Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Szigetvár (HUN)
13 tétel
2000. november 21.
Testvérvárosi kapcsolat kezd kibontakozni a magyarországi Szigetvár és Déva között. Négytagú szigetvári küldöttség érkezett Dévára, élén Mozsgai Péter polgármesterrel. A delegációt fogadta Mircia Muntean dévai polgármester, majd Szőts Lajos alprefektus és a dévai RMDSZ választmánya. Két éve műkődő kapcsolat létezik a két város általános iskolái között. Elsősorban személyes kapcsolatrendszert kívánnak kialakítani. Szőts Lajos alprefektus is pozitívan értékelte a szigetváriak látogatását. /Gáspár-Barra Réka: Alakulóban a Szigetvár-Déva testvérvárosi kapcsolat. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21./
2001. március 23.
"Aláírták a Szigetvár-Déva testvérvárosi kapcsolatának dokumentumát. Orbán Mária, Hunyad megyei kisebbségi tanfelügyelő, egyben a dévai RMDSZ elnöke jelen volt az aláírásnál. /Aláírták a Szigetvár-Déva testvérvárosi kapcsolatának dokumentumát. = Nyugati Jelen (Arad), 2001. márc. 23./"
2001. június 2.
"A Dévai Napok alkalmából közel húsztagú küldöttség élén Dévára látogatott Mozsgai Péter, Szigetvár polgármestere. A két település közötti testvérkapcsolat protokollumát március 15-én írták alá Szigetváron. Jún. 1-jén Déván, a polgármesteri hivatalban újra szentesítették a dokumentumot. Mozsgai Péter elmondta: a kultúra és tanügy terén már kialakult az együttműködés, a kapcsolatokat kiterjesztik az egészségügyre és gazdaságra is. Szigetváron egy 600 ágyas kórház működik, és a polgármester szeretné, hogy az orvosok közt is kialakuljon a szakmai információcsere. /Déván is aláírták a testvérvárosi szerződést. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 2./"
2002. november 8.
"Nov. 7-én Magyarországról, Celldömölkről érkeztek Vajdahunyadra vendégszereplésre a Soltis Lajos Színház ifjú tagjai. Céljuk végigjárni Hunyad megye fontosabb magyar iskoláit, tagozatait, hogy a diákok részére egy irodalmi összeállítást adjanak elő. 1990-től kezdve járnak e tájakra, őket is a személyes ismeretség köti a vidékhez. Testvérvárosi kapcsolatokat létesített Szombathely Vajdahunyad, illetve Szigetvár Déva, sőt a két megye is kötött hasonló jellegű megállapodást. Felléptek Déván, Lupényban, Vulkányban, Petrozsényban és Petrillán is. /P. Gy. A.: Rendhagyó irodalomóra Hunyad megyében. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 8./"
2003. március 20.
"Márc. 13-án Szigetváron, 14-én pedig Dorogon folytatódott Péntek László könyvbemutatóval egybekötött előadássorozata, Vasvári Pál 48-as forradalmár életének és halálának körülményeivel ismertette meg az érdeklődőket. Dorogon Péntek László, a Rákóczi Kultúregylet elnöke, valamint Pécsi L. Dániel, az iskola volt diákja mondott ünnepi beszédet. /Csáki Jutka: Vasvári szellemisége Szigetváron és Dorogon. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./"
2004. július 6.
Tizedik alkalommal adóztak az 1848-as szabadságharcos hősnek, Vasvári Pálnak Kőrösfőn, Bánffyhunyadon és Magyarvalkón. A hagyományosan kétnapos /júl. 3-4./ rendezvényre az idén is több magyarországi településről érkeztek vendégek. Az első napon történelmi diákvetélkedőt tartottak, másnap a kopjafánál mondtak ünnepi köszöntőket, és átadták az idei Vasvári-díjakat. Bánffyhunyadon a Petőfi-kopjafánál Péntek László szólt Vasvári és Petőfi barátságáról. Az idén először kirándulás formájában megszervezett vetélkedő legjobb csapata a kőrösfői iskolásoké volt. A Rákóczi Kultúregylet hagyományőrző néptáncegyüttese meghívást kapott a szeptemberi szigetvári napokra. Immár negyedik alkalommal szervezik meg az ünnepség részeként a Vasvári Pál kerékpáros emlék- és teljesítménytúrát a Kolozsvár–Funtinel–Kőrösfő útvonalon. Magyarvalkón csodálatos kopjafagyűjteményt avattak. A Lukács Ferenc helybeli lelkész által az elmúlt 22 évben összegyűjtött kidőlt kopjafákat a sepsiszentgyörgyi Balázs Antal nyugalmazott tanító, faragómester tatarozta, felújította, zsindelyes befedéssel látta el, és elhelyezte a templomkertben a félszáz kopjafát. A Vasvári-kopjafa környezetében elhelyezett állandó kiállításnak címe is van: Vasvári katonái. Péntek László Kőrösfőn egy házat ajánlott fel egy Vasvári-emlékszoba kialakítására. Díszpolgárrá avatták Pécsi L. Dániel jelképtervezőt, aki ma már több erdélyi (pl. Magyarvalkó, Jegenye stb.) és Kárpát medencei település díszpolgára. Vasvári-díjat adományoztak Halzl Józsefnek, a budapesti Rákóczi Szövetség elnökének, aki támogatta egy Vasváriról szóló kötet megjelenését és a Vasvári-emlékoszlop létrehozását. Péntek Lászlónak az MVSZ A magyarság szolgálatáért nevű díját adományozta Vasvári-kutatómunkájáért, a Vasvári-napok szervezéséért, illetve azért, hogy az idén saját házát ajánlotta fel egy Vasvári-emlékszoba létrehozására. Szintén Vasvári-díjjal tüntették ki a kolozsvári Horváth Béla Stúdiószínpadot, amelynek immár több mint egy évtizedes "vándorszínészi" munkáját méltatták ezzel. /K. E.: Bánffyhunyad, Körösfő, Magyarvalkó. Vasvári Pál Emlékünnepség – a megbékélés jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./
2011. december 29.
Patthelyzetben a sáromberki Teleki-kastély
Bizonytalannak látszik a Maros megyei Sáromberkén található Teleki-kastély sorsa. Miután jogos tulajdonosának, gróf Teleki Samunak sikerült visszaszereznie ősi jussát, több elképzelés is született annak hasznosítására. Ennek ellenére úgy tűnik, pénzhiány miatt egyelőre sem a múzeum-, sem a konferenciaközpont-létesítés nem jön össze. Kérdéses a kastélyban működő mezőgazdasági gimnázium sorsa is, mivel a nagyernyei önkormányzat nem tartja ésszerűnek az alacsony színvonalú tanintézet fenntartását.
A jelenleginél ésszerűbb, gazdaságosabb és a család meg az épület rangjához sokkal méltóbb rendeltetésre vár a Teleki családnak a Maros megyei Sáromberkén található kastélya. Az épület régi-új tulajdonosa, a Kanadában élő Teleki Samu egészen mást képzel a 19. század elején befejezett kastélyba, mint Maros megye egyik leggyengébb szakgimnáziumát.
A Telekiek 1769-ben tették le a kastély alapkövét, de az építkezés befejezéséig több mint fél évszázad telt el. Így a barokkos épület részben a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel kancellár, részben pedig dédunokája, Teleki Samu híres Afrika-kutató nevéhez fűződik. Utóbbi könyv- és trófeagyűjteményéből vajmi kevés maradt meg. A kastély berendezését a második világháború után szétlopkodták. A kitömött állatok egy részét sikerült megmenteni, és a görgényszentimrei Bornemissza-kastélyban kialakított erdészeti szakiskolába szállítani. A műkincsek zömének – beleértve Barabás Miklós neves portréfestő képeit – nyoma veszett.
Grófi gyermekkor – cigányok közt
Akárcsak az azonos nevű Afrika-kutató nagybátyja, a kastélyt hosszas huzavona után visszaszerző Teleki Samu is vonzódik a természethez. Ő ellenben nem vadászik; mint tréfásan megjegyzi, fegyvere a fényképezőgép. „Azt viszont nem állíthatom, hogy semmi közöm a vadászathoz, hisz pont egy vadászaton születtem a Dunántúlon, Szigetváron, amelyre a kilenc hónapos terhes anyám is elkísérte az apámat” – mondja a mikrobiológus szakember.
A jelenleg Torontóban élő gróf a háború vége felé, 1944-ben, tizenhárom évesen hagyta el Sáromberkét és a Telekiek ősi kastélyát. „Az épület északi, Gernyeszeg felőli szárnyában laktunk, ott, ahol Afrika-kutató nagybátyám trófeakollekciója állt. Csodálatos évek voltak” – próbálja felidézni gyermekkorát a ma már nyolcvanesztendős férfi, aki testi és szellemi frissessége alapján akár húsz évet is letagadhatna korából. Mint meséli, a legjobban a nyarak, az aratási ünnepek és a játszótársak maradtak meg emlékezetében. Érdekes módon utóbbiak többsége cigány gyerek volt.
„Nagyon jóban voltam velük, a nyelvüket is valamilyen szinten megtanultam” – mondja, s közben egy cigány nótára zendít. Látván, hogy valami különösen megcsapja a fülem, elmosolyodik, s megvallja, hogy a kacsáról szóló énekben valóban van valami kis disznóság is. „Ilyenek a cigány nóták – magyarázza. – De visszatérve azokra, akiktől tanultam, el sem tudom mondani, a nyári hosszú délutánokon, estéken mennyire vártam, hogy érjen véget a vacsora, állhassak fel az asztaltól, és mehessek ki velük a mellékudvarba egy jót focizni. De nemcsak focizni, fürödni is együtt jártunk, magyar és cigánygyerekek a Marosra.”
Másodjára is elkergetve
A ’44-es menekülés után Teleki Samunak huszonhét év után, 1971-ben adatott meg, hogy ismét felkeresse a családi fészket. Egy Budapesten szervezett nemzetközi mikrobiológiai kongresszusra érkezett, s a magyar fővárosból ruccant haza Marosvásárhelyen élő édesanyjához. „Ő elvált apámtól, és itt maradt, Erdélyben.
Emlékszem, ahhoz hogy az édesanyámnál lakjak, be kellett jelentkeznem a rendőrségen, ahol az illemhelyen nem vécépapírt, hanem a darabokra tépett National Geographic folyóiratot használtak” – emlékszik vissza az amatőr természetfotós. Ekkor tért vissza először gyermekkora helyszínére, a sáromberki kastélyba. „Akkor már iskola működött az épületben. Egy román asszony volt az igazgató, aki a diákokkal kergettetett ki a kastélyból, majd annak udvaráról. Mondanom sem kell, milyen keserű szájízzel távoztam. Még jó, hogy engem inkább a régi barátok, ismerősök érdekeltek, kevésbé a családi fészek. Ilyen volt az apám is, ő arrafelé sem jött” – meséli Teleki Samu.
A múlt rendszer hű szolgái nem csak a Telekieket száműzték a kastélyból. Számos sáromberki szemtanúja lehetett annak a könyvégetésnek, amelyet az épületben működő mezőgazdasági iskola egykori igazgatónője, Ileana Herişan rendelt el. A folytonos magyarellenes kirohanásairól elhíresült pedagógus 1990 után a kastély udvarán tüzelte el a könyvtár szinte valamennyi nem román nyelven íródott könyvét.
A történtek után a kastély utolsó lakója sokáig nem is vágyott vissza Sáromberkére. Az utóbbi években megnyert perek után viszont már más szemmel tekint a visszaszerzett kastélyra. A lassacskán a falu jelképévé váló gólyákat figyelő webkamerák segítségével olykor-olykor az udvarra is betekintést nyer. „A feleségemmel webkamerán Kanadából is szoktuk követni a gólyákat. Így látjuk időnként a kastélyt, az udvaron lévő diófákat, azt, hogy szöknek be oda a cigány gyermekek és lopják a termést” – mondja, s közben mosoly jelenik meg az arcán.
Nyűg az iskola?
A gróf kiszolgáltatottnak és becsapottnak érzi magát. Mint meséli, valamikor kétszáz hektár földjük volt Sáromberkén, de abból vajmi keveset kaptak vissza. Az önkormányzat eközben csak tavaly óta fizet bért a kastélyért – annyit, amennyit a polgármester és tanácsosai megállapítottak. A gróf mindezért a Nagyernye központú község elöljáróját, Jánosi Ferencet hibáztatja, mondván, hogy „egyet ígért, de mást tett”. Teleki Samu saját ügyvédjét sem kíméli, azt állítván, hogy az évek során sok mindent elmulasztott idejében visszaigényelni.
Mint mondja, a község vezetőinek több sem kellett, amit csak lehetett, igyekeztek szétosztani, vagy gyorsan eladni. Közben felesége próbálja visszafogni, és rávezetni, hogy mégiscsak jó, hogy eddig eljutottak. „Fogjuk rá, hogy annyi évtized után ez is valami, bár nem sok. Meg örüljünk, hogy iskola működik a kastélyunkban, és a cigányok nem hordják szét” – próbálja észrevenni a pohár tele részét a gróf. Ennek ellenére Teleki úgy véli, a családnak minél előbb át kell venni a kastélyt.
„Hiába vádaskodik a gróf úr, hisz ő mindent visszakapott, amit csak visszakaphatott. Én nem tehetek arról, hogy az előző ügyvédje elmulasztott bizonyos dolgokat a törvény szabta határidőben kérni. Teleki úr arról már nem beszél, hogy öt évig nem kellett ingatlanadót fizetnie. És arról sem, hogy mostantól kötelező módon neki is fizetnie kell, ezért az önkormányzat megemelte az általunk fizetett bért” – próbálja bemutatni az érem másik oldalát Jánosi Ferenc polgármester, aki szerint az iskola valóságos nyűg a községháza hátán.
A polgármester szerint a sáromberki mezőgazdasági gimnáziumot már rég fel kellett volna számolni. „Szép dolog traktoristákat nevelni, de nem akkor, amikor senki nem akar az lenni. Ha figyelembe vesszük, hogy a hiányzások aránya meghaladja az ötven százalékot, a tavaly nyáron pedig senkinek nem sikerült az érettségije, akkor kérdem én: miért kell egy ilyen tanintézetet fenntartani?” – teszi fel a kérdést Jánosi. Az ernyei elöljáró szerint nem a helyi önkormányzat feladata lenne egy ilyen gimnáziumot fenntartani, annál is inkább, mivel a tanulók alig tíz százaléka származik a község falvaiból.
A tanfelügyelőség másként látja a helyzetet. „Én megértem a polgármester urat, de neki is be kellene látni, hogy nem minden Maros megyei gyermekből lesz bolyais diák. Sáromberkére valóban gyengébb képességű, de javarészt szegény gyerekek járnak, akiknek nem lenne pénzük a marosvásárhelyi mezőgazdasági iskolába ingázni” – véli Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő. Megítélése szerint kár lenne felszámolni a tanintézetet, miután ádáz harcok után sikerült eltávolítani az előző igazgatónőt és létrehozni a magyar tagozatot.
A mentőöv a szomszéd községből érkezhet. Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere szívesen látná a gimnáziumot. „Ott van a falu szélén az egészségügyi minisztérium egykori gyógyszerlerakata, ami jóformán üresen áll. Ha a szaktárca átadná az önkormányzatnak, akár egy campust is létrehozhatnánk” – vélekedik az elöljáró.
Elképzelés lenne, kivitelező kerestetik
Ha az iskola valamilyen formában kikerül a kastélyból, a Telekiek következő lépése az ingatlan rendeltetésének megszabása lenne. Bár a lehetőségek közé tartozik, a kastély eladása nemigen jöhet szóba. Konferenciaközpontot lehetne kialakítani vagy kastélymúzeumot, az épület egyik szárnyában pedig szálláshelyeket. Az elmúlt időszakban a tulajdonos tárgyalásokat folytatott a megyei önkormányzattal és testület égisze alatt működő múzeummal. Egyelőre azonban úgy tűnik, a pénzhiány miatt jegelni kell a költségesnek ígérkező elképzeléseket.
„Tájházat, gólyafalut, Teleki Samu-emlékmúzeumot, konferencia-központot szerettünk volna kialakítani, de úgy tűnik, egyelőre le kell mondanunk terveinkről” – sommázza a megyei múzeum jelenlegi helyzetét az intézmény élén álló Soós Zoltán. Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök ennél is határozottabb és borúlátóbb. Szerinte az önkormányzatnak 2012-ben sem lesz pénze a sáromberki kastély felújítására.
„Egyelőre valóban nem látni a dolgok végét, de tény, hogy a fiam, Sándor nem hagyná veszni az ősi örökséget. Egyelőre csak annyit tud magyarul, hogy Nem beszélek magyarul!, de azt remek kiejtéssel mondja. Most viszont arra készül, hogy szerezzen román állampolgárságot” – büszkélkedik a 27 éves utódjával az idős gróf. Teleki Samu benne látja azt, aki szinte nulláról kezdve, ismét azzá varázsolhatja a család ősi fészkét, ami az államosítás előtt volt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Bizonytalannak látszik a Maros megyei Sáromberkén található Teleki-kastély sorsa. Miután jogos tulajdonosának, gróf Teleki Samunak sikerült visszaszereznie ősi jussát, több elképzelés is született annak hasznosítására. Ennek ellenére úgy tűnik, pénzhiány miatt egyelőre sem a múzeum-, sem a konferenciaközpont-létesítés nem jön össze. Kérdéses a kastélyban működő mezőgazdasági gimnázium sorsa is, mivel a nagyernyei önkormányzat nem tartja ésszerűnek az alacsony színvonalú tanintézet fenntartását.
A jelenleginél ésszerűbb, gazdaságosabb és a család meg az épület rangjához sokkal méltóbb rendeltetésre vár a Teleki családnak a Maros megyei Sáromberkén található kastélya. Az épület régi-új tulajdonosa, a Kanadában élő Teleki Samu egészen mást képzel a 19. század elején befejezett kastélyba, mint Maros megye egyik leggyengébb szakgimnáziumát.
A Telekiek 1769-ben tették le a kastély alapkövét, de az építkezés befejezéséig több mint fél évszázad telt el. Így a barokkos épület részben a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel kancellár, részben pedig dédunokája, Teleki Samu híres Afrika-kutató nevéhez fűződik. Utóbbi könyv- és trófeagyűjteményéből vajmi kevés maradt meg. A kastély berendezését a második világháború után szétlopkodták. A kitömött állatok egy részét sikerült megmenteni, és a görgényszentimrei Bornemissza-kastélyban kialakított erdészeti szakiskolába szállítani. A műkincsek zömének – beleértve Barabás Miklós neves portréfestő képeit – nyoma veszett.
Grófi gyermekkor – cigányok közt
Akárcsak az azonos nevű Afrika-kutató nagybátyja, a kastélyt hosszas huzavona után visszaszerző Teleki Samu is vonzódik a természethez. Ő ellenben nem vadászik; mint tréfásan megjegyzi, fegyvere a fényképezőgép. „Azt viszont nem állíthatom, hogy semmi közöm a vadászathoz, hisz pont egy vadászaton születtem a Dunántúlon, Szigetváron, amelyre a kilenc hónapos terhes anyám is elkísérte az apámat” – mondja a mikrobiológus szakember.
A jelenleg Torontóban élő gróf a háború vége felé, 1944-ben, tizenhárom évesen hagyta el Sáromberkét és a Telekiek ősi kastélyát. „Az épület északi, Gernyeszeg felőli szárnyában laktunk, ott, ahol Afrika-kutató nagybátyám trófeakollekciója állt. Csodálatos évek voltak” – próbálja felidézni gyermekkorát a ma már nyolcvanesztendős férfi, aki testi és szellemi frissessége alapján akár húsz évet is letagadhatna korából. Mint meséli, a legjobban a nyarak, az aratási ünnepek és a játszótársak maradtak meg emlékezetében. Érdekes módon utóbbiak többsége cigány gyerek volt.
„Nagyon jóban voltam velük, a nyelvüket is valamilyen szinten megtanultam” – mondja, s közben egy cigány nótára zendít. Látván, hogy valami különösen megcsapja a fülem, elmosolyodik, s megvallja, hogy a kacsáról szóló énekben valóban van valami kis disznóság is. „Ilyenek a cigány nóták – magyarázza. – De visszatérve azokra, akiktől tanultam, el sem tudom mondani, a nyári hosszú délutánokon, estéken mennyire vártam, hogy érjen véget a vacsora, állhassak fel az asztaltól, és mehessek ki velük a mellékudvarba egy jót focizni. De nemcsak focizni, fürödni is együtt jártunk, magyar és cigánygyerekek a Marosra.”
Másodjára is elkergetve
A ’44-es menekülés után Teleki Samunak huszonhét év után, 1971-ben adatott meg, hogy ismét felkeresse a családi fészket. Egy Budapesten szervezett nemzetközi mikrobiológiai kongresszusra érkezett, s a magyar fővárosból ruccant haza Marosvásárhelyen élő édesanyjához. „Ő elvált apámtól, és itt maradt, Erdélyben.
Emlékszem, ahhoz hogy az édesanyámnál lakjak, be kellett jelentkeznem a rendőrségen, ahol az illemhelyen nem vécépapírt, hanem a darabokra tépett National Geographic folyóiratot használtak” – emlékszik vissza az amatőr természetfotós. Ekkor tért vissza először gyermekkora helyszínére, a sáromberki kastélyba. „Akkor már iskola működött az épületben. Egy román asszony volt az igazgató, aki a diákokkal kergettetett ki a kastélyból, majd annak udvaráról. Mondanom sem kell, milyen keserű szájízzel távoztam. Még jó, hogy engem inkább a régi barátok, ismerősök érdekeltek, kevésbé a családi fészek. Ilyen volt az apám is, ő arrafelé sem jött” – meséli Teleki Samu.
A múlt rendszer hű szolgái nem csak a Telekieket száműzték a kastélyból. Számos sáromberki szemtanúja lehetett annak a könyvégetésnek, amelyet az épületben működő mezőgazdasági iskola egykori igazgatónője, Ileana Herişan rendelt el. A folytonos magyarellenes kirohanásairól elhíresült pedagógus 1990 után a kastély udvarán tüzelte el a könyvtár szinte valamennyi nem román nyelven íródott könyvét.
A történtek után a kastély utolsó lakója sokáig nem is vágyott vissza Sáromberkére. Az utóbbi években megnyert perek után viszont már más szemmel tekint a visszaszerzett kastélyra. A lassacskán a falu jelképévé váló gólyákat figyelő webkamerák segítségével olykor-olykor az udvarra is betekintést nyer. „A feleségemmel webkamerán Kanadából is szoktuk követni a gólyákat. Így látjuk időnként a kastélyt, az udvaron lévő diófákat, azt, hogy szöknek be oda a cigány gyermekek és lopják a termést” – mondja, s közben mosoly jelenik meg az arcán.
Nyűg az iskola?
A gróf kiszolgáltatottnak és becsapottnak érzi magát. Mint meséli, valamikor kétszáz hektár földjük volt Sáromberkén, de abból vajmi keveset kaptak vissza. Az önkormányzat eközben csak tavaly óta fizet bért a kastélyért – annyit, amennyit a polgármester és tanácsosai megállapítottak. A gróf mindezért a Nagyernye központú község elöljáróját, Jánosi Ferencet hibáztatja, mondván, hogy „egyet ígért, de mást tett”. Teleki Samu saját ügyvédjét sem kíméli, azt állítván, hogy az évek során sok mindent elmulasztott idejében visszaigényelni.
Mint mondja, a község vezetőinek több sem kellett, amit csak lehetett, igyekeztek szétosztani, vagy gyorsan eladni. Közben felesége próbálja visszafogni, és rávezetni, hogy mégiscsak jó, hogy eddig eljutottak. „Fogjuk rá, hogy annyi évtized után ez is valami, bár nem sok. Meg örüljünk, hogy iskola működik a kastélyunkban, és a cigányok nem hordják szét” – próbálja észrevenni a pohár tele részét a gróf. Ennek ellenére Teleki úgy véli, a családnak minél előbb át kell venni a kastélyt.
„Hiába vádaskodik a gróf úr, hisz ő mindent visszakapott, amit csak visszakaphatott. Én nem tehetek arról, hogy az előző ügyvédje elmulasztott bizonyos dolgokat a törvény szabta határidőben kérni. Teleki úr arról már nem beszél, hogy öt évig nem kellett ingatlanadót fizetnie. És arról sem, hogy mostantól kötelező módon neki is fizetnie kell, ezért az önkormányzat megemelte az általunk fizetett bért” – próbálja bemutatni az érem másik oldalát Jánosi Ferenc polgármester, aki szerint az iskola valóságos nyűg a községháza hátán.
A polgármester szerint a sáromberki mezőgazdasági gimnáziumot már rég fel kellett volna számolni. „Szép dolog traktoristákat nevelni, de nem akkor, amikor senki nem akar az lenni. Ha figyelembe vesszük, hogy a hiányzások aránya meghaladja az ötven százalékot, a tavaly nyáron pedig senkinek nem sikerült az érettségije, akkor kérdem én: miért kell egy ilyen tanintézetet fenntartani?” – teszi fel a kérdést Jánosi. Az ernyei elöljáró szerint nem a helyi önkormányzat feladata lenne egy ilyen gimnáziumot fenntartani, annál is inkább, mivel a tanulók alig tíz százaléka származik a község falvaiból.
A tanfelügyelőség másként látja a helyzetet. „Én megértem a polgármester urat, de neki is be kellene látni, hogy nem minden Maros megyei gyermekből lesz bolyais diák. Sáromberkére valóban gyengébb képességű, de javarészt szegény gyerekek járnak, akiknek nem lenne pénzük a marosvásárhelyi mezőgazdasági iskolába ingázni” – véli Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő. Megítélése szerint kár lenne felszámolni a tanintézetet, miután ádáz harcok után sikerült eltávolítani az előző igazgatónőt és létrehozni a magyar tagozatot.
A mentőöv a szomszéd községből érkezhet. Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere szívesen látná a gimnáziumot. „Ott van a falu szélén az egészségügyi minisztérium egykori gyógyszerlerakata, ami jóformán üresen áll. Ha a szaktárca átadná az önkormányzatnak, akár egy campust is létrehozhatnánk” – vélekedik az elöljáró.
Elképzelés lenne, kivitelező kerestetik
Ha az iskola valamilyen formában kikerül a kastélyból, a Telekiek következő lépése az ingatlan rendeltetésének megszabása lenne. Bár a lehetőségek közé tartozik, a kastély eladása nemigen jöhet szóba. Konferenciaközpontot lehetne kialakítani vagy kastélymúzeumot, az épület egyik szárnyában pedig szálláshelyeket. Az elmúlt időszakban a tulajdonos tárgyalásokat folytatott a megyei önkormányzattal és testület égisze alatt működő múzeummal. Egyelőre azonban úgy tűnik, a pénzhiány miatt jegelni kell a költségesnek ígérkező elképzeléseket.
„Tájházat, gólyafalut, Teleki Samu-emlékmúzeumot, konferencia-központot szerettünk volna kialakítani, de úgy tűnik, egyelőre le kell mondanunk terveinkről” – sommázza a megyei múzeum jelenlegi helyzetét az intézmény élén álló Soós Zoltán. Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök ennél is határozottabb és borúlátóbb. Szerinte az önkormányzatnak 2012-ben sem lesz pénze a sáromberki kastély felújítására.
„Egyelőre valóban nem látni a dolgok végét, de tény, hogy a fiam, Sándor nem hagyná veszni az ősi örökséget. Egyelőre csak annyit tud magyarul, hogy Nem beszélek magyarul!, de azt remek kiejtéssel mondja. Most viszont arra készül, hogy szerezzen román állampolgárságot” – büszkélkedik a 27 éves utódjával az idős gróf. Teleki Samu benne látja azt, aki szinte nulláról kezdve, ismét azzá varázsolhatja a család ősi fészkét, ami az államosítás előtt volt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 10.
A magyarok kenyeréhez 25 tonna búza a Kárpát-medencéből
Eddig már 25 tonna búzát ajánlottak fel a Kárpát-medence településeiről a magyarok kenyeréhez, erről Korinek László ötletgazda számolt be a pécsi városházán tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Korinek László emlékeztetett rá: tavaly, a nemzet kenyere elnevezéssel Pécsen elindított jótékonysági akció keretében magyar és határon túli magyarok lakta településekről tíz tonna búza érkezett Baranyába. A gabona összeöntése és megőrlése után az alapanyagból sütötték meg a nemzet kenyerét, az azt jelképező négyezer cipót és a lisztből visszajuttattak a küldő településeknek is. A maradék mintegy hat tonnányi lisztet pedig a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára juttatták el. A kezdeményezés eredeti elnevezését – a nemzet kenyerét – névegyezés miatt magyarok kenyerére változtatták idén.
Az ötletgazda azt mondta, hogy a program sikerrel folytatódik, ugyanis augusztus elejéig már 25 tonna búzát ajánlottak fel a teljes Kárpát-medencéből, a szállítmányozási és sütőipari vállalkozások segítségével pedig anyagi ellenszolgáltatás nélkül valósulhat meg a teljes akció.
A gabona összeöntése augusztus 18-án a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban történik, ezután a Duna-parti városban és Szigetváron őrlik lisztté a búzát. Egy pécsi pékség süti majd ki az öt nagy kenyeret, valamint a magyarok kenyerét jelképező nyolcezer kis cipót, amelyekhez adomány ellenében lehet hozzájutni augusztus 20-án Pécsen, a Szent István téren. A befolyt összegből a Pécsi Jótékony Nőegylet a Nekem nincs ebédem program keretében rászoruló gyerekek számára biztosítja az iskolai étkeztetést.
Budapesten Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a magyarok lisztjéből Pécsen sütött kenyeret áldja meg augusztus 20-án.
A liszt nagy részét – a mostani számítások szerint tizenöt tonnát – ezúttal is a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz szállítják, hogy 2300 árvának süssenek belőle kenyeret.
A sajtótájékoztatón jelen lévő Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester kiemelte: a tavalyihoz hasonlóan Pécs ismét jelentős szerepet szeretne játszani az állami ünnepen. Emellett örömét fejezte ki, hogy Böjte Csaba részt vesz a pécsi ünnepi programokon.
Népújság (Marosvásárhely)
Eddig már 25 tonna búzát ajánlottak fel a Kárpát-medence településeiről a magyarok kenyeréhez, erről Korinek László ötletgazda számolt be a pécsi városházán tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Korinek László emlékeztetett rá: tavaly, a nemzet kenyere elnevezéssel Pécsen elindított jótékonysági akció keretében magyar és határon túli magyarok lakta településekről tíz tonna búza érkezett Baranyába. A gabona összeöntése és megőrlése után az alapanyagból sütötték meg a nemzet kenyerét, az azt jelképező négyezer cipót és a lisztből visszajuttattak a küldő településeknek is. A maradék mintegy hat tonnányi lisztet pedig a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára juttatták el. A kezdeményezés eredeti elnevezését – a nemzet kenyerét – névegyezés miatt magyarok kenyerére változtatták idén.
Az ötletgazda azt mondta, hogy a program sikerrel folytatódik, ugyanis augusztus elejéig már 25 tonna búzát ajánlottak fel a teljes Kárpát-medencéből, a szállítmányozási és sütőipari vállalkozások segítségével pedig anyagi ellenszolgáltatás nélkül valósulhat meg a teljes akció.
A gabona összeöntése augusztus 18-án a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban történik, ezután a Duna-parti városban és Szigetváron őrlik lisztté a búzát. Egy pécsi pékség süti majd ki az öt nagy kenyeret, valamint a magyarok kenyerét jelképező nyolcezer kis cipót, amelyekhez adomány ellenében lehet hozzájutni augusztus 20-án Pécsen, a Szent István téren. A befolyt összegből a Pécsi Jótékony Nőegylet a Nekem nincs ebédem program keretében rászoruló gyerekek számára biztosítja az iskolai étkeztetést.
Budapesten Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a magyarok lisztjéből Pécsen sütött kenyeret áldja meg augusztus 20-án.
A liszt nagy részét – a mostani számítások szerint tizenöt tonnát – ezúttal is a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz szállítják, hogy 2300 árvának süssenek belőle kenyeret.
A sajtótájékoztatón jelen lévő Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester kiemelte: a tavalyihoz hasonlóan Pécs ismét jelentős szerepet szeretne játszani az állami ünnepen. Emellett örömét fejezte ki, hogy Böjte Csaba részt vesz a pécsi ünnepi programokon.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. augusztus 22.
Úgy élni, ahogy az elmúlt nyolc napban”
Moravetz Levente nagyszabású rockoperájával és a helyi önkormányzat „ajándék” tűzijátékával véget ért a Kolozsvári Magyar Napok harmadik, a korábbiaknál is gazdagabb, 220 rendezvényt felölelő kiadása. Gergely Balázs, a rendezvényt szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke záró beszédében – a Zrínyi 1566 című rockopera után – kifejtette, hogy az előadott műben Zrínyi gróf a vitézeivel bezárkózott Szigetvárba, és amikor kellett, kitörtek a várból, és az életüket áldozták. „Minket a történelem zárt be néhány évtizeddel ezelőtt a lakásainkba, a házainkba. Most kijöttünk, mint a szigetváriak, de nem meghalni, hanem élni, és úgy élni, ahogy az elmúlt nyolc napban éltünk” – mondta Gergely Balázs.
A kolozsvári magyarság ünnepét záró tűzijáték előtt a román és a magyar himnusz is elhangzott a Főtéren. A Zrínyi 1566 című rockoperát először láthatta a közönség Erdélyben. A több mint száz fellépőt felsorakoztató darabot éppen Szigetváron, a cselekmény eredeti helyszínén mutatták be 2009-ben. „Szigetváron a közönség ugyanott foglal helyet, ahol annak idején a hősök vére folyt, ez óriási erővel hat a nézőkre” – nyilatkozta Moravetz Levente, a darab írója és rendezője.
– „Egymás nyelvét nem beszélő nációk képesek egy ügyért összefogni és akár az életüket áldozni egy közös célért, ahogy a fináléban is elhangzik. Hogyha van közös akarat, akkor mindenre képes minden nemzet, hiába játsszák ki a politikai hatalmak”.
A háromórás előadást követően Horváth Anna alpolgármester és Gergely Balázs szólt a jelenlevőkhöz. Az alpolgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvénysorozat megvalósításához, kiemelve, hogy egy évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna egy ilyen nagyszabású magyar vonatkozású rendezvény megszervezése.
Úgy vélte, azt az erőt kell ezután is felmutatnia a közösségnek, amelyet a Főtéren összesereglett magyarság sugárzott a fesztivál napjain estéről estére.
Szabadság (Kolozsvár)
Moravetz Levente nagyszabású rockoperájával és a helyi önkormányzat „ajándék” tűzijátékával véget ért a Kolozsvári Magyar Napok harmadik, a korábbiaknál is gazdagabb, 220 rendezvényt felölelő kiadása. Gergely Balázs, a rendezvényt szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke záró beszédében – a Zrínyi 1566 című rockopera után – kifejtette, hogy az előadott műben Zrínyi gróf a vitézeivel bezárkózott Szigetvárba, és amikor kellett, kitörtek a várból, és az életüket áldozták. „Minket a történelem zárt be néhány évtizeddel ezelőtt a lakásainkba, a házainkba. Most kijöttünk, mint a szigetváriak, de nem meghalni, hanem élni, és úgy élni, ahogy az elmúlt nyolc napban éltünk” – mondta Gergely Balázs.
A kolozsvári magyarság ünnepét záró tűzijáték előtt a román és a magyar himnusz is elhangzott a Főtéren. A Zrínyi 1566 című rockoperát először láthatta a közönség Erdélyben. A több mint száz fellépőt felsorakoztató darabot éppen Szigetváron, a cselekmény eredeti helyszínén mutatták be 2009-ben. „Szigetváron a közönség ugyanott foglal helyet, ahol annak idején a hősök vére folyt, ez óriási erővel hat a nézőkre” – nyilatkozta Moravetz Levente, a darab írója és rendezője.
– „Egymás nyelvét nem beszélő nációk képesek egy ügyért összefogni és akár az életüket áldozni egy közös célért, ahogy a fináléban is elhangzik. Hogyha van közös akarat, akkor mindenre képes minden nemzet, hiába játsszák ki a politikai hatalmak”.
A háromórás előadást követően Horváth Anna alpolgármester és Gergely Balázs szólt a jelenlevőkhöz. Az alpolgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvénysorozat megvalósításához, kiemelve, hogy egy évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna egy ilyen nagyszabású magyar vonatkozású rendezvény megszervezése.
Úgy vélte, azt az erőt kell ezután is felmutatnia a közösségnek, amelyet a Főtéren összesereglett magyarság sugárzott a fesztivál napjain estéről estére.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 31.
Fiatal fúvósok találkoztak
Hetedik alkalommal szervezték meg Zágonban az ifjúsági fúvószenekarok találkozóját. Újdonságként a vasárnapi esemény kezdeteként a falu különböző pontjairól vonultak fel a részt vevő zenekarok, adott pillanatban Zágon egészét betöltötte a fúvósmuzsika. A fúvósegyletek szabadtéri koncertje a Mikes–Szentkereszty-kastély udvarán zajlott. Nagyon sok helybeli, idegenből érkezett hallgatta élvezettel a muzsikát, annak ellenére, hogy a Mikes Kelemen Kultúrközpont udvarán az sem volt, ahová leülhettek volna.
Barabás Tünde zágoni kultúrigazgató köszöntötte a kastély udvarán a résztvevőket, majd Kis József polgármester üzenetét közvetítette. Zágon múltjának szerves része a fúvószene, az első zenekar 1895-ben alakult. Azóta sok változás történt az egylet tagságában, jelenleg az ifjúsági fúvósok viszik tovább a hagyományt. A találkozó jó esélyt ad a szakmai fejlődésnek, új barátságok megkötésének – üzente az elfoglaltsága miatt távol maradt polgármester. A fúvóstalálkozó a részt vevő öt zenekar közös muzsikálásával kezdődött, a három számot felváltva Lázár László Pál, Musát Gyula és Deichler András vezényelte. Elsőként a zágoni ifjúsági fúvószenekar mutatkozott be Veres István vezényletével. Közreműködött a Szivárvány mazsorettcsoport Horváth Zita művészeti vezető irányításával. Bemutatkozott még a magyarországi Szigetvárról érkezett fúvószenekar – karnagy Deichler András –, az uzoni Atlantisz Kulturális Egyesület fúvószenekara Lázár László Pál vezetésével, a Hargita megyei Csíkdánfalva fúvószenekara Bálint István vezényletével és a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar élén Kelemen Szilárd karnaggyal. A vasárnapi találkozót megelőzően szombat este kiemelkedő összejövetel zajlott a kultúrotthonban. Megünnepelték a helyi felnőtt fúvószenekar fennállásának 120. évfordulóját, valamint az ifjúsági fúvószenekar tízéves születésnapját is.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hetedik alkalommal szervezték meg Zágonban az ifjúsági fúvószenekarok találkozóját. Újdonságként a vasárnapi esemény kezdeteként a falu különböző pontjairól vonultak fel a részt vevő zenekarok, adott pillanatban Zágon egészét betöltötte a fúvósmuzsika. A fúvósegyletek szabadtéri koncertje a Mikes–Szentkereszty-kastély udvarán zajlott. Nagyon sok helybeli, idegenből érkezett hallgatta élvezettel a muzsikát, annak ellenére, hogy a Mikes Kelemen Kultúrközpont udvarán az sem volt, ahová leülhettek volna.
Barabás Tünde zágoni kultúrigazgató köszöntötte a kastély udvarán a résztvevőket, majd Kis József polgármester üzenetét közvetítette. Zágon múltjának szerves része a fúvószene, az első zenekar 1895-ben alakult. Azóta sok változás történt az egylet tagságában, jelenleg az ifjúsági fúvósok viszik tovább a hagyományt. A találkozó jó esélyt ad a szakmai fejlődésnek, új barátságok megkötésének – üzente az elfoglaltsága miatt távol maradt polgármester. A fúvóstalálkozó a részt vevő öt zenekar közös muzsikálásával kezdődött, a három számot felváltva Lázár László Pál, Musát Gyula és Deichler András vezényelte. Elsőként a zágoni ifjúsági fúvószenekar mutatkozott be Veres István vezényletével. Közreműködött a Szivárvány mazsorettcsoport Horváth Zita művészeti vezető irányításával. Bemutatkozott még a magyarországi Szigetvárról érkezett fúvószenekar – karnagy Deichler András –, az uzoni Atlantisz Kulturális Egyesület fúvószenekara Lázár László Pál vezetésével, a Hargita megyei Csíkdánfalva fúvószenekara Bálint István vezényletével és a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar élén Kelemen Szilárd karnaggyal. A vasárnapi találkozót megelőzően szombat este kiemelkedő összejövetel zajlott a kultúrotthonban. Megünnepelték a helyi felnőtt fúvószenekar fennállásának 120. évfordulóját, valamint az ifjúsági fúvószenekar tízéves születésnapját is.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 5.
Közös Duna-menti örökségről műhelymunkáztak Csíkszeredában a képzőművészek
,,A Duna és közös örökségünk” címmel nyílt hétfő délután a csíkszeredai Művészetek Házában horvátországi, magyarországi és romániai képzőművészek közös kiállítása. A tárlatnyitót közös alkotás is megelőzte az azonos címmel rajtolt európai uniós projekt részeként.
A Duna-régió lakosai sajátos közös kulturális örökséggel rendelkeznek, amely a korok, kultúrák, etnikumok, vallások egyvelegéből áll össze színes egésszé. Minden ország, minden település a kirakós egyik darabja, amellyel kiteljesíti az egészet. Ez a gondolat a kiindulópontja „a Duna és közös örökségünk” mottóval indult projektnek, melyet a Szigetvári Zöldzóna Egyesület és a Vörösmarti Kulturno Umjetničko Društvo „József Attila"(Horvátország) szervez. A projekt partneréül a csíkszeredai Cultura Nostra Egyesületet választották ki Erdélyből. Ennek részeként változott alkotóműhellyé hétfőn a Művészetek Háza, ahol a szigetvári elektrografikák és a horvátországi festmények közegében alkottak a Nagy István Művészeti Középiskola és a Kós Károly Szakközépiskola diákjai.
A tárlaton vörösmarti tájképeket és szigetvári elektrografikákat lehet tíz napon át megtekinteni.
„A közös örökséget festették, szabadon, a hétköznapok örökségeit” – mondta Botár László, a Cultura Nostra Alapítvány elnöke, jelezve, hogy a kiállított munkákon is ki-ki sajátosan mutatja be az örökségét.
Mint elmondta: a műhelymunkán alkotó csíkszeredai 45 diák munkáját Szigetváron és Vörösmarton is kiállítják. Megtudtuk: az európai uniós projekt révén a Duna régióra vonatkozó tudatosság növelésének eszközeként kortárs művészeti cserekapcsolatokat kíván ösztönözni három közös kiállításon, egy ötnapos alkotótáboron, valamint hálózati honlapon keresztül, amely kortárs művészeti adatbázis szerepre is hivatott. A projekt célja ugyanis a kortárs művészeti ágak minél szélesebb körű felkarolása, bemutatása a nagyközönség számára is, lehetőséget biztosítva a fiatal, még egyetemista alkotóknak is a csatlakozásra.
Gellért Edit
maszol.ro
,,A Duna és közös örökségünk” címmel nyílt hétfő délután a csíkszeredai Művészetek Házában horvátországi, magyarországi és romániai képzőművészek közös kiállítása. A tárlatnyitót közös alkotás is megelőzte az azonos címmel rajtolt európai uniós projekt részeként.
A Duna-régió lakosai sajátos közös kulturális örökséggel rendelkeznek, amely a korok, kultúrák, etnikumok, vallások egyvelegéből áll össze színes egésszé. Minden ország, minden település a kirakós egyik darabja, amellyel kiteljesíti az egészet. Ez a gondolat a kiindulópontja „a Duna és közös örökségünk” mottóval indult projektnek, melyet a Szigetvári Zöldzóna Egyesület és a Vörösmarti Kulturno Umjetničko Društvo „József Attila"(Horvátország) szervez. A projekt partneréül a csíkszeredai Cultura Nostra Egyesületet választották ki Erdélyből. Ennek részeként változott alkotóműhellyé hétfőn a Művészetek Háza, ahol a szigetvári elektrografikák és a horvátországi festmények közegében alkottak a Nagy István Művészeti Középiskola és a Kós Károly Szakközépiskola diákjai.
A tárlaton vörösmarti tájképeket és szigetvári elektrografikákat lehet tíz napon át megtekinteni.
„A közös örökséget festették, szabadon, a hétköznapok örökségeit” – mondta Botár László, a Cultura Nostra Alapítvány elnöke, jelezve, hogy a kiállított munkákon is ki-ki sajátosan mutatja be az örökségét.
Mint elmondta: a műhelymunkán alkotó csíkszeredai 45 diák munkáját Szigetváron és Vörösmarton is kiállítják. Megtudtuk: az európai uniós projekt révén a Duna régióra vonatkozó tudatosság növelésének eszközeként kortárs művészeti cserekapcsolatokat kíván ösztönözni három közös kiállításon, egy ötnapos alkotótáboron, valamint hálózati honlapon keresztül, amely kortárs művészeti adatbázis szerepre is hivatott. A projekt célja ugyanis a kortárs művészeti ágak minél szélesebb körű felkarolása, bemutatása a nagyközönség számára is, lehetőséget biztosítva a fiatal, még egyetemista alkotóknak is a csatlakozásra.
Gellért Edit
maszol.ro
2016. szeptember 17.
Dévai küldöttség a szigetvári Zrínyi-napokon
Sokrétű tapasztalattal gazdagodtak
A közeljövőben szeretnénk új tartalommal feltölteni a másfél évtizedes Szigetvár–Déva testvérkapcsolatot – fogalmazott dr. Máté Márta, dévai RMDSZ-es tanácsos múlt heti szigetvári látogatása kapcsán. – Szigetváron idén tartották a Zrínyi Miklós nevével fémjelzett 1566-os nagy történelmi esemény 450. évfordulóját. Ez alkalomból egyhetes ünnepségsorozatot szerveztek, melyre meghívást kapott Szigetvár valamennyi testvérvárosa: Finn-, Német-, Horvát- és Törökországból, valamint Romániából. Az ünnepség kiemelkedő mozzanata magas szintű politikai képviselők jelenlétében zajlott: a Szigetvár 1566-os védőinek emlékére emelt szoborcsoport avatóján jelen volt Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő, valamint Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes. Déváról Mircia Muntean polgármester és Răzvan Mareş alpolgármester kapott meghívást e mozzanatra – magyarázta dr. Máté Márta, aki további négy tanácsos társával, köztük Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnökkel és a helyi önkormányzat néhány alkalmazottjával az egy hétig tartó ünnepség zárónapjain vett részt.
Láttunk és tanultunk
– Dr. Vass Péter, szigetvári polgármester már érkezésünk napján fogadott, ismertette a település utóbbi években elért megvalósításait, és felajánlotta a testvértelepülések fejlesztési terveiben való együttműködést – fogalmazott dr. Máté Márta. A dévaiak elsősorban a középkori vár, a történelmi hagyaték turisztikai értékesítésében követnék a magyar testvérváros példáját. – Szigetváron a modern termálfürdő, illetve a vár és a falai közt helyet kapó kulturális programok is vonzó turisztikai célpontnak számítanak, de ellátogattunk a közel 80 km-re fekvő Bikal nevű élménybirtokra is, ahol a szó szoros értelmében életre kel a középkor. A korhűen kiépített városban, faluban meglátogatható a boszorkányház, a malom, a pékműhely, a mesterségek háza, az apródképző és számtalan egyéb tartozéka a hajdani településeknek, ahol korhű termékeket, korabeli mesterségeket próbálhatnak ki az érdeklődök. Tanácsos társaink többször megjegyezték: hasonló jellegűvé kellene alakítani a dévai vár alatti teret is – meséli az RMDSZ-tanácsos. A látogatás során alkalmuk nyílt a kulisszatitkokba is betekinteni, és a dévaiak meglepődve tapasztalták, hogy a településfejlesztési tervekben milyen jelentős arányban vannak jelen a magánvállalkozók. Továbbá a városi ünnepségek megrendezését is nagymértékben a civilszervezetek bonyolítják le. Ők pályázták meg, főleg kormányzati forrásokból az egy hétig tartó rendezvénysorozat anyagi hátterét és így sikerült a fiatalokat, családokat, turistákat egyaránt megkapó színvonalas programot összeállítani. – Alkalmunk volt megnézni a hagyományos történelmi játékot, mely Zrínyiék 1566-os várbeli kitörését eleveníti fel. És megnézhettük a Zrínyi Rock musicalt is, melynek kapcsán a dévai küldöttségből többen is úgy vélték: az előadás nagyszerűen illeszkedne a Hunyad megyei Opera Nights fesztivál programjába.
Zrínyi, Szulejmán és az „odaérkező törökök”
A dévai delegáció tagjait nem csupán turisztikai és kulturális vonatkozásban érintették pozitívan a Szigetváron látottak, de meglepődve álltak a magyar–török megbékélésre irányuló alkotások előtt is. Szigetváron ugyanis 1994-ben avatták fel a Török Köztársaság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a Magyar–Török Barátság parkot, melyben eredetileg az akkor 500 éve született és a szigetvári ostrom idején meghalt Szulejman szobrát helyezték el. Két évvel később, szintén török költségen és török művész alkotásaként került a szultán szomszédságába Zríny Miklós szobra is.
A török–magyar barátság parkjának földjét 450 évvel ezelőtt magyar, horváth, török katonák vére áztatta. A Magyarország jelentős részét meghódító I. Szulejmán 1566 augusztusában Szigetvárt vette ostrom alá, hatalmas sereggel. A fáma szerint százezren voltak, a történelmi források 60 ezerre utalnak, de mindenképp jókora fölénnyel álltak Zrínyi Miklós 2500 lelkes seregével szemben. Utóbbiak mégis több mint egy hónapig védték hősiesen a várat, míg Zrínyi pár száz katonája élén szeptember 8-án kitört a várból, a biztos halálba. Hősies helytállásukat az idei ünnepségen részt vevő magas rangú magyar és horvát politikusok is követendő példaként méltatták. A 450 évvel ezelőtti vérontás ellenére a magyarországi Szigetvár török testvértelepülést választott, és magyar régészek vezetésével tárták fel tavaly Szulejmán feltételezett türbéjét (sírhelyét), ahová a szigetvári ostrom idején betegségben elhunyt szultán szívét és belső szerveit helyezték örök nyugalomra. A dévai küldöttség tagjai meglepődve figyelték a történelmi tények elismerése mellett kialakult megbékélési szándékot. Megtapasztalhatták: Szulejmán emlékének ápolása mit sem csorbít Zrínyi, illetve magyar és horvát katonái dicső emlékén.
Az aktuálpolitika fényében idén mégis sajátos megvilágításba került a Zrínyi-ünnepség török vonatkozása. Az emlékparkban felszólaló török miniszterelnök-helyettes kijelentése, miszerint azokat a területeket, ahol az Oszmán Birodalom terjeszkedett, nem elfoglalta, nem legyőzte, hanem csak odaérkezett – történelmi szövegkörnyezetben is nagyon aktuálisan hangzott.
A konkrétumok következnek
– A tanácsbeli kollegákkal alkalmunk volt megismerni Szulejmán kései leszármazottait is, a nyugaton élő oszmán hercegnőket, akik szintén meghívást kaptak a 450 éves megemlékezésre. Úgy gondolom, szigetvári tartózkodásunk nagyon sokrétű tapasztalatot nyújtott, mind kulturális, mind gazdasági, szervezési és talán eszmei téren is. A zsúfolt program miatt konkrét együttműködési tervek ez alkalommal nem születtek. De biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben elkezd gyümölcsözni ez a látogatás és kulturális, oktatási sőt gazdasági szinten is megújul a testvérvárosi kapcsolat. Meggyőződésem, hogy nagyon rövid időn belül lesznek közös projektjeink – fogalmazott dr. Máté Márta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
Sokrétű tapasztalattal gazdagodtak
A közeljövőben szeretnénk új tartalommal feltölteni a másfél évtizedes Szigetvár–Déva testvérkapcsolatot – fogalmazott dr. Máté Márta, dévai RMDSZ-es tanácsos múlt heti szigetvári látogatása kapcsán. – Szigetváron idén tartották a Zrínyi Miklós nevével fémjelzett 1566-os nagy történelmi esemény 450. évfordulóját. Ez alkalomból egyhetes ünnepségsorozatot szerveztek, melyre meghívást kapott Szigetvár valamennyi testvérvárosa: Finn-, Német-, Horvát- és Törökországból, valamint Romániából. Az ünnepség kiemelkedő mozzanata magas szintű politikai képviselők jelenlétében zajlott: a Szigetvár 1566-os védőinek emlékére emelt szoborcsoport avatóján jelen volt Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő, valamint Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes. Déváról Mircia Muntean polgármester és Răzvan Mareş alpolgármester kapott meghívást e mozzanatra – magyarázta dr. Máté Márta, aki további négy tanácsos társával, köztük Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnökkel és a helyi önkormányzat néhány alkalmazottjával az egy hétig tartó ünnepség zárónapjain vett részt.
Láttunk és tanultunk
– Dr. Vass Péter, szigetvári polgármester már érkezésünk napján fogadott, ismertette a település utóbbi években elért megvalósításait, és felajánlotta a testvértelepülések fejlesztési terveiben való együttműködést – fogalmazott dr. Máté Márta. A dévaiak elsősorban a középkori vár, a történelmi hagyaték turisztikai értékesítésében követnék a magyar testvérváros példáját. – Szigetváron a modern termálfürdő, illetve a vár és a falai közt helyet kapó kulturális programok is vonzó turisztikai célpontnak számítanak, de ellátogattunk a közel 80 km-re fekvő Bikal nevű élménybirtokra is, ahol a szó szoros értelmében életre kel a középkor. A korhűen kiépített városban, faluban meglátogatható a boszorkányház, a malom, a pékműhely, a mesterségek háza, az apródképző és számtalan egyéb tartozéka a hajdani településeknek, ahol korhű termékeket, korabeli mesterségeket próbálhatnak ki az érdeklődök. Tanácsos társaink többször megjegyezték: hasonló jellegűvé kellene alakítani a dévai vár alatti teret is – meséli az RMDSZ-tanácsos. A látogatás során alkalmuk nyílt a kulisszatitkokba is betekinteni, és a dévaiak meglepődve tapasztalták, hogy a településfejlesztési tervekben milyen jelentős arányban vannak jelen a magánvállalkozók. Továbbá a városi ünnepségek megrendezését is nagymértékben a civilszervezetek bonyolítják le. Ők pályázták meg, főleg kormányzati forrásokból az egy hétig tartó rendezvénysorozat anyagi hátterét és így sikerült a fiatalokat, családokat, turistákat egyaránt megkapó színvonalas programot összeállítani. – Alkalmunk volt megnézni a hagyományos történelmi játékot, mely Zrínyiék 1566-os várbeli kitörését eleveníti fel. És megnézhettük a Zrínyi Rock musicalt is, melynek kapcsán a dévai küldöttségből többen is úgy vélték: az előadás nagyszerűen illeszkedne a Hunyad megyei Opera Nights fesztivál programjába.
Zrínyi, Szulejmán és az „odaérkező törökök”
A dévai delegáció tagjait nem csupán turisztikai és kulturális vonatkozásban érintették pozitívan a Szigetváron látottak, de meglepődve álltak a magyar–török megbékélésre irányuló alkotások előtt is. Szigetváron ugyanis 1994-ben avatták fel a Török Köztársaság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a Magyar–Török Barátság parkot, melyben eredetileg az akkor 500 éve született és a szigetvári ostrom idején meghalt Szulejman szobrát helyezték el. Két évvel később, szintén török költségen és török művész alkotásaként került a szultán szomszédságába Zríny Miklós szobra is.
A török–magyar barátság parkjának földjét 450 évvel ezelőtt magyar, horváth, török katonák vére áztatta. A Magyarország jelentős részét meghódító I. Szulejmán 1566 augusztusában Szigetvárt vette ostrom alá, hatalmas sereggel. A fáma szerint százezren voltak, a történelmi források 60 ezerre utalnak, de mindenképp jókora fölénnyel álltak Zrínyi Miklós 2500 lelkes seregével szemben. Utóbbiak mégis több mint egy hónapig védték hősiesen a várat, míg Zrínyi pár száz katonája élén szeptember 8-án kitört a várból, a biztos halálba. Hősies helytállásukat az idei ünnepségen részt vevő magas rangú magyar és horvát politikusok is követendő példaként méltatták. A 450 évvel ezelőtti vérontás ellenére a magyarországi Szigetvár török testvértelepülést választott, és magyar régészek vezetésével tárták fel tavaly Szulejmán feltételezett türbéjét (sírhelyét), ahová a szigetvári ostrom idején betegségben elhunyt szultán szívét és belső szerveit helyezték örök nyugalomra. A dévai küldöttség tagjai meglepődve figyelték a történelmi tények elismerése mellett kialakult megbékélési szándékot. Megtapasztalhatták: Szulejmán emlékének ápolása mit sem csorbít Zrínyi, illetve magyar és horvát katonái dicső emlékén.
Az aktuálpolitika fényében idén mégis sajátos megvilágításba került a Zrínyi-ünnepség török vonatkozása. Az emlékparkban felszólaló török miniszterelnök-helyettes kijelentése, miszerint azokat a területeket, ahol az Oszmán Birodalom terjeszkedett, nem elfoglalta, nem legyőzte, hanem csak odaérkezett – történelmi szövegkörnyezetben is nagyon aktuálisan hangzott.
A konkrétumok következnek
– A tanácsbeli kollegákkal alkalmunk volt megismerni Szulejmán kései leszármazottait is, a nyugaton élő oszmán hercegnőket, akik szintén meghívást kaptak a 450 éves megemlékezésre. Úgy gondolom, szigetvári tartózkodásunk nagyon sokrétű tapasztalatot nyújtott, mind kulturális, mind gazdasági, szervezési és talán eszmei téren is. A zsúfolt program miatt konkrét együttműködési tervek ez alkalommal nem születtek. De biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben elkezd gyümölcsözni ez a látogatás és kulturális, oktatási sőt gazdasági szinten is megújul a testvérvárosi kapcsolat. Meggyőződésem, hogy nagyon rövid időn belül lesznek közös projektjeink – fogalmazott dr. Máté Márta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 22.
Magyar rockopera Vajdahunyadon
Zrínyi a Hunyadiaknál
Nagyszerű élményben részesültek mindazok a vajdahunyadi és dévai magyarok – és románok –, akik kedd késő este ellátogattak a Hunyadiak ősi fészkébe, hogy a magyar történelem másik kiemelkedő alakjával, Zrínyi Miklóssal találkozzanak.
A találkozás természetesen jelképes volt, rockopera elevenítette fel Zrínyi Miklós 1566-os hősi törökellenes szigetvári harcát, roppant színvonalas művészi alkotásban. Moravetz Levente operája azonban nemcsak magát Szigetvár ostromát mutatta be, hanem annak szinte valamennyi körülményét. A magyar–horvát összefogást, a politikai intrikákat, a Magyarországot, Horvátországot és Európát veszélyeztető hatalmas oszmán fenyegetést, a török támadás fő célpontjának Egerről Szigetvárra való áthelyezése okait, Zrínyi Miklós (a horvátoknak Nikola Zrinski) horvát bán elszántságát, a 3000 magyar és horvát harcos önfeláldozó kitartását több mint 80 000 török katonával szemben, vagy éppenséggel a nők szerepét a viharos történelmi időszakban. Utóbbi már csak azért is érdekes, mert a háborúkat, csatákat, várostromokat a történelem inkább felfegyverkezett férfiak összecsapásaként mutatja be, melyek szereplői jóformán csak férfiak, holott az események a nőket is érintették, a nők mindig is ott voltak a férfiak mellett és erőt adtak nekik.
A Zrínyi 1566 című rockopera mindezt nagyszerű művészi megközelítésből mutatta be, lenyűgöző dalokkal, lendületes táncokkal és velős, néhol humoros dialógusokkal. A Moravetz-társulat művészei nagyszerű produkciót adtak elő a történelmi jelképektől amúgy is teli helyszínen. A szabadtéri rockoperát ugyanis a Hunyadiak vára előtti téren mutatták be, a színpad hátterében a vár volt látható. Hunyadi János és Zrínyi Miklós is törökellenes hősi harcokkal írták be nevüket a magyar és egyetemes történelembe, a Baranya megyei Szigetvár pedig manapság Déva testvérvárosa.
A Zrínyi 1566 rockopera 2009-es ősbemutatója is Szigetváron volt, azóta Magyarországon és Horvátországban számos helyszínen mutatták be. Erdélybe sem először jutott el, korábban Kolozsváron és a szerző szülővárosában, Besztercén is előadták. A vajdahunyadi vár előtti helyszín azonban különös varázzsal fokozta az önmagában is nagyszerű előadást. Amúgy a szervezők (a megyei tanács, Déva és Vajdahunyad önkormányzatai, a dévai színház) éppen az érdeklődésre való tekintettel döntöttek a vár előtti tér mellett a belső várudvar helyett, utóbbi ugyanis szűkebb, kevesebb néző fér el. Kedd este viszont sokan voltak, s nemcsak helyi és dévai magyarok, de románok is, akik román nyelvű fordításban követhették a színpadon zajló eseményeket. A rock-opera jóformán ismeretlen műfaj a románok számára, az idei szabadtéri operafesztivál szervezői éppen ezért döntöttek egy magyar rockopera színrevitele mellett. Aligha tévedtek, Moravetz Levente alkotása és a népes társulat nagyszerű előadása elnyerte a közönség tetszését, a végén hosszas vastapssal díjazták, holott éjfél már jócskán elmúlt.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)
Zrínyi a Hunyadiaknál
Nagyszerű élményben részesültek mindazok a vajdahunyadi és dévai magyarok – és románok –, akik kedd késő este ellátogattak a Hunyadiak ősi fészkébe, hogy a magyar történelem másik kiemelkedő alakjával, Zrínyi Miklóssal találkozzanak.
A találkozás természetesen jelképes volt, rockopera elevenítette fel Zrínyi Miklós 1566-os hősi törökellenes szigetvári harcát, roppant színvonalas művészi alkotásban. Moravetz Levente operája azonban nemcsak magát Szigetvár ostromát mutatta be, hanem annak szinte valamennyi körülményét. A magyar–horvát összefogást, a politikai intrikákat, a Magyarországot, Horvátországot és Európát veszélyeztető hatalmas oszmán fenyegetést, a török támadás fő célpontjának Egerről Szigetvárra való áthelyezése okait, Zrínyi Miklós (a horvátoknak Nikola Zrinski) horvát bán elszántságát, a 3000 magyar és horvát harcos önfeláldozó kitartását több mint 80 000 török katonával szemben, vagy éppenséggel a nők szerepét a viharos történelmi időszakban. Utóbbi már csak azért is érdekes, mert a háborúkat, csatákat, várostromokat a történelem inkább felfegyverkezett férfiak összecsapásaként mutatja be, melyek szereplői jóformán csak férfiak, holott az események a nőket is érintették, a nők mindig is ott voltak a férfiak mellett és erőt adtak nekik.
A Zrínyi 1566 című rockopera mindezt nagyszerű művészi megközelítésből mutatta be, lenyűgöző dalokkal, lendületes táncokkal és velős, néhol humoros dialógusokkal. A Moravetz-társulat művészei nagyszerű produkciót adtak elő a történelmi jelképektől amúgy is teli helyszínen. A szabadtéri rockoperát ugyanis a Hunyadiak vára előtti téren mutatták be, a színpad hátterében a vár volt látható. Hunyadi János és Zrínyi Miklós is törökellenes hősi harcokkal írták be nevüket a magyar és egyetemes történelembe, a Baranya megyei Szigetvár pedig manapság Déva testvérvárosa.
A Zrínyi 1566 rockopera 2009-es ősbemutatója is Szigetváron volt, azóta Magyarországon és Horvátországban számos helyszínen mutatták be. Erdélybe sem először jutott el, korábban Kolozsváron és a szerző szülővárosában, Besztercén is előadták. A vajdahunyadi vár előtti helyszín azonban különös varázzsal fokozta az önmagában is nagyszerű előadást. Amúgy a szervezők (a megyei tanács, Déva és Vajdahunyad önkormányzatai, a dévai színház) éppen az érdeklődésre való tekintettel döntöttek a vár előtti tér mellett a belső várudvar helyett, utóbbi ugyanis szűkebb, kevesebb néző fér el. Kedd este viszont sokan voltak, s nemcsak helyi és dévai magyarok, de románok is, akik román nyelvű fordításban követhették a színpadon zajló eseményeket. A rock-opera jóformán ismeretlen műfaj a románok számára, az idei szabadtéri operafesztivál szervezői éppen ezért döntöttek egy magyar rockopera színrevitele mellett. Aligha tévedtek, Moravetz Levente alkotása és a népes társulat nagyszerű előadása elnyerte a közönség tetszését, a végén hosszas vastapssal díjazták, holott éjfél már jócskán elmúlt.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)