Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. május 18.
Tamás Sándor: Székelyföld újjáépítésére vállalkoztunk
"Nem választásról választásra látjuk az életet, hanem programról programra. Persze, odafigyelünk a választásra, hiszen akkor kapunk az emberektől felhatalmazást arra, hogy programjainkat megvalósíthassuk - de a programok a legfontosabbak” – nyilatkozta a Maszolnak Tamás Sándor, aki harmadik mandátumára pályázik a Kovászna megyei tanács élén az RMDSZ színeiben.
- Az elmúlt két mandátum alatt a háromszéki önkormányzatban sikerült meghonosítani a programalapú tervezést. Mi a hozadéka az elmúlt éveknek és mit tervez a következőkben?
- Nyolc évvel ezelőtt azt vállaltuk, hogy újjáépítjük Háromszéket, Székelyföldet. Ez kétirányú tevékenység: egyrészt, a fizikai értelemben vett újjáépítés, az utak, hidak, víz- és egészségügyi rendszer fejlesztése, a másik pedig a közösségépítés. Az elmúlt nyolc évben határozott, jó lépéseket tudtunk tenni ez irányban. Fontos volt az a szemlélet, hogy programokban gondolkodjunk, és azokhoz keressünk támogatást, ne pedig a pénz szempontjából nézzük a lehetőségeket. Ne azt mondjuk, csak ennyi jutott, ekkorát csináltunk belőle, mert nem lehet fél hidat építeni.
Például, Székely fürdőépítő programot hirdettünk. 6-8 évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy ismét tető alá hozzuk a hagyományos székely fürdők hangulatát és épületeit is, így a Borvíz útja program keretében uniós támogatással, kormányprogramból és saját költségvetéssel építettünk fel és újra fürdőket Baróton, Előpatakon, Bölönben, Málnásfürdőn, Oltszemen, Sugásfürdőn és Hatolykán, de kaláka rendszerben épültek feredők Bodokon, Csernátonban, Kisbaconban, Zalánpatakon, Székelypetőfalván, Bálványosfürdőn. A munkát idén Dálnokon folytatjuk.
Fontos a turizmus fejlesztése, mert az munkahelyeket teremt, hiszen egyre több gyógyulni, kikapcsolódni vágyó ember keresi fel a feredőket, és ha elmennek oda, nyilván fogyasztanak is, ha ezt megteszik az jó a helyi vállalkozóknak, akik értelemszerűen újabb állásokat fognak meghirdetni. A megyei önkormányzat nem tud közvetlenül munkahelyet adni, de tud olyan feltételeket teremteni, amely munkahelyeket generál. Az utak, a hidak, a fürdők is tudnak új munkahelyeket generálni. Fontos az is, hogy a legtöbb ide érkező turista román vidékről származik, mert közben szeretnénk lebontani azt a rosszindulatú, a bukaresti politikum által gerjesztett, téves szemléletet, hogy itt, Székelyföldön nem beszélnek románul, nem adnak egy darab kenyeret.
Fontos program az egészségügy talpra állítása is, hiszen Sepsiszentgyörgyön tíz éven keresztül építőtelep volt a kórház. Ennek is a végére jártunk. Kormánytámogatással, majd európai uniós pályázattal, 30 millió lejből felújítottuk az épületet, és még 30 millióból korszerű orvosi felszereléseket vásároltunk. Amiről szintén tudunk, az a szakember gárda problémája: egy buta, országos politika miatt az orvosok kivándorolnak. Kovászna megyében a Marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány támogatásával, a Magyar Kormány és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hozzájárulásával orvosi szolgálati lakásokat építettünk. Hat orvosi lakás azonnal betelt: hazahoztunk Székelyföldre szakembereket, de máshonnan is csábítottunk ide orvosokat. Emellett, Baróton és Kézdivásárhelyen a helyi önkormányzati tulajdonban lévő kórházépületek fenntartáshoz is hozzájárul a megyei önkormányzat egy támogatási rendszerrel, ugyanakkor, helyi önkormányzatokkal közösen felújítottunk 11 vidéki orvosi rendelőt. Ezt a programot folytatjuk.
Kevesen tudják, hogy a Kovászna megyei önkormányzat naponta 1350 árva gyerekről gondoskodik különböző rendszerekben. Ez nem kevés, és nagyon nagy felelősség. Az otthoni beteggondozás a szívemhez egyik legközelebb álló program. Vannak feladatok, amiket a megyei önkormányzat nem tud ellátni, ezért együttműködünk civil szervezetekkel, az egyházakkal. Évről évre növeljük a szociális pályázatok összegét, hiszen a román kormány ezt évről évre csökkenti. Az önkormányzat támogatásával, napi rendszerességgel 1300 idős ember otthoni beteggondozását végzik el ezek az elhívatott munkatársak.
- Ha csak egyet kell kiemelni, mit tart az elmúlt nyolc év legkiemelkedőbb megvalósításának?
- Az illyefalvi sajtgyár újraindítását és az ebben való részvételt. A tej behozatalának liberalizációja után az történt, hogy egyik napról a másikra elöntötte az üzleteket a külföldi, drága dobozos tej, ami nem tejből, hanem tejporból készül, és a székelyföldi gazdák hoppon maradtak. Erre a székelyföldi gazdák válasza az volt, amit Székelykeresztúron, Csíkszépvizen és Illyefalván is megcsináltak, és ami most alakul Kézdiszéken: a tejfelvásárló, feldolgozó és értékesítő szövetkezetek létrehozása. Ezek a szövetkezetek megvásárolják a termelőktől a tejet, többet fizetnek érte, mint a nagy felvásárlok - ők már nem veszik át a tejet. Ugyanakkor, két éve beindítottunk az agrárkamaránál és a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolánál olyan képzéseket, amelyek munkahelyeket generálnak. Ilyen például a sajtkészítő tanfolyam: 150 ember végezte el a tanfolyamot, és ma már sok gazda tudja eladni termékeit a programszerűen szervezett kirakodó vásárokon.
- Mi az, amit a legnagyobb kudarcnak tart?
- Azt, hogy más hibája miatt a határidőket nem tudtuk betartani. Én azon politikusok közé tartozom, aki nem a rózsaszín jövőt adja el. Praktikus ember vagyok, és ha azt mondom, hogy hétfő reggel nyolc óra, akkor az hétfő reggel nyolc óra. Sok esetben azonban önhibánkon kívül, a román jogszabályi dzsungel, a kivitelezők egymás közötti harca és a spekulánsok miatt ezt nem tudtuk tartani. Ilyen például a Sepsiszentgyörgy – Illyefalva és Brassó megye határa közötti 9 kilométeres útszakasz megépítésének esete. Ha most kimegyek Illyefalvára, azt mondják az emberek, hogy négy évvel ezelőtt is megígértük az útkorszerűsítést és nem történt meg. Igazuk van. Megígértük, de mások hazug ígérete mentén igértük. Ezzel a pályázattal részt vettünk két országos programban, mindkétszer megnyertük a pályázatot, de a közbeszerzési folyamat buktatói miatt nem jutottunk el a kivitelezésig. Most újrakészítettük az útszakasz felújítási tervét és saját költségvetésből fogunk neki. Idén megépítjük azt az utat is. Csak a tavalyi évben több mint 100 km utat aszfaltoztunk. Idén folytatjuk a munkát.
- Naponta ingázik kézdivásárhelyi otthona és sepsiszentgyörgyi hivatala között, de munkája során is sokszor találkozik az emberekkel, hogy érzi, mit várnak el a megyei tanács vezetőjétől és ön mennyiben felel meg ennek az elvárásnak?
- Hogy mennyiben felelek meg, azt június 5-én, a helyhatósági választáson meg fogják mondani. Az embereket nem lehet becsapni, én bízok a háromszékiek bölcsességében. Nézem a román pártok és a magyar testvérpártok kampányát, szlogenjeit, retorikáját, és az, amit egyesek elművelnek, megyefejlesztésnek kevés, bohócságnak viszont sok. Ma már nem lehet a ködöt eladni kilóra. Az emberek konkrét dolgokat várnak.
Minket a háromszéki emberek azzal bíztak meg, hogy utat, hidat építsünk, állítsuk helyre az egészségügyi rendszert, legyünk szociálisan érzékenyek és járuljunk hozzá, hogy munkahelyek létesüljenek. Székelyföld azokból az emberekből, családokból áll, akik akarnak valamit az élettől. Nem siránkoznak, hanem megoldásokat keresnek.
- Az elmúlt években hangsúlyosan foglalkoztak a térség marketingjével, sikerült-e előre vinni Székelyföld ügyét?
- A térség fejlesztése és marketingje szorosan összefügg. Székelyföldben gondolkodunk, és nem csak beszélünk, hanem teszünk is érte. 2009-ben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök úrral lementünk Bukarestbe a Romexpóra, és az egymás mellett lévő Kovászna, Hargita és Maros megyei standokról leszedtük a megyékre vonatkozó feliratokat és feltettünk egy táblát, amin azt írta: Ținutul Secuiesc. Hatalmas botrány lett belőle, de túléltük, és ettől kezdve Székelyföldként jelentünk meg Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt. Egyébként akkor Elena Udrea volt a turisztikai miniszter, ő kiállt mellettünk.
- Háromszéken mára szinte állandósult a konfliktus az önkormányzatok és a prefektúra, valamint más állami intézmények között, hogyan lehet ezt rendezni?
- Az a gond, hogy a prefektusok Háromszékre egy gyufásdobozt érő pénzt sem hoztak. Kovászna megyében, szinte kivétel nélkül, minden prefektus vajnafalvi volt, és annyira nem voltak képesek, hogy a Kovászna felé vezető útra kilobbizzanak egy új aszfaltszőnyeget. A román kormány megyei megbízottjának 2016-ban az a legfontosabb problémája, hogy a megyei tanács elnökének három nyelvű a fejléces papírja. Én nem tudok így viszonyulni hozzájuk. Az a gond, hogy a politikai kérdéseken túlmenően is akadályoznak néhány fejlesztési kérdést. Például, itt van Sepsiszentgyörgyön ez a gyönyörű főtér, amit Antal Árpád polgármester 555 év után épített a városnak. A prefektus behúzta a kéziféket, így a főtér egyik felét nem lehet elkészíteni, már a gaz is felvette. Gondot jelent, amit Codrin Munteanu volt prefektus Sepsiszentgyörgyön, a belügyminiszter előtt fogalmazott meg: „Kovászna megyében a prefektus dolga, hogy kézifék legyen”. Van, aki tud hinni egy ilyen feladatban, és szívesen végzi ezt. Mi nem ilyenek vagyunk.
- Kollégái, barátai, ismerősei nagy munkabírású vezetőként beszélnek Önről, emellett naponta ingázik Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy között, mikor jut idő a családra, a gyerekekre?
- Ezek szerint kollégáimnak jobb a véleményük rólam, mint nekem saját magamról. Próbálok egyre több időt fordítani a gyerekeimre. Az utóbbi években hetente szervezünk legalább egy csendes napot, de fontosak a reggeli fürdőszobai lökdösődések, és a jó poénok, a kacagós mindennapok, a családi filmnézések, kirándulások. A fiammal négy éve ketten járunk sátorozni a hegyekbe. Családunkban nagy a demokrácia: vasárnapi ebédkor vagy vacsorakor szoktunk különböző kérdéseket megvitatni és szavazni. A gyerekeket mindig úgy neveltük, hogy sem az iskolában, sem máshol ne érezzenek különbséget azért, mert az édesapjukat gyakrabban látják az újságban, mint más gyerekek szüleit.
- Lelkes gyűjtőként is ismerik, térképek, könyvek, székek, tükrök, nyakkendők. Hogyan alakult ki a gyűjtőszenvedély?
Szenvedélyem kiskoromtól kezdődött, amikor idős néniktől gyűjtöttem a kancsókat. Később olyan üvegpoharakat is kezdtem gyűjteni, amelyeket a térségben - Bükszádon, Zalánpatakon - fújtak ezelőtt 100-150 évvel. Van otthon 74 darab székünk, ezek között nincs három egyforma. Újabban gyönyörű székelyföldi tükröket kezdtem gyűjteni. A térképek viszont a nagy szerelmeim: Erdélyt önállóan ábrázoló térképeket gyűjtök.
Nem csak maga a gyűjtés szenvedélye fontos, de szeretem rendszerezni és közzétenni, ami szép. Fontos, hogy a történelmet nem kell újraírni, elég, ha ránézünk egy 300-400 éves térképre és elolvassuk, mit írtak a francia, német vagy olasz szerzők a kartusba vagy a hátoldalra. Ott minden kiderül Erdély valós etnikai helyzetéről, gazdasági állapotáról, történetéről.
- Azon kevés erdélyi politikusok közé tartozik, akinek sikerült egy személyes védjegyet kialakítani. Tamás Sándor bajusza brand-é vált.
- Brand a lelke mindennek. Mindig volt bajuszom, de 15-20 évvel ezelőtt Esztelneken, egy Bajusz Ignác nevű férfi azt mondta nekem: „Képviselő úr, az a bajusz, amelyik hátulról nem látszik, az nem es bajusz”. És igaza volt! Ezután kezdtem csinosítani a bajuszomat, és volt idő, amikor nekem is látszott hátulról is. Ma már szelídebb a bajszom, de büszke vagyok rá. Egyébként barátaimtól rendszeresen kapok bajuszt ábrázoló tárgyakat - már van dugóhúzó, csésze, pizsama, óra stb.
- Van-e olyan dolog, amiért megválna bajuszától? Kötött-e már fogadást bajuszra?
- Bajuszra nem kötök fogadást, de van, amiért megválnék tőle. Az viszont maradjon az én titkom.
maszol.ro
"Nem választásról választásra látjuk az életet, hanem programról programra. Persze, odafigyelünk a választásra, hiszen akkor kapunk az emberektől felhatalmazást arra, hogy programjainkat megvalósíthassuk - de a programok a legfontosabbak” – nyilatkozta a Maszolnak Tamás Sándor, aki harmadik mandátumára pályázik a Kovászna megyei tanács élén az RMDSZ színeiben.
- Az elmúlt két mandátum alatt a háromszéki önkormányzatban sikerült meghonosítani a programalapú tervezést. Mi a hozadéka az elmúlt éveknek és mit tervez a következőkben?
- Nyolc évvel ezelőtt azt vállaltuk, hogy újjáépítjük Háromszéket, Székelyföldet. Ez kétirányú tevékenység: egyrészt, a fizikai értelemben vett újjáépítés, az utak, hidak, víz- és egészségügyi rendszer fejlesztése, a másik pedig a közösségépítés. Az elmúlt nyolc évben határozott, jó lépéseket tudtunk tenni ez irányban. Fontos volt az a szemlélet, hogy programokban gondolkodjunk, és azokhoz keressünk támogatást, ne pedig a pénz szempontjából nézzük a lehetőségeket. Ne azt mondjuk, csak ennyi jutott, ekkorát csináltunk belőle, mert nem lehet fél hidat építeni.
Például, Székely fürdőépítő programot hirdettünk. 6-8 évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy ismét tető alá hozzuk a hagyományos székely fürdők hangulatát és épületeit is, így a Borvíz útja program keretében uniós támogatással, kormányprogramból és saját költségvetéssel építettünk fel és újra fürdőket Baróton, Előpatakon, Bölönben, Málnásfürdőn, Oltszemen, Sugásfürdőn és Hatolykán, de kaláka rendszerben épültek feredők Bodokon, Csernátonban, Kisbaconban, Zalánpatakon, Székelypetőfalván, Bálványosfürdőn. A munkát idén Dálnokon folytatjuk.
Fontos a turizmus fejlesztése, mert az munkahelyeket teremt, hiszen egyre több gyógyulni, kikapcsolódni vágyó ember keresi fel a feredőket, és ha elmennek oda, nyilván fogyasztanak is, ha ezt megteszik az jó a helyi vállalkozóknak, akik értelemszerűen újabb állásokat fognak meghirdetni. A megyei önkormányzat nem tud közvetlenül munkahelyet adni, de tud olyan feltételeket teremteni, amely munkahelyeket generál. Az utak, a hidak, a fürdők is tudnak új munkahelyeket generálni. Fontos az is, hogy a legtöbb ide érkező turista román vidékről származik, mert közben szeretnénk lebontani azt a rosszindulatú, a bukaresti politikum által gerjesztett, téves szemléletet, hogy itt, Székelyföldön nem beszélnek románul, nem adnak egy darab kenyeret.
Fontos program az egészségügy talpra állítása is, hiszen Sepsiszentgyörgyön tíz éven keresztül építőtelep volt a kórház. Ennek is a végére jártunk. Kormánytámogatással, majd európai uniós pályázattal, 30 millió lejből felújítottuk az épületet, és még 30 millióból korszerű orvosi felszereléseket vásároltunk. Amiről szintén tudunk, az a szakember gárda problémája: egy buta, országos politika miatt az orvosok kivándorolnak. Kovászna megyében a Marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány támogatásával, a Magyar Kormány és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hozzájárulásával orvosi szolgálati lakásokat építettünk. Hat orvosi lakás azonnal betelt: hazahoztunk Székelyföldre szakembereket, de máshonnan is csábítottunk ide orvosokat. Emellett, Baróton és Kézdivásárhelyen a helyi önkormányzati tulajdonban lévő kórházépületek fenntartáshoz is hozzájárul a megyei önkormányzat egy támogatási rendszerrel, ugyanakkor, helyi önkormányzatokkal közösen felújítottunk 11 vidéki orvosi rendelőt. Ezt a programot folytatjuk.
Kevesen tudják, hogy a Kovászna megyei önkormányzat naponta 1350 árva gyerekről gondoskodik különböző rendszerekben. Ez nem kevés, és nagyon nagy felelősség. Az otthoni beteggondozás a szívemhez egyik legközelebb álló program. Vannak feladatok, amiket a megyei önkormányzat nem tud ellátni, ezért együttműködünk civil szervezetekkel, az egyházakkal. Évről évre növeljük a szociális pályázatok összegét, hiszen a román kormány ezt évről évre csökkenti. Az önkormányzat támogatásával, napi rendszerességgel 1300 idős ember otthoni beteggondozását végzik el ezek az elhívatott munkatársak.
- Ha csak egyet kell kiemelni, mit tart az elmúlt nyolc év legkiemelkedőbb megvalósításának?
- Az illyefalvi sajtgyár újraindítását és az ebben való részvételt. A tej behozatalának liberalizációja után az történt, hogy egyik napról a másikra elöntötte az üzleteket a külföldi, drága dobozos tej, ami nem tejből, hanem tejporból készül, és a székelyföldi gazdák hoppon maradtak. Erre a székelyföldi gazdák válasza az volt, amit Székelykeresztúron, Csíkszépvizen és Illyefalván is megcsináltak, és ami most alakul Kézdiszéken: a tejfelvásárló, feldolgozó és értékesítő szövetkezetek létrehozása. Ezek a szövetkezetek megvásárolják a termelőktől a tejet, többet fizetnek érte, mint a nagy felvásárlok - ők már nem veszik át a tejet. Ugyanakkor, két éve beindítottunk az agrárkamaránál és a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolánál olyan képzéseket, amelyek munkahelyeket generálnak. Ilyen például a sajtkészítő tanfolyam: 150 ember végezte el a tanfolyamot, és ma már sok gazda tudja eladni termékeit a programszerűen szervezett kirakodó vásárokon.
- Mi az, amit a legnagyobb kudarcnak tart?
- Azt, hogy más hibája miatt a határidőket nem tudtuk betartani. Én azon politikusok közé tartozom, aki nem a rózsaszín jövőt adja el. Praktikus ember vagyok, és ha azt mondom, hogy hétfő reggel nyolc óra, akkor az hétfő reggel nyolc óra. Sok esetben azonban önhibánkon kívül, a román jogszabályi dzsungel, a kivitelezők egymás közötti harca és a spekulánsok miatt ezt nem tudtuk tartani. Ilyen például a Sepsiszentgyörgy – Illyefalva és Brassó megye határa közötti 9 kilométeres útszakasz megépítésének esete. Ha most kimegyek Illyefalvára, azt mondják az emberek, hogy négy évvel ezelőtt is megígértük az útkorszerűsítést és nem történt meg. Igazuk van. Megígértük, de mások hazug ígérete mentén igértük. Ezzel a pályázattal részt vettünk két országos programban, mindkétszer megnyertük a pályázatot, de a közbeszerzési folyamat buktatói miatt nem jutottunk el a kivitelezésig. Most újrakészítettük az útszakasz felújítási tervét és saját költségvetésből fogunk neki. Idén megépítjük azt az utat is. Csak a tavalyi évben több mint 100 km utat aszfaltoztunk. Idén folytatjuk a munkát.
- Naponta ingázik kézdivásárhelyi otthona és sepsiszentgyörgyi hivatala között, de munkája során is sokszor találkozik az emberekkel, hogy érzi, mit várnak el a megyei tanács vezetőjétől és ön mennyiben felel meg ennek az elvárásnak?
- Hogy mennyiben felelek meg, azt június 5-én, a helyhatósági választáson meg fogják mondani. Az embereket nem lehet becsapni, én bízok a háromszékiek bölcsességében. Nézem a román pártok és a magyar testvérpártok kampányát, szlogenjeit, retorikáját, és az, amit egyesek elművelnek, megyefejlesztésnek kevés, bohócságnak viszont sok. Ma már nem lehet a ködöt eladni kilóra. Az emberek konkrét dolgokat várnak.
Minket a háromszéki emberek azzal bíztak meg, hogy utat, hidat építsünk, állítsuk helyre az egészségügyi rendszert, legyünk szociálisan érzékenyek és járuljunk hozzá, hogy munkahelyek létesüljenek. Székelyföld azokból az emberekből, családokból áll, akik akarnak valamit az élettől. Nem siránkoznak, hanem megoldásokat keresnek.
- Az elmúlt években hangsúlyosan foglalkoztak a térség marketingjével, sikerült-e előre vinni Székelyföld ügyét?
- A térség fejlesztése és marketingje szorosan összefügg. Székelyföldben gondolkodunk, és nem csak beszélünk, hanem teszünk is érte. 2009-ben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök úrral lementünk Bukarestbe a Romexpóra, és az egymás mellett lévő Kovászna, Hargita és Maros megyei standokról leszedtük a megyékre vonatkozó feliratokat és feltettünk egy táblát, amin azt írta: Ținutul Secuiesc. Hatalmas botrány lett belőle, de túléltük, és ettől kezdve Székelyföldként jelentünk meg Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben egyaránt. Egyébként akkor Elena Udrea volt a turisztikai miniszter, ő kiállt mellettünk.
- Háromszéken mára szinte állandósult a konfliktus az önkormányzatok és a prefektúra, valamint más állami intézmények között, hogyan lehet ezt rendezni?
- Az a gond, hogy a prefektusok Háromszékre egy gyufásdobozt érő pénzt sem hoztak. Kovászna megyében, szinte kivétel nélkül, minden prefektus vajnafalvi volt, és annyira nem voltak képesek, hogy a Kovászna felé vezető útra kilobbizzanak egy új aszfaltszőnyeget. A román kormány megyei megbízottjának 2016-ban az a legfontosabb problémája, hogy a megyei tanács elnökének három nyelvű a fejléces papírja. Én nem tudok így viszonyulni hozzájuk. Az a gond, hogy a politikai kérdéseken túlmenően is akadályoznak néhány fejlesztési kérdést. Például, itt van Sepsiszentgyörgyön ez a gyönyörű főtér, amit Antal Árpád polgármester 555 év után épített a városnak. A prefektus behúzta a kéziféket, így a főtér egyik felét nem lehet elkészíteni, már a gaz is felvette. Gondot jelent, amit Codrin Munteanu volt prefektus Sepsiszentgyörgyön, a belügyminiszter előtt fogalmazott meg: „Kovászna megyében a prefektus dolga, hogy kézifék legyen”. Van, aki tud hinni egy ilyen feladatban, és szívesen végzi ezt. Mi nem ilyenek vagyunk.
- Kollégái, barátai, ismerősei nagy munkabírású vezetőként beszélnek Önről, emellett naponta ingázik Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy között, mikor jut idő a családra, a gyerekekre?
- Ezek szerint kollégáimnak jobb a véleményük rólam, mint nekem saját magamról. Próbálok egyre több időt fordítani a gyerekeimre. Az utóbbi években hetente szervezünk legalább egy csendes napot, de fontosak a reggeli fürdőszobai lökdösődések, és a jó poénok, a kacagós mindennapok, a családi filmnézések, kirándulások. A fiammal négy éve ketten járunk sátorozni a hegyekbe. Családunkban nagy a demokrácia: vasárnapi ebédkor vagy vacsorakor szoktunk különböző kérdéseket megvitatni és szavazni. A gyerekeket mindig úgy neveltük, hogy sem az iskolában, sem máshol ne érezzenek különbséget azért, mert az édesapjukat gyakrabban látják az újságban, mint más gyerekek szüleit.
- Lelkes gyűjtőként is ismerik, térképek, könyvek, székek, tükrök, nyakkendők. Hogyan alakult ki a gyűjtőszenvedély?
Szenvedélyem kiskoromtól kezdődött, amikor idős néniktől gyűjtöttem a kancsókat. Később olyan üvegpoharakat is kezdtem gyűjteni, amelyeket a térségben - Bükszádon, Zalánpatakon - fújtak ezelőtt 100-150 évvel. Van otthon 74 darab székünk, ezek között nincs három egyforma. Újabban gyönyörű székelyföldi tükröket kezdtem gyűjteni. A térképek viszont a nagy szerelmeim: Erdélyt önállóan ábrázoló térképeket gyűjtök.
Nem csak maga a gyűjtés szenvedélye fontos, de szeretem rendszerezni és közzétenni, ami szép. Fontos, hogy a történelmet nem kell újraírni, elég, ha ránézünk egy 300-400 éves térképre és elolvassuk, mit írtak a francia, német vagy olasz szerzők a kartusba vagy a hátoldalra. Ott minden kiderül Erdély valós etnikai helyzetéről, gazdasági állapotáról, történetéről.
- Azon kevés erdélyi politikusok közé tartozik, akinek sikerült egy személyes védjegyet kialakítani. Tamás Sándor bajusza brand-é vált.
- Brand a lelke mindennek. Mindig volt bajuszom, de 15-20 évvel ezelőtt Esztelneken, egy Bajusz Ignác nevű férfi azt mondta nekem: „Képviselő úr, az a bajusz, amelyik hátulról nem látszik, az nem es bajusz”. És igaza volt! Ezután kezdtem csinosítani a bajuszomat, és volt idő, amikor nekem is látszott hátulról is. Ma már szelídebb a bajszom, de büszke vagyok rá. Egyébként barátaimtól rendszeresen kapok bajuszt ábrázoló tárgyakat - már van dugóhúzó, csésze, pizsama, óra stb.
- Van-e olyan dolog, amiért megválna bajuszától? Kötött-e már fogadást bajuszra?
- Bajuszra nem kötök fogadást, de van, amiért megválnék tőle. Az viszont maradjon az én titkom.
maszol.ro
2016. május 18.
Könyvet mutatnak be Udvarhelyen a hagyományos életmódról
A székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban május 24-én, kedden 18 órától mutatják be a Hagyományos életmód a mindennapokban című könyvet. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadványa, alcíme szerint, néprajzi tanulmányokat és népismereti írásokat tartalmaz Hargita megye területéről. A kiadványt Miklós Zoltán néprajzos, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója mutatja be.
Az elegáns kivitelezésű könyv 36 oldal színes illusztrációt tartalmaz. Salló Szilárd a csíki juhászatról közöl több tanulmányt, illetve gyimesi szokásokról és hiedelmekről, P. Buzogány Árpád pedig Udvarhelyszékhez kötődő írásokat (famegmunkálás, a lakodalom régi rendje Kőrispatakon, állatnevek, szólások). A tanulmánykötet megjelenését Hargita Megye Tanácsa támogatta, a kötetbemutatóra a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár társszervezésében kerül sor.
P. Buzogány Árpád író, költő, szerkesztő Székelykeresztúron született 1965-ben. Gyermekkorát falujában, Gagyban töltötte. Keresztúron és Csíkszeredában járt középiskolában, a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen kulturális mediátor szakot végzett. Volt helyettes tanár, könyvtáros, az Udvarhelyi Híradó regionális lap művelődési és felelős szerkesztője, jelenleg a székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont közművelődési szakembere. Több irodalmi pályázaton díjazták írásait. Verset, prózát, gyermekverset, műköltészeti mesét, versfordítást, tanulmányokat, riportokat, interjúkat közöl. Másfél tucat önálló kötetét adták ki. Néprajzi gyűjtéseinek feldolgozásai tanulmánykötetekben és önálló kiadványokként jelentek meg (népdalok, mesterségek, a kőrispataki kalapmúzeum első évei). A népköltészet műfajaival, népszokásokkal, népi mesterségekkel kapcsolatos anyagot, gyermekjátékokat, tájszavakat, népi szólásokat udvarhelyszéki településeken gyűjtött.
Salló Szilárd 1983-ban született Csíkszeredában. Néprajzkutatóként 2007 óta dolgozik, hét évig a Csíki Székely Múzeum néprajzos-muzeológusa volt, 2014-től a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont néprajzi szaktanácsadója. Felsőfokú tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz-magyar szakán végezte 2002 és 2006 között. Ezt követően szintén néprajzi vonalon magiszteri képzésben vett részt, majd 2009-2012 között a kolozsvári Hungarológiai Tudományok Doktori Iskola doktorandusza volt. 2012 novemberében védte meg disszertációját A csíki juhászok életmódja és tárgyi kultúrája címmel, ezzel szerezve meg a doktori fokozatot. Az elmúlt tíz évben bel- és külföldi konferenciákon vett részt, tudományos és ismeretterjesztő lapokban publikált, továbbá néprajzi témájú kiállításokat és programokat szervezett. Kutatásainak nagy részét Csíkmadarason és a Gyimesekben végezte. Főbb kutatási témái a juhászok életmódja és a rontáshiedelmek.
maszol.ro
A székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban május 24-én, kedden 18 órától mutatják be a Hagyományos életmód a mindennapokban című könyvet. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadványa, alcíme szerint, néprajzi tanulmányokat és népismereti írásokat tartalmaz Hargita megye területéről. A kiadványt Miklós Zoltán néprajzos, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója mutatja be.
Az elegáns kivitelezésű könyv 36 oldal színes illusztrációt tartalmaz. Salló Szilárd a csíki juhászatról közöl több tanulmányt, illetve gyimesi szokásokról és hiedelmekről, P. Buzogány Árpád pedig Udvarhelyszékhez kötődő írásokat (famegmunkálás, a lakodalom régi rendje Kőrispatakon, állatnevek, szólások). A tanulmánykötet megjelenését Hargita Megye Tanácsa támogatta, a kötetbemutatóra a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár társszervezésében kerül sor.
P. Buzogány Árpád író, költő, szerkesztő Székelykeresztúron született 1965-ben. Gyermekkorát falujában, Gagyban töltötte. Keresztúron és Csíkszeredában járt középiskolában, a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen kulturális mediátor szakot végzett. Volt helyettes tanár, könyvtáros, az Udvarhelyi Híradó regionális lap művelődési és felelős szerkesztője, jelenleg a székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont közművelődési szakembere. Több irodalmi pályázaton díjazták írásait. Verset, prózát, gyermekverset, műköltészeti mesét, versfordítást, tanulmányokat, riportokat, interjúkat közöl. Másfél tucat önálló kötetét adták ki. Néprajzi gyűjtéseinek feldolgozásai tanulmánykötetekben és önálló kiadványokként jelentek meg (népdalok, mesterségek, a kőrispataki kalapmúzeum első évei). A népköltészet műfajaival, népszokásokkal, népi mesterségekkel kapcsolatos anyagot, gyermekjátékokat, tájszavakat, népi szólásokat udvarhelyszéki településeken gyűjtött.
Salló Szilárd 1983-ban született Csíkszeredában. Néprajzkutatóként 2007 óta dolgozik, hét évig a Csíki Székely Múzeum néprajzos-muzeológusa volt, 2014-től a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont néprajzi szaktanácsadója. Felsőfokú tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz-magyar szakán végezte 2002 és 2006 között. Ezt követően szintén néprajzi vonalon magiszteri képzésben vett részt, majd 2009-2012 között a kolozsvári Hungarológiai Tudományok Doktori Iskola doktorandusza volt. 2012 novemberében védte meg disszertációját A csíki juhászok életmódja és tárgyi kultúrája címmel, ezzel szerezve meg a doktori fokozatot. Az elmúlt tíz évben bel- és külföldi konferenciákon vett részt, tudományos és ismeretterjesztő lapokban publikált, továbbá néprajzi témájú kiállításokat és programokat szervezett. Kutatásainak nagy részét Csíkmadarason és a Gyimesekben végezte. Főbb kutatási témái a juhászok életmódja és a rontáshiedelmek.
maszol.ro
2016. május 26.
A trianoni békediktátum évfordulójára készülnek
Idén is megszervezi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Nemzeti Összetartozás Napját Udvarhelyen, ahol a trianoni békediktátum aláírására emlékeznek.
Mivel június negyedikén hivatalos kampánycsend van érvényben, reméli, hogy nem lesz politikai csatározások áldozata a Nemzeti Összetartozás Napja – jelentette ki Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke. Ettől függetlenül a civil szervezetek mellett a politikai pártok is kaptak meghívót a rendezvényre, és a történelmi eseménnyel kapcsolatos témájú felszólalásokra is kapnak lehetőséget.
A megemlékezést délután fél öttől tartják a Millenniumi emlékműnél, ahol koszorúzni is fognak. Az esemény részeként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi szervezete megrendezi az immár hagyományosnak mondható biciklitúráját: Székelyudvarhelyről indulva a Nyikó mentén haladnak Székelykeresztúrig, majd visszatérnek Udvarhelyre. Ezek mellet az EMNT és az SZNT megrendezi az Összetartozás futballkupát.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
Idén is megszervezi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Nemzeti Összetartozás Napját Udvarhelyen, ahol a trianoni békediktátum aláírására emlékeznek.
Mivel június negyedikén hivatalos kampánycsend van érvényben, reméli, hogy nem lesz politikai csatározások áldozata a Nemzeti Összetartozás Napja – jelentette ki Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke. Ettől függetlenül a civil szervezetek mellett a politikai pártok is kaptak meghívót a rendezvényre, és a történelmi eseménnyel kapcsolatos témájú felszólalásokra is kapnak lehetőséget.
A megemlékezést délután fél öttől tartják a Millenniumi emlékműnél, ahol koszorúzni is fognak. Az esemény részeként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi szervezete megrendezi az immár hagyományosnak mondható biciklitúráját: Székelyudvarhelyről indulva a Nyikó mentén haladnak Székelykeresztúrig, majd visszatérnek Udvarhelyre. Ezek mellet az EMNT és az SZNT megrendezi az Összetartozás futballkupát.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2016. május 27.
Politikamentes megemlékezés június 4-én
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megszervezi a nemzeti összetartozás napját június 4-én Székelyudvarhelyen, melynek keretében megemlékeznek a trianoni diktátum aláírásáról.
Az eseményre meghívják a civileket és a romániai magyar politikai szervezeteket is, de kikötötték, politikai felszólalásokra nem kerülhet sor. Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke csütörtökön elmondta, mivel június 4-én kampánycsend van, kizárólag a történelmi eseménnyel kapcsolatos felszólalásoknak adnak helyet. A megemlékezést délután fél öttől tartják a millenniumi emlékműnél, ahol koszorúzni is fognak.
Az esemény részeként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi szervezete megrendezi az immár hagyományosnak mondható biciklitúráját: Székelyudvarhelyről indulva a Nyikó mentén haladnak Székelykeresztúrig, majd visszatérnek Székelyudvarhelyre. Az SZNT udvarhelyszéki elnöke, Bíró Edit a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, részt vesznek május 29-én azon a kézdivásárhelyi tüntetésen, melyet a merényletkísérlettel vádolt Beke Istvánnal és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltánnal való szolidaritás kifejezésére szervez a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezet.
Mint mondta, a tanács is szolidaritást vállal a román állam által meghurcoltakkal, és azokkal is, akiket megbírságoltak a székely szabadság napi rendezvényen való részvétel miatt. A március 10-ei megmozduláson egyébként több mint tizenöt udvarhelyszéki kapott bírságot csendzavarásért. A szombati tiltakozásra Udvarhelyről is indul busz, helyeket foglalni a 0745-214802-es telefonszámon vagy a Vár utca 4. szám alatt lehet. Nagy Pál elmondta, továbbra is lehet ingyenes jogi tanácsadást kérni az EMNT-től egyéni vagy közösségi jogsérelem esetén.
Fülöp-Székely Botond |
Krónika (Kolozsvár)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megszervezi a nemzeti összetartozás napját június 4-én Székelyudvarhelyen, melynek keretében megemlékeznek a trianoni diktátum aláírásáról.
Az eseményre meghívják a civileket és a romániai magyar politikai szervezeteket is, de kikötötték, politikai felszólalásokra nem kerülhet sor. Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke csütörtökön elmondta, mivel június 4-én kampánycsend van, kizárólag a történelmi eseménnyel kapcsolatos felszólalásoknak adnak helyet. A megemlékezést délután fél öttől tartják a millenniumi emlékműnél, ahol koszorúzni is fognak.
Az esemény részeként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi szervezete megrendezi az immár hagyományosnak mondható biciklitúráját: Székelyudvarhelyről indulva a Nyikó mentén haladnak Székelykeresztúrig, majd visszatérnek Székelyudvarhelyre. Az SZNT udvarhelyszéki elnöke, Bíró Edit a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, részt vesznek május 29-én azon a kézdivásárhelyi tüntetésen, melyet a merényletkísérlettel vádolt Beke Istvánnal és a felbujtással vádolt Szőcs Zoltánnal való szolidaritás kifejezésére szervez a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezet.
Mint mondta, a tanács is szolidaritást vállal a román állam által meghurcoltakkal, és azokkal is, akiket megbírságoltak a székely szabadság napi rendezvényen való részvétel miatt. A március 10-ei megmozduláson egyébként több mint tizenöt udvarhelyszéki kapott bírságot csendzavarásért. A szombati tiltakozásra Udvarhelyről is indul busz, helyeket foglalni a 0745-214802-es telefonszámon vagy a Vár utca 4. szám alatt lehet. Nagy Pál elmondta, továbbra is lehet ingyenes jogi tanácsadást kérni az EMNT-től egyéni vagy közösségi jogsérelem esetén.
Fülöp-Székely Botond |
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 1.
Politikamentes megemlékezés június 4-én?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megüli a nemzeti összetartozás napját június 4-én Székelyudvarhelyen, melynek keretében megemlékeznek a trianoni diktátum aláírásáról – írta a Krónika.
A tudósítás szerint politikamentes rendezvényre készülnek, ami azért furcsa, mert mind a trianoni békediktátum, mind pedig maga a nemzeti összetartozás eszménye kőkemény politikai kategória, fogalom. Az 1920. június 4-én történtek, de különösen az előzmények és a következmények a legsúlyosabb politikai kérdéseket vetik fel, mindmáig.
Az udvarhelyi eseményre a szervezők meghívják a civileket és a romániai magyar politikai szervezeteket is, de kikötötték, politikai felszólalásokra nem kerülhet sor. Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke elmondta, mivel június 4-én kampánycsend van, kizárólag a történelmi eseménnyel kapcsolatos felszólalásokra adnak lehetőséget. A megemlékezést délután fél öttől tartják a millenniumi emlékműnél, ahol koszorúzni is fognak.
Az esemény részeként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi szervezete megrendezi az immár hagyományosnak mondható biciklitúráját: Székelyudvarhelyről indulva a Nyikó mentén haladnak Székelykeresztúrig, majd visszatérnek Székelyudvarhelyre.
A Székely Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke, Bíró Edit egy sajtótájékoztatón elmondta, a tanács szolidáris a merényletkísérlettel és felbujtással alaptalanul vádolt székely fiatalakkal, Beke Istvánnal és Szőcs Zoltánnal, de azokkal is, akiket megbírságoltak a székely szabadság napi rendezvényen való részvétel miatt. A március 10-ei megmozduláson egyébként több mint tizenöt udvarhelyszéki kapott bírságot csendzavarásért.
Nagy Pál megerősítette, továbbra is lehet ingyenes jogi tanácsadást kérni az EMNT-től egyéni vagy közösségi jogsérelem esetén.
Nagyváradon másnap emlékeznek és tartanak össze
A szervező Csillagocska Alapítvány és a Magyar Polgári Egyesület a trianoni békediktátumra emlékezve, a nemzeti összetartozás napjának Kárpát-medencei programsorozatához kapcsolódva megemlékezésre hívja és várja a város magyarságát június 5-én, vasárnap 18 órára a vasúti pályaudvarral szemben álló nagyvárad-réti református templomba. Rövid áhítat után alkalomhoz illő versösszeállítást ad elő Meleg Vilmos színművész, fellép a Nagyváradi Asszonykórus, a Váradi Dalnokok és a Nagyvárad-Réti Református Egyházközség Sztárai Mihály Kórusa.
itthon.ma//erdelyorszag
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megüli a nemzeti összetartozás napját június 4-én Székelyudvarhelyen, melynek keretében megemlékeznek a trianoni diktátum aláírásáról – írta a Krónika.
A tudósítás szerint politikamentes rendezvényre készülnek, ami azért furcsa, mert mind a trianoni békediktátum, mind pedig maga a nemzeti összetartozás eszménye kőkemény politikai kategória, fogalom. Az 1920. június 4-én történtek, de különösen az előzmények és a következmények a legsúlyosabb politikai kérdéseket vetik fel, mindmáig.
Az udvarhelyi eseményre a szervezők meghívják a civileket és a romániai magyar politikai szervezeteket is, de kikötötték, politikai felszólalásokra nem kerülhet sor. Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke elmondta, mivel június 4-én kampánycsend van, kizárólag a történelmi eseménnyel kapcsolatos felszólalásokra adnak lehetőséget. A megemlékezést délután fél öttől tartják a millenniumi emlékműnél, ahol koszorúzni is fognak.
Az esemény részeként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi szervezete megrendezi az immár hagyományosnak mondható biciklitúráját: Székelyudvarhelyről indulva a Nyikó mentén haladnak Székelykeresztúrig, majd visszatérnek Székelyudvarhelyre.
A Székely Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke, Bíró Edit egy sajtótájékoztatón elmondta, a tanács szolidáris a merényletkísérlettel és felbujtással alaptalanul vádolt székely fiatalakkal, Beke Istvánnal és Szőcs Zoltánnal, de azokkal is, akiket megbírságoltak a székely szabadság napi rendezvényen való részvétel miatt. A március 10-ei megmozduláson egyébként több mint tizenöt udvarhelyszéki kapott bírságot csendzavarásért.
Nagy Pál megerősítette, továbbra is lehet ingyenes jogi tanácsadást kérni az EMNT-től egyéni vagy közösségi jogsérelem esetén.
Nagyváradon másnap emlékeznek és tartanak össze
A szervező Csillagocska Alapítvány és a Magyar Polgári Egyesület a trianoni békediktátumra emlékezve, a nemzeti összetartozás napjának Kárpát-medencei programsorozatához kapcsolódva megemlékezésre hívja és várja a város magyarságát június 5-én, vasárnap 18 órára a vasúti pályaudvarral szemben álló nagyvárad-réti református templomba. Rövid áhítat után alkalomhoz illő versösszeállítást ad elő Meleg Vilmos színművész, fellép a Nagyváradi Asszonykórus, a Váradi Dalnokok és a Nagyvárad-Réti Református Egyházközség Sztárai Mihály Kórusa.
itthon.ma//erdelyorszag
2016. június 6.
Udvarhelyszék: hat településen lesz új polgármester
A huszonhatból hat udvarhelyszéki közigazgatási egységnek – két városnak és négy községnek – lesz új polgármestere a vasárnap lezajlott helyhatósági választások nem végleges eredménye szerint.
A megválasztott településvezetők közül Bálint Imre Elemér a veterán, ő hatodik mandátumát kezdi meg. Negyvenhét polgármesterjelölt közül választhattak az udvarhelyszéki szavazópolgárok, tizenkét településen nem született meglepetés, hiszen ott csak egyetlen jelölt indult.
A választásra jogosultak közül arányaiban Homoródszentmártonban mentek el a legtöbben voksolni, a községben meghaladta a 62 százalékot a részvételi arány. A szavazópolgárok közül a legkevesebben Zetelakán adták le voksukat az egyetlen jelöltre, ott valamivel kevesebb, mint 23 százalékos részvételi arányt mértek.
Az alábbiakban a központi választási hivatal adatai alapján az udvarhelyszéki településeken urnazáráskor mért részvételi arányokat is közöljük, valamint a rendelkezésünkre álló adatokat a megválasztott polgármesterekről.
Település Részvételi arány Nyertes Székelyudvarhely 42,24% Gálfi Árpád
Székelykeresztúr 38,44% Rafai Emil
Szentegyháza 52,42% Molnár Tibor (korábbi alpolgármester)
Bögöz 56,90% Farkas Mózes
* Etéd 26,07 % Szőcs László
* Farkaslaka 54,96 % Kovács Lehel
Felsőboldogfalva 60,05% Sándor József
* Fenyéd 48,61% Bokor Botond
*Galambfalva 57,37% Gyerkó László
Homoródszentmárton 62,08% Jakab Attila
* Homoródalmás 35,23% Tikosi László
*Kányád 30,79% György Sándor
Kápolnásfalu 53,80% Benedek László
Korond 52,64% Katona Mihály
Lövéte Mihály Dénes
* Máréfalva: 39,51% Kovács Imre
* Oklánd 38,50% Cseke Miklós
* Oroszhegy 32,77% Bálint Elemér
Parajd 53,71% Bokor Sándor
Siménfalva 51,06% Péter Zoltán
* Szentábrahám 32,20% Simó Dezső Szabolcs
Székelyandrásfalva 52,25% Nagy Lajos
* Székelyderzs 50,96% István Adrián
Újszékely 45,59% Baló Zoltán
Székelyvarság 57,03% Tamás Ernő
* Zetelaka 22,97% Nagy Attila
* Ahol csak egy jelölt volt.
Székelyhon.ro
A huszonhatból hat udvarhelyszéki közigazgatási egységnek – két városnak és négy községnek – lesz új polgármestere a vasárnap lezajlott helyhatósági választások nem végleges eredménye szerint.
A megválasztott településvezetők közül Bálint Imre Elemér a veterán, ő hatodik mandátumát kezdi meg. Negyvenhét polgármesterjelölt közül választhattak az udvarhelyszéki szavazópolgárok, tizenkét településen nem született meglepetés, hiszen ott csak egyetlen jelölt indult.
A választásra jogosultak közül arányaiban Homoródszentmártonban mentek el a legtöbben voksolni, a községben meghaladta a 62 százalékot a részvételi arány. A szavazópolgárok közül a legkevesebben Zetelakán adták le voksukat az egyetlen jelöltre, ott valamivel kevesebb, mint 23 százalékos részvételi arányt mértek.
Az alábbiakban a központi választási hivatal adatai alapján az udvarhelyszéki településeken urnazáráskor mért részvételi arányokat is közöljük, valamint a rendelkezésünkre álló adatokat a megválasztott polgármesterekről.
Település Részvételi arány Nyertes Székelyudvarhely 42,24% Gálfi Árpád
Székelykeresztúr 38,44% Rafai Emil
Szentegyháza 52,42% Molnár Tibor (korábbi alpolgármester)
Bögöz 56,90% Farkas Mózes
* Etéd 26,07 % Szőcs László
* Farkaslaka 54,96 % Kovács Lehel
Felsőboldogfalva 60,05% Sándor József
* Fenyéd 48,61% Bokor Botond
*Galambfalva 57,37% Gyerkó László
Homoródszentmárton 62,08% Jakab Attila
* Homoródalmás 35,23% Tikosi László
*Kányád 30,79% György Sándor
Kápolnásfalu 53,80% Benedek László
Korond 52,64% Katona Mihály
Lövéte Mihály Dénes
* Máréfalva: 39,51% Kovács Imre
* Oklánd 38,50% Cseke Miklós
* Oroszhegy 32,77% Bálint Elemér
Parajd 53,71% Bokor Sándor
Siménfalva 51,06% Péter Zoltán
* Szentábrahám 32,20% Simó Dezső Szabolcs
Székelyandrásfalva 52,25% Nagy Lajos
* Székelyderzs 50,96% István Adrián
Újszékely 45,59% Baló Zoltán
Székelyvarság 57,03% Tamás Ernő
* Zetelaka 22,97% Nagy Attila
* Ahol csak egy jelölt volt.
Székelyhon.ro
2016. június 9.
Szitás leány kútja Keresztúron
A székelykeresztúri hírös szitások előtti tisztelgés és Székelykeresztúr központjának új ékessége a Szitás leány kútja. A szökőkút tusnádi kőből készült, dísze a várost valamikor nevezetessé tevő szitát szövő női alakot ábrázoló szobor, amelyet a csekefalvi származású, Székelyudvarhelyen élő Demeter István szobrászművész látványterve alapján készítették el. Demeter Istvánnak nem ez az első köztéri szobra Székelykeresztúron: az ő műhelyében készült az a tavaly októberben felavatott, szintén kőből készült, egész alakos Orbán Balázs-szobor is, amely a legnagyobb székely nevét viselő gimnázium főbejárata előtt áll. A nappali fényben és esti megvilágításban is hangulatos, a választások előtt, múlt pénteken ünnepélyesen is felavatott Szitás leány kútját a helyi polgármesteri hivatal költségvetéséből elkülönített 100 ezer lejből valósították meg.
Lázár Emese
Hargita Népe (Csíkszereda)
A székelykeresztúri hírös szitások előtti tisztelgés és Székelykeresztúr központjának új ékessége a Szitás leány kútja. A szökőkút tusnádi kőből készült, dísze a várost valamikor nevezetessé tevő szitát szövő női alakot ábrázoló szobor, amelyet a csekefalvi származású, Székelyudvarhelyen élő Demeter István szobrászművész látványterve alapján készítették el. Demeter Istvánnak nem ez az első köztéri szobra Székelykeresztúron: az ő műhelyében készült az a tavaly októberben felavatott, szintén kőből készült, egész alakos Orbán Balázs-szobor is, amely a legnagyobb székely nevét viselő gimnázium főbejárata előtt áll. A nappali fényben és esti megvilágításban is hangulatos, a választások előtt, múlt pénteken ünnepélyesen is felavatott Szitás leány kútját a helyi polgármesteri hivatal költségvetéséből elkülönített 100 ezer lejből valósították meg.
Lázár Emese
Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. június 13.
Az MPP gyengült, az EMNP megerősödött
Az ellenzéki pártok összesen három önkormányzati képviselőt vesztettek Udvarhelyszéken az idei önkormányzati választásokon, ám miközben az MPP gyengült, az EMNP megerősödött.
Sok udvarhelyszéki településen veszítette el önkormányzati képviselőit az MPP, a 2012-ben megszerzett mandátumokhoz viszonyítva összesen tizenöttel lesz kevesebb tanácsosa az önkormányzatokban, negyvenkilenc helyett harmincnégy.
Kápolnásfaluban sikerült két tanácsossal növelniük jelenlétüket – amivel elnyerték a döntő többséget a képviselő-testületben –, illetve Szentegyházán is ugyanennyivel emelkedett a polgári pártos városatyák száma. Utóbbi településen az EMNP-vel koalícióban nyerték a mandátumokat, ahogy Udvarhelyen is, ahol az előző ciklushoz képest egyel több képviselőjük dönthet közügyekben. Székelykeresztúrt például teljesen elveszítette az MPP, noha korábban három képviselőjük is volt az önkormányzatban, idén jelölteket sem indítottak.
Az EMNP-s önkormányzati képviselők száma jócskán megnövekedett Udvarhelyszéken, 2012-től harminchatan voltak, a mostani választásokon pedig negyvennyolc helyet szereztek. Olyan településeken is mandátumhoz jutottak képviselőik, ahol eddig nem voltak jelen: Korond (4), Szentábrahám (3), Oroszhegy (1), Homoródalmás (2), Újszékely (2).
Ezenkívül újabb két képviselővel erősödött a párt Székelykeresztúron, valamint eggyel több tanácsosa lesz Siménfalván. Az udvarhelyi képviselő-testület esetében az MPP–EMNP koalícióban háromról ötre nőtt a néppártos képviselők száma. A székelyvarsági az egyetlen testület, ahol teljesen elvesztette képviseletét a néppárt, melynek ott korábban három tanácsosa volt. Továbbá csökkent a jelenlétük Parajdon, Bögözben, Homoródszentmártonban és Felsőboldogfalván is
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
Az ellenzéki pártok összesen három önkormányzati képviselőt vesztettek Udvarhelyszéken az idei önkormányzati választásokon, ám miközben az MPP gyengült, az EMNP megerősödött.
Sok udvarhelyszéki településen veszítette el önkormányzati képviselőit az MPP, a 2012-ben megszerzett mandátumokhoz viszonyítva összesen tizenöttel lesz kevesebb tanácsosa az önkormányzatokban, negyvenkilenc helyett harmincnégy.
Kápolnásfaluban sikerült két tanácsossal növelniük jelenlétüket – amivel elnyerték a döntő többséget a képviselő-testületben –, illetve Szentegyházán is ugyanennyivel emelkedett a polgári pártos városatyák száma. Utóbbi településen az EMNP-vel koalícióban nyerték a mandátumokat, ahogy Udvarhelyen is, ahol az előző ciklushoz képest egyel több képviselőjük dönthet közügyekben. Székelykeresztúrt például teljesen elveszítette az MPP, noha korábban három képviselőjük is volt az önkormányzatban, idén jelölteket sem indítottak.
Az EMNP-s önkormányzati képviselők száma jócskán megnövekedett Udvarhelyszéken, 2012-től harminchatan voltak, a mostani választásokon pedig negyvennyolc helyet szereztek. Olyan településeken is mandátumhoz jutottak képviselőik, ahol eddig nem voltak jelen: Korond (4), Szentábrahám (3), Oroszhegy (1), Homoródalmás (2), Újszékely (2).
Ezenkívül újabb két képviselővel erősödött a párt Székelykeresztúron, valamint eggyel több tanácsosa lesz Siménfalván. Az udvarhelyi képviselő-testület esetében az MPP–EMNP koalícióban háromról ötre nőtt a néppártos képviselők száma. A székelyvarsági az egyetlen testület, ahol teljesen elvesztette képviseletét a néppárt, melynek ott korábban három tanácsosa volt. Továbbá csökkent a jelenlétük Parajdon, Bögözben, Homoródszentmártonban és Felsőboldogfalván is
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2016. június 14.
Több EMNP-s képviselő van Udvarhelyszéken
Összesen három önkormányzati képviselőt vesztettek Udvarhelyszéken az önkormányzati választásokon a magyar jobboldali pártok; miközben a Magyar Polgári Párt (MPP) gyengült, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megerősödött.
Az MPP-nek 2012-höz viszonyítva tizenöttel kevesebb tanácsosa lesz az önkormányzatokban, 49 helyett 34. Kápolnásfaluban viszont sikerült két tanácsossal növelni jelenlétét – elnyerve a döntő többséget a testületben, és Szentegyházán is nőtt a polgári városatyák száma. Utóbbi településen az EMNP-vel koalícióban nyerték a mandátumokat, ahogy Udvarhelyen is, ahol az előző ciklushoz képest eggyel több képviselőjük van. Székelykeresztúrt ellenben elveszítette az MPP, noha korábban három képviselője is volt az önkormányzatban, idén nem is indítottak jelölteket.
Az EMNP-s önkormányzati képviselők száma ellenben növekedett Udvarhelyszéken, míg 2012-ben 36-an nyertek mandátumot, most 48 helyet szereztek. Olyan településeken is tanácsosi mandátumhoz jutottak, ahol eddig nem voltak jelen, például Korondon (4), Szentábrahámban (3), Oroszhegyen (1), Homoródalmáson (2), Újszékelyen (2). Újabb két képviselővel erősödött a párt Székelykeresztúron is, és eggyel több tanácsosa lesz Siménfalván.
Az udvarhelyi képviselő-testületben az MPP–EMNP koalíció révén háromról ötre nőtt a néppártosok száma. A székelyvarsági az egyetlen testület, ahol elvesztette képviseletét a párt, holott korábban három tanácsosa volt, de csökkent a jelenlétük Parajdon, Bögözben, Homoródszentmártonban és Felsőboldogfalván is.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)
Összesen három önkormányzati képviselőt vesztettek Udvarhelyszéken az önkormányzati választásokon a magyar jobboldali pártok; miközben a Magyar Polgári Párt (MPP) gyengült, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megerősödött.
Az MPP-nek 2012-höz viszonyítva tizenöttel kevesebb tanácsosa lesz az önkormányzatokban, 49 helyett 34. Kápolnásfaluban viszont sikerült két tanácsossal növelni jelenlétét – elnyerve a döntő többséget a testületben, és Szentegyházán is nőtt a polgári városatyák száma. Utóbbi településen az EMNP-vel koalícióban nyerték a mandátumokat, ahogy Udvarhelyen is, ahol az előző ciklushoz képest eggyel több képviselőjük van. Székelykeresztúrt ellenben elveszítette az MPP, noha korábban három képviselője is volt az önkormányzatban, idén nem is indítottak jelölteket.
Az EMNP-s önkormányzati képviselők száma ellenben növekedett Udvarhelyszéken, míg 2012-ben 36-an nyertek mandátumot, most 48 helyet szereztek. Olyan településeken is tanácsosi mandátumhoz jutottak, ahol eddig nem voltak jelen, például Korondon (4), Szentábrahámban (3), Oroszhegyen (1), Homoródalmáson (2), Újszékelyen (2). Újabb két képviselővel erősödött a párt Székelykeresztúron is, és eggyel több tanácsosa lesz Siménfalván.
Az udvarhelyi képviselő-testületben az MPP–EMNP koalíció révén háromról ötre nőtt a néppártosok száma. A székelyvarsági az egyetlen testület, ahol elvesztette képviseletét a párt, holott korábban három tanácsosa volt, de csökkent a jelenlétük Parajdon, Bögözben, Homoródszentmártonban és Felsőboldogfalván is.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 14.
Összegezték a gyergyószéki árvízkárokat
Nagy károkat okozott az utóbbi időben lehullott csapadék Gyergyószék több településén is. A kárigények korántsem mutatják a reális képet. Segítség azonban sok helyről, sokféleképpen érkezett a bajbajutottaknak.
A Gyergyói-medencében csupán Szárhegy és Ditró vezetői jelenthetik ki: az esőzések nem okoztak károkat a településen. A térség többi falva ázott, veteményeseket tett tönkre, házakba folyt be a víz, hidakat kellett felszedni, kutakat fertőtleníteni, miután levonult az ár. Még tartanak a kárbecslések, a bejelentett adatok ellenőrzései és összegzések, így sorban közöljük a településeket.
Gyergyóremetén harminckét lakóházba ment be a víz, 161 telket, kertet, udvart árasztott el, az árvíz sújtotta beltelkek összesen 363 hektárt tesznek ki. A kárfelmérési adatokban még szerepel 215 kút, melyeket fertőtleníteni kellett, a csatornahálózat nyolc kilométeres szakasza és 400 méter megrongált községi út. „Nagyon szerény becslés szerint ez 275 ezer lejes kárt jelent” – mondta Laczkó-Albert Elemér polgármester. A községi költségvetésben nincs keret erre, állami kártérítésben nem reménykednek. Azért sem, mert hasonló esetekben soha még egy lejt sem kaptak a községlakók. Azt viszont kiemelte a községvezető, hogy segítségben nem volt hiány. „Soha ennyi segítség nem érkezett vízügytől, polgárvédelemtől és tűzoltóktól. Emberi és gépi erővel, homokkal, zsákokkal segítettek. Ha egyéb kártérítés nem is lesz, de ezt jó volt megtapasztalni.”
Alfaluban és a hozzá tartozó Borzonton összesen 45 hektár szántó, 75 hektár kaszáló lett árvíztől sújtott. Két házba befolyt, számos udvart lepett el a víz, 160 pincéből kellett kiszivattyúzni. A Maros megnövekedett szintjét csak úgy lehetett kordában tartani, hogy a derítőállomáshoz be ne folyjon, hogy háromezer homokzsákot helyeztek el a partján. Segítségük is volt, még Keresztúrról, Farkaslakáról és Oroszhegyről is érkeztek önkéntes tűzoltók.
A legnagyobb problémát azon 37 híd rendbetétele jelenti, melyeket az ár idején kellett felszedni, hogy a víznek szabad utat engedjenek. A kapubejáróként szolgáló, régi kőhidakat kell mihamarabb kicserélni, hisz az emberek csak gyalog, ideiglenes pallón juthatnak be udvarukra. Gáll Szabolcs polgármester elmondta, 30 ezer lej van a község tartalékalapjában, reménykednek, hogy érkezik állami alap is a helyreállításra. „1900 lejbe kerül egy híd helyreállítása, így több mint bizonyos, hogy a gazdáknak is pótolniuk kell” – jelentette ki a polgármester. Becslése szerint 500-600 lej lesz az egyes családokra háruló kiadás.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Nagy károkat okozott az utóbbi időben lehullott csapadék Gyergyószék több településén is. A kárigények korántsem mutatják a reális képet. Segítség azonban sok helyről, sokféleképpen érkezett a bajbajutottaknak.
A Gyergyói-medencében csupán Szárhegy és Ditró vezetői jelenthetik ki: az esőzések nem okoztak károkat a településen. A térség többi falva ázott, veteményeseket tett tönkre, házakba folyt be a víz, hidakat kellett felszedni, kutakat fertőtleníteni, miután levonult az ár. Még tartanak a kárbecslések, a bejelentett adatok ellenőrzései és összegzések, így sorban közöljük a településeket.
Gyergyóremetén harminckét lakóházba ment be a víz, 161 telket, kertet, udvart árasztott el, az árvíz sújtotta beltelkek összesen 363 hektárt tesznek ki. A kárfelmérési adatokban még szerepel 215 kút, melyeket fertőtleníteni kellett, a csatornahálózat nyolc kilométeres szakasza és 400 méter megrongált községi út. „Nagyon szerény becslés szerint ez 275 ezer lejes kárt jelent” – mondta Laczkó-Albert Elemér polgármester. A községi költségvetésben nincs keret erre, állami kártérítésben nem reménykednek. Azért sem, mert hasonló esetekben soha még egy lejt sem kaptak a községlakók. Azt viszont kiemelte a községvezető, hogy segítségben nem volt hiány. „Soha ennyi segítség nem érkezett vízügytől, polgárvédelemtől és tűzoltóktól. Emberi és gépi erővel, homokkal, zsákokkal segítettek. Ha egyéb kártérítés nem is lesz, de ezt jó volt megtapasztalni.”
Alfaluban és a hozzá tartozó Borzonton összesen 45 hektár szántó, 75 hektár kaszáló lett árvíztől sújtott. Két házba befolyt, számos udvart lepett el a víz, 160 pincéből kellett kiszivattyúzni. A Maros megnövekedett szintjét csak úgy lehetett kordában tartani, hogy a derítőállomáshoz be ne folyjon, hogy háromezer homokzsákot helyeztek el a partján. Segítségük is volt, még Keresztúrról, Farkaslakáról és Oroszhegyről is érkeztek önkéntes tűzoltók.
A legnagyobb problémát azon 37 híd rendbetétele jelenti, melyeket az ár idején kellett felszedni, hogy a víznek szabad utat engedjenek. A kapubejáróként szolgáló, régi kőhidakat kell mihamarabb kicserélni, hisz az emberek csak gyalog, ideiglenes pallón juthatnak be udvarukra. Gáll Szabolcs polgármester elmondta, 30 ezer lej van a község tartalékalapjában, reménykednek, hogy érkezik állami alap is a helyreállításra. „1900 lejbe kerül egy híd helyreállítása, így több mint bizonyos, hogy a gazdáknak is pótolniuk kell” – jelentette ki a polgármester. Becslése szerint 500-600 lej lesz az egyes családokra háruló kiadás.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2016. június 27.
Erdészeti vándorgyűlés Háromszéken
Emléktáblát és termet avattak Bedő Albert tiszteletére
Sikeresnek minősítette Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára a szervezet megalakulásának 150. évfordulója alkalmából Háromszéken tartott jubileumi Vándorgyűlést. A kétnapos rendezvény Bedő Albert-emléktábla avatásával, múzeumterem „keresztelőjével” és szakmai kirándulással ért véget.
Minden emléktábla értéket őriz és alkalmat ad arra, hogy a mai ifjúság követendő, méltó példaképet válasszon elődei közül – mondta Kondor Ágota. A Székely Mikó Kollégium igazgatója annak az emléktáblának az avatásán beszélt, amely megemlékezik arról, hogy 1898-ban, kálnoki dr. Bedő Albert akkori főerdőmester kezdeményezésére, az iskola dísztermében tartották az OEE Vándorgyűlését. Az igazgatóasszony szerint Bedő Albert életútját minden mai gyereknek ismernie kell.
Az erdélyi gyökerekkel rendelkező dr. Bitay Márton Örs, állami földprogramért felelős államtitkár köszöntőjében kifejtette: az 1848-as forradalom és szabadságharc után a bánya- és erdőgazdálkodás mentén állt talpra Magyarország.
– 118 évvel ezelőtt Bedőék a fejlődés motorját képviselték, pontosan tudták, mit és hogyan kell tenni ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható, emelkedő pályára állítsák az országot – jelentette ki az államtitkár.
Újvárossy 200 hektár erdőt adott el az iskoláért
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: „egy történelmi egyesületnek, egy történelmi helyszínen, történelmi eseményt megörökítő rendezvényén veszünk részt”. Tóth Bartos András történész az eredeti helyszínen, az egykor karzatos díszteremben ismertette az 1898-as évi közgyűlés történetét. Bedő Alberték munkája már csak azért is meghatározó volt, mert az akkori Magyarország területének több mint 60 százalékát erdő borította – mutatott rá a történész. Kifejtette: bár Székelyföldön évszázadok óta a faipar volt a meghatározó, ennek modern, gépesített formájáról csak a 19. század végétől beszélhetünk. Az OEE vándorgyűlése akkor, éppen úgy, mint napjainkban, alkalmat adott a komoly szakmai vélemények megfogalmazása mellett a vidék megismerésére, de találkozásra, szórakozásra is.
A díszterem történetét, amelynek karzatát azután kellett elbontani, hogy az 1940-es földrengésben erősen megsérült, Kondor Ágota mutatta be, nem feledkezve meg Újvárossy Józsefről, aki miután a selmecbányai erdészeti akadémián oklevelet szerzett, az iskola főgondnoka lett, és 200 hektár erdejét adta el azért, hogy anyagi segítséget adjon a kollégiumnak.
Magyarrá tette az erdészetet
A rendezvény a Székelyföldi Vadászati Kiállítás épületében folytatódott, ahol tárlatot nyitottak és termet neveztek el Bedő Albertről. Ennek kapcsán Demeter János, az intézmény igazgatója elmondta: most, hogy a kiállítási anyag elkészült és jó helyre került, más szellemisége van a helynek, „amiről meggyőződésem,
hogy a Vadon Egyesület és a Székelyföldi Vadászati Kiállítás oktató-nevelő munkája is új lendületet kap”. Az intézmény oktatóterme, amelyben a természet, a növény- és állatvilág, az erdő szeretetére, a tudomány tiszteletére oktatják a fiatalokat, nem is viselhetne a Bedő Alberténél méltóbb nevet – mondta az igazgató.
A teremben az igényesen összeállított kiállítást Oroszi Sándor erdészettörténész ismertette. Külön tabló foglalkozik Bedő Albert sepsiszéki gyökereivel, pályájának indulásával, a székely nép iránti elkötelezett ragaszkodásával. Megtudjuk, hogy amikor 1902-ben, Székelykeresztúr országgyűlési képviselőjeként megnyitotta a Székely Kongresszust, a legégetőbb gondnak a fiatalok elvándorlását nevezte.
A falon helyet kap a magyar állam összes erdőségeinek Bedő Albert által kidolgozott, lenyűgöző pontosságú térképe, amelyen a mai ultramodern, műholdas technikával is alig találnánk javítani valót, részletezik a tudós hivatali munkáját. 1893-ban, Bedő Albert állami szolgálatának 25. jubileumán, az ország minden jelentős személyisége – a miniszterelnökkel az élen – köszöntötte az akkori államtitkárt. Érdemeit ekképpen foglalták össze: „az erdészet magyarrá tétele, erdészeti irodalmunk jelenlegi polcára emelése, az erdőtörvény sikeres és eredményes végrehajtása, erdészetünk tekintélyének és társadalmi állásának megteremtése, a lelkes, odaadó és önfeláldozó munkásságnak meghonosítása, az erdőkultúrának általánossá tétele, a szakképzettség magas fokra való fejlesztése, az erdő védelmének kellő szervezése és szakképzett erdőtiszti személyzet teremtése – egyedül az ő soha el nem vitatható, örökké élő érdeme marad”.
Erdei tanösvény a Kormos-völgyében
Külön pannó foglalja össze tudományos szervező, akadémikusi munkáját (ő indította és több mint egy évtizedig szerkesztette a ma is működő Erdészeti Lapokat), az országos Erdészeti Egyesület megalakításának körülményeit, az erdészeti oktatás alapjainak lerakását, a társszakokat összefogó tevékenységét, politikai és egyéb társadalmi tevékenységeit, valamint egész Kárpát-medencére kiterjedő emlékezetét.
Az OEE 147. Vándorgyűlésén résztvevő mintegy ezer erdész és egyéb szakember különböző csoportokban látogatást tett Sepsiszentgyörgy központjában, a Székely Nemzeti Múzeumban és ellátogatott Háromszék különböző településeire.
A választható tizenegy kirándulás közül mintegy 70 anyaországi résztvevő az erdővidéki Kormos-völgyében található erdei tanösvény meglátogatására voksolt.
– A nagy érdeklődésnek örvendő folyamatos erdőborítás és szálaló erdőgazdálkodási mód időszerűsége miatt a szakma számos elismert és kiemelkedő egyénisége választotta ezt a programot. A téma azért is aktuális, mivel a székelyföldi erdőgazdálkodás reformja halaszthatatlan, és a kutatások szerint a fenti gazdálkodási modell lenne a leghatékonyabb, és székelyföldi adottságainknak legmegfelelőbb – mondta el lapunknak Kádár Tibor Sándor erdőmérnök.
„Meglepetés”-kiállítás Csernátonban
A berecki magánerdészet udvarán Dimény György bemutatta az általa vezetett hivatalt, majd emléklapot adott át a hetvenhat magyarországi vendégnek. Ezt követően a résztvevők Ojtozba utaztak, ahol előbb a Hármashalom-emlékműnél helyeztek el koszorút, majd meglátogatták a helyi fűrésztelepet. A visszaúton a Mogyorós-tetőn terülj asztalkám várta a látogatókat, az ebédet a hirtelen kerekedett zápor sem zavarhatta meg a szervezők által felállított sátraknak köszönhetően. Bereckbe visszatérve a Commenius-iskola diákjai és a polyáni tánccsoport kedveskedett előadással a meghívottaknak.
A Gelencére érkezett hetvenöt magyarországi vendég előbb a Szent Imre műemlék templomot látogatta meg, majd kiszálltak terepre, ahol Szmolka Péter erdőmérnök a bükk–fenyő-elegyerdőkről, míg Bartha Zsolt geológus az erdős területeken folytatott kőolaj-kitermelésről tartott előadást. A kézdivásárhelyi magánerdészet által szervezett programot friss sajt- és ordakóstolóval fűszerezett esztenalátogatás is színesítette, végül a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot is meglátogatta a csapat. Akárcsak a többi, közel tíz autóbusznyi erdész, akiket többek között egy, az erdőgazdálkodással és erdőkiéléssel kapcsolatos alkalmi kiállítással várták, melyet Haszmann Pál és Haszmann József szakmai irányításával állítottak össze a múzeum munkatársai.
A zágoni magánerdészet részéről Bessenyi István és Porzsolt Levente, Mocan Ervin, Péterfy Zsolt kalauzolta a gondjaira bízott, 55, Kovászna és más megyéből érkező erdészt. Kisgyörgy Zoltán geológus vezetésével ellátogattak a Rétyi Nyírbe, majd Zágonban megnézték a Mikes Kulturális Központot, és koszorút helyeztek el Mikes mellszobránál. Csomakőrösön, a keletkutató emlékét őrző szobában egy rövidfilmet tekintettek meg Kőrösi Csoma Sándor életútjáról, ezt követően megkoszorúzták a szobrát. Átutaztak Kovásznán, majd a Nyergestetőn hajtottak főt a 48-as hősök előtti tiszteletadásképpen.
Összesen 71 vendégerdész tekintette meg Miklós Barna felsőlemhényi erdész kalauzolásában a Veresvizet, aki a láp keletkezésének történetét ismertette, beszélt az ottani védett növényekről. A kisebb-nagyobb szünetekkel eleredő eső miatt az erdészek már csak ebéden vettek részt, a kézdiszentléleki kirándulás elmaradt, majd a Nyergestető érintésével Tusnádfürdőre mentek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Emléktáblát és termet avattak Bedő Albert tiszteletére
Sikeresnek minősítette Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára a szervezet megalakulásának 150. évfordulója alkalmából Háromszéken tartott jubileumi Vándorgyűlést. A kétnapos rendezvény Bedő Albert-emléktábla avatásával, múzeumterem „keresztelőjével” és szakmai kirándulással ért véget.
Minden emléktábla értéket őriz és alkalmat ad arra, hogy a mai ifjúság követendő, méltó példaképet válasszon elődei közül – mondta Kondor Ágota. A Székely Mikó Kollégium igazgatója annak az emléktáblának az avatásán beszélt, amely megemlékezik arról, hogy 1898-ban, kálnoki dr. Bedő Albert akkori főerdőmester kezdeményezésére, az iskola dísztermében tartották az OEE Vándorgyűlését. Az igazgatóasszony szerint Bedő Albert életútját minden mai gyereknek ismernie kell.
Az erdélyi gyökerekkel rendelkező dr. Bitay Márton Örs, állami földprogramért felelős államtitkár köszöntőjében kifejtette: az 1848-as forradalom és szabadságharc után a bánya- és erdőgazdálkodás mentén állt talpra Magyarország.
– 118 évvel ezelőtt Bedőék a fejlődés motorját képviselték, pontosan tudták, mit és hogyan kell tenni ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható, emelkedő pályára állítsák az országot – jelentette ki az államtitkár.
Újvárossy 200 hektár erdőt adott el az iskoláért
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: „egy történelmi egyesületnek, egy történelmi helyszínen, történelmi eseményt megörökítő rendezvényén veszünk részt”. Tóth Bartos András történész az eredeti helyszínen, az egykor karzatos díszteremben ismertette az 1898-as évi közgyűlés történetét. Bedő Alberték munkája már csak azért is meghatározó volt, mert az akkori Magyarország területének több mint 60 százalékát erdő borította – mutatott rá a történész. Kifejtette: bár Székelyföldön évszázadok óta a faipar volt a meghatározó, ennek modern, gépesített formájáról csak a 19. század végétől beszélhetünk. Az OEE vándorgyűlése akkor, éppen úgy, mint napjainkban, alkalmat adott a komoly szakmai vélemények megfogalmazása mellett a vidék megismerésére, de találkozásra, szórakozásra is.
A díszterem történetét, amelynek karzatát azután kellett elbontani, hogy az 1940-es földrengésben erősen megsérült, Kondor Ágota mutatta be, nem feledkezve meg Újvárossy Józsefről, aki miután a selmecbányai erdészeti akadémián oklevelet szerzett, az iskola főgondnoka lett, és 200 hektár erdejét adta el azért, hogy anyagi segítséget adjon a kollégiumnak.
Magyarrá tette az erdészetet
A rendezvény a Székelyföldi Vadászati Kiállítás épületében folytatódott, ahol tárlatot nyitottak és termet neveztek el Bedő Albertről. Ennek kapcsán Demeter János, az intézmény igazgatója elmondta: most, hogy a kiállítási anyag elkészült és jó helyre került, más szellemisége van a helynek, „amiről meggyőződésem,
hogy a Vadon Egyesület és a Székelyföldi Vadászati Kiállítás oktató-nevelő munkája is új lendületet kap”. Az intézmény oktatóterme, amelyben a természet, a növény- és állatvilág, az erdő szeretetére, a tudomány tiszteletére oktatják a fiatalokat, nem is viselhetne a Bedő Alberténél méltóbb nevet – mondta az igazgató.
A teremben az igényesen összeállított kiállítást Oroszi Sándor erdészettörténész ismertette. Külön tabló foglalkozik Bedő Albert sepsiszéki gyökereivel, pályájának indulásával, a székely nép iránti elkötelezett ragaszkodásával. Megtudjuk, hogy amikor 1902-ben, Székelykeresztúr országgyűlési képviselőjeként megnyitotta a Székely Kongresszust, a legégetőbb gondnak a fiatalok elvándorlását nevezte.
A falon helyet kap a magyar állam összes erdőségeinek Bedő Albert által kidolgozott, lenyűgöző pontosságú térképe, amelyen a mai ultramodern, műholdas technikával is alig találnánk javítani valót, részletezik a tudós hivatali munkáját. 1893-ban, Bedő Albert állami szolgálatának 25. jubileumán, az ország minden jelentős személyisége – a miniszterelnökkel az élen – köszöntötte az akkori államtitkárt. Érdemeit ekképpen foglalták össze: „az erdészet magyarrá tétele, erdészeti irodalmunk jelenlegi polcára emelése, az erdőtörvény sikeres és eredményes végrehajtása, erdészetünk tekintélyének és társadalmi állásának megteremtése, a lelkes, odaadó és önfeláldozó munkásságnak meghonosítása, az erdőkultúrának általánossá tétele, a szakképzettség magas fokra való fejlesztése, az erdő védelmének kellő szervezése és szakképzett erdőtiszti személyzet teremtése – egyedül az ő soha el nem vitatható, örökké élő érdeme marad”.
Erdei tanösvény a Kormos-völgyében
Külön pannó foglalja össze tudományos szervező, akadémikusi munkáját (ő indította és több mint egy évtizedig szerkesztette a ma is működő Erdészeti Lapokat), az országos Erdészeti Egyesület megalakításának körülményeit, az erdészeti oktatás alapjainak lerakását, a társszakokat összefogó tevékenységét, politikai és egyéb társadalmi tevékenységeit, valamint egész Kárpát-medencére kiterjedő emlékezetét.
Az OEE 147. Vándorgyűlésén résztvevő mintegy ezer erdész és egyéb szakember különböző csoportokban látogatást tett Sepsiszentgyörgy központjában, a Székely Nemzeti Múzeumban és ellátogatott Háromszék különböző településeire.
A választható tizenegy kirándulás közül mintegy 70 anyaországi résztvevő az erdővidéki Kormos-völgyében található erdei tanösvény meglátogatására voksolt.
– A nagy érdeklődésnek örvendő folyamatos erdőborítás és szálaló erdőgazdálkodási mód időszerűsége miatt a szakma számos elismert és kiemelkedő egyénisége választotta ezt a programot. A téma azért is aktuális, mivel a székelyföldi erdőgazdálkodás reformja halaszthatatlan, és a kutatások szerint a fenti gazdálkodási modell lenne a leghatékonyabb, és székelyföldi adottságainknak legmegfelelőbb – mondta el lapunknak Kádár Tibor Sándor erdőmérnök.
„Meglepetés”-kiállítás Csernátonban
A berecki magánerdészet udvarán Dimény György bemutatta az általa vezetett hivatalt, majd emléklapot adott át a hetvenhat magyarországi vendégnek. Ezt követően a résztvevők Ojtozba utaztak, ahol előbb a Hármashalom-emlékműnél helyeztek el koszorút, majd meglátogatták a helyi fűrésztelepet. A visszaúton a Mogyorós-tetőn terülj asztalkám várta a látogatókat, az ebédet a hirtelen kerekedett zápor sem zavarhatta meg a szervezők által felállított sátraknak köszönhetően. Bereckbe visszatérve a Commenius-iskola diákjai és a polyáni tánccsoport kedveskedett előadással a meghívottaknak.
A Gelencére érkezett hetvenöt magyarországi vendég előbb a Szent Imre műemlék templomot látogatta meg, majd kiszálltak terepre, ahol Szmolka Péter erdőmérnök a bükk–fenyő-elegyerdőkről, míg Bartha Zsolt geológus az erdős területeken folytatott kőolaj-kitermelésről tartott előadást. A kézdivásárhelyi magánerdészet által szervezett programot friss sajt- és ordakóstolóval fűszerezett esztenalátogatás is színesítette, végül a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot is meglátogatta a csapat. Akárcsak a többi, közel tíz autóbusznyi erdész, akiket többek között egy, az erdőgazdálkodással és erdőkiéléssel kapcsolatos alkalmi kiállítással várták, melyet Haszmann Pál és Haszmann József szakmai irányításával állítottak össze a múzeum munkatársai.
A zágoni magánerdészet részéről Bessenyi István és Porzsolt Levente, Mocan Ervin, Péterfy Zsolt kalauzolta a gondjaira bízott, 55, Kovászna és más megyéből érkező erdészt. Kisgyörgy Zoltán geológus vezetésével ellátogattak a Rétyi Nyírbe, majd Zágonban megnézték a Mikes Kulturális Központot, és koszorút helyeztek el Mikes mellszobránál. Csomakőrösön, a keletkutató emlékét őrző szobában egy rövidfilmet tekintettek meg Kőrösi Csoma Sándor életútjáról, ezt követően megkoszorúzták a szobrát. Átutaztak Kovásznán, majd a Nyergestetőn hajtottak főt a 48-as hősök előtti tiszteletadásképpen.
Összesen 71 vendégerdész tekintette meg Miklós Barna felsőlemhényi erdész kalauzolásában a Veresvizet, aki a láp keletkezésének történetét ismertette, beszélt az ottani védett növényekről. A kisebb-nagyobb szünetekkel eleredő eső miatt az erdészek már csak ebéden vettek részt, a kézdiszentléleki kirándulás elmaradt, majd a Nyergestető érintésével Tusnádfürdőre mentek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 28.
IV. Székelyföldi Jótékonysági Motorostalálkozó és Rockfesztivál
Fantasztikus hangulat, jó körülmények: ebből jövőre is kérünk!
Vannak rendezvények, amelyek ugyancsak próbára teszik azt, aki egy rövid cikkben próbálja visszaadni a lényegüket: ilyen a múlt héten, június 23–26. között Szentegyházán lezajlott IV. Székelyföldi Jótékonysági Motorostalálkozó és Rockfesztivál is, amelyet a legjobb megtapasztalni, megélni. Aki idén nem lehetett ott, annak talán a fotók nyújthatnak hitelesebb ízelítőt.
Csütörtöktől vasárnap reggelig ugyanis megállás nélkül zajlott az élet a találkozónak helyet adó kemping és strand területén, egymást követték az élő koncertek, a különböző versenyek, kísérő programok.
Kétségtelen, hogy a rockzene szeretete mellett a rendezvény gerince és éltetője a „hovatartozás érzése”, amelyet megtapasztalhattak a résztvevők, hiszen több ezer, hasonló érdeklődési körrel, értékrenddel bíró ember töltött együtt pár napot. Fiatalok és idősebbek, párok, egyedülállók és gyerekes családok, nemre, életkorra, foglalkozásra (sőt, nemzetiségre!) való tekintet nélkül azért érkeztek oda, hogy szórakozzanak, kikapcsolódjanak, feltöltődjenek – ez maradéktalanul sikerült is.
Picik, anyukák, apukák – nagyon sokan családdal jöttek
Mivel még zajlanak az utómunkálatok, a résztvevők pontos száma nem ismert, de legalább annyian voltak, mint tavaly (7000), talán még többen is, vélik a szervezők: Székely Motoros Összefogás néven a marosvásárhelyi Auld Cut MC, a székelyudvarhelyi Independent Eagles MC, a kászoni KMB Motors MC, a csíkszeredai Rebel Wolves MC és a kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC klubok.
Mit meg nem teszünk kánikulában a frissítő nedűért!
Mint megszokhattuk, a motorosok segítenek, ahol tudnak: a mostani rendezvény nevében sem csak a jó hangzása miatt szerepel a „jótékonysági” megnevezés, a találkozó bevétele ezúttal két rászorulóhoz megy majd. Ezer euróval támogatják egy elektromos kerekesszék megvásárlását annak az udvarhelyszéki fiatalembernek a részére, aki mindkét lábát elveszítette, a fennmaradó összeget egy csíkszéki kiskorúnak juttatják, aki súlyos májbetegséggel küzd – mondta el Rancz Dezső a szervezők képviseletében.
Sokan, jó hangulatban
A fesztivál első napján, csütörtökön a Mazur, a Terra Siculorum és a Background állt színpadra, majd a Pokolgép hozta szokásos formáját fantasztikus hangulatú koncerttel. Jó ötletnek bizonyult, hogy már csütörtökön rajtolt a motorostalálkozó, nagyon sok embernek sikerült megoldania, hogy már az első napon ott lehessen Szentegyházán. Pénteken délután viszont már nagyon berobbant a hétvége, a délutáni–esti órákban érkezőkkel a strandhoz vezető lekanyarodónál levő torlódás sejtette, hogy jó néhányan lesznek a fesztiválon.
Színpadon az Aurora zenekar – mint mondták, ennyi „teát” rég nem ittak
A zápor sem vette el senki kedvét, sorra húzták fel a sátrakat, és gyülekeztek a színpadoknál, ajánlatos is volt a tempós berendezkedés, mert a program nem sokat késett: a magyar punkzene legendás bandája, az Aurora nem várakoztatta meg a rajongókat. A sort két tribute-banda, a Ramm-Brand(t) és az AB/CD folytatta, majd a Party Cover Band által játszott slágerekre lehetett bulizni. Szombaton a nagyszínpadon a Zorall sem okozott csalódást, a Bagossy Brothers Company után Ganxta Zolee és a Kartell, majd a Sex Action folytatta a színvonalas koncertek sorát, végül vasárnap az Inogsz dalaira kelt fel a nap.
Szombat délután versenyek is színesítették a programot: például a motorszépségverseny második díja Kézdivásárhelyre jött haza (a szervezőség saját motraival nem nevezett).
Szépségverseny: itt nincs olyan, hogy túl különleges
Igaz, ami igaz: a négy forró nap kétségtelen sztárja a sör volt, talán csak a gyerekek nem fogyasztották, a köré szervezett vetélkedők: sörivás Al Bundy-módra, sörmászóverseny stb. alatt a hasát fogta a közönség, Rancz Dezső született showmanként vezette le a programot.
Folyamatos volt az érdeklődés a felállított jurtánál, a játszótér és a strand végig teljes kapacitással üzemelt, a kiállított autócsodák és veterán motorok sem szűkölködtek hódolókban.
Egyik nagy pillanat a tombolanyeremény kihúzása volt, a Suzuki GSXF600 sport túramotor Székelykeresztúrra került, mégpedig oly módon, hogy a szerencsés fiatalembernek már van sajátja, ezt még azon melegében, helyben a testvérének ajándékozta.
Nem lett volna teljes a buli, ha elmarad a fesztivál egyik sajátos színfoltja, a szombati utcazenélés: a Crazy Plumbers rockabilly-zenekar páratlan hangulatot teremtett, a közönség nem bánta meg, hogy kitartott mellettük a sorozatos technikai akadályok ellenére is.
Külön kiemelendő, hogy a négy nap alatt semmiféle rendbontás nem történt, a szervezők köszönik minden egyes résztvevőnek, hogy bebizonyították: civilizált körülmények között is bulizhat együtt több ezer ember. Ugyanakkor a Flagellum Dei MC ezúton mond köszönetet minden szimpatizánsnak, támogatónak és médiapartnernek, akik az idők során együttműködtek a klubbal.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Fantasztikus hangulat, jó körülmények: ebből jövőre is kérünk!
Vannak rendezvények, amelyek ugyancsak próbára teszik azt, aki egy rövid cikkben próbálja visszaadni a lényegüket: ilyen a múlt héten, június 23–26. között Szentegyházán lezajlott IV. Székelyföldi Jótékonysági Motorostalálkozó és Rockfesztivál is, amelyet a legjobb megtapasztalni, megélni. Aki idén nem lehetett ott, annak talán a fotók nyújthatnak hitelesebb ízelítőt.
Csütörtöktől vasárnap reggelig ugyanis megállás nélkül zajlott az élet a találkozónak helyet adó kemping és strand területén, egymást követték az élő koncertek, a különböző versenyek, kísérő programok.
Kétségtelen, hogy a rockzene szeretete mellett a rendezvény gerince és éltetője a „hovatartozás érzése”, amelyet megtapasztalhattak a résztvevők, hiszen több ezer, hasonló érdeklődési körrel, értékrenddel bíró ember töltött együtt pár napot. Fiatalok és idősebbek, párok, egyedülállók és gyerekes családok, nemre, életkorra, foglalkozásra (sőt, nemzetiségre!) való tekintet nélkül azért érkeztek oda, hogy szórakozzanak, kikapcsolódjanak, feltöltődjenek – ez maradéktalanul sikerült is.
Picik, anyukák, apukák – nagyon sokan családdal jöttek
Mivel még zajlanak az utómunkálatok, a résztvevők pontos száma nem ismert, de legalább annyian voltak, mint tavaly (7000), talán még többen is, vélik a szervezők: Székely Motoros Összefogás néven a marosvásárhelyi Auld Cut MC, a székelyudvarhelyi Independent Eagles MC, a kászoni KMB Motors MC, a csíkszeredai Rebel Wolves MC és a kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC klubok.
Mit meg nem teszünk kánikulában a frissítő nedűért!
Mint megszokhattuk, a motorosok segítenek, ahol tudnak: a mostani rendezvény nevében sem csak a jó hangzása miatt szerepel a „jótékonysági” megnevezés, a találkozó bevétele ezúttal két rászorulóhoz megy majd. Ezer euróval támogatják egy elektromos kerekesszék megvásárlását annak az udvarhelyszéki fiatalembernek a részére, aki mindkét lábát elveszítette, a fennmaradó összeget egy csíkszéki kiskorúnak juttatják, aki súlyos májbetegséggel küzd – mondta el Rancz Dezső a szervezők képviseletében.
Sokan, jó hangulatban
A fesztivál első napján, csütörtökön a Mazur, a Terra Siculorum és a Background állt színpadra, majd a Pokolgép hozta szokásos formáját fantasztikus hangulatú koncerttel. Jó ötletnek bizonyult, hogy már csütörtökön rajtolt a motorostalálkozó, nagyon sok embernek sikerült megoldania, hogy már az első napon ott lehessen Szentegyházán. Pénteken délután viszont már nagyon berobbant a hétvége, a délutáni–esti órákban érkezőkkel a strandhoz vezető lekanyarodónál levő torlódás sejtette, hogy jó néhányan lesznek a fesztiválon.
Színpadon az Aurora zenekar – mint mondták, ennyi „teát” rég nem ittak
A zápor sem vette el senki kedvét, sorra húzták fel a sátrakat, és gyülekeztek a színpadoknál, ajánlatos is volt a tempós berendezkedés, mert a program nem sokat késett: a magyar punkzene legendás bandája, az Aurora nem várakoztatta meg a rajongókat. A sort két tribute-banda, a Ramm-Brand(t) és az AB/CD folytatta, majd a Party Cover Band által játszott slágerekre lehetett bulizni. Szombaton a nagyszínpadon a Zorall sem okozott csalódást, a Bagossy Brothers Company után Ganxta Zolee és a Kartell, majd a Sex Action folytatta a színvonalas koncertek sorát, végül vasárnap az Inogsz dalaira kelt fel a nap.
Szombat délután versenyek is színesítették a programot: például a motorszépségverseny második díja Kézdivásárhelyre jött haza (a szervezőség saját motraival nem nevezett).
Szépségverseny: itt nincs olyan, hogy túl különleges
Igaz, ami igaz: a négy forró nap kétségtelen sztárja a sör volt, talán csak a gyerekek nem fogyasztották, a köré szervezett vetélkedők: sörivás Al Bundy-módra, sörmászóverseny stb. alatt a hasát fogta a közönség, Rancz Dezső született showmanként vezette le a programot.
Folyamatos volt az érdeklődés a felállított jurtánál, a játszótér és a strand végig teljes kapacitással üzemelt, a kiállított autócsodák és veterán motorok sem szűkölködtek hódolókban.
Egyik nagy pillanat a tombolanyeremény kihúzása volt, a Suzuki GSXF600 sport túramotor Székelykeresztúrra került, mégpedig oly módon, hogy a szerencsés fiatalembernek már van sajátja, ezt még azon melegében, helyben a testvérének ajándékozta.
Nem lett volna teljes a buli, ha elmarad a fesztivál egyik sajátos színfoltja, a szombati utcazenélés: a Crazy Plumbers rockabilly-zenekar páratlan hangulatot teremtett, a közönség nem bánta meg, hogy kitartott mellettük a sorozatos technikai akadályok ellenére is.
Külön kiemelendő, hogy a négy nap alatt semmiféle rendbontás nem történt, a szervezők köszönik minden egyes résztvevőnek, hogy bebizonyították: civilizált körülmények között is bulizhat együtt több ezer ember. Ugyanakkor a Flagellum Dei MC ezúton mond köszönetet minden szimpatizánsnak, támogatónak és médiapartnernek, akik az idők során együttműködtek a klubbal.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 28.
MIT TUDTUNK HAJDANÁN
KRIZA JÁNOSÉ TIPIKUSAN TIZENKILENCEDIK SZÁZADI MAGYAR ÉRTELMISÉGI SORS
A 205 éve született Kriza János néprajzkutató, költő, műfordító és unitárius püspök volt, valamint tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Gyönge egészségű ember lévén szinte hihetetlen, hogy bírt ennyi elvárásnak megfelelni. Faragó József kissé fennkölt szavait idézném a Vadrózsák című, immár hivatkozási és viszonyítási pontként szolgáló kötet előszavából: „Kriza népies-demokratikus költészete, amellyel Petőfi útját egyengette, sokfelé ágazó műfordítói, közírói és szerkesztői-kiadói tevékenysége, a régi erdélyi irodalmi emlékek felkutatására és megmentésére irányuló fáradozásai, népnevelő munkája s nem utolsósorban tükörtiszta emberi jelleme egyaránt megérdemli, hogy emlékezetünkben megőrizzük…”
A „számtalan foglalatosság” fárasztó lehetett Kriza János számára, erről maga a szerző is beszámol önéletírásában: „Hivatalom csoportos és folytonos foglalkozásai miatt legfeljebb esti s éjjeli órákat szentelhetek olykor irodalmi dolgokra. Hogy valamit produkáljak, egyházi, sőt házi zajos nyughatatlan életem miatt sem volt arra módom s érkezésem. Egyedül a népköltészeti gyűjtések tették pihenő óráimnak soha félbe nem szakadó foglalkozását s szerezték legédesebb élveimet is. Ez érdekből, e célból levelezni sok meghitt barátimmal már életem kedves megszokásává, nélkülözhetetlen gyönyörévé lett – ezzel pepecselni, a gyűjtelékeket rendezni, szerkeszteni nekem mindennapi üdülés, amikor csak ezzel is lehet élnem.”
Márpedig a „gyűjtelékeket” húsz éven keresztül rendezgette: Kriza sorsa tipikusan tizenkilencedik századi magyar értelmiségi sors – 1842-ben előfizetési felhívást tesz közzé „Vadrózsa című népköltési gyűjteményre” („mely mintegy nyolc ívre volt számítva”), de a pénz ugyancsak vékonyan csordogál, arról nem is beszélve, hogy a korszak sem túl szerencsés a népköltészeti gyűjtőmunka szempontjából: először a szabadságharc, majd a megtorlás éveit kellett túlélni, és csupán a konszolidáció időszakában, húsz évvel a felhívás megjelenése után tudott megjelenni az anyag.
Márpedig a „gyűjtelékeket” húsz éven keresztül rendezgette: Kriza sorsa tipikusan tizenkilencedik századi magyar értelmiségi sors – 1842-ben előfizetési felhívást tesz közzé „Vadrózsa című népköltési gyűjteményre” („mely mintegy nyolc ívre volt számítva”), de a pénz ugyancsak vékonyan csordogál, arról nem is beszélve, hogy a korszak sem túl szerencsés a népköltészeti gyűjtőmunka szempontjából: először a szabadságharc, majd a megtorlás éveit kellett túlélni, és csupán a konszolidáció időszakában, húsz évvel a felhívás megjelenése után tudott megjelenni az anyag.
Ez a kényszerű érés viszont jót tett a gyűjteménynek. Krizának ugyanis elegendő ideje volt kikristályosítani a gyűjtés szempontjait: arra kérte például kollégáit és barátait, akik segítették a gyűjtést, és akikkel kiterjedt levelezést folytatott – név szerint: Gálfi Sándor, Kiss Mihály, Marosi Gergely, Nagy Lajos, Péterfi Sándor, Tiboldi István és Ürmösi Sándor –, hogy ragaszkodjanak a szövegi és hangtani hűséghez, jóllehet akkoriban az volt a divat, hogy az elhangzottakat egy „profi” írónak át kell írnia, irodalmi köntösbe kell öltöztetnie – tulajdonképpen sikeresen megvalósította tehát az első igazán szakmai népköltészeti gyűjtést.
És arra is volt ideje, hogy rendezgesse, jegyzetekkel, szómagyarázatokkal és tanulmányokkal lássa el az anyagot (még úgy is, hogy azért marad benne némi esetlegesség, némi „hát ennyin múlott?”-érzet: ugyanis például Kriza János, unitárius vallású lévén, a székelykeresztúri unitárius kollégiumban folytatta tanulmányait, ahova – Versényi György szavaival – „a székelység egész területéről jártak az unitárius tanulók… Csak Gyergyóból, Csíkból voltak kevesen Keresztúron is, Kolozsváron is, mivel ezekben a székekben kevés, szórványosan lakó unitárius élt. Innen van az, hogy Krizának a fülében voltak az összes székely dialektusok, csak a gyergyói és csíki kevésbé. És az is innen van – tegyük hozzá –, hogy a Vadrózsákból a gyergyói, csíki népköltészet majd teljességgel hiányozni fog”).
A már említett, tipikusan és tragikusan tizenkilencedik századi értelmiségi sors továbbra is megmutatja magát: Kriza János felhívása nem bizonyult elegendőnek, Gyulai Pálnak és gróf Mikó Imrének a segítségére is szükség van a Vadrózsák első kötetének megjelentetéséhez, de még így is valóságos anyagi csőd a vállalkozás: rengeteg adósság marad hátra a halálát követően, mely két hónappal a második kötetről szóló akadémiai döntés (mely szerint az újabb kötet költségeit a szervezet magára vállalja) után következett be. Kriza egészsége végleg megtört, rengeteg mellékfoglalkozása közepette felőrlődött, de mégis ott munkált benne az a zsenimegszállottság, amelynek minden nagy mű köszönheti a létrejöttét.
A Vadrózsák is lassan elveszítette regionális jellegzetességeit, és a magyar népi kultúra későbbi irodalmi műveket és magát a kultúrát is megtermékenyítő, a korabeli nyelvről, állapotokról és egyáltalán: életről hírt adó, felbecsülhetetlen értékű dokumentumává változott. Szívesen idéznék belőle, hiszen a gyermekjátékok leírásától a csúfolódókon keresztül a míves balladákig, a szólásoktól a népmesékig, a család- és állatnevekig minden megtalálható benne – de inkább arra biztatnám az olvasót, lapozza fel a gyűjteményt, és ámuljon el maga is, mit tudtunk hajdanán, és örüljön velünk együtt, amiért a népnyelvnek ez a gazdag tárháza még viszonylag teljes szépségében fennmaradhatott, hiszen mára már csak töredékeiben gyűjthető – ha még egyáltalán.
Nagy Koppány Zsolt
Magyar Idők (Budapest)
KRIZA JÁNOSÉ TIPIKUSAN TIZENKILENCEDIK SZÁZADI MAGYAR ÉRTELMISÉGI SORS
A 205 éve született Kriza János néprajzkutató, költő, műfordító és unitárius püspök volt, valamint tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Gyönge egészségű ember lévén szinte hihetetlen, hogy bírt ennyi elvárásnak megfelelni. Faragó József kissé fennkölt szavait idézném a Vadrózsák című, immár hivatkozási és viszonyítási pontként szolgáló kötet előszavából: „Kriza népies-demokratikus költészete, amellyel Petőfi útját egyengette, sokfelé ágazó műfordítói, közírói és szerkesztői-kiadói tevékenysége, a régi erdélyi irodalmi emlékek felkutatására és megmentésére irányuló fáradozásai, népnevelő munkája s nem utolsósorban tükörtiszta emberi jelleme egyaránt megérdemli, hogy emlékezetünkben megőrizzük…”
A „számtalan foglalatosság” fárasztó lehetett Kriza János számára, erről maga a szerző is beszámol önéletírásában: „Hivatalom csoportos és folytonos foglalkozásai miatt legfeljebb esti s éjjeli órákat szentelhetek olykor irodalmi dolgokra. Hogy valamit produkáljak, egyházi, sőt házi zajos nyughatatlan életem miatt sem volt arra módom s érkezésem. Egyedül a népköltészeti gyűjtések tették pihenő óráimnak soha félbe nem szakadó foglalkozását s szerezték legédesebb élveimet is. Ez érdekből, e célból levelezni sok meghitt barátimmal már életem kedves megszokásává, nélkülözhetetlen gyönyörévé lett – ezzel pepecselni, a gyűjtelékeket rendezni, szerkeszteni nekem mindennapi üdülés, amikor csak ezzel is lehet élnem.”
Márpedig a „gyűjtelékeket” húsz éven keresztül rendezgette: Kriza sorsa tipikusan tizenkilencedik századi magyar értelmiségi sors – 1842-ben előfizetési felhívást tesz közzé „Vadrózsa című népköltési gyűjteményre” („mely mintegy nyolc ívre volt számítva”), de a pénz ugyancsak vékonyan csordogál, arról nem is beszélve, hogy a korszak sem túl szerencsés a népköltészeti gyűjtőmunka szempontjából: először a szabadságharc, majd a megtorlás éveit kellett túlélni, és csupán a konszolidáció időszakában, húsz évvel a felhívás megjelenése után tudott megjelenni az anyag.
Márpedig a „gyűjtelékeket” húsz éven keresztül rendezgette: Kriza sorsa tipikusan tizenkilencedik századi magyar értelmiségi sors – 1842-ben előfizetési felhívást tesz közzé „Vadrózsa című népköltési gyűjteményre” („mely mintegy nyolc ívre volt számítva”), de a pénz ugyancsak vékonyan csordogál, arról nem is beszélve, hogy a korszak sem túl szerencsés a népköltészeti gyűjtőmunka szempontjából: először a szabadságharc, majd a megtorlás éveit kellett túlélni, és csupán a konszolidáció időszakában, húsz évvel a felhívás megjelenése után tudott megjelenni az anyag.
Ez a kényszerű érés viszont jót tett a gyűjteménynek. Krizának ugyanis elegendő ideje volt kikristályosítani a gyűjtés szempontjait: arra kérte például kollégáit és barátait, akik segítették a gyűjtést, és akikkel kiterjedt levelezést folytatott – név szerint: Gálfi Sándor, Kiss Mihály, Marosi Gergely, Nagy Lajos, Péterfi Sándor, Tiboldi István és Ürmösi Sándor –, hogy ragaszkodjanak a szövegi és hangtani hűséghez, jóllehet akkoriban az volt a divat, hogy az elhangzottakat egy „profi” írónak át kell írnia, irodalmi köntösbe kell öltöztetnie – tulajdonképpen sikeresen megvalósította tehát az első igazán szakmai népköltészeti gyűjtést.
És arra is volt ideje, hogy rendezgesse, jegyzetekkel, szómagyarázatokkal és tanulmányokkal lássa el az anyagot (még úgy is, hogy azért marad benne némi esetlegesség, némi „hát ennyin múlott?”-érzet: ugyanis például Kriza János, unitárius vallású lévén, a székelykeresztúri unitárius kollégiumban folytatta tanulmányait, ahova – Versényi György szavaival – „a székelység egész területéről jártak az unitárius tanulók… Csak Gyergyóból, Csíkból voltak kevesen Keresztúron is, Kolozsváron is, mivel ezekben a székekben kevés, szórványosan lakó unitárius élt. Innen van az, hogy Krizának a fülében voltak az összes székely dialektusok, csak a gyergyói és csíki kevésbé. És az is innen van – tegyük hozzá –, hogy a Vadrózsákból a gyergyói, csíki népköltészet majd teljességgel hiányozni fog”).
A már említett, tipikusan és tragikusan tizenkilencedik századi értelmiségi sors továbbra is megmutatja magát: Kriza János felhívása nem bizonyult elegendőnek, Gyulai Pálnak és gróf Mikó Imrének a segítségére is szükség van a Vadrózsák első kötetének megjelentetéséhez, de még így is valóságos anyagi csőd a vállalkozás: rengeteg adósság marad hátra a halálát követően, mely két hónappal a második kötetről szóló akadémiai döntés (mely szerint az újabb kötet költségeit a szervezet magára vállalja) után következett be. Kriza egészsége végleg megtört, rengeteg mellékfoglalkozása közepette felőrlődött, de mégis ott munkált benne az a zsenimegszállottság, amelynek minden nagy mű köszönheti a létrejöttét.
A Vadrózsák is lassan elveszítette regionális jellegzetességeit, és a magyar népi kultúra későbbi irodalmi műveket és magát a kultúrát is megtermékenyítő, a korabeli nyelvről, állapotokról és egyáltalán: életről hírt adó, felbecsülhetetlen értékű dokumentumává változott. Szívesen idéznék belőle, hiszen a gyermekjátékok leírásától a csúfolódókon keresztül a míves balladákig, a szólásoktól a népmesékig, a család- és állatnevekig minden megtalálható benne – de inkább arra biztatnám az olvasót, lapozza fel a gyűjteményt, és ámuljon el maga is, mit tudtunk hajdanán, és örüljön velünk együtt, amiért a népnyelvnek ez a gazdag tárháza még viszonylag teljes szépségében fennmaradhatott, hiszen mára már csak töredékeiben gyűjthető – ha még egyáltalán.
Nagy Koppány Zsolt
Magyar Idők (Budapest)
2016. július 2.
Hencz Hilda: Magyar Bukarest 16. (Részletek)
A Bukarestben mAradtakra hárult a nehéz feladat, hogy visszanyerjék a közösség lefoglalt javait. A két világháború közötti nagyon aktív cenzúra ellenére sikerült megszerezni egy lapindítási jogot. 1921. január 6. és 25. között jelent meg a Bukaresti Hírlap, az első, háború utáni magyar nyelvű újság, amelynek szerkesztője Bölöni György lett, aki a magyarországi kommün bukása után menekült Bukarestbe.
A lap közölt egy interjút Octavian Goga frissen kinevezett kultuszminiszterrel, aki válaszolt a magyarság pár égető kérdésére, mely válaszok még összhangban álltak az 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozattal. A nyilatkozat első pontja szerint Románia teljes szabadságot biztosít minden nemzetiségnek, jogot az anyanyelvű oktatáshoz, az önrendelkezéshez, az anyanyelvű igazságszolgáltatáshoz és ügyintézéshez. A Goga által felvázolt távlat nagyon biztató volt: „Románia nemzetállam, mert a statisztikák szerint többségében románok lakják, de léteznek kisebbségek is. Fontosságukat nem létszámuk adja, hanem kapcsolataik a szomszédos nemzetekkel. Ebből a szempontból nemhogy létezik magyar kérdés, hanem mondhatni ez az egyetlen kérdés a kisebbségekkel kapcsolatban.” Románia azonban demokratikus állam, és szándékában áll megadni a kulturális és politikai érvényesülés lehetőségét a kisebbségeknek, nem akar úgy eljárni, mint a régi magyar rendszer, amely pontosan a nemzetiségek elnyomása miatt omlott össze – vélekedett Goga. Szerinte általános vélemény, hogy magyar tannyelvű iskolák ott legyenek, ahol a közösség túlnyomórészt magyar ajkú, és ott a román nyelv csak az egyik tantárgy legyen. Az állam magyar elemi és középiskolákat fog fenntartani, ahol a magyarság részaránya indokolttá teszi ezt. Goga egy Székelyföldi egyetem létrehozását is szükségesnek tartotta, amely egységesen megoldaná a jogi és adminisztratív területen fellépő nyelvi problémákat. Felekezeti iskolákat szerinte akárhol létre lehet hozni, ahol az illető felekezet hatóságai ezt indokoltnak látják, természetesen állami ellenőrzés alatt. Goga személyesen kérte a református és katolikus egyház képviselőit, hogy esküdjenek fel a román államra, ezzel rendezzék viszonyukat, annál is inkább, mert ötmillió lej áll rendelkezésre a nagy szegénységben sínylődő református papok helyzetének javítására. A katolikus iskolák helyzete bonyolultabb, folynak a tárgyalások a Szentszékkel egy konkordátum megkötése érdekében – nyilatkozta Goga. 1921. március 19-én a katolikus és református püspök letette a hűségesküt a román államnak, azonban a Románia és Vatikán viszonyát szabályozó konkordátumot csak 1927-ben írták alá. Nem láthatjuk tisztán a Bukaresti magyarok két világháború közötti helyzetét, ha nem vetünk egy pillantást a román állam erdélyi magyarságot érintő nagyszabású elnyomó intézkedéseire: következményük a nagymértékű asszimiláció volt, amelyet elsősorban az iskolák megszüntetésével és az értelmiség lefejezésével értek el. Az intézkedéseket már a békeszerződés megkötése, az új alkotmány, illetve tanügyi törvény megjelenése előtt meghozták, és érvényesek voltak a teljes időszakra. Nagy hatása volt a Magyarországra történő tömeges kivándorlásnak is. 1918–1924 között 197 ezer erdélyi magyar távozott, majd 1940-ig további 169 ezer, többségében üzletemberek, szakemberek, hivatalnokok.
A háború után a Iuliu Maniu és Onisifor Ghibu vezette kormányzótanács betiltotta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet, elkobozták vagyonát, bezárták iskola- és könyvtárhálózatát. A kormányzótanács már 1919 februárjától, azaz jóval a békeszerződés aláírása előtt hűségeskü letételére akart kötelezni minden állami alkalmazottat; erre egy évvel később került sor, az eskü megtagadása azonnali elbocsátással járt. 1920-tól megtiltották a német és a zsidó gyermekek felvételét a magyar felekezeti iskolákba, csak a román állami vagy a saját anyanyelvi iskola között választhattak. A magyar felsőfokú oktatás megszüntetése után a tanügyi képzés állami monopóliummá vált. 1921-ben a református teológián alakult egy tanárképző kar, de ezt két év után megszüntették. 1923-ban lépett érvénybe Nagyrománia új alkotmánya, amelyből már kimAradtak a Gyulafehérvári nyilatkozat pontjai. Ugyancsak 1923-ban lépett életbe az az agrártörvény, amely jegyében elkobozták a magyar egyházak vagyonát. Megjelent a közalkalmazottak statútuma is, amelyben előírták a román nyelv kötelező ismeretét.
Az 1923/24-es tanévvel kezdődően bevezették a „nemzeti tantárgyak”, azaz történelem, földrajz és alkotmánytan mellett a matematika és a francia nyelv kötelező román nyelvű oktatását. 1924-től bevezették a román szóbeli vizsgát az érettségin, minden tantárgyból, beleértve a természettudományokat is, ami nagymértékben csökkentette azok számát, akik továbbtanulhattak volna. Évről évre változó vizsgatárgyakat is bevezettek; hogy ezek közül melyik lesz érettségi tantárgy, csak két hónappal a vizsgák előtt tették közzé. Mivel ezeket a tantárgyakat a tanévek során magyarul tanították, a sikeresen érettségiző magyarok száma még tovább csökkent. Ignácz Rózsa önéletrajzi regényéből (Anyanyelve magyar) megtudhatjuk, milyen egyéni drámákat okoztak ezek az intézkedések. 1924-ben, a liberális dr. Constantin Angelescu minisztersége idején fogadták el az elemi oktatás törvényét. A jogszabály előírta, hogy minden iskolának a román állam ellenőrzése alatt kellett állnia, s csak a román állampolgárok alapíthattak iskolát; kötelezővé vált az engedély megszerzése, az óvodák és elemi iskolák pedig csak az állami tanterv alapján működhettek. Az alkalmazáshoz a tanügyi dolgozóknak egy engedélyt kellett beszerezniük, román állampolgárságuk kellett hogy legyen, és vizsgázniuk kellett románból, történelemből, földrajzból és Románia alkotmányából. Az elemi iskolák hivatalos iratait (napló, fizetési listák, a tanulók nevét, címét, vallását tartalmazó névjegyzékek) román nyelven kellett kitölteni, ugyancsak román nyelven zajlott a kapcsolattartás a hatóságokkal. A tankönyveket, térképeket, didaktikus célból használt képeket a minisztériumnak kellett jóváhagynia. Románia történelmét és földrajzát III. osztálytól kezdve csak románul szabadott tanítani az ország összes iskolájában, és csak szakképzett, román tanárok oktathatták. Az iskolák nem kaphattak semmiféle külföldi adományt, támogatást a minisztérium engedélye nélkül. A szerzetesrendek vezette iskolákban csak román nyelven folyt a tanítás. A kisebbségek magánóvodái működhettek anyanyelven, de ott is kötelező volt napi egy román társalgási óra. Külön törvényben tiltották meg, hogy kisebbségiek kisebbségi iskolába iratkozzanak, ha nevük románosan hangzott, vagy ortodox vallásúak voltak; a vegyes házasságból születetteket románnak tekintették. Az 1926. évi 98 495-ös számú, Angelescu által aláírt miniszteri rendelet alapján a tanuló anyanyelvét nem a szülők, hanem a román hatóságok határozták meg. Az állami óvodákban kötelezővé vált a román nyelv, ami súlyos csapás volt a tömbben élő (Bihar, Csík, Háromszék, Kolozs, Hunyad vidéki) magyarok számára, ahova román tanerőt küldtek, 50 százalékos fizetési pótlékkal. 1925-től az állam nem ismerte el a felekezeti iskolák záróvizsgáit és kibocsátott diplomáit. Másfelől azt a pár felekezeti iskolát, amely még megmAradt, az állam már nem támogatta, a szegénysorban tengődő, rongyos, sokszor éhező tanítók éhbérért is tovább végezték munkájukat. Ezek mellett a tanügyi szabályozások mellett, elsősorban Székelyföldön elkezdődött az „anyanyelvüket vesztettek” erőltetett „visszarománosítása”, arra kényszerítették őket, hogy gyermekeiket román állami vagy magániskolába írassák. Nicolae Iorga nyilatkozata alapján, miszerint a székelyek elmagyarosított románok, a román „tudósok” egész serege állt neki ezt bebizonyítani. Összetett interdiszciplináris kutatásba fogtak a Kolozsvári I. Ferdinánd Király Egyetemen. A székelyek történetének egyik „szakértője” G. Popa-Lisseanu egykori latintanár volt, aki A székelyek és a románok elszékelyesítése (Secuii şi secuizarea românilor) címmel adott ki könyvet, amelyet magyarra és franciára is lefordítottak. A kiadvány tulajdonképpen az Astra egyesület által Székelykeresztúron szervezett konferencia előadásainak kivonata volt. A szerzőnek nem voltak bizonyítékai a románok elszékelyesítésére, hiányzik munkája tudományos alapja, olvasói támogatását kérte az adatok kiegészítéséhez. Addig is, jelentette ki a szerző, „a történelmi bizonyítékok hiányát pótolja a logika”.
Az „elmagyarosodott románok visszaszerzését” a Kárpátokon túlra is kiterjesztették, és célba vették a moldvai csángókat is. Elrománosításuk érdekében nagy nyomást gyakorolt rájuk a római katolikus egyház, papjai révén megtiltotta a csángóknak a magyar nyelv használatát, az ördög nyelvének nevezték azt. A megfélemlített csángók már csak házaikba zárkózva mertek magyarul beszélni; ha a csendőr meghallotta, hogy valaki akár a saját kertjében magyarul beszélt, rálőtt. Az akkori helyzetről Mezei Kerekes Irma számolt be egy interjúban, amely azonban csak 1997-ben látott napvilágot. Az anyanyelvi gyónást viszont megengedték; papjaik között volt, aki tudott magyarul, de ezt nem vallhatták be. Túlkapásokkal és különféle fondorlatokkal igyekeztek elszigetelni őket a romániai magyarságtól. A papok azt hangoztatták, hogy bűn Magyarországra menni, és megtiltották, hogy magyarnak vallják magukat. Az erdélyi magyar pártoknak tilos volt a csángók lakta vidékeken tevékenykedni, még a kereskedők sem vásárolhatták fel termékeiket, len és kender háziszőtteseiket. Az erdélyi magyarok erőszakos elrománosításának mértéke számokban is kimutatható: az 1919–1929 közötti időszakban a 3462 magyar elemi iskolából 830 mAradt, a 139 polgári iskolából 29, a 27 felső gimnáziumból 17, a 27 pedagógiai intézetből 7 és a 28 kereskedelmi iskolából 4; megmAradt még 17 felekezeti óvoda is. A tanügyi törvénykezést kiegészítették az adminisztratív intézkedések; a román állam összes intézményében jól látható helyre függesztették ki a kisebbségieknek szánt felszólítást: Vorbiţi numai româneşte! (Csak románul beszéljenek).
Amikor 1933-ban egy interjúban azt kérdezték Octavian Gogától, hogy lát-e különbséget a Gyulafehérvári nyilatkozat, illetve a csucsai paktum magyaroknak tett ígéretei között, Goga azt felelte, hogy ő hitt a csucsai egyezményben, de ,,a Gyulafehérvári pontok szerzői sohasem vették komolyan határozatukat, s így megvalósítására sem törekedtek... Ott, Gyulafehérváron a román nép csupán az egyesülést mondotta ki, a többi pont részben külföldnek szólt, részben pedig a belpolitika pillanatnyi céljait szolgálta”.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Bukarestben mAradtakra hárult a nehéz feladat, hogy visszanyerjék a közösség lefoglalt javait. A két világháború közötti nagyon aktív cenzúra ellenére sikerült megszerezni egy lapindítási jogot. 1921. január 6. és 25. között jelent meg a Bukaresti Hírlap, az első, háború utáni magyar nyelvű újság, amelynek szerkesztője Bölöni György lett, aki a magyarországi kommün bukása után menekült Bukarestbe.
A lap közölt egy interjút Octavian Goga frissen kinevezett kultuszminiszterrel, aki válaszolt a magyarság pár égető kérdésére, mely válaszok még összhangban álltak az 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozattal. A nyilatkozat első pontja szerint Románia teljes szabadságot biztosít minden nemzetiségnek, jogot az anyanyelvű oktatáshoz, az önrendelkezéshez, az anyanyelvű igazságszolgáltatáshoz és ügyintézéshez. A Goga által felvázolt távlat nagyon biztató volt: „Románia nemzetállam, mert a statisztikák szerint többségében románok lakják, de léteznek kisebbségek is. Fontosságukat nem létszámuk adja, hanem kapcsolataik a szomszédos nemzetekkel. Ebből a szempontból nemhogy létezik magyar kérdés, hanem mondhatni ez az egyetlen kérdés a kisebbségekkel kapcsolatban.” Románia azonban demokratikus állam, és szándékában áll megadni a kulturális és politikai érvényesülés lehetőségét a kisebbségeknek, nem akar úgy eljárni, mint a régi magyar rendszer, amely pontosan a nemzetiségek elnyomása miatt omlott össze – vélekedett Goga. Szerinte általános vélemény, hogy magyar tannyelvű iskolák ott legyenek, ahol a közösség túlnyomórészt magyar ajkú, és ott a román nyelv csak az egyik tantárgy legyen. Az állam magyar elemi és középiskolákat fog fenntartani, ahol a magyarság részaránya indokolttá teszi ezt. Goga egy Székelyföldi egyetem létrehozását is szükségesnek tartotta, amely egységesen megoldaná a jogi és adminisztratív területen fellépő nyelvi problémákat. Felekezeti iskolákat szerinte akárhol létre lehet hozni, ahol az illető felekezet hatóságai ezt indokoltnak látják, természetesen állami ellenőrzés alatt. Goga személyesen kérte a református és katolikus egyház képviselőit, hogy esküdjenek fel a román államra, ezzel rendezzék viszonyukat, annál is inkább, mert ötmillió lej áll rendelkezésre a nagy szegénységben sínylődő református papok helyzetének javítására. A katolikus iskolák helyzete bonyolultabb, folynak a tárgyalások a Szentszékkel egy konkordátum megkötése érdekében – nyilatkozta Goga. 1921. március 19-én a katolikus és református püspök letette a hűségesküt a román államnak, azonban a Románia és Vatikán viszonyát szabályozó konkordátumot csak 1927-ben írták alá. Nem láthatjuk tisztán a Bukaresti magyarok két világháború közötti helyzetét, ha nem vetünk egy pillantást a román állam erdélyi magyarságot érintő nagyszabású elnyomó intézkedéseire: következményük a nagymértékű asszimiláció volt, amelyet elsősorban az iskolák megszüntetésével és az értelmiség lefejezésével értek el. Az intézkedéseket már a békeszerződés megkötése, az új alkotmány, illetve tanügyi törvény megjelenése előtt meghozták, és érvényesek voltak a teljes időszakra. Nagy hatása volt a Magyarországra történő tömeges kivándorlásnak is. 1918–1924 között 197 ezer erdélyi magyar távozott, majd 1940-ig további 169 ezer, többségében üzletemberek, szakemberek, hivatalnokok.
A háború után a Iuliu Maniu és Onisifor Ghibu vezette kormányzótanács betiltotta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet, elkobozták vagyonát, bezárták iskola- és könyvtárhálózatát. A kormányzótanács már 1919 februárjától, azaz jóval a békeszerződés aláírása előtt hűségeskü letételére akart kötelezni minden állami alkalmazottat; erre egy évvel később került sor, az eskü megtagadása azonnali elbocsátással járt. 1920-tól megtiltották a német és a zsidó gyermekek felvételét a magyar felekezeti iskolákba, csak a román állami vagy a saját anyanyelvi iskola között választhattak. A magyar felsőfokú oktatás megszüntetése után a tanügyi képzés állami monopóliummá vált. 1921-ben a református teológián alakult egy tanárképző kar, de ezt két év után megszüntették. 1923-ban lépett érvénybe Nagyrománia új alkotmánya, amelyből már kimAradtak a Gyulafehérvári nyilatkozat pontjai. Ugyancsak 1923-ban lépett életbe az az agrártörvény, amely jegyében elkobozták a magyar egyházak vagyonát. Megjelent a közalkalmazottak statútuma is, amelyben előírták a román nyelv kötelező ismeretét.
Az 1923/24-es tanévvel kezdődően bevezették a „nemzeti tantárgyak”, azaz történelem, földrajz és alkotmánytan mellett a matematika és a francia nyelv kötelező román nyelvű oktatását. 1924-től bevezették a román szóbeli vizsgát az érettségin, minden tantárgyból, beleértve a természettudományokat is, ami nagymértékben csökkentette azok számát, akik továbbtanulhattak volna. Évről évre változó vizsgatárgyakat is bevezettek; hogy ezek közül melyik lesz érettségi tantárgy, csak két hónappal a vizsgák előtt tették közzé. Mivel ezeket a tantárgyakat a tanévek során magyarul tanították, a sikeresen érettségiző magyarok száma még tovább csökkent. Ignácz Rózsa önéletrajzi regényéből (Anyanyelve magyar) megtudhatjuk, milyen egyéni drámákat okoztak ezek az intézkedések. 1924-ben, a liberális dr. Constantin Angelescu minisztersége idején fogadták el az elemi oktatás törvényét. A jogszabály előírta, hogy minden iskolának a román állam ellenőrzése alatt kellett állnia, s csak a román állampolgárok alapíthattak iskolát; kötelezővé vált az engedély megszerzése, az óvodák és elemi iskolák pedig csak az állami tanterv alapján működhettek. Az alkalmazáshoz a tanügyi dolgozóknak egy engedélyt kellett beszerezniük, román állampolgárságuk kellett hogy legyen, és vizsgázniuk kellett románból, történelemből, földrajzból és Románia alkotmányából. Az elemi iskolák hivatalos iratait (napló, fizetési listák, a tanulók nevét, címét, vallását tartalmazó névjegyzékek) román nyelven kellett kitölteni, ugyancsak román nyelven zajlott a kapcsolattartás a hatóságokkal. A tankönyveket, térképeket, didaktikus célból használt képeket a minisztériumnak kellett jóváhagynia. Románia történelmét és földrajzát III. osztálytól kezdve csak románul szabadott tanítani az ország összes iskolájában, és csak szakképzett, román tanárok oktathatták. Az iskolák nem kaphattak semmiféle külföldi adományt, támogatást a minisztérium engedélye nélkül. A szerzetesrendek vezette iskolákban csak román nyelven folyt a tanítás. A kisebbségek magánóvodái működhettek anyanyelven, de ott is kötelező volt napi egy román társalgási óra. Külön törvényben tiltották meg, hogy kisebbségiek kisebbségi iskolába iratkozzanak, ha nevük románosan hangzott, vagy ortodox vallásúak voltak; a vegyes házasságból születetteket románnak tekintették. Az 1926. évi 98 495-ös számú, Angelescu által aláírt miniszteri rendelet alapján a tanuló anyanyelvét nem a szülők, hanem a román hatóságok határozták meg. Az állami óvodákban kötelezővé vált a román nyelv, ami súlyos csapás volt a tömbben élő (Bihar, Csík, Háromszék, Kolozs, Hunyad vidéki) magyarok számára, ahova román tanerőt küldtek, 50 százalékos fizetési pótlékkal. 1925-től az állam nem ismerte el a felekezeti iskolák záróvizsgáit és kibocsátott diplomáit. Másfelől azt a pár felekezeti iskolát, amely még megmAradt, az állam már nem támogatta, a szegénysorban tengődő, rongyos, sokszor éhező tanítók éhbérért is tovább végezték munkájukat. Ezek mellett a tanügyi szabályozások mellett, elsősorban Székelyföldön elkezdődött az „anyanyelvüket vesztettek” erőltetett „visszarománosítása”, arra kényszerítették őket, hogy gyermekeiket román állami vagy magániskolába írassák. Nicolae Iorga nyilatkozata alapján, miszerint a székelyek elmagyarosított románok, a román „tudósok” egész serege állt neki ezt bebizonyítani. Összetett interdiszciplináris kutatásba fogtak a Kolozsvári I. Ferdinánd Király Egyetemen. A székelyek történetének egyik „szakértője” G. Popa-Lisseanu egykori latintanár volt, aki A székelyek és a románok elszékelyesítése (Secuii şi secuizarea românilor) címmel adott ki könyvet, amelyet magyarra és franciára is lefordítottak. A kiadvány tulajdonképpen az Astra egyesület által Székelykeresztúron szervezett konferencia előadásainak kivonata volt. A szerzőnek nem voltak bizonyítékai a románok elszékelyesítésére, hiányzik munkája tudományos alapja, olvasói támogatását kérte az adatok kiegészítéséhez. Addig is, jelentette ki a szerző, „a történelmi bizonyítékok hiányát pótolja a logika”.
Az „elmagyarosodott románok visszaszerzését” a Kárpátokon túlra is kiterjesztették, és célba vették a moldvai csángókat is. Elrománosításuk érdekében nagy nyomást gyakorolt rájuk a római katolikus egyház, papjai révén megtiltotta a csángóknak a magyar nyelv használatát, az ördög nyelvének nevezték azt. A megfélemlített csángók már csak házaikba zárkózva mertek magyarul beszélni; ha a csendőr meghallotta, hogy valaki akár a saját kertjében magyarul beszélt, rálőtt. Az akkori helyzetről Mezei Kerekes Irma számolt be egy interjúban, amely azonban csak 1997-ben látott napvilágot. Az anyanyelvi gyónást viszont megengedték; papjaik között volt, aki tudott magyarul, de ezt nem vallhatták be. Túlkapásokkal és különféle fondorlatokkal igyekeztek elszigetelni őket a romániai magyarságtól. A papok azt hangoztatták, hogy bűn Magyarországra menni, és megtiltották, hogy magyarnak vallják magukat. Az erdélyi magyar pártoknak tilos volt a csángók lakta vidékeken tevékenykedni, még a kereskedők sem vásárolhatták fel termékeiket, len és kender háziszőtteseiket. Az erdélyi magyarok erőszakos elrománosításának mértéke számokban is kimutatható: az 1919–1929 közötti időszakban a 3462 magyar elemi iskolából 830 mAradt, a 139 polgári iskolából 29, a 27 felső gimnáziumból 17, a 27 pedagógiai intézetből 7 és a 28 kereskedelmi iskolából 4; megmAradt még 17 felekezeti óvoda is. A tanügyi törvénykezést kiegészítették az adminisztratív intézkedések; a román állam összes intézményében jól látható helyre függesztették ki a kisebbségieknek szánt felszólítást: Vorbiţi numai româneşte! (Csak románul beszéljenek).
Amikor 1933-ban egy interjúban azt kérdezték Octavian Gogától, hogy lát-e különbséget a Gyulafehérvári nyilatkozat, illetve a csucsai paktum magyaroknak tett ígéretei között, Goga azt felelte, hogy ő hitt a csucsai egyezményben, de ,,a Gyulafehérvári pontok szerzői sohasem vették komolyan határozatukat, s így megvalósítására sem törekedtek... Ott, Gyulafehérváron a román nép csupán az egyesülést mondotta ki, a többi pont részben külföldnek szólt, részben pedig a belpolitika pillanatnyi céljait szolgálta”.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 29.
Háromnyelvű emléktábla Zeyk Domokos hősiességéről
Életáldozat a szabadságért
Nagy ünnepre készül Héjjasfalva, ahol az 1848-49-es szabadságharc egyik szép honvédemlékműve áll. A vesztes Segesvári csata utóvédharcaiban életüket áldozó hősök, és köztük is a legerősebb, a legvitézebb, a 200 éve született Zeyk Domokos honvéd százados emlékművét július 31-én, vasárnap rendkívüli ünnepség keretében koszorúzzák meg, és leplezik le az előterében felállított háromnyelvű emléktáblát.
Kötelességünk ápolni Zeyk Domokos emlékét, akinek bátorságát, hősiességét az ellenség is elismerte, s aki Marosvásárhely szülötte volt. Erdély egyik legrégibb nemesi családjából származott. Nagyenyeden járt iskolába, majd Magyaróváron gazdasági tanulmányokat végzett, a berlini Humbold Egyetemen filozófiát tanult, és hazatérve birtokán gazdálkodott. Báró Kemény Juliannával kötött házasságából két gyermeke született. A magyar forradalom eszméi már az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen megérintették, s a székely csapatokhoz, majd Bem József seregéhez csatlakozott, ahol hadnagyi, majd századosi rangra emelték. A hatalmas testű, rendkívüli erejű százados, aki állítólag Petőfit is menekítette egy ideig, fő feladatát, hogy Bem altábornagy menekülését fedezze, az ellenség által is elismert erővel és hősiességgel látta el. Amikor minden oldalról körbevették, hogy ne kerüljön az oroszok és osztrákok kezére, főbe lőtte magát – olvasható az új emléktáblákon román, magyar és angol nyelven, ami azért fontos, mert a hősiességre utaló két versszakon kívül csak a születési és az elhalálozási évszámok szerepelnek az emlékművön. Ezt a hiányt pótolták az utódok és a Castellum Alapítvány, akiknek/amelynek a támogatásával a táblák elkészültek.
Életáldozatot vállalni a szabadságért, ez manapság is elismerést kell ébresszen bennünk, egy olyan korban is, amikor a hősök tisztelete már nem hatja át olyan mértékben az embereket, mint régen – mondja Iszlai Kamill Zsolt református lelkész, aki 2010 óra pásztorolja a héjjasfalvi gyülekezetet.
A vasárnapi ünnepség a falu közepén álló, 13. században épült, többször felújított, toronnyal, portikussal bővített református templomban kezdődik délelőtt 10 órakor. Aki még nem látta, érdemes megtekinteni a tágas templomot, amely arról tanúskodik, hogy a gyülekezet és a faluban élő tehetősebb családok mindig is hű patrónusai voltak az egyháznak, élükön a Cseh családdal, amelynek írott emlékét a szószék hangvetője és az egyik harang felirata őrzi. Egy-egy jótéteményről, adakozásról szólnak az 1628., 1842., 1774., 1860. évi feliratok is. A mai templom hangulatát, az értékes orgona mellett, a gyülekezet és a konfirmandusok adományából készült virágmintás, festett, színes mellvédek határozzák meg, a Vargyasi Sütő Levente alkotásai. Az ünnepi istentiszteleten Iszlai Júlia szólaltatja meg az orgonát, a prédikációt követően beszédek hangzanak el, és a kántor asszony vezette helybeli furulyaegyüttes játszik. A műsort követően a fúvószenekarral az élén az emlékmű felé indul a menet, amelyben a község elöljárói is részt vesznek, majd a táblák felavatása és az emlékmű megkoszorúzása következik. A kétszázadik évforduló megszervezésével talán sikerül megszüntetni a közönyt a Zeyk-emlékmű körül, hogy mindig rendezetten várja a látogatókat, akiket a szabályoknak megfelelően jelzőtáblával is tájékoztatni kellene, hogy nemsokára egy emlékmű mellett fognak elhaladni.
Az egyházközség és a művelődési egyesület nagy álma, hogy megvásárolják az emlékmű szomszédságában levő házat. A hozzá tartozó telken tágas parkolóhelyet lehetne kialakítani, jelenleg ugyanis lehetetlen megállni a házak közé beszorított emlékmű közelében. A jellegzetes helyi stílusú lakóépület egy részében tájházat és Zeyk-emlékmúzeumot rendeznének be, a nyári konyhául szolgáló külön épületben pedig kávéval, üdítővel várnák a látogatókat. A telek szép fekvésű kertjében honismereti, táborozásra alkalmas helyet lehetne kialakítani. Bár öt ingatlannak kell gondját viselje a református egyház (templom, papilak, gyülekezeti otthon, művelődési ház...), ezt is vállalnák, ha a ház és telek megvásárlásához és felújításához támogatást kapnának – mondja a lelkész.
A múlt század elején magyar többségű faluban, amely utak és vasutak elágazásánál fekszik, enyhe többségbe a román lakosság került, és fokozatosan nő a roma személyek száma is mind a községközpontban, mind a hozzá tartozó falvakban, ami az iskolai népesség összetételét is meghatározza. Héjjasfalván, ahova hajdanán telegdi székelyek telepedtek le, s ottlétüket szép, régi határnevek őrzik, sok ügyes szakember él, szinte valamennyi mesterségnek van képviselője. A mezőgazdálkodásban például a református egyházközség gondnoka, az alpolgármesternek megválasztott Hegyi Péter jár az élen. Példaértékű segítséget nyújtott a református egyháznak az újonnan megválasztott polgármester, Felegean Mircea villamosmérnök is, s kettőjük együttműködésétől jó eredményeket várnak a község lakói.
Hegyi Péter érdeklődésünkre mondja is a tennivalókat: a vízvezetés folytatása, a község falvaiba elágazó utak aszfaltozása, a mellékutak kátyúzása, az orvosi rendelő beindítása Erkeden, körforgalom kialakítása a Székelykeresztúrra vezető letérőnél, járdaépítés és sorolhatnánk tovább a vidéki települések zömére jellemző terveket.
A lelkész szerint már hagyományossá válik, hogy a szabadságharcra, annak Héjjasfalván eltemetett hőseire való megemlékezés, július utolsó napja, egyben a falunap is, annál is inkább, mivel a művelődési rendezvények, a találkozók mindig is fontos események voltak Héjjasfalva életében. Hagyománya volt a hangszeres zenélésnek és a karéneklésnek is. Felkerestük Szali Mózes és Szali Piroska nyugalmazott egészségügyi asszisztenseket, ugyanis a férj alapította és vezette közel húsz éven át a helybeli fúvószenekart, amely nemcsak a faluban játszott, más településekre is gyakran meghívták, s amelynek adminisztratív teendőit a karnagy felesége látta el. Érdekes végighallgatni, hogy az önszorgalomból több hangszeren játszani megtanult férfi id. Bíró István lelkipásztor biztatására hogyan hozta létre a fúvószenekart, vásárolt saját költségén hangszereket, tanította be díjmentesen a fiatalokat, és közben folyamatosan képezte magát, hogy minél jobban eleget tudjon tenni a vállalt feladatnak. A gond csak az, hogy a szenvedéllyel és kellő szigorral végzett munkát nincs aki folytassa. A fiatalok többsége külföldön vállal munkát, s bár jogot végzett unokája, akik IR- sofőrként dolgozik, átvette volna a karmesteri pálcát, nem volt fiatal, aki zenéljen.
Felbomlott az egykor híres kórus is, amelyet a Székelykeresztúron tanító Máté Aliz vezetett. Legnépesebb időszakában 25 tagja volt, négy szólamban zsoltárokat, kórusműveket, Petőfi- dalokat énekeltek – mondja Kőműves Edit Marosvásárhelyen élő backamadarasi tanítónő, akik hétvégeken rendszeresen hazajárt énekelni. Vasárnap délután voltak a próbák, amelyeken mindenki szívesen vett részt. A fiatal gondnok hirtelen halála, akinek a hozzátartozói közül sokan énekeltek a dalárdában, annyira megrendítette a tagokat, hogy három-négy éve az éneklés abbamAradt. Pedig a Zeyk Domokos- emlékműnél rendezett megemlékezéseken is rendszeresen szerepeltek március 15-én és július 31- én is – emlékezik a régi ünnepségekre Kőműves Edit tanítónő, aki szerint a zene szeretetét a karvezetést ma is művelő testvérével a családból vitték tovább, hiszen édesapjuk is a fúvószenekarban játszott.
Régi emlékekkel megrakodva indulok hazafelé, és jó érzés tudni, hogy a falu, amelyen hosszú éveken át keresztülrobogtunk Brassó vagy Székelykeresztúr irányába, barátságos, emberarcú településsé vált sok kedves ismerőssel. Aki úgy érzi, hogy a szabadság szeretete fontos számára, vasárnap az ünneplő Héjjasfalvát is megismerheti.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Életáldozat a szabadságért
Nagy ünnepre készül Héjjasfalva, ahol az 1848-49-es szabadságharc egyik szép honvédemlékműve áll. A vesztes Segesvári csata utóvédharcaiban életüket áldozó hősök, és köztük is a legerősebb, a legvitézebb, a 200 éve született Zeyk Domokos honvéd százados emlékművét július 31-én, vasárnap rendkívüli ünnepség keretében koszorúzzák meg, és leplezik le az előterében felállított háromnyelvű emléktáblát.
Kötelességünk ápolni Zeyk Domokos emlékét, akinek bátorságát, hősiességét az ellenség is elismerte, s aki Marosvásárhely szülötte volt. Erdély egyik legrégibb nemesi családjából származott. Nagyenyeden járt iskolába, majd Magyaróváron gazdasági tanulmányokat végzett, a berlini Humbold Egyetemen filozófiát tanult, és hazatérve birtokán gazdálkodott. Báró Kemény Juliannával kötött házasságából két gyermeke született. A magyar forradalom eszméi már az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen megérintették, s a székely csapatokhoz, majd Bem József seregéhez csatlakozott, ahol hadnagyi, majd századosi rangra emelték. A hatalmas testű, rendkívüli erejű százados, aki állítólag Petőfit is menekítette egy ideig, fő feladatát, hogy Bem altábornagy menekülését fedezze, az ellenség által is elismert erővel és hősiességgel látta el. Amikor minden oldalról körbevették, hogy ne kerüljön az oroszok és osztrákok kezére, főbe lőtte magát – olvasható az új emléktáblákon román, magyar és angol nyelven, ami azért fontos, mert a hősiességre utaló két versszakon kívül csak a születési és az elhalálozási évszámok szerepelnek az emlékművön. Ezt a hiányt pótolták az utódok és a Castellum Alapítvány, akiknek/amelynek a támogatásával a táblák elkészültek.
Életáldozatot vállalni a szabadságért, ez manapság is elismerést kell ébresszen bennünk, egy olyan korban is, amikor a hősök tisztelete már nem hatja át olyan mértékben az embereket, mint régen – mondja Iszlai Kamill Zsolt református lelkész, aki 2010 óra pásztorolja a héjjasfalvi gyülekezetet.
A vasárnapi ünnepség a falu közepén álló, 13. században épült, többször felújított, toronnyal, portikussal bővített református templomban kezdődik délelőtt 10 órakor. Aki még nem látta, érdemes megtekinteni a tágas templomot, amely arról tanúskodik, hogy a gyülekezet és a faluban élő tehetősebb családok mindig is hű patrónusai voltak az egyháznak, élükön a Cseh családdal, amelynek írott emlékét a szószék hangvetője és az egyik harang felirata őrzi. Egy-egy jótéteményről, adakozásról szólnak az 1628., 1842., 1774., 1860. évi feliratok is. A mai templom hangulatát, az értékes orgona mellett, a gyülekezet és a konfirmandusok adományából készült virágmintás, festett, színes mellvédek határozzák meg, a Vargyasi Sütő Levente alkotásai. Az ünnepi istentiszteleten Iszlai Júlia szólaltatja meg az orgonát, a prédikációt követően beszédek hangzanak el, és a kántor asszony vezette helybeli furulyaegyüttes játszik. A műsort követően a fúvószenekarral az élén az emlékmű felé indul a menet, amelyben a község elöljárói is részt vesznek, majd a táblák felavatása és az emlékmű megkoszorúzása következik. A kétszázadik évforduló megszervezésével talán sikerül megszüntetni a közönyt a Zeyk-emlékmű körül, hogy mindig rendezetten várja a látogatókat, akiket a szabályoknak megfelelően jelzőtáblával is tájékoztatni kellene, hogy nemsokára egy emlékmű mellett fognak elhaladni.
Az egyházközség és a művelődési egyesület nagy álma, hogy megvásárolják az emlékmű szomszédságában levő házat. A hozzá tartozó telken tágas parkolóhelyet lehetne kialakítani, jelenleg ugyanis lehetetlen megállni a házak közé beszorított emlékmű közelében. A jellegzetes helyi stílusú lakóépület egy részében tájházat és Zeyk-emlékmúzeumot rendeznének be, a nyári konyhául szolgáló külön épületben pedig kávéval, üdítővel várnák a látogatókat. A telek szép fekvésű kertjében honismereti, táborozásra alkalmas helyet lehetne kialakítani. Bár öt ingatlannak kell gondját viselje a református egyház (templom, papilak, gyülekezeti otthon, művelődési ház...), ezt is vállalnák, ha a ház és telek megvásárlásához és felújításához támogatást kapnának – mondja a lelkész.
A múlt század elején magyar többségű faluban, amely utak és vasutak elágazásánál fekszik, enyhe többségbe a román lakosság került, és fokozatosan nő a roma személyek száma is mind a községközpontban, mind a hozzá tartozó falvakban, ami az iskolai népesség összetételét is meghatározza. Héjjasfalván, ahova hajdanán telegdi székelyek telepedtek le, s ottlétüket szép, régi határnevek őrzik, sok ügyes szakember él, szinte valamennyi mesterségnek van képviselője. A mezőgazdálkodásban például a református egyházközség gondnoka, az alpolgármesternek megválasztott Hegyi Péter jár az élen. Példaértékű segítséget nyújtott a református egyháznak az újonnan megválasztott polgármester, Felegean Mircea villamosmérnök is, s kettőjük együttműködésétől jó eredményeket várnak a község lakói.
Hegyi Péter érdeklődésünkre mondja is a tennivalókat: a vízvezetés folytatása, a község falvaiba elágazó utak aszfaltozása, a mellékutak kátyúzása, az orvosi rendelő beindítása Erkeden, körforgalom kialakítása a Székelykeresztúrra vezető letérőnél, járdaépítés és sorolhatnánk tovább a vidéki települések zömére jellemző terveket.
A lelkész szerint már hagyományossá válik, hogy a szabadságharcra, annak Héjjasfalván eltemetett hőseire való megemlékezés, július utolsó napja, egyben a falunap is, annál is inkább, mivel a művelődési rendezvények, a találkozók mindig is fontos események voltak Héjjasfalva életében. Hagyománya volt a hangszeres zenélésnek és a karéneklésnek is. Felkerestük Szali Mózes és Szali Piroska nyugalmazott egészségügyi asszisztenseket, ugyanis a férj alapította és vezette közel húsz éven át a helybeli fúvószenekart, amely nemcsak a faluban játszott, más településekre is gyakran meghívták, s amelynek adminisztratív teendőit a karnagy felesége látta el. Érdekes végighallgatni, hogy az önszorgalomból több hangszeren játszani megtanult férfi id. Bíró István lelkipásztor biztatására hogyan hozta létre a fúvószenekart, vásárolt saját költségén hangszereket, tanította be díjmentesen a fiatalokat, és közben folyamatosan képezte magát, hogy minél jobban eleget tudjon tenni a vállalt feladatnak. A gond csak az, hogy a szenvedéllyel és kellő szigorral végzett munkát nincs aki folytassa. A fiatalok többsége külföldön vállal munkát, s bár jogot végzett unokája, akik IR- sofőrként dolgozik, átvette volna a karmesteri pálcát, nem volt fiatal, aki zenéljen.
Felbomlott az egykor híres kórus is, amelyet a Székelykeresztúron tanító Máté Aliz vezetett. Legnépesebb időszakában 25 tagja volt, négy szólamban zsoltárokat, kórusműveket, Petőfi- dalokat énekeltek – mondja Kőműves Edit Marosvásárhelyen élő backamadarasi tanítónő, akik hétvégeken rendszeresen hazajárt énekelni. Vasárnap délután voltak a próbák, amelyeken mindenki szívesen vett részt. A fiatal gondnok hirtelen halála, akinek a hozzátartozói közül sokan énekeltek a dalárdában, annyira megrendítette a tagokat, hogy három-négy éve az éneklés abbamAradt. Pedig a Zeyk Domokos- emlékműnél rendezett megemlékezéseken is rendszeresen szerepeltek március 15-én és július 31- én is – emlékezik a régi ünnepségekre Kőműves Edit tanítónő, aki szerint a zene szeretetét a karvezetést ma is művelő testvérével a családból vitték tovább, hiszen édesapjuk is a fúvószenekarban játszott.
Régi emlékekkel megrakodva indulok hazafelé, és jó érzés tudni, hogy a falu, amelyen hosszú éveken át keresztülrobogtunk Brassó vagy Székelykeresztúr irányába, barátságos, emberarcú településsé vált sok kedves ismerőssel. Aki úgy érzi, hogy a szabadság szeretete fontos számára, vasárnap az ünneplő Héjjasfalvát is megismerheti.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 31.
Szórványban „tömbösödnének”, ha lenne pénzük
Merész tervet dédelget a marosludasi magyarság: közösségi házat szeretne vásárolni vagy építeni az elkövetkezendő időszakban. A szándék mellől azonban az anyagi forrás hiányzik.
Marosludas 24 százalékos magyarsága egy olyan közösségi házat szeretne, ahol jól megférne egymás mellett az érdekképviseleti szervezet, a táncegyüttes, valamint a különböző művelődési egyesületek. Irodákkal, kiállító- és rendezvényteremmel ellátott ingatlanról álmodnak. Kis István, az RMDSZ helyi elnöke, aki egyben a város újraválasztott alpolgármestere is, már csak egyetlen akadályt lát a terv megvalósítása előtt: az anyagiak előteremtését. Pedig már egy központi fekvésű, tágas, a célnak megfelelő épületet is kinéztek már az ügy mozgatórugói és felkarolói. Sőt, alternatíván is gondolkodtak: ha nem sikerülne megegyezni a tulajjal, akár telekvásárlásba és egy új épület felhúzásába is belevágnának.
„A Magyar ház létesítése a ludasi magyarság régi álma, amit szeretnék mandátumom alatt valóra váltani. A gondunk csupán az, hogy nem tudjuk, honnan teremtsük elő a pénzt” – mondja Kis István.
Az újrázó alpolgármesternek egyéb, a magyar közösséget érintő céljai is vannak az elkövetkezendő négy esztendőre. A legfontosabbnak a magyarok lakta városrészek – Andrássytelep, Eczkentelep, Belsőtelep – infrastruktúrális fejlesztését tartja. Az aszfaltot a legtöbb utcába már lefektették, de a csatornázási munkálatokat nem sikerült elvégezni. Mint ahogy az ívóvízzel is gondok adódnak, hisz a gyenge nyomás miatt nem jut el minden házba. „Szerencsére mindenre van megoldás: a csatornázás miatt nem kell feltörni az út burkolatát, hisz a vezeték elfér az úttest és az árok között, a víznyomást pedig szivattyúház építésével lehetne szabályozni” – vázolja a lehetőségeket az elöljáró, aki azt is belátja, hogy Marosludason nagy késésben vannak, hisz nem természetes dolog 2016 derekán egy városban még mindig az infrastruktúra kialakításával bajlódni.
Nem természetes másfél évtizeddel a 215-ös helyhatósági törvény megjelenése után a kétnyelvű feliratok hiánya sem – jegyezzük meg az RMDSZ-es alpolgármesternek. A városban vannak még olyan közintézmények, amelyek homlokzatára nem került ki a magyar felirat, arról nem is beszélve, hogy az utcanévtáblák terén semmiféle előrelépés nem történt. „Az utcanévtáblák ügye egy rendkívül kényes kérdés. Az elmúlt években már többször átbeszéltük a polgármester kollégámmal, aki egy kompromisszumos javaslatot tett. Az RMDSZ viszont nehezen tudná elfogadni, hogy csak azokon a városrészeken jelenjenek meg a kétnyelvű feliratok, ahol a magyarság többségben van. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy a ludasi magyarok jól tudnak románul. Itt, a szórványban nem ugyanazok az igények, mint a tömbben, például Székelykeresztúron vagy Udvarhelyen” – próbál magyarázatot találni a törvény felemás alkalmazására Kis István.
Szerinte hosszú távon a ludasi magyarság legnagyobb gondját a folyamatos szórványosodás jelenti. „Húsz, magyarok által kötött házasságból tizenhét vegyes. A tiszta magyar családokból is román elemibe kerülnek a gyerekek. Három napközicsoportunk van, de csak egyetlen előkészítő osztályunk. A párhuzamos osztályokat elfelejthetjük, az andrássytelepi, évekkel ezelőtt bezárt Petőfi-iskolánk újranyitását úgyszintén” – ecseteli a nem túl fényes jövőt a marosludasi RMDSZ vezetője. Mindez még csak nem is az elnyomó román hatalomnak tulajdonítható, annál is inkább, mivel a magyar alpolgármester szerint a helyi önkormányzatban nagyon jó az együttműködés a szociáldemokratákkal. A baloldali alakulat június 5-én túlnyerte magát Ludason: a 17 fős önkormányzati testületbe kilenc képviselőt juttatott be, mégis felajánlotta az alpolgármesteri tisztséget a mindössze három tanácsossal rendelkező RMDSZ-nek.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Merész tervet dédelget a marosludasi magyarság: közösségi házat szeretne vásárolni vagy építeni az elkövetkezendő időszakban. A szándék mellől azonban az anyagi forrás hiányzik.
Marosludas 24 százalékos magyarsága egy olyan közösségi házat szeretne, ahol jól megférne egymás mellett az érdekképviseleti szervezet, a táncegyüttes, valamint a különböző művelődési egyesületek. Irodákkal, kiállító- és rendezvényteremmel ellátott ingatlanról álmodnak. Kis István, az RMDSZ helyi elnöke, aki egyben a város újraválasztott alpolgármestere is, már csak egyetlen akadályt lát a terv megvalósítása előtt: az anyagiak előteremtését. Pedig már egy központi fekvésű, tágas, a célnak megfelelő épületet is kinéztek már az ügy mozgatórugói és felkarolói. Sőt, alternatíván is gondolkodtak: ha nem sikerülne megegyezni a tulajjal, akár telekvásárlásba és egy új épület felhúzásába is belevágnának.
„A Magyar ház létesítése a ludasi magyarság régi álma, amit szeretnék mandátumom alatt valóra váltani. A gondunk csupán az, hogy nem tudjuk, honnan teremtsük elő a pénzt” – mondja Kis István.
Az újrázó alpolgármesternek egyéb, a magyar közösséget érintő céljai is vannak az elkövetkezendő négy esztendőre. A legfontosabbnak a magyarok lakta városrészek – Andrássytelep, Eczkentelep, Belsőtelep – infrastruktúrális fejlesztését tartja. Az aszfaltot a legtöbb utcába már lefektették, de a csatornázási munkálatokat nem sikerült elvégezni. Mint ahogy az ívóvízzel is gondok adódnak, hisz a gyenge nyomás miatt nem jut el minden házba. „Szerencsére mindenre van megoldás: a csatornázás miatt nem kell feltörni az út burkolatát, hisz a vezeték elfér az úttest és az árok között, a víznyomást pedig szivattyúház építésével lehetne szabályozni” – vázolja a lehetőségeket az elöljáró, aki azt is belátja, hogy Marosludason nagy késésben vannak, hisz nem természetes dolog 2016 derekán egy városban még mindig az infrastruktúra kialakításával bajlódni.
Nem természetes másfél évtizeddel a 215-ös helyhatósági törvény megjelenése után a kétnyelvű feliratok hiánya sem – jegyezzük meg az RMDSZ-es alpolgármesternek. A városban vannak még olyan közintézmények, amelyek homlokzatára nem került ki a magyar felirat, arról nem is beszélve, hogy az utcanévtáblák terén semmiféle előrelépés nem történt. „Az utcanévtáblák ügye egy rendkívül kényes kérdés. Az elmúlt években már többször átbeszéltük a polgármester kollégámmal, aki egy kompromisszumos javaslatot tett. Az RMDSZ viszont nehezen tudná elfogadni, hogy csak azokon a városrészeken jelenjenek meg a kétnyelvű feliratok, ahol a magyarság többségben van. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy a ludasi magyarok jól tudnak románul. Itt, a szórványban nem ugyanazok az igények, mint a tömbben, például Székelykeresztúron vagy Udvarhelyen” – próbál magyarázatot találni a törvény felemás alkalmazására Kis István.
Szerinte hosszú távon a ludasi magyarság legnagyobb gondját a folyamatos szórványosodás jelenti. „Húsz, magyarok által kötött házasságból tizenhét vegyes. A tiszta magyar családokból is román elemibe kerülnek a gyerekek. Három napközicsoportunk van, de csak egyetlen előkészítő osztályunk. A párhuzamos osztályokat elfelejthetjük, az andrássytelepi, évekkel ezelőtt bezárt Petőfi-iskolánk újranyitását úgyszintén” – ecseteli a nem túl fényes jövőt a marosludasi RMDSZ vezetője. Mindez még csak nem is az elnyomó román hatalomnak tulajdonítható, annál is inkább, mivel a magyar alpolgármester szerint a helyi önkormányzatban nagyon jó az együttműködés a szociáldemokratákkal. A baloldali alakulat június 5-én túlnyerte magát Ludason: a 17 fős önkormányzati testületbe kilenc képviselőt juttatott be, mégis felajánlotta az alpolgármesteri tisztséget a mindössze három tanácsossal rendelkező RMDSZ-nek.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2016. augusztus 1.
Petőfi – a költő, aki szimbólummá vált
A fehéregyházi Petőfi Múzeum fontos helyszíne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékápolásának: az intézmény kertjében nemcsak a költő, hanem a számos névtelen katona emlékét is őrzik. Az évek során kopjafák, domborművek, szobrok tették sokszínűvé a helyszínt, ahol közel 500 ember gyűlt össze, hogy az 1849. július 31-én elhunyt Petőfi Sándorra emlékezzen.
Szimbolikus, de annál fontosabb volt a július 31-i ünnepség is, hiszen Székelyföld mindhárom megyéjének tanácselnöke részt vett a rézfúvósokkal, versekkel tarkított programon. A közönség jelentős része nemzeti színű kokárdával érkezett, a különleges alkalomra közel 50 biciklis karikázott át Fehéregyházára Székelykeresztúrról.
Az esemény kezdetét képező koszorúzáson jelen volt számos Petőfi nevét viselő egyesület képviselője, valamint több hazai és magyarországi önkormányzat küldöttsége is.
Magyarországot dr. Farkas Balázs Csíkszeredai konzul képviselte, aki rámutatott: bár 1849-ben sokan nem tudták, hogy Petőfi ott harcolt oldalukon a csatában, az idő múlásával sokan és sok helyen vélték felfedezni, hiszen olyasvalamit képviselt, amire szükség volt. Petőfinek, akinek nem mindennapi sors adatott, egy célja volt, amelyet írásban meg is fogalmazott: a zsarnokság ellen küzdeni. Petőfi az igazmondás hőse – fogalmazott a konzul.
Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke rámutatott: nagy öröm, hogy mindhárom magyar többségű megye újra együtt ünnepelhet. A fehéregyházi csatával kapcsolatban a tanácselnök kifejtette: „Én tudom, hogy a költő nem eshetett el sem itt, sem máshol. Csak az embert érhette el a kozák lándzsája. Az embert, aki 27 évet sem tölthetett. Bár léte csak egy villanás volt, kész életművet hagyott ránk. Ahogy Jókai Mór fogalmazott: Az a bolond kozák, aki Petőfit leszúrta, egy egész templomot ölt meg, tele istenséggel. „
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében elmondta: eleink az 1848–49-es forradalomban vállalták az áldozatot, mert hittek abban, hogy lehet, reménykedtek, terveztek és odafigyeltek egymásra. „Nekünk 167 évvel az esemény után az a dolgunk, hogy a hit, a remény, a szeretet jegyében próbáljunk meg összetartani, próbáljunk meg dolgozni, és higgyünk abban, hogy lehet. Én és még sokan hittünk ebben, ezért tudott előttem Péter Ferenc immár nem Szováta polgármestereként, hanem Maros megye Tanácsa elnökeként felszólalni. Hiszünk abban, hogy az összefogás jegyében megkeressük a legjobb megoldásokat, akár a szórványban élő nemzettársaink mindennapi dolgaira, ahogy tettük azt Tamás Sándor elnökkel együtt, és ahogy folytatnunk kell azt. Büszkeséggel tölt el, hogy történelmünkben vannak olyan dicső pillanatok, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy ma is legyen hitünk, és ma is tudjunk egymás felé fordulni. Így sok minden lehetséges, ha együtt megkeressük a megoldásokat, kicsiből, kevesebből is lehet több és nagyobb, vagyis lehetséges minden remény teljesülése, ha összetartunk és összefogunk” – jelentette ki a Hargita megyei elnök.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ünnepi köszöntőjében a költőt idézte, aki a fehéregyházi csatát megelőző napokban Háromszék több települését is végigjárta, eljutott a Magyarország akkori déli határát jelző Bereckbe is „... ha dicsőséggel nem harcolhatok, gyalázatot sem akarok nevemre hozni, s mostanában véleményem szerint, gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember”. Tamás Sándor elmondta: „azokra kell emlékezzünk, akik állva mAradtak a vas előtt, küzdöttek az utolsó percükig. Azokra emlékezünk, akik nem futamodtak meg, hanem szembefordultak a halállal is. Petőfi példája mutatja: a jövőnk a hitünk függvényében alakul: ha hiszünk benne, akkor nekünk kedvez!
Közlemény
rmdsz.ro
A fehéregyházi Petőfi Múzeum fontos helyszíne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékápolásának: az intézmény kertjében nemcsak a költő, hanem a számos névtelen katona emlékét is őrzik. Az évek során kopjafák, domborművek, szobrok tették sokszínűvé a helyszínt, ahol közel 500 ember gyűlt össze, hogy az 1849. július 31-én elhunyt Petőfi Sándorra emlékezzen.
Szimbolikus, de annál fontosabb volt a július 31-i ünnepség is, hiszen Székelyföld mindhárom megyéjének tanácselnöke részt vett a rézfúvósokkal, versekkel tarkított programon. A közönség jelentős része nemzeti színű kokárdával érkezett, a különleges alkalomra közel 50 biciklis karikázott át Fehéregyházára Székelykeresztúrról.
Az esemény kezdetét képező koszorúzáson jelen volt számos Petőfi nevét viselő egyesület képviselője, valamint több hazai és magyarországi önkormányzat küldöttsége is.
Magyarországot dr. Farkas Balázs Csíkszeredai konzul képviselte, aki rámutatott: bár 1849-ben sokan nem tudták, hogy Petőfi ott harcolt oldalukon a csatában, az idő múlásával sokan és sok helyen vélték felfedezni, hiszen olyasvalamit képviselt, amire szükség volt. Petőfinek, akinek nem mindennapi sors adatott, egy célja volt, amelyet írásban meg is fogalmazott: a zsarnokság ellen küzdeni. Petőfi az igazmondás hőse – fogalmazott a konzul.
Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke rámutatott: nagy öröm, hogy mindhárom magyar többségű megye újra együtt ünnepelhet. A fehéregyházi csatával kapcsolatban a tanácselnök kifejtette: „Én tudom, hogy a költő nem eshetett el sem itt, sem máshol. Csak az embert érhette el a kozák lándzsája. Az embert, aki 27 évet sem tölthetett. Bár léte csak egy villanás volt, kész életművet hagyott ránk. Ahogy Jókai Mór fogalmazott: Az a bolond kozák, aki Petőfit leszúrta, egy egész templomot ölt meg, tele istenséggel. „
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében elmondta: eleink az 1848–49-es forradalomban vállalták az áldozatot, mert hittek abban, hogy lehet, reménykedtek, terveztek és odafigyeltek egymásra. „Nekünk 167 évvel az esemény után az a dolgunk, hogy a hit, a remény, a szeretet jegyében próbáljunk meg összetartani, próbáljunk meg dolgozni, és higgyünk abban, hogy lehet. Én és még sokan hittünk ebben, ezért tudott előttem Péter Ferenc immár nem Szováta polgármestereként, hanem Maros megye Tanácsa elnökeként felszólalni. Hiszünk abban, hogy az összefogás jegyében megkeressük a legjobb megoldásokat, akár a szórványban élő nemzettársaink mindennapi dolgaira, ahogy tettük azt Tamás Sándor elnökkel együtt, és ahogy folytatnunk kell azt. Büszkeséggel tölt el, hogy történelmünkben vannak olyan dicső pillanatok, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy ma is legyen hitünk, és ma is tudjunk egymás felé fordulni. Így sok minden lehetséges, ha együtt megkeressük a megoldásokat, kicsiből, kevesebből is lehet több és nagyobb, vagyis lehetséges minden remény teljesülése, ha összetartunk és összefogunk” – jelentette ki a Hargita megyei elnök.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ünnepi köszöntőjében a költőt idézte, aki a fehéregyházi csatát megelőző napokban Háromszék több települését is végigjárta, eljutott a Magyarország akkori déli határát jelző Bereckbe is „... ha dicsőséggel nem harcolhatok, gyalázatot sem akarok nevemre hozni, s mostanában véleményem szerint, gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember”. Tamás Sándor elmondta: „azokra kell emlékezzünk, akik állva mAradtak a vas előtt, küzdöttek az utolsó percükig. Azokra emlékezünk, akik nem futamodtak meg, hanem szembefordultak a halállal is. Petőfi példája mutatja: a jövőnk a hitünk függvényében alakul: ha hiszünk benne, akkor nekünk kedvez!
Közlemény
rmdsz.ro
2016. augusztus 1.
Saját otthonról álmodik a marosludasi magyarság
Merész tervet dédelget a marosludasi magyarság: közösségi házat szeretne vásárolni vagy építeni az elkövetkezendő időszakban. A terv kivitelezése azonban anyagi forrás hiányában stagnál.
Marosludas 24 százalékos magyarsága egy olyan közösségi házat szeretne építtetni, ahol jól megférne egymás mellett az érdekképviseleti szervezet, a táncegyüttes, és székhelyet biztosítana több művelődési egyesületnek. Irodákkal, kiállító- és rendezvényteremmel ellátott ingatlanról álmodnak.
Kis István, az RMDSZ helyi elnöke, aki egyben a város újraválasztott alpolgármestere is, már csak egyetlen akadályt lát a terv megvalósítása előtt: az anyagiak előteremtését. Pedig már egy központi fekvésű, tágas, a célnak megfelelő épületet is kinéztek az ügy mozgatórugói és felkarolói. Sőt alternatíván is gondolkodtak: ha nem sikerülne megegyezni a tulajdonossal, akár telekvásárlásba és egy új épület felhúzásába is belevágnának.
„A Magyar Ház létesítése a ludasi magyarság régi álma, amit szeretnék mandátumom alatt valóra váltani. A gondunk csupán az, hogy nem tudjuk, honnan teremtsük elő a pénzt” – mondja Kis István. Az újrázó alpolgármesternek egyéb, a magyar közösséget érintő céljai is vannak az elkövetkezendő négy esztendőre. A legfontosabbnak a magyarok lakta városrészek – Andrássytelep, Eczkentelep, Belsőtelep – infrastrukturális fejlesztését tartja. Az aszfaltot a legtöbb utcában már öntötték, de a csatornázási munkálatokat nem sikerült elvégezni. Mint ahogy az ivóvízzel is gondok adódnak, hisz a gyenge nyomás miatt nem jut el minden házba.
„Szerencsére mindenre van megoldás: a csatornázás miatt nem kell feltörni az út burkolatát, hisz a vezeték elfér az úttest és az árok között, a víznyomást pedig szivattyúház építésével lehetne szabályozni” – vázolja a lehetőségeket az elöljáró, aki azt is belátja, hogy Marosludason nagy késésben vannak, hisz nem természetes dolog 2016 derekán egy városban még mindig az infrastruktúra kialakításával bajlódni.
Nem természetes másfél évtizeddel a 215-ös helyhatósági törvény megjelenése után a kétnyelvű feliratok hiánya sem – jegyezzük meg az RMDSZ-es alpolgármesternek. A városban vannak még olyan közintézmények, amelyek homlokzatára nem került ki a magyar felirat, arról nem is beszélve, hogy az utcanévtáblák terén semmiféle előrelépés nem történt.
„Az utcanévtáblák ügye egy rendkívül kényes kérdés. Az elmúlt években már többször átbeszéltük a polgármester kollégámmal, aki egy kompromisszumos javaslatot tett. Az RMDSZ viszont nehezen tudná elfogadni, hogy csak azokon a városrészeken jelenjenek meg a kétnyelvű feliratok, ahol a magyarság többségben van. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy a ludasi magyarok jól tudnak románul. Itt, a szórványban nem ugyanazok az igények, mint a tömbben, például Székelykeresztúron vagy Udvarhelyen” – próbál magyarázatot találni a törvény felemás alkalmazására Kis István.
Szerinte hosszú távon a ludasi magyarság legnagyobb gondját a folyamatos szórványosodás jelenti. „Húsz, magyarok által kötött házasságból tizenhét vegyes. A tiszta magyar családokból is román elemibe kerülnek a gyerekek. Három napközicsoportunk van, de csak egyetlen előkészítő osztályunk. A párhuzamos osztályokat elfelejthetjük, az andrássytelepi, évekkel ezelőtt bezárt Petőfi-iskolánk újranyitását úgyszintén” – ecseteli a nem túl fényes jövőt a marosludasi RMDSZ vezetője.
Mindez még csak nem is az elnyomó román hatalomnak tulajdonítható, annál is inkább, mivel a magyar alpolgármester szerint a helyi önkormányzatban nagyon jó az együttműködés a szociáldemokratákkal. A baloldali alakulat június 5-én túlnyerte magát Ludason: a 17 fős önkormányzati testületbe kilenc képviselőt juttatott be, mégis felajánlotta az alpolgármesteri tisztséget a mindössze három tanácsossal rendelkező RMDSZ-nek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Merész tervet dédelget a marosludasi magyarság: közösségi házat szeretne vásárolni vagy építeni az elkövetkezendő időszakban. A terv kivitelezése azonban anyagi forrás hiányában stagnál.
Marosludas 24 százalékos magyarsága egy olyan közösségi házat szeretne építtetni, ahol jól megférne egymás mellett az érdekképviseleti szervezet, a táncegyüttes, és székhelyet biztosítana több művelődési egyesületnek. Irodákkal, kiállító- és rendezvényteremmel ellátott ingatlanról álmodnak.
Kis István, az RMDSZ helyi elnöke, aki egyben a város újraválasztott alpolgármestere is, már csak egyetlen akadályt lát a terv megvalósítása előtt: az anyagiak előteremtését. Pedig már egy központi fekvésű, tágas, a célnak megfelelő épületet is kinéztek az ügy mozgatórugói és felkarolói. Sőt alternatíván is gondolkodtak: ha nem sikerülne megegyezni a tulajdonossal, akár telekvásárlásba és egy új épület felhúzásába is belevágnának.
„A Magyar Ház létesítése a ludasi magyarság régi álma, amit szeretnék mandátumom alatt valóra váltani. A gondunk csupán az, hogy nem tudjuk, honnan teremtsük elő a pénzt” – mondja Kis István. Az újrázó alpolgármesternek egyéb, a magyar közösséget érintő céljai is vannak az elkövetkezendő négy esztendőre. A legfontosabbnak a magyarok lakta városrészek – Andrássytelep, Eczkentelep, Belsőtelep – infrastrukturális fejlesztését tartja. Az aszfaltot a legtöbb utcában már öntötték, de a csatornázási munkálatokat nem sikerült elvégezni. Mint ahogy az ivóvízzel is gondok adódnak, hisz a gyenge nyomás miatt nem jut el minden házba.
„Szerencsére mindenre van megoldás: a csatornázás miatt nem kell feltörni az út burkolatát, hisz a vezeték elfér az úttest és az árok között, a víznyomást pedig szivattyúház építésével lehetne szabályozni” – vázolja a lehetőségeket az elöljáró, aki azt is belátja, hogy Marosludason nagy késésben vannak, hisz nem természetes dolog 2016 derekán egy városban még mindig az infrastruktúra kialakításával bajlódni.
Nem természetes másfél évtizeddel a 215-ös helyhatósági törvény megjelenése után a kétnyelvű feliratok hiánya sem – jegyezzük meg az RMDSZ-es alpolgármesternek. A városban vannak még olyan közintézmények, amelyek homlokzatára nem került ki a magyar felirat, arról nem is beszélve, hogy az utcanévtáblák terén semmiféle előrelépés nem történt.
„Az utcanévtáblák ügye egy rendkívül kényes kérdés. Az elmúlt években már többször átbeszéltük a polgármester kollégámmal, aki egy kompromisszumos javaslatot tett. Az RMDSZ viszont nehezen tudná elfogadni, hogy csak azokon a városrészeken jelenjenek meg a kétnyelvű feliratok, ahol a magyarság többségben van. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy a ludasi magyarok jól tudnak románul. Itt, a szórványban nem ugyanazok az igények, mint a tömbben, például Székelykeresztúron vagy Udvarhelyen” – próbál magyarázatot találni a törvény felemás alkalmazására Kis István.
Szerinte hosszú távon a ludasi magyarság legnagyobb gondját a folyamatos szórványosodás jelenti. „Húsz, magyarok által kötött házasságból tizenhét vegyes. A tiszta magyar családokból is román elemibe kerülnek a gyerekek. Három napközicsoportunk van, de csak egyetlen előkészítő osztályunk. A párhuzamos osztályokat elfelejthetjük, az andrássytelepi, évekkel ezelőtt bezárt Petőfi-iskolánk újranyitását úgyszintén” – ecseteli a nem túl fényes jövőt a marosludasi RMDSZ vezetője.
Mindez még csak nem is az elnyomó román hatalomnak tulajdonítható, annál is inkább, mivel a magyar alpolgármester szerint a helyi önkormányzatban nagyon jó az együttműködés a szociáldemokratákkal. A baloldali alakulat június 5-én túlnyerte magát Ludason: a 17 fős önkormányzati testületbe kilenc képviselőt juttatott be, mégis felajánlotta az alpolgármesteri tisztséget a mindössze három tanácsossal rendelkező RMDSZ-nek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 2.
A kard hősét ünnepelték
Héjjasfalván és Székelykeresztúron
Mert nem a nemzeti gyász emlékünnepélyére, hanem a felemelő büszkeség éltető alkalmára jelentünk meg ma itt. A Segesvári csata 167. évfordulóján nemcsak Petőfi Sándor, de Zeyk Domokos élete, tette és emléke is megkerülhetetlen…, hiszen "a lant 26 éves mesterének és a kard 32 éves hősének halála egybeesett, és egybe is fonódott elválaszthatatlanul"– hangzott el Kónya-Hamar Sándor előadásában a tartalmas, szép héjjasfalvi Zeyk Domokos-ünnepségen.
A református templomban Iszlai Kamill Zsolt helybeli lelkész a Lukács evangéliumából (24/50.) vett igével adta meg az alaphangot, majd ezt követően Haller Béla, a Castellum Alapítvány vezetője köszöntötte Zákonyi Botondot, Magyarország romániai nagykövetét, Kerekes Károly parlamenti képviselőt, Micea Salagean mérnököt, Héjjasfalva polgármesterét és Hegyi Péter alpolgármestert, a hivatal képviselőit, valamint a Zeyk-leszármazottakat: Vita Etelt, Bodor Katalint, Bárczay Évát, Török Gáspárt és családtagjaikat. Török Gáspár jóvoltából, aki mozgatója, szervezője volt a szobor avatása óta tartott legnagyobb ünnepségnek, a Zeyk Domokosnéról készült festményt is láthatta a gyülekezet.
A történelmi tényekről, Zeyk Domokos életéről, a szabadságharcban betöltött szerepéről és hősi haláláról Kónya-Hamar Sándor emlékezett meg. Felidézte a gazdatiszti és Berlinben filozófiai-jogi ismereteket szerzett, hatalmas testalkatú, daliás fiatal férfi lelkesedését a szabadságharc iránt, belépését, majd a marakodó és áruló osztrák főtisztekben megrendülő bizalma miatti kilépését a forradalmi hadseregből. A Marosvásárhelyt felszabadító Bem tábornok példáján felbuzdulva szállt újra híres lovára, a Wesselényi Miklóstól ajándéka kapott félmuraközi sárga paripára. Hősiessége már Nagyszeben ostromakor is megmutatkozott, ahol parancsnoka, gr. Mikes Kelemen ezredes ágyúgolyó által kettészakított élettelen testével a roham élére állva egy egész ezredet nyert meg a honvéd seregnek, amiért főhadnaggyá, majd századossá nevezték ki. Kónya-Hamar Sándor megható jelenetként idézte a 32 éves, elszánt katona búcsúját a Segesvári csatába indulás előtt feleségétől és két kisgyermekétől. Mivel méreggyűrűjét az éjjeliszekrényen felejtette, a Bem tábornok menekülését fedező, és a Petőfi mentésére is odafigyelő vitéz végső megoldásként, hogy ne kerüljön rabságba, pisztolyával vetett véget életének. Egy olyan korban, amikor nem depresszióra és önsajnálatra, hanem összefogásra és a szülőföldhöz való ragaszkodásra, az állhatatos feladatvállalásra és a nemzet jogos büszkesége hordozóinak megtalálására van szükségünk, Zeyk Domokos gerinces magyarsága jelentheti számunkra a történelmi esélyt – hangsúlyozta az előadó. Beszédének végén örömmel újságolta, hogy a Segesvári csata hősének felejthetetlen és megkérdőjelezhetetlen vitézségéről az Orbán-kormány ifjúsági filmprogramjának köszönhetően filmet forgatnak (Zeyk Domokos diadala).
film zenei aláfestése Kodály Zoltán műve lesz, aki a Segesvári csata hősének példájától megihletődve újra megzenésítette Vörösmarty Mihály Szózatát. Tette ezt az új himnusz megkomponálása helyett, amit az 50-es évek kommunista vezetése kért tőle, és amit visszautasított.
Haller Béla arról számolt be, hogy Zeyk Domokos születésének 200. évfordulóján a Castellum Alapítvány a Zeyk-év jegyében megemlékező és emlékállító akciók sorát indítványozta. Tagtársuknak, a Zeyk-leszármazott Török Gáspárnak köszönhetően szervezték meg a vasárnapi ünnepséget, és állították fel az emlékmű elé a háromnyelvű magyarázótáblát. Szervezőmunkáját a héjjasfalvi gyülekezet, annak lelkipásztora és a helyhatóság is támogatta. Megvalósításra vár az emlékmű restau- rálása, a szomszédságban levő ház és telek megvásárlása emlékház és parkoló kialakítása céljából, bronzrelief elhelyezése a Marosvásárhelyi Teleki-házon, amit Hunyadi László szobrászművész készít el, és egy utca elnevezése Zeyk szülővárosában – olyan feladatok, amelyek meghaladják az alapítvány lehetőségeit.
Az istentiszteleten Bartalis Annuska és Németh Kálmán helybeli lakosok mondtak verset, az orgonán játszó Iszlai Júlia kántor énekelt, és az általa vezetett furalyaegyüttes tagjai játszottak szép küküllőmenti népviseletben. Az istentiszteletet követően a székelykereszt-úri fúvószenekarral az élen az ünneplők az emlékműig vonultak, ahol a leszármazottak, a nagykövet, a Castellum Alapítvány, Héjjasfalva polgármestere és alpolgármestere, az RMDSZ, a református egyházközség és a Komáromi család koszorúzott, majd Iszlai Júlia kántor mondta el Szász Károly Zeyk Domoskosnénak ajánlott A bajnok vére című versét. A forgalmas főúton a menetet a helyi rendőrség autói biztosították. A templomból kijövet és az ünnepi ebéden a helybeli asszonyok kínálták a résztvevőket.
Délután a székelykeresztúri Zeyk Domkos szakközépiskolába várták a vendégeket. Az iskola névadójának szobra előtt felsorakoztak a Történelmi Vitézi Rend udvarhelyszéki képviselői. Tekeres Imola történelem szakos tanárnő a múlt század elején tanítóképzőnek készült, a rendszerváltás előtt árvaházként működő iskola történetéről, Zeyk Domokos életéről és hőstettéről beszélt. Az intézmény három – kihajtott gallérú fehér ingbe öltözött – diákja, Szabó Norbert, Péter Norbert és Tóth Norbert irodalmi-történelmi összeállítást adott elő nagy átéléssel, majd a résztvevők megkoszorúzták Zeyk mellszobrát, Demeter Zsigmond István alkotását. A jelen levő pedagógusok, Antal Erzsébet, Tekeres Imola és Balázs Mihály pedig megvendégelték a résztvevőket.
Sok idősebb és fiatalabb személyt megmozgató, felemelő ünnepség volt mind Héjjasfalván, mind Székelykeresztúron a vesztes csatában önmagát feláldozó katonáról, Zeyk Domokosról, aki a fogság helyett a szabadság örök érvényű eszméjéért vállalt hősiességet választotta.az ebben szerepet vállaló civil helyi szervezeteket, hogy minden évben újabb programkínálattal rukkoljanak elő – mondta Gáspár Ildikó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Héjjasfalván és Székelykeresztúron
Mert nem a nemzeti gyász emlékünnepélyére, hanem a felemelő büszkeség éltető alkalmára jelentünk meg ma itt. A Segesvári csata 167. évfordulóján nemcsak Petőfi Sándor, de Zeyk Domokos élete, tette és emléke is megkerülhetetlen…, hiszen "a lant 26 éves mesterének és a kard 32 éves hősének halála egybeesett, és egybe is fonódott elválaszthatatlanul"– hangzott el Kónya-Hamar Sándor előadásában a tartalmas, szép héjjasfalvi Zeyk Domokos-ünnepségen.
A református templomban Iszlai Kamill Zsolt helybeli lelkész a Lukács evangéliumából (24/50.) vett igével adta meg az alaphangot, majd ezt követően Haller Béla, a Castellum Alapítvány vezetője köszöntötte Zákonyi Botondot, Magyarország romániai nagykövetét, Kerekes Károly parlamenti képviselőt, Micea Salagean mérnököt, Héjjasfalva polgármesterét és Hegyi Péter alpolgármestert, a hivatal képviselőit, valamint a Zeyk-leszármazottakat: Vita Etelt, Bodor Katalint, Bárczay Évát, Török Gáspárt és családtagjaikat. Török Gáspár jóvoltából, aki mozgatója, szervezője volt a szobor avatása óta tartott legnagyobb ünnepségnek, a Zeyk Domokosnéról készült festményt is láthatta a gyülekezet.
A történelmi tényekről, Zeyk Domokos életéről, a szabadságharcban betöltött szerepéről és hősi haláláról Kónya-Hamar Sándor emlékezett meg. Felidézte a gazdatiszti és Berlinben filozófiai-jogi ismereteket szerzett, hatalmas testalkatú, daliás fiatal férfi lelkesedését a szabadságharc iránt, belépését, majd a marakodó és áruló osztrák főtisztekben megrendülő bizalma miatti kilépését a forradalmi hadseregből. A Marosvásárhelyt felszabadító Bem tábornok példáján felbuzdulva szállt újra híres lovára, a Wesselényi Miklóstól ajándéka kapott félmuraközi sárga paripára. Hősiessége már Nagyszeben ostromakor is megmutatkozott, ahol parancsnoka, gr. Mikes Kelemen ezredes ágyúgolyó által kettészakított élettelen testével a roham élére állva egy egész ezredet nyert meg a honvéd seregnek, amiért főhadnaggyá, majd századossá nevezték ki. Kónya-Hamar Sándor megható jelenetként idézte a 32 éves, elszánt katona búcsúját a Segesvári csatába indulás előtt feleségétől és két kisgyermekétől. Mivel méreggyűrűjét az éjjeliszekrényen felejtette, a Bem tábornok menekülését fedező, és a Petőfi mentésére is odafigyelő vitéz végső megoldásként, hogy ne kerüljön rabságba, pisztolyával vetett véget életének. Egy olyan korban, amikor nem depresszióra és önsajnálatra, hanem összefogásra és a szülőföldhöz való ragaszkodásra, az állhatatos feladatvállalásra és a nemzet jogos büszkesége hordozóinak megtalálására van szükségünk, Zeyk Domokos gerinces magyarsága jelentheti számunkra a történelmi esélyt – hangsúlyozta az előadó. Beszédének végén örömmel újságolta, hogy a Segesvári csata hősének felejthetetlen és megkérdőjelezhetetlen vitézségéről az Orbán-kormány ifjúsági filmprogramjának köszönhetően filmet forgatnak (Zeyk Domokos diadala).
film zenei aláfestése Kodály Zoltán műve lesz, aki a Segesvári csata hősének példájától megihletődve újra megzenésítette Vörösmarty Mihály Szózatát. Tette ezt az új himnusz megkomponálása helyett, amit az 50-es évek kommunista vezetése kért tőle, és amit visszautasított.
Haller Béla arról számolt be, hogy Zeyk Domokos születésének 200. évfordulóján a Castellum Alapítvány a Zeyk-év jegyében megemlékező és emlékállító akciók sorát indítványozta. Tagtársuknak, a Zeyk-leszármazott Török Gáspárnak köszönhetően szervezték meg a vasárnapi ünnepséget, és állították fel az emlékmű elé a háromnyelvű magyarázótáblát. Szervezőmunkáját a héjjasfalvi gyülekezet, annak lelkipásztora és a helyhatóság is támogatta. Megvalósításra vár az emlékmű restau- rálása, a szomszédságban levő ház és telek megvásárlása emlékház és parkoló kialakítása céljából, bronzrelief elhelyezése a Marosvásárhelyi Teleki-házon, amit Hunyadi László szobrászművész készít el, és egy utca elnevezése Zeyk szülővárosában – olyan feladatok, amelyek meghaladják az alapítvány lehetőségeit.
Az istentiszteleten Bartalis Annuska és Németh Kálmán helybeli lakosok mondtak verset, az orgonán játszó Iszlai Júlia kántor énekelt, és az általa vezetett furalyaegyüttes tagjai játszottak szép küküllőmenti népviseletben. Az istentiszteletet követően a székelykereszt-úri fúvószenekarral az élen az ünneplők az emlékműig vonultak, ahol a leszármazottak, a nagykövet, a Castellum Alapítvány, Héjjasfalva polgármestere és alpolgármestere, az RMDSZ, a református egyházközség és a Komáromi család koszorúzott, majd Iszlai Júlia kántor mondta el Szász Károly Zeyk Domoskosnénak ajánlott A bajnok vére című versét. A forgalmas főúton a menetet a helyi rendőrség autói biztosították. A templomból kijövet és az ünnepi ebéden a helybeli asszonyok kínálták a résztvevőket.
Délután a székelykeresztúri Zeyk Domkos szakközépiskolába várták a vendégeket. Az iskola névadójának szobra előtt felsorakoztak a Történelmi Vitézi Rend udvarhelyszéki képviselői. Tekeres Imola történelem szakos tanárnő a múlt század elején tanítóképzőnek készült, a rendszerváltás előtt árvaházként működő iskola történetéről, Zeyk Domokos életéről és hőstettéről beszélt. Az intézmény három – kihajtott gallérú fehér ingbe öltözött – diákja, Szabó Norbert, Péter Norbert és Tóth Norbert irodalmi-történelmi összeállítást adott elő nagy átéléssel, majd a résztvevők megkoszorúzták Zeyk mellszobrát, Demeter Zsigmond István alkotását. A jelen levő pedagógusok, Antal Erzsébet, Tekeres Imola és Balázs Mihály pedig megvendégelték a résztvevőket.
Sok idősebb és fiatalabb személyt megmozgató, felemelő ünnepség volt mind Héjjasfalván, mind Székelykeresztúron a vesztes csatában önmagát feláldozó katonáról, Zeyk Domokosról, aki a fogság helyett a szabadság örök érvényű eszméjéért vállalt hősiességet választotta.az ebben szerepet vállaló civil helyi szervezeteket, hogy minden évben újabb programkínálattal rukkoljanak elő – mondta Gáspár Ildikó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 13.
Virágkehelyben harmatcsepp
Horváth István szellemisége a magyarózdi torony aljában
"Legyél örök égő seb,
s forrása új akaratnak"
Örök égő seb, örökös tettvágytól fűtött akarat és elszántság, örökös "vándorlás"… "Jöttem valahonnan./ megyek valahova. / Az én vándorlásom / nem szűnik meg soha."
Népének szeretete, szűkebb pátriája megismertetése vezeti tollát, ez vonul végig életművén. 2016. augusztus 6-án, szombaton emlékeztek a falu lelkiismeretére, a költő Horváth Istvánra a református templomban. "Ami Csíkszentdomokosnak Márton Áron és Kurkó Gyárfás, az Magyarózdnak Nagy András (1899–1974), az egyházi író, szerkesztő és Horváth István (1909–1977) író, költő. Két ember, aki hírét vitte falujának a nagyvilágban" – hallottuk Ötvös József Marosvásárhely-vártemplomi református lelkész ünnepi beszédében. A találkozás az élet egyik legnagyobb ajándéka. Két magyarózdi ember találkozásának hála, munkásságuknak köszönhetően menekült meg Magyarózd a szórványok homályától. Igaz gondolataikkal magasra emelték szülőfalujukat. Horváth István igazmondó költő volt. Dr. Márkus Béla debreceni irodalomtörténész az istentisztelet után tartott előadást. Az egykori jó barát dr. Görömbei András irodalomtörténésznek a költő századik születésnapján elhangzott gondolatát idézte: Erdély irodalmi emlékezeti helyei között jelentős Farkaslaka, Tamási Áron szülőfaluja, a másik ilyen hely, mely az egyetemes magyar kultúrának a térképére fel van írva: Pusztakamarás, a harmadik pedig Magyarózd.
A Magyarózdi toronyalja című rendhagyó falurajzában Horváth István a saját életét is beleszövi faluja sorsába. Egészen a római korig megy vissza időrendi sorrendben, a régmúlttal nem sokat foglalkozik, helyette a falu (saját koráig fellelhető) szokásait, a hiedelemvilágot, a folklórkincset tárja elénk. "Az utánam jövőket próbálom végigvezetni a falun…". "Magamat is mentettem. Én vagyok ez a könyv. De nemcsak én. Az a nép is, amelyhez tartozom, amellyel – vagy amelyekkel – összefűznek a borzongató hiedelmek, varázslások, szokások, játékok, a népköltészet gazdag csillagos ege, s a nyelv, melynek egyes szavai a ködös ősidőkből visszhangzanak ide. Paraszti múltamban – s ez a múlt, őseim révén, messzi századokba nyúlik – közvetlen és közvetett módon, minden szokást, hiedelmet megéltem, amit e könyvben leírtam... Harmincegy éves koromig parasztként laktam, dolgoztam Magyarózdon. Sohasem szakadtam el szülőfalumtól… A falu, Magyarózd annyira zárt, eldugott helyen lapul, hogy még az ötvenes években is egyik író barátom azt mondta: »Olyan falu, hogy Magyarózd, nincs is, azt csak te találtad ki«. Pedig van, és volt még a tatárjárás előttől fogva. Volt, viszonylag bolygatatlanul, s éppen bolygatatlansága miatt napjainking őrzött meg igen sok olyan néprajzi, folklorisztikai, nyelvészeti anyagot, melyek más, nyílt fekvésű falukban rég az enyészetbe süllyedtek." (Horváth István: Előszó, Magyarózdi toronyalja – Dacia Kiadó Kolozsvár 1971)
A hatvanas években sok szociográfiai írás jelent meg Magyarországon és Erdélyben is. Horváth István "alulnézetből" szemléli a falu világát – mondta dr. Márkus Béla –, a nép közül valóként, a változásokat nem a változások okozta jobblét jelenléte vagy hiánya szempontjából szemléli, hanem hogy megmAradnak- e az ősi formák, rigmusok, szokások, népdalok? Nem rejtette el keserű gondolatait sem az író, amikor arról írt, hogy az ózdiak szégyellnek népdalt énekelni. – Szerencsére nekem más tapasztalatom van – mondta Márkus Béla – egy magyarózdi lakodalmas csapattal, Székelykeresztúr és Segesvár útvonalon végigénekelt vonatos utazás emlékeire hivatkozva.
Fekete Vince költő Horváth István csendje címmel tartott ünnepi beszédéből idézek pár gondolatot: "Falusi költő, de inkább a falu költője, annak minden terhével, hátrányával, majd előnyével együtt. Teher, hátrány inkább az elején, előnyök főleg a végén, de inkább a közepén. Hat elemivel, autodidaktaként, maga mögött hagyva aprócska faluját, Ózdot, ’sorsának természetes díszletét’ (Deák Tamás), a tájnyelvvel, igazi anyanyelvével felvértezve, természetes közegéből, falusi közösségéből kiszakadva lép a poétai mezőkre… Kilép a parasztjai közül, és belép a városiak közé. Ahonnan kilépett, kinézik maguk közül, ahová belépett: nem fogadják be. Ez (lesz) költészetének tragédiája. Ez a kettősség, ez a meghasonlottság. Hiába az otthonról, a faluból a vérében hozott gazdagság, a népköltészet, a balladák, a mesék csodálatos színpompája, a népi pogány eredetű képzeletvilág, ha gyökerét-vesztettnek érzi magát, harisnyás embernek a városi literátorok között…
De legalább van, ahová elvágyódni, ahová visszavágyódni. És az eltávozása utáni kiélesedett figyelmű rálátással van – mindig –, ahová visszafordulni. Mert mit is tehetne egy számára teljesen szokatlan, ellenségesnek érzett környezetben? Visszamegy – az állandó otthontalanság-érzéstől, az elveszített szülőföld fájdalmától, a megtagadott paraszti sors emlékétől gyötörten – oda, verseiben, ahonnan eljött. És lassacskán megtalálja mondandójához a formát is, a szélesen hömpölygő, inkább epikus (tizenhat szótagú, páros rímű), de népköltészeti elemeket is magában hordozó tárgyias elbeszélő lírát. És még a versvégen felmutatott jelkép, tanulság, az örök újrakezdésről például a Tornyot raktam című, méltán elhíresült versében, ez a mai szemmel picit didaktikusnak ható konklúzió- levonás sem tudja elhalványítani a vers igazi erejét, nagyságát… (Szerző megjegyzése: Mély érzelmi kötődésem van e vershez, hiszen egyike azoknak a verseknek, melyekre szeretett édesapám tanított meg, még egészen zsenge gyerekkoromban és megmutatta a vers írójának a szülőházát, valahányszor Magyarózdon átkeltünk a magyarbükkösi rokonlátogatások alkalmából…)
Az 1944-es fordulattól aztán, ha válogatott verseinek kötetét olvassuk, egy-két ívnyit továbblapozhatunk bátran. A harisnyás parasztból pantallóssá vált, dicsért népköltő nem találja sem a helyét a megújult világban, sem a hangját, hogy miként is kellene viszonyulnia ehhez az új, gyökeresen megváltozott világhoz, és egyáltalán: versben hogyan kellene szólania. Születik így egy csomó felejthető, igen gyenge költemény, népieskedő hangon… majd csak a hatvanas évek közepe táján talál újra magára, amikor az öregség, betegség, a közelítő halál formálja már nagy erővel át líráját."
Horváth Arany, az író lánya meghatottan köszönte meg az emlékház előtt az egybegyűltek jelenlétét, kifejezve afeletti örömét, hogy 2016-ban is fontosnak tartották magyarországi és erdélyi barátok, Horváth István tisztelői, hogy részt vegyenek az emlékezésen. Szülői házát az ember soha el nem hagyja, minden pénzét a ház "továbbélésére" áldozza, hiszen ott a szülei, édesapja, a nagyszülei: apó és nannyó szelleme kötelez. Kérdésemre, hogy milyen érzés hazajönni Magyarózdra, lelkesedve mondja: "Jajj, aranyoskám, én Magyarózdon vagyok igazán otthon. Amikor innen visszamegyek a városba, én hetekig beteg vagyok." A tőle megszokott lelkesedéssel vezet végig a nemrég felújított Horváth István- emlékházon, ahol minden tárgy kedves, mert bensőséges emléket idéznek: a családi fotók, az író személyes dolgai (mint például kalapja), kötetei, a használati tárgyak...Fájdalommal mondja, hogy számos féltve őrzött családi vonatkozású tárgynak "lába lett".
A háromosztatú autentikus és szépen felújított parasztház teljes nyugalommal honol az egyre öregedő falu központi részében: Márvány emléktábla jelzi, hogy falai közt élt gyerek- és ifjúként Horváth István író, és e ház falai közt talált megnyugvást, valahányszor visszatért erőt gyűjteni a gyökerekhez. Az ünnepi köszöntések sorában Dávid Gyula irodalomtörténész szavait tolmácsolta az EMKE elnökének megbízottja: "Amikor verseivel a negyvenes évek elején bekopogtatott az irodalom ajtaján, már egész raja zsongott körülötte a hozzá hasonlóknak. A népi életsors és élettapasztalat legmélyéről bocsátotta fel őket valami titokzatos erő, hogy megszólaltatói legyenek eltemetett, s most újra feltalált kincsekből felragyogó szépségeknek, évszázadokon át lefojtott reményeknek, akarásoknak". (A szöveg egészében olvasható a Székely Könyvtár sorozatban frissen megjelent Horváth István: Válogatott versek című könyv előszavában.)
Dávid Gyula szerint a költői igazmondások indulata jellemzi Horváth István költészetét. Az RMGE Maros megyei szervezetének köszöntő sorait az elnök megbízottja tolmácsolta. Az emlékünnepség záróakkordjaként a tisztességet tévő vendégsereg a Himnusz eléneklésével koszorút helyezett el az író magyarózdi sírhelyénél.
"Jólesik, hogy nem hagy a falu. Nemcsak számon tart, nemcsak megajándékoz, hanem önmagát félti bennem. Rámtapad bizalma, felelőségre vonása, mint fára a kéreg. Levethetetlenül viselem magamon. Falum népe, mint virágkehelyben a harmatcsepp, megül a völgyben, végzi munkáját. Őrzi, őrizteti velem is tájnyelvét, melynél alig hallok szebb muzsikát, mely lelkemben szól. A váratlan keresztutaknál ő sugallja, melyiket válaszszam, édesapám halála óta. Mindig az igaz felé irányít, mert nem csak utat, de a közös földön testvért is keresni kell e hazában. A reám hagyott testamentum e torony aljához parancsol. Toronyalji talpalatnyi földön állok, morzsolgatom szavainkat, dalainkat dúdolgatom." (Horváth Arany)
Gálfalvi Dilna
Népújság (Marosvásárhely)
Horváth István szellemisége a magyarózdi torony aljában
"Legyél örök égő seb,
s forrása új akaratnak"
Örök égő seb, örökös tettvágytól fűtött akarat és elszántság, örökös "vándorlás"… "Jöttem valahonnan./ megyek valahova. / Az én vándorlásom / nem szűnik meg soha."
Népének szeretete, szűkebb pátriája megismertetése vezeti tollát, ez vonul végig életművén. 2016. augusztus 6-án, szombaton emlékeztek a falu lelkiismeretére, a költő Horváth Istvánra a református templomban. "Ami Csíkszentdomokosnak Márton Áron és Kurkó Gyárfás, az Magyarózdnak Nagy András (1899–1974), az egyházi író, szerkesztő és Horváth István (1909–1977) író, költő. Két ember, aki hírét vitte falujának a nagyvilágban" – hallottuk Ötvös József Marosvásárhely-vártemplomi református lelkész ünnepi beszédében. A találkozás az élet egyik legnagyobb ajándéka. Két magyarózdi ember találkozásának hála, munkásságuknak köszönhetően menekült meg Magyarózd a szórványok homályától. Igaz gondolataikkal magasra emelték szülőfalujukat. Horváth István igazmondó költő volt. Dr. Márkus Béla debreceni irodalomtörténész az istentisztelet után tartott előadást. Az egykori jó barát dr. Görömbei András irodalomtörténésznek a költő századik születésnapján elhangzott gondolatát idézte: Erdély irodalmi emlékezeti helyei között jelentős Farkaslaka, Tamási Áron szülőfaluja, a másik ilyen hely, mely az egyetemes magyar kultúrának a térképére fel van írva: Pusztakamarás, a harmadik pedig Magyarózd.
A Magyarózdi toronyalja című rendhagyó falurajzában Horváth István a saját életét is beleszövi faluja sorsába. Egészen a római korig megy vissza időrendi sorrendben, a régmúlttal nem sokat foglalkozik, helyette a falu (saját koráig fellelhető) szokásait, a hiedelemvilágot, a folklórkincset tárja elénk. "Az utánam jövőket próbálom végigvezetni a falun…". "Magamat is mentettem. Én vagyok ez a könyv. De nemcsak én. Az a nép is, amelyhez tartozom, amellyel – vagy amelyekkel – összefűznek a borzongató hiedelmek, varázslások, szokások, játékok, a népköltészet gazdag csillagos ege, s a nyelv, melynek egyes szavai a ködös ősidőkből visszhangzanak ide. Paraszti múltamban – s ez a múlt, őseim révén, messzi századokba nyúlik – közvetlen és közvetett módon, minden szokást, hiedelmet megéltem, amit e könyvben leírtam... Harmincegy éves koromig parasztként laktam, dolgoztam Magyarózdon. Sohasem szakadtam el szülőfalumtól… A falu, Magyarózd annyira zárt, eldugott helyen lapul, hogy még az ötvenes években is egyik író barátom azt mondta: »Olyan falu, hogy Magyarózd, nincs is, azt csak te találtad ki«. Pedig van, és volt még a tatárjárás előttől fogva. Volt, viszonylag bolygatatlanul, s éppen bolygatatlansága miatt napjainking őrzött meg igen sok olyan néprajzi, folklorisztikai, nyelvészeti anyagot, melyek más, nyílt fekvésű falukban rég az enyészetbe süllyedtek." (Horváth István: Előszó, Magyarózdi toronyalja – Dacia Kiadó Kolozsvár 1971)
A hatvanas években sok szociográfiai írás jelent meg Magyarországon és Erdélyben is. Horváth István "alulnézetből" szemléli a falu világát – mondta dr. Márkus Béla –, a nép közül valóként, a változásokat nem a változások okozta jobblét jelenléte vagy hiánya szempontjából szemléli, hanem hogy megmAradnak- e az ősi formák, rigmusok, szokások, népdalok? Nem rejtette el keserű gondolatait sem az író, amikor arról írt, hogy az ózdiak szégyellnek népdalt énekelni. – Szerencsére nekem más tapasztalatom van – mondta Márkus Béla – egy magyarózdi lakodalmas csapattal, Székelykeresztúr és Segesvár útvonalon végigénekelt vonatos utazás emlékeire hivatkozva.
Fekete Vince költő Horváth István csendje címmel tartott ünnepi beszédéből idézek pár gondolatot: "Falusi költő, de inkább a falu költője, annak minden terhével, hátrányával, majd előnyével együtt. Teher, hátrány inkább az elején, előnyök főleg a végén, de inkább a közepén. Hat elemivel, autodidaktaként, maga mögött hagyva aprócska faluját, Ózdot, ’sorsának természetes díszletét’ (Deák Tamás), a tájnyelvvel, igazi anyanyelvével felvértezve, természetes közegéből, falusi közösségéből kiszakadva lép a poétai mezőkre… Kilép a parasztjai közül, és belép a városiak közé. Ahonnan kilépett, kinézik maguk közül, ahová belépett: nem fogadják be. Ez (lesz) költészetének tragédiája. Ez a kettősség, ez a meghasonlottság. Hiába az otthonról, a faluból a vérében hozott gazdagság, a népköltészet, a balladák, a mesék csodálatos színpompája, a népi pogány eredetű képzeletvilág, ha gyökerét-vesztettnek érzi magát, harisnyás embernek a városi literátorok között…
De legalább van, ahová elvágyódni, ahová visszavágyódni. És az eltávozása utáni kiélesedett figyelmű rálátással van – mindig –, ahová visszafordulni. Mert mit is tehetne egy számára teljesen szokatlan, ellenségesnek érzett környezetben? Visszamegy – az állandó otthontalanság-érzéstől, az elveszített szülőföld fájdalmától, a megtagadott paraszti sors emlékétől gyötörten – oda, verseiben, ahonnan eljött. És lassacskán megtalálja mondandójához a formát is, a szélesen hömpölygő, inkább epikus (tizenhat szótagú, páros rímű), de népköltészeti elemeket is magában hordozó tárgyias elbeszélő lírát. És még a versvégen felmutatott jelkép, tanulság, az örök újrakezdésről például a Tornyot raktam című, méltán elhíresült versében, ez a mai szemmel picit didaktikusnak ható konklúzió- levonás sem tudja elhalványítani a vers igazi erejét, nagyságát… (Szerző megjegyzése: Mély érzelmi kötődésem van e vershez, hiszen egyike azoknak a verseknek, melyekre szeretett édesapám tanított meg, még egészen zsenge gyerekkoromban és megmutatta a vers írójának a szülőházát, valahányszor Magyarózdon átkeltünk a magyarbükkösi rokonlátogatások alkalmából…)
Az 1944-es fordulattól aztán, ha válogatott verseinek kötetét olvassuk, egy-két ívnyit továbblapozhatunk bátran. A harisnyás parasztból pantallóssá vált, dicsért népköltő nem találja sem a helyét a megújult világban, sem a hangját, hogy miként is kellene viszonyulnia ehhez az új, gyökeresen megváltozott világhoz, és egyáltalán: versben hogyan kellene szólania. Születik így egy csomó felejthető, igen gyenge költemény, népieskedő hangon… majd csak a hatvanas évek közepe táján talál újra magára, amikor az öregség, betegség, a közelítő halál formálja már nagy erővel át líráját."
Horváth Arany, az író lánya meghatottan köszönte meg az emlékház előtt az egybegyűltek jelenlétét, kifejezve afeletti örömét, hogy 2016-ban is fontosnak tartották magyarországi és erdélyi barátok, Horváth István tisztelői, hogy részt vegyenek az emlékezésen. Szülői házát az ember soha el nem hagyja, minden pénzét a ház "továbbélésére" áldozza, hiszen ott a szülei, édesapja, a nagyszülei: apó és nannyó szelleme kötelez. Kérdésemre, hogy milyen érzés hazajönni Magyarózdra, lelkesedve mondja: "Jajj, aranyoskám, én Magyarózdon vagyok igazán otthon. Amikor innen visszamegyek a városba, én hetekig beteg vagyok." A tőle megszokott lelkesedéssel vezet végig a nemrég felújított Horváth István- emlékházon, ahol minden tárgy kedves, mert bensőséges emléket idéznek: a családi fotók, az író személyes dolgai (mint például kalapja), kötetei, a használati tárgyak...Fájdalommal mondja, hogy számos féltve őrzött családi vonatkozású tárgynak "lába lett".
A háromosztatú autentikus és szépen felújított parasztház teljes nyugalommal honol az egyre öregedő falu központi részében: Márvány emléktábla jelzi, hogy falai közt élt gyerek- és ifjúként Horváth István író, és e ház falai közt talált megnyugvást, valahányszor visszatért erőt gyűjteni a gyökerekhez. Az ünnepi köszöntések sorában Dávid Gyula irodalomtörténész szavait tolmácsolta az EMKE elnökének megbízottja: "Amikor verseivel a negyvenes évek elején bekopogtatott az irodalom ajtaján, már egész raja zsongott körülötte a hozzá hasonlóknak. A népi életsors és élettapasztalat legmélyéről bocsátotta fel őket valami titokzatos erő, hogy megszólaltatói legyenek eltemetett, s most újra feltalált kincsekből felragyogó szépségeknek, évszázadokon át lefojtott reményeknek, akarásoknak". (A szöveg egészében olvasható a Székely Könyvtár sorozatban frissen megjelent Horváth István: Válogatott versek című könyv előszavában.)
Dávid Gyula szerint a költői igazmondások indulata jellemzi Horváth István költészetét. Az RMGE Maros megyei szervezetének köszöntő sorait az elnök megbízottja tolmácsolta. Az emlékünnepség záróakkordjaként a tisztességet tévő vendégsereg a Himnusz eléneklésével koszorút helyezett el az író magyarózdi sírhelyénél.
"Jólesik, hogy nem hagy a falu. Nemcsak számon tart, nemcsak megajándékoz, hanem önmagát félti bennem. Rámtapad bizalma, felelőségre vonása, mint fára a kéreg. Levethetetlenül viselem magamon. Falum népe, mint virágkehelyben a harmatcsepp, megül a völgyben, végzi munkáját. Őrzi, őrizteti velem is tájnyelvét, melynél alig hallok szebb muzsikát, mely lelkemben szól. A váratlan keresztutaknál ő sugallja, melyiket válaszszam, édesapám halála óta. Mindig az igaz felé irányít, mert nem csak utat, de a közös földön testvért is keresni kell e hazában. A reám hagyott testamentum e torony aljához parancsol. Toronyalji talpalatnyi földön állok, morzsolgatom szavainkat, dalainkat dúdolgatom." (Horváth Arany)
Gálfalvi Dilna
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 17.
Még mindig folyamatosan érkeznek honosítási kérelmek
Udvarhelyszéken két irodában is foglalkoznak a magyar állampolgársághoz, illetve más, a magyar állam által biztosított hivatalos okiratokhoz szükséges iratcsomók összeállításával. Utánanéztünk, idén hányan igényeltek honosítást, magyar útlevelet.
Az állampolgárság igényléséhez ugyanazok a papírok szükségesek, mint az előző években. Az iratcsomó benyújtásától számítva körülbelül hat-hét hónapon belül kerül sor az eskütételre Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, Magyarország területén vagy bármely más magyar konzulátuson – mondta el a Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke.
Az udvarhelyszéki EMNT demokráciaközpont-hálózatához három település tartozik: Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Szentegyháza. Az elmúlt öt és fél évben közel 26 ezer kérelmező nyújtotta be iratcsomóját könnyített visszahonosításért folyamodva az udvarhelyszéki demokráciaközpontokba – tudtuk meg Nagytól. Ez a szám egyben azt is jelenti, hogy az udvarhelyszéki EMNT-iroda országos viszonylatban második a honosítási kérelmek igénylése tekintetében. A szerdai összesítésig idén több mint kilencszázan kérvényezték az irodában a magyar állampolgárságot.
Egyre több konzuli napra van szükség – ilyenkor történik az állampolgársági kérelmek iratcsomóinak átadása, útlevélkérelmek leadása, anyakönyvezések (születés, házasság, válás, haláleset), lakcímkártyacsere, illetve lakcímváltozás vagy magyarországi lakóhely bejelentése.
„Az elmúlt év óta lehetőség van Székelyudvarhelyen is útlevelet igényelni, illetve elindítani az anyakönyvezéseket, emiatt a kérelmezések száma folyamatos növekedést mutat” – tette hozzá Nagy. Jóval több magyar állampolgár jelenti be újszülött gyerekét, házasságát, esetenként válást vagy halálesetet, ennek köszönhetően egyre többen lesznek napirenden a magyarországi anyakönyvezési rendszerben is.
Az útlevélkérelem egyre népszerűbb igény, és akárcsak minden más ügyintézés, előzetes időpont-egyeztetés alapján történik. Arról is érdemes tudni, hogy tavalytól minden magyar állampolgár, akinek a második világháború idején édesapja vagy férje elhunyt a fronton, illetve hadifogságban, hadisegélyt igényelhet a magyar államtól. Ezen ügyiratcsomók összeállításában bármely központban segítséget nyújtanak.
Az Eurotrans Alapítvány udvarhelyszéki irodája tavaly szeptembertől foglalkozik honosítási tevékenységgel – tudtuk meg Nagy Enikőtől, az Udvarhelyszéki RMDSZ munkatárásától. Idén a kérelmek száma meghaladta az 1100-at, ezek nagy részét udvarhelyszéki településeken gyűjtötték be, mivel az alapítvány munkatársai hetente két településre is kiszállnak, hogy a helyszínen fogadják az érdeklődőket. Az állampolgárságot kérelmezők száma tavaly szeptember óta nem csökkent, útlevéligényléssel is havonta 10–15 személy fordul hozzájuk. Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket és az igazolványkép elkészítését is.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro
Udvarhelyszéken két irodában is foglalkoznak a magyar állampolgársághoz, illetve más, a magyar állam által biztosított hivatalos okiratokhoz szükséges iratcsomók összeállításával. Utánanéztünk, idén hányan igényeltek honosítást, magyar útlevelet.
Az állampolgárság igényléséhez ugyanazok a papírok szükségesek, mint az előző években. Az iratcsomó benyújtásától számítva körülbelül hat-hét hónapon belül kerül sor az eskütételre Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, Magyarország területén vagy bármely más magyar konzulátuson – mondta el a Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke.
Az udvarhelyszéki EMNT demokráciaközpont-hálózatához három település tartozik: Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Szentegyháza. Az elmúlt öt és fél évben közel 26 ezer kérelmező nyújtotta be iratcsomóját könnyített visszahonosításért folyamodva az udvarhelyszéki demokráciaközpontokba – tudtuk meg Nagytól. Ez a szám egyben azt is jelenti, hogy az udvarhelyszéki EMNT-iroda országos viszonylatban második a honosítási kérelmek igénylése tekintetében. A szerdai összesítésig idén több mint kilencszázan kérvényezték az irodában a magyar állampolgárságot.
Egyre több konzuli napra van szükség – ilyenkor történik az állampolgársági kérelmek iratcsomóinak átadása, útlevélkérelmek leadása, anyakönyvezések (születés, házasság, válás, haláleset), lakcímkártyacsere, illetve lakcímváltozás vagy magyarországi lakóhely bejelentése.
„Az elmúlt év óta lehetőség van Székelyudvarhelyen is útlevelet igényelni, illetve elindítani az anyakönyvezéseket, emiatt a kérelmezések száma folyamatos növekedést mutat” – tette hozzá Nagy. Jóval több magyar állampolgár jelenti be újszülött gyerekét, házasságát, esetenként válást vagy halálesetet, ennek köszönhetően egyre többen lesznek napirenden a magyarországi anyakönyvezési rendszerben is.
Az útlevélkérelem egyre népszerűbb igény, és akárcsak minden más ügyintézés, előzetes időpont-egyeztetés alapján történik. Arról is érdemes tudni, hogy tavalytól minden magyar állampolgár, akinek a második világháború idején édesapja vagy férje elhunyt a fronton, illetve hadifogságban, hadisegélyt igényelhet a magyar államtól. Ezen ügyiratcsomók összeállításában bármely központban segítséget nyújtanak.
Az Eurotrans Alapítvány udvarhelyszéki irodája tavaly szeptembertől foglalkozik honosítási tevékenységgel – tudtuk meg Nagy Enikőtől, az Udvarhelyszéki RMDSZ munkatárásától. Idén a kérelmek száma meghaladta az 1100-at, ezek nagy részét udvarhelyszéki településeken gyűjtötték be, mivel az alapítvány munkatársai hetente két településre is kiszállnak, hogy a helyszínen fogadják az érdeklődőket. Az állampolgárságot kérelmezők száma tavaly szeptember óta nem csökkent, útlevéligényléssel is havonta 10–15 személy fordul hozzájuk. Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket és az igazolványkép elkészítését is.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro
2016. augusztus 31.
Készülhet a Berde Mózsa-szobor
Megszavazta a Sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Berde Mózsa-szobor állításához szükséges anyagi hozzájárulást, ezzel az utolsó akadály is elhárult a szoborállítás útjából. Mint ismert, Berde Mózsa egykori kormánybiztos emlékének megörökítésére születése 200. évfordulóján kezdeményezte a szoborállítást a Háromszéki Magyar Sajtóért – Hármas – Alapítvány.
Berde Mózsa a Háromszéki önvédelmi harc egyik meghatározó, ám a köztudatban kevésbé ismert személyisége, aki a kiegyezés után tevékenységével, végrendelete alapján pedig vagyonával állt a közjó szolgálatába – áll a szoborkezdeményező alapítvány indoklásában. Berde Mózsa székely nemesi családban született 1815-ben Szentivánlaborfalván, Székelykeresztúron és Kolozsvárott tanult. Ügyvédként tevékenykedett Kolozsváron, 1848-ban országgyűlési képviselőként, majd erdélyi kormánybiztosként dolgozott. Részt vett az erdélyi unitárius egyház tevékenységében, egyházára hagyta vagyonát, ezáltal hozzájárult a Kolozsvári unitárius kollégium megépítéséhez. A Hármas Alapítvány és a Sepsiszentgyörgyi önkormányzat által létrehozott szoborállító bizottság tavaly írt ki pályázatot a szobor elkészítésére, ezt Harmath István Székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő szobrászművész nyerte meg (az ő alkotása a Sugás Áruházzal szemben levő Szent György-szobor). Pályaművében az egész alakos szobor két félből tevődik össze, melyek elöl- és hátulnézetből egynek tűnnek, oldalról viszont más sziluettek, formák jelennek meg. Az Erzsébet park központi lépcsősorának tetejénél, a Bod Péter megyei Könyvtárral átellenben helyet kapó Berde Mózsa-szobor kivitelezését az unitárius egyház kétezer lejjel, az önkormányzat legutóbbi ülésén elfogadott döntés értelmében a város 153 400 lejjel támogatja.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Megszavazta a Sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Berde Mózsa-szobor állításához szükséges anyagi hozzájárulást, ezzel az utolsó akadály is elhárult a szoborállítás útjából. Mint ismert, Berde Mózsa egykori kormánybiztos emlékének megörökítésére születése 200. évfordulóján kezdeményezte a szoborállítást a Háromszéki Magyar Sajtóért – Hármas – Alapítvány.
Berde Mózsa a Háromszéki önvédelmi harc egyik meghatározó, ám a köztudatban kevésbé ismert személyisége, aki a kiegyezés után tevékenységével, végrendelete alapján pedig vagyonával állt a közjó szolgálatába – áll a szoborkezdeményező alapítvány indoklásában. Berde Mózsa székely nemesi családban született 1815-ben Szentivánlaborfalván, Székelykeresztúron és Kolozsvárott tanult. Ügyvédként tevékenykedett Kolozsváron, 1848-ban országgyűlési képviselőként, majd erdélyi kormánybiztosként dolgozott. Részt vett az erdélyi unitárius egyház tevékenységében, egyházára hagyta vagyonát, ezáltal hozzájárult a Kolozsvári unitárius kollégium megépítéséhez. A Hármas Alapítvány és a Sepsiszentgyörgyi önkormányzat által létrehozott szoborállító bizottság tavaly írt ki pályázatot a szobor elkészítésére, ezt Harmath István Székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő szobrászművész nyerte meg (az ő alkotása a Sugás Áruházzal szemben levő Szent György-szobor). Pályaművében az egész alakos szobor két félből tevődik össze, melyek elöl- és hátulnézetből egynek tűnnek, oldalról viszont más sziluettek, formák jelennek meg. Az Erzsébet park központi lépcsősorának tetejénél, a Bod Péter megyei Könyvtárral átellenben helyet kapó Berde Mózsa-szobor kivitelezését az unitárius egyház kétezer lejjel, az önkormányzat legutóbbi ülésén elfogadott döntés értelmében a város 153 400 lejjel támogatja.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 31.
Korodi „a veszélyes törvénytervezet” és „az erdélyi valóság” viszonyáról beszélt
A közigazgatási átszervezésre vonatkozó törvénytervezet hiányosságaira, ellentmondásaira hívta fel a figyelmet Korodi Attila parlamenti képviselő szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte a tervezet nem felel meg „a mai erdélyi valóságnak”.
A fejlesztési minisztérium által nemrég közvitára bocsátott törvénytervezet – amely által új közigazgatási besorolást kapnának a romániai települések – apropóján hívta össze a sajtó képviselőit Korodi Attila képviselő Csíkszeredában. A két hete zajló közvita kapcsán levont következtetéseket fontosnak tartotta ismertetni, mivel „a minisztériumi laboratóriumban készült elemzések nagyon nehezen fordíthatók le jó értelemben Hargita, illetve Erdély több megyéjére”.
A politikus továbbment, veszélyesnek nevezte a törvénytervezetet, mivel meglátása szerint hiába hogy számokkal dolgozik, mégis szubjektív: a kormány, a minisztérium például meghatározott olyan küszöbszámokat, amelyeknek nincsenek magyarázatai sem a cikkelyekben, sem a mellékletekben – ezek sok esetben pedig ellentmondásos besorolásokhoz vezetnek. Például Gyergyóhollót mint lehetséges vidéki fejlesztési pólust jelölték meg, habár nem teljesíti még a községek számára előírt legkevesebb 1500 állandó lakost sem.
A vidékfejlesztési pólusokkal kapcsolatban kifejtette, ennek a besorolásnak az elnyerése azért lesz majd fontos a községeknek és a körülöttük levő kistérségnek, mert általa – a központi költségvetésből – támogatást kaphatnak infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére. Ezek legkevesebb 2000 lakosú települések lehetnek, amelyek 25 kilométeres körzetében nincsenek városok, ezért az adott térség egészségügyi, oktatási, kulturális és kereskedelmi központjainak számítanak.
Hargita megyében négy község tölthetne be ilyen szerepet: Parajd, Korond, Zetelaka és Gyergyóholló – ezt azonban aránytalan, hiszen Parajd és Korond nagyon közel esik egymáshoz, illetve Parajd közel van Szovátahoz is. Ahogy előbbire, úgy arra sincs magyarázat, hogy miért mAradtak ki Hargita megye esetében olyan fontos kisrégiók, mint Székelykeresztúr környéke vagy a Gyimesek, de a politikus Alcsík és Felcsík esetében is – a Csíkszeredától távol eső települések miatt – szükségesnek látja ezt a besorolást.
Arra is rámutatott a képviselő, hogy egy hírportál felhívta a minisztérium figyelmét: a felhasznált adatok régiek, elavultak. Ezek a számok alapján a törvénytervezet a városokat jogállásuk szerint hét, a községeket két csoportba sorolná – a lakosság, a kórházak, oktatási intézmények száma, az infrastruktúra fejlettsége szerint. Mindezek mellett a törvény lehetőséget ad arra, hogy a megfogyatkozott népességű községek önkormányzatai beolvasztásukat kérjék a nagyobb településekbe. Amely községek ezt nem teszik meg 2025 végéig, és nem felelnek meg az előírásoknak, a kormány indítja el valamelyik nagyobb, szomszédos településsel való összeolvasztásukat – részletezte többek között példákkal alátámasztva Korodi Attila.
„Ezzel a törvénytervezettel ki sem szabadott volna jönni közvitára. Nagyon rossz adatokkal dolgoznak, nem jó időszakot vettek figyelembe. Továbbá olyan határértékeket határoznak meg, amelyek lebontva a helyi lakosságra nem tükrözik a törvénynek a szándékát, jellegét” – emelte ki. Helyette a 2025 utáni időszakra nagyon kormányorientált eszközrendszert épít ki arra, hogy újraszervezzék a községi hálózatokat. S miközben látszólag a kisrégiós összefogást támogatja, Hargita megyében a vidékfejlesztési pólusokat például nagyon rosszul lehetne elhelyezni – summázta a politikus.
A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a törvénytervezet szövegében rövid, mellékleteiben hosszú, ugyanakkor több esetben pontatlan, kiegészítésre szorul. Az RMDSZ-es megyei tanácsosok már dolgoznak a törvény
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
A közigazgatási átszervezésre vonatkozó törvénytervezet hiányosságaira, ellentmondásaira hívta fel a figyelmet Korodi Attila parlamenti képviselő szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte a tervezet nem felel meg „a mai erdélyi valóságnak”.
A fejlesztési minisztérium által nemrég közvitára bocsátott törvénytervezet – amely által új közigazgatási besorolást kapnának a romániai települések – apropóján hívta össze a sajtó képviselőit Korodi Attila képviselő Csíkszeredában. A két hete zajló közvita kapcsán levont következtetéseket fontosnak tartotta ismertetni, mivel „a minisztériumi laboratóriumban készült elemzések nagyon nehezen fordíthatók le jó értelemben Hargita, illetve Erdély több megyéjére”.
A politikus továbbment, veszélyesnek nevezte a törvénytervezetet, mivel meglátása szerint hiába hogy számokkal dolgozik, mégis szubjektív: a kormány, a minisztérium például meghatározott olyan küszöbszámokat, amelyeknek nincsenek magyarázatai sem a cikkelyekben, sem a mellékletekben – ezek sok esetben pedig ellentmondásos besorolásokhoz vezetnek. Például Gyergyóhollót mint lehetséges vidéki fejlesztési pólust jelölték meg, habár nem teljesíti még a községek számára előírt legkevesebb 1500 állandó lakost sem.
A vidékfejlesztési pólusokkal kapcsolatban kifejtette, ennek a besorolásnak az elnyerése azért lesz majd fontos a községeknek és a körülöttük levő kistérségnek, mert általa – a központi költségvetésből – támogatást kaphatnak infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére. Ezek legkevesebb 2000 lakosú települések lehetnek, amelyek 25 kilométeres körzetében nincsenek városok, ezért az adott térség egészségügyi, oktatási, kulturális és kereskedelmi központjainak számítanak.
Hargita megyében négy község tölthetne be ilyen szerepet: Parajd, Korond, Zetelaka és Gyergyóholló – ezt azonban aránytalan, hiszen Parajd és Korond nagyon közel esik egymáshoz, illetve Parajd közel van Szovátahoz is. Ahogy előbbire, úgy arra sincs magyarázat, hogy miért mAradtak ki Hargita megye esetében olyan fontos kisrégiók, mint Székelykeresztúr környéke vagy a Gyimesek, de a politikus Alcsík és Felcsík esetében is – a Csíkszeredától távol eső települések miatt – szükségesnek látja ezt a besorolást.
Arra is rámutatott a képviselő, hogy egy hírportál felhívta a minisztérium figyelmét: a felhasznált adatok régiek, elavultak. Ezek a számok alapján a törvénytervezet a városokat jogállásuk szerint hét, a községeket két csoportba sorolná – a lakosság, a kórházak, oktatási intézmények száma, az infrastruktúra fejlettsége szerint. Mindezek mellett a törvény lehetőséget ad arra, hogy a megfogyatkozott népességű községek önkormányzatai beolvasztásukat kérjék a nagyobb településekbe. Amely községek ezt nem teszik meg 2025 végéig, és nem felelnek meg az előírásoknak, a kormány indítja el valamelyik nagyobb, szomszédos településsel való összeolvasztásukat – részletezte többek között példákkal alátámasztva Korodi Attila.
„Ezzel a törvénytervezettel ki sem szabadott volna jönni közvitára. Nagyon rossz adatokkal dolgoznak, nem jó időszakot vettek figyelembe. Továbbá olyan határértékeket határoznak meg, amelyek lebontva a helyi lakosságra nem tükrözik a törvénynek a szándékát, jellegét” – emelte ki. Helyette a 2025 utáni időszakra nagyon kormányorientált eszközrendszert épít ki arra, hogy újraszervezzék a községi hálózatokat. S miközben látszólag a kisrégiós összefogást támogatja, Hargita megyében a vidékfejlesztési pólusokat például nagyon rosszul lehetne elhelyezni – summázta a politikus.
A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a törvénytervezet szövegében rövid, mellékleteiben hosszú, ugyanakkor több esetben pontatlan, kiegészítésre szorul. Az RMDSZ-es megyei tanácsosok már dolgoznak a törvény
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2016. szeptember 1.
A titokzatos „diplomata” (Egy megfigyelt család /21.)
A hetvenes években nem mindenkinek – és nem akármikor – lehetett külföldre eljutni. Ez a megszorítás fokozottan érvényes volt családunkra, különösen családunk férfi tagjaira. A világot mégis látni akarók, különösen a fiatalok körében (de nem csak) elterjedt a városokat, tájakat ábrázoló színes üdvözlőlapok cseréje.
Amolyan gyűjtőszenvedéllyé vált akkoriban. Árpád öcsém is javában hódolt ennek a szenvedélynek, és szerteágazó levelezést folytatott belföldi és külföldi levelezőtársakkal, akikkel kapcsolata jórészt csak a cserére szorítkozott. Ebből az ártatlan szenvedélyéből aztán a Securitate ostobaságának vagy rémlátomásának köszönhetően évekig tartó meghurcolás következett. Lássuk, hogyan. Nekem címzett leveléből (1974. május 16.) másolom ki a következő szövegrészt: „Lenne egy kérésem, ami viszont nem sürgős. Egyik levelezőtársam, aki volt itt, Kolozsváron nálunk tavaly (diplomata), össze akarja állítani az erdélyi városokról készült képeslapok albumát. (...) Leírom, hogy mi érdekelné őt, igaz, lehet, hogy egyes helységekről nem is létezik felvétel: Hosszúfalu, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Parajd, Korond, Homoród, Farkaslaka, Tolvajos-hágó, Csíkszereda, Gyimesi szoros, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Bereck, Torja, Bálványos, Szent Anna-tó.” Öcsém ugyan (tévesen) úgy emlékezett, hogy „diplomás” megnevezést használt, de mivel valamennyi nekem írt levelet megőriztem, kiderül az idézetből, hogy bizony, ő „diplomatát” írt. Ezzel a szóval kiváltotta a Securitate élénk érdeklődését, és mindenképpen igyekeztek kideríteni, ki a „diplomata”, és melyik országot képviseli. Ezek az „ördögöt falra festő”, nevetséges barmok, az öcsémre állított informátorok és operatív tisztek hada készült a (velem is kiegészülő) „kémhálózat” titkára rájönni. Idézzünk tehát tőlük...
Három részletet közlünk a több tucat anyagból csupán a „nagy felderítés” érzékeltetésére. Az elsőben különleges nyomozati eszközök bevetését kérik „Gyógyszerész” („Farmacistul”), azaz öcsém ellen, különös tekintettel a külföldi diplomatával létrejött kapcsolatára, a Kolozsvári magyar nemzetiségűek és az Orvosi Kutatóintézet vonatkozásában. A másodikban több feladatot rónak az operatív részlegre (pl. titkos munkahelyi és házkutatás); terjedjen ki jól képzett vagy kompromittált informátorokkal („Valentina”) a megfigyelés a szüleinkre is. A harmadikban feltételezik egy információkat gyűjtő kémhálózat létrejöttét. Ezért a Bukaresti nyilvántartásban ellenőrizni P. Árpádot, továbbá tájékozódni Puskás Attiláról (Sepsiszentgyörgy) és Vajda Éváról (Szatmár). Van-e olyan személy P. Árpád környezetében, akinek hozzáférése van titkos aktákhoz? Ezt az IMF (Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet) I-es Igazgatóságának (külföldi hírszerzés) tisztje nyomozza ki.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A hetvenes években nem mindenkinek – és nem akármikor – lehetett külföldre eljutni. Ez a megszorítás fokozottan érvényes volt családunkra, különösen családunk férfi tagjaira. A világot mégis látni akarók, különösen a fiatalok körében (de nem csak) elterjedt a városokat, tájakat ábrázoló színes üdvözlőlapok cseréje.
Amolyan gyűjtőszenvedéllyé vált akkoriban. Árpád öcsém is javában hódolt ennek a szenvedélynek, és szerteágazó levelezést folytatott belföldi és külföldi levelezőtársakkal, akikkel kapcsolata jórészt csak a cserére szorítkozott. Ebből az ártatlan szenvedélyéből aztán a Securitate ostobaságának vagy rémlátomásának köszönhetően évekig tartó meghurcolás következett. Lássuk, hogyan. Nekem címzett leveléből (1974. május 16.) másolom ki a következő szövegrészt: „Lenne egy kérésem, ami viszont nem sürgős. Egyik levelezőtársam, aki volt itt, Kolozsváron nálunk tavaly (diplomata), össze akarja állítani az erdélyi városokról készült képeslapok albumát. (...) Leírom, hogy mi érdekelné őt, igaz, lehet, hogy egyes helységekről nem is létezik felvétel: Hosszúfalu, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Parajd, Korond, Homoród, Farkaslaka, Tolvajos-hágó, Csíkszereda, Gyimesi szoros, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Bereck, Torja, Bálványos, Szent Anna-tó.” Öcsém ugyan (tévesen) úgy emlékezett, hogy „diplomás” megnevezést használt, de mivel valamennyi nekem írt levelet megőriztem, kiderül az idézetből, hogy bizony, ő „diplomatát” írt. Ezzel a szóval kiváltotta a Securitate élénk érdeklődését, és mindenképpen igyekeztek kideríteni, ki a „diplomata”, és melyik országot képviseli. Ezek az „ördögöt falra festő”, nevetséges barmok, az öcsémre állított informátorok és operatív tisztek hada készült a (velem is kiegészülő) „kémhálózat” titkára rájönni. Idézzünk tehát tőlük...
Három részletet közlünk a több tucat anyagból csupán a „nagy felderítés” érzékeltetésére. Az elsőben különleges nyomozati eszközök bevetését kérik „Gyógyszerész” („Farmacistul”), azaz öcsém ellen, különös tekintettel a külföldi diplomatával létrejött kapcsolatára, a Kolozsvári magyar nemzetiségűek és az Orvosi Kutatóintézet vonatkozásában. A másodikban több feladatot rónak az operatív részlegre (pl. titkos munkahelyi és házkutatás); terjedjen ki jól képzett vagy kompromittált informátorokkal („Valentina”) a megfigyelés a szüleinkre is. A harmadikban feltételezik egy információkat gyűjtő kémhálózat létrejöttét. Ezért a Bukaresti nyilvántartásban ellenőrizni P. Árpádot, továbbá tájékozódni Puskás Attiláról (Sepsiszentgyörgy) és Vajda Éváról (Szatmár). Van-e olyan személy P. Árpád környezetében, akinek hozzáférése van titkos aktákhoz? Ezt az IMF (Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet) I-es Igazgatóságának (külföldi hírszerzés) tisztje nyomozza ki.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 3.
Láthatáron a huszonötödik
Jövőre jubilál a makfalvi Nagy Pál Képzőművészeti Alkotótábor. Augusztus 28-án a helyi művelődési házban nyílt kiállítással a XXIV. táborozás ért véget. Ez a megye legrégebbi nyári művésztelepe, az alkotókat 1979-ben hívták össze először a Maka vára alatti nagyközségbe. Akkor az oda igyekvő Nagy Pálék tragikus balesete szakította félbe a kezdeményezés szépen eltervezett kibontakozását, és az ilyenszerű szervezkedéseket keményen ellenző hatalom is megtette a magáét, a tábor igazán csak a rendszerváltás után válhatott azzá, aminek a tervezői elképzelték, de a művésztelep az eltelt közel negyedszázadban valóban a település és a Makfalvát övező kisrégió egyik legismertebb megvalósításává vált. Főnixsorsú, hiszen úgy alakult, hogy mindegyre elveszítette nagy lendülettel és hivatástudattal tevékenykedő működtetőit, ami miatt léte többször is veszélybe került, de mindig akadtak olyanok, akik az ügy mellé álljanak, és valamivel gazdagítsák azt, amit elődeik elkezdtek. Évről évre gyarapodott a tábor, a nyaranta kapunyitó makfalvi műgyűjtemény pedig folyamatosan bővíti bemutatandó értékeit. A Wesselényi Művelődési Egylet a főszervező, Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő, aki az indulástól szíve-lelke volt az ügynek, a fiatalokat is bevonta a szervezésbe, Péterfi Levente alelnök fáradhatatlan a tábori teendőkben. Ők ketten már a 25. összejövetelre gondolnak, kiadványban is szeretnék felmutatni mindazt, amit művészeti vonatkozásban sikerült létrehozniuk.
Az idei alkotó együttlét is eredményes volt. Már előtte rendbe tették a makfalvi kollekció válogatott anyagát felvonultató Pincegalériát. Nyitva a Kusztos Endre-emlékszoba is. A Nagy Pál Alkotótábor pedig munkára serkentő, ihlető környezetet teremtett a meghívásra jelenlétével válaszoló 18 művésznek. A mindenkit saját példájával ösztönző festő, grafikus, a vitalitásával fiatalabb kollégáit is megfertőző Kusztos Endre, a tábor meghatározó személyisége személyesen már nem lehetett jelen, de szelleme, közismert igényessége mindvégig éreztette hatását. A természet, a szülőföld vonzásában, a modern világ, az életmód változásával eltűnőben levő ősi értékek megörökítésének a jegyében dolgoztak a festők, grafikusok, szobrászok, népművészek, akik úgy érzik, ilyen vonatkozásban még sok feladat vár rájuk a továbbiakban. A tárlatnyitón erről társai nevében is szép hitvallást tett Sz. Kovács Géza. Ő Segesvárról tér vissza minden augusztusban Makfalvára. Mások Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Tordán, Kolozsváron, Komáromban, Debrecenben, Székelykeresztúron, a község szűkebb környezetében éltetik magukban a tábori élményeket, és dolgozzák fel később a vázlataikat. A többség törzsvendég, rokoni, baráti, lelki kapcsok kötik őket Makfalvához. Érthető, hogy a kiállított munkákból szétsugárzó érzelmi töltet is megérinti a nézőket. A táj, a Küküllő mente látványvilága, a népélet jellegzetességei, a helyi népművészet, az emberi karakterek általában a primer élmények kivetüléseként jelennek meg a falakon, talapzatokon, de biztos, hogy az itt megfordulók később feldolgozandó, elmélyültebb, áttételesebb alkotásaiban is testet öltenek majd. Talán a népművészet masszívabb jelentkezése is egy olyan sajátosság, amivel a makfalvi tábort felruházhatjuk. Ez is olyan vonás, ami vonzó színekkel, formákkal, ízekkel telíti az idei termést, akárcsak az előzőeket is. A mostani kínálat Bálint Zsigmond, Doszlop Lídia, Joó Dénes, Kádár-Dombi Péter, Kalló László, Károly-Zöld Gyöngyi, Kedei Zoltán, ifj. Kovács Árpád, Kováts Mátyus Erzsébet, Láng Eszter, Molnár Krisztina, Nagy Dalma, Orbán Irén, Réthi Botond, Sándor János, Suba László, Sz. Kovács Géza, Vass Mária munkáiból állt össze tetszetős, derűs mozaikká. (nk)
Népújság (Marosvásárhely)
Jövőre jubilál a makfalvi Nagy Pál Képzőművészeti Alkotótábor. Augusztus 28-án a helyi művelődési házban nyílt kiállítással a XXIV. táborozás ért véget. Ez a megye legrégebbi nyári művésztelepe, az alkotókat 1979-ben hívták össze először a Maka vára alatti nagyközségbe. Akkor az oda igyekvő Nagy Pálék tragikus balesete szakította félbe a kezdeményezés szépen eltervezett kibontakozását, és az ilyenszerű szervezkedéseket keményen ellenző hatalom is megtette a magáét, a tábor igazán csak a rendszerváltás után válhatott azzá, aminek a tervezői elképzelték, de a művésztelep az eltelt közel negyedszázadban valóban a település és a Makfalvát övező kisrégió egyik legismertebb megvalósításává vált. Főnixsorsú, hiszen úgy alakult, hogy mindegyre elveszítette nagy lendülettel és hivatástudattal tevékenykedő működtetőit, ami miatt léte többször is veszélybe került, de mindig akadtak olyanok, akik az ügy mellé álljanak, és valamivel gazdagítsák azt, amit elődeik elkezdtek. Évről évre gyarapodott a tábor, a nyaranta kapunyitó makfalvi műgyűjtemény pedig folyamatosan bővíti bemutatandó értékeit. A Wesselényi Művelődési Egylet a főszervező, Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő, aki az indulástól szíve-lelke volt az ügynek, a fiatalokat is bevonta a szervezésbe, Péterfi Levente alelnök fáradhatatlan a tábori teendőkben. Ők ketten már a 25. összejövetelre gondolnak, kiadványban is szeretnék felmutatni mindazt, amit művészeti vonatkozásban sikerült létrehozniuk.
Az idei alkotó együttlét is eredményes volt. Már előtte rendbe tették a makfalvi kollekció válogatott anyagát felvonultató Pincegalériát. Nyitva a Kusztos Endre-emlékszoba is. A Nagy Pál Alkotótábor pedig munkára serkentő, ihlető környezetet teremtett a meghívásra jelenlétével válaszoló 18 művésznek. A mindenkit saját példájával ösztönző festő, grafikus, a vitalitásával fiatalabb kollégáit is megfertőző Kusztos Endre, a tábor meghatározó személyisége személyesen már nem lehetett jelen, de szelleme, közismert igényessége mindvégig éreztette hatását. A természet, a szülőföld vonzásában, a modern világ, az életmód változásával eltűnőben levő ősi értékek megörökítésének a jegyében dolgoztak a festők, grafikusok, szobrászok, népművészek, akik úgy érzik, ilyen vonatkozásban még sok feladat vár rájuk a továbbiakban. A tárlatnyitón erről társai nevében is szép hitvallást tett Sz. Kovács Géza. Ő Segesvárról tér vissza minden augusztusban Makfalvára. Mások Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Tordán, Kolozsváron, Komáromban, Debrecenben, Székelykeresztúron, a község szűkebb környezetében éltetik magukban a tábori élményeket, és dolgozzák fel később a vázlataikat. A többség törzsvendég, rokoni, baráti, lelki kapcsok kötik őket Makfalvához. Érthető, hogy a kiállított munkákból szétsugárzó érzelmi töltet is megérinti a nézőket. A táj, a Küküllő mente látványvilága, a népélet jellegzetességei, a helyi népművészet, az emberi karakterek általában a primer élmények kivetüléseként jelennek meg a falakon, talapzatokon, de biztos, hogy az itt megfordulók később feldolgozandó, elmélyültebb, áttételesebb alkotásaiban is testet öltenek majd. Talán a népművészet masszívabb jelentkezése is egy olyan sajátosság, amivel a makfalvi tábort felruházhatjuk. Ez is olyan vonás, ami vonzó színekkel, formákkal, ízekkel telíti az idei termést, akárcsak az előzőeket is. A mostani kínálat Bálint Zsigmond, Doszlop Lídia, Joó Dénes, Kádár-Dombi Péter, Kalló László, Károly-Zöld Gyöngyi, Kedei Zoltán, ifj. Kovács Árpád, Kováts Mátyus Erzsébet, Láng Eszter, Molnár Krisztina, Nagy Dalma, Orbán Irén, Réthi Botond, Sándor János, Suba László, Sz. Kovács Géza, Vass Mária munkáiból állt össze tetszetős, derűs mozaikká. (nk)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 9.
Marosvásárhelyről elszármazott művészek állítottak ki a Kultúrpalotában
Cantata profana a címe a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben látható kettős tárlatnak, ahol a két, Marosvásárhelyről Budapestre távozott képzőművész mutatkozik be azzal, amit magával vitt Vásárhelyről, továbbfejlesztett és most újból visszahozott indulásuk helyszínére.
Kacsó István, művésznevén Kacsó Fugecu és Toró Annamari festményekkel, installációkkal, grafikákkal, gondolatébresztő alkotásokkal jelentkezett a Kultúrpalotában. Egy éve a kiállítás gondolatával kelnek és fekszenek, mondta el Kacsó Fugecu, mert készültek az itthoni, egykori tanáraikkal, osztálytásaikkal, barátaikkal való találkozásra, mindannak a bemutatására, amit távozásuk óta tanultak, alkottak.
Érdekes, hogy bár közös kiállításon többször is részt vehettek, egyéni tárlatuk nem volt még Marosvásárhelyen. Ez is meghatározza a szeptember 24-éig látható kiállítást, ahogy a hely adottságai, a tér, a terem de a rég várt találkozások, a bemutatkozás is – árulták el a művészek.
Kacsó Fugecu Marosvásárhelyen érettségizett 1971-ben a Művészeti Líceumban, elmondása szerint gyerekkorára Nyárádremete, nagyszülei faluja volt nagy hatással, az ott töltött nyarak egy életre emlékezetesek mAradtak. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végzett, rajztanár lett Korondon, majd a szebeni nyomdánál vállalt grafikusként munkát. 1984-ben telepedett át Magyarországra, ahol 1991-ben alapítótagja volt a MAMŰ-nek.
A kiállítóterem földszinti részén kaptak helyet Kacsó Fugecu alkotásai, aki a víz – levegő – föld kapcsolataira alapozza művészetét. Hosszú időn keresztül érleli az alkotásait, gondolkodik, szemlélődik, keres, társít, a néző elé tárja az indulás pillanatát, aztán a végeredményt, látható a terv, az ötlet, amelyből megszületett a mű, olyan, mintha egy kicsit mi is részesei lennénk az alkotói folyamatnak.
Az emeleti teremben Toró Annamari pasztellt, olajfestményt és frottázst állított ki. Ahogy elmondta, a pasztellek a 2000-es évek elején születtek, a középen látható három olajfestmény a vásárhelyi éveket idézi. A sajátos alkotói technikával készült frottázsok a fa rostjait, az abban kivehető formákat idézik.
Székelykeresztúron született, de szintén Marosvásárhelyen érettségizett Toró Annamari is, ugyancsak a Művészetiben. 1983-ban távozott Magyarországra, ahol animációs filmek készítésével vált elismertté, bár, saját bevallása szerint, ő végig inább képzőművésznek tartotta magát.
Antal Erika
maszol.ro
Cantata profana a címe a Kultúrpalota földszinti kiállítótermeiben látható kettős tárlatnak, ahol a két, Marosvásárhelyről Budapestre távozott képzőművész mutatkozik be azzal, amit magával vitt Vásárhelyről, továbbfejlesztett és most újból visszahozott indulásuk helyszínére.
Kacsó István, művésznevén Kacsó Fugecu és Toró Annamari festményekkel, installációkkal, grafikákkal, gondolatébresztő alkotásokkal jelentkezett a Kultúrpalotában. Egy éve a kiállítás gondolatával kelnek és fekszenek, mondta el Kacsó Fugecu, mert készültek az itthoni, egykori tanáraikkal, osztálytásaikkal, barátaikkal való találkozásra, mindannak a bemutatására, amit távozásuk óta tanultak, alkottak.
Érdekes, hogy bár közös kiállításon többször is részt vehettek, egyéni tárlatuk nem volt még Marosvásárhelyen. Ez is meghatározza a szeptember 24-éig látható kiállítást, ahogy a hely adottságai, a tér, a terem de a rég várt találkozások, a bemutatkozás is – árulták el a művészek.
Kacsó Fugecu Marosvásárhelyen érettségizett 1971-ben a Művészeti Líceumban, elmondása szerint gyerekkorára Nyárádremete, nagyszülei faluja volt nagy hatással, az ott töltött nyarak egy életre emlékezetesek mAradtak. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végzett, rajztanár lett Korondon, majd a szebeni nyomdánál vállalt grafikusként munkát. 1984-ben telepedett át Magyarországra, ahol 1991-ben alapítótagja volt a MAMŰ-nek.
A kiállítóterem földszinti részén kaptak helyet Kacsó Fugecu alkotásai, aki a víz – levegő – föld kapcsolataira alapozza művészetét. Hosszú időn keresztül érleli az alkotásait, gondolkodik, szemlélődik, keres, társít, a néző elé tárja az indulás pillanatát, aztán a végeredményt, látható a terv, az ötlet, amelyből megszületett a mű, olyan, mintha egy kicsit mi is részesei lennénk az alkotói folyamatnak.
Az emeleti teremben Toró Annamari pasztellt, olajfestményt és frottázst állított ki. Ahogy elmondta, a pasztellek a 2000-es évek elején születtek, a középen látható három olajfestmény a vásárhelyi éveket idézi. A sajátos alkotói technikával készült frottázsok a fa rostjait, az abban kivehető formákat idézik.
Székelykeresztúron született, de szintén Marosvásárhelyen érettségizett Toró Annamari is, ugyancsak a Művészetiben. 1983-ban távozott Magyarországra, ahol animációs filmek készítésével vált elismertté, bár, saját bevallása szerint, ő végig inább képzőművésznek tartotta magát.
Antal Erika
maszol.ro
2016. szeptember 22.
Péter Ferenc: a szálak összevarrása a prioritás
Maros megyet Székelyföld szerves részeként kell kezelni és megjeleníteni, hisz ez semmiképp nem lehet sértő a románság számára – állítja Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat új elnöke.
Szerinte mielőbb össze kell varrni azokat az infrastrukturális szálakat, amelyek a térséget a szomszédos megyékkel – elsősorban Hargitával – összekötik. A nyáron megválasztott megyevezető elsődleges célként kezeli az elődjei által elkezdett projekteket.
– Amikor három hónappal ezelőtt tisztségbe került, nem kezdett panaszkodni az elődjére, ami meglehetősen szokatlan a hazai politikai életben. Annyira elégedett volt a megyei önkormányzatnál talált helyzettel, vagy tényleg nem esett ki egyetlen csontváz sem a szekrényből?
– Soha nem foglalkoztatott az, hogy ki mit tett, vagy éppenséggel nem tett előttem, mindig az érdekel, mit tudok én megvalósítani. Nem írom le elődöm terveit, ellenkezőleg, megpróbálom azokat befejezni. A politikusoknak nem az ujjal való mutogatás volna a feladatuk, mint ahogy az sem, hogy elődjeiket szapulják. Arra kell törekednünk, hogy a ránk hagyott teendőket felleltározzuk, és minél előbb és jobban vigyük véghez. Tudom, hogy nem ez a trend, hisz főként kormány-, de talán alsóbb szinteken is divattá vált az elődökre hárítani mindent. Ez nem az én stílusom.
– Megoldásra váró gondokat mégiscsak örökölt. Melyek a legfontosabbak ezek közül?
– A legnagyobb kihívást a két nagy uniós pályázat lezárása jelenti: gondolok a kerelőszentpáli hulladékgazdálkodási rendszer működésbe helyezésére, valamint a csergedi motorpark építésének befejezésére. Ezek azért is számítanak prioritásnak, mert ha nem sikerül időben befejeznünk, nagyon sokat veszíthetünk. Magyarán: a lehívott támogatást vissza kell fizetnünk.
– Értsem úgy, hogy a motorparkba való további pénzek injektálásával leginkább azt nyerhetjük, hogy nem veszítünk?
– Ezt nem így fogalmaznám meg. Inkább azt mondanám, hogy amennyiben befejezzük, elköltünk egy bizonyos összeget. Ha leállunk az építkezéssel, veszítünk egy bizonyos, az előbbivel körülbelül azonos összeget. De akkor elveszítjük magát a beruházást is, és egy építőteleppel mAradunk. Amennyiben ezt a versenypályát sikerül jól, gazdaságosan és ötletesen működtetni, kimondottan nyerünk, hisz még egy ilyen sehol nincs sem Erdélyben, sem Romániában. Azt se feledjük, hogy az autópálya egy csomópontja is a motorpark közelében lesz, ami komoly turisztikai potenciállal ruházza fel.
– Melyek azok a területek, melyek radikális szemléletváltást kívánnak a megyei önkormányzatban, illetve az alárendeltségébe tartozó intézményeknél?
– Ahhoz, hogy egy közel ötezer személyt foglalkoztató intézményt átlássál nem elég egy-két hónap, de talán három sem. Nem hinném, hogy a térségben lenne még egy olyan cég vagy intézmény, amely ennyi alkalmazottal rendelkezne. A saját apparátusunkról tudom, hogy nagyjából ugyanazokkal a gondokkal küszködik, mint az ország más helyi vagy megyei önkormányzatai. A műszaki igazgatóságunknál csaknem öt megüresedett mérnöki állás van, viszont semmi garanciánk nincs arra, hogy a megadott bérezési lehetőségeinkkel sikerül rövid időn belül betöltenünk őket. Pedig a hozzánk tartozó úthálózat korszerűsítése és karbantartása a megye egyik legfontosabb prioritása. Sajnos nem ez az egyetlen igazgatóság, amely szakemberhiánnyal küszködik. Hasonló meg másfajta gondok vannak a repülőtérnél, a kórházaknál is… De, hogy ne csak panaszkodjak: a beruházási, fejlesztési osztályra sikerült néhány pályázatíró munkatársat alkalmazni, akiknek már most rengeteg munkája van, hisz uniós alapokból szeretnénk folytatni a Kultúrpalota restaurálását és a természettudományi múzeum felújítását.
– Apropó, repülőtér: végre sikerült kinevezni Peti Andrást az intézmény élére. Melyek az elvárások?
– Röviden fogalmazva az, hogy juttassa vissza a vidrátszegi légikikötőt oda, ahol néhány évvel ezelőtt volt, ahol lényegében a helye van. Az utóbbi időben – főleg az utasforgalmat, a célállomásokat és a légitársaságokat illetően – nagyot zuhant a Transilvania Nemzetközi Repülőtér, ezt a mélyrepülést kell valahogy megállítani. Elfogadhatatlan, hogy fele annyi járat van, mint öt-hat évvel ezelőtt, míg Kolozsvárról a Tarom mellett már a Blue Air és a WizzAir naponta több járatot indít Bukarestbe, nálunk az a heti kettő sem mAradt meg, arról nem is beszélve, hogy a légi operatőröket illetően a Transilvania egy lábon áll, mindössze a WizzAir-re támaszkodik. És akkor még nem beszéltem a felújításra szoruló kifutópálya állapotáról. Nem lesz könnyű az új igazgatónak, hisz a verseny óriási; körülöttünk olyan repterek nőtték ki magukat, mint a Kolozsvári meg a nagyszebeni, de akár a Temesvárit és a jászvásárit is említhetném. A közeljövőben tárgyalásokat kezdeményezünk az EUrópai Uniónál minket feljelentő Kolozs megyei önkormányzattal, hisz mindkét félnek meg kell értenie, hogy nem egymás ellen kell harcolnia, hanem egymást kiegészítve megtalálnia a kölcsönösen előnyös megoldásokat. Abban a pillanatban, amikor elkészül az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely–Torda szakasza, már csak egy szűk óra fogja elválasztani a két repülőteret. Én ebben inkább lehetőséget látok, mintsem fejetlen versengésre való okot.
– Az utóbbi négy évben nem csak országos, de megyei szinten is mintha zárójelbe tevődött a magyarság – mind vidékfejlesztési, mind közösségépítési szinten. Hogy érzi, akad helyretenni való ebben a kérdésben?
– Nem csak a magyarlakta vidékek tevődtek zárójelbe. Az elmúlt négy évben azok az önkormányzatok tudtak hatékonyan dolgozni, amelyek pályázati tartalékokkal rendelkeztek. Ugyanis az elmúlt négy évben kormányszinten jóformán egyetlen beruházási program sem volt tetten érhető, az európai uniós pályázatok pedig kifutóban voltak. Ennek tulajdonítható, hogy hiányoztak a beruházások, főként az infrastrukturális fejlesztések. A kis települések a LEADER-programon keresztül próbáltak apróbb-cseprőbb dolgokat megvalósítani, de ezeket nem sorolhatjuk a jelentős megvalósítások közé. Persze mindemellett jócskán érzékelhető volt, hogy sem az ország-, sem a megyevezetés számára nem a magyarság jelentette az egyes számú prioritást. Maros megye elöljárói is inkább oda igyekeztek irányítani a pénzeket, ahonnan a szavazók érkeztek. Nem igaz, hogy a román vidékeken nincs jó helyen a pénz, de azért valóban érezhető volt, hogy lényegesen több jutott oda, mint felénk. Ettől függetlenül tanácsosainknak sikerült kimozdítaniuk a holtpontról a bözödújfalui tó felé vezető út helyzetét. A nyáron elkezdődött a munkálat, jövő tavaszra aszfalt kerül a mintegy nyolc kilométeres szakaszra, utána a hátramAradt három kilométernek is nekilátunk úgy, hogy lehetőleg 2017-re tudjuk összekötni Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral, vagyis Maros megyet Hargitával. Ez az aszfaltos út nem csak távolságokat rövidítene le, de jelentőset lendítene a térségen.
– Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az utóbbi években többször is nehezményezte, hogy Maros megye jóformán semmit nem tesz annak érdekében, hogy több és jobb infrastrukturális szál kösse össze Hargita megyével. Az említett szakaszon kívül még volna egy pár jobb sorsra érdemes köves, poros út…
– Ezt már fel is térképeztük, és a múlt héten közösen körbejártuk, felmértük ezeket az utakat. Egy hozzávetőleges számítást is fogunk végezni, lássuk, mit jelentene ezeket a szálakat összevarrni. Példaként említem meg, hogy a tavaly megépült Nyárádmagyaróst Sóváraddal összekötő út folytatása Siklód és Küsmöd irányába még felújításra vár. Ha nem is tudjuk leaszfaltozni, de legalább le kellene köveznünk úgy, hogy a kisautók számára is járhatóvá tegyük. Ugyanez lenne az elképzelés a Bözöd és Gagy irányába vezető úttal is. De számunkra nem csak a Hargita megyei szálak fontosak; van még tennivaló a Beszterce-Naszód, Fehér és Szeben megye felé vezető utakon is. Számomra elfogadhatatlan, hogy 2016-ban még mindig vannak olyan megyei utak, amelyekre nemhogy aszfalt, de még kő sem jutott! Olyan utak, ahol nem csak a személygépkocsik, de a terepjárók is nehézkesen tudnak végigmenni. Már csak azért is tartom fontosnak ezen másodrangú utak felújítását, mert az országutak oly zsúfolttá váltak, hogy – főként nyári időszakban – szinte lehetetlen azokon normális körülmények között közlekedni. Sajnos az útépítést illetően az elkövetkezendő években sincs kilátás túl jelentős uniós támogatásra. Egyelőre a Nyárádtő–Dicsőszentmárton és a Segesvár–Szentágota útszakasz felújítására sikerült pénzt szereznünk. Ez mindössze egy pár százalék a megye közel nyolcszáz kilométeres úthálózatából. Ha nem kapunk kormánytámogatást, önerőből soha nem fogjuk tudni ezeket rendbe tenni.
– Szintén az elmúlt ciklus liberális uralma alatt úgy festett, mintha Maros megye nem is lenne Székelyföld része. A közös rendezvényeken – akár itthon, akár Magyarországon vagy Nyugaton – csak Hargita és Kovászna tartotta a frontot. Mondja, hogy ebben nem folytatja Ciprian Dobre politikáját!
– Ebben eddig sem osztottam a volt elnök véleményét, és amikor tehettem, Szováta polgármestereként csatlakoztam Hargita és Kovászna megye kezdeményezéseihez, már csak azért is, hogy Marosszék se mAradjon le ezekből. Természetesen mostanra változott a helyzet, Maros megye ismét hathatósan szeretné képviseltetni magát minden olyan akcióban, amely Székelyföld népszerűsítéséről szól. Sőt kötelességemnek tartom az efféle rendezvények szervezését vagy támogatását. Úgy vélem, semmiképp nem lehet sértő egyetlen román lakos számára sem, ha például egy Székelyföldi grafikai biennálén Maros megye is képviselteti magát, és a megnyitón szót kap az önkormányzat elnöke is.
– Milyen az együttműködés azzal a Szociáldemokrata Párttal, amelynek megyei elnöke egy évvel ezelőtt azért kardoskodott, hogy bárki, csak ne magyar ember kerüljön prefektusi tisztségbe?
– Pillanatnyilag nagyon jó, s remélem, így is mArad. Már a beiktatási ülésen is lehetett látni, működik az egyezség: még véletlenül sem voltak mellészavazások. A két PSD-s alelnökkel jól együtt tudok működni, aminek szerintem meg is lesz az eredménye.
– Az utóbbi időben a megyemenedzseri tisztség létrehozása és annak állítólagos várományosának a személye borzolta, főként a közösségi oldalakon, a kedélyeket. Valóban Kelemen Márton a kiszemelt?
– Személyekről nem beszéltünk, csak hát valaki, valakik elkezdték ezt terjeszteni, mások meg ragozták. Tudni kell, hogy a megyemenedzsert nem az elnök nevezi ki. Ez egy pályázat alapján elnyerhető tisztség. Egyelőre nem sietjük el, keressük a megoldást. Az első hónapokban nem ez az elsődleges célunk, hanem a teljes intézményrendszer átvilágítása. Kelemen Márton – aki tanácsadóként valóban tagja a csapatomnak – nagyon jól ismeri a rendszert, hisz több mint egy éven keresztül alelnökként tevékenykedett, tapasztalt, de egy fél szóval sem jelezte, hogy ilyenszerű igényei vagy álmai lennének. Ha érdekli az állás, jelentkezik majd a versenyvizsgán.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Maros megyet Székelyföld szerves részeként kell kezelni és megjeleníteni, hisz ez semmiképp nem lehet sértő a románság számára – állítja Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat új elnöke.
Szerinte mielőbb össze kell varrni azokat az infrastrukturális szálakat, amelyek a térséget a szomszédos megyékkel – elsősorban Hargitával – összekötik. A nyáron megválasztott megyevezető elsődleges célként kezeli az elődjei által elkezdett projekteket.
– Amikor három hónappal ezelőtt tisztségbe került, nem kezdett panaszkodni az elődjére, ami meglehetősen szokatlan a hazai politikai életben. Annyira elégedett volt a megyei önkormányzatnál talált helyzettel, vagy tényleg nem esett ki egyetlen csontváz sem a szekrényből?
– Soha nem foglalkoztatott az, hogy ki mit tett, vagy éppenséggel nem tett előttem, mindig az érdekel, mit tudok én megvalósítani. Nem írom le elődöm terveit, ellenkezőleg, megpróbálom azokat befejezni. A politikusoknak nem az ujjal való mutogatás volna a feladatuk, mint ahogy az sem, hogy elődjeiket szapulják. Arra kell törekednünk, hogy a ránk hagyott teendőket felleltározzuk, és minél előbb és jobban vigyük véghez. Tudom, hogy nem ez a trend, hisz főként kormány-, de talán alsóbb szinteken is divattá vált az elődökre hárítani mindent. Ez nem az én stílusom.
– Megoldásra váró gondokat mégiscsak örökölt. Melyek a legfontosabbak ezek közül?
– A legnagyobb kihívást a két nagy uniós pályázat lezárása jelenti: gondolok a kerelőszentpáli hulladékgazdálkodási rendszer működésbe helyezésére, valamint a csergedi motorpark építésének befejezésére. Ezek azért is számítanak prioritásnak, mert ha nem sikerül időben befejeznünk, nagyon sokat veszíthetünk. Magyarán: a lehívott támogatást vissza kell fizetnünk.
– Értsem úgy, hogy a motorparkba való további pénzek injektálásával leginkább azt nyerhetjük, hogy nem veszítünk?
– Ezt nem így fogalmaznám meg. Inkább azt mondanám, hogy amennyiben befejezzük, elköltünk egy bizonyos összeget. Ha leállunk az építkezéssel, veszítünk egy bizonyos, az előbbivel körülbelül azonos összeget. De akkor elveszítjük magát a beruházást is, és egy építőteleppel mAradunk. Amennyiben ezt a versenypályát sikerül jól, gazdaságosan és ötletesen működtetni, kimondottan nyerünk, hisz még egy ilyen sehol nincs sem Erdélyben, sem Romániában. Azt se feledjük, hogy az autópálya egy csomópontja is a motorpark közelében lesz, ami komoly turisztikai potenciállal ruházza fel.
– Melyek azok a területek, melyek radikális szemléletváltást kívánnak a megyei önkormányzatban, illetve az alárendeltségébe tartozó intézményeknél?
– Ahhoz, hogy egy közel ötezer személyt foglalkoztató intézményt átlássál nem elég egy-két hónap, de talán három sem. Nem hinném, hogy a térségben lenne még egy olyan cég vagy intézmény, amely ennyi alkalmazottal rendelkezne. A saját apparátusunkról tudom, hogy nagyjából ugyanazokkal a gondokkal küszködik, mint az ország más helyi vagy megyei önkormányzatai. A műszaki igazgatóságunknál csaknem öt megüresedett mérnöki állás van, viszont semmi garanciánk nincs arra, hogy a megadott bérezési lehetőségeinkkel sikerül rövid időn belül betöltenünk őket. Pedig a hozzánk tartozó úthálózat korszerűsítése és karbantartása a megye egyik legfontosabb prioritása. Sajnos nem ez az egyetlen igazgatóság, amely szakemberhiánnyal küszködik. Hasonló meg másfajta gondok vannak a repülőtérnél, a kórházaknál is… De, hogy ne csak panaszkodjak: a beruházási, fejlesztési osztályra sikerült néhány pályázatíró munkatársat alkalmazni, akiknek már most rengeteg munkája van, hisz uniós alapokból szeretnénk folytatni a Kultúrpalota restaurálását és a természettudományi múzeum felújítását.
– Apropó, repülőtér: végre sikerült kinevezni Peti Andrást az intézmény élére. Melyek az elvárások?
– Röviden fogalmazva az, hogy juttassa vissza a vidrátszegi légikikötőt oda, ahol néhány évvel ezelőtt volt, ahol lényegében a helye van. Az utóbbi időben – főleg az utasforgalmat, a célállomásokat és a légitársaságokat illetően – nagyot zuhant a Transilvania Nemzetközi Repülőtér, ezt a mélyrepülést kell valahogy megállítani. Elfogadhatatlan, hogy fele annyi járat van, mint öt-hat évvel ezelőtt, míg Kolozsvárról a Tarom mellett már a Blue Air és a WizzAir naponta több járatot indít Bukarestbe, nálunk az a heti kettő sem mAradt meg, arról nem is beszélve, hogy a légi operatőröket illetően a Transilvania egy lábon áll, mindössze a WizzAir-re támaszkodik. És akkor még nem beszéltem a felújításra szoruló kifutópálya állapotáról. Nem lesz könnyű az új igazgatónak, hisz a verseny óriási; körülöttünk olyan repterek nőtték ki magukat, mint a Kolozsvári meg a nagyszebeni, de akár a Temesvárit és a jászvásárit is említhetném. A közeljövőben tárgyalásokat kezdeményezünk az EUrópai Uniónál minket feljelentő Kolozs megyei önkormányzattal, hisz mindkét félnek meg kell értenie, hogy nem egymás ellen kell harcolnia, hanem egymást kiegészítve megtalálnia a kölcsönösen előnyös megoldásokat. Abban a pillanatban, amikor elkészül az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely–Torda szakasza, már csak egy szűk óra fogja elválasztani a két repülőteret. Én ebben inkább lehetőséget látok, mintsem fejetlen versengésre való okot.
– Az utóbbi négy évben nem csak országos, de megyei szinten is mintha zárójelbe tevődött a magyarság – mind vidékfejlesztési, mind közösségépítési szinten. Hogy érzi, akad helyretenni való ebben a kérdésben?
– Nem csak a magyarlakta vidékek tevődtek zárójelbe. Az elmúlt négy évben azok az önkormányzatok tudtak hatékonyan dolgozni, amelyek pályázati tartalékokkal rendelkeztek. Ugyanis az elmúlt négy évben kormányszinten jóformán egyetlen beruházási program sem volt tetten érhető, az európai uniós pályázatok pedig kifutóban voltak. Ennek tulajdonítható, hogy hiányoztak a beruházások, főként az infrastrukturális fejlesztések. A kis települések a LEADER-programon keresztül próbáltak apróbb-cseprőbb dolgokat megvalósítani, de ezeket nem sorolhatjuk a jelentős megvalósítások közé. Persze mindemellett jócskán érzékelhető volt, hogy sem az ország-, sem a megyevezetés számára nem a magyarság jelentette az egyes számú prioritást. Maros megye elöljárói is inkább oda igyekeztek irányítani a pénzeket, ahonnan a szavazók érkeztek. Nem igaz, hogy a román vidékeken nincs jó helyen a pénz, de azért valóban érezhető volt, hogy lényegesen több jutott oda, mint felénk. Ettől függetlenül tanácsosainknak sikerült kimozdítaniuk a holtpontról a bözödújfalui tó felé vezető út helyzetét. A nyáron elkezdődött a munkálat, jövő tavaszra aszfalt kerül a mintegy nyolc kilométeres szakaszra, utána a hátramAradt három kilométernek is nekilátunk úgy, hogy lehetőleg 2017-re tudjuk összekötni Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral, vagyis Maros megyet Hargitával. Ez az aszfaltos út nem csak távolságokat rövidítene le, de jelentőset lendítene a térségen.
– Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az utóbbi években többször is nehezményezte, hogy Maros megye jóformán semmit nem tesz annak érdekében, hogy több és jobb infrastrukturális szál kösse össze Hargita megyével. Az említett szakaszon kívül még volna egy pár jobb sorsra érdemes köves, poros út…
– Ezt már fel is térképeztük, és a múlt héten közösen körbejártuk, felmértük ezeket az utakat. Egy hozzávetőleges számítást is fogunk végezni, lássuk, mit jelentene ezeket a szálakat összevarrni. Példaként említem meg, hogy a tavaly megépült Nyárádmagyaróst Sóváraddal összekötő út folytatása Siklód és Küsmöd irányába még felújításra vár. Ha nem is tudjuk leaszfaltozni, de legalább le kellene köveznünk úgy, hogy a kisautók számára is járhatóvá tegyük. Ugyanez lenne az elképzelés a Bözöd és Gagy irányába vezető úttal is. De számunkra nem csak a Hargita megyei szálak fontosak; van még tennivaló a Beszterce-Naszód, Fehér és Szeben megye felé vezető utakon is. Számomra elfogadhatatlan, hogy 2016-ban még mindig vannak olyan megyei utak, amelyekre nemhogy aszfalt, de még kő sem jutott! Olyan utak, ahol nem csak a személygépkocsik, de a terepjárók is nehézkesen tudnak végigmenni. Már csak azért is tartom fontosnak ezen másodrangú utak felújítását, mert az országutak oly zsúfolttá váltak, hogy – főként nyári időszakban – szinte lehetetlen azokon normális körülmények között közlekedni. Sajnos az útépítést illetően az elkövetkezendő években sincs kilátás túl jelentős uniós támogatásra. Egyelőre a Nyárádtő–Dicsőszentmárton és a Segesvár–Szentágota útszakasz felújítására sikerült pénzt szereznünk. Ez mindössze egy pár százalék a megye közel nyolcszáz kilométeres úthálózatából. Ha nem kapunk kormánytámogatást, önerőből soha nem fogjuk tudni ezeket rendbe tenni.
– Szintén az elmúlt ciklus liberális uralma alatt úgy festett, mintha Maros megye nem is lenne Székelyföld része. A közös rendezvényeken – akár itthon, akár Magyarországon vagy Nyugaton – csak Hargita és Kovászna tartotta a frontot. Mondja, hogy ebben nem folytatja Ciprian Dobre politikáját!
– Ebben eddig sem osztottam a volt elnök véleményét, és amikor tehettem, Szováta polgármestereként csatlakoztam Hargita és Kovászna megye kezdeményezéseihez, már csak azért is, hogy Marosszék se mAradjon le ezekből. Természetesen mostanra változott a helyzet, Maros megye ismét hathatósan szeretné képviseltetni magát minden olyan akcióban, amely Székelyföld népszerűsítéséről szól. Sőt kötelességemnek tartom az efféle rendezvények szervezését vagy támogatását. Úgy vélem, semmiképp nem lehet sértő egyetlen román lakos számára sem, ha például egy Székelyföldi grafikai biennálén Maros megye is képviselteti magát, és a megnyitón szót kap az önkormányzat elnöke is.
– Milyen az együttműködés azzal a Szociáldemokrata Párttal, amelynek megyei elnöke egy évvel ezelőtt azért kardoskodott, hogy bárki, csak ne magyar ember kerüljön prefektusi tisztségbe?
– Pillanatnyilag nagyon jó, s remélem, így is mArad. Már a beiktatási ülésen is lehetett látni, működik az egyezség: még véletlenül sem voltak mellészavazások. A két PSD-s alelnökkel jól együtt tudok működni, aminek szerintem meg is lesz az eredménye.
– Az utóbbi időben a megyemenedzseri tisztség létrehozása és annak állítólagos várományosának a személye borzolta, főként a közösségi oldalakon, a kedélyeket. Valóban Kelemen Márton a kiszemelt?
– Személyekről nem beszéltünk, csak hát valaki, valakik elkezdték ezt terjeszteni, mások meg ragozták. Tudni kell, hogy a megyemenedzsert nem az elnök nevezi ki. Ez egy pályázat alapján elnyerhető tisztség. Egyelőre nem sietjük el, keressük a megoldást. Az első hónapokban nem ez az elsődleges célunk, hanem a teljes intézményrendszer átvilágítása. Kelemen Márton – aki tanácsadóként valóban tagja a csapatomnak – nagyon jól ismeri a rendszert, hisz több mint egy éven keresztül alelnökként tevékenykedett, tapasztalt, de egy fél szóval sem jelezte, hogy ilyenszerű igényei vagy álmai lennének. Ha érdekli az állás, jelentkezik majd a versenyvizsgán.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2016. szeptember 22.
Nem panaszkodik a kopjafafaragó, csak szóvá teszi azt, ami nyomja
Az ő kopjafái jelölik nagy személyiségek sírját, történelmi eseményeknek állított örök emléket. székely kapuk is az ő keze nyomát viselik, mégis kevesen tartják számon a gyergyószentmiklósi Orbán Bélát.
Már csak nyaralni jár haza Orbán Béla. Az év nagyrészét Magyarországon tölti, gyergyószentmiklósi lakását viszont fenntartja. Többször jelezte, hangot adna fájdalmának, minap sikerült alkalmat teremteni a találkozásra. Sok-sok fényképpel érkezett, amelyeken alkotásai láthatók.
Előkerül a Tarisznyás Márton sírhantja fölé készített kopjafa fényképe. A nyolcvanas évek elején faragta azt, hogy az 1980-ban elhunyt múzeumigazgató sírját jelölje. Amióta a család márvánnyal fedte a sírhelyet, e kopjafa a múzeum udvarán található, restaurálva. Fényképen van a Kiss Antal emlékét őrző alkotás is, korábban minden március 15-én megkoszorúzták. Kétágú kopjafa, mely korábban a gyergyószentmiklósi művelődési ház melletti parkban nagy becsben volt, most – mondja neheztelve – el van dugva egy fa alá. Mutatja az enyedi pap megrendelésére Karancsi Sándorral közösen készült faragott tévéasztalt, a szintén odaszánt címereket, majd újabb képsorok következnek, a gyergyószentmiklósi református templomba faragott szószék, az úrasztala, Erdély- és Gyergyó-címer. Budapesten is van székely kapuja, lányának portája előtt áll – igazolja egy fotográfia.
Orbán Béla Kós Károly-díjas is. A Hét vezérért kapta, mely 3,5 méteres kopjafákból áll a Fradi-pályán, a centenárium alkalmával avatták. „Hét van felállítva, de nyolcat faragtunk társammal, az utolsó nem tudjuk, hová lett, ki sem fizették a munkadíját” – mondja az idős fafaragó, és hozzáteszi, nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor elmAradt a javadalmazás.
„Összesen tíz kopjafát faragtam ingyen, csak a fa árát kaptam” – jelenti ki Orbán Béla, és egy papírlapon mutatja is a felsorolást: ugye, a Hét vezér-együttes nyolcadik kopjafája, a Kiskunmajsára faragott ötméteres, a kultúrháznál lévő kettős alkotás, két kopjafa a Gac-oldalban... De ez csak a kopjafák sora, hozzájuk társul a Gac-oldali tölgyfatábla, a városbejárathoz tervezett makett, amely talán ajándék lett valamelyik testvértelepülésnek. A Mária-szobrot keretező székely kapuért a megegyezett összegnek csak felét kapta, szűkös volt akkor az eklézsia. „Tehát összesen több mint tízezer lej értékben faragtam a városnak. Most pedig beadtam egy kérést, hogy a téli hónapokban, amikor amúgy is Pesten vagyok, csökkentsék le a lakásom fűtésköltségét, és azt mondják, nem lehet. Ennyit nem érdemeltem meg. Ezt akartam elmondani, ez nyom” – mondja a 84 éves ember.
Orbán Béla Kibéden született 1932-ben, Székelykeresztúron, a tanítóképzőben tanulta a fafaragást. Haáz Sándor, a Filharmónia vezetőjének édesapja volt az osztályfőnöke, rajz- és kézimunkatanára. Később is tartotta vele a kapcsolatot, a népviseletes kötetéhez Orbán Béla adta a kibédi szőttest. A hadseregben műszaki főiskolát végzett, ami egyenértékű a géptervező üzemmérnöki végzettséggel. Egy évig volt tiszt, de nem szerette a hadsereget, Sófalvára ment tanárnak, majd volt szovátai kultúrház-igazgató, dolgozott Csíkszeredában. Mint mondja, nevéhez fűződne a Hargita együttes megalakulása, ha erről is meg nem feledkeztek volna.
Miután Gyergyószentmiklósra kihelyezték, kezdett faragni. Első alkotása a szövödénél megrendelt élmunkástábla volt. Bár sokakat bevezetett a vésőforgatás tudományába, olyan tanítványa nincs, akire ráhagyná tudását. De azért üzen az ifjabb fafaragóknak: „a kopjafa motívumrendszerét lehet túlokoskodni, de csak kevés szabály van: a férfiak kopjafáját zárt, a nőkét nyitott motívummal kell befejezni, a köztes motívumok közé pedig megszakítás kell. Egyéb törvény nincs, Haáz Sanyi bácsi is megmondta, a többi csak belemagyarázás. Mert honnan ered a kopjafa? A kopjás meghalt, és fejfaként sírjára szúrták kopjáját. Aztán stilizálták, faragták, így lett a kopjafa.” Üzeni azt is, hogy csak tölgyfát használjanak, öleset, a közepét ki kell vágni, abból nem szabad faragni. Ha külsőbb rétegekből lesz az alapanyag, nem reped majd annyira.
Orbán Béla tavalyig faragott itthon. Ma már csak a lánya pesti műhelyében veszi kézbe a szerszámokat, kisebb alkotásokat, képrámákat, gyertyatartót, falilámpát, kazettát készít csak. Azt mondja, betelt az idő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Az ő kopjafái jelölik nagy személyiségek sírját, történelmi eseményeknek állított örök emléket. székely kapuk is az ő keze nyomát viselik, mégis kevesen tartják számon a gyergyószentmiklósi Orbán Bélát.
Már csak nyaralni jár haza Orbán Béla. Az év nagyrészét Magyarországon tölti, gyergyószentmiklósi lakását viszont fenntartja. Többször jelezte, hangot adna fájdalmának, minap sikerült alkalmat teremteni a találkozásra. Sok-sok fényképpel érkezett, amelyeken alkotásai láthatók.
Előkerül a Tarisznyás Márton sírhantja fölé készített kopjafa fényképe. A nyolcvanas évek elején faragta azt, hogy az 1980-ban elhunyt múzeumigazgató sírját jelölje. Amióta a család márvánnyal fedte a sírhelyet, e kopjafa a múzeum udvarán található, restaurálva. Fényképen van a Kiss Antal emlékét őrző alkotás is, korábban minden március 15-én megkoszorúzták. Kétágú kopjafa, mely korábban a gyergyószentmiklósi művelődési ház melletti parkban nagy becsben volt, most – mondja neheztelve – el van dugva egy fa alá. Mutatja az enyedi pap megrendelésére Karancsi Sándorral közösen készült faragott tévéasztalt, a szintén odaszánt címereket, majd újabb képsorok következnek, a gyergyószentmiklósi református templomba faragott szószék, az úrasztala, Erdély- és Gyergyó-címer. Budapesten is van székely kapuja, lányának portája előtt áll – igazolja egy fotográfia.
Orbán Béla Kós Károly-díjas is. A Hét vezérért kapta, mely 3,5 méteres kopjafákból áll a Fradi-pályán, a centenárium alkalmával avatták. „Hét van felállítva, de nyolcat faragtunk társammal, az utolsó nem tudjuk, hová lett, ki sem fizették a munkadíját” – mondja az idős fafaragó, és hozzáteszi, nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor elmAradt a javadalmazás.
„Összesen tíz kopjafát faragtam ingyen, csak a fa árát kaptam” – jelenti ki Orbán Béla, és egy papírlapon mutatja is a felsorolást: ugye, a Hét vezér-együttes nyolcadik kopjafája, a Kiskunmajsára faragott ötméteres, a kultúrháznál lévő kettős alkotás, két kopjafa a Gac-oldalban... De ez csak a kopjafák sora, hozzájuk társul a Gac-oldali tölgyfatábla, a városbejárathoz tervezett makett, amely talán ajándék lett valamelyik testvértelepülésnek. A Mária-szobrot keretező székely kapuért a megegyezett összegnek csak felét kapta, szűkös volt akkor az eklézsia. „Tehát összesen több mint tízezer lej értékben faragtam a városnak. Most pedig beadtam egy kérést, hogy a téli hónapokban, amikor amúgy is Pesten vagyok, csökkentsék le a lakásom fűtésköltségét, és azt mondják, nem lehet. Ennyit nem érdemeltem meg. Ezt akartam elmondani, ez nyom” – mondja a 84 éves ember.
Orbán Béla Kibéden született 1932-ben, Székelykeresztúron, a tanítóképzőben tanulta a fafaragást. Haáz Sándor, a Filharmónia vezetőjének édesapja volt az osztályfőnöke, rajz- és kézimunkatanára. Később is tartotta vele a kapcsolatot, a népviseletes kötetéhez Orbán Béla adta a kibédi szőttest. A hadseregben műszaki főiskolát végzett, ami egyenértékű a géptervező üzemmérnöki végzettséggel. Egy évig volt tiszt, de nem szerette a hadsereget, Sófalvára ment tanárnak, majd volt szovátai kultúrház-igazgató, dolgozott Csíkszeredában. Mint mondja, nevéhez fűződne a Hargita együttes megalakulása, ha erről is meg nem feledkeztek volna.
Miután Gyergyószentmiklósra kihelyezték, kezdett faragni. Első alkotása a szövödénél megrendelt élmunkástábla volt. Bár sokakat bevezetett a vésőforgatás tudományába, olyan tanítványa nincs, akire ráhagyná tudását. De azért üzen az ifjabb fafaragóknak: „a kopjafa motívumrendszerét lehet túlokoskodni, de csak kevés szabály van: a férfiak kopjafáját zárt, a nőkét nyitott motívummal kell befejezni, a köztes motívumok közé pedig megszakítás kell. Egyéb törvény nincs, Haáz Sanyi bácsi is megmondta, a többi csak belemagyarázás. Mert honnan ered a kopjafa? A kopjás meghalt, és fejfaként sírjára szúrták kopjáját. Aztán stilizálták, faragták, így lett a kopjafa.” Üzeni azt is, hogy csak tölgyfát használjanak, öleset, a közepét ki kell vágni, abból nem szabad faragni. Ha külsőbb rétegekből lesz az alapanyag, nem reped majd annyira.
Orbán Béla tavalyig faragott itthon. Ma már csak a lánya pesti műhelyében veszi kézbe a szerszámokat, kisebb alkotásokat, képrámákat, gyertyatartót, falilámpát, kazettát készít csak. Azt mondja, betelt az idő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2016. szeptember 24.
Hencz Hilda: Magyar Bukarest 28. (részletek)
A hatalmi harcok és a számtalan túlkapás, visszaélés ellenére – legalábbis közvetlenül a kommunizmus berendezkedése után – anyanyelvű iskolahálózattal, kiadók létesítésével, sajtótermékek indításával támogatták a magyarság etnikai-kulturális identitásának megőrzését, és a magyarok képviseletet nyertek a párt és állam felső vezetésében, a különböző területi intézményeknél is.
Lekerült napirendről a szórvány korábbi nemzedékeinek két fő problémája, az iskola és a templom, az érdeklődés a munkásosztály hatalmát fenntartó propagandaakciók irányába tolódott el. Mivel a kommunista hatalom ferde szemmel nézett a templomba járókra, és a legtöbb magyar immár „pártvonalon” került a fővárosba, ők messze elkerülték az egyházakat.
Sokszor állították, hogy Romániára a kommunizmust a kisebbségek erőszakolták rá, de a Kommunista Párt 1947-es nyilvántartása szerint a tagság 79,59 százaléka román, 12,35 százalék magyar és 4,16 százalék zsidó volt. Nagyjából ugyanezek az arányok 1949-ben a Securitaténál is: 83 százalék román, 6 százalék magyar és 10 százalék zsidó. Lucian Nastasă szerint ezek a statisztikák is bizonyítják, hogy a magyarok és zsidók „szövetségesek voltak, de semmiképp sem a kommunizmus hatalomra kerülésének fő mozgatói”.
Igaz, hogy a magyarok jó része a két világháború között balos beállítottságú volt, ennek egyik oka azonban az akkori román politikai pártok velük szembeni ellenséges magatartásában keresendő. Sok, a különféle román kormányok nacionalista politikájával elégedetlen magyar szimpatizált a kommunistákkal, többeket be is zártak, ezért járt az a szóbeszéd, hogy a doftanai börtönben több magyar szót hallani, mint románt. Fontos szerepe volt a magyarság baloldaliságában a Szocialista Internacionálénak is, amely a nemzeti kisebbségek jogegyenlősége mellett állt ki. Voltak harcostársak, románok és magyarok, akik a börtönben ismerkedtek meg, például Gere Mihály és Nicolae Ceauşescu. Gere Mihály (1919−1997) szegény, hétgyerekes családból származó kőműves volt, kommunizmus iránti szimpátiája szegénységéből és antifasiszta beállítottságából eredt. Az illegalitásban nyolc év börtönre ítélték. Nem volt buta ember, némettudása mellett a börtönben franciául is megtanult. Egy másik munkásszármazású illegális mozgalmi, Mogyorós Sándor (Alexandru Moghioroş) tíz évet ült börtönben. Régi, még 1945-béli párttag volt Fazekas János (1926−2004) is; a székelykeresztúri tanítóképzőt járta ki, magas párt- és államfunkciókat töltött be, 1965 és 1982 között miniszterelnök-helyettes volt.
Kostyál István (1920−2013) már tizenéves korában megjárta a börtönt kommunista meggyőződéséért. 1954-ben a román hadsereg tábornoka lett, és a Szovjetunióban végzett szakirányú tanulmányokat; egész életében oroszbarát mAradt, annak ellenére, hogy 1941−1948 között Szibériába deportálták. Nicolae Ceauşescu helyettese volt a hadsereg felső politikai igazgatóságánál, de szervezkedni kezdett ellene, ezért 1970-ben megfosztották rangjától, és 1984-ben börtönbe zárták. Kulcsszerepet játszott a Ceauşescut megbuktató összeesküvésben, amiért 1989 végén visszakapta tábornoki rangját, az új hatalomban azonban már nem jutott szerephez.
A zsidó is elnyomott kisebbség volt a két világháború között, ráadásul a romániai fasiszta mozgalmak is a kommunista doktrína felé sodorták őket; sokan váltak közülük a Kommunista Párt tagjává. A magyarok mellett zsidókkal teltek meg a börtönök és lágerek; itt kerültek kapcsolatba a román kommunistákkal. Gh. Gheorghiu-Dej még héberül is megtanult hosszú ideig tartó zsidó kapcsolatai során. Az egyik legismertebb zsidó kommunista Valter Roman, azaz Neuländer Ernő, a Nagyváradi rabbi fia volt. A spanyol polgárháború veteránjaként 1944 után tábornok lett és az RKP KB-tagja, 1954-től pedig a Politikai Kiadó igazgatója; az ő fia Petre Roman, az első december utáni miniszterelnök. Voltak meggyőződéses kommunista zsidók, akik mégsem mélyedtek el a politikában, például Gáll Mátyás (1920–?), egykori politikai fogoly, egy ukrajnai megsemmisítő tábor túlélője. A külügyminisztériumban és az Agerpresnél dolgozott szerény beosztásban, majd a hetvenes években emigrált; 1989 után kiadta román nyelvű emlékiratait. A zsidók sorsáról az Antonescu-rendszer alatt Andrei Voinea ortopéd orvos is írt, akinek ugyancsak voltak magyar felmenői. Nem volt ritka a vegyes házasság sem az olyan magyarok, románok és zsidók között, akik közül egyik vagy mindkettő börtönviselt pártaktivista volt. A rettegett magas rangú pártaktivista, Vass Gizella, eredeti mestersége szabólány, Ana Pauker barátnője (mindketten besszarábiai zsidók) Vass László magyar illegalista felesége lett; ők voltak a nagyszülei annak a Bogdan Olteanunak, aki a liberális kormányzás idején (2004−2008) a képviselőház elnöki tisztségét töltötte be. Luka László, aki vasutasként az RKP Brassói (1924−1929), majd jászvásári (1932) szervezetének titkára volt, később a moszkvai legfelsőbb Szovjet tagja és Csernovic alpolgármestere (1940−1944) lett, Elisabeta Birnbaumnak, Ana Pauker titkárnőjének volt a férje; 1933−1938 között börtönben ült.
Egy másik illegális mozgalmi harcos, aki többször is ült börtönben, Grigore Preoteasa volt; felesége a kommunista-szimpatizáns Fehér Katalin, Fóris István rokona. Fehér Katalin édesanyja nyújtott menedéket 1944-ben Tatrangon Ceauşescunak két hétig, miután az a zsilvásári lágerből szabadult. 1944 után Preoteasa különböző vezető állásokat töltött be, még külügyminiszer is volt (1956−1957), felesége pedig a Párt Központi Bizottságának aktivistája lett. Leányuk, Ilinca Bartolomeu Adrian Năstasehoz ment férjhez, aki később, 2000−2004 között Románia miniszterelnöke volt; válásuk után újra férjhez ment, és negyed évszázada az Egyesült Államokban él.
Egy másik pártaktivista, a hírhedt kegyetlen belügyminiszter, Alexandru Drăghici felesége Czikó Mária volt, Elena Ceauşescu jó barátnője, illetve a Czikó testvérek, Nándor és Lőrinc nővére (ők a Magyar Népi Szövetség vezető káderei voltak, utóbbit 1948-ban a tanügyminiszter főtitkárává nevezik ki). Az 1989-es események után az óvatos Drăghici Magyarországra menekült, ott is halt meg 1993-ban. Magyarként különféle felelős beosztásban (követ, miniszter, miniszterhelyettes, a Securitate egységeinek vezénylő tábornagya, az RTV Nemzeti Tanácsának tagja stb.) volt Vincze János (Ion Vinţe) is (1910−1996), akinek felesége Constanţa Crăciun kulturális miniszter volt. Könyvelői végzettséggel, 21 éves korában lett párttag.
A magyar források nem említik Fejes Iuliu (1940−), egyetemi tanárt, az RKP KB tagját (1969−1989), aki különféle vezető beosztásban volt az RTV-nél és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsánál. Néhány magyart likvidáltak a hatalmi harcok során, köztük Fóris Istvánt, az RKP 1940–1944 közötti főtitkárát, akit Gheorghiu-Dej veszélyes ellenfélnek tartott. Rövid idővel meggyilkolása után, 1946-ban édesanyját is megölték, élettársa, a besszarábiai illegalista, Victoria Sârbu 11 évig ült börtönben. A magyarság renegátnak tartott több vezető állású kommunista magyart: Bank József erdőmunkást, Ceauşescu sakkpartnerét, és a Kolozsvári Péterfi István akadémikust, az Államtanács tagját. Ceauşescu környezetében akadtak magyarok is, elit szakemberek, például két pilóta: Imre Sándor és Suba Gyula. Egy olyan, az állam- és pártvezetés rendelkezésére álló különleges egység tagjai voltak, amelynek feladata a repülőgépes vagy helikopteres szállítás volt. Suba Gyula fia, Árpád repülőgépekre szakosodott mérnök lett, Brassóban él.
Az ötvenes évek során nemzettársai védőjeként lépett fel két magyar nómenklatúra-tag pártaktivista: Fazekas János és Gere Mihály. Fontos szerepet töltöttek be a párt nemzetiségpolitikájának irányításában, legalábbis a Ceauşescu-féle nemzeti kommunizmus brutális megnyilvánulásáig. Akit irredentizmussal vádoltak, az ő segítségükkel ezt akár meg is úszhatta, hisz volt egy döntési pozícióban lévő nemzettársa, aki szót emelhetett érdekében, aki az ügyet megfelelő megvilágításban tálalhatta. Például egy erdélyi városkában Petőfi tiltott verseit szavalták, és az ügyészség azonnal nyomozni kezdett. A pártaktivista Fazekas közbelépett, az alábbi érveléssel: igaz, hogy a résztvevők hibáztak, nem kellett volna ilyen verseket szavalniuk, de ha külföldön értesülnek arról, hogy a magyarokat azért is letartóztatják, mert a legnagyobb költőjük verseit szavalják, ez nagy fekete pont lenne Romániának. Az érvelés hatására a nyomozást felfüggesztették, és a vádakat ejtették. A Ceauşescu-diktatúra utolsó évtizedében, amikor a Securitate visszaélései elszaporodtak, nagyon sokan börtönbe kerültek, olyanok, akik – úgymond − túl sokat jártatták a szájukat. Fazekas kényszernyugdíjazása után többé nem volt, aki megvédje őket. Közismert a sepsiszentgyörgyi színész, Visky Árpád esete, aki a rendszert kritizálta sorban állás közben; barátai nem tudták megmenteni, és a rahovai börtönbe került.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A hatalmi harcok és a számtalan túlkapás, visszaélés ellenére – legalábbis közvetlenül a kommunizmus berendezkedése után – anyanyelvű iskolahálózattal, kiadók létesítésével, sajtótermékek indításával támogatták a magyarság etnikai-kulturális identitásának megőrzését, és a magyarok képviseletet nyertek a párt és állam felső vezetésében, a különböző területi intézményeknél is.
Lekerült napirendről a szórvány korábbi nemzedékeinek két fő problémája, az iskola és a templom, az érdeklődés a munkásosztály hatalmát fenntartó propagandaakciók irányába tolódott el. Mivel a kommunista hatalom ferde szemmel nézett a templomba járókra, és a legtöbb magyar immár „pártvonalon” került a fővárosba, ők messze elkerülték az egyházakat.
Sokszor állították, hogy Romániára a kommunizmust a kisebbségek erőszakolták rá, de a Kommunista Párt 1947-es nyilvántartása szerint a tagság 79,59 százaléka román, 12,35 százalék magyar és 4,16 százalék zsidó volt. Nagyjából ugyanezek az arányok 1949-ben a Securitaténál is: 83 százalék román, 6 százalék magyar és 10 százalék zsidó. Lucian Nastasă szerint ezek a statisztikák is bizonyítják, hogy a magyarok és zsidók „szövetségesek voltak, de semmiképp sem a kommunizmus hatalomra kerülésének fő mozgatói”.
Igaz, hogy a magyarok jó része a két világháború között balos beállítottságú volt, ennek egyik oka azonban az akkori román politikai pártok velük szembeni ellenséges magatartásában keresendő. Sok, a különféle román kormányok nacionalista politikájával elégedetlen magyar szimpatizált a kommunistákkal, többeket be is zártak, ezért járt az a szóbeszéd, hogy a doftanai börtönben több magyar szót hallani, mint románt. Fontos szerepe volt a magyarság baloldaliságában a Szocialista Internacionálénak is, amely a nemzeti kisebbségek jogegyenlősége mellett állt ki. Voltak harcostársak, románok és magyarok, akik a börtönben ismerkedtek meg, például Gere Mihály és Nicolae Ceauşescu. Gere Mihály (1919−1997) szegény, hétgyerekes családból származó kőműves volt, kommunizmus iránti szimpátiája szegénységéből és antifasiszta beállítottságából eredt. Az illegalitásban nyolc év börtönre ítélték. Nem volt buta ember, némettudása mellett a börtönben franciául is megtanult. Egy másik munkásszármazású illegális mozgalmi, Mogyorós Sándor (Alexandru Moghioroş) tíz évet ült börtönben. Régi, még 1945-béli párttag volt Fazekas János (1926−2004) is; a székelykeresztúri tanítóképzőt járta ki, magas párt- és államfunkciókat töltött be, 1965 és 1982 között miniszterelnök-helyettes volt.
Kostyál István (1920−2013) már tizenéves korában megjárta a börtönt kommunista meggyőződéséért. 1954-ben a román hadsereg tábornoka lett, és a Szovjetunióban végzett szakirányú tanulmányokat; egész életében oroszbarát mAradt, annak ellenére, hogy 1941−1948 között Szibériába deportálták. Nicolae Ceauşescu helyettese volt a hadsereg felső politikai igazgatóságánál, de szervezkedni kezdett ellene, ezért 1970-ben megfosztották rangjától, és 1984-ben börtönbe zárták. Kulcsszerepet játszott a Ceauşescut megbuktató összeesküvésben, amiért 1989 végén visszakapta tábornoki rangját, az új hatalomban azonban már nem jutott szerephez.
A zsidó is elnyomott kisebbség volt a két világháború között, ráadásul a romániai fasiszta mozgalmak is a kommunista doktrína felé sodorták őket; sokan váltak közülük a Kommunista Párt tagjává. A magyarok mellett zsidókkal teltek meg a börtönök és lágerek; itt kerültek kapcsolatba a román kommunistákkal. Gh. Gheorghiu-Dej még héberül is megtanult hosszú ideig tartó zsidó kapcsolatai során. Az egyik legismertebb zsidó kommunista Valter Roman, azaz Neuländer Ernő, a Nagyváradi rabbi fia volt. A spanyol polgárháború veteránjaként 1944 után tábornok lett és az RKP KB-tagja, 1954-től pedig a Politikai Kiadó igazgatója; az ő fia Petre Roman, az első december utáni miniszterelnök. Voltak meggyőződéses kommunista zsidók, akik mégsem mélyedtek el a politikában, például Gáll Mátyás (1920–?), egykori politikai fogoly, egy ukrajnai megsemmisítő tábor túlélője. A külügyminisztériumban és az Agerpresnél dolgozott szerény beosztásban, majd a hetvenes években emigrált; 1989 után kiadta román nyelvű emlékiratait. A zsidók sorsáról az Antonescu-rendszer alatt Andrei Voinea ortopéd orvos is írt, akinek ugyancsak voltak magyar felmenői. Nem volt ritka a vegyes házasság sem az olyan magyarok, románok és zsidók között, akik közül egyik vagy mindkettő börtönviselt pártaktivista volt. A rettegett magas rangú pártaktivista, Vass Gizella, eredeti mestersége szabólány, Ana Pauker barátnője (mindketten besszarábiai zsidók) Vass László magyar illegalista felesége lett; ők voltak a nagyszülei annak a Bogdan Olteanunak, aki a liberális kormányzás idején (2004−2008) a képviselőház elnöki tisztségét töltötte be. Luka László, aki vasutasként az RKP Brassói (1924−1929), majd jászvásári (1932) szervezetének titkára volt, később a moszkvai legfelsőbb Szovjet tagja és Csernovic alpolgármestere (1940−1944) lett, Elisabeta Birnbaumnak, Ana Pauker titkárnőjének volt a férje; 1933−1938 között börtönben ült.
Egy másik illegális mozgalmi harcos, aki többször is ült börtönben, Grigore Preoteasa volt; felesége a kommunista-szimpatizáns Fehér Katalin, Fóris István rokona. Fehér Katalin édesanyja nyújtott menedéket 1944-ben Tatrangon Ceauşescunak két hétig, miután az a zsilvásári lágerből szabadult. 1944 után Preoteasa különböző vezető állásokat töltött be, még külügyminiszer is volt (1956−1957), felesége pedig a Párt Központi Bizottságának aktivistája lett. Leányuk, Ilinca Bartolomeu Adrian Năstasehoz ment férjhez, aki később, 2000−2004 között Románia miniszterelnöke volt; válásuk után újra férjhez ment, és negyed évszázada az Egyesült Államokban él.
Egy másik pártaktivista, a hírhedt kegyetlen belügyminiszter, Alexandru Drăghici felesége Czikó Mária volt, Elena Ceauşescu jó barátnője, illetve a Czikó testvérek, Nándor és Lőrinc nővére (ők a Magyar Népi Szövetség vezető káderei voltak, utóbbit 1948-ban a tanügyminiszter főtitkárává nevezik ki). Az 1989-es események után az óvatos Drăghici Magyarországra menekült, ott is halt meg 1993-ban. Magyarként különféle felelős beosztásban (követ, miniszter, miniszterhelyettes, a Securitate egységeinek vezénylő tábornagya, az RTV Nemzeti Tanácsának tagja stb.) volt Vincze János (Ion Vinţe) is (1910−1996), akinek felesége Constanţa Crăciun kulturális miniszter volt. Könyvelői végzettséggel, 21 éves korában lett párttag.
A magyar források nem említik Fejes Iuliu (1940−), egyetemi tanárt, az RKP KB tagját (1969−1989), aki különféle vezető beosztásban volt az RTV-nél és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsánál. Néhány magyart likvidáltak a hatalmi harcok során, köztük Fóris Istvánt, az RKP 1940–1944 közötti főtitkárát, akit Gheorghiu-Dej veszélyes ellenfélnek tartott. Rövid idővel meggyilkolása után, 1946-ban édesanyját is megölték, élettársa, a besszarábiai illegalista, Victoria Sârbu 11 évig ült börtönben. A magyarság renegátnak tartott több vezető állású kommunista magyart: Bank József erdőmunkást, Ceauşescu sakkpartnerét, és a Kolozsvári Péterfi István akadémikust, az Államtanács tagját. Ceauşescu környezetében akadtak magyarok is, elit szakemberek, például két pilóta: Imre Sándor és Suba Gyula. Egy olyan, az állam- és pártvezetés rendelkezésére álló különleges egység tagjai voltak, amelynek feladata a repülőgépes vagy helikopteres szállítás volt. Suba Gyula fia, Árpád repülőgépekre szakosodott mérnök lett, Brassóban él.
Az ötvenes évek során nemzettársai védőjeként lépett fel két magyar nómenklatúra-tag pártaktivista: Fazekas János és Gere Mihály. Fontos szerepet töltöttek be a párt nemzetiségpolitikájának irányításában, legalábbis a Ceauşescu-féle nemzeti kommunizmus brutális megnyilvánulásáig. Akit irredentizmussal vádoltak, az ő segítségükkel ezt akár meg is úszhatta, hisz volt egy döntési pozícióban lévő nemzettársa, aki szót emelhetett érdekében, aki az ügyet megfelelő megvilágításban tálalhatta. Például egy erdélyi városkában Petőfi tiltott verseit szavalták, és az ügyészség azonnal nyomozni kezdett. A pártaktivista Fazekas közbelépett, az alábbi érveléssel: igaz, hogy a résztvevők hibáztak, nem kellett volna ilyen verseket szavalniuk, de ha külföldön értesülnek arról, hogy a magyarokat azért is letartóztatják, mert a legnagyobb költőjük verseit szavalják, ez nagy fekete pont lenne Romániának. Az érvelés hatására a nyomozást felfüggesztették, és a vádakat ejtették. A Ceauşescu-diktatúra utolsó évtizedében, amikor a Securitate visszaélései elszaporodtak, nagyon sokan börtönbe kerültek, olyanok, akik – úgymond − túl sokat jártatták a szájukat. Fazekas kényszernyugdíjazása után többé nem volt, aki megvédje őket. Közismert a sepsiszentgyörgyi színész, Visky Árpád esete, aki a rendszert kritizálta sorban állás közben; barátai nem tudták megmenteni, és a rahovai börtönbe került.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 24.
Negyedszázados Erdélyi Gondolat
A 300. könyv
A szépirodalom alkotóit és őrzőit, költőket, írókat, irodalomtörténészeket, egyetemi tanárokat és nem utolsósorban sajtómunkatársakat ültetett egy képzeletbeli asztal köré 300. kiadványában a Székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó.
A küllemében is impozáns, borítója színvilágával is sokatmondó kötet a kiadó negyedévente megjelenő, idén hétesztendős lapját, az Erdélyi Tollat ajánlja az olvasók figyelmébe.
A Toll-szerzőkkel és értékelőkkel folytatott beszélgetésekből ugyanakkor az irodalmi, művészeti lapok, mellékletek "prérijére", a kultúrát szolgáló kiadványok rendszerváltás utáni helyzetére, sorsának alakulására, jövőképére is rálátás nyílik.
A kötet a 18 beszélgetőtárs rövid bemutatásával indul, majd a 2009-ben alapított Erdélyi Tollról talál pontos könyvészeti leírást, egyebek mellett a szerkesztőség tagjairól, a szerzőkről, az állandó és alkalmi rovatokról, az egyes lapszámok oldalszámáról, a terjesztésről tájékozódhat az olvasó. A továbbiakban a lap sajtóvisszhangjairól kapunk útmutatást. A számtalan újságcikk, hivatkozás, ismertetés, recenzió időrendbe állítása mögött hatalmas munka a Tollakban is mAradéktalanul tetten érhető értékgyűjtő, -megőrző szándék érezhető.
Az erdélyi lapokban, közöttük a Népújság Múzsa mellékletében is megjelent írásokból csaknem hetven oldalon szemelgethetünk, és csak ezután kezdődik a tulajdonképpeni beszélgetés. Az érintett témaköröket az eszmecserének szentelt fejezet alcímei is jelzik: Vélemények az 1989 utáni erdélyi sajtótermékekről, Az írói pályát alakító közlési lehetőségekről, A (…) média jelentősége a romániai magyar irodalom alakulásában, Erdélyi Toll – a mű, a folyóirat, a fórum, a lehetőség, "az erdélyi magyar szellem új otthona", Az Erdélyi Toll első öt évfolyamának (2009–2013) szakmai értékelése, Az Erdélyi Toll öt év óta "thesaurusa, kincsestára az erdélyi, Székelyföldi gondolatnak", Erdélyi Toll – "karakteres profil, sajátos értékrend", "azt reprezentálja, ami végtelenül hiányoznék, ha nem jutna szóhoz", Erdélyi Toll – a negyedévente megjelenő folyóirat mint szellemi ünnep.
A beszélgetőtársak hozzászólásaikban mindenekelőtt az Erdélyi Toll műfaji, tematikai sokszínűségét, szerkesztésben, formai kivitelezésben bizonyított igényességét emelték ki. Beke Sándor főszerkesztőnek a Toll jövőjére, ismertebbé tételére vonatkozó kérdésére legtöbben az olvasókkal való kapcsolat erősítését, közönségtalálkozók szervezését javasolták. Kiss Lehel költőlelkipásztor viszont így fogalmazott: "Az, aki az Erdélyi Toll bármelyik lapszámát fellapozva nem jönne rá magától, hogy "elidegenített világunk- létünk hétköznapjai" között egy "kis szellemi ünnepre" adódott lehetősége, megérdemli a sorsát! Nem magyaráznék neki semmit". A számok viszont azt bizonyítják, hogy sokan ráéreztek a lap üzenetére. Ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy sikerült túllépni a "fizikai" terjesztés nehézségein, és a nyomdában negyedévről negyedévre megszülető lapszámok mellett a világhálón is elérhető az udvarhelyi irodalmi-művészeti útravaló.
Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, az Erdélyi Toll, a Székely Útkereső és a Székely Útkereső kiadványok szellemi műhelyeinek közös honlapját 2009-től 2014 januárjáig 12.438-an látogatták, nemcsak Európából és az Egyesült Államokból, hanem a Fülöp- szigetekről, Afrikából, Ausztráliából is vannak követői. Az internetes látogatók száma szerint kialakított 250-es településlistán az első helyen Budapest, a másodikon Székelykeresztúr, a harmadik helyen pedig Marosvásárhely szerepel.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
A 300. könyv
A szépirodalom alkotóit és őrzőit, költőket, írókat, irodalomtörténészeket, egyetemi tanárokat és nem utolsósorban sajtómunkatársakat ültetett egy képzeletbeli asztal köré 300. kiadványában a Székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó.
A küllemében is impozáns, borítója színvilágával is sokatmondó kötet a kiadó negyedévente megjelenő, idén hétesztendős lapját, az Erdélyi Tollat ajánlja az olvasók figyelmébe.
A Toll-szerzőkkel és értékelőkkel folytatott beszélgetésekből ugyanakkor az irodalmi, művészeti lapok, mellékletek "prérijére", a kultúrát szolgáló kiadványok rendszerváltás utáni helyzetére, sorsának alakulására, jövőképére is rálátás nyílik.
A kötet a 18 beszélgetőtárs rövid bemutatásával indul, majd a 2009-ben alapított Erdélyi Tollról talál pontos könyvészeti leírást, egyebek mellett a szerkesztőség tagjairól, a szerzőkről, az állandó és alkalmi rovatokról, az egyes lapszámok oldalszámáról, a terjesztésről tájékozódhat az olvasó. A továbbiakban a lap sajtóvisszhangjairól kapunk útmutatást. A számtalan újságcikk, hivatkozás, ismertetés, recenzió időrendbe állítása mögött hatalmas munka a Tollakban is mAradéktalanul tetten érhető értékgyűjtő, -megőrző szándék érezhető.
Az erdélyi lapokban, közöttük a Népújság Múzsa mellékletében is megjelent írásokból csaknem hetven oldalon szemelgethetünk, és csak ezután kezdődik a tulajdonképpeni beszélgetés. Az érintett témaköröket az eszmecserének szentelt fejezet alcímei is jelzik: Vélemények az 1989 utáni erdélyi sajtótermékekről, Az írói pályát alakító közlési lehetőségekről, A (…) média jelentősége a romániai magyar irodalom alakulásában, Erdélyi Toll – a mű, a folyóirat, a fórum, a lehetőség, "az erdélyi magyar szellem új otthona", Az Erdélyi Toll első öt évfolyamának (2009–2013) szakmai értékelése, Az Erdélyi Toll öt év óta "thesaurusa, kincsestára az erdélyi, Székelyföldi gondolatnak", Erdélyi Toll – "karakteres profil, sajátos értékrend", "azt reprezentálja, ami végtelenül hiányoznék, ha nem jutna szóhoz", Erdélyi Toll – a negyedévente megjelenő folyóirat mint szellemi ünnep.
A beszélgetőtársak hozzászólásaikban mindenekelőtt az Erdélyi Toll műfaji, tematikai sokszínűségét, szerkesztésben, formai kivitelezésben bizonyított igényességét emelték ki. Beke Sándor főszerkesztőnek a Toll jövőjére, ismertebbé tételére vonatkozó kérdésére legtöbben az olvasókkal való kapcsolat erősítését, közönségtalálkozók szervezését javasolták. Kiss Lehel költőlelkipásztor viszont így fogalmazott: "Az, aki az Erdélyi Toll bármelyik lapszámát fellapozva nem jönne rá magától, hogy "elidegenített világunk- létünk hétköznapjai" között egy "kis szellemi ünnepre" adódott lehetősége, megérdemli a sorsát! Nem magyaráznék neki semmit". A számok viszont azt bizonyítják, hogy sokan ráéreztek a lap üzenetére. Ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy sikerült túllépni a "fizikai" terjesztés nehézségein, és a nyomdában negyedévről negyedévre megszülető lapszámok mellett a világhálón is elérhető az udvarhelyi irodalmi-művészeti útravaló.
Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, az Erdélyi Toll, a Székely Útkereső és a Székely Útkereső kiadványok szellemi műhelyeinek közös honlapját 2009-től 2014 januárjáig 12.438-an látogatták, nemcsak Európából és az Egyesült Államokból, hanem a Fülöp- szigetekről, Afrikából, Ausztráliából is vannak követői. Az internetes látogatók száma szerint kialakított 250-es településlistán az első helyen Budapest, a másodikon Székelykeresztúr, a harmadik helyen pedig Marosvásárhely szerepel.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)