Magyarok a Nagy-Szamos völgyében címmel Gábriel András vázolta fel a vidék múltját, a többszöri tatárbetörést, a török világot, Basta és Mihály vajda kíméletlen pusztítását. Ennek következtében a vidék erős magyar többsége csaknem háromszoros román többségre változott. Gábriel András számbaveszi, hol élnek még magyarok. Kismonostorszegen 60 magyar él, Rettegen 500 /1941-ben: 1430/, további falvakban a magyarok lélekszáma: Baca /ma Petru Rares/ 400 fő, Felőr 600 /a falu lélekszámának 2/3-a/, Alsóilosva 54 /1941: 194/, Szentmargita 400 /1941: 546/, Árpástó 800, Magyardécse 2000, Bethlen 1300 /1941: 1623/, Várkudu 380 /1941: 541/, kevés magyar él Csicsókeresztúron és Somkeréken, erős magyar többség van Magyarnemegyén. /Honismeret, 6. sz./

"A kilencvenes évek elején hatvan Kolozs megyei faluban alakult gazdakör a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének szervezésében. Az akkor létrejött gazdakörök alig tíz százaléka maradt életben, a többi megszűnt. Az RMGE Kolozs megyei elnöke, Farkas Zoltán ezt azzal magyarázza, hogy a romániai magyar gazdaszövetségnek nincsenek lehetőségei arra, hogy anyagilag támogassa a gazdákat. A szakmai képzés, a szakmai tapasztalatcserék területén a Kolozs megyei RMGE-nek több dolgot sikerült megvalósítania. Tavaly ősszel került sor Bálványosváralján szakmai tapasztalatcserére. 2002 első hónapjaiban ezüstkalászos gazdatanfolyamot szerveztek Kajántón, májusban újabb tanfolyam következett Válaszúton. Novemberben mezőgazdasági szaktanácsadást szerveztek Szentmargittán. /(m.j.): Mezőgazdasági szakismeretekben segíthet a gazdakör. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./"

A dési és környéki, márc. 15-ét ünneplő rendezvények 14-én kezdődtek a dési, déscichegyi, désaknai, szentmargitai és szásznyíresi református templomban. /B. Z.: Ünneplés Désen és környékén. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

Szentmargitán aug. 7-én tartották meg a II. Református Gyülekezeti Találkozót. Szabó Mihály az egyházközség elmúlt évszázadának demográfiai mutatóiról tartott előadást. Makkai János kolozsvári festőművész a szentmargitai református egyházközség elkészült címerét mutatta be. /Balogh Zoltán: Felavatták az egyházközség új címerét. Gyülekezeti ünnepség Szentmargitán. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./

Szept. 5-én tartották meg a dési református egyházmegye gyülekezeteinek kórustalálkozóját a Beszterce-Naszód megyei Rettegen. A megnyitó ünnepi istentiszteleten igét hirdetett András Péter besztercei református lelkipásztor, majd Bányai Csaba helyi lelkész köszöntötte az egybegyűlteket. Fellépett Beszterce-Naszód megyéből Baca, Felőr, Magyarberéte, Magyarnemegye, Retteg, Tacs kórusa; Kolozs megyéből Désakna, Déscichegy, Ördöngősfüzes, illetve Szentmargita kórusa. Ezelőtt öt évvel csak 6 dalárda volt jelen, tehát igény van rá, hogy tovább fejlődjön ez a mozgalom. /Egyházi kórustalálkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./

A szórványban élő magyar közösségeket látogatta meg Désen és környékén Szilágyi Mátyás főkonzul, Barabás János alkonzul társaságában, május 14-én. „Kifejezetten jó benyomást keltett a pozitív interetnikai légkör, amelyet Szentmargitán, Mikeházán, Bálványosváralján és Désen tapasztaltunk” – nyilatkozta látogatása végén Szilágyi Mátyás. A helyi magyar közösség képviselőivel számos fontos problémát érintettek, kezdve az oktatástól az identitás ápolásáig, megőrzéséig. Fontos lenne egy teljes körű oktatási központ létrehozása Désen, Szamosújváron, óvodától érettségiig. Fontosak a szimbolikus jellegű kérdések, például a honvédsírok rendbehozatala, megjelölése, újraállítása ott, ahol ezeket felszámolták. Ebben a magyar kormány kész támogatást nyújtani. Nemrég lépett hatályba a magyar és román sírokra vonatkozó egyezmény, miszerint mindkét fél köteles a saját területén a másik fél első és második világháborúban elesett honvédeinek sírjait rendben tartani. Szentmargitán a tanügyi problémák kerültek előtérbe, a gyermekek magyarul történő továbbtanulási esélyei. Szilágyi Mátyás a főkonzulátus kompetenciái sorában központi helyen említette a konzuli kerületbe tartozó megyék, illetve az egész erdélyi – partiumi, szatmári és bánsági régió – magyar nemzeti kisebbség közösségei helyzetéről, kisebbségi jogainak érvényesüléséről, esélyegyenlőségének meglétéről, gazdasági és szociális problémáiról való tájékozódást. Leszögezte, hogy a magyar közösség nemzeti identitását sértő, azt korlátozó lépésnek, a kisebbségi jogok érvényesítése terén visszalépésnek értékeli a kolozsvári polgármester nemrégi bejelentését, amely szerint magyar nyelven nem szándékoznak feliratozni annak a nagylétszámú magyar közösség által is lakott városnak a történelmi műemlékeit, amelynek épített öröksége a magyar művészet- és kultúrtörténetnek szerves részét képezi. Bálványosváralján a faluban 60 százalékban élő magyar lakosság gazdag kulturális tevékenységben vesz részt. /Lukács Éva: Szórványtelepüléseket látogatott meg a főkonzul. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19/

Számtalanszor elhangzik, hogy imitt-amott iskolákat zárnak be, mert csökkent a gyereklétszám. Az ilyen jellegű intézkedések a szórványvidék tragédiái. Tanárok maradnak állás nélkül, kisiskolások kényszerülnek ingázásra vagy átmennek román tagozatra. Végül a falu magyar lakossága lassan eltűnik. Van példa arra is, hogy egy szórványtelepülés pedagógusai tesznek azért, hogy a közösségük életben maradjon, iskolájuk megmaradjon. Létrehoztak egy egyesületet, azon belül egy kollégiumot, melybe olyan gyerekeket toboroztak a megyéből és más megyékből, akik nem tanulhatnak magyarul saját településükön. Az egyesület költségeit 90 százalékban pályázatokból fedezik. Sok gyerek számára második otthon a vicei Bástya Egyesület által létrehozott és működtetett kollégium, vallja Kerekes Zoltán, a Bástya Egyesület jelenlegi elnöke. Beszterce-Naszód megye magyarságának nagyobb része a déli vidéken él. Itt található Vice is, mely jelenleg közigazgatásilag Apanagyfaluhoz tartozik. A környék magyar gyerekei ide járnak naponta iskolába. 2006-ban néhány lelkesebb ember kigondolt egy egyesületet. Javasolták a kapcsolatfelvételt Böjte atyával, de amellett döntöttek, hogy más utat fognak járni, így jutottak el a moldvai csángókhoz. A vicei Bástya Egyesületet 2007 áprilisában jegyezték be. Elsődleges célja az volt, hogy olyan háttérintézményt alakítson ki, amelynek segítségével az iskolát megmenthették az osztályok összevonásának veszélyétől. „Magyarberétén, Szentmargitán, Apanagyfaluban, Magyarborzáson, Mezőveresegyházán, Almás–málomban, Várkuduban és Vicén is gyűjtést szerveztek az érdekünkben” – mesélte Kerekes Zoltán. Két év után látszanak már az eredmények. Noha többségében csángó gyerekek laknak a Bástya Csángó- és Szórványmagyar Kollégiumban, a környék távolabbi falvaiból is lassan kezdnek beköltözni a magyar gyermekek. A jelenlegi harminc gyermek közül hatan Beszterce megyeiek, a többi moldvai csángó. /Bencze Anna: A vicei bástya. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./

A tanító és az ő grófi felesége
Újabb memoárral gyarapodott az erdélyi emlékirat-irodalom, jelentette be Markó Enikő, akinek a szervezésében, közeli és távoli ismerősök, barátok, rokonok, egykori tanítványok előtt mutatták be szombaton a Deus Providebit Házban Harmath Ferenc Az emlékek megszólalnak című, 2010-es évjelzettel megjelent könyvét.
A 250 oldalas, pompás kiadvány a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadóját dicséri, a szöveget a család részéről Harmath Erzsébet gondozta, szerkesztette Kovács Kiss Gyöngy, a borító Szentes Zágon munkája. A kötet gr. Haller Ilona és Harmath Ferenc támogatásával készült, a fotók a gr. Haller és a Harmath családok tagjainak fényképanyagából származnak. Kedvcsinálónak ajánlom újraolvasni Bodolai Gyöngyi négyrészes sorozatát (Gyémántlakodalom, A Haller család krónikája, Az emlékek megmaradtak, Új élet, új helyen, in: Népújság, Harmónia, 2008. július 24., 31., augusztus 7., 14.), keletkezéstörténetéről pedig egy rész a 223. oldalról: "A 90-es életéveimhez közel jártam, mikor felkértek, hogy a Castellum Alapítvány vagy a Belvárosi szerdák rendezvényein beszéljek emlékeimről, mert a kilenc évtized alatt a nehéz gazdasági viszonyok, a még nehezebb kommunista rendszer a világháború utáni éveinket megkeserítette. Erős, bizakodó lelkülettel, minden nehézség közepette talpon maradva, az embertelen fosztogatást kibírva megmaradtunk! Ezekről az élményekről beszélgetve, többen is biztatva kérték, írjam le emlékeimet, mert naplót vezettem, és beszámolóim érdekesek voltak. Bodolai Gyöngyi szerkesztőnő és Sebestyén Mihály, a Teleki-Bolyai könyvtár őre biztatására írtam le, foglaltam össze élményeimet, emlékeimet, nem mint egy irodalmár vagy író, csupán mint egyszerű ember, egyszerű szavakkal, családom, barátaim, ismerőseim számára." Harmath Ferenc 1919-ben született, jómódú marosvásárhelyi kereskedőcsaládban. Kedves, derűs humorral mesélt gyermek- és ifjúkori éveiről, tanítóskodásáról a Haller István gróf lánya, Ilona-Katalin és fia, Géza mellett. Szólt fellobbanó vonzalmukról az 1924-ben született komtesszel. Szerelmük kiállta a próbát, 1947-ben kötöttek frigyet, akkor ez a "mésalliance" már nem keltett felháborodást a külső és belső száműzetésbe kényszerült/kergetett főúri körökben. Két év múlva pedig amúgy is a kilakoltatottak keserű kenyerén tengődtek, kényszerlakhelyeiken: István gróf, az após Marosvásárhelyen, felesége a Segesvár közeli Erzsébetvárosban, az ifjú pár pedig, a férj tanítóságának "köszönhetően" Dicsőszentmárton közelében, az akkor még 95 százalékban magyar és unitárius Küküllődombón vészelte át a kollektivizálásnak és az ország szocialista szétverésének harminc esztendejét. Tisztes szegénységben, de fölemelt fővel. A mostoha természeti körülményeket (sem villany, sem víz, sem földgáz nem volt még akkor a faluban) kárpótolta a közösség megbecsülése, tiszteletteljes szeretete. (Amit az is bizonyít, hogy egykori tanítványaik közül számosan eljöttek Dombóról, Dicsőből is a találkozásra.) Az édesapa, az 1887-ben Tordán született Harmath Sándor sem úszta meg szárazon, az ő boltját is államosították. Erről is szól Harmath Ferenc, akinek diskurzusa, a szerző minden szerénykedésével vagy annak ellenére: olvasmányos, sőt izgalmas. Egyben pontos, lényegre törő, gazdaságos. Mégis részletezően korfestő. Leírásai kifejezőek, érzékletesek. Fejezetei: Emlékeim, Gr. Haller Ilona életútja, Közös életutunk. A Függelékben kivonat id. Harmath Sándor naplójából 1944. szept. 4-től 1945. szept. 6-ig. Joggal jegyezte meg a könyvet bemutató beszélgetőtárs, Bodolai Gyöngyi, hogy a fordulatos történet filmre kívánkozik. Divatosabban szólva a sztori forgatókönyvért kiált.
A kerelőszentpáli kastély az 1930-as években élte virágkorát, fosztogatása már a második világháború idején elkezdődött, amikor Haller Istvánt internálótáborba hurcolták, s a család nőtagjai Budapesten tartózkodtak. Az elhagyott kastélyt a falu egyes lakói, majd a visszavonuló orosz katonák rabolták tovább. 1945 végén került vissza Szentpálra a család, s a katolikus plébános által megmentett bútorokból a földszinten rendeztek be három szobát. 1949. március 2-án a mindenétől megfosztott család végleg elhagyta Szentpált, ahol Haller Ilona boldog gyermekkorát töltötte. Külön történet a visszaszerzés kálváriája, a fájdalom, hogy amikor, tizenöt évi kérvényezés, kilincselés, pereskedés után visszakapták, már nem sikerült megmenteni a pusztulástól. Meggyalázott állapotában Ilona grófnő soha meg sem nézte. A lelkében élő hajdani kedves képet menti majd magával a sírba. Harmath Ferenc ebben a helyzetben arra törekszik, hogy a Haller család emlékét visszaszármaztassa a köztudatba. Négyszáz éve, 1610-ben telepedett le az első Haller István Kerelőszentpálon, feleségül véve a nagyhatalmú Kendi Ferenc leányát, s hozományként kapva Szentpált, Kerelőt, Marosugrát és Szentmargitát. Új várkastélyt épített, ezt aztán fia, János fejezte be. Fiatal történelemtanár kutató, Kálmán Attila búvárkodásának erdeménye a család története. Újabb könyvbemutatóra számíthatunk tehát, még ebben a hónapban. Harmath Ferenc azt is elújságolta, hogy a négy évszázados Haller-jelenlét emlékére május utolsó szombatján kopjafát emelnek a kerelőszentpáli katolikus templomban.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Felújították a 8 lelkes kackói református gyülekezet templomát
Az 50 ezer lejt adományokból és pályázatokból sikerült összegyűjteni
Tavaly március végén, a Berde Mária írónő születésének 120. és halálának 60. évfordulója alkalmával szülőfalujában, Kackón megrendezett eseményen vetődött fel konkrétan a nyolc református lelket számláló gyülekezet leromlott állapotban levő temploma felújításának szükségessége. Nyeste László Csaba református lelkipásztor adománykérő felhívása nem maradt megválaszolatlanul, így tavaly szeptemberben elkezdődtek a felújítási munkálatok. Az „újjászületett” templom átadására vasárnap került sor. Az ünnepi eseményen Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, Berde Mária testvérének leszármazottai is jelen voltak az eseményen. Az 50 ezer lej összértékű befektetés főleg gyülekezetek és magánszemélyek adományaiból valósult meg, de a Kackói Polgármesteri Hivatal, magánszemélyek, továbbá Berde Mária leszármazottai is segítették templommentő törekvésében a kis szórványközösséget.
Feljegyzések szerint a több mint hatszáz éves településen a XIX. század elején már pénzgyűjtés folyt templomépítésre. A mintegy kétszáz éves templom megérett a javításra, első hallásra egy ilyen terv önmagában is igen merésznek számít, annál inkább álomszerűnek hatott a 2009-ben elhangzott templomrestaurálási kezdeményezés az alig nyolc lelket számláló szórványgyülekezetben. A valóság egyenesen csodával határos: alig egy évvel a kezdeményezés elhangzását követően ragyogó fehérséggel fogadta híveit és vendégeit a felújított kackói templom. A templom ezúttal szűknek bizonyult: a hozzávetőlegesen száz ülőhelyes templombelsőt megtöltötték a környékbeliek, de vendégek jöttek Marosvásárhelyről, Nagyenyedről, Székelyudvarhelyről, Debrecenből stb.
Gudor Lajos dési esperes bibliaolvasása után Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, Dániel próféciás könyve 9. részének Jeruzsálem újjáépítésére vonatkozó verssorai alapján. „Újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, mégpedig viszontagságos időkben” hangzott az ószövetségi igerészlet. „Amikor a kackói gyülekezet tagjaiban felvetődött a gondolat, hogy meg kell javíttatni a templomot, sokan gondolhatták: nyolc lélek képes lesz erre? Ám Isten ígéretei igazak és beteljesednek, mert Isten azt akarja, hogy népe számára legyen hajlék. Isten felkínálja népének a vele való közösséget. Ám a megújult templom megújult életet igényel. Nem elégséges megjavítani a templomot, engedni kell, hogy Isten új életet kezdjen el bennünk” hirdette a püspök.
Isten rátekintett a nyolc-lelkes gyülekezetre
Nyeste László Csaba helyi református lelkipásztor beszédében emlékeztetett a tavaly márciusi Berde Mária-emlékünnepélyre, amikor először hangzott el: a közösség fogjon össze, és mentsék meg a templomot. „Ma hálát adunk, mert Isten rátekintett a nyolclelkes gyülekezetre, és megmutatta: nála semmi sem lehetetlen” vélekedett a fiatal lelkipásztor, majd felolvasta az adományozó személyek és gyülekezetek nevét, nem hallgatva el azt sem, hogy a dési egyházmegye – amelyhez Kackó is tartozik – nagy gyülekezetei nem válaszoltak a pap adománykérő levelére. A kackói és a szelecskei ortodox egyház kisebb összeget ajánlott fel a református templom helyrehozatalára. A Kackói Polgármesteri Hivatal 5000 lejjel támogatta a munkálatokat. A művelődés- és vallásügyi minisztériumnál megnyertek egy 8000 lej értékű pályázatot, így sikerült összegyűjteni az 50 ezer lej összértékű befektetéshez a pénzt. Végezetül Nyeste lelkipásztor románul mondott köszönetet a helybeli román lakosoknak és az ortodox papnak a munkálatok lebonyolítása során nyújtott segítségért.
Szilágyi Mátyás: élő közösség a kackói
Berde László székelyudvarhelyi lelkész Isten csodálatos működéséről értekezett. Berde Mária lánytestvérének, Amálnak Debrecenben élő leszármazottai szép régi terítőt és három szál rózsát hoztak, a Kackón megkeresztelt három Berde-gyermek – Sándor, Mária és Amál – emlékére. Ioan Mărginean kackói ortodox pap beszédében kifejtette: Nyeste lelkipásztorral együtt ezután is közösen, békében szolgálják Istent a településen. Szilágyi Mátyás, magyar főkonzul élő közösségnek nevezte a kackóit, amelynek van jövője, majd megköszönte a magyarországi árvízkárosultaknak eddig nyújtott erdélyi segítséget. Adamovits Éva, a marosvásárhelyi Lórántffy Zsuzsanna Egyesülettől a tagok által készített terítőket adott át. A nagyenyedi küldöttség tagjai Berde Mária szüleinek emlékét elevenítették fel. Nyeste Csaba egy linómetszetet adományozott a püspöknek, majd a kozárvári gyermekek énekeltek. Jancsó Miklós és Rekita Rozália színművészek szavalata után a marosvásárhelyi tiszteletes asszony is verset mondott, népdalt énekelt Boros Erzsébet. Az esemény zárásaként Maneszes Márton, a Kolozsvári Magyar Opera tagja és Szilágyi Róbert szentmargitai lelkipásztor vallásos énekeket adtak elő. A Kackón vasárnap begyűlt perselypénz – mintegy 900 lej –, a közeli Szentmargitához tartozó szórványgyülekezethez kerül, amely templomépítésbe kezdett. A főkonzul 600 lejes adománnyal támogatta a kackói gyülekezetet, ennek felét átadják a templomépítésbe kezdő lonkaiaknak.
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Az Ige, a kürtős, Vitéz László és a gyermekek
Dés környéki szórványgyermekek első találkozója
A Dés melletti Kozárváron a környékbeli gyülekezetek vallásórás gyermekei számára szerveztünk találkozót július 6-án. Rendezvényünkre Désről, Désaknáról, Déscichegyről, Bacából, Szentmargitáról érkeztek a kis csemeték, és természetesen jelen voltak a helybéliek is, közel 60 gyermek. A találkozó célja az egyház égisze alatt Isten nevében összegyűjteni a környék vallásórásait, akik magyarul beszéljenek és énekeljenek, ismerkedjenek, barátkozzanak, s így életreszóló kapcsolatok jöjjenek létre. Ugyanakkor fontos, hogy ezek a gyerekek érezzék: reformátusként és magyarként szórványban is ugyanannak a családnak tagjai.
A programmal igyekeztünk vakációs hangulatot teremteni, de egyben komoly lelki és szellemi táplálékot nyújtani a részvevőknek. A nyitó gyermekistentisztelet központi témája a barátság volt. A Dávid és Jonathán lelkének összeforrásáról szóló ige feltárta előttünk az igazi barátság fő jellemvonásait. A finom cukorka-jutalommal mozgósított gyermekekből ömlött a szó, őszintén nyilatkoztak baráti kapcsolataikról. Az ige üzenetét támasztotta alá és mélyítette el a gyermekekben a gitárkísérettel előadott és megtanított, Jézus hű barátságáról szóló ének is.
Az egykori református iskola udvarán finom szendvicseket és ásványvizet fogyasztottunk, majd a kultúrotthonban a Kolozsvárról érkezett Keljfeljancsi-társulat igazi bábszínházat varázsolt: a gyerekek hangos üdvrivalgásban törtek ki, valahányszor a mesehős, Vitéz László palacsintasütőjével kupán vágta a szellemeket és az ördögöket. Vitéz László és az elátkozott malom zamatos nyelvezete és a látványos cselekmény elbűvölte őket. Alig tértek magukhoz a mesevilág kábulatából, újabb varázslat érte őket: az iskola udvarán frissen sült kürtőskalács várta őket egy dési vállalkozó jóvoltából. Az ínyencség elfogyasztása után a templom hűvösében népdalt tanultunk. Természetesen nem maradhatott ki a programból a gyerekek által igen kedvelt Jeruzsálem-Jerikó játék sem. A jó zenei hallással megáldott, tehetségesebb gyermekek rövid gitárkoncertjének is teret biztosítottunk, hiszen valószínűleg ők lesznek később a gyülekezetek kántorai, az egyház zenei életének szervezői. A nap végén a 60 gyermek az úrasztala körül egymás kezét fogva mondta el a Miatyánkot. Felemelő élmény volt!
A találkozó folyamán mindvégig azért imádkoztam, hogy a tanulás, a játék, az éneklés és a közös étkezés során történjen meg a csoda: forrjon össze e hatvan gyermek lelke, váljanak olyan barátokká, mint Dávid és Jonathán. Ha mi, lelkipásztorok, odaadással megtesszük a magunkét, Isten megáldja erőfeszítéseinket, és lelke által közösséget teremt a szórványban is. Fontos, hogy ezek a gyerekek érezzék, hogy reformátusként és magyarként ugyanannak a családnak tagjai. Sikerült ebbe az irányba megtenni Kozárváron az első lépést, a jövőben pedig szeretnénk rendszeressé tenni e találkozókat e hat gyülekezet gyerekei számára, körforgásszerűen vállalva a házigazda szerepét. Csakis így szállhatunk szembe a rohamos apadás és a rémisztő méreteket öltő asszimiláció valóságával, amely Dést és környékét is régóta fenyegeti. Talán még nem léptünk későn... Adja Isten, hogy úgy szeressük egymást, mint saját lelkünket! (1 Sám. 18, 1) Csak így tudunk küzdeni egymásért, minden egyes magyar gyermekért.
Nyeste László Csaba szórványlelkész
Szabadság (Kolozsvár)