1994 nyarán Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen az RMDSZ által szervezett találkozókon megalakult a Duna Televízió Baráti Körök Társasága. Székhelye Csíkszeredában van. A kezdeményezőket a Duna Televízió megszűnése miatti aggodalom vezette, majd az a szándék, hogy minél több néző számára tegyék lehetővé a műsor vételét, hogy így erősítsék az összetartozás szálait. Az elmúlt évben Baselben, Brüsszelben és Sydneyben jöttek létre baráti körök. Észak-Amerikában a Magyar-Amerikai Koalíció vállalta a koordinációt. Észtországból, Franciaországból, Németországból is jelentkeztek kezdeményezők. A körök tagjai felhívhatják a figyelmet az érdekesebb műsorokra, megrendelés útján hozzájuthatnak a Duna Tv műsorainak video-másolataihoz. A Duna Tv a baráti köröknek három héttel előbb elküldi az adás programját, amely ma már megtalálható az Internet hálózaton is, eljuttatja a köröknek ismertető anyagait, a Postabontás műsorban szerepelteti a baráti körök felhívásait, elősegíti a baráti körök találkozóit, olvasható a Duna televízióért Alapítvány közleményében: Felhívás a Duna Televízió Baráti Körök alakítására. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 4./

Az ausztráliai magyarság egyetlen hetilapja, a Melbourne-ben készülő Magyar Élet /főszerkesztője Csapó Endre/ idén lépett a 40. évfordulójába. A bukaresti televízió magyar adásának egykori munkatársa, Józsa Erika a szerkesztőség Sydneyben lévő irodáját vezeti. A Magyar Életnek 13 ezer olvasója van. Ausztráliában jelenleg 35 ezer magyar él. Az 1970-es évektől kezdődően az 1990-es évekig mintegy 15-20 ezer vajdasági magyar vándorolt be Ausztráliába. Többségük szinte falvakként szerveződött egyesületbe új hazájában, így a Székelykevéről, Bácstopolyáról elszármazottak például. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 10./

"Magyarország kolozsvári főkonzulátusa több mint 11 ezer munkavállalási kérelmet regisztrált 2000-ben. Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul szerint a kérelmezők többsége az építőiparban, a számítógép-szakmában, vagy a mezőgazdaságban szeretne dolgozni. A főkonzul szerint a kolozsvári főkonzulátus az isztambuli után a legtöbb vízumkérelmet regisztrálja, megelőzvén ezzel a sydney-i, los angelesi és barcelonai diplomáciai képviseleteket. "14 200 vízumot bocsátottunk ki, ebből 11 000 munkavállalási engedély, 1500 tanulmányi vízum, a többit román ösztöndíjasoknak és külföldi állampolgároknak bocsátottuk ki″, mondta Alföldi László, aki úgy véli, hogy az idén körülbelül 17 000-re nő a vízumkérelmek száma. Megjegyezte: 700 esetben tiltottak ki román állampolgárokat Magyarország területéről különböző bűncselekmények elkövetése miatt. /Isztambul után Kolozsvár... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./"

"Wass Albert a nyár folyamán hazatér Holtmarosra - mint mellszobor. A művet tisztelője és barátja, a Kolozsvárról elszármazott és Sydneyben élő dr. Kolozsy Sándor készítette. Az alkotás repülővel érkezik Hamburgba, ahonnan az író fia, Wass Endre autóval hozza Erdélybe. A szobrászművész két évvel ezelőtt megfogadta: szobrot készít Wass Albertről. Ennek egyik példányát a családnak, a másikat Holtmarosnak adományozza. "Azért küldöm a szobor egyik példányát ennek a kis falu népének, mert nagyon nagy szeretettel és tisztelettel adott ideiglenes menedéket Albert bátyám hamvainak. Most, miután a hamvai méltó helyre, a marosvécsi kastély kertjébe kerültek, nem akarom, hogy a holtmarosiak árváknak érezzék magukat" - fejtette ki a hatvanhárom éves szobrászművész. Az elmúlt két év során a román nyelvű megyei napilap főszerkesztője, Lazar Ladariu újságja hasábjain és a román parlamentben sorozatosan támadta Wass Albertet és mindazokat, akik Hargita megyében iskolát mertek elnevezni, vagy Bukarestben román nyelvre fordították egyik művét. Bartha József holtmarosi református lelkipásztor elmondta: már készül egy szobor Wass Albertről, melynek alkotója a szászrégeni Jorga Ferenc, a lelkész az ausztráliai magyar művész művét sem utasítja vissza. A szobor a Holtmaroson felépült gyermekotthon előcsarnokában áll majd. Így egy időben két Wass Albert-szobor avatására kerül sor a nyáron. Az egyiket, Jorga Ferenc alkotását, Szászrégenben, a katolikus plébánia kertjében, a másikat pedig Holtmaroson avatják fel. /Szucher Ervin: Az író még a nyáron hazaérkezik. Ausztráliai magyar művész készítette el Wass Albert szobrát. = Krónika (Kolozsvár), jún. 27./ "

"Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke ajánlotta, írjanak az aldunai székelyekről, hogy jobban figyeljenek egymásra. Az újságíró Sebestyén Ádám forrásértékű könyvéből tájékozódott /A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig, Szekszárd, 1972, újra kiadták 1989-ben/, mely igen részletesen taglalta a bukovinai székelység történelmét, külön fejezetben az aldunai székelyekét. Az újságíró áthaladt Zentán, lakosságának többsége magyar. Tizenöt-húsz éve Jugoszláviában jobb volt az élet, simábbak az utak, mint Magyarországon. Az akkori szinthez viszonyítva nagyon lecsúsztak. A kevésbé vegyes lakosságú területeken jobbak az utak. Oda több pénzt juttatnak, ugyanez a helyzet Moldva és Székelyföld viszonylatában. A nacionalizmusok mindenütt egyazon reflex szerint működnek. Ma már francia történészek is elismerik, hogy nem is volt olyan rossz államalakulat az Osztrák-Magyar Monarchia. Az utódállamok gazdaságilag lejjebb csúsztak ahhoz a szinthez képest, ahol a monarchia keretében voltak. A monarchia nem volt a népek börtöne. Soha annyi román nem tanult nyugati egyetemeken, a fogarasi és besztercei román határőrezredek vezénylési nyelve román volt, s a koronán hat nyelven, köztük románul tüntették fel a címletet. Elég azokra a középületekre gondolni, amelyeket akkor emeltek, s amelyek ma is szilárdan és büszkén állnak az utódállamok területén. Pozsonytól Szabadkáig, Szatmárnémetitől Nagybecskerekig, Muraszombathelytől Csernovicig. Nagybecskereket Tito kommunizmusa fejlesztette iparközponttá, s közel százezres nagyvárossá. Ám hiába építette a toronyházakat és üvegcsarnokokat, a város igazi építészeti értéke ma is az eklektikus (kupolás) Déli Palota, a megyeháza, városháza, az igazságügyi és pénzügyi palota, s persze a történelmi egyházak szép templomai. Nagybecskereken jelenleg latin betűs feliratok vannak, holott feljebb a magyar többségű városokban a cirill dominált. Itt a szerb szöveget is latin betűvel jelenítették meg. A szerb nacionalisták cirillírás segítségével akartak "jó szerbet" csinálni a magyarokból, illetve azt a látszatot kelteni, hogy Zenta, Ada, Csóka és a többi tulajdonképpen tősgyökeres szerb város. Becskereken már nincs erre szükségük, hisz itt messze ők alkotják a többséget. Huzsvár László és Pénzes János személyében két magyar püspökük van a vajdasági katolikus magyaroknak. Ilyen szempontból jobban állnak, mint a számbelileg sokkal jelentősebb felvidéki magyarok, ahol mind ez ideig nem sikerült magyar püspököt kineveztetni. A 11 ezer fős szórvánnyal együtt mintegy 83 ezer katolikus él e vidéken, köztük négy-ötezret tesznek ki az aldunai székelyek. A püspökség négy esperessége közül is egy náluk működik, Fiser János székelykevei plébános vezetésével. A plébániák döntő többségében, pontosabban 27 helyen csak magyar nyelven hirdetik az igét, 4 helyen magyarul és horvátul, 3 helyen magyarul és csehül, 3 templomban csak horvátul, kettőben pedig csak németül. Nagybecskerek közigazgatási területén, amelyhez a város és 22 falu tartozik, 133 ezer ember él, ebből 13-14 százalék vallja magát magyarnak. A városban mindössze két-háromezer magyart tartanak nyilván, a környező településeken jóval nagyobb a számuk, Muzslyán például hat-hétezer. Önálló líceuma nincs a helyi magyarságnak, de több középiskolában működnek magyar tagozatok. Nagybecskereken a Petőfi Művelődési Egyesületnek 300 tagja van. Székelykeve a történelmi Magyarország legdélebbre fekvő magyarlakta települése. Az itteniek valahányszor őseik szülőhelyére látogatnak, mindig hoznak magukkal néhány fenyőcsemetét. Ezért van sok fenyő Székelykevén. Székelykevén hetedik esztendeje jelenik meg a Székelykevei Igaz Szó folyóirat. Székelykevének 2600 lakosa van. Legalább ennyien elszármaztak már innen Ausztráliába, leginkább Sydneybe, ahol még a futballcsapatot is pontosan úgy hívják, mint itt, vagyis Kék Dunának. A lakosság többsége a földből él. Híres kubikosok az itteniek, mindenütt szívesen látják őket. Megesik, hogy diplomás fiatalok is inkább kubikolnak. Naponta 1000-1500 dinárt keresnek, magyar pénzben ez 4000-6000 forint. Székelykevén a legnagyobb gond a munkanélküliség. Sokan elvándorolnak, az elmúlt tíz évben 300-400 fővel csökkent a település lakossága. Idén még 31 első áldozót ünnepelhettek a templomban és ugyanennyien végezték a helyi általános iskola VIII. osztályát, de tavaly mindössze 18 keresztelés volt. Az iskolában az oktatás nyelve magyar, a szerbet heti három-négy órában tanítják. Hertelendyfalván van még az Al-Dunánál magyar nyelvű nyolcosztályos iskola. Sándoregyházán már csak az I-IV osztályban tanulhatnak anyanyelven. Ez a két település vegyes lakosságú, a magyarság kisebbségbe jutott, ami döntően hozzájárult az anyanyelv eróziójához. /Sike Lajos: Vendégségben az aldunai székelyeknél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (folytatásokban) júl. 19.- 25./"

"1933-ban a Magyar Cserkész Szövetség Magyar Szolidaritás Napot rendezett. Az előre megbeszélt napon a cserkészek tábortüzeket gyújtottak Gödöllőn, a Hargitán, a Tátrában, a Mecsekben, Szabadkán, a Bakonyban. Mindenfelé, ahol magyar cserkészek voltak. Magyaródy Szabolcs ajánlotta, hogy élesszék fel ezt: aug. 20-án este a budapesti tűzijáték kezdetének idejét vegyék alapul, s a világ minden időszámítási zónájában ottani este 21.00 órakor lobbanjanak fel a magyar testvériség tüzei az egész világon. Valószínűleg nincs olyan időzónája a Földnek, ahol nem élnének magyarok, így csak szervezés kérdése a megvalósítás: Tábortűz Croydonban, Fillmore-ban, Los Angelesben, egy gyufavillanás a Hargitán, gyertyák a budapesti lakásokban, mécses Dunaszerdahelyen, tábortüzek Rióban, Caracasban, Sydneyben, Münchenben, Oslóban, Krasznahorkán vagy Kőrösmezőn. Egy Budapesten meggyújtandó mécses csak másnap este aludna ki, miután a Magyar Szolidaritás Lángja körüljárta a Föld minden lakott időzónáját. E kezdeményezést a Külföldi Magyar Cserkészszövetség vezetősége elfogadta és felkérte csapatait az egész világon a megvalósításra. A Magyarok Világszövetsége is küldöttgyűlési határozatban kéri tagszervezeteit a Magyar Szolidaritás Tüze lángjának fellobbantására. /Magyaródy Szabolcs: Magyar szolidaritás tüze. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./"

"Egy ausztráliai magyar egyesület újabb támogatást juttatott Erdélybe a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) nagycsaládos programjának keretében. A nyár folyamán újra személyesen látogatott Erdélybe a Sydney-i Magyar Kultúrkör /SMK/ elnöke, Rozgonyi Magda, aki az MVSZ Erdélyi Társasága /VET/ nagycsaládos programjának keretében több családot keresett fel, és átadta az SMK adományát néhány Kolozsváron és környékén élő sokgyerekes családnak. A támogatott családok közül kettőben 4-4 gyerek, egyben pedig 10 gyerek van. Jutott a támogatásból a Kolozsvári Magyar Mozgáskorlátozottak Társulatának is. A VET 2000-ben elindított nagycsaládos programjába elsők között kapcsolódott be a Rozgonyi Magda vezette egyesület, Kárpátalját is jelentősen támogatják. A mostani erdélyi út során sikerült kapcsolatot kialakítania a szlovákiai magyar nagycsaládosokkal is. A Sydney-i Magyar Kultúrkör fő célkitűzésének tekinti, hogy az elszakított területeken élő szegénysorsú nagycsaládosokat támogassa. /Ausztráliai támogatás erdélyi nagycsaládoknak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./"

"Medgyessy Péter magyar miniszterelnök a jövő év közepétől önálló erdélyi magyar televíziót ígért. Sylvester Lajos emlékszik arra, amikor Csoóri Sándor és Sára Sándor elindították a Duna Televíziót. Akkor az akkori ellenzék tört a Duna Televízió létére, a kabarézó Farkasházi Tivadar megkérdésezte, hogy "ez kinek kell?" Az RMDSZ Szatmárnémetiben tartott VII. kongresszusán viszont tanúi lehettek annak, hogy Maksai Ágnest miként vesszőznék meg immár "a mieink" is, amiért, úgymond, a Láncos Templomban Tőkés László hívó szavára összesereglett gyülekezet ről beszámoltak a "a Dunában". Ezt követték a nyegle minősítések, amelyek nem átallották a Duna Televíziót a romániai magyar műsorsugárzás akadályozójának feltüntetni. Az anyaországi politikai és anyagi fojtogatás mellé romániai kollaboránsok szegődtek. A "minden magyarok tévéjére" viszont minden magyarnak szüksége van. Sydneytől Székelyszentmiklósig. - Ez volt és mindmáig ez maradt a rendszerváltás utáni Magyarország legmerészebb, leghasznosabb nemzetpolitikai cselekedete az elszakadt nemzetrészek és a világ magyarságának kulturális egybefogásáért, állapította meg Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Ajándék lónak a foga. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 19./"

Kecskés Mihály egyetemi tanár, a Magyar Professzorok Világtanácsának elnöke kifejtette: „Ha minket mindig csak az anyagiak vezéreltek volna, már rég nem Magyarországon tanítanánk vagy kutatnánk.” Az agyelszívás erdélyi szemszögből rendkívül súlyos jelenség. Azonban nagyon sok diák, oktató vagy akár professzor Magyarországot csak ugródeszkának használja: ők a távolabbi tájakat, az anyaországi bérezésnél lényegesen jobb fizetéssel kecsegtető nyugati országokat választják. Az utóbbi időben a Kárpátaljáról Magyarországra érkezett háromszáz orvos hetven százaléka már valamelyik nyugat-európai ország klinikáján dolgozik. Tehát nem Magyarország zsákmányolja ki a Kárpát-medencei magyarságot, hanem az itteni magyarság egy bizonyos rétege szeretne magának más életkörülményeket teremteni. Amikor Kecskés Mihály több mint négy évtizeddel ezelőtt, 1964-ben elnyerte a sydneyi egyetem ösztöndíját, a tizennégy hónapos ott-tartózkodás után az ausztrálok természetesnek tekintették, hogy ott maradjon. Ugyanígy történt húsz évvel később, amikor osztályvezetői állást ajánlottak fel Oxfordban. Azonban Kecskés Mihály számára természetes volt a hazatérés. Mára viszont ez a szemlélet teljesen megváltozott. Aggasztó, hogy Magyarországon – éppen az agyelszívásnak tulajdoníthatóan – bizonyos területeken felére vagy akár harmadára csökkent a professzori gárda. És miként legyen utánpótlás, ha az ő tizenhárom doktorandusa között is több olyan határon túli magyar van, aki saját otthonában a doktori címmel is csupán harmincezer forintnak megfelelő pénzösszeget keresne? A vasfüggöny eltűnt, az életvitel megváltozott. A magyar szakembereket világszerte szívesen látták és látják ma is. Az eltávozók igyekeznek helytállni, és a lehető legmagasabb szinten teljesíteni. Magyarországon mintegy harminc százaléka „hiányzik” az orvosoknak, s a legjobban képzettek néhány év múlva nyugdíjba vonulnak. Jelentős eredmény, hogy a Magyar Professzorok Világtanácsának sikerült „felleltároznia” a világ öt földrészén élő magyar professzorokat. A Magyar Professzorok Világtanácsának ernyőként fogja össze a magyar szellemi tőke jelentős részét képviselő magyarországi és a Föld különböző országaiban élő magyar egyetemi tanárokat, fórumot biztosít a felsőoktatás és tudományos kutatás fejlesztése terén kifejtett intenzív együttműködésükhöz. A környezetvédelem és az informatika mellett kiemelt feladatnak tekintik az anyanyelv ápolását is. Ez azért vált szükségszerűvé, mert az utóbbi évtizedben a magyar nyelvű szakelőadásokban egyre több idegen – főként a divatosnak számító angol – kifejezés jelent meg. Kecskés Mihály biológus, a budapesti Szent István Egyetem tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tudományos testületének elnöke. Vizi E. Szilveszter javaslatára 1997-ben választották a Magyar Professzorok Világtanácsának elnökévé. Az MPV a világ öt kontinensén és negyven országában élő mintegy 2100 magyar nemzetiségű egyetemi tanárt tart számon. A professzor kezdeményezésére szervezték meg 1997-ben a Kárpát-medencei Magyar Professzorok Első Találkozóját, majd fél évre rá a Magyar Professzorok Első Világtalálkozóját. /Szucher Ervin: Magyar kutatók exodusa – és hazatérése. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./

Szolgálati körutat tett Ausztráliában november 9–21. között Tőkés László királyhágómelléki püspök, a Magyar Reformátusok Világszövetsége és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az Ausztráliai Magyar Református Egyház meghívására. A püspök Adelaide, Melbourne, Brisbane és Sydney városban hirdette Isten igéjét és tartott előadásokat. Az Adelaide-i Magyar Református Egyházközség megalakulásának 55. évfordulóját ünnepelte a november 12-i templomi ünnepély keretében. A következő napon a Melbourne-i Egyházközség tartott hálaadó istentiszteletet abból az alkalomból, hogy impozáns, műépítészeti értékű templomát kívül-belül megújította. Az ausztráliai magyar református közösségnek ez az egyetlen, saját birtokában lévő temploma, az ottani reformátusok saját parokiális épületekkel sem igen rendelkeznek. Ez a körülmény híven jelzi, hogy a világ legtávolabbi részére vetődött reformátusok intézményes egyházi önszerveződése már a kezdet kezdetén elakadt. Az amerikai egyházi élettől eltérően Ausztráliában nem csupán a gyülekezeti intézményrendszer nem épült ki a szükséges formában, de a törékeny egyházi közösségek lelkipásztori szolgálata is igen hiányosan és esetlegesen alakult. Ezen az áldatlan helyzeten kívánnak változtatni azok az Erdélyből származó lelkipásztorok – Dézsi Csaba, Péterffy Kund, Szabó Attila és Kovács Lőrinc –, akik az utóbbi évek során, missziói hivatástudattal vállaltak lelkészi szolgálatot a felsorolt központi helyeken. Tőkés László püspök körútja során ennek a korszakos egyházépítő munkának a vállalására buzdította a rendkívüli istentiszteleteken és rendezvényeken nagy számban megjelent híveket. A különböző területeken (Új-Dél-Wales, Victoria, Queensland) létrejött „magyar házak” mintájára, az egyházi élet intézményes kereteinek a létrehozásához igyekezett hitbeli és erkölcsi támogatást nyújtani. A lelkészhiánnyal küszködő római katolikus közösség tagjai szintén nagy számban vettek részt az egyes alkalmakon. /Ausztráliai egyházépítést szorgalmazott Tőkés László. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./

Duray Miklós szlovákiai magyar politikus nyílt levélben fordult a világ magyarságának kiemelkedő tudományos, kulturális személyiségeihez, hogy kérjék nemzettársaikat, legyenek az MDF, a MIÉP, a Jobbik, a Cigány Összefogás, a Kisgazdapárt, a Centrum Párt, a KDNP szavazói, ha netán az első fordulóban az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szavaztak, de fontos számukra a nemzet. Az egész Kárpát-medencei magyarság érdekében, jövőnk érdekében, fogjanak össze, és 2006. április 23-án szavazataikkal támogassák a FIDESZ – KDNP jelöltjeit. A nyílt levelet több mint negyven író, tudós, politikus, lelkipásztor látta el aláírásával. /Nyílt levél nemzettársainkhoz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 22./ Köztük van Ábel András, a Sydney University professzora, Bauer Edit, az Európai Parlament szlovák képviselőcsoportjának MKP által delegált képviselője, Csapó Endre, az Ausztráliában megjelenő Magyar Élet főszerkesztője, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke, több, az Egyesült Államokban, Erdélyben, Vajdaságban és Szlovákiában élő határon túli és magyarországi. /Hírek. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 24./

November 3-án Budapesten átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei kitüntetéseit. A Háromszék napilap szerkesztőségét a Bethlen Gábor-díjjal tüntették ki ,,a Székelyföld hagyományainak, értékeinek népszerűsítéséért, ápolásáért, illetve népünk szellemi gyarapodása, hiteles tájékoztatása érdekében végzett kiemelkedő szerkesztői és közéleti munkásságáért”. Méltatásában Kovács István költő kijelentette: ,,El lehet mondani, hogy a Háromszék a legfüggetlenebb magyar újság. Ez azt jelenti például, hogy tiszteletre méltóan távolságtartó, legyen szó akár a magyar államról, akár az RMDSZ-ről. Nemcsak megvesztegethetetlennek látszik, hanem valóban az is. (...) Ennek szellemében nem lehet mást kívánni, mint hogy a most kitüntetett lap és munkatársai, valamint olvasói folyton-folyvást tudjanak mind az igazsággal, mind önmagukkal egyezni.” A lap főmunkatársát, Sylvester Lajost Teleki Pál-érdeméremmel tüntette ki a Bethlen Gábor Alapítvány. A Bethlen Gábor Alapítványt 1979 karácsonyán hozták létre jeles magyarországi művészek, közéleti személyiségek, az akkori rendszer miatt a testület formálisan csak 1985-ben alakulhatott meg. Életre hívását – nemzetféltő szándékkal – hatvanöt elismert személyiség támogatta. Az alapítók között volt Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Huszárik Zoltán, Jékely Zoltán, Nemes Nagy Ágnes, Páskándi Géza és Szécsi Margit. Az alapítvány eddigi tevékenysége során az induláskor megfogalmazott célt követte: ,,Azokat a vállalkozásokat kívánjuk ösztönözni és támogatni határainkon belül és túl, melyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, s amelyek e térség népeinek megbékélését elősegítik.- A Bethlen-alapítvány idei díjátadó ünnepségére a budai várban, a Magyar Kultúra Alapítvány dísztermében került sor, és ez alkalommal emlékeztek az 1956-os forradalomra is. Bakos István köszöntőjében megemlékezett a nemrég elhunyt Sütő Andrásról, beszédet mondott Csoóri Sándor, az alapítók képviselője. A Háromszék szerkesztőségének átnyújtott Bethlen Gábor-díjat Farkas Árpád főszerkesztő vette át, laudációt Kovács István költő, történész mondott. Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki Sisa István, Egyesült Államokban élő közírót, Tamási Áron-díjat kapott Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából jeles személyiségek, intézmények kaptak Teleki Pál-érdemérmet, olyanok, akik a magyarság szolgálatában, illetve a tudós-államférfi nemzetépítő örökségének ápolásában kiemelkedő munkát végeztek. Köztük Sylvester Lajos író, szerkesztő, Szabó Zsolt, a kolozsvári Művelődés lap főszerkesztője, illetve Tőkés István református teológus. A Teleki Pál-érdemérem díjazottai: Csapó Endre, az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője (Sydney), Czettler Antal történész (Svájc), Dömötör Gábor cserkészvezető KMCSSZ (USA), Dulka Andor tanár (Ürményháza, Szerbia), FÓRUM Kisebbségkutató Intézet (So­morja, Szlovákia), Gábor Róbert politikus (USA), de Gerando Teleki Judit (Franciaország), id. Kle­ment Kornél mérnök, öregcserkész (Németország), Kormos László, a HUNSOR honlap gazdája (Svédország), Kunckelné Fényes Ildikó öreg-cserkész, a LAMOSZ elnöke (Venezuela), Ludányi András egyetemi tanár, kisebbségkutató (USA), Nagy Zoltán Mihály író, az Együtt főszerkesztője (Kárpátalja). /Bethlen Gábor-díj a Háromszéknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./

Ferenczi Enikő Sydneyben élő szerző A kert című regényét mutatták be Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban, a kötetet Egyed Emese irodalomtörténész, egykori iskolatárs ismertette. A kolozsvári származású szerző munkája Egyed Emese szerint „ékes magyar prózanyelven megírt” regény, lélekelemzés, az egyes ember és egy kultúra elemzése is. /-f-: Az erdélyiség: sors. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./

Az Európai Néppártban (EPP) még mindig nem született döntés Tőkés László felvételével kapcsolatban – jelentette ki Szilágyi Zsolt, Tőkés László püspök, EP-képviselő kabinetfőnöke. Az Ausztráliából hazatérő Tőkés László elmondta: jelen pillanatban Traian Basescu államfő térfelén van a labda. Két másik frakcióból már megkeresték Tőkés Lászlót, következésképpen innen is visszaigazolódni látszik a Tőkés László által megtestesített értékrend és politikai opció európaisága. Tőkés László a 2008-as évben érdemi változást vár a magyar nemzetpolitikában. Európai parlamenti képviselővé való megválasztatása nyomán – rendhagyó módon – Tőkés László püspök első külföldi útja Ausztráliába vezetett. 2007. december 12. –2008. január 10. között, családjával együtt az Ausztráliai Magyar Református Egyház régi meghívásának tett eleget: advent, karácsony, óév és újév alkalmából „ünnepi le-gátusként” hirdette Isten igéjét az ország főbb református, illetve magyar központjában, és tartott nemzetpolitikai tárgyú előadásokat Sydneyben, Canberrában, Adelaide-ben, Brisbane-ben, Gold Coaston és Melbourne-ben. /Még mindig nincs döntés Tőkés felvételéről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./

Európai parlamenti képviselővé való megválasztatása után Tőkés László püspök első külföldi útja Ausztráliába vezetett. 2007. december 12. –2008. január 10. között, családjával együtt az Ausztráliai Magyar Református Egyház egy régi meghívásának tett eleget: hirdette Isten igéjét az ország főbb református, illetve magyar központjában, és tartott nemzetpolitikai tárgyú előadásokat. Utazása során vendége volt a négy önálló magyar református egyházközségnek, melyeknek élén fiatal erdélyi lelkipásztorok állnak. Az ausztráliai magyarság lélekszáma nehezen megállapítható. Az Ausztráliai Statisztikai Hivatal adatai szerint 2006-ban mintegy 67 ezren vallották magukat magyar eredetűeknek. Közülük csupán 21 500 személy vallotta, hogy otthon magyarul beszélnek. Kizárólag Melbourne-ben rendelkeznek a magyar reformátusok önálló templommal és saját parókiával. Sydney-ben jelentős előrelépésnek számít, hogy tavaly saját parókiát vásároltak. /Tőkés László Ausztráliában. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 14./

Viharos tapssal köszönte meg a csíkszeredai közönség a Csík zenekar fellépését. A 20 éve népzenét muzsikáló kecskeméti zenekar nagy sikerű koncertet adott. A zenekart vezető Csík János szerint ő és bandája az ősi dallamokat próbálja meg becsempészni a mában élő, sokféle zenei hatásnak kitett fiatalok életébe. Autentikus magyar, erdélyi, moldvai népdalokat is játszanak. Csík János egyik kedvence a felcsíki muzsika, szívesen játssza, énekli és tanulja a székelyföldi dallamokat. A Csík zenekar Senki nem ért semmit című albuma tavaly aranylemez lett, és a 2007-es esztendő Fonogram díját is megkapta az együttes világzene kategóriában. A 2000-ben rendezett Sydney-i nyári olimpián ők képviselhették Magyarországot az olimpia kísérőrendezvényein. /Szabó Noémi: A dalcsempészet útjain. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24

Rossz lóra tett Orbán: rengeteg szavazatot veszíthet
A határon túli magyarok körében sok helyen már nem Orbán Viktor, hanem Vona Gábor lehet a befutó - vélik szakértők, akik ugyanakkor azt is megjegyzik: az MSZP és az LMP az esélytelenek nyugalmával várhatják a külföldi magyarok által leadott voksok összesítését. A szavazás viszont akár apátiába is fulladhat, pedig a tét nem kicsi: a 200 fős parlamentben akár 8-10 mandátum sorsáról is dönthetnek a határon túl élő magyarok.
Valószínűleg a Fidesz egyik legnépszerűtlenebb döntése lehet az, hogy a határon túliakra is kiterjeszti a szavazati jogot. Az ELTE PPK Pszichológiai Intézete és doktori iskolája kutatócsoportjának reprezentatív kutatása szerint ugyanis a válaszadók négyötöde nem ért egyet az intézkedéssel, 17 százalék igen, és mindössze 3 százalék azoknak az aránya, akinek nincs véleménye minderről.
A politikai kockázatot viszont csak abban az esetben jelentene, ha az egyik választás alkalmával a határon túliak billentenék el a mérleg nyelvét a Fidesz javára - mondta el lapunknak László Róbert a Political Capital választási szakértője. Példaként a 2006-os olasz felsőházi választásokat hozta fel: ott annyira kiélezett volt a verseny, hogy Romano Prodiék csak a határon túli olasz voksoknak köszönhették győzelmüket, a belföldi szavazatok alapján még Berlusconiéknak áll a zászló. Hasonló helyzet alakult ki Romániában is, ahol Basescu 2009-ben a külföldi szavazatok miatt maradt elnök.
László Róbert szerint egy ehhez hasonló esetben kiéleződhet a magyar közösségek közötti viszony. Sokan gondolják úgy, hogy a többség vagy rokon- vagy ellenszenvvel tekint a határon túli magyarokra. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyarok jellemzően közömbösek, s félő, hogy ezen csak az változtatna, ha a külföldi magyarok fordítanának meg egy választást.
A politikai kockázatnál nagyobb problémát jelenthet viszont a manipuláció lehetősége. Az eddigi információk szerint ugyanis a határon túliak levélben szavazhatnának, azaz százszázalékosan meg kell majd bíznunk például a szlovák és a román postában - mutatott rá László Róbert, aki szerint az elektronikus szavazás sem volnának ennél jelentősebbek a kockázatai. A kockázat valódi mértékét viszont az dönti majd el, hogy milyen lesz a végleges szabályozás - tette hozzá.
Nyolc-tíz mandátumról dönthetnek a határon túliak
Ha a választójognak valóban nem lesz feltétele a magyarországi bejelentett lakcím, csak a magyar állampolgárság, akkor több millió potenciális szavazó kerül bele a kalapba. Nem kizárólag azokról a határon túli magyarokról van ugyanis szó, akik a könnyített eljárás következtében szerzik meg az állampolgárságot, hanem azokról a milliókról is, akik az elmúlt mintegy száz évben elhagyták Magyarországot, és az ő leszármazottaikról.
Pontos adatok nem állnak rendelkezésre arról, hányan lehetnek Buenos Airestől Sydneyig, akik potenciális szavazókká válhatnak, de az biztos, hogy több milliós nagyságrendről beszélünk. Minden bizonnyal kis hányaduk kíván csak élni szavazójogával, de az eljárásjogi problémák épp abból adódhatnak, hogy a magyar államnak nincs nyilvántartása erről a választói tömegről - áll a Political Capital elemzésében.
László Róbert elmondta, hogy az Európában az a jellemző gyakorlat, hogy csak nagyon keveset számít a határon túliak szavazata, s csak kiélezett helyzetben dönt. Szlovákiában és Csehországban például csak listára szavaznak a választók, az urnákba pedig belekeverik az elenyésző számú külföldi voksokat.
A nagy létszámú határon túli magyarság miatt a hazai voksolás másképp is alakulhat, de feltehetően csak 8-10 mandátum sorsát befolyásolják majd a külföldi voksok a 200 fős parlamentben. Hatvan százalékos részvétel mellett ugyanis 4,5-5 millióan mehetnek el belföldön szavazni. Ezek a választók az egyéni jelöltekre és az országos listára szavazhatnak. A töredékszavazatok az országos listán gyűlnek, így nagyjából a 4,5-5 millió szavazaton kívül még további 2-3 millió voks gyűlik össze az országos listán. Ehhez a mintegy 7 millióhoz jönne hozzá a határon túliak - aktivitástól függő - pár százezres szavazatmennyisége. Országos listán 94 mandátum sorsa dől el, azaz valószínűleg 10 alatt lesz azoknak a mandátumoknak a sorsa, amelyekről a külföldi magyarok döntenek.
Tóth Zoltán választási szakértő korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy elfogadhatatlan, miért nem szavazhatnak országos listára és az egyéni jelöltekre is a határon túliak. A Magyarországon élőknek tehát két szavazatuk, a határon túliaknak viszont csak egy szavazatuk lesz - de mégis miért? - vetette fel a szakértő, aki szerint ez sérti a választások egyenlőségére vonatkozó jogi követelményt. (Semjén Zsolt is számtalanszor azt hangoztatta, hogy nincs két állampolgárság, nincs elsőrangú és másodrangú állampolgár. "Egy magyar nemzet van, egy állampolgársággal").
Ki lehet a befutó külföldön?
Sem Romániában, sem Szlovákiában nem készült eddig olyan felmérés, amely a határon túliak pártpreferenciáit vagy az aktivitását vizsgálná. "Valószínűleg Erdélyben és Szlovákiában régiónként eltérő lesz az érdeklődés" - mondta Törzsök Erika szociológus. Szerinte például Székelyföldön nem Orbán Viktor lehet a befutó, hanem Vona Gábor, Közép-Erdélyben és a Partiumban pedig inkább a közöny lesz a meghatározó.
Törzsök Erika arra is rámutatott, hogy a Ceaușescu-rendszerben szocializálódott korosztálynak nem lesz vonzó a levélben bonyolított szavazás. Ha biztosított lenne a névtelenség, többen mennének el a voksolásra, így viszont sokan tarthatnak attól, hogy kiderül, kire szavaztak.
Szlovákiával kapcsolatban Törzsök Erika megjegyezte: a Fidesz tavaly nem várt a kettős állampolgárság ötletével, emiatt viszont kiesett az MKP a parlamentből és bejutott a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt.
"Összességében valószínűleg a Fidesz és a Jobbik osztozkodhat majd a határon túli szavazatokon, a baloldali pártok (MSZP, LMP) az esélytelenek nyugalmával várhatják a szavazást" - fogalmazott a szociológus.
Népszava

A harmadik ág – Magyarok a szétszórattatásban
Az Új Ezredév Református Központ gyülekezeti termében vasárnap este került sor Gazda József: A harmadik ág című monumentális szociográfiájának a bemutatására.
A budapesti Hét Krajcár Kiadó gondozásában megjelent kétkötetes, több mint 1200 oldalas könyvet dr. Bodó Barna egyetemi tanár mutatta be a szerző jelenlétében. Gazda József kovásznai közíró az emlékezetben megőrzött történelem („oral history”) eszközeivel írja meg a nemzet „harmadik ága”, a világban szétszórt magyarság sorskrónikáját. Mintegy ezer egyéni sors mozaikkockáiból áll össze A harmadik ág két könyve. Az idők árján című első kötet a magyar emigráció évszázadokon átívelő sorsát rajzolja meg, a Félszáz ország című második kötet a befogadó országok színhelyeiről nézve mutatja meg a magyar emigráció mai helyzetét. „Gazda József a háromszéki Kovásznáról rálát az egész világra – mondta a könyvet bemutató dr. Bodó Barna. – Tudja, amit az írástudónak tudnia kell, de nem mond semmit. Úgy van ott, hogy nem látjuk. Könyvét úgy olvashatjuk, miként a Bibliát: kézbe vehetjük, ha elbizonytalanodunk. Mert van kiút akkor is, ha nem látszik. A kiút bennünk van, ott kell megtalálni. Ezt mutatja meg nekünk Gazda József.”
A könyvbemutató bevezető részében az Új Ezredév kórus Szabó Gabriella karnagy vezényletével a közelgő nemzeti ünnephez és az alkalomhoz illő dalokat énekelt. Gazda István házigazda lelkipásztor felolvasta Márai Sándor Halotti beszéd című versét, amelybe a magyar emigráció minden tragikumát belesűrítette a költő.
A magyarországi könyvbemutató-körútról hazaérkezett Gazda József elmagyarázta, mi a „harmadik ág”: „a magyar fa belegyökerezik a történelembe, az időbe, valahová, amit szülőföldnek is lehet nevezni és olyan ágakat hajt, amelyek szétterebélyesednek és kinyúlnak a magyar hazának a földjéről. A magyarság beláthatatlan messzeségekbe nyúló gyökérzetű fája három ágra szakadt: az első ág a csonka országban élő magyarság, a második ág az elszakított területeken, a kilenc környező országban élő magyarság, a harmadik ág pedig a „nyugati emigráció” gyűjtőnéven emlegetett magyarság, amely 50 országban él a világ minden táján. A szerző beszámolt a könyv anyagának összegyűjtése közben Sidneytől Buenos Airesig szerzett döbbenetes tapasztalatairól, amelyek az emigrációban élő, magyarságukhoz sok esetben az anyaországban élőknél sokkal jobban ragaszkodó „elbujdosott” magyarok körében szerzett. „Ötven országban szóródtak szét a levelei a magyar fának” – mondta Gazda József, aki a könyv ajánlójában így fogalmaz: „E könyvvel és a benne megszólalók szavaival üzenem, mondom, kiáltom minden magyarnak, éljen bárhol is a nagyvilágban: sorsunk a saját kezünkben van. Csak akkor tudunk megmaradni, ha akarunk! És ha teszünk is érte.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Az emigrációban élő magyarságról szóló könyvet mutattak be Kolozsváron
„Nem csak pillanatnyi áttekintésre ad alkalmat, hanem továbbgondolásra késztet, a szociográfiai jellegű könyvben ötven ország ezer emigrációban élő magyarja szólal meg” – méltatta Gazda József A harmadik ág. Magyarok a szétszórattatásban című, kétkötetes munkáját Egyed Ákos akadémikus a kötet kolozsvári bemutatóján. Hozzáfűzte: a szerző bejárta a fél világot, hogy elkészüljön az oral history – elbeszélt történelem – műfajába tartozó munka. A Hét Krajcár Kiadó gondozásában megjelent két kötet az Idő árján, illetve a Félszáz ország alcímeket kapták. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában megrendezett bemutatón Gazda József elmondta: a magyar emigrációra jellemző, hogy a legjobbak mentek el, ezt bizonyítja, hogy elképesztő, hogy milyen eredményeket értek el a magyar kivándorlók az őket befogadó országban. „Az egyetlen hely, ahol hátrányosan megkülönböztetett helyzetben vagyunk: a Kárpát-medence” – jegyezte meg Gazda József. A kötetek szerzője hozzáfűzte, történelmileg is óriási a magyarság teljesítménye, példaként említette, hogy az egyesült államokbeli Denver városának magyar volt a főépítésze. Kifejtette: ha van a magyarságnak gyengéje, az az, hogy nem szereti eléggé saját nyelvét, nemzetét. „Individualista nép vagyunk, nem érdekel egyéb csak a saját helyzetünk” – fogalmazott Gazda. Szemléltetésként elmondta, hiába él mintegy 20 ezer fős magyar közösség az ausztráliai Sydneybe, 700-nál többen egyetlen magyar rendezvényen sem vesznek részt. A könyvbemutatót követően Gazda József az általa vezetett Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületet mutatta be, Boér Imre pedig Kőrösi indiai útját újrajáró kirándulásáról tartott vetítéssel illusztrált élménybeszámolót.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Kövér László újraavatta a honfoglalási emlékművet Vereckén
A vereckei emlékmű sorozatos megrongálására utalva a politikus emlékeztetett rá: megtanultuk, nem az fontos, hányszor gáncsolnak el bennünket, hanem hogy fel tudunk-e újra állni.
Újraavatta a felújított magyar honfoglalási emlékművet szerdán Vereckén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki rövid megbeszélést folytatott Kárpátalja megye vezetőivel is. A honfoglalási emlékmű helyreállítási és új oltárkövének avatóünnepségén Kövér László több száz ember előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: „Verecke a magyar lélekben az útkeresés és a hazatalálás jelképe, bizonysága annak, hogy a jól megtervezett út mindig célba visz. Bizonysága annak, hogy ami ma még álom, az holnap valóság lehet."
Fontosnak nevezte a múlt örökségének a megőrzését, mert – mint mondta – „megőrzött múltunk története sokat elárul arról, hogy mit gondolunk magunkról, mert az számottevően befolyásolja tetteinket". Hozzátette: honfoglaló eleink biztonságos otthon iránti vágya és álma egy erős országot, a Kárpát-medence korabeli legerősebb államát eredményezte. A honfoglalók hite, hogy a „vereckei út" célba vezet, 36 emberöltőnyi magyar nemzedéknek adott erőt – mondta, megjegyezve, hogy így voltunk képesek mindig az újrakezdésre.
A vereckei emlékmű sorozatos megrongálására utalva a politikus emlékeztetett rá: megtanultuk, nem az fontos, hányszor gáncsolnak el bennünket, hanem hogy fel tudunk-e újra állni, s megtanultuk, hogy nem tudják úgy tönkretenni Magyarországot, a magyarságot, hogy azt ne tudnánk újraépíteni. „Időközben azt is megmutattuk, hogy mások nem tudják annyiszor megrongálni a vereckei emlékművet, hogy azt mi, magyarok ne tudnák helyreállítani" – mondta. Hozzáfűzte, hogy „miként vereckei elődeink is, a magyarok csak egymásra számíthatnak, senki másra, s olyan magyar államra van szükség, amely megvédi a magyar nemzetet; olyan magyar közösségekre van szükség, amelynek tagjai Vereckétől Budapestig, Torontótól Sydneyig tudják, hogy minden magyar felelős minden magyarért".
A házelnök kifejtette: a magyar állam felelősséget visel minden magyar emberért, még akkor is, ha Ukrajnában pénzbírsággal akarják megakadályozni a magyarok közjogi összetartozását. Ezzel a lépésével az ukrán politika minden ukrán állampolgár érdekét sérti, mert eltávolítja Ukrajnát Európától – állapította meg. A politikus méltatta az emlékmű tulajdonosa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tevékenységét és vezetőinek munkáját, amelyet – mint mondta – a kárpátaljai magyarság érdekeinek védelmében a jog és a demokrácia alapján állva fejtenek ki. Egyúttal minden magyar ember nevében köszönetet mondott a kárpátaljai magyaroknak azért, hogy óvják a vereckei honfoglalási emlékművet, fenntartják az emlékezetet és a reményt, kitartanak nemzetük mellett.
Megerősíti a kárpátaljai magyarságot?
Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a vereckei emlékmű hányattatott sorsa hűen tükrözi a kárpátaljai magyarság sorsát. Annak a reményének adott hangot, hogy a honfoglalási emlékmű helyreállításával sikerül a kárpátaljai magyarságot is megerősíteni. Kövér László korábban a csapi határátkelőhelyen rövid megbeszélést folytatott Ivan Balogával, a Kárpátalja megyei tanács elnökével és Ivan Kacsurral, Kárpátalja megye kormányzó-helyettesével. A találkozón a házelnök, utalva kárpátaljai látogatásának céljára és a magyar emlékmű elleni támadásokra, emlékeztetett rá, hogy a vereckei honfoglalási emlékmű megépítése nélkülöz minden mögöttes szándékot. Az emlékmű történelmi eseménynek, a magyar honfoglalásnak állít emléket – tette hozzá.
Válaszukban az ukrajnai megye vezetői annak a reményüknek adtak hangot, hogy a vereckei emlékművel kapcsolatos incidensek nem rontják Magyarország és Ukrajna általuk kiválónak nevezett kapcsolatait. Ivan Kacsur arról biztosította Kövér Lászlót, már történtek lépések annak érdekében, hogy a jövőben ne tudják megrongálni a vereckei magyar emlékjelet. MTI
Erdély.ma

Magyar konzuli iroda nyílik Marosvásárhelyen és Nagyváradon
Hat új külképviseletet nyit a magyar kormány: Eszéken, Krakkóban és Torontóban főkonzulátus, Melbourne-ben, Marosvásárhelyen és Nagyváradon konzuli iroda nyílik – áll a keddi Magyar Közlönyben. A kormányhatározat értelmében az eszéki és krakkói főkonzulátusok felállításához szükséges helyi alkalmazotti létszám, továbbá az egyszeri beruházási és működési kiadások a Külügyminisztérium idei költségvetésében már rendelkezésre állnak, míg a marosvásárhelyi és nagyváradi konzuli irodákhoz szükséges kiküldötti és helyi alkalmazotti létszámot, valamint a kiadásokat szintén a tárca idei költségvetése tartalmazza.
A torontói főkonzulátus és a melbourne-i konzuli iroda megnyitásához szükséges kiadások fedezetét a tárca idei költségvetése, továbbá a Miniszterelnökség és a Külügyminisztérium közötti előirányzat-átcsoportosítás adja.
A közlönyben az olvasható, hogy az eszéki főkonzulátus kerülete Eszék-Baranya, Vukovár-Szerémség, Brod-Szávamenti, Pozsega-Szlavón, Verőce-Drávamente, Belovár-Bilogora, Kapronca-Körös és Muraköz megyékre terjed ki.
A torontói külképviselet kerülete Ontario (kivéve Ottawa közigazgatási területe), Manitoba és Saskatchewan tartomány. A krakkói főkonzulátus kerülete pedig az alsó-sziléziai, az opolei, a sziléziai, a szentkereszti, a kis-lengyelországi és a kárpátaljai vajdaságokból áll.
A konzuli irodák közül a melbourne-i a canberrai magyar nagykövetséghez tartozik, és Victoria, Dél-Ausztrália és Tasmania tartományokra terjed ki a kerülete.
A marosvásárhelyi külképviselet a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozik, kerülete Maros és Szeben megyékből áll. A nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári főkonzulátushoz tartozik, és Bihar, valamint Arad megyékre terjed ki a kerülete.
A kormány a határozat alapján továbbá felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy gondoskodjon arról: a Külügyminisztériumnak a külképviselet-igazgatásra mindenkori engedélyezett létszámát hárommal növeljék.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára március közepén Ausztráliában és Új-Zélandon járt, látogatása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy 2008-ban az előző kormány több magyar külképviseletet bezárt, közöttük a főkonzulátust Sydneyben, Torontóban és Sao Paulóban, pedig ezek a helyek fontos központjai a magyar diaszpórának.
Az államtitkár hangsúlyozta, tárcája javaslatot tett a kormánynak egyes képviseletek újranyitására, így a közeljövőben várhatóan konzuli iroda nyílik Melbourne-ben is.
hirado.hu
Erdély.ma

Beszélgetés Király András elnökkel
A megszerzett tapasztalatok komoly értéket képeznek
Tekintve, hogy az aradi Szabadság-szobor Egyesület idén ünnepelte születésének a tizedik évfordulóját, megkerestük a civilszervezet elnökét, Király András oktatási államtitkárt, akivel a tízévi munkájukról, a terveikről beszélgettünk.
– Elnök Úr, gratulálunk az Egyesület tízéves évfordulójához, megkérem, ismertesse megalapításának a hátterét!
– Köszönöm a gratulációt. A köztudatban a civilszervezetünk a Szobor Egyesülete néven rögződött. Természetesen, köze van a Szabadság-szoborhoz, ugyanis annak a felállítása előtt egy évvel jött létre. Abban az időben, amikor éreztük, hogy szükség van egy olyan támogatásra, ami elsősorban nem anyagi, hanem az Arad megyeiek, az erdélyiek, de az anyaországiak is, érzik, tudják, hogy egy nagyon fontos dolog készül az aradi, de a magyarság egésze számára. Valami Trianon után, ami jelkép volt, az is marad a magyarság számára. Újra köztérre kerülhet a Szabadság-szobor. Magam történelemtanárként, RMDSZ-elnökként sokat foglalkoztam a kérdéssel, ezért jól tudtam, hogy 1890 előtt is volt egy nemzeti összefogás, amiben a sajtó is igen komoly szerepet vállalt. Úgy éreztük, ha megalakul egy olyan civilszervezet, amelyik oda is el tud jutni, ahova a politikum nehezebben teheti meg, vagy különböző okok miatt nem jut el, mi vigyük el ezt az üzenetet, a kérést, hogy emberek, itt a lehetőség, részünk lehet egy olyan munkában, aminek az eredménye, remélhetőleg örökké megmarad.
– Igen, de az elhatározás mellett, még sok tényezőnek össze kellett állnia…
– Valóban, nagy szükség volt a szerencsére is, ami mellénk állt, hiszen egy évnek sem kellett eltelnie, és a Szobor köztéren állt. Ez év alatt viszont sokat dolgoztunk. Nagyon sok RMDSZ-tagszervezet, rengeteg civilszervezet, anyaországi polgármesteri hivatal állt mellénk, nemzeti üggyé vált a Szobor újraállításának az igénye. 2003 októberében, amikor nem sikerült felállítanunk, én elmondtam: Los Angelestől Sidney-ig mindenki összefogott, aki érdekelt volt a kérdésben. Mivel látták, hogy mi komolyan vesszük, mi kaptuk a megtisztelő feladatot, közvetíteni a Magyar kormány által kijelölt alapítvány és a restaurátorok munkájának a lebonyolítása között. Mi vezényeltük le, mi felügyeltük, vigyáztuk a felújítási munkálatokat. Valójában oroszlánrészt vállaltunk a szobor újraállításában. A közreműködésünkkel sikerült a debreceni vállalatot megtalálni, amelyik rendelkezésünkre bocsátotta a 300 tonna teherbírású, óriási emelődaruját a Szobor elfordításához. A civil hozzájárulás, természetesen nem lett volna elég az RMDSZ, illetve az akkori kormánypárt támogatása nélkül. Szinte óráról órára kapcsolatban álltunk a daru ideutazása kapcsán, hiszen az nem kelhetett át Ártándnál, mert az útba eső kisebb hidak teherbírása nem volt megfelelő. Az akkori komoly, kitartó munka mára történelemmé vált, épen ezért jó, ha néha visszaemlékezve, alaposabban beépülhet a tudatunkba a visszaállítás története.
Arculatváltás
– A Szabadság-szobor újraállítása után nem érezték-e, hogy az Egyesület teljesítette a küldetését, tehát a további fenntartása értelmetlen?
– Sok minden megfordult az agyunkban, de az is tudatosodott, hogy az újraállítás során létrejött összeköttetések, a megszerzett tapasztalatok komoly értéket képeznek, amit hasznosítani kell. Éppen ezért a vezetőség kidolgozta az Egyesület tevékenységének az új arculatát, ami arra irányult, hogy a név megtartásával, a mindenkori vezetőség feladata legyen a mártír-tábornokok emlékének az őrzése, a Szobor üzenetének továbbvitele. Ezzel párhuzamosan nyitni kívántunk az Arad megyei magyar közösség irányába, ezért maradtunk az RMDSZ-nek azon háttér egyesülete, amely nem politizál, hanem a közösség összetartásának a nagyon fontos feladatát, üzenetét, különféle kulturális rendezvények támogatásával kívánja előmozdítani. Természetesen, ezzel párhuzamosan figyelemmel kísérjük a Szobor életét is. Amikor megcsonkították, mi voltunk az elsők, akik a restaurálását előmozdítottuk. A Vesztőhelyen lévő Obeliszkről sem feledkeztünk meg.
– Honnan szerzik a kulturális rendezvények támogatásához szükséges pénzt?
– 2004-ben még nagyon kevés civilszervezet létezett, ezért a pályázatírásban megszerzett tapasztalatainkat, a befolyásunkat a vidéki, illetve az aradi rendezvények támogatása szolgálatába állítottuk. Nagyon fontosnak tartottuk az ifjúsággal való kapcsolattartást, ezért a megalapításától jó kapcsolatokat ápoltunk az Arad Megyei Magyar Ifjúsági Szervezettel. Ha nem is mindig pénzzel, de háttérmunkával, szervezéssel rendszeresen besegítettünk. Ugyanakkor a Csiky Gergely Főgimnáziummal, a megye egyetlen magyar nyelvű középiskolájával is kiemelten kívántunk foglalkozni. Ezen a téren azonban vannak némi adósságaink, mert szerintem jobban meg kellene találnunk a velük való együttműködés lehetőségeit.
– Vannak-e kézzelfogható elképzeléseik a Főgimnáziummal való együttműködésre?
– El kell döntenünk, hogy a rászoruló fiatalokon kívánunk-e segíteni, esetleg a tehetséggondozásban kívánnunk-e részt venni? Ne tegyük mindig, hogy december 8-án, a Csiky Napon adunk nekik egy összeget, hanem legyen állandó, tartalommal megtöltött kapcsolat az Egyesület és a Csiky között. A kicsinyekkel való foglalkozás külön fejezet a tevékenységünkben, hiszen folyamatosan szervezzük a Mikulás-napokat.
– Milyen a kapcsolatuk a többi civilszervezettel?
– Én valójában azt szeretném, ha az Egyesület komoly szerepet tudna vállalni az aradi és a megyei civilszervezetek összefogásában. Meg kellene erősíteni a Kulturális Autonómia Tanácsot, amit azért hoztunk létre, hogy legyen egy olyan szervezet, ami a megyében a magyarságtudat erősítésére összpontosít. Szerintem jó lenne, ha a civilszervezetek vezetői leülnének, és anélkül, hogy megválasztanák a közös vezetőt, egyeztetnék a rendezvényeiket, hogy ne szervezzenek egymása. Egymást támogatva sokkal hasznosabbak tudnánk lenni. Nem érzek versengést közöttük, de időnként egymásra tevődnek a rendezvényeik.
– Nem gondolja, hogy az RMDSZ szárnyai alatt működő Kulturális Autonómia Tanács nem érte el a célját?
– A cél tekintetében, amiért a KAT-ot létre hoztuk, egyediek voltunk a megyei szervezetek között. Én is úgy érzem, ennek a munkáját tovább kellene gondolni, mert nem igazán találja meg a helyét, noha testületnek kellene lennie. Úgy érzem, a következő időszakban e kérdést újra kell tárgyalni. Sajnos, a diák-kérdés tekintetében már a 24. órában vagyunk, de ez egy külön témát képez egy esetleges, külön beszélgetéshez. Értesüléseim szerint, e témával az RMDSZ elkezdett komolyan foglalkozni mind megyei, mind országos szinten.
Kiadványok, tervek
– Elég sok könyv látott napvilágot az Egyesület jóvoltából. Megkérem, érintsük e témakört is.
– A múlt, a jelen és a jövő harmonikus összevonása céljából adjuk ki a könyveket. Már az ötödik könyvünk lát napvilágot, szerintem, mindnek jó volt a fogadtatása. Az Aradi Magyar Napok programjába illesztett Szabadság-szobor Egyesület Napját mindenképp egy aradi magyar eseményhez vagy aradi magyarhoz kívántuk kötni. Tavaly Tokay György könyvének a kiadását szerveztük, idén a Szántay Lajos műveiről szóló könyv kiadását tettük lehetővé, amivel nem akartunk versenyre kelni a Kölcsey Egyesülettel, ezért e részt egy kicsit nyitva is hagytuk. Jövőre Kovách Géza halálának a X. évfordulóján, az emlékére kívánunk egy napot szervezni, aminek érdekében előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a Gyulai Levéltárral. Ott őrzik Kovách Géza hagyatékát, amit feldolgoztattunk. Kovách Gézának volt egy megkezdett érdekes munkája, ami az aradi zsidóság történetét fogta volna át. Ő is úgy érezte, hogy az aradi zsidóságnak fontos szerepe volt a város kulturális fejlődésében.
– Ha már amúgy is közművelődési rendezvényeket támogatnak, nem lehetne-e a támogatáshoz kötni, hogy a civilszervezetek ne szervezzék a programjaikat egymásra?
– A szabadelvűség átka, hogy a programok megtervezésekor a mieink se tudnak egymással egyeztetni. Ha hozzánk támogatási kérelem érkezik, azt megpróbáljuk kielégíteni. Idén 7-8 rendezvényt támogattunk. Mivel azonban közpénzről van szó, csak akkor tudunk támogatást adni, ha el tudnak vele számolni, mert nekünk is számot kell adnunk róla. Kis összeggel, 400-500 lejjel szinte minden civilszervezetet támogatni tudunk, ha el tudnak vele számolni.
– Idén mennyi pénzt tudott összepályázni az Egyesület?
– Össze kell számolnunk, mert külföldi pályázataink is voltak. Így a Bethlen Gábor Alaptól is kaptunk egy komolyabb összeget, ami a kiadásainknak a jó részét fedezte is.
– Emlékhely-állítást támogatnak-e?
– A Fábián Gábor-szobor felállítási költségeit is pályázat útján gyűjtöttük össze. Természetesen, támogatunk.
– Azért kérdem, mert 2014. szeptember 19-én lesz a 70. évfordulója a világosi vérengzésnek, amikor lelőttek 10 ártatlan, magyar polgárt, akiknek soha, senki nem állított emlékhelyet. A kerek évforduló kínálná ehhez a legjobb lehetőséget…
– Szerintem támogatni tudnánk, de már el kellene kezdeni az emlékhely-állítás munkáját, nehogy a jóváhagyások miatt kifussunk az időből.
Nem ideális, de van hatásköre
– Mivel Elnök Úr egyben oktatási államtitkár is, válaszolna-e a kérdésemre: mit jelent ellenzékiként magas rangú kormánytisztviselőnek lenni?
– A helyzet furasága, hogy én a kormányváltás után is ott maradtam. Akkor mindenki úgy vette, hogy átmeneti kormányban sok minden lehetséges. Amikor azonban a decemberi választások után is a helyemen maradtam, mindenki meglepődött. A kormányfő azonban azt mondta: ha a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó államtitkárság őelőtte is megvolt, ő a továbbiakban is meghagyja. Valóban, most teljesen más helyzetben dolgozunk, mint ahogy tettük kormányváltás előtt. Mert a fő döntések nem az én kabinetemben születnek meg, azelőtt viszont nálam is folytak a tárgyalások. Szerencsém is van, abból kiindulva, hogy én vagyok az, aki a parlamenti kapcsolatokért felel, tehát én tartom a minisztérium és a törvényhozás közötti kapcsolatokat, én veszek részt a plénumokon, a bizottsági üléseken. Tehát nem tudnak kihagyni bizonyos dolgokból. Ezen kívül, a miniszter elég nyitott, eléggé européer ahhoz, hogy bármikor, bármilyen kérdésben leüljünk megbeszélni a dolgokat. Amiben tud, segít, amiben nem tud segíteni, azt megígéri, de még nem utasított el. Érdekes szituáció kicsit kívülről nézni, hogy mi történik bent, illetve belülről is kifelé tekintgetni. Nem mondom, hogy ideális állapot, de a kisebbségi oktatás rajtunk megy keresztül, az szerves része a román oktatásnak, ezért minden törvénytervezet rajtunk is keresztül megy. Többször is elmondtam: ezt nem írom alá, üljünk le, beszéljük meg. Nem érzem, hogy nyomást gyakorolnának rám, akaratom ellenére még semmit nem írtam alá. Noha az ideális feltételektől messze vagyunk, megvan a mozgásterem és a hatásköröm.
– Köszönöm a beszélgetést, és további eredményes munkát kívánok!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A feladatokat a sors jelöli ki (Interjú GAZDA JÓZSEFFEL, a Háromszék Kultúrájáért Díj idei kitüntetettjével)
Kovászna Megye Tanácsa 2013-ban alapította a Háromszék Kultúrájáért Díjat, melyet évente a magyar kultúra napján, január 22-én adnak át azoknak, akik tevékenységüket a régió művelődésének szolgálatába állították, életművükkel hozzájárultak az egyetemes magyar kultúra gyarapításához.
A mindenkori díjazott személyét a megyei kulturális intézmények javasolják, tavaly az életműdíjat Szilágyi Zsolt tenor, karnagy vehette át, az idei kitüntetett pedig Gazda József nyugalmazott tanár, művészeti író, szociográfus.
A sors áldása
– Felsorolni szinte lehetetlen mindazt, amivel Gazda József foglalkozott életében: tankönyvírástól a Kőrösi Csoma Sándor Napokig, a szétszabdalt és szétszóratott magyarság enciklopédiájának megírásától – miként Bogdán László fogalmazott a Háromszék Kultúrájáért díjazottjának méltatásában – a művészettörténetig, a diákszínjátszástól a közösségszervezésig... – ... És mondjuk azt, hogy még tanítottam is.
– Melyiket tartja a legfontosabbnak?
– Az egyetem elvégzése után két laphoz is fel akartak venni, a Korunkhoz és az akkoriban Sütő András által indított Művészethez, az Új Élet elődjéhez. De „pártunk és kormányunk” megakadályozta, hogy én újsághoz, szerkesztőségbe kerüljek, ezért tanárként kellett elhelyezkednem. És mégis mondom, sorsom áldásának tartom, hogy tanárnak mentem. Ezért nem merem azt mondani, hogy fontosabb az írásos munka, mert ugyanolyan fontos a tanári is, hogyha azt valaki hittel, szeretettel, meggyőződéssel végzi. Azt pedig a kor mondja meg, és az utókor fogja eldönteni, hogy az az írásos munka, amelyet én letettem a nemzet asztalára – mert nemzetben gondolkodó embernek érzem magam –, az képvisel-e egy olyan súlyt, amelyet maradandónak lehet nevezni. Ha igen, akkor talán ez lenne a legfontosabb. De a diákszínjátszást ugyanolyan fontosnak tartottam, mert sikerült elérnünk, hogy adott pillanatban mi voltunk Erdély kis falvainak népszínháza. Az alatt a húsz év alatt, míg a diákszínjátszó csoportot vezettem, öt-hatszáz közötti előadást tartottunk, ami egy nagy színháznak sem válna szégyenére. Faluról falura jártunk, de Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen a nagy színpadokon is bemutatkoztunk, hogy nehogy valaki azt mondja, azért megyünk csak falvakra, mert szégyellünk nagyobb közönség elé lépni. És a kritikák is mutatták, hogy nem az alsó szintet képviselte a mi diákszínjátszásunk; még olyan megállapítás is hangzott el a Tamási Áron százéves születése évfordulóján pont Sepsiszentgyörgyön egy magyarországi színházkritikus szájából, hogy tizenhat színháznál látta a Tamási-darabokat, mégis számára a legnagyobb élményt egy diákcsoport, a kovásznai Énekes madár előadása nyújtotta, mi közelítettük meg legjobban azt az eszmét, amit ő Tamásiban elképzel. Vagy a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület. Kérdezték már, miért csinálom. A feladatokat nem én választom, hanem a sors jelöli ki, tudniillik az lehetetlen, ha valaki itt él Kovásznán, Kőrösi Csoma szülőágyától két és fél, három kilométerre, ne vegye tudomásul, hogy van Csoma. Amiként megengedtetett, az 1989-es változás után két hónapra már összeültünk, hogy alakítsuk meg az egyesületet, a feladat adva volt, és muszáj volt elvégezni. Az egyesületi munka, a tudományos konferenciák szervezése azonban óriási időelvonó tényező, olyan munka, amit más is végezhetne, de nem találom meg azt a másik embert. Azzal vigasztalom magam: összejárván a nagyvilágot magyar közösségeket keresve igazolódott előttem, hogy a nemzeti munkát Tokiótól Sydneyig és Buenos Airesig mindenki szolgálatként végzi, nem fizetés ellenében. Ami bánt, hogy itt nem akad egy tehetséges, ügyes fiatalember, aki például a tanári munka mellett átvenné ezt is. Na de összefoglalva: amit az ember hittel és lélekből jövő teljes odaadással végez, az egyformán fontos kell hogy legyen.
Emlékező történelem
– Bogdán László is jelezte laudációjában, az interjúkötetekre utalva, hogy egy intézmény munkáját végezte el egy személyben, magánemberként. Miért kellett ezt csinálni, mert pénzért, tudom, hogy nem, és úgy vélem, a majdani taps reményében sem. – Erre rá kellett döbbenni, és ezt is a sorsomnak köszönhetem. Sepsiszentgyörgyön nőttem fel, kolozsvári, nagyenyedi tanárkodás után kerültem Kovásznára 1964-ben, itt tapasztaltam meg a magyar közösségnek a szuszogását, azt, hogy milyen fantasztikus dolog az a hagyományrend, amely összetartja és cselekvővé teszi az embereket; mint egy gépezet, úgy működött ez a közösség akkortájt. Erre akkor döbbentem rá, amikor apósom meghalt, és hazajövet az iskolából azt láttam, egyik szomszéd sepri az udvart, a szomszédasszony főzi az ebédet, mások takarítják a házat, mert akkor még otthon volt felravatalozva a halott, és érkezik a harmadik szomszéd, hogy beszélt a pappal. Óriási élmény volt rádöbbenni, hogy az egyén feladatát adott nehéz helyzetekben átvállalja a közösség. És ez az élmény mozdított arra, hogy ennek a minden eszközzel szétzúzásra szánt közösségnek a hagyatékát, hagyományát, működő gépezetét én valamiképp megörökítsem, papírra vessem, így született meg az első szociográfiai kötetem, az Így tudom, így mondom. Én még beszélhettem olyan öregekkel, akik tűzvilágnál fontak, mert még mécses is alig volt a múlt századfordulón, úgy éreztem hát, hogy ütközőpontban élek, amikor még él a régi, de az új már ököllel ver szét mindent maga körül, és ennek a határvonalnak a felismerése késztetett arra, hogy megörökítsem a régi magyar falu emlékezetét, hogy a művészeti írói ambícióimat pillanatnyilag átrakjam más skatulyába, és a fontosabb munkát végezzem. Én ezt emlékező történelemnek vagy emlékező irodalomnak nevezem. Kezdetben a könyveimben magamat kikapcsoltam, és csak az adatközlőket beszéltettem, montázstechnikával alakítva ki a folytonosságot. Később rájöttem, azért okoz ez nekem nehézséget, mert a már felgyűlt tapasztalatokkal sokban hozzá tudok járulni a könyvek mondanivalójának kiteljesítéséhez, így született meg az oral history műfajom, amely kezdődött Az Istennel még magyarul beszélgetünkkel, A tűz októberével, később pedig A harmadik ággal, amelyikben már a magam szövegeibe építem be az emlékező anyagot.
– Mintegy igazolásaként a felépített elképzelésnek.
– Igen, de azt is el kell mondanom, hogy amikor a legelsőt, az Így tudom, így mondomat írtam, alig akarta elfogadni a kiadó, szöveggyűjteményként szándékozták közölni, mert nem értették, hogy ez egy építmény. Ezt a műfajt én találtam ki, megkomponálom a könyveimet, ezek nem interjúsorozatok, hanem a szerkesztés által válnak művekké. Határeset a szépirodalom és a dokumentumirodalom között, mert én tulajdonképp esztétikai élményt akarok nyújtani amellett, hogy tárgyi élményt is adok. Aki szelektíven szemelget a könyvekben, az csak a dokumentáris értéket kapja, aki megtenné azt, hogy folyamatosan olvassa, annak kizárt, hogy az esemény sodrása egy ívelő élményt ne okozna.
– Akár egy regény.
– Az én könyveim lehetnének magyar sorsregények is, hiszen megdöbbentő, ami velünk történt, megdöbbentő az egész magyar történelem. Az én vágyam az lett volna mindig, hogy ne csak dokumentumanyagot, hanem lelki táplálékot is adjak. Valamiképpen ezt a nemzetet lelkileg is rá kell döbbenteni arra, mit jelent magyarnak lenni.
Magyarnak lenni jó
– Magyarok nyomában, mondhatni, körbejárta a földet. Hol nem élnek magyarok?
– Mindenütt vannak. Egy nem magyar amerikai mondott egy számomra emlékezetes, szép mondatot: ti is olyanok vagytok, mint a zsidók, mindenütt ott vagytok és lehet látni titeket. Mi cselekvő nép vagyunk, ha valahol vagyunk, hát nem azért, hogy eggyel több ember legyen jelen, valami mindig ránk irányítja a figyelmet. Láttam, tapasztaltam, hogy teljesítményünk nem annyi ezrelék, amekkora az arányunk az egyetemességben, hanem annak a sokszorosa. Mindenütt észrevesznek bennünket, jó képességgel megáldott nemzet vagyunk, ami tény. Sokan azt mondják, ezt a nyelvünknek köszönhetjük, mert a nyelvünk annyira kreatív, annyira gondolkodásra késztető, hogy logikája vezet rá a dolgok lényegének meglátására, és ezért van az, hogy a mi tudományos teljesítményünk messze felülmúlja a számarányunkat. Tehát én azt mondom, hogy még ebben a viharvert korban, amikor annyi minden történt ellenünk az utóbbi évszázadban, vagy akár évszázadokban is, valahogy még ilyen körülmények között is szerintem jó magyarnak lenni.
– Miért mondta a Háromszék Kultúrájáért Díj átvételekor, hogy pillanatnyilag tragikusnak látja a magyarság helyzetét?
– Azért, mert Trianon nem véletlenül történt. Semmi oka nem volt, amiért büntessenek minket, hát mi voltunk az egyedüliek, akik elleneztük a háborút az induláskor, s a végén ránk varrták, hogy miattunk történt a háború, ami egy hazugság. Az egész magyarokkal szembeni történelmi büntetőhadjárat, ahogy a második háborúban Tito negyven-ötven ezer embert belelövet a Tiszába, aztán a málenkij robot, itt a földvári láger... Tamásfalván például, az én gyűjtésem szerint, hét áldozatot követelt a második világháború, ennyien haltak meg a frontokon, és 62 embert összeszedtek, elvittek Földvárra, megöltek. Én úgy látom, hogy a Kárpát-medence nagyon fontos hely, és az egész Trianon azért történt, mert erre szemet vetett valamilyen erő, ezt meg akarja szerezni, ezért kellett – hogy gyenge legyen – szétdarabolni, és most soron van a kicsi országnak a lerohanása, ezt mutatja, hogy 1989 után kirabolták az országot, a magyar nemzeti javak nagy része idegen kézre került. A mondás szerint azé a föld, aki birtokolja, tehát folyik a földnek a birtokba vétele, és ki tudja, hogy mi lesz még. Tudatosítani kell bennünk, hogy célpont vagyunk, de ha ismerjük a helyzetünket, ellen tudunk állni. Ez ránk, erdélyi magyarokra is vonatkozik, és amikor a székelyek nagy menetelése történik, akkor Kovásznáról nem száz embernek kell elmennie, hanem hatezernek kell ott lennie. A helyzet tragikus, de nekünk tudnunk kell, hogy bennünket el akarnak pusztítani, és ezt nem szabad hagynunk. Nem szabad hagynunk a nyelvünket elvenni, a kultúránkat elvenni, az akaratunkat elvenni, a beolvasztást megengedni.
– A történelem során volt már egy ilyen kísérlet: töröld el a népnek a múltját, és nem lesz jövője. Ha tudatosodik bennünk e veszély: hogyan tudjuk kivédeni?
– Önvédelem mindenképpen, hogy a magunk ügyét képviseljük. Ragaszkodni a nyelvhez, nem úgy, mint a legtöbb boltban, ahol csak románok a feliratok, bár nemcsak a vásárlók magyarok, de sokszor a bolt tulajdonosa is. Múltkor kaptam egy felszólítást a szemételszállító cégtől románul. Áthúztam, ráírtam a hátára, hogy kétnyelvű város, tessék két nyelven írni, postára adtam, nyilván, nem válaszolnak. Hát hogy lehet, hogy nem harcolunk azért: a nyelvünk legalább regionális szinten hivatalos legyen? Odaadják az ortodox egyháznak a szállodát, ez nemzeti megkülönböztetés. Miért adnak Kovásznán egy ötemeletes szállodát az ortodox egyháznak? Akkor tessék egy másikat odaadni a városnak legalább, hogy annak jövedelme a közösség épülését szolgálja. Minden szállodánkat vagy Ploiești-ből, vagy Bukarestből, vagy Brassóból irányítják, még nem is a megye gazdasági erejét erősítik, tehát mi gyarmat vagyunk itt. Ez a gyarmatosított állapot nem szűnik meg, míg mi határozottan fel nem lépünk. Ha egyszer azt mondjuk, hogy vasárnap tüntetés, akkor Kovásznán is tessék ötezer embernek lemenni a központba, Szörcsén is háromszáz embernek, mert a jogainkért való kiállással tudjuk csak a jogainkat megszerezni.
– Erre utalt a díjátadáskor, amikor a cselekvő tenni akarást kérte számon?
– Az kellene tudatosodjék mindenkiben: legyen egy óra ideje, hogy adott esetben ott legyen, ahol szükség van rá. Amikor volt a Mikó-tüntetés Szentgyörgyön, úgy haragudtam, hogy az ablakon nagyságák, kisasszonyok s urak néznek ki, hát ne az ablakon nézzenek ki, hanem menjenek le a térre. Ezért mondom, nem vagyunk öntudatos nép.
– Hogy elkanyarodtunk a kultúrától, vagy sem, az most maradjon nyitott kérdés. Minden díj kötelez, azt mondják. A Háromszék Kultúrájáért Díj mire kötelezi Gazda Józsefet? – Hogy valószínű, jó úton járok, és míg élek, van erőm ezen az úton továbbmennem. Mert ha a közösség méltónak tartott a díjra, akkor ez arra figyelmeztet, hogy a közösség tudomásul vette és nem tartja fölöslegesnek a munkámat. Ama hídról kell a történelmet szemlélni, többre nem vagyok képes, mert irányítani nem adatott meg, de nem is feladatom, hanem az én feladatom az, hogy szemlélődjek és a magam következtetéseit levonjam, papírra vessem. Azt szeretném, hogy a jelenhez is tudjak szólni, de talán fontosabb lejegyeznem azt, ami történt. Ahogy írtam egyik könyvem címében: Jaj, mik történtek, jaj, mik is történtek.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kuszálik Péter: Semjén Zsolt nyakkendője
– Az internetet szidhatod, de nélküle már nincs élet – mondta Öcsike egy alkalommal, s ebben igazat kellett adnom neki. Bizony mondom néktek, nagy igazság vagyon az ő szavaiban, miként ezt az alábbi eset is példázza.
Beírtam a címbeli három szót, néhány tizedmásodperc alatt egy biztos és 69.999 bizonytalan találatot jelzett a gugli keresője. Máris idézem: »„A magyarság olyan gazdagság hordozója, amit csak mi, magyarok adhatunk át az egyetemes világörökségnek” – vette át a szót Semjén Zsolt, aki pöttyös nyakkendőjében beszélt a magyarság küldetéstudatáról, a történelmi sorsközösség jelentőségéről, a külhoni magyarok iránt érzett felelősségtudatról. Szerinte a most megjelent hang- és képanyag valódi nemzetegyesítés, hiszen legyünk akár határon innen, vagy határon túl, ha lejátsszák a himnuszt, mindenütt ugyanazok a dallamok csendülnek majd fel.« (Origo, 2013. január 22.) Az éleselméjűség spontán megnyilatkozása, nem egyéb. Ha a Himnusz és a Szózat van a lemezen, akkor arról soha sem fog a kis Vuk indulója fölharsanni.
Arról nem ír az utóbbi időben egyebekért is idézett forrás (bezzeg a nyakkendőről igen!), hogy e szöveget a ’saját kútfejéből merítette’ – ahogy a magyartanárnőnk szokta mondani –, vagy papírról olvasta. Az ominózus mondat egy családias jellegű ünnepségen hangzott el, az Országgyűlés kupolatermében, ahol külhoni magyar kisiskolásoknak adták át az ’új’ Himnuszt tartalmazó CD-ket és DVD-ket. (Ti. a Himnusz és a Szózat zenéjét meg kellett szelídíteni, hogy a köznép is énekelhesse, ne csak az okleveles énekesek.) A szöveghez mellékelt képen fehér blúzos kislányok veszik át a mosolygó miniszterelnök-helyettestől az ajándékokat. Kék nyakkendőjén férfikörömnyi sárga pöttyök vannak.
Elgondolkoztam a világ dolgain. Harminc törzskönyvezett, szép mosolyú kisiskolást összegyűjtenek valahonnan, buszra ültetik őket (számolj hozzá gyermekenként egy-egy közjegyző előtt tett nyilatkozatot, hogy szülők helyett a tanító nénivel is utazhatnak), s elviszik őket az Országházba, hogy a min.el.-hely. úrral lefényképeződjenek. Drága fénykép volt, de megérte. Nagymama korukban lesz majd mit mutogatni az unokáknak.
Nem irigylem Semjén Zsoltot. Sem a státusáért, sem az ebből eredő megfelelési kényszerért, amelynek a nap tizenhat ébrenléti órájában eleget kell tennie. Állandóan frászolnia kell, hogy gonosz firkászok kiforgatják a szavait, vagy silány kommentelők céltáblájává válik. Vajon ki lehetett az a semmirekellő, aki Tömjén Zsótinak gúnyolja a Magyar kormány második emberét, aki nemcsak min.el.-hely., hanem nemzetpolitikáért felelős tárcanélküli miniszter, akit a minap erősített meg tisztségében a kormány első embere, mintegy elismeréseként annak az odaadásnak, amellyel az előző négy évben végezte a munkáját?
A civil életben van ám neki egy másik jelentős funkciója is, ő az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is. Ebben a tisztségében rá vár a megtisztelő feladat, hogy megvédje a baloldali sajtóhiénák sunyi támadásaitól Lázár János országos magyar vadászt, a kormány másik oszlopos tagját, aki kétezer darab, határon túli fácán életére alkuszik, ezzel is kímélve a magyar fácánokat.
Védegyleti elnökként igen kackiásan üli meg a lovat, erről Kézdivásárhely népe – és a Duna tévé kismilló nézője, Sydneytől Torontóig és Backamadarastól Kunmadarasig – két alkalommal is meggyőződhetett. Akkor nem figyeltem arra, hogy volt-e rajta nyakkendő és milyen, de azt tudom, hogy az utóbbi időben ismét elővette az egyik kedvencét, amelyet korábban gyakorta láttam rajta. Szent István napi körmenetben, a kormány beiktatásakor, választási győzelmek idején előszeretettel hordja azt a fekete-sárga csíkos nyakkendőt, amelyet egy aradi megemlékezésen láttam rajta először, talán három vagy négy esztendeje. Aradra általában október hatodikán jön el a magyar kormány néhány jeles tagja, amikor is az elbukott forradalom és szabadságharc vértanúira emlékezik a magyarság. Nagy tapló kell legyen valaki, hogy a császári színekkel csíkozott nyakkendővel menjen el egy olyan helyre, ahol a császári önkény halottaira emlékeznek. Bocsánat, nem tapló, hanem a magyar kormány második embere. maszol.ro

Ambrus Attila: Szórványra is figyelj
Brassó a magyar próza térképén ma is fehér foltnak számít. A barcaságiaknak is. Legfennebb azzal került be az irodalom- és eszmetörténetbe, hogy a Cenk alatti városban írta le Németh László a kisebbségi idegbajt és az ebben a kórban szenvedő zárványi ember három típusát. A dohogót, aki minden sérelmet számon tart, aki szinte örül az újabb és újabb igazságtalanságnak, s a sérelmet azért növeszti apokaliptikussá, hogy ne lásson lehetőséget arra, amire ereje nincsen. A lojálist, a hatalom támaszát, aki minden kis többségi gesztusban vagy pesti vállveregetésben a megdicsőítő élet felkínált lehetőségét látja. A szervezőt, aki szerint, ha fenn akarunk maradni, az anyagi létünket kell rendezni, a gazdasági függetlenségben majd fészket talál a szellem is, aki hősnek képzeli magát, noha minden kisebbségi hősiesség: neurózis. Ezeknek a kisebbségi embertípusoknak a leírása után a nemzeti író levonta a szomorú következtetést: az erdélyi magyarságnak nincs komoly hadrendje, amelybe beállni férfipróba, mert egy nagy eszme sem fut a körében szét.
Németh László szerencsére tévedett.
Ahogyan az is hibázik, aki a mai Brassó megyét a magyar irodalom térképén üres tartományként jelölné. Az jár a legközelebb az igazsághoz, aki terra incognitának tarja a Barcaságot. Így járt el a román irodalomtörténész, Vasile Şelaru is, aki összeállította a Barcasági írók és gondolkodók enciklopédiáját. A magyar írókról avatatlanoktól informálódott, ezért az első kiadás mindössze tucatnyi és szinte kivétel nélkül tucatszerzőt említett meg.
Eléggé felelőtlenül elvállaltam, hogy a lexikon második kiadására összeállítom a mai Brassó megye területén született, élt, alkotó és elhunyt magyar író lajstromát, életrajzát, életművének listáját. Felelőtlen vállalás volt, ugyanis nem gyanítottam, hogy 139 személyiségről kell kartotékokat készítenem.
Közülük most csak hármat említek: a Kossuth-díjas Sánta Ferencet (akinek sikerült átadnunk szülővárosa, Brassó az ajándékát: a kovásznai származású Csutak Levente grafikáját az Ötödik pecsét írójáról), Nyirő Józsefet és Ignácz Rózsát.
Nem csupán a barcasági, de az erdélyi olvasó is csak az elmúlt húsz-huszonöt évben fedezte fel a három jelentős szerzőt. Az ismeretlenség oka mindhármuk esetében azonos: az irodalmi kanonizáció, amely igyekezett eltemetni a kánonnak mindenben meg nem felelő életműveket. Ahogyan Jókai Anna Ignácz Rózsa irodalmi száműzetéséről írta: „Az irodalom történetéből agyonhallgatással próbálják kitörölni. A politikai diktatúra a politikai vétkeket néha – kellő vezeklés után – megbocsátja. A világlátás másságát azonban soha.”
Sánta Ferenc elbeszélés kötetének (Isten szekerén – Stúdium, Kv), illetve esszégyűjteményének megjelenése a reveláció erejével hatott a szülőföldjén. Felfedezhettünk egy XX. századi humanista szerzőt, aki kíméletlen kritikát mondott a kóros korról, amikor élt. Nyirő József újrakanonizációja is megtörtént. A szülőfalu Székelyzsombor az évente megtartott Nyirő-ünnepségek révén is ápolja az író emlékét, ezek mediatizálása is hozzájárul ismertségének növekedéséhez. Ignácz Rózsa barcasági felfedezésére azonban még várnunk kell.
Noha Ignácz Rózsa és Nyirő József egyaránt beemelte a fogarasi, erzsébetvárosi, illetve a székelyzsombori és alsórákosi tájat, embert, életérzést a magyar irodalomba, előbbi munkássága jobbára ismeretlen ott, ahol az írónő gyermek- és fiatalkorának egy részét töltötte.
Igaz, nem teljesen ismeretlen. Fogarason, a nemrég felújított református iskolaépületben, amely ma magyar közösségi házként várja a kultúrára vágyó magyarokat, illetve az anyanyelvüket, őseik történelmét, népüknek irodalmát megismerni akaró gyerekeket – akik csak román tannyelvű iskolába járhatnak, mert a magyar oktatás megszűnt, amikor még hetven magyar diák volt a városban – nos, a magyar közösségi ház tanácstermét Ignácz Rózsa teremnek nevezték el. Szász Tibor református lelkész pillanatig sem mondott le arról, hogy a város jelentős társadalmi szerepet vállaló lelkészének, Ignácz László esperesnek és lányának, az író-színművész Rózsának életét és munkásságát népszerűsítse, emlékét őrizze.
A lelkész az elmúlt években az Árva Bethlen Kata hagyaték, a református templom ápolására, megőrzésére fordította energiái, anyagi tartalékai jó részét. A felújított templom átadása, a hálaadó istentisztelet október 5-én lesz. Értesüléseim és reményeim szerint az elkövetkező években fokozott figyelmet szentelnek Fogarason az Ignácz család örökségének feltárására, megőrzésére és megismertetésére. Ehhez a kezdeményezéshez, erőfeszítéshez a Brassói Református Egyházmegye is csatlakozik.
A húsz éven át Kovásznán szolgált, majd 1918-ban püspöki kinevezéssel Fogarasra átirányított, a Magyar Párt megbízásából bukaresti képviselőséget is vállalt református lelkész apának, Ignácz Lászlónak (a püspök-író Makkai Sándor sógora) jelentős szerepe volt Rózsa íróvá válásában, ahogyan kulcsszerepe volt ebben Fogarasnak is.
Rózsa kilencéves volt, amikor a családjával a gazdag történelmi múltú  kisvárosba költözik, ahol a vár a középkori magyar királyság s az erdélyi fejedelemség fölemelő és gyászos eseményeire emlékeztet: II. Endrétől Nagy Lajosig és Mátyás királyig, Bethlen Gábortól Apafi Mihályig vezetnek a  birtokadományozások, a várépítések. És ennek a több évszázados történelemnek részesei, szereplői a havasalföldi és az erdélyi románok, illetve a szászok.
Amikor Ignácz Rózsa Fogarasra érkezik, a kisváros már alig hasonlít arra a csendes, szinte nyomasztóan néma településre, amely Babits Mihály tanári éveiben volt, s amelyről ma már egyre több Babits-kutató állítja, filozófikus gondolkodóvá és költővé avatta a Nyugat későbbi mesterét.
Ikerpályáimon című önéletrajzi írásában Ignácz Rózsa visszaemlékezik arra, hogy az 1910-ben Mikszáth Kálmán alapította gimnázium homlokzatára felkerül a Liceul Radu Negru felirat. Egyetlen drámai mondatban írja le, hogy a város magyar lakosságának fele, köztük mintegy ezer hivatalnok 1918 és 1920 között elhagyja a várost. Megemlíti azt is, hogyan ismerkedik meg Babits verseivel, regényével, illetve hogyan veti össze Babits kora Fogarasáról alkotott képét az új valósággal.
A gyerek Rózsa a felgyorsuló történelem tanúja, miként annak is, hogy az ország urai és a város lakói gyorsan kicserélődnek. A várba ezerkétszáz fogoly katonát hoznak, az ellenálló székely hadosztály volt tisztjeit és közlegényeit. Később polgári internáltak jönnek a helyükbe. A helybeli magyar polgárság összetétele megváltozik: távoznak a régi hivatalok és velük a tisztviselők, maradnak a cipészek, szabók, bádogosok, szűcsök. És marad a változás előtt éppen csak megérkezett református lelkész és családja. Ignácz Lászlóék, a kilencéves Rózsával. Bizonytalanság és sorsvállalás, kétségbeesés és abból fakadó teremtő cselekvés: a megszűnt magyar állami iskola helyébe magyar nyelvű református gimnázium teremtése, a háromezer fogarasi magyar áldozatvállalásából. Ignácz László aktív közreműködésével.
A gyermek- és serdülőkori indíttatás, a fogarasi élmény egy életre szól, Ignácz Rózsa prózáját, legalábbis az első évtizedét döntően meghatározza.
A húszas évek fogarasi élménye nélkül aligha írhatta volna le a két világháború közötti erdélyi – és a mai erdélyi – valóságra is leginkább jellemző sorokat: „…a temetőben a sírfeliratok magyarok, és arról beszélnek, hogy nem is olyan régen itt egy más nép élt, nem az, amelyik most uralkodik. A múlt, ó a múlt, a történelem, erősen kísért az új urak boldog életében, erősen háborgatja biztonságérzetüket. Pedig a huszadik században nincsenek – nem lehetnek kísértetek. A technika századában az a jelszó, hogy mindent gyártani lehet. Múltat is. Történelmet is. Csak okos emberek kezébe kell letenni a várospolitika irányítását.”
Ignácz Rózsa szociológiai éleslátásról tanúskodó írásait ma is haszonnal forgathatnák idősek és fiatalok. Nála a mai napig senki nem érzékeltette szemléletesebben a Budapestre vágyakozó magyar fiatalok és a román királyságból betelepedők dilemmáit, a Bukarestbe kitelepedők  „kis minoritár” lányok vagy jövendő román feleségek sorsát. A folyamat ma sem ért véget, csak Budapest mellé felsorakoztt opcióként London, Bécs vagy Sidney.
Felfedezéséhez azonban szükség van a rekanonizációjára, ami ellentétben Nyirővel és Wass Alberttel, tovább késik. De talán már a rekanonizáció is kevés. A mai középiskolások – a jövő olvasói – ma (valamilyen furcsa félreértés folytán) nem hallanak Szabédi Lászlóról, Sütő Andrásról, Székely Jánosról, Bözödi Györgyről, Nyirő Józsefről, Ignácz Rózsáról. Az erdélyi magyar irodalomról sem, mert a legújabb iskolák szerint ilyen nem létezik. Pedig van, ahogyan van zsiráf is, hiába bizonygatja a komájának a góbé, hogy ilyen állat nincs.
Külön tantárgyként kellene megszerettetni az erdélyi magyar irodalmat a középiskolában, mert rólunk beszél, nekünk szól, nyújt eligazítást a kisebbségi sor(s)ban, kelt bennünk megválaszolásra váró kérdéseket, melyek a cselekvésre is késztetnek. Mert a miénk. Akárcsak Ignácz Rózsa, a kovásznai-fogarasi: az erdélyi író.
maszol.ro

Az emigráció egyirányú utca
Kató Béla püspök Ausztráliában járt nemrég, ahol a református gyülekezetek lelkipásztoraival, gondnokaival találkozott. Az ott tapasztalt élményeiről, a kontinensen élő magyarokról, a szórványban élők mindennapjairól kérdeztük. 
– Hegedűs Lóránt, Tőkés László, Csiha Kálmán és Bölcskei Gusztáv után Kató Béla püspök is Ausztráliába látogatott. Milyen céllal utazott a világ másik felébe?
– Régóta hívnak az ott szolgáló lelkipásztorok, s mivel korábban szinte hagyományos módon a Kárpát-medencéből egy-egy püspök ellátogatott a déli kontinensre, úgy éreztem, mandátumom alatt nekem is kötelességem eljutnom oda. Egyrészt azért, mert mind a négy lelkipásztor erdélyi, másrészt, mert nincs egyházszervezetük, négy egymástól külön gyülekezetben élnek. Ez részben szabadságot jelent számukra, de a forrástól, a Kárpát-medencétől távol kerülve akár veszélyeket is rejthet magában.
– Milyen gyülekezeteket látogatott meg?
– Rövid volt az idő, ezért csak Sydney-ben, valamint a brisbane-i és a Gold Cost-i közösségben szolgáltam egy-egy vasárnap.
– Hány magyar él Ausztráliában, mekkorák a gyülekezetek?
– Mintegy százezer magyar él a kontinensen, de csupán kétezer címet tartanak számon: nagyjából ennyi családdal, személlyel tartják fent valamilyen szinten a kapcsolatot. Ez nagyon kevés. Brisbane-ben és Gold Coston különben – ahol nincs más magyar nyelvű szolgálat – nagyon vegyes a közösség. Az utóbbi helyen például istentisztelet alkalmával egy Aradról elszármazott pünkösdista család énekelt a hét gyermekével angol nyelven. Úgy érezték, hogy a közösséghez tartoznak. A katolikusok is elmondták az Üdvözlégy Máriát. Egy átlagos vasárnapi istentiszteleten amúgy 50–60, különleges alkalmakkor 100 személy vesz részt. Ezekre hárul az egyház és a lelkipásztor fenntartása, mert az állam nem támogatja az egyházakat. Brisbane-ben jobb a helyzet, ugyanis Kovács Lőrinc lelkipásztor egyúttal tiszteletbeli konzul is, így rengeteg adat birtokában van, és sok magyarral tud kapcsolatba lépni.
– Milyen kérdések merültek fel a találkozások alkalmával, miben kérték a püspök úr tanácsát, segítségét?
– Elsősorban arról beszéltünk, milyen formában tudnának a magyar református egyházhoz tartozni. A Generális Konvent a Kárpát-medencére vonatkozik, ezért az ausztráliaiak úgy tudnának csatlakozni, ha a konventet alkotó egyháztestek közül egyesek lemondanának egy vagy két helyről az ő javukra. Javasoltam, hogy az erdélyi egyház az ausztráliai javára átadna egy helyet. Ezt viszont csak abban az esetben lehet megtenni, ha az ottani négy gyülekezet létrehoz egy szervezetet, amely képviselheti a gyülekezeteket a konventben. Közös múltunkat, akár hitvallási szempontból is – vallásos irodalom, missziós iratok –, csak úgy lehet fenntartani, ha kapcsolatot ápolnak a Kárpát-medencei reformátussággal. Jelen pillanatban a helyzetük bizonytalan, mert a lelkészutánpótlás nem megoldott. Nyitottabbak voltak azonban egy másik kérdésben: a román ortodox egyház mintájára a reformátusnak is lehet kiküldött missziós lelkipásztora. Ez azt jelentené, hogy – amennyiben hozzánk, Erdélyhez tartoznának – a fizetést a román államnak kellene biztosítania számukra. A külföldön szolgáló missziós munkát végző ortodox papok ugyanis nem kis összeget kapnak. A beszélgetéseken elhangzott: nagy szükség volna ifjúsági munkát végző személyekre, vallástanárra, illetve léteznek olyan jelentős magyar lakossággal rendelkező városok, ahol új gyülekezeteket is lehetne alakítani.
– Másfél évtizeddel ezelőtt lelkészhiányról beszéltünk. Ma már négyen szolgálnak Ausztráliában. Minek tulajdonítható, hogy mind a négy lelkipásztor erdélyi?
– A százezer magyar jelentős része nem erdélyi származású. Az, hogy mind a négy szolgálattevő erdélyi, egyrészt Csiha Kálmán püspöknek köszönhető, aki először járt ott, és ő próbálta megszervezni a gyülekezeteket, Dézsi Csabát be is iktatta Melbourne-ben. Másrészt annak, hogy mi itt Erdélyben másként gyakoroljuk a szolgálatunkat, másképp viszonyulunk az emberekhez. Ezt pedig mindenhol látják és érzik. Ezért is mondták nekem ottlétem alkalmával, hogy ha valami történik, akkor is Erdélyből küldjünk lelkipásztort, mert azokat ismerik és szeretik.
– Ausztráliába több hullámban érkeztek magyarok, ezért nehéz őket összefogni. Milyen a kulturális életük, mennyire jellemző az asszimiláció?
– A földrészre elsősorban a második világháborút követően érkeztek magyarok, de ott főleg klubokban és egyesületekben (pl. délvidékiek, 56-osok, budapestiek stb.) élték meg a közösséget, egyház csak évekkel, évtizedekkel később alakult. Az egyházra is sok esetben klubként tekintettek, mint egyfajta alternatívára. A később kitelepedett magyaroknak már idegen volt a klubélet és a kiöregedő generáció, a most érkező, főleg magyarországi fiatalok pedig már az anyaországban sem éltek egyházi, közösségi életet, ezért nagyon nehéz dolgozni a rendkívül heterogén közösséggel.
– Most is tart a magyar kivándorlás?
– Igen, elsősorban Magyarországról. Ausztráliában magas az életszínvonal, jó pénzt lehet keresni. A napjainkban kitelepedő fiatalok azonban hamar szeretnének integrálódni, mert ők nem háború elől menekültek, hanem anyagi jólét miatt hagyták el szülőföldjüket. Nem keresik a kapcsolatot az egyházzal, ők azok, akik azt mondják, nem kell magyarkodni.
– Az istentiszteleten kívül milyen más közösségmegtartó rendezvényeket szerveznek a gyülekezetek?
– Az egyházi alkalmakon kívül megtartják a nemzeti ünnepeket, éves találkozókat szerveznek, a lelkipásztorok meglátogatják a családokat. Sydney-ben és Melbourne-ben is működik egy alapítvány által létrehozott 100–120 főt befogadó ökumenikus idősek otthona, ahol rendszeresen tartanak bibliaórákat. Az épületben berendeztek egy kis múzeumot is azokkal a tárgyakkal, amelyeket az óhazából vittek ki (pl. láttam vérfoltos ’56-os zászlót is), többnyire a Duna Tévé adásait nézik, egyre kevesebbet használják az angol nyelvet, inkább a magyart, és soknak van honvágya. Kérdés, hogy mi lesz a hagyatékaikkal, könyveikkel, hiszen az unokákat – akik már nem tudnak magyarul – mindez már nem érdekli.
– Ausztráliából kevesen telepednek haza…
– A repülőtéren az egyik eladó szólított meg minket, amikor hallotta, hogy magyarul beszélünk. Elmesélte, hogy ’56 után telepedtek ki, ám a kilencvenes években szüleivel visszaköltözött Magyarországra, ő azonban nem tudta megszokni a környezetet, és visszament Ausztráliába. Ez is jelzi, hogy aki ott nő fel, nehezen tud beilleszkedni az erdélyi vagy anyaországi közegbe, az emigráció ugyanis egyirányú utca. Rendkívül megható volt számomra az, amikor a sydney-i öregotthonban egy idős bácsi odajött mellém, és azt mondta, velem jön. Nem mérte fel reálisan a helyzetét, de annyira erős honvágy tört fel belőle a találkozás miatt, hogy fel akart ülni a repülőre – hazajönni. Valószínűleg nem is lett már volna hova. Elgondolkoztam, hogy adott történelmi pillanatban mindenki meghoz egy döntést, s annak jó, de rossz oldalait, következményeit is viselnie kell – mindvégig.
– A két vasárnap tartott három istentiszteleten kívül milyen más programon vett részt?
– Melbourne-be és Adelaide-ba nem jutottam el, de jó volt, hogy mind a négy gyülekezet lelkipásztorai és gondnokai összegyűltek, és három napon keresztül együtt tudtunk beszélgetni egy Gold Cost-i szállodában. Látogatásom egybeesett Áder János köztársasági elnök látogatásával, aki az ´56-os forradalom jubileumi éve kapcsán utazott Ausztráliába, több oklevelet adott át az ottani magyaroknak. Jóleső érzés volt látni Sydney-ben Józsa Erikát, a 80-as évek bukaresti tévé magyar adásának egyik szerkesztőjét, aki a helyi magyarság megmaradásáért tett erőfeszítéseiért kitüntetést vett át Áder Jánostól. Brisbane-hez közel a pálos rend által létrehozott parkba látogattunk el, ahol a földrészen lakó 129 nemzetből 52 felépített egy-egy kis kápolnát, mi a magyarokét néztük meg.
– Az európai ember számára a kontinens furcsa és rendkívül távol van, nem csak földrajzi szempontból. Milyen különlegességet tapasztalt a másfél hét alatt?
– Furcsa, hogy nincs tél, az innen kitelepültek is nehezen szokják meg a különleges időjárást. November végén készülődtek a karácsonyra rövidnadrágban. 35 fokos melegben fürödtem a tengerben úgy, hogy fölöttünk cápafigyelő helikopterek köröztek. Az Európánál is nagyobb földrész egyúttal egy ország is, de csak 21 millióan élnek ezen a területen, városokba tömörülve a tengerparton. Amerikához képest nem a zsúfoltság érzetét kelti. A parton felhőkarcolókat építenek, de a városok a földrész belseje felé több száz kilométeren terülnek el. Hely bőven van, a családi házak ezért nagyrészt egyszintesek, sokan erdőben építenek maguknak lakást, ezért szoktuk látni, hogy erdőtüzek alkalmával ki kell őket telepíteni. Az erdőtűz amúgy regenerációs folyamat. A földrész belsejében óriási kiterjedésű lakatlan területek vannak, ahol számos – számunkra különleges – állatfaj él. Ám érdekes és egyben szomorú, hogy az ember miként tud beavatkozni a természetbe. A kontinensre kivándorolt telepesek több állatot is magukkal vittek, azok pedig ott elszaporodtak. A nyulak milliós nagyságrendben élnek, mindent megrágnak, permetezéssel próbálják irtani százezres nagyságrendben. Hasonló a helyzet a kecskékkel is, egy azokat pusztító betegséget is kifejlesztettek, sokáig kérdés volt, hogy bevessék-e az állatok ellen. Ennél még különlegesebb, hogy elszaporodott vadtevecsordák száguldoznak a kontinensen, s ma már onnan exportálják Arábiába a tevéket.
 Somogyi Botond Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ismét a határon túli magyarok ellen uszított Gyurcsány
Történelmi távlatokban Magyarország sikeresebb lesz az „Európai Egyesült Államok" részeként, mint amilyen ma – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön, szolnoki lakossági fórumán mintegy száz rajongója előtt.
Gyurcsány Ferenc „megrögzött Európa-pártinak" nevezte magát. Azt mondta: jobban bízik Angela Merkel német kancellárban, mint Orbán Viktor miniszterelnökben, az Európai Központi Bank elnökében, mint az „egyenes tekintetű” Matolcsy György jegybankelnökben, az európai központi ügyészségben, mint Polt Péter legfőbb ügyészben.
A DK elnöke szerint nem véletlen, hogy a magyar kormány nem hajlandó elfogadni az európai központi ügyészséget, mert akkor lenne egy olyan vádhatóság, amely „Orbán akaratától függetlenül keresi a bűnt és a bűnöst”- mondta. Beszédében felidézte, hogy szerinte Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető „törvénytelen pénzmozgásokról”.
Emlékeztetett, hogy a közelmúltban Orbán Viktort felszólította: vagy tisztázza magát, vagy 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért. Szavai szerint ha a miniszterelnök perelt volna, egyből a bírósághoz fordulhatott volna, kikerülve az ügyészséget.
Gyurcsány kitért e a kettős állampolgárságra. Nem ismeri el – jelentette ki -, hogy „pusztán azért kell valakinek kettős állampolgárságot adni, mert az üknagyapja magyar volt”. Szerinte „egyedileg kell értékelni” azt, aki nem osztozik a magyar politikai közösség mindennapjaiban. Aki nem itt adózik, ne is szavazzon!" – mondta, hozzátéve, „Székelyudvarhelyen, Sydneyben vagy Los Angelesben nem kell megmondani, hogy milyen legyen a nyugdíjpolitika”
MTI; itthon.ma/karpatmedence

Református sziget a szász tenger kellős-közepén
Templommentő misszió a szomszédban
Mindmáig szerényen azt hittem magamról, hogy a Székely Kalendárium szerkesztőjeként úgy ismerem Erdély délkeleti részét, mint a tenyeremet, elvégre az elmúlt évek folyamán igyekeztem majd minden településére eljutni, még a legeldugottabb falvakba is. Ezért szerfölött meglepődtem, amikor pár hete Ferkó Zoltán azzal hívott fel telefonon, hogy Kóborról Kézdivásárhely irányába tart, és szívesen felkeresne. Amíg megérkezett, röstelkedve ugyan, de rákerestem Kóbor nevére az interneten, s meglepődve állapítottam meg, bizony nem jártam ott. Pedig itt van a „szomszédban”, Székelyföld határától alig 25 km-re keletre, az Olt-melléki hegysorhoz tartozó Hortobágy (!) magas dombjai között, Szászföld egyetlen református (értsd: magyar) falujaként sajátos, székely kötődésektől sem mentes, titokzatos múlttal, aminek megismeréséhez hajdanán tatár ostromot is kiálló templomerődje nyújthat némi kapaszkodót. Ezt kellene megmenteni a pusztulástól.
No, de előbb kezdjük Ferkó Zoltánnal. Tíz évvel ezelőtt már szerepelt lapunkban híressé vált zarándokútja révén: a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnökeként elkerékpározott előbb Vatikánba, onnan pedig – egy rövid repülős szakaszt is beiktatva – a moldvai Jászvásárig, a moldvai katolikus püspökségig, így próbálván felhívni a közvélemény és az egyházi elöljárók figyelmét az anyanyelvű oktatásban is gátolt moldvai magyarok magyar misézés iránti igényére. Egyszerűen nem értette, hogy még azokban a falvakban sem lehet magyar nyelven dicsőíteni Istent, ahol mindenki, még a pap is magyarul beszél! Másfél hónap alatt négyezer kilométert tekert le akkor, a Vatikánban petíciót nyújtott át Pietro Parolinnak, a Szentszék külügyminiszter-helyettesének, Jászvásáron Petru Gherghel püspökkel folytatott megbeszélést. Persze, azóta is megoldásra vár ez a kérdés, egyedül Pusztinában tartanak néha magyar misét.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mitől lesz egy budapesti születésű fiatalember Moldva szerelmese, aki csak húsz évvel ezelőtt, 21 éves korában jutott el először Erdélybe? „Magyar szakon végeztem, mindig is érdekeltek a különböző tájegységek, nyelvjárások, no meg a külhoni magyarság sorsa is, és ez az egyetemen csak tovább erősödött – meséli. – Fejembe vettem, hogy elmegyek Moldvába, ahol még a régi magyar nyelvet beszélik, és onnantól fogva ettől a kötődéstől nem tudok szabadulni.”
Ez a kötődés később erős érzelmi töltetet is kapott, hiszen ott ismerte meg azt a marosvásárhelyi lányt is, aki szintén Moldvába ment magyarul tanítani, és aki nem sokkal később a felesége lett – most már két gyerekük édesanyja. Igaz, a tanári diploma megszerzése után nem egyenes út vezetett Lábnyikba: előbb a mobil távközlésben dolgozott, aztán kiment egy évre Sydney-be. Felszolgálóként tanulta az angol nyelvet, látogatta a magyar közösség rendezvényeit.
Moldvából Kóborra
Nem sokkal Moldvából való hazatérése után jelentkezett a magyar kormány által indított Petőfi-programba. Ennek lényege, hogy a külhoni magyar területekre, leginkább a szórványba küldenek ki ösztöndíjasokat, akik a helyi magyar közösséget igyekeznek segíteni, programokat szervezni számukra. Kóborban négy évvel ezelőtt már megfordult, amikor az erdélyi szórványkollégiumokat látogatta végig – akkor is inkább a szórvány érdekelte.
„Most Kolozsváron kezdtem, Vetési László elküldött Segesvárra, onnan, a Gaudeamus Alapítványtól előbb Kőhalomba irányítottak, majd Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese, aki most is a mentorom a programban, Kóbort jelölte ki missziós állomáshelyemül. Így kerültem el ebbe világtól elzárt kis faluba, amely Kőhalomtól háromnegyed órányi autózásra fekszik. Már akkor feltűnt, hogy rengeteg üres ház áll ott.” Közel száz évvel ezelőtt, az 1920-as népszámláláskor 944 lakosából még 826-an vallották magukat magyarnak (115 románnak, 2 zsidónak, 1 németnek) ma alig kétszázan lakják, ennek mintegy harmada magyar, a többi román és roma. „És ami nagyon érdekes – magyarázza Zoltán –, hogy egy kis református szigetet képez az evangélikus Szászföldön, a környező falvakat régen többnyire csak szászok lakták! Szászföld geometriai központjának is tekinthető, hiszen majdnem egyenlő távolságra esik Brassótól, Nagyszebentől, Segesvártól, Medgyestől.”
Vajon ebben a geometriai központban, ebben a szász tengerben lakói miként tudtak megmaradni reformátusnak? – töprengek félhangosan. „Ez nagyon jó kérdés, magam is keresem rá a választ. Úgy gondolom, a földrajzi elszigeteltség lehet a magyarázata. Mindenesetre biztosnak tűnik, hogy mindig is magyar többségű falu volt, bár a szász befolyás érződik az építészetén, a korábbi népviseleten, de úgyszintén székely hatás is tetten érhető, főként beszédükben. A vallás régen nemzetiségi alapon is meghatározónak számított. A szászok a reformáció idején evangélikusok lettek, a magyarok vagy megmaradtak katolikusnak, vagy kálvinista, unitárius vallásra tértek át. Mivel a kóboriak alapvetően magyarok voltak, már a nemzeti–etnikai korlát is megtartotta őket reformátusoknak. Ez a vallási–etnikai hovatartozás-tudat tartja össze ma is a magyar közösséget.”
Székelyek az ostromban
A faluban szász mintára építették a templomot, de hogy kik, mikor, pontosan nem tudni, mint ahogy a település eredete is homályba vész. Annyit azonban tudunk róla, hogy az igazolhatóan a legrégebbi Brassó megyei település, első írásos említése 1206-ból való. Egyes vélekedések szerint teuton lovagok alapították, szász lakosait 1432-ben egy török támadás során kiirtották, helyükbe székelyek telepedtek. A székelyek egy újabb csoportja a 16. század második felében érkezhetett ide, mert akkoriban földijeink közül sokan menekültek Kóborra, főként a jobbágy-teherviselés elől. János Zsigmond fejedelem egyik 1570-es okleveléből tudjuk, hogy Székelyderzsről, Petki Mihály uradalmáról két jobbágy, Szabó László és Szabó István Kóborra szöktek. A faluról nemrég Kósa Jolán írt monográfiáját, de Balázs János is foglalkozik vele Kő kövön című kötetében.
Maga az Istenházát körülölelő védőfal négyszög alakú, 50 méter hosszú, 32 méter széles, sarkain valamikor bástyák álltak. A falak négy méter magasak, félköríves lőrésekkel. A délnyugati tornyot 1900 környékén bontották le. Komoly erődítmény lehetett, mert 1658-ban, abban az évben, amikor az alsócsernátoni is, sikerrel állt ellen egy tatár ostromnak – bár olyat is olvasni, hogy „a tatárok 1658-ban lerombolták a falu templomát, amely feltehetően egy román kori előzményekkel bíró 15. századi gótikus templom lehetett”, néhány évtizeddel később építették újjá.
Amit biztosra vehetünk, hogy az 1802-es földrengés alkalmával leégett a templom, a bástyák és majdnem az egész falu. Az erősen megrongált bástyatornyokat elbontották, ma csak kettő áll (a harmadik helyén kántori lak épült), a harangtorony (Zwingli-bástya) és az ún. „szalonnabástya”; a falu népe egykoron itt tárolta a szalonnát. Na, és áll még maga a templom – ezt kellene most sürgősen kitakarítani, rendbe tenni, turisztikai látványossággá varázsolni. A jó példa adott, a nem mesze meghúzódó, valamikor úgyszintén székelyek lakta Szászfehéregyháza, amelynek Károly brit trónörökös segítségével felújított evangélikus templomát több ezer külföldi keresi fel évente. Kóboron is sokat segítene a faluturizmus fellendülése, de ahhoz előbb meg kell menteni ezt az építészeti gyöngyszemet.
A misszió nagy célja
„Szegedi László esperes úr segít ebben, de óriási befektetés szükségeltetik – mondja Ferkó Zoltán. – És ez lenne a nagy célja a missziónak. Tudom, hogy amíg én ott ösztöndíjas vagyok, kevés esély van rá, hogy befejeződjön, de elindítani el lehet. Jó lenne, ha Erdélyből, az egész Kárpát-medencéből minél többen eljönnének ebbe a faluba, annak utolsó óráiban, mert még el lehet kapni azt a kis magyar közösséget, ahol legfiatalabb korosztály 60 éves, de a többség már 70–80 éves. A munkaképes középkorosztály Nyugaton vagy Magyarországon dolgozik. Van ugyan három tizenéves lány, akik még tudnak magyarul, de az utánuk jövő nemzedék már más nyelven fog beszélni…”
Tényleg, milyen sors várhat arra a közösségre, ahol csak óvoda és 1–4. osztályos iskola működik, de az is csak román nyelven! De nincs is, akit magyarul oktatni, hiszen a gyerekek többsége román vagy vegyes családból jár oda. Szinte hihetetlennek tűnik a Néptanítók Lapjának 110 évvel ezelőtti híradása, miszerint „a Nagyküküllő vármegyei Általános Tanítóegyesület kőhalmi járásköre Kóboron tartotta meg őszi rendes közgyűlését.” Boldog békeidők…
„Augusztus végén érkeztem, a program kilenc hónapig tart – folytatja a feladatok sorjázását Ferkó Zoltán. – Első lépésben a templomkertet kellene rendbe tenni, nagyon benőtte a bozót. Ide főként ember kell és gép, egy kisebb csapat egy hét alatt ki tudná takarítani. A református egyház komoly pályázatot nyújtott be a magyar kormányhoz, emellett keressük az uniós alapokat is, hiszen a falu nem csak a magyar kulturális örökség része, hiszen szász mintára épült, így egész Európa számára kincs, ami, ha elvész, többé nem lehet előteremteni.”
A világon egyetlen Kóbor van
Ferkó Zoltán emellett a közösségépítésben is szerepet vállal. „A faluban idős emberek élnek, akiknek nehezére esik a saját otthonukat elhagyni, úgyhogy én járok hozzájuk sorban, illetve ezt csináltam az első hetekben. A kétheti istentisztelet mellett összejövetelt szervezek számukra, a parókián megbeszéljük a legsürgősebb tennivalókat. Sok mindenben elkel a segítség. Orvosságot hozok Olthévizről, beviszem Sepsiszentgyörgyre azokat, akik magyar állampolgárságot szeretnének… Sajnos mindegyik magyar család magára van utalva, külön-külön küszködnek, és elmondásuk szerint nem látják a jövőt, sokszor úgy érzik, a semmiért küzdenek. Mezőgazdaságból él, aki még munkaképes, a 60–70 éveseknek még vannak még juhaik, marháik, ezzel foglalkoznak. Más megélhetési lehetőség nincs a faluban.”
Kóbort (románul Cobor, németül: Kiwern) legkönnyebben az E60-as útról lehet megközelíteni: Kőhalom (Rupea) előtt, Olthévíznél (Hoghiz) kell letérni Alsókomána (Comăna de Jos) irányába, ott nyugatra fordulunk Királyhalma (Crihalma), illetve Szásztyukos (Ticuș) felé, innen pár kilométernyi földút vár ránk a faluig. Meg lehet közelíteni északról, Zsiberk (Jibert) felől is, de az csak terepjáróval járható, mint ahogy személygépkocsival Felmér (Felmer) felől érkezni sem tanácsos.
„Szállást családoknál lehet keresni, magam is tudok ebben segíteni, illetve a parókián is le tudunk fektetni pár személyt – ajánlkozik Ferkó Zoltán. – Van egy német vállalkozó, aki csinált oda egy hagyományőrző farmot, lovakat tart, nála is van szálláslehetőség, de az nagyon drága, mert nyugati turistáknak szól. A templom most, romos állapotban is szép, be lehet menni, látogatható, fel lehet menni a harangtoronyban, az orgona fele még ép. Nemrég egy holland házaspár vendégeskedett nálunk, és a hölgynek sikerült megszólaltatnia pár orgonasípot. Most a még megmenthető, visszafordítható állapotában leledzik, de ha várunk 5–10 évet, már nem lesz visszaút. A világon egyetlen Kóbor van – ha ez eltűnik, más nem lesz.”
Aki anyagilag szeretne hozzájárulni a templom felújításához, illetve a falu megmentéséhez, a kóbori református parókia bankszámlaszámára utalhat pénzt:
Parohia Reformata Cobor RO17RZBR 0000 0600 06974290
Adószám (cod fiscal): 1383 6440 Kocsis Károly / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elfogadhatatlan Gyurcsány-terv: az erdélyi magyar pártvezetők elutasítják a szavazati jog megvonását
Egyöntetűen és határozottan elutasítják az erdélyi magyar pártok vezetői Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kezdeményezését, amelynek értelmében – azon az alapon, hogy akik sohasem éltek Magyarországon, nem viselik szavazatuk következményét – elvennék a határon túli magyarok magyarországi választójogát. A Krónikának nyilatkozva Kelemen Hunor, az RMDSZ, Biró Zsolt, az MPP és Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke is elfogadhatatlannak minősítette Gyurcsány Ferenc felvetését.
Egyöntetűen és határozottan elutasítják az erdélyi magyar pártok vezetői Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kezdeményezését, amelynek értelmében elvennék a határon túli magyarok magyarországi választójogát.
Gyurcsány kedden este egy budapesti fórumon jelentette be hivatalosan: a DK aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.
Gyurcsány Ferenc pártja megvonná a kettős állampolgárok szavazati jogát Aláírásgyűjtésbe kezd a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK), hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon. A Fidesz szerint a volt kormányfő ismét gyűlöletkampányt indít a magyarok ellen.
Mint mondta, az állampolgárságtól nem akarnak megfosztani senkit, de nem látják be, miért a magyarság próbája az, hogy az ország mindennapjaiban nem osztozók perdöntő hatást gyakoroljanak arra, hogy a Magyarországon élők miként éljenek.
Ne Sydney-ből, Caracasból vagy Székelyudvarhelyről döntsék el, hogy milyen legyen a magyar egészségügyi vagy nyugdíjrendszer – jelentette ki. Hozzátette: a választások előtt öt hónappal nem látnak esélyt a választási törvény ilyen tartalmú módosítására, ám az a céljuk, hogy a hatalom „meghallja az emberek szavát”. Úgy vélte: 2004 óta folyamatosan tematizálja a közbeszédet és szembeállít magyart magyarral az a kérdés, hogy miként kell együttműködnie a trianoni trauma után a határon belül maradt és a határon kívül rekedt magyarságnak. Miniszterelnökként azt képviselte, hogy a trianoni trauma felszámolható, a többi közt a határok légiesítése révén az új európai közös hazában.
Ezzel szemben – folytatta – azt gyanította, hogy a Fidesz magyarsága semmi más, mint a párt hatalmi törekvései szolgálatába állított eszköz. Azt mondta: a 2014-es országgyűlési választásokon a Fidesz a határon túli magyarok szavazatával szerzett kétharmados többséget.
„Az ehhez szükséges egy mandátum a határon túlról jött” – fűzte hozzá.
Kelemen Hunor: totális tévedés és manipuláció
Az erdélyi magyar pártok elnökei egységesen elutasítják a felvetést. „Gyur­csány Ferenc ismét csak azt bizonyítja, hogy a politikai fantáziája és kreativitása eléggé korlátolt” – kommentálta szerdán a Krónikának nyilatkozva Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a DK-elnök javaslatát. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Magyarországi önkormányzatok is támogatják a templomépítést
Egymillió forinttal támogatja a magyarországi Baja város a Bözödújfaluért Egyesület templomépítési szándékát. A támogatás ékes bizonyítéka annak, hogy Baja és Erdőszentgyörgy 2002-ben kötött testvértelepülési szerződésének kézzelfogható hozadéka is van.
Fercsák Róbert, Baja város polgármestere és a város önkormányzata jóvoltából az adomány a napokban érkezett meg az egyesület számlájára – tájékoztatott az erdőszentgyörgyi városháza. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, mindig is jó kapcsolat volt a két település között.
– A testvérvárosi kapcsolatok nem csak arról kell szóljanak, hogy a településvezetők időnként ellátogatnak egymáshoz, hanem arról is, hogy tapasztalatot cseréljenek a két település lakói, diákjai és a megszerzett tudást otthon kamatoztatni, hasznosítani tudják. Baja számos eseményünkön vett részt, most bizonyította, hogy a bajban is számíthatunk rá. Egymillió forinttal támogatta a bözödújfalusi összetartozás templomának építését. Tolmácsolnom kell az egykori bözödújfalusi emberek köszönetét is – fogalmazott a polgármester.
A szintén testvértelepülési kapcsolatban lévő Bélapátfalva is hozzájárul a templomépítéshez. Támogatási szerződés jött létre Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke és Bélapátfalva önkormányzata között. A településről több vállalkozó és magánszemély jelezte, hogy hozzájárul az összetartozás templomának visszaállításához. Amint a felajánlások is beérkeznek, az önkormányzat adományával együtt eljuttatják az egyesület számlájára.
Az anyaországi testvértelepülések mellett, több önkormányzat is felkarolta a templomépítés ügyét. Balatonlelle, Szarvas, Sopron városok, valamint Kutas, Darnózseli, Hegykő, Farád, Acsalag, Abda, Dunasziget, Sopronnémeti községek önkormányzatait is segíteni igyekeznek. Számtalan helybéli és külföldi vállalat adakozott, névtelenül vagy nevét vállalva sok magánszemély érezte övének a templomépítés megvalósítását.
A héten az ausztráliai Sydney-ből érkezett egy magánvállalat jóvoltából felajánlás. A támogatások ellenére a szükséges 250 ezer eurótól a meglévő érték még messze marad. Sikerült átlépni az összérték 10 százalékát néhány euróval. Legkésőbb tavasszal el kell kezdeni az alap megépítését, hisz utána a jelenleg száraz területet, ismét beborítja a víz, ami a munkát megnehezíti és lelassítja.
Csibi Attila Zoltán polgármester hangsúlyozta, nagyon hálásak a már beérkezett adományokért, és remélik, hogy a továbbiakban is sok adakozókedvű emberhez jut el templomépítési szándékunk híre.
Az egyesület a továbbiakban is számlaszámokon keresztül és adománydobozok segítségével gyűjti a felajánlásokat. További információ az erdoszentgyorgypress@gmail.com e-mail címen, vagy a 0741-746.658-az telefonszámon kérhető. Székelyhon.ro