"A mai Nyárádszereda község tizenegy történelmi települését mutatja be az ifjú monográfus, Gligor Róbert László. A községközpont (és a vele egybenőtt Szentanna és Andrásfalva) mellett a közigazgatásilag Szeredához tartozó Demeterfalva, Süketfalva, Székelytompa, Székelysárd, Kisszentlőrinc, Székelymoson, Székelybő, Vece vázlatos múltjával és jelenével ismertet meg az inkább csak füzetnek mondható kiadvány. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 16./"

Székelybő 10 km-re van Nyárádszeredától. Marosvásárhelyről Jedd-Agárd irányába, alig 15 km után lehet a faluba érni. Ez az út azonban csak nyáron járható. Székelybőn 90 ember él, két gyerek jár első osztályba, Mosonba. Naponta szekérrel viszik és hozzák őket. Van még gyerek a faluban, de azok nem járnak iskolába. Székelybőben mintha megállt volna az idő. Az utakat évek óta nem javították. A tejszállító szekeres hozza a 4-5 Népújságot is a faluba. /(kilyén): Székelybőben megállt az idő. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 31./

Koronka Székelybós faluval önálló községgé válik. Koronkát 1968-ban a közigazgatási átszervezéskor olvasztották be Jedd községbe. Az új község lakossága 1850 lelket számlál, míg Jedd községé, amelyhez Agárd, Kebele és Kebeleszentivány tartozik, 1900-at. /Koronka különálló község. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 17./

A Népújságban 2004. március 31-én jelent meg a Székelybőben megállt az idő? című írás a kis településről. A településen 90 ember él, nagy csendességben. A helyi templomnak nincs papja. A cikkre a székelybői születésű, Marosvásárhelyen élő Szente Kinga válaszolt, Ki akar segíteni Székelybőn? címmel 2004. április 22-én. Ennek nyomán sikerült megalakítani a Székelybőért Egyesületet. Két év múlva Székelybő 675 éves, az ünnepi alkalomra a falu monográfiáját szeretnék kiadni, az anyagok gyűjtését elkezdték. Összefogással talán sikerül megmenteni a falut. /Kilyén Attila: Egyesület Székelybő „feltámasztásáért”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./

Elkészült az első könyv Székelybőről, a 675 éves jubileum tiszteletére. Számosan előkeresték a ládafiából féltve őrzött régi családi fényképeiket, előkeresték a régi szőtteseket, edényeket, és megírták emlékeiket. Így született meg Papp Enikő és Szente Kinga Székelybő című monográfiája. Nem tudományos munka, de összegyűjtöttek mindent, amit tudtak. Nagy jelentősége volt augusztus 4-én a falutalálkozó megrendezésének. A kis faluban rendbe hozták a kultúrotthont, emlékművet állítottak a két világháború hősi halottainak. Omladozik a műemléktemplom, meg kellene menteni a teljes pusztulástól. A nemzeti zászlót Érd küldte Székelybő lakóinak. A településnek 1567-ben több volt a lakója – szám szerint 150 – mint 2007-ben. Székelybőnek gazdag a múltja, közel 300 éves református a felekezeti iskolája, a római katolikus ennél is régebbi. Mindez a múlté. Jelenleg akis település hat kicsi iskolás gyermeke jár naponta gyalog a közeli falu román iskolájába, Magyar gyermekekről van szó. Iskolabuszra lenne szükség, ami behordhatná naponta őket Csíkszeredába, magyar iskolába. /Tófalvi Zoltán: A Székelybői Falutalálkozó, könyvbemutató, emlékműállítás. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. október/

A Székelybőért Egyesület augusztus 2-ára falutalálkozót szervezett. A százlelkes településként ismert Székelybő ismét benépesedett. A falutalálkozó a csíkfalvi Kilyén Domokos által faragott székely kapu felszentelésével kezdődött, a református templom udvarának bejáratánál, majd Kilyén Ilka színművész szavalt. A hálaadó ökumenikus istentisztelet után a háborúban elesettek emlékművénél Simon János nyugalmazott ezredes mondott beszédet. Falumúzeumot avattak. Szente Kinga, a Székelybőért Egyesület elnöke elmondta, a télen felhívást intéztek a falu lakosságához, hogy a kultúrotthon egyik üres termébe gyűjtsék össze a régi tárgyakat, eszközöket, szerszámokat, a régi idők tanúit. Vannak a múzeumban varrottasok, költségvetési nyilvántartások is. Amennyiben a Nyárádszereda felé vezető utat sikerülne megjavítani, akkor Székelybő rövid idő alatt bekerülne a közlekedési vérkeringésbe. Székelybőről az öt gyerek Mosonba jár iskolába, román tagozaton tanulnak. Ha lenne egy kisbusz, akkor Nyárád-szeredába járhatnának, magyar tagozatra. A faluban létezik egy 18. századi katolikus műemlék templom, ami veszélyeztetett állapotban van. Délután könyvbemutató volt, Gligor László Róbert Bronzba öntött ima című könyvét Suba Ferenc méltatta. /Kilyén Attila: Megfogyatkozva, de életképesen. Székelybő 675 éve. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./

Élettel telt meg a százlelkes falu, Székelybő augusztus 1-jén, a falu ünnepén. A kis települést pár éve még az elszigetelődés, az elöregedés fenyegette, ma már egyre többen gondolják úgy, hogy érdemes itt élni. A falutalálkozó hálaadó ökumenikus istentisztelettel kezdődött. A kultúrház előtti téren felavatták Miholcsa József szobrászművész Turulmadár című alkotását. Tófalvi Zoltán történész, író üdvözölte az összegyűlteket, majd a turulmadárról mint szimbólumról, ennek fontosságáról, közösség-összetartó erejéről beszélt. A két világháború székelybői hősi hallottjainak emlékére állított emlékoszlop tetejére került a szobor. Borbély László parlamenti képviselő fontosnak nevezte, hogy egy ilyen kis, alig százlelkes magyar közösség megtartsa hagyományait. Emlékeztetett rá, hogy Székelybőt a diktatúra idején megpróbálták beolvasztani Nyárádszeredába, de ez nem sikerült. Borbély László ellátogatott a leomlás fenyegette katolikus templomba is, és támogatást ígért az épület felújításához. Szente Kinga, a Székelybőért Egyesület elnöke Lokodi Edit megyei tanácselnök levelét olvasta fel. Az elmúlt években a megyei önkormányzat támogatásával az egyesület tagjainak sikerült közös erővel felújítani a kultúrházat, elérték, hogy iskolabusz induljon, amely Nyárádszeredába szállítja a diákokat, monográfiát adtak ki a településről, sikerült falumúzeumot berendezni, megszépíteni a református templom környékét, eléje pedig székely kaput állítani. /Antalfi Imola: Székelybő a fényt hozó madár jegyében ünnepelt. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./

Székelybő
Székelybőben - ahol mindössze 57 lakóház van, ebből is csak 41-et laknak állandó jelleggel - 2004-ben még úgy tűnt, hogy megállt az idő, stagnál az egykor pusztulásra ítélt falu, elfelejtkezett róluk az önkormányzat, a megye, az állami vezetés, önerőből pedig nem képesek talpra állni.
Ám a Gondviselés amiképpen megmentette a falut a Ceauşescu érában a falurombolástól - amikor a falu lakosságát Nyárádszereda tömblakásaiba tervezték beköltöztetni, a házakat pedig a földdel egyenlővé tenni - , ugyanúgy másodjára is közbelépett.
2005-ben megalakult a Székelybőért Egyesület és tagjai kitartó, áldozatos munkával szép eredményeket értek el a falu újjáélesztésében.
„Szülötte szülőm vagy
áldott szülőföld,
de megtartó vigyázód
én leszek neked.”
(Magyari Lajos)
Először 2006 februárjában a feledésbe merült Kosaras bált szervezték meg, 80 személy gyűlt össze, helybéliek 16-an. A sikeren felbuzdulva azóta évente megtartják.
Még ebben az évben falumonográfia kiadását határozták el és belefogtak az anyaggyűjtésbe: Papp Enikő, akinek nagymamája Székelybőben élt, valamint a falu szülöttei: Donkoné Simon Judit és Szente Kinga.
Testvérvárosi kapcsolat kialakítását kezdeményezték a magyarországi Bő községgel, egyelőre nem járt sikerrel.
2007-ben ünnepelte a falu a 675 éves jubileumát.
Falutalálkozót szerveztek: felújították a Kultúrházat, kiadták a SZÉKELYBŐ a százlelkes kicsi falu 1332 – 2007 c. monográfiát és Emlékművet állítottak a világháborús hősöknek.
„Távol mezőn és dombon és hegyen
Alusznak ők és sírjuk jeltelen.
És tenger mélyén és sivatagon
És nincs kereszt fölöttük, nincs halom!”
/Juhász Gyula/
A Kultúrotthon felújításához az Önkormányzat biztosított építkezési anyagot, a munkálatokat az egyesületi tagok és a falu lakossága végezte el. Az Emlékművet Lészai Enikő tervezte, a kivitelező a falu szülötte, Papp Zoltán, az emlékmű körül a díszkövet Kiss Lajos adományozta és rakta le, akinek a felsége, Molnár Erzsébet helybéli születésű.
Hálaadó ökumenikus Istentisztelet után az Emlékmű leleplezése, megáldása történt. A helyi születésű Gábor József ny. segédtiszt tartott megemlékezést, akinek nagyapja is a hősi halottak között van. Beszédet mondott Kerekes Károly országgyűlési képviselő, Borbély Mihály, Nyárádszereda alpolgármestere.
Megjelent az ünnepségen a román televízió magyar nyelvű szerkesztősége, Tófalvi Zoltán irányításával, a marosvásárhelyi Népújságtól Kilyén Attila újságíró, Magyarországról Váradi Péter Pál híres fotóművész, az Erdély – Székelyföld c. albumok szerzője.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a nyárádszeredai önkormányzat 12 tanácsosa és Nagy Zsigmond jegyző, aki elmondta, hogy az egyesület jelentős anyagi támogatásban részesült a kultúrotthon felújításánál. Ebben nagy részt vállalt Molnár Sándor tanácsos, falufelelős, egyesületi tag.
Ezen a jubileumi ünnepségen Érd megyei jogú város ajándékát, egy hímzett nemzeti zászlót Dr. Aradszki András alpolgármester adta át. Forrás: szekelybo.ro/szekelybo/index/helyzetkep

Beszédes sírfeliratok
Diákok tárták fel az elmúlt hónapokban a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia kriptáját. A „leleteket” kiállítás keretében mutatják be a nagyközönségnek
Stílusosan a halottak napján, november elsején nyílt meg a marosvásárhelyi, főtéri Keresztelő Szent János római katolikus plébániatemplom alatti kriptában az a kiállítás, amely pontot tett egy feltárómunka végére. A Bolyai Farkas Gimnázium egyik osztálya, a XI. C közössége idén májustól novemberig rendszeresen lejárt a föld alatti kriptába Puskás Attila latintanár kezdeményezésére. A pedagógus úgy gondolta, „fel kellene dobni” a latinórákat, ezért azt ajánlotta diákjainak, hogy osztálykirándulás keretében nézzék meg a föld alatti kriptát, és térképezzék fel a sírfeliratokat.
„Lefordítottuk a latin sírfeliratokat, lefényképeztük a sírokat, és ebből keletkezett az itt látható fotókiállítás. Úttörő, izgalmas munka volt. Szerintük hasznos is, mert ezek a felira-tok régiek, rongálódnak, egyesek már nem olvashatók” – mesélte lapunknak a munkálatokban részt vevő Székely Róbert. Mint mondta, a kriptában készült fényképeket a Bolyai Napok keretében az iskolában is kiállítják majd. A tanintézetben egyébként már híre ment a diákok munkájának. „Egyesek igencsak csodálkoztak ezen, azt kérdezték: mivel foglalkoztok? Sírokat raboltok ki?” – tette hozzá a kilencedikes diák.
Közéleti személyiségek, egyházi elöljárók sírjai
A kiállítás megnyitóján Oláh Dénes főesperes-plébános hirdetett igét. Puskás Attila ötletgazda, a Marosvásárhelyi Örmény Kulturális Egyesület vezetője szerint a feltárás biztosan meghozta a diákok kedvét ahhoz, hogy latinul tanuljanak, már nem tartják ezt haszontalan tevékenységnek. Pál Orsolya kilencedikes tanuló arról is beszámolt a megnyitón, hogy utólag jöttek rá: nagy fába vágták a fejszéjüket. „A feltárt sírok több mint 200 évesek, és szinte senki nem tud róluk semmit” – mondta lapunknak Orsolya. A kriptában hatvan sírhely létezik, de egyesek nyílásán semmiféle felirat nincs, így azt sem lehet tudni, hogy az idők során temetkeztek-e ezekbe, vagy sem.
A diákok 35 latin és magyar sírfeliratot fejtettek meg. A legrégibb felirat azt jelzi, hogy gróf Kálnoki Domokos volt az első ide temetett személyiség. Az egyházi személyiségek közül jelentősek voltak a Cserei testvérek, akik a háromszéki Nagyajtáról származtak, és a meszesi Szent Margit-apátság apátjai voltak, egyikük főesperes, másikuk apát-plébános volt Marosvásárhelyen. Az említetteken kívül itt nyugszik például Apostol György jezsuita szerzetes, aki a rend felbontása után is a térségben maradt, Nyárádtőn és Székelybőben pasztorált. Mellette nyugszik Könczei Imre, aki a vásárhelyi katolikus gimnázium tanára volt, 1799-ben halt meg, 36 évesen a Marosba fulladt. Sírfelirata így szól: „Az élőket a halál énekli el.” A tanulók egyébként egy belga és egy osztrák illetőségű személyre való utalást is találtak.
Örmény kereskedők is ide temetkeztek
Barabás Kisanna levéltáros a feltárómunka folyamán szakmai tanácsokkal látta el a diákokat. A kiállítás-megnyitón elmondta: a kripta a plébánia legkorábbi épületrésze volt. A fülkék egymás fölött vannak, barokk stílusban alakították ki a bejáratukat, nyílásukat. A kriptában 1732-ben helyeztek el először holttestet, míg a templom alapkövét 1728-ban rakták le. Az első időszakból kevés sírfelirat maradt meg. A 18. század második felében szünetelt a temetkezés, majd a század végén ismét kerültek ide holttestek. A kriptát az 1840-es évek végén zárták le.
A fülkék között igényességi sorrend alakult ki: egyeseket egyszerűen bevakoltak, lefestettek, majd a vakolatba beírtak néhány adatot, viszont más fülkebejáratok sírkövet kaptak. Például vörös márványtábla zárja le azt a fülkét, amelyben az örmény származású Csíki Márton alussza örök álmát, aki annak idején Bécsig vezette a kereskedőkaravánokat. A Csíkiak Vásárhely jelentős, gazdag családját képezték. Rajtuk kívül több más örmény család tagjai is itt aluszszák örök álmukat. Annak a megállapítása, hogy miért éppen az ide temetett személyek holtteste került a kriptába, a további feltárási munkálatok egyik témája lehet.
Rostás István, Krónika (Kolozsvár)

Magyarellenesség
Az erdélyi "magyar" és "székely" előnevű települések elrománosítása
Lista a "magyar" illetve "székely" előnevű erdélyi településekről, illetve azok románra való fordításáról. Az alábbi 81 településnév román változatában mindössze egyetlen egy esetben szerepel a "magyar" megnevezés, Magyarmezőtanya vagyis Valea Ungurului esetében, illetve Magyarléta nevében is szerepelt régebb Lita Ungurească , de a mostani neve már Liteni.
Nem csak népesség szempontjából kellette elrománosítsa a román hatalom Erdély városait, falvait, a helységnevekkel is muszáj volt kezdjenek valamit, igyekeztek úgy leforditani az alábbi helységek neveit, hogy nyoma se legyen annak, hogy az valaha is magyar volt. Továbbá az is szemet szúr, hogy sok esetben tükörfordítást alkalmaztak, vagyis a létező értelmes magyar szavakat román csengésű értelmetlen szóra változtatták, ilyen pl. Magyarforró Fărău fordítása, Magyarigen Ighiu, Magyarsolymos Soimus, Magyarkapus ami románul Căpusu Mare vagy Magyarzsákod románul Jacodu és meg lehetne folytatni a sort. Az alábbi lista is remekül bizonyítja a dákó-román elméletet s azt, hogy "Erdély román föld".
Székelyhíd románul Săcueni Magyarremete románul Remetea Magyarberéte románul Bretea Magyarborzás románul Bozies Magyardécse románul Ciresoaia Magyarnemegye románul Nimigea de Jos Székelyzsombor románul Jimbor Székelyderzs románul Dârjiu Magyarbece románul Beta Magyarbénye románul Biia Magyarcserged románul Cergău Mare Magyarcsesztve Cisteiu de Mures Magyarforró románul Fărău Magyarigen románul Ighiu Magyarlapád románul Lopadea Nouă Magyarpéterfalva románul Petrisat Magyarsolymos románul Soimus Magyarsülye románul Silea Magyarszentbenedek Sânbenedic Székelyföldvár románul Războieni-Cetate Székelykocsárd románul Lunca Muresului Magyarandrásfalva románul Andreeni Székelyandrásfalva románul Săcel Székelybetlenfalva románul Beclean Székelydálya románul Daia Székelyderzs románul Dârjiu Székelydobó románul Dobeni Székelyfancsal románul Fâncel Székelylengyelfalva románul Polonita Székelymagyaros románul Alunis Székelymuzsna románul Mujna Székelypálfalva románul Păuleni Székelyszenterzsébet románul Eliseni Székelyszentkirály románul Sâncrai Székelyszentlélek románul Bisericani Székelyszentmiklós románul Nicoleni Székelyvarság románul Varsag Magyarderzse románul Dârja Magyarfodorháza románul Fodora Magyarfráta románul Frata Magyargorbó románul Gârbău Magyargyerőmonostor románul Mănăstireni Magyarkályán románul Căianu Magyarkapus románul Căpusu Mare Magyarkiskapus románul Căpusu Mic Magyarköblös románul Cubleșu Somesan Magyarléta románul Liteni, korábban Lita Ungurească! Magyarlóna románul Luna de Sus Magyarnádas románul Nădăselu Magyarókereke románul Alunisu Magyaróság románul Pădureni Magyarpalatka románul Pălatca Magyarpete románul Petea Magyarpeterd románul Petrestii de Jos Magyarsárd románul Sardu Magyarszentpál románul Sânpaul Magyarszilvás románul Prunis Magyarszovát románul Suatu Magyarvalkó románul Văleni Magyarvista románul Vistea Székelytamásfalva románul Tamasfalău Magyarfülpös románul Filpisu Mare Magyarfelek románul Feleag Magyardellő románul Dileu Nou Magyarbükkös románul Bichis Magyarherepe románul Herepea Magyarkirályfalva románul Crăiesti Magyarmezőtanya románul Valea Ungurului ! Magyarpéterlaka románul: Petrilaca de Mures Magyarsáros románul Deleni, korábban Saros Magyarzsákod románul Jacodu, németül Ungarisch-Sacken Székelyabod románul Abud Székelybő románul Beu Székelycsóka románul Corbesti Székelykál románul Căluseri Székelysárd románul Sardu Nirajului Székelyszállás románul Sălasuri Székelytompa románul Tâmpa Székelyuraly románul Oroiu Székelyvaja románul Vălenii Székelyhidas románul Podeni, korábban Hidis
Magyarellenesség.blogspot.ro

„Lelkünkben van az emlékezés”
A marosvásárhelyi megemlékezés után a Nyárádmente felé vette útját a Don-kanyari áldozatokra emlékezők egy része, többségük gyalog tette meg a távot Székelybőig, ahol Nyárádszereda vezetői várták őket. A világháborús hősök emlékművének megkoszorúzása után Székelytompára indultak.
Január 12. gyásznap – kezdte ünnepi beszédét Gáspár István tompai református lelkész, aki a szép számú helyi és gyalogló emlékező előtt azt hangsúlyozta: 71 évvel a katasztrófa után is feltehető a kérdés: mi lett volna, ha a történelmi események másként alakultak volna, ha Magyarország nem a németek, olaszok és japánok mellé sodródott volna a második világháborúban, ha a kétszázezres magyar honvédségnek nem a keleti frontra kellett volna menni, hanem a Kárpátok határait őrizte volna. Valószínűleg másként alakultak volna a határok is. De ma azokra gondolunk, akik hősök és áldozatok lettek, és akik esetleg még hazatértek. És egymás kezét fogva az ige és szeretet fegyverével kell megharcoljuk a mi Don- és Kárpát-kanyarjainkat – mondta a lelkész, mielőtt az emlékezők koszorút helyeztek volna el a háborús hősöknek a templom falán álló emléktáblájánál.
Hősök, áldozatok és emlékezők
A marosvásárhelyi 23. határvadász zászlóalj hagyományőrző csoportjának gyalogosaihoz Nyárádszeredában csatlakozott a magyar királyi 9. marosvásárhelyi hagyományőrző huszáerzred, a gyergyói 11. székely huszárezred, a 15. Mátyás huszárezred gernyeszegi, sárpataki és havadi csapatai, valamint az erdőszentgyörgyi 6. Württemberg-huszárok. Az unitárius templomban Sándor Szilárd lelkész köszöntötte az ünneplőket, míg Köllő Gábor nyárádremetei plébános kiemelte: a hős azért hős, mert vállalja önmagát, és felkiáltó jel minden olyan ember, aki nemzetiségét nemcsak nyelvével, hanem hőstettével mutatja ki, mi pedig ma minden háborút csak a gyermekáldással tudunk megnyerni.
Benkő József hadtörténész, a határvadász csapat vezetője részletesen felidézte a Don-kanyari csata előzményeit, körülményeit és következményeit, míg Miholcsa József huszár alezredes a hagyományok és hitünk megőrzéséről szólt.
Vannak a magyar történelemben Golgoták, ezek közé tartozik a Don-kanyar is, ahol mintegy kétszázezer magyar katona fele elesett, eltűnt vagy fogságba került – mondta Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke, aki a 2003 óta tartó évenkénti megemlékezésekről is szólt, kiemelve: ezek nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is mutatnak, felhívva a figyelmet a hazaszeretetre és a szeretetre, amelyre nagy szükség van ebben az elértéktelenedő világban.
Még mindig fél az állam?
Az államhatalom még mindig félni látszik az ártatlan hagyományőrző megemlékezésektől. Az ünnepség előtti napokban Csíkfalván, Nyárádgálfalván is érdeklődtek a rendőrök az esemény felől, míg Nyárádszeredában azt is szerették volna tudni, hogy hány megemlékező érkezik, és hol lesznek elszállásolva. Állítólag a megyeközponti feletteseik kérték az információkat. Ennek ellenére a nyárádszeredai megemlékezés helyszínén szombaton csak egy szolgálatos rendőr volt jelen, bár az emlékezők némelyike azt állítja, hogy Marosvásárhelyen végig figyelték ismeretlenek az ünneplést.
Az ünneplés a református templomnál folytatódott, ahol Székely Endre lelkész arról beszélt, hogy a múlt és az emlékezés a lelkünkben van, mert enélkül gyökértelenné válik egy nemzet. A háborús hősök emléktáblájánál koszorúkat helyeztek el a határvadászok, a huszárok és az EMKE, majd Ábrám Zoltán emléklapokat nyújtott át a lelkészeknek, szervezőknek, elöljáróknak, de nem feledkezett meg két idős helyiről sem, akik a második világháborúban megjárták a poklok poklát: Rigmányi József 43. határvadász és Iszlai Albert egykori katonák is oklevelet kaptak. Este az emlékezők huszár- és katonadalokat énekeltek, míg Balogh József huszárkapitány bemutatta azt a kardot, amellyel állítólag Bem apó aprította Erdélyben az ellenséget.
Fontos és hasznos volt Nyárádszeredának
A megemlékezés vasárnap is folytatódott, a hagyományőrző katonai és huszárcsapatok a város szentannai részén gyalogoltak végig, ahol a világháborús hősök emlékművénél koszorúztak, majd az andrásfalvi városrészbe mentek át, ahol a református templomban Gecző András lelkész tartott ünnepi istentiszteletet, míg a vendégek itt is emlékeztek a doni eseményekre, majd koszorút helyeztek el a templom portikusában álló háborús emléktáblánál.
Tóth Sándor polgármester, házigazda elmondta: a tavalyi emlékezés után eldöntötte, hogy idén Nyárádszereda szívesen ad helyet a rendezvénynek, és ezt fontosnak is tartja, mert sokan szerezhettek így tudomást és hasznos információkat a felidézett világháborús pillanatokról.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,

A mesterség választotta őt
Könyv és gyertya-díjjal tüntették ki az RMDSZ március 15-ei gáláján a csíkfalvi Kilyén Domokost. 1972-ig a jobbágyfalvi téglagyárban dolgozott, ezután édesapját, Kilyén Lajost, a község addigi polgármesterét váltotta fel. Kisebb megszakítással 2000-ig, nyugdíjba vonulásáig volt a település vezetője. Nyugdíjasként a népművészetnek él: székelykapukat farag, citerákat készít Domi bácsi, akivel ezúttal a kitüntetés kapcsán beszélgettünk.
Kilyén Domokos szerint a kitüntetés az egész község érdeme– Hogyan fogadta a kitüntetés hírét?
– Meglepett, nem is gondoltam rá, hogy valamikor még megemlékeznek az idősekről is. Szép gesztus a kezdeményezők részéről.
– Mit jelent önnek ez a díj?
– Úgy érzem, nem az én egyedüli érdemem, a községből mind a kétezer lakos megérdemelné ezt a kitüntetést a magyarság ápolásáért. A gyertyás tüntetés is azért szerveződött 1990-ben, hogy nemzeti jogainkat értelmesen, művelten követeljük. Mert ha hallgatunk, mindenki azt hiszi, hogy beleegyeztünk sorsunkba, hogy elfelejtettük magyarságunkat.
– Mit üzenne ezzel a kitüntetéssel másoknak?
– Nemzeti azonosságunk, magyarságunk ápolásában rendkívül nagy érdemük van az egyszerű falusi embereknek. Ha ők nem ápolnák drága anyanyelvünket, ha nem tanítanák már egészen kiskoruktól unokáikat a népdalra, nótára (...) Nem magyarkodni kell és a mellünket verni, hanem úgy tenni csendesen, ahogyan évszázadokon át őseink ápolták a kultúrát, nyelvünket. Ez példaértékű, és nagyon sajnálom, hogy az ifjúság egészen más vonalra terelődött, nem szeretik már a népdalt, a néptáncaink a színpadra szorultak fel, a báljainkat a diszkók helyettesítik.
– Mióta készít hangszereket, és hová kerültek ezek?
– Amikor befejeztük a nyárádszentmártoni kultúrotthon építését, 1971-ben az avatóra készítettem el az első tíz citerámat, azóta összesen harmincat készítettem. Került belőle Hunyadi László művészhez, Papp Lajos szívorvoshoz, de Kövér Lászlóhoz is. Kisgyerekkorom óta zenélek, a padláson találtam egy nagyon rozoga citerát, de fel lehetett húrolni. A háborúból maradt telefondrótok belseje acélos volt, abból készítettünk húrokat. Magamtól tanultam meg. Nagyon kíváncsi voltam a hegedűre is. Tíz évig foglalkoztam hegedűkészítéssel is, Lovász Jámbor Zoltán doktor úrral együtt az 1980-as évekig. Gyönyörű hegedűket lehetett készíteni, de hangot „gyártani” nehéz. A közepes hangzásig el lehet jutni, de azon felül már nagyon nehéz, nagy mester kell legyen, aki tovább is eljut.
– És a kapufaragás?
– A kapufaragás már régen foglalkoztat, a nagyapám búzaházi kapuja is szőlőindásan szépen meg volt faragva, de emlékszem üknagyapám kapujára is, amit 1859-ben készített. Ahogy ide költöztem Csíkfalvára, készíteni akartam magamnak egy székelykaput. Segítségül hívtuk Bandi Dezső tanár urat, elképzeltük a figurális megjelenítést, amit ő átdolgozott. Negyvenedik születésnapomra készült el a kapu, egy évig dolgoztam rajta. Azóta tizenhét kaput faragtam, van belőle Magyarországon: Battonyán, Cigándon, Solton, de itthon Székelybőben, Csíkfalván, Jobbágyfalván, Búzaházán, Szentmártonban, Székelykálban és Demeterfalván is. A Nyárádmentén nem voltak olyan nagy kapufaragók, mint Udvarhelyszéken, de egy-egy példány került a vidékünkre is. A motívumok nagyjából megegyezők, de nem olyan díszesek.
– Ejtsünk néhány szót közigazgatási pályájáról is.
– A közigazgatásba nem is akartam belemerülni. Apám huszonöt évig volt polgármester előttem. Apám előtt a lukafalvi Fazakas János volt a néptanácselnök, de kegyetlenül bánt a falubeliekkel, bántalmazta őket, pisztollyal járt az úton, esténként lövöldözött is. Azért fordultak hozzám az emberek, hogy legyen közülük való a vezető. Hát belementem, azzal a szándékkal, hogy négy évet végigviszek, amíg kerül valaki megfelelőbb. Aztán jött a következő négy év, és sok emberrel megbarátkoztam. Úgy eljöttem 1972-ben a téglagyárból, hogy 2000-ben mentem nyugdíjba a közigazgatásból. Nem én választottam ezt a mesterséget, a mesterség választott engem.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Só útja, nyolcadszor
Egyre népszerűbb rendezvény
Április 8-án, szerdán szervezte meg a Fókusz Öko Központ a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégházzal közösen a Só útjaévadnyitó környezetvédő jellegű rendezvényt. A hagyományossá vált túrára évről évre egyre többen neveznek be, nemcsak gyalogosok, hanem immár kerékpárosok is. Az idén több mint 600 résztvevő járta be a Székelybő–Jobbágyfalva közötti mintegy 12 km-es távot, és vett részt a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégháznál rendezett eseményeken.
A Székelybőért Egyesület tagjai az idén is frissen sütött fánkkal és teával várták a résztvevőket, akik a helyi falumúzeum megtekintése után útra keltek, hogy megismerjék, felfedezzék a nyárádmenti tájat. Az eseményen a marosvásárhelyi Bernády György, a Mihai Vitezul, az Európa, a 7-es számú iskola, a Pedagógiai, a Bolyai és a Művészeti Líceum, valamint a koronkai általános iskola tanárai és diákjai vettek részt. Az idén a Pro Biciclo Urbo egyesület közreműködésével újra kerékpártúrát is szerveztek.
A vendégeket Szász Csaba, a Tündér Ilona vendégház tulajdonosa fogadta, aki elmondta, hogy számára a Só útja évadnyitó rendezvény is, ezért fogadják nagy szeretettel a vendégeket, akiket a 2015-ös idényben kibővült szolgáltatásokkal várnak.
Az idén – az előző évektől eltérően – szakmai tanácskozást tartottak a fenntartható turizmusról mindazokkal, akik érintettek a Só útja program fejlesztésében. A kerekasztal- beszél-getést a Fókusz Öko Központ és az Európai Klímaszövetség közös programja keretében szervezték. Mivel 2015 a fejlődés éve Európában, az Európai Klímaszövetség helyi partnereivel közösen konzultációsorozatot kezdeményezett a helyi közösségek fejlesztési elképzeléseiről.
– Az emberek napjainkban élményeket keresnek, ezért a turizmust fejleszteni szándékozók olyan programokat kell kidolgozzanak, amelyek az otthoni, megszokott tájtól, környezettől eltérő élménnyel, tapasztalatokkal gazdagítják a turistát. Ezt csakis közös összefogással lehet elérni, hiszen nem elég csak szállást, ellátást biztosítani számukra, hanem megfelelő turisztikai programcsomagokat kell kidolgozni. A Fókusz Öko Központnak van már ajánlata e téren. A programok a helyi szereplők összefogása alapján születtek, és követendő példaként szolgálnak a környezetbarát turizmus terén. Az egyesület szívesen megosztja e téren szerzett tapasztalatait az érdeklődőkkel, mivel úgy gondoljuk, hogy a Nyárádmentén ennek a típusú turizmusnak van esélye – mondta dr. Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ elnöke, aki hozzátette, a Só útja is lehetőséget kínál arra, hogy az útvonal mentén levő nyárádmenti települések bekapcsolódjanak a maguk ajánlataival – szállással, látnivalókkal, emléktárgyakkal, kézműves- és helyi élelmiszer-termékeikkel –, és ezáltal kiegészítik a szervezet kezdeményezését. Az a tény, hogy a rendezvényükre több száz diák megy el, jelzi, hogy van igény az ilyen jellegű turizmusra, szabadidős programra.
-vagy
Népújság (Marosvásárhely)

Mint az Atlantiszt kereső vándormadarak
Tizedszer ünnepeltek Székelybőben
A tíz évvel ezelőtt elindított falutalálkozók sorát folytatva ünnepeltek szombaton Szé- kelybőben a település első írásos említésének 685. évfordulóján. Annak ellenére, hogy a száz lelket sem éri el a falu lakossága, a szervezők hisznek abban, hogy évszázadok múlva is lesznek itt emlékezők, és lesz mire emlékezniük.
Tizedszer gyűltek falutalálkozóra a Nyárádszeredához tartozó, félreeső, elöregedett Székelybőben a hét végén. Szombaton délelőtt zsúfolásig telt a kis református templom, ahol Gáspár István, a székelytompai református missziói anyaegyház lelkésze az isteni szeretetről beszélt: életünkből gyakran elfogy a jóság, a hűség, a bizalom. Isten jósága viszont utoléri az embert, átváltoztatja a lényét, mert ez a szeretet nem a hibát keresi, nem rója fel a múltat, hanem a jóra vezet. Az istentisztelet után a faluközpontban, a világháborús emlékműnél álltak meg rövid időre az ünneplők, ahol a Székelybőért Egyesület és a nyárádszeredai önkormányzat helyezett el koszorút. Gáspár Ildikó tiszteletes asszony viharoktól tépett, villámoktól perzselt szárnyú vándormadarakhoz hasonlította az összegyűlteket: az óceánon átrepülő madarak egy helyen ösztönösen megállnak, és keresik az elsüllyedt Atlantiszt, ahol egykor őseik is megpihentek útközben. Hasonlóan érkeznek haza az elszármazottak is: jó volna látni egy régi arcot, megsimogatni egy kezet, még egyszer a szemébe nézni valakinek és elmondani sok elmulasztott szót.
Tartalmas ünnepi program
A kultúrotthonban ebéd várta mindazokat, akik találkozni, emlékezni, ünnepelni gyűltek össze, és Tóth Sándor polgármester is elküldte üdvözletét és a jó hírt, miszerint nyertes lett az a pályázat, amely anyagi fedezetet biztosít a faluba vezető út leaszfaltozására. Dászkel László, a polgármester tanácsadója szerint egy ilyen nap lehetőség arra, hogy egymással megbéküljenek az emberek, rendet teremtsenek az életükben és valami maradandót hagyjanak maguk után. Ezután bemutatásra került a falu szülötte, a nemrég 61 évesen elhunyt, tízéves korában innen elkerült Jánosi Sándor verseskötete. A „Székelybői” előnevet is felvett, Brassóban élt férfi egész életét és minden gondolatát a szülőföldhöz való őszinte ragaszkodás és a hazatérés vágya szőtte át, de nem adatott meg neki, hogy egy falutalálkozón jelen lehessen. Az Időkapu című kötetből Kilyén Ilka művésznő és a falu gyerekei olvastak fel verseket, az egyesület meg is ajándékozta ez utóbbiakat és a falu összes gyermekét. Az ünnepi műsor részeként a budaörsi Gligor Attila Csaba természetfotós kiállítását nyitotta meg Gáspár Ildikó, majd a marosszentgyörgyi Öreg Fenyők néptánccsoport szórakoztatta a jelenlevőket. Dolgozni és emlékezni
A falu magára ébredését egy újságcikknek köszönhetik a bőiek – tudtuk meg Szente Kinga egyesületi elnöktől, ugyanis ennek nyomán kezdtek el szerveződni az elszármazottak és itthon maradottak, és kezdtek közösen dolgozni a magára maradt falu érdekében. Az elmúlt tíz évben turulmaradaras emlékművet emeltek a falu világháborús hősei emlékére, felújították a kultúrotthont, abban tájszobát és könyvtárat hoztak létre, „kikilincselték” a faluba vezető út javítását, székely kaput állítottak a református templomnál, elkészült a falu címeres zászlója, a gyerekeket karácsonyi és iskolakezdő csomagokkal ajándékozták meg, minden évben a Só útja program keretében városi gyerekeket fogadnak, tíz éve farsangi bálokat szerveznek, és nemcsak falumonográfiát adtak ki, hanem a kultúrotthon történetét is, most pedig Jánosi Sándor verseit kötetbe gyűjtve adták át az utókornak – sorolta a fontosabb megvalósításokat Szente Kinga. Tíz évvel ezelőtt a falu 96 lakost számlált, ma ez a szám 86, de élnek itt fiatalok, gyermekek is, így az egyesület vezetői remélik, hogy akad jó példát mutató, a közösséget összetartó, irányító vezető is, és évszázadok múlva is élnek majd ebben a faluban, lesz aki emlékezzen, és lesz amire emlékezni.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)