Székely-mezőségi népművészeti konferencia
A csittszentiváni Bandi Dezső Kulturális Egyesület a hét végén szervezte meg a II. székely-mezőségi konferenciát. A rendezvénynek a helybeli Tollas Jenő Kultúrotthon adott otthont, melyet a székely-mezőségi alkotótáborok munkái díszítettek. A térségbeli és székelyföldi népművészek, többnyire fafaragók, e régi hagyományos mesterségről és az útkeresési megoldásokról értekeztek.
A konferencia érdekes mozzanata a résztvevők körutazása volt, amely során a székely- mezőségi települések népművészeti tárgyi emlékeit látogatták meg, mintegy feltérképezve azokat az építészeti elemeket, amelyek pusztulásra ítéltettek, s amelyek megmentéséért az utolsó órában még tenni lehet. Így látogattak el Mezőpanitba, Harcóra, Székelykövesdre, Mezőmadarasra, Mezőbergenyébe, ahol végignézték és lefényképezték a faragott kapukat, a kopjafákat és a régi épületek díszítőelemeit.
A körutazást kerekasztal-beszélgetés követte székelykapu- és kopjafafaragás témában. A résztvevőket – a fafaragványokkal és festményekkel díszített kultúr-otthonban – Gálfi Sándor alpolgármester köszöntötte, aki örömét fejezte ki amiatt, hogy a faluban a Bandi Dezső Kulturális Egyesület – Székely Lajos tanár, fafaragó szervezésében – ilyen rangos rendezvénynek adhat otthont.
Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke Kristó Tibor A kismesterségek alkonya című könyvére utalva elmondta, oda jutottunk, hogy a hagyományos mesterek nincs akinek átadják a tudást, nincs igény rá. Sőt, szerszámjaik, műhelyeik sem kellenek, még ingyen sem! De nincs értelme, hogy panaszkodjunk, így alakult a társadalom. A népművészetet a parasztság hozta létre a XIX. században. Mára már a parasztság is eltűnt. Azt kell megnézni, mit tehetünk saját területünkön. Kis műhelyeinkben, mint amilyen a csittszentiváni is, folytatni kell a munkát – mondta a szövetség elnöke.
Bandi Katalin iparművész kifejtette, szíve legnagyobb gyönyörűsége, hogy vannak folytatói apja munkájának, s ezért hálás Székely Lajosnak, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület elnökének, aki nemcsak farag, hanem fiatal faragókat is nevel.
A konferencia során vetített képes előadást is láthattunk, Czirjék Lajos, a Képzőművészek Egyesülete alelnökének és a Székely-mezőségi Művésztelep elnökének közreműködésével. Pozitív és negatív példákat felvillantva érzékeltették, hogyan milyen faragott, fedeles vagy székelykaput érdemes állíttatni, és milyent nem. Itt jegyezték meg, hogy a bemutatott negatív példák sokszor hatásosabbak, sőt elrettentők. Sajnos, sok esetben a kapuállítók nem konzultálnak szakemberekkel, s ezért állhatnak "torzszülöttek", amelyek sem a jó ízlésnek, sem a szakmai követelményeknek nem felelnek meg.
A mezőbergenyei református egyházközség által állíttatott székely kaput pozitív példaként említve Székely Lajos elmondta, hogy Domahidi Béla református lelkész és a székelyszentkirályi faragómester úgy döntöttek, hogy megőrzik az egyindás motívumot, s ezzel a helyi mintakincset örökítik meg.
– A rendezvényre többek között olyan faragókat hívtunk meg, akik nagyon jól ismerik a mesterséget, mint például Sándor Attila Székelyudvarhelyről, Borbély Attila Mezőpanitból, Barabássy Somogy Örs Backamadarasról, Török László Nagyernyéből, Török Csaba Csíkszeredából, Csiszér Mihály és Tamási Mihály Marosvásárhelyről, Tóásó Béla Udvarhelyről. Velük közösen fogalmaztuk meg, hogy mennyire fontos a régi és hagyományos mintakincs megőrzése. A néprajzi tudnivalókat semmiképpen sem szabad mellőzni egy-egy munka kivitelezése során – fogalmazott Székely Lajos.
A szombati programba művelődési momentumokat is iktattak. fellépett a csittszentiváni vegyes kar – amelyet a vasárnapi kórustalálkozó főpróbájaként iktattak műsorba –, a Fazakas Ildikó által vezetett Fagyöngy citeraegyüttes és a helyi iskolások színjátszó csoportja.
A rendezvényt a Csittszentiváni Fejlesztési Egyesület és a megyei tanács támogatta.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Közel kétezer gyereket vizsgáltak meg
Összesítette októberi Hargita megyei vizsgálókörútja adatait a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.
A szervezet közleménye szerint múlt hónapban 29 szakorvos és egészségügyi szakember – csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermek neurológus, radiológus, fül-orr-gégész, fogorvosok, szülész-nőgyógyász, kézsebész és szakápolók – végezte a szűrővizsgálatokat Csíkszentdomokoson, Csíkszeredában, Csíkszentmártonban, Szentegyházán, Csíkszentkirályon, Kosteleken és Székelyudvarhelyen, iskolákban, óvodákban és a csíkszeredai kórházban. Ötvenhat magyarfalvi és csíkfalvi moldvai csángó gyermek is eljutott az orvosokhoz.
Az összesítés szerint ittlétük egy hete alatt az orvosok közel kétezer gyermeket vizsgáltak meg. Tizennégy gyermek esetében javasoltak további magyarországi kivizsgálást, gyógykezelést vagy műtétet. A szakemberek ugyanakkor műtéti-konzultációkat is tartottak a székelyudvarhelyi és csíkszeredai kórházakban. A szemészeti szűrővizsgálatok alapján a szervezet 19 darab szemüveget készíttetett és juttatott el csíkszentkirályi, újtusnádi és lövétei rászoruló gyermekeknek.
Ezúttal is a csoporttal tartott a szervezet nőgyógyászati szűrőkamionja. Az ebben berendezett rendelőben 340 nőgyógyászati szűrést végeztek el egy hét alatt. A citológiai leletek eredményei Magyarországon november elejére készültek el, és 24 megvizsgált személy esetében derült fény súlyos elváltozásra vagy betegségre – szerepel a gyermekmentő szolgálat közleményében, amelyben ennek kapcsán is felhívják a figyelmet a megelőzés, a rendszeres nőgyógyászati vizsgálat elvégeztetésének fontosságára, szükségességére. A mobil fogorvosi rendelő is itt volt októberben, közel háromszáz csíkszentdomokosi gyereket kezeltek és tanítottak a helyes fogápolásra az ott dolgozók, köztük Fórizs Etelka fogorvos, aki már tizenkilencedik éve jár önkéntesként a szervezettel Erdélybe.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Mindenkit befogadó kapu
Székely kaput visznek ajándékba a csíkszéki és udvarhelyszéki lakodalmas gazdák Földesre, a hetedik Kárpát-medencei Vőfélytalálkozóra.
Több mint 120 vőfély idézi fel a magyar lakodalmi szokásokat a november 29-30-án sorra kerülő Kárpát-medencei Vőfélytalálkozón, amelyen Csíkból és Udvarhelyről közel harminc lakodalmas gazda vesz részt. A gondolat, hogy ajándékba vigyenek egy székely kaput, januárban született meg, amikor Csíkrákoson megtartották a lakodalmas gazdák találkozóját. „Úgy gondoltuk, hogy ha már minket ilyen szívesen fogadnak, megvendégelnek, elszállásolnak, akkor mi is tartozunk annyival nekik, hogy ajándékot vigyünk, amit nagy szeretettel készítettünk a magyarországi barátainknak” - mondta el Antal Tibor kapufaragó mester, aki maga is lakodalmas gazda. „Tibor jött az ötlettel, és mi támogattuk” – egészítette ki Balázs József lakodalmas gazda. „Megkérdeztük a csíki kollégákat, bevontuk az udvarhelyieket is, nagy lelkesedéssel fogadták, és mindenki hozzájárult. A kapu kivitelezése önerőből valósult meg, minden gazda állta a részét nagy szeretettel.”
Az elkészült székely kaput péntek hajnalban szállítja ki Földesre hat lakodalmas gazda, és a Milleniumi parkban fel is állítják.
„Már hagyománnyá vált, hogy minden vőfélytalálkozón ültetünk egy fát. Egy háromszéki kollégánk pár éve faragott egy kopjafát, amelyet szintén ott a parkban állítottak föl, és azt a célt szolgálja, hogy a minden második évben megtartott vőfélytalálkozón az elhunyt gazdákról ott emlékezünk meg. Ez a székely kapu a kopjafa mellé lesz felállítva, az élő gazdákra emlékezteti majd az arra járókat, bármikor át lehet menni alatta. Egy kapu, amelyiknek nincs nyílója, egy nyitott világot ábrázol. Ha van, a külvilágot elhatárolja a belső világtól. Ennek nincs, mindenkit befogad” – magyarázta a kapu készítője.
„Szétdaraboltak, de el nem választhatnak”
Antal Tibor elmondta, a kaput csíki jellegű minta díszíti. „Meg vannak különböztetve vidékenként a mintakincsek, például az udvarhelyi egy kicsit gazdagabb, dúsabb, mint a csíkszéki. Ez egy patkóíves kicsi kapu, virágindás díszítés van rajta, a kapuszegélyt, a patkóívet egy herelapis szegélyű inda díszíti. A felirat nagyon fontos, rövid és szívet melengető. Varga Karcsi tanáromat – Isten nyugtassa – említeném meg, aki mindig azt mondta, hogy a kapufelirat legyen rövid és tömött, sokatmondó és valakinek a szívéhez szóló. Tehát nem véletlen, hogy ez a felirat került rá: Szétdaraboltak, de el nem választhatnak. Mert mi egy helyre tartozunk!”
Az idei vőfélytalálkozó egyik fénypontja az ajándékba szánt kapu avatása lesz, melyet november 29-én 11 órától tartanak. „Ha a Jóisten velünk lesz, akkor ezt kivisszük. Azt hiszem, aki részt vesz a gazdatalálkozón – ahová minden magyar tájegység gazdái meghívást kaptak –, megnézi és magyar szíve van, megáll és kicsit elgondolkozik rajta” – véli Balázs József.
A kapu faragója még hozzátette: „Én nagy-nagy szeretettel faragtam ezt a kaput, a szívem-lelkem benne van. Minden kaput nagy szeretettel faragok, de ezt különösen, valami arra késztetett, hogy legyen benne minden, ami belőlem telik.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Magyar–román üzleti fórumot tartanak pénteken Kolozsváron
Másodszor tartanak pénteken magyar–román üzleti fórumot Kolozsváron a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara, Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, Kolozsvár polgármesteri hivatala, a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági kara és a Kolozs Megyei Tanács szervezésében.
Csigi Levente, a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető igazgatója szerdán Kolozsváron sajtótájékoztatón ismertette: az idei fórum plenáris ülésén egyebek között a magyar–román határon átnyúló együttműködési program 2014 és 2020 közötti prioritásairól, a kis- és középvállalatok piacra jutásának szakmai támogatásáról, valamint a klaszterek szerepéről hangzanak el előadások. A plenáris ülést követően külön szekciókban hallgathatják majd az előadásokat és találkozhatnak egymással az építőipari, a környezetvédelmi cégek és a közművek fejlesztésében érdekelt vállalkozások, valamint az értékesítési, logisztikai cégek.
Vass Attila, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat kolozsvári irodavezetője elmondta, Kolozsvár, Nagyvárad, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy után decemberben Szatmárnémetiben is irodát nyitnak a Kárpát-medencei üzleti kapcsolatok serkentésére. Az irodavezető szerint 2013-ban több mint 40 program valósult meg Erdélyben a magyarországi Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával. Ezek többnyire a vállalkozók képzését szolgálták, üzleti kapcsolatok kialakítását segítették elő.
Vass Attila az MTI kérdésére elmondta, Romániában a befektetéseknek még mindig fő terepe lehet a zöldenergia, annak ellenére, hogy egy közelmúltbeli törvénymódosítás rontotta a zöldenergia-beruházások megtérülési rátáját. Emellett az építőiparban, a szennyvíztelepek, ivóvízhálózatok kiépítésében és az IT szektorban mutatkoznak jó befektetési lehetőségek Romániában.
Népújság (Marosvásárhely)

„Tiszta” Romániát! (16.)
A magyarellenesség nem szűnik
A korábbiakban nem mutattam be a román hadsereg, a csendőrség, a voluntárok atrocitásainak teljes leltárát, nem írtam a dél-erdélyi magyarságot ért atrocitásokról sem. Csak példaként említem, hogy a 3. román hegyivadász-alakulat és a vele együtt érkező Someşul batalion fix katonai egységei Gyantán, Kishalmágyon és Magyarremetén, a Fekete-Körös völgyében mintegy 88 magyart gyilkoltak le.
A szárazajtai vérengzésről és a Maniu-gárdáról azért szóltam bővebben, hogy érzékeltessem, milyen szörnyűségekhez vezethet a hazugságra épített történelmi tudat alapján gerjesztett idegengyűlölet. A szovjet katonai parancsnokság 1944. november 14-én a front hátországának nyugalmáért és politikai megfontolásból utasítja ki Észak-Erdélyből az agresszív román közigazgatást. Az új helyzetben sokan reménykednek, hogy a régióban kialakul egy olyan demokratikus önkormányzat, amely biztosítja az itt élő 62 százalékarányú magyar többség és a 34 százaléknyi román kisebbség egyenjogúságát. A szovjet ellenőrzés alatt álló területeken valóban mérséklődnek az etnikai jellegű atrocitások, de nem érnek véget. Észak-Erdély több, vegyes lakosságú településén a román csendőrség civil ruhába öltözve helyben marad, és tovább terrorizálja a magyar lakosságot. Ahol nincs szovjet helyőrség, ott a rekvirálás, a közmunka elsősorban a magyarokat érinti, a nyílt gyűlölködés is tetten érhető. Így például Maroshévízen a korábban elhelyezett Vorbiţi romăneşte! táblákat nem veszik le. Besztercén, ahol négyezer román mellett 1200 magyar is él, még december közepén is kizárják a magyarokat a népőrségből, a város vezetéséből. Mindezek ellenére – mivel a tömeges terrorizálás megszűnt – a magyarság örömmel fogadja a változásokat, de szenvedései nem érnek véget. 1945 januárjában a szovjet–román fegyverszüneti egyezmény értelmében Románia 70 ezer ember küldését vállalja málenkij robotra. A román kormányzat e kötelezettségét etnikai tisztogatásra használja fel. Az egyezség előírása szerint német nemzetiségűeket kell Oroszországba deportálnia, mondván, annak újjáépítésében nekik kell nagyobb részt vállalniuk, mert a legnagyobb rombolást a hitleri német hadsereg okozta. Románia a dél-erdélyi szászoktól, a bánsági németektől és a szatmári sváboktól szeretne szabadulni, ez utóbbiak közt ötezer magyar identitású lakostól is. Boros Ernőt a szatmári svábok kálváriájának monográfusát idézem: „a szatmári svábok nagy része nem németül, hanem magyarul beszélt, és nem németnek, hanem magyarnak tartotta magát”. A kutatások bizonyítják, hogy a szatmári magyarság Szovjetunióba deportálásának hátterében olyan sovén-nacionalista románok álltak, akik elhitették a szovjetekkel, hogy aki katolikus, az egyúttal sváb nemzetiségű is.
Illúziók és csalódások kora
Az 1944. őszi román adminisztráció magyarellenessége, az észak-erdélyi vérengzések, a haláltáborok fenntartása, és a szovjet katonai érdek találkozása tette lehetővé, hogy Észak-Erdélyben szovjet katonai ellenőrzés mellett kialakuljon egy olyan adminisztráció, amely (többnyire) kétnyelvű. Észak-Erdély jogállását az 1945. február 13-i jelentés alapján határozhatjuk meg. Ekkor az Országos Demokrata Arcvonal Észak-Erdélyi Konferenciáján a jogügyi bizottság megállapítja, hogy e régió státusának jogi forrása az 1944. szeptember 12-i szovjet–román fegyverszüneti egyezmény. Eszerint a főhatalmat a Szövetségközi Ellenőrző Bizottság (a Szovjetunó, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Románia) megbízásából a szovjet katonai vezetés gyakorolja. Beindul egy olyan önszerveződés, amely a területi autonómia kiépítése irányába mutat. Ekkor ereszt gyökeret az a remény, hogy a nagyhatalmak lehetővé teszik Észak-Erdély területi autonómiájának elnyerését, a csodavárók pedig Észak-Erdélyi Köztársaságról álmodoznak. Azonban, ahogy Vincze Gábor történész írja, e korszak az illúziók és csalódások kora volt. A négy hónap folyamán kialakuló önszerveződés valóban arra mutat, hogy ha Sztálint a méltányosság érdekelte volna, akkor e tartományban valóban léteztek feltételek egy olyan autonóm igazgatás kialakulására, amely az itt élő népek érdekeit szolgálja.
1944. december elsején Észak-Erdély irányítására szerveződik a kolozsvári székhelyű Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testület, amelynek tagjai a különböző politikai szervezeteket képviselik. Bár a 46 fős testületben a magyarság alulképviselt, és e szervezet hatásköre is bizonytalan, mégis örömmel fogadják, mert abban az önkormányzat megteremtésének lehetőségét látják. Észak-Erdély parlamentjének összehívására – 1945. február 12–15. között – Kolozsváron kerül sor. A tizenegy közigazgatási egységből kilenc megye képviselteti magát. Hiányzik Máramaros megye, amelyet a szovjet–ukrán katonai egységek tartanak megszállva. Szilágy megye mint mánista-fészek a Román Demokrata Szövetség irányítása alatt áll, ezért távol tartja magát minden olyan megnyilvánulástól, amely a területi autonómia irányába mutat. A tanácskozáson létrehozzák az Országos Demokrata Arcvonal Észak-Erdélyi Központi Végrehajtó Bizottságát, amelynek regionális kormányszerepet szánnak. Vezetőinek választják ifj. Teolfil Vescant elnöki és Jordáky Lajost társelnöki minőségben. Megszervezik a minisztériumok szerepét betöltő tizenegy szakosztályt. Azonban ezek működésére már nem kerül sor, ugyanis mire a tényleges munka március 12-én megkezdődne, a történelem kereke elsodorja Észak-Erdély önállóságának, az itt élők egyenlőségének lehetőségét, mert az ismét Románia uralma alá kerül.
Kolozsvár már az orosz bevonulás pillanatától kezdve Bukaresttől függetlenül intézi ügyeit, és Észak-Erdély fővárosaként tölt be jelentős szerepet. November 8-án – a teljes román közigazgatás kiutasítása előtt egy héttel – id. Teolfil Vescan, az oroszok által kinevezett Kolozs megyei főispán falragaszokon teszi közzé, hogy Kolozsvár és Kolozs megye Észak-Erdéllyel együtt szovjet ellenőrzés alá kerül. Elrendeli a munka felvételét, megtiltja az árucikkek Észak-Erdélyből való kivitelét. November derekán a tartomány egészében új adminisztráció alakul ki. A magyar településeken a Magyar Népi Szövetség, a románokban a Frontul Plugarilor által szervezett gyűléseken jelölik ki a települések vezetőit. Dr. Csillag András bihari alispán nyilatkozata szerint – megyéjében a nemzeti ellentétek semlegesítésére – a jegyzők és a főszolgabírók azt az utasítást kapták, hogy „a vegyes lakosságú falvakban a községi elöljáróságot a nemzetiségek számaránya szerint kell összeállítani”. Az említett pár hónap alatt szovjet katonai ellenőrzés mellett megkezdik a közigazgatás újjászervezését. Magyar főispán (megyefőnök) intézkedik Háromszéken (Kerekes Béla), Udvarhelyen (Szilágyi Ignác), Csíkban (Rancz Károly). Bár román főispánok állnak az olyan magyar többségű vármegyék élén is, mint Bihar (64 százalék), Maros-Torda (61,5 százalék), Szatmár (55 százalék) és Kolozs (55 százalék), de az adott helyzetben ez részben érthető. Ne feledjük, hogy ekkor a szovjet és a román hadsereg még Magyarország ellen harcol. Az egyenlőség irányába előrelépést jelent azonban, hogy Észak-Erdély legtöbb megyéjében szabadon használhatók a magyarság szimbólumai és a magyar nyelv. A feliratok kétnyelvűek, magyar pengővel és román lejjel is lehet fizetni. A kétnyelvűséget néhány megyében törvényesítik. 1945. január 22-én Victor Groza Maros-Torda és február 10-én Vasile Pogăceanu Kolozs vármegye főispánja ezt nyelvrendelettel szabályozza. Pogăceanu úgy rendelkezik, hogy minden „állami, megyei és városi hivatalban mindennemű felirat magyar és román, illetve román és magyar nyelven függesztendő ki aszerint, amint az illető város vagy község lakossága magyar vagy román többségű. Minden hivatalos rendeletet két nyelven kell kiadni a fenti elvek szellemében”. Mindkét nyelv használata érvényes az utca- és településnevekre is. A marosvásárhelyi szabályozás szerint a tisztviselőket a nemzetiségek arányszáma alapján olyan erdélyiek közül kell kinevezni, akik ismerik a magyar és a román nyelvet. Gyárfás Albert, Háromszék alispánja az 1944. november 18-i gyűlésen kijelenti, hogy e vármegye, bár Románia része, de magyarlakta terület, ezért „hivatalos nyelve a magyar és a román egyenlő érvénnyel”.
1944. decemberben beindítják a magyar tannyelvű iskolákat. Kiépülőben a kulturális autonómia, mert a magyar iskolák igazgatására megalakul a kolozsvári központú Magyar Tankerületi Főigazgatóság. A Ferenc József Tudományegyetem Kolozsvári Magyar Egyetem néven indítja az 1944/45-ös tanévet. Jellemző azonban az is, hogy ugyanebben az időben, 1944. végén a magyar többségű Szatmár megyében Ştefan Anderco főispán csak román nyelvű kiadványokra hajlandó választ adni, a tisztviselők pedig parancsba kapják, hogy a vármegyeházban „magyar szónak többé elhangzania nem szabad”. Megállapítható, hogy az Észak-Erdélyben kialakuló autonómia inkább rövid illúzió, rövid álom, olyan történelmi esély, melynek megvalósulása nem az itt élőkön múlt.
1945 márciusa
A szovjet külügyi népbiztoshelyettes, Visinszkij, 1945. február 27-én, amikor Bukarestben véres utcai tüntetésekbe torkolló kormányválság uralkodik, a fronton harcoló Vörös Hadsereg biztonságára hivatkozva követeli a Rădescu-kormány menesztését és dr. Petru Groza kinevezését miniszterelnökké. Mivel a király vonakodik ezt megtenni, március 5-én fenyegetve jelenti ki, hogy Románia nemcsak Észak-Erdélyt veszítheti el, de nem garantált független állami léte sem. Így kerül sor március 6-án a Groza-kormány kinevezésére. Ellenszolgáltatásként Sztálin március 8-án táviratban közli, hogy engedélyezi a román adminisztráció bevezetését Észak-Erdélyben. Egyértelmű, hogy e terület hovatartozásának kérdése hatalmi játszma része. Sztálin zsarolással szorítja Romániát arra, hogy baloldali kormányt fogadjon el. Amikor 1945. március 13-án Kolozsváron nagygyűlés keretében megünneplik Észak-Erdély Romániához csatolását, Demeter János a Magyar Népi Szövetség Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottsága nevében Grozának memorandumot nyújt át. Ebben a két nép egyenjogúságát, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítását kérik egész Erdély területén, kiterjesztve azt a vasútra, a postára, a hadseregre is. Azokban a régiókban, ahol a népesség fele magyar, a közigazgatás vezetője legyen magyar. Kérik a nemzeti szimbólumok használatát, a magyar nyelvű katonai kiképzést és az internálótáborok felszámolását. Ifj. Teolfil Vescan – az Országos Demokrata Arcvonal (ODA) Észak-erdélyi Végrehajtó Bizottsága nevében – szintén memorandumot ad át. Legfőbb követelésük: az ODA VB nélkül a román kormány Erdély kérdésében ne hozzon lényegesebb döntéseket, ezért javasolják, hogy kolozsvári központtal – egy minisztérium mellett működő – államtitkárságot állítsanak fel. Javasolják, hogy a székely megyék magyar irányítás alá kerüljenek, más erdélyi régiókban biztosítsák a nemzetiségek arányos részvételét a vezetésben. A demokráciában reménykedő észak-erdélyi magyar és román politikusok hamar rádöbbennek arra, hogy a bukaresti baloldali kormányzat a korábbi reakciós politika folytatója, az „Erdély az erdélyieké” elv nem működik, „visszatért Bukarest mindenhatósága”.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szórványnapi ünnepség Lupényban
Egymás terhét hordozzák, egymás örömét osztják
Versolvasás a nyugdíjas-bálon
Ismét jelesre vizsgázott összetartásból és nemzeti elkötelezettségből a lupényi magyarság hétvégén a szórványnapi ünnepség alkalmával.
A közös program még szombaton délután kezdődött, amikor a helyi RMDSZ nőszövetsége az immár több mint 10 éves múltra visszanéző idősek bálját szervezte meg az unitárius parókián. Több mint 70 helyi és a szomszédos Vulkánról érkezett nyugdíjas mulatott nagyszerűen, magyar nóták, kellemes beszélgetések, viccmondás kíséretében, finom falatok és jó borok mellett. Az elhunytakra is megemlékeztek, verseket is szavaltak, majd nagy lelkesedésben az egybegyűltek spontán módón énekelték el a magyar, majd a székely himnuszt. Antal Amália, a nőszövetség elnöke, Benedekfi Dávid RMDSZ-elnök és szervező csapatuk ismét kellemes együttlétet biztosítottak a helyi magyarságnak.
Jóllehet, mindez csupán a nyitány volt, a szórványmagyarság tulajdonképpeni ünnepére vasárnap, ökumenikus istentiszteleten került sor. Az unitárius templom megtelt különböző felekezetű magyarokkal, Lupényban – és a bányavidéken általában – a közösség mindig együtt tartja meg a magyar ünnepeket, fölváltva a különböző felekezetek templomaiban.
Kovács-Szabadi Tünde református lelkész asszony hirdetett igét, a házigazda Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkipásztor pedig a szórványról tartott rövid, de frappáns és tudományosan jól felépített előadást.
Erdély majdnem másfél millió magyarságának kb. egyharmada, vagyis olyan 500 000 ember él a szórványban. Kb. 300 000-re tehető a nagyvárosokban szórványsorsra jutott magyarok száma, 100 000-re a kisvárosokban élőké, illetve további 100 000-re a falvakban szétszórtaké.
Ezek azok a közösségek, melyek 1100 éven keresztül, gyakran saját testükkel védték meg a tömbvidéket a beolvadástól.
A támogatás azonban nem volt mindig egyirányú, a tömbvidék is megerősítette a szórványt, például a bányavidék magyarsága nagyrészt Erdély más vidékeiről származó bevándorlókból áll, akik főleg az ötvenes, hatvanas és hetvenes években kerültek a Zsil-völgyébe az akkoriban virágzó bányákhoz. A katolikusok főleg Csíkból és Háromszékről, a reformátusok a Szilágyságból, az unitáriusok, pedig Udvarhely vidékéről, derült ki Koppándi-Benczédi Zoltán előadásából.
Sajnos a tömbvidéki utánpótlás ideje lejárt, manapság Lupényban (és a bányavidéken általában) inkább az elvándorlás jellemző, vagy gyakran a beolvadás. A magyarság száma pedig aggasztó mértékben apad, nemcsak a bányavidéken, hanem az egész megyében, ahol 20 év alatt felére csökkent. Az egyházi nyilvántartásokba évről évre jóval több temetés kerül, mint keresztelő vagy esküvő, utóbbiak, pedig rendszerint vegyesek, olyan házasságkötés, ahol mindkét fél magyar, kivételszámba megy valamennyi felekezetnél.
A szórványban nehezebb az élet, több a munka, viszont nagyobb az elégtétel. Ettől szép és érdekes, hangsúlyozta Marthy Attila plébános, aki 1978 óta a szórványban szolgál és székely létére, mára idegenkedne egy színmagyar, színkatolikus faluban való szolgálattól. Nem is kíván elmenni a szórványból, hiszen azzal „gúnyt űzne saját pályafutásából”.
Hasonlóképpen vélekedett felszólalásában Benedekfi Dávid, helyi RMDSZ-elnök, aki a Maros megyei tömbvidékről került kamaszként Lupényba. Megszerette a szórványt, évtizedek óta a magyarság összefogásáért és megmaradásáért munkálkodik, noha 1989 előtt a Securitate még keményen üldözte ezért. Felnőtt élete, gyötrelmei és örömei a szórványhoz fűződnek, nem is tudná elképzelni életét a szórványra jellemző összetartás és egymással való törődés nélkül, noha a rendszerváltás után Budapesten is megfordult egy ideig, s székely léte ellenére képtelen egyetérteni a túlságosan csak saját autonómiájukkal törődő, s a szórványt figyelmen kívül hagyó székely honfitársaival. „Lupény Hunyad megye és a szórvány példaképe, az 1000 éves határ tövében a magyarság származási hely és vallási felekezettől függetlenül összefog, és jövőt épít”, hangsúlyozta az RMDSZ-elnök.
Ökumenikus jellegéből kifolyólag, az ünnepség végén a magyar baptistáké volt a szó, a verseket és énekeket ők adták elő, majd az egybegyűltek egy emberként énekelték el nemzeti imánkat.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Politikai korkép: Neptun-gate
Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában is bemutatják a Borbély Zsolt Attila által szerkesztett, Neptun-gate című kötetet. Marosvásárhelyen szerdán, 16 órai kezdettel a Demokrácia Központnál, (Klastrom/ Mihai Viteazu utca, 40. szám), Székelyudvarhelyen csütörtökön, november 21-én, 17 órától a Gondűző étterem konferenciatermében, Csíkszeredában pedig a Tilos Kávéházban csütörtök este 20 órakor mutatják be a kötetet.
„A sokat emlegetett Neptun-ügy éppen arról szól, miként lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget elpuskázni, sőt visszájára fordítani. 1993-ban Románia bizonyítási kényszer alatt volt az Európa Tanácsi felvétel előtt emberi jogi s azon belül kisebbségpolitikai szempontból. Józan paraszti ésszel is könnyen belátható, hogy ebben a helyzetben a magyar érdek az lett volna, hogy minden lehetséges nemzetközi fórumon (...) egymás mellett mutassuk be jogsérelmeinket (...) tanulságos lehet húsz év múlva egymás mellé illeszteni az akkori szövegeket, hivatalos állásfoglalásokat, interjúkat. Politikai korkép ez a kötet” – írja bevezetőjében a szerző Borbély Zsolt Attila.
A könyvben 1993. április-november közötti időszakban keletkezett újságcikkekben, közleményekben boncolgatják, találgatják, hogy mi történhetett Neptunfürdőn 1993. július 15–17-én, amikor az RMDSZ akkori három vezető politikusa, Borbély László, Frunda György és Tokay György a román tengerparti Neptun üdülőhelyen tárgyalt és egyeszséget kötött az akkori román hatalommal, de hogy miről, arra azóta sem derült fény.
A 177 oldalas kötetben megtalálható a neptunfürdői tárgyalás zárónyilatkozata, Markó Béla állásfoglalása, valamint a három érintett nyilatkozata, és számos RMDSZ-es és nem RMDSZ-es közéleti szereplő álláspontja, nyilatkozata is.
Az érdeklődők minden bizonnyal egy összefogó képet kapnak a Neptun-botrányról, melynek hivatalos dokumentumait A Neptun-gate című kötetben olvashatják – áll a könyvbemutatót szervező EMNT közleményében.
Székelyhon.ro

Üdülővárosi ifjúsági élet – kicsit másként szervezik, de az övék
Manapság már minden nagy és kisváros rendelkezik ifjúsági szervezettel, ez lassan egy éve Szovátára is igaz. A Szovátai Ifjúsági Szervezet (SZISZ), tavaly létesült, hivatalosan decemberben tölti be az egy évet. A szervezet alakulása óta számos kitűzött célját kisebb-nagyobb sikerrel megvalósította. Tevékenységéről Pál Tamással, az ifjúsági szervezet elnökével beszélgettünk.
– Mikor és milyen céllal alakult a Szovátai Ifjúsági Szervezet? Kinek az ötlete volt létrehozni ezt a szervezetet? – Tavaly áprilisában verődtünk össze, jogi formát pedig decemberében öltöttünk. Ekkorra körvonalazódott ugyanis mindenkiben, hogy a jogi státusz megszerzése nélkül új pénz- és erőforrásokra nem tudunk szert tenni. Az ötlet többek között onnan jött, hogy Szovátán nem volt olyan ifjúsági szervezet, amely megmozgatta volna a különböző rétegeket, gondolok itt elsősorban a fiatalokra, de az idősebbekre is. Hát ezért jött létre az ifjúsági szervezet.
– Jelenleg hány tagot számláltok?
– Ezt nehéz megmondani, mert mindig jönnek új tagok. Persze megvannak még az alapítótagok és a régiek közül is néhányan. Vannak alapembereink, akire lehet számítani, ők több mint 10-en vannak. – Melyek azok a rendezvények, amelyeken részt vesztek, vagy esetleg megszerveztek? – Rendezvényeket főként télen, tavasszal, valamint meg ősszel szervezünk, mert Szováta szezonális jellegű város. Nyáron nem igazán elérhetőek a fiatalok, kevés a szabadidejük. Többségük az idegenforgalomban dolgozik. De megpróbáltunk gyerekeknek rendezvényeket szervezni, főleg gyereknapra időzítettük ezeket. A másik rendezvény – amely egy kicsit a mienk is – a Medve-tó Napok, ennek szervezéséből is kivettük a részünket.
A Medve-tó Napok keretében gulyásfőző versenyen vettünk részt elég szép számban. Akkor a csapat nagy része felvállalta, hogy a gyerekeknek arcfestést készít, továbbá sókristálykép készítést is szerveztünk, ennek érdekessége, hogy egy lapra megrajzolt figurákat sókristályokkal kellett kitöltsenek és megragasszanak a gyerekek.
Ennek volt talán a legnagyobb sikere, a szülök is mindvégig ott voltak a gyerekekkel. Közben karaoke-esteket szervezünk, próbáljuk ezeket rendszeressé tenni. Egyik legfontosabb rendezvényünk ugyanakkor a tavaly először megszervezett adventvárás volt. Ez teljesen egyéni ötleten alapul, amelyet a Szovátai Népi Játszóház segítségével sikerült megvalósítani, ugyanakkor más szervezeteket és kórusokat bevontunk, valamint gyerekcsoportokat is, akik verseket szavaltak el, énekeket adtak elő. Ez egész decemberben, karácsonyig zajlott. Elvállaltuk a helyi újság, a Szovátai Hírmondó kihordását.
Elkezdtük a diáknapok szervezését még februárban, hogy az sikeres lehessen májusban. Áprilisban önkéntes csemetefa-ültetést szerveztünk, amivel egy iskolai programba kapcsolódtunk be. Nagyon sok fenyőfacsemetét sikerült elültetni Szováta határában. Aztán jött a diáknapok, a visszajelzések pedig nagyon jó voltak, kellett ez a diákoknak.
Emellett a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezettel közösen elmentünk egy Mezőhavas-túrára. Aztán a Balavásár község Ifjúsága és Szabadidő Egyesület (BISZE) meghívott a falunapjukra, ahol szintén gulyást főztünk. Halloween-partit szerveztünk, ahova meghívtuk a Kis-Küküllő menti ifjúsági szervezeteket, valamint a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezetet. Idén még hátra van a mikulásozás, valamint az adventvárás, amelybe több szervezet is bekapcsolódna.
– Tehát idén is megszervezitek az adventvárást?
– Igen. Sőt már el is kezdtük a szervezést. Mostani terveink szerint Mikulás-szolgálatot teljesítünk. Ennek az a lényege, hogy beszervezünk néhány mikulást, akik felveszik a rendelést az anyukáktól, apukáktól, hogy hol és mikor kell megjelenni. Eszerint a mikulásaink a megbeszélt időben elmennek mindenkihez, kiviszik a csomagot, köszöntik a gyermekeket. A cél, hogy Mikulás estéjén a gyerekeket meglepjük.
– Mi működteti a szervezetet? Miből tartjátok fenn magatokat?
– Támogatóink vannak szép számmal, a többségük szovátai. Örülünk, hogy sok olyan cég van, amely belátja, hogy fontos a tevékenységünk, ezért termékekkel, szolgáltatásokkal támogatnak minket. Ezeket mi továbbadjuk a vetélkedők nyertes csapatának, vagy egy fiatal társaságnak, gyerekeknek. Ők profitálnak mindenképpen belőle, mi a szervezés részével foglalkozunk csak.
Mivel tavaly decembertől bejegyzett szervezet vagyunk, megpróbáltuk az adóink két százalékát is felajánlani. Ezt mindenki családjában és az ismerősein keresztül tette. Egyébként a helyi önkormányzat is nagyon sokat segít. Minden rendezvényünkön biztosítja a helyszínt, a kellékeket, mindent, amire szükségünk van.
– Mekkora költségvetéssel dolgoztok?
– Mivel az idén még nincs lezárva a könyvelési év, és ugye nonprofit szervezet vagyunk, pontos összeget nem tudnék mondani. De nagyon kevés az a pénz, amiből gazdálkodunk. Mint mondtam, a szponzoraink jósága a fő forrásunk, azt pedig nem lehet pénzben mérni.
– Melyek azok a fontosabb megvalósítások, amelyeket az alakuláskor célul tűztetek ki magatok elé és azokat sikerült is elérni?
– Az elsődleges célunk az volt, hogy megmozgassuk a fiatalokat, hogy lássák azt, hogy itt is van ifjúsági élet, nem csak nagyvárosokban. Ne gondolják azt, hogy csak Kolozsváron, Marosvásárhelyen vagy Székelyudvarhelyen zajlik az élet. Itt is vannak lehetőségek,.
Igaz, hogy Szováta nem egyetemi város, kisebb az egyetemista korú fiatalok száma, akik itt is laknak Szovátán. De itt vannak az óvodások, kisiskolások, iskolások, középiskolások és nem csak, mert nekik szüleik, ismerőseik, testvéreik is vannak. Ez volt végső soron a cél: tudjunk nekik olyant nyújtani, olyan rendezvényeket szervezni, amelyekből mindenki okul, szórakozik és közösségben van.
– Hol szoktatok összegyűlni?
– A polgármesteri hivatal kistermét használjuk. De az egyik jövőbeni projektünk, hogy egy székhelyet találjunk magunknak, akár egy másik nonprofit szervezettel összeállva. Rendezvényeink után néhány kellék megmarad, amelyeket mindenki otthon tart. Jó lenne egy székhely, amely raktárként is működhetne. – A Kis-Küküllő menti és a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezeteken és a Szovátai Népi Játszóházon kívül más szervezetekkel is együttműködtök?
– Mi a Maros megyei MIÉRT egyik tagszervezete vagyunk, emellett Szováta testvérvárosi kapcsolatait is az ifjúsági szervezeten keresztül ápolja.
– Milyen céljaitok vannak a jövőre nézve?
– Mindenképpen meg szeretnénk tartani az eddigi rendezvényeinket, amelyek pozitív visszajelzéseket kaptak. Ezeket bővítenénk például készműves tevékenységekkel, a népi játszóházzal karöltve. Emellett táncházat is indítanánk heti rendszerességgel. Volt erre próbálkozás korábban, de kudarcba fulladt. A végső cél pedig ugyanaz marad: a fiatalokat érdekeltté kell tennünk, hogy lássák, zajlik a kisvárosi élet, itt is tudunk szervezni rendezvényeket, és van itt is amire törekedni.
Urbán Izabella
morfondir.ro
Erdély.ma

Székelyföldi lokálpatriotizmussal a multik ellen
Idén több mint kétszáz boltot nyitottak a multinacionális kiskereskedelmi láncok Romániában, jelentősen növelve piaci részesedésüket. A Szuper boltokat és a Merkur szupermarketeket működtető Elan Trió székelyföldi és magyarországi termékek forgalmazására fektetve a hangsúlyt veszi fel velük a versenyt.
Rohamléptekkel fejlődnek az általános fogyasztási javakat forgalmazó áruházláncok Romániában. Öt év leforgása alatt a 12 legnagyobb forgalmat lebonyolító áruházlánc boltjainak száma több mint duplájára nőtt, 570-ről 1200-ra. A növekedés idén volt a leglátványosabb, ez a 12 kiskereskedelmi hálózat ugyanis 2013 október végén 203-mal több egységet számlált, mint tíz hónappal korábban.
A legagresszívabban a Mega Image terjeszkedett, amely 64 új boltot nyitott, igaz, ezek egy része korábban is működött, más cég égisze alatt. A Profi 31 egységgel gyarapodott, míg az Auchan hipermarketek száma hússzal nőtt, melyeket kivétel nélkül a Realtól vette át. A modern kereskedelem (cash&carry, hipermarket, szupermarket, diszkontáruház) fejlődését a hagyományos kiskereskedelem sínyli meg, öt év leforgása alatt 6 000 független vegyeskereskedés húzta le a rollót.
A több mint 50 ezer lakosú városokban a független vegyeskereskedések jelenleg a teljes kiskereskedelmi forgalomnak csupán 3 százalékát bonyolítják, ami fele a két évvel korábbinak. A Gfk és a Nielsen piackutató cégek adatai szerint 2008-ban a romániaiak 11 százaléka még a sarki ABC-ben vásárolt leginkább, tavaly azonban ez az arány már csak 3 százalék volt. A legtöbben (62 százalék) a hipermarketeket (Carrefour, Auchan, Cora, Real, Kaufland) preferálják, 20 százalék a szupermarketeket (Billa, Carrefour Market, Penny Market XXL, Mega Image, Profi stb.) részesíti előnyben, 17 százalék pedig a diszkont áruházakat (Penny Market, Lidl stb.). Szakértők szerint a folyamatnak távolról sincs vége, a nemzetközi áruházláncok részesedése a teljes kiskereskedelmi forgalom 70 százalékát fogja kitenni néhány éven belül.
A kiskereskedelem növekvő koncentrációja általános piaci jelenség a Közép-Kelet-Európai régióban, ám a multik egyeduralma tipikusan hazai. A 12 legnagyobb áruházlánc kivétel nélkül külföldi tulajdonban van: a Carrefour, a Cora és az Auchan francia, a Selgros svájci, a Kaufland, a Metro, a Real, a Billa, a Penny Market és a Lidl német, a Mega Image belga, a Profi pedig lengyel.
Magyarországon ezzel szemben az öt legnagyobb kiskereskedelmi lánc közül három hazai tőkéjű, a CBA, a Coop és a Reál (nem azonos a Metro-csoporthoz tartozó Reallal) 2012-ben összesen mintegy 1,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, ami duplája a piacvezető Tesco forgalmának. Romániában a legnagyobb hazai tulajdonban levő hálózat a vetési székhelyű Unicarm, de a boltok összterülete alapján országos szinten az első húszba tartozik a székelyudvarhelyi Elan Trió kft. is. Az elmúlt években a multik piaci részesedése Romániában folyamatosan nőtt, részben amiatt, hogy egy sor hazai kiskereskedelmi hálózatot magukba olvasztottak.
Az Elan Trió állja a sarat
Annak ellenére, hogy a multinacionális láncok lendületesen terjeszkednek a Székelyföldön is, az Elan Trió állja a sarat. Câmpean Éva kereskedelmi igazgató elmondása szerint egy év alatt 9,32 százalékkal nőtt a forgalma. A vállaltnak jelenleg öt Szuper név alatt futó boltja, hat Merkur nevű szupermarketje, valamint három raktáráruháza van. Idén két új boltot nyitottak Udvarhelyen, jövőre pedig Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön fognak terjeszkedni.
A sikeres üzletpolitikának több összetevője van – mondta a maszol.ro-nak Gönczi Dezső, a vállalat marketing- és PR felelőse. „Mivel kizárólag Székelyföldön tevékenykedünk, az itt élő embereknek emocionális kapcsolatuk van velünk. Ezen túl nagy hangsúlyt fektetünk a helyi eredetű termékek forgalmazására, amivel az emberek lokálpatriotizmusára apellálunk, nemzeti hovatartozástól függetlenül. A harmadik fontos tényező az, hogy minőségi magyarországi élelmiszereket forgalmazunk, és a románul kevésbé jól beszélő vásárlók számára nagy előny, hogy értik, melyek egy termék összetevői” – nyilatkozta Gönczi Dezső, hozzátéve, annak ellenére, hogy 600 alkalmazottjuk van, a cégnél családias a hangulat, amit a vásárlók is éreznek.
Pengő Zoltán
Maszol.ro

„Tiszta” Romániát! - 18.
Magyartalanítási törekvések
Az etnikai arányok megváltoztatását Észak-Erdélyben már 1944 őszén beindítják, 1945-ben ez folytatódik – részben spontánul, részben szervezetten –, és tömegjelleget ölt. Megkezdik a magyar városok, köztük Kolozsvár elrománosítását.
Itt 1941-ben csupán 9814 (8,9 százalék) román él, de számuk 1948-ig eléri a 47 ezret. A románosítást a tömeges betelepítéssel és a magyar lakosság zaklatásával érik el. A „magyartalanítás” eszköze az elmenekültek visszatérésének akadályozása, az állampolgárságról való lemondásra kényszerítés. A katonai szolgálatra való behívást suttogó propagandával terjesztik, és azt is, hogy a leventéket le fogják tartóztatni. Érthető, hogy a magyar fiatalok tömegével mennek el, vagyonukat a román hatóságok elkobozzák. Ebben az ügyben a magyar külügyminisztérium is tiltakozni kényszerül, 1945. augusztus 28-án a Szövetségközi Ellenőrző Bizottsághoz fordul. A Groza-kormány kommunista igazságügy-minisztere, Lucreţiu Pătrăşcanu sem rejti véka alá, hogy több százezer magyar kitelepítését tervezi, és ezt szolgálja az 1945. április 4-én kiadott 261. számú állampolgársági törvény. Ennek értelmében nem kaphatnak állampolgárságot azok, akik Trianon (1920. június 4.) után a két háború közti időben sem nyerték el. Számuk mintegy 100 ezer körüli. Hasonlóképp azok sem, akik Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között folyamodtak magyar állampolgárságért. 1946 áprilisában a Román Kommunista Párt az állampolgársági törvényre hivatkozva kéri a Szovjetuniót, hogy engedélyezze 400–450 ezer magyar kitelepítését. Szerencsére a szovjet legfelsőbb vezetés elutasítja e kitelepítési programot. Az állampolgárság kérdését végül a román állam kénytelen 1948 júliusában – a párizsi békeszerződés aláírása után – rendezni.
Ígéretek, engedmények kora
Amikor Észak-Erdélybe 1944. november 14-én bevezetik a szovjet közigazgatást, az 575. számú törvény alapján megszervezik a Kisebbségi-Nemzetiségügyi Minisztériumot. 1945. február 7-én közzéteszik a február 6-án elfogadott 86. számú törvényt is, a Kisebbségi Statútumot (Nemzetiségi Statútum). Ez a dél-erdélyi magyarság számára bizonyos többletjogokat biztosít a korábbi jogfosztottsághoz mérve, de az észak-erdélyiek számára a meglévő jogaik korlátozását, szűkítését jelenti. A Statútum legfőbb hiányossága, hogy legtöbb előírása gyakorlatban nem érvényesül, mert azok többsége ellentétes az 1923-as alkotmány szellemiségével. A király is azért írja alá, hogy „legyen” egy ilyen, nem azért, hogy a nemzetiségi problémákat megoldja. Ez tehát külföldnek szól, gyakorlatilag kirakat-törvény. Ki tudja, hogy mikor veszik hasznát párizsi béketárgyalásokon, amikor érvekkel kell bizonyítani, hogy az erdélyi magyarság jogai széles mértékben biztosítottak. A Kisebbségi Statútum kiadásával megszűnt az a korábbi jogi lehetőség, hogy a kisebbségi panaszokkal a nemzetközi fórumokhoz lehessen fordulni, miként a háború előtt a Népszövetséghez. Mivel 1945. március 6-án megalakul a kommunista befolyás alatt álló Groza-kormány, Sztálin engedélyezi a román közigazgatás észak-erdélyi bevezetését. Kurkó Gyárfás, az MNSZ elnöke a demokrácia bizonyítékát látja abban, hogy – az udvarhelyi népgyűlés idején – 1945. március 27-én „a magyar szín [a magyar zászló a] szervezetünk székházán” már szabadon lenghet. Az 1946. október 25-i választási kiáltványban a szövetség az általa elért sikereket így foglalja össze: feloszlatják a munkásszázadokat, az emberek hazatérhetnek. Megszüntetik a katonaságnál működő külön bíróságokat, hazasegítették és hazasegítik a hadifoglyokat. Az MNSZ-et a Groza-kormány támogatásáért a magyarság egy része meggondolatlan behódolónak tartja. Bár a jogszabályok – így az 1945. augusztus 6-i – tiltják a diszkriminációt etnikai, nyelvi és vallási alapon, megszabják az anyanyelvhasználat jogát, a nemzeti kisebbségek iskoláit egyenlővé teszik a többségivel, a változások alig észlelhetők. Ez azzal magyarázható, hogy Észak-Erdélyben a visszatért hatóságok nacionalista magyargyűlölők, bojkottálják a magyarságra vonatkozó pozitív rendelkezések végrehajtását, miközben elsősorban magyarokat sújtó törvények is születnek. Így például az erőszakos sorozások, a munkaszolgálat, a bűnvádi eljárások, a kisajátítások, a földreform, az állampolgársági törvények, a szövetkezeti tulajdon felszámolása, az „idegen vagyonok” kisajátítása mind-mind a magyarokat hozzák hátrányos helyzetbe, mutatják az ígéretek és a valóság közti távolságot. Az illúziók a Groza-kormány nemzetiségi politikájának demokratizmusáról hamar szertefoszlanak. Tudomásul kell venni, hogy a visszatért „reakciós, soviniszta közigazgatás” feladatának érzi, hogy „apránként lerombolja a nemzeti egyenjogúságnak és megbékélésnek azt a nagy reményekre jogosító művét, amelyet széleslátókörű és humánus szellemtől áthatott férfiak alig egy negyedév leforgása [1944. november 14. és 1945. március 8. között – a szerző megj.] alatt alkottak”.
A magyar iskolahálózat
A demokrácia legnagyobb akadálya a sokat emlegetett „restitutio in integrum” elv érvényben maradása, amely az 1940. augusztus 30. előtti állapotok visszaállítására törekszik. Ennek szellemiségében – az 1945. május 29-én kiadott 406-os számú törvény értelmében – mindazokat az iskolákat, amelyeket a románok a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után hagytak el, ismét visszaveszik. Senkit nem érdekel, hogy azokat még korábban a magyaroktól vették el. Ilyen intézmény volt a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, valamint az 1920 és 1940 közt erőszakkal kisajátított magyar iskolaépületek sora. Minden gáncsoskodás ellenére 1945 májusától 1946 májusáig kiépül, megvalósul az anyanyelvű oktatás az óvodától az egyetemig. Beindul a könyvkiadás, a színházak, a tudományos műhelyek, a gazdasági szervezetek, a szövetkezetek tevékenysége. 1945 őszén hozzáfognak az 1943-ban betiltott dél-erdélyi magyar iskolák visszaállításához. Az MNSZ 1946-ban kiadja a jelszót: „Minden magyar gyereket magyar iskolába!” A magyar iskoláztatás fejlesztése irányába jelentős lépést jelent az 1946. március 13-i törvény, amely lehetővé teszi minden tantárgy – ideértve Románia történelmét, földrajzát és az alkotmánytant – magyar nyelvű oktatását. A román nyelv tanítása csak a harmadik osztálytól kötelező. Két központtal: Brassó és Kolozsvár önálló magyar főtanfelügyelőségek, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Szatmáron és Temesváron magyar nyelvű tanfelügyelőségek alakulnak. A magyar tannyelvű óvodák, az egy-négy osztályos iskolák, a gimnáziumok, a líceumok állami és egyházi kezelésben átfogják a magyarlakta településeket. 1946 és 1948 között az Oktatásügyi minisztériumban a nemzetiségi iskolákat dr. Felszeghy Ödön, majd Czikó Lőrincz magyar államtitkár irányítja. 1947 őszén Moldvában megnyílnak az első magyar iskolák, számuk a következő években fokozatosan növekszik.
1945-ben visszaállítják a magyar egyetemet, amely egyszerre nyitja meg kapuit Kolozsváron és Marosvásárhelyen Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem néven. Dr. Csőgör Lajos, a Bolyai Egyetem első rektora írja, hogy ennek megnyitása a „mostoha körülmények, a tudatos akadályozás és sokszor ellenséges légkör” ellenére történt. Érdekes az a tisztánlátás, ahogy Márton Áron püspök 1945/46 fordulóján az egyetem jövőjét látja. Csőgör a püspökkel való egyik találkozóján tapasztalja, hogy – bár frissiben beindult a magyar egyetem és nagy ütemben folyik a magyar intézményrendszer kiépülése – Márton Áron az egyházi és az állami magyar iskolák jövőjét bizonytalannak tartja. A kiépülő magyar intézményekre hivatkozva arról győzködi a püspököt, hogy nincs miért aggódni. Később gyakran eszébe jutnak a püspök szavai: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad? Magukat megszédítette az a négy év, amit Észak-Erdélyben éltek, és ezért nem látnak elég tisztán. Hogy mit várhatunk a jövőtől, azt csak mi tudjuk, akik Dél-Erdélyben éltünk”.
Csőgör nem volt az egyedüli, aki bizakodott. 1946. október 25-én az MNSZ választási kiáltványának 5. pontjában lelkendező szavakat olvashatunk, melyek mutatják a jövőbe vetett hitet: „Létrehoztuk hatalmas iskolai hálózatunkat. Az óvodától az egyetemig biztosítottuk a magyar anyanyelven való oktatást gyermekeink számára”. A 7. pont a közművelődés feltételeiről szinte büszkén említi: „Két főiskolánk van: a Bolyai Tudományegyetem és a Zeneművészeti Főiskola, s állami támogatásban részesül két színházunk.”
Az 1948-as tanügyi reform
Az 1948. augusztus 3-i tanügyi reform államosítja az egyházi iskolákat, megszűnik az önálló magyar intézményrendszer. A magyar egyházak mintegy 2000 épületét és a teljes magyar iskolarendszert a román állam veszi át. Felszámolják a nagy múltú magyar egyesületeket, köztük az Erdélyi Múzeum Egyesületet, az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesületet, az Erdélyi Tudományos Intézetet, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet. A színházak, a kulturális és közéleti folyóiratok, a könyvkiadás szintén a román állam politikájának függvénye lesz, mert a magán- és az egyházi tulajdon államosításával, a magyar szövetkezeti tulajdonnak a románba való beolvasztásával anyagi háttér nélkül maradt a magyar kultúra- és iskolarendszer. Megszűnnek a magyar tanfelügyelőségek, helyüket vegyes, azaz román és magyar tanfelügyelőségek veszik át. A román nyelv oktatását már az első osztálytól kötelezővé teszik. Immár senkit nem zavar, hogy két évvel korábban, 1946-ban csak a harmadik osztálytól követelték ezt, amikor még az volt a szakmai álláspont: tömeges oktatásban egy kisgyermek egy idegen nyelvet, mint a román is, csak úgy sajátíthat el, ha alaposan ismeri saját anyanyelvét és a fogalmakat. A reform következménye még, hogy a nagyszámú elméleti líceumból csak 22 működhet tovább. Magyar elméleti líceum nélkül marad Nagyszalonta, Szamosújvár, Szilágysomlyó, Nagykároly, Szászrégen, Medgyes, Kézdivásárhely, Gyulafehérvár, Nagybánya és Máramarossziget. Helyükbe román és magyar tagozatú műszaki középiskolákat szerveznek. A tanügyi reform negatívuma még, hogy több magyar egyházi iskolába román tagozatokat telepítettek. A közoktatásügyi minisztérium átszervezésekor megszüntették a nemzetiségekért felelős főosztályt is. A tanügyi reform utáni helyzetről az MNSZ új elnöke, Kacsó Sándor 1948-as kongresszusi beszédében megemlíti, hogy a teológiai főiskolákat leszámítva Romániában négy magyar főiskola és egyetem működik. A „Bolyai Tudományegyetem nyolc karral, a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet öt karral, a kolozsvári Művészeti Főiskola négy karral s a kolozsvári Mezőgazdasági Intézet egyelőre egy karral”.
Elmondható, hogy a Romániában 1948-ig kiépült önálló magyar iskolarendszert az államosítással alapjaiban rendítik meg, így felszámolva a kulturális autonómiát. Megkezdődik a magyar iskolarendszer elsorvasztása. Az elméleti líceumok egy részének megszüntetése után 1950-ben felszámolják az önálló magyar művészeti középiskolákat, főiskolákat, amelyek román és magyar tagozatúvá alakulnak. Egyértelmű: túl vagyunk az Észak-Erdélyt visszaadó 1947-es párizsi békeszerződés aláírásán, lejárt az ígérgetések és engedmények kora.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ősz végi össztánc
Bármennyire is siratták az elmúlt hónapokban az udvarhelyi tánckultúrát, a Táncműhely megbízott vezetője, Elekes Gyula és Antal József koreográfus maximálisan kihasználta a lehetőségeket, és olyan táncos kavalkádot hozott létre három napon át, amely megmozgatta a várost és a környéket. Legalábbis azt a réteget, amely nem szeret tánc nélkül élni.
Sokszor, sok helyen elhangzott, és manapság is emlegetik, hogy a népi tánckultúra nélkül nincs önazonosság, és alaktalan, jellegtelen etnikai masszaként tengődésre kényszerülünk, de oly módon és olyan mértékben, hogy degradálódásunkat még csak észre sem vesszük. Köztudott, hogy nagyjából lejárt a huszonnegyedik óra az élő néphagyományok terén, a népzene- és néprajzkutatók mindent felgyűjtöttek, s ami kint maradt, az jórészt elveszett. Ahogyan másutt, nálunk is az a feladat, hogy a kulturális központokból vigyük vissza a forrásvidékek felé a megtartott értékeket. Ilyen irányú kísérletezés manapság is zajlik Udvarhelyszéken.
A fesztivál azonban elsősorban azért volt érdekes, mert a felnőtteknek szánt három előadás közül kettő – a János vitéz, a Fekete piros –, a gyermekprogramok – két ilyen produkció volt az Össztánc Ősszel keretében, a Tündér Erzsébet és az A medve nem játék –, illetve a Művelődési Ház előcsarnokában, a Heveder együttessel tartott „össznépi” táncház is a néphagyományokhoz s azok más formában történő éltetéséhez és továbbviteléhez kapcsolódott.
„Jánospiros”
A János vitézt 2011 ősze óta nagy sikerrel játssza a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A rendező, Baka Gábor úgy fogalmazta át és vitte színpadra Petőfi művét, hogy az abban rejlő tartalmakat némiképp korszerűsítette. A dallamkincs és a tánc ötvözi, finom utalásokkal jelzi a Kárpát-medencében fellelhető magyar tájegységek népi kultúráját, például: egyszerre dunántúli és gyimesi, csallóközi és hétfalusi jellegű Kukorica Jancsi mozgása és hanghordozása. A huszárok, a gonosz mostoha, Iluska viszont csíki tájszólással beszélnek, illetve a cselekmény kibontakozása során érvényesül az a rendezői akarat, amely egy EU-csatlakozás utáni korba, a nagy útra kelések idejébe helyezi, ágyazza be a történetet.
A Fekete piros színtereit – a Maros Művészegyüttes előadásában, Juhász Zsolt rendezésében – csak némi „vájtfülűség” birtokában vagyunk képesek teljesen felismerni: az egykori Széchenyi teret (ahol ma Mihály vajda szobra áll) a kimenős széki cselédlányok és a Kolozsvárott dolgozó legények hajdanán alkalmi táncolásra is használták. Egy korábbi időszakban – a Monarchia idején, de még a két világháború között s a kicsi magyar világban – zenész is került ilyen alkalmakkor, mígnem aztán betiltatott a széki lassú, a forgatós, a csárdás és a többi táncforma. A mai postapalota mögött, a Sétatér bejáratánál lévő placcon immár zene nélkül, belső sugallatra, a gének révén átöröklődött tudás segítségével fordultak-perdültek a párok a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben. Ez az állapot ihlette Kányádi Sándort a híres Fekete-piros című vers megírására, amelyet azóta annyira magukénak éreznek a székiek, hogy a községi parkban, a hősök sírja mellett, a 2011-es Bertalan-nap óta ott áll az a gravírozott tábla, melyen rövid idézettel emlékeznek a versre s arra az esszenciára, amely annyi mindent magába sűrít a régi és a közelebbi múltból. De mintha ma is zene nélkül kellene táncolnunk, észleljük a színpadi jelzésekből az előadás közben, s arra a belső hangra, arra a titkos érzékre illik és kell figyelnünk, amely tudja még az ütemet és a pentatóniát.
Megvan az irány az újjáépítésre
Nagy volt az érdeklődés a táncház iránt is, bár kezdetben nehezen álltak be a párok. A medve nem játék című kétszeri interaktív koncert – az Égvilág zenekarral – némiképp kielégítette az igényeket. A Művelődési Ház igazgatója szerint egyik-másik nagyszínpadi előadást jó lett volna megismételni, mert nem fértek be az érdeklődők, és legnagyobb sajnálatukra vidéki érdeklődőket, még csoportokat is kénytelenek voltak lebeszélni az Udvarhelyre való utazásról, mert már pótszékekkel sem tudtak eleget tenni a nézői igényeknek. Tanulság ez a jövőre nézve, azt jelzi, hogy igénylik a nézők az ilyen hagyományos motívumokat feldolgozó előadásokat, és a kísérleti, a mozgásszínházat is inkább a hagyományokba ágyazódottan szeretnénk viszontlátni. Ebből kell kiindulniuk az Udvarhely Táncműhely újraépítőinek, hiszen a csíki és a vásárhelyi példák kiválóak, szabadon másolhatók Udvarhelyszéken is.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Székelyföldi tehetséggondozásról beszélgetnek
Tehetséggondozás tematikában kerekasztal-megbeszélést tart Udvarhelyen is a sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács. A találkozóra szerdán 18 órától kerül sor a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban.
Kerekasztal-megbeszélésre hívja az udvarhelyi pedagógusokat, intézményvezetőket, civil szervezeti képviselőket vagy tehetséggondozásban tevékenykedő szakembereket az idén áprilisban megalakult Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács.
„Szeretnénk áttekinteni, felmérni, feltérképezni, majd rendszerbe foglalni a székelyföldi tehetséggondozással foglalkozó személyeket, szervezeteket azzal a céllal, hogy a későbbiekben serkenteni tudjuk együttműködésüket. Hosszú távon egy információs kapcsolatrendszert alakítanánk ki magyarországi és Kárpát-medencei hasonló szerveződésekkel, melyen belül például lehetőséget teremtenénk a tehetségeknek és mentoroknak egymásra találni, illetve a fejlődésükhöz megfelelő intézeteket ajánlani” – mondta el érdeklődésünkre Bereczki Kinga, a tanács elnöke.
A tehetségsegítő tanács 2013 áprilisában tartotta alakuló ülését Sepsiszentgyörgyön, jelenleg tíz tagja van. Olyan pedagógusokból, civil szervezeti vezetőkből és vállalkozókból áll, akiknek fontos a tehetséggondozás. A csapat Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Kézdivásárhely és Szováta után szerdán érkezik Székelyudvarhelyre, a református kollégium tanárijába. A megbeszélés tervezett időtartama legtöbb két óra.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

RMGE bővített elnökségi tanácsülés Székelyudvarhelyen
Szombaton Székelyudvarhelyen ülésezett a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének a bővített elnökségi tanácsa, ami közel 300 főt számlált.
A helybeli Ifjúsági Házban megtartott fórumon megünnepelték az Erdélyi Gazda megjelenésének a 20. évfordulóját, a fő hangsúly azonban a mezőgazdaság 2014–2020. közötti sorsának a megvitatásán volt. Ennek során terítékre került a székelyföldi kisgazdaságok helyzete, de bármilyen, mezőgazdasággal kapcsolatos kérdést fel lehetett vetni, azokra szakemberek válaszoltak. Az igen jó hangulatban megszervezett fórumon Temes megyét dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke hatodmagával, míg Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök, Horváth Imre alelnökkel képviselték.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A kommunizmusnál is rosszabb az új demokrácia (Fogyatkozó jogainkról)
A Román Népköztársaság 1952-ben módosított alkotmányából tallóztam a következőket: Bevezető fejezet. A Román Népköztársaság a városi és falusi dolgozók állama, megteremti a népi demokratikus államot, amely teljesen megfelel a romániai néptömegek érdekeinek és törekvéseinek. A Román Népköztársaság a Szovjetunió német fasizmus felett aratott történelmi győzelme eredményeként jött létre.
A Román Népköztársaság nemzeti kisebbségei teljesen egyenjogúak a román néppel. A Román Népköztársaság közigazgatási-területi autonómiát biztosít a magyar lakosságnak a székely rajonokban, ahol ez a lakosság összefüggő tömeget alkot. A társadalmi rend. 1. szakasz: A Román Népköztársaság a városi és falusi dolgozók állama. 4. szakasz: A Román Népköztársaságban a hatalom a városi és falusi dolgozóké, akik ezt a Nagy Nemzetgyűlés és a néptanácsok révén gyakorolják. A néptanácsok a Román Népköztársaság politikai alapja. 16. szakasz: A Román Népköztársaság államrendszere a népi demokrácia rendszere, amely a dolgozók hatalmát képviseli. 18. szakasz: A Román Népköztársaság közigazgatási-területi beosztása a következő: Arad, Bákó, Bîrlad, Bukarest, Konstanca, Craiova, Kolozsvár, Galac, Hunyad, Iaşi, Nagybánya, Nagyvárad, Piteşti, Ploieşti, Suceava, Sztálin, Temes tartomány, a Magyar Autonóm Tartomány. 19. szakasz: A Román Népköztársaság Magyar Autonóm Tartományát a székely-magyar lakosság lakta terület alkotja. A Magyar Autonóm Tartománynak autonóm közigazgatási vezetése van, amelyet a lakosság választ. A következő rajonokat foglalja magában: Csík, Erdőszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Régen, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely. A Magyar Autonóm Tartomány közigazgatási központja Marosvásárhely városa. 20. szakasz: A Román Népköztársaság törvényei, az állam központi szerveinek határozatai és rendelkezései kötelezőek a tartomány területén. 21. szakasz: A Magyar Autonóm Tartomány szabályzatát az autonóm tartomány Néptanácsa dolgozza ki, és jóváhagyás végett a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése elé terjeszti. Az államhatalom helyi szervei. 51. szakasz: A tartomány rajoni, városi és községi dolgozók Néptanácsai. 57. szakasz: A Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsának végrehajtó szerve az általa választott végrehajtó bizottság. 58. szakasz: Az autonóm tartomány néptanácsát a Román Népköztársaság állampolgárai választják két évre, a törvényben előírt szabályok szerint. Bírósági fórumok és ügyészségek. 68. szakasz: A Román Népköztársaságban a bírósági eljárás román nyelven történik, biztosítva a nem román nemzetiségű lakosság által lakott tartományokban és rajonokban az illető lakosság anyanyelvhasználatát. Azoknak a feleknek, akik nem beszélik azt a nyelvet, amelyen a bírósági eljárás folyik, lehetőséget nyújtanak, hogy fordítók segítségével megismerkedjenek a perirat tartalmával, és hogy a fórumok előtt anyanyelvükön beszéljenek és fejtsék ki álláspontjukat. Az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei. 77. szakasz: A népköztársaság biztosítja a munkához való jogot és javadalmazást. 78. szakasz: Biztosítják a munka utáni pihenés jogát, fizetéses szabadságot. 79. szakasz: Az állampolgároknak öregségükre, betegség vagy munkaképtelenség esetén anyagi biztosításhoz, az állam költségén a dolgozók ingyenes orvosi kezeléshez és ellátáshoz van joguk, üdülő- és fürdőhelyek állnak rendelkezésükre. 82. szakasz: A Román Népköztársaság biztosítja a nemzeti kisebbségeknek az anyanyelv szabad használatát, az anyanyelven való oktatást minden oktatási fokon. Azokban a kerületekben, amelyekben nem román nemzetiségű lakosság is él, minden szerv és intézmény szóban és írásban az illető nemzetiségek nyelvét is használja, és tisztviselőket nevez ki az illető nemzetiségek soraiból vagy azok közül a helyi lakosok közül, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét és életmódját. Mindez magáért beszél, de mai tönkreverőink számára kiemelném a 79. szakaszt, mert ezzel kapcsolatban nemcsak nekem van meg a véleményem róluk, hanem mindenkinek, akivel találkoztam, se vége, se hossza a panaszáradatnak. A lerombolt szociális ellátás legsötétebb pontja az egészségügy, amit addig reformáltak, amíg teljesen szétverték. Eltorzult agyszülemények eredménye, a hozzá nem értők bestiális emberölő intézkedései vezettek ide. Nem egyedül az egészségügyi miniszter a hibás, hanem az egész törvényhozó testület. Nem bízzák az orvosokra a betegellátást, hanem megszabják nekik, hogy meddig szabad vizsgálni, mennyi idő a várólista, a félig sürgősnél három hónapig is várakozhat a beteg, a tüdőrákos három vizsgálatra jogosult, a betegség követésére hat vizsgálat jár évente. Nem sorolom fel a többi rémes rendelkezést, amit tapasztalunk. Kiállunk az orvosok felháborodása mellett. Ők nem hibásak, végeznék lelkiismeretesen a munkájukat, de nem hagyják, hogy esküjüknek eleget tegyenek. Volt magyar minisztere is az egészségügynek, ő sem oldotta meg a gondokat. Hol volt és hol van a mindenképpen hatalmat akaró RMDSZ? Elnémultak a bársonyszékekben, mert hallgatni arany, és halogatni, beleegyezni minden gyalázatos intézkedésbe – ebben jó partnerei a mindenkori kormánynak. Ők tehetnek arról, hogy más pártok is alakultak, mert nem tudtak a kihívásoknak megfelelni. Hogy tegyenek valamit, létrehozták a nők szövetségét. Nem rossz gondolat, hátha gatyába tudják rázni elbambult férjeiket, és egységbe hozni a magyarságot. J. Á., Felsőrákos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Még emlékszünk az ígéretekre (December elseje)
Ígéretben soha nem volt hiány. A román nacionalista elit 1918-tól a trianoni békediktátumig, 1920-ig nem fukarkodott az ígéretekkel, ha a pillanatnyi érdek megkövetelte. A tudatos félrevezetés, tájékoztatás propagandisztikus célú, mert az adott szó betartása számukra soha nem erkölcsi kötelesség.
Jó példa erre a román küldöttség vezetője, Ion I. C. Brătianu román miniszterelnök, aki Párizsban kijelentette, ha Erdélyt Románia megkapja, a nemzetiségeknek teljes vallási és politikai szabadságjogokat biztosítanak. Brătianu szavai szerint a kisebbségbe kerülő magyarságnak az államhatalom változása azért nem okozhat fájdalmat, mert „a jövő politikai életében respektálni fogják a nemzetiségi jogokat, és a szabadságjogokat a lehető legnagyobb mértékben garantálni fogják”. Mindezt teszi akkor, amikor Erdély etnikai összetételét, a nemzetiségi arányokat és a régió történelmét arcátlanul meghamisítja. Jellemző csúsztatás: a székelyek nem tartoznak a magyarok közé. Az 1,6 milliós erdélyi magyarság lélekszámát 62,5 százalékkal kevesebbre hazudja, mindössze hatszázezer magyart emleget. Az erdélyi magyarságnak tett egyik legszebb fogalmazású ígéretét 1919 télutóján adják közre. Idézem, mert a demagógia ilyen szívhez szóló soraival nem mindig találkozunk. Ez a székelység félrevezetésére szolgál, és célja lebeszélni a székelyeket, hogy önkéntesként gyülekezzenek a Székely Hadosztályba, és ne harcoljanak Erdély védelmében a román hadsereggel szemben. A Nagyszebenben székelő Román kormányzótanács és a megszálló román hadsereg terjeszti magyar nyelven, azt állítva, hogy a székelyeknek is jobb lesz Romániában, mint amilyen helyzetük Magyarországon volt. „Székelyek! Testvéri szeretettel szólunk hozzátok. Tudjuk, hogy mélyen el vagytok keseredve, mert azt hiszitek, hogy a ragyogó Csíkország, a tündéries Háromszék és a kies Udvarhely nem lesz a tiétek többé. Dehogyisnem. A román uralom a Wilson-féle alapon áll, és a legteljesebb mértékben méltányolja különleges helyzeteteket. (…) A székelyeknek a román uralom alatt előnyösebb gazdasági helyzetük lesz. (…) Egy új, a jólét napsugaras derűjétől rózsás kor köszönt rátok!” A hangzatos ígéretek közül a legagyafúrtabb mégis a gyulafehérvári. Ez teljes szabadság és egyenlőség biztosítását hirdeti az élet minden területén. Miután Erdélyt sikerült elszakítani Magyarországtól, semmilyen jogszabályba nem foglalták az ígéreteket, és a gyakorlatban soha nem alkalmazták, akárcsak a párizsi kisebbségi szerződést, amely szintén külföld félrevezetésére szolgált.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kárpát-medence, az ötödik „égtáj”
Az elkövetkező évtizedek meghatározó régiója lehet a Kárpát-medencei térség, s a monarchikus gazdasági egység újrateremtése révén a térség vállalkozói is e sikertörténet főszereplőjévé válhatnak. Radetzky Jenő, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója reálisnak tartja ezeket a perspektívákat.
– Milyen viszonyban van a nevét viselő induló révén örök hírnevet szerző Radetzky marsallal? – Kimondottan jó viszonyt ápolok vele, mivel igen szeretem a nevem. Egy mellékági Radetzky családból származom, ennél fogva tiszteletbeli osztrák konzul is vagyok Magyarországon. Mindent egybevetve: monarchista osztrák névvel, de nagy magyar szívvel élek, teljes mértékben magyarnak érzem magam. – Fontos, hogy „teljes mértékben” magyar legyen egy Kárpát-medencei gazdasági hálózat kialakításán dolgozó szervezet vezetője, vagy inkább szakembernek kell lennie? – Is-is. Elkötelezett vagyok a Kárpát-medencei gazdasági integráció ügye mellett. A magyar gazdaság egyik legfontosabb prioritása a környező országokkal, kiemelten a magyar lakta területekkel való minél szorosabb együttműködés, és ezt egyszerre tekintem gazdasági, illetve nemzetpolitikai kérdésnek. – Hogyan igyekszik eleget tenni e kettős feladatnak az ön által irányított hálózat? – Az első, mindent meghatározó lépés 2010-ben történt, amikor a magyar kormány programjába foglalta a Kárpát-medencei gazdasági térrel való kiemelt foglalkozást. E program első intézményi háttereként a Nemzetgazdasági Minisztérium külön főosztályt hozott létre, amelynek irányításával, a gazdasági kamarákkal együttműködésben kezdődött a fejlesztés. A Wekerle Sándorról, néhai magyar miniszterelnökről, illetve pénzügyminiszterről elnevezett Kárpát-medencei gazdasági integrációs kormányprogram célja, hogy a száz évvel ezelőtti integrációs szintre hozza fel a régió gazdaságait – természetesen a 21. század követelményeihez igazítva. Meglátásunk szerint az európai gazdaság következő évtizedei egyértelműen a kelet-európai gazdaságok növekedéséről szólnak, ezért aztán napnál világosabb, hogy ha mi nem integráljuk a térség gazdasági szereplőit, akkor ezt más végzi el. Mi pedig e térség közepén vagyunk. Az intézményi háttér megteremtése érdekében hoztuk létre a Kárpát Régió Üzleti Hálózatot, amelyet most már egy zártkörű részvénytársaság irányít. Tizenegy helyszínen hoztunk létre irodát, köztük öt erdélyi városban, Nagyváradon, Szatmáron, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön. A marosvásárhelyi várhatóan 2014 januárjában nyit. – Milyen konkrét segítséget képes nyújtani ez a hálózat az anyaország határain kívüli vállalkozóknak? – A Wekerle-tervnek három nagyon fontos feladata van. Egyrészt az anyaországban tevékenykedő vállalkozásokat igyekszünk segíteni abban, hogy kapcsolatokat teremtsenek a Magyarország határain túl dolgozó cégekkel – ez vegytiszta üzletkapcsolati tevékenység. A másik: olyan projektek keresése, illetve generálása, amelyek megvalósításában részt vehetnek a magyar cégek, a munkahelyek teremtése révén pedig hozzájárulni a népességfogyás megállításához, a nemzetmegtartás elősegítéséhez, a helyben maradás ösztönzéséhez. A harmadik feladatunk a tőkebefektetés kétoldalú támogatása. De van egy különleges küldetésünk is: az integráció programjának keretében igyekszünk részt venni a testvértelepülési kapcsolatok megteremtésében, szélesítésében. E kapcsolatok eddig kétoldalúak voltak, mi viszont megpróbáljuk hálózatba tömöríteni. – A határmenti régiók esetében eddig is lehetséges voltak hasonló megvalósítások. Hogyan illeszthető az uniós jogi keretek közé viszont egy olyan projekt, amelyben, mondjuk, egy Románia közepén fekvő székelyföldi megye is érintett? – Nem kell feltétlenül és kizárólagosan pályázatokban gondolkodni. A sepsiszentgyörgyi hálózati iroda például minden olyan eszközzel, kapcsolattal rendelkezik, amely révén eljuthat valamennyi magyarországi vállalkozóhoz. Ez több mint 400 ezer vállalkozót jelent, akiket ugyancsak igyekszünk inspirálni abban, hogy a szentgyörgyi adatbázis alapján szélesítsék üzleti kapcsolataikat. A magyar állam ahhoz is jelentős forrásokat biztosít, hogy különböző üzleti rendezvényeken találhassanak egymásra a Kárpát-medence vállalkozói. – Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a 2012-es Tusványos alkalmával megkockáztatta a kijelentést, miszerint a Kárpát-medencei régió gazdasági felvetései és problémái immár nem külkereskedelmi, hanem magyar belkereskedelmi kérdéseknek számítanak. Hogyan kell értelmezni, illetve kezelni ezt a kijelentést? – E kijelentés tartalma semmiféle inkompatibilitásba nem ütközik az uniós országok esetében, Szerbia, azaz Délvidék és Ukrajna, vagyis Kárpátalja viszont valóban keményebb dió. A magyar gazdaságpolitika saját régiós stratégiáján belül nem kíván különbséget tenni egy székelyföldi, illetve egy magyarországi vállalkozás között. A kereskedelmi pályázati rendszeren belül is megpróbáljuk támogatni, igyekszünk pozitívan diszkriminálni azokat az anyaországi vállalkozókat, akik mondjuk egy székelyföldi vállalkozóval együtt nyújtanak be pályázatot – épp annak az uniós logikának a szellemében, amely nagyobb esélyt kínál egy két-három országból származó tervezetnek. Az unióban a gazdasági határok már nem nagyon „játszanak”, nekünk pedig elemi érdekünk visszaállítani a térségre jellemző évszázaddal ezelőtti gazdasági egységet. – Minden „átka” ellenére a gazdasági válság segített abban, hogy Magyarország és Románia vállalkozásai „felfedezzék” egymást. Hogyan próbál rácsatlakozni az ön által vezetett hálózat erre a jelenségre? – Valóban, a válság ellenére elképesztő iramban fejlődnek a két ország közötti gazdasági kapcsolatok, s ebben jelentős szerepet vállalnak a nemzeti alapon együttműködő cégek. Míg az európai gazdaság alig egy-kétszázalékos bővülésre képes, a magyar gazdaság gyakorlatilag stagnál, addig a román–magyar gazdasági kapcsolatok 2010 óta évi hat-hétszázalékos növekedést produkálnak. Ezt a növekedési potenciált mi jól használtuk ki, amit román oldalról kissé nehezményeznek is, mivel ebben az összefüggésben a magyar export pillanatnyilag 2,3 milliárd eurós többlettel rendelkezik. Miközben a keleti nyitás tézise egyre nagyobb hangsúlyt kap, mi azt mondjuk, hogy az ötödik „égtáj”, a Kárpát-medence a legfontosabb. A magyar gazdaság ebben a térségben 5,7 milliárd eurós többletet produkált – elsősorban a régióban lévő vállalkozásokkal való együttműködésnek köszönhetően –, ami megteremti az Oroszországgal folytatott kereskedelem deficitjének fedezetét. Arra inspiráljuk az erdélyi vállalkozásokat, hogy használják ki a magyar piacot, hiszen ez az integráció lényege. Ugyanakkor Magyarország fontos célja felépíteni a közepes vállalkozásokból azt az 50-60 nagy céget, amely piaci eszközökkel képes lesz kiszorítani a multikat, és számítunk arra, hogy ezek között erdélyi-partiumi vállalkozás is lesz. – A monarchikus múlton túl mi dimenzionálja a kelet-európai gazdaságokat? Hol és miben rejlenek a térségi legfőbb gazdasági tartalékai? – A Baltikumtól a Mediterránig terjedő kelet-európai térség lesz az Európai Unió következő fejlődési iránya , s ebben természetes és emberi adottságaival a Kárpát-medencei adottság főszereplő lehet. Éghajlatát tekintve jól védett gazdasági-földrajzi egység, az itt élő lakosság szükségleteit messze meghaladó mennyiségű egészséges élelmiszert képes előállítani, ugyanakkor több mint százmillió embernek elegendő egészséges ivóvízzel rendelkezik. Márpedig ezek a dolgok lesznek a következő évtizedek nagy kihívásai. Alternatív energiaforrásokból, napenergiától a geotermikus energiáig mindenből bőségesen áll a rendelkezésünkre, a természeti adottságaink pedig lehetővé teszik az egészség-iparág valamennyi válfajának felfuttatását. A Kárpát-medence sikerre ítéltetett, már csak a magunk emberi részét kell hozzátennünk.
Radetzky Jenő
Székesfehérváron született 1946-ban. Okleveles erdőmérnöki végzettséggel, később megszerzett felsőfokú német nyelvvizsgával és közgazdasági tanulmányokkal, vízgazdálkodási és építőipari valamint külgazdasági területen dolgozott a rendszerváltásig, azt követően pedig magánvállalkozásokat alapított és tevékenykedik a mai napig is média, szállodaipar, építőipar és külkereskedelem területen. A gazdasági kamarai mozgalomban 1988 óta tevékenykedik, 1990 óta a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, 1998 óta az MKIK alelnöke, a Közép-dunántúli Vízgazdálkodási Tanács elnöke, osztrák tiszteletbeli konzul, a Közszolgálati Testület tagja. Alapító elnöke volt a kolozsvári székhellyel alapított magyar–román vegyes kamarának. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója.
Csinta Samu Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Ki akarjuk szakítani az embereket a digitális világból…”
Hároméves a Játék-Koktél, újszülött a MATRISZ
Októberben alakult meg a MATRISZ (Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetsége), hároméves a Játék-Koktél – másfél hete a zsúrra is sor került. Az est meghívottja Ráduly Botond, ismertebb nevén Manó volt, Erdély Hangja győztese. A játék után Szász-Köpeczy Istvánnal, az egyesület egyik alapító tagjával beszélgettünk.
– Kitől származik az egyesület megalapításának ötlete?
– Az első gondolat a vásárhelyi tagok fejében született meg. Hallottak a kolozsvári játékestekről, így tavasszal, két alapító társsal együtt felkerestek engem. Már az első találkozáson felvetődött egy egyesület létrehozásának az ötlete. Hivatalosan októberben jegyezték be a szervezetet Marosvásárhelyen.
– Mikor rendezted az első Játék-Koktél estet?
– Az esemény decemberben lesz hároméves. A kolozsvári Katolikus Egyetemista Lelkészség (KEL) 2010-ben megszervezte az OKET-tet (Országos Katolikus Egyetemista Találkozót). A szervezők tudták, hogy van pár társasjátékom otthon, így felkértek, hogy szervezzem meg a programot. Az eseményen Csog Ildikó és Árpád is segített, akik gondoskodtak a koktélokról. A résztvevőknek tetszett az est, ezért a KEL-lel úgy döntöttünk, hogy a Játékesttel hagyományt teremtünk. Az első alkalomra körülbelül harmincan jöttek el, az utolsón pedig már több mint kétszázhúszan voltunk.
– Kezdeményezted a Játék-Koktél estek megszervezését Kolozsváron, majd a társaiddal együtt megalapítottátok a szövetséget. Gyermekkorod hogyan kapcsolódik a társasjátékokhoz?
– A családomban nagy hagyománya volt a römizésnek. Hatéves korom óta rendszeresen játszunk a szüleimmel. Ez a hagyomány mai napig fennmaradt, amikor hazamegyek Udvarhelyre, társasjáték-maratont szervezünk. Legutóbb nyáron három hét alatt százötven-kétszáz partit játszottunk le. Szerintem az a család, amelyik együtt játszik, az együtt is marad.
– Mit gondolsz a játékról?
– Freud szerint az ember nem szűnik meg játszani, ez az érzés csak átalakul. Felnőttekkel ellentétben a gyermekek nyíltan szórakoznak. Én álarcok nélkül akarok játszani az emberekkel, mint a kicsik. A játékestek célja visszaadni az idősebb korosztálynak gyermeki énjüket, hogy merjenek nyíltan játszani. Az emberek a játék hevében elfeledkeznek a felvett viselkedési formákról, és meg tudják mutatni önmagukat.
– Melyik a kedvenc játékod?
– Mindig is filológiai beállítottságú voltam, ezért örök kedvencem az Activity. Tíz éve kezdtük el játszani a baráti körrel, ezekből az összejövetelekből alakult ki később a játékest. Az Activityben azt szeretem, hogy rajzolva, verbális és nonverbális jelek által kell elmagyarázni a megoldást. Már egész Activity-gyűjteményem van.
– Melyik a legemlékezetesebb játékested?
– Bár három év alatt voltak nagyobb játékestek – például fellépett az udvarhelyi Orient Express, és két gitárestet is egybekötöttünk az eseménnyel –, mégis kiemelném a múlt szombatit. Az emberek visszajelzései alapján úgy vélem, hogy a MATRISZ nyitóestje ideálisan alakult.
– Melyek a legfontosabb célkitűzéseitek?
–Szeretnénk ösztönözni a baráti társaságokat, hogy csatlakozzanak hozzánk. A társasjátékok népszerűsítése, valamint kultúrájuk kialakítása is célkitűzéseink között szerepel. Továbbá, ösztönözni a romániai, társasjátékok iránt érdeklődő személyek közötti kapcsolattartást, egy olyan közös platformot kínálva nekik, mely egy másfajta, életszerűbb kommunikációnak, személyes tapasztalatcseréknek és hazai vagy akár nemzetközi társasjátékos projektek (versenyek, játékpedagógiai/ csapatépítő jellegű táborok, partnerszervezetekkel történő cserekapcsolatok stb.) megvalósításának ad teret. Ki akarjuk szakítani az embereket a digitális világból, szemtől szembe játsszanak, ne facebookon keresztül.
– Hogyan tovább?
– Támogatni szeretnénk az ilyen jellegű kezdeményezéseket. Tervezünk országos turnét, bemutatkozunk szélesebb közönségnek is. Különféle városi, megyei és országos szintű megmérettetéseken akarunk majd részt venni, illetve társasjáték-világbajnokságon is, amelyet Németországban szerveznek meg minden évben. Az anyagi hátteret pályázatok révén biztosítanánk.
Szabadság (Kolozsvár)

Milyen az autonómia...
Különben épphogy megvolnánk
Reggel Adjon Isten jó napottal indulnak csíkszeredai munkahelyükre a menaságiak. Hozzájuk hasonlóan így mennek reggelenként Kökösből Sepsiszentgyörgyre, Szentkatolnáról Kézdivásárhelyre, Nagyajtáról és Nagybaconból Barótra, Gyergyócsomafalváról Gyergyószentmiklósra, Zetelakáról és Homoródszentmártonból Székelyudvahelyre, Etédről Székelykeresztúrra, Nyárádszeredából és Mezőpanitból Marosvásárhelyre is.
Egész nap magyarul társalognak mindenkivel, majd hazatértükkor, délután Jó estéttel köszönnek minden embernek, akivel csak találkoznak. Otthon folytatják a beszélgetést családtagjaikkal, majd bekapcsolják a Duna és a Hír tévét, hogy meghallgassák a híreket, megnézzenek egy filmet, vagy belenéznek a helyi magyar nyelvű megyei vagy országos lapokba. A faluban magyar az iskola, magyar az egyház, magyar a polgármesteri hivatal, és magyarul beszél mindenki. Ahogy errefelé mondani szokták: „itt még a fű is székely”, leszámítva azt a néhány román rendőrt, aki itt őriz minket. Ez így van a Székelyföld közel minden településén, ez olyan természetes állapot, mint a levegő. Ahogy a levegőt örökkévalónak tudja mindenki, ezt az állapotot is annak tartja. Így volt ez mindig. Nemrég 54 kilométeres távon rendezték meg a székely menetelést Kökös és Bereck között. Jó volt ott lenni egymás között, és mellre szívni a székely levegőt. Az 1848-as szabadságharc, majd az I. és a II. világháború idején meneteltek itt a székelyek. Egymás tekintetéből tudják, hogy a bicska most is kinyílna a zsebükben, ha valaki bántani merészelné őket. Hogy miért mentek el menetelni, maguk sem tudnák pontosan megmondani. Nem parancsolta azt nekik senki, mert akkor el sem indultak volna. De így, hogy nem volt kötelező, legtöbbje úgy érezte, neki most ott a helye. A szabadságharc idején meg a tatárjáráskor sem kellett kötelezni egyetlen székely embert sem, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Most ismét tanújelét adták annak, hogy ha kell, készen állnak harcolni a Székelyföldért.
Jó volt látni,
hogy nem külön-külön, pártok szerint meneteltek, hanem csak úgy, egyszerűen gyalogszékelyként. Aztán a déli harangszó az 1456-os, a magyarok fényes győzelmével végződő nándorfehérvári csatát juttatta eszükbe, ahol az akkori világ két jeles személyisége, Hunyadi János, a nagy törökverő és II. Mehmed, az oszmán törökök legnagyobb szultánja mérkőzött meg egymással. Most pedig nekik szólt a harang, a menetelőknek. Egyszerre mozdult meg mind a százhúszezer székely. Még Gábor Áron is, de a dálnoki Dózsa György is elcsodálkozna, ha látná – ki tudja, az is lehet, itt vannak közöttük, és azt sugallják, hogy ne hagyják magukat.
Haz atérve az otthon maradottaknak elmesélték a nagy élményt. Csak úgy füleltek az emberek, szemük kitágult és gyorsabban vert a szívük is. Senki sem mondta, hogy ez „felesleges” volt. Mindenki meg volt győződve, hogy az utóbbi hetven évben ez a legjelentősebb céltudatos székelyföldi megmozdulás. Abban is egyetértettek, hogy ha még sor kerül egy másik menetelésre, még többen gyűlnek majd össze. Elég nagy a Székelyföld, hogy menetelésre alkalmas utakra találjanak. Ha kell, hát miért ne meneteljenek az autonómiáért! De hogy az milyen is, és miért kell érte menetelni, a politikusokon kívül vaj’ kevesen tudják. Az utóbbi hetven év legszabadabb húsz évét hagyták maguk mögött. Meg aztán úgy élhetik meg itt magyarságukat, hogy még a magyarországiak is megirigyelhetnék. Ők csak annyit tudnak, hogy harcolniuk kell az autonómiáért. Volt a kommunizmus idején is autonómia, de ahogy mondták akkor, magyar volt az autó és román a sofőr. Hát ebből nem kérnek. Jól van ez így, ahogy most van, csak ne változzék a világ.
Márpedig a világ változik
Marosvásárhely sem az, ami volt. Még emlékeznek arra az időre, amikor majdnem mindenki magyarul beszélt a városban, aztán lassan kezdett megtelni Kárpátokon túliakkal, akiknek annyi közük volt Marosvásárhelyhez, mint nekik Vaslui-hoz. Aztán, ahogy számuk gyarapodott, egyre hangosabbakká váltak, ők lettek az őslakók, és a városalapítók jövevényekké váltak. Ma már az utcán, üzletekben és minden hivatalban románul folyik a társalgás. A városi tanácsban, ahol fele-fele arányban ülnek, napjainkban már szinte bűncselekménynek számít, ha a magyar képviselő magyarul merészel megszólalni. Törvény írja elő a magyarul is szólás jogát, és évek óta kérik megfelelő tolmácsgép megvásárlását, bár ezt megtehette volna tíz évvel ezelőtt az akkori magyar városvezetés – erre mindmáig nem került sor. A novemberi városi tanácsülésen aztán elszakadt a cérna. A helyi rendőrség vezetőjének kellett fellépnie, hogy megfékezze a magyarellenes bekiáltásoktól zajos gyűlésterem román tanácstagjait. Történt mindez a székelyek hajdani fővárosában, Marosvásárhelyen. Még az utcaneveket sem lehet magyarul kiírni, nem beszélve az önkényes névadás gyakorlatáról. Hogy csak egyet említsek a sok közül: Dózsa Görgy utca helyett Strada Gheorghe Doja. Ugyancsak itt a magyar napokat szervező marosvásárhelyieket a városvezetés, élén román polgármesterével, kitiltotta a főtérről. A piacon még a zöldségek nevét sem szabad kiírni magyarul. Marosvásárhely ma frontváros szerepét tölti be, és durván folyik az egyenlőtlen harc a magyar nyelv ellen. Ugyanaz történt a hetvenes-nyolcvanas években Kolozsváron, és ha nem cselekszünk, ez lesz a soron Sepsiszentgyörgyön, aztán mint futótűz, bejárja az egész Székelyföldet.
Egyre kézenfekvőbbé válik, hogy nem arról kell beszélni, ami még megvan, hanem ami fokozatosan leépül körülöttünk. Nemigen tudjuk, hogy mi az autonómia, mert csupán lélegzetvételünkkel véljük azonosnak. Teremtsünk kapcsolatot szórványban élő magyar testvéreinkkel, hogy lássuk, mi vár ránk a jövőben, ha nem cselekszünk idejében. Csak akkor tudnánk igazán értékelni a mai állapotokat, ha ez egyik napról a másikra megszűnne, és a marosvásárhelyihez hasonlóvá válna. Azért kell hát harcolni, hogy ez sose következzék be. Az autonómiáért küzdeni egyben azt is jelenti, hogy ennek a kívánalomnak törvényes formát szánunk. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy nekünk nem a román emberek, hanem a felbujtható, tanulatlan tömeg az ellenségünk. Az a sok emberből összeverődött, hamis próféták sugallatára beindítható amorf tömeg, amely többségbe kerülve úthengerként söpri el a nyelvi jogokat. Velük a harcot csak a tömegben szerveződött székelység képes felvenni, olyanformán, ha lakhelyén megtartja többségi arányát, sőt, növeli is azt, és ragaszkodik erkölcséhez, nyelvéhez. Minden más próbálkozás csak lassítja, de nem állítja meg ezt a folyamatot. Ezért kell az autonómia.
Beder Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezernél többen csatlakoztak a táncházkaravánhoz
Véget ért az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács és partnerszervezetei által elindított program, a kilencállomásos táncházkaraván. A táncházkörút október 24-én indult Székelyudvarhelyről, az Udvarhely Néptáncműhely próbaterméből, majd nyolc udvarhelyszéki településen mozgatta meg a táncolni vágyó kicsiket és nagyokat – utolsó két felvonása december 6-án, pénteken és 8-án, vasárnap zajlott Szentegyházán és Székelykeresztúron.
A táncházkaraván utolsó állomása Székelykeresztúr volt, ahol gyerektáncházat is tartottak
A múlt pénteki táncház, melynek a szentegyházi Velence étterem és pizzázó adott otthont este nyolc órától, különösen jól sikerült: a különleges napon a karaván Mikulása megajándékozta a részvevőket, akik egyébként hajnali négyig ropták azután – a mulatság házigazdája a Hüpürcsös néptáncegyüttes volt. Székelykeresztúron a vasárnap délután négyre tervezett játszóház helyszín hiányában elmaradt, este hét órától azonban a Lengyel Kávézóban gyerektáncházat tartottak, András Lóránt szervező és Székely Mária vezetésével. Az este nyolckor kezdődött felnőttmulatság folkkocsmai hangulatban, nótaesttel egybekötve zajlott, ehhez a Kaszaj, a Kedves és a Szapora zenekarok biztosították a muzsikát.
A Táncházkaraván Udvarhelyszéken elnevezésű körút meglepően sikeresnek bizonyult: az igényeknek megfelelően a jövő évi táncházsorozat legalább 3–4 állomással, illetve a néptánc- és népdaloktatás mellett más tevékenységekkel is kiegészülne – mondta el András Lóránt. Hozzáfűzte, összesítve több mint ezer ember kapcsolódott be a táncházkaraván programjaiba: volt, ahol csak 20–30, de volt, ahol 150–200 részvevője volt a mulatságoknak. Várakozásaikat leginkább a november 16-ai, a zetelaki kultúrotthonban tartott táncház múlta fölül.
Mint a szervező elmondta, a karaván „szekere”, azaz az ingyenes autóbusz főként Székelykeresztúr környékéről, Székelyudvarhelyről és Szentegyházáról vitt részvevőket az egyes helyszínekre, és többen voltak, akik saját költségen is több helyszínen megjelentek. Pozitívumként élte meg, hogy mindenhol rengeteg új arcot láttak.
A karaván programjait január közepén egy Székelyudvarhelyen rendezendő, száraz hangszeres kosaras bál zárja: ennek helyszíne és időpontja még nem tisztázott, ám azt Hargita megyei magyar, román és cigány néptánccsoportok műsora teszi majd még különlegesebbé, a zenekarok pedig udvarhelyszéki népdalgyűjtések anyagát adják elő – mondta el András Lóránt.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Megnyílt a Kárpát Régió Üzleti Hálózat szatmárnémeti irodája - FRISSÍTETT
- Tovább bővül az együttműködés a Vidékfejlesztési és a Nemzetgazdasági Minisztérium, illetve a Kárpát Régió Üzleti Hálózat között a hálózat szatmárnémeti új irodájának megnyitásával - tájékoztatott a vidékfejlesztési tárca kedden.
A szatmárnémeti iroda segítségével azok az észak-partiumi magyar gazdák is bekapcsolódhatnak a falugazdász programba, akik eddig nem tudtak részt venni a kárpát-medencei határon túli magyarsággal folytatott együttműködésben - idézi a tárca közleménye Tóth Katalint, a VM parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárát, aki az új iroda megnyitó ünnepségén beszélt.
A közlemény szerint a helyettes államtitkár kiemelte a falugazdász hálózat jelentőségét, a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó gazdálkodók ugyanis a tanácsadóktól kapják meg azokat az információkat, amelyek nélkülözhetetlenek a modern mezőgazdasági termeléshez.
Tóth Katalin példaként említette, hogy a falugazdász hálózaton keresztül lehet értesülni az aktuális történésekről, a legújabb technológiai lehetőségekről, segítséget ad a hazai és az uniós követelményeknek megfelelő termelési, támogatási és egyéb dokumentumok összeállításához. Ez különösen fontos azoknál az idősebb termelőknél, akiket akadályoz a hivatalos államnyelv megfelelő szintű ismerete, valamint a tájékozatlanság a támogatási területeken.
A helyettes államtitkár elmondta, az új iroda segítségével erősödhetnek a gazdasági kapcsolatok a szatmári térségben Magyarország és Románia között, és ennek révén újabb munkahelyek jöhetnek létre. Leszögezte: elengedhetetlen, hogy a magyar-magyar, illetve a magyar-román kapcsolatrendszerben rejlő előnyöket Magyarország kihasználja, és ezáltal a kárpát-medencei magyarsággal fennálló kapcsolatot még szorosabbra fűzze.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, aki emlékeztetett arra, hogy az irodahálózatot két évvel ezelőtt hívták létre. A hálózatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzetgazdasági Minisztérium és részben a Vidékfejlesztési Minisztérium által létrehozott részvénytársaság működteti, de az irodáknak sok helyütt az adott országban működő vegyes kamara - Erdélyben a Román-Magyar Vegyeskamara - nyújt szakmai felügyeletet.
Hangsúlyozta: már eddig több száz, talán több ezer vállalkozás kereste meg az irodákat, olyan kis- és középvállalkozások, amelyek önerejükből nem tudtak volna a környező országokkal gazdasági kapcsolatot létesíteni.
"Azzal, hogy ma már több mint félmillió magyar állampolgár tette le a Kárpát-medencében az állampolgári esküt, tömegével kerültek felszínre olyan, magyar állampolgárok tulajdonában lévő cégek, amelyek eddig kizárólag Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken üzleteltek. Ezen cégek integrálása, üzleti potenciáljának felmérése és bevonása a magyar gazdaságba óriási stratégiai tartalék" - mutatott rá az államtitkár.
Szatmáry Kristóf hozzáfűzte: az erdélyi irodahálózatba hamarosan Marosvásárhely is bekapcsolódik, a távolabbi jövőben pedig kilépnének a Kárpát-medencéből és Krakkóban, Lembergben is nyitnának irodát, ugyanakkor további szakképzésekkel, tanácsadással bővítenék a már kialakult irodahálózat szolgáltatásait.
A Kárpát Régió Üzleti Hálózat irodájának megnyitása alkalmából kedden üzleti konferenciát is rendeztek Szatmárnémetiben, és megtartották a térségben működő Wekerle Vállalkozói Körök első találkozóját. Az üzleti hálózatnak eddig Kolozsváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön nyíltak irodái Erdélyben
(MTI)

Főcze János
A KIVÉTEL ERŐSÍTI?
Keresztszülők, építőtelep és pedagógusképzés Nagyenyeden
A Bethlen Gábor Kollégiumban kiderítettük, miért számít kivételnek a szórványoktatásban. Megnéztük a felújítást, becsöppentünk egy Mikulás-ünnepségre, és értesültünk a bentlakásban uralkodó állapotokról.
Felújítás, törmelékek és pezsgő élet fogad Nagyenyed ködös városközpontjában, a Bethlen Gábor Kollégiumban. Az impozáns épület felújítása gőzerővel folyik, ideiglenesség hangulatát teremtve az iskolában. Az épületben egymást váltják a leromlott állapotú folyosók és a múlt patinássága, a központi udvar fel van túrva, mindenhol látszanak a csövek. Csengetnek, a folyosók megtelnek élettel, a gyerekek Mikulás-sapkákban járkálnak a naplóval kimérten sétáló tanárok között.
A szünet végén a "pedások" Mikulás-ünnepségére tévedünk be, amit az óvodások és a kisiskolások számára szerveztek. A gyerekek énekelnek, verset mondanak az egyedi készítésű "szánkával" megérkező Mikulásnak. Az "ügyesek voltatok?" kérdésre a sok "igeeeen" mellett hallatszik pár huncut "neeem" is. A képzősök kitesznek magukért, a gyerekek boldogak, mi meg csatlakozunk az igazgatóhoz, hogy betekintést nyerhessünk az intézményben folyó tevékenységekbe.
A Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, Szőcs Ildikó nyolc éve tölti be ezt a funkciót, azt megelőzően három évig az intézmény aligazgatója volt. Elmondása szerint az adminisztratív feladatkörök szaporodásával és a decentralizációs folyamatok előrehaladásával az igazgatók súlya egyre nagyobb a rendszerben. Ő azonban ezt kihívásnak fogta fel, nem tehernek, és a még több autonómia mellett foglal állást. Tulajdonviszonyok, köztes állapotok
Az igazgató beszámolt arról, hogy a központosított rendszerből a decentralizált rendszer fele tartó út közepén vagyunk. Ő ezt igazgatóként úgy tapasztalta meg, hogy folyamatos egyensúlyozásra kényszerül a tanfelügyelőség (ez az intézmény ad utasításokat és kapja a jelentéseket) és az önkormányzat (ez az intézmény adja a pénzt a működéshez) között. Sőt, néha arra kényszerül, hogy az egyiknek magyarázza a másik működését.
Azt, hogy ez miért számít kiemelt problémának a szórványoktatásban, egy példával illusztrálta: az oktatási törvény értelmében igényelhetik kisebb létszámú osztályok indítását, ezt a tanügyminisztérium általában jóvá is hagyja. Azonban az önkormányzattól függ az, hogy hogyan lehet ezt finanszírozni, hisz a fejkvóta alapú elszámolással a tanároknak nem jönne ki a fizetése, ezért forráskiegészítésre van szükség.
Ott válik veszélyessé a helyzet, ahol a nem magyar többségű önkormányzatnak kell eldöntenie, hogy induljon-e továbbra is magyar nyelvű osztály egy adott esetben költségvetési gondokkal küszködő településen. További probléma, hogy mi történik az I-IV. osztályban magyarul tanuló gyerekekkel, hisz azokat ingáztatni kell, vagy bentlakást kell biztosítani nekik.
A Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, a kollégiumnak helyet adó épületet azonban visszaszolgáltatták a Református Egyháznak. A nagyenyedi önkormányzatnak egy akkora bért kellett volna fizetnie a Református Egyháznak, ami meghaladta volna a város költségvetését. Az igazgató által „róka fogta csuka” szituációnak minősített helyzetet végül egy tárgyalással és egy kiegyezéssel oldották fel. Az önkormányzatnak nem kell bért fizetnie, viszont saját forrásból vagy lehívott pályázatok révén a periódusra kiszámított összeget bele kellett fektetnie az épületbe. Tudva azt, hogy a 2007-2014-es regionális operatív programban erre lesz lehetősége, az önkormányzat vállalta a szerződés aláírását.
Bentlakók és a zsúfoltság
Az igazgató szerint egy jól működő bentlakás és jól működő intézmény fenntartásához, finanszírozásához szükségesek a háttérintézmények. Ez egy hatalmas pluszmunka, hisz ezek a háttérintézmények legtöbbször az iskola személyzetéből állnak. Jelen esetben a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke az iskola igazgatója. A bentlakásban lévő 120 gyerek 80%-a nem fizet semmit a bentlakásért, vagy csak egy részét kell fizetnie az lakhatás és az ételbérlet költségeinek.
A felújítások miatt jelenleg a bentlakók egy épületbe lettek összeszorítva, úgy, hogy 120 bentlakó két emeleten oszlik meg: az alsó emeleten a fiúk, a felsőn a lányok. A diákok, de az igazgató által is „Spártának” nevezett épületben nagyon rossz körülmények között élnek a bentlakók.
A felújítás előtt a példának felhozott lánybentlakásban 15-20 lány lakott egy szobában, és egyetlen fürdőszoba volt egy folyosón. Azonban a felújítás után az igazgató szerint egy szobában hatan fognak lakni, és minden szobának lesz saját fürdője és mosdója.
Pályázatok, felújítások
Egyszerre több pályázatot is letettek, aminek köszönhetően a műemléknek számító épületek felújítása folyik vagy megvalósult. Az éppen folyamatban lévő felújítás egy uniós pályázat, amely a már említett 2007-2014-es regionális operatív program keretein belül történik. Ez a Református Egyházkerület és a nagyenyedi önkormányzat folyamatos egyeztetése révén jöhetett létre. Az egyházkerület készítette a felújítási tervet, és az önkormányzat bevállalta a pályázást, valamint a 2%-os önrész kifizetését. Ez egy közel hatmillió eurós pályázat. A kiegyezés egy jó megoldásnak bizonyult: másképp nem láttak megoldást sem a működésre, sem az épület felújítására. A bentlakásokat is ennek a programnak a keretein belül fogják feljavítani. Terveik szerint márciusban átveszik a felújított, 21. századi körülményeket biztosító bentlakásokat.
Ezenkívül megtörtént egy óvodaépület, egy labor, egy tornaterem és egy étkezde felújítása is. Az óvodaépületet a román állam támogatásával újították fel 2009-ben. 2010 karácsonyán kapták meg a pénzt az étkezde felújítására a magyar közigazgatási alapból. A tornacsarnokot az állami befektetési alapból újították fel, annak ellenére, hogy az állami szervek azt javasolták, hogy bontsák le a műemléképületet, mert olcsóbb lenne egy újat felépíteni.
A most folyó munkálatokat 2014. végére kell befejezzék, azonban valószínűleg lesz csúszás, többek között azért, mert a kivitelező vállalat akadozik a beszerzésekkel (az igazgatónő a bentlakások nyílászáróinak késéséről számolt be).
Intézményi keret, számok
A Bethlen Gábor Kollégiumnak 700 diákja van, és óvodától a posztliceális képzésig nyújt tanulási lehetőséget. Pécskától Pusztináig találhatóak nálunk gyerekek, de az enyediek is minket választanak, legtöbbször még akkor is, ha vegyes házasságból származnak – magyarázza az igazgató.
A középiskolai szakirányok:
- matematika-informatika/természettudományok (alternálva indítják ezeket az osztályokat, megkérdezik, mit szeretnének a nyolcadikosok, és utánajárnak annak, hogy mire lenne nagyobb igény)
- tanító- és óvodai pedagógus képzés (150 éves hagyománnyal rendelkezik, Erdélyben magyar nyelven még Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen működik ilyen képzés)
- szakközépiskola: turisztika és közélelmezés szakirány
- szakmunkásképző: pincér (egyre népszerűbb, cégekkel partnerségben folyik az oktatás; pályázatból felszerelt tankonyhával is rendelkeznek)
- posztliceális képzés: szállodai menedzserasszisztens (ez a másfél éves képzés feljogosítja a diákokat arra is, hogy magánvállalkozást indítsanak)
Az érettségi mutatók alapján a végzősök 2/3-a jár sikerrel első nekifutásra az érettségin. A legnagyobb problémát a román és a matematika érettségi próba sikeres teljesítése jelenti.
Keresztszülőprogram és pontozási rendszer
A keresztszülőprogram 2000 óta működik, és az iskola háttérintézményének számító Bethlen Gábor Alapítvány révén bonyolítják le. Különböző magánösztöndíjak és gyülekezetek által biztosított támogatások összefogása volt a cél a program létrehozatalakor. A budapesti Szőcs Gyula segítségével hozták létre a programot, és arra jutottak, hogy egy ilyen rendszer csak akkor tud igazán jól működni, ha személyes. Így, aki elnyeri az ösztöndíjat, az saját keresztszülőjével személyes kapcsolatot ápol (ha ezt nem igényli a keresztszülő, akkor nem kötelező), levelet vált, meglátogatják egymást.
Egy nyolctagú ösztöndíjbizottság az osztályfőnökök segítségével rangsorolja a diákokat. Itt az elért minősítésektől kezdve az órákon kívüli tevékenységig minden számít. Egy négyes például -0,1 értéket jelent és egy tízes 1 pontot. Az órán kívüli tevékenységeken való részvétel is pontokat ér: van reneszánsz táncegyüttes, zenekar, cserkészcsapat, énekkar, néptánc, Biblia-órák stb.
Amin részt vesznek, azt pontozza a „mentoruk” és, ha nem érik el a minimum öt pontot hetente, akkor levelet írnak a szülőknek, hogy segítsenek a diáknak.
"Abszolút nem osztom a liberális nevelési elveket, azt, hogy a gyerek akkor fog majd dolgokat megtanulni, ha azokat megtapasztalja, és ő is azt akarja. Én úgy gondolom, hogy kicsit féltő-taszító erővel, de oda kell terelgetni a gyermekeket, hogy lássák, mi az, ami esetleg majd nem tetszik, és utána mondjanak le róla. Mert ha a gyerekekre bízzuk, akkor valószínűleg a legtöbben a monitort fogják választani" – mondta az igazgató.
Kidomborítani, rászorítani
"Nálunk mindenféle tájnyelv keveredik. Van Fehér megyei nyelvjárás, ahol a román nyelv hatása érezhető, de vannak gyergyói gyerekek is, akik itt tanulhatnak meg románul. Mindenki másságát megpróbáljuk kidomborítani, így például egy pusztinai gyerek elénekelt egy pusztinai népdalt a bentlakási Mikulás-programon. Szerintem ez egy pozitív dolog: megerősít identitásodban, de egyben elfogadásra is ösztönöz – magyarázta Szőcs.
„Mi Erdélyben hajlamosak vagyunk sírni. Én nem szeretek sírni. Inkább arról szeretek beszélni, hogy mi sikerült, és mi nem. Azonban egymagunkban túl kevés az időnk, hogy megoldjunk minden problémát. Egy olyan fórumot kellene teremteni, hogy ami jó gyakorlatként bevált, modellként megismerhető legyen. Próbáljuk meg átgyúrni, átvenni és alkalmazni ezeket, de legalábbis hallani ezekről.”
A Bethlen Gábor Kollégium erőssége a sokszínűség. Egész Erdélyből mindig is jöttek ide a diákok. És azok közül is legtöbbször a szegény sorsúak. Ez a hagyomány erősíti ezt az iskolát. Ez a tény a szórványban sokat jelent. Az ebbe a helyzetbe került emberek látják, hogy van valami, ami működik. Egy példa, ami miatt érdemes összekapni magunkat, és továbblépni – egészítette ki véleményét az igazgató.
A folyamatok élvezői és elszenvedői
A megkérdezett bentlakók panaszkodtak az "intriben" uralkodó állapotok miatt, és amiatt, hogy egy olyan átalakulás közepén vannak, amelyet soha véget nem érőnek élnek meg. A pontozás rendszerének stressze mellett most a zsúfoltság, az építőtelepnek titulálható helyszínek is kellemetlen környezetet teremtenek. Ugyanakkor sokak szerint a pontozás rendszere miatt kénytelenek olyan rendezvényekre is járni, ahová esetleg nem szeretnének, és olyan döntéseket hozni, hogy mi a fontosabb: tanulni, vagy pontokat kapni?
A bentlakásban uralkodó állapotokat mi sem illusztrálja jobban, mint az, hogy az egy emeleten lévő összes bentlakó lányra 4 WC, 8 kagyló és 4 tusoló jut, ráadásul ezek egy helyiségben helyezkednek el.
Legtöbbjük azonban kiskorától tanító vagy óvodai pedagógus szeretett volna lenni, és úgy gondolja, hogy egy egyetemi diploma távoktatás útján történő megszerzése közben hazamegy tanítani. Van olyan is azonban, aki menetközben rájött, hogy inkább lenne fodrász, a pedagógusi pálya nem neki való.
A 18 éves Emőke arról számol be, úgy érzi, jól felkészítették, jó óvónő vagy tanítónéni lehet majd otthon. "Kicsi korom óta tanítónő vagy óvónéni akartam lenni. Kisebb testvéreimmel is sokat játszottam tanítónéniset. Másképp nem hiszem, hogy tudtam volna tanulni, a családi körülményeim miatt" – meséli. Emőke nagyon közeli kapcsolatot ápol a keresztszülőjével, aki még budapesti nyaralásra is meghívta.
Van, aki a családját hiányolja, és van, aki csak egyszerűen örül, hogy továbbtanulhat, mint például Mircea, aki pincér szeretne lenni. A székelyföldiek közül van, aki azért választotta ezt az iskolát, hogy a román nyelvet elsajátítsa, mint például a gyergyószentmiklósi, 18 éves Erika is.
Legtöbbjüknek a nagyenyedi iskolát valamelyik, a Bethlen Gábor Kollégiumban végzett rokona, tanára ajánlotta, de volt, akihez a kollégium híre éppen az igazgató látogatása révén jutott el.
Transindex.ro

A Prima Primissima díjas Feri atya az önbecsülés fontosságáról
A Prima Primissima díj idei közönségdíjasa, a budapesti Pál Ferenc római katolikus pap, azaz Feri atya három erdélyi városban tartott előadást nemrég. A Nyitott Akadémia rendezvénysorozatába illeszkedő programok számos hallgatót vonzottak Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és Kézdivásárhelyen is.
A neves római katolikus lelkipásztor és mentálhigiénés szakember Kolozsváron A szorongástól az önbecsülésig, a másik két helyszínen pedig Elégedetten az élettel című előadásával lépett az érdeklődők elé. Pál Feri Erdélybe is olyasmiket hozott, amikkel – hitvallásával egybecsengően – a teljesebb élet éléséhez ad kapaszkodókat.
Csodálni az embert és tanulni tőle
Sokan hirdetnek ma ilyesmit, de az ő előadásainak résztvevői talán érzik: Pál Ferenc nem az üres frázisokat puffogtató, önmagukat reklámozó, pénzre hajtó nagyotmondók egyike. Sok humorral fűszerezett, könnyed előadói stílusával feloldani igyekszik a szorongást. Mert így talán könnyebb szembe nézni a saját tükrünkből visszatekintő személlyel. Pál Feri kétségtelenül sokat tud az emberről, de könyvekből szerzett tudását személyes tapasztalatai kerekítik igazán ki. Amint azt több interjúban is kifejtette: nem volt éltanuló és nem élt szorongástól mentesen gyermek- és ifjúkorában. Az önismeret és igazi önnevelés felé a sport által tette meg az első lépéseket.
Aktív, majd főállású magasugró, a magyar atlétikai válogatott tagja, 1987-ben országos bajnok volt. Ezt a sportéletet szakította meg az újabb szerelem: az Istennel való mind mélyebb kapcsolat. „Önazonosságom kikezdhetetlen része, hogy pap vagyok” – fogalmazott egy interjúban. Teológiai tanulmányai és papi szolgálata (1996-ban szentelték pappá) során aztán mind közelebb került az emberhez, akit azóta is csodál és tanul. „Ha valamit kaptam Istentől, akkor ebből a lehető legtöbbet tovább kell adnom, hiszen egészen biztos, hogy nem magamnak kaptam” – mondta.
Önbecsülés egy sebzettségvezérelt világban
Úgy fogalmazott, szeretne nagyon az életről szólni és ezért az élet többféle dimenzióját érinti: a spirituális, a lélektani, a szociális és a szociálpszichológiai dimenziót, s ezeket igyekszik összefüggésbe hozni egymással. Azt is hangsúlyozza, hogy a több száz fős tömeg előtt zajló beszédek számára is nagy kihívást jelentenek, hiszen úgy szeretne szólni, hogy a tömeglétezés dimenzióját átélők is rá tudjanak találni a személyes valóságukra.
Pál Ferenc
1996-ban szentelték pappá Esztergomban. Budapest különböző kerületeiben végzett és végez papi szolgálatot. 2005-től a SOTE Mentálhigiéné Intézet tanára. Létrehozta a Teljes Életért Közhasznú Alapítványt, majd munkatársaival együtt mentálhigiénés szolgálatot szerveztek és működtetnek szerteágazó tevékenységi területeken, a testi, lelki, szellemi, szociális és spirituális jólét előmozdítása, fejlesztése érdekében. Rendszeresen tart előadásokat az országhatáron innen és túl.
Több rádiócsatornán jelentkezik heti önálló műsorral. Eddig négy könyve jelent meg, és közel húsz kötetben olvashatók írásai.
„Hogy a tömegben is rátaláljanak az arcukra, személyiségük igazi mélységére. Még ezer ember között is létre lehet hozni a bizalomnak azt a világát, ahol az életvitel tekintetében fontos információk át tudnak menni. Különben hiába van meg az információ, ha nem fejti ki hatását” – Pál Feri sajátos, magával ragadó stílusa tehát erre mutat. A kolozsvári előadás során is tisztán érződött mindez. Számos életbeli és saját papi szolgálatából vett példával igyekezett rámutatni, hogy a különféle sebek és zavarok miként képesek akadályozni kapcsolatainkat és munkánkat.
A sebzettségvezérelt, a „bízzunk magunkban, de ne higgyünk magunknak!” jelszavú, realitásvesztett élet jellemzőinek számbavétele után Pál Feri a reálisan pozitív önbecsülésre jutás alapjához vezette hallgatóit. Annak felismerésére, hogy „van bennünk valaki/valami kikezdhetetlenül értékes, valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk”. Ezt a kincset az emberi élet egyik alapértékének számító reálisan pozitív önbecsülés képes feltárni. Ezért alapvetően fontos a helyes önbecsülés tanulása, gyakorlása, élése.
„Az önbecsülés a legalapvetőbb viszony saját magammal. Ha birtokolom, jó társasága vagyok magamnak” – mondta Pál Feri, majd ismét számos példával világította meg a helyes önbecsülésre jutás sokak számára cseppet sem egyenes útját. „Életbevágóan” fontos kérdések voltak tehát terítéken, de hogy az elénk tartott tükörbe nézés nem fájt nagyon, az azért is lehetett, mert a tükröt egy olyan ember tartotta, akinek beszédén, gesztusain, egész lényén átsütött a benne elemi erővel élő önzetlen és nagyon érzékeny szeretet. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével is kitüntetett Pál Ferit ez „hitelesíti” a leginkább.
Ozsváth Judit
Krónika (Kolozsvár)

Közelebb hozzák a második világháborút
A második világháború udvarhelyszéki székely határőreiről tartanak előadást pénteken a művelődési házban.
Udvarhelyszéki határvadászok és határőrök a második világháborúban (1940-1944). A 68. határvadász-csoport története címmel tart előadást Székelyudvarhelyen Nagy József történész, doktorandusz hallgató.
Az előadás pénteken, december 20-án 18 órától lesz a művelődési ház emeleti, oszlopos termében. Az esemény az Élő Emlékezet – a II. világháború története a székelyföldi háborús veteránok emlékezetében elnevezésű programsorozat része, amelynek célja a második világháború helyi vonatkozásainak népszerűsítése a székelyföldi veteránok emlékezetei és levéltári kutatások alapján.
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Szász Jenőék juttatták ügyészkézre Borbolyt
A Magyar Polgári Párt központi székházában fogalmazták meg egyikét azoknak a feljelentéseknek, amelyek nyomán bűnvádi per indult Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ellen. A feljelentést Kovács Árpád András, az MPP volt megyei önkormányzati frakcióvezetője írta alá, és szerepelt rajta a párt pecsétje is.
A frakcióvezető tanúvallomása
Mindez Kovács Árpád András tavaly május végén készült kihallgatási jegyzőkönyvéből derül ki. A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tanúként idézte be a megyei tanács MPP-frakciójának volt vezetőjét, és faggatta a feljelentés szövegéről, megfogalmazásának körülményeiről. A maszol.ro birtokában lévő dokumentum Borboly Csaba bírósági dossziéjának része.
A jegyzőkönyv szerint a feljelentést 2012. március 8-án nyújtották be a DNA Maros megyei területi részlegére, Szász Jenő pártelnöki mandátuma idején. Tartalmáról nem derülnek ki részletek, csupán az, hogy az MPP székelyudvarhelyi pártszékházában készült, ott került rá a pecsét is. Tanúvallomásában Kovács Árpád András azt állítja: bár aláírta a dokumentumot, részleteit nem ismerte, és azt sem tudja, kik fogalmazták meg. „Csak annyit tudok róla, hogy a pártom tagjai állították össze, és az MPP egyetlen megyei tanácsosa sincs közöttük” – mondta az ügyészeknek.
A korrupcióellenes ügyészség vádirata szerint Borboly Csaba Hargita Megyei Tanácsának elnökeként indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket annak a Stravia Group Kft.-nek, amely Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött. Ezzel állítólag az RMDSZ politikusa és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak. Eredetileg a DNA – amely a nyáron 24 órás őrizetbe vette Borboly Csabát – folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel, csúszópénz folytatólagos elfogadásával, magánokirat-hamisításra való felbujtással, hamis irat felhasználására való felbujtással és hamis feljelentéssel gyanúsította a megyeelnököt.
A frakcióvezető a jegyzőkönyv szerint azt nyilatkozta: frakciótársai bízták meg azzal, hogy írja alá a feljelentést és juttassa el a DNA-hoz. A védelem jelen lévő ügyvédjének arra a felvetésére, miként írhat alá olyan dokumentumot, amelynek tartalmát nem ismeri, Kovács kijelentette: „frakcióvezetői kötelezettsége volt” a feljelentés aláírása. Hozzátette, hogy a dokumentumot Antal Árpád, „az MPP titkára” juttatta el hozzá.
"Nem emlékszem, ki küldte"
Kovács Árpád András a maszol.ro-nak megerősítette, hogy kétszer is kihallgatta DNA Borboly Csaba ügyében, és ma is fenntartja mindazt, amit az ügyészeknek nyilatkozott. Kérdésünkre leszögezte: fenntartja azt is, hogy mai napig nem tudja, kik fogalmazták meg annak idején a feljelentést. „Ám az természetes, hogy frakcióvezetőként aláírtam” – magyarázta. Arra a kérdésünkre sem tudott válaszolni, hogyan jutott el hozzá a dokumentum. „Nem emlékszem már, ki küldte” – jelentette ki, Antal Árpád nevét nem említve.
A volt frakcióvezető felidézte, hogy az MPP-frakció többször bírálta Borboly Csabát az útjavításra szánt pénzek felhasználási módja miatt. „Egyszer azt a replikát kaptuk a tanácselnöktől, hogy forduljunk az igazságszolgáltatáshoz, ha van valami kifogásunk” – fogalmazott.
Borboly Csaba ügyvédje a maszol.ro-nak megerősítette: védence ellen több feljelentés is történt, az egyik az MPP részéről. Sergiu Bogdan szerint azonban ezek a feljelentések nem befolyásolják a pert, mert „hamis állításokat tartalmaznak”. Mint ismert, Borboly Csaba nyáron kezdődött perében eddig kétszer halasztottak. A következő tárgyalás időpontját 2014. január 6-ra tűzték ki.
Thamó sem tud róla
Bár Kovács Árpád András az ügyészeknek azt állította, hogy a frakció bízta meg a feljelentés aláírásával, egykori frakciótársa, Thamó Csaba székelyudvarhelyi MPP-s megyei tanácsos nem tud ilyen dokumentumról. „Nincs tudomásom ilyen feljelentésről” – nyilatkozta a maszol.ro-nak. Magyarázatként hozzátette: miután 2010-ben lemondott az MPP Hargita megyei szervezetének éléről, már nem tájékoztatták arról, hogy „mi történik a pártszékházban”.
Thamó a frakcióvezetőhöz hasonlóan felidézte vitáikat Borbollyal az útjavítási pénzek elosztásáról. „A Számvevőszékhez is fordultunk már a tanácsi határozat-tervezetekben lévő szabálytalanságok miatt. Korábban vizsgálóbizottság felállítását is javasoltam, mert úgy érzékeltem, hogy RMDSZ-közeli cégek kapják a megrendeléseket. Azt a választ kaptam a tanácselnöktől, hogy forduljak a hatóságokhoz, ha vannak bizonyítékaim” – mondta az MPP-s tanácsos. Kérdésünkre kifejtette: akit a frakcióvezető kihallgatási jegyzőkönyve a párt „titkáraként” emleget, az Antal Árpád székelyudvarhelyi jogász lehet, aki az MPP jogtanácsosa volt 2012-ben.
Szász Jenő szóvivője most hallja először
Szász Jenő mandátuma idején Molnár Miklós volt az MPP szóvivője és a párt székelyudvarhelyi szervezetének elnöke. A maszol.ro-nak elmondta, annak ellenére, hogy irodája a párt központi székházában volt, maga sem tud a Borboly elleni feljelentésről. „Én most hallottam erről először” – jelentette ki. Nem tud a feljelentésről Biró Zsolt, az MPP jelenlegi elnöke sem. „Hallottam már utalásokat Borboly Csabától feljelentésekre, de az MPP-éről nem tudok. Csak azt tudom, hogy Hargita Megye Tanácsának polgári párti frakciója több esetben is kifogásolta a tanácselnök munkáját” – nyilatkozta a maszol.ro-nak a pártelnök.
Bár nevét a lapunk által megkeresett MPP-sek egyike sem említette, Szász Jenő korábbi pártelnök vélhetően ismeri a feljelentés részleteit és megfogalmazásának mikéntjét. A budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelenlegi igazgatóját lapunk azonban egy teljes napon keresztül nem tudta elérni, sms-einkre sem válaszolt. Korábban egyébként Szász jelezte: nem szívesen nyilatkozik a maszol.ro-nak. Legutóbb idén arra kérte munkatársunkat, hogy kérdéseinket emailben küldjük el volt szóvivőjének, Molnár Miklósnak, és válaszol rájuk. Molnár Miklós azonban hétfőn megtagadta lapunktól ezt a közvetítői szerepet.
Borboly: ki fog minden derülni
Borboly Csaba idén nyáron az EMI-táborban azt nyilatkozta: tisztában van vele, hogy a személyét érintő korrupciós botrány kinek a feljelentése nyomán indult el, az illető neve pedig „heteken belül” nyilvánossá válik. Ezt az ígéretét a tanácselnök mindeddig nem váltotta be. Amikor megkerestük ebben az ügyben, Borboly előbb az ügyvédjéhez irányított, majd átküldött egy nyilatkozatot, amelynek szöveghű közléséhez ragaszkodott. Kérésének eleget tettünk.
„Kik a feljelentők, kik állnak mögöttük, ez egy összetett kérdés. Két héttel karácsony előtt nem akarnék ezzel a kérdéssel foglalkozni. Habár semmilyen szinten nem kívánok az oldaluk szerkesztéspolitikájába beleszólni, de kár ebben az időszakban bárki családi életébe is belegázolni. Az eljárás során amúgy minden kiderül, a bírósági szakaszban van, ami nyilvános, tehát ki fog minden derülni, lesznek tanúkihallgatások, stb..
Vannak feljelentők, akiknél evidens, hogy parancsra cselekedtek, ki/kik állt/álltak mögöttük, ezek az érdekes kérdések, és akár eljuthatunk még további politikai érdekhez is, nemcsak egyhez, ami evidens! Ha e kérdést kívánja bárki is boncolni, azt javaslom, hogy vagy várja meg az eljárást, hogy jusson el a tanúkihallgatási részébe, vagy pedig kérjen ki anyagokat a bíróságtól, hisz az anyag nyilvános. Nem szeretnek konkrét nevet/neveket bedobni, hisz evidens számomra, hogy parancsot teljesített az/azok az ember/emberek, aki megtette/megtették, azt, amit! Sajnos többen vannak. Én azt mondtam, hogy kezet nyújtok a feljelentőimnek is, azt, amin átmentem én és családom, senkinek sem kívánom! Kell tudnunk megbocsátani, keresni a rosszban is a jót! Szeretném, ha ebből az ügyből azt a tanulságot vonná le mindenki, hogy ember embertársát ne akarjon börtönbe juttatni, mert annak is van családja, és az mit vétett, azért hogy van, hogy hazavárja a férjet, az apát, látni akarja a gyerekét, a testvért? Ezt kell megértsük!” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Borboly Csaba.
Cs. P. T.
maszol.ro

Nyelvvédelem és nyelvújítás – megőrzés és megújulás (I.)
Egy aradi tapasztalat
A mögöttem maradt évtizedekben szinte teljesen bejártam a Kárpát-medencét, számos város akad, ahová időről-időre visszatérek, természetesen ilyen Pozsony, Kassa, Ungvár, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Szabadka, Újvidék és Alsólendva.
Nehéz kimondanom, mindenütt a magyar nyelv erőteljes hanyatlását kellett tapasztalnom. Két hete jártam Aradon közel tíz esztendő elmúltával az ottani Kölcsey Egyesület és az általa megjelentetett Havi Szemle című folyóirat meghívására. Ezt megelőzően akkor jártam a városban, amikor az aradi vár kazamatáiból kiszabadított, majd egy időre a Minoriták főtéri templomának udvarán elhelyezett Szabadságszobrot ismét felavatták, ha nem is eredeti helyén, a történelmi emlékeket hordozó Városháza előtt, hanem egy félreeső, kissé elhanyagolt téren, szemközt az 1849-es erdélyi háború román politikusait és harcosait megörökítő emlékművet. Ez akkor még csak egy diadalívre felfüggesztett molinón volt látható. Azóta létrejött a valóságos kőbe faragott és bronzba öntött román monumentum, s a két emlékmű: a nemzeti emlékezetbe mélyen beivódott magyar és az újabb, kissé esetlen román ott álldogál békésen egymással szemben, figyelvén a gondozatlan térségen sietősen átvágó aradiakat.
Midőn egy évtizede ott jártam, Aradon még gyakran hallottam magyar szót, két hete viszont csak abban a több épületre kiterjedő magyar kulturális létesítményben, amelyben az ottani két magyar szerkesztőség, a magyar kulturális egyesület és egy magyar vendéglő található. Máskülönben a város, amelynek lakossága az utolsó osztrák-magyar népszámlálás alkalmával, 1910-ben 77 542 főt számlált, ebből 48 761 fő magyarnak, 14 949 románnak, 11 320 németnek, 1 850 szerbnek vallotta magát, azaz a magyarok túlnyomó: 62,9 %-os többségben éltek, a románok aránya 19,2 %, a németeké 14,6 %, a szerbeké 2,4 % volt. Nos, mindez a rendelkezésre álló 1992-es román népszámlálás adatai szerint a következőkben változott: a város lakossága 190 114 főt tett ki, ebből 151 436 volt a román, 29 828 a magyar, 4 142 a német és mindössze 888 a szerb (viszont 2 138 a cigány). Azaz a magyarok aránya 15,7 %, a románoké 79,6 %, a németeké 2,18 %, a szerbeké 0,47 % (és a cigányoké 1,12 %). A legtöbb, korábban nagy (vagy relatív) többségben magyarok által lakott erdélyi, partiumi, bánsági város etnikai képe ehhez hasonlóan alakult át, és már csak a Székelyföld városai tekinthetők magyar településnek, Marosvásárhely nagyon kicsiny magyar többsége is felettébb ingatag. Mindez, amiről az imént beszéltem, arra utal, hogy az erdélyi (és általában a Kárpát-medencei) magyar kisebbségvédelmi stratégiát: a kisebbségi sorsban élő magyarság védelmének stratégiáját újra és újra át kell gondolnunk. A korábban követett megfontolások és eljárások (és főként az általánosságban érvényesített politikai retorika) ugyanis már régen csődöt mondtak, és ahogy magam látom, szinte minden téren nagy-nagy bizonytalanság tapasztalható.
Mára Arad talán a múlt század kilencvenes éveiben rögzített és az imént bemutatott adatsorhoz képest is radikálisan megváltozott. Tíz esztendeje a belvárosban még gyakran megütötte a fülemet a magyar szó (akárcsak Temesváron vagy éppen Brassóban), mára ezek a szavak jóformán eltűntek: Arad román nagyvárossá vált és csupán néhány kisebb nyelvszigeten – a magyar kulturális egyesületben, a magyar szerkesztőségekben, a római katolikus és református templomban és néhány magyar iskolában lehet magyar beszédet hallani. Aki ma nemzetstratégiáról beszél, annak erre a változásra: a magyar szó elnémulására mindenképpen fel kell figyelnie. Hiszen Aradot, Temesvárt és Brassót meglehetősen gyors ütemben követi Kolozsvár, Nagyvárad és Szatmárnémeti, ott van nyomukban Marosvásárhely, amely néhány esztendeje még az erdélyi magyarság „fellegvárának” számított, s ugyancsak alaposan megfogyatkozott a magyarság létszáma, jóllehet ma még abszolút többséget alkot olyan városokban, mint a Székelyföld legendás központjai: Csikszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Gyergyószentmiklós.
Pomogáts Béla
Nyugati Jelen (Arad)

Közpénzből alapít lapot Székelyudvarhely polgármestere
A néppárti és polgári párti tanácsosok felháborodása közepette önkormányzati tulajdonban lévő napilap létrehozásáról döntött csütörtöki ülésén a székelyudvarhelyi tanács.
A Bunta Levente RMDSZ-es polgármester által láttamozott határozattervezetet csak a szövetség képviselői szavazták meg, miután a két ellenzéki frakció tagjai tiltakozásképpen kivonultak a teremből. Egyébként a médiavállalkozás elindításáról az elöljáró távollétében folyt parázs vita, Bunta Levente ugyanis immár sokadszor nem vett részt a tanácsülésen, amit többen szóvá is tettek.
A határozat értelmében 300 ezer lejes törzstőkével megalakul az önkormányzat napilapjának kiadásáért és terjesztéséért felelős Udvarhelyi Média Kft. A cég ügyvezetésével a polgármester Farkas György városmenedzsert bízta meg, a társaság tevékenységi körébe tartozik ugyanakkor a könyvforgalmazás, a honlapkészítés, a közvélemény-kutatás készítése és a hirdetészszervezés is.
Miközben a tervek szerint az újságot a Hargita megyei önkormányzat tulajdonában lévő Hargita Népe székelyudvarhelyi kiadásából fejlesztenék napilappá, a kezdeményezésről az EMNP-ben és az MPP-ben, de szakmai körökben is úgy vélekednek, hogy egyértelműen politikai érdekeknek kívánják alávetni. Bunta Levente a napokban „közérdekűnek és mértéktartónak” nevezte a leendő napilapot, amely szerinte azáltal is a közösség érdekeit fogja szolgálni, hogy versenyhelyzetet teremt a jelenlegi médiapiacon. Holott a csütörtöki tanácsülésen is elhangzott: a médiavállalkozás ésszerűtlen lépés egy önkormányzat részéről, amelynek különben sem feladata szerepet vállalni, egyensúlyt teremteni az amúgy is telített sajtóprérin.
Az ellenzéki tanácsosok egybehangzó véleménye szerint a szándék nyilvánvalóan az, hogy közpénzből működtessen pártlapot az RMDSZ-es irányítású városvezetés. Különben a csütörtöki ülésen a többséget alkotó RMDSZ-frakció megszavazta azt is, hogy 2014-ben tíz százalékkal emelkedik a terület- és ingatlanadó a városban. A nemmel voksoló ellenzéki tanácsosok szerint az adóemelésből remélt 310 ezer lejt azáltal lehetett volna előteremteni, ha a polgármester eltekint a lapalapítástól.
Krónika (Kolozsvár)

Farkas György megszünteti a diktatúrát
Képes-e politikai szempontból objektív lapot grundolni az, aki a kényes kérdésre azt válaszolja: ez politikai téma, ne menjünk bele? Kiderül.
Tehetetlenségükben felálltak, és tiltakozásul kivonultak az ellenzéki tanácsosok, amikor a polgármesteri hivatal által indítani kívánt napilap kérdése került sorra a csütörtöki tanácsülésen. A teremben többségi RMDSZ-es képviselők viszont maradtak, és egyöntetűen megszavazták, kész üzleti terv nélkül, a napilap létrehozásáról szóló határozattervezetet. Az ülés után Farkas György városmenedzsert, az induló médiaorgánum ügyvezetőjét kérdeztük.
Udvarhelyen több sajtóorgánum is működik, többféle felületen. Mivel indokolja, hogy a polgármesteri hivatal az adófizetők pénzén saját napilapot szándékozik működtetni?
A környékbeli polgármesterek találkozóin több alkalommal is megfogalmazódott az az ötlet, hogy jó lenne létrehozni egy helyi lapot, ami az udvarhelyszékieké. Amikor az idei év (2013) költségvetését tárgyalták, akkor már Székelyudvarhely önkormányzata ennek a költségét előtervezte.
Most október elején volt egy újabb polgármester találkozó, amikor a Hargita Népe helyzetéről is beszéltek, és akkor elhangzott, hogy jó lenne egy napilapot elindítani, hármas pillérrel: Székelyudvarhely önkormányzata, a Megyei Önkormányzat és az udvarhelyszéki vidéki önkormányzatok partnerségében. Mi az első lépést megtettük, jövő év folyamán a részletek fognak tisztázódni.
Az rendben van, hogy megfogalmazódott a napilap szükségessége, de mi volt, vagy mik voltak azok az okok, ami vagy amelyek miatt megfogalmazódott?
A fórumokon nem voltam jelen, viszont az az információ, ami eljutott hozzám az, hogy tulajdonképpen az objektív média nincs jelen Udvarhelyen, Udvarhelyszéken.
Valamilyen szinten mindegyik egy politikailag érdekelt személyhez, vagy valamelyik pártnak az alapítványához tartozik, esetleg valamelyik politikai tömörülésnek a közeli története. Ezért döntöttek így, hogy akkor ez egy önkormányzatai lap lesz, ami objektíven tudja tájékoztatni az embereket az udvarhelyszéki fejleményekről.
Konkrét példa az objektivitás szükséglete kapcsán: az adó emelésével kapcsolatban, nem jut el az adófizetőkhöz, hogy az ingatlanadók emelkedése összességében nem fogja meghaladni a havi 1 lejt családtagonként és ennek is közel fele inflációkövetés.
Mitől lesz ez a lap objektív? Ki dönti el, hogy milyen irányelvek mentén működjön, milyen szűrőn megy át, hogy valóban objektív lap legyen?
Ebben a határozatban az szerepel, hogy a tanács felhatalmazza a polgármestert az apparátusán keresztül, hogy készítsen ennek az újonnan létrehozandó cégnek egy üzleti tervet is. Ebben az üzleti tervben ezek a pontok is le lesznek szögezve valamilyen szinten.
Kezdve attól, hogy milyen példányszámban jelenik meg, egészen odáig, hogy a jelen piaci helyzetben ez hogyan tud majd működni. Nem hiszem, hogy attól kellene tartani, hogy a polgármester vagy a tanács meg fogja mondani, hogy most ez vagy az jelenjen meg. Lesz egy főszerkesztő, lesz egy csapat, aki az információt fogja szolgálni és ügyelni, a realitás talaján maradva.
A kérdés továbbra is érvényes: mitől lesz objektív a lap?
Szerintem pont ez a garancia, hogy önkormányzati kézben van, mert ha politikai kézben volna, vagy valamelyik párt alapítványa, egyesülete működtetné, akkor sokkal nehezebben lehetne kézben tartani.
Ha megnézzük, akkor Udvarhelyszéken nem csak RMDSZ-es önkormányzatok vannak. Én azt mondom, hogy azt fogjuk tudni garantálni, hogy egy objektív lapot hozunk létre, ami a mindenkori önkormányzatok tulajdonába fog tartozni politikai színezettől függetlenül, és a mindenkori önkormányzatokat a szavazók választják meg.
De így mindig az éppen hatalmon levő többségi önkormányzati képviselők lelkiismeretére van bízva az objektivitás, és azt most is láthatjuk, hogy miként szavazódnak meg a napirendi pontok.
Ez politikai téma, ne menjünk bele. A hatalmon lévők felhatalmazást kapnak, hogy végezzék a dolgukat. Innen kezdve a lakosságnak joga van tudni, hogy mi történik, a hatalmon lévőnek meg kötelessége pontosan tájékoztatni a lakosságot.
A polgármester és apparátusa által kidolgozott üzleti tervet és működési irányelveket kinek kell elfogadnia? Napirendi pontként szavazza majd meg az önkormányzat?
Szerintem ez egyeztetve lesz a többi vidéki polgármesterrel, és annak függvényében fogják ezt életbe léptetni.
Jakab Attila, EMNP-és tanácsos a szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy egy demokratikus berendezésű államban a média ötödik hatalmi ágként van jelen. Szerinte azzal, hogy Bunta Levente polgármester ezt is az irányítása alá akarja vonni, egyfajta udvarhelyi diktatúrát hoz létre.
Én azt mondanám, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt vagy a Magyar Polgári Párt uralták vagy uralják jelenleg a diktatúrát, és nekik ezzel van problémájuk. Én azt mondom, ha megnézzük a jelenlegi napilapokat, akkor az egymagában diktatúrát jelent.
Egy másik lap megjelenése pont a diktatúrának a megszüntetését fogja szolgálni. Ha viszont a Polgári Párt is a választás szabadságáról beszél, akkor innentől kezdve a választás szabadságát is megteremtjük úgy, hogy nem szélesítjük, hanem színesítjük a napilapok palettáját.
Az új napilap mennyire hivatott a kezdetben Dolgainknak nevezett, most Székelyudvarhely címen terjesztett havilapot kiváltani, fejleszteni?
Nem, a kettőt nem kell összekeverni, mert az tulajdonképpen a Polgármesteri Hivatalnak mint végrehajtó szervnek a tájékoztató kiadványa. A napilap a jelenlegi állás szerint a helyi önkormányzat tulajdona, de az elhangzottak alapján jövő évtől fognak csatlakozni a környékbeli önkormányzatok és a megyei tanács is ígéretet tett, hogy támogatja ennek a napilapnak a működését.
Többször szóba került ez a bizonyos 300 000 lej, ami az Udvarhelyi Média Kft. induló tőkéje és a most elfogadott adók és illetékek emeléséből befolyó összeg is 300 000 lej. Van összefüggés a kettő között?
Ez összetett dolog, de ugyanakkor egyszerű is, mert két külön költségvetési évről beszélünk. A 2013-as évi költségelfogadásnál hagyták jóvá, és foglalták bele az idei költségvetésbe ennek a létrehozandó kft.-nek a törzstőkéjét. Ekkor még adóemelésről nem esett szó, viszont a jelenlegi adóemelés, amiről döntöttünk a tanácsülésen, az a jövő évi költségvetést érinti. Két különböző évi költségvetésről beszélünk, a két összegnek semmi köze egymáshoz.
Mennyire elegendő ez a kezdő törzstőke?
Hogy mennyibe kerül a lap éves költségvetése, csak akkor fogjuk tudni biztosan, ha elkészült az üzleti terv. Az biztos, hogy ez a tőke nem lesz mindenre elégséges, de erről egyelőre nem tudok többet mondani.
Az adóból befolyó újabb 300 000 lej a folytatást biztosítja?
Nem, nem kell a kettőt összemosni. Ez az indulási tőke a jövő évi, 2014-es működéshez fog hozzájárulni, amit a 2013-as költségvetési tervben szavaztak meg, ahogy azt már említettem. Az adók emeléséből származó összeg viszont a jövő évi költségvetésben fog bevételt jelenteni, amiről majd később döntenek, hiszen az elkezdett beruházásokat folytatni kell és újakat elindítani. Sorolhatnám itt a pályázatok önrészének biztosítását, a civil szervezetek pályáztatását, a birkózó termet, a szombatfalvi ravatalozót, Farcádi utcát, Templom utcát, újabb körforgalmak kialakítását, stb.
Az üzleti terv milyen fázisban van?
Ezzel kapcsolatosan nem tudok nyilatkozni, mert ennek a kidolgozása folyamatban van, mint ahogy a Hargita Népe Udvarhely átvétele is, aminek mikéntjét oly sokan kérdezik. Az üzleti terv részben attól függ majd, hogy milyen formában kerül átvételezésre a Hargita Népe Udvarhely és melyik periódusban. Ennek a részletei most vannak tárgyalás alatt, így korai lenne erről bármit is mondani.
Hogy kerül a Hargita Népe Udvarhely ebbe a projektbe?
Mivel a megyei tanácsnak is lesz hozzájárulása az újonnan induló napilaphoz, az a döntés született, hogy a Hargita Népe Udvarhely átalakulna, és annak a költségvetésének egy részét az új lap kapná meg. De ezek még nem konkrét tények, a tárgyalások jelenleg is tartanak.
Azt már lehet tudni, hogy mekkora példányszámban fog megjelenni? Ingyenes vagy fizetős lap lesz?
Amíg nincs meg az üzleti terv, lapszámról sem beszélhetünk, de szerintem fizetős lesz, mint minden más helyi napilap és az a cél, hogy a lehető leghamarabb önfenntartó legyen.
A cég tevékenységi köreinél több dolog is fel van sorolva, mint például a portálműködtetés, reklámozás, könyv- és magazin forgalmazás. Ezekkel is szeretne foglalkozni az Udvarhelyi Média Kft.?
Ezek szorosan kapcsolódnak és hozzájárulnak a lap kiadásához, tulajdonképpen a lap nyomtatott és webes felületének megjelentetéséhez szükséges feladatokat sorakoztattuk fel.
KAKASY BOTOND
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Tánc, közösség, karácsony
Amikor arról kérdezték, mi volt a szombat esti esemény célja, Both Aranka, a székelyudvarhelyi Kékiringó Néptánccsoport vezetője a címben felsorolt három szóban ragadta meg a Székelyföldi Filharmónia koncerttermében tartott évzáró előadás lényegét. Szombaton ünnepelt a Kékiringó apraja-nagyja: a néptánccsoport fennállásának tizenhatodik évfordulóját, hálát adván annak a megtartó és közösségformáló erőnek, mely mindezt lehetővé tette.
Tűt sem lehetett volna leejteni a zsúfolásig megtelt teremben: a Kékiringó Néptánccsoport évzáró műsorának kezdetén Szabó Attila műsorvezető, házigazda üdvözölte a részvevőket. „A közös ünneplésről faggattam Both Arankát, aki úgy fogalmazott, hogy a táncban benne van minden gondolat, érzés, melyeket nehéz lenne szavakba önteni” – mesélte a házigazda.
Az udvarhelyszéki nyitótáncot követően felcsíkit jártak a kékiringósok: a színpadot betöltő székely ruhás forgatagban több korosztály, az ötévestől a huszonévesig ropta egyszerre. A tánccsoport hagyományosan minden decemberben évértékelő, évbúcsúztató előadást tart, az esemény egyfajta bemutatása az adott évben tanult új táncoknak, de a végzős, érettségi előtt álló kékiringósok búcsúztatója is egyben.
Idén a Gyimesekben tartották nyári edzőtáborukat, az eltanult táncokat nem koreográfiába zárt formában, hanem szabadon, ún. mulatságként mutatták be a közönségnek. „A szokás szerint előbb játszva tanulják meg a különböző táncok alaplépéseit, majd ezek elsajátítása után születik meg egyik-másik koreográfia. Ezúttal a koreográfia elmaradt, igazi önfeledt, gyimesi mulatságot ropnak a gyerekek, fiatalok” – magyarázta Szabó Attila.
Az est során a „pelenkagyanús” aprócskák is bemutatkoztak, kedvenc népi gyermekjátékaikat járva el. A Kékiringó kiforrott táncosai magukban is színpadra léptek: egyebek közt moldvai és bonchidai táncrendet jártak, illetve a csapat kedvencét, kalotaszegit. „A kalotaszentkirályi tánctábor a csapat kedvence, és tavaly, a néptánccsoport tizenötödik születésnapján egyik kívánsága is teljesült, hisz kalotaszegi viseletet sikerült szerezniük” – tolmácsolta a műsorvezető.
A Kékiringó Néptánccsoportnak nemcsak kis és nagyobbacska, hanem már leköszönt tagjai is vannak, akik azonban évről évre visszajárnak. „A közösség, az együttlét, a családias hangulat, ezért jó ide visszajönni” – árulta el Bence Balázs, aki párjával, Máté Saroltával az egyetemi évek alatt is visszajár a Kékiringó berkeibe.
Mint az már hagyományos, az ünnepi műsort az éjszakába nyúló táncház követte. A talpalávalót a Kékiringó kedvenc és a vidék legkedvesebb zenekara, a Kedves Zenekar – Forró István, Román Hunor, Kedves Botond és Bíró Imre – húzta.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Akkor most hová is álljanak a balgák?
Huszonnégy évvel ezelőtt ezen a napon, december 22-én még a forradalom édes mámorában éltünk, majd a szabadság, testvériség, egyenlőség csodálatos érzése 1990 márciusában hirtelen elillant.
Katona Ádám, tanár, magyar irodalom- és művelődéstörténész már december 22-én megfogalmazott egy igen fontos kiáltványt, s azt meg is jelentette a Szabadság című független székelyudvarhelyi lap első számában. A tanár úr akkor, nagyon okosan és előrelátóan a SZÉKELYUDVARHELYI NEMZETI TANÁCS nevében tette közzé a következő szöveget:
Székelyudvarhely lakosaihoz!
Ma este, 1989. december 22-én este 6 órakor megalakult Székleyudvarhely Nemzeti Tanácsa. Örömmel vettük tudomásul népünk harcának sikerét. Az ország egészéhez csatlakozva kinyilvánítjuk e város lakosságának önrendelkezési jogát. Magyarok vagyunk és testvérkezet nyújtunk hazánk román, német, szerb, ukrán és valamennyi más népének.
Önrendelkezési jogunk alapján valamennyi honfitársunkkal együtt kiharcoltuk szabadságunkat.
Alapvető emberi jogainkat, emberekhez méltó életlehetőségeinket, demokráciánkat úgy tudjuk megvédeni, ha a székelység múltjához méltó módon öntudatosak vagyunk.
Európa népeihez megint csatlakozunk, az ezeréves történelmünk szabadságszerető hagyományait megőrizve és folytatva ezen a dicsőséges napon, végre fölemelt fővel járhatunk őseink földjén.
Hogy holnap se kelljen szégyenkezve egymás szemébe néznünk, ne romboljunk, ne gyújtogassunk!
Fékezzük meg a magukról megfeledkezett embertársainkat!
Hárítsunk el minden erőszakot!
A bűnösöket törvényes úton vonjuk majd felelősségre.
Tartózkodjunk a személyes bosszú minden formájától.
Csatlakozzunk országunk új demokratikus kormányához.
Holnaptól dolgozzunk!
Mert ezt magunk, a gyermekeink jövőjéért tesszük.
Világkatasztrófákat megjárt hazánkfia, Lukács Csaba írja, hogy a tragédiák helyszíneiről hazatérvén két dolog szokott járni a fejében. Az egyik az, hogy milyen jól választottak őseink, amikor letelepedtek ide, a Kárpát-medencébe, hiszen itt elkerülnek minket az erős, veszélyes viharok, és az igazán nagy földrengések sem érintenek. A másik dolog, hogy akár példásan, ha kell, de tudunk viselkedni váratlan, nagy baj idején is.
Amikor 2005 augusztusában tizenhat halálos áldozattal járó árvíz pusztított a Székelyföldön, a katasztrófa után önzetlenül segített mindenki – még Băsescu elnök is elismerően szólt a magyarok összefogásáról –, télire már minden áldozat háza újjáépült. Büszkék lehetünk rá.
Székelyudvarhelyen 1989-ben – hasonlóan Temesvárhoz, és ellentétben több romániai nagyvárossal – valóban forradalom volt. A székely anyaváros munkássága december 20-án a nagy üzemekben nem volt hajlandó végighallgatni a Temesvárról szóló hivatalos hazugságokat, a Matrica-gyárban még a szakszervezeti vezető, a kis törékeny hölgy, Korodi Vass Irma is visszaadta, megtagadta a szekusok által számára előre megírt felszólalást, s így Udvarhelyről – ellentétben más városokkal – nem küldtek a halálraítélt rendszert üdvözlő és a temesvári felkelést elítélő táviratot Ceauşescunak. Legyünk büszkék erre is!
Amikor a megtorlásra berendezkedett pártemberek és szekusok december 22-én elmenekültek, a város „magára maradt” – közben sajnálatos események, lincselések is történtek –, de néhány nap alatt Székelyudvarhely példásan, saját erejéből megszervezte, újraindította a maga életét. Vezetőket választott, sajtót, rendfenntartó erőt hozott létre, és békésen, fegyelmezetten kezdett el jövőt építeni.
Huszonnégy évvel ezelőtt ezen a napon még a forradalom édes mámorában éltünk, amíg a szabadság-testvériség-egyenlőség csodálatos érzése hirtelen el nem illant 1990 márciusában, amikor Marosvásárhelyen, a nacionalista gyűlölet felülkerekedett, és legyőzte a testvériséget. Az egyenlőség relatív fogalom, szinte értelmezhetetlen. A maradék szabadság főleg abban kapott hangsúlyt, hogy már el lehet menni az országból, ha nem tetszik, hogy a bukott rendszer emberei újra nyakunkra ültek, csak más jogcímen. Hogy a volt diktatórikus rezsim hatalmi struktúrái megmaradtak, hogy túléltek, de megint jól működnek, csak másként hívják őket.
Átélhettük a vadkapitalizmus időszakát, amikor régi elvtársakból dúsgazdag urak lettek. Neveztük ezt az időszakot privatizálásnak, piacgazdaságnak vagy eredeti tőkefelhalmozásnak.
Önjelölt tehetségtelenek szolgálták ki, szolgálják ma is elszánt klikkharcban a mindig háttérben megbúvó sötét erőket, a pénz hatalmasait.
„A bukott kommunista rendszer is az effélékre, a tehetségtelen törtetőkre építette terroruralmát. Vigyázzunk az egészséges értékrendre! Vigyázzunk tehát, hogy csak feddhetetlen erkölcsű, becsületes, dolgos, értelmes emberek kerülhessenek az új hatalom közelébe!”– írta Katona Ádám 1989-ben az általa alapított Szabadság című lapban.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke 1990-ben fogadta Tőkés Lászlót a Kongresszusban. Az erdélyi református lelkészt és román forradalmat ünnepelték. A Capitoliumban Tom Lantossal együtt még a Kossuth-nótát is énekeltek. Huszonnégy esztendő elteltével azonban méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a Románia Csillaga Érdemrend „becsületbírósága” az állami kitüntetésre, amelyet az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért 2009-ben kapott az államfőtől az időközben második mandátumát töltő EP-képviselő.
Mi van? Akkor most hova is álljanak a belgák? Vagy a balgák? Hová legyen Dániel Ernő atya, aki a forradalomkor életét kockáztatva, a fölgyújtott rendőrség előtt, keresztény emberhez méltóan, békíteni próbálta a felbolydult tömeget? Vagy Mika Dezső és karatés tanítványai, akik az elszabadult indulatok közepette is életeket mentettek? És Kolumbán Gábor, aki kutatóként, káoszelméleti tudását felhasználva, „társadalom-kaológusként” próbálta szolgálni közösségét? Hová álljanak, mi legyen a régi tisztességes vezetőkkel?
Porzsolt István, Ubornyi Mihály, Fábián István vagy Incze Béla is balga volt Udvarhelyen? Vajon balga volt-e Imecs László, aki Brassóban sorkatonaként életét áldozta ezért az elvetélt forradalomért? És Katona Ádám is balga, aki ma kisnyugdíjasként ugyanabban a tömbház-lakásban él, mint huszonnégy éve? Aki most is magányosan, de még mindig ugyanazt mondja, mondaná, ha lenne kinek, mert az RMDSZ felszámolta platformját, az Erdélyi Magyar Kezdeményezést? Katona Ádámot meghívják ugyan időnként egy-egy összejövetelre, de már csak felszólalási jog nélkül, mint „díszpinty” jelenhet meg…
Akkor most hova is álljanak a balgák?
Karácsony közeleg, az év legszebb ünnepe.
Kedves belgák! Kedves balgák! Kedves balekok! Kedves reménykedők! Kedves társak a honfibúban! És a többiek! Barátok és felebarátok!
Áldott szent ünnepet mindenkinek!
Farkas Antal
Székelyhon.ro

Száva Enikő a karácsonyról: sajtóban nincs ünnep
Száva Enikőnek ítélték oda a múlt héten a néhai csíkszeredai publicista tiszteletére létesített Bálint András-emlékdíjat. A díjazott újságíró a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdió szerkesztője, műsorvezetője, a Duna Televízióból ismerős a Kárpát-medencében élő magyarok számára. Karácsonyról beszélgettünk pályatársunkkal.
Mit jelent számodra a karácsony? Miért fontos, miről szól ez neked?
Kézenfekvő lenne, ha azt válaszolnám, hogy a karácsony az egyik legfontosabb ünnep az életemben, meg hogy az számomra a szeretetről szól. De nem mondhatom, mert vannak rossz emlékeim az ünneppel kapcsolatban, és a szeretet szót csak ritkán használom, hogy ne kopjon. De biztos vagyok abban, hogy egyszer megérek arra, hogy mindezt így érezzem. Egyelőre arra figyelek, hogy az ünnep előtti hajszában néha utolérjem magam, helyesebben igyekszem lassítani, hogy a lelkem utolérhessen. Ez általában karácsony másodnapján szokott bekövetkezni, akkor már csak a családra figyelek, és kikapcsolok minden mást.
Van-e időd főzni az ünnepi díszvacsorára, és ha igen, mit? Melyik a hagyományos karácsonyi étel a családotokban?
Nem minden karácsony előtt sikerül mindent elkészítenem, ami kell az ünnepi asztalunkra. De édesanyám csak örül, ha segíthet. A mézeskalácsot, a zserbót és a bejglit már hét éve a lányommal gyúrom, ez nem maradhat el, de a töltött káposztát szerintem anyu finomabbra főzi, mint én. Vagy ez csak a kibúvó, hogy ne kelljen vele bajlódnom?
Van-e olyan szokásotok, amit minden évben ugyanúgy tartotok? Például lakásdísz, amit ugyanoda tesztek ki mindig?
A szenteste most már tizedik éve a lányunk körül forog, a nagyszülőket is ő gyűjti egybe. Jó látni, érezni, ahogyan hinni akar a csodában, akkor is, amikor a reklámok, a felvilágosult barátnők, és mi, felnőttek, megpróbáljuk őt visszarángatni a földre. Szóval, az angyal mindig a párkányon találja az ezüstkulcsot, mert különben hogyan tudna bejönni, a gyerekkoromból átmenekített üveggömbök pedig – tudom, borzalmasan giccsesek – kivételesen értékes darabok, és mindig a fő helyet foglalják el a fán. Karácsony napja a gyerekeké. Reggel érkezik a szomszéd gyerekek hada, akikkel a lányunk körbenyargalja valamennyi barátnő otthonát, és osztoznak az ajándéközön örömében.
Nagyon sokat dolgozol. Az ünnep inkább pihenéssel telik, vagy vendégjárással, esetleg síeléssel, kirándulással?
Arra a két napra gondolsz, a szenteste után? Te is tudod, hogy a sajtóban nincs ünnep : ) Mire éppen ellazulnál, már indul is újra a munka. Elcsendesedésre csak úgy van idő, ha azt az egész Székelyföldi Stúdió, vagy ahogyan ismernek bennünket, a Duna Stúdió csapata úgy dönt, hogy szünetel. Szerencsém van azzal, hogy a stúdió egy másik otthon. Pátoszos, de így van. Tizenhárom éve majdnem ugyanaz a csapatfelállításunk, ismerjük egymást, tudjuk, ki miben erős, és elfogadjuk egymás nyavalyáit. És bár annyira kevesen vagyunk, hogy légvárként omlik össze egy-egy produkció, ha valaki épp nem ér rá dolgozni benne, addig egyeztetjük az időpontokat, míg megtaláljuk a megoldást. Apropó, sízés. A legjobb dolog az lenne, ha a stúdió csapata családostól lelépne a földgolyóról, mondjuk a Hargitára, olyan helyre, ahol nincs térerő. Megyek, és megbeszélem velük. Ha elbukik a kezdeményezésem, akkor azért lesz, mert nem tudtunk megegyezni, hogy a Madarasira vagy Hargitafürdőre menjünk. Különben nagy az egyetértés a csapatban : )
Sipos Betti
maszol. ro