Második alkalommal szervezett keresztyén gyermektábort július első felében a Nagybánya-újvárosi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) Szamosardón. A hagyományossá vált nyári tábort kezdetben szegény gyermekek számára rendezték: az elsőt 1995-ben Sujoron, a következő hármat pedig Magyarláposon. A tábor sikerén felbuzdulva a vakáció hátralevő részében minden héten nyári vakációs klubbot működtetnek az IKÉ-sek a hittanórás gyermekek számára. Nagybánya körüli kirándulásokra viszik a gyermekeket. Pap Anikó népdalok tanítását is szeretné bevezetni. /Szamosardói táborozás. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), júl. 13-29./

Július második felében holland segítséggel helyreállították a szamosardói általános iskola tetõzetét és vízvezetékkel látták el az épületet. A hollandiai Oldebroek Szabad Evangéliumi Gyülekezetének képviselõi '91 óta rendszeres látogatói, támogatói a településnek. A holland önkéntesek Szamosardón végezve, a követkeõ napon, július 29-én, a Maros megyei Pókakeresztúr református gyülekezetéhez mentek dolgozni. /Újabb segítség Szamosardónak. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), 11. évfolyam 641. szám, aug. 6-12./

Szamosardó iskolájában Fóris Gabariella tanítónő 45 évig oktatott ugyanazon a helyen, amellett a falu kulturális életéből is kivette részét, mint előadások szereplője, vagy rendezője. /Negyvenöt év a katedrán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 24 ?30. - 661. szám/

"Ápr. 21-én, Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban az Iskola Alapítvány megalakulásának öt éves évfordulójára emlékeznek, amelyen a köszöntő beszédeket Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, illetve az alapítvány elnöke tartják. Az Iskola Alapítvány öt esztendei tevékenységét annak ügyvezetője, Somai József ismerteti. Ugyanakkor sor kerül a szórványoktatásról szóló szakmai tanácskozásra, amelynek nyitó előadását (Szórvány, egyház, misszió) Vetési László, a Szórvány Alapítvány elnöke tartja. Az Iskola Alapítvány szórványprogramjairól Somai József értekezik, Bodó Barna pedig Iskolabuszok, ingázás címmel tart előadást. Szórványprojekteket ismertetnek Böjte Csaba (Déva), Vízi Imre (Kolozsvár), Farkas Miklós (Segesvár), Szatmári Ildikó (Nagyenyed), Lakatos András (Kalotaszentkirály), Orbán Mária (Déva), Kun Árpád (Bács), Pillich László (Kolozsvár), Bauer Madarász Ilona (Óradna), Jakab Elek (Medgyes), Vicsai János (Szamosardó), Jakab Mihály (Beszterce), Pakó Benedek (Szászrégen), Hegyeli Attila (Klézse), Kassai Géza (Petrozsény), Juhász Péter (Szecsele), Szegedi László (Kőhalom), Németh Ildikó (Válaszút), Kovács Izabella (Mezőbánd). A projektek megvalósíthatásának lehetőségeiről értekeznek: Ríz Ádám (Szórvány-támogatási rendszerek), Lászlófy Pál (A RMPSZ szórványprogramja), Halzl József és Veress László (Az Illyés Közalapítvány szórványprogramja), Berényi Dénes, Csete Örs (Az Apáczai Közalapítvány szórványprogramja), Nagy F. István (Az RMDSZ szórványprogramja). /Öt éves az Iskola Alapítvány. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./"

"Az Iskola Alapítvány létrehozásának ötödik évfordulója alkalmából nagyszabású szórványoktatási tanácskozást szerveztek ápr. 21-én Kolozsváron. Az egész napos munkaülésen a szórványoktatás-szervezés terén eredményesnek bizonyult szakemberek, pedagógusok, lelkészek vettek részt, de szép számban képviseltette magát a hazai és magyarországi civil szervezeti szféra is. A tanácskozást Markó Béla, az RMDSZ, illetve az Iskola Alapítvány elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta: az Iskola Alapítvány a magyarság számára hátrányos 1995-ös oktatási törvény megszavazása után született meg. Markó hangsúlyozta: a szórványt nem szabad feladni. Az elnök szerint nem diaszpóráról van szó, hanem "irtásról": olyan közösségről, amely körül kiirtották az erdőt, a levegőt. - Bálint-Pataki József /Határon Túli Magyarok Hivatala/ bizakodó volt a magyar státustörvénynek a szórványmagyarság közérzetére való kihatásával kapcsolatban. Somai József, az Iskola Alapítvány ügyvezetője bemutatta az alapítvány eredményeit. Vetési László, a Szórvány Alapítvány elnöke elmondta: a szórvány mentéséhez szükséges lélegeztető készüléket a magyar kormánynak kell beszereznie - az erdélyiek működtetik majd. A szakértő felhívta a figyelmet egy sajátos jelenségre is: egy olyan oktatássérült nemzedék van felnövőben, amelynek tagjai a magyar kultúra amolyan analfabétáiként egyre jobban kiszorulnak a magyar kultúrvilág peremére. - Bodó Barna, a Diaszpóra-Szórvány Alapítvány elnöke az ingázás országos szintű, 1989 óta tartó, fokozatos ellehetetlenülésére hívta fel a figyelmet: nincsenek gyárak, meggyérült a munkások száma, így a munkásbuszok nem állnak rendelkezésre. A meghívott, a szórványoktatás terén komoly eredményeket elért szakemberek beszámoltak munkájukról. A következő helyzetelemzések hangzottak el: Vízi Imre (Theodidaktos - Kolozsvár), Farkas Miklós (Szórványkollégium - Segesvár), Lakatos András (Kalotaszentkirály), Szatmári Ildikó (Nagyenyedi kollégium), Böjthe Csaba (Ferences kolostor - Déva), Orbán Mária (Dévai líceum), Kun Árpád (a Hunyad megyei Bácsi település lelkésze), Pillich László (Heltai - Kolozsvár), Bauer Ilona (Óradnai Iskola), Vicsai János (Szamosardó), Jakab Elek (Medgyes), Jakab Mihály (Beszterce), Pakó Benedek (Szászrégen), Hegyeli Attila (Klézse), Kassai Géza (Petrozsény), Szegedi László (Kőhalom), Balázs Bécsi Gyöngyi (Válaszút), Kovács Izabella (Mezőbánd). - Az elrománosodás egyre gyorsabban halad előre a szórványvidékek felől a tömbmagyarság felé, ezt Beder Tibor Hargita megyei főtanfelügyelő számos riasztó székelyföldi adattal támasztotta alá. - Ríz Ádám, a magyar Oktatási Minisztérium főosztályvezetője elmondta: Magyarországon eddig nem volt jól körülírt szórványkoncepció, így az Erdély felé irányuló támogatások sem voltak mindig igazán jól összehangoltak. Ahhoz hogy az összehangolt támogatási rendszer beinduljon, a magyar minisztériumnak el kell készítenie a Kárpát-medence szórványtérképét, az erdélyieknek viszont meg kell találniuk a módját annak, hogy más forrásokat is felkutassanak, és igénybe vegyenek, például a román szakminisztériumot. /Szabó Csaba: Ostromlétrák a szórványosodás mozgó falai előtt. Prófétalelkületű emberek az ötéves Iskola Alapítvány jubileumán. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./"

"Ápr. 21-én ünnepelték Kolozsváron az Iskola Alapítvány megalakulása ötödik évfordulóját, melyet összekötötték a szórványoktatásról szóló szakmai tanácskozással. Markó Béla, az RMDSZ elnöke emlékeztetett: 1995-ben székelyudvarhelyi tiltakozó gyűlésen meghirdették, hogy tiltakoznak és építeni fognak. A szórvány helyett inkább "irtásról" lehetne beszélni vagy ritkításról. Megritkították körülöttük azt a közeget, melyben éltek. Ma már Erdélyben a magyarságnak legalább a fele szórvány vagy kisebbségi helyzetben él. Kötő József, méltató szavak kíséretében az erdélyi civil társadalom nevében átnyújtotta azt a díszoklevelet Bálint-Pataki Józsefnek /Határon Túli Magyarok Hivatala/, amely arról tesz tanúságot, hogy az utolsó tíz évben az építkezésben mindig jelen volt a vártán. - Vetési László, a Szórvány Alapítvány elnöke meghatározta a szórványstratégiát. Minden régióban és területen el kell készíteni a szórványmagyarság lokális, teljes, átfogó, gazdasági, kulturális, etnikai, nyelvi, önértékelési rehabilitációs tervét. Az oktatáshoz pénz kell. A költségeket a magyar államnak kell állnia, mert megjelent a magyar nyelv analfabetizmusa. Oktatássérült gyermeknemzedék nő fel. Ez a nemzedék gyakorlatilag nem férhet hozzá saját anyanyelvi információihoz. Egy közösség először oktatásszórvány lesz, utána bekövetkezik az etnikus szórvány. Kihalóban van az a nemzedék, amely még emlékezik valamilyen pozitív magyar élményre. Az új nemzedék nem érti, mit is jelent a mi és az ők. - Bodó Barna, a Diaszpóra Szórvány Alapítvány elnöke az ingázás és oktatás problémájáról értekezett. Valamikor működtek a nagy gyárak, melyekbe ingáztak a munkások és velük utaztak az iskolások is, akik ingáztak. Mára ez megszűnt. - Ezután 19 felszólalás hangzott el, egy-egy terület képviselői referáltak helyzetükről. Vízi Imre (Theodidaktos-Kolozsvár) a tehetséggondozó bentlakás fontosságát emelte ki. Farkas Miklós (Szórványkollégium-Segesvár) egy új épület felépítéséről értekezett. Szatmári Ildikó (Bethlen Gábor Kollégium - Nagyenyed), könyvtárak létrehozását sürgette. Lakatos András (Kalotaszentkirály) szerint a tanügyi törvény politikai fércmunka. Böjte Csaba (Ferenc-rendi kolostor-Déva) elmondta, 200 gyermekkel Déván, 30 gyermekkel Szászvárosban 1995-ben létrehozták a magyar tannyelvű iskolát. A költségek 1/3-át a román állam állja! Orbán Mária (Dévai líceum) szerint meg kell szervezni a lokális stratégiát. Kun Árpád (Hunyad megyei Bácsi település lelkésze) figyelmeztetett, nagyon kevés a magyar gyermek. Ennek megfelelően kell dolgozni. Pillich László (Heltai Közalapítvány-Kolozsvár) a távképzés, távoktatás, Internet fontosságát érintette. Bauer Madarász Ilona (Óradna) a 850 lelket számláló magyar közösség küzdelmeit, eredményeit sorolta fel. 1965-ben megszüntették a I-VIII. osztályos magyar tagozatot. 37 év után megnyílt a magyar nyelvű óvoda. Sikerült felépíteni a Reményik Sándor magyar házat. Vicsai János (Szamosardó): iskolák zárnak be gyermekhiány miatt. Mezőgazdasági szakoktatást kellene létrehozni. Beder Tibor Hargita megyei főtanfelügyelő: Székelyudvarhely környékén az iskolák elnéptelenednek. 400 gyermeknek szórványtábort szerveznek. Szegedi László (Kőhalom) szerint, az elszegényedés következtében a gyermekek tanulhatnak. 72 gyermeket "fogadott" a családba. Murvai László, a Tanügyi és Kutatási Minisztérium vezérigazgatója jelezte: az az osztály, melyet ő irányít, a továbbiakban is partnere a szórványoktatási gondokkal küzködőknek. Ríz Ádám, a magyar Oktatásügyi Minisztérium főosztályvezetője: Magyarországon nem volt szórványtámogatási koncepció. El kell készíteni a Kárpát-medence szórványtérképét. Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója: az Apáczai Közalapítvány a határon túli magyarság támogatására 3 év alatt 2 milliárd forintot közvetített. Ebből az összegből több mint 400 millió forint jut évente az erdélyi magyarságnak. Tibád Zoltán, az Illyés Közalapítvány erdélyi alkuratóriumi titkára arról a felelősségről beszélt, mely egy ilyen munkával jár. Végül Lászlófy Pál, az RMPSZ országos elnöke, valamint az RMDSZ oktatási alelnöke, Nagy F. István ismertette tevékenységüket. /Csomafáy Ferenc: Tiltakozunk és építeni fogunk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./"

Oktatási fórumot szervezett május 16-án a Nagybánya területi RMDSZ. A tanácskozás célja a magyar nyelvű oktatás helyzetének felmérése és a lehetséges megoldások számbavétele. Cziple Aurél főtanfelügyelő-helyettes ismertette a megye anyanyelvű oktatásügyi hálózatát érintő problémákat. A magyar gyermekeknek csak 30 százaléka jár magyar tagozatra, a fennmaradó 70 százalék románul tanul." – állapította megVida Noémia nagybányai RMDSZ ügyvezető elnöke. Felsőbányán jobb az arány: 156 magyar nemzetiségű tanulóból jelenleg 115 tanul magyarul. Szinérváralján a legnagyobb gond a szakképzett, fiatal tanárok hiánya, az oktatók többsége vagy bedolgozó, vagy nyugdíja, továbbá a magyar tagozatot átköltöztették egy másik épületbe, ahol nincsenek mellékhelyiségek, sem víz, de pénz sem a helyreállításra. Koltón talán két pedagógus helybéli, a többiek Nagybányáról vagy Felsőbányáról ingáznak, sőt messzebbről is Domokoson 6-8 gyermekkel működő (összevont) osztályok is vannak. Kapnikon már csak I-IV. osztály működik. Magyar óvoda létezik ugyan, de az óvónő szeptemberben Magyarországra távozott, így most – más megoldás hiányában – román óvónő foglalkozik a magyar tagozatos gyermekekkel. Szamosardó a pozitív példa: bentlakásos szórványiskola működik már évek óta. Megnyertek egy pályázatot az Illyés Közalapítványnál a működési költségekre, saját gazdaságuk van, majdnem mindent megtermelnek, amit a gyermekek ellátása igényel. Megyei szinten 10-12 magyar nyelvű tagozat szűnt meg az utóbbi tíz évben. Ezt csak némileg ellensúlyozta a Németh László Gimnázium beindulása. Szinérváralján és Apahegyen a román lakosság egy része veszélyforrásnak érzi a magyar nyelvű oktatást, ennek is köszönhető, hogy a gyermekek egy része nem iratkozik magyar tagozatra, annak ellenére, hogy otthon magyarul beszélnek. Magyarellenes megnyilvánulásokat Felsőbányán is voltak: a román anyanyelvű rajztanárnő letérdepeltette a diákokat, mert azok magyarul beszéltek egymás között. A különböző tantárgyakat, mint rajzot, idegen nyelveket a magyar tagozaton is román anyanyelvű tanárok tanítják, mivel nincs magyar oktató. Ősztől beindulhatna Máramarosszigeten az önálló magyar nyelvű középiskola, a minisztérium azonban az épület helyreállításához kötötte ennek végső jóváhagyását. Az önkormányzat az ígért 400 millió lejnek csak egy részét tudta erre a célra elkülöníteni, a megyétől pedig nem sikerült pénzt szerezni. A máramarosszigeti Leövey Klára Gimnázium sorsa az egész környékre kihatással lehet, hiszen legtöbb településen már csak fakultatív anyanyelvű képzés folyik. Félő: a magyar nyelvű zenei oktatás ősztől nem indulhat majd be Nagybányán. /Dávid Lajos: Oktatási fórum: tartjuk "a formánk". A magyar gyermekeknek csak egyharmada jár magyar tagozatra. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), máj. 31./

"Nov. 24-én Monón tartották a II. Szamosháti Presbiteri Konferenciát szamosardói, sülelmedi, égerháti és természetesen monói presbiterek részvételével. Súlyos gond a fogyatkozás, például a Máramarosszigeti Református Egyházközség lélekszáma az 1992-es és 2002-es népszámlálás közötti időben a felére csökkent. /Szilágyi Adalbert-Béla: Presbiteri konferencia. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), nov. 29./"

"Jan. 19-én, vasárnap mintegy ezerkétszázan jelentek meg a Nagybánya-óvárosi református templomban. A szatmári rendkívüli egyházkerületi közgyűlést előkészítő egyházmegyei ökumenikus imahét-nyitó istentiszteleten Tőkés László nagyváradi püspök hirdetett igét. Az egyes magyar felekezetek lelkipásztorai is megjelentek. Szilágyi A. Béla egyházmegyei főgondnok kifejtette: "Az önálló kolozsvári magyar egyetem megszüntetése utolsó éves hallgatóként akkora lelki megrázkodtatást jelentett számomra, hogy csak 40 év múltán tudtam kiheverni, amikor 1999. szeptember 11-én, Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem megalapítói között lehettem" - hangsúlyozta, hozzátéve: az elszórványosodás felgyorsult. Misztótfaluban, Láposbányán, Misztbányán, Nagysomkúton, Magyarláposon 40 évvel ezelőtt még volt magyar nyelvű oktatás, ma már alig, vagy egyáltalán nem létezik. Ezekről a településekről a magyar gyermekeket kollégiumba kell juttatni. Nagybányán működik a Magyar Ház, ahol nyáron többek között játszóházat működtettek közel nyolcvan óvodáskorú kisgyerek számára - közülük nem kevesen román tagozatról kerültek ki. Megalakult a Nagybányai Magyar Képzőművészek Társasága, újraindult a hajdani Erdélyi Féniks Szabadegyetem. Nagybánya, Koltó, Felsőbánya, Domokos, Máramarossziget, Szamosardó, Hosszúmező településeket évszázadok múlva is lakják majd magyarok, s az itt élőknek kötelességük az akkorra talán már megszűnő magyar szigetek tárgyi-szellemi örökségét, emlékeit is begyűjteni, megőrizni. /Vásárhelyi D. Miklós: Maradni és megmaradni. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 24./"

"A közelmúltban újra ünnepelt a nagybányai magyar könyvszerető közönség: bemutatták Kis Kornél rendező, műkedvelő színjátszó, tollfogató újabb, második kötetét. Címe: Elvinni a szót, tartalmát a helyi magyar amatőr színjátszó mozgalom története adja. Megközelítőleg egy évszázaddal ezelőtt olyan kiadványok kerültek ki a jó hírnevű nagybányai és misztótfalusi nyomdákból, mint például a Woditska-féle bányászati monográfia, Palmer Kálmán turista-kalauza, Révai Károly költő és műfordító verseskötetei, Schönherr Gyula helytörténeti kiadványai, Teleki Sándor emlékiratai vagy Révész János evangélikus lelkész egyházi jellegű eszmefuttatásai. Az 1989-es fordulatot követően megnőtt a helyi jellegű kiadványok száma. Metz József, Oszóczky Kálmán, Balogh Béla, Dávid Lajos és még sokan mások asztalunkra tették az EMKE-füzetek most már több mint tucatnyi kötetet meghaladó sorozatát. Értékes helytörténeti munkák jelentek meg Máramarosszigetről, Felsőbányáról, Kapnikbányáról, Szinérváraljáról, Szamosardóról, Erzsébetbányáról és más magyarlakta helységekről. Kis Kornél évtizedeken át a nagybányai műkedvelő színjátszás szíve-lelke volt. Idősebb korában, matematikatanári pályafutása végén döbbent rá, hogy a tollforgatáshoz is ért. Első könyve, a Riportok a Kereszthegy tövéből. Most megjelent könyvében legértékesebbek azok a fejezetek, amelyek saját műkedvelői tevékenységéből, élményeiből táplálkoznak. A kötetből megismerhetők azok a műkedvelők, akik több mint fél évszázadon át, hivatásos színház hiányában vállalták az amatőrködés cseppet sem könnyű szerepét. /Klacsmányi Sándor: Elvinni a szót. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ "

Négy évvel ezelőtt még magyar térhódításról írhatott a sajtó a választásokat követően, most azonban a teljes visszaszorulás tényéről adhatott hírt Máramaros megyében. Az RMDSZ mindenütt veszített képviselőiből, a nagybányai magyar választók kétharmadát továbbra sem sikerült megszólítania. Máramaros megyében 6 magyar polgármesterjelölt indult az RMDSZ színeiben, egy pedig függetlenként, MPSZ támogatással. Közülük Koltó polgármesteri székét Incze Zoltán már első körben elnyerte, a többi máramarosi RMDSz-es polgármesterjelölt már az első körben kiesett a versenyből, Lemák Rudolf független jelöltnek pedig a Demokrata Párt román nemzetiségű jelöltjével kell újra versenybe szállnia a hosszúmezeiek voksaiért. /2000-ben az RMDSZ 13 településen indított polgármesterjelöltet, ebből négy került be a második fordulóba/. Máramaros megyében összesen 270 helyi tanácsosjelölt indult 17 településen az RMDSZ színeiben az első fordulóban, közülük 36 főnek sikerült elnyerni a tanácsosi mandátumot. /2000-ben 44 mandátumot sikerült szereznie. A megyei tanács 35 fős, ebből az RMDSZ 3 helyet nyert el: Szentgyörgyi Sándor (Nagybánya), Takács János Attila (Máramarossziget), Vicsai János (Szamosardó). /2000-ben az RMDSZ még 4 főt juttatott be a döntéshozó testületbe/. Nagybányán az RMDSz helyi önkormányzati képviselői Virág Árpád, Simori Sándor és Kovács Richárd lesznek a 2004-2008. közötti időszakban. Máramaros megyében szembetűnő az RMDSZ, s ezen belül nagybányai szavazótáborának folyamatos csökkenése. 1996-ban még 8462-en, 2000-ben 6754-en, 2004-ben pedig már csak 5929-en szavaztak az RMDSZ városi képviselőjelöltjeire. Ugyanez a számsor a polgármesterjelöltek esetében: 6024 (1996-ban), 5183 (2000-ben) és 4066 (2004-ben). /Dávid Lajos: Országos siker – máramarosi kudarc. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 11./

Sok a megoldásra váró probléma a településeken, ahhoz azonban, hogy a minisztériumok segíteni tudjanak, konkrét elképzelésekkel kell előrukkolni, derült ki az érintettek és Bónis István parlamenti képviselő találkozóján. Az eseményen a Gutinon-inneni területek magyarlakta településeinek (Magyarlápos, Erzsébetbánya, Szamosardó, Monó, Koltó, Felsőbánya, Kapnikbánya, Szinérváralja, Sárosmagyarberkesz és Misztótfalu) önkormányzati tisztviselői voltak jelen. Erzsébetbányán a munkahelyteremtést és a turisztikai lehetőségek bővítését tartják a legfontosabbnak. Szinérváralján csökken a gyereklétszám; még egy-két év és nem indul első osztály, mert nem lesz elegendő gyermek. Megoldás lenne, ha a közeli Apáról „importálnának” a váraljaiak gyermekeket, ehhez azonban egy kisbuszra lenne szükség. Segítség lenne, ha az RMDSZ-en belül működne egy olyan 2-3 fős munkacsoport, amely feltérképezné az egyes magyarok lakta településeken felmerülő gondokat. /Dávid Lajos: Önkormányzati „sóhajok” a képviselő asztalán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), ápr. 8./

Gondtalan napokat biztosított a monói magánfestőtábor néhány művésznek egy vállalkozó házaspár jóvoltából. „Annyi sajátos szépsége van, és olyan gyönyörű ez a vidék, hogy alig tudtam letenni az ecsetet” – értékelte Talpos Erzsébet, a szatmárnémeti Alkotóház Képzőművészeti Egyesület tagja a meghívást. Monó Sülelmedhez van közel, s egyúttal a Szamos-völgy egyik legszebb szakaszához, a Cikói-szoroshoz, és a vidék legjelentősebb magyar településéhez, Szamosardóhoz, melynek református templomát Kós Károly tervezte. Monóban van a Wesselényi-kúria, melyet az „erdélyi bölény” egyik leszármazottja, Wesselényi Rozália 1925-ben adott el a rokon Péterfy családnak. Az egyik utódtól vette meg 1996-ban egy szatmári vállalkozó és felesége, Benedek Piroska. Elhatározták, hogy nyári tábort biztosítanak néhány művésznek. Az első tábor a múlt évben volt. Húsz személynek tudnak kényelmes szállást biztosítani. /S.L.: Festőparadicsom Monón. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./

Május elejétől nyolctagú holland munkacsoport tölt pár hetet a Máramaros megyei Szamosardón, mindannyian a hollandiai Szabad-evangéliumi Gyülekezet keretében működő DOEK – Kelet-Európa Bizottság – egyházi szervezetének tagjai. A DOEK 1989 óta segíti a szamosardói iskolaközpontot. Az intézménynek nagy jelentősége van, mivel a vidéken ez az egyedüli anyanyelvű elemi iskola, a Szamoshát szórványmagyarságának a központja. /Farkas E. Zoltán: Holland önkéntesek a magyar szórványban. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./

Fennállásának harmadik évében november 23-26-a között Medáliák-napokat rendez a nagybányai Medáliák Társasága: november 23-án irodalmi est a Németh László Gimnáziumban, november 24-én Ki mit tud? – gála. Fakultatív magyar oktatásban résztvevő diákok találkozója a Teleki Magyar Házban, In memoriam Márai Sándor. Filmes irodalmi összeállítás, november 25-én zenés irodalmi összeállítás a Teleki Magyar Házban, november – 28-án a szamosardói Kós Károly Általános Iskola és a Medáliák Társaságának közös előadása. /Medáliák-napok. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 15./

A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok
Maros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek)
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé.
Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)."
A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást.
Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával.
Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát.
Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot.
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit.
Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!
Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!
1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki.
2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én.
3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án.
5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna.
A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte.
7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel.
Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője.
1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza.
Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely)

Lezárult az RMDSZ könyvadományozási körútja
Pénteken, december 9-én Szeben megyében zárta útját a könyvkaraván, melynek keretén belül a hét folyamán 6 megye 14 szórványkollégiumához juttatta el erdélyi magyar szerzők műveit az RMDSZ Főtitkársága. Az 1500 km-s körút során a Communitas Alapítvány támogatásában az elmúlt években megjelent kiadványokból 2100 darab könyvvel támogatták a Kolozs, Máramaros, Szilágy, Maros, Brassó és Szeben megye szórvány településein működő magyar oktatást.
„A körút során alkalmunk nyílt megtekinteni a szórványkollégiumokat, felmérni, hogy milyen körülmények közt működnek, illetve mely térségekre terjed ki a vonzáskörzetük a magyar gyerekek felkarolásának tekintetében. Ugyanakkor az igazgatókkal, vezetőkkel, egyházképviselőkkel való beszélgetések rávilágítottak azokra a gondokra, hiányosságokra, amelyekkel ezek a kollégiumok küszködnek” – tájékoztatott Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese. Elmondása alapján „A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon kevés a specifikus probléma, amellyel találkozunk, a különböző megyék szórványkollégiumainak túlnyomó részt ugyanazokkal a nehézségekkel kell szembenézniük: a napról-napra tervezés, a működési költségek beszerzése, illetve a forráshiányok kérdőjelezik meg jövőbeni fennmaradásukat.”
Az RMDSZ Főtitkársága 2011-ben összesen 16 szórványkollégiumot támogatott könyvadományokkal, bepillantva tevékenységükbe, feljegyezve az általuk elmondottakat, továbbá figyelve a javaslataikra, ötleteikre és kéréseikre, amelyek mentén alakítja majd a jövőben a szórvány magyarság felkarolására koncentráló törekvéseit.
A könyvadományozási program a jövő évben előre láthatóan a szórvány területeken működő magyar házakhoz való könyvjuttatásokkal folyatódik: „Ezek a kollégiumok, valamint a magyar házak kulcsfontosságú szerepet töltenek be a szórvány magyar közösségek életében. Magas fokú odafigyelést és minden lehetőség szerinti támogatást érdemelnek, hisz meglétük jelenti a garanciát a családok, a közösségek, megmaradására, a magyar kultúra és identitás továbbvitelére” – fejtette ki Bodor László.
Útja felénél tart az RMDSZ könyvadományozási karavánja
A hétfőn, december 5-én elindított könyvadományozási program keretén belül az RMDSZ Főtitkársága a hét folyamán 14 szórványkollégiumhoz juttat el 2100 darab könyvet a Communitas Alapítvány által az elmúlt években támogatott kiadványokból. Az öt napos körút során Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese látogat el a Szövetség helyi képviselőinek kíséretében a Kolozs, Szilágy, Máramaros, Fehér, Hunyad, Brassó, Maros és Szeben megye szórványtelepülésein működő kollégiumokhoz, a könyvátadások alkalmával konzultálva az adott helyszínen fellelhető nehézségekről.
„A könyvadományok átadása egy kiváló alkalmat biztosít arra, hogy találkozzunk és beszélgessünk a szórványkollégiumok képviselőivel, feltérképezzük a működésük során tapasztalt problémákat, illetve azok megoldási lehetőségeit” – fejtette ki Bodor László. A főtitkárhelyettes elmondása szerint az eddigi egyeztetések alapján az új oktatási törvény metodológiájának kidolgozása fokozottan foglalkoztatja a kollégiumok igazgatóit, hisz hivatalos oktatási intézményekké minősítésük, továbbá a különböző állami struktúrákból érkező finanszírozások nagymértékben megkönnyítenék a mindennapi munkájukat és jövőbeni fenntartásukat.
„A jelenleg egyházi vagy civil háttérrel működő iskolák, bentlakások létfontosságúak a szórvány magyar közösségek identitásának megerősítéséhez és továbbadásához, a magyar nyelvű oktatás és kultúra fennmaradásához ezeken a vidékeken. Az RMDSZ tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít a szórványközösségekre, támogatva a létező pozitív kihatású kezdeményezéseket, valamint újak létrejöttét. Ennek értelmében a könyvadományozási körút folyamán a különböző szórványkollégiumok által jelzett gondokra is igyekszünk majd orvoslást találni lehetőségeink szerint” – hangsúlyozta Bodor László. 
A könyv ajtó a világra – könyvadományozási programot indít az RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága ma egy nagyszabású programot indít útjára, melynek keretén belül könyvadományban részesít 15 szórványkollégiumot. Kezdeményezésünkkel segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy a szórványban élő gyerekek magyar nyelven olvashassanak és tanulhassanak. Ezzel megerősítjük azt, hogy a népszámlálás során megfogalmazott Minden magyar számít számunkra nem csak egy üres jelszó: könyvadományozási akciónkkal ezt ismételten tartalommal töltjük fel – jelentette be mai, kolozsvári sajtóértekezletén Kovács Péter főtitkár. Az RMDSZ Főtitkárságának Program és Ifjúsági Főosztálya december 5. és 9. között 14 szórványkollégiumhoz juttat 2100 példányt (kollégiumonként 150 db. könyvet) azokból a könyvekből, kiadványokból, amelyek a Communitas Alapítvány támogatásával jelentek meg az elmúlt években. Kovács hangsúlyozta: kizárólag erdélyi magyar szerzők szépirodalmi, tudományos, hiánypótló, valamint jubileumi, ünnepi munkái szerepelnek az akcióban. „Ezáltal is folytatni szeretnénk az erdélyi magyar irodalom, kultúra támogatását, az itt élő írók, költők munkáinak megjelentetésében és terjesztésében egyaránt részt kívánunk vállalni. Ez nem újdonság, hiszen a Szövetség a Communitas Alapítvány révén évek óta támogatja az erdélyi magyar könyvkiadókat: 2003-tól 46,5 milliárd régi lejt ítéltünk meg pályázati úton működésük elősegítésére” – fogalmazott a főtitkár. Bodor László, a Program és Ifjúsági Főosztályt vezető főtitkárhelyettes emlékeztetett arra, hogy a Szövetség Főtitkársága idén júniusban megszervezte az I. Kolozsvári Magyar Könyvnapokat, amelynek keretén belül hasonlóképpen könyvgyűjtési akciót bonyolított le. „A felajánlott könyveket a besztercei szórványkollégiumnak juttattuk el, a pozitív visszajelzések arra késztettek bennünket, hogy ezt a mozgalmat mindenképpen továbbvigyük” – mondta Bodor, aki vázolta a könyvadományok eljuttatásának útvonalát is. 
December 5., hétfő:
Válaszúti Mezőségi Szórványkollégium (Kallós Zoltán Alapítvány, Kolozsvár) Mezőségi Téka Szórványkollégium (Téka Alapítvány, Szamosújvár) Bonaventura Szórványkollégium (Dési Ferences Rendház, Dés) December 6., kedd: Szamosardói Szórványkollégium (Németh László Alapítvány, Szamosardó) Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ (Református Egyház, Zsobok) Ady Endre Szórványkollégium (Ady Endre Kulturális Egyesület, Szentkirály) December 7., szerda: Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Gróf Majláth Gusztáv Károly Alapítvány, Gyulafehérvár) Téglás Gábor Szórványkollégium (Geszty Ferenc Alapítvány, Déva) Petrozsényi Jézus Szíve Szórványkollégium (Szent Ferenc Alapítvány, Petrozsény) December 8., csütörtök: Szivárvány Szórványkollégium (Szivárvány Alapítvány, Magyarfülpös) Gaudeamus szórványkollégium (Gaudeamus Alapítvány, Segesvár) Kőhalmi Református Kollégium (Református Egyházközség, Kőhalom) December 9., péntek: Szebeni Református Kollégium (Református Egyház, Szeben) Árvácska Gyermekotthon (Református Egyház, Vízakna) „A program a jövő évben is folytatódni fog, ekkor a szórványban működő Magyar Házakat fogjuk könyvadományokkal támogatni” – összegzett Bodor László.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (2.)
A Féja Géza főszerkesztésével megjelenő Új Magyarország 1956. november 2-ai száma közölte Tamási Áron Tiszta beszéd című írását. Tamási Áron az újjáalakuló Parasztszövetségben látta a gazdatársadalom egységének zálogát: „Mindezt úgy szeretném tenni, hogy munkám a magyar munkásság és az értelmiség érdekeit előbbre vigye; megalkuvás nélkül és a szívemben azzal a hódoló buzgalommal, melyet forradalmunk ifjú hősei iránt érzek.”
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar–román határon tartották fogva. 1956 november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán a verés nyomán megkékültek a körmei.
Az irodalomtörténész Jancsó Elemér szintén átélte a budapesti forradalmi harcokat. Csak hónapok múlva, 1957 márciusában vidékről került vissza Erdélybe, Kolozsvárra. Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-ától november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel is sújtották.
A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel „jutalmazta” a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe, és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Sajnos Varga László református lelkész ugyancsak képzőművész felesége, Varga Anna a férje letartóztatása után a Budapesten készített rajzait megsemmisítette, így az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi képzőművészeti album – minden bizonnyal – fontos alkotásokkal szegényedett. Eörsi Lászlónak 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért.
Balla Pál Aradon született 1919. január 5-én. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25-én végezték ki. Balla Pál volt a csoport elsőrendű vádlottja. 1956. december 10-én tartóztatták le. A Pest Megyei Bíróság első fokon 1957. március 8-án hétévi börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1957. október 22-én az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Balla Pál a forradalom idején tagja volt a gyóni nemzetőrségnek. 1956. december 10-én a kádári hatóságok hozzáfogtak a helyi nemzeti bizottságok felszámolásához. Viszszahelyezték tisztségükbe a forradalom idején elüldözött pártfunkcionáriusokat. Többek között Biksza Miklóst is, aki ekkor az MSZMP járási bizottságának ideiglenes titkára volt. A tömeg azonban behatolt a tanácsterembe, hogy Biksza Miklóst elfogja. A párttitkár kimenekült és az üldözőire – köztük Balla Pálra is – két lövést adott le. Ennek ellenére elfogták, bár Biksza megsebesítette Harmincz Istvánt. Ekkor Balla Pál a tömeg élén rátámadt Biksza Miklósra, majd Harmincz Istvánt az egyik tanyán orvosi ellátáshoz segítette. Később visszatért a Bikszát ütlegelők közé, ott maradt addig, amíg Kövecses Ferenc agyonlőtte a pártfunkcionáriust.
2. Balogh László csatornatisztító Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én. Balogh Lászlót 1957. február 6-án tartóztatták le. A Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa első fokon halálra ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1958. április 5-én az első fokon hozott ítéletet, vagyis a halálbüntetést helybenhagyta. Az aradi Balogh László ellen a Péch Géza és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. 1956. október 28-a körül csatlakozott a Baross téri csoporthoz. Nemsokára alparancsnok lett. A Köztársaság téri pártközpont elleni támadásban Balogh László vezette a Kenyérmező utca felől támadó csoportot. Többek állítása szerint ő is rálőtt a már lefegyverzett védőkre. Mindvégig keménykezű parancsnoknak bizonyult. 1956. november 4-én a feltétlen fegyveres ellenállás híve volt, de légnyomást kapott. Ezt követően a Péterffy Sándor utcai kórházban segítette a fegyveres forradalmárok egészségügyi ellátását és élelmezését. Sok-sok társával együtt disszidált. Bécsben bekapcsolódott egy antikádárista szervezkedésbe. 1956. december végén már Budapesten kereste a fegyveres csoportokat, akiknek vezetésére a volt Baross téri főparancsnokot, Nickelsburg Lászlót akarta felkérni. Ez a próbálkozása nem sikerült, ugyanakkor a sebesült forradalmárokat sem sikerült kimenekítenie Magyarországról. 1957 január közepén újra sikerült kijutnia Bécsbe. Tíz nap múlva ismét visszatért Budapestre. Az volt a terve, hogy a sebesülteket Ausztriába menekítse. Mindössze két hétig tartózkodott az országban, amikor az államvédelmi szervek letartóztatták, és bíróság elé állították.
3. Berecz György gépkocsivezető 1924. május 11-én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten. Berecz Györgyöt 1957. április 25-én tartóztatták le. A Budapesti Katonai Bíróság első fokon 1957. december 4-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma – a Szemler János alezredes vezette tanács – az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Ebben a perben a kolozsvári Berecz György volt az elsőrendű vádlott. Az ellene felhozott vádpontok szerint gépkocsivezetőként már 1956. október 23-án tüntetőket szállított. Később a vállalatánál a munkástanács tagja lett. Megszervezte a fegyveres őrséget. 1956. október 30-án a II. kerületi nemzeti bizottság katonai csoportjánál, később a Fő utcai katonai ügyészség épületében lévő, Butkovszky Emánuel vezette csoport tagjaként harcolt. 1956. november 3-án a Köztársaság téri pártház alatt lévő, a korabeli filmfelvételeken is többször megörökített titokzatos pince felkutatásánál segédkezett. Nagy mennyiségű lánggránátot szállított a Fő utcába, hogy megállíthassák a szovjet csapatok előretörését. Butkovszky ekkor Berecz Györgyöt kinevezte a III. kerületi fegyveres erők parancsnokává. 1956. november 4-én elmenekült a Fő utcából. A forradalom leverése után a Csillaghegyen egy ellenállókból álló csoport parancsnokává akarták megválasztani, ő azonban ezt a megbízatást nem vállalta. 1957 áprilisától illegalitásba vonulva bujkált, majd úgy döntött: elhagyja Magyarországot. Szökés közben, az országúton tartóztatták le, majd halálra ítélték és kivégezték.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án. 1957. november 11-én tartóztatták le, a Fővárosi Bíróság Kelemen Gézáné vezette tanácsa első fokon „csak” 11 évi börtönbüntetésre ítélte. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen. A legfelsőbb bíróság Mecsér József vezette tanácsa másodfokon 1958. június 18-án halálra ítélte. Bokor ellen a Fehér István és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. A fő bűne az volt, hogy 1956. október 26-án Budakeszin egy összeverődött csoport tagjaként megostromolta Sziklai Sándor ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának házát. Az épületből leadott lövés halálosan megsebesítette Márity Lászlót. A tűzharc során meghalt Sziklai Sándor ezredes (az 1989. évi rendszerváltásig emléktáblája ott volt a Bécsi kapu bejáratánál lévő jobb oldali falon!), és az apósa, Kiss Lajos is meghalt. A felbőszült tömeg Sziklai Sándor tetemét ütötte, leköpdöste.
5. Dudás József technikus, mérnök életrajzi adatait már ismertettük. Bár továbbra is fenntartotta kapcsolatait a kommunista párttal, 1945-ben már a Független Kisgazdapárt felé orientálódott. E kapcsolatoknak köszönhetően a budapesti Törvényhatósági Bizottság tagja lett. A Kisgazdapárt elleni támadások időszakában Dudást internálták. 1948-ban kiszabadult, de hamarosan letartóztatták, előbb Kistarcsán, majd Recsken raboskodott. A magyar hatóságok 1951-ben viszszaadták a román államvédelemnek. 1954-ben kiszabadult, és visszakerült Magyarországra. Drucza Attila budapesti történész kutatásai nyomán elsősorban a magyarországi szerepvállalásait, periratát ismerjük. Az 1956-os forradalom kitöréséig mérnökként dolgozott. 1956. október 27-én és 28-án beszédet mondott a Széna téren összegyűlt tömegnek. Hatalmas sikert aratott. 1956. október 29-én a II. kerületi tanács épületében megalakította a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, amelynek ő lett az elnöke. 25 pontból álló programot fogalmazott meg, amely abban a helyzetben radikálisnak számított. Dudás József követelte a koalíciós kormány létrehozását, a többpártrendszer megteremtését és a semlegesség kinyilvánítását.
Ugyancsak október 29-én a fegyvereseivel elfoglalta a Szabad Nép szerkesztőségét. Ide tette át a székhelyét is. Az volt a célja, hogy a 25 pontos programját kinyomtassa. Előbb Függetlenség, majd Magyar Függetlenség címen új lapot indított. Már a címlapon bejelentette: nem ismerjük el a jelenlegi kormányt! A Nagy Imre-kormányt összetételéért, határozatlanságáért bírálta. Az általa alapított szervezetet Országos Nemzeti Forradalmi Bizottmánynak nevezte el, holott ehhez megfelelő struktúrával sem rendelkezett. Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 30-án a Parlament épületében fogadta Dudás Józsefet, de álláspontjuk semmit nem közeledett egymáshoz. A 400 főből álló fegyveres csoportját a nemzetőrségen kívül akarta helyezni, ezt a harcoló csoportok nem nézték jó szemmel. A lapjában folyamatosan bírálta a kormányt, ezért az értelmiségiek igen jelentős részével is öszszekülönbözött. Összekülönbözött a saját fegyvereseivel is. A kormányerők kétszer azért tartóztatták le, mert álhírek alapján tévesen neki tulajdonították a Külügyminisztérium megtámadását, a Magyar Nemzeti Bank kirablását. 1956. november 5-én légnyomást kapott és a lábán megsebesült, majd kórházba került.
Társai könyörögtek, hogy hagyja el az országot. A róla készült dokumentumfilm szerint hallani sem akart arról, hogy elmeneküljön Magyarországról. Mindvégig azt állította: semmilyen törvénybe ütközőt nem követett el. 1956. november 21-én tárgyalás ürügyén a Parlamentbe csalták, a szovjetek azonnal letartóztatták. A Szovjet Kommunista Párt elnökségi delegációja Dudás Józsefet az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiumának különbizottsága Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével a szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. A kegyelmi kérvényét ugyanaz a bírói testület visszautasította. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos 1925. szeptember 27-én Marosvásárhelyen született. 1957. január 2-án tartóztatták le, május 7-én a legfelsőbb bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte. Preisz ellen a Pálházi Ferenc és bűntársai elleni perben indítottak bűnvádi eljárást. Tiszapalkonyai rabmunkahelyéről 1956. november 1-jén kiszabadult. Másnap egy másik elítélttársával részt vett fegyveres harcokban. Van egy olyan változat, miszerint Kovács András főparancsnoknál futárszolgálatot teljesített. ÁVH-sokat, belügyi tiszteket vetetett fel arra a listára, amely az előállítandók neveit tartalmazta. Preisz Zoltán 1956. november 4-én felismerte Sarkadi István ügyészt, akit elfogtak, majd Fodor Pál (állítólag ugyancsak erdélyi származású) ÁVH-s főhadnaggyal együtt agyonlőtték. 1956. november 28-ról 29-re virradóra Ausztriába szökött, majd 30-án illegálisan visszatért Magyarországra. Egy emigráns csoport tagjaként az ország katonai térképeit akarta kicsempészni.
7. Szabó János gépkocsivezető 1897. november 17-én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. A Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője szegényparaszti családból származott. A hat elemi elvégzése után két polgári osztályt végzett, majd kitanulta a géplakatosmesterséget. 1914-ben behívták katonának. Végigharcolta az első világháborút. A Tanácsköztársaság idején századparancsnok volt a Vörös Hadseregben. A trianoni békediktátum után Romániában maradt, vasúti munkásként dolgozott. 1944-ben Magyarországra költözött, és a Földművelésügyi Minisztériumnál gépkocsivezető lett. Újra megnősült.
Első házasságából két fia született. 1945-ben tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak. 1949-ben tiltott határátlépési kísérletéért három hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követően újra autóvezető lett. 1953-ban – ezúttal kémkedés vádjával – újra letartóztatták. Kilenc hónapi vizsgálati fogság után szabadon engedték. 1956. október 25-én csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. Hamarosan vezetőjük lett. Az épülő metró Moszkva téri fúrótornyát és a környező épületeket használták fel a védelmi vonal kiépítésére. Megpróbálták feltartóztatni a szovjet csapatokat, de a hatalmas túlerővel szemben tehetetlennek bizonyultak. Az egységet újra meg újra szétszórták, de minden alkalommal újraszerveződtek. 1956. október végén a Maros utcai ÁVH-s laktanyában ütötték fel a főhadiszállásukat. Szabó bácsi – ahogyan társai nevezték – óriási hatással volt a tizenéves gyerekekre. A 18 éves korában kivégzett Mansfeld Péter is az ő keze alatt vált forradalmárrá.
Amikor a harcok szüneteltek, a Széna téri fegyveres csoport felvigyázott a rendre, ellenőrizték a közúti forgalmat, az ÁVH-s tisztek, pártfunkcionáriusok lakásán házkutatást tartottak, többeket letartóztattak. 1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza. Az SZKP elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. Budapesten 1960. március 2-án végezték ki. 1956. november 18-án tartóztatták le. Három évig tartották vizsgálati fogságban. 1959. november 5-én a fővárosi bíróság Tutsek Gusztáv elnökletével első fokon halálra ítélte. 1960. február 29-én a legfelsőbb bíróság – Borbély János tanácsa – helyben hagyta az első fokon hozott ítéletet. A szamosardói származású Szabó János Kecskeméten 1956. október 26-án csatlakozott a tüntetőkhöz. Részt vett a rabok kiszabadításában, a városparancsnokság elfoglalásában.
Egy kisebb csoporttal Nagykőrösön segítette a felkelőket a helyi rendőrkapitányság és a pártbizottság székházának elfoglalásában. Később a kocséri és jászkarajenői rendőrőrsöt is lefegyverezték. Jászkarajenőn a postahivatalból magukkal vittek 46 000 forintot. Később Tiszakécskén fegyveres akciókban vett részt: megszállták a vegyipari üzemet, a vállalat őrségét lefegyverezték, de a helyi rendőrség épületét nem tudták elfoglalni. Visszatért Kecskemétre, ahol 1956. október 27-én társaival együtt harcba bocsátkozott egy magyar katonai alakulattal. Megsebesült. 1956. október 28-ától november 4-áig a kecskeméti forradalmi rendfenntartó szervezetben teljesített szolgálatot. A forradalom leverése után az elsők között tartóztatták le, állították bíróság elé.
A magyar forradalommal, a forradalom eszméivel való azonosulásért az erdélyi települések közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1-jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Magyar szót vittek a szórványba
Román iskolába járó, magyarul nem beszélő magyar gyermekek tanulták népdalainkat, és úgy tapadtak a nekik zenélő, velük együtt játszó sepsiszentgyörgyi Folker együttes tagjaira, mintha ott akarnák marasztalni őket örökre. Bányavidék, Kővárvidék, Tövishát és Máramaros egykor színmagyar, mára elrománosodó falvaiban napi többszöri fellépéssel több mint ezer gyermeknek muzsikált a Folker azon a január végi, február eleji körúton, amit a nagybányai Teleki Magyar Ház meghívására tett.
Máramarossziget, Hosszúmező, Nagybánya, Szamosardó, Monó, Koltó, Magyarberkesz, Domokos, Erzsébetbánya, Felsőbánya, Kapnikbánya, Színérváralja óvodásai és kisiskolásai közül többen kérdezték a Folker együttestől: holnap jönnek-e? Mennének ők, mentek eddig is, immár negyedszer tértek vissza Bányavidékre és Máramarosba, mert hiszik, a magyar szót, a magyar dalt oda is el kell vinni, ahol ma már csak az öregek beszélnek magyarul, a gyermekek és a fiatalok a román iskola hatására elveszítették anyanyelvüket. A nagybányai Teleki Magyar Ház két lelkes szervezője, Markó Hajnal és Dávid Lajos évek óta tudatosan szervez olyan programokat, amelyekkel a legeldugottabb falu gyermekeihez is eljutnak, ennek jegyében választják ki a meghívottakat is, s mert a Folker korábban is bizonyította, hogy szívesen felkeresi a szórványban élő magyar közösségeket, visszatérő előadókká váltak ezen a vidéken.
Csibi Szabolcs, István Idikó, a turné előtt megbetegedett Kelemen István helyett beugró Lőrinczi Zsolt, Melkuhn Róbert és Mihály Pál népi játékokkal, sok mókával fűszerezett előadása, a helyenként táncházzá alakuló együttlét Máramaros és Bányavidék után Szilágyságban, Marosvásárhelyen és Jobbágytelkén hagyott olyan nyomot a gyermekekben, az ő ragaszkodásuk pedig az együttes tagjaiban, ami miatt érdemes visszatérniük.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Csodákat tett egy Facebook-felhívás a szórványban
Máramaros megye szórványmagyar iskoláinak felét sikerült ellátni magyar meséket tartalmazó dvd-vel, került 6 darab dvd- és videólejátszó is, illetve rengeteg könyv egy rendkívül sikeres közösségi akciónak köszönhetően, amely 2013 december végén pezsdítette összefogásra a magyar anyanyelvű Facebook-felhasználókat.
A Lápos-hegység alatt, Magyarlápostól északkeletre fekvő Tőkésen, egy bányavidéki szórvány faluban tart fakultatív magyar órákat Molnár Judit tanítónéni, aki hetente három alkalommal jár ki a mintegy 20 kilométerre fekvő településre Domokosról, hogy 22 gyermeket tanítson az anyanyelvén.
Magyarok, akik nem ismerik anyanyelvüket
A gyerekek magyar családokból vagy vegyes házasságokból származnak, de nem tudnak magyarul. „A nagyszülők némelyike még beszéli a nyelvet, hellyel-közzel a szülők is, de a gyerekek már nem tudnak” – mesélte a maszol.ro-nak a tanítónéni, aki szerint itt a magyar közösség annyira beolvadt már a román közösségbe, hogy otthon is ritka vagy teljesen hiányzik a magyar szó. A falu népessége 2100 fő, ebből 100 ember vallja magát magyarnak.
Ezelőtt egy évvel vállalta el a tanfelügyelő kérésére a fakultatív magyaroktatás tanítását Tőkésen Molnárné, aki Domokoson tanít, és már nyugdíj előtt áll. Jelenleg 22 gyerek van beiratkozva a fakultatív anyanyelv-oktatásra Tőkésen, melynek az iskolai osztályzása ugyanúgy kötelező, mint bármely más tantárgyé a közoktatásban.
Megtudtuk, hogy a fakultatív anyanyelvtanulásra ciklusonként lehet csak beiratkozni, tehát előkészítő osztályban, első, illetve ötödik osztályban. Molnár tanítónéni gyerekei előkészítőtől nyolcadikosokig kerülnek a padba és hetente háromszor ismerkednek a magyar nyelvvel.
„Nagyon nem tudnak... az elején arra gondoltam, irodalmat, nyelvtant lehet tanítani nekik, de erről le kellett mondanom” – magyarázta a pedagógus, akinek ebben a nehéz helyzetben az az ötlete támadt, hogy versekkel, mondókákkal, dalokkal, felolvasással próbálja közelebb hozni a gyerekekhez az anyanyelvüket.
Bábelőadással jött a mentő ötlet
December végén a „7ed7 színházi estek az erdélyi szórványban” elnevezésű kolozsvári színházi projekt kezdeményezői látogattak el Máramaros megyébe egy összetett színházi játékkal, amelynek bábos és vetített elemei is vannak. A sors úgy hozta, hogy a tőkési iskolabusz nem tudta volna beszállítani a gyerekeket Domokosra, így a színházasok mentek ki hozzájuk, és az utazási költséget is vállalva, ingyen tartottak előadást Tőkésen. Csakhogy a gyerekek alig értették az előadást, pedig az anyanyelvükön szólt...
„Akkor beszélgettünk el a bábszínházasokkal arról, hogy ezek a gyerekek mennyire szeretnének magyarul tudni, és hogyan segítsünk rajtuk” – mesélte Molnárné. Megszületett hát az ötlet, hogy mesefilmekkel, rajzfilmekkel, ismeretterjesztő filmekkel és természetesen könyvekkel lehetne segíteni a csoport nyelvtanulását.
A kolozsvári társulatnak köszönhetően a tervnek híre ment a Facebookon, 260 megosztást kapott a felhívás alig néhány óra alatt, úgyhogy az újév már hozta is a cd-ket, dvd-ket és könyveket tartalmazó csomagokat, adományokat. Molnárné lapunknak azt is elmondta, hogy a tervnek akkora híre ment, hogy már a Román Televízió bukaresti magyar szerkesztősége és a Duna televízió is felkereste őket, sőt, a válaszúti Kallós alapítvány munkatársai azonnal jelentkeztek, hogy sokéves tapasztalatukkal segítsék a máramarosi szórványtanítókat az anyanyelvi oktatásban.
Elindult a mesefilm-áradat Bányavidékre
A tanítónénihez év elején 4-5 csomag érkezett Magyarországról, valamint további csomagok Kolozsvárra jutottak el, ahonnan majd továbbítják Domokosra a pedagógusnak. A tanítónéni ígéretet kapott a Román Televízió bukaresti magyar szerkesztőségétől is arra, hogy magyar nyelvű, román feliratos mesefilmeket, rajzfilmeket, könyveket is fognak kapni hamarosan.
A nagybányai Teleki Magyar Ház is részt vállal a gyűjtésben-osztásban, hogy megkönnyítsék a kezdeményezés terjesztését. Markó Hajnal, a Teleki Ház képviselője lapunknak elmondta, hozzájuk első sorban elektronikus úton érkeztek magyar nyelvű mesefilmek, rajzfilmek, töméntelen mennyiségben.
„Idővel ezeket a hang- és képanyagokat megírjuk dvd-re és elküldjük a tanítónéninek, illetve más, Máramaros megyei szórványtelepülésekre is” – mondta Markó. Tájékoztatása szerint a Teleki Magyar Ház a maga módján évek óta szívügyének tekinti a szórványmagyarok felzárkóztatását az anyanyelvhasználathoz. Rendszeresen előadásokat, kulturális tevékenységeket szerveznek a mintegy tucatnyi „nagyon szórvány” településen, így került a kolozsvári bábcsoport is a térségbe. Az intézmény évről évre pályázati úton támogatást nyer, hogy legalább havonta eljusson a magyar szó minden településre valamilyen formában.
Munkájukhoz tartozik az is, hogy ismertebb-nevesebb előadókat győzzenek meg arról, hogy kisebb, alig néhány tucatnyi közönség előtt is fellépjenek, interaktív műsorokat hozva létre, amelyet a kis szórványközösség is magáénak érezzen. „Erre példa egy nemrégiben szervezett táncház Kapnyikbányán, ahol a helybéliek kérték, hogy a vendég népzenei együttes maradjon kicsit tovább, mulatozni is” – mondta el lapunknak örvendezve Markó.
A Teleki Ház képviselője szerint hozzáállás kérdése, hogy két generáció alatt csaknem teljesen elfelejtődik az anyanyelv egy családban. „Sokan feladják magukat egy vegyes házasságban vagy vegyes nemzetiségű közösségben, semmiféle rossz szándék vagy külső megszorítás nem kell ehhez. Nagyon kevés az a tudatos ember, aki felméri, hogy a gyereknek csak nyernivalója származik abból, ha két nyelven boldogul, és abból az egyik az ősei anyanyelve” – összegezte Markó Hajnal.
Játék útján lehet megőrizni az anyanyelvet
Erre a problémára talált megoldást Vadas László kolozsvári színházi rendező, aki immár két éve vezeti a „7ed7 színházi estek az erdélyi szórványban” elnevezésű projektet. Mint elmondta, a projekt első szakaszában a dél-erdélyi szórvány településeket keresték fel színházi előadással, roppant sikert aratva.
„Beszélgetve a helybéliekkel, derült ki, hogy nem, vagy csak alig tudnak magyarul – mondta el Vadas a maszol.ro-nak. – Óriási élmény volt látni, hogy az előadás végén nyolvanéves nénikék felálltak és karácsonyi énekeket énekeltek nekünk hálából, hogy magyar szót hallhattak – de beszélni már nem tudtak. Azt mondták, szinte gyerekkoruk óta nem használják anyanyelvüket, de a dalok megmaradtak, azokat ma is éneklik”.
Az első év dél-erdélyi élményei és szellemi elégtétele hozták a lendületet a folytatáshoz, így tavaly a bányavidéki szórvány településeket járta be a „7ed7 színházi estek az erdélyi szórványban”, Oscar Wilde Boldog hercegével, Demeter Ferenc kolozsvári bábos előadásában. A megható történetet összesen 19 alkalommal, Monóban, Szamosardón, Misztótfaluban, Láposbányán, Máramarosszigeten, Hosszúmezőn, Rónaszéken, Kapnikbányán, Koltón, Sárosmagyarberkeszen, Felsőbányán, Domokoson, Tőkésen, Tőkésbányán és Erzsébetbányán, nagybányai óvodákban és iskolában, valamint a Teleki Magyar Házban adták elő gyermekeknek és felnőtteknek alig öt nap leforgása alatt.
Az előadóművész Demeter Ferenc a maszol.ro-nak elmondta, meglepő, de Közép-Erdélyben is, sőt Kolozsvártól alig néhány kilométerre is léteznek olyan szórványtelepülések Kajántó, Bodonkút és Diós környékén, ahol bár élnek még magyarok, nem ismerik az anyanyelvüket. Rajtuk segít azzal, hogy időről időre ellátogat egy-egy bábelőadással, amelyre aztán az egész település lakossága eljön kicsitől nagyig, mert szeretik, és jól érzik magukat.
Harmadik szakaszra is készül a Vadas László vezette projekt, idén a királyföldi magyarokat, illetve a csángókat keresik fel két bábjátékkal. A kezdeményezést a Bethlen Gábor Alap támogatja. „Egyetlen generációt sem zárunk ki az előadásokból, melyeket úgy rendezek, hogy a gyerekeket megnevetteti, a felnőttek némelyikének pedig könnyeket csal a szemébe” – magyarázta a rendező, hiszen a projektnek pont az a célja, hogy megőrizze az anyanyelvet, ciklusosan visszatérő jelenléttel életben tartsa ott is, ahol a mindennapok elmossák az anyanyelvápolás fontosságát.
Pásztor Krisztina
maszol.ro,

Beiskolázás a szórványban: mentik a menthetőt
Több magyar osztály megmentésén fáradoznak a szakemberek az észak-erdélyi szórványban, ahol az alacsony diáklétszám és a tervezett tanügyi átszervezés miatt több településen zárhatják be a magyar iskolát, óvodát. Dél-Erdélyben a szakoktatás beindítása kérdéses, mivel nem biztos, hogy egyaránt jutna gyerek az elméleti és szakosztályokba.
Bár Király András oktatási államtitkár szerint a kisebbségi oktatás esetében a szaktárca megpróbálja fenntartani a jelenlegi iskolahálózatot, Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a napokban felszólította a szülőket, pedagógusokat: azonnal jelezzék, ha az átszervezés során a magyar oktatást veszélyeztető intézkedésekről értesülnek. Azáltal, hogy a szaktárca február elejéig kitolta a beiskolázási tervek leadásának határidejét, a magyar szakemberek időt nyertek a szórványbeli problémák megoldására.
„Ne a magyar oktatáson akarjanak spórolni!"
Az RMDSZ oktatási főtitkárságára több jelzés is érkezett, pedagógusok, szülők hívták fel a figyelmet a magyar oktatás számára hátrányos változtatásokra – mesélte a Krónikának Magyari Tivadar. A szövetség oktatásért felelős főtitkárhelyettese elmondta, Kolozs megyéből három óvodából, Maros, Fehér és Bihar megyéből egy-egy iskolából érkezett panasz.
„A Bihar és Fehér megyei esetben már a betelefonálók is jelezték, hogy időközben megoldódott a helyzet, ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy helyben intézkedtek" – mesélte lapunknak Magyari. Mint mondta, a felhívásuk is arra vonatkozott, hogy az RMDSZ helyi szervezete, a helyi magyar szakemberek próbálják orvosolni a problémát, és a többi ügyet is a megyei tanfelügyelőségekhez továbbították.
„Nem tudunk mindenhol ott lenni, nem is állítjuk ezt magunkról, ezért kell a szülők, az érintett pedagógusok jelzése. Nem kell arra gondolni, hogy nagy, általános magyarellenes felindulás van, de az apró visszaéléseket is meg akarjuk előzni" – hangsúlyozta az oktatási főtitkárhelyettes, aki szerint esetről esetre el kell dönteni, mi az, ami fenntartható.
„Nem arról van szó, hogy az észszerű változtatásokat is megakadályozzuk, csak mert valakik számára hátrányos. Lehetnek fájó, terhekkel járó átszervezések, például, ha egy település egyik iskolájában öt-hat gyerek van osztályonként, a másikban 14-16. Ilyen esetben is hívnak a szülők, hogy visszaélés történik, de ez esetben csak azt tudjuk mondani, hogy az összevonás elkerülhetetlen. Ez már nem kisebbségellenes intézkedés, ha Magyarországon lennénk, és a Fidesz adná a polgármestert, akkor is össze kellene vonni, mert nem lehet fenntartani" – részletezte az okokat Magyari Tivadar. Hangsúlyozta, a szövetség azt szeretné megelőzi, amikor „kimondottan a magyar oktatáson akarnak spórolni, mert az egyeseknek nem fontos."
Megtartanák a jelenlegi hálózatot
Az RMDSZ szakemberei azon dolgoznak, hogy a jelenlegi magyar oktatási hálózat megmaradjon, ne változtassanak rajta – szögezte le a Krónikának Király András, emlékeztetve, hogy a tanfelügyelőségek február elejéig haladékot kaptak az új beiskolázási tervek elkészítésére. „A városokban, a nagyobb közösségekben elképzelhető, hogy lesznek kisebb átalakítások, mert ezekben nem lehet létszám alatti osztályokat működtetni, de a szórványmegyékben igyekszünk mindent megtartani" – jelentette ki Király.
Mint részletezte, a létszám alatti osztályok működését továbbra is a szaktárca oktatási hálózatért felelős vezérigazgatóságának, a gazdasági, illetve a kisebbségi oktatásért felelős vezérigazgatóságnak kell jóváhagynia, így megvan a lehetőségük a monitorizálásra. Király András szerint a minisztérium részéről pozitív hozzáállás tapasztalható, azonban február elején derül ki pontosan, hol milyen változtatások vannak, és hol kell ténylegesen beavatkozni.
A szaktárca pozitív hozzáállásáról számolt be lapunknak Balázs Dénes Beszterce–Naszód megyei tanfelügyelő is, aki elmondta: csütörtökön videokonferenciát tartottak a kisebbségi oktatás kérdésében, ahol a minisztériumi illetékesek arról biztosították őket, hogy az alacsony létszám ellenére fennmaradhatnak azok az anyanyelvű oktatást biztosító iskolák, amelyek közelében nincs hasonló tanintézet. Kifejtette, mivel a minisztérium február 5–10-éig meghosszabbította a beiskolázási tervek leadásának határidejét, még van esély, hogy néhány veszélyeztetett osztályt megmentsenek.
Tíz település van veszélyben
A kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő szerint Beszterce-Naszód megyében tíz település van, ahol a létszámhiány miatt megszűnhet a magyar tannyelvű iskola. Ezek egyike Teke, ahol a következő tanévre csak három gyerek maradna az elemi iskolában. Létszámgondok vannak Mezőveresegyházán és Magyarberétén is, de Magyarnemegyén is csak egy elemi osztály maradna az eddigi kettő helyett.
Az iskolabezárás a leginkább a tekei gyerekeket érintené hátrányosan, mivel a legközelebbi magyar tanintézet 25 kilométerre található, magyarázta a tanfelügyelő. Rámutatott, folyamatosan csökken a diáklétszám, jelenleg több olyan iskolát működtetnek, ahol hétnél kevesebb gyerek van. Mint mesélte, öt-nyolc osztályos bentlakásos általános iskola Vicében működik a Bástya Egyesületnek köszönhetően.
Az az elképzelés, hogy megyei szinten 7-8 iskolaközpontot hoznak létre többek között Szentmátéban, Magyardécsén és Besztercén, ezek biztosítanák az 5–8. osztályos magyar gyerekek anyanyelven való taníttatását. „Minden olyan településen, ahol 6-8 gyerek van, működtetjük tovább az iskolákat, ahol csak 2-3 akad, ott megpróbálunk fedezetet keresni a szállás, illetve utaztatás költségeire" – részletezte a körvonalazódó megoldást Balázs Dénes.
Szülői tiltakozás Máramarosban
Máramaros megyében kilenc magyar osztályt fenyeget a megszűnés veszélye, de a szülők abban reménykednek, hogy a szaktárca meghallgatja ezek további fenntartására vonatkozó, hivatalosan is benyújtott kérésüket – tájékoztatta lapunkat Hitter Annamária. A Máramaros megyei kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő szerint a máramarosszigeti Leőwey Klára Gimnáziumban a tervek szerint a 2. és 3., illetve az 5. és 6. osztályokat vonják össze.
Szamosardón eddig három alsó tagozatos magyar osztály működött, a következő tanévre azonban csak kettőt engedélyez a minisztérium. A szülők azonban nem hajlandók ebbe beletörődni, ahogy Magyarláposon sem abba értenek egyet azzal, hogy a községhez tartozó Domokosra vigyék az elemista gyerekeket.
Hitter Annamária jó hírekkel is tudott szolgálni. Mint mondta, Koltón a megszűnés veszélye fenyegetett két létszámgondokkal küzdő magyar osztályt is, azonban az önkormányzat átvállalta a fenntartási költségeket, így nem lesz leépítés. A tanfelügyelő szerint a legdrasztikusabban a felsőbányai iskolát érintené az átszervezés, ahol összevonják a 3–4., illetve 5–6. osztályt, így gyakorlatilag felére csökken a magyar osztályok száma.
Hosszúmezőn és Szinérváralján is fennáll ez a veszély, azonban a szülők valamennyi településen kérik, hogy maradjanak meg a jelenlegi osztályok. Hitter Annamária hangsúlyozta: a végső döntést Bukarestben hozzák meg, és tapasztalatai szerint a nyolc gyereknél többet számláló osztályokat engedélyezni szokták, de még ötfős osztály működtetésére is akad példa. Noha az oktatási törvény beszél létszám alatti és létszám feletti osztályokról, nem rögzíti számszerűen, hogy pontosan mi számít „létszám alattinak", mutatott rá a tanfelügyelő.
Kérdéses a szakoktatás beindítása
Temes megyében a tavalyival megegyező beiskolázási tervet képzeltek el, de a végleges változatról itt is a későbbiekben döntenek. Elviekben azonban megtartják a két középiskolai osztályt a temesvári Bartók Béla Gimnáziumban, valamint a teológiai profilú kilencediket a Gerhardinum Római Katolikus Gimnáziumban, de a magyar inasképzés beindítása nem kivitelezhető.
„A gyermeklétszám rendkívül alacsony, magyar nyelvű szakosztályt nem tudunk indítani" – magyarázta lapuknak Halász Ferenc főtanfelügyelő-helyettes, az RMDSZ megyei elnöke. Elmondta, a Bartókban fele-fele osztályokat indítanak, hogy a diákoknak legyen némi választási lehetősége. Az egyik kilencedik matematika-informatika és természettudományi profillal működik majd, a másik közgazdaságtan és társadalomtudomány szakra oszlik.
„Temes megyében egy generációnyi gyermek korábban mintegy 80 diákot jelentett, az utóbbi három évben ez hetvenre csökkent" – mutatott rá Halász. Ennek eredményeként csak remélni tudják, hogy a tervezett osztályokat el is tudják indítani, hiszen a magyar oktatásban 15–20 fős létszámmal számolnak. A temesvári magyar középiskolák Krassó–Szörény és Arad megyéből is vonzanak diákokat, magyarázta Halász, de ami az öt-nyolc osztályt illeti, vidéken szinte kizárólag összevont osztályok működnek.
Kérdéses a szakoktatás beindítása Hunyad megyében is, ahol az egyetlen magyar nyelvű gimnáziumban, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban ősztől is két középiskolai osztályt indítanának. Megyeszerte összesen 49 gyermek végzi a nyolcadik osztályt, és mivel Kocsis Attila Levente igazgató szerint a lemorzsolódás minimális, a két osztály betöltése nem ütközhet akadályba.
Akárcsak az elmúlt évben, az iskola vezetősége idén is matematika-informatika, illetve turisztikai profilú osztályt szeretne indítani. „Elképzelhető, hogy lenne igény a szakoktatásra is, ezt a napokban mérjük fel, de nem hinném, hogy három osztályt meg tudnánk tölteni" – vélekedett a Krónikának Kocsis Attila Levente.
Iskolatámogató önkormányzatok
Osztályösszevonástól, magyar iskolák megszűnésétől Arad megyében sem kell tartani, itt ugyanis az önkormányzatok felvállalták az anyagi gondokkal küzdő tanintézetek támogatását – tájékoztatta lapunkat Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Mint mondta, ennek köszönhetően a következő tanévben ugyanannyi magyar osztályt akarnak indítani, mint tavaly, a megyeszékhelyen pedig szakoktatásra is van lehetőség. Jelenleg 7–800-ra tehető a magyar nyelvű óvodások száma, ám ez szintenként mintegy százzal csökken, a román oktatás elszívó hatása miatt az aradi Csíki Gergely Főgimnáziumban csak mintegy 300 középiskolás diák tanul.
Az oktatás finanszírozásánál figyelembe kellene venni, hogy egy magyar iskola milyen területen fekszik, hiszen szórványban mindig alacsonyabb az osztálylétszám – mutatott rá Bognár Levente, Arad alpolgármestere. Tájékoztatása szerint a megyeszékhelyen eddig sikerült meggyőzniük az önkormányzat többségi tanácsosait arról, hogy megvédjék a város egyetlen magyar tannyelvű főgimnáziumát, még ha a jogszabályok nem minden esetben pontosítják a támogatási lehetőségeket.
Brassó megyében sincs veszélyben a magyar oktatás, bár az elmúlt időszakban látványosan csökkent a gyermeklétszám, hangsúlyozta Szabó Mária Magdolna. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, az átszervezés még nem fejeződött be, a tervek szerint a brassói 8-as számú általános iskola magyar osztályait fogják átköltöztetni az Áprily Lajos Gimnáziumba, de még ez esetben sem született végleges döntés.
A 8-as iskolában nem is alakult meg minden évfolyamon a magyar osztály, és a létezőkben is kevés a gyermek, első osztályban például nyolcan tanulnak, magyarázta. A főtanfelügyelő-helyettes szerint vidéken nem lesz átalakítás, hiszen általában egy településen egyetlen iskola működik, így szerinte ennél jobban már nem lehet ésszerűsíteni.
Szucher Ervin, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár),

Ahol szeretet van, erő is van
A tél kétségkívül az az évszak, mikor a legtöbb „látható” segélyakció zajlik, hiszen sok a rászoruló, a hajléktalanoknak szállásra, ételre van szükségük a túléléshez. Rászorulók, hátrányos helyzetűek azonban az év minden napján vannak, nemcsak a téli ünnepek idején. Arról, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) hogyan segít a szükségben szenvedőknek, Vinczéné Pálfi Judit missziói előadótanácsos beszélt a Reggeli Újságnak.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) szociális hálója van, ami egyházi nyelvezetben természetesen azt jelenti, hogy szeretetszolgálat, azaz diakónia. Ha Nagyváradon maradunk, ahol egyházkerületünk székhelye is található, akkor elmondhatom, hogy itt 2013-ban indítottuk be a Diakónia Keresztyén Alapítványt nagyváradi fiókját” – vezetett be minket munkájukba Vinczéné Pálfi Judit. A 2013-ban létrehozott váradi alapítvány fiókszervezete a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítványnak. A váradi fiók létrehozatalával a két református egyházkerület szeretetszolgálata egységesen jelent meg a világban. „Ez az alapítványunk elsősorban házi idősgondozással foglalkozik Nagyvárad területén, 2015-ben beindítottunk egy munkapontot a Szilágyságban, Perecsenyben, és idén is igyekszünk új munkapontot beindítani, de ez a közeljövő zenéje.” A Diakónia Keresztyén Alapítvány kolozsvári fiókja a KREK-kel közösen újragondolta, -szervezte és -indította az úgynevezett roma gyermek-projektet, a Kolozsvári út 63. szám alatti székelyen, és 20–24 gyermek helyett jelenleg már 81 gyermekkel folyik a munka délelőtt, délután. A program nemcsak szigorúan arról szól, hogy várják, hozzák a gyermekeket, és ott vannak velük négy órán át, hanem a szülőket is látogatják, folyamatos a kapcsolattartás a családokkal.
Romamisszió és idősgondozás Váradon
A roma családok között végzett munka nagyon kiterjedt Bihar megyében, ez egyházi viszonylatban a Bihari Református Egyházmegyét, illetve az Érmelléki Református egyházmegyét jelenti. Bihar megyében Nagyvárad mellett Biharfélegyházán, Bihardiószegen, Csokalyon, Kágyán, Székelyhídon, Köbölkúton, Kiskerekiben, Monospetriben, Hegyközszentmiklóson és Szentjobbon folyik ugyanez a munka. „Összesen közel 400 gyermekkel foglalkoznak a munkatársaink, körülbelül 30 munkatársunk van, közülük kilenc roma származású. Vannak közöttük vallástanár-szociális munkás végzettségűek, vannak tanítónők, akik bedolgoznak, és vannak szakképzettség nélküli roma munkatársak, akik megbízhatók, lelkiismeretesek, s örömmel beálltak a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársainak a sorába” – magyarázta az előadótanácsos. Ő legalább évente kétszer találkozik ezzel a munkatársi közösséggel, ugyanis tudatosítani szeretné bennük, hogy a református egyházkerülethez tartoznak. „Valamilyen formában összetartozunk, és a találkozásokkor egy áhítattal, munkamegbeszéléssel, beszélgetéssel vagyunk együtt, egyrészt azért, hogy én is első kézből tájékozódjam arról, hogy a roma misszió területén mi zajlik gyülekezeteinkben, másrészt azért hogy én is tudjam őket lelkesíteni illetve biztatni.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit.
A Kolozsvári úton tehát a földszinten a roma misszió zajlik, a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozással foglalkozó részlege ugyanott, az emeleten működik. Négy idősgondozó munkatársuk van, ők körülbelül 25–30 személlyel foglalkoznak. „Van, akit nem napi szinten, van, akit kétnaponta, van, akit háromnaponta kell meglátogatni, attól függően, hogy az illetőnek mire, milyen jellegű segítségre van szüksége. Elsősorban olyan idős emberekről van szó, akiknek vagy van családjuk, de külföldön, és egyszer ugyan ki tudnak mozdulni a lakásból, vagy nem tudnak kimozdulni, ez adja meg annak a mértékét, hogy hogyan, milyen időközönként kell őket látogatni és milyen gondozásban kell őket részesíteni” – fogalmazott Vinczéné Pálfi Judit.
A Lámpás Alapítvány
A felsoroltak mellett működik a nagyváradi székhelyű Lámpás Alapítvány, amely tulajdonképpen egy ernyőszervezet. „Ez az az ernyőszervezet, amely alatt összegyűjtöttük a diakóniai tevékenységeket folytató gyülekezeteinket kerületszerte, Temesvártól Nagybányáig, azokat, amelyekben bármilyen szeretetszolgálati munka zajlik. Ne feledjük, hogy mindaz, ami a gyülekezetben zajlik, a társadalomban is történik, mert gyülekezeteink tagjai a társadalomban élnek, legyenek városnak vagy falunak a lakói. Ugyanakkor a Vura Otília vezette Lámpás Alapítványnak különböző, más tevékenységei is vannak, elsődleges céljuk a hátrányosan megkülönböztetett egyének, közösségek életminőségének javítása. Közösségi, információs és tanácsadóközpontot működtetnek. Amivel nap mint nap foglalkoznak: tanácsadás, közvetítés, oktatási foglalkozások, műhelymunkák szervezése. Családvédelem, információ külföldi munkakeresők számára, nők, lányok védelme, olyan projektek, amelynek keretében információs alkalmakat tartanak az iskolákban, gyülekezetekben, egyházmegyéinkben” – magyarázta az előadó-tanácsos. Például tájékoztatják a fiatal lányokat a külföldön rájuk váró veszélyekről. Sokan dönthetnek váratlanul, azt mondhatják, hogy „én megyek külföldre, mert ott milyen jó és milyen könnyű” és ott szembesülnek azzal, hogy kényszerprostitúció vagy ezer veszély vár rájuk. A Lámpás Alapítványnak épp emiatt a munka miatt nagyon sok hasonló működésű külföldi alapítvánnyal is van kapcsolata.
Nagyváradon gyülekezeti alapítványként működik a Csillagváros Alapítvány, ennek célja szintén az idősek látogatása, gondozása. És a megyeszékhelyen van a Nagyvárad-Őssi Mentálhigiénés Központ is. Nyilvántartják a Csillagocska Alapítványt, amely elsősorban a népi kultúrával és hagyományőrzéssel foglalkozik. Szintén váradi székhelyű az Agnulli Dei, a velencei idősek otthona, amely nagyon sokrétű, nagyon sokféle szociális diakóniai tevékenységet folytatott az elmúlt 15 évben, majd idősek otthonává vált, amire ugyancsak nagyon nagy szükség van a városban. A királyhágómelléki egyházkerület szociális napközit is működtet, amivel ugyancsak a nagyon hátrányos helyzetben lévő szülőket, családokat támogatják, a gyermekekkel négy órát foglalkoznak ott, „Dombi Enikő szociális munkás végzi ezt a nagyon szép és nagyon gazdag szolgálatot, oda is el szoktam menni évente legalább kétszer, hogy találkozzam velük. Áhítatot tartok, beszélgetek a gyerekekkel és részt veszek abban a műsorban, amit a gyerekek előkészítenek” – mondta Vinczéné Pálfi Judit. A szociális napköziben általában 15–18 gyermek van, előkészítő osztályostól a negyedik osztályosig, de kivételes esetben a testvér is még csatlakozhat. Itt ebédet is kapnak a gyermekek és foglalkoznak velük.
Romamisszió, idősgondozás szociális bentlakás
Nemcsak Nagyváradon, más Bihar megyei teleüléseken is folyik a munka, tudtuk meg. „Ha ki akarunk menni Nagyváradról, akkor indulhatunk Tenke irányába, ahol több mint húsz éve működik a Tenkei Református Szeretetotthon, az idősek otthona, ami ugyancsak hiánypótló volt annak idején, mikor beindult, és mind a mai napig nagyon jó, hogy van. Tenkéről visszajövet Nagyszalontára érünk, ott is tudjuk, hogy létrejött néhány évvel ezelőtt a nagyszalontai református gyülekezet és a Bocskai István Alapítvány által a József Ház, Református Idősek Otthona, amire ugyancsak szükség van. Az Érmelléken a református egyházmegyében Székelyhíd központtal működik az ÉRDA, azaz Érmelléki Református Diakónia Alapítvány, amit még Gergely Annamária szociális munkásunk alapított. Úttörő munka volt ez az egész egyházkerületben, de az egyházmegyében is annakidején, valamennyi lelkipásztor összefogott, ez 37 gyülekezetet jelentett akkor, az ő összefogásukkal jött létre az alapítvány azért, hogy az érmelléki nagyon szegény falvak nagyon szegény családjait tudják feltérképezni, illetve támogatni. Mind a mai napig működik az ÉRDA, amely a rokkant fiatalokat és családjaikat, illetve a nagyon szegény családokat felkarolja. Most volt egy németországi négytagú diakóniai csoport Székelyhídon, a gyülekezetben tettek látogatást, meglátogatták a cigánysort, azt a közeget, ahol gyülekezet és az ÉRDA is működik. Két nappal azután találkoztam én a küldöttséggel, mélyen meg voltak döbbenve, könnybe lábadt szemmel kérdezték, hogy létezik, hogy az Európai Unióban még létezik ilyen lakhatási körülmény? Mondtam, nekik, hogy ez nekünk természetes… Körülbelül tíz évig jártam kisebb-nagyobb rendszerességgel Németországba, Svájcba, Spanyolországba, stb. az Európai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának a konferenciáira, ahol többek között találkoztam egy brüsszeli képviselővel, aki a kelet-európai roma kérdésért volt felelős. Beszélgettünk, és kérdeztem, hogy járt-e már terepen. Az illető hölgy azt mondta, hogy nem járt még soha, ekkor megkérdeztem, ne haragudjon, de hogyan tudja koordinálni vagy elképzelni a kelet-európai roma integrációs kérdést így. Mondta, hogy leveleket, feljegyzéseket szokott kapni és azokra reagál. Meghívtam nagy szeretettel a svájci illetőségű hölgyet, hogy jöjjön, szívesen elkalauzoljuk a mi romatelepeinkre, hogy legyen képe, legyen fogalma arról, amivel foglalkozik Nem jött el. Ezért tart ott az unió, ahol tart.” – summázta a lelkipásztor.
Ugyancsak az ÉRDA-nak egy kiágazása a micskei székhelyű Sámuel szociális bentlakás. Ez mind kisebbségi létünk, mind az ott folyó szociális, diakóniai, szeretetszolgálati tevékenység miatt fontos. Bertalan Csilla szociális munkás az igazgatója a micskei szociális bentlakásnak. „Micske részben már kicsit szórvány, Micskén van nekünk egy előkészítő osztálytól nyolc osztályig terjedő iskolánk, viszont a szociális bentlakás hozzájárul ahhoz, hogy különböző, nagyon elszórványosodott falvakból odahozzák a gyermekeket. Roma és nem roma gyermekek laknak ott egyaránt, és nagyon értelmes és nagyon aranyos roma gyerekekkel találkozom, oda is szoktam menni, velük is tartom a kapcsolatot. Olyan 15–18 gyerek lakik a bentlakásban, akiket hétvégente a bentlakás fuvaroz, hoz-visz a családjaikhoz. Vannak olyan családok, amelyek olyan körülmények között laknak, hogy nem tudnak a gyermekek hétvégenként, csak vakációban hazamenni. Nagyon nehéz körülmények között, de él és van a Sámuel szociális bentlakásunk is.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit
Az érmelléki egyházmegyében Magyarkécen működik a Kécenlét Alapítvány. Mike Pál lelkipásztor a vezetője az alapítványnak, roma gyermekekkel és fiatalokkal foglalkoznak, több mint százzal, tíz évnél régebben. Érszöllősön működik egy nagyon jó szociális konyha, Mezőtelegden is van idősgondozás, és Árpádon is ezzel szeretne foglalkozni a gyülekezet, terveznek napközis foglalkozást és idősgondozást, Biharfélegyházán működik a Gálya Egyesület, amelyet Szabó Zsolt lelkipásztor hozott létre, házi idősgondozással foglalkoznak, és ugyancsak roma missziót végeznek. „Ez egy kis egyházközség, és itt Szabó Zsolték létrehozták ezt a több mint tíz éve működő roma missziót, feleségével együtt, aki tanítónőként vállalt ebben részt. Gyönyörű maga a templom, a gyülekezet és Biharfélegyházáról már kinőtt roma munkatárs, aki dolgozik ebben a közösségben, és ez fantasztikus. Nagyon boldog voltam, amikor megláttam azt a fiatalembert, s mondta a lelkész felesége, hogy ő a tanítványunk volt” – idézte fel Vincze Judit.
Élesden, a Királyhágómellék földrajzilag utolsó előtti gyülekezetében (az utolsó Rév) működik a Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon, ami 25–30 gyermeknek ad otthont, Dénes Éva szociális munkás az igazgatója, és szükség is van rá, nagyon nagy lelkesedéssel vezetik Dénes Istvánnal együtt az árvaházat.
Kitekintő
A királyhágómelléki egyházkerült azonban nemcsak Bihar megyéből áll, így Vinczéné Pálfi Judit arról is beszámolt lapunknak, hogy a többi megyében milyen szociális tevékenységeket folytatnak.
A nagykárolyi egyházmegyében van a Dégenfeld Alapítvány, a Dégenfeld-család a hadadi kastélyát adta használatba a református egyháznak, ott elsősorban ifjúsági rendezvényeket, ifjúsági konferenciákat, táborokat szoktak szervezni. Ugyancsak az egyházkerület területén, a károlyi egyházmegyében, Lelében található a jól működő Oikodomos Keresztyén Alapítvány, amely holland támogatással, a református egyház és a helyi közigazgatás támogatásával működik, ott időseket gondoznak, recepteket írnak, elviszik a gyógyszert, beadják az injekciót. A szatmári egyházmegyében, Szatmárnémetiben, a Szamos negyedben a semmiből épített templomot a kilencvenes években a Bogya-Kis házaspár, ők évekig a szabad ég alatt prédikáltak, építettek templomot és óriási  gyülekezetük lett a Szamos negyedben. Ők óvodát alapítottak a gyülekezetüknek, egy újabb ingatlant sikerült megvenniük, felújítaniuk, ahol időseknek tartanak napközis foglalkozást, áhítattal, beszélgetéssel, énekléssel, gyülekezetépítési misszióról is  szó van, ebédet visznek azoknak, akik nem tudnak már odajönni, tehát diakóniai munka folyik.
A nagybányai egyházmegyében a Bethesda Házról tudunk Szamosardón, ahol szociális központ működik. Mivel nincs orvos a községben, orvosi felügyeletet biztosítanak heti két alkalommal, ami vizsgálatot, receptkiírást, gyógyszerbeszerzést is jelent.
A Szilágyságban házi idősgondozás folyik Mocsolyán, Szilágyerkeden, Szilágyballán, Perecsenyben és Szilágynagyfaluban.
Kettős kisebbségben
Arról, hogy mi segítheti munkájuk, a missziós előadó így válaszolt. „Nagyon örülök annak, hogy a sajtó megkeres és megkérdez. Épp ahéten beszélgettem főtiszteletű Csűry István püspök úrral egy egészen más témában, de egyházi kérdésről, természetesen, s ő a következőképpen fogalmazott »közösségi illetve anyagi korlátok között élünk. « Ez így igaz, kétszeres kisebbségben vagyunk. Egyrészt magyar nemzeti kisebbségként, illetve protestáns egyházként is. Életfelfogásom, hitbeli meggyőződésem szerint épp ez a két tényező az, ami aktivál, ami valóságos tettekre késztet, ez a motivációs erőforrás. A rendelkezésre álló erőforrásokat nem szabad stagnálni engedni, hanem a meglévőkkel ott, úgy hatni, amint csak képesek vagyunk. Mert, aki ad, annak adatik, aki szeret, azt szeretik, aki él annak élete lesz, aki épít, annak jövője lesz. Hajt bennünket az ige, hajt bennünket a missziói parancs: Tegyetek tanítványokká minden népeket, (Máté 28.18), és ott van a Galata 6.2: Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét. És hogy ha mi ezt komolyan vesszük, akkor nemcsak prédikáljuk az Isten igéjét a szószéken, hanem elindulunk. Csillagvárosra 1999 novemberében kerültünk Szentjobbról, ahol 180 gyülekezeti tagunk volt, óvodástól aggastyánig. Megvolt minden korosztály, kis falusi gyülekezet, nagyon jó közösség. Váradon elsősorban azt láttunk, hogy aki szembenéz velünk, az egy elöregedett gyülekezet. Már kezdődtek a konferenciák, sőt megerősödöt  a diakónia, jöttek a hollandok, mi nagyon sok ilyen konferencián, képzésen részt vettünk a férjemmel együtt, és azt a döntést hoztuk már 2000-ben, hogy nem elég hirdetni, az igét, ahogy Krisztus mondja cselekedjétek meg. Így indultunk el, így lett megalapítva a Csillagváros Alapítvány, és a gyülekezet házi idősgondozói szolgálata, önkéntes alapon elsősorban. S ahogy ide kerültem a püspökségre azóta is, s amíg élek és amíg tevékeny leszek én ezt fogom vallani, hogy Isten az embert nem azért hívta el, vagy hívta életre, hogy csak beszéljen, hanem azért is, hogy cselekedjen. Ha ebben van egy isteni töltet, egy isteni elhívás, akkor az Isten dicsőségére, a másik ember javára cselekedhetünk. Örülök, hogy ablak nyílik a külvilágra, innen, ilyen formában is, és nagyon örülök annak, hogy a Lámpás ernyőjét most egy kicsit kinyitjuk, és alánézhetnek ez alá az ernyő alá, mindazok akik akár Bihar megyében vagy akár a megye határán is túl laknak, keressenek meg minket, hívjanak bennünket. Hiszem hogy ahol van szeretet, ott van erő is. És ha valaki elindul, és jó ügyért indul el, annak lesznek követői.”
Fried Noémi Lujza. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szilágysági barangolások
A maga nemében páratlan gazdagságú néprajzi tárlat színhelye néhány napja az Apáczai Galéria, amely évek óta teret biztosít a hasonló, honismereti jellegű megnyilvánulásoknak. Önmagáért beszél, ahogyan fáradságot nem ismerve a kétnapos rendezvényt magától értetődő önzetlenséggel felkarolta az ügyben érdekelt, a szilágyság szellemi-néprajzi javait kutató, azt megőrizni és az elkövetkezendő nemzedékek számára átörökíteni akaró több közismert személyiség.
A fentiekben megfogalmazódó gondolatok jegyében üdvözölte Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum  igazgatója a szilágysági vendégeket és a kolozsvári közönséget, kifejtve azon véleményét, miszerint a líceum életében jelentős szerepet töltenek be az ilyen, immár többéves hagyományra visszatekintő honismereti rendezvények, amelyek erősítik diákjainkban a szülőföld iránti szeretetet és ragaszkodást. Nem is beszélve arról, hogy az évenként megismétlődő hasonló jellegű, ihletadó rendezvények mentén, a programban részt vevő diákok kezenyomán érzékletesen kifejező, ugyanakkor tárgyszerűen  hiteles képzőművészeti alkotások születnek, amelyeket nemcsak az Apáczai Galériában, hanem Kolozsvár és Erdély más kiállító-helyiségeiben is megtekinthetnek alkalomadtán az érdeklődők.
A péntek délután sorra került megnyitó már kezdeti „hangleütésében”sokat sejtetett ezen kétnapos néprajzi esemény jellegének szándékából, miszerint nemcsak elméleti vonalon, hanem érzékletesen hiteles  népművészeti produkciók (néptánc, ének, citerazene) révén is igyekezett mintegy „illusztrálni”a színvonalas, ugyanakkor a nem szakemberek számára is követhetően érdekes, vetítőképes előadásokat.
Mindennek megvalósítása érdekében különösen sokat tett Szabó Attila, a zilahi múzeum muzeológusa, aki az általa meghívott „Zilahi Csuprosok” gyermek citerazenekar, valamint Süle Ádám népdalénekes egyetemi hallgató közreműködését igénybe véve, jelentős részt vállalt a tárlatrendezésben és annak megnyitásában, illetve az aznapi és másnapi ismeretterjesztő konferencián közreműködő előadók névsorának kialakításában.
A  tárlat és a rendezvény egészének kiemelésre méltó komponense a Posta Rozália népművész-oktatónak a szilágysági, és azon belül hangsúlyosan a szilágynagyfalusi varrottasokat és szőtteseket felvonultató rendkívül gazdag gyűjteménye, illetve annak általa történt közvetlen hangnemű, szakszerű bemutatása. Amint megtudtuk tőle, a középkorban a jobbágyoknak nem volt szabad ugyanazt a mintázatot, illetve textíliát használni, mint a főuraknak. Idők múltán viszont ezen tilalom lassanként lazult, és „menetközben” saját maga számára is „kamatoztatta” a falu népe az udvarházakból ellesett tudásanyagot.
Tanulságos volt, amint a megnyitóünnepség alkalmával Rozália néni a tárlaton látható anyagon – az 1800-as évekből eredeztethető daraboktól kezdve, az 1970-es évekkel bezáróan – lépésről-lépésre haladva bemutatta a különböző időszakok szövés- és varrásmódjainak alakulását, illetve ízlésmódbeli változását. Megismerhettük, hogy a szövés-varrás alakulásában milyen fontos szerepet játszott a „kelengye”, mint a lányok férjhezmenetelének elengedhetetlen „tartozéka ”, amelyet ökrös szekérrel, a falu szemeláttára vittek a legényesházhoz. A kelengye  tulajdonképpen a hétköznapi és ünnepnapi életvitelhez szükséges „kellékeket” tartalmazta, mint pl. a komakendők, komatálak, asztalterítők, falvédők,  vőfélykendők, különféle ruhaneműk stb.
Ugyancsak a péntek délutáni megnyitó alkalmával Kovács-Kurucz János történelemtanár előadásában ismerkedhettünk meg Petri Mórral (1863–1945), Ady Endre zilahi magyartanárának a hat kötetben 1901–1904 között megjelentetett  Szilágy vármegye című monográfia szerzőjének életútjával, aki ezen főművével mintegy irányt szabott, hivatkozási alapot biztosítva az utána következő, ilyen irányban elkötelezett történészek számára. Tulajdonképpen maga az előadó, Kovács-Kurucz János is részben Petri Mór nyomdokain haladva állított össze és  készített el kiadásra négy kötetet a Szilágysági magyarok című képes krónika sorozatából, amelynek első darabja, a Szilágysági magyarok című, a Kriterion gondozásában 1991-ben megjelent monográfia, amelynek szerzői között találjuk többek mellett Wolf Rudolfot (az Apáczai-líceum néhai igazgatóját), Egyed Ákost, Sipos Gábort, Szabó Zsoltot, Vicsai Jánost, Gáspár Attilát, Kovács-Kurucz Jánost.
Dáné Tibor, a Művelődés főszerkesztője ismertette a folyóirat Tövishát című,  a Szilágyság ezen karakterisztikus arculatú tájegységét bemutató mellékletét. Néhány, a melléklet tartalmára utaló cím: Népi építkezés a Tövisháton (Sipos Gábor), Etnikai egyensúlyhelyzetek, lokális együttélési modellek (Biczó Gábor), A hagyományőrző szilágysági néptáncmozgalom (Szőke Anna),Hagyományőrzés Szamosardón (Kis Tóth Ilona).
Csepei Mária magyarszakos tanár, a szombati értekezlet nyitányaként a kárásztelki ragadványnevekről értekezve elmondta, hogy ezek alkalmazását az amúgy református környezetű katolikus településen fellelhető kisszámú családnév (Szabó, Kovács, György, Lőrincz, Nagy) tette elsősorban szükségessé. Amint kifejtette a ragadványnevek egy része viselőjének testi tulajdonságára utal: hosszú, kövér, mázsás, szőke. De utalhat az adott személy foglalkozására: asztalos, tejes. Tudásszintjét is jelezheti: „busma” (buta). Becenevek: Palcsi, Kingácska, Katácska.
Oláh Mihály lelkész vetítőképes előadásában a szilágysági középkori templomok közül mutatott be néhányat, szakszerűen élményszerű előadásban. Elmondása szerint az egyik legrégebbi a XIII. század közepe táján épült románkori freskótöredéket őrző, ugyankkor koragótikus jegyeket is (pl. a  nyolcszögletű torony) hordozó somlyóújlaki templom. Különös érdekessége a falba épített oldalkarzata. A továbbiakban szó esett a gótika előhírnökének tekinthető krasznai templomról, a kusalyi kifinomult, eredetileg  ferences kolostortemplomról, amelynek nyugati fekvésű,  szamárhát-íves portáléja Enzt Géza művészettörténész szerint kassai mintaképre utal. Megismerkedhettünk a késő gótika egyik példájával, a méreteiben is impozáns szilágynagyfalusi templommal, valamint a kolozsvári Farkas utcai templom „kistestvérével”, az 1480-as évek után épült magyarkeceli késő gótikus, fatornyos  templommal.
A XIX.–XXI. századi szilágysági néprajzi kutatások eredményeicímmel, Czégényi Dóra egyetemi adjunktus előadásában közelképbe kerültek mindazon néprajzkutatói törekvések, amelyek meghatározták a Szilágyság néprajzi értelemben vett arculatának megrajzolását, feltérképezését. Elmondása szerint mindezt olyan, a Szilágyság iránt elkötelezett személyiségek tartották feladatuknak, akik alapképzettségüket illetően nem tekinthetők néprajzkutatóknak. Úttörőnek bizonyult többek között Kőváry László (1819–1907) Föld-és országtani vázlatok Szilágyságról című műve. Jelentős szerepet játszott Szilágyság megismerése terén Kincs Gyula (1859–1915) polihisztor, a koedukáció egyik előfutára, aki szerint Szilágyság Magyarország kapuja, határ Erdély és az Alföld között. Az előbbiekben már említett Petri Mór a „mezsgye” kifejezést használja Szilágyság földrajzi helyzetére vonatkozólag, fontosnak tartva többek között a szilágysági ünnepkörök, halottkultusz, népgyógyászat, babonák tanulmányozását. A Szilágyság elkötelezett kutatói voltak még többek között Biró Lajos (1856–1931) világhírű zoológus és Boér Miklós (1859–1915), a Magyar Nyelvőr című szaklap elindítója (1872), a Szilágyság népeiről című kétkötetes mű szerzője. A XX. századi szerzők és műveik  közül említésre került Beke György Szilágysági hepehupája (1976), a könyv címét illetően immár emblematikussá vált kötete, továbbá dr.Kós Károly, Szentimrei Judit és dr. Nagy Jenő Szilágysági magyar  népművészet, valamint Almási István Szilágysági magyar népzene című kiadványok.   
Mivel  Gáspár Attila zenetanár és népzenekutató személyes okoból adódóan nem lehetett jelen a szombati értekezleten, az őt helyettesítő Szabó Attila által  „tolmácsolt” szöveg alapján megtudhattuk: a szilágysági népi énekek, népdalok első lejegyzőit, felhasználóit a reformáció évszázadában kell keresnünk. Említésre méltónak találta, hogy olyan jeles költők, mint Balassi Bálint, Ilosvai Selymes Péter vagy a későbbiekben Arany János –, akinek ősei Szilágynagyfaluból költöztek Nagyszalontára –, költeményeiket, verseiket gyakran népdalokra szerezték. Nem is beszélve arról,  hogy Arany János maga is fontosnak tartotta az általa ismert népdalok, énekek, gyermekdalok, diákdalok lejegyzését. Tudni kell viszont azt is, hogy a szilágysági magyar népdalok (talán) első tudatos lejegyzője a szilágyperecsenyi származású Boér Miklós (1857–1905) volt.
A szilágysági népviselettel és néptánccal Lelik Berta néptáncoktató, illetve az általa irányított krasznai Bokréta táncosainak közreműködésével ismerkedhettünk. Az előadó nagyfokú szakértelemmel szólt a tövisháti, illetve a berettyómenti és a krasznamenti viselet sajátosságairól, miközben a közönség „életközelből” figyelhette meg a táncospárok öltözékén, illetve a kiállításon szereplő ruhadarabokon az elmondottakat. Ugyanezen életszerűség jellemezte a különféle szilágysági néptánc változatok ismertetéséhez fűződő előadást is, amely során közelképbe került többek között a tövisháti „kétlépéses csárdás”, a Kraszna- és Berettyó-menti „kettős csárdás”, „gyors csárdás” és „ugrálós”. 
László László történelemtanár a szilágysági személyiségekről tartott előadásában szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a teljesség igénye nélkül teszi mindezt, hiszen rendkívülien gazdag ilyen tekintetben a „választék”. A többi előadó  által is említettek mellett többek között szükségesnek vélte kiemelni a „zsibói bölény” idős Wesselényi Miklós és az „ árvizi hajós” ifjú Wesselényi Miklós személyét vagy a Szilágysámsonon született Szikszai Lajos honvédhadnagyot, aki az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc idején hősiesen harcolt, majd jelentős szerepet játszott a vasúthálózat szilágysági „meghonosításában”, jelentősen hozzájárulva a Wesselény-szobor Zilah főterén  történő felállítása ügyéhez.
Szabó Zsolt, a Művelődés című folyóirat nyugalmazott főszerkesztőjétől megtudhattuk, hogy a Szilágyságot jószerint immár szülőföldjének tekinti, jóllehet csak az idők folyamán került ezen tájegységgel egyre szorosabb kapcsolatba. Érzelemteljes és személyes emlékekben bővelkedő előadásának (és a kétnapos honismereti rendezvénynek is akár!) a mottója lehetne azon gondolat, miszerint létezik egy örök Szilágy és egy felfedezésre váró Szilágy...!
A konferencia záróakkordjaként hangzott el Szabó Attila Szilágysági fazakasság című vetítőképes előadása, amely során –, mint ezen népművészeti ágazat iránt különösen elkötelezett gyűjtő és kutató – kiemelten beszélt a désházi népi kerámiának, mint olyanak a  Szilágyságban (és nemcsak) betöltött kivételes szerepéről. A tárlat anyagában is megtekinthető a komaszilkék, tányérok, csuprok, vizes korsók forma-, motívum- és színvilágának elemzése során, kitért a népi fazekasság olyan helyszíneinek bemutatására is, mint Zilah, Kraszna, Szilágysomlyó, Tasnád.
A rendezvény egyik fő mozgatójaként Szabó Attila szükségesnek vélte megosztani azon gondolatát, miszerint elégtételt jelent számára, hogy hozzájárulhatott a tárlat létrehozásához, valamint  előadóként az értekezlet tartalmasabbá tételéhez. Ugyanakkor kifejezte abbéli reményét, hogy a rendezvény és azon belül a kiállított népművészeti anyag inspiráló ereje megtermékenyítőleg hat az Apáczai-líceum diákjai alkotófantáziájára, amelynek eredményeként olyan minőségi gyermekalkotások születnek, amelyeket alkalomadtán Zilahon és a Szilágyság más településein is  érdemes lesz majd bemutatni.
(A Szilágysági barangolások című, január 27-e és 28-a között lezajlott honismereti rendezvény alkalmával megnyitott tárlat megtekinthető február 20-ig, munkanapokon 14-20 és szombaton 9-20 óra között.
SZÉKELY GÉZA
Szabadság (Kolozsvár)

Hamuban sült pogácsa a Napsugár gyermeklap
Hatvanéves születésnap ezer kis olvasóval
Míg a szombat délutáni Napsugár találkozóra a felnőtteket várták a közös emlékezés, méltatás és köszönet ünnepi alkalmára, vasárnap a gyermeklap olvasóié és szerzőié volt a főszerep: a kép, zene, tánc anyanyelvén szólhattak a közönséghez, és az irodalom sem szorult háttérbe a gálaműsoron. A gyermeklap 12500 olvasóját ugyan nem tudták vendégül látni a kerek évfordulón, de ezer kis olvasóval együtt ünnepelhettek a lap egykori és jelenlegi munkatársai tegnap délelőtt. A Kolozsvárról, Kolozs megyéből – Aranyosgyéresről, Magyarlónáról, Szamosújvárról, Tordaharasztosról, Désről, Körösfőről, Mérából – érkezett olvasókon kívül olyan távolabbi települések iskoláiból is eljöttek, mint Szamosardó, Zilah, Magyarlapád és Nagyenyed. A vasárnapi gála a Napsugár-illusztrátorok kiállításának megnyitójával indult, az ünnepi beszédeket színvonalas műsor követte.
D.I – Ú.I.
Erdélyben nincs kisdiák, aki ne olvasta volna
Mindhiába árasztott szomorkás hangulatot szombaton a borús, esős idő, mégis igazi napsugaras délutánban volt részük azoknak, akik elmentek a 60. születésnapját ünneplő Napsugár gyermeklap rendezvényére a kolozsvári Báthory István Líceumba. A kerek évfordulóra szervezett kétnapos programsorozat keretében a szombat délután a felnőtteké volt, és meg is telt a líceum díszterme az Erdély számos településéről, több megyéből érkezett vendégekkel.
Bárdos Réka népdalénekes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanítónője mezőségi népdalokkal, Imets Levente színművész pedig Nagy László versével köszöntötte az ünneplőket: a folyóirat író, költő, grafikus munkatársait, pedagógusokat, tanfelügyelőket és a sajtó munkatársait. Timár Ágnes iskolaigazgató, aki gyermekkorában szintén hűséges Napsugár-olvasó volt, megjegyezte: bár a lap a kommunista diktatúra alatt élte le eddigi életének több mint felét, mindig igyekezett megőrizni az igényességét, Erdélyben nem volt kisdiák, aki ne olvasta volna. Az igazgató hozzáfűzte, hogy a világ változásai, az anyagi nehézségek ellenére is van remény a jövőre nézve, hiszen a gyerekek napjainkban is szeretnek olvasni. Az írott kultúra úgyszólván visszaveszi a jogait, s akkor majd a Napsugárt is könnyebb lesz megjelentetni.
Zsigmond Emese főszerkesztő hangsúlyozta: nevét és lelkét is folyamatosan megőrizte a Napsugár. Célja továbbra is ugyanaz: igényes olvasóvá, öntudatos, értékeit ismerő és vállalni merő, igaz emberré nevelni a gyerekeket. Ebben segít mostanság is a mese, a vers, a játék, a sok szín, az illusztráció, munkájukhoz pedig állandóan erőt adnak a gyerekek és a pedagógusok részéről érkező visszajelzések. Eddig összesen 677 lapszám jelent meg, ez körülbelül 17 ezer oldalt jelent.
A 60. évforduló alkalom volt arra is, hogy a főszerkesztő megköszönje a lap jelenlegi és volt munkatársainak tevékenységét, és mindenki segítségét a folyóirat terjesztésében, népszerűsítésében, emléklappal jutalmazva: tanfelügyelőket, pedagógusokat, szakmai intézményeket. A meghitt, igazi baráti hangulatba illeszkedtek a hozzászólások, versfelolvasások, amelyek közös jellemzője volt a gyermeklaphoz kapcsolódó személyes emlékek, élmények mindenki részéről. Fóris-Ferenczi Rita tanár az egyetemisták körében a Napsugárról végzett felmérésről beszélt, Murádin Lovász Noémi képzőművész rajztanár a lap grafikai megjelenítését értékelte, majd költők, prózaírók olvastak fel alkotásaikból, többek között László Noémi, Jancsik Pál, Markó Béla, Cseh Katalin, Balázs Imre József. Markó Béla elismerően szólt Zsigmond Emese főszerkesztő nagyszerű, heroikus munkájáról, és kiemelte, hogy a lap nélkül szegényebb lett volna gyermekirodalmunk, képzőművészetünk.
Gálaműsorral köszöntötték az örökifjú Napsugárt
Húsz Napsugár-illusztrátor alkotásaiból nyílt kiállítás vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Színház emeleti előterében, amelyen a Napsugárban megjelent munkák mellett felnőtteknek szóló képzőművészeti alkotások is megtekinthetők.
– Már az első lapszám is színes volt, és ez azóta sem változott, az évek során számos híres illusztrátor dolgozott a Napsugárnak. Némelyikük kiforrott illusztrátorként érkezett hozzánk, mások a lap hasábjain kaptak szárnyra. Akadt köztük olyan is, aki a gyermeklap arculatán dolgozott, de olyan is, aki saját rovatot vezetett – összegzett röviden Müller Katalin a Napsugár szerkesztője.
– Gyakorló művészpedagógusként csak azt tudom mondani, hogy a művészeti nevelés jobbá teszi az embert, és ezt érzem a Napsugár oldalain, a sugárzó színek és változatos formák világában is – mutatott rá méltatásában Murádin Lovász Noémi képzőművész.
– Akik vállalják a mesék illusztrálását, azok jól kiismerik magukat nem csak a grafikában, hanem a gyermeklélektan útvesztőjében is. Fontos, hogy milyen minőségű képekkel találkoznak gyermekeink első éveikben. Ahogy az igényes szöveg az irodalomban, úgy a minőségi kép is belépőül szolgálhat a képzőművészet világába. A gyerekkönyv-illusztráció, jelen esetben a Napsugár gyermeklap, a gyermekek képzőművészeti ízlésének alakítója – fogalmazott a képzőművész.
– Ahogy az első mesék, az első dalok, úgy az első években látott képek is formálják a gyerek képi kultúráját. A kiállított munkák alkotói ezt nagyon jól tudják és érzik. Ezért munkáikban a mondatok mögött rejtőző világ megelevenedik, látható csodává válik. Ahány stílus, annyi csoda és megannyi fénysugár, ami együtt mind egy-egy ragyogó Napsugár – hangzott el.
Zsigmond Emese a Napsugár főszerkesztője ünnepi beszédében hamuban sült pogácsának nevezte a Napsugárt.
– A magyar népmesék tele vannak csodálatos jelképekkel, egyik ilyen nagyon gazdag jelkép a hamuban sült pogácsa. A szegény asszony összekaparja a ládából az utolsó marék lisztet, és abból süti meg az útravalót a nagy megpróbáltatás elé néző főhősnek, a fiának. A hamuban sült pogácsa a világ legfinomabb, legcsodásabb eledele. Az egyik csodája, hogy az út végéig nem fogy el, miközben többen is esznek belőle. Egy másik csodája, hogy romolhatatlan. Többet ér a bankkártyánál, mert megosztásával másoknak nyújt segítséget felajánlója. De többet ér a mobiltelefonnál is, mert kapcsolatot teremt készítője és elfogyasztója között. Az édesanya nemcsak az utolsó marék lisztjét, hanem szeretetét, karjának erejét is belesütötte a pogácsába, az útravalót becsületből, tartásból, reményből, küzdeni tudásból, mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy a megpróbáltatásokat, akadályokat leküzdjük. Ilyen a Napsugár, szeretnénk belecsomagolni mindazt, amiről úgy érezzük, hogy egy életre útravaló lehet nektek – mondta a főszerkesztő.
És hogy honnan fakad az erőnk e megpróbáltatások legyőzésére? – Abból a tisztaságból és erőből, ami népünk sajátja évtizedek óta, az anyanyelvünk. A Napsugár ezen a nyelven csomagolja be minden ősi kincsünket, erőnket oldalaiba. És amíg ezt az üzenetet kiolvassátok és megértitek, amíg az ünnepi műsor minden kis morzsáját magatokkal viszitek, rendelkeztek azzal az erővel, ami legyőzhetetlenné tesz benneteket – beszélt anyanyelvünk megtartó erejéről a főszerkesztő.
– Amikor úgy érzitek, nincs miből merítenetek a biztos tudathoz, akkor a Napsugár segít abban, hogy megerősödjön ez a hitetek. Remélem, az ünnep morzsái kitartanak a következő Napsugár ünnepig, amelyre visszatéve ugyanazt az erőt érzitek majd. Vigyetek haza magatokkal a hamuban sült pogácsából – tanácsolta Zsigmond Emese.
A tegnapi Napsugár gálaműsoron a 60 éves gyermeklap kis olvasóit köszöntötték alkotó munkatársai, jeles írók, költők egy-egy verssel, gitárzenével. Felléptek a lap mai és egykori olvasói: a kolozsvári Zenelíceum gyermekkórusa, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny győztesei, a mérai Cifra néptáncegyüttes, a székelyszenterzsébeti Cickom népdalcsoport, Gorzó Boglárka népdalénekes. A szamosújvári kisiskolások toborzót, a kolozsvári Octavian Goga Iskola elemistái reneszánsz táncokat, a Karaván együttes megzenésített gyermekverseket adott elő.
Szabadság (Kolozsvár)