Bem-szobrot avatnak
Szeptember 4-én Szatmárnémetiben ünnepi előadásra kerül sor, 5-én pedig Szamoskrassón leleplezik Bem apó mellszobrát.
Thoroczkay Sándor, a Szoborállító Bizottság tagja lapunknak elmondta, hogy a szoborállítási ünnepség befejező akkordja kíván lenni a Bem-kultusz felélesztésének, amely az 1848-as forradalom 150. évfordulója alkalmával kezdődött Szatmár megyében. 1998-ban a szamoskrassói Darvay-kúrián emléktáblát helyeztek el Bem itt-tartózkodásának emlékére. A tábornok ugyanis vezérkarával és Teleki Sándorral közösen Darvay Ferenc vezérszállásán tartózkodott egy ideig. Ugyancsak itt rendeztek be egy Bem-emlékszobát is, melynek létrehozásában támogatást kaptak a lengyel szülőváros kultúrintézményétől, a Tarnówi Múzeumtól. Józef Zachariasz Bem halálának 160. évfordulója alkalmából a Szamoskrassói Egyházközség, a Nagykolcsi Polgármesteri Hivatal, a Szatmárnémeti Németi Egyházközség és a Szatmárnémeti Szent István Kör szobrot állít Bem tábornoknak Szamoskrassón. A szoborállítási ünnepségre szeptember 5-én kerül sor Szamoskrassón. Előzőleg, 4-én a Németi Egyházközség gyülekezeti termében Kovács István professzor, Magyarországról meghívott Bem-kutató ismerteti majd Bem tábornok életútját. 5-én Szamoskrassón előbb ünnepi istentiszteletre kerül sor, melyen Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdet igét. Ezt követően leplezik le az Erdei István szatmárnémeti szobrászművész által tervezett szobrot, melynek formába öntése, valamint talapzatának elkészítése Kovács Albert lázári vállalkozó munkája. A rendezvényre a megyei és községi elöljárókon kívül meghívást kaptak a lengyel szülőváros, Tarnów képviselői, Szatmárnémeti lengyel testvérvárosának, Rzeszównak a polgármestere, a bukaresti magyar nagykövet, a kolozsvári főkonzul, valamint más hazai és külföldi személyiségek. György B. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Bem József szobrának avatása
Amikor Szatmár megye magyarsága megemlékezett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójáról, emléket állított Bem Józsefnek is, a szabadságharc legendás hírű tábornokának. Bem József 1848 decemberében érkezett Szatmárnémetibe, innen indult az erdélyi hadszíntérre, hogy átvegye a hadsereg feletti parancsnokságot. Nagybányára vezető útjában megszállt Szamoskrassó községben, ahol vendégül látta őt és kíséretét Darvay Ferenc földbirtokos. 1998-ban Bem szálláshelyét, a Darvay-kúriát, a Szatmárnémeti RMDSZ, annak művelődési csoportja, a Szent István Kör, a Szamoskrassói Református Gyülekezet, élén Nt. Sipos Miklós lelkipásztorral, szatmári esperessel és Kolcs Község Polgármesteri Hivatala háromnyelvű (román, magyar, lengyel) emléktáblával jelölte meg. Ennek kapcsán Bem tábornok pályafutását bemutató emlékszoba került berendezésre, amelyet a tábornok szülővárosának, a lengyelországi Tarnównak a múzeuma is támogatott. Bem József halálának 160. évfordulója alkalmából Kolcs Község Polgármesteri Hivatala, Szamoskrassó és Szatmárnémeti református gyülekezete, valamint a Szent István Kör 2010. szeptember 4-5-én megemlékező történelmi előadást szervez, és szobrot kíván avatni a két nemzet közös hősének.
Illesse köszönet az adományozó magánszemélyeket és szervezeteket, köztük Bozsó Károlyt, a Bocons Kft. tulajdonosát, aki áldozatos munkájával hozzájárult a szobor alapzatának elkészítéséhez és környezetének kialakításához.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak az ünnepségre. Szőcs Péter, szatmárnémeti tanácsos, a Szent István Kör elnöke. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Szoboravatás és emlékünnepség
Szeptember 4-én és 5-én Kolcs Község Polgármesteri Hivatala, a Szamoskrassói Református Egyházközség, a Szatmárnémeti Németi Református Egyházközség és a Szatmárnémeti Szent István Kör Szatmárnémetiben és Szamoskrassón ünnepséget rendezett Bem tábornok emlékére. A rendezvényen számos hazai és külföldi személyiség is részt vett. Szombaton délután 18 órától Szatmárnémetiben a Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében szép számban összegyűlt érdeklődők hallgatták figyelmesen dr. Kovács István, budapesti történész professzor, volt krakkói főkonzul Bem tábornok életútjáról szóló előadását. Az előadás előtt Nt. Sipos Miklós lelkész beszédében kihangsúlyozta, örül annak, hogy még manapság is egy személy és egy gondolat, méghozzá a szabadság gondolata ennyi embert tud összegyűjteni egy helyen.
Az előadás a „Bem, aki nem ismerte a reménytelenséget“ címet viselte, mely a professzor elmondása szerint nem csupán a tábornok fő tulajdonsága, hanem a lengyel nép jellemzője is. A számos csata és háború, melyben a tábornok részt vett, illetve az 1848-as, 49-es szabadságharcban betöltött fontos szerepe a magyar történelem jeles szereplőjévé is formálta a tábornokot, aki – bár nagy kockázatokat vállaló manőverei nem mindig voltak sikeresek – példát statuált csapatainak és a legkisebb kilengést sem tűrte. Híressé vált mondata „aki nem engedelmeskedik, fejbe lövetem, de azért jutalmazni is tudok“ számos katonától követelte meg az engedelmességet. Vasárnap Szamoskrassón 11 órától vette kezdetét az ünnepi istentisztelet, melyen Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, ezt követően került sor a Darvay-kúria előtt a Bem-szobor leleplezésére. Az eseményt jelenlétével megtisztelte Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete és dr. Adam Bartosz, a Tarnówi Múzeum igazgatója is. (Brigitta) Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Helytörténeti konferencia és Bem megemlékezés
A Szent István Kör megalakulásának 20. évfordulója alkalmából helytörténeti konferencia lesz szeptember 3–án, szombaton a Szatmár Megyei Múzeum (Árpád u. 21) nagytermében.
Szeptember 4–én, vasárnap pedig a Szent István Kör, Kolcs Község Polgármesteri Hivatala és a Szamoskrassói Református Egyházközség szervezésében a hagyományos Bem-megemlékezésre kerül sor Szamoskrassón. A rendezvényt a Communitas Alapvítvány, az Identitas Alapítvány, valamint a Szatmárnémeti RMDSZ támogatja.
Előadások
„Húsz év helytörténeti kutatásai Szatmárban” címmel szerveznek konferenciát szombaton. 11 órakor a megjelenteket köszönti és a konferenciát megnyitja Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke, majd a következő előadások hangzanak el: 11.20 órakor Istvánovits Eszter, nyíregyházi régész Szatmár vidéke a honfoglalás korában; 11.40 órakor Németi János kutató (Nagykároly) és Romát Sándor tanár (Csanálos): Honfoglalás kori és kora-Árpád kori leletek Nagykároly környékéről; 12 órakor Szőcs Péter régész: Szatmár középkori műemlékei. Újabb kutatások és eredmények; 12.20 órakor Boór Béla tanár: Kalandos és temetkezési egyesületek Németiben; 12.40 órakor Bura László tanár: Szatmári iskolatörténeti kutatások húsz éve; 15 órakor Fazekas Rózsa nyíregyházi levéltáros: Források a Károlyi család történetének kutatásához; 15.20 órakor Bara Júlia kolozsvári művészettörténész: A Károlyi család építkezései Szatmár megyében a 18. században; 15.40 órakor Terdik Szilveszter budapesti művészettörténész: Görög katolikus művészet a 18. századi Partiumban; 16 órakor Gottfried Barna: A Székely Hadosztály szatmári tevékenysége (1918/1919); 16.20 órakor Sárándi Tamás muzeológus: Szatmár 20. századi történetének forrásairól. A magyar katonai közigazgatás 1940 őszén Szatmár vármegyében; 16.40 órakor Thoroczkay Sándor tanár: A szatmárnémeti Szent István Kör húsz éve. 17 órától vita és kerekasztal beszélgetés zárja a tanácskozást.
Vasárnap 11 órakor ünnepi istentisztelet lesz a szamoskrassói református templomban, igét hirdet Sipos László helyi lelkipásztor, beszédet mond Pék József, a Magyar–Lengyel Baráti Társaság elnöke és Varga Attila országgyűlési képviselő; 12 órakor megkoszorúzzák a Bem–szobrot, köszöntőt mond Domokos Sándor polgármester. A szamoskrassói gyerekek emlékműsorát követően nyílik meg a „Bem József hazatérése” című kiállítás. erdon.ro

Szatmár határok nélkül
Szombaton a magyarországi Fábiánházán megtartotta az első református találkozót a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület. A Szatmári Református Egyházmegyéből több településről érkezett küldöttség.
Az Ecsed-ménes Lovardában felállított színpadról Fülöp István parlamenti képviselő, aReformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. ,,Mi reformátusok sokszor szerények vagyunk. Ne szégyelljük reformátusságunkat, hiszen ez összetartozást jelent. Számunkra a Szatmár kifejezés, a történelmi Szatmár megyét jelenti. Ez az egyesület református értékek alapján, ökumenikusan akar minket összekötni. Eggyé kell lennünk, hogy megmutathassuk, képesek vagyunk az összefogásra. Meg kell tanuljunk magyarnak lenni. Magyarok csak akkor lehetünk, ha a magunk helyén jól végezzük a dolgunk. A cselekvő szeretet az, ami példát tud számunkra mutatni. A történelmi Szatmár megyében minden megvan, ami ott van a Kárpát-medencében, csupán élni kell ezekkel a felhalmozott értékekkel, és újabb értékeket kell teremteni” – hangsúlyozta az egyesület elnöke.
Ünnepi istentisztelet 
Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke példaértékűnek tartotta a szatmáriak kezdeményezését. Az összefogás biztos jelei ezek. Rettenetes dolog volt az, hogy a két egyházmegyét határok választották el. Ezek alatt az évtizedek alatt sokan elveszítették az önbizalmat, a változások után nem tudtak élni az új lehetőségekkel. Úgy érezzük, hogy eljött az önbizalom megerősödésének órája. Nyitni akarunk egymás felé, hogy segíteni tudjunk egymáson. A szép cselekedeteket, a példás mozdulatokat próbáljuk belevinni egymás szívébe.
Ft. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is példaértékűnek nevezte a kezdeményezést. Isten nem csak az Ószövetségben volt képes kihozni népét a rabságból, hanem most is képes összegyűjteni azt a szétszóródottságból. Ez a feladata a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesületnek: hogy összegyűjtsön bennünket, és megtanítson arra, hogy hagyjunk fel a bálványokkal, mert azok nem tudnak rajtunk segíteni. Úgy tudjuk egymást megismerni, úgy tudunk közösen elérni eredményeket, ha hálát adunk Isten szabadító erejéért.
Az istentisztelet során a százéves, 1911-ben Berta István kántortanító által alapított Börvelyi Református Énekkar szolgált Kun Béla irányításával.
Kopjafaavatás, ünnepi műsor
Fülöp István az istentisztelet után jelentette be, hogy elkezdik a Református Nemzeti Emlékpark létrehozását. Ennek első lépéseként kopjafát állítottak, amelyet a két püspök áldott meg. Fülöp István Wass Albert szavait idézte:,,Tiszteld őseidet, mert rajtuk keresztül nyertél életet és hazát.” A parlamenti képviselő kiemelte: ,,Méltónak kell lennünk történelmünkhöz, elődeink törekvéseihez, hitéhez. Utat kell mutatnunk az utánunk jövő generációknak, hiszen csak így maradhatunk meg keresztyénnek és magyarnak Európában. Hiszem és vallom, hogy múltunk nélkül csonka a jelenünk és nincs jövőnk.”
A színpadon dr. Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos jelenlétében tíz romániai lakos tette le a magyar állampolgársági esküt, majd Gyarmati Endre Fábiánháza és Domokos Sándor Kolcs község polgármestere aláírta a Fábiánháza és Szamoskrassó közötti testvértelepülési szándéknyilatkozatot.
A színpadon kulturális műsor várta az érdeklődőket. Romániai részről fellépett a Szatmárpálfalvai Ifjúsági Énekkar, az Ombodi Hagyományőrző Csoport, Török József és zenekara, valamint Varga Sándor színművész. Külön sátra volt a Szatmár-Németi Egyházközség nőszövetségének. Az előadásokkal párhuzamosan előadások hangzottak el, amelyeket kerekasztal-beszélgetés követett. erdon.ro

A kettős mérce ellen
Kónya László szatmárnémeti tanár úgy véli, a jogok kivívása nem elegendő, ha nincs bátorság élni ezekkel
Alig van olyan magyar ember Szatmárban, aki ne örült volna beszélgetőtársunk nemrég kapott Ezüstfenyő díjának. Az érintettek közül csaknem mindenki tudja róla, hogy megyei főtanfelügyelő-helyettesként, az RMDSZ által kiharcolt törvényes lehetőségekkel élve, sokat tett az anyanyelvi oktatás bővítéséért, egyúttal a magyar iskolák anyagi feltételeinek javításáért. Azt kevesebben ismerik, hogy történelem- és néprajzkutató tevékenysége is igen jelentős. A nemrég nyugdíjba vonult Kónya Lászlóval természetesen erről is beszélgettünk
Az Ezüstfenyő díj önmagában sejtetni engedi, hogy a körülményekhez viszonyítva milyen állapotban hagyta tavaly ősszel, négy évtizednyi oktatói és tanfelügyelői tevékenysége után, a Szatmár megyei magyar oktatást. De lássuk a részleteket! Mi volt a legnagyobb gond, amikor jó tíz éve felelős posztot kapott a tanfelügyelőségen? – Mindenképpen az, hogy sok magyar gyermek nem tanult, tanulhatott anyanyelvén. Nagyobbrészt azért, mert az ezt ösztönző politikai döntés mellett hiányoztak a tárgyi és a személyi feltételek, az iskola, osztály vagy éppen a szakképzett pedagógus, másrészt azért, mert több szülő úgy látta, hogy a román iskolával „jobban érvényesül” csemetéje – amit a tapasztalat messze nem igazol. Alsóbb szinten a magyar gyermekek 15–17 százaléka, középfokon 40–45 százalékuk tanult románul. Mivel a mai oktatásban az alap az óvoda, azzal kezdtük, hogy növeltük a magyar óvodai helyek számát. Hogy milyen sok tennivalónk volt ezen a területen, jól bizonyítja: a magyar többségű Nagykárolyban is négy új magyar csoportot kellett indítani. Az elemiben is javult a helyzet, főleg annak köszönhetően, hogy   13-15 faluban újraindítottuk a korábban úgymond gyermekhiány miatt vagy más csinált indokkal megszüntetett anyanyelvi oktatást. Olyan helyeken, mint Görbed, Kismajtény vagy Királydaróc több évtizedes mulasztást kellett pótolni. Nem részletezem, de könnyű elképzelni, hogy mennyi aprómunkával, ráhatással járt az ilyesmi, különösen ott, ahol a magyar osztály beindítása román osztályt vagy éppen tanítói állást veszélyeztetett. A felső tagozaton, az V–VIII. osztályban még bonyolultabb volt a helyzet. Például Józsefházán, ahol korábban már vagy kétszer-háromszor megszűnt a felső ciklus, de legutóbb is sikerült visszaállítanunk. Jelenleg 36 szimultán, vagyis összevont V–VIII. osztály van a megyében, ebből 16 magyar, ami arányainkhoz viszonyítva is igen jó. Az csak természetes, ha Szilágypérben, Mezőpetriben vagy Ákoson román osztályok működhetnek 8-10, esetleg még kevesebb diákkal, akkor Vámfaluban, Józsefházán, Gencsen, Irinyben is működhetnek hasonló létszámú magyar osztályok. Ma már csak rajtunk múlik, hogy ne engedjünk kettős mércét érvényesülni, még akkor sem, ha olykor a helyi politika inkább ezt pártolná vagy csak sugallná. Legyen bennünk kellő tartás, s ha kell, bátorság, hogy éljünk nehezen kivívott törvényes jogainkkal, lehetőségeinkkel! Ez nagyon fontos. Igen, e bátorság nélkül a középiskolai és szakmai oktatásban sem következett volna be mifelénk olyan kedvező változás, mint amilyen bekövetkezett. Jóllehet még ez sem elég, mert nemrég éppen egy szakmai tanácskozáson vetették fel, hogy némelyik mesterséget a magyar fiatalok még ma sem tanulhatják anyanyelvükön!
– Igazuk van, de mindjárt hozzátenném, hogy nem lehetett pár év alatt mindent megváltoztatni. A legkeresettebb szakmákban, mint a kereskedelem, vendéglátás, könyvelés, víz- és gázszerelés, élelmiszeripar, autószerelés, faipar, már évek óta működnek magyar osztályok, csoportok. A továbblépést több minden hátráltatja, például a magyar szakkönyvek hiánya, de nem kis részben egyes oktatók hozzáállása vagy inkább felelőtlensége, hozzá nem állása is. A működő magyar osztályoknál is megesik, hogy a tanár azt mondja: ezt meg azt inkább románul adja elő, mert ő is így tanulta! Ez azért is lehetséges volt, mert a szakoktatáshoz mindeddig nem rendelkeztünk megfelelően képzett magyar tanfelügyelőkkel. Most már itt is változás lesz, köszönhetően annak, hogy a nyugdíjazásomkor helyembe lépő Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes igyekszik mielőbb megoldani a tőlem örökölt ügyeket. Szóval maradtak gondok, de a lényeg az, hogy a magyar oktatás szépen araszolt előre az elmúlt években. Említettem, hogy egy évtizede az itteni magyar gyermekek 40-45 százaléka még román szaklíceumokba járt, mára ez az arány 20-25 százalékra csökkent, ami még mindig nagy, ám látnunk kell, hogy az ilyen fiatalok többsége vegyes házasságból származik. A változásban nem kis szerepe van az anyagi feltételek javulásának, az iskolai épületek modernizálásának és bővülésének, például Sárközújlakon, Avasújvárosban vagy Csomaközön, a központi fűtés bevezetésének, az új sporttermeknek, laboratóriumoknak, számítástechnikai berendezéseknek. S nem utolsósorban annak, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatán mind több, jól képzett pedagógus végez. Mindez együtt fejti ki pozitív hatását!
Van mit számbavenni, bár önt nem olyan tanárnak és tanfelügyelőnek ismeri környezete, aki csak úgy rábólint a dolgokra. Mi az, ami leginkább bosszantja? – Az, hogy néhány fejlesztést nemcsak a gazdasági válsággal járó kevesebb pénz, hanem az elburjánzott bürokrácia miatt sem tudtunk befejezni. Több szaklíceumnak ezért nincs még korszerűen felszerelt műhelye, például a mechanikai, vízszerelési, építészeti és élelmiszeripari szakmákban. Az is fáj, hogy néhány vidéki iskolában, minden igyekezetünk ellenére, máig nem tudtuk megoldani a központi fűtést – Pelekeszin és Nagypeleskén még annak árán sem, hogy modernizáltuk az épületet. Mindezzel együtt nyugodt lélekkel jelenthetem ki, hogy Szatmár megyében mindenki tanulhat magyarul, aki csak akar, s talán nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy nálunk az anyanyelvi oktatásban az országos vagy inkább erdélyi átlagnál jobb a helyzet. Persze, a Székelyföldet leszámítva, ahol azért más hatások is érvényesülnek.
Talán azok is észrevették ezt, akik az Ezüstfenyő díjról döntöttek. Néhány éve elég sok fiatal, egyesek szerint csak Szatmár megyéből legalább három osztályra való, az érettségi vagy éppen a nyolc osztály elvégzése után Magyarországon folytatta tanulmányait. Most mi a helyzet? – Sokkal kevesebben mennek át, ami a gazdasági bajok mellett az itteni anyanyelvi oktatás bővülésével is összefügg. Az uniós integrációnak is köszönhető, hogy most már onnan is jöhetnek át diákok. Nemrég például Csengerből érdeklődtek, hogy milyen szakmákat lehet nálunk magyarul tanulni, mert Nyíregyháza száz, Szatmárnémeti pedig mindössze tizenöt kilométerre van! Szóval, változik a világ!
Akkor váltsunk mi is témát. Most már kutatásra, írogatásra is több ideje jut. Várhatunk-e újabb könyvet a történelemkutató és néprajzos Kónya Lászlótól? Olyat például, mint a múlt években megjelent Szatmáriak a szabadságharcban, Szatmár megye népi építészete, Mesék és legendák a Kárpátok Eurorégióból vagy a Lakodalmi szokások az erdélyi kultúra sokszínűségében... Nem beszélve az olyan nagy tanulmányokról, mint az, amelyet az amerikai polgárháborúban, a mai Egyesült Államok megszületésében kimagasló fegyvertényt végrehajtó magyar 48-as honvédtiszt, Zágonyi Károly életéről írt!
– Igyekszem, már csak azért is, mert a jelzések szerint ezt sokan várják tőlem, de temérdek olyan anyagom is felgyűlt, amit zsúfolt tanfelügyelői tevékenység mellett nem tudtam rendszerezni, még kevésbé megszerkeszteni. Csak legyen erőm mind végigcsinálni... Az első nagy feladatot mindjárt Csehi Árpád megyei tanácselnöktől kaptam a Szatmár megyét bemutató magyar nyelvű, történelmi tárgyú olvasókönyv elkészítésére. Ez amolyan segédkönyv is volna a magyar iskolások számára. Ennek az összeállítása nem kis munka, de helyzetemet megkönnyíti az a tény, hogy az utóbbi időben sok kisebb-nagyobb monográfia jelent meg falvainkról és jellegzetes tájainkról, vidékeinkről, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatának hallgatói többféle gyűjtőmunkát, felmérést végeztek ebben a témakörben. Külön kötetben szeretném összegyűjteni és bemutatni a magyar lakodalmas szokásokat. Az előbb idézett lakodalmas könyv a multikulturalitás jegyében készült, így nemcsak magyar, de román, sváb, német, szlovák, ukrán, cigány szokások is belekerültek. Sok minden ki is maradt belőle, olyasmik, amik megérdemlik a nagyobb nyilvánosságot. Hogy csak egy példát adjak: Szilágypérből négy-ötféle változat volt lejegyezve, vőfélyversekből talán még több is. Az új könyvben már minden változat benne lesz. De hogy mást mondjak, volt egy tanulmányom a vargák céhéről, most a csizmadiák céhének történetét szeretném feldolgozni és kiadni. Foglalkoztat továbbá a szatmári könyvnyomtatás művészetének története, hisz sok szép művészi munka, rajz, illusztráció maradt fenn. Érdemes ezeket összegyűjteni, és akár egy nagyobb tanulmányban, albumszerűségben is kiadni. S akkor még nem beszéltem Bethlen Gábor és Szatmár kapcsolatáról, ami már azért is érdekes, mert itt esküdött meg Károlyi Zsuzsannával. Úgy hallom, újabban nyelvészettel is foglalkozik! – Inkább a nyelvek egymásra kifejtett hatásával, a nyelvi türelmetlenséggel és asszimilációval. Mert az ember nem lehet közömbös az iránt, ami szűkebb környezetében történik. Csak itt, Szatmár körül, mondhatni, pár száz négyzetkilométeren, amit akár egy kiáltással el lehet érni, furcsa dolgok történtek az utóbbi szűk száz esztendőben. Már-már hihetetlennek tűnhet, hogy Halmi környékén, az ugocsai részeken, harminchat faluban Trianonig tizenkét nyelvet beszéltek, amiből mára alig egyharmada maradt meg. Mégiscsak elgondolkodtató: miként lehetséges, hogy korábban tizenkét népcsoport békésen megfért egymás mellett, majd a térségre erőltetett totalitárius rendszerek Európa szeme láttára mindent szétvernek? Ki hallott ma már a cipszerekről, huculokról vagy akár a ruszinokról? De hol vannak innen a svábok, a jidiszek, a lengyelek? S látjuk, hogyan kopnak, szívódnak fel a megmaradt magyarok! Vajon kellő eszközökkel és erővel rendelkezik a mai Európa, hogy ilyesmi többé ne ismétlődhessen meg? Az is jelenthet valamit, ha kellő időben ilyen kérdéseket teszünk fel – minél nagyobb hangsúllyal, annál inkább. Ez mindenképpen kötelességünk!
Kónya László (1945, Nagyenyed)
Tanár, kutató. A középiskolát a Bethlen Gábor Kollégiumban, felsőbb tanulmányait (történelem, magyar nyelv és irodalom) Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte. Negyvenhárom éve Szatmár megyében él és dolgozik. Tanított Ákoson, Krasznadobrán, Szamoskrassón, Ombódon, Szatmárnémetiben (miközben politikai okokból háromszor kitették állásából). 1998-tól tanfelügyelő, 2000-től nyugdíjazásáig főtanfelügyelőhelyettes volt. Több könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője, többek között a következőké: Az erdélyi magyar tanító- és óvónőképzés évszázadai, Szatmár megye az 1848-as szabadságharcban, Szatmár megye kismonográfiája, Szatmár megye népi építészete, Lakodalmi szokások az erdélyi kulturális sokszínűségben. Szakmai és társadalmi tevékenységéért többször kitüntették, így az Ezüstgyopár díjjal, illetve az általa nemrég átvett Ezüstfenyő díjjal.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

Feltámasztani az elfeledett nagyságokat – beszélgetés Csirák Csaba helytörténésszel
1942. március 20-án született Nagykárolyban. Helytörténész, művelődésszervező, számos helytörténeti témájú kötet szerzője, több hagyományos kulturális rendezvénysorozat elindítója és főszervezője, a szatmárnémeti Szent-Györgyi Albert Társaság alapítója és társelnöke. 1963-tól 2002-ig gyógyszerészként tevékenykedik Nagykolcson, valamint a szatmárnémeti székhelyű megyeközi gyógyszerészeti hivatalnál, majd nyugdíjazásáig a szatmárnémeti magyarigazolvány-kibocsátó iroda munkatársa.
– Mikor és hogyan kezdte közművelődési tevékenységét?
– Nagy fordulatot jelentett számomra, amikor 1963-ban megnősültem, és elkezdtem dolgozni a nagykolcsi gyógyszertárban. Reggel 8-tól délután 4-ig fehér köpenyben vártam az ügyfeleket, majd a gyógyszertár átalakult művelődési otthonná. Itt próbáltunk többek között a helyi szavalócsoporttal az irányításommal. Legsikeresebb produkciónk az a versmondó sorozat volt, melynek keretében több mint 30 szatmári származású, illetve erdélyi költőt mutattunk be.
Ezek között két megismételhetetlen előadást tartok számon, a Gellért Sándort és a Kányádit. Ezek nagyon népszerűek voltak a környéken, a sajtó is szerette őket. Arra is volt példa, hogy a környező falvakból szekérrel jöttek az emberek a fellépéseinkre. Szamoskrassón megesett, hogy nyitva kellett hagynunk a helyi kultúrház ajtaját, hogy azok is hallják az előadást, akik nem fértek be az egyébként eléggé tágas terembe. A sikerhez az is hozzájárult, hogy például Kányádi Sándor is megjelent időnként a színpadon, aki közvetlenségével elbűvölte a közönséget.
– Mindez a kommunista időkben zajlott. Nem voltak problémái a hatóságokkal?
– A hatalommal állandóan gondjaim voltak, sokszor rendeltek be, hogy a közéleti tevékenységemről faggassanak. A Szekuritátéra egyszer sem citáltak be, az viszont előfordult, hogy a gyógyszerészeti hivatal párttitkára vasárnap reggel szalasztotta értem a nagykolcsi tanács futárát, hogy beszélgessünk Ceauşescu elvtársról és a pártról. Ilyenkor elég jól kivágtam magam, tájékozott voltam az aktuálpolitikai kérdésekben, hiszen minden elérhető magyar lapra előfizettem, mert kötelességemnek éreztem a magyar nyelvű sajtó támogatását.
A sajtógyűjteményemet egyébként nemrég a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskolaközpontnak adományoztam, a korábban a pincémben tartott lapok elszállításához kétszer kellett fordulnia a kiküldött autónak. Pár év közéleti tevékenység után azonban kemény hatósági zaklatásoknak lettem kitéve.
– Miként viszonyultak tevékenységéhez a falusi emberek?
– Az emberek körében elfogadott voltam. Egyre többen és többen jelentkeztek, nagyon sokan kaptak kedvet az ilyesmihez. Volt olyan időszak, hogy három amatőr csoportom is volt. Az egyik kisiskolásokból állt, a másik volt az aranycsapat, azaz a középiskolások, akik járták a megyét, és volt egy munkás-szavalócsoportom is. Ez főleg kőművesekből állt, de tagja volt például a berencei Kovács család volt libériás inasa is, Imre Miklós, aki négy osztálya ellenére hihetetlenül széles körű műveltséggel rendelkezett, többek között tangóharmonikázott és hegedült is. Volt még egy eseménysorozat egyébként, ami megmozgatta a környéket. Miután bemutattuk a költőket, három alkalommal szerveztünk diákok számára vetélkedőt a szatmári költők kapcsán, melyek keretében a versmondáson kívül a szerzők életútjával kapcsolatos ismereteiket is díjaztuk.
– Hogyan végződött a vidéki pályafutása? Szerepük volt ebben a zaklatásoknak?
– Miután a hatalom megállapította, hogy felforgattam a községet, a korszak gyakorlatának megfelelően fölfelé buktattak – állást ajánlottak a szatmárnémeti megyeközi gyógyszerészeti hivatalban. Azonban ott is nyughatatlan voltam – mivel csoportom nem volt, előléptem előadóművésszé. Emlékezetes számomra, amikor Sütő András Engedjétek hozzám jönni a szavakat című esszékötetét dramatizáltam, és Csilla lányommal előadtam a színház stúdiótermében, majd számos más helyen. Ez nem keltett politikai felháborodást, Sütővel nem mertek kikezdeni, mert ő is magas rangú pártaktivista volt.
– Ezek szerint a további fellépések nem maradtak következmények nélkül…
– Valóban nem. A Hiszek a szóban című előadásunk miatt, mely lényegében irodalmi összeállítás volt az anyanyelvről, már gondjaink adódtak. Felléptünk vele Szászrégentől Nagyváradig és Nagybányáig. Lényegében ez lett az utolsó pódiumműsorom, amit nyíltan megtarthattam, a marosvásárhelyi előadást ugyanis magnóra vették és meghallgatták a pártnál. Még haza sem értünk, a rendezőt, Gyöngyösi Mártont behívatták a Szekuritátéra, majd addig zaklatták és üldözték, amíg el nem hagyta az országot.
Az előadásokat egyébként még az első fellépés előtt be kellett mutatnunk egy úgynevezett vizionálóbizottságnak, tartottunk egy kritikai főpróbát. Így ment ez egyébként a színházban is – először az elvtársaknak kellett mindent eljátszani ahhoz, hogy színpadra kerülhessen. Itt persze csak azokat a verseket mondtuk el, amelyek nem bántották a fülüket, a vásárhelyi felvétel segítségével viszont azokat is hallották, amelyeket a közönségnek szántunk.
– Ezzel véget ért nyilvános ténykedése a kommunista rendszer alatt?
– Ekkor úgy volt, hogy abbahagyom, és hivatalosan abba is hagytam. Az Arany-évfordulóra azonban 1982-ben mégiscsak készítettem egy balladaműsort, mellyel az akkori 5-ös számú ipari líceum magyartanárai meghívtak. Az egyik előadás 16, a másik pedig 18 órától lett volna, azonban délután háromkor, amikor odaértem, a két meghívóm sírva fogadott a bejáratnál azzal, hogy valaki a tanári karból besúgta a szekunak, hogy mi készül, onnan pedig érkezett a telefon, hogy a fellépésnek el kell maradnia. Aztán még készítettem egy Bartók-emlékműsort, amit egyszer előadtunk Nagykárolyban, majd minden ajtó bezárult előttem Szatmár megyében.
– A rendszerváltás után ismét belevetette magát a munkába…
– Igen, 1990-ben indítottam útjára a Gellért Sándor vers- és prózamondó versenyt, 1991-ben a Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyt, majd 1993-ban az Itthon helyismereti vetélkedőt. Ezek a rendezvények Kárpát-medencei kitekintésűek, és mind a mai napig élnek, sok minden más mellett a kapcsolattartásra is kitűnő lehetőséget biztosítottak. A szerbiai háborús események idején például megszakítottuk a vetélkedőt, és felkérettük a színpadra az egyik vezető tanárt, ő számolt be nekünk arról, hogy ott tulajdonképpen mi is történik.
Megdöbbentő volt a beszámoló, akkor jöttünk rá, hogy a média távolról sem tükrözi az ottani valóságot. Az Itthon verseny pedig azért született, mert rá kellett jönnünk, senki nem tud a településéről szinte semmit. A vetélkedő indításakor jelent meg az Otthonom, Szatmár megye sorozat első kötete, melyet nagyrészt történelemtanárok állítottak össze a rendelkezésükre álló forrásokra támaszkodva. Kiderült, nagy igény van erre, így 1993-tól mostanáig 39 könyv látott napvilágot a sorozatból.
– Úgy tudom, nemcsak kulturális és történelmi feltárótevékenységet folytatott?
– Nem, 1990 februárjában jegyeztettük be a Szent-Györgyi Albert Társaságot, mely – tudomásom szerint – a rendszerváltás utáni első romániai magyar civil szervezetnek számít. A nyughatatlanságomat itt igazán jól kiélhettem. Telefonos lelkisegély-szolgálatot hoztunk létre, mely a római katolikus püspökségen működött. Itt önkéntes munkában – előzetes képzés alapján – elsősorban lelkészek és orvosok vállaltak feladatot. A szolgáltatás hét évig élt, minden péntek estétől vasárnap estig fogadtuk a hívásokat. Igénylők voltak bőven, bár fizetéses volt a beszélgetés – aki szolgálatban volt, az nem alhatott. Fordultak hozzánk idősek, fiatalok, öngyilkosjelöltek, szerelmesek, munkanélküliek…
Miután a munkanélküliek száma megszaporodott, hetente szerveztünk tanácsadást is, ahol az érdeklődők gyakran egymásnak segítettek állást találni. Egy idő után viszont egyre drágább lett a telefonálás, így elkezdtek ritkulni a hívások, majd le is állt a szolgáltatás. Volt ezenkívül kórház-látogatási programunk is. Akkor még megvolt az öregek kórháza, oda minden hétvégén ellátogatott egy tagunk két tepsi süteménnyel, könyvekkel, újságokkal, és eltöltött ott néhány órát, elsősorban a magányos idősekkel beszélgetve.
– Több kötetet is kiadott az évek során, foglalkozott például színháztörténettel és a szatmári zsidóság történetével…
– Ezek is nagyon érdekes dolgok voltak, Szatmáron színháztörténettel tudomásom szerint előttem senki sem foglalkozott.
– Jelenleg min dolgozik?
– Lényegében kész egy kötetem, melynek címe A szatmári magyar színjátszás a két világháború között. Ez óriási feltáró munkát igényelt, különösképpen hogy a korabeli sajtó jelentős részéhez nem sikerült hozzáférnem, mert a kommunisták hatalomra jutásuk után eltüntették azokat az újsággyűjteményeket, melyekben a viselt dolgaikról írtak. Be szeretném fejezni a 19. századra vonatkozó színháztörténeti kutatásaimat is, és akkor teljes lenne a kép e téren. Megkezdtem a szatmári zenei élet feldolgozását, melyben egy műfajt közelebbről is megvizsgálok. A cigányprímásokat akarom feltérképezni, hogy megtudjuk, mi lett a magyar nóta sorsa, amit a kommunisták igyekeztek a köztudatból kitörölni, pedig régen fontos szerepet töltött be. Bartókra és Kodályra hivatkoztak, holott például Kodály is megmondta, hogy ez a műfaj is a mienk, és ebben is vannak mind remekművek, mind selejtmunkák. Ez nagy feladat egyébként, valószínűleg éveket vesz majd igénybe.
– Mit szól ahhoz, hogy manapság az emberek nagy része nem érdeklődik a közélet, a kultúra iránt?
– Egyfajta öngyilkosság, ha leszűkítem a területem bármely téren. A műveltségi szintemtől függően a világom tágul vagy szűkülhet. A közöny, főleg a könyvek iránti csekély érdeklődés sajnos meglátszik az emberek viselkedésén is.
– Gondolkodott már azon, hogy tulajdonképpen miért vállal ennyi közéleti feladatot?
– Erre soha nem kért meg senki, ez belső parancs. Lényegében egyfajta önismeret, önkeresés.
– És elégedett?
– Nem. Ha valami kicsit jobban sikerül, borzasztóan kiüresedettnek érzem magam. Engem nem dob fel a siker, de a kudarc sem keserít el. A munkát szeretem, a kutatást nagyon élvezem, hihetetlenül izgalmas dolog. Amikor az ember megtudja, hogy Szatmáron élt egy Bunkó Vince nevű cigányprímás, aki az angol királyi udvarban muzsikált hónapokig, és Bismarcknak meg Rudolf trónörökösnek is játszott…
A hideg kiráz az izgalomtól, amikor olyasmit fedezek fel, hogy Liszt Ferenc keresztapa volt Szatmáron, azazhogy volt itt egy keresztgyereke – ez fel tud dobni. Vagy hogy Arányi Dezső, az első jól képzett, világhírű magyar tenor szatmári volt. Egyikről sincs például utca elnevezve Szatmárnémetiben. Miért felejtjük el őket? Egyfajta krisztusi munkát végzek – igyekszem feltámasztani ezeket a nagyságokat. Az ilyesfajta munka meg a színház számomra mindig felfedezés volt.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

Súlyos vádak az RMDSZ ellen
A helyhatósági választásokat megelőző időszakban az RMDSZ elfogadhatatlan eszközök alkalmazásával próbál választási előnyökhöz jutni – állították az EMNP vezető politikusai csütörtökön Nagyváradon.
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) partiumi régióelnöke, illetve nagyváradi polgármester jelöltje a csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatón olyan Szilágy és Szatmár megyében az elmúlt időszakban történt eseteket sorolt fel, amelyekben az EMNP jelöltjeit RMDSZ-es káderek zaklattak. Zilahon Sojka Attila zilahi alpolgármester telefonon kereste meg Tunyogi Tímeát, az EMNP zilahi polgármester jelöltjét, először jó állást ígérve neki, majd amikor utóbbi nem állt kötélnek, fenyegetni kezdte. Rácz Lóránt az EMNP színeiben indul Szilágy megyében a helyhatósági választásokon, feleségének pedig hosszabb ideje nincs munkahelye. Az RMDSZ Ráczot azzal fenyegette meg, hogy feleségének még hosszú ideig nem is lesz munkahelye. Hadadon az ottani EMNP jelölt évek óta nem működő cégéhez szállt ki a Közegészségügyi Hatóság. Szamoskrassón arra kényszerítette az RMDSZ az EMNP jelöltjét, hogy mondjon le a polgármesteri hivatalban betöltött állásáról. Gnándt Zoltán szatmári EMNP elnököt, aki iskolai tanárként dolgozik, a tanintézmény igazgatója magához rendelte, és tudtára adta, hogy amennyiben politizálni akar, akkor hagyja el az iskolát.
Bihari esetek
Csomortányi István a párt szervezési igazgatója az RMDSZ Bihar megyei szervezete által rendezett előválasztások kapcsán tett említést kifogásolható eljárásokról. Kijelentette, hogy azokon a településeken, ahol a Bihar megyei RMDSZ vezetése meg akarta tartani a jelenlegi vezetőséget, ott állóurnás előválasztásokat szervezett, ott pedig, ahol azt le akarták váltani, mobil urnás szavazást tartottak. Egyes helyiségekben nem is tartottak előválasztást.
Az előválasztás furcsaságai közé tartozott az is – jelezte Csomortányi –, hogy az RMDSZjelölteknek rögzített hangfelvételt kellett csatolniuk a jelentkezésükhöz, amelyben Istenre kellett esküdjenek arról, hogy nem támogatnak olyan személyt, aki a szervezet, azaz az RMDSZ döntéseit nem tartja be. Értarcsán az előválasztás előtt néhány nappal akadályoztak meg valakit abban, hogy részt vegyen az előválasztáson, az illető nemsokára agyvérzést kapott és elhunyt, az EMNP szervezési igazgatója szerint az elszenvedett sérelem és igazságtalanság hatására. Székelyhídon élelmiszerrel kenyerezték le az előválasztókat. A legsúlyosabb eset Hegyközszentmiklóson történt, ott ugyanis Csomortányi elmondása szerint magukat az önkormányzat munkatársainak mondó személyek felkeresték az embereket, és azzal fenyegették őket, hogy pénzbüntetést kapnak, amennyiben nem vesznek részt az RMDSZ előválasztásán, ugyanakkor az EMNP helyi jelöltje is visszalépett a jelöléstől, miután az RMDSZ megfenyegette. Bályokon a román nemzetiségűeket is rábeszélték arra, hogy vegyenek részt az RMDSZ előválasztásán, mondta Csomortányi, aki a továbbiakban elárulta azt, hogy tíz Bihar megyei településről kaptak bejelentést arról, hogy az RMDSZ formanyomtatványt íratott alá az emberekkel, amelyben szintén Istenre kellett esküdjenek arra, hogy az RMDSZ-re szavaznak. Ráadásul a dokumentumon az emberek személyes adatait is feltüntették. Ezek a formanyomtatványok egy füzetben voltak rögzítve, ebből a dokumentumból maguk az aláírók nem kaptak példányt.
Népakaratot!
Az elmondottak után Tőkés László EP-képviselő összegzett: A kommunizmusban az állampárt és az elnyomó szervek alkalmazták az erőszakot, a megfélemlítést, de több mint húsz évvel a rendszerváltás után a magyarság képviselői nem átallnak a totalitarizmus által alkalmazott eszközhöz nyúlni. „Az RMDSZ méltatlan célokért használja fel a magyarság legszentebb értékeit, ezzel próbálja legitimálni magát”, hangsúlyozta Tőkés László, aki a továbbiakban kifejtette, hogy az RMDSZ elfordul a valóságtól, saját tevékenységét sikerpropagandaként tálalja, pedig sem a romániai magyarság demográfiai helyzete, sem társadalmi-gazdasági kilátásai nem indokolják ezt a sikerpropagandát. „Nem a hazugságban kell az egységet keresni. Pártakarat helyett népakaratra van szükség!” – szögezte le Tőkés. Egy közös nyilatkozatot is kiadott tegnap Tőkés László, Zatykó Gyula és Csomortányi István, melyben a fentiekhez kapcsolódva többek között kimondják: „1989 decemberében nem erről álmodtunk – és a forradalmi ellenállás hősei és áldozatai nem ezért hullatták vérüket. Ők nem a zsebükből beszéltek – hanem: a szívükből cselekedtek. Többé soha nem akarunk félni a hatalomtól. Egykor a többségi – román – főhatalomtól féltünk. Most annál is kevésbé vagyunk hajlandók elviselni a hatalomba kapaszkodott „etnikai” magyarok megfélemlítő politikáját!” Arra az újságírói kérdésre, miszerintaz EMNP megjelenése a hazai politikai palettán nem veszélyezteti-e a magyarság politikai képviseletét, Tőkés László kijelentette, hogy számára megfelelőbb egy tisztességes román politikus, mint egy tisztességtelen magyar. „Nekünk nem kell feltétlenül magyar alpolgármester, vagy magyar kormányzati részvétel, ha a képviselet nem a magyarság érdekeit képviseli” – szögezte le.
Pap István. erdon.ro

Zászlóügy: nem csitulnak a kedélyek
Folytatódtak az elmúlt napokban a hatósági zaklatások a székely zászló használata miatt. Marosvásárhelyen kilenc, székely és magyar lobogókat lengető fiatalt tartóztattak fel a Somos utcában a helyi rendőrök szombat délután. A rendőrkapitányság és a csendőrség is kiszállt a helyszínre. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője elmondta, „helyi lakók” értesítették őket arról, hogy egy fiatalokból álló csoport székely és magyar zászlókkal elindult az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumtól a Somostető felé. A rendőrök a Somos utcában érték utol és igazoltatták őket, majd értesítették a rendőrkapitányságot és a csendőrséget is. Daniel Manea, a csendőrség sajtószóvivője elmondta, a fiatalok „egy közeli községből” jöttek Marosvásárhelyre, a Papiu közelében található temetőbe, ahol elhelyeztek egy koszorút a magyar hősök emlékére, majd elindultak a Somostető felé, útközben azonban feltartóztatták őket, de bírságot nem kaptak, mivel nem zavarták a közrendet.
Tüntetés a nagykövetség előtt
Péntek délután egyébként tucatnyi tüntető gyűlt össze a bukaresti magyar nagykövetség előtt, és román nemzeti lobogókat tűzött ki a külképviselettel szemben lévő kerítésre. A demonstrálók a székely és általában minden idegen zászló Románia területén való kitűzése ellen tiltakoztak, ugyanakkor elítélték Magyarország beavatkozását a székelyföldi zászlóvitába. Többen kartonlapokat emeltek a magasba, „Ha nem tudtok románul, húzzatok el innen”, „Románia az én hazám, a tiétek Mongólia”, „Ha Vlad Ţepes élne, egy hazátlan sem beszélne” felirattal. A tüntetők a sajtó képviselőinek elmondták: spontán megmozdulásról van szó, amelynek résztvevői a bukaresti Egyetem téren találkozva döntötték el, hogy a nagykövetség elé vonulnak. A helyszínt biztosító rendőrök szerint a demonstrációt nem jelentették be. A megmozdulásról kora délutánig csak a kormánypártokhoz közel álló hírtelevíziók számoltak be, hangsúlyozva, hogy a héten bejelentett, nagyobb létszámú demonstráció várható a bukaresti magyar nagykövetség előtt. Füzes Oszkár nagykövet nem volt az épületben a megmozdulás idején, mert a Veszprémben négy éve meggyilkolt Marian Cozma emlékére rendezett temetői megemlékezésen vett részt, ahol megkoszorúzta az egykori román válogatott kézilabdázó sírját. A demonstráció kapcsán a nagykövet az MTI-nek telefonon annyit mondott: örül, hogy Romániában demokrácia van, mindenki szabadon kinyilváníthatja véleményét, ugyanakkor reméli, hogy ez a jelképek szabad használatára is kiterjed. A tüntetés résztvevői helyi idő szerint 16 óra után rendőri intézkedés nélkül szétszéledtek.
Băsescu tárgyalt Orbánnal
Közben Traian Băsescu államfő is kifejtette véleményét székelyzászló-ügyben, felelőtlennek nevezve azokat a politikusokat – szerinte legyen szó budapesti vagy bukaresti pártok képviselőiről –, akik gazdasági válság idején nacionalista kirohanásokra ragadtatják magukat. Tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján az elnök elmondta, a témában Orbán Viktorral is egyeztetett a brüsszeli EU-csúcson, és rendkívül pozitív hozzáállást tapasztalt a magyar kormányfő részéről. „Való igaz, hogy a beszélgetésünk idején nevettem is, viszont azt mondtam a miniszterelnöknek: a nacionalista problematikában lassan a zongorával a lépcsőkön. A román és a magyar félnek egyaránt mérsékelnie kell üzenetét, különben elszabadulhatnak az indulatok, és az katasztrofális lenne a két ország számára” – fogalmazott Băsescu, hozzátéve: soha nem fog egyetérteni „törvénytelen jelképeknek” a román állami intézményeken való használatával. Szerinte ugyanakkor Románia számára nem a székely zászló kitűzése jelent problémát, hanem például a mezőgazdasági termelőkre kivetett átalányadó, az adók és illetékek emelkedése, továbbá az alapélelmiszerek áfájának csökkentése, amely a balliberális kormány ígérete ellenére elmaradt.
Kelemen a nacionalista kártyáról
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyébként pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján leszögezte: Románia ügyeit semmiképp nem fogja előrevinni a nacionalista kártya kijátszása. Kelemen Hunor természetesnek ítélte, hogy a közösségek használják szimbólumaikat, szerinte ez nem ellenkezik az érvényes törvényekkel, és egyáltalán nem árt a román polgároknak vagy a román államnak. Hozzátette, Romániában eddig nem keltett megütközést, hogy a Kolozs megyei tordai városházán vagy a moldvai Neamţ várán helyi jelképeket megjelenítő zászlók lobognak. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, mesterségesen duzzasztották fel a székely zászlós konfliktust, pedig sem Magyarországnak, sem Romániának nem érdeke a feszültségek kiélezése. Örvendetesnek találta, hogy a román és a magyar külügyminiszter csütörtökön telefonon egyeztetett a kérdésről. Hozzátette, a napokban Victor Ponta miniszterelnökkel szeretne tárgyalni erről. Kelemen Hunor azt is elmondta, kevés esélyét látja annak, hogy a román többség lemond a nemzetállami önmeghatározásról. A téma kapcsán nyilatkozó Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselő úgy véli, a román kormány zseniálisan időzítette a székely zászló körüli botrányt, annak ugyanis sikerült elfednie az állami költségvetés vitáit, a parlamenti kvórum problémáit, a nyugdíjak átszámítását, az adóemelést és a mezőgazdasági szférát sújtó új adókat. Szabó szerint Füzes Oszkár nagykövet megbocsáthatatlan hibát követett el azzal, hogy televízióműsorokban szólalt meg, „talkshow-szereplővé” vált ahelyett, hogy diplomáciai úton próbált volna intézkedni. A román kormány válasza Németh Zsolt szavaira ugyanakkor durván eltúlzott volt a képviselő szerint: az államtitkár ugyanis egy budapesti kerületi önkormányzat ülésén beszélt a székely jelképekről, ilyesmire pedig semmiképpen nem a miniszterelnöknek kellett volna reagálnia. „Inkább az európai uniós költségvetés csökkenéséről kellene beszélni, mert a kohéziós alapok szűkülése nagyon érzékenyen érinti Romániát” – jelentette ki Szabó Ödön.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egyébként a téma kapcsán leszögezte, az MPP – az RMDSZ álláspontjától eltérően – úgy látja, az erdélyi magyarság köszönettel tartozik Németh Zsolt külügyi államtitkárnak és a magyar kormánynak, amiért szót emeltek a székely zászló elleni romániai agresszió ellen.
Fidelitas: támogatott kirekesztés
A román kormány kirekesztő politikája, a Romániában élő magyarságot sújtó intézkedések ellen tiltakozik a Fidelitas is. „Európában sehol nem elfogadható, ha a kulturális sokszínűséggel szemben a kirekesztést támogatják” – szögezte le a Fidesz ifjúsági társszervezetének alelnöke, Oroján Sándor abból az alkalomból, hogy a Heves Megyei Önkormányzat döntése alapján pénteken az egri megyeházára kitűzték a székely zászlót. Elmondta, a Fidelitas arra törekszik, hogy Európában békében éljenek egymás mellett a nemzetek és a kisebbségek, ehhez pedig fontos egymás szimbólumainak és kultúrájának a tisztelete. A Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülésén elfogadta a Hitvallás Székelyföld lobogója mellett című dokumentumot. Eszerint Székelyföld és Heves megye lélekben és szívben egy közösséget alkot, „nemzeti identitásunk azonos értékeken nyugszik”. A Szabó Róbert (Fidesz) közgyűlési elnök által szignált nyilatkozat szerint Heves megyében minden nemzet tagjáról előítéletektől függetlenül vélekednek, ezért bántó hogy testvérmegyéjükben, Kovászna megyében hatósági intézkedésekkel tiltják meg a Székelyföld lobogójának kitűzését.
Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke is a hétvégén jelentette be: a kisebbik kormánypárt által delegált polgármesterek is kitűzik a székely lobogót településeiken. A kereszténydemokrata politikus példaként említette Barcsot, Óbudát, Tatát, Somogyvárt, Tökölt, Vácot és Ceglédet, ahol már kitűzték, illetve a napokban elhelyezik a székely zászlót szolidaritásuk jeléül és a nemzeti összetartozás kifejezéséül. Hozzátette: felkérnek minden hazai önkormányzatot, hogy kövessék az európai együttélés normáinak betartására felhívó mozgalmat. Pálffy István köszönetét fejezte ki azoknak, akik a határokon túli településeken kitették a székely lobogót, és „bátran kimutatták szolidaritásukat székely testvéreinkkel”. Azt kérte, akkor is segítsenek, amikor a román hatóságok szankciói majd jogerőre emelkednek. Hozzátette: emellett azt is kérik, hogy azok a települések, amelyeknek eddig nem volt székelyföldi testvérvárosi kapcsolatuk, és szándékukban áll, minél előbb létesítsenek ilyet. Pálffy István – aki a sajtótájékoztatón a székely mellett a baszk, a szorb, a lapp népek zászlóját is bemutatta – azt mondta: Európában több olyan őshonos kisebbség van, amelynek történelmileg kialakult, hosszú évszázadokon át őrzött hagyománya a lobogó tisztelete, és nemzeti identitásuk, önazonosságuk egyértelmű jelképe. Kiemelte: a román fél magatartásával a székely autonómiatörekvéseket akarja „visszasorolni”, kulturális értelemben is, ugyanakkor a zászlók kihelyezésének megakadályozásával sokkal inkább felhívják a figyelmet a közigazgatás átalakításának tervére, amellyel megbontanák a Székelyföld egységét. Ha ez volt a cél, akkor „köszönjük szépen, mert ennél jobban felhívni a figyelmet arra, hogy mire készül a román kormányzat, nem lehetett volna” – fogalmazott politikus. A székelyzászló-mozgalom nyilvánvalóvá teszi egész Európa és az Unió számára is, hogy Romániában semmibe veszik az alapvető európai normákat, a közösségek autonómiáját, és „egy sovén, meghaladott, 19. századi szemlélettel tekintenek rá”.
Ismét gyűlölködött az USL-s Valer Marian
Ismét kisebbségellenes kijelentéseket tett a nyilvánosság előtt Valer Marian Szatmár megyei szociálliberális szenátor, aki pénteken, a megyei önkormányzat hagyományos díjkiosztó gálaestjén próbálta ezúttal szítani a kedélyeket. Az ünnepség keretében egyébként közel 60, a kultúra, a közélet illetve a sport terén kiemelkedő eredményt elért szatmári tevékenységét ismerték el a „szatmári Oscar” névre keresztelt díjak átadásával. A magyarellenes kirohanásairól ismert szenátor felháborodásának adott hangot egyrészt amiatt, mert Szamoskrassón Bem Józsefről, az 1848-as szabadságharc tábornokáról nevezték el a helyi általános iskolát. Kifejtette: Bem 40 ezer román haláláért felelős, ezért elfogadhatatlan a névadás. Újfent sérelmezte emellett, hogy nem köszöntötte őt román nyelven is a krasznabélteki plébános a svábok deportálásának emlékünnepén, ami szerinte annak a jele, hogy a nemzeti kisebbségek nem tisztelik kellőképpen a románokat.
Krónika (Kolozsvár),

Megyeszerte bábelőadásokat szervez a MIK
A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés a Brighella bábcsoporttal közösen szervez bábelőadásokat a megye több településén.
"Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova..."
Dániel András humoros és kedves írása alapján rendezett bábelőadáson a gyerekek mindig nagyon jól szórakoznak, de a nagyobbak is jókat nevetnek. Mindenki számára vidám perceket nyújt egy ilyen élmény. A rövid vakáció után a MIK szeretné megőrizni a fiatalok jókedvét ezért az „Egy kupac kufli" című bábelőadás-sorozat ellátogat Magyargéresre, Kiskolcsra és Nagykárolyba.
A rendezvény a helyi tagszervezetekkel és a Nagykárolyi MIK közös együttműködésével jön létre. A belépés díjtalan.
Magyargéresen november 11-én délelőtt 9 órától a Magyargéresi óvodában, Szamoskrassón, a Kúriában november 11-én 11 órától, Nagykárolyban a Szent László Közösségi házban november 12-én 12 órai kezdettel tekinthető meg a bábelőadás.
szatmar.ro

A magyar nyelvet ünnepelték Szamoskrassón is
November 13-án pénteken a Magyar Nyelv Napját ünnepeltük immáron Romániában is. Szamoskrassón a Darvay-kúria alagsorában került sor eme jeles nap megünneplésére.
Délelőtt 11 órára érkeztek meg a meghívottak és Kallós Zoltán igazgató köszöntőjével kezdődött az ünnepség. A Bem József Általános Iskola gyerekei énekeltek, tréfás népmeséket és Romhányi-verseket szavaltak, megteremtve a jó hangulatot.
Ezután Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes tartott előadást a magyar nyelvről, közben pedig Bándi Johanna művésznő olvasott fel részleteket nyelvemlékekből, illetve szépirodalmi művekből. Szilágyi Szidónia gyermekpszichiáter az anyanyelv és az érzelmi intelligencia közötti összefüggésről beszélt.
Végezetül Elek György költő, újságíró, illetve Domokos Sándor polgármester osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A rendezvény szabad beszélgetéssel ért véget.
szatmar.ro

A látható és lemérhető Szatmári Református Egyházmegye
Már a keresztyénség hajnalán megállapították azt, hogy különbség van látható és láthatatlan egyház között. A látható egyház az, amit a kívülállók látnak, vagyis ebbe beletartoznak a hívő és a hitetlen „keresztyének" is. Azaz pl. mindenki, aki fizet egyházadót. Láthatatlan egyházból azonban csak egy van: ebbe tartoznak azok az átadott életű keresztyének, akiket Jézus Krisztus a visszajövetelekor magához vesz a látható egyházakból. Ekkor fog láthatóvá válni az addig láthatatlan egyház.
Mivel keretekre szükség van, ezért a láthatatlan egyházba tartozók általában részei a látható egyháznak, és mi ezt a láthatót tudjuk mérni, erről közölhetünk statisztikákat. S ezek közül is most a reformátusokról essen szó.
Szatmár megye reformátusságának több mint fele a Szatmári Református Egyházmegyéhez tartozik. A többi a károlyi-, néhány gyülekezet pedig a nagybányai egyházmegye része.
Az alábbiakban a szatmári egyházmegye számadataiból mazsolázhatunk, a 2015-ös lelkészi jelentések alapján. Nagytarnától Erdődig, Pusztadaróctól Szamokrassóig, Szamosdobtól Apáig tart ez a terület. Negyvenöt anyaegyházközséget tart számon az egyházmegye.
Ezen a területen a népszámlálás szerinti közel 32.000 reformátusból 20.637-ről tudnak a lelkipásztorok. A többi legfeljebb szükség esetén fordulhat az egyházhoz, de az sem biztos. Magyarán az egyházmegye egyharmada még a látható egyházon is kívül esik. Ennek az alig több mint húszezer embernek az egyharmada a három legnagyobb gyülekezetben csoportosul: Láncos (2991), Szamos-negyed (2224) és Németi (1927). A 45 gyülekezetből 25 háromszáz lelken aluli, csak tizenegy gyülekezet van ötszáz-, s csupán négy gyülekezet ezer fölött (a fenn említettek mellett még Kültelek).
Nem újdonság sajnos, hogy az elmúlt esztendőben is kevesebben születtek, mint meghaltak: 262 keresztelőre 477 temetés jutott. Minden egyházközségben temettek, hat gyülekezetben azonban egyáltalán nem is volt keresztelő.
10145 családot tartanak számon, ebből 4387 egyező református vallású, 3382 vegyes, 1603 özvegy és 772 egyedülálló. Az elmúlt évben mindössze 181 esküvő volt református szertartás szerint, ebből 81 egyező vallású, 81 más felekezetű magyar ajkúval és 19 román ajkúval.
A templomlátogatás aránya az alig több mint húszezer emberhez viszonyítva sem valami kecsegtető. 22,67 százaléka a lejelentetett híveknek jár délelőtt templomba, s csupán 7,08% érkezik el délután. A legnépszerűbb istentisztelet a karácsony szentesti, ekkor 12898-an (74,16%) voltak az egyházmegye templomaiban, a második helyen a húsvét első napja délelőttje áll 7931-el (40,09%). Azonban ezen adatok sem relevánsak, mivel ilyenkor a családok más felekezetű tagjai is elmennek a református templomokba. A legtöbben húsvétkor élnek az úrvacsora lehetőségével, 6465-en.
Ezek az adatok a tőlünk nyugatabbra élő keresztyénekhez képest még így is kecsegtetőek, de az afrikai, ázsiai, sőt amerikai keresztyénekhez képest is messze elmaradnak. Egy biztos, a látható egyház kapuja is mindig nyitva áll. „Ma még lehet, ma még szabad..." (MRÉ 474. ének) szatmar.ro

Református vallás tantárgyversenyt tartottak
Tizenhetedik alkalommal szervezték meg a megyei református vallás-tantárgyversenyt, melynek idén a gyöngyőrűen felújított 10-es Számú Általános Iskola adott otthont.
Szombaton délelőtt Szatmár megye református vallástanárai mintegy húsz iskolából 76 jól felkészült diákkal jelentek meg a tanfelügyelőség és tanügyminisztérium által elismert eseményen. Rácz Ervin erdődi lelkipásztor, a Szatmári Református Egyházmegye sajtóreferense tartotta a nyitó áhítatot a Napi Ige alapján, melyben Jézus így bátorít: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen nem múlnak el." (Mt 24,35) A diákok erről az el nem múlóról tehetnek tanúbizonyságot a verseny alatt, aminek már mindenképpen győztesei akkor, ha felkészültek. A lelkipásztor elmondta, az lenne az igazi, hogyha vágyat éreznének Isten szavára, életük minden szakaszában kérve, hogy soha se szűnjön meg az Istennel való kapcsolatuk.
Győrbíró Csilla szaktanfelügyelő elmondta, hogy a megye legtávolabbi pontjairól is hoznak tanulókat, szinte minden iskolából, ahol van magyar református oktatás. A kollegák és a szülők számára is nagyon fontos ez. A versenyre megadott tételekben a hangsúly, az országos verseny követelményeihez hasonlóan, a bibliaismeretre került. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a Szentírásból tanulják meg a gyerekek a történeteket. Ugyanakkor, mivel húsvét előtt vagyunk, az ünnepek jelentőségére is odafigyeltek a tételsor kialakításakor. A nyolcadikosok egy esszét, vagy fogalmazást kellett kidolgozzanak a család fontosságáról a tékozló fiú története alapján, a hetedikesek pedig Péter bőrébe kellett bújjanak: Tégy engem békeköveteddé címmel írhattak fogalmazást. A verseny végén minden gyermek egy értékes, Isten üzenetét hordozó ajándékot kapott ajándékba.
Ötödikesek és a hatodikosok is szép számmal indultak a versenyen, de a hetedikesek és a nyolcadikosok kategóriájának nyertesei vehetnek részt Kolozsváron április 21. és 24. között az országos versenyen, ahol a Római Katolikus és Unitárius Egyház képviselői is jelen lesznek.
Az eredményt tekintve érdekesség, hogy a négy korosztályból három első helyezést a szamoskrassói iskola nyert. Ilyen még nem volt. A nyolcadikosok országos résztvevője: Megyesi Árpád, Szamoskrassó, míg a hetedikesek nyertese Erdei Eszter, a 10-es Iskolából. Ők vesznek részt Kolozsváron az országos döntőn. szatmar.ro

Megemlékezések március 15-én
A szatmári megyeközpontban a hagyományokhoz hűen idén is a Villanyóránál, az Ormos-háznál veszi kezdetét az ünnepség jövő szerdán 16.30-kor. Megkoszorúzzák Petőfi Sándor emléktábláját, majd a diószegi huszárok vezetésével a résztvevők elindulnak az István tér irányába. A Petőfi szobornál 17 órakor veszi kezdetét a koszorúzással egybekötött megemlékezés, melyen imát mond Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és Nt. Király Lajos szatmári református esperes, szavalnak a Hazafias Versek Versmondó Versenyének győztesei. Az esemény a felújított Északi Színházban zárul ünnepi műsorral 19 órai kezdettel, melynek keretében előadást tart Dr. Vesztróczy Zsolt történész, az Országos Széchenyi Könyvtár kutatója, kiosztják a Szatmárnémeti RMDSZ 2017. évi díjait és fellépnek a Harag György Társulat művészei.
Nagykárolyban március 15-én 16 órakor lesz megemlékezés és koszorúzás Petőfi Sándor szobránál. Tasnádon 17 órától a moziteremben tartanak megemlékezést. Sárközújlakon 14 órai kezdettel a Petőfi Sándor Iskolában emlékeznek a forradalom és szabadságharc kitörésére.
Több vidéki településen is 11 órától tartanak március 15-i ünnepséget. Szamosdobon, Szilágypérban, Szoporon, Börvelyben a református templomban ünneplik a forradalom hőseit. Érendréd községben az Irinyi templomban, Érkávson a helyi templomban, Hadadon a kultúrotthonban lesz megemlékezés. Szatmárpálfalván a református templomnál fognak koszorúzni, Kolcs községben Szamoskrassón tartanak istentiszteletet és megkoszorúzzák Bem József szobrát, majd este 19.00 órától Kiskolcson ünnepi istentisztelet és kopjafa-koszorúzás lesz.. Peleskén a római katolikus templom kertjében lesz megemlékezés.
Lázáriban 12 órától emlékeznek a Petőfi-emlékműnél, Kaplonyban 13 órától a kultúrotthonban lesz ünnepi műsor. Bogdándon szintén 13 órától lesz megemlékezés a művelődési házban. Kökényesden 15 órától, Mikolában 16 órától lesz ünnepi előadás a helyi kultúrotthonban.
Más településeken a nemzeti ünnep alkalmából március 19-én tartanak ünnepi programot.
szatmar.ro