Tüntetések az egységes Székelyföldért
Az Erdélyi Magyar Néppárt által kezdeményezett, július 20-án, szombaton Erdély-szerte sorra kerülő tüntetéssorozat keretében huszonegy háromszéki helyszínen is megtartják Az autonómia a megoldás címmel szervezett tüntetést. Az esemény egy lehe- tőség arra, hogy az emberek tettlegesen kimutassák az önálló Székelyföld iránti igényüket. A helyszínen aláírásgyűjtés is zajlik majd annak érdekében, hogy Székelyföld egységes, autonóm közigazgatási régió legyen, a települések ehhez tartozzanak és ezt helyi népszavazás is szentesítse.
A tüntetéssorozat háromszéki helyszínei:
Sepsiszentgyörgy: 19:30-kor Dózsa-megemlékezés a Kós Károly úton, onnan indul a felvonulás a Kriza János, Horgász, Nicolae Iorga, Grigore Balan, Petőfi Sándor utcákon át a Szabadság térre. Sepsibükszád: központ Mikóújfalu: központ Málnás: központ Málnásfürdő: központ Árkos: központ Maksa: az országút mellett a tömbháznál Eresztevény: a Gábor Áron emlékmű előtt
Erdély.ma

Lépéskényszerben az erdélyi magyar politika
A kormány által minden lehetséges eszközzel erőltetett regionalizáció, az ország közelgő területi-közigazgatási újrafelosztása lépéskényszerbe hozta az erdélyi magyar politikát. Ha eddig mindössze elvi, elméleti síkon folyt a vita a különböző erők, csoportosulások között, s többnyire arról, hogy a kislépések politikája, vagy a határozottabb kiállás által kerülhetünk közelebb a közös célhoz, az autonómiá- hoz, mára eljött a gyakorlati lépések ideje.
A helyzetről
Köztudomású: a politika a hatalom megszerzésének, illetve megtartásának a művészete. Pontosabban fogalmazva: azon praktikák – eljárások, eszközök – összessége, amelyek az említett célok érdekében általában bevethetők. Egy kisebbségi népcsoport képviseletében fellépő etnikai párt, demokratikus körülmények között, azaz választásokon teljesen esélytelen ebben a versenyfutásban. Ha mégis hatalomra kerül, akkor csak választási szövetségben, avagy a voksolás utáni egyezkedések, alkuk eredményeként, másodrangúként kezelt koalíciós partnerként kerülhet birtokon belül. Annak viszont, hogy bevegyék egy ilyen hatalmi konstrukcióba, bizony ára van. Amit – előbb vagy utóbb – meg kell fizetni.
Kisebbségi helyzetben politizáló párt többnyire saját közösségén belül célozhatja meg a – viszonylagos – hatalmat. Amelynek birtokában teljesen ellenőrzése alá vonhatja, sőt kénye-kedve szerint befolyásolhatja az állami költségvetésből az illető nemzeti közösségnek járó pénzek visszaosztását. Ezt teszi az RMDSZ már huszonhárom esztendeje.
Csakhogy egy etnikai alapon szerveződött párttal szemben egészen más elvárások is vannak, például az illető nemzeti közösség érdekeinek képviselete, fennmaradásának szempontjából fontos kormányzati intézkedések tárgyalásos vagy egyéb úton való kikényszerítése, s még sorolhatnánk. Az összefogás – elméletileg – lehetséges
Induljunk ki abból, hogy Romániában/Erdélyben a legfőbb nemzetpolitikai célok – autonómia, anyanyelvi oktatás az óvodától az egyetemig, a tömbmagyar vidékek gazdasági életének fellendítése stb. – csak közös fellépéssel, összefogással elérhetők.
Nem mellékes, hogy ezt az összefogást szorgalmazza, lehetőség szerint támogatja a jelenlegi magyar kormányzat is.
Feltételezve, hogy az erdélyi magyar politikai erők között egyetértés van a legfőbb politikai célok tekintetében, kimondható: az összefogás – elméletileg – lehetséges. Ehhez viszont egyezségre kellene jutniuk, ami nem könnyű, hisz tartós, mindkét fél számára előnyös szerződés, szövetség csak viszonylag egyenlő erők, felek között lehetséges.
A hiányzó alkukényszer
A pillanatnyi helyzet szerint az RMDSZ túl erős ahhoz, hogy érezze az alkukényszert. Ebből következően részükről egyelőre őszinte tárgyalási szándékra sem lehet számítani. Ezt bizonyítja a március 10-ei marosvásárhelyi autonómiatüntetésről való távolmaradásuk is. Az RMDSZ vezérkara – Markó, Kelemen, Borbély, Verestóy – nem akart „mások utánfutója lenni”, ami végül súlyos politikai hibának bizonyult. Március 10-én nyilvánvalóvá vált, hogy nem az RMDSZ az egyetlen szervezet, amely tömegek megmozgatására képes. Meggyőződhettünk egyúttal afelől is, hogy létfontosságú ügyekért igenis képes kiállni az erdélyi/székelyföldi magyarság. Az akció sikere önbizalmában erősítheti az autonomista mozgalmat, a márciusi fordulat óta joggal várható tőlük a folytatás. Az RMDSZ viszont meglehetősen kényes helyzetbe manőverezte magát. Bár az a tény, hogy szembe menve a központi akarattal, mégiscsak voltak, akik megjelentek a Postaréten – Hargita és Kovászna megye önkormányzati elnökeire, illetve a megyeszékhelyek polgármestereire gondolok elsősorban, meg a mezei tagokra, akik szép számban vettek részt a tüntetésen – reménykedésre adhat okot.
Vízválasztó Összefoglalva: életképes szövetség csak egyenlő felek között lehetséges. Ennek Erdélyben egyelőre még nincsenek meg a társadalmi, politikai feltételei, hiszen az RMDSZ túl erős, ellenzéke, az EMNP – az MPP-ről azért nem szólunk ebben a vonatkozásban, mert egyre inkább úgy viselkedik, mintha az RMDSZ csatolt része lenne – pedig még túl gyenge ahhoz, hogy életképes egyezség jöhessen létre közöttük.
A politikai logika szerint akár természetesnek is mondható, hogy az RMDSZ foggal-körömmel ragaszkodik eddigi kivételezett pozíciójához, s egyetlen célja van: annak mindenáron való megőrzése. Csakhát ez egyet jelent a kisebbségi jogokért, az autonómiáért való küzdelem feladásával... Az RMDSZ működésében tapasztalható egypártrendszeri reflexek is ezt a feltételezést erősítik. Az ellenzéki párt, az EMNP még nem vetette, vethette meg lábát az erdélyi magyar politikai porondon, az RMDSZ pedig igyekszik tudomást sem venni róla. A jelenlegi állapot – ha valami rendkívüli helyzet nem adódik – legalább a jövő évi EP-választásokig, valamint a 2016-os helyi és országos választásokig könnyen konzerválható. Érthető módon a status quo fenntartásában érdekeltek erre játszanak.
Fordulat előtt?
A küszöbön álló regionalizáció jelenti azt a rendkívüli helyzetet, amely elmozdulást eredményezhet az erdélyi magyar politikában. Azt is mondhatnánk: vizválasztóhoz érkeztünk. A lépéskényszerbe került erdélyi magyar politikumnak adekvát módon kell válaszolnia a kihívásra, ellenkező esetben megpecsételheti sorsát, végleg eljátszhatja a választópolgárok bizalmát. Az nem elfogadható álláspont egyik oldal részéről sem, miszerint ha nem ő szervezi a tüntetést, akkor nem áll mellé, esetleg – amiként az márciusban történt – távolmaradásra biztatja híveit.
A közember számára – és a cél szempontjából – teljesen mindegy, ki szervezi a tüntetést, demonstrációt, esetleg polgári engedetlenségi akciót, a lényeg: történjék valami, hallathassa hangját, kifejezhesse akaratát. Ha ebben a politikum társ, szövetséges: jó, ha nem: megvan nélküle is.
Mindenesetre mozgalmas, tanulságos hónapok elé nézünk, ami korszakváltáshoz vezethet az erdélyi magyar politikai és közéletben.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Húsz perc az autonómiáért
Július 20-án, 20 órától több mint száz erdélyi településen vonul 20 perc erejéig utcára a magyarság, hogy a hatalom tudtára adja: nem ért egyet a kormány régiósítási tervével, és tiltakozik a Székelyföld esetleges beolvasztása vagy feldarabolása ellen.
Mint a tüntetések kezdeményezői több ízben is rámutattak, nem a régiósítást ellenzik, hanem azt, hogy Erdélyt mesterségesen osszák fel bukarestiek. Történelmi régiókat szorgalmaznak, azt, hogy létrejöjjön az egységes autonóm Székelyföld, valamint egy egységes, kétnyelvű partiumi régió.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezéséhez hivatalosan ugyan sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Párt nem csatlakozott, azonban a szervezők tudomása szerint több településen is a tüntetők között lesznek a távolmaradó alakulatok helyi vezetői. „Számítunk mindazon személyek jelenlétére, akiknek fontos a közös ügyünk" – jelentette ki a Krónikának Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke.
Az alakulat másik országos alelnöke, Zakariás Zoltán úgy vélekedett: a Székely Nemzeti Tanács által szervezett március 10-i autonómiatüntetés megmutatta egyrészt, hogy az erdélyi magyar közösség aktívan részt kíván venni önrendelkezési jogok kivívásában, másrészt a visszhangja megerősítheti a politikusokat abban, hogy a közösséget is aktívan bevonó akciók szervezése szükséges kiegészítője a parlamenti tevékenységnek.
A néppárti vezetők úgy vélik, hogy ma, amikor magyar közösség jövőjére nézve nagy horderejű kormányzati döntések vannak soron – alkotmánymódosítás, az ország közigazgatási átszervezése – minél szélesebb körben szükséges hallatni a tömeg tiltakozó hangját, demokratikus eszközökkel, állandó megfelelő nyomást gyakorolva a törvényhozásra, a döntések jó irányba való eltolása érdekében.
A szombat esti tiltakozó akciók során a szervezők minden egyes településen felolvasnak egy kiáltványt, amit a néppárt országos vezetői bocsátanak ki. Ezen túl akár helyi és kistérségi célokat is megfogalmazhatnak. Az EMNP nem csak a megjelent tömeggel, de aláírások gyűjtésével is megpróbálja nyomatékosítani a kormánnyal szembeni álláspontját. Több településen békegalambok röptetésével ér véget a húszperces akció.
Az akcióhoz az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a néppárt ifjúsági szervezete, a Minta valamint az Erdélyi Magyar Ifjak jelezték csatlakozásukat. „Az autonómia évének meghirdetőjeként EMNT-nek kötelessége volt a tiltakozáshoz csatlakozni. Mint ahogy a jövőben is minden egyes hasonló rendezvényhez csatlakozunk – függetlenül attól, hogy melyik párt kezdeményezi" – fejtette ki Cseh Gábor. A nemzeti tanács Maros megyei elnöke csak azt sajnálja, hogy az RMDSZ nem éri be a távolmaradással, saját vagy a hozzá közel álló sajtóorgánumokon keresztül a július 20-i megmozdulások ellen kampányol.
„A július 20-ra tervezett figyelemfelkeltő akciót mindenki magáénak érezheti, mert a magyarság minden tagja a saját lakóhelyén, ott ahol él, dolgozik és adót fizet tudja kifejezni elégedetlenségét az elképzelt régiósítás ellen, valamint követelni tudja az autonómiát" – fogalmazott György László, a párt csíkszéki elnöke.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Kitartóan tüntetnek
Nem látványosan, de napról napra nő az egységes székelyföldi régióért a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt tiltakozók száma: tegnap estére már közel százan gyűltek össze, a csendes tiltakozást időnként szavalatokkal színesítették, de még a Kossuth Lajos azt üzente is felcsendült.
Mintha valamiféle összefogás is kezdene kibontakozni a téren: tegnap ugyanis már a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt helyi vezetőit is ott láttuk a tüntetők körében. Az akció ma is folytatódik délután öttől, utána pedig hét órakor autós-motoros felvonulással hívják fel a figyelmet a szombati tüntetésre.
(Farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem gondoskodnak a kastélyról, de visszaadni sem akarják
Az állam már nem használja, csak fizet a mezőzáhi Ugron-kastély őrzéséért, de még így sem hajlandó visszajuttatni az 1909 és 1911 között épült ingatlant a tulajdonosainak. A megyei önkormányzat illetékesei egy procedurális mulasztásra hivatkozva tagadják meg a középkor francia kastélyaira emlékeztető impozáns épület restitúcióját.
Az Ugron család és ügyvédje, Sărăcuţiu Edit abban reménykednek, hogy előbb-utóbb, – Romániában, vagy szükség esetén Strasbourgban – csak érvényesül a tulajdonjog tiszteletben tartása. E közben a román többségű mezőségi falu lakói is remélik, hogy a hajdanán a település ékességének számító kastély elkezdi vonzani a látogatókat. Addig is a naptári számok misztikumát rejtő épület a maga négy tornyával, tizenkét bejáratával, négy teraszával, ötvenkét helyiségével és 365 ablakával egy alapos restaurálásra szorul.
Alig két kilométer választ el a pazar kastélyával, egyedülálló sztyeppei bazsarózsa-rezervátumával és hatalmas halastavával jobb helyen turistaparadicsomnak beillő Mezőzáhtól, amikor a Nagysármást Marosludassal összekötő, toldott-foldott megyei út mentén egy kidőlt kilométerkő jelzi a község közelségét. Aztán a falu bejáratánál már a valamikor piros-sárga-kékre festett, mára jócskán megkopott oszlopra kiaggatott tábla jelzi, hogy jó helyen járunk. A központban egyetlen, az Ugron-kastélyra utaló turistajelt sem találunk, de a kocsmából kilézengők mutogatásai könnyen rávezetnek az erdő övezte, Burszána nevű domboldalra vezető, szőnyegbombázás utáni állapotokat idéző keskeny útra. A szebb napokat megért kastélykert elhagyatott főbejárata lakattal és tiltó táblával fogad: sem bemenni, de még csak fényképezni vagy filmezni sem szabad. A kerítésen való átjutásra egy kamaszkori mozdulatra van szükség. Odabenti magányában már-már az az érzése támad a látogatónak, hogy egy elvarázsolt kastély udvarára pottyant, ahol minden élőlény kihalt, csak a bokrok és futók nőnek kényük-kedvük szerint, de aztán az épület túlsó oldalára kerülve, két, láncra kötött vakkantó eb és egy szemmel láthatóan megzavart őr visszaszólítják a való világba. A valamikor több mint háromszáz árva és elhagyatott sorsú gyereknek otthont adó épület egy éve teljesen kiürült. Utoljára mindössze 56 rászoruló élt az ódon falak között; a gyerekek többségét a tavaly ilyenkor Mezőrücsre vagy Erdőszentgyörgyre, családi típusú házakba helyeztek át, akit meg lehetett, hazaküldtek az évekig szinte semmi érdeklődést nem mutató szülőkhöz.
A váltásban dolgozó négy őr egyike, Alexandru Mureşan akkor válik barátságosabbá, amikor felmutatjuk „a megyétől kapott papirost”, amiben a hatvanöt évvel ezelőtti államosítás haszonélvezői beleegyeznek tulajdonuk meglátogatásába. A hátsó homlokzaton lévő márványtábla szövege (ÉPÍTETTE / ÁBRÁNFALVI UGRON ISTVÁN / AUSTRIA MAGYARORSZÁG / R. K. KÖVETE ÉS M. H. MINISZTERE / CS. ÉS KIR. KAMARÁS / SÓGORÁNAK / LOSONCZI BÁRÓ BÁNFFY JÁNOS NAK / RAJZAI UTÁN / MDCDXI.) még a száz évvel ezelőtti eredeti állapotokról tanúskodik, a benti, voroneţi kékre festett falak és az egyik moldvai kolostor hatalmas, berámázott képe viszont egyből elárulja, hogy itt valamikor tulajdonoscsere történt. A kastély építtetője, báró Ugron István, a dualista korszak moszkvai nagykövete nem érte meg birtoka államosítását, nem sokkal a kommunisták kisemmiző 1948-as akciója előtt, 86 évesen elhunyt. A nagyon öregek még emlékeznek arra, amint a nagy gonddal és művészi érzékkel összeválogatott berendezési tárgyak legjavát éppen az azok megőrzésére és leltári átadására hivatott személyek hordták szét. A kastélyban 1954-ig gabonagyűjtő központ, majd öt éven keresztül iskola, 1959 és ’62 között gazdasági líceum működött. Ötven évvel ezelőtt, 1963-ban gyerekotthont létesítettek, amit a tavaly nyáron számoltak fel.
Meggyalázott családi kápolna, elmenekített sírkövek
Bár Lakó Jenő helyi református lelkész szerint a záhi kis, alig több mint kétszáz lelket számláló magyarság nem érzi magáénak az épített örökséget, az emberek ilyen vagy olyan módon mégiscsak kötődnek a kastélyhoz. „Mindaddig amíg a román állam tulajdonában van, és a jelek szerint nem is szándékszik megválni tőle, a helyi közösség nincs ahogy a magáénak érezze a kastélyt” – magyarázza a fiatal lelkész. Pedig szinte nincs olyan tősgyökeres záhi, akinek nagyszülei vagy dédszülei ne vették volna ki részüket az épület felhúzásában vagy működtetésében. Ioan Porim, a 68 éves nyugalmazott történelem szakos tanár nagyapja például téglát hordott a gróf birtokára.
„A nagy sürgölődésben el is törte az öreg a lábát, de hát ilyen egy építkezés, időnként az ember, ha nem figyel oda, megsérülhet” – idézi fel a nagyapja által hallottakat Porim, aki szerint a helyiek, nemzetiségüktől függetlenül, tisztelték Ugron Istvánt. A férfi azt is nagyon jól tudja, hogy a nemes család kápolnáját előbb a ’70-es, majd a ’80-as években nem a cigányok dúlták fel, mint ahogy egyesek ma beállítják a sírgyalázást. „A románok tették tönkre, azt is lehet tudni, hogy kik. A koponyákkal fociztak a réten és ezzel még dicsekedtek is” – mondja Porim.
Nem csak a hamvak, maga a kápolna is a rendszerváltást követő magyarellenes hangulat áldozatává vált. Ma már mindössze egyetlen fala áll, de környéke sokkal inkább szemétdombra, mint kegyhelyre utal. Az, hogy az Ugronok sírkövei nem jutottak a kápolna sorsára, csak a gyülekezeti tagoknak köszönhető, akik a református templom kertjébe menekítették. A Marosi Református Egyházmegye esperese, Lőrincz János most is hátborzongva idézi fel azt az 1990 eleji lincshangulatot, amely a faluban uralkodott. A záhi gyülekezet akkori lelkésze és családja hetekig nem mert a parókián aludni, és a településre is csak egy becsületes román ember hívására tért vissza. Ioan Pop és családja voltak azok, akik befogadták és oltalmazásuk alá vették Lőrinczéket. „Már a marosvásárhelyi véres események előtt kénytelenek voltunk elmenekülni a faluból, majd egy derék román családhoz visszatérni. A magyarellenes diverzió része volt az is, hogy mindeközben a hatóságok a parókián házkutatást tartottak, fegyvert keresve” – meséli a huszonhárom évvel ezelőtti mezőzáhi lelkész. Lőrincz János ’90 májusától már Marosvásárhelyen szolgált, de utódjának, Décse Ferencnek máig is ismeretlen tettesek betörték az ablakát. „Nem tudom, hogy mivel érdemeltük ezt ki, hisz a forradalom után tetemes mennyiségű külföldi segélyt osztottunk ki magyaroknak, románoknak egyaránt. A forradalomig pedig a román emberek talán még inkább tiszteltek, mint a híveim” – mondja. Az átélt borzalmak dacára az esperesi székbe került lelkész a mai napig is szoros kapcsolatot ápol egykori gyülekezetével és azzal a faluval, ahol pályafutását kezdte.
A kastélyból és legendájából is virágozhatna a falu
Az Ugron-kastély és tulajdonosa története is Lőrincz Jánosnak köszönhetően került be az egyház historia domusába. A pedagógus Ioan Porim is jó történelemtanárhoz illően, kívülről fújja az Ugron István körül keringő, immár évszázados legendát. A báró, aki az Osztrák-Magyar Monarchia moszkvai nagyköveteként egy orosz hercegkisasszonyba lett szerelmes, amikor azt feleségül akarta venni, pompás, de egyben különleges fogadtatásban is akarta részesíteni. Ezért engedélyt kért a császártól, hogy aranypénzekkel teríthesse be az utat a záhi vonatállomástól a dombtetőn lévő kastélyig. A császár beleegyezett az őrült tervbe, egyetlen kikötése az volt, hogy az aranypénzeket élükre állítsák, hogy senki ne léphessen a király arcképére. Bármennyire is gazdag ember volt a báró, nem tudta megvalósítani tervét. Nemsokára, az orosz forradalom következtében, 1918-ban a cár családját, így Ugron nagy szerelmét is kivégezték, így teljesen remény nélkül maradt a báró. Szomorúan és visszavonultan élte élete hátralévő részét, s a halál is magányosságban, egy kolozsvári aggmenházban érte 1948-ban.
„Persze, tudom, hogy ez nem feltétlenül igaz szóról szóra, inkább csak legenda. De akkor is a mi legendák, a mezőzáhiak legendája, és attól szép!” – állítja büszkén a tanár. Az idős pedagógus szerint, ha az illetékesek okosan gondolkodnának, a falu képes lenne megélni történelmi örökségéből, flórájából és faunájából. A kastély mellett – egy kis jó reklámmal – az Európában egyedülállónak számító sztyeppei bazsarózsa-rezervátum vonzhatna még több látogatót, mint ahogy a határban lévő hatalmas halastó is több horgásznak biztosíthatna kikapcsolódási lehetőséget, ha tulajdonosai nem csak a díj bezsebeléséről, hanem a halállomány pótlásáról is gondoskodnának. Hasonlóan vélekedik Octavian Călugăr is, aki 2005 óta teljesen önkéntes alapon gondozza a rezervátum három és fél hektáros területét. Mint mondja, már csak azért is jó volna helyreállítani a kastélyt, mert a százéves épület a környék egyetlen műépítészeti látványosságának számít. „Az nem megoldás, hogy a megyei önkormányzat négy őrt is fizet, de nem tesz semmit annak érdekében, hogy a kastély visszakapja régi pompáját: se nem adja vissza a tulaj leszármazottjainak, se nem tatarozza. Ha nem történik semmi, a penész megeszi a falakat, de az is lehet, hogy még azelőtt az egész épület leérkezik a völgybe” – próbálja megkongatni a vészharangot a település egykori polgármestere, jelenlegi helyi önkormányzati képviselője.
Se restitúció, se restaurálás?
Ha nem lennének az őrök, a kerítés, a megfigyelő kamerák és a kutyák, az épület állaga még ennél is rosszabb lenne. „Mindent ellopnának, ajtót, ablakot, cserepet, mindent” – mondja az őr, Alexandru Mureşan miközben a szüntelenül ugató kutyákat próbálja csitítani. A kastély udvarán futkosó ebek nagyon elszaporodtak, de nem is baj, véli az őr, mert így legalább a tolvajok is elbátortalanodnak. A négylábúak etetésükről ő és kollégái gondoskodnak, mint ahogy az épületen megjelenő kisebb hibák kijavításáról is. „Ezt-azt mi is meg tudunk oldani, de nézzen oda fel – mutat a tetőre –, látja, hova csúsztak a kupás cserepek? Oda már egyikünk sem mer felmászni”.
Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei önkormányzat alelnöke elismeri, hogy a tanácsnak kellene lépnie, de pénzhiány miatt az épületőrzésnél többre nem futja. Az ingatlan műemlék jellege csak bonyolítja az ügyet, hisz bármilyen kis beavatkozáshoz minisztériumi engedély szükségeltetik. Lokodi szerint a kastélyban egy önmagát fenntartani képes öregotthont lehetne működtetni, ugyanis a Mezőségen egyetlen ilyen jellegű szociális létesítmény sincs. Hasonló véleményen van Schmidt Lóránd is, a megyei szociális gondozási és gyermekjogvédelmi hatóság igazgatója, aki úgy tudja, az Ugron családnak már semmi esélye nincs a kastély visszaszerzésére.
A család ügyvédje, Sărăcuţiu Edit viszont másként látja a helyzetet: azt tapasztalja, hogy az épület körüli jogi vita igencsak bonyolult, de mint mondja, egyáltalán nem reménytelen. Már a telekkönyvbe iktatott bejegyzés is furcsán hangzik, miszerint az ingatlant ideiglenesen államosították a báró fogadott fiától és egyetlen örökösétől, az akkor még kiskorú Ugron Bánffy Istvántól. „Rég a pályán vagyok, de ilyen jogi kifejezést még nem hallottam. Hogy lehet valamit ideiglenesen államosítani?” – csodálkozik el a marosvásárhelyi ügyvédnő, aki 2001 óta képviseli különböző jogi ügyekben a családot. Sărăcuţiu Edit elismeri, hogy Ugronék lekéstek a kastély 2001/10-es törvény alapján való visszaigényléséről, de ez még nem lenne ok a tulajdonjog megtagadására, az ugyanis soha nem évül el. Ezért polgári per útján szándékoznak visszaszerezni jussukat. „Mind a mezőzáhi községháza, mind a megyei önkormányzat ott akadályoz, ahol csak tud. Bármilyen, számunkra fontos okiratot kérünk, csak nagy késéssel szoktak válaszolni. Arról nem is beszélve, hogy a kastély körüli, visszaszerzett területekre a birtoklevelet még 2005 óta nem adták ki” – panaszolja az ügyvédnő, hozzáfűzvén, hogy még szerencse, hogy a családtagok nem csak jogtisztelők, de rendkívül türelmesek is.
Ugron Béla Magyarországon élő örökös, aki mint állítja, utólag került képbe, tudatában van annak, hogy édesanyja, Ugron Istvánné Bánffy Mária későn adta le a visszaigénylési kérést, azonban a határidő be nem tartását nem tekinti a kastélyról való lemondásnak. Mint mondja, egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy utcára tegye az árvákat, és most is azon gondolkozik, hogy milyen közösségi célra fordítsa a kiürített ingatlant. „Az Ugron család bármit is kapott vissza a Székelyföldön, nem herdálta el és nem is tartotta meg kizárólagosan csak magának, hanem a 2005-ben létrehozott alapítványán keresztül közösségi célokra fordította. Ehhez tartanánk magunkat a mezőzáhi kastély esetében is” – szögezi le. Ugron Béla szerint ezzel a helyiek többsége is tisztában van, hisz ottjártakor, annak ellenére, hogy ő már nem Mezőházon született, mindenki örömmel és reményteljesen fogadta.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Július 20., 20 óra 20 perc
Tüntetés a régiósítás ellen, illetve az autonómia mellett
Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke, Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi elnöke és Kirsch Attila, a marosvásárhelyi Demokráciaközpont vezetője sajtótájékoztatón jelentette be tegnap, hogy július 20-án 20 órakor 20 perces tüntetésre kerül sor Marosvásárhelyen a Kultúrpalota, illetve a közigazgatási palota előtti téren, valamint a megye öt más településén.
Maros megyében, a Néppárt kezdeményezésére hat településen tartanak hasonló rendezvényt, ezek csatlakoznak az országos szinten közel száz településen, ugyanabban az órában megtartott megmozduláshoz. A megyében Marosvásárhely mellett Jedden, Nyárádmagyaróson, Csíkfalván, Székelyberében, illetve a Székely Nemzeti Tanács helyi képviselőinek szervezésében Makfalván szerveznek tiltakozó megmozdulást a kormány régiósító tervei ellen, nyilatkozta Portik Vilmos. – A régiósítást ellenző megmozdulások lesznek, kifejezetten a román kormány ez irányú törekvéseit kifogásoljuk, és ilyen értelemben azt óhajtjuk elmondani, hogy ezzel a fajta régiós tervvel nem értünk egyet, sokkal inkább a történelmi régióknak a figyelembevételével tudjuk elképzelni a régiós átalakítást. Ezeknek a megmozdulásoknak ez lesz az üzenete, aláírást is gyűjtünk ezeken a helyszíneken a régiósító törekvések ellen, és el fogjuk mondani azt is, hogy a mi meglátásunk szerint az autonómia a megoldás, csak egységes Székelyföldben tudunk gondolkodni.
Húsz galambot is felröppentenek
Jakab István elmondta, hogy a Kultúrpalota és a prefektúra között sorra kerülő szombat esti tiltakozó megmozdulást kultúrműsorral fogják színesíteni, beszédek hangzanak el, felolvassák a kormányhoz címzett petíciót, majd a végén aláírást gyűjtenek, és galambokat fognak felröppenteni. – A rendezvény azt akarja kifejezni, hogy mi békés módon és párbeszéd útján akarjuk az elképzeléseinket megvalósítani. Újságírói kérdésre válaszolva mondta, hogy legkevesebb húsz galambot szándékoznak szélnek ereszteni.
A kormány figyelmen kívül hagyja másfél millió magyar akaratát
Cseh Gábor szerint az EMNT minden hasonló rendezvényt felkarol. Most is felzárkózott a Néppárt mellé, mert a 2013-as esztendőt a tanács az autonómia évének hirdette meg. – A román kormány felülről erőltetné ránk saját közigazgatási átalakítási tervét. Úgy akarják meghúzni a régió határait, hogy figyelmen kívül hagyják másfél millió magyar akaratát és érdekeit. Ezért mi úgy gondoljuk, hogy egységes nemzetstratégiára van szükség, és ezt az egységes nemzetstratégiát mi csak közös fellépéssel, összefogással érhetjük el.
Ugyanakkor elmondta, hogy az EMNT több mint 2000 aláírást gyűjtött össze a Kultúrpalota és a közigazgatási palota termeinek elnevezése ellen, amit benyújtottak a megyei tanácshoz.
Kirsch Attilától megtudtuk, hogy megkapták az engedélyt a demonstrációra, amelyre kb. 500 résztvevőt várnak. Ha többen gyűlnének össze, arra is engedélyük van, hogy lezárják az Enescu utcát.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Erdély-szerte tüntettek Székelyföldért
Marosvásárhelyen és Erdély szerte, 100 más helyszínen tartott villámtüntetést péntek este 8 órától az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. A székely fővárosban közel 500-an gyűltek össze, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a kormány régióátszervezési tervei ellen és, hogy hangsúlyozzák és újra kiálljanak Székelyföld autonómiája mellett.
Erdély-szerte a szervezők felolvasták a tüntetés kiáltványát, amely a történelmi régiók visszaállítását követeli. „A Kárpát-medence tündérkertje, Erdély nem Bukarest gyarmata" – áll a szövegben. A szervezők arra is figyelmeztették a kormányt, hogy a Bukarest által „kikényszerített" régiósításnak nemcsak a magyarok, hanem az erdélyi románok is vesztesei lesznek.
„Azt akarjuk, hogy megkérdezésünk nélkül soha többé senki ne dönthessen azokról a különböző határokról, amelyek között élünk és élni fogunk. (...) Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak a belső önrendelkezését akarjuk! Túlközpontosított homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk! Benne legyen Erdély igazi európai nagyrégió! Legyenek nagyvárosai sajátos jogállású többnyelvű metropolisok! Legyen hivatalosan is Kolozsvár Erdély fővárosa! Legyen Székelyföld egységes autonóm közigazgatási régió! Legyen a Partium egységes, sajátos jogállású többnyelvű közigazgatási régió!" – hangzott el a tüntetéseken, melyre a tömeg tapssorozattal válaszolt.
Szatmárnémetiben is nagy számban vettek részt a tüntetésen
Az ország regionális felosztását megcélzó tervekről az elmúlt hónapokban értesülhettünk, Székelyföldet, azaz a jelenlegi Maros, Hargita, Kovászna megyéket más megyékkel alkotandó régióba sorolnák. A 20 percre, Erdély-szerte összegyűlt tömegek hangsúlyozni szeretnék a magyarság azon érdekét, hogy Székelyföld egy önálló régiót alkothasson.
Az elkövetkezendőkben további tüntetésre is sor kerül az RMDSZ, az EMNP, az EMNT, és az SZNT szervezésében, a tervezett régióátalakítás eredményének kedvező befolyásolására.
Az Erédélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi tüntetésén hangsúlyozták, hogy tárgyalni akarnak a kormánnyal a történelmi régiókon alapuló közigazgatási reformról. Amennyiben a tárgyalások eredménytelenek lesznek, a kiáltvány a polgári engedetlenség megannyi eszközének az alkalmazását helyezi kilátásba.
A tüntetés végén a szervezők több tucat galambot engedtek a levegőbe, ezzel hangsúlyozván, hogy egy békés akcióról van szó és ugyanilyen békésen szeretnének tárgyalni a román kormánnyal. Harasztovics Arnold
Erdély.ma

Erdélyi kiáltvány a történelmi régiókért
A kétharmados parlamenti többséggel bíró román kormány azt tervezi, hogy átszervezi az ország közigazgatását, és a jelenlegi fejlesztési régiókból kiindulva nyolc életidegen tartományra osztja fel Romániát. Az eljárás ismerős: Bukarestben íróasztal mellett eldöntik, hogy Erdély belső régióinak határai hol húzódnak, majd a nyakunkra ültetnek egy-egy kiskirályt vagy vörös bárót.
Nem hagyhatjuk!
Ki kell mondanunk: a Kárpát-medence „tündérkertje”, Erdély nem Bukarest gyarmata!
Részei – a Partium, Bánság, Máramaros, Mócvidék, Szász Királyföld, Székelyföld – Erdély népeinek közös öröksége: önálló történetiséggel bíró, sajátos kultúrával, hagyománnyal és identitással rendelkező természetes régiók.
Mi, erdélyi magyarok bármiféle felülről diktált közigazgatási átalakításnak csak vesztesei lehetünk. Egy országnyi őshonos közösségnek a többszintű autonómiára vonatkozó, köze negyedszázada következetesen kinyilvánított akaratát veszi újból semmibe a román hatalom.
De a felülről kikényszerített átalakításnak vesztesei lesznek az erdélyi románok is. Nem elég, hogy befizetett adónknak csak a töredékét osztják nekünk vissza Bukarestből, és évtizedek óta Erdély tartja el Romániát. És mit kaptunk érte cserébe? Alig több mint 50 kilométer autópályát. Szétvert egészségügyet és lezüllesztett oktatást. Mérhetetlen, az államigazgatás egészét behálózó korrupciót. Európa helyett Balkánt.
Erdély helye a 21. századi Európában van.
Azt akarjuk, hogy megkérdezésünk nélkül soha többé senki ne dönthessen azokról a különböző határokról, amelyek között élünk és élni fogunk.
Autonómiát akarunk! Azt akarjuk, hogy a saját sorsunkról mi dönthessünk. Azt akarjuk, hogy természeti kincseinkkel, adólejeinkkel és emberi erőforrásainkkal mi gazdálkodhassunk. Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak belső önrendelkezését akarjuk! Túlközpontosított homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk! Benne legyen Erdély igazi európai nagyrégió! Legyenek nagyvárosai sajátos jogállású többnyelvű metropoliszok! Legyen hivatalosan is Kolozsvár Erdély fővárosa!
Legyen Székelyföld egységes autonóm közigazgatási régió!
Legyen a Partium egységes, sajátos jogállású többnyelvű közigazgatási régió!
Céljaink európai célok és elérésükért készek vagyunk valamennyi demokratikus eszközt igénybe venni.
Először tárgyalni akarunk a román kormány illetékeseivel Románia természetes régióin alapuló területi-közigazgatási reformjáról.
Közben, ha kell, utcára vonulunk.
Ha másként nem figyelnek szavunkra, útlezárásokat tartunk.
Ha nem hisznek nekünk, helyi népszavazást kezdeményezünk.
Ha ez sem elég, élni fogunk a polgári engedetlenség megannyi eszközével.
De a jövőnket többé nem tesszük feltétel nélkül a bukaresti zavarosban halászó politikusok kezébe. Az elmúlt évtizedekben volt alkalmuk bizonyítani. Megbuktak.
Bebizonyították, hogy képtelenek az ország ügyeit jól intézni.
Ráment a jelenünk. Gyermekeink és unokáink jövőjét nem adjuk!
Erdély az erdélyieké!
Elhangzott 2013. július 20-án, Erdély-szerte, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által kezdeményezett tiltakozó megmozdulások alkalmával.
Erdély.ma

„Tiszta” Romániát! (1.)
A balkáni politizálás gyökerei
Amikor 1877-ben Románia elnyerte függetlenségét, az ország politikai elitje készen állt a román nemzetállam alapjainak lerakására. Ez csak erőszakos, nemzetiségellenes beolvasztási politikával volt lehetséges. Kiváló eszköznek bizonyult a vajdaságok korában kialakult balkáni politikai kultúra. A fél évezredes török függőség, a görög kereskedők soraiból származó fanarióta vajdák uralma idején csiszolódott, formálódott ki a sajátos jellegű román politikai mentalitás. A vajdaságokra, később Romániára is jellemzővé vált a határtalan korrupció, a sok rendelet, a sok pecsét és az örökös bizalmatlanság, hatalmat és pénzt szerezni bármi áron!
Beder Tibor találóan mutat rá, hogy Bizáncban a hazugság és az ügyeskedés erénynek számított. A román politikában – Bizánchoz hasonlóan – az őszinteség ismeretlen fogalom, az érvényesülés eszköze. „Az ortodox hitű államok, köztük Románia is ugyanebből a diplomáciai iskolából került ki. Ebben a diplomáciában semmi sem volt szent és soha semmit sem tartott maga felett kötelezőnek… ha érdekeik úgy kívánták, mindent megengedhetőnek véltek. Vesztegettek, ajándékoztak… Aki ismerte Bizánc diplomatáit, tudta, hogy egy szavukat sem lehet hinni. Tudnia kellett, hogy amit mondanak, biztosan nem igaz.”
„Ügyes” román diplomácia?
A román királyságot 1883-tól katonai szövetség kötötte a központi hatalmakhoz, melyek katonai védelmet ígértek egy ki nem provokált (orosz) agresszió esetére. Ennek ellenére e szövetség oldalán Románia – az első világháború kitörése után – nem lép be a háborúba, két évig tartó semlegességét pedig arra használja fel, hogy titkos tárgyalásokat folytasson az ellentáborral. Az első árulásra 1916 augusztusában vetemedik, amikor az oroszok megígérik Erdély Romániához csatolását. A román politikai vezetés – a gyors győzelem reményében – orvul hátba támadja szövetségesét, Magyarországot. Ez utóbbi, mivel nem számít a vele 33 éve katonai szövetségben álló Románia katonai offenzívájára, védelem nélkül hagyta a magyar–román határt. Az első napok meglepetése után a magyar és a német csapatok gyors katonai vereséget mérnek az Erdélybe betolakodó román hadseregre, megszállják Bukarestet, a román hadsereg és adminisztráció kénytelen Észak-Moldvába menekülni. Itt az orosz hadsereg támogatásával ideig-óráig megakasztják a német–magyar előnyomulást. Románia fegyverszünetet kér, majd különbékét köt.
A központi hatalmat maga mögött tudó Románia kihasználja az 1917-es bolsevik forradalom miatt káoszban vergődő Oroszország helyzetét, és 1918 januárjában megkezdi Besszarábia megszállását. Mindezt akkor, amikor korábban, 1917 nyarán az oroszok súlyos véráldozatok árán védték a román államiságot. Miután a Monarchia 1918. november 3-án letette a fegyvert, a román hadsereg november 10-én parancsot kapott – a nemzetközi jog durva megszegésével – Magyarország megtámadására.
E balkáni diplomácia eredménye: Románia minden szomszédja rovására terjeszkedhet, és megtarthatja a második Balkán-háború idején szerzett Cadrilatert is. Ernst Hemingway, aki sem magyarbarátsággal, sem románellenességgel nem gyanúsítható, aki még csak nem is volt európai, a román diplomáciát és annak sikerességét így mutatta be: „A románok bevetésre kész gyors beszélők és történelmi precedensidézők… megkapták minden iránybéli szomszédaiknak mindazon területeit, amelyeknek nevét román küldött valaha is kiejtette a száján.”
A bizánci jellegű román diplomácia szószegései, szövetségeseinek elárulása, a félrevezetés, az ámítás, az ígérgetés, a szerződések be nem tartása a háború idején és a békeszerződések előkészítése során olyan színvonalú, amelyre a világtörténelemben kevés példát lehet találni. Az „ügyes” román diplomáciát iskolapéldaként lehetne oktatni!
A történelem propagandaeszköz
A diplomáciai gerinctelenség mellett a román politikai elit minden eszközt felhasznál a „tiszta” Románia megteremtésére. Egyik ilyen eszköz a 18. század végén kiagyalt dákoromán ősiség propagandája. Ennek oktatása a 21. században tudatos félrevezetés! A szélsőséges nacionalizmus oltárán azonban semmi sem szent! Az ábrándozó nacionalista ködevők számára a „tiszta Románia” megteremtésének víziója olyan vágyálom, amelyért képesek feláldozni népük valós történelmének ismeretét is. A nevelés fő célja elhitetni a románokkal, hogy Erdély ősi román föld, így a széles tömegek helyeslése mellett folytathatják az erdélyi magyarság közösségi jogoktól való megfosztását.
Napjainkban a felerősödő sovén nacionalizmus a régiósítás bárányának álarcában tör a magyar többségű Székelyföld és a Partium magyarságának szétverésére. A régióátszervezés ismertetése során gyakran elhangzó hazug és pimaszul arcátlan érv, hogy a nagyrégió a székelyek gazdasági felemelését szolgálja. Úgy tűnik, hogy a nacionalista politikai vezetés számára fontosabb a jólétben élő, egyenrangú polgárok demokratikusan szervezett államának létrehozása helyett a román alkotmányokban meghirdetett egységes román nemzetállam megteremtése. Nem akarják észrevenni, hogy a románság milliói a jobb élet reményében – minden mesés történelmet hátrahagyva – Európa-szerte keresik boldogulásukat.
Érdekes, ahogy a nagy román író, Ion Luca Caragiale (1852–1912) a Moftul român szatirikus folyóiratban a korabeli román társadalom nacionalizmusát bemutatja. Ezt olvasva úgy tűnik, a román politikai elit gondolkodásmódja száz év alatt nem változott. Érdemes idézni Caragiale egyik írását: „Mi, törzsökös románok a nemzeti haladás alapfeltételeiből indulunk ki: a maga nemzetét csakis az szeretheti igazán, aki gyűlöl minden más nemzetet. Valamely nemzetnek nem ellenségei a saját hibái; ellenségei csakis a más nemzetek erényei. Ezért teljesen fölösleges azon törnie a fejét, hogy miképpen küszöbölhetné ki a hibáit és gyarapíthatná erényeit; ennél sokkal hasznosabb tennivalói vannak: számon kell tartania más nemzetek hibáit, és becsmérelnie, de még inkább tagadnia azok erényeit... Innen tehát a legszélsőségesebb nemzeti kizárólagosság parancsoló szükségessége.”
Lucian Boia professzor úgy látja, egy olyan korban, amikor fel kellene építeni egy versenyképes Romániát, „a románoknak kevesebbet kellene áldozniuk a történeti mitológia oltárán; sem az ősökre hivatkozás, sem a másokra szórt szemrehányás nem lehet hasznukra”. Ugyancsak Boia mutat rá arra is, hogy „a nacionalizmus kibogozhatatlan konfliktusok vállalását jelenti”, célja a más nemzetiségűek „fölötti primátus érvényesítése”. Az elképzelt történelem ismerete a románokat visszafelé és nem előreviszi. Sajnos, ennek szenvedő alanyai vagyunk mi, erdélyi magyarok és székelyek is.
(folytatjuk) Kádár Gyula
Háromszék
Erdély.ma

Erdély 119 településén tüntettek az autonómiáért
A szervező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közlése szerint Erdély 119 településén tüntettek szombat este 20 órától a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett.
Valamennyi helyszínen a szervezők felolvasták a tüntetés kiáltványát, amely a történelmi régiók visszaállításáért száll síkra. „A Kárpát-medence tündérkertje, Erdély nem Bukarest gyarmata" – áll a szövegben, amely arra figyelmeztet, a Bukarest által „kikényszerített" régiósításnak nemcsak a magyarok, hanem az erdélyi románok is vesztesei lesznek.
„Azt akarjuk, hogy megkérdezésünk nélkül soha többé senki ne dönthessen azokról a különböző határokról, amelyek között élünk és élni fogunk. (...) Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak a belső önrendelkezését akarjuk! Túlközpontosított homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk! Benne legyen Erdély igazi európai nagyrégió! Legyenek nagyvárosai sajátos jogállású többnyelvű metropolisok! Legyen hivatalosan is Kolozsvár Erdély fővárosa! Legyen Székelyföld egységes autonóm közigazgatási régió! Legyen a Partium egységes, sajátos jogállású többnyelvű közigazgatási régió!" – áll a kiáltványban.
A dokumentum kinyilvánítja, hogy előbb tárgyalni akarnak a román kormánnyal a történelmi régiókon alapuló közigazgatási reformról. Ha a tárgyalások eredménytelenek maradnak, a kiáltvány a polgári engedetlenség megannyi eszközének az alkalmazását helyezi kilátásba. A kiáltvány szerint a „bukaresti zavarosban halászó politikusok" megbuktak. „Ráment a jelenünk. Gyermekeink, unokáink jövőjét nem adjuk!" – fogalmazta meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP által szervezett megmozdulás helyszínein felolvasott kiáltvány.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke Sepsiszentgyörgyön az 1848-as obeliszknél több száz tüntető előtt elmondott beszédében kijelentette: nem lesz társadalmi béke Romániában mindaddig, amíg Székelyföld nem nyeri el a területi autonómiáját.
Az EMNP elnöke a felvidéki magyarok helyzetével példázta, hogy a magyarok által lakott területeket felszabdaló közigazgatási reform súlyos helyzetbe sodorja a közösséget. Az EMNP elnöke szerint a magyar párt kiszorulása a szlovák parlamentből, a szlovák állampolgárság megvonása azoktól, akik felveszik a magyart, mind annak a következménye, hogy a felvidéki magyarság a közigazgatás ügyében engedett a pozsonyi nyomásnak. „Mi nem ezt akarjuk itt Erdélyben. Nem szabad megengednünk, hogy ez megtörténjen" – jelentette ki Toró.
A sepsiszentgyörgyi tüntetésen a több száz tiltakozó legtöbbet ismételt jelszava azt volt: „Székelyföld nem Románia!" MTI
Erdély.ma

„Tiszta” Romániát! (2)
Idegengyűlölet Trianon előtt
E témát alaposan csak külön kötetben lehetne bemutatni, itt csupán ízelítőt nyújtunk belőle azért is, mert olvasóink egy része abban a tudatban él, hogy az idegen-, köztük a magyarelle- nesség alig néhány évtizedes, a Ceauşescu-korban kezdődött.
Ez annyiban igaz, hogy csak egy totális államnak, a kommunista parancsuralmi rendszernek volt lehetősége arra, hogy az etnikai arányok gyors megbontásával például a moldvaiak százezreit – a munkaerő ésszerű elosztása címén – betelepítse Erdély magyar és német városaiba. A román nacionalisták – régiósítás ürügyén – jelen pillanatban Székelyföld magyar tömbjét szeretnék felszámolni. Az idegengyűlölet Erdélyben már 1784-ben tömegmészárláshoz vezetett. A Horea nevéhez fűződő „parasztfelkelés” idején elkövetett oktalan és embertelen gyilkosságok sokasága ezzel magyarázható. Ez akkor is így volt, ha mögötte az osztrák hatóságok bátorítása állt. A köztudatban a magyarság tömeges lemészárlása azért nem tudatosult, mert a propaganda jellegű tankönyvek, a média a Horea-felkelést mint román szabadságharcot, illetve osztályharcot mutatták be. A román propaganda – a Ceauşescu-korban – eljutott oda, hogy a parasztlázadást a francia forradalom előzményeként tálalta. A valóság tényszerű feltárása, ismertetése a hivatalos kiadványokban elmaradt.
Elfogadható az a vélemény, hogy az osztrák tulajdonú kincstári birtokon élő román parasztoknak valóban volt okuk elégedetlenségre, de itt nem volt magyar nemesi birtok és kizsákmányolás, így a lázadóknak semmi elszámolnivalójuk nem volt a magyarokkal. Ebből következik, hogy az ártatlan emberek legyilkolásának oka: a másság, a más kultúrához, valláshoz tartozás, az intolerancia volt. Ezt támasztják alá a lázadás idején véghezvitt erőszakos ortodox hitre térítések is. A parasztok tömegei közt működő bandák dühe egyértelműen magyarellenes volt. A jeles román történész, Nicolae Densuşianu így ír: „nem kímélték uraik asszonyait, sem gyermekeit, és ugyanúgy végezték ki feudális uraikat, mint azokat is, akiknek egy jobbágyuk sem volt. A lázadás nemcsak a nemesek, hanem az összes magyarok ellen irányult.” Nem véletlen tehát az, hogy az 1940-es években a legionárius mozgalom egyik hősének épp Horeát szemelték ki. Róla mint „a nemzet egyik nagy” védnökéről beszélnek, aki még a másvilágról is őrködik népe fölött. Horeáért „ma is növekszik a tölgyfa az Érchegységben”. Nem véletlen, hogy Erdély magyar városaiban az utcanevek tucatjai hirdetik a három parasztvezér nevét. Az idegengyűlöletre utalnak az 1848/49-ben elkövetett tömeges magyarirtások, -mészárlások is.
Idegengyűlölet a vajdaságokban
Az intolerancia a román vajdaságok korában is tetten érhető. A két évvel Moldva és Havaselve egyesítése előtt összehívott ideiglenes országgyűlésen, 1857-ben Mihail Kogălniceanu 52 pontban foglalta össze azt a beadványt, amelyben a nem ortodox polgárok jogainak biztosítását kérte. Az idegengyűlölet folytatódott az Egyesült Fejedelemség megteremtése (1859) után is. Az 1866-os román alkotmány, amely az 1835-ös belga alaptörvény mintájára készült, a nem keresztény lakosságnak, a zsidóknak némi engedményt adott ugyan, de megőrizte annak kirekesztő jellegét.
Azokban a városokban, ahol a zsidó lakosság többsége élt, a jelentéktelen könnyítések is tömegtüntetésekhez, sőt, pogromokhoz vezettek. Amikor az Egyesült Fejedelemség kivívta függetlenségét, az 1878-as Berlini Kongresszus arra kötelezte, hogy a zsidó lakosságnak állampolgári jogot adjon. Ez vonatkozott a Románia által bekebelezett Dobrudzsában élő mohamedánokra is. E kérdés azonban hosszú évtizedekig nem oldódott meg, ezért a nyugati hatalmak és az Amerikai Egyesült Államok is kénytelen volt többször is tiltakozni (1872, 1902). Ha hoztak is némi engedményt a román alkotmányban, törvényhozásban, az a külföldnek szólt, a belföldi alkalmazás mindig a politikai erőviszonyok szerint alakult.
A nemzetiségek erőszakos asszimilációja a vajdaságokban – az anyanyelvű iskolák hiánya miatt is – teljes gőzzel haladt előre. Csak román nyelven működő intézmények alakulhattak. Így például Halasfalván (Hălăuceşti) rendházat, Szabófalván (Săbăoani) román tannyelvű egyházi iskolát alapítottak. A román állam azonban nemcsak az iskolákat, de az óvodákat is román tannyelvű intézményként működtette. Ennek élharcosa Spiru Haret közoktatási miniszter volt. Romániában 1911-ig 168 óvodát létesítettek, melyből 133-at a moldvai magyarok és a dobrudzsai bolgárok lakta településeken. Nem kell csodálkozni, hogy az említett miniszter 1897. április 22-i körrendeletében – a hazafias nevelésre – így biztatta a néptanítókat: „Legyenek azon, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint a más nemzetekét (…), higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzetek között. Ne féljenek attól, hogy túlzásba esnek, sőt, mentől tovább mennek, annál jobb lesz.”
A moldvai iskolákban a magyar gyermekek még tantárgyként sem tanulhatták anyanyelvüket, s még az egyházi ceremóniákon sem használhatták. A magyar embert román nyelven keresztelték, eskették és temették el. Az 1884-ben megszervezett jászvásári római katolikus püspökséghez tartozó magyar falvakba is csak románul tudó papok kerülhettek. Ennek biztosítására indítják 1886-ban Jászvásáron a román tannyelvű papneveldét. Történik mindez akkor, amikor a püspökség híveinek elsöprő többsége magyar. Moldvában a század végén már egyetlen római katolikus pap tud magyarul, de a püspök neki is megtiltja a magyar mise tartását, miként azt is, hogy híveivel magyarul beszéljen. Megállapítható, hogy az 1881-ben megszületett román királyság már létrehozása pillanatától rálépett a „tiszta” Románia megteremtésének útjára.
Összehasonlításképp: Magyarországon (Erdélyben) a román papság nyolcvan százaléka nem ismeri az államnyelvet, a magyart. Amíg a moldvai magyaroknak egyetlen anyanyelvű iskolájuk sincs, addig Erdélyben a magyar állam a román tannyelvű iskolák ezreit működteti, melyek állami támogatásban is részesülnek.
Amíg 1914-ben Magyarországon minden 1016 román tanulóra jutott egy román tannyelvű iskola, addig a szabad Romániában 1418-ra. Túlzás nélkül állítható, hogy a román nemzetiségpolitikát még összehasonlítani sem lehet az Osztrák–Magyar Monarchiájéval, sőt, az sok szempontból még az oroszországit is lekörözte. A román nemzetiségpolitika eredménye az idegengyűlölet újratermelése. (folytatjuk) Kádár Gyula
Háromszék
Erdély.ma

„Székelyföld a székelyeké!”
Több mint háromszáz személy gyűlt össze Székelyudvarhelyen az Emlékezés Parkjában tiltakozni a román kormány régiósítási terve ellen.
Erdély-szerte 119 településen hívta a térre, utcára az embereket az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Udvarhelyszéken hat településen szerveztek tüntetést az autonómiáért, és tiltakoztak a román kormány régiósítási tervei ellen: Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Parajdon, Bögözben, Homoródszentpálon és Kissolymosban.
Udvarhelyen körülbelül háromszáz személy gyűlt össze az Emlékezés Parkjában. A rendezvény alatt a részvevők aláírhatták azt a petíciót, melyet a kormánynak készítenek a néppártosok és az EMNT. Politikusok, civil szervezetek, motorosok, és sétálók is végigkövették a tiltakozást.
Elsőként a Szózatot énekelte el a tömeg, majd Zakariás Zoltán, az EMNP országos alelnöke fejtette ki, miért is tiltakoznak. Hangsúlyozta, mihamarabb figyelmeztetni kell az ország vezetőit, hogy nem tudják ily módon szétrombolni a történelmi régiókat. Közölte továbbá azt is, nem szabad hagyni, hogy olyan döntéseket hozzanak, ami során akár Brassóban vagy Nagyszebenbe kell utazzunk ügyintézés miatt. „Székelyföld azé, akik lakják, akik építik. Székelyföld a székelyeké” – kiáltott fel beszéde végén Zakariás Zoltán.
Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezetének vezetője felolvasta az EMNT erdélyi kiáltványát, melyben a történelmi régiók feldarabolása ellen tiltakozik a civil szervezet: Ki kell mondanunk: a Kárpát-medence „tündérkertje”, Erdély nem Bukarest gyarmata! – hangoztatta.
„Azt akarjuk, hogy megkérdezésünk nélkül soha többé senki ne dönthessen azokról a különböző határokról, amelyek között élünk és élni fogunk. Autonómiát akarunk! Azt akarjuk, hogy a saját sorsunkról mi dönthessünk. Azt akarjuk, hogy természeti kincseinkkel, adólejeinkkel és emberi erőforrásainkkal mi gazdálkodhassunk. Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak belső önrendelkezését akarjuk! Túlközpontosított homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk! Benne legyen Erdély igazi európai nagyrégió! Legyenek nagyvárosai sajátos jogállású többnyelvű metropoliszok! Legyen hivatalosan is Kolozsvár Erdély fővárosa! Legyen Székelyföld egységes autonóm közigazgatási régió! Legyen a Partium egységes, sajátos jogállású többnyelvű közigazgatási régió! Céljaink európai célok és elérésükért készek vagyunk valamennyi demokratikus eszközt igénybe venni” – áll a kiáltványban. „Erdély az erdélyieké” – fejezte be Nagy Pál.
Nyolc galambot is útjára engedtek Udvarhelyen, melyek a nyolc székelyföldi szék szabadságát jelképezték (Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kászonszék, Sepsiszék, Kézdiszék és Orbaiszék).
Miután Gajevszki Klára elszavalt Petőfi Sándor költeményét, A szájhősök című verset, a Balázs Ferec Vegyeskar kíséretében Trianon Himnuszát énekelték el az összegyűltek, végül pedig a székely és a magyar himnuszok eléneklésével zárult a tiltakozó megmozdulás, de a szervezők megígérték, hogy nem ez lesz az utolsó tüntetés.
Pál Gábor
Székelyhon.ro

Az egyetlen megoldás
A történelemnek vannak olyan pillanatai, amikor lapulni és hallgatni nemcsak gyávaságból fakadó bűn, hanem árulás is. Ránk, erdélyi magyarokra és székelyekre ez a megállapítás napjainkban hatványozottan igaz, mert olyan sorsfordító, embert próbáló időket élünk, amikor véglegesen eldől: részesei leszünk-e a jövőben szülőföldünk történelmének, vagy múlt időben fognak emlegetni bennünket. Sajnos ez nem túlzott, sokkal inkább tényszerű és a valóságnak megfelelő megállapítás, amire bárki rádöbbenhet, aki követi és elemzi a román hatalom intézkedéseit. Ezek közül egy sem a véletlen műve, hanem ellenünk kidolgozott ördögi terv megvalósításának szerves része. Közéjük tartozik két ártatlan magyar ember letöltendő börtönbüntetésre történő elítélése és a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának aljas szándéka is. Megalázásunkon, megfélemlítésünkön és a türelmünk tesztelésén túl mindezek a román hatalomnak a vagyonunkból való végleges kisemmizésünk felé tett lépései. Intézményeinktől és javainktól megfosztva ugyanis az önazonosságunkra törő idegen erők játékszerévé válunk, ide-oda rángatható bábukká. Nem hiszem, hogy akad olyasvalaki közöttünk, aki ilyen sorsot szánna utódainak. Pedig szolgasorba taszításunk elkerülhetetlen, ha most, ezekben a történelmet formáló és alakító években nem teszünk valamit mindezek megakadályozása érdekében.
Ezt a szomorú, de valós tényt ismerte fel a bikfalvi református lelkész, aki egy szál magában, a Bibliába és a székely zászlóba kapaszkodva szembeszállt a pöffeszkedő ellenséges hatalommal. Közöttünk pedig, Istennek hála, akadtak olyanok, akik meghallották halk, de határozott hangját, s mögéje álltak, melléje szegődtek, ezáltal is bizonyítva: ha nemzeti létünk veszélybe kerül, minket már nem lehet megfélemlíteni. És állt a tömeg a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtt a napi két órán át őrt álló pásztora köré tömörülve, így figyelmeztetve a vagyonunkra újólag szemet vetőket: el a kezekkel közösségi tulajdonunkról, mert bármi áron megvédjük azt. Ötvenhét alkalommal a tűző napon vagy zuhogó esőben összegyűlve bebizonyították, hogy elhatározásuk szilárd, ezért komolyan kell venni őket.
Az együtt töltött órák alatt egyetlen pillanatig sem csüggedtek el, nem éreztek fáradságot, mert erőt merítettek egymás biztató szavából és tekintetéből, utólag pedig az is bebizonyosodott, hogy kitartásuk nem volt hiábavaló, mert az általuk elvetett mag népünk lelkében táptalajra talált és kicsírázott, az erdélyi történelmi egyházak hívó szavára szeptember elsején a Kárpát-medencéből összegyűlt tízezres létszámú tömeg sepsiszentgyörgyi jelenléte ezt igazolta. És ezt a tényt támasztotta alá a 2012. október 5-i megmozdulás is, mikor egymás kezét fogva vontunk élő láncot a Székelyföld egyik szellemi végvára köré.
2013. július 7-én egyéves évfordulója volt Sánta Imre református lelkipásztor bátor kiállásának. Olyan különleges alkalom ez, amely visszapillantásra ösztökél. A számvetést elvégezve azonban kénytelenek vagyunk döbbenten megállapítani, hogy az elmúlt egy esztendő alatt változás csak rossz irányba történt, hiszen az ellenünk indított hadjárat a jelképeink elleni támadásokkal és nyilvános gyalázásunkkal folytatódott, s a hatalom szándéka szerint a székely megyék román többségű régiókba való besorolásában készül kicsúcsosodni. Ezt pedig végképp nem engedhetjük meg, hiszen akkor a beolvasztásunkba egyezünk bele. De nem is történhet meg, ha egységesen állunk ki ellene, s arra is vigyázunk, hogy erőinket ne tékozoljuk el sok apró csatában. Ha Székelyföld területi autonómiájának megszerzése érdekében folytatott közös, elszánt küzdelemre összpontosítunk. Vonuljunk hát az utcára és kiáltsuk együtt, hogy Bukarestben is hallható legyen: autonómiát akarunk!
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Németh Zsolt: Székelyföld nyitott a külvilággal való párbeszédre
Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió – hangsúlyozta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Maros megyei Lőrincfalván, ahol a település polgármesterével közösen vasárnap felavatta a Székelyföld Nyárád menti bejáratát jelképező székely kaput.
A Kolozsvárt Brassóval összekötő főút Marosvásárhelyt elkerülő szakaszán, a Nyárád torkolatához közel fekvő Lőrincfalván a falunap alkalmából állítottak faragott kaput a település – és egyben Székelyföld – nyugati bejáratánál. „Lehet, hogy egyelőre még az új közigazgatási beosztási koncepció ezt nem irányozza elő, de ettől még Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió. És el fog jönni az idő, amikor a közigazgatási beosztási vonalak meghúzásánál is ez elismerést fog nyerni” – jelentette ki az avatóünnepségen az államtitkár.
Ezzel arra utalt, hogy a bukaresti kormány Románia jelenlegi hét fejlesztési régiójának adna közigazgatási rangot. Az erdélyi magyar politikai szervezetek ellenzik ezt a felosztást, amely román többségű régiókba olvasztaná a magyarlakta térségeket. A magyar érdekképviselet azokkal az elképzelésekkel sem ért egyet, amelyek a három székelyföldi megyét – Marost, Hargitát és Kovásznát – különböző régiókba tagolná.
Székelyföld és a magyar nemzeti közösség kapuja
Németh Zsolt kifejtette: a lőricfalvi kapu egyszerre jelképezi Székelyföld kapuját, a magyar nemzeti közösség kapuját és a jövőbe nyíló kaput. Rámutatott: a kapu el is választja, de össze is köti mindazt, ami azon belül, illetve kívül található. Ilyenként jelzi: a Székelyföld és a magyarság általában nyitott a külvilággal való párbeszédre, mindössze elvárja azt a tiszteletet, amivel maga is viseltetik mások iránt – mondta az államtitkár. Németh Zsolt felidézte, hogy dédapja a lőrincfalvi református templom lelkésze volt. Arra kérte a falubelieket, legyenek a település határában felavatott kapunak – ezáltal Székelyföldnek, a magyarságnak és a jövőnek – hű őrizői.
Az ünnepségen Borbély László, a Nyárád mente parlamenti képviselője, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a székelység a magyar nemzet szerves része, és joga van egy önálló közigazgatási egységhez. Rámutatott: a közösség képviseletének az önkormányzatokban, Bukarestben és az Európai Parlamentben is jelen kell lennie, hogy jogainak érvényt szerezzen. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke egy székely zászlót ajándékozott Iszlai Tibor lőrincfalvi polgármesternek a székely kapu felavatása alkalmából.
(Erdély 119 településén álltak ki az autonómiáért
A szervező Erdélyi Magyar Néppárt közlése szerint Erdély 119 településén tüntettek szombaton este 20 órától a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett.)
KG Forrás: MTI
MNO

Tiszta beszéd
Alighanem a tiszta beszéd volt az egyik legfőbb pozitívuma a szombaton zajlott tüntetéseknek, az Erdély-szerte több mint száz településen egy időben felolvasott petíció ugyanis egyértelműen, tömören foglalja össze, mit is tartanánk kívánatosnak az ország közigazgatási átszervezése során.
Kimondja egyebek mellett, amit Bukarestben szeretnek titkolni, hogy Erdély viszi a hátán az országot, hogy a központosított, homogén nemzetállami berendezkedés fejlődés helyett korrupciót, Európa helyett Balkánt hozott számunkra, hogy a történelmi régiók természetes együvé tartozására kell építeni az adminisztratív reformot, hogy közigazgatási hatáskörökkel felruházott, sajátos jogállású, autonóm Székelyföldet szeretnénk.
A köntörfalazás nélkül, bátran kimondott szó azért is oly jelentős, mert az elmúlt időszakban megsokasodtak a hamis próféták a magyarságon belül – aligha véletlen, hogy az a Liviu Dragnea, aki meglehetősen provokatív módon román területnek minősítette Székelyföldet, agyba-főbe dicsérte a tiltakozásoktól távol maradó RMDSZ-t. Némelyek ugyanis arról regélnek, hogy nyertünk egy évet – vajon, miként azt a múlt héten a prefektúra előtti téren az egyik tüntető találóan megjegyezte: nyer vagy inkább veszít az a diák, aki nem jelentkezik érettségire, hogy jövőre majd jobban felkészüljön? Mások azzal nyugtatnak, van még idő tiltakozni, Székelyföld autonómiájáról pedig mind kevesebben ejtenek szót, Maros, Kovászna és Hargita megye együvé tartozásáról szólnak, holott a régiósítás jelentette veszélyt a magunk hasznára fordíthatnánk, ha az ügy keltette érdeklődést önrendelkezési törekvéseink erősítésére, felmutatására összpontosítanánk. Tamás Sándor például a bálványosi közvitán is azt fejtegette Liviu Dragneának, attól tart, sunyiban a megyék felszámolását tervezi a kabinet. Pedig a teljes igazság az, hogy nemcsak ettől tartunk: míg ő a jelek szerint leginkább saját hatalmát félti, mi azt is rossznak tartjuk, ha nem változik semmi, marad a lassú fogyás, a jogainkért a román hatalommal vívott szélmalomharc, a kilátástalanság. Végül pedig a szombati tüntetésekről szégyenteljes módon tüntetőleg távol maradó RMDSZ számára is meglehetősen egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg a tiltakozók. Csalódniuk kellett azoknak, akik durcásan félreálltak, s titkon annak szurkoltak, hátha kudarcba fullad a kisebbik magyar párt által kezdeményezett megmozdulás. Az RMDSZ-nek lassan le kell számolnia azzal a tévhittel, hogy kizárólag ők képesek utcára vinni az embereket – Sepsiszentgyörgyön például a tömegrendezvények számára alkalmatlannak tartott nyár esti időpont ellenére is legalább annyian vettek részt a megmozduláson, mint a szimbólumaink védelmében az RMDSZ által tavaly ősszel szervezett tüntetésen. Mindezek mellett a tiltakozássorozat talán legfontosabb hozadéka, hogy megerősített hitünkben: nem vagyunk gyengék, nem szabad feladnunk.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdély az erdélyieké, nem Bukarest gyarmata
Tüntetések reális alapú régiósításért és önrendelkezésért
Száztizenkilenc erdélyi településen tüntettek jelképesen egyidőben, egységesen húsz percig szombaton este a bukaresti hatalom által tervezett régiósítás ellen, valamint Székelyföld és Partium autonómiájának kivívása mellett. Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezte rendezvényeken kiáltványt ismertettek, amely kinyilvánítja, hogy a romániai magyarság előbb tárgyalni akar a kormánnyal a történelmi régiókon alapuló közigazgatási reformról, és ha az nem hoz eredményt, kilátásba helyezik a polgári engedetlenség megannyi eszközét. Kolozsváron Mátyás király szülőháza előtt tartották meg a tiltakozó megmozdulást, amelyen több mint száz személy vett részt. A legtöbben – több százan – Sepsiszentgyörgyön tüntettek, ahol Toró T. Tibor EMNP-elnök beszédében kijelentette: nem lesz társadalmi béke Romániában mindaddig, amíg Székelyföld nem nyeri el a területi autonómiáját.
Ö.I.B.
Szabadság (Kolozsvár)

Ki is Olosz Gergely?
Rövid időn belül látványos karrier, érezhető befolyás, sok támogató. Majd egy tapadós korrupciós ügy, ami mintha senkit nem lepne meg. Ami a Wikipediáról kimaradt.
Befolyással való üzérkedés miatt alapfokon hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Olosz Gergely volt szenátort szerdán a Bukaresti Törvényszék. A hír különösebben nem rázta meg a közvéleményt, a volt szenátor viselt ügyei miatt úgy tűnik, már az RMDSZ is leszámolt a politikussal. Kelemen Hunor nem állt ki Olosz ártatlansága mellett és nem biztosította az RMDSZ támogatásáról – ezt korábban eltérő hangsúlyokkal, de megtette Nagy Zsolt, Borbély László vagy Markó Attila kapcsán. Az RMDSZ-beli hangulatot jól példázza a május 25-én, Csíkszeredában, az RMDSZ 11. Kongresszusán Korodi Attila felszólalása is, melyben arról beszélt, nehéz úgy dolgozni a közéletben, hogy a román állam egyes szervei folyamatosan ellehetetleníteni próbálják ezt a tevékenységet. Utalt a Mikó-ügy miatt börtönbüntetésre ítélt Markó Attila, és a DNA által a bíróság elé állított Borboly Csaba esetére, Olosz Gergelyt azonban nem említette. Olosz befolyással való üzérkedés vádja miatt került bíróság elé: a volt szenátort azzal vádolták meg, hogy 2007-2008 között, az Energiaszabályzó Országos Ügynökség (ANRE) élén töltött időszakban bizonyos cégek képviselőit nagy összegű szerződések elnyeréséhez segített hozzá. A vádirat része volt néhány, a sajtónak kiszivárogtatott telefonbeszélgetésű átirata is, amelyekben az ügylet részleteit tárgyalták ennek szereplői. Az egyik vállalkozó egy telefonbeszélgetés során azt mondta Oloszról: „rosszabb, mint egy uzsorás”.
Mit tud a Wikipédia Olosz Gergelyről?
A Wikipédia óvatosan tükrözi vissza Olosz történetét. Sepsiszentgyörgyön született 1976. szeptember 30-án. Erdélyi magyar politikus, 2008-tól a Romániai Magyar Demokrata Szövetség felső-háromszéki képviselője. Az oldalról elfeledkezhettek az adatközlők, hiszen Olosz a képviselői mandátuma óta már egy szenátori mandátumot is elnyert, majd le is mondott róla. Az általános iskolát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd Magyarországon folytatta a tanulmányait: a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban fejezte be a középiskolai tanulmányait, 1998-ban a győri Széchenyi István Főiskolán közgazdasági oklevelet, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi szakokleveles közgazdászdiplomát szerzett. A bukaresti Horia Hulubei Fizikai és Nukleáris Mérnöki Intézet kutatói és fejlesztési karán szerzett szakképesítést 2005-ben, Lugoson 2006-ban mesterizett a Drăgan Európai Egyetem közintézményi menedzsment karán. 2010-ben a Szegedi Tudományegyetem Jogi és Államtudományi karán avatták doktorrá. Vállalkozó, elsősorban menedzsmenti munkakörökben tevékenykedett. Közgazdászként dolgozott 1998-tól a Boieso Kft.-nél, később a Carpat-Graf Rt. igazgatója, majd a 2000-ben megalakult Quattro Consult Rt. gazdasági igazgatója lett. 2003-2004-ben a Terra Prest Rt.-nél vezérigazgatói tisztséget töltött be – írja a Wikipédia. Kormányzati tisztségeket is betöltött, 2004-ben az Országos Urániumtársaság igazgatójának, 2007 tavaszán a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóság elnökévé nevezték ki, majd 2007 májusában az Országos Energiaügyi Hatóság vezetésével bízták meg. Kicsoda valójában Olosz Gergely? Rövid idő alatt, fiatal kora ellenére óriási pályát futott be. Romániai és magyarországi magas rangú politikusok, és nem utolsó sorban befolyásos családjának támogatását élvezve elérte azt, hogy fontos állami intézményeket bíztak rá. Sikeresen építette gazdasági-politikai érdekcsoportját. A szervezeti szamárlétra végigjárásának mellőzésével majdhogynem egyik napról a másikra jelent meg a politikai porondon. Olosz Gergely apja 1989 előtt a lakásgazdálkodási hivatal (ICRAL) vezetője volt, ezt követően vállalkozó, majd 2000-2004 között Kovászna megye alprefektusa. Olosz 2004-ben indult az RMDSZ előválasztásán, ahol Antal Árpád mögött végzett, de a „megmérettetés” okán „egyéb fontos funkcióra” alkalmassá vált. Hirtelen aszcendenciáját a háromszékiek édesapja megyeszintű vállalkozói és politikai befolyásának tulajdonítják. 2004-ben az európai uniós előcsatlakozási mezőgazdasági segélyek elosztásával foglalkozó SAPARD ügynökség vezetői tisztségébe javasolták, azonban Olosz elesett a tisztségtől egy procedurális probléma miatt: nem fogadták el magyarországi okleveleit. Fél évvel később honosíttatta okleveleit, így elfoglalta a frissen felajánlott Urániumtársaság igazgatói tisztségét. Olosz Gergely 2007 márciusában a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóság elnöke lett. Azért esett Oloszra a választás, mert olyan személyre volt szükség, aki „állja a sarat”, ugyanis ez az intézmény, mint általában az energetika ipar az „okos fiúk” területeként volt elkönyvelve Bukarestben. Áprilisban a kormány döntése alapján felszámolták a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóságot, tevékenységét az újonnan létrehozott Energiaszabályzó Hatóság (ANRE) vette át. Az új intézmény élére, nyilván erős RMDSZ hátszéllel, Oloszt nevezték ki. 2008-ban a képviselő Antal Árpád elnyerte Sepsiszentgyörgy polgármesteri tisztségét, parlamenti helyét a választási listán utána következő Olosz Gergely foglalta el. Azokban a napokban Olosz éppen egy országos méretű botrány középpontjában találta magát: kiderült ugyanis, az Energiaszabályzó Ügynökség vezetői fizetésük többszörösét vették fel különböző prémiumok és juttatások formájában. A sajtó arról beszélt, hogy Olosz havonta 50 ezer eurót keresett az ANRE elnökeként. Olosz a botrány hatására lemondott az ANRE éléről, ám tagadta a vádakat. Visszalépését azzal magyarázta, hogy az „indokolatlan támadások árthattak volna az intézmény közmegítélésének”. Két hónappal később, a decemberi parlamenti választásokon újabb képviselői mandátumot nyert el, vagyis ekkor még élvezte a megyei RMDSZ támogatását. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nem igen voltak jó alternatívák, Kovászna megyében folyamatos a „káderhiány”.
2012-ben, szenátorrá válása ennél érdekesebb körülmények között zajlott. Olosz Gergelyről köztudott, hogy Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének pártfogoltja, barátja. Semjén több alkalommal is Olosz vendége volt Háromszéken, ahol rendszerint vadászatok során fűzték szorosabbra a barátságukat. A szolid katolikus identitású Semjén a bencés gimnázium véndiákjáról alkotott jó véleményét az a tény is alátámasztja, hogy a legutóbbi parlamenti választásokat megelőzően Székelyföldön egyengette Olosz parlamenti jelöltségéhez vezető útját, noha már a sajtóban is keringtek az információk: az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály vádat készül emelni a háromszéki politikus ellen. Meg nem erősített források szerint Semjén nem tulajdonított jelentőséget azoknak az explicit jelzéseknek, amelyeket Olosz viselt ügyeiről kapott, továbbra is támogatta a politikust. A KDNP elnöke előbb Kelemen Hunort kereste meg azzal a kéréssel, hogy Oloszt jelöljék egy szenátori vagy egy képviselői mandátumra, azonban a szövetségi elnök hárított azzal, hogy az ügyben a háromszéki RMDSZ-vezetők az illetékesek. A háromszéki RMDSZ vezetősége nem mondott nemet a KDNP elnöke kérésére és megszavazta azt, hogy Olosz jelöltként induljon a felső-háromszéki szenátori választókerületben. Hogy miért álltak mellé a háromszékiek? Semjén kérése fontos volt a számukra, és ekkor Olosz gazdasági-politikai érdekcsoportja már jelentős befolyással bírt, az Antal-Tamás páros pedig már sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta. Az október 4-i vádemelést követően az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, éppen ezért nem tartja indokoltnak újratárgyalni vagy módosítani a háromszéki RMDSZ-szervezetnek Olosz indítására vonatkozó döntését. Mivel az RMDSZ nem léptette vissza Oloszt, a szenátori tisztség elnyerése borítékolható volt. A politikus ugyanis számos háromszéki polgármester támogatására számíthatott, amelyet többek között a PDL-RMDSZ kormány idején szerzett meg az Elena Udrea által vezetett Regionális Fejlesztési és Turisztikai minisztériumban, a miniszter tanácsadójaként tevékenykedő fivérének, Olosz Szabolcsnak is köszönhetően. Információink szerint a Traian Băsescuhoz és Elena Udreához köthető bukaresti kapcsolatait kihasználva Olosz Gergely maga juttatta a tanácsadói tisztségbe testvérét. Egyébként az Udrea-Băsescu páros a bevett gyakorlattal ellentétben nem az RMDSZ vezetőire bízta a magyarlakta megyék fejlesztésére kiutalandó pénzek elosztását, hanem főleg közvetlen kapcsolatépítés révén ítélte meg az összegeket, ebben a kontextusban Olosz Szabolcs tanácsadói tevékenysége felértékelődött. Az Olosz érdekcsoport az akkori PDL székelyföldi trójai falovaként tesztüzemelt.
Olosz legvakmerőbb kísérlete az volt, amikor az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségére pályázott. A Fidesz-KDMP és az Udrea-Băsescu vonal támogatására számítva valamilyen módon be kellett bizonyítania, hogy befolyásos, első vonalbeli politikusként tekint önmagára.
Olosz Gergely a Fidesz-szel, de elsősorban a KDNP-vel kialakított jó viszonyaira, illetve a PDL-vel meglévő jó kapcsolatára alapozva pályázta meg az RMDSZ elnöki tisztségét. A 2011 februárjában Nagyváradon tartott tisztújító kongresszust megelőzően egy olyan cselhez folyamodott, amely némileg felborzolta a kedélyeket. Olosz Szabolcs számos, a kongresszuson küldöttként résztvevő polgármesterrel telefonon közölte, szavazzanak fivérére, ha továbbra is igényt tartanak a Bukarestből érkező támogatásokra. A felháborodás akkor hágott tetőfokára, amikor a Fidesz küldöttjeként jelen levő Pelcné Dr. Gáll Ildikó nyíltan arra biztatta a jelenlevőket, hogy szavazzanak Olosz Gergelyre. „A Fidesz alelnökeként biztosíthatom önöket, ha ma a változás mellett döntenek, akkor mi segítő kezet fogunk nyújtani önöknek” – mondta a magyarországi politikus, a teremben levők szavaira hurrogással válaszoltak.
Gáll Ildikó aligha tehetett volna többet annak érdekében, hogy a küldöttek elenyésző része szavazzon Olosz Gergelyre. A kongresszus előtt egyértelmű volt, hogy Olosz a második, Eckstein-Kovács Péter a harmadik helyen végez majd. A terembeli hangulat azonban Olosz ellen fordult, és Ecksteint hozta ki második helyen.
A kongresszus helyszínén pedig kézfogások és vállveregetések közepette, mosolygósan várta az érkező küldötteket a jelölt, majd mindegyikükkel váltott egy-két szót. Ez a fajta magatartás egyébként is jellemző volt a politikusra: a Háromszék egy 2010-ben megjelent véleményanyagában így írt Oloszról: „Sólyom László körül tavaly például mindig úgy gravitált, hogy minden fotón felismerhető legyen”. Egy évvel korábban ugyancsak kétes módszerhez folyamodva érte el azt, hogy az RMDSZ képviselői frakcióvezetővé válasszák. Ekkor Olosz a választási rendszer kiszámíthatatlansága miatt véletlenszerűen tisztséghez jutott képviselők támogatásával ejtette meg a Márton Árpád frakcióvezető elleni „puccsot”. Információink szerint tíz képviselő támogatását szerezte meg különböző, megkérdőjelezhető becsületességű módszerekkel, majd a gyanú elterelése érdekében repülőre ült és síelni ment Németországba. Az elterelő hadművelet olyan jól sikerült, hogy az egyik RMDSZ-es kormánytag a szavazáson való jelenléte fontosságát firtató kérdésére Márton Árpád azt válaszolta, nyugodtan hiányozhat. A meglepetés annál is nagyobb volt, mert az ülésre váratlanul betoppant Olosz, és terveinek megfelelően a szavazáson el is nyerte a frakcióvezetői tisztséget. Úgy tudjuk, a szavazás után Olosz még visszarepült síelni Németországba.
Transindex.ro

Legyünk románok?
Örvendetes, hogy vannak nálunk oly megvilágosodott elmék, mint Liviu Dragnea közigazgatási miniszterelnök-helyettes, aki kijelentette ápertén, hogy a Székelyföld igenis van. Felfedezé, hogy ez egy nagyon szép térsége Romániának, „egy román terület”, amely szebb jövőnek néz elébe, ha új fejlesztési régióba kerül.
Életünk, sorsunk – ha engedjük – úgy meg fog változni, alakulni, mint púpos gyermek a prés alatt. Ebben mi leszünk a púpos gyerekek és nyelvileg kissé fogyatékkal élők. A prés meg az új fejlesztési régió lészen, amely aztán új kordában fog tartani minket. Ha már semmiképp nem akarják, hogy a Székelyföld külön régió legyen, etnikai alapon, akkor taktikát kell változtatnunk. Lám, Dobrudzsa is, úgy néz ki, külön régió lesz. Ha könyörgésünk, ellenkezésünk, tiltakozásaink, tüntetéseink nem segítenek, akkor más módot kell találnunk érdekeink érvényesítésére.
Nem lesz nehéz, csak okosan kell érvelni. Egyszerűen soroljuk fel mindazt, amit a hivatalos verzióban is emlegetnek: a mostanában felfedezett Székelyföld pontosan olyan ősi román föld, mint Dobrudzsa, és ezért megérdemli, hogy külön közigazgatási régió legyen! Ugyanakkor az itteni elszékelyesedett ősi románokat (akik ráadásul székelyeknek nevezik magukat!) elnyomják az időközben ide telepített moldvaiak, oltyánok vagy más munténiaiak. Azt is el kellene ismernünk, hogy a nyelv, amelyet beszélünk, az tulajdonképpen a román nyelv egy elkorcsosodott változata.
Egy tájszólása a román nyelvnek, amely ezer év alatt a Székelyföldnek nevezett ősi román földön teljesen elmagyarosodott, ezért nem érdemes foglalkozni visszarománosításával, mivel annyira megváltozott, hogy már saját anyja(nyelve) sem ismerne rá. Éppen ezért ezeknek a magukat (fafejű) székelyeknek nevező románoknak újra meg kell tanítani az eredeti ősi román nyelvüket. Annyi kérésünk azért lenne, hogy ne mint anyanyelvet oktassák, hanem speciálisan írt könyvekből, az eddigiektől különböző módszerekkel, mint idegen nyelvet.
Ha nem folyton azzal vertük volna mellünket, hogy székely-magyarok vagyunk, hanem (székely-)románok, nem kellett volna állandóan más vidékekről román-románokat ide telepíteni. Hivatkozhatnánk arra, hogy az itteni (székely-)románokat el akarják moldvaiasítani vagy munténiasítanai az ideköltözöttek, állandóan el akarják venni iskoláikat, a jobban fizető állami állásokat. És ha románokként tiltakozunk ez ellen, akkor a román politikusok teljes szó- és mellszélességgel kiállnának mellettünk, mint most a más vidékről ideköltözöttek mellett. Így, ha ezt az ősi román Székelyföldet egy tömbben szeretnénk látni, már semmi ideológiai akadálya nem lenne. Ki merne az ellen szót emelni, hogy mi az ősi földön egy román területi egységet, közigazgatási régiót akarnánk?
Még a zászlónk is az ősi román színek egy részében pompázik, hiszen kék és (arany)sárga. És lehet, így érvelve, kötelezővé teszik kitűzését.
Kuti János
Háromszék
Erdély.ma

A PAT elnöke: nem hagyjuk, hogy Partiumot gyarmatként kezeljék
Pénteken megalakult az Partiumi Autonómia Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Autonómiával foglalkozó testülete.
A nagyváradi városházán tartották az alakuló ülést, s azon Arad, Bihar, Szilágy, Szatmár és Máramaros megye EMNT-szerveze- teinek küldöttei, az oktatás és a civil szféra, valamint a történelmi egyházak képviselői vettek részt.
A Partiumban négyszázezer magyar él, jó részük egy tömbben, itt a határ mentén. Azt gondoljuk, számukra is megoldás lesz egy területi autonómia, nemcsak a Székelyföld esetében, nyilatkozta Csomortányi István, a PAT megválasztott elnöke.
Csomortányi kifejtette: a PAT autonómia-elképzelései leginkább a tiroli modellhez hasonlítanak. Tirol tartománya is kétnyelvű, hetven százaléka olasz és harminc százaléka németajkú, és ezen belül van egy német többségű és egy olasz többségű terület. Hasonló megoldás alkalmazható a Partium esetében is, tette hozzá az elnök.
A Partiumi Autonomia Tanács elnökével Szász Edit beszélgetett. Csomortányi István elmondta, hogy egy hosszabb folyamat újabb állomása a tanács megalakulása, mivel már 2008-ban Érmihályfalván megalakult a Partiumi Autonómia Kezdeményező Bizottság, amely azóta komoly szakmai munkát fejtett ki, számos előadást és konferenciát szervezett.
Az elnök azt is elmondta, hogy a tervezett közigazgatási átszervezések gyorsították fel a PAT körüli tevékenységet, és nem fogják azt hagyni, hogy Partium határait Bukarestben húzzák meg, nem fogják hagyni, hogy gyarmatként kezeljék Partiumot. Csomortányi kijelentette: a PAT feladatai közé tartozik az is, hogy ezt az ügyet ha kell, akár a polgári engedetlenségig vigye.
A PAT cselekvési terve szerint még az idén elkészül egy komoly háromnyelvű tájékoztatási anyag, amelyet minél szélesebb körben eljuttatnak a lakóssághoz, csatlakoznak az aláírásgyűjtéshez amit a Néppárt kezdett el huszadikán, és részt vesznek minden konferencián a Kárpát-medencében, amelyet ebben a tárgykörben szerveznek, magyarázta a PAT elnöke. marosvasarhelyiradio.ro

Erdély.ma

Pár beszéd vagy párbeszéd?
Mi, magyarok úgy vagyunk a párbeszéddel is, mint sok egyébbel: igény volna rá, de valahogy sehogy sem jön össze. Politikusaink – mert bárhogy forgatjuk, e feladat rájuk hárulna – képtelenek egy asztalhoz ülni. S bár évek óta hangoztatjuk szükségességét, mai napig csak tervek szintjén hallani arról, hogy meg kellene próbálni elmagyarázni a románságnak, mit is akarunk tulajdonképpen, mit jelentene számukra az autonómia.
Sok és sokféle párbeszédre volna szükség, rendeznivalónk akad bőven, ennek dacára mintha egyre szűkülnének a lehetőségek. Tusványos egykoron a párbeszéd helyszíne volt, jeles román véleményformálók tisztelték meg jelenlétükkel, s nagy tervek, elképzelések születhettek, éppen azért, mert egy asztalhoz ültek különböző álláspontok képviselői, a könnyedebb, rövidnadrágos környezet pedig lehetőséget nyújtott a kibeszélésre. Aztán évről évre kevesebb román politikus tartotta fontosnak az ilyen típusú közeledést, Traian Băsescu kampányban még megfordult itt, de ma már számára sincs tétje az ilyen jellegű szereplésnek, maradtak nagyon kevesen, többnyire olyanok, akik értenek bennünket, s nem tekintik ördögtől valónak követeléseinket. Pár évvel ezelőtt még nem derogált az RMDSZ vezetőinek részt venni Tusványoson, s volt idő, amikor itt végre hajlandó volt a közös szereplésre Markó Béla és Tőkés László. Az RMDSZ, ha itt nem lehetett főszereplő, kitalálta saját táborát, ott tágítják az amúgy is hozzájuk közel álló ifjak agyát, Tusványosra legfeljebb egy-két másodvonalbeli politikusuk megy el kitartóan, s néhányan látványosan megjelennek Orbán Viktor előadásán. S lassan elmaradoztak az MPP-sek is, többségük inkább az EMI-tábort választja. Párhuzamos nyári egyetemek, párhuzamosan szervezett tüntetések, egymás ócsárlása és sok-sok mellébeszélés, egymás mellett elbeszélés jellemzi napjainkat. Pedig minden eddiginél nagyobb szükség lenne a már unalomig ismételt összefogásra, hisz Székelyföld szétdarabolásának, a magyarság szétcincálásának veszélye Damoklesz kardjaként lebeg a fejünk fölött, és a veszélyt elhárítani, valós, fontos céljainkat elérni csak közösen lehetünk képesek. Tíz évvel ezelőtt a Tusványosi szabadegyetem címe az volt: Együtt vagy külön utakon?, 2005-ben pedig egy másik kérdés: Összetartozunk?. 2011-ben azt hirdették: Összenő, ami összetartozik, idén pedig ismét derűlátó a jelszó: A mi időnk. Talán a hét végére körvonalazódik, ki az a mi, akinek végre itt az ideje: egy párt csupán vagy a magyar nemzet? S az is, sikerül-e kimenekíteni Tusványost az egyoldalúság csapdájából, felnő-e újra ahhoz a feladathoz, amelyre a sokak által bálványosi folyamatnak nevezett múlt kötelezné, vagy nem lesz egyéb, csak egy jó kis vakációs program sok-sok bulival.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felavatták Székelyföld kapuját
Székelyföld egységes és oszthatatlan régió – hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Maros megyei Lőrincfalván, ahol a település polgármesterével közösen vasárnap felavatta a Székelyföld Nyárád menti bejáratát jelképező székelykaput.
A Kolozsvárt Brassóval összekötő főút Marosvásárhelyt elkerülő szakaszán, a Nyárád torkolatához közel fekvő Lőrincfalván a falunap alkalmából állítottak kaput a település – és egyben Székelyföld – nyugati bejáratánál.
"Lehet, hogy egyelőre még az új közigazgatási beosztási koncepció ezt nem irányozza elő, de ettől még Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió. És el fog jönni az idő, amikor ez elismerést fog nyerni a közigazgatási beosztási vonalak meghúzásánál is" – jelentette ki az avató ünnepségen az államtitkár. Németh Zsolt kifejtette: a lőricfalvi kapu egyszerre jelképezi Székelyföld kapuját, a magyar nemzeti közösség kapuját és a jövőbe nyíló kaput. Rámutatott: a kapu el is választja, de össze is köti mindazt, ami azon belül, illetve kívül található. Ilyenként jelzi: a Székelyföld és a magyarság általában nyitott a külvilággal való párbeszédre, mindössze elvárja azt a tiszteletet, amivel maga is viseltetik mások iránt – mondta az államtitkár. Németh Zsolt felidézte, hogy dédapja a lőrincfalvi református templom lelkésze volt. Arra kérte a falubelieket, legyenek a település határában felavatott kapunak – ezáltal Székelyföldnek, a magyarságnak és a jövőnek – hű őrizői.
Az ünnepségen Borbély László, a Nyárádmente parlamenti képviselője, az RMDSZ politikai alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a székelység a magyar nemzet szerves része, és joga van egy önálló közigazgatási egységhez. Rámutatott: a közösség képviseletének az önkormányzatokban, Bukarestben és az Európai Parlamentben is jelen kell lennie, hogy jogainak érvényt szerezzen. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke egy székely zászlót ajándékozott Iszlai Tibor lőrincfalvi polgármesternek a székely kapu felavatása alkalmából.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar állami támogatással épülnek orvoslakások Szentgyörgyön és Szatmáron
Az alapkőletétel azzal egyenértékű, hogy megérkeztünk az alaptáborba, mondta Németh Zsolt. Leszögezte: a MOGYE-ügyben a magyar kormány elkötelezettsége töretlen.
Régi barátjaként üdvözölte Németh Zsoltot a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor Sepsiszentgyörgyön, ahol Magyarország külügyminisztériumának államtitkára és az RMDSZ-es politikus a Studium Alapítvány orvosi lakásainak alapkőletételén vett részt. Az eseményre Kelemen Hunor szövetségi elnököt is várták, ám bukaresti kötelezettségei miatt nem volt jelen az eseményen.
Az ünnepségen Vass Levente orvos, az alapítvány igazgatója, András Róbert, a Fogolyán Kristóf megyei kórház igazgatója, Brendus Réka, a főtámogató Bethlen Gábor Alap képviselője, Székely László orvos, a Studium Alapítvány állandó magántámogatóinak képviselője, volt marosvásárhelyi diákszervezeti vezető, Antal Árpád András polgármester, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Németh Zsolt és Tamás Sándor egy-egy alapkövet helyeztek az erre a célra kialakított sáncba. Ezt követően Kató Béla református püspök mondott áldást.
Háromszéken az első ilyen építkezésnek rakjuk le az alapjait, ez egy közös összefogás eredménye – mondta köszöntőjében Tamás Sándor. A telket a megyei tanács és a kórház ajánlotta fel, Sepsiszentgyörgy városa állja a közművesítés, infrastruktúra kiépítését. Az orvosok hazacsábítása folyamatos, ehhez kellenek a jó támogatók, politikai és anyagi értelemben – azóta mozdult ki a holtpontról a megyei kórház felújítása, a mentőszolgálatok újjáépítése, amikor az RMDSZ kormányon volt – hangsúlyozta Tamás. Mindenki szerepet vállat ebben a beruházásban, mert fontosnak tartjuk, hogy ne csak mindig védekezzünk, tiltakozzunk jogaink csorbítása ellen, hanem építkezzünk is ezzel párhuzamosan – tette hozzá. Sepsiszentgyörgy nagyon komoly versenyben van a Székelyföld fővárosa címért, ez egy nemes verseny, bízom abban, versenyben is tud maradni a címért, és teljesíti a feltételeket – mondta Németh Zsolt. A város eddig is fejlődött, és remélhetőleg még látványosabban fejlődik majd – tette hozzá. Ahogy a hegymászók csúcstámadási kísérleteinek is megvannak a stádiumai, az építkezésnek, közösségfejlesztésnek is; ez az alapkőletétel azzal egyenértékű, hogy megérkeztünk az alaptáborba, kemény edzésen, felkészülésen vagyunk túl – vont párhuzamot. Az elkövetkező időszakban még komolyabb erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy mind az orvosi szolgálati lakások megvalósuljanak, mind pedig a Sapientia mezőgazdasági és erdőgazdálkodási kara itt Sepsiszentgyörgyön elindulhasson – hangsúlyozta. A megyével, a várossal mindenféleképpen szolidaritást vállal a magyar kormány. Azon leszünk, hogy segítsünk ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósításában; konkrét eredmények elérése van szükség; az utóbbi néhány évben kevés előremozdulás volt az egészségügy terén, de bízunk abban, lesznek magyar orvosok – fogalmazott Németh. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tekintetében a magyar kormány elköteklezettsége töretlen – szögezte le a külügyi államtitkár. Hozzátette, az egészségügy jövőjéhez az is elengedhetetlenül fontos, hogy legyen munka, család, otthon – hiszen az orvosok is emberből vannak, és ha mindez nem adatik meg számukra, elmennek. Románia és Magyarország számára súlyos problémát jelent az orvosok elvándorlása, az agyelszívás, állapította meg. „Ez az a célkitűzés, amiben vállvetve együtt tudunk működni Romániával, minden erdélyi önkormányzattal, oktatási intézményekkel, hogy képesek legyünk jövőt biztosítani itt a szülőföldön. Annak érdekében, hogy ebben a csúcskísérletben, itt Sepsiszentgyörgyön is sikerüljön megvalósítani az orvosi szolgálati lakásokat, az elkövetkező időszakban örömmel fogunk együttműködni minden szereplővel” – hangsúlyozta Németh, gratulálva az eddig elvégzett munkához a megyének, a városnak, valamint a kezdeményező Studium Alapítvány munkatársainak. Répás Zsuzsanna szerint az építkezés azt is jelzi, hogy a sepsiszentgyörgyi magyar közösség a jövőt tervezi önmagának és a közösséget szolgáló orvosoknak. A magyarokra gyakran rásütik a széthúzás bélyegét, ám ilyenkor, mikor baj van, szükség van, és egy közös célt ki tudunk tűzni, igenis képesek vagyunk az összefogásra, arra, hogy együtt cselekedjünk – méltatta a kezdeményezést Répás. „Az ilyen összefogással erőt tudunk mutatni, üzenni tudunk a többségnek, a hatalomnak, azoknak, akik megkérdőjelezik a jogainkat, hogy nem tágítunk, hiába akarják elsorvasztani az orvosképzést, hiába akarják megfélemlíteni a közösségeinket, nem hátrálunk meg, hanem építkezünk” – mondta, hozzátéve, ha sikerül megőrizni az összefogást, az építkezés is sikeres lesz. Nem mindegy, lesz-e magyar orvos Erdélyben, Székelyföldön, 50, 100 év múlva; márpedig magyar orvos akkor lesz, ha lesz közösség, akit szolgáljon, és ha lesz egyetem, ahol tanulhat. Mindkettő rajtunk múlik, vegyük komolyan a népszámlálások intő jeleit, tegyünk cselekvően gyermekeink boldogulásáért és itthonmaradásáért – jelentette ki. A magyar kormány minden rendelkezésére álló eszközzel előremozdítja a magyar orvosképzés ügyét, ettől nem fogunk tágítani, ebben számíthat ránk a MOGYE teljes tanári közössége és a Studium Alapítvány, amely támogatja ezt az ügyet – hangsúlyozta Répás. "Minden nemzet az anyanyelvén lesz tudós, tudásunkat ha nem tudjuk átadni anyanyelvünkön a következő nemzedéknek, menthetetlenül feloldódunk a minket körülvevő többségben. A sepsiszentgyörgyiek viseljék gondját ennek a háznak, töltsék meg élettel az elkövetkező évtizedekre, évszázadokra is" – kívánta a közösségnek az államtitkár-helyettes. "A MOGYE magyar tanárainak kívánom, neveljenek olyan orvosokat, akiket nem tudnak külföldre csábítani, és akiket nem űz el a beolvasztásunkra törő hatalom, akik itthon, Erdélyben akarnak gyógyítani, szolgálni a közösséget" – zárta felszólalását. Vass Levente megköszönte a támogatóknak, hogy 15 éve az alapítvány mellett állnak, segítve marosvásárhelyi tevékenységeiket. Az orvosnak a lét elviselhetetlen könyörtelenségével kell szembenéznie, emiatt némelyik arra kényszerül, hogy pályáját elhagyja – ez a projekt ennek a könyörtelenségnek a tagadása. "Hiszünk ebben a projektünkben is, és számítunk arra a támogatásra, amiről Önök az eddigiekben is biztosítottak bennünket, és eztán is számítunk segítségükre" – fogalmazott az igazgató, aki reméli, néhány éven, hónapon belül ugyanebben a körben sor kerülhet a kész létesítmény felavatására is.
B. D. T.
Transindex.ro

A székelység nem kisebbség
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a székelyek nem alkotnak kisebbséget a maguk szülőföldjén.
Mivel a nemzetállamok mai európai rendszerében és a polgári demokrácia felemás állapotában teljes értékű, jogilag kellőképpen körülbástyázott életet leginkább többségi körülmények között lehet élni, érthető, hogy minden népcsoport a valódi jogi garanciát kínáló regionális különállásra törekszik, mely esetünkben a területi autonómiában lenne megvalósítható. Európai példára hivatkozhatunk, nem is egyre. S ehhez nincs semmiféle hókuszpókuszra szükség, a népcsoport saját szállásterületét ezer éve őrzi, azon a mai napig ő adja a lakosság négyötödét, mindössze e demográfiai valóság elismertetésére s a közigazgatási beosztás ehhez igazítására van szükség. Nem kell sem kis, sem nagyobb tömegeket átköltöztetni, nem űzünk el senkit otthonából, nem módosul senki nemzetiségi hovatartozása, egy haja szála sem görbül senkinek – mindössze egy népesedési helyzet elismerését és annak adminisztratív szentesítését kérjük. A változás révén a helyi román, számbelileg kisebb népcsoport sem kerülne nemzetkisebbségi helyzetbe. Tekintettel arra, hogy a Székelyföld Romániában marad, nemzete éppúgy akadálytalanul támogathatná gyakorlatilag minden intézményét, és jogát, életesélyét megtarthatná, élvezné a lakosságarányos forráselosztás biztonságát, azaz helyzete mit sem romlana, a reform az égvilágán semmi hátránnyal nem járna számára. A kormány által most meghirdetett regionalizációs tervezetek – melyek a Székelyföldet beolvasztanák egészében vagy két darabra tépve egy román többségű egységbe – tulajdonképpen a legnagyobb adminisztratív merényletté válhatnak, melyet e népcsoport jogállása ellen valaha is elkövettek. A történelmi Magyarországon kialakított megyerendszer ugyanis az ezeréves székely történelem folytonosságát nem számolta fel, noha az betagolódott az új megyerendszerbe, általa a székelység adminisztratív különállása átélte a modernizáció eme lépéseit. A királyi Romániába kerülve sem bontották ezeket meg, a Székelyföld még a kommunizmus idején is megőrizhette területei nagy részét, ámbátor Marosszéket és imitt-amott egy-egy, nem is kevés települést 1968 után leszakították róla. Most ezt folytatná a kormány a régiósítás ürügyén végrehajtott, ezúttal nem, vagy nem csak a szétszabdalás, hanem az előnytelen, nagyobb egységbe olvasztás módszerét követve. Amíg igazi egyenjogúsítást a polgári demokrácia főleg többségi körülmények közt tud nyújtani, s minden egyéb előnytelen helyzetbe taszítja e népcsoportokat, hiába reméli a román politikai elit, hogy e békát le fogja tudni nyeletni a székelységgel, s hogy e jogfosztó merényletbe szépen belenyugszik. Sőt, magának az erdélyi magyarságnak sincs ma nagyobb érdeke, mint e belső anyaország megerősödésének támogatása.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tusványos: Nemzetközivé tenni az autonómia ügyét (Régióátalakítás és nemzeti érdek)
Minden eszközt ki kell használni, ha meg akarjuk akadályozni a magyar többségű megyék román fölényű régiókba olvasztását, elengedhetetlen, hogy a magyar szervezetek megtalálják az együtt cselekvés útját, és fontos lenne ügyünk mellé állítani a nemzetközi közvéleményt – fogalmazták meg azok az előadók, akik a regionalizmus és nemzeti érdek összefüggéseire keresték a választ tegnap Tusványoson.
Bakk Miklós politológus, moderátor vitaindítójában több kérdést vetett fel: hogyan függ össze Romániában a regionalizmus és a nemzeti érdek?; milyen regionalizációra van szüksége a román államnak?, illetve, ha mégis sikerül keresztülvinnie jelenlegi terveit, milyen forgatókönyvei lehetnek azoknak a regionalistáknak és autonomistáknak, akik ezt nem fogadják el? Bakk Miklós szerint a román politikai elit fordítva ült fel a regionalizmus történelmi lovára: míg a nyugati államok kibékültek saját történelmükkel, és erre építették saját, majd az unió regionális politikáját, addig Románia az európai regionális politikára akarja ráépíteni régióit, anélkül, hogy kibékült volna történelmével. Elsőként Valentin Stan politológus, bukaresti egyetemi tanár világított rá, sajátos humorával fűszerezve a román politikusok kétszínűségére. Sokan nem akarják elfogadni Bukarestben, de Székelyföld létezik, egy erős közösség él itt, saját történelemmel. A kormány regionalizációs tervei az európai kisebbségi charta előírásainak dacára feloldanák a székely többséget a román többségben, az új közigazgatási határok meghúzása éppen ezt jelentené – fogalmazott. Kitért Crin Antonescu és Victor Ponta álságos nyilatkozataira, nem kertelt, egyértelműen fogalmazott: nem lehet megbízni egyetlen szavukban sem. Megoldást azonban nem tudott javasolni, tanácsait a végén kérdésekre válaszolva fogalmazta meg, s ezek egyértelműek voltak: magyar összefogásra van szükség, és az ügy nemzetköziesítésére. Érdekes előadást tartott Andrea Carteny olasz történész, Kelet-Európa-kutató, a római egyetem fiatal tanára. Tanulmányozta a magyar és a román történelmet, elkezdett magyarul tanulni, majd Kolozsvárra ment doktorálni. Amikor megérkezett, már tudott valamennyire magyarul, de elég volt egy hónap, és majdnem románnak érezte magát, saját bőrén is érezhette a román asszimilációs erőt, hiszen tanult Kolozsvár múltjáról, de ő már egy román várost talált, ahol élnek ugyan magyarok, de nem láthatóak. Elutazott Marosvásárhelyre, ahol azt is láthatta, hogyan zajlik jelenleg az asszimiláció. Ekkor fogott neki Székelyföld történelmét tanulmányozni, és azzal szembesült: rengeteg a hasonlóság Dél-Tirollal, az lenne számunkra is a „tökéletes történelmi modell”. Ott erőszakkal is harcoltak, terrorizmus is volt, nemcsak demokratikus küzdelem, de rákényszerítették az olasz és osztrák kormányokat a tárgyalásokra. Végül területi autonómiájuk akkor lett, amikor Ausztria nemzetközi szintre emelte az ügyet. Rávilágított: jelenleg a történelmi jogok nem szerepelnek az alapvető emberi jogok között, pedig azok elismerése lehetne a kiindulópont a kisebbségi közösség jogainak bővítésére. Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója felhívta a figyelmet: a román politikum regionalizációval kapcsolatos érvei tulajdonképpen a nemzeti érdeket akarják leplezni, és el akarják fedni a kisebbségi érdeket. Elméleti előadásában a kisebbségek legitim jogait és lehetőségeit vázolta, de szólt a rendelkezésre álló eszköztárról is, az aláírásgyűjtésről, a demonstrációról, a nemzetközi közvélemény érzékennyé tételének lehetőségéről. Csegzi Sándor, Marosvásárhely volt alpolgármestere Dorin Florea jelenlegi városvezető helyét foglalta el az asztalnál. Pragmatikus módon közelítette meg Székelyföld problémáját, szólt a három magyar többségű megye együttműködésének eddigi hiányáról, illetve a körvonalazódó konszenzusról, azaz hogy mindenki elfogadta, Marosvásárhely legyen a régió központja. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egyértelműen fogalmazott: Bukarestben azt hiszik, Románia nemzeti érdeke, hogy homogén nemzetállam legyen, s ennek rendelnék alá a régióátalakítást, ezt támasztotta alá az a megrendelt tanulmány is, amely a történelmi régiók „elmaszatolására” keresett tudományos érveket. Mások azonban – és nemcsak a magyarok – úgy gondolják, erősíteni kellene a régiók szerepét, ezt tartják nemzeti érdeknek, erős, autonóm térségeket szeretnének. Ez utóbbi elképzelés megvalósítására eddig egyetlen komoly terv létezik, a Néppárt tervezete, amely a történelmi régiók mentén képzeli el a regionalizációt. Fontosnak nevezte azt is, hogy Brassó és Székelyföld külön régióba essen – ez nemcsak az etnikai arányok miatt lényeges, hanem gazdasági szempontból is, Brassó elszívja a levegőt Székelyföldtől. Toró elengedhetetlennek tartja a magyar egység megteremtését, de elmondta azt is: az RMDSZ-nek több eszköze van, mint az EMNP-nek, csakhogy le kellene vetkőznie a pártpolitikai görcsöket. Nagyon fontos lehetőségnek nevezte a közösségi akarat felmutatását, elindult egy folyamat, s ez olyan naggyá dagadhat, hogy Bukarestben sem hagyhatják figyelmen kívül. „Az ingerküszöböt elértük már, de az EMNP egyedül nem elég ehhez. Várjuk, az RMDSZ mikor fogalmazza meg a maga utcai stratégiáját, mi ott leszünk mellettük.” Szerinte is szükséges a kérdés nemzetköziesítése, ezen eszközök integrált használata vezethet eredményekhez. A közönség soraiból érkezett hozzászólások során Kolumbán Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi megyerendszerben nem elképzelhető a régiósítás, bármennyire sulykolják az ellenkezőjét, a régiók nem a központi hatalommal, hanem a megyékkel állnak szemben. Szerinte a legnagyobb probléma, hogy senki nem mer hozzányúlni a ’68-as megyefelosztáshoz. Másik érdekes felvetés szintén a közönség soraiból érkezett: miért neveznek bennünket kisebbségnek, mikor mi nemzeti közösségnek tartjuk magunkat? Andrea Carteny szerint azért, mert jelenleg Romániában kisebbségben van a magyarság. A katalánok Spanyolországban nem számítanak kisebbségnek, hanem nemzeti közösségnek. Ezt kell elérnünk: meglegyenek azok a jogaink, hogy többé ne tekintsenek bennünket kisebbségnek.
Farkas Réka
Szabadság (Kolozsvár)

A cselekvés 24. órájában az autonómiaküzdelem
Ha a kisebbségi jogokat törvény nem tiltja, jogállamban nem ütközhet semmiféle akadályba az érvényesülésük – jelentette ki szerdán Németh Zsolt a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitóján. A szervezők a Tusványos idei kiadására utalva úgy vélekedtek: a 24. órába érkezett az erdélyi autonómiaküzdelem.
A római katolikus és a református egyház képviselőjének áldásával nyitotta meg kapuit tegnap Tusnádfürdőn a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A köznyelvben Tusványos elnevezésű rendezvénysorozat hivatalos délelőtti megyitóján Albert Tibor, a fürdőváros polgármestere a településen az elmúlt évben végrehajtott beruházásokat ismertette a közönséggel, amelynek figyelmét szokásához híven a tábor „állandó vendégeinek" számító medvék jelenlétére is felhívta.
Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány elnöke a magyarországi főszervezők nevében mondott köszönetet a százötven fős önkéntes csapatnak azért, hogy ma már – stílszerűen – huszonnégy helyszín várja a látogatókat. Amúgy idén is számos fejlesztés és két új helyszín fogadja a táborlakókat: az egyik sátrat Cseh Tamásról nevezték el, aki többször is fellépett a Tusványoson, az egyik tér pedig Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavasszal elhunyt vezetőjének nevét vette fel.
A panelbeszélgetésen Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke arról beszélt: Tusnádfürdőn másképp forog az idő kereke, a 24. tábor pedig arról is szól, hogy „a cselekvés 24. órájában vagyunk", ami az autonómiaküzdelmet és a régióátszervezést jelenti. Szerinte ,,ez az a hét, ez az a tábor, ahol elmondhatjuk véleményünket az autonómiáról a Székelyföldön, Közép-Erdélyben és a Partiumban".
Németh Zsolt egyebek mellett a közép-európai országok egymásra utaltságáról értekezett, szerinte a térség államai összefogva hatékonyabban tudnak részt venni az európai válság kezelésében. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a határokon átívelő tevékenységekkel a magyarok a közép-európai együttműködés legnagyobb haszonélvezői lehetnek. A Fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségi jogok minden esetben a demokrácia kérdéskörébe tartoznak. „Ha ezeket a jogokat törvény nem tiltja, jogállamban nem ütközhet semmiféle akadályba az érvényesülésük" – szögezte le, hozzátéve, ennek támogatásában egyetértés mutatkozik Magyarországon.
Németh Zsolt a szabadegyetem idei mottója – „Eljött a mi időnk!" – alapján négy idősíkot különböztetett meg: a tusványosit, az európait, a közép-európait és a magyart. Az európai idővel kapcsolatosan elmondta: a kontinens a válságkezelés idejét éli, és ahogy egy magas hegy megmászásakor lenni szokott, Európa még nem tudja, hol tart ezen a hosszúnak ígérkező, rögös úton. Szerinte Magyarország képes arra, hogy a 2008 óta tartó gazdasági és pénzügyi válság által sújtott országok közül átkerüljön a válságot sikeresen kezelő országok közé.
Az államtitkár az elkövetkező évek fontos kérdésének nevezte, hogy képes lesz-e Magyarország sikerét „szétteríteni az egész nemzet irányába", az országon belül a hátrányos helyzetű rétegek felé, illetve a határokon túlra.Úgy vélte, hosszú távon a válságmegoldáshoz a keresztény Európa segíthet, mivel a társadalom tartópilléreit – a családot, a munkát, a legkülönbözőbb identitások közösségeit, a kisebbségeket – meg kell erősíteni. Németh Zsolt hangsúlyozta azt is: a keresztény Európa nem vallási kategória, nem hívők is képviselhetik, mivel azt jelenti, hogy „vissza kell nyúlnunk az Európai Unió alapvető értékeihez".
A szabadegyetem másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke beszédében hangsúlyozta, „akiknek fontos a nemzetpolitika, akik fontos szerepet játszhatnak benne", azok részt vesznek a tusnádfürdői szabadegyetemen. A politikus felhívta a figyelmet, hogy a Tusványoson aláírásgyűjtést is folytatnak annak az erdélyi kiáltványnak a támogatására, amelyet a július 20-i, a Ponta-kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett 119 erdélyi településen megtartott tüntetésen fogadtak el. „Nem engedjük, hogy megbontsák az egységességet és szétmorzsolják Székelyföldet. Arra kell itt választ találnunk, hogy a mi időnket miként stabilizáljuk" – hangsúlyozta Toró T. Tibor.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Semjén Tusványoson: A kisebbségi kérdés nem belügy
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes előadását tartja Tusnádfürdőn. A képen balról jobbra: Schiffer András, az LMP elnöke, Jonathan Horsman, a londoni Project Associates igazgatója, G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója, Semkén ZsoltMarc Gafarot i Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke
Vissza kell utasítani azt a felfogást, hogy a kisebbségek kérdése belügyi kérdés, a magyarság természetes joga, hogy nemzetrészei megmaradásának legfontosabb teendőiről tanácskozzék – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Tusnádfürdőn.
A 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor egyik fórumára érkező miniszterelnök-helyettest újságírók kérdezték arról, mit szól a román külügyminisztérium előző napi közleményéhez, amelyben egy "romániai szuverén folyamatba" való beavatkozásnak minősítették egyes – meg nem nevezett – magyarországi politikusoknak a romániai közigazgatási átszervezés kapcsán tett kijelentéseit. Semjén Zsolt rámutatott: a közösségi, nemzetiségi jogok emberi, tehát egyetemes jogok a közösség szintjén, a kisebbségi jogok kérdése nem egy adott ország belügye. Hozzátette, a legtermészetesebb dolog, hogy Magyarország törődik a nemzetrészeivel, a székelyföldi magyarsággal, ahogy "nagyon helyesen" Románia is törődik a Moldovai Köztársaság területén élő románokkal, szerbiai vlachokkal. "Mi a létező legjobb kapcsolatra törekszünk román barátainkkal, már csak azért is, mert ez magyar nemzeti érdek is, meg román nemzeti érdek is, de a magyarság számára az első, második és harmadik szempont a magyar megmaradás" – mondta Semjén Zsolt. Kifejtette: a magyarság csak akkor tud megmaradni, ha minden nemzetrésze megmarad, az erdélyi is, a délvidéki is, a kárpátaljai is, a felvidéki is, mert e nélkül megcsonkulna a magyar nemzet, és ennek érdekében közösen tanácskozik a nemzetrészeket érintő kérdésekről. "Természetes az, hogy így a székelyföldi magyarság is megtanácskozza, mi az, ami az ő megmaradásához szükséges. Erre hívtunk vendégeket természetesen, román barátaink részéről is, tisztelettel, érdeklődéssel meghallgatjuk a véleményüket, de azt a leghatározottabban vissza kell utasítani, hogy bárki kétségbe vonja jogunkat, hogy a saját magyar nemzetrészeink tekintetében eljöjjünk, tanácskozzunk és megvitassuk, hogy a megmaradásunk tekintetében mik a legfontosabb teendők" – zárta nyilatkozatát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Rétvári: nemzetközi egyezményeket sért a tervezett román közigazgatási reform
A közigazgatási minisztérium parlamenti államtitkára szerint a tervezett román közigazgatási reform súlyosan sérti az Európa Tanács és az Európai Unió nemzetközi jogi egyezményeit. Rétvári Bence erről a Tusványosi Szabadegyetemen beszélt az MTI-nek szerdán. Az államtitkár kiemelte: az unió és Európa Tanács által elfogadott nemzetközi jogi egyezmények nemcsak védik a nemzetiségeket a közigazgatási rendszeren belül, de további, a közigazgatás szintjén is megjelenő garanciák bevezetését is javasolják. Kitért arra, hogy az Európa Tanács számos egyezményt, ajánlást fogadott el a nemzeti kisebbségek jogainak védelmében. Utalt arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye kimondja: "azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam belső törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatással, illetve különleges státusszal rendelkezzenek" (MTI)
Vajd.ma

Autonómia és közigazgatási átszervezés Tusványoson
Tegnap hivatalosan is megnyitották a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. A megnyitón a szabadegyetem "szenátusi tagjai" vettek részt, ez a testület korábbi főszervezőkből, alapító atyákból, magyarországi támogatókból áll. Az első nap már szóba kerültek az idei rendezvény fő témái: az autonómia, a közigazgatási átszervezés és gazdasági kapcsolatok is.
A megnyitó panelbeszélgetésen Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a 24. tábor arról is szól, hogy – mint fogalmazott – "a 24. órában vagyunk, ami az autonómiaküzdelmet jelenti". Szerinte ,,ez az a hét, ez az a tábor, ahol elmondhatjuk véleményünket az autonómiáról a Székelyföldön, Közép-Erdélyben és a Partiumban." Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke hangsúlyozta, hogy "akiknek fontos a nemzetpolitika, akik fontos szerepet játszhatnak benne", azok részt vesznek a tusnádfürdői szabadegyetemen. "Tusványoson" aláírásgyűjtést is folytatnak annak az erdélyi kiáltványnak a támogatására, amelyet a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett 119 erdélyi településen július 20-án megtartott tüntetésen fogadtak el – tette hozzá.
Egymásra utaltak a közép-európai országok
Egymásra utaltak a közép-európai országok, amelyek összefogva hatékonyabban tudnak részt venni az európai válság kezelésében – mondta Németh Zsolt szerdán a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján. A magyar külügyminisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy a határokon átívelő tevékenységekkel a magyarok a közép-európai együttműködés legnagyobb haszonélvezői lehetnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségi jogok minden esetben a demokrácia kérdéskörébe tartoznak. Ha ezeket a jogokat törvény nem tiltja, "jogállamban nem ütközhet semmiféle akadályba" az érvényesülésük – jelentette ki, hozzátéve, hogy ennek támogatásában egyetértés mutatkozik Magyarországon.
A közép-európai együttműködésről szólva hangsúlyozta, hogy a régió országai "külön-külön keveset számítanak", viszont "együtt odaülhetünk a nagy európai válságkezelés asztalához". Az elkövetkező évek fontos kérdésének nevezte, hogy képes lesz-e Magyarország sikerét "szétteríteni az egész nemzet irányába", az országon belül a hátrányos helyzetű rétegek felé, illetve a határokon túlra. Úgy vélte, hogy hosszú távon a válság megoldásában a keresztény Európa segíthet, mivel "a társadalom tartópilléreit, a családot, a munkát, a legkülönbözőbb identitások közösségeit, a kisebbségeket meg kell erősíteni".
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a keresztény Európa nem vallási kategória, nem hívők is képviselhetik, mivel azt jelenti, hogy "vissza kell nyúlnunk az Európai Unió alapvető értékeihez".
Nemzetköziesíteni kell a régióátalakítás ügyét
A romániai régióátszervezésről szóló szerda délelőtti pódiumbeszélgetés magyar, román és olasz előadói is úgy vélték, az erdélyi magyarság többek között a probléma nemzetköziesítésével érheti el, hogy ne csorbuljanak érdekei.
Valentin Stan, a Bukaresti Tudományegyetem politológiatanára és Andrea Carteny, a Római Tudományegyetem Kelet-Európával foglalkozó tanára is azt javasolta, hogy a nemzetközi színtereken vessék fel a kérdést. Utóbbi úgy vélte, Románia és Moldova egyesítése is segíthetné a magyar autonómiatörekvéseket, hiszen az egyesülés rákényszeríthetné Romániát egy föderális államszerkezet kialakítására.
Andrea Carteny – aki Kolozsváron szerzett doktori címet a román és a magyar nacionalizmusból – úgy vélte, Európában a történelmi jog is az emberi jogok részévé kezd válni. Itt nem elég az afrikai mércéhez igazított emberi jogok egyetemes nyilatkozatára hivatkozni.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az erdélyi magyar közösségnek a konfliktusokat is fel kell vállalnia, hogy számára kedvezően végződjön a régióátalakítás. Toró a békés, de konfliktusos eszközök közé sorolta a polgári engedetlenség eszközét, mely – mint említette – útelzárásokra vagy az adófizetés megtagadására is kiterjedhet. Hozzátette, ha a párbeszéd nem vezet eredményre, ezekkel az eszközökkel érheti el a magyar közösség "Bukarest ingerküszöbét". Az EMNP elnöke szerint a régióátalakításra nem veszélyforrásként, hanem lehetőségként kell tekinteni.
Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója úgy vélekedett, hogy a régióátalakítással kapcsolatos romániai technikai viták voltaképp a nemzetpolitikai célokat próbálják leplezni.
Rétvári Bence, a magyar közigazgatási minisztérium parlamenti államtitkára szerint a tervezett román közigazgatási reform súlyosan sérti az Európa Tanács és az Európai Unió nemzetközi jogi egyezményeit. Az MTI-nek nyilatkozva az államtitkár kiemelte: az unió és az Európa Tanács által elfogadott nemzetközi jogi egyezmények nemcsak védik a nemzetiségeket a közigazgatási rendszeren belül, de további, a közigazgatás szintjén is megjelenő garanciák bevezetését is javasolják. Kitért arra, hogy az Európa Tanács számos egyezményt, ajánlást fogadott el a nemzeti kisebbségek jogainak védelmében.
Marosvásárhelyen is irodát nyit a Kárpát Régió Üzleti Hálózat
Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben nyitja meg még az idén két új irodáját a Kárpát Régió Üzleti Hálózat (KRÜH) – jelentette be Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős magyar államtitkár szerdán, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.
A politikus az MTI-nek elmondta, hogy a KRÜH 11 irodájából négy működik Romániában. A marosvásárhelyi megnyitását az is indokolja, hogy hagyományosan régióközpontnak számít, és akár a leendő székelyföldi autonómia központja lehet. Szatmárnémeti pedig a partiumi magyarság szempontjából kiemelten fontos város.
Szatmáry Kristóf hangsúlyozta, hogy felértékelődik a Kárpát-medence és a közép-európai gazdasági tér Magyarország számára, azért is, mert a magyar gazdaságpolitikának válaszolnia kell a világgazdasági átalakulásra, arra, hogy a hagyományos globális folyamatok nem működnek jól.
Radetzky Jenő, a KRÜH vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy Magyarországnak érdeke a magyarlakta területek gazdasági erősödése. A magyar gazdasági növekedés nem képzelhető el a Kárpát-medence gazdasági integrációjának megerősítése nélkül – jelentette ki, hozzátéve, hogy a magyar külgazdasági tevékenység 35 százaléka a környező államokkal bonyolódik le, és Magyarország külkereskedelmi többlete ezekkel az országokkal szemben 5,8 milliárd euró.
(MTI/ tudósítások)
Népújság (Marosvásárhely)

Tusványos 24 – Nem érezzük sajátunknak Székelyföldet?
Mi az otthon? Milyen ez az otthon? Miért ilyen és milyen lehetne? Otthon érzem-e magam Székelyföldön? Mi köt ide, és miért választanak sokan más otthont maguknak? – tette fel a kérdést Benedek Erika az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke csütörtökön Tusványoson a Fejleszthető otthon – Székelyföld 2021 címmel szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
Véleménye szerint az otthon a biztonsággal, bizalommal és a megélhetéssel van összefüggésben. Amennyiben úgy érezzük, hogy nem vagyunk biztonságban két stratégiát választhatunk: a menekülést vagy a harcot. A mai székely társadalom egy része a menekülést választja. Ez legfőképpen a fiatalokat érinti. Már alig van huszonéves társadalom, mert a fiatalok zöme elvándorol, vagy éppen a menekülés súlyosabb válfaját választja: az alkoholizmust, öngyilkosságot, társadalmi érdektelenséget. Ugyanakkor választhatjuk a harcot. A székely nép állandóan harcol. Harcolunk az asszimiláció ellen, a nemzeti jelképeinkért, oktatásért, anyanyelvünkért stb. Előadásában azt is kiemelte, hogy szerinte a székelyföldiek nem érzik biztonságosnak ezt az életteret, és akik az érdekeiket kellene képviseljék, gyakran cserben hagyják őket, és nem is hatékonyak. Elvész a bizalom az elöljárók iránt. Ezt bizonyítja a választásokon való távolmaradás magas szintje is. A bizalom és a biztonság csupán kampányszöveg. A gazdasági válság mellett óriási erkölcsi és társadalmi válság van. Az érdekalapú szemlélet helyett az értékalapú szemléletet kellene meghonosítanunk, és hatékony pénzlehívásra, társadalmi békére és fejlesztési akaratra lenne szükség – fejtette ki Benedek Erika.
Kádár Magor, a BBTE oktatója röviden felvázolta a 2021-es projektet, amelynek a lényege az a törekvés, amely eredményeként a Székelyföldi régió Európa kulturális fővárosává válna. Még mielőtt a székely identitásról és annak márkásításáról beszélt volna, sajnálattal említette meg az RMDSZ-es és a román politikusok távol maradásával kapcsolatosan, hogy mára már Tusványos a verbális agresszió színtere lett, annak ellenére, hogy 18 évvel ezelőtt a román-magyar párbeszéd színtereként indult, aztán magyar-magyar párbeszéddé alakult, mostanra pedig magyar monológ lett belőle. Újra kellene pozicionálja magát a rendezvény, hogy ismét a párbeszéd színtere lehessen – fejtette ki az előadó. Ezt követően Borboly Csaba, az RMDSZ csíki területi szervezete elnöke vette át a szót, aki egyetlen RMDSZ politikusként eleget téve a meghívásnak hangot adott azoknak a problémáknak, amelyek szerinte megnehezítik Székelyföld fejlődését. Véget kell vetni az iszapbirkózásnak, keresni kell a lehetőségeket, és ami nem működik azt nem kell erőltetni, vélte. „Arra kell építkeznünk, amink van: például a mezőgazdaság" – mondta. Szerinte minden nem Bukaresttől függ. Jelen pillanatban is vannak olyan tennivalók, amelyeket sokan az autonómiával kötnek össze, de ha jól belegondolunk közülük sok mindent az autonómia kiharcolása előtt is véghez lehet vinni. A bizalom, a biztonság kiépítése, és az érintettek, a polgárok bevonása a legfontosabb. Teret kell adni a fiataloknak, a politikai élvonal pedig előbb vagy utóbb hátrább kell álljon.
Borboly Csaba szavaira reagálva Sorbán Attila, Hargita megyei néppárti önkormányzati képviselő rámutatott: jelen pillanatban nagy a káosz a politikában. Sem a polgárok, sem a politikusok agyában nem tiszta, hogy miért nem vállalják a közpénzek lehívásában és kiosztásában az érintett személyek a felelősséget. Hozzátette, hogy nem mellébeszélésre, a tények kimagyarázására van szükség, hanem őszinteségre, felelős döntésekre, mert különben 2021-re nem lesz székely értelmiség.
György Erzsébet
Erdély.ma

Nemzetféltők és távolmaradók
Csak nem állta meg a bukaresti hatalom, hogy oda ne szóljon a tusványozóknak: a külügyminisztérium már a szabadegyetem első napján sértődött közleményben adott hangot felháborodásának.
Részletesen ecsetelik, milyen mélyen gázoltak bele egyes magyarországi vezetők a román állam szuveranitásába a régiósítás kapcsán tett kijelentéseikkel. Hogy mely nyilatkozatokra és mely politikusokra céloznak, azt nem pontosítják – vélhetően így akarták elkerülni azt a fölöttébb kényes helyzetet, hogy hivatalos közleményben kelljen leírniuk Székelyföld nevét, amely térség védelmében emelt szót a magyar kormány több képviselője.
Amúgy pedig a régi, untig ismert lemezt vették elő újra: hogy a kisebbségi kérdés belügy, hogy Románia minden nemzetközi kötelezettségének eleget tesz, s különben is, a szuveranitás. Melyet olyannyira féltenek Bukarestben, valahányszor a magyarokról van szó, de melyről oly könnyedén megfeledkeznek, mihelyst az országot kellene kormányozni. Mert fölöttébb szeretnénk mi is, Romániában élő magyarok, ha ily keményen lépne fel a bukaresti kormány akkor is, amikor például a Nemzetközi Valutaalappal tárgyal. Hogy ne kelljen az IMF jóváhagyására várni, ha csökkenteni szeretnék a kenyér áfáját vagy a társadalombiztosítási járulékot. És szeretnénk ugyanezt az elszántságot látni a bukaresti vezetőkön, amikor az energiaárak liberalizálásáról van szó, melynek nyomán nagyságrenddel többet fizetünk majd a földgázért, villanyáramért! Csakhogy ennek nyomát sem látjuk, az országot voltaképpen az IMF kormányozza, a kormány pedig csak a magyar közösséggel szemben fitogtatja erejét.
S mintha a szolgálatos nemzetféltők fellépése nem éppen az egységes válaszreakció után kiáltana, Tusványos második napján bekapcsoltak az ügyeletes távolmaradók is. Miután gőgösen elutasították a részvételt a július 20-i tüntetéseken, hasonlóan járnak el a magyar–magyar párbeszéd egyik lehetséges fórumával, a bálványosi szabadegyetemmel. Antal Árpád duzzogva ecsetelte, ő ugyan be nem teszi lábát a szabadegyetemre, ha Tamás Sándort nem hívták meg, Kelemen Hunor szíve pedig Bíró Zsolt MPP-elnökért fáj, de azt nem győzik hangsúlyozni: nem a Fidesznek üzennek ezzel, velük igyekeznek jó viszonyt ápolni.
S részben így is van: a székelyföldi RMDSZ-esek valóban látványosan dörgölőznek a magyar kormánypártokhoz, miközben a csúcsvezetők Mesterházy Attilával vagy Bajnai Gordonnal purpárléznak. Távolmaradásukkal pedig valóban nem a magyar kormánynak üzennek, hanem nekünk, erdélyi, székelyföldi magyaroknak. Mégpedig azt: nemhogy a közös fellépésre, de a párbeszédre sem hajlandóak. A nemzetféltők legnagyobb örömére.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egységes fellépés a Székelyföld régió érdekében
Szerdán – az RMDSZ Maros megyei elnökének kezdeményezésére – tanácskozásra került sor Marosvásárhelyen, ahol a székelyföldi megyék – Hargita, Kovászna, Maros – RMDSZ-vezetői tárgyaltak. A megbeszélésen jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök és Markó Béla szenátor.
A tanácskozás részleteiről Brassai Zsombort, az RMDSZ Maros megyei elnökét kérdeztük.
– Tekintettel arra, hogy a Székelyföld egységes régióként való meghatározása érdekében fontos, hogy egységes legyen a politikai fellépés RMDSZ-szinten Hargita, Kovászna és Maros megyében, indokoltnak tartottam, hogy egy olyan találkozót szervezzek, amelyen a három megye RMDSZ-vezetői egyeztetik álláspontjukat. A találkozón részt vett Kovászna megye képviseletében Tamás Sándor megyei elnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Hargita megyét Borboly Csaba és Bíró Botond udvarhelyszéki ügyvezető elnök, Maros megyét jómagam, Kelemen Márton TKT-elnök, illetve Péter Ferenc megyei politikai alelnök képviselte.
A beszélgetés során napirendre került a Sepsiszentgyörgy által kezdeményezett kulturális főváros 2021 projekt, amelyet mindhárom megye politikai vezetői felkarolnak, és a következőkben mind megyei, mind helyi önkormányzati szinten előterjesztenek egy csatlakozási kezdeményezést, azzal a céllal, hogy a sepsiszentgyörgyi pályázat – megerősítve a szomszédos megyék önkormányzatainak a hozzájárulásával és támogatásával – sikeresebb legyen. Tudniillik, fontosnak ítéljük meg, hogy egy ilyen projekt révén a Székelyföld egységes régió kulturális értékeit közösen mutassuk fel.
– A régiósításról nem esett szó?
– Természetesen szóba került a régiósítás is mint aktuális politikai téma, amellyel kapcsolatosan egyeztettük az álláspontunkat: egyöntetűen szorgalmazzuk, hogy a három megye – tekintettel a történelmi, gazdasági, kulturális, demográfiai tényezőkre – egy régiót képezzen, és ennek a régiónak Marosvásárhely legyen a fővárosa. Megegyeztünk, hogy a következőkben rendszeresen fogunk találkozni, mert fontos, hogy egyeztessük az álláspontunkat, és az állásfoglalásunk egybehangzó legyen.
– Milyen esélyt lát arra, hogy egyáltalán figyelembe vegyék az RMDSZ álláspontját, meghallgassák a véleményét?
– Azt gondolom, hogy az RMDSZ-nek olyan erős és meggyőző szakmai érvei vannak, amelyeket politikailag is nehéz leseperni az asztalról. Tulajdonképpen eddig ebben a kérdésben csupán az RMDSZ-nek volt határozott, világos, szakmailag alaposan alátámasztott érvrendszere, és azt gondolom, hogy azokat a tényezőket, amelyek az európai szintű régiósításra jellemzőek, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Teljesen egyértelmű és világos, hogy ez a három megye egységes szerkezetet képez, akár gazdasági, akár földrajzi, akár kulturális értelemben.
Amennyiben ez a három megye egységesen tud fellépni, meg tudja mutatni mind önkormányzati, mind lakossági szinten az akaratát arra vonatkozóan, hogy a régiós átszervezéseknél ez a szándék érvényesüljön, meggyőződésem, hogy erős, hatékony, meggyőző érv tud lenni.
– Mondta, hogy folytatni szándékoznak ezeket a találkozókat. Mikor kerül sor a következőre?
Legalább negyedévi rendszerességgel fogunk találkozni, de minden bizonnyal, amennyiben a helyzet úgy kívánja, gyakrabban is.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)