Hol is kell döngetni?
Ünnep után sok a mosatlan. A csujogatásokat feledni kell, enni adni az állatoknak a csűrdöngölők után. Csujogatás volt a románok táborában bőven, ünnepelték azt az ötletet, hogy meg akarván segíteni az antant hatalmakat, hát felvállalták Erdély, a Bánság sorsát, hogy azóta is abból koldulunk.
Mi, akik még a szülőföld felszínén vagyunk, szombaton nagygyűlésre seregeltünk szépen, hogy figyelmeztetnénk a román fejeket az 1918-as gyulafehérvári ígéreteikre, melyekből egy szálat sem tartottak be. Most azon tűnődöm, miért is vagyunk ilyen naivak mi ezzel az elvárással, hiszen a román kormánykörök 1877 óta el eddig még minden szövetségesüket hátba támadták! Nekünk nem az ígéreteiket, hanem az érvényes nemzetközi jogokat kell, kellene számon kérnünk, de azt nagyon sürgősen. Trianon diktátumot komponált Magyarország ellen, földarabolta stb. Ez már közhely. Ám hol van az az ügyvéd, aki a trianoni ígéreteket kérné számon? Miért nem vonatkozik a nemzetközi jog a románokra? Mert itt van a döglött kutya elásva!
Emlékeztetnék tisztelettel arra is, miféle taknyoska kormány volt Károlyi Mihályé 1918-ban, milyen a – figyeljük a nevek hangzását –Simonyi-Semadam Sándoré 1920-ban, mely kormányfő küldte a békeszerződés aláírására Drasche-Lázár Alfrédot és Benard Ágostont. Egyikük sem Vereckén jött be Árpádékkal… A magyar küldöttségből Teleki Pált, Bethlen Istvánt, nagyszerű politikusainkat házi őrizetbe zárták az antant urak a párizsi szállodában, ki sem engedték, míg alá nem írta az említett két jelentéktelen úr a parancsolatot. Károlyiról annyit még, amit Sigmund Freud világhírű kortárs pszichológus mondott akkor: „a magyaroknak sok okos grófjuk van, de pont a legbutábbat kellett miniszterelnöki székbe választaniuk?”
Nos, ilyen körülmények között kapták kézhez az országnyi területet sok nemzetiséggel együtt a románok. És mi elvárjuk 94 év után is az ígéreteik betartását. Nekünk minden hétfőn Strasbourgban, Brüsszelben kellene döngetnünk kaput s falat, követelnünk a nemzetközi jog megtelepítését Bukarestben, Kolozsváron, Szépkenyerűszentmártonban.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Templomszentelés Feketelakon
Újra régi pompájában Isten háza
Zsúfolásig megtelt szombaton a Kolozs megyei Feketelak kis református temploma, amelynek újraszentelésére Buzából, Ördöngösfüzesről, Szépkenyerűszentmártonból és Szamosújvárról is érkeztek hívek.
A tóvidéki település református templomát a XIX. század nyolcvanas éveiben kezdték el építeni és 1884-ben fedték le, de a munkálatok egészen 1897-ig elhúzódtak; a templomot még abban az évben felszentelték. A helyi közösség összefogó erejének köszönhetően a templom ismét régi pompájában díszeleg a falu központjában lévő dombon.
Riti József Attila
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozs megyei választási körkép
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közlése szerint az RMDSZ 14 polgármesterjelöltje közül a vasárnapi választásokon nyolcnak sikerült mandátumot nyernie: Körösfőn Bódis László nyert, Buzában Czéghér István, Várfalván Marginean János, Bálványosváralján Muresan Ildikó, Kalotaszentkirályon Póka András György, Magyarszováton Szabó Mihály, Tordaszentlászlón Tamás Gebe András, Tordaszentmihályon Zeng János, míg Széken az RMDSZ támogatásával függetlenként induló Sallai János.
Az RMDSZ Kolozs megyében a következő helyeken nyert tanácsosi mandátumokat: Ajtony (1), Aranyosegerbegy (3), Aranyosgerend (–), Aranyosgyéres (2), Bánffyhunyad (3), Bálványosváralja (6); Bonchida (3), Dés (2), Detrehemtelep (az RMDSZ és az EMNP az elmúlt négy évben egy-egy tanácsosi mandátummal rendelkezett a településen, a vasárnapi választáson azonban a magyar szavazatok megoszlása miatt mind a két párt kiesett), Egeres (5), Erdőfelek (3), Gyalu (2), Harasztos (3), Kajántó (1), Kalotaszentkirály (10); Katona (1), Kisbács (5), Kiskalota (1), Kolozs (2), Kolozsborsa (1), Körösfő (5), Magyargorbó (2), Magyarkapus (3), Magyarszovát (6); Mikeháza (2), Mocs (2), Pusztakamarás (csupán 8 szavazaton múlott, hogy az RMDSZ bejusson a tanácsba), Szászfenes (4), Szamosújvár (3), Szásznyíres (2), Szépkenyerűszentmárton (az RMDSZ-nek négy év kiesés után sikerült ismét visszakerülnie a tanácsba), Torda (2), Tordatúr (3), Tordaszentlászló (8); Tordaszentmihály (6); Vajdakamarás (3), Várfalva (8); Zsuk (az RMDSZ négy év szünet után ismét mandátumhoz jutott).
Szabadság (Kolozsvár)

Lovas túrával emlékeztek Gróf Tisza Istvánra
Befejeződött a hétvégén az az emléktúra, amelyet a Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Sport és Kulturális Egyesület már ötödik alkalommal szervezett meg.
Gróf Tisza István volt az az első államférfi, aki az első világháborúban ténylegesen katonákat is vezényelt, a 2. honvéd huszárokat, ezért is kapta az ő nevét az az emléktúra, amely során idén a debreceni hagyományőrző huszárok az 1916-os román betörés apropóján azokat a Beszterce-Naszód és Maros megyei helyszíneket járták végig az elmúlt két hétben, amelyeket az első világháborúban az ezred is. Száz éve a hadtestet Galíciából Marosvásárhelyre vezényelték, ahonnan Marossárpatakra és Sáromberkére mentek, ott Ferenc József császár születésnapján díszszemlét tartottak, majd augusztus 18-án elindultak a határok védelmére Vatra Dornei felé. Az idei emléktúrát az elesett huszárok emlékére szervezték.
A menet Besztercén kezdődött, ahol emléktáblát avattak a Magyar Ház falán, onnan Bethlen, Magyardécse, Szépkenyerűszentmárton, Kékes, Szentmáté, Nagynyulas érintésével érkeztek Maros megyebe, ahol Vajdaszentiványon szálltak meg. Sáromberkén a református templom udvarán kopjafát és emléktáblát avattak, és a helyiek fényképen mutatták meg azt a helyet, ahol száz éve tartották a díszszemlét. Innen Mikházára, majd a Bekecs érintésével Nyárádselyébe lovagoltak, itt a nyárádszeredai Bekecs és a hortobágyi Kilenclyukú táncegyüttesek közreműködésével huszárbált is tartottak. Nyárádszeredában emléktáblát avattak az egykori Úri Kaszinó falán, ellátogattak Nyárádszentsimonba, majd Jobbágyfalván fejezték be a túrát – számolt be lapunknak Juhász Imre, a hagyományőrző huszárezred őrmestere és Lovas Bálint szakaszvezető, ezredkürtös.
Tizennégy lovas járta végig a mintegy 380 kilométert, s bár több helyen gondoskodtak kényelmükről, mégis tartották magukat és lovaikat a tábori körülményekhez. Továbbá ugyanabban a ruházatban díszelegtek, amellyel elődeik a frontra indultak. Az 1869-től érvényes egyenruhát 1916-ig hordták, ekkor a lóállomány megritkulásával a huszárokat is lövészárkokba kényszerítették, és az egész hadsereg ruházatát szürkére cserélték.
Arra a kérdésünkre, hogy hogyan fogadták útjukon őket, csak annyit mondtak: csodálatos volt. Mindenhol szívesen és örömmel látták, az egyenruhás, lovas huszárok képe sok idős ember szemébe könnyet csalt, sőt, Besztercén virágokat szórtak elébük, hogy a magyar huszárnak még a lova se lépjen kőre, hanem rózsasziromra. Sok helyen az emberek összeadták az élelmet az ellátásukra, Nagynyulason pedig egy román gazda volt a vendéglátójuk. Az időjárás kedvezett, naponta 25-35 kilométert lovagolhattak, ami nem tűnik soknak, de a „hegyre fel-hegyről le” terephez nem szokott alföldi lovak számára 7-9 óra kellett ennek megtételére.
Élő történelem
Csontos János debreceni huszárszázados lapunknak elmondta: az általa vezetett egyesület 1988-ban alakult, egy öreg, második világháborús katonatiszt szervezte meg egy nemzetközi huszár-világtalálkozó alkalmából. Az emléktúrát idén azért itt szervezték, mert száz éve ebben a térségben kemény harcok folytak a betörő ellenség megállításáért. Egyébként sok túrát szerveztek már a Kárpát-medenceében, Erdélyben sem ez az első: 2007-ben a Szent Imre millenniumi emléktúrát, 2009-ben a Marosvásárhelyi huszáravatás alkalmával lovagoltak, 2011-ben Bem, 2013-ban Lenkei tábornok emlékére szerveztek lovastúrát. Ezek nemcsak egyszerű lovaglások, hanem vezérfonaluk is van, „élő történelemóra”, ilyenkor emlékjeleket is hagynak. Magyardécsén szoborjavításhoz járultak hozzá, Pankotán és Szilágysomlyón kopjafát avattak, idén pedig egy kopjafát és három fekete márványtáblát – részletezte a volt országgyűlési képviselő.
Gligor Róbert László
A nyárádszeredai eméktábla szövege:
Emléktábla
1916-2016
„Közösek emlékenk, közös a kincsünk az ezred becsülete…”
FLOHR JÁNOS ezredes
Őrizzük meg együtt az I. világháborúban elesett honvéd huszárok emlékét
Nyárárdszereda, 2016. augusztus 22.
Állította a századik évfordulón
RMDSZ M. KIRÁLYI DEBERCENI
Maros megyei szervezete 2. HUSZÁREZRED
Hagyományőrző közösége
Székelyhon.ro

bölömbikával szántanak, ugye?
Fél évszázadon keresztül tanított szülőfalujában, Ördöngösfüzesen, ahol több múzeumot is alapított. A természetvédelemre való neveléssel országos hírnévre tett szert. Lapohos András nyugalmazott biológiatanárral oktatásról, nevelésről és a mezőségi magyar szórvány helyzetéről beszélgettünk.
– A rohamos gyereklétszám-apadás korában az ember nosztalgiázva gondol vissza a háború utáni évtizedekre, amikor a Mezőségen is népes magyar osztályok indultak. Ön ezt hogyan élte át pedagógusként? – Az osztályösszevonások nem a rendszerváltás után kezdődtek el. A Mezőségen jóval korábbról nyomon követhető létszámbeli apadásunk. Amikor fiatal biológiatanárként hazatértem szülőfalumba, és 1954-ben kineveztek iskolaigazgatónak Ördöngösfüzesen – hozzám tartozott Füzesmikola, Boncnyíres, Lunkabonc és Kisszék román iskolája is –, láttam, hogy csak idő kérdése a gyereklétszám-csökkenés. A mindenkori hatalomnak az volt az érdeke, hogy az első adódó alkalommal osztályokat vágjon le és szüntessen meg. Akkoriban a szamosújvári központtal működő rajonhoz tartoztunk. Egy decemberi napon beállított hozzánk a magyar tanfelügyelő tanügyi paranccsal, hogy egy magyar osztályt szüntessek meg, mert ősszel eggyel kevesebb gyerekkel indítottuk el, ami nem törvényes.
– Ellent lehetett mondani az akkori hatalomnak?  
- Abban a korban is elsősorban az iskolaigazgatón múlt, hogy keres-e megoldást, vagy szolgaian teljesíti a felülről jövő parancsokat. Én nem teljesítettem. Az ügyet a szülői bizottság elé vittem, és közös döntés született, hogy egy szomszédos község iskolájából hozunk egy gyereket, ezzel megmentjük az osztályt. Az új gyerek átiratkozási papírjaival bementem Kolozsvárra a főtanfelügyelőhöz, aki azonban hallani sem akart erről. Így jutottam el a megyei néptanácshoz, az oktatással is foglalkozó román alelnökasszonyhoz, akit sikerült meggyőznöm igazamról. Karácsony szombatján megkaptuk a tanfelügyelőségről a beleegyező papírt, hogy az osztály tovább működhet.
– A gyereklétszám-csökkenés nem állt le. Hogyan sikerült fél évszázadon át megőriznie az 1–8. osztályos magyar oktatást Ördöngösfüzesen?
– Mai szóhasználattal élve mi voltunk a környék első szórványiskolája, miután kiderült, hogy csak így lehet megmenteni a magyar oktatást. A környező magyar falvakban már 5–8. osztály nem indult, így volt utánpótlás. Senki nem biztatott arra, hogy bentlakást létesítsek, a tanfelügyelőség nem támogatott. Volt rá épület, és mi a nulláról indítottuk. A bentlakó gyerekek szüleitől kértünk alapélelmiszereket, és egy falubeli asszony megfőzte az ételt. Így indultunk. A tanárokkal felváltva pluszjuttatás nélkül biztosítottuk a gyerekek állandó felügyeletét. Én minden este addig voltam benn, amíg a gyerekek elaludtak. Szentmártonból, Feketelakról, Pujonból és Vasasszentenyedről érkeztek folyamatosan diákok. Mindenki elégedett volt a körülményekkel, és azzal, hogy magyarul tanulhatnak. Mire önerőből összehoztuk a jól működő bentlakást, mellénk állt a tanfelügyelőség is: kaptunk ösztöndíjakat, így a fenntartása könnyebbé vált.
– Miután önt nyugdíjazták, nemcsak a bentlakás, hanem pár éven belül a magyar nyelvű 5-8. osztály is megszűnt. Ennyire elapadt az utánpótlás?
– Minden csak úgy működik, ha mellé állnak, ha szívügyüknek tekintik. Nekem fél évszázadon át ez volt a szívügyem, utódaimnak már kevésbé. A rendszerváltás után a tanárok zöme évi rendszerességgel váltogatta egymást, helyettesítőként dolgozott, és aki tehette, városon maradt. Nem véletlen tehát a teljes leépülés. A községközpontban ma összevont elemi osztályok működnek a magyar gyerekek számára, az 5–8. osztály rég megszűnt. Meg lehetett volna menteni a bentlakásos oktatást, de ehhez nem volt kezdeményező.
– Van, aki azért neheztel önre, mert párttag volt és végig megmaradt iskolaigazgatónak. Mennyi kompromisszumot kellett kötnie a hatalommal?
– Az a fél évszázad, amit szülőfalumban tanítottam, iskolát vezettem és múzeumot alapítottam, nyitott könyv: nincs mit szégyellnem. Ha kompromisszumról beszélünk, az abban nyilvánult meg, hogy időről időre az ellenem megfogalmazott tanfelügyelőségi bírálatok és támadások leperegtem rólam. Ha személyemről volt szó, nem vágtam vissza, nem feleseltem, nem vitatkoztam velük. Azért hoztam létre 1957-ben az állattani múzeumot, hogy valamit felmutassak, hogy hagyjanak békén. Amikor híre ment, hogy Ördöngösfüzesen a környék állatvilágát bemutató múzeum működik, a tanfelügyelőség összehívott a faluba ötven iskolaigazgató részvételével egy tanügyi nagygyűlést. A találkozó olyan jóra sikeredett, hogy a főtanfelügyelő egyszeri alkalommal jóváhagyott számomra egy ezerlejes prémiumot és egy televíziót. A pénzt megkaptam, a televíziót soha. De ne gondolja, hogy ezt a munkát mindenki elismerte. Egy időben olyan tanfelügyelő is akadt, aki szokásos évi jelentésében azt írta rólam, hogy az ördöngösfüzesi általános iskola az egyedüli a megyében, ahol egyetlen növény sincs. Talán arra gondoltak, hogy erre a szemenszedett hazugságra cirkuszt rendezek, és leválthatnak. Nem szóltam semmit. Tudtam, hogy aki ismer, ezt nem hiszi el.
– Ön városi iskolában vagy éppen egyetemen is taníthatott volna. Soha nem akart innen elmenni?
– Amikor diákjaimmal sorra nyertük az országos versenyeket, és egyre több diákcsoport jött látogatóba a múzeumba, egyszer behívtak a tanfelügyelőségre, és felajánlották, vállaljam el a szaktanfelügyelői állást. A főtanfelügyelő értetlenkedve nézett rám, amikor elutasítottam. Nem akartam én a szülőfalumból elmenni soha. Tanártársaim vagy feletteseim a rajoni és megyei gyűléseken sokszor megkérdezték: miért hajtok annyira? Féltem az állásom, bizonyítási kényszerben szenvedek? Mit válaszolhattam volna erre? Számomra ez az életforma volt a természetes.
– Diákjait miként tudta elkötelezni a természetszeretet mellett?
– Nagyon sokat kirándultunk. Előbb a falut és annak határát cserkésztük be, aztán messzebb merészkedtünk. A gyerekeket tudatosan arra neveltem, hogy figyeljék meg a környezetüket, és jegyezzék le azt, amit látnak. Egy-egy kirándulás után mindig kaptak lapot, hogy írják le az élményeiket: mit láttak, milyen növényt és állatot ismertek meg? Ebből született mintegy nyolckötetnyi napló, amit beköttettem, és ami megtekinthető a múzeumban. A falu határában környezetvédelmi területet létesítettünk: a védett növényeket figyeltük meg és gondoztuk. Az évek során a környék növény- és állatvilágát mintegy háromezer diapozitívon örökítettem meg.
– Gondolom, ennek a fajta természetrajz-oktatásnak híre terjedt...
– Akkor figyeltek fel ránk, amikor az ördöngösfüzesi diákcsapat megnyerte a frissen elindított országos Pro Natura természetvédelmi versenyt Bukarestben. Sokan értetlenkedve kérdezték, honnan jöttünk, kik vagyunk. A második évben ennek erdélyi magyar változatát Sepsiszentgyörgyön szervezték meg, onnan is a nagydíjat hoztuk haza. Ma is emlékszem, volt egy beugrató kérdés: a bölömbikával szántanak? Az ördöngösfüzesi gyerekek tudták, hogy a bölömbika egy madár... A gyerekeknek nagy élmény volt egy-egy ilyen verseny: országot láttak, sokat utaztunk. Nyaranta lementünk táborozni a tengerpartra, idehaza pedig minden évben megszerveztük védett növényünkről, a zergeboglárról elnevezett napot. Ilyenkor kicsi, nagy kiment a mezőre: mai hasonlattal élve egyféle falunap volt ez.
– Mi lett a zergeboglárral?
– Az ma is védett növény, csak éppen az általam létesített természetvédelmi terület tűnt el. A termelőszövetkezet felbomlása után a termőföldek visszakerültek magántulajdonba, de az emberek már nem gondozzák, és mi sem kaphattuk meg. A polgármesteri hivatal többszöri kérésemre sem talált megoldást, nem mérték fel egy ilyen kezdeményezés fontosságát. Itt a múzeumban maradt meg a több évtizedes környezetvédelmi foglalkozás emléke.
– Mivel kárpótolta magát nyugdíjas éveire?
– A kommunizmus idején aktív tanárként jártam a Mezőségre elkallódó magyar gyerekeket hozni az ördöngösfüzesi bentlakásba, a rendszerváltás után azonban más szemmel barangoltam be a falvakat. Az elapadó gyülekezeteket kerestem fel, és próbáltam leltározni a veszteségeket. Ebből a kilencvenes években született meg az úgynevezett falikönyvem. Sokan nem értették, mi ez. Egy jómódú egykori diákom is rákérdezett, mire azt válaszoltam: azért falikönyv, hogy kiállítva bárki belelapozhasson, mert a kiadására nincs pénzem. Rögtön felajánlotta támogatását. Így született meg a Zúgó harangok című kötet 46 mezőségi és szamosdombháti gyülekezet történetével. A rendszerváltás után összesen hét könyvem jelent meg, amelyekben feldolgoztam a környék növény- és állatvilágát is.
– A református templom szomszédságában, a néprajzi múzeumban beszélgetünk. Mennyire volt nehéz ezt tető alá hozni?
– Nehezebb volt, mint 1957-ben az állattani múzeumot elindítani. Nem a saját telkemre épített magánintézményt akartam, hanem egyházi fennhatóság alá tartozó múzeumot. Hosszú ideig ment a kötélhúzás: a presbitérium megszavazta, de a lelkész elutasította, mert attól félt, hogy az egyháznak kell eltartania. Ő csak ennyit látott a kezdeményezésből. Hiába fogadkoztam, hogy az egyháznak egy banijába sem fog kerülni. Az hozta meg az áttörést, hogy volt diákjaimmal elkészítettem a gyülekezet egykori haranglábjának makettjét – 1928-ban építették meg a templom mai tornyát, így a haranglábra nem volt már szükség. Az embereknek tetszett az ötlet, így elkezdtem levelezni ismerősökkel a világ minden részéből, és összegyűlt az építkezéshez szükséges pénzösszeg. 2001 óta áll a múzeum, amely a Mezőség magyar örökségét hivatott őrizni és bemutatni.
Lapohos András
A mezőségi Ördöngösfüzesen született 1928-ban, Szamos­újváron érettségizett 1948-ban, majd 1953-ban szerzett biológia-földrajz szakos tanári diplomát a kolozsvári Bolyai Egyetemen. 1954 és 1990 között a kéttagozatos ördöngösfüzesi általános iskola igazgatója. 1957-ben a környező megyékben először ő létesített iskolai állattani múzeumot, majd környezetvédelmi területet hozott létre ritka növények ápolására a falu határában. Diákjaival országos versenyeket nyert, országos hírnévre tett szert. Nyugdíjazását követően az 1989-es rendszerváltás után a Mezőség szakavatott krónikása. Mintegy ötven mezőségi magyar gyülekezet történetét dolgozta fel, és néprajzi múzeumot hozott létre 2001-ben. Több ezer színes diából és egyéb dokumentumokból a környék természeti kincsei iránt érdeklődök számára történeti tárat, dokumentációs központot alapított. Idén márciusban munkája elismeréséül Kolozsváron magyar állami kitüntetést vehetett át.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)

XVII. Honismereti Tábor a Tékában
A szamosújvári Téka Alapítvány egyik fő célkitűzése a helyi értékek népszerűsítése illetve a mezőségi gyerekek oktatása, iskolán kívüli tevékenységek szervezése által is. Ezen két cél megvalósítására született meg 17 éve az első honismereti tábor, amelynek egyik azóta is aktuális alapötlete, hogy az 5. osztályt a Téka Szórványkollégiumban kezdők e tábor alatt ismerkedjenek meg a bentlakási élettel, illetve a – válaszúti szórványkollégiumból érkezők – a tékás rendszabályokkal, épülettel, pedagógusokkal.
Ugyancsak ebbe a táborba vártuk a Téka Alapítvány által szervezett Pörgettyű kreatív anyanyelvi vetélkedő elemi osztályos győzteseit is. Színes csapat került össze ily módon: Válaszútról, Bonchidáról, Szépkenyerűszentmártonból, Bálványosváraljáról, Désről, Vajdakamarásról, Palatkáról, Székről és Szamosújvárról érkezett az 50 résztvevő, akiknek az itt táborozó veszprémi Bárczi Iskola speciális nevelésű diákjaival is voltak közös programjai.
Június 25-én, vasárnap érkeztek a kis táborlakók. Vacsora után ismerkedős játékokkal oldottuk a hangulatot, majd a gyermekek leírták önmagukkal, társaikkal és a pedagógusokkal szembeni elvárásaikat. Vidám kuncogásokkal zárult a nap, jóval villanyoltás után.
Hétfőn néprajzi napot tartottunk, ismerkedtünk a népviseletekkel memóriajáték formájában, a zenével pedig szaladgálós játék során. A drót nélküli telefonon tájszavakat adtunk tovább, majd csoportonként alkottunk egy–egy falurész makettet. Délután Széket látogattuk meg, ahol a templomban hosszabb ideig elidőztünk a nyári zápor miatt, majd a tájházat és a széki nádast is megtekintettük – ezúton is köszönjük a széki házigazdáknak a kedves vendéglátást. Az estet széki táncház és népdaltanulás zárta.
Kedden és szerdán délelőtt Szamosújvár történelmével ismerkedtek a gyerekek, illetve anyanyelvi és csapatépítő játékokat játszottak. Délután kézműveskedtek, agyagoztak, körmöcskén szőttek, tojást írtak és gyöngy nyakéket készítettek. Délután városséta, majd sportjátékok következtek a Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum udvarán.
Csütörtökön Kolozsvárral ismerkedtünk: idegenvezető irányításával jártuk be a belvárost, az Óvárt, majd jóízűen elfogyasztottuk az ebédet a Heltai vendéglőben. A délutáni játszóterezést illetve a válaszúti Kallós Múzeum meglátogatását a vihar meghiúsította, ennek ellenére az estet hangulatos pizsamabuli zárta.
Pénteken délelőtt csoportos sportvetélkedőket szerveztünk a táborozók számára a magyar iskola tornatermében. Ebéd után tábori kiértékelő és búcsúzás következett, illetve egy mély lélegzetvétel a pedagógusok számára a következő tábor, a 9. Kézműves tábor előtt, amely 108 gyerek részvételével nyitotta meg kapuit e hét elején…
FODOR EMŐKE / Szabadság (Kolozsvár)

Bemutató körúton a PéterPál Könyvkiadó
A veszprémi könyvműhely újdonsága a Mezőség – A Holt-tenger tükrében – Tóvidék – Szórványmagyarság című honismereti album, amely Wass Albert, Sütő András, Makkai Sándor, Kemény Zsigmond, gróf Bánffy Miklós és Kallós Zoltán értékteremtő munkásságát is méltatja, illetve a Mezőség – többek között Szék, Válaszút és Szépkenyerűszentmárton – méltán híres néprajzát, néptáncait fémjelzi. Másik friss kiadványuk az Erdély – Jókai Mór – Az Anna-báltól a Szent Anna-tóig – A mesemondó aranyember barangolásai című kötet. Megjelent a 2018-as falinaptáruk is, amely Wass Albert születésének 110. évfordulóját köszönti. A kiadót működtető szerzőpáros, Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla, valamint műsorvezetőként Soós Andrea előadóművész, a budapesti Lánchíd Rádió műsorvezető-szerkesztője ezekkel az újdonságokkal lép az erdélyi közönség elé. Marosvásárhelyen november 14-én, kedden délután 5 órakor a Bernády Ház, Szovátán november 15-én szintén 17 órai kezdettel a református parókia látja vendégül a találkozót. A turné november 10-én Csíkszeredában indul, majd 11-én Gyergyóalfalu, 12-én Sepsiszentgyörgy (10 és 16 óra) olvasói ismerkedhetnek meg a könyvekkel. A körút november 16-án Széken zárul. Népújság (Marosvásárhely)

Három kötetet mutatnak be Gyergyóalfaluban
Három kiadvány bemutatójára várja az érdeklődőket a hét végén a gyergyóalfalvi Sövér Elek Alapítvány és a Kultúr Centrum Kft. Holnap, november 11-én 17 órától két honismereti album, vasárnap fél 12-től pedig Vetési Tamás Csaba Isten Nekünk háttal 1914–1918 című könyvének ismertetőjére várják a közönséget a Petőfi Sándor Művelődési Házba.
Váradi Péter Pál és Lőwei Lilla szerzőpáros bemutatásában ismerkedhetnek meg az érdeklődők az Erdély sorozat legújabb kötetével, amely Jókai Mór alakját hozza közelebb az olvasókhoz. Az Anna-báltól a Szent Anna-tóig című albumot a hátsó borítón így ajánlják a szerzők: „Jókai Mór munkásságáról szóló tanulmánnyal, könyveiből ollózott idézetekkel és színes fotókkal mutatjuk be a magyar romantika elkötelezett írójának barangolásait a balatonfüredi Anna-báltól az erdélyi Szent Anna-tóig. Az író, aki hitet tett a magyarság eszméje mellett, aki romantikus történeteivel elkápráztatta olvasóit, a forradalmi napokban bátorsággal állt ki a veszélyeztetett nemzeti lét mellett. Művei kalandosak, tele küzdelmekkel, szerelmekkel, vívódásokkal. Tájleírásai végigvezetnek bennünket a történelmi Magyarország regényes vidékein, a Balaton partjától Erdély tündöklő tájékáig (...)
A szombati eseményen az Erdély sorozat egy másik kiadványát, A holt tenger tükrében című honismereti albumot is bemutatja a szerzőpáros. „A Tóvidék maradék magyarsága és dimbes-dombos tájai mellett bemutatjuk a 110 éve született Wass Albertet, a 90 éve született Sütő Andrást, valamint Makkai Sándort, gróf Bánffy Miklóst, Kemény Zsigmondot és az értékmentő Kallós Zoltán Alapítvány tevékenységét Válaszúton. Kiemeltük még a hagyományőrző Szék települést, Pusztakamarást, Szépkenyerűszentmártont, Bonchidát és Szamosújvárt – olvasható a szerzők ajánlója a kiadvány borítóján.
A vasárnapi könyvbemutatón Vetési Tamás Csaba Isten Nekünk háttal 1914–1918 című könyvével ismerkedhetnek az érdeklődők. „Ez a könyv egy elfelejtett háborúról szól, a nagy háborúról. Számomra nincs első világháború, hisz ezt a második tudatában számozták. Nekem egy nagy háború van, amely tartott harmincegy évig. Igaz, hosszabb megszakítással, de mi tudjuk, béke akkor sem volt és nem is lehetett. A körülmények rákényszeríttették a központi hatalmakat a fegyver leengedésére. A harcot is beszüntették, de le nem győzték őket. Főleg a lelkük nem szenvedett vereséget, még ha a világ összeesküdött is ellenük” – írja a Napló a Román háborúról alcímű könyv bevezetőjében a szerző. Pethő Melánia / Székelyhon.ro