A sepsiszentgyörgyi Lajtha László Alapítvány e héten nyolcadik alkalommal szervezte meg Kommandón a cigányfolklór-tábort. A táborlakók mintegy tíz országból érkeztek. A szászcsávási cigánytáncokat haladóknak Kiss István és Demeter Erika tanította, kezdőknek pedig Tőkés Zsolt és Kádár Kata. A talpalávalót a szászcsávási cigányzenekarok szolgáltatták. A tábori program keretében előadást tartott Orza Calin, Fazakas Gyula, dr. Pávai István és dr. Pozsony Ferenc. /Bodor János: Cigányfolklór-tábor Kommandón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 29./

Dányánban, egy Kis-Küküllő menti falucskában falutalálkozót tartottak július 22-23-án. Jelenleg 128 lelket számlál a református egyházközség, melyet Takács Albert fiatal lelkész vezet. Az egykor eltávozottak hazalátogattak, megtelt a százéves református templom. Takács Albert nyolc éve végzi szolgálatát ebben az egyházközségben, Mikefalváról ingázva. A kosaras bálon a talpalávalót a világjárta szászcsávási zenekar húzta. A faluban se tanító, se lelkész nincs állandó jelleggel. /Tóth Katalin tanítónő, Magyarsáros: Reménykeltő falutalálkozó Dányánban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 1./

Január 20-án mesemondásra gyűltek össze Szászcsávásra, a Belle József Általános Iskolába a Kis-Küküllő menti településekről tizenkét falu és város II. osztályos tanulói. /Tóth Katalin tanítónő, Magyarsáros: Mesemondás Szászcsáváson. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./

Február 23-án farsangi műsort rendeztek a Kolozsvári Rádió stúdiójában. Az unitárius webrádióval közös Udvartér című ifjúsági műsorban Sánta Emőke, a Kolozsvári Rádió néprajzos munkatársa mesélt a farsangi népszokásokról, majd Kriza Gyöngyike beszámolt a Torockón évről évre megszervezett farsangtemetésről. Fellépett a Szomszédnéni Produkciós Iroda két humoristája, a zenéről pedig a Szászcsávási Cigányzenekar tagjai gondoskodtak. /Dézsi Ildikó: Maskaramustra az Udvartéren. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./

A mindössze 570 lelket számláló Szászcsávás lelkészének, elöljáróinak jutott eszébe: tenni kell valamit a népdalkincs megőrzése és átörökítése érdekében az iskolások körében is. Április utolsó szombatján harmincnyolc iskolás érkezett szüleivel, tanítóival a nagy hírű dalárdisták templomába. Szülőföldjük dalaival álltak a népes csávási gyülekezet elé. Az énekes vetélkedő egyúttal főhajtás is volt a 125 éve született Kodály Zoltán emléke előtt, és emlékezés Dézsi Ferenc /1952-2002/ zenetanárra, aki nemcsak a dalárdát vezette 1973-tól haláláig, hanem zenét is oktatott a környék iskoláiban. /Bölöni Domokos: Dézsi Ferenc-emlékverseny Csáváson. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./

Cigány prímások balladájával nyitotta az évadot a Háromszék Táncegyüttes Sepsiszentgyörgyön. A világhírű szászcsávási zenészdinasztia sorsát bejátszott hangfelvételeken, valamint koncertjeiken keresztül ismerhette meg a nagyközönség. „A szászcsávási zenekar sajnos ma már csak a táncházmozgalom valamely megnyilvánulása alkalmából zenél együtt”- mondta a Csávási Ballada főpróbája után a műsor rendezője, Ivácson László. A műsorral Budapesten, a Nemzeti Színházban is fellépnek. /Erdős Zsófia: Roma „multikulti”. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./

Harmincéves az erdélyi magyar táncház-mozgalom. Ebből az alkalomból szeptember 29-re Csíkszeredába várják mindazokat, akiknek ebben az időszakban zenészként, oktatóként, táncosként vagy egyszerűen csak népzene- és tánckedvelőként köze volt a táncházhoz. Előtte még két, szintén a népzenéhez kapcsolódó, jubileumi ünnepi rendezvény lesz. A népzene és néptánc háromnapos ünnepe Csíkszeredában szeptember 27-én, kezdődik a tizedik Erdélyi Prímások Találkozójával. Várják Palatka, Szászcsávás, Kalotaszeg, Szék, a Gyimesek legjobb zenekarait, prímásait. Szeptember 28-án a Barozda együttes ünnepli, hogy 30 éve, a kolozsvári után nem sokkal indították el az első székelyföldi táncházat Csíkszeredában. Szeptember 29-én egész napos rendezvénysorozatot szentelnek a 30 éves táncház-mozgalomnak a Romániai Magyar Néptánc Egyesület, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint Csíkszereda önkormányzata szervezésében. Harminc éve még az a veszély fenyegetett, hogy a népdalok, -táncok archívumok mélyére süllyednek, elfelejtik őket. Aztán a táncház-mozgalomnak köszönhetően bekerültek a városokba, ahol életre keltek, majd újra termékeny talajra leltek a falvakon is. András Mihály elmondta, hogy ezen vidéken közel 3000 gyermek tanulja és énekli, táncolja a hagyományos táncokat. /Takács Éva: A fiatalok is magukénak érzik a népi kultúrát. Harmincéves az erdélyi táncházmozgalom. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 20./

1956-ról Bölöni Domokosnak egyetlen ember élete és halála jut az eszébe. Marosvásárhely közelében van Szászcsávás falu. Többszólamú énekhagyománya tette híressé, újabban pedig cigányzenekara öregbíti hírnevét. Az egyházi többszólamúság Szászcsáváson a mai napig fennmaradt és teljesen folklorizálódott: a falu magyar lakosai kottaismeret és kóruspróba nélkül is tudják, a fülükben hallják a szüleiktől eltanult ötszólamúság elveit, írta róluk Szabó Csaba zenetudós. A dalárda megalapítása Dali István segédpap és Belle József tanító nevéhez fűződik. 1837. február 12-én szólalt meg először a szászcsávási kórus. A falu dalárdájának karnagyai között az ötödik Keszeg János, aki 1954 és 1973 között tanított Szászcsáváson. A csávási dalárda akkor már nagy hírű volt, minden jelentősebb dalos versenyen felléptették. Márkanév lett Szászcsávás. Keszeg János tanító bebörtönzésével azonban elnémult a híres dalárda. A rendtartó falu megmakacsolta magát, egy emberként állt ki karnagya mellett. Egyik folyamodványt a másik után menesztették az állami és pártszervekhez a szerencsétlenül járt pedagógus kiszabadítása érdekében. És megtörtént, ami sehol másutt Erdélyben: egy kistelepülés megzsarolta a pártállamot: „Ha nem jön haza a tanító úr, nem énekelünk!” Keszeg János végül kiszabadult, és Csáváson ismét felhangzott az ének. Keszeg János élete végéig megbélyegzettje maradt a rezsimnek. Állandó megfigyelés alatt tartották, házassága tönkrement, idegrendszere összeomlott, a fiatalember megroppant, egyre többször nézett a pohár fenekére, s végül magára maradva, betegen, hosszas szenvedés után halt meg. Ez a tanító dalos nemzedékek sorát nevelte fel, a felnőtteket a szőlőoltás tudományára oktatta. Bölöni Domokos a hatvanas évek végén szintén ott tanítóskodott, nála talált szállásra. Az az állítólagos elszólása, hogy „na, emberek, eddig volt, ami volt, de most magyar világ lesz” – a sírig kísérte és kísértette. Ötvenhat még mindig itt zajlik, a levegőben, a vizekben, a tájak fölött, a hegyek és földek és erdők között, a falvak és városok utcáin – és mindenekelőtt az elmékben és a szívekben, írta Bölöni. Azokéban, akik még élnek, és azok emlékében, akik mártírjai voltak a zsarnokságnak. Ötvenhat az erdélyi magyarság szabadságának és függetlenségének éltető valósága. /Bölöni Domokos: Ötvenhat legbelül. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

Kolozsváron vendégszerepel március 26-án a Háromszék Táncegyüttes a Csávási ballada című előadással, mely a világhírű szászcsávási zenész-dinasztia történetét dolgozza fel. Előadásuk egyedi kísérlet arra, hogy a Küküllő-menti egymás mellett – és egymással kölcsönhatásban – élő három különböző nemzetiségnek egyszerre legyen kulturális nagykövete a nagyvilágban. Budapesten a Nemzeti Színházban a Határon Túli Kortárs Művészeti Fesztivál nyitóelőadása volt 2007 szeptemberében. Sepsiszentgyörgyön lép fel az együttes, majd turnéra indul, amelynek állomásai: Kolozsvár, Nagyvárad, Cegléd, végül Budapest. /Csávási ballada Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./

Március 26-án mutatta be nagy sikerrel Háromszék Táncegyüttest a Csávási balladát Kolozsvári Állami Magyar Operában. Az ismert tánccsoport a világhírű szászcsávási zenészdinasztia történetét beszélte el. /Sikeres táncballada a Háromszék Táncegyüttestől. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./

A szászcsávási énekkar 1837-ben idősebb Belle József tanítómester vezetésével gyakorolt. Sorra alakultak az énekkarok: 1856-ban a Kolozsvári Népdalnokok, 1867-ben a Kolozsvári Dalkör, 1852-ben a Lugosi Magyar Énekkar, 1856-ban a Bukaresti Magyar Dalárda, 1863-ban a híres Brassai Magyar Dalárda, 1868-ban a Székelyudvarhelyi Székely Dalegylet, 1872-ben a Kolozsvári Iparos Egylet Dalköre, a Besztercei Magyar Iparosok Dalköre; 1876-ban a Magyarfenesi Férfi Dalárda, 1882-ben a Kolozsvár – Hidelvi Földészek Férfikara, 1888-ban a Tordaszentlászlói Ifjúsági Dalkör. Utóbbiak a Tordán tartott EMKE közgyűlésen 1894-ben szerepeltek. Aradon 1867-ben megalakult Országos Magyar Daláregyesület és meghívta soraiba a tordaszentlászlóiakat. 1971–72 között Almási István népzenetudós főiskolai tanár vezette a tordaszentlászlóiak énekkarát. 1988-ban a száz éves jubileumát ünneplő férfikórus köszöntésére alakult a Tordaszentlászlói Nőikar, vezetését az akkor nyugalomba vonult Guttman Mihály karnagy vállalta el. Idén 19. alkalommal rendezik meg június 28-án a tordaszentlászlói kórustalálkozót. /Guttman Mihály: 120 éves a tordaszentlászlói kórusmozgalom . = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

November 7-én kezdődött Sepsiszentgyörgyön a háromnapos népzene- és néptánctalálkozó. A szervezők felidézik a korábbi találkozók történéseit, és emlékeznek azokra a neves falusi zenészekre és táncosokra, akik már nincsenek az élők sorában. A megnyitón, a fotókiállításon Henning János képei mutatják a zenész és táncos egyéniségeket, a neves adatközlőket. Dumnezeu Pistáról (Jámbor István), a világhírű szászcsávási prímásról sorozat is készült, az ördöngösfüzesi Réti István és Hideg Anna táncosportréja felkerült a találkozó plakátjára. Fellépett a Háromszék Táncegyüttes. /Fekete Réka: Régi képek, szép emlékek (XX. Népzene- és Néptánctalálkozó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 8./

A Marosvásárhelyen rendezett Petőfi-versenyen 1948 júniusában nem a híres nagyenyedi dalárda, hanem egy frissen alakult népi csoport, Vámosgálfalva földműves magvető énekkara lett az első. A közös éneklés 1990 után éledt fel, és az itt zenetanárkodó Dézsi Ferenc haláláig (2002) folytatódott. Most pedig a nyár elején létesítettek egy fiatalokból álló kórust, amely a Magvető nevet viseli. A református gyülekezetükben néhány alkalommal már felléptek énekeikkel. Vezetőjük Szabó Gyula kántortanító-jelölt. Az ősz folyamán Magyarországon is bemutatkoztak. A Vámos Települések Szövetsége 2008. október 4-én Vámosgyörkön (Heves megye) rendezte az I. Virág János énekkari találkozót és versenyt. Kétszázötvenen énekeltek azon esős napon a tornacsarnokban, a különböző „Vámos”-településekről 11 kórus érkezett: hét énekkar Magyarországról, két énekkar Szlovákiából és kettő Romániából. Virág János tanító1914 – 1987 között élt. Iskolai énekkart szervezett Vámosgyörkön, a legszebben éneklő gyermekekből külön kamarakórust alakított, majd létrehozta a felnőttek vegyes kórusát is. Fáradhatatlanul tevékenykedett azért, hogy a községben megvalósítsa a zeneoktatást. Virág János pedagógus volt, lámpás, és ahogyan munkásságának méltatói jellemezték, búvópatak. 1987-ben Budapesten halt meg. A vámosgálfalviaknak is van egy Virág Jánosuk. Illetve csak volt. Ízig-vérig gálfalvi maradt, bár nem ott tanított, de utolsó éveit a szülői portán töltötte. Keszeg Jánosnak hívták, 1954 és 1973 között, némi megszakítással (1956 után börtönbe került, majd a falu követelésére szabadult) vezette a szászcsávási vegyes kart, amely legszebb éveiben százhúsz tagot is számlált. A csávási dalárda országos hírnévre tett szert. Amennyiben a vámosgálfalvi dalárda annyira jut, hogy egy-két év múlva kórustalálkozót szervez, Bölöni Domokos javasolja, hogy a vámosgyörkiek példájára nevezzék el az I. Keszeg János énekkari találkozónak és versenynek. /Bölöni Domokos: Magvetők dalos utódai. Vámosgálfalvának ismét van énekkara. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./

Május 9-én harmadszor tartották meg Szászcsáváson a Dézsi Ferenc karnagy emlékének szentelt népdalversenyt. Öröm volt hallgatni a népviseletbe öltözött dalosokat. /Ferencz Magdolna: Népdalverseny Szászcsáváson. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./

Nyáron a fiatalok egy része a kikapcsolódás színhelyéül a népszerű táborokat és fesztiválokat választja – a Félsziget Fesztivált, a szejkefürdői Rockmaratont vagy az éppen aktuális EU-tábort –, akiknek viszont a néptánc, népzene, kézműves elfoglaltságok jelentik az igazi szórakozást, azok is megtalálhatják a kedvükre való lehetőségeket. Július 12-19-e között lesz a XI. Marosszéki Népzene és Néptánctábor Jobbágytelkén. Július 19-26-a között két tábor is zajlik, a XII. Magyarlapádi Néptánctábor és a Kézműves Alkotótábor. Az előbbi helyszíne a Fehér megyei Magyarlapád, a másiknak a Kolozs megyei Válaszút. Szintén Válaszúton kerül sor a XVIII. Mezőségi Népzene és Néptánctáborra /augusztus 9-16./ között. A XIX. Nemzetközi Kalotaszegi Népzene és Néptánctábor augusztus 2. és 9. között zajlik Kalotaszentkirályon. Augusztus 9-17-e között lesz a VI. Nemzetközi Szászcsávási Népzene és Néptánctábor. A IV. Buzai Táncháztáborra augusztus 11-16-a között kerül sor a Kolozs megyei Buza településen. /Kőrössy Andrea: Nyári táborok a népzene és néptánc kedvelőinek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./

Egyre több színház ismerteti éves tervezetét, valamint a társulat átszervezését. Augusztus 28-án a Csávási balladával indítja évadját a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. Az előadásban szereplő világhírű szászcsávási zenészek révén a nézők eljutnak egy magyar lakodalomba, egy román keresztelőbe és egy cigánybálba, majd bemutatnak egy városi táncházat és egy fényes nyugati koncertet is. Az előadás egyedi kísérlet arra, hogy az egymás mellett élő három különböző nemzetiségnek egyszerre legyen kulturális követe a nagyvilágban, magyarázta az előadás lényegét Czilli Balázs. A táncjátékot nagy sikerrel játszották Erdély és Magyarország városaiban, a sepsiszentgyörgyi premier után teltház előtt mutatták be Budapesten a Nemzeti Színházban is. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Sínház első bemutatóját szeptember 29-re tervezik, tájékoztatott Nagy B. Sándor, a színház irodalmi titkára: J. B. P. Moliére Mizantróp című darabját mutatják be, Bocsárdi László rendezésében. Azt követően a Karnebál című produkciót, melyet Caragiale Farsang című darabja alapján Alexandru Dabija rendezett. A sepsiszentgyörgyi társulat hat év után újítja fel Tadeusz Slobodzianek – Ilja prófétáját. Szilveszterkor operett és szimfonikus zene gálaestet terveznek Selmeczi György szerkesztésében. A jövő esztendő első felében Gorkij A fény gyermekei című darabját Zakariás Zalán rendezi. Ezek mellett egyéni előadásokat terveznek a színészek, lesz egy vendégjáték, az elmúlt évad több produkcióját műsoron tartják. Váta Lóránt 14 év után a kolozsvári színházhoz igazol, Váta helyét a Sepsiszentgyörgyre nyolc év után visszatérő Szakács László tölti be. A színész 1994-ben szerződött a Tamási Áron Színházhoz, majd 2001-ben a veszprémi társulathoz igazolt át, onnan a zalaegerszegi színházhoz került. Keresztes Attila, a szatmárnémeti Harag György Társulat nemrég kinevezett fiatal igazgatója, állítja színre a Csehov-darabot, a Három nővért. Az október 3-án tartandó bemutató előadáson a helyi társulat mellett fellép Bíró József kolozsvári színművész is. A következő hónapokban további nyolc nagybemutatót ígér az új társulatvezető, mellette két gyermekdarabot is színpadra visznek. Csehov után Tóth Ede népszínművét, a Falu rosszát láthatja a nagyérdemű, Csurulya Csongor rendezésében. Kálmán Imre operettje, a Csárdáskirálynő lesz Keresztes Attila igazgató második rendezése. A további tervezett bemutatók: Malacbefőtt című szociobörleszk, melynek szerzője Tasnádi István a nyíregyházi színház igazgatója, rendezője Tasnádi Csaba, az anyaországi Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámája, a Veszett fejsze nyele című vígjáték, a Bohóc kerestetik című stúdió-előadás. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban első ízben osztották ki a színészek által alapított Kulissza-díjat, amelyet a múlt évadban végzett háttérmunkájáért Szűcs-Olcsváry Gellért műszaki vezető kapott. Elkezdődtek Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című drámájának és Matei Visniec És a csellóval mi legyen? című előadásának próbái. /Kovács Zsolt, Sike Lajos: Új évadra készülőben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./

Határon túli magyar társulatok is részt vesznek a Kárpát-medence kincsei elnevezésű programsorozaton, amely szeptember 16-án kezdődik Egerben. A fesztiválon fellép a Háromszék Táncegyüttes, a szabadkai, a zombori és a komáromi színház is. A Kárpát-medencei kultúrák találkozója nyitóelőadásán a Csávási ballada című táncjátékot láthatja a közönség. Az erdélyi Sepsiszentgyörgy táncegyüttese a Jászság Népi Együttessel közösen mutatja be a szászcsávási zenészek történetét. A Zomborból érkező Népszínház Bulgakov Kutyaszív című darabját adja elő. A Szabadkai Népszínház Seress Rezső és Müller Péter Szomorú vasárnap című darabjával, a szlovákiai Komáromi Jókai Színház Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékával lép fel. /”Határtalan” színházi esték Egerben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./

Népdalvetélkedő Szászcsáváson
"A nép dala életet hirdet, el nem múló életet" Kodály-idézettel már negyedszer hívta népdalversenyre Szászcsávás az énekelni szerető iskolásokat.
A Dézsi Ferenc karnagy és zenetanár emlékének szentelt vetélkedőt 2010 május 8-án tartottuk a református templomban.
Az éneklésükről és vendégszeretetükről híres csávásiak igazi házigazdaként fogadták a népviseletbe öltözött tanulókat és kísérőiket.
Biró József helyi lelkész köszöntötte a kis dalosokat, éneklésre, hagyományőrzésre biztatva őket. Hangsúlyozta, hogy fontosak ezek az együttlétek, mert így, közösen énekelve őrizhetjük meg népdalkincsünket. Az együtt éneklés együvé tartozást is jelent, de ugyanakkor megmaradást is.
Székely László polgármester Dézsi Ferenc karnagyra emlékezett, közös emlékeket, élményeket elevenített fel. Arra biztatta a csávásiakat, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ajkukon ne némuljon el a csodálatos harmónia.
Majd elkezdődött a verseny, amelyet Dézsi Ferenc lánya, Gólya Melánia tanárnő vezetett. Kiöntött a Kis-Küküllő..., Már én többet Szászcsáváson..., Csillagok, csillagok..., csengtek a tiszta, üde gyermekhangok.
Szünetben, míg a zsűri a díjak sorrendjét döntötte el, a házigazdák megvendégelték a résztvevőket és kísérőiket.
A zsűri megállapította, hogy a verseny évről évre színvonalasabb.
Minden tanuló oklevelet és ajándékot kapott, a legszebben éneklők könyvjutalomban részesültek.
Ferencz Magdolna tanárnő
Népújság (Marosvásárhely)

Életre szóló irodalom
Bölöni Domokos író szerint borotvaélen táncol az, aki az alkotást a szerkesztői munkával egyezteti össze
Beszélgetőtársunk a marosvásárhelyi Népújság napilap és kulturális melléklete, a Múzsa szerkesztője, írásaiban sokszor említi, hogy volt pedagógus, tanító és tanár, a falu világa pedig egy életre megihlette. Bölöni Domokos bárkivel szívesen beszélget, meghallgatja ismeretlen emberek történeteit, de interneten is nyomoz téma után, figyeli a világ alakulását és az emberek viszonyulását ehhez a világhoz. Írói, újságírói műhelyébe látogattunk el
Mi vonzotta az újságíráshoz, miért váltott szakmát?
– Tulajdonképpen nem váltottam, mert mindig is írni szerettem volna. Nyilván, mint mindenki, én is költő szerettem volna lenni. Verselgettem már gyermekkoromban, a középiskolában is. Dicsőszentmártonban, a középiskolában elég mostoha körülmények közé kerültünk, ugyanis a magyar tagozat egy-egy „felmenő osztályból” állott, és még az érettségi vizsgát sem Dicsőben tettük le, hanem összecsaptak a székelyudvarhelyi „repülő hadosztállyal”, a felnőttekkel, az estisekkel, és Erdőszentgyörgyön kellett érettségiznünk.
Én más tantárgyat az irodalmon kívül nem is szerettem, de ott nem volt alkalmunk irodalmi körön részt venni, így eléggé lemaradtam a nemzedékemtől. Voltam magyar–történelem szakos főiskolai hallgató Marosvásárhelyen, de magyar helyett történelmet tanítottak, Románia ókorát, és a cucuteni-i kultúra sehogy sem ment a fejembe, a sok ócska cserép tudománya, úgyhogy onnan kikoptam. Aztán tanító bácsi lettem Szászcsáváson. Nem egy életre, de elég hosszú időre eljegyeztem magam a tanítással.
Hosszas hányattatás után végül is 1973-ban szereztem tanári diplomát román–magyar szakon, és akkor kerültem Korondra, oda is azért, mert vasúton ez volt legközelebb a szülőfalumhoz. Tizenhét évet kibírtam, mint szegényember a gazdag faluban, családdal, három gyerekkel. Úgy lemaradtam az irodalomtól, a kortársaimtól, hogy csak 1974-ben jelent meg az első novellám az Utunkban, és azért is szinte meglincseltek, mert valaki magára ismert, és a piaci kocsmában a rendőr faggatott, hogy mit is írok én. Megkérdeztem tőle, hogy mi jót szokott magyarul olvasni? Aztán megittunk egy fröccsöt, és abbamaradt a veszekedés.
De miért kellett még tizenhét évet várnia, hogy újságíró legyen?
– Az újságírás más műfaj, de azért itt, Erdélyben a kettő, az újságírás és a szépirodalom némileg jegyben jár egymással. Marosvásárhely zárt város volt, én többször jöttem volna a Népújság elődjéhez, a Vörös Zászlóhoz, amelynek volt egy művelődési oldala, a Figyelő. Oláh Tibor szerkesztette, aztán később Nagy Miklós Kund, és én oda rendszeresen írtam. Írtam az Új Élet képes folyóiratnak, ott Nagy Pál volt a szerkesztő, ők szívesen vették volna, ha újságíróként állandó munkatársuk leszek. Azonkívül írogattam az Előrébe, az Ifjúmunkás magazinmellékletébe, ott a boldog emlékezetű Lázár László, „Lazics” pátyolgatott, biztatott, úgyhogy jöttem volna én szívesen korábban is, de hát nem lehetett.
Csak 1990 márciusában, a marosvásárhelyi események után telefonált rám Nagy Miklós Kund, hogy itt mindenki kilép a szerkesztőségből, nem lenne kedvem belépni? Egy napi gondolkodási időt kértem, megbeszéltem a családommal, másnap azt mondtam neki, akármikor szívesen jövök. Az RMDSZ-t akkor már Korondon is megalakítottuk, annak vezetője voltam, aztán rájöttem, hogy Korondon nem kell védeni az érdekeinket, nem nagyon van szükség ilyesmire, hát nyugodt lelkiismerettel jöttem el.
Tizenhét év alatt rosszat nem követtem el, a legjobb tudomásom szerint. 1990. május 3-tól már a Népújság munkatársa voltam. Szerencsére az egyik távozó újságíró hátrahagyott egy garzont, amit megörököltem, később azt elcseréltem egy háromszobásra, azt aztán sikerült megvennem, mai napig abban élek. Különben nem tudom, hogyan jutottam volna egyről a kettőre, mert ahhoz nagyon értek, hogy szegény ember maradjak.
Bár úgy tűnik, ez a váltás mégsem múlt el nyomtanul, hiszen az elmúlt tizenhét év meg a korábbi tanítóskodás valószínűleg befolyásolták életét és írásait.
– Elkísért engem egész életre szólóan az irodalom: hatodikos koromban tudatosult bennem az irodalom vonzása, amikor a Toldit és a János vitézt olvastam, mindkettőből sokáig tudtam kívülről egész énekeket, hosszú részleteket. Később taníthattam is ezeket. Főleg a magyar költészet, de a regény is, Jókai kiváltképp, aztán Mikszáth váltak kedvenceimmé. Tanítás közben is arra próbáltam figyelni, hogy a gyermekek élvezzék az irodalmat, ne legyen az csupán száraz tananyag, és ezt sikerült elérni.
Bekapcsolódtam a művelődési életbe. Már Csáváson nemcsak tyúkszámláló biztos voltam, „tyúkcenzor”, hanem kórustag is. Bródy Sándor A tanítónőjében ifj. Nagy Istvánt alakítottam. Azok voltak a boldog békeidők! Korondon már az első esztendőben beléptem a műkedvelő színjátszók közé, aztán kórust alakítottunk. Működött az idő tájt a Firtos irodalmi kör, inkább csak a gyermekek részére, azt kibővítettük, és a parajdi kollégákkal közösen életre hívtunk egy kétévente megszervezett irodalmi találkozót a Hargita megyében élő vagy onnan elszármazott, illetve oda kötődő írókkal, költőkkel. Elég sokáig működött, ikertalálkozók voltak, egyik esztendőben Korondon tartottuk, a másik évben Parajdon, amíg be nem tiltották ezt is a 80-as évek elején. Egyben alkalmat adott arra, hogy személyesen is megismerkedjek írókkal.
Meghívtuk, eljött oda Kányádi Sándor, Sütő András, Bajor Andor, akit ma is példaképemnek tekintek, és büszke vagyok, hogy egyik dedikációjában kollégájának nevezett. Ezek a személyes kapcsolatok szinte maguktól kínálták a lehetőséget, hogy az ott megforduló íróknak és szerkesztőknek kéziratot küldjek, és így sok türelemmel „bedolgoztam magam” az írásba, a közlésbe. Persze, nem mindennap közöltem, de legalább havonta, kéthavonta. Aztán Korond arra is módot adott, hogy egy ízben, midőn több időm akadt, írtam egy kisregényt is Dégi Gyurka pontozója címmel, amely az Igaz Szó hasábjain jött folytatásokban, később kiadták.
Ez a mozgás eredményezhette azt is, hogy elsőnek az országban községi folyóiratot indítottunk Hazanéző címmel, ez a mai napig megjelenik. Párját ritkítja, mert hirtelen nem tudok olyan vidéki közösséget, ahol ilyen sokáig működött volna, pedig én ’90 óta ott bábáskodtam majdnem minden közművelődési szerveződés létrejötténél Maros megyében, tehát a Bernády Egyesületnél Szovátán, ott voltam Erdőszentgyörgyön, Szászrégenben, Dicsőszentmártonban a Sipos Domokos Egyesület háza táján. Eljártam mindenüvé, nyomon követtem a munkájukat, ha lehetett, tanácsot adtam, hiszen nekünk már megvolt Korondon a miénk, a Firtos Művelődési Egyesület. Sikerünkhöz, persze, az is hozzájárult, hogy Korond gazdag község, és ott még áldoznak az emberek a kultúrára.
Újságírás és szerkesztés a napi munkája, hogyan sikerült elkerülnie azt, hogy kiégjen?
– Borotvaélen táncol az, aki erre adja a fejét. Igyekeztem magamnak a kulturális pászmát kihasítani a napilapszerkesztésből és írásból, ami nekem a leginkább megfelel, művelődési eseményekre jártam, főleg hétvégeken. Igaz, hogy ez időt rabló, mert az ember hétvégén megírna egy novellát, de nem bántam meg, rengeteg élményanyag gyűlt így össze, és most a legfőbb gondom az, miképpen bánhatnék ezzel az anyaggal, hogy tudjam ezt úgy beszerkeszteni valamilyen irodalminak nevezett szövegbe, hogy az túlmutasson önmagán és az olvasóknak is mondjon valamit. Nem okozott különösebb gondot a lapszerkesztés.
Talán az elején, a ’90-es években, amikor a lelkesedés erősebb volt, és az ember mindenbe belevágott, mindenhez hozzáfogott, mindent megírt... Politizáltam, glosszákat írtam, a tévé, a rádió is érdekelt, a táncmozgalom, aztán bizonyos fokig ezek letisztultak. A lapnál is tisztáztuk a munkaköröket, és most elég jó státusom van. Csak el nem kiabáljam, ugyanis Nagy Miklós Kund mellett a Múzsa szerkesztésébe segítek be, azonkívül kulturális, de bármilyen témát érinthetek, nem korlátoznak: kicsi dolgokat, például egy-egy tárcát, tévéjegyzetet vagy riportot is írok.
Persze, az effélével az ember eléggé elaprózza magát. Azon kívül a család: három gyermeket neveltünk föl, mindhárom itt él Marosvásárhelyen, már három unokám is van. Én úgy is tudok írni, ha közben bejárok, úgy alakítottam ki a bioritmusomat is, hogy hajnalok hajnalán kipattan a szemem, és egészen hét óráig a számítógép előtt ülök, ha épp nem írok, akkor témákat gyűjtök.
– Ma már az internetről sok mindent lehet összeszedni. Olyan helyeken fordulok meg a városban, ahol beszélgetni tudok egyszerű emberekkel is, rengeteg történet ragad rám, és akkor még ott van a gyermekkorom, a fiatalságom élményanyaga, a falusi élet, amit, ha megszorulok, bármikor felidézhetek.
Vajon a mai falu egy mai fiatal számára ugyanilyen bőséges élményforrást jelenthet?
– Másfajta élményt és talán ihletet jelenthet és jelent is. Olvasok egészen jó írásokat fiataloktól a mai faluról, természetesen más szemmel látják, és a hozzáállásuk is sokkal kritikusabb, ami nekem nagyon tetszik. Legyünk őszinték: mit írnak meg az írók? Nosztalgiáznak és hajlamosak elfelejteni azt, ami csöppet sem volt jó azokban az években. Engem is megkísért néha ez a fajta nosztalgiázás.
Tudom, a falu elnéptelenedik, mert nincs munka, nincs munkaeszköz és már az sincs, aki dolgozzék. Elöregedtek mindenütt a falvak, katasztrófa előtt áll az erdélyi falu. Ezt íróként meg lehet jeleníteni, újságíróként el lehet kiabálni, de nem sokat segít. Olyanok vásárolják fel mindenhol a földeket, akiknek pénzük van, és ha a föld azé, aki megműveli, akkor bizony a mi embereink kiszorulnak, és a falunak annyi...
Leveleket gyűjt, bárkiét, régieket-maiakat átvesz, elolvas, íróként hasznosítja, gondolom...
– Szülőfalumban és a feleségem falujában is szerencsém volt néhány ilyen köteghez hozzájutni, el akarták hajítani, mondták, hogy papír, újságpapír kellene nekik. Behoztak néhány levelet a 1900-as évektől errefele, akkor íródtak, amikor a kivándorlási láz Amerikába űzött sok embert, és meglepetéssel olvastam olyan dolgokat, amelyek az ember képzeletét felgyújtják. Egyfajta írói kukkolás ez. Sok régi levelem van otthon. Ami érdekes, azt kiragadom, amit fel tudok használni, azt elteszem.
Mondta, hogy a modern kor technikáját is alkalmazza, például az internetet.
– Minket nem tanított meg senki az internethasználatra. A laptól tanfolyamra küldték a fiatalokat, tőlük kellett ellopnunk, mi, öregebbek, hogy mint kell csinálni, leírtam a műveletet és kénytelen voltam megtanulni. Ha adatokat kell keresni vagy gyűjteni, elfeledett íróktól, a művelődés jelentős alakjairól – ehhez kitűnő eszköz. A Nyugat például fent van a világhálón, csemegézek belőle!
Az olvasóitól vannak visszajelzései?
– Meghallgatom a szempontjaikat, ha megállítanak az utcán. Amikor íráshoz látok, a közönséget is érzem. Nagyjából sejtem, hogy kiknek írok. Enélkül nem is menne.
Bölöni Domokos (1946, Dánya, Maros megye)
Író, újságíró, szerkesztő. Dicsőszentmártonban érettségizett, majd román–magyar szakos tanári képesítéssel Korondon tanított 1973–1990 között. 1990-től Marosvásárhelyen él, a Népújság napilap újságírója, a lap Múzsa című kulturális mellékletének szerkesztője, a Súrlott Grádics irodalmi kör vezetője, az azonos nevű internetes portál szerkesztője.
1980-tól tíznél több kötete jelent meg, legutóbbi munkái: Elindult a hagymalé (2009, Marosvásárhely), Micsobur reinkarnációja (2010, Marosvásárhely), Küküllőmadár (2011, Székelyudvarhely), utóbbinak több darabját a Színkép közölte.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar Kulturális Napok Dicsőszentmártonban
Idén gazdag rendezvények zajlottak Dicsőszentmártonban Márton napja előtt és után. Soraimmal a rendezvények azon szeletét ismertetném, melyeket a Kis-Küküllő Alapítvány szervezett.
Megható és nagy érdeklődést kiváltó est volt, amelyen Adorjáni Rudolf Károly Pipe, egy Kis-Küküllő menti unitárius falu száz éve című könyvének bemutatására került sor. A 89 éves unitárius nyugdíjas lelkész néprajzi kört vezetett, mely a Sipos Domokos Művelődési Egyesületből nőtt önállóvá. Most, mikor már járása elnehezült, lelke és tudása megmaradt, egy 370 oldalas könyvet tett az asztalunkra. Nagy Endre, a jelenlegi unitárius lelkész, részletes ismertetése szintén elismerést váltott ki a hallgatóságból.
Egy másik rendezvény, az Andrei Bârseanu Líceum magyar tagozatának II. Vox Virtus művelődési vetélkedője volt. Irányító tanáruk Béres Ilona volt, őt Szilágyi Rozália tanárnő és Pataki Tamás diák segítette, aki jelenleg az ELTE I. éves hallgatója. Tíz, kéttagú csoport versenyzett, mindenikük jutalomban részesült. A nyertes csapat: Dégi Beáta és Szántó Adél. II. helyezést Füleki Kinga és Schmidt Kinga, III. helyezést Hidi Andrea és Keszeg Mónika értek el.
Színházi esten is részt vehettünk. László Zsuzsa, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze bemutatta Verébszárnyon című műsorát. Közvetlen játéka, kellemes hangja elismerést váltott ki a kis számú, de lelkes közönségből.
November 11-én a Magyar Közművelődési Központ néprajzi gyűjteményének ünnepélyes megnyitója a vártnál is jobban sikerült. Ehhez hozzájárult Balázs Éva, az említett alapítvány elnökének beszéde és az ünnepi műsor is. „A múzeum kiáltás a jövőbe, a magyarok hangját kívánja hallatni, elszórványosodó vidékünkön. Az tárgyak önmagukért beszélnek, regélnek a népről, mely évszázadok óta itt élt és évszázadokig itt akar élni!” Miklós Eszter VII. osztályos dombói tanuló Bartók Gyermekeknek című művéből részleteket mutatott be, majd vámosgálfalvi fiatalok léptek fel. Varga Ildikó, Hidi Andrea verseket szavaltak, Keszeg Mónika népdalokat énekelt. Muzsikált Harai Levente, Lukács István Paul és Gyárfás Róbert.
Sokunknak könny szökött a szemébe, amikor meghallottuk a szászcsávási férfikórus dalos műsorát. Vallásos énekek mellett Petőfi- és Csokonai-dalokat, kuruc dalokat énekeltek négyszólamban, ami nem csoda, hiszen Szászcsáváson már 1837-ben csodálatosan énekeltek, amit Kiss Sámuel egykori esperes is lejegyzett a vizitáció alkalmával.
A magyar Közművelődési Központban könyvvásárt tartottak. György Horváth László négy könyvét mutatta be: Székely Marosvásárhely, Stockholmi szerelem, Székely mesék és Székely balladák világa. A szerző Magyarkirályfalván volt lelkész, most Stockholmban él. Az olvasóközönség Komoróczy György két kötetét is megismerhette.
A hét Müller Péter és Seres Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicaljének bemutatásával zárult. A Mihai Eminescu kultúrházban hosszú tapssal jutalmaztuk a társulatot, ahová a színházkedvelő közönség visszavárja őket.
Köszönet dr. Kakassy Sándornak, a Kis-Küküllő Alapítvány elnökének fáradságos munkájáért, mely a néprajzi múzeum létrehozásában és a tartalmas rendezvények megszervezésében mtatkozott meg.
Szlovácsek Ida, Dicsőszentmárton
Népújság (Marosvásárhely)

Nem bánom ’56-ot: a nemzetemért vállaltam, amit tettem”. Szántó János meghurcoltatása az 1956-os forradalom melletti kiállása miatt

Huszadszor gyűlnek össze a tánc és a népdal szerelmesei
Gyorsan telnek az évek ebben a népi kultúrától egyre távolodó európai időben is. Hogy mi lesz ebből, nem tudni, de az a lelkes szervezőgárda, amely László Csaba és a Pipacsok környezetében él és működik, ezt egészen másképp gondolja: minél több értéket kell összegyűjteni és átadni az utánunk következőknek, hogy ezáltal megmaradjon némi folytonosság és elviselhetőbb legyen a jövő.
Ebben az évben is több tájegység népi tánckultúráját mutatják be és tanítják a táborban. Július 21–23. között Kis-Küküllő menti (balázstelki), július 24–26. között pálpataki (korondi-hegyi), kezdőknek és gyerekeknek pedig sóvidéki táncokat tanítanak egész héten, illetve a tábor ideje alatt esténként egy órában mezőmadarasi és mezőpaniti táncoktatás is lesz. Az oktatást László Zsolt, Mátéfi Csaba, László Csaba, Imre Béla és táncos párjaik végzik. Ugyanakkor zeneoktatást tartanak haladók számára sóvidéki, szászcsávási zenészekkel és Sinkó Andrással. Népdalokat idén László Anna Ildikóval lehet tanulni.
Az adatközlők színe-java
A szervezők meghívták az erdélyi és székelyföldi népi adatközlő és gyakorló muzsikusok színe-javát: Sepsiszentgyörgyről a Heveder, Nagyváradról a Sorogja zenekart, valamint itt lesz Dumnyezó István Szászcsávásról, Kóré Géza Székelyszenterzsébetről, Miklós Károly Parajdról és zenésztársaik.
A székelyföldi és Kis-Küküllő menti tánccsoportok, illetve az egyéni előadók tartanak esténkénti bemutatókat. Lehetőség lesz helyi kézműves-foglalkozások megtekintésére, az azokban való részvételre. Esténként táncházat tartanak, más-más tájegységek népi tánckultúráját mutatva be, amelyeken minden alkalommal adatközlők is fellépnek, hogy tiszta forrásából, „első kézből” lehessen tanulni a mozdulatokat. Mindezeken a megszokott és kötelező programokon túl szórakoztató műsorokkal is szolgálnak majd a szervezők. Akárcsak a korábbi években, idén is külön kirándulási lehetőségeket biztosítanak: Szovátára a Medve-tóhoz, a parajdi sóbányába, az újonnan megnyitott sós vizű strandra, illetve meg lehet majd tekinteni a korondi kerámiaműhelyeket is.
Katonák – ismét bemutatják
Jelenleg is zajlanak a huszonegy év múltán felújított Katonák című táncszínházi előadás próbái, amellyel az együttes az első világháború kitörésére kíván emlékezni és emlékeztetni. Ezt az előadást Székelykeresztúron, a szarajevói merénylet centenáriumának előestéjén (június 27-én) már sokan láthatták. László Csaba koreográfusnak az az elképzelése, hogy ezt a „táncos szomorújátékot” több felállásban is tudniuk kell. Mivel nem professzionális együttesről van szó, a tervezett turné során nem mindenki fog majd ráérni arra, hogy külföldre és más erdélyi vidékekre is eljusson a Pipacsokkal, ezért kettős vagy többes szereposztásúvá képzeli el a Katonákat. Felsősófalván majd egy kellőképpen összecsiszolt együttessel, az évfordulóhoz méltó módon kívánnak emlékezni és emlékeztetni.
Felsősófalván július 20–27. között kerül sor a XX. Székelyföldi Tánctáborra. A részvételi díj fejenként 125 euró (támogatás nélkül), illetve 100 euró (támogatással – ezt az alapítványoktól kapott segítségből csak a Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából és a volt Jugoszlávia országaiból érkező magyaroknak tudják biztosítani), illetve 65 euró (támogatással, csak romániai részvevők részére). A szervezők különböző kedvezményeket adnak azoknak, akik a tábor egész idejére maradnak: húszfős csoportok esetében egy, 35 fős csoportoknál két személy díjmentesen vehet részt a táborban; a 7 év alatti gyermekek 40 százalékkal kevesebbet fizetnek. A részvételi díj magában foglalja az ellátást (reggeli, ebéd, vacsora), az oktatási díjat, a tábor rendezvényein való részvételt, valamint a szállást (sátorhely). Külön igényre és díjazás ellenében családoknál való elszállásolást is biztosítanak (körülbelül 4 eurónak megfelelő lej fejenként egy-egy éjszakára). A jelentkezéseket július 15-éig várják. Kérik feltüntetni a csoport vezetőjének nevét, a részvevők névsorát, a kapcsolattartó személy nevét, hogy milyen kedvezményre tartanak igényt, zenészeik milyen hangszeroktatásra jelentkeznek, illetve hogy igényelnek-e diétás vagy vegetáriánus étkezést, s vannak-e külön szállásigényeik. Jelentkezéseket a következő címen fogadnak: László Csaba, 537323 Rugăneşti/Rugonfalva 82. (Románia), telefonszám: (+4)0-266-242927 vagy (+4)0-749-331324 (mobil), e-mail: csaba.laszlo@gmail.com. Honlap: www.pipacsok.ro.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Tudatosan „visszatanulni” a muzsikát
Erdélyi prímások találkoznak csütörtökön és pénteken Csíkszeredában – a rendezvényt tizenhetedik alkalommal szervezi meg a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan Pávai István népzenekutatót hívták meg, hogy a fellép zenészeket, zenekarokat és muzsikájukat ismertesse. 
– Az idei Erdélyi Prímások Találkozója a székelyföldi zenére helyezi a hangsúlyt. Mit lehet tudni még a műsorról?
– Nem hívhatunk kizárólag székelyföldieket, hiszen a rendezvény az Erdélyi Prímások Találkozója, másrészt minden évben kell mást mutatni a Székelyföldről is az előző évekhez képest. Most arról van szó, hogy a székely népzenét szeretnénk előtérbe helyezni. Ezt a feladatot Csíkszeredában a Barozda együttes már a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján vállalta, legutóbb a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója alkalmából adtunk ki egy régi székely népzenei anyagot tartalmazó CD-t. Ugyanezért a célért küzd évek óta András Mihály is, a Hargita együttes igazgatója.
Bartók és Kodály éppen száz évvel ezelőtt végzett jelents gyűjtőmunkát a Székelyföld egyes részein. Olyan kincsekre bukkantak, amelyeket azóta sok helyen elfeledtek. Jó lenne, ha ezek az értékek visszakerülnének a vidék zenei köztudatába. A budapesti zeneakadémia népzene tanszéke, ahol magam is tanítok, idén meghívást kapott a találkozóra, ezért a diákok számára kizárólag székely műsort állítottam össze – a találkozó második napján lépnek fel.
– És kik szerepelnek a találkozó első napján?
– Hét prímást hívtunk meg, közülük székelyföldi a homoródmenti Abásfalváról érkező Majláth Gábor. Aztán a Felső-Maros mentéről, Magyarpéterlakról érkező Lunka József is székely zenét fog muzsikálni, hiszen őt és elődeit rendszeresen hívták a Nyárádmentére is lakodalmakat, bálokat kiszolgálni. A gyimesi zenét a balahányospataki Szőcs „Mojszi" Gábor fogja képviselni gardonos testvérével. Bár a gyimesiekre azért ragadt rá a csángó név, mert eredeti lakóhelyüket elhagyták, zenéjük, mint maguk is, zömmel a Székelyföldről származik.
Nem véletlen, hogy a népzenekutatás úgy tartja: a régi székely népzenét a gyimesiek őrizték meg. Az eddig felsoroltak mind prímás elődöktől, „első kézből" tanultak zenélni, akárcsak a magyarsülyei Barabás Ferenc a Kutasföld és a magyarszováti Csengeri Árpád a Mezség képviseletében. Nagyenyed vidékéről, Magyarlapádról jön a Pirospántlikás zenekar. Mint nevük is mutatja, ők már tudatosan foglalkoznak hagyományőrzéssel, régi gyűjtésekből is tanulnak. Könnyen tehetik, hiszen prímásuk, Sipos Ferenc számára is családi örökség a muzsikálás, apja és nagyapja is helybéli prímás volt.
Érkezik még Kalotaszegről Varga István „Kiscsipás", a régi bánffyhunyadi „Csipás" zenészdinasztia leszármazottja. Ő is otthon tanulta a muzsikálás tudományát, de a régi kalotaszegi anyagból kezdetben keveset ismert, mert már azt nem kérték az egyre jobban polgárosuló falvakban. A táncházmozgalom viszont pont ezt igényelte tőle, így a korábban elődeitől gyűjtött zenét megszerezte, és tudatosan visszatanulta.
– A borospataki táncházzenészek találkozóján is észlelhet volt, hogy sok fiatal tanulja „vissza" a népzenét Gyimesben is. Miként látja az ő helyzetüket, mivel ők általában már nem prímásoktól, hanem egymástól, netán felvételekből tanulnak?
– A közel negyven éve működő erdélyi táncházmozgalom teremtette meg ennek a kereteit a gyimesi Zerkula zenekar esetében is. Akik valamilyen szinten falusi gyökerekkel rendelkeznek, egyre inkább ráébrednek, hogy elődeik népzenei hagyatéka érték, amit nem szabad elhanyagolni, tovább kell vinni. Ehhez kiindulásként gyakran kell a régi gyűjtésekhez folyamodni, amelyek korábban nehezen voltak hozzáférhetők. Ma sok minden megtalálható az interneten.
Például a budapesti Hagyományok Háza és az MTA BTK Zenetudományi Intézete egy internetes archívumot működtet Folklór Adatbázis néven, amelybe folyamatosan kerülnek be a feldolgozott és szakszerűen értékelt régi népzenei és néptáncos felvételek. Ehhez bárki szabadon hozzáférhet. Visszatérve a hagyományátadásra: a nyolcvanas években például a szászcsávási cigányzenészektől gyűjtöttem. Akkor panaszkodtak, hogy a gyerekeik már nem akarnak hegedülni, elektromos hangszereken szeretnének játszani. 1989 után, amikor a szüleiket kezdték meghívni Magyarországra, Nyugat-Európába, Amerikába, ráébredtek, hogy a hagyományos zenére ismét van kereslet, így egyre többen kezdték közülük a vonószenét művelni.
Itt persze nem tudatos hagyományőrzésről van szó, mint a lapádiak esetében, hanem elállt egy újabb, városról érkező igény a régi falusi muzsika felélesztésére. Ebben a folyamatban a média is többet tehetne. Igaz, nagy sikere volt a Fölszállott a páva vetélkednek, de olyan tévéműsort ritkán látok, ahol heti rendszerességgel autentikus népzenét mutatnának be. A média az átdolgozott népzenét preferálja abban a hitben, hogy a régebbi korok zenéje nem lehet alkalmas a mai kor igényeinek kielégítésére. Ha ez igaz lenne, akkor nem tudna működni a táncházmozgalom, és Bach műveit sem lehetne eredeti formájukban eladni. Márpedig mindkettőre van ma igény.
Szcs Lóránt
Krónika (Kolozsvár)

Mikor Csíkot meghallgattam...
Négyes minőségben találkoztam a közelmúltban a Csík zenekarral. Először televíziós műsorvezetőként, közel egy órán át társalogva a Csík három tagjával (Szabó Attila hegedűs, Kunos Tamás brácsás és Makó Péter fúvós hangszerek). Másodszor mint koncertlátogató, néző-hallgató az október 15-i kolozsvári lemezbemutató fellépésükön. Harmadszor televíziós szerkesztő-riporterként beszámolót készítettem az említett koncertről. Negyedszer pedig mint lemezhallgató családtag, akinek felesége – a hallgatólagos beleegyezésemmel – két naponta legalább egyszer lejátszóba teszi és leforgatja a banda legfrissebb albumát. Talán már unhatnám is, de higgyék el, nem unom.
Nem unom, mert nem lehet. Emberként vidámak, sallangmentesek, kommunikatívak és nem utolsósorban céltudatos, alaposan felkészült, sokoldalú, nyitott gondolkodású zenészek. Ideális interjúalanyok, felüdülés volt velük műsort készíteni, általuk megtudni valamit a zenekar kulisszatitkaiból, mindennapjairól. Beszéltek a táncházhoz fűződő kapcsolatukról, arról, hogy a mai napig megmaradt a hiteles népzenéhez való vonzódásuk. De szóltak arról az időpontról is amikor eldöntötték: márpedig ők koncertzenekarként fogják meghatározni önmagukat, nyitnak mindenféle zenei irányzat felé, hagyják, hogy ami megihleti őket – klasszikus muzsika, könnyűzene, blues, dzsessz, költemény – nyomot hagyjon a repertoárjukban és valamilyen módon szolgálja a népzene népszerűsítését. Mert nincs lemezük, fellépésük vegytiszta folklór nélkül, és aki esetleg más alkalommal orrát fintorgatva fordulna ki az ajtón egy népzenei koncertről, esetükben ott marad, meghallgatja, élvezi ezt a muzsikát is. Mert igényes, értékes, ami lejön a színpadról, a korongról.
Amit szívedbe rejtesz – ez a címe a Csík zenekar 11. albumának. Olyan korong, amely az oly sokak által már ismert és kedvelt irányzatot folytatva tartalmaz „tiszta” népzenét: virtuóz, telt hangzású szászcsávási dallamokat, táncra csábító palatkai rendet vagy kelet-magyarországi új stílusú népdalcsokrot. Van benne bluesból, dzsesszből, kalotaszegi keservesből, hajnaliból, csárdásból és legényesből egybegyúrt egyveleg (Erzsébeti szvit...Kalotaszegről), szaxofonon megszólaltatott oláhos dallam (ahogy az Makó Péternek tetszik!), moldvai népzenével feltöltött Hobó Blues Band sláger (Mesél az erdő), alternatív rockmuzsika (Zár az égbolt). Tizenkettő van belőlük, tizenharmadiknak (sorszám nélkül, talán babonából) egy ráadás: Presser Gábor jól ismert szerzeménye, az Egyszer Rúzsa Magdi tolmácsolásában, a Csík zenekar kíséretével. Így is gyönyörű.
A sokszínű kavalkádból mégiscsak kiemelnék egy darabot, amelyről maguk a zenészek is bevallották: kissé kakukktojás eddigi pályafutásukban. Ezidáig ugyanis talán egyetlen alkalmuk kínálkozott külön a zenekar számára, idegen szerző által komponált darabot lemezre játszani. Nos, az új korong Adagio swingissimo című száma – Lakatos Róbert és Csík János szerzeménye – egy Bach-szólószonátából és kalotaszegi népzenéből ötvözött motívum- és dallamsorokból, barokk fugákra jellemző liánszerű egymásba fonódással tovahömpölygő, sodró erejű szerzemény. Magasba emel, majd a földre ránt, szárnyalásra késztet, hogy aztán lábdobogtatásra, lábcsavarintásra buzdítson.
Szívbe rejthető, szívbe zárható ez az új lemez, de csak hogy onnan bármikor elővehető legyen újbóli és újbóli meghallgatásra. Azt mondták – félig meddig hitvallásként –, az a zenekar célja, ne a hangszerük sírjon, hanem aki hallgatja. No de sírni, ugyebár, örömünkben is lehet...
Bardocz Sándor
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nagyszabású koncerttel köszönti az új évet a Hagyományok Háza
A Kárpát-medencei hagyományőrző művészek színe-java lép színpadra a Hagyományok Háza keddi Újévköszöntő koncertjén, amelynek a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme ad otthont.
A nagyszabású műsor célja, hogy a bécsi újévi Strauss-koncertekhez hasonló hagyományt teremtsenek – mondta el az MTI-nek Kelemen László, az intézmény főigazgatója, hozzátéve, hogy a „magyar változatban" a teljes Kárpát-medence területéről származó újévköszöntő hagyományok jelennek meg a színpadon.
A néphagyományban a karácsony és a vízkereszt közötti időszak „a magunkba mélyedés, az ünneplés, az újév- és a tavaszvárás időszaka" – mondta az igazgató. Az ünnepkörben lényegesek a termékenységvarázsláshoz kapcsolódó szokások, és jelen vannak a keresztény ünnepkör szokásai is, úgy mint a karácsonyhoz, a Szent Istvánhoz és Szent Jánoshoz kötődő köszöntések, valamint az aprószentek ünnepe és az újév.
„Ebből a gazdag hagyományból merítve állítottuk össze a majdnem háromórás koncert programját, amelyben egyebek közt a dunántúli regölés, a moldvai csángó urálás és a sötétség elűzésére szolgáló népszokások is megjelennek" – mondta Kelemen László. Hozzátette, hogy az este folyamán megidézik a már kitelepedett szepességi németség újévváró hagyományait, valamint Zoboralját is megjelenítik egy feleselős-párválasztós összeállítással, amely a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének karzatáról csendül fel.
Az igazgató szerint mindezt a legkiemelkedőbb magyarországi és Kárpát-medencei hagyományőrző művészek előadásában láthatja majd a közönség. A Kárpát-medencei magyarság egységét bemutatni kívánó koncerten három korosztály lesz jelen a színpadon. A meghívott nagymesterek névsorát gazdagítja Eke Péterné Simon Mária Buzából, Jámbor István „Dumnezeu" Szászcsávásról, Kodoba Florin Magyarpalatkáról, a técsői Cherniavec testvérek és a királyhelmeci Dobcsák testvérek Felvidékről.
A kétfelvonásos előadásban közreműködik továbbá Sebestyén Márta, Herczku Ágnes, Berecz András és Agócs Gergely, valamint a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő évadainak résztvevői, győztesei, többek között Kacsó Hanga Borbála, a Tokos zenekar, a Cirkalom együttes és zenekara, továbbá Vaszi Levente is. Az este folyamán ugyancsak színpadra lép a Prima Primissima közönségdíjas Magyar Állami Népi Együttes és a Jászság Népi Együttes, valamint Pál István „Szalonna", a Magyar Állami Népi Együttes prímása és zenekara. A koncert háttérvetítését Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművész válogatta saját képeiből.
Kelemen László reményei szerint a koncerttel sikerül hagyományt teremteniük, és a következő évben újabb kiváló előadók közreműködésével tudják megrendezni a gálát.
MTI
Erdély.ma

Ének csendül Szászcsáváson
"Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd igazán: örvendjen az egész világ!" – Kodály Zoltán ezen szavai fogadtak bennünket a szászcsávási Belle József Általános Iskola tantermében. Immár 9. alkalommal szervezték meg a Dézsi Ferenc (1950–2002) karnagy emlékének szentelt népdalversenyt. A család, a szervezők meghívására idén is igennel válaszoltak a környékbeli pedagógusok, és legjobb tudásuk szerint készítették fel diákjaikat a versenyre. Dicsőszentmárton, Héderfája, Désfalva, Harangláb, Vámosgálfalva és természetesen Szászcsávás iskoláiból összesen huszonhét tanuló vett részt a versenyen. A gyermekek négy kategóriában versenyeztek: előkészítő, első, másodikos, harmadikos és negyedikes, ötödikes és hatodikos, valamint hetedikes és nyolcadikosok. Példaértékű a közösség összefogása – helyi cégek, az egyház, a Mikefalvi Polgármesteri Hivatal, a helyi nőszövetség, a helybéli pedagógusok segítsége – és a család tisztelete Dézsi Ferenc karnagy emléke iránt. Dézsi Ferencre én is nagy szeretettel emlékezem, hiszen a gimnáziumban zenetanárom volt, a népzene és népi hagyományok nagy tisztelője és továbbadója, aki szeretettel tanított és táplálta bennünk, diákokban a népzene iránti szeretetet. A versenyen részt vevő diákokat, pedagógusokat és a közönséget Gólya Melánia, Dézsi Ferenc lánya köszöntötte. Csengő gyermekhang töltötte be a szászcsávási református templomot. A háromtagú zsűrinek: Szabó Gyula karvezetőnek, Molnár Miklós zenetanárnak és Vass Sándornak – aki a híres szászcsávási dalárda oszlopos tagja – igencsak nehéz dolga volt, hiszen a gyermekek minden csoportban jól teljesítettek, a kis tehetségek közül jó néhányan hangilag és a megválasztott népdalok szempontjából is kiemelkedően szerepeltek, azok pedig, akik kissé elbátortalanodtak, a kedves biztatásra újból próbálkoztak, és sikeresen előadták a versenyre megtanult népdalt. Szép küküllőmenti népdalokkal örvendeztették meg a közönséget a gyermekek. Jó volt Szászcsáváson lenni, olyan közösségben, ahol a hagyományokat, a népzenét a mai napig ápolják és az ifjabb nemzedéknek továbbadják, ahol tisztelik a nagy elődöket, a falu szülötteit, ahol őrzik, büszkén vállalják és megbecsülik magyarságukat. Kívánom, hogy a népdalverseny hagyománya is élő maradjon, sőt évről évre több környékbeli iskola vegyen részt ezen a megmérettetésen, hiszen közösségápoló, az együvé tartozást erősítő, megtartó ereje van gyermekeink és a magunk számára is. A verseny közben Mezei Bálint tizenkét éves szászcsávási iskolás, helybéli zenészcsalád sarja nagyszerű hegedűjátékát hallgathattuk a szászcsávási cigányzenekar repertóriumából.
Végezetül álljon az alábbiakban a négy kategória első három helyezettjeinek neve. Előkészítő és első, második osztály, I. díj: Doszlop Tamás, II. díj: Dézsi Dóra, III. díj: Hadnagy Jakab. Harmadik–negyedik osztály: I. díj: Florea Antónia, II. díj: Vinca Denisa, III. díj: Hidi Krisztina. Ötödik–hatodik osztály, I. díj: Gólya Kriszta, II. díj: Keszeg József, III. díj: Csizmadia Murvai Tünde. Hetedik–nyolcadik osztály: I. díj: Szántó Szabolcs, II. díj: Vass Imre Csaba, III. díj: Tóth Tímea.
Doszlop I. Lídia Naómi
Népújság (Marosvásárhely)

Tizenharmadszorra szervezik meg a mikházi csűrszínházat
Pénteken kezdődnek és vasárnapig tartanak a tizenharmadik alkalommal szervezendő Csűrszínházi Napok. A közkedvelt mikházi rendezvénysorozat az idén valamelyest visszatért eredeti népi jellegéhez. A közönség gazdag és színes színházi, illetve más, szintén kulturális rendezvény közül válogathat.
A Csűrszínházi Napok pénteken délután 6 órakor rajtol a mikházi általános iskolában, ahol évek óta valamilyen képzőművészeti vagy fotókiállítást rendeznek be. Az idén két orvos, Salat Csaba és Kisgyörgy Árpád képzőművészeti gyűjteményét tekinthetik meg az érdeklődők. Az első színházi előadás sem várat sokat magára: fél 8-tól az Uniter-díjas Bogdán Zsolt – a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház együttműködésének keretében – Függök ezen a zord élet-párkányon címmel Ady esten lép fel a művelődési házban. A Csűrszínház esti vendége fél 10-től a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, amely Csurulya Csongor rendezésében Tamási Áron Rendes feltámadás című színdarabját mutatja be.
Szombaton délben 12 órakor Lokodi Imre szerkesztő szervezésében a Mentor Könyvkiadó és a Székelyföld kulturális havilap közreműködésével Fa-kanál címmel irodalmi gasztroműsor lesz. A klasszikus könyvbemutatók mellett vidám gasztroirodalmi felolvasásra is sor kerül. A szervező beharangozója szerint az üstök mellett Spielmann Mihály, Pál Antal Sándor, Székely Szabó Zoltán és más, könyveiket is kínáló írók állnak. „Rajtuk kívül minden más írástudót szívesen látunk, hadd mutassa be szakácstudományát, főzzön saját ízlése és tudása szerint” – fejtette ki szerkesztőségünknek Lokodi. A legjobb szakácsokat a szervezők népies motívumokkal ellátott fakanállal jutalmazzák. A kóstolót a Csűrszínház udvarán tartják.
A művelődési ház délutáni vendége László Zsuzsa színművész, aki nemrég az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház közreműködésével bemutatott Cigányhold című egyéni műsorát viszi Mikházára. Az előadás este 7-kor kezdődik. Rögtön utána, körülbelül fél 9-től a szomszédos Csűrszínház színpada a néptánctól és az énektől lesz hangos. A Maros Művészegyüttes a Szívem virág, míg e világ című, mezőségi táncokból és dalokból összeállított műsorát mutatja be, melyet Varga János koreográfus állított színpadra. Este 10-től a szászcsávási cigányzenekar húzza a táncházhoz szükséges talpalávalót.
Mint minden évben a vasárnap délelőtt ezúttal is a gyermekeké. Pontban 11 órától a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M Diákszíntársulat Mátyás király tréfás történeteivel várja a közönséget. Fél 1-től tréfákkal, népi adomákkal, mesével szórakoztatják majd a publikumot a Széllyes Sándornak – a Maros Művészegyüttes tréfamesterének – emléket állító népi előadó-művészeti vetélkedő döntőjén, amelyet a Maros Művészegyüttes, a Csűrszínházi Egyesület és az Artecotur Egyesület szervez.
Amint Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi fesztivál ötletgazdája és főszervezője portálunknak elmondta, az idei rendezvénysorozat műsorát a helyi és kistérségbeli közönség óhaja szerint igyekeztek alakítani. A nyárádmentiek igénye az volt, hogy a szervezők tegyék ismét „népiesssé” a fesztivált.
A mikházi évad a Csűrszínházi Napok lejárta utána is folytatódik. Már hétfőtől egyhetes színművészeti diáktábor kezdődik, előadásra pedig legközelebb július 24-én és 25-én kerül sor, amikor a marosvásárhelyi Spectrum Színház Moliere Nők iskolája című darabját mutatja be.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Előadások, táncház és mesterkurzus a prímástalálkozón
A személyes találkozások a legnagyobb ajándéka a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által szervezett Erdélyi Prímás Találkozónak, amelyet tizennyolcadik alkalommal tartanak Csíkszeredában. Az esemény ezúttal egy hétig tart, hétfőn este táncházzal kezdődött a rendezvény.
Nem ez az első alkalom, hogy a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke együttműködik a prímástalálkozó kapcsán az együttessel, most több mint harminc diák vesz részt a rendezvényen. Richter Pál tanszékvezető elmondta, tavaly fogalmazódott meg, hogy tartsanak mesterkurzust, hogy a meghívott adatközlők oktassák a diákokat. Kedden délelőtt gyimesi és szilágysági zenészekkel, délután pedig a magyarpéterlakiakkal lesz lehetőségük közös muzsikálásra a mesterkurzuson résztvevőknek. Szerda délelőtt folytatódik a kurzus.
Csütörtökön 19 órától az adatközlő prímások gálaműsorát tartják. Fellép id. Kelemen Albert zenekara (Abásfalva), Lunka József zenekara (Magyarpéterlaka), Mácsingó Náci és Codoba Florin zenekara (Magyarpalatka), Balla Júlia (Zeteváralja), Tangó Dezső, Szőcs Mojszi Gábor, Tankó Jánosné Gábor Eszter, Tímár János (Gyimes), Kovács Tibor zenekara (Mocsolya) és Jámbor István „Dumnyezó Pista” zenekara (Szászcsávás).
„Óriási jelentősége van a prímástalálkozónak, hogy próbál fórumot teremteni, hogy valahogy a kezünkből állandóan kicsúszó időt, a változást megmutassa. Lehetőséget ad arra is, hogy a még élő adatközlőktől megtanuljuk azt, amit csak lehet” – fogalmazott Jánosi András egyetemi tanár. Hozzátette, míg az első találkozón 32 zenekar volt jelen, ma már „vadászni” kell a zenekarokat.
Pénteken a Népzene Tanszék A Szerettől a Szamosig című műsorát tekinthetik meg a népzenekedvelők 19 órától a csíkszeredai városi művelődési házban. Az előadásokra a belépő 10 lejbe kerül, mindkét nap táncházat is tartanak. „Fontos, hogy ne csak hangfelvételről lehessen tanulni, hanem legyen meg a személyes kapcsolat, hiszen sokat számít egy adatközlő személyes varázsa, egyénisége, tájszólása és az, hogy hogyan muzsikál. Ezeket csak úgy lehet megérezni, ha együtt vannak a színpadon, a próbateremben, a tanteremben és az esti mulatságokon” – mutatott rá András Mihály, az együttes igazgatója.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Kincsek, amelyek ékesítenek
Gyermekek, ifjak és idős adatközlők, műkedvelők és hivatásosak léptek színpadra az elmúlt három nap alatt a huszonhetedik alkalommal megszervezett sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozón, amelynek idén a kincskeresés volt a mottója – annak a kincsnek a feltárása, amely fényesít és ékesít. A találkozó ismét bizonyította, bőven van, amit felmutatni évről évre a magyar népzene és néptánc gazdag kincsestárából.
Az 1947-es felvidéki kitelepítés tragédiáját idéző műsorral indított pénteken a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház, amely a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld kulturális fővárosa eseménysorozat idei, Hagyományok éve program kiemelt meghívottja. Míg a Hégli Dusán rendezte-koreografálta produkcióban a történelmi visszapillantó némileg visszafogottan mutatta be a felvidéki hagyományok sokszínűségét, a szombati gálaműsor első felében, a Felföldi levelek című műsorból kiemelt részletekben magyar, szlovák, cigány, ruszin és zsidó táncokban mutatkozott meg Felvidék gazdag népzenei és néptánckincse. A közönség azt látta, amivel Kodály Zoltán és Bartók Béla találkozott a múlt század eleji gyűjtőutakon, az elhangzó levélrészletek és az adott kort idéző tánc és muzsika az élő néphagyomány virágzó korába röpítette vissza a nézőt. A gálaműsor második felében a Háromszék Táncegyüttes és a meghívott adatközlők léptek színpadra. A csíkszentdomokosiak elmondták, bár a faluban jelenleg kevés az idős adatközlő, akinek egészsége megengedi, hogy táncosként bemutatkozzon, de a régiektől eltanult örökséget oly mértékben szaporították, hogy manapság több korcsoportban kétszázötvenen táncolnak Domokoson. A Kolozs megyei Csabaújfalu adatközlői első alkalommal vettek részt a sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozón, mezőségi román táncokat mutattak be. A nagysármási (Maros megye) cigányzenekar szintén első alkalommal lépett színpadra Háromszéken, prímásuk, a balkezes Giani Moldovan még azt a bravúrt is bemutatta, hogy a jobbkezes hegedűt éppen olyan virtuózan kezeli, mint saját, bal kézre húrolt hegedűjét. A meghívottak házi vendégeinek is tekinthető őrkőiek, akiktől a Háromszék Táncegyüttes oly sok és értékes cigánytáncot gyűjtött, ezúttal is kitettek magukért, Mocsel Antal Rémusz és felesége, Piroska egypár kísérettel az Őrkő táncos világát idézte. A gálaműsoron két neves adatközlőre is emlékeztek: a házigazda társulat saját györgyfalvi koreográfiát mutatott be a két éve elhunyt Jaskó István Pitti népi versíró és versmondó, énekes, táncos emlékére, a magyarszováti hagyományőrzők pedig a két hónapja elhunyt Maneszes Mártonnak, a Mezőség neves prímásának állítottak emléket. A gálaműsoron muzsikált a Heveder zenekar (Bajna György, Fazakas Albert, Fazakas Levente és Szilágyi László), énekelt Erőss Judit. Gyermekek a színpadon
Tegnap délelőtt a Tamási Áron Színház előcsarnokában kézműves-foglalkozásokat tartottak gyermekeknek, volt papírhajtogatás, mézeskalács-díszítés, nemezelés, fonalsodrás, gyertyakészítés, gyöngyfűzés, de még különféle parasztfurulyákat is ki lehetett próbálni. Ha Háromszék térképén megjelölnénk, hogy mely falvakban működik gyermek- és ifjúsági néptánccsoport, minden bizonnyal híjával találnánk, de ha arra fektetjük a hangsúlyt, hogy 1990 után hány településen elevenítették fel a néptánchagyományokat, és a legtöbb helyen milyen színvonalas munkát végeztek az elmúlt években, akkor inkább billen a mérleg pozitív irányba. Ezt láttuk tegnap is a gyermekgálán, ahol a kezdő együttesek mellett (amelyeknek kell ugyan a biztatás, de talán nem itt volna a helyük) mívesen összeállított koreográfiákat mutattak be öt-tíz éve működő együttesek. A gálát két kiváló együttes tánca foglalta keretbe: a sepsiszentgyörgyi Százlábacskák Gyermek-néptáncegyüttes nyitott népi gyermekjátékokkal és haranglábi táncokkal, s a Százlábú Ifjúsági Néptáncegyüttes zárt szászcsávási cigánytánccal. Mezőségi táncokkal lépett fel az erdőfülei Dobó Néptáncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza Batyus néptánccsoportja szatmári táncokat mutatott be, a kézdivásárhelyi Harmatfű néptánccsoport székit járt, a nagybaconi Pásztortűz vajdaszentiványi táncokkal lépett színpadra.
A gyermekgála külön színfoltja volt a gelencei Burusznyán és a kézdiszentkereszti Tisztás és Tisztácska táncegyüttes, mindkét településről két korosztálynyi csoport érkezett a találkozóra, a kisebbek játéka és a nagyobbak kiforrott tánca (korondi forgatós és mezőségi táncok) méltán nyerte el a közönség tetszését.
Ezúttal is muzsikált a Heveder zenekar, az oktatók, együttesvezetők pedig bizonyították: rendszeres munkával, jó pedagógiai érzékkel, szakmai hozzáértéssel a gyermekek lábára illeszthető a néptánckincs.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Él az anyanyelv szeretete a szórványban
Dicsőszentmártonban idén XXVI. alkalommal tartottuk meg a Küküllők menti tanulók népdaléneklő és szavalóversenyét a Kis-Küküllő Alapítvány és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének helyi szervezete égisze alatt. Egykor, 1991-ben dr. Kakassy Sándor RMDSZ-elnök javaslatára indítottuk el a szavalóversenyt, melyet utóbb népdaléneklő részleggel bővítettünk. Bebizonyosodott, hogy szükséges, jó és hasznos egy ilyen népes találkozó a szórványban, hiszen "a természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk, csak egyetlen édes anyanyelvet" (Kosztolányi Dezső).
Idén két nap tartottuk a versenyt: május 21-én az általános iskolások és május 28-án a líceumi tanulók szerepeltek. A szavalók két szabadon választott verssel jelentkeztek, az éneklők két szabadon választott népdallal nevezhettek be.
Hetven általános iskolás szerepelt, 50-en szavaltak és 20-an énekeltek. A középiskolás tanulók közül 25-en jelentkeztek, ebből 21-en szavaltak és négyen énekeltek. Összesen 95 résztvevője volt a versenynek Bonyháról, Désfalváról, Dicsőszentmártonból, Haranglábról, Héderfájáról, Jobbágytelkéről, Küküllődombóról, Medgyesről, Segesvárról, Szászcsávásról és Vámosgálfalváról.
A díjazott tanulók könyvjutalmat vehettek át, ezeket Pataki László vámosgálfalvi iskolaigazgatónak és Fodor Józsefnek, a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatójának köszönhetjük. Köszönet Csiki Erzsébet-Gyöngyi körfelelősnek, Szilágyi Anna-Rózsika, Márkos Zita tanárnőknek, valamint Kakassy Irénnek és Balázs Évának, a Kis- Küküllő Alapítvány kurátorainak, akik segítséget nyújtottak a verseny megszervezésében.
A gyermekszemek ragyogása, a népviseletbe öltözött gyermekek látványa még sokáig él bennünk.
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)