Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Székelyudvarhely (ROU)
6302 tétel
2001. június 7.
"A Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület immár harmadszor szervezte meg jún. 4-én a máréfalvi székely kapuk napját, amely Kovács Piroska tanárnőnek köszönhetően lassan túlnövi a helységet. Szakemberek tartottak előadást, majd megtekintették a műemlékkapukat. Cselekedni kell a székely kapuk védelméért, olvasható a megjelentek felhívásában. /Fülöp D. Dénes: A műemlékvédelmet szorgalmazzák. Székely kapuk napja Máréfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 7./ Tudatosítani kell minden székely kapu tulajdonosával, hogy népi kultúránk felbecsülhetetlen értékével rendelkezik és megmentésükre az egész Székelyföldre vonatkozó, hosszú távú programot kell előkészíteni, kidolgozni - hangzott el a találkozón. A tanácskozáson szakemberek mondták el véleményüket kapukról, a kapukészítésről. Mihály Zita műemlékvédő múzeológus a következőképpen vélekedett: "Mivel az értékőrzés közösségi érdek is, a települések közügyének is számít. Amikor egy ilyen kaput bontanak le, ez azt jelenti, hogy megfosztják a közösséget egy kulturális örökségtől. Ezért célszerű, hogy az önkormányzatok saját eszközeikkel is támogassák, segítsék ezeknek az értékeknek a fennmaradását." /A műemlékvédelmet szorgalmazzák. Székely kapuk napja Máréfalván. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 7./"
2001. június 7.
"5,8 millió dollárért vette meg az ING Group tagja, a Baring Private Equity brit befektető társaság a székelyudvarhelyi Infopress nyomdaipari vállalat törzstőkéjének 80 %-os csomagját. Ezzel a cég nemcsak országos, hanem közép-európai szerepre vállalkozna, az esztendő végéig megkétszerezné termelését, de a tervezett beruházásokkal, csúcstechnológia bevezetésével jelentősen javítaná termékeinek minőségét is. Erre biztosíték az a 4,2 millió eurót kitevő hitelvonal, melyet a BRD Groupe Societé Generale Bank biztosít számára. A sajtóértekezleten a vásárt egyaránt üdvözölték a partnerek, Albert András, az Infopress elnök-vezérigazgatója, Dr. Karády György, a Baring közép-európai vezetője, Pierre André Taulet, a BRD alelnöke, valamint a háziünnepségen jelen levő Dan Matei Agathon turisztikai miniszter. Albert András rámutatott, hogy tudomása szerint Hargita megyében a Csíki Sör Rt.-ben eszközölt beruházások után ez lesz a második legnagyobb üzlet. /(Gyarmath János): Dolláreső Székelyudvarhelyre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./ Az új pénzalap segítségével két ultramodern berendezést vásárolunk, amelyeket az év vége előtt üzembe szeretnénk helyezni - nyilatkozta Albert András vezérigazgató. Az Infopresst 1990-ben alapította öt fiatal mérnök, az évek során azonban Albert András maradt az 1991-ben részvénytársasággá váló cég tulajdonosa. A vállalat 1998-tól már exportra is dolgozott. Karády György, a BCEF ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy a mostani befektetésével (a magyarországi Állami Nyomda és a lengyelországi Poligrafia) a BCEF a térség legjelentősebb olyan befektetési alapjává vált, amely nyomdaipari cégeket vásárol meg. A Baring Central European Fund egy Guernsey székhelyű befektetési alap. /Papp Levente: A BCEF-é a székelyudvarhelyi nyomda. = Krónika (Kolozsvár), jún. 7./"
2001. június 7.
"A székelyudvarhelyi származású, jelenleg a kolozsvári Korunk folyóirat irodalmi szerkesztője Balázs Imre József A nonsalansz esélye /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár/ című könyvében kritikákat, tanulmányokat közölt. A jelenkori erdélyi magyar irodalmat járta körül. Kevés ilyen körültekintő, alapos összefoglaló jelent meg a 80-as, '90-es évek hazai irodalmáról. A szerző hozzászól ahhoz a már sokat vitatott kérdéshez is, hogy erdélyi magyar, avagy inkább romániai magyar irodalomról kellene beszélnünk. Amint mondja, az utóbbi problémamentesebb, az első emotívebb. A kötet tartalmazza azt a tanulmányt is, amellyel Balázs Imre megnyerte az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány esszépályázatát. Ebben összefoglalta a fiatal írók tevékenységének jelentőségét. Az 1992-ben létrejött Éneklő Borz csoportról (alapítói Láng Zsolt, Kovács András Ferenc, Visky András, Salat Levente, Jakabffy Tamás), illetve az 1994-ben jelentkező Előretolt Helyőrség társaságról értekezett elsősorban, ez a két fórum határozta meg a '90-es évek hazai fiatal irodalmát. Balázs Imre könyvében eddig jobbára feltérképezetlen terepen mozgott, ettől izgalmas munkája. Személyében a hazai magyar irodalomkritika értékes utánpótlást kapott, állapította meg Zsidó Ferenc. /Zsidó Ferenc: Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 7./ "
2001. június 8.
"Ez a tanács jelenlegi összetételében működésképtelen - mondta jún. 7-i sajtótájékoztatóján Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. Érthetetlen az RMDSZ-frakció egyes tagjainak bojkottja a városi költségvetés ellen. A legutóbbi botrányos költségvetési vita után az RMDSZ-frakcióból kilépett Iszlai József kifejtette: ami Székelyudvarhely költségvetési vitáján történt, az megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan. Veszélyes helyzet állt elő. A törvény kimondja, hogy ha három hónapon belül három vagy több törvénytelen határozatot hoz egy tanács, akkor az feloszlatható. Legutóbb több mint harminc határozatot semmisítettek meg törvénytelenül - nem hármat. Nem tudja felmérni az RMDSZ, hogy önfelszámolást végez. A városban az RMDSZ elvesztette a választók bizalmát. Szomorú dolog, hogy ezt nem tudja felmérni az, aki a frakciónak hátulról osztogatja a tanácsokat. /Bágyi Bencze Jakab: Iszlai József tanácsos szerint önfelszámolást végez az udvarhelyi RMDSZ. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 8./"
2001. június 8.
"A Hargita megyei Művészeti Népiskola létjogosultságát több ízben megkérdőjelezték. Több megyében meg is szüntették a népiskolákat. A Hargita megyei Művészeti Népiskolát 1978-ban alapították, s az azóta eltelt két tucat esztendő alatt tíz igazgatója volt. - Beleuntak, belefáradtak- vélekedett Péter Csaba, a tavaly kinevezett igazgató, aki új menedzseléssel kívánja "talpra állítani" az intézményt. A Művészeti Népiskola szolgáltatásait minden állampolgár igénybe veheti. Az oktatás a minisztérium által kidolgozott tantervek, illetve a Hargita Megyei Önkormányzat által jóváhagyott beiskolázási tervek alapján történik. Az intézmény hatáskörébe tartozik a Hargita megyei előadóművészek, alkotók, mozgásművészeti oktatók képzése, a tanulók tehetségének felfedezése, továbbá Hargita megye városaiban és falvaiban az amatőr művészeti megnyilvánulások minőségének emelése, előadások, kiállítások szervezése. A Művészeti Népiskolának a megyében összesen 481 hallgatója van, Csíkszeredában 17 szakon 312 hallgató tanul; Gyergyószentmiklóson 10 szakon 78 hallgató; Székelyudvarhelyen 3 szakon 38 hallgató; Maroshévízen 4 szakon 34 Szentegyházán és Székelykeresztúron egy-egy szakon 9, illetve 10 hallgató. A Művészeti Népiskolának 16 alkalmazottja van, ebből 11 tanár, előadó, referens; továbbá 33 betanító szakembert foglalkoztat. A tanfolyam elvégzését, a sikeres vizsgát oklevéllel igazolják. Az oklevél Romániában és külföldön is elismert. /Szatmári László: A Hargita megyei Művészeti Népiskola tevékenysége. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 8./"
2001. június 9.
"Nagy Olga Egy botcsinálta riporter emlékei /Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely/ című memoárkötetét mutatták be jún. 7-én Kolozsváron, a Kriterion Könyvklub szervezésében, a Reményik Sándor pincegalériában. A kötetet Gábor Dénes, a Művelődés folyóirat munkatársa, a könyv szerkesztője méltatta. A könyvben a szerző rövid, hatéves újságírói életszakaszát mutatta be. A félszázadik kötetén túljáró folklorista, népmesegyűjtő, regényíró 1953-58-ban az Utunk, majd a Dolgozó Nő riportereként dolgozott. /(gédé): Mozzanat egy gazdag életműből. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./"
2001. június 12.
"A csíkszeredai székhelyű Kriterion Alapítvány 3 évvel ezelőtt indította el a "Könyvet a tanulóknak" elnevezésű támogatási rendszert, amelynek során Sepsiszentgyörgy meg Csíkszereda általános és középiskoláinak arra érdemes tanulói kaptak a tanévzárás alkalmával jelentős értékű könyvadományokat. Az alapítvány idén a székelyudvarhelyi iskolákat részesítette könyvtámogatásban, mintegy 50 millió lej értékben. /50 millió lej értékű könyvadomány az iskoláknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./"
2001. június 13.
"Asztalos Ferenc parlamenti képviselő elmondta, Erdei Líviusz főtanfelügyelő-helyettes közvetítette a szatmárnémeti katolikus, református és egyúttal a nagykárolyi felekezeti iskolák panaszát: a minisztérium jóváhagyta ugyan az általuk kért osztályszámot, de nem azokat a szakosztályokat, amiket ők kértek. Csupán a teológiai, illetve a teológiával kapcsolatos osztályokat hagyták jóvá, az informatikát, a matematikát, a humánt nem. Ez az egyházi középiskolák felszámolását jelentené. Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról, Nagyváradról hasonló hírek jöttek a gimnáziumokból, kollégiumokból, világi és egyházi főhatóságoktól. Asztalos beszélt a miniszterasszonnyal, aki szerint az 1999-ben módosított törvényszöveg értelmében az egyházak csak a teológiai képzést biztosító osztályok-iskolák fölött bábáskodhatnak, és csupán a szociális-missziós tevékenységet végző szakemberek képzését kérhetik. Valamit azonban elfelejtett a tárca. Még 2000-ben, amikor az RMDSZ kormányon volt, elérték Marga miniszter úrnál a pontosítást: a történelmi egyházak által működtetett iskolák nemcsak a saját szakemberképzést biztosító osztályokra jogosultak, mindent szabad oktatni, a laikus oktatási formákat is ideértve. Asztalos elmondtam a miniszter asszonynak, hogy ez politikai kérdés. A következő két napon a miniszter asszony rendkívül elfoglalt volt. Végül sikerült beszélni a miniszterasszonnyal, aki szavát adta, hogy megoldja a problémát. Aznap a megyei tanfelügyelőségek megkapták a minisztériumtól a kellő jóváhagyásokat a témában: a felekezeti iskolák szervezhetik a kért osztályokat. - Másik hír: Székelyudvarhelyen, a Benedek Elek Tanítóképző megkapta a jóváhagyást két osztályra. A minisztérium méltánytalanságot követett el az újrainduló középfokú tanítóképzés keretében az osztályszámokkal: a térségben tizenöt százaléknyi románságnak adott Maroshévizen egy osztályt, s a nyolcvanöt százalék részarányú magyarságnak szintén egyet. Ezt orvosolta a változtatás: két magyar osztály indulhat magyarul. /Oláh István: Valamit elfelejtett a tárca. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./"
2001. június 13.
"Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület székháza adott otthont jún. 11-én a THÉ (Thália Helyi Élete) II. zsebkonferenciájának. Egyed Emese egyetemi tanár bevezetőjében elmondta a kutatócsoport megszületésének körülményeit. A zsebkonferencia többnyire a XIX. századi színházi zsebkönyvek elemzésén alapult, amelyek tartalmából igen érdekes következtetéseket vontak le az előadók. Betleheni Gyöngyi (magyar-francia szak, IV. év) Molière Mizantrópja Kolozsváron címen írt államvizsga-dolgozatát mutatta be. Kovács Eszter (német-orosz szak, II. év) Csehov-interpretációk a kolozsvári színpadon című dolgozatában megállapította: a kolozsvári színház az utóbbi 50 évben nagyon kevés Csehovot játszott. A kantai minorita iskoladrámáról szólt Antal Ildikó (magyar-francia szak, IV. év) vizsgadolgozata. Farkas Wellmann Éva előadása: Székelyudvarhelyi kéziratos nemzeti dráma a XIX. századból. Szünet a súgó szerepéről tartott kerekasztal-beszélgetésből kiderült, hogy a XIX. század elején a társulatok súgói amolyan irodalmi titkári feladatokat is elláttak. /Nánó Csaba: Zsebkonferencia Tháliáról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./"
2001. június 13.
"Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) bejelentette megalakulását, a Magyar Írószövetség tagjainak járó Tájékoztató legfrissebb száma is közzétette: a hargitafürdői írótáborban megalakult a szövetség erdélyi csoportja. Pomogáts Béla, az Írószövetség elnöke bejelenttte: a Magyar Írószövetség kész arra, hogy a megalakult íróközösséggel minél szorosabb együttműködést és társas viszonyt alakítson ki. A jövő évi erdélyi írótáborig a romániai magyar írók gondjainak feltérképezésével megbízták az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványt. A székelyudvarhelyi székhelyű alapítvány elnöke, Lőrincz György elmondta, ő nem hallott ilyesmiről. Az idei tábornak a kitűnő szervezés ellenére bekövetkezett sikertelensége és az emiatti rossz sajtóvisszhang eltántorította a szervezőket a megismétléstől. Lőrincz György Gálfalvi Zsolttal, a magyar PEN Klub elnökével a napokban közölte, szándékában áll "befagyasztani" az alapítványt, mert az idei pályázatra a magyar államtól mindössze százezer forint támogatást kapott az EMIA, tehát "az erdélyi irodalmat már Magyarország sem tudja finanszírozni". Lőrincz György szerint amint az E-MIL alapítóinak névsora nyilvánosságra kerül, azonnal jelentkezik majd egy újabb szövetség, erre majd egy még újabb megalakulása licitál rá, és ez a dolgok rendje. Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány mindeddig mindent megtett, amit tehetett, sőt, olyan írókhoz is, mint Nagy Mária, Anavi Ádám vagy Létay Lajos, akiket mindenki más már rég elfelejtett, az EMIA rendszeresen küldött értesítőket és születésnapi köszöntőket. / Lesz-e jövőre írótalálkozó Hargitafürdőn? = Krónika (Kolozsvár), jún. 13./"
2001. június 13.
"Jún. 2-án, pünkösd szombatján Szászrégenben a főtéren zászlóikkal gyülekeztek a X. találkozóra érkező kórusok és a város fúvószenekarának kíséretével végigvonultak a főúton a református templomig. Évek óta készültek a felvonulásra, de erre a vegyes lakosság miatt nem volt lehetőségük. Most a város önkormányzata és rendőrségi hivatala adott engedélyt erre. Sok kórus volt jelen. A házigazdák kórusai, a Liliom Vegyes Kar és a nőszövetség most alakult női kórusa, Marosszentgyörgy református egyházközségének vegyes kara, Abafája kis kórusa, Küküllőbonyha református egyházközségi vegyes kara első alkalommal szerepelt, Dicsőszentmárton Sipos Domokos Vegyes Kara, Disznajó ifjúsági kórusa, Magyarrégen református egyházközségének vegyes kara, Marosfelfalu női kara, a marosvásárhelyi kórusok /Szabadság utcai református egyházközség Hozsánna vegyes kara, a Gecse utcai kistemplom "Evangélium" vegyes kara/, Nyárádszeredáról a Bocskai István Női Kar, a parajdi református egyházközség vegyes kara, Radnótfája kórusa, Székelyudvarhely Balázs Ferenc vegyes kara, a szovátai Intermezzo női kamarakórus, a szovátai református egyházközség vegyes kara, Udvarfalva reformátusainak vegyes kara. Nagy Ferenc, a Seprődi János Kórusszövetség elnöke a rendezvényen elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt egy Nyárád menti kis községből indult el a kórusszövetség megalakítása, amely azóta a Kárpát-medence kórusainak és zenekarainak nemzetközi szakmai egyesületévé vált és a mostani szászrégeni találkozó nagybetűs ünnepe az egész magyar karéneklésnek. /Tizedszerre Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./"
2001. június 18.
"Az még nem tisztázott, melyik anyaországi egyetem kihelyezett tagozataként fog működni, de csaknem bizonyos, hogy marketing főiskolai kar indul ősszel Szatmárnémetiben, előreláthatólag a Kölcsey Kollégium keretében - jelentette be dr. Bónis Lajos, a magyar agrártárca határon túli oktatási koordinátora a hét végén Nyíregyházán, az ott tartott nemzetközi régiós konferencián. A távoktatást (3 éves képzés keretében) úgy kívánják megszervezni, hogy jelentősen kevesebbe kerülne a hallgatóknak, mint az Romániában megszokott. Az erdélyi faluturizmus fellendítése érdekében Kézdivásárhelyen érettségi után két éves gazda- és gazdaasszony képzést szerveznek, szintén ősztől. Folytatódik a távoktatás a székelyudvarhelyi kihelyezett faipari mérnöki, illetve gazdaság-mérnöki, a csíkszeredai gépészmérnöki és a gyergyói idegenforgalmi karon. /Marketing főiskolai kar Szatmárnémetiben? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./"
2001. június 18.
"A Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) vezetősége ismertette az intézmény idei programtervezetét. Balog László intézményvezető elmondotta: júliustól az intézmény a csíkszeredai központ mellett két fiókirodát is működtet Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen. A csíkszeredai központban létrejött a közművelődési osztály Sárpátki Ágnes vezetésével, valamint az információs, archiválási és kultúradigitalizálási szakosztály Simon Attila irányításával. Az intézmény egyik legnagyobb vállalkozása a még fellehető értékek, illetve az elmúlt évtizedek során összegyűjtött hang- illetve képanyag digitális feldolgozása. A HMKK tulajdonában jelenleg több mint száz videokazettányi anyag vár feldolgozásra, valamint jelentős mennyiségű kép- és hanganyag, amely a régióra jellemző kultúrörökséget tartalmazza. Terveik között szerepel egy nagyméretű felmérés, falvanként ezer-ezerötszáz kérdést tartalmazó kérdőívvel. A kutatómunka mellett a tervek között szerepel oktató jellegű munka is, elsősorban a vidéki kultúrotthonok vezetői számára szeretnének továbbképzést tartani. /Daczó Dénes: Kulturális értékek szervezett mentése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./"
2001. június 19.
"A Transylvania Community College 2001 (Erdélyi Népfőiskola 2001) kisebbségi konferencia lesz jún. 24. és júl. 7. között Székelyudvarhelyen. Hazai és külföldi előadók részvételével szervezett rendezvénysorozaton lesz roma nap, a kisebbségi oktatás napja, etnikumok közti kapcsolatok napja, régiófejlesztési nap, a kisebbségek és az EU-bővítés napja, kisebbségvédelmi nap, európai népfőiskolák napja. A szervező Association for Community Colleges (Népfőiskolákért Egyesület) nemzetközi szervezet a kéthetes népfőiskolán ötven kelet- és nyugat-európai ifjúsági szervezet képviselőjét fogadja Grúziától Dániáig, Észtországtól Angliáig. Az ACC célja egy olyan felvilágosult európai vitakultúra megteremtése, amely elsősorban európai problémákra, kérdésekre reflektál. Az Erdélyi Népfőiskola 2001 elnevezésű előadássorozat - összhangban az ACC általános céljaival - egy európai szintű párbeszéd kialakulását hivatott segíteni. Témája: az EU-bővítést követő változások a közép-kelet-európai kisebbségek helyzetében. Az előadássorozat speciális esettanulmányra, az erdélyi kisebbségek együttélésének bemutatására épül. Ma már egyre több ember számára természetes az olyan szupranacionális szerveződés, amelynek működésében nem játszik kiemelkedő szerepet a nemzet és országhatár fogalma. /Kisebbségi konferencia Székelyudvarhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./"
2001. június 19.
"Nemzetközi jellegű, Európa etnikai kisebbségeit érintő témákban rendezett konferenciának ad otthont Székelyudvarhely június 24. és július 7. között. A szervező Association for Community Colleges (ACC-Népfőiskolákért Egyesület) nemzetközi szervezet a kéthetes népfőiskolán ötven kelet- és nyugat-európai ifjúsági szervezet képviselőjét fogadja Grúziától Dániáig, Észtországtól Angliáig. Az előadássorozatra a Református Diákotthonban kerül sor. Az Erdélyi Népfőiskola 2001 elnevezésű előadássorozat egy európai szintű párbeszéd kialakulását hivatott segíteni. Témája: az EU-bővítést követő változások a közép-kelet-európai kisebbségek helyzetében. Az előadók között lesz Szabó Mátyás (Közép-Európai Egyetem, Budapest), dr. Salat Levente (Nyílt Társadalomért Intézmény, Kolozsvár), Eckstein-Kovács Péter, volt kisebbségügyi miniszter, Frunda György szenátor, az Európa Parlament képviselője, Smaranda Enache, Románia volt finn nagykövete, a Pro Európa Liga vezetője, Gabriel Andreescu a Helsinki Bizottság részéről, Markó Attila, a Kisebbségügyi Hivatal vezetője, John Petersen, az ACC vezetője (Dánia), Conchi Gallego - ACC (Madrid), dr. Grúber Károly a Magyar Külügyminisztérium részéről. /Neves vendégelőadókkal. Európai népfőiskola Székelyudvarhelyen. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 19./"
2001. június 21.
"Kőhalomban a helyi unitárius egyházközség jún. 17-én felavatta a három éve elhunyt László Gyula festőművész és régész tiszteletére készített emléktáblát, a székelyudvarhelyi Sántha Csaba bronzplakettjét. Dr. Szabó Árpád erdélyi unitárius püspök mondott beszédet. László Gyula, a kisváros tudós fia munkásságát Máthé Sándor brassói esperes, Kónya Ádám, a sepsiszentgyörgyi múzeum ny. igazgatója és Vass Mózes helyi lelkész méltatták. Fellépett a kőhalmi ökumenikus dalárda Palkó Sándor fogarasi kántor vezényletével. /Emléktábla László Gyulának. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./"
2001. június 22.
"A megyei önkormányzat és az Altera Alapítvány első alkalommal rendezte meg a Hargitai Megyenapokat. A rendezvények több helyszínen zajlanak, Csíkszereda mellett Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós is házigazdája volt különböző programoknak. Jún. 20-án Székelyudvarhelyen a Palló Imre Művészeti Középiskola díszhangversenyével kezdődtek a megyenapok. A megyenapok hivatalos megnyitója jún. 22-én lesz. Zsombori Vilmost, a megyei tanács elnök e elmondta, hogy Somogy megyében látott megyenapokat, innen vették az ötletet. A rendezvénysorozat valójában turistacsalogató is. Meghívták a megye polgármestereit, önkormányzati képviselőit és a testvérmegyei küldöttségeket is. A Székelyföldi bálon jelen lesznek a környező megyék tanácselnökei, testvérmegyei küldöttségek, politikusok, tehát kiváló alkalomnak mutatkozik, hogy elbeszélgessenek a gondokról. /I. Megyenapok. Hagyományt kívánunk teremteni. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 22./"
2001. június 22.
"Máj. 8-11. között tartották az erdélyi magyar könyvtárak vezetőinek továbbképzését Csíksomlyón, melynek szervezői a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete, a Kovászna Megyei Könyvtár és a Hargita Megyei és Municípiumi Könyvtár voltak. Az előadók között volt Fehér Miklós, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézetének vezetője. A tanfolyam eredményeként született meg az Erdélyi Magyar Könyvtárosok Egyesületének elektronikus levelezőlistája. A hazai könyvtárosképzés hiányosságait pótolva ez év októberében Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen egy egynapos ingyenes tanfolyamot szerveznek. /Báró Wesselényi Miklós Municípiumi Könyvtár. Menedzsment az információs és könyvtári szolgáltatásokban. = Székely Hírmondó), jún. 22./"
2001. június 25.
"Székelyudvarhelyen, júl. 7-15-én nemzetközi tánctábort és zenei találkozót szervez a Zene- Tánc-Mozgás Kulturális Egyesület, abból a célból, hogy a magyarság fiataljai megismerhessék egymás zenei és tánckultúráját, tanuljanak egymástól. Cél továbbá a kulturális hagyományok megismerése, ápolása, tapasztalatcsere, új kapcsolatok és barátságok kialakítása. Különböző táncok lesznek: néptáncok (tiszaháti, hevesi, erdélyi, moldvai, csángó, kárpátaljai, felvidéki), népek táncai (görög, ír népi, skót, zsidó körtáncok), társasági társastáncok (rumba, cha-cha-cha, keringők, salsa), modern táncok (bingo, summer dance). /Nemzetközi tánctábor és zenei találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./"
2001. június 25.
"Két esztendeje jelent meg Kádár Zsombor Erdő és nyelv című kötete, amelyben szinte minden benn van, ami az erdőhöz kapcsolódik. Kádár Zsombor /sz. Barót, 1923. júl. 31./ erdőmérnök, erdészeti szaktanár, szakíró. A másik könyve: Székelyföldi erdészeti arcképcsarnok /Budapest, 1999/. A Marosvásárhelyen élő szerző két könyve egy-egy példányát ajándékozta az egyik székelyudvarhelyi szakközépiskola erdőgazdálkodást tanult végzős diákjainak. /Oláh István: Szerző és öröme. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./"
2001. június 26.
"Székelyudvarhelynek a mai napig nincs elfogadott költségvetése a 2001-es naptári évre, az önkormányzat működése emitt egyik napról a másikra megbénulhat. Jún. 19-én ismét botrányba fulladt a helyi tanács ülése, ugyanis a többséget alkotó RMDSZ-es képviselők nem voltak hajlandók érdemi munkát végezni. Obstrukciójuk láttán hét önkormányzati képviselő nyilatkozatban fogalmazta meg, hogy a tanács jelenlegi formájában működésképtelen marad mindaddig, amíg a tanácsban működő RMDSZ-frakció fel nem oszlatja önmagát. Székelyudvarhelynek a város és a választópolgárok iránt elkötelezett tanácsosokra van szüksége. A frakció többsége erős nyomás, terror alatt van. /Patthelyzet Udvarhelyen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 26./"
2001. június 26.
"A Sztár Rádió hamarosan az egész világon hallgatható lesz. A Magyar Internet Világrádió honlapján megtalálható lesz az udvarhelyi rádió is, ahonnan ingyenesen lesz letölthető és hallgatható. A Magyar Internet Világrádióról elnöke, Király József elmondta, hogy a világrádió egy olyan internetes hálózat, amihez magyar nyelven sugározó rádióadók csatlakozhatnak, a hallgató pedig letölthet egy olyan programot, amin keresztül ezeket a rádióadókat hallgathatja. Eddig több mint tízezren töltötték le a világ minden részéről. A honlap: www.vilagradio.hu, innen letölthető az a program is, amellyel hallgatni lehet a rádiókat. Baloga Sándor, a Sztár Rádió igazgatója örömmel nyugtázta, hogy az udvarhelyi rádió hamarosan a világhálóra kerül. /Interneten a Sztár Rádió. Többen és több helyről hallgathatják. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 26./"
2001. június 28.
"1989 után román képzőművészek nem szívesen rendeztek tárlatot Székelyudvarhelyen, és a székelyföldiek sem állítottak ki túl gyakran román városokban. Az udvarhelyi Kusztura Galéria változtatni akar ezen: Florin Morun iasi-i képzőművésszel román-magyar vegyes alkotócsoportot készülnek alapítani. Kusztura Szabolcs, a Kusztura Galéria vezetője szeretné, ha kialakulna egy vegyes, román-magyar művészcsoport. Más városok magyar képzőművészeire is számítanak. A baráti közeledés első lépése Morun kiállítása a Kusztura Galériában, amely jún. 29-én nyílik. /A művészet nyelvén beszélnek. Román-magyar közös alkotócsoport alakul. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 28.
"Gábora Ede vendégfogadó, az Erdélyi Turizmus honlap szerkesztője azért hozta létre a weblapot /www.erdelyiturizmus.hu/, hogy teljes kínálatot nyújthasson Erdély turisztikájából, főleg a magyarországi turisták számára. Az adatgyűjtés nem volt túl egyszerű, mert bár Gábora Ede ingyen jelenteti meg a szállásadókat, ennek ellenére kevesen keresik meg. /Fejlődőben a faluturizmus. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 28./"
2001. június 29.
"Az RMDSZ és az EMKE által folyó év februárjában meghirdetett, a Kisebbségi Tanács 2001. évi célalapjából a sajtótermékek támogatására kiírt pályázaton - melyet az idei esztendő június 1-től a Communitas Alapítvány gondoz - a június 22-én hozott kuratóriumi döntés értelmében, a következő hazai magyar kiadványok részesülnek támogatásban: Zarándi Zarándoklat - Arad Belvárosi Református Egyházközség kiadványa (Arad); Matlap - Radó Ferenc Matematika Társaság kiadványa (Matematikai Lapok, Kolozsvár); Helikon (Kolozsvár); Levél - Diaszpóra Alapítvány szórványkiadványa (Kolozsvár); Látó (Marosvásárhely); Interaktív - EMT szerkesztette Szabadság melléklet (Kolozsvár); Firka (Kolozsvár); LélekJelenLét - Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa; Erdélyi Pszichológiai Szemle - Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa (Kolozsvár); Korunk és Magropress (Kolozsvár); Mi magunkról - Moldvai Csángómagyar Szövetség lapja (Klézse); Erdélyi Gyopár (Kolozsvár); A Hét (Bukarest); Mégis mozog a Föld - Kéthavonta megjelenő egyházi ifjúsági kiadvány (Kolozsvár); Moldvai Magyarság (Csíkszereda); Székelyföld (Csíkszereda); Napsugár és Szivárvány (Kolozsvár); Kríza János Néprajzi Társaság Értesítője (Kolozsvár); Diákabrak (Kolozsvár); Quo Vadis - Protestáns Teológiai Intézet negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Művelődés (Kolozsvár); Kalotaszeg (Bánffyhunyad); Közgazdász Fórum - Romániai Magyar Közgazdász Társaság kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Híradó - Szabadság melléklet (Kolozsvár); Armenia - Magyarörmény időszaki szemle (Szamosújvár); Partium - Partium és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság (Nagyvárad); Erdővidéki Lapok - Gaál Mózes Közművelődési Egyesület negyedévi kiadványa (Barót); Lk.k.t. - Láthatatlan Kollégium egyesület kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Kórus - Seprődi János Kórusszövetség negyedévi kiadványa (Marosvásárhely); Szászrégen és Vidéke (Szászrégen); Nagykároly és Vidéke (Nagykároly); Szigeti Turmix - Máramaros Publicisztikai és Művelődési Egylet hetilapja (Máramarossziget); Collegium Geologicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Collegium Geographicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Collegium Biologicum - EME kiadvány (Kolozsvár); Erdélyi Múzeum - EME negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Református Szemle - Erdélyi Református Egyházkerület kiadványa (Kolozsvár); Közbirtokossági Hírvivő (Kézdivásárhely); Hunyad Megyei Hírvivő - Hunyad-megyei havi kiadvány (Vajdahunyad); Antropológiai Műhely - KAM - Regionális Antropológiai Központ kiadványa (Csíkszereda); Romániai Magyar Szó - Törvénytár (Bukarest); MMDSZ Hírlap - Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség kétheti kiadványa (Marosvásárhely); Hírhordó - Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kéthavi kiadványa (Sepsiszentgyörgy); Filmtett (Kolozsvár); Tasnádi Tükör (Tasnád) ; Brassói Lapok (Brassó); BeMonDo - Brassói Magyar Diákszövetség (Brassó) ; Nyugati Jelen (Arad); Értesítő - Magyar Újságírók Romániai Egyesületének havi kiadványa (Marosvásárhely); Cimbora (Sepsiszentgyörgy); Kellék - Pro Philsophia Alapítvány kiadványa (Kolozsvár); Új Majomsziget - Nagyváradi Magyar Diákszövetség havi kiadványa (Nagyvárad); Szatmári Figyelő (Szatmárnémeti); Pulzus (Marosvásárhely); Üzenet - Erdélyi Református Egyházkerület kéthetenként megjelenő kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Nimród (Székelyudvarhely); Érted Szól - Temesvári Magyar Diákszövetség (Temesvár); Szemfüles (Nagyvárad); EMKE füzet - Balázs Ferenc memento (Kolozsvár). /A Kisebbségi Tanács 2001. esztendőre kiírt sajtópályázatának támogatott kiadványai. = RMDSZ Tájékoztató, jún. 29. - 1929. sz./ "
2001. június 30.
" Kettős évforduló jegyében zajlik az idei Bolyai Nyári Akadémia: 2001 a magyar millennium éve, valamint Bolyai Emlékév. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által szervezett továbbképző keretében a tervek szerint július 1. és 28. között egyhetes turnusokban 23 tanfolyam zajlik 11 helyszínen. A legtöbb tanfolyam a szovátai Teleki Oktatási Központban zajlik, szám szerint 7, Csíkszeredában 5, Sepsiszentgyörgyön 3, míg Tusnádfürdőn, Brassóban, Szentegyházán, Székelyudvarhelyen, Segesváron, Székelykeresztúron, Gyergyószentmiklóson és Óradnán 1-1. Az akadémia rendezvényeire 1036 hallgató jelentkezett be, ebből mintegy 200 tanár a Magyarországgal határos államok magyar pedagógusszervezetei képviseletében - tájékoztatott Lászlófy Pál, az RMPSZ elnöke. Az első tanfolyam július 1-jén kezdődik Szovátán az óvónők számára. A tanítók az immár hagyományosnak számító helyszínen, Tusnádfürdőn gyűlnek össze. Hagyományosnak mondható a pasztorálpszichológia- és neveléslélektan- tanfolyam helyszíne is: Gyergyószentmiklós. A földrajzosok idén újabb festői helyszínt választottak, Óradnát. A rendezvénysorozat támogatója ezúttal is a magyar Oktatási Minisztérium. /Bolyai Nyári Akadémia. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 30./"
2001. június 30.
"Zsidó Ferenc munkája /Történetiség, sorsok, hiedelmek a Felső-Nyikó mentén. /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2000/ újabb kötettel gazdagítja az Orbán Balázs nyomába eredt kutató Székelyföldről is kiadott munkáit. Ezúttal a Felső-Nyikó mentéről, pontosabban annak négy falujáról, Firtosváraljáról, Székelypálfalváról, Csehétfalváról és Tordátfalváról hozott felszínre ismereteket. A népi helynévmagyarázatokból a múltját elfogulatlanul, reálisan néző népi történelemszemlélet bontakozik ki. Az itteni lakosság már a magyarok előtt ittlévőnek véli magát. Ez erős nemzetiségi és jogfolytonossági tudatukat bizonyítja. Székelyeknek tartják magukat, Csaba leszármazottainak, akik "egyféle magyarok", csupán abban különböznek az utóbbiaktól, hogy határvédők voltak. /Csőgör Enikő: Firtos vára alatt. = Krónika (Kolozsvár), jún. 30./"
2001. július 2.
"Dr. Selinger Sándor, a Gábor Dénes Főiskola erdélyi konzultációs központjának igazgatója az oktatási intézmény 45 konzultációs központja hétvégi csíksomlyói tanácskozásáról szólva elmondta, hogy a 35 magyarországi és a 10, Magyarország határain túl lévő konzultációs központ vezetői első ízben találkoznak a határokon túl. Az utóbbi 10 központból 7 Erdélyben, 2 a Felvidéken és egy Szabadkán, a Délvidéken működik. A főiskolának Erdélyben 550 hallgatója van, hét városban - köztük Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen - működő konzultációs központban tanul a félezer diák. A főiskola műszaki informatikus mérnököket képez. Eddig 132 hallgató szerzett oklevelet. /Határok nélküli főiskola. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 2./"
2001. július 2.
"Székelyudvarhelyen a helyi polgármesteri hivatal és a Művelődési Ház közösen szervezte a Szejke Fesztivált, amelyet idén háromnaposra terveztek. Az első napon népművészeti kiállítás színesítette a programot. A hagyományos felvonulás és szabadtéri műsor a város melletti Szejkefürdőn a zuhogó eső miatt elmaradt. A gálaműsor a helyi Művelődési Házban zajlott több mint hat órán keresztül. Ezt a megszokott nyolc-tízezres létszámú közönség helyett csak alig hatszázan nézhették végig. A tizenhét népi együttes műsorában jelen volt a magyar, román, német, orosz-lipován, roma és ukrán népzene, illetve néptánc, ráadásul határon túli magyar népi csoportok is emelték a színvonalat. Hargita megyét az udvarhelyi Kékiringó, a máréfalvi Forogvirág, az Udvarhelyi Néptáncműhely, a Csíkszeredai Hargita Állami Székely Népi Együttes, illetve a gyergyóvárhegyi és szenterzsébeti romák képviselték. A Szejke Fesztivál júl. 1-jei programja zavartalanul zajlott. A népi kultúra szerepe az új évezredben címmel tartottak szakmai megbeszélést. /Murányi Antal: Terembe szorultak. Szakadt az eső a Szejke Fesztiválon. = Krónika (Kolozsvár), júl. 2./"
2001. július 2.
"A július végén lezajlott Segesvári Középkori Fesztivál ideje alatt az Új Jobboldal elnevezésű szervezet fiataljai szórólapokat osztogattak a résztvevőknek, melyeken olvasható: "Állítsátok meg Románia elcigányosítását!" A szórólapok osztogatása nem keltette fel a rendfenntartó erők figyelmét, maga a szórólap szövege azonban bűncselekménynek minősül, hiszen faji gyűlöletet szít. /Legionáriusok Segesváron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 2./"