Mi történik Szentegyházán?
Körvonalazódnak a 6,4 millió lakosú kínai nagyváros, Vuhszi (Wuxi) és a hétezres Szentegyháza közötti testvérvárosi kapcsolat részletei: a kisváros polgármestere múlt héten érkezett haza Kínából, elmondása szerint több, a település számára is gyümölcsöző nemzetközi kapcsolattal gazdagodva.
„Negyvenhét ország és öt világszervezet képviselői vettek részt a gazdasági, turisztikai témájú, Vuhszi testvérvárosai számára rendezett nemzetközi konferencián” – mondta el portálunknak Szentegyháza polgármestere. Rusz Sándort egyébként nyolctagú Hargita megyei delegáció kísérte el, többek között Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke is.
„A kínai partnerektől azt az ígéretet kaptuk, hogy december vagy január folyamán kínai befektetőkből álló csoport látogat el a megyébe és Szentegyházára. Nekünk és a megyebeli más településeknek addig kell kész ötletekből, projektekből álló javaslatcsomaggal előrukkolnunk” – tette hozzá. A polgármester egyelőre nem kívánta konkrétan megnevezni, hogy Szentegyházán milyen projektek finanszírozására kérnék fel a keleti befektetőket, annyit viszont elárult: energetikai kötődésű projektekről lenne szó. 
Nem csak Szentegyháza kedvezményezett
„Nyitni kell a világ felé, hiszen így is nagy eredményeket lehet elérni. A kínai kiszállás során egyébként brazíliai és dél-afrikai vállalkozókkal is sikerült tárgyalni, akik szintén Szentegyháza térségében szeretnének befektetni. De a projekt nemcsak számunkra, hanem az egész megyének kedvezhet. Például tudomásom szerint Udvarhelyen újabb biomasszás kazánok felszerelésére nyernék meg a kínai partnert” – tette hozzá. 
Nem lesz kínai megszállás 
Rusz ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni: csupán a tőke kínai, a munkaerő mindenképpen helyi lesz, hisz a projekt célja a helyi gazdasági élet fellendítése és a munkahelyteremtés. „Tudom, hogy a rosszalló emberek mit beszélnek, ezért megjegyzem: a konferencia teljes költségét – a szállást és az étkeztetést – a kínai partner állta, nekünk csupán a repülőjegyről kellett gondoskodnunk” – fejtette ki. Hozzátette, korábban közel egy évet dolgozott Kínában, innen a kapcsolat csírája, amelyet reményeik szerint hamarosan egy testvértelepülési szerződésben szentesítenének. 
Kisebb munkálatok
Ez idő tájt kisebb léptékű, viszont fontos beruházás zajlott Szentegyházán: a szentkeresztbányai templomteret és a környező utcákat sikerült leaszfaltozni. Az összesen mintegy 600 ezer lej értékű beruházáshoz szükséges összeget a szentegyházi költségvetésből különítették el, időközben azonban kormánypénzeket sikerült bevonni, így a városnak 300 ezer lejnyi önrészt kellett kifizetnie. A november elejére befejezett munkálatok során 650 méteren aszfaltoztak, valamint a járulékos munkákat – az esővíz-elvezető csatornák kiépítését, hidak és járdák kialakítását – is elvégezték.
„Rettentően fontos volt az aszfaltozás, hisz arról az útszakaszról van szó, amely a templomtól a temetőig vezet. Korábban száraz idő esetén porban, esős időben pedig bokáig sárban jártak itt az emberek” – magyarázta Rusz Sándor. Az aszfaltozási munkálatok jövőre is folytatódnak: a tervek szerint a Tavasz utca kap 370 méteren új aszfaltréteget. A beruházás értéke 445 ezer lej lesz, a finanszírozási szerződés megkötése jövő héten esedékes.
„Sajnos most már az időjárás nem alkalmas aszfaltozásra, de a szerződéskötést követően még idén elvégeznénk az út alapozását, az aszfaltréteg leterítése pedig tavaszra maradna” – sorolta az elöljáró. A városvezető hozzátette: Szentegyházán több ilyen jellegű munkálat is várat magára, melyeket igyekeznek sorra elvégezni, a nagyobb projektek finanszírozására viszont külföldi beruházókat próbálnak bevonni.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Egy „százkezű miniszter” élete és munkássága
Nagyvárad – Hegedüs Sándor, a százkezű politikus a címe annak a több mint 600 oldalas kötetnek, melyet péntek délután, a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében mutattak be szerkesztői és írói.
A Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Kersztény Egyetem által szervezett könyvbemutatón Pálfi József lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tőkéczki László történész, a kötet egyik szerzője szólalt fel. Elmondta: a kötet elsődleges szerzője Kovács László, aki – amint arról a későbbiekben ő maga is beszámolt – egy budai villa pincéjében fedezte fel a több mint fél évszázadon át lezártan álló utazóládákban rejlő családi hagyatékot, mely Hegedüs Sándortól származó, illetve rá vonatkozó dokumentumokat tartalmazott. Ennek alapján körvonalazódott a könyv kiadásának a gondolata, melyet Kövér László házelnök is bátorított, mivel, mint mondta, szándékában áll a magyar politikusok nagyjaival foglalkozni.
Krisztusi eszmék
A könyvben Hegedüs Sándornak a politikai és újságírói pályafutását egyaránt bemutatják és az olvasók dunántúli főgondnoki tevékenységét is megismerhetik. Amint a Kövér László által írt előszóban olvasható, bár képviselőtársai között fiatalnak számított, magas szintű képzettségének és munkabírásának köszönhetően közel negyed évszázadon keresztül a pénzügyi bizottság tagja, majd 1899-től kereskedelemügyi miniszter volt. „Hegedüs Sándor ráadásul úgy volt specialista az általa művelt területeken, hogy párhuzamosan végzett politikai, egyházi, tudományos, társadalmi és pénzintézeti tevékenységei nemhogy hátráltatták egymást, hanem kölcsönös kreatív motivációt jelentettek számára.” – áll az előszóban.
Tőkéczki László az akkori magyar liberalizmus sajátosságaira is kitért, s arra hogy Hegedüs Sándor krisztusi eszmekörben gondolkodott, „biblikus módon krisztusi szociálpolitikai elveket fogalmazott meg”. Magyarország abban az időszakban európai szellemiségű ország volt, Nagyvárad pedig Magyarország egyik élcsapatát jelentette, hangzott el. Hegedüs Sándor mértékadó politikusként volt ismert, a korszak „rossznyelvű” újságírói is becsülték tevékenységét, „százkezű miniszter” volt sajtóbeli jellemzője. Klasszikus házasságban élt, jómódú ember lett, de vagyonát nem úgy szerezte, hogy azért szégyenkeznie kellett volna.
Alkufolyamatok
Szász Zoltán történész, a könyv egyik szerkesztője ismertette a székely eredetű kolozsvári református család gyermekeként született Hegedüs Sándor pályafutását, kitérve arra is: Ausztria és Magyarország együttműködését kemény alkufolyamatok jellemezték, az akkori belpolitikai küzdelmek megismerése pedig napjainkban is tanulságul szolgálhat. Egyúttal bizonyíték arra, hogy szorongatott helyzetekben is keresni lehet a fejlesztés útjait – Hegedüs tevékenysége pedig „tanúság az elvhűség és a rugalmasság felelősséggel teli összeegyeztetzetőségéről.”– írja a bevezetőben a történész. A több mint hatszáz oldalas kötet, melyet 46 lejért lehetett megvásárolni a rendezvényen, a budapesti Argumentum kiadó gondozásában jelent meg, melynek tulajdonosa, Láng József szintén jelen volt. Mint megtudtuk, Nagyvárad után a kötetet Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron is bemutatják.
Neumann Andrea
Kiegészítés: Hegedüs Sándor /Kolozsvár, 1847. ápr. 22. - Budapest, 1906. dec. 28/ kereskedelemügyi miniszter 1899-től 1902-ig.
erdon.ro

Tudományban gazdagabban
Nem szakadhat meg a hagyomány, a Magyar Tudomány Ünnepének megszervezésére idén is méltó módon került sor Gyergyószentmiklóson.
Dr. Garda Dezső tudományos konferenciára hívott neves előadókat a Karancsi-terembe. Aki ott volt, megállapíthatta: nem feltétlenül van szükség arra, hogy más vidékekről, egyetemi központokból vagy akár a határon túlról jöjjenek ide tudósok, különböző tudományos területek tudorai, hogy kutatásaik eredményeit megismertessék. Megvannak a magunk elismert szakemberei, akiknek munkájuk éppolyan értékes, mint másoké.
A konferencia megnyitóján Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai vezető konzulja is beszédet mondott, melyben elhangzott: „A mai tudományos kutatások sikerétől függ, tudunk-e válaszolni a jövő környezeti kihívásaira, megértjük-e a társadalmi változásokat. Kijelenthetjük: abban, hogy a mai világ olyan vívmányokat tudhat magáénak, amelyek könnyebbé, elviselhetőbbé tették az emberek életét, és hatékonyabbá a társadalom működését, nem csekély szerepet játszottak a magyar tudósok”. Nagy Zoltán alpolgármester a gyergyószentmiklósi tudományos konferenciák fontosságát emelte ki.
Gyergyói ismeretek Gyergyóról
Ez a konferencia igazi gyergyói tudományos ismeretterjesztő esemény volt. Darvas Kozma József pápai prelátus, egyháztörténész Csíkszeredából érkezett, de előadásának tárgya nagyban kötődött Gyergyószentmiklóshoz, Gyergyószékhez. A pálos szerzetesekről kevesen tudják, hogy ezen a vidéken is tevékenykedtek, kolostorokat alapítottak. Például a mai szárhegyi ferences kolostor elődjét pálosok hozták létre, Gyergyóremete névadó remetéje is a fehér barátok közül való volt – derült ki az előadásból.
András Szabolcs gyergyószentmiklósi tanár a Fogarassi leánynevelő intézet jelentőségéről beszélt. A felemlített adatokból megállapítható volt: a múlt század több időszakában is kiemelkedően fontos volt a magyarságtudat megőrzésében az intézmény, oktatói, vezetői főként a két világháború között sokszor kockázatokat vállalva küzdöttek azért, hogy az iskola, az oktatás, az intézmény szelleme bármilyen nehézségek között magyar maradjon.
Civil szervezetekről, az Ethnográphia Gyergyóiensis Alapítvány és a Gránátalma Egyesület értékmegtartó munkájáról Kisné Portik Irén néprajzkutató beszélt, ismertetve a két szervezet  elfeledettnek hitt vagy feledésre ítéltetett, ősi hagyományok felkutatására és ezek megőrzésére fordított munkáját. Széles a paletta a tojásfestés-minták népszerűsítésétől, a farsangolás szokásának feltámasztásán át az úri hímzés újramegtalálásáig és továbbörökítéséig.
Az előadások sorát Garda Dezső egyetemi előadótanár, történész zárta Székelyföld önrendelkezésének évszázadai című bemutatójával. Elhangzott: Háromszéknek vagy Udvarhelynek a székelység történetében játszott fontos szerepéről sokan beszéltek, több adat ismert azokról a vidékekről. De tény: Gyergyószék jelentősége elvitathatatlan. Elődeink a székely történelem alakításából ugyanúgy kivették a részüket, mint mások, vagy esetenként magasabb szinten is. Például az első falutörvények közül kettő éppen Gyergyószentmiklóson és Újfaluban született.
Az esemény zárásaként a Garda Dezső szerkesztésében napvilágot látott A gyergyószentmiklósi örmények és az erdélyi magyar-örmény identitástudat című konferenciakötetet mutatta be Bákai Magdolna.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

CAPITAL 300
Íme a 12 leggazdagabb romániai magyar
Idén is az RCS&RDS tulajdonosa a leggazdagabb romániai magyar. A 300 leggazdagabb romániai közé csupán 12 magyar fért be.
1. Teszári Zoltán (5.) 
Vagyon: 530-560 millió euró Kor: 44 éves Szektor: telekommunikáció, energia, egészségügy, média Lakhely: Bihar, Budapest
A leggazdagabb romániai magyar milliomos Teszári Zoltán, vagyona az összesített Capital 300 lista ötödik helyének kivívására volt elég. Az üzletember és az általa irányított RCS&RDS üzletpolitikája leginkább az agresszív terjeszkedésről szólt az elmúlt időszakban, a vállalat 2013-ban indította Digi Online platformját és indított erős reklámkampányt a vállalat mobilszolgáltatásainak terjesztéséhez. Az RCS&RDS az elmúlt évben 475 millió eurós árbevételt jegyzett, a vállalat több mint 1 milliárd eurónyi eszközállománnyal rendelkezik, viszont hatalmas, mintegy 900 millió eurós tartozást halmozott fel.
Teszárit a Capital az “arc nélküli milliomosnak” nevezi, hiszen 2002 óta nem vett részt semmilyen közösségi rendezvényen, azóta pedig csak egy bulvárlap tudott képeket közölni róla. Az üzletember korábban judózott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák elállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után Ovidiu Crișannal karöltve megalapította a Kappa nevű céget, majd nem sokkal később létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.
Az elmúlt időszakban a sajtó egyre többször szellőztette meg, hogy Teszári esetleg eladná az RCS&RDS-ben levő tulajdonrészét. Tavasszal a szaksajtó arról cikkezett, hogy a Vodafone élénken érdeklődik a vállalat átvétele iránt, de ezeket az információkat egyik fél sem erősítette meg. A Capital szerint egy ilyen tranzakció értéke akár 2 milliárd euró is lehet, ha figyelembe vesszük, hogy a régió többi országában milyen összegekért cseréltek gazdát hasonló méretű vállalatok.
2. A Mudura család (95.)
Vagyon: 58-60 millió euró Szektor: ingatlanszektor, kereskedelem Lakhely: Bihar
Mudura Sándor a nagyváradi Lotus Center tulajdonosa idén tavasszal hunyt el. A vállalkozó onnan vált ismertté, hogy kilencvenes évek elején meghódította a magyarországi édességpiacot, ahol elsőként kezdte forgalmazni a Ferrero termékeit, amelyek közül leginkább a Kinder tojásoknak és a Tic-Tac cukorkáknak volt keletje.
1995-ben a tulajdonában levő vállalat tevékenységét kiterjesztette a romániai piacra, később ingatlanpiaci beruházásokkal hívta fel magára a figyelmet: a Lotus Centert 2002-ben nyitotta meg, amely akkoriban Erdélyben a legnagyobb bevásárlóközpontnak számított.   Az elmúlt években az üzletember vállalatainak irányítását majdnem teljes mértékben fia, ifj. Mudura Sándor vette át. A család vállalatainak struktúrájában idén nem történt nagyobb változás, az elmúlt időszakban a mezgazdaságba és a turizmusba ruháztak be számottevően.
3. Verestóy Attila (107.)
Vagyon: 52-55 millió euró Kor: 60 éves Szektor: tőkepiac, ingatlan Lakhely: Hargita megye
Vagyonnyilatkozata szerint az RMDSZ szenátorának több mint 3 millió eurója van elhelyezve hazai is külföldi bankszámlákon, emellett 5,9 millió eurós kitettséggel rendelkezik különböző befektetési alapokban. Verestóy vagyona jelents részét a Bukaresti Értéktőzsdén jegyzett értékpapírokban tartja, a Capital szerint ezeknek a részvényeknek az összértéke jelenleg 27,8 millió euróra tehet, amelyek 8,5 millió euróval érnek kevesebbet, mint megvásárlásuk pillanatában.
A szenátor és felesége tulajdonában 3 lakás (kettő a fővárosban és egy Székelyudvarhelyen), 2 ház (Székelykeresztúron és Ilfov megyében) és több földterület is van. Vagyonnyilatkozata alapján egy BMW X3 és egy Audi S8 típusú autó tulajdonosa.
4. Pászkány Árpád (150.)
Vagyon: 38-40 millió euró Szektor: építkezések, ingatlan Lakhely: Kolozsvár
Pászkány Árpád ebben az évben több vállalatától is megvált. Januárban túladott a CFR Cluj futballklubon, amelynek részvényeit több vállalat együttesen vásárolta meg azzal az ígérettel, hogy biztosítani fogják az elmúlt tíz év egyik legsikeresebb és legjövedelmezőbb romániai csapatának finanszírozását. Az üzletember idén kilépett a médiaiparból is miután az Intel Sky megvásárolta tőle a Transilvania Live és Transilvania Look csatornákat. 
Pászkány tulajdonában ingatlanvállalatok mellett tanácsadó cég és IT vállalat is található. Az üzletember első millióját samponok és dezodorok értékesítéséből kereste, az elmúlt időszak egyik legfontosabb ingatlanberuházójává vált Kolozsváron.
5. Szigeti Zoltán és társai (165.)
Vagyon: 35-38 millió euró Szektor: reklámipar Lakhely: Bukarest
Szigeti Zoltán és Mihaela Nicola 2005-ben alapították a The Group névre keresztelt vállalatot, amely mára Románia egyik legsikeresebb reklámcégévé nőtte ki magát. Az alapítókhoz később Bogdan Nicola, Mihaela testvére is csatlakozott. Jelenleg a vállalat tíz ügynökséget működtet, és olyan ügyfelekkel rendelkezik, mint a Dacia, a Renault, a Nissan, a McDonald’s vagy a Bosch. Az elmúlt évben a The Group tulajdonrészt szerzett a világ legnagyobb reklámipari holdingjának helyi leányvállalatában, az Omnicorm Media Group-ban.
6. Pálfi Miklós (190.)
Vagyon: 29-30 millió euró Kor: 56 éves Szektor: ásványvíz-, sörgyártás Lakhely: Bukarest
Pálfi Miklós a Romaqua 30,5%-át birtokolja. A vállalat az elmúlt évben még a Coca-Colát és a Heinekent is megelőzte az alkalmazottak számát illetően, tavaly 133 millió eurós árbevételt és 300 ezer eurós profitot tudott felmutatni, annak ellenére is, hogy 2012-ben még jelents veszteségekkel volt kénytelen számolni. A vállalat portfóliójában olyan márkák találhatóak, mint a Borsec, a Giusto, a Quick Cola, a Metropolitan Caffe és az Albacher. A Romaqua palackozási kapacitása évente egy milliárd literre tehet. 
7. Péter Pál (203.)
Vagyon: 25-27 millió euró Kor: 52 éves Szektor: energia, ipar Lakhely: Kolozsvár
Az üzletember 24 éve Ștefan Gadolával és Ioan Soceával közösen alapította Kolozsváron az EnergoBit nevű vállalatot, amelynek 53%-os tulajdonrészét két éve a lengyel Innova Capital vásárolta meg. Péter partnereivel több zöldenergia elállításával foglalkozó vállalatnál is részvényes, de az áramkereskedelemben is megvetették a lábukat az Enex nevű cég által. 8. Szász testvérek (220.)
Vagyon: 20-23 millió euró  Szektor: kereskedelem Lakhely: Marosvásárhely 
Szász Orlando és Roland úgy kerülhettek fel a leggazdagabb romániai magyarokat összesít listánkra, hogy édesapjuk magyar, édesanyjuk pedig román anyanyelvű, de k tökéletesen beszélnek magyarul. Marosvásárhelyen működtetik a Renaniát, amely piacvezető a munkavédelmi berendezések, védruha forgalmazásában, tavalyi forgalma megközelíti a 20 millió eurót, bár enyhe csökkenést mutat az előző évekhez képest. A Renania tavaly 2,4 millió eurós nyereséget ért el. Szász Roland tulajdonosa még a Vertical Engineering cégnek is, amely tavaly 1,9 millió eurós forgalmat ért el.
9. Fodor Zsolt és Szilvia (226.)
Vagyon: 22-25 millió euró Szektor:  telekommunkáció, kereskedelem Lakhely:  Marosvásárhely 
A házaspár az EuroGsm tulajdonosa. 17 éves működésük alatt a hálózat folyamatosan bővült, bekebelezve versenytársait: a Kopiernicust, a Fronterat és a Rurint. A lánc jelenleg 113 üzletből áll, 81 városban vannak jelen, árbevételük tavaly elérte a 18,8 millió eurót, nyereségük az egymillió eurót. Pár hónapja az EuroGsm aláírt egy partnerségi megállapodást a Seamless Romániával, ami egy okostelefonos fizetést lehetővé tevő applikációról szól. A Fodor házaspár a Mobile Distributiont is működteti, amelyik a legnagyobb PrePay-kártya forgalmazó Romániában.
10. Urási Béla (279.)
Vagyon: 15-16 millió euró Szektor:  tkepiac, ingatlanügyek, bankszektor Lakhely:  Kolozsvár 
Urási Béla olyan sikeres erdélyi üzletekben vett részt, mint az Astral Telecom és a Transilvania Bank. Az előbbit 2005-ben megvásárolta az UPC, Urási 16 millió dollárt kaszált a tulajdonrészéért. A Transilvania Bankban 3,95%-részesedéssel rendelkezett, amitől szintén megvált, majd a pénzt ingatlanokba fektette. Urási jelenleg nehéz időszakot él meg: válásával van teli a sajtó, és miután felesége a vagyon felét követeli, elképzelhet, hogy idén utoljára találkoztunk vele a TOP 300-ban. 
11. Szarvadi Lóránd (289.)
Vagyon: 14-16 millió euró Szektor:  kereskedelem, ingatlanügyek, turizmus   Lakhely:  Bukarest 
Szarvadi Lóránd évről évre lejjebb csúszik a vagyonranglistán, 2012-ben még 203. volt. Szarvadi és Hegedüs Ferenc a '90-es évek elején nyitották meg az első elektronikai és informatikai szaküzletüket. A Domo áruházlánc alapítóiként ismertek. A Hegedűs és a Szarvadi család 2007-ben kiszállt a Domóból, eladták tulajdonrészüket, és Szarvadi már semmilyen funkcióval nem rendelkezik a vállalatban. Ő és felesége jelenleg a Toyplex vállalat tulajdonosai, amely 17 üzlettel rendelkezik, de idén áprilisban fizetésképtelenségi eljárás indult ellene. 2013-ban a cégnek 1,2 millió eurós forgalma és 750 ezer eurós vesztesége volt.
12. Hegedüs Ferenc (290.)
Vagyon: 14-16 millió euró Szektor:  kereskedelem, ingatlanügyek, turizmus, építőipar Lakhely:  Kézdivásárhely  
A Domo-társalapító 2007-ben adott túl tulajdonrészén 75 millió euróért. Ezután komoly ingatlanberuházások következtek, említésre méltó ezek közül az Interdomo, az Imperial Hotel Management és a Logistika. Az Interdomo tavaly mindössze 200 ezer eurós forgalmat jelentett. A kézdivásárhelyi Atrium hotel is Hegedüs nevéhez fűződik, társaival közösen megvásárolták és felújították a bálványosi Best Western Grand Hotelt.
Transindex.ro 

Egy élet a kultúra szolgálatában
A csíkszeredai Léstyán Dénest már egyetemi hallgatóként vonzotta a színház, a színjátszás, statisztaként, közönségszervezőként dolgozott színházban és operában. Hosszú évekig szerepelt műkedvel színtársulatban, a csíkszeredai Népszínház vezetője, majd a városi könyvtár, illetve a városi művelődési ház igazgatója is volt. Lételeme volt ez a közeg, szívvel-lélekkel végezte munkáját.
A család csíkkozmási, édesapja gazdálkodó ember volt. „Szerencsés pillanatban születtem, 1943-ban, a legutolsó magyar világban. Heten voltunk testvérek, én ötödikként születtem. Nehéz évek voltak, mert csépléskor ellenőrizték a gabonát, és mind elvitték beszolgáltatásba. Nem voltunk kulákok, 16 hektáros birtokunk volt, de sokan voltunk a családban, idegen munkaerőt nem használtunk. első osztályos koromban, aratáskor az egész gabonának a kötelet én vetettem meg. 1956-ban a forradalom eseményeit a rádióban hallgattuk. Elkapott a láz, és az újság szélére verset írtam, édesanyám megtalálta, és beletette a tűzbe, nehogy bajt hozzak a családra” – emlékezett.
A hetedik osztály elvégzése után Sepsiszentgyörgyre ment felvételizni,  a Mikó Kollégiumba, ahová  elsőnek jutott be. Utána kiderült, hogy mégsem, mert azt üzenték, más rajonból származik, ezért nem vehetik fel. Ősszel Csíkszeredában felvételizett, és hiába írt le mindent, az eredmény 4-es volt.  „Kérdeztem a gimnázium aligazgatóját, hogyhogy 4-es, amikor mindent leírtam. Összeszidott, hogy nem szégyellem magam, el akarom venni a becsületes szegény székely gyermekek elől a helyet? Már akkor meg volt szabva, hogy a diákok 5 százaléka lehet középparaszt származású, és már nem volt hely nekem” – mesélte. Így került aztán Bukarestbe, ahol a magyar iskolába végül felvették, el is végezte. Kolozsváron a magyar szakra felvételizett, és be is jutott az egyetemre.  
A színjátszás varázsa
„Édesapám földek nélkül maradt, nem állt be a kollektívbe. Kozmásról a néptanács elnöke levelet is írt az egyetemre, javasolva, hogy rúgjanak ki, mert a szüleim nem álltak be a kollektívbe, de annyira rendes volt a vezetőség, hogy nem vettek el” – elevenítette fel a történteket. Az egyetemen már első éven beállt a színjátszó csoportba, mint mondta, bemutatták Bolyai Farkasnak a Párizsi per című művét, Moliére-től a Tudós nőket. Emellett a kolozsvári operánál statiszta lett, majd a diákbérletek értékesítését vállalta az opera és a színház számára.
„Harmadéven már kétszer annyi egyetemi hallgató vett bérletet, mint korábban. Megismertek az operánál, később statisztafőnök lettem. A bérletértékesítés nagy segítség volt a két intézménynek, mert állandóan jöttek ellenőrök például az operába, és kifogásolták, mi az, hogy két opera van Kolozsváron. Egyiket meg kell szüntetni. Olyankor szólt az opera igazgatója, kell hozni a közönséget. Amikor jött egy egy küldöttség, a titkos bejárón egyetemistákkal megtöltöttem a termet” – mondta el.
Léstyán Dénes elmondása szerint  öt év alatt egyszer sem hiányzott az órákról, pedig megtörtént, hogy a színháznál egész éjjel dolgoztak, másik éjszaka az operánál következett ugyanez. „Akkor is bementem az egyetemre, igaz, ott elaludtam” – mesélte nevetve.
Könyvtár, mint találkozóhely
Az egyetem után Csíkszentsimont választotta tanári pályája kezdetén, majd 1968-ban a megye kultúrbizottságához hívták, 1969 szeptemberében pedig a városi könyvtár igazgatója lett, miután elődje távozott. A könyvtári könyvállományt igyekezett feljavítani.
„Az ötvenes évek ósdi könyvei voltak akkor ott. Igyekeztem ezen változtatni, új szellemű könyvtárat hozni létre. Pénz volt elég könyvvásárlásra, új anyaggal kezdtem ellátni a könyvtárat. Előttem volt a kolozsvári könyvtár, ahol minden megtalálható volt, hasonlót szerettem volna itt is. Minden hétfő délután, amikor a könyvtár zárva volt, Irodalmi Szemle néven rendszeresen találkozókat szerveztünk. Az erdélyi szellemi életnek a nagy része megfordult itt, és mindig telt ház volt” – mesélte. Hibájául rótták fel, hogy csak magyar írókat, költőket hívott meg, ezért gondolt arra, hogy Mircea Dinescut is meghívják 1984-ben.
„Dinescu a találkozón felháborodásának adott hangot, hogy nem tudja megjelentetni a verseskötetét, mert azt mondták, nincs papír. Azt mondta, menjünk be a könyvesboltba, lássuk, mennyi piros könyv van eladatlanul” –  elevenítette fel a történteket Léstyán Dénes.
Lelkes társaság
1969 szén jelentkezett a helybeli színjátszó csoportba, Tamási Áron Énekes madár című népi játékát javasolta, azt játszották, majd a Dankó Pista, Ilyen nagy szerelem, A lányok című eladások következtek egymás után. Nemcsak Csíkszeredában szerepeltek, hanem a csíki községekben is járt kiszállásokra a színjátszó csoport.
„Nagyon lelkes társaság volt, éppúgy mint az ötvenes években, amikor Tóth Géza vagy Rafain Gabi játszotta a főszerepet, énekelt a János Vitéz vagy a Mézeskalács eladásain. A társulatban volt a Sárpátki házaspár, Ágnes és József, a Horváth házaspár, Irén és Géza, Boldizsár Ágoston, Balogh Erzsébet, Albert Homonnai Márton, Szász Zsolt, Oláh-Gál Elvira, Nagy Imre, Bachner István, Szekeres Adorján, Tiron Tibor és mások. De olyanok is léptek fel, akik később hivatásos színészekké váltak, mint Bogdán Zsolt, Orbán Attila és Hozó Márta. 1980-tól a csoport felvette a Népszínház nevet az Egérút című darabbal. Nagy sikerrel játszottuk a Zsuzsit, a Mirandolinát, a Szerelmünk a színház című eladást, hetente több fellépésünk volt, eljutottunk a szomszédos megyékbe is” – emlékezett.
Betiltott eladások
Imecs Dénesnek a Veszedelem című történelmi játékát, amely a madéfalvi veszedelemről szól,  huszonhétszer játszották, ebből tízszer Csíkszeredában, telt ház előtt, és minden nagyobb csíki községbe, de Gyergyóba és Udvarhelyre is elvitték. „Az volt az író vesszőparipája, hogy egy szót sem szabad kihagyni a szövegből, de hosszúra sikeredett, négyórás eladás volt. A kultúrház vezetősége mondta, hogy le kell csökkenteni, László Károly színművész jól megoldotta a feladatot, két és fél órás eladás lett belőle, de a szerző megharagudott, felénk se jött. A kultúrbizottság új vezetősége vizionálta, és nem engedélyezték játszani” – ismertette Léstyán Dénes.
Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa hatására a Vlagyimir Gurbajev által írt dráma szövegkönyvét megszerezték, és 1988 december 14-én már játszották, szintén László Károly rendezésében a Szarkofág című darabot. „Itt Csíkszeredában négy eladás volt, készültünk Sepsiszentgyörgyre és Marosvásárhelyre, de jött a telefonhívás a Központi Bizottságtól, Bukarestből, hogy nem lehet. Itt volt a csíkszeredai eladáson Zsehránszky István, és írt róla az Új Életbe, ez az akkori Hazafias Népfront lapja volt. Tamara Dobrin, az RKP Központi Bizottságának propagandatitkára ennek minden betűjét ellenőrizte, ott olvasta, hogy Csíkszeredában nagy sikerrel játsszák a Szarkofágot, amelyet egy színház sem játszik. Ezt megtudta, és azonnal letiltották” – mesélte.
Megváltozott helyzet
Az 1989-es változás után, mint mondta, próbálkozott felújítani a két legnagyobb sikert hozó eladást, a Veszedelmet és a Szarkofágot, de akkor már minden megváltozott. Többen hivatásos színházhoz mentek dolgozni, mások egyéni érvényesülést akartak, így nem lehetett összehozni a szereplőket, megszűnt a Népszínház. Léstyán Dénes és a színjátszás kapcsolata természetesen megmaradt, nagy örömmel fogadta a Csíki Játékszín megalakítását.
„Kezdettől fogva minden eladásukat megnézem, mert ez volt a megoldás, a műkedvelők ideje lejárt. Le a kalappal a városvezetés előtt, akik ezt létrehozták” – jelentette ki. Visszatekintve életútjára, azt vallja, ha az ember lélekből csinálja, akkor könnyű ez a munka. „Örvendek, hogy ilyen élményekben volt részem” – mondja Léstyán Dénes.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

A kisebbik rossz választása
A Cotroceni-ért szóló küzdelem a mélyen magyar érzésű, elsősorban és másodsorban nemzetben gondolkodó sorstársaink tekintélyes része számára közömbös, érdektelen. Akkor is, ha jobban belegondolva, senki nem tagadhatja, hogy az eredmény bennünket is közvetlenül érint. Voltak olyan választások is – 2000-ben, midőn Ion Iliescu mérkőzött Corneliu Vadim Tudorral – amikor nyíltan kimondatott, ha nem is a legfelső szinten: nem a mi küzdelmünk, oldják meg a románok egymás között, hogy a két rossz közül kit választanak. Mások – köztük neves román ellenzékiek is –, s persze velük együtt az egész RMDSZ-vezérkar arra biztatott, hogy a két rossz közül a kisebbet válasszuk. A szavazni– nem szavazni dilemma emlékeztet valamelyest Tamási Áron örök klasszikusa, az Ábel egyik jelenetére, amikor a főhős Kerekes úrral vitatkozik a román államra leteendő hűségeskü ügyében. Egyik oldalon a magyar karakánság, a jogos felháborodás és a zsigeri indulat, a másik oldalon a pragmatikus megfontolások. Nagyon nehéz egyik vagy másik magatartás mellett elvi síkon pálcát törni, sokkal helyesebb az egyes élethelyzeteket egyenként elemezni.
Templom és gátlástalanság
Nemsokára ismét az urnákhoz járulhatnak a választópolgárok, hogy Victor Ponta és Klaus Johannis közül válasszanak. E kérdés is megközelíthető úgy, hogy mivel egyik jelölt sem ígéri az erdélyi magyarság ügyének távlatos rendezését, egyik sem fogadja el a közösségi önrendelkezésen alapuló autonómia gondolatát, maradjunk otthon, döntsenek a többségiek. Ugyanakkor mérlegelve a helyzetet, ez sem szűk magyar szempontból, sem az egész rendszer, a politikai környezet szempontjából nem tűnik bölcs ötletnek.
Victor Ponta helyükön hagyta az RMDSZ-es államtitkárokat, imázsa érdekében már 2012-ben kormányra akarta emelni az RMDSZ-t, ezzel is semlegesítve a magyar érdekképviseletet, előszeretettel kampányol Székelyföldön Kelemen Hunorral az oldalán. Ám hogy a magyar kérdésről hogyan gondolkodik, arról híven tanúskodik a székely zászlók elleni prefektusi hadjárat, a MOGYE ügye, kollektív megalázásunk az 1918. december elsejei évforduló megünneplésének kikényszerítésével, és a sor tetszés szerint folytatható. Ugyanakkor Ponta a kommunista utódpárti erők prominense, amely erők hatalmi nyomását és totális gátlástalanságát már megtapasztalhattuk 2012-es győzelmük előtt, közvetlenül kormánya kerülésük után. Változatlan gátlástalanság jellemzi őket a kampány során is, a demagóg jelszavakban, az üres, légből kapott vádaskodásban és az „amatőr”, templomban osztogatott röplapok tartalmában, amelyek az ortodox vallás és a román nemzet elárulásaként tüntetik fel az erdélyi származású német protestáns Johannisra való szavazást. Elképzelhetjük, micsoda egész pályás letámadásra számíthatunk, ha a kormányzati többség mellé megszerzik ezek az államelnöki posztot is. Akik megélték az 1990 és 1996 közötti korszakot, emlékezhetnek az utódkommunista hatalom működéstechnikájára, a válogatott állami visszaélésektől a korrupción át a bányászjárásokig.
Ottragadt „huligánok”
Klaus Johannistól biztosan nem várhatjuk, hogy az autonómia kérdésében jobb partner lesz, mint az eddigi elnökök és miniszterelnökök. De rosszabb sem, merthogy eddig minden politikai erő olyan masszív ellenállást tanúsított ebben az ügyben, hogy legfeljebb annak örülhetünk, ha már nem fenyegetnek ügyészséggel, bírósági eljárással és börtönnel, mint 1998-ban az alsócsernátoni fórum vagy 2003-ban, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulása után. Ugyanakkor – ahogy 2009-ben sajátos módon épp az RMDSZ hangsúlyozta – komoly társadalompszichológiai hatása lehet annak, ha a román államelnöki székbe egy német ember kerül. Akitől remélni lehet, hogy nem lesz partner a korrupciós játékokban, aki minden bizonnyal hatékonyságra fog törekedni. Nem véletlen, hogy első körben ő volt a győztes Erdélyben. Elnézve és meghallgatva a temesvári tüntetésről készült felvételeket, összeszorulhat azoknak a torka, akik annak idején ott voltak a „huligánok” Iliescu ellenes temesvári antikommunista tüntetésein, s énekelték az egykorú slágerek politikai átiratait. Közel negyed évszázad telt el, s még mindig itt tartunk.
Az RMDSZ reakciója tanítható. Többször is kiállt Ponta mellett, majd az össznépi felháborodás miatt mindenkinek a lelkiismeretére bízták a szavazást. Egyértelműen demobilizáló fordulattal: „Az erdélyi magyar szavazók nehéz döntés előtt állnak az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án.” A lényeg itt a „mégis”.
Magyarán, mintsem hogy az erdélyi magyarság az RMDSZ meghirdetett akarata ellenére nagy arányban Pontára szavazzon, közösségünk tagjai inkább maradjanak otthon. Akik pedig elmennek, tegyenek belátásuk szerint, de közben persze fontolják meg, hogy az RMDSZ Pontát tartja jobb opciónak.
Bizalmi tőke
Mert ez is szerepel az RMDSZ e tárgykörben kiadott hivatalos állásfoglalásában, amire Frunda György még rátett egy lapáttal, azt javasolva, hogy aki bízik benne, szavazzon Pontára. Hát igen, aki képes bízni abban a politikusban, aki a Független Magyar Pártból indult, következetes ellenfele volt az autonómiaprogram meghirdetésének, részt vett a posztkommunista Románia külföldi imázsápolását célzó neptuni tárgyalásokon, ismételten megtévesztette a közvéleményt jelentős nemzetstratégiai kérdésekben, a kulturális autonómia témájában pedig Ion Iliescu kottájából játszott, nos, az szavazzon nyugodtan Pontára.
Hogy ne maradjon testetlen vádaskodás az utóbbi súlyos állítás, érdemes összevetni Ion Iliescu megfogalmazását a Frundáéval. „A kulturális autonómia létezik, mert van anyanyelvű oktatás, léteznek magyar művelődési egyesületek” – nyilatkozta az egykori államelnök Gyarmath Jánosnak a Romániai Magyar Szó 1993. március 19-i számában megjelent interjú keretében. Frunda György meg azt írta: „Véleményem szerint a kulturális autonómia biztosítva van Romániában, ez az a terület, ahol az elmúlt tíz évben a legnagyobb eredményt elértük”. Lásd: „Az RMDSZ-tisztségviselők nem lehetnek se kétszínűek, se képmutatók!” című szöveget, amely a Népújság, 2001. november 20-i számában jelent meg.
Egyiküket sem zavarja, hogy a kulturális autonómia azt jelenti: mi, magyarok döntünk arról, hogy a központi költségvetésből a magunk által befizetett adó kultúrára szánt részét visszanyerve, milyen intézményi keretben, mit oktatunk saját gyermekeinknek. Ehhez képest ma arra is bukaresti engedély kell, hogy kiről nevezhetünk el iskolát Székelyudvarhelyen. Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt egyaránt Klaus Johannisra való szavazásra buzdít, ami nem véletlen. Ezúttal a kisebbik rossz egyben szimbolikus megjelenítője az erdélyiségnek, származás és vallási hovatartozás okán. A fő kérdés nem az, hogy miként szavaz az urnákhoz járuló 300–400 ezer magyar, hanem az: sikerül-e mobilizálni nemzeti demagógiával a regáti területek románságát Johannis ellen. Hogy Ponta mindent elkövet ennek érdekében, az egyértelmű. A választ a választók mondják majd ki az urnáknál.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

RMGE: diszkriminálják a kisgazdákat
A kormány által összeállított, a 2014–2020-as időszakra vonatkozó országos vidékfejlesztési terv kizárja az agrártámogatási rendszerből a gazdák 97 százalékát – jelentette ki Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke a szervezet hétvégi székelyudvarhelyi ülésén.
Rámutatott, a Ponta-kabinet július elsején küldte el véleményezésre az Európai Bizottságnak a tervet, a brüsszeli szakértők azonban több mint 60 oldalas, 341 cikkelyt tartalmazó dokumentumban sorolták fel kifogásaikat.
Sebestyén elmondta, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete már számtalanszor kifogásolta a kormány vidékfejlesztési tervébe foglalt javaslatait, amelyek szerinte a közepes és nagyméretű vállalkozásoknak kedveznek, a kisgazdák számára pedig olyan feltételeket szabnak, melyeket nem tudnak teljesíteni.
„A kisgazdákat gyakorlatilag kizárják a támogatások rendszeréből, ami Erdélyben és a Székelyföldön még nagyobb problémát jelent, hiszen itt a kisgazdaságok aránya az országos átlagnál is magasabb – szögezte le a szervezet elnöke. – Egyesületünk az illetékes fórumokon keresi a vita lehetőségét, hogy a korlátokat szabó terveket mihamarabb átalakítsa a minisztérium, és a törpegazdaságok érdekeit szem előtt tartó koncepciót érvényesíthessék".
A gazdaegyesület egyébként fennállásának százhetvenedik évfordulóját ünnepelte a hétvégén, a mintegy 200 gazda részvételével zajló rendezvényen több agrárszakért is eladást tartott. A székelyudvarhelyi ülés napirendjén többek között az uniós agrárpolitika, a támogatási rendszerek átalakulása, valamint a lehívható pályázatok ismertetése szerepelt.
A szervezetet gróf Teleki Domokos alapította 1844-ben Erdélyi Gazdasági Egylet néven, amely később Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet néven működött 1944-ig nagyenyedi és kolozsvári központtal. Újjáélesztésére csak az 1989-es rendszerváltozást követen került sor.

Aggasztóan magas a cukorbetegek száma
Udvarhelyszéken mintegy négyezer nyilvántartott cukorbeteg él, a diagnosztizálatlan betegek száma azonban beláthatatlan. A kórral együtt élni lehet, az első figyelmeztető jelek után azonban életmódváltással akár meg is előzhető a diabétesz, hangsúlyozzák a szakemberek.
Világszerte november 14-én tartják a diabétesznapot, amelyet 1991-ben a Nemzetközi Diabéteszszövetség és az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezett, ugyanis ezen a napon született Frederick Banting, aki Charles Besttel közösen 1922-ben felfedezte az inzulint. 
Másfél éves kutatómunkát követően nyilvánosságra hozták a Predatorr-tanulmány eredményeit, melyet a cukorbetegség és cukorbetegségre való hajlamosság, túlsúlyosság és elhízás, anyagcsere-rendellenességek, húgysavtúltengések és krónikus vesebajok elterjedtségéről készítettek. Eszerint az egész országban a cukorbetegség sokkal elterjedtebb, mint ahogyan azt korábban becsülték, számolt be dr. Lőrinczi Csaba, a székelyudvarhelyi kórház orvosigazgatója és diabetológusa. Elmondta, életmódbetegségről van szó, illetve hogy nem halálos ítélet, ha valakit cukorbetegséggel diagnosztizálnak. „Gyógyíthatatlan, ám kezeléssel és egészséges életvitellel hosszú, teljes éltet lehet élni cukorbetegen is” – hangsúlyozta.
A cukorbetegségnek nincsenek tünetei
Két típusú cukorbetegség elterjedtebb: az 1. típusú, gyermekkori cukorbajnak – amit inzulinnal kezelnek – ritkább az előfordulása, a 2. típusú, felnőttkori cukorbetegség pedig a leggyakrabban előforduló válfaja a diabétesznek. Ide sorolják a terhességi cukorbetegséget, a hasnyálmirigy-betegségekhez másodlagosan kapcsolódó cukorbetegséget, illetve az öröklött, valamint a gyógyszeres kezelés nyomán kialakuló diabéteszt, bár ezek előfordulása jóval ritkább, sorolta a szakember.
Elmondta, hogy a Predatorr-eredmények Udvarhelyszékre is vonatkoznak: a székelyudvarhelyi kórházban háromezer cukorbeteget kezelnek, ezenkívül a keresztúri kórház belgyógyászati rendelőjében is ellátnak további 8–900 beteget. „Nem a cukorbetegség okozza a bajokat, hanem annak szövődményei. A kezeletlen diabétesz szív- és érrendszeri, vese-, reumatikus, valamint olyan betegségekhez vezet, amelyek már képesek visszafordíthatatlan kárt okozni az emberi szervezetben” – magyarázta Lőrinczi. Fokozott figyelemre intette azokat is, akik hajlamosak a betegségre, hisz a diagnosztizálatlan és kezeletlen betegség a legveszélyesebb.
Szabad-e cukrot enni?
Elterjedt tévhit, hogy a cukorbetegek nem fogyaszthatnak cukrot. Étrendjükben azonban épp olyan fontos a szénhidrát fogyasztása, mint az egészséges emberekében. Csakhogy egy cukorbetegnek természetes cukrokkal és nyers ételekkel kell biztosítania szükséges szénhidrátigényét, kerülnie kell a finomított cukrot. Vigyáznia kell továbbá arra, hogy vércukorszintje ne ingadozzon, mert olyankor teszi ki szervezetét a veszélynek. A főorvos hiányosnak tartotta környékünkön az ismeretterjesztő és megelőző kezdeményezéseket
Megtudtuk egyébként, hogy a rendszerváltás után Udvarhely az első városok között volt, ahol a cukorbetegek önsegélyző csoportot alakítottak, ám a kezdeményezés rövid életű volt „Az ilyen önszerveződések nagyban megkönnyítenék az orvosok munkáját, és támpontot nyújtanának sok cukorbetegnek” – fogalmazott a szakorvos. Követendő példaként említette a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDT), valamint a Magyar Diabétesz Társaság munkáját. Örömmel számolt be ugyanakkor arról, hogy az utóbbi években udvarhelyszéki cukorbeteg gyerekek is részt vehettek oktatótáborokban, ahol betegségük kezeléséről tanulhattak. Idén Gyergyószentmiklóson tartották a tábort.
Teljes élet cukorbetegen
Az egészséges életmód és a cukorbetegség a témája 2014–2016-ban a diabétesz-világnapnak: idén például a reggeli fontosságára hívták fel a figyelmet, amellyel megelőzhető a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása. A cukorbetegek táplálkozásáról Nagy Bea dietetikust és táplálkozási tanácsadót kérdeztük. Az érintetteknek mindig a szénhidrátfogyasztásra kell leginkább figyelniük – mutatott rá a szakember, hozzátéve, hogy a cukorbetegségben szenvedők étrendjének a lehető legkiegyensúlyozottabbnak kell lennie.
A szénhidrátok esetében mindig a teljes kiőrlésű szénhidrátforrást kell választani, például a rozskenyeret, a barna rizst, valamint a teljes kiőrlésű tésztát – tanácsolja a dietetikus. Kulcsfontosságú az elegendő zöldség fogyasztása, azonban ezt sem jó túlzásba vinni, étkezéskor kiemelten kell figyelni az adagokra. A magas glikémiás indexű ételeket messziről kerüljék a cukorbetegek – hívta fel a Nagy Bea –, tiltott ínyencségek közé tartozik például a hagyományos fagyi, cukorka és sütemény.
A zsíros ételek mellőzésé is ajánlott a szakértő szerint, ugyanakkor a fehérjefogyasztásra is kell figyelni, ugyanis a túl sok hús és tejtermék fogyasztása veseproblémákhoz vezethet a cukorbetegséggel élőknél. A cukorbetegeknek továbbá a testsúlyukra is figyelniük kell, igyekezniük kell azt a normális testtömegindex között tartani. Fontos viszont, hogy a cukorbetegek is élhetnek teljes életet, ha megfelelően táplálkoznak, rendszeresen járnak vizsgálatokra és egészséges életmódot folytatnak – hangsúlyozta a dietetikus szakember.
Jánosi András
Székelyhon.ro

Így kampányolt az RMDSZ Székelyudvarhelyen – Ponta
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezető elnöke, Bíró Barna Botond november 10-én egy elektronikus körlevelet juttatott el Udvarhelyszék polgármestereihez („elkészitettem egy levél mintáját"), amelyben arra biztatja őket, hogy a 7-i „polgármester találkozón megbeszéltek alapján" nyomtassák ki a csatolt levelet, sokszorosítsák, és szórják a településeiken. „Kérem, egészítsék ki, tegyék rá az aláírásukat, s lehet nyomtatni, és kiszórni" – írja Bíró. A választópolgároknak szánt levélben pedig ilyenek olvashatók:
„Számunkra jó választás csak egy van. Mert az a szász származású román ember, aki a nevét is megrománosította, eleve azzal kezdte, hogy megtagadta saját múltját. Továbbá figyelmen kívül hagyva a történelmi tényeket, meggyőződésesen állítja, hogy autonómia, nemhogy Erdélyben, de még a szász székekben sem létezett." És a negatív tulajdonságok felsorolása hosszasan folytatódik...
Ezután következik a levél lényegi része, amelyben felsorolja „az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhető" megvalósításokat. „Ez azért sikerülhetett, mert a koalíciós partner, és személyesen a miniszterelnök is korrekt módon viszonyult a magyarság problémáihoz és az ígért vállalásait teljesítette. Ez fontos dolog, hiszen a székely ember számára az adott szó éppen annyira kötelez, mind az írásos megegyezés. Közösségünk érdeke az, hogy megőrizzük a magyarság érdekképviseletének, az RMDSZ-nek a kormányzati pozícióját, hogy ez által az elkezdett fejlesztéseket folytathassuk, újakat indíthassunk el, hogy rólunk nélkülünk döntést ne hozhassanak." A levél, a kikövetkeztethető és egyértelmű felhívással zárul:
„Arra kérem, hogy Ön is álljon ki a közös ügyünkért, vegyen részt a szavazáson, és úgy válasszon, hogy ezzel községünk fejlődését segítse. Vasárnap nem érzelmi, hanem ésszerű döntést kell, hozzunk. Számítok Önre!
Tisztelettel és üdvözlettel,"
Ide jött volna a polgármester aláírása.
Forrás: erdelyiautonomia.wordpress.com
Erdély.ma

Egy reneszánsz ember a 21. században
„Eddigi életemben általában, de a pályámon különösképpen sok izgalmas fordulat esett meg velem. Gondviselésnek nevezném, hiszen a magam módján hívő ember vagyok, és úgy gondolom, nincsenek véletlenek” – Beszélgetés Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművésszel.
– A főiskola elvégzése után azonnal Kolozsvárra került. Mit nyújt önnek ez a város, és mit nyújt ön a városnak?
– Pályámat Kolozsváron kezdtem, itt is próbálom kiteljesíteni. Nem vagyok őshonos kolozsvári, mégis magaménak érzem ezt a várost, hiszen annyi lehetőséget kínál a kibontakozásra, amennyit az országnak ebben a felében másutt keresve sem találnék. Adta magát, hogy minden erőmmel, tehetségemmel ide gyökerezzem, ugyanakkor a város is ezer szállal hálóz körbe engem.
Laczkó Vass Róbert
Gyergyóremetén született 1976. július 24-én. A székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanító-képző elvégzése után a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem színház-művészeti tanszékének hallgatója volt Csíky András és Keresztes Attila osztályában. Tanított a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban. 2000 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, a Kolozsvári Magyar Opera rendszeres munkatársa. 2000–2008 között a kolozsvári színházművészeti tanszék tanársegéde volt, beszédtechnikát oktatott.
Az a tizennégy év, amióta a Kolozsvári Állami Magyar Színház deszkáit koptatom – ha pedig az egyetemi éveket is ide számoljuk, idestova húsz év – éppen elegendő ahhoz, hogy az ember „feltalálja magát” a lehetőségei között, amelyeket tiszta lelkiismerettel, a szakmai tudása és kötelezettségei szerint a lehető legjobb módon megpróbál kiaknázni.
Ha magamat kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy kifejezetten lusta ember vagyok – az ember sose elégedjen meg saját magával –, de kifelé mégsem ez látszik.
Igyekszem több műfajban alkotni, mert nem szeretném, ha szakbarbárrá válnék abban, amit művelek. Úgy vélem, hogy a munkája, szakmája, művészete nem kizárólagos tulajdonsága az alkotó embernek. Lennie kell egyfajta józan rálátásnak is a világra, no meg felelősségnek is a tekintetben, hogy azokat a bizonyos talentumokat hogyan és kinek a javára használjuk, mert kötve hiszem, hogy magukért valók. Ezért írok például publicisztikát. És igen, verseket is írok, negyven felé közeledve jó lenne már összeszedni és kötetbe rázni őket.
– Élete főcsapása mégiscsak a színház. Annál is érdekesebb a választás, hogy sem születési helye, sem legifjabb éveinek színhelye régebben nem a színjátszásáról volt híres. Persze mára változott a helyezet...
– Változott bizony: ma már Gyergyóban is, Székelyudvarhelyen is színházi alkotóműhelyek működnek. Persze nem emiatt lettem színész. Csak azt mondhatom, ha őszinte akarok lenni, hogy soha nem készültem színésznek. Sokan elmondják a pályatársaim közül, hogy amióta az eszüket tudják, azóta a színház körül gravitálnak egész lényükkel és lényegükkel. Mi az igazság, nem tudhatom, az eredmény szempontjából nem is fontos. Minden szerettem volna lenni, amire jó példa volt a családban és a közvetlen környezetemben, és hát színészek nem igazán voltak.
Nagybátyám okán előbb orvos szerettem volna lenni, hittanos lelkipásztorunk révén később pap, hallgattam is másfél év civil teológiát. A tanítóképző negyedik évében – akkor ötesztendős képzés volt – gondoltam először, hogy mi lenne, ha...? A rendszerváltozás után egy kicsit társadalmilag is kieresztettük a gőzt, én pedig folyamatosan fennforogtam Székelyudvarhely megbolydult közéletében, mint az a bizonyos dugó, úgy is neveztek, hogy „perpetuum mobile”.
Lódenkabátban és kalapban jártam, és már akkor viseltem édesanyám családnevét, a Vasst. Egy lakkozott aktatáskával a kezemben járkáltam, szóval nagyon furcsa figurája lehettem Székelyudvarhelynek. Az irodalmi kreativitási versenyektől a bármiféle szavalóversenyekig folyamatosan fényeztem mindenütt a tanítóképző hírnevét. Jó volt lubickolni ebben a közegben, végül két magyartanárom – essék szó róluk, mert megérdemlik –, Toró Jolán és Miklós Ferenc vezettek rá, talán akaratlan, hogy érdemes ezen a csapásirányon elindulni.
– Azon kevés színész közé tartozik, aki a Kolozsvári Magyar Operában is rendszeresen fellép. Hogyan fedezte fel magának az operát, illetve hogyan fedezte fel önt az opera?
– Eddigi életemben általában, de a pályámon különösképpen sok izgalmas fordulat esett meg velem. Gondviselésnek nevezném, hiszen a magam módján hívő ember vagyok, és úgy gondolom, nincsenek véletlenek. Kétezerben diplomáztam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színházművészeti tanszékén, és még abban az évben gyors egymásutánban annyi jó dolog történt, hogy engedélyt is kellett rájuk kérni a tanáraimtól, mert közben államvizsgák ideje volt.
Akkor játszottam először nagyjátékfilmben, amit a néhai Maár Gyula rendezett, és szintén akkor kaptam az első felkérést énekes szerepre. Ez is filmes munka volt, Selmeczi György Kolozsvári operamesék című sorozatában. Közben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződtem, az opera pedig nálunk ugyanott van. Az egyik szerep hozta a másikat, és roppant élvezem, hiszen a zenés ütemekbe fegyelmezett színház is színház a javából!
– Részt vett a kolozsvári opera utóbbi éveinek, évtizedeinek talán legnagyobb sikerű produkciójában, a Valahol Európában című musicalben, ahol 35 gyerekkel szerepelt együtt. Milyen volt megélni ezt a nem mindennapi élményt?
– Van egy alapszakmám, a pedagógia, tanítottam is egy évet Gyergyószentmiklóson. Egy bátortalan első osztályt vezettem át a tróger­kedésekkel teli második osztályba. Mai napig tartom velük a kapcsolatot, az egyik kislány – szeretném azt hinni: kicsit az én példám okán is – tanítónő lett azóta. Később az egyetemen is tanítottam beszédtechnikát, volt tehát gyakorlatom abban, hogyan kell egy osztályra való gyerekhaddal bánni.
De az, hogy a Valahol Európában harmincöt különböző habitusú, más-más iskolából való gyerekéből úgy tudott egy csapat összekovácsolódni a szemem láttára, tán kicsit az én segédletemmel is, hogy tizenöt telt házon legyünk túl, az egyedülálló történet lesz az életemben. Ez a fajta „trógerkedés” ugyanis megtanította a felnőtt szereplőket, köztük engem is arra, hogyan lehet és kell egyenrangú partnerként tekinteni mind a civil életben, mind a színpadon egy 6-7 éves gyerekre.
– Szerteágazó tevékenységei közé tartozik a fényképezés, amit nem akármilyen szinten űz, hiszen már kiállítást is láthattunk fotóiból...
– Ez is egy hobbi, végső soron összefügg az utazgatás varázsával. Cinikus barátaim – ilyenek is vannak – sanda irigységgel szoktak célozgatni arra, hogy mennyit tekergek a nagyvilágban, s hogy ki tudja, honnan és mennyibe kerül mindez. Pedig jelentem: én is pénzért dolgozom, nem is keveset, és hivatásom okán inkább csak nyaranta utazom távolabbra. Nem kerül olyan sokba, semmivel sem többe, mint bárki másnak egy láblógatós nyaralás, főleg ha az ázsiai országokra gondolunk, ahol elég egyszerű létezni. Az utazgatások kínálták az alkalmat, hogy megörökítsem a világot olyannak, amilyennek akkor és ott csak én látom. Maradandóbb élmény lesz minden utazás, ha szubjektív, általam készített képanyag mozaikjából próbálom újra meg újra összerakni a velünk történteket.
– Véletlenszerűen keres fel országokat, vagy jó előre megtervezett utak ezek?
– Kínálkozott olyan alkalom is, amely szinte véletlenszerűen jött össze. Pontosan arra a tíz napra volt szükségem, amikor éppen nem dolgoztam semmin, így el tudtam menni télidőben Indiába, ahol egy viszonylag elviselhető hőmérsékletű, száraz évszak várt ránk. Természetesen az utazások többségét előre meg szoktuk tervezni. Többes számban azért, mert nagyon szeretek olyan emberekkel utazni, akikkel ott helyben tágabb összefüggéseiben is meg lehet osztani az élményt, ami adott esetben sokkolja az embert.
Ázsia sokkolja az európai kultúrkörből kikacsingató embert. A legizgalmasabb utazásaim közé tartoznak azok, amelyeken történész-régész barátunk is részt vesz, hiszen ingyen és bérmentve vállalja az okostojás szerepét. Vele sikerült például olyan helyekre, múzeumokba is eljutni egy-egy utazás során, ahova lehet, hogy saját fejemtől nem is mentem volna el.
– Egész furcsa helyeken is járt: melyek a kedvencei?
– Az előbbiekből kiderül, hogy nagyon szeretem Ázsiát, ahol talán az a leginkább lenyűgöző, hogy az emberek ingyen és bérmentve tudnak mosolyogni, mi meg újabban ahhoz vagyunk szokva, hogy az emberek katatón módon gyalogolnak, végzik a dolgukat, a mosolyuk mögött pedig, amit például az utcán vagy a boltokban hivatalból megkapsz, látod a kényszeredettséget. Egy mosoly Ázsiában természetesnek számít akkor is, ha képtelenek veled kommunikálni, mert nem beszéltek semmilyen közös nyelvet. Így próbálnak valamilyen módon kapcsolatot teremteni. Sugárzik róluk az a fajta boldogság, amely nem kapcsolódik anyagiakhoz, nem is föltétlen az életkörülményeikhez, hanem önmagától való.
– Igen érdekes beszélgetőműsort vezet a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az ön ötlete volt, vagy felkérték erre?
– Mindkettő. Jött a felkérés, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hiszen minden egyes beszélgetés kapcsolódik az utazásokhoz. A beszélgetősorozat címe Nyitott szemmel, azaz aki megfordul nálunk, annak látni és láttatni is akarnia kell. A cél az, hogy vendégeink úgy meséljenek el személyes történeteket, mutassanak be kultúrákat, hogy innen oda tekintve, onnan pedig visszanézve is tudjunk párhuzamokat találni, tanulságokat levonni. Vendégeim olykor a közönségünk soraiból kerülnek ki, hátizsákos turisták, köztük olyan is, aki például hat-hét ázsiai országban fordult meg akkor, amikor még a bacilusnak is nehéz volt kimenni az országból.
– Énekese volt a Kalapos Band című zenekarnak – miért csak volt?
– Sajnos letettük a lantot is, a kalapot is. Különös színfoltja marad a pályámnak. Mint légy a tejbe, úgy csöppentem a zenekarba, gyermek emberek kértek, hogy énekeljek velük olyasmit, amit nagyon szerettem volna, de ami tőlük valahogy nem volt magától értetődő. Magas színvonalú kortárs magyar lírával próbáltak közönséget szerezni maguknak. A zenekar egyes tagjai ma már külföldön tanulnak, mások ízlést és műfajt váltottak, nagy sajnálatomra két év után szétment a csapat. Közülük Szép András zongorista barátommal dolgozom tovább, nemrégiben saját szerzői és előadóesttel, a Maszek balladákkal jelentkeztünk.
– Tizennégy esztendeje játszik. Bejöttek azok az elképzelései, melyekkel nekivágott ennek a nehéz, de szép pályának?
– Szerencsére nem minden történik úgy, ahogyan azt eltervezzük. Nem is biztos, hogy azok voltak a jó elképzelések. Amikor az ember maga mögött hagyja az egyetemi inkubátorlétet, egyszeriben azt hiszi, hogy övé a világ, és meg is tudja váltani. Harminchárom éves koráig az embernek rá kell jönnie valamire: ha a világot addig nem tudta megváltani, utána már nem is fogja. Jézus belehalt harminchárom éves korában a megváltásba. Ha nekünk nem sikerül belehalni, akkor az a legbiztosabb jele annak, hogy kezdhetünk gondolkodni a saját életünk értelmén.
Aki azt mondja, hogy neki bejött minden számítása, az vagy nagyon szerencsés, vagy hazudik – ez utóbbiakból vannak többen. De nincs az a jelentéktelen, talán a habitusunktól is távol eső munka, ami ha mégis ránk vár, ne lehetne tisztelettel, magunknak is, másoknak is haszonnal elvégezni.
Nánó Csaba |
Krónika (Kolozsvár)

Szavazatok Hargita megyéből
A román sajtó külön kiemelte azt, hogy a részvétel Hargita megyében majdnem négy százalékkal magasabb volt vasárnap, mint a két héttel korábbi első fordulóban, amikor két magyar jelölt is szerepelt még a 14 elnökjelölt között.
Bár Székelyföldön viszonylag alacsony volt a részvétel, Klaus Johannis Hargita megyében aratta a legmagasabb arányú győzelmet: a voksok csaknem 80 százalékát szerezte meg.
Hargita megyei adatok
A Hargita megyei választási bizottság végeleges adatai alapján a megyében a választásra jogosult 270 ezer személyből 129 ezren (47,8 százalék) mentek el szavazni vasárnap, az államelnök-választás második fordulójában. Közülük 102 ezren (79,78%) Klaus Johannisra, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltjére, Nagyszeben szász polgármesterére voksoltak. Szociáldemokrata ellenfele, Victor Ponta kormányfővel 25,8 ezer szavazatot (20,22%) kapott. Az érvénytelen szavazatok száma 1304.
Hargita megyében mindössze egy településen, Bélborban tudta legyőzni Johannist Victor Ponta, igaz, mindössze 13 vokssal. Pótlistán 8871-en szavaztak.
Csíkszeredában a 35 ezer szavazásra jogosult személyből 19295-en (55 százalék) voltak szavazni.
Udvarhelyszék százharminc szavazókörzetében 47 834-en adták le voksukat vasárnap, a romániai elnökválasztás második fordulójában – derült ki az Udvarhelyszéki RMDSZ által összesített adatokból. Eszerint a vasárnapi választáson térségünkből 4544-gyel többen vettek részt, mint az első fordulóban: a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Victor Viorel Ponta 9015, a Keresztény-Liberális Szövetségé (ACL), Klaus Werner Johannis pedig 38 377 érvényes szavazatot kapott, előbbi így az érvényes voksok 19,02, utóbbi ezek 80,98 százalékát szerezte meg. Vasárnap 442 érvénytelen szavazat született Udvarhelyszéken.
Közel 88 százalékos részvétel Siménfalván
A szavazókedv ezúttal mintegy öt százalékkal meghaladta a két héttel ezelőttit: míg akkor az udvarhelyszéki jogosultak 42,4 százaléka voksolt, vasárnap 47,33 százalékos volt a részvételi arány. Székelyudvarhelyen 48,73, Székelykeresztúron 45,06, Szentegyházán 42,67 százalékos részvételt jegyeztek. Az ötvenszázalékos arányt hat község – Fenyéd, Boldogfalva, Homoródszentmárton, Bögöz, Galambfalva és Siménfalva – érte el, a legnagyobb százalékot, 87,96-ot Siménfalván jegyezték. A legkisebb szavazókedv az első fordulóhoz hasonlóan Lövétén volt: ott a szavazati joggal rendelkezőknek csupán 29,48 százaléka járult az urnák elé.
Kozán István, Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Hitélet – Toronysisak is emlékeztet Ferencz Ervinre
Egy hitvalló ferences méltatása
Bizonyára még nagyon sok kolozsvárinak él emlékezetében Ferencz Ervin, az óvári barátok templomában 1976–1980 között szolgáló, kiemelkedő szerzetespapi alakja. Személye ismét a figyelem középpontjába került, mert november 3-án, a budapesti Országházban megtartott ünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty József Társaság ügyvezető elnöke a társaság által adományozott rangos emlékéremben részesítette. A kitüntetésben azokat a személyiségeket részesítik, akik életük példájával Mindszenty bíboros – akinek boldoggá avatási pere folyamatban van – hitvallását szolgálják.
A díjazottak minden alkalommal javasolhatnak három középiskolás fiatalt, akik személyenként százötvenezer forintos támogatásban részesülnek, valamint egy-egy százezer forint értékű kiskönyvtárat is kapnak. Az ünnepség után az Országházban megkoszorúzták azt az emléktáblát, amelyet Mindszenty József bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása 1956. november 3-án este elmondott híres rádióbeszédének emlékére állítottak.
Ervin lett a szerzetesi neve
Ferencz Béla Szárhegyen született 1920. május 10-én. Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában járt középiskolába, 1938-ban érettségizett Marosvásárhelyen. Még abban az évben megkezdte a noviciátust a Szent Ferenc-rendiek medgyesi rendházában. Az ünnepélyes szerzetesi fogadalmat 1942. október 8-án tette le, szerzetesi neve Ervin lett. Időközben, 1939–1944 között elvégezte teológiai tanulmányait Vajdahunyadon. 1943. június 20-án szentelte pappá Isten Szolgája Márton Áron püspök Gyulafehérváron. A fogarasi rendházban kezdte működését, onnan hurcolta el az akkor még román királyi rendőrség 1944. augusztus 30-án. Csak azért, mert magyar, és római katolikus szerzetes. Szabadlábra helyezése után, 1945–1947 között klasszika filológiát (görög és latin nyelvet) tanult a kolozsvári Bolyai Egyetemen. Aztán két évig Székelyudvarhelyen a Collegium Seraphicumban nevelő, s a klerikusok magisztere Csíksomlyón. A következőkben helyettes plébános Zetelakán, majd plébános Fogarason. Onnan deportálták az 1951. augusztus 20-ról 21-re virradó éjjel a máriaradnai ferences kolostorba, ahova minden ferences szerzetest elhurcoltak azon az éjszakán Erdély területéről.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi körúton népszerűsít a Sapientia
Egész Erdélyt átölelő kampánykörútra indult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem mindhárom kara, amely során másfél száz középiskolában mutatják be a felsőoktatási intézmény szakjait. A interaktív bemutatásban az egyetemi hallgatók is részt vesznek.
A november 17–28. között zajló körúton három régióba látogatnak el az egyetem képviselői. A csíkszeredai kar a keleti régiót, a marosvásárhelyi kar a középrégiót, a kolozsvári kar pedig a nyugati régiót fedi le. Eddig csak két régióban népszerűsítették az egyetemet, azonban Az egyetem házhoz jön elnevezésű programot idéntől a középrégióra is kiterjesztették.
A felvételi tájékoztatók programját előzetesen egyeztették a látogatott iskolákkal, ezáltal is építve a kapcsolatot a szaktanárokkal és osztályfőnökökkel – tudtuk meg Palkó Rékától, a marosvásárhelyi kar közkapcsolati felelősétől. „Előre meg volt hirdetve a diákokkal való találkozó, ezért már vártak bennünket. Én a középrégió csapatának vagyok a tagja, eddig jártunk Besztercén, Bethlenben és két szászrégeni középiskolában. Az tapasztaltuk, hogy a beszterceiek inkább a kolozsvári kar iránt érdeklődnek, a marosvásárhelyi kar a szászrégeni diákok érdeklődését keltette fel. A hallgatóinkat is bevontuk a kampánykörútba, mert szeretnék, ha a fiatalok személyes tapasztalatait is hallanák a végzős diákok. Egy interaktív bemutatóval készültünk, amely tulajdonképpen egy virtuális séta az egyetemen. Ezen kívül vittünk magunkkal  felvételi tájékoztatót, és poénos, sapientiás motívumokkal  ellátott lehúzósokat, amelyeket a diákok különösen élveztek” – mondta a közkapcsolati felelős.
A körút tovább folytatódik, november 19-én Gyergyóalfalu, Csíkdánfalva, Medgyes, Nagyszeben, Zilah, Szilágysomlyó, Szilágycseh, Nagybánya és Máramarossziget végzőseivel találkoznak a Sapientia képviselői. November 20-án Barótra, Brassóba, Négyfaluba, Nyárádszeredába, Szovátára és Erdőszentgyörgyre látogatnak a népszerűsítők, 21-én pedig Maroshévízre, Gyergyószentmiklósra, Gyergyóditróba, Sáromberkére és Marosvásárhelyre. A székelyudvarhelyi, marosludasi és dicsőszentmártoni végzősök 24-én hallhatnak az egyetemről, 25-én Székelykeresztúron, Marosvásárhely további középiskoláiban, Margittán, Nagykárolyban és Érmihályfalván folytatják útjukat. Zetelakán, Korondon, Szentegyházán, ismét Marosvásárhelyen, Szatmáron 26-án járnak a népszerűsítők, 27-én pedig Gyimesfelsőlokon, Csíkszeredában, Székelyhídon, Nagyszalontán és Nagyváradon. Az egyetem képviselői 28-án zárják körútjukat, ekkor Dévára, Nagyenyedre, Aradra, illetve Temesvárra látogatnak.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Kitartottak a népiskola oktatói
Idén hozzávetőleg hétszáz diákot oktat a Hargita Megyei Művészeti Népiskola, közel húsz településen, három- és ötéves képzéseken. Udvarhelyszéken tíz tanár több mint 150 tanulót képez ebben az évben – az oktatás folyamatos, annak ellenére, hogy a megyei önkormányzat alárendelt intézménye néha anyagi problémákkal is küzd.
Hargita megyében 19 településen rendelkezik tagozattal a 37 éves Hargita Megyei Művészeti Népiskola, a megyei önkormányzat alárendelt intézménye. Az udvarhelyszéki elméleti és gyakorlati oktatás Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Korondon, Székelyvarságon, Zeteváralján, Zetelakán, illetve Szentegyházán zajlik: a térségben főként zenei képzéseken vehetnek részt az érdeklődők, akiket mind a népi, mind a klasszikus zene és a dzsessz világába bevezetnek – a tanulók zongora-, szintetizátor-, fuvola-, klasszikusgitár-, trombita-, szaxofon-, klarinét- vagy vadászkürtórákon vehetnek részt három, illetve öt évig. Ezenkívül magas fokon elsajátíthatnak népi kézművesmesterségeket is, például a fafaragást.
Kicsik és nagyok, kezdők és haladók
A népiskola növendékeinek kétharmada iskolás, de vannak óvodások és felnőttek is – mondta el Péter Csaba, a kulturális intézmény vezetője, hozzáfűzve, az oktatás nagyjából délután zajlik, de a program rugalmas. A tanulóknak korra vagy előzetes felkészültségre vonatkozó kikötés tehát nincs – kezdőket és haladókat is tanítanak –, de a gyerekek és felnőttek csoportos képzése külön történik, hiszen a tananyagot más-más módon kell elmagyarázni a kicsiknek és nagyoknak – fejtette ki az igazgató. Hozzátette, a munka folyamatosan zajlott, bár az utóbbi időszak anyagi szempontból kissé nehéz volt a munkaközösségnek, ugyanis késtek a fizetések – mostanra azonban az oktatók megkapták bérüket.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Udvarhelyen a szárhegyi művésztelep kiállítása
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban nyitották meg kedd este a gyergyószárhegyi művésztelep négy évtizede alatt született munkákból válogatást nyújtó vándorkiállítást.
Mielőtt a múzeum igazgatója, Miklós Zoltán néprajzkutató köszöntötte volna a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ jelen lévő szakembereit, kifejezte együttérzését a szárhegyiekkel.
„A Haáz Rezső Múzeumnak ma még van székhelye – mondta –, de köztudott, hogy ez az intézmény is ideiglenes helyen működik. Reméljük, nem jutunk arra a sorsa, mint a szárhegyi kultúraszervezők. A gyűjtemények nem azért keletkeznek, hogy raktárban porosodjanak, élniük kell, szolgálniuk azt a közösséget, amely létrehozza őket” – fogalmazott Miklós Zoltán, utalva a Lázár-kastély körüli pereskedések miatt kialakult helyzetre.
A szárhegyi központban negyven év hagyatéka közel kétezer képzőművészeti alkotás gyűlt fel – ebből válogat a kiállítás. A kastély körül ez év elején kialakult tulajdonviszony-tisztázási viták miatt a művészeti központnak ki kellett költöznie, az alkotásokat a Schola vendégház emeleti termeiben raktározták el.
Czimbalmos Attila, a szárhegyi központ igazgatója megemlékezett a múlt héten elhunyt táboralapítóról, Zöld Lajos újságíróról, majd kollégájával, Ferencz Zoltán művészeti vezetővel röviden ismertette a művésztelep két nagy korszakát, a rendszerváltás előtti és az azután szerveződött, nemzetközi hírű művészeti tevékenységet. A kiállítás három héten át a Haáz Rezső Múzeum főépületének emeleti termeiben tekinthető meg.
Simó Márton
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi rajzfilmsorozat legendákból
Újabb rajzfilmet, háromdimenziós animációs sorozatot készítenek székelyföldi mondákból és legendákból – közölte lapunkkal Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium vezetője. A filmkészítő csapat november végén fejezi be az első részt, de már dolgoznak a másodikon is. Az új produkcó a Rétyi Nyír mondáját dolgozza fel, de megjelenik benne az Óriáspince-tető és a Fergettyűvár is.
A tizenkét perces 3D-s rajzfilmen kizárólag fiatal székelyföldi csapat dolgozik, öt hónap alatt elkészítették a szövegkönyvet, a karaktereket, forgatókönyvét Kudelász Nóbel írta. Fazakas Szabolcs elmondta, összehangoltak három mondát a forgatókönyvhöz, így a Rétyi Nyír tündéreit az Óriáspince-tetőn és a Szacsva várában tanyázó óriások próbálják meg elrabolni. A közeli Fergettyűvárban megmenekülnek a tündérek, akiknek segítségére van Zete – aki a rajzfilmsorozat minden epizódban megforduló főhőse (illusztrációnk), az óriásoknak pedig Csetlik (az almási barlangi rusnya terpe) segít.
A rajzfilm rendezője Tóth Árpád, Csetlik figuráját Kónya Albert Attila grafikus, míg a tündér és az óriás karaktereit János Tímea tervezte, zeneszerző Orbán Fe­renc, operatőr-producer Fazakas Szabolcs, pszichológus szakértő és gyártásvezető Tófalvi Beáta, animátorok: Boda János, Kosza Arnold és Rudolf Lóránt, a képes forgatókönyv (story­board) pedig Kovács Árpád munkája. A szereplők hangszinkronjára sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi színészeket kérnek fel, a rajzfilm angol változatát pedig a londoni Her Majesty’s Színház munkatársai készítik el. A produkció harmadik része a csíksomlyói Babba Mária legendája, a negyedik A gyergyói táltos asszony. A rajzfilmet szeretnék bemutatni a Rétyi Nyírben és a Székely Vágtán, de ha elkészül a jövő évi Szent György Napokig, ott is látható lesz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

120 éve a tündérkert védelmezői
Tematikus park és kincskereső túraútvonal felavatásával ünnepelte az Erdélyi Kárpát Egyesület székelyudvarhelyi szakosztálya alakulásának százhuszadik évfordulóját szombaton. Az egyesület sok mindent megért, az 1894 őszére datált születést követően többször félbeszakadt a tevékenység, ám a turistamozgalomnak mindig akadtak olyan éltetői, akik felvállalták az újjászervezést, az egyesület által meghatározott értékek továbbvitelét.
Elődeink munkáját folytatjuk lendülettel és elszántsággal – hangzott el a szombati ünnepségen a Deság-patakánál lévő színpad mellett, ahol az EKE-ÖKO tematikus parkkal ajándékozta meg magát és a természet szerelmeseit az EKE székelyudvarhelyi osztálya. Az ünnepséggel összekötött túrán több tucatnyi lelkes természetjáró vett részt.
Nemzettudat-erősítés kirándulással
Erdély egyik legrégebbi civil szervezete, az Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsváron alakult meg 1891-ben, Székelyudvarhelyen pedig 1894. november 18-án alakult meg az osztály, melynek célja a természetjárás fellendítése, a népi hagyományok ápolása és a gyógyfürdők népszerűsítése volt – tudták meg a tematikus park avatásán jelen lévő természetjárók Kovács-Kendi Leheltől, az EKE székelyudvarhelyi osztályának elnökétől. Mint az egyesület Erdély című folyóiratának korabeli lapszámaiból kiderül, az udvarhelyiek nagy reményeket fűztek az egyesülethez, ugyanis a székely város társadalmát is részben ők hivatottak összekovácsolni. Bár a kezdetekben lendületesen működött a székelyudvarhelyi osztály, az első világháború véget vetett tevékenységének.
Újjászületést hozott a rezsimváltás
Az 1989-es decemberi események hatására újjászerveződött az erdélyi magyar turistamozgalom, ekkor tevődött fel az EKE újjászervezése is. Az udvarhelyi EKE 1991-ben alakult újra, a kezdeti lelkesedés azonban lankadt a következő években, a tagság csökkent, és a túrák is megszűntek – magyarázta Kovács-Kendi Lehel. Azonban a diákságra támaszkodva 1996-ban ismét új láng lobbant fel a székelyudvarhelyi EKE szívében, ekkortól már folyamatosan növekedett az érdeklődés, szélesedett a tevékenységi kör, valamint a rendezvények sokszínűsége.
Nyomot akarnak hagyni
A megvalósítások közül elsőként a Szejkefürdőn 2005-ben megrendezett Orbán Balázs-emléktúrát említette Kovács-Kendi Lehel. Azonban az évente megszervezett Hargita teljesítménytúra is oszlopos tevékenysége a székelyudvarhelyi szakosztálynak, továbbá a Budvár-kupát is sikerként könyvelik el. Az országos rendezvények sorában a 2012-ben megszervezett EKE-vándortárbor volt kiemelkedő a székelyudvarhelyi osztály tevékenységében, ugyanis rekorddöntő részvétellel zajlott. A rendezvény új korszakot indított el a székely anyaváros szervezetében – a szervezés igazi csapattá kovácsolta a tagságot. Mára már mintegy 130 tagot számlál a székelyudvarhelyi osztály, ebből közel ötvenen aktívak.
Folyamatosan bővülő álom
A környezetvédelmi nevelésre fektetett hangsúly, valamint a maradandó nyom hagyása ihlette a Zete tanösvény születését. 2006-ban határozták el a tanösvény kialakítását, tavaly Ivótól Deságig tartó bicikliúttal gazdagították Udvarhelyszéket, valamint egy információs házikót is létesítettek. A gyerekeknek is izgalmas természetjárást ígérő tanulmányi park mögött Szederjesi Tamás áll, aki szívvel-lélekkel dolgozott az útvonal kialakításán, takarításán, valamint az információs táblák megvalósításán.
A gyerekekre összpontosítanak
A mintegy négy kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, nemcsak kellemes időtöltést, hanem értékes és hasznos információkat nyújt, a gyerekek számára pedig játékos és kalandos élménnyé változtatja a természetjárást az információs házikó mellett látható kincses térkép, amely a környékre épült. Az interaktív tanösvénnyel főként a gyerekeket terelné vissza a természetbe az udvarhelyi EKE. Kovács-Kendi Lehel elmondta, hogy az elkövetkezőben olyan infrastruktúrát akarnak kialakítani a Deság-pataknál, amely egy erdei iskola megteremtéséhez nyújt megfelelő környezetet.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Székelyföldi kilátások (A Magyar Tudomány Napja Sepsiszentgyörgyön)
Perspektívák Székelyföldről címmel szervezett szombaton kerekasztal-beszélgetést az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) márciusban alakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a megyeháza üléstermében.  
Ezzel csatlakozott az anyaintézmény 13. kiadásához érkezett rendezvénysorozatához. Annak mintájára, ahogyan november 3-án tartják a magyar tudomány napját (1825-ben a pozsonyi országgyűlésen ezen a napon határozták el a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását), 2002 óta a szervezet alapításának évfordulója (1859. november 23–26-a között tartották az alapító közgyűlést Kolozsváron) alkalmából az EME – szakosztályai és fiókegyesületei részvételével – megszervezi a Magyar tudomány napja Erdélyben című fórumát. Az EME minden évben kijelöli a fórum témáját, idén Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek címmel hirdették meg a rendezvényt.
A sepsiszentgyörgyi fiókszervezet kerekasztalán a székelyföldi magyar tudományművelés helyzetéről és feladatairól tanácskoztak a meghívottak. Görög Mihály, a Budapesti Corvinus Egyetem fejlesztési rektorhelyettese, Szabó Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szenátusának tagja, Cziprián Kovács Loránd, a BBTE sepsiszentgyörgyi Közigazgatási Tanszékének vezetője, Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt rektorhelyettese, Székely Gyula, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese, Lázár Ede, a Sapientia csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánhelyettese, valamint Bíró Béla és Pető Mária, a Székely Mikó kollégium matematika-, illetve fizikatanára és Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója Bíró Bo­róka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezete elnökének moderálásával.
Elhangzott: Romániában a tudományos kutatások állami finanszírozása minimális, az önkormányzatok ebben nem érdekeltek, az európai uniós pályázatok elszámolási módszertana ijesztő. Magyarországi támogatást főleg nemzetiidentitás-megőrző tevékenységekre nyújtanak. A romániai oktatásfinanszírozási politika miatt az egyetemek nem tudnak a piaci igényeknek megfelelő képzést nyújtani, ugyanakkor érezhető a kultúrközpont, Kolozsvár elszívó ereje is. Ami a művészeti oktatást illeti, középiskolai szinten pozitív az együttműködés Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Brassó között, de a felsőfokú oktatás igencsak gyerekcipőben jár, főleg a zenei képzés, kivétel a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen zajló képzőművészeti oktatás. A tudomány terén azok a kutatások számítanak, amelyek nemzetközi jelentőségűek, s azok a tanulmányok értékelhetőek, amelyek nemzetközileg jegyzett kiadványokban jelennek meg. Nagyrészt pénzkérdések merülnek fel, de személyi gondok is akadnak, például fiatal tehetségeket elüldöztek Székelyföldről.
Mint megfogalmazták, jó lenne véget vetni az olyan megkülönböztetésnek, hogy melyik egyetem magyarabb a másiknál, és a valós kérdésekkel kellene foglalkozni. Érdemes lenne kihasználni azt a stratégiai helyzetet, amit a székelyföldi magyar tanintézmények nyújtanak, valamint a Románia és Magyarország közötti közvetítő szerepben rejlő lehetőségeket. Kisebb vita is kialakult a BBTE és Sapientia képviselői között a párhuzamokról, átfedésekről, hisz egy térségből származnak a diákok. Székely Gyula bejelentette, a Sapientia új kart, mezőgazdász és erdészmérnöki szakot indít Sepsiszentgyörgyön az egykori traktoriskola, legutóbb Gámán János Szakközépiskola székhelyén, folynak a munkálatok, jövő tanévtől el kell kezdeni az oktatást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kultúra és a nemzet szolgálatában
Kiemelkedő népművészeti tevékenységének elismeréseként Erdővidék Kultúrájáért-díjat adományozott Máthé Ferenc (Ilonka) fafaragónak a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület pénteken este Vargyason az unitárius templomban. Az Erdővidék Közművelődési Napok zárómomentumaként szombaton a baróti művelődési házban huszárbált tartottak.
Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkipásztor történelmünk, balladáink és népünk ünnepeit és hétköznapjait fába faragó embert, Máthé Ferencet közössége példaképének nevezte. Erdővidék Múzeumának vezetője, Demeter László a közművelődési egyesület által tíz esztendeje alapított díj történetét és a díjazottak kiválasztásának módját ismertette. Mint mondotta, jól döntöttek, amikor az időközben elhunyt Bodosi Dániel festőművészt, a szintén vargyasi bútorfestő Sütő családot, Varga Béla fotográfust, Kósa Bálint grafikust, metszőművészt, a Kájoni Consort régizene-együttest, Egyed Ákos akadémikust, Kászoni Zoltán halbiológust, Vargyas volt polgármesterét és értékmentőjét, Deák Vilmát és közösségét több évtizeden keresztül szolgáló Kubánda Gizella tanítónőt díjazták, idén pedig Máthé Ferencnek ítélték az elismerést, hiszen mind olyan személyiségek, akik önzetlenül cselekednek, s irányt mutatnak nemzedékek sorának.
Vargyas polgármestere, Ilkei Ferenc laudációjában Máthé Ferencet olyan embernek írta le, akit az élet nehézségei nem törtek meg, az elnyomó államhatalomnak nem hódolt be, megmaradt nyakas székely embernek, eközben alkotómunkáját az országhatáron túl is megismerték. Máthé Ferenc, miközben megköszönte, hogy a díjat alapítók idén rá gondoltak, mint olyanra, akit érdemes elismerésben részesíteni, arra figyelmeztetett, tapasztalata szerint fogy azok száma, akik hagyományaink ápolására áldoznak, ezért jobban oda kellene figyelnünk örökölt értékeink éltetésére. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület által második alkalommal szervezett huszárbálra (fotó) Erdélyből és az anyaországból érkező vendégeket Kádár László hagyományőrző huszárőrnagy köszöntötte. Külön üdvözölte a Szegedről érkezőket és a Vargyason nemrég megalakult Gyertyánffy Ferenc nevét felvett huszárcsapat tagjait. Mint mondotta, üdvözlendő, hogy a vargyasi hagyományőrzők az 1849. július 5-én Eprestetőn a kozák túlerővel szemben a harcot vállaló bátor százados nevét tűzték zászlójukra: áldozatvállalása követendő példa lehet minden hazájáért cselekedni kívánó számára.
A 3. Honvéd Zászlóalj (Szeged), a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a 6. Württembergi Huszárezred (Erdőszentgyörgy), a 15. Mátyás Huszárezred (Szováta), a 11. Székely Határőr-huszárezred (székelyudvarhelyi és szentegyházi csapatai), a 15. Székely Határőr-gyalogezred, a Gyertyánffy Ferenc Huszárcsapat (Vargyas), a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok, a Homoródmenti Határőrök és Vörös Darabontok, a Hannoveri Huszárezred (Uzon) és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki tagjai zászlójukkal vonultak fel, s engedélyt kértek feletteseiktől a bálon való részvételre.
A vargyasi Borbáth Szilveszter éneklését, a művelődési ház Minisyncron együttesének palotás táncát, a Csillagkövetők Civil Egyesület tagjainak néptáncolását és a disznótoros vacsora elfogyasztását követően emlékplakettel mondtak köszönetet a megyei tanács alelnökének, Nagy Józsefnek, amiért hivatalnokként és lovainak, tanyájának, felszerelésének rendelkezésre bocsátásával magánemberként is segítette a hagyományőrzőket. Díszoklevelet kapott a Székely Vágta első és a Nemzeti Vágta negyedik helyezését megszerző, s ezáltal egyesületének, Kézdiszéknek és az erdélyi huszárok számára is dicsőséget hozó Zsigmond János is. Idén elért pontszáma alapján egy évre őrmesteri kinevezést nyert Kövér Zsolt és Költő Norbert a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesülettől és az  erdővidékiek közül Dávid Gábor és Barabás Gyula. A huszáravatásra éjjel egy óra után került sor, amikor a jelölteket „nyeregre húzták”, fejüket mentével takarták le, az avatótisztek pedig jókívánságaikat és velük szemben támasztott elvárásaikat fogalmazták meg egy-egy mondatban, majd kardjuk lapjával – kinek gyengébben, kinek erősebben – illették az avatandók fenekét, végezetül kézfogással és egy korty itókával pecsételték meg az elkötelezettséget. A bál hajnalig folytatódott, a talpalávalót sokak megelégedésére a kászonújfalusi Hagyományőrző Népi Zenekar húzta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mire való az erdélyi író? (1.)
Pár nappal ezelőtt, tulajdonképpen a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára kiírt irodalmi pályázat eredményhirdetésekor nyilvánosságra hozott információk verték ki nálam a biztosítékot. Úgyhogy képtelen vagyok szó nélkül hagyni a jelenséget. Előtte meg Marosvécsen csodálkoztam rá mai írói társadalmunk gyarló voltára. Nagyobb lélegzetvétel szükségeltetik, hogy megfogalmazhassam az észrevételeimet.
Kihirdették a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázat eredményeit
Ez év tavaszán, abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a magyar nemzeti hős, tüzértiszt és ágyúöntő  Gábor Áron, az 1848-1849-es forradalom egyik kiemelkedő székelyföldi személyisége születésének kétszázadik évfordulóját (aki Bereckben látta meg a napvilágot 1814. november 27-én) Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, partnerszervezetivel közösen, irodalmi pályázatot hirdetett.
A bírálóbizottság értékelte a beküldött munkákat. A díjkiosztó gálára 2014. november 24-én, hétfőn, este 7 órától kezdődően került sor, Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében, abban a helyiségben, ahol a hagyomány szerint 1848. október 16-án hangzott el az emlékezetes kijelentés, hogy „Lészen ágyú!” Az első ágyút még az év november 28-án mutatták be és próbálták ki Sepsiszentgyörgyön. Jórészt a helyi tüzérség felszerelésének köszönhető, hogy Háromszéken megszervezhették a székely önvédelmet.
A pályázat végeredménye:
I. helyezés: Vasmenyasszony (színmű) – Pruzsinszky Sándor (Budapest) – 500 EUR
II. helyezés: Az utolsó találkozás (novella) – Bányai Tamás (Budapest) – 250 EUR
III. helyezés: Ágyúból öntött (vers) – B. Horváth István (Szekszárd) – 100 EUR
Elismerő oklevelek:
Rézágyú (novella) – Balogh Gábor (Győr), Gábor Áron keresztfája (novella) – Horvát Gábor (Kecskemét), Sírtánc (novella) – Ambrus Lajos (Korond), Őrhelyen – Nagy Irén (Csíkszentdomokos), A kökösi hídon kettőezer-tizennégyben – Bálint Tamás (Székelyudvarhely)
A díjkiosztó ünnepséget Pruzsinszky Sándor drámaíró I. helyezést elért a Vasmenyasszony című felolvasó-színházi bemutatója követte. A színművet sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színművészek egy csoportja mutatta be, Kolcsár József rendezésében.
A gálaesten részt vett a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztősége is, továbbá bemutatták a Székelyföld decemberi számát, amely teljes egészében közli a három díjnyertes művet.
Az értékelő-bizottság a következő tagokból állt:  Fekete Vince költő, Lakatos Mihály (a pályázatot kiíró intézmények képviselője), Lövétei Lázár László költő, Pécsi Györgyi irodalomkritikus és Váry O.Péter író (a pályázatot kiíró intézmények képviselője). A pályázat kiírói és támogatói a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, a Kovászna Megyei Tanács, és Kovászna Megye Kulturális Központja.
Marosvécsi gondolatok
Néhány héttel ezelőtt - csak úgy, hirtelen felindulásból - összeszámláltam vagy két tucatnyi írót Székelyudvarhelyen és környékén, s legalább ugyanennyit a Csíki-medencében is. A számbavételkor rájöttem, hogy a létszám még magasabb, hiszen igen sokan az élő klasszikusok közül másutt élnek és alkotnak.
Mivel a "lustrának" nem kellett túlterjednie ezen a két régión, nem foglalkoztam e szakma képviselőinek teljes számbavételével. Gyergyóban, Háromszéken, Marosszéken nem számláltam, hanem ráhagytam, mint a környezet- és medvevédők, amikor kijelentették, hogy Hargita megyében mintegy ezerháromszáz medve él, a teljes történelmi Székelyföldön pedig mintegy háromezer. Ennyit azonban a térség nem képes elviselni. Az írók számát illetően pedig háromszázban állapotban meg magammal, mondván, hogy ez a szám is nagyon magas - valóban nem él meg a Székelyföldön ennyi -, ezért engedhetjük meg magunknak, hogy Belső-Erdélyt és Magyarországot is támogassuk. Az összmagyar irodalmat is emberanyaggal látjuk el, az olvasók mellé kiforrott, kész írókat adunk; kiváló esszéistákat, bőbeszédű prózaírókat és ígéretes költőket juttatunk ki a nagyobbik honba, akik szép lassan olyan pályára léphetnek, amelyen érettségitétellé nemesedhetnek a nagy és magyar kultúra egyre inkább drót- és lég-függő kiberterében.
Aztán következett a marosvécsi Kemény-várkastély visszaszolgáltatása után szervezett nyílt nap, a kapunyitás november 8-án, amikor a népek több évtized után – végre! – bejárhatták az ódon épület belső tereit, azokat a helyszíneket, ahol a trianoni "hungarocídium" után ébredező erdélyi magyar írói társadalom java időnként összesereglett megvitatni a "stratégiát", a kulturális irányvonalakat és a teendőket. Lehetséges, hogy nem is annyira a konferenciázás, hanem inkább a baráti együttlét lehetősége jelentette az igazi hasznot, hiszen a helikoni munkaközösség csak eszmei és elméleti szinten működött, jogi személyiséggé, alapítvánnyá, egyesületté soha nem szerveződött, s mégis oly hosszú időn át fennállhatott és szolgálhatta a kisebbségbe szakadt erdélyi magyar társadalom érdekeit.
Amikor megjelentünk a kastély környezetében, s kezdetét vette a megemlékezés, a koszorúzás, báró Kemény János alakjának felidézése, mindjárt arra lettem figyelmes, hogy két történelmi egyházunk és a sokarcú politikum képviselői is igen markánsan képviseltetik magukat. Igaz ugyan, hogy az államelnök-választás két fordulója közti időben jártunk, amikor a számunkra igazi tétet nem jelentő aktusra való felkészülésben gyakorlatilag magunkra maradtunk, mert a felelőtlen felelősök azt mondták, hogy haladjunk csak toronyiránt, s oda szavazzunk, ahova szívünk-lelkünk, ízlésünk, úri kedvünk diktálja, de mégiscsak jobb - ejsze -, súgták, ha a baloldali négyzetbe tesszük azt a bizonyos bélyegzőt a szavazólapon. Mondták ezt annak ellenére, hogy a szívünk azért testületileg jobbra húzott. És épp ezek a Pilátusok voltak a legmarkánsabban jelen.
Eltelt újabb három hét, s mind vártam, hogy a sajtóban felhívás jelenik meg, amely mentén a művésztársadalom megszólal és felajánlásokat tesz. Mert én még abból az ósdi garnitúrából való vagyok, aki úgy képzeli, hogy használni tud a szavak által, s az üzenet erejével. Egy vak hang sem jött. Nyoma sincs a felajánlásnak. Több ismerős azt mondta, hogy a kastély magántulajdon, az örökösök szíve-joga eldönteni, hogy mit kezdenek véle.
Ez így van, csak éppen a szimbólum újjáépítése lenne fontos. Az is elképzelhető, hogy közben bizottságok alakultak, szerveződnek a boszorkánykonyhák és a szekértáborok, a grémiumok és a kuratóriumok, csak éppen a szellemi kötőanyag illan tova ez idő alatt a habarcsból. Gondolom nézelődnek a kollégák, hogy ki kivel, s kivel nem.
Mondja már meg valaki, hogy zajlik-e valamiféle kezdeményezés? Mert az olvasótábor, az istenverte nép várja már azokat a fotográfiákat, amelyeken egymás mellé ülnek majd a lévendő érettségitételek elkövetői.
Vagy írjunk egy projektet, pályázzunk Brüsszelig a transzszilvanizmus védelméért. Tetessünk majd ki ékes román nyelvű táblákat a főbejárathoz, hogy ezt is ők javítják meg nekünk és saját arcukhoz igazgatják a múltunkat meg a jövőnket? Vagy kérjük meg a genetikai potenciállal rendelkező szomszédságot, hogy javítsa meg az ereszcsatornákat?
Simó Márton
Székelyhon.ro

Kulturális központ nyílhat az udvarhelyi Nyirő-villában
Újabb külső helyszínnel bővülhet a székelyudvarhelyi múzeum, hisz a csütörtökön tartandó soros önkormányzati ülés napirendjén szerepel a Nyirő-villa ügykezelésének átadása az intézmény részére.
A kulturális-irodalmi központ kialakítása rég dédelgetett terve a múzeumnak, az ingatlan hasznosítására a városvezetőség is hajlik. A műemlék épületet azonban több mint három évtizede albérlők lakják, a teljes restaurálás előtt az együttélés szabályait kell megkötniük a kezdeményezőknek és a lakónak.
Nyíró József 1936–1941 között élt a most már őróla elnevezett utca 5. száma alatti kétszintes épületben; a házat a két világháború között, a húszas évek végén építették. A 755 négyzetméteres telek, és a rajta lévő 114 négyzetméter alapterületű kétszintes ház, valamint a 26 négyzetméteres kiegészítő építmény a közművek ügykezelésébe került, az ingatlant 35 éve a Kovács család bérelte az Urbana Rt.-től.
Meghiúsult költöztetés
Az épület ügykezelésének áthelyezése érdekében Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója még júliusban fordult a székelyudvarhelyi városvezetőséghez, azóta az újratelekkönyveztetése is megtörtént. Hosszabb folyamat előzte meg a nyári beadványt, fejtette ki a múzeumigazgató, hisz mintegy két éve fogalmazódott meg az ötlet, hogy a Nyirő-villa a közösség javára más rendeltetést kapjon.
A helyzet felmérésére egy bizottság jött létre, ők vették fel a kapcsolatot az épületet bérlő Kovács családdal. „A lakók korábban meg akarták vásárolni a házat, erre azonban szerencsére nem volt lehetőség, hisz műemlék épületről lévén szó, nem elidegeníthető” – magyarázta az intézményvezető.
A bizottság két alkalommal is alternatívát ajánlott az albérlőknek: előbb egy csereháti lakóházat, majd egy tömbházat, a lakók azonban mindkettőt visszautasították. „Az emeleten lakó fiatal pár időközben elköltözött, az idős családfő pedig elhunyt, így a villát jelenleg Kovács Irma néni lakja” – tudtuk meg. Az idős nő az Urbana Rt.-vel kötött bérleti szerződése egyébként idén júniusban lejárt.
Napirenden Nyirő
A helyi tanács csütörtökön tárgyal majd arról, hogy a Nyirő-villát átadják a múzeum gondozásába. „Az újratelekkönyveztetés során új rendeltetést is kapott az ingatlan, már nem lakóháznak, hanem kulturális központnak minősül” – tette hozzá Miklós Zoltán. A kulturális központ kialakítása azonban hosszú távú cél, rövid távon, leghamarabb jövő nyárig Nyirő-emlékszobát alakítanának ki a házban.
„A múzeum felelőssége ápolni Nyirő emlékét, ezért egy kis kiállítás létrehozását tervezzük. Tárgyi emlékünk azonban nincsen a szerzőtől, így olyan modern irodalomtörténeti kiállításban gondolkodunk, mely nem a tárgyi örökségre, hanem a modern technológiára hagyatkozik” – vázolta. A jövőbeli tervek e szintjén egyébként mind a múzeumigazgató, mind a városvezetőség megoldhatónak tartja azt, hogy a belső terek elválasztásával az emlékszoba és a lakó is megférjen egymás mellett.
„Középtávon az lenne a terv, hogy egy olyan közösségi teret hozzunk létre, ahol a kis emlékkiállítás mellett nyilvános felület biztosítsunk irodalmi rendezvények számára, az emeleten és az udvaron pedig más intézményekkel együttműködve irodalmi jellegű rendezvényeket tartsunk. Például a városi könyvtárral együttműködve lehetne a nyári olvasótábor helyszíne” – sorolta az intézményvezető.
Hosszú távon az ingatlan valamikori arculatát és belső térszerkezetét állítanák vissza, hisz az évek során több módosítás is történt a lakóházként használt épületen (például beüvegezték a verandát). Ehhez azonban pályázati pénzre is szükség lesz. „Jövő tavasszal nyílnak meg az EU-s források a kulturális pályázatok számára, amennyiben a múzeum megkapja az ingatlant, pályázni fogunk a restaurálására” – hangsúlyozta Miklós Zoltán.
A mintegy két éve elkezdett folyamat során derült ki egyébként, hogy a közhiedelemmel ellentétben, a Nyirő-villát nem Kós Károly tervezte. „Biztosan tudjuk állítani, hogy nem Kós Károly tervei alapján épület a villa, hiszen a Kós-hagyatékban – amelyben a legapróbb melléképület tervrajza is szerepel – nem találtuk a terveit” – szögezte le a múzeumigazgató.
A stílusbeli hasonlóság azzal magyarázható, tudtuk meg, hogy a 20. század elején több tervező is „másolta” az akkor igen népszerű Kós Károly stílusát. „Ettől függetlenül az épület értéke nem csökken. Egyébként eredetileg valóban azért vált műemlékké a ház, mert úgy tudták, hogy Kós Károly tervezte, most már azonban Nyirő József szempontjából fontos az ingatlan” – summázott Miklós Zoltán.
A városvezetőség támogatja a Nyirő-villa emlékházzá alakítását, közölte a polgármesteri hivatal szóvivője, hozzáfűzve: „minden olyan megvalósítható terv előtt nyitott, ami méltó emléket állít a székely apostolnak, hiszen az idelátogatók biztosan szívesen megtekintenék Nyirő József emlékházát”.
Kovács Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Apa száz éve
Tamás Gáspár magyar író száz esztendeje, 1914. november 10-én született Székelyudvarhelyen. 1978. december 13-án halt meg Kolozsváron.
Apa rettenetes és csodálatos életéről senki más nem fog megemlékezni, megteszem hát én.
Apa nem volt jelentős író. Nem volt nagy író. Azért írt, mert olyan nagy formátumú ember, mint ő, a magyar huszadik században csak művész lehetett, minden más ambíció alacsonyrendű volt, alárendelve a haszon vagy a hatalom szánandó követelményeinek. Szabad ember, jó ember csak művész lehetett, márpedig ő szabad ember volt, jó ember volt, ráadásul éles elmével, pazar humorral és ezerféle tehetséggel megverve. Kitűnően hegedült, nagyszerűen rajzolt és festett, félelmetes pókerjátékos volt (egy iskolai kiránduláson, a vonaton elnyerte a tanáraim összes pénzét, s amikor revansot adott, a félévi fizetésüket, persze elengedte az egészet) és virtuóz sakkozó, elképesztő volt kézügyessége és mechanikai, no meg matematikai készsége, még az enyémnél is jobb szövegmemóriája, magyar nyelvtudása egyedülálló – jellemző módon a Magyar Nyelvőr közölte róla a legelismerőbb tanulmányt – , elbűvölő társalgó és adomázó, raconteur és tréfamester, messze földön híres szerkesztő, kiváló színigazgató. Csak úgy fél kézzel vetett oda latin nyelvű Horatius-pastiche-okat, remekül főzött, jól lőtt célba, minden sportban kitűnt (profi bokszból élt egy időben), tévedhetetlenül tájékozódott a rengetegben térkép és iránytű nélkül, a zsebkésével javította meg ismerősei zsebóráját. (A szövegmemórián kívül mindebből az égvilágon semmit nem örököltem.) Szerette volna, ha természetközelibb vagyok, ezért elvitt horgászni; ültünk a Szamos partján, egyik halat kapdosta ki a másik után; én egyet se fogtam. Percek alatt tüzet rakott (neki mindig meggyúlt, és gyönyörűen égett), megtisztította a halakat, perc alatt megsütötte, a boros és az ásványvizes üveg be volt áztatva a hideg folyóba – voilà! Egy ideig kertet béreltünk a Bercsényi utcában, a szomszéd tulipánjai kókadoztak, az apáméi dúsan virágoztak. Anyám kötni tanult: apa nem bírta nézni, kivette a kezéből (ő se próbálta még soha), a sárga-barna csíkos gyapjúsálat évekig viseltem. A történetein mindig harsogva kacagtak a barátai és az ámuló hölgykoszorú, ha bementem a New Yorkba (később: Continental), nem kellett keresnem: annál az asztalnál ült, ahonnan fölhangzott a nevetés. Elkezdtem verseket írni: fejből megtanított az összes klasszikus versformára és sorképletre.
Mindezt egyáltalán nem tartotta fontosnak.
Az lesz ám a nehéz, hogy elmagyarázzam, mi volt fontos apának.
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
Szabadság (Kolozsvár)

Dr. Héjja Julianna Erika, a Békés Megyei Levéltár fő levéltárosának előadása a Kovách Géza-emléknapon
Arad krónikása, Kovách Géza történész-tanár tudományos munkássága
Működése fő színterén, Aradon nehéz Kovách Gézáról szólni. Itt, ebben a városban és javarészt a Csiky Gergely Főgimnázium falai között telt életének java része. Sokak személyes ismerőse volt a tíz éve elhunyt tanár, a tudós, az ember, a barát, mindenki Gazsija. A róla kialakult kép – különösképpen a tudósportré – a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárába, Gyulára került irathagyatéka alapján tovább finomítható.
Kovách Géza 1925. december 22-én született Székelyudvarhelyen. Alapfokú iskoláit 1936–1940 között a zilahi református elemiben, gimnáziumi tanulmányait ugyanitt, a Wesselényi Kollégiumban folytatta. A múlt iránti érdeklődése már ekkor megmutatkozott, ötödik osztályban a magyar történelmi versenyvizsgán jutalomban részesült. A középiskolai évek alatt osztálytársával, az író, szociográfus László-Bencsik Sándorral (1925–1999) diáklapot is szerkesztett. 1944-ben érettségizett, de a háború és a hadifogság miatt csak 1946-ban iratkozhatott be a kolozsvári Bolyai Egyetemre. 1948-ban itt végzett történelem–néprajz–földrajz szakon. Tanulmányai befejezését követően egy évig a Gunda Béla vezette Néprajzi Intézetben gyakornokoskodott. Ennek a nyitott, rendkívül közvetlen fiatal professzornak sikerült hallgatói körében a néprajz iránti érdeklődést felkelteni, közös terepbejárásokat szervezett, sőt aktív gyűjtőmunkára is serkentette őket, s a társszerkesztésében Budapesten megjelenő rangos folyóiratban, az Ethnographiában publikálási lehetőséget is biztosított számukra. Kovách Géza is már 1947-ben megbízást kapott egy Gunda-szemináriumon – a gyermekkorában meghatározó szerepet játszó helyszín – Zilah mészárosai szokás- és szókincsanyagának összegyűjtésére. Hozzá hasonlóan a többi diáktárs – Kós Károly, Faragó József, Nagy Olga, Palkó Attila – aktívan bekapcsolódott az anyaggyűjtésbe. Valamennyien komoly veszteségként élték meg a történelmi sorsfordulást, amelynek nyomán a professzor magyarországi tanártársaival együtt 1948 tavaszán kénytelen volt a Bolyai Egyetemet elhagyni. Gunda Debrecenben kapott katedrát, ahol rövid időn belül európai hírű tanszéket szervezett, de közben folyamatosan ápolta kolozsvári kapcsolatait is. Még az ő ösztönzésére készült el Kovách Géza első nyomtatásban megjelent írása, egy román folklorista, Gheorghe Pavelescu Bihar-hegységben végzett kutatásait összegző tanulmánykötetéről írt recenziója. A könyvismertetést 1948-ban a már említett Ethnographia közölte. Egy évvel később ugyancsak az Ethnographiahozta Kovách Géza első önálló, a szilágysági népi űrmértékekről szóló szakcikkét is.
Gunda Béla jelenléte, közvetlen útmutatásai híján a biztató néprajzos indulás megfeneklett, s Kovách Géza a kolozsvári egyetem középkori történelmi tanszékére került, ahol 1948–1951 között Jakó Zsigmond asszisztense lett. A professzor felkérésére 1948-ban a bomló zilahi céhrendszer (fazekasok, csizmadiák, tímárok, gubások) sajátosságait vizsgálta meg. 1949-ben újabb megbízást kapott a Szilágy vármegyei (Közép-Szolnok, Kraszna) és a zilahi levéltárak felmérésére. Az ott látottakról írt jelentésének nagy szerepe volt abban, hogy Jakó Zsigmond 1950 nyarán egy munkacsoporttal szállt ki Zilahra a pusztulásnak kitett anyag megmentése érdekében. A csapat tagja volt Kovách Gézán kívül Dani János, az Erdélyi Múzeum levéltárosa, két fiatal történelemtanár, Szabó Klementina és Szőcs Gyula (a későbbi Bartók-kutató) és Vágó Béla egyetemi tanársegéd, utóbb a haifai egyetem professzora. A II. világháború utáni iratmentés kiterjedt a hadadi Wesselényi, a bonyhai Bethlen család levéltárára is, de gondoskodtak a zilahi fazekasok céhleveleinek múzeumba helyezéséről is. 1950-ben a nagyváradi püspöki levéltár közép- és koraújkori részét juttatták megfelelőbb viszonyok közé. Ez az irategyüttes különösen jelentős forrásértékkel bírt, ugyanis Bihar vármegye és Nagyvárad város XVIII. század előtti levéltára rendkívül hiányos volt. Az ekkoriban, az 1940–50-es évek fordulóján megismert és biztonságba helyezett iratanyag évekre szóló kutatási témát jelentett a fiatal Kovách Géza számára, bár 1951-től a tudományos munka évtizedeken át csak mint szabadidős tevékenység lehetett jelen az életében. Kovách Géza ugyanis kénytelen volt megválni kolozsvári egyetemi állásától is: 1951-ben Aradra helyezték, először a külvárosi, Mosóczy-telepi iskolába került, majd rövid időre a tanítóképzőbe, végül 1954-től a magyar reál-humán líceum tanára lett, innen vonult nyugállományba 1986-ban. Teljesítménye, elért eredményei különösen a kényszerű váltás figyelembevételével értékelődnek fel.
Az 1950-es évek első fele nemcsak Kovách Géza pályakezdése, hanem az erdélyi magyar történetírás egésze szempontjából is válságos időszak volt. A közlési lehetőségek rendkívüli módon beszűkültek, a cenzúra és a nyelvi nehézségek bénították a színvonalas munkát, sok írás az íróasztalfiókok mélyén pihent. Az évtized első felében jórészt munkásmozgalmi írásokat és alkalmi jubileumi megemlékezéseket bocsáthattak közre. Az oldódás jeleként 1956–1957-ben megjelent a Bolyai Farkas- és Kelemen Lajos-emlékkönyv, és a háború utáni általános fejlődésnek megfelelően – ahogy Jakó Zsigmond fogalmazott a menekülés egyik formájaként a cenzúra és a politika durva és szakszerűtlen beavatkozásai elől – a társadalom-, művelődés- és gazdaságtörténeti kutatásokra helyeződött a hangsúly. A kijelölt úton haladt Kovách Géza is, aki a Gunda Bélától kapott rendszert és módszert, a Jakó Zsigmondtól elsajátított forráskritikát, igényességet és kitartást kamatoztatva kezdte el az 1940–1950-es évek fordulóján a losonci Bánffy család gazdasági iratainak kutatását Kolozsváron. 1955-re már Aradon készült el a családi allódium 19. század eleji birtokrendezési kísérleteit ismertető, primer levéltári forrásokon alapuló tanulmánya. Még ugyancsak a kolozsvári egyetemi évek alatt összegyűjtött könyvészeti és levéltári cédulaanyagból született meg Kovách Géza első monográfiája, A zilahi céhek története. A kötet a bukaresti Tudományos Könyvkiadó 1956-ban indított Gazdaságtörténeti tanulmányokcímű sorozatában jelent meg 1958-ban, Jakó Zsigmond, Imreh István, Csetri Elek, Benkő Samu kismonográfiái után. Dankó Imre etnográfus szerint a könyv igazi értéke abban áll, hogy nemcsak egy lineáris szervtörténetet kap az olvasó, hanem széles összefüggésrendszerbe ágyazva megismerheti a céhszokásokat, a céhkötelék fellazulásának hátterét. A kötetből a néprajzi megközelítés sem hiányzott, Kovách Géza írott források és idős kézművesek beszámolói alapján rekonstruálta öt zilahi mesterség – tímárok, csizmadiák, gubások, fazekasok, mészárosok – XVIII–XIX. századi munkamódszerét, eszközkészletét és termékeit is.
Kovách Géza a zilahi céhtörténet megjelenését követő időszakot, az 1960-as évek jó részét, az Arad megyei és városi forrásadottságok- és lehetőségek alapos feltérképezésével töltötte. Ekkoriban inkább rövidebb terjedelmű újság- és folyóiratcikkek, témába vágó részlettanulmányok jelentek meg a tudós-tanár neve alatt, továbbá – mint a pedagóguspálya iránt elkötelezett tanárember – pedagógiai, oktatás-módszertani referátumokat írt. Az 1970-es évekre már Arad és a megye történetének elismert, értő kutatójának számított, Ahol Dózsa és Horea hadai jártak című tanulmánykötetének recenzensei külön kiemelték a szerzőről, „bár nem az aradi táj szülötte, munkája révén belegyökerezett a tájba a katedra és a könyv embere”.
A Kriterion Kiadó 1967-ben indított népszerű Téka-sorozatában 1971-ben megjelent, Erdélyi jobbágyok panaszlevelei című újabb dokumentumválogatásban a Mária Terézia-féle úrbérrendezéstől 1848-ig tett közzé 85 szívbemarkoló folyamodványt. A bevezető tanulmányban itt is „tankönyvbe illő pontossággal” részletezte a jobbágyság rétegeződését, a jobbágyi terhek és szolgáltatások fajtáit. Kovách Géza ez után a társadalomtörténeti kitérő után az Arad megyei települések vonatkozásában is elkészített egy, a zilahihoz hasonló, XVIII–XIX. századi kézművesipar-történeti összeállítást. A román nyelvű monográfia 1974-ben Aradon jelent meg. A későbbiekben hosszú időre elkötelezte magát az ipartörténet mellett, megkezdte a céhszabályzatok szisztematikus összegyűjtését, 1978 szeptemberétől Binder Pál brassói történésszel közösen folytatta ezt a munkát a készülő, A céhes élet Erdélyben című válogatáshoz. A teljességre törekedve egykori kolozsvári egyetemi kapcsolatait is latba vetette, a gyergyói céhes anyag felkutatásában például tanítványa, Tarisznyás Márton muzeológus, néprajzkutató volt a segítségére. Az 1981 nyarán kiadott kötet kedvező sajtóvisszhangra talált határon innen és túl is. Egyedülálló, a magyarországi céhkataszter előtt addig ismeretlen privilégiumokat, céhuniós szabályzatokat tettek közkinccsé benne. A kötet a szerzők számára belépőt jelentett a Veszprémi Akadémiai Bizottság, majd ennek Kézművesipar-történeti Munkabizottsága nemzetközi szimpóziumaira. Évről-évre meghívást kaptak az Éri István, Nagybákay Péter szervezte rendezvényekre, ahol Kovách Géza 1982–1992 között három előadást tartott az aradi kalmár céhekről, a Bánság és Körös-vidék 18. század eleji mezővárosi kézművességéről, valamint Arad megye kisiparáról a XIX. század utolsó harmadában. Binder Pállal a kapcsolat a közös kiadvány megjelenése után sem szakadt meg, együtt állítottak össze egy céhbibliográfiát, ám a Binder által felvetett városi belső rendtartások Téka-kiadása, vagy Kovách Géza a Dózsa-féle felkelés elbeszélő forrásainak összegyűjtésére irányuló javaslata – másikuk érdeklődésének hiányában – nem valósult meg.
Kovách Géza a veszprémi szerepléseken kívül is – lehetőségeihez mérten – aktívan bekapcsolódott a nemzetközi tudományos életbe. A tanítási szüneteket kihasználva rendszeresen kutatott budapesti közgyűjteményekben: a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában talált rá a történész Márki Sándor levelezésére és több tudóshagyatékra. Ennek a nagy merítésnek a részeredményeit a bukaresti magyar életet felvillantó forráskiadványban hasznosította – nagy részben Veress Endre, Jancsó Benedek, Koós Ferenc levelezésére építve.
Kovách Géza a továbbiakban is fáradhatatlan szorgalommal folytatta a tudományos kutatást. A Magyar Országos Levéltárban az 1767–1780 közötti úrbérrendezés Bánságra, Körösök vidékére vonatkozó statisztikai adatait cédulázta ki. 1978 nyarán Araddal kapcsolatos anyaggyűjtést végzett, 24 napos bécsi, német- és olaszországi kutatóút keretében a vatikáni levéltárat is felkereste, Nürnbergben – a Dózsa-téma iránti érdeklődést ébren tartva – a Hunyadi-archívumban kutatott. 1983. évi újabb német kutatóútjának egyes állomásairól – köztük Drezda, Lipcse, Meissen, Potsdam – a VörösLobogóban saját rovatban, az Úti jegyzetekben számolt be az érdeklődő olvasóközönségnek. T. Mérey Klára pécsi egyetemi tanár javaslatára Kovách Géza Egyed Ákossal meghívást kapott az 1994-ben Milánóban megrendezett 11. agrártörténeti kongresszusra, s bár a kiutazás végül elmaradt, távollétében is felolvasták a Temesi Bánság 1718–1828 közötti mezőgazdasági fejlődéséről szóló írását. A tanulmányt kivonatolva, folytatásokban a Jelen olvasói is megismerhették, a rezümét 1995-ben a Világtörténetközölte. A témáról szóló kiérlelt monográfiát 1998-ban a Csongrád Megyei Levéltár Szegeden jelentette meg. Ebben feldolgozta az úrbérrendezés és a II. József-féle népszámlálás iratanyagát, valamint az 1828. évi országos összeírás szerteágazó statisztikai adatsorait. Árnyalni tudta a bánsági betelepítések folyamatát, tervszerűségét, kitért a mezőgazdaság technikai fejlődésére, a vízlecsapolás, csatornázás, a nemesített növénytermesztés kérdésére, azaz a térség gazdasági fejlődésének leglényegesebb mozgatórugóira. 510 falu terjedelmes adatsorát rendszerezte, dolgozta fel – s tegyük hozzá, mindezt hagyományosan, papíron, számítógép nélkül tette.
1999-ben a 150. évforduló alkalmából az aradi vértanúk előtt tisztelgett Az emlékező városcímű dokumentum- és forrásválogatásával. Korábban még nem közölt írásokat, szépirodalmi alkotásokat szerkesztett egybe ebben az utolsó forráskiadványában. A hátralévő években települési kismonográfiákat alkotott, az eltűnt Arad megyei településkataszter megjelenését 2005-ben sajnos már nem élhette meg.
A pálya végén, az ezredfordulón Kovách Géza közel húsz önálló kötet, számos tanulmány, több száz cikk szerzőjeként elismert, megbecsült aradi tudósnak, nemzedékek sorát szárnyra bocsátó pedagógusegyéniségnek számított. S hogy mire volt elegendő ez a teljesítmény, merre billen a mérleg nyelve? Egy, az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti helyzetét elemző felmérés szerint a vizsgált időszakban – a humán és a reál területeket is figyelembe véve – a történettudomány az egyik legrangosabb, legszínvonalasabban művelt erdélyi magyar tudományterületnek számított. A történészszakma ekkor összesen 33 doktori fokozattal rendelkező erdélyi magyar történészt tartott nyilván – köztük az 1974-ben graduált Kovách Gézát. Többségük – hasonlóan Kovách Gézához – az újkort kutatta, leggyakrabban művelt szakterületük a gazdaság- és társadalomtörténet volt. A történészdoktorok több mint fele Kolozsvárott működött, amit a város magyar művelődési, tudományos, egyetemi központ jellege magyaráz, a többiek viszont szellemi elszigeteltségben, egy-egy településen – amint Aradon is – egy, legfeljebb két kutatóval voltak jelen. Jó részük kívül rekedt az egyetemről, kutatóintézetekből, s nem főfoglalkozásként, hanem mint általános vagy középiskolai tanár „szabadidős történészként” művelte a történettudományt. Rendkívül kedvezőtlennek bizonyult a történetírók korösszetétele, a vizsgálat szerint közel egynegyedük Kovách Gézához hasonlóan 70 évnél idősebb volt, s aggasztónak tűnt a szellemi utánpótlás hiánya.
Az ezredfordulós tudományos körképpel egy időben, 2002-ben a stockholmi székhelyű Erdélyi Könyv Egylet Erdély kövei című sorozata egyik kötetét a kortárs erdélyi magyar történettudomány képviselőinek szentelte. A Dávid Gyula szerkesztette rangos kötetbe a „nagy nemzedék” 20 képviselőjének írását válogatták be. Kovách Gézától a XVIII. század végi tiszántúli parasztság helyzetéről írt összefoglalás került be. Nyilvánvaló tehát, kutatási eredményeit a határon inneni és túli tudományos élet el- és befogadta, személyét – Dánielisz Endre szavaival élve – a „magyar tudományosság oszthatatlanságának bizonyságtevőjeként” értékelték. Pál-Antal Sándor három évvel ezelőtti helyzetértékelésében pedig egyenesen az áll, hogy Aradon „Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás”. Neve, művei hosszú időre be fognak épülni a történelmi, helytörténeti kutatások vérkeringésébe, hiszen írásai között sokat hivatkozott alapművek is akadnak. Az életmű, a történészhagyaték egésze pedig a Békés Megyei Levéltárban, Gyulán várja értő feldolgozóit.
Nyugati Jelen (Arad)

Több mint kétezer gyermek szülei dolgoznak külföldön
Hargita megyében a tanintézetekbe járó gyermekek 4,4 százalékának dolgoznak külföldön a szülei, az esetek mintegy 15 százalékában mindkét szülő határon túl keresi a kenyeret. Az itthon maradt gyermekek iskolai teljesítménye gyakran romlik, előfordul, hogy rossz társaságba csapódnak vagy különböző lelki problémák jelentkeznek náluk.
A Hargita megyei tanfelügyelőség adatai szerint a jelenlegi tanévben Hargita megyében összesen 2380 óvodás, elemista, felsős, középiskolás és szakiskolás gyermek szülei dolgoznak külföldön. A legtöbb érintett az elemisták között van, 660 elemi iskolás  gyermek szülője vállalt külföldön munkát. 338 óvodást, 627 felső tagozatost, 653 középiskolást, 102 szakiskolást érint még a jelenség. Ők összesen a megyebeli diáklétszám 4,4 százalékát teszik ki. Többségüknek az apja dolgozik külföldön, az esetek 57,9 százalékában ő az, aki külföldön keresi a betevőt. Nem ritka azonban az sem, hogy az anya vállal munkát külföldön, az esetek 26,9 százalékában van ez így. Kisebb arányban, 15,1 százalékban az is előfordul, hogy mindkét szülő határon túl dolgozik.
A szülők Angliában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában, Hollandiában, Kanadában, Belgiumban, Svédországban, Magyarországon, Egyiptomban, Cipruson, Írországban, Finnországban, Norvégiában, Portugáliában, Irakban, Csehországban dolgoznak.
Az itthon maradt gyermekekre legtöbb esetben a nagyszülők vigyáznak, de van, akit nagynénjénél, nagybátyjánál, a szülők barátainál helyeztek el. Olyan eset is akadt, amikor a nagyobb testvér vigyázott a kisebbre. Az is előfordult, hogy a gyermek egyedül maradt otthon, így végül gondozásba vették, gyermekotthonba került.
A legtöbb érintett gyermek Balánbányán van, a Geo Bogza Általános Iskolának 108, a Liviu Rebreanu Szakközépiskolának 81 ilyen diákja van. Sok gyermek szülei dolgoznak még külföldön Parajdról, Maroshévízről, Gyergyóremetéről, Csíkszeredából, Gyergyóditróból, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Zetelakáról.
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője pénteken sajtótájékoztatón kifejtette, idén nőtt azon gyermekek száma, akik szülei külföldön dolgoznak. Lucica Erdei tanfelügyelővel közösen ismertette, felmérték a helyzet, munkacsoportot hoztak létre és intézkedési tervet dolgoztak ki az egyedül maradt gyermekek támogatására. Az akcióterv indoklásában rámutatnak, az itthon maradt gyermek elhagyásként élheti meg a vele a történteket, ez bizonytalanság-érzethez, depresszív állapothoz, agresszív vagy indifferens magatartáshoz vezethet, csökkenhet a gyermek koncentrálóképessége, elveszítheti érdeklődését a tanulás iránt, romolhat iskolai teljesítménye, elszigetelheti magát a többiektől, nem talál motivációt. Kialakulhatnak magatartási zavarok, rossz társaságba keveredhet, ami nyomán fokozódhat az iskolaelhagyás veszélye is. Úgy látják, a külföldön dolgozó szülők gyermekeinek speciális igénye van az érzelmi támogatásra, egyéni megközelítésre van szükség esetükben és tanácsokkal kell őket segíteni.
A külföldön dolgozó szülők gyermekeinek megsegítésére tervezett intézkedések keretében tanév végéig a megyebeli tanintézetekben többek között tanácsadást nyújtanak az érintett gyermekeknek és azoknak is, akik gondjaira őket bízták. Különböző, a közösségi érzést erősítő iskola utáni tevékenységekbe vonják be az érintett iskolásokat.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Újraválasztották Bálint-Benczédi Ferenc püspököt
Püspökválasztó zsinatot ült szombaton Székelyudvarhelyen a magyar unitárius egyház, amelyen újabb hat éves időszakra megválasztották főpásztori tisztségbe Bálint Benczédi Ferenc püspököt.
A Magyar Unitárius Egyház (MUE) törvényhozó főhatósága, a Zsinat a hétvégén kétnapos ülés keretében Székelyudvarhelyen a Bethlen-lakótelepi templomban választotta meg a 2014–2020 közötti időszakra a püspököt és a legfőbb tisztségviselőket. Szombaton ünnepi istentisztelet keretében tizenkét lelkészt szenteltnek fel.
December 5-én a Főtanács, a legfőbb döntéshozó és felügyelő egyházi hatóság megválasztotta Farkas Emőd és Boros János főgondnokokat, Gyerő Dávid főjegyzőt, Kovács István közügyigazgatót, és különböző testületeknek: a Középfokú Fegyelmi Bíróságnak, a Nyugdíjintézet Vezető Tanácsának és Nyugdíjintézet Ellenőrző Bizottságának a tagjait. Józsa István Lajos tordai lelkész tartott alkalmi istentiszteletet. 
Szombat délelőtt a kezdő áhítatot, az elnöki megnyitót, a jelenlét számbavételét és a határozatképesség megállapítását követően kijelölték a jegyzőkönyvet hitelesítő személyeket, elfogadták a tárgysorozatot és az egyházkörök frissen választott képviselői esküt tettek. A választások két részben zajlottak.
A két püspökjelölt, Bálint Benczédi Ferenc és Tódor Csaba a zsinati képviselők előtt bemutatkozott, és ismertette jövőbeli elképzeléseit az egyházkormányzásról.
Az ünnepi istentiszteleten Kovács Sándor teológiai tanár szószéki szolgálatában apostoli buzdítást tolmácsolt: tudjanak kérni, világosan megfogalmazni a célokat, és Isten szántóföldjén simítsák el az egyenetlenségeket – mögéje és ne evilági célok mögé sorakozzanak fel. „A pártoskodás, haragvás ideje lejárt. Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt”. A növekedést bízzák Istenre: más alapot nem vehetnek, de amit Rá építenek, az számon kérhető.
Bálint Benczédi Ferenc püspök lelkészszentelő beszédében Jézus tanításának jobb megismerésére, és Isten küldötteiként való szolgálatra buzdította a „tizenkét tanítványt”.
A zsinati ülés legmegérintőbb pillanata az útjukra bocsátandó fiatal lelkészek eskütétele, egy-egy igével és kézfeltétellel történő felszentelése volt, amely után a püspök kért áldást szolgálatukra. Beírták nevüket a lelkész-nyilvántartóba és átvették oklevelüket. Az újonnan felszenteltek képviseletében Vagyas Attila, a Gondviselés Segélyszervezet kolozsvári munkatársa fogalmazott hálagondolatokat.
Moldován Szeredai Noémi csekefalvi lelkész úrvacsorai beszédében a közelről és távolról érkezetteket az emlékezés asztala körüli egységre kérte, hiszen az úrvacsora önvizsgálatra, és Istenre figyelésre késztet.
Az úrvacsoraosztást követően ismertették a választólapok megszámlálása nyomán jegyzőkönyvezett eredményeket: a Zsinat Bálint Benczédi Ferencet újraválasztotta. A Felsőfokú Fegyelmi Bíróság lelkész tagjai: Solymosi Alpár, Szabó Előd, Lakatos Adél, Csilla, világi tagjai pedig Gyerő József, Fóri Hajnal, Gergely János és Binder Csilla. Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház újabb hat évre megválasztott püspöke az eskütételt követően kérte: járjanak együtt a békesség, a megértés közös útján, és lássák együtt a betlehemi csillagot.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Az élhető Udvarhelyért dolgoznak
A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) védnökségével megalakult Élhető Udvarhely elnevezésű környezetvédelmi csoport javaslatait is meghallgatta a városvezetés a 2015–2020-as időszakra tervezett városfejlesztési stratégiával kapcsolatban. A párbeszédet mindkét fél pozitívan értékelte.
A polgármesteri hivatal tanácstermében nemrég tartott megbeszélésen bemutatták az Élhető Udvarhely csoportot, illetve azokat a projekteket, amelyeket az elkövetkezőkben szeretnének megvalósítani – közölte Csáki Rozália, az SZKA ügyvezető igazgatója, aki örült annak, hogy a stratégia elkészítésébe civil szervezeteket is bevontak.
„Fontosnak tartom a városvezetés támogatását projektjeink megvalósítása érdekében, hiszen akkor érhetünk el igazi változást, ha partnerségek alakulnak ki. Míg a civil szervezetek többek között szaktudással, rendezvényszervezéssel, illetve különböző projektek kidolgozásával vehetik ki részüket a munkából, addig az önkormányzat segíthet a kivitelezésben: anyagi támogatást nyújthat, helyszíneket biztosíthat, illetve egyéb munkákat is elvégezhet” – fejtette ki Csáki Rozália. Megítélése szerint a mostani megbeszélésen a hivatal képviselői pozitívan álltak az ismertetett elképzelésekhez, belátták, hogy vannak megoldásra váró problémák.
A polgármesteri hivatal műszaki igazgatója, Tikosi László rámutatott, korábban is a civil szervezetekkel való együttműködésre törekedtek, ezek eredményeképpen több, a közösség javát szolgáló projekt valósulhatott meg. Mint mondta, hasznosnak tartja a mostani beszélgetéseket, hiszen minden egyes javaslat jól jöhet egy ilyen komoly stratégia megtervezésénél. Ennek okán a továbbiakban is partnerként kezelik a közösségi érdekekért küzdő szervezeteket.
Fülöp-Székely Botond |
Székelyhon.ro

Ágyúmakett miatt vizsgálódnak Szentegyházán
Házkutatásokat tartottak csütörtökön Szentegyházán és Székelyudvarhelyen annak a hatósági kivizsgálásnak a keretében, amelyet még a szentegyházi Őszi Huszárhadjárat után indítottak, elsősorban a szervezők körében. A vizsgálat alapját az az ágyú – pontosabban makett – képezi, amelyet az októberben immár kilencedik alkalommal megtartott rendezvényen mutattak be.
Egy bűnügyi kivizsgálás részeként nyomoznak a rendőrség fegyver- és lőszerszakértői – erősítette meg portálunknak Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kivizsgálás részleteiről az érintettek meséltek lapunknak.
A szóban forgó fegyver makettjét egy magyarországi hagyományőrző huszárezred kölcsönözte a rendezvénynek – mondta el a Székelyhonnak Molnár Tibor szentegyházi huszár, a város alpolgármestere. Őt és szervezőtársait többször is megkeresték már, nyilatkozatokat kérve az ágyúról. „Nem képes az lőni, egy 1848-as ágyú makettje, inkább szemléltető eszköz. Már többször elmondtuk, hogy a magyarországiak hozták, és vissza is vitték, de még mindig fegyvert keresnek rajtunk. Azt hiszem, valakinek egyáltalán nem tetszik, hogy a szentegyházi őszi hadjárat rangos rendezvénnyé nőtte ki magát az utóbbi évtizedben. Pedig csak az ezredünk nevét kellene elolvasniuk: Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület. A hagyományőrzés a célunk, nem az agresszió” – magyarázta Molnár.
Mihály József kapitány, a huszáregyesület vezetője portálunknak elmondta, a makettnek egyetlen szerepe volt a rendezvényen: petárdát pukkantott, hogy az utolsó nap programjait elindítsa, sem a vágtán, sem a többi programban nem jutott „szóhoz”. A kapitány nem érti, miért keresnek ekkora vehemenciával egy makettet a fegyverszakértők, amikor jó néhányuknak törvényes fegyvertartási engedélye is van. „Ha belegondolok, egy ilyen hagyományőrző rendezvényen szégyen is lenne a tűzfegyver egy huszárnak. Az ágyúmakett még elmegy 1848-ra emlékezve, de ha huszárra gondolunk, legtöbben lovon és karddal látjuk magunk előtt” – fogalmazott a vezető.
Jánosi András
Székelyhon.ro

Aktban megragadt hangulat
Újszerű megközelítésben örökítik meg Székelyudvarhely sajátos rezzenéseit a Fénnyel Írók Társasága idei, Hangulatok elnevezésű pályázatára érkezett munkák. A péntek este tartott kiállításmegnyitót a pályázat eredményhirdetésével kötötték össze – a három legjobb pályázót méltatták, de egy különdíjat is átadtak.
Fátyol mögötti álomszerű akt, egy film noir jelenetéből kiragadott randi, a város fényei sötétedés után, vízbe merülő hölgy, belvárosi kapualj – többek között így jelenítették meg a székely anyaváros hangulatát a fényképészek. Az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Művelődési Ház, a székelyudvarhelyi RMDSZ és az Udvarhelyi Info Egyesület által támogatott és szervezett kezdeményezésre idén izgalmas megközelítések, művészi alkotások érkeztek. Az érzelmi momentumokat, a város temperamentumát, emlékeit és légkörét láttató képek immár szubjektívebben közelítették meg az évente meghirdetett pályázat témáját. A beküldött felvételeket Elekes Gyula képzőművész, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója, Balázs Attila és Csáki Jenő fotósok, illetve Jakab Áron Csaba szervező bírálta.
Nemcsak székelyudvarhelyiek ragadták meg fényképezőgépükkel a város hangulatát, hanem külföldiek is – jegyezte meg a kiállítás megnyitóján Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója. Az intézményvezető kifejtette, idén a beérkezett munkák többségére jellemző, hogy elrugaszkodtak a dokumentum-fotográfiától, inkább művészibben közelítették meg az amatőr és profi fényképészek a felvetett témát, lírai alkotások születettek. Fontos volt másképp értelmezni a város hangulatait, mindenkinek mást jelenthet, valaki számára ez lehet egy itt megtalált szerelem, de lehet egy álom, egy érzés – tette hozzá Balázs Attila fényképész. Szerinte tágasabb értelmezést kell adni a témáknak az elkövetkező pályázatokon is. Úgy vélte, a fotóművészet valójában ott kezdődik, ahol a szubjektivitás nyomai megtalálhatók.
A pályázat első díját Erdély Bálint Előd fényképésznek ítélték oda Álom előtt című munkájáért, második helyezést ért el Gábor Lajos Randi című fényképével, harmadik pedig László Olga lett Az emlékezés útján című alkotásával. Különdíjjal ismerték el Jére Zsolt Ikrek elnevezésű pályamunkáját. A tervek szerint a fényképeket nemcsak Székelyudvarhelyen, hanem más helyszíneken is bemutatják a kezdeményezők. A korábbi pályázatok kiállításai Szabadkától Stockholmig megtekinthetők voltak.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Az RMDSZ-t várja az élet
Kilépett az RMDSZ a kormányból. A döntést élénk és színes vitát követően, mégis közel egyhangú szavazással hozta meg december 13-i marosvásárhelyi ülésén az RMDSZ parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa. Kelemen Hunor elnök szerint újratervezés következik.
Kívülálló számára elsőre nem tűnt többnek szokványos, „púderfeladatokat” abszolválni készülő ülésnek. A Maros néptáncegyüttes otthonának számító hajdani moziépület előcsarnokában derűs arcú és hasonló alaphangú beszélgetések zajlottak, legfeljebb néhány elejtett félmondat jelezte, hogy azért tétre menő szombaton sereglettek össze a romániai magyarság tulipános küldöttei.
A bemelegítő kávézásnak és szendvicsezésnek részben az előcsarnokba kihallatszó szólítás vetett véget, de még inkább a felcsendülő Himnusz. Amelynek újra plusz jelentőséget és tétet kölcsönzött a háromszéki prefektus által a Magyar Polgári Pártra nemrég kirótt imaéneklési bírság. Ezúttal azonban vélhetően megússzuk az újabb büntetést, mivel a teremben ült Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Feltéve, ha komolyan veszi saját jogi érvelését az éber kormánybiztos.
Újratervezés
Maradni kormányon vagy – az RMDSZ fennállása során először – kilépni? Igazából ez az egyetlen kérdés foglalkoztatta az asszisztenciát, még akkor is, ha sokak szerint a Szövetségi Állandó Tanács előterjesztett döntésének SZKT általi szentesítése nem tekinthető többnek puszta formaságnál. Így aztán hiába volt csak a negyedik napirendi pont az előterjesztés megszavazása, az előzők szinte jelentőségüket veszítették.
A szövetségi elnök politikai beszámolója természetesen kevésbé, de az is jelentős mértékben körözgetett a kormányzati szerepvállalás témája körül. Kelemen Hunor szerint a szövetségnek hűnek kell maradnia a 25 éve képviselt alapértékekhez, de kétségtelenül újra kell terveznie a politikáját. Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt, álláspontját azzal is megtámogatva, hogy egy, az államelnök-választás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte: drámaian csökkent azon erdélyi magyarok száma, akik értelmét látják a kormányzás folytatásának. A szövetség feladata most az, mondta Kelemen Hunor, hogy erősítse a szövetség mellett kitartók hitét, és visszaadja azokét, akik időközben elpártoltak. „Közben felnőtt egy olyan teljes nemzedék, amelynek mások a viszonyítási alapjai, tagjai a gazdasági válság idején váltak felnőtté. Őket nem vissza kell nyernünk, hanem meg kell nyernünk, meg kell tudnunk szólítani” – fogalmazott Kelemen. Jelzésértékűnek tartotta, hogy a romániai elnökválasztáson több erdélyi magyar szavazott a második fordulóban, pedig a két „döntős” jelölt közül egyiknek sem volt a magyaroknak szánt ajánlata. Szerinte a szövetségnek a hosszú távú célok felé kell fordítania a politikáját, az alapértékekre építő újratervezést tart szükségesnek. „Hitelesnek kell lennünk, politikai értelemben vonzónak, bizalmat ébresztőnek. Innovatívnak a problémák megoldásában, rugalmasnak az eszközök használatában és megértőnek, odafigyelőnek. Nekünk magunknak is változnunk kell, mert a világ is változik körülöttünk” – zárta mondandóját Kelemen Hunor.
Hangok a múltból és a múltnak
Másfél órán át tartó hozzászólássorozat következett, a beszélők többsége a kormányból való kilépést támogatta. Mindössze hárman – Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsadója, Verestóy Attila szenátor és Borbély László, a szövetség politikai alelnöke – érveltek több-kevesebb egyértelműséggel a kormányon maradás mellett. Frunda szabályos kortesbeszédet tartott a miniszterelnök mellett, szerinte kilépésével az RMDSZ nem ellenzékbe, hanem a „senki földjére” készül lépni. Verestóy az újratervezés metaforájánál maradva figyelmeztetett: ilyenre akkor szokott szükség lenni, amikor a GPS-készülék azt észleli, hogy a gépkocsi letért a helyes útról. Az udvarhelyi politikus azt szorgalmazta, hogy folytathassák a munkát az RMDSZ által a különböző kormányhivatalokba juttatott szakemberek, mert a történet vége csakis az lehet, hogy a szövetség újra kormányra kerül. Borbély számára is ez volt az elsődleges, miután szerinte 110 Bukarestben dolgozó magyar szakembernek kell újraterveznie az életét, ha az RMDSZ kilép a kormányból. Ezzel nagyjából ki is merült a maradás melletti érvelések sora, mindenesetre tapintható volt a közhangulat, illetve a Kelemen Hunor által mondottak és a régi „motorosok” álláspontja közötti különbség.
Utána viszont gyakorlatilag egyszólamúság következett esetenként igen hullámzó színvonalon előadva, ami többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes SZKT-küldöttektől hatóságilag érdemes lenne megvonni a mikrofonengedélyt. Az ellenkező póluson lévők közül Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ütötte meg a legjózanabbul kritikus konstruktív hangot. Úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt „koraszülés” – utalás Verestóynak a túl korai kilépésre vonatkozó hasonlatára –, hanem a belépéskor „kellett volna védekezni”. A PSD-vel való kormányzás ugyanis a háromszéki politikus szerint beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. Antal azt is javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis államelnökhöz. Végezetül felszólította Frundát, hogy figyelmeztesse „főnökét”, Victor Pontát: ha Székelyföldön folytatódik a jelképek és a Himnusz elleni prefektusi hadjárat, az újabb fekete március veszélyével fenyeget.
Kívülálló mondatok
Kelemen Hunor rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a szövetség ellenzékbe vonul, de lehetnek olyan törvénytervezetek, amelyeket az ellenzék is megszavaz. Abban nem tudott állást foglalni, hogy támogathatják-e a parlamentben a költségvetés tervezetét, mivel még nem ismerik annak tartalmát. Egyértelműsítette: a miniszterelnök döntése, hogy a kilépés után ki marad tisztségben a magyar szakemberek közül. Azt is elmondta, a Kovászna megyei prefektus Himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását, már jelezte is a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét.
Egyetlen lépés
A felszólalásokra Kelemen Hunor válaszolt, aki – miközben megerősítette a kormányból való kilépés szándékát – több selyemzsinór típusú választ is megfogalmazott. Így üzent Frundának, tételesen cáfolva a Ponta-tanácsadó azon megállapítását, miszerint ciklusról ciklusra csökkent az RMDSZ képviselőinek és elöljáróinak száma. A korábbi szenátort – aki szerint a választónak állandó irányításra van szüksége – arra is figyelmeztette, hogy a pökhendiség és a magabiztosság között egyetlen lépés a távolság, az okos politikusnak pedig meg kell hallania választóinak üzenetét. Hasonló „csomagot” kapott Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is, aki felszólalásában az RMDSZ-ben uralkodó zűrzavarra figyelmeztetett. „Abból a távolságból, ahonnan ön szemléli az eseményeket, biztosan zűrzavarnak tűnik. Dolgozni kell, polgármester úr” – hangzott Kelemen nyílt színi minősítése. Bunta az elsők között hagyta el az ülés színhelyét.
A szövetségi vita végén a 113 jelen lévő képviselőből csak a három ellenző szavazott a kormányból való kilépés ellen, heten pedig tartózkodtak a szavazásnál. Az SZKT arról is határozott, hogy az RMDSZ középtávú jövőjét meghatározó további döntéseket a 2015. április 17-18-án, Kolozsváron tartandó tisztújító kongresszusán hozza meg.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A felelőtlenség főiskolája
A helyi politikusok pitiáner csatározásán múlik, hogy elköltözhet tanítóképző egyetem Székelyudvarhelyről. Mindenki sáros.
A Szász Jenő-éra lecsengése óta jóval csendesebb a székelyudvarhelyi közélet. Úgy is mondhatnánk, jóval unalmasabb.
Az Eötvös József Szakközépiskola elköltözésének javaslata váltott ki először nagyobb politikai polémiát. Tavaly nyáron, két hónappal az iskolaév kezdete előtt röppent fel az iskola beköltözésének ötlete az akkor frissen megszerzett UCECOM épületébe. Kétharmados többség kellett volna az önkormányzati ülésen ahhoz, hogy szabaddá váljon az út a kulturális központ létesítése előtt a Székelytámadt várban.
Az EMNP tanácsosai nem szavazták meg a költözést, miután állításuk szerint a polgármester úgy egyeztetett velük, hogy azt mondta, ez lesz és kész. Zseniális politikai húzás volt az RMDSZ részéről, hogy egy hirtelen jött, kidolgozatlan ötletből politikai tőkét kovácsoljon magának, amivel folyton a kakaskodó ellenzék orrára lehet koppintani. Ám a város keveset nyert ebből a tőkéből.
Zsarolásból elégséges
Megismétlődni látszik a történet Kulcsár-Székely Attila és családja ANL-s lakásügye kapcsán. Az önkormányzati tanácsos nem jelentette be, hogy megürült az apartman. Valószínűleg mind az EMNP, mind az RMDSZ vezetői tudtak a dologról, hiszen nehezen elképzelhető, hogy a kollégák – akár a színháziak, akár a politikaiak – ne tudták volna, hogy a tanácsos hol él.
Különösen, hogy folyamatosan posztolta Facebook-oldalán új háza építésének és a költözésnek a fázisait. Jakab Attila buktatta le végül nyilvánosan az RMDSZ-es önkormányzati képviselőt egy csúnya tanácsülési konfliktus nyomán. Most az EMNP és az MPP hitte azt, hogy nyerő helyzetben van, politikai zsarolásra használták a még akkor is törvénytelenségnek minősülő esetet, ha elkövetésében a jó szándék vezérelte a tanácsost.
Választások előtt pattant ki a botrány. Az RMDSZ frakció megvárta a választások végét az álláspontja megfogalmazásával. Amikor végül megtették, elintézték annyival, hogy a helyi szervezet honlapján nyilvános bocsánatkérésre szólították fel Kulcsár-Székelyt, ő elegett is tett ennek szintén a honlapon. Se közlemény, se sajtótájékoztató, mint egyébként minden egyes, dicsőséget hozó rendezvény esetén lenni szokott.
Korlátolt felelőtlenek társasága
A decemberi tanácsülésen napirend szerint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományi Karának adták volna át a tavaly megvásárolt UCECOM épületét, ám a Kulcsár-Székely ügyre hivatkozva az ellenzéki tanácsosok nem szavazták meg a határozattervezetet. Továbbra is „monnyon le".
Kulcsár-Székely nem mond le, az RMDSZ frakció ez alkalommal nem rest sajtótájékoztatót szervezni, hogy felelőtleneknek, együttműködésre képteleneknek nevezhesse az EMNP és MPP tagjait.
Ha Kulcsár-Székely felelősségteljesen lemondott volna, talán jövőre átköltözhetne a dicsőséges megvásárlása óta üresen álló UCECOM helyére az egyetem. Ha az EMNP és az MPP felelősségtudata teljében nem használná zsarolásra az általa kirobbantott lakásmutyit, talán nem lenne kérdőjeles a kihelyezett tagozat jövője.
Egyébként nem hiszem, hogy megszűnik, sokkal inkább azt, hogy kis idő múlva még zseniálisabb megoldási tervvel áll elő az RMDSZ frakció. És megmutatják, hogy ki a felelősségtudó.
Ha nem lenne politikai arrogancia, talán eddig készülne a sokak által támogatott kulturális-turisztikai központ a várban. Ha a döntéshozó meg a végrehajtó bátrabb, felelősségtudatosabb és kevésbé népszerűséghajhász lenne, konfliktusos döntéseket is meghozna, talán a város lenne, aki nyerne.
Csakhogy ebben a nagy egymásra mutogatásban, a sok vesztes-vesztes játszmában egy igazi vesztes van, és az a város lakossága. Azé a városé, ahol egyetlen egy dolgot tudnak magas szinten, hovatartozástól függetlenül az úgynevezett politikai elitek: a választóik faszra vevésének művészetét.
Pál Edit Éva
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)