"Kányád és Székelyderzs falumonográfiáját készíti Gerendás Lajos, megállapítva, hogy a dokumentumok többsége az egyházközségek irattárában található. Ezeknek értéke felbecsülhetetlen. Ennek az iratanyagnak a feldolgozását sürgeti Gerendás, ha ez nem történik meg, múltunk dokumentumai megsemmisülhetnek. Szükséges lenne az egységes szemléletmód kialakítására is. A legtartalmasabb monográfia-kérdőívet dr. Vofkori László állította össze. Készül az említett kettőn kívül Jásfalva, Ége, Dálya, Miklósfalva, Homoródszentlászló, Ábránfalva, Petek és Muzsna falumonográfiája is. Az említett falvakról mindenfajta írott, képes vagy tárgyi anyagot szívesen vennének. A faluleírásokat az Apsis Alapítvány /Székelyudvarhely/ finanszírozza. /Gerendás Lajos: Készülő falumonográfiák. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 20./"

Székelydálya régi székely település. Az 1989-es rendszerváltás után a kollektív gazdaság épületeit, az istállókat elárverezték, amit lehetett széthordtak. A gazdák visszakapták az állataikat, a földjeiket, de alig akadt olyan, aki kezdeni is tudott velük valamit. Nem voltak eszközeik, amivel meg tudták volna művelni a földet. A fiatalok városra mentek szerencsét próbálni. Lassan minden romlásnak, bomlásnak indult. 1970-ben a lakosok száma 470 volt, ma csupán 178 református él Dályában. /Nagyálmos Ildikó: Egy székely falu múltja és jövője. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 28./

Sikeresek voltak a VI. Folknapok, melyet a Székelyudvarhelyi Fiatal Fórum /UFF/ szervezett meg. Kallós Zoltán előadásból kiderült, hogy a csángók szomorú sorsa nem változott az utóbbi tíz év alatt. Lassan ugyan kitermelődik az értelmisége, de a csángók annyira elszigeteltek, hogy már csak a fellelhető értékeket lehet menteni gyűjtőmunkával menteni kell. Lőrincz György író és Róth András Lajos méltatta a székelydályai Cs. Gergely Gizella, ma már Magyarországon élő nyugdíjas tanítónő munkásságát, illetve sorban a negyedik könyvét. Az Udvarhelyi varrottasok (Haáz Sándor társszerkesztővel), az Irhabőr a népviseletben, a Varrott csipke Györgyfalva népművészetében után az Asszonyi helytállás Székelyföldön csodálatosan helyezi el a székely falut ebben a világban, a családtörténeteken, a gyermekkorból átmentett emlékeken keresztül. /Bálint Rozália: Érdeklődést kiváltó előadások. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./

"A Szent László-freskókat őrző települések képviselői vettek részt az idei Lármafa-találkozón. A csíkszeredai Julianus Alapítvány által szervezett rendezvényen Hargita megyéből Csíkmenaság, Lövéte, Oklánd, Székelydálya, Székelyderzs, Székelymuzsna, Homoródszentmárton és Székelykeresztúr képviselői vettek részt. Beder Tibor, a Julianus Alapítvány és a Magyarok Székelyföldi Társasága vezetője tájékoztatása szerint a Kolozs megyei Magyarlónáról indult résztvevők máj. 30-án Szent László nyomdokain jártak, átgyalogoltak a Tordai-hasadékon és felkeresték a magyar király nevét viselő forrást. Máj. 31-én a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkére látogattak, ahol lejátszották a cserhalmi ütközetet a cserhalmi mezőn. Az idei Lármafa-találkozó Jún. 1-jén Háromszéken fejeződött be. Maksán ünnepi istentisztelet keretében felavatták a református templom új kazettás mennyezetét, majd Gelencén tartottak szentmisét a régi templomban. A rendezvényen jelen volt Erdély református püspöke, katolikus segédpüspöke, valamint Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, a magyar kormány igazságügyminisztere. /Véget ért a Lármafa-találkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 4./ Az 1998-ban felállított cserhalmi szoborkompozíció a Kárpát-medencei magyarság egyik zarándokhelyévé vált. A találkozóra a Kárpát-medence 48 olyan helységének képviselőit hívták meg, ahol meg van, illetve bizonyíthatóan meg volt a Szent László legenda templomi freskókban, vagy a települések Szent László nevét viselik. A találkozón részt vett 20 székelyföldi település képviselője, Magyarországról pedig Pusztaszentlászló, Vácszentlászló és Bakonyszentlászló polgármestere. A szervezők közül megjelent Beder Tibor a Julianus Alapítvány elnöke, Boldizsár Zelyk Zoltán a Szent László Társaság elnöke, Szíjártó István a bögözi Szent László Régió elnöke, Szántó Árpád a Beszterce-Naszód megyei tanács alelnöke és Székely Pál a Cserhalom Művelődési Egyesület elnöke. /Lármafa találkozó Cegőtelkén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./ Aki nem rendelkezik, afölött rendelkeznek... - állapította meg Dávid Ibolya miniszter asszony Gelencén, a nagytemplomban, a Lármafa találkozón. A székely szabadságjogokra, a rendtartó székely falu hagyományaira, a történelemben gyökerező székely szervezettségre utalt, illetve ennek a mai időkhöz, a szülőföldhöz, a magyar nemzethez és Európához egyaránt kapcsolódó fontosságát fejtette ki. A család, a jó szomszédság, az értékközösség szerepét, ami az Erdélyben és Moldvában szorongatott magyarságot megmentheti, újra Európához kapcsolhatja, amelynek unióját, tehát az újraegyesült Európát nem érdek-, hanem értékszervezetnek nevezve kifejtette, hogy számunkra ez az egyetlen alternatíva. Gelencén, a Szent László-mondát ábrázoló falfestményeiről, a festett kazettás mennyezetétől ismert, a kulturális világörökség értékrendjébe emelt templomban beszélt Dávid Ibolya. Kifejtette: a Lármafa találkozók a Reménység Csarnokává avatják templomainkat, az ezer esztendő történelmi próbáját kiálló magyarság találkahelyeivé válnak, ahol magyar, székely, moldvai csángó, a Nyugatra szakadt testvér a magyarság szolgálatának jegyében foghatják meg egymás kezét, megőrizhetik és tovább gyarapíthatják az európai erkölcsi értékeket, aminek parancsa, hogy nem lehetnek egy közösség és ennek tagjai egy kicsit csalók, egy kicsit árulók, egy kicsit behódolók, mert akkor az erkölcsi pusztulás vár rájuk. Dr. Tamás József csíkszeredai püspök-helyettes ismételten figyelmeztetett: a lármafáknak égniük kell. /Sylvester Lajos: Aki nem rendelkezik... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./"

Ráduly János folklorista régóta foglalkozik rovásírással, az utóbbi években meglátásait rendszeresen közölte is. Ezekből állt össze Titkok a rovásírásban című kötete. A kötet alcíme: Adalékok rovásírásunk ismeretéhez. A Romániai Magyar Szóban, a marosvásárhelyi Népújságban, a Művelődésben és a korondi Hazanézőben közölt cikkek több olyan felirattal foglalkoznak, amelyek az utóbbi években kerültek a kutatók figyelmébe. A szerző kiemelte, hogy 1990 előtt 14 rovásfeliratról tudtak Erdélyben, 14 év alatt számuk több mint negyvenre emelkedett. Több felirat (alsószentmihályi, vargyasi, székelydályai, berekeresztúri) olvasatát is megadja, illetve másokat ismertet: 1998-ban Székelykeresztúron egy kályhacsempén felfedezett vegyes (latin és rovásjeles) feliratot, a berekeresztúri torony jeleit, a vadasdi lőporszarun és egy istállóajtón felfedezettet, a szolokmai faedényre, a makfalvi fakulacsra, a kibédi rovásjeles lőporszarura és körzőre stb. vésetteket. /(pbá): Rovásírásos emlékeinkről. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 26./

Február 10-án nyílik a sepsiszentgyörgyi Míves Házban Erdély Bálint Előd fotóművész Székely falvak jelene című kiállítása, képein hat székely falu élete elevenedik meg. A Nemzeti Kulturális Alapprogram alkotói ösztöndíjával a fényképész egy évig rendszeresen járta Székelyderzs, Székelymuzsna, Székelydálya, Béta, Dobó és Vágás utcáit, házait, és fotózta a hagyományokat, szokásokat, a falvak hétköznapjait. Az egy év alatt készült több mint háromezer felvételből ötvenet állít ki a művész a Míves Házban. Sepsiszentgyörgy a vándorkiállítás második állomása, a székelyudvarhelyi fotós először saját városában mutatta be munkáit. /Bíró Blanka: Fotótárlat Szentgyörgyön: Székely falvak jelene. = Krónika (Kolozsvár), febr. 10./

A nemzetféltés és pusztuló tárgyi-szellemi értékek mentésének s a hit jegyében született a Fényhozók – székelyföldi fal- és mennyezetképek az igazság napjának megvilágításában című kötet, melynek szerkesztője Pap Gábor művészettörténész. A kiadó magyarországi Sárosi Kft., a szerzők és a terjesztő a könyvből származó teljes bevételt a hányatott sorsú székelydályai református templom helyreállítására ajánlják fel. ,,Minden lehulló, kallódni hagyott kő vagy más emlék egy-egy rég elköltözött drága léleknek újbóli és végleges halálát, és minden pusztulásra hagyott, tudatlanságból, álszentségből halálra ítélt épület lebontása, nyom nélküli eltüntetése kultúránk egy-egy gyökérszálának elvágását jelenti, s egy-egy lassú, de biztos lépés az öngyilkosság felé.” – idézte Debrecze­ni Lászlót tanulmányának mottójában a kötet háromszéki szerzője, Juhász Judit. Az uzoni-kökösi magyar-néprajz szakos tanárnő Ég és Föld találkozása Szacsván című tanulmánya a mennyezet festett kazettáinak motívumkincsét tárja fel. Fülöp Szabolcs székelydályai lelkipásztor a dályai műemléktemplom középkori falképeinek, a meghurcolt mennyezetkazettáknak a teremtési képleteit értelmezi (Székelydálya – vallomás három tételben). Pap Gábor művészettörténész tanulmányában a székelydályainál szerencsésebb székelyderzsi templomban fennmaradt Szent László-legenda falképrészletekbe rejtett üzenetét tárja fel és értelmezi. Szántai Lajos művelődéstörténész Ítélet és szabadulás Bögöz falképein címen írt. Kincses Kálmán székelyszenterzsébeti lelkipásztor – A nő megkoronázódása Nagyga­lambfalván – az 1970-es években feltárt falké­peket írja le. A székelydályai templomban, melynek megmentése, szakszerű helyreállítása érdekében született ez a kötet, két évtizeden át jóformán csak rombolás történt. A szétdúlt templomban omladozó vakolat, feltárt falképmaradványok, mennyezeti kazetták – megannyi üzenet egy korról és embereiről. /Incze Ibolya: A szent hely rendező ereje (A székelydályai templomért). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 21./

A tavalyi sikeren felbuzdulva, idén november 25–26-án szervezte meg a Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban Bardócz Csaba segédlelkész a Fehér Megyei Ifjúsági Találkozót. Fülöp Szabolcs székelydályai lelkész és harcos csapata gondoskodott a szórakozásról. Iváncsits Tamás Tékozló fiú c. rockoperáját a kolozsvári belvárosi ifjak mutatták be. Az ifjúsági színjátszó találkozó első díjas produkciója Nagyenyeden is osztatlan sikert aratott. /Takács Ildikó: Ifjúsági Találkozó Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./

Székelyszentlászló égbe nyúló templomtornya arról árulkodik, hogy itt valaha erős közösség élt. Manapság 37, többnyire idős korú lelket számlálnak e településen. Abránfalván mindössze hat, a kihalás maradékaiként számon tartott „őslakos” állhatna a fényképezőgép lencséje elé. Az impozáns petki templomhoz hasonlót sem volna képes megépíteni a falu jelenlegi lakossága. Említeni lehetne Székelydályát is, freskóiról elhíresült műemlék templomát. Az évszázadok történelméből olyan helységnevet lehet felidézni, melyek beszédes bizonyítékai annak, hogy valamikor közösségek alapították e falvakat. Íme néhány elfeledett helységnév: Kis-Görgény, Hunárka, Városhely, Vajdaszállás, Rózsaponk, Gáronfalva, Tankófalva, Tamafalva, Csonkaháza, Cibrefalva (nemcsak a Hargita innenső, de a túlsó oldalán is létezett ilyen nevű falu). /Kristó Tibor: Töprengések tornyaink tövében. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 7./

Homódkarácsonyfalván Benedek Mihály unitárius lelkész elbeszélésében megelevenedett a helyiek szentegyházépítésének majdnem ezeréves múltja. Orbán Balázs is említette, hogy freskókat rejt a 16. században fehérre meszelt unitárius templom, de azt senki nem gondolta, hogy ugyanannak a kedvelt Szent László-falképciklusnak a gyönyörű változata tárul majd fel jó száz évvel később, mint a közeli falvakban: Székelyderzsben, Székelydályán, Bögözben, Csíkszentmihályon vagy Gelencén. A falu nyolc kilométerre van Homoródszentmártontól, és közel Erdőfüléhez, ahol a freskók mára elpusztultak ugyan, de Huszka József rajztanár 19. századi vázlatainak köszönhetően mégis ismerjük azokat. A homódkarácsonyfalvi templom Árpád-kor, félköríves szentélye a 13. században épült. A 2006-ban feltárt freskók fényképei, filmfelvételei bejárták a világot: a falakon megelevenedni látszik a néphitben máig élő Szent László alakja. A képsorok alatt látszik a minden bizonnyal régebbi keletkezésű falkép: Jézus születését, Szent Ilonát és a királyok hódolatát ábrázolja. Az 1752-ben készült kazettás mennyezet tábláit a szovátai Mihály Ferenc restaurátor hozza rendbe. A torony alatti ajtókeret szemöldökkövébe beleírták az évszámot: 1496, mellette Agnus Dei dombormű van. Minden bizonnyal azokban az években erősítették meg a templom hajóját támpillérekkel, fedték be gótikus boltozattal, és építettek nyugati homlokzatára tornyot. Ennek második szintjén találták meg azt a rovásírásos követ, amelynek tartalma még megfejtésre vár. Az 1960-as években villanyszerelési munkák nyomán előbukkanó falképek színpompásan kerültek a felszínre. A munkálatokban része volt a Homoródkarácsonyfalváért Alapítvány anyagi támogatásának, valamint a Benedek lelkészházaspár település- és templomszeretetének. A templom festményei láthatól a www.homorodkaracsonyfalva.eu oldalon. /Molnár Melinda: Szent László király arca felragyog. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 1./

Székelyszenterzsébeten február 7-én bemutatták a falu szülöttje, Szabó Kálmán Attila tanár Az erdélyi tanító- és óvóképzés történetéből című gyűjteményét. A könyv összefoglalja 1777-től 2000-ig, Aradtól Zilahig – 22 erdélyi magyar városban működött vagy akár ma működő óvó- és tanítóképző történetét. Február 21-én lesz a következő könyvbemutató, amikor a székelydályai református templom megmentésére kiadott könyvvel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Fényhozók – székelyföldi falfestmények az Igazság Napjának megvilágosításában című könyvet Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkipásztor mutatja be. /Veress Margit tanítónő, Székelyszenterzsébet: Könyvbemutató Székelyszenterzsébeten. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 20./

A Csak tiszta forrásból harmadik alkalommal szervezett „Hagyományművelő családi héten” Lázárfalván népdal, népmese, rovásírás és szövés volt a programkínálat július 21–27. között. A foglalkozásokat játékkal színesítették. Magyarországról érkeztek táborozók, a falubeli vendéglátóknál szálltak meg. Budai Ilona népdalénekes moldvai, szatmári és bukovinai népdalokat tanított. Miskolczi Katalin, a tábor alapítója a citerázást vezette. A fiatalok a székelydályai mennyezet képeit tanulmányozták. A Borvízforrás Kulturális Alapítvány szervezésében zajló tábor idén is elérte célját, tartalmas nyári elfoglaltságot nyújtott, gyarapította a magyarság történelméről és kultúrtörténetünkről való ismereteket. /Hagyományművelők tábora Lázárfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 13./

Domokos Géza /1928-2007/, a Kriterion Könyvkiadó egykori igazgatója, az RMDSZ egyik alapítója és első elnöke emlékére, az általa alapított Kriterion Alapítvány kuratóriuma Domokos Géza-díjat létesített. Az első Domokos Géza-díjat Bálint Lajos kolozsvári műszaki könyvszerkesztő vehette át május 11-én, a csíkszeredai Kriterion Házban. A műszaki könyvszerkesztő rendszerint ott szerepel megbújva valahol a hátsó oldalak egyikén. Barátai vallják, Bálint Lajoson nem fog az idő, pedig 1928-ban született Székelydályán, a középiskolát Székelyudvarhelyen végezte, 1947-ben beiratkozott az akkor még Bolyai Egyetem magyar szakára, ahonnan az osztályharc a kulákgyermeket eltávolította, kolozsvári Világosság szerkesztőségében lett korrektor. Az egyetemet csupán a korszak enyhülésének időszakában, 1972-ben tudta befejezni, a Korunk szerkesztéséről írt államvizsga dolgozatával, de addig már korrektorként, műszaki szerkesztőként dolgozott több lapnál és könyvkiadónál. Domokos Géza fogalmazta meg: “Elsősorban Deák Ferencnek és Bálint Lajosnak köszönhetően, mindkét magyar szerkesztőségben, a bukarestiben és a kolozsváriban is, igazi kultusza alakult ki a betűnek és mindannak, ami az írással – az istenek találmányával – összefüggött. Bálint Lajos nyugodtan odaállhatott volna bármelyik nyomdagép mellé, a könyvnyomtatás minden csínja-bínja, minden módja és szakasza ismert volt előtte. ” Bálint Lajos már több mint ötezer könyvet tekinthetett saját gyermekének, 1992-es nyugdíjba vonulása után sem hagyott fel a szakmával: 1992-ben a református egyház kérte meg, hogy segítsen a Misztótfalusi Kis Miklós nevére keresztelt nyomdát létrehozni. /Székedi Ferenc: Aki a könyveknek él. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

Műemlékvédelem Erdélyben
IV. szovátai konferencia
Kétévente szervezik, az idén már a negyedik konferencián vehettek részt mindazok, akiket szakmájuk vagy egyéb kötődöttségük okán érdekelnek a műemlékvédelem cseppet sem elhanyagolható kérdéskörei. Az idén körülbelül negyvenen vettek részt az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és az Arcus Egyesület által a hét végén szervezett, Műemlékvédelem Erdélyben című szovátai konferencián, a Teleki Oktatási Központban, ahol az elmúlt két évtizedben Erdélyben és a Partiumban az épített örökségről készült felmérésre összpontosították a figyelmet, illetve arra keresték a választ, hogy a műemlékeket megvédeni hivatott állami, egyházi, illetve civil intézmények milyen adatbázissal rendelkeznek. Ugyanitt mutatták be az épített örökség és annak ingóságain végzett kutatások és helyreállítások eredményeit. Csortán Ferenc műemlékvédelmi szakembertől megtudtuk: a viszonylag alacsony költségvetéssel megszervezett ülésszak igen rangosnak és színvonalasnak bizonyult.
– A két és fél napos konferencia vasárnap délután ért véget, szombat este Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is megérkezett műemlékvédelmi tanácsosával, számos szakember gondjait meghallgatta. Műemlékvédelmi szakemberek, építészek, restaurátorok vettek részt az ülésszakon, amelyen számos igen érdekes és nívós előadás hangzott el, új könyveket mutattak be, amelyeket meg is lehetett vásárolni. A résztvevők közül több szakemberrel megnézetik a készülő műemlékvédelmi törvénykönyvet – mondta Csortán Ferenc.
Az ülésszakra húszperces előadásokkal lehetett jelentkezni, amelyeket követően még tíz percet szántak a témával kapcsolatos vitára a szervezők. A résztvevők a következő címeken tartottak előadásokat (a többnapos programból a teljesség igénye nélkül válogattunk): Jánó Mihály: Megjegyzések a kolozsvári Szent Mihály-templom falképeinek ikonográfiájához, Kiss Tímea – "De cultu imaginum". Adalékok a 16. századi erdélyi protestáns nyomtatványok képillusztrációihoz, Orbán János: "Csíki Márton őkegyelme új házot építtetett" – a marosvásárhelyi Sáros utca 1. szám alatti épület történetéből, Marián Gyöngyvér: Fritz Balthes, egy segesvári építész a 20. század elején, Magdó Eszter: A vízaknai fürdő kiépülése a század eleji építészet tükrében, Entz Géza: Műemléki inventarizáció Magyarországon és a Dehio kézikönyv, Tőkés Erzsébet: Házsongárdi restaurálások, Sófalvi András: Udvarhelyszéki várak és mesterséges barlangok felmérése és régészeti kutatása (2005- 2009), Soós Zoltán: Régészet és rekonstrukció, a marosvásárhelyi ferences kolostor feltárása és lehetséges hasznosítása, Csortán Ilona: Urbanisztikai és kulturális adatbázis az aktuális területfejlesztési folyamatokban, Barabás Kisanna: Római katolikus egyházi gyűjtemények Marosvásárhelyen, Berke Márta: "Ezen ajtó nyílik ..." – Kastélyok, kúriák és udvarházak ajtajai a 17- 18. századi Erdélyben, Feketics Erika: A Teleki Téka két vászonképének a restaurálása, Pál Péter: A székelyderzsi és székelydályai falképrestaurálás eredményei 2008-ban és 2009-ben, Nagy Béni: A tűzkárosodott besztercei evangélikus templom elveszett értékei.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Támogatás székely műemlékekre
„Sem morális, sem politikai szempontból nem tudom elfogadni a pénzügyminisztérium által kidolgozott 2011-es költségvetést” – jelentette ki tegnap Csíkszeredában Kelemen Hunor művelődési miniszter, aki szerint a 2010-esnél kisebb összeget nem lehet elfogadni.
A Hargita megyei műemlék épületek állapotáról tájékozódott tegnapi székelyföldi látogatásán Kelemen Hunor művelődési miniszter, aki egyúttal tárgyalt a megye kulturális téren tevékenykedő szakembereivel is. A szaktárcavezető többek között Csíkszépvízre is ellátogatott, ahol egy 1799-ben készült, a Hargita megyei önkormányzat által meghirdetett program keretében restaurált székely kaput tekintett meg.
Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke közölte, a miniszterrel közösen megnézték az A kategóriás csobotfalvi Szent Péter római katolikus barokk műemlék templomot, emellett ellátogattak a felújítás alatt álló, a Márton Áron, illetve a Segítő Mária Gimnáziumnak otthont adó csíkszeredai ingatlanba, valamint délután Máréfalvára utaztak tovább, ahol a helyi tájházban található műemlék kapukat nézték meg. Innen Székelydályára vezetett útjuk, ahol a helyi református templomot tekintették meg, amelynek felújítási munkálatai a tervek szerint jövőre befejeződnek.
„Igyekeztünk olyan igényeket, elvárásokat megfogalmazni a látogatás során, amelyek mentén munkája során a miniszter úr jobban tud ránk figyelni” – részletezte tegnapi sajtótájékoztatóján Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke. Kelemen Hunor mintegy válaszként közölte, nagy figyelmet fordítanak a műemlékek helyreállítására, mint tájékoztatott, jelenleg országos viszonylatban 300 műemléket restaurálnak a szaktárca költségvetéséből.
Hozzátette: Hargita megyében a székelydályai templom mellett folyamatban van a csíkmenasági, valamint a gyergyótekerőpataki római katolikus templom felújítása. Ezek mellett az országos restaurálási programban szerepel a csíkszeredai Mikó-vár, amelynek felújítására kiírt versenytárgyalás november 11-én zárul, és a remények szerint már idén nekiláthatnak a restaurálási munkának. Ugyancsak a közbeszerzési eljárás végére vár a székelyderzsi unitárius templom, valamint a székelyudvarhelyi Székelytámadt vár felújításának elkezdése.
Kelemen Hunor tegnap ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az általa vezetett tárca továbbra is támogatni kívánja a kortárs alkotókat és a kulturális fesztiválokat. A szaktárcavezető azonban arra is kitért, hogy a támogatások folytatása és azok mértéke nagyban függ a 2011-es költségvetéstől, amiről konkrétumokat még nem lehet tudni. „Egyelőre csak a pénzügyi tárca által javasolt költségvetés-tervezetet ismerem, amit azonban sem morális, sem politikai szempontból nem tudok elfogadni” – közölte Kelemen Hunor leszögezve, a 2010-es költségvetésnél kisebbet még a jelenlegi gazdasági helyzetben sem fogadhat el.
Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár)

Új könyv a két Homoród mentéről
Mihály János: Gyalogosan a két Homoród mentén. Útirajz 2009–2010. Kiadó: Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. Székelyudvarhely, 2010 (208. oldal, kb. 215 színes képpel)
Mihály János történész 2009 nyarának elején indult Homoród menti túrájára, amellyel Jánosfalvi Sándor István (1804–1879) unitárius lelkésznek, szónoknak illetve Székelyhoni utazás a két Homoród mellett című ismert munkájának kívánt emléket állítani. A tervezett útvonal magába foglalta mindazokat a Hargita megyei településeket (Lókod, Bágy, Ége, Székely-dálya, Városfalva, Homoródszentpéter, Homoródszentpál, Recsenyéd, Homoródszentmárton, Abásfalva, Homoródkeményfalva, Gyepes, Homoródremete, Kénos, Homoródfürdő, Kápolnásfalu, Szentegyháza, Lövéte, Homoródalmás, Homoródkarácsonyfalva, Oklánd, Homoródújfalu és Jánosfalva), amelyekről leírást találunk Jánosfalvi feljegyzéseiben. Mihály János gyaloglata során elkészítette a maga látleleteit, a saját útirajzát, amely az előző években, folytatásban az Udvarhelyi Híradó hasábjain volt olvasható. Az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont jóvoltából a nagy sikerű útirajz 2010 végén könyv formájában is megjelent. Első bemutatójára a II. székelyföldi napok keretében került sor 2011. június 5-én, a szerző szülőfalujában, Lövétén. Azóta több helyszínen (Homoródalmás, Homoródszentmárton, Szentegyháza, Városfalva, Brassó) is bemutatták a kötetet, legutóbb a magyar kultúra napja rendezvénysorozat keretében Székelyudvarhelyen. A könyvet többek közt Oláh Sándor, a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának alapító tagja és munkatársa, a két Homoród mentének kiváló kutatója is méltatta, aki így ír a szerzőről és művéről a könyv előszavában: “Amikor Mihály János a Jánosfalvi Sándor István nyomdokain bejárt tájon a múltra vonatkozó, folytonosságot, állandóságot sugalló bizonyítékokat elénk tárja, amikor az emlékezet változatos kellékeit – templomok, harangok, sírkövek, világháborús emlékművek feliratait, katonai összeírások, kéziratos könyvek adatait, régészeti leletek tárgyait, vagy a táj természeti értékeit – leltározza, akkor a múlt megőrzésének eszközeit teszi elénk. Könyvét elolvasva úgy vélem, hogy hosszú évek szívós, kitartó munkájával nekünk – akik a két Homoród mentéhez akár múltunkkal kötődünk, akár mint saját mindennapi világunkat éljük és lakjuk e tájat – Mihály János különleges, pótolhatatlan emlékezet-emberünk, akire nagy szükségünk van, ha tudni akarjuk, mit nem szabad elfelejtenünk. Nemcsak emlékezetünk elevenen tartásában, a jövőnket illető várakozásainkban is. A sokat hivatkozott Pierre Nora szavaival: “mivel a jövő mindig izgat bennünket, szükségünk van az emlékezetre: az emlékekben keressük a jövőre utaló jeleket.”
Mihály János történész könyvét Hargita Megye Tanácsa, a Bolyai téri unitárius egyházközség valamint a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében Marosvásárhelyen is bemutatják február 2-án délután 5 órától a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében. A kötetet és a szerzőt Simó Sándor, a székelyudvarhelyi unitárius egyházkör esperese ismerteti az érdeklődő közönséggel.
P. Buzogány Árpád, Székelyudvarhely
Népújság (Marosvásárhely)

Magyarellenesség
Az erdélyi "magyar" és "székely" előnevű települések elrománosítása
Lista a "magyar" illetve "székely" előnevű erdélyi településekről, illetve azok románra való fordításáról. Az alábbi 81 településnév román változatában mindössze egyetlen egy esetben szerepel a "magyar" megnevezés, Magyarmezőtanya vagyis Valea Ungurului esetében, illetve Magyarléta nevében is szerepelt régebb Lita Ungurească , de a mostani neve már Liteni.
Nem csak népesség szempontjából kellette elrománosítsa a román hatalom Erdély városait, falvait, a helységnevekkel is muszáj volt kezdjenek valamit, igyekeztek úgy leforditani az alábbi helységek neveit, hogy nyoma se legyen annak, hogy az valaha is magyar volt. Továbbá az is szemet szúr, hogy sok esetben tükörfordítást alkalmaztak, vagyis a létező értelmes magyar szavakat román csengésű értelmetlen szóra változtatták, ilyen pl. Magyarforró Fărău fordítása, Magyarigen Ighiu, Magyarsolymos Soimus, Magyarkapus ami románul Căpusu Mare vagy Magyarzsákod románul Jacodu és meg lehetne folytatni a sort. Az alábbi lista is remekül bizonyítja a dákó-román elméletet s azt, hogy "Erdély román föld".
Székelyhíd románul Săcueni Magyarremete románul Remetea Magyarberéte románul Bretea Magyarborzás románul Bozies Magyardécse románul Ciresoaia Magyarnemegye románul Nimigea de Jos Székelyzsombor románul Jimbor Székelyderzs románul Dârjiu Magyarbece románul Beta Magyarbénye románul Biia Magyarcserged románul Cergău Mare Magyarcsesztve Cisteiu de Mures Magyarforró románul Fărău Magyarigen románul Ighiu Magyarlapád románul Lopadea Nouă Magyarpéterfalva románul Petrisat Magyarsolymos románul Soimus Magyarsülye románul Silea Magyarszentbenedek Sânbenedic Székelyföldvár románul Războieni-Cetate Székelykocsárd románul Lunca Muresului Magyarandrásfalva románul Andreeni Székelyandrásfalva románul Săcel Székelybetlenfalva románul Beclean Székelydálya románul Daia Székelyderzs románul Dârjiu Székelydobó románul Dobeni Székelyfancsal románul Fâncel Székelylengyelfalva románul Polonita Székelymagyaros románul Alunis Székelymuzsna románul Mujna Székelypálfalva románul Păuleni Székelyszenterzsébet románul Eliseni Székelyszentkirály románul Sâncrai Székelyszentlélek románul Bisericani Székelyszentmiklós románul Nicoleni Székelyvarság románul Varsag Magyarderzse románul Dârja Magyarfodorháza románul Fodora Magyarfráta románul Frata Magyargorbó románul Gârbău Magyargyerőmonostor románul Mănăstireni Magyarkályán románul Căianu Magyarkapus románul Căpusu Mare Magyarkiskapus románul Căpusu Mic Magyarköblös románul Cubleșu Somesan Magyarléta románul Liteni, korábban Lita Ungurească! Magyarlóna románul Luna de Sus Magyarnádas románul Nădăselu Magyarókereke románul Alunisu Magyaróság románul Pădureni Magyarpalatka románul Pălatca Magyarpete románul Petea Magyarpeterd románul Petrestii de Jos Magyarsárd románul Sardu Magyarszentpál románul Sânpaul Magyarszilvás románul Prunis Magyarszovát románul Suatu Magyarvalkó románul Văleni Magyarvista románul Vistea Székelytamásfalva románul Tamasfalău Magyarfülpös románul Filpisu Mare Magyarfelek románul Feleag Magyardellő románul Dileu Nou Magyarbükkös románul Bichis Magyarherepe románul Herepea Magyarkirályfalva románul Crăiesti Magyarmezőtanya románul Valea Ungurului ! Magyarpéterlaka románul: Petrilaca de Mures Magyarsáros románul Deleni, korábban Saros Magyarzsákod románul Jacodu, németül Ungarisch-Sacken Székelyabod románul Abud Székelybő románul Beu Székelycsóka románul Corbesti Székelykál románul Căluseri Székelysárd románul Sardu Nirajului Székelyszállás románul Sălasuri Székelytompa románul Tâmpa Székelyuraly románul Oroiu Székelyvaja románul Vălenii Székelyhidas románul Podeni, korábban Hidis
Magyarellenesség.blogspot.ro

Múltunk bizonyságai Udvarhelyszéken (Őszi utakon)
Olyan élményben volt részünk szeptember 14-én, amelyet érdemes másokkal – írhatnám így is: a „mieinkkel” – megosztani. Kérem a lelkipásztorokat, történelemtanárainkat, hogy járják át ezt az utat, talán többet is, érdemes!
Szombat reggel 7 órakor indultunk 46-an a szemerjai parókiáról autóbusszal. Útirányunk Udvarhelyszék, a térség kis falvaiba akartunk ellátogatni. Felkeresni közös múltunk emlékhelyeinek egy részét. Szép, csodálatos történelmi múltunk bizonyságait. Ezekről a templomokban található képek, kövek, faragások hű bizonyságul szolgálnak. Olyan kincseket láttunk, amelyekre közösen jó érzéssel, boldogan tekintettünk vissza. Mi itt, Háromszéken, büszkén mutatjuk az ősi gelencei templom freskóit, a kazettákat, a zabolai templomot, a gyönyörű kazettás mennyezetét. Most azonban jómagam alázatos főhajtással ismerem el, hogy rendkívül gazdag és szép történelmünkről beszélő udvarhelyszéki drága templomainkat most láttam és láttuk először. Hogy milyen méltósággal őrzik a történelmi múltat a hegyek-dombok között lévő csodálatos kis székely falvak, az lelket örvendeztető látvány. Nagyon röviden számolok be mindarról, amit láttunk, tapasztaltunk, egy nap rövid volt arra, hogy Udvarhelyszékről teljes képet alkossunk.
Első megállónk Bögöz: református templom, amelyben folynak a javítások. A Szent László-legenda itteni falfestménye Székelyföldön talán a legnagyobb méretű! Sajnáljuk, hogy le volt fóliázva, emiatt teljességében nem láthattuk. Kárpótolt bennünket a lelkipásztor színes, székely humorban bővelkedő ismertetője.
Székelyderzs: unitárius vártemplom. Csodálatos a festmény, bemutatták a templom és a vár történetét. Ismeretem szerint az egyetlen magyar vártemplom Erdélyben, ahol a hívek a várfalat körülvevő kőkamrákban tartották hámorokban gabonájukat, és a kamrában a szalonnájukat, amit a mai napig is ott tartanak. Egy héten egyszer reggeli harangszókor 7–8 óráig tartanak nyitva. Ez idő szerint a legbiztosabb hely a falunak a szalonna tartására. A világörökség része!
Székelydálya: református templom, itt is kazettás mennyezet található, és egyedi festett kőmennyezet-rendszer, amely nyolc címert mutat. Szép élmény volt számunkra, hogy a tiszteletes asszony Magyarországról telepedett át, és négy szép gyermeket szült: 11 éves a legnagyobb, 10 hónapos a legkisebb. A gyülekezet lélekszáma Égével együtt 230, a lelkészcsalád pedig jól érzi magát a kis gyülekezetben. A lelkipásztor mutatta be a templom történetét.
Homoródkarácsonyfalva: a templomban található Szent László-legenda festménye a legtisztábban tündököl. A kis falu határában a híres Dungó gyöngyvíz, és szelíd gesztenye is itt terem a határban. A tiszteletes asszony ismertette meleg szeretettel a templom és a falu történetét. Oklánd: kicsiben olyan a templomkert, mint egy angol parkrészlet a kastély körül. A templomban látható az 1848-as forradalom eredeti toborzózászlaja. A kazettás mennyezet és annak festése lenyűgöző. A lelkipásztor közvetlen hangú ismertetője emlékezetes marad számunkra. Mindenhol színes, szépen festett, 1700 utáni úrasztalát láttunk. Árpád-házi királyságunk korát idéztük fel. Több ezer esztendőről tanúskodnak a templomkövek és sok száz esztendőről a Szent László-legendák festményei meg a kazettás mennyezetek. Ezek mind jelzik, hogy székely magyar népünk a kis falvakban imádkozva élt, és sok viszontagságos évszázadot is így vészelt át.
Megmaradtak, élnek és élni akarnak a jövendőben is.
Jelenünket kíséri a testvéri kapcsolatok felvétele Amerikában és más, külföldön élő gyülekezetekkel is. Legyen szabad megjegyezni: könnyű szeretni a távol élőket, de szeressük, akik közelünkben élnek, édes magyar anyanyelvünket beszélő testvéreinket is! Mi imádsággal indultunk, és énekszóval érkeztünk haza – örült a lelkünk a szép találkozásoknak.
Incze Sándor
nyugalmazott református esperes
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatódik a Kárpát-medencei örökségvédelmi program
A következő esztendőben is az ideihez hasonló nagyságrendű forrást szán a kormány a Kárpát-medencei örökségvédelmi programra, amelynek során így további határon túli magyar műemlékek újulhatnak meg.
A projekt előzménye az első Orbán-kormány idején elindított, majd a következő kabinet által leállított Nemzeti Kulturális Örökség program volt, melynek 1,2 milliárd forintos keretéből jelentős összeg jutott határon túli magyar műemlékek felújítására. Ennek folytatásaként indult el három államtitkárság összefogásával 2012-ben a Kárpát-medencei örökségvédelmi program - emlékeztetett a projekt keddi budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Hammerstein Judit tájékoztatása szerint a kormány a program keretében tavaly 70 millió, idén pedig már 115 millió forintot fordított több tucat határon túli magyar műemlék felújítására.
Hölvényi György, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a program kultúr-, egyház- és nemzetpolitikai céljai egymástól elválaszthatatlanok, hiszen a kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy a határon túli magyarok hitükben, kultúrájukban megerősödve közösségeket alkothassanak. Jó példa erre a korábban csaknem 50 évig elhagyatva álló alvinci református templom, amely felújítása után ismét egyházi hely lett, és így egy szétszóródóban lévő közösség éledt újra - jegyezte meg.
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szintén hangsúlyozta, hogy a határon túli területeken a kulturális örökség megőrzésének jelentős nemzetmegtartó ereje van. A program keretében megújuló műemlékek a magyar jelenlét akár ezeréves bizonyítékai, emellett élő közösségi színterek is - mutatott rá.
A projektnek köszönhetően megújulhatott többek között a radnóti Kornis-Rákóczi-kastély, a mezőgecsei Kajdy-kúria, a vedresábrányi, a küküllővári, a szászsebesi, a székelydályai, a borbereki, az égei, a siteri, a felsővályi, a magyarvistai, a tornai és a huszti templom, és a magyar állam hozzájárult a gyulafehérvári székesegyház fejedelmi kapujának restaurálásához is - közölte a helyettes államtitkár.
Répás Zsuzsanna az MTI kérdésére azt mondta, hogy a projekt folytatását jövőre is hasonló nagyságrendű forrással tervezi a kormány.
Hammerstein Judit az MTI-nek beszámolt arról is, hogy a Kárpát-medencei örökségvédelmi programon kívül a magyar állam további határon túli műemlék-felújítási projektekben is részt vesz, egy szlovák-magyar EU-projekt keretében újulhatott meg például az alsósztregovai Madách-kúria, és a két állam hasonló együttműködésben tervezi a borsi Rákóczi-kastély rekonstrukcióját is.
(MTI)

Ége meghirdetett feltámadása
Miközben a hazai magyarság fogyása miatti aggodalmunk elsősorban a szórványvidékek településeire vetül, a belső anyaországnak kikiáltott Székelyföld szívében kis színmagyar települések kerültek végveszélybe. Az Élhető kis falvakért elnevezésű program a szülőföld iránti felelősségérzet mozgósítása és a pályázati pénzek hatékony felhasználása révén igyekszik megállítani a folyamatot.
Hetvenhárom lakost talált a 2011-es népszámlálás Égén. Mielőtt azonban bárki is a szívéhez kapna: a Miklósfalvával, Homoródszentlászlóval, Petekkel, Jásfalvával, Székelydályával és Ábránfalvával együtt Kányád községhez tartozó udvarhelyszéki kistelepülés lélekszáma fénykorában is alig haladta meg a 300-at. Mégis különösen önellátó faluként híresült el, amely a megélhetéshez szükséges mindenféle szolgáltatást saját erőből biztosított. Az irigylésre méltó közösségszervezés azonban nemcsak a székely falu rendtartó hagyományaiban gyökerezik, a történések mögött az egyes ember is keresendő. Ége esetében úgy hívják: Szabó Mózes. A lévita lelkész hatéves szibériai hadifogságot követően 1920-ban érkezett haza Erdélybe, s miután székelymuzsnai tanítóként nem esküdött fel a Trianont követő impériumváltás utáni új hatalomra, Égén találta magát – immár lelkipásztorként. Életművének súlyát jelzi, hogy ma is minden jelentős megvalósítás az ő emlékét idézi a szövetkezeti hitelintézménytől a templomig.
A közösség fájdalmas „oszlása” a feltűnően későn, csak 1962-ben bekövetkezett kollektivizálás nyomán kezdődött. Az aktív lakosságot kezdetben a Brassó és környéke kínálta munkalehetőségek szívták el, majd az iparosodó Udvarhely, 1983-tól már az iskola is megszűnt, érzékeny mutatóként jelezve: az utolsó órák elkezdődtek a falu életében.
Merre vagytok, tékozló fiúk?
Az Égén is szolgáló székelydályai lelkésszel együtt azonban a civil társadalom is meghirdette a feltámadást. Idegenvezetőm, Incze Ibolya, az Égéért Egyesület elnöke ugyan óvatos duhaj, ám az egyesület kezdeményezései és eredményei arra utalnak: sikerülhet megállítani a fogyást. „Nem tudni, hogyan, de meg fogjuk csinálni, ezek a falvak fel fognak támadni – szögezi le mindjárt kezdésként Fülöp Szabolcs református lelkész, akit bevallottan a dályai templom ritka értékű kazettás mennyezete vonzotta ide annak idején a Partiumból. – A kilencvenes években azt hittük, majd az ipar és az azzal összefüggő városi lét térvesztése visszahozza a fiatalokat. Velük kapcsolatban csak nagyon kis mértékben váltak be a várakozásaink, inkább a korán nyugdíjba menőkre volt ez érvényes. Néhány éve kezdtek érkezni azonban az első félénk fecskék, akik már visszatértek a faluhoz, vagy erősen foglalkoztatja őket a gondolat. Még nem nevezhető tömegmozgalomnak, de ígéretes kezdetnek mindenképp.”
Szerinte sokat segít a folyamaton a Hargita Megyei Tanács kezdeményezése, amely a kis helyi gazdaságok ösztönzése révén igyekszik falun tartani minél több aktív embert. „Mert a megmaradáshoz nem elég a tömbmagyarság érzése, ennél jóval több kell – tartja a lelkész. – És ilyen kis közösségekben egy-két család megjelenése már nagyot javít a statisztikán.” Azt mondja, a kulcskérdés, hogy akadjanak olyan családok, akik szívügyüknek tartják a falut, odaköltöznek, életvitelszerűen ott élnek: ilyen a vállalkozó Incze Kálmán és családja, akik néhány éve Udvarhelyről tértek meg az ősi égei házba. „A tékozló fiúk hazatérése mozdíthatja előre ezt a folyamatot” – folyamodik bibliai metaforához a lelkész, aki ugyanakkor hiányolja a kisközösségek megmentését, feltámasztását célzó régiós stratégiákat. Bár személyes példájának – bivalytartás, sajtkészítés – egyelőre nem nagyon akad követője, bízik benne, hogy a továbbiakban mások is megpróbálkoznak hasonló, elsősorban az önfenntartást célzó kezdeményezésekkel.
Kudarcos kísérlet
Az eddigi egyetlen ifjúságinfúziós kísérlet kudarcot vallott. Közel 19 évvel ezelőtt a korábbi református lelkész, Baktai Béla által irányított Euthicus Egyesület hollandiai pénzügyi háttérrel árvaházakból „kinőtt” fiatalokat telepített Égébe. „Falugyűlés szavazott a befogadásukról, abban a reményben, hogy a fiatalok segítenek majd a fogyó erejű öregeknek a munkálatokban, ám az elvárások csak nagyon kis részben teljesültek – avat be a részletekbe Incze Ibolya, az Égéért Egyesület elnöke. – Az árvaházban nevelkedett fiataloknak az önállósulással és a beilleszkedéssel is gondjaik adódtak, egy-két kivételtől eltekintve gondot okoztak az égeieknek.” Az árvák történetét egy fiatal öngyilkossága is terheli, a közösség pedig összességében helyrehozhatatlannak tartja a kísérletet.
Új utakon
Az Égéért Egyesület sem ezen a csapáson indult el. Első közösségi lépésként a 2010-es falunapot jegyzik, amelynek „kovásza” Gábos Mózes vezetőtanácsi tag volt. „Látni és láttatni a fiatalokkal, hogy Ége még mindig erőt képvisel – fogalmazza meg a célkitűzést a (még?) Székelyudvarhelyen élő nyugalmazott pénzügyi szakember. – Az égei tölgyek alatt elnevezéssel működött ugyan a korábbi évtizedekből átmentett majálisféle az Égei-tetőn, de az is megszakadt. A találkozónak nagy sikere volt, rengetegen érkeztek, akik évtizedek óta nem jártak otthon.”
A hogyan továbbot célzó ötletelés talán már a poharazgatás közben megindult, de igazából menet közben jött meg az étvágy. Egy újabb faluünnepet követően 2012 februárjában megalapították az Égéért Egyesületet, megteremtve ezzel a további tevékenységhez szükséges anyagi alap megszerzéséhez elengedhetetlen intézményi hátteret. Még abban az évben újranyomtatták a Balázs György tanító által írt, a falu 1966–1978 közötti periódusát felölelő, Ége – iskola a dombok között című emlékkönyvét, falufüzetet adtak ki, megkezdődött Ége egyetlen hagyományos székely kapujának felújítása. A restaurálás költségeit a hazatelepedés mintáját szolgáltató egyesületi alelnök, Incze Kálmán állta. „Meggyőződésem, hogy rövidesen más is követi a példánkat, a gyermekeim például egészen biztosan – mondja Incze Kálmán. – Tisztában vagyunk azzal is, hogy ehhez lakhatóbb körülményeket kell teremtenünk, ezért aztán útjavításra készülünk, valamint a meglévő, de különböző tervezési és kivitelezési hibák miatt néha akadozó vízhálózat folyamatos működésének biztosítására.”
Pénz és eszme
Mindezekhez azonban pénzre van szükség, valóságtól elrugaszkodott elvárás lenne ugyanis, hogy mindent személyes adományokból finanszírozzanak. Ezért aztán az egyesület gazdasági tevékenységbe kezdett: a kányádi önkormányzattól bérbe vették azt a 62 hektárnyi legelőt, amely 1918-ig közösségi tulajdon volt, később pedig tanácsi tulajdonba ment át. A legelők utáni területalapú támogatások, a falu erdőtulajdonának hasznosítása, pályázatok, adományok biztosíthatják a tevékenységekhez szükséges pénzt. Az első évben folyósított támogatás némi kiegészítéssel elegendő lehet a falu szűk kilométernyi főutcájának korszerűsítésére.
Folytatásra vár az iskolaépület felújítása is, az eddig részben helyrehozott teremben ma a helyi családok által rendelkezésre bocsátott fotókból és plakátokból nyílt kiállítás nyújt élményszerű összképet Ége elmúlt évszázadáról. „Itt és a papilakban még sok a dolgunk, többek között szálláshelyeket is szeretnénk kialakítani, hogy méltó körülmények között fogadhassuk a vendégeinket” – fogalmaz Gábos Mózes. Márpedig egyre több segítő és érdeklődő szándékú vendégre számíthatnak, hiszen lassan tartalommal telik meg az anyaországi Markóc községgel kötött testvértelepülési kapcsolat, tavaly magyar önkéntesek segédkeztek a templom állagmegőrzésében és magyarországi alapítványok is érdeklődnek az Égében zajló örvendetes folyamatok iránt.
„Egyesíteni az erőket, minél több embert bevonni a tevékenységbe” – fogalmazza meg az egyik legfontosabb célkitűzést Incze Ibolya. Vezetőtársa, Incze Kálmán is csatlakozik: „Tudomásul kell venni, hogy az elmúlt évtizedek közösségi tekintetben érzéketlenné tették az emberek nagy részét, akik kezdetben nem fogták fel a szándék, a kezdeményezés eszmei értékét. Ma már azonban egyre többen jelzik: részesei akarnak lenni Ége feltámadásának.
A település nevéhez – Ige (Ége) – fűződő egyik legenda szerint a székelydályaiak közül vélhetően még a reformáció kora előtti „a megkülönbözés miatt” kivált néhány ember az Ige hirdetéséhez keresett új helyet. Ége kései utódai most a megmaradás igéjét hirdetik fennhangon.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Nem lép be a perbe a Hargita megyei önkormányzat
Hargita megye önkormányzata is lépjen be abba a perbe, amelyet a Székely Nemzeti Tanács indított az olyan különleges társadalmi háttérrel rendelkező régiók jogainak érdekében, mint amilyen Székelyföld is – indítványozta a Magyar Polgári Párt. Erre egyelőre nem kerül sor.
Salamon Zoltán, a Magyar Polgári Párt képviselője a megyei önkormányzati képviselő-testület szerdai ülésén napirend előtti felszólalásban ismertette a felhívást. A pert azért indította az SZNT az Európai Bizottság ellen az Európai Unió luxemburgi bíróságán, mert a bizottság a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését elutasította. Az MPP felhívása szerint miután Kovászna Megye tanácsa nemrég belépett a Székelyföld jövője érdekében folytatott perbe, Hargita megyének is követnie kellene ezt a lépést.
Hiányzó hatáskör
Mint az Egyed Árpád főjegyző által megfogalmazott válaszból kitűnt, ennek a lépésnek formai akadályai is vannak, sem az SZNT, sem az MPP felhívása nem felel meg az állampolgári kezdeményezésre, illetve a tanácshatározat-tervezetre vonatkozó előírásoknak. Ugyanakkor a megyei önkormányzatnak illetékesség, hatáskör hiányában nincs perbelépési minősége. Borboly Csaba elnök hozzátette, ezzel kapcsolatban megfelelően megindokolt határozati javaslat benyújtását várják, amelyet meg lehet majd vitatni.
Ványolós István is a testület tagja lett
Új tagja is van a megyei önkormányzat képviselő-testületének, az RMDSZ-t képviselő székelyudvarhelyi Ványolós István személyében. Ő a Köztisztviselők Országos Ügynöksége államtitkári rangú elnöki tisztségébe kinevezett Birtalan József mandátumának megszűnése nyomán lett a önkormányzati képviselő. Mandátumának igazolását megszavazták a tanácsülésen, utána pedig letette az esküt.
Négy útszakasz felújítását tervezik
Négy útszakasz felújítása esetében is kivitelezési tervek készültek el, ezeket elfogadta a testület. A Homoródszentmárton – Homoródkeményfalva, a Homoródszentmárton – Homoródalmás, a Kányád – Székelydálya – Városfalva, és az Etéd – Atyha – 13A jelzésű országút közötti megyei utakról van szó, amelyek felújítására a megyei önkormányzat kormánytámogatásból, illetve európai uniós pályázatokból igyekszik pénzt szerezni – közölte Borboly. Balánbánya számára 10 ezer lejes támogatást biztosítanak a tartalékalapból egy korábbi vihar okozta károk helyreállítására.
Parkolóépítés és területrendezés
Több mint 249 ezer lejbe kerül a megyei önkormányzat tulajdonában levő csíkszeredai rendelőintézet körüli területrendezés, és parkoló kialakítása – az erre vonatkozó kivitelezési tervet is elfogadta a testület. Ott 32 parkolóhelyet alakítanak ki, közvilágítási oszlopokat, szemeteskosarakat, padokat helyeznek el majd a beruházás során.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Európai konferencián a régi székely címer
A régi székely címerről is szó esett a II. Európai Címertani és Zászlótani Konferencián, melyet a Lengyel Heraldikai és Vexillológiai Intézet szervezett múlt hétvégén. A lengyelországi Cieszyn városában (az Olza folyó és a cseh határ által elválasztott egykori Teschen nagyobbik, lengyelországi részén), a Sziléziai Egyetem előadótermében tartott rendezvényen tizenhárom ország szakemberei vettek részt.
Erdélyt, a magyarságot is érintő előadást tartott Paweł Dudziński, a Lengyel Heraldikai Bizottság elnöke, aki a Hunyadiak címerét is bemutatta a holló mint címertani jelkép témát boncolgatva, valamint Alfred Znamierowski, a Heraldikai és Vexillológiai Intézet alapító elnöke, aki a Magyar Királyság kettős keresztes, középkori zászlaját ismertette a kereszteknek zászlókon való megjelenését taglaló előadásában.
Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a konferencia egyetlen magyar résztvevője a helyszínhez, valamint a magyarsághoz, Erdélyhez és a Székelyföldhöz igazított előadással jelentkezett: II. Ulászló király címerei Erdélyben. II. Ulászló király címerét három heraldikai elem jelképezi: a Magyar, a Cseh- és a Lengyel Királyság jelképe, ugyanis II. Ulászló (1456–1516) a Lengyelországban uralkodó Jagelló-ház tagja, 1471-től cseh, 1490-től haláláig magyar király volt. A Magyar Királyságot az Árpád-ház sávozott címere jelképezi, a Cseh Királyságot vörös mezőben ágaskodó kétfarkú, koronát hordó ezüstoroszlán, a Jagelló-házat a vörös mezőben levő kiterjesztett szárnyú ezüstsas. A heraldikus öt II. Ulászló-címert azonosított Erdélyben. Közülük egy a vármegyék területén, Gyulafehérváron, egy a Szászföldön, Segesváron látható, három pedig a Székelyföldön készült. Utóbbiak festettek, Székelydályán falfestmény, másik kettő fára, egy-egy szárnyas oltár predellájára festett, jelenleg egyik Kolozsváron, másik Magyarországon, Budapesten található. A gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyház 1512-ben bevégzett Lázói-kápolnájának homlokzati párkányán az egyik kőbe faragott címer II. Ulászló királyé. A legkorábbi II. Ulászló-címert a segesvári ún. hegyi templom északi bejáratának ajtajába faragták, mégpedig az első szárnyba. A másodikba Segesvár jelképét – hárombástyás, nyitott kapujú vár –, fölöttük bevésett felirat: „W R U B 1495”, azaz Wladislaus Rex (H) Ungariae et Bohemiae 1495. Csíkszentlélek Csíkszereda városától 4–5 kilométerre, Csobotfalvához közel található. A Szentlélek eljövetele titulusú római katolikus templom szárnyas oltára 1510-ben készült, 1914-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba került, jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában állandó kiállítás része. Predellájára két címert festettek. Az első a Czakó család címere: vörös mezőben zöld hegyen fekete madár. Fölötte a latin felirat: Insignia Filiorum Czako 1510. A másik oldalon II. Ulászló király címere. Fölötte a felirat: Insignia Regis Ungariae. Az 1941-től Csíksomlyóhoz, így 1959 óta közigazgatásilag Csíkszereda városhoz tartozó Csobotfalva Szent Péter és Pál tiszteletére épült templomának oltárait szétbontották, s azok alkatrészenként a 19. század utolsó évtizedeiben és a 20. század elején különböző művészeti gyűjteményekbe kerültek Budapestre és Kolozsvárra. A kolozsvári Szépművészeti Múzeum raktárában található, 1510 körül készült lábazaton látható II. Ulászló király címere, valamint az ún. régi székely címer. Székelyföld címerekben leggazdagabb középkori épülete a székelydályai református templom, mely egyben egész Erdély egyetlen festett címeregyüttessel rendelkező középkori műemléke. 1508–1516 között festett szentélyboltozatán nyolc címerből álló együttes látható: II. Ulászló király, Barlabásy Lénárd erdélyi alvajda, székely alispán, a székely, a szász közösség, Brassó, Nagyszeben, Segesvár valamint az Árpád-ház címere. A bemutatott öt királyi címer közül kettő a régi székely címer szomszédságában jelent meg, s Szekeres Attila István kihasználta az alkalmat európai szakemberek előtt népszerűsíteni a székelyek jelképét. A régi székely címer pajzsának vörös mezejében gomolygó ezüstfelhőből aláereszkedő, könyökben hajlított ezüstpáncélos kar, kezében függőlegesen álló kardot tart, hegyével fölfelé. A kard nyitott aranykoronán halad át, szívet és medvefejet döf át. Az állatfejet arany holdsarló és hatágú aranycsillag övezi. A fegyvert tartó páncélos kar a gyepűk védelmét jelképezi, felhőből való eredeztetése arra utal, hogy ez mennyei küldetés. A kard elsőként a koronán hatol át, ezzel azt jelképezi, hogy a Magyar Királyságot, annak határait kellett a székelyeknek védelmezniük. Az átszúrt szív az áldozatkészséget jelképezi, a medvefej a székelyek bátorságát hivatott mutatni. A csillag és a hold, mint az úgynevezett új székely címer elemei, a jelkép székely voltát erősítik.
Madarasi István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Balladák a 21. században
A mai ember azt gondolná, hogy a népi kultúrának annyi. Hogy véget ért az a korszak, amikor közösségi szinteken él és megnyilvánul a nép tálentuma. Holott ez nem teljesen így van. Lőrincz József magyar szakos tanárként élt és dolgozott mintegy négy évtizeden át, s mindvégig értő figyelemmel követte a környezetében zajló eseményeket. A székelydályai születésű pedagógus munkásságának első szakasza szűkebb pátriájában, Székelyderzsben és Kányádban telt el, 1971 és 1989 között tevékenykedett az ottani iskolákban.
Túl a kötelező iskolai feladatokon, az „átlagos” közművelődés-szervezési munkán néprajzi gyűjtőként is dolgozott. Így jutott el Petekre, ebbe az Udvarhelyszék déli peremén lévő kis faluba. Petek, illetve újabban Székelypetek – hiszen csak 1876 óta tartozik a Székelyföldhöz – éppen félreeső fekvése és igencsak vegyes származású lakossága által értékes. Viszonylag távoli vidékről származó hatások érték Petket, s a más-más erdélyi és magyar tájegységekről, a románoktól és a szászoktól származó „hozadékok” érdekes szimbiózisban éltek és működtek itt tovább.
A nagy néprajzi gyűjtések nyomvonala elkerülte a falut. Lőrincz József azonban – a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben – igen sok népdalt és népballadát jegyzett le, sőt a kor rendelkezésre álló eszközeivel rögzítette is ezeket. Aztán eltelt egy negyedszázad, amikor ismét elővette, de immár a rendezés és közzététel szándékával. Komoly szakirodalmi jártassággal vizsgálva az anyagot az évek során sikerült csoportokba rendeznie, úgyhogy régi stílusú, klasszikus balladákat, klasszikus vígballadákat és románcokat, illetve új stílusú balladákat, megrendítő helyi eseményekhez fűződő balladákat különített el. A szöveg lejegyzése mellett kottát is készíttetett, húsz balladát pedig a Székelypetki népballadák című kötet CD-mellékleteként hozott nyilvánosságra.
Lőrincz József a Székelypetki népballadák című könyvet a petki falunapokon, illetve a Székelyudvarhelyi Nyári Esték alkalmával is bemutatta. A csütörtök esti közönségtalálkozó azonban sokkal több volt a hagyományos könyvbemutatóknál. Orendi Istvánnak, az Udvarhely Néptáncműhely vezetőjének ötlete, hogy az évad elejétől csütörtökönként tartsanak olyan „mellékrendezvényeket”, amelyek valamilyen formában kapcsolódhatnak az este nyolc órakor kezdődő táncházhoz. Részben a táncházközönség, s részben egy teljesen más érdeklődői réteg jelent meg így a Művelődési Ház koncerttermében. Legalább százan vagy még többen voltak kíváncsiak a rendezvényre. A szerző meglepetésről is gondoskodott: élő nótafákat, adatközlőket hívott a bemutatóra, akik egyúttal a népviseletet is felöltötték, és olyan balladákat énekeltek – mindenki örömére –, amelyeket évtizedek múltán, sokévi „elhallgatás” után vettek elő emlékezetükből.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Megújuló örökségünk: kiállítás a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban
Érdekes kiállítás nyílt meg a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban. A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza (Budapest) által szervezett kiállítás címe sokat elárul az esemény lényegéről: Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében.
Az első Orbán-kormány egyik legnagyobb sikernek örvendő támogatási programja volt a Határainkon túli magyar vonatkozású kulturális örökség megóvása és felújítása című projekt, amelyet 1999 és 2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával a Teleki László Alapítvány bonyolított le.
Az összesen kb. 1,3 milliárd forint állami támogatásból több mint 300 műemléknek nyilvánított épületen történtek állagmegóvási, restaurálási munkálatok, és húsz műemlék teljes körű felújítása fejeződött be.
Az örökség megőrzése, ápolása az utódok feladata
A programot bemutató első kiállítást 2013 tavaszán a Budai Várban található Magyarság Házában rendezték meg. A szervezők – a Bethlen Gábor Alap és a Teleki László Alapítvány munkatársai – már akkor úgy döntöttek, hogy a tárlatot elviszik azokra a helyekre is, amelyeken a tulajdonképpeni munkálatok folytak: Erdélybe, Felvidékre és Kárpátaljára is. Egyik célkitűzésük ezzel az volt, hogy a Magyarország határain kívül szakadt emberek is láthassák, milyen csodálatos kincsek birtokosai. A kiállítás ezeket az értékeket mutatja be, de arra is felhívja a figyelmet, hogy az örökség gondozása az utódok becsületbeli kötelessége és feladata.
A tárlat képein csak kevés látható abból a közel 400 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A kiállítás létrehozói a tablók mellett igazi kuriózumokkal is készültek. Az eredeti mérettel megegyező fotómásolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai. Továbbá megtekinthető a huszti református templom helyreállított toronysisakja egyik fiatornyával és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő kőből faragott domborművek másolata.
Erdélyben Nagyváradon, Kolozsváron és ma Marosvásárhelyen mutatkozik be a kiállítás
A kiállítás eddig már több helyszínen mutatkozott be: Kárpátalján Técsőben, Beregszászon, Munkácson és Ungváron; Felvidéken Kassán és Rimaszombaton; Erdélyben, Nagyvárad és Kolozsvár után, ma Marosvásárhelyen nyitja meg kapuit.
A tárlat összeállításában közreműködtek: S. Sebestyén József építész, fotós, a kiállítás művészeti vezetője, dr. Diószegi László igazgató, a kiállítás kreatív szerkesztője, Káldi Gyula szakmai tanácsadó, Jeszenszky Gyula grafikus, Mihály Ferenc restaurátor (Erdély), Stark István építőmérnök (Kárpátalja), Antal Árpád film- és média szakértő (Erdély), Mudrák Attila fotóművész.
„A marosvásárhelyi kiállítást Csibi Krisztina, a Magyarság Ház igazgatója és Márton Judit, a Gyulafehérvári Érsekség egyházművészeti és építészeti irodájának vezetője nyitja meg, majd dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója mutatja be. A tárlat megnyitóján megjelenő érdeklődőknek érdekes élményben lehet részük, hiszen betekintést nyerhetnek néhány ritka és szép mesterség rejtelmeibe is. Ezen a napon bemutatót tart Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, Kiss Lóránd falkép-restaurátor, Varga Sándor zsindelykészítő, és Lovas Dániel kőrestaurátor. A kiállítás egy hónapig lesz látogatható” – tájékoztatta lapunkat Barabás Kisanna művészettörténész, a kiállítás egyik szervezője.
Nemes Gyula
Központ
Erdély.ma

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Feladták Budapestet Székelydályáért (Életmódváltás)
Both Gábor és felesége, Tünde 2015 áprilisában költözött Budapestről Székelydályába. Az elöregedő településre nem csupán színt vittek, a helyi közösséget is szándékukban áll felrázni – indítja Both Gáborral készült beszélgetését Nagyálmos Ildikó a Varosunkudvarhely.ro-n, melynek rövidített változatát olvashatják. 
– Volt annyi bátorságotok, hogy Budapestről egy kis székely faluba költözzetek. Miért hoztátok meg ezt a döntést? 
– Nagy váltás Budapest után, de sok ember életében eljön az a pillanat, amikor felteszi magának a kérdést: jó-e az az életmód, amit élünk, ahogyan élünk. Ez nálunk is bekövetkezett – de persze hosszabb folyamat eredményeként. Évekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy elég volt a nagyvárosból, a panelből, elég abból, hogy nem tudjuk, milyen élelmiszerek kerülnek az asztalunkra. Tervezgettük, hogy a jövőt mindenképpen vidéken képzeljük el, hogy közelebb legyünk a természethez, hogy magunk termelhessük meg az élelmiszereink java részét. Volt több elképzelés, aztán egy családi esemény hatására döntöttünk úgy, hogy Székelydályába költözünk... Sokan meglepődtek még a faluban is, hogy Budapestről, a kényelemből egy olyan falut választunk, ahová még tisztességes aszfaltút sem vezet, csak egy gidres-gödrös valami... A mai pénzközpontú, elanyagiasodott világban élők nem is értik ezt a gondolkodást, így őket nem nagyon lehet erről meggyőzni, de nem is kell, elegendő, ha magunk cselekszünk, s példát mutatunk ezáltal. Ahogy a mondás is tartja: a világ a példától változik, nem a véleményedtől. Hosszasan lehetne még mesélni arról, mennyi minden vezet odáig egy ember életében, hogy ne úgy gondolkodjon, nem az a fontos, hogy mennyi pénzed van, nem az, miként tudsz lefelé taposva, felfelé kapaszkodva minél dúskálóbb – anyagiakban gazdagabb – életmódot vagy társadalmi pozíciót elérni. Mind hamis illúziók, bár kétségtelen, hogy a többség számára ezek számítanak. Fontos volt ebben a döntésben az a könyvsorozat is, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberiség mennyire eltávolodott ma attól, ami egykoron volt. Az Anasztázia-sorozat (Vlagyimir Megre a szerző) sokat alakított a gondolkodásunkon. A tíz kötetről egyébként készítettem egy összefoglaló könyvet (Útmutató az Élethez a Föld nevű bolygón), és ennek nyomán eddig 28 előadásra hívtak meg négy országba.
– Van-e tapasztalatotok, jártasok vagytok-e a falusi életben, a mezőgazdaságban, vagy most tanuljátok? – A nagyobb lépést két okból is én tettem, hiszen Budapesten születtem, ott is éltem eddig, tehát semmi közöm nem volt a vidékhez, a földműves munkákhoz. Másrészt mondhatnánk, hogy egy másik országba jöttem, bár én egyáltalán nem érzem úgy, hogy idegen lennék itt, sőt, inkább itthon érzem magam. A páromnak könnyebb volt, hiszen gyerekkorának jó részét Székelydályán töltötte, tehát Pestről ő visszatért a gyökerekhez. Megtapasztalta, milyen a városi lét, hét évig volt ott, de tudja, hogy mi a hamis csillogás, és melyek a valódi értékek.
– Falun kevesebbet költ az ember, a kertben megterem a szükséges élelmiszer, de azért itt is vannak kiadások. Miből éltek?
– Én 18 éve fotózok, 7–8 éve videózok, s ez kellő szabadságot ad az életben... Tünde korábban fodrász volt, Budapesten nemzetközi képesítést szerzett előbb divatsminkes, aztán sminkmester szakon. Szerencsére már Székelyföldön is voltak, vannak munkáink... Túl azon, hogy a saját kis életünket építgetjük, sok egyéb dolog is fontos számunkra. Lényeges a példamutatás, hogy másokat is ösztönözzünk arra, merjék megtenni ezt a lépést, otthagyni a nagyvárost, ha nem érzik jól magukat. Nekünk sem voltak millióink félretéve ehhez a váltáshoz, kevéske spórolt pénzzel vágtunk bele. Amikor az ember tiszta szándékkal vágyik valamire, akkor a lehetőségek úgyis megmutatják magukat, s megteremtődnek a jó dolgok... Ahogy a könyvemben is idézem Anasztáziát, a világon a legerősebb energia az emberi gondolaté, hiszen amit elképzelünk, ahogyan megtervezzük, úgy válik valósággá... Van egy videós blogom is, ahol igyekszem megmutatni azt, hogyan lesz egy városiból falusi ember. A címe: Ásó, kapa, kamera. A példamutatás mellett fontos számunkra a közösségi lét is. 2010-ben találtam ki a társadalmi és önismereti kérdésekkel foglalkozó weboldalt, az Emberiseg.hu-t. Cikkek, előadások, filmek kerülnek fel olyan témákkal, amelyekkel az átlagember egyáltalán nem találkozik a közszolgálati vagy a kereskedelmi média csatornáin. A dolog lényege pontosan az, hogy nemcsak a karosszékben ülve „osztom az észt”, hanem igenis, megléptem a vidékre költözést, mi túrtuk a földet nyáron, nem vegyszereztünk, és a kertből ősszel rengeteg terményt tudtunk a kamrába tenni. A közösség formálásával is ugyanígy vagyunk. Nemcsak beszélünk róla, hanem igyekszünk cselekedni. – Hogyan lehet felrázni az alvó közösséget, megmozgatni egy kicsit az évtizedes állóvizet?
– Elkészítettük a falu honlapját, a Szekelydalya.com-ot. A falu eseményeihez önként járulunk hozzá. Például a rendezvények megörökítésével. Sőt, mi is szerveztünk már közösségi eseményt... A lényeg, hogy történjenek jó dolgok, s ebbe minél többen kapcsolódjanak be, hogy a fiatalok maradjanak vagy térjenek akár vissza, de úgy, hogy egyrészt felismerik a falu értékeit, másrészt meg is tudnak ott élni tisztességesen.
 Székelyföldön ilyen „telepesek”, fészekrakók, fiatalító családok után kiált pusztuló aprófalvak egész sora... Megmaradásukért indult az Élhető kis falvakért mozgalom, honlapja: www.azenfalum.ro, melynek elkészítését a Háromszéki Közösségi Alapítvány támogatta. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ahol a víz szabja a határokat
Áradás pusztított vasárnap délután több udvarhelyszéki településen, a víz kerteket, utakat mosott el, Kányád és Felsőboldogfalva községekben legalább öt településen okozott károkat, Petket pedig órákra elzárta a külvilágtól. Áradás pusztított vasárnap délután több udvarhelyszéki településen, a víz kerteket, utakat mosott el, Kányád és Felsőboldogfalva községekben legalább öt településen okozott károkat, Petket pedig órákra elzárta a külvilágtól.
Teljesen lebontotta a víz a miklósfalvi Hodgyai Szabolcs udvarának patak felőli kerítését. Ottjártunkkor a falubeliekkel elkeseredetten próbálták menteni a még menthetőt. Petek Kányád felőli bejáratánál a hidat is elárasztotta a víz, teljesen elzárva a települést. A kint rekedt emberek nem tudták megközelíteni otthonaikat, a Petken mAradtak pedig elhagyni nem tudták a települést. A falu egyik lakosa, Tóth Emma sem tudott hazajutni gyermekeivel, több mint két órát várakozott az úton, miközben otthonról kapta a híreket, hogy víz alá került a portája. Az aggódó családanyát és gyermekeit végül a kiérkezett tűzoltók vitték haza.
Sikerült elérnünk a petki Kerekes Editet, akinek pincéjét és kertjét is elárasztotta a víz. „Ilyen ítéletidőt még nem láttak a falu idősebb lakói sem. Egy óra leforgása alatt a patak kilépett medréből a lezúduló esőtől, és az áradás elöntötte a kerteket, a hidakat, a pincéket, elvitte a kerítéseket, néhol még a házakba is befolyt. A mi kertünket is teljesen elárasztotta, a pityókát a víz felszínéről szedtük össze, a pincéből pedig vedrekkel merjük ki a vizet” – mesélte el a történteket. Mint mondta, Petekre nem lehetett bejutni az áradás miatt, így beszélgetésünkkor még senki sem volt a helyszínen, aki segíthetett volna a károsultaknak
György Sándor, Kányád község polgármestere a vasárnapi áradással kapcsolatban elmondta, hogy megyei és községi utak, házak, pincék kerültek víz alá a község több településén, továbbá Kányád és Derzs között mintegy 400 méteres útszakaszon az aszfalt is megrongálódott. Információink szerint az áradás vasárnap Kányád, Petek és Derzs mellett Székelydályát, Égét, Miklósfalvát és Ócfalvát is érintette.
2010-ben volt az utolsó nagy árvíz Ócfalván, és az akkori vízszint a mostanitól csak 20 centivel volt nagyobb, tehát azonos méretű katasztrófa történt, ami mindenkit érint a faluból – fogalmazott Tókos László, Felsőboldogfalva község ócfalvi önkormányzati képviselője. Ott is sok házba, pincébe, kútba folyt be a víz. A falusiak lassan két hete rettegésben élnek az árvízveszély miatt, Tókos szerint komoly árvízvédelmi intézkedésekre lesz szükség a településen.
Az áradás által sújtott helyszíneken a Székelyudvarhelyi hivatásos tűzoltók segítettek a károk elhárításában, ebbe a székelykeresztúri Villám Önkéntes Tűzoltó-egyesület is bekapcsolódott.
Dávid Anna Júlia, Veres Réka
Erdély.ma

Befejeződött az I. Csángóföli Nyári Egyetem Kostelken
Hétvégén zárta kapuit az I. Csángóföldi Nyári Egyetem, melyre a mesébe illő tájjal és faluszerkezettel rendelkező Kosteleken került sor július 25-30. között.
A nyári egyetemre a partiumi Michiel de Ruyter Tudományos Társaság, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, a Klebelsberg Kuno Szakkollégium, valamint a magyarországi Z Generációért Alapítvány szervezésében került sor.
A rendezvény kitűzött célja volt, hogy Csángóföldön közösségépítő műhely-helyszínt hozzon létre a régió fiatal értelmisége számára, összekösse Csángóföldet és a Kárpát-medence többi régióját az ifjúsági konferenciák, ifjúsági együttműködések területén. Összesen több mint 80 személy részvételével zajlott le a rendezvény, melyre Erdély mellett, Magyarországról, Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek résztvevők.
„A vidék jövője, a jövő vidéke” mottó köré épülő rendezvényen a vitaindító előadást Géczy Gábor, fizikus tartotta, mely során felvázolta, hogy miért lehet jobb falun élni, melyek az előnyei a városhoz képest a természet közeli életmódnak. Ezt követően Deák Tamás informatikus, független kutató tartott előadást, saját életét bemutatva, hogyan hagyott ott egy multinacionális vállalatot vezető beosztásból, és költözött ki Budapestről egy kis faluba, ahol ma gazdálkodik, népi gyógymódokat kutat és népszerűsít. Ezen kívül hasonló életút beszámolót tartott Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkész. Elmesélte, hogy városi gyerekként, hogyan lett bivalysajtkészítő és lótenyésztő Székelydályán. Majd Árus Csongor László hegyközszentmiklósi lelkipásztor mutatta be, hogyan lehet egy egyház által üzemeltetett falusi termálstranddal minél több munkahelyet teremteni helyieknek, hogyan lehet falusi turizmust fejleszteni a strand által termelt bevételekből.
Előadást tartott Bernád Ilona szülésznő, népi gyógyász szakíró, aki a hagyományos szülésről, bábaságról tartott izgalmas előadást.
Ezen kívül népzenei, néptánc előadásokra is sor került, Szalay Zoltán népzenekutató a magyar népdalról beszélt és arról, hogy a népdalok, miért az egész magyarság lélek tükrei. Majd Lévai Péter néptáncpedagógus a verbális- és metakommunikációs eszközök a néptáncokban témakörben tartott nagyon izgalmas előadást.
Az utolsó napokban a fiataloknak nyújtott Európai Uniós pályázati lehetőségekről tartott előadást Hamvas László, pályázatíró a magyarországi helyzetről, majd ezt követően Katona Csaba, a pályáztató hatóság képviseletében és Ilyés Szabolcs György, pályázati tanácsadó tartottak eligazítást a romániai pályázati lehetőségekről, és részletes gyakorlati tudnivalókat osztottak meg a résztvevőkkel, arról hogyan lehet vidéken új vállalkozásokat-, családi gazdaságokat elindítani.
Zárásként Kiss Csaba független kutató tartott újszerű és érzelmes előadást az aquapóniás növénytermesztésről, az abban rejlő lehetőségekről, valamint saját élettapasztalatát osztotta meg, hogyan gyógyult meg a saját maga által termelt búzafűlé segítségével daganatos betegségéből, és él teljes életet orvosi beavatkozás nélkül.
Utolsó este a résztvevők átlátogattak a XX. Gyimesi Tánctáborba Gyimesközéplokra.
Kiegészítő programokként a helyi gazdákkal, adatközlő kenő, inazó, csontkovács, és szövő emberekkel találkoztak a résztvevők. Ugyanakkor kipróbálhatták a kemencében sült házi kenyér sütését, gyógynövénygyűjtő körúton vehettek részt, és különböző népi gyógymódokat tanulhattak.
A Lovasíjász című filmet is megtekinthették a résztvevőkkel együtt Kostelek lakói, melyet követően közönségtalálkozóra került sor, jelen volt Venczel Endre forgalmazó, a film világjogainak tulajdonosa. A résztvevők már nagyon várják, hogy újra visszatérhessenek Kostelekre.
Közlemény
Erdély.ma

Székely jelképekről Skóciában
Glasgowban, Skócia legnagyobb városában tartott előadást a székely címer alakulásáról a világ minden tájáról összesereglett heraldikusoknak dr. Szekeres Attila István. A címertani munkásságáról Hargita megyében is ismert történész számol be a 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszus eseményeiről és dióhéjban összefoglalja előadását.
A székely közösség címerének alakulása annak megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált (angolul: The evolution of the Szekler community’s coat of arms from the origins until it became the symbol of the Romanian largest minority, the Hungarian community’s autonomy movement.)– ez a barokkos körmondat volt dr. Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet elnöke által a skóciai Glasgowban rendezett 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadásának címe. A jeles esemény 2016. augusztus 11-én zajlott Skócia legnagyobb városában, Glasgowban. A kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta. Az előadó beszámolója szerint a Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszusokat kétévente szervezik meg, mindig máshol, főleg nyugati, gazdag címertani hagyományokkal rendelkező országokban, Glasgow előtt Oslo, Maastricht, Stuttgart, Quebec, St. Andrews, Bruge, Dublin, Besancon, Torinó, Ottawa, Luxemburg adott otthont a rendezvénynek.
Mint írja, a kongresszusokra a szakma jeles, nemzetközi szinten elismert képviselőinek előadásait sorolják be. Megjegyezte, hogy a sorba igen nehéz bekerülni, így óriási megtiszteltetés számára, hogy előadása felkeltette a szervezők érdeklődését és meghívták a rangos szakmai rendezvényre. „Valami olyan érzés, mint amikor egy sportoló kijut az olimpiára” – írta Facebook-bejegyzésében. A nemzetközi kongresszuson való részvételének célját így határozta meg az előadó: a címertani hagyományokban gazdag országok képviselőivel megismertetni a székely címertant, ugyanakkor rávilágítani az erdélyi magyarság jelen helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket.
A beszámoló szerint a mintegy másfélszáz szakember jelenlétében zajló, ötven előadást tartalmazó kongresszuson a glasgowi Trades Hall dísztermében az egyetlen magyar résztvevő a rendelkezésére bocsátott háromnegyed órában mutatta be a székely jelképek alakulását a kezdetektől napjainkig, amikor a romániai magyar közösség az őt megillető jogokért való harcban egyre gyakrabban lobogtatja az egyre nagyobb számban megjelenő székely zászlókat. Az előadás elismerést aratott a közönség körében, a szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit az egyesület elnöke többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie, ha már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, a hold miért került kissé alább, mint a „csúnya” (ugly) csillag. Előadás közben Szekeres Attila István elővette az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót, és bemutatta azt. Előadásában Szekeres Attila István kifejtette, hogy a heraldikai szakirodalom régi és új székely címerről tesz említést. Az elsőt úgy határozzák meg, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló. Emez néhol megszemélyesített, máshol nem. Mint írja, a régi székely címert láthatjuk a bögözi református templom szentélyének egyik gyámkövén, a székelyderzsi unitárius templomvár szentélyének gyámkövén, a székelydályai református templom szentélyboltozatán festve és a Csíkcsobotfalván épült csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom egyik szárnyasoltárának predelláján, valamint egy 1601-es zászlóábrázoláson is. A csíkcsobotfalvi és székelydályai régi székely címerben, valamint a gyalogsági zászlón megjelenik a csillag és a holdsarló mint mellékcímerkép. Ez már átmenetet jelent a székely szimbólumok között. Hodsarlót és csillagot ábrázoló címert találunk a Göröcsfalván épült csíkrákosi plébániatemplomban és a csíkszentmihályi római katolikus templomban is. Az elsőben egy zárókövön, a másikban gyámkövön, valamint csonkított formában a Sepsiszentgyörgyi vártemplom szentélyének egyik gyámkövén (itt csupán a holdsarló mAradt meg).
Az előadó kitért arra, hogy a nap és a hold fokozatosan épült be a hivatalos címerekbe a fejedelemség korában. 1580-tól Báthori Kristóf vajdával kezdődően a fejedelmek családi címerük mellett az erdélyi rendek jelképeit is beiktatták címereikbe. Ezek megjelentek címeres pecsétjeiken, pénzérméiken. Szó esett a „székely nemzet pecsétjéről” is, amelyről Barcsay Ákos fejedelemsége idején, az 1659. május 24.–június 15. között Szászsebesen tartott országgyűlésen határoztak. A III. cikkely rendelkezik a pecsétekről: „bizonyos négy pecsétek metszessenek az országnak négy nagyobb rendei szerént, az erdélyi vármegyéké, a másik, a székelységé a harmadik, a szász natióé, a negyedik az Erdélyhez incorporáltatott Magyarország részéjé. (…) A pecsétek ilyenek legyenek: az erdélyi vármegyéknek a pecsétre metszett insigniájok légyen egy fél sas, környül való írása: Sigillum comitatuum Transylvaniae. A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló irása: Sigillum nationis Siculicae. A szászságé légyen hét kolcsos város, környül való irása: Sigillum nationis Saxonicae. A Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részéjé légyen négy folyóviz s a kettős kereszt, környűlvaló irása: Sigillum Partium Hungariae Transylvaniae annexarum. (Magyarország Erdélyhez csatolt részeinek pecsétje). Hivatalosan ekkor törvényesítették a székely rendi nemzet jelképeit: a napot és a holdsarlót – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a három erdélyi rend bélyegzőjét együttesen használták, azokkal hitelesítettek dokumentumokat. (A Partiumé nem készült el, a törökök elfoglalták Nagyváradot.)
Az előadó kitért arra is, hogy a székely nemzet pecsétnyomóját ezüstből készítették. Belsejében barokk kartusba foglalt fektetett ellipszis – lenyomatában –, jobbról megszemélyesített, sugárzó naparc, balról szintén megszemélyesített, szintén sugárzó, növekvő holdsarló. A pecsétnyomó szélén körbefutó vésett körirat: SIGIL. NATIONIS SICULICÆ. LO ERDELIORSZAGÆ HA. A latin szöveg – SIGIL[lum] NATIONIS SICULICÆ – jelentése: a székely nemzet pecsétje. A mellette levő magyar szöveg töredékének kiegészítése a szász nemzet bélyegzőjére került. Azon a latin szöveg – SIGIL. NATIONIS SAXONICÆ – a mellé került magyar felirat a következő: ROM NEMZETBOL AL. Összeolvasva, megfejtve: HÁROM NEMZETBŐL ÁLLÓ ERDÉLYORSZÁGÉ. Ebből is látható, hogy a pecséteket együttes használatra szánták.
Szekeres Attila István kitért a szimbólumok színvilágára is. Rávilágított arra, hogy a székely nemzet címerének mázai a szokásjog alapján alakultak ki, hiszen természetes volt, hogy az égitesteket kék mezőbe helyezzék, s a nap arany-, a hold meg ezüstmázat kapott. A mázakat jó száz évvel később, 1765-ben jelenítették meg abban az adománylevélben, melyben Mária Terézia királynő nagyfejedelemségi rangra emelte Erdélyt. Az 1765. november 2-án kiállított dokumentumban a címert megfestették. A vörös keskeny pólyával vágott pajzs felső, égszínkék mezejében a csíkból növekvő, kiterjesztett szárnyú, jobbra néző fekete sast jobbról arany naparc, balról megszemélyesített ezüst holdsarló övezi, ám ekkor a holdat megfordították, s a szokástól eltérően fogyóként ábrázolták. A címer alsó, arany mezejében hét vörös bástya jelenik meg. A már ismert, 1659-ben meghatározott rendi jelképek alkotják a címert. Napos-holdas pecsétábra jelenik meg számos Székelyföldi településnek a XIX. század közepe táján vagy a XIX. és XX. század fordulóján készült bélyegzőjén, hol címerpajzsban, hol anélkül.
A napot és holdat mint székely jelképpárost tartalmazó Erdély-címert szerkesztették be az osztrák–magyar kiegyezés utáni Magyar Királyság 1874-es, 1896-os és 1915-ös címerébe. Ugyanúgy az első világháborút követően megnagyobbodott Románia 1921-ben törvényesített, Keöpeczi Sebestyén József által alkotott címerébe negyedik mezőként – emlékeztetett az előadó. Hangsúlyozta, hogy a királyságra utaló jegyektől megfosztva, 1992-ben ezt a címert fogadta el a törvényhozás Románia jelképeként. Ezáltal, közvetve bár, de Románia mai címere székely jelképeket is tartalmaz. A törvényhozás visszahelyezte a királyi koronát a sas fejére – az erről szóló 2016/146-os törvény július 19-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben – jegyezte meg.
A romániai magyar közösség autonómiaharcát zászlajára tűző Székely Nemzeti Tanács 2004. január 17-én Sepsiszentgyörgyön tartott közgyűlésén határozott saját jelképeiről: címerről, zászlóról. A címer kék pajzsban két sarkán álló nyolcágú arany csillag és növekvő ezüst holdsarló látható. A zászló aranysávval vízszintesen vágott fektetett kék téglalap, amelynek felső sávjában az árbóc felől, a heraldikai jobb oldalon egy két sarkán álló nyolcágú arany csillag és egy növekvő ezüst holdsarló látható. A címert a székely közösség címeréből ihletődve, a zászlót 17. század eleji székely hadizászlók mintájára tervezte Kónya Ádám művelődéstörténész. Ezeket a szimbólumokat a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen tartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Székelyföld jelképeivé nyilvánította – vázolta az előadó a székely jelképek legújabb kori történelmét, mondván, hogy a címert kevésbé, ám a zászlót gyakran használják. Mint mondta, a román hatalom üldözi a székely jelképeket, a székely zászló kitűzéséért bírságokat rónak ki az állam hivatalnokai, ezért a Székelyföldön, de egész Erdélyben is a többségében magyarlakta vidékeken egyre szaporodnak a székely zászlók, ünnepeinken, történelmi megemlékezéseinken és főleg tiltakozó megmozdulásainkon egyre gyakrabban lehet zászlóerdőt látni.
A székely zászlót az állandósult használat hitelesítette, a jelkép a romániai magyarság autonómiatörekvésének szimbólumává vált – zárta a glasgowi 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadását dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke.
Hargita Népe (Csíkszereda)