"A Budapesten élő Halász Péter, a Magyar Művelődési Intézet tudományos főmunkatársa, a Honismereti Szövetség elnöke három évtizede foglalkozik a moldvai csángók néprajzával. Felvázolta a csángók történelmi múltját, akik hagyományos kultúrájukat tekintve - a harmadik évezred küszöbén - a szóbeliség szintjén élnek, anyanyelvükön nem tudnak sem írni, sem olvasni. A csángók nyelvünk igen archaikusrétegét őrzik - Szabófalva környékén például a XV. századi magyar nyelvet beszélik! - , a XVIII. század végén kezdődött nyelvújítás után keletkezett szavaink túlnyomó részét nem ismerik. Háromféle sors várhat a moldvai magyarokra. Moldvában maradnak és a gyorsuló asszimiláció sodrában anyanyelvüket elveszítik, elrománosodnak. A második út: Moldvában maradva ideig-óráig megőrzik tájnyelvüket. Az utóbbi években ugyanis az erdélyi és magyarországi gazdasági /vendégmunkások/ kapcsolatok felértékelték valamelyest a magyar nyelvet. Ez azonban a nyelvi beolvadást nem állítja meg, csak lassítja. A harmadik változat a hetvenes években kezdődött, amikor a népességkeverő politika jegyében megkezdődött Székelyföld iparosítása. Ekkor ezrével érkeztek erre a vidékre csángók, egy részük nem olvadt be a románságra. A fordulat után, 1990 januárjában - székely segítséggel - ők hozták létre a Csángó Újságot, amely Moldvai Magyarság néven most is megjelenik. 1990 óta több mint száz csángó fiatalt hoztak Magyarországra tanulni. E diákok ráhangolt anyaországi tanárok hiányában mérhetetlen nehézségekkel találták magukat szembe.Csupán néhányuk fejezte be tanulmányait, többségük lemorzsolódott, az akció kudarcba fulladt. Szerencsésebb kezdeményezés és ma már gyakorlat, hogy Erdélyben Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és másutt csángó gyerekek százai tanulnak magyar iskolákban. A majdani csángó értelmiség csíráit jelentik, akik majd hatékonyabban képviselhetik szegény, árva népük érdekeit. /Moldvai csángók vándorúton. "Mü mindig lejjebb vagyunk". = Magyar Nemzet, jan. 28./"

"A moldvai csángók identitásáról írt a néprajzkutató Tánczos Vilmos. A Kárpátokon kívül élő csángóság a 19. században kimaradt azokból a történelmi folyamatokból, amelyek a modern polgári magyar nemzetet megteremtették. A legfontosabb egységesítő tényezők hiányoznak: a magyar nyelvnek nem tulajdonítanak semmiféle szimbolikus közösségformáló értéket. A csángók a nyelvcserét nem tartják veszteségnek. A Moldvában beszélt tájnyelvet nem tekintik a Kárpát-medencében beszélttel azonosnak. Nincsenek tudatában a népi kultúra nemzeti értékének. Alig van kapcsolatuk a magyar "magaskultúrával". A közös származás népi tudata már a székelyes csángók között is elhomályosulóban van. Moldvában nem alakulhatott ki sem egyházi, sem világi magyar értelmiség. A román állam kezdettől akadályozta a moldvai magyar értelmiség kialakulását. A román katolikus egyházi értelmiség kialakulása az 1884-ben felállított jászvásári püspökség papneveldéjének, később nyomdájának tulajdonítható. A katolikus vallás a románosítás eszköze lett. - Az 1989-es fordulat óta minden tanévben 100-200 csángó gyermek tanul magyarul Székelyföld iskoláiban. A Magyarországon egyetemi tanulmányokat folytató csángó fiatalok száma több tucatra tehető. A Moldván kívül képzett fiatalok magyar értelmiségként visszakerülésére - intézmény hiánya és az ellenséges környezet miatt - nincs esély. A Szabófalván 1991-ben kezdeményezett Magyar Nyelvkört az RMDSZ parlamenti interpellációja ellenére alkotmányellenesnek minősítették és betiltották. A Lészpeden működő két vasárnapi iskola vezetőit a rendőrség folyamatosan zaklatja.- A Moldvai Csángók Szövetsége Sepsiszentgyörgyön 1990 óta Moldvai Magyarság /1992-ig: Csángó Újság/ címen folyóiratot ad ki. 1995-ben ápr. 29-re Klézsén hívtak össze közgyűlést, de a felbujtott és leitatott helybeliek kikergették őket a faluból, majd felgyújtották a magyar nyelvű tankönyveket és a magyar kiadványokat. Korábban, 1991-ben megakadályozták, hogy Pusztinában rendezzék meg a Csángó Fesztivált. /Tánczos Vilmos: A csángó identitás és tényezői. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 1. - átvétel a Magyar Kisebbség (Kolozsvár) 1997/1-2. számából/"

"Gazda József vázlatosan bemutatta a moldvai csángók múltját és kilátástalan jelenüket, a nagymértékû nyelvvesztést, a hatalom ugyanis mindent elkövet mielõbbi beolvasztásukért. 1948-50-ben még a magyar folklór kincsesbányája volt az északi csángók néhány faluja, de ma már csak Szabófalván, Kelgyesten, Újfaluban - és ott is csak az öregek körében - él a magyar nyelv. Megtörtént a zenei anyanyelv elvesztése, s folyamatosan a befejezéséhez közeledik a nyelv és a kultúra teljes elhalása is. Az ok: a folyamatos beolvasztási politika, a nemzeti jogok el nem ismerése. Tudatosan, megtervezetten számolják fel, "mintegy a mindenkori román hatalmi gépezet szakaszosan megtervezett beolvasztási politikájának a "soros" áldozatait. Helyzetük annyira kényessé vált, hogy már az RMDSZ is "kivonult a térségbõl', utolsó akciójuk" 1996 áprilisában volt, amikor Klézsén egy csángó szervezet megalapításáért gyûltek volna össze, de a karhatalmi erõk által felbéreltek tettleg bántalmazták a megjelenteket. Az "RMDSZ azóta semmit nem tesz a csángóságért, s mint kormányzati tényezõ még csak szóba sem hozza helyzetük orvoslását." "Nem hozza szóba helyzetüket a magyar kormány sem". A párhuzamosság alapján pedig lehetne rájuk hivatkozni, amikor a román kormány az erdélyi magyarok és a magyarországi románok közé tesz egyenlõségjelet..." Óriási veszélyeket rejt a csángóság pusztulása iránti közöny. Az "elcsángósodás" veszélye ugyanis az egész határon túli magyarságra kiterjedhet. Ettõl megóvni "nemzetünket az anyaországnak, anyanemzetnek nemcsak joga, hanem kötelessége is." /Gazda József: Csángóság - elcsángósodás - nemzetvesztés - párhuzamosság. Az anyaország felelõsségérõl. = Napi Magyarország, márc. 25./ Gazda József Kovásznán élõ közíró."

Csángóföldi barangolása során alig volt olyan helyen, ahol Gyergyina páter nevét ne emlegették volna, állapíthatta meg Sylvester Lajos. Szeretet és csodálat övezte. Magyarul mondta a misét. Gyergyina páter 1915-ben született, ferences szerzetes volt. Szabófalván, majd egy másik faluban volt káplán, onnan helyezték Lészpedre, plébánosnak, 1947-ben. Gyergyina pátert sokszor megfenyegették a kommunista hatóságok. Bebörtönözték őt is, mint annyi más papot is. Gyergyina pátert tizenhét évre ítélték, ebből nyolcat letöltött. A börtönben is gyóntatott, titokban misét is mondott. Gyergyina páter rendszeresen felkereste a csángó falvakat, magyarul beszélt az emberekkel, mindenki szerette őt. Gyergyina pátert élete utolsó éveiben is megfenyegették. Amikor például az elmúlt években meglátogatta őt Jáki Teodóz győri bencés szerzetes, akkor megfenyegették a pátert, hogy elveszik a nyugdíját. Gyergyina páter 1998 decemberében halt meg. Temetésére két püspök is eljött: Gergely Péter és Kósa Demeter, ahogy a páterre emlékező Zöld Lajos /Lészped/ mondta, hivatalos nevükön Petre Ghergheli és Cosa Dumitru kisinyovi püspök. /Sylvester Lajos: Gyergyina páter halála. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 23./ /Sylvester Lajos: Gyergyina páter halála. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 23./

"Nyílt levél jelent meg az Erdélyi Naplóban. A címzettek: Orbán Viktor miniszterelnök, Martonyi János külügyminiszter és Németh Zsolt a Külügyminisztérium politikai államtitkára. A szerzõ, Ferenczes István csíkszeredai író, a Székelyföld fõszerkesztõje a Budapesten megrendezett magyar-magyar csúcstalálkozóra utalva leírta: hiányérzete van, mert a találkozónak volt egy nagy hiányzója, mégpedig a moldvai csángómagyarok képviselõje. A szerzõ a húsz-harminc ezres magyarországi románság elementáris jogának nevezte a gyulai ortodox püspökség megalakulását, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a moldvai csángómagyarok nemcsak jogilag, politikailag, hanem fizikailag is veszélyeztetettek. Ferenczes István a következõ megállapítással zárta nyílt levelét: "A Vatikán a moldvai csángómagyarokat mint magyarokat leírta". Végezetül pedig felteszi a kérdést: "Leírta volna a moldvai csángómagyarokat Magyarország is, a jelenlegi magyar kormány is?" Az MTI-Press továbbította a kérdést a nyílt levél egyik címzettjének, Németh Zsolt külügyi politikai államtitkárnak.- A kérdés ilyen felvetése is botorság, mert a FIDESZ ellenzéki korában, és kormányzati erõként is mindig támogatta a moldvai csángómagyarok ügyét - válaszolta Németh Zsolt. - Orbán Viktor a FIDESZ elnökeként a '90-es évek elejei nagy árvíz idején fontosnak tartotta, hogy elmenjen Szabófalvára, Lészpedre és a többi, csángók által lakott településre. A FIDESZ lehetõségei szerint megteremtette a csángómagyar közösség támogatásának feltételeit. Azt sem szabad feledni, hogy minden lehetséges fórumon igyekeztünk felhívni a világ figyelmét a moldvai csángómagyarok sanyarú sorsára. - Ezek szerint nincs ok panaszra? - Tulajdonképpen arra a kérdésre kellene pontos választ adni, hogy kellõképpen képviseli-e a csángómagyarok ügyét az RMDSZ, a magyar kormány és a világ összmagyarsága. A magam részérõl a kormány nevében is elismerem, hogy nagyon komoly adósságaink vannak a moldvai csángómagyarsággal szemben, de az ügy az RMDSZ kompetenciájába tartozik. Nem akarok pálcát törni az RMDSZ felett, mert meggyõzõdésem, hogy számos erdélyi magyar politikus képviseli a csángómagyarok érdekeit. Kötõ József mellett megemlítem Eckstein-Kovács Pétert, aki napirenden tartja az ügyet a kisebbségi minisztérium részérõl, de tudom, hogy Szilágyi Zsolt képviselõ is interpellált a kérdésben. - A budapesti magyar-magyar találkozón viszont nem voltak jelen a csángómagyarok képviselõi. - Az Állandó Magyar Értekezlet jól átgondolt jogi struktúra szerint mûködik, amely kimondja: a találkozó ülésein a legitim parlamenti vagy tartományi képviselettel rendelkezõ magyar politikai erõk vesznek részt, és véleményem szerint jogi értelemben az RMDSZ-nek a feladata képviselni a moldvai csángómagyarok érdekeit. - Csángómagyar kérdésben mit tehet a magyar kormányzat? - A moldvai csángómagyarok helyzete nem megnyugtató. Támogatjuk azt a törekvésüket, hogy szabadon vállalhassák identitásukat, hiszen ez a célja a Csángómagyar Szövetségnek is. Tudjuk, komoly nehézségekbe ütközik a magyar anyanyelvû oktatás. A magyar nyelvû szentmisék tartásához a katolikus egyház is ellentmondásosan viszonyul. Példák bizonyítják, amíg egy erdélyi plébános vállalja, hogy magyarul misézzen a moldvai csángómagyaroknak, addig ezt ott sokszor a saját papjaik tiltják meg. - Az Önhöz is címzett nyílt levélben ez áll: "A húsz-harminc ezres magyarországi románságnak joggal adott püspökség ellenében talán lehetett volna számukra is kérni egy-egy magyar nyelvû misét és anyanyelvük oktatását." - Hadd kérdezzem meg: kinek kell kérni? A magyarországi románságnak azért tudtuk teljesíteni ezt az igényét, mert azt világosan megfogalmazták. Ebben a helyzetben is az az alapvetõ kérdés, hogy artikulálódik-e vagy sem egy közösségnek az igénye. Nem tartom helyesnek, hogy egymáshoz méricskéljük a különbözõ jogokat. Valamely közösséget nem attól függõen illet meg bármilyen jog, hogy milyen a helyzet a szomszéd országban, hanem azért jogosult bizonyos jogok gyakorlására, mert létébõl és emberi minõségébõl fakad, hogy szabadon vállalhassa önmagát. Más kérdés, hogy amennyiben egyértelmûen megfogalmazódik egy közösség igénye, az adott kormányzat igyekszik-e annak eleget tenni. - Már tudjuk, hogy a pápa nem látogatja meg erdélyi híveit. Volt e szándéka, eszköze a magyar külügyi tárcának, amellyel befolyásolhatta volna a pápa tervezett romániai látogatását? - A legkülönbözõbb módon kifejezésre juttattuk a véleményünket. Fontosnak tartjuk most is, hogy a katolikus egyházfõ keresse fel az egymilliónál is több erdélyi római- és görög katolikust. Ez hozzájárulhatna az ortodoxia és a katolicizmus közötti együttmûködés kiteljesedéséhez, valamint a nemzetiségi választóvonalak lebontásához is. - Tervezik e a külképviselet bõvítését, nevezetesen is: mikor lesz magyar konzulátus Csíkszeredán? - A kormány fontosnak tartja a külképviseleti rendszer bõvítését. Javasoltuk, hogy létesüljön konzulátus Csíkszeredán. A székelyföldi konzulátus nemcsak azért indokolt, mert oda nem terjed ki a kolozsvári konzulátusunk joghatálya, hanem azért is, mert itt él több mint félmillió magyar. Brassóban és Temesvárott is szeretnénk képviseletet nyitni és azt már elmondhatom, hogy Konstancában napokon belül megnyílik (lapzártakor már meg is nyílt - a szerk.) a tiszteletbeli magyar konzulátus. Felajánlottuk román kulturális intézet létesítését bármelyik magyarországi városba. - Az utóbbi idõben gyakran került szóba a kettõs állampolgárság. Mi errõl az Ön véleménye? Egyáltalán: a kormány foglalkozik e a kettõs állampolgárság valamilyen módon való megadásával? - A kettõs állampolgárság mögött alapvetõen két dolog húzódik meg: az egyik a határátlépés ügye, a másik pedig a magyarországi jogi helyzet. A problémamentes határátlépés többféleképpen is megoldható, abban az esetben is, ha Magyarország tagja lesz az Európai Uniónak. A legkézenfekvõbb az lenne, ha továbbra is fennmaradna a vízummentesség az EU tagországok irányában, mint ahogy Szlovákia esetében jelenleg is így van. Románia esetében is ezt az eredményes határõrizeti és védelmi rendszerhez kötik. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni: a vízumot nem azért találták ki, hogy megakadályozza a magyar- magyar kapcsolattartást. Már az Európai Unióban is vannak "nemzeti vízumok", ezek öt évre lehetõvé teszik a tetszõleges alkalommal történõ belépést, sõt a munkavállalást is fél éven belül 90 napos idõszakra. A kettõs állampolgárság gondolata mögött, sajnos, ott bujkál az a fájdalom is, hogy a határon túli magyarok sok esetben csak turistának érzik magukat az anyaországban. Ezen az állapoton kell változtatni! Meg kell teremteni annak a lehetõségét, hogy oktatási-kulturális és más jellegû többletjogokat kapjanak a határon túli magyarok. A frissen létrehozott Állandó Magyar Értekezletre és annak szakmai bizottságaira vár a feladat, hogy meghatározzák azokat a jogi és jogszabályi feltételeket, amelyek biztosítani fogják ezeket a többletjogokat. /MTI-Press/ /Válasz egy erdélyi nyílt levélre: Többletjogokat kaphatnak a határon túli magyarok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./"

"A Keleti-Kárpátokon túl élő csángóknak még a létszámát sem ismerjük pontosan - írta Faludi László a Jel című lapban -, csak a legkülönbözőbb forrásokból származó, egymástól jelentős mértékben eltérő becslésekre hagyatkozhatunk. Becslések szerint még mindig legalább százezren őrzik csángómagyar nyelvüket. A középkori moldvai püspökségek részei voltak a korabeli magyar egyházszervezetnek. A csángók államjogi kapcsolata a Magyar Királysággal a XVI. században szűnt meg; eddig tartott a középkori magyar állam fennhatósága Moldvában. A csángómagyar népesség három földrajzilag jól elkülöníthető térségben telepedett le. A legrégibb nyelvet és ezzel szoros összefüggésben levő kultúrát az északi csángó községek őrzik, melyeknek központja: Szabófalva. A mai többszázezres nagyvárostól és ipari központtól, Bákótól délre több település adja a déli csángók falucsoportját, amelynek része például Bogdánfalva, Trunk, Gyoszény stb. S harmadik néprajzi egység a székely csángók csoportja. Õk őrzik legjobban származástudatukat, nyelvjárásukat, székelyföldi kapcsolataikat. Ehhez tartozik például a Tartos völgyében fekvő Diószeg, a Beszterce menti Lészped; Pusztina, ahol a település védőszentje Szent István királyunk és Onyest. /Faludi László: Csángó sors az ezredfordulón. = Jel (Budapest, katolikus folyóirat), ápr./"

Megjelent Péterfy László Kibéd és egyháza /Infopress, Székelyudvarhely/ című nagymonográfiája. A Nagykenden élő szerzőhöz benézett Bálint Mózes, amikor éppen hazaérkezett a moldvai Klézséről vagy Szabófalváról, Pusztináról, ahol akkoriban talán tízezredszer járt. Péterfy László a nyolcvankilencedik esztendejét tapossa, és negyven éven át református lelkészként szolgált. Péterfy László már több település monográfiáját elkészítette. így Siklód (1957), Balavásár, Gyulakuta (1960), Héderfája (1975), Bonyha (1976), Nagy- és Kiskend (1978), végül pedig szülőfaluja, Nyárádselye monográfiáját. /Oláh István: Kibédi krónika. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

"Nov. 12-14-e között csángó konferenciát rendezett Szamosújváron a Lakatos Demeter Egyesület, a Kallós-alapítvány, a Magyar Művelődési Intézet, az Ipolyi Arnold Népfőiskola és a helyi Téka Alapítvány "A gúnyánkról isz teccődik, hogy magyarok vagyunk..." címmel. A konferencián Gazda Klára, Lőrincz Etel, Pozsony Ferenc, Szentimrei Judit, Táncos Vilmos, Kallós Zoltán és Halász Péter, a Duna Televízió szerkesztője tartott előadást. Vendégek: Duma András, Csicsó Antal és balusesti, bogdánfalvi, jugáni, kelgyesi, szabófalvi hagyományőrzők. A program védnökei: Halász Péter, Kallós Zoltán néprajzkutató és Harangozó Imre, az Ipolyi Arnold Népfőiskola tanára. /"A GÚNYÁNKRÓL ISZ TECCŐDIK MAGYAROK VAGYUNK..." = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10., Erkedi Csaba: Szamosújvár. Csángó konferencia Rangos néprajzkutatók fóruma. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./"

Néhány héttel ezelőtt nagy meghökkenést keltett, mikor Jean Claude Perisset bukaresti pápai nuncius Szatmárnémetiben kijelentette, Romániában nincs csángókérdés, az csak erdélyi és magyarországi értelmiségi körökben mesterségesen felnagyított ügy. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége levelet írt a nunciusnak, kérve, látogassa meg Moldvában őket. A Vatikán romániai küldötte dec. 6-án Bákóba látogatott, s a helyi római katolikus esperességre hívta találkozóra a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vezetőit. A találkozón tizennyolc szervezeti tag jelent meg Pusztináról, Klézséről, Lészpedről, Forrófalváról Nagypatakról, Trunkból és Szabófalváról. A nuncius fogadta Csicsó Antalt, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnökét és Duma Andrást, a klézsei szervezet elnökét. Duma András úgy látta, hogy a nuncius közvetíteni akar a szervezet és a iasi-i püspökség között. Csicsó Antal hangsúlyozta, nagy eredmény volt, hogy a csángó szövetség képviselői találkozhattak az apostoli nunciussal. Perisset felajánlotta, közvetítő szerepet vállal a csángó-magyar szövetség és a iasi-i püspökség közti konfliktusban. /A pápai nuncius közvetíteni kíván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 7./

"A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület a Budai Vigadó konferenciatermében tartotta évi beszámoló közgyűlését. Ezen az összejövetelen szavazták meg az új elnevezést az 1990-ben alakított Lakatos Demeter Társaság helyett. Jáki Teodóz atya az egyesület elnöke, aki a moldvai magyarok kiváló ismerője és helyszíni istápolója. Halász Péter néprajzos, az egyesület titkára tartott beszámolót. A múlt évben nyolc pályázatot nyújtottak be különféle támogatókhoz, ötre kaptak kedvező választ. A Frankfurtban élő Bodó Blanka vállalta két csángó fiatal kolozsvári taníttatásának költségeit. Az egyesület a múlt évben emlékezett meg Benda Kálmánról, a csángók történetének híres kutatójáról, lehetővé tették, hogy Szarka Mária vezetésével Külsőrekecsényből részt vegyenek a csíksomlyói búcsún, és ott műsorukkal fellépjenek. Sólyom Ferenc és társai immár negyedik alkalommal keresték fel Rekecsényt, negyven gyermeket tanítanak játszani, énekelni, írni-olvasni. Az egyesület támogatta többek között Nyisztor Tinkát is, aki hol Svájcba utazik, hogy a doktori disszertációját az irányító professzorával megbeszélje, hol hazamegy szülőfalujába, Pusztinára, hogy az ottani magyar életen valamit mozdítson. Az egyesület az Európa Tanács számára készít beadványt csángóügyben, a finneknek is szerkesztenek egy, a moldvai magyarokat angol nyelven bemutató kiadványt. A közgyűlésen Vincze Gábor történész a csángók 1945 utáni önmegvalósításának esélyeiről értekezett. Az egyesület megkoszorúzta a csángók apostolának, Domokos Pál Péternek a sírját, aki éppen ebben az évben lenne százéves. A moldvai magyarság évszázadai címmel utazik a fotókból, rajzokból, szövegekből összehozott vándorkiállítás, amely majd eljut Sepsiszentgyörgyre, Gyergyóba és Csíkszeredába is. - Mirk László /Csíkszereda/ az egyesület támogatásával olyan verseskötetet hozott össze, amely Balassitól, Csokonaitól, a szabófalvi Lakatos Demetertől a klézsei Duma Andrásig mindenkit borítólapjai közé ölel, aki a csángókról verset írt. Budapesten mutatják be dr. Kós Károly 1100 fotóból álló gyűjteményét a Magyarok Házában. A közgyűlésen Borbáth Erzsébet, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola volt csángó mindenese a csíkszeredai iskola leépüléséről beszélt: a közöny, a civakodás, oda nem figyelés elveszejtette ezt az iskolát is. Olyannyira, hogy két évvel ezelőtt a csángók Erzsikéje idegösszeroppanással ment nyugdíjba. Volt, amikor csak egy évjáratban hatvankét gyermek tanult - mára maradt egy. - Moldvában évtizedes harc folyik egy-két fakultatív árva magyaróráért. Borbáth Erzsébet iskolájából csak egyetemre és főiskolákra két országban közel húszan jutottak be, s hatan szereztek tanítónői diplomát (ketten visszamentek Moldvába tanítani, persze nem magyarul). Ebből a kiváló pedagóguscsapattal missziós munkát végző iskolából, ami a csángók tanítási lehetőségeit illeti, nem maradt semmi, de semmi sem. És amikor az RMDSZ legmagasabb fóruma éppen Csíkban székelt, s Erzsike bekérezkedett, hogy szólhatna ő is a csángók ügyében, nem ért el eredményt. A magas polcokon forgolódók közül Kötő József meg Sánta Attila vette nemcsak szívére a csángóügyet, s a bihari fiatal képviselő, Szilágyi Zsolt törődik velük. - A magyar iskolát végzett fiatalok ahelyett, hogy szülőföldjükön mozdíthatnának valamit, mennek feketemunkára Magyarországra, de futnak Izrael, Olaszország, sőt Spanyolország felé is. /Sylvester Lajos: Csángómagyarok Budapesten. Úgy meg vagyok keseredve... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./"

""Ott hul éltek vala a magyarok..." címmel Békésben az észak-moldvai magyarság népi emlékezetének kincsestárából készült válogatás látott napvilágot. Az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola jelentette meg az északi csángókról szóló néprajzi és népköltési írásokat tartalmazó antológiát, a válogatás szerkesztője a népfőiskola népköltészet-kutató igazgatója, Harangozó Imre. A Románvásár környéki csángó-magyarságról szóló szakirodalmat - egyebek közt - Lükő Gábor Moldva alapításának mondáihoz, Barabás Endre Etelközi levelek, és Halász Péter Szabófalva helynevei című tanulmánya képviseli az új kötetben. A népköltészeti összeállítást - kétszáz régies népi imát, ráolvasást, siratót, hejgetést, szentes éneket, közmondást, mondát és népdalt - több gyűjtő anyagából válogatták. A leggazdagabb folklórszöveggel hat gyűjtő szerepel a kötetben: Balla Péter, Domokos Pál Péter, Harangozó Imre, Jagamas János, Kallós Zoltán és Lükő Gábor. A másfélezer példányban közreadott észak-moldvai antológiát fényképek, térképek és a legjellegzetesebb csángó szavak szótára egészítik ki. /Könyv az észak-moldvai magyarságról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./"

"Nov. 25-én Csíkszeredán második alkalommal tartottak csángónapot. A megnyitón jelen voltak a csángók képviselői: a Csíkszeredában tanuló csángó gyerekek, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium diáksága, több moldvai csángó település küldöttsége. A rendezvényt megnyitó dr. Csedő Csaba polgármester nehezményezte, hogy akik jó tanácsokkal látják el a moldvai csángó-magyarokat, azok ilyen rendezvényeken nem képviseltetik magukat. A rendezvény során megnyitották a szabófalvi népviselet bemutató kiállítást, amely a Csíkszeredában élő Csibi Ionel és Éva több éves gyűjtésének az eredménye. A kiállítás anyagáról valamint Szabófalva történelmi múltjáról Szőcs János történész a Csíki Székely Múzeum munkatárasa beszélt. /(Daczó Dénes): Második alkalommal tartottak csángónapot. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./"

Csíkszeredában második alkalommal szerveztek csángónapot tavaly november 25-én a Szakszervezetek Művelődési Háza, a Domokos Pál Péter Alapítvány, a Szent Kereszt római katolikus plébánia, a Moldvai magyarság című folyóirat szerkesztősége, a Németh Géza Egyesület és a Hargita Megyei Kulturális Központ közreműködésével. "Szükség van az ilyen szellemi és kulturális rendezvényekre, hogy kinyilváníthassuk keleten élő testvéreink iránti együttérzésünk, segítőkészségünk" – mondta dr. Csedő Csaba, Csíkszereda polgármestere. A moldvai magyar csángók is nemzetünk szerves részei, akik évszázadokon át megmaradtak hitükben és e hit megtartotta őket. A csángónapi program keretében a csíki és csángó településekről érkező érdeklődők megtekinthették a Csibi család szabófalvi gyűjteményének legértékesebb darabjait, ingek, katrincák, háziszőttesek értékes példányait, ahogyan ők nevezik: az innapi azaz ünnepi és miesnapi, vagyis hétköznapi népviseletet bemutató kiállítást. Bemutatkoztak hagyományőrző csoportok. Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános osztotta meg a résztvevőkkel gondolatait. E népcsoport veszélybe sodrásával egyesek Isten kertjéből akarnak kiirtani egy bokrot. A csángók gyönyörű szavakat, kifejezéseket használnak, eszünkbe juttatják ősmagyar nyelvemlékeinket, s ha ezek a kincsek kimúlnak, szegényebb lesz a magyar nemzet, szegényebb Európa, szegényebb a világ. A csángónapon szervezett fórumon a moldvai csángókat érintő problémák, aktuális kérdések kerültek terítékre. /Csúcs Mária: Magyar szóra nyílt a nyelvük. Csángónap Csíkszeredában. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 6./

Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság márc. 26-i vendége a csángómagyarság kiváló ismerője, a budapesti dr. Atzél Endre, a Máltai Lovagrend tagja volt. Családi gyökerei Erdély felé ágaznak, édesapja báró Atzél Ede volt. Ismeretségben állt Domokos Pál Péterrel, később is kiváló szakemberekkel - Kallós Zoltánnal, Pozsony Ferenccel, Tánczos Vilmossal. Atzél Endre úgy fogalmazott: talán csak az ausztrál bennszülöttek azok, akik elnyomatottságukban és kiszolgáltatottságukban "lekörözik" a moldvai magyar népcsoportot. Csíky Boldizsár faggatására a vendégelőadó megrázó történetekkel állt elő. Találkozott csángó emberrel, aki bűnösnek mondta magát, mert az Urat magyarul káromolta, románul kellett volna bűnét meggyónnia, de nem tudván románul, benne rekedt a lélek. Atzél Endre segélyt szállít Csángóföldre, anyanyelvüket vesztő csángó ifjúságot visz ki tanulmányútra, és abban jár, hogy vissza is térjenek. - A csángó-ügy divatos lett, abból meg is lehet élni. Vannak tehát, akik a csángóságnak élnek és vannak, akik a csángóságból élnek. Perka Mihály Szabófalván magyar nyelvre tanította a fiakat, Petrás Marika abbahagyta az ősi népdalok gyűjtését, a zaklatások miatt Magyarországra települt. A Szentszéknek van tudomása ugyan a csángómagyarsággal történő dolgokról, kérték is a Vatikánt, hogy hívja vissza a csángók magyar nyelvű vallásgyakorlásától mélyen elzárkózó, vagy a csángók nemzetiségi hovatartozását a román asszimilációs politikának kedvezően beállító, Robu érsekkel kiváló kapcsolatokat ápolgató apostoli nunciust - mondotta Atzél -, bár a csángó- ügy még nem ok arra, hogy visszahívjanak egy pápai nunciust. Az egyházi főméltóság ígérte, hogy a jövőben tartózkodni fog olyan dolgok kommentálásától, amikhez nem ért. /Lokodi Imre: Atzél Endre a csángókról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 28./

"Júl. 5-én és 6-án nemzetközi szemináriumot tartottak Iasi városában (Jászvásáron) A csángók eredete, nyelve és kutúrája címmel. Az elhangzott csaknem 40 előadásban és hozzászólásban a román és a magyar álláspont nem egyszer éles hangvételű konfrontációjára került sor. Első ízben történt meg, hogy Romániában tartott rangos nemzetközi tanácskozáson hallathatta szavát Duma András költő, a klézsei csángó-magyar szervezet elnöke, Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Társulat elnöke, hogy jelen lehetett Bartha András, a Moldvai Csángó-Magyar Szövetség elnöke, Bilibók Jenő és Istók Róbert. Eddig ők a romániai magyarellenes kampányban a támadás célpontjai voltak. A román előadók mindannyian a moldvai csángók román eredetéről és anyanyelvéről beszéltek. Tánczos Vilmos szavatos okfejtését a csángó-magyar nyelvről nagy idegességgel fogadták a román résztvevők, maga Petre Gherghel moldvai katolikus püspök is szokatlanul éles hangon akarta felelősségre vonni a csángó szakértő magyar docens előterjesztését. Különös felháborodás kísérte Sógor Csaba szenátor megjegyzéseit. Demény Lajos történész azért választotta a román történelmi forrásokban és szakirodalomban tükröződő csángó képet, mert a régebbi munkák szerzői távolról sem tagadták a moldvai csángók magyar származását, magyar anyanyelvét, hanem éppen ezt támasztották alá. Tytti Isohookana-Asunmaa asszonyt, az Európai Tanács csángó szakértőjét is néhányan a román felszólalók közül szokatlan hangvételű felelősségre-vonásban részesítették. A román külügyminisztériumi küldött, Anca Ilinoiu vádolta a finn szakértőt. Pozsony Ferenc körbeadta a román nyelven megjelent monográfiáját a moldvai csángókról. A román hozzászólók szerint a magyarok hatékony propagandát folytatnak. Az állítás nem fedi a valóságot. Jó példa erre, hogy a csángó-magyarság mindmáig klasszikus szakértőjének, Lükő Gábornak monográfiája csak nemrégen jelent meg Budapesten Pozsgai Péter és Heilig Balázs szakszerű gondozásában. A szerző kilencvenedik életéve ellenére sem érhette meg, hogy az ezelőtt több mint hatvan évvel első kiadásban nyomdafestéket látott A moldvai csángók című rendhagyó monográfiája eljusson az olvasók kezébe. Benda Kálmán kétkötetes forráskiadványa kiváló kezdeményezésnek bizonyult, és elismerést érdemel Tóth István György törekvése, hogy a Vatikáni Levéltár eddig kiadatlan forrásait közzé tegye és értékesítse. Halász Péter is több figyelemre méltó tanulmányt közölt. A résztvevőket kivitték Butea és Szabófalva községekbe. A szervezők kínosan vigyáztak arra, hogy a lakosoktól távol tartsák a megjelenteket. Rendőrségtől védve érkezhettek a templomokba és a hosszan tartó műsorra a művelődési házakba. A szabófalvi kultúrházban nagy betűkkel kitűzött "Noi suntem romani" (Mi románok vagyunk) jelszó elárulta a sanda szándékot. /Demény Lajos: Nemzetközi szeminárium a csángókról. Bukaresti magyar professzor a jászvásári eszmecseréről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./"

"Máj. 19-én Kolozsváron bemutatták Lakatos Demeter Csángú országba /Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, Budapest, 2003/ című könyvet. A könyv szerkesztője, Libisch Győző azzal indokolta a kötetbemutató irodalomtörténeti jelentőségét, hogy Lakatos Demeter csángó költő műveinek posztumusz kiadása megkísérli a lehetetlent: a verselgető csángó költőt a magyar irodalom berkeibe emeli. Lakatos Demeter 1911 és 1974 között élt Szabófalván. Édesanyjától tanult magyarul, de írni-olvasni nem tudott anyanyelvén: magyar verseit román ortográfiával írta. Lakatost Demetert Dsida Jenő fedezte fel a magyar irodalom számára, Falevelek hulladoznak című versét ő közölte 1935-ben a Keleti Újság hasábjain. A költő verseit, meséit, leveleit 13 ciklusban összefogó könyv létrejöttét Domokos Pál Péter néprajzkutató szorgalmazta, ő bízta meg a szerkesztőt az összegyűjtött kéziratok kiadásával. Lakatos Demeter írásaiból 1992-ben Libisch már összeállított egy kötetet Búcsú az ifjúságtul /Áramlat Kiadó, Budapest/ címmel - ezt Domokos Pál Péter nem érhette meg. A 2003-as, kétkötetes Csángú országba a költő hozzáférhető magyar verseinek, meséinek, leveleinek szinte teljes gyűjteménye. A könyv előszavát Beke György írta, aki Lakatos Demeter személyes ismerője volt. /Csángú országba. Könyvbemutatót tartottak Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./"

"Máj. 20-án volt Aradon Duma András Az én országom, Moldova című könyvének bemutatója. "Én egy olyan környezetben élek, ahol a nyelvromlás zúdul lefelé" - vallotta ízes csángó nyelvjárásban a költő. Duma András hangoztatta, az embert nemcsak testileg lehet meggyilkolni, hanem úgy is, hogy megölik a lelkét. Alapítványt hoztak létre, Lészpeden, Pusztinán és Szabófalván megindult ugyan az iskolán kívüli magyar nyelvű foglalkozás, de a jelentkezők folyamatosan lemorzsolódnak, mert a szülőknek ezt a szándékukat közjegyzőnél aláírt kérvénnyel kellett megerősíteniük, ráadásul az oktatást korán reggel, iskolakezdés előtt szervezték meg a gyermekek lakhelyétől meglehetősen nagy távolságra. Nagy nyomás nehezedik a magyar nyelvű foglalkozást igénylő szülőkre. A kevés csángó értelmiségi nyakába veszi a világot, és másutt próbál szerencsét. A Klézsei Hagyományőrző Kör szép táncai, a festői népviselet és az ízes, archaikus színezetű nyelv hatványozott nyomatékot adott a moldovai csángó vidékről érkezett költő szavainak. /A lelket is meg lehet ölni. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 23./"

"A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület kiadásában, Libisch Győző szerkesztésében megjelent Lakatos Demeter csángómagyar költő Csángú országba című versgyűjteménye. Csíkszeredában Libisch Győző a könyvbemutatón előadásában kitért arra, hogy Lakatos Demeter, a moldvai magyarság máig egyetlen jelentős költője nem élhette meg, hogy életében önálló verseskötete jelenjen meg. Néhány tucat írása napvilágot láthatott romániai és magyarországi újságban, folyóiratban, ezek azonban többnyire nem mérhetők a magyar irodalom csúcsaihoz, megmaradtak néprajzi és -nyelvi kuriózumoknak. A magyar irodalomkritika nem fogadta kebelére a legkeletibb magyar költőt. Dsida Jenő 1935-ben ujjongva fedezte föl és avatta költővé a Keleti Újság hasábjain a halotti beszéd nyelvén verselgető csángó fiatalembert, Széfeddin Sefket bey, ez a török nevű erdélyi magyar író, amikor máig is talán legismertebb költeményét, a Messze ott, hul nap szentül le címűt először közreadta egy erdélyi riportkönyvében, a Hét vár országában. Mindenki tévedett, aki ismerte és szerette a szabófalvi "népköltő" munkáit? Ki volt Lakatos Demeter: költő vagy egy két lábon járó nyelvemlék? 1911-ben született Szabófalván, Moldvában, Demeter László néven. Az iskolában csak románul tanultak írni, így a magyar helyesírást nem ismerték. Kitanulta a lakatos mesterséget , ez adta a "lakatos" ragadványnevét is. 1930-ban saját vándor színtársulatot alapított, amelynek házi szerzője, igazgatója, főszereplője és előadója egy személyben. Először román nyelven kezdett verset írni, hamarosan az egyik legjelentősebb román népi költőnek tekintették. E korszakának dokumentumai, versei máig is felkutatlanok. Egy napon azonban a kezébe kerül egy magyar újság - mások szerint Reményik Sándor egyik költeménye, és megdöbbenve látja, hogy magyarul, vagyis "csángóul": azon a nyelven írták, melyet gyermekkorában anyanyelvként megtanult. De hiszen akkor ő nem is román, hanem magyar - hasít bele a felismerés, és elhatározza, hogy ő is megpróbál magyarul verselni. 1935. október végén Kolozsváron bekopogtatott Dsida Jenő ajtaján. Falevelek hulodoznak című versét Dsida a Keleti Újság 1935. november 13-i számában leközölte a következő alcímmel: A legelső magyar nyelvemlék ódon levegője árad a "modern" költeményből, melyet Lakatos Demeter csángó költő írt az őszről és a mulandóságról. Vegyesboltot nyitott Szabófalván, és a háború végéig ebből tartotta fenn magát. Közben megnősült, egy székely leányt vett feleségül, akitől egy leánya, Elvira és egy fia, Demeter született. 1948-ban azonban tönkrement, ekkor Románvásárba a cséplőgépgyárba, 1952-ben a vajgyárba, majd a csőgyárba ment dolgozni. 1974-ben, első nyugdíja felvétele után nem sokkal meghalt. "Nem volt beteg - mesélte egy barátja, Erdős Szászka Péter. Életrajzában meglehetősen sok a hiányzó láncszem, az átfedés, a bizonytalanság. Ideje lenne egy eddiginél sokkal részletesebb biográfia megírása. /Libisch Győző: Költő vagy egy lábon járó nyelvemlék? Lakatos Demeter összegyűjtött versei. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 30./"

"Halász Péterrel /Budapest/, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkárával beszélgetett a lap munkatársa Lakatos Demeter (1911-1974) Csángú országba című könyvének moldvai és erdélyi bemutatója kapcsán. Lakatos Demeter szabófalvi csángó költő összegyűjtött verseit, meséket és leveleket tartalmazó kétkötetes, hétszáz oldalas könyvét több romániai helyszínen mutatták be máj. 19-24. között - Libisch Győző, a könyv szerkesztője, dr. Bolváry Gyula, a Lakatos Demeter Egyesület vezetőségi tagja és ő - azzal a céllal, hogy az egyesület kiadásában megjelent könyvet megismertessék, visszajuttassák azoknak, akiknek a költő annak idején írta: a csángóknak és az erdélyi magyaroknak. Magyarfaluban, Pusztinán és Klézsén, illetve Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon tartottak bemutatót. A szervezésben közreműködött a Szeret- Klézse Alapítványtól Fodor Ráduly, Duma András, Nyisztor Tinka, Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesülettől Gazda József, Csíkszeredában Mirk László, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanára, Kolozsváron a Kriza János Társaságtól Keszeg Vilmos, Nagyváradon Szilágyi Zsolt képviselő, Marosvásárhelyen pedig Fodor Sándor, a kántorképző iskola nyugalmazott tanára. Marosvásárhelyen két művésznő is bekapcsolódott: Bartis Ildikó, aki Lakatos Demeter-verseket adott elő, és Kilyén Ilka, aki csángó népdalokat énekelt. Moldvában az volt a varázsa, hogy nemcsak felnőttek, hanem gyermekek is részt vettek a bemutatón, alkalomhoz illő műsorral. Moldvában megértették: Lakatos Demeter könyve bizonyság arra, mennyire nincs igazuk azoknak, akik lebecsülik a csángók nyelvét, mondván, az nem egy használható és értékes nyelv. Ez a verseskötet tanúsítja annak, aki kézbe veszi, hogy a legszebb, legnemesebb, legmagasztosabb, legmélyebb emberi érzéseket is ki lehet fejezni azon az archaikus magyar nyelven, amit a csángók beszélnek. Ráadásul Lakatos Demeter nyelve nem az átlagos csángó nyelv, hanem a legarchaikusabb, a XIV. században odakerült szabófalviaké. Klézsén van egy másik csángó költő is, Duma István András, akinek megjelent már verseskönyve. /Guther M. Ilona: Dorsa szérik szíp világrul... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./"

Tizenegy román halottja van a múlt heti madridi terrorista merényleteknek, hét román állampolgárt eltűntnek nyilvánítottak, huszonötöt pedig súlyos sérülésekkel továbbra is madridi kórházakban ápolnak. A román halottak és eltűntek sajtóban közzétett névsorából ítélve legalább két-három áldozat erdélyi magyar-román vegyes házasságból származik, vagy magyar nemzetiségű. A moldovai származású áldozatok közül két román állampolgár a csángó településként nyilvántartott Szabófalváról utazott ki munkát vállalni Spanyolországba. Spanyolország után Románia a második európai ország, amely a legtöbb emberéletet vesztette a madridi robbantásokban. /Kilencre nőtt a madridi robbantások román áldozatainak száma. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

Valószínűleg hat vagy hét romániai magyar is életét vesztette a madridi robbantásokban. Két csángómagyar is van az áldozatok között, mindketten Szabófalváról utaztak ki munkát vállalni. Az egyik Diák Nikoletta, a másik szabófalvi áldozat Martinás Alajos. /Valószínűleg hat romániai magyar áldozata is van a madridi merényletnek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 25./

Tizenharmadik alkalommal osztották ki a Julianus Alapítvány díjait december 10-én Csíkszeredában. A kisebbségi sorsban élő magyarság védelmében, nemzeti önazonosságunk megőrzésének szolgálatában tett mun­­kásságáért idén Nemeskürty István budapesti irodalomtörténészt, Lés­tyán Ferenc nyugalmazott gyula­fehérvári vikáriust, Makovecz Imre magyarországi építészt, Kasza József vajdasági politikust, Mézes Rudolf felvidéki írót és Perka Mihály csángóföldi történelemtanárt tüntették ki. /(sz.): Julianus-díjak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./ Beder Tibor, a Julianus Alapítvány elnöke a számok tükrében ismertette a Julianus-díjak eddigi, 13 éves történetét. 1993 óta 74 cselekvő magyart tüntetett ki az alapítvány, közülük 57-en a történelmi Magyarország területén élnek és dolgoznak: 36-an Erdélyben, 15-en Magyarországon, 4-en Felvidéken, 1-1 kitüntetett pedig Kárpátalján és Délvidéken. 17 kitüntetett szétszórtan él a világban. Perka Mihály szabófalvi történelemtanár és néprajzkutató laudációját Deáky András mondta el. A díjátadás után egy perc néma felállással adóztak a résztvevők a tavalyi díjkiosztás óta elhunyt két kitüntetett, Atzél Endre és Jan Mulder emlékének. A díjkiosztó ünnepséget a Szentegyházi Gyermekfilharmónia nagysikerű előadása zárta. /Takács Éva: Kiosztották az idei Julianus-díjakat. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12./

Nemeskürty István budapesti író-történész, Léstyán Ferenc gyulafehérvári vikárius, Makovecz Imre budapesti műépítész, Kasza József szabadkai politikus, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke, Mézes Rudolf galántai népművelő és Perka Mihály szabófalvi történész-néprajzkutató tanár a Julianus-díj idei kitüntetettjei. A magyarságtudat fejlesztéséért és ápolásáért kifejtett tevékenységükért jutalmazta őket a magyarok őshazáját elsőként felkutató barát nevét viselő csíkszeredai alapítvány. A magyarság érdekében hivatástudattal végzett munkásságukért 1993 óta összesen hetvennégyen érdemelték ki az elismerést. Az idei díjátadási ünnepségre december 10-én a csíksomlyói kegytemplomban került sor. Bevezetőként az Árvácska együttes karácsonyi előadását tekinthették meg a jelenlévők. Ezt követően Boros Károly főesperes, csíktaplocai plébános és Hegyi Sándor székelyudvarhelyi református lelkész mondta el ünnepi gondolatait. Beder Tibor tanár, a Julianus Alapítvány elnöke szólt azokról a személyiségekről, akik az anyanyelv őrzéséért és megmaradásunkért többletmunkát vállalnak itthon, a történelmi Magyarország területén, a Kárpát-medencében, vagy éppen a nagyvilág távoli pontjain. „Valóságos mozgalommá nőtte ki magát a másság védelme. Ebben az esetben a magyar nyelv és kultúra védelme nem ismer határokat. Egyformán fontos ez az erdélyi és a belgiumi, a felvidéki és a délvidéki, a magyarországi és az amerikai magyarnak. A magyar nyelv és kultúra nemcsak magyar, hanem európai érték is egyben, mint minden más nyelv és kultúra Európában. Ennélfogva nincs semmi különös abban, hogy ennek védelmét egy román, egy holland vagy éppen egy török ember is feladatának tekinti” – mondotta ünnepi beszédében az alapítvány elnöke, majd hozzátette: „Közismert tény, hogy mind Magyarországon, mind a határainkon túl is tragikusan fogy a magyar nemzet lélekszáma. Mindehhez hozzájárult a történelmi Magyarország területének trianoni szétdarabolása, majd a kommunizmus közel fél évszázada alatt a magyar határokon kívül rekedt nemzetrészek ügyének elhallgatása. Ma is napirenden van a Trianon idején még több mint négymillió, ma már alig több mint két és fél millió magyar ember sokszor megalázó, évtizedek óta tartó hátrányos megkülönböztetése, kisebbségi jogainak csorbítása. Nem egymást kell szidnunk mi, magyarok, határon innen és túl, és nem egymást kell kiközösítenünk, hanem az olyan politikusokat, akik tétlenül nézik beolvasztásunkat és a magyart a magyar ellen uszítják. Magyar nép csak egy van, és a székely népből sincs kétféle. Csak politikusokból van többféle. A szülőföld, amit mi magyar nyelvnek nevezünk, ma végső menedéke minden magyarnak. Mert más nemzetekkel ellentétben a magyarság azonos anyanyelvével!” – hangsúlyozta Beder Tibor. Végül a szentegyházi 150 tagú Gyermekfilharmónia karácsonyi előadása köszöntötte a kitüntetetteket. /Csúcs Mária: A nemzet szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 25./

A Hargita Kiadó Bibliotheca Moldaviensis sorozatának legújabb darabjaként megjelent Gazda László könyve, a Codex. A moldvai csángó sors alapvonalai bontakoznak ki a szócikkeiből. Gazda László helytörténeti lexikont írt harmincöt moldvai magyar vagy magyarok által is lakott faluról és városról, gondosan összegyűjtve a tényeket, adatokat, a tudomány által hitelesnek elismert vonatkozásokat. A hetvenes években Gazda László mint földrajztanár, néprajzi gyűjtőmunkát végző iskolások irányítójaként, illetve kutatók kísérőjeként megjárta a leírt települések egy részét, amíg a diktatúra ki nem tiltotta őt is a moldvai Csángóföldről. A kötet fő értékét a településenkénti adatok összegezése jelenti. Gazda László Codexe hasznos eszköze lesz minden további kutatásnak Szabófalváról, Ploskucényról, Románvásárról, Kotnárról, Dioszénről, Forrófalváról, Lábnikról, Szászkútról stb. Gazda László kézikönyvét kétnyelvű kiadásban jelentette meg a kiadó. Mint ismeretes, Tánczos Vilmosnak a moldvai magyarok lélekszámáról szóló dolgozata 85 olyan településről tesz említést, melyben még ma is hallani magyar szót. /(b. kovács): Csángó települések kislexikona. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 21./

Bölöni Domokos emlékezett Beke Györgyre, életművére. A Szabófalván élő Erdős Szászka Péter megírta a szabófalvi csángók történetét, azt a vérengzést, amelynek áldozataiul estek elődei, akik nem akartak fegyverrel harcolni az 1877-es függetlenségi háborúban az oroszok meg a románok oldalán, mondván, ők katolikusok, nem katonák, ezért az életükkel fizettek. Erdős Szászka Pétert Bölöni Domokos Beke Györgyhöz irányította. Beke György ráirányította a figyelmet a moldvai csángók helyzetére. /Bölöni Domokos: Életműve is fegyverünk. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 27./

Április 22-én, vasárnap Budapestről, a Szent István-bazilika elől indul 3000 kilométeres kerékpáros zarándokútjára a csángók anyanyelvi miséjéért Ferkó Zoltán. Április 22-én délben a Szent István-bazilikában a csángók anyanyelvi vallásgyakorlásáért mutatják be a szentmisét. Az egyetemes könyörgés elmondására máris több moldvai fiatal jelentkezett. A szentmise után, 13 órától indítják útnak Ferkó Zoltánt, aki először Vác, Esztergom, Győr, Pannonhalma, Szombathely érintésével a Vatikánba, majd onnan a Zágráb, Drávaszabolcs, Pécs, Szeged, Déva, Gyulafehérvár útvonalon Csíksomlyóra és Jászvásárba (Iasi) megy. Az út a tervek szerint 40 napig tart. Csíkszeredába a csíksomlyói búcsú előestéjén érkezik Ferkó Zoltán, részt vesz a búcsún, majd onnan pünkösd vasárnapján indul tovább Pusztina, Bákó, Szabófalva érintésével Jászvásárba. Egy másik zarándoklat húsvét vasárnapján indult el Balatonzamárdiból. A feltámadási menetről van szó, amelyet tavaly is megszerveztek, és amelynek a végén, az egyes állomásokon felszalagozott feltámadási jelvény a pünkösdi búcsú alkalmával érkezik Csíksomlyóra. A feltámadási menetnek 98 stációja és rengeteg közbeeső állomása van a Kárpát-medencében. Az útvonalon érintett közösségek ünnepélyes keretek között fogadják és veszik át a feltámadási jelvényt, majd gyalogosan viszik tovább, stafétaként adva át egymásnak. /Takács Éva: Zarándoklatok anyanyelvű miséért. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./

A csángókutatás Orbán Balázsának is nevezhető Tánczos Vilmos csíkszeredai származású néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár 1980 óta végez Moldvában elsősorban vallási-néprajzi jellegű kutatásokat a katolikus csángók körében, 1992–1996 között bejárt minden olyan moldvai települést, ahol az 1992-es népszámlálás felekezeti adatai, a néprajzi szakirodalom, valamint a helyszíni moldvai közlések alapján még magyarul beszélő lakosságot feltételezett. Megállapította, hogy a vizsgált 83 faluban 62 ezren beszélnek jelenleg magyarul is, bár a moldvai katolikusok száma 240 ezerre tehető. A moldvai csángók közösségi identitástudatában a nyelv nem játszik akkora szerepet, mint a Kárpát-medencén belül élő magyarság esetében, ,,a csángók önmagukhoz legközelebb állónak a többi csángó falu katolikus lakosságát érzik, függetlenül attól, hogy ezek megőrizték-e eredeti nyelvüket vagy sem”. Tánczos Vilmos a május 8–9-én Bákóban tartott, Veszélyeztetett kultúrák, veszélyeztetett örökség című konferencia egyik előadója volt. Örült annak, hogy a román kollégák is eljöttek a bákói konferenciára. A tendencia az, hogy a magyar, román és más nemzetiségű kutatók egyformán kezdenek gondolkodni a kérdésről. Az előadók egyértelműen megfogalmazták, hogy itt nyelvvesztés, illetve asszimiláció történik. A csángóknak sok mindenre van szükségük, oktatási programra, magyar misére, de lehet gondolni a politikai érdekképviseletre, a csángó sajtóra, múzeumok ügyére is. 1990 után Perka Mihályék megindították Szabófalván a magyar nyelvkört, és azt azonnal megszüntették, sőt, retorziókat alkalmaztak velük szemben, emiatt azóta sem merték újraindítani. Az értelmiségnek az a feladata, hogy feltárja, megnevezze, és ha tudja, akkor orvosolja is a gondokat. Tehát, ha itt asszimiláció van, kultúravesztés, akkor ezt ki kell mondani első lépésként, és utána erre lehet esetleg építeni szociálpolitikát, művelődéspolitikát, oktatáspolitikát. /Fekete Réka: Beszélgetés Tánczos Vilmos néprajzkutatóval. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 27./

Csupa csapás az élet – utószó helyett
Az elsorvasztott moldvai magyar oktatás könyvét az 1989-es fordulat után a Kárpátok külső lábánál élő és az Erdélybe áttelepedett csángóság anyanyelvű oktatásának visszaállítása körül kialakult bonyodalmak hívták életre. „Visszaállításról" beszélünk, mert a moldvai csángó népelem történetében első ízben 1948 és 1959 között a Magyar Népi Szövetség (1946—1953) szervezőmunkája eredményeképpen, mondhatni törzsi szinten és körülmények között, anyanyelvű iskolák, tagozatok vagy osztályok és óvodák is működtek. Ezeknek a története alig ismert, csak részkutatások és visszaemlékezések alapján tudunk róla ezt-azt. A háború utáni csángókutatás, ameddig a nacionálkommunista érában ez egyáltalán lehetséges volt, elsősorban nyelvészeti és néprajzi fogantatású. Az iskolákra vonatkozó emlékanyag feltárása háttérbe szorult. 1990-ig ez politikai tabutéma volt, az egykori magyar iskolák tanulóinak emlékezetében is megkopott, a valamikor missziós tudattal érkező vagy kényszerrel Moldvába kihelyezett erdélyi tanítók — többségük szakképzetlen — már az iskolák bezárása előtt, ha tehették, visszaszivárogtak szülőföldjükre, „Magyar Földre", ahogyan a legkeletibb csángók Erdélyt nevezik. A székelyföldi iskolákba toborzott, később kicsempészett csángó gyermekek zöme nem tért vissza szülőföldjére, jelentős részük Erdélyben „ragadt", s aki visszament, az rendszerint elrománosodott, s egyébként is, amire az első tanítóképzősök szülőföldjük iskolái felé indultak volna, ezeket brutálisan felszámolták. A könyv a szó szűkebb értelmében az 1947—1959 közötti időszak történéseit visszaemlékezések és dokumentumok alapján próbálja rögzíteni. A Csupa csapás az élet könyvborító közé fogott események, életpályák, a szerző szubjektív „csángóélményei" azonban fél évszázadnál is tágabbra kerekítik ezt az időszakot, hiszen az egykori iskolák létesítésének előzményei, a tanulók-tanítók pályaíve későbbi alakulásának ismerete nélkül nem érthető meg az a történelmi-társadalmi háttér, amely ezeknek az iskoláknak a szülőanyja, majd gyilkosa.
Az iskola- és emberi sorstörténetek kiszálazásának földrajzi háttere régiókat és országokat átfogó. Moldvában Szászkúttól vagy a jelenlegi legkeletibb csángó településtől, Lábnyiktól az északi csángó szigetig, Szabófalváig térképez fel egy hatalmas szellemi térséget, ehhez társulnak a székelyföldi kirajzások történetei s a Magyarországra különböző időszakokban áttelepedett csángó életpályák indázata.
A Csupa csapás az élet sűrített és a mozgókép műfaji követelményeihez igazított változata a Voltunk mük es… című történeti dokumentumfilmből (Magyar Történeti Dokumentumfilm és Dunatáj Alapítvány, Budapest, 1998) is megismerhető. A riportkönyv természetesen dimenzióiban és szerkezeti felépítésében is más. A szerző annak örülne, ha a könyv és film páros együtt kerülne az olvasó/néző elé.
Sylvester Lajos, Erdély.ma

Magyar nyelvű útjelző tábla Moldvában
Magyar nyelvű útjelző táblát avatott vasárnap délután Gyimesbükkön a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége.
Gyimesi-szoros előtti utolsó telken, a Rákóczi-vár Kempingben felállított táblán hat moldvai magyar település – Magyarfalu, Szabófalva, Rekecsin, Klézse és Pusztina – neve, illetve a szorostól való távolságuk szerepel. A budapesti magánkezdeményezésre indult táblaállítás célja, hogy az ezeréves határhoz látogató turisták újabb kirándulásokhoz kapjanak kedvet, és több időt töltsenek a Csángóföldön.
Krónika (Kolozsvár)

Csángó művelődési központot Bákóba (Beszélgetés Hegyeli Attilával, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási programjának felelősével)
Szülő- és iskolavárosában, Sepsiszentgyörgyön járt és előadást tartott nemrég a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ügyvezető elnöke, Hegyeli Attila. A magyar nyelvtanítás meghonosítása az utóbbi tíz évben az addig mostoha, a hivatalosságok részéről kimondottan rideg és tiltó moldvai környezetben olyan sikertörténet, mely párját ritkítja nemcsak a csángóság történetében, hanem úgyszólván az egész magyar kisebbségpolitikában. Kiemelendő továbbá az az általános támogatás és együttérzés is, melyben a kísérlet részesült az egész magyar közvélemény és civil társadalom részéről. A program még az elején tart, s bár eddigi eredményei sem elhanyagolhatóak, Hegyeli Attila a kilátásokra, a kiaknázandó lehetőségekre fektetné a hangsúlyt. Annak, akit a csángók kevésbé foglalkoztatnak, e népcsoporttal való szembesülés nem mindennapi alkalom a kisebbségi létkérdések átfogóbb átgondolására.
Első nyelv, anyanyelv, családi nyelv
– A moldvai magyarság helyzetét idealizálni ma sincs semmi okunk. Ami az erdélyi látogatót is – pedig ő látott már egyet s mást e tekintetben – rögtön mellbeveri, az a nyelvállapot és -használat néhány rendkívüli fonáksága. Ahol az egymás közt csángóul beszélő szülők újszülöttjükhöz románul szólnak, és a gyerek e nyelvet tulajdonképpeni anyanyelve előtt sajátítja el, ott a beolvadás nagyon előrehaladott folyamatait kényszerítette ki már az élet, a többségi társadalomnak és az állami szerveknek az évtizedek óta tartó nyomása. Nyelvi asszimilációra Erdélyben is találunk ilyen példát a vegyes házasságokban például, de a Szeret mentén a homogén csángó családban jelenik meg e számunkra természetellenes mentalitás. A mai 30–40 éves szülői nemzedékkel következett-e be a fordulat, és lesz-e nyelvi “visszatérés” a fiatalabbak számára? – A moldvai csángók asszimilációja akkor kezdődött, amikor őseik kivándoroltak Erdélyből. Vannak olyan római katolikus települések, ahol már az öregek sem emlékeznek, hogy ott valaha beszéltek magyarul, de ha elolvassuk az utazók feljegyzéseit, akkor megtudhatjuk, hogy az 1700-as években ott még magyar volt a közösség nyelve. A mai napig nem tudjuk, mikor és miért indult el sok helyen a nyelvváltás. Szabófalván például a hatvan évnél fiatalabbak már nem beszélik nyelvünket, az annál idősebbek még igen. Tehát ott hatvan évvel ezelőtt történhetett meg, hogy a gyerekhez románul kezdtek szólni a szülők. Egyes falvakban sokkal korábban, másutt a kilencvenes években, mint Magyarfaluban vagy Külsőrekecsinben. E falvakban nagyon jó a nyelvállapot, mert bár a gyerekek első nyelve a román, de a családé még a magyar, és mindenki megtanulja azt.
Madárnyelv, limbă păsărească
– Egy fellazulás, a nálunk természetesnek tekintett környezeti rendnek egyfajta megbomlása mégis tapasztalható. – Megtanulja, de sem a család, sem intézmény, senki nem várja már el tőle, hogy magyarul is megszólaljon. Hogy miért van ez így, miért tűnik el a dajkanyelv, miért szól a szülő másként kicsinyéhez? Hát azért, mert amikor ő gyerek volt, és óvodába járt, neki abból csupa kellemetlensége származott, hogy nem tudott rendesen románul. Hasonlóképpen, mikor iskolába küldték. Csúfolták, megverték az iskolában, a pap pedig a szószékről arra buzdított: felejtsétek el ezt a madárnyelvet, sőt, az ördögét. Integrálódjatok, modernizálódjatok. Azt sugározza minden intézmény, hogy e nyelv mindannak a szinonimája, ami ósdi, elmaradott és szegény, a román pedig modernitást, gazdagságot és haladást jelent, a továbbtanulást. Miután száz éve ezt sulykolják belé, és mi, magyarok nem vagyunk jelen, hogy az ellenkezőjét bizonyítsuk, vagy ha igen, akkor is csak igen kis erőkkel, ilyen körülmények közt teljesen természetes, hogy a közösség hoz egy olyan íratlan döntést: véget akar vetni e szenvedésnek, a megaláztatásnak, aminek ki van téve. És asszimilálódni akar. Ezt persze úgy fogalmazza meg inkább, hogy gyermekének jövőt akar, Bákóba küldeni dolgozni, tanulni, s hogy ott ne csúfolják.
A gyökerek kihajtanak
Hegyeli Attila itt érdekes fordulattal úgy folytatja: tudni való, hogy asszimilálódni nem lehet. – A múlt héten jártam egy román érzelmű plébánosnál, aki elmondta, ő olyan faluból származik, ahol gyermekkorában már csak két öreg ember beszélt magyarul. Ők pedig magyarul szidták őket, amikor csiszonkáztak télen a kapujuk előtt, és jeget vertek ott, mert emiatt nem tudtak templomba menni. És meséli, hogy noha ilyen faluban nőtt fel, a szomszéd román települések fiataljai őket bozgorozták, ungurozták – bár egy vak hangot sem tudtak magyarul, és mindig is románnak tartották magukat. Kedves atya, mondtam neki, ebből egyetlen tanulság vonható le, hogy asszimiláció nincs, és sokkal jobb gerincesen felvállalni, amik vagyunk. Ne hagyjuk fiataljainkat származástudat és gyökerek nélkül. Nos, én úgy látom, hogy bár ezeket a gyökereket elvágták, most, az asszimiláció végén egyszer csak elkezdenek kisarjadni. Ezt látjuk az íreknél, a skótoknál és másoknál. Még egy példa. Egy üzletember keresett fel, aki sokáig nem értette, miként van az, hogy a nagyanyja nem tudott egyáltalában románul. Nos, egy jól menő, diplomázott, szép családdal megáldott ember, pénzzel, mindennel. Érezte, valami nem tiszta számára. Hozzám fordult, s én elláttam könyvekkel. Elolvasta, és azt mondta nekem: “Köszönöm, tanár úr, mert ez hiányzott. Mert vállalkozói klubokban, találkozókon mindenütt azzal húztak, miért vagyok katolikus, és én olyan hülyén éreztem magam. Most már összeállt a kép.” Nos, visszatérve, úgy vélem, amíg nincs, mit enni, amíg a napi betevő is gond, addig ne várjuk el senkitől, hogy a nemzeti identitás és összetartozás jegyében szembeszálljon az egész román intézményhálózattal és saját egyházával is.
Pótolni a hiányzó értelmiséget
– Az írek és a skótok angolul beszélnek, de saját nemzeti öntudatra ébredtek. Gondolja, visszafordítható a beolvadás, lesz csángó népközösségi öntudat, esetleg többnyelvű csángó közösségi szolidaritás? Persze a katolikus összetartozás talaján. Sepsiszentgyörgyi előadásában említette, hogy a 60 000-es magyarcsángó közösség még endogámiában él, de ez vallási endogámia. – A házasodásban mellékes a nyelv és a kultúra, a vallásnak van fontossága. Nem azt nézi a család, hogy a menyecske tud-e magyarul, hanem azt, katolikus-e, még Külsőrekecsinben is, ahol mindenki magyarul beszél az utcán. Jó feleség akkor lesz, ha katolikus – magyarul majd megtanul. Hogy kérdésére válaszoljak: meg vagyok győződve, az igazságot nem lehet tagadni a végtelenségig. Történelmi tény, hogy a moldvai csángók nagyobb részének a székelységben keresendők a gyökerei, s ezt előbb-utóbb ők is meg fogják tudni. Számtalan példa van arra, hogy a Romanban felnőtt bukaresti egyetemista, akinek fogalma sem volt a magyar eredetről, egyszer csak az interneten ránk talál, és megkeres bennünket, rájőve, hogy átverték őket, mert ők nem a dákok és rómaiak leszármazottjai. No, de ezt nem kellene kivárni, elébe kellene menni. Amíg még létezik a nyelv és a kultúra, nekünk elégséges csapatokat kellene kiküldeni ahhoz, hogy az fenn is maradhasson. Hogy ne a nyelvemlékek alapján kelljen feléleszteniük azt, mint teszik ma a skótok és az írek a kelta nyelvvel.
Csángók Háza
– Milyen kifutása lesz az oktatási programnak? Azt mondotta, 2200 gyerekhez sikerült eddig eljutniuk, és további 8–9 ezret kellene még bevonni a magyar oktatásába. Az ősszel kétségbeesett sajtónyilatkozatait olvasva – annyi nyelvtanár tért haza, hogy gondjuk támadt az utánpótlással –, úgy tűnt, nincs elég pedagógus. Hány évet maradnak kinn átlagosan, és hányan vannak összesen, hányra lenne még szükség? Lesz-e saját csángómagyar értelmiség?
– Nem könnyű terep a tanárok számára, ez kétségtelen. Átlagosan két évet maradnak kint, de van, aki nyolc éve ott tanít, és most már egyre többen moldvai csángók közülük, egyesek tanítványaink voltak. Összesen hatvanan vagyunk, a létszám harmada csángó. Hogy lesz-e saját értelmiségük, az attól függ, mennyi energiát tudunk befektetni. Fontos, hogy ne akarjuk learatni azt a búzát, amit ma reggel vetettünk. Az oktatás nem rögtönítélő bíróság. Türelem – tornaterem. De mindenképpen attól függ, hány tanítónő és tanár végzi a munkát. Az eredmények egyenesen arányosak a tanárok számával. Úgy gondolom, a megkezdett úton kell továbbmenni, de meg kell többszörözni a létszámokat, hogy elérhessük a többi gyereket is. Borzasztó oktatásszervezőként azt nézni, hogy Gorzafalván nincs esélye a gyereknek, bár tud még magyarul valamelyest, de nincs tanítónő hozzá. Különben az oktatás elemitől a nyolcadikig folyik, a tanulók fele V–VIII. osztályos. Az ügyesebb diákokat Csíkszeredába küldjük, ahol saját kollégiumunk van, jelenleg 62 gyerekkel. Van továbbá kilenc egyetemi ösztöndíjasunk Kolozsváron, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában, közgazdásztól tanítójelöltig mindenféle. Ezek hazatérése nyilván attól függ, tudunk-e olyan vonzó pályát nyújtani számukra, hogy megérje nekik hazatérni, s hogy csángó közéletet, kultúréletet hozzanak létre.
– Hát ő Budapesten kiválóan megél abból, hogy csángó. – Erről nem nyilatkozom. De arról tudok, hogy Buenos Airesben van magyar kulturális központ, Bákóban pedig nincs. Bákót a legnagyobb csángó falunak szoktuk hívni, 200 000-es nagyváros, a régió központja. Ott meg kellene jeleníteni a csángó kultúrát, legalább 30 000 csángó él ott. Nem tudjuk, hányan tudnak magyarul – ehhez külön intézmény kellene, kollégium, iskola. Nemrég tanácskozáson tekintettük át tízéves tevékenységünket, született egy közép- és hosszú távú közösségfejlesztési terv. Ez megtekinthető a csango.ro honlapon. Mit kellene tennünk oktatásban, gazdaságban, kulturális, ifjúsági és szociális vonatkozásban, vallási ügyekben, hogy megszülessen az otthoni csángó értelmiség, éljen száz év múlva is magyar szó e falvakban, és kellő presztízzsel rendelkezzék.
B. Kovács András
Tíz év Moldvában – Csángó oktatási program 2000-2010
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)