferenc
Teleki Ferenc ugyan nem Paszmoson született, de ennek is megvan a maga kálváriás krónikája. Az 1784-es Horea-lázadás idején a Beszterce vidéki románok is rettegésben tartották a magyar főúri családokat, így az áldott állapotba került édesanya Besztercére menekült, s ott szülte meg fiát 1785. április 4-én. Apja korai halála (1792) után az akkor alig hétéves félárva nevelését nagybátyja segítette, aki viszont szemrehányást tett neki magyartalanságáért. Teleki Ferenc jól beszélt angolul, franciául, iskoláit a besztercei piaristáknál kezdte, majd 1799–1801 között a bécsi Theresianumban folytatta, ahol szinte teljesen elnémetesedett. 1808-ban, Bolyai Farkas után tíz évvel, Göttingenben, Gauss városában matematikát tanult, s négy évre rá feltalálta az addig csak két kézben tartható, nehézkes szögmérő helyett az egy kézzel is használható szögmérőt, s ennek gyártását egy bécsi cég el is kezdte. Nem véletlen, hogy a paszmosi Teleki Ferenc neve és életútja ott található a nagy magyar feltalálókról írt könyvben. Harmincegy éves korában megismerkedett a vele éppen egyidős író, szerkesztő Döbrentei Gáborral, későbbi barátjával, akinek hatására a magyar nyelv és kultúra felé fordult, sőt barátja ösztönzésére verseket is írt magyar nyelven. Mindez másfél emberöltőnyivel a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István előtt. A vele történt tragédiát is barátjának, Döbrentei Gábornak panaszolta el levélben: „kastélyom, virág- és hajtóházammal, a hollandus házzal és kétemeletű mulatóházzal együtt április 27-én mind egészen földig leégett”. A paszmosi kastély azt a tragédiát átélte, Teleki Ferenc négy év alatt teljesen újjáépítette, és áll a kastély mind a mai napig. Azt hiszem, jelképnél is több mindaz, hogy az erdélyi történelmi családok kastélyairól négy évvel ezelőtt kiadott 600 oldalas könyv borítóján éppen a paszmosi Teleki-kastély látható abban az állapotban, amint az enyészet már nagyon kikezdte. Széki gróf Teleki Ferenc költő, feltaláló Paszmoson hunyt el 1831. december 16-án, ott is temették el. Sírja ma már ismeretlen, de az idősebbek még emlékeznek arra a kastély mögötti dombra, ahol egykor sírkövek álltak. Halála évében az MTA tagjai közé választotta, de a hálátlan utókor vagy jelenkor(?) méltatlanul engedte sírjának eltüntetését.
A kastély utolsó ura és lakója gróf Teleki Ernő volt, aki ugyan már Kolozsváron született, de édesapja elhunyta után 1926-ban, közgazdasági tanulmányai befejezése után Budapestről visszatért Paszmosra átvenni a gazdaság és a kastély irányítását. 1949-ben származása miatt elveszítette paszmosi birtokát, sőt 1954-ben Dobrudzsába száműzték. Autodidakta művészként hunyt el Kolozsváron 1980-ban. Ikertestvére, Andor, a Francia Becsületrend lovagjaként Dél-Amerikában, Buenos Airesben halt meg.
Ötvös József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)