Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Tárkány (HUN)
10 tétel
2011. január 29.
Gyilkosok közt cinkos, aki hallgat – tartja a régi közmondás.
Napokig figyeltem, olvastam a helyi meg az országos sajtót, ám hiába! Az erdélyi „érdekvédelmisek” közül nem akadt egy árva ember, aki elhatárolódott volna a Szabó Ödön szájából elhangzott förmedvény miatt, miszerint azok az emberek, akik az EMNT képviseletében a demokráciaközpontokban közhasznú munkát végeznek – gyilkosok. „Ki ad fegyvert a gyilkos kezébe? – tette fel a kérdést az illető úriember.
Szánalmas kijelentés, és még szánalmasabb és sajnálatosabb, hogy a mélyen hallgató közönség tagjai közül senki sem merte rendreutasítani, vagy legalább visszavonatni az elhangzott szörnyűséget. Ha nem vették sértésnek az ott lévők, akkor azt jelenti, hogy cinkosai a Szabó Ödön-féléknek, akit – és akiket – senki sem nevezett még soha gyilkosnak. Pedig ahova betették a lábukat, ott kő kövön nem maradt.
Ha már így alakult, terítsük ki a kártyákat: nem gyilkoltak! Szisztematikusan, előre kitervelten vertek széjjel helyi érdekvédelmi szervezeteket, mocskoltak be tisztességes embereket, rúgtak, utáltattak ki az érdekvédelemből olyan személyeket, akikhez soha nem értek fel sem emberileg, sem erkölcsileg. Hazudtak, csaltak, csak azért, hogy megkaparintsák hatalmat. Hogy milyen árat fizettünk érte, mint magyar emberek, mint közösség, nem számított! Eladdig, hogy a helyi, megyei és országos érdekvédelmet politikai és gazdasági maffiává süllyesztették. Szekus- és maffiamódszerekkel irtották, ölték ki a nemzeti és közösségi tartást a magyarságból! Elvakult ámokfutásuk eredményét bizonyítja a fent említett eset. Idáig jutottunk! Nem szeretném azokat sértegetni, akik csak hallgatói voltak az elvakult, gyűlöletkeltő kijelentésnek, de azt kell mondanom, akik jelen voltak, saját magukat sértették, szégyenítették meg azzal, hogy hallgattak. Mit lehet itt még mondani? Ez van, ez az érdekvédelem és képviselői!
Tudjuk, hogy a legutóbbi egyházmegyei választásokon ugyanezek az „érdekvédelmisek” hasonszőrű társaikat ahova csak tudták, beépítették. Ténykedésüket még és már érezni lehet! Példának okáért Érsemjén, Tárkány.
„Isten és a kereszténység szolgálatában” – tovább éltetik maffiahálózatukat. Informálnak, dezinformálnak, gondosan építik az új hitet. Pénzsóvár tekintetüket az égre függesztve az egyház alapjaira rakják romboló, bomlasztó sejtjeiket. Elapadt a komcsi, libi pénz? Semmi baj, majd fizet az egyház! Csak nehogy az érdekvédelem sorsára jusson! Ám akkor már késő lesz pilátusi módon kezet mosni! Igaz, akinek nem tetszik, el is mehet! Lehet belőle muzulmán, vagy ortodox! Ha nem akarsz kis, szabó, lakatos lenni, románbérenc vagy! Mert ma aki markó(l), csak az magyar. Kik maradnak – az igazak és a jók? Az alávalók unják meg a sok mocskolódást, a képmutató, alakoskodó kétszínűséget? Nem hinném!
Ki ad fegyvert a gyilkos kezébe? – kérdezi Szabó Ödön. A gyilkosok közöttünk járnak – mondom én.
Gábor Ferenc
Köröstárkány
Szerk. megj. A Postafiók rovat az olvasóé, itt jobbára szerkesztői beavatkozás nélkül jelennek meg anyagok, legföljebb grammatikai és ortográfiai ellenőrzést végzünk. Nem tompítjuk levélíróink kifejezéseinek élét akkor sem, ha nem látjuk helyesnek sem az odamondogatás vehemenciáját, sem a szentenciaszerű kinyilatkoztatást, sem a láthatatlan bilincsek hangos-haragos zörgetését. Ezért a fenti írás kapcsán is csak annyit jegyzünk meg: a „gyilkosok közt cinkos, aki hallgat” mint „régi közmondás” egyszerűen nem létezik, hiszen ez nagy poétánk, Babits Mihály szállóigévé vált költői leleménye. A Jónás könyvének harmadik részében kiáltozik ekképpen a próféta az Úrhoz: „Halld, Hatalmas! / Hires Bosszuálló, szavamra hallgass! // Elküldtél engem, férgekhez a férget, / kik ellenedre s fricskád nélkül éltek. / Én inkább ültem volna itt a pusztán, / sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán / De böjt s jámborság néked mint a pélva, / mert vétkesek közt cinkos aki néma. / Atyjafiáért számot ad a testvér: / nincs mód nem menni ahova te küldtél. / Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra. / Lám, megcsufoltak, Egek Alkotója! / Szolgádat pellengérre állították, / mert gyönge fegyver szózat és igazság. / Nincs is itt haszna szépszónak s imának, / csak harcnak és a hatalom nyilának. / Én Jónás, ki csak a Békét szerettem, / harc és pusztulás prófétája lettem. / Harcolj velük hát, Uram, sujtsd le őket! / Irtsd ki a korcs fajt s gonosz nemzedéket, / mert nem lesz addig igazság, se béke, / mig gőgös Ninive lángja nem csap az égre.” Reggeli Újság (Nagyvárad)
Napokig figyeltem, olvastam a helyi meg az országos sajtót, ám hiába! Az erdélyi „érdekvédelmisek” közül nem akadt egy árva ember, aki elhatárolódott volna a Szabó Ödön szájából elhangzott förmedvény miatt, miszerint azok az emberek, akik az EMNT képviseletében a demokráciaközpontokban közhasznú munkát végeznek – gyilkosok. „Ki ad fegyvert a gyilkos kezébe? – tette fel a kérdést az illető úriember.
Szánalmas kijelentés, és még szánalmasabb és sajnálatosabb, hogy a mélyen hallgató közönség tagjai közül senki sem merte rendreutasítani, vagy legalább visszavonatni az elhangzott szörnyűséget. Ha nem vették sértésnek az ott lévők, akkor azt jelenti, hogy cinkosai a Szabó Ödön-féléknek, akit – és akiket – senki sem nevezett még soha gyilkosnak. Pedig ahova betették a lábukat, ott kő kövön nem maradt.
Ha már így alakult, terítsük ki a kártyákat: nem gyilkoltak! Szisztematikusan, előre kitervelten vertek széjjel helyi érdekvédelmi szervezeteket, mocskoltak be tisztességes embereket, rúgtak, utáltattak ki az érdekvédelemből olyan személyeket, akikhez soha nem értek fel sem emberileg, sem erkölcsileg. Hazudtak, csaltak, csak azért, hogy megkaparintsák hatalmat. Hogy milyen árat fizettünk érte, mint magyar emberek, mint közösség, nem számított! Eladdig, hogy a helyi, megyei és országos érdekvédelmet politikai és gazdasági maffiává süllyesztették. Szekus- és maffiamódszerekkel irtották, ölték ki a nemzeti és közösségi tartást a magyarságból! Elvakult ámokfutásuk eredményét bizonyítja a fent említett eset. Idáig jutottunk! Nem szeretném azokat sértegetni, akik csak hallgatói voltak az elvakult, gyűlöletkeltő kijelentésnek, de azt kell mondanom, akik jelen voltak, saját magukat sértették, szégyenítették meg azzal, hogy hallgattak. Mit lehet itt még mondani? Ez van, ez az érdekvédelem és képviselői!
Tudjuk, hogy a legutóbbi egyházmegyei választásokon ugyanezek az „érdekvédelmisek” hasonszőrű társaikat ahova csak tudták, beépítették. Ténykedésüket még és már érezni lehet! Példának okáért Érsemjén, Tárkány.
„Isten és a kereszténység szolgálatában” – tovább éltetik maffiahálózatukat. Informálnak, dezinformálnak, gondosan építik az új hitet. Pénzsóvár tekintetüket az égre függesztve az egyház alapjaira rakják romboló, bomlasztó sejtjeiket. Elapadt a komcsi, libi pénz? Semmi baj, majd fizet az egyház! Csak nehogy az érdekvédelem sorsára jusson! Ám akkor már késő lesz pilátusi módon kezet mosni! Igaz, akinek nem tetszik, el is mehet! Lehet belőle muzulmán, vagy ortodox! Ha nem akarsz kis, szabó, lakatos lenni, románbérenc vagy! Mert ma aki markó(l), csak az magyar. Kik maradnak – az igazak és a jók? Az alávalók unják meg a sok mocskolódást, a képmutató, alakoskodó kétszínűséget? Nem hinném!
Ki ad fegyvert a gyilkos kezébe? – kérdezi Szabó Ödön. A gyilkosok közöttünk járnak – mondom én.
Gábor Ferenc
Köröstárkány
Szerk. megj. A Postafiók rovat az olvasóé, itt jobbára szerkesztői beavatkozás nélkül jelennek meg anyagok, legföljebb grammatikai és ortográfiai ellenőrzést végzünk. Nem tompítjuk levélíróink kifejezéseinek élét akkor sem, ha nem látjuk helyesnek sem az odamondogatás vehemenciáját, sem a szentenciaszerű kinyilatkoztatást, sem a láthatatlan bilincsek hangos-haragos zörgetését. Ezért a fenti írás kapcsán is csak annyit jegyzünk meg: a „gyilkosok közt cinkos, aki hallgat” mint „régi közmondás” egyszerűen nem létezik, hiszen ez nagy poétánk, Babits Mihály szállóigévé vált költői leleménye. A Jónás könyvének harmadik részében kiáltozik ekképpen a próféta az Úrhoz: „Halld, Hatalmas! / Hires Bosszuálló, szavamra hallgass! // Elküldtél engem, férgekhez a férget, / kik ellenedre s fricskád nélkül éltek. / Én inkább ültem volna itt a pusztán, / sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán / De böjt s jámborság néked mint a pélva, / mert vétkesek közt cinkos aki néma. / Atyjafiáért számot ad a testvér: / nincs mód nem menni ahova te küldtél. / Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra. / Lám, megcsufoltak, Egek Alkotója! / Szolgádat pellengérre állították, / mert gyönge fegyver szózat és igazság. / Nincs is itt haszna szépszónak s imának, / csak harcnak és a hatalom nyilának. / Én Jónás, ki csak a Békét szerettem, / harc és pusztulás prófétája lettem. / Harcolj velük hát, Uram, sujtsd le őket! / Irtsd ki a korcs fajt s gonosz nemzedéket, / mert nem lesz addig igazság, se béke, / mig gőgös Ninive lángja nem csap az égre.” Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. augusztus 2.
Politikusok „érdekvédelme”
Többen és többször is mondták már, hogy a románoknak mindig jobb politikusaik voltak, mint nekünk, magyaroknak. Van benne igazság, mert azért a történelmi helyzeteket sokszor politikusok alakítják ki. Sajnos én is meggyőződtem, hogy a román politikusok jobban végzik a dolgukat, mint a mieink.
Írt már róla a Reggeli Újság is, hogy a Belényest elkerülő utat, ami a egyben Nagyvárad–Déva gyorsforgalmi autóút is lesz, rányomják Tárkányra. Nem mondom, hogy ráerőszakolják, mert a helyi tanács RMDSZ-es tanácsosai is jóváhagyták. A bennünket „képviselők” rábólintottak, mi több, kiálltak mellette, mert mint mondták: lesz majd „invesztíció”. Hogy a poron, füstön, zajon kívül mit fektetnek még belénk, az csak talány, de tény az, hogy jóváhagyták. A Pro Tharkan civil egyesület tiltakozott helyben, kérve a tanácsi határozat visszavonását, a megyei szakmai és politikai intézményeknél, a bukaresti minisztériumoknál – környezetvédelem, szállításügy. Még a pénzügyminisztériumhoz is küldtünk beadvány, hogy ne finanszírozzanak egy olyan változatot, mely sokkal drágább, mint más, Tárkányt nem érintő. Mindhiába, mindenhonnan elutasító választ kaptunk. Még olyan kifogásoló, hazugságot sem nélkülöző választ is kaptunk, amit magyar nevű állami alkalmazott írt alá. Gondolom, az RMDSZ ültette irodai székébe, hogy a magyarság érdekeit képviselje…
Nem maradt más hátra, csak az EU-hoz, Brüsszelhez való folyamodás. Hogy az „érdekvédelmi” szervezetünk emberei a fent leírt módon viselkedtek, megkerestük Tőkés László EP-alelnök parlamenti irodáját, hogy segítsen a dokumentumok célba juttatásában, illetve ellenkezésünk képviseletében. Már több hónapja várjuk onnan a választ, de semmilyen érdemleges választ nem kaptunk a nagyváradi EP-irodától. Közben román politikusok, polgármesterek elutaztak Brüsszelbe, hogy európai pénzeket kérjenek az elkerülő utak építésére, közöttük a már említett Tárkányt érintőre is. Habár a román politikai pártok között sincs egyetértés, ami az elkerülő utak irányát, helyét illeti, ők azért elutaztak Brüsszelbe, mi több, olyan változatra kértek pénzt, ami jóval drágább, mint másik kettő. A cél csak egy: Tárkányra vinni rá a teherforgalmat.
Hát ennyi a különbség ma román és magyar politikusok között. Lehet, nem is a politikusainkkal van a baj? Inkább a tiltakozást megfogalmazókkal vagy a közösséggel? Nincs elég potenciális szavazó, mitugrász talpnyaló, potya után sündörgő? Vagy nem éri meg egymás köreit zavarni egy magyar kisközösség miatt? Gábor Ferenc
Köröstárkány. Reggeli Újság (Nagyvárad)
Többen és többször is mondták már, hogy a románoknak mindig jobb politikusaik voltak, mint nekünk, magyaroknak. Van benne igazság, mert azért a történelmi helyzeteket sokszor politikusok alakítják ki. Sajnos én is meggyőződtem, hogy a román politikusok jobban végzik a dolgukat, mint a mieink.
Írt már róla a Reggeli Újság is, hogy a Belényest elkerülő utat, ami a egyben Nagyvárad–Déva gyorsforgalmi autóút is lesz, rányomják Tárkányra. Nem mondom, hogy ráerőszakolják, mert a helyi tanács RMDSZ-es tanácsosai is jóváhagyták. A bennünket „képviselők” rábólintottak, mi több, kiálltak mellette, mert mint mondták: lesz majd „invesztíció”. Hogy a poron, füstön, zajon kívül mit fektetnek még belénk, az csak talány, de tény az, hogy jóváhagyták. A Pro Tharkan civil egyesület tiltakozott helyben, kérve a tanácsi határozat visszavonását, a megyei szakmai és politikai intézményeknél, a bukaresti minisztériumoknál – környezetvédelem, szállításügy. Még a pénzügyminisztériumhoz is küldtünk beadvány, hogy ne finanszírozzanak egy olyan változatot, mely sokkal drágább, mint más, Tárkányt nem érintő. Mindhiába, mindenhonnan elutasító választ kaptunk. Még olyan kifogásoló, hazugságot sem nélkülöző választ is kaptunk, amit magyar nevű állami alkalmazott írt alá. Gondolom, az RMDSZ ültette irodai székébe, hogy a magyarság érdekeit képviselje…
Nem maradt más hátra, csak az EU-hoz, Brüsszelhez való folyamodás. Hogy az „érdekvédelmi” szervezetünk emberei a fent leírt módon viselkedtek, megkerestük Tőkés László EP-alelnök parlamenti irodáját, hogy segítsen a dokumentumok célba juttatásában, illetve ellenkezésünk képviseletében. Már több hónapja várjuk onnan a választ, de semmilyen érdemleges választ nem kaptunk a nagyváradi EP-irodától. Közben román politikusok, polgármesterek elutaztak Brüsszelbe, hogy európai pénzeket kérjenek az elkerülő utak építésére, közöttük a már említett Tárkányt érintőre is. Habár a román politikai pártok között sincs egyetértés, ami az elkerülő utak irányát, helyét illeti, ők azért elutaztak Brüsszelbe, mi több, olyan változatra kértek pénzt, ami jóval drágább, mint másik kettő. A cél csak egy: Tárkányra vinni rá a teherforgalmat.
Hát ennyi a különbség ma román és magyar politikusok között. Lehet, nem is a politikusainkkal van a baj? Inkább a tiltakozást megfogalmazókkal vagy a közösséggel? Nincs elég potenciális szavazó, mitugrász talpnyaló, potya után sündörgő? Vagy nem éri meg egymás köreit zavarni egy magyar kisközösség miatt? Gábor Ferenc
Köröstárkány. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. augusztus 29.
Tárkányok tizedik találkozója
Bihar megye – Tíz esztendeje szerveznek találkozót a Tárkány nevű települések – az idei, tizedik találkozóra a Belényesi medencében, Köröstárkányban került sor a hét végén.
Bihar megye – Tíz esztendeje szerveznek találkozót a Tárkány nevű települések – az idei, tizedik találkozóra a Belényesi medencében, Köröstárkányban került sor a hét végén.
A magyarországi Mezőtárkány, Felsőtárkány, Tárkány és a szlovákiai Kis- és Nagytárkány tette tiszteletét Köröstárkányban, és hozta el színes népviseletét, néptáncait, népdalait a testvérfaluba. A vendégeket családoknál szállásolták el, szombaton rövid ismerkedés után Fuksz Sándor, a Magyarok Világszövetségének Kárpát-medencei alelnöke nyitotta meg a rendezvényt. A délután folyamán népi kulturális műsorokkal kedveskedtek egymásnak vendégek és házigazdák. Már a találkozás első perceitől egész a búcsúzkodásig a jókedv, az öröm töltötte be a rendezvény minden pillanatát. A szombati nap zárásaként a magyarországi Jolly és Suzy adott éjfél utánig tartott mulatós koncert a fiatalság nagy örömére.
Elkészült a híd
Vasárnap délelőtt megtelt a helyi református templom az ünneplő tárkányiakkal. Az ünnepi istentisztelet és települések zászlainak megáldása után az ünneplők a közeli parkhoz vonultak, ahol leleplezték a Tárkányok X. Találkozója tiszteletére emelt emlékoszlopot. Fokozta az esemény jelentőségét, hogy éppen szombatra fejeződött be a Fekete-Körösön átívelő, Köröstárkányt és Kisnyégerfalvát összekötő híd építése, melyet estére ki is világítottak. (Nem rontotta el az örömünnepet, de kis árnyékot vetett rá, hogy egy focitalálkozót „rárendeztek” a Tárkányok találkozójára.) Búcsúzkodáskor vendégek és vendéglátók közös véleménye volt, hogy az idei év is meghozta a maga örömét a tárkányiak számára. Jövőre a magyarországi Tárkány rendezi a következő találkozót.
A magyarországi Mezőtárkány, Felsőtárkány, Tárkány és a szlovákiai Kis- és Nagytárkány tette tiszteletét Köröstárkányban, és hozta el színes népviseletét, néptáncait, népdalait a testvérfaluba. A vendégeket családoknál szállásolták el, szombaton rövid ismerkedés után Fuksz Sándor, a Magyarok Világszövetségének Kárpát-medencei alelnöke nyitotta meg a rendezvényt. A délután folyamán népi kulturális műsorokkal kedveskedtek egymásnak vendégek és házigazdák. Már a találkozás első perceitől egész a búcsúzkodásig a jókedv, az öröm töltötte be a rendezvény minden pillanatát. A szombati nap zárásaként a magyarországi Jolly és Suzy adott éjfél utánig tartott mulatós koncert a fiatalság nagy örömére.
Elkészült a híd
Vasárnap délelőtt megtelt a helyi református templom az ünneplő tárkányiakkal. Az ünnepi istentisztelet és települések zászlainak megáldása után az ünneplők a közeli parkhoz vonultak, ahol leleplezték a Tárkányok X. Találkozója tiszteletére emelt emlékoszlopot. Fokozta az esemény jelentőségét, hogy éppen szombatra fejeződött be a Fekete-Körösön átívelő, Köröstárkányt és Kisnyégerfalvát összekötő híd építése, melyet estére ki is világítottak. (Nem rontotta el az örömünnepet, de kis árnyékot vetett rá, hogy egy focitalálkozót „rárendeztek” a Tárkányok találkozójára.) Búcsúzkodáskor vendégek és vendéglátók közös véleménye volt, hogy az idei év is meghozta a maga örömét a tárkányiak számára. Jövőre a magyarországi Tárkány rendezi a következő találkozót. erdon.ro
Bihar megye – Tíz esztendeje szerveznek találkozót a Tárkány nevű települések – az idei, tizedik találkozóra a Belényesi medencében, Köröstárkányban került sor a hét végén.
Bihar megye – Tíz esztendeje szerveznek találkozót a Tárkány nevű települések – az idei, tizedik találkozóra a Belényesi medencében, Köröstárkányban került sor a hét végén.
A magyarországi Mezőtárkány, Felsőtárkány, Tárkány és a szlovákiai Kis- és Nagytárkány tette tiszteletét Köröstárkányban, és hozta el színes népviseletét, néptáncait, népdalait a testvérfaluba. A vendégeket családoknál szállásolták el, szombaton rövid ismerkedés után Fuksz Sándor, a Magyarok Világszövetségének Kárpát-medencei alelnöke nyitotta meg a rendezvényt. A délután folyamán népi kulturális műsorokkal kedveskedtek egymásnak vendégek és házigazdák. Már a találkozás első perceitől egész a búcsúzkodásig a jókedv, az öröm töltötte be a rendezvény minden pillanatát. A szombati nap zárásaként a magyarországi Jolly és Suzy adott éjfél utánig tartott mulatós koncert a fiatalság nagy örömére.
Elkészült a híd
Vasárnap délelőtt megtelt a helyi református templom az ünneplő tárkányiakkal. Az ünnepi istentisztelet és települések zászlainak megáldása után az ünneplők a közeli parkhoz vonultak, ahol leleplezték a Tárkányok X. Találkozója tiszteletére emelt emlékoszlopot. Fokozta az esemény jelentőségét, hogy éppen szombatra fejeződött be a Fekete-Körösön átívelő, Köröstárkányt és Kisnyégerfalvát összekötő híd építése, melyet estére ki is világítottak. (Nem rontotta el az örömünnepet, de kis árnyékot vetett rá, hogy egy focitalálkozót „rárendeztek” a Tárkányok találkozójára.) Búcsúzkodáskor vendégek és vendéglátók közös véleménye volt, hogy az idei év is meghozta a maga örömét a tárkányiak számára. Jövőre a magyarországi Tárkány rendezi a következő találkozót.
A magyarországi Mezőtárkány, Felsőtárkány, Tárkány és a szlovákiai Kis- és Nagytárkány tette tiszteletét Köröstárkányban, és hozta el színes népviseletét, néptáncait, népdalait a testvérfaluba. A vendégeket családoknál szállásolták el, szombaton rövid ismerkedés után Fuksz Sándor, a Magyarok Világszövetségének Kárpát-medencei alelnöke nyitotta meg a rendezvényt. A délután folyamán népi kulturális műsorokkal kedveskedtek egymásnak vendégek és házigazdák. Már a találkozás első perceitől egész a búcsúzkodásig a jókedv, az öröm töltötte be a rendezvény minden pillanatát. A szombati nap zárásaként a magyarországi Jolly és Suzy adott éjfél utánig tartott mulatós koncert a fiatalság nagy örömére.
Elkészült a híd
Vasárnap délelőtt megtelt a helyi református templom az ünneplő tárkányiakkal. Az ünnepi istentisztelet és települések zászlainak megáldása után az ünneplők a közeli parkhoz vonultak, ahol leleplezték a Tárkányok X. Találkozója tiszteletére emelt emlékoszlopot. Fokozta az esemény jelentőségét, hogy éppen szombatra fejeződött be a Fekete-Körösön átívelő, Köröstárkányt és Kisnyégerfalvát összekötő híd építése, melyet estére ki is világítottak. (Nem rontotta el az örömünnepet, de kis árnyékot vetett rá, hogy egy focitalálkozót „rárendeztek” a Tárkányok találkozójára.) Búcsúzkodáskor vendégek és vendéglátók közös véleménye volt, hogy az idei év is meghozta a maga örömét a tárkányiak számára. Jövőre a magyarországi Tárkány rendezi a következő találkozót. erdon.ro
2012. november 6.
EMNP-tervek: tehénfejés helyett haladást
Folytatta a december 9-i parlamenti választásokra állított itteni jelöltjeinek bemutatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete.
Fejőstehénként kezelnek több ágazatot is Romániában ahelyett, hogy tervszerűen, logikusan használnák a forrásokat – ezen is változtatna az EMNP, ha bejut a parlamentbe. Többek között ezt mondták kedden azok a honatyajelöltek, akik a bemutatkozó sajtótájékoztatók záró eseményén voltak jelen.
Török Sándor szenátorjelölt a Várad déli részét, valamint Szalonta, Tárkány, Várasfenes térségét is magában foglaló szavazókörzetben indul. Az 56 éves politikus energetikus mérnök alapképzettségű, az EMNT megyei elnöke, a Lorántffy központ vezetője. Kiemelte: szenátorként célja lenne bevinni a köztudatba Románia új területi felosztásának szükségességét. „A világ államainak 60 százaléka föderáció. Ennek jó oka van, így ugyanis minden jobban működik, még anyagilag is. Minden olcsóbb, a megtermelt pénz helyben marad, a korrupció is csökken. Ha ezt Románia is meglépte volna 23 éve, már jelentősen előrébb tartanánk. Sokszor az az érzésünk, Erdélyt nem is akarják fejleszteni, csak fejőstehénnek jó, s ezt meg kell változtatni” – mondta. Hangsúlyozta még: fontosnak tartja az idősek méltó ellátásának kiépítését.
Egyéb tervek
A 46 éves Tóth Zoltán jogász és külker-végzettségű, Szalontán, valamint a környékbeli 12 községben és 31 faluban kijelölt 6-os körzet képviselőjelöltje. Ő is a föderalizáció fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy Erdély gazdagabb, mint Románia többi része, mégis innen viszik el a pénzt oda. Hozzátette még: „A legnagyobb magyar pártot nem is érdekli valójában az autonómia, sőt engedtek a magyar ügyekből mindig, hogy kormányzati pozíciókat kapjanak”.
Dr. Balogh Árpád orvos, a 7-es számú körzet képviselőjelöltje az egészségügy szétziláltságát szeretné megszüntetni honatyaként. Az 56 éves jelölt célja törvényjavaslatokkal javítani a rendszeren, kiiktatni belőle a politikát, lebontani a bürokráciát, és helyi szintekre levinni sok döntést. Kifogásolta, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár önállóságát soha nem tartják tiszteletben, folyamatosan dézsmálják az ott összegyűlő, 5-6 milliárdnyi befizetéseket. Hangsúlyozta: fontos lenne az egészségügyi alapcsomagot is precízen meghatározni, s a tájékoztatást mindenkinek kiküldeni, évente.
Moldován Lajos 47 éves, teológus végzettségű, az Ady Endre Líceum tanára. Élesd, Belényes, Vaskohsziklás zónájában indul szenátorjelöltként. Ő azt emelte ki, az orvosi ellátást minden faluba be kellene vinni, uniós források bevonásával kiépíteni a víz- és csatornarendszert vidéken, felújítani az úthálózatot. Ideje lenne megoldani az évtizedek óta húzódó, és korrupciótól terhes földügyeket is. Emellett szorgalmazza, hogy a vidék számára hozzanak létre magyar líceumot Belényesben – lehetőleg államit, de ha nem megy, akkor egyházit.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
Folytatta a december 9-i parlamenti választásokra állított itteni jelöltjeinek bemutatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete.
Fejőstehénként kezelnek több ágazatot is Romániában ahelyett, hogy tervszerűen, logikusan használnák a forrásokat – ezen is változtatna az EMNP, ha bejut a parlamentbe. Többek között ezt mondták kedden azok a honatyajelöltek, akik a bemutatkozó sajtótájékoztatók záró eseményén voltak jelen.
Török Sándor szenátorjelölt a Várad déli részét, valamint Szalonta, Tárkány, Várasfenes térségét is magában foglaló szavazókörzetben indul. Az 56 éves politikus energetikus mérnök alapképzettségű, az EMNT megyei elnöke, a Lorántffy központ vezetője. Kiemelte: szenátorként célja lenne bevinni a köztudatba Románia új területi felosztásának szükségességét. „A világ államainak 60 százaléka föderáció. Ennek jó oka van, így ugyanis minden jobban működik, még anyagilag is. Minden olcsóbb, a megtermelt pénz helyben marad, a korrupció is csökken. Ha ezt Románia is meglépte volna 23 éve, már jelentősen előrébb tartanánk. Sokszor az az érzésünk, Erdélyt nem is akarják fejleszteni, csak fejőstehénnek jó, s ezt meg kell változtatni” – mondta. Hangsúlyozta még: fontosnak tartja az idősek méltó ellátásának kiépítését.
Egyéb tervek
A 46 éves Tóth Zoltán jogász és külker-végzettségű, Szalontán, valamint a környékbeli 12 községben és 31 faluban kijelölt 6-os körzet képviselőjelöltje. Ő is a föderalizáció fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy Erdély gazdagabb, mint Románia többi része, mégis innen viszik el a pénzt oda. Hozzátette még: „A legnagyobb magyar pártot nem is érdekli valójában az autonómia, sőt engedtek a magyar ügyekből mindig, hogy kormányzati pozíciókat kapjanak”.
Dr. Balogh Árpád orvos, a 7-es számú körzet képviselőjelöltje az egészségügy szétziláltságát szeretné megszüntetni honatyaként. Az 56 éves jelölt célja törvényjavaslatokkal javítani a rendszeren, kiiktatni belőle a politikát, lebontani a bürokráciát, és helyi szintekre levinni sok döntést. Kifogásolta, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár önállóságát soha nem tartják tiszteletben, folyamatosan dézsmálják az ott összegyűlő, 5-6 milliárdnyi befizetéseket. Hangsúlyozta: fontos lenne az egészségügyi alapcsomagot is precízen meghatározni, s a tájékoztatást mindenkinek kiküldeni, évente.
Moldován Lajos 47 éves, teológus végzettségű, az Ady Endre Líceum tanára. Élesd, Belényes, Vaskohsziklás zónájában indul szenátorjelöltként. Ő azt emelte ki, az orvosi ellátást minden faluba be kellene vinni, uniós források bevonásával kiépíteni a víz- és csatornarendszert vidéken, felújítani az úthálózatot. Ideje lenne megoldani az évtizedek óta húzódó, és korrupciótól terhes földügyeket is. Emellett szorgalmazza, hogy a vidék számára hozzanak létre magyar líceumot Belényesben – lehetőleg államit, de ha nem megy, akkor egyházit.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2014. március 23.
Könyv egy “emberarcú” világról
A köröstárkányi Gábor Ferenc három kisregényt tartalmazó kötetét mutatták be szombat délután Érmihályfalván, ahova a szerző faluja népviseletét is elvitte.
A köröstárkányi Gábor Ferenc tavaly nyár végén már bemutatkozott az érmihályfalvi közönségnek, akkor a falujában 1919. húsvétján történt vérengzésről írt könyvét, illetve az ugyancsak ő jegyezte Tárkány-monográfiát mutatta be. Ezúttal harmadik, három kisregényt tartalmazó kiadványával jelentkezett, melyeknek összefoglaló címe Egyestések, utalva arra, hogy egy olvasó ember egy este alatt elbír eggyel-eggyel. A könyv méltatására felkért id.Szilágyi Ferenc képzőművész-költő szerint az szépirodalmi nyelvezettel megfogalmazott mindennapi történeteket foglal magába, miközben a tájegység jellegzetességeiről is kép nyújt, például a sajátos kifejezéseket használva. A sztorikat természetesen a késztetés ellenére nem tudtuk meg a bemutatón, bár a szerző maga is többször már-már belefeledkezett az anekdotázásba. Gábor Ferenc faluja színpompás női népviseletét is magával hozta, melyeket az azokat magukra öltő Jakó Jolán óvónő, és Czeglédi Júlia EMNT-irodavezető közreműködésével mutatott be.
Helyi illusztrátor
Megtudtuk, hogy már idén nagypéntekre (amikor hagyományosan megemlékezést tartanak a tárkányi emlékműnél) megjelenhet a szomszédos Kisnyégerfalván ugyanabban az esztendőben zajlott vérengzést feldolgozó kötet, sőt, a szerző már a tárkányi tájszólások gyűjteményén, és saját, bányászkodása idején szerzett élményeit csokorba gyűjtő kötetén is dolgozik. A kötetlen beszélgetés során megtudtuk, milyen nehézségek övezik egy turulmadár “leszállását” Tárkányban, mely Gábor Ferenc szerint azért mégis csak meg fog történni, és évek múltán éppen olyan jelképe lesz a falunak, mint az ugyancsak nehézségek árán 1999. augusztusában felavatott emlékmű lett mára. A most bemutatott kötet érmihályfalvi kötődése, hogy a helyi Hintalan Géza grafikus illusztrálta, aki a szerző fiainak, így a családnak is barátja. A kötet Érmihályfalván az EMNT-irodában vásárolható meg.
Rencz Csaba
erdon.ro,
A köröstárkányi Gábor Ferenc három kisregényt tartalmazó kötetét mutatták be szombat délután Érmihályfalván, ahova a szerző faluja népviseletét is elvitte.
A köröstárkányi Gábor Ferenc tavaly nyár végén már bemutatkozott az érmihályfalvi közönségnek, akkor a falujában 1919. húsvétján történt vérengzésről írt könyvét, illetve az ugyancsak ő jegyezte Tárkány-monográfiát mutatta be. Ezúttal harmadik, három kisregényt tartalmazó kiadványával jelentkezett, melyeknek összefoglaló címe Egyestések, utalva arra, hogy egy olvasó ember egy este alatt elbír eggyel-eggyel. A könyv méltatására felkért id.Szilágyi Ferenc képzőművész-költő szerint az szépirodalmi nyelvezettel megfogalmazott mindennapi történeteket foglal magába, miközben a tájegység jellegzetességeiről is kép nyújt, például a sajátos kifejezéseket használva. A sztorikat természetesen a késztetés ellenére nem tudtuk meg a bemutatón, bár a szerző maga is többször már-már belefeledkezett az anekdotázásba. Gábor Ferenc faluja színpompás női népviseletét is magával hozta, melyeket az azokat magukra öltő Jakó Jolán óvónő, és Czeglédi Júlia EMNT-irodavezető közreműködésével mutatott be.
Helyi illusztrátor
Megtudtuk, hogy már idén nagypéntekre (amikor hagyományosan megemlékezést tartanak a tárkányi emlékműnél) megjelenhet a szomszédos Kisnyégerfalván ugyanabban az esztendőben zajlott vérengzést feldolgozó kötet, sőt, a szerző már a tárkányi tájszólások gyűjteményén, és saját, bányászkodása idején szerzett élményeit csokorba gyűjtő kötetén is dolgozik. A kötetlen beszélgetés során megtudtuk, milyen nehézségek övezik egy turulmadár “leszállását” Tárkányban, mely Gábor Ferenc szerint azért mégis csak meg fog történni, és évek múltán éppen olyan jelképe lesz a falunak, mint az ugyancsak nehézségek árán 1999. augusztusában felavatott emlékmű lett mára. A most bemutatott kötet érmihályfalvi kötődése, hogy a helyi Hintalan Géza grafikus illusztrálta, aki a szerző fiainak, így a családnak is barátja. A kötet Érmihályfalván az EMNT-irodában vásárolható meg.
Rencz Csaba
erdon.ro,
2015. május 3.
A Bihari Református Egyházmegye képviselői Kárpátalján
Csűry István, a Királyhágói Református Egyházkerület püspöke, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, Mikló István Boldizsár, az egyházmegye katekétikiai előadója Kárpátalján jártak, ahol 10 ezer 200 eurót adtak át a Beregi Református Egyházmegye esperesének.
Hétfőn a reggeli órákban indultunk el Nagyváradról Kárpátaljára, a Bihari Református Egyházmegye képviselőivel. Annak érdekáben küldöttség tagjai, személyesen Mikló Ferenc esperes átadja, az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli adományát, a Beregi Református Egyházmegye képviselőinek, mely lejben 45.168 lejt tesz ki, ezt váltották be 10 ezer 200 euróra. Mikló Ferenc még Váradon egy listát nyújtott át, melyben lejben van feltüntetve az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli hozzájárulása. Ezek szerint: Ant-300; Árpád-800; Belényes-960; B-Sonkolyos-500; B-újlak; Bihar-1500; Félegyháza-1230; Vajda-500; Bors-150; Erdőgyarak-350; Feketerdő-400; Fugyi-300; Fugyvásárhely-600; Gyanta-500; H. Csatár 500; H. Kovácsi 700; H. Pályi 300; H-Száldobágy-750; H. Szentimre 450; Jákóhodos 700; Kisnyégerfalva-1740; Kisszántó 150; Köröskisjenő-500; Tárkány-4100; Kövesegháza-50; Kügypuszta-50; Magyarkakucs 100; Remete-1500; Mezőbaj-1100; Telegd 150; Telki-400; Szalonta-3000; Nagyszántó-300; Várad-Püspöki- 2500; V- Csillagváros-450; V. Hegyalja-50; V. Olaszi-1170; V. Őssi-1500; V. Rét-1300; V. Szőlős—720; V. Újváros-1200; V. Velence-800; Nyüved-300; Örvénd-100; Tamási 300; Pelbárthida-300; Pósalaka-555; Biharszentjános- 1033; Pusztaújlak-130; Síter-100; Szalárd-1450; Tamáshida-615; Tenke-900; Toldinagyfalu-1080; Fenes-1550; ROLRESZ-550; Kórházlelkész- 485 – lejjel járultak hozzá az egyházmegye adományához.
Beregi Egyházmegye
Kárpátaljára, a Csanálos-Vállalj közötti országhatáron átkelve értünk Magyarországra, majd folytatva az utat értünk el a magyar-ukrán határhoz, Beregsurány térségében. Mindkét határállomáson ellenőrizték útlevelünket és mindkét helyen övid idő alatt értünk az a határ másik oldalára, még akkor is, ha az ukránok által ellenőrzött határrészen több ellenőrző ponton is át kellett kelni. Beregszász városát átszelve érkeztünk meg a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó Beregi Református Egyházmegye székházhoz, mely Beregszászhoz közel, Balazséron található, a Bethel Konferencia Központban. Ott már vártak ránk Zsukovszky Miklós az egyházmegye esperese, valamint az egyházmegye több tisztségviselője. Mikló Ferenc a Bihari Református Egyházmegye esperese, miután bemutatta az egyházmegyét ahonnan érkezett beszélt arról, hogy úgy döntöttek, hogy személyesen adják át a bihari egyházközségek által összegyűjtött pénzadományt egy Kárpátaljai Református Egyházmegye képviselőinek. Arról is az egyházmegye vezetősége döntött, hogy ez a Beregi Református Egyházmegye legyen. „Mi arra gondoltunk, hogy ezt a pénzt nagyobb lelkész családok és a gyülekezetek támogatására használják fel, de természetesen ezekről önök döntenek, erre a célra 10 ezer 200 eurót hoztunk. Ez az összeg a bihari egyházmegyei gyülekeztek adománya, ezt természetesen lejbe gyűjtöttük össze de beváltottuk euróra, talán így jobban tudnak gazdálkodni a pénzzel. Személyesen kértem meg Csűry Istvánt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét – aki ugyancsak az egyházmegye egyik gyülekezetánek lelkipásztora –, hogy tiszteljen meg bennünket és kisérjen el erre a találkozóra és íme a püspökünk is van köztünk”, mondta többek között Mikló Ferenc esperes. Csűry István püspök, megköszönte a lehetőséget, hogy találkozhat a Beregi Református Egyházmegye képviselőivel. Majd szólta arról , hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek ő a püspöke – is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, hogy támogassuk a nehéz sorsra jutott kárpátaljai református magyarságot. Mi magunk egyházkerületi színten – mely kilenc egyházmegyét foglal magába – húsvéttal bezárólag rendeztük meg ezt a gyűjtést és az egyházmegyéink döntöttek arról, hogy kiknek viszik el pénzügyi adományaikat. Vannak olyan esetek is, hogy a kerület egyházközségei tartanak közvetlen kapcsolatot kárpátaljai egyházközségekkel, ezeknek a gyülekezeteknek ők adták át az általuk össze gyűjtött pénzbeli adományokat”, mondta Csűry István püspök. Majd bejelentette, hogy egyházkerületi szinten mintegy 40 ezer eurót sikerült össze gyűjteniük.
Átadták az összeget
Zsukovszky Miklós a Beregi Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy kellemes meglepetés volt számukra amikor megtudták, hogy a Bihari Református Egyházmegye képviselői rájuk gondoltak és nekik ajánlják fel az egyházközségek által összegyűjtött pénzbeli adományt. Arról is beszélt, hogy nagyon súlyos „idők járnak” Kárpátalján, nagyon nehéz helyzetben vannak, mindenkit érintő problémákkal kell szembenézniük. „A 45. évemet taposom, őszintén mondom nem gondoltam volna soha arra, hogy az én életembe előfordulhat az, hogy megmaradásunk veszélyben legyen. Nekünk soha sem volt könnyű itt élni, a Szovjetúnió idejében sem, Ukrajna megalakulása után sem. Az egyházainknak, pozitív mutató arányok voltak, a születési arányokban is, de másokban is. Amióta a háború kitört, az emberek menekülnek, és ez ellen nincs mit tegyünk, nem tudjuk motiválni, hogy ne tegyék ezt. A férfi népség elmegy, nem akarnak katonák lenni, az emberek nem érzik magukénak azt a háborút ami itt zajik, a magyarok közül senki. Nagyon félő, hogy elmennek a lelkészek, de a pedagógusok is ezen gondolkodnak. Mi lesz akkor az egyház összetartó erejével, a magyar oktatással?”- mondta többek között az esperes. A két esperes beszéde után Mikló Ferenc átadta a pénzadományt, – a 10 ezer 200 eurót – Zsukovszky Miklós esperesnek, aki ezt szívélyesen megköszönte. „Jól eső érzés számunkra, hogy az erdélyi, a partiumi magyarság, az ottani református gyülekezetek együtt éreznek velünk és támogatják a kárpátaljai magyarságot, az itteni reformátusokat”, mondta záróként az esperes.
A kárpátaljai püspök
Közben a helyszínre megérkezett a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Zán Fábián Sándor, aki egy általános képet mutatott be a Kárpátalján élők, de általában Ukrajnában élők népek helyzetéről, kiemelkedően az itt élő magyarság gondjait. Szólt arról, hogy próbálják megállítani az elvándorlást, de ezt csak nehezen tudják megetenni. „Ezt csak akkor lehetne, ha látnák, ha tudnának az itt élőknek arról beszélni, a boldogulás lehetősége itt is biztosított. Ezt nem tehetik, mivel, mivel még perspektivikusan sem lehet látni kimenetelt ebből a váltságból”. Beszélt az ukrán pénz el értékteleneségéről, az árak ugrásszerű növekedéséről, a teljesen leértékelődött ukrán fizetőeszközről. „Az Ukrajnában kialakult helyzet veszélyezteti a családokat, nagy a bizonytalanság, a lelkészcsaládok a fizetéseikből amit kapnak képtelenek családjukat fenntartani. Sajnos olyan eset is van már, hogy lelkészek akarják elhagyni az országot, ha ez folyamatos lesz, nem tudom mi történik a továbbiakban”, mondta a püspök. Egyébként a tőle szerzett információk szerint, Kárpátalján 120 ezer magyar nemzetiségű lakos él, ezek közül mintegy 70 ezren reformátusok. A Kárpátaljai Református Egyházkerülethez, három egyházmegye tartozik: a beregi, a máramaros-ugocsi és ungi.
Ukrán és magyar zászlók
A találkozó után, a helybeliek szeretetet vendégségre invitálták a bihariakat. Egy közös ebéd elfogyasztása után, egy csoportkép készítéséhez is jutott idő. Az esperesi hivatalban tartott események után Zsukovszky Miklós esperes szolgálati helyét, Dercen helységet is felkerestük. Bepillantást nyertünk az egyházközség néhány megvalósítésába, megtekintettük az általuk működtett tűzoltó állomást, megtekintettük az ottani iskolát. Maga Dercen község a munkácsi járás azon települése, ahol mintegy 2800 lakos él, közülük majdnem mindenki magyar nemzetiségű, 96 százalékuk református. Az kellemes meglepetés volt számunkra, hogy az állami, vagy magán intézmények épületeinek homlokzatán szinte mindenütt két – ukrán és magyar – zászlót láthattunk – köztük Dercenben is.
Dérer Ferenc
erdon.ro
Csűry István, a Királyhágói Református Egyházkerület püspöke, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, Mikló István Boldizsár, az egyházmegye katekétikiai előadója Kárpátalján jártak, ahol 10 ezer 200 eurót adtak át a Beregi Református Egyházmegye esperesének.
Hétfőn a reggeli órákban indultunk el Nagyváradról Kárpátaljára, a Bihari Református Egyházmegye képviselőivel. Annak érdekáben küldöttség tagjai, személyesen Mikló Ferenc esperes átadja, az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli adományát, a Beregi Református Egyházmegye képviselőinek, mely lejben 45.168 lejt tesz ki, ezt váltották be 10 ezer 200 euróra. Mikló Ferenc még Váradon egy listát nyújtott át, melyben lejben van feltüntetve az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli hozzájárulása. Ezek szerint: Ant-300; Árpád-800; Belényes-960; B-Sonkolyos-500; B-újlak; Bihar-1500; Félegyháza-1230; Vajda-500; Bors-150; Erdőgyarak-350; Feketerdő-400; Fugyi-300; Fugyvásárhely-600; Gyanta-500; H. Csatár 500; H. Kovácsi 700; H. Pályi 300; H-Száldobágy-750; H. Szentimre 450; Jákóhodos 700; Kisnyégerfalva-1740; Kisszántó 150; Köröskisjenő-500; Tárkány-4100; Kövesegháza-50; Kügypuszta-50; Magyarkakucs 100; Remete-1500; Mezőbaj-1100; Telegd 150; Telki-400; Szalonta-3000; Nagyszántó-300; Várad-Püspöki- 2500; V- Csillagváros-450; V. Hegyalja-50; V. Olaszi-1170; V. Őssi-1500; V. Rét-1300; V. Szőlős—720; V. Újváros-1200; V. Velence-800; Nyüved-300; Örvénd-100; Tamási 300; Pelbárthida-300; Pósalaka-555; Biharszentjános- 1033; Pusztaújlak-130; Síter-100; Szalárd-1450; Tamáshida-615; Tenke-900; Toldinagyfalu-1080; Fenes-1550; ROLRESZ-550; Kórházlelkész- 485 – lejjel járultak hozzá az egyházmegye adományához.
Beregi Egyházmegye
Kárpátaljára, a Csanálos-Vállalj közötti országhatáron átkelve értünk Magyarországra, majd folytatva az utat értünk el a magyar-ukrán határhoz, Beregsurány térségében. Mindkét határállomáson ellenőrizték útlevelünket és mindkét helyen övid idő alatt értünk az a határ másik oldalára, még akkor is, ha az ukránok által ellenőrzött határrészen több ellenőrző ponton is át kellett kelni. Beregszász városát átszelve érkeztünk meg a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó Beregi Református Egyházmegye székházhoz, mely Beregszászhoz közel, Balazséron található, a Bethel Konferencia Központban. Ott már vártak ránk Zsukovszky Miklós az egyházmegye esperese, valamint az egyházmegye több tisztségviselője. Mikló Ferenc a Bihari Református Egyházmegye esperese, miután bemutatta az egyházmegyét ahonnan érkezett beszélt arról, hogy úgy döntöttek, hogy személyesen adják át a bihari egyházközségek által összegyűjtött pénzadományt egy Kárpátaljai Református Egyházmegye képviselőinek. Arról is az egyházmegye vezetősége döntött, hogy ez a Beregi Református Egyházmegye legyen. „Mi arra gondoltunk, hogy ezt a pénzt nagyobb lelkész családok és a gyülekezetek támogatására használják fel, de természetesen ezekről önök döntenek, erre a célra 10 ezer 200 eurót hoztunk. Ez az összeg a bihari egyházmegyei gyülekeztek adománya, ezt természetesen lejbe gyűjtöttük össze de beváltottuk euróra, talán így jobban tudnak gazdálkodni a pénzzel. Személyesen kértem meg Csűry Istvánt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét – aki ugyancsak az egyházmegye egyik gyülekezetánek lelkipásztora –, hogy tiszteljen meg bennünket és kisérjen el erre a találkozóra és íme a püspökünk is van köztünk”, mondta többek között Mikló Ferenc esperes. Csűry István püspök, megköszönte a lehetőséget, hogy találkozhat a Beregi Református Egyházmegye képviselőivel. Majd szólta arról , hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek ő a püspöke – is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, hogy támogassuk a nehéz sorsra jutott kárpátaljai református magyarságot. Mi magunk egyházkerületi színten – mely kilenc egyházmegyét foglal magába – húsvéttal bezárólag rendeztük meg ezt a gyűjtést és az egyházmegyéink döntöttek arról, hogy kiknek viszik el pénzügyi adományaikat. Vannak olyan esetek is, hogy a kerület egyházközségei tartanak közvetlen kapcsolatot kárpátaljai egyházközségekkel, ezeknek a gyülekezeteknek ők adták át az általuk össze gyűjtött pénzbeli adományokat”, mondta Csűry István püspök. Majd bejelentette, hogy egyházkerületi szinten mintegy 40 ezer eurót sikerült össze gyűjteniük.
Átadták az összeget
Zsukovszky Miklós a Beregi Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy kellemes meglepetés volt számukra amikor megtudták, hogy a Bihari Református Egyházmegye képviselői rájuk gondoltak és nekik ajánlják fel az egyházközségek által összegyűjtött pénzbeli adományt. Arról is beszélt, hogy nagyon súlyos „idők járnak” Kárpátalján, nagyon nehéz helyzetben vannak, mindenkit érintő problémákkal kell szembenézniük. „A 45. évemet taposom, őszintén mondom nem gondoltam volna soha arra, hogy az én életembe előfordulhat az, hogy megmaradásunk veszélyben legyen. Nekünk soha sem volt könnyű itt élni, a Szovjetúnió idejében sem, Ukrajna megalakulása után sem. Az egyházainknak, pozitív mutató arányok voltak, a születési arányokban is, de másokban is. Amióta a háború kitört, az emberek menekülnek, és ez ellen nincs mit tegyünk, nem tudjuk motiválni, hogy ne tegyék ezt. A férfi népség elmegy, nem akarnak katonák lenni, az emberek nem érzik magukénak azt a háborút ami itt zajik, a magyarok közül senki. Nagyon félő, hogy elmennek a lelkészek, de a pedagógusok is ezen gondolkodnak. Mi lesz akkor az egyház összetartó erejével, a magyar oktatással?”- mondta többek között az esperes. A két esperes beszéde után Mikló Ferenc átadta a pénzadományt, – a 10 ezer 200 eurót – Zsukovszky Miklós esperesnek, aki ezt szívélyesen megköszönte. „Jól eső érzés számunkra, hogy az erdélyi, a partiumi magyarság, az ottani református gyülekezetek együtt éreznek velünk és támogatják a kárpátaljai magyarságot, az itteni reformátusokat”, mondta záróként az esperes.
A kárpátaljai püspök
Közben a helyszínre megérkezett a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Zán Fábián Sándor, aki egy általános képet mutatott be a Kárpátalján élők, de általában Ukrajnában élők népek helyzetéről, kiemelkedően az itt élő magyarság gondjait. Szólt arról, hogy próbálják megállítani az elvándorlást, de ezt csak nehezen tudják megetenni. „Ezt csak akkor lehetne, ha látnák, ha tudnának az itt élőknek arról beszélni, a boldogulás lehetősége itt is biztosított. Ezt nem tehetik, mivel, mivel még perspektivikusan sem lehet látni kimenetelt ebből a váltságból”. Beszélt az ukrán pénz el értékteleneségéről, az árak ugrásszerű növekedéséről, a teljesen leértékelődött ukrán fizetőeszközről. „Az Ukrajnában kialakult helyzet veszélyezteti a családokat, nagy a bizonytalanság, a lelkészcsaládok a fizetéseikből amit kapnak képtelenek családjukat fenntartani. Sajnos olyan eset is van már, hogy lelkészek akarják elhagyni az országot, ha ez folyamatos lesz, nem tudom mi történik a továbbiakban”, mondta a püspök. Egyébként a tőle szerzett információk szerint, Kárpátalján 120 ezer magyar nemzetiségű lakos él, ezek közül mintegy 70 ezren reformátusok. A Kárpátaljai Református Egyházkerülethez, három egyházmegye tartozik: a beregi, a máramaros-ugocsi és ungi.
Ukrán és magyar zászlók
A találkozó után, a helybeliek szeretetet vendégségre invitálták a bihariakat. Egy közös ebéd elfogyasztása után, egy csoportkép készítéséhez is jutott idő. Az esperesi hivatalban tartott események után Zsukovszky Miklós esperes szolgálati helyét, Dercen helységet is felkerestük. Bepillantást nyertünk az egyházközség néhány megvalósítésába, megtekintettük az általuk működtett tűzoltó állomást, megtekintettük az ottani iskolát. Maga Dercen község a munkácsi járás azon települése, ahol mintegy 2800 lakos él, közülük majdnem mindenki magyar nemzetiségű, 96 százalékuk református. Az kellemes meglepetés volt számunkra, hogy az állami, vagy magán intézmények épületeinek homlokzatán szinte mindenütt két – ukrán és magyar – zászlót láthattunk – köztük Dercenben is.
Dérer Ferenc
erdon.ro
2016. július 13.
Tanár Úr, a fésűssegéd
Túl a kilencvenen, mind a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, irodalomtörténésze, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi-múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel.
A Kálvin János utca, ahol Endre bátyánk otthona megbúvik két arctalan-jellegtelen tömbház árnyékában, egyenesen a templom melletti parkra szolgál. Oda, ahol Nagyszalonta nagy szülötteinek szabadtéri panteonja áll, örvendetesen gyarapodó szobraival. Jó kis hely ez a város térképén: a Kálvin utcát északról a Kossuth Lajos, délről a Bocskai István utca fogja közre, s ha innen az emberfia átsétál az orvos/természettudós/nyelvész/költő Földi János és a „fekete bojtár”/költő/író/szerkesztő Sinka István szalontafiak nevét viselő kurta sikátorokon, egyenesen az Arany János utcára, a költő hajdani szülőházát pótló épület portájáig jut. – Ennél eszményibb szellemi életteret, értéksűrítőbb környezetet, töményebb kulturális hátteret Kárpát-medence szerte nehéz volna fölfedezni…
Házigazdánk várakozással átitatott hevülettel fogadja némi késedelemmel érkező kettősünket. „Már kihűlt a kávé!” – dohogja sajnálkozva, miközben keresztül terelget bennünket gyümölcsfás-virággruppos udvarán. Fürgén, szinte szökellve lépked, járásában szinte nyoma se mAradt a nemrégiben megesett combnyaktörésnek. Nem, szellemileg sem torpant meg a 92. életévét taposó Tanár Úr, hiszen alkotóereje teljében küldözgeti folyóiratunk, a Várad számára – a költő születésének bicentenáriumára készültében – a Közkinccsé lett a teljes Arany-életmű című sorozatát. Viszont menten kiderül: Dánielisz Endre „nem kényelmes” interjúalany. Nem mintha anyanyelvünk őreként nem volna képes „nyomdakészen”, „szabatosan” fogalmazni, hanem annyira gyorsan, annyira sokfelé pörögnek az esze kerekei, hogy riporter legyen a talpán, aki képes egy ilyen rakoncátlan alany csapongó emlékezetét, asszociációváltásait mAradéktalanul nyomon követni…
Genitivus singularis
„Ami a gyökereimet illeti, eleim felvidéki cipszer kisiparosok voltak – válaszolja beszélgetésindító kérdésemre –. Őseim 1730-40 körül kerültek Békésbe a törökvilág elmúltával. Békéscsabát és környékét szinte teljesen kiirtották a törökök. Az idetelepített szlovákokkal együtt cipszerek is jöttek, mint kereskedők, mesteremberek. Ritka családnév a mienk, kevesen vagyunk mi, Dánieliszek. Az ótestamentumi ‘Dániel’ névből ered – héberül is tudok egyet s mást, hiszen teológiára is jártam –, azt jelenti, hogy ‘Isten a bírám’. Ezt a nevet genitívuszba tették: ‘Andreas filius Danielis’, ‘Dániel fia, Endre’. Tehát én genitivus singularisba vagyok téve. A személynév mögül kikopott a ‘filius’ így rögzült a ‘Andreas Danielis’ forma – Latintanár is valék, ezért büszkélkedhetek a latintudásommal.”
Biztatnám, ösztökélném, „foglaljon már helyet, Endre bátyám, mert elfárad!”, hiába teszem. Nem ül le, hevesen gesztikulál. Nem céltalan sétifikál fel s alá: ahogy témát váltunk, szerre előkotorja a témába vágó, a témát illusztráló dokumentumokat, fotókat, kiadványokat. Az egyik A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása című kismonográfia. Tanulmány és családi krónika egyben. Szerzője a néprajzos Dánielisz Endre. „Ezt a kis füzetet Békéscsabán adták ki, a Munkácsy Mihály Múzeum Chronica Bekesiensis sorozatának első kötetként, majd Váradon is megjelentettük, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Bizottság Partiumi füzetek című sorozatában. Az én ükapám fésűs volt, a kerek szaruból egyenes fésűt remekelt. A mesterség nemzedékről nemzedékre öröklődött. Édesapám is örökölte a mesterséget. Sőt, hadd verjem a mellem fél téglával: nekem is van fésűssegédi diplomám!”
A platnitól a kraccerig
Lapozgatom, ízlelgetem a fotókkal és rajzokkal gazdagon illusztrált könyvecskét, egyre-másra számomra ismeretlen, jobbára németes hangzású kifejezésekre, szakszavakra bukkanok. „Igen – bizonygatja Dánielisz Endre diplomás fésűssegéd –, annak idején, amidőn kezdett fejlődni a magyar kézműipar, (mint megannyi más mesterség esetében, ebben a szakmában is), a szerszámok, az eszközök, az eljárások, a műveletek elnevezését, a szakma tolvajnyelvét többnyire a németből kölcsönzött, magyarított szavakból alakították ki. Tetszenek tudni, mi az a kraccer? A kraccolás kezdeti lépése a faragás volt, amit egy tőkén éles szekercével végzett a kisiparos, baljával tartva a platnit. Ehhez egy faragófogó kellett. A munka a sikálónak nevezett bakon folytatódott, ahol a platni hasa részéről a felpuhult hártyát lesikálták, a melegítés során keletkezett hólyagokat, az égett felületet a kraccer segítségével kikaparták.”
„Ezen a fotográfián Dánielisz Endre I. látható a feleségével. A harmincegy éves legényember 1887 nyarán költözött át Békéscsabáról Nagyszalontára. Feleséget is Békéscsabáról hozott magának, aki 13 gyereket szült, ebből 11-et felneveltek. A kisiparosoknál az egész család be volt fogva. Édesanyám is besegített édesapám műhelyébe, ő vágta a fogat. Ezen a fotográfián én volnék, ez bizonyítja, hogy már 14 éves koromban csináltam a fésűt.”
Cukrászinasi kitérő
Miután gazdag leckét kaptunk a fésűművesség műhelytitkaiból, a saját életének fordulatai felé terelem kisipar-történeti előadónkat. „Amikor óvodáskorú lettem, nem volt magyar óvoda, hiába lakták a várost nyolcvan százalékban magyarok. Egyébként a nemzetiségi gyerekeket csak hétéves korukban írathatták be az elemibe, a románok már hatéves korukban elkezdték a betűvetést. Az első elemit a református iskolában kezdtem. Négy év után azt mondták a szüleim: ha te iparos leszel – annak szántak, hogy folytassam a mesterséget – mégis menjél gimnáziumba, végezd el a négy gimnáziumi osztályt. Igen ám, de efféle állami tanintézmény akkoriban csak románul működött. Becsöppentem egy román nyelven tanuló közösségbe, ma is csodálkozom rajta, hogy bírtam. Nagyszalonta magyar volt, de a környéke román. A törökök kiűzését követően, 1700 után valósággal megszállták a hajdan magyarok lakta falvakat, Belényes környéki románok. A román diákok számára internátust is működtettek, magyar diák kevés volt, öten-hatan jártunk egy-egy negyvenes létszámú osztályba. Bár néha lekommunistáztak vagy leboanghenoztak bennünket, megvoltunk egymással. A szüleimnek tandíjat kellett fizetniük, de három év múltán elfogyott a pénzük, búcsút kellett vennem a gimnáziumtól. Mit volt mit tenni, fésűssegéd lettem. Apám váltig vakarta a fejét: hiába kisgépesítette a műhelyét, a hetipiacot is elárasztják a gyárilag tömegesen gyártott, olcsó műanyag fésűk, a hajviselet, a szokások is megváltoztak. Mert hát ki igényel manapság finomra kveccsolt, spiccfállal gondosan megreszelt, fényezett, díszített kontyfésűket? Kiveszik a kenyeret a kezünkből, mondta, válassz más mesterséget! Így adtak be cukrászinasnak az Oszaczky-féle híres műintézetbe… Sose felejtem el: éppen a cukrászinasi alkalmasságomhoz szükséges orvosi bizonyítványra várakoztam a rendelőben, amikor valaki azt pusmogta, a rádió bemondta, hogy Szalontát Magyarországhoz csatolják! Szeptember 6-án délelőtt be is vonultak a magyarok. Még két hónapot inaskodtam, amikor elkezdtem könyörögni a szüleimnek: legalább a négy gimnáziumot járhassam ki! Novemberben kezdődött a tanítás. Végül le is érettségiztem.”
A gálosházi barlang felfedezője
Endre bátyánk ifjúkori kalandozásai között külön fejezetet érdemelnek a barlangászként aratott babérjai, amikor a legjelesebb kutatókkal járta be a bihari karsztvidéket. „Nem csak a gyáripar, hanem a bécsi döntés is betartott apámnak, hiszen a határ öt kilométerre volt Szalontától, a dél-bihari románság, a fésűsműhely legszámottevőbb vevőköre elszakadt tőlünk, a Biharországhoz visszacsatolt magyar falvak népe pedig hozzászokott, hogy a békéscsabai vagy a gyulai piacon vásároljon. Komoly válságba jutottunk, de egy élesdi rokonunk mentőövet nyújtott: üzente, hogy a révi barlanghoz és turistaszállóhoz gondnokot keresnek. Édesapám felszámolta a szalontai műhelyét, és családostól odaköltözött. Ő a szállóval foglalkozott, édesanyám lett a szakácsnő. A vakációban én voltam a Zichy-barlangban az idegenvezető. Jeles Kolozsvári geológusok, dr. Balogh Ernő és Tulogdi János végzett ott rendszeres tudományos kutatást, valamint Kessler Hugó, az aggeteleki barlang igazgatója. Magam 16 évesen tapasztalt barlangjáróként, jó segítségnek bizonyultam a kutatók számára. Tovább hatoltunk a révi barlang még ismeretlen járataiba, de számomra a legszebb élményt, a legizgalmasabb kalandot az jelentette, amikor Kesslerrel feltártuk a tudományosság és a barlangkedvelők számára eddig teljesen ismeretlen csarnóházi, illetve gálosházi barlangot. A szalontai újság el is hírelte, hogy Dánielisz Endre felfedezte a gálosházi barlangot, ahová Xántus Jánossal tértem vissza, aki a Tündérszép tájakon című könyvében örökítette meg. A révi jó világ hamar elmúlt, a menedékház fölötti gerincen húzódott a határ, a románok át-átcsaptak, mindent elhordtak. Amikor bejöttek az oroszok, híre ment a szálló italkészletének, s miután már semmi sem mAradt, akkor is a nyakunkra jártak, követelőztek. Előbb egy erdészházba, majd Élesdre menekültünk. Ott – mivel kiderült, hogy a nagyváradi kefegyárat, amely fésűket is gyártott, háborús károsodás érte, jóapám – mivel magával hurcolta minden szerszámját – még egyszer beindította a fésűsműhelyét.”
Tárkányi tanítóskodás
A dánieliszi pálya következő, fontos és életélményekben gazdag stációja a köröstárkányi tanítóskodás volt. „Azt olvastam a Kolozsvári Világosságban: nincs Erdélyben elég magyar tanító! Arra biztatták az érettségizetteket, végezzék el Kolozsváron a tanítói tanfolyamot. Az Erdélyi Kárpát Egyesület (a Zichy barlang gazdája) jóvoltából szállást is kaptam, másfél hónapot tanultam a gyorstalpalón. Idealista voltam, kitaláltam, hogy én köröstárkányi tanító szeretnék lenni, mert abban a dél-bihari faluban nagyon megnyomorították a magyarok iskoláját. De tartottam attól, hogy semmit nem értek a paraszti élethez, nem ártana, ha előbb még tapasztalatokat szereznék valahol. Végül Tamásdára helyeztek. Este érkeztem, az idős tanító bácsi nem nagyon örvendezett nekem, féltette a kenyerét. Mondta, hogy itt most negyven gyerek van, azokkal egymaga is elboldogul. Elgyalogoltam Erdőhegyig, de az ottani református iskolába se kellettem, ugyanígy jártam Zerinden is. Kétségbeesetten jelentkeztem a tanfelügyelőségen, ahol azzal fogadtak, hogy épp most távozott innen a három köröstárkányi tanítónő. Kiderült, olyan sok gyerek van, hogy ők hárman nem győznék, kellene még egy kollega!”
Endre bátyánk nem tudta, hogy Belényesben kell leszállnia a vonatról, onnan gyalogolni öt kilométert Tárkányig. Tájékozatlanságában ott szállt le, ahol a Tărcaia megálló nevet írták, holott az Kistárkányra szolgált. Éjfél is elmúlt, amire célhoz ért, és bekopogott a református parókia ablakán. A lelkész, Szablyár Kornél fogadta, és nyomban kinevezte igazgatónak. A papot ugyanvalóst lefoglalta a napi politizálás – a kommunista párt tagja lett –, ezért az is elfordult, hogy… a tanítójára bízott egy-egy temetést.
„Mindössze húsz esztendős voltam, a kolleganők szépek voltak, de nem mertem udvarolni, mert… féltettem a tekintélyemet. Egy évig voltam én az igazgató, azalatt egy ácsmester segítségével színpadot állítottunk, és elkezdtem a fiatalokkal foglalkozni. Egyfelvonásos színdarabokat tanítottam be, néptánccsoportot alapítottunk, irodalmi rendezvényeket tartottunk. Bunta Trézsi, Oláh Teréz volt az én primadonnám… Ajjaj, de szép lány volt! Hoppá, ezt a jegykendőt nékem készítette! De hát kinek ajándékoznak jegykendőt a tárkányi lányok? Annak, aki megkéri a kezüket.”
(A Trézsit felidéző közjáték alatt Endre bátyánk szemlátomást felélénkül, ugyanúgy, mint később, amikor egy ifjú helybeli kolleganőnkről ejtünk szót. „Tündérszép lány, Szalonta legszebb lánya” – áradozik a 92. életévét taposó férfiú.)
„Számomra, későbbi néprajzos számára Köröstárkány maga volt a pAradicsom. Gyűjtöttem a népdalokat, a balladákat, a szokásokat, a babonákat, az állatok neveit. Magammal vittem a hegedűmet is, húztam a talpalávalót, nem engedtem a fiatalokat tangózni, inkább a tárkányi ugrósat jártam a lányokkal, fiatalasszonyokkal. Mindemellett majdnem belehaltam Tárkányba! Rendszertelenül táplálkoztam, senki nem főzött rám, csak a disznóvágások idején terhelték túl a gyomromat kóstolóval. Végül kilyukadt tüdővel kellett abbahagynom néptanítói pályafutásomat.”
A bolygatott Bolyaiban
„1947-ben megcéloztam a Kolozsvári egyetemet. Úgy véltem, az igazi tudományosság alapja a filozófia, az esztétika, az etika. Beiratkoztam, de nem volt lakásom. Emiatt beiratkoztam a teológiára is, ott laktam, rohangáltam a Bolyai és a Teológia között, két év után jelesen letettem a lévita vizsgát. Ekkoriban már elkezdték bolygatni a Bolyait, megalakult a KISZ, be kellett iratkozni az ifjúsági szövetségbe, és sokaknak szemet szúrt ez az én kétlakiságom. Az nem lehet, hogy miközben nálunk Gaál Gábort és Csehi Gyulát hallgatod – háborogtak –, az alatt a teológián Tavaszi Sándortól és Maksay Aberttől tanulod az idealizmust. Igaz, abbahagytam a teológia tanulmányaimat, de a filozófiáról is lemondtam, hiszen nem a nagy görögöket tanították. Ami érdekelt, a néprajzoktatást abbahagyták, mert Gunda Béla visszament Debrecenbe, a filozófiát én töröltem, mAradt a pedagógia és a lélektan. Zörgő Benjámin tanította a pszichológiát. Heten voltunk összesen, Szőcs István, a későbbi vérmes kritikus volt a legokosabb közöttünk. Sikeresen államvizsgáztam, első fokozatú tanárként helyeztek Arad megyébe. Ott beindították a tanítóképzést, hiszen annyira kihaltak a tanítók, hogy két párhuzamos osztályt is indítottak. Négy évig tanítottam Aradon. Nem csak pedagógiát, hanem oroszt, magyart, történelmet, állampolgári ismereteket.”
*
Félbeszakítjuk a beszélgetést, megegyezünk, hogy legközelebb Dánielisz Endre hazaérkezésével folytatjuk. Nem, Endre bátyánk egyáltalán nem fáradt el, annyira nem, hogy amikor előszedett iratgyűjtőibe kezdi visszarakni a dokumentumokat, az egyikből kifordulnak a lapok, és szétszóródnak a szőnyegen, mire Szűcs Laci kollégám ugorna, kilencvenkét esztendős házigazdánk egy huszonkét éves ifjonc fürgeségével mindent összegyűjt…
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro
Túl a kilencvenen, mind a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, irodalomtörténésze, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi-múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel.
A Kálvin János utca, ahol Endre bátyánk otthona megbúvik két arctalan-jellegtelen tömbház árnyékában, egyenesen a templom melletti parkra szolgál. Oda, ahol Nagyszalonta nagy szülötteinek szabadtéri panteonja áll, örvendetesen gyarapodó szobraival. Jó kis hely ez a város térképén: a Kálvin utcát északról a Kossuth Lajos, délről a Bocskai István utca fogja közre, s ha innen az emberfia átsétál az orvos/természettudós/nyelvész/költő Földi János és a „fekete bojtár”/költő/író/szerkesztő Sinka István szalontafiak nevét viselő kurta sikátorokon, egyenesen az Arany János utcára, a költő hajdani szülőházát pótló épület portájáig jut. – Ennél eszményibb szellemi életteret, értéksűrítőbb környezetet, töményebb kulturális hátteret Kárpát-medence szerte nehéz volna fölfedezni…
Házigazdánk várakozással átitatott hevülettel fogadja némi késedelemmel érkező kettősünket. „Már kihűlt a kávé!” – dohogja sajnálkozva, miközben keresztül terelget bennünket gyümölcsfás-virággruppos udvarán. Fürgén, szinte szökellve lépked, járásában szinte nyoma se mAradt a nemrégiben megesett combnyaktörésnek. Nem, szellemileg sem torpant meg a 92. életévét taposó Tanár Úr, hiszen alkotóereje teljében küldözgeti folyóiratunk, a Várad számára – a költő születésének bicentenáriumára készültében – a Közkinccsé lett a teljes Arany-életmű című sorozatát. Viszont menten kiderül: Dánielisz Endre „nem kényelmes” interjúalany. Nem mintha anyanyelvünk őreként nem volna képes „nyomdakészen”, „szabatosan” fogalmazni, hanem annyira gyorsan, annyira sokfelé pörögnek az esze kerekei, hogy riporter legyen a talpán, aki képes egy ilyen rakoncátlan alany csapongó emlékezetét, asszociációváltásait mAradéktalanul nyomon követni…
Genitivus singularis
„Ami a gyökereimet illeti, eleim felvidéki cipszer kisiparosok voltak – válaszolja beszélgetésindító kérdésemre –. Őseim 1730-40 körül kerültek Békésbe a törökvilág elmúltával. Békéscsabát és környékét szinte teljesen kiirtották a törökök. Az idetelepített szlovákokkal együtt cipszerek is jöttek, mint kereskedők, mesteremberek. Ritka családnév a mienk, kevesen vagyunk mi, Dánieliszek. Az ótestamentumi ‘Dániel’ névből ered – héberül is tudok egyet s mást, hiszen teológiára is jártam –, azt jelenti, hogy ‘Isten a bírám’. Ezt a nevet genitívuszba tették: ‘Andreas filius Danielis’, ‘Dániel fia, Endre’. Tehát én genitivus singularisba vagyok téve. A személynév mögül kikopott a ‘filius’ így rögzült a ‘Andreas Danielis’ forma – Latintanár is valék, ezért büszkélkedhetek a latintudásommal.”
Biztatnám, ösztökélném, „foglaljon már helyet, Endre bátyám, mert elfárad!”, hiába teszem. Nem ül le, hevesen gesztikulál. Nem céltalan sétifikál fel s alá: ahogy témát váltunk, szerre előkotorja a témába vágó, a témát illusztráló dokumentumokat, fotókat, kiadványokat. Az egyik A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása című kismonográfia. Tanulmány és családi krónika egyben. Szerzője a néprajzos Dánielisz Endre. „Ezt a kis füzetet Békéscsabán adták ki, a Munkácsy Mihály Múzeum Chronica Bekesiensis sorozatának első kötetként, majd Váradon is megjelentettük, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Bizottság Partiumi füzetek című sorozatában. Az én ükapám fésűs volt, a kerek szaruból egyenes fésűt remekelt. A mesterség nemzedékről nemzedékre öröklődött. Édesapám is örökölte a mesterséget. Sőt, hadd verjem a mellem fél téglával: nekem is van fésűssegédi diplomám!”
A platnitól a kraccerig
Lapozgatom, ízlelgetem a fotókkal és rajzokkal gazdagon illusztrált könyvecskét, egyre-másra számomra ismeretlen, jobbára németes hangzású kifejezésekre, szakszavakra bukkanok. „Igen – bizonygatja Dánielisz Endre diplomás fésűssegéd –, annak idején, amidőn kezdett fejlődni a magyar kézműipar, (mint megannyi más mesterség esetében, ebben a szakmában is), a szerszámok, az eszközök, az eljárások, a műveletek elnevezését, a szakma tolvajnyelvét többnyire a németből kölcsönzött, magyarított szavakból alakították ki. Tetszenek tudni, mi az a kraccer? A kraccolás kezdeti lépése a faragás volt, amit egy tőkén éles szekercével végzett a kisiparos, baljával tartva a platnit. Ehhez egy faragófogó kellett. A munka a sikálónak nevezett bakon folytatódott, ahol a platni hasa részéről a felpuhult hártyát lesikálták, a melegítés során keletkezett hólyagokat, az égett felületet a kraccer segítségével kikaparták.”
„Ezen a fotográfián Dánielisz Endre I. látható a feleségével. A harmincegy éves legényember 1887 nyarán költözött át Békéscsabáról Nagyszalontára. Feleséget is Békéscsabáról hozott magának, aki 13 gyereket szült, ebből 11-et felneveltek. A kisiparosoknál az egész család be volt fogva. Édesanyám is besegített édesapám műhelyébe, ő vágta a fogat. Ezen a fotográfián én volnék, ez bizonyítja, hogy már 14 éves koromban csináltam a fésűt.”
Cukrászinasi kitérő
Miután gazdag leckét kaptunk a fésűművesség műhelytitkaiból, a saját életének fordulatai felé terelem kisipar-történeti előadónkat. „Amikor óvodáskorú lettem, nem volt magyar óvoda, hiába lakták a várost nyolcvan százalékban magyarok. Egyébként a nemzetiségi gyerekeket csak hétéves korukban írathatták be az elemibe, a románok már hatéves korukban elkezdték a betűvetést. Az első elemit a református iskolában kezdtem. Négy év után azt mondták a szüleim: ha te iparos leszel – annak szántak, hogy folytassam a mesterséget – mégis menjél gimnáziumba, végezd el a négy gimnáziumi osztályt. Igen ám, de efféle állami tanintézmény akkoriban csak románul működött. Becsöppentem egy román nyelven tanuló közösségbe, ma is csodálkozom rajta, hogy bírtam. Nagyszalonta magyar volt, de a környéke román. A törökök kiűzését követően, 1700 után valósággal megszállták a hajdan magyarok lakta falvakat, Belényes környéki románok. A román diákok számára internátust is működtettek, magyar diák kevés volt, öten-hatan jártunk egy-egy negyvenes létszámú osztályba. Bár néha lekommunistáztak vagy leboanghenoztak bennünket, megvoltunk egymással. A szüleimnek tandíjat kellett fizetniük, de három év múltán elfogyott a pénzük, búcsút kellett vennem a gimnáziumtól. Mit volt mit tenni, fésűssegéd lettem. Apám váltig vakarta a fejét: hiába kisgépesítette a műhelyét, a hetipiacot is elárasztják a gyárilag tömegesen gyártott, olcsó műanyag fésűk, a hajviselet, a szokások is megváltoztak. Mert hát ki igényel manapság finomra kveccsolt, spiccfállal gondosan megreszelt, fényezett, díszített kontyfésűket? Kiveszik a kenyeret a kezünkből, mondta, válassz más mesterséget! Így adtak be cukrászinasnak az Oszaczky-féle híres műintézetbe… Sose felejtem el: éppen a cukrászinasi alkalmasságomhoz szükséges orvosi bizonyítványra várakoztam a rendelőben, amikor valaki azt pusmogta, a rádió bemondta, hogy Szalontát Magyarországhoz csatolják! Szeptember 6-án délelőtt be is vonultak a magyarok. Még két hónapot inaskodtam, amikor elkezdtem könyörögni a szüleimnek: legalább a négy gimnáziumot járhassam ki! Novemberben kezdődött a tanítás. Végül le is érettségiztem.”
A gálosházi barlang felfedezője
Endre bátyánk ifjúkori kalandozásai között külön fejezetet érdemelnek a barlangászként aratott babérjai, amikor a legjelesebb kutatókkal járta be a bihari karsztvidéket. „Nem csak a gyáripar, hanem a bécsi döntés is betartott apámnak, hiszen a határ öt kilométerre volt Szalontától, a dél-bihari románság, a fésűsműhely legszámottevőbb vevőköre elszakadt tőlünk, a Biharországhoz visszacsatolt magyar falvak népe pedig hozzászokott, hogy a békéscsabai vagy a gyulai piacon vásároljon. Komoly válságba jutottunk, de egy élesdi rokonunk mentőövet nyújtott: üzente, hogy a révi barlanghoz és turistaszállóhoz gondnokot keresnek. Édesapám felszámolta a szalontai műhelyét, és családostól odaköltözött. Ő a szállóval foglalkozott, édesanyám lett a szakácsnő. A vakációban én voltam a Zichy-barlangban az idegenvezető. Jeles Kolozsvári geológusok, dr. Balogh Ernő és Tulogdi János végzett ott rendszeres tudományos kutatást, valamint Kessler Hugó, az aggeteleki barlang igazgatója. Magam 16 évesen tapasztalt barlangjáróként, jó segítségnek bizonyultam a kutatók számára. Tovább hatoltunk a révi barlang még ismeretlen járataiba, de számomra a legszebb élményt, a legizgalmasabb kalandot az jelentette, amikor Kesslerrel feltártuk a tudományosság és a barlangkedvelők számára eddig teljesen ismeretlen csarnóházi, illetve gálosházi barlangot. A szalontai újság el is hírelte, hogy Dánielisz Endre felfedezte a gálosházi barlangot, ahová Xántus Jánossal tértem vissza, aki a Tündérszép tájakon című könyvében örökítette meg. A révi jó világ hamar elmúlt, a menedékház fölötti gerincen húzódott a határ, a románok át-átcsaptak, mindent elhordtak. Amikor bejöttek az oroszok, híre ment a szálló italkészletének, s miután már semmi sem mAradt, akkor is a nyakunkra jártak, követelőztek. Előbb egy erdészházba, majd Élesdre menekültünk. Ott – mivel kiderült, hogy a nagyváradi kefegyárat, amely fésűket is gyártott, háborús károsodás érte, jóapám – mivel magával hurcolta minden szerszámját – még egyszer beindította a fésűsműhelyét.”
Tárkányi tanítóskodás
A dánieliszi pálya következő, fontos és életélményekben gazdag stációja a köröstárkányi tanítóskodás volt. „Azt olvastam a Kolozsvári Világosságban: nincs Erdélyben elég magyar tanító! Arra biztatták az érettségizetteket, végezzék el Kolozsváron a tanítói tanfolyamot. Az Erdélyi Kárpát Egyesület (a Zichy barlang gazdája) jóvoltából szállást is kaptam, másfél hónapot tanultam a gyorstalpalón. Idealista voltam, kitaláltam, hogy én köröstárkányi tanító szeretnék lenni, mert abban a dél-bihari faluban nagyon megnyomorították a magyarok iskoláját. De tartottam attól, hogy semmit nem értek a paraszti élethez, nem ártana, ha előbb még tapasztalatokat szereznék valahol. Végül Tamásdára helyeztek. Este érkeztem, az idős tanító bácsi nem nagyon örvendezett nekem, féltette a kenyerét. Mondta, hogy itt most negyven gyerek van, azokkal egymaga is elboldogul. Elgyalogoltam Erdőhegyig, de az ottani református iskolába se kellettem, ugyanígy jártam Zerinden is. Kétségbeesetten jelentkeztem a tanfelügyelőségen, ahol azzal fogadtak, hogy épp most távozott innen a három köröstárkányi tanítónő. Kiderült, olyan sok gyerek van, hogy ők hárman nem győznék, kellene még egy kollega!”
Endre bátyánk nem tudta, hogy Belényesben kell leszállnia a vonatról, onnan gyalogolni öt kilométert Tárkányig. Tájékozatlanságában ott szállt le, ahol a Tărcaia megálló nevet írták, holott az Kistárkányra szolgált. Éjfél is elmúlt, amire célhoz ért, és bekopogott a református parókia ablakán. A lelkész, Szablyár Kornél fogadta, és nyomban kinevezte igazgatónak. A papot ugyanvalóst lefoglalta a napi politizálás – a kommunista párt tagja lett –, ezért az is elfordult, hogy… a tanítójára bízott egy-egy temetést.
„Mindössze húsz esztendős voltam, a kolleganők szépek voltak, de nem mertem udvarolni, mert… féltettem a tekintélyemet. Egy évig voltam én az igazgató, azalatt egy ácsmester segítségével színpadot állítottunk, és elkezdtem a fiatalokkal foglalkozni. Egyfelvonásos színdarabokat tanítottam be, néptánccsoportot alapítottunk, irodalmi rendezvényeket tartottunk. Bunta Trézsi, Oláh Teréz volt az én primadonnám… Ajjaj, de szép lány volt! Hoppá, ezt a jegykendőt nékem készítette! De hát kinek ajándékoznak jegykendőt a tárkányi lányok? Annak, aki megkéri a kezüket.”
(A Trézsit felidéző közjáték alatt Endre bátyánk szemlátomást felélénkül, ugyanúgy, mint később, amikor egy ifjú helybeli kolleganőnkről ejtünk szót. „Tündérszép lány, Szalonta legszebb lánya” – áradozik a 92. életévét taposó férfiú.)
„Számomra, későbbi néprajzos számára Köröstárkány maga volt a pAradicsom. Gyűjtöttem a népdalokat, a balladákat, a szokásokat, a babonákat, az állatok neveit. Magammal vittem a hegedűmet is, húztam a talpalávalót, nem engedtem a fiatalokat tangózni, inkább a tárkányi ugrósat jártam a lányokkal, fiatalasszonyokkal. Mindemellett majdnem belehaltam Tárkányba! Rendszertelenül táplálkoztam, senki nem főzött rám, csak a disznóvágások idején terhelték túl a gyomromat kóstolóval. Végül kilyukadt tüdővel kellett abbahagynom néptanítói pályafutásomat.”
A bolygatott Bolyaiban
„1947-ben megcéloztam a Kolozsvári egyetemet. Úgy véltem, az igazi tudományosság alapja a filozófia, az esztétika, az etika. Beiratkoztam, de nem volt lakásom. Emiatt beiratkoztam a teológiára is, ott laktam, rohangáltam a Bolyai és a Teológia között, két év után jelesen letettem a lévita vizsgát. Ekkoriban már elkezdték bolygatni a Bolyait, megalakult a KISZ, be kellett iratkozni az ifjúsági szövetségbe, és sokaknak szemet szúrt ez az én kétlakiságom. Az nem lehet, hogy miközben nálunk Gaál Gábort és Csehi Gyulát hallgatod – háborogtak –, az alatt a teológián Tavaszi Sándortól és Maksay Aberttől tanulod az idealizmust. Igaz, abbahagytam a teológia tanulmányaimat, de a filozófiáról is lemondtam, hiszen nem a nagy görögöket tanították. Ami érdekelt, a néprajzoktatást abbahagyták, mert Gunda Béla visszament Debrecenbe, a filozófiát én töröltem, mAradt a pedagógia és a lélektan. Zörgő Benjámin tanította a pszichológiát. Heten voltunk összesen, Szőcs István, a későbbi vérmes kritikus volt a legokosabb közöttünk. Sikeresen államvizsgáztam, első fokozatú tanárként helyeztek Arad megyébe. Ott beindították a tanítóképzést, hiszen annyira kihaltak a tanítók, hogy két párhuzamos osztályt is indítottak. Négy évig tanítottam Aradon. Nem csak pedagógiát, hanem oroszt, magyart, történelmet, állampolgári ismereteket.”
*
Félbeszakítjuk a beszélgetést, megegyezünk, hogy legközelebb Dánielisz Endre hazaérkezésével folytatjuk. Nem, Endre bátyánk egyáltalán nem fáradt el, annyira nem, hogy amikor előszedett iratgyűjtőibe kezdi visszarakni a dokumentumokat, az egyikből kifordulnak a lapok, és szétszóródnak a szőnyegen, mire Szűcs Laci kollégám ugorna, kilencvenkét esztendős házigazdánk egy huszonkét éves ifjonc fürgeségével mindent összegyűjt…
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro
2017. október 19.
Bölcsődét és óvodákat építtet a KREK magyar kormánytámogatásból
Mintegy 1,2 milliárd forintból (3,9 millió euróból) gazdálkodhat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az új bölcsőde- és óvodaépítési projektje keretében. Az első alapkövet november 15-én helyezik el.
Bölcsődét és óvodákat építtet magyar kormánytámogatással a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) – jelentette be szerdán Csűry István. A püspök nagyváradi sajtótájékoztatóján közölte, hogy első körben mintegy 1,2 milliárd forintból gazdálkodhatnak, de a későbbiekben további támogatásra számítanak további óvodák megépítéséhez. Mint mondta, nagyváradi székházuk udvarán november 15-én lesz a bölcsőde alapkőletétele, de a bihari megyeszékhelyen felújítják a váradszőlősi és a réti óvodát is, míg Szatmáron, Krasznán vagy éppen Tárkányban teljesen új létesítményeket építenek.
A kivitelezésre mintegy két évet szánnak, hogy utána önerőből biztosítsák a tanintézetek működését is. „Vannak magánóvodai tapasztalataink, és nem is kell messzire menni példáért, hiszen Kolozsváron működnek már ilyen magánintézmények. Mi ebben láttuk a biztonságot” – ecsetelte a Krónikának az egyházi elöljáró, hangsúlyozva, Nagyváradon nincs magyar bölcsőde, de a Csillagocska óvoda jó példával szolgál az alapítványi fenntartáshoz. Kérdésünkre hozzátette, a helyszínek kiválasztásakor előzetesen az önkormányzatokkal is egyeztettek, hiszen ott, ahol óvodák épülnek, a pedagógusokat a helyi tanügyi rendszer biztosítja majd.
Csűry szerint nagy feladatot vállaltak fel, de fontosnak tartják, hogy ne csak prédikálják, hogy „szaporodjatok és sokasodjatok”, hanem a gyermekek nevelésében segítséget is nyújtsanak híveiknek. „Akkor van reménységünk arra, hogy magyar középiskolásaink és egyetemistáink lesznek, ha az anyanyelvet már a bölcsődében megtanulják és használják” – vallja a KREK-püspök.
A Forró László főjegyző társaságában tartott sajtótájékoztatóján arról is szó esett, hogy az egyházkerület segítséget nyújt az európai őshonos kisebbségek védelmét célzó Minority SafePack támogatásáért indult aláírásgyűjtéséhez, házról házra járva próbálnak meg hozzájárulni az Erdélyből szükséges közel 300 ezer szignó megszerzéséhez. Ezzel párhuzamosan a jövő évi magyarországi parlamenti választásokra is segíteni akarják a kettős állampolgárok regisztrációját, így híveiket arra buzdítják, hogy „bátran és bizalommal” fogadják majd az ajtóikon bekopogtató segítőiket.
„Nem volt titok, hogy mi a Fidesz-KDNP kormánynak a nemzeti stratégiáját és keresztényi szolgálatát komolynak látjuk, és úgy gondoljuk, hogy ezt támogatnunk kell” – közölte Csűry. A sajtótájékoztatón szó esett a reformáció 500. évfordulójáról is, melynek alkalmával Nagyváradon, október 31-én a rogériuszi református templomban ünnepi istentiszteletet tartanak Ötvös József marosvásárhelyi esperes részvételével. Vásárhelyi-Nyemec Réka / Krónika (Kolozsvár)
Mintegy 1,2 milliárd forintból (3,9 millió euróból) gazdálkodhat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az új bölcsőde- és óvodaépítési projektje keretében. Az első alapkövet november 15-én helyezik el.
Bölcsődét és óvodákat építtet magyar kormánytámogatással a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) – jelentette be szerdán Csűry István. A püspök nagyváradi sajtótájékoztatóján közölte, hogy első körben mintegy 1,2 milliárd forintból gazdálkodhatnak, de a későbbiekben további támogatásra számítanak további óvodák megépítéséhez. Mint mondta, nagyváradi székházuk udvarán november 15-én lesz a bölcsőde alapkőletétele, de a bihari megyeszékhelyen felújítják a váradszőlősi és a réti óvodát is, míg Szatmáron, Krasznán vagy éppen Tárkányban teljesen új létesítményeket építenek.
A kivitelezésre mintegy két évet szánnak, hogy utána önerőből biztosítsák a tanintézetek működését is. „Vannak magánóvodai tapasztalataink, és nem is kell messzire menni példáért, hiszen Kolozsváron működnek már ilyen magánintézmények. Mi ebben láttuk a biztonságot” – ecsetelte a Krónikának az egyházi elöljáró, hangsúlyozva, Nagyváradon nincs magyar bölcsőde, de a Csillagocska óvoda jó példával szolgál az alapítványi fenntartáshoz. Kérdésünkre hozzátette, a helyszínek kiválasztásakor előzetesen az önkormányzatokkal is egyeztettek, hiszen ott, ahol óvodák épülnek, a pedagógusokat a helyi tanügyi rendszer biztosítja majd.
Csűry szerint nagy feladatot vállaltak fel, de fontosnak tartják, hogy ne csak prédikálják, hogy „szaporodjatok és sokasodjatok”, hanem a gyermekek nevelésében segítséget is nyújtsanak híveiknek. „Akkor van reménységünk arra, hogy magyar középiskolásaink és egyetemistáink lesznek, ha az anyanyelvet már a bölcsődében megtanulják és használják” – vallja a KREK-püspök.
A Forró László főjegyző társaságában tartott sajtótájékoztatóján arról is szó esett, hogy az egyházkerület segítséget nyújt az európai őshonos kisebbségek védelmét célzó Minority SafePack támogatásáért indult aláírásgyűjtéséhez, házról házra járva próbálnak meg hozzájárulni az Erdélyből szükséges közel 300 ezer szignó megszerzéséhez. Ezzel párhuzamosan a jövő évi magyarországi parlamenti választásokra is segíteni akarják a kettős állampolgárok regisztrációját, így híveiket arra buzdítják, hogy „bátran és bizalommal” fogadják majd az ajtóikon bekopogtató segítőiket.
„Nem volt titok, hogy mi a Fidesz-KDNP kormánynak a nemzeti stratégiáját és keresztényi szolgálatát komolynak látjuk, és úgy gondoljuk, hogy ezt támogatnunk kell” – közölte Csűry. A sajtótájékoztatón szó esett a reformáció 500. évfordulójáról is, melynek alkalmával Nagyváradon, október 31-én a rogériuszi református templomban ünnepi istentiszteletet tartanak Ötvös József marosvásárhelyi esperes részvételével. Vásárhelyi-Nyemec Réka / Krónika (Kolozsvár)
2017. november 2.
Emléktábla a belényesi református templomfalán
Amikor Luther Márton 1517 október 31-én, levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen, biztosan nem egyházszakadásra gondolt. A levélhez csatolta vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Vasárnap Belényesen is erre emlékeztek. Viszont Európaszerte olyan változásokat idézett elő, amelyek bizonyos szempotokból máig is kihatóak és érvényesek. Magyarország és Erdély után, 1550 körül Biharban, Váradon és Belényesen már terjedtek titokban a protestáns tanok. A dél-bihari város mindenesetre főszerepet vállalt a reformáció melett, az új tanok térhódítása ezen a vidéken elképzelhetetlen lett volna Belényes létezése, kihatása, irányítása nélkül. Feljegyzések szerint, 1553 ban hívták meg Belényesre Szegedi Kis Istvánt, aki előbb tanítóként tevékenykedett, majd nyilvánosan is terjeszteni kezdte az új elveket. Ettől a dátumtól Belényes mintegy másfél évszázadon át a reformáció fellegvára volt, olyannyira, hogy hatása nemcsak a környékbeli magyarság, de még a románság életében is kimutatható, mivel számos román ember kiművelése az itteni református iskolából indult el, nem létezvén még sehol sem román iskola.1553-tól 1680-ig az egész város protestáns volt, Tárkány és Fenes 1600-ban már önálló református egyházak voltak. A reformáció meghonosodása Belényesen a római-katolikus templom elvételével is járhatott, amely az uradalmi vendéglő helyén állt valószínűleg, ahol feliratos faragott köveket találtak később az építkezések idején. Mintegy félszázados fénykorszak után az 1660-ik évtől kezdve 1667-ig hanyatlási időszaka következett a belényesi egyháznak. A régi templom romhalmazzá lett. Ilyen viszonyok között felépülhetett a fatornyú templom, a ma is fennálló templom helyére, körülbelül az 1670 -es évben.
1760. február 22.
A belényesi református egyház történetírásában igen fontos dátum 1760. február 22. Ekkor nyitotta meg az egyház a legrégibbi anyakönyveket. Az újjáéledt római katolikus püspökség nem engedélyezte az új templom felépítését a régi helyen, ezért az úgynevezett Magyar utcában építették fel, a legmódosabb, előkelőbb, nagyrészt nemes református polgárok épp ebben az utcában laktak. A templomépítésre végül 1779 júliusában érkezett meg az engedély Pozsonyból, s 1780. október 9-én letették az alapkövet. 1782-ben elkészült a templom külseje és belseje, majd a torony 1785-ben készült el. Ilyen előzmények után (melyek történelmi hitelességéhez Kun József – Belényes monografiája adott ihletet), jutottunk el a jelen napjaihoz, amikor a belényesi protestáns magyarság, számban megfogyatkozva, de hitben annál töretlenül ünnepelte meg a reformáció 500-ik, jubileumi évfordulóját. Az elmúlt vasárnapi istentisztelet adott helyet Belényesben a megemlékezésnek, meghivottak voltak a belényesi Baptista Gyülekezet tagjai is, élükön János Levente ügyintéző lelkipásztorral. Réman Elek István, mint házigazda lelkipásztor vezette le a program szerinti eseményeket, először az Ige szavai hangzottak el az Ünnepi Istentiszteletben, melynek keretében a belényesi református vegyeskar szolgált. Ezekután a hiveknek, meg lett teritve az Úrasztala, kenyérrel és borral emlékezve bűneinkre, a Krisztusi áldozatra, a mindenható Isteni kegyelemre és szeretetre. Az istentisztelet után, János Levente ügyintéző lelkipásztor, a baptista gyülekezet részéről tartott rövid köszöntőt, és kitért a reformáció történelmi és hitbeli fontosságára, a mai napokat is figyelembe véve.
Soli Deo Gloria!A program végén, a hivek kivonultak a templomkertbe, ahol a déli falon került felállitásra az eseményt rögzitő emléktábla: „Isten dicsőségére álitotta a belényesi református gyülekezet a Reformáció 500-ik jubileumi évében Soli Deo Gloria!”. Az emléktábla érdemi szerzője Erdei Attila sirkőfaragó, és Réman Elek István lelkipásztor és Gábor Ferenc gondnok leplezte le. Zárásként, a jelenlévők rövid szeretetvendégségre voltak hivatalosak a református templom meletti Megmaradás Házában. Kovács Zoltán / erdon.ro
Amikor Luther Márton 1517 október 31-én, levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen, biztosan nem egyházszakadásra gondolt. A levélhez csatolta vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Vasárnap Belényesen is erre emlékeztek. Viszont Európaszerte olyan változásokat idézett elő, amelyek bizonyos szempotokból máig is kihatóak és érvényesek. Magyarország és Erdély után, 1550 körül Biharban, Váradon és Belényesen már terjedtek titokban a protestáns tanok. A dél-bihari város mindenesetre főszerepet vállalt a reformáció melett, az új tanok térhódítása ezen a vidéken elképzelhetetlen lett volna Belényes létezése, kihatása, irányítása nélkül. Feljegyzések szerint, 1553 ban hívták meg Belényesre Szegedi Kis Istvánt, aki előbb tanítóként tevékenykedett, majd nyilvánosan is terjeszteni kezdte az új elveket. Ettől a dátumtól Belényes mintegy másfél évszázadon át a reformáció fellegvára volt, olyannyira, hogy hatása nemcsak a környékbeli magyarság, de még a románság életében is kimutatható, mivel számos román ember kiművelése az itteni református iskolából indult el, nem létezvén még sehol sem román iskola.1553-tól 1680-ig az egész város protestáns volt, Tárkány és Fenes 1600-ban már önálló református egyházak voltak. A reformáció meghonosodása Belényesen a római-katolikus templom elvételével is járhatott, amely az uradalmi vendéglő helyén állt valószínűleg, ahol feliratos faragott köveket találtak később az építkezések idején. Mintegy félszázados fénykorszak után az 1660-ik évtől kezdve 1667-ig hanyatlási időszaka következett a belényesi egyháznak. A régi templom romhalmazzá lett. Ilyen viszonyok között felépülhetett a fatornyú templom, a ma is fennálló templom helyére, körülbelül az 1670 -es évben.
1760. február 22.
A belényesi református egyház történetírásában igen fontos dátum 1760. február 22. Ekkor nyitotta meg az egyház a legrégibbi anyakönyveket. Az újjáéledt római katolikus püspökség nem engedélyezte az új templom felépítését a régi helyen, ezért az úgynevezett Magyar utcában építették fel, a legmódosabb, előkelőbb, nagyrészt nemes református polgárok épp ebben az utcában laktak. A templomépítésre végül 1779 júliusában érkezett meg az engedély Pozsonyból, s 1780. október 9-én letették az alapkövet. 1782-ben elkészült a templom külseje és belseje, majd a torony 1785-ben készült el. Ilyen előzmények után (melyek történelmi hitelességéhez Kun József – Belényes monografiája adott ihletet), jutottunk el a jelen napjaihoz, amikor a belényesi protestáns magyarság, számban megfogyatkozva, de hitben annál töretlenül ünnepelte meg a reformáció 500-ik, jubileumi évfordulóját. Az elmúlt vasárnapi istentisztelet adott helyet Belényesben a megemlékezésnek, meghivottak voltak a belényesi Baptista Gyülekezet tagjai is, élükön János Levente ügyintéző lelkipásztorral. Réman Elek István, mint házigazda lelkipásztor vezette le a program szerinti eseményeket, először az Ige szavai hangzottak el az Ünnepi Istentiszteletben, melynek keretében a belényesi református vegyeskar szolgált. Ezekután a hiveknek, meg lett teritve az Úrasztala, kenyérrel és borral emlékezve bűneinkre, a Krisztusi áldozatra, a mindenható Isteni kegyelemre és szeretetre. Az istentisztelet után, János Levente ügyintéző lelkipásztor, a baptista gyülekezet részéről tartott rövid köszöntőt, és kitért a reformáció történelmi és hitbeli fontosságára, a mai napokat is figyelembe véve.
Soli Deo Gloria!A program végén, a hivek kivonultak a templomkertbe, ahol a déli falon került felállitásra az eseményt rögzitő emléktábla: „Isten dicsőségére álitotta a belényesi református gyülekezet a Reformáció 500-ik jubileumi évében Soli Deo Gloria!”. Az emléktábla érdemi szerzője Erdei Attila sirkőfaragó, és Réman Elek István lelkipásztor és Gábor Ferenc gondnok leplezte le. Zárásként, a jelenlévők rövid szeretetvendégségre voltak hivatalosak a református templom meletti Megmaradás Házában. Kovács Zoltán / erdon.ro
2017. november 28.
A „második honalapító” szobra Várasfenesen
A várasfenesi református templom kertjében, a világháborús áldozatok turulmadaras emlékművétől karnyújtásnyira avatták fel november 26-án, vasárnap kora este a „második honalapítónak” nevezett IV. Béla király mellszobrát. Neki tulajdonítják a falu határában állt vár építtetését.
„A romok egy viszonylag nagy kiterjedésű vár létezésére utalnak, amelynek szabálytalan négyzet alaprajza volt. (…) Az a legenda született róla miszerint IV. Béla alapítása lett volna és ezért Bélavárnak nevezik.” Ezt olvashatjuk az egyik internetes lexikonban a Várasfenes határában található várrommal kapcsolatban, és a helyiek nemzeti öntudatát tovább erősítheti, hogy november 26-án, vasárnap délután ünnepi istentisztelet keretében avatták fel IV. Béla király (1206–1270) mellszobrát a református templomkertben. A helyszínre igyekezve, a megyét gyakorlatilag átautózva Érmihályfalvától Várasfenesig tapasztalhattuk, hogy mindenütt esős, hűvös idő volt domborzattól függetlenül. A kellemetlen időjárás ellenére megtelt a református templom, ahol Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese hirdetett igét a Krónikák könyvéből vett alapige mentén, Ezékiás júdai király történetéből példázva az örök érvényű intelmet, miszerint Isten mellett a nehéz időkben is ki lehet, ki kell állni. A szolgálatot a helyi gyülekezet élére alig pár hete került Fazakas Ildikó lelkész köszönte meg, köszöntve az egyházközség tagjai mellett a számos vendéget is, közöttük a később szót kapottakat, illetve Deák Árpád szobrászművészt, aki kézzel foghatóvá tette IV. Béla alakját, illetve a Belényesi-medence lelkipásztorait: Boros István nyugalmazott, korábbi belényesújlaki és Petrucz János jelenlegi belényesújlaki, Sebestyén László Ede köröstárkányi, Filep Attila kisnyégerfalvi, Nagy Brigitta belényessonkolyosi, és Réman István belényesi tiszteleteseket.
A gyepűk védelme
A helyi iskola I-IV. osztályosainak műsora következett. Elsőként azt a jelenetet láttuk, melyet Boros Gyöngyi tanítónő írt, s melyet 3 generáció előadott már, most pedig illett az alkalomhoz, hiszen IV. Béla korát idézi meg, ide értve Julianus barát hírhozatalát a közelgő tatát-veszedelemről, a tatárdúlást, az ország újraszervezését. Boros Annamária tanítványai versekkel, énekekkel csatlakoztak a műsorhoz, valamennyiük ruháját az Árpád-házi királyok címere díszítette. Mivel odakint a már említett esős idő volt, a szoboravatáshoz kapcsolódó beszédek is a templomban hangzottak el. Miután Molnár Szabolcs elmondta a helyi Csukás-Fenesi János: IV. Béla című versét, Miklós Mihály történelemtanár adott áttekintést a király életéről, arról, ahogyan a válságos körülmények között megerősítette az országot. A helyi vonatkozásra térve egyebek mellett megemlítette, hogy a király a gyepűk (határvonalak) védelmére építtetett várakat, ezek sorába illeszkedhet a fenesi is, melyet a település 1291-es első írásos említésekor már jegyeznek, tehát az előtt épült. Legendák máig élnek faluban, például, hogy föld alatti alagút vezetett a várba. Borsi Imre Lóránd, a megyei RMDSZ társadalmi szervezését felelős ügyvezető alelnöke beszédében hangsúlyozta: a szövetség az egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve igyekszik erősíteni a közösségeket „a végeken” is. Ezt szolgálják a szoborállítások, ahogyan Petőfi-szobor áll már Belényesben, Bartók-szobor Tárkányban, immár IV. Béla-szobor Fenesen, a későbbiekben Szt. László-szobor lesz Magyarremetén, II. Rákóczi Ferenc-szobor Belényesújlakon. Saját versét is felolvasta, melynek címe Bátor magyarok.
„Szent béke virult”
Szabó Ödön képviselő szerint „a sokszor szétszórt fenesieket” összehozta a szoborállítás ügye, mint közös cél, a kérdés, hogy egyszeri alkalomról van-e szó? IV. Béla kora történelmi tanulságának nevezte, hogy ne örökítsük a perlekedést, tanuljunk mások hibájából, tudjunk áldozatot hozni, és ne engedjük magunkat rossz eszközként felhasználni. Intésül ő is idézte (ahogyan az előtte beszélt két szónok is), IV. Béla sírfeliratát: „Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan”, úgy vélve, hogy ennek a szellemiségnek kell tovább élnie. Az ugyancsak helyi Pantea Erzsébet is felolvasta az alkalomhoz illő saját versét, ezzel zárult a bő kétórás templomi esemény, mely után sor kerülhetett a szobor leleplezésére. A már kora esti szürkületben Dénes István Lukács esperesre és Szabó Ödön képviselőre hárult a feladat. Az esperes meg is áldotta az alkotást, mely tövébe koszorúk is kerültek,s melyet később, a sokadalom eloszlása után, többen mobiltelefonok fényénél tekintettek meg tüzetesebben, egy személy meg is jegyezte: nagyon szép szobor, erőteljes vonásokkal, ahogyan egy erőt sugárzó királyhoz illik. A programnak még nem volt vége, hiszen a kultúrházban mindenkit terített asztalhoz vártak, ugyanott népviseletbe öltözött fiatalok Benedek Judit által betanított táncot adtak elő. A vendégek még javában beszélgettek, koccintgattak, mikor Szőcs Lőrinc és zenekarának tagjai már hangoltak, hiszen nótaest kezdődött, melyet Borsi Imre Lóránd nyitott meg, s mely az RMDSZ szervezte közösségi eseménysorozat rész volt. Rencz Csaba / erdon.ro
A várasfenesi református templom kertjében, a világháborús áldozatok turulmadaras emlékművétől karnyújtásnyira avatták fel november 26-án, vasárnap kora este a „második honalapítónak” nevezett IV. Béla király mellszobrát. Neki tulajdonítják a falu határában állt vár építtetését.
„A romok egy viszonylag nagy kiterjedésű vár létezésére utalnak, amelynek szabálytalan négyzet alaprajza volt. (…) Az a legenda született róla miszerint IV. Béla alapítása lett volna és ezért Bélavárnak nevezik.” Ezt olvashatjuk az egyik internetes lexikonban a Várasfenes határában található várrommal kapcsolatban, és a helyiek nemzeti öntudatát tovább erősítheti, hogy november 26-án, vasárnap délután ünnepi istentisztelet keretében avatták fel IV. Béla király (1206–1270) mellszobrát a református templomkertben. A helyszínre igyekezve, a megyét gyakorlatilag átautózva Érmihályfalvától Várasfenesig tapasztalhattuk, hogy mindenütt esős, hűvös idő volt domborzattól függetlenül. A kellemetlen időjárás ellenére megtelt a református templom, ahol Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese hirdetett igét a Krónikák könyvéből vett alapige mentén, Ezékiás júdai király történetéből példázva az örök érvényű intelmet, miszerint Isten mellett a nehéz időkben is ki lehet, ki kell állni. A szolgálatot a helyi gyülekezet élére alig pár hete került Fazakas Ildikó lelkész köszönte meg, köszöntve az egyházközség tagjai mellett a számos vendéget is, közöttük a később szót kapottakat, illetve Deák Árpád szobrászművészt, aki kézzel foghatóvá tette IV. Béla alakját, illetve a Belényesi-medence lelkipásztorait: Boros István nyugalmazott, korábbi belényesújlaki és Petrucz János jelenlegi belényesújlaki, Sebestyén László Ede köröstárkányi, Filep Attila kisnyégerfalvi, Nagy Brigitta belényessonkolyosi, és Réman István belényesi tiszteleteseket.
A gyepűk védelme
A helyi iskola I-IV. osztályosainak műsora következett. Elsőként azt a jelenetet láttuk, melyet Boros Gyöngyi tanítónő írt, s melyet 3 generáció előadott már, most pedig illett az alkalomhoz, hiszen IV. Béla korát idézi meg, ide értve Julianus barát hírhozatalát a közelgő tatát-veszedelemről, a tatárdúlást, az ország újraszervezését. Boros Annamária tanítványai versekkel, énekekkel csatlakoztak a műsorhoz, valamennyiük ruháját az Árpád-házi királyok címere díszítette. Mivel odakint a már említett esős idő volt, a szoboravatáshoz kapcsolódó beszédek is a templomban hangzottak el. Miután Molnár Szabolcs elmondta a helyi Csukás-Fenesi János: IV. Béla című versét, Miklós Mihály történelemtanár adott áttekintést a király életéről, arról, ahogyan a válságos körülmények között megerősítette az országot. A helyi vonatkozásra térve egyebek mellett megemlítette, hogy a király a gyepűk (határvonalak) védelmére építtetett várakat, ezek sorába illeszkedhet a fenesi is, melyet a település 1291-es első írásos említésekor már jegyeznek, tehát az előtt épült. Legendák máig élnek faluban, például, hogy föld alatti alagút vezetett a várba. Borsi Imre Lóránd, a megyei RMDSZ társadalmi szervezését felelős ügyvezető alelnöke beszédében hangsúlyozta: a szövetség az egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve igyekszik erősíteni a közösségeket „a végeken” is. Ezt szolgálják a szoborállítások, ahogyan Petőfi-szobor áll már Belényesben, Bartók-szobor Tárkányban, immár IV. Béla-szobor Fenesen, a későbbiekben Szt. László-szobor lesz Magyarremetén, II. Rákóczi Ferenc-szobor Belényesújlakon. Saját versét is felolvasta, melynek címe Bátor magyarok.
„Szent béke virult”
Szabó Ödön képviselő szerint „a sokszor szétszórt fenesieket” összehozta a szoborállítás ügye, mint közös cél, a kérdés, hogy egyszeri alkalomról van-e szó? IV. Béla kora történelmi tanulságának nevezte, hogy ne örökítsük a perlekedést, tanuljunk mások hibájából, tudjunk áldozatot hozni, és ne engedjük magunkat rossz eszközként felhasználni. Intésül ő is idézte (ahogyan az előtte beszélt két szónok is), IV. Béla sírfeliratát: „Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan”, úgy vélve, hogy ennek a szellemiségnek kell tovább élnie. Az ugyancsak helyi Pantea Erzsébet is felolvasta az alkalomhoz illő saját versét, ezzel zárult a bő kétórás templomi esemény, mely után sor kerülhetett a szobor leleplezésére. A már kora esti szürkületben Dénes István Lukács esperesre és Szabó Ödön képviselőre hárult a feladat. Az esperes meg is áldotta az alkotást, mely tövébe koszorúk is kerültek,s melyet később, a sokadalom eloszlása után, többen mobiltelefonok fényénél tekintettek meg tüzetesebben, egy személy meg is jegyezte: nagyon szép szobor, erőteljes vonásokkal, ahogyan egy erőt sugárzó királyhoz illik. A programnak még nem volt vége, hiszen a kultúrházban mindenkit terített asztalhoz vártak, ugyanott népviseletbe öltözött fiatalok Benedek Judit által betanított táncot adtak elő. A vendégek még javában beszélgettek, koccintgattak, mikor Szőcs Lőrinc és zenekarának tagjai már hangoltak, hiszen nótaest kezdődött, melyet Borsi Imre Lóránd nyitott meg, s mely az RMDSZ szervezte közösségi eseménysorozat rész volt. Rencz Csaba / erdon.ro