"Kányád és Székelyderzs falumonográfiáját készíti Gerendás Lajos, megállapítva, hogy a dokumentumok többsége az egyházközségek irattárában található. Ezeknek értéke felbecsülhetetlen. Ennek az iratanyagnak a feldolgozását sürgeti Gerendás, ha ez nem történik meg, múltunk dokumentumai megsemmisülhetnek. Szükséges lenne az egységes szemléletmód kialakítására is. A legtartalmasabb monográfia-kérdőívet dr. Vofkori László állította össze. Készül az említett kettőn kívül Jásfalva, Ége, Dálya, Miklósfalva, Homoródszentlászló, Ábránfalva, Petek és Muzsna falumonográfiája is. Az említett falvakról mindenfajta írott, képes vagy tárgyi anyagot szívesen vennének. A faluleírásokat az Apsis Alapítvány /Székelyudvarhely/ finanszírozza. /Gerendás Lajos: Készülő falumonográfiák. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 20./"

Megjelent a Ion Creanga Könyvkiadó és a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó által újraindított Nagyapó mesefája sorozat második kötete: Ion Creanga meséi Sütő András fordításában. Elsőként a székelymuzsnai Bán Péter mesefordításai láttak napvilágot. /Ion Creanga meséi magyarul. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 18./

"A Szent László-freskókat őrző települések képviselői vettek részt az idei Lármafa-találkozón. A csíkszeredai Julianus Alapítvány által szervezett rendezvényen Hargita megyéből Csíkmenaság, Lövéte, Oklánd, Székelydálya, Székelyderzs, Székelymuzsna, Homoródszentmárton és Székelykeresztúr képviselői vettek részt. Beder Tibor, a Julianus Alapítvány és a Magyarok Székelyföldi Társasága vezetője tájékoztatása szerint a Kolozs megyei Magyarlónáról indult résztvevők máj. 30-án Szent László nyomdokain jártak, átgyalogoltak a Tordai-hasadékon és felkeresték a magyar király nevét viselő forrást. Máj. 31-én a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkére látogattak, ahol lejátszották a cserhalmi ütközetet a cserhalmi mezőn. Az idei Lármafa-találkozó Jún. 1-jén Háromszéken fejeződött be. Maksán ünnepi istentisztelet keretében felavatták a református templom új kazettás mennyezetét, majd Gelencén tartottak szentmisét a régi templomban. A rendezvényen jelen volt Erdély református püspöke, katolikus segédpüspöke, valamint Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, a magyar kormány igazságügyminisztere. /Véget ért a Lármafa-találkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 4./ Az 1998-ban felállított cserhalmi szoborkompozíció a Kárpát-medencei magyarság egyik zarándokhelyévé vált. A találkozóra a Kárpát-medence 48 olyan helységének képviselőit hívták meg, ahol meg van, illetve bizonyíthatóan meg volt a Szent László legenda templomi freskókban, vagy a települések Szent László nevét viselik. A találkozón részt vett 20 székelyföldi település képviselője, Magyarországról pedig Pusztaszentlászló, Vácszentlászló és Bakonyszentlászló polgármestere. A szervezők közül megjelent Beder Tibor a Julianus Alapítvány elnöke, Boldizsár Zelyk Zoltán a Szent László Társaság elnöke, Szíjártó István a bögözi Szent László Régió elnöke, Szántó Árpád a Beszterce-Naszód megyei tanács alelnöke és Székely Pál a Cserhalom Művelődési Egyesület elnöke. /Lármafa találkozó Cegőtelkén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./ Aki nem rendelkezik, afölött rendelkeznek... - állapította meg Dávid Ibolya miniszter asszony Gelencén, a nagytemplomban, a Lármafa találkozón. A székely szabadságjogokra, a rendtartó székely falu hagyományaira, a történelemben gyökerező székely szervezettségre utalt, illetve ennek a mai időkhöz, a szülőföldhöz, a magyar nemzethez és Európához egyaránt kapcsolódó fontosságát fejtette ki. A család, a jó szomszédság, az értékközösség szerepét, ami az Erdélyben és Moldvában szorongatott magyarságot megmentheti, újra Európához kapcsolhatja, amelynek unióját, tehát az újraegyesült Európát nem érdek-, hanem értékszervezetnek nevezve kifejtette, hogy számunkra ez az egyetlen alternatíva. Gelencén, a Szent László-mondát ábrázoló falfestményeiről, a festett kazettás mennyezetétől ismert, a kulturális világörökség értékrendjébe emelt templomban beszélt Dávid Ibolya. Kifejtette: a Lármafa találkozók a Reménység Csarnokává avatják templomainkat, az ezer esztendő történelmi próbáját kiálló magyarság találkahelyeivé válnak, ahol magyar, székely, moldvai csángó, a Nyugatra szakadt testvér a magyarság szolgálatának jegyében foghatják meg egymás kezét, megőrizhetik és tovább gyarapíthatják az európai erkölcsi értékeket, aminek parancsa, hogy nem lehetnek egy közösség és ennek tagjai egy kicsit csalók, egy kicsit árulók, egy kicsit behódolók, mert akkor az erkölcsi pusztulás vár rájuk. Dr. Tamás József csíkszeredai püspök-helyettes ismételten figyelmeztetett: a lármafáknak égniük kell. /Sylvester Lajos: Aki nem rendelkezik... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./"

"Muzsnay György 1668-ban "hun-szkíta írmodorban" rögzítette az énlaki templom kazettás mennyezetére a híressé vált mondást: Egy az Isten. A néhai iskolamester leszármazottai a Magyarok Világszövetsége Kossuth-emlékzászlóját adományozták Énlakának és Székelymuzsnának. Aug. 20-án, Szent István napján Énlakán az unitárius templomkertben összegyűlt ünneplők vették át a jelképet, délután Székelymuzsna apraja-nagyja a zsúfolásig telt felújított református templomban fogadta a Kossuth-emlékzászlót. Pár nappal korábban, aug. 17-én Kibéden a Seprődi János Művelődési Egyesületnek adományozott Kossuth-emlékzászlót az MVSZ. /Ünneplő székely közösségek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 26./"

Az utóbbi években hagyománnyá vált a Székelyudvarhelyre egyazon településről beköltözöttek időszakos találkozója. Ilyen összejöveteleket szerveznek a varságiak, a muzsnaiak, de még az Egyesült Államokban egy ideig élt személyeknek is van találkozójuk. Február 7-én a varságiak rendeztek farsangi bállal egybekötött találkozót "Székelyvarságról származol, és Udvarhelyen élsz" néven, immáron másodszor. Székelyvarság jelenleg 1.620 fős kis hegyi település, ahonnan az évek során 4-500 személy költözött be Udvarhelyre. Közülük szombaton közel kétszázan gyűltek össze. A betlenfalvi kultúrotthonban Tamás Ernő varsági polgármester beszámolt a település tavalyi tevékenységéről. Szintén február 7-én a Székelymuzsnáról elszármazottak is rendeztek találkozót Udvarhelyen. /Máthé László Ferenc: Bárhonnan származol is, Udvarhelyen élsz. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 9./

Január 24-én Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Irodalmi Kör Bán Péter műfordítót látta vendégül, több mint 1500 műfordítás, és 20 kötet szerzőjét, aki nyugdíjazása óta szülőfalujában, Székelymuzsnán él. Bán Péter a litván, illetve lett irodalommal is kapcsolatba került. Litván kapcsolatait megelőzően, Szergej Jeszenyin költészetének szerelmeseként ellátogatott a Jeszenyin szülőfalujába. A Jeszenyinhez kötődő élményeit a Találkozásaim a költővel című kötetében rögzítette, amely a Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2002-ben. Az esten Bán Péter népmese-fordításaiból is felolvasott: az elmúlt esztendőben öt mesefordítás-kötete jelent meg. /Irodalmi Kör Bán Péterrel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./

Február 10-án nyílik a sepsiszentgyörgyi Míves Házban Erdély Bálint Előd fotóművész Székely falvak jelene című kiállítása, képein hat székely falu élete elevenedik meg. A Nemzeti Kulturális Alapprogram alkotói ösztöndíjával a fényképész egy évig rendszeresen járta Székelyderzs, Székelymuzsna, Székelydálya, Béta, Dobó és Vágás utcáit, házait, és fotózta a hagyományokat, szokásokat, a falvak hétköznapjait. Az egy év alatt készült több mint háromezer felvételből ötvenet állít ki a művész a Míves Házban. Sepsiszentgyörgy a vándorkiállítás második állomása, a székelyudvarhelyi fotós először saját városában mutatta be munkáit. /Bíró Blanka: Fotótárlat Szentgyörgyön: Székely falvak jelene. = Krónika (Kolozsvár), febr. 10./

Székelymuzsna Hargita, Maros és Brassó megyék határán található település. Itt él a székelyudvarhelyi Farkas doktor fia és élettársa, Farkas Wellmann Endre költő és Nemes Anna Borbála. Budapesten Endre és Borbála elhatározták, hogy Székelymuzsnán házat vásárolnak, amit korszerűsítettek, otthonossá tettek. Decemberben múlt egy éve, hogy a fiatalok, harmincas életévükhöz közeledvén, kiköltöztek Muzsnára. Ezt megelőzően a faluban létrehozták a Viharsarok Egyesületet, amelynek célkitűzése a mikroregionális fejlesztés, a falu és a térség felzárkóztatása a modern élet követelményeihez és a hagyományok ápolása. Mindezt megfogalmazták a Viharsarok.Erdély.Org honlapjukon. Az eltelt egy év alatt mintegy tíz programot és rendezvényt tudnak maguk mögött, és az elkövetkező időben a faluturizmust szeretnék meghonosítani, ehhez a Székelyderzsen lévő, és a világörökség részét képező unitárius templom ehhez igazi vonzerőt nyújtanak. A számítógép lehetővé teszi, hogy valaki Muzsnán éljen és Budapesten dolgozzon, mert Endre és Borbála könyvet, folyóiratot szerkesztenek az éteren keresztül. /Ferencz Imre: A falu vonzásában. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 18./

Farkas Welmann Endrének és Nemes Anna Borbálának köszönhetően Székelymuzsnán éledni kezdett a kulturális élet. Az általuk alapított Viharsarok Egyesület már számos rendezvényt tud maga mögött, most a József Attila év tiszteletére toborozták össze a muzsnaiakat. Iskolások szavalták a költő verseit. A Viharsarok szavalókört működtet és ifjúsági klubot. /(bb): Költészet Napja Székelymuzsnán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 12./

Székelymuzsnán a helyi Viharsarok Egyesület intenzív német nyelvtábort szervez augusztus 8–15-e között. /Német nyelvtábor Székelymuzsnán. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 25./

Végvár névvel megjelent Székelyderzs és Székelymuzsna ingyenes havilapjának első száma. A lapot az önkormányzat és a Viharsarok Egyesület /Székelymuzsna/ közösen adja ki, a helyi unitárius lelkészi hivatal, Demeter Sándor Loránd lelkész és Újvárosi Katalin tiszteletes asszony hatékony közreműködésével. Farkas Wellmann Endre a főszerkesztő. A Végvár politikai irányzatoktól függetlenül a civil szféra, az önkormányzat és a két település kulturális, ünnepi és hétköznapi eseményeiről, valamint egyházi életéről tájékoztat. /bágyi: Két falu havilapja. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 5./

Székelymuzsnán, a Viharsarok Egyesület háza táján újra fellendültek a különböző foglalkozások, gyermektevékenységek. Színjátszó kör is alakult, melynek első bemutatkozása a hagyományos októberi kulturális napra esett. A muzsnai gyermekszínjátszó kör nemrég elkezdte a második rövid darab betanulását. A Viharsarok Egyesület vers- és rajzpályázat mellett idén népdalversenyt is szervezett. Olyannyira sikeres volt a rendezvény, hogy mintegy hatvanan, többnyire gyermekek neveztek be a versenyre Muzsnáról és Székelyderzsből. November elejétől bútorfestést és bogozást tanítanak. /Barabás Blanka: A kultúráért és a néphagyományokért. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 22./

A székelymuzsnai Viharsarok Egyesület Nemes Anna Borbála vezetésével április 21–22-én anyanyelvi versenyt rendezett udvarhelyszéki vidéki iskolák ötödik-hatodik osztályos tanulói számára. Az első ilyen kezdeményezésű versenyen hat általános iskola diákjai – Székelyderzsből, Kányádból, Bögözből, Fenyédről, Máréfalváról, Parajdról – vehettek részt, csapatonként két tanulóval. A nyertesek részt vehetnek az anyanyelvi táborban, melyet júliusban rendez a Viharsarok Egyesület, ugyancsak Székelymuzsnán. Székelymuzsna színjátszó köre Weöres Sándor Csalóka Péter című vígjátékával kedveskedett a versenyzőknek. /Barabás Blanka: Jeleskedtek a máréfalvi diákok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 26./

Bán Péter július 14-én tölti be 60. életévét. Nyugdíjas tanárként székelymuzsnai magányában dolgozik. Eddig 23 kötete jelent meg, jobbára műfordítások litván, orosz, román költők verseiből, finnugor népek meséiből. Ládában őriz még 25–30 kötetre való kéziratot, karácsonyra várja az általa szerkesztett Tamási-album (130 fénykép, kiadatlan Tamási-levelek, naplójegyzetek, visszaemlékezések) megjelenését. /Bán Péter műfordító hatvanéves. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 14./

Elhunyt Bán Péter /Székelymuzsna, 1946. júl. 14. – Székelymuzsna, 2006. júl./ ismert műfordító. Július 14-én 60. születésnapján köszöntötték barátai. Immár mindörökre 60 esztendős marad. A Baltikum és Európa észak-keleti népei, a szláv nyelvcsalád tagjai barátjukat veszítették el. /Bajna György: Bán Péter a csillagútra lépett. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 28./

Bán Péter /Székelymuzsna, 1946. júl. 14. – Székelymuzsna, 2006. júl./ elhatározta, hogy a szláv nyelvek ismerőjévé lesz, és megtanulja a balti nyelveket is. Kolozsváron elvégezte a Babes-Bolyai Tudományegyetemen a magyar nyelv és irodalomot, ,,másodállásban” az Egyetemi Könyvtárban fellelhető nyelvtankönyveket és szótárakat böngészte, közben hihetetlenül szerteágazó levelezésbe kezdett, felvette a kapcsolatot a litván irodalom akkori költőfejedelmével, Eduardas Miezelaitisszal, akitől litván nyelvtankönyveket, szótárakat kért és kapott, s nagy erőbedobással, buzgalommal, aránylag rövid időn belül elsajátította a litván nyelvet. Utána következett a többi: román, orosz, lett, bolgár, cseh, szlovák. És elkezdte költők, írók munkáinak átültetését magyar nyelvre, és azok publikálását a hazai lapokban, antológiákban, majd könyvekben. Ő volt az első, aki olyan tekintélyes költőket, mint: Dsida Jenő, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Magyari Lajos, bemutatott a litván olvasóknak. Szorgalmasan dolgozott. Fordítások ezreit végezte fáradhatatlanul, kézirataival valósággal bombázta a szerkesztőségeket. Közben a levelezést, a nagyvilággal való kapcsolattartást, kapcsolatteremtést sem szüneteltette meg. Idén júniusban még tele volt újabb és újabb tervekkel. Barátjának, a most róla emlékező Simó Edmundnak beszámolt a kiadás előtt álló könyveiről. Összegezte, hogy eddig 23 egyéni fordításkötete látott napvilágot, 40 kötetre való anyaga van, ha ez mind megjelenik, akkor meg lesz elégedve. A sors másképpen döntött. Talán éppen a születésnapján, július 14-én ,,csillagösvényre” lépett. /Simó Edmund: Csillagösvényen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26./

Segesvár magyar/református közössége emlék-istentisztelet keretében vett végső búcsút dr. Dávid Lászlótól, korábbi tudós lelkipásztorától, aki 2001-ben nyugalomba vonulva Székelyudvarhelyre távozott. Itt érte a halál július 30-án, kevéssel 75. születésnapja után. Dr. Dávid László /Árapatak, 1932. máj. 25. –Székelyudvarhely, 2007. júl. 30./ jeles értelmiségi családban született. Atyja püspök-helyettes, teológiai rektor, egyik fivére szerkesztő, irodalomtörténész, a másik szintén lelkész. A kolozsvári Protestáns Teológia elvégzése után segédlelkészi minőségben a kolozsvári teológián egyháztörténeti és művészettörténeti szakképzésben részesült. 1958 és 1963 között Székelymuzsna lelkipásztora. Innen ment Segesvárra, ahol lelkészként 38 éven át szolgálta egyházát, szórványsorba került hittestvéreit és a történettudományt. 1963-tól sorra jelentek meg történelem és művészettörténet témájú dolgozatai a Református Szemlében, a Korunkban és más folyóiratokban. 1969-ben elnyerte az egyháztörténet-tudomány doktora címet. Bejárta a Székelyföldet, különösképpen Udvarhelyszéket, fényképezve, rajzolva és leírva a látottakat, készülve fő műve megírására. 1981-ben vaskos kötetben jelent meg, adatolva, lábjegyzetelve, rajzok, fényképek százaival illusztrálva A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. 1988-ban megszervezte a segesvári református egyház és templom építésének centenáriumi ünnepségét. 1995-ben, munkásságának elismeréseképpen Budapesten átvehette a Műemlékvédelemért emlékplakettet. 2000-ben a márványtáblát építtetett Segesváron a templom falába, I. Rákóczi György fejedelemmé választása (1630. nov. 26.). évfordulóján, /Máthé Attila, Fehéregyháza: Búcsú dr. Dávid Lászlótól. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./

Ettől a tanévtől összevont osztályba járnak Székelymuzsnán az elemi iskolások. Legalább még négy kisdiákra lett volna szükség ahhoz, hogy két osztályt indítsanak a Székelyderzs községhez tartozó település iskolájában, azonban csak tizennyolc gyerek iratkozott be. Az elnéptelenedő faluban ebben a tanévben ugyanannyi óvodást oktatnak, mint elemi iskolást. Az iskolások közül öt személy roma nemzetiségű. Mostohagyermeknek érzik magukat a székelymuzsnai értelmiségiek, ugyanis a községvezetés nem segített a tanintézmény infrastrukturális felújításában. Holland segítséggel sikerült központi fűtésrendszert szereltetni. A múlt héten, a kormánytól kapott költségvetési kiutalásból Székelyderzs sem részesült – akárcsak azon települések többsége megyénkben, ahol MPP-s a polgármester. /Kozán István: Székelymuzsna. Csökken az iskolások száma. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 29./

Aradon a Jelen Ház kávézójában működő Jelen Galériában megnyílt Reketes Zelma aradi képzőművész Előtérben a virágok című festménytárlata. A művészt és alkotásait Kett Groza János képzőművész és Puskel Péter újságíró mutatta be. Reketes Zelma Székelymuzsnán született, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Matematika–mechanika Karán végzett 1973-ban történt nyugdíjba vonulásáig matematikatanár volt. 2006-ban elvégezte az Aradi Művészeti Népiskolán a festészet szakot. /Kiss Károly: Virágok a Jelen Galériában. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 7./

Magyarellenesség
Az erdélyi "magyar" és "székely" előnevű települések elrománosítása
Lista a "magyar" illetve "székely" előnevű erdélyi településekről, illetve azok románra való fordításáról. Az alábbi 81 településnév román változatában mindössze egyetlen egy esetben szerepel a "magyar" megnevezés, Magyarmezőtanya vagyis Valea Ungurului esetében, illetve Magyarléta nevében is szerepelt régebb Lita Ungurească , de a mostani neve már Liteni.
Nem csak népesség szempontjából kellette elrománosítsa a román hatalom Erdély városait, falvait, a helységnevekkel is muszáj volt kezdjenek valamit, igyekeztek úgy leforditani az alábbi helységek neveit, hogy nyoma se legyen annak, hogy az valaha is magyar volt. Továbbá az is szemet szúr, hogy sok esetben tükörfordítást alkalmaztak, vagyis a létező értelmes magyar szavakat román csengésű értelmetlen szóra változtatták, ilyen pl. Magyarforró Fărău fordítása, Magyarigen Ighiu, Magyarsolymos Soimus, Magyarkapus ami románul Căpusu Mare vagy Magyarzsákod románul Jacodu és meg lehetne folytatni a sort. Az alábbi lista is remekül bizonyítja a dákó-román elméletet s azt, hogy "Erdély román föld".
Székelyhíd románul Săcueni Magyarremete románul Remetea Magyarberéte románul Bretea Magyarborzás románul Bozies Magyardécse románul Ciresoaia Magyarnemegye románul Nimigea de Jos Székelyzsombor románul Jimbor Székelyderzs románul Dârjiu Magyarbece románul Beta Magyarbénye románul Biia Magyarcserged románul Cergău Mare Magyarcsesztve Cisteiu de Mures Magyarforró románul Fărău Magyarigen románul Ighiu Magyarlapád románul Lopadea Nouă Magyarpéterfalva románul Petrisat Magyarsolymos románul Soimus Magyarsülye románul Silea Magyarszentbenedek Sânbenedic Székelyföldvár románul Războieni-Cetate Székelykocsárd románul Lunca Muresului Magyarandrásfalva románul Andreeni Székelyandrásfalva románul Săcel Székelybetlenfalva románul Beclean Székelydálya románul Daia Székelyderzs románul Dârjiu Székelydobó románul Dobeni Székelyfancsal románul Fâncel Székelylengyelfalva románul Polonita Székelymagyaros románul Alunis Székelymuzsna románul Mujna Székelypálfalva románul Păuleni Székelyszenterzsébet románul Eliseni Székelyszentkirály románul Sâncrai Székelyszentlélek románul Bisericani Székelyszentmiklós románul Nicoleni Székelyvarság románul Varsag Magyarderzse románul Dârja Magyarfodorháza románul Fodora Magyarfráta románul Frata Magyargorbó románul Gârbău Magyargyerőmonostor románul Mănăstireni Magyarkályán románul Căianu Magyarkapus románul Căpusu Mare Magyarkiskapus románul Căpusu Mic Magyarköblös románul Cubleșu Somesan Magyarléta románul Liteni, korábban Lita Ungurească! Magyarlóna románul Luna de Sus Magyarnádas románul Nădăselu Magyarókereke románul Alunisu Magyaróság románul Pădureni Magyarpalatka románul Pălatca Magyarpete románul Petea Magyarpeterd románul Petrestii de Jos Magyarsárd románul Sardu Magyarszentpál románul Sânpaul Magyarszilvás románul Prunis Magyarszovát románul Suatu Magyarvalkó románul Văleni Magyarvista románul Vistea Székelytamásfalva románul Tamasfalău Magyarfülpös románul Filpisu Mare Magyarfelek románul Feleag Magyardellő románul Dileu Nou Magyarbükkös románul Bichis Magyarherepe románul Herepea Magyarkirályfalva románul Crăiesti Magyarmezőtanya románul Valea Ungurului ! Magyarpéterlaka románul: Petrilaca de Mures Magyarsáros románul Deleni, korábban Saros Magyarzsákod románul Jacodu, németül Ungarisch-Sacken Székelyabod románul Abud Székelybő románul Beu Székelycsóka románul Corbesti Székelykál románul Căluseri Székelysárd románul Sardu Nirajului Székelyszállás románul Sălasuri Székelytompa románul Tâmpa Székelyuraly románul Oroiu Székelyvaja románul Vălenii Székelyhidas románul Podeni, korábban Hidis
Magyarellenesség.blogspot.ro

Unitárius zarándoklat magas Déva várában
Istentől való szándék
Ismét élettel, fiatalos zsivajjal és magyar szóval telt meg szombaton magas Déva vára, az éves unitárius zarándoklat alkalmával. Közel hétszáz, zömében fiatal unitárius zarándokolt el leróni kegyeletét Dávid Ferenc egyházalapító várbéli sírjánál. Isteni szándék által vezetve.
A várbeli körülmények egyáltalán nem kedveztek a Kolozsvárról, Torockóról, Medgyesről, Brassóból és nyilván Székelyföldről érkezett zarándokoknak. A belső várudvarban ugyan nem volt különösebb gond, a felvezető út viszont igencsak megviselte a zarándokokat, hiszen a folyamatban lévő felújítási munkálatok miatt csupa sár volt, a fából készült ideiglenes lépcsőkön pedig csak kisebb csoportokat engedtek fel egyszerre – az évek óta lezárt várat külön önkormányzati engedéllyel nyitották meg a zarándokok számára.
Dávid Ferenc egyházalapító szellemisége azonban oltalmába vette a zarándokokat. A természet is felmosolygott: szombaton kellemes őszi napsütésben hajtottak fejet meg a nagy reformátor előtt.
Isteni szándék vezette a zarándoklatot, mert ami embertől való, az úgy is semmibe vész, ami Istentől való, azt meg úgy sem lehet megsemmisíteni, hangsúlyozták ünnepi igehirdetésükben Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi és felesége, Újvári Katalin székelymuzsnai lelkészek.
A mai világban egyre kevesebben vállalnak elkötelezettséget, a társadalom alapsejtje, a család is válságba sodródott a számos válás révén. Holott magas Déva vára eleve az elkötelezettségért vállalt áldozatról szól, Dávid Ferenc vértanúsága és Kőműves Kelemen legendája révén.
A magyarság – anyaországban és Erdélyben egyaránt – továbbra is azokat a történelmi személyiségeket tiszteli (Mátyás király, Széchenyi, Kossuth), akik az igazság és a fejlődés elkötelezettjei voltak. Unitárius vonalon, vajon kik lennének a legjelentősebb személyiségek, vetette föl a kérdést a lelkészházaspár? Az első helyre nyilván Dávid Ferenc vértanú egyházalapítót jelölték, hiszen folyamatosan az igazságot kereste, erre buzdította híveit is, a másság tisztelete mellett. Második helyre maga az ember került, harmadikra pedig az erdélyi magyar nagy unitáriusok, akiknek arcképeit – és rövid életrajzukat – a Dávid Ferenc-emlékmű mellett felállított állványokon lehetett megtekinteni.
Mire büszkék a dévai várba elzarándokoló mai unitáriusok? Ki(k)nek tartoznak hálával, kérdezték a lelkészek? Dávid Ferencnek, szüleiknek, tanáraiknak válaszolták a zarándokok, akik hitükre, összetartásukra és vallási toleranciájukra büszkék leginkább. Az összetartás erőt ad, szellemi-lelki feltöltődést, éppen ezért Istentől való szándék.
Az ünnepi szabadtéri istentisztelet után Bálint-Benczédi Ferenc, az unitárius egyház püspöke, Csulák Péter, Magyarország kolozsvári konzulja, Petru Mărginean, Déva polgármestere, valamint Pogocsán Ferdinánd helyi tanácsos, a dévai RMDSZ elnöke köszöntötte a zarándokokat, büszkeségüket és tiszteletüket fejezve ki előttük. Az egybegyűltek körében azonban leginkább Koppándi-Benczédi Zoltán házigazda dévai lelkész szavai arattak sikert, a fiatal lelkipásztor ugyanis az erőt adó összefogáson kívül azt üzente, hogy cselekedet nélkül, elveink felvállalása nélkül a hit puszta hangoztatása nem sokat ér. Egy ilyen konkrét eset, ahol cselekvésre lenne szükség a Verespataki ciánalapú aranybányászat ügye, amelyet az unitárius egyház határozottan ellenez, s a várfalra helyezett nagyméretű magyar–román kétnyelvű felirattal a külvilág tudatára ad.
Az ünnepi felszólalások után a kolozsvári teológia ifjú unitárius hallgatói Dávid Ferenc vértanúságát méltató rövid, de roppant érdekes várjátékot adtak elő, majd fáklyákkal és virágokkal a zarándokok és a szervező Országos Dávid Ferenc ifjúsági egylet képviselői lerótták kegyeletüket az egyházalapító emlékművénél.
Ezután a zarándokok kettéváltak. A felnőttek a városba, a pontosan tíz évvel ezelőtt, a 2003-as zarándoklat alkalmával felavatott templomhoz vonultak, ahol a kis létszámú, ámde roppant lelkes dévai unitáriusok házigazdaként meleg teával és aprósüteményekkel fogadták a vendégeket, a lelkipásztor pedig a dévai imaház történetét ismertette. A fiatalok a vár tövében lévő híres dévai sportiskolába mentek, ahol a rajzverseny nyerteseit díjazták.
Az idei zarándoklat nemcsak szebb és felemelőbb volt, mint máskor, de sajtóvisszhangja is jóval nagyobb volt. Az eseményről máskor mit sem tudó helyi román média is nagyszámban tudósított, a Duna Televízió pedig már másnap sugározta a várban forgatott anyagot.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Ezernyi zarándok Déva várában
Különböző erdélyi és magyarországi településekről több mint ezer zarándok érkezett Dévára november 9-én, a Magyar Unitárius Egyház és annak ifjúsági szervezete, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által tizenhatodik alkalommal szervezett Dávid Ferenc-emlékzarándoklatra.
A hegy lábánál gyülekeztek, majd felvonultak a várba, ahol 1579 novemberében Dávid Ferenc egyházalapító püspök vértanúságot szenvedett. Az ünnepi istentiszteleten Újvárosi Katalin székelymuzsnai és Demeter Sándor Loránd székelyderzsi lelkészházaspár olyan értékekre irányította a figyelmet, amelyek évszázadok óta a magyar unitárius közösség megtartó erői. Köszöntőbeszédet mondott Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Csulák Péter kolozsvári magyar konzul, Petru Mărginean dévai polgármester és Pogocsán Ferdinánd Zoltán önkormányzati képviselő. Koppándi-Benczédi Zoltán, a Délnyugat-erdélyi Unitárius Szórványegyházközség lelkésze a verespataki bányaberuházásról is beszélt, amelyet az unitárius és a többi erdélyi magyar történelmi egyház is határozottan ellenez. A Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karának hallgatói alkalmi várjátékot mutattak be, majd fáklya- és gyertyagyújtás közben a résztvevők koszorúkat és virágokat helyeztek el Dávid Ferenc emlékcellájában. Az idei zarándoklat egyik színfoltja a gyermekrajz-pályázat volt. A Dávid Ferenc a tordai országgyűlésen című kiírásra a Kárpát-medence különböző településeiről 158 pályamunka érkezett, amelyeket a várban ki is állítottak; eredményt a sportkollégiumban hirdettek sok gyermek és ifjú jelenlétében. A felnőttek számára a rendezvény az unitárius imaházban zárult: a házigazda lelkész a szórványgyülekezetről számolt be, Sorbán Enikő és Ilkei Loránd népdalokat énekelt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarhermányban számvetéskor
Évek fordulóján nagy a kísértése a leltárkészítésnek. Magyarhermány, a régió egyik legfélreesőbb települése szellemi és gazdasági vezetői szerint nem zárt rossz esztendőt, annak dacára, hogy életüket nagyobb kárt okozó esőzés is keserítette. Járhatóvá vált az odavezető út, s remélhető, hogy idén is bővül az infrastruktúra; összefogott az iskola és falu közösségét mozgató egyesület, és ennek hamarosan kézzelfogható eredménye is lesz, a református templomban pedig hosszú hallgatás után újból megszólalt az orgona.
Kátyúk nélkül
Bibarcfalva után letérve a kisbaconi útra, csökkentenünk kell a sebességet: a jó néhány éve húzott vékony aszfaltcsík rég megadta magát, az egyre szélesedő és mélyülő gödröket pedig nehéz kerülgetni. Változik a kép, amint Benedek Elek falujának utolsó házait elhagyjuk. Simon András polgármestertől tudjuk, a nemrég befejezett beruházást kétmillió lejjel támogatta a vidékfejlesztési ügynökség, így most percek alatt meg lehet tenni Magyarhermányig a bő három kilométeres utat. A községvezető szerint sikerének titka, hogy a júniusi esőzéseket követően idejében lépett, dokumentálta az áradás okozta károkat, javaslatokat tett, miként lehetne megakadályozni, hogy az elkövetkezendőkben hasonló megtörténjen, végül pedig nem hagyta magát egyszerű magyarázatokkal elutasítani, lerázni. „Fényképeket készítettem, bizottságot hívtam össze, megjártam a prefektúrát, erőltettem, hogy a kárt segítsenek megtéríteni. Aztán egyszer megjelent a Hivatalos Közlönyben, hogy a megyéből egyedül csak mi kaptunk pénzt. A közel 1,7 millió lejből jutott a hidak és átereszek megjavítására és a támfalak megerősítésére is, így most komolyabb esőzés után is nagyobb biztonságban érezhetik magukat a hermányiak” – mondotta nem kevés megelégedéssel Simon András.
A polgármester azt tervezi, az elkövetkezendőkben a sáncokat alakítják ki, és aszfaltoznak a falu között is. Magyarhermányt is érinti az erdei utak uniós alapból történő aszfaltozása, a nagybaconi részen Súgóban és Peleskében, Kisbaconban a Kisfenyősnél, Szárazajtán az Aranyoson és Hermányban a Feketében készül el 5,6 kilométeren az aszfaltszőnyeg. „Erre célirányosan kapunk pénzt, azaz nem költhető másra – például vízvezetésre – csakis erre. Ezt nagyon nehezen értik meg az emberek” – fejtegette a polgármester.
Tanulj, gyűjts, vásárolj!
A Máthé János Általános Iskola életében újdonság, hogy végre nem csak az udvaron, hűvösebb időben pedig az osztálytermekben tarthatják meg a testnevelés órákat. Évekkel ezelőtt, még Bardocz Csaba polgármestersége idején vásárolták meg az iskola szomszédos területén álló, romos épületet, s fogtak neki a sportterem építésének. A munka lassan ment, mert külön forrásuk nem volt, csak a megspórolt pénzükből gazdálkodhattak. Nem lett nagy, mindössze nyolcvan négyzetméteres, egyelőre hiányzik a bordásfal, s a kisebb felszerelések is, de mégis sikernek érzik az építkezés befejezését. A sportterem megépítése intézményvezetői szemmel számít megvalósításnak, a Hámor Sport- és Kulturális Egyesülettel való együttműködés pedig a pedagógus számára fontos. A jó tanulást, illetve iskolán kívüli tevékenységet díjazó Virgonc tallér program magyarhermányi meghonosítója Komporály Sándor vállalkozó volt. Mint mondja, a Marosvásárhelyi Rádiót hallgatva figyelt fel a bétai kezdeményezésre, s azon nyomban megkereste őket, hogy felhasználhatja-e tapasztalatukat. Úgy vélte, ily módon jobban megszólíthatják, tanulásra ösztönözhetik a gyermekeket, és hatással lehetne a közösségi szellem erősödésére is. Igencsak fontos elem lehetne a magyarhermányi magyarság erejének megtartása szempontjából is: a faluban felnövők nagyobb valószínűséggel térnének haza tanulmányaik elvégzését követően. A példaként szolgáló Béta, Dobó és Vágás fiataljait tömörítő Három Hegy Ifjúsági Egyesület vezetője, Gál Barna szerint, a program tanulságainak, illetve hatásának felméréséhez legalább négy-öt év tapasztalatára lesz szükség, de úgy véli, mindenképpen hasznos a részvevők számára. Tavaly az elemistákat szólították meg, akik igencsak lelkesen fogadták, hogy kézzelfogható tétje is lesz tanulásuknak. A kezdeményezés sikeres volt, némileg meglepően nem a drága ajándékokra, hanem a kis „kincsekre”, a színes ceruzákra és radírokra volt igencsak nagy „kereslet”. A kezdeményezésnek híre ment a környéken, s a székelyderzsiek és székelymuzsnaiak is érdeklődtek a Virgonc tallér iránt. A gyermekek büszkén mesélik más vidékről származó társaiknak, milyen tétje van jó iskolai előmenetelüknek.
A Máthé János Általános Iskola igazgatónője, Dimény Mónika szerint is remek ötlet volt a Virgonc tallér magyarhermányi bevezetése: amióta az évnyitón bejelentették a programot, valósággal felpezsdült az iskolai élet. „A gyermekek fantáziáját nagyon megmozgatta a nyereményalap, többen azt tervezgetik, hogy a húsvéti bárány vagy éppen a jövő karácsonyi disznó az általuk megkeresettből kerül ki. A jobb tanulók számára nem gond, hogy egy-egy feleléskor begyűjtsék a kilencesért és tízesért járó két-három tallért, de a gyengébbek is láthatóan igyekeznek, s nem kevés erőfeszítésükbe kerül, hogy ne csak hatosra, hetesre tudjanak, hanem nyolcasra, s bár egy tallért szerezzenek. Pecsétekkel láttuk el a tánckör, a kézműveskör és fúvószenekar vezetőit, a hegedűoktatót, a vallásórát tartó lelkészt is, hogy a diákjaik, a foglalkozásokon részt vevők jelenlétét igazolják. Ezekért szintén tallér jár. A félév végéig még van néhány hét, de azt hiszem, sok ajándékot kell beszereznünk, hogy minden tallért elkölthetővé tegyünk” – mondotta Dimény Mónika.
Tevékeny reformátusok
A református közösség mozgalmas heteken van túl. Advent harmadik vasárnapján a liturgiát követően a baróti Kájoni Consort régizene-együttes lépett fel. A gyermekek a karácsonyi ünnepekre való rákészülésként jó cselekedetekből „készítették el” – önzetlen, szívből jövő gesztusaik egy-egy szalmaszálat értek – a Jézuska jászolát, majd szenteste kis műsorukkal léptek fel. Másodnapon délelőtt az istentisztelet előtt a hegedűórákra járók léptek fel, délután pedig a kultúrházban színdarabot mutattak be. Karácsonyra immár ötödik esztendeje tanulnak be darabot a fiatalok, a mostani, az Angyalok és démonok közt című, egy válságot átélő házaspár kapcsolatáról szól, de jól tetten érhető benne az Úristen megváltó ereje – sikere is volt az előadásnak. Harmadnapon az időseket köszöntötték, tiszteletükre szavalatok hangzottak el, dalok csendültek fel, és ismét megtelt a templom. Karácsony negyednapja hivatalosan nem ünnep, de a fúvósok fellépésének köszönhetően kis ünnepélyesség jutott arra is.
A reformátusok az óévet éjféli áhítattal és közösségünk két himnuszának eléneklésével, végezetül Dimény Zoltán presbiter rövid, a templomtoronyban előadott trombitajátékával zárták – tudtuk meg Fancsal Zsolt Gerő lelkipásztortól.
Megújult az orgona
A reformáció ünnepén, úrvacsoraosztáskor több év kényszerű némaság után szólalt meg újra a református templom orgonája. A 171 esztendős hangszer felújítását jó kezekre bízták: a Budapesti Zeneakadémián 1994-ben végzett újtusnádi Bors László az elmúlt húsz esztendőben számos, kihívással teli munkát végzett el négytagú csapatával. Kezük munkáját dicséri többek közt a csíkszépvízi Szent László-templom 1324 sípra, 24 regiszterváltozatra és 27 sípsorra bővült orgonája, az elmúlt fél esztendőben pedig Brassóban, Parajdon és Csíkszenttamáson dolgoztak. A rövid mélyoktávos, hatregiszteres, mechanikus, barokk faragással gazdagon díszített orgonát Magyarhermányi Barabás Sámuel készítette 1843-ban. Első javítását a brassói Nagy József végezte az 1890-es években. Az első világháború közepén, 1916-ban az ón-ólom ötvözetből készült homlokzati sípjait be kellett szolgáltatni, helyettük újat – azt is rossz minőségű csatornalemezből – csak 1941-ben kapott. A tavaly elvégzett teljes körű felújítással új homlokzati sípok készültek, motorral látták el, kitakarították, és a sípok új bőrözést kaptak. – Az igazi kihívást az jelentette, hogy esztétikailag és hangzását is az eredetihez minél közelebbi állapotába állítsuk vissza. Úgy érzem, sikerült a feladattal megbirkóznunk. Külön élvezetet jelentett, hogy ilyen szépen megmaradt hangszeren dolgozhattunk – kiváló állapotban, szúmentesen maradt meg a szélláda is –, a felújítást követően pedig hangja is kivételessé vált. Remélem, sokáig szolgálja még a magyarhermányiakat – mondotta az újtusnádi szakember.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A családkutató
Adatforrástárlatot nyitott múlt év decemberében az Erdélyi Genealógiai Társaság Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, és ez év elejéig családkutató információs pontot és családfarajzoló műhelyt működtetett itt Kocs János, a szervezet vezetője. A szűk hónap alatt mintegy száz érdeklődő fordult meg ott, öten tájékozódtak komolyan, s közülük két család kívánja megrajzolni saját ős- és családfáját.
Kocs János 1956-ban született Székelymuzsnán, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum elvégzése után a brassói műegyetemen szerzett villamossági mérnöki oklevelet. A sepsiszentgyörgyi IAME vállalatnál, majd a Selectronik kábeltelevíziónál dolgozott, jelenleg az RCS–RDS szolgáltatónál műszaki felügyelő. Családkutató, 2005-ben megalapította az Erdélyi Genealógiai Társaságot, melynek elnöke. Mostanig mintegy 245 ezer ember adatait dolgozta fel. Vele készítettünk interjút.
– Mikor szeretett bele a genealógiába? – Már kiskorom óta érdekelt a családtörténet, mivel nagyapán Argentínában élt, édesanyám ott született. Nem volt szabad levelezni, de én kíváncsi voltam, mi van vele. Az áttörés 1989 után jött, amikor megjelent az internet, és az egyik levelezőfórumon láttam, hogy valaki egy szomszéd falusi rokonsága – a mátisfalvi Pálhegyiek – felől érdeklődik. Visszaírtam, hogy ismerem Pálhegyi Gábort, testvérét, Bertát, és név szerint felsoroltam hozzátartozóikat: élettársakat, gyermekeket, vejeket, unokákat. Erre öt perc múlva érkezett a válasz, hogy amit én leírtam, az több, mint amit kétéves fizetett kutatómunka után egy magyarországi családkutató iroda küldött neki. Megkérdezte, lenne-e kedvem foglalkozni vele. Kedvem éppenséggel volt, az amerikai hölgy pedig mondta, tudja, hogy ez időt és pénzt igényel. Szerinte a mátisfalvi Pálhegyiek közül a világban mintegy 350 élhet. Ez véges szám, egyenként fel lehet keresni őket, s ha hajlandó vagyok neki ebben segíteni, állja a költségeket. Megvolt a módszer: elő a telefonkönyvet, felhívni minden Pálhegyit, időpontot egyeztetni, aztán elmenni a településekre, a temetőkbe, keresgélni az egyházi család- és anyakönyvekben az állami levéltárban, polgármesteri hivatalokban. 2004-ben már szabadon lehetett a levéltárban kutatni. A hölgy készült haza Erdélybe, megnézni, honnan vándoroltak ki a dédszülei. 2005-ben el is jöttek heten Amerikából. Megszerveztük a családtalálkozót Mátisfalván a kultúrotthonban, 150-en gyűltek össze Pálhegyiek és leszármazottak. Akkorra már 5700 személyt vezettünk fel egy 40 méteres családfára, amit kiállítottam. – Hogyan készítette az óriási családfát? – A hölgy, aki harmadik generációs amerikai, tudta, mivel jár a családkutatás, és felszerelt: küldött digitális fényképezőgépet, laptopot, családfarajzoló programot, riportermagnót, tehát mindent, ami szükséges volt. Mondta, számára ez nagyon fontos, műtétre készül, nem tudja, túléli-e, de azelőtt ezt szeretné lebonyolítani. Az erdélyi utat követően megműtötték, felépült. Utána még egyszer eljött Erdélybe, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Az 1700-as években a székelymuzsnai anyakönyvekben találtam egy Kocs-Pálhegyi házaspárt, szerinte én vagyok a legközelebbi erdélyi rokona, mert velem tud értekezni. Közben kerültek más érdeklődők is. Egy amerikai, aki az öt bukovinai székely faluba telepedett családok eredetét kutatta, az akkor Pesten élő Elisabeth Long kérte a segítségemet. A családnév alapján kikerestük az anyakönyvekből, mely településeken vannak hasonló nevű családok. Neki a DNS-minták levételénél segítettem, és én hordoztam a terepen. A most élő legidősebb férfiaktól vettünk DNS-mintákat (lepedéket). Megjegyzem, ugyanezt tettük a Pálhegyi család esetében is, és nagyon szépen találtak az eredmények. – Hogy indult be a nagyüzem? – Nem volt igazán nagyüzem. Szabadidőmben foglalkoztam családkutatással, és amikor 2007-ben megengedték a levéltári fényképezést, nagy lendületet vett a munka. Előzőleg 2006-ban már lemásoltam a tamásfalvi anyakönyvet, kifizettem az oldalankénti fénymásolási díjat, akkori pénzben egymillió lejt pengettem le az állami kincstárban. Egy magyarországi vegyészmérnök érdeklődött, s megelőlegeztem a kutatását. Amikor át akartam adni, s mondtam, hogy költségek is voltak, nem kellett. Öt év elteltével ismét megjelent, továbbra is ki akarta deríteni, hogy lófők voltak-e az ősei. Akkor rendeztük a régi számlát. – Hogyan kezdte a családfarajzolást? – Próbálkoztam Word- meg Excel-programban. Nem is néztek ki rosszul, de amikor valakinél harmadik feleséggel találkoztam, egyszerűen nem tudtam feltüntetni. Miután az amerikai hölgytől megkaptam a családfarajzoló programot, és megtanultam használni, rájöttem, egész elegánsan ábrázolható ez is. Székelymuzsna kis falu... Megrajzoltam a saját családfámat, a feleségemét, s ezek már sekély mélységben találkoztak: több ős is egyezett. (Felesége szintén székelymuzsnai származású, Gedő lány – szerk. megj.) Rájöttem, hogy az addig külön-külön ápolt családágakat össze kell vonni, mert vannak többön is megjelenő azonos egyének. Az összevonás után derült ki, hogy akkorra már közel 40 ezer személy adatait dolgoztam fel. – A program jelzi az átfedéseket? – Ha talál két azonos nevű, azonos dátumon született egyént, rákérdez, hogy ugyanaz-e. Nagyon meg kell vizsgálni, mert bizony megesett, hogy különbözött. A kilyéni és rétyi Székely családdal volt gondom. Amikor láttam, hogy három-négy hónapra születtek a gyerekek egymás után, gondoltam, hogy valami nincs rendben. Átvizsgáltam, s kiderült, a kilyéni előnevű Székelyek Rétyen éltek, és a rétyi előnevűek Kilyénben. Mindkét családban volt Székely Zsigmond, és mindkettőben Horváth Borbála is, és egy időben születtek gyermekeik. Aztán rájöttem, az egyik Horváth Borbálánál van egy P betű, azaz a Petrichevich-Horváth, a másiknál egy N, s akkor szétválasztottam az ágakat. Kiderült, akik a királybíró Székely Zsigmondtól származtatják magukat, azok valójában nem tőle származnak, és fordítva. – Milyen más érdekességekbe botlott? – Vannak „csapdák”... Nagyon figyelmesen kell böngészni a régi anyakönyveket. Nem egyszerű meglátni a különbséget a Kanyó, Kánya és Kónya, a Bartha és Barthó, Bartos és Bartus hasonló hangzású családnevek között. Egy fórumbejegyzésben írta valaki, hogy őse Bágyon született. Elmentem Csíkszeredába, a levéltárban lemásoltam a bágyi anyakönyveket, de nem találtam a családot benne. Rákérdeztem: Bágyon? Igen, Bágyon, jött a válasz. Amikor küldte a papirost, kiderült, nem a Hargita megyei Bágyon, hanem a Kolozs megyei Bágyonban élt a család. Ott megtaláltam. Vannak olyan helyek, ahova soha nem jutottam volna el, ha nem foglalkozom családkutatással. Gógán, Gógánváralja, Oláhdellő, Kisprázsmár, Szilágyerked, Szinérváralja... Ausztráliából jelezte egy elszármazott, hogy erkediek az ősei. Először mindketten azt hittük, hogy a Székelymuzsnával szomszédos Szászerkedről van szó. Aztán kiderült, Szilágyerked. Elmentem a Szilágyságba. Zilah után, Szatmárnémeti felé már messze bent jártam román vidéken, amikor megérkeztem a faluba, s rákérdeztem az első atyafira – románul –, hol találom a református lelkészt. Nem értette. Kiderült, egyetlen román sem él a faluban, de a szomszéd falu teljesen román. Más. „Anno” könyvtári ügyben levittem Demeter Lajost Uzonba, mondtuk Ungvári Barna tiszteletes úrnak, hogy le kellene másolni a családkönyvet. Igen, tudja, hogy le kellene másolni, de ki fogja azt megtenni. Én. Mikor? Most. Kihozta a nagy családkönyveket, aznap végigfényképeztem. Mondtam, utómunka, dupla felvételek törlése, számozás után viszem a másolatot. A tiszteletes nagyon meglepődött, amikor hónapok múlva átadtam a DVD-t. Annyi mindenki annyi mindent ígért már neki, s nem tartotta be. Megegyeztünk, hogy a magyar állampolgárság igénylése okán friss adatokkal kiegészített családkönyvet újból lemásolom, most már egészen más minőségben. – Milyen gondokba ütközött kutatásai során? – Nem egyértelmű a vonatkozó jogi háttér, de akad nehézség a hivatalokban is. Embere válogatja. Van, aki úgy értékeli, ha információt ad ki, azzal ő szegényebbé válik vagy csorbulnak lehetőségei. Ezt nem értem. Törvény engedélyezi minden száz évnél régebbi dokumentum szabad kutatását. Ennek ellenére gond van a katolikus anyakönyvek kutatásával, mert a plébániákon maradtakat nem engedik egészében lefényképezni. Azt mondják, erre rendeletük van. Kifejtettem, lehetetlenség, hogy egy egyház vagy plébános szerzői jogot formáljon az anyakönyvre, hiszen nem jószántából írta, s még csak nem is ingyen, mert kaptak juttatást. Ez közkincs. Ma már úgy lehet megosztani ezeket, hogy nem szegényedik senki, és nagy segítség lenne, mert vannak idős emberek, akik nem tudnak odautazni. – Hány nap volt a legtöbb, amíg nem foglalkozott családkutatással? – ...nehéz válaszolni. Megesett, hogy két napig, de három nem. – Mikor, hogyan alapította az egyesületet? – Megjelent a jogszabály a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlási lehetőségéről, s gondoltam, úgyis annyi pénzt elköltök, próbáljunk meg valamit elszámolni. Párhuzamosan bejegyeztem az Erdélyi Genealógiai Társaságot és egy családkutató irodát. Reméltem, ez utóbbi beindul, s a családomnak lesz munkahelye. Megfuttattam, mekkora lehet az érdeklődés. Arra számítottam, tíz emberből egyet fog érdekelni a családja múltja. Nem jött össze. Megtöltöttük szórólapokkal a várost. Nem volt eredménye. Alább adtam: százból érdekel egyet, ezerből... Az sem jött össze. A valós adat: 100 ezerből érdekel egyet úgy, hogy áldozzon is rá. Erre vállalkozást építeni nem lehet. Tehát a családkutató irodát zároltuk. Maradt a civil szervezet. Családtagok, ismerősök átutalták az adójuk két százalékát, és kerültek támogatók is. Például Derzsi Sámuel baróti vállalkozó, aki hallott munkánkról, megkeresett, hogy fontosnak tartja, és szeretné támogatni. Biztatott, hogy másoljunk le minél több anyakönyvet, amíg nem gondol valaki egyet, és korlátozza a lehetőségeket. Őt elsősorban Erdővidék anyakönyvei érdekelték. El is készítettük. Aztán a Humaret Alapítvány utalt számlánkra. Került Amerikából, Svédországból, Olaszországból érdeklődő. Olaszországból inkább románok. Brassó mellől ortodox anyakönyvekből kellett adatokat gyűjteni. Bizony jól fogott a valamikori orosznyelv-tanulás, mert a görög katolikus és ortodox anyakönyveket cirill betűkkel írták. – Mennyi adatot sikerült eddig összegyűjteni? – Erdély összes anyakönyve a cél... Háromszék levéltárba került anyakönyveit mind lemásoltuk, nagyon sokat Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Besztercén, Zilahon. A tavaly felértünk Szatmárra és Nagybányára is. Nagyváradon kellene nyitnia a levéltárnak, ott költözés miatt évek óta zárva az olvasóterem. Azzal igyekszünk foglalkozni, amire igény van. Arad és Temesvár messze van, a vonzáskörükbe eső érdeklődőket átirányítom máshoz. Azzal, hogy egy csomó anyakönyvet lefényképeztünk oldalankét, még nincs vége a folyamatnak. Az utómunka településenként akár három hónapig is eltarthat. 760 adatforrást dolgoztunk fel. Ez nem csak anyakönyv, hanem szakkönyvek, folyóiratok is. Másoltuk a gyászjelentőket a Székely Nemzeti Múzeumból, a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Megvannak a Háromszékben megjelent gyászjelentések ezelőtt egy évig. Ma már 14 500 név szerepel. Ennél jóval többen hunytak el a megyében 1990 után, de ennyien jelentettek meg a Háromszékben gyászjelentőt. Idáig 245 ezer személy szerepel az adatbázisban. Ezt befejezni nem lehet… – Melyek a további tervei? – Szép lenne főállásban végezni ezt a munkát, támogatókat kellene találni... Könyvet kellene írni… segítséget nyújtani családkutatóknak. Az anyakönyveket valahogyan jobban hozzáférhetővé kellene tenni. A társaság honlapján csak a másoltak jegyzéke szerepel. A Háromszék gyászjelentőit is kereshetővé kellene tenni. Újra kellene indítani a Genealógiai Füzeteket, még ha csak internetes változatban, akkor is. (Csíkszentmihályi Sándor Imre által kiadott, szerkesztett, 1903–1914 között Kolozsváron megjelenő családtörténeti folyóirat. A Genealógiai Füzetek társszerkesztője, szerzője s főképp illusztrátora volt Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus – szerk. megj.)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csontba faragott legendák
Kis Dániel érzelmeket, ősi történeteket ábrázol 
Kis Dániel munkájával, alkotásaival számos vásárban találkozhattunk már, ugyanakkor megannyi lakásban fellelhetőek az általa készített használati tárgyak. A szerény, ízes beszédű csontfaragót alkotásairól, a kezdetekről faggattuk, illetve arra is kíváncsiak voltunk, miként látja szakmája jövőjét ebben a világban, ahol kevés fiatalt vonz már a kézművesség.
 Kis Dániel 1957-ben született a Hargita megyei Székelymuzsnán. Szülei munkásemberek voltak, édesapja kőművesként, munkahelyi kötelezettségei miatt folyton úton tartózkodott, csupán hétvégenként tölthetett egy kis időt családjával. Talán ennek is betudható, hogy Dániel gyermekként főképpen nagyapja, Kinda József mellett töltötte szabadidejét, a vármegyének jármokat faragó öregúr mozdulatait leste a műhelyben.
– Kiskoromban a kalózregények, filmek hatására tengerész akartam lenni, arról álmodoztam, hogy bejárom a világot egy hatalmas árbocoson, illetve egy elhagyott szigetet is felfedezek. Aztán negyedikes gyermek lehettem, amikor előálltam, és elmondtam nagyapámnak, hogy tengerész helyett inkább asztalos-faragóként élnék, mivel ebben a szakmában télen a jó meleg műhelyben, nyáron pedig a hűs árnyékban lehet dolgozni. Nagyapámnak tetszett a bejelentés, így tanítani kezdett, szerszámait kézbe vehettem, segítettem a munkájában. Nagyon sok bölcsességet tanultam tőle, a mesterségben szerzett tapasztalatait adta át nekem, tanításaira alapoztam az életemet, és igyekszem a hátralévő napjaimat is ebben a szellemiségben eltölteni – mesélte a faragó, elárulva, hogy gyermekkori álmai ellenére életében csupán egyszer, a snagovi tavon hajókázott.
A legényke cseperedett, nagyapja mellett dolgozott, és pénz helyett jó szót, biztatást kapott, egy különleges szakmát sajátíthatott el. Iskoláit Muzsnán, Derzsen, a hároméves szakiskolát pedig Udvarhelyen végezte. Ezután kihelyezték Gyergyószentmiklósra, ahol faragászati végzettsége ellenére kárpitosműhelyben hordta a nyers- és készanyagot. A katonaságot Gyergyószentmiklóson végezte, itt egy tiszt felfedezte képességét, és biliárdasztalokat, fából készült puskatusokat javíttatott, újíttatott fel vele.
Vállalkozás végkielégítésből
A seregből távozva Udvarhelyre került vissza, ahol ajándéktárgyakat készített népművészeti üzleteknek mindaddig, amíg egyik ismerőse el nem újságolta neki, hogy a sepsiszentgyörgyi bútorgyárba faragókat toboroznak.
 Sepsiszentgyörgyre 1984-ben jöttem. A bútorgyárban hamar megszűnt a faragás, így szalagmunkára kerültem a csiszolóba. Aztán jött a magánosítás, leállt a gyár, én pedig a végkielégítés összegéből vállalkozást indítottam, újból a faragói tapasztalatomra, tehetségemre alapoztam az életemet – folytatta tanulságos történetét.
A négygyerekes családapa vállalkozóként először gyökérbe faragott, gondolatait véste a föld alól kiásott anyagba, aztán kővel, méretesebb kőszobrokkal is próbálkozott, ám ezek túlságosan is időigényesnek bizonyultak, így 2006-ban egyik kollégája csontba faragott munkáit szemlélve határozta el, hogy ezzel az ősi anyaggal próbálkozik, és vásárokban árulja alkotásait. Mostanra számos munkája igazolja, milyen szemléletesen lehet például egy-egy legendát tetszetős képbe préselni. Az alkotás alatt nagyapjától átvett motívumokat használ, illetve saját elképzelését lopja be az ornamentikába.
A csont mellett a fára, kőre is marad idő: itt éppen egy villám sújtotta almafa kapott új alakot
– Minden kuncsaftnak igyekszem elmesélni, mit faragtam rá a portékára, hogy ne csupán egy üres tárgyat adjak át nekik, hanem megértsék az ábrákat, azok mondanivalóját, ezáltal a használati tárgyak is személyesebbé válnak. Például régebb, ha egy fiatal lány muskátlit rakott az ablakba, az üzenetértékkel bírt, jelezte, hogy szíve választottját várja. Ezeket a történeteket faragom csontból készült használati tárgyakba, egy-egy motívummal megerősítve a hagyományt (például az előbb említett történetben a gondolatokkal tele virágcsokrot egy várra, bástyára emlékeztető ablakkeretbe zártam, illetve az idő múlását, a hagyomány átmentését érzékeltetve koronáztam meg az ábrát). Bóvlit nem készítek – jelentette ki a csontból szobrokat, képeket, ajándéktárgyakat, számos használati tárgyat (só-, fűszertartót, fésűt, vázát, hajcsatokat, kenőkéseket, medálokat és sok mást) készítő kézműves.
Állandó kiállításról álmodik
Érdeklődésünkre kiderült, gyermekei más pályát választottak maguknak, hiszen látták, hogy szűkösen lehet megélni ebből a szakmából (igaz, hobbiként Hunor fia a kőfaragást űzi), annak ellenére, hogy országos szinten is kevés az ilyen szakember. Kis Dániel hat csontfaragóval tartja a kapcsolatot.
– A vásárok alatt tapasztalom, mennyire rászoktak az emberek a keleti műanyag tárgyakra: olyanokkal is szép számban találkozom, akik nem tudnak különbséget tenni csont és műanyag között. Éppen ezért sok helyen nevelő célzattal is fel kell, hogy lépjek, de szívesen teszem, elmagyarázom, hogy marhalábszárcsontból, szaruból készülnek a tárgyak. Furcsa anyagokkal is kísérletezem, nemrég például lófogból készített kővel koronáztam meg egy gyűrűt. Nagyon szép erezetet fedeztem fel a lófogban, amelyet csiszolás után sokan az opállal is összetévesztettek. Ezekből a közeljövőben ékszereket szándékozom készíteni – avatott be műhelytitkaiba.
Ha gyermekei más pályán ténykednek is, a faragó szívesen tanítja az érdeklődő fiatalságot: jelenleg a sepsiszentgyörgyi Noda-Scurtu Szabolcsot okítja, akit dicsérő szavakkal illet, és abban reménykedik, egy napon a fiatal tanítványa felülkerekedik rajta. Faggatózásunkra Kis Dániel elárulta, egyedüli álma, hogy a közeljövőben falumúzeumszerű kiállítást rendezzen be egy falusi házban, saját és gyűjtött faragásokkal. Itt egy kis műhelyt is kialakítana, ahol iskoláskorú látogatóknak, csoportoknak mutatná be mindazokat a műhelytitkokat, amelyeket munkássága alatt megtapasztalt.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Először adják át a Kinda Sándor-díjat
Idén a Székelymuzsnai Nők Egyesülete vállalta a falunap megszervezését. Kezdeményezésükre alapították meg az önkéntesség helyi képviselőjéről, Kinda Sándorról elnevezett díjat, melyet első ízben adnak át szombaton azoknak, akik közösségükért tesznek. Egy helybéli és egy „Muzsnáról gondoskodó” kapja meg – tudtuk meg Karsai Kingától, az egyesület elnökétől.
Augusztus 15-én délelőtt tíz órától a falunap nyitányaként ökumenikus ünnepi istentiszteletre kerül sor a baptista imaházban. Fél tizenkettőtől köszöntésekkel folytatódik az ünneplés a kultúrházban, majd a helybéli kisiskolások és óvodások Kukoricahántás című előadása tekinthető meg. Katonadalokat énekel Szabó Dóra Bodza és Demeter Dorottya.
A közösségi ünneplés kiemelkedő mozzanataként bemutatják a Kinda Sándor-díjat, majd átadják a kedvezményezetteknek. A díj névadójának tevékenységéhez kötődik a székelymuzsnai önkéntescsapat létrehozása, melynek tagjai „nemcsak harczi készségüket, de egyéb hasznavehető javukat is készek voltak a haza oltárára tenni” – tudósított róluk 1909-ben a Vasárnapi Újságban Viski Károly. Kinda Sándor akkora csapatot verbuvált, hogy megillette őt a kapitányság – több mint nyolcvanan csatlakoztak. A későbbiekben a magyarokon kívül sok más nemzet fiai is kérték felvételüket a csapatba. Amerikában cikket írtak róluk, pesti, bécsi, párizsi képes újságok fényképüket kérték, „Bosnyákországban tisztek a front előtt olvasták fel a katonáknak lelkesítőül a muzsnai történeteket”. Az önkéntescsapat addig működött, míg a „szerb háború veszélye múlt”.
Az első Kinda Sándor-díj-átadón közreműködik a Gyepesi Vegyeskórus. Délután négy órától a székelymuzsnai református templomban istentisztelet keretében ünneplik a hetvenéveseket. Öt órától a gyepesi tánctáborban tanultakat mutatják be a részt vevő gyermekek: népi tánccal és játékkal lépnek színpadra. Fél hattól a Likaskő című székely animációs filmet vetítik le a helyi Kalsicsban. Ugyanott este nyolcig tart a Virgonc tallér-vásár, közben kézműves-foglalkozásokra várják a gyermekeket. Tombolahúzás után este fél kilenctől Fábián Annamária énekel, utána az abásfalvi cigányzenekar zenél.
Retróbulival zárják a nyolcadik székelymuzsnai falunapot.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Falugondnokok találkozója
"Kell egy ember, aki felvállalja a falut"
"Nem a világot akarjuk megváltani, hanem az életet elviselhetőbbé, szebbé tenni" – hangzott el a Romániai Falugondnokságok Szövetségének hétvégi, Nagyernyében megtartott munkaértekezletén. A kétnapos képzésen részt vett falugondnokok, község- és közösségvezetők, lelkészek, civil szervezetek képviselői a falugondnoki tevékenység hiánypótló jellegéről, e szociális, közösségszervező program és szolgálat működtetéséről, fejlesztéséről tanácskoztak. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa, valamint Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere is.
A rendezvény meghívott előadóit, résztvevőit Balázs Sándor, a Romániai Falugondnokságok Szövetségének (ROMFALSZ) elnöke köszöntötte, áldást, erőt kívánva a falugondnokok áldozatos tevékenységére.
– Addig vagyunk boldogok, addig van értelme életünknek, amíg mások gondjait meg tudjuk oldani, segíteni tudunk azokon, akik már nem, illetve még nem képesek önmagukon segíteni, önerőből boldogulni. Ehhez elengedhetetlen a szolgálatkészség és a hit – e szavakkal nyitotta meg a tanácskozást Balázs Sándor, hangsúlyozva: a szolgálatnak, szeretetnek nincs felekezete, nemzetisége. Beszélt arról a sokéves küzdelemről, amivel a kis települések, falvak az intézmény és szolgáltatás hiányából fakadó hátrányos helyzetek enyhítése és megoldása érdekében létrehozott falugondnokságot próbálták "bevinni" a hazai törvénykezésbe, arról, hogy világunkban, amelyből már hiányoznak az egymást segítő háromnemzedékes családok, "kell egy ember, aki felvállalja a falut". A falugondnokság hiánypótló jellege abból fakad, hogyha késve is, de megpróbálja elviselhetőbbé és jobbá tenni, bearanyozni idősebb testvéreink életének alkonyát. E tevékenység célszemélyei a magukra maradt idősek mellett a gyermekek, a betegek és családjuk, lényege a mindennapok terheinek hordozásában való segítségnyújtás, az ezzel járó gondok enyhítése, megoldása, az emberi méltóság helyreállítása, az öntudatos és következetes szeretetszolgálat. Önkéntes jellege kizár minden hivatali és hierarchikus alá- vagy fölérendelést, ugyanakkor, ha lehetőség van rá, a falugondnoki tevékenységet a helyi önkormányzat, civil szervezetek támogathatják, a falugondnok javadalmazásának biztosításában igénybe lehet venni a hazai és anyaországi közhasznú alapok és alapítványok segítségét, a kiírt pályázatok útján – hangzott el a megbeszélésen.
Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere felszólalásában hangsúlyozta: évekkel ezelőtt már találkozott a falugondnokság ötletével, de nem volt lehetőség felvállalni. – Meggyőződésem, hogy ezt a munkát odaadás nélkül nem lehet végezni. Ha Nagyernyében létrejönne a falugondnokság, az önkormányzat természetesen támogatná – tette hozzá.
Nagy Zsigmond alprefektus szerint e megváltozott időkben, amikor az állam finanszírozási korlátokat szab, s szociális téren nem képes kellő mértékben megfelelni az elvárásoknak, az elöregedő településeken a falugondnoki tevékenységet a közösségek kell visszavegyék, és csakis hozzáértő, elkötelezett emberek irányításával jöhet létre. Ugyan nincs törvényes keret a falugondnoki intézményre, de az önkormányzatok a pályázati törvény alapján segíthetik ezt a – civil szervezetek által működtetett – tevékenységet – tette hozzá.
Nagy Gizella, az Unitárius Nők Országos Szövetségének alelnöke úgy vélte, a falugondnokságoknak és nőszövetségeknek jobban együtt kellene működniük. Orbán Zoltán falugondnok szerint a fiatalok körében jobban kellene népszerűsíteni a falugondnokságot, ezt a véleményét az önkéntességről beszélő Csata Éva pszichológus is osztotta, felhívta a figyelmet, hogy a falugondnokság területéről hiányoznak a fiatalok.
– Pedig vannak nyílt, elkötelezett fiatalok, tehát van remény, csak a kommunikáción kell javítani. Önkéntesen, alkalmazottként kell végezni ezt a szolgálatot – tette hozzá. Inter-aktív előadásából kiderült, szeretet, gondoskodás, odafigyelés, önfeláldozás, segítőkészség, empátia, együttérzés, tenni akarás, felelősségérzet, közösségszervezés nélkül nem képzelhető el a falugondnoki munka. A 300-as lélekszámú Székelymuzsnában a falugondnokságot működtető egyesület sokrétű szociális és kulturális tevekénységéről Nemes Anna Borbála számolt be. Az elöregedő falvak jellegzetes gondjai itt is megtalálhatók: sok a beteg, idős személy, nincs postai szolgáltatás, segíteni kell az embereknek a számlák kifizetésében, a mezőgazdasági támogatások megszerzésében, a helyi vízhálózatot például a falugondnok működteti, a háziorvost kéthetente kiszállítják, hogy legyen alapellátás. A falugondnok tévét szerel, ha kell, hazaszállítja a tűzifát, kórházba viszi a betegeket. Simon Judit, a Hifa Románia Egyesület elnöke a fogyatékkal élők számára épülő Hifa-park projektről beszélt. György Attila a Szent Gellért Alapítvány képviseletében a szervezet alapvető céljairól (a fiatalok, gyermekek keresztény szellemben való nevelése, fogyatékkal élők, sérültek, idős emberek, nagycsaládosok segítése, a helység és a környék szociális problémáinak orvoslása) beszélt, ismertette az alapítvány munkapontjainak létrehozásáért végzett kalákázást. Nagy Gizella A hír, üzenet közösségformáló szerepe címmel tartott foglalkozást, míg dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember a szerepharmonizáció és pozitív erőforrások címmel tartott előadásában az adás lélektanáról, a tudatosságról, a falugondnoki munkavégzéshez is szükséges vezetői képességekről beszélt. A falugondnok a belső erőforrásokról szólva az elméleti tudást, a gyakorlati tapasztalatot, a kommunikációs készséget és a személyiséget említette, kiemelten a szociális érzékenységet, empátiára való készséget, a szigorú önvizsgálatot, erőt.
A rendezvény zárónapján Keresztesi Ernő a forgalmi szabályokat, a törvényi újdonságokat ismertette, az elsősegélynyújtásról dr. Béla Éva tartott interaktív előadást. Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul a közösségek számára időszerű és hasznos tudnivalókat osztott meg a résztvevőkkel, hangsúlyozva: "ezekben az időkben kiemelt jelentősége van hagyományaink megőrzésének, továbbvitelének, úgy, hogy azt hozzáigazítjuk a mai kor lehetőségeihez, de megtartjuk annak eredeti közösségformáló szerepét". A vezető konzul szerint ebben nagy eredményeket ér el a Falugondnokságok Szövetsége, amelynek munkája a székely lét alapjaihoz, a faluhoz kötődik.
– A kaláka mint közösségépítő tevékenység – és tudjuk, nemcsak a közösségeket építi, hanem minden olyat is, ami egy-egy családnak meghaladja a lehetőségeit – ma is kiváló lehetőséget biztosít az összefogásra – tette hozzá. A továbbiakban a főkonzulátus szakmai feladatairól – a honosítási eljárásról és a hadigondozotti ellátásról – beszélt, válaszolva az érdeklődők kérdéseire.
A rendezvény Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnökének A szívesség szentsége, a másként és másokért vállalkozás útja című előadásával zárult. Az előadó a falugondnok szerepéről beszélt a közösség fenntartásában, működtetésében, de olyan témákat is érintett, mint a piacgazdaság, a gazdaság életünkre gyakorolt hatásai, a közösség mint hagyományos életforma, a fogyasztói szemlélet térhódítása.
A falugondnokságot fejleszteni kell, ebben egyetértettek a résztvevők. Akár országos program kidolgozásával uniós alapok megpályázására, az egyházi háttér kiszélesítésével, vagy, amint például Horváth Zoltán, a Hangya Egyesület vezetője tette, külön falugondnoksági szakosztály létesítésével, amely támogató partnerek keresésével, falugondnoki, oktatói képzések, továbbképzések indításával foglalkozik.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Ramocsa népe
A szomszéd megyei Székelyderzs polgármesteri hivatalának időszakos kiadványáról szólnék örömmel és dicsérettel, amely arra hivatott, hogy a Székelymuzsnával alkotott község mindennapos dolgát-baját közhírré tegye. A Napisten júniusi számában meghirdette a június végén tartott XIII. Székelyderzsi Falunapok programját, de a hagyománnyá nemesülő, minden június utolsó szombatján tartott jégverés napi határkerülés történetét is ismertette.
A program szerinti percnyi pontossággal 12.30-kor induló határkerülők, lovasok és szekeresek időben érkeztek vissza a vártemplom előterébe, ahol a Kornis Kata Asszonykórus tagjaival beszédbe keveredve ismerkedtünk: „Három évvel ezelőtt, amikor megalakítottuk a Székelyderzsi Unitárius Egyházközség asszonykórusát, ennyit vállaltunk: zsoltárokat és népdalokat énekelni. Az elmúlt években, a kezdeti vállaláshoz hűen, népdalok és zsoltárok éneklésével igyekeztünk szebbé tenni az egyházi ünnepségeket. Énekelve, irodalmi alkotások csokorba szedésével mutattuk be Székelyderzs történetét, gyűjtöttünk pénzt a templom javítására, és ápoltuk más unitárius gyülekezetekkel a hittestvéri rokonságot. Énekelve álmodtuk kórusunk jövőjét...”
Ennek a szép hangú énekelésnek is tanúi lehettünk a Petky János-díjak átadása utáni percekben, amikor Demeter Sándor Loránd, a helyi egyházközség lelkésze – meglepetésemre – gitárját vállára véve, két zenésztársával összehangolva átvette az asszonykórus vezetését is. A megszépült, felújított templombelsőt elhagyva mosolygó, kedves derzsi asszonyok kürtőskaláccsal kínáltak fonott kosaraikból, majd a régi iskola hátsó felében felépített új játszóteret mutatták be a vendégeknek a keblitanács tagjai a „költő és hadvezér” Demeter tiszteletes vezetésével. De szót kapott az Udvarhelyszéki Vágta székelyderzsi futamának főszervezője, Kovács-Nemes László is, aki a vártemplom fala előtti nyílt terepen szólt az ünneplő falu népéhez, és ezt követően egy hivatásos színész tehetségével szavalt el egy, a székelységhez írt gyönyörű, bátorító verset... Sajnálom, hogy a falunapok vasárnapi programján személyesen nem vettem részt. Jóleső érzéssel töltött el az a tudat, hogy az 1969 tavaszán megismert unitárius székely falu azóta gyökeresen megváltozott, a szó jobbik értelmében.
Ramocsa a község ötvennégy dűlője legnagyobb, legszebb részének nevét takarja. Ramocsa népe, tartsd meg régi szép hírneved, barátkozó, vendégszerető lakóiddal! A falu világot járt, külföldön dolgozó középnemzedéke eddig még mindig hazatért. És hazatér(t) szüleinek sírját megkapálni, rá virágot ültetni, vázába tenni a Sepsiszentgyörgyön élő székelyderzsiek közössége is! Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)