Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. november 13.
Enyészettől megmentett iratokból, idősek visszaemlékezéseiből falumonográfia
Amikor a székelyudvarhelyen működő Báró Hajna Unitárius Nőszövetség felvállalta Lakatos Gyula nyugalmazott unitárius lelkész kiadványának megjelentetését, még együtt álmodták meg a kötetet. Nyomdában van a Szemelgetés Recsenyéd történetéből című monográfia. Sajnos a szerző már csak fentről veheti azt számba.
A közel kétszáz oldalas, bőséges fényképanyagú kötet gazdag ismeretanyagot tartalmaz a falu múltjáról, a templom, az iskola, az udvarház történetéről, a családok sorsának alakulásáról, az elvándorlásról, lelkészek, elöljárók tevékenységéről, a népszokásokról – a mű egészében megelevenedik a régmúlt idők színes világa.
A recsenyédi születésű Lakatos Gyula lelkész felkutatta, összegyűjtötte az évek során magántulajdonba került, egykori eseményekről tanúskodó iratokat, és a falu idős embereivel való beszélgetései során rengeteg információhoz jutott a település régi arculatával kapcsolatosan.
A feledéstől, enyészettől megmentett iratok, történetek, idős emberek visszaemlékezései így idézik elő az olvasóban az összetartozást, erősítve azt. A kötet hiánypótló azok számára, akik kevésbé ismerik Recsenyéd történetét, avagy érdeklődnek a falu múltja iránt – legyenek helyiek, elszármazottak vagy látogatók.
Lakatos Gyula egykori nyugalmazott unitárius lelkész több mint egy évtizednyi kitartó munkájának szép eredményeként született meg a mű. A szerző vallomása szerint érezvén az idő szorítását tudta, hogy ennek a kutakodásnak neki kell fognia, mert ha nem is sok, de lesz, amit írni.
A szülőfalutól kapott értékek, a falu és közösség iránti megbecsülés és szeretet táplálta lelkesedését, tenni akarását, s úgy érezte, hogy a sok jóért cserébe maradandót kell alkotnia. A szerző jó humorérzéke megmutatkozik a monográfia kezdő soraiban, amelyben elénk tárja, hogyan is esett meg ama nevezetes recsenyédi kutya története...
A Báró Hajna Unitárius Nőszövetség célja, hogy segítsék a helyismereti kutatások eredményeinek terjesztését, és egy olyan múltra vonatkozó érdekességeket tartalmazó könyvet nyújtsanak az olvasóközönségnek, amely a honismereti oktatás kiegészítője lehet. A nőszövetség tagjai nagyon jól ismerték Lakatos Gyula lelkészi munkásságát, akit mindig foglalkoztatott a települések történetének megismerése, ezért szívesen vették szárnyaik alá a kiadvány létrejöttének megvalósulását. Édesapja tervei alapján a nyomdai előkészítés és a grafikai arculat a szerző lányának, Lakatos Gabriellának a munkája.
Életút
Lakatos Gyula 1933. április 4-én született a Szentmárton községhez tartozó Recsenyéden – tudtuk meg lányától, Littasi Csillától. Tanulmányait a helyi elemi iskolában kezdte, majd a székelykeresztúri Orbán Balázs Unitárius Gimnáziumban folytatta, és az egyetemi fokú Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán végezte 1956-ban. A hívek kérésére Kiss Elek akkori püspök 1956. július 1-jén Székelykálba nevezte ki gyakorlóévre. Utána 1964. október 20-áig ott folytatta lelkészi tevékenységét. Házasságot kötött Komán Mária tanítónővel, és két leánygyermekkel áldotta meg az Isten. Az egyházközségben végzett szolgálata mellett a lelkészhiány miatt beszolgált Vadadba, Iszlóba és a hozzá tartozó két szórványegyházközségbe, Ilyébe és Járába. Tevékenységét az egyházközség szolgálatába állította, munkája legfőbb eredményének azt tartotta, hogy egy templomba járó gyülekezetet hagyott maga után. 1964. október 20-ától nyugdíjazásáig, harmincöt éven keresztül Homoródkarácsonyfalván szolgált. 2000. január 1-jén vonult nyugdíjba. Recsenyéden, a szülői házban töltötte nyugdíjas éveit. 2017 szeptemberében hunyt el. Molnár Melinda / Székelyhon.ro
Amikor a székelyudvarhelyen működő Báró Hajna Unitárius Nőszövetség felvállalta Lakatos Gyula nyugalmazott unitárius lelkész kiadványának megjelentetését, még együtt álmodták meg a kötetet. Nyomdában van a Szemelgetés Recsenyéd történetéből című monográfia. Sajnos a szerző már csak fentről veheti azt számba.
A közel kétszáz oldalas, bőséges fényképanyagú kötet gazdag ismeretanyagot tartalmaz a falu múltjáról, a templom, az iskola, az udvarház történetéről, a családok sorsának alakulásáról, az elvándorlásról, lelkészek, elöljárók tevékenységéről, a népszokásokról – a mű egészében megelevenedik a régmúlt idők színes világa.
A recsenyédi születésű Lakatos Gyula lelkész felkutatta, összegyűjtötte az évek során magántulajdonba került, egykori eseményekről tanúskodó iratokat, és a falu idős embereivel való beszélgetései során rengeteg információhoz jutott a település régi arculatával kapcsolatosan.
A feledéstől, enyészettől megmentett iratok, történetek, idős emberek visszaemlékezései így idézik elő az olvasóban az összetartozást, erősítve azt. A kötet hiánypótló azok számára, akik kevésbé ismerik Recsenyéd történetét, avagy érdeklődnek a falu múltja iránt – legyenek helyiek, elszármazottak vagy látogatók.
Lakatos Gyula egykori nyugalmazott unitárius lelkész több mint egy évtizednyi kitartó munkájának szép eredményeként született meg a mű. A szerző vallomása szerint érezvén az idő szorítását tudta, hogy ennek a kutakodásnak neki kell fognia, mert ha nem is sok, de lesz, amit írni.
A szülőfalutól kapott értékek, a falu és közösség iránti megbecsülés és szeretet táplálta lelkesedését, tenni akarását, s úgy érezte, hogy a sok jóért cserébe maradandót kell alkotnia. A szerző jó humorérzéke megmutatkozik a monográfia kezdő soraiban, amelyben elénk tárja, hogyan is esett meg ama nevezetes recsenyédi kutya története...
A Báró Hajna Unitárius Nőszövetség célja, hogy segítsék a helyismereti kutatások eredményeinek terjesztését, és egy olyan múltra vonatkozó érdekességeket tartalmazó könyvet nyújtsanak az olvasóközönségnek, amely a honismereti oktatás kiegészítője lehet. A nőszövetség tagjai nagyon jól ismerték Lakatos Gyula lelkészi munkásságát, akit mindig foglalkoztatott a települések történetének megismerése, ezért szívesen vették szárnyaik alá a kiadvány létrejöttének megvalósulását. Édesapja tervei alapján a nyomdai előkészítés és a grafikai arculat a szerző lányának, Lakatos Gabriellának a munkája.
Életút
Lakatos Gyula 1933. április 4-én született a Szentmárton községhez tartozó Recsenyéden – tudtuk meg lányától, Littasi Csillától. Tanulmányait a helyi elemi iskolában kezdte, majd a székelykeresztúri Orbán Balázs Unitárius Gimnáziumban folytatta, és az egyetemi fokú Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán végezte 1956-ban. A hívek kérésére Kiss Elek akkori püspök 1956. július 1-jén Székelykálba nevezte ki gyakorlóévre. Utána 1964. október 20-áig ott folytatta lelkészi tevékenységét. Házasságot kötött Komán Mária tanítónővel, és két leánygyermekkel áldotta meg az Isten. Az egyházközségben végzett szolgálata mellett a lelkészhiány miatt beszolgált Vadadba, Iszlóba és a hozzá tartozó két szórványegyházközségbe, Ilyébe és Járába. Tevékenységét az egyházközség szolgálatába állította, munkája legfőbb eredményének azt tartotta, hogy egy templomba járó gyülekezetet hagyott maga után. 1964. október 20-ától nyugdíjazásáig, harmincöt éven keresztül Homoródkarácsonyfalván szolgált. 2000. január 1-jén vonult nyugdíjba. Recsenyéden, a szülői házban töltötte nyugdíjas éveit. 2017 szeptemberében hunyt el. Molnár Melinda / Székelyhon.ro
2017. december 27.
Elhunyt Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános
December 25-én, vasárnap este elhunyt Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános. A kolozsvári Szent Mihály-templomban 2007-től szolgált, akkor bízták meg a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület és a Szent Mihály-templom vezetésével.
Székelykálban született 1948. április 25-én. Középiskoláját Marosvásárhelyen, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, ahol 1972. április 9-én Márton Áron püspök szentelte pappá.
Segédlelkészként szolgált Sepsiszentgyörgyön (1972–1976) és Marosvásárhelyen (1976–1979). Plébánosi működését Csíkszentgyörgyön kezdte (1979–1984). Székelyudvarhelyi plébánosi kinevezését 1984-ben kapta, ahol később kerületi főesperes lett. Huszonhárom évi szolgálatához kötődik a Kis Szent Teréz-templom és plébánia létrejötte, a szombatfalvi plébánia önállósulása, a változások után a város pezsgő egyházi életének megszervezése.
Kolozsvári szolgálatához kötődik, hogy befejezte a Szent István-templomot, előkészítette a főtéri templom felújítását, támogatta az oktatási intézmények életét, óvodát és bölcsődét alapított a jövő nemzedék nevelésére. Támogatta az egyetemi és kulturális élet szervezését, szívén viselte az egyházi sajtó fejlesztésének ügyét. Temetéséről később intézkednek. Szabadság (Kolozsvár)
December 25-én, vasárnap este elhunyt Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános. A kolozsvári Szent Mihály-templomban 2007-től szolgált, akkor bízták meg a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület és a Szent Mihály-templom vezetésével.
Székelykálban született 1948. április 25-én. Középiskoláját Marosvásárhelyen, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, ahol 1972. április 9-én Márton Áron püspök szentelte pappá.
Segédlelkészként szolgált Sepsiszentgyörgyön (1972–1976) és Marosvásárhelyen (1976–1979). Plébánosi működését Csíkszentgyörgyön kezdte (1979–1984). Székelyudvarhelyi plébánosi kinevezését 1984-ben kapta, ahol később kerületi főesperes lett. Huszonhárom évi szolgálatához kötődik a Kis Szent Teréz-templom és plébánia létrejötte, a szombatfalvi plébánia önállósulása, a változások után a város pezsgő egyházi életének megszervezése.
Kolozsvári szolgálatához kötődik, hogy befejezte a Szent István-templomot, előkészítette a főtéri templom felújítását, támogatta az oktatási intézmények életét, óvodát és bölcsődét alapított a jövő nemzedék nevelésére. Támogatta az egyetemi és kulturális élet szervezését, szívén viselte az egyházi sajtó fejlesztésének ügyét. Temetéséről később intézkednek. Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 28.
Kovács Sándor halálára
Hiába mondjuk azt, néha túlságosan is magabiztosan, hogy régi ismerősünk a halál, mert amikor a saját házunk táján látogat meg, olyan, mint hogyha sohasem találkoztunk volna vele. Nos, ez is egy ilyen halál.Az alig két hónappal ezelőtt meghalt Kádár István kolozsvár-monostori paptestvérünket Búzásbesenyőn még ő búcsúztatta, és lám, most tőle kellett elbúcsúznunk karácsony másodnapján a Szent Mihály oltalma alatt álló gótikus kolozsvári templomban.
A halál képezi tulajdonképpen annak a nagy fontosságú kérdésnek a kulcsát, hogy mi is az ember. Ezért mondhatom talán azt is, valójában születése pillanatában hal meg az ember, még akkor is, ha ez a pillanat majdnem 70 évig tart.
Kovács Sándor a Maros megyei Székelykálon született 1948. április 25-én. Elemi és középiskolai tanulmányai, majd a gyulafehérvári katolikus teológia elvégzése után Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá 1972. április 9-én. Segédlelkészként kezdte papi pályafutását Sepsiszentgyörgyön, majd folytatta Marosvásárhelyen, aztán önálló plébános lett Csíkszentgyörgyön. Ezt követően 23 esztendőn keresztül székelyudvarhelyi lelkipásztorként működött igen eredményesen, s kereken 10 évig kolozsvári plébánosként, illetve a kolozs-dobokai kerület főespereseként bizonyította lelkipásztori és vezetői rátermettségét, a Szent Mihály egyházközség és templom felelős papjaként.
Kovács Sándor közösségépítő és a szó szoros értelmében templomépítő munkáját kell méltatnom elsősorban. Ő építtette a székelyudvarhelyi Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt templomot, Boldogfalván az új templomot és plébánia épületet, valamint a multifunkcionális közösségi házat, és köztudottan ő fejezte be a kolozsvári Szent István király oltalma alá helyezett korszerű istenházát is, a Dónát úton.
Valamennyi állomáshelyén természetesen lelki téren is nagyon figyelemreméltó munkát végzett. Fontos feladatának tartotta a hagyományos egyházi és nemzeti ünnepek precíz és mozgósító erejű megszervezését, népes elsőáldozások és bérmálások előkészítését és levezetését, a gondjaira bízott fiatal segédlelkészek hosszú sorának a sokrétű pasztorációs munkába való szakszerű bevezetését, ezzel párhuzamosan újabb papi hivatások ébresztését, valamint a különféle társadalmi és kulturális igényből született rendezvényeknek, nem utolsósorban a kerületéhez tartozó plébániáknak és lelkipásztoraiknak az anyagi és erkölcsi segítését. A sok egyéb teljesítmény mellett külön is kiemelendő a mallersdorfi szegény ferences nővérek újraletelepítése a küküllőmenti városban, a Márton Áron Ifjúsági Ház létrehozása, a tanuló ifjúsággal, a helyi iskolákkal, a társadalmi szervezetekkel és a polgári hatóságokkal kiépített gyümölcsöző kapcsolata. Tovább is sorolhatnám persze a megvalósításokat, amelyeknek a sora ezzel korántsem teljes, de egy kicsit visszakapcsolok a Kincses Városba. Tíz évvel ezelőtt történt Kolozsvárra helyezése óta sokrétű tevékenysége mellett, hogy egyebeket ne említsek, sikerrel működtette a testi táplálékot és megpihenést nyújtó, Czirják Árpád által létrehozott Agapé-szállót és éttermet, valamint mind a helyieknek, mind az átutazóknak szellemi-lelki felüdülést kínáló nőszövetségi dísztermet, illetve az ott megszervezett rendszeres és színvonalas előadásokat, nem utolsósorban pedig a helyi Szabadság napilapban közölt egyházi ünnepekhez kapcsolódó írásokat.
XVI. Benedek pápa hét évvel ezelőtt, 2010-ben szentelte fel a spanyolországi Barcelonában az újkori világ egyik építészeti csodáját, az Antonio Gaudi által tervezett, időben 100 évig épült Sagrada Família (Szent Család) tiszteletére emelt templomot. A szentatya a világhírű Gaudit laudáló beszéde elején azt emelte ki, hogy: az 1926-ban meghalt Mester, saját bevallása szerint, egész művészi pályája során, három könyvből inspirálódott: a nagy természet könyvéből, a Bibliából és a templomi liturgiából. Hasonlósági alapon állíthatom: szerényebb méretekben ugyan, de ugyanezek a „könyvek” inspirálták munkássága során a szépet szerető kolozsvári főpapot is, Kovács Sándort. A szép istentiszteletek liturgikus és zenei megszervezése mindvégig szívügye volt. Így aztán a liturgia nem is vált soha letargiává!
Isten vegye be őt égi kórusába. Lux æterna luceatei! Az Örök Világosság fényeskedjék neki! Jakab Gábor / Hargita Népe (Csíkszereda)
Hiába mondjuk azt, néha túlságosan is magabiztosan, hogy régi ismerősünk a halál, mert amikor a saját házunk táján látogat meg, olyan, mint hogyha sohasem találkoztunk volna vele. Nos, ez is egy ilyen halál.Az alig két hónappal ezelőtt meghalt Kádár István kolozsvár-monostori paptestvérünket Búzásbesenyőn még ő búcsúztatta, és lám, most tőle kellett elbúcsúznunk karácsony másodnapján a Szent Mihály oltalma alatt álló gótikus kolozsvári templomban.
A halál képezi tulajdonképpen annak a nagy fontosságú kérdésnek a kulcsát, hogy mi is az ember. Ezért mondhatom talán azt is, valójában születése pillanatában hal meg az ember, még akkor is, ha ez a pillanat majdnem 70 évig tart.
Kovács Sándor a Maros megyei Székelykálon született 1948. április 25-én. Elemi és középiskolai tanulmányai, majd a gyulafehérvári katolikus teológia elvégzése után Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá 1972. április 9-én. Segédlelkészként kezdte papi pályafutását Sepsiszentgyörgyön, majd folytatta Marosvásárhelyen, aztán önálló plébános lett Csíkszentgyörgyön. Ezt követően 23 esztendőn keresztül székelyudvarhelyi lelkipásztorként működött igen eredményesen, s kereken 10 évig kolozsvári plébánosként, illetve a kolozs-dobokai kerület főespereseként bizonyította lelkipásztori és vezetői rátermettségét, a Szent Mihály egyházközség és templom felelős papjaként.
Kovács Sándor közösségépítő és a szó szoros értelmében templomépítő munkáját kell méltatnom elsősorban. Ő építtette a székelyudvarhelyi Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt templomot, Boldogfalván az új templomot és plébánia épületet, valamint a multifunkcionális közösségi házat, és köztudottan ő fejezte be a kolozsvári Szent István király oltalma alá helyezett korszerű istenházát is, a Dónát úton.
Valamennyi állomáshelyén természetesen lelki téren is nagyon figyelemreméltó munkát végzett. Fontos feladatának tartotta a hagyományos egyházi és nemzeti ünnepek precíz és mozgósító erejű megszervezését, népes elsőáldozások és bérmálások előkészítését és levezetését, a gondjaira bízott fiatal segédlelkészek hosszú sorának a sokrétű pasztorációs munkába való szakszerű bevezetését, ezzel párhuzamosan újabb papi hivatások ébresztését, valamint a különféle társadalmi és kulturális igényből született rendezvényeknek, nem utolsósorban a kerületéhez tartozó plébániáknak és lelkipásztoraiknak az anyagi és erkölcsi segítését. A sok egyéb teljesítmény mellett külön is kiemelendő a mallersdorfi szegény ferences nővérek újraletelepítése a küküllőmenti városban, a Márton Áron Ifjúsági Ház létrehozása, a tanuló ifjúsággal, a helyi iskolákkal, a társadalmi szervezetekkel és a polgári hatóságokkal kiépített gyümölcsöző kapcsolata. Tovább is sorolhatnám persze a megvalósításokat, amelyeknek a sora ezzel korántsem teljes, de egy kicsit visszakapcsolok a Kincses Városba. Tíz évvel ezelőtt történt Kolozsvárra helyezése óta sokrétű tevékenysége mellett, hogy egyebeket ne említsek, sikerrel működtette a testi táplálékot és megpihenést nyújtó, Czirják Árpád által létrehozott Agapé-szállót és éttermet, valamint mind a helyieknek, mind az átutazóknak szellemi-lelki felüdülést kínáló nőszövetségi dísztermet, illetve az ott megszervezett rendszeres és színvonalas előadásokat, nem utolsósorban pedig a helyi Szabadság napilapban közölt egyházi ünnepekhez kapcsolódó írásokat.
XVI. Benedek pápa hét évvel ezelőtt, 2010-ben szentelte fel a spanyolországi Barcelonában az újkori világ egyik építészeti csodáját, az Antonio Gaudi által tervezett, időben 100 évig épült Sagrada Família (Szent Család) tiszteletére emelt templomot. A szentatya a világhírű Gaudit laudáló beszéde elején azt emelte ki, hogy: az 1926-ban meghalt Mester, saját bevallása szerint, egész művészi pályája során, három könyvből inspirálódott: a nagy természet könyvéből, a Bibliából és a templomi liturgiából. Hasonlósági alapon állíthatom: szerényebb méretekben ugyan, de ugyanezek a „könyvek” inspirálták munkássága során a szépet szerető kolozsvári főpapot is, Kovács Sándort. A szép istentiszteletek liturgikus és zenei megszervezése mindvégig szívügye volt. Így aztán a liturgia nem is vált soha letargiává!
Isten vegye be őt égi kórusába. Lux æterna luceatei! Az Örök Világosság fényeskedjék neki! Jakab Gábor / Hargita Népe (Csíkszereda)