"Július 5-én Szépmező hőseinek állított (újra) kőből faragott emlékoszlopot Sepsiszentgyörgy, közel a városbejárathoz, a kis magaslaton (Eprestető), ahol Háromszék önvédelmi harcának Sepsiszentgyörgyöt védő népfelkelői nyugszanak, és ahol obeliszk hirdeti nemes tetteiket. A Pro Georgio Sancto Alapítvány és a helyi polgármesteri hivatal által, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával létesített emlékmű a kiegyezést követően emelt, ám az ötvenes években eltüntetett obeliszk pontos mása, amelyet Keresztes Zoltán mikóújfalusi kőfaragó mester készített el. /Tisztelgés Szépmező hősei előtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 8./ A véres ütközetben Gyertyánffy Ferenc honvédszázados csapata az utolsó szál emberig küzdött a sokszoros túlerővel támadó muszka ellen. A kiegyezés után "1849. július 5-én a szabadságharczban elvérzett honvédek EMLÉKE" felirattal fehér márványoszlopot állított az utókor. Ez alkalomból utcát is kereszteltek, a Mezőgépészek utca neve ezentúl: Gyertyánffy Ferenc. /Helyére került még egy kő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./ "

A romániai sajtóban sokat szerepelt Erdély Ede felsőháromszéki vállalkozó neve. Több olténiai és dél-moldvai mezőgépészeti állomás, privatizációs botrányainak fő szereplőjeként mutatták be. Ő a kézdivásárhelyi Csavargyár többségi tulajdonosa, magánszemélyként megvásárolta a szépmezői Zoocomp Rt. 49,9 %-os részvénycsomagját. Az ország több megyéjében folyik az eljárás ellene, legutóbb a Zoocomp Rt. részvényeinek vásárlása kapcsán indított ellene nyomozást a rendőrség. Azzal gyanúsítják, hogy egyik cégének pénzét használta fel a részvények magáncélra történő megvásárlásához - ami törvénybe ütköző cselekedet. A rendőrség kihallgatásra idézte be Erdély Edét, az üzletember azonban nem tett eleget az idézésnek. Az aktacsomóban szereplő kár összege meghaladja a kétmilliárd lejt, a brassói Ügyészség parancsot bocsátott ki rendőri felügyelet mellett való előállítására. A rendőrök dec. 11-én a sepsiszentgyörgyi ügyészségre szállították Erdély Edét, ahol kihallgatták. A kihallgatáson jelen voltak védőügyvédei, egyikük a sepsiszentgyörgyi Adrian Vlad Casunean (az RTDP Kovászna megyei fiókjának elnöke, parlamenti képviselő). A kihallgatás végén az ügyész bizonyítékok hiányában nem bocsátott ki letartóztatási parancsot. /Bokor Gábor: Rohamrendőrös előállítás. = Brassói Lapok (Brassó), dec. 14./

"A máj. 23-án életbe lépett 215-ös számú közigazgatási törvényt nagy érdeklődéssel fogadta a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ, mert eddig - a kétnyelvűségre jogosult 26 településből - csak háromban (Tacs, Cegőtelke, Magyardécse) merte az önkormányzat vállalni a többnyelvű helységnévtáblák kifüggesztését. Szántó Árpád, a Beszterce-Naszód megyei tanács alelnöke elmondta: személyesen ellenőrizni fogja, hogy élnek-e a magyarlakta települések az új közigazgatási törvény által biztosított jogaikkal. Fehér megyében eddig csak Torockó és Torockószentgyörgy határában fogadta kétnyelvű tábla az utast, de az új közigazgatási törvény életbe lépésével Marosnagylak, Szépmező, Magyarlapád, Lőrincréve, és Miriszló községek területén is megjelennek a magyar helységnevek. Szilágy megyében a jogosult települések zöme csupán pénzügyi gondok miatt halasztotta el a tábla kifüggesztését. Zilah városban egyes számítások szerint 21, más kalkulációk szerint 19 százalékos a zilahi magyarság lélekszáma. /Szabó Csaba: Megnő a kétnyelvű helységnévtáblák száma. Zilah határeset - Nagyenyed reménytelen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./"

"Megszólaltak a Sepsiszentgyörgy Állomás negyedi Szent Benedek római katolikus templom új harangjai. A több mint másfél ezer lelket számláló plébánia 1992-től lett önálló egyházközség. Ide tartozik a 470 lelket számláló szépmezői filia is. Tamás József ünnepi szentmise keretében felszentelte a templom három harangját. A háromból két harangot Németországból kaptak, a harmadikat Tenkén öntötték. Ezután a szépmezői és a szotyori katolikus filiák sok-sok áldozat árán felépült és most befejezett kápolnáit, azoknak harangjait szentelte fel a püspök. A szépmezői kápolna belsejét festett székely bútor díszíti. Az Állomás negyedi plébánia és a szépmezői filia templomainak, javainak megteremtése nagy mértékben Hajdú János plébános fáradhatatlan munkájának eredménye. Az Illyefalvához tartozó szotyori filia lakóházból átalakított és bővített, félkész állapotban levő kápolnáját nem egy alkalommal le akarták bontatni a kommunista rendszer alatt. A hívek kitartó munkájával most kis tornyot is emeltek az épületre, s ebben helyezték el két harangjukat. /(kisgyörgy): Kápolna- és harangszentelés. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 30./"

"A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániatemplom százéves. Erre az alkalomra felújították a templomot. Dr. Jakubinyi György, Erdély érseke celebrálta a szentmisét. A sepsiszentgyörgyi római katolikus közösség 1860-ban még 800 tagot számlált, 1890-ben 1500-at, ma a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániához egy tizenötezres közösség tartozik. A központi templom mellé társultak a Csíki utcai (1987), az Állomás negyedben a Szent Benedek-plébánia, az Őrkő alatt a Kalkuttai Teréz anya rendjének kolostora és a templom (1988), Szépmezőn a Szent József Munkás-kápolna (1990), és épülőfélben van az ötödik sepsiszentgyörgyi római katolikus templom is. Csató Béla 1981-1990 között volt itt plébános, a diktatúra legszörnyűbb éveiben képes volt elérni az egyház fizikai és lelki térnyerését. /Sylvester Lajos: Új áldás Isten házára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./ "

"Ismét elhalasztották a döntést a szépmezői szántóterületekről a megyei földosztó bizottság február 24-i ülésén. Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester meggyőződése, hogy Horia Grama kormánymegbízott azért nem akarja igazolni a tulajdonjogot, mert a földek nagy része magyar tulajdonba kerülne vissza. /(Szekeres): Sepsiszentgyörgy, Szépmező. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 25./ "

"Felháborodást keltett a háromszéki közvéleményben az a tény, hogy a Sepsiszentgyörgy határában, a szépmezői Zoocomp Rt. kezelésében lévő terület csaknem felét állami köztulajdonba rendelték. A korábbi koalíciós kormány idején, RMDSZ-tisztségviselők segédletével végrehajtott manőver gyakorlatilag félezer hektárt újólag államosított, 178 örökhagyó és több egyház nem kaphatta vissza a kommunista diktatúra által elbitorolt termőföldjét. A napokban szivárgott ki, hogy a mezőgazdasági miniszter visszavonta a rendeletet, így megnyílhat az út a termőföld visszaszolgáltatása előtt. Ez a rész Kovászna megye legjobb talajminőséggel rendelkező, kompakt mezőgazdasági területe. A 2000/1-es földtörvény megjelenése előtt néhány nappal egy, a Hivatalos Közlönyben soha nem publikált, de alkalmazott államtitkári rendelet értelmében félezer hektár az állam köztulajdonába került. Ezt Pete István RMDSZ-es államtitkár írta alá. Az ügy Szekeres Attilának, a Háromszék újságírójának tényfeltáró riportja nyomán nyert teljes nyilvánosságot. Ilie Sirbu mezőgazdasági miniszter aláírta az említett rendeletet semmisé nyilvánító jegyzéket, de ezt egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg. - Az Utánuk az özönvíz, avagy hogyan játsztak át magyar emberek a román államnak félezer hektár székely földet című, a sepsiszentgyörgyi Háromszékben megjelent riport szerint: "A szövetségi elnök határozata értelmében tavaly decemberben Ezüstfenyő-díjat alapított az RMDSZ, melyet 38 személynek ítéltek oda, akik "kiemelkedő munkát végeztek a jogtalanul államosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszerzésében". December 21-én Marosvásárhelyen ünnepi külsőségek között Pete István jelenlegi Bihar megyei szenátor is átvehette Markó Bélától a díjat. Tehát pártkitüntetést kapott az az ember, aki egy tollvonással megfosztott jussától mintegy félezer sepsiszentgyörgyit. Esetünkben valóban "kiemelkedő munkát" végzett, ám nem a "szülőföld visszaszerzésében" segédkezett - mint ahogy a szövetségi elnök hangoztatta -, hanem a szülőföld elidegenítésénél." /Csáky D. Tibor: Háromszék. Félezer hektár sorsa. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 5./"

Sepsiszentgyörgytől alig pár kilométerre van egy egyedülálló telep, a szépmezői tömbháztelep, önálló státus, jövő és perspektíva nélkül. Különös húsvéti keresztelő volt itt, a Menyhárt család hét gyermekét keresztelték egyszerre. Menyhárt Géza negyven év körüli rakodómunkás, évek óta alkalmi munkából él. Tizenhárom gyermekük van, a parányi, kétszobás tömb­házlakásban élnek. A kezdeményező, Fábián Magdolna elmondta, hogy jár egy imacsoportba, s indíttatást kapott, hogy készítsen egy csomagot, s induljon el. Így jutott el ehhez a nagy családhoz. Fábián Magdolna néni ruhagyűjtést szervezett, segíteni kezdték ez a nagy családot. /Ferencz Csaba: Húsvéti keresztelő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 5./

December 4-én Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Ház 21 gyermeknek volt vendéglátó otthona. Olyan gyermekeknek, akik ritkán hallanak magyar szót, hiszen településükön nincs magyar iskola vagy óvoda, mi több, a templomban és a családban is sokszor felemás nyelven beszélnek. Kudzsirról, Bényéről, Szépmezőről és Marosnagylakról érkeztek, akikhez két házigazda szerepet betöltő nagyenyedi gyerek csatlakozott. A bemutatkozás után játék és ismerkedés következett. Kudzsiron, a csaknem Nagyenyed nagyságú városban, a római katolikus templom hívei is nagyrészt románul beszélnek. Kérték a Duna TV bevezetését a kábeltévé-társaságtól, de ezt még nem sikerült elérniük. Marosnagylakon a református egyház visszakapta a régi iskolát, ahol Ladányi Sándor lelkész segítségével óvodát vagy iskolát nyithatnak. A templomba 25 magyar református gyermek jár bibliaórára, az egyedüli magyar nyelvű foglalkozásra. Magyar együttes, kulturális program évtizedek óta nincs ezekben a helységekben. /Bakó Botond: Nagyenyedi Mikulás a mélyszórványnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./

Többéves előkészítés után két ipari parkot is avatnak Kovászna megyében. Magyarországi befektetők hozzák létre az első mezőgazdasági ipari parkot Kovászna megyében. A Sepsiszentgyörgy határában levő hathektáros szépmezői területen raktárhelyiségeket létesítenek. A Gidófalva határába tervezett ipari parkba legkésőbb jövő tavaszig költözhetnek be a befektetők, ígérik a megye vezetői. Egy betonelemeket és téglát készítő magyarországi vállalkozás jelezte, hogy az ipari parkban hozná létre a gyárát. /Kovács Zsolt: Magyarországiak az első fecskék. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./

Új egyházi időszakos kiadvánnyal lepte meg gyülekezetét Bancea Gábor, a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református egyházközség lelkipásztora. A Református Élet című adventi-karácsonyi ünnepi szám Baja Mihály Adventben című versével nyit. A Református Élet képet ad az új gyülekezet életéről: július 8-án megalakult a presbitérium, szeptember 16-án a nőszövetség, kéthetente pedig református istentiszteletet tartanak Szépmezőn. /Kisgyörgy Zoltán: Adventi-karácsonyi ajándék. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./

Nyilvános vitára hívta Demeter János Kovászna megyei tanácselnök Gazda Zoltánt, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezetének elnökét, miután Gazda számon kérte a külföldi kiszállások gyakoriságát, illetve ezek költségét. A Kovászna megyei tanácselnök szerint a vitán mindkét félnek a megyét érintő problémákról kellene kifejtenie véleményét. Az eseményt Demeter március 27-re tervezi. Gazda Zoltán a múlt héten kifejtette: panaszt emelnek a prefektúránál, mert nem érkezett válasz az MPSZ azon hivatalos kérésére, amelyben a tanács elnöke és alelnöke külföldi kiszállásainak költségéről, a telefonszámlákról, valamint a kőröspataki bányarehabilitációra folyósított összegekről érdeklődtek. Demeter elmondta: azért késett a válasz, mert a megyei tanács vezetői a magyarországi Mórahalomban tartózkodtak, ahol aláírták a szépmezői agráripari park létrehozásáról szóló megállapodást. A külföldi kiszállásokról, a telefonbeszélgetések költségeiről szóló minden információt közzétesznek a hivatal honlapján. A kőröspataki bányával kapcsolatban Demeter elmondta: az nem a megyei tanács hatáskörébe tartozik. /Farczádi Botond: Demeter vitára hívja Gazdát. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./

Romániában elsőként agráripari parkot létesítenének Sepsiszentgyörgytől 3 kilométerre, Szépmező határában. Március 31-én tartották a Kistermelők Szövetkezetének alakuló ülését. Ennek célja, hogy a kistermelők megkezdjék a termelői hálózat szervezését, amely az agráripari park működésének alapját képezi. A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal és a Csongrád megyei Mórakert Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet szerződést kötött egy közös raktár-csomagoló centrum létrehozásáról. /Jakab Judit: Agráripari park Háromszéken. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./

Egy 33 hektáros lakónegyeddel és bevásárlóközpontokkal bővülhet Sepsiszentgyörgy, a helyi önkormányzat ugyanis elfogadta a város kijáratánál tervezett beruházás területrendezési tervét és megvalósíthatósági tanulmányát A kivitelezésben egy osztrák befektető érdekelt. Az új lakónegyedben lesz zöldövezet és sportcentrum. Sepsiszentgyörgy vezetése ugyanakkor a város másik felében, Szépmezőnél 15 hektáron mezőgazdasági és informatikai ipari park létesítésére pályázik, jelezte Antal Árpád polgármester. /Kovács Zsolt: Háromszék épít a válságban. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./

Vonzóbb lett Háromszék
Ugyan a beruházások szempontjából vonzó megyékhez viszonyítva elenyésző a Kovászna megyében megvalósult vagy folyamatban levő beruházások értéke, úgy tűnik, beindult egy folyamat, amelynek folytatása nagyban múlhat az autópályákon és a vidombáki repülőtéren. A kereskedelmi kamara tegnap közzétett jelentése szerint a tavaly beindult befektetések idén is folytatódnak, a megye több településén is épülnek üzemek, valósulnak meg idegenforgalmi beruházások.
Tizenkétszeresére nőtt tavaly a külföldi befektetések összege Kovászna megyében, de így sem éri el az egy főre számolt 1,5 dollárt. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a tavalyi külföldi tőkebeáramlásról és az idei projektekről készített elemzést, amely alapján Herman Rosner, a kamara elnöke úgy vélekedett, bár az összegek továbbra is elenyészőek, a növekedés számottevő.
Háromszéken az elmúlt évben 295 ezer dollárnyi külföldi tőkét fektettek be, ennek a 95 százaléka az elmúlt évben bejegyzett 34 magyarországi cégtől származik. Rosner hangsúlyozta, a közvetlen külföldi befektetés háromszéki növekedése annak a tükrében értékelendő, hogy tavaly országos szinten 54,4 százalékkal csökkentek a külföldi beruházások.
Még több beruházás
A növekedési trend ugyanakkor a várakozások szerint idén is folytatódik. A legnagyobb tervezett beruházás a sepsiszentgyörgyi szendvicspaneleket előállító gyár beindítása. Amint arról beszámoltunk, a brit Corus Building System, a világ egyik legnagyobb acélkitermelője már kiváltotta a környezetvédelmi engedélyt, hogy a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Szépmezőn beindíthassa a fémmegmunkáló, iparicsarnok-kereteket előállító gyárát. A Corus az aradi P.A.B Románia cég tulajdonosával, Sandu Ion üzletemberrel közösen 12 millió eurós befektetéssel hozza létre a sepsiszentgyörgyi gyárat, amely 3 hektáron épül meg, és ahova első lépésben 75–100 munkást alkalmaznak.
Eközben egy osztrák befektető Uzon közelében egy gépkocsipark, illetve egy nemzetközi áruszállítási logisztikai központ létrehozását tervezi. A hét hektáron és hárommillió eurós befektetéssel 2011-re megvalósuló központban 180–200 teherautó áll majd a szállítani vágyók rendelkezésére, a konténerek szállítását, karbantartását, ellenőrzését és mosását vállalják, a romániai nemzetközi szállítás és az osztrák vasútvonalak közötti állandó kapcsolatot biztosítva.
Folyamatban van továbbá a rétyi keresztút közelében egy raktározási és termelési központ felépítése. A hat hektáron elterülő egység a tervek szerint nyolc modulból áll, az olasz befektető az első modul építését már elkezdte, a félmillió eurós beruházás háztartási gépek raktározására lesz alkalmas.
Ugyancsak elkezdődött már a Vargyas közelében tervezett Golf Resort és Riverside projekt megvalósítása, az osztrák befektető csoport több mint 200 hektár erdőt vásárolt fel, és Kelet-Európa legnagyobb, 27 lyukú golfpályáját, valamint egy több száz házas lakóparkot tervez kialakítani. A csoport első lépésben 3 millió eurót szánt a kivitelezésre, de már a projekt jelenlegi stádiumában 12 millió eurós ajánlatot kaptak érte.
Vonzerő a repülőtér és az autópályák
Herman Rosner szerint a 2009-es esztendő egy pozitív fejezet kezdetét jelentette a háromszéki külföldi befektetések szempontjából. „Húsz éven keresztül Kovászna megye az ország közepén, mégis a befektetésfolyam szélén volt. Most azonban úgy tűnik, sikerült véget vetni ennek az áldatlan állapotnak” – fejtette ki a szakember. Mivel Kovászna megyében sikertelen volt a magánosítás, a helyi önkormányzatok nyitottak és rugalmasak kell hogy legyenek a potenciális külföldi befektetők iránt, és ez általában így is van, értékelte a kamara elnöke.
Rosner szerint országos szinten a vállalkozások terjeszkedését kell lehetővé tenni, csökkenteni kell a bürokráciát, kedvezményeket és biztonságot kell szavatolni a befektetőknek, helyi szinten pedig az infrastruktúra fejlesztése a prioritás. „A vidombáki repülőtér, az észak-erdélyi, valamint a Brassó–Bukarest-autópálya megépítése kulcsfontosságú, hogy a megkezdett külföldi beruházások folytatódjanak, és újak is létrejöjjenek” – összegzett Herman Rosner.
Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

A gidófalvi veszedelem emléktáblája
Kátai Károly hétéves gyerek volt, amikor 1950 szeptemberében a gidófalviak közel egyhetes kollektívellenes lázongása, a belépési nyilatkozatok elégetése után a román néphadsereg katonái milicistákkal és szekusokkal elegyesen a községet bekerítették — hosszú csövű ágyú is volt vélük —, s éjnek évadján hat, előre kiszemelt családdal együtt kihajtották, mint a barmokat az angyalosi Szépmező irányába, ott teherautókra lökdösték, majd egy brassói „átszállás” után szinte megállás nélkül Dobrudzsáig döcögött velük a marhavagonokkal pöfögő vonat. Beszélni sem lehetett, némelyik állomáson a gyermekeket engedték le ivóvízért.
A jó emlékezetű Balogh László a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó Múltidéző sorozatában Történelem a homlokráncban címmel örökítette meg az 1950-es Gidófalvi veszedelmet. Alig van túlzás abban, ha az 1764-es madéfalvi vérengzés minősítését vesszük kölcsön a háromszéki állapotok jellemzésére, hisz a gidófalvi lázadásnak két, az éjszakai zavargásban agyonlőtt áldozata is volt, és az is hasonlatos a csíki mészárláshoz, hogy azonos időszakban Erdély más településein is történtek az osztályharc jegyében gyilkosságok, százával hurcolták és zárták el az embereket, terelték őket dobrudzsai munkaszolgálatra, a „Kánál” — Duna—Fekete-tengeri csatorna — hírhedt építőtelepeire.
Szóval, Kátai Karcsika még apró legényke volt. Balogh Laci is abba a csoportba sorolta volna, amint a sportban a „futottak még” kategóriát jellemzik, de aztán az utolsó pillanatban mégis bevette könyve felnőtt interjúalanyai közé, amiből menten kiderült, hogy ebben a korban a gyermeki agy micsoda érzékenységgel raktároz el mindent, ami véle és környezetében történik.
Kátai Károly, miközben a ’89-es romániai fordulat után Gidófalva polgármestere is volt, mostanra jól belenőtt az 50-es évek emlékeibe. Termete is robusztus. A politikai üldözöttekre vonatkozó törvények tudója lett, olyannyira, hogy a búnak-bánatnak hálójába keveredett bajtársait, ezek hozzátartozóit is arra ösztökéli, jogos anyagi-erkölcsi kárpótlásukkal ne ajándékozzanak meg senkit.
Nemsokára, szeptember 12-én lesz a gidófalvi vérengzés 60. évfordulója. Szándékaik szerint erre az alkalomra emléktáblát helyeznek el a református templom cintermében. Ezen a helyen már áll egy emléktábla, Jancsó Vilmos és Zsigmond András huszonéves fiatalok életét azon az éjszakán gyilkos golyók oltották ki. Az utóbbit éppen ezen a helyen lőtte szíven egy milicista, amikor a község lakosainak akarata szerint a templom harangját akarta félreverni, hogy a gidófalvi tehetősebb gazdák elhurcolását megakadályozzák. A gyilkos milicistát lefegyverezték, és kevésen múlott, hogy életben maradt.
Gidófalváról 1950 szeptemberében harminc embert hurcoltak el. Azokat, akiket a lázadásban való részvétel miatt törvényszék elé állítottak, Brassóban lekapcsolták. Az elhurcoltak zöme hat családból került ki. Kilenc férfit és nőt, Fazakas Józsefet, Jancsó Dezsőt, Jancsó Gizellát, Zsigmond Zoltánt, Papp Mihályt, Papp Gyulát, Barabás Sándort, Pulugor Annát és Orbán Dezsőt törvényszék elé állították, Fazakas Gergelyt, Nagy Bertát, Fazakas Józsefet, Kátai Károlyt, Kátai Zsófiát, Kátai Istvánt, Kátai Ferencet, ifj. Kátai Károlyt, Kátai Sándort, Kátai Rózát, Kátai Pált, Kátai Sándort, Kátai Ilmát, Kövér Mózest, Kövér Margitot, Kövér Álmost, Zsigmond Gézát, Zsigmond Máriát, Zsigmond Erzsébetet, Zsigmond Gézát, Zsigmond Pált, Nagy Ellát és Nagy Emilt Dobrudzsába hurcolták.
Kátai Károllyal és a még életben levő egykori elhurcoltakkal beszélgetéseink során abban egyetértünk, hogy a gidófalvi mártírok, az elítéltek és az elhurcoltak egy közösséget alkottak, s ennek következtében egyetlen emlékkövön lesz a helyük. A mikóújfalusi andezittömbre a nevek fölé kerül a gravírozott szöveg:
TISZTELGÉS
A KOMMUNISTA DIKTATÚRA BEVEZETÉSÉÉRT,
A KOLLEKTIVIZÁLÁS MEGAKADÁLYOZÁSA SZÁNDÉKÁÉRT
MÁRTÍRHALÁLT SZENVEDETT, BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLT,
SZÜLŐFÖLDJÜKRŐL ELHURCOLT GIDÓFALVI SZEMÉLYEK ÉS CSALÁDOK
60 ÉVVEL EZELŐTTI KÍSÉRLETE ELŐTT.
(Az emléktábla-állítók a gidófalvi református egyház bankszámlájára fogadnak el adományokat.
RON: RO74RNCB012403801837000 BCR,
EUR: 009RNCB0124038018370007 BCR.)
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bethlen Miklós és Bethlenszentmiklós
Híres emberek, jeles települések
Bethlenszentmiklós (románul Sânmiclăuş, németül Betelsdorf) falu Fehér megyében. Közigazgatásilag Szépmezőhöz tartozik. Balázsfalvától 15 km-re északkeletre, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik. Szépmezőtől 6 km-re északkeletre van. Szász település volt, és egykor a küküllői vár birtokai közé tartozott. 1309-ben villa Sancti Nicolai néven említik először, papját pedig a tizedmegtagadó szász papok közt. 1332-ben Nicolay, Nycolai, 1390-ben Zenthmyklos, 1491-ben Zaz Zenthmyklos, Olah Zent Myklos néven írták. 1332-ben a németül Miklosdorf néven nevezett település már egyházas hely volt, papja a pápai tizedjegyzék szerint ekkor 40 dénár pápai tizedet fizetett. 1390-ben Zsigmond király Bethlen Gergelynek adományozta, és a Bethlen család birtokai közé tartozott a későbbiekben is. A 16. században Bethlen Farkas várat emelt itt, amely ma már nem látható. Bethlen Miklós (1642–1716), a kiváló államférfi és emlékiratíró velencei emlékeinek hatására, de figyelembe véve a helyi népi építészeti hagyományokat is, itt reneszánsz stílusú kastélyt építtetett. A kastély 1668 és 1683 között épült, jellegzetes, szép alkotása az olasz hatású erdélyi reneszánsz építkezésnek. Bethlen Miklós Udvarhelyszék főkapitányaként itt is élt. A kastélyt egykor védőfalak és sarokbástyák övezték. 1719-ben itt kötött házasságot Kemény Zsigmond Bethlen Ágnessel. Az 1760-as években tatarozták, és ekkor részben barokk stílusban átépítették. A falunak 1910-ben 1522, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Kis-Küküllő vármegye Hosszúaszói járásához tartozott. Ma a falu lakosságának 70%-a magyar.
Bethleni gróf Bethlen Miklós (Kisbún, 1642. szeptember 1 – Bécs, 1716. október 27.) Bethlen János kancellár fia, államférfi és emlékíró. Első nevelője Keresztúri Pál, majd Apáczai Csere János. Németalföldön, Hollandiában, Párizsban tanult. Hazatérve Zrínyi Miklós mellett akarta katonai nevelését tökéletesíteni, de csak keveset lehetett a nagy hős környezetében annak halála miatt (melynek tanúja volt). Ezután Olaszországba utazott, nyelvet és építészetet tanult. Visszatérve Udvarhelyszék főkapitányi tisztségét látta el. Az általa épített bethlenszentmiklósi kastély az erdélyi reneszánsz építészet egyik legszebb kastélya. Kemény János és Apafi bizalmi embere volt. Meggondolatlanul belekeveredett Béldi Pál összeesküvésébe, s 1676-ban Fogarason bebörtönözték. Szabadulása után Kővár és Máramaros kapitánya lett. 1690-ben Bécsbe került, ahol közreműködött a Diploma Leopoldinum megalkotásában. Teleki Mihály, nagy politikai ellenfelének halála után, 1691-ben Erdély kancellárjává nevezték ki; 1691–1704 között volt ebben a funkcióban. Egy Hollandiában kiadott, Erdély szomorú sorsáról szóló könyve miatt Rabutin élete végéig bécsi fogságban tartotta. Rabságában alkotta élete főművét (Önéletírásom), amelyet gyermekeinek írt okulásul, magyar nyelven. Első felesége, Kun Ilona fiatalon elhunyt; második felesége Rhédey Júlia, aki templomoknak készített úrasztali terítőiről lett híres. * Forrás: Wikipédia
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Hatmillió polgár hiányzik
Hivatalos – miniszteri – közlés szerint jelenleg 4,3 millió dolgozó adófizető él Romániában, és 5,3 millió nyugdíjas, több évtizedes munkaviszonnyal maga mögött. A 2011-es népszámláláson ugyancsak 4,3 millió kiskorút számoltak össze, ez mindeddig 13,9 millió személy. Az idén nyáron véglegesített népszámlálási eredmény 20 millió fölött határozza meg Románia lakosságát. De akkor hol van hatmillió ember? A külföldön élők számát hárommillióra becsülik. Egy részük hazaküldi a keresetét, az államháztartás költségeihez azonban nem járulnak hozzá, bár az állami szolgáltatásokat igénybe veszik, például itthon maradt gyermekeik iskoláztatásával.
És még mindig marad hárommillió igazolatlan hiányzó, aki vélhetően itthon él, tanul, kezelteti magát, különféle szociális támogatásokat vesz igénybe és így tovább. Ellenszolgáltatás nélkül.
Jelenleg tehát úgy fest a helyzet, hogy az ország lakosságának egynegyede tartja el a másik három negyedet. Most tekintsünk el attól, hogy a nyugdíjasok aktív korukban befizették a maguk járulékait, és ilyen szempontból igazságtalanság eltartottaknak nevezni őket – azt a pénzt rég elköltötte az állam, abból kell gazdálkodnia, amit a mai viszonyok között be tud gyűjteni, és ez bizony édeskevés. Nem is csoda, hogy ilyen rosszul állunk, hogy nem javulnak, hanem romlanak az ország mutatói, a szegénység és a munkanélküliség nem csökken, útjaink és kórházaink állapota nem felzárkózásról, hanem egyre nagyobb lemaradásról árulkodik, a vállalkozók sehogy sem tudnak kilábalni a válságból, a mezőgazdaság folyamatosan visszaszorulóban (lám, Háromszék legjobb termőföldjére, a Szépmezőre is ipari parkot és fűrészüzemet létesítenek). Úgy tűnik, ebben az országban csak az óriáscégek és bizonyos állami alkalmazottak számára mennek jól a dolgok, mindenki más panaszkodik, és joggal.
A létbizonytalanság egyre nő, és ellenszere nem mutatkozik. Telik az idő, de nem történik semmi, a kétharmados többséggel kormányzó koalíció egyetlen gazdaságélénkítő intézkedést sem hozott, sőt, egyre újabb adókat és terheket talál és vet ki arra a rétegre, amely az egész országot viszi a hátán: az egyeduralkodóvá magánosított hőszolgáltatókat, a korrupt hivatalnokok és magas nyugdíjat élvező kommunista pribékek hadát és a hiányzó aktív korú milliókat is. Felelős, átgondolt lépések, igazi újjászervezés, a hiányzó pénzek és emberek valós okainak azonosítása és kiküszöbölése, a világosan látható egyenlőtlenségek felszámolása, a tisztességes, rendes, komoly állami gazdálkodás helyett ezt kapjuk: nem ott szorítanak és nem ott engednek a szíjon, ahol kell.
Mintha a még meglévő adófizetők teljes elriasztása lenne a cél: nem azzal biztatnak minket, hogy van életképes, jövőt ígérő terv, hanem azzal, hogy már tíz év múlva sem lesz nyugdíj.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Gábor Áron utolsó pihenője
Gábor Áron-szobrot készítettem az eresztevényi Benke-kúriához, érdemes megkérdezni Rancz Lajost, miért rendelte – mondotta minap Vetró András kézdivásárhelyi szobrász. A Gábor Áron-témában több síkon is érdekelt vagyok, Sylvester Lajos utolsó könyvének rám testálása okán a jövő évi Gábor Áron Emlékév – születésének 200. évfordulója – rendezvényeinek részesévé váltam magam is, természetes hát, hogy érdekelt: ki az, aki nem kis összeget áldoz szoborra, mit nem köztéren, de magánterületen kíván felállítani. És legfőképpen: miért?
Kököstől Eresztevényig
A kézdivásárhelyi Rancz Lajos arra a kérdésemre, hogy miért rendelte a Gábor Áron-szobrot, tőmondatban válaszol: mert megérdemli. Kevesen tudják, de Gábor Áron holtteste a Benke-kúriában volt elrejtve, az idősebb eresztevényiek legalábbis így mesélik – fűzi még hozzá. Gábor Áron hősi halálának körülményei közismertek, a kökösi csata történetét a tüzér őrnagy segédtisztje, Nagy Sándor későbbi hidvégi református lelkész mondotta el Orbán Balázsnak. Mikor az ágyúgolyó találatát követően Gábor Áron leesett lováról, halálát, „mely a hozzá határtalanul ragaszkodó tüzérekre mindenesetre lehangolólag hatott volna, tanácsosnak hitte eltitkolni”, azoknak pedig, akik Gábor Áron közvetlen közelében tartózkodtak, azt mondta, „csak könnyű sebet kapott, minek bekötözésével azonnal visszatér”. Gábor Áron nevében még kiadatta a támadási parancsot, és mint tudjuk, a kökösi csatában a háromszéki honvédők sikeresen visszaverték az oroszok túlerőben levő csapatait. „A kivívott fényes győzelemre Gábor Áron szellemének mindenesetre nagy befolyása volt, s így még halála után is áldáshozólag hatott a nevében kiadott vezényszó” – állapítja meg Orbán Balázs. Ellentmondásosak viszont Gábor Áron testének a Kököstől Eresztevényig tartó utolsó útjáról szóló adatok. A csata lezajlásáig holttestét „fehér koporsóban” – azaz gyalult deszkaládában – Uzonba szállították, ahol Tatrangi Sándor birtokán helyezték el: némely visszaemlékezők szerint eltemették, mások szerint a házban (vagy a csűrben) helyezték el. Innen indult a gyászmenet Bereck irányába, mikor Eresztevénynél – a kökösi csata előtti utolsó pihenőnél, hol, ugyancsak Orbán Balázs leírása szerint, Gábor Áron az oroszokkal való összecsapásra készülve „egy czinkanna bort töltetve, miután abból szokása ellenére ivott, átnyújtá segédtisztje Nagy Sándornak, mondván: »Igyék hadnagy úr, többet úgy sem iszunk, mert ma véres napunk lesz.«” – érte a csapatot a hír: Lüders tábornok két fronton, a kökösi és az aldobolyi hídnál is támadást indított. Hogy mindkét vonalon védekezésre készülhessen, Gál Sándor Sepsiszentgyörgyre húzódott vissza. „Ezalatt a tüzérség egy része, mely Eresztevényen állomásozott, az atyjukként szeretett vezért temette el a falu cintoromában, s éppen díszlövésekhez készült, midőn futár jött azon rendelettel, hogy siessenek Szentgyörgyhöz, mert az ellen a Szépmezőn nyomul előre. Ott hagyták a felkoszorúzott friss sírhantot, rohanva azon csata vészébe, melynek egyenetlen küzdelmeiben annyi székely hős vérzett el.” Nos, a történészek feltételezése, hogy míg Gábor Áron temetésére készültek tüzérei, testét a Benke-kúriában vagy annak jégvermében helyezték el. Helytálló tehát az idősebb eresztevényiek szóbeszéde, még ha kissé megszépítette is az elmúlt bő másfél évszázad az emlékezetet: az a kis falucska, mely nevének fennmaradása is jórészt Gábor Áronnak köszönhető, s melynek mindenkori lakói bármiféle történelmi szélverésben is gondozták és ápolták Gábor Áron sírját, megérdemli, hogy a székely ágyúhős utolsó pihenőjeként tartsa számon a magyarság. A gondozás és ápolás pedig a kényszerűségből gyorsan lezajlott temetés másnapján kezdődött, ugyanis „kóbor kozákok felfedezték Gábor Áron sírhantját, s lovaikkal egyenesre táncoltatták azt, így akarva vad dühökben bosszút állni annak hamvai felett, kit míg élt, féltek, s kinek jól ismert nevének hallatára remegtek” – írja Orbán Balázs, hozzátéve: „Eresztevényi Antal bajtársa azután újból felhantoltatta a drága hamvakat őrző sírt, s azt korláttal vette körül, s hogy oda a nagy halott emlékéhez méltó emlékkő nem helyeztethetett, azt a Bach-rendszer gyászvitézei – kik nem csak az élőket, hanem a halottakat is félték – akadályozták meg, kik még egy egyszerű fejfát sem tűrtek meg a dicsteljes napok emlékét védő sír felett.” Gábor Áron sírját hosszú időn át Eresztevényi Antal és testvére, László gondozta, állíttatott szerény kőkeresztet is, mely idővel megkopott és megdőlt, s miután a két testvér kiöregedett, a sírt teljesen felnőtte a gyom. „Az eresztevényi temetőben egy összehorpadt sírhalom felett a kegyelet eme zörgő virága buján tenyész. Akármelyik herbáriumnak díszére válnának a bogáncskórók azon ritka példányai, melyek ott gondtalanul nőnek tömötten olyan jó magasra, hogy ki se látszik tőlük a sír (...), melyre ez az egyszerű név van írva: »Gábor Áron«. Íme a kegyelet!” – írta egy cikkében a Nemere 1881. október 2-án. Méltó síremlék – a ma is álló obeliszk – végül hosszadalmas „sajtóháború” után, közadakozásból készült el, a máig sem teljesen befejezett emlékművet 1892. július 31-én avatták fel.
Ötcsillagos kúria
Gábor Áron sírhelyétől kőhajításnyira található a Benke-kúria. Most felújítva, ötcsillagos vendéglátóhellyé alakítva, udvarán egyelőre üresen áll egy szobortalapzat. A kúria hányatott sorsú, utolsó tulajdonosát, Benke Lászlót 1949-ben deportálták a Duna-deltába, a kollektivizálás Erdély-szerte zajló „rendje” szerint itt is a falu nagybirtokosának lakását nézték ki a helyi termelőszövetkezet székhelyének. Laktak benne mezőgazdasági idénymunkások is, aztán az 1989-es rendszerváltást követően magántulajdonba került, használták a kúriát sokféle célra, többek között gombatenyészet is működött benne – csodálatos módon némely elemei átvészeltek minden sorscsapást. A 2005-ben kiadott Kúriák földje kötetben még Hlavathy Izabella leírhatta, hogy az épületnek „külön érdekessége a portikusz belső falát és mennyezetét díszítő, bambusznád keretbe foglalt növényi és madár ornamentikájú tájképfestés, mely ma még töredékesen ugyan, de látható.” Kiemelte az országútról nem látható, a kúria déli oldalán levő főbejárat timpanonos tornácát is, „melynek feljáróját impozáns faragott kőlépcső képezi”. A Goldim Kft. 2007-ben vásárolta meg az akkorra már meglehetősen rossz állapotba került kúriát. Az ötletgazda Tóth Katalin Mária, a cég vezérigazgatója és a munkálatok minőségi kivitelezéséért felelős Tóth László irányításával az épület felújításán folyamatosan dolgoztak egészen tavalyig – bizony, nagyobb befektetésnek bizonyult, mint új házat felépíteni. Kicsiny részét a munkálatoknak uniós pályázatból finanszírozták, falusi turizmus témakörben, ezt hirdeti a kúria bejáratához kihelyezett, a környezetbe nem igazán illő tábla. A melléképületet is átalakították, a kommunizmus alatt gabonaraktárnak használt, szerkezetileg viszonylag jó állapotban megmaradt épületet kiegészítették egy spa-résszel, medence, pezsgőfürdő várja a szállóvendégeket. A főépületben lakosztályok, vendéglő, és a kínálatot – mert teljes csomaggal készülnek a vendégfogadásra – később lovarda is kiegészíti. Mindez ötcsillagos kivitelben, de a kúria jellegzetességét visszaadva. Bevallom, ilyen sokcsillagos szállodakultúrával hadilábon állok, de amit a két épületben láttam, amikor tulajdonosa – méltán büszkén a megmutathatóra – körbevezetett, meggyőzött arról, hogy a környék legelegánsabb vendégfogadó központját alakították ki a Benke-kúriában. És külön elnyerte tetszésemet, hogy az összes díszítőelemet helyi képzőművészek alkotásaiból válogatta össze Tóth Katalin Mária (egyébként az ő munkáját, ízlését teljes mértékben dicséri az egész, egységes stílust megelevenítő belső berendezés is): a falakon Vetró-plakettek, Kosztándi Jenő festményei, Nagy Lajos fényképei. A különféle megbeszélésekre, kisebb rendezvényekre alkalmas helyiségeknek is helyi vonzódású neveket adott, van a kúriában Laborfalvi Róza-, Gábor Áron- és Eresztevény-konferenciaterem, a bejáratnál egy asztalon a Székelyföldi legendárium az Eresztevény legendáját és Gábor Áron halálát leíró oldalaknál kinyitva. És a kúria családi vonatkozását is felhasználták, az emeletre vezető lépcsősort a Benke-családtól kapott fényképek reprodukciója ékesíti, több helyütt a Benke család címere is látható. Rancz Lajos hosszú út végén került a Benke-kúriához. Eredetileg matematikatanár végzettségű, tanított is három esztendőt, aztán úgy döntött: a nemzet napszámosának barna kenyerét fehérebbre cseréli. A kereskedelem az, amivel talán gyorsabban pénzt lehet szerezni, bár gyorsan el is lehet veszíteni – ő nem bukott bele üzleteibe, hanem folyamatosan gyarapodott. A Goldim Kft.-nek kávé- és energiaital-forgalmazás a főbb tevékenysége, de Rancz Lajos tudja (a valószínűségszámítási matematikai módszerek is ezt igazolják, jegyzi meg mosolyogva), hosszú távon a vendégforgalom lesz a jövedelmező – az ötcsillagos Benke-kúria a cégnek épp ilyen jellegű befektetése. Stratégiailag, földrajzi és történelmi vonatkozásban is nagyon jó helyen, Háromszék közepén található a Benke-kúria, ide az Óriáspince-tető, Besenyő, Réty is közel esik, nagyobb túráknál Erdélyt bejáró központnak szintúgy megfelel. A Benke-kúria minden különösebb hírverés nélkül már megnyitotta kapuit, több rendezvénynek helyet adott eddig, az igazi reklámozással azonban még kivárnak, míg minden elkészül – mondja Rancz Lajos.
És a szoboravatáshoz is minden adott már, az elkészült Gábor Áron-mellszobor, Vetró András alkotása már csak arra vár, felkerüljön az udvar díszhelyén álló talapzatra. Az avatás időpontját még nem tűzték ki, a közeljövőben sort kerítenek rá. „Szeretnénk a tiszteletet mi is megadni Gábor Áronnak. Mert megérdemli” – jegyzi meg Rancz Lajos. Csak ennyi, amit mentségére, mentségükre felhoz.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy épület „színeváltozásai”
Valamikor Sepsiszentgyörgy ékességének szánták, aztán a megyeszékhely valóságos szégyene lett az egykori Szakszervezetek Művelődési Háza. Palota – mondták építtetői –, de nem éppen sikeredett városépítészeti relikviának, s a „tájjellegét” is csak a kopjafákat félszegen utánzó oszlopai próbálták némiképpen, nem sok sikerrel, szuggerálni. Főleg a födémmel volt baj, mert a hatalmas lapos tető csak arra volt jó, hogy lassan a használhatatlanságig áztassa–romlassza a tekintélyes méretű építményt.
Az aspektuson lehetett volna segíteni idejekorán, még a meglehetősen roskatag alapozást is meg lehetett volna erősíteni, mert a „palota” egyik fő baja éppen az, hogy töltelék-talajra építették a sebtében ledózerolt egykori polgárházak helyére. Így is lehetett volna, ha az épületnek lett volna igazi gazdája. De nem volt, s hiába nevezték „szakszervezetinek”, mert a dicső kommunista szindikátusnak az égadta világon semmi köze nem volt sem az építéséhez, sem a fenntartásához, hanem egyedül a tönkretételéhez. A „nagy változások” idején önkinevezett birtoklói valóságos bitorlóinak bizonyultak, ügyesen bérbe adogatták különböző, fölötte gyanús vállalkozásoknak, lassan, de biztosan száműztek belőle mindent, ami emlékeztetett a kultúrára, s addig gazdáskodtak háborítatlanul, amíg csaknem minden mozdíthatót elkótyavetyéltek belőle.
Az épület nagy romlását az egész tér pusztulása követte volna, ha nem telepítik oda a szentgyörgyiként teljesen ismeretlen Mihály vajda lovas szobrát, a kolozsvári Mátyás-szobor dilettáns reprízét. Ettől nemzeti üggyé vált a zsebtér dolga, s állandó cókolására többet kellett elköltenie a városnak, mint az iskolákra és a kórházakra együttvéve. Az épületre nem költhetett, mert azt besorolták a román állam magánvagyonába. S csak azért nem kótyavetyélték el valami jöttment vállalkozónak, mert nem kellett senkinek.
A sorsa egy kicsit hasonlít a Bodok szállóéhoz, a szépmezői farméhoz, a kézdivásárhelyi csavargyáréhoz, az uzoni szeszgyáréhoz, de még az említettekénél is nagyobb szélhámia. Szorítunk és szurkolunk tehát a szentgyörgyi polgármesteri hivatalnak, hogy sikerüljön végre megszerezni a tulajdonjogot, s akkor még reprezentatív épületet, igazi művelődési hajlékot is lehet teremteni a romhalmazból.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Több volt, mint ünneprontás
Hetven évvel ezelőtt apánkat vártuk haza, akkor menekült bajtársaival az oroszok elől Úz völgye poklából. Meg sem álltak a Stájer-Alpokig. Hetven éve annak, 1944. augusztus 26-át írtak. A fia csak most, az évforduló napján ismerhette meg a völgyet, amelyről ő annyit mesélt.
Magasztos hangulatú, megható ünnepségen vettünk részt. Keresztfák és kopják, emlékező embersereg, sok-sok fiatal (akik fél évszázad múlva is tudnak majd beszélni, emlékezni a hős, Úz-mezőn nyugvó elődökre, az érettük elhangzott szentmiseáldozatra, protestáns prédikációkra). Színes virágok özöne, éneklő, muzsikáló emberek százai, hagyományőrző huszárok, vitézi rendek álltak méltóságos csendben, és sokan, akik a csonka országból érkeztek nagy kerülővel, s nem ijedtek meg Dormány felől a hegynek tartó göröngyös úttól, a kilométerek százaitól. Az áldott Nap melege, a ránk boruló kék égbolt, Úz évszázados fenyvesei, minden-minden emlékezésünket akarta szebbé-jobbá tenni: 1914 és 1944 eseményeinek bensőséges megidézését. S lám, mégis, a legemberibb érzések szülte szabadtéri áldott-szelíd emlékezés idejére is rosszakaratú emberek egy bántóan kegyetlen ünneprontó eseményről gondoskodtak. Ott, ahol fiak, unokák és dédunokák gyűltek össze, kezet szorítottak öreg veteránokkal, gondoskodott az elvetemült emberi rosszaság arról, hogy durva tettel belegázoljon ünnepi hangulatunkba. Ahol valamikor az ezeréves országunk határa húzódott, ahol a Nemerék lába alól a Veresvíz pataka hangos csobbanással ömlik az Úzba, éppen a mi ünnepnapunkon adtak parancsot arra, hogy tüntessék el azt a kis épületet, amely minden okiratban az Úz-völgyi határvám nevet viselte! Hadd lássa az Úz mezeje felé özönlő vendégsereg – gondolták –, hogy ezt a fajta múltat mindenképp szeretnék semmissé tenni. Nem a dormányi békés románok, csángók, hanem bizonyára azok rendelték el a maradék emlékjel eltüntetését, akik nem tudják, hogy az együtt élő nációk uszítása zsákutcába vezető cselekedet. Nem tragédia, ne vegye el kedvünket – mondták a hazafelé tartók –, balga ünneprontás, vigasztalták magukat azok, akik látták a vörös lángtengerben égő vámház tetőzetét, a sárga útgyalu-eltüntette falakat. Több ez, mint a mi magasztos Úz-völgyi emlékünnepünk szépséghibája. Több, mert most is állandóan változtatják-vándoroltatják a bákóiak a negyvenhat évvel ezelőtt elhelyezett megyehatártáblákat, s az erről szóló vita a világhálón is helyet kapott. Értésére jutott a világnak a csíkszentmártoniak véleménye, hogy a történelmi határok ott vannak, ahol véget ér egy térség lakóinak tulajdonjoga, és folytatódik a szomszéd erdejével, kaszálójával! Így veszítettek ezernyi hektár erdőt és legelőt a gelencei és az ozsdolai birtokosok, így került a szomszédos megyébe Szépmező község, Gyimesbükk, s nem a régi helyére a határvonal a Gyilkos-tón alóli Magyarbékásnál. Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Savanyú nemzeti ködben
Figyelem, ahogy emésztik a pirroszi győzelmet, a tét nélküli elnökválasztást a romániai magyarok, főként azok, akik győztesnek tekintik magukat.
Ahhoz a kutyához hasonlítom a tisztviselőkből, önjelölt politikusokból, minden karizma nélküli valakikből valakikké ványadt politikusokat, amely kutya kergeti a saját farkát, eszeveszetten forog önmaga körül, és vakog, amikor azt véli, hogy elérte azt. Nehéz lélegzetvételek, légszomj-állapotok után fogalmazódnak bennem a kérdések, a válaszok; holott teljes világosságban láttam kezdettől, negyedszázada az egész menetet – igen, ez volt a nagy menetelés, nem a tavaly októberi. Akkor megcsillant bennem is, bennünk is, épít szándékú magyarokban is az összefogás lehetősége.
Ez az eleve elátkozott mostani kampány maga volt a tagadás. A tavalyi nagy meneteléskor maga a nagy ellenség, a román pártrendszer is észrevette a lehetőségünket, és komolyan foglalkozott azzal; ellenünkre természetesen. (Nem felejtem azt a behemót „tűzoltóautót”, mely ott kushadt Sepsiszentgyörgy határában, Szépmezőn, a menetelés egyik gócában, és lehetetlenné tette a zsebtelefonos és mindenfajta kapcsolattartást.) A mostani, lecsurgott magyar kampány megtagadta még a lehetőségét is az autonómiának. Ahogyan az elhangzott Sepsiszentgyörgy városi tanácsában nyáron egy román képviselő szájából: az autonómia csak kampányfogás.
A boldog kérdőzők láttán szép csöndesen föltűnik előttem Arisztotelész (i. e. 384 – 322) görög filozófus-tudós arca és megállapítása. „Ha a görögök egyezségre, összefogásra tudtak volna jutni, ers, nagy birodalmuk lehetett volna.” Spárta, Atthén és a többi városállamocska mind a maga javát kereste, pedig nem voltak ostobák. Leonidász vezér szavai ott vannak kőbe vésve a thermopülai csata (i. e. 480) emlékművén: „Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”.
Mi ezt nem mondhatjuk el. Nem azt végezzük – ezt többek között én mondom, az Erdélyi Magyar Néppárt egyik képviselője –, amit nemzetünk, nemzetrészünk és szülőföldünk, a Székelyföld megkövetel ma is, immár 94 éve. Elmarasztaló képet rögtönöztem karrierista, megélhetési politikusokról. És az igaz képet. Volt, van áldozatos, önzetlen politikusa a romániai magyarságnak, Tőkés László. Elemi erejű gyűlölet övezi bizonyos körökben itthon, éppen azért, amilyen volt, és amit cselekszik ma is a magyar nemzet javára. És itt, vele egy napon említem azt a megfogalmazást, mely szerint egy kapus alkalmazása is attól függ nálunk, tagja-e a nagy győztes pártnak kelme.
Amit cselekedtem 22 és fél esztendő alatt (1988–2010) íróként Magyarországon, publicisztikában, versben meg prózában, mind az egység, a nemzeti összefogás jegyében történt, kéttucatnyi lapban, folyóiratban – amíg tehettem. Több ezer írás. Aztán jött a parancsolat violaszín pecsét alatt: kitörölni a magyar sajtóból! Erre mondhatja azt is akárki, hogy így talán könnyű volt onnan disszidálni haza, Romániába. Na ne higgye... És a pecsét jött velem, érzem, tudom.
Idézek Márai Sándor 1943–44-es naplójából. „Mennyit adtak az írók ennek az országnak, s mennyire megveti, lenézi ez az ország íróit! Hódol nekik, igen, mert tudja, hogy nemzeti hiúságának írókra is van szüksége, mint a parvenünek lakásában képekre és nippekre. De egy földművelésügyi miniszteri tanácsos – aki, mellesleg, az én adómból él pereputtyostul – mindenütt az országban többet számít, mint akármelyik él vagy halott író, akinek köszönheti ez a nemzet, hogy van és magyar. (...) Nem: ha francia vagy angol. Nem: ha cseh, román vagy szerb lennék, egy nemzet szeretete segítene munkámban. Így inkább egy nemzet szándéka és akarata ellenére kell elvégeznem azt.”
Düheim és bizonyítékaim, meggyőző munkám, tekintélyem és tehetségem mind az összefogás érdekében állt szolgálatomba. Ma is. Ám milyen egységre gondolok infantilis, gyermeteg kárörvendezők világában? Nem magamat szánom, hanem azokat, akik emitt is kiebrudalnak és hasonló megfontolásokból, mint 1983-ban, pártparancsra, 1997-ben Budapesten egy törpe kisebbség akaratából. Magam is látom amott, emitt látványos pusztulásom, és bizony nem gyönyörködöm abban. Ahogy vigyorítva mentek halálba kollégáim, barátaim etillel, egyébbel.
Rettenetes, fájdalmas tapasztalnom naponta, hogy nem képesek a pitik felmérni, mennyire időleges mostani uralgásuk; felmérni azt, hogy a maguk nemzedéke az utolsó ebben a tülekedésben! Mert nincs tovább, nem lészen tovább! Felmérni, hogy egység, összefogás nélkül nincs sem anyanyelv, sem szülőföld, sem megképzelt nemzeti jövend.
Annyira sem volt képes a romániai magyarság, hogy visszaszerezze iskoláit, egyetemeit az Európai Unió petyhüdt, lyukas ernyője alatt. De 25 év alatt aztán különösen nem. Arisztotelész, Márai után székely népdalból idézek, stílszerűen:
„Irigyeim sokan vannak. Mint a kutyák, úgy ugatnak...” Hát tegyék!
Én végzem a hivatásom, hivatalnokok ellenére. Lármafákat rakok és gyújtok ebben az országos, savanyú nemzeti ködben, hogy hátha látva látják végre önmagukat enyéim és ellenfeleim.
Czegő Zoltán
A szerző sepsiszentgyörgyi költő, író, újságíró
Krónika (Kolozsvár)

Jövőkép az aknafedő mögül
Az RMDSZ legutóbbi SZKT-ülésén mondott beszéde nyomán indult DIICOT-vizsgálatot egyfajta felhívásnak tartja, és a román nemzetállam építési folyamata részének tekinti. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a szövetség városi szervezetének elnöke ugyanakkor a romániai magyar erők egyesítését sürgeti.
– Miért kell feltétlenül újrafogalmazni egy sikeres, hatalmas tömegeket megmozgató városünnepet?
– Mert még a régi szervezőcsapat számára is egyértelművé vált, hogy változásra van szükség. 2009 után új köntöst adtunk a Szent György Napoknak, azóta évről-évre képesek voltunk gazdagítani a kínálatot. A pozitív trend azonban 2014-re megtört, s ezért elsősorban én vagyok a felelős, hiszen szervező legyen a talpán, aki évről évre eleget tud tenni annak az elvárásnak, hogy mind kevesebb pénzből egyre színvonalasabb produkciókat prezentáljon. A kínálat mennyiségi oldala került előtérbe, ezért most a megreformálás mellett döntöttünk. Ennek természetesen ára van, amikor például eldöntöttük, hogy a továbbiakban nem adunk helyet a bóvlivásárnak, tisztában voltunk, hogy jelentős bevételtől esünk el, és azt a költségvetésből kell pótolnunk. Ugyanakkor bízom benne, hogy nem vezet az érdeklődés csökkenéséhez a programok számának visszafogása, ha a kevesebb program minőségibb lesz. Ami jó volt eddig, szeretnénk megőrizni, a többit pedig kidobni a kosárból. Áttekinthetőbb, letisztultabb Szent György Napokat tervezünk. És nem utolsósorban eleget tenni a városlakók részéről tavaly megfogalmazódott igénynek, miszerint legyen a rendezvény kisebb léptékű, és inkább a helyi embereket szólítsa meg: azaz inkább városünnep, mintsem fesztivál jellegű.
– Elbírja a város költségvetése a megnövekedett terhet? Hiányzik majd valamelyik kalapból az a százezer lej?
– Nem, efelől senkinek sem kell aggódnia. A 2014-es év végén 4,2 millió lej maradt a város számláján, az említett tétel ennek az összegnek a 2,4 százaléka, ilyen körülmények között pedig a városnapok talán megérdemel egy kis „bónuszt.” Emiatt egyetlen méter járda aszfaltozása sem marad el. Egy utca átlagos javítási munkálatai 150-200 ezer lejbe kerülnek, ehhez érdemes viszonyítani azt a 100 ezer lejt.
– Mitől lett ennyire eredményes az elmúlt év – részben RMDSZ-kormányrészvétel mellett, de a korábbinál mégis jóval erősebb politikai ellenszélben?
– Több összetevője is van a dolognak. A város bevételei 2008 óta több mint 50 százalékkal nőttek, elsősorban a személyijövedelemadó-tétel növekedésének köszönhetően. Mindez azt üzeni, hogy több embernek van munkahelye, és/vagy jobban keresnek. A tavalyi spórlás a polgárok és az önkormányzat érdeme, mert kormánypénzből nem lehet takarékoskodni, az abból megmaradt összeget vissza kell utalni. Szentgyörgy gazdasági szempontból a saját lábán áll. Az idéntől bevezetett új központi költségvetés-elosztási rendszernek ugyan vesztese a város, de ez is igazolja majd, hogy nem szorulunk különösebb segítségre. Az új rendszer ugyanis a szolidaritás elvére épül, már a megnevezés sem költségvetés-kiegészítésről szól, hanem költségvetés-kiegyenlítésről. Bizonyos értelemben a korábban jól gazdálkodó települések veszítenek, én azonban el tudom fogadni ezt a pozitív diszkriminációt, mert ez is azt erősíti, hogy meg tudunk állni a lábunkon.
– Ilyen körülmények között milyen pénzügyi évre számít?
– Növekvő bevételekre, talán minden korábbinál jobb eredményekre, annak ellenére, hogy adót csökkentettünk. Akkora volumenűek ugyanis a városban zajló közberuházások, hogy ez nem történhet másként. A megyei kórház felújítása 10 millió eurós nagyságrendű projekt, a hulladéktelep bezárása, a nagy vizes projekt, a szépmezői ipari park csupa olyan munkálat, amelyeket saját forrásokkal kiegészített európai pénzből kell idén befejeznünk. Ha hagynak dolgozni, idén legalább 40 millió euró értékű munkálatok végére teszünk pontot – ha mindez megvalósul, akkora lesz a fejlődés, mint az elmúlt hat évben összesen.
– A közberuházásokra építő növekedés stratégiáját azért többnyire csalókának tartják, tekintve, hogy véges munkálatokról van szó.
– Így lenne, ha ezek a közberuházások kizárólag az infrastruktúráról szólnának, de esetünkben jelentős mértékben a szolgáltató szféráról is beszélhetünk, aminek messzire gyűrűző haszna lehet. A kórház megújulása például sokkal inkább a jövőről szól, mintsem a jelenről. Az ipari park munkahelyteremtést, bevételeket, a napelemes park a város közvilágításának, az önkormányzati cégek energiaellátásának olcsóbbá tételét ígéri. Az ipari park benépesítésével kapcsolatban nem az a célkitűzésünk, hogy egyetlen nagy cég telepedjen meg, hozzon létre ezer munkahelyet, aztán ha majd odébbáll, egyik pillanatról a másikra lesz ezer munkanélkülink. Inkább 8-10 kisebb, 50-100 munkahelyet létrehozó cégre számítunk, mert egy ilyen léptékű távozó helyére könnyebben tudunk hasonlót hozni. Megkerestek például Törökországból egy logisztikai park létesítése ügyében, de nem tudtunk üzletet kötni, mivel nekik minimum 100 hektáros területre van szükségük, míg Szépmezőn csak 16 hektárral rendelkezünk további 19 hektáros bővítési lehetőséggel. Ha sikerült volna visszaszerezni a lőteret a város számára, talán még ez a befektetés is megvalósulhatott volna.
– Az idei eredményességet attól tette függővé, hogy „hagyják dolgozni.” Kik, hogyan és miért?
– Nyilván a „rendszer”. A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, a DIICOT velem kapcsolatos vizsgálódásaiból is azt érzem elsősorban, hogy igyekeznek lefoglalni az időmet és energiámat, de pszichés nyomás alá is helyeznek, abból a meggondolásból, hogy ha az embert az foglalkoztatja, vajon mikor hívják be, kevésbé képes a munkájára koncentrálni.
– De miért és kinek állhat az érdekében, hogy egy polgármester ne dolgozzon teljes fordulatszámon?
– Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint ’89 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat a magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én célkeresztben.
– Úgy érzi kiemeltebb „figyelmet” kap, mint mondjuk Csíkszereda polgármestere?
– Mindenképpen, pedig nem tartom magam Ráduly Róbertnél sem okosabbnak, sem ravaszabbnak vagy radikálisabbnak. De megyei léptékben tekintve is nagyobbnak érzem a Háromszékre nehezedő nyomást. A rendszer működtetői valószínűleg úgy okoskodnak, hogy a peremvidéktől befelé kezdik gyengíteni Székelyföldet. Csíkszeredában például sokkal több köztéri székely zászlót látni, még sincs annyi bírósági eljárás. Nyilván nem a hargitai prefektus lazaságán vagy empátiáján múlik, mindössze arról van szó, hogy más utasítást kap Bukarestből, mint a háromszéki. A hatalom érzékeli, hogy mi sem szorítkozunk az aszfaltozásra, hanem sajátos nemzetpolitikát képviselünk, amely Háromszék magyar jellegét szeretné megőrizni.
– Többéves politikai-közéleti szereplés után bizonyára képes érzékelni a széljárások változását. Mit tapasztal mostanában egykori bukaresti kollégái vagy tárgyalópartnerei körében?
– A DIICOT-os történet kirobbanása óta érzékelhető egyfajta változás, megpróbálják elérni, hogy ne legyek szalonképes tárgyalópartner. Az eljárás ténye – bár az sem egyértelmű, hogy indítottak-e bármilyen eljárást – azonban hatalmas nyilvánosságot kapott, ami nyilván hatott arra, aki nincs tisztában a helyzettel, és alkalmat adott sokféle belemagyarázásra. Szerintem amúgy a DIICOT lépése egyfajta felhívás táncra más intézmények felé is: itt van ez a gyerek, figyeljetek rá ti is. De ami igazán veszélyes szerintem ebben az ügyben, az a tény, hogy a békés és kizárólag demokratikus eszközökkel küzdő erdélyi magyarságra megpróbálnak jelzőket aggatni, és ez számunkra elfogadhatatlan.
– Hogyan viszonyul ahhoz a híreszteléshez, hogy a következő kongresszuson elindul az RMDSZ elnöki tisztségéért. Nem utolsó sorban egy hasonló pozíció által nyújtott fokozott védelem érdekében…
– Nem leszek Kelemen Hunor kihívója.
– Meg sem fordult a fejében?
– Nem, őszintén meg is lepődtem, amikor először kérdezték ezt tőlem. Egyrészt mert nem tartom magam eléggé felkészültnek egy RMDSZ-hez hasonló bonyolultságú szervezet irányítására, másrészt szeretem a munkám, és hatalmas felelősségnek érzem, hogy egy frontvárost igazgathatok. Ugyanakkor én elsősorban a székelyföldi régióra koncentrálok. Kelemen Hunorral roppant korrekt a kapcsolatom, támogatom őt, egyetlen százaléknyi okot vagy esélyt sem látok, hogy elinduljak ellene.
– Mégis egyik konfrontációs felületként emlegetik azt az RMDSZ-en belüli vitát, amely egy székelyföldi RMDSZ-szervezet létrehozása körül folyik. Ez sem erodálhatja a viszonyukat?
– Erodálásról szó sincs, ám ez nem azt jelenti, hogy feltételek nélkül támogatom Kelemen Hunort. Ő pontosan ismeri az RMDSZ modernizációjával kapcsolatos nézeteimet, nekem meg fontos, hogy tudjam: érti azokat, és bizonyos, általa is hasznosnak tartott és kivitelezhető, elsősorban Székelyfölddel kapcsolatos elemeket beilleszt a szervezet működésébe és ideológiájába. Egyértelmű, hogy meg kell erősíteni a székelyföldi RMDSZ-t, de ezt eddig sem Kelemen Hunor vagy a szórványlobbi akadályozta elsősorban. Már most is sokkal nagyobb autonómiája lehetne a székelyföldi RMDSZ-nek, ha mi, székelyföldiek gyakrabban találkoznánk, jobban összehangolnánk a tevékenységünket. A gond az, hogy nagyon sokan önkormányzatokban dolgozunk, s ahogy mondani szoktuk, sokszor az aknafedőktől nem látjuk a jövőt. Azaz annyi a sok apró, megoldásra váró feladat, hogy képtelenek vagyunk ezektől jövőt vizionálni. Akkor történnek majd a nagy dolgok, amikor megfelelő számú ember él itt, aki képes minőségi szinten beleszólni a közéletbe. Aki ma az alapszabályban látja az előrelépés akadályát, kifogásokat keres.
– Azon kevés RMDSZ-vezetők egyike, aki „beszédes” viszonyban van a romániai magyar ellenzék képviselőivel is. Növeli az a népszerűségét és támogatottságát, vagy épp ellenkezőleg?
– Az RMDSZ, de a hazai magyarság jövője szempontjából is roppant fontos lenne összefogni. De ne azért fogjunk össze az MPP-vel vagy a néppárttal, mert akkor kényelmesen bejutunk a parlamentbe, és ne is a kényszer vigyen rá, hanem az őszinte együttműködési szándék. Nincs most sem idő, sem lehetőség az egymással folytatott vitákra, a magyar közösség helyzete, a román közösség viszonyulása nem engedélyezi, hogy ilyesmire forgácsoljuk szét az energiáinkat. Mert mindaddig, míg ellenfélként tekintünk egymásra és egymással vagyunk elfoglalva, gyengítjük a közösséget. Roppant fontos, hogy az RMDSZ-nek mielőbb legyen világos kormányprogramja, közpolitikái, amelyek az ellenzékben való politizálás elveit is megszabják. Az utóbbi időben ezekkel foglalkoztunk a szükségesnél jóval kevesebbet, mert lássuk be, kormányon sem a saját programunk szerint dolgoztunk, hanem mások kormányprogramja alapján. Sok korrekcióra van szükség, de nem személyi vagy szervezeti ügyekben – egyszerűen mindenkinek jóval többet kellene dolgozni.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Iskolából közösségi házat Bethlenszentmiklóson
A művelődési ház szerepét betöltő központot alakítanak ki a helybeliek a Fehér megyei Bethlenszentmiklóson. Közösségi összefogással kezdték felújítani a helyi unitárius egyház egykori iskolájának épületét.
A restaurálás megkezdésére csak azután kerülhetett sor, hogy Roy Chowdhury Gergely, a zabolai Mikes család leszármazottja anyagi támogatást nyújtott az iskolaépület felújítását célzó munkálatok egy részének lebonyolítására. A helyi közösség ezt a munkát szeretné folytatni. A Fehér megyei településen végzett felméréseket és a felújítási munkálatok megkezdését követően kiderült, hogy a tetőszerkezetet le kell cserélni. Ehhez azonban újabb támogatásra lenne szükség. Bethlenszentmiklós Szépmező község egyetlen olyan magyarlakta települése, ahol az állami óvodában és iskolában még magyar nyelvű oktatás zajlik.
Szabadság (Kolozsvár)

Közösségi házért a Fehér megyei Bethlenszentmiklóson
Közösségi házat üzemeltetne a Fehér megyei Bethlenszentmiklóson élő magyarság. Az unitárius egyház egykori iskolájának épületét a helybeliek összefogásával kezdték felújítani, a tatarozás Roy Chowdhury Gergely, a zabolai Mikes család leszármazottjának anyagi támogatásával kezdődött.
A tatarozás megkezdését követően kiderült, hogy új tetőszerkezetre van szükség, a munka folytatására az ott élők adományokat gyűjtenek.
Bethlenszentmiklós Szépmező község egyetlen magyarlakta települése, ahol az állami óvodában és iskolában még magyar nyelvű oktatás zajlik. A helyi magyar közösség azonban jelenleg nem rendelkezik olyan művelődési házzal, ahol identitásának megerősítését, a helyi hagyományok és kultúra megőrzését elősegítő programokat bonyolíthat le. Az egykori unitárius iskola épülete megfelelne e célra, de igen rossz állapotban van: 1930-ban épült, és évtizedekig romosan hevert.
A cél egy olyan közösségi és művelődési ház létrehozása, amely programjai révén megszólítja a település minden korcsoportját és rétegét. A bethlenszentmiklósi magyar közösség a tél beállta előtt befejezné az ingatlan külső tatarozását célzó munkálatokat, amennyiben támogatókra találna. Az adakozók a GRINS Egyesület bankszámlájára utalhatják támogatásukat:
RO98CRCOX270522000223339 (Banca Cooperativă ALFA Târnăveni, Cetatea de Baltă).
Erdély.ma

Jótékonysági akcióban a MERT
Nem értek véget a jótékonysági akciók karácsonnyal, a segítség mindig jól fog – ezen elv alapján indult útra az ünnepek alatt a háromszéki Magyar Polgári Párt mellett működő ifjúsági szervezet, a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Miként azt Nagy Gábor szóvivő elmondta, hároméves fennállásuk óta idén első alkalommal kezdtek jótékonysági akcióba, amelynek célja elsősorban a segítségre szoruló sokgyerekes családok támogatása alapélelmiszerekkel, édességgel, gyümölcsökkel és játékokkal. Elsőként a gidófalvi Nagy családot keresték fel, ahol az apa alkalmi munkából tartja el a négygyerekes családot. A legnagyobb gyerek 11 éves a legkisebb pedig szívelégtelenségben, epilepsziában és egy ritka csontbetegségben szenved. Ő további segítségre szorulna gyógyítása érdekében. Meglátogatták a sepsiszentgyörgyi Bodor családot is, ahol három generáció tagjai laknak egy házban, összesen tizenhatan. Az apa az erdőn dolgozik, az anya a csokigyárban, elképzelhető, hogy a szükség a legnagyobb úr házukban. Semmivel sem jobb a szociális helyzete a Szépmezőn lakó Menyhárt családnak sem. Az apa nem él, s a család tizennégy tagú. Az eltartás-élelmezés mindennapi gondja az anyára és a legnagyobb gyerekre hárul. Meglehetősen ritka, amikor fiatalok kezdenek önkéntesen ilyen jellegű munkába, tevékenységük példamutató mások számára is. A MERT fiataljai folytatni akarják akcióikat, ígéretük szerint még visszatérnek az említett családokhoz. – Örvendünk, hogy egy kis örömet tudtunk szerezni a meglátogatott családoknak, mosolyt tudtunk deríteni a kicsinyek arcára – mondta Nagy Gábor, akinek az egyesületi tagok voltak önzetlen segítői, és köszönetét fejezte ki akciójuk támogatóinak, a D-Toys Kft. képviselőjének, Füstös Enikőnek és a Diószegi cégnek.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elfelejtett Szépmező (Kampányban az EMNP)
A szépmezői ingatlanok és a teljes környék siralmas állapotára, az ott lakók szinte kilátástalan helyzetére hívta fel a figyelmet a helyszínen pénteken Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje. A helyszín a hetedik úgynevezett forró pont, amely a párt szerint újabb példája az önkormányzat rossz gazdálkodásának.
„Harminc évvel ezelőtt egy működő, élhető település volt Szépmező, egykor még tábla is jelezte, hogy hol járunk, és noha Sepsiszentgyörgy önkormányzata nagyjából tíz évvel ezelőtt megvásárolta az egész telepet, akkor megmentve az itt lakókat a kilakoltatástól, a város mégsem bizonyult jó gazdának. Ma a rombolás, a reménytelenség, az emberek kilátástalansága, a jövőtől való félelmük uralja a környéket” – ismertette Bálint József a fedett buszmegállóban. A jelölt szerint a város egykor használható állapotban vette át egyebek mellett a farmot, amelynek helyén most már csak romhalmaz áll, miután egy rossz bérleti szerződést kötöttek, majd peres úton nehezen visszaszerezték. A felelősöket viszont senki nem kereste, komoly értékek semmisültek meg, tűntek el, és egyben a munkalehetőségek is megszűntek az itt lakók számára. Bálint József felsorolta, négy évvel ezelőtt az akkori kampányban egyebek mellett nehézforgalmi terelőút, repülőtér építéséről volt szó, illetve egy olyan ipari park létrehozásáról, mely legkevesebb kétezer embernek biztosított volna munkahelyet különböző szakmákban. Az említett ígéretek újból előkerültek – kevésbé a reptér, mivel most a vidombáki támogatásáról esik szó –, miközben nyomorteleppé vált a lakótelep, járhatatlan utakkal, elherdált vagyonnal és egy frissen felhúzott épülettel, amit egyesek ipari parknak neveznek – részletezte Bálint József. A néppárti politikus úgy vélekedett, az ingatlan, amelynek rendeltetése sem egészen világos, egyelőre csak tetemes költséget jelent a városnak, az egész létesítménynek állítólag van egy felelőse, igazgatója, viszont iparnak még nyoma sincs. A polgármesterjelölt szerint az ott élők elfogadható életkörülményekre számítottak, éppen ezért sürgősen tenni kellene valamit, hogy legalább javuljon kissé az életterük, mivel ingatlanjaik is a város tulajdonát képezik. Csákány László, a néppárt tanácsosjelöltje szerint elfogadhatatlan, hogy Háromszék legjobb termőterületei szomszédságában mára egyetlen élelmiszer-feldolgozó, élelmiszeripari egység sem létezik, a mezőgazdasági tevékenység is visszaesett, pedig Szépmező megmentésével Sepsiszentgyörgy önellátóvá válhatott volna.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyermekek a szórványból
Tábornyitó szentmisével kezdtek hétfőn, kedden métával, rákfocival folytatódott a program, szerdán Sepsiszentgyörgy történelmi nevezetességeit látogatták meg, délután a sugásfürdői kalandparkban próbálták ki a mászókákat, tegnap csapatjátékokban jeleskedtek a Máltai Szeretetszolgálat és a Sepsiszentgyörgy önkormányzata által szervezett tábor lakói a Benedek-mezőn.
Kovács Zsuzsa már gyermekként közel került a szeretetszolgálathoz, nyolcadikos korától segítőként vett részt a rászoruló gyermekek táborában, később csoportvezetőként tevékenykedett, jelenleg ő a táborvezető. Védjegye a mosoly és a szeretet, amit a gyermekek – akik közül többen először vannak táborban – bőven meghálálnak. A Máltai Szeretetszolgálat közel tizenöt éve szervezi meg a nehéz sorsú családok gyermekeinek táborát, négy esztendeje a szórványból is érkeznek résztvevők a helyi önkormányzat támogatásával. Idén Szotyor testvértelepüléséről, a magyarországi Alsónánáról tízen jöttek Benedek-mezőre, a Küküllő menti Magyarlapádról pedig hatan, s a máltás önkéntesek révén harminc szépmezői és Sepsiszentgyörgyi gyermek kapott lehetőséget a táborozásra. A szervezők arra törekszenek, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, tapasztalják meg a közösségi együttlétet, kapjanak szeretetet a családtól távol is, majd szép élményekkel térjenek haza. Testvérek is érkeztek, ahol nagy a szegénység, ott kell segíteni – vélik.
A szeretetszolgálat részéről nyolc csoportvezető és négy segítő önkénteskedik a táborban, ők szervezik a programokat, vigyáznak a gyermekek épségére, és segítenek a távolabbról érkező csoportok kísérői is. Ottlétünkkor Székely Róbert, a táborvezető jobbkeze, játékmester minden gyermeket nevén szólított, a vetélkedésből senki nem mAradhatott ki, a nyolc-tizenkét évesek nagy élvezettel követték utasításait. Többen megjegyezték: a tanár bácsi szigorú, de nagyon szeretjük.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi fizetés? Az a legkevesebb
Továbbra is a lista végén kullog a Székelyföld, ha az átlagkeresetet vesszük górcső alá: miközben Bukarestben az április átlagbér megközelítette a 3000 lejt, addig Hargita és Kovászna megyében az 1500 lejt sem érte el. A Krónika által megszólaltatott szakemberek szerint a számok a valóságot tükrözik, így beruházásokat sürgetnek, amelyek nagyobb fizetéseket eredményeznek.
Továbbra is a lista végén kullog a Székelyföld, ha az átlagkeresetet vesszük górcső alá: miközben Bukarestben az áprilisi átlagbér megközelítette a 3000 lejt, addig Hargita és Kovászna megyében az 1500 lejt sem érte el.
A legnagyobb fizetések az Országos Statisztikai Intézet (INS) által a napokban közölt rangsor szerint a főváros után Ilfov (2309 lej), Kolozs (2269 lej), Argeş (2231 lej), Temes (2221 lej) és Szeben megyében (2216 lej) vannak, és mindössze ezekben a megyében haladják meg a 2086 lejes országos nettó átlagbért. A középmezőnyben, messze elmAradva az éllovasoktól Brassó (1984 lej), Konstanca (1930 lej), Gorj (1923 lej), Iaşi (1907 lej) és Maros megye (1901) következik. Az utolsó három helyen, a legkisebb fizetésűekként Hargita (1387 lej), Vrancea (1444 lej) és Kovászna megyét (1149 lej) találjuk.
Amint arra a statisztikai intézet is felhívja a figyelmet, áprilisban szinte valamennyi ágazatban nőttek a fizetések az ortodox húsvét miatt, így enyhén torzítanak az adatok, de a különbség így is jelentős. A májusi statisztikákat azonban csak jövő hónapban hozzák nyilvánosságra. Összetett kérdés
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke amellett, hogy elismerte, miszerint a két szomszédos, magyar többségű megyében valóban igen alacsonyak a fizetések, azt is leszögezte, furcsának tűnik, hogy elmAradott déli megyék is megelőzik az átlagbér tekintetében a Székelyföldet. „Ez egy összetett kérdés, jó lenne ismerni az adatgyűjtés módszerét, mert például Kovászna megyében rengeteg bank és biztosító működik, amelyek tisztességesen megfizetik az alkalmazottaikat, de ezek mind Bukarestben vannak bejegyezve, és ott jelentik le a béreket. Az viszont tény, hogy ebben a két megyében alacsonyak a fizetések. Ha ezt a román sajtó nyilvánosságra hozza, nem kell megsértődni, sem megijedni, hanem azt kell megvizsgálni, mit tudunk tenni, hogy ez megváltozzon” – hangsúlyozta a gazdasági szakember. Hozzátette ugyanakkor, hogy több olyan stratégiát is kidolgoztak, ami a fizetések növekedését eredményezheti Kovászna megyében.
Mint rámutatott, az mindenki számára egyértelmű, hogy alacsonyak a bérek. Ez abból is kiderül, hogy Sepsiszentgyörgyön már két éve a helyi adó visszapályázásánál kedvezményben részesítik azokat a cégeket, amelyek az átlagbér felett fizetik alkalmazottaikat, és csak két-három vállalkozás tud élni ezzel a lehetőséggel.
Versenyhelyzetet teremtenének
Éppen ezért a helyi illetékesek egyre gyakrabban hangoztatják: jó, hogy Háromszéken megtelepedett a könnyűipar, hiszen sok embernek ad munkát, s ezzel sikerült visszaszorítani a munkanélküliséget, most viszont az a feladat, hogy olyan vállalkozások érkezzenek, amelyek több hozzáadott értéket termelnek, és nagyobb bért tudnak adni az alkalmazottaiknak.
„A szépmezői ipari park beindításával is az a cél, hogy versenyhelyzetet teremtsünk. Ne az olcsó munkaerőért jöjjenek a beruházók, mert olyant már nem találnak, hanem fizessék meg a szakembereket. Abban bízunk, hogy az ipari parkkal sikerül bérversenyt generálni, és ezzel növekszik majd a Háromszéki átlagbér” – magyarázta Édler András, aki szerint olyan ágazatokat kell odavonzani, ahol nem ezer lej, hanem ezer euró a havi kereset. Meglátása szerint egyébként a turizmus, az informatika és a távközlés teremthet olyan mértékű hozzáadott értéket, amely a bérek növekedésében is tükröződhet. Kovászna megyében jelenleg mintegy ötezer cég és feleannyi egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkező magánszemély szerepel a nyilvántartásokban.
Visszahúz az infrastruktúra hiánya
Valósnak tartja a statisztikai adatokat Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is. Mint lapunk megkeresésére kifejtette, nem is csoda, hogy ilyen alacsonyak a bérek, hiszen a Székelyföldre az elmúlt 25 évben alig áramlott külföldi tőke. „Országszerte egyre nehezebb a vállalkozóknak, mert olyan törvényeket hoznak, amelyek nehezítik a dolgukat, a befektetők ilyen körülmények között inkább a határ menti, nyugati megyékbe mennek, ezért fejlődik látványosan Temes, Arad, Kolozs megye, míg Hargita megyében nem történik semmi” – hangsúlyozta a kamara elnöke. Rámutatott, Hargita megyében idén kétszer annyi cég áll felszámolás alatt, mint tavaly, nincs fejlődés, inkább hanyatlás jellemző.
„Ha autonómiázunk, akkor kormánypénzekre, kormányfejlesztésekre sem számíthatunk. Ezért állnak jobban még a déli megyék is, hiszen oda a kormány folyamatosan pumpálja a pénzt, míg Hargita és Kovászna megyékbe soha nem fogja” – vallja Balási Csaba, aki szerint az infrastruktúra fejlesztésével a gazdasági növekedés is szorosan összefügg, hiszen „ne várjunk külföldi beruházókat, amíg 220 kilométerre van Csíkszeredától a legközelebbi autópálya”.
A szakember szerint ugyanakkor számos más területen is óriási problémák vannak, meglátása szerint a szakképzés elmAradott, és a mentalitáson is változtatni kellene. „Ha most jönne egy beruházó, és háromezer betanított munkásra lenne szüksége, nem biztos, hogy lenne annyi” – mondta Balási, aki egyúttal úgy véli, az sem természetes, ha a pályakezdők első dolga az, hogy kérjék a munkanélküliségi segélyt. „Lassan odajutunk, a gyerekek úgy nőnek fel, hogy azt látják, apa-anya nem kel fel reggel, nem megy dolgozni, a munka pedig szégyen lesz” – mutatott rá a visszásságokra a Hargita megyei kamara elnöke.
Bálint Eszter, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)