Okt. 5-én az RMDSZ Kolozs megyei vezetői, Mátis Jenő és Kónya-Hamar Sándor képviselők, valamint Molnos Lajos, Boros János és Szatmári Tibor képviselőjelöltek koszorút helyeztek el Szamosfalván, az aradi vértanúkkal egyidőben kivégzett Mádéfalvi Tamás András alezredes és Csíkszentmihályi Sándor László őrnagy emlékművénél. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 8., 882. sz./

Okt. 8-án népes kíséret élén Kolozsvárra látogatott Victor Ciorbea miniszterelnök. Először a koalíciós pártok helyi vezetőivel, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorával és rektor-helyetteseivel folytatott megbeszélést, majd a 4. Erdélyi Hadsereg parancsnokságán és a szamosfalvi katonai körzet egységeinél tett látogatást. A találkozást követően Alexandru Farcas megyei prefektus elmondta: elsősorban a reformfolyamat helyi szinten való akadályoztatásáról tájékoztatta a miniszterelnököt. Amíg ugyanis az önkormányzati testületeket Kolozs megyében az ellenzék vezeti, a város élén a Nemzeti Egységpárt "kiemelkedő" személyisége áll, elképzelhetetlen a reformfolyamat megvalósulása. A megbeszélésen jelen levő Boros János, Kolozs megyei RMDSZ-elnök elmondta: felhívta a kormányfő figyelmét a felerősödő magyarellenes megnyilvánulásokra, Funar polgármester feszültségkeltő akcióira. Elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a közelmúltban az Avram Iancu-megemlékezésen sem a kormány sem a köztársasági elnök nem reagált az uszító kijelentésekre, sőt a rendezvényen jelen volt a 4. Erdélyi Hadsereg egyik magas rangú képviselője, aki szintén magyarellenes kijelentéseket tett. Boros János követelte Gheorghe Funar tisztségéből való felfüggesztésére. Ciorbea válaszában kijelentette: amíg nincsenek bizonyítékok arra, hogy Funar törvénysértést követett volna el, aligha merülhet fel a felfüggesztése. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./ Victor Ciorbea miniszterelnököt a 4. Erdélyi Hadsereg parancsnokságán arról tájékoztatták, hogy a hadsereg felszerelése idejét múlta, ilyen felszereléssel nehezen lehet elképzelni az euro-atlanti integrációt. A jelen levő Constantin Degeratu, a nagyvezérkar főnöke elmondta, hogy a jövőben majd sikerül új felszereléssel ellátni a hadsereget. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

Kolozsvárnak nincs 1848-as emlékműve, azért a kegyeltadás legjobb módja, ha kimegyünk a Házsongárdi temetőbe, szólt az ajánlat. Március 14-én jókora tömeg gyűlt össze, akiket Fazekas István és Gaal György tanárok vezettek. Közel 45, az 1848-as szabadságharcban kiemelkedő személyiség nyugszik ebben a temetőben. Közöttük egy vértanú is van, Madéfalvi Tamás András honvédkapitány, akit Szamosfalván akasztottak fel, ott, ahol emlékmű is van. Akit érdekel a temető, az megvásárolhatja Gaal György Tört kövön és porladó kereszten - Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetőben című könyvét. /Tamás Kinga. Séta a Házsongárdi temetőben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./

Kolozsváron a református egyházközségekben a keresztelések és a temetések aránya lehangoló. Egyházközségekre osztva az adatok a következők: Szamosfalva: 7 keresztelő, 15 temetés, Irisz: 11 - 28, Kerekdomb: 11 - 32, Bulgária-telep: 24 - 33, Hidelve: 10 - 51, Tóvidéke: 15 - 14, Törökvágás: 8 - 38, Alsóváros: 19 - 75, Új-alsóváros: 16 - 100 (!), Kolozsmonostor: 22 - 43, Felsőváros: 24 - 50. Összesítve: Kolozsváron 167 reformátust kereszteltek és 479-et temettek. Az apadás 312 fő. /Évente egy gyülekezetnyi református vész el Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./ Kolozsváron a Szent Mihály katolikus plébánián 1999-ben 49 keresztelő volt és 151 temetés, továbbá 30 házasságkötés. Az unitáriusok körében még elszomorítóbb a helyzet. Az 1. számú egyházközségben 10 keresztelő és 42 temetés volt, a 2. számúban 6 keresztelő és 16 temetés. A monostori unitárius egyházközségben valamivel jobb a helyzet, arra többnyire fiatalok laknak. /Nánó Csaba: Rohamosan csökken Kolozsvár magyarsága. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./

Elégedetlenkednek, lázonganak a román hadsereg tisztjei és altisztjei, mert a szűkös költségvetési körülmények miatt nem kapták meg a nekik járó és felére csökkentett élelmezési pótlékot. A IV. Transilvania (erdélyi) hadsereg szászfenesi és szamosfalvi egységeiben a lázongó tisztek tiltakozásuk jeléül letépték parolijukat, és megtagadták a felére csökkentett élelmezési pótlék felvételét. - Dorin Gheorghiu hadtesttábornok, a IV. hadsereg parancsnoka kifejtette: a zsold- és élelmezésipótlék-járandóságok biztosítása folyamatban van. Szerinte az elégedetlenségek nem öltöttek olyan méreteket, amelyek összeegyezhetetlenek lennének a katonai káderek tisztességével és méltóságával. A parancsnok egyszersmind afelől biztosította az ország állampolgárait, hogy a IV. Transilvania hadsereg katonái tudatában vannak felelősségüknek. A törökországi látogatáson tartózkodó Sorin Frunzaverde védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy elsődlegesen a személyzeti és anyagi kiadásokra fordítják az anyagi alapokat a késedelmes költségvetési kifizetések megszüntetése végett. Sajtótudósítások szerint az elégedetlenség különböző jelei mutatkoznak bukaresti és moldvai katonai egységekben is. /Elégedetlenség a hadseregben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./

Sorin Frunzaverde védelmi miniszter Désre látogatott. Kíséretében volt Mircea Chelaru tábornok, vezérkari főnök, Gheorghe Bucse tábornok, a légierő vezérkari főnöke, Mihail Popescu tábornok, a gyalogság vezérkari főnöke. Frunzaverde elmondta: két nap alatt meglátogatta a kolozsvári, szamosfalvi és dési egységeket. Megállapította, hogy a fizetések idejében való folyósításával gondok vannak, ezek a gondok országos jellegűek. A miniszter bejelentette, hogy megkezdődött a hadsereg átszervezése. Megváltoztatják az elnevezéseket. Aug. 1-jétől például a IV. Erdélyi Hadsereg hivatalosan IV. Hadtest lesz. Hamarosan felszámolnak az országban 19 egységet, 23-at pedig átszerveznek. A IV: Hadtest keretében kevés lesz az elbocsátás, itt a létszám megmarad. /Folytatódik a hadsereg gyökeres átalakítása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

"Szept. 13-án megkezdődött a Kolozs megye területén zajló "Cooperative Best Effort" elnevezésű NATO-hadgyakorlat. A mostani hadgyakorlatnak három fontos része van: háromnapos ismerkedés, beilleszkedés; gyakorlatozás kisebb csoportokban; gyakorlatozás a lőtereken, az összes jelen levő egység bevetésével. Tizennyolc országból 300 katona van jelen. A kisegítő személyzet 800 főből áll, akik a román IV. hadtest alkalmazottai. A hadgyakorlat 100 milliárd lejbe kerül. Ebből a pénzből felújították a szamosfalvi és a bogátpusztai kaszárnyákat és lőtereket, modern felszereléshez jutatták a hadgyakorlaton résztvevő román katonákat. A következő hasonló hadgyakorlatra novemberben kerül sor Magyarországon, ahol Romániát az aradi román-magyar közös egység képviseli. Szept. 13-án Kolozsváron a díszszemlén részt vett Sorin Frunzaverde védelmi miniszter, és dr. Mircea Chelaru dandártábornok, a hadsereg vezérkari főnöke is. Jelen volt Bogdan Cerghizan prefektus, Ioan Rus megyei tanácselnök, Gheorghe Funar polgármester, Ioan Cioara tábornok, a IV. hadtest parancsnoka, egyházi személyiségek, tábornokok, a külföldi hadseregek képviselői. Beszédet mondott dr. Mircea Chelaru vezérkari főnök, Ioan Cioara tábornok, Juan Esteban, a haderő társparancsnoka, és Sorin Frunzaverde védelmi miniszter. /Nánó Csaba: Megkezdődött a NATO-hadgyakorlat. Tapasztalatszerzési lehetőség a román hadseregnek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./"

Október 1-jén lesz a Szamosfalva körzetben épült kölesföldi új református templom felszentelése. Igét hirdet dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. /Templomfelszentelés. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

"A kolozsváriak Szamosfalván, az ott kivégezett két forradalmár emlékműve előtt emlékeztek. A koszorúzáson beszédet mondott Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Patrubány Miklós a Magyarok Világszövetségének elnöke és Eckstein-Kovács Péter szenátor. /(köllő): Siralmas állapotú emlékmű megkoszorúzása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./"

"Kolozsvárhoz tartozik a szamosfalvi RMDSZ is. A kerületi szervezet elnöke Lőrincz János jellemezte helyzetüket: nagyon kevesen vannak a körzetben. Mintegy 80 fő alkotja a törzstagságot, akik aránylag aktívak. Segítségükre van Hegedűs József református lelkipásztor, a gyűléseket mindig kihirdeti a templomban. Idén először rendeztek farsangi bált. Szamosfalva magyarsága mindig 30 százalék körüli volt. Vasárnap, istentisztelet után szoktak összegyűlni, mert templomba mégiscsak eljárnak az emberek. /Sándor Boglárka Ágnes: Merre tart a kolozsvári magyarság? Körzeti megmaradás (VIII.) . = Szabadság (Kolozsvár), aug. 24./"

"Kidén, Erdély egyik legrégibb templomában aug. 31-én közel hatvan református presbiter, lelkész gyűlt össze tanácskozásra. Tóth Árpád, Vajdakamarás református lelkésze, missziói előadó kiemelte: az egyházban szükség van és lesz Koinóniára, vagyis közösségre. Elhangzott, hogy szükség van fegyelemre az egyházon belül, ugyanakkor a presbiterek, lelkészek szeretetteljes odafigyelése nélkül a gyülekezet szétesik, sokan kiválnak az egyházból. A presbiterek és lelkészek beszámoltak gyülekezeteik életéről. A kolozsvári Tóköz templomának alagsorában ősztől már I. és II. osztály is működik a református iskolában. Szamosfalván most már három - közülük két új - templomban szólhat az ige. Ördögkeresztúron az alig 80 személyt számláló gyülekezet tehetetlenül nézte több mint száz éves templomában az idő rombolását. A gyülekezet papja azonban nem adta fel, és sikerült felújítani a templomot. - Jelenleg sok üres lelkészi lakás áll kihasználatlanul. Kevés befektetéssel ezek otthonul szolgálhatnának nyugdíjba vonuló lelkészeknek, tanítóknak, akiknek jelenléte hasznára válna a falvaknak. /(lukács): Presbiteri konferencia a református hitéletről. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./"

"Okt. 6-án az aradi vértanúkra emlékeztek Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben, Bardócz Sándor síremlékénél és a szamosfalvi obeliszknél. Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke Kossuth Lajost idézte: "Az Aradi Tizenhármak és névtelenek áldozata tehát mindmáig bizonysága annak a ténynek, hogy a történelemben a győztesek igazsága mellett van és lehet igazuk a veszteseknek is." Vekov Károly képviselő a rács mögött őrzött aradi emlékmű allegóriájával utalt a romániai magyarok rács mögötti szabadságára. /(bpe: Megemlékezés a tizenhárom aradi vértanúra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./"

"Okt. 6-án Kolozsváron a Házsongárdi temető honvédsírjánál és a szamosfalvi emlékműnél emlékeztek meg a tizenhárom aradi vértanú halálának évfordulójáról. A megyei RMDSZ által szervezett emlékünnepségen a szakadó eső miatt kevés kolozsvári magyar jelent meg. Az ünnepi beszédeket koszorúzás követte: a kolozsvári mártírok emlékművénél a megyei RMDSZ, a Castellum Alapítvány, az Ambasador Társaság és a Pro Iuventute Alapítvány részéről helyeztek el koszorúkat. A szamosfalvi vesztőhelyen a megrongált obeliszknél is elhelyezték az emlékezés virágait. Eckstein-Kovács Péter szenátor beszédében kijelentette: az egységre kell építeni. Az aranyosgyéresi magyarság a református templomban emlékezett okt. 6-ra. Az Avram Iancu Iskola VI-VIII. osztályos magyar diákjai Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regénye alapján Varga Dobai István által a tanulók számára átdolgozott színművét adták elő, óriási átéléssel. /Pap Melinda: Kolozsvári vértanúkra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./"

"Okt. 16-án néhány órára felkerült a Kolozsvár - Keleti Pályaudvar magyar nyelvű településjelző a város szamosfalvi pályaudvarának vasútállomásán. Néhány óra múlva azonban eltávolították. A hírt a vasútállomás képviselője is megerősítette. Borbély László képviselő, az RMDSZ ügyvezető alelnöke szerint kormánypárti ígéret van arra nézve, hogy márciusig a Kolozs megyei útszakaszon is felkerülnek a kétnyelvű táblák a vasútállomásokon. /P. A. M.: Néhány órán át magyar felirat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./"

Felnőtt egy nemzedék, amely aligha tud valamit Nagy Istvánról. Sokak számára egyszerűen egy író, mások magyar Makszim Gorkijnak, ismét mások a letűnt rendszer kiszolgálójának, haszonélvezőjének tartják. Mi hát az igazság? – tette fel a kérdést Nagy Károly, az író fia. Termékeny alkotó volt, több mint 30 kötete (regények, novellák, gyűjtemények, színdarabok, szociográfiák) látott napvilágot, publicisztikai írásait pedig még senki sem vette számba. Talán az egyetlen olyan kelet-európai író, akit mind a három rendszer cenzúrázott, s időnként üldözött. A királyi Romániában a sziguranca a szó szoros értelmében, majdnem agyonverte első kisregényéért, a bécsi döntés után a szamosfalvi börtönbe került. Nagy István a szocialistának induló társadalmi rendszer fegyelmezett katonája volt. Ahogy szaporodtak az aggasztó jelek, úgy vált a magatartása mindinkább kritikussá. Először 1952 januárjában került szembe a hivatalos pártvonallal. Arra próbálták rávenni, hogy mint a Bolyai Tudományegyetem akkori rektora, kezdeményezze a Bolyai és a Babes egyetemek egyesítését. Ezt elutasította, ezért úgynevezett "jobboldali elhajlás" címén leleplezték, mint jobboldali nacionalistát, s leváltották rektori tisztségéről (amelyet csak pártutasításra vállalt). Egy hónapig kényszerlakhelyen volt Bukarestben, s azzal vádolták, hogy Balogh Edgárral, Jordáky Lajossal s Teleki Béla gróffal együtt összeesküvést szőtt Észak-Erdély elszakítására. Szabadlábra helyezték, de titokban kizárták a pártból. Nagy István élete végéig megőrizte marxista meggyőződését. A hetvenes évekre már szilárd meggyőződése volt, hogy Kelet-Európában lényegileg letértek a marxi útról. /Nagy Károly: Ki is volt Nagy István? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

Kicsiny, hűséges seregként jellemezte Molnos Lajos városi tanácsos mindazokat, akik évente eljönnek a szamosfalvi obeliszkhez emlékezni az 1849. október 6-án Kolozsváron kivégzett Sándor Lászlóra és Tamás Andrásra, valamint az aradi tizenhármakra. A Házsongárdi temetőben sorra kerülő koszorúzáson, a Tamás András emlékére állított obeliszknél beszédet mondott Kónya-Hamar Sándor képviselő, Máté András városi tanácsos, MKT-elnök, Mátis Jenő, megyei tanácsos és Molnos Lajos városi tanácsos. /Köllő Katalin: Vannak eszmék, amelyek mellé ma is fel lehet sorakozni. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

Dec. 11-én Kolozsváron, a Györkös-Mányi Albert Emlékházban tartotta meg a VI. Honismereti Napot a Kőváry László Honismereti Kör. Murádin Jenő, Asztalos Lajos és Starmüller Géza előadását hallgatták meg a Kárpát-medencében történt emlékmű állításokról. Bemutatták Kolozsvár régi köztéri szobrait és emlékműveit. A lista hosszú: Mária-szobor fogadalmi oszlop, Fogadalmi kapu, Karolina-oszlop (Státua), Donát-szobor, Gróf Mikó Imre mellszobra, szamosfalvi honvédvértanú emlékmű, Sétatéri szökőkút, Erzsébet királyné szobra a Fellegvár oldalában, Mátyás-szobor, Szent György-szobor, Kárpátok Őre, Széchenyi mellszobra, Rákóczi emlékoszlop, Fellegvári szoborcsoport, Szent Mihály-dombormű és Báthory István mellszobra. /Ö. I. B.: VI. Honismereti Nap. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

Szerencsés véletlen Asztalos Lajos könyvének /Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár, Kolozsvár Társaság, Polis Könyvkiadó, 2005/ és Kolozsvár városalaprajzának /Clausenburg – Cluj – Kolozsvár (városalaprajz, 70x47 cm) ART HISTORIA Kft., Kolozsvár, 2005/ egyidejű megjelentetése. Asztalos Lajos könyvének élén történeti fejezet áll, amely végigkíséri Kolozsvár, Kolozsmonostor, Szamosfalva és Kardosfalva fejlődésének menetét a római kortól napjainkig. Ezt követi a névtani fejezet, benne a hegy- és víznevek, az utcák, terek neve, a határ- és a dűlőnevek, az emberi létesítmények – épületek, lakóházak, hidak, emlékművek, oktatási intézmények stb. – neve. Kolozsvár nevei több mint 500 oldalon, Kardosfalva nevei 3 oldalon, Kolozsmonostor nevei 30 oldalon, Szamosfalva nevei 15 oldalon át sorakoznak. A szócikkekben, ha vannak, időrendi adatok sorakoznak, végül a név eredetére, a névadás okát magyarázó rész zárja a szócikket. Asztalos Lajos könyvének értékét növelik azok a térképek, amelyek mellékletként találhatók a kötetben: Kolozsvár térképe, Helfst Joseph metszete (1714). Szabad királyi Kolozsvár városának és körül vevő várfalainak Rajzolatja (1831); Kolozsvár földtani térképe (1870), metszé Hess Jós tiszt. Magyar királyi állami nyomda Budán. Kolozsvár szabad királyi város térképe, Tompa János rajza; Kolozsvár törvényhatósági királyi város tervrajza, J. Mach térképe (1892 után). Kolozsvár törvényhatósági joga szabad királyi város átnézeti térképe, Rajzolta id. Cseh Gusztáv (1941). Hátlapján utcanévjegyzékkel. A Radu Oltean rajzolta térképen a város felülnézetből, madártávlatból látható, 51 építmény – várfalak, vártornyok, várkapuk, emlékművek, s ezek román, magyar és angol neve mellett az építési év, néhánynak a bontási éve is. Asztalos Lajos könyve és a városalaprajz hiteles tükre Kolozsvár kincses múltjának, „hiszen a helyek megnevezése mindig is ahhoz a népességhez kötődött, amelyik ott élt. S ez igaz még akkor is (vagy különösen akkor), ha újabb időkben a névadás ezen a téren is eszköze lett a mesterséges múltteremtésnek. A folyton változó elnevezések mai forgatagában élő ember végre megtudhatja, hol is él valójában”. /Málnási Ferenc ny. magyartanár – Kolozsvár: Kolozsvár múltjának hiteles tükrei. Két könyv – szerencsés véletlen egybeesése. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

Kolozsvárnak jelenleg 747 utcája és tere van, s közülük csupán 22-nek a neve tekinthető magyarnak vagy magyar vonatkozásúnak. 1945-től folyamatosan tart a kolozsvári helynevek magyartalanítása. Az 1989-es változás után még a Petőfi és Rákóczi utcát is megváltozatták. Asztalos Lajos ebben a helyzetben kezdett cikksorozatot a régi kolozsvári utcanevekből. 1994 áprilisáig 58 közleménye jelent meg. Asztalos Lajos hatalmas munkát végzett, munkája eredményeként megszületett a 2004-es impresszummal kinyomtatott, de csak 2005-ben elkészült összegzése: Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004/. A könyv több mint 600 oldalán a szerző Kolozsvár ezeréves történetét dolgozza fel. Kolozsvár helynévanyagát Szabó T. Attila tette közzé 1946-ban. Ezt dolgozta tovább, tette teljessé Asztalos. A betűrendben sorakozó szócikkekben az utca neve után a betájolása, körülírása következik, majd az utca kialakulásával kapcsolatos adatok, az utca későbbi nevei, a következő a nyelvtörténeti adattár: évszám és szövegrész, melyben az utca előfordul, irodalmi idézetek is, majd az utcanév eredete, itt a szerző történelmi érveket hoz, amennyiben az épülethez emléktábla kötődik, annak szövegét is közli. Egyik-másik szócikk tanulmánnyá kerekedik /Házsongárd, Híd-utca, Sétatér stb./ A kötet az utcákon kívül minden határ, kaputorony, kocsma, üzlet, gyógyszertár, szobor, emlékmű felsorolását is tartalmazza. A könyvben várostörténeti tanulmány is van, a Kolozsvár előzményei című fejezet a régészeti kutatásokat foglalja össze. A könyv függeléke Kolozsmonostor és Szamosfalva rövid története. A bibliográfia vagy 250 címert tartalmaz, mindazt, amit valaha Kolozsvárról írtak. A könyvhöz hat 1714 és 1942 között készült térképet tartalmazó mappa járul. Asztalos Lajos ezzel a művével beírta nevét Kolozsvár várostörténetébe, írta nagy elismeréssel Gaal György, maga is a város ismert helytörténésze. /Gaal György: Várostörténet helynevekben. = Helikon (Kolozsvár), jan. 10./

Erdély-szerte megemlékeztek az 1948–1949-es magyar forradalomról és szabadságharcról. A központi rendezvényeket az idén is Aradon tartották, ezeken részt vett Göncz Kinga magyar külügyminiszter és Markó Béla RMDSZ-elnök is. Kolozsváron a Házsongárdi temetőben Tamás András honvéd alezredes síremlékét koszorúzták meg, majd a szamosfalvi obeliszknél koszorúztak az RMDSZ megyei szervezetének vezetői. Markó Béla minden olyan kezdeményezést ellenez, amely az aradi Román – Magyar Megbékélés Park nevének vagy rendeltetésének megváltoztatására vonatkozik. Dorel Caprar, az aradi SZDP elnöke bejelentette: pártja a Román–Magyar Megbékélési Park statútumának megváltoztatására vonatkozó projektet fog javasolni a városi tanácsban. A szociáldemokraták multi-etnikumú parkot akarnak. /Egykor meghaltak szabadságért, egyenlőségért, testvériségért. Kegyeletteljes megemlékezés az aradi vértanúkra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

A Szabadság befejezte Asztalos Lajos Kolozsvár Helynév és településtörténeti adattár /Kolozsvár Társaság, Polis Könyvkiadó, 2005/ című értékes munkájának folytatásokban közlését. Asztalos Lajos egyedülálló munkájában minden kolozsvári utca történetét, összes elnevezését közölte, továbbá az összes feliratokat, műemlékeket. Könyvének elején végigkíséri Kolozsvár, Kolozsmonostor, Szamosfalva és Kardosfalva fejlődésének menetét a római kortól napjainkig. Ezt követi a névtani fejezet, benne a hegy- és víznevek, az utcák, terek neve, a határ- és a dűlőnevek, az emberi létesítmények – épületek, lakóházak, hidak, emlékművek, oktatási intézmények stb. – neve. A napilap a közlést 2003. nov. 8-i számában kezdte meg, majd hetente, kéthetente közölt újabb részletet. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./

Székely László (Sáromberke, 1907. május 7. – Kolozsvár, 1959. április 19.) erdélyi magyar költő, újságíró, műfordító, nyelvész 1933-tól választott faluja nevét vette fel, így lett Szabédi László. Az ő emlékét idézték május 20-án, vasárnap Szabédon. A költő Kolozsváron az unitárius kollégiumban és Strasbourgban a teológián tanult. Aradon tisztviselőként dolgozott, majd Kolozsváron lett színházi dramaturg. 1931 – 1938 között a kolozsvári Ellenzék belső munkatársa volt. 1940 után Báréban tanított. 1942-ben csatlakozott a helikoni közösséghez, 1943-ban ott volt a szárszói találkozón. 1943-ban Baumgarten-jutalmat kapott. 1945 – 1947 között Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt, közben a Világosság munkatársaként dolgozott. 1947-től haláláig esztétikát tanított a kolozsvári Bolyai Egyetemen. A Bolyai Egyetem beolvasztásakor tanúsított magatartása miatt a rendőrség zaklatta, amit nem tudott elviselni és Szamosfalvánál a gyorsvonat elé vetette magát. Sírja a Házsongárdi temetőben található. Szabéd a székely Mezőség „utolsó bástyája, Szabédi László pedig a magyarságért való küzdelem jelképe, hangzott el Szabédon, az emlékezésen. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke európaiság és erdélyiség összefonódását emelte ki Szabédi László sorsában, munkásságában és tragédiájában. Nagy Pál szerkesztő, tanár szerint Szabédi „a józan – és kijózanító – ráció megszállottja volt – kiemelkedő tehetségekben oly gazdag nemzedékének élvonalában. Példakép lehetett, neve nem pusztán fejezetcím irodalmunk modern kori történetében, ennél sokkal több: történelmi fogalom. Tragikus sorsa, életpályája és a gerincropogtató küzdelem mélyen összefügg az erdélyi magyar értelmiség közelmúltjának megpróbáltató eseményeivel, azokkal a drámai történésekkel, melyek több nemzedék életében kitörölhetetlen emléket hagytak. Elismerésre méltó napjainkban a magyar feliratokért vívott bátor küzdelem, ám nyilvánvaló: nem csupán ilyen és hasonló látszatengedményekre van nekünk szükségünk Kolozsvárt (és másutt) valamely multikulturálisnak becézett intézmény folyosóin, hanem igenis, államilag fenntartott, önálló magyar egyetemet akarunk – az ország magyar adófizetőinek számarányára való tekintettel!” Szabédon az ünnepség szervezésében fontos részt vállalt a gyülekezet és a falu vezetősége, segített számos helyi és megyei támogató. Külön színfoltja volt a napnak dr. Makkai Gergely kiselőadása (Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája című könyve alapján), tájtörténet és történelem, természet és kultúra kapcsolatáról. /Bölöni Domokos: Emlékezés Szabédon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 22./

A kolozsváriak által még ószerként ismert szamosfalvi területen új lakótelep megépítését tervezi a Polgármesteri Hivatal. Ezek zömmel szociális lakások lennének, amelyek remélhetőleg enyhítik majd a városban elhatalmasodó lakásgondokat, lehetőséget adnak a visszaszolgáltatott ingatlanokból utcára kerülő családoknak, illetve a többi, nehéz helyzetű, lakásra vágyó személynek. Boros János alpolgármester elmondta: háromszázötven lakás készül el, amelyeket egy óvoda, egy orvosi rendelő és zöldövezet egészít majd ki. Kolozsváron ez csak egyike a fejlesztéseknek. Nemrég adták át a Fenesi úton felépült tömbházakat, ezek közül az egyik szintén szociális lakásokból áll. /Ö. I. B. : Új lakótelep épül az egykori ócskapiac helyén Várhatóan kiegyenlítődik a kereslet-kínálat közti arány. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

Nyíltan támogatja Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Tőkés László független európai parlamenti képviselőjelöltet. A Fidesz személyes jelenléttel is besegít kampányába, és annyiszor jönnek majd, ahányszor Tőkés hívni fogja őket. Orbán – aki az RMDSZ-t magában foglaló Európai Néppárt (EPP) alelnöke is – kijelentette: az EPP támogatja Tőkés bejutását az Európai Parlamentbe. Aradon Dávid Ibolya MDF-elnök, Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Markó Béla RMDSZ-elnök is a magyarság egységét szorgalmazták, elítélve a megosztási kísérleteket. A Fidesz elnöke szerint van Erdélyben elég magyar szavazó, s ha a magyarok urnák elé járulnak, akkor semmilyen érdekütközés nem jön létre Tőkés László és az RMDSZ között. Elsőként és legdurvábban Markó Béla minősítette a magyar ellenzéki párt vezetőjének nyilatkozatát. Az RMDSZ vezetője szerint akár történelmi botlásnak is nevezhető, hogy Orbán Viktor és pártja nyíltan beavatkozik az erdélyi magyar politikába. Markó úgy vélte, a református püspök egyéni jelöltként nem juthat be az Európai Parlamentbe, legfeljebb azt érheti el, hogy az RMDSZ sem küldhet képviselőket. Aki ezt a megosztottságot támogatja, az akarva-akaratlanul is ahhoz járul hozzá, hogy Brüsszelben csak románok képviseljék Romániát – szögezte le Markó. Ha a Fidesz valóban segíteni akarta volna az erdélyi magyar közösséget, arról kellett volna meggyőznie Tőkés Lászlót, hogy fogadja el az RMDSZ felajánlását egy közös választási listán való szereplésre – vélekedett Markó. Orbán kijelentette: az Európai Parlamentben is olyan embernek kellene képviselnie az erdélyi magyarokat, aki teljes szívvel hisz a magyar függetlenségben és szabadságban. Tőkés hangsúlyozta: örvend annak, hogy sikerült együtt ünnepelni az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetőivel. Bíró Rozália, nagyvárad alpolgármestere beszédében kiemelte: miközben sem az ellenségnek, sem a diktatúrának nem sikerült megsemmisítenie a magyarságot, most magyar magyar ellen küzd, s veszélybe sodorja a közösséget. RMDSZ-esek – közöttük Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes, Pete István szenátor, Szabó Ödön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke –végighallgatták Orbán Viktor és Tőkés László beszédét. Tőkés László élesen bírálta, hatalmi arroganciával vádolta az RMDSZ-t, egyrészt Király András Arad megyei RMDSZ-elnök kijelentése miatt, miszerint Tőkésnek nincs mit keresnie az aradi ünnepségen, másrészt pedig közölte, hogy megfenyegették: ha meghívja Orbánt Váradra, akkor „kommandók” kifütyülik a magyar politikust. Szilágyi Zsolt utólag elmondta, hogy a Bihar megyei RMDSZ köreiből kaptak ilyen fenyegetést. Dávid Ibolya hangsúlyozta: „Nem a politikai ellenfél az ellenség, hanem a nemzeti depresszió, a közöny, a gyűlölet, a széthúzás alapvető kérdésekben és a rombolás. Itt és az anyaországban is ezer kísérlet mutatkozik a felemelkedést biztosító cselekvési egység megbontására. ” Az aradi vértanúk emlékére Kolozsváron is emlékünnepséget szerveztek. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a szamosfalvi obeliszknél fejezte ki tiszteletét. Este a Farkas utcai református templomban ökumenikus szertartással folytatódott a 13 aradi vértanúra való megemlékezés. Egyed Ákos történész, akadémikus vázolta fel röviden az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetét. /Valkai Krisztina, Borbély Tamás: Orbán felsorakoztatta a Fidesz-t és az Európai Néppártot Tőkés mögé. Kissé feszült hangulatú együttünneplés Nagyváradon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Egységről, együttünneplésről és a szabadságeszméről beszéltek külön – Aradon és Nagyváradon – az október hatodikai megemlékezéseken részt vevő magyar és román politikusok. Október 6-án magyar zarándokok ezrei érkeztek az egész Kárpát-medencéből Aradra, a kivégzett honvédtisztek gyászünnepére. A megemlékezéseken részt vett Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Dávid Ibolya MDF-elnök, Terényi János magyar nagykövet és Cseh Áron főkonzul is. „Ma a magyarságnak új honfoglalásra van szüksége. Ismét otthonunkká kell tennünk Erdélyt, mert nekünk nincsen más otthonunk, csak ez, és többé nem akarunk alárendelt szerepet játszani ezen a földön, soha többé nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni itt!” – hangzott el Markó Béla RMDSZ-elnök üzenete. Nagyváradon az emlékezésen Orbán Viktor Fidesz Magyar Polgári Párt-elnök is részt vett. Biró Rozália RMDSZ-es nagyváradi alpolgármester az együttünneplés, együttgondolkodás, valamint az itthon maradás fontosságára helyezte a hangsúlyt. Orbán Viktor az összetartozásra hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy „csak egymással szövetségben és nem egymás kárára tehetjük nemzetünket naggyá“. A hűvös idő miatt kevés kolozsvári jelent meg Szamosfalván, ahol Boros János alpolgármester és emlékezők koszorúztak. Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár termében emlékeztek a vértanúkra. /Egységüzenet helyett üzengetés az ünnepen. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./ Markó Béla szövetségi elnök Aradon elmondott beszédében úgy vélekedett, október hatodika legfőbb üzenete ma is az, hogy a szabadságharc hősei, különféle meggyőződésük, vérmérsékletük és származásuk ellenére össze tudtak fogni egymással. „Civakodó nemzet nem fog magának szabadságot, egyenlőséget, testvériséget kivívni” – hangoztatta Markó Béla. /Új honfoglalásra van szükségünk. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./ A Kárpát-medence népei közötti összefogásra, a magyar nemzet kebelén belüli összetartásra hívta fel a figyelmet szombaton, Aradon a vértanú tábornokokra emlékező beszédében Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Dávid Ibolya MDF-elnök, valamint Markó Béla, az RMDSZ elnöke. /Aradon az RMDSZ az MSZP-vel és az MDF-fel emlékezett. Markó új honfoglalást hirdetett meg Erdélyben. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 10./

Értelmiség és politikum címmel interdiszciplináris konferenciát szerveztek Kolozsváron az idén 18. alkalommal megrendezett Szabédi Napok keretében. Az EMKE, a Korunk Stúdió valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága szervezésében rendezett konferenciának az volt a célja, hogy „a mába hozza” Szabédit, életútjának az üzenete ugyanis a jelenünkre is érvényes. Idén Értelmiség és politikum gyűjtőcímen tartottak előadásokat, emlékezve a magyar intézményes felsőoktatás beolvasztására, továbbá Szabédi öngyilkosságára. Bálint Bencédi Ferenc unitárius püspök házigazdaként üdvözölte a résztvevőket. Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke elmondta, ötven év után is probléma, hogy nincs önálló magyar egyetem: ,,igenis szükség van önálló magyar egyetemre, igenis szükség van kulturális autonómiára”. Távlati célja az EMKE-ház központtá alakítása, méghozzá állampénzen működtetett irodalomtörténeti kutatóközpontot képzel el. Varga Andrea történész a Bolyai Tudományegyetem megszüntetésének hátteréről tartott előadást a román levéltári dokumentumok tükrében. A kisebbségi túlélés fő kérdésének tartja az anyanyelven való diplomaszerzés és a szakmai érvényesülés lehetőségét. A multikulturalizmusra fogott kitartó félrevezetésre hívta fel a figyelmet. Pomogáts Béla az irodalom látszólagos vereségéről tartott előadást, az 1956–1960 közti időszakban vizsgálta az irodalom és a nemzetpolitika viszonyát. Véleménye szerint történelmünkben az irodalomnak nem egy alkalommal kellett vállalnia a megtartó szerepet. Mindez megalapozta az irodalom felelősségét és méltóságát. A huszadik századi Erdély költői és politikai programjairól Markó Béla beszélt. Kós Károly transzszilvanizmusát és autonómiaprogramját Markó ma is érvényesnek tartja. Kántor Lajos Szabédi életútját ismertette Strasbourgtól Szamosfalváig. Dávid Gyula A hatalom célkeresztjében címmel Szabédinak a pártapparátussal és a Szekuritátéval való nézeteltéréseit mutatta be. A Szabédi-dosszié a mai napig ismeretlen, nem tudni, mettől meddig figyelték meg, és milyen jelentések futottak be róla. /Jakab Judit: Szabédi Napok tizennyolcadszor. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./

Kolozs megyében az idén is a szamosfalvi emlékműnél, majd a Házsongárdi temetőben emlékeztek a tizenhárom honvédtábornok kivégzésének 160. évfordulójára. Délután ünnepi istentisztelet volt a Farkas utcai református templomban. Kolozsváron kevesen mentek el a Kolozs megyei RMDSZ által szervezett október 6-i emlékező rendezvényre. A tordai Jósika Miklós Elméleti Líceumban is megemlékeztek a tizenhárom aradi vértanúról. /N. -H. D., L. E. K. : Október 6. : megemlékezések Kolozsváron és Aradon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

Szervátiusz Tibor utca Kolozsváron
A Kolozsvári Városi Tanács 27 új utca névjegyzékét fogadta el kedden, ezek közül 14-et személyiségekről neveztek el, köztük négy magyar névvel is találkozhatunk.
Utcát neveztek el Cholnoky Jenő (1870–1950) íróról, földrajztudósról, aki az 1900-as években a Bolyai Tudományegyetem professzora volt. A kolozsvári születésű Jósika Sámuel báróról (1805–1860), Erdély kancellárjáról is utcát neveznek el. Utca viseli Szamosközy István (1570–1612) kolozsvári történetíró, és Szervátiusz Tibor (1930–) jelenleg is élő szobrászművész nevét is. Valamennyiük nevével a Borháncs-út környékén kialakult lakónegyedek utcanévtábláin találkozhatunk, de új utcaneveket jegyeztek be a Monostor déli részében, Szamosfalván, a Györgyfalvi negyed keleti szegletében, illetve a Bükk negyedben. Szabadság (Kolozsvár)

Megtorlások Erdélyben
Az ötvenhatos magyar forradalom után 1959 a romániai magyarság történetében a későbbiekben drámai következményekkel járó döntések sorozatának esztendeje volt. A megtorlás 1960-ban, illetve a következő években is folytatódott. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való együttérzésért még 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat. 1959 elején megszüntették az 1956-ban létrehozott Nemzetiségi Bizottságot. Helyébe a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének határozata alapján (1959. június 3.) a Nicolae Ceauşescu és Leonte Răutu vezette pártkollektívát állították.
1959. január 3-án a Bécsben megjelenő Magyar Híradó Letartóztatási hullám Erdélyben címmel a romániai megtorlás méreteiről számolt be: "A börtönbe vetett egyházi személyek száma mintegy négyszáz. (A végleges statisztika még nem készült, nem készülhetett el, de egészen bizonyos, hogy a letartóztatott egyházi személyek száma ennél kevesebb – T. Z.) Az erdélyi magyar értelmiséget és diákságot ugyancsak letartóztatások tizedelik. (Az írás szerzője csak a letartóztatásokról tesz említést, holott 1958-ban kivégezték a Szoboszlai-per tíz, az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét! Ezzel párhuzamosan folyik – 1959-re is átnyúlva – az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77, a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete 59 tagjának, a temesvári magyar líceum kilenc 12–13 éves kisdiákjának, a csíkszeredai egykori római katolikus főgimnázium tizenegy tanárának és diákjának, valamint a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hét hallgatójának a letartóztatása. A Belügyminisztérium kimutatása szerint 1958. január 1-je és 1959. május 31-e között országos szinten 9978 személyt tartóztattak le, a Magyar Autonóm Tartományban 308-at, Kolozsvár tartományban 32-t, Nagybánya tartományban 245-öt.) Néhány hónappal ezelőtt Szerov tábornok, a szovjet titkosszolgálat azóta leváltott főnöke azt javasolta a román pártvezetésnek: száműzzék az egész erdélyi magyarságot, mert az 1956-os magyar forradalom idején nyíltan kimutatta rokonszenvét a budapesti felkelők iránt. Ezt a tervet Gheorghiu-Dej és köre, úgy látszik, jelenleg nem tudja végrehajtani, ehelyett sorozatos letartóztatásokkal akarja terror alatt tartani a magyarságot, és szélsőséges nacionalizmussal levezetni a románok elégedetlenségét."
A Bolyai Tudományegyetem pere
1959 legdrámaibb eseményei a Bolyai Tudományegyetem felszámolásához, a román nyelvű Babeş Egyetemmel való egyesítéséhez kapcsolódnak. Kacsó Magda bolyais diák az 1959. február 19–22-e között Bukarestben megtartott II. országos diákszövetségi konferencián javasolta: tegyék lehetővé, hogy a különböző szakos magyar és román egyetemi hallgatók "együtt tanulhassanak". Amikor a konferenciáról visszatérő Takács Lajos rektortól Szabédi László egyetemi tanár, költő azt követelte, hogy Kacsó Magdát szankcionálják, mert úgy kérte a két egyetem egyesítését, hogy erre senkitől nem volt felhatalmazása, a Bolyai-egyetem vezetője azt válaszolta: itt egy felsőbb párthatározatról van szó, "s amit a szóban forgó diáklány tett, csupán az ügy demokratikus jellegét kívánta illusztrálni". (Lásd: Vincze Gábor: Történeti kronológia – romániai magyarság, 1956–1959. In: Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959). Főszerkesztő: Stefano Bottoni. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006, 407–412. o.)
1959. április 22-én a Bukarestben Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár elnökletével tartott értekezlet véglegesítette a Bolyai- és Babeş-egyetem egyesítésével létrehozott új felsőoktatási intézmény struktúráját. Az akkor készített jelentésben azt is rögzítették, hogy milyen tantárgyakat kell magyar nyelven is leadni. Dej javaslatára elfogadták a Babeş–Bolyai Tudományegyetem elnevezést. A hír hatására Szabédi László 1959. április 19-én Szamosfalván a gyorsvonat elé vetette magát, Csendes Zoltán, az egyetem utolsó prorektora és felesége május 3-án megmérgezte magát, Molnár Miklós docens valamivel később kiugrott az ablakon.
A Bolyai Tudományegyetem perének legismertebb és legrangosabb elítéltje Páskándi Géza későbbi Kossuth-díjas író, költő, dráma- és esszéíró. A köztudatban úgy él, Páskándi Gézát teljesen ártatlanul ítélték el, hogy egy "nagy vad" is legyen a csapatban. Ebből a tanulmányból egyértelműen kiderül: Páskándi Gézát valójában a Várhegyi István által összeállított diákszövetségi határozati javaslathoz fűzött ötoldalas, írógépen legépelt kiegészítéséért és a tizenegy oldalas, kézzel írott, az egyetemi reformot sürgető Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címet viselő összegzéséért ítélték el hat év börtönbüntetésre. Kiszabadulása után Páskándit az állambiztonsági megfigyelés szabályainak megfelelően előbb Általános Információs Felügyelet alá helyezték, majd Ellenőrzési dossziét (mappát) állítottak össze róla, végezetül elkészült az Információs nyomozati dosszié. Ezt lefordítottam, és egy részletét azzal a nem titkolt szándékkal közlöm, hogy tanulságait "nem középiskolás fokon" tanítani kellene: hogyan lehet és kell megszabadulni az állambiztonsági szervek beszervezési kísérleteitől. A "csatolt mappában", az úgynevezett "munkadossziéban" lévő feljegyzések az 1960–1970-es évek romániai magyar irodalmi életének eddig ismeretlen vetületeire világítanak rá. A Páskándi-dosszié így kap történelmi, irodalomtörténeti "hátszelet".
A Páskándi Géza-dosszié
A romániai magyar – és ezzel párhuzamosan a magyarországi – irodalmi életet és a közbeszédet kevés olyan történés tematizálta, mint a 2006 őszén elemi erővel berobbant Szilágyi Domokos-ügynökdosszié, amely kapcsán mindenféle – rendszerint a tényleges helyzet ismeretétől messze elrugaszkodó – pró és kontra vélemény látott napvilágot. Valósággal felvirágzott a blog-irodalom – a maga követhetetlen szövevényeivel –, olyannyira, hogy háttérbe szorult az a "másik", a Gutenberg-galaxisra emlékeztető, folyóiratokhoz és könyvekhez kötött tényleges irodalom. A kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat 2006/18. számában és a Transindex internetes portál 2006. október 3-i számában látott napvilágot Stefano Bottoni történész, Nagy Mária, a költő élettársa és Szilágyi Kálmán, a költő testvérének közös nyilatkozata, amely tételesen is megfogalmazza: Szilágyi Domokos "Balogh Ferenc" fedőnéven működött együtt az állambiztonsági szervekkel. Az utóbbi hónapokban hivatalosan megkerestük az illetékes szerveket (a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárát – CNSAS) a dekonspirálás érdekében, de a levéltár szerint a polgári titkosszolgálat (SRI) részéről még nem történt meg "Balogh Ferenc" hálózati dossziéjának átadása. Ennek ellenére a fennmaradt iratok egyértelműen, minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy "Balogh Ferenc" azonos Szilágyi Domokossal: a rendelkezésre álló dokumentációban a Maros-Magyar Autonóm Tartomány belügyi szerveinél szolgáló Ştefan Blaga alezredes fedi fel az együttműködő személyazonosságát egy 1964-es jelentésben, fedőneve mellett polgári nevét is említve. "Balogh Ferenc" tevékenysége 1958 és 1965 között, két jól elkülöníthető szakaszban dokumentálható. 1958-ban "Balogh Ferenc" 13 írásos, ebből két kézírásos jelentést adott a Kolozs tartományi, illetve 1965-ben a bukaresti állambiztonsági szerveknek. "Balogh Ferenc" együttműködése három megfigyelési dosszié alapján rekonstruálható: 1) Lakó Elemér és Varró János megfigyelése (Fond informativ, 3010. sz. dosszié) 2) Péterffy Irén megfigyelése (Fond informativ, 3005. sz. dosszié) 3) Páskándi Géza megfigyelése (Fond informativ, 2534. sz. dosszié). A nyilatkozat megjelenése után különböző olvasatok, kommentek – Balázs Imre József és Visky András az SZ. D.-ügyről –, gyorsankét – Láng Zsolt, Selyem Zsuzsa, András Emese az Sz. D.-ügyről –, újraolvasó próba: néhány Szilágyi Domokos-szöveg –, ad-hoc linkgyűjtemény Szilágyi Domokosról, Láng Zsolt: Hol a vécé? című írása – láttak napvilágot, illetve dokumentumfilmeket – B. Nagy Veronika, a Videopontes alkotásait – sugárzott az elektronikus média. A Helikon irodalmi folyóirat 2007. július 10-i honlapján olvashatóak Szilágyi Domokos ügynöki jelentései, a tartótisztek elemzései, az őket irányító felettesek további utasításai, a "szigorúan titkos" intézkedési tervek és határozatok. 2002-ben a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárában (a magyar betűkkel írott Szekuritáté megnevezést tartom elfogadhatóbbnak, mert 1948. augusztus 30-i megalakulásától kezdve ez a névváltozat vált hírhedtté a romániai magyarság körében) legjobb tudomásom szerint én bukkantam legelőször a "Balogh Fr" fedőnevű (a "keresztnévből" mindig csak az "Fr" rövidítést használták!) jelentésekre Páskándi Géza megfigyelési és követési dossziéjában. Akkor készíttettem a dosszié három kötetének legfontosabb dokumentumairól, illetve Dávid Gyula és Páskándi Géza, a Várhegyi István- és Varró János-csoport peréről, valamint Páll Lajos megfigyelési és követési dossziéjáról a fénymásolatokat. Az akkor készült naplójegyzeteimet is gondosan őrzöm. Azóta magyar nyelvre lefordítottam az említett dokumentumok igen jelentős részét, illetve a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában közzétettem az erdélyi "hazaárulási perek" sorozatának első három kötetét, a Szoboszlai-csoport, az érmifályfalvi csoport, az "ENSZ-memorandum" perének történetét, jegyzetapparátusát. Megjelenés előtt áll a Fodor Pál csíkszeredai-csíksomlyói híd-, út- és vasútépítő mérnök nevéhez kapcsolódó, a román–magyar lakosságcserére vonatkozó elméleti felvetések és az erdélyi kérdés teljes spektrumát bemutató kötet. A sorozat ötödik kötete a mélyinterjúkat tartalmazza, amelyekben – úgymond – "összeszikráztatom" az egykori kihallgatási jegyzőkönyveket a véges memória által megőrzött emlékekkel.
(folytatjuk)
Páskándi Géza (Szatmárhegy, 1933. május 18. – Budapest, 1995. május 19.) Kossuth-díjas író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista, a Nemzeti Színház irodalmi tanácsadója. 1949–1953 között az Ifjúmunkás hetilap, majd az Előre napilap munkatársa volt. 1953-tól Kolozsváron tanult a magyar szakon, közben az Utunk irodalmi lapnál is dolgozott. 1957-ben letartóztatták, az állam és közrend elleni izgatás vádjával hat év börtönre ítélték. A börtönbüntetést a Duna-delta egyik munkatáborában töltötte. Szabadulása után Bukarestben dolgozott könyvtári raktárosként és bibliográfusként. Feleségül vette Sebők Annát (Páskándiné Sebők Anna). 1971 és 1973 között a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének lektora. 1974-ben települt át Magyarországra; itt a Kortárs című folyóirat főmunkatársa, majd 1991-től a Nemzeti Színház dramaturgja volt.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

NAGY KIHÍVÁS
Országvédelem Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között
A semmiből szervezte meg a Honvéd Vezérkar a partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területek védelmét.
Nagy kihívás elé állította a Magyar Honvéd Vezérkart a második bécsi döntés eredményeként visszakapott partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területeknek az ország védelmébe történő betagolása. A katonaföldrajzi szempontból igen változatos országrész katonai megszervezése a korlátozott lehetőségekkel rendelkező Honvédség szervei számára igen
megterhelő szervezőmunkát és anyagi áldozatot jelentett.
A továbbra is feszült viszony miatt a Román Királysággal szembeni határ biztosítása mellett ugyanis fő szempont egy új – sorban a IX. – hadtest felállítása volt. Az új seregtest a katonai közigazgatás megszűnése után, az Erdélyben véglegesen elhelyezett csapattestek működését fogta össze. A katonai szervezés irányítását a Honvéd Vezérkar főnöke megbízásából a Nagy Vilmos gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló 1. hadsereg-parancsnokság végezte. Az első lépésben meghatározott területbiztosító feladatokkal a VI., a VII. és a gyorshadtestet, illetve a hadsereg-parancsnokságnak közvetlenül alárendelt 1. és 2. gépkocsizó dandárt bízták meg.
Feladatuk az Erdélybe települő és ott végleg berendezkedő katonai alakulatok és szervek felvonulásának, az erdélyi területeken tevékenykedő Erődleszerelő Parancsnokság és a különböző építő és karbantartó műszaki alakulatok működésének biztosítása volt. A határvédelem megszervezését Nagy Vilmos gyalogsági tábornoknak 1940. október 26-án és 29-én kiadott rendeletei szabályozták.
A passzív határvédelem biztosítása érdekében
a VI. hadtestet (Kolozsvár) a pécsi 4. határvadász-dandárral, a VII. hadtestet (Marosvásárhely) pedig a beregszászi 7., a komáromi 2. és a sátoraljaújhelyi 3. határvadász-dandárral erősítették meg.
Szükség esetén a seregtestek saját – stratégiailag fontos helyeken elhelyezett – alegységeiket is igénybe vehették. A fent említett seregtesteken kívül a közel 1000 km-es határvonal közvetlen védelmében és őrzésében 19, az erdélyi bevonulásban részt vett határvadász-zászlóalj is közreműködött. Új hadtest születik
Az új „erdélyi” csapattestek megalakulásával az 1. hadsereg-parancsnokság és a neki alárendelt seregtestek tevékenysége november végén lezárult, úgyhogy azok visszatérhettek békehelyőrségeikbe. Feladatkörüket a IX. hadtestparancsnokság vette át, mely a Budai Várban alakult meg az I. hadtestparancsnokság támogatásával.
A Stirlig László altábornagy irányítása alatt álló új seregtest november 20-án kezdte meg működését Kolozsvárott. Az új hadrend szerint a hadtest három gyalogdandár-parancsnoksággal (25. – Nagyvárad, 26. – Dés és a 27. – Marosvásárhely), illetve a nekik alárendelt alosztályokkal rendelkezett volna.
A három seregtestből, ember és anyagi korlátok miatt, csupán kettőt sikerült hadrendbe állítani. A dandárok állományát 18 megszüntetett határvadász-zászlóalj átszervezett állománya adta. A dandárok egy-egy gyalogezrede és tüzérosztálya mozgósítás esetén ikreződött.
Az ezredek tényleges állományukat megosztva és tartalékosokkal feltöltve létrehozták a harminccal magasabb hadrendi számú ikerezredüket. A tüzérosztályok hadrendi számukat megtartva két osztályos tüzérezreddé alakultak át.
A dandárok alárendeltségében lévő gyalogezredek egy-egy zászlóalját (nagyváradi 25/I., a kolozsvári 26/I. és a sepsiszentgyörgyi 27/I. zászlóaljat) különleges határvédelmi feladatokkal bízták meg, s ezért magasabb állományon tartották őket. Ezt a lépést elsősorban a Román Királysággal szemben húzódó, sokkal sebezhetőbb dél-nyugati határvonal tette szükségessé.
Annak ellenére, hogy a Román Királysággal való katonai konfliktus veszélye egy időre elhárult, az ország határainak védelme a Honvéd Vezérkar számára továbbra is elsődleges célt jelentett. A védelmi feladatok ellátása elsősorban a véglegesen Erdélybe helyezett határvadász-csapatokra hárult.
1940 végétől tehát a IX. hadtest kiegészítési területén, Váradlestől a Borsai-hágóig hét határvadász-zászlóalj (a 2., 21., 22., 23., 24., 32. és a 33.) és három határvadász portyázó osztály (59., 61., és a 60.) tevékenykedett.
A magas fekvésű, nehéz terepviszonyok között védő zászlóaljakat (21., 32. és 33. hv. zlj.) hegyi felszereléssel látták el és a könnyebb irányíthatóság miatt a 24. határvadász-zászlóaljjal együtt, a Gyergyószentmiklósra települt sátoraljaújhelyi 9. határvadász-dandár parancsnokság (pk. Lánghy Emil gyalogsági tábornok) alárendeltségébe helyezték. A nem hegyi felszerelésű határvadász-zászlóaljakat pedig a Marosvásárhelyen megalakult 69. határvadászezred-parancsnokság alá vonták.
A fent említett alakulatokon kívül ugyanakkor számos hadtest közvetlen tüzér-, műszaki-, híradós-, illetve gyors- és vonatalosztálya, illetve néhány önálló műszaki alosztálya is Erdély területén nyert elhelyezést. A továbbiakban a két Fővezérség-közvetelen csapattesten kívül (101. híradóezred II. zászlóalja és a 105. légvédelmi tüzérosztály) a munkácsi 1. hegyidandár parancsnokság Máramarosra, a magyar Királyi Honvéd Légierő három repülőszázada pedig Szamosfalvára települt. Hadiállapotban A Honvédség alakulatainak erdélyi berendezkedését követő békeidőszak rövid életű volt. A német csapatok Jugoszlávia ellen megindított hadműveletébe 1941. április 12-től a magyar Honvédség is bekapcsolódott. A Délvidéki magyarlakta területek birtokbavételében, az a néhány erdélyi helyőrségű csapattest is részt vállalt, amelyek az 1. lovasdandár alárendeltségében tevékenykedtek. Az erdélyi csapatok feladata főleg folyammegfigyelésben és a csetnik gócpontok felszámolásában merült ki.
A magyar katonai vezetés számára sokkal nagyobb problémát jelentett azonban a német-szovjet viszony várható alakulása, amely további álláspontját is jelentős mértékben befolyásolta. A Románia elleni konfliktus lehetőségét 1941 tavaszán egy, a Szovjetunió elleni támadás eshetősége váltotta fel.
A Szovjetunió elleni katonai részvétel mellett – az eddig elért revíziós eredmények megtartása, illetve újak elérése érdekében – kardoskodó Werth Henrik, a Honvéd Vezérkar főnöke elképzeléseit a magyar politikai vezetés nem osztotta és ebben a kérdésben óvatosságra intett.
A magyar politika ezen álláspontját a június 26-i kassai és rahói támadás azonban keresztbe húzta. Az események hatására a Kormányzó élt az 1920. évi XVII. tc. 2. paragrafusának 2. bekezdésében biztosított jogával. Ennek megfelelően a felelős kormány és az országgyűlés utólagos hozzájárulását kikérve elrendelte a honvédségnek a határon túl történő harcba vetését és a hadiállapot kimondását.
A Szovjetunióval szemben 1941 júniusában beállt hadiállapot következtében a m. kir. Honvédség keleti hadszíntéren bevetett seregtesteinek kötelékében a hadműveltek két éve alatt számos erdélyi helyőrségű csapattest teljesített szolgálatot.
Így pl. a Gyorshadtest kötelékében a 13. és 14. kerékpáros-zászlóalj, a tragikus sorsú 2. hadsereg kötelékében a 25/2. és a 27/2. könnyű ágyús üteg, a 9. élelmező oszlop, a Megszálló Erők kötelékében pedig a zilahi 55/II. gyalogzászlóalj vett részt a harcokban.
Ez az időszak azonban hátországban maradt csapatok számára sem volt eseménymentes, hiszen a magyar-román határon 1943. november 20-ig a források 74, sok esetben tragikus kimenetelű határincidenst jegyeztek, amelyek a két fél közötti feszült viszonyt bizonyították.
A keleti hadszíntér eseményeiben bekövetkezett fordulat a magyar katonai felsőbb vezetés figyelmét a keleti határrész, illetve az Erdély területén állomásozó erők megerősítésére fordította. A keleti határrész egyik alapvető – nem összefüggő rendszert képező – elemének, az Árpád-vonal erdélyi szakaszának építése már 1940-ben kezdetét vette.
Az Országos Erődítési Parancsnokság kirendeltségének felügyelete alatt hatalmas anyagi és emberáldozatokkal készült vasbeton védelmi rendszert, amely a Keleti Kárpátok hágóit és szorosait volt hivatott lezárni, az 1941 októberétől fokozatosan hadrendbe állított erődszázadok szállták meg.
A 13 erődszázadot, amely a felállító határvadász-zászlóalj hadrendi számát viselte, 1942. október 1-jétől a 9. határvadász-dandárnak rendelték alá és annak a védelmi rendszerébe vonták. A gyengén – általában zsákmányanyaggal felszerelt – erődszázadok mellet Erdély délkelti határszakaszának védelmét, a 27 határőr-zászlóaljból álló Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága egészítette ki.
A régi székely határvédelmi hagyományokat felelevenítő milícia rendszerű szervezet alapjait Kozma István vezérőrnagy felügyelete alatt 1942. március 1-jén fektették le. Parancsnoksága 1943. május 1-jén kezdte meg működését. Az eredeti elképzelés szerint 28 zászlóaljat terveztek felállítani, amelyek személyi állományát idősebb korosztályok képviselték volna.
Békeidőben csak a keretekkel létező alakulatok alosztályait a székely városok, falvak állították volna fel. A honvédek harcképességét meghatározott idejű fegyvergyakorlattal kívánták tökéletesíteni. A zászlóaljak szervezésében és kiképzésében szinte a teljes székelyföldi katonai-, kiegészítő- és leventeparancsnokság részt vállalt.
A zászlóaljak állománya később annyiban módosult, hogy az öreg honvédek mellé a legfiatalabb korosztályokat is beosztották, tehát apa fiával együtt vett részt szülőföldje védelmében. A határőr-zászlóaljakon kívül a Határvédelmi Erők parancsnokságának a 9. határvadász-dandár és a 69. határvadász-ezred is alárendeltségébe lépett.
Hadrendi változások
Az Erdélyben állomásozó seregtestek szervezetében az 1943. október 1-jén életbelépő ún. Szabolcs-hadrend is jelentős változásokat eredményezett. Jelentősebb lépésként a 25. könnyű hadosztályt gyaloghadosztállyá szervezték, míg a jobb vezetés érdekében Székely Határvédelmi Erők keretén belül határvadászcsoport-parancsnokságokat hoztak létre: a 65.-et Gyergyószentmiklóson, a 70.-et Csíkszeredán, a 67.-et Sepsiszentgyörgyön, a 68.-at Székelyudvarhelyen, a 69.-et pedig Marosvásárhelyen. A határvadász-zászlóaljak ütegeit pedig két hegyitüzérosztály-parancsnokság alá vonták. Az 1. tüzérosztály parancsnoksága Csíkszeredán, a 2. osztályé pedig Marosvásárhelyen székelt.
Továbbá a 68. határvadászcsoport-parancsnokságának alárendeltségébe helyezték a Nagybereznáról Sepsiszentgyörgyre irányított 26. határvadász-zászlóaljat és ugyancsak itt felállították a X. hadrendi számmal ellátott utász- és híradó-zászlóaljat. A X. székely vonatosztályt Csíkszeredában szervezték meg. A X. szám a Határvédelmi Erők parancsnoksága átszervezésével tervbe vett új hadtest számát jelentette, ami a hadiesemények miatt nem valósult meg. A folyamatos átszervezések és fejlesztések ellenére az erdélyi határvédelem igen törékenynek bizonyult.
A román határvédelem szempontjából főleg a Székelyföld védelme hagyott kívánnivalót maga után. A „Kosnai nyak” okozta előnytelen védekezési lehetőségek miatt körkörösen védhető zászlóaljtámpontokat alakítottak ki Kézdivásárhely, Barót, Sepsiszentgyörgy, illetve Parajd térségében. A magyar katonai vezetés terve szerint az R (román) határvédelem keretén belül öt határvadász-csoport védett volna, amelyekhez észak-nyugaton a Borgói-hágótól Máramarosig az 1. hegyidandár egységei csatlakoztak. A hadvezetés a Székelyföld védelmében a 27. székely könnyű hadosztály egységeivel is számolt. A nyugati határszak megszállását pedig az ország belterületéről átirányított csapattestekkel oldották volna meg. Ezek a tervek az 1944 tavaszán bekövetkezett katona-politikai események miatt nem valósultak meg.
Két tűz között
Magyarország 1944. március 19-i megszállása, illetve a szovjet csapatoknak, az ország keleti határaihoz való gyors közeledése a magyar hadvezetést tervei megváltoztatására késztette. Az román határvédelem mellett fel kellett készülni az O (orosz) határvédelemre is.
A magyar politikai és katonai vezetés nem számolt azzal, hogy az orosz csapatok szükségesnek tartják majd a Kárpátok erődített vonalának áttörését, ennek ellenére azonban az északkelti határ védelmét megfelelő körültekintéssel kezelték. A megszállást követően életbe lépő mozgósítás a IX. hadtest csapatait is érintette.
Közülük 1944. április elején a 25. gyalog- és a 27. könnyű hadosztály a galíciai hadszíntérre vonult. A délkeleti határvonal védelme így tehát a Székely Határvédelmi Erők 1944. március 22-én mozgósított csapataira hárult. A Keleti Kárpátokba felvonult parancsnokságok és csapattestek 1944 tavaszán-nyarán erődítési munkálatokat, illetve kiképzési gyakorlatokat végeztek, harci tevékenységre azonban nem került sor. Románia 1944. augusztus 23-i átállásával a magyar határok védelme lényegesen átértékelődött.
A két ország között beállt hadiállapot miatt a magyar katonai és politikai vezetés figyelme, a Déli Kárpátok hágóinak lezárása érdekében, Dél-Erdély felé irányult. A dél-erdélyi hadműveletekkel egy időben, a magyar hadvezetés a teljes román-magyar határ lezárását is elhatározta. Ennek megvalósítását a rendelkezésre álló határvadász-csoportokra bízta.
A rendelkezés értelmében az Ojtozi-szorostól a Borgói-hágóig terjedő határszakaszt négy (67., 70., 65., és 69.) határvadász-csoport szállta meg, amelyeket a Határvédelmi Erők parancsnoksága fogott össze, míg a tőlük északra, Felsővisóig védekező határszakaszon két (71. és 72.) határvadász-csoport védett. Utóbbiak fölött a 9. székely határvadász-dandár rendelkezett.
A határvédelemben szerepet vállalt csapatoknak tilos volt a határt átlépniük, azonban román részről sokszor érte őket támadás. Ez azonban elenyészőnek bizonyult azokhoz a harci eseményekhez képest, amelyek a Székelyföld és Erdély hadműveleti területté válása váltott ki.
Berekméri Árpád-Róbert
1974-ben született Gernyeszegen. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas elméleti líceumban végezte, majd Kolozsvárott, a BBTE-en történelemtanári diplomát szerzett. 2003-tól az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárának levéltárosa. Főbb érdeklődési területe a Horthy-kor katonatörténete, illetve a helytörténet.
Fontosabb munkái:
Fegyver alatt (A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály tisztikara, 1940-1945). (Under the weaponry. The officer corps of the royal Hungarian 27th secler light division of Marosvásárhely, 1940–1945) Marosvásárhely, Mentor kiadó, 2008. 289 p. és 32 old. képmelléklet. (ISBN: 978-973-599-301-6)
A marosvásárhelyi 27. székely könnyű hadosztály története megalakulásától 1944 szeptemberéig. (The history of the 27th székely light division from its formation to September 1944) = Hadtörténelmi Közlemények. 118 (2005). 1–2. sz. 152–184; Székelyföld. 9 (2005). 11. sz. 77–96, 12. sz. 60–86.
Berekméri Róbert
Transindex.ro

„Bert lelkipásztor akarok lenni!”
Holland házaspár tizenöt éve a Pataréten
Sokadik eset: múlt héten ismét a hulladékot szállító kocsi kerekei alá csúszott egy szemetet válogató gyermek a Pataréten. A tizenegy éves kislány életét vesztette. Ahhoz, hogy el tudják temetni, először nyilvántartásba kellett venni, hiszen a telep lakóinak legalább a fele semmiféle hivatalos okmánnyal nem rendelkezik. Így történt meg, hogy gyakorlatilag egyszerre állították ki a születési és a halotti bizonyítványt is. Történik mindez alig 2 kilométerre az európai fővárosi rangra pályázó Kolozsvártól.
A szeméttelep felszámolása, az európai normáknak megfelelő hulladéktároló létrehozása okán a pataréti romák helyzete ismét a helyi önkormányzat napirendjére került. A tragikus eset csupán szomorú adalék: ráirányíthatja a hatóságok figyelmét arra, hogy Patarét nem csupán higiéniai kérdés, ideje lenne valamiféle értelmes megoldást találni az ott élő roma közösség helyzetére. Azok, akik nem közömbösen, vagy elutasítóan viszonyulnak a Patarét-kérdéshez, abban reménykednek, hogy a rosszemlékű Sorin Apostu féle álláspont, miszerint „ha felszámolják a szeméttelepet, elkotródnak a cigányok is”, a múlté. Ez a típusú problémamegoldás nemhogy hatástalan, embertelen, hanem Kolozsvárhoz méltatlan.
E közösség tagjainak szüksége van az önkormányzat támogatására. Ha az illetékes helyi hatóságok továbbra sem vesznek róluk tudomást, semmi esélyük a boldogulásra. Ha ugyanis nincsenek személyi okmányaik, nem tudnak segélyért folyamodni, amelyre különben a törvények szerint jogosultak lennének. Nem tudják őket alkalmazni, nem tudnak ingyenes orvosi ellátásba részesülni, gyermekeiket iskolába íratni. Egy új, integrált szeméttelep létrehozása csak részben jelent munkalehetőséget a szemétválogatást 40 éve kényszerűségből magára vállaló, közel 2000 lelket számláló roma közösség számára, amelynek apraja-nagyja hóban, kánikulában gyakran napi tizenkét órát tölt a hulladékhegyek közt, táplálékuk jelentős része a környező nagyáruházak lejárt termékeiből áll össze.
Minderről Looij Lambertus Johannes, a ProRroma Alapítvány alelnöke beszélt lapunknak. Közismert nevén Bert lelkipásztor Hollandiából jött igét hirdetni Romániába. Bevallása szerint azon vallásos emberek közé tartozik, akik nem csak prédikálnak, hanem cselekednek is. Húsz éve járt először az országban, tizenöt éve került a Patarétre. Feleségével, Margriet asszonnyal gyakorlatilag magukra vállalták ennek a közösségnek minden gondját-baját. Három gyermeket fogadtak örökbe, a két kislány a szamosújvári árvaházból került hozzájuk 9 évesen, a kisfiú, Benny nevelőszüleivel együtt részt vesz a telepen folyó munkálatokban.
– Tizenöt évvel ezelőtt jártunk először Pataréten. Láttuk a nyomort, elkeseredettséget, kérdeztük, miért nem tesz már valaki valamit? Mondták: lehetetlen! Ez volt az a varázsszó, ami mozgásba lendített, ami arra ösztökélt, hogy tegyek valamit ezért a közösségért. Akkor még nem tudtam elképzelni, mihez is fogok kezdeni, ennek ellenére úgy döntöttünk feleségemmel, belevágunk. Mindenekelőtt igyekeztünk a közösség tagjainak a bizalmába férkőzni, ennek hiányában ugyanis nem számíthattuk együttműködésükre, enélkül pedig nem lehet eredményt elérni. Margriet például odaállt melléjük, a hulladékot válogatókkal együtt dolgozott, üveget mosott stb. Nagyon nehéz a kívülről becsöppenőknek megmondani, hogy ezt meg ezt kell tenni, ha nincs meg ez a bizalom, ha nem nyitottak irányunkba.
Apró lépésekkel kezdtük, az elején fogalmunk sem volt, milyen intézmények segítségére lehet számítani. Menet közben derült ki, hogy létezik többek közt egy hollandiai ProRomi Alapítvány, amely a roma közösségek integrációjával foglalkozik, velük együttműködve hoztuk létre romániai változatát, a ProRromá-t, amelynek én vagyok az alelnöke. Elkezdtek innen-onnan támogatások is érkezni, többnyire ezek nagysága határozta meg, hogy milyen terveket tudunk megvalósítani. Szerencsénkre úgy alakult, hogy amikor nagyon kellett valamire pénz, váratlan külső segítség érkezett, rendszerint előkerült a hiányzó összeg.
Nehéz szegényen élni, de még nehezebb szegényen meghalni. Még az elején volt, azokban az években, amikor odakerültünk: pénz híján a család nem tudta eltemetni a hozzátartozót, a tetem ott hevert a barakkban a nyári 40 fokban. A többiek – gyerekek, felnőttek – ott ettek, aludtak mellette. Volt egy kis pénz a számlánkon, amit arra gyűjtöttünk, hogy elmegyünk a gyerekekkel valami finomat enni. Mondtam nekik, hogy sajnálom, de ebből a pénzből inkább kifizetjük a temetést. Nem sokkal később hirtelen arra ébredtünk, hogy a számlánkra egy ismeretlen jóakaró hatalmas összeget utalt. Akkor biztos voltam abban, hogy nekem itt küldetésem van. Hogy nem véletlenül kerültem ide. És lám, hogyha egymásra vigyázunk, a Jóisten is vigyáz ránk.
Ezzel az adománnyal lehetővé vált, hogy az alapítvány megvásárolja azt a pataréti földterületet, ahol jelenleg a roma közösség él, és hogy elkezdjünk építkezni. Már korábban is húztunk fel barakkokat azzal a kockázattal, hogy le fogják bontani. Nem volt mit tenni, nem nézhettem, hogy családok alusznak szabad ég alatt, a gyerekeket megharapják a patkányok.
A barakkokat saját erőnkből építjük fel, eddig 40-et sikerült összehozni. Mindig akadnak alkalmi segítségek, múlt héten például Hawaii-ról érkező fiatalok egy csoportja ásta egész álló nap a sáncot. Nemsokára dél-amerikaiakat várunk. Belgiumból, Hollandiából, Amerikából is sokszor voltak önkéntes csoportok, elsősorban fiatalok.
– Elgondolni is rossz, milyen veszélyeknek, betegségeknek vannak kitéve a kolónián a gyermekek. Kapnak-e segítséget ezen a téren?
– A gyermekeknek nagy az ellenálló képességük. Baj inkább a tüdejükkel van. A faanyagot, amit a szeméttelepen találnak, többnyire építkezésre használják, nem azzal fűtenek, hanem minden mással, ami ég. A tűzre dobott műanyag gyakran mérgező füstöt bocsát ki, ez megviseli őket. A hatóságok szerencsére segítettek annyiban, hogy hetente kétszer orvost küldenek ki, aki megvizsgálja őket, gyógyszert ír fel. Afféle családorvos. Ez persze azt is jelenti, hogy a közösség tagjait ilyenformán nyilvántartásba veszik, hiszen soknak születési bizonyítványa sincs, nemhogy egészségügyi biztosítása. Türelmesen végigjárjuk velük a hivatalokat, igyekszünk megszerezni minden papírt, ez nagyon nehéz feladat, de kitartással, sok kilincseléssel és imával sikerül.
– Komoly sikerélmény az óvoda. Hány gyerekkel tudnak foglalkozni?
– Megdöbbentett, mennyi a piszkos, fertőzött, szerencsétlen gyermek. Először csak lecsutakoltuk őket, aztán igyekeztünk valamennyi táplálékot is biztosítani számukra. Adódott egy épület a környéken, ami valamennyire alkalmasnak tűnt ahhoz, hogy ott gyerekekkel foglalkozzunk. Épp akkor járt arra egy osztrák csapat, az ő – váratlan – anyagi támogatásukkal sikerült meg is venni az épületet.
Jelenleg két csoport működik 14-14 gyerekkel. A telepen körülbelül 200 gyerek van, de egyelőre ennyit tudunk befogadni. Ahogy látom a sok gömbölyödő hasat, ez a szám hamarosan nőni fog. Itt jegyezném meg, hogy tervezünk felnőttképzést is, mert a gyermek Isten áldása, de amikor nem tudod táplálni, ellátni őket, akkor nem szabad többre vállalkozni. Az ész, az ítélőképesség is Isten ajándéka, amit azért adott, hogy használjuk. Ezt kell velük megértetni.
Óvodánk nem részesül állami támogatásban, a hatóságok tudnak rólunk, elismerik munkánkat, de nincs szó arról, hogy fizetett pedagógust küldjenek, aki szakszerűen foglalkozik a gyerekekkel. A feleségem teszi ezt, önkéntesekkel, minden tudásukat, szeretetüket bevetve. Jó munkát végeznek, hiszen vannak pozitív visszajelzések: azok a gyermekek, akik a mi óvodánkból kerülnek ki, megállják a helyüket az első osztályban, sokuk úgy kerül oda, hogy ismeri az ábécét – miközben a szülők legnagyobb része írástudatlan, vagy minimális ismeretekkel rendelkezik. Tavaly 14 ovisból 12 ment elsőbe, ezek közül 9 be is fejezte az első osztályt. A pataréti gyermekek Szamosfalvára járnak iskolába, ahol szerencsére befogadják őket, nincs szó kiközösítésről. Csak a szállításukkal van baj, a gyermekek kicsik, a távolság nagy, nehezen oldható meg kísérgetésük.
Senkit sem köteleztünk arra, hogy jöjjön óvodába, hanem olyan környezetet teremtettünk, hogy a gyermekek kedvtelésből csatlakozzanak. Mindenekelőtt alapvető dolgokra tanítjuk meg: kezet mosni, evés előtt imát mondani, vécépapírt használni, az egymással való viselkedésre, bocsánatot kérni … mindezt az agresszív szülői modellek „csiszolására”. Ezek az intelmek meg is maradnak, visszahatnak a családra, mesélik a szülők, hogy otthon a gyermekek őket is figyelmeztetik a kézmosásra, evés előtti imára.
Nem volt egyszerű megértetni a szülőkkel a tanulás fontosságát, az óvoda hasznát. Ódzkodtak a gyermekeket elengedni az óvodába, mivel akkor nem tudnak segíteni a szemétválogatásban. De végül megértik, hogy ez mennyire fontos. Hónapokig magyaráztuk türelmesen: nem tudnak írni, olvasni, ha bezárják a szeméttelepet, nem lesz mihez kezdeniük. Mi megtanítjuk őket, amire csak lehet, különben nem fognak boldogulni. Megértették, most már várólista van az óvodásoknál.
– Jó vagy rossz a patarétiek szempontjából a szeméttelep felszámolása?
– Nyilván jó döntés, a romák többsége azonban megélhetését veszti el. Lehetetlen, hogy a városban alkalmazzák őket. Remélem, hogy az új szeméttelepen szükség lesz a munkájukra, ez az egyetlen esélyük. Ezzel az életmóddal vannak megszokva, lehetővé kellene tenni számukra, hogy továbbra is szemétválogatással foglalkozzanak. Jó volna, ha hivatalosan is alkalmaznák valamennyit. Ha valaki szállítási céget indít, olyan sofőröket alkalmaz, akinek több éves tapasztalata van. Ez a helyzet itt is. Ezek az emberek 40 éve válogatják Kolozsvár szemetét. Bár nem világos, mennyi is a napi bevételük, úgy saccolom, hogy a családok körülbelül 50 lejt tudnak összehozni. És mert ennek a leírhatatlan nyomornak is vannak fokozatai: a legszegényebbek azok, akiknek nincs lovuk, szekerük se. Hiába gyűjtik össze a kiválogatott szemetet, nem tudják elszállítani, vagy csak részben.
– Mennyire érzi veszélyesnek ezt a helyet? Mennyire úr az erőszak a telepen?
– Még eddig nem loptak el tőlem semmit, meg sem vertek. Nem mondhatom, hogy nem voltak „éles” helyzetek, amikor közbe kellett avatkoznom, mert baltával estek egymásnak. Érdekes módon nagy a szolidaritás közöttük. Amikor a múlt héten a villám belecsapott az egyik férfibe, aki meghalt, szó nélkül összeadták a pénzt a temetésre. Voltam már tanúja olyan jelenetnek is, hogy a kéregetőnek ők hamarabb adtak, mint mások. Képzeljék, a múltkor a cunami áldozatainak gyűjtöttek.
Sajnos a szenzációhajhász sajtó egyáltalán nem segít a romákról alkotott kép árnyalásában, a mentalitásváltásban. Rendszerint azok a hírek kerülnek előtérbe, amelyek negatívak. Nem azt mondom, hogy ezek nem igazak. De elsősorban a negatív hír kerül a sajtóba, a sok kis pozitív élmény, előrelépés, ami valóban nem sajtószenzáció, de amire lehet és érdemes építkezni, az elmarad. Azt biztos megírják, hogy tyúkot lopott. Persze, a lopás elítélendő, senki sem állítja az ellenkezőjét. De tudják, milyen, amikor nyolc gyerek bőg, hogy éhes? Gyakran nincs más megoldás. Márpedig elfajult, buta cigány van bőven, nem nehéz őket pellengérre állítani.
– Életüket végérvényesen Kolozsvárhoz kötötték?
– Nem is olyan régen valamelyik pataréti kisgyereknek tették fel a szokásos kérdést: „mi leszel, ha nagy leszel?” Széles mosollyal mondta: „Bert lelkipásztor akarok lenni!” Ha csak erre gondolok, azt mondom, megérte a Pataréten töltött tizenöt év.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)