Az RMDSZ zsombolyai szervezete az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendez október 15-én. Levetítik Mészáros Márta A temetetlen halott című, Nagy Imréről készült filmjét. A rendezvény része a Temesvári Magyar Nőszövetség által A vidéki művelődési élet fellendítése című projektnek, melynek keretében Lugoson, Nagyszentmiklóson, Dettán, Igazfalván, Végváron, Szapáryfalván, Újszentesen, Óteleken és Újmosnicán is levetítik majd a filmet. /P. L. Zs.: ’56-os megemlékezés Zsombolyán. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 14./

A múlt héten összehívták Temesváron az úgynevezett Ifjúsági Kerekasztalt, amely a temesi ifjak küldöttét volt hivatott kijelölni az RMDSZ kongresszusára. A találkozóról (és a döntésről) a nyilvánosság utólag szerzett tudomást, amikor országszerte az átláthatóságról, a közérdekű döntésekhez való hozzászólásról beszélnek. A határozat szerint a helyet a TEMISZ /Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet/ elnöke töltheti be. Éppen az elnök szólta el magát egyszer, hogy nem is akar tömegszervezet lenni az egyesület. Az RMDSZ ifjúsági alelnöke szerint a diákszervezet (TDM) épp akkor “hány havat” a Hóhányó Olimpián, a Bartók diákönkormányzatának (DÖK) tagjai pedig “még kicsik”. Meg kellett volna még kérdezni a vidéki ifjúsági egyleteket. Kapásból kettő említhető, a végvári Pro Community, amely gazdag tevékenységet folytat, mint a többi együttvéve, vagy a szapáryfalvi Gróf Szapáry Péter Társaskört. /Nem politizálnék, de most már késő. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 7./

Temes megye 14 településének 16 iskolájában folyik magyar nyelvű oktatás (is). Önálló magyar tannyelvűnek három nevezhető: az ötvösdi elemi, az óteleki nyolcosztályos, valamint a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, amelyben első osztálytól az érettségiig anyanyelvükön tanulhatnak az iskolaköteles magyar gyerekek Kiss Ferenc tanfelügyelő szerint optimizmusra ad okot, hogy nem rosszabbodik a helyzet. “Ahol az elmúlt tanévben volt magyar elsős, ott idén is lesz,– mondta Kiss Ferenc, a kisebbségi oktatáson belül a magyar nyelvűért felelős tanfelügyelő. – Elsőbe egy gyerek is beiratkozhat, legfeljebb szimultán osztály lesz, összevonva egy másik évfolyammal. ” Nem túl rózsás a helyzet, aminek az okai demográfiai, társadalompolitikai és szociális kérdésekben keresendők. Önálló magyar első osztály a múlt tanévben Temesváron a Bartókban, az 1-es és a 26-os számú iskolák, valamint Lugoson az 5-ös és a végvári általános iskola tagozatán volt, és úgy néz ki, hogy most is lesz. A már említett iskolákon kívül a következő településeken/intézetekben folyik oktatás magyar nyelven: Szapáryfalván, Pusztakeresztúron, Nagycsanádon, Nagybodófalván, Dettán, Zsombolyán (elemi), Újszentesen, Igazfalván, Nagyszentmiklóson (általános). Átlagosan ezer körüli Temes megyében a magyarul tanulók száma (a múlt tanévben 1051-en voltak), aminek majdnem a fele 1–4. osztályos. /Pataky Lehel Zsolt: Temes. Fenntartható állapot. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./

A két megyére kiterjedő Temesvári Református Egyházmegye lelkészei szeptember 11-én Szapáryfalván gyertyafénynél tartották meg negyedévi lelkészértekezletüket, mert áramszünet volt. Az istentiszteletet és az előadást dr. Higyed István nyugalmazott lelkész tartotta. Az előadás az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) megalakulásának (1927. szeptember 18.) nyolcvanadik évfordulója apropóján hangzott el. Az előadó beszámolt a budapesti Reménység Szigetén eltöltött, nyugdíjas lelkészek részére szervezett üdülésről, illetve a Budapesten megtartott doktorok kollégiumának rendezvényeiről is. /Makay Botond: Gyertyafényes református lelkészértekezlet. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 13./

A XIII. Bánsági Magyar Napok teltházas zárórendezvénye Temesváron, a Csiky Gergely Színház nagytermében volt. Csene, Zsombolya, Szapáryfalva és Igazfalva után, a Bartók Béla Líceum tánccsoportjai és citerazenekara bemutatta a Hagyománykeresőben című folklór-műsort. A Szabó Ferenc vezette, közel 100 tagú Bokréta, Kisbokréta és Morzsa-Bokréta tánccsoportokból, valamint a citerazenekarból álló temesvári hagyományőrző együttes ezúttal is elkápráztatta a közönséget. A kiemelkedő teljesítmény nem kis mértékben Szabó Ferenc tanítónak, a Bokréta együttes vezetőjének köszönhető, akinek a folklórgálán EMKE-díjat adott át Matekovits Mihály minisztériumi vezérigazgató. /Pataki Zoltán: EMKE-díj Szabó Ferencnek. Nézőcsúcs a Hagyománykeresőben folklórgálán. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 22./

„A legnagyobb pozitívum kétségkívül a temesvári választási siker – nyilatkozta Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök – a leadott szavazatok 5,1%-ával az RMDSZ-nek négyéves szünet után sikerült visszajuttatnia képviselőit a megyeszékhely önkormányzatába. Az RMDSZ listán két képviselő jutott be a városi tanácsba: az első helyről Szabó Ferenc tanító, a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője, a második helyről a választási egyezség szerint a szerb érdekvédelmi szervezet képviselője. Újszentesen Szilágyi Géza RMDSZ-es polgármestert újraválasztották és sikerült a hat tanácsost is megőrizni. Nem ismétlődött meg a „zsombolyai csoda”, Kaba Gábor polgármesternek ezúttal nem sikerült az első körben nyernie és a kilenc RMDSZ tanácsos helyett csupán hatan kerültek be a helyi önkormányzatba. Pozitív eredmény született Nagybodófalván (3 RMDSZ-tanácsos 1 helyett), Újváron (6 tanácsos 4 helyett), Igazfalván (3 tanácsos), Csanádon és Csenén, ahol sikerült egy-egy tanácsost bejuttatni a helyi képviselői testületbe. Végváron megmaradt a 4 tanácsos, Dettán a 2, Pusztakeresztúron és Torontálkeresztesen 1-1, Szapáryfalván és Újmosnicán akár kettő is lehet, de még nincs végeredmény. Nagyszentmiklóson és Temesrékáson ismét kudarcot vallott az RMDSZ, akárcsak 4 évvel ezelőtt. /Pataki Zoltán: Képviselő a temesvári önkormányzatban. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./

A hagyományos Szent István Napok keretében „Helyi történénelmi–művészeti értékeink védelme” című szakmai tanácskozásra invitálta augusztus 22-én Buziásfürdőre a bánsági magyar civil szervezetek képviselőit a Szórvány Alapítvány. Dr. Bodó Barna elnök, Erdei Ildikó és munkatársaik bemutatták az alapítvány honismereti stratégiáját és eddigi eredményeit a Temes megyei magyar közösség értékeinek, emlékhelyeinek, kiemelkedő személyiségeinek feltérképezése területén. A tanácskozás során a résztvevők elemezték a hivatalosan nyilvántartott emlékhelyek, műemlék épületek jegyzékét: a 333 tételt magába foglaló listán alig szerepel néhány magyar vonatkozású történelmi emlékhely. Dr. Bodó Barna arra hívta fel a figyelmet, hogy a Piarista Líceum épület–együttes azért kerülhetett fel a hivatalos műemlék–listára, mert Szász Enikő elnök kezdeményezésére a Temesvári Magyar Nőszövetség 6–7 évig tartó szívós munkával beemelte a köztudatba. – Hihetetlenül sok értékünk van, ezeket mind be kell emelni a közös értékek tárházába, amit csak összefogással lehet elérni. Nem egy civil szervezet fogja végigvinni ezt a feladatot, hanem a megye területén működő valamennyi magyar civil szervezet, kezdve Csanádtól Nagyszentmiklóson át, folytatva Zsombolyával, Végvárral, Dettával, Újszentessel, Igazfalvával, Bodófalvával, Szapáryfalvával, el egészen Lugosig és Temesvárig, nyilatkozta dr. Bodó Barna. A Szórvány támogatást nyújtana a magyar civil szervezeteknek abban, hogy megkeressék azokat a helyi értékeket, amelyeknek képviselete állandósíthatja a tevékenységüket. A Szórvány Alapítvány 7–8 éve módszeresen foglalkozik helytörténettel és honismerettel, könyveket, kiadványokat jelentetett meg erről a témáról, létrehozta a Bolyai János emlékszobát. /Pataki Zoltán: Szórvány Alapítvány – Értékmentő civil összefogás. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 25./

Temes megyében az RMDSZ választási eredményeit Halász Ferenc megyei elnök értékelte: „Először fordult elő, hogy az önkormányzati választásokon több szavazatot kaptunk, mint a parlamenti választásokon”, a voksok 6,19%-át az RMDSZ kapta, a vidéki településeken ezzel szemben a vártnál kevesebb szavazatot gyűjtöttek be. Azok a vidéki települések, ahol az RMDSZ jó eredményt ért el az önkormányzati választásokon (Nagybodófalva, Végvár, Szapáryfalva) ezúttal a gyenge választási részvétellel tűntek ki. Temes megye szintjén egyedül a zsombolyai körzetben van még esélye az RMDSZ jelöltjének, Kaba Gábornak egy képviselői mandátumra. /Pataki Zoltán: Temes megye is narancssárga. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 2./

Megszűnik a magyar elemi iskola Nagybodófalván és Pusztakeresztúron
Csak a minisztérium mentheti meg
A tanfelügyelőségen zajló átszervezések és leépítések végül nem érintették Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő és a magyar nyelvű, illetve a földrajz oktatásáért felelős tanfelügyelő, Kiss Ferenc állását.
A fejkvóta rendszer bevezetése okán megejtett iskola-összevonások, illetve bezárások nyomán a megye magyar oktatásában kialakult helyzetről a tisztségében szerdán megerősített Kiss Ferenc tanfelügyelővel beszélgettünk.
Jó hír az, hogy valamennyi magyar óvoda megmarad – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kiss Ferenc – a megyében összesen 23 magyar óvoda működik, ebből 7 Temesváron. Kevésbé jó hír, hogy az alacsony gyereklétszám miatt a temesvári 1-es és 26-os Általános Iskolákban idéntől nem működik magyar tagozat. Az iskola-összevonások nyomán az I–VIII. osztályos gyerekek a Bartók Béla Líceumban folytathatják tanulmányaikat. A teljesen felújított és kibővített iskolában minden osztály délelőtt fog járni, kiváló körülmények között. A Bartók Líceumba várjuk az újszentesi V–VIII. osztályos gyerekeket is, mert az alacsony gyereklétszám miatt Újszentesen ősztől csak az I–IV. osztály működik tovább.
Vidéken hol lesznek a magyar nyelvű oktatást érintő iskola-összevonások, illetve bezárások?
Ősztől nem indul magyar nyelvű I–IV. osztály Nagybodófalván és Pusztakeresztúron, ahol 3, illetve 6 gyerekkel nem tudtuk az összevont elemi osztályt elindítani. Továbbra is működik az I–IV. osztályos magyar tagozat Dettán, Nagycsanádon, Ötvösdön, Szapáryfalván és Újszentesen. A nagybodófalvi magyar gyerekek a szapáryfalvi iskolában folytathatják tanulmányaikat.
Az I–VIII. osztályos vidéki magyar iskolák, illetve tagozatok tovább működnek Lugoson, Zsombolyán, Igazfalván, Óteleken és Végváron. Megszűnés fenyegeti a nagyszentmiklósi 1-es számú Általános Iskola magyar tagozatát. A gyereklétszám rendkívül alacsony, és az önkormányzat sem vállalta, hogy pótolja a tanító, illetve a tanárok fizetéseiből hiányzó összeget. Mi kéréssel fordultunk a Tanügyminisztériumhoz a nagyszentmiklósi magyar tagozat megmentése érdekében, de választ a mai napig nem kaptunk a megkeresésünkre. Holnap (csütörtökön – szerk. megj.) találkozunk a nagyszentmiklósi magyar gyerekek szüleivel, közösen keresve a megoldást. Az elképzelésünk az, hogy a minisztérium támogatásával a 2-es számú Általános Iskolában indítanánk el a magyar tagozatot, ahol német tagozat is működik, és az iskola vezetősége szívesen befogadná a magyar tagozatot.
Van-e arra példa, hogy a helyi önkormányzat besegít a magyar tagozat működtetésébe?
Lugoson és Dettán az önkormányzat támogatásával sikerült a magyar I–VIII., illetve I–IV. osztályokat megmenteni, havonta bepótolják az iskola költségvetéséből hiányzó összeget.
Mennyiben érintik az iskolabezárások és -összevonások a Temes megyei magyar oktatásban résztvevő tanerőket?
A véglegesen kinevezett tanárok közül senki sem marad állás nélkül.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

„Előttünk egy nemzetnek sorsa áll”
Dr. Lovas János magyartanár, kutató gazdag életpályájáról, tanári és szaktanfelügyelői tapasztalatairól, a tanári hivatás írott és íratlan szabályairól mesél. Az elismert tanár ősztől nyugdíjba vonul, de a katedra mellől nem távozik végleg.
Lovas János 1946. november 17–én született a Temes megyei Szapáryfalván. A falu helyén a XIX. század hetvenes–nyolcvanas éveiig erdő volt, azt kiirtották, hogy vasútvonalakat építsenek. A megmaradt területet mezőgazdasági területté nyilvánították, majd arra tizenöt településről hoztak lakosokat. Lovas János ebben a faluban született, itt járt iskolába 1953–60 között, középiskoláit a Lugosi Coriolan Brădiceanu Líceumban végezte, majd sikeresen felvételizett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem filológia szakára. Sok évig volt magyartanár, magyar szaktanfelügyelő és a BBTE adjunktusa.
Reggel kilenc órára, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kirendeltségének tanári szobájába rögzítettük a beszélgetés időpontját. A tanár úrnak már az asztalán volt a kávé, igazán még nem tudta, hogy miről fog beszélni, annyi tény, hogy egy nagyon hosszú életpályára tud visszatekinteni, melyről akár napokig is tudna mesélni.
„Ez már egy más világ, mint amelyikben én életem nagyobb részét leéltem — tűnődik el Lovas János tanár úr. — Nem rosszabb, de valahogy más… Szülőfalum, a Temes megyei Szapáryfalva, már csak emlék számomra, hiszen olyan átalakulásokon ment át, hogy lehet meg se ismerném. De a megmaradt emlékek tökéletesek. A szabályosan elrendezett utcák, a faluközpontban lévő községháza, a templom és az iskola, ahol tanulmányaimat kezdtem. Negyedik osztály után bevittek bennünket a lugosi 3–as Számú Magyar Középiskolába. Az osztály nagy része nem akart ott maradni, mert túl nagy volt a szigor. Az osztálytársaim visszamentek a faluba, engem apám nem engedett vissza, azt akarta, hogy városon tanuljak. Hatodikba muszáj volt visszamenni. Nyolcadikba ugyancsak Lugoson folytattam tanulmányaim. Akkor már Coriolan Brădiceanu Líceumnak nevezték, de már összevont iskola volt, melyben működött magyar tagozat is. Érettségi után felvételiztem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filológia karára. Nem volt könnyű, hiszen hatan voltunk egy helyre. Előbb azt gondoltam, hogy román–magyar szakra íratkozok, de erről lebeszéltek. Annyit kellett volna tanuljak, mintha két egyetemet végeztem volna egyszerre. Amúgy is nagyon hálátlan dolog az, ha magyar gyerekek számára kell románt tanítani. A gyerek számára nehezen megy, a tanár pedig úgy érzi, nem végzi jól a munkáját. Harmadéven szakosodni kellett: irodalom vagy nyelvészet? Húsz hallgató közül hárman választottuk a nyelvészetet. Államvizsga dolgozatom témája Szapáryfalva teljes tulajdonnév rendszerének (személynevek, állatnevek, földrajzi nevek) bemutatása volt.” 
Sárközújlaki évek 
„Az egyetem elvégzése után Bukarestben történt a kihelyezés — folytatja Lovas János. — Mivel nekem volt a legjobb médiám, én választhattam elsőként. Reméltem, hogy kapok egy helyet Temesvár vagy Arad környékén, de ez nem jött össze. Legmegfelelőbbnek Sárközújlakot tartottam. Minőségi magyar iskola volt, közel a városhoz. Az iskolában csak szakképzett tanárok voltak. Még a rajzot is olyan személyek tanították, mint Fodor Kálmán és Szilágyi Béla. A magyar katedráról Terdik Ilona bement a városra, én az ő helyét foglaltam el. Nagy szeretettel fogadott a tanári kar. Közben hat hónapra elvittek katonának. Miután visszajöttem, megismerkedtem egy sárközújlaki lánnyal, akivel mindmáig házasságban élek és van egy fiúnk… Egy nap megjelent az iskolában a káderes, és közölte, hogy engem szeretnének bevinni Szatmárnémetibe magyar szaktanfelügyelőnek, ugyanis Murvai László addigi szaktanfelügyelőt Bukarestbe helyezték. Nem akartam elfogadni a megbízatást, de meg kellett tennem. Beláttam azt, hogy minden hatalom elvár egy bizonyos lojalitást az alkalmazottaitól. A pártba is beléptem, bár sohasem hittem abban a társadalomban. Nekem nagy kétségeim voltak a szovjet hatalommal szemben is. Meggyőződésem volt, hogy a Szovjetunió egy véres polgárháborúval fog feloszlani. Szerencsére ez nem így történt… 1972 szeptemberében, amikor már kezdtem sárközújlakinak érezni magam, elhagytam Sárközújlakot.” 
A szaktanfelügyelő 
„Abban az időben nem olyan volt a szaktanfelügyelő élete, mint most. Autóbuszokkal vagy akár gyalog, többször egy hétre ki kellett menni egy–egy eldugott településre, ahol fűtetlen vendégszobákban kellett lakni. Ezekből az évekből maradtak jó és rossz emlékeim is. A jó az volt, hogy volt időm és lehetőségem gyűjtésekre. Már abban az időben is szokás volt megünnepelni az inspekciókat, én sohasem mentem kocsmázni vagy protokollokra, hanem gyűjtöttem. Tanfelügyelőként viszont kellemetlen dolgokkal találkoztam. Nagyon le volt züllesztve a megye magyar nyelvű oktatása. Akkor még nagyon sok tanító tanított magyartanárként. Ők végeztek ugyan egy gyorstalpalót, de a maguk klasszikus módszereiket használták, mi pedig az egyetemről hoztuk az új szellemet. Amit szerettem ezekben a tanítókból lett magyartanárokban, hogy következetesek és precízek voltak, mindenáron — akár pálcával vagy vonalzóval — megtanították a gyerekeknek az anyagot és megkövetelték a fegyelmet. Ezekkel az elavult, sulykoló módszerekkel unalmasakká tették a nyelvórákat. Sokszor órákat töltöttem el azzal, hogy rávezessem őket: mit kell tenni azért, hogy az óra ne legyen nyűg a tanulók számára. Nagy hangsúlyt fektettem a fegyelemre is. Akik nem voltak felkészülve, nem engedtem őket véglegesítő vizsgára. Emiatt félelmetes vaddisznó hírében álltam.”
A nyelvészdoktor
„Különös története van az én doktori címem megszerzésének is. 1972–ben kezdtem el a gyűjtést. A szamosháti magyar tulajdonnevek, becenevek és ragadványnevek gyűjtése volt a témám. Harmincnyolc falu, negyvenezer lakosát kellett felkeresnem. Márton Gyula professzor már akkor meghívott a doktorira, amikor olvasta az államvizsga dolgozatomat. Halála után Szabó T. Attila lett az irányítóm. A gyűjtéssel elkészültem, de a doktori disszertációm nem tudtam megírni, mert az abban az időben nem lehetett több mint száz oldal, annak megvédésére pedig a megyei pártbizottság kellett ajánlást tegyen. Ezzel a témával nem volt esélyem. A gyűjtés során is gyakran figyelt fel rám a Szekuritáté. Kíváncsiak voltak rá, hogy milyen adatokat gyűjtök. A doktori címet végül akkor kaptam meg, amikor Péntek János lett az irányítóm.” 2000 májusában védtem meg a disszertációmat. 
Ismét a katedrán 
„1983–ban jött a magyarságot sújtó hullám. Mivel kezdték megszüntetni a magyar iskolákat, a tanfelügyelőségen megszűnt a magyar szaktanfelügyelői állás. Én tizenkét év után felemelt fővel mentem vissza a katedrára, mivel kezdett teher lenni számomra ez a munka. Eredménytelennek láttam a küzdelmeimet. Képtelen voltam engedni az igazamból, de egy olyan világ kezdett kialakulni, amelyben nem sok helye volt a jó szándéknak. A sok terepút, a rossz körülmények miatt megbetegedett a lábam is. Az 1989–es változásokig általános iskolákban tanítottam. A változás félig az ágyban, félig lábon ért. Jöttek az átszervezések, a szatmárnémeti 14–es Számú Általános Iskolában megválasztottak aligazgatónak, de nem szerettem azt a munkát. Továbbra is arra törekedtem, hogy fegyelem és minőségi oktatás legyen az iskolában. Ebben az iskola volt vezetősége igyekezett fékezni, ahol lehetett keresztbe tenni. A Ceauşescu diktatúra legszörnyebb éveiben, amikor minden este elvették az áramot, gyertyafénynél tanítottam — olyan volt az osztály, mint kivilágításkor a temető —, mert tudtam, hogy a tanuló érettségin és felvételin nem mondhatja azt, hogy azért nem tud, mert nem volt áram. Amikor megalakult a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Bura László megpróbálta összeszedni a városból azokat a tanárokat, akik meg tudtak felelni az akkori kihívásoknak. Nagyon sok tanuló tizenegyedik osztályból jött át román tagozatról, és úgy kellett érettségizniük, mint aki első osztálytól magyar tagozaton tanult. Tizenkét évet töltöttem a Kölcseyben. Nagyon sok tanítványom kollégám lett. Kollégaként kezeltem őket és büszke voltam rájuk. Mindig azt vallottam, hogy a tanár és a diák között meg kell legyen a három lépés távolság, a diák fel kell nézzen a tanárra, a tanár pedig úgy kell viselkedjen, hogy a diák szülőnek nézze. 2002–től vagyok a BBTE adjunktusa. Ősztől innen vonulok nyugdíjba, de ha lehetőséget kapok, óraadó tanárként tovább fogok dolgozni.”
Új idők örvényében
„A tanügyben a több mint húsz év alatt a lényeges dolgok nem változtak sokat. Ha változott, inkább rossz irányba. Pedig a világ és benne az emberek nagyon megváltoztak. A mai diákság már egy más világban nőtt fel. Egy olyan világban, ami számomra már kezd idegen lenni. Nem rosszabb ez a nemzedék mint a régi, de más. Nekem sohasem voltak konfliktusaim a tanulókkal. A diák sokszor ki akarja kezdeni a tanárt, de ez mindig feltűnési viszketegségből, polgárpukkasztó hajlamból történik. Ha a diák látja, hogy nem pukkad a polgár, akkor leereszt, nem próbálkozik tovább. A tanár feladata meggyőzni a diákot arról, hogy mennyire fontos megtanulni a feladatot. Én ha akarom, ha nem, ott állok a diák előtt. Példakép kell legyek. Rám a diák, mint hiteles emberre kell nézzen. Mint ahogy mondani szokás: a tanár legyen tudós, színész és szőlő. A szemléletváltás, ami a pedagógusokat illeti, az óvodában átment, az I–IV. osztályban sincsenek problémák, a gondok a felsőbb osztályokban jelentkeznek. A tanárok egy részéből hiányzik a szakmai hozzáállás, a módszertani tudás, ami nélkül nem lehet tanítani. A témát módszertanilag úgy kell közel vinni a diákhoz, hogy az értse, szeresse meg rajtam keresztül. De döntő szerepe van annak is, hogy a diák mit hoz otthonról. Nagyon sok szempontból még mindig mélyponton vagyunk.” erdon.ro

Egymásra találtak a történelmi Bánság magyarjai Buziásfürdőn
Történelmi találkozóra került sor június 29-én, szombaton a buziásfürdői CARP-panzióban: a Temesi Bánság és a Szerbiai Bánság magyarlakta településeinek képviselői közös konferenciát tartottak, ahol bemutatták a határ két oldalán élő magyar közösségek helyzetét, a magyarlakta városokat és községeket, majd a résztvevők kétoldalú megbeszéléseken keresték a további együttműködési lehetőségeket.
A Marossy Zoltán kormányfelügyelő kezdeményezte magyar–magyar találkozó létrejöttét a Bánsági Közösségért Egyesület, a Temes megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Buziásfürdői RMDSZ és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő támogatta.
A vajdasági vendégek nyolc településről érkeztek, míg a házigazda Temes megyeiek 12 magyarlakta települést képviseltek. Buziásfürdőt Molnár József mutatta be, a Temesi Bánság magyar közösségeinek helyzetéről Kiss Ferenc tanfelügyelő tartott előadást. A Szerbiai Bánság magyarságát Dobai János torontáltordai polgármester mutatta be a jelenlevőknek. A sok hasonlóság mellett feltűnő különbségek is vannak a határ két oldalán élő magyar közösségek között: több vajdasági magyar településen többségben vannak a magyarok, közöttük néhány olyan is van, ahol 80% feletti a magyar lakosság aránya (Hódegyháza, Magyarittabé, Torontáltorda stb). A határ innenső oldalán viszont egy-két település (Ótelek, Végvár) kivételével már mindenütt kisebbségben élnek a magyarok, közigazgatási szinten nincs már magyar többségű község a Temesi Bánságban.
A konferencia befejező részében a zsombolyai Kaba Gábor ismertette a határon átnyúló román–szerb projektek tapasztalatait, az EGTC-k (Európai Területi Társulások) létrehozásában rejlő lehetőségeket. Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség Tanácsának elnöke meghívta a találkozó valamennyi résztvevőjét a hódegyházi (Csóka község) Falunapra, hogy ott folytassák a Buziásfürdőn elkezdett megbeszéléseket. A romániai és szerbiai bánsági magyarok első találkozójának tapasztalatait összefoglalva, Marossy Zoltán kormányfelügyelő azt javasolta, hogy augusztus 4-én, Hódegyházán az alábbi területeken keressék az együttműködési lehetőségeket a határ két oldalán található magyarlakta települések képviselői: gazdaság, magyar nyelvű oktatás, kultúra–hagyományőrzés, az ifjúság és az idősek közötti kapcsolatfelvétel.
A találkozó végén a résztvevő települések képviselői közös Közleményt fogadtak el, amelyben a további együttműködés szükségessége mellett foglalnak állást:
„A vízumkényszer megszűnése 2010. június 12-én, valamint Szerbia EU-jelöltségének elfogadása 2012 márciusában új helyzetet teremtett régiónkban.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségeinek együttműködése elől nem csak elhárult az akadály, de ez a kívánatos együttműködés híd is lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
A Bánságban 14 nemzetiség közösségeivel folytatott együttélés sajátos tapasztalatokkal gazdagíthatja az új Európában helyét építő magyarságot.
Ezért legalább olyan fontosnak tartjuk a velünk élő nemzetiségektől, mint a szomszédos magyarlakta régiók – Bácska, Dél-Alföld, Erdély, Partium – közösségeitől átvehető tapasztalatokat.
Mindehhez szervezett együttműködés szükséges. Ez a találkozó csak egy kezdet, a folytatás rajtunk múlik.
Buziásfürdő, 2013. június 29.
Képviselt települések: Bodófalva, Buziásfürdő, Nagycsanád, Csóka, Detta, Fejértelep, Hódegyháza, Nagykikinda, Magyarittabé, Máriafölde, Ótelek, Ötvösd, Temesság, Szapáryfalva, Temesvár, Temerin, Tiszaszentmiklós, Torontáltorda, Újszentes, Végvár és Zsombolya
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Szórványgondnoki program Szapáryfalván
A Szórvány Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap támogatásával lezárta az elmúlt év őszén indított szórványgondnoki szolgálatot Szapáryfalván. Ez immár a második szórványgondnok program volt a Kárpát-medencében, az első az Arad megyei Szentpál településen működött 2013-ban. A kérdésre, hogy mit is csinál egy szórványgondnok, röviden így összegeznénk a választ: a szórványgondnok azon dolgozik, hogy újra működjön, újra életképes legyen a falu magyar közössége, pótolja mindazt, amit az intézmények hiánya okoz. Ezen célokat szem előtt tartva kerültek megszervezésre idén is a különféle események.
A szapáryfalvi szórványgondnok program keretében december 6-án, Madaras Andrea irányításával, Télapó-váró barkácsklubot szerveztek óvodások és kisiskolások számára. A műhelyeket önkéntes fiatalok és anyukák vezették, ahol a gyerekek karácsonyi díszeket, üdvözlőlapokat készítettek.
A helybéliek örömmel fogadták az eseményt, hiszen régóta nem volt ilyen jellegű, szervezett és irányított tevékenység a szapáryfalvi magyar gyerekek számára.
A karácsony előtti utolsó szombaton ajándékot kaptak a szapáryfalviak: Éder Enikő színművésznő Különjárat c. előadóestjét. A szerte a világban sok helyen bemutatott műsor egyszerre szórakoztató és elgondolkoztató, miközben a dalok röpítenek, a versek harmóniát sugallnak és figyelmeztetnek is egyszerre: utasok vagyunk mindannyian, Tamási Áronunk örök igazságával valljuk, valahol otthon kell lennünk benne. A szép számú közönség annyira átélte az előadást, hogy a ráadás után sem akaródzott elmenni, még hosszan beszélgettek a művésznővel, illetve egymással. A helyi szervezők pedig a terülj asztallal a végén szó szerint bemutatták, hogy a faluban a karácsony előtti szombat a disznóvágások ideje. A napi szorgoskodás után volt nagyon szép és megnyugtató a nagyfokú érdeklődés.
Ugyancsak a szórványgondnoki programnak köszönhetően elkészült egy szapáryfalvi falunaptár is, amely tartalmazza a falu emlékezetes mozzanatait, feleleveníti a falu múltját, ünnepeit, szokásait és nem utolsósorban a falu embereit, a közösséget. A kezdeményezők úgy gondolják, hogy a megszokott rendeltetésén túl nagyon fontos szerepe van egy ilyen naptárnak, hiszen a település virágzó múltjából erőt és ötleteket is meríthet a mai magyar közösség.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Nekurátok évszázada
Nagybátyám mesélte valaha, hogy az első világégést követő impériumváltozást követően „nekurátként”, tisztátlan lélekként bolyongott Erdélyben egy bizottság román nevet adni azoknak a településeknek is, ahol egy fia román soha nem élt. Hirtelen megjelentek, aztán éppoly hirtelen eltűntek, de látszott rajtuk a szándék: románosítani akarnak mindent!
Amikor hivatalosan is közölték az új neveket, mindenki láthatta, hogy – említsünk néhány példát – a Temesvár közeli, Szapáry grófról elnevezett Szapáryfalvából, nem tudni miért, az angolna jelentésű Țipari, a bihari Éradonyból Eriu-Adoni, a Maros megyei Dicsőszentmártonból Târnăveni, Kézdivásárhelyből Târgu Secuiesc, a Segesvár közeli Héjjasfalvából, bizarr társítással, Vânători lett... De az elmúlt száz év alatt az élet minden területén, iskolákban, temetőkben, egyetemen, hivatalokban, városokban, falvakon egyaránt igencsak átkereszteltek a nekurátok. Mert már kezdettől fogva nem az egymás melletti békés lét volt a céljuk, sőt még nem is nemzetiségek – főleg a magyarok – legyőzése, hanem az eltiprása, megsemmisítése, mindenhonnan való kitörlése, elűzése. S ezt tették és teszik, hol nagyobb rössel, hol meg a nemzetközi helyzet kényszerítette visszafogott lendülettel, mind a mai napig...
Nagyváradon a napokban hidakat neveznek el, hogy ne kelljen a város főterére a városalapító Szent László szobrát állítaniuk: beleegyeztek, hogy a központi híd a nagy király nevét viselje. De a többit Daciának, Decebálnak, Ovid Densușianunak, I. Károlynak és Constantin Prezan marsallnak fogják hívni, bár ezeknek semmi közük nincs a Körös-parti városhoz. Marosvásárhelyen a magyar utcanévtáblák bántják a román elöljárók szemét. De Erdély-szerte az elmúlt száz esztendőben nem volt olyan év, hogy ne radírozták volna le tömegével azt, ami magyar, s a helyettük adott új nevek mellé ne találtak volna ki hazug történeteket.
Így aztán bármennyire magyarázza a Velencei Bizottságnak a román külügyminiszter, Bogdan Aurescu, hogy a kisebbségi jogok megadását illetően a romániai a legjobb modell, amíg minden eszközzel országnak-világnak azt akarják bizonyítani, hogy Erdőelvén mindig csak románok éltek, és a magyarok jövevényekként húzzák meg magukat, addig ez a szövegelés egy fabatkát sem ér. Mert ördögien nekurátos.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Temes megyében is beindult a Petőfi Sándor Program
A temesvári Szórvány Alapítvány székházában kedden megtartott sajtótájékoztató keretében mutatkozott be a Nemzetpolitikai Államtitkárság által idén elindított Petőfi Sándor Program bánsági ösztöndíjasa, Horváth Ida, végvári származású joghallgató. A Kárpát-medencei szórványmagyarság megerősítését célzó Petőfi Sándor Program célkitűzéseit dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke ismertette.
„A szórvány a mi értelmezésünkben egy olyan helyi magyar csoport, amely saját erejéből képtelen a nyelvi-kulturális fennmaradásra, segítséget kell kapnia ahhoz, hogy a megmaradását biztosítsuk – mondta dr. Bodó Barna –, erre találtuk ki a szórványgondnok intézményét is, de ennél sokkal átfogóbb, az egész Kárpát-medencére kiterjedő programot indított el a Nemzetpolitikai Államtitkárság, amelynek dr. Grezsa István miniszteri biztos a felügyelője, koordinátora.” Az új programot a Kőrösi Csoma Sándor Program mintájára találták ki, amelynek célja, hogy magyar fiatalok utazzanak ki a diaszpóra magyarságához, és a magyar közösségek életét segítsék, hozzájáruljanak a magyar közösségek identitásának megőrzéséhez. A Kárpát-medencei szórványmagyarság megerősítését célzó Petőfi Sándor Program célterülete a Kárpát-medence mellett Ausztria, Csehország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és a Csángóföld. A programban részt vevő 50 ösztöndíjas fiatalt kifejezetten a szórványterületekre küldik.
Temes megyében Horváth Ida, végvári származású joghallgató augusztus 15-től kezdte el a szórványközösségeket segítő tevékenységét. A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasainak a tevékenysége négy nagy kérdésre hegyeződik ki: közösségszervezés, kulturális–szabadidős–sport-tevékenységek szervezése, elsősorban fiataloknak, a helyi-megyei eseménynaptárkövetése, összeállítása, gondozása és a külföldi kapcsolatépítés. Horváth Ida feladatai közé tartozik majd a temes.ro honlap működtetése, a megyei eseménynaptár megjelenítése a világhálón.
Horváth Ida a sajtó képviselőinek elmondta: most ismerkedik a megye magyar közösségeinek, illetve magyar intézményeinek, civilszervezeteinek a helyzetével. Részt vett a Végvári Falunapok rendezvényein és a következő hét végén besegít az Újszentesi Falunapok megszervezésébe. Horváth Ida kezdeményezésére szeptember 21-én a Bánságban is megemlékezünk a Magyar Dráma Ünnepéről, amelyre meghívják dr. Csávossy György bánsági származású drámaírót, és előadják egyik darabjának egy részletét. Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a Bánságban is megünnepeljük a Magyar Népmese Napját. Erre az alkalomra meghívják a magyarországi nagy népmesemondót, Kóka Rozáliát, aki saját gyűjtésű bukovinai székely és moldvai csángó népmeséket fog előadni Nagybodófalván, Szapáryfalván és Temesváron.
A Petőfi Sándor Program időtartamát első körben 9 hónapra tervezik, de dr. Bodó Barna szerint megvan rá a remény, hogy folytatódik a következő években is.
Pataki Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

„A települések felébredtek Csipkerózsika álmukból”
A Temesvári Szórvány Alapítvány és az Integratio Alapítvány az elmúlt egy évben közösen valósította meg a Civil gondnok szolgálat a multietnikus közösségek fejlődéséért nevű projektet, a SEE 2009–2014 Norvég Alap támogatásával. A projektzáró sajtótájékoztatón dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke és Tasi Ottilia, az Integratio Alapítvány képviselője mutatták be a pályázat kézzelfogható eredményeit.
A projekt célkitűzése volt felhívni a helyi hatóságok figyelmét az interetnikus kommunikáció kérdésére, illetve olyan civil gondnokok képzése, akik meg tudják mozgatni a helyi közösséget a veszélyeztetett csoportok befogadásának irányába. A „civil gondnok” pályázat három Temes (Nagybodófalva, Szapáryfalva, Újmosnica) és három Arad megyei (Majláthfalva, Simonyifalva, Zimándújfalu) települést vett célba, ahol legalább két kisebbségi nemzeti közösség él együtt, ezek közül az egyik a roma közösség. Ezek a nemzeti közösségek többszörösen hátrányos helyzetűnek számítanak legalább két okból: vidéki közösségből jönnek, illetve valamelyik kisebbséghez tartoznak.
A projekt keretében mindegyik résztvevő településen kiképeztek egy háromfős civilgondnok csapatot, tagjaik két intenzív képzésen és hat gyakorlati szakmai műhelymunkában vettek részt. A csapatvezetőknek egy évre szóló szerződéses munkaviszonyt biztosított a Szórvány Alapítvány, mely idő alatt közösségi programok elindítását és működtetését szorgalmazták.
Tasi Ottilia, a civil gondnokok koordinátora beszámolt a sajtónak a pályázati tevékenységekről: mindegyik településen kérdőívezéssel mérték fel a helybéliek igényeit, majd közösen kiértékelték az eredményeket és a SWOT analíziseket is elvégezték településekre lebontva. Ezután meghatározták a civil gondnokok feladatait, akik egy év alatt 12 tevékenységet szerveztek a gyerekek számára, illetve legalább két nagy tevékenységet (bál, falunap) a felnőttek számára. Összeállították az ún. Tankatalógusokat is, amelyekből kiderül, hogy ki milyen (hagyományos) tevékenységekhez ért a faluban, illetve hogy ki mit szeretne megtanulni a többiektől. „Sikerült ezeket a településeket felébreszteni a Csipkerózsika álmukból, olyan tevékenységeket szerveztek, amelyekre az utóbbi években nem volt példa a faluban” – mondta Tasi Ottilia. A projekt keretében elkészült a települések leírása, településenként egy-egy web-es és facebook-oldal. A civil gondnokok és csapattársaik olyan kompetenciákat szereztek, amelyeket a jövőben is hasznosíthatnak.
Valdman Kinga projektasszisztens arról számolt be, hogy különösen látványos eredményeket értek el a Temes megyei szórványtelepüléseken, elsősorban Szapáryfalván, ahol az egész települést megmozgató Falunapot szerveztek, volt falubál és megalakult a nyugdíjasklub, sok-sok gyerekrendezvényt tartottak az utóbbi egy évben. Ezeken a szórványtelepüléseken a magyar iskola hiányát is pótolni kellett a civilgondnok program tevékenységeivel. A programba bekapcsolódott Arad megyei településeken sokkal élénkebb a közösségi élet, ott inkább a tevékenységek körének bővítését, eszközökkel való támogatásukat tűzték ki célul a civil gondnokok.
Hogy lesz-e folytatása a civil gondnok projektnek, az még a jövő zenéje. „Mi úgy dolgozzuk ki ezeket a programokat, hogy a tevékenységeket folytatni lehessen a pályázatok lezárása után is” – nyilatkozta dr. Bodó Barna, aki szerint nem biztos, hogy a jövőben is sikerül támogatást szerezni a civil gondok program folytatására.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Értékmentés Szapáryfalván
A Szórvány Alapítvány a Bethlen Gábor Alap támogatásával idén is elindította immár a harmadik Szórványgondnoki Szolgálatát a Temes megyei Szapáryfalva településen.
A Szórvány Alapítvány csapata és Keresztes Péter, a temesvári televízió magyar adásának szerkesztője november 23-án Szapáryfalván járt, és lefotózta a helybéli fiatalok által összegyűjtött régi tárgyakat, helyi kincseket. A falu fiataljai több mint 200 régi tárgyat gyűjtöttek be és érdeklődtek az idősektől ezeknek a tárgyaknak a történeteiről, felhasználási módjáról. Mindezen tárgyak a 2016-os Szapáryfalvi Falunaptár képanyagában is vissza fognak köszönni. Láthatunk majd 50 évvel ezelőtt készült, fonott tojástartót, kefekötőt, petróleumlámpákat, kenyérdagasztóteknőt, komatálat, mozsarakat és még rengeteg érdekes, régmúlt időkről mesélő, immár közösségi értéket. Mivel a begyűjtött tárgyak és ezek gyűjtése is valósággal megmozgatta a Szapáryfalvi közösséget, a Szórványgondnoki Szolgálat keretében december 11-én, pénteken 18 órai kezdettel sor kerül az „Értékmentés Szapáryfalván” közösségi estre, amely keretében a begyűjtött, lefényképezett régi tárgyak ki lesznek vetítve, és ahol baráti, teázós hangulatban tudhatjuk meg ezek történetét. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Közösségi est Szapáryfalván
„Ez a program egy élni akaró közösséget ébresztett fel”
A szórványgondnok program keretében december 11-én Értékmentés Szapáryfalván címmel közösségi estet szerveztek a bánsági település óvodájában. A sikeres rendezvény résztvevői valóságos időutazáson vehettek részt, amelynek során megismerhették a faluban felkutatott értékes, régi használati tárgyakat és a hozzájuk fűződő izgalmas történeteket. Az értékmentő akció során lefotózott ritkaságok egy 2016-os falinaptár képanyagában fognak visszaköszönni.
A közösségi est szép számú résztvevőjét dr. Bodó Barna, a szórványgondnok programot működtető Szórvány Alapítvány elnöke köszöntötte, aki a helyi értékek felkutatásának és megőrzésének fontosságáról beszélt. Létezik egy erdélyi szintű törekvés a még fellelhető helyi értékek felkutatására és megmentésére, a helyi értéktárak létrehozására – mondta a Szórvány Alapítvány elnöke.
Madaras Andrea szórványgondnok elmondta: a tavaly régi fényképekkel díszített 2015-ös falinaptárt készítettek Szapáryfalván, az idén pedig úgy döntöttek, hogy a 2016-os falinaptárt régi használati tárgyak fotói fogják illusztrálni. A gyűjtés során Madaras Andrea szórványgondnok és segítőtársai több mint 200 különleges régiséget leltároztak fel, amelyeket Keresztes Péter televíziós szerkesztő művészi kivitelezésű fotókon örökített meg.
Madaras Andrea vetített képes előadás keretében mutatta be az 1881-ben létesített telepes falu, Szapáryfalva történetét, a Csizmadia Ferenc lelkipásztortól kapott információk alapján és a helybeli családoknál felkutatott régiségeket. A vetítés során láttunk kb. 85 éves komatálat (szilke), 100 éves kávé- és cukortartót, 150 éves köcsögöt, fonott tojástartót, kefekötőt, petróleumlámpákat, kenyérdagasztó teknőt, régi bölcsőt és mezőgazdasági eszközöket, cukor- és kávédarálókat, mozsarakat, konyhamérleget, varrógépet, de még egy Bégakörtés feliratú helységnévtáblát is. A vetített fotókból megismerhettük az 1909-ben felszentelt szapáryfalvi református templom kegytárgyait, magát a templomot és a harangot is. A régiségekhez érdekes történetek is kapcsolódtak, így megelevenedett az erdőirtás árán verejtékes munkával létrehozott és felvirágoztatott telepes falu múltja. 100 esztendővel ezelőtt szinte színmagyar református település volt Szapáryfalva, közel 1700 magyar ajkú lakossal, műhelyekkel, szülészettel, községházával, iparosokkal, mesteremberekkel, helyi értelmiséggel, akik erős közösséget képeztek. A vetítés után beindult a beszélgetés a látottak kapcsán, mindenki elmondta, amit tudott a falu múltjáról és kiderült, hogy a fiatalok is kíváncsiak a gyökereikre, a régiségek kapcsán felelevenített történetekre. Egyelőre még csak az ötlet szintjén esett szó egy helytörténeti gyűjtemény létrehozásáról, amely ezeket a régiségeket és rajtuk keresztül Szapáryfalva múltját is bemutatná az érdeklődőknek.
Az értékmentő akcióról Madaras Andrea szórványgondnok nyilatkozott lapunknak. Megtudtuk, hogy a tavalyi ötletet folytatva, amikor régi fényképeket gyűjtöttek össze és abból állt össze az idei naptár, idén a régi tárgyakat gyűjtötték össze a jövő évi falinaptár számára. A gyűjtés nehezen indult, mindenki azt mondta, nincsenek már régiségek a házában, eldobták a régi kacatokat, de végül, amikor már lejárt a határidő, mindenkinek eszébe jutott, hogy ez is lenne, az is lenne. „Tavaly a fényképekkel is így jártunk, eleinte az emberek nem értették, hogy milyen fényképek kellenének, de végül a 2015-ös naptár is a személyekről, az itt élő emberekről, a közösségről szólt és mindenki feltalálja benne saját magát, ha nem is személyesen, de a rokonain, az ősein keresztül. Remélem, az idei naptár is ilyen sikernek örvend majd!” – mondta Madaras Andrea, aki végül hozzátette: „Úgy érzem, hogy a szórványgondnoki program és az előző civilgondnok program egy élni akaró közösséget ébresztett fel Szapáryfalván!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

45 éves a Bartók Béla Vegyeskar
„Kitartásból, magyarságtudatból, megmaradásból példát mutattak”
Fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte június 6-án a temesvári Bartók Béla Vegyeskar. A Bartók Béla Elméleti Líceum dísztermében sorra került évfordulós rendezvény keretében Molnár Zsolt parlamenti képviselő emléklapokat adott át az ünnepelt kórus tagjainak. A Bartók Béla Vegyeskar tagjait dr. Erdei Ildikó, a kórusnak heti egy alkalommal próbahelyszínt biztosító iskola igazgatója köszöntötte, hangsúlyozva, hogy az idősödő korosztályhoz tartozó tagokból verbuválódott kulturális egyesület kitartásból, magyarságtudatból és megmaradásból példát mutat a fiatalabb generációknak.
A megye egyetlen, közel fél évszázada folyamatosan működő művelődési egyesületének történetét Tácsi Erika ny. magyartanár idézte fel. A Bartók Béla örökségét felvállaló kórus 1971-ben jött létre, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának elnöke, dr. Sisak Ernő, a tanfelügyelőség képviselője, Tácsi László és a sajtó támogatásával, többségükben aktív pedagógusok részvételével, akik közül ketten, Halász Magdolna és Benkő József mai is a kórus aktív tagjai. A kórus működését a Temesvári Művelődési Ház anyagiakkal is támogatta. A kezdetekkor megfogalmazott célkitűzések között volt a hagyományok folytatása, a zenei értékek ápolása, klasszikusok, népdalfeldolgozások, bánsági zeneszerzők műveinek a bemutatása.
A kórust az első években Teleki László alapító karvezető irányította. 1973-tól Csizmarik László, a Megyei Művészeti Tanács felügyelője vette át a helyét, 16 éves munkásságának az 1989-es temesvári forradalmi események vetettek véget, amelynek az első áldozatai között volt a karvezető. 1990–2002 között Elekes András karnagy vezetésével működött a kórus, 2002-ben Gáspár Mária zenetanár vette át a karmesteri pálcát és ma is ő irányítja a vegyeskart. A kórus többször vendégszerepelt külföldön (Szentes, Makó, Öttömös, Bogárzó, Paks, Békéscsaba), idén, július 17-én Kiszomboron lépnek fel a Zombori Nyári Fesztivál keretében. Amegyében Zsombolya, Ótelek, Szapáryfalva, Csene, Bodó, Végvár vendége volt a Bartók Béla kórus, Nagyszentmiklóson több alkalommal is részt vettek az évfordulós Bartók megemlékezéseken, rendezvényeken. A Bokrétahagyományőrző együttessel is többször léptek fel, a Bokréta citeracsoportja az évfordulós ünnepségen is megajándékozta egy népdalcsokorral a kórus tagjait. A Bartók Béla Vegyeskarnak az idők folyamán 240 tagja, rövid ideig zenekara is volt – tudtuk meg Tácsi Erika tanárnő beszámolójából.
Az ünnepelt Bartók Béla Vegyeskar, Gáspár Mária karmester irányításával, ez alkalommal is szép műsorral örvendeztette meg a hallgatóságot. A műsorból nem hiányoztak Bartók Béla, Liszt Ferenc, Praetorius és Horazio Vecchi zeneművei, a szépen előadott madrigálok, Vasek Ferenc és Tárcza Bertalan feldolgozásai és végül felcsendült Verdi Nabucco című operájából a „rabszolgák kórusa”. A közönség nagy tapssal köszönte meg a jelenleg 32 aktív tagból álló Bartók kórus ünnepi műsorát.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Nagyvárosi turnéra készül a Bánsági Vándorszínház
Rejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát mutatta be 14 Temes és Arad megyei településen idén augusztusban a Bánsági Vándorszínház. „1184 kilométer, 14 előadás, 14 csodálatos település, és a lelkes csapat. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a Bánsági Vándorszínház sikeresen zárja harmadik évadát is” – írta nemrég közösségi oldalán Aszalos Géza Temesvári színművész, a Bánsági Vándorszínház művészeti vezetője, aki a Nyugati Jelennek beszámolt az önállósodás útjára lépett vándortársulat nyári turnéjának tapasztalatairól.
– Tavaly decemberben sikerült bejegyezni és működőképessé tenni a Tarisznyás Egyesületet, amelynek a fő célja a Bánsági Vándorszínház életben tartása, mozgatása, szervezése – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Aszalos Géza, a Tarisznyás Egyesület elnöke. – Mellette próbálunk más aktivitásokat is szervezni, volt már gyereknapi programunk, helyi zenekarokat karolunk fel, próbatermet bérelünk nekik, próbálunk jogi hátteret biztosítani olyan magyar kulturális rendezvényeknek, amelyeknek szüksége van erre, de a fő célunk a Bánsági Vándorszínház működtetése. Idén már a Tarisznyás Egyesületen keresztül pályáztuk meg a támogatásokat, de megmAradt partnerként a Bánsági Közösségért Egyesület, ők az idén is nagyon sokat segítettek akárcsak az előző két évben. Idén a fő támogatónk a Bethlen Gábor Alap volt és az egyik legnagyobb támogatónk minden évben a Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
– Hogyan sikerült a Vándorszínház idei turnéja, számokban kifejezve?
– A Vándorszínház társulatának létszáma picit csökkent a tavalyihoz képest: idén 5 színészünk volt, de többségben visszatérő emberek, akik kétszer-háromszor vettek részt a nyári programban. Dévai Zoltán a Zentai Kamaraszínháztól idén volt először, neki viszont nagy tapasztalata van a vajdasági Tanyaszínházban, azt 6-szor csinálta végig, így nem jelentett neki újdonságot a Vándorszínház.
Csökkent a települések száma, a tavalyi 18 helyett idén csak 14 településre jutottunk el. Volt tervben több is, de nehézkesen ment a pályázás, végül ki kellett hagynunk 3 települést, ahová szerettünk volna elmenni. Volt, akikkel nehezen ment az egyeztetés, az utolsó pillanatban mégse sikerült eljutni, de mindig vannak a pótlistánkon települések, amelyek egyből jelentkeznek, hogy ők bevállalnak minket. Példaértékű idén Szapáryfalva, ahol három nap alatt sikerült megszervezni az előadást, és az egyik legjobb helyszínünk lett!
Ahova másodszor, harmadszor mentünk vissza, ott a közönség száma jócskán növekedett. Az átlagos nézőszám 80 és 100 között lehetett, ha ehhez viszonyítunk, akkor Máriaföldén a 40 néző egy kis szám, ha viszont ahhoz viszonyítunk, hogy ott 5-6 % a magyarság részaránya, akkor elmondhatjuk, hogy mindenki ott volt a magyarok közül, aki él és mozog. A nézőcsúcsot az idén is Újszentesen és Újmosnicán állítottuk fel, ahová minden évben sok Temesvári ellátogat.
– Mikor láthatjuk a Rózsa, a lovagot Temesváron?
– Nyáron nem hozzuk be az előadást Temesvárra, mert ez a szabadságok időszaka, de mindig pályázunk utóturnéra, amelyhez már van egy kis anyagi alapunk is. Idén október folyamán Temesváron biztos lesz egy előadásunk, de hosszabb turnéra is pályázunk, és Temesvár mellett Aradra, Nagyváradra és Kolozsvárra is el akarjuk vinni az előadást. Az ottani Máltai Szeretetszolgálat felkérésére megpróbáljuk Makón (Magyarország) is bemutatni a Rózsa, a lovagot.
– Milyen volt a Rejtő-darab fogadtatása?
– Az első két év nagyjából kialakította, megmutatta az irányt, amerre haladnia kell ennek a Vándorszínháznak. Nem elhanyagolandó tény, hogy elsősorban olyan településekre megyünk, ahol évek óta nem járt se amatőr, se profi színház. Meg kell próbálni olyan szinten megszólítani a közönséget, hogy az előadás felkeltse az érdeklődésüket. Tavaly a Helység kalapácsa bemutatása kapcsán jelezték a nézők, hogy vígjáték legyen, és lehetőleg zenés előadás legyen a műsorunkon. Idén megpróbáltunk eleget tenni ennek a kérésnek. Ha vígjáték, akkor Rejtő Jenő, ehhez a világhoz kapcsolódnak a kuplék, a sanzonok a boldog békebeli idők zenéje. Úgy érzem, hogy mindenhol sikerült a közönség minden rétegét kielégíteni ezzel az előadással! Nagyon jó volt a fogadtatás minden településen, sok helyen beszélgettünk a vendéglátókkal, előadás után egyik helyen meg is kérdezték: hogyan tovább, hiszen kicsit magasra tettük a mércét idén. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy jövőre még fennebb tudjuk tenni a mércét, persze ez technikailag is nagyobb erőfeszítést igényel. Az idei zenés szabadtéri előadáshoz már mikro-portokra volt szükség, hangtechnikára, amivel a magyar színház besegített.
– Hogyan fogadták a Vándorszínházat Arad megyében?
– Ott is nagyon jó volt a fogadtatás, idén visszatértünk olyan településekre, mint Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind, ahol sikerült megtalálni azokat a lelkes személyeket, akik támogatják a Vándorszínházat, megszervezik a fogadtatást, az elszállásolást, elvállalják a közönség szervezését. Kisjenőben az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy a rossz idő miatt nem szabadtéren, hanem a Kultúrházban játszunk. Hihetetlen, hogy a vendéglátóink bevállalták, hogy autókkal várták a nézőket, és átszállították őket a kultúrházba! Azért egy kis keserűség is van bennem, mert adósok mAradtunk egy pár Arad megyei településsel szemben, ahol a tavaly jó volt a közönség, a fogadtatás, és visszavártak, de sajnos nem tudtunk elmenni. Ennek többek között az volt az oka, hogy jócskán egyharmadára csökkent a támogatás, bonyolult a szervezés, nagy a bürokrácia stb. Ez nem jelenti azt, hogy soha többet nem térünk vissza ezekre a településekre, talán már jövőre sikerülni fog!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Újévi beszélgetés Halász Ferenccel, a Temes megyeiRMDSZ elnökével
2017-ben felavatjuk a Magyar Bölcsődét és a szórványkollégiumot!”
A 2016-os választási esztendő jelentős sikereket, ugyanakkor kellemetlen meglepetéseket is hozott az RMDSZ Temes megyei szervezete számára. Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő, a szervezet elnöke a politikai események jegyében eltelt tavalyi év eredményeiről és a 2017-es év kihívásairól nyilatkozott a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőjének.
– A 2016-os esztendő a politika éve volt, tekintettel arra, hogy az év két legfontosabb eseménye a helyhatósági, illetve a parlamenti választások voltak. A júniusi helyhatósági választásokon, ahol továbbra is szembe kellett nézni az 5%-os küszöbbel, felemás eredmény született. Sajnos nem sikerült visszakerülni a megyei tanácsba, de 18 településen továbbra is megőriztük jelenlétünket az önkormányzatokban. Polgármestereink száma eggyel csökkent – Óteleken, ahol az Erdélyi Magyar Néppárt is állított jelöltet, elveszítettük a magyar polgármesterünket – , ugyanakkor hét településen sikerült alpolgármesteri tisztséget szerezni, ennyi még nem volt soha Temes megyében! Olyan településeken sikerült ezt elérni, ahol komoly létszámú magyar közösség él, így alpolgármestereink valóban sok emberen tudnak segíteni.  
– Mekkora jelentőséggel bír, hogy Temesvárnak, a rendszerváltás után először, magyar alpolgármestere van?
– Az önkormányzati választások legfontosabb eredménye, hogy 83 év után Temesvárnak ismét magyar alpolgármestere van. Ennek megvannak már az első, kevésbé látható eredményei, egyik-másik magyar intézmény már érzi ennek a jótékony hatását és remélem, hogy 2017–2020 között Farkas Imre markánssá tudja tenni jelenlétünket a temesvári önkormányzatban.
– A decemberi hónap nem a politikai sikerekről szólt a helyi RMDSZ szervezet szemszögéből.
– A parlamenti választások kapcsán örülhettünk annak, hogy az RMDSZ országos szinten jól teljesített, erős parlamenti frakciót sikerült kialakítani. Temes megyei vonatkozásban ez a választás nem számít sikernek, hisz négy év után elveszítettük a parlamenti mandátumot. Ez azért is bosszantó, mert a parlamenti képviselőnk végig járta a vidéket, beindított egy egész sor programot és az RMDSZ szerintem jobban is kommunikálta az elért eredményeket, mint az előző években. A végeredmény, úgy tűnik, fordítottan arányos a befektetett munkával! A 8300 szavazat messze nem volt elegendő a képviselői hely megőrzéséhez, itt nem 100-200, hanem több ezer szavazat hiányzott ahhoz, hogy Temesváron megőrizhessük a parlamenti képviseletet. Ha kielemezzük az eredményeket, akkor azt látjuk, hogy Temesvár jól teljesített a parlamenti választáson is, hisz az önkormányzati választásokhoz képest itt csak 300 szavazattal volt kevesebb decemberben, a vidék viszont alulteljesített, emiatt több mint 2000 szavazattal értünk el kevesebbet, mint a júniusi önkormányzati választásokon. Sajnos pont azok a települések teljesítettek rosszabbul, ahol polgármestereink, illetve alpolgármestereink vannak, persze tisztelet a kivételnek, és itt Nagybodófalvára és Szapáryfalvára gondolok. Az RMDSZ politikai súlyát a bánsági palettán az elkövetkező négy évben a választási eredmények szabják meg és komoly kiesés lesz, akár pénzügyi, akár egyéb szempontokat nézünk, hogy a Bánságnak nincs magyar hangja Bukarestben.
Ehhez hozzátenném, hogy a választások előtt néhány nappal elvesztettük az alprefektusi helyet is, amit nemrég szereztünk vissza. Ez a dolog elég furcsán alakult: egy televíziós műsornak a következtében, amelyiknek a nézettsége Temesváron rendkívül alacsony, az odahívott alprefektus megjegyzéseit, amelyek szerintem semmi kivetnivalót nem tartalmaztak, bukaresti kormánykörökbe eljuttatták és nem egészen 24 óra alatt leváltották a tisztségéből Marossy Zoltánt. Az elmúlt 27 év román közigazgatásának ez volt a legoperatívabb mozzanata, ami sajnos éppen rajtunk csattant, ennek következtében nemcsak a parlamenti képviselőt veszítettük el, hanem az alprefektusi funkciót is!
– A választási eredményeken túlmenően, melyek a 2016-os év kiemelkedő eredményei?
– Vannak olyan, az egész magyar közösséget érintő eredmények, amelynek az alapjait 2016-ban fektettük le, itt megemlíteném a Szórványkollégiumot és a Magyar Bölcsődét, illetve említeném azt a segítséget, amit a temesvári önkormányzaton keresztül a Temesvári Magyar Napok szervezésének biztosítottunk. Habár csak az utolsó száz méteren kapcsolódtunk be ebbe a munkába, alpolgármesterünknek része volt abban, hogy Temesvár Európa Kulturális Fővárosa lesz 2021-ben. Megújult a szabadfalui Petőfi emlékmű, de sorolhatnám a klasszikus rendezvényeket, amelyeket az utóbbi években rendszeresen megtartottunk.
– Melyek a 2017-es év kihívásai a Temes Megyei RMDSZ számára?
– A 2017-es és 2018-as esztendők, nagyon remélem, hogy az építkezés évei lesznek. 2017-ben az önkormányzati munkára fogjuk fektetni a hangsúlyt, ez az az eszköz, ami a kezünkben van, hogy a magyar közösségen segítsünk az elkövetkezőkben. Ami a szervezetépítést illeti, a parlamenti választások alkalmával végigjártuk a településeket és látjuk, hogy hol vannak problémák, hol kellene változtatni a helyi embereken. Ez lesz 2017 első felének a legfontosabb tevékenysége. A megyei RMDSZ-szervezet elnökségének mandátuma 2018 elejéig szól, legkésőbb 2018 februárjában kell megtartani a tisztújítást és majd az új csapat készíti elő a következő választásokat. Az év végén és 2018 elején tisztújítási hullám lesz a Temes megyei RMDSZ-szervezetekben.
Közben folytatjuk azokat a tevékenységeket, amelyek az egész magyar közösséget érintik, együttműködve a történelmi egyházakkal és a civilszervezetekkel. Remélem, hogy 2017-ben felavatjuk a Magyar Bölcsődét és a Szórványkollégiumot, ez rendkívüli előrelépés lesz a magyar közösség életében. A 2017-es esztendő első 2-3 hónapjának fontos feladata, hogy a 2021-es Kulturális Főváros programját menedzselő, most felálló grémiumba elhelyezzük a magyar közösség képviselőit, mert ha ebből kimaradunk, akkor nem tudunk ebből a programból majd rendesen profitálni. Az önkormányzaton keresztül sokkal fontosabb szerepet akarunk vállalni a Temesvári Magyar Napok támogatásában, megszervezésében.
– Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának lesz-e kézzel fogható következménye helyi szinten is?
– Országos szinten az RMDSZ parlamenti támogatásról szóló szerződést írt alá a kormánypártokkal. Remélem, hogy ennek következtében az RMDSZ megőrzi a Tanügyminisztériumban az államtitkári státust, lesz a Művelődésügyi Minisztériumban egy államtitkárunk, illetve a Kisebbségi Igazgatóságon is megőrizzük az államtitkári státust. Úgy érzem, hogy ez az a három tisztség, amely a nemzeti identitásunk megőrzését a legjobban tudja szolgálni. Remélem, kormányzati jelenlétünk helyi szinten is meghozza a gyümölcsét az elkövetkező években, de ez egy hosszabb folyamat. 2017 elején már csak két Temes megyei decentralizált intézményben vagyunk jelen: a Nyugdíjhivatalban és a Tanfelügyelőségen.
– 2016-ban gazdát cserélt a bánsági magyarság egykori „kulturális fellegvára”, a Magyar Ház épülete. Milyen következményei lehetnek a tulajdonosváltásnak az RMDSZ helyi szervezete szempontjából?
– Jelentős eredmény, hogy 2016-ban sikerült pert nyerni a Magyar Ház kapcsán, amely valójában még nem a Magyar Házról szól, hanem arról, hogy kinek van joga visszaigényelni az ingatlant. A perek kapcsán látványos dolgokra 2017-ben sem lehet számítani. A 2016-os év új többségi tulajdonost hozott a Magyar Házat bitorló cég élére, a Cristescu testvérek személyében.  Hogy ők hogyan viszonyulnak az épületben egy emeletet jogosan elfoglaló Heti Új Szóhoz és az RMDSZ jelenlétéhez, az elkövetkező hetek, hónapok kérdése. Lehet, hogy komoly változások lesznek és nem biztos, hogy a mostani állapotot tolerálni fogják az új tulajdonosok. Az RMDSZ jelenléte a Magyar Házban inkább jelképes értékű, hiszen mi továbbra is azt valljuk, hogy ez az ingatlan a magyar közösséget illeti meg.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Emlékek, melyeket „bűn lenne nem közzétenni”
Emlékiratait írja id. Székely István ny. lelkész, akit asszonyvásári otthonában kerestünk fel. Van mire emlékeznie bőven, hiszen idén nyáron tölti be 90. életévét. Tanítóból lett lelkész, mindkét hivatásában öt helyen szolgált.
Amikor a délelőtti órában találkoztunk, id.Székely István ny.lelkipásztor már tisztában volt az aznapi Bihari Napló tartalmával, így azt is tudta, mért kellett egy napot halasztani eredetileg előző napra megbeszélt találkozónkat (akkoriban készültek a határátkelők nyitására például Semjénnél). Bár már a várva-várt tavaszt idéző napsugár fénylett Asszonyvására felett is, jólesett a cserépkályha melege az otthonos, emlékekkel telezsúfolt gerendás szobában. Az asztalon írógép, mellette több száz gépelt oldalon egy kanyarokkal teli életút: az idén 90. évét betöltő lelkész emlékirata. Mint megtudtak, Sógor Árpád, a Kolozsvári Teológiai Intézet ifjúsági lelkipásztora jó évtizede intézett felhívást a nyugalmazott lelkészekhez, hogy azok vessék papírra emlékirataikat szolgálatukról, életükről, ünnepeikről, örömeikről és bánataikról, sikereikről és kudarcaikról. Mindezt azért, hogy egy kötetben összegyűjtve a pályakezdők okulását szolgálja, ugyanis az ifjúsági lelkész úgy tapasztalta, hogy a fiataloknak nincs kapcsolatuk az idősebbekkel, utóbbiak tapasztalatait pedig “bűn nem közzétenni”. Id.Székely István is hozzálátott akkor, de aztán családi gondok miatt abbahagyta. A kötet azóta elkészült, nélküle, de aztán újra nekifogott, s immár nem aprózza el: míg az említett kötetben fejenként 20-30 oldalt kapott egy-egy szerző, ő már 200 gépelt oldalon is túl jár. Hiszen van mit írnia…
Barázdából ki, barázdába be
Id. Székely István 1927. július 3-án született az akkor Nagybánya járáshoz tartozott Géresen, középparaszti szülők 3. (legkisebb) gyerekeként. Úgy volt, hogy a faluban marad, ahol a református népiskolában tanult, ám szülei Gyula nagybátyja tanácsára hallgattak: “a Pista fiút kiveszik a barázdából”. Vitte is a nagybácsi magához Pestre, hogy közel a Ludovikához, VIII. kerületi kisdiák legyen. Könnyes volt a búcsú, és aztán még jónéhány könnyes fordulat következett az évtizedek során, melyek között nagyobb lépésekben haladtunk. A szépemlékű iskolaéveknek a háború vetett véget, a 17 éves fiatalember visszatért falujába, ahol a jegyző, a pap és a tanító számított igazán valakinek. Mégiscsak beállt a barázdába, hiszen pótolni kellett a háborúba ment, majd fogságban esett édesapát, vetett és aratott, gondozta a jószágokat. Aztán jött az újabb fordulat, mikor írástudó lévén, írnoknak vették a jegyző mellé, a 120 pengős fizetés bizony nem volt megvetendő. Édesanyja (“Áldassák a neve”, teszi rögtön hozzá) látva fia elszántságát úgy döntött, a kis vagyonból csinál annyi pénzt, hogy fia mégis tanító lehessen, a közeli Szatmáron volt képzőben. Négy év után kántortanító is vált belőle, amikor 1 hónap múltán beütött a tanügyi reform…
Tanítóból lelkész
Világi tanítóként öt helyen tanított, közben katonának sorozták, ahol románul is igen jól megtanult. A seregtől nehezen szabadult, át- és továbbképzésekre hívták, a beígért hónapokat aztán újabb- és újabbakkal toldották meg. Végül csak a kis nebulók okítása mellett tette volna le a garast, de ez nem mindenkinek tetszett akkoriban: egy tanító, aki “Amerika-barát”, jár templomba, sőt, még orgonál is! Ezt nem lehetett hagyni, megsúgták neki, hogy önként lépjen tovább… Ezek után döntött úgy, hogy elege van az akkori tanügyből, 26 évesen jelentkezett a teológiára, aminek az az előnye is megvolt, hogy lemondott róla a hadsereg is, igaz, felvételi előtt még 5 hónapig állhatott a “békeharc” frontján. Ahogy öt helyen volt tanító, úgy öt helyen szolgált lelkészként is: Érszodoróban (Szatmár megye) kezdte másfél évig segédlelkészként (30 évesen), következett újabb 1.5 év Szapáryfalván (Temes megye), 4 év Magyarcsaholyban (Szatmár megye), 15 év Székelyhídon, 12 év Zilahon. Utóbbi több szempontból is embert próbáló időszak volt. Például azért, mert osztatlan, mintegy 10 ezer lelkes gyülekezetben egyedül látta el a feladatokat, ez a 12 év alatt 4500 lelkészi szolgálatot jelentett. Például azért, mert az akkor püspökkel igen sokszor “összerúgta a patkót”.
Emlékek között
Nyugdíjba aztán 1989. nyarán ment, feleségével Nagykárolyba vonulva vissza, egy tömbházlakásba, de külön szőlőskertet is művelve. Három és fél éve immár, hogy Asszonyvásárán lelkész fia mellett, a parókai szomszédságában lévő kis házban, immár egyedül él. De nem magányosan, hiszen, mint említettük, a szomszédban van a családja, régebben nyugdíjasként is vállalt szolgálatokat, továbbá körülötte vannak emlékei. Fotók, iskolai bizonyítványok, mindenféle iratok, könyvek, kimutatások – kilenc évtized személyes emlékei, ugyanakkor szinte az egész XX. század kordokumentumai. Mindezt versekben is megörökítette, de emlékirataiban is, melynek ottjártunkkor 214 oldalánál tartott és még tervezett vagy 20-30 oldalt.
Akár az internetre is
Az évtizede megálmodott közös kötetből már kimaradt ugyan, de egy irattárban, az utókor okulásra még jó lehet memoárja, véli id.Székely István, aki a modern információ-áramlás vívmányaival is tisztában van, hiszen, mint fogalmazott, nem bánná, ha az az internetre is felkerülne. Ennek érdekében már folyamatban van az általa leírtak számítógépre vitele, és ki tudja, még akár egy kiadó is felfigyelhet rá. Az írógép tintaszalagja alól csak igaz történetek, konkrét, bizonyítékokkal alátámasztott események kerülnek ki, és lehet, lennének, akik (vagy akik utódai) nem örülnének, ha mindez napvilágot látna. Ez azonban id.Székely Istvánt nem zavarja, mint mondta: minden igaz, mindenért vállalja a felelősséget, mint annyiszor az elmúlt kilenc évtizedben.
Rencz Csaba
erdon.ro

Negyedik szórvány-turnéjára indul a Bánsági Vándorszínház
„A végváriak teljesen befogadtak bennünket!”
Augusztus 19.–szeptember 2. között bánsági (és partiumi) szórványtelepüléseken turnézik a Bánsági Vándorszínház társulata, a Tarisznyás Egyesület szervezésében. Az immár negyedik alkalommal újraalakuló társulat, Aszalos Géza színművész vezetésével ezúttal Nóti Károly Majd a jegenye című zenés vigjátékát mutatja be három megye 15 településén. A Nyugati Jelennek Aszalos Géza rendező nyilatkozott a Vándorszínház idei turnéjának újdonságairól:
„Idén egy település erejéig sikerült háromra bővíteni az általunk meglátogatott megyék számát, Arad és Temes megyei települések mellett Krassó-Szörény megye székhelyén, Resicabányán is bemutatjuk legújabb előadásunkat. Sok új tagja van a csapatnak, zömmel első éves főiskolások a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemről. Istenigazából csak ketten vannak a régiek közül, Hodu Péter, aki három éve tagja a társulatunknak és Mihály Csongor, aki a kezdetektől velünk van, immár negyedik éve. A többiek Sosovicza Anna, Benczi Tekla, aki amatőr diákszínjátszóként már volt velünk az első évben, Scurtu Dávid és Zétényi Lina, aki valójában nem is színész, hanem teatrológus hallgató. A csapat tehát felfrissült, de újdonság az is, hogy az előző évhekhez képest egy hónappal csúszott a turné, mert a temesvári színházzal sokat turnéztunk a nyári szabadság alatt.” Aszalos Gézától azt is megtudtuk: a végvári főhadiszálláson már célegyenesbe érkeztek az előkészületek, az utolsó próbák a Sportcsarnokban zajlottak, mert kint kibírhatatlan meleg volt. Augusztus 18-án pénteken a végvári piactéren tartanak egy előbemutatót, ahol szombaton 21 órától lesz a Nóti Károly-darab bemutatója.
„A Majd a jegenye című darab egy rövidke kis bohózat, amely a kiegyezés utáni boldog békeidők korszakában született – nyilatkozta Aszalos Géza –, ez egy kulturális szempontból rendkívül pezsgő időszak volt, amikor sok remekmű született, különböző szerzőktől, köztük van Nóti Károly is. A Majd a jegenye egyfelvonásos bohózatot kibővítettük más Nóti-jelenetekkel, és megspékeltük ugyanebben a korban született népszerű slágerekkel. Olyan dalokat válogattunk, amelyeknek a szövege passzol a darabunkhoz, a kialakult helyzethez.” A Vándorszínház idei előadásának rendezője Aszalos Géza, dramaturg Orbán Enikő, jelmez- és díszlettervező Albert Alpár.
A szombati végvári bemutató után a Temes megyei Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr és Máriafölde lesznek a szórványturné következő állomásai. Augusztus 30-án az Arad megyei Kisiratoson, 31-én Kisjenőben és szeptember 1-jén Nagyzerinden vendégszerepel a Vándorszínház, majd végül szeptember 2-án Resicabányán kerül sor a turnézáró előadásra.
„Szeptember 3-án visszatérünk Végvárra, hogy összeszedjük a holminkat, és elbúcsúzzunk a vendéglátóinktól, akik már teljesen befogadtak bennünket, minden tőlük telhető figyelmességgel, étellel-itallal segítettek bennünket, és ezért nagyon hálásak vagyunk” – mondta befejezésül Aszalos Géza.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Végvári vándorkomédiások
Bánsági Vándorszínház társulata negyedik éve indult útnak, hogy augusztus 19. és szeptember 2. között tizenöt bánsági és partiumi településen bemutassák legújabb produkciójukat. Nóti Károly Majd a Jegenye című jelenetéből Orbán Enikő dramaturg írt egyfelvonásos zenés vígjátékot, az előadást Aszalos Géza a temesvári Csiky Gergely Színház művésze rendezte. A díszleteket és jelmezeket Albert Alpár tervezte. Simon Judit az idén is ott volt Végváron, a bemutatón.
A nyár elején, Temesváron Aszalos Géza színművész és Orbán Enikő dramaturg azon izgultak, hogy idén nyáron hogyan fér bele a programjukba a Vándorszínház, hiszen a Csiky Gergely Színházban még júliusban is dolgoztak. Előadásaikat külföldi fesztiválokra, vendégszereplésre hívták. Persze büszkék rá, hogy munkájukat elismerik, s a temesvári magyar színházat a legrangosabbak között jegyzik itthon és külföldön, de a Vándorszínház is útnak kell induljon. Várják őket Végváron és a többi településen. Már kora tavasszal kérdezgetik, mikor és milyen előadással érkeznek. Igazi ünnepi esemény arrafelé a színház.
Tavaly óta a Tarisznyás Egyesület működteti a Bánsági Vándorszínházat, ez az egyesület főtevékenysége. A pénz egyre kevesebb, de mindig van annyi, hogy elkészüljön az előadás, mellyel Thália szekerén bejárják Arad és Temes megye szórványtelepüléseit. Aszalos Géza örömmel újságolja: idén Krassó-Szörény megyeszékhelyére, Resicabányára is meghívták a truppot. A tél végén telefonáltak, nehogy kimaradjanak. Hallottak a Vándorszínházról, és szeretnék, ha náluk is szerepelnének. Mennek boldogan, hiszen az a cél, hogy minél több szórványtelepülésre vigyenek színházat. A többi nem számít – mondja nevetve Aszalos.
Kettőjüknek idén sem lesz szabadságuk, már negyedik éve nem is gondolnak hagyományos értelemben nyaralásra. Nekünk ez a nyaralás – mondja a mindig mosolyogó Orbán Enci, aki szerint a szükségből is örömet kovácsolnak. Tavaly óta ugyanis lemondtak a catering szolgálatról, a panziókról. Maguk főznek, és ott töltik az éjszakát, ahol éppen helyet kapnak. Idén „befektettek” néhány felfújható matracba, mert korábban akadt olyan település is, ahol a puszta padlón aludtak a színpadon.
A befektetés kifejezésen elmosolyodok, mert a helyzet az, hogy az idén még a tavalyinál is kevesebb a pénz. Aszalos Géza mondja, nagy bajban lettek volna, ha a Temes Megyei Tanács nem siet a segítségükre. Olyan támogatást szavaztak meg a Vándorszínháznak, amellyel biztonságban elindulhatnak. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) már tavaly sem kaptak pénzt, idén a Bethlen Gábor Alaptól sem nyertek egy vasat sem. A magyarországi intézmény közölte, hogy forrás hiányában nem támogatja őket. Maradt tehát a megyei önkormányzat, és mint minden évben a Csiky Gergely Színház, valamint a települések, ahol várva várt vendégek.
„Mondjad, mire van szükséged, és vigyed” – ezt szokta mondani Balázs Attila a temesvári magyar színház igazgatója, amikor Aszalos bejelenti: indulnak Végvárra és onnan tovább. Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr, Máriafölde az útirány, majd tovább Arad megyében Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind következik. Az utolsó állomás az új helyszín, Resicabánya. A Csiky Gergely Színháztól érkezik a mikrobusz, az utánfutó, a jelmezek, a díszlethez szükséges anyagok, a világosító és hangberendezések.
Csapatmunka a piactéren
Végváron első látásra szinte semmi sem változott tavaly óta. Aztán kiderül, hogy mégis: nagyobb lett a szeretet, több az adomány. A társulat az iskolaudvarban próbál, a bentlakásban rendezkedtek be. Ez itt még luxuskategóriának számít, külön háló- és fürdőszoba áll a lányok és fiúk rendelkezésére, ágyban alusznak, a tágas, immár jól felszerelt konyhában főznek maguknak. Amikor megérkezünk, még tombol a kánikula, az árnyékban is nehéz meglenni, nemhogy a tűző napon.
A konyhát a végváriak szerelték fel, a hűtőszekrénytől a tűzhelyig mindent ők hoztak, hogy a színészek semmiben sem szenvedjenek hiányt. Az épület ütött-kopott, a folyosón a tavalyi esőktől beázott a mennyezet, az idén viszont rendesen kiszáradt.
A bemutató napja van, előző este már tartottak egy előbemutatót, mert a szomszéd faluban lakodalom van, sokan mennek Végvárról is, de az előadást látni akarták. Így hát a társulat nyílt főpróbát tartott. Jó sokan voltak, mesélik.
A társulat éppen szusszan egyet, mielőtt elkezdik építeni a piactéren a díszletet. Pompás pillanat, hogy megismerkedjek az új tagokkal. Sosovicza Anna, Scurtu Dávid, Benczi Tekla színisek, Tekla korábban diákszínjátszóként vett részt a munkában. Zétényi Lina teatrológus hallgató, de úgy gondolta, színészként is kipróbálja magát. A régiek barátként üdvözölnek. Hodu Péter a szegedi színház művésze, harmadik éve vándorol Aszalosékkal. Mihály Csongor alapember, immár kolléga a Csiky Gergely színházban. Velük van a másik alapember, Albert Alpár a temesvári teátrum díszlet- és jelmeztervezője.
A tagok mindegyike pontosan tudja, mi a feladata, nemcsak a színpadon, de a színpadtér, a jelmezek előkészítésében. Még velük van Alpár, aki segít nekik, és figyeli, hogy mindenki pontosan tudja, mi a dolga. A díszlet is közös munka, Alpár és a társulat tagjai az iskola udvarán szabták, festették, varrták. A Majd a Jegenye díszlete olyan, mint a puzzle, apró darabokból kell minden előadás előtt összerakni. Merthogy minden bele kell férjen a nem túl nagy méretű utánfutóba. A fiúk és Aszalos a tűző napon szerelnek, a piacteret csak előadás előtt fél órával éri el az árnyék, konkrétan, amikor már esteledik. Lassan minden a helyére kerül, a lányok a jelmezekkel és kellékekkel foglalkoznak. A fény és hang kezdetektől a Csongor feladata. A fiúk fegyelmezetten, de jókedvűen végzik a munkájukat. Megérkezik Nándi és Béla is, ők a mindenkori helyi segítők. A piactéren szól a zene, mintegy másfél órával az előadás előtt minden kész van. Áll a szép és funkcionális díszlet, a jelmezek előkészítve, a színészek, valamint a rendező és dramaturg elmennek zuhanyozni és készülni az előadásra. Utóbbi kettő egyben világosító, hangosító, kellékes, szóval a színpad mindenesei.
Senki nem azzal kezdi a közel két hónapos megfeszített munkát, hogy mennyi a gázsi, hanem azzal, hogy mi a feladat.
Gondolatok szúnyogokról és szórványról
A barátnőimmel Mihály bá’ „bárjának” árnyékos teraszán ülünk, hideg üdítőt kortyolgatunk és nézzük, ahogy a Vándorszínház társulata dolgozik. Vacsora csak előadás után lesz, de az iskolaudvaron már készül a bográcsos. Pillanatra odajön hozzánk Enci, majd Géza. Boldogok és – bár nem vallják be – büszkék is magukra, mert befogadták, szeretik őket a szórványban.
Mesélik, hogy a végváriak szinte mindennel ellátják őket, hoznak zöldségeket, gyümölcsöt, az állatorvostól mennyei sajtot kaptak, a község asszonyai kalákában főzik a vacsorát, néha ebédet is. Befogadták őket.
Vándorkomédiás elődeikhez híven minimális igénnyel érkeznek a településekre: egy tér, ahol felállíthatják a színpadot, hely, ahol aludhatnak, vacsora, és egy 220 voltos áramforrás. A gázsi az előadás utáni kalapozásból kerül ki, azt osztják el egymás között. Örömmel újságolják, az idén már ebédet is ígértek nekik néhány településen, annyira várják őket.
Miközben az árnyékban pihegünk a melegtől, félünk, idén is megesznek majd a szúnyogok. Tavaly nagyon megszenvedtük a kis vérszívók jelenlétét. Arról az emberfeletti munkáról beszélgetünk, amit szinte ingyen végeznek a Vándorszínház tagjai. Ezek a fiatalok olyan helyekre visznek előadást, ahol generációk nőttek úgy fel, hogy nem tudták, mi az, hogy színház. Általuk ismerték meg ezt a varázslatot. A bánsági, aradi, krassó-szörényi településeken Aszalosék előtt évtizedekig nem lépett fel színtársulat, még amatőr sem. Mialatt erről beszélgetünk, eszembe jutnak az évente meghirdetett szórványprogramok, a magyarság és magyar közösségek megmaradásáról szóló ünnepi szónoklatok. A Vándorszínház ünnepi külsőségek és politikusok nélkül a magyar szót viszi olyan településekre, ahol ez hiánycikk. Magyar szerzők darabjait játsszák magyarul, magyar zenével. Közösséget fejlesztenek, nem csak azzal, hogy a települések magyarjainak a színház közös élményét nyújtják, hanem azzal is, hogy magyarok együtt várják őket, a falvak közössége teremti meg az előadáshoz szükséges minimális feltételeket, és az asszonyok közösen főzik a vacsorát. Közösségformálók az előadás utáni együttlétek, a beszélgetések is. A Bánsági Vándorszínház az élő magyar szót viszi a szórványtelepülésekre, nem csak őrzi, hanem teremti a hagyományt. A hagyományt, hogy évente, egy nyári estén színházba lehet menni. Igaz, őket nem lehet felavatni, szalagot elvágni, beszédet mondani.
Aszalosék nem az elöljárókkal tartják a kapcsolatot, hanem a közösségi munkát vállalókkal. Végváron az iskolaigazgató, máshol egy tanár, megint máshol a lelkész, másutt egy vállalkozó segít nekik. Kisbusszal, utánfutóval érkeznek, naphosszat dolgoznak az esti ünnepi pillanatokért. Semmit sem várnak el, csak teszik a dolgukat, mert úgy gondolják, ez a feladatuk.
Vissza! Vissza!
Amint a padok és székek a helyükre kerültek, az első sort megtöltik a gyerekek. Kicsik és nagyok jó másfél órát várnak, hogy kezdődjön az előadás. A felnőttek zöme is korán érkezik, hogy jó helyet kapjon. A szúnyogok úgy döntöttek, augusztus 19-én este, a Majd a Jegenye előadását nem nézik meg, úgyhogy mi is békében várjuk a kezdést, vakarózás nélkül nézzük a produkciót. Az idő is kegyes, enyhe szél fújdogál, csak annyi, hogy kissé lehűtse a levegőt, de ne tegyen kárt a díszletben.
Kigyúlnak a reflektorok, megszólal a zene, kezdődik az előadás. A nézők elcsendesülnek, gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok mosolyognak, örülnek a színháznak. Az előadás könnyed és pajkos, a dramaturg ügyesen rakta össze a Nóti jelenteket, és nem derül ki, melyik szövegrész született saját kútfőből. A fiatal színészek tehetségesek, táncolnak és énekelnek, ülnek a poénok. Mihály ismét megcsillogtatja a humorát, Hodu hódító, Scurtu remekül mozog, Sosovicza, Benczi és Zétényi bűbájosan komédiáznak. Minden énekszámot tapssal jutalmaz a közönség, a végén vastapssal köszönik meg az előadást. Vissza! Vissza! – kiabálják néhányan, a közönség még maradna, egy hölgy megjegyzi, túl rövid volt, még nézték volna. Mindenki tesz a kalapba és nehezen szánják rá magukat, hogy hazamenjenek.
Păştean Erika, iskolaigazgató megköszöni a társulatnak, hogy Végvár a főhadiszállásuk, hogy ott próbálnak. A község nevében kéri őket, jöjjenek jövőre is, mert ők már ide tartoznak, végváriaknak tekintik őket. Jónéhányan végignézik, ahogy leszerelik és összepakolják a díszletet.
Az iskolaudvaron elkészült a gulyás, az egyik szakács az igazgatónő férje.
A végvári asszonyok megterítik a hatalmas konyaasztalt, a birkagulyás finom, a savanyúság, a túrós sütemény mennyei. A társulat boldog, jól sikerült az előadás és a kalapba is elég szép summa gyűlt össze. Ezt csak később számolják meg és osztják el. Még átmegyünk Mihai bá’hoz, aki egy láda sörrel kedveskedik. Aszalos az asztalnál megköszöni a társulatnak a munkát és figyelmezteti őket: ne maradjanak fenn sokáig, mert másnap indulás!
A Vándorszínház szeptember 2-án Resicabányán tartja az idei utolsó előadást, 3-án visszatérnek Végvárra összepakolni és elbúcsúzni. A diákoknak még maradt pár nap vakáció, Aszalos, Orbán, Mihály és Hodu másnap a kőszínházban kezdi a munkát, hiszen indul az új évad. erport.ro