Újra felelevenedett a régi szokás: Csárda, Csalános, Csomaköz, Mezőfény, Kaplony, Kálmánd, Mezőpetri, Szaniszló és Mezőterem hívei 40 tonna búzát adományoztak a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolának. A gyűjtést Kühn Pál kaplonyi plébános szervezte meg. /Vasárnap (Kolozsvár), márc. 1./

"Tízéves a szatmárnémeti Szent István Kör. A kör vezetője, Thoroczkay Sándor tanár közölte, hogy kétnapos rendezvénysorozattal emlékeznek a megalakulásra. Tíz év alatt közel 80-90 előadást tartottak, közben alkalmi, ünnepi összejöveteleket, március 15-én vagy augusztus 20-án. Sok jeles vendége volt a Szent István Körnek, közöttük Csetri Elek, Imreh István, Egyed Ákos Kolozsvárról, Barta János Debrecenből, Fodor István Budapestről, Bene János Nyíregyházáról, Thoroczkay Gábor Budapestről. A kör emléktáblát helyezett el és emlékszobát rendezett be a szamoskrassói Darvay-kúriában Bem Józsefnek, és emléktáblát avatott a vértanú pap, az 1849-es áldozat, Gonzeczky János emlékére Szatmárnémetiben. Ünnepi rendezvénysorozatuk máj. 26-án kezdődik tudományos tanácskozással. Részt vesz Csetri Elek egyetemi tanár, Fodor István régész, Barta János, Bertényi Iván egyetemi tanárok, Egyed Ákos tudományos kutató, Kelemen Hunor kultúrpolitikus, Thoroczkay Gábor tanársegéd, Muzsnay Árpád, az EMKE partiumi elnöke, Mandula Tibor tanár, Németi János tudományos kutató, Szőcs Péter muzeológus. Dr. Bertényi Iván előadást tart a Szent Koronáról. Másnap a kör tagjai kirándulást tesznek a megyében, a végállomás Szilágypér lesz, ahol Budai Ézsaiás halálának 170. évfordulóján megkoszorúzzák a tiszteletére állított emléktáblát, miután Budai Ézsaiás tevékenységét Kereskényi Sándor szenátor, irodalomtörténész méltatja. /A Szent Koronáról szóló előadással ünnepel a Szent István Kör. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 23./ A román történetírás azt tanítja, hogy a mai ország területén élő keltákat beolvasztották az itt lakó többségi dákok, amit a régészeti leletek egyértelműen cáfolnak! - jelentette ki Németi János tudományos kutató azon a tudományos konferencián, amelyet a helyi Szent István Kör megalakulásának tízedik évfordulója alkalmából tartottak. Németi doktor - aki a jeles keltakutatónak számít egész Európában - egész sor kelta sírt tárt fel Nagykároly környékén, így Szaniszlón és Piskolton, leletekkel bizonyítja, hogy a dákok (azaz trákok) elől nyugatabbra húzódtak az itt élt kelták. Az itt talált sírleletek folytatását Dunántúlon és még nyugatabbra találták meg. /A dákok nem szívták fel a keltákat! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./"

"Nem lehet tudni, hogy az 1980-as évek közepén beindult tömeges exodusuk óta hány szatmári sváb hagyta el Romániát. Az 1986 elején még több mint 2100 lakosú Mezőpetriben - mivel időközben 526-anNémetországba emigráltak - 1990-re kevesebb mint 1600-an maradtak, jelenleg pedig (a kitelepültek ott született gyermekeivel együtt) ezer ember él Mezőpetriben. Az aug. 11-12-én megrendezett Mezőpetri Napokra az "odakint" élőknek mintegy 80 százaléka hazalátogatott. Négy ifjúsági csapat, a szaniszlóiak, a kisdengelegiek, az idehaza élő mezőpetriek és a Németországban élő mezőpetriek előbb ügyességi próbákon mérték össze tudásukat, majd 20-20 perces szórakoztató műsor-összeállítást mutattak be. Este előbb a szatmárnémeti bábszínház, majd a szatmárnémeti színház tartott előadást. /KINÁL GYÖRGY: Mezőpetri Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./"

"Szatmárnémetiben a magyar gyermekek 22-25 százalékát még mindig román tagozatra íratják már az első osztálytól. Szaniszlón viszont ismét van két magyar első osztály, s Apátiban is indult magyar első, bármennyire próbálta lebeszélni a szülőket az igazgatói tisztséget is betöltő román tanító. /(Sike Lajos): Lehet, hogy mégis több a magyar elsős?. Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./"

Mezőpetriben vendégszerepelt febr. 8-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata. A Se veled, se nélküled című Tóth-Páll Miklós által összeállított zenés, vidám műsor sikert aratott, a helyieken kívül piskoltiakból és szaniszlóiakból verbuválódott közönség körében. A művészek az előadás után is a mezőpetri művelődési ház termében maradtak, ahol farsangi batyusbál vette kezdetét. /(boros): Mezőpetri: Dupla élmény a közönségnek — Előadás után együtt báloztak a színészekkel. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 11./

"Harminckét település története címet viseli az Otthonom Szatmár megye /Szent-Györgyi Albert Társaság és EMKE, Szatmárnémeti/ helytörténeti sorozat 16. kötete. Merli Rezső, a kötet szerzője. /A települések: Alsóhomoród, Barlafalu, Csanálos, Csomaköz, Erdőd, Józsefháza, Gilvács, Kaplony, Kálmánd, Kigye, Kisdengeleg, Krasznabéltek, Krasznasándorfalu, Krasznaterebes, Királydaróc, Mérk, Mezőfény, Mezőpetri, Mezőterem, Nagykároly, Nagymadarász, Nagymajtény, Nagyszokond, Nántű, Szakasz, Szaniszló, Szinfalu, Tasnád, Tasnádszántó, Túrterebes, Vállaj, Zajta./ A településekből három Magyarország területére esik (Vállaj, Mérk, Zajta), egy pedig, Kigye története már csak mementó lehet. A könyv tartalmazza az egyes helységekből deportáltak névsorát is. /Az Otthonom, Szatmár megye sorozat újabb kötete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 23./"

"Aug. 31-én és szept. 1-jén tartottak falunapokat Szaniszlón. A kulturális-szórakoztató műsort az utóbbi helyen felállított szabadtéri színpadon tartották, míg a focipályán mindkét nap reggeltől késő délutánig sportvetélkedők és más sportrendezvények zajlottak. A Szaniszló községet alkotó hat település együttes lélekszáma meghaladja az ötezer főt. Az általános iskolás tanulói léptek fel műsorukkal, majd könnyűzene-, illetve népi együttesek váltották egymást. /boros: Szaniszlói Napok - másodszor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 3./"

"Először rendezték meg aug. 17-én, vasárnap Csomaköz Napját. Folyamatban van Csomaköz Szaniszlótól való különválása: az önálló falunap megtartása már az önállósulási folyamat része. A falunap két fogat, a mezőfényi mazsorettek, a mezőfényi fúvószenekar, és a nagykárolyi Equus lovasegyesület lovastornászainak a település egy részén való végigvonulásával kezdődött. A nagykárolyi lovastornászok látványos produkciója következett. A rendezvény általános táncmulatsággal folytatódott. /boros: Csomaköz Napja - először. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 20./"

"Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./"

"A nagykárolyi kórházhoz tartozó övezetben a magyar anyanyelvűek élnek többségben, ennek ellenére az utóbbi hónapokban a nagykárolyi kórházba helyezett hat orvos közül csak egy tud magyarul, és további 14-et várnak. Tavaly Nagykárolyban 12 667-en (54,46 százalék) vallották magukat magyarnak, és 9675-en (41,6 százalék) románnak. A környező falvak közül például Mezőfény 1883 lakosából 1816 (96,4 százalék) magyar anyanyelvű, Csanálos községben a számlálóbiztosok összesen 1520 lelket írtak össze, közülük 1036 (68 százalék) magyar, 340 (22,53 százalék) sváb, de a svábok nagy része is magyarul beszél jobban. Kálmándon, Kaplonyban, Mezőpetriben, Csomaközön, Gencsen, Berében nagyjából hasonló a helyzet, és Mezőteremen, Szaniszlón, Kis- és Nagymajtényban, Domahidán, Piskolton stb. is sok magyar anyanyelvű személy él. Kórházba leginkább idős személyek kerülnek, akik ezen a környéken igen rosszul beszélnek románul. Most az ápolónő a tolmács szerepét is betölti. Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere minderről kifejtette: a Szatmár Megyei Egészségügyi Igazgatóság, illetve a helyi kórház vezetői ilyesmiről nem konzultálnak a tanács tagjaival. Az orvosok kihelyezéséről ő csak utólag értesült. /Boros Ernő: Ápolónők - tolmácsszerepben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./"

"Ungvári Barna András, Hídvég falu akkori református lelkésze 1998-ban határozta el egy sziklatömbemlékmű Földváron való felállítását. Ioan Cioaca földvári polgármester 1999 júliusában a sziklatömbnek a hajdani fogolytemető helyére való szállítását akadályozta meg, majd 2000 júliusában, amikor a mártíremlékművet mégis a helyszínre szállították és talapzatra állították, ugyancsak Cioaca ledönttette azt. Az 1944 novemberében Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy a lágerben. A Földváron történteket nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kellene ismerni, hogy mindenért, ami itt történt, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. 2001 augusztusában sikerült mégis emlékművet avatni Földváron. Boros Ernő 1997-2001-ben sorra járta a 20 Szatmár megyei települést, ahonnan a román csendőrök 1944 novemberében embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből közölt néhány emlékezést. A szaniszlói római katolikus templom Historia Domusából: A román hadsereg előrenyomulásával egyidejűleg román csendőrség jött a faluba. Felszólították a lakosságot, hogy aki 1940-től bármilyen formában katonai szolgálatot teljesített, katonai helyzetének tisztázása céljából jelentkezzen előbb a helybeli csendőrőrsön, majd vegyen magához három napra való élelmet, és menjen Csanálosra. A Csanálosra érkezőket ott egy csűrbe zárták, olyan - állítólag az akkori községi elöljárók által is aláírt - kísérőiratot fogalmaztak róluk, amely szerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Más szóval magyar partizánoknak lettek beállítva. Ezt követően többnapi fogva tartás után fegyveres kísérettel Zilahra lettek irányítva, és aki útközben megszökni nem tudott, a hírhedt Brassó melletti Földvárra vagy Focsani-ba jutott. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben Erdéllyel kapcsolatban az állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A román kormány mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározták: nem maradnak tétlenül, a biztonság kedvéért lépéseket tesznek az ügy előmozdítása érdekében. Észak-Erdély hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy sebtében, amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. A gyakorlati kivitelezésre a következő módszereket eszelték ki:a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatása, illetve a már eltávozottak távolmaradásra bírása (Maniu-gárdisták garázdálkodása, németek, svábok Ukrajnába való deportálása stb.); leplezett formában történő etnikai tisztogatás.Földvár az utóbbi célt szolgálta. Ebben a Dél-Erdély területén létrehozott lágerben nem közvetlenül lelőtték, felakasztották stb., hanem olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy ilyen eszközök alkalmazása nélkül pusztuljanak el közülük minél többen. /Boros Ernő: "Mindennap eljött a halál". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./"

A magyarországi Piricse évek óta jó kapcsolatot ápol Piskolttal, most esély van arra, hogy más községek is együttműködjenek egy egyesületen belül. A tervek szerint a Dél–Nyírségi Határmenti Egyesület Romániából Piskoltot, Szaniszlót és Csomaközt, míg Magyarországról Penészleket, Nyírbélteket, Piricsét, Encsencset, Nyírömbölyt és Nyírlúgost foglalná magába. Január 14–én egy hattagú romániai küldöttség tett látogatást a fentebb említett magyarországi községekben, a következő hetekben a magyarországiak viszontlátogatása várható. /Simon Levente: Határ menti egyesület létrehozásán ügyködnek a piskoltiak és a szaniszlóiak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 24./

Közismert, hogy a régi rendszerben a vegyes lakosságú területeken rendszerint a színtiszta magyar települések kárára hozták létre a közigazgatási egységeket, még akkor is, ha ezek nagyobbak voltak, mint a községközpontnak kijelölt román vagy vegyes lakosságú falvak. Így került Szatmár megyében Egri Batizhoz, Csomaköz Szaniszlóhoz, Kökényesd Halmihoz, Tamásváralja Batarcshoz, Józsefháza Aranyosmeggyeshez vagy Gencs Érkáváshoz. Megfogyatkozott lakosságuk miatt már nem mindegyik élhet a különválás lehetőségével, de néhánynak már sikerült elérni az önállósulást szentesítő sikeres népszavazást. Sőt Kálmánd már esztendeje elvált Kaplonytól, s a közelgő helyhatósági választás után, immár saját önkormányzattal és polgármesterrel jogilag is önálló lesz Egri, Kökényesd és Csomaköz. Rövidesen. négy új magyar község jelenik meg Szatmár megye térképén, olyan községek, amelyek tanácsülésein (érvényes román törvény szerint) magyarul beszélhetnek. Az ötödik Avasújváros lehet, de ott más a helyzete. Hozzá annak idején egy nagyobb lélekszámú román települést csatoltak, a ráksai polgármester nem segíti faluja önállósulását. Nemrég a megyei román lapban arról írt, hogy Avasújvárosban nagyszabású etnikai konfliktus van kibontakozóban, mert az újvárosi magyarok el akarnak válni a ráksai románoktól. Másnap Szabó István megyei elnök válaszolt a lapban, hogy nincs szó semmiféle etnikai ellentétről, erről maga is tudna, hisz ott lakik. Most azonban kiderült, hogy a ráksaiak is a váláshoz szükséges népszavazás mellett döntöttek. /(Sike Lajos): Négy új magyar község és az ötödik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

Szatmár megyében önálló lett Csomaköz és Egri. Az 1500 lakost számláló Csomaköz, Bere és Ponyvástanya a Szaniszlóhoz való csatlakozás óta mindig is mostohagyermek volt, mondták az önállóságra szavazók. Egri már 1992–ben is a különválás elkötelezett híve volt, de akkor nem valósulhatott meg az elképzelés. Az 1800 lakost számláló Egri, Batizgombás és Újegri komoly fejlődés előtt áll, eddig Batizhoz tartoztak. /Fodor István: Újabb két községgel gyarapodott Szatmár megye. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 17./

Tempfli Imrét /sz. Kaplony, 1954. dec. 3./ 1979-ben szentelték pappá. Ministráns–versenyeket, kirándulásokat, kerékpártúrákat szervezett a fiataloknak. A hatalom ezért meg akart szabadulni Tempfli Imrétől. Egy fekete, rendszám nélküli Dacia próbálta meg eltenni láb alól, azonban Isten megmentette őt. 1988 augusztusában, a félelmetes diktatúra idején, húsz vezető beosztású gyulafehérvári egyházmegyés pap kilenc pontból álló beadvánnyal fordult dr. Jakab Antal püspökhöz. A beadvány az erdélyi magyarság nemzeti és vallási sérelmeit sorolja fel és kér rájuk megoldást. A szatmári római katolikus egyházmegye papjai 1989. márciusában Szaniszlón tartották a szokásos lelkigyakorlatot. Utána kötetlen beszélgetés alkalmával egy kis csoport: Áib Sándor, Kühn Pál, Merk Mihály, Merlás Tibor, Tempfli Imre az erdélyi paptestvérek beadványát beszélte meg, és egyetértés volt köztük abban, hogy a beadványt a szatmári egyházmegye papjainak is alá kell írniuk. Huszonhárom szatmári egyházmegyés katolikus pap írta alá a beadványt. 1990 őszétől Tempfli Imre teológiai tanár a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. 1991 tavaszán Reizer Pál megyés püspök Rómába küldte, ahol egyháztörténelmi tanulmányokat folytatott, és licenciátusi fokozatot szerzett. Hazatérése után 1993-tól lelkész, majd plébános Szatmárnémetiben. 1994-ben a németországi Kirche in Not/Ostpriesterhilfe nevű nemzetközi katolikus segélyszervezet osztályvezetőjévé nevezték ki, közben 1994-ben Budapesten teológiából doktorált. Az egyháztörténész dr. Tempfli Imre jelenleg Németországban él. Tudományos munkássága bizonyítja, hogy lélekben ma is otthon van: Egy ország és négy vallás (licencia–dolgozat), Kaplony, adalékok egy honfoglalás kori település történetéhez, Melanchthon und die Synode von Erdőd, 20. September 1545, A szatmári római katolikus egyházmegye író papjai, A Báthoryak valláspolitikája, Lendítse Kistestvér! Válogatás dr. Tyukodi Mihály írásaiból, Dr. Scheffler János szatmári püspök és nagyváradi apostoli kormányzó pásztorlevelei és utolsó írásai, A kaplonyi monostor–templom története, Sárból és napsugárból. Pakocs Károly püspöki helynök élete és kora 1892–1966 /METEM Kiadó, Budapest, 2002/. Tempfli Imre huszonöt éves papi szolgálata alkalmából hálaadó ezüstmiséjét aug. 1–jén tartja Kaplonyban. /Csirák Csaba: Dr. Tempfli Imre ezüstmiséje elé. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 30./

Az újraalakult Csomaköz község aug. 14-15-én első alkalommal tartott falunapot, miután az 1968–ban Szaniszlóval kötött kényszerházassága felbomlott. A római katolikus templomban tartott szentmise után a sportpályán felvonultak a mazsorettek, a fúvószenekar és a lovas kocsik. Magyar és német táncok és népdalok, modern tánc és zene, valamint fúvószenekar szórakoztatta a hazai és külföldről érkezett vendégeket. Másnap sport- és kulturális vetélkedők, lovasbemutatók, valamint a daróci citerazenekar műsora várta az érdeklődőket. /Elek György: Csomaközi Napok – először. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 16./

Aug. 27-én került sor a Szatmár megye földrajzi területén működő két református egyházmegye tisztújító közgyűlésére. A Szatmári Egyházmegye esperese Sipos Miklós, a főjegyző Fodor Lajos, az egyházmegyei főgondnok Bara Csaba maradt. A Nagykárolyi Egyházmegyében az esperesi székben Barcza Dánielt Nagy Sándor lelei lelkipásztor váltotta fel, Fóris Károly szaniszlói lelkipásztor lett a főjegyző és Geréb Miklós, Ákos község polgármestere az egyházmegyei főgondnok. /E. Gy.: Tisztújító közgyűlés Szatmár megye két református egyházmegyéjében. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 31./

Az ottani püspökség újraalakulásáig a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye szerves része volt a kárpátaljai római katolikus egyház. A második világháború után a szatmárnémeti püspök nem látogathatott a Szovjetunióhoz tartozó kárpátaljai egyházközségekbe, egyházilag mégis a szatmári püspökséghez tartoztak. Ilyen helyzetben nagy feladat volt 1990 után az újjászervezés, amelyben egy plébános, Schönberger Ferenc is tevékenyen részt vett. Schönberger Ferenc /sz. Túrterebes, 1938. márc. 4./ 13 gyermekes, vallásos családban élt. Világháború, államosítás, deportálás, kényszermunka a Duna–csatornánál, ebben a családnak is része volt. Schönberger Ferencet 1964–ben szentelte pappá Márton Áron. Három évig Szaniszlón szolgált, amelynek fíliája Érkörtvélyes volt. Különböző helyeken működött, majd vállalta, hogy segít a kárpátaljai római katolikus egyházban talpra állításában. A kárpátaljai katolikus egyház helyzete igen érdekesen alakult a történelem folyamán, 1804 óta ugyanis a szatmári egyházmegye szerves részét képezte ez a tájegység. Trianon, majd a Szovjetunió megalakulása több részre szakította az egyházmegyét, és 1990 után nagyon komoly munka várt azokra, akik újjászervezték a kárpátaljai egyházi életet. 1944-ben megszűnt a papok odahelyezése, és betiltották az egyházi oktatást is. A szatmári püspök nem látogathatott oda, a vikárius intézte az ügyeket. A kapcsolattartás évtizedekig nem is létezett. Először az egyházmegye vezetősége titkos küldötteken keresztül próbálkozott vele, de látták, mekkora veszélyt jelent ez a dolog, nem volt más lehetőség, mint sorsára hagyni a kárpátaljaiakat. Reizer Pál volt hosszú évtizedek után az első püspök, aki – a rendszerváltás után – átlátogatott Kárpátaljára. Akkorra Kárpátalján mindössze kilenc plébános maradt, közülük ketten, idős koruk miatt, már csak otthon tudtak misézni. Ötvennégy plébánia van Kárpátalján, és mindegyikhez legalább öt–hat filia tartozik: legtöbbször háromba ezek közül is el kellett vasárnap látogatni. Schönberger Ferenc először Rahóra kapott kinevezést, 13 hónap után Munkácsra került, majd Ungvár környékére ment, ahol szórványban élő hívekből kellett egyházközségeket újjászervezni, Császlócon és Nagygejőcön. Voltak olyan helységek Kárpátalján, ahol havonta egyszer tartottak misét 1989 előtt, mert kilenc papnak igencsak megerőltető feladat volt elvégezni ennyi szolgálatot. Például a kaszonyi atya, Károlyi Lajos – tavalyelőtt halt meg – csütörtökön útnak indult. Végigjárta Dél–Kárpátalját, tizennyolc helyen misézett, gyóntatott, áldoztatott, keresztelt, esketett, ott aludt, ahol éppen ráesteledett. Szerda este érkezett haza, másnap aztán ismét ugyanúgy útra kellett kelnie. Ilyen viszonyok mellett elkelt a segítség. Mára viszont több, mint tíz papot szenteltek fel Kárpátalján, és a magyarországi ferencesek is kusztodiát létesítettek Nagyszőlősön, ennek környékén ők szolgálnak. A kárpátaljai püspökség folyamatosan alakult: 1993-ban apostoli kormányzóság lett, a kijevi pápai nuncius, Antonio Franco lett először az ordinárius püspök. 1996-ban Majnek Antal lett a püspök, egy évre rá püspökségi rangra emelték Kárpátalját, és a lembergi érsekséghez csatolták. Bár ezzel a lépéssel magyar katolikusság hátrányba került az ukrán katolikus egyházzal szemben, ez nem érződött olyan nagyon, mivel Lemberg környékén nagyrészt lengyel származásúak élnek. Kárpátalján ötven– és hatvanezer közötti magyar római katolikus él – pontos nyilvántartás egyelőre nincs. Schönberger Ferencet később Schönberger Jenő püspök hívta aztán haza, mivel itt is szükség volt szolgálatára: jelenleg Szatmárnémetiben a Szent Antal plébánia papja, e mellett Kakszentmártonban és Vetésben szolgál. /Fodor István: „A pap csak szolgál, de a tulajdonképpeni munkát az isteni kegyelem végzi” = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 12./

Közös tanácsülésen döntötte el a Szatmár megyei Szaniszló és magyarországi szomszédja, Ömböly önkormányzata: határátkelő megnyitását kezdeményezik a két település között. A találkozón jelen volt Gazda László magyarországi és Erdei D. István romániai parlamenti képviselő is. Erdei D. István képviselő szerint az elbírálás akár néhány hónap alatt megoldódhat. A döntés történelmi fontosságát hangsúlyozva kiemelte, hogy 1920 óta először kezdeményezi román fél határátkelő megnyitását Magyarország felé. /Mészáros Júlia: Új határátkelőt nyitnának. = Krónika (Kolozsvár), febr. 20./

Négy településen voltak falunapok Szatmár megyében. Mezőpetriben a helyi és nagykárolyi tánccsoportok szerepeltek. Ezen a településen első alkalommal került sor szervezett kulturális programra a falunap alkalmából. Mezőteremen öregfiúk futballtornájával kezdődött az ünnep, amelyet a fúvószenekar és a mazsorettek felvonulása nyitott meg ebben az évben is. Szerényebb körülmények között tartották meg Hadad Napját. Szaniszlón először fordult az elő, hogy nem lépett fel nevesebb együttes a község napján, anyagi okokból. A hagyomány szerint most is megnyílt egy napra a határ Szaniszló és Ömböly között: a két szomszédos település lakosai átsétálhattak egymáshoz látogatóba. Kálmándon augusztus 3-án rendezték meg a megyei fúvóstalálkozót: immár hagyományos módon. /(fodor): Négy falunap és fúvóstalálkozó. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 4./

Augusztus 20-án, az államalapítás évfordulója alkalmából három helyen is nyitottak ideiglenes határátkelőt Szatmár, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye falvai között, hogy az elszakított országrészek magyar lakossága együtt ünnepelhessen. Nagypeleske és a szomszédos Zajta között most megnyílt az országhatár, míg Óvári és Csenger, valamint Szaniszló és Ömböly között már hagyományszámba megy az ideiglenes határnyitás nagyobb ünnepek alkalmából. Nagypeleske és Zajta között több ezren vonultak át a két települést összekötő – az utóbbi kilencven évben szinte teljesen járhatatlan – útszakaszon. A résztvevők elmondták, Trianon nemcsak az országot darabolta fel, hanem családokat is tépett szét, most viszont alkalom nyílt a hajdani rokoni szálak megerősítésére. Lengyel István, Lázári község polgármestere hangsúlyozta: Zajta és Peleske, valamint a térség többi települése egyetlen szerves egységet alkot, hisz ezer éve ugyanannak a tájegységnek, a történelmi Szatmárnak képezik részét. Az esemény szónokai kifejtették: a most néhány órára megnyitott határ Románia schengeni csatlakozása révén pár éven belül remélhetőleg teljesen felszámolódik. A zajtai templomban szentmisét celebrált Schönberger Jenő szatmári római katolikus püspök, majd emlékoszlopot avattak vitéz Gaál Lajos volt iskolaigazgató emlékére, és megkoszorúzták az egykori oroszországi munkatáborok áldozatainak emlékművét. /Ünnepi országhatárnyitás. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 21./

Hét szatmári község pályázott, első lépésben, sikeresen
Az elmúlt három hónapban hét község pályázott sikeresen a Szatmár Környéki Közösségek Fejlesztési Szövetségén keresztül. A helyi akciócsoport további három pályázatot hagyott jóvá – a végső szó azonban a Halászati és Vidékfejlesztési Kifizetési Ügynökségé, amely május körül ad végső választ.
Minderről Tóga Judit, a fejlesztési szövetség helyi akciócsoportjának vezetője számolt be péntek délben a Mikolában megtartott sajtótájékoztatón. Az akciócsoport feladata, hogy első lépésben elbírálja a Szatmár Környéki Közösségek Fejlesztési Szövetsége 54 tagja (önkormányzatok, vállalkozók, a civil szféra képviselői) által elkészített és benyújtott projekteket. Az általuk elfogadott pályázatok a Halászati és Vidékfejlesztési Kifizetési Ügynökség elé kerülnek, ők mondják ki a döntő szót – kap-e támogatást a pályázó, vagy sem.
A tíz pályázati területből a falufejlesztés volt a legnépszerűbb: hét önkormányzat is első lépésben sikeres pályázatot adott le. Vetés hóekét, árokvájót és bozótvágót, Szatmárhegy traktort, Mikola fűnyíró kis traktort, professzionális mosó- és porszívógépet, Lázári hóekét, árokvájót, bozótvágót és légkondicionáló berendezést vásárolna, Szatmárpálfalva a polgármesteri hivatal épületét, a Máramaros megyei Bikácfalva a kultúrotthont újítaná fel, Szatmárudvari pedig a parkot bővítené. A pályázatok értéke egyenként 75.330 euró – ezen felül az önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk a beruházás további költségét.
Mezőgazdasági fejlesztések kategóriában a decebali Toth Ioan és a mikolai Mikó Róbert pályázatát is elfogadták: mindketten 17.000 eurót kaphatnak (előbbi traktor vásárlására, utóbbi különböző fejlesztésekre), amennyiben a második lépésben is zöld utat kapnak. A legnagyobb összegű támogatást Pusztadaróc pályázta meg: 400.000 euró értékben építene egy hűtőházat, erre pedig 100.000 eurót pályáz(hat)ott meg.
Tóga Judit elmondta továbbá, hogy két területen december 28-án kezdődött a pályázati időszak: a középvállalkozások létrehozásának és fejlesztésének a támogatása esetében 26.000, a turisztikai tevékenységek támogatása esetében pedig 85.000 eurós támogatást kaphat egy-egy pályázó.
A Batiz, Pusztadaróc, Vetés, Sárközújlak, Lázári, Szatmárudvari, Szatmárpálfalva, Szatmárhegy, Mikola, Szokond és Bikácfalva alkotta Szatmár Környéki Közösségek Fejlesztési Szövetsége 2012 elején alakult meg és szeptember 24-én kezdte el működését. Célja, hogy az Európai Unió LEADER-programján keresztül finanszírozott kistérségi fejlesztési pályázatokat koordonálja, támogassa. Jelenlegi költségvetése 2,5 millió euró, erre írhatott ki pályázatokat.
Szatmár megyében további két kistérség, a Dél-Nyugat Szatmári Kistérségi Társulat (Érendréd, Börvely, Kálmánd, Kaplony, Érkávás, Csaholy, Csomaköz, Mezőfény, Mezőpetri, Szilágypér, Piskolt, Szaniszló, Tasnádszántó, Érszakácsi, Sződemeter, Mezőterem, Csanálos, Tasnád és a Bihar megyei Szalacs) és az Avasi Kistérség (Nagytarna, Batarcs, Turc, Kányaháza, Kisgérce, Vámfalu, Avasújváros, Ráksa, Avasújfalu, Bikszád, Tarsolc, Komorzán és a Máramaros megyei Pálosremete) nyert még hasonló pályázatot. Augusztus elején mindhárom kistérség egyenként 150.000 lejes kölcsönt kapott a Megyei Tanácstól az önrész biztosítására.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma

A vizuális kultúra fejleszti a szépérzéket 
Muhi Sándor rajztanárral, grafikus művésszel, művészettörténésszel beszélgettünk képzőművészetről, vizuális kultúráról a Mezei Józsefről szóló új kötet kapcsán. A művészt arról is faggattuk, hogy miért tartja fontosnak a világhálós oldalak működtetését.
— Mióta foglalkozik kismonográfiák írásával?
— Túlzás lenne állítani, hogy ezzel foglalkozom, de írtam néhány ilyen jellegű tanulmányt, könyvet is, mert a művészettörténet, műkritika tanult szakmám. A rajztanári diplomám mellé a nyolcvanas évek elején művészeti muzeológia szakot is végeztem. Az első kismonográfiát a Kriterion Kiadó felkérésére készítettem Balla Józsefről harminc éve, ők kértek egy Erdős I. Pál kismonográfia megírására is, de a megjelentetésre az 1989-es változások után már nem volt igény. Írtam még két kisebb kötetet Sarkadi Sándorról, Haller Györgyről, az ötödik ilyen jellegű munkám nemrég, 2015 végén jelent meg a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadónál, ebben Mezei József tevékenységét mutatom be az olvasóknak.
— Megítélése szerint miért fontos, hogy az olvasók közelebbről ismerjék meg a fenti alkotóknak a tevékenységét, életművét?
— A nagy hatású, országos, nemzetközi hírű művészek munkáiról sokan, sokszor és sokat írtak, ezek hálás, könnyen kiaknázható témák. A kismesterekkel szinte senki sem foglalkozik, pedig az ő tevékenységük is tartalmaz olyan tanulságokat, amelyek egy-egy közösség számára kiemelten fontosak lehetnek. Sarkadi Sándor képzőművészeti munkásságát Szatmáron kívül még a kismonográfia megjelenése után se sokan ismerik, de az itt lakók számára nem csak fontos, hanem példamutató az egész tevékenysége, szakmai, emberi tartása, életszemlélete. A mezőteremi születésű Haller György tárlatának az anyagát a leszármazottak és Gnandt Pista hozta Budapestről Nagykárolyba, az ő hosszú ideig feledésbe merült életműve újrafelfedezésének köszönhetően mára valamennyien kicsit gazdagabbnak érezhetjük magunkat. Az európai kulturális élet perifériáján elhelyezkedő térségünkben nem dúskálunk megőrzésre méltó értékekben, tehát nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fenti teljesítményeket sem.
— Hogyan döntötte el, hogy könyvet ír Mezei Józsefről?
— A csíkszeredai Nagy Gyöngyvérnek oldalági rokona volt Mezei József, odahaza talált egy dedikált verseskötetet tőle. Eleinte azt hitte, hogy csak költő volt, de amikor egy költeményében utalást talált a festészetére, keresgélni kezdett, és a képzőművészeti tevékenységéről nagyon sok adatra lelt a világhálón. Többek között a honlapomon bukkant rá azokra a cikkekre, amelyeket Mezei Józsefnek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében kifejtett tevékenységéről írtam. Rövidesen felkeresett, felkért a kismonográfia megírására, amely a rendelkezésemre bocsátott adatoknak, reprodukcióknak köszönhetően viszonylag rövid idő alatt készült el. Arról, hogy miért vállaltam a megírását, a kötet zárszavában is lehet olvasni: „Mezei megérdemelt és hosszan tartó népszerűsége nem véletlen. Ismert, sokat és sok helyen foglalkoztatott festő és népszerű költő volt abban a korban, amikor még országszerte elég kevés művész tevékenykedett a térségben. Ismertsége alig kopott a halálát követő években, évtizedekben. Népszerűvé tette Petőfihez fűződő barátsága, harcostársi viszonya, Orbán Balázs nagyszabású vállalkozásában való részvétele is hozzájárult ehhez. A közvetlen, barátságos természete mellett egész tevékenysége összhangban volt a kor törekvéseivel, elvárásaival. Magyarországon a szabadságharc bukása után még hosszú ideig dicsfény övezte a küzdelmek hőseit, áldozatait, és ő honvédtisztként harcolta végig az erdélyi hadjáratot. Festő volt, költő, fotográfus és a művészek egészen más, sokkal jelentősebb közéleti szerepet játszottak abban a korban. Tragikus sorsa — amelyet emelt fővel, férfiként fogadott — együttérzést és tiszteletet keltett kortársaiban, akik közül többen mellé álltak, segítették a bajban. A kultúra iránt fogékony, érdeklődő emberek tudtak oltárképeiről, költeményeiről, és becsülték ezek miatt. Tudomásuk volt vakságáról, anyagi gondjairól is, ennek és a folyamatos hirdetéseknek köszönhetően élt meg három kiadást az 1870-ben kiadott verseskötete.” Mezei József jórészt Hám János püspöksége (1827–1857) idején és közvetlenül ez után hozzávetőlegesen 50 oltárképet készített a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye számára, az impériumváltáskor ezek közül több a határon túli területekre került, de néhánnyal naponta találkozhatnak a hívek Szatmárnémetiben, Szaniszlón, Csomaközön, Nagybányán, Máramarosszigeten anélkül, hogy tudnák, kinek az alkotásai előtt imádkoznak. Festőművészi tevékenységét az is fontossá teszi számunkra, hogy Szatmárnémetiben készítette el 1846-ban azt a Petőfi Sándort ábrázoló portrét, amely egyike a költő hiteles, modell után készült arcképeinek. Ezt jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában őrzik.
— Olvasnak-e az emberek manapság életrajzi könyveket, kismonográfiákat?
— Egyre kevesebben, ez egy erőteljesen vizualizálódó világban már-már természetes jelenség. A mostani kismonográfia viszont a Pallas-Akadémia Könyvkiadónak köszönhetően egy szép, remekül tördelt, gazdagon illusztrált, keménykötésű munka, amelynek egyszerű átlapozásával is tucatnyi értékes információhoz jut az érdeklődő. Az ehhez hasonló felismerések sokat segíthetnének a hazai sajtó és könyvkiadás gondjain is. Azokat a tanítványaimat, kollégáimat, akik nálam írják államvizsga illetve fokozati dolgozataikat is, arra buzdítom, hogy szépen tördelt, gazdagon illusztrált munkákat készítsenek, ha arra vágynak, hogy a kollégák el is olvassák ezeket. A magvas tartalom, a színvonalas, igényes fogalmazás ma már önmagában kevés, vonzóan, gazdag és változatos illusztrációs anyaggal kell tálalni a mondandót.
— Ha a tanítást említette, mondana néhány szót arról, hogy milyennek látja a vizuális nevelés helyét, szerepét napjainkban?
— Egy olyan korban, amikor egy átlagos európai lakosnak naponta tonnányi képanyag zúdul az ölébe a számítógépeknek, táblagépeknek, okostelefonoknak, kábeltelevíziónak köszönhetően, létkérdés lenne, hogy tanuljunk szelektálni, és megtanítsuk a gyerekeinket, unokáinkat is erre. Ehhez vizuális kultúra kell, amit legkönnyebben, leghatékonyabban a képzőművészeti neveléssel, a kézműves tevékenységekkel lehet kialakítani. Szomorú, kétségbe ejtő, hogy állami szinten mennyire elhanyagolják ezt a területet. Száz éve még heti két rajzóra volt kötelező az általános iskolákban, ma már csak egy maradt. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a legtöbb intézményben nincs teljes katedra, sokszor még fél sem, és ezért, jobb híján képesítetlen emberekre bízzák a világ megismerésének, az információszerzésnek egyik rendkívül fontos, kézenfekvő, hatékony, aktivizáló és a tanulók által kedvelt eszközét. Ezek az emberek helyrehozhatatlan károkat okoznak anélkül, hogy tudnának erről. Miközben pedagógushiányra panaszkodunk, jó lenne végiggondolni, hogy melyik egyetemet végzett fiatalnak éri meg éhbérért dolgozni három-négy intézményben, amelyeknek vezetői a napi feladatok mellett még az iskola díszítését, a versenyeken való eredményes részvételt és ezernyi más dolgot is számon kérnek. Döbbenetes, de valahol érthető, hogy a legtöbb tanítóképző főiskolán se szakember oktatja a fenti tantárgyakat, ez a magyarázata annak, hogy nyugdíjas létemre máig vállaltam a munkát a BBTE szatmári kihelyezett tagozatán. A fentieket természetesen már minden lehetséges fórumon elmondtam, leírtam, megfogalmaztam, közzétettem, egyelőre úgy tűnik, nincs foganatja. Valószínűleg olyan okos emberek szervezik, vezetik tanügyi rendszerünket, akik mindent tudnak, és az ilyeneket sohasem érdekelte a gyakorló szakember véleménye. Csak miniszterből volt már vagy két tucat az utóbbi negyedszázadban, a politikai alapon kinevezett államtitkárokkal, vezérigazgatókkal pedig Dunát lehetne rekeszteni.
— A kortárs művészet segíthet abban, hogy közelebb kerüljünk korunk nem mindig egyértelmű képi üzeneteihez?
— A művészet ismerete, szeretete mindig sokat segít, de ennek megértéséhez, befogadásához is kialakult ízlésvilágra, vizuális kultúrára van szükség. Az emberek nem azért ragaszkodnak a giccshez, a képzőművészeti alkotásként reklámozott olcsó tucattermékekhez, mert képtelenek a jót, az egyedit, a minőségi kultúrát befogadni. Megfelelő neveléssel többségük nemcsak alkalmas lenne erre, hanem a mindennapi életben is igényelné a szebb, esztétikusabb, kulturáltabb környezetet. Ezért a nemes célért a szakembernek az ízlésformáláshoz minden lehetséges fórumot igénybe kell vennie.
— Ön több olyan világhálós oldalt működtet, amelyek nemcsak az esztétikai nevelést, hanem a helyi építészet, képzőművészet értékeit is évek óta, napi rendszerességgel népszerűsítik. Melyek ezek?
— Ez a kommunikációs lehetőség azok számára, akiknek vannak közlésre méltó dokumentumaik, gondolataik, elképzeléseik, megkerülhetetlen, hiszen a módszer nemcsak interaktív, hanem rendkívül gyors és hatékony, néhány óra alatt emberek ezreihez jut el az üzenet, kép, hír, írás akár a világ túloldalára is. Természetesen a világháló ésszerű, hasznos és hatékony használatára is követhető példát kell nyújtani, hiszen a többség a társasági oldalakat önreklámozásra vagy jelentéktelen, mások számára teljesen közömbös, gyakran idegesítő cukiságok megosztására használja. Van egy szakmai jellegű honlapom, ennek eddig közel negyedmillió látogatója volt. Létrehoztam jó 5–6 éve egy Facebook-oldalt, amelyen elsősorban kulturális tartalmakat osztok meg, ennek 3500 kedvelője van. Hasonló érdeklődés követi az általam szerkesztett Szatmári Kultúra és Régi Szatmár oldalakat. Bedolgoznak természetesen külső munkatársak is Kanadából, Németországból, Svédországból, Ausztriából, Magyarországról, Romániából. Ezeken naponta nem csak a képek, reprodukciók, fotók, kulturális információk tucatjait közlöm, hanem helytörténeti, kultúrtörténeti jellegű vetélkedőket indítottam, amelyeken a résztvevők az oklevelek százait nyerhették el. Van youtube-csatornám, itt 60 saját készítésű, a szatmári építészetet, képzőművészetet népszerűsítő kisfilm tekinthető meg. Nemrég látott napvilágot a Sugárút. Szatmári műhely című, negyedévenként megjelenő kulturális folyóirat, amelynek egyik szerkesztője vagyok. Ennek is szüksége van a népszerűsítésre, de a lap szerkesztőinek is a folyamatos párbeszédre az olvasóval. Ilyen meggondolásból indítottam be pár napja a Sugárút. Szatmári műhely Facebook-oldalt, amelynek mára már több mint 300 kedvelője van.
— Vannak további tervei?
— Természetesen vannak, de egyelőre megelégszem azzal, ha az eddigi, jórészt önként vállalt feladatnak eleget tudok tenni. A tervekről akkor érdemes beszélni, ha már sikerült valami kézzelfoghatót megvalósítani belőlük, hiszen szándéknyilatkozatokkal, elképzelésekkel tele a padlás, meg a pince is, de ezektől nem leszünk se okosabbak, se szebbek, se boldogabbak.
Elek György. frissujsag.ro

Az egyházért, a családért, a nemzetért imádkoztak
A Nagykárolyi Református Egyházmegye nőszövetségei az idén is csatlakoztak a Kárpát-medencei imanaphoz. Több, mint 200 személy, 15 egyházközség küldöttsége találkozott Börvelyben, hogy együtt imádkozzanak egyházunkért, családjainkért és nemzetünkért,tudhatjuk meg a Református Egyházmegye beszámolójából.
A vasárnap délután tartott ünnepi istentiszteleten Vinczéné Pálfi Judit egyházkerületi missziói előadó hirdette Isten igéjét a 2Tim 1,7 igeszakasz alapján: „mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” Bátorságra buzdította a híveket. Arra hívta fel a figyelmet, hogy nyíltan ossza meg mindenki a maga saját ötleteit, ne hallgassa azt el, hisz így épül a közösség. Karácsonyhoz közeledve arra kért mindenkit, hogy a szeretetről ne csak beszüljünk, hanem tudatosan cselekedjünk szeretetből valami jót legalább egy emberrel, és erre kérjünk másokat is.
A vendégeket Kátai Tibor házigazda lelkipásztor köszöntötte, aki szót adott Tolnay István esperesnek és Tőtős Beáta egyházmegyei nőszövetségi elnöknek. Kátai Tibor lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számban képviseltették magukat a nőszövetségek. Voltak résztvevők Ákosról, Bogdándról, Dobráról, Domahidáról, Gencsről, Hadadról, Irinyből, Érkőrösről, Érszakácsiból, Kismajtényból, Leléből, Nagykárolyból, Szaniszlóról, Szilágypérből és Tasnádról. Tolnay István a 2004-es kudarcot valló népszavazásra irányította a figyelmet, melyet követően évről évre megszervezésre kerül december 5-e tájékán a Kárpát-medencei imanap. Amint fogalmazott, kiváltság az, hogy Isten az asszonyokat bízta meg azzal, hogy rendszeresen összegyűljenek és imádkozzanak a magyar nemzetért.
Tőtős Beáta röviden bemutatta a Dunántúli Református Egyházkerületet, melynek nőszövetségei állították össze az idén az imanap programját. Tíz különböző imádság hangzott el. Többek között imádkoztak a gyermekekért, családokért, betegekért, gyászolókért, gyülekezetekért, oktatási intézményekért és a magyar nép megmaradásáért.
A börvelyi nőszövetséget Kátai Annamária tiszteletes asszony mutatta be. A nőszövetség tagjai minden héten kétszer is összegyűlnek csigatésztát készíteni, s ennek a bevételével az egyházközséget támogatják. Ebben az évben már 300 kg csigatésztát sikerült gyúrniuk.
Az istentiszteleten megható és fontos üzenettel bíró versek hangoztak el egy-egy nőszövetségi tag előadásában. Az eseményt gazdagította a börvelyi kórus és nőszövetség csodálatos közös éneke. A szívhez szóló  ünnepi eseményt követően a házigazdák szeretetvendégségre invitálták a vendégeket a település kultúrotthonába, ahol Kiss Zoltán polgármester szólt néhány szót a finom vacsora előtt.
Bagosi Andrea szatmar.ro

Hétvégi határátkelők nyíltak a magyar-román határon
MTI - Új, alkalmi nyitvatartással működő határátkelők nyílnak a magyar-román határszakaszon a hétvégén, kilencet szombatonként, egyet vasárnaponta használhatnak az utazók.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ömböly és Károlypuszta közötti határnyitási ünnepséget követően Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta, az új átkelési helyekkel megduplázódott a magyar-román határszakaszon működő határátlépési helyek száma, így több lehetőségük van a határ két oldalán élőknek a találkozásra és a kapcsolattartásra. Eddig 58 kilométert kellett megtenni két határátkelő között, a tíz új átkelővel ez a távolság 35 kilométerre rövidül - jelezte Perényi Zsigmond. A helyettes államtitkár hozzátette, a magyar kormány azt szeretné, hogy minden nap használhassák majd a lakosok az új átkelőket.
Az ömbölyin kívül a Zajta-Nagypeleske, a Garbolc-Szárazberek, a Dombegyház-Kisvarjaspuszta, az Elek-Ottlaka, a Körösnagyharsány-Körösszeg, a Dénesmajor-Feketegyarmat, a Pocsaj-Biharfélegyháza, valamint a Bagamér-Érkenéz határátkelőhelyek nyíltak meg. Az átkelők szombatonként nyolc órán keresztül fogadják az utazókat. Csanádpalota-Nagylak között is nyílik átkelő, amely vasárnaponként lesz nyitva.
Az ömbölyi ünnepségen részt vettek a két érintett település polgármesterei, a magyar és román kormány képviselői, illetve szenátorai.
A magyar és a román településeket összekötő utat 2014-ben adták át, a 12 kilométer hosszú útszakasz több mint 10 kilométeres része román oldalon Szaniszlót, illetve a hozzá tartozó Károlypusztát és az országhatárt, a fennmaradó csaknem 2 kilométeres része a határt és Ömbölyt köti össze.
A beruházási összeg mintegy 5,6 millió euró volt, a fejlesztéshez 4,8 millió eurós támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a két település, a fennmaradó összeget pedig saját forrásból, illetve nemzeti támogatásból finanszírozták. Ebből a forrásból épült meg a másik kilenc helyszínen a magyar-román határon átvezető út is. Az utakat azonban nem használhatták az utazók, mert Románia még nem tagja a schengeni övezetnek. A két ország közötti utakat ezért betonelemekkel és sorompóval kellett lezárni. Az utak megfelelő módon történő használata a program uniós jogszabály szerinti sikeres lezárásához is szükséges, ennek határideje 2017. március 31.
A Miniszterelnökség az MTI-hez pénteken eljutatott közleményében azt írta, a továbbiakban a határnyitások gyakoriságát növelni szeretnék és legalább két út esetében az állandó határátkelést biztosítani. Ezt követően - a helyi igények figyelembevételével - további utak esetében is törekedni fognak az állandó határnyitásra.
A Pocsaj és Biharfélegyháza közötti határátkelő szombati átadásán Kecskés Gyula (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei Pocsaj polgármestere elmondta: a 11 kilométeres útszakasz uniós és magyar, illetve román forrásból valósult meg, hatmillió euróba került, ebből Pocsaj önkormányzatára 3,1 millió euró jutott, míg Biharfélegyháza 2,5 millió euróval járult hozzá. A Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt. 235 ezer euróval egészítette ki az előbbi összegeket. 
Deloreán Gyula Bihar megyei alprefektus reményét fejezte ki, hogy a jövőben nem lesznek elválasztó utak a két ország között. Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat elnöke beszédében a határátkelő elkészültét a határon átnyúló együttműködések remek példájának nevezte. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza polgármestere köszönetet mondott a beruházásban közreműködőknek. 
maszol.ro,

Akkreditált képzés óvónőknek
A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel való együttműködésben akkreditált képzést indított Szatmár és Máramaros megyebeli óvodákban dolgozó szakemberek számára.
A svájci alapokból finanszírozott képzésen 20 településről vettek részt óvodai pedagógusok. A településeket a tanfelügyelőség jelölte ki, a hátrányos helyzetű gyermekek arányára való tekintettel. A kiválasztott helységek: Ákos, Tasnád, Tasnádszarvad, Mezőterem, Lázári, Hirip, Érszakácsi, Szamosudvari, Sárközújlak, Szelestyehuta, Szaniszló, Szakasz, Magyargéres, Krasznabéltek, Mikola, Vetés, Óvári, Kis- és Nagypeleske, valamint Nagybánya.
A képzést hátrányos helyzetű roma gyermekek fejlesztése és felzárkóztatása területén nagy tapasztalattal rendelkező trénerek tartják. A tréning bevezető része október 30-31-én zajlott, második része pedig jövő év februárjában kerül megszervezésre. Az itt elsajátított ismereteket a résztvevő pedagógusok mentorálás keretében mélyítették el.
Az óvónők képzése mellett azok az óvodák, amelyekben tevékenykednek, 1800 svácji frank értékben kaptak taneszközöket és játékokat. szatmar.ro