Tőkés László EP-védelmet kér a magyaroknak
Az Európai Parlament védelmét kérte a „fenyegetett” romániai magyar közösség számára Brüsszelben Tőkés László. Közben Potápi Árpád államtitkár úgy véli: ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát – adja hírül a kronika.ro.
Az erdélyi magyar önrendelkezés elleni újabb támadássorozat kapcsán szólalt fel Tőkés László EP-képviselő szerda este az Európai Parlament brüsszeli ülésén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felhívta az uniós törvényhozás figyelmét, hogy Emil Boc kolozsvári polgármester az ún. etnikai autonómia visszautasításaképpen nemrég megtagadta egy erdélyi autonómiát népszerűsítő, háromnyelvű óriásplakát kitűzésének engedélyezését.
„A székelyföldi románok szélsőséges, soviniszta szervezetének legutóbbi csúcstalálkozója a román állami szervek – a rendfenntartó erők és a hadsereg – fokozott jelenlétét követelte a túlnyomó többségében magyar Székelyföldön, Mircea Duşa hadügyminiszter pedig fenyegető támadást intézett a székely autonómiatörekvések ellen" – ismertette Tőkés.
Az EP-képviselő arra is emlékeztetett, hogy 2014-es jelentésében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – megfogalmazása szerint Nicolae Ceauşescu diktátor egykori titkosrendőrsége, a Szekuritáté módjára – még mindig állambiztonsági veszélyforrásnak tekinti a másfél milliós erdélyi magyarságot, illetve legitim autonómia- és jogköveteléseit.
Tőkés szerint a „kiújuló magyarellenes hatalmi propaganda és uszítás" vélhetően az SZNT október 24-i tömegmegmozdulásának szól, amely a Székelyföld 750 kilométernyi körkörös határvonalának kivilágításával száll síkra az autonóm régió sérthetetlenségéért. „Védelmüket kérem a fenyegetett romániai magyarság számára!" – hangoztatta felszólalásában Tőkés, aki szerint az RMDSZ „opportunista és halogató" autonómiapolitikája az autonómiaellenes román nemzetpolitika malmára hajtja a vizet.
Eközben Potápi Árpád János szerint a területi autonómia gazdasági hatalmat is jelent, Magyarország pedig minden lehetséges politikai eszközzel támogatja a székelyek önrendelkezési törekvéseit. Az Orbán-kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Időknek úgy nyilatkozott, a székelyeknek maguknak kell a sorsukat alakítaniuk, nem várhatják, és nem is remélhetik, hogy Brüsszel vagy Bukarest megoldást hoz majd.
„Először meg kell fogalmazniuk jogos igényüket és céljukat, ez pedig az autonómia. Ezt az ügyet a Székely Nemzeti Tanács is több éve felkarolta, de a székelységnek is ki kell állnia, és ki kell tartania az elhatározása mellett" – szögezte le a napilapnak a politikus. Szerinte az autonómia nemcsak politikai kategória és önrendelkezés, hanem gazdasági hatalom is. Potápi úgy vélte, ha a székelység eléri a területi autonómiát, akkor minden értelemben saját kezébe veheti a sorsát. Kiemelte ugyanakkor, hogy minden próbálkozás kevés, amíg a román kormány és közvélemény a nemzetközi porondon ezt nem támogatja.
„Ezzel együtt kész tervekkel kell rendelkeznünk arra az esetre, ha meglesz a területi autonómiára a fogadókészség" – állapította meg a Magyar Időknek Potápi. Arra a felvetésre, hogy Bukarest folyamatosan mereven elzárkózik attól, hogy a területi autonómiáról tárgyaljon, az elért eredményeket hozta fel. „Tíz éve még beszélni sem lehetett erről, hát még harminc évvel ezelőtt, ma pedig már napi szinten téma ez a kérdés a román parlamentben. Ez óriási előrelépés. Hiszem azt, hogy a román közvélemény és politika sem lesz mindig ennyire elzárkózó" – mutatott rá az államtitkár – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Gazdaságilag életképes vagy bukásra ítélt az autonóm Székelyföld?
Több pénzt fizet be a Székelyföld a központi költségvetésbe, mint amennyit visszakap, ám a gazdasági mutatók többsége elmarad az országos átlagtól. A működő autonómiához jobb adórendszer és kisebb közigazgatási apparátus kellene – vélik a Maszol által kérdezett szakemberek.
A román politikusok túlnyomó többsége megcáfolhatatlan ténynek tekinti azt a sajtóban is gyakorta visszatérő tézist, hogy gazdaságának fejletlensége miatt a Székelyföld életképtelen lenne autonóm régióként.
A magyar automomista retorikában ugyancsak dogmaként jelenik meg, s mint ilyen megkérdőjelezhetetlen az a vélekedés, hogy a két székely megye gazdasági-pénzügyi helyzete már most is minimum kielégítő, s még jobb volna, ha a Bukarest nem akadályozna tudatosan a fejlődést, az autonómia kivívását követően pedig automatikusan turbó üzemmódra kapcsolna a gazdaság motorja.
A számok azt mutatják, hogy az igazság a két véglettől távol, valahol középen van, s ezt támasztja alá a szakemberek véleménye is.
Kevés export, alacsony bérek
Egy ország vagy régió fejlettségét legjobban az egy főre eső bruttó hazai termék tükrözi, amelynek tekintetében nem túl fényes a Székelyföld helyzete. Tavaly Romániában 7.516 euró volt az egy főre eső GDP. Ugyanez a mutató, a www.analizeeconomice.ro szerint, Hargitában 4.907, Kovászna megyében pedig 5.305 euró volt. Összehasonlításként Kolozs megyében 9.460, míg Temesben 9.764 euró volt az egy főre jutó bruttó hazai termék.
A székely megyék az export tekintetében is az ország hamupipőkéi közé tartoznak. Tavaly a román kivitel 52 milliárd eurót tett ki, derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból, amiből Hargita 313 millióval, Kovászna pedig 352 millió euróval vette ki a részét. Ez azt jelenti, hogy bár a két megye lakossága az ország lakosságának kb. 2,6 százalékát teszi ki, addig hozzájárulásuk az exporthoz mindössze 1,27 százalék.
A régióban nem tolonganak a külföldi befektetők. A Capital gazdasági hetilap adatai szerint az 1991 és 2013 közötti időszakban 200 millió euró külföldi tőke áramlott a két megyébe, ami az országos értéknek 0,5 százaléka. Mindezek fényében nem meglepő, hogy az életszínvonal sem szárnyal alpesi magasságokban.
Idén júniusban az erdélyi megyék közül Hargitában volt a második legalacsonyabb a bruttó átlagbér,1.386 lej, Kovászna valamivel jobban állt, 1.452 lejjel. Ennél már Marosban is lényegesen jobban kerestek, átlagosan bruttó 1.716 lejt, nem is beszélve Szebenről (1.979 lej) vagy Kolozsról (2.051 lej). A nyugdíj szintén elmarad az országos átlagnak számító 845 lejtől, igaz, mindössze 40 lejjel.
Vállalkozói kedv van, nagyipar nincs
Nem felel meg a valóságnak az – a román médiában unos-untiglan ismételt – állítás, amely szerint a két székely megye több pénzt kap a központi költségvetésből, mint amennyit befizet. Lázár Ede közgazdász, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensének számításai szerint tavaly Hargita megyében a visszaosztott pénzek a befizetéseknek csupán 80,7 százalékát, Kovászna esetében pedig a 92,7 százalékát tették ki. Negatívum azonban, hogy nagyon magas a közigazgatásban dolgozók aránya.
„A közigazgatást meg kellene reformálni, a jelenlegi apparátust nem tudná eltartani” – mondta a Maszolnak a szakember. Elterjedt sztereotípia a Székelyföld ipari elmaradottsága is, ám ez egy vitatható minősítés – véli Lázár. Szavai szerint tagadhatatlan, hogy a nagyipar, főleg a nehézipar kevéssé van jelen a régióban, ám a vállalkozó kedv élénk. Országos szinten 22 működő vállalkozás jut 1.000 lakosra, míg Hargitában 38,3, Háromszéken pedig 24,7.
Lázár Ede szerint a Székelyföldön nem csak az idegenforgalom és a faipar tekinthető versenyképes iparágnak, hanem az informatika és az élelmiszeripar is. „A székelyföldi élelmiszeripar nagyon jól alkalmazkodott a globális kihívásokhoz. Felismerve, hogy a hagyományos ízvilágú termékekre van kereslet, létezik egy betöltésre váró piaci rés, a helyi termelő és kereskedők innovatív kezdeményezésekkel, helyi védjegyek használatával, mint például a Székely Termék, Góbé Termék, termelői szövetkezetek szervezésével sikeresen veszik fel a versenyt a multikkal” – nyilatkozta a Maszolnak a csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánhelyettese.
Lázár Ede úgy látja, mivel a belső fogyasztás alacsony, a fejlődési pályát az export jelenthetné, ezt azonban visszafogja az, hogy kevés a külföldi tőke a térségben. Ennek nem csak gazdasági okai vannak, véli, hiszen „egy befektetés helyszínének kiválasztása nem kizárólag piaci feltételek alapján történik, beleszól a politikum is”.
Távol a globális piactól
Némiképp sötétebb tónusban látja a térség gazdasági helyzetét Kolumbán Gábor egyetemi oktató, vállalkozó. A jelenlegi gazdasági szerkezet szerinte nem teszi lehetővé, hogy gazdaságilag versenyképes legyen a régió.
„Az autonómia ott kezdődne, hogy a természeti erőforrásokkal a magunk hasznára gazdálkodunk. Ehelyett mi van? Bagóért eladjuk az erdőt, az erdei gyümölcsöt, a földet parlagon hagyjuk. A székelyföldi lakosság nem talált adekvát választ a modernizációra, nem indultunk el a modernizáció útján. Ragaszkodunk a hagyományos dolgokhoz, de nem teremtettük meg számukra a piacot. Norvégiában minden tejfeldolgozó a gazdálkodók szövetkezeteinek a tulajdonában van, egy sem a multiké. A Székelyföldön nem lenne mit keresniük a multiknak, de nem megy a szövetkezés, nincs bizalom. A fogyasztói társadalom megbabonázta a székelyeket” – nyilatkozta 2014 végén a Maszolnak Hargita megye önkormányzatának korábbi elnöke.
Szabó Károly, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke hisz benne, hogy életképes volna az autonóm Székelyföld, de meg kellene küzdeni a sikerért. „Kezdetben nagy volna a süllyedés, lenne néhány nagyon nehéz év. Az itteni cégek klienseket vesztenének, politikai nyomás nehezedne a velünk üzletelő cégekre. Tudok esetekről amikor székelyföldi vállalkozók nagy üzletektől estek el, mert a partner azt mondta, ha ti autonómiát akartok, nem üzletelek veletek” – mondta portálunknak üzletember.
Meglátása szerint Székelyföld jelenleg egy autópályával, reptérrel nem rendelkező elmaradott régió, amely nincs jelen a globális piacon. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, elsősorban a tudást kellene fejleszteni, az emberekbe fektetni, hogy magasabb legyen a régió gazdaságában a hozzáadott érték – hamgsúlyozta.
Leépült az ipar
Hasonló véleményt fogalmazott meg Balási Csaba, Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Emlékeztetett arra, hogy Székelyföldön leépült az ipar. „Nem sírom vissza a régi rendszert, de itt bútorgyár, traktorgyár, kötöttáru- és készruha gyár, vasútépítő vállalat volt, melyek 18-20 ezer embernek adtak munkát. Volt olyan hónap, hogy 10 ezer darab lánctalpas traktor ment exportra” – idézte fel a Maszolnak.
A mostani számok azonban mást mutatnak. Barabás hangsúlyozta, hogy nosztalgiából a tőke nem fog a térségbe áramlani. „Hiába akarna egy befektető gyárat telepíteni ide 2.500 alkalmazottal, mert nem lehetne szakmunkásokat előszedni, a jelenlegi szakmunkásképzésnek ugyanis semmi köze nincs a piaci igényekhez” – magyarázta.
Marketing kell és humántőke
Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató úgy véli, azok a gazdasági szakemberek, akik azt állítják, az autonóm Székelyföld nem lenne versenyképes, a jelenlegi állapotokból indulnak ki.
„Ez egy komplex probléma, mivel a Székelyföld autonómiája feltételezné a román államháztartás radikális reformját. Az, hogy az adópolitikában mit lehet decentralizálni, egy adminisztrációs, államháztartási kérdés. Másrészt egy terület gazdasági teljesítőképessége nem mérhető pontosan, s a kérdésnek, a gazdasági mellett van egy tömegpszichológiai összetevője is: az autonómia egy humán erőforrás többletet ad, ami materiálisan is megmutatkozik” – nyilatkozta Bakk Miklós.
Ahhoz, hogy sikeres autonóm régióvá váljon, a Székelyföldnek többet kell fordítania a humántőke fejlesztésére, véli Lázár Ede. „Fontos lenne még fokozni, javítani a régió marketingjét a külföld és a belföld felé egyaránt, valamint a jelenleginél sokkal kevésbé beavatkozó államra, lényegesen piacorientáltabb, versenyképességre fókuszáló adópolitikára volna szükség” – foglalta össze a szükséges feltételeket a szakember.
maszol.ro

Beszámoló az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Küldött gyűléséről
Tőkés László éves beszámolójával vette kezdetét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kézdivásárhelyen megszervezett tisztújító Küldöttgyűlése.
A vasárnapi tanácskozáson az EMNT elnöke, európai parlamenti képviselő áttekintette az elmúlt időszak nemzetpolitikai történéseit, valamint javaslatokat fogalmazott meg a szervezet jövőjére vonatkozóan. Beszéde elején Tőkés László megemlékezett a nemrégiben elhunyt Fodor Imréről, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármesteréről, aki a nemzeti ügyek melletti következetes kiállásával nagyban hozzájárult az EMNT megalakulásához és megerősödéséhez, s mely szervezetnek korábban alelnöke is volt.
Az EMNT elnöke a nemzetközi politikai helyzet értékelésekor kitért a migrációs válságra is, melynek során kijelentette: a magyar-horvát határzár kapcsán szolidaritással kell gondolnunk az anyaországi magyarságra. Tőkés véleménye szerint Orbán Viktor egy olyan igaz európai utat képvisel, mely valós megoldásokat kínál a kialakult helyzetre, s ezzel szemben a román miniszterelnök, Victor Ponta, és a bukaresti döntéshozók a gyűlölködés és feszültségkeltés tévútjára léptek.
Ehhez kapcsolódva Tőkés kijelentette: a román nacionalizmus új erővel támad, mellyel szemben határozott és egyértelmű tiltakozásra van szükség.
Lármafákkal az autonómiáért
Az EMNT elnöke köszöntötte a Küldöttgyűlésen megjelent Ferencz Csabát, a Székely Nemzeti Tanács alelnökét is. „Az SZNT-vel kötött stratégiai partnerségi kapcsolatunk kiemelt jelentőséggel bír autonómiaharcunkban. Arra készülünk, hogy
lármafák állításával kivilágítjuk Székelyföld határait, ezáltal is felhívva a hazai és nemzetközi vélemény figyelmét jogos önrendelkezési igényünkre” – mondta Tőkés
László, aki arra buzdította mindazokat, akik nem tudnak jelen lenni a Székelyföld határán megszervezésre kerülő megmozdulásokon, hogy otthon, saját településeiken csatlakozzanak a kezdeményezéshez. „Erdélyi magyar viszonylatban etnikai humánkatasztrófa árnyéka vetül ránk. Annak érdekében, hogy ne jussunk az erdélyi szászok vagy svábok sorsára, mindent meg kell tennünk, hogy hallathassuk hangunkat. Az SZNT-vel közös akciónk ehhez kiváló lehetőséget biztosít” – jelentette ki az EMNT elnöke. Az autonómiatörekvések kapcsán Tőkés László elmondta: az SZNT-vel egymást kiegészítve és erősítve végzik munkájukat, valamint javasolta az erdélyi magyar autonómiák szövetségének létrehozását, melynek keretei között a nemrégiben megalakult Partiumi Autonómiatanács és a Székely Nemzeti Tanács is összehangolhatják munkájukat.
Az EMNT helyzetéről
„A kezdeti időszakhoz képest – a kedvezőtlen körülményeknek és politikai változásoknak is köszönhetően – szervezetünk nehezen találja útját. Célkitűzéseink
azonban nem változtak, érdekérvényesítő munkánknak számos eredménye van” – mondta az EMNT elnöke. Tőkés László kitért az EMNT Erdélyi Magyar Néppárttal való viszonyra is. „Büszkék vagyunk a Néppárt létrehozására, még akkor is, ha partneri viszonyunkra olykor ellentétek nyomják rá bélyegjüket. Úgy érzem, sikerült rendeznünk a két szervezet kapcsolatát, így az EMNT és a Néppárt a konvergencia és komplementaritás elvei szerint tudja vállalni rájuk háruló feladatot. Egymást erősítve, a teljes munkamegosztásnak megfelelően képviseljük az erdélyi magyarság érdekeit” – jelentette ki Tőkés László. Az EMNT elnöke elmondta: Magyarország kormányára szövetségesként tekint, melynek nemzetpolitikai törekvéseit a nemzeti együttműködés rendszerének keretében támogatják is. Tőkés a Demokrácia-központok irodahálózatának megerősítését is szorgalmazta, s javasolta azok jogköreinek és hatásköreinek kibővítését.
Magyarországi meghívottak köszöntői
A szombati tanácskozáson jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is, aki
tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét, majd kifejtette: amikor feladatul kapta, hogy az autonómiák ügyét képviselje, világossá tette, hogy nem autonómiakoncepciók kidolgozásával kíván foglalkozni, mindössze a már meglévő autonómiatörekvések összehangolásán dolgozik majd. Ennek szellemében elmondta: európai kontextusba kell helyezi az önrendelkezési törekvéseket, s egyesíteni kell azokat, hogy minél nagyobb súllyal jelenjenek meg a közbeszédben.
Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője megköszönte az EMNT vezetőinek a meghívást, és szintén kihangsúlyozta: az autonómiatörekvések csak úgy lehetnek sikeresek, ha azok egyértelmű egységet alkotnak és széles társadalmi támogatottságnak örvendenek.
Zsigmond Barna Pál főkonzul megköszönte a Demokrácia-központok munkáját, valamint az EMNT honosításban vállalt szerepét, mellyel – véleménye szerint – a szervezet jelentős mértékben kiegészítette a magyarországi kormányzat nemzetegyesítő szándékát.
Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke elmondta: az EMNT-vel egy állampolgári kezdeményezést szorgalmaznak az autonómiakoncepció benyújtására, mely mindkét szervezetre komoly feladatot ró, hiszen ehhez minimum 100 ezer aláírás összegyűjtésére van szükség. Ferencz Csaba egyetértett Tőkés Lászlóval abban, hogy a két Nemzeti Tanács stratégiai partnerségének megkötése nélkülözhetetlen volt, s az egy hét múlva sorra kerülő lármafa-állítás kapcsán arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy aki csak teheti, csatlakozzon e kezdeményezéshez.
Megválasztották az országos elnökséget
A tanácskozáson megjelent küldöttek megválasztották az EMNT új országos vezetőségét is. A szavazások eredményeként Tőkés Lászlót újraválasztották a szervezet elnökének, ügyvezető elnök pedig Sándor Krisztina lett. Az EMNT országos vezetőségében Cseh Gábor székelyföldi-, Hupka Félix közép-erdélyi-, Kálmán Balázs partiumi régióelnökökként tevékenykednek, általános alelnöknek pedig Tiboldi Lászlót és Borbély Zsolt Attilát választották. A Magyar Ifjúsági Tanács által jelölt ifjúsági alelnök Sorbán Attila Örs lett, a Partiumi Autonómia Tanács elnökeként pedig Szilágyi Ferenc került az EMNT elnökségébe.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
emnt.org

Új mozgalom a láthatáron
Székely Önrendelkezési Tanács (SZÖT) néven új mozgalom alakult Székelyföldön. A csoport ugyanolyan mozgalomként tekint magára, mint annak idején a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amelynek munkájával a SZÖT tagjai teljesen elégedetlenek.
A mozgalom megalakulásáról és a célokról a SZÖT egyik alapító tagja mesélt a Csíki Hírlapnak. „Ugyanolyan mozgalomként indul az önrendelkezési tanács, mint ahogy annak idején a Székely Nemzeti Tanács” – kezdte Csiby Károly nyugalmazott egyetemi tanár, a Székely Önrendelkezési Tanács alapító tagja. A SZÖT sajtószóvivői teendőit is ellátó Csiby szerint a több mint tíz évvel ezelőtt megjelent SZNT és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyon vonzó és hihető célokat fogalmazott meg. „Eltelt több mint tíz év, de az SZNT célkitűzéseiből semmi nem valósult meg. Akárcsak az RMDSZ céljaiból. Emiatt született meg az elhatározásunk, hogy lépni kell” – tért a lényegre, majd rögtön az SZNT hétvégi, őrtüzek gyújtásával kapcsolatos véleményét fogalmazta meg.
„Nevetséges tűzijátékok, cirkuszi mutatványok. Az őrtüzeknek, a lármafáknak az őseink életében teljesen jogos funkciójuk volt: arra figyelmeztettek, hogy jön az ellenség, ezért fegyvert kell fogni, és meg kell védeni a falut.”
„Egy ideig az SZNT még forgatgatta a szájában az autonómia gumicsontját, amit az RMDSZ már 25 éve forgat az autonómia ígéretével, aztán elhallgatott. Nekünk nem egy újabb, ideológiai alapokon nyugvó, újabb célokat meghirdető mozgalomként kell színre lépnünk, hanem az az alapcélunk, hogy vissza kell térni az eredeti kitűzött célokhoz” – húzta alá Csiby Károly. A Székely Önrendelkezési Tanács október 9-én Gyergyócsomafalván tartotta alakuló ülését.
Kozán István
Székelyhon.ro

Román rácsodálkozás Háromszékre
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni Székelyföldre, és bár furcsa, nem baj, hogy Romániában vannak helyek, ahol nem beszélnek románul – vélik azok a román bloggerek, akik október elején háromnapos információs kiránduláson vettek részt Háromszéken.
Szerintük a térség felfedezetlen, rejtett kincs. A 11 hazai bloggert a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület látta vendégül a bukaresti Travel Focus Egyesület logisztikai támogatásával, azzal a céllal, hogy megmutassák a román társadalomnak, mit jelent Székelyföld, és a közösségi hálózatokon népszerűsítsék a térség idegenforgalmi potenciálját.
A befektetés kamatozott, hiszen gyönyörű fényképek, hangulatos leírások jelentek meg már eddig is a térségről, és a szervezők szerint még további beszámolók várhatók. Eddig a résztvevők több blogon számoltak már be a háromszéki élményekről, és közösségi oldalon is népszerűsítették a látnivalókat.
Magda Săvuică, a 273 hely, amelyet meg kell látogatnod, mielőtt elhagyod Romániát című projekt és a hazánkban legkedveltebb, több mint 400 ezer rajongót számláló Facebook-oldal szerzője a Vargyas völgyéről, a Daniel-kastélyról osztott meg fotókat, Ovidiu Mureşanu divatblogger és Bianca Nuţu egészségeséletmód-blogger szintén az olaszteleki Daniel-kastélyban készült divat- és hangulatfotókat posztolt.
Megszabadultak az előítéletektől
Kovászna megye jelenleg nem tartozik a belföldi turizmus top tízes célpontjai közé, holott ott lenne a helye – állapítja meg Simona Stănescu, a Lipa-lipa.ro utazásblog szerzője, aki arról számol be, hogy ottjártakor egyetlen turistával sem találkozott, holott a térség éppen a békét, a csendet, a pihenést kínálja.
Megjegyzi, hogy szerinte a politikai és közigazgatási konfliktusok miatt is kerülik a turisták Háromszéket, beismerve, hogy kezdetben neki is fenntartásai voltak, és nem szívesen látogatott olyan romániai vidékre, ahol nem beszélik a román nyelvet. A látogatás után azonban megállapítja, hogy a háromszéki közösség összetartó, a házak rendezettek és szépek, az emberek egyszerűen élnek a kúriák mellett, a hagyományaikkal, népi mesterségekkel foglalkoznak, és ilyen körülmények között szerinte „már kevésbé releváns, hogy beszélik vagy sem a nyelvedet”.
A többség ebben a térségben is beszél románul, és már nem úgy van, mint régen, hogy ha ásványvizet kértél egy boltban, nem értette az eladó, hogy mit akarsz, mutat rá Simona Stănescu. Végül következtetésképpen elmondja, hogy miután saját szemével látta az itteni embereket, tájat, megtapasztalta az itteni vendégszeretetet, megszabadult az előítéleteitől.
„Természetes, hogy elfelejtették”
Radu Neagu a Cavaleria.ro oldalon meleglelkű, vendégszerető emberekről ír, és felidézi, gyakori elképzelés, hogy a magyarok „csúnyán néznek a románokra, és nem akarnak románul megszólalni”. Mint írja, a kis falvakban az emberek többsége tényleg nem tud románul, mert tanulták ugyan az iskolában, de ha húsz éve nem beszélik, „természetes, hogy elfelejtették”. Nincs, ahol román szót halljanak, mert nem nagyon járnak ki a faluból, csak ha személyi igazolványt kell cserélni, magyarázza Radu Neagu, majd gyönyörű fotókkal illusztrált beszámolóban mutatja be a háromszéki kastélyokat, kúriákat.
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni a Székelyföldre Zina Tănase, a Eusuntzina.ro blog szerzője is, de a meghívott bloggerek zöme a kúriákról, kastélyokról, templomokról, népi mesterségekről, borvízforrásokról, mofettákról ír. Simona Stănescu például egy négynapos túrajavaslattal is előrukkol, módszeresen feltérképezve Kovászna megye kistérségeit, a látnivalókat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a kézdivásárhelyi udvartereket, a kisbaconi Benedek Elek-emlékházat, a kovásznai borvízforrásokat vagy a bálványosi várat.
Többen lelkesen népszerűsítik a nemesi turizmust, a szálláshelyeket, az olaszteleki Daniel-kastélyt, vagy a maksai Benke-kúriát, Florin Arjocu, a Drumliber utazási blog alapítója pedig az UNESCO világörökség részét képező gelencei Szent Imre-templomról közöl részletes beszámolót. Zina Tănase a meglátogatott népi mestereket, a vargyasi bútorfestőket, kovácsmestert, kádárt dicséri. Elmeséli, hogy mindenütt terített asztallal és pálinkával fogadták, hogy a kovácsmester az izzó fogóban sütött nekik szalonnát, hogy a kádárnál diót ropogtattak, hogy a vízimalomnál kézzel törték a házikenyeret és házi zsírt, lekvárt kaptak mellé.
Megismétlik a kirándulást
Jövő héten egy csoport román turisztikai újságíró érkezik Háromszékre, majd külföldi újságírókkal, bloggerekkel is megismétlik az információs kirándulást, mesélte lapunknak Grüman Róbert, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke. Hozzátette, bár még nem vonták meg a mérleget, már most érződik, hogy a projekt sikeres volt, nemcsak a blogokon jelentek meg beszámolók, hanem a sajtó is tudósított a kirándulásról, így több fórumon is teret kaptak a háromszéki látnivalók.
Újságírók népszerűsítik Dálnokot
Újságírókat látott vendégül a Közösségért Alapítvány Dálnokon, hogy feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket, és népszerűsítsék a települést. A Kolozsváron létrehozott Közösségért Alapítvány hivatalos partnere a MOL Románia, Dálnokon három évvel ezelőtt vásárolták meg a Gál-kúriát, hogy helyet biztosítsanak a tehetségtámogató és gyermekgyógyító programjaiknak. A felújított kúriát és a melléje épített vendégházat tavaly avatták fel, a központot Barabás Miklós festőművészről nevezték el, akinek édesanyja dálnoki Gál-leány volt. A központban a hétvégén bukaresti, kolozsvári és temesvári újságírókat láttak vendégül, akik feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket: itt született Dózsa György az 1514-es parasztfelkelés vezére, itt gyermekeskedett Barabás Miklós, míg a felújított Gál-kúriában Gábor Áron ágyújába való golyót találtak. Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy a rendezvény révén ismertté válik a falu, fellendül a turizmusa, megtelik élettel a központ, a vendégforgalomból befolyt összeget pedig programjaik finanszírozására tudják majd fordítani.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Autóbuszok indulnak Sepsiszentgyörgyről Székelyföld határának megvilágítására
A sepsiszentgyörgyi Helyi Szállítási Vállalat október 24-én 16.45 órakor autóbuszokat indít Székelyföld határának megvilágítására.
A Lábas Ház elől Rétyre a központba, ahonnan a fúvószenekar kíséretével vonulnak a központi rendezvény helyszínére, Uzon községbe Bikfalva határán a Zákány aljába, Kökösbe a Gábor Áron emlékmű mögötti gyülekezési pontba.
Továbbá a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parki megállóból Aldobolyba, a Hágóra, vagyis a sepsiillyefalvi gyülekezési pontba indul autóbusz. Visszaindulás mindenhonnan 20.30 órakor. A jegyek egységes ára 4-4 lej menet-jövet.
Közlemény
Erdély.ma

Az erdélyi vérengzés emléke
A történelmi megbékélés előfeltétele a magyar kisebbség jogainak biztosítása Romániában – állapítja meg a Civil Összefogás Fórum (CÖF) tegnapi közleménye, amely arra is emlékeztet, hogy a szervezet támogatásával tartották meg a hét végén Budapesten a székely szolidaritási gyűlést.
Id. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke, korábbi főbíró, arra emlékeztetett, hogy 1848. október 19-én kezdődött az erdélyi vérengzés, amelynek során császárhű románok több mint nyolcezer magyart mészároltak le, és ezzel megváltoztatták Dél-Erdély etnikai összetételét. „A történelmi sebek begyógyulását, a megbékélést nehezíti, hogy a román hatóságok ma is rendszeresen megsértik az őshonos magyar kisebbség jogait. A székely nemzeti szimbólumok használatának akadályozása, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elszabotálása, az autonómiatörekvések elfojtása azt jelzi, hogy a román állam nem tartja tiszteletben a nemzetközi normákat, sőt a saját törvényeit sem” – olvasható a közleményben.
A hét végi rendezvényen Okos Márton erdélyi közíró a székely nemzet 1848-ban Agyagfalván tartott nagygyűlését idézte fel, ahol hatvanezren álltak ki az Erdélyt és Magyarországot egyesítő törvény mellett. Az október 24-i akció, amelynek során kivilágítják a Székelyföld határait, azért nagy jelentőségű, mert rámutat a terület önálló régió jellegére – zárul a közlemény. A rendezvényt az Erdélyi Magyarok Egyesülete, az Erdélyi Szövetség és a Budapesti Székely Kör szervezte.
Kristály Lehel
magyarhirlap.hu
Erdély.ma

Erdélyi magyar ki kivel
Bár a politikában – vagy vele kapcsolatban – soha nem ajánlott azt mondani, hogy soha, jelenlegi tudásunk szerint úgy fest: kútba fulladtak az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogását, egyesítését, koalícióra lépését célzó törekvések.
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke az alakulat hétvégi kongresszusán azzal a kevésbé hízelgő kijelentéssel zárta le a polgáriak hosszas körbeudvarlását, hogy az MPP vélhetően az RMDSZ-től kapott „júdáspénz” hatására mondott nemet az együttműködésre. Amire Biró Zsolt MPP-elnök azzal vágott vissza, hogy Szilágyi szerinte végérvényesen kiírta magát a jobboldali politikából.
Mármost hosszasan lehetne keresni azokat az okokat, amelyek még azelőtt egymásnak ugrasztották az RMDSZ-szel szemben alternatívát felmutatni kívánó két alakulatot, hogy politikailag összeboronálták volna őket. Mi most csak egyre szorítkozunk, szerintünk ugyanis ez a leglényegesebb.
Az EMNP politikai programját megalakulása óta nagyban meghatározza az RMDSZ-szel való szembehelyezkedés, a párt politikusai számára – sokszor kissé erőltetetten – több területen egyfajta igazodási pontként szolgál a szövetség tevékenysége. Sokáig ugyanez jellemezte az MPP-t is, ám az alakulat mára messze elkanyarodott attól a politikai önmeghatározástól, amelyet hajdanán a választás szabadságának szlogenjére épített.
Az alakulat gyakorlatilag akkor szűnt meg ellenzéki pártnak lenni, amikor ennek a politikai hitvallásnak a szülőatyja, Szász Jenő – akkor már nem az MPP elnöki minőségében – a 2012-es parlamenti választások idején arra buzdította az erdélyi magyarokat, hogy ne a néppártra, hanem az RMDSZ-re szavazzanak.
Ez a folyamat minden jel szerint jövőre fog kicsúcsosodni, amikor az MPP és az RMDSZ várhatóan kölcsönösen támogatja egymást a helyhatósági választáson, a parlamenti megmérettetésen pedig a polgáriak elnöke befutó helyet kap Maros megyében a tulipános jelöltlistán. Ha így lesz, a polgáriak maguk mondanak majd ellent eddig képviselt álláspontjuknak, miszerint Erdély- és Székelyföld-központú vezetésre van szükség, nem Bukarestből irányított politizálásra. Ugyanakkor immár magukra vállalják a Székelyföld autonómiáját célzó törvénytervezet benyújtásának felelősségét is, amelyet eddig mindhiába kértek számon az RMDSZ-en.
Kétségtelen, hogy politikai riválisai marakodásának az RMDSZ lesz a haszonélvezője. Főleg az alternatív parlamenti küszöb bevezetése miatt a szövetséget nam hajtja az összefogás kényszere, az alakulat mindenekelőtt ellenzéke gyengítése céljából édesgette magához az MPP-t; no meg persze azért, hogy elmondhassa: ő tulajdonképpen összefogáspárti.
Ez a helyzet tiszta képet teremt a 2016-os választási év szempontjából az erdélyi magyar választó számára, amely legalább tudni fogja, „ki kivel van”. A legnehezebb helyzetbe nyilvánvalóan az EMNP került, amelynek önállóan, szövetséges híján kell bebizonyítania, hogy helye van a romániai magyar politikai porondon, ahol egyúttal képes számottevő képviseletre is szert tenni.
Amúgy ennél nagyobb és nemesebb feladat nem is kell egy politikai alakulat számára, amely nem is azt kell tekintse első számú küldetésének, hogy mely alakulatokkal működhet együtt, hanem hogy legyen képes minél több választóval szövetségre lépni.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Feltárják az EMKE múltját: elkezdődtek a levéltári kutatások
Interdiszciplináris konferenciával ünnepelte fennállásának 130 éves évfordulóját az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a hétvégén.
A csütörtöki kolozsvári előadásokat követően – amelyek a szervezet történetének egy-egy szeletét elevenítették fel – a résztvevők pénteken egy algyógyi kiránduláson vettek részt.
Széman Péter EMKE-elnök lapunk megkeresésére elmondta: fontos, hogy feltárják a szervezet múltját és egykori értékeit, hiszen „a múlt ismerete nélkül nem lehet építeni a jövőt".
A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban jelenleg újra megtekinthető az EMKE első tíz évét bemutató kiállítás is, amelyet Bartha Katalin Ágnes állított össze, és amelyet eredetileg még tavasszal mutattak be, azóta több helyre is eljutott, így Nagyszebenbe, Zilahra és Pécsre, és a tervek szerint a közeljövőben Szilágysomlyóra és Sárospatakra is elviszik.
Hatméternyi múlt
Széman elmondta, a szervezet levéltárát az állami levéltárban őrzik, és sokáig egyáltalán nem volt kutatható.
Már hét éve kérik ennek a hatalmas anyagnak – összesen 30 folyóméter iratcsomó – a kutathatóvá tételét, a levéltártól viszont eddig mindig azt a választ kapták, hogy egyelőre nincs feldolgozva az anyag. Idén azonban hat folyóméternyi anyagot, a szervezet első tíz évének írásos emlékeit rendelkezésükre bocsátották, a mostani konferenciára tulajdonképpen ez adott lehetőséget.
Ugyanakkor Széman szerint nagyon sok kapcsolódó levéltári anyag segíthet az EMKE múltjának feltárásában, többek között a kolozsvári bölcsészkar levéltára – ez az anyag is most vált nyilvánossá – vagy az EMKE alapító-titkára, Sándor József saját levelezése is érdekes információkkal szolgálhatna, utóbbi azonban egyelőre szintén nem kutatható.
A csütörtöki konferencián Gaal György Haller Károly jogtudósról tartott előadást, aki az EMKE-alapítást kezdeményezte, Berki Tímea pedig az EMKE-alapító Sándor József életpályájáról értekezett. „T. Szabó Levente például a kolozsvári bölcsészkar levéltárában kutatott, és nagyon érdekes adatokat talált az EMKE, a bölcsészkar és a helyi egyleti élet összefüggéseiről az 1880-as években. Nagy Botond arról beszélt, hogy az EMKE milyen szerepet vállalt a 19. század végén például a székelykérdés megoldásában, hiszen akkoriban a Székelyföld Nagy-Magyarországon belül perifériára szorult, nagy volt az elvándorlás, nem voltak munkahelyek – amely probléma mára újra aktuálissá vált –, az EMKE pedig akkor szorgalmazta a gazdaságtelepítést, az infrastruktúra javítását" – magyarázta Széman Péter.
Tóth Szabolcs Barnabás Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület jelenléte Háromszék közművelődési életében címmel tartott előadást, amely Széman szerint azért érdekes, mert az EMKE segédkezett az első székelyföldi civil egyesületek létrehozásában is. Vetési László arról beszélt, hogy az EMKE megalakulásakor hogyan működött a szórványban, hiszen már 130 évvel ezelőtt is az volt a szervezet egyik fő célkitűzése, hogy megállítsa a szórványosodást, illetve a magyarságtudat megőrzésében segítse a szórványban élőket.
Az elnök szerint ezek a mai szervezetnek is a fő célkitűzései közé tartoznak azzal a különbséggel, hogy akkor még jelentős gazdasági erőforrások is az EMKE rendelkezésére álltak, ma viszont sokkal szerényebbek az anyagi lehetőségeik. Az elnök elmondta, a konferencián elhangzott előadások anyagát kötet formájában is szeretnék megjelentetni, jövőre pedig egy hasonló konferenciával szeretnék folytatni az EMKE múltjának feltárását.
Szerény eszközök a szórványban
Arra a kérdésre, hogy milyen eszközei vannak a mai szervezetnek a szórványosodás megállítására, Széman elmondta, idén például az EMKE az RMDSZ-szel és a budapesti Nemzeti Művelődési Intézettel karöltve képzéseket indított el, amely a kis közösségek helyi értékeinek feltárását szorgalmazza, és amelyeket elsősorban a szórványközösségeknek szántak.
Ugyanakkor az elnök bevallotta, hogy az EMKE lehetőségei eléggé behatároltak a szerény anyagi lehetőségeik miatt, hasonló képzések és művelődési programok rendszeres szervezésével azonban tudnak segíteni a szórványközösségek magyarságtudatának megerősítésében. Példaként a Besztercén és Radnaborbereken nemrégiben megszervezett Reményik Sándor-megemlékezést említette. Fontos eredménynek tartja ugyanakkor a pusztakamarási felújított Sütő András-emlékház közelmúltban történő átadását is, ahol szintén szervezhetnek a továbbiakban kulturális eseményeket.
Az elnök ugyanakkor elmondta, hogy már tárgyalnak a budapesti Nemzeti Művelődési Intézettel egy 2-3 éves képzés beindításának lehetőségéről, amelyet közművelődési és kulturális szakemberek figyelmébe ajánlanak elsősorban, de helyi civil szervezetek vezetői és a helyi értékek feltérképezésével foglalkozó szakemberek számára is hasznos lehet.
Széman Péter kérdésünkre elmondta, korai lenne arról beszélni, hogy hol szerveznék meg ezeket a képzéseket, de az biztos, hogy több erdélyi helyszínen – a Székelyföldön, a Partiumban és Közép-Erdélyben, Kolozsvár környékén is – indul majd ilyen képzés, ha a tárgyalások eredményesek lesznek. „Magyarországon már léteznek hasonló képzések, így azoknak a logisztikáját használnánk fel az itteni képzések beindításakor, az ott tanító szakembereket hoznánk el az elején" – hangsúlyozta Széman Péter.
Erdélyi hungarikumokat keresnek
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke a csütörtöki konferencia megnyitóján elmondta, hogy az RMDSZ koordinálásával létrehozzák az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottságot, amely a Hungarikum Bizottság mintájára fog működni, feladata pedig feltárni a legfontosabb erdélyi magyar értékeket. A bizottságba való részvételre az EMKE képviselőit is felkérték.
„A legfontosabb, hogy elindítsuk a kisközösségek helyi értékeinek gyűjtését, feltérképezését. Tulajdonképpen a bizottságnak is akkor lesz munkája, akkor lesz mit elbírálni, ha sok helyről jelzik a saját értékeiket a közösségek, ezeket pedig több kategóriában lehet majd rangsorolni annak függvényében, hogy helyi, regionális, nemzeti érték vagy hungarikum az illető térség sajátossága. Jövőre képzéseket is tervezünk ebben a témakörben több helyszínen" – tette hozzá Széman Péter.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Pap és apostol
Homoródszentpál egykori unitárius lelkészének alakja mára már egyre inkább távolodik az időben. Több rendszerváltozás is lezajlott itteni működése óta. Egy gondokkal terhelt és reményekkel biztató, nagyon hosszú évszázad és egy évtized telt el azóta, hogy néhai Ürmösi József (1879–1955) elfoglalta a parókiát 1904 júliusában. Viszont arra a huszonöt esztendőre, amelyet itt töltött, ma is szívesen emlékeznek a szentpáliak. A békebeli Osztrák-Magyar Monarchia utolsó tíz esztendeje, de még a berendezkedő román impérium első tíz éve is úgy jelenik meg a helyiek emlékezetében, hogy az kiemelkedően jó időszak volt, amely alatt a falu lakói, s a hozzá közelebb fekvő települések, amelyek marhatartó gazdái csatlakoztak a szövetkezeti mozgalomhoz, igencsak prosperáltak, s közösségi szinteken is sikerült olyan „alkotásokat” megvalósítaniuk, amelyek a mai napig szolgálják a lakosságot. Ürmösi József munkássága példaértékű.
Egy olyan sikertörténet, amelyet azóta sem tudott senki megismételni. A legutóbbi rendszerváltás óta is negyedszázad szelelt el. Újból magángazdákká lettek az állami gazdaságba és termelőszövetkezetbe terelt szentpáliak, illetve a régiek gyermekei és unokái, de valahogy mégsem mertek nagyon álmodni és cselekedni. Történtek ugyan újabb próbálkozások a két Homoród-mentén, de az áttörés, a folyamatosság elmaradt. A mai helyzet kísértetiesen hasonlít az 1904-es állapotokra. A megoldás lehetősége még csak nem is látszik: az elvándorlás folyamatos, a szakmai és érdekvédelmi tömörülésnek a csírái sem mutatkoznak, s a faluközösség tulajdonképpen atomjaira hulltan, az elszigetelt egyéni próbálkozások szintjén éli meg azt az időt, amikor az előszeretettel farmernek nevezett gazda a különböző szubvenciók megszerzése és a keretösszegek hasznosításának szintjén tevékenykedve, úgy köti össze egyik esztendőt a másikkal, hogy még mindig nagyobb a támogatások révén érkező összeg, mint a megtermelt és értékesített áru piaci értékesítéséből származó bevétel. Fura helyzet. Hosszabb távon ez nem fenntartható állapot.
Az Ürmösi-féle szövetkezési formákból lehetne tanulni, lehetne meríteni, hiszen azok a mai keretek közt is alkamazhatók. Az egykori unitárius lelkész által életre hívott szövetkezet ma is korszerűnek számít, hiszen nem a nyers tejet, hanem jobbára kész terméket, vajat dobtak annak idején a szentpáliak piacra, a tőke jelentős részét visszaforgatták, s olyan eszközöket vásároltak, olyan módszereket alkalmazhattak, amelyek a gazdálkodást és az értékesítést, a hatékonyságot, a képzettségi szintet és a komfort-érzetet növelték. Ilyen vonatkozásban is hasznos olvasmány ez az 1940-es évek végén keletkezett emlékirat.
Ürmösi József visszaemlékezései azért is fontosak, mert a két világháború közti Erdélyben és a Székelyföldön tulajdonképpen csak Balázs Ferenc (1901–1937) munkásságát szokták emlegetni, aki a Mészkőn elkezdett és Aranyosszék más falvaira is átterjedő szövetkezeti mozgalmát a gazdasági válság (1929–1933), betegsége és korai halála után nem tudta kibontakoztatni. Homoródszentpálon azonban egy huszonöt éven át tartó sikertörténet zajlott, amely Ürmösi távozása után sem szűnt meg, s ha szerényebben is, de túlélte a háborút, és tulajdonképpen a társulási kultúrával rendelkező helyieket a berendezkedő néphatalom így könnyebben be tudta terelni majd az állami ellenőrzésű szövetkezeti formába (1951), jóval a mezőgazdaság átalakítására kitűzött határidő előtt (1962 tavasza).
Ürmösi életművének feltárása, az ismert rétegek tudatosítása és elhelyezése az egyház- és társadalomtörténet könyvtárában további munkát igényel. A most megjelent kötet forrásul szolgálhat, illetve kedvcsináló lehet a korszak erdélyi és székelyföldi társadalmát kutatók számára.
A helyben és a másutt élőknek pedig hasznos olvasmány, amely manapság is működő viselkedésmintákról, a közösségi színtereken megélt hagyományos életformáról, a falus-társakkal együtt átérzett sikerek és az érzékelhető testi-lelki gyarapodás bizonyságaként nagyszerű tettekre serkentheti a ma és a holnap emberét is.
Néhány most is érvényes gondolat, üzenet a ma emberének:
Én a magam részéről minden törekvésnek, munkának, mely e szellemben folyik, mely az értelmes haladásnak, az egyesült munkának zászlóvivője, munkása, hálás elismerője vagyok. E téren köszönetem és hálám kifejezése mellett hajtom meg népem hálájának lelki lobogóját azon intézmények előtt, melyek az egyesült munkára serkentő magvakat, nemcsak itt hanem más helyeken is, a nép tudatában, lelkében elhinteni, a kicsiny falvakban meggyökereztetni igyekeznek. Erős hitem és bizodalmam, az időnek jele mondja, hogy a jövendő boldog Magyarországának terebélyes fája ezen mustármagokból fog kifejlődni.
Az idők jeleinek (…) intését megértve kezdettünk munkához itt, e kicsiny faluban, s ennek szomszédos községeiben. Az idők jeleinek intésére tettem e szószéket Isten igéjének hirdetésével kapcsolatban párhuzamosan az egyesült munkára való buzdítás helyéül. Sokan – talán azért, mert nem értették meg – kárhoztattak, helytelennek ítélték meg munkámat, eljárásomat, hogy a Jézus Krisztus maga sem állott be a mindennapi kenyérküzdelem harcába, sőt azt mondotta: „Isten országa nem ételben és italban áll.” Ez igaz. De ezt a zsidó vallásos szertartások ok nélküli böjtjeire mondotta, de emellett ő maga így tanította imádkozni tanítványait: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”Igen, odaálltam a mindennapi kenyér harcába! Imádkoztam és dolgoztam. Isten, a szerető atya erőt adott nekem és megsegített. Nemcsak papja, hanem apostola kívántam lenni népemnek. Éreztem a közpéldaszó igazságát: Akié a föld, azé a haza, de azt átláttam, hogy akinek földje van, ha azt akarja, hogy annak jövedelméből megéljen, meg kell hogy tanulja annak szakszerű művelését, úgy, ahogy azt a haladás eszközeivel végzik. Mert ellenkezőleg, lehet valakinek földje, de mivel nem tudja jövedelmezővé tenni, nem ez az ő hazája, hanem elmegy más világrészbe hazát keresni.
(Részlet Ürmösi József: Pap és apostol című kötetéből)
Székelyhon.ro

Így épül az önálló magyar iskola Szamosújváron
A 2016-os tanévtől ez lesz a Mezőség zászlóvivő oktatási intézménye a Téka Alapítvány tervei szerint.
„A szemközti épület a polgármesteri hivatal tulajdonában van, hamarosan le fogják bontani” – hajol ki az épülő iskola második emeleti folyosójának egyik ablaküregén Balázs-Bécsi Attila. Kaviccsal felszórt, méretes telek tárul elénk, az egyetlen zöld folt egy diófacsemete, ami túlélte az építőtelepi létet: a Téka Alapítvány elnöke nem engedte kivágatni, így ez a fa lesz az első növény az iskolaudvaron. Önálló magyar iskola épül
Szamosújváron a 2016-os tanév kezdetén már fogadhatja a diákokat az önálló magyar iskola. A diákok – mind a mezőségi szórványból származó kollégisták, mind a helyi magyar gyerekek – most Szamosújvár több, vegyes nyelvű tanintézményében tanulnak, azonban mihelyt felépül az új iskola két épülete, a városból minden magyar osztály ide fog átkerülni. Balázs-Bécsi Attila előzetes számításai szerint 450 diák tanulhat majd az új iskolában.
„Ebbe az iskolába a Szamosújváron, három iskola öt épületében tanuló magyar diákok osztályait fogjuk összevonni, létszám tekintetében nincsenek gondjaink. A két épületben helyezzük el az előkészítő, elemis, 5-8-as és a líceumi osztályokat. Összesen 21 osztályterem van, ez azt jelenti, hogy az 5-12-es osztályoknál párhuzamos osztályok indulnak. Ezenkívül az épületben található adminisztratív termek lesznek kialakítva, ugyanakkor lesz aula, előadóterem, és, ha minden jó megy, akkor szeretnénk új felszereléssel is ellátni, hogy a Szamosújváron iskolába járó diákok a legkorszerűbb körülmények között tanulhassanak” - mondja.
Nem csupán iskolát, hanem egy jövendőbeli szellemi központot építenek
Az épülő tanintézmény a mezőségi szórvány szimbolikus intézménye lehet. Balázs-Bécsi Attilának mindenképpen ez a terve az új épülettel.
„Nemcsak azért fontos ez az iskola, hogy különváljunk és külön adminisztratív egységben foglalkozzunk a gyerekekkel. Azt szeretnénk, hogy ez az iskola egy mezőségi oktatási központ is legyen. Erdélyben nagyon sok régiónak megvan a zászlóvivő oktatási intézménye a Székelyföldtől a Bánságig, a Mezőségnek viszont nincs ilyen.
Nehéz feladat az iskolaépület felépítése, de még nehezebb lesz az, hogy olyan minőségi oktatást tudjunk biztosítani, ami idevonzza a jó tanárokat, megerősíti a helyi oktatást. Az a cél, hogy a ó Mezőségnek egy tényleges katalizátora legyen ez az intézmény, amely nemcsak egy iskola, hanem egy valóságos szellemi központ.
Két ország hozzájárulása egy iskoláért
Az új iskola picit távol esik a városközponttól, mert a belvárosban az iskola számára ekkora telket már nem talált az önkormányzat. A telket a polgármesteri hivatal ingyen bocsátotta az alapítvány rendelkezésére, az épület építési költségeit a magyar kormány fedezi: mintegy kétmillió euróból épül fel az ingatlan. A kész épület átkerül a városi önkormányzathoz, amelynek a továbbiakban meg kell oldania a fenntartását.
„Az iskola finanszírozása, fenntartása a román állam feladata lesz, tehát az alapítvány felépíti és átadja az épületet az önkormányzatnak. Magát az intézményalapítást is elkezdtük, és reméljük, hogy jövő tavaszig meg is kapjuk a minisztérium engedélyét arra, hogy ez az intézmény létrejöjjön” - mondja Balázs-Bécsi Attila.
A mezőségi szórvány és Szamosújvár adja a tanulókat
Szamosújvári kiszállásunkat a Téka Alapítvány székhelyén kezdtük. A rendezett udvart takaros épületegyüttes veszi körül. A hátsó épületben található a kollégium, amelyet 2006-ban adtak át, és több mint száz szórványvidéki kollégista lakhelye. Nekik a szamosújvári Téka Alapítvány nyújtja az egyetlen esélyt az anyanyelven történő tanuláshoz.
A Téka Alapítvány 2000-ben csatlakozott a mezőségi oktatási programhoz, amit Válaszúton a Kallós Alapítvány indított el. Szamosújváron ekkor már két éve a Református Egyház működtette a programot, ám az egyház 2004-ben kilépett belőle. Ekkor vált szükségessé, hogy a Téka Alapítvány építsen egy új kollégiumi épületet, hogy befogadhassa a korábban az egyháznál elszállásolt gyerekeket is.
„2006-ban, amikor átadtuk a kollégiumot, már akkor megfogalmaztuk: a Téka Alapítvány által működtetett oktatási programnak csak akkor lesz finalitása, ha a kollégium mellett egy önálló magyar iskola is létrejön. Itt a kollégiumban mi nemcsak szállást, ellátást biztosítunk, hanem megpróbáljuk nevelni is a gyerekeket. 2010-ben határozottabban kiállt a magyar kormány az elképzelésünk mellett, és le tudtuk tenni az alapkövet. Négy éven keresztül elég lassan folyt az építkezés, amit egy tavalyi kormánydöntés következtében sikerült felgyorsítani, és úgy néz ki, hogy 2016 őszén beköltözhetnek a diákok az új iskolába” - mondja el Balázs-Bécsi Attila.
Ide vonzanák és itt tartanák az oktatókat
Pillanatnyilag az oktatók a szamosújvári iskolák között ingáznak, hogy megtarthassák az óráikat, az új épülettel ez a rohangálás megszűnik. „Nagyon szeretnénk azt, hogy minél több helyi oktató kerüljön be a rendszerbe, mert ha többen vannak, több idejük lesz odafigyelni a gyerekekre, és a tanítás mellett a neveléssel is tudnak foglalkozni. Természetesen megpróbálunk olyan motiváló lehetőségeket is keresni, ami végső soron képes itt tartani a jó pedagógusokat” - magyarázza az alapítvány elnöke.
Szerinte ez az eljárás méltányos, hiszen ha egy városi szórványban tanuló diáknak ingyenes az oktatás, akkor egy falusi szórványból származó diáknak is megvan a joga ahhoz, hogy ingyen járjon iskolába. Az 5-8 osztályos diákok esetében van egy minimális hozzájárulás, az a szülők által kapott gyermekpénz értéke” - mondja Balázs-Bécsi Attila.
Tavaszra más csak a területrendezés marad
Az iskola udvarát nem egy steril betonozott helynek képzelik el. A kisiskolásoknak játszóteret építenek, pergolákat építenek, ahol a nagyobb diákok tanulhatnak. Egy fűszerkertet is terveznek, amelyet a tanulók közösen gondoznak.
Az új iskolába legalább 100, falusi szórványból származó gyerek jár majd
A Téka Alapítvány kollégiumában az idei tanévben 107 5-12-es diákról gondoskodnak. A 9-12 osztályban ingyenes a kollégium, eddig a családok jövedelmi helyzetének függvényében számították ki a hozzájárulást. Egy gyerekre fordított havi költség mintegy 700 lejre rúg, ez az összeg magába foglalja a szállás-, fűtési, étkezési költségeket, de benne van a délutáni oktatás és foglalkozások költsége is: a pedagógusok segítenek a lecke előkészítésében, foglalkoznak a gyerekekkel. „A legtöbb, amit ebből a 700 lejből kértünk, az 200 lej volt, de a középiskolások számára idén elértük, hogy alanyi jogon járjon nekik a kollégium. A költségeket magyar kormánytámogatásból fedezzük” - számol be Balázs-Bécsi Attila.
Szerinte ez az eljárás méltányos, hiszen ha egy városi szórványban tanuló diáknak ingyenes az oktatás, akkor egy falusi szórványból származó diáknak is megvan a joga ahhoz, hogy ingyen járjon iskolába. Az 5-8 osztályos diákok esetében van egy minimális hozzájárulás, az a szülők által kapott gyermekpénz értéke” - mondja Balázs-Bécsi Attila.
A kétemeletes, manzárdosított új iskolaépületek tavaszra elkészülnek, hamarosan nekilátnak a beltéri munkálatok elvégzésének. A belső terekben a vezetékek már a helyükön vannak, a gletteléssel is végeztek többnyire a munkások.
A Téka Alapítvány elnöke egy rakomány csempét szemlél, közben arról beszél, hogy a belső kialakításról, például a falak színéről a pedagógusokkal együtt döntenek, a falak dekorálásába pedig a diákokat is bevonják, hiszen az a cél, hogy azok, akik itt tanulnak vagy tanítanak, minél otthonosabban érezzék magukat, a magukénak érezzék a teret.
Kertész Melinda
Transindex.ro

Diacon visszaélései csokorban (Világgá kürtölik a fogyasztóvédő tetteit)
Folyamatosan visszaél hivatalával a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal elnöke – tudatja a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat e heti körlevele, amely szerint Mircea Diacon ismételten hátrányos vagy sértő helyzetbe hozta a megye magyar nemzetiségű lakosságát.
A levél időrendi sorrendben emlékeztet Diacon feszültséget keltő tevékenységére: februárban a „székely ízek” miatt bírságolta meg a kereskedőket (az „olasz ízek”, „román ízek” forgalmazóit azonban nem) – azóta kérik leváltását is, mindeddig eredménytelenül – , márciusban az általa irányított iskolai vetélkedő időzítésével a magyar diákokat (a megyei mezőny kétharmadát) gyakorlatilag kizárta a versenyből, augusztusban a SIC (Terra Siculorum – Székelyföld) feliratú matricák miatt bírságolta meg a taxisokat, és riadalmat keltett, amikor rendőri kísérettel jelent meg az unitárius egyház által szervezett gyermektáborban, ahol nincs is joga ellenőrizni. Mindezt betetőzi a legutóbbi botrány: a főfogyasztóvédő ittas állapotban kocsmai verekedésbe keveredett, és utólag ezt is etnikai üldöztetésnek próbálja beállítani.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat – amelyet az RMDSZ azért hozott létre, hogy megfigyelje a romániai magyar közösséget érintő hátrányos megkülönböztetéseket, és jelezze, közvetítse azokat a nemzetközi közvélemény felé – levele végén kifejezi abbeli reményét, hogy „Románia képes megvédeni a kisebbségeit, és kettős mércével dolgozó közhivatalnokait rendre utasítja”.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szövetség alakult Székelyföld turizmusáért
Megalakult a székelyföldi turizmusért síkra szálló Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség – tájékoztatta a Krónikát Dombora Lehel, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület igazgatója.
Mint részletezte, a szövetség alapítói a székelyföldi idegenforgalomban érdekelt szervezetek: Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület, Nyárádmente Kistérségi Egyesület, Via Mariae Egyesület, Erdélyi Magyar Idegenvezetők Egyesülete, Székelyvarsági Turisztikai Egyesület, Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület, Marosfőért Egyesület, Pro Szent Anna Egyesület, Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, AQUASIC Közösségek Közti Társulás, Versenyképesség fejlesztési Központ Egyesület, Felcsík Kistérségi Egyesület, Gyimesvölgyi Vendéglátók Egyesülete, Szovátafürdő Turisztikai Egyesület.
A szövetség nem profitorientált, önként vállalt együttműködésen alapszik, feladata pedig a térség népszerűsítése, egységes megjelenítése, a társult szervezetek versenyképességének fejlesztése, érdekeik védelme, vázolta Dombora.
A jövő évre tervezett tevékenységek között szerepel a turisztikai irodák munkatársainak szakmai képzése, az irodák szakmai összehangolása, a székelyföldi turisztikai adatbank létrehozása, a már meglévő térségszintű vonzerőleltárak összesítése. Tervezik, hogy szakmai kapcsolatot építenek ki a hazai, Kárpát-medencei és nemzetközi turisztikai szervezetekkel, ügynökségekkel.
Részt vesznek ugyanakkor a Leader akciócsoportok stratégiáinak kidolgozásában, hogy ne maradjanak ki a turizmusfejlesztő intézkedések. A szövetség továbbá kidolgoz egy minden tag által felvállalt arculati kézikönyvet. A tevékenységeiket pályázati forrásokból fedezik.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Elkezdte működését a Pro Turismo Terrae Siculorum Szövetség
2015 október 16-án, Árkoson megalakult a székelyföldi turizmusért síkra szálló Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség, melynek alapítói székelyföldi, turisztikában érdekelt szervezetek: Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület, Nyárádmente Kistérségi Egyesület, Via Mariae Egyesület, Erdélyi Magyar Idegenvezetők Egyesülete, Székelyvarsági Turisztikai Egyesület, Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület, Marosfőért Egyesület, Pro Szent Anna Egyesület, Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, AQUASIC Közösségek Közti Társulás, Versenyképesség fejlesztési Központ Egyesület, Felcsík Kistérségi Egyesület, Gyimesvölgyi Vendéglátók Egyesülete, Szovátafürdő Turisztikai Egyesület.
A Pro Turismo Terrae Siculorum Szövetség nem profitorientált, független civil kezdeményezés, amely a társult és később csatlakozó, turizmusban érdekelt civil szervezetek önként vállalt együttműködésén alapszik.
A Szövetség fő feladatainak tekinti Székelyföldnek turisztikai desztinációként való egységes megjelenítését, a székelyföldi turizmus fejlesztését, annak egységes módon végzett promoválását, a társult szakmai és gazdasági szereplők versenyképességének fejlesztését, érdekevédelmét.
A Szövetség 2016-os tervezett tevékenységei:
Szakmai,-és TDM képzések szervezése turinform irodák munkatársainak és az érdeklődő tagságnak. Székelyföld szintű turisztikai információ-adatbank létrehozása más hasonló kezdeményezésekkel összhangban, a megfelelő IT háttér egységesítése. A már meglévő térségszintű vonzerőleltárak összesítése, a turinform irodák szakmai összehangolása. Szakmai kapcsolat kiépítése hazai, kárpát-medencei és nemzetközi turisztikai szervezetekkel, ügynökségekkel. Szakmai fórumokon való részvételek. Leader Akciócsoportok stratégiáinak kidolgozásában való részvétel, hogy minden térségben a turizmusfejlesztést érintő intézkedések szakmailag támogatva legyenek. Közös, minden tag által felvállalt arculati kézikönyv kidolgozása. Arculati elemek egységes használatát elősegítő informatív jellegű beszélgetések szervezése. Pályázati források felkutatása, hozzárendelése a tevékenységek lebonyolításához.
A Pro Turismo Tearrae Siculorum Szövetség munkáját 7 tagú igazgató tanács koordinálja, amelynek tagjai Prezsmer Fülöp (Gyimes), Tatár Attila (Gyergyószentmiklós), Dombora Lehel (Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület), Csibi József (Felcsík), Kiss Zsófia – titkár (Szováta), Nagy Benedek – alelnök (Csíkszereda) és Pál Zoltán – elnök (Idegenvezető Egyesület).
A Szövetség tevékenységeiről kezdetben a világhálón adunk hírt a közösségi médián keresztül, amíg elkészül a megfelelő honlapunk:
www.facebook.com/ProTurismoTerraeSiculorum
Várjuk további csatlakozásban érdekelt szervezetek jelentkezését.
Pál Zoltán
elnök
kisujsag.ro

Angolul a székely ízek üldözőjéről
A Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal vezetőjének visszaéléseire hívja fel a nemzetközi közvélemény figyelmét e heti hírlevelében a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete.
Az angol nyelvű dokumentumban arról írnak, hogy Mircea Diacon folyamatosan visszaél funkciójával és hatalmával, hátrányos vagy sértő helyzetbe hozva a megye magyar nemzetiségű lakosságát.
A jogvédő szolgálat munkatársai felidézik, hogy februárban Diacon bírságot rótt ki a „székely ízek” miatt, miközben az „olasz ízek”, „román ízek” vagy más népek konyháiról elnevezett ételek elnevezése miatt nem járt el. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat levélben kereste meg az eset kapcsán a miniszterelnöki hivatalt és a fogyasztóvédelmi hatóság vezetőségét, kérve a szóban forgó személy leváltását, ami nem történt meg.
Diacon akkor is visszaélt befolyásával, mikor az általa irányított iskolai vetélkedőt március 15-ére időzítette, és ezzel gyakorlatilag kizárta a magyar diákokat, a megyei mezőny kétharmadát a versenyből. Augusztusban reklámanyagnak minősítette a SIC (Terra Siculorum – Székelyföld) feliratú öntapadós matricákat a sepsiszentgyörgyi taxisok autóin, majd szintén augusztusban rendőri kísérettel jelent meg az unitárius vallásórák résztvevőinek árkosi táborában, különböző kifogásokat fogalmazott meg, holott az egyházakat nincs joga ellenőrizni a fogyasztóvédelemnek.
Végül arról is beszámolnak, hogy kocsmai verekedésbe keveredett, és utólag etnikai üldöztetésnek próbálja beállítani a tényt, hogy ittas állapotban verekedés résztvevője volt. „Őszintén reméljük, hogy Románia képes megvédeni a kisebbségeit és kettős mércével dolgozó közhivatalnokait rendre utasítja” – zárja hírlevelét a jogvédő szolgálat.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

A székely nép megvédi határát!
A Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló méretű és jelentőségű rendezvényre készülünk október 24-én, szombaton 17.30 órától: Székelyföld határának kivilágítására. A székely közösségi megnyilvánulás sikere attól függ, hogy mennyien leszünk jelen, milyen erőt tudunk felmutatni a román hatóságok és a nagyvilág előtt, jogos követeléseink érvényesítésére.
Bizonyítsuk be, hogy eltökélten hisszük és fenntartjuk, Székelyföld egy és oszthatatlan, határa számunkra szent, nem engedünk sem a feldarabolási szándéknak, sem egy nagyobb régióba való besorolásának. Érezzük át azt a személyes felelősséget, amely a részvételre kötelez. Legyünk ott mindannyian az általunk kiválasztott határközségben, vigyük magunkkal gyermekeinket, unokáinkat, s az őrtüzek mellett éljük meg az együvé tartozás közösségi élményét. Világítsuk ki Székelyföld határát autók, motorkerékpárok, reflektorok fényét tükrözve az ég fele, elemlámpákkal és más világítási eszközökkel jelöljük meg Székelyföld határát a kijelölt időszakban, 18.45 és 19 óra között.
Bizonyítsuk be, hogy méltóságteljesen tudjuk kifejezni s közösségi akaratot, miként más megmozdulásokon is, őrizzük az őrtüzeket, szimbolikus üzenetükkel együtt.
A szervezők által meghirdetett rendezvények kizárólag a Székely Nemzeti Tanács honlapján feltüntetett helyszínekre korlátozódnak. (www.sznt.sic.hu). Minden más őrtűzért, vagy más a gyülekezési helyen történt bármely eseményért az egyéni kezdeményezőké a felelősség.
Mutassuk meg, hogy a Székely Nép erős, megvédi határát, miként történelme folyamán mindig.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Gazda Zoltán, megbízott főszervező
Erdély.ma

Őrtüzek gyúlnak a Patriumban is
Székelyföld határainak kivilágításával egy időben Patriumban közel harminc helyszínen gyúlnak ki az őrtüzek szombat este – közölte csütörtökön az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete, a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) és a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete.
A három szervezet közös közleményben tudatta, hogy az EMNT múlt szombati küldöttgyűlése határozatának megfelelően azért gyújtanak lármafákat, hogy ezáltal fejezzék ki: támogatják a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
„Meggyőződésünk, hogy Székelyföld és a Partium autonómiájának ügye, tágabb értelemben, történelmi régióink önrendelkezésének sikerre vitele, egyformán közös érdeke Erdély valamennyi lakójának. Történelmi régióink autonómiatörekvései nem hogy gyengítenék, de kölcsönösen erősítik egymást!" – áll a közleményben.
MTI
Erdély.ma

Kegyelmi idő
Úgy tűnik, ismét afféle kegyelmi idő köszöntött be a belviszálytól, buktatóktól, visszalépésektől, meghátrálásoktól terhes erdélyi magyar érdekérvényesítési harcban. Október 24-én, szombaton este őrtüzek gyújtásával jelöljük meg Székelyföld határait, ország-világ előtt felmutatva: ez az a régió, amelyet otthonunknak tekintünk, nem kell bukaresti irodákban hátsó szándékoktól fűtve, asszimilációs törekvésektől vezérelve mesterséges régióhatárokat megrajzolni, ezek azok a történelmi határok, amelyek mentén bármely közigazgatási átszervezést végre kell hajtani, itt akarjuk otthon érezni magunkat, itt akarjuk magunk irányítani sorsunkat.
A Székely Nemzeti Tanács újszerű, látványosnak ígérkező, nagyszabású akciója mellé pedig végre felsorakozott mindenki: a kezdeményezés nem vált pártpolitikai csatározások tárgyává, nem kezdődött el az ötlet elsőbbségéért folyó verseny, az egymásra mutogatás, a betartás, amit oly jól ismerünk. Az RMDSZ, az MPP, az EMNP, az EMNT, mindenki támogatásáról biztosította a megmozdulást, bekapcsolódtak a civil szervezetek, a történelmi magyar egyházak, az önkormányzatok, polgármesterek, helyi tanácstagok, vállalkozók.
Olyan összefogás bontakozott ki, amelyre régóta, talán a két évvel korábban lezajlott nagy menetelés óta nem volt példa, és amelyre pedig, mint akkor is, azután is bebizonyosodott, igen nagy a közösségi igény. Mert nem kell ahhoz sem politikusnak, sem politikai elemzőnek lenni, elég, ha józan ésszel gondolkodunk, hogy felismerjük: nemzeti ügyekben csak összefogással érhetünk el eredményt, legfontosabb közösségi céljainkat csak akkor valósíthatjuk meg, ha legalább abban egyetértünk, mely irányba kell húzni a szekeret.
Persze, az erdélyi magyar döntéshozók egyetértése még csak szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a szombati akció sikeres legyen. A sikerhez szükség van arra, hogy a Székelyföld egészét átfogó megmozdulás minden helyszínén minél többen legyünk. Hogy mindenki szakítson kis időt, menjen ki a hozzá legközelebb eső találkozási ponthoz, vigyen magával még egy-két személyt. De szükség van arra is, hogy felkészüljünk arra, ami következhet: a román államhatalom vélhetően ismét megpróbálja majd elhallgatni az eseményt vagy félretájékoztatva elbagatellizálni azt – jó lenne hát, ha az összejövetelt megelőzően, de azt követően is mindent megtennénk a nemzetközi közvélemény tájékoztatása érdekében.
Végül pedig azt is tudatosítanunk kell: az őrtüzek gyújtásával korántsem ér véget autonómiáért folyó harcunk – abból csak erőt meríthetünk további küzdelmünkhöz. Csak tartana még a kegyelmi idő!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy kutatás margójára
Olvasom Veres Valér szociológus kutatását a Kárpát-medencei magyar nemzeti identitásról, ennek alakulásáról, valamint az egység és a regionális tudat kérdésköréről. A kutatás a különböző országrészekbe szakadt magyar kisebbséget és a magyarországi magyarokat ölelte fel. Az alcímek között ilyenek találhatók: a magyarságtudat egysége és heterogenitás; a szimbolikus egység; nemzeti szimbólumok; az erdélyiek a legbüszkébbek magyarságukra; annyira nem érzik magukhoz közelinek a magyarországi magyarokat az erdélyiek; sokan „csak” erdélyiek; hazafogalom; többséghez való viszonyulás. Ezek a címek önmagukban elég sokat elárulnak.
A kutatás eredményei egyáltalán nem leptek meg. Szerintem nem is kell nagyon sokat tudni, különösebben bölcsnek lenni ehhez – elég, ha az embernek nyitott szeme-füle van kapcsolataiban, kicsit ismeri a történelmet és valamennyire követi a napi eseményeket. Nekem előnyöm, hogy laktam a Partiumban, Kolozsváron és Székelyföldön is, Magyarhonban pedig több, egymástól meglehetősen messze eső helyen, és számos kapcsolatom van más országrészekbe szakadtakkal. Sok ember véleményét, reakcióit volt alkalmam megismerni. Ezek alapján nem volt újdonság számomra – többek között az sem –, hogy az erdélyiek a legbüszkébbek magyarságukra, az erdélyieknek a legerősebb a magyarságtudata. Az erdélyi magyarok leginkább a többi határon túli magyart kedvelik, a romákat és az újgazdagokat szeretik legkevésbé, majd a többségiek – románok és magyarországi magyarok – következnek. Az erdélyi magyarok a németeket jobban kedvelik, mint a magyarországiakat vagy a románokat. Előítéletesen viszonyulnak az erdélyiek a magyarországi magyarokhoz. Ez nem csak a hírhedt népszavazás következménye, bár ahhoz köthetően észrevehető egy meglehetősen nagy törés a viszonyokban, főleg a kilencvenes évek elejéhez képest.
Az eredmények fogadásában nálam közrejátszott, hogy jól emlékszem, mit meséltek szüleim az anyaországiakról (ma is számosan emlegetik őket mostohaanya-országiaknak), viszonyulásukról és viselt dolgaikról 1940–44 között. Meg azt is tudom, hogyan bántak a magyarországi katonatisztek a frissen besorozott erdélyiekkel a kiképzések során. Milyen külön intézkedéseket – értsd parancsot – kellett hozniuk a kötelező magatartással, a bánásmóddal kapcsolatban. Pedig köztudott, hogy a székely katonák bizonyultak a legkötelességtudóbbaknak, fegyelmezettebbeknek, megbízhatóbbaknak. Azonban volt nekem régebbi információm is egy olyan embertől, akinek a véleményére nagyon sokat adok. Egész élete, munkássága rendkívül hitelessé teszi előttem. Kós Károlyról van szó. Ezt írta Kalotaszegen, 1911. szeptember 4-én, ergo több mint száz (!) éve: „Sorsunkat előre látjuk, és csodára nem számíthatunk. Mi magunk gyöngék vagyunk, és segítségünkre nem jön sem a nagymagyarországi társadalom, sem az államhatalom. A magyarországi társadalomra sohasem számíthattunk. A múltban is mi: Erdély voltunk azok, akik, ha kellett, segítséget vittünk Magyarországnak. Jutalmat ezért sohasem kértünk és sohasem vártunk. De az államhatalommal másképpen vagyunk. Annak kötelessége volna minket legalább segíteni, ha már nem vállalja a teljes védelmet.”… „De nekünk hiába beszélnek, hiába ígérnek már. Kezdünk nem hinni semmiben, ami Pestről jön, kezdünk nem hinni miniszteri nagy nemzetmentő terveknek.” Amikor írta, ugye, akkor nem volt népszavazás, kutatás stb. Tapasztalat, történelmi ismeret volt.
Diószeghy László,
Budapest
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Áldást, békességet!
Nézem, mire képes még az, aki itthonomban támad. Bukarest elfogadta, megengedi a Magyar Nyelv Napját itt, Erdélyországban, Székelyföldön, miután 1844-ben, az osztrák elnyomás idején sikerült ezt valahogy elérni. Bizony mondom néktek, hogy ezek nem földrajzi nevek. Ezek szerint egy – a – magyar nemzetről letépett résznek a megemlékezése? Hiszen arra szoktunk emlékezni, arról megemlékezni, ami már odalett!
Mi semmit nem tettünk az Erdélyben lakó szászok, svábok, románok nyelvhasználata ellen. Százszor is leírtuk itthon, otthon, hány templomot, törvényt hozott Magyarország a románság, a zsidóság hitének-nyelvének védelmére. Miközben Liseanu román történész 1938-ban azt irkálta-firkálta a maga dicsőségére, hogy a magyarság Erdélyben egyáltalán nem létezett; az élő eleven erdélyi magyarok mind románok voltak egykor, de elmagyarosították őket. „Ezért, kedves román testvér, ha találkozol magas, szőke, széles vállú magyarral, akkor köszöntsd őt, mert román testvérrel találkoztál, akit elmagyarosítottak erőszakkal.”
Derűsen jut eszembe Cimpeanu Cornél egykori lakótársam a kolozsvári Józsa Béla Bentlakásból, egyetemista korunkból. Huszonöten laktunk a Bolyai Tudományegyetem hallgatóiként ott, első évesekként. Ki a bánatnak jutott eszébe, azon kívül, hogy mindig éhesek voltunk, és rettenetes keményen kellett tanulnunk, hogy az ösztöndíjunk meglegyen, kinek jutott eszébe az elmagyarosítás?! Hát Cimpeanu Cornélnak, aki derék, magas, orosz-magyar szakos volt, Nagyváradról érkezett Kolozsvárra. Remek, jó barát, igazi Kornél, de a kutya se kérdezte, miért nem ment a Babeş-re, a román egyetemre. Azért, mert magyar volt nagyapja, apja, de románt fabrikáltak belőlük. És azon a napon, a Józsa Bélában fennhangon kért bennünket, vacsora után lennénk vendégei a 25 személyes hálószobában, mert...
Igen. Fölmentünk, fogalmunk se volt, születésnapja van-e vagy mi? És akkor mondta fönn, a hálószobában, hogy szeretné, ha őt befogadnánk székelynek.
Néztem, más is nézte szánakozólag, hogy megbolondult-e a barátunk? Ő viszont kinyitotta az olcsó rumot, hogy innánk belőle. És senki nem ivott addig, amíg kezét nem rázta: ha ti Mezeiek voltatok, te maradj Cimpeanu vagy Mezei barátunk, amíg élünk s jól! Áldás, békesség!
Czegő Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Az erdélyi magyar politika júdáspénzei
Michael Ebner, dél-tiroli európai parlamenti képviselő a kétezres évek közepén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) meghívásának eleget téve Erdélyben járt és több interjúban is elmondta: számára elképesztő, hogy egy autonómiát igénylő nemzeti közösség hivatalos képviselője – tételesen az RMDSZ – nem hajlandó azt felvetni belföldön és külföldön egyaránt. Hogy mennyire abszurd a helyzet, az is mutatja, hogy 1993 januárja óta az autonómia az RMDSZ-program elsőrendű célkitűzése. Találóan fogalmazott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az EMNT hétvégén lezajlott küldöttgyűlésén: „mi vagyunk az RMDSZ-program leghűségesebb képviselői”.
A valóságban az RMDSZ-en belüli ellenzék – az Erdélyi Magyar Kezdeményezés és a Reform Tömörülés – küzdött mindig az autonómiáért, és próbálta rákényszeríteni az RMDSZ vezetését arra, hogy saját programját képviselje. Miután az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusa után ez a belső küzdelem értelmetlenné vált, ugyanezt a törekvést immár kívülről próbálták elérni. A közéleti abszurd folytatódik. A Magyar Polgári Párt – amely bevallottan az RMDSZ ellenében jött létre – korábbi elnöke azt hangsúlyozta, hogy a pártnak nem az autonómia az elsőrendű célja, hanem a választás szabadságának a megteremtése. Ugyanez a magát ellenzékinek tartó párt a 2012-es parlamenti és a 2014-es európai parlamenti választáson az RMDSZ mellett tette le a voksát. Azt már nem is említem, hogy a tavalyi elnökválasztáson sem támogatták az autonomista jelöltet, Szilágyi Zsoltot. Említsük meg azt is, hogy az MPP és az RMDSZ 2014 márciusában stratégiai megállapodást kötött, majd ennek jegyében hozta nyilvánosságra az úgynevezett „Székelyföld autonómia-statútumát”. Az EMNT hétvégén elfogadott zárónyilatkozata is rámutat, hogy az RMDSZ–MPP dokumentumnak nem a történelmi Székelyföld a tárgya, hanem az 1968-ban megrajzolt három székelyföldi megye. Most a két párt arról tárgyal, hogy hány MPP-s induljon az RMDSZ-listáin. Igen, nem tévedés: nem a közös, koalíciós listán – amihez eddig az MPP váltig ragaszkodott – hanem az RMDSZ-listán. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az MPP elhárította az Erdélyi Magyar Néppárt közeledését és ajánlatát arra, hogy a két szervezet együtt induljon a 2016-os választásokon, egy paritásos alapon létrehozott szövetség keretében.
Amikor Szilágyi Zsolt világosan rámutatott arra, hogy a júdáspénz az oka annak, hogy kútba esett a két, programjában autonomista párt szövetsége, Biró Zsolt útszéli stílusban támadt az EMNP elnökére, mondván, szégyellje magát. Biró szerint Szilágyi kiírta magát a jobboldali politikából. „Jobboldali politikából” – igen, ezt a kifejezést használja az a politikus, aki a hatalmi pozíciókért cserébe bármilyen színezetű koalícióban résztvevő RMDSZ-szel készül összebútorozni. Arról ne is beszéljünk, hogy ő maga iratkozott ki az erdélyi magyar autonómia-politikából azzal, hogy pártja ugyanolyan hitelesítő funkciót vállalt az RMDSZ mellett, mint amilyet az RMDSZ a román kormányok támogatásaként 1996-tól napjainkig.
A jobb sorsra érdemes Kulcsár Terza József is beszállt a polémiába, a júdáspénz kapcsán az EMNP által kapott anyaországi támogatásokat említve. Feltéve, hogy az EMNT mellett az EMNP is kapott támogatásokat a nemzeti kormánytól, lehet-e ezt egy napon emlegetni az RMDSZ elvtelen kiszolgálásával? Hasonló demagógiával próbálja visszalőni a júdáspénz vádját Biró Zsolt, aki azt rója fel Szilágyinak, hogy a bukaresti parlament padjait koptatta, s hogy Brüsszelből kap fizetést. Mintha nem az autonómiát képviselte volna ott, s nem lett volna egyike azon öt képviselőnek, akik benyújtották a román törvényhozásba a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumát 2004 elején. Annak az SZNT-nek a törvénytervezetét, amelynek ülését Biró Zsolt nagy dérrel-dúrral hagyta ott, miután nem választották vissza tisztségébe az RMDSZ-szel való összeborulása miatt.
A „júdáspénz” lényege, hogy annak elfogadója ellenszolgáltatásképp elárulja az addig képviselt ügyet, szövetségeseit és elveit. Ezt pedig Biró Zsolt vezetésével a Magyar Polgári Párt jól követhetően megtette. Ezzel szemben az Erdélyi Magyar Néppárt és az annak létrehozását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulása óta következetesen ugyanazokat a célokat hirdeti: belső önrendelkezést, regionalitást, szubszidiaritást és autonómiát, amihez a föderációnak is társulnia kell. Szilágyi Zsolt egyórás programadó és iránymutató beszédében megjósolta, hogy lesznek MPP-s politikusok, akik a párt irányváltását szégyellve távozni fognak és az EMNP-nél kopogtatnak, illetve lesznek olyanok is, akik az RMDSZ-re rálicitálva támadni fogják őt és pártját. Biró Zsolt és Kulcsár Terza József légből kapott vádjai hallatán megállapíthatjuk: a próféta beszélt belőlük.
De ez nem feltétlenül baj. Legalább nyilvánvalóvá válik, hogynem elég, ha az MPP az RMDSZ ernyője alatt igyekszik biztosítani a vezető oligarchiájának egzisztenciáját, még rá is támad azokra, akik hűek maradtak az önálló magyar érdekeken alapuló politikához és autonómiaprogramhoz. Az erdélyi politikai paletta rövid ideig volt csak háromosztatú – RMDSZ/MPP/EMNP –, tulajdonképpen az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásától a 2012-es parlamenti választásokig. Ekkor vette kezdetét az MPP–RMDSZ-közeledés, mely minden jel szerint a jövő évi választásokon teljesedik be az MPP-nek az RMDSZ-listákon való indulásával. Az Erdélyi Magyar Néppárt megmaradt az erdélyi magyar szabadságprogram, az autonómia egyetlen következetes és hiteles képviselőjének. Ha úgy tetszik, az utolsó harcképes kuruc egységnek.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Turizmussal a szórványért Bethlen Gábor útján
A dél-erdélyi szórvány megmaradása a cél
Az alvinci református templom, amely szinte összeomlott, juhakol is volt benne, de magyar állami támogatással felújították; a mellette levő Kemény-kúria, amelyet román vállalkozó hozott helyre; s a romos Martinuzzi-kastély közös megjelenítése lenne az egyik látványossága Bethlen Gábor útjának.
A dél-erdélyi, a szórvány megmaradását segítő turista útvonal az erdélyi fejedelem szülőhelyéről, Marosilyéről indulna, s Nagyenyedig tartana. Célja a tervezett Bethlen Gábor útja mentén élő szórvány közösségek megtartása. Gudor Botond gyulafehérvári történész, református lelkész, esperes, a Fehér megyei szórvány kutatója elmondta:
”Van egy olyan terv, amely a Bethlen Gábor életútvonala mentén azokat a településeket kötné össze – műemlékek, a civil élet, az egyházi közösségek kulturális turizmusa, az oktatási intézmények mentén – amely erőt, lehetőséget és perspektívát adna egy olyan összefüggő szórvány koncepciónak, amely összehangolná a szórvány munkát, fejlesztené és megtartaná a közösségeket.”
Kiállításon mutatják be az elképzelést
A Bethlen Gábor útja a Székelyföldre tartó turistákat csábítaná Dél-Erdélybe, ha majd meglesz az autópálya is. A koncepciót még idén kidolgozzák, jövőre pedig egy kiállítás keretében bemutatják Alvincen, a felújított református templomban, amelyet Szent Katalin református templomként is szoktak emlegetni, mivel a reformáció előtt Szent Katalin volt a védőszentje. Gudor Botond szerint:
“Ezerkilencszázötvenötben a templom a Maros áldozata lett. Otthagyták bedőlt tetőszerkezettel, kitört ablakokkal, kifosztva, juhakolként használták. Ez a templom most istentiszteleti célokat szolgál. Rövidesen kiállítóterem is lesz a hajója. A Kemény-kúria is felépült, egy román befektető megvásárolta a telket és fejlesztette. Reményeink szerint a római katolikus érsekség is a Martinuzi-Bethlen kastélyt rendbe rakja, és sikerül összecsiszolni a három elképzelést.”
A Martinuzzi-kastély
A leghíresebb építtetőjéről elnevezett Martinuzzi-kastély romjai a Maros hídja mellett, alacsony dombon láthatók. Fráter György 1546-ban kezdte el a 14. századi domonkos kolostor reneszánsz várkastéllyá való átépítését. A szerzetesek már 1530 körül elhagyták, ezután az uradalom egymást követő birtokosai, Kosári (Kocsárdi) Miklós, Majláth István és Radu Paisie havasalföldi uralkodó kastélyukként használták. Az építkezés befejezésében Martinuzzit 1551-es halála megakadályozta. 1553 nyarán a Georg Keisder királybíró vezette szászsebesi szászok erőszakkal elfoglalták. A kastély későbbi birtokosai sorában szerepelt Nádasdy Tamás, Báthory András, Majláth Margit, Báthory Kristóf, Jósika István, Barcsay András és a Török család. 1573-ban Bekes Gáspár embereitől Báthory István fegyverrel foglalta el. 1597-ben itt ölték meg Zsarnok Áron moldvai vajdát. A déli szárny, amelyet az 1930-as években lebontottak, Bethlen Gábor fejedelemsége idején készült el, Giacomo Resti tervei alapján, Károlyi Zsuzsanna fejedelemasszony számára. A hatszögletű, mocsárral körülvett erődöt (a helyiek később „sziget”-nek nevezték) 1658-ban a tatárok gyújtották fel. 1696-ban romos állapotban volt. 1708-ban Károlyi Sándor kurucai foglalták el, akiktől a császáriak 1709 őszén vették vissza. Sorger Gergely erdélyi püspök 1733 körül felújította, ekkor készült a ma is látható barokk főkapu. Az erdélyi püspökök kedvelt tartózkodási helye volt. 1792-ben leégett, déli szárnya lakhatatlanná vált. Az északi szárnyban született és ott élt kilenc éves koráig Kemény Zsigmond. 1848-ban több hétig az alvinci és borbereki nemesség menhelyéül szolgált. Egy részét 1900 körül csendőrlaktanya céljára állították helyre. A kastély előtti téren tartották akkoriban az éves állatvásárokat. A megmaradt épületeket a szocializmus idején a kollektív gazdaság használta
kolozsvariradio.ro

Ötvenhatos emlékművet állítottak Gyimesbükkben
Székelyföldi ötvenhatosok emlékművet állítottak Gyimesbükkben. Az avatóünnepségen a Volt Politikai Foglyok Szövetségének székelyföldi szervezetei képviseltették magukat. Az ünnepségen jelen volt a Kossuth Rádió munkatársa, Oláh-Gál Elvira is.
A mikrofon előtt Török József, aki a háromszéki ötvenhatosokat képviselte, szomorúan mondta el: számukra fájó, hogy a fiatalság általában passzív marad a 1956-os eseményeket illetően.
Pál László, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének udvarhelyszéki elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt években, az iskolákban az osztályfőnöki órákon maguk az ötvenhatos elítéltek tartottak „élő történelemórákat”. A román állam kárpótlásával kapcsolatban az udvarhelyszéki elnök elmagyarázta, hogy bár az elrabolt fiatal éveiket nem „adhatják vissza”, az anyagiak tekintetében elégedettek lehetnek, viszont a rehabilitációjuk nem történt meg, hiszen még mindig büntetett előéletűként szerepelnek. Az ötvenhatos fiatalok mindenre képesek voltak ennek a népnek a szabadságáért, ők nem nézték, hogy milyen óriási hatalommal mentek szembe, és bár akkor nem érték el céljukat, de utólag a történelem őket igazolta – fogalmazott Kelemen Csongor, csíkszeredai volt politikai fogoly. Kossuth Rádió
Erdély.ma

A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban
Néhány órával a magyar forradalom kitörése után Erdélyben megalakultak az első rendszerellenes szervezetek. A magyar nemzet soha nem tapasztalt egységbe kovácsolódott. Az új ember formálásáról szóló teóriák a magyar forradalom hatására percek alatt összeomlottak. Ki kell mondanunk végre: 1956-ban a legyőzhetetlennek hitt szovjet birodalom nemcsak a magyar forradalomtól kapott halálos sebet, az erdélyi, székelyföldi, bánsági, partiumi, szilágysági, máramarosi magyar szervezkedésektől, szervezkedési kísérletektől is végzetesnek bizonyuló tőrdöfést kapott!
1956. október 24-én a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium (Líceum – ahogyan hivatalosan nevezték) X. B osztályában történelemóra volt. Az osztály – az egyetemi hallgatók százezres nagyságrendű budapesti tüntetésének, felvonulásának, a Debrecenben, Budapesten a rádiónál lezajlott fegyveres összetűzések ismeretében – felfokozott izgalomban, némán, csöndben és felállva üdvözölte a tanterembe belépő tanárt, András Gusztávot. „Ma nem ebből a könyvből tanulunk – tette le a Románia történelme tankönyvet a tanár úr –, ma a szomszédban testvéreink vérrel írják a történelmet, rájuk emlékezünk!” – jegyezte meg ugyancsak felfokozott hangulatban a história bűvkörében élő tanár. 1956. október 24-e és november 4-e között Erdély, Székelyföld, a Partium, a Bánság, a történelmi Máramaros nagy múltú vagy éppen frissen alakult magyar gimnáziumaiban hasonló egyperces néma felállásokra, az elesettekre való megemlékezésre került sor.
A nagyváradi diákmegmozdulás
A magyar forradalom hatására 1956 őszén alakult meg Nagyváradon az országos hírnevű Klasszikus Magyar Líceum diákjaiból, szakiskolásokból a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete azzal a céllal: „ha Nagyváradon is hasonló forradalom lesz, mint Budapesten, akkor készen álljanak, segítsék a forradalmat, a forradalmárokat”. Mindössze két felnőtt vett részt a szervezetben, a Klasszikus Magyar Vegyes Líceum két nagyszerű, országos hírnevű magyartanára, a huszonöt év börtönbüntetésre ítélt Kun József, illetve a húsz év börtönbüntetésre ítélt, jogászból lett magyar–francia szakos tanár, dr. András Ágoston – Öcsi bácsi –, nem voltak tagok, a diákjaik magyar szellemben való neveléséért ítélték el őket! A szervezet létrehozásának másik célja: minden eszközzel megakadályozni, hogy a nagyváradi vasútállomáson keresztül magyar forradalmárokat, foglyokat szállítsanak a Szovjetunióba. (A híresztelés nem volt alaptalan: visszaemlékezések igazolják, hogy a Szovjetunióba deportált foglyok a marhavagonok résein papírdarabkákra írt segélykérő üzeneteket küldtek a partiumiaknak, hogy azokat továbbítsák Magyarországra!)
A román kommunista hatalom igazi célja a koncepciós per megrendezésével csak a több tízezer oldalnyi perirat, megfigyelési és követési dossziék áttanulmányozása után deríthető ki: a Bolyai Tudományegyetem ellen indított perhez hasonlóan a romániai magyarság emblematikus intézményeinek ellehetetlenítése, fokozatos felszámolása, összevonása román középiskolákkal, tagozattá züllesztésük!
A nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceum – kiváló tanárai révén, akik a második világégés, szovjet hadifogság után is ugyanott folytatták a világmegváltást, ahol abbahagyták! – minden diszciplinában nagyon alapos felkészülést biztosított a diákoknak, jelentős részük egyetemeken folytatta a tanulmányait. Egyértelmű konkurenciát jelentett az akkori Románia legnevesebb gimnáziuma számára. Az 1956-os magyar forradalom, annak leverése, az erdélyi magyar szervezkedések, kísérletek kiváló ürügyet biztosítottak a nacionalista kurzusra áttért legfelsőbb román párt- és államvezetés számára az önálló magyar intézményhálózat felszámolására. A retorziót elindító, mindvégig irányító legfelsőbb párt- és államvezetés, a titkosszolgálatok vallatói sem gondolták, gondolhatták komolyan, hogy 1956 őszén, a magyar forradalom idején, a tizenegy-tizenkét tagot számláló, tizenhárom-tizennégy éves gyerekekből álló Szabadságra Vágyó Magyar Ifjak Szervezete igazi veszélyt jelent a szocialista Románia biztonságára!
Az eddigi kutatás alapján is egyértelműen kijelenthető: a négy elemit végzett, 1923. május 11-én Körösfőn született Török Gergely – alias „Laci bácsi” –, Domokos Miklós nagybátyja, élesdi lakos, aki általános honvédelmi (AVSAP) ismereteket oktatott, tehát kezdetleges fegyverek fölött is rendelkezett, a Securitate amolyan „trójai falova” volt. Török Gergely 1956. október 25-én – a „véres csütörtökön”, amikor máig tisztázatlan körülmények között Budapesten a Kossuth téren az ávósok és a szovjet hadsereg összehangolt sortüze során a békésen tüntető tömegbe lőttek, s mintegy ezer ártatlan magyar esett a megtorlás áldozatául – Élesdről Nagyváradra utazott, felkereste unokaöccsét, Domokos Miklóst, s a magyarországi forradalmi harcok ismertetése után kijelentette: a diákok se tétlenkedjenek, hozzanak létre szervezetet, készítsenek röpcédulákat, azokat terjesszék, követeljék tanáraiktól az orosz nyelv kötelező tanításának megszüntetését. Török Gergely azt ígérte a gimnazistáknak: dinamitot és gyújtózsinórt szerez, hogy felrobbantsák azokat a vasúti hidakat, amelyeken keresztül a Szovjetunióba hurcolják az elfogott magyar forradalmárokat. Fegyverek beszerzését is meglebegtette. Domokos Miklós ekkor jelentette ki: „Magyarországon forradalom van, és mi itt állunk, és nem csinálunk semmit!” Rocska Gyula, a későbbi elsőrendű vádlott – akinek többkötetes hálózati dossziéja, az állambiztonsági szervekkel való együttműködést bizonyító hiteles dokumentumai vannak a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában – 1956. november 11-én kijelentette: Élesden ismeri Sipko Istvánt, akinek az édesapja a kavicsbányánál dolgozik, látott nála három méter gyújtózsinórt és öt darab dinamitot, amelyeket orvhalászat céljából lopott el, azokat elkéri, hogy felrobbantsák a vasúti hidakat, amelyeken elfogott magyar forradalmárokat hurcolnak a Szovjetunióba.
Az SZVISZ – ahogyan a partiumi és erdélyi magyarság kollektív emlékezetében a szervezet neve rögződött – konkrét tettei: a bevezetőben említett történelemóra után, 1956. október 24-én Rocska Gyula, Takács Ferenc és a kollégiumban lakó diákok az Eminescu utca 11. szám alatt lévő bentlakásban meghallgatták a budapesti Szabad Magyar Rádió adását. Amikor a bemondó azt közölte, a forradalmárok elfoglalták a rádiót, a Duna-parton is harcok dúlnak, a nevelő kivitte a készüléket a hálóból, és többé nem adta vissza. 1956. október 25-én délután öt órakor a 4. számúnak átkeresztelt Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium diákjai Nagyváradon a Párizs-patakot elvezető föld alatti csatornában találkoztak: Domokos Miklós, Takács Ferenc IX., Balogh Lajos, Karcis Lajos és Jancsó Csaba VIII. osztályos tanulók. Domokos Miklós bejelentette: létrehozzák a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét, amelynek célja a magyarországihoz hasonló forradalom kirobbantása. 1956. október 25-én este csatlakozott a szervezethez Rocska Gyula, Létay Zoltán, Krepelka Barna, Fekete Imre, néhány nappal később Nagy Csaba VIII. osztályos tanuló. 1956. október 28-án, vasárnap újabb diákok csatlakoztak a szervezkedéshez: Sass Béla – az 1958. december 2-án Szamosújváron kivégzett Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész IX. osztályos fia –, Sótanyi József, Sárközy Endre – dr. Sárközy Endre tasnádszántói református lelkész fia –, Udvari András. Takács Ferenc László javaslatára a frissen alakult szervezet vezetője a jelenleg Sztánán nyugdíjas közgazdászként élő Domokos Miklós lett. (Takács Ferenc László tanár a magyar–román kapcsolatok szakértője, az 1990 utáni Határon Túli Magyarok Hivatalának kiváló munkatársa, számos irodalmi kötet recenzense, a Vasgárda történetét, ma is töretlenül ható szellemiségét bemutató, az Erdélyi Szövetség kiadásában 2011-ben megjelent nélkülözhetetlen kézikönyv, A Mihály Arkangyal Légió szerzője. Ő fordította magyar nyelvre Matatias Carp Bukarestben kiadott, a Securitate által a világ összes nagy könyvtárából kilopott, Romániában megsemmisített Fekete könyvét, a romániai zsidók 1940–1944 közötti szenvedései című négykötetes, a romániai politikai és közéletben nagy vihart kavart művét.)
Sárközy Endre, a tíz év börtönbüntetésre ítélt műegyetemi hallgató, a jelenleg Budapesten élő, nyugdíjas számítástechnikai szakember, tanár az SZVISZ egyik fontos akciójára így emlékezett: „1956 november elején éjszaka kiszöktünk a kollégiumból Domokos Miklós felhívására, és felírtuk az egyik kis utcában, a Hegel utcában a falra: Le a párttal! (Csak egy párt létezett: a Román Munkáspárt). Másnap reggel már le volt meszelve. A felirat fényképét viszontláttam 1960 őszén, a letartóztatásom (1960. november 8., este tíz órát követően) után.”
A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc 1956. november 4-i leverése után a nagyváradi diákok tovább reménykedtek. Mindezt éltette a Márciusban Újrakezdjük – MÚK – jelszó. 1957 nyarán kilépett a szervezetből az egyik alapító tag, Sótanyi József, de az SZVISZ tovább folytatta tevékenységét. 1957 végén Sárközy Endrét megválasztották pénztárosnak a kollégium udvarán. Jelen volt Domokos Miklós, Bartos János, Rocska Gyula, Szilágyi József, Udvari András. Összesen tizenhárom lej tagdíjat fizettek be a jelenlévők. Egyes visszaemlékezések szerint 1957 decemberében, mások szerint 1958 elején Domokos Miklós feloszlatta az SZVISZ-t, mert valaki figyelmeztette: a Securitate biztosan tud a szervezetről. 1958 szeptemberében azonban újra elkezdte a szervezkedést, és 1960 októberéig, a letartóztatási hullám kezdetéig folytatta. Corpus delictiként a nagyváradi Újlaki István Csaba 1956 és a sepsiszentgyörgyi Váncsa Árpád MÚK (Márciusban Újrakezdjük) című versét mellékelték. Váncsa Árpádot a 451. számú, 1961. december 15-én kihirdetett ítélet az SZVISZ ideológusának nevezi, aki verseivel uszított a lázadásra. Újlaki Csaba István – akinek jelenleg is meghatározó szerepe van a magyar cserkészmozgalomban – 1956. november 8-án rögzítette papírra az 1956 című versét, amelyért kilenc év börtönbüntetésre ítélték:
(…) „Sztálin nagy ércszobrát ledöntötték végre, Meghalt rég a vezér, pusztuljon a képe! Oroszt magyar diák ne tanuljon többé, Cirill betűs könyvem, légy te is a földé! Petőfi szobráról diákok szavalnak, Forradalmi verseit a rég elhunyt nagynak. Valóra váljon hát minden remény, álom, Forradalom, tőled a győzelmet várom.” Váncsa Árpád 1957 márciusában írta meg MÚK című versét, amelyért hat év börtönbüntetésre ítélték: „Hát nem kezdték, nem kezdhették újra, sem márciusban, sem azután! Tombol a bárgyú bosszú s a félelem. Az remeg az áradó Dunán. Tavaszköszöntő hurrá-énekek recsegnek föntről nagy hangosan. Ordítják a plakátok álnokul: Örüljünk, hogy újra béke van. Mert béke, az van most Budapesten. S hogy legyen, fegyőr s puskatus ügyel. A Duna-parton tankok vonulnak, Hangjukra romos ház omlik. Mégis tavasz van, s tavaszok jönnek, Nem fogy el soha tiszta nedvük. Borzongva, félve, de friss erővel Egy márciusban újrakezdjük.” A mintegy ötszáz letartóztatott közül ötvenkilenc személyt ítéltek el összesen 540 évre.
Tófalvi Zoltán
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld önkormányzási jogát követelve
Székelyföld peremtelepülésein több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet szombat este a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó akciója keretében a régió önkormányzási jogát követelve.
A tömegrendezvény Székelyföld 68 peremtelepülésén kezdődött egy időben ökumenikus istentisztelettel, amelynek végén felolvasták a demonstráció kiáltványát, és a résztvevők kivonultak a környező magaslatokra őrtüzeket gyújtani, illetve a gépkocsik fénycsóváját tükrökkel az ég felé irányítani. A dokumentumban kinyilvánították, hogy a határok kivilágításával kívánják a román kormány és a világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, és élni akar az önrendelkezés jogával. „E jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé" – áll a kiáltványban, melyet a Maros megyei Lukafalván (Gheorghe Doja) Izsák Balázs SZNT-elnök olvasott fel.
A dokumentum emlékeztet arra, hogy Románia kormánya nem mondott le a szándékáról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriás-régióba olvassza be, valamint arra, hogy a több ízben kinyilvánított autonómiaigényről párbeszéd sem kezdődhetett, mert az erre irányuló székelyföldi kezdeményezések rendre válasz nélkül maradtak.
„Van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén" – idézte a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatait a kiáltvány.
„Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek és a Székely Nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell" – fogalmazott a kiáltvány.
A dokumentum ismételten kinyilvánította: Székelyföld autonómiája a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját biztosítja a régió minden lakója számára nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától függetlenül. Azt is leszögezi, hogy Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia.
A kiáltvány párbeszédre szólította fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek azt vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi demonstráción Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke közvetítette a partiumi magyarok szolidaritásvállalását. Tőkés László szerint „olyan időket élünk, amikor meg kell gyújtani a lármafákat". Reményik Sándor költőt idézve mondta: „egy lángot adok, ápold, add tovább".
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
MTI
Erdély.ma

Nem térhetünk ki a hűség elől (Kovászna) (Ötvenhat Háromszéken)
Kovásznán a megszokott helyszínen, a központi parkban felállított emlékműnél, a Likas kőnél emlékeztek 1956. október 23-ára, vérbe fojtott forradalmunk kitörésére. Az idő kedvezett az ünneplőknek, a város elöljárói mellett a polgárok is szép számban összegyűltek. Az októberi hősök között sok volt a fiatal, e nemzedék hazaszeretete, szabadság iránti vágya ma is él – ezt bizonyítja, hogy a kovásznai ünnepségen számos ifjú is főt hajtott az akkori hősök előtt.
Ott voltak és fellépésükkel emlékezetessé tették az eseményt a helyi Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai, a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ kóristái, az ifjúsági fúvószenekar, mellettük sok fiatal.
Ünnepi beszédet Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke mondott. Faludy György 1956, te csillag című versére utalva mondta: „1956 csillag a magyar történelem egén. Kihunyhatatlan csillag, amely elő- és utóéletével, egész történetével nemzetünk igazi arcát villantja fel. Azt az arcot, amelyet magunkénak vallunk, s amelyet – bár sokan ma sem értik, sokan ma is eltipornának – soha nem rejthetünk álarc mögé.” A székely szabadságról szólva elmondta: hatvan évvel az 1956-os forradalom után, a huszonöt éve történt rendszerváltást követően sem valósult meg a székelyek szabadsága – Székelyföld önrendelkezése, autonómiája. Tamási Áront idézve szögezte le: nem térhetünk ki a hűség elől! Végezetül a ma esti, a Székelyföld határait megvilágító őrtűzgyújtáson való részvételre buzdította a jelenlévőket.
A rendezvény zárógondolatait Orbán Lajos vajnafalvi lelkész fogalmazta meg. A Bibliában a szolgaságot különböző formákban tizennyolcszor említik. De ugyanott írják, hogy a szolgaságtól meg kell szabadulni. A szolgaságtól szeretettel, tudással lehet megszabadulni, de nagy szükség van az Úristenre – mondta a lelkész. A rendezvény koszorúzással, majd himnuszaink eléneklésével zárult.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fellobbantak az autonómia lángjai Székelyföld határain
Szombaton délután fellobbantak a Székelyföld határait jelző őrtüzek, amelyekkel a régió közössége az autonómigényét kívánta a Székely Nemzeti Tanács felhívására kinyilvánítani. Gazda Zoltántól, az esemény SZNT-s főszervezőjétől megtudtuk, 68 peremtelepülésen, összesen 180 máglya világította ki Székelyföld 750 kilométeres határát.
Helyszíni tudósítónk beszámolója szerint az illyefalviak hatalmas máglyát raktak a község határában, amelyet egy rövid istentisztelet és az SZNT kiáltványának felolvasása után meggyújtottak. A lángokat több száz személy állta körül, a helyi fúvószenekar az alkalomhoz illő dallamokat játszott. Az esemény családias légkörben zajlott, nagyon sok volt a kisgyerek. Néhányszor a tömegből elhangzott: „Székelyek vagyunk!”, „Autonómiát!”.
Székelyföld határainak kivilágítása valamennyi peremtelepülésen az illyefalvihoz hasonló forgatókönyv szerint zajlott. A rendezvények egy időben, 17 óra 30 perckor ökumenikus istentisztelettel kezdődtek, amelynek végén felolvasták a demonstráció kiáltványát. Egy-egy helyszínről általában két-három határ menti magaslatra vonultak ki a résztvevők, ahol 18 óra 45 perctől 19 óráig tartott a határok kivilágítására. Nemcsak lángok jelezték a határt, több peremtelepülésen a gépkocsik fénycsóváját tükrökkel az ég felé irányították.
Az eseményen felolvasott kiáltvány szerint a határok kivilágításával kívánják a román kormány és a világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, és élni akar az önrendelkezés jogával. "E jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolcszékely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé" - fogalmaz a dokumentum, melyet a Maros megyei Lukafalván Izsák Balázs SZNT-elnök olvasott fel.
„Ne változtassanak az etnikai arányokon!"
A kiáltvány emlékeztet arra, hogy Románia kormánya nem mondott le a szándékáról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriás-régióba olvassza be, valamint arra, hogy a több ízben kinyilvánított autonómiaigényről párbeszéd sem kezdődhetett, mert az erre irányuló székelyföldi kezdeményezések rendre válasz nélkül maradtak.
"Van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén" - idézte a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatait a dokumentum. "Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek és a Székely Nép - Európa autonóm közösségeihez hasonlóan - megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell" - fogalmazott a kiáltvány.
A dokumentum ismételten kinyilvánította: Székelyföld autonómiája a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját biztosítja a régió minden lakója számára nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától függetlenül. Azt is leszögezi, hogy Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia.
A kiáltvány párbeszédre szólította fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek azt vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait
Kovács Zsolt/MTI
maszol.ro

A szervezők becslése szerint pár tízezren vettek részt Székelyföld határainak a kivilágításán
A szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) előzetes becslése szerint pár tízezren vettek részt szombat este azon a tömegrendezvényen, amely keretében Székelyföld határainak a kivilágításával követelték a régió önkormányzáshoz való jogát.
Az SZNT sajtószolgálata vasárnap azt közölte: a szervezők nem tudnak arról, hogy valamely helyszínen rendbontás történt volna. A megmozdulás keretében 68 helyszínen tartottak ökumenikus istentiszteletet. Ezt követően mentek ki a résztvevők a közeli magaslatokra őrtüzeket gyújtani. A gyülekezési helyektől távolabb eső határszakaszokon mintegy száz kivilágítási ponton reflektorok jelezték Székelyföld határát.
A szervezők szerint elsősorban a határ menti települések lakosai vettek részt a megmozduláson, de Székelyföld belső településeiről, és távolabbról is érkeztek vendégek. A közlemény olyan kis településről is említést tesz, ahol a lakosság fele kivonult a közeli határdűlőre.
A közigazgatásilag Brassó megyéhez tartozó Apáca, Felsőrákos és Ürmös lakói a megmozdulás révén először élhették meg tömegrendezvényen Székelyföldhöz való tartozásuk érzését. A közlemény azt is megemlíti, hogy Csomakőrösön kicsiben is világítottak Székelyföld határai. A helyi szervezők ugyanis gázolajjal átitatott fűrészporból rajzolták ki és gyújtották meg a régió körvonalát. Az SZNT említést tesz arról is, hogy a rendőrség röviddel a megmozdulás kezdése előtt elkobozta a gyergyószentmiklósi egyik őrtűzre szánt fát. Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke az MTI-nek elmondta, a hatóság fellépése nem akadályozta meg az őrtűz meggyújtását, mert a résztvevők pótolták a fát. A rendőrség 2000 lejes (140 ezer forint) bírságot rótt ki a gépkocsivezetőnek, mert előzetes regisztráció nélkül szállította a hatóság által 0,2 köbméterre becsült tűzifát. Árus Zsolt elmondta, a bíróságon kérik a bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítését.
A megmozdulás valamennyi helyszínén felolvasott kiáltványban kinyilvánították: a határok kivilágításával a román kormány és a világ tudomására kívánják hozni, hogy Székelyföld létezik, és élni akar az önrendelkezés jogával. „E jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé" – áll a kiáltványban. MTI
Erdély.ma

Igény az önrendelkezésre
Maros megye több pontján öszegyűltek szombaton a Székelyföld határait kivilágítók. Néhol több százan, máshol kevesebben fejezték ki a kezdeményezés iránti támogatásukat. A mezőségi székely-magyarok óvatosabbak voltak, nem kívántak konfliktust okozni, így ott elmaradt a tűzgyújtás.
Hármasfaluból egy kisbusz, Makfalváról személygépkocsik szállították Székelyvéckére azokat, akik csatlakozni kívántak a Székelyföld határait megvilágítókhoz, de szép számban érkeztek Székelyabodból, Szolokmából és Gyulakuta községből is.
A templomban tartott áhítat után székely zászlók vezette menetben haladtak fel a „székely kálvárián” a dombetetőn álló kápolnához, ahol a máglya és fáklyák meggyújtása után Fekete Pál polgármester felolvasta a kiáltványt, majd a háromszáz fős csoport közösen énekelte el a himnuszokat, a helyi nőegylet pedig hazafias dalokat adott elő.
Kérdésünkre, hogy miért tartotta fontosnak részt venni ezen az eseményen, a hármasfalusi Muszka Árpád elmondta: egyértelműsíteni kell, hogy igényt és jogot is tartunk erre a területre, az önrendelkezésre.
Az alsó-nyárádmenti Lukafalva községben a református templomban tartottak áhítatot, majd a szemközti sportpályán meggyúlt a tűz, és felolvasták a kiáltványt. A több mint háromszáz fős csoport többsége „idegen” volt – tudtuk meg Bordi István szervezőtől. Voltak itt marosvásárhelyiek, egy nagyváradi csoport is, de megjelent és felszólalt Tőkés László, az EMNT elnöke is. A székely és nemzeti lobogós tömeg egymás kezét fogva alkotott láncot a tűz körül, a himnuszokat és hazafias dalokat énekelve. Ugyanekkor a közeli dombokon két további őrtűz gyúlt azokon a helyeken, ahol egykor a székelyföldi határ húzódhatott: a teremiújfalusi dombtetőn és Nagyteremi fölött, a Bethlen-kriptáknál.
Közel százötvenen gyülekeztek a kendi közbirtokossági legelő szélén Balavásár és Gyulakuta községekből, de marosvásárhelyiek is voltak közöttük. A helyi református lelkész tartott áhítatot, a tűzgyújtást követően Sagyebó Isván, Balavásár község elöljárója olvasta fel a kiáltvány szövegét, majd a himnuszok mellett népdalokat énekeltek az emberek a tűz körül. „Valamilyen módon erőt kell adni a helyi autonómiatörekvésnek, és küzdeni kell érte” – mondta el a polgármester, aki szerint egyértelműen támogatják az emberek a szombatihoz hasonló rendezvényeket, ezért is jelentek meg a mintegy másfél órás jelnyilvánításon.
A tervezettel ellentétben nem gyúltak őrtüzek a Székely-Mezőségen, sem Mezőcsávás, sem Mezősámsond községben. A helyiek úgy vélik, az SZNT részéről későn kaptak felkérést, sőt a szervezésért felelős marosvásárhelyi kiküldött fölényes, szinte utasító hangnemben fordult a szabédiakhoz és sámsondiakhoz. Ezután a két községbeli magyarok vezetői megbeszélést tartottak, de úgy vélték, túl későn érkezett a felkérés és nem tudnák kellőképpen megszervezni az eseményt, ezért nemleges döntés született. Mivel a Mezőség szélén vannak és utolsó magyar falvak, nagyon nehezen tudták volna megértetni a román szomszédokkal a rendezvény célját és inkább nem keresik a bajt. Még élénken él bennük a huszonöt évvel ezelőtti emlék, amikor az 1989-es forradalom után és az1990-es marosvásárhelyi események idején a környező falvakból „a románok rájuk mentek”, és a szabédiak három hétig éjjel-nappal őrizték településüket egy esetleges véres támadás ellen – mondta el névtelenül egy helyi lakos. Aki mégis részt akart venni a szombati megmozduláson, az megtehette a legközelebbi helyszínen, Marossárpatakon.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma