Csendes, elégikus versei nagy feltűnést keltettek
Ötven éve halt meg Áprily Lajos
Ötven éve, 1967. augusztus 6-án halt meg Áprily Lajos József Attila-díjas költő, műfordító.
Brassóban született 1887. november 14-én erdélyi protestáns családban, eredeti neve Jékely Lajos volt. Nem sokkal születése után szüleivel Parajdra költözött, az ottani táj, az erdélyi Sóvidék lett verseinek egyik első ihletője. Iskoláit is itt kezdte, majd 1899-től a kolozsvári református kollégiumban folytatta. Érettségi után a Kolozsvári Egyetem magyar-német szakára iratkozott be, ahol 1909-ben szerzett tanári diplomát. Ezt követően – rövid párizsi tartózkodás után – a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanítóképzőjének, majd gimnáziumának tanára lett. 1911-ben megnősült, első fia, a később szintén neves költő, műfordító Jékely Zoltán 1913-ban született.
A költészettel még középiskolásként jegyezte el magát, egyetemista korában Jékely Lajosként közölt néhány verset, 1918-ban az Új Erdély című folyóiratban publikált először Áprily Lajos néven. Verseinek első olvasóján, feleségén kívül legszűkebb környezete sem tudta, hogy ő rejtőzik az Áprily név mögött, ám gondosan csiszolt formájú, csendes, elégikus versei nagy feltűnést keltettek. 1921-ben végre megjelent első kötete is, a Falusi elégia, amelynek alaphangja a szomorúság, verseiben a háborúban odaveszett barátait, iskolatársait siratja meg.
1923-ban Dijonba utazott, és francia nyelvtanári diplomát szerzett, a következő évtől az akkor már joggal népszerű költő részt vett a kolozsvári Ellenzék című folyóirat szerkesztésében. 1926-ban családjával Kolozsvárra költözött, ahol a református kollégium tanára és az Erdélyi Helikon szerkesztője lett. 1929-ben áttelepültek Budapestre, Áprily a Lónyay utcai református gimnáziumban vállalt állást, emellett 1938-ig a Protestáns Szemlét is szerkesztette. 1934-ben kinevezték a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatójává, tanítványai között volt a későbbi Kossuth-díjas költő, Nemes Nagy Ágnes is, aki jórészt az ő hatására kezdett el írni.
1935-36-ban hosszabb tanulmányutat tett Észak- és Nyugat-Európában, tapasztalatairól pedagógiai témájú cikkeiben adott számot. A fasizmus előretörése, a háború közelsége megriasztotta a mélyen humanista Áprilyt, aki rövid időre családjával visszaköltözött Parajdra, a gyermekkori idill helyszínére. Visszatérve Pestre, a Baár-Madas igazgatójaként nem volt hajlandó végrehajtani iskolájában a zsidótörvényeket, inkább lemondott és nyugdíjaztatását kérte. 1945 után a Visegrád melletti Szentgyörgypusztára vonult vissza, és haláláig ott élt.
A húszas-harmincas években sorra jelentek meg verseskötetei. Melankolikus hangulatú, csendes rezignációt, ugyanakkor életörömöt és derűt sugárzó költeményeinek impresszionista képeit klasszikus formafegyelemmel alkotta meg, látszólagos egyszerűségük mögött az örök nagy emberi kérdések szólaltak meg.
A láthatatlan írás című 1939-es kötete megjelenése után csaknem két évtized telt el az újabb könyv, az Ábel füstje kiadásáig. E hosszú szünet idején, 1954-ben kapta meg a József Attila-díjat, ekkor bontakoztatta ki tehetségét a műfordításban is. A jó műfordító minden kritériuma, a műveltség, nyelvtudás és formaművészet készen állt nála, és külön szerencse, hogy rá is talált az egyéniségéhez illő szerzőkre. Neki köszönhetjük például PuskinAnyeginjének páratlan szépségű újrafordítását, Ibsen Peer Gyntjét, de tolmácsolt Turgenyevet, Lermontovot és Schillert is. A költészet és a műfordítás mellett drámaírással is megpróbálkozott, darabjait (Idahegyi pásztorok, Oidipus Korinthusban, A bíboros) mégis inkább költői kompozícióknak, mintsem klasszikus drámáknak lehet tekinteni.
A hosszú hallgatás után, 1957-ben megjelent Ábel füstje korábbi verseiből válogatott, és ízelítőt adott visszavonultsága alatt írt új formájú, négysoros verseiből is. A kötet nagy sikert aratott, újra felfedezték, sorra jelentek meg versgyűjteményei, 1965-ben Fecskék, őzek, farkasok címmel elbeszéléseit is kiadták. Időskori lírájának fontos hírmondója a Jelentés a völgyből című kötete, amelynek darabjaiban a halál motívuma is egyre hangsúlyosabbá válik.
Áprily Lajos 1967. augusztus 6-án Budapesten, a hárshegyi szanatóriumban halt meg.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)

A kicsi árnyék és a nők családregénye - Gerlózy Márton író, Áprily Lajos dédunokája új könyvéről
Gerlózy Márton magyarországi író, Áprily Lajos dédunokája újonnan megjelent könyvéről, a Mikecs Anna: Altatóról beszélt a Krónikának. A könyvet Kolozsváron mutatják be szeptember 27-én, hiszen ezer szállal kötődnek ide szereplői, narrátorai, a regény főszereplője Jékely Márta, aki Schéfer Ida és Áprily Lajos harmadik gyermeke.
– A májusban rendezett kolozsvári Ünnepi Könyvhéten megígérte a közönségnek, hogy Erdélyben mutatja be családregényét, a Mikecs Anna: Altatót, hiszen ezer szállal kötődnek ide szereplői, narrátorai. A főszereplő Jékely Márta, Schéfer Ida és Áprily Lajos harmadik gyermeke. Amint korábban mesélte, a családot többszörösen is tragédia, fájdalom kötötte Erdélyhez. Hogyan fogott hozzá a memoárokon, leveleken alapuló mű összeállításához?
– Személyesen engem, édesanyámat és testvéreimet is súlyos trauma kötött sokáig Erdélyhez, bizonyos értelemben nagyon hasonló fájdalom, mint a nagymamámé volt. Jékely Márta életében többszörösen is traumatikus pont Kolozsvár: itt nőtt fel, innen költöztek Pestre, majd visszatértek, itt született meg első gyermeke, Mikecs Anna, férjét pedig, a 100 éve született Mikecs Lászlót 1945-ben Kolozsvárról hurcolták el a Szovjetunióba, ahol nem sokkal később meghalt. Aztán hamarosan a kislányuk, a három és fél éves Mikecs Anna is életét vesztette.
Nagymamám 2006-ben hunyt el, akkor kezdtem el összegyűjteni, rendszerezni a leveleit, a fényképeket, mindent. Már korábban is tudtam, hogy valamiképpen meg akarom majd örökíteni az alakját. Elkezdtem olvasni a leveleket, emlékiratokat, naplókat, kiderült, hogy rengeteg a nyersanyag. Miután hozzám kerültek dédnagyanyám, Schéfer Ida emlékiratai is, elkezdődött a feldolgozás első, fárasztó fázisa, a rendszerezés, a levelek, naplók digitalizálása. A regény középpontjában a nagymamám és dédanyám története áll. Kulcsfontosságú helyszín Kolozsvár, de Parajd, Brassó, Medgyes is, ahol a család szász ágait kutattam, viszont mivel az ottani eseményekről nem állt rendelkezésemre annyi tényanyag, a regényben ezeket fikcióval kellett pótolnom. Mikecs Annával együtt hét nő, öt generáció szemszögét mutatom be.
– A női szereplők, elbeszélők, a női szemszög a meghatározó a könyvben. Ez a korábbi regényeire nem volt jellemző.
– A könyveim általában élményalapúak, az elbeszélőm nagyon erősen kötődik hozzám. Ezt a könyvet tulajdonképpen nem írtam, hanem szerkesztettem, bár az írás mindig szerkesztés, a szerkesztés pedig mindig írás. A középpontban a nagymamám alakja áll, aztán a dédanyámé, aztán az ő anyjáé, Kerekes Teréziáé, de felbukkan Áprily édesanyja, sőt az ő édesanyja is. Dédanyám emlékiratát – ami inkább szépirodalmi igényű szöveg, mint a nagymamámé – húzni, a nagymamámét pedig pótolni, színezni kellett, mielőtt egyáltalán kitaláltam volna, miként áll majd össze az egész egy regénnyé, hogyan lesz a szöveg egységes. Nagymamám éppen életének legfájdalmasabb – tehát a regény szempontjából kulcsfontosságú – eseményeiről nem írt részletesen, érthető okokból. Ezek ugyanazok az okok, amik miatt ezt a regényt egy érintett női családtag soha nem tudta volna megírni, lelkileg túlságosan megterhelő munka. A nők a családban nagyon erősen kötődtek egymáshoz, és ami érdekes, a regény készítése közben édesanyám egyes babonáinak is megtaláltam az eredetét: 1850-ben.
– A könyvnek nem a címeként, hanem a szerzőjeként szerepel Mikecs Anna, a nagymamája három és fél évesen elhunyt kislánya. – A regény struktúrájának két legfontosabb kérdése – az elbeszélő kiléte, illetve a szövegben történő mozgásának technikája – kikötőkben jutott eszembe, az egyik egy hajó-, a másik egy légikikötőben, mindkettő Ázsiában. Egy nőalakot kerestem, aki elmeséli a történetet és bárhová bejárása van, így jutott eszembe a kicsi Anna, aki 2012-ben lett volna hetvenéves. Az jutott eszembe, hogy akár meg is írhatta volna a család regényét, így ő az, aki bejárja a szerteágazó történetet. Áprily Lajosnak a kislány halálára írt versében (Annának hívták) szerepel az, hogy „kicsi árnyék”. Ez adta az ötletet, hogy Anna legyen a szerző, az árnyék, aki végigjárja az eseményeket, aztán egy ponton meg is jelenik, értelemszerűen akkor, amikor élt. Itt született Kolozsváron, a református kórházban. A Király utcában, illetve a visegrádi Szentgyörgypusztán élte le rövid életét.
– Igazolt hiányzás című, önéletrajzi ihletésű könyvében azt írta, a „nagymamája volt a mindene”. Ezek szerint Jékely Márta személye-személyisége volt az, ami a löketet megadta a főként róla szóló könyv megírásához.
– Ha jobban belegondolok, mind a hét eddig megjelent könyvemben szóba kerül a nagymamám, hiszen magamról írok, ezáltal mindig érintem a gyermekkoromat, amelyet nagyrészt vele töltöttem. 1987-ben, a már említett erdélyi út után, amikor édesanyám első férje, Váczi Tamás megbetegedett, és nem sokkal utána, éppen harminc évvel ezelőtt elhunyt, nagymamám sokat segített a négy gyerekkel egyedül maradt lányán. Egyfajta elégtételt szerettem volna, kifejezni a hálámat, hogy róla is tudjanak, elsősorban a családban. Aztán dédnagyanyám figurája is fontos: neki sem volt könnyű élete Áprily árnyékában. De persze nem a családi szennyes kiteregetése a cél, hanem – ahogy Lator László írta a könyv fülszövegében – hogy a szereplők gyengeségeire is fény derüljön, mert az analízisnek kizárólag így van értelme. („Tudatfolyam, mégis minden a helyén van. És az erre-arra ágazó család, az emlékezetes alakok. Nem az író érzelmei formálják őket: látja, tudtunkra adja esendőségüket, olykor pusztító gyengeségeiket-gyarlóságaikat is. És a regénybeli család nem akármilyen család. A Jékelyek, csúcsán Áprily – Jékely Lajos. Ha ismertük őket, ha nem, történetüket, ezt a könyvet jó olvasni” – írja a fülszövegben Lator László – szerk. megj.).
– Műveiről azt szokták írni, hogy provokatív szókimondás, ironikus humor, kegyetlen őszinteség jellemzi. Éveken keresztül dolgozott a családregényen, azelőtt meg eközben teljesen más tematikájú könyveket írt: az Igazolt hiányzás című, az érettségiig el se jutott „rossz tanuló” regényét, A csemegepultos naplóját, távol-keleti helyszíneken játszódó történeteket, a Check-in-t, a Létrát, vagy a legutóbbi, a függőségről szóló Elvonókúrát stb. Hogy érzi, a Mikecs Anna: Altató kilóg a sorból?
– Kívülálló szemmel talán tényleg nem illik az életművembe. De aki ismer, persze tudja, hogy mégis. Mialatt ezen a könyvön dolgoztam, négy regényem jelent meg. Egyébként az Altató esetében tulajdonképpen végrehajtó vagyok. Valakinek meg kellett írnia a család történetét. A mi unokáink számára is fontos lesz a könyv, nem kell majd annyit kutatniuk, kérdezősködniük, csak leveszik az Altatót a polcról. A húgom úgy fogalmazott, miután elolvasta, hogy „transzgenerációs szorongásaim zsebkönyve, s nemcsak az enyém vagy családunké, hanem a századé és a generációmé”. Ha nem olvasom el a regény alapjául szolgáló szövegeket, sok mindent nem tudnék. Például azt sem, hogy itt Kolozsváron a fél város rokonom.
– A férfiak is reflektorfénybe kerülnek a regényben, például Mikecs László, Jékely Márta első férje, az elismert néprajzkutató alakja, Mészáros Dezső szobrász, Jékely Zoltán és persze Áprily Lajos is. – Igen, a Lajos alakja nyilván végig ott lebeg a regényben. A Mikecs esetében nehezebb dolgom volt, alakját levelekből tudtam rekonstruálni. Róla kevés szöveget találtam, mert Jékely Márta második férje, az én nagyapám azt javasolta a feleségének, égesse el a Mikecs leveleit. Mikecs László Bihardiószegen született, kerestem a szülőházát, előkerültek a rokonai is, akik most már tudnak a könyvről.
– Mint mondta, ahol homályosak voltak vagy hiányoznak a történet darabkái, ott fikcióval pótolta. Most, hogy elkészült a könyv, hogyan érzi: milyen a fikciós és készen kapott szöveganyag aránya?
– Azt az elvet követtem, hogy nem találok ki semmit, hanem összerakom a történetet, mindenhol hiteles forrást használva. Ez jóval nehezebb, mintha a lyukakat fikcióval tömtem volna ki, talán jóval egyszerűbb munka lett volna, mint kibogozni minden szálat a hatalmas levél- és memoáranyagból, prózából, lírából, több oldalról megvizsgálni az igazságot, aztán felépíteni a szerkezetet. Az életben el nem olvasná senki az 500 levelet, még az emlékiratot se olvasnák sokan, ha kiadnánk. Az a nagy dolog ebben, amikor az egész összeáll, és a család történetén át kirajzolódik a történelem. Korrajz is, persze, és emiatt a kolozsváriaknak – például a századforduló polgári hétköznapjai – biztosan nagyon érdekes lesz.
– A kortárs erdélyi vagy erdélyi kötődésű szépirodalomban erőteljesen lecsapódik a történelmi fordulatok (kommunizmus és 1989 vagy Trianon) témája, de a Magyarországra való áttelepedésé is, példa erre Dragomán György vagy Tompa Andrea életműve. Az Altatóban is fontos fordulat, hangsúlyos, traumatikus pont az Erdélyből Magyarországra való telepedés?
– Igen, többszörösen is. Amint Schéfer Ida leírja, Áprilyék átköltözése több okra vezethető vissza, egyrészt Lajosra nem volt már oly mértékben szükség tanárként, aztán fiának, Endrének nem ment a román nyelven való tanulás. Az országváltás traumája megjelenik Ida, Lajos, Márta és Zoltán szemszögéből is. Egyébként, bár a család nagyobb veszteségek nélkül megúszta mindkét világháborút, Jékely Márta kapta a legnagyobb dózist a traumákból: két év alatt meghalt kisfia születése után pár órával, aztán a férje, a lánya, teljesen egyedül maradt a vesztes, romokban heverő Magyarországon.
– A családtörténethez képanyag is társul, a könyv Facebook-oldalán gazdag fotóanyag látható a szereplőkről, valamint Jékely Márta rajzai is. Ezeket is tervezi megjelentetni?
– Igen, pár fotó felhasználásával külön kiadvány készül. Képeslapok. Jékely Márta számára fájó veszteség volt az is, hogy a háború után abba kellett hagynia a főiskolát, mert nem volt pénzük, el kellett mennie dolgozni, pedig nagyon tehetséges képzőművész volt, Ferenczy Béni egyik kedvenc tanítványa. Rajzait szeretném majd Pesten kiállítani, illetve egy fotókiállításon is gondolkodom. Mikecs László halála után pár évvel újból férjhez ment, Mészáros Dezső szobrászhoz, ő pedig nem szerette, hogy a felesége konkurencia számára. Aztán jöttek a gyerekek és ő anya, háziasszony lett – egyszerű, hétköznapi történet.
– Áprily Lajos dédunokái közül többen is művészi pályán tevékenykednek, Önön kívül Péterfy Gergely író és Péterfy Bori énekesnő. Mindhármukról szólva sokszor elhangzik, hogy a költő leszármazottai. – Ez a regény időben 1978-ban ér véget, az első unoka születésekor, de mivel az árnyék útját a 40 fejezeten keresztül különböző asszociációk mozgatják, sok mindent átugrunk, sok minden kimarad. Gergő csecsemőként szerepel a regényben, amikor fel akarják vidítani vele Lajost a halála előtt nem sokkal, de ezt a jelenetet is Márta szemszögéből látjuk, ez a regény róla szól, az ő alakját akartam megörökíteni. Az Altatót elsősorban őérte állítottam össze.
Könyvbemutató Kolozsváron - Gerlóczy Márton Mikecs Anna: Altató című regényét szeptember 27-én mutatják be Kolozsváron a szerző jelenlétében. Az eseményt a Minerva Egyesület Cs. Gyimesi Éva Termében tartják 17 órától.
Gerlóczy Márton - Író, publicista, 1981-ben született Budapesten. Kötetei: Igazolt hiányzás (2003, 2012), Váróterem (2005), A szabadok testvérisége (2008), A csemegepultos naplója (2009, 2014), Check-in (2012), Rabigában 2. (plágiumregény), Létra (2013), Elvonókúra (2016), Altató (2017).
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Refo500 Nagyenyeden: testvériskolai megállapodás, kiállítás, könyvbemutatók és előadások
Testvériskolai szerződést írtak alá a Hajdúnánási Református Iskola és a Bethlen Gábor Kollégium között
A refomáció 500 éves múltjának ünnepe a Maros parti kisvárosban kiemelt jelentőségű. Ennek egyháztörténeti előzményei vannak, hiszen 1564 áprilisában az enyedi országos zsinaton itt alakult meg az Erdélyi Református Egyház, és ugyanitt választották meg az első püspököt, Dávid Ferencet.
Ekkor napokig tartó, vitáktól sem mentes zsinati napok voltak, miközben az enyediek hitet tettek vallásuk mellett. A templomot akkor még közösen használták a szászokal. Nagyenyed 70 évig volt püspöki székhely, az erdélyi református egyház központja (1780–1849 között). Közben 11 országgyűlésnek és 49 zsinatnak adott otthont. Templomtornya 778 éves, építését 1239-ben fejezték be, őrtoronynak épült, de 537 éve templomtorony. Az alapító Bethlen Gábor nevét viselő, az egyházához – a kommunizmus áldatlan időszakát kivéve – mindig szorosan kapcsolódó Református Kollégiumnak is jelentős szerep jutott a hitben, a tanításban, a kultúra terjesztésében, először Gyulafehérváron (1622), majd később Nagyenyeden (1662).
A fent említett egyházi és iskolatörténeti tények alapozták meg a háromnapos (október 22–24 közötti) ünnep programját, mozgósítva a városi és a környékbeli református közösséget. A színhely kettős volt: a templom és az iskola. Az ünnepi megemlékezés fő mondanivalója a „könyv, oktatás és reformáció” címszavakban foglalható össze. A protestáns oktatás csodálatos évszázadairól beszélhetünk, miközben nem feledkezünk meg arról, hogy mindez az egyház és az iskola összefogásából született.
Az első ünnepnapi események vasárnap délután zajlottak a Vártemplomban. Igét hirdetett Kántor Csaba püspök-helyettes, prédikációja központi eleme a „győzedelmes hit”. Az enyediek és vidékiek teljesen megtöltötték a templomot. Fellépett Marosán Csaba színművész, aki Luther Márton ún. „asztali beszélgetéseiből” elevenített fel részleteket, amelyek a mai fülnek és elmének is fontosak lehetnek, például: „a szeretet a halhatatlanság jele”, „aki énekel, az kétszeresen imádkozik”, „nem siránkozni kell, hanem építkezni.” A művészi programban az Oláh testvérek – akik nem először jártak Enyeden – Kodály művek előadásával arattak szép sikert.
Gudor Botond református esperes beszédében a reformációval kapcsolatos kérdésre adott választ. Üdvözlő beszédet mondott Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója, Lőrincz Helga alpolgármester, tanfelügyelő, a helyi RMDSZ elnöke, és Mucsi László a presbiteri szövetég nevében. Szabó Zsombor karnagy, a kollégium új zenetanára irányításával sikerrel lépett fel a gyülekezeti kórus. Délután az újjászervezett gyülekezeti házban a művészeté volt a főszerep, amely az idők folyamán jelentősen összekapcsolódott az egyházi élettel. A tartalmas kiállítás bemutatóját Lőrincz Konrád felenyedi református lelkész tartotta magas szintű szakértelemmel. A három teremben kiállított alkotások több erdélyi művész munkái: Orth István (Nagyszeben), Szabó László (Marosvásárhely), Adorjáni László (Kolozsvár), Horháth Miklós (Lőrincréve), id. Lőrincz Zoltán (Nagyenyend), Legendi Géza (Zalatna) és Horháth Kund (Kolozsvár). A kiállított olajfestményekben, ceruzarajzokban, linómetszetekben nagyon sokan és hosszasan gyönyörködtek. Marosán Csaba, Ady Endrének az „Intés az őrzőkhöz” című, aktuális gondolatot sugalló versét szavalta.
Hétfőn a Bethlen kollégium Apafi-termében, méltó helyen folytatódott az ünnepi megemlékezés. Gudor Botond elnökletével előadások hangzottak el a kollégiumi reformációs emlékműsorokról (Győrfi Dénes, Nagyenyed), a református oktatás helyéről Észak-Erdélyben (Bekker Norbert, Budapest, ELTE), Tolnai Dali József oktatási reformjairól (Simon János, Amszterdam), tárgykultúra vagy könyvkultúra (Hegyi Ádám). Könyvbemutatók következtek Turzai Melán kollégiumi aligazgató irányításával: Kada Erika szerzőként mutatta be (tanár és teológus) a „Tündér-határon túl” című Áprily-kötetét, amely Áprily Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulója alkalmával jelent meg Kecskeméten, Bella Rózsa Pilinszky-díjas grafikus illusztrálásával. Idézünk Bertha Zoltán irodalomtörténész, egyetemi docens ajánlásából: „Brassó, Parajd és Udvarhely, Kolozsvár és Nagyenyed, Duna-kanyar Visegráddal és Szentgyörgypusztával: lélegző szent tájak annak számára, aki különleges természetáhítattal érezte egybe a Kárpát-haza igézetes teljességét.” Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)