Mind a tíz Kolozs megyei RMDSZ-es megyei tanácsos négyéves tevékenységét pozitívan értékelte a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT) febr. 28-i ülésén. A küldöttek elfogadták Papp István, Pillich László és Révész Erzsébet városi tanácsosok beszámolóit is. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete májusban nagyszabású értekezletet szervez, amelynek fő témája az autonómia kérdése – jelentette ki Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. A rendezvényre meghívnák azoknak a nemzeti kisebbségeknek a képviselőit is, akik már az autonómia különböző formáival rendelkeznek Európában. A megyei elnök felkérte az RMDSZ platformjait, hogy az elkövetkezőkben a Szabadelvű Körhöz hasonló értekezleteket szervezzenek az autonómia kérdéskörének minél alaposabb megismerése érdekében. Három kolozsvári városi tanácsos – Papp István, Pillich László és Révész Erzsébet – négyéves tevékenységét a testület korábban nem fogadta el. A három tanácsos óvást emelt a döntés ellen. Az MKT mostani ülésén ismét meghallgatta az érintett tanácsosokat, akiknek a tevékenységét végül az MKT titkos szavazás útján elfogadta. Ezután következett az RMDSZ Kolozs megyei tanácsosainak a meghallgatása és tevékenységüknek kiértékelése volt. A jelenlévők Kerekes Sándor, Bitay Levente, Böjte Dániel (Alsó-Aranyosvidék tájegység), Buchwald Péter, Lakatos András (Kalotaszeg), Molnár Géza, Pálfi Zoltán, Pethő Zsigmond, Székely István (Torda-Aranyos), Váncsa Pál (Szamosmente) beszámolóit hallgathatták meg. Az MKT szintén titkos szavazással elfogadta mind a tíz megyei tanácsos tevékenységét. /Papp Annamária: Sikeresen vizsgáztak a városi és megyei tanácsosok. Következik a jelöltállítás és a rangsorolás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./

Petkes József festőművész húsz év után újra kiállít Szatmárnémetiben. A Magyarországra áttelepült művész megszámlálhatatlan alkalommal jött haza családi, baráti kapcsolatainak ápolására, kulturális, művészeti rendezvényekre. Festményeiben a Szamos–mente, a Szilágyság, Erdély rejtőzik, ezt vitte magával az utóbbi húsz év vándorútjain. Petkes József 1969–es egyéni bemutatkozása óta – tizenöt éven át – a szatmári képzőművészeti élet egyik legaktívabb kiválósága volt. A kiállítás márc. 31-én nyílik. /Máriás József : Húsz év után újra. Petkes József festőművész kiállítása Szatmárnémetiben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 30./

Érdekes kétnyelvű sorozatot indított a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal. A Bibliotheca Moldaviensis a moldvai csángók sorsát tárja a világ elé. Az eddig megjelent kis kötetek: Bandinus (A Bandinus-kódex és a csángómagyarok ügye a XVII. század derekén), Pater Zöld (Zöld Péter élete és munkássága), Petrás (Petrás Incze János élete és műve), Nastase (Gh. I. Nastase a moldvai magyarokról a Bandinus-kódex alapján). A kiadásért felel Ferenczes István igazgató, a Székelyföld főszerkesztője, a Moldvai Magyarság című folyóirat kiadója. A sorozatot szerkeszti Mirka Szidónia-Kata. A lap idézte a Nastase című kötet összefoglaló utószavát: – A moldvai csángók eredetéről, történelméről egyre több tanulmány, dokumentum lát napvilágot. A szakirodalom, legyen az magyar, angol vagy más nyelvű, egyértelműen elismeri, hogy a Moldvában élő katolikus lakosság (néhány német, lengyel, olasz eredetű népességtől eltekintve) magyar származású. A román történetírás nagyjai, jelentősebb képviselői szintén ezt az álláspontot képviselték (Dimitrie Cantemir, Radu Rosetti, Nicolae Iorga). Gh. I. Nastase, a Iasi-i egyetem történész professzora, az 1926- os egyházi összeírások alapján készítette el Moldva magyarlakta településeinek térképét, és adatait összevetve Bandinus püspök adataival megpróbált fényt deríteni a moldvai magyar betelepedés folyamatára. 1934-35-ben jelentette meg Ungurii din Moldova la 1646 dupa "Codex Bandinus" (A moldvai magyarok 1646-ban a Bandinus-kódex alapján) című munkáját. Ebben írja:"Végösszegzésként elmondható, hogy 1646-ban Moldvának kb. 5000 magyar lakosa lehetett." Nastase tanulmánya rámutat arra, hogy míg a falun élő magyar közösségek sokáig megőrizték anyanyelvüket, vallásukat, addig a moldvai városok magyar közösségei nyelvi és felekezeti szinten gyorsabban asszimilálódtak. A román tudós munkáját méltatva Benda Kálmán ezt mondja: "A szerző eredményei a következőképpen foglalhatók össze: a moldvai magyarok első okleveles említései a XIII. századból ismertek. Első falvaik a Szeret jobb partján, katonailag fontos helyeken épültek; közülük nem egyben ma is régi erődítmények romjai láthatóak. Ez valószínűsíti, hogy a magyar királyok által tudatos elgondolással, a tatárok ellen létesített határőr-települések voltak. Az északi részre a Szamos völgyéből, a délire a Székelyföldről történt a telepítés. A következő évszázadokban azután önkéntes kivándorlással számuk egyre gyarapodott. A XV. században az inkvizíció által üldözött dél-magyarországi husziták, a XVI-XVII. században a jobbágysorsot nem vállaló székelyek, majd a XVIII. században, a madéfalvi veszedelem után, a határőrszolgálat elől menekülő székelyek gyarapították számukat. Ezek a megállapítások mai ismereteink szerint is helytállóak." – A csángók magyar eredetét csak a román nemzetállami ideológia jegyében fogant, olyan tudományosnak nem nevezhető munkák tagadták, mint Dumitru Martinas vagy Bucur Ioan Micu művei. Napjainkban is egyre gyakrabban jelennek meg olyan román nyelvű tanulmányok, véleménynyilvánítások, amelyek megkérdőjelezik vagy egyértelműen tagadják e népcsoport magyarságát. Nastasénak ezt a munkáját a későbbi román történetírás elhallgatta, nem csoda, hogy a román történetírók lexikonában még a neve sincs megemlítve. Ezért fontos ennek a munkának az újrakiadása, hiszen egy nemzetközileg is elfogadott álláspontot képvisel, s megjelenésével mind a kutatók, mind a moldvai csángómagyarok története iránt érdeklődők számára elérhetővé válik. (Nastase. Kétnyelvű kiadás. Editie bilingva. Hargita Kiadóhivatal – Editura Harghita, Csíkszereda-Miercurea-Ciuc, 2003. A magyar fordítás Bartha György munkája.) /B.D.: Bibliotheca Moldaviensis. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./

Az árvíz sújtotta magyarlakta települések helyzetéről kért tájékoztatást Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az RMDSZ-es tanácselnökök és prefektusok tájékoztatójából kiderült, hogy a Maros, Olt és Szamos völgyében tapasztalhatók a legveszélyesebb áradások. Hargita megyében mintegy 16 településén lakóházak, gazdasági épületek, szántóföldek és kaszálók kerültek víz alá. Hasonló a helyzet Beszterce-Naszód és Kolozs megyében is. A legkritikusabb állapotok Maros megyében alakultak ki, ahol a Kutyfalva községhez tartozó Marosdátos falu 162 lakóházát és 400 lakóját elszigetelte a külvilágtól az áradás. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23./

Május 6-án László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének új elnöke fiatal csapattal állt a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT) elé, amely hat tartózkodással szavazta meg a politikus által javasolt elnökséget. Az MKT elnöke továbbra is Máté András. A tisztségre ketten pályáztak. A 2003 és 2005 között a tisztséget betöltő Máté András kihívója Mátis Jenő volt, aki végül 49–20 arányban maradt alul. László Attila bemutatta az általa választott új elnökséget. A gazdasági feladatokkal Makkai Zsolt foglalkozik, az ifjúsági ügyekkel pedig ifj. Deák Ferencet bízták meg. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési alelnök Vákár István lett, a humánerőforrás fejlesztésért Csoma Botond felel. A pályázatírással és a civil szervezetekkel való kapcsolattartással Varga Zoltánt bízták meg. Kalotaszeg ügyeivel Póka András György, Szamos mente és Mezőségért Sallai János, Aranyosmentéért pedig Kolozsy Ernő felel. A Kolozs megyei szervezet kulturális ügyekért felelős alelnökének Sántha Attila költőt nevezték ki, aki ideiglenesen az oktatási ügyekért is felel. Bitay Levente továbbra is ügyvezetői feladatkört teljesít. /Borbély Tamás: Máté András lett az MKT régi-új elnöke. A döntéshozó testület fiatal elnökségnek szavazott bizalmat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./

Huber András író Akikhez a múzsák bekopogtak című legújabb könyvében a két Szamos egyesülése vidékének magyarul publikáló írástudóit vette számba. A Dés székhelyű egykori Szolnok-Doboka vármegye határvonala csupán keretet biztosított ahhoz, hogy fölmutassa az itt született jelentős szellemi értéket, mondta. A Magyar Tudományos Akadémia tizenhét hajdani tagjának életútja kapcsolódott az egykori Szolnok-Dobokához. A Désen született Huber András jó ismerője a város hely- és sajtótörténetének. Monografikus jellegű könyvekben adta közre kutatásainak eredményeit. 1997-ben megjelent Százarcú nagyhatalom című munkájában négy egykori jelentős erdélyi vármegye közel másfélszáz időszaki sajtótermékének útját tárta fel a kezdetektől 1944 végéig. Szolnok-Doboka vármegyében a XIX. század második felétől 1944 végéig két tucat nyomda volt, ezekben számos magyar nyelvű helyi hírlap és folyóirat készült, Désen például 36. Napjainkban azonban Désen már nincs potenciális magyar olvasóközönség, pedig a számadatokat tekintve még lehetne. 2002-ben megjelent várostörténeti könyve /Város az időben/ viszont hat hét alatt elfogyott. Ennek az az oka, hogy Szabó T. Attila professzor 1944-ben közreadott dolgozatától eltekintve, anyanyelvű vonatkozásban nem látott napvilágot egyéb munka. Huber Andrást bántja, hogy Désen a helyi utánpótlás várat magára. /Lukács Éva: Ahány könyv, annyi szelete a létnek. Beszélgetés Huber András íróval. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./

Van kölcsönhatás, de van különbség a román és magyar dallamok között, mondta Kallós Zoltán. A Mezőségen összefonódott a román a magyarral. Nagy a magyar hatás. Kodály és Bartók megállapították, hogy a régi magyar verbunkos zenét a mezőségi románoknál kell keresni. Azonban ha Kendilónán gyűjtöttek volna, akkor előkerült volna ugyanaz a zenei anyag, ami Boncidán és Válaszúton van, mert ennek a három szomszédos falunak – és itt, a Szamos völgyén végig, Szamosújvárig – azonos a zenei anyaga. Kallós hibának tartja, hogy nincs zenei oktatás az alsó tagozatokon. Kolozsváron néhány iskolában, csoportokkal most már beindult. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk, hangsúlyozta Kallós. Ha ilyen szellemi javakkal táplálkozunk, akkor biztos kibírunk még ezer évet. /Takács Éva: Nem véletlen, hogy megmaradt. Kallós Zoltán nyolcvanéves. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 25./

Gondtalan napokat biztosított a monói magánfestőtábor néhány művésznek egy vállalkozó házaspár jóvoltából. „Annyi sajátos szépsége van, és olyan gyönyörű ez a vidék, hogy alig tudtam letenni az ecsetet” – értékelte Talpos Erzsébet, a szatmárnémeti Alkotóház Képzőművészeti Egyesület tagja a meghívást. Monó Sülelmedhez van közel, s egyúttal a Szamos-völgy egyik legszebb szakaszához, a Cikói-szoroshoz, és a vidék legjelentősebb magyar településéhez, Szamosardóhoz, melynek református templomát Kós Károly tervezte. Monóban van a Wesselényi-kúria, melyet az „erdélyi bölény” egyik leszármazottja, Wesselényi Rozália 1925-ben adott el a rokon Péterfy családnak. Az egyik utódtól vette meg 1996-ban egy szatmári vállalkozó és felesége, Benedek Piroska. Elhatározták, hogy nyári tábort biztosítanak néhány művésznek. Az első tábor a múlt évben volt. Húsz személynek tudnak kényelmes szállást biztosítani. /S.L.: Festőparadicsom Monón. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./

Juga Katalint, a szamosújvári 2-es számú I–VIII. osztályos iskola aligazgatóját most a tanévnyitással kapcsolatos tennivalók kötik le. Az ötödik osztályba nem kevesebb, mint tizenöt gyermek iratkozott be szórványvidékről. Néhány éve a helyi református egyházközség törődésének köszönhetően közel száz mezőségi és Szamos menti gyermek végezheti tanulmányait Szamosújváron. A magyar tagozattal is rendelkező iskolában jó körülmények között kezdődik a tanítás. /Erkedi Csaba: Szamosújvár. Szórványvidék gyermekei az iskolában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./

Jövőképet teremteni a szórványnak! – így lehetne összefoglalni Lapohos András nyugalmazott ördöngösfüzesi biológia-földrajz szakos tanár nemrég megjelent könyvének /Zúgó harangok üzenete – Templomok és fogyó gyülekezetetek, Grafycolor Kiadó, Kolozsvár, 2006/ lényegét. Lehet a Makkai Sándor féle Holttenger mezőségi szórványmagyar falvai számára jövőképet nyújtani: cselekvő magyarokká léphetnek elő. Úgy, ahogyan azt Lapohos András is tette egész élete folyamán Ördöngösfüzesen, a szülőfalujában, ahol az évek során Egyházi és Szórványmúzeumot, Állattani Múzeumot és Tájházat hozott létre. Az 1989-es korszakváltás után pedig az általa létesített Szülőfalum Alapítvánnyal nemcsak Ördöngösfüzes közösségét szolgálja, hanem a Mezőség és a Szamosmenti dombság szórványmagyar falvait is. Azokon a helyeken tudott jövőt tervezni-hozni, reményt kelteni, ahol már sem iskola, sem templom nem állt a foszladozó magyar közösségek szolgálatában. A Lapohos András vezette Szülőfalum Alapítvány programja: 1. Romos templomok megjavítása, „tanútemplommá” tétele. 2. A teljesen elárvult templomok bebútorozása, hogy megfelelő körülmények között tartsák a megemlékezéseket. 3. Az „elszármazottak napjának megszervezése”, hogy aztán majd ők rendezzék meg minden évben. A könyv Holttenger közel félszáz szórványmagyar-szigetközösségét, faluját- templomát is bemutatja. /Dáné Tibor Kálmán: Szórvány múlt és jövő egy könyvben. Falunapon mutatják be a kiadványt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./

Kollégium után tanintézet épül Szamosújváron
Október 9-én fektetik le a szamosújvári Kemény Zsigmond Mezőségi Szórvány Iskolaközpont alapkövét – közölte a Téka Alapítvány. A civil szervezet a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvánnyal közösen 11 éve indította el a Mezőségi szórványoktatási programot, melynek köszönhetően az elmúlt több mint egy évtized alatt 300 gyerek tanulhatott magyarul.
A kezdeményezők azonban úgy vélik, válaszúti és szamosújvári szórványkollégiumok csak akkor tudják betölteni szerepüket, ha létrejön mellettük egy iskolaközpont is.
A tanintézet Szamosújvár, a Kis-Szamos mente, az Észak- és Belső-Mezőség és a Szamos menti dombság magyar településeit szolgálná ki, a bölcsődébe, óvodába és iskolába 650–700 gyerek járhatna. A kezdeményezők szerint az iskolaközpont egyetlen működő magyar iskola, osztály megszüntetését sem okozza. A kivitelezés a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont modelljét követné: az építkezést román és magyar állami és alapítványi forrásokból finanszíroznák, az épület tulajdonjoga pedig a Téka Alapítványé lenne. A szamosújvári tanács már kiutalt egy 8 ezer négyzetméteres telket a célra, az építkezési engedélyek is megvannak, így szeptember elsején már elkezdték az építkezést. Krónika (Kolozsvár)

Konferencia a főnemesség küldetéséről
Az erdélyi főnemesség küldetéséről és felelősségéről tartott konferenciát Besztercén az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Köre. Az EPMSZ-t jó negyven évvel ezelőtt alakították meg Nyugat- Európába menekült magyar értelmiségiek. Főleg az 1956-os forradalom utáni megtorlás elől menekülve, Svájcban és Németországban élő magyarok szervezték meg az első találkozókat, és indították el 1971-ben az Akadémiai Napok elnevezésű sorozatot, amelyeket azóta is minden évben megszerveznek. E közel fél évszázadnyi idő alatt számtalan marosvásárhelyi meghívottja volt az EPMSZ-nek (Sütő András, Illyés Kinga, Lohinszky Loránd). Először Nyugat-Európában tartották találkozóikat, majd a kelet-európai változások után egyre gyakrabban a Kárpát-medence országaiban. Kezdeti tapogatózások után tradícióvá vált az Akadémiai Napok egyhetes időtartama, és legtöbbször a mennybemenetel ünnepének hetére szervezik. Így volt ez 2012-ben is, amikor Félixfürdőn tartották májusban az Akadémiai Napokat; harmadszor Romániában, Szováta (1993) és Illyefalva (2001) után.
1999-ben szándéknyilatkozatban fogalmazódott meg az EPMSZ Erdélyi Körének megalakítása. Néhány évre rá hivatalosan is megalakult az Erdélyi Kör, amely évente kétszer – tavasszal és ősszel – Erdély és a Partium különböző városaiban tartja háromnapos konferenciáját. Így került sor 2012 októberében a besztercei találkozóra, melynek témája az erdélyi főnemesség nemzete iránti felelőssége volt.
A Besztercén tartott konferencia első napján – pénteken délután – Haller Béla tanár, a Castellum elnöke tartott átfogó, színvonalas előadást az erdélyi magyar arisztokrácia fél évszázados megpróbáltatásáról és helytállásáról. Hallgatóként azzal az élménnyel követtem az előadást, mint mikor Bánffy Miklós erdélyi trilógiáját olvastam: a körön belül élők tiszta kitárulkozása volt egy érdeklődő világ felé. Kálmán Attila történelemtanár vetítéses előadásában azoknak az erdélyi főnemesi mecénásoknak nevei és alakjai jelentek meg, akik a Marosvásárhelyi Református Kollégiumot hosszú időn keresztül önzetlenül támogatták adományaikkal.
A konferencia második napjára, szombatra hagyományosan beiktatott kirándulás Erdély egyik alig-alig ismert, gyönyörű templomokat és egykori fényűző palotákat őrző régióját – Észak-Mezőség és a Szamos mente – mutatta meg a résztvevőknek. A Londonból, Zürichből és Budapestről érkezett vendégekkel együtt a mintegy huszonöt fős csoport kirándulása a harinai román kori templomtól indulva a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumnál ért véget.
Bodolai Gyöngyi

Népújság (Marosvásárhely)

Levélbontó – Egy marék izzó parázs
Találkozóról jövök. Lelkemben emlékekkel, új élményekkel. Nem hagyományos érettségi találkozóról, nem megszokott iskolairól. A Dési Magyar Vegyes Líceum 1948-tól, a tanügyi reformtól az 1959-es iskola összevonásig, egyesítésig terjedő időszak végzettjeinek találkozójáról. Kezdet és vég! Egy szelet a város iskolatörténetéből. A két évszám között egy iskola életének rövid története, tizenegy éve. Nem egyedi eset. Sok erdélyi magyar iskola sajátos sorsa, élete.
De nem ezzel kezdődött a város oktatástörténete…
Már Pápai Páriz Ferenc, világhírű orvostudományi író, a Pax Corpolis szerzője szülővárosában, Désen kezdte tanulmányait. Az évtizedek, évszázadok során többen is tanultak itt, akik a magyar tudományos és művelődési élet kiválóságai lettek. Ehhez jelentős hozzájárulást adott az 1897 őszén induló Magyar Királyi Állami Főgimnázium, amely vonzotta a város és környék elkötelezett pedagógusait, tanulni vágyó fiataljait. Déshez kapcsolódik az író-tanár Daday Loránd (Székely Mózes) tevékenysége, aki itt írta műveinek nagy részét. A Szamos menti város alakította Mohi Sándor és Incze János szín- és képvilágát. Csupán néhány felvillanás az értékekből…
Az 1948-as tanügyi reformmal a magyar nyelvű oktatás épület nélkül maradt. A főgimnázium épületében a román tagozat működött, a későbbi Andrei Mureşan líceum. Komoly harc eredményeként létrejött a magyar nyelvű gimnázium. És lett otthona is, az 1730-ban elkészült Ferences Plébánia épülete. Az államosítás előtt is a Rend fiú és leányiskolát működtetett. Az intézmény új nevet kapott: Dési Magyar Vegyes Líceum.
Lerobbant, szerény épület, régi bútorzattal, oktatási eszközök nélkül. Így tette meg első lépéseit. De legalább a miénk volt…
Tanáraink nem voltak módszertanba merevedett pedagógusok. Színes egyéniségükkel, lelkük mélyén a tanítványok iránti szeretettel és ügyszolgálattal neveltek. És ezt nem olcsó áruként értékesítették. Markáns személyiségükkel hatottak, oktattak, neveltek…
Papp Béla
Szabadság (Kolozsvár)