Kacsó Albert-emléktúra a Feliratos-barlanghoz
Székely nyomok a Regátban
Július 17-én két éve lesz annak, hogy a kézdivásárhelyi táltosként közismert Kacsó Albert tragikus hirtelenséggel elhunyt. A szomorú évforduló apropóján özvegye emléktúrát szervezne arra a helyre, amely a titkát talán megnyitotta Berci előtt, de ő azt már nem tudta megosztani velünk.
Kacsó Izolda a Buzău megyei Nucu falu határában található ún. Feliratos-barlanghoz szeretne emléktúrát szervezni. A Bozioru községhez tartozó, hegyek között meghúzódó kis település egyedülálló nevezetessége már önagában komoly vonzerőt képez, ám az egész vidék – ne feledjük, hogy az 1845-ig létező Săcuieni (más néven Secuieni vagy Saac), azaz „székely” megye területén vagyunk – különös jelentőséggel bírhat a múltunk iránt érdeklődők számára, hiszen még Nicolae Iorga is Székelyföld havasalföldi meghosszabbításának tekintette.
Elég csak a környező településneveket ízelgetni, s azonnal otthon érezzük magunkat! Nucutól mindjárt délre ott rejtőzik Scăeni falucska, nyugatra Aluniș (Mogyorós), valamivel északabbra Secuiu. Aztán távolabb Buzău (Bodzavásár), Chiojdu (Kövesd), Cislău (a lócsiszárból), Pănătău (pemetefű), Unguriu (Magyaros), Sibiciu (Szépügy), Homorâciu (Hamarügy), Făcăieni (fakó), Corlătești (korlát), Ghiosești (Diós), Șoimescu (sólyom), Șoi­mari (Solymár), Zărnești (a Barcaságban is van Zernyest), Lapoș (Lápos), Buda Crăciunești (Budakarácsony), Colceag (kócsag), Făcăieni (fakalány) stb. A székely eredetre utaló patak-, domb- és erdőneveket tucatjával lehetne sorolni, a Vintilă Vodă-i Menedec nevű várról nem is beszélve. Tudta a kedves olvasó, hogy Ploiești városa Esővásárhelyként, Vălenii de Munte pedig „székelyek vására”-ként jelenik meg a régi térképeken?
Visszatérve az emléktúra célpontjára, a Feliratos-barlang falain különböző, egymástól elkülöníthető történelmi korokból származó jelek láthatók. A legrégebbiek, a Kr. e. 6–4. századból fennmaradt tőr-, nyíl- és lándzsahegy-ábrázolások az akkoriban ezen a területen élő szkíta agathyrsek emlékét őrzik – és itt megint csak a székelyek szkíta eredetét bizonygató elméletek jutnak az eszünkbe. De ha ez nem lenne elegendő „székely nyom”: a barlang középkori (Kr. u. 4. század utáni) lakói is irkáltak a falakra, és a cirill betűk, számok között székely rovásjelek is felfedezhetők! Ezek közül Ráduly Jánosnak több olyan betűt sikerült azonosítani a nikolsburgi ábécé alapján, amelyek már az Árpád-korban is előfordultak.
Nem csoda, hogy ez hely erősen felcsigázta az amúgy is minden iránt érdeklődő Kacsó Albert fantáziáját, többször is megfordult a barlangban, élete utolsó vasárnapján a családját is oda vitte el kirándulni. Kacsó Izolda ezért tervezi Nucuba a férje emlékének szentelendő túrát július 23-án. Ígérete szerint – e sorok írója mellett – a környék helyneveit alaposan ismerő Sántha Attila is ott lesz, de Izolda főleg régi barátok, kirándulótársak segítségére, részvételére számít, a 0722.870.968-as telefonszámon bármikor elérhető. Hátha sikerül annyian összeverődni, hogy autóbuszt kelljen fogadni…
Kocsis Károly Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Habzó szájjal támadta Traian Băsescu a magyaroknak „lefekvő” PSD-t
Kiverte a biztosítékot Traian Băsescu volt államfőnél, a Nép Mozgalom Párt (PMP) elnökénél annak a híre, hogy a PSD-ALDE-koalíció beleegyezett - többek között - az RMDSZ azon követelésébe, hogy március 15-ét nyilvánítsák hivatalos ünneppé Romániában.
„A trikolór helyett a PSD és az ALDE a székely zászlót tűzi ki Székelyföldön” – üti fel a hangot Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu. Szerinte Liviu Dragnea PSD-elnök és Călin Popescu Tăriceanu „eladták az ország történelmét” cserében azokért a szavazatokért, amelyeket az RMDSZ ígért nekik a bizalmatlansági indítvány szerdai vitáján.
„A szenátusi szakbizottságokban megszavazták, hogy március 15-e legyen hivatalos nemzeti ünnep Romániában. A gazemberek úgy tesznek mintha nem tudnának arról, hogy 1848. március 15-én a magyar parlament - egyebek között - megszavazta Erdély egyesülését Magyarországgal. (Avram) Iancu mócjai és a szászok kellett fegyvert fogjanak annak érdekében, hogy Erdély ne legyen Nagy-Magyarország része. Erdélyi románok tízezrei vesztették életüket a magyar grófok elleni harcokban, akik egész falvakat tüntettek el a föld felszínéről, románok százezrei kényszerültek elhagyni szülőföldjüket” – írta a volt államfő, hozzátéve, hogy ezek után a PSD és az ALDE nemzeti ünneppé nyilváníttatná március 15-ét. 
„PSD-s és ALDE-s gazemberek! Hogy fogtok ti még ezek után Cebére (Avram Iancu síremléke található a Hunyad megyei faluban – szerk. megj.) menni? Hát Erdélybe?” – teszi fel a kérdést Traian Băsescu. A volt elnök egy utóírattal zárja bejegyzését, amelyben kifejti, hogy az erdélyi magyarokat senki sem akadályozza meg abban, hogy március 15-én Budapesten ünnepeljenek.
A PNL-nek az alternatív anyanyelvhasználati küszöbbel van baja
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt nyilatkozta hétfőn a Realitatea tévében, hogy alkotmányellenes az RMDSZ javaslata, amely módosítja az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban, és hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) mindent megadna mindenkinek, csak hogy hatalmon maradjon.
„Nem csak arról van szó, hogy csökkentjük a küszöböt 20-ról 10 százalékra, hanem van egy igen vitatható megfogalmazás is: megfelelő számú... nemzetiségű állampolgár. Figyelem! Mit jelent az, hogy megfelelő számú. Ha ezer lakos között van 15, mondjuk, szlovén vagy más anyanyelvű állampolgár, akkor mit csinálunk? Megváltoztatjuk a hivatalos nyelvet vagy a közigazgatás nyelvét? Nem fogadhatsz el egy ilyen módosítást, amelyet utólag értelmezni lehet, s amely lehetővé teszi az ország minden településén, hogy áldozatként állítsák be egyesek magukat. Nem lehet elfogadni! Véleményem szerint ez a szöveg alkotmányellenes. és ellentmond az európai normáknak” – jelentette ki Orban. 
Hozzátette: a PSD mindent megtenne, csak hogy hatalmon maradjon. „Látszik, hogy a PSD az ördöggel is szövetséget kötne, csak hogy hatalmon maradjon. Mindent megadnának mindenkinek, hogy megtartsák a hatalmat” – hangoztatta Orban.  A PNL elnöke azt mondta: a liberálisok nem fogják megszavazni a javaslatot. Orban úgy véli: ilyen fontos törvényeket, amelyek tudomása szerint nem is szerepeltek a bizottságok napirendjén, nem lehet ’az idő nyomása alatt’ megszavazni. 
Ponta ugyanezt tenné, ha RMDSZ-es lenne
Amennyiben a bizalmatlansági indítvány átmegy a parlamenten, Johannis államfő és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) húzza a legnagyobb hasznot a helyzetből - véli Victor Ponta kormányfőtitkár. Ponta szerint ha megbukik a kormány, egyrészt Klaus Johannis elnököt „hozzák helyzetbe”, akinek - anélkül, hogy lemondásra szólította volna fel a kabinetet, vagy bármi mást tett volna - megadódik a lehetőség, hogy új miniszterelnököt nevezzen ki, másrészt pedig az RMDSZ-nek kedvez ez az állapot, amely így átvihet a parlamenten olyan törvénytervezeteket, amelyek megtárgyalását évek óta halogatja a törvényhozás. A kormányfőtitkár a közigazgatási törvény kisebbségek számára kedvező módosításáról szóló tervezetet, március 15-e hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítását, illetve a kulturális autonómiára vonatkozó tervezetet hozta fel példaként. 
„Az ő oldalukról közelítve meg a dolgokat teljesen természetes, hogy ezeket követeljék, ha én RMDSZ-es lennék, szüntelenül ezt tenném. Úgy értesültem, hogy mindezeket holnap (kedden - szerk. megj.) megszavazza a PSD-ALDE többség. Így hamarjában. Reggel megtárgyalják a tervezeteket a szakbizottságokban, majd később a plénum elé kerülnek. Ha ez megtörténik, előfordulhat, hogy összegyűl a kormány megbuktatásához szükséges szavazattöbbség” – fogalmazott Ponta a Románia TV hétfő esti műsorában.
Hozzátette, az RMDSZ az elmúlt években nem csak a PSD-től, hanem az éppen parlamenti többséget alkotó többi párttól is kérte, hogy támogassák a felsorolt kezdeményezéseket. „Nem igaz, hogy megvan már a bizalmatlansági indítvány elfogadásához szükséges szavazatszám, ahogyan azt Dragnea állítja, mert ha meglenne, nem kellett volna ilyen tárgyalásokat folytatniuk az RMDSZ-szel” - tette hozzá Ponta. maszol.ro

Sötét erők diadala
Veszélyben Románia, elárulták a román nemzeti érdekeket, az alkotmányos rendet, eladták Erdélyt – ezektől a jajkiáltásoktól hangos másfél napja az ország, a parlament, ezt harsogják a tévék, lapok politikai szájtartástól függetlenül. Nem győzik egymást túllicitálni a nagy román szószólók, a magyar veszély oly méretűvé dagadt, hogy már a kormányválság is alig téma. S mindez miért?
Mert az RMDSZ támogatása feltételéül szabta néhány olyan jogszabály elfogadását, melyek programjában, választási ígéreteiben is szerepeltek. Nem, nem területi autonómiát kért Székelyföldnek, csupán a nyelvi jogok bővítését kívánta elérni, hogy ne legyen bűn kitűzni a székely zászlót, hivatalos ünnep legyen a magyarok számára március 15. Olyan dolgokat, melyek igazodnak Románia nemzetközi vállalásaihoz, s melyek tulajdonképpen minden normális államban természetesek. 
Oly változatos formában, akkora elementáris dühvel tört elő a gyűlölködés, hogy a nacionálkommunista Ceaușescu is megirigyelte volna. Román nemzeti színű szalagok jelentek meg a parlamentben, hazafias nóták harsogtak a gyűlésteremben, s akinek nem jutott képernyő, mikrofon, az a közösségi oldalakon tett tanúbizonyságot hatalmas hazaszeretetéről, hogy ország-világ lássa, ő nem tartozik az árulók közé. Hemzsegtek a hazugságok az 1848-as forradalom idején megölt több százezer románról, arról, hogy Bukarestben is kötelező lesz a magyar nyelv ismerete, ha átmegy az RMDSZ javaslata, a fenyegetőzés, hogy estére sok tízezren gyűlnek össze a fővárosban tiltakozni. Egyetlen józan hang sem akadt, amely elmagyarázta volna, miről is szólnak ama inkriminált jogszabályok. Senki nem merte kockáztatni a magyarbérenc bélyeget. 
Az RMDSZ megpróbálta, amire vállalkozott: parlamenti eszközökkel bővíteni valamelyest az erdélyi magyarság ugyancsak megnyirbált jogait. Kihasználva remek alkupozícióját – úgy tűnik, Dragneáéknak nagyobb szükségük volt támogatásukra, mint bevallották –, igyekezett mindent átnyomni, amiről úgy gondolta, hogy átmehet. A már két említett jogszabályon kívül előkerült a kisebbségi törvény, egyebek mellett feltételül szabták a marosvásárhelyi iskola és orvosi ügyének rendezését is. Mind-mind olyan rendelkezések, melyek nem vesznek el senkitől, de élhetőbbé tehették volna a magyarok számára is ezt az országot. A románságnak azonban már ez is elfogadhatatlan.
Itt állunk hát 2017 Romániájában, ahol oly példaértékűen rendezték a nemzeti kisebbségek helyzetét. Néhány óra alatt olyan fokú magyarellenesség generálható, mely a sötét középkort idézi, és amely nyerő helyzetből az abszolút vesztesébe taszítja az RMDSZ-t, egyes számú közellenséggé teszi közösségünket. Az már egyértelmű, a most napirendre került tervezetek elfogadtatására esély sem nyílhat a közeljövőben, a kis lépések, alkudozások politikája zsákutcába futott. S hol vannak még az igazán fontos, megmaradásunkhoz elengedhetetlen célkitűzések? Ideje lenne hát mérlegelni, érdemes-e ezen az úton folytatni, vagy ki kellene végre próbálni a radikálisabb, tüntetésekre, polgári engedetlenségre alapozott politizálást. Vesztenivalónk lassan már úgysem lesz. 
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Célkeresztben a közösségi jelképek: Maros megyében is „vadásznak” a zászlókra
A székely és magyar zászlók, valamint a Székelyföld egységét hirdető – hetek óta levett – molinó eltávolítására szólított fel Maros megye prefektusa számos elöljárót. Lucian Goga a román lobogó tiszteletére inti a polgármestereket. A Krónikának nyilatkozó elöljárók elmondták: háromnapos határidőt kaptak.
Hadat üzent Maros megye prefektusa a kisebbségi szimbólumoknak és feliratoknak: Lucian Goga a székely és magyar zászlók, valamint a Marosvásárhely és Szováta közötti útszakaszon kifeszített, a Székelyföld egységét hirdető magyar nyelvű molinó sürgős eltávolítására szólított fel számos Küküllő menti polgármestert. A néhány hete még a magyar utcanévtáblák ellen harcoló kormánymegbízott a Románia hivatalos lobogójáról rendelkező 1994/75-ös számú törvényre hivatkozva rendelte el, hogy az érintett települések vezetői három napon belül vegyék le a száműzetésre ítélt közösségi jelképeket.
A prefektust az sem nyugtatta meg, hogy a magyar és székely zászlók mellé mindenhol kitűzték a román lobogót is, követelése nyomatékosításaként idézte a jogszabályból, hogy „az állampolgároknak tisztelniük kell a román zászlót és a nemzeti himnuszt, és nem követhetnek el semmiféle olyan cselekedetet, amely sértené ezeket”.
Goga felszólítását a kormányhivatal alapos terepszemléje előzte meg: a prefektúra alkalmazottai napokig járták a megye magyarlakta vidékeit, és fényképezőgéppel közösségi jelképekre „vadásztak”. A prefektus fotósai polgármesterek irodájában is fényképeztek – az éppen távollevő községvezető tudta és beleegyezése nélkül. Háromnapos határidőt kaptak a magyar polgármesterek
Varga József, Gyulakuta polgármestere arról számolt be: három napot kapott arra, hogy a havadtői kultúrotthon homlokzatáról és saját irodájából eltávolítsa a székely zászlót.
„Eleget tettem az utasításnak, mert a prefektus büntetéssel fenyegetőzött. Sajnos nincs akkora zsebem, hogy ki tudjam fizetni a bírságot, illetve a Goga által emlegetett napi ezerlejes kamatot” – panaszolta az elöljáró. Varga József értesülései szerint Lucian Goga feljelentés alapján kezdett intézkedni. A Küküllő menti polgármester úgy véli: barátságtalan gesztusával a kormánymegbízott nemcsak őt, hanem Gyulakuta mintegy ötezer magyar lakóját is megsértette.
Makfalván nemcsak a művelődési ház homlokzatára kitűzött lobogó szúrta a prefektusi „vizsgálóbizottság” tagjainak szemét, hanem a Marosvásárhelyt Szovátával összekötő országút fölé kifeszített molinó szövege is. „Székelyföld egy és oszthatatlan” – állt a banneren, amit a hagyományos, idén május 20-án tartott Székely Majálisra helyeztek ki. A feliratot már rég leszedték, amikor Lucian Goga május 29-én átiratban fenyegetőzött. A tavalyi majálison a csendőrség tagjai járták a falut, és számolták, hány székely zászló került ki a házakra. Most a molinóba akadtak bele. Az az érzésem, hogy ebben az országban ez a legnagyobb gond, más problémákra nem is jut idő” – fakadt ki Vass Imre polgármester. Lucian Goga nem először kerül összetűzésbe Makfalvával: néhány éve a községhez tartozó Hármasfalut alkotó, egybeolvadt települések hagyományos nevének kiírása ellen indított hadjáratot, amelynek eredményeképp a polgármester tavaly kénytelen volt leszereltetni a kommunista rendszer által feledésre ítélt Atosfalva, Székelyszentistván és Csókfalva nevét megörökítő táblákat. A kormánymegbízott egyébként nevetséges indokkal járta ki a táblák eltávolítását, amelyek szerinte veszélyeztették a forgalom biztonságát.
A prefektus mostani, a székely és magyar zászlókra vonatkozó felszólításának gyulakutai kollégájához hasonlóan Vass Imre is a tetemes pénzbírságtól tartva tett eleget. Vass azonban leszögezte: a makfalviak nem tűrik az efféle megaláztatásokat, a következő ünnepnapon ismét kitűzik a közösségi jelképeket, aztán a prefektus felszólításáig „ottfelejtik” azokat.
„Tiszteletben tartjuk a helyiek döntését”
Hasonlóan vélekednek a közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz tartozó Bözödön is, ahol a tavalyi falunapok alkalmával tűzték ki a magyar és a székely zászlót a községháza egykori épületére. A prefektusi felszólítás nyomán a jelenleg vendégházként használt épületről eltávolították a közösségi jelképeket, de Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere lapunknak arról számolt be: amennyiben a bözödiek úgy döntenek, a két zászlónak ott a helye, az önkormányzat megpróbál megoldást találni.
„Tiszteletben tartjuk a helyiek döntését. A falunak van egy külön tanácsa, amit ott megszavaznak, azt az erdőszentgyörgyi önkormányzatban mi is felvállaljuk” – szögezte le Csibi. Lucian Gogának legutóbb a marosvásárhelyi Dózsa György úton kihelyezett magyar utcanév­táblákon akadt meg a szeme: a prefektus ezek eltávolítására szólította fel a polgármesteri hivatalt, mert szerinte a kétnyelvű táblák kihelyezésére nincs törvényes alap.
Indoklásként a 2015. május 28-án hozott 150-es önkormányzati határozatot hozta fel, amely azonban – amint arra többek között a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) felhívta a figyelmet – nem az utcanevek kétnyelvűsítésére vonatkozott, hanem arra, hogy 30 utcának feltüntetik a köznyelvben máig is használt hagyományos nevét is. Amikor erre figyelmeztették, a prefektus úgy reagált: az, hogy a Dózsa György út nem szerepelt a határozat mellékletében, azt jelenti, hogy nem volt meg az a szándék az önkormányzat részéről, hogy ebbe az utcába is kétnyelvű feliratok kerüljenek. Krónika (Kolozsvár)

Szamosújvári Téka: több mint oktatás és tánc
Szamosújváron kellemes meglepetés fogad: kis irodahelyiség helyett tágas épület bentlakással, protokollteremmel, kézműves-foglalkozásra felszerelt szobával. Balázs Bécsi Attila, a Téka elnöke mindent megmutat: mi mindent értek el és tettek hosszú évek kemény munkája árán a mezőségi magyarságért. 
Balázs Bécsi Attila nemcsak felismerte, de tett is a mezőségi szórványmagyarságra leselkedő asszimilációs veszélyek ellen. Székelyföldről, tömbmagyar környezetből érkezett Szamosújvárra. Gyergyóremetén nevelkedett, csíkszeredai érettségije után 1982-ben felvételizett a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakára, majd a Ceauşescu-rendszer célzott kihelyezései miatt Moldvába került tanárként két és fél évre. Közben megismerkedett szamosújvári feleségével, így már nem volt kérdés: a rendszerváltozás után hazatér Erdélybe. Huszonhét évvel ezelőtt a helyiek kérésére Szamosújváron elvállalta a társadalomtudományok oktatását. A későbbi Téka-elnök érkezésével a magyarságtörténelem-oktatás is elindult. Az új tanár azonban nem elégedett meg a pedagógia nemes feladatával. Bevallása szerint szülei, tanárai, a gyergyóremetei közösség abban a hitben nevelte, hogy egy ember élete – főként értelmiségiként – csak úgy lehet teljes, ha saját nemzeti közösségéért is cselekszik. Amikor tanítani kezdett, nemcsak a leckét adta le, hanem igyekezett nevelni is.
A nyolcvanas évek elején bekerültem a kolozsvári táncház-mozgalomba, amelyet a kommunizmus földalattivá kényszerített egy időre. Akkor jöttem rá, hatalmas közösségformáló ereje van a néptáncnak, így Szamosújvárra kerülve táncházat szerveztem a helyi és a környékbeli fiataloknak. Szerencsére nyitott fülekre találtam” – meséli az alapítvány kezdeti időszakáról a szervezet elnöke. Az indulás nem volt zökkenőmentes: egy idő után a szülők türelmetlenül érdeklődtek, hogy gyermekeik hétvégenként hová tűnnek el órákra, így elsősorban az ők megnyugtatására hozták létre a Kenderkóc Néptáncegyüttest, amelyből később kialakult a ma is aktív Kaláka Néptáncegyüttes. Táncegyüttesből több funkcionális szervezet „Bűn lett volna nem kihasználni a tánc eredményétől felpezsdült fiatalok tenni akarását, így 1993-ban létrehoztuk a Téka Alapítványt. Egyrészt, hogy igényes kulturális keretet adjunk a munkánknak, másrészt, hogy civil szervezetként anyagi támogatásért pályázhassunk. Miután a Kaláka az országot képviselve kijutott egy franciaországi nemzetközi táncfesztiválra, a román városvezetőség felháborodva kitessékelt mindenhonnan, így próbahely is kellett” – tette hozzá Balázs Bécsi Attila. A tanári mesterség mellé ekkor új csapódott: ki kellett ismerni a pályázatírás csínját-bínját. Úgy tűnik, a szervezet elnökének ez nem okozott különösebb fejtörést: hamar megvásárolták a Téka mostani székhelyéül szolgáló épületet, amelyet Magyar Művelődési Központként újítottak fel és fejlesztettek az évek során.
A helyi magyar közösség fiataljainak már nem volt elég a táncház megszervezése. A Művelődési Központ keretében ma már állandó, szeptembertől júniusig évadszerűen működő programokat szerveznek: néptáncoktatást, kézműves-foglalkozásokat, kórust, színjátszókört, az alapítvány saját keramikus műhelyében rendszeres, szakmailag akkreditált képzéseket felnőtteknek is. Hetente több mint 600 érdeklődő látogat el az állandó tevékenységekre, és más alkalmi programok is születnek: nemzetközi néptánc-fesztivál, amelyre egyfajta helyi magyar napokként tekintenek, de az idősödő helyi néptáncosok, népdalénekesek Mezőségi Fesztiválját is 21 éve megrendezik. A környező falvak népi hagyományaira és annak őrzőire kíváncsi látogatók rendszerint év elején lefoglalják a szálláshelyeket a Téka bentlakásában és a helyi panziókban. A további kínálatban Betlehemes találkozók, nyaranta hét – kézművességgel, honismerettel, művészettel-irodalommal, zenével, néptánccal, keramikus-tűzzománccal foglalkozó – tábor, valamint évadnyitó és -záró fesztiválok is szerepelnek. „Gyönyörű és felemelő érzés kórusunkban negyven éneklő kisdiákot látni. Az újabb generációk folyamatosan váltogatják egymást. Nincs elveszett vagy közügyek iránt érdektelen nemzedék. Csak nem figyelünk eléggé rájuk, így kicsúszhatnak kezeink közül. A Téka célja ennek megakadályozása” – vallja az alapítvány elnöke. Hozzáfűzi: sokszor már ő maga sem tudja követni a tempót, de elmondása szerint dinamikus, jól összerázódott csapat áll a háta mögött, akiknek szinte már rutin a programözön megszervezése. A Téka elnökeként az ő szerepe ma a szervezet tevékenységének áttekintése és a működéshez szükséges anyagi alapok előteremtése.
A szervezetben jelenleg több intézmény is működik: a kulturális programokat biztosító Művelődési Központ, a mezőségi diákokat összegyűjtő szórványkollégium és a Tóvidéki Térségfejlesztési Program, amely a turisztikai célra kialakított feketelaki tájházat és táborközpontot, valamint a szépkenyerűszentmártoni közösségi házat működteti. A Tóvidéki programmal igyekeznek a környező vidék lehetőségeit is kihasználni, felvirágoztatni, megmutatni a nagyvilágnak az ottani magyar közösségeket is. Egyik legnagyobb projektjüket idén fejezték be: átadták ugyanis a szórványiskolát a helyi önkormányzatnak, a sportcsarnokkal és bentlakással kiegészített épület mellé azonban játszóparkot is terveznek. A Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum a tervek szerint jövőre felvenné Kemény Zsigmond erdélyi magyar romantikus író, publicista, politikus nevét, aki a Fehér megyei Alvinc faluban született és a Kolozs megyei Pusztakamaráson halt meg. A Téka 2000-ben csatlakozott a Válaszúton elindított szórványoktatási programhoz, amelynek keretében a gyerekeket olyan településekről gyűjtötték össze, ahol nincs oktatás vagy a magyar nyelvű tanítás hiányzik. E program korábban Szamosújváron is elindult, de a bentlakásos helyek hamar beteltek.
Hosszú küzdelem, példátlan színvonalú épület
„Előbb a Művelődési Központunk tetőtéri részét építettük ki, ahova akkor még nagyjából 20 gyereket tudtunk befogadni. Miután a helyi református egyházközség kilépett a programból, nyilvánvalóvá vált, hogy étkezdével is ellátott multifunkcionális, korszerű épületre lesz szükség, így konyhával, tanulóhelyekkel, bentlakási résszel ellátott szárnnyal toldottuk meg a Tékát, amelyben már 110 tanulót is el tudunk szállásolni” – fejtette ki Balázs Bécsi Attila. Az iskolai tanítás után sem maradnak magukra a gyerekek: délutánonként pedagógusok foglalkoznak mindenkire figyelve, hogy szükség esetén segítsenek és pótolják a hiányosságokat – ez pedig komoly vonzóerőt jelent, egyre több szülő íratja be a Tékához a legkisebb családtagot. Az igényesebb, gazdagabb tudású gyermekeket látva az alapítvány működtetői eldöntötték, mindezt iskolai szinten is biztosítani fogják. A szervezet elnöke elmondta, a szórványiskola felépítése előtt négy, román–magyar vegyes intézmény öt épületében tanultak a gyerekek, a románokhoz képest másodrangúként számon tartva, hiszen a magyar kultúra semmilyen formában nem jelenhetett meg az iskolák programjaiban. Az iskolák vezetői nem tagadták, hogy púp a hátukon a magyar osztály, így még örültek is a külön magyar tanintézmény tervének. Négy évbe telt, amíg végiglobbiztuk Erdélyt és Magyarországot támogatásokért. 2008-ban az elinduláshoz szükséges anyagiakat a magyar állami Szórvány Tanácstól kaptuk, két évre rá az új kormány pedig teljes mellszélességgel felvállalta a projekt megvalósítását. Miután pedig felmutattuk az addig elért eredményeket Orbán Viktor miniszterelnöknek válaszúti látogatásakor, megkaptuk a gyors befejezéshez szükséges támogatást is” – foglalta össze a szervezeti vezető az iskola születésének hátterét. Az RMDSZ időközben román állami támogatást igyekezett szerezni, sikertelenül: a támogatásra vonatkozó kormányhatározat megszületése előtt vagy leváltották a végrehajtói hatalom képviselőit, vagy eszükbe jutott, hogy egy civilszervezet csak közhasznú intézményként kaphat állami támogatást, mire pedig ezt bebizonyítva összeállt a határozat, újabb kormányváltás következett, és a téma lekerült a napirendről. Mindezt a helyi tanács és a tanfelügyelőség bürokratikus huzavonája sem könnyítette meg: végül sikerült a román iskolákból az újba átemelni a magyar osztályokat. Az iskola, bár államilag akkreditált tanintézmény, azóta is a Téka Alapítvány és a magyar állam támogatásával működik. A tornatermet is magyar állami pénzből és az RMDSZ támogatásával építették fel.
Okostáblák, tanító lépcsők
Balázs Bécsi Attila körbevezet az épületegyüttesben: a kisebb sportcsarnoknak is megfelelő tornateremben a hideg eső elől menekülve éppen a nyolcadikos diákok ballagnak élő gitárszóval, hangulatos szerepléssel. Hála Istennek sokan vannak. Az udvaron az iskola jelképe, a nagybetűs életbe átvezető híd és kapu, modern, műfüves focipálya, kinti előadásokért felépített színpad, odabent pedig ragyogóan tiszta, otthonos, meleg hangulatú, okostáblákkal, személyes könyvszekrényekkel felszerelt osztálytermek várják a jól döntő szülők gyermekeit. A lépcsőkön haladva a legkisebbek észrevétlenül sajátíthatják el a fokokra kiírt hét napjait, az évszakokat, az ábécét. Szabadidejükben a diákok sószobában olvashatnak, az iskola saját rádióműsorát szerkeszthetik, válogathatnak a gazdag könyvtár kínálatából, és márkás laptopokon tehetik le a számítógépes képességvizsgát. A szamosújvári szórványiskolában, a Mezőség egyetlen magyar tannyelvű oktatási intézményében jelenleg a környező vidék 26 településéről – Válaszúttól Ördöngösfüzesen át a Tóvidékig – több mint 470 magyar diák tanul. Az elnök szerint azonban az oktatás minősége hagy még némi kívánnivalót maga után.
„Sok mai fiatal pedagógusból hiányzik az elhivatottsági érzés, az önképzés, de ez az egész romániai közoktatásra jellemző. Az iskolánkban azonban egyre ambíciósabb tanári kar kezd kialakulni, de gyenge fizetéssel nehéz őket motiválni” – magyarázza az egykori oktató, majd hozzáteszi, évente 40 tanárnak kiosztott ösztöndíjjal egészítik ki a havi bért. Ugyanakkor kiderült, az egyetemre felvételiző diákokat is tudják ösztöndíjjal támogatni az Ignitas Egyesülettel való kapcsolatuk révén. A tanulmányok után hazaérkező vállalkozó szellemű fiataloknak pedig segítenek pályázatokat is írni.
„Húsz évnyi szórványbeli munka után úgy látom, a legfontosabb nem a sikeresen érettségizők számának növelése, hanem azoké, akik a tanulás után visszajönnek szüleik településére, hogy itt alapítsanak családot” – mondja Balázs Bécsi Attila hozzáfűzve, hogy magyarországi szervezetekkel együttműködve a Téka igyekszik gazdaságilag a Mezőséget vonzóvá tenni a fiatalok számára. Az alapítvány munkájának sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az összes mezőségi település közül egyedül Szamosújváron nem csökkent a magyar lakosság aránya az utóbbi néhány évben.  
Kádár Hanga Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magasabbra teszik a mércét (RMDSZ-képviselők az autonómiáról)
A székelyföldi autonómia megvalósításának ügyében csak akkor lehetünk eredményesek, ha előbb sikerül konszenzust teremtenünk az erdélyi magyar társadalomban, ha a partiumi, közép-erdélyi magyarok épp úgy fontosnak érzik, mint e térség lakói, illetve ha ezt követően elkezdődik egy jól kidolgozott stratégia alapján a kommunikáció a románság felé, mert míg közösségük nem érti meg lényegét, hogy nem hordoz veszélyeket, addig a politikum sem tud eredményesen lépni – hangzott el tegnap Benkő Erika háromszéki és Csoma Botond Kolozs megyei képviselő közös sajtótájékoztatóján.
Nagyon fontos a párbeszéd a tömbben és szórványban élő magyarok között, eltérő élethelyzetünk, sok gondunk különböző, de számos problémánk azonos, szükségünk van egymásra, szolidárisnak kell lennünk – fejtette ki Benkő Erika. A székelyföldiek számára kardinális kérdés az autonómia, de el kell érnünk, hogy ne csak nekünk legyen fontos, minden magyar ember támogassa, ebben nagyon nagy a politikum felelőssége, éppen ezért hívta meg Sepsiszentgyörgyre Csoma Botondot, hogy közösen mérlegeljék az együttműködési lehetőségeket. Csoma Botond elmondta, igen sok székelyföldi él Kolozsváron, első kézből értesülnek az itteni helyzetről. Úgy látja, az autonómiáról nem csak itt kell beszélni, szolidaritásra van szükség, nem lehet magyar–magyar versengés tárgya, nem egymást kell túllicitálni. Ha magyar térfélen sikerül konszenzust teremteniük, akkor fontos lenne a román társadalom meggyőzése, hogy megértsék, nem ördögtől való, nem vezet Románia széteséséhez. Ehhez elsősorban az értelmiség, majd a politikum körében kell partnereket keresniük, igyekeznek stratégiát kidolgozni, hogy ez minél hatásosabb, eredményesebb legyen.  Mindkét képviselő egyetértett abban, hogy a hét elején kialakult magyarellenes hangulat nem késztethet meghátrálásra, Benkő Erika szerint „még magasabbra kell tenni a mércét”. Csoma Botond emlékeztetett, hogy 2001-ben a közigazgatási törvény elfogadását hasonló dühös hangulatkeltés előzte meg, ám a jogszabály mégis átment, és a világ sem dőlt össze. Mint fogalmazott, Dél-Tirolban is ötven évbe telt az autonómia kiharcolása. Benkő Erika megjegyezte, paradox módon a mostani magyarellenes hisztéria elősegíti nemzetközi munkájukat, a Mikó Imre Jogvédőszolgálat jelentését minden nagykövetséghez, az összes fontos intézményhez eljuttatják. 
Bűnügyi feljelentés Băsescu ellen is
Három ügyészségi feljelentést tett a Mikó Imre Jogvédőszolgálat, és öt panasszal fordultak az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (ODT) a hét eleji magyarellenes megnyilvánulások miatt. Rareș Bogdan újságíró, Traian Băsescu volt államfő, szenátor és Marius Pașcan Maros megyei képviselő esetében az ügyészséget kérik, vizsgálják ki, vádolhatóak-e bűncselekménnyel közösség elleni izgatás, uszítás miatt. Mindhármuk esetében kérik az ODT eljárását is, s mellettük egy szélsőséges honlap, illetve Cristian Tudor Popescu újságíró diszkriminatív kijelentéseinek vizsgálatát.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Már Maros megyében is
Hadat üzent Maros megye prefektusa a kisebbségi szimbólumoknak és feliratoknak: Lucian Goga a székely és magyar zászlók, valamint a Marosvásárhely és Szováta közötti útszakaszon kifeszített, a Székelyföld egységét hirdető magyar nyelvű molinó sürgős eltávolítására szólított fel számos Küküllő menti polgármestert. A néhány hete még a magyar utcanévtáblák ellen harcoló kormánymegbízott a Románia hivatalos lobogójáról rendelkező 1994/75-ös számú törvényre hivatkozva rendelte el, hogy az érintett települések vezetői három napon belül vegyék le a száműzetésre ítélt közösségi jelképeket. A prefektust az sem nyugtatta meg, hogy a magyar és székely zászlók mellé mindenhol kitűzték a román lobogót is. Goga felszólítását a kormányhivatal alapos terepszemléje előzte meg: a prefektúra alkalmazottjai napokig járták a megye magyarlakta vidékeit, és fényképezőgéppel közösségi jelképekre „vadásztak”.  (Krónika)
MERT OLVASNI JÓ. Könyveket rejtő, három kis faházikót állítottak fel tegnap Csíkszereda központi parkjában egy, az olvasást népszerűsítő kampány keretében. Az ötlet Angliából származik, az ott nagy népszerűségnek örvendő Little Free Libraries, azaz Kis Ingyenes Könyvtárak kezdeményezést Csíkszeredában a Spektrum Oktatási Központ indította el az anyanyelven és más nyelveken való olvasás népszerűsítése érdekében. A faházikókat a Tanulók Háza által szervezett rajztábor tanulói festették ki vidám színekkel. A könyvkuckókban román, magyar és angol nyelvű könyvek vannak. A működési szabályzat egyszerű: Vegyél kölcsön egy könyvet, olvasgasd a parkban! Vagy vidd haza, majd hozd vissza, miután kiolvastad! Ha megtartanád vagy továbbadnád, hozz helyette egy másikat! (Főtér)
SZAPORODÓ HATÁRSÉRTŐK. Az idei év első öt hónapjában csaknem háromszor több illegális bevándorlót fogott el a határrendészet a román–magyar határ Arad és Bihar megyei szakaszán a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte szerdán Marin Bondar, a Bihar megyei határrendészet vezetője. Elmondta, hogy a január és május közötti időszakban 716 illegális bevándorlót tartóztattak fel, akik illegálisan akarták átlépni a határt. Többségük – 495 migráns – iraki volt, a többiek főleg szíriaiak, irániak, pakisztániak és afganisztániak. A migránsok a schengeni övezetbe akartak belépni. A tavalyi év első öt hónapjában 240 illegális bevándorlót fogtak el a román hatóságok. Bondar szerint az illegális határátlépők száma főként az első négy hónapban emelkedett meg, májusban már nem tapasztaltak látványos növekedést. Ez annak köszönhető, hogy a szerb–román határnál csökkent a migrációs nyomás, Bondar szerint ugyanis a migránsok májustól útvonalat változtattak, és Horvátországon keresztül próbálnak a schengeni övezetbe jutni. (MTI) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évadzáró a Cimborák Bábszínháznál
Több mint tízezer gyereknek játszottak
A Cimborák Bábszínház a 2016/2017-es évad során összesen 112 alkalommal játszott, közel 10.430 nézőnek. Két új előadást készítettek, valamint két korábban már bemutatott produkciót tartottak műsoron: A rest legényről című bábelőadást és a Tasnádi István: Cyber Cyrano, elsősorban kamaszoknak szóló előadást. 
Nagy Kopeczky Kálmán halálának első évfordulójára készült el Benedek Elek: A só (rendező: Nagy Kopeczky Kálmán) című előadás reprodukciója, amivel a bábszínház alapítójának, vezetőjének, rendezőjének és bábszínészének emléke előtt kívántak tisztelegni. Ezt követően, a társulat a 2017-es évet egy újabb alkotófolyamattal kezdte, Garai József: A három kismalac című darabot rendezte színpadra Nagy Lázár József. Ugyanakkor az elmúlt év szeptember 27-29-e között, a Székely Nemzeti Múzeumban, a Hol nem volt Székelyföldi Mesefesztivál keretében Mesebarangolást tartottak 4-11 éves gyermekeknek.
A Magyar Népmese Napján Kisbaconban népes erdővidéki közönség előtt léptek fel, majd Sepsiszentgyörgyön, az Őszi Vásár forgatagában, kicsik és nagyok ámulatára, életre kelt bábok osztogatták a Benedek Elek-meséket. Bekapcsolódtak a Székelyföld Napok rendezvénysorozatba, a bábszínházi világnap alkalmából a megyeszékhelyi Csíki és az Állomás lakónegyedben léptek fel. Részt vettek a csíkszeredai Lurkó Fesztiválon és Brassóban, a Nemzetközi Bábszínházak és Marionettszínházak Fesztiválján. A 2016/2017-es évadot Az okos leány meséje alapján felépített mesebarangolásokkal zárták, a június 11-14. között tartott interaktív foglalkozásokon közel 150 óvodás és kisiskolás gyermek vett részt.
Némethi Katalin Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) Hírmondó (Kézdivásárhely)

A szórványért, szívvel és lélekkel
Újfajta szemléletmódot képviselnek azok a fiatal politikusok, akik az autonómia és a szórványkérdés kapcsán azt mondják, a két fogalom nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. Benkő Erika háromszéki és Csoma Botond kolozsvári RMDSZ-es parlamenti képviselők azt állítják, az erdélyi magyar közösségen belül párbeszédet kell kezdeményezni, a feleknek értő módon kell egymás felé fordulniuk. A tömbben és szórványban élő magyarok élethelyzete eltérő, sok gondunk különböző, de számos problémánk azonos, szükségünk van egymásra, szolidárisnak kell lennünk – hangsúlyozza Benkő Erika.
Erdély és Székelyföld bármelyik szegletében a ma gondjainak orvoslása mellett a jövő, a vállalható élet megteremtése a tét. És bár ez térségenként változó kihívást jelent, az elfogadhatatlan, hogy a székelyföldi autonómia kérdését magyar ajkú politikusok azért seperjék le az asztalról, mert – miként gyakran hangoztatták – az itteni, egy­előre csupán remélt önrendelkezés a szórványban élő nemzettársaink kárára válna. Ez a vitatható diskurzus állandósulni látszott az érdekképviselet holdudvarában, azt eredményezve, hogy a székelyföldiek és a szórványbeliek ingerültebben mutogathattak egymásra. Ezt próbálták valame­lyest ellensúlyozni a székelyföldi megyei önkormányzatok és egyházak, arra törekedve, hogy intézményesített, szakmai és emberi kapcsolatrendszert alakítsanak ki a szórványbeliekkel. A szórványkérdésben minden elvesztegetett nap, hónap, esztendő pótolhatatlan veszteséget jelent. Hogy mégis sikeres szórványkollégiumok működhetnek Erdély-szerte, az főként a történelmi egyházaknak, illetve a magyar állami támogatásnak köszönhető. Többet is el lehetett volna érni, ám ehhez nem a tömbbelieket és a szórványbelieket kellett volna egymás ellen hangolni, hanem a megoldandó feladatokra kellett volna erőteljesen figyelni, működőképes szórványstratégia mentén kellett volna cselekedni, már a kilencvenes évek elejétől. Ám ahhoz, hogy ebben a pillanatban mentsük, ami még menthető, szükséges, hogy politikai szinten minél többen felvállalják Benkő Erika és Csoma Botond gondolatait, s cselekedjenek. Ha valaki a tennivalókra kíváncsi, elég, ha a szórványgondozásban kiemelkedő, Vetési Lászlóékhoz köthető kolozsvári Diaszpóra Alapítvány honlapjára vagy Facebook-oldalára pillant. Mi több, a szórványbeliekkel való törődés szükségességére már az iskolában fel kellene hívni a figyelmet, attól függetlenül, hogy szerepel-e vagy sem a tantervben. Hiszen tanítani, tanulni lehet az odafigyelést, a szolidaritás iránti igényt, azt, hogy itt, Erdélyben, Székelyföldön valóban szükségünk lenne egymásra. S míg a törvény szavatolni fogja az önrendelkezéshez – vagyis az emberi méltósághoz – való jogunkat, bebizonyíthatjuk, hogy saját vállalásként, szívvel és lélekkel törődünk azokkal a mostoha  körülmények között élő nemzettársainkkal, akik önhibájukon kívül kerültek nyelvi peremvidékre.
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mihai Buzea: A magyar megoldás
Bakk Miklós úr 2016. december 2-án ezen a platformon* tette közzé a Klaus Iohannis és december 1-je című cikkét, melyre számos kommentár érkezett (eddig 67). Mind a cikk, mind a kommentárok is (a szerző többször is megszólalt, hogy elmagyarázza és részletesebben kifejtse álláspontját) rendkívül érdekesek voltak, és a románok és magyarok közötti párbeszéd újraindításának egyik kiindulópontja lehetne, amit én is nagyon szükségesnek tartok – nem 2018. december 1-je, hanem a XXI. század, meg az Európai Unió s a NATO miatt; az emberek vitatkoznak, érvelnek, néha veszekednek, dohognak, de már nem csapják fejbe egymást fejszével. Ha elértünk valamit 1990 óta, akkor az ez! Egyetértünk, Bakk Miklós úr?
A kommentátorok által alaposan kivesézett cikk fő gondolatait a következőképpen lehetne röviden összefoglalni: Klaus Iohannis csalódást okozott a magyar szavazóinak (1), mert az országprojektbe nem iktatta be a székelyek autonómiáját (2) vagy legalább az ország etnikai alapú regionalizálását (3), legalább az „erdélyi térségét” (4), holott a középkori Fraterna Unio dokumentum (melyet 1437-ben írtak alá, és inkább Unio Trium Natiorumként ismert) ihletforrás lehetett volna (nem maga a kimondottan románellenes dokumentum tartalma, amit Miklós (így! – E-RS) úr egyértelművé tett) (5). A hatodik pont, melyet a szerző úgy tűnik, hogy a cikk megértése sarokkövének tart, így szól (6): „A következő lépés Erdély politikai öröksége hasznosítása” kellene hogy legyen, miután az „erdélyi urbanisztika hasznosítása” sikeresnek bizonyult (Nagyszebenben, Iohannis volt polgármester városában).
Megengedek magamnak egy kis trükköt, 5–4–3–2–1–6 sorrendben tárgyalva a pontokat, de előbb tisztázni akarom, hogy bukarestiként miért tartom fenn magamnak a jogot arra, hogy beleszóljak ebbe a dologba: mert vállaltan magyarbarát vagyok (ritka madár a bukarestiek között), mivel anyai ágon régi Hortobágy-völgyi (Valea Hârtibaciu­lui) románoktól származom („román ajkú magyar”, így nevezték az ükapámat, amikor besorozták a császári hadseregbe; ez a kommunizmus alatti „magyar nyelvű román” megfelelője!), és főleg azért, mert szerelmeim közül három székelyföldi volt. Töviről hegyire ismerem az autonomista diskurzust, így már kívülről fújom. Íme, tehát, ezért hiszem azt, hogy jogom van beleszólni. Öt: a Fraterna Unio (aka Unio Trium Natiorum) rendkívüli körülmények között, az események nyomására aláírt háborús dokumentum volt; nem hiszem, hogy ma bárki számára ihletforrás lehet. De még ha az is lenne (reductio ad absurdum): ki ellen? Ha mondjuk az „erdélyi térségben” élő magyarok és románok a székelyföldi székelyekkel együtt közös frontot alkotnának, ez ki ellen irányulna? Az „erdélyi térség” cigányai ellen? Az ország „térségen kívüli” lakosai ellen? A brüsszeli bürokraták ellen? Nem világos, és nem realista. Az azonban nagyon is világos, hogy néhány nagy urbánus központ (Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár, Brassó) városlakóiban iszonyatos kétségbeesés uralkodik a „nemzeti” politizálás bukaresti módja miatt. Röviden összefoglalva, az erdélyiek nagyon undorodnak a régi Regát szavazóitól és főleg e nem erdélyi térség választottaitól; ebből a szemszögből nézve (mondjuk egy választási térképből) a Fraterna Uniónak van értelme. De nem értem, hogy ez miért korlátozódna az „erdélyi térségre”, tekintettel arra, hogy csak Bukarestben több „megundorodott” gyűlt össze 2017 elején, mint bárhol máshol összesen. Négy. Nagyon jó ötlet az „erdélyi térség” regionalizálása. Támogatom. Öt régiót tartok elképzelhetőnek: Partium (a jelenlegi Szatmár, Bihar, Arad megyék), Észak-Erdély (Szilágy, Máramaros, Kolozs, Beszterce-Naszód), Kelet-Erdély/Székelyföld (az eredetiben is magyarul – E-RS) (Maros, Hargita, Kovászna), Dél-Erdély (Hunyad, Fehér, Szeben, Brassó) és a Bánság (Temes, Szörény, Méhed/Mehedinţi). Ezek lennének a leglogikusabb régiók gazdasági, nem pedig etnikai megfontolások alapján. Ezért vettem bele Méhedet. Három. Az ország regionalizálása még jobb ötlet, ami nélkül az „erdélyi térség” regionalizálása értelmetlen. Lehetővé tenné a nemzeten belüli (helyesebben mondva, államon belüli) versengést, ami nélkül nem számíthatunk az élet és főleg a kormányzók által nyújtott szolgáltatások minőségének javulására. Ha semmi sem kényszeríti őket jobb teljesítményre, akkor miért tennék meg? Ha polgármester vagy megyeitanács-elnök vagyok, és nagyon ostoba meg nagy tolvaj is, mit számít mindez, ha a párt a „központból” kitart mellettem? Ha a körzetemhez tartozó emberek semmilyen módon nem tudnak büntetni a szavazáskor, mert minden ellenjelöltem pont ugyanilyen (Bukarestből támogatott alkalmatlan politruk), akkor minek fájdítanám a fejemet? Miért ne lopnék rogyásig? Jövök, lopok, visszamegyek Bukarestbe. Mit számít nekem a székelyhídi (az eredeti szövegben is magyarul – E-RS) életminőség, például?! Ami a régiók számát illeti, Dragoş Filipescu úr 10 régiót javasol, plusz tizenegyediknek Bukarest-Ilfovot. Nem osztom az álláspontját: szerintem 12 régió kellene „Bukarest-Ilfov” nélkül, mely egyszerűen csak egy politikai-maffiózói érdekekkel teli hólyag, melynek gennyes váladéka az egész országot megfertőzné. Miként most is, különben. Ami pedig a Bakk Miklós úr által javasolt etnikai alapú regionalizálást illeti, újra csak több mint gyanakvó vagyok: úgy vélem, hogy egy ilyen (óriási) közigazgatási erőfeszítésnek csakis az életszínvonal növelése lehet az egyetlen célja, nem történelmi traumák borogatása. Vagyis ezért reménykedem egy gazdasági és nem etnikai alapú regionalizálásban.
Kettő. Klaus Iohannis elnök egyelőre nem mutatott be nyilvánosan semmilyen országprojektet. Ígért egyet, azóta várjuk.
Egy. Legyünk őszinték, Bakk Miklós úr: akármelyik romániai politikus, aki nem javasolja a trianoni békeszerződés revízióját, az csalódást okoz a magyar választóknak, ahogy minden olyan romániai politikus is csalódást okoz a román választóknak, aki nem ígéri a német-szovjet meg nem támadási szerződés (aka Ribbentrop–Molotov-paktum) revízióját. Ez tény. És bár sem a románok, sem a magyarok nem tehetnek túl sokat a valóság terepén, senki sem akadályozhatja meg, hogy álmodozzanak; és ki tartaná életben az álmaikat, ha nem a politikusok? Természetesen, amikor ezt nem teszik, akkor csalódást okoznak. De náluk van a gond, Bakk Miklós úr…?
Hat. Tökéletesen egyetértek: „Erdély politikai örökségének hasznosítása” tűnik számomra az egyetlen követendő útnak, ha Románia a múltban, vagyis a premodern múltban keres ihletet adó modellt. A jelenlegi román politikai térségben egyetlen másik középkori állam sem volt sikeresebb a Bethlen Gábor által vezetett fejedelemségnél (a román olvasók számára: 1613–1629): tolerancia, gazdasági teljesítmény, jó kormányzás, kvázi politikai függetlenség a hűbéri hatalommal (Oszmán Birodalom) szemben. Íme, ezt sikerült elérnie Bethlennek akkor Erdélyben, és ezt szeretnénk mi is most Romániában, hogy sokkal jobb körülményekkel rendelkezzünk a siker eléréséhez.
Az első kérdés az, hogy érdemes-e a múltban ihletadó modellt keresni, vagy a jelenben kell ilyen után kutatni? Másra bízom a választ. No, de mi a gond? – kérdem Bakk Miklós úrtól.
Tudom, némiképp ironikusan hangzik, de most nincs kedvem ironizálni. Tudják, hogy miért? Mert sok román azt válaszolja: „A magyarok, a magyarok jelentik a gondot, csakis a magyarok jelentik a gondot!”, s mert sok magyar azt válaszolja: „Maga Románia a gond, nem egyik vagy másik román, hanem éppen e mesterséges államnak, Európa ezen szörnyszülöttének a létezése a gond”, miközben valójában a szegénység a probléma.
A magyarok arra panaszkodnak, hogy a románok miatt nem szabadok. De a gazdag emberek szabadok. A románok arra panaszkodnak, hogy szegények. De nem a szegény emberek a szabadok. Az ország szegénysége a gond, a szegénységből való kikerülés a lényeg, és a romániai magyarok jelentik a megoldást. Ez az én álláspontom.
Mivel a fejletlenségből nem képes kijutni egy ország, ha nem rendelkezik olyan elittel, mely hazafias és elég gazdag ahhoz, hogy ne lopjon. Én pedig úgy gondolom, hogy előbb-utóbb a magyarok fogják létrehozni ezt a hazafias elitet, és maguk után húzzák majd Romániát a jólét felé, akár akarja, akár nem (eleinte nem fogja persze akarni!). Mire alapozom ezt? A neveltetésre. A romániai magyarok sokkal jobb állapotban kerültek ki a kommunizmusból, mint a románok: szintén szegények voltak, mint a templom egere, de egyáltalán nem érintette meg őket a propaganda (normális, hiszen a propaganda nemcsak kommunista, hanem nemzetikommunista volt, ez lényeges különbség). Más szavakkal, a magyarok kevésbé agymosottak, mint a románok (már elnézést a kifejezésért), és sokkal jobban tudják, hogy mi az érdekük: bárki, aki ellátogatott valaha a parajdi és a Slănic Prahova-i sóbányába, ezt a különbséget láthatta, mely megdöbbentő, amikor a saját bőrödön tapasztalod meg. A magyarok nagyon akarják, hogy pénzt keressenek és jobban éljenek, ami azt jelenti, hogy a németek, a zsidók és a görögök hiányában (akik a két világháború között a „középosztály” zömét adták), hamarosan létrehoznak majd egy gazdasági elitet. Ez igazi egyetemekre küldi majd az utódait, nem diplomagyárakba. Következménye: Románia jövőbeni politikai elitje magyar lesz. Zárójel: Miért ne követnék a románok is ezt a pályát? Mert a román elitek hozzászoktak, hogy a politikából csináljanak pénzt, nem a kereskedelemből, a politikában pedig sok pénz van, mocskos, gyorsan jön, és ficsúrok következő nemzedékét termeli ki, nem az igazi vezetőket. Maguk is ellenőrizhetik, hogy mi történt a Vörös Négyes (1992–1995) román politikai elitjéhez tartozókkal és a gyermekeikkel. („Vörös Négyes”: a jelenlegi SZDP elődje, a Romániai Szociális Demokrácia Pártja, a Nagy-Románia Párt, a Román Nemzeti Egység Párt és a Szocialista Munkapárt által 1995-ben, a Nicolae Văcăroiu által vezetett kormány idejében létrehozott szövetség – E-RS.)
Miért neveztem „hazafinak” Románia ezen jövendőbeli vezető elitjét? Mert egyáltalán nem érdekli majd a revizionizmus vagy Trianon. Nem tudatlanságból, hanem gazdasági okokból: nemcsak azért, mert a jelenlegi Románia piaca nagyobb, mint a hipotetikus Erdély államé, hanem azért is, mert Románia egyszerre tengeri és dunai ország (miközben Erdély nem lenne az). Meg azért, mert stabilitás és kiszámíthatóság közepette lehet „tiszta” pénzt termelni, nem revíziók, forradalmak, polgárháborúk és más zavargások révén. Másképp mondva, a piacoknak a béke kedvez.
Egy második, némiképp mulatságos következtetés az, hogy ön, Bakk Miklós úr, és én pillanatnyilag egy csónakban evezünk: a regionalizálást támogatókéban. Különböző okokból, különböző módon, különböző célokkal, de effektíven ugyanazt a szekeret húzzuk (ismétlem, pillanatnyilag!). Ráadásul nem vagyunk egyedül.
Contributors.ro, Euro-Com.ro
*http://www.contributors.ro/administratie/klaus-iohannis-%C8%99i-1-decembrie/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Felejtsétek el az autonómiát!”
Az Adevărul bukaresti liberális napilap legutóbbi magyarellenes véleménycikkéből kiderült, hogy nemcsak az autonómia fogalma, március idusa, hanem még a székely zászló is románellenes, az RMDSZ pedig a szélsőségek szélsősége.
Mit tehet egy frusztrált román történész-újságíró, ha azzal szembesül, hogy nemzetének politikai elitje újból közröhej tárgyává teszi az országot? Természetesen egy magyarellenes kirohanásba összpontosítja minden felgyülemlett baját, dühét, nyavalyáját. Azon a tényen, hogy a választásokat megnyerő szocialista PSD saját kormányát buktatja meg, nincs mit kozmetikázni, ezért nem marad más választás, mint egy műbalhé részeként az egyébként súlytalan, alig észrevehető RMDSZ politikáját támadni, méghozzá leplezetlen, büszkén vállalt sovinizmussal átitatva. 
Ilyen megfontolások vezethették Marius Diaconescu kezét, aki véleménycikkében több súlyos hibát is felró az RMDSZ-nek. A hibák részletezésénél is fontosabb az új magyarellenes irányvonal rövid ismertetése. Ezek szerint az RMDSZ-nek kötelessége lenne a választók „megnevelése”, ugyanis az erdélyi magyarság még mindig nem hajlandó örülni Erdély elcsatolásának, sőt, egészen ellentmondásos módon, fekete karszalagot visel december elsején, miközben „kiröhögi” a románok nemzeti ünnepét. Ezzel a magatartással pedig a magyarok nagyon megsértették személy szerint Diaconescut is.
Egy másik főbűne az erdélyi magyarságnak, hogy nem hajlandó elfogadni végre a román történelmi „tényeket” sem. A magyar történelemírás ugyanis azt állítja, hogy a románok mindig is jobbágyok voltak, és Hunyadi János románságát is tagadják, Mátyás király származásának elhallgatásáról már nem is beszélve. Összességében azonban az a legundorítóbb a magyarságban, hogy amikor hagyományait meri őrizni, a románokat az 1918 előtti időkre emlékezteti. 
Az autonómiát felejtsétek el
Természetesen az autonómia (ez esetben a kulturális, még csak nem is területi autonómiáról van szó) sem kerülhette el a Diaconescu dühét. Az ugyanis, amit az RMDSZ állítólag kért, már rég megvalósult. Ennek bizonyítéka pedig az – mint ahogy annak is, hogy Diaconescu nincs tisztában az autonómia fogalmával –, hogy a megyei múzeumok, színházak igazgatóit politikai alapon nevezik ki, a megyei tanácsok jóvoltából.
De nemcsak az autonómiát kellene gyorsan elfelejteni, hanem a székely zászlót is, mert túlzottan emlékeztet Székelyföldre és az autonómiára. Márpedig az autonómia igényének felemlegetése állandó vitaforrás a románok és magyarok között. Ebből következik, hogy egy olyan szimbólum, mint a székely zászló, a románok érzékenységét sérti, ez pedig tűrhetetlen. http://itthon.ma/erdelyorszag

Kulturális határátkelő Debrecen és Várad között -
Debrecen és Hajdú-Bihar megye kincsei címmel nyílt kiállítás pénteken a nagyváradi várban a Szent László Napok keretében. A tárlat ízelítőt nyújtott a cívisváros történelmi, népművészeti, kézműves értékeiből, illetve a Hajdúság és Bihar egyedi stílusú népi kultúrájából.
„Öröm a szemnek, öröm a léleknek a kiállítás” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a pénteki tárlatnyitóra összegyűlt érdeklődőket Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője, majd átadta a szót Szakáli István Lorándnak, a magyar Földművelésügyi Minisztérium helyettes-államtitkárának. – Nagyon szép, lélekemelő esemény az, amikor Debrecen bemutatkozik Nagyváradon, és megmutatja az értékeit – méltatta az eseményt Szakáli István Loránd, a Szent László emlékév kapcsán lovagkirályunk történelmi jelentőségét hangsúlyozva beszédében. „Nem lehet véletlen, hogy halálát követően rövid időn belül tiszteletének, és nagyszerű tetteinek kultusza az egész Kárpát-medencében elterjedt, aminek emlékei a mai napig megtalálhatóak Felvidéktől a Székelyföldig, a Dunántúltól egész az Isztriai-félszigetig. Életművének üzenete ma is érvényes: álhatatossága, a magyarság megmaradásának ügyében végzett szolgálata erőt és reménységet adott évszázadokon keresztül, és adhat nekünk is a nehéz időkben” – mondta Szakáli István Loránd. A tárlat kapcsán hangot adott véleményének, miszerint „a mai esemény résztvevői, és a kiállítás látogatói egyfajta virtuális, szemmel nem látható kulturális határátkelő-építésben vesznek részt Debrecen és Nagyvárad között. Ennek az építésében segítenek bennünket a hungaricumok is, amelyek olyan megőrzendő és egyedülálló értékek, amelyek az összetartozás érzése, az egység és a nemzeti tudat erősítése miatt fontosak számunkra”. Mint megtudtuk, immár több mint ezer értéktár működik szerte a Kárpát-medencében, a lehetőség pedig továbbra is adott úgy a magyarországi, mint a határon túli közösségek számára, hogy pályázzanak és létrehozzák saját értéktáraikat. Szakáli István Loránd bejelentette azt is, hogy a bizottság június 20-i döntése értelmében bekerült a hungaricumok közé az első kifejezetten külhoni érték is: Torockó épített öröksége.
A cívis város üzenete
Dr. Mazsu János, a Debreceni Közgyűlés Kulturális Bizottságának és a Debreceni Értéktár Bizottságnak az elnöke köszönetet mondott azért, hogy Debrecen díszvendége lehet a Szent László Napoknak, és hogy a kiállítás a középkori magyar várrendszer egyik gyöngyszeme, a váradi vár területén kaphatott helyet. Mint megfogalmazta, a cívis város üzenetét hozta Váradra, mégpedig kétféle formában: az egyik egy tárgyiasult kiállítás, amely tartalmazza Debrecen városának, és tágabb környezetének a tradícióit, tárgyi, népi kultúráját, szellemi örökségét. – A kiállítás együttesen mutatja be azt a fajta kulturális gyökeret, amely Debrecent a ma egészében a Kárpát-medencére kiterjedt magyar kultúrához kötötte, de amely fel is mutatta a cívis város sajátosságait – fogalmazta meg Mazsu János. Az általa vezetett értéktár bizottság megalakulásával kapcsolatosan megtudhattuk: az volt a cél, hogy felmutassák, melyek azok a hagyományok, értékek amelyek ma sem muzeális jellegűek, nem vitrinben tarthatók, hanem orientálhatják mai közösségeinket, ezek újraépítésében meghatározó szerepet játszhatnak, de amelyek Debrecen hagyományaihoz híven akár újabb üzleti sikereket is hozhatnak.
A kezdeti gondolatra visszautalva dr. Mazsu János megfogalmazta: a cívis város üzenetének másik fele a „kinyújtott kéz”. Szeretnék ugyanis, hogy jövőre Nagyvárad jelenjen meg Debrecenben egy hasonló kiállítással, oly módon, hogy ebben a nagyváradi magyar, illetve a román értékek is bemutatásra kerüljenek.
Végezetül Angela Lupșea várigazgató köszöntötte magyar nyelven a megjelenteket, kifejtve: Nagyvárad és Debrecen megmutatta, hogy nincs köztük határ, kultúra és hagyomány szempontjából a vár és a debreceni kultúra együtt, kéz a kézben jár.
Az esemény hangulatát a Debrecenből érkezett Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós emelte: előbb citerakísérettel hortobágyi pásztordalokat hallhattunk, majd hegedű kíséretében bihari és hajdúsági népdalokat.
Tárlatvezetés
A köszöntők után a kiállítás kurátora, Mátrai-Nagy Andrea Bíborka tartott szakavatott tárlatvezetést a megjelenteknek. A kiállítás anyagát két teremben helyezték el, az egyikben Debrecenre, míg a másikban a megyére vonatkozó értékekre fókuszálva. Mint elhangzott, főleg a textilkultúra, a szőttesek, hímzések azok, amelyek kiemelkedő fontosságúak, ezen kívül pedig a fazekasmesterség, a bőrműves-mesterség, végül pedig a viseletkultúra: ezekből nyújtottak ízelítőt az érdeklődőknek a tárlat keretében.
Tököli Magdolna erdon.ro

Terror Székelyföldön
Medvét gázolt el a vonat Sepsibodokon. Két medve garázdálkodik Ozsdolán. A sepsibodoki volt kaszárnya udvarán medvecsalád él. Bálványoson a szálloda bejárata előtt kószált egy medve. Ozsdolán egy ház küszöbéről nézte a medve a bent rekedt lakókat. Erdővidéken szarvasmarhát ölt a medve.
Zabolán egy hét alatt kétszer támadt, disznókat marcangolt meg, a riasztására kisietett gazdát ő űzte el. Már Sepsiszentgyörgy határában is megjelentek a medvék. Ezek nem egészen egy hónap medvés híradásai Háromszékről, de ha kitekintünk a megyehatáron, értesülünk számos más esetről. Csíkdánfalván juhpásztorra, másnap két napszámosra támadt a medve. Tusnádfürdőn számon sem tudják tartani, hány állat jár be a városba. Bögöz határát éjszakánként síppal-dobbal őrzik, így próbálva elriasztani a településre bejáró bocsos anyamedvét. És a sor szinte a végtelenségig folytatható lenne. Érdemes megfigyelni, hogy ha minden medvetámadásos hír helyszínét egymás mellé helyezzük a térképen, mily szépen kirajzolódik Székelyföld körvonala. Amiben végső soron semmi különös nincs, hiszen a Kárpátok-beli barnamedvék élettere jórészt egybeesik Székelyfölddel. Élettere? De hát épp ez a baj. Nem kell szakértőnek lenni a témában, csupán több-kevesebb figyelemmel követni az elmúlt negyven-ötven év történéseit: a nagyvadak mesterséges túlszaporítását az egykori fővadász követelésére; a fás területek fogyatkozását a pénzhajhász erdőkivágások miatt; és ezekhez hozzácsatolni az unió átgondolatlan nagyragadozó-kilövési tilalmát. Hogy mennyi medve él jelenleg Románia területén, arra még nagyjából pontos választ sem lehet adni. Egymásnak ellentmondó becslésekről szólnak a híradások, más adatot mondanak a vadászok, mint az állatvédők, és ismét mást a vadgazdák. Egyetlen dolog, amiben mindannyian egyetértenek, hogy a medvék módfelett elszaporodtak, egyre több kárt okoznak, és a jelenséget kezelni kellene. Amit minden tábor a maga elképzelése szerint valósítana meg – mely elképzelések még véletlenül sem találkoznak, derül ki a nemrég egy miniszteri szintű megbeszélésen elhangzottakról szóló tájékoztatásból. És itt érünk a dolog lényegéhez. Mert mindennek alfája és ómegája a politikum, sirathatja a kárvallott gazda elhurcolt malacát, riogathat a vadásztató társaság a csődbe jutás veszélyével, panaszkodhat a vadgazda a kiesett bevétel miatt, ha a döntéshozásban egyedül illetékes politikus csak ül bársonyszékében. És most nemcsak a miniszterekre gondolunk (láthatjuk-tapasztalhatjuk, mifelénk egy mégoly erős politikai támogatással felkent kabinet sem marad helyén egy évig), hanem a választott képviselőkre Bukarestben és Brüsszelben egyaránt. Nemcsak kisebbségi jogaink érvényesítésében várjuk el tőlük a cirádás felszólalásokat, nemcsak a fizetésemelések (köztük sajátjuk) érdekében benyújtott törvényjavaslataikért szavaztunk rájuk, nemcsak azt kérjük tőlük, aszfaltot és befektetőket hozzanak Székelyföldre, hanem biztonságunk biztosítását is. Mert jelenleg az igazi fenyegetettséget mifelénk nem a nap-holdas zászlónkat eltávolíttató prefektus, nem a spanyolhonból a községháza szó ellen hadakozó szolgálatos feljelentő, nem a magyar gyerekeknek szervezett táborban a csak magyar nyelven kiírt menü miatt bírságoló főfogyasztóvédő jelenti, hanem a lépten-nyomon bekövetkezhető és a gombás-málnás szezon eljöttével egyre nagyobb eséllyel bekövetkező végzetes medvetámadás. A kóborkutya-jelenség sok évig húzott-halasztott törvényi megoldása súlyos áldozatot követelt. A medvekérdés kezelésében talán nem kellene megvárni, míg embert marcangol szét a vad.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld fejlődéséről rendeztek konferenciát
„A székely vidék fejlődési esélyei" címmel rendeztek konferenciát kedden Székelyudvarhelyen a magyar Földművelésügyi Minisztérium (FM), a REGA Régiókutató Egyesület, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT) és a Lámpás Társaság együttműködésével – számolt be az MTI.
A konferencián bemutatták a magyar agrártárca által finanszírozott, a tanyasi életmódot, a külhonban lévő tanyás térségeket, tanyasi gazdasági formákat összegző kutatások eredményeit. A székelyföldi mellett a partiumi és a felvidéki kutatásokhoz is biztosított támogatást a magyar minisztérium.
„A magyar kormány nem határokban, hanem nemzetben gondolkozik, és felelősségének érzi, hogy segítse nemzettársait, bárhol is éljenek” – jelentette ki Szakáli István Loránd, az FM agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára.
A helyettes államtitkár elmondta: a külhoni együttműködéseket és a helyi mezőgazdaság támogatását egyebek közt tudományos és gazdaszervezeteken, valamint tanintézményeken keresztül képzeli el a szaktárca. Ösztöndíjakat biztosítanak a szakképzésekhez, de a helyi termékek magyarországi bemutatására is lehetőséget tudnak teremteni.
Szakáli István Loránd kiemelte: a kutatások eredményeit hasznosítva azt a célt tűzték ki, hogy az agráriumon keresztül javuljon a vidék népességmegtartó képessége és ezzel együtt a tanyasi gazdálkodás feltételeinek és szervezettségének fejlesztése.
Az elmúlt évtizedekben nagyot fejlődött az ipari, valamint a szolgáltatási szektor Székelyföldön, de a székelység megmaradásának kulcsát a vidéki emberek megélhetése, vagyis a mezőgazdaság jelenti – tette hozzá.
MTI maszol.ro

Maroknyi székely tüntetett elismerésért Budapesten
Mintegy százhúszan vonultak fel kedd délután a Thököly út és a Hősök tere között a székely nép létjogosultságának elismerését követelve. A megmozdulást a Székelyek Világszövetsége szervezte. Úgy tudjuk, hogy a kicsi, de elszánt tüntetőcsoporttal vonult Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom merényletkísérlettel megvádolt, majd tíz hónapra elzárt kézdivásárhelyi szervezője, de MIÉP-es vezetők és Ludányi-Horváth Attila volt kolozsvári konzul is részt vett a rendezvényen.
A menet kevéssel dél után a román nagykövetség elől indult, ahol egy petíciót szerettek volna átadni – sikertelenül. „Azt szerettük volna, hogy a román kormány ismerje el a székely nép őshonosságát, de át sem vették a kérelmünket. Majd megkapják postán is, aztán július 1-jén elvisszük a petíciót Bukarestbe” – mondta lapunknak az elutasítás ellenére is bizakodó András Mihály, a világszövetség elnöke. A szervezet ugyanezt kéri a magyar kormánytól is: a kérelemhez szükséges ezer aláírást már összegyűjtötték, de két alkalommal is visszapattantak a Nemzeti Választási Bizottságról – mind a kétszer technikai hiba miatt utasították el beadványukat. András Mihályékat ennyi még nem tántorítja el, mindenképp a magyar parlament elé szeretnék vinni kérelmüket. Ugyanakkor arra is felkészültek, hogy máshol kell támogatót találniuk. „Ha a magyar kormány nem foglalkozik velünk, akkor megyünk az oroszokhoz és az amerikaiakhoz. A lényeg, hogy találjunk egy államot, amely elismeri őshonosságunkat Székelyföldön, és később is kiáll mellettünk” – magyarázta András Mihály, aki azt is megmagyarázta, miért fontos az őshonos nép státuszának megszerzése. Azzal együtt, hogy így nyilvánosan elismerik a székelység helyhez kötött identitását, népszámláláskor nem számolnák őket a román népességhez – és ami a legfontosabb, a székelyek törvényesen, az ENSZ támogatásával kijelenthetnék önrendelkezési jogukat is. A demonstráció később a Hősök terén folytatódott szónoklatok és népzenei koncertek kíséretében: a helyszínválasztás szimbolikus, hiszen 1988-ban több tízezren tiltakoztak ugyanitt a romániai falurombolások ellen – ez volt az 1956 utáni legnagyobb spontán tömegdemonstráció Magyar­országon.
KONCZ TAMÁS (Magyar Nemzet) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hungarikum Napok: kulturális és szórakoztató programkavalkád Szebenben
A gasztronómiára és a kultúrára is nagy hangsúlyt fektetnek a csütörtökön kezdődő nagyszebeni Hungarikum Napok rendezvénysorozaton, amelyre Erdélyből és Magyarországról is várják az érdeklődőket.
Nemcsak a városban és a környéken élő magyarságot kívánja megszólítani a nyolcadik alkalommal sorra kerülő nagyszebeni Hungarikum Napok rendezvénysorozat, hanem egész Erdélyből és Magyarországról is várnak vendégeket a csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó kulturális és szórakoztató eseményre – mondta el a Krónikának Serfőző Levente, a főszervező Híd Egyesület elnöke.
Mint kifejtette, a magyar értékeket felvonultató és népszerűsítő esemény fokozatosan, organikusan épült fel: míg nyolc évvel ezelőtt még csupán három üstben főztek a szebeni falumúzeum korondi háza mellett, az évek során egyre több programot szerveztek, igyekeztek megszólítani a gyerekes családokat, így ma már sokan érdeklődnek a Hungarikum Napok iránt.
A főszervező hozzátette, Nagyszebenben a hivatalos adatok szerint 2100 magyar él, a korábbi években pedig a Hungarikum Napokon ötezren vettek részt, így remélik, idén még többen érkeznek. „Bár nem döntünk rekordokra számok tekintetében, úgy vélem, szép eredmény, hogy a szebeni magyarság számának több mint duplája szokott ellátogatni a rendezvényre, hiszen sokan jönnek Székelyföldről, Magyarországról is. Reméljük, az időjárás is kedvezni fog, hiszen a programok jó része szabadtéri, számos rendezvénynek az Astra falumúzeum ad otthont. A környékbeli vegyes házasságban élőket is igyekszünk megszólítani, arra ösztönözni, hogy jöjjenek, hiszen így a más nemzetiségű házastársak és a gyerekek is megismerhetik a magyar értékeket” – részletezte Serfőző Levente.
Kiemelte, idén a rendezvény keretében konferenciát szerveznek, amelynek egyik partnere a magyarországi földművelésügyi minisztérium. A Hungarikum és Transylvanicum – értékek, márkák, ízek című konferencián előadást tart Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke, valamint Alin Chipăilă, a Szeben Megyei Turisztikai Egyesület elnöke.
„Az idei nagyszabású gulyásfőzőverseny zsűrielnöke Csányi Sándor, Magyarország »gulyáskirálya«, aki tavaly is vendégünk volt. A rendezvénnyel 2019-re is készülünk, amikor Nagyszeben viseli az Európai Gasztronómiai Régió címet, és ennek keretében a magyar gasztronómiai értékek bemutatására is sor kerül.
A Hungarikum Napokkal természetesen nemcsak a közösség összefogására és szórakoztatására összpontosítunk, hanem kulturális értékeink bemutatására is” – fejtette ki a főszervező.
A rendezvénysorozat gazdag kulturális kínálattal is várja a közönséget, a vízaknai református templom udvarán nyitják meg a Hátrahagyottak emlékezete című, az aradi vértanúk után maradt özvegyek sorsával foglalkozó szabadtéri tárlatot, amelynek kurátora Szebeni Zsuzsanna.
Bemutatják az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület: Életpályák, programok a közművelődés szolgálatában – Tanulmányok az EMKE 130 évéről című kötetet, a rendezvényen előadást tart Bartha Katalin Ágnes kutató, levéltáros, a kolozsvári Szabédi Emlékház vezetője.
Színházi előadás és filmvetítés is várja a közönséget, a budapesti Udvari Kamaraszínház Kié ez az ország? című produkcióját, valamint Bereményi Géza 1988-as Eldo­rádó című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. Kézművesvásár, lovasíjász-bemutató, néptánc­elő­adás és gyermekeknek szóló rendezvények is várják a közönséget a Hungarikum Napokon, amelynek részletes programja a Szeben.ro oldalon érhető el.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

Kálvin-szobrot avattak (Ünnep a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében)
Kálvin János bronz mellszobrának leleplezésében csúcsosodott ki az idei, immár kilencedik alkalommal megszervezett Kálvin-hét rendezvénysorozata. A kovásznai belvárosi református templom kertjében állított szobrot Vargha Mihály szobrászművész alkotta, a leplet ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyhákerület püspöke, nt. Koncz Tibor, a Nagykunsági, illetve nt. Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese vette le egyházi és világi elöljárók, hívek jelenlétében.
A szombati gyülekezeti napot megelőzően a hét folyamán Szörcsén zajlott a gyereknap, Kézdivásárhelyen a nőszövetségek napja, Pákéban a presbiteri, Alsócsernátonban a konfirmandusok napja.
A hétvégi kovásznai események a református egyházközség tulajdonában lévő Deák-kertben kezdődtek. Kora reggeltől érkeztek az egyházmegye gyülekezeteinek képviselői, a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar Kelemen Szilárd karnagy vezetésével térzenével várta a résztvevőket. Mindenki felhúzta saját sátrát, majd hivatalos megnyitóként a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjainak részvételével került sor a magyar és egyházi zászlók felvonására. Ezt követően ft. Kató Béla püspök hirdetett igét, majd úrvacsorát szolgáltak a híveknek. Ezzel párhuzamosan a városi művelődési otthonban gyerek-istentiszteletet tartottak. Az események a belvárosi református templom kertjében folytatódtak, a Kálvin-szobor leleplezését megelőzően díszbeszédek hangzottak el. „500 évvel ezelőtt, a mohácsi vész után, néhány évtized alatt közösséget szerveztek a magyar reformátusok, elsősorban Magyarország azon részén, ahol a török mindent felperzselt” – idézte ft. Kató Béla istentiszteleten elhangzott szavait Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. „Ugyanazt a hangulatot éljük meg ma Erdélyben, Székelyföldön, amire több száz évvel ezelőtt a reformátusok vállalkoztak. Ezer évvel a hátunk mögött nincs okunk kapkodni, idegeskedni, félni, tízszer száz éve élünk itt, Erdélyben, a mai Románia közepén, Székelyföldön. Láttunk mi már olyat, ami az elmúlt időszakban történt, de ha közösségi érdekeinket összefogva haladunk előre, akkor nemcsak ötszáz, ezer év áll előttünk, hanem annál sokkal több. Látva a féktelen magyarellenességet, ami az országban van, Kovászna Megye Tanácsa hangsúlyosabban kiáll a történelmi magyar egyházak mellett, szoborállításra is szívesen adunk az elkövetkezőkben is támogatást” – jelentette ki a tanácselnök.
Gyerő József, Kovászna polgármestere a város lakói nevében köszöntötte a jelenlévőket. Vargha Mihály szobrászművész a mellszobor megformázásának előzményeiről beszélt a közönségnek. Lelkészekkel, okos emberekkel beszélgetett arról, ki is volt Kálvin János, végül egy olyan emberi alakot mintázott meg, amelyen a középkori ruha tömegéből előtör a fej – egy szigorú fej. Miért szigorú? Egyrészt, mert Kálvin szigorú volt. Másrészt, mert nem árt a mai világban egy kis szigorúság nekünk, székelyeknek sem. „Az én Kálvinom azt kérdezi tőlünk: hogy álltok a hittel, a szülőföldhöz, egymáshoz való viszonyotokkal, székelyek, magyarok? Nemcsak a kálvinistákhoz, unitáriusokhoz szól, hanem a római katolikusokhoz is, mert ahogyan a papok nem unják mindennap, vasárnap a Bibliából idézeteket felolvasni, azokat értelmezni, azokról elmélkedni, ugyanúgy nekünk sem szabad megunni a Székelyföldhöz és közösségünkhöz való viszonyunkat” – mutatott a követendő útra a művész. Marosán Csaba színművész Tamási Áron, Ady Endre, Dsida Jenő gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. A leleplezett szobrot ft. Kató Béla áldotta meg, majd a templomban kezdetét vette a református kórusok találkozója. A nap folyamán gyerek- és ifjúsági programok zajlottak, volt táncház, táncoktatás, koncert, Marosán Csaba Luther asztalánál című előadását mutatta be. Az események sorát a zászlók bevonása zárta. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezer Székely Leány Napja
A csíksomlyói Nyeregben tartott Ezer Székely Leány Napján 2131 leányt és 1156 legényt számoltak meg. Július 1-jén, szombat délelőtt Csíkszereda főterén gyülekeztek a különböző települések csoportjai, Hargita megye falvain kívül szép számban képviseltették magukat a Kovászna és a Maros megyeiek is. A díszvendégek idén a Fehér megyei Felvincről érkeztek, akik Aranyosszéket képviselték, de több magyarországi település tánccsoportjai is megjelentek.
A Szabadság téren közösen táncoltak a székely leányok és legények, akiket a szokásokhoz híven a huszárok vigyázták fel. Az alaphangulat megteremtése után voltak, akik lóra ültek, mások szekérre, de sokan gyalog mentek ki Csíksomlyón a kegytemplomba, ahol Urbán Erik ferences szerzetes mutatta be a szentáldozatot. A szentmise után a Nyeregben folytatódott az ünnep, ahol a tavaly a legtöbb résztvevővel büszkélkedő idei házigazda, Tusnádfürdő által előkészített helyszín várta a hagyományőrzőket. Albert Tibor, a fürdőváros polgármestere a székely kapukra hagyományosan felfaragott köszöntőszövegre utalva – Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha – azt mondta, hogy azok, akik jelen vannak itt népviseletben, ezt az üzenetet követték. Mint mondta, ezt a földet megőrzésre kaptuk hagyatékul, és tovább kell adnunk a következő nemzedéknek. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere fecskefészekhez hasonlította a Székelyföldet, amelyet megzavartak a közelbe befészkelő szarkák. Hozzátette, a székelyeknek meg kell óvniuk a fészküket azzal, hogy egymásra támaszkodnak, ide térnek haza. A székely ruha közös viselése éppen ezt az összetartozás-érzést erősíti bennük.
Több százan léptek fel a színpadként használt Hármashalom-oltárnál. Mindeközben különböző hagyományos mesterségekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők, és zajlott a népviseletmustra, valamint a számbavétel is. A lakosság számához viszonyítva idén a legtöbben Csíkpálfalváról érkeztek a Nyeregbe, így 2018-ban ők rendezhetik meg az eseményt. (A Maszol.ro nyomán) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ott tartotta aranymiséjét, ahol keresztelték és szentelték
Különleges volt idén Gyergyócsomafalva templomának búcsúünnepe, hiszen a helybéli születésű dr. Czirják Árpád pápai prelátus aranymiséjét mutatta be. A község önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki.
A Szent Péter és Pál búcsú alkalmából Gyergyócsomafalva szülöttjét, dr. Czirják Árpád pápai prelátust tüntette ki díszpolgári címmel a községvezetés, kiemelkedő egyházi és közéleti tevékenysége elismeréseképpen. Márton László-Szilárd polgármester az ünnepségen azt mondta, a községi díjakat olyan személyiségeknek adják, akik értékeket teremtettek a közösség számára, életüket, munkásságukat szentelik annak, szolgálva ezáltal a közösség fejlődését. Az eseményen dr. Borsos Géza, a Csomafalvi Értelmiségi Fórum elnöke mondott méltató beszédet, dr. Czirják Árpádot a Márton Áron-i magatartás folytatójaként jellemezte. Mint mondta, Csomafalváról indulva, messzire jutott, de szülőfaluját lélekben sosem hagyta el, erkölcsi értékrendjét híven megőrizte. Az Erdélyi magyar breviárium című, háromkötetes munkáját a nemzeti önismeretet elősegítő, hiánypótló, nevelő írásnak nevezte. Dr. Czirják Árpád is felszólalt: köszönetet mondott a kitüntetésért és hangsúlyozta, továbbra is harcolni fog szülőfalujáért, az erdélyi magyarságért. Mint fogalmazott, „szóval és tollal” harcol azért, hogy Székelyföldnek, a magyarságnak jövője legyen. Az eseményen a Csomafalváért díjat is átadták, amelyet idén Vaszi Miklós leköszönő önkéntes tűzoltóparancsnok kapott a közösségért végzett munkájáért. A községvezetés továbbá pedagógusoknak adott át érdemdíjat, köszönetképpen munkájukért. A Szent Péter és Pál búcsú szentmiséje a megszokottnál is ünnepélyesebb volt, ugyanis dr. Czirják Árpád pápai prelátus aranymiséjét mutatta be. Prédikációjában arra biztatta a híveket, hogy törekedjenek a jóra. Szót ejtett arról a veszélyről is, ami ma az egész keresztény Európát fenyegeti, és azt mondta, ez alól Székelyföld sem kivétel. Hangsúlyozta, a szülőföld megvédésében nagyon fontos azoknak a jelenléte, akik képesek felrázni a csüggedésbe süllyedt magyarságot, éppen ezért nem jó, hogy olyan sokan elhagyják szülőhazájukat. Az aranymisén résztvevők megtekinthették Balázs József festőművész alkotását, dr. Czirják Árpád atya arcképét is.
– Biztos vagyok benne, hogy a kép nem olyan magas rangú, mint amilyen a modell. Mert ha olyan képet festettem volna róla, mint amilyen pap Czirják atya, akkor én nem Balázs József lennék, hanem legalább Munkácsy Mihály – fogalmazott a festőművész.
Dr. Czirják Árpád pápai prelátus Gyergyócsomafalván született 1943. január 7-én. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, ahonnan a gyulafehérvári római katolikus középiskolába került. Középfokú tanulmányai befejezésével a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola hallgatója lett. A teológiai évek után Tűrben, Balázsfalván, Kézdivásárhelyen volt gyakorló lelkipásztor. 1984-ben a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa. 1994-től a Gyufehérvári Főegyházmegye érseki helynöke. 1989-től jelentek meg írásai. 2007-ben vonult nyugdíjba. Legismertebb könyvei közé tartozik az Erdélyi Magyar breviárium három kötete, melyben fontos szerepet kap a magyarság múltja, jelene és jövője. Hargita Népe (Csíkszereda)

György-Mózes Árpád: Igenis lesz székely önrendelkezés
Az Alfahír portál munkatársa György-Mózes Árpáddal, a Székelyföldért Társaság elnökével arról beszélgetett, miért van szükség székely önrendelkezésre, miért nem sikerült még kiharcolni, és miért fog mégis sikerülni.
Kezdjük az alapokkal: miért van szüksége a Székelyföldnek autonómiára, hiszen a román álláspont szerint a „kisebbségi kérdést példásan megoldották.
Ceaușescu a kisebbségi kérdést úgy próbálta megoldani, hogy igyekezett tőlük megszabadulni. Székelyföld elrománosításának legitimizálására ott volt az „elmagyarosodott románok” elmélet, a szászokat, zsidókat eladta, a falurombolással meg akár befejezettnek is tekinthette volna a művét, ha a nagyhatalmi konstelláció nem alakul úgy, hogy ő és társai szükségtelenné váltak. A Ceaușescu korszakbeli fizikai falurombolást Székelyföldön követte a gazdasági-társadalmi „falurombolás”, aminek a célja szintén az, hogy a Románia területén élő magyarságot számszerűen minimalizálják. Ez a politika ’90 után a demokrácia leple alatt is folytatódott. Hatalmas állami támogatásokat adtak és adnak az erdélyi ortodox templomok, kolostorok építésére, állítólag a mai napig veszélyességi pótlékot kapnak a Székelyföldön szolgáló román rendőrök. A régió infrastruktúráját évtizedek óta tudatosan elhanyagolják, így az ipar nem szívesen települ ide, munkahelyek alig születnek, itt a legalacsonyabbak a fizetések. Mindezek ellenére mégis képes lenne a régió arra, hogy eltartsa magát, ez kiderül azokból a statisztikákból, amit a román állam ad ki, miszerint a székelyföldi megyék többet adnak a központi költségvetésbe még a románok szerint is, mint amennyit visszakapnak. A hatalom arra számít, hogy a székelyek egyszer majd csak belefáradnak a szegénységbe, a létbizonytalanságba, és egyszerűen elköltöznek innen. Az elvándorlás sajnos már ma is aggasztó méreteket ölt. Amit annak idején diktatórikus, erőszakos módszerekkel elkezdtek az ma finomabb, demokratikusnak álcázott módokon folytatódik, miközben a román lobbi nyugaton a példaértékű kisebbségi jogokkal dicsekszik.
– Erre mondhatják azt Bukarestben, hogy ezek csak gazdasági kérdések, politikai nyomásgyakorlás nincs.
– De sajnos az is van. A közigazgatási reform ártatlannak tűnő álarca mögött is felfedezhető a nyilvánvaló magyarellenes szándék. A román kormány elképzelései szerint a Székelyföldet három újonnan létrehozott régió között darabolnák fel, méghozzá úgy, hogy a magyarság aránya egyikben sem haladná meg a 30%-ot. Ez a terv lassan másfél évtizede ott van a román politika asztalán, és még mindig nem mondtak le a megvalósításáról. 2003 őszén ezt a veszélyt is érzékelve alakultak meg a települési székely tanácsok, majd ezekből a Székely Nemzeti Tanács.
– Ennek már lassan 14 éve. Székely autonómia azonban a mai napig nincs.
– Ennek a fő oka, hogy az európai székely lobbihálózat nem tudott igazán kiépülni, így mostanáig csak részsikereket tudtunk elérni. A mindenkori román hatalommal csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk tárgyalni, ezért most az a fő cél, hogy az európai nyilvánosság és az uniós döntéshozók figyelmét ráirányítsuk a kérdésre. Ehhez azonban az autonómiamozgalomnak állandó képviselettel jelen kellene lennie legalább Strasbourgban és Brüsszelben. Jelen kellene lenni már a minket érintő döntések előkészítési szakaszában is. És, ami legalább ennyire fontos: ellensúlyozni kellene a rendkívül hatékony román lobbit. Ehhez azonban mindenekelőtt pénzre van szükség – és sajnos ebből van a legkevesebb. Éppen ezért hozta létre az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesülete és a Székelyföldért Társaság 2015-ben a Székelyföldi Autonómia Alapot, amelynek az a célja, hogy civil összefogással minél szélesebb anyagi alapot tudjunk teremteni az önrendelkezésért folytatott küzdelemnek. Heti 5-6 napon 8-10 órát dolgozó emberek szabadidejükben nem tudják kellő hatékonysággal felvállalni ezt a küldetést, főállású munkatársakra, szakértők hadára volna szükség ehhez a harchoz. Jelenleg a forráshiány az autonómiaküzdelem legfontosabb kerékkötője. Itt is érvényesül Puskás Öcsi igazsága: „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”.
– Román részről sokszor hangsúlyozzák, de Magyarországon is gyakran elhangzik: az RMDSZ az elmúlt 27 évben többször volt kormányon, és ellenzékből is számos kormányzattal ápolt jó viszonyt. Ha a magyarok érdekvédelmi szervezete ilyen jól fekszik Bukarestben, akkor miért panaszkodnak az erdélyi magyarok?
– Nemrégiben elkészítettem a Székely Nemzeti Tanács 10 éves kronológiáját felhasználva többek között a korabeli sajtóanyagokat. Döbbenettel láttam, hogy 2003 októberében, az SZNT megalakulásakor minden román pártot megelőzve az RMDSZ ítélte el először a szervezetet. Ugyanakkor kénytelenek voltak az autonómiát legalább a kampányjelszavak szintjén a zászlójukra tűzni. Tulajdonképpen ez is az autonómiamozgalom sikere, hiszen sikerült tematizálni az erdélyi magyar közéletet, sikerült elérni, hogy a választók nyomást gyakoroljanak a hegemón magyar pártra, így arra kényszerítve őket, hogy legalább szavakban az önrendelkezés mellé álljanak.
– Aztán a választások után Bukarestben is képviselik az ügyet?
– Az előbb említett kényszerhelyzet indíthatta az RMDSZ-t arra, hogy megalkossa a saját autonómia koncepcióját. Még véletlenül sem akartak egy platformra kerülni az SZNT-vel, nehogy el kelljen ismerni a szervezet létjogosultságát, így nem vették át az ő alaposan kidolgozott statútumukat – inkább szinte szó szerint lefordították a dél-tiroli önrendelkezést megalapozó jogszabályt. Ami persze jól működő európai példa, de valóban életképes autonómiát csak a helyi sajátosságok figyelembe vételével lehet kialakítani.
– 2009-ben Tusnádfürdőn Băsescu a ledöbbent hallgatóság szemébe mondta: márpedig székely autonómia soha nem lesz! Sokan az erdélyi magyarság és a magyar önrendelkezés támogatói közül is úgy vélik: reménytelen küzdelem ez. Lesz valaha autonóm Székelyföld?
– A politikában gyakran mondják, hogy „soha” – pedig valójában éppen a politika az a terület, hol nem létezik az, hogy „soha”. Martin Luther King 1963-ban azt mondta: „van egy álmom”, egy olyan Amerika, ahol nincs faji megkülönböztetés. Akkor nagyon sokan fantasztának tartották, azt pedig álmában nem gondolta volna senki, hogy fél évszázaddal később fekete elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Lehet, hogy hat hónapba, lehet, hogy hatvan évben kerül, de igenis lesz székely önrendelkezés. alfahir.hu; itthon.ma/szerintunk

Pulzus, egészséges vérárammal (Művésztelep Székelyudvarhelyen)
A székelyudvarhelyi Pulzus művésztelepen született alkotásokból kínál válogatást a tegnap délután megnyílt sepsiszentgyörgyi tárlat. A tíznapos alkotótábor Berze Imre szobrász kezdeményezésére született, a művésztelep idén hatodik alkalommal nyitja meg kapuit.
Ez a művésztelep picit az én gyermekem is – mondotta A Pulzus 5 éve című kiállítás megnyitóján az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) emeleti kiállítóterében Vécsi Nagy Zoltán, a kiállítás kurátora, az EMŰK vezetője. Mint fogalmazott, a Pulzus művésztelepnek „sikerült bekapcsolódnia az utóbbi években Székelyföldön egyre pezsgőbbé váló képzőművészeti élet identitását kereső véráramába, és kijelölni helyét mind a multikulturális Erdély, mind az ország, mind a Kárpát-medencében elindult folyamathoz, a nemzetközi művészeti élethez való felzárkózásban”. A táborban születő művek jobbára közgyűjteményekbe kerülnek, a Pulzus művésztelep élénkíti, gazdagítja Székelyudvarhely kulturális kínálatát, a művek egyedi jellegét nemcsak a „népi tradícióktól áthatott falusi környezet”, hanem a kortárs szellemi értékekre fogékony kisváros nyitottsága is meghatározza. „Az immár öt éve működő alkotótábor a hely képzőművészeti szellemének legnemesebb és legprogresszívebb hagyományait tisztelve próbálja saját képzőművészeti identitásának sajátosságait kialakítani. A nemzet és az ország egymást keresztező kulturális keretei között, az erdélyi tradíciókra támaszkodva keresi a Kárpát-medence képzőművészeti életébe való betagozódást, de a nemzetközi kortárs művészeti élethez való felzárkózás lehetőségeit is” – hangsúlyozta Vécsi Nagy Zoltán. Berze Imre megjegyezte, a táborban minden művész egyszer vesz részt, ezáltal minél több alkotónak kívánnak teret biztosítani. A kiállításmegnyitó Ütő Gusztáv cselekményművész performance-ával zárult. Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

175 medve kilövésére adnak engedélyt – országos szinten
Elindult szerdán hajnalban Bukarestbe, a környezetvédelmi miniszterrel tartandó találkozóra a székelyföldi küldöttség. Megoldást keresnek az immár mindennapossá vált medvetámadások problémájára. Munkatársaink is buszra ültek.
Több mint kétszáz polgármester, közbirtokossági elnök, vadásztársulati vezető és állattartó gazda jelentkezett előzetesen a szerdai bukaresti megmozdulásra – tájékoztatott korábban a Hargita megyei önkormányzat. A gyakori medvetámadások és a megnövekedett vadkárok miatt kezdeményeztek találkozót a környezetvédelmi miniszterrel, hogy személyesen elmondhassák, Székelyföldön szinte mindennaposak a medvetámadások, a helyzet tarthatatlan, sürgős megoldásra van szükség.
A Hargita megyei kezdeményezőkhöz csatlakoztak Maros és Kovászna megyékből, Háromszéken például már konkrétan tudják, hogy tíz-tizenkét problémás medvét kellene térségükben „kiiktatni”. Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter szerdán délben fogadja a küldöttséget, amelybe úgy tervezték, hogy civileket is bevonnak a szervezők – olyan személyeket, akik már találkoztak medvével. A több busznyi utazóközösséggel tart ugyanakkor lapunk két munkatársa, Fülöp-Székely Botond és Barabás Ákos is, időszakos jelentésükkel, fotókkal igyekszünk beszámolni a küldöttség útjáról, eredményeiről
Az udvarhelyszéki küldöttség 11 óra előtt néhány perccel érkezett meg Bukarestbe, a környezetvédelmi minisztérium parlament melletti székhelyéhez.
Időközben megérkeztek az alcsíki, felcsíki és gyergyószéki küldöttségek is.
Mintegy ötszázan lehetnek összesen a székelyföldi küldöttek.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke röviden ismertette a megmozdulás okát és célját.
A helyzet tarthatatlan, naponta több medvetámadás történik. Azt szeretnénk, hogy figyelmet fordítsanak ezekre. Egy sor megelőző intézkedésre van szükség, elengedhetetlen, hogy engedélyezzék a veszélyes egyedek kilövését – minél hamarabb. Arra is szükség van, hogy a vadásztársulásoknak legyen bevétele, tudjanak normális vadgazdálkodást végezni. A medvék elszállítása láthatóan nem hozott megoldást, a vadak visszatértek. Hargita megye erdeiben jelenleg mintegy 1200 egyed van, de 400–500-at bírnak el. A medvepopulációt egyensúlyban kell tartani. A megelőző intézkedéseket kormányzati szinten kell meghozni, az a konkrét célunk, hogy elérjük a miniszterasszonynál, hogy mondja meg, mikor és milyen megoldásra számíthatunk – foglalta össze Borboly.
Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter egy 10–15 tagú küldöttséget fogadott.
A tárgyalásokat követően Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter a sajtónak elmondta, számára is az emberélet a legfontosabb. Mint kiderült, 175 veszélyes, károkat okozó medvére adnak kilövési engedélyt – országos szinten. Az ezzel kapcsolatos rendeletet szerdán terjeszti fel konzultálásra, a kilövési engedélyek várhatóan augusztus 15-étől lépnek érvénybe.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tárgyalások eredményét „részsikernek” nevezte.
„A miniszter 175 medve kilövését engedélyezi, nyilván azokét, amelyek bizonyítottan kárt okoztak. A kilövésnek, hogy miként fog lezajlani, megvan az eljárása. Rendkívül fontos, ezért felvetettük a vadak által okozott károk megtérítését, mivel jelenleg nagyon nehézkes az eljárás és a kifizetések sokat késnek. Ez az emberek megélhetését jelenti. A miniszter megígérte, hogy ennek is alaposabban utána fog nézni” – részletezte a háromszéki tanácselnök. Hozzátette, kétségtelen, hogy ez részsiker, de a legfontosabb, hogy másfél év után sikerült kimozdulni a holtpontról – hiszen azóta semmire nem adtak kilövési engedélyt. Ilyen szempontból ez siker. Az az ígéret, hogy 2018-tól kezdve a megelőzéssel is foglalkozni fog a minisztérium.
Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke is osztotta háromszéki kollégája véleményét. Borboly Csaba szerint amit elértek, az „csepp a tengerben”.
Megbírságolta a csendőrség Borboly Csabát A demonstráció kora délután rendbontás nélkül ért véget, az MTI beszámolója szerint a csendőrség illegálisnak minősítette a megmozdulást, és ezerlejes bírságot szabott ki az egyik kezdeményezőre, Borboly Csabára, a Hargita megyei önkormányzat elnökére. Az önkormányzati vezető elismerte, a kerületi polgármesteri hivatal szerdán reggel, amikor már a buszok úton voltak, valóban értesítette őt, hogy nem járul hozzá a korábban bejelentett tüntetéshez. Borboly Csaba mégis köszönetet mondott a székelyföldi gazdáknak, polgármestereknek és közbirtokossági vezetőknek, hogy tömegesen Bukarestbe vonultak, mivel szerinte a szerdai demonstráció nélkül nem tudták volna „kimozdítani a holtpontról” a medvetámadások elleni hatósági fellépés ügyét. Székelyhon.ro

Engedélyezik a medvék kilövését (Székelyföldi tüntetők Bukarestben)
Ötszáz fős tömeg tüntetett tegnap délben Bukarestben a Környezetvédelmi Minisztérium előtt. A protestálók Kovászna, Hargita, Brassó és Maros megyéből érkeztek, gazdák, önkormányzati vezetők, vadgazdák követelték a tárca vezetésétől: oldják fel a medvék kilövési tilalmát, tegyék lehetővé, hogy az emberi életben, a polgárok javaiban kárt tevő vadakat kilőhessék. A tüntetők képviselőit Graţiela Gavrilescu tárcavezető fogadta, majd a másfél órás megbeszélést követően a miniszter a tüntetők közé ment, s kijelentette: még aznap aláírja a miniszteri rendeletet, amely lehetővé teszi az év hátramaradt részében 175 problémás medve kilövését. Ha a további hivatalos procedúra simán megy, leghamarabb augusztusban adhatják ki az első intervenciós kilövési engedélyeket.
A tüntetőket a csendőrség fogadta a minisztérium előtt, a tüntetés engedélyezése körüli hiányosságokra hivatkozva előbb azt kérték, a tiltakozók üljenek vissza az autóbuszokba, és hajtsanak a Román Akadémia elé, ott várakozzanak. Az embereknek nem tetszett a megnyilvánulás, és a szervezést vállaló megyevezetők is tiltakoztak, így a csendőrök visszakoztak, a minisztérium előtti zöldövezetre terelték a tömeget. A Bukarestbe utazók kérésük alátámasztására a medve áldozatául esett, széttépett állatok tetemeit bemutató nagy méretű fotókat lobogtattak a tiltakozó pannók mellett – a drámai felvételek sokkolták az arra járókat, a tévéstábok is előszeretettel örökítették meg.
Közben az épületben zajlott a tárgyalás a miniszter asszonnyal. A tárcavezető felvetette: három héttel ezelőtt tett ígéretet, hogy megoldást talál a medvés kérdésben. Egy hónapos határidőt kért akkor, ezért kissé meglepő számára, hogy a türelmetlen protestálók Bukarestbe érkeztek – jelentette ki. Meg sem hallgatta a tüntetők képviselőit, és máris jó hírrel állt elő: elkészült egy miniszteri rendelet, amelynek értelmében az idei évre 350 problémás medve kilövését engedélyezhetik. Mivel az év felénél tartunk, 175 bajt okozó medvét lőhetnek ki. Aláírja, majd eleget kell tenni az átláthatósági előírásoknak, csak azt követően léphet hatályba a rendelet. Időközben a Román Akadémia jóváhagyását is meg kell kapniuk, de nem hiszi, hogy ez gondot jelenthet, így augusztusban kiadhatók az első engedélyek – számolt be a miniszter. Az intervenciós – beavatkozási – kilövési kvótát nem osztják le a vadásztársaságoknak, a minisztériumban tartják, és szükség esetén 24 óra alatt kibocsátják. Külterületeken a veszélyes medvék kilövését a vadászokra bízzák, a helységek belterületén a csendőrség fog közbelépni – magyarázta a procedúrát. Többször hangsúlyozta: ez nem vadászatot jelent, csupán a veszélyes egyedek eltávolításáról lehet szó.
A tüntetőket képviselők közül elsőként Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor szólalt fel. Nem a kilövési kvóták jelentik a medvék okozta problémák megoldását, a jelenség okait kell megtalálni – vetette fel. Azt is elmondta, el kell kerülni, hogy az intervenciós kilövési kvóták „trófeakvótákká” alakuljanak, mint ahogyan szerinte ez korábban történt. Kijelentése már a teremben többek nemtetszését váltotta ki, mi több, a gyűlést követően rövid idő alatt Kovászna és Hargita megyei vadgazdák fogalmazták meg ellenvetésüket, valótlannak nevezve a szenátor kijelentését. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: nem a miniszter, a kormány ellen tüntetnek, hanem a lakosság érdekeit képviselik, mivel a feszültség igen nagy, azonnal lépni kell az emberek és javaik védelme érdekében. A megye területe 700 medve életterét tudja biztosítani, ezzel szemben az állomány eléri az 1300 példányt. Az intervenciós kvóta csak az első és legsürgősebb lépés a probléma megoldására, egyensúlyt kell teremteni az állatok védelme és az emberek biztonsága között. Elmondta, útban Bukarest felé személyesen beszélt a WWF romániai vezetőjével, Csibi Magorral, aki egyet is értett vele abban, hogy szükség van a problémás medvék kilövésére. A gyűlést követően viszont radikálisan megváltozott Csibi véleménye – amely egy nappal korábban a sajtóban is megjelent –, és a miniszter asszonynak címzett üzenetben lépett fel az intervenciós kvóta ellen.
Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke felszólalásában arra hivatkozott, hogy a helyettes miniszterelnöki tisztséget is betöltő tárcavezetőnek kell hogy legyen ereje a kérdés megoldására. Ha szükséges, Dragnea SZDP-elnöknél is lépjen közbe, hiszen ő a legerősebb ember az országban. Graţiela Gavrilescu finoman hárította a felkérést: neki Tăriceanu a közvetlen politikai felettese. Ezen túlmenően Ötvös azonnali lépéseket követelt. Ha nem történik pozitív elmozdulás, tönkremegy az állattenyésztés, a növénytermesztésben is egyre több lesz a kár. Farkas Sándor, a vargyasi gazdák képviselője is a sürgősségre helyezte a hangsúlyt. Ha tél lenne, és hibernálnának a medvék, volna idő további várakozásra. De most, nyáron azonnali közbelépésre van szükség, tarthatatlanná vált a helyzet. A jelen lévő brassói, hargitai, marosi önkormányzati, gazdatársadalmi képviselők is sürgették: mielőbbi lépésekre van szükség, hiszen a medvepopuláció létszáma többszörösen meghaladta a területek eltartóképességét. A tegnapi tüntetés, az önkormányzatok, gazdák és vadgazdálkodók összefogása sikeresnek bizonyult, a Környezetvédelmi Minisztérium honlapján már este közvitára bocsátották a medvék és farkasok intervenciós kilövését szabályozó rendelet tervezetét.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kilövési parancs
Ma, a 21. században, a civilizáció csúcsán díszelgő Európai Unió egyik tagállamának számtalan településén rettegésben élnek az emberek. Pedig van egy pont, amikor már nincs helye az ok és okozati összefüggések hosszas elemzésének, a súlyos hibák felhánytorgatásának – mégpedig akkor, ha emberélet forog veszélyben. Ez történik jó ideje a Székelyföldön (és máshol is), ahol a medve régóta kilépett a viccekben betöltött szerepéből: immár nemcsak a termőföldeken dézsmál, hanem településeken kelt riadalmat, háztartásokba tör be, háziállatokat pusztít el naponta tucatszámra, és többször emberre is támadt. Hiába a sok magyarázat, hogy ez miért is következett be: egyszerűen ép ésszel felfoghatatlan, hogy ma több ezer ember fényes nappal félve megy ki a határba, az utcára, remegve fekszik le, mert bármikor, bárhol megjelenhet a zsákmányra éhes medve. És ami a legrettenetesebb: még védekezni sem tudnak, hiszen a vadőrök, vadászok kezéből kiragadták a puskát, a rendőrök, csendőrök nem avatkozhatnak be, miközben élő fegyverek szabadon szedhetik áldozataikat földeken, esztenákon, portákon; falvakban, városokban, üdülőhelyeken. Az emberi butaság határtalan: a nagyvadak életterének összezsugorítása, kizsákmányolása – az áfonyagyűjtögetőktől kezdve a minisztériumokig – minden érintett felelőssége, de annyira idióták azért nem lehetünk, hogy most csak karba tett kézzel naugyemegmondtamozzunk, újabb elméleteket gyártsunk, és közben cserbenhagyjuk a nagyrészt mások érdektelensége, felelőtlensége, illetve az emberi valóságtól elrugaszkodott, elvakult, mérlegelni képtelen nebántslobbi miatt nap mint nap bűnhődőket. Mindezek tudatában utazott szerdán több száz fős – főleg székelyföldi – küldöttség Bukarestbe, hogy ébresztőt fújjanak a környezetvédelmi minisztérium előtt. Bár a tüntetők képviselői csupán részsikerről beszélnek, vitathatatlan, hogy az országos szinten engedélyezett 175 kilövési kvóta szó szerint fegyvert ad a kárvallottak, rettegők kezébe. Már csak az a kérdés, hogy milyen gyorsan, illetve ennyi golyó mire és hol elég. Most ez a legfontosabb – a kárpótlások kifizetésének kálváriája, illetve a megelőzési tervek végeláthatatlan vitája rögtön a közvetlen veszélyforrások kiiktatása után kezdődhet.
Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Botrány a kultúrdiplomáciában: lerománozzák a magyar néptánc zenéjét?
Az UNESCO világörökségi listáján szereplő romániai táncok között szerepel a kalotaszegi legényes is. A táncokat bemutató videó nemes egyszerűséggel román zenének minősíti a jellegzetesen magyar tánc zenéjét, és azt is közli, hogy a tánc is román, de magyarok és cigányok is táncolják.
Van egy videó. A románoké. Még 2015-ből, igaz. Van rajta egy furcsa megjegyzés. Apróság, de bosszantó. A videó az UNESCO világörökségi listájának honlapján is megtalálható, mivel a világörökség részeként elismert romániai férfitáncokat mutatja be. A táncok túlnyomó többsége román tánc.
De van egy tánc. A magyaroké. Úgy hívják, kalotaszegi legényes. És van egy falu. Magyar falu. Méra. Kalotaszegen. A híres mérai legényes szerepel is a fenti videóban. Magyarként. Eddig nincs is hiba.
Csakhogy az angol felirat szerint ugyan a tánc az magyar, ám a dallamok – románok (5.07-től). Ami azért legalábbis furcsa.
A videó megjelenése után a hazai szakmai közönségben és a táncház-mozgalomban ugyan vert kisebb hullámokat, más azonban nem történt. Azért a táncos közegben, egy-egy folkkocsmában felemlegetik időnként a méltatlanságot pár sör után. A megfejtés azonban nem az, amit elsőre gondolnánk: hogy a szemét románok kisajátították a mi zenénket. A helyzet kissé bonyolultabb. Lássuk.
„Amikor a videót megláttam, meghökkentem, hogy mi történt. Egyik az, hogy mik a feliratok, a másik, hogy kevés táncos szerepelt a videón a gyűjtésből. Pedig úgy volt: lényeges, hogy több generáción át hagyományozódik a tánckultúra” – mondta a Mandinernek Varga Zoltán, a videón látható mérai táncos, egyben a mérai Csűrfesztivál egyik szervezője. Hozzátette: Tötszegi Tekla néprajztudós és Zamfir Dejeu román folklorista voltak náluk gyűjteni, felvenni a legényest a videóhoz. Később elmondása szerint Tötszegi Tekla jelezte, hogy vacakolnak az elbírálással Bukarestben. Mire aztán érdemi döntés született, Tötszegi Tekla már nem volt tagja az illetékes testületnek. (Tötszegit kerestük telefonon, de azt mondta, számára ez lezárt ügy, s többet nem kívánt mondani.)
„A románok teljesen tévképzetben élnek, el is hiszik, amit írnak. A román és a magyar szakmaiság nagyon távol áll egymástól, nincs fedés a kettő között. De remélem, lesz valami folytatás az ügyben, bár még nem tudok semmiről” – nyilatkozta a táncos, megjegyezve: ez számukra büszkeség kérdése, ezért higgadtan tisztázni kellene ezt az ügyet, s ő nem fél a konfliktustól.
„Ismerem ezt a kérdést, annál is inkább, mert erdélyi vagyok és közelről láttam az egész kínlódást, ami ekörül volt. Zamfir Dejeu román folklorista azt ígérte, hogy ez egy közös magyar-román-cigány előterjesztés lesz a szellemi kulturális örökség listáján. Ennek jegyében a méraiak is segítettek abba, hogy elkészíthessék ott a videófelvételt” – fejtette ki a Mandinernek Kelemen László népzenész, a Hagyományok Háza főigazgatója. Szerinte a méraiak döbbenettel tapasztalták, hogy a videóban a legényesük zenéjét románnak titulálták, de „személy szerint zenészként, folkoristaként is szakmaiatlan kijelentésnek érzem”. Ráadásul a videóban a cigányok még csak fel sem tűnnek.
Kelemen László elmondta: valóban vannak olyan legényes dallamok, amelyek román eredetűek; vannak olyanok, amelyek magyar eredetűek; és vannak olyanok, amelyek műzenei, akár reneszánsz eredetűek is lehetnek. Sőt, van olyan dallam a kalotaszegi legényesben, ami magyarországi ugrós dallamokból származik; ezek a dallamok aztán forgatós táncokká mutálódnak Székelyföldön. Az Utolsó Óra gyűjtésnek köszönhetően kirajzolódik szépen az átmenet , a budatelki ungurime („magyarság”, vagyis magyar tánc) például egy fontos láncszem ebben.
„Bartók a támadások miatt egyszer megmérgelődött ez ügyben, fogta magát és egy tanulmányban összefoglalta, mi az, ami román és mi az, ami magyar eredetű az erdélyi népzenében. A százalékos szám erősen a magyarok javára billent” – mondja Kelemen. – „De ma ilyen vizsgálatnak sok értelme nincs. Örüljünk inkább annak, hogy a két nép békés egymás mellett élése ilyen virágzó kultúrát teremtett, amit mindannyian egymást kiegészítve a közös lelki egészségükre használnak.”
A Mandiner más szakértőket is keresett a témában, ám senki nem vállalta, hogy névvel nyilatkozik.
Annyit azonban megtudtunk, hogy a bukaresti román néprajzos szakma abból indul ki, hogy a dákoktól származnak a románok, a dákok tehát őslakosok voltak Erdélyben, a magyarok viszont csak jövevények, és nekik egyértelmű, hogy a jövevények veszik át az őslakosok kultúráját. Nem foglalkoznak dallamtörténeti kutatással.
Az egész kérdéskör pedig nem csak azért problémás, mert a dallamátvétel az együtt élő népcsoportok között szinte kibogozhatatlanul szövevényes és kölcsönös volt; hanem azért is, mert a hagyományos népi kultúra nem nemzeti, hanem regionális és helyi kultúra, ahol a sokféle eredetű dallamokból, táncokból mégiscsak összeállt egy egységes, csak az adott helyre jellemző, sajátos zenei és táncos kultúra.
Másrészt a helyi és regionális kultúrák tényleg regionálisak: egy somogyi igencsak vakarná a fejét a székely népzene hallatán, s nem felelne meg neki, hiszen a sajátja kell. A románoknál még erősebbek tudnak lenni a különbségek: a bihari román táncot az olténiai románok még hallani sem akarják. A regionális kultúra számára idegen az össznemzeti egység, az ország és a minisztérium.
Sőt, tulajdonképpen az egész népi kultúrát lehetetlen világörökségi listákba és nemzeti sajátosságokba, például hungarikumokba kategorizálni.
Bethlendi András bánnfyhunyadi kultúraszervező, a mérai Csűrfesztivál másik szervezője leszögezte: „Bennünk, kalotaszegi magyarokban visszatetszést keltett ez a videó. Képzeljük csak el, cigányzenészek húznak egy dallamot, amire magyarok táncolnak, és valaki erre azt mondja, hogy román zene. Mérában romák és magyarok laknak, románok csak néhányan”. Bethlendi hozzátette: ezt a zenét nem csak Mérában zenélik, hanem egész Kalotaszegen, amibe körülbelül negyven település tartozik. Létezik különbség kalotaszegi román, magyar és cigány zene között, de ez a tempójú legényes van a románoknál is, így problémás megállapítani, hogy magyar vagy román zenéje volna.
Sokkal heterogénebb ez a hagyomány annál, hogy románnak vagy magyarnak nevezzük.
Bethlendi leszögezte: „Igazán orvosolandó volna ez a videó, nem tudom, hol tart ez a folyamat.”
Van tehát egy generációs különbség a szakmában és a táncház-mozgalomban: az idősebbek többsége inkább felejtenék az esetet, a fiatalabbak meg örülnének, ha a világörökségi videón javítva lenne a tévedés. Mi is örülnénk. http://itthon.ma/szerintunk

„Ha nem vagyunk figyelmesek, a magyar gyerekek el fognak veszni”
Temesvári szórványról, közösségi igényről, oktatásról Kocsik Zoltánnal
A januárban leégett kommandói iskola könyvtárának pótlására a Szabadság és a Kolozsvári Rádió magyar adása által kezdeményezett adománygyűjtés sikerét igazolja, hogy a kommandói könyvtár teljes feltöltése után a szórványba is jutott a könyvekből. A temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum könyvtárának polcaira már kerültek könyvek júniusban is, amikor a rádió munkatársai vittek el a nagyvárosi szórványba az összegyűlt kötetekből, ám a nagyvonalú adományoknak köszönhetően Kocsik Zoltán temesvári római katolikus pap a napokban egy újabb szállítmányért jött el Kolozsvárra, hogy még egy „kisbusznyi” kötettel bővüljön könyvtárjuk. Vele beszélgettünk a rakodás után.
– A könyvadomány, amely, ahogy néztem, szépirodalmi-, magyar nyelvhez kapcsolódó- és történelemkönyvekből áll, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumba, Temesvárra kerül. Az iskola könyvtárának bővítése régi cél, ezért szívesen fogadjuk el a kolozsvári közösség adományát – magyarázta Kocsik Zoltán, aki a tanintézmény történetét is elmesélte. – Idén ünnepeljük az iskola fennállásának 25. évfordulóját: 19 éven keresztül líceumként működött az intézmény, hat évvel ezelőtt nyitottuk meg az elemi iskola kapuit, öt évvel ezelőtt az óvodáét. Lassan, lentről építkezünk: néhány éven belül összeér az alsó tagozat a felsővel, óvodásaink itt fejezik majd be tanulmányaikat. Megközelítőleg 390 diákunk van, ez magába foglalja az óvodásokat, illetve az összes tanulót elsőtől tizenkettedik osztályig. Mi vagyunk az egytelen katolikus iskola az országban, amelyben két nyelven, magyarul és románul is folyik az oktatás. A magyar tagozat Arad és Temes megye fiataljait, míg a román Temes és Krassó-Szörény megye diákjait gyűjti össze. Igazából a román tagozat nem is román, vagy csak elenyésző mértékben, hiszen ez a tagozat gyűjti össze azokat a katolikus nemzeti kisebbségeket, amelyek a Bánságban élnek – így nálunk tanulnak bolgárok, csehek, szlovákok és horvátok. Ők román nyelven tanulnak, számukra a hétköznapi kommunikáció nyelve is a román, de mindegyik tanuló egy nemzeti kisebbséget képvisel.
– A nagyvárosi szórványnak más jellemzői vannak, mint a kisebb településeken. Mesélne egy kicsit a temesváriak helyzetéről?
– Többféle magyar él Temesváron: vannak a törzsgyökeres temesváriak, vagy azok, akik több generációra visszamenőleg Temesváron laknak, ám van egy olyan csoport is, amely a ’70-es, ’80-as, ’90-es években telepedett le, sokan például Székelyföldről költöztek ide. Emellett sok az egyetemista, akik Hargita és Kovászna megyéből érkeznek. Sajnos azt kell mondanom, hogy az itt tanuló, megközelítőleg 1000 magyar egyetemistának nincs közösségi igénye, elvesznek a városban. Igaz, többen úgy jönnek ide a tömbmagyar vidékről, hogy bepótolják a román nyelvtudási hiányosságaikat, így román barátokat szereznek maguknak. Ám vannak különböző ifjúsági tevékenységek, amelyeken ezek a magyar diákok részt vehetnek, vehetnének: ott van a Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közössége (TEKMEK), hasonlóképpen református ifjúsági csoport is létezik (IKE), a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) vagy a TEMISZ. Ezek a szervezetek rengeteg lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyar fiatal közösség találkozhasson. Ám a mai emberekből kiveszett a közösségi igény, Temesvár elveszette a ’70-es, ’80-as évekre jellemző pezsgő magyar egyetemista életet. Többen, már több alkalommal tanakodtunk, ötletünk azon, hogy mit tehetnénk ez ügyben, de úgy gondolom, ezt nem lehet megállítani. Temesvár nagyon sok mindent tud nyújtani, ugyanúgy, mint Kolozsvár, ugyanúgy a magyaroknak, mint a románoknak, így azok, akik eljönnek hozzánk, nem biztos, hogy a magyar arculatát szeretnék látni, megismerni a városnak.
– Mit tud tenni az egyház a „csapongó” magyarok közösségbe való bevonásáért?
– Ez egy nagyon érdekes dolog. Katolikus és református részről működnek az ifjúsági csoportok, ahova járnak embernek, vannak aktívabb tagok is. A világhálón jelen vagyunk, ez már alapkövetelmény, hirdetéseket készítünk, fent vagyunk a Facebookon. Ám elrángatni egy eseményre senkit sem lehet, csak meghívni. Nem csak ifjúsági hittanórára, beszélgetésre, hanem alkalomadtán a szórakozásra, bulizásra is van lehetőség. Gyakran szervez kirándulásokat a diákszövetség is, tehát lehetőség van a találkozásra, csak meg kell látni, „rá kell kattani”, ki kell próbálni. Egy külön csapat kellene, akik bentlakásról bentlakásra, diákotthonról diákotthonra járva felkeresné a magyar egyetemistákat… A közösségek azért nem működnek, nem csak nálunk, hanem Erdély- és Bánság-szerte, mert hiányzik a személyes megszólítás. Egy Facebook-hirdetés, szórólap lehet nem mond semmit. Ha engem így hívnának el valahova, lehet, én se mennék. De ha van egy kapcsolatember, egy személy, akihez kötődik, aki megszólította, akkor már másképp működhetne a közösség. Ez hiányzik, az emberi erőforrás, amely minden egyes személyt külön-külön felkeresne, személyesen megszólítana. Ez lenne talán az egyetlen megoldás, amellyel a közösségi igényt fel tudnánk támasztani.
– Ezek az „csapongó” magyarok megmaradnak magyarnak, még ha a közösségi életben nem is vesznek részt?
– Nagyon sok a vegyes házasság. Az iskola alsóbb tagozataiban, illetve az óvodában rengeteg vegyes házasságból származó gyerek tanul. Örülök annak, hogy a román fél nagyon sokszor nyitott: nyitott arra, hogy a gyereke két kultúrával, két önazonossággal nőjön fel, két anyanyelvet beszéljen. Így az, hogy egy gyerek magyar maradjon, sokszor a román fél jóindulatán múlik, illetve a magyar fél határozottságán. Minden emberi síkon áll, és ezért sokszor instabil.
– Jellemző az Temesvárra, hogy a diákok, akik román nyelven tanulnak, egy idő után visszatérnek, áttérnek a magyar nyelvű oktatásra?
– Igen. Van egy fakultatív nyelvkurzus programunk, amely jelenleg 16 olyan Temes megyei településen működik, ahol még van magyar kisebbség, akár katolikus, akár református. Az egyház, iskola és a fakultatív nyelvkurzus próbálja bennük megtartani az identitást. Nagyon sok helyen nincs már magyar iskola..
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Brassai Sámuel polihisztor francia vendége
Már évekkel ezelőtt olvastam Lászlóffy Aladártól a Házsongárd című gazdag tartalmú könyvet, amely 1989-ben jelent meg a Helikon Kiadónál, készült Békéscsabán a Kner Nyomdában. A tehetséges, művelt szerző sorra bemutatja a Házsongárdban pihenő erdélyi tudósokat, írókat, képzőművészeket, színművészeket, zenészeket.
Brassai Sámuel (17979–1897) polihisztor értékeinek, érdemeinek olvasásakor figyeltem fel francia vendégének a fogtisztítási, fogkezelési módjára. Az alábbiakban főként ezt igyekszem kifejteni, de szót ejtek a kolozsvári tudós sokoldalú érdeklődéséről, rendkívül gazdag ismereteiről és társadalmi kapcsolatairól is. Brassai szellemi eredményeiről az alábbiakat olvashatjuk: „… elvitathatatlan, hogy az esztétika, a csillagászat, a pénzügy s a matézis, a zene s a logika, a történelem s a muzeológia egyaránt köszönhet neki valami gazdagítót. Bírálatai, polémiái eszmebőséget sugároznak. Európát járt világfi, aki a dámanemzedékek szemében, szalonjaiban ő volt az ellenállhatatlan agglegény”. Napirendje saját maga iránt szigorú és kitűnő beosztású. „Reggel hatkor már talpon volt, s legott a zongorához ült, voltak neki szerelmetesei: Beethoven, Muzio Clementi, Mozart, Chopin és mások. Aki muzsikus csak odavetődött, az mind elragadtatva távozott abból a kis kerti szállásból. De micsoda esték voltak azok, itthon, mikor egy-egy híresség remekül muzsikált, még trakta is volt a kis kerti lakban (a Monostori úti otthonában).” Jó barátja volt Brassainak Herman Ottó természettudós, így ő is gyakran jelen volt a külföldről érkezett hírességek fogadásán, szereplésén és a meghitt beszélgetéseken. Brassainak mindenese, inasa volt János, aki felszolgálta az ételeket, italokat. Egyik alkalommal János az alábbiakat mesélte el Herman Ottónak: „Hát kérem, tekintetes uram, mikor tegnap a pástétomot ették, az a francia háromszor is kiszaladt a konyhába, belenyúlt a szájába, és szemünk láttára kitette mind a harminckét fogát a tenyerére, megmosta kefével, visszatette, visszament és tovább evett. (Mindez 1865–1870 között történt.) Ha pedig magamfajta szegény embernek fájdul meg a foga, elmén Póka borbélyhoz, az meg a fájós fogánál fogva háromszor is körülhurcolja, hogy szikrát hány a szeme, a tetejébe pedig még ötven krajcárokat is megvesznek rajta… Miért nem jut a szegény székelynek is olyan kijáró fogazat!” Lászlóffy évet nem említ a francia vendég ottjártáról. De mi tudjuk Huszthy Sándor tanulmányából – Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864–1871). A Herman Ottó Múzeum évkönyve XI. k. Miskolc, 1972 –, hogy az alcímben szereplő években kutatott a mezőségi tavaknál, a Székelyföldön, és megfigyeléseit, vizsgálatainak eredményeit közzétette Kolozsváron. Csak 1871-ben távozott Budapestre. Tehát amit János, az inas újdonságként elmondott Herman Ottónak, az ezelőtt 147-150 évvel történt. Az inas tájékoztatásából az is kiviláglik, hogy akkor még Kolozsváron is csak borbélyok foglalkoztak fogproblémákkal. Ezt az erdélyi orvostörténet is megerősíti. A francia vendég fogprotézise, annak kezelése-gondozása teljesen friss jelenség volt Erdély fővárosában. A XXI. század olvasója megtudhatta a fentiekből, hogy a fejlett nyugat-európai országokban (például Franciaországban) már ezelőtt 150 évvel, talán korábban is tudták pótolni a hiányzó fogakat, fogsorokat. Kelet-Európában, Erdélyben csak évtizedek múlva vált ismertté a fogtechnika. Dr. Veér Győző fogorvos tájékoztatásából tudom, hogy Magyarországon dr. Árkövy József általános orvos vállalt úttörő szerepet a fogorvoslás kidolgozásában. Az ő kísérletei nyomán vált külön tudományággá a sztomatológia, ennek fogalmát ő vezette be az orvosi szaknyelvbe. Miből lehetett a vendég fogprotézise? Erre a kultúrtörténeti, technikatörténeti kérdésre dr. Veér Győző fogorvossal együtt kerestük a választ. A tapasztalt fogorvos úgy véli, hogy a francia vendég protézise ezelőtt 150 évvel kaucsukból lehetett. Ennek a szerves anyagnak voltak olyan tulajdonságai, amelyek alkalmassá tették fogsor készítésére. Nyomban elővette a lexikont, és megnézte, mit mond a tudomány a kaucsukról. A szócikk részletesen tárgyalja a kérdést, itt most csak a minket érdeklő sajátosságokat emelem ki: – Európában az 1600-es évek közepétől ismerik; – fontos ipari szerves anyag, kb. 500-féle felhasználása ismert. Engem érdekelt a név eredete és jelentése, sorra megnéztem a szótáraimat.
A Magyar értelmező kéziszótárban ezt találtam: kaucsuk – 1.) (Trópusi) fák tejszerű nedvéből kivonható képlékeny szerves vegyület. Nyers kaucsuk. Ebből vulkanizálással készült rugalmas, kemény anyag. 2.) rég Gumi (jelentése is volt). Indián eredetű szó, a spanyol nyelv közvetítésével terjedt el az európai nyelvekben; kaucsukfa – sok kaucsukot szolgáltató, a kutyatejjel rokon forró égövi fa (Hevea brasiliensis) ültetvény. Kaucsukfából álló nyers kaucsukot termelő ültetvény. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából megtudhatjuk, hogy a kaucsuk nemzetközi szó, végső forrása valamelyik dél-amerikai indián nyelv, a perui indián cauchuc ugyanazt jelenti. A spanyol nyelvben 1653 óta fordul elő. Szélesebb körben Ch.- M. de la Condamine (1701–1774) francia tudós dél-amerikai útja után terjedt el a 18. század derekán. A magyarba a németből kerülhetett át. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár VI. kötetének 260. oldalán ezt találjuk: kaucsuk – kalosli ’sárcipő, kalucsni jelentésben fordul elő először 1866-ban; Két pár kaucsuk kaloschli szövegben. Úgy gondolom, hogy most már többet tudunk a szóban forgó szerves vegyület sajátosságairól és sokféle felhasználásáról.
Márton Béla / Népújság (Marosvásárhely)

Magaskultúra és tériszony
Lassan, de biztosan marad el minden, ami különleges volt. A kisvárosi kultúra úri hobbi lett, és az is marad egy darabig.
Nem lesz G. Feszt, egyelőre megszűntek az irodalmi estek is, a kisváros lassan új kulturális dimenzióba kerül – a mainstream viszont egyre jobban nyomul, még ha nem is annyira minősíthetetlen formában, mint néhány évvel ezelőtt. De nagyon megy. Ezt bizonyították be a májusi városnapok koncertjei és más kulturális produkciói. A Székelyföldön az Udvarhely által meghonosított kocsmai kultúrrendezvényekre – legalábbis úgy néz ki – abban a formában, ahogy voltak, egyelőre nincs szükség.
Valami megváltozott
De lehet, hogy ez így is van rendjén, hiszen az aktuális Kárpát-medencei trend is az, hogy a kultúr-rendezvények nagyon szorosan kapcsolódnak a „fenntartóhoz", tehát azt a táncot járják, amit húznak nekik, más szóval szinte teljesen a támogató, a pályáztató jóindulatától függ, hogy az adott rendezvény megszerveződhet-e abban a formában, ahogy kitalálói és működtetői szeretnék, vagy meg kell változtatni benne bizonyos dolgokat, esetenként meg kell szüntetni.
Székelyudvarhelyen körülbelül húsz éve az történik kicsiben, mint Magyarországon nagyban – ennek a speciális kisvárosnak a mindennapi gazdasági-kulturális-társadalmi élete nagyvonalakban modellezhető az anyaországéval. Vegyük csak a kultúrát, ezen belül azt a magaskultúrának nevezett, nagyvárosi valamit, ami az utóbbi tíz évben nagyon betört a városka mindennapjaiba, viszont amiben az utóbbi egy-két évben előrelépés helyett visszalépés, valamint érdeklődéshiány jött létre.
Mire vagyunk vevők?
Székelyföld és ezen belül az anyavárosnak nevezett Udvarhely mindig is vevő volt a kultúrmocsokra – nem akarok itt mély sebeket tépegetni, de például a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején egymást érték a felejthető hakni-produkciók, azóta megszűnt tátogó „popzenekarok" fellépései, a tátika show-k, a felvizezett sörfesztiválok és a szórakoztatás műfajában is értékelhetetlen szépségversenyek.
Akkor egy olyan korszakban voltunk, amikor nem ártott volna odafigyelni a közízlésre, hiszen még elérhető áron voltak olyan (élő) zenekarok, produkciók, amik később megszűntek vagy elérhetetlenek lettek. Az akkori vállalkozók egy része, az akkori ifjúsági szervezetek nyomták a gázt ezerrel ezen a téren, elképesztő koncertek jutnak eszembe, de nem mondom holnap reggelig, csak egy nevet: 4FClub.Fórefkláb, bizony.
A kétezres években előbb A tánc tavasza elnevezésű, többnapos rendezvény, majd a G. Feszt vert éket ebbe a történetbe, de ide sorolnám a dráMÁt, illetve kisebb mértékben a Míves Emberek Sokadalmát – az első kettő már nincsen, a másik kettőnek is volt olyan éve, amikor érdeklődés és pénz hiányában elmaradt. Ha elapadnak az anyagi források, akkor egy idő után nem csak újítani képtelenség, hanem a szintet is nehéz tartani. És ha csak a szintet tartják, akkor néhány év alatt unalmassá válnak.
Persze, megy itt az értelmiségi siránkozás, mert éppen sok mindent lehetne elhozni, megmutatni, csak éppen az igénnyel van baj – no meg azzal, hogy nem bírunk kiszakadni megszokott, adott keretekből, s ez nemcsak a kultúrára, hanem az élet csaknem minden területére érvényes. Vevők vagyunk a csodadoktorokra, sarlatánokra, ál-tudományos előadókra, egómenedzserekre, pénzcsinálókra.
No meg olyan produkciókra, amikre húsz évvel ezelőtti vevők voltunk és húsz évvel később is azok leszünk. Őszes fejeinket fogjuk ingatni arra 2025-ben, amire 1999-ben is tettük, s ez valahol rémisztő számomra.
Mondom egyik ismerősömnek, kb. tíz-tizenöt évet adok arra, vagy még annyit sem, hogy bizonyos rendezvényeken csak és kizárólag olyan előadók léphetnek fel, akiknek színpadi üzenete vidám, humoros vagy bohém – legyen az előadó, együttes, zenekar, színjátszócsoport, satöbbi. Egyszerűen nem lesz olyan produkció ezen a szcénán, ami kicsit is elgondolkodtat, megérint, beszélgetésre késztet, meg ilyenek. Mondja az ismerősöm, hogy így is van rendjén, ne is legyenek, mert ha ez lenne, mindenki hazamenne. Befogtam.
Az irodalom is bekussolt
Befogtam jómúltkor az évad utolsó irodalmi estjén is, amikor öt magyarországi irodalmi lap főszerkesztője tette tiszteletét a G. Caféban – helyi érdeklődőkként pedig heten vettünk részt rajta.
Barátságos beszélgetés volt, csak éppen azt is megállapítottuk ezen, hogy így, ebben a formában nem biztos, hogy kell már az irodalmi est. Ami évek óta megy, kisebb-nagyobb sikerrel. Az olyan „sztárokra” mint Bodor Ádám, néhai Esterházy Péter, vagy Dragomán György nagyon sokan kíváncsiak annyira, hogy elmenjenek a rendezvényre, de egy pályakezdő író már nem annyira érdekes.
Valahogy így vagyunk ezzel a zenében is: egy befutott, ismert, évtizedek óta működő, de bizonyos szempontból avíttnak számító zenekarra még mindig sokkal többen kíváncsiak, mint egy friss, dögös, új irányokba mutató alternatív együttesre. És itt tevődik fel az a kérdés is, hogy miért van az, hogy trendi zenét játszó hobbizenekarból előbb-utóbb buli- illetve lakodalmi zenekar lesz?
Mert senki se kíváncsi rájuk, az eredetire. S valahol itt van a kutya elásva vagy elesve: egyszerűen nem érdekel az, amit nem ismerünk. Ezért nem kell a kortárs jazz, ezért nem kell a kortárs irodalom vagy a színház. Ezért kell a negyvenéves, jól ismert popsláger, a csárdáskirálynő és a hazafias szavalóverseny – még ha nem is értik azok, akikről pontosan ez szól, leírnám, hogy ezt mainstream, fősodratú kultúrának nevezzük. Ez az, amire Kárpát-medence szinten szükség van.
Nagyon egyszerű példa, de talán a legszemléletesebb: egy kicsit olyan ez a kulturális tér, mint az alma: hiába van több százféle almafajtánk, nekünk csak az a kettő, a piros vagy a zöld kell, ami az üzlet polcán van. Még ha a falun termett, sokszor nem tökéletes bingyó százszor finomabb ízeket rejt is, nekünk az kell, amit mindenki vesz. „Ajjónekünk.”
S így fogynak el a szánkból az ízek, a kertből a fák, a nyelvből a szavak, a zenéből a hangok, szívünkből az érzések, fejünkből a gondolatok.
Katona Zoltán / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Kelemen a következő években is politikánk alappillére lesz az itthon, szülőföldön, magyarul, de jólétben
„A nemzetpolitikában az a radikális szemléletváltás, ami jó néhány évvel ezelőtt megtörtént, ma már azok számára is szükséges szemléletváltásnak tűnik, akik ezt az elején kritizálták. Budapestről nézve, a Magyarország határain túl élő magyar közösségek megmaradását és fejlődését tekintve mindenki számára egyértelmű kell hogy legyen: az identitás-megőrzésen túl vannak olyan kérdések, amelyek a nemzetpolitika részét kell hogy képezzék. Nem lehet a nemzetpolitikát szűklátókörűen, kizárólag az identitás megőrzéséhez kötni, nem lehet szűklátókörűen azt mondani, hogy a kultúrával, az oktatással, a nyelvi jogokkal, a különböző autonómiaformákkal kell csak foglalkozni. Hogy ez elegendő ahhoz, hogy a felnövekvő nemzedékek magyarként megmaradjanak szülőföldjükön" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteken annak a gazdaságfejlesztési programnak a kapcsán, amelyet Magyarország Kormányának támogatásával tavasszal Maros-mezőségen indítottak útnak, és amelyet a következő években egész Erdélyre kiterjesztenek. Az RMDSZ elnöke az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Itthon, fiatalon szülőföldön akadémiája nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésének meghívottja volt. Kelemen Hunor szerint a szemléletváltás többek között abban is megnyilvánul, hogy néhány esztendővel ezelőtt a magyar kormány eldöntötte: gazdaságfejlesztési programokat indít, olyan stratégiát dolgoz ki, amely eléri a határon túli magyar közösségeket is, azokat a vállalkozókat, akik Erdélyben élnek és dolgoznak. Fontosnak tartja, hogy minden egyes egyén, közösség, család és vállalkozás tervezni tudjon, előretekinteni, a megélhetését a szülőföldjén tudja biztosítani: „mert nem lehet célja senkinek, hogy szegény legyen, hogy rosszabbul éljen, mint a szomszédja, mint a környezetében élő népek, nemzetek.” „Az identitás megőrzése mellett – az intézményes kereteinket bővítve – azon is kell gondolkodnunk a határon túli magyar közösségekkel közösen, hogy a hazai, európai uniós forrásokat, az anyaország által ilyen típusú fejlesztésekre szánt forrásokat hogyan tudjuk megmozgatni, összhangba hozni, jó hatékonysággal felhasználni egy-egy területen. Itthon, szülőföldön, magyarul, de jólétben – ezt tekintjük a következő években is a politikánk alappillérének, így közelítjük meg a parlamenti, az önkormányzati munkát. Amikor lehetőségünk van, akkor a kormányzati munkát is így szemléljük” – nyomatékosított az RMDSZ elnöke. Meggyőződése, hogy azok a fiatalok, akik 1989 után születettek, a romániai rendszerváltást követően nőttek fel, akik nem őriznek semmiféle közvetlen emléket a kommunista diktatúráról, teljesen másképpen viszonyulnak mindahhoz, amit a 21. század jelent: „a viszonyítási alapjuk más. Mi hiába mondjuk, hogy honnan jöttünk, milyen megvalósításaink vannak, a szabadság mit hozott, az ő nemzedéküknek ez már adottság, ez már nem lehet összehasonlítási alap. Ők abból indulnak ki, amit nyugatabbra látnak, a jóléti társadalmak példáját. Ezért akkor, amikor Magyarország az erdélyi vállalkozóknak, embereknek is lehetővé tette a gazdaságfejlesztési programját, nekünk azzal kellett szembesülnünk, hogyan tudunk egy olyan stratégiát kialakítani, amely sok-sok kritériumnak megfelel, kérdésre választ ad.” Kelemen Hunor a magyarországi fiataloknak rámutatott arra is: földrajzilag nagyon eltérő gazdasági helyzetben élnek az erdélyi magyarok, a tömbtől egészen a szórványig, a Székelyföldtől a Partiumig, a dél-erdélyi, mezőségi szórványoktól azokig a településekig, ahol fele-fele arányban, interetnikus környezetben élnek a magyar vállalkozók. A többségi nemzet félelméről, fóbiájáról kiemelte: kevés változás történt a kilencvenes évek óta, azóta, hogy az RMDSZ napirendre tűzte az identitással kapcsolatos kérdéseket és nyelvi jogokat, hogy Magyarország elindította különböző támogatáspolitikáit. „Ma ismét azzal szembesülünk, hogy a románok féltik Erdélyt. Azért aggódnak, hogy Magyarország tulajdonképpen meg akarja vásárolni Erdélyt ezekkel a gazdaságfejlesztési programokkal. Ilyen körülmények között nekünk az a feladatunk, hogy meggyőzzük a többségi társadalmat arról, hogy nincs semmilyen veszély, hogy ezek a gazdaságfejlesztési programok a román gazdasági össztermelésnek is segítenek, mert pénz jön az országba, pluszt jelent a román költségvetésben is” – részletezte Kelemen Hunor. Összegzésként elmondta: a mezőségi programot követően, a következő esztendőben a gazdaságfejlesztési projekt különböző régiós ágai is elindulnak: „nekünk továbbra is az a feladatunk, hogy megerősítsük azokat a programokat, amelyek hozzáadott értéket jelentenek, a jólétet, a pluszjövedelmet, a látható, tervezhető növekedést jelentik minden egyes magyar család számára.” A tanácskozáson az RMDSZ elnöke mellett jelen volt Kiss-Parciu Péter határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke és Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke. Az RMDSZ elnöke július 8-án, szombaton a felvidéki V. Martosi szabadegyetem Kárpát-medencei körkép című nemzetpolitikai kerekasztalának meghívottja lesz. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro

Küzdelem a bölcsődékben: kétszer több helyre lenne szükség
Az önkormányzati ingatlanok és telkek hiánya jelenti a bölcsődeépítés egyik legnagyobb akadályát Kolozsváron. Holott nagy szükség lenne a kisgyerekeknek ezekre: Oláh Emese alpolgármester szerint a mostani helyek kétszeresére lenne igény. Székelyföldön is rendszeres a túljelentkezés.
Rendszeresen óriási a túljelentkezés a kolozsvári bölcsődékben, amelyekben a mostanihoz képest legalább kétszer ennyi helyre lenne szükség az igények kielégítéséhez – nyilatkozta a Krónikának Oláh Emese. A kincses város alpolgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy ez nemcsak a magyar közösség esetében igaz, a román családok is rendszeresen ugyanilyen nehéz helyzettel találják szembe magukat. Az elöljáró kifejtette: ebben az évben 510 hely szabadult fel, ennyi kisgyereket tudnak fogadni ősztől a magyar és a román csoportokban, miközben a jelentkezők száma elérte az 1170-et, így a kereslet egyértelműen meghaladja a kínálatot. A magyar intézményekben öt csoportban összesen 108 hely áll rendelkezésre, az alpolgármester szerint pedig legalább még ugyanennyire lenne szükség, de az sem biztos, hogy ez elegendő volna, hiszen sokan nem is keresnek bölcsődét, mert tudják, hogy túljelentkezés van. Nyilvánvaló, hogy Kolozsváron szükség van új bölcsődék építésére. Durván számolva a magyar csoportokban összesen 250 helyre lenne szükség. Rendelkezésünkre állnak statisztikai adatok, de kizárólag a benyújtott jelentkezések számából kiindulva tudunk stratégiát építeni” – magyarázta Oláh Emese. Hozzátette: az önkormányzat természetesen figyelemmel követi a magánkézben levő óvodák és bölcsődék által szolgáltatott adatokat is, de mivel a célcsoportjuk nem föltétlenül egyezik meg, nem biztos, hogy a számok relevánsak az állami szféra szempontjából.
Ugyanakkor követik azt is, hogy évente hány kisbaba születik. Az elöljáró szerint az 1170 benyújtott kérés nyomán következtethető, hogy a magyar és a román csoportokban mintegy 1500 helyre lenne szükség a kicsik számára.
Ingatlanbefektetőkkel működnének együtt
Oláh Emese kérdésünkre azt is kifejtette: a bölcsődeépítést gátoló egyik legnagyobb probléma, hogy az önkormányzat nem rendelkezik elég ingatlannal, illetve telekkel, ugyanakkor azokban a lakónegyedekben, ahol égető szükség lenne új intézményekre, nincs elég terület az építkezéshez. Elmondása szerint felmerült az ötlet, hogy ingatlanbefektetőkkel közösen építkezzenek, ez abban állna, hogy az önkormányzat jóváhagyására váró projektek megvalósítóit arra kérnék, parkokat, játszótereket, bölcsődéket és óvodákat is tervezzenek, a lakosoknak már ez is óriási előrelépést jelentene. Kérdésünkre, hogy nem lehetne-e EU-s forrásokat igényelni bölcsődeépítésre, az alpolgármester rámutatott: az Unió valóban ad pénzt szociális beruházásokra, de inkább az idős- és a beteggondozást támogatják, kifejezetten bölcsődék létrehozására nincs pályázat. Magára van utalva az önkormányzat ebben a kérdésben” – fogalmazott.
Idén két új bölcsődét indítottak
Idén egyébként két új magyar bölcsődei csoportot indítanak a Donát és a Monostor negyedben, az alpolgármester szerint pedig ezeknek is nagyon nehezen találtak megfelelő helyszínt.
Tapasztalataik szerint elsősorban Kolozsvár két új lakótelepén, a város Torda felőli bejáratánál létrehozott Bună ziua (Békás) és a Györgyfalva település felé vezető szakaszon kiépített Borháncs negyedben lenne szükség új intézményekre, ott ugyanis egyáltalán nem működnek magyar bölcsődék, ezenkívül a Györgyfalvi, a Monostor és a Mărăşti negyedben is elkelnének új csoportok. Az önkormányzat által működtetett bölcsődékben a jelentkezéskor elsősorban a lakóhelyet veszik figyelembe, azaz a lakcím szerint közelebb élő szülők és gyermekek részesülnek előnyben, és az is mérvadó, hogy ki nyújtja be hamarabb a kérést.
Székelyföldön is rendszeres a túljelentkezés
A kevés bölcsőde nemcsak Kolozsváron okoz gondot, hiszen például a székelyföldi városokban is rendszeresen túljelentkezés van, sok helyen pedig a fenntartó önkormányzatok évről évre szigorodó kritériumrendszerrel igyekeznek megelőzni a későbbi vitákat. A székelyudvarhelyi városi bölcsődében összesen 70 hely van, idén pedig 49 új gyermeket tudnak fogadni.
Lukács Kinga igazgató nemrég arról számolt be: a szülők már a – július 6. és 14. közötti – beiratkozási időszak előtt érdeklődtek, folyamatosan csengett a telefonja, így biztos benne, hogy a meghirdetett helyek számánál többen fognak jelentkezni. Idén szigorították a feltételeket, előnyt élveznek például azok a családok, ahol mindkét szülő dolgozik, ugyanakkor nem fogadják el a nem udvarhelyi lakcímmel rendelkezők jelentkezését, az ideiglenes lakcímmel iratkozóknak pedig ki kell tölteniük egy nyilatkozatot arról, hogy valóban a megadott címen laknak.
Az iratcsomónak tartalmaznia kell a kiskorú testvérek születési anyakönyvi kivonatának másolatát, a szülőknek pedig azt is igazolniuk kell, hogy nincs tartozásuk és kifizetetlen bírságuk. A bölcsőde az orvosi igazolás mellett oltási naplót és járványtani igazolást is kér, sőt garat- és székletvizsgálatot is végeztetni kell.
A jó adófizető szülők előnyt élveznek Csíkszeredában is, ahol ugyancsak rendszeresen a túljelentkezéssel küzdenek, hosszú idő óta az idei volt az első év, amikor elegendőnek bizonyultak a meghirdetett helyek. Igaz, az előző évek tapasztalataiból kiindulva idén tízzel több helyet hirdettek meg, tavaly ugyanakkor két tipegő csoport is indult.
Kiss Előd-Gergely , Veres Réka / Krónika (Kolozsvár)