Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2006. augusztus 21.
A tizenkilenc, Szent István nevét viselő falu szövetséget alkotott. A sorozatos ünnepségeken évente több száz résztvevő tette tiszteletét: kórusok, színészek, híres képzőművészek jelenléte gazdagította ezeket a rendezvényeket. Az ünnepségeknek köszönhetően menekült meg a hármasfalubeli, székelyszentistváni Barátosi-udvarház, amely jelenleg a gazdakörnek ad otthont, felújították a templomokat, kultúrotthonokat. A rendezvények okán sokan tudják, hogy hol van Székelyszentistván, államalapító szent királyunk szobra immár zarándokhelynek tekinthető. Több mint ötven éven keresztül próbálta meg a hatalom ezt a nevet – Székelyszentistván – elfeledtetni. Nem sikerült – mondta Somai József, az Iskola Alapítvány és a Magyar Civil Szervezetek Szövetségének elnöke a hármasfalui ünnepségen, a szentistváni református templomban. Az ünnepség Szent Imre herceg szobrának megkoszorúzásával kezdődött. Lokodi Edit Maros megyei tanácselnök beszéde után Szent István szobra előtt tisztelegtek a résztvevők. Fodor Imre, Marosszék Székely Tanácsának elnöke a Szent István-i örökség felvállalását méltatta, mondván, fel kell újra vállalni a keresztény életvitelt és aszerint kell tenni a megmaradásunkért, az autonómiáért. A helyi tánccsoport műsora, Szakács Szabó Béla képzőművészeti kiállítása gazdagította a hármasfalui ünnepi programot. /Nagy Botond: Szent István öröksége. Ünnepség és tiszteletadás Hármasfaluban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 21./
2006. augusztus 22.
Magyarországon és az egész Kárpát-medencében augusztus 20-án magyarok százezrei emlékeztek az államalapító Szent István királyra. Budapesten az esti tűzijátékot záporeső és hatalmas szélvihar szakította félbe: négy ember meghalt, és több százan megsebesültek. A Szent István-bazilika előtt tartott ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek kinyilvánította: lehetőség van levonni múltunk tanulságait, megújulni hitünkben és az egymás iránti szolidaritásban. A magyar katolikus egyház vezetője bejelentette: megvan az egymillió imádkozó magyar. Ezzel Mindszenty bíboros kívánságát idézte fel, hogy „legyen a világon egymillió imádkozó magyar”. Most több is lett, hiszen több mint egymillióan küldték el aláírásukat, melyekből Szent István képét rakták ki, amint éppen fölajánlja a Szűzanyának az országot. Hódmezővásárhelyen a politikai erkölcsöt kérte számon Gyurcsány miniszterelnökön az Országgyűlés fideszes alelnöke, Áder János. Az ellenzéki politikus szerint annál nem érhet súlyosabb csapás egy nemzetet, mint hogy lemondjon arról, hogy számon kérje vezetőin az alapvető erkölcsi szabályok megtartását. Erdély templomaiban istentiszteleteken és szentmiséken emlékeztek államalapító királyunkra, számos településen ezt világi ünnepség követte. Székelyszentistvánon 1998-ban állítottak, szobrot Szent István tiszteletére, először Erdélyben. Néhány év múlva a község másik településén, Csókfalván Szent Imre herceg szobrát állították fel, és a szombati ünnepségen Kiss Dénes lelkipásztor bejelentette, jövő ilyenkorra a harmadik településen, Atosfalván tervezik Gizella királyné szobrának felállítását. Erdély legnagyobb Szent István-búcsúját a kézdiszentléleki Perkő kápolnánál tartották. Valamennyi erdélyi rendezvény közül kiemelkedett a Szent István-napi kolozsvári néptánctalálkozó. /Szent István ünnepe. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 22./
2007. szeptember 21.
Maros megyében Nyárádkarácsonban is kiírták a település magyar nevét. Szőkefalva két bejáratánál a jövő hét végén faluünnep keretében avatják fel a település nevét jelző táblákat. Az első Szőkefalvi Napok alkalmával ünnepli, hogy közel negyven év után sikerült visszaszerezni a település nevét. Szőkefalvával együtt egy évvel ezelőtt – hosszas parlamenti viták árán – három másik Maros megyei magyar település is visszaszerezte eredeti nevét: a nyárádmenti Folyfalva, Csiba és Káposztásszentmiklós. Szőkefalvát az 1968-as területi átrendezéskor fosztották meg nevétől, és a vele egybenőtt Vámosgálfalva egyik utcájává minősítették vissza. A név visszaszerzését a helybéli, többnyire magyar ajkú lakosság kezdeményezte, az önkormányzat és Kerekes Károly parlamenti képviselő karolta fel. Az RMDSZ politikusa által kidolgozott törvénymódosítást azonban két évvel ezelőtt a szenátus nem fogadta el. Akkor a PSD honatyái tartózkodtak, a Nagy-Románia Párt pedig a tervezet ellen szavazott. Az alakulat főtitkára, Gheorghe Funar kijelentette, a PRM nem támogatja „az újabb magyar települések létrehozását”. Második nekifutásra sikerült megszerezni a szükséges szavazatszámot. Sokat számított, hogy Szőkefalva ortodox papja is támogatta azt. A Nyárádkarácsonhoz csatolt Folyfalva, Csiba és Káposztásszentmiklós ugyancsak tavaly ősszel kapta vissza a nevét, Kerekes Károly képviselő viszont döbbenten konstatálta, hogy a község RMDSZ-es polgármestere a mai napig nem tetette ki a falvak nevét jelző táblákat. A képviselő szerint a nyárádkarácsoni helyzetnél már csak a hármasfalusi rosszabb, ahol senki nem kezdeményezi a több évszázados hagyományos nevek visszaállítását. Akárcsak a többi helység, Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva is 1968-ban veszítette el a nevét. A három összeolvadt település a semmitmondó Hármasfalu nevet kapta. Az elmúlt években lakói megpróbáltak önállósulni a jelenlegi községközponttól, Makfalvától, de a falvak nevének visszaszerzésére nem törekedtek. /Szucher Ervin: Hazatérő településnevek. = Krónika (Kolozsvár), szept. 21./
2012. április 17.
Közömbösek névadásügyben a Maros megyei magyarok
Míg Marosvásárhelyen a magyar szülők, a civil társadalom és újabban az RMDSZ is hónapok óta ádáz harcokat vívnak annak érdekében, hogy a szinte fele arányban lakott város bár egy általános iskolája magyar személyiség nevét vehesse fel, a megye színmagyar településeinek nagy többségében egészen más a helyzet. Bár az elmúlt huszonkét év alatt az önkormányzati, illetve iskolai vezetők egyszerű tollvonással megoldhatták volna a tanintézetük elkeresztelésének ügyét, nagyon sok helyen 1989-től máig erre még nem kerítettek sort.
Néhány településen voltak említésre méltó próbálkozások, azonban azok különböző okokból csak részmegoldást eredményeztek. Máshol viszont – az illetékesek elmondása szerint – sem idő, sem alkalom még nem volt a keresztelőre.
Ahol „még nem volt alkalom”
Az egyik ilyen község a Marosvásárhelytől mintegy 11 kilométerre fekvő Ákosfalva, amely a maga kilenc településével a megye egyik legnagyobb közigazgatási egységének számít. Mind a kilenc, szinte színmagyar faluban működik iskola, de neve egyiknek sincs. „Lenne kiről elnevezni, de eddig nem volt rá alkalom” – magyarázkodik a három polgármesteri mandátumot kitöltő és újrázni készülő Ozsváth Csaba. Kérdésünkre, hogy ha az elmúlt huszonkét év alatt a kilenc falu egyikében sem került megfelelő alkalom, mikor fogják azt megtalálni, Ozsváth az őszi iskolakezdést jelölte meg.
„Nyárádszentbenedeken van egy kezdeményezés, ott majd az ősszel elkereszteljük az iskolát” – mondta. Arra, hogy kiről, az elöljáró nem tudott választ adni. Ugyanazt a kifogást találta Kacsó Antal is, Nyárádmagyaros elöljárója, aki szerint az elmúlt huszonkét év alatt sem a községközpontban, sem Nyárádselyében „nem kínálkozott alkalom” a névadásra. A polgármester szerint az iskolák elnevezését a „feltárások” hiánya is akadályozta.
„Most viszont már tudunk arról, hogy a falunak van egy ’48-as forradalmára. Szó is van arról, hogy a Bereczki László nevet adjuk a magyarosi iskolának” – mondta. A forradalmárról egyébként a faluban számos öreg eddig is tudta, hogy ő és testvérei voltak azok, akik megalakították a környék nemzetőrségét, majd a forradalom leverése után részt vettek a szabadságharc újjáélesztését célzó Makk-féle összeesküvésben.
Az ákosfalvival és nyárádmagyarosival szinte azonos helyzetet találtunk az öt faluval és egyben ugyanannyi iskolával rendelkező Csíkfalván. „Gondolkodtunk, javaslatok is elhangzottak, de egyelőre még nem döntöttünk” – jellemezte az elmúlt bő két évtized történéseit Balogh István. A községgazda úgy tudja, a színmagyar önkormányzat, illetve a tantestület tagjai azon akadtak fenn, hogy helyi személyiségről vagy valamelyik klasszikus költőről nevezzék el a falvak tanintézeteit.
Az elöljáró szerint a helyhatósági választások után a község valamelyik településén csak lesz névadó ünnepély. „Az 50-es években volt egy nevezetes sporttanár, aki Csíkfalváról származott, nem emlékszem a nevére, talán valami Kémenesnek hívták, lehet, hogy róla fogjuk elnevezni az iskolát” – hangzott az újabb négyesztendős mandátumért versenybe szálló RMDSZ-es polgármester válasza.
Keresztelő a polgármester tudta nélkül
Nagyernye és Gernyeszeg szintén a megye legnagyobb magyar többségű községei közé tartozik. Az itteniek egy fél lépéssel az ákosfalviak és csíkfalviak előtt járnak, ugyanis iskolai szinten már megszületett a döntés. Nagyernyében I. Apafi Mihályról, Erdély – a falu határában megválasztott – uralkodójáról Gernyeszegen Teleki Domokosról neveznék el az iskolát.
Tar András erdőszentgyörgyi polgármester szerint a küküllőmenti kisvárosban is iskolakeresztelőt kellene tartani. „Jó lenne Rhédey Klaudiáról elnevezni a helyi iskolacsoportot” – fejtette ki lapunknak a leköszönni készülő városatya. Felvetésünkre, hogy Szent György lovag személyében a kisvárosi iskolának két éve már van neve, Tar elmondta, hogy arról nem a helyi tanács döntött. „Mire ráébredtünk, megvolt a név. Én például nem is tudtam róla, csak nagyot csodálkoztam, amikor bejelentették, hogy a város egyetlen iskolacsoportját ezentúl így hívják” – mondta el lapunknak Erdőszentgyörgy polgármestere.
Valamivel jobb a helyzet Marossárpatakon, Gernyeszegen, Erdőcsinádon, Marosvécsen, valamint a Makfalvához tartozó Hármasfaluban.
A sárpataki általános iskola tanügyi káderei már évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy a falu első tanítójáról, Adorjáni Károlyról keresztelik el a tanintézetet. Három évvel ezelőtt az önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést, és „bizalmat szavazott” a nép néhai napszámosának. A tanfelügyelőség azonban a mai napig sem bólintott rá a sárpatakiak kérvényére.
„Négy éve kitettük a táblát, azonban a tanfelügyelőség még válaszra sem méltatott. Az elején még arra gyanakodtunk, hogy az iskola akkori, román nemzetiségű igazgatója nem adta le a dossziét. Aztán kiderült, hogy az okiratok már rég Marosvásárhelyen voltak, csak az illetékeseket nem érdekelte” – mondta el Berekméri Edmond marossárpataki tanító és egyben önkormányzati képviselő. A gernyeszegiek kálváriája 2003-ban kezdődött, amikor úgy döntöttek, Teleki Domokosról, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, a falu és egyben Erdély egyik neves, 19. századi politikusáról nevezik el általános iskolájukat.
„Nyolc év várakozás után, tavaly újrakezdtük a folyamatot, és akármi is legyen, e hónap végén, április 29-én megtartjuk a névadási ünnepséget” – szögezte le Antal Levente, az iskola igazgatója, hozzátéve, hogy hivatalosan csak az ősztől használhatják az új nevet. A Gernyeszeghez tartozó erdőcsinádiak is évekkel ezelőtt tették meg az első lépést. Annak ellenére, hogy ők sem kapták meg a szükséges jóváhagyást, az iskola homlokzatára kihelyezték a templomépítő Szucsáki Ferenc nevét rögzítő táblát. A Dózsa Györgyhöz tartozó kisebb falvak iskoláinak viszont éppen azért nincs neve, mert Iszlai Tibor helyi polgármester szerint csak a központi iskolát lehet elkeresztelni. Az Alsó-Nyárád menti tanintézet egyébként Rákosi Lajos nevét viseli.
Marosvécsen Kemény Jánosról, a helikonista mecénás báróról nevezték el a tanintézetet, de a hivatalos okiratokban ez a név sem jelenik meg. A küküllőmenti Hármasfaluban tíz évvel ezelőtt, nagy pompával tartották meg a keresztelőt. 2002. augusztus 17-én az RMDSZ csúcsvezetőinek utasítására és jelenlétében leplezték le a Szent István államalapító királyunkról elnevezett iskola tábláját. A helyi illetékesek már jóval az avató előtt leadták a kérvényt a tanfelügyelőségre, de Marosvásárhelyen azzal a nevetséges kifogással utasították el, hogy Szent István nem a település szülöttje, és semmi köze Hármasfaluhoz. Holott a három faluból álló település egyikét mindaddig Székelyszentistvánnak hívták, amíg a kommunista hatalomnak szemet nem szúrt ez a név.
„Másodjára is leadtuk a dossziét, akkor egy úgymond jellemzést is kértek Szent Istvánról. 2003-ban újrakészítettük a teljes dokumentációt, de azóta sem érkezett válasz. Én kitettem a táblát, és azt mondtam, akinek nem tetszik, jöjjön, és vegye le. A kétnyelvű tábla azóta is áll” – idézte fel az egy évtizeddel korábban történteket Muszka József, az iskola akkori igazgatója. Utódja, Albert Csilla lapunknak elmondta, hogy a tantestületnek szándékában áll újból próbálkozni, de csak a következő tanévben.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet aktivistái és a marosvásárhelyi Dózsa György utcai 2-es számú iskolába járó magyar gyerekek szülei hónapok óta kérik, hogy a tanintézetet a város múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről nevezzék el. A kezdeményezést látszólag Dorin Florea polgármester is támogatja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szeretné elneveztetni a belvárosi iskolát.
Lépni kell, mert formaság az egész
Fejes Réka tanfelügyelő szerint nem elképzelhetetlen, hogy az általa képviselt intézményben egy-egy magyar településről érkező dosszié valamelyik fiók mélyére került volna az évek során. Szerinte a kéréseket és a dokumentációt időnként fel kellett volna frissíteni. Mint mondta, azok a magyar iskolaigazgatók és polgármesterek, akik szívügyüknek érezték a tanintézet elnevezését, addig nem hagyták lerázni magukat, amíg a tanfelügyelőség rá nem bólintott a kérésükre. „Az új tanügyi törvény értelmében a dolgok sokkal egyszerűbbek: az önkormányzat dönt, mi pedig tudomásul vesszük a helyi közösség akaratát” – fejtette ki Fejes, aki egyébként a tanfelügyelőség névadó bizottságának tagja. A tanfelügyelő ugyanakkor cáfolta a dózsagyörgyi polgármester állítását, miszerint csak az önálló vagy központi iskola viselhet nevet.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
Míg Marosvásárhelyen a magyar szülők, a civil társadalom és újabban az RMDSZ is hónapok óta ádáz harcokat vívnak annak érdekében, hogy a szinte fele arányban lakott város bár egy általános iskolája magyar személyiség nevét vehesse fel, a megye színmagyar településeinek nagy többségében egészen más a helyzet. Bár az elmúlt huszonkét év alatt az önkormányzati, illetve iskolai vezetők egyszerű tollvonással megoldhatták volna a tanintézetük elkeresztelésének ügyét, nagyon sok helyen 1989-től máig erre még nem kerítettek sort.
Néhány településen voltak említésre méltó próbálkozások, azonban azok különböző okokból csak részmegoldást eredményeztek. Máshol viszont – az illetékesek elmondása szerint – sem idő, sem alkalom még nem volt a keresztelőre.
Ahol „még nem volt alkalom”
Az egyik ilyen község a Marosvásárhelytől mintegy 11 kilométerre fekvő Ákosfalva, amely a maga kilenc településével a megye egyik legnagyobb közigazgatási egységének számít. Mind a kilenc, szinte színmagyar faluban működik iskola, de neve egyiknek sincs. „Lenne kiről elnevezni, de eddig nem volt rá alkalom” – magyarázkodik a három polgármesteri mandátumot kitöltő és újrázni készülő Ozsváth Csaba. Kérdésünkre, hogy ha az elmúlt huszonkét év alatt a kilenc falu egyikében sem került megfelelő alkalom, mikor fogják azt megtalálni, Ozsváth az őszi iskolakezdést jelölte meg.
„Nyárádszentbenedeken van egy kezdeményezés, ott majd az ősszel elkereszteljük az iskolát” – mondta. Arra, hogy kiről, az elöljáró nem tudott választ adni. Ugyanazt a kifogást találta Kacsó Antal is, Nyárádmagyaros elöljárója, aki szerint az elmúlt huszonkét év alatt sem a községközpontban, sem Nyárádselyében „nem kínálkozott alkalom” a névadásra. A polgármester szerint az iskolák elnevezését a „feltárások” hiánya is akadályozta.
„Most viszont már tudunk arról, hogy a falunak van egy ’48-as forradalmára. Szó is van arról, hogy a Bereczki László nevet adjuk a magyarosi iskolának” – mondta. A forradalmárról egyébként a faluban számos öreg eddig is tudta, hogy ő és testvérei voltak azok, akik megalakították a környék nemzetőrségét, majd a forradalom leverése után részt vettek a szabadságharc újjáélesztését célzó Makk-féle összeesküvésben.
Az ákosfalvival és nyárádmagyarosival szinte azonos helyzetet találtunk az öt faluval és egyben ugyanannyi iskolával rendelkező Csíkfalván. „Gondolkodtunk, javaslatok is elhangzottak, de egyelőre még nem döntöttünk” – jellemezte az elmúlt bő két évtized történéseit Balogh István. A községgazda úgy tudja, a színmagyar önkormányzat, illetve a tantestület tagjai azon akadtak fenn, hogy helyi személyiségről vagy valamelyik klasszikus költőről nevezzék el a falvak tanintézeteit.
Az elöljáró szerint a helyhatósági választások után a község valamelyik településén csak lesz névadó ünnepély. „Az 50-es években volt egy nevezetes sporttanár, aki Csíkfalváról származott, nem emlékszem a nevére, talán valami Kémenesnek hívták, lehet, hogy róla fogjuk elnevezni az iskolát” – hangzott az újabb négyesztendős mandátumért versenybe szálló RMDSZ-es polgármester válasza.
Keresztelő a polgármester tudta nélkül
Nagyernye és Gernyeszeg szintén a megye legnagyobb magyar többségű községei közé tartozik. Az itteniek egy fél lépéssel az ákosfalviak és csíkfalviak előtt járnak, ugyanis iskolai szinten már megszületett a döntés. Nagyernyében I. Apafi Mihályról, Erdély – a falu határában megválasztott – uralkodójáról Gernyeszegen Teleki Domokosról neveznék el az iskolát.
Tar András erdőszentgyörgyi polgármester szerint a küküllőmenti kisvárosban is iskolakeresztelőt kellene tartani. „Jó lenne Rhédey Klaudiáról elnevezni a helyi iskolacsoportot” – fejtette ki lapunknak a leköszönni készülő városatya. Felvetésünkre, hogy Szent György lovag személyében a kisvárosi iskolának két éve már van neve, Tar elmondta, hogy arról nem a helyi tanács döntött. „Mire ráébredtünk, megvolt a név. Én például nem is tudtam róla, csak nagyot csodálkoztam, amikor bejelentették, hogy a város egyetlen iskolacsoportját ezentúl így hívják” – mondta el lapunknak Erdőszentgyörgy polgármestere.
Valamivel jobb a helyzet Marossárpatakon, Gernyeszegen, Erdőcsinádon, Marosvécsen, valamint a Makfalvához tartozó Hármasfaluban.
A sárpataki általános iskola tanügyi káderei már évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy a falu első tanítójáról, Adorjáni Károlyról keresztelik el a tanintézetet. Három évvel ezelőtt az önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést, és „bizalmat szavazott” a nép néhai napszámosának. A tanfelügyelőség azonban a mai napig sem bólintott rá a sárpatakiak kérvényére.
„Négy éve kitettük a táblát, azonban a tanfelügyelőség még válaszra sem méltatott. Az elején még arra gyanakodtunk, hogy az iskola akkori, román nemzetiségű igazgatója nem adta le a dossziét. Aztán kiderült, hogy az okiratok már rég Marosvásárhelyen voltak, csak az illetékeseket nem érdekelte” – mondta el Berekméri Edmond marossárpataki tanító és egyben önkormányzati képviselő. A gernyeszegiek kálváriája 2003-ban kezdődött, amikor úgy döntöttek, Teleki Domokosról, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, a falu és egyben Erdély egyik neves, 19. századi politikusáról nevezik el általános iskolájukat.
„Nyolc év várakozás után, tavaly újrakezdtük a folyamatot, és akármi is legyen, e hónap végén, április 29-én megtartjuk a névadási ünnepséget” – szögezte le Antal Levente, az iskola igazgatója, hozzátéve, hogy hivatalosan csak az ősztől használhatják az új nevet. A Gernyeszeghez tartozó erdőcsinádiak is évekkel ezelőtt tették meg az első lépést. Annak ellenére, hogy ők sem kapták meg a szükséges jóváhagyást, az iskola homlokzatára kihelyezték a templomépítő Szucsáki Ferenc nevét rögzítő táblát. A Dózsa Györgyhöz tartozó kisebb falvak iskoláinak viszont éppen azért nincs neve, mert Iszlai Tibor helyi polgármester szerint csak a központi iskolát lehet elkeresztelni. Az Alsó-Nyárád menti tanintézet egyébként Rákosi Lajos nevét viseli.
Marosvécsen Kemény Jánosról, a helikonista mecénás báróról nevezték el a tanintézetet, de a hivatalos okiratokban ez a név sem jelenik meg. A küküllőmenti Hármasfaluban tíz évvel ezelőtt, nagy pompával tartották meg a keresztelőt. 2002. augusztus 17-én az RMDSZ csúcsvezetőinek utasítására és jelenlétében leplezték le a Szent István államalapító királyunkról elnevezett iskola tábláját. A helyi illetékesek már jóval az avató előtt leadták a kérvényt a tanfelügyelőségre, de Marosvásárhelyen azzal a nevetséges kifogással utasították el, hogy Szent István nem a település szülöttje, és semmi köze Hármasfaluhoz. Holott a három faluból álló település egyikét mindaddig Székelyszentistvánnak hívták, amíg a kommunista hatalomnak szemet nem szúrt ez a név.
„Másodjára is leadtuk a dossziét, akkor egy úgymond jellemzést is kértek Szent Istvánról. 2003-ban újrakészítettük a teljes dokumentációt, de azóta sem érkezett válasz. Én kitettem a táblát, és azt mondtam, akinek nem tetszik, jöjjön, és vegye le. A kétnyelvű tábla azóta is áll” – idézte fel az egy évtizeddel korábban történteket Muszka József, az iskola akkori igazgatója. Utódja, Albert Csilla lapunknak elmondta, hogy a tantestületnek szándékában áll újból próbálkozni, de csak a következő tanévben.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet aktivistái és a marosvásárhelyi Dózsa György utcai 2-es számú iskolába járó magyar gyerekek szülei hónapok óta kérik, hogy a tanintézetet a város múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről nevezzék el. A kezdeményezést látszólag Dorin Florea polgármester is támogatja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szeretné elneveztetni a belvárosi iskolát.
Lépni kell, mert formaság az egész
Fejes Réka tanfelügyelő szerint nem elképzelhetetlen, hogy az általa képviselt intézményben egy-egy magyar településről érkező dosszié valamelyik fiók mélyére került volna az évek során. Szerinte a kéréseket és a dokumentációt időnként fel kellett volna frissíteni. Mint mondta, azok a magyar iskolaigazgatók és polgármesterek, akik szívügyüknek érezték a tanintézet elnevezését, addig nem hagyták lerázni magukat, amíg a tanfelügyelőség rá nem bólintott a kérésükre. „Az új tanügyi törvény értelmében a dolgok sokkal egyszerűbbek: az önkormányzat dönt, mi pedig tudomásul vesszük a helyi közösség akaratát” – fejtette ki Fejes, aki egyébként a tanfelügyelőség névadó bizottságának tagja. A tanfelügyelő ugyanakkor cáfolta a dózsagyörgyi polgármester állítását, miszerint csak az önálló vagy központi iskola viselhet nevet.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2013. május 17.
A pénzügyi világ irányítja a gazdasági válságot
„Elég durva dolog azt mondani, hogy valaki irányítja a gazdasági válságot, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi."
Somai József
Kolozsvári közgazdász, szakíró, szerkesztő. 1931. augusztus 31-én született a Maros megyei Székelyszentistvánon. Marosvásárhelyen érettségizett, 1951 és 1955 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán folytatta tanulmányait. 1955–58 között a Kolozs Tartományi Pénzügyi Igazgatóság pénzügyi ellenőreként dolgozott, majd 1959 és 1989 között előbb a Bolyai, később az összevont Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kari főtitkár, a Brassai Sámuel Gimnáziumban óraadó tanár. 1990-ben a Kolozs megyei polgármesteri hivatal főjegyzője, majd alpolgármestere, 1991 és 1995 között az RMDSZ szervezési titkára, majd országos szervezési alelnöke. 1995-től nyugalmazott közgazdász, 1996-tól az Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója, 1996 és 2004 között a Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület ügyvezetője. A Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja, számos szakmai és közéleti elismerést kapott, 2006-ban elnyerte a Magyar Közgazdasági Társaság nagydíját, a tehetségek szolgálatáért Parnasszus-tagja, megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemérmét. Április végén átvette a tavaly alapított Wekerle Sándor közgazdasági életműdíjat, amelyet a közgazdaságtan területén hosszú évtizedes, nemzetközi mércével mérve is kimagasló és példamutató életpályájával érdemelt ki.
– Miért épp a közgazdászpályát választotta?
– A választás nem volt hivatásszerű, építészmérnök szerettem volna lenni. De annak idején nem volt építészeti szak Kolozsváron, magyar nyelven meg egyáltalán nem... Színtiszta magyar faluból származom, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kezdtem az iskolát és az állami Bolyai-középiskolában végeztem. Sem ott, sem az egyetemen nem tanultunk meg jól románul, de a szakmát elsajátítottuk. Később rájöttem, szakmai képzettségünk annyira jó volt, hogy azokkal is felvettük a versenyt, akik románul tanultak az egyetemen. Friss végzősként kerültem a pénzügyhöz, ahol nem akadályozott a nyelvismeret a szakmában, viszont sok idő kellett, amíg tökéletesítettem a tudásomat, és már írtam is románul.
– Ebben az is szerepet játszott, hogy akkoriban még nem történtek meg a masszív többségi betelepítések?
– Amikor közgazdászhallgató voltam a Bolyai Egyetemen 1951 és 1955 között, Kolozsváron a magyarság aránya nagyobb volt, mint a többi nyelvet beszélőké összesen. Ez a hatvanas évek elején fordult meg, akkor még a lakosság fele magyar volt, aztán csökkenni kezdett a számarányuk főleg az építkezések miatt.
– Mit lehetett akkoriban kezdeni egy közgazdászoklevéllel? Hiszen ekkorra esik a kommunizmus legdurvább időszaka...
– Valóban kemény időszak volt, akkor tombolt a legerősebben a sztálinizmus Romániában. Szerencsére megvolt a szakma objektív háttere is, amire építeni lehetett. Az biztos, hogy a közgazdászok jobban ki kellett szolgálják a rezsimet, mint mások, például a természettudományban. Nekem azzal volt szerencsém, hogy a pénzügyben kaptam állást, így politikai tevékenységet nem kellett végeznem. Persze a dolog cirkusszal járt. Eredetileg az egyetemre kaptam kinevezést, így nyugodtan hazamentem a szülőfalumba, néhány hét elteltével viszont levelet kaptam, hogy a tartományi szövetkezeteknél fogok dolgozni. Nagyon rosszulesett, mert úgy volt, hogy a tanszéknek fogok dolgozni. Kiderült: abban az évben volt az első komolyabb karcsúsítás, megszorítás a Bolyai Egyetemen, közel negyven állást szüntettek meg, és persze elsősorban azokét, akiket még fel sem vettek. Új állás után kellett néznem, és Csendes Zoltán, a közgazdasági kar akkori dékánja – akivel véletlenül találkoztam a folyóson – megkérdezte, Marosvásárhely helyett nem akarok-e inkább Kolozsváron maradni. Mondtam, hogy szívesen, hiszen akkor már itt udvaroltam, mire ő beszélt a tartományi pénzügyi ellenőrök vezetőjével, és másnaptól alkalmaztak. Ilyen az élet: egy véletlen folyosói találkozás révén lettem kolozsvári.
– Gazdasági ismeretei lehetővé tették, hogy hosszú ideig sportvezetőként is dolgozzék. Ez a tevékenysége egyfajta kompenzáció volt azért, mert a kommunista rendszer nem engedte doktorálni?
– Számomra az volt, de nem kompenzációként kaptam ezt a feladatot. Tudniillik amikor az egyetemre kerültem, elég jó fogadtatásban volt részem az akkor már egyesített Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Tekintettel arra, hogy az Universitatea sportegyesületnek szüksége volt egy gazdasági szakemberre, felvettek a labdarúgó-szakosztályhoz. Ott ügyködtem négy évig, de nem szerettem, bár akkoriban elég jó volt a csapat, még az akkoriban Románia legjobb futballistájának tartott Viorel Mateianut is elhoztuk Bukarestből. Itt felvételizhetett a jogra, kapott egy szobát, és ezzel meg volt elégedve – ma egy ilyen labdarúgó milliókat kér dollárban. Nehéz volt leigazolni a tehetségesebb játékosokat, mert mindenki ragaszkodott hozzájuk, a szakosztály pedig mindenképp meg akarta szerezni őket. Nem szerettem azt a munkát, beleértve a pénzügyi stílust, de hogy mégis maradhassak az U-nál, szakosztályt kellett választanom. A röplabdát választottam, s maradtam közel 25 évig ennél a szakosztálynál, tíz évig alelnöke, majd 15 évig, 1990-ig az elnöke voltam. Ezt már szerettem, ugyanis a röplabda teljesen más, mint a foci, ezt inkább élvezetből űzték a diáklányok és fiúk. Persze szerettem futballozni is, 64 éves koromig játszottam hetente három órát nagypályán. Akkor hagytam abba, amikor az RMDSZ a rendszerváltás után elvitt Kolozs megyei alpolgármesternek; akkoriban a megyék vezetőit is polgármestereknek hívták.
– Milyen emlékei vannak arról az időszakról, amikor néhány hónapig a közigazgatásban is kipróbálhatta magát?
– Érdekes volt. Rögtön 1990 januárja első napjaiban fordultak hozzám, elvállalnám-e az alpolgármesteri tisztséget. A megye akkori vezetőségének magyar tagjai, Cs. Gyimesi Éva, Kónya Hamar Sándor javasolt. Nagyszerű élmény volt, hogy én kaptam meg a kulcsokat, hogy megnyissam az új megyei tanácsot, ugyanis a régi néptanács valamennyi vezetője megszökött. Akkor még csak megyei főjegyző voltam, majd a polgármester három hónapos együttműködés után kijelentette: „Jóska, te vagy az alpolgármester!" Tetszett a munkakör, éppen abban az időszakban kellett rendezni Kolozs megye ügyeit, elsősorban az intézmények élére kellett új vezetőket választani. Végül csak augusztusig maradtam, mert az RMDSZ-t mindenütt kidobták az önkormányzatok vezetőségéből, mert jött a Petre Roman-féle kormányzás, amikor a régi rendszer hívei új köntöst öltöttek.
– Ugyancsak 1990-ben megalakult a Romániai Magyar Közgazdász Társaság is, amelynek alapító tagja volt.
– Roppant örültem, amikor azon a nyáron bejegyezték, a mai napig szeretem, ahogyan működik ez a szervezet. Megalakulásakor épp alpolgármester voltam, így különösebb szerepet nem tudtam vállalni az RMKT-ban, leszámítva a szervezet bejegyzését. Akkoriban a törvény előírta, hogy az újonnan alakult civil szervezeteket bíróságon kell megvédeni az ügyészek előtt, bizonyítva, hogy a társadalom számára is hasznos munkát végeznek. Nagy szükség volt a szakmai szervezet megalakítására, mert a közgazdászok a régi rezsimben inkább katonák, kiszolgálók voltak, ami a képzésre is kihatott. Miközben a kapitalista társadalmi rendnek teljesen más a gazdasági szabályrendszere, amelyet akkoriban nem ismertek a hazai közgazdászok. Magyar nyelvű közgazdászképzés nem volt, az ötvenes években a Bolyai Egyetemmel együtt megszűnt. Ráadásul a közgazdasági kart azzal az indokkal zárták be, hogy a Babeş Egyetemen sincs ilyen szak.
– Civil tevékenységének jelentős része az RMKT-hoz kapcsolódik, de sok minden mással is foglalkozott. Miért látta szükségesnek a civil szerepvállalást?
– 1990 után beleástam magam a civil társadalom kérdéseibe, kedvenc területem volt. Persze igyekeztem nem elhanyagolni a szakmai munkámat, viszont fontosnak tartottam a civil társadalmi építkezést. Egyik legszebb társadalmi emlékem az RMKT működtetése, amelynek voltam alelnöke, elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke; a társaságnak ma székháza, két folyóirata és nagyon jó programja van. A közéleti tevékenységek közül jelenleg az épp idén tízéves Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület működtetése a kedvencem, amit nem is adok fel, amíg dolgozni tudok. Több mint ezer, szociálisan kilátástalan helyzetben élő, tehetséges erdélyi magyar diák kapott tőlünk ösztöndíjat. Nem is akármilyent, hanem százhúszezer forintnak megfelelő lejt egy iskolai évben. Jelenleg közel négyszáz középiskolás tanulót támogatunk.
– Számos díjat, elismerést kapott pályafutása során, legutóbb a Wekerle-életműdíjjal tüntették ki. Melyik elismerést tartja a legkedvesebbnek?
– A legfrissebbet, főként azért, mert tisztán szakmai elismerés. Utólag tudtam meg, hogy tizenkét személy közül választottak ki, ráadásul külhoni magyarként. Elégtételt jelent, hogy egy teljesen ismeretlen környezetben kiválasztanak egy kolozsvári közgazdászt. Szép ünnepségen vehettem át, amelyen jelen volt családom valamenynyi tagja, a feleségem és gyerekeim is.
– Közgazdászként elsősorban a szövetkezetek kérdése foglalkoztatja. Miért?
– Az RMKT-nál tíz évvel ezelőtt létrehoztunk egy kutatócsoportot, és azzal foglalkoztunk, hogy ismertessük az erdélyi magyar társadalommal milyen jelentőséggel bírtak kezdetben a szövetkezetek, egészen a szocialista állami szövetkezetek létrehozásáig. Négy-öt év munka után sikerült kiadnunk egy 450 oldalas kötetet, viszont szomorú vagyok, mert nem mondhatjuk ma sem, hogy a kiadvány nagy hatást gyakorolt volna a társadalomra. Holott azért csináltuk, hogy végre ébredjen fel a nép: ha a világnak jó a szövetkezet, akkor legyen nekünk is jó! Még akkor is, ha roszszak az emlékeink. Ha a japán vidék 80 százaléka szövetkezesített, akkor az nekünk nem lehet jó? Ide kapcsolódik a szociális szövetkezetek kérdése is, amelyekről nem is tudjuk, mi az. Pedig ezeknek Európában nagy múltja van, Olaszországban például mintegy harmincezret tartanak számon. Ezek lényege, hogy szövetkezetbe tömöríti a rászoruló társadalmi csoportokat. Ilyenek a munkanélküliek, a fogyatékkal élők vagy a visszailleszkedéssel küzdő, börtönviselt emberek.
– Jelentős szerepe volt a magyar–román közgazdasági szótár elkészítésében is. Miben látja a szakszótár legnagyobb hasznát?
– Azt tapasztaltuk, hogy középkorú közgazdászaink, akiket felkértünk, írjanak szakfolyóiratainkba, nem vállalják, mert román egyetemen tanultak, és nem ismerik a magyar terminológiát. Ennek az az oka, hogy 1960-tól 2000-ig nem volt magyar nyelvű közgazdaság-oktatás Romániában. Ez adta az ötletet, hogy készítsünk el egy szakszótárt. A román–magyart négyen, a magyar–románt pedig ketten állítottuk össze Fazekas Emesével. Négyezer példányt nyomtattunk, és nagyjából el is fogyott.
– Az évek óta tartó gazdasági válság közepette egy közgazdásznak fel kell tennünk a kérdést: Ön szerint mennyire kilátástalan a helyzet, mire számíthatunk?
– A gazdasági válságok időszakonként végigkísérték a kapitalista rendszert, az idők folyamán pedig típusuk szerint változtak. A jelenlegi abban különbözik a többitől, hogy van benne egyfajta irányítottság is. Elég durva dolog azt mondani, hogy ezt valaki irányítja, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi. Ez az önépítkezés tulajdonképpen oda vezet, hogy fiktív pénzügyi műveletek folynak a világban, és nincs kapcsolatuk a valódi termelői és fogyasztói világgal. És ebben benne van bizonyos szereplőknek az akarata is. Olyan érdekérvényesítésről van szó, amelyet nem zavar ennek az emberi háttere. Nem számít a humánum, az emberség, csak az, hogy egyesek kezében összpontosuljon a gazdasági világuralom. Maga a válság spontán jelenség ugyan, de emberi cselekvések bizonyos rendszere nyomán robbant ki. Ugyanakkor a pénzügyi világ legmagasabb szintű hatalma nem kiadó, egyesek kezében van, és ez az uralkodás sajnos egyelőre hosszan tartónak tűnik. Ezeket az üzleti érdekcsoportokat nem érdekli a válság, hiszen abból is hasznot lehet húzni. Nehéz évek előtt állunk. Azért is nehéz kiutat keresni, mert a fontos döntéseket nem az egyes államok hozzák meg.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
„Elég durva dolog azt mondani, hogy valaki irányítja a gazdasági válságot, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi."
Somai József
Kolozsvári közgazdász, szakíró, szerkesztő. 1931. augusztus 31-én született a Maros megyei Székelyszentistvánon. Marosvásárhelyen érettségizett, 1951 és 1955 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán folytatta tanulmányait. 1955–58 között a Kolozs Tartományi Pénzügyi Igazgatóság pénzügyi ellenőreként dolgozott, majd 1959 és 1989 között előbb a Bolyai, később az összevont Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kari főtitkár, a Brassai Sámuel Gimnáziumban óraadó tanár. 1990-ben a Kolozs megyei polgármesteri hivatal főjegyzője, majd alpolgármestere, 1991 és 1995 között az RMDSZ szervezési titkára, majd országos szervezési alelnöke. 1995-től nyugalmazott közgazdász, 1996-tól az Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója, 1996 és 2004 között a Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület ügyvezetője. A Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja, számos szakmai és közéleti elismerést kapott, 2006-ban elnyerte a Magyar Közgazdasági Társaság nagydíját, a tehetségek szolgálatáért Parnasszus-tagja, megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemérmét. Április végén átvette a tavaly alapított Wekerle Sándor közgazdasági életműdíjat, amelyet a közgazdaságtan területén hosszú évtizedes, nemzetközi mércével mérve is kimagasló és példamutató életpályájával érdemelt ki.
– Miért épp a közgazdászpályát választotta?
– A választás nem volt hivatásszerű, építészmérnök szerettem volna lenni. De annak idején nem volt építészeti szak Kolozsváron, magyar nyelven meg egyáltalán nem... Színtiszta magyar faluból származom, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kezdtem az iskolát és az állami Bolyai-középiskolában végeztem. Sem ott, sem az egyetemen nem tanultunk meg jól románul, de a szakmát elsajátítottuk. Később rájöttem, szakmai képzettségünk annyira jó volt, hogy azokkal is felvettük a versenyt, akik románul tanultak az egyetemen. Friss végzősként kerültem a pénzügyhöz, ahol nem akadályozott a nyelvismeret a szakmában, viszont sok idő kellett, amíg tökéletesítettem a tudásomat, és már írtam is románul.
– Ebben az is szerepet játszott, hogy akkoriban még nem történtek meg a masszív többségi betelepítések?
– Amikor közgazdászhallgató voltam a Bolyai Egyetemen 1951 és 1955 között, Kolozsváron a magyarság aránya nagyobb volt, mint a többi nyelvet beszélőké összesen. Ez a hatvanas évek elején fordult meg, akkor még a lakosság fele magyar volt, aztán csökkenni kezdett a számarányuk főleg az építkezések miatt.
– Mit lehetett akkoriban kezdeni egy közgazdászoklevéllel? Hiszen ekkorra esik a kommunizmus legdurvább időszaka...
– Valóban kemény időszak volt, akkor tombolt a legerősebben a sztálinizmus Romániában. Szerencsére megvolt a szakma objektív háttere is, amire építeni lehetett. Az biztos, hogy a közgazdászok jobban ki kellett szolgálják a rezsimet, mint mások, például a természettudományban. Nekem azzal volt szerencsém, hogy a pénzügyben kaptam állást, így politikai tevékenységet nem kellett végeznem. Persze a dolog cirkusszal járt. Eredetileg az egyetemre kaptam kinevezést, így nyugodtan hazamentem a szülőfalumba, néhány hét elteltével viszont levelet kaptam, hogy a tartományi szövetkezeteknél fogok dolgozni. Nagyon rosszulesett, mert úgy volt, hogy a tanszéknek fogok dolgozni. Kiderült: abban az évben volt az első komolyabb karcsúsítás, megszorítás a Bolyai Egyetemen, közel negyven állást szüntettek meg, és persze elsősorban azokét, akiket még fel sem vettek. Új állás után kellett néznem, és Csendes Zoltán, a közgazdasági kar akkori dékánja – akivel véletlenül találkoztam a folyóson – megkérdezte, Marosvásárhely helyett nem akarok-e inkább Kolozsváron maradni. Mondtam, hogy szívesen, hiszen akkor már itt udvaroltam, mire ő beszélt a tartományi pénzügyi ellenőrök vezetőjével, és másnaptól alkalmaztak. Ilyen az élet: egy véletlen folyosói találkozás révén lettem kolozsvári.
– Gazdasági ismeretei lehetővé tették, hogy hosszú ideig sportvezetőként is dolgozzék. Ez a tevékenysége egyfajta kompenzáció volt azért, mert a kommunista rendszer nem engedte doktorálni?
– Számomra az volt, de nem kompenzációként kaptam ezt a feladatot. Tudniillik amikor az egyetemre kerültem, elég jó fogadtatásban volt részem az akkor már egyesített Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Tekintettel arra, hogy az Universitatea sportegyesületnek szüksége volt egy gazdasági szakemberre, felvettek a labdarúgó-szakosztályhoz. Ott ügyködtem négy évig, de nem szerettem, bár akkoriban elég jó volt a csapat, még az akkoriban Románia legjobb futballistájának tartott Viorel Mateianut is elhoztuk Bukarestből. Itt felvételizhetett a jogra, kapott egy szobát, és ezzel meg volt elégedve – ma egy ilyen labdarúgó milliókat kér dollárban. Nehéz volt leigazolni a tehetségesebb játékosokat, mert mindenki ragaszkodott hozzájuk, a szakosztály pedig mindenképp meg akarta szerezni őket. Nem szerettem azt a munkát, beleértve a pénzügyi stílust, de hogy mégis maradhassak az U-nál, szakosztályt kellett választanom. A röplabdát választottam, s maradtam közel 25 évig ennél a szakosztálynál, tíz évig alelnöke, majd 15 évig, 1990-ig az elnöke voltam. Ezt már szerettem, ugyanis a röplabda teljesen más, mint a foci, ezt inkább élvezetből űzték a diáklányok és fiúk. Persze szerettem futballozni is, 64 éves koromig játszottam hetente három órát nagypályán. Akkor hagytam abba, amikor az RMDSZ a rendszerváltás után elvitt Kolozs megyei alpolgármesternek; akkoriban a megyék vezetőit is polgármestereknek hívták.
– Milyen emlékei vannak arról az időszakról, amikor néhány hónapig a közigazgatásban is kipróbálhatta magát?
– Érdekes volt. Rögtön 1990 januárja első napjaiban fordultak hozzám, elvállalnám-e az alpolgármesteri tisztséget. A megye akkori vezetőségének magyar tagjai, Cs. Gyimesi Éva, Kónya Hamar Sándor javasolt. Nagyszerű élmény volt, hogy én kaptam meg a kulcsokat, hogy megnyissam az új megyei tanácsot, ugyanis a régi néptanács valamennyi vezetője megszökött. Akkor még csak megyei főjegyző voltam, majd a polgármester három hónapos együttműködés után kijelentette: „Jóska, te vagy az alpolgármester!" Tetszett a munkakör, éppen abban az időszakban kellett rendezni Kolozs megye ügyeit, elsősorban az intézmények élére kellett új vezetőket választani. Végül csak augusztusig maradtam, mert az RMDSZ-t mindenütt kidobták az önkormányzatok vezetőségéből, mert jött a Petre Roman-féle kormányzás, amikor a régi rendszer hívei új köntöst öltöttek.
– Ugyancsak 1990-ben megalakult a Romániai Magyar Közgazdász Társaság is, amelynek alapító tagja volt.
– Roppant örültem, amikor azon a nyáron bejegyezték, a mai napig szeretem, ahogyan működik ez a szervezet. Megalakulásakor épp alpolgármester voltam, így különösebb szerepet nem tudtam vállalni az RMKT-ban, leszámítva a szervezet bejegyzését. Akkoriban a törvény előírta, hogy az újonnan alakult civil szervezeteket bíróságon kell megvédeni az ügyészek előtt, bizonyítva, hogy a társadalom számára is hasznos munkát végeznek. Nagy szükség volt a szakmai szervezet megalakítására, mert a közgazdászok a régi rezsimben inkább katonák, kiszolgálók voltak, ami a képzésre is kihatott. Miközben a kapitalista társadalmi rendnek teljesen más a gazdasági szabályrendszere, amelyet akkoriban nem ismertek a hazai közgazdászok. Magyar nyelvű közgazdászképzés nem volt, az ötvenes években a Bolyai Egyetemmel együtt megszűnt. Ráadásul a közgazdasági kart azzal az indokkal zárták be, hogy a Babeş Egyetemen sincs ilyen szak.
– Civil tevékenységének jelentős része az RMKT-hoz kapcsolódik, de sok minden mással is foglalkozott. Miért látta szükségesnek a civil szerepvállalást?
– 1990 után beleástam magam a civil társadalom kérdéseibe, kedvenc területem volt. Persze igyekeztem nem elhanyagolni a szakmai munkámat, viszont fontosnak tartottam a civil társadalmi építkezést. Egyik legszebb társadalmi emlékem az RMKT működtetése, amelynek voltam alelnöke, elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke; a társaságnak ma székháza, két folyóirata és nagyon jó programja van. A közéleti tevékenységek közül jelenleg az épp idén tízéves Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület működtetése a kedvencem, amit nem is adok fel, amíg dolgozni tudok. Több mint ezer, szociálisan kilátástalan helyzetben élő, tehetséges erdélyi magyar diák kapott tőlünk ösztöndíjat. Nem is akármilyent, hanem százhúszezer forintnak megfelelő lejt egy iskolai évben. Jelenleg közel négyszáz középiskolás tanulót támogatunk.
– Számos díjat, elismerést kapott pályafutása során, legutóbb a Wekerle-életműdíjjal tüntették ki. Melyik elismerést tartja a legkedvesebbnek?
– A legfrissebbet, főként azért, mert tisztán szakmai elismerés. Utólag tudtam meg, hogy tizenkét személy közül választottak ki, ráadásul külhoni magyarként. Elégtételt jelent, hogy egy teljesen ismeretlen környezetben kiválasztanak egy kolozsvári közgazdászt. Szép ünnepségen vehettem át, amelyen jelen volt családom valamenynyi tagja, a feleségem és gyerekeim is.
– Közgazdászként elsősorban a szövetkezetek kérdése foglalkoztatja. Miért?
– Az RMKT-nál tíz évvel ezelőtt létrehoztunk egy kutatócsoportot, és azzal foglalkoztunk, hogy ismertessük az erdélyi magyar társadalommal milyen jelentőséggel bírtak kezdetben a szövetkezetek, egészen a szocialista állami szövetkezetek létrehozásáig. Négy-öt év munka után sikerült kiadnunk egy 450 oldalas kötetet, viszont szomorú vagyok, mert nem mondhatjuk ma sem, hogy a kiadvány nagy hatást gyakorolt volna a társadalomra. Holott azért csináltuk, hogy végre ébredjen fel a nép: ha a világnak jó a szövetkezet, akkor legyen nekünk is jó! Még akkor is, ha roszszak az emlékeink. Ha a japán vidék 80 százaléka szövetkezesített, akkor az nekünk nem lehet jó? Ide kapcsolódik a szociális szövetkezetek kérdése is, amelyekről nem is tudjuk, mi az. Pedig ezeknek Európában nagy múltja van, Olaszországban például mintegy harmincezret tartanak számon. Ezek lényege, hogy szövetkezetbe tömöríti a rászoruló társadalmi csoportokat. Ilyenek a munkanélküliek, a fogyatékkal élők vagy a visszailleszkedéssel küzdő, börtönviselt emberek.
– Jelentős szerepe volt a magyar–román közgazdasági szótár elkészítésében is. Miben látja a szakszótár legnagyobb hasznát?
– Azt tapasztaltuk, hogy középkorú közgazdászaink, akiket felkértünk, írjanak szakfolyóiratainkba, nem vállalják, mert román egyetemen tanultak, és nem ismerik a magyar terminológiát. Ennek az az oka, hogy 1960-tól 2000-ig nem volt magyar nyelvű közgazdaság-oktatás Romániában. Ez adta az ötletet, hogy készítsünk el egy szakszótárt. A román–magyart négyen, a magyar–románt pedig ketten állítottuk össze Fazekas Emesével. Négyezer példányt nyomtattunk, és nagyjából el is fogyott.
– Az évek óta tartó gazdasági válság közepette egy közgazdásznak fel kell tennünk a kérdést: Ön szerint mennyire kilátástalan a helyzet, mire számíthatunk?
– A gazdasági válságok időszakonként végigkísérték a kapitalista rendszert, az idők folyamán pedig típusuk szerint változtak. A jelenlegi abban különbözik a többitől, hogy van benne egyfajta irányítottság is. Elég durva dolog azt mondani, hogy ezt valaki irányítja, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi. Ez az önépítkezés tulajdonképpen oda vezet, hogy fiktív pénzügyi műveletek folynak a világban, és nincs kapcsolatuk a valódi termelői és fogyasztói világgal. És ebben benne van bizonyos szereplőknek az akarata is. Olyan érdekérvényesítésről van szó, amelyet nem zavar ennek az emberi háttere. Nem számít a humánum, az emberség, csak az, hogy egyesek kezében összpontosuljon a gazdasági világuralom. Maga a válság spontán jelenség ugyan, de emberi cselekvések bizonyos rendszere nyomán robbant ki. Ugyanakkor a pénzügyi világ legmagasabb szintű hatalma nem kiadó, egyesek kezében van, és ez az uralkodás sajnos egyelőre hosszan tartónak tűnik. Ezeket az üzleti érdekcsoportokat nem érdekli a válság, hiszen abból is hasznot lehet húzni. Nehéz évek előtt állunk. Azért is nehéz kiutat keresni, mert a fontos döntéseket nem az egyes államok hozzák meg.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 19.
Vincze Loránt: elfogadhatatlanok a vásárhelyi magyarokat ért jogsérelmek
Elfogadhatatlannak tartja Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára, hogy Marosvásárhelyen a magyarokat egyre több jogsérelem éri az utóbbi időben.
„A nemzeti minimumról nem beszélni kell, hanem tenni kell az érdekében. A polgári kezdeményezések kapcsán egy asztal körül ülnek az erdélyi magyar szervezetek, miközben arra várunk, hogy az RMDSZ által kezdeményezett, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója – a FUEN égisze alatt megvalósított kisebbségi polgári kezdeményezést bejegyezze az Európai Bizottság” – fogalmazott Vincze Loránt a Maros megyei Szentistvánon az európai polgári kezdeményezésről szervezett konferencián. Hozzátette: az Erdélyben és az anyaországban bejelentett csatlakozási szándékok és támogatások azt mutatják, hogy a kérdés kapcsán nemzeti partnerség jött létre, amely modellként szolgálhat más közös ügyekben is.
Vincze Loránt, aki a FUEN alelnöki tisztségét is betölti, előadásában kitért a Maros megyei magyar közösséget ért újabb sérelmekre is. Úgy vélekedett, európai szemmel tekintve elfogadhatatlan, ami Marosvásárhelyen történik. „A város polgármestere a magyar közösséggel packázik, amikor elutasította a Vásárhelyi Forgatag megtartását a Főtéren. Egy térfoglalási kérést európai városokban csupán indokolt esetben, például közbiztonsági vagy egyéb fenyegetettség fennállása esetén lehet elutasítani, egy művelődési rendezvény természetszerűleg nem ez az eset” – mondta a FUEN alelnöke.
Hozzátette, az iskolaépületek, a közterületi és utcai névadások, valamint a valós közigazgatási anyanyelvhasználat megvalósításának akadályozása egyenesen a kilencvenes évek végének hangulatát idézi. „Minden esetben a törvényt kell alkalmazni, ahogyan azt az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete egyértelműen megfogalmazta” – hangsúlyozta.
A közösséget ért sérelmek ügyében európai figyelemfelkeltésre és nyomásgyakorlásra van szükség, ezért Vincze Loránt a FUEN nevében a kisebbségi ernyőszervezet támogatását ajánlotta fel. Szeptember közepén tájékozódó látogatásra érkezik Marosvásárhelyre a FUEN elnöke és több alelnöke, amelyben az Európa több mint kilencven szervezetét egyesítő szervezet minden bizonnyal határozott véleményt fogalmaz meg a kisebbségi jogok marosvásárhelyi érvényesítéséről.
A polgári kezdeményezésekről szervezett konferenciára a Hármasfalu községhez tartozó Szentistván falunapjai keretében került sor. A vitán az RMDSZ képviselője mellett felszólalt Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Zakariás Zoltán az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Menyhárt István, a Europe Direct Târnave információs központ vezetője.
Elfogadhatatlannak tartja Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára, hogy Marosvásárhelyen a magyarokat egyre több jogsérelem éri az utóbbi időben.
„A nemzeti minimumról nem beszélni kell, hanem tenni kell az érdekében. A polgári kezdeményezések kapcsán egy asztal körül ülnek az erdélyi magyar szervezetek, miközben arra várunk, hogy az RMDSZ által kezdeményezett, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója – a FUEN égisze alatt megvalósított kisebbségi polgári kezdeményezést bejegyezze az Európai Bizottság” – fogalmazott Vincze Loránt a Maros megyei Szentistvánon az európai polgári kezdeményezésről szervezett konferencián. Hozzátette: az Erdélyben és az anyaországban bejelentett csatlakozási szándékok és támogatások azt mutatják, hogy a kérdés kapcsán nemzeti partnerség jött létre, amely modellként szolgálhat más közös ügyekben is.
Vincze Loránt, aki a FUEN alelnöki tisztségét is betölti, előadásában kitért a Maros megyei magyar közösséget ért újabb sérelmekre is. Úgy vélekedett, európai szemmel tekintve elfogadhatatlan, ami Marosvásárhelyen történik. „A város polgármestere a magyar közösséggel packázik, amikor elutasította a Vásárhelyi Forgatag megtartását a Főtéren. Egy térfoglalási kérést európai városokban csupán indokolt esetben, például közbiztonsági vagy egyéb fenyegetettség fennállása esetén lehet elutasítani, egy művelődési rendezvény természetszerűleg nem ez az eset” – mondta a FUEN alelnöke.
Hozzátette, az iskolaépületek, a közterületi és utcai névadások, valamint a valós közigazgatási anyanyelvhasználat megvalósításának akadályozása egyenesen a kilencvenes évek végének hangulatát idézi. „Minden esetben a törvényt kell alkalmazni, ahogyan azt az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete egyértelműen megfogalmazta” – hangsúlyozta.
A közösséget ért sérelmek ügyében európai figyelemfelkeltésre és nyomásgyakorlásra van szükség, ezért Vincze Loránt a FUEN nevében a kisebbségi ernyőszervezet támogatását ajánlotta fel. Szeptember közepén tájékozódó látogatásra érkezik Marosvásárhelyre a FUEN elnöke és több alelnöke, amelyben az Európa több mint kilencven szervezetét egyesítő szervezet minden bizonnyal határozott véleményt fogalmaz meg a kisebbségi jogok marosvásárhelyi érvényesítéséről.
A polgári kezdeményezésekről szervezett konferenciára a Hármasfalu községhez tartozó Szentistván falunapjai keretében került sor. A vitán az RMDSZ képviselője mellett felszólalt Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Zakariás Zoltán az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Menyhárt István, a Europe Direct Târnave információs központ vezetője.
2013. szeptember 3.
Szemet szúrtak a magyar nyelvű falunévtáblák
Alig kerültek ki a magyar helységnévtáblák a Küküllő menti Hármasfaluba, az országos útügyi hivatal azok eltávolítására szólította fel a Maros megyei település önkormányzatát. Minden bizonnyal a helyi rendőrfőnök „árulkodott”.
„Hogy borsot törjön az orrunk alá, saját rendőrünk jelentett fel. Bár közismert a „magyarszeretete”, mégsem tudom megérteni a gesztusát, hisz az önkormányzat eddig hathatós támogatást nyújtott az őrs munkatársainak azért a kevésért, amit a közbiztonságért tesznek. Mi adjunk a gépkocsikba szükséges benzint, mi látjuk el fogyóeszközökkel, a minisztérium csak a fizetéseket biztosítja” – adott hangot csalódásának Márton Zoltán polgármester. Nem sikerült elérnünk Viorel Suciut, azonban az elöljárótól megtudtuk, hogy a rendőrfőnök tagadta a tettét. A polgármesterhez eljuttatott átiratból viszont világosan kiderül, hogy a helységnévtáblák megjelenését követően a helyi rendőrség saját kezdeményezésére indított eljárást és jelentette az állítólagos törvénytelenséget a prefektúrának.
A Makfalvához tartozó színmagyar helységet három összenőtt falu alkotja: Csokfalva, Székelyszentistván és Atosfalva. Ezek az 1950-es évek elején veszítették el nevüket, amikor összevonásukkal az újonnan létrejött települést a hatóságok Hármasfalura keresztelték át.
A makfalvi önkormányzat azonban nem aggódik, hisz megtalálta a megoldást: a táblákat magánterületre helyezi át. Az egyik, a csókfalvi éppen a polgármester udvarába került, és időközben a többinek is megkerült a befogadója, így mindössze öt-tíz méteres mozgatással, a magyar nyelvű táblák továbbra is jól látható helyen lesznek. Kérdésünkre, hogy nem a román változat hiánya zavarta-e a rendőrt, Márton Zoltán elmondta, hogy a Cioc, Ştefăneşti és Hoteşti nem csak hogy erőltetett fordítások, de nem is kerültek be a köztudatba. „Mivel hivatalosan nem létező falvakról beszélünk, ezzel nincs is miért foglalkozni. Itt a helyi lakosság önazonosságának kifejezéséről van szó” – érvelt a polgármester. Szerinte mindhárom falu lakói egyenként büszkék településükre. Nincs ellentét a három közösség között, de ahogy a székely is elvárja, hogy őt ne tévesszék össze más magyarral, ugyanúgy például az atosfalvi sem szereti, ha hármasfalusinak vagy netán épp csókfalvinak tartanák őt. Valamikor mindhárom falunak külön bírója volt, de csak egy jegyzőséget tartottak fenn. A különbségek most is érződnek, főként a vallás tekintetében. Míg a csokfalviak nagyrésze unitárius, Székelyszentistvánon és Atosfalván református többség van.
Felvetésünkre, hogy a kérdés végleges tisztázása véget a helyiek kérhetnék a falvak nevének hivatalosítását – elvégre az évek során Maros megyében Nyárádszentlászló, Ilencfalva, Szőkefalva, Csiba, Folyfalva, Karácsonfalva és Káposztásszentmiklós már „visszanyerte” a nevét –, Márton Zoltán elmondta, hogy Hármasfalu lakóinak ez most nem jelent prioritást. „Eredetileg mi is ezt szerettük volna, de kiderült, hogy a bürokráciától és pluszkiadásoktól tartva, a helyiek zöme sajnos nem pártolná ezt a kezdeményezést” – fejtette ki az MPP-s községgazda.
Az utcák is visszakapják a nevüket
Csokfalván, Székelyszentistvánon, Atosfalván valamint a község központjában, Makfalván hamarosan az utcák is visszakapják hagyományos neveiket „Az önkormányzati döntés már rég megszületett, csak nem valami olcsó, kék pléhtáblákat akarunk kitenni, hanem a környékre jellemző, zománcozott agyagtáblákat készíttetnénk” – mondta el Márton Zoltán, aki még egy kis türelmet kért a lakosságtól.
A döntés értelmében Hármasfaluban ismét lesz, többek között, Csonta, Szente és Templom utca, Makfalván pedig Kaszárnya és Cigány utca. Az elöljáró szerint elképzelhető, hogy a falvak parkocskáit is elkeresztelik majd a településhez kötődő valamelyik személyiségéről.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Alig kerültek ki a magyar helységnévtáblák a Küküllő menti Hármasfaluba, az országos útügyi hivatal azok eltávolítására szólította fel a Maros megyei település önkormányzatát. Minden bizonnyal a helyi rendőrfőnök „árulkodott”.
„Hogy borsot törjön az orrunk alá, saját rendőrünk jelentett fel. Bár közismert a „magyarszeretete”, mégsem tudom megérteni a gesztusát, hisz az önkormányzat eddig hathatós támogatást nyújtott az őrs munkatársainak azért a kevésért, amit a közbiztonságért tesznek. Mi adjunk a gépkocsikba szükséges benzint, mi látjuk el fogyóeszközökkel, a minisztérium csak a fizetéseket biztosítja” – adott hangot csalódásának Márton Zoltán polgármester. Nem sikerült elérnünk Viorel Suciut, azonban az elöljárótól megtudtuk, hogy a rendőrfőnök tagadta a tettét. A polgármesterhez eljuttatott átiratból viszont világosan kiderül, hogy a helységnévtáblák megjelenését követően a helyi rendőrség saját kezdeményezésére indított eljárást és jelentette az állítólagos törvénytelenséget a prefektúrának.
A Makfalvához tartozó színmagyar helységet három összenőtt falu alkotja: Csokfalva, Székelyszentistván és Atosfalva. Ezek az 1950-es évek elején veszítették el nevüket, amikor összevonásukkal az újonnan létrejött települést a hatóságok Hármasfalura keresztelték át.
A makfalvi önkormányzat azonban nem aggódik, hisz megtalálta a megoldást: a táblákat magánterületre helyezi át. Az egyik, a csókfalvi éppen a polgármester udvarába került, és időközben a többinek is megkerült a befogadója, így mindössze öt-tíz méteres mozgatással, a magyar nyelvű táblák továbbra is jól látható helyen lesznek. Kérdésünkre, hogy nem a román változat hiánya zavarta-e a rendőrt, Márton Zoltán elmondta, hogy a Cioc, Ştefăneşti és Hoteşti nem csak hogy erőltetett fordítások, de nem is kerültek be a köztudatba. „Mivel hivatalosan nem létező falvakról beszélünk, ezzel nincs is miért foglalkozni. Itt a helyi lakosság önazonosságának kifejezéséről van szó” – érvelt a polgármester. Szerinte mindhárom falu lakói egyenként büszkék településükre. Nincs ellentét a három közösség között, de ahogy a székely is elvárja, hogy őt ne tévesszék össze más magyarral, ugyanúgy például az atosfalvi sem szereti, ha hármasfalusinak vagy netán épp csókfalvinak tartanák őt. Valamikor mindhárom falunak külön bírója volt, de csak egy jegyzőséget tartottak fenn. A különbségek most is érződnek, főként a vallás tekintetében. Míg a csokfalviak nagyrésze unitárius, Székelyszentistvánon és Atosfalván református többség van.
Felvetésünkre, hogy a kérdés végleges tisztázása véget a helyiek kérhetnék a falvak nevének hivatalosítását – elvégre az évek során Maros megyében Nyárádszentlászló, Ilencfalva, Szőkefalva, Csiba, Folyfalva, Karácsonfalva és Káposztásszentmiklós már „visszanyerte” a nevét –, Márton Zoltán elmondta, hogy Hármasfalu lakóinak ez most nem jelent prioritást. „Eredetileg mi is ezt szerettük volna, de kiderült, hogy a bürokráciától és pluszkiadásoktól tartva, a helyiek zöme sajnos nem pártolná ezt a kezdeményezést” – fejtette ki az MPP-s községgazda.
Az utcák is visszakapják a nevüket
Csokfalván, Székelyszentistvánon, Atosfalván valamint a község központjában, Makfalván hamarosan az utcák is visszakapják hagyományos neveiket „Az önkormányzati döntés már rég megszületett, csak nem valami olcsó, kék pléhtáblákat akarunk kitenni, hanem a környékre jellemző, zománcozott agyagtáblákat készíttetnénk” – mondta el Márton Zoltán, aki még egy kis türelmet kért a lakosságtól.
A döntés értelmében Hármasfaluban ismét lesz, többek között, Csonta, Szente és Templom utca, Makfalván pedig Kaszárnya és Cigány utca. Az elöljáró szerint elképzelhető, hogy a falvak parkocskáit is elkeresztelik majd a településhez kötődő valamelyik személyiségéről.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2014. augusztus 11.
Szentkirályok találkozója – az összetartozás ereje
Marosszentkirály a hét végén a Kárpát-medencei Szentkirályok gyűjtőpontjává vált, ugyanis itt tartották meg a Szent Király Szövetség XVIII. Találkozóját. A huszonegy Szentkirály nevet viselő szövetséges településből tizennyolc képviseltette magát a Felvidékről, Magyarországról és Erdélyből. A három nap során 454 vendéget fogadtak az önkormányzat, az egyház, a Kádár György Kulturális Egyesület valamint száz vendégfogadó család jóvoltából, s ezzel talán a legnépesebb vendégszámú és leggazdagabb műsorkínálatú rendezvényt bonyolították a nyár folyamán.
Legfontosabb: a találkozás
A vendégek pénteken érkeztek, akiket a művelődési házban fogadtak, elhangzottak az első köszöntőbeszédek, majd ezt követően felléptek az első táncosok, énekesek, többek között a Kis-Vadrózsa néptáncegyüttes és a Kéknefelejcs Nótatársulat.
Szombaton került sor a szövetségi közgyűlésre, amelyen a vendégtelepülések polgármesteri, képviselői vettek részt.
A szövetséget tizenegy magyarországi település – Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinya- szentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szabadszentkirály –, négy felvidéki település – Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály, Sajókirályi –, továbbá hat erdélyi helység: Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Székelyszentistván, Csíkszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentkirály alkotja.
A küldöttségek vezetőit Sângeorzan Remus, 22 éve tisztségben lévő polgármester és Gál Sándor alpolgármester köszöntötte. Röviden ismertették a folyamatosan fejlődő település történetét, elmondva, hogy a 7274 lelket számláló község 38,5 százaléka magyar nemzetiségű, több cég működik itt, köztük textilfeldolgozó vállalatok, a Benta-cégcsoport vállalatai, valamint számos családi és egyéni vállalkozás. – Marosszentkirály, amihez közigazgatásilag Náznánfalva is tartozik, közepes gazdasági erejű községnek számít, amelyben két lakónegyed és két lakópark található. Az Ifjúsági negyedben száz lakóházat építettek, a 27 kilométeres községi út mentén 80 százalékban kiépítették a víz- és csatornahálózatot, két iskola, két óvoda, két művelődési ház, sportpályák, sporttermek, két új cinterem, négy orvosi rendelő, három gyógyszertár, állatorvosi rendelő működik a községben. Az itt élő felekezeteknek két ortodox, két református, két adventista templom és egy római katolikus kápolna áll a rendelkezésére. Peremtelepülés. A községben egyre többet építenek, volt olyan év, hogy 250 építkezési engedélyt adtak ki. Most a játszóterek kialakítására, a bölcsőde- és óvodaépítésre helyezzük a hangsúlyt, hiszen nagyon sok a fiatal házas, és a gyerekeknek szükségük van ezekre – mondta a polgármester.
Átadták a szövetségládát és a Szent István-szobrot
Ezt követően Iványi András, Szentkirály- szabadja polgármestere átadta a szövetségládát a szervezőknek, mondván, hogy töltsék fel az idei rendezvényt dokumentáló anyaggal, azaz DVD-kkel, fotókkal. Nagyon fontos momentum volt Szent István mellszobrának az átadása is, amelyet idén Csíkszentkirálynak adományozott a szövetség, hiszen idén ünneplik a községgé válás X. évfordulóját. A szobrot, akárcsak az előzőeket, Diénes Attila, marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon élő szobrászművész készítette. A szobrot a falunapokon avatják fel.
A közgyűlésen szervezési kérdéseket vitattak meg, egyelőre kérdéses, ki lesz a következő szervező, hiszen a királyfiakarcsaiak, akik a sorban következnek, nem vettek részt az idei találkozón. Ha ők nem vállalják, a kalotaszentkirályiak örömmel megteszik – mondta a polgármester. A kis települések anyagiak hiányában nem vállalkozhatnak ilyen nagyszabású rendezvényre. A felszólalók az anyagiak előteremtésének módozatait latolgatták, hiszen egy ilyen találkozó sok pénzbe és sok munkába kerül, de ki-ki erejéhez mérten vállalja a kihívást, hiszen a legfontosabb a találkozás, egymás megismerése, családi kapcsolatok létrejötte, a nemzeti összetartozás erősítése – mondták a jelen levő polgármesterek.
– Kádár Györggyel, az akkori alpolgármesterrel felkerekedtünk, Csíkszentkirályon részt vettünk az alapító megbeszélésen, és elhatároztuk, hogy létrehozzuk a szövetséget, amelyet 1997. augusztus 10-én be is jegyeztek. Azóta minden esztendőben ehhez a dátumhoz igazodunk. Marosszentkirályon 2004-ben volt az első találkozó, ez a második. Óriási jelentősége van annak, hogy Marosszentkirály ezt fel tudja vállalni a román polgármesterrel és román tanácsosokkal együtt – mondta Csáky Károly nyugalmazott lelkipásztor, aki akkoriban a faluban szolgált.
Gál Sándor azt hangsúlyozta, hogy nagy összefogásra volt szükség az önkormányzat, az egyházak és a Kádár György Kulturális Egyesület között, hogy a vendégeket fogadhassák.
– Száz család kapcsolódott be, ők vállalták a vendégfogadást, az elszállásolást, a vendégszeretetüket személy szerint is megköszönöm nekik – mondta az alpolgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy van-e gazdasági hozadékuk a találkozóknak, tájékoztatott, egyelőre nincs tudomása a rendezvények gazdasági hozadékáról, hiszen ezt a szövetséget nem is ezzel a céllal hozták létre.
Marosszentkirály kitett magáért
Szombat délután a hagyományőrző és művészeti csoportok léptek fel. Újból köszöntések hangzottak el, jelen volt Kelemen Atilla parlamenti képviselő és Markó Béla szenátor is. Az ünnepséget a marosszentkirályi Mugurelul és a Vadrózsa néptánccsoport kezdte. Valamennyi település együttese 10-15 perces műsorral jelentkezett, amelyben településük néptáncát, dalait mutatták be. Este 9 órától utcabálon szórakozhattak a résztvevők.
Vasárnap ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen Veress László református lelkipásztor hirdetett igét, énekelt a marosszentkirályi kórus, ezt követően szalagkötésre került sor a templomkertben található Szent István-szobornál. A vendégeket az Aranyhal vendéglőben búcsúztatták.
– Öröm volt itt lenni, öröm volt találkozni! – mondták a résztvevők. – Marosszentkirály kitett magáért.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
Marosszentkirály a hét végén a Kárpát-medencei Szentkirályok gyűjtőpontjává vált, ugyanis itt tartották meg a Szent Király Szövetség XVIII. Találkozóját. A huszonegy Szentkirály nevet viselő szövetséges településből tizennyolc képviseltette magát a Felvidékről, Magyarországról és Erdélyből. A három nap során 454 vendéget fogadtak az önkormányzat, az egyház, a Kádár György Kulturális Egyesület valamint száz vendégfogadó család jóvoltából, s ezzel talán a legnépesebb vendégszámú és leggazdagabb műsorkínálatú rendezvényt bonyolították a nyár folyamán.
Legfontosabb: a találkozás
A vendégek pénteken érkeztek, akiket a művelődési házban fogadtak, elhangzottak az első köszöntőbeszédek, majd ezt követően felléptek az első táncosok, énekesek, többek között a Kis-Vadrózsa néptáncegyüttes és a Kéknefelejcs Nótatársulat.
Szombaton került sor a szövetségi közgyűlésre, amelyen a vendégtelepülések polgármesteri, képviselői vettek részt.
A szövetséget tizenegy magyarországi település – Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinya- szentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szabadszentkirály –, négy felvidéki település – Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály, Sajókirályi –, továbbá hat erdélyi helység: Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Székelyszentistván, Csíkszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentkirály alkotja.
A küldöttségek vezetőit Sângeorzan Remus, 22 éve tisztségben lévő polgármester és Gál Sándor alpolgármester köszöntötte. Röviden ismertették a folyamatosan fejlődő település történetét, elmondva, hogy a 7274 lelket számláló község 38,5 százaléka magyar nemzetiségű, több cég működik itt, köztük textilfeldolgozó vállalatok, a Benta-cégcsoport vállalatai, valamint számos családi és egyéni vállalkozás. – Marosszentkirály, amihez közigazgatásilag Náznánfalva is tartozik, közepes gazdasági erejű községnek számít, amelyben két lakónegyed és két lakópark található. Az Ifjúsági negyedben száz lakóházat építettek, a 27 kilométeres községi út mentén 80 százalékban kiépítették a víz- és csatornahálózatot, két iskola, két óvoda, két művelődési ház, sportpályák, sporttermek, két új cinterem, négy orvosi rendelő, három gyógyszertár, állatorvosi rendelő működik a községben. Az itt élő felekezeteknek két ortodox, két református, két adventista templom és egy római katolikus kápolna áll a rendelkezésére. Peremtelepülés. A községben egyre többet építenek, volt olyan év, hogy 250 építkezési engedélyt adtak ki. Most a játszóterek kialakítására, a bölcsőde- és óvodaépítésre helyezzük a hangsúlyt, hiszen nagyon sok a fiatal házas, és a gyerekeknek szükségük van ezekre – mondta a polgármester.
Átadták a szövetségládát és a Szent István-szobrot
Ezt követően Iványi András, Szentkirály- szabadja polgármestere átadta a szövetségládát a szervezőknek, mondván, hogy töltsék fel az idei rendezvényt dokumentáló anyaggal, azaz DVD-kkel, fotókkal. Nagyon fontos momentum volt Szent István mellszobrának az átadása is, amelyet idén Csíkszentkirálynak adományozott a szövetség, hiszen idén ünneplik a községgé válás X. évfordulóját. A szobrot, akárcsak az előzőeket, Diénes Attila, marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon élő szobrászművész készítette. A szobrot a falunapokon avatják fel.
A közgyűlésen szervezési kérdéseket vitattak meg, egyelőre kérdéses, ki lesz a következő szervező, hiszen a királyfiakarcsaiak, akik a sorban következnek, nem vettek részt az idei találkozón. Ha ők nem vállalják, a kalotaszentkirályiak örömmel megteszik – mondta a polgármester. A kis települések anyagiak hiányában nem vállalkozhatnak ilyen nagyszabású rendezvényre. A felszólalók az anyagiak előteremtésének módozatait latolgatták, hiszen egy ilyen találkozó sok pénzbe és sok munkába kerül, de ki-ki erejéhez mérten vállalja a kihívást, hiszen a legfontosabb a találkozás, egymás megismerése, családi kapcsolatok létrejötte, a nemzeti összetartozás erősítése – mondták a jelen levő polgármesterek.
– Kádár Györggyel, az akkori alpolgármesterrel felkerekedtünk, Csíkszentkirályon részt vettünk az alapító megbeszélésen, és elhatároztuk, hogy létrehozzuk a szövetséget, amelyet 1997. augusztus 10-én be is jegyeztek. Azóta minden esztendőben ehhez a dátumhoz igazodunk. Marosszentkirályon 2004-ben volt az első találkozó, ez a második. Óriási jelentősége van annak, hogy Marosszentkirály ezt fel tudja vállalni a román polgármesterrel és román tanácsosokkal együtt – mondta Csáky Károly nyugalmazott lelkipásztor, aki akkoriban a faluban szolgált.
Gál Sándor azt hangsúlyozta, hogy nagy összefogásra volt szükség az önkormányzat, az egyházak és a Kádár György Kulturális Egyesület között, hogy a vendégeket fogadhassák.
– Száz család kapcsolódott be, ők vállalták a vendégfogadást, az elszállásolást, a vendégszeretetüket személy szerint is megköszönöm nekik – mondta az alpolgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy van-e gazdasági hozadékuk a találkozóknak, tájékoztatott, egyelőre nincs tudomása a rendezvények gazdasági hozadékáról, hiszen ezt a szövetséget nem is ezzel a céllal hozták létre.
Marosszentkirály kitett magáért
Szombat délután a hagyományőrző és művészeti csoportok léptek fel. Újból köszöntések hangzottak el, jelen volt Kelemen Atilla parlamenti képviselő és Markó Béla szenátor is. Az ünnepséget a marosszentkirályi Mugurelul és a Vadrózsa néptánccsoport kezdte. Valamennyi település együttese 10-15 perces műsorral jelentkezett, amelyben településük néptáncát, dalait mutatták be. Este 9 órától utcabálon szórakozhattak a résztvevők.
Vasárnap ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen Veress László református lelkipásztor hirdetett igét, énekelt a marosszentkirályi kórus, ezt követően szalagkötésre került sor a templomkertben található Szent István-szobornál. A vendégeket az Aranyhal vendéglőben búcsúztatták.
– Öröm volt itt lenni, öröm volt találkozni! – mondták a résztvevők. – Marosszentkirály kitett magáért.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2014. augusztus 19.
Egymás mellett, egymást erősítve
Szent István-nap Székelyszentistvánon
Az államalapító királyunkról, Szent Istvánról elnevezett egyetlen székelyföldi településen, Székelyszentistvánon vasárnap rendezték a hagyományos Szent István-napi megemlékezést és falunapot. Az ünnep alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten Kiss Dénes református, Tőkés Lóránt unitárius lelkipásztor és Vitus Lajos római katolikus plébános szolgált.
Tőkés Lóránt a honfoglalás és az államalapítás jelentőségét méltatta, rávilágítva, hogy ezerszáz éves Kárpát-medencei megmaradásunk az élni akarásunk bizonyítéka. Ez a tény feljogosít arra, hogy dicső történelmünkből táplálkozva pozitív jövőképet vázoljunk közösségünk számára.
A helyi vegyes kórus műsorát követően az első székelyföldi Szent István-szobor állításának történetéről Kiss Dénes református lelkipásztor vetített képes előadását nézhették meg az ünneplők. Az istentisztelet után megkoszorúzták a templomkertben felállított Szent István-szobrot.
A református egyház nevében Szász János és Lőrinczi Gyula szentistváni és csókfalvi megyebírók koszorúztak, az unitárius egyház nevében Tőkés Lóránt lelkész és Faluvégi József volt főgondnok, a római katolikus egyház koszorúját Vitus Lajos plébános és Csonta Ferenc gondnok helyezte el, koszorúzott továbbá a gazdakör nevében Nemes József, a Szent István iskola nevében Albert Csilla igazgató, Bartalis Ibolya, az RMDSZ hármasfalui szervezetének elnöke. A történelmi magyar egyházak, a helyi civil szervezetek és a gazdakör képviselői mellett Makfalva község nevében Márton Zoltán polgármester és Vass Imre alpolgármester, a Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök és Csonta Ferenc, a települési székely tanács elnöke, míg a Magyar Polgári Párt nevében Biró Zsolt országos és Muszka Árpád helyi elnök koszorúzott.
"…Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség"
A koszorúzási ünnepség utáni oldottabb hangulatú, a "gulyáságyúk" védelmében zajló programrészt Márton Zoltán polgármester nyitotta meg. Rövid üdvözletében a Szent István király Imre herceghez írott intelmének az alázatra vonatkozó, örök érvényű és kevesek által betartott passzusát idézte, miszerint: "…semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség".
Kiemelte, hogy az autonómiáért folytatott küzdelemben mindenkinek helye, szerepe és felelőssége van. "Segíteni kell a szorgalmas angyaloknak, hogy eredménnyel olajozzák odafönn a csillagok tengelyét és idelenn degenyegezni kell az idő kerekét, hogy könnyebben forduljon végre a javunkra."
Ezek után felkérte Izsák Balázst mint "fő degenyegezőt", hogy köszöntse az ünneplő közösséget.
Nyugati keresztényekként szeretnénk élni, nem bizánci erkölcsök és értékek szerint
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs felvezetőjében az alapokról, Szent Istvánról, az államalapításról szólt, majd áttért a napi aktualitásokra. Elmondta, hogy a magyarság a kereszténység felvételével tulajdonképpen a nyugati keresztény civilizáció legkeletibb részévé vált. Ez jelenleg is így van. "Nyugati keresztényekként szeretnénk élni, nem bizánci erkölcsök és értékek szerint, ezért van szükség autonómiára. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a székely autonómiamozgalom egysége megmaradjon, ne sikerüljön letérítenie senkinek arról az útról, amelyen több mint tíz éve elindultunk", jelentette ki egyebek között a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Egy a nemzet!
Köszöntőbeszédében Biró Zsolt az autonómia melletti kiállást méltatta. "Makfalva községre, Hármasfalura és ezen belül Székelyszentistvánra mindig úgy tekintünk, mint az autonómiaharc marosszéki bástyájára. Itt tűzték ki először a székely zászlót, Marosszéken itt fogadták el elsőként a székelyföldi autonómiahatározatot. A történelem kereke forog – hallottuk az igehirdetés alatt is. Néhány éve itt nem szólhattunk, kirekesztettek, de a következetes kiállásunk meghozta gyümölcsét. Ma nem a kirekesztésről, hanem az egység fontosságáról kell beszélnünk. Egy a nemzet! – fogalmazhatjuk meg a magyar államalapítás ünnepén, és jó érzéssel tölt el, hogy ma tényleg elmondhatjuk: viharos évtizedek után ma az állampolgárság kiterjesztésének köszönhetően közjogilag is a magyar nemzet részei vagyunk. Érezzük a gondoskodást, az odafigyelést. (…) A román külügyminiszter autonómiát tagadó kijelentéseire érkező válasz több mint jelzésértékű számunkra. Az anyaország immár nem mostohaanyaként viszonyul hozzánk. Az autonómia melletti kiállás, annak támogatása evidencia, és ez az egyik feltétele küzdelmünk sikerének. A másik tényező viszont a mi kezünkben van! Közösen kell felmutatnunk az autonómiaigényünket itthon is, mindannyian, közéleti szereplők, politikusok és civilek egyaránt. Egymást nem kirekesztve, hanem kiegészítve, egymás mellett, egymást erősítve. Legyen ez az idei augusztus 20-i ünnepség legfőbb üzenete Székelyföldön", mondta az MPP elnöke.
A falunap szabadtéri műsorral folytatódott.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Szent István-nap Székelyszentistvánon
Az államalapító királyunkról, Szent Istvánról elnevezett egyetlen székelyföldi településen, Székelyszentistvánon vasárnap rendezték a hagyományos Szent István-napi megemlékezést és falunapot. Az ünnep alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten Kiss Dénes református, Tőkés Lóránt unitárius lelkipásztor és Vitus Lajos római katolikus plébános szolgált.
Tőkés Lóránt a honfoglalás és az államalapítás jelentőségét méltatta, rávilágítva, hogy ezerszáz éves Kárpát-medencei megmaradásunk az élni akarásunk bizonyítéka. Ez a tény feljogosít arra, hogy dicső történelmünkből táplálkozva pozitív jövőképet vázoljunk közösségünk számára.
A helyi vegyes kórus műsorát követően az első székelyföldi Szent István-szobor állításának történetéről Kiss Dénes református lelkipásztor vetített képes előadását nézhették meg az ünneplők. Az istentisztelet után megkoszorúzták a templomkertben felállított Szent István-szobrot.
A református egyház nevében Szász János és Lőrinczi Gyula szentistváni és csókfalvi megyebírók koszorúztak, az unitárius egyház nevében Tőkés Lóránt lelkész és Faluvégi József volt főgondnok, a római katolikus egyház koszorúját Vitus Lajos plébános és Csonta Ferenc gondnok helyezte el, koszorúzott továbbá a gazdakör nevében Nemes József, a Szent István iskola nevében Albert Csilla igazgató, Bartalis Ibolya, az RMDSZ hármasfalui szervezetének elnöke. A történelmi magyar egyházak, a helyi civil szervezetek és a gazdakör képviselői mellett Makfalva község nevében Márton Zoltán polgármester és Vass Imre alpolgármester, a Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök és Csonta Ferenc, a települési székely tanács elnöke, míg a Magyar Polgári Párt nevében Biró Zsolt országos és Muszka Árpád helyi elnök koszorúzott.
"…Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség"
A koszorúzási ünnepség utáni oldottabb hangulatú, a "gulyáságyúk" védelmében zajló programrészt Márton Zoltán polgármester nyitotta meg. Rövid üdvözletében a Szent István király Imre herceghez írott intelmének az alázatra vonatkozó, örök érvényű és kevesek által betartott passzusát idézte, miszerint: "…semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség".
Kiemelte, hogy az autonómiáért folytatott küzdelemben mindenkinek helye, szerepe és felelőssége van. "Segíteni kell a szorgalmas angyaloknak, hogy eredménnyel olajozzák odafönn a csillagok tengelyét és idelenn degenyegezni kell az idő kerekét, hogy könnyebben forduljon végre a javunkra."
Ezek után felkérte Izsák Balázst mint "fő degenyegezőt", hogy köszöntse az ünneplő közösséget.
Nyugati keresztényekként szeretnénk élni, nem bizánci erkölcsök és értékek szerint
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs felvezetőjében az alapokról, Szent Istvánról, az államalapításról szólt, majd áttért a napi aktualitásokra. Elmondta, hogy a magyarság a kereszténység felvételével tulajdonképpen a nyugati keresztény civilizáció legkeletibb részévé vált. Ez jelenleg is így van. "Nyugati keresztényekként szeretnénk élni, nem bizánci erkölcsök és értékek szerint, ezért van szükség autonómiára. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a székely autonómiamozgalom egysége megmaradjon, ne sikerüljön letérítenie senkinek arról az útról, amelyen több mint tíz éve elindultunk", jelentette ki egyebek között a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Egy a nemzet!
Köszöntőbeszédében Biró Zsolt az autonómia melletti kiállást méltatta. "Makfalva községre, Hármasfalura és ezen belül Székelyszentistvánra mindig úgy tekintünk, mint az autonómiaharc marosszéki bástyájára. Itt tűzték ki először a székely zászlót, Marosszéken itt fogadták el elsőként a székelyföldi autonómiahatározatot. A történelem kereke forog – hallottuk az igehirdetés alatt is. Néhány éve itt nem szólhattunk, kirekesztettek, de a következetes kiállásunk meghozta gyümölcsét. Ma nem a kirekesztésről, hanem az egység fontosságáról kell beszélnünk. Egy a nemzet! – fogalmazhatjuk meg a magyar államalapítás ünnepén, és jó érzéssel tölt el, hogy ma tényleg elmondhatjuk: viharos évtizedek után ma az állampolgárság kiterjesztésének köszönhetően közjogilag is a magyar nemzet részei vagyunk. Érezzük a gondoskodást, az odafigyelést. (…) A román külügyminiszter autonómiát tagadó kijelentéseire érkező válasz több mint jelzésértékű számunkra. Az anyaország immár nem mostohaanyaként viszonyul hozzánk. Az autonómia melletti kiállás, annak támogatása evidencia, és ez az egyik feltétele küzdelmünk sikerének. A másik tényező viszont a mi kezünkben van! Közösen kell felmutatnunk az autonómiaigényünket itthon is, mindannyian, közéleti szereplők, politikusok és civilek egyaránt. Egymást nem kirekesztve, hanem kiegészítve, egymás mellett, egymást erősítve. Legyen ez az idei augusztus 20-i ünnepség legfőbb üzenete Székelyföldön", mondta az MPP elnöke.
A falunap szabadtéri műsorral folytatódott.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 17.
Hagyományos helységneveink védelmében
Ezúton hozzuk nyilvánosságra, hogy Lucian Goga Maros megye prefektusa április nyolcadikán átiratban közölte Makfalva polgármesteri hivatalával, hogy a Hármasfaluban felállított, „útjelző táblákkal összetéveszthető”, egyébként a három falu hagyományos nevét magyarul és románul tartalmazó táblákat – Csókfalva/Cioc, Székelyszentistván/Stefanesti, Atosfalva/Hotesti – távolítsák el, mert veszélyeztetik a forgalom biztonságát. Mindezt a Maros megyei Rendőrség jelezte.
Vass Imre alpolgármester április 15-én kelt válaszában egyebek mellett leszögezi: a táblák valóban nem szabvány szerinti útjelzők, turisztikai céllal magánterületre helyezték azokat, hogy az arra járók megismerjék a kommunizmusban eltörölt egykori helységneveket, s mint ilyen semmilyen módon nem veszélyeztethetik a Szováta-Balavásár országúton közlekedők biztonságát. Ugyanakkor visszautasítja a megkülönböztetett bánásmódot, hiszen szerte az országban több olyan eligazító táblával lehet találkozni, amely valamilyen település, vagy térség hagyományos nevét hirdeti. Vass Imre közli, hogy mind a prefektus átiratát, mind az általa küldött levelet eljuttatja a Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottsághoz (ECRI).
Határozottan tiltakozunk a prefektus újabb diszkriminatív lépése ellen. Úgy véljük egy közösségnek joga, múltjával szembeni tisztelet jegyében pedig egyenesen kötelessége őrizni a történelem során – akkor is a közösség megkérdezése nélkül – eltörölt hagyományos helységneveket. Meggyőződésünk, hogy ezek a hely- és településnevek turisztikai vonzerőt jelentenek, s mint ilyen a települések fejlődését, gazdasági gyarapodását segítik, de a közösségi identitás erősítésében is fontos szerepet játszanak. Ilyen összefüggésben Maros megye prefektusa egyenesen hivatali kötelezettségei ellen cselekszik, hiszen a prefektus hatáskörébe a megye minden településének fejlesztése is beletartozik.
Kiss Károly
a Makfalvi Székely Tanács elnöke
Erdély.ma
Ezúton hozzuk nyilvánosságra, hogy Lucian Goga Maros megye prefektusa április nyolcadikán átiratban közölte Makfalva polgármesteri hivatalával, hogy a Hármasfaluban felállított, „útjelző táblákkal összetéveszthető”, egyébként a három falu hagyományos nevét magyarul és románul tartalmazó táblákat – Csókfalva/Cioc, Székelyszentistván/Stefanesti, Atosfalva/Hotesti – távolítsák el, mert veszélyeztetik a forgalom biztonságát. Mindezt a Maros megyei Rendőrség jelezte.
Vass Imre alpolgármester április 15-én kelt válaszában egyebek mellett leszögezi: a táblák valóban nem szabvány szerinti útjelzők, turisztikai céllal magánterületre helyezték azokat, hogy az arra járók megismerjék a kommunizmusban eltörölt egykori helységneveket, s mint ilyen semmilyen módon nem veszélyeztethetik a Szováta-Balavásár országúton közlekedők biztonságát. Ugyanakkor visszautasítja a megkülönböztetett bánásmódot, hiszen szerte az országban több olyan eligazító táblával lehet találkozni, amely valamilyen település, vagy térség hagyományos nevét hirdeti. Vass Imre közli, hogy mind a prefektus átiratát, mind az általa küldött levelet eljuttatja a Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottsághoz (ECRI).
Határozottan tiltakozunk a prefektus újabb diszkriminatív lépése ellen. Úgy véljük egy közösségnek joga, múltjával szembeni tisztelet jegyében pedig egyenesen kötelessége őrizni a történelem során – akkor is a közösség megkérdezése nélkül – eltörölt hagyományos helységneveket. Meggyőződésünk, hogy ezek a hely- és településnevek turisztikai vonzerőt jelentenek, s mint ilyen a települések fejlődését, gazdasági gyarapodását segítik, de a közösségi identitás erősítésében is fontos szerepet játszanak. Ilyen összefüggésben Maros megye prefektusa egyenesen hivatali kötelezettségei ellen cselekszik, hiszen a prefektus hatáskörébe a megye minden településének fejlesztése is beletartozik.
Kiss Károly
a Makfalvi Székely Tanács elnöke
Erdély.ma
2015. május 5.
Újabb prefektusi felszólítás Hármasfaluban
Nem marad annyiban a Maros megyei Hármasfalut alkotó egykori három település – Csókfalva, Atosfalva és Székelyszentistván – be- és kijáratánál elhelyezett helységnévtáblák ellen indított prefektusi hadjárat.
Lucian Goga kormánymegbízott ugyanis ismét felszólította Makfalva polgármesteri hivatalát, hogy tíz napon belül távolítsa el a táblákat. Vass Imre alpolgármester válasza azonban továbbra is nemleges.
Mint arról beszámoltunk, Lucian Goga kormánymegbízott először április 8-án, a Maros megyei rendőrség közlekedési osztályának jelzése nyomán átiratban közölte Makfalva polgármesteri hivatalával, hogy a Hármasfaluban felállított helységnévtáblák veszélyeztetik a forgalom biztonságát, mert azok összetéveszthetők az útjelző táblákkal.
Vass Imre alpolgármester április 15-én írott válaszlevelében visszautasította a vádat, kifejtve: a táblák nem szabvány szerinti útjelzők, hanem turisztikai céllal, magánterületre helyezték ki azokat, hogy az arra járók megismerjék a kommunizmusban eltörölt helységneveket. Az elöljáró a megkülönböztetett bánásmódot is elutasította, hiszen, mint rámutatott, országszerte több olyan eligazító táblát látni, amely valamely település vagy térség hagyományos nevét hirdeti.
Az alpolgármester levelére küldött prefektusi válasz tulajdonképpen egy felszólítás arra, hogy az illetékesek távolítsák el a helységnévtáblákat. A törvénycikkelyekkel teletűzdelt dokumentum többek között arra is kitér, hogy a közutak mentén elhelyezett reklámtáblák, építmények stb. kihelyezésére, ha nem veszélyeztetik a forgalmat, építkezési engedély és az útügyi hatóságok beleegyezése szükséges.
„Abban valóban igazuk van, hogy a táblákra nincsenek engedélyek, és a törvény azt mondja, hogy az út közepétől 22 méterre felállított építmények esetében szükség van erre. Nem hiszem azonban, hogy például az utak mentén található buszmegállókra beszerezték volna az önkormányzatok az említett engedélyeket. Ugyanúgy nem hiszem, hogy az út közepétől 22 méterre lévő tyúkpajtákra építkezési engedélyt és az útügyi hatóságok belegyezését kérték volna a lakosok" – fejtette ki érdeklődésünkre Vass Imre alpolgármester.
A prefektus ugyanakkor továbbra is kifogásolja, hogy a helységnévtáblák összetéveszthetők az útjelző táblákkal. Vass Imre április 27-ei válaszában is a törvényre hivatkozik, azt állítva: az utak infrastrukturális problémái az útügyi hatóságok hatáskörébe tartoznak, nem a megyei rendőrség közlekedési osztályára, és a prefektusi hivatalnak nemhogy nem kötelező, de nincs is jogában az ilyen jellegű bejelentésekre intézkedésekkel válaszolni.
Az alpolgármester meghívta Lucian Gogát, hogy látogassa meg a települést, és személyesen győződjék meg arról, hogy a településen tiszteletben tartják a törvényt. Levelét ugyanakkor azzal zárta, hogy a felszólításnak nincs törvényes alapja, mivel egy magánterületen álló építményt csupán hivatalos bírói határozattal lehet eltávolítani. Vass Imre lapunknak kifejtette: akadékoskodásnak tartja a prefektus felszólítását. „Egyelőre vállaljuk a pert is, de nem fogjuk levenni a táblákat" – jelentette ki a makfalvi elöljáró.
Vass Gyopár |
Krónika (Kolozsvár)
Nem marad annyiban a Maros megyei Hármasfalut alkotó egykori három település – Csókfalva, Atosfalva és Székelyszentistván – be- és kijáratánál elhelyezett helységnévtáblák ellen indított prefektusi hadjárat.
Lucian Goga kormánymegbízott ugyanis ismét felszólította Makfalva polgármesteri hivatalát, hogy tíz napon belül távolítsa el a táblákat. Vass Imre alpolgármester válasza azonban továbbra is nemleges.
Mint arról beszámoltunk, Lucian Goga kormánymegbízott először április 8-án, a Maros megyei rendőrség közlekedési osztályának jelzése nyomán átiratban közölte Makfalva polgármesteri hivatalával, hogy a Hármasfaluban felállított helységnévtáblák veszélyeztetik a forgalom biztonságát, mert azok összetéveszthetők az útjelző táblákkal.
Vass Imre alpolgármester április 15-én írott válaszlevelében visszautasította a vádat, kifejtve: a táblák nem szabvány szerinti útjelzők, hanem turisztikai céllal, magánterületre helyezték ki azokat, hogy az arra járók megismerjék a kommunizmusban eltörölt helységneveket. Az elöljáró a megkülönböztetett bánásmódot is elutasította, hiszen, mint rámutatott, országszerte több olyan eligazító táblát látni, amely valamely település vagy térség hagyományos nevét hirdeti.
Az alpolgármester levelére küldött prefektusi válasz tulajdonképpen egy felszólítás arra, hogy az illetékesek távolítsák el a helységnévtáblákat. A törvénycikkelyekkel teletűzdelt dokumentum többek között arra is kitér, hogy a közutak mentén elhelyezett reklámtáblák, építmények stb. kihelyezésére, ha nem veszélyeztetik a forgalmat, építkezési engedély és az útügyi hatóságok beleegyezése szükséges.
„Abban valóban igazuk van, hogy a táblákra nincsenek engedélyek, és a törvény azt mondja, hogy az út közepétől 22 méterre felállított építmények esetében szükség van erre. Nem hiszem azonban, hogy például az utak mentén található buszmegállókra beszerezték volna az önkormányzatok az említett engedélyeket. Ugyanúgy nem hiszem, hogy az út közepétől 22 méterre lévő tyúkpajtákra építkezési engedélyt és az útügyi hatóságok belegyezését kérték volna a lakosok" – fejtette ki érdeklődésünkre Vass Imre alpolgármester.
A prefektus ugyanakkor továbbra is kifogásolja, hogy a helységnévtáblák összetéveszthetők az útjelző táblákkal. Vass Imre április 27-ei válaszában is a törvényre hivatkozik, azt állítva: az utak infrastrukturális problémái az útügyi hatóságok hatáskörébe tartoznak, nem a megyei rendőrség közlekedési osztályára, és a prefektusi hivatalnak nemhogy nem kötelező, de nincs is jogában az ilyen jellegű bejelentésekre intézkedésekkel válaszolni.
Az alpolgármester meghívta Lucian Gogát, hogy látogassa meg a települést, és személyesen győződjék meg arról, hogy a településen tiszteletben tartják a törvényt. Levelét ugyanakkor azzal zárta, hogy a felszólításnak nincs törvényes alapja, mivel egy magánterületen álló építményt csupán hivatalos bírói határozattal lehet eltávolítani. Vass Imre lapunknak kifejtette: akadékoskodásnak tartja a prefektus felszólítását. „Egyelőre vállaljuk a pert is, de nem fogjuk levenni a táblákat" – jelentette ki a makfalvi elöljáró.
Vass Gyopár |
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 22.
Hármasfalu: népszavazással döntenek a településnevekről
A Maros megyei Hármasfalut alkotó települések eredeti nevének a visszavételéről készül népszavazást kiírni a helyi önkormányzat – jelentette be csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Brassai Zsombor és Biró Zsolt, az RMDSZ és az MPP vezetője.
Hosszas gondolkodás és tétlenkedés után tehát úgy tűnik, a vezető magyar politikusokban is tudatosult annak a fontossága, hogy a Küküllő menti Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva visszanyerje eredeti nevét.
Ennek érdekében az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt kiegyezett abban, hogy a kommunizmus ideje alatt a Hármasfalu gyűjtőnév alá parancsolt településen mielőbb népszavazást írjanak ki. „Ezzel visszaadnánk az illető településeknek a tekintélyét, és lényegében egy természetes helyzetet legalizálnánk” – érvelt az RMDSZ Maros megyei szervezetét irányító Brassai Zsombor.
Mint beszámoltunk, évekkel ezelőtt a szövetség vezetői hallani sem akartak a népszavazás kiírásáról, a község RMDSZ-elnöke és helyi tanácsosa, Nemes András arról beszélt a Krónikának, hogy egy ilyen intézkedésnek komoly anyagi vetülete van, ugyanis egy személyazonossági okirat cseréje mintegy 10-11 lejbe kerül.
„Elvetettük a problémát, mert megosztaná a három falut. És amúgy is minek? Hisz mi mindhárom települést a régi nevén emlegetjük” – fogalmazta meg ellenvéleményét néhány esztendővel ezelőtt Nemes. Egy hónappal ezelőtt Brassai Zsombor és Vass Imre, a község MPP-s ügyvivő polgármestere is eléggé óvatosan fogalmazott. Az előbbi azt mondta, hogy „a kezdeményezést az RMDSZ is tudná támogatni”, míg Makfalva községgazdája úgy fogalmazott, hogy „gondolkodnak” az ügyön.
Amint beszámoltunk róla, az eredeti nevek visszaállítása nem új keletű ötlet. Kiss Dénes református lelkipásztor hosszú ideje próbálja kezdeményezni a nevüktől megfosztott falvak visszakeresztelését. Egészen 2012-ig azonban az RMDSZ már-már ellenállásba torkolló érdektelenségébe ütközött.
A három esztendővel ezelőtt bekövetkezett váltás ismét felcsillantotta a reményt, annál is inkább, mivel az új polgármester, a 2015 elején síbalesetben elhunyt Márton Zoltán az ügy egyik felkarolójának bizonyult. Helyettese szerint, amennyiben a lakosság igennel szavaz az önkormányzati kezdeményezésre, a személyazonossági igazolványok cseréje miatt senkinek nem kell aggódnia, hisz azt a hivatal a saját költségvetéséből állná.
Az MPP örül az RMDSZ „pálfordulásának”, mi több, a sikeres népszavazás és az azt követő parlamenti vita sikerének a zálogát látja a szövetség álláspontjában. „Ez garancia lehet arra, hogy a három összenőtt település mielőbb visszakapja ősi nevét” – állapította meg Biró Zsolt, a polgáriak országos elnöke.
A három székely településen a visszakeresztelési kedv azóta lendült fel, amióta Lucian Goga prefektus kétszer is felszólította a makfalvi önkormányzatot, hogy a falvak határából távolítsa el a turisztikai tájékoztatási céllal kihelyezett helységnévtáblákat, mert azok „zavarják a gépkocsiforgalmat”.
Vass Imre többször is leszögezte: bármivel is fenyegetőzik a kormánymegbízott, a magánterületre kihelyezett táblák a helyükön maradnak. Goga érveit kommentálva Brassai Zsombor „enyhén szólva nevetségesnek” nevezte. „Ez a kákán csomót kereső piszkálkodás példája” – mondta az RMDSZ elnöke, Biró Zsolt pedig ahhoz a magyarellenes lépéshez hasonlította, amikor a román hatóságok – szintén magánterületről – eltávolították a Kovászna megye határába kihelyezett Székelyföld táblát.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
A Maros megyei Hármasfalut alkotó települések eredeti nevének a visszavételéről készül népszavazást kiírni a helyi önkormányzat – jelentette be csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Brassai Zsombor és Biró Zsolt, az RMDSZ és az MPP vezetője.
Hosszas gondolkodás és tétlenkedés után tehát úgy tűnik, a vezető magyar politikusokban is tudatosult annak a fontossága, hogy a Küküllő menti Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva visszanyerje eredeti nevét.
Ennek érdekében az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt kiegyezett abban, hogy a kommunizmus ideje alatt a Hármasfalu gyűjtőnév alá parancsolt településen mielőbb népszavazást írjanak ki. „Ezzel visszaadnánk az illető településeknek a tekintélyét, és lényegében egy természetes helyzetet legalizálnánk” – érvelt az RMDSZ Maros megyei szervezetét irányító Brassai Zsombor.
Mint beszámoltunk, évekkel ezelőtt a szövetség vezetői hallani sem akartak a népszavazás kiírásáról, a község RMDSZ-elnöke és helyi tanácsosa, Nemes András arról beszélt a Krónikának, hogy egy ilyen intézkedésnek komoly anyagi vetülete van, ugyanis egy személyazonossági okirat cseréje mintegy 10-11 lejbe kerül.
„Elvetettük a problémát, mert megosztaná a három falut. És amúgy is minek? Hisz mi mindhárom települést a régi nevén emlegetjük” – fogalmazta meg ellenvéleményét néhány esztendővel ezelőtt Nemes. Egy hónappal ezelőtt Brassai Zsombor és Vass Imre, a község MPP-s ügyvivő polgármestere is eléggé óvatosan fogalmazott. Az előbbi azt mondta, hogy „a kezdeményezést az RMDSZ is tudná támogatni”, míg Makfalva községgazdája úgy fogalmazott, hogy „gondolkodnak” az ügyön.
Amint beszámoltunk róla, az eredeti nevek visszaállítása nem új keletű ötlet. Kiss Dénes református lelkipásztor hosszú ideje próbálja kezdeményezni a nevüktől megfosztott falvak visszakeresztelését. Egészen 2012-ig azonban az RMDSZ már-már ellenállásba torkolló érdektelenségébe ütközött.
A három esztendővel ezelőtt bekövetkezett váltás ismét felcsillantotta a reményt, annál is inkább, mivel az új polgármester, a 2015 elején síbalesetben elhunyt Márton Zoltán az ügy egyik felkarolójának bizonyult. Helyettese szerint, amennyiben a lakosság igennel szavaz az önkormányzati kezdeményezésre, a személyazonossági igazolványok cseréje miatt senkinek nem kell aggódnia, hisz azt a hivatal a saját költségvetéséből állná.
Az MPP örül az RMDSZ „pálfordulásának”, mi több, a sikeres népszavazás és az azt követő parlamenti vita sikerének a zálogát látja a szövetség álláspontjában. „Ez garancia lehet arra, hogy a három összenőtt település mielőbb visszakapja ősi nevét” – állapította meg Biró Zsolt, a polgáriak országos elnöke.
A három székely településen a visszakeresztelési kedv azóta lendült fel, amióta Lucian Goga prefektus kétszer is felszólította a makfalvi önkormányzatot, hogy a falvak határából távolítsa el a turisztikai tájékoztatási céllal kihelyezett helységnévtáblákat, mert azok „zavarják a gépkocsiforgalmat”.
Vass Imre többször is leszögezte: bármivel is fenyegetőzik a kormánymegbízott, a magánterületre kihelyezett táblák a helyükön maradnak. Goga érveit kommentálva Brassai Zsombor „enyhén szólva nevetségesnek” nevezte. „Ez a kákán csomót kereső piszkálkodás példája” – mondta az RMDSZ elnöke, Biró Zsolt pedig ahhoz a magyarellenes lépéshez hasonlította, amikor a román hatóságok – szintén magánterületről – eltávolították a Kovászna megye határába kihelyezett Székelyföld táblát.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 27.
Visszaállítanák Hármasfalu településeinek történelmi nevét
A múlt héten közös sajtótájékoztatón jelentette be Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei, illetve Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnöke, hogy szeretnék elindítani az eljárást a Hármasfalut alkotó települések – Atosfalva, Szentistván, Csókfalva – történelmi nevének visszaállítására. Az ügy azonban törvénymódosítást és helyi népszavazást is feltételez. A politikusok az RMDSZ parlamenti képviselőit kérnék fel a tervezet benyújtására, a népszavazást az MPP helyi szervezete bonyolítaná le.
A politikusok szerint a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ teljes egyetértésben kezdeményezi, hogy indítsák el a falvak újraszervezését szabályozó törvény módosítási procedúráját, illetve az erről szóló helyi népszavazást.
Kákán csomót keres a prefektus
Brassai Zsombor kijelentette: – A három falut az ötvenes években egy tégelybe olvasztották Hármas-falu néven. Ahhoz, hogy ezek a falvak legálisan bekerüljenek a településnév-jegyzékbe, és visszanyerjék identitásukat, egy törvényes eljárást kell indítani. Ennek első lépése a helyi népszavazás, amelyen a közösség dönt arról, hogy szeretné-e, élne-e ezzel a lehetőséggel, és ha a népszavazás sikerül, és a prefektúra is láttamozza, akkor felkérjük az RMDSZ parlamenti képviselőit, terjesszék be a törvénymódosító javaslatot. Egy 1968-ban született törvénynek a mellékletét kell módosítani. Teljes egyetértésben támogatjuk, illetve szorgalmazzuk ennek az eljárásnak az elindítását, amely Hármasfaluban is megnyugtatóan rendezné a kérdést – jelentette ki az RMDSZ megyei elnöke.
A prefektus kifogásait, miszerint a jelenleg kihelyezett helységnévtáblák – amelyek egyébként magánterületen találhatók –, megtévesztőek és zavarják a közúti forgalmat, nevetségesnek tartja. – Meggyőződésünk szerint kákán csomót kereső, piszkálódó indíttatású kifogás. De ha van törvény és van törvényes lehetőség, akkor azzal élni kell, és a törvény szerint eljárva, ezt a kérdést egyszer s mindenkorra rendezni.
A továbbiakban Brassai kifejtette, hogy az ott lakók pontosan ismerik a három falu határát, önmagukat atosfalvinak, csókfalvinak vagy szentistváninak tartják, de az egyházak is hármas tagolásúak, és a környékbeliek sem hármasfaluiként emlegetik őket, hanem atosfalviként vagy szentistvániként. Véleménye szerint természetes helyzetet legalizálnának, amelynek megvan az identitáserősítő jellege, mindegyik településnek megvannak a sajátos értékei hagyományaikban, kultúrájukban, és ezeket fontos exponálni akár így is, és visszaadni az illető közösségnek a társadalmi tekintélyét.
"Nem szélmalomharcot folytatunk"
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint Szentistván elnevezése szimbolikus is, hiszen Erdélyben, a Székelyföldön az egyetlen olyan település, amely államalapító szent királyunk nevét viseli, és ha ez a név hivatalosan is visszakerülne településnévként, akkor ennek megvan a szimbolikája.
Az MPP elnöke azonban szétválasztaná a jelenleg folyó "táblaügycirkuszt" és a három település szétválasztásának a kérdését. – Azt gondolom, hogy a táblaügy egy mesterségesen felfújt politikai ügy. Tudjuk jól, hogy volt már arra is precedens, Háromszéken ugyanígy magánterületre felállított, a Székelyföld határát jelző táblát döntötték le. Azt gondolom, világos, hogy a prefektus miről beszél, és milyen feladatot teljesít, amikor hadjáratot indít a településnév- táblák ellen. Ami a hivatalos procedúrát illeti, azt végig kell csinálni, ettől teljesen függetlenül. Azt gondolom, ebbe nem köthetnek bele, hiszen 1990-től Maros megyében is több példa van arra, hogy települések váltak szét, községek jöttek létre népszavazás nyomán. A Magyar Polgári Párt makfalvi szervezete kezdeményezi ezt a népszavazást, és örülünk annak, hogy megkeresésünkre az RMDSZ pozitívan viszonyult a kérdéshez. Ez az első garanciája annak, hogy a népszavazás sikeres lesz, és finalitása is lehet a dolognak, hiszen a parlamentbe való beterjesztés is garantált, nem szélmalomharcot folytatunk.
Újságírói felvetésre, hogy vajon a helybeliek szívügyüknek tekintik-e, és nem lesz-e probléma a referendumon való részvétellel, Brassai Zsombor azt válaszolta, reméli, így lesz, bár manapság elég sok kérdésben bizonyul közömbösnek a közösség, azonban mégis azt reméli, hogy az ügy mellé állnak, és törvényes keretek között rendezni lehet.
Bíró Zsolt sem hiszi, hogy lehetne az ügynek ilyen akadálya.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
A múlt héten közös sajtótájékoztatón jelentette be Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei, illetve Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnöke, hogy szeretnék elindítani az eljárást a Hármasfalut alkotó települések – Atosfalva, Szentistván, Csókfalva – történelmi nevének visszaállítására. Az ügy azonban törvénymódosítást és helyi népszavazást is feltételez. A politikusok az RMDSZ parlamenti képviselőit kérnék fel a tervezet benyújtására, a népszavazást az MPP helyi szervezete bonyolítaná le.
A politikusok szerint a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ teljes egyetértésben kezdeményezi, hogy indítsák el a falvak újraszervezését szabályozó törvény módosítási procedúráját, illetve az erről szóló helyi népszavazást.
Kákán csomót keres a prefektus
Brassai Zsombor kijelentette: – A három falut az ötvenes években egy tégelybe olvasztották Hármas-falu néven. Ahhoz, hogy ezek a falvak legálisan bekerüljenek a településnév-jegyzékbe, és visszanyerjék identitásukat, egy törvényes eljárást kell indítani. Ennek első lépése a helyi népszavazás, amelyen a közösség dönt arról, hogy szeretné-e, élne-e ezzel a lehetőséggel, és ha a népszavazás sikerül, és a prefektúra is láttamozza, akkor felkérjük az RMDSZ parlamenti képviselőit, terjesszék be a törvénymódosító javaslatot. Egy 1968-ban született törvénynek a mellékletét kell módosítani. Teljes egyetértésben támogatjuk, illetve szorgalmazzuk ennek az eljárásnak az elindítását, amely Hármasfaluban is megnyugtatóan rendezné a kérdést – jelentette ki az RMDSZ megyei elnöke.
A prefektus kifogásait, miszerint a jelenleg kihelyezett helységnévtáblák – amelyek egyébként magánterületen találhatók –, megtévesztőek és zavarják a közúti forgalmat, nevetségesnek tartja. – Meggyőződésünk szerint kákán csomót kereső, piszkálódó indíttatású kifogás. De ha van törvény és van törvényes lehetőség, akkor azzal élni kell, és a törvény szerint eljárva, ezt a kérdést egyszer s mindenkorra rendezni.
A továbbiakban Brassai kifejtette, hogy az ott lakók pontosan ismerik a három falu határát, önmagukat atosfalvinak, csókfalvinak vagy szentistváninak tartják, de az egyházak is hármas tagolásúak, és a környékbeliek sem hármasfaluiként emlegetik őket, hanem atosfalviként vagy szentistvániként. Véleménye szerint természetes helyzetet legalizálnának, amelynek megvan az identitáserősítő jellege, mindegyik településnek megvannak a sajátos értékei hagyományaikban, kultúrájukban, és ezeket fontos exponálni akár így is, és visszaadni az illető közösségnek a társadalmi tekintélyét.
"Nem szélmalomharcot folytatunk"
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint Szentistván elnevezése szimbolikus is, hiszen Erdélyben, a Székelyföldön az egyetlen olyan település, amely államalapító szent királyunk nevét viseli, és ha ez a név hivatalosan is visszakerülne településnévként, akkor ennek megvan a szimbolikája.
Az MPP elnöke azonban szétválasztaná a jelenleg folyó "táblaügycirkuszt" és a három település szétválasztásának a kérdését. – Azt gondolom, hogy a táblaügy egy mesterségesen felfújt politikai ügy. Tudjuk jól, hogy volt már arra is precedens, Háromszéken ugyanígy magánterületre felállított, a Székelyföld határát jelző táblát döntötték le. Azt gondolom, világos, hogy a prefektus miről beszél, és milyen feladatot teljesít, amikor hadjáratot indít a településnév- táblák ellen. Ami a hivatalos procedúrát illeti, azt végig kell csinálni, ettől teljesen függetlenül. Azt gondolom, ebbe nem köthetnek bele, hiszen 1990-től Maros megyében is több példa van arra, hogy települések váltak szét, községek jöttek létre népszavazás nyomán. A Magyar Polgári Párt makfalvi szervezete kezdeményezi ezt a népszavazást, és örülünk annak, hogy megkeresésünkre az RMDSZ pozitívan viszonyult a kérdéshez. Ez az első garanciája annak, hogy a népszavazás sikeres lesz, és finalitása is lehet a dolognak, hiszen a parlamentbe való beterjesztés is garantált, nem szélmalomharcot folytatunk.
Újságírói felvetésre, hogy vajon a helybeliek szívügyüknek tekintik-e, és nem lesz-e probléma a referendumon való részvétellel, Brassai Zsombor azt válaszolta, reméli, így lesz, bár manapság elég sok kérdésben bizonyul közömbösnek a közösség, azonban mégis azt reméli, hogy az ügy mellé állnak, és törvényes keretek között rendezni lehet.
Bíró Zsolt sem hiszi, hogy lehetne az ügynek ilyen akadálya.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 6.
Kései sirató Fodor Imréért
Hullnak, egyre hullnak színei az erdélyi magyarnak! Elment, az "örök vadászmezőkre költözött" Fodor Imre – a demográfiai adatok jelenlegi állása szerint – Marosvásárhely talán utolsó (?) magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács 2006 és 2008 közötti elnöke, az autonómiamozgalom egyik megtörhetetlen élharcosa. Az én drámám: túl későn értesültem a haláláról, és túlságosan messze voltam ahhoz, hogy ott lehessek a temetésén! Rendbontó nekrológomban nem a politikus, hanem Fodor Imre emberarcát próbálom meg- és felidézni.
Legutolsó találkozásunkkor, ez év májusában – az utóbb végzetesnek bizonyuló súlyos műtét után! – tele volt lendülettel, a Rá jellemző kifogyhatatlan optimizmussal: "Az emlékirataimat írom, és téged kérlek meg, hogy gondozd és lektoráld a kéziratomat!" – avatott be élete nagy titkába, és egyben azt is jelezte: több évtizedes meghitt barátságunk az évek múlásával semmit sem kopott, ugyanúgy megosztjuk lelkünk legbensőbb rezdüléseit, mint amikor áldott emlékű Édesapja, a huszonöt év kényszermunkára ítélt Fodor Pál és rabtársai, Csiha Kálmán, 1990 és 2000 között erdélyi református püspök, Hajdu Géza (Leander), Szőcs Ignác (Izidor), Stock Szentmártoni Bálint (Odorik) Ferenc-rendi szerzetesek golgotajárásáról szóló, a Korunk 2003. júniusi lapszámába szánt tanulmányt, illetve a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában 2010-ben megjelent 1956 erdélyi mártírjai sorozatom negyedik kötetét, a perirat monografikus feldolgozását készítettem. Megtisztelő volt számomra, hogy 2006-ban, mielőtt elvállalta a Székely Nemzeti Tanács hihetetlenül nehéz és emberpróbáló elnöki tisztségét, kikérte az én véleményemet is. Most, amikor az igaz barát elvesztése miatti fájdalmamat nem tudom és nem is akarom palástolni, megismétlem, amit akkor megfogalmaztam: »A székelyek Gondviselő Istene Téged predesztinált a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségére! Az 1902. évi tusnádi székely kongresszus teljes anyagának, irodalmának közkinccsé tételével bebizonyítottad: még a történelmi Magyarország is – a hangzatos hazafias szólamok deklarálásán túl – valójában csak annyit tett a Székelyföldért, hogy időnként megszervezett egy-egy székely kongresszust, s aztán minden maradt a régiben! A nyomor, a gazdasági kilátástalanság elől menekülve tízezrek kerestek munkát, megélhetést a Kárpátokon túl, az Ókirályságban, derékba kapta őket a román asszimiláció, igen jelentős részük feladta identitását, őseinek a székely szabadságjogokért folytatott harcának még az emlékét is! Ugyancsak tízezrek – főleg Oklánd és Erdővidék, Székelyszenterzsébet régiójából – "tántorogtak ki" Amerikába, hogy aztán a román kommunista diktatúra az 1950-es években a hazamenekített tekintélyes vagyont könyörtelenül elkobozza! A két világháború között, majd a "létező szocializmus" negyvenöt éve alatt a tenyérből olvasott "székelyek román eredete" "gyufateória" felmelegítésén túl, a román nemzeti kommunizmus – miközben a román nép és az együtt élő nemzetiségek testvériségéről papoltak! – tűzzel-vassal irtotta a székely öntudatnak még az emlékét is, gondosan ügyelve arra, hogy Székelyudvarhely, Székelykeresztúr csak "Udvarhely"-ként, "Keresztúr"-ként rögzüljön a köztudatban. Székelyszentistván nevéért "névszörnyeteg" kitalálására is kaphatók voltak: így lett Atosfalvából, Székelyszentistvánból, Csókfalvából Hármasfalu! Az 1989. decemberi rendszerváltás utáni posztkommunista hatalom is annyira megszerette ezt a nevet, hogy az említett települések lakóinak többször megfogalmazott kérése ellenére sem hajlandó a több évszázados falunevek visszaállítására. Elsősorban azért, mert Székelyszentistván az egyetlen erdélyi település, amelynek neve az államalapító nagy királyra, Szent Istvánra utal! Imre! Neked kell vállalnod a Székelyföld területi autonómiájának zászlótartó szerepét!«
Fodor Imre kétévi székely nemzeti tanácsi elnöksége idején – hatalmi gáncsoskodások, megalkuvások, elbizonytalanodások, minden oldalról érkező fúrások közepette! – az egyik legnagyobb fegyverténnyel büszkélkedhetett: megszervezte az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást. Kezünk aláírásával több mint kétszázezren igényeltük a Székelyföld területi autonómiáját! Drága Imre! Most, amikor úgy búcsúzom Tőled, hogy pontosan tudom, itt vagy közöttünk, vigyázó tekinteteddel csetléseinket, botlásainkat követed, megvallom: a Te ösztönzésed volt az egyik impulzus abban, hogy hozzáfogjak az erdélyi autonómiáknak – kezdve az Európában is páratlan, 1224. évi, az erdélyi szászoknak hatszáz éven át egyedülálló autonómiát biztosító Andreanummal –, az "erdélyi kérdés" kialakulásának, akuttá válásának, a megoldási kísérleteknek, tervezeteknek – beleértve a nagyhatalmak tervezeteit! – a teljességre törekvő, 1000 oldalas kötetben való bemutatásához. A történészszakmának, a hazai és európai politikusoknak, a magyar, román és német ajkú olvasóknak olyan "bedekker"-t szeretnék összeállítani, amelyben kibomlik előttünk az "erdélyi kérdés" ezeréves története.
Drága Imre! A nekrológ címét is – a fájdalmasan korai haláloddal! – a torzóban maradt emlékiratod telitalálat címéből kölcsönöztem: "Emlék-évgyűrűk"! Nagyon nehéz örökséget, feladatot testáltál rám: az időközben általam megtalált, Édesapádról, Rólad, ikertestvéredről, Palkóról összeállított megfigyelési és követési dossziék, ügynökjelentések, a csíkcsekefalvi Fodor családra vonatkozó levéltári kutatások alapján kell befejeznem a megkezdett krónikát! Az építész, az író Kós Károly intelmét követve: az erdélyi ember azt tanulta, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Édesapátok még a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiból is azt az életre szóló erkölcsi parancsot fogalmazta meg iker fiainak – négyévi kegyetlen börtönbüntetés után engedélyezték az első levelezőlapot, közben eltemettétek Édesanyátokat, amiről csak utólag szerzett tudomást! –: "vigyázzatok…a gerincetek egyenes tartására, ne hanyagoljátok… édesanyátok nyelvét!" Az üzenet akár mottója is lehetne a rendhagyó "Emlék-évgyűrűk"-nek! Édesanyátok, Annemarie von Dobschütz – ősnemes porosz család sarja, nagyapád, Karl von Dobschütz tábornok, a nácik hatalomra jutása után tiltakozásként nyugdíjaztatta magát! – Édesapátok hatására lett székely- magyarrá, vállalta a kisebbségi sorssal járó üldöztetést, a kilakoltatást, a saját bőrén tapasztalta meg az erdélyi magyar sorsot! Az "édesanyátok nyelve" egyaránt jelenti a magyar és a német nyelvet, de inkább az előbbit! Családi krónikád mindennél jobban bizonyítja: Erdélyben nincs – úgymond – jelentéktelen család! Sűrítve, borostyánként őrzi Erdély, a Székelyföld viharos történelmét! Dédnagyapád, Fodor Ignác huszártiszti iskolát végzett Kézdivásárhelyen. Az 1848-as magyar forradalom kitörése után ezrede a Csíkszéken állomásozó csapatokkal együtt csatlakozott Bem József seregéhez. Több véres csata, a magyar szabadságharc bukása után őrnagyként Bem seregével Vidinbe emigrált. A száműzetésből 1851-ben tért vissza Erdélybe. Dédnagyanyád, kászonjakabfalvi László Anna annak az idős László Józsefnek lánya, aki vajdahunyadi bányanagyként szolgálati lakásában, a vajdahunyadi várban fogadta 1849. április 14-én Bem Józsefet, az erdélyi hadsereg vezérkarának egy részét, és a legnagyobb magyar költőt, Petőfi Sándort! Kevés család büszkélkedhet ilyen felmenőkkel!
A dédnagyszüleid által 1875-ben Csíksomlyón épített házban – amelyet Édesapád huszonöt évi kényszermunkára való elítélésének "mellékbüntetéseként" 1958-ban elkoboztak, Édesanyádat, Téged és ikertestvéredet, a sepsiszentgyörgyi Textilgyár mindenki által tisztelt mérnökét, ifjabb Fodor Pált (Palkót) kilakoltattak, a 2001-ben visszakapott épületet 2002-ben átadtátok a tizennyolcadik életévüket betöltött árvaházi gyerekek gondozását felvállaló Csibész Alapítványnak – látta meg a napvilágot a nemrég elhunyt kiváló író, Fodor Sándor, alias: "Fodorúr". Külön fejezetet szenteltél az "Emlék-évgyűrűk"-ben az Outward Bound ifjúságnevelő mozgalomnak, amelynek erdélyi meggyökerezésében, a Szováta melletti tábor megépítésében oroszlánrészed volt! Több ezer erdélyi magyar fiatal – aki csodálatos élményeknek, kalandoknak volt a részese – most érzi igazán azt a pótolhatatlan űrt, amely haláloddal támadt! Szerencsére a nyugdíjazásom előtt – a Veled készített interjúval megkoronázva! – elkészítettem a dokumentumfilmet.
2015 májusának elején ott ültünk Simon Csaba vegyészmérnök hétvégi házában, és mindannyiunkat, Fülöp Gézát, az információk kutatóját, bibliográfust, Fülöp Mária és Ferenczi Klára könyvtárost, Maros megye szellemi múltjának búvárlóit, a témakörben több kötet szerzőit, Héjja Sándort, a vegyipari kombinát kiváló automatizálási mérnökét, Berecz Irén kötet- és tanulmányszerzőt és alulírottat – a legbensőbb barátaidat – a Rád jellemző következetességgel alkotó munkára, könyvek megírására biztattál! A közös barátaink ekkor mondták el: a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban ma, ötven év után is, egykori részlegeden az Általad akkor lejegyzett, már-már tudományos igényű útmutatásaid szerint végzik a munkát! Immár történelmi hátszelet kap mindaz, amit röviden Fodor Imre életműveként aposztrofálunk. Biztos vagyok abban, hogy ez az életmű közkinccsé válik, beépül nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az erdélyi magyarság mindennapi életébe. Osztom közös barátunk, dr. Ábrám Zoltán marosvásárhelyi búcsúztatásodkor megfogalmazott gondolatait: "Tudom, érzem, hogy Fodor Imre megalkuvások nélküli igazmondását és helytállását nem értékelte és még nem értékeli eléggé Marosvásárhely, Erdély népe. De eljön az idő, amikor a Bolyaiak városában – a halálakor el nem ismert névadóhoz hasonlóan – többet fognak beszélni róla. Arról a példamutató személyiségről, aki egyelőre (vajon meddig?) Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere".
Ringasson szelíden, mint az álom, a Téged felnevelő, dajkáló szülőföld, Csíksomlyó édes anyaföldje, római katolikus temetője. Emléked tetteidben és a megjelenésre váró "Emlék-évgyűrűk"-ben él tovább!
Tófalvi Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)
Hullnak, egyre hullnak színei az erdélyi magyarnak! Elment, az "örök vadászmezőkre költözött" Fodor Imre – a demográfiai adatok jelenlegi állása szerint – Marosvásárhely talán utolsó (?) magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács 2006 és 2008 közötti elnöke, az autonómiamozgalom egyik megtörhetetlen élharcosa. Az én drámám: túl későn értesültem a haláláról, és túlságosan messze voltam ahhoz, hogy ott lehessek a temetésén! Rendbontó nekrológomban nem a politikus, hanem Fodor Imre emberarcát próbálom meg- és felidézni.
Legutolsó találkozásunkkor, ez év májusában – az utóbb végzetesnek bizonyuló súlyos műtét után! – tele volt lendülettel, a Rá jellemző kifogyhatatlan optimizmussal: "Az emlékirataimat írom, és téged kérlek meg, hogy gondozd és lektoráld a kéziratomat!" – avatott be élete nagy titkába, és egyben azt is jelezte: több évtizedes meghitt barátságunk az évek múlásával semmit sem kopott, ugyanúgy megosztjuk lelkünk legbensőbb rezdüléseit, mint amikor áldott emlékű Édesapja, a huszonöt év kényszermunkára ítélt Fodor Pál és rabtársai, Csiha Kálmán, 1990 és 2000 között erdélyi református püspök, Hajdu Géza (Leander), Szőcs Ignác (Izidor), Stock Szentmártoni Bálint (Odorik) Ferenc-rendi szerzetesek golgotajárásáról szóló, a Korunk 2003. júniusi lapszámába szánt tanulmányt, illetve a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában 2010-ben megjelent 1956 erdélyi mártírjai sorozatom negyedik kötetét, a perirat monografikus feldolgozását készítettem. Megtisztelő volt számomra, hogy 2006-ban, mielőtt elvállalta a Székely Nemzeti Tanács hihetetlenül nehéz és emberpróbáló elnöki tisztségét, kikérte az én véleményemet is. Most, amikor az igaz barát elvesztése miatti fájdalmamat nem tudom és nem is akarom palástolni, megismétlem, amit akkor megfogalmaztam: »A székelyek Gondviselő Istene Téged predesztinált a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségére! Az 1902. évi tusnádi székely kongresszus teljes anyagának, irodalmának közkinccsé tételével bebizonyítottad: még a történelmi Magyarország is – a hangzatos hazafias szólamok deklarálásán túl – valójában csak annyit tett a Székelyföldért, hogy időnként megszervezett egy-egy székely kongresszust, s aztán minden maradt a régiben! A nyomor, a gazdasági kilátástalanság elől menekülve tízezrek kerestek munkát, megélhetést a Kárpátokon túl, az Ókirályságban, derékba kapta őket a román asszimiláció, igen jelentős részük feladta identitását, őseinek a székely szabadságjogokért folytatott harcának még az emlékét is! Ugyancsak tízezrek – főleg Oklánd és Erdővidék, Székelyszenterzsébet régiójából – "tántorogtak ki" Amerikába, hogy aztán a román kommunista diktatúra az 1950-es években a hazamenekített tekintélyes vagyont könyörtelenül elkobozza! A két világháború között, majd a "létező szocializmus" negyvenöt éve alatt a tenyérből olvasott "székelyek román eredete" "gyufateória" felmelegítésén túl, a román nemzeti kommunizmus – miközben a román nép és az együtt élő nemzetiségek testvériségéről papoltak! – tűzzel-vassal irtotta a székely öntudatnak még az emlékét is, gondosan ügyelve arra, hogy Székelyudvarhely, Székelykeresztúr csak "Udvarhely"-ként, "Keresztúr"-ként rögzüljön a köztudatban. Székelyszentistván nevéért "névszörnyeteg" kitalálására is kaphatók voltak: így lett Atosfalvából, Székelyszentistvánból, Csókfalvából Hármasfalu! Az 1989. decemberi rendszerváltás utáni posztkommunista hatalom is annyira megszerette ezt a nevet, hogy az említett települések lakóinak többször megfogalmazott kérése ellenére sem hajlandó a több évszázados falunevek visszaállítására. Elsősorban azért, mert Székelyszentistván az egyetlen erdélyi település, amelynek neve az államalapító nagy királyra, Szent Istvánra utal! Imre! Neked kell vállalnod a Székelyföld területi autonómiájának zászlótartó szerepét!«
Fodor Imre kétévi székely nemzeti tanácsi elnöksége idején – hatalmi gáncsoskodások, megalkuvások, elbizonytalanodások, minden oldalról érkező fúrások közepette! – az egyik legnagyobb fegyverténnyel büszkélkedhetett: megszervezte az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást. Kezünk aláírásával több mint kétszázezren igényeltük a Székelyföld területi autonómiáját! Drága Imre! Most, amikor úgy búcsúzom Tőled, hogy pontosan tudom, itt vagy közöttünk, vigyázó tekinteteddel csetléseinket, botlásainkat követed, megvallom: a Te ösztönzésed volt az egyik impulzus abban, hogy hozzáfogjak az erdélyi autonómiáknak – kezdve az Európában is páratlan, 1224. évi, az erdélyi szászoknak hatszáz éven át egyedülálló autonómiát biztosító Andreanummal –, az "erdélyi kérdés" kialakulásának, akuttá válásának, a megoldási kísérleteknek, tervezeteknek – beleértve a nagyhatalmak tervezeteit! – a teljességre törekvő, 1000 oldalas kötetben való bemutatásához. A történészszakmának, a hazai és európai politikusoknak, a magyar, román és német ajkú olvasóknak olyan "bedekker"-t szeretnék összeállítani, amelyben kibomlik előttünk az "erdélyi kérdés" ezeréves története.
Drága Imre! A nekrológ címét is – a fájdalmasan korai haláloddal! – a torzóban maradt emlékiratod telitalálat címéből kölcsönöztem: "Emlék-évgyűrűk"! Nagyon nehéz örökséget, feladatot testáltál rám: az időközben általam megtalált, Édesapádról, Rólad, ikertestvéredről, Palkóról összeállított megfigyelési és követési dossziék, ügynökjelentések, a csíkcsekefalvi Fodor családra vonatkozó levéltári kutatások alapján kell befejeznem a megkezdett krónikát! Az építész, az író Kós Károly intelmét követve: az erdélyi ember azt tanulta, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Édesapátok még a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiból is azt az életre szóló erkölcsi parancsot fogalmazta meg iker fiainak – négyévi kegyetlen börtönbüntetés után engedélyezték az első levelezőlapot, közben eltemettétek Édesanyátokat, amiről csak utólag szerzett tudomást! –: "vigyázzatok…a gerincetek egyenes tartására, ne hanyagoljátok… édesanyátok nyelvét!" Az üzenet akár mottója is lehetne a rendhagyó "Emlék-évgyűrűk"-nek! Édesanyátok, Annemarie von Dobschütz – ősnemes porosz család sarja, nagyapád, Karl von Dobschütz tábornok, a nácik hatalomra jutása után tiltakozásként nyugdíjaztatta magát! – Édesapátok hatására lett székely- magyarrá, vállalta a kisebbségi sorssal járó üldöztetést, a kilakoltatást, a saját bőrén tapasztalta meg az erdélyi magyar sorsot! Az "édesanyátok nyelve" egyaránt jelenti a magyar és a német nyelvet, de inkább az előbbit! Családi krónikád mindennél jobban bizonyítja: Erdélyben nincs – úgymond – jelentéktelen család! Sűrítve, borostyánként őrzi Erdély, a Székelyföld viharos történelmét! Dédnagyapád, Fodor Ignác huszártiszti iskolát végzett Kézdivásárhelyen. Az 1848-as magyar forradalom kitörése után ezrede a Csíkszéken állomásozó csapatokkal együtt csatlakozott Bem József seregéhez. Több véres csata, a magyar szabadságharc bukása után őrnagyként Bem seregével Vidinbe emigrált. A száműzetésből 1851-ben tért vissza Erdélybe. Dédnagyanyád, kászonjakabfalvi László Anna annak az idős László Józsefnek lánya, aki vajdahunyadi bányanagyként szolgálati lakásában, a vajdahunyadi várban fogadta 1849. április 14-én Bem Józsefet, az erdélyi hadsereg vezérkarának egy részét, és a legnagyobb magyar költőt, Petőfi Sándort! Kevés család büszkélkedhet ilyen felmenőkkel!
A dédnagyszüleid által 1875-ben Csíksomlyón épített házban – amelyet Édesapád huszonöt évi kényszermunkára való elítélésének "mellékbüntetéseként" 1958-ban elkoboztak, Édesanyádat, Téged és ikertestvéredet, a sepsiszentgyörgyi Textilgyár mindenki által tisztelt mérnökét, ifjabb Fodor Pált (Palkót) kilakoltattak, a 2001-ben visszakapott épületet 2002-ben átadtátok a tizennyolcadik életévüket betöltött árvaházi gyerekek gondozását felvállaló Csibész Alapítványnak – látta meg a napvilágot a nemrég elhunyt kiváló író, Fodor Sándor, alias: "Fodorúr". Külön fejezetet szenteltél az "Emlék-évgyűrűk"-ben az Outward Bound ifjúságnevelő mozgalomnak, amelynek erdélyi meggyökerezésében, a Szováta melletti tábor megépítésében oroszlánrészed volt! Több ezer erdélyi magyar fiatal – aki csodálatos élményeknek, kalandoknak volt a részese – most érzi igazán azt a pótolhatatlan űrt, amely haláloddal támadt! Szerencsére a nyugdíjazásom előtt – a Veled készített interjúval megkoronázva! – elkészítettem a dokumentumfilmet.
2015 májusának elején ott ültünk Simon Csaba vegyészmérnök hétvégi házában, és mindannyiunkat, Fülöp Gézát, az információk kutatóját, bibliográfust, Fülöp Mária és Ferenczi Klára könyvtárost, Maros megye szellemi múltjának búvárlóit, a témakörben több kötet szerzőit, Héjja Sándort, a vegyipari kombinát kiváló automatizálási mérnökét, Berecz Irén kötet- és tanulmányszerzőt és alulírottat – a legbensőbb barátaidat – a Rád jellemző következetességgel alkotó munkára, könyvek megírására biztattál! A közös barátaink ekkor mondták el: a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban ma, ötven év után is, egykori részlegeden az Általad akkor lejegyzett, már-már tudományos igényű útmutatásaid szerint végzik a munkát! Immár történelmi hátszelet kap mindaz, amit röviden Fodor Imre életműveként aposztrofálunk. Biztos vagyok abban, hogy ez az életmű közkinccsé válik, beépül nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az erdélyi magyarság mindennapi életébe. Osztom közös barátunk, dr. Ábrám Zoltán marosvásárhelyi búcsúztatásodkor megfogalmazott gondolatait: "Tudom, érzem, hogy Fodor Imre megalkuvások nélküli igazmondását és helytállását nem értékelte és még nem értékeli eléggé Marosvásárhely, Erdély népe. De eljön az idő, amikor a Bolyaiak városában – a halálakor el nem ismert névadóhoz hasonlóan – többet fognak beszélni róla. Arról a példamutató személyiségről, aki egyelőre (vajon meddig?) Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere".
Ringasson szelíden, mint az álom, a Téged felnevelő, dajkáló szülőföld, Csíksomlyó édes anyaföldje, római katolikus temetője. Emléked tetteidben és a megjelenésre váró "Emlék-évgyűrűk"-ben él tovább!
Tófalvi Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 27.
A REMÉNYTELEN ÉLET AZ OKA
ÉRDEMES OLVASNI A SZÁZÖT ÉVE SZÜLETETT KOVÁCS GYÖRGY 1944 ELŐTTI KÖNYVEIT
A százöt évvel ezelőtt született erdélyi író, Kovács György megítélése finoman szólva is vegyes: amit sikerült megtudnom róla szóbeli közlés vagy utánaolvasás alapján, nem túl szívderítő. Szerzőnk vonalas volt, politikai szerepet is vállalt, könyveit pedig újraírta és „osztályharcosította” (ezért is érdemes „az igazi” Kovács Györgyöt az 1944 előtt írt könyvei segítségével megismerni; javaslom ezek közül az Aranymező című regényt és az Emberarcok című novelláskötetet, mely utóbbi reprezentatív válogatását adja a novellaéletműnek).
Tény, hogy Kovács György nagymamám falujában (a három településből álló Hármasfalu – Atosfalva, Szentistván, Csókfalva – harmadik településrészén) viszonylag hosszú időn keresztül „úri nyomorúságban” éldeklett. A sok éven át rengeteg könyv elolvasásával kifejlesztett szimatom pedig azt súgja, hogy (sok esetben talán megmagyarázható emberi minőségétől teljesen függetlenül) igen nagy íróval van-volt dolgunk, és hogy „minden más táján a világnak szent dalnok lett volna belőle”.
Mivel én is rengeteg időt töltöttem ebben a Maros megyében található faluban, tulajdonképpen a gyermekkorom világa elevenedik fel a könyvek lapjain, és a történetek közepette – még akkor is, ha Kovács György nem minden alkalommal jelöli meg, hol játszódik a cselekmény. Én mindenesetre hajlandó vagyok azt hinni, hogy ott, vagy a környéken, és ebben a szókincshasználat is segít, amely egészen egyedi módon idézi meg annak a kisebb régiónak a természetesen nem kizáró jellegzetességeit: mosztalék (apró szemét), rikóbálás (kiáltozás), burján (fű), pipe (kisliba), ejisze (talán), letácsolni (elhallgattatni), gagya (nadrág), sátés (füves terület), merkelni (csúnyán nézni), mánus (óramutató), sze (a hiszen helyett; én még így is hallottam használni: hiszehásze), édes (az anyára), csurdényakú tyúk (kopasz nyakú), kakóca (kiskakas), második hetűs (második hetében lévő/járó), csűr (gazdasági épület), leazon (lefelé), megtökösödés (sérv), tapodás (sertepertélő lépegetés), filkós, durák (kártyajátékok), batul (alma), tészta (sütemény), pajtahija (a csűr szénatartó része, tanulunk, tanulunk!), motor (autóra használják), ugyi (ugye), valahol fájtatni (a fájlalni vagy fájdalmat érezni helyett). Aztán a pípet kapni a szomjúságtól; a béka nő a hasunkban, ha túlisszuk magunkat; a kivaszkalódtunk az ágyból és egyéb kifejezésekről még nem is beszéltünk. Egészen sokkoló magyarázatot kap továbbá néhány dolog, például a virrasztás közben játszott kártyaparti oka is: „A virrasztóban a halál beálltát követő első éjszakán, a kártyázó férfiak valósággal versenyre keltek, hogy kinek az ökle alatt döndül nagyobbat az asztal sok ütést szenvedett deszkalapja, amikor lecsattintják rá a rongyos makkfilkót. Talán azért kell ezt így csinálni, hogy a halott fölébredjen, ha netán mégsem szállt volna el belőle végérvényesen a lélek.”
Döbbenetes leírások születnek a nyomorról, a szegénység dühéről, a halálról, a falusi környezetben rekedt intellektuális igényekről – „Szörnyen unalmasok voltak ezek a keddi napok újság nélkül. Amennyi könyv föllelhető volt a faluban és környékén, azt az öreg már régen kiolvasta – nagy részüket nem is egyszer. Valamikor az iskolai kis könyvtárban még a Révai Nagy Lexikona meglévő köteteit is végigböngészte, egészen a »Mons« címszóig. (Ennél a szónál robbant ki a világháború – épp a tizenharmadik kötetnél –, és a sorozat küldése megszakadt.)” –, vagy az egykedvű mindennapokról, amelyekben a „rendületlenül pipás és habozás nélküli köpködő” emberek élete elevenedik föl.
Olyan embereké, akik reszketve gyűjtenek, de nem a gyűjtés öröméért, hanem a túlélésért; a hideglelős spórolástól és a reménytelen élettől pedig lassan kivetkőznek emberi mivoltukból, igazságtalanok és irgalmatlanok.
És akkor ott van a nagyregény, az 1940–41-ben született, a harmincas évek elején játszódó Aranymező című könyv.
El kell mondanom, hogy 1940-ben egy nagytermészetű, ráadásul szintén Dani (Mózes Dani) nevű parasztemberről regényt írni – mint Móricz – igen nagy bátorság volt, de Kovács írásának egyáltalán nem árt az összehasonlítás, megállja a helyét: veretes nyelven, komótosan, de izgalmasan, a végletekig kidolgozva és elképesztő pszichológiai, néprajzi (együtt: néplelki) tudással felvértezve halad a történet az iszonyatos végkifejlet felé. Soha nem kacsint vagy beszél ki a szerző, a narrátor, az elbeszéltek mindig az éppen gondolkodó, beszélő és érző szereplő teljes mértékben megrajzolt nézőpontjából kerülnek említésre, bölcsen, szeretettel és humorral szól az aranymezőről, a búzatáblákról, amelyek minden történés okai és céljai is egyben.
Érdemes beszerezni legalább ezt a két könyvet – antikváriumokban pár száz forintért vesztegetik –, és olvasni is érdemes, hiszen ugyancsak kevés szerzőt ismerünk, akik novellában és regényben egyaránt ilyen magas színvonalat tudtak képviselni, miközben erről a keserű világról írtak: „Az a pár darabocska föld úgy meg volt terhelve a telekkönyvben, hogy már ki sem látszott a Kádár Ferenc neve a sok beírás közül.”
Nagy Koppány Zsolt
Magyar Idők (Budapest)
ÉRDEMES OLVASNI A SZÁZÖT ÉVE SZÜLETETT KOVÁCS GYÖRGY 1944 ELŐTTI KÖNYVEIT
A százöt évvel ezelőtt született erdélyi író, Kovács György megítélése finoman szólva is vegyes: amit sikerült megtudnom róla szóbeli közlés vagy utánaolvasás alapján, nem túl szívderítő. Szerzőnk vonalas volt, politikai szerepet is vállalt, könyveit pedig újraírta és „osztályharcosította” (ezért is érdemes „az igazi” Kovács Györgyöt az 1944 előtt írt könyvei segítségével megismerni; javaslom ezek közül az Aranymező című regényt és az Emberarcok című novelláskötetet, mely utóbbi reprezentatív válogatását adja a novellaéletműnek).
Tény, hogy Kovács György nagymamám falujában (a három településből álló Hármasfalu – Atosfalva, Szentistván, Csókfalva – harmadik településrészén) viszonylag hosszú időn keresztül „úri nyomorúságban” éldeklett. A sok éven át rengeteg könyv elolvasásával kifejlesztett szimatom pedig azt súgja, hogy (sok esetben talán megmagyarázható emberi minőségétől teljesen függetlenül) igen nagy íróval van-volt dolgunk, és hogy „minden más táján a világnak szent dalnok lett volna belőle”.
Mivel én is rengeteg időt töltöttem ebben a Maros megyében található faluban, tulajdonképpen a gyermekkorom világa elevenedik fel a könyvek lapjain, és a történetek közepette – még akkor is, ha Kovács György nem minden alkalommal jelöli meg, hol játszódik a cselekmény. Én mindenesetre hajlandó vagyok azt hinni, hogy ott, vagy a környéken, és ebben a szókincshasználat is segít, amely egészen egyedi módon idézi meg annak a kisebb régiónak a természetesen nem kizáró jellegzetességeit: mosztalék (apró szemét), rikóbálás (kiáltozás), burján (fű), pipe (kisliba), ejisze (talán), letácsolni (elhallgattatni), gagya (nadrág), sátés (füves terület), merkelni (csúnyán nézni), mánus (óramutató), sze (a hiszen helyett; én még így is hallottam használni: hiszehásze), édes (az anyára), csurdényakú tyúk (kopasz nyakú), kakóca (kiskakas), második hetűs (második hetében lévő/járó), csűr (gazdasági épület), leazon (lefelé), megtökösödés (sérv), tapodás (sertepertélő lépegetés), filkós, durák (kártyajátékok), batul (alma), tészta (sütemény), pajtahija (a csűr szénatartó része, tanulunk, tanulunk!), motor (autóra használják), ugyi (ugye), valahol fájtatni (a fájlalni vagy fájdalmat érezni helyett). Aztán a pípet kapni a szomjúságtól; a béka nő a hasunkban, ha túlisszuk magunkat; a kivaszkalódtunk az ágyból és egyéb kifejezésekről még nem is beszéltünk. Egészen sokkoló magyarázatot kap továbbá néhány dolog, például a virrasztás közben játszott kártyaparti oka is: „A virrasztóban a halál beálltát követő első éjszakán, a kártyázó férfiak valósággal versenyre keltek, hogy kinek az ökle alatt döndül nagyobbat az asztal sok ütést szenvedett deszkalapja, amikor lecsattintják rá a rongyos makkfilkót. Talán azért kell ezt így csinálni, hogy a halott fölébredjen, ha netán mégsem szállt volna el belőle végérvényesen a lélek.”
Döbbenetes leírások születnek a nyomorról, a szegénység dühéről, a halálról, a falusi környezetben rekedt intellektuális igényekről – „Szörnyen unalmasok voltak ezek a keddi napok újság nélkül. Amennyi könyv föllelhető volt a faluban és környékén, azt az öreg már régen kiolvasta – nagy részüket nem is egyszer. Valamikor az iskolai kis könyvtárban még a Révai Nagy Lexikona meglévő köteteit is végigböngészte, egészen a »Mons« címszóig. (Ennél a szónál robbant ki a világháború – épp a tizenharmadik kötetnél –, és a sorozat küldése megszakadt.)” –, vagy az egykedvű mindennapokról, amelyekben a „rendületlenül pipás és habozás nélküli köpködő” emberek élete elevenedik föl.
Olyan embereké, akik reszketve gyűjtenek, de nem a gyűjtés öröméért, hanem a túlélésért; a hideglelős spórolástól és a reménytelen élettől pedig lassan kivetkőznek emberi mivoltukból, igazságtalanok és irgalmatlanok.
És akkor ott van a nagyregény, az 1940–41-ben született, a harmincas évek elején játszódó Aranymező című könyv.
El kell mondanom, hogy 1940-ben egy nagytermészetű, ráadásul szintén Dani (Mózes Dani) nevű parasztemberről regényt írni – mint Móricz – igen nagy bátorság volt, de Kovács írásának egyáltalán nem árt az összehasonlítás, megállja a helyét: veretes nyelven, komótosan, de izgalmasan, a végletekig kidolgozva és elképesztő pszichológiai, néprajzi (együtt: néplelki) tudással felvértezve halad a történet az iszonyatos végkifejlet felé. Soha nem kacsint vagy beszél ki a szerző, a narrátor, az elbeszéltek mindig az éppen gondolkodó, beszélő és érző szereplő teljes mértékben megrajzolt nézőpontjából kerülnek említésre, bölcsen, szeretettel és humorral szól az aranymezőről, a búzatáblákról, amelyek minden történés okai és céljai is egyben.
Érdemes beszerezni legalább ezt a két könyvet – antikváriumokban pár száz forintért vesztegetik –, és olvasni is érdemes, hiszen ugyancsak kevés szerzőt ismerünk, akik novellában és regényben egyaránt ilyen magas színvonalat tudtak képviselni, miközben erről a keserű világról írtak: „Az a pár darabocska föld úgy meg volt terhelve a telekkönyvben, hogy már ki sem látszott a Kádár Ferenc neve a sok beírás közül.”
Nagy Koppány Zsolt
Magyar Idők (Budapest)
2016. június 29.
Hármasfalu: levették, de visszahelyezik a falunévtáblákat
Eleget téve a jogerős bírósági ítéletnek, a mai Hármasfalut alkotó, a kommunista diktatúra által felszámolt három település – Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva – nevét jelző táblákat leszerelte az önkormányzat. A lakók azonban nem adják fel a harcot.
„Nem volt mit tennünk, másodfokon is elveszítettük a prefektus által indított pert. Ha nem teszünk eleget a jogerős ítéletnek, napi ezer lejes büntetést kellett volna fizetnünk” – indokolta meg a döntést Vass Imre, a település frissen megválasztott polgármestere. Maros megye egyetlen polgárpárti elöljárója azonban tudja, miként lehetne úgy szentesíteni a három történelmi nevet – Csókfalvát, Székelyszentistvánt és Atosfalvát –, hogy azon sem a jelenlegi, sem a következő prefektus ne találjon fogást.
Mivel a magyarellenes lépéseiről elhíresült kormánybiztos, Lucian Goga azt kifogásolta, hogy a fehér alapon, zöld betűkkel feltüntetett falunevek megtévesztik a gépkocsivezetőket, az önkormányzat más megoldáshoz folyamodik. „Ha csakugyan megtévesztő volt a helységnévtáblára hasonlító felirat, elkészítjük más formában. Szépen, díszesen, fakeretbe helyezzük, hogy még véletlenül se zavarja meg a sofőröket, mint ahogy a prefektus úr kifogásolta” – mondta el Vass.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro
Eleget téve a jogerős bírósági ítéletnek, a mai Hármasfalut alkotó, a kommunista diktatúra által felszámolt három település – Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva – nevét jelző táblákat leszerelte az önkormányzat. A lakók azonban nem adják fel a harcot.
„Nem volt mit tennünk, másodfokon is elveszítettük a prefektus által indított pert. Ha nem teszünk eleget a jogerős ítéletnek, napi ezer lejes büntetést kellett volna fizetnünk” – indokolta meg a döntést Vass Imre, a település frissen megválasztott polgármestere. Maros megye egyetlen polgárpárti elöljárója azonban tudja, miként lehetne úgy szentesíteni a három történelmi nevet – Csókfalvát, Székelyszentistvánt és Atosfalvát –, hogy azon sem a jelenlegi, sem a következő prefektus ne találjon fogást.
Mivel a magyarellenes lépéseiről elhíresült kormánybiztos, Lucian Goga azt kifogásolta, hogy a fehér alapon, zöld betűkkel feltüntetett falunevek megtévesztik a gépkocsivezetőket, az önkormányzat más megoldáshoz folyamodik. „Ha csakugyan megtévesztő volt a helységnévtáblára hasonlító felirat, elkészítjük más formában. Szépen, díszesen, fakeretbe helyezzük, hogy még véletlenül se zavarja meg a sofőröket, mint ahogy a prefektus úr kifogásolta” – mondta el Vass.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro
2016. augusztus 5.
Csíkszentkirályon jubilál a Szent Király Szövetség
Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli a Szent Király Szövetség augusztus 5–7. között. A találkozót minden évben más-más településen szervezik meg, idén Csíkszentkirály lesz a házigazda.
Az 1989-es rendszerváltás után Csíkszentkirályon megfogalmazódott az ötlet, hogy azok a települések, amelyek nevében előfordul a Szent István, illetve a Szentkirály név, alkossanak szövetséget. Az első találkozót Csíkszentkirályon szervezték meg 1996 őszén, amikor összegyűltek a „szentkirályok” polgármesterei, és szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg, miszerint szövetségbe szeretnék tömöríteni minden falvat és várost, amely nevében is őrzi első szent királyunk emlékét.
Így alakult meg a Szent Király Szövetség, amelyhez huszonegy Kárpát-medencei település csatlakozott. Minden évben a szövetségi közgyűlésen döntik el, hogy melyik településen tartják a következő találkozót. A vezetők már a legelején megegyeztek abban, hogy a tízes évfordulókat mindig az ötletgazdáknál tartják, így a hétvégén Csíkszentkirályon ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját a szövetség.
„Ez a találkozó a Kárpát-medencei magyarságról szól, itt el tudjuk mondani a problémáinkat, erőt tudunk meríteni egymástól, és megismertethetjük a néphagyományainkat. Olyan ez, mint amikor egy család minden tagja egy évben egyszer összegyűl” – emelte ki Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere.
Pénteken 15 és 18 óra között fogadja a házigazda a vendégeket, ezt követően 20 órától közös vacsorát tartanak. Szombaton 10 órakor tartják a szövetség közgyűlését a helyi polgármesteri hivatalban, 12 órától pedig néhai Udvari Dezső polgármesterre emlékeznek. 14 órától az Alcsíki Néptánctalálkozótól lesz hangos a Vitos Mózes Általános Iskola udvara. Fellép a a csíkmindszenti Fürgölő néptáncegyüttes, a csíkszentléleki Hárs néptánccsoport, Csíkszentimréről a Rozmaring Néptáncegyüttes és a Fehér Liliom ifjúsági néptánccsoport, a csíkbánfalvi Csalóka, a csíktaplocai ifjúsági néptánccsoport, Csíkkozmásról a Bojzás és a Bojzácska néptáncegyüttes, a csíkszentsimoni Kükürcsi tánccsoport, a csatószegi Kankalin néptánccsoport, Csíkszentkirályról a Bimbócska-, a Rügyecske- és a Vadrózsa ifjúsági néptánccsoportok, valamint a szentkirályi tánccsoport.
Emellett fellép Vaszi Levente és Vrencsán Anita, akiket a Fölszállott a páva nevű tehetségkutató műsorból ismerhetnek. Vasárnap 10 órakor ünnepi szentmisét tartanak és megszentelik a Szent Korona másolatát, majd 12 órától szalagtűzés és emlékmű-leleplezés szerepel a programban.
A szövetséghez tartozó települések
Magyarország: Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja és Szombathely-Gyöngyöshermánszentkirály.
Erdély:Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván és Székelyszentkirály.
Felvidék: Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály és Sajókirályi.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro
Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli a Szent Király Szövetség augusztus 5–7. között. A találkozót minden évben más-más településen szervezik meg, idén Csíkszentkirály lesz a házigazda.
Az 1989-es rendszerváltás után Csíkszentkirályon megfogalmazódott az ötlet, hogy azok a települések, amelyek nevében előfordul a Szent István, illetve a Szentkirály név, alkossanak szövetséget. Az első találkozót Csíkszentkirályon szervezték meg 1996 őszén, amikor összegyűltek a „szentkirályok” polgármesterei, és szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg, miszerint szövetségbe szeretnék tömöríteni minden falvat és várost, amely nevében is őrzi első szent királyunk emlékét.
Így alakult meg a Szent Király Szövetség, amelyhez huszonegy Kárpát-medencei település csatlakozott. Minden évben a szövetségi közgyűlésen döntik el, hogy melyik településen tartják a következő találkozót. A vezetők már a legelején megegyeztek abban, hogy a tízes évfordulókat mindig az ötletgazdáknál tartják, így a hétvégén Csíkszentkirályon ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját a szövetség.
„Ez a találkozó a Kárpát-medencei magyarságról szól, itt el tudjuk mondani a problémáinkat, erőt tudunk meríteni egymástól, és megismertethetjük a néphagyományainkat. Olyan ez, mint amikor egy család minden tagja egy évben egyszer összegyűl” – emelte ki Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere.
Pénteken 15 és 18 óra között fogadja a házigazda a vendégeket, ezt követően 20 órától közös vacsorát tartanak. Szombaton 10 órakor tartják a szövetség közgyűlését a helyi polgármesteri hivatalban, 12 órától pedig néhai Udvari Dezső polgármesterre emlékeznek. 14 órától az Alcsíki Néptánctalálkozótól lesz hangos a Vitos Mózes Általános Iskola udvara. Fellép a a csíkmindszenti Fürgölő néptáncegyüttes, a csíkszentléleki Hárs néptánccsoport, Csíkszentimréről a Rozmaring Néptáncegyüttes és a Fehér Liliom ifjúsági néptánccsoport, a csíkbánfalvi Csalóka, a csíktaplocai ifjúsági néptánccsoport, Csíkkozmásról a Bojzás és a Bojzácska néptáncegyüttes, a csíkszentsimoni Kükürcsi tánccsoport, a csatószegi Kankalin néptánccsoport, Csíkszentkirályról a Bimbócska-, a Rügyecske- és a Vadrózsa ifjúsági néptánccsoportok, valamint a szentkirályi tánccsoport.
Emellett fellép Vaszi Levente és Vrencsán Anita, akiket a Fölszállott a páva nevű tehetségkutató műsorból ismerhetnek. Vasárnap 10 órakor ünnepi szentmisét tartanak és megszentelik a Szent Korona másolatát, majd 12 órától szalagtűzés és emlékmű-leleplezés szerepel a programban.
A szövetséghez tartozó települések
Magyarország: Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja és Szombathely-Gyöngyöshermánszentkirály.
Erdély:Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván és Székelyszentkirály.
Felvidék: Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály és Sajókirályi.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro
2016. augusztus 19.
Sepsiszentkirály kettős ünnepe
Államalapító keresztény királyunkra, a település névadójára, a sepsiszentkirályi filiális kápolna védőszentjére emlékeznek szombaton és vasárnap Sepsiszentkirályban. Szombaton 11 órakor veszi kezdetét a búcsús szentmise, vasárnap a református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak.
Sepsiszentkirály rendes tagja a huszadik évét ünneplő Szentkirály Szövetségnek. Sándor Csaba mérnök a sepsiszentkirályi hívek képviseletében érkezett haza az augusztus 5–7. között megtartott csíkszentkirályi találkozóról. Vele a szövetség XX. évfordulója kapcsán beszélgettünk. – Az 1990-es évek közepén egy augusztus 20-i központi Budapesti állami ünnepségre meghívást kaptak a Szent István nevét, illetve a szentkirály-elemet nevükben hordozó települések polgármesterei. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat a települések elöljáróiban, hogy ne csak e helységek vezetői találkozzanak évente egyszer, hanem szervezzenek találkozót a településeken élők számára is. Csíkszentkirály ajánlkozott erre elsőként, így Szentkirályszombatján 1996-ban szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg: eszerint szövetségbe tömörült a Kárpát-haza mindazon települése, amely nevében is őrzi szent királyunk emlékét. A szövetséghez huszonegy Kárpát-medencei település csatlakozott: Magyarországról Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja és Szombathely-Gyöngyöshermánszentkirály, Erdélyből Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván és Székelyszentkirály, Felvidékről Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, valamint Sajószentkirály és Sajókirályi. Emlékezetes és bensőséges, mélyen vallásos ihletésű találkozó volt, ahol már egy helybeli faragómester elkészítette a szövetség évfordulós, mesterien tervezett és kivitelezett emlékkeresztjét. Az ünnepi búcsús szentmisén jelen voltak, szentmisét celebráltak és szentbeszédet mondtak Ft. Tamás József Gyulafehérvári segédpüspök, Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, csíkszentkirályi plébános. A találkozón megjelent képviseletek egy-egy emlékfenyőt ültettek el, tisztelegve a szövetségi évforduló előtt. Megállapítható, hogy azok a tekintélyes múltra visszatekintő kis katolikus községek, amelyek hosszú századokon át őrizték nevükben-lelkiségükben is István király emlékét, az ismeretlenség homályában, ismét, immár sokadszor egymásra találtak. Megerősítették szövetségüket önazonosságuk megőrzése, az országhatároktól függetlenül érvényesülő szellemi s lelki magyar egység, az egyenlő jogok és esélyek alapján való történelmi megbékélés és Európai integráció megtartása érdekében. Sepsiszentkirály emelkedett lelkiséggel várja az ünnepet. Miként azt a falu filiájába beszolgáló Kacsó Sándor illyefalvi plébánostól és Németh Zoltán katolikus gondnoktól megtudtuk, a búcsús szentmise szombaton 11 órakor a filiális kis templomban veszi kezdetét. Szentbeszédet mond és a szentmise főcelebránsa Kocsis Károly, a Sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia segédlelkésze lesz, koncelebrál Kacsó plébános. Mise után a templom udvarán kínálmációban részesülnek vendégeink – jelezte a gondnok, a rendezvény szervezője.
Vasárnap, augusztus 21-én a teljesen felújított helybeli református templomban ökumenikus istentisztelettel folytatják a búcsús megemlékezést, ahol a szószéki szolgálatot Adorjáni Levente Sepsiszentkirály-botfalusi unitárius lelkész végzi, imát mond Kacsó Sándor, és elhelyezik az emlékezés virágkoszorúját a templom előtt álló Szent István-mellszobornál.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Államalapító keresztény királyunkra, a település névadójára, a sepsiszentkirályi filiális kápolna védőszentjére emlékeznek szombaton és vasárnap Sepsiszentkirályban. Szombaton 11 órakor veszi kezdetét a búcsús szentmise, vasárnap a református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak.
Sepsiszentkirály rendes tagja a huszadik évét ünneplő Szentkirály Szövetségnek. Sándor Csaba mérnök a sepsiszentkirályi hívek képviseletében érkezett haza az augusztus 5–7. között megtartott csíkszentkirályi találkozóról. Vele a szövetség XX. évfordulója kapcsán beszélgettünk. – Az 1990-es évek közepén egy augusztus 20-i központi Budapesti állami ünnepségre meghívást kaptak a Szent István nevét, illetve a szentkirály-elemet nevükben hordozó települések polgármesterei. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat a települések elöljáróiban, hogy ne csak e helységek vezetői találkozzanak évente egyszer, hanem szervezzenek találkozót a településeken élők számára is. Csíkszentkirály ajánlkozott erre elsőként, így Szentkirályszombatján 1996-ban szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg: eszerint szövetségbe tömörült a Kárpát-haza mindazon települése, amely nevében is őrzi szent királyunk emlékét. A szövetséghez huszonegy Kárpát-medencei település csatlakozott: Magyarországról Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja és Szombathely-Gyöngyöshermánszentkirály, Erdélyből Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván és Székelyszentkirály, Felvidékről Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, valamint Sajószentkirály és Sajókirályi. Emlékezetes és bensőséges, mélyen vallásos ihletésű találkozó volt, ahol már egy helybeli faragómester elkészítette a szövetség évfordulós, mesterien tervezett és kivitelezett emlékkeresztjét. Az ünnepi búcsús szentmisén jelen voltak, szentmisét celebráltak és szentbeszédet mondtak Ft. Tamás József Gyulafehérvári segédpüspök, Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, csíkszentkirályi plébános. A találkozón megjelent képviseletek egy-egy emlékfenyőt ültettek el, tisztelegve a szövetségi évforduló előtt. Megállapítható, hogy azok a tekintélyes múltra visszatekintő kis katolikus községek, amelyek hosszú századokon át őrizték nevükben-lelkiségükben is István király emlékét, az ismeretlenség homályában, ismét, immár sokadszor egymásra találtak. Megerősítették szövetségüket önazonosságuk megőrzése, az országhatároktól függetlenül érvényesülő szellemi s lelki magyar egység, az egyenlő jogok és esélyek alapján való történelmi megbékélés és Európai integráció megtartása érdekében. Sepsiszentkirály emelkedett lelkiséggel várja az ünnepet. Miként azt a falu filiájába beszolgáló Kacsó Sándor illyefalvi plébánostól és Németh Zoltán katolikus gondnoktól megtudtuk, a búcsús szentmise szombaton 11 órakor a filiális kis templomban veszi kezdetét. Szentbeszédet mond és a szentmise főcelebránsa Kocsis Károly, a Sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia segédlelkésze lesz, koncelebrál Kacsó plébános. Mise után a templom udvarán kínálmációban részesülnek vendégeink – jelezte a gondnok, a rendezvény szervezője.
Vasárnap, augusztus 21-én a teljesen felújított helybeli református templomban ökumenikus istentisztelettel folytatják a búcsús megemlékezést, ahol a szószéki szolgálatot Adorjáni Levente Sepsiszentkirály-botfalusi unitárius lelkész végzi, imát mond Kacsó Sándor, és elhelyezik az emlékezés virágkoszorúját a templom előtt álló Szent István-mellszobornál.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 19.
Székelyszentistváni ünnepség
Makfalva község önkormányzata, Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva történelmi egyházai augusztus 20-án 22. alkalommal tartják meg államalapító királyunk ünnepét. Az ünneplők 9.45 órakor találkoznak a csókfalvi unitárius templomnál, majd 10 órakorsor kerül a zászlóavatásra, a polgármester köszöntőjére. 10.30 órától fényképalbumot mutatnak be, majd dr. Raffay Ernő történész tart előadást. 12 órától ökumenikus istentisztelet lesz a székelyszentistváni templomban, majd 13 órától Péter Ferenc megyei tanácselnök, Izsák Balázs, az SZNT és Bíró Zsolt, az MPP elnöke mond ünnepi beszédet, ezt követően felavatják a székely vértanúk emlékére állított kopjafákat. 14 órától borkóstoló és bográcsolás lesz, fellép a Hatszentcsók néptánccsoport, énekel Mátyus Vilmos és zenekara.
Népújság (Marosvásárhely)
Makfalva község önkormányzata, Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva történelmi egyházai augusztus 20-án 22. alkalommal tartják meg államalapító királyunk ünnepét. Az ünneplők 9.45 órakor találkoznak a csókfalvi unitárius templomnál, majd 10 órakorsor kerül a zászlóavatásra, a polgármester köszöntőjére. 10.30 órától fényképalbumot mutatnak be, majd dr. Raffay Ernő történész tart előadást. 12 órától ökumenikus istentisztelet lesz a székelyszentistváni templomban, majd 13 órától Péter Ferenc megyei tanácselnök, Izsák Balázs, az SZNT és Bíró Zsolt, az MPP elnöke mond ünnepi beszédet, ezt követően felavatják a székely vértanúk emlékére állított kopjafákat. 14 órától borkóstoló és bográcsolás lesz, fellép a Hatszentcsók néptánccsoport, énekel Mátyus Vilmos és zenekara.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 22.
Isten áldja Önöket, Isten óvja a Nemzetet!
Szent István-napi rendezvények Hármasfaluban
,,Valóságokat akartam láttatni, igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót, amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak a védteleneknek. Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltószó leszek a pusztában..."
Kós Károly 1921-ben megfogalmazott gondolataival köszöntötte Vass Imre, Makfalva község polgármestere a csókfalvi unitárius templom előtt, a turulmadaras háborús emlékműnél egybegyűlteket augusztus 20-án, államalapító Szent István ünnepén.
Székelyföld autonómiája is eljön egyszer…
Vass Imre hangsúlyozta: "Mindenki, aki magyarnak érzi magát, szívén kell hogy viselje nemzete érdekét, felelősséget kell érezzünk egymás iránt, ennek a felelősségnek a terhét vállalnunk kell hittel, erkölcsös lélekkel".
Kijelentette: minden idő eljön egyszer, csak tudni kell rá várni. Székelyföld önrendelkezése, autonómiája is eljön egyszer, csak küzdeni kell érte nap mint nap, kitartóan és egységesen.
Emlékeztetett, hogy nemrég törvényszéki végzéssel vétették le a polgármesteri hivatal homlokzatáról a székely zászlót, az Atosfalva, Szentistván, Csókfalva helységnévtáblákat, de – ígérte – újabb és újabb zászlók fognak megjelenni a község területén, s más formában, székely furfanggal a helységnévtáblák is vissza fognak kerülni a helyükre. Ebben a küzdelemben kérte Makfalva község minden polgárának a támogatását.
Vass Imre egyebek mellett kijelentette: "A mai napon azért gyűltünk itt össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egybe tartott minket itt, a Kárpát-medenceében. Reménykedésünk, imáink nem voltak hiábavalóak, hiszen mi még mindig itt vagyunk azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, hogy vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét: Székelyföldet. Vigyázzuk a hegyeinket, a Kis-Küküllő mentét, községünket, és vigyázzuk egymást, akik még megmAradtunk székelynek, magyarnak határon innen és túl a zivataros évszázadok alatt".
A beszédet követően felavatták a piros-fehér- zöld zászlórudat, amelyre a polgármester és Csonta Ferenc, a történelmi vitézi rend tagja felvonta a székely zászlót. Áldást mondott Tőkés Lóránt unitárius, Kiss Dénes református lelkész, valamint Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor.
Albumbemutató és történelmi előadás
A székely és magyar himnusz eléneklése után a rendezvénysorozat az unitárius templomban folytatódott, ahol Tőkés Lóránt bemutatta az Apáink harcában, csókfalviak régi felvételeken – több mint 50 régi fényképet és hét bejegyzést tartalmazó – fotóalbumot, majd Raffay Ernő történészprofesszor tartott előadást 1916 – román betörés Erdélybe címmel.
Az előadás után az egybegyűltek a fúvószenekar kíséretében, székely zászlókat lengetve, gyalog vonultak a székelyszentistváni református templomba, ökumenikus istentiszteletre, amelyen Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor hirdetett igét. Hatalmas ünnepnek nevezte Szent István ünnepét, amikor minden magyarnak "másképp" dobban a szíve, hisz "magyar államiságunkat köszönhetjük neki". István titkának az imát nevezte. Királyunk kapcsolatban az egyházzal, megerősítette azt, amit apja, Géza elkezdett, a keresztény kultúrkör kiépítését. Arra intette a híveket, hogy Istvánhoz hasonlóan bölcsességet kérjenek Istentől, mert az építés nemcsak István feladata volt, a miénk is: tovább kell építeni az országot, a nemzetet, a hazát.
Kopjafaavatás
Az istentisztelet végén fellépett a hármasfalui ökumenikus dalárda, majd a templom udvarán található Szent István-szobor koszorúzására került sor. Beszédet mondott a megyei tanács részéről Szabó Árpád, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, illetve Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. A himnusz eléneklése után leleplezték a székely vértanúk emlékére felállított, a Sándor János által készített kopjafákat Székelyszentistvánon, Erdély egyetlen településén, mely államalapító nagy királyunkról kapta a nevét.
A délután a kikapcsolódásé volt, a rendezvénysorozat borkóstolóval, bográcsozással, valamint a helyi Hatszentcsók néptánccsoport műsorával folytatódott. Fellépett Mátyus Vilmos és zenekara.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Szent István-napi rendezvények Hármasfaluban
,,Valóságokat akartam láttatni, igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót, amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak a védteleneknek. Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltószó leszek a pusztában..."
Kós Károly 1921-ben megfogalmazott gondolataival köszöntötte Vass Imre, Makfalva község polgármestere a csókfalvi unitárius templom előtt, a turulmadaras háborús emlékműnél egybegyűlteket augusztus 20-án, államalapító Szent István ünnepén.
Székelyföld autonómiája is eljön egyszer…
Vass Imre hangsúlyozta: "Mindenki, aki magyarnak érzi magát, szívén kell hogy viselje nemzete érdekét, felelősséget kell érezzünk egymás iránt, ennek a felelősségnek a terhét vállalnunk kell hittel, erkölcsös lélekkel".
Kijelentette: minden idő eljön egyszer, csak tudni kell rá várni. Székelyföld önrendelkezése, autonómiája is eljön egyszer, csak küzdeni kell érte nap mint nap, kitartóan és egységesen.
Emlékeztetett, hogy nemrég törvényszéki végzéssel vétették le a polgármesteri hivatal homlokzatáról a székely zászlót, az Atosfalva, Szentistván, Csókfalva helységnévtáblákat, de – ígérte – újabb és újabb zászlók fognak megjelenni a község területén, s más formában, székely furfanggal a helységnévtáblák is vissza fognak kerülni a helyükre. Ebben a küzdelemben kérte Makfalva község minden polgárának a támogatását.
Vass Imre egyebek mellett kijelentette: "A mai napon azért gyűltünk itt össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egybe tartott minket itt, a Kárpát-medenceében. Reménykedésünk, imáink nem voltak hiábavalóak, hiszen mi még mindig itt vagyunk azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, hogy vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét: Székelyföldet. Vigyázzuk a hegyeinket, a Kis-Küküllő mentét, községünket, és vigyázzuk egymást, akik még megmAradtunk székelynek, magyarnak határon innen és túl a zivataros évszázadok alatt".
A beszédet követően felavatták a piros-fehér- zöld zászlórudat, amelyre a polgármester és Csonta Ferenc, a történelmi vitézi rend tagja felvonta a székely zászlót. Áldást mondott Tőkés Lóránt unitárius, Kiss Dénes református lelkész, valamint Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor.
Albumbemutató és történelmi előadás
A székely és magyar himnusz eléneklése után a rendezvénysorozat az unitárius templomban folytatódott, ahol Tőkés Lóránt bemutatta az Apáink harcában, csókfalviak régi felvételeken – több mint 50 régi fényképet és hét bejegyzést tartalmazó – fotóalbumot, majd Raffay Ernő történészprofesszor tartott előadást 1916 – román betörés Erdélybe címmel.
Az előadás után az egybegyűltek a fúvószenekar kíséretében, székely zászlókat lengetve, gyalog vonultak a székelyszentistváni református templomba, ökumenikus istentiszteletre, amelyen Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor hirdetett igét. Hatalmas ünnepnek nevezte Szent István ünnepét, amikor minden magyarnak "másképp" dobban a szíve, hisz "magyar államiságunkat köszönhetjük neki". István titkának az imát nevezte. Királyunk kapcsolatban az egyházzal, megerősítette azt, amit apja, Géza elkezdett, a keresztény kultúrkör kiépítését. Arra intette a híveket, hogy Istvánhoz hasonlóan bölcsességet kérjenek Istentől, mert az építés nemcsak István feladata volt, a miénk is: tovább kell építeni az országot, a nemzetet, a hazát.
Kopjafaavatás
Az istentisztelet végén fellépett a hármasfalui ökumenikus dalárda, majd a templom udvarán található Szent István-szobor koszorúzására került sor. Beszédet mondott a megyei tanács részéről Szabó Árpád, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, illetve Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. A himnusz eléneklése után leleplezték a székely vértanúk emlékére felállított, a Sándor János által készített kopjafákat Székelyszentistvánon, Erdély egyetlen településén, mely államalapító nagy királyunkról kapta a nevét.
A délután a kikapcsolódásé volt, a rendezvénysorozat borkóstolóval, bográcsozással, valamint a helyi Hatszentcsók néptánccsoport műsorával folytatódott. Fellépett Mátyus Vilmos és zenekara.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 22.
Csoóri Sándor (1930–2016) emlékére
Hosszan tartó súlyos betegség után, 2016. szeptember 12-én hajnalban, életének 87. évében elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, prózaíró. A hozzá fűződő emlékeit idézi fel Székely Ferenc.
Csoóri Sándor gyakran járt Erdélyben, kiváló kapcsolatokat ápolt az erdélyi írókkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel.
1994. augusztus 18-án részt vett a Székelyszentistvánon tartott első Szent István Napok ünnepségén, amely alkalommal beszédet is mondott. Marosvásárhelyen és Budapesten többször találkozott Sütő Andrással, akihez közeli, meghitt barátság fűzte. Sütő András temetésekor – éppen tíz éve annak! – a Marosvásárhelyi Vártemplomban mondott beszédet a ravatalnál, amit a Duna tévé élőben közvetített.
A Sütő András Baráti Egyesület által szervezett, 2009. június 27–28-án megtartott Sütő-megemlékezésen olyan személyiségek társaságában érkezett Marosvásárhelyre, mint Dobos László, Szakolczay Lajos irodalomtörténész, Ablonczy László író, Pálfy G. István író-szerkesztő. Ez volt Csoóri Sándor utolsó irodalmi útja Erdélybe! Előadásának címe Beszélgetések és álmok volt, s kiemelte benne, hogy a „trianoni mocskos ügynek” mai napig tartanak a következményei. A kétnaposra tervezett megemlékezés első napján beszéltem vele a Bernády Házban, s kértem, hogy a közelgő, 80. születésnapja (2010. február 3.) alkalmából adjon egy interjút. Kérésemet elfogadta, de – bokros teendőire hivatkozva – másnapra „csúsztattuk”. Akárcsak a Dobos Lászlóval való beszélgetést is, aki szintén 2010-ben töltötte 80. életévét. Sajnos, sem a Csoóri-, sem a Dobos-interjú nem jött össze: Dobos hirtelen közbejött betegsége miatt hamarabb kellett visszautazniuk Budapestre, így elmAradt a másnapra tervezett pusztakamarási templomozáson való részvétel is.
Az interjúkérdéseket – mint megegyeztünk – végül is 2010. január elején küldtem át neki interneten, válasza január 25-én érkezett: „Kedves Ferenc! Sajnos, az irodalmi életben is vannak karambolok, torlódások, ugyanúgy, mint a valóságos életben. Amikor tavaly nyáron megegyeztünk abban, hogy szívesen válaszolok a kérdéseire, január táján, ugyanis a születésnap kínált igazi alkalmat erre a beszélgetésre. És mi történt? A 2009-es év végén Kuvaitba utaztunk, a lányunk családjához. Ott voltunk karácsonykor és szilveszterkor, majd január elején hazajöttünk. Nagyon jó volt együtt lenni a kisunokánkkal. Hóvári János, a vőnk, az ottani magyar nagykövet. Hazaérkezésünk után tapasztaltuk, hogy nincs internetkapcsolatunk. Ennek a kijavítása hetekbe tellett, mert én nem értek hozzá, Balogh Juli pedig január első hetében eltörte a bokáját: műtét, fekvőgipsz stb., így csak ma második napja, hogy elolvashattuk egy havi üzeneteinket — 520 db e-mailt… De ettől még megcsinálhatnám az interjút, de napok óta mindenki ezzel gyötör: lapok, rádiók, televíziók, így nem tudok leülni az íróasztalom mellé, hogy a kérdéseire válaszoljak.
Két javaslatom van: Csendes Csaba készített velem egy interjút a Nagyítás című új hetilapnak, ezt átküldhetnénk, hogy megjelenjen a születésnapra, vagy miután elmúlik ez a ’rohamozás’, akkor tudok válaszolni átküldött kérdéseire. Várom a döntését!
Baráti kézszorítással, Csoóri Sándor.”
Még aznap válaszoltam. Döntésem: várjuk meg a nagy rumli végét… Egy későbbi, március 21-én küldött levelemre, a következő válasz érkezett: „Kedves Ferenc! Egyelőre Kuvaitban örvendezünk a 30 fok feletti meleg időnek, s még egy ideig ez így is mArad. Választani, természetesen, már otthon leszünk! Akkor jelentkezem majd. Addig is minden jót kívánunk, Júlia és Sándor.”
Ez volt Csoóri Sándor utolsó nekem küldött levele. Az interjú – most már biztos! – végleg elmAradt. Életem egyik nagy szomorúsága…
1988-ban jelent meg a Breviárium című kötete, melynek kezdőverse Anyám fekete rózsa. Utolsó szakasza így szól: „Anyámnak fáj a feje, / anyámnak fáj a semmi, / anyám fekete rózsa, / nem tud kiszínesedni. / Egy éjjel földre roskad, / megtört lesz majd, kicsi – / Bejön egy madár érte / s csőrében elviszi.” Csoóri Sándort, aki rajongásig szerette édesanyját, hajnalban vitte el a madár.
Ferencz Imre
Szeptemberi fecskék
Csoóri Sándor halálára
A szeptemberi napsütésben fecskék cikáztak az ablakom előtt, készülődtek a nagy útra. Szétrepültek, majd összegyűltek a huzalon, mintegy rózsafüzért alkotva. Megható volt a szertartásuk, a búcsúzkodásuk, elmerengve bámultam őket az ablakon át.
Akkor mondta be a tévé, hogy elhuny, meghalt, eltávozott az élők sorából a költő.
Ifjúkorom óta szerettem a verseit, azok kesernyés ízét, az összetéveszthetetlen stílust, az őszinte kitárulkozást. Ellenzékinek számított, mert igazat mondott, mert nem dörgölőzött a hatalomhoz, nem simogatta szőre mentén a rezsimet. Nem írt ugyan felhőkarcoló-poémákat, csak belakható verseket, amelyekben szerettem elidőzni.
Valamikor nehezen jutottam hozzá a könyveihez, később viszont már könnyen. (Talán azért, mert ma már nem zavar, tehát nem is érdekel senkit a költészet…)
Néztem a cikázó, búcsúzkodó fecskéket, s rá gondoltam, akinek a versei annyiszor felráztak, felkorbácsoltak az évek során, – mondhatni megfűszerezték az életemet. Arra gondoltam, hogy ezután a szeptemberi fecskék mindig eszembe juttatják őt. Arra gondoltam, hogy ha ebből a világból egy lakatlan szigetre távoznék, az ő verseit is magammal vinném…
2016. szeptember 12.
Hargita Népe (Csíkszereda)
Hosszan tartó súlyos betegség után, 2016. szeptember 12-én hajnalban, életének 87. évében elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, prózaíró. A hozzá fűződő emlékeit idézi fel Székely Ferenc.
Csoóri Sándor gyakran járt Erdélyben, kiváló kapcsolatokat ápolt az erdélyi írókkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel.
1994. augusztus 18-án részt vett a Székelyszentistvánon tartott első Szent István Napok ünnepségén, amely alkalommal beszédet is mondott. Marosvásárhelyen és Budapesten többször találkozott Sütő Andrással, akihez közeli, meghitt barátság fűzte. Sütő András temetésekor – éppen tíz éve annak! – a Marosvásárhelyi Vártemplomban mondott beszédet a ravatalnál, amit a Duna tévé élőben közvetített.
A Sütő András Baráti Egyesület által szervezett, 2009. június 27–28-án megtartott Sütő-megemlékezésen olyan személyiségek társaságában érkezett Marosvásárhelyre, mint Dobos László, Szakolczay Lajos irodalomtörténész, Ablonczy László író, Pálfy G. István író-szerkesztő. Ez volt Csoóri Sándor utolsó irodalmi útja Erdélybe! Előadásának címe Beszélgetések és álmok volt, s kiemelte benne, hogy a „trianoni mocskos ügynek” mai napig tartanak a következményei. A kétnaposra tervezett megemlékezés első napján beszéltem vele a Bernády Házban, s kértem, hogy a közelgő, 80. születésnapja (2010. február 3.) alkalmából adjon egy interjút. Kérésemet elfogadta, de – bokros teendőire hivatkozva – másnapra „csúsztattuk”. Akárcsak a Dobos Lászlóval való beszélgetést is, aki szintén 2010-ben töltötte 80. életévét. Sajnos, sem a Csoóri-, sem a Dobos-interjú nem jött össze: Dobos hirtelen közbejött betegsége miatt hamarabb kellett visszautazniuk Budapestre, így elmAradt a másnapra tervezett pusztakamarási templomozáson való részvétel is.
Az interjúkérdéseket – mint megegyeztünk – végül is 2010. január elején küldtem át neki interneten, válasza január 25-én érkezett: „Kedves Ferenc! Sajnos, az irodalmi életben is vannak karambolok, torlódások, ugyanúgy, mint a valóságos életben. Amikor tavaly nyáron megegyeztünk abban, hogy szívesen válaszolok a kérdéseire, január táján, ugyanis a születésnap kínált igazi alkalmat erre a beszélgetésre. És mi történt? A 2009-es év végén Kuvaitba utaztunk, a lányunk családjához. Ott voltunk karácsonykor és szilveszterkor, majd január elején hazajöttünk. Nagyon jó volt együtt lenni a kisunokánkkal. Hóvári János, a vőnk, az ottani magyar nagykövet. Hazaérkezésünk után tapasztaltuk, hogy nincs internetkapcsolatunk. Ennek a kijavítása hetekbe tellett, mert én nem értek hozzá, Balogh Juli pedig január első hetében eltörte a bokáját: műtét, fekvőgipsz stb., így csak ma második napja, hogy elolvashattuk egy havi üzeneteinket — 520 db e-mailt… De ettől még megcsinálhatnám az interjút, de napok óta mindenki ezzel gyötör: lapok, rádiók, televíziók, így nem tudok leülni az íróasztalom mellé, hogy a kérdéseire válaszoljak.
Két javaslatom van: Csendes Csaba készített velem egy interjút a Nagyítás című új hetilapnak, ezt átküldhetnénk, hogy megjelenjen a születésnapra, vagy miután elmúlik ez a ’rohamozás’, akkor tudok válaszolni átküldött kérdéseire. Várom a döntését!
Baráti kézszorítással, Csoóri Sándor.”
Még aznap válaszoltam. Döntésem: várjuk meg a nagy rumli végét… Egy későbbi, március 21-én küldött levelemre, a következő válasz érkezett: „Kedves Ferenc! Egyelőre Kuvaitban örvendezünk a 30 fok feletti meleg időnek, s még egy ideig ez így is mArad. Választani, természetesen, már otthon leszünk! Akkor jelentkezem majd. Addig is minden jót kívánunk, Júlia és Sándor.”
Ez volt Csoóri Sándor utolsó nekem küldött levele. Az interjú – most már biztos! – végleg elmAradt. Életem egyik nagy szomorúsága…
1988-ban jelent meg a Breviárium című kötete, melynek kezdőverse Anyám fekete rózsa. Utolsó szakasza így szól: „Anyámnak fáj a feje, / anyámnak fáj a semmi, / anyám fekete rózsa, / nem tud kiszínesedni. / Egy éjjel földre roskad, / megtört lesz majd, kicsi – / Bejön egy madár érte / s csőrében elviszi.” Csoóri Sándort, aki rajongásig szerette édesanyját, hajnalban vitte el a madár.
Ferencz Imre
Szeptemberi fecskék
Csoóri Sándor halálára
A szeptemberi napsütésben fecskék cikáztak az ablakom előtt, készülődtek a nagy útra. Szétrepültek, majd összegyűltek a huzalon, mintegy rózsafüzért alkotva. Megható volt a szertartásuk, a búcsúzkodásuk, elmerengve bámultam őket az ablakon át.
Akkor mondta be a tévé, hogy elhuny, meghalt, eltávozott az élők sorából a költő.
Ifjúkorom óta szerettem a verseit, azok kesernyés ízét, az összetéveszthetetlen stílust, az őszinte kitárulkozást. Ellenzékinek számított, mert igazat mondott, mert nem dörgölőzött a hatalomhoz, nem simogatta szőre mentén a rezsimet. Nem írt ugyan felhőkarcoló-poémákat, csak belakható verseket, amelyekben szerettem elidőzni.
Valamikor nehezen jutottam hozzá a könyveihez, később viszont már könnyen. (Talán azért, mert ma már nem zavar, tehát nem is érdekel senkit a költészet…)
Néztem a cikázó, búcsúzkodó fecskéket, s rá gondoltam, akinek a versei annyiszor felráztak, felkorbácsoltak az évek során, – mondhatni megfűszerezték az életemet. Arra gondoltam, hogy ezután a szeptemberi fecskék mindig eszembe juttatják őt. Arra gondoltam, hogy ha ebből a világból egy lakatlan szigetre távoznék, az ő verseit is magammal vinném…
2016. szeptember 12.
Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. szeptember 24.
Anyám fekete rózsa
Csoóri Sándor (1930–2016) emlékére
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2016. szeptember 12-én hajnalban elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Csoóri Sándor 1930. február 3-án született Zámolyon (Fejér megye), református parasztcsaládban. A Pápai Református Kollégiumban érettségizett 1950-ben, majd Budapesten folytatta tanulmányait az ELTE Orosz Intézetében. Betegsége miatt már az első éven ott kellett hagynia az egyetemet, és korán újságírásra adta fejét. Előbb a Pápai Néplapnál és a Veszprém megyei Népújságnál dolgozott, majd az Irodalmi Újság munkatársa (1953-54),és az Új Hang versrovatszerkesztője (1955- 56) lett. Az 1956-os események után tisztviselőként helyezkedett el a Lakatosipari Vállalatnál. 1958-tól szabadfoglalkozású író. Az 1960-as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztő munkatársa, később pedig húsz éven (1968–1988) át volt a Mafilm dramaturgja.
Első versét 1953-ban közölte, amelyben bírálta a Rákosi-korszakot. Rá egy évre jelent meg első kötete, a Felröppent a madár, amely meghozza az első József Attila- díjat (a másodikat 1970-ben kapta).
A hatalom nem igazán kedvelte, sőt évekig volt megfigyelés és szilencium alatt. A Kádár-korszak egyik legmarkánsabb ellenzéki harcosa volt. Már fiatal korában barátkozott Konrád György íróval, Jancsó Miklós filmrendezővel, Orbán Ottó íróval, Kósa Ferenc rendezővel.
A hatvanas évektől megnőtt a népszerűsége, előadásai nagy tömeget vonzottak, jelentős szerepet töltött be a Kádár- korszak megbuktatásában. 1967-től forgatókönyvíróként közreműködött Kósa Ferenc (Tízezer nap, Ítélet, Hószakadás, Nincs idő) és Sára Sándor (Vízkereszt, Nyolcvan huszár, Elátkozva a hatodik napot, Tüske a köröm alatt) filmjeiben. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt, majd később a párt elnökségi tagja. 1988-ban részt vesz a Hitel folyóirat elindításában, melynek előbb szerkesztőbizottsági elnöke, majd 1992-től főszerkesztője lett. 1991-ben a Magyarok Világszövetségének elnökévé választják, e funkciót 2000-ig tölti be. Ebben a beosztásában kezdeményezte 1992 nyarán a Duna Televízió létrehozását, a világban szétszóródott magyarság televízióját, mely azon év karácsonyától sugározza adásait.
Legnagyobb méltatói így jellemzik életművét: "Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára" (Szakolczay Lajos); "költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek" (Görömbei András).
***
Csoóri Sándor gyakran járt Erdélyben, kiváló kapcsolatokat ápolt az erdélyi írókkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel.
1994. augusztus 18-án részt vett a Székelyszentistvánon tartott első Szent István Napok ünnepségen, mely alkalommal beszédet is mondott. Marosvásárhelyen és Budapesten többször találkozott Sütő Andrással, akihez közeli, meghitt barátság fűzte. Sütő András temetésekor – épp tíz éve! – a Marosvásárhelyi Vártemplomban mondott beszédet a ravatalnál, amit a Duna TV élőben közvetített.
A Sütő András Baráti Egyesület által szervezett, 2009. június 27-28-án megtartott Sütő- megemlékezésen olyan személyiségek társaságában érkezett Marosvásárhelyre, mint Dobos László felvidéki író, Szakolczay Lajos irodalomtörténész és Pálfy G. István író-szerkesztő. Ez volt Csoóri Sándor utolsó erdélyi irodalmi útja. Előadásának címe: Beszélgetések és álmok – amelyben kiemelte, hogy a "trianoni mocskos ügynek" a mai napig érezhetők a következményei.
A kétnaposra tervezett megemlékezés első napján beszéltem vele a Bernády Házban, s kértem, hogy a közelgő 80. születésnapja alkalmából (2010. február 3.) adjon egy interjút, amit a hazai magyar sajtóban szeretnék közölni. Kérésemet elfogadta, de – bokros teendőire hivatkozva – másnapra "csúsztattuk". Akárcsak a Dobos Lászlóval való beszélgetést, aki szintén 2010-ben töltötte a 80. életévét. Sajnos sem a Csoóri-, sem a Dobos-interjú nem jött össze, ti. Dobos közbejött betegsége miatt hamarabb vissza kellett utazniuk Budapestre, így elmAradt a másnapra tervezett, pusztakamarási templomozáson való részvétel is. De addig, amíg tartott az intentisztelet, a Marosvásáráhelyről később érkező írócsapat autója – Pálfy G. István volt a sofőr –, miután utasai meglátogatták a Sütő-házat, a pusztakamarási templom előtti téren, a Magyar utcában állt meg, ahonnan jól lehetett hallani az orgonahangot, az együtt éneklést. Templomból való kijövetelünk után értesültem a korábban tervezett együttlét megváltoztatásának okáról.
Az interjúkérdéseket – mint megegyeztünk – végül is 2010. január elején küldtem át neki interneten, amire január 25-én válaszolt: Kedves Ferenc! Sajnos, az irodalmi életben is vannak karambolok, torlódások, ugyanúgy, mint a valóságos életben. Amikor tavaly nyáron megegyeztünk abban, hogy szívesen válaszolok a kérdéseire, január táján, ugyanis a születésnap kínált igazi alkalmat erre a beszélgetésre. És mi történt? A 2009-es év végén Kuvaitba utaztunk, a lányunk családjához. Ott voltunk Karácsonykor és szilveszterkor, majd január elején hazajöttünk. Nagyon jó volt együtt lenni a kisunokánkkal. Hóvári János, a vőnk, az ottani magyar nagykövet. Hazaérkezésünk után tapasztaltuk, hogy nincs internet-kapcsolatunk. Ennek a kijavítása hetekbe tellett, mert én nem értek hozzá, Balogh Juli pedig január első hetében eltörte a bokáját: műtét, fekvőgipsz stb., így csak ma második napja, hogy elolvashattuk egy havi üzeneteinket – 520 db e-mailt… De ettől még megcsinálhatnám az interjút, de napok óta mindenki ezzel gyötör: lapok, rádiók, televíziók, így nem tudok leülni az íróasztalom mellé, hogy a kérdéseire válaszoljak.
Két javaslatom van: Csendes Csaba készített velem egy interjút a Nagyítás c. új hetilapnak, ezt átküldhetnénk, hogy megjelenjen a születésnapra vagy miután elmúlik ez a "rohamozás", akkor tudok válaszolni átküldött kérdéseire. Várom a döntését! Baráti kézszorítással, Csoóri Sándor.
Még aznap válaszoltam. Döntésem: várjuk meg a nagyrumli végét…
Egy későbbi, március 21-én küldött levelemre aznap a következő válasz érkezett: Kedves Ferenc! Egyelőre Kuvaitban örvendezünk a 30 fok feletti meleg időnek, s még egy ideig ez így is mArad. Választani, természetesen, már otthon leszünk! Akkor jelentkezem majd. Addig is minden jót kívánunk, Júlia és Sándor.
Ez volt Csoóri Sándor utolsó nekem küldött levele. Az interjú – most már biztos! – végleg elmAradt. Életem egyik nagy szomorúsága… 1988-ban jelent meg aBreviárium c. kötete, melynek kezdőverse Anyám fekete rózsa. Utolsó szakasza így szól: "Anyámnak fáj a feje,/ anyámnak fáj a semmi,/ anyám fekete rózsa,/ nem tud kiszínesedni./ Egy éjjel földre roskad,/ megtört lesz majd, kicsi –/ Bejön egy madár érte/ s csőrében elviszi". Csoóri Sándort, aki rajongásig szerette édesanyját, hajnalban vitte el a madár.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)
Csoóri Sándor (1930–2016) emlékére
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2016. szeptember 12-én hajnalban elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Csoóri Sándor 1930. február 3-án született Zámolyon (Fejér megye), református parasztcsaládban. A Pápai Református Kollégiumban érettségizett 1950-ben, majd Budapesten folytatta tanulmányait az ELTE Orosz Intézetében. Betegsége miatt már az első éven ott kellett hagynia az egyetemet, és korán újságírásra adta fejét. Előbb a Pápai Néplapnál és a Veszprém megyei Népújságnál dolgozott, majd az Irodalmi Újság munkatársa (1953-54),és az Új Hang versrovatszerkesztője (1955- 56) lett. Az 1956-os események után tisztviselőként helyezkedett el a Lakatosipari Vállalatnál. 1958-tól szabadfoglalkozású író. Az 1960-as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztő munkatársa, később pedig húsz éven (1968–1988) át volt a Mafilm dramaturgja.
Első versét 1953-ban közölte, amelyben bírálta a Rákosi-korszakot. Rá egy évre jelent meg első kötete, a Felröppent a madár, amely meghozza az első József Attila- díjat (a másodikat 1970-ben kapta).
A hatalom nem igazán kedvelte, sőt évekig volt megfigyelés és szilencium alatt. A Kádár-korszak egyik legmarkánsabb ellenzéki harcosa volt. Már fiatal korában barátkozott Konrád György íróval, Jancsó Miklós filmrendezővel, Orbán Ottó íróval, Kósa Ferenc rendezővel.
A hatvanas évektől megnőtt a népszerűsége, előadásai nagy tömeget vonzottak, jelentős szerepet töltött be a Kádár- korszak megbuktatásában. 1967-től forgatókönyvíróként közreműködött Kósa Ferenc (Tízezer nap, Ítélet, Hószakadás, Nincs idő) és Sára Sándor (Vízkereszt, Nyolcvan huszár, Elátkozva a hatodik napot, Tüske a köröm alatt) filmjeiben. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt, majd később a párt elnökségi tagja. 1988-ban részt vesz a Hitel folyóirat elindításában, melynek előbb szerkesztőbizottsági elnöke, majd 1992-től főszerkesztője lett. 1991-ben a Magyarok Világszövetségének elnökévé választják, e funkciót 2000-ig tölti be. Ebben a beosztásában kezdeményezte 1992 nyarán a Duna Televízió létrehozását, a világban szétszóródott magyarság televízióját, mely azon év karácsonyától sugározza adásait.
Legnagyobb méltatói így jellemzik életművét: "Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára" (Szakolczay Lajos); "költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek" (Görömbei András).
***
Csoóri Sándor gyakran járt Erdélyben, kiváló kapcsolatokat ápolt az erdélyi írókkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel.
1994. augusztus 18-án részt vett a Székelyszentistvánon tartott első Szent István Napok ünnepségen, mely alkalommal beszédet is mondott. Marosvásárhelyen és Budapesten többször találkozott Sütő Andrással, akihez közeli, meghitt barátság fűzte. Sütő András temetésekor – épp tíz éve! – a Marosvásárhelyi Vártemplomban mondott beszédet a ravatalnál, amit a Duna TV élőben közvetített.
A Sütő András Baráti Egyesület által szervezett, 2009. június 27-28-án megtartott Sütő- megemlékezésen olyan személyiségek társaságában érkezett Marosvásárhelyre, mint Dobos László felvidéki író, Szakolczay Lajos irodalomtörténész és Pálfy G. István író-szerkesztő. Ez volt Csoóri Sándor utolsó erdélyi irodalmi útja. Előadásának címe: Beszélgetések és álmok – amelyben kiemelte, hogy a "trianoni mocskos ügynek" a mai napig érezhetők a következményei.
A kétnaposra tervezett megemlékezés első napján beszéltem vele a Bernády Házban, s kértem, hogy a közelgő 80. születésnapja alkalmából (2010. február 3.) adjon egy interjút, amit a hazai magyar sajtóban szeretnék közölni. Kérésemet elfogadta, de – bokros teendőire hivatkozva – másnapra "csúsztattuk". Akárcsak a Dobos Lászlóval való beszélgetést, aki szintén 2010-ben töltötte a 80. életévét. Sajnos sem a Csoóri-, sem a Dobos-interjú nem jött össze, ti. Dobos közbejött betegsége miatt hamarabb vissza kellett utazniuk Budapestre, így elmAradt a másnapra tervezett, pusztakamarási templomozáson való részvétel is. De addig, amíg tartott az intentisztelet, a Marosvásáráhelyről később érkező írócsapat autója – Pálfy G. István volt a sofőr –, miután utasai meglátogatták a Sütő-házat, a pusztakamarási templom előtti téren, a Magyar utcában állt meg, ahonnan jól lehetett hallani az orgonahangot, az együtt éneklést. Templomból való kijövetelünk után értesültem a korábban tervezett együttlét megváltoztatásának okáról.
Az interjúkérdéseket – mint megegyeztünk – végül is 2010. január elején küldtem át neki interneten, amire január 25-én válaszolt: Kedves Ferenc! Sajnos, az irodalmi életben is vannak karambolok, torlódások, ugyanúgy, mint a valóságos életben. Amikor tavaly nyáron megegyeztünk abban, hogy szívesen válaszolok a kérdéseire, január táján, ugyanis a születésnap kínált igazi alkalmat erre a beszélgetésre. És mi történt? A 2009-es év végén Kuvaitba utaztunk, a lányunk családjához. Ott voltunk Karácsonykor és szilveszterkor, majd január elején hazajöttünk. Nagyon jó volt együtt lenni a kisunokánkkal. Hóvári János, a vőnk, az ottani magyar nagykövet. Hazaérkezésünk után tapasztaltuk, hogy nincs internet-kapcsolatunk. Ennek a kijavítása hetekbe tellett, mert én nem értek hozzá, Balogh Juli pedig január első hetében eltörte a bokáját: műtét, fekvőgipsz stb., így csak ma második napja, hogy elolvashattuk egy havi üzeneteinket – 520 db e-mailt… De ettől még megcsinálhatnám az interjút, de napok óta mindenki ezzel gyötör: lapok, rádiók, televíziók, így nem tudok leülni az íróasztalom mellé, hogy a kérdéseire válaszoljak.
Két javaslatom van: Csendes Csaba készített velem egy interjút a Nagyítás c. új hetilapnak, ezt átküldhetnénk, hogy megjelenjen a születésnapra vagy miután elmúlik ez a "rohamozás", akkor tudok válaszolni átküldött kérdéseire. Várom a döntését! Baráti kézszorítással, Csoóri Sándor.
Még aznap válaszoltam. Döntésem: várjuk meg a nagyrumli végét…
Egy későbbi, március 21-én küldött levelemre aznap a következő válasz érkezett: Kedves Ferenc! Egyelőre Kuvaitban örvendezünk a 30 fok feletti meleg időnek, s még egy ideig ez így is mArad. Választani, természetesen, már otthon leszünk! Akkor jelentkezem majd. Addig is minden jót kívánunk, Júlia és Sándor.
Ez volt Csoóri Sándor utolsó nekem küldött levele. Az interjú – most már biztos! – végleg elmAradt. Életem egyik nagy szomorúsága… 1988-ban jelent meg aBreviárium c. kötete, melynek kezdőverse Anyám fekete rózsa. Utolsó szakasza így szól: "Anyámnak fáj a feje,/ anyámnak fáj a semmi,/ anyám fekete rózsa,/ nem tud kiszínesedni./ Egy éjjel földre roskad,/ megtört lesz majd, kicsi –/ Bejön egy madár érte/ s csőrében elviszi". Csoóri Sándort, aki rajongásig szerette édesanyját, hajnalban vitte el a madár.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 30.
Nemsokára lesznek hármasfalusi táblák
Ha nem tetszett a kétnyelvű, lesz egynyelvű
Még nincsenek kivitelezve, de nemsokára lesznek új falunévjelző táblák Hármasfaluban – tudtuk meg Makfalva község polgármesterétől.
Vass Imre néhány nappal ezelőtt megkeresésünkre megerősítette: rövid időn belül magyar nyelvű helységnévtáblákat szerelnek fel a ma Hármasfaluként emlegetett települést alkotó, egykor önálló három faluja határán. Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva nevét a kommunista hatalom törölte el, de az emberemlékezet számontartja, sőt most is ezeket a neveket használják a Kis-Küküllő menti emberek. A községvezetés 2014-ben hivatalos, kétnyelvű táblákat függesztett ki a három falu határán, de rendőrség jelzésére az útügyi ható- ságok kérték ezek eltávolítását olyan nevetséges indokokkal, hogy megtévesztőek, elvonják a gépkocsivezetők figyelmét, s foszforeszkáló fényük miatt is közlekedési szempontból veszélyesek. Mivel ezt nem tette meg a községvezetés, a megye prefektusa beperelte az önkormányzatot, így tavaly végül eltávolították a táblákat, de nem mondtak le arról a szándékukról, hogy az egykori faluneveket kifüggesszék. Vass Imre szerint fából kivitelezett, az előző táblákhoz hasonló méretű, szépen kidolgozott, zsindelytetővel ellátott fatáblákat helyeznek ki, hogy azok ne legyenek sem „megtévesztőek”, sem „veszélyesek”, és mindezt turisztikai tájékoztatás céljából teszik, továbbá egy kis műanyag táblát is elhelyeznek a tartóoszlopon, amelyen tudatják, hogy ezeket a falunevezeket mikor és hogyan „tüntette el” a hatalom. A közel három évvel ezelőtt kihelyezett tábláktól eltérően a mostani feliratok viszont már csak magyar nyelvűek lesznek – tette hozzá az elöljáró, aki elmondta: egy erdőszentgyörgyi mesterrel tárgyaltak a kivitelezésről, s bár még nem véglegesítették a tábla alakját, kinézetét, hamarosan hozzálátnak a kivitelezéshez. Ugyanis a helyi lakosság számontartja ez irányú ígéretüket, úgy ahogy a népszavazást is, amelyet azért írnának ki, hogy a három település hivatalosan visszakapja az egykori nevét. Erre a lépésre azonban még nem került sor, mivel az utóbbi időben a kelleténél is több munkát, pályázatot vállalt be az önkormányzat, ezért egyelőre a népszavazás kérdése kissé eltolódott, de erre is időt fognak szakítani – magyarázta Vass Imre. A kommunista hatalom eltörölte, de az emlékezet számontartja a faluneveket
Gligor Róbert László
Népújság (Marosvásárhely)
Ha nem tetszett a kétnyelvű, lesz egynyelvű
Még nincsenek kivitelezve, de nemsokára lesznek új falunévjelző táblák Hármasfaluban – tudtuk meg Makfalva község polgármesterétől.
Vass Imre néhány nappal ezelőtt megkeresésünkre megerősítette: rövid időn belül magyar nyelvű helységnévtáblákat szerelnek fel a ma Hármasfaluként emlegetett települést alkotó, egykor önálló három faluja határán. Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva nevét a kommunista hatalom törölte el, de az emberemlékezet számontartja, sőt most is ezeket a neveket használják a Kis-Küküllő menti emberek. A községvezetés 2014-ben hivatalos, kétnyelvű táblákat függesztett ki a három falu határán, de rendőrség jelzésére az útügyi ható- ságok kérték ezek eltávolítását olyan nevetséges indokokkal, hogy megtévesztőek, elvonják a gépkocsivezetők figyelmét, s foszforeszkáló fényük miatt is közlekedési szempontból veszélyesek. Mivel ezt nem tette meg a községvezetés, a megye prefektusa beperelte az önkormányzatot, így tavaly végül eltávolították a táblákat, de nem mondtak le arról a szándékukról, hogy az egykori faluneveket kifüggesszék. Vass Imre szerint fából kivitelezett, az előző táblákhoz hasonló méretű, szépen kidolgozott, zsindelytetővel ellátott fatáblákat helyeznek ki, hogy azok ne legyenek sem „megtévesztőek”, sem „veszélyesek”, és mindezt turisztikai tájékoztatás céljából teszik, továbbá egy kis műanyag táblát is elhelyeznek a tartóoszlopon, amelyen tudatják, hogy ezeket a falunevezeket mikor és hogyan „tüntette el” a hatalom. A közel három évvel ezelőtt kihelyezett tábláktól eltérően a mostani feliratok viszont már csak magyar nyelvűek lesznek – tette hozzá az elöljáró, aki elmondta: egy erdőszentgyörgyi mesterrel tárgyaltak a kivitelezésről, s bár még nem véglegesítették a tábla alakját, kinézetét, hamarosan hozzálátnak a kivitelezéshez. Ugyanis a helyi lakosság számontartja ez irányú ígéretüket, úgy ahogy a népszavazást is, amelyet azért írnának ki, hogy a három település hivatalosan visszakapja az egykori nevét. Erre a lépésre azonban még nem került sor, mivel az utóbbi időben a kelleténél is több munkát, pályázatot vállalt be az önkormányzat, ezért egyelőre a népszavazás kérdése kissé eltolódott, de erre is időt fognak szakítani – magyarázta Vass Imre. A kommunista hatalom eltörölte, de az emlékezet számontartja a faluneveket
Gligor Róbert László
Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 21.
Elcsendesültek az iskolák
A hét végén lezárult a tanév, elcsitult a diákzsivaj az iskolák udvarán. A tanintézmények egy részéből pénteken, máshol már egy héttel azelőtt elballagtak a végzős nyolcadik osztályosok.
„Az idő, amit talán máig jóformán nem éreztetek, ma titeket szólít. Amiről mostanáig azt hittétek, hogy csak másokkal történhet meg, az elkerülhetetlen bizonyosság lett” – figyelmeztette az elballagó diákokat Csíkfalván Balogh Tünde igazgató, Kerekes József lelkész pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ha egy ajtó becsukódik, egy másik nyílik meg. „Ahol az ember egyszer gyökeret ereszt, ahonnan legmélyebb önmaga származik, ott mindig biztonságra, otthonra talál. Ez az iskola volt második otthonotok éveken keresztül, jelentsen hát gyökeret egy életen át! Szárnyaitok megerősödtek az elmúlt évek alatt. Próbáljátok most ki őket! Röpítsenek magasra titeket! A középiskola új helyet és új lehetőségeket rejt magában, ahol felfedezitek magatokban a tehetséget, tudást. Ez az első lépcsőfok az Élet, a felnőtté válás felé” – üzente a végzős diákoknak Balogh István polgármester.
A megye számos iskolájában már egy héttel korábban elballagtak a nyolcadikosok, máshol múlt csütörtökön és pénteken. Néhány vidéki iskolában utánanéztünk annak, hány diákkal működtek a nyolcadik osztályok. Nyárádszeredában 78, a szovátai Domokos Kázmér iskolában 52, az S. Illyés Lajos Általános Iskolában 47, Erdőszentgyörgyön 30, Gyulakután 27, Ákosfalva községben 25, Kerelőn és Kerelőszentpálon 22, Búzásbesenyőben, Makfalván és Lukafalván 19-19, Jedden és Székelyszentistvánon 17-17, Nyárádköszvényesen és Balavásáron 15-15, Nyárádremetén, Csíkfalván, Karácsonyfalván és Szénaverősön 14-14, Székelysárdon és Somosdon 13-13, Jobbágytelkén, Koronkán, Kenden és Sóváradon 12-12, Nyárádmagyaróson és Nagyteremiben 9-9, Kelementelkén és Márkodban 8-8, Nyárádgálfalván 6, Szentháromságon és Bözödön 4-4 nyolcadik osztályos járt iskolába, míg Kebeleszentiványon egyetlen tanuló.
Nem szabad nem meglátni az érem másik oldalát sem, hisz az örömbe üröm is vegyül minden évben. Kérdésünkre kiderült: nem mindenki kezdte el hétfőn az országos felmérő vizsgákat, hiszen vannak olyan tanulók, akiknek a nyár még tanulnivalót és a pótvizsga izgalmát is tartogatja, de akad osztályismétlő és egy lezáratlan helyzetű diák is a megkérdezett tanintézetekben. Nagyteremiben, Nyárádmagyaróson, Márkodban, Makfalván, Székelyszentistvánon és Búzásbesenyőben minden diák megméretkezhet a héten zajló vizsgákon, míg Nyárádgálfalván a végzősök több mint fele, Ákosfalva községben 48, Csíkfalván és a szovátai Domokos Kázmér iskolában 43, Jedden 35, Gyulakután 30 százalék nem jelentkezhetett rá.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ Népújság (Marosvásárhely)
A hét végén lezárult a tanév, elcsitult a diákzsivaj az iskolák udvarán. A tanintézmények egy részéből pénteken, máshol már egy héttel azelőtt elballagtak a végzős nyolcadik osztályosok.
„Az idő, amit talán máig jóformán nem éreztetek, ma titeket szólít. Amiről mostanáig azt hittétek, hogy csak másokkal történhet meg, az elkerülhetetlen bizonyosság lett” – figyelmeztette az elballagó diákokat Csíkfalván Balogh Tünde igazgató, Kerekes József lelkész pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ha egy ajtó becsukódik, egy másik nyílik meg. „Ahol az ember egyszer gyökeret ereszt, ahonnan legmélyebb önmaga származik, ott mindig biztonságra, otthonra talál. Ez az iskola volt második otthonotok éveken keresztül, jelentsen hát gyökeret egy életen át! Szárnyaitok megerősödtek az elmúlt évek alatt. Próbáljátok most ki őket! Röpítsenek magasra titeket! A középiskola új helyet és új lehetőségeket rejt magában, ahol felfedezitek magatokban a tehetséget, tudást. Ez az első lépcsőfok az Élet, a felnőtté válás felé” – üzente a végzős diákoknak Balogh István polgármester.
A megye számos iskolájában már egy héttel korábban elballagtak a nyolcadikosok, máshol múlt csütörtökön és pénteken. Néhány vidéki iskolában utánanéztünk annak, hány diákkal működtek a nyolcadik osztályok. Nyárádszeredában 78, a szovátai Domokos Kázmér iskolában 52, az S. Illyés Lajos Általános Iskolában 47, Erdőszentgyörgyön 30, Gyulakután 27, Ákosfalva községben 25, Kerelőn és Kerelőszentpálon 22, Búzásbesenyőben, Makfalván és Lukafalván 19-19, Jedden és Székelyszentistvánon 17-17, Nyárádköszvényesen és Balavásáron 15-15, Nyárádremetén, Csíkfalván, Karácsonyfalván és Szénaverősön 14-14, Székelysárdon és Somosdon 13-13, Jobbágytelkén, Koronkán, Kenden és Sóváradon 12-12, Nyárádmagyaróson és Nagyteremiben 9-9, Kelementelkén és Márkodban 8-8, Nyárádgálfalván 6, Szentháromságon és Bözödön 4-4 nyolcadik osztályos járt iskolába, míg Kebeleszentiványon egyetlen tanuló.
Nem szabad nem meglátni az érem másik oldalát sem, hisz az örömbe üröm is vegyül minden évben. Kérdésünkre kiderült: nem mindenki kezdte el hétfőn az országos felmérő vizsgákat, hiszen vannak olyan tanulók, akiknek a nyár még tanulnivalót és a pótvizsga izgalmát is tartogatja, de akad osztályismétlő és egy lezáratlan helyzetű diák is a megkérdezett tanintézetekben. Nagyteremiben, Nyárádmagyaróson, Márkodban, Makfalván, Székelyszentistvánon és Búzásbesenyőben minden diák megméretkezhet a héten zajló vizsgákon, míg Nyárádgálfalván a végzősök több mint fele, Ákosfalva községben 48, Csíkfalván és a szovátai Domokos Kázmér iskolában 43, Jedden 35, Gyulakután 30 százalék nem jelentkezhetett rá.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 22.
Célkeresztben a közösségi jelképek: Maros megyében is „vadásznak” a zászlókra
A székely és magyar zászlók, valamint a Székelyföld egységét hirdető – hetek óta levett – molinó eltávolítására szólított fel Maros megye prefektusa számos elöljárót. Lucian Goga a román lobogó tiszteletére inti a polgármestereket. A Krónikának nyilatkozó elöljárók elmondták: háromnapos határidőt kaptak.
Hadat üzent Maros megye prefektusa a kisebbségi szimbólumoknak és feliratoknak: Lucian Goga a székely és magyar zászlók, valamint a Marosvásárhely és Szováta közötti útszakaszon kifeszített, a Székelyföld egységét hirdető magyar nyelvű molinó sürgős eltávolítására szólított fel számos Küküllő menti polgármestert. A néhány hete még a magyar utcanévtáblák ellen harcoló kormánymegbízott a Románia hivatalos lobogójáról rendelkező 1994/75-ös számú törvényre hivatkozva rendelte el, hogy az érintett települések vezetői három napon belül vegyék le a száműzetésre ítélt közösségi jelképeket.
A prefektust az sem nyugtatta meg, hogy a magyar és székely zászlók mellé mindenhol kitűzték a román lobogót is, követelése nyomatékosításaként idézte a jogszabályból, hogy „az állampolgároknak tisztelniük kell a román zászlót és a nemzeti himnuszt, és nem követhetnek el semmiféle olyan cselekedetet, amely sértené ezeket”.
Goga felszólítását a kormányhivatal alapos terepszemléje előzte meg: a prefektúra alkalmazottai napokig járták a megye magyarlakta vidékeit, és fényképezőgéppel közösségi jelképekre „vadásztak”. A prefektus fotósai polgármesterek irodájában is fényképeztek – az éppen távollevő községvezető tudta és beleegyezése nélkül. Háromnapos határidőt kaptak a magyar polgármesterek
Varga József, Gyulakuta polgármestere arról számolt be: három napot kapott arra, hogy a havadtői kultúrotthon homlokzatáról és saját irodájából eltávolítsa a székely zászlót.
„Eleget tettem az utasításnak, mert a prefektus büntetéssel fenyegetőzött. Sajnos nincs akkora zsebem, hogy ki tudjam fizetni a bírságot, illetve a Goga által emlegetett napi ezerlejes kamatot” – panaszolta az elöljáró. Varga József értesülései szerint Lucian Goga feljelentés alapján kezdett intézkedni. A Küküllő menti polgármester úgy véli: barátságtalan gesztusával a kormánymegbízott nemcsak őt, hanem Gyulakuta mintegy ötezer magyar lakóját is megsértette.
Makfalván nemcsak a művelődési ház homlokzatára kitűzött lobogó szúrta a prefektusi „vizsgálóbizottság” tagjainak szemét, hanem a Marosvásárhelyt Szovátával összekötő országút fölé kifeszített molinó szövege is. „Székelyföld egy és oszthatatlan” – állt a banneren, amit a hagyományos, idén május 20-án tartott Székely Majálisra helyeztek ki. A feliratot már rég leszedték, amikor Lucian Goga május 29-én átiratban fenyegetőzött. A tavalyi majálison a csendőrség tagjai járták a falut, és számolták, hány székely zászló került ki a házakra. Most a molinóba akadtak bele. Az az érzésem, hogy ebben az országban ez a legnagyobb gond, más problémákra nem is jut idő” – fakadt ki Vass Imre polgármester. Lucian Goga nem először kerül összetűzésbe Makfalvával: néhány éve a községhez tartozó Hármasfalut alkotó, egybeolvadt települések hagyományos nevének kiírása ellen indított hadjáratot, amelynek eredményeképp a polgármester tavaly kénytelen volt leszereltetni a kommunista rendszer által feledésre ítélt Atosfalva, Székelyszentistván és Csókfalva nevét megörökítő táblákat. A kormánymegbízott egyébként nevetséges indokkal járta ki a táblák eltávolítását, amelyek szerinte veszélyeztették a forgalom biztonságát.
A prefektus mostani, a székely és magyar zászlókra vonatkozó felszólításának gyulakutai kollégájához hasonlóan Vass Imre is a tetemes pénzbírságtól tartva tett eleget. Vass azonban leszögezte: a makfalviak nem tűrik az efféle megaláztatásokat, a következő ünnepnapon ismét kitűzik a közösségi jelképeket, aztán a prefektus felszólításáig „ottfelejtik” azokat.
„Tiszteletben tartjuk a helyiek döntését”
Hasonlóan vélekednek a közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz tartozó Bözödön is, ahol a tavalyi falunapok alkalmával tűzték ki a magyar és a székely zászlót a községháza egykori épületére. A prefektusi felszólítás nyomán a jelenleg vendégházként használt épületről eltávolították a közösségi jelképeket, de Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere lapunknak arról számolt be: amennyiben a bözödiek úgy döntenek, a két zászlónak ott a helye, az önkormányzat megpróbál megoldást találni.
„Tiszteletben tartjuk a helyiek döntését. A falunak van egy külön tanácsa, amit ott megszavaznak, azt az erdőszentgyörgyi önkormányzatban mi is felvállaljuk” – szögezte le Csibi. Lucian Gogának legutóbb a marosvásárhelyi Dózsa György úton kihelyezett magyar utcanévtáblákon akadt meg a szeme: a prefektus ezek eltávolítására szólította fel a polgármesteri hivatalt, mert szerinte a kétnyelvű táblák kihelyezésére nincs törvényes alap.
Indoklásként a 2015. május 28-án hozott 150-es önkormányzati határozatot hozta fel, amely azonban – amint arra többek között a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) felhívta a figyelmet – nem az utcanevek kétnyelvűsítésére vonatkozott, hanem arra, hogy 30 utcának feltüntetik a köznyelvben máig is használt hagyományos nevét is. Amikor erre figyelmeztették, a prefektus úgy reagált: az, hogy a Dózsa György út nem szerepelt a határozat mellékletében, azt jelenti, hogy nem volt meg az a szándék az önkormányzat részéről, hogy ebbe az utcába is kétnyelvű feliratok kerüljenek. Krónika (Kolozsvár)
A székely és magyar zászlók, valamint a Székelyföld egységét hirdető – hetek óta levett – molinó eltávolítására szólított fel Maros megye prefektusa számos elöljárót. Lucian Goga a román lobogó tiszteletére inti a polgármestereket. A Krónikának nyilatkozó elöljárók elmondták: háromnapos határidőt kaptak.
Hadat üzent Maros megye prefektusa a kisebbségi szimbólumoknak és feliratoknak: Lucian Goga a székely és magyar zászlók, valamint a Marosvásárhely és Szováta közötti útszakaszon kifeszített, a Székelyföld egységét hirdető magyar nyelvű molinó sürgős eltávolítására szólított fel számos Küküllő menti polgármestert. A néhány hete még a magyar utcanévtáblák ellen harcoló kormánymegbízott a Románia hivatalos lobogójáról rendelkező 1994/75-ös számú törvényre hivatkozva rendelte el, hogy az érintett települések vezetői három napon belül vegyék le a száműzetésre ítélt közösségi jelképeket.
A prefektust az sem nyugtatta meg, hogy a magyar és székely zászlók mellé mindenhol kitűzték a román lobogót is, követelése nyomatékosításaként idézte a jogszabályból, hogy „az állampolgároknak tisztelniük kell a román zászlót és a nemzeti himnuszt, és nem követhetnek el semmiféle olyan cselekedetet, amely sértené ezeket”.
Goga felszólítását a kormányhivatal alapos terepszemléje előzte meg: a prefektúra alkalmazottai napokig járták a megye magyarlakta vidékeit, és fényképezőgéppel közösségi jelképekre „vadásztak”. A prefektus fotósai polgármesterek irodájában is fényképeztek – az éppen távollevő községvezető tudta és beleegyezése nélkül. Háromnapos határidőt kaptak a magyar polgármesterek
Varga József, Gyulakuta polgármestere arról számolt be: három napot kapott arra, hogy a havadtői kultúrotthon homlokzatáról és saját irodájából eltávolítsa a székely zászlót.
„Eleget tettem az utasításnak, mert a prefektus büntetéssel fenyegetőzött. Sajnos nincs akkora zsebem, hogy ki tudjam fizetni a bírságot, illetve a Goga által emlegetett napi ezerlejes kamatot” – panaszolta az elöljáró. Varga József értesülései szerint Lucian Goga feljelentés alapján kezdett intézkedni. A Küküllő menti polgármester úgy véli: barátságtalan gesztusával a kormánymegbízott nemcsak őt, hanem Gyulakuta mintegy ötezer magyar lakóját is megsértette.
Makfalván nemcsak a művelődési ház homlokzatára kitűzött lobogó szúrta a prefektusi „vizsgálóbizottság” tagjainak szemét, hanem a Marosvásárhelyt Szovátával összekötő országút fölé kifeszített molinó szövege is. „Székelyföld egy és oszthatatlan” – állt a banneren, amit a hagyományos, idén május 20-án tartott Székely Majálisra helyeztek ki. A feliratot már rég leszedték, amikor Lucian Goga május 29-én átiratban fenyegetőzött. A tavalyi majálison a csendőrség tagjai járták a falut, és számolták, hány székely zászló került ki a házakra. Most a molinóba akadtak bele. Az az érzésem, hogy ebben az országban ez a legnagyobb gond, más problémákra nem is jut idő” – fakadt ki Vass Imre polgármester. Lucian Goga nem először kerül összetűzésbe Makfalvával: néhány éve a községhez tartozó Hármasfalut alkotó, egybeolvadt települések hagyományos nevének kiírása ellen indított hadjáratot, amelynek eredményeképp a polgármester tavaly kénytelen volt leszereltetni a kommunista rendszer által feledésre ítélt Atosfalva, Székelyszentistván és Csókfalva nevét megörökítő táblákat. A kormánymegbízott egyébként nevetséges indokkal járta ki a táblák eltávolítását, amelyek szerinte veszélyeztették a forgalom biztonságát.
A prefektus mostani, a székely és magyar zászlókra vonatkozó felszólításának gyulakutai kollégájához hasonlóan Vass Imre is a tetemes pénzbírságtól tartva tett eleget. Vass azonban leszögezte: a makfalviak nem tűrik az efféle megaláztatásokat, a következő ünnepnapon ismét kitűzik a közösségi jelképeket, aztán a prefektus felszólításáig „ottfelejtik” azokat.
„Tiszteletben tartjuk a helyiek döntését”
Hasonlóan vélekednek a közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz tartozó Bözödön is, ahol a tavalyi falunapok alkalmával tűzték ki a magyar és a székely zászlót a községháza egykori épületére. A prefektusi felszólítás nyomán a jelenleg vendégházként használt épületről eltávolították a közösségi jelképeket, de Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere lapunknak arról számolt be: amennyiben a bözödiek úgy döntenek, a két zászlónak ott a helye, az önkormányzat megpróbál megoldást találni.
„Tiszteletben tartjuk a helyiek döntését. A falunak van egy külön tanácsa, amit ott megszavaznak, azt az erdőszentgyörgyi önkormányzatban mi is felvállaljuk” – szögezte le Csibi. Lucian Gogának legutóbb a marosvásárhelyi Dózsa György úton kihelyezett magyar utcanévtáblákon akadt meg a szeme: a prefektus ezek eltávolítására szólította fel a polgármesteri hivatalt, mert szerinte a kétnyelvű táblák kihelyezésére nincs törvényes alap.
Indoklásként a 2015. május 28-án hozott 150-es önkormányzati határozatot hozta fel, amely azonban – amint arra többek között a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) felhívta a figyelmet – nem az utcanevek kétnyelvűsítésére vonatkozott, hanem arra, hogy 30 utcának feltüntetik a köznyelvben máig is használt hagyományos nevét is. Amikor erre figyelmeztették, a prefektus úgy reagált: az, hogy a Dózsa György út nem szerepelt a határozat mellékletében, azt jelenti, hogy nem volt meg az a szándék az önkormányzat részéről, hogy ebbe az utcába is kétnyelvű feliratok kerüljenek. Krónika (Kolozsvár)