"Domokos Géza, az RMDSZ elnöke az elmúlt napokban Nagybányán hirtelen rosszul lett, kórházba kellett vinni /Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 31./, majd Domokos Géza visszatért Bukarestbe, jan. 31-én embóliával kórházba szállították. Állapota a következő napokon javult. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 5.; Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./"

A Szovátai Napok keretében jan. 30-án, a testvértelepülések - Szikszó, Csopak, Százhalombatta, Sümeg és Budapest XIII. kerülete, Brzesko - képviselői jelenlétében díszpolgári címeket adtak át. Idén két személyt tiszteltek meg a díszpolgári címmel: Bíró Istvánt post mortem és dr. Csortán Mártont. Bíró István volt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének főtitkára, a Teleki Oktatási Központ /TOK/ létrehozója, majd igazgatója. Országos szinten szervezte és működtette a Kárpát-medencei szintű Bolyai Nyári Akadémiát, beindította a helyi tanítóképzést, számos országos és nemzetközi jellegű konferenciánál bábáskodott, meghonosította a Téli Játékokat, kulturális találkozókat, gyermektáborokat, kiállításokat szervezett. Dr. Csortán Márton, a jogtudományok doktora zenekart, énekkart szervezett és irányított éveken át. Volt munkaszolgálatos, elhurcolták a feketehalmi internálótáborba, volt munkás is, 1970-ben visszaköltözött Szovátára. Kiváló pedagógus volt, újra zenekarokat alapított. A 87 éves Csortán Márton mindig tevékenyen működött. - Romániában Szováta az első város, amely lengyel településsel lép testvérvárosi kapcsolatba. Az ünnepélyen megjelent a lengyel főkonzul és Brzesko polgármestere. /Mezey Sarolta: Díszpolgárokat avattak, testvértelepülési szerződést írtak alá. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 1./

"Orbán Balázs kiadatlan fényképeit tavaly közreadta a Haáz Rezső Alapítvány Székelyudvarhelyen, pontosabban a múzeum igazgatója, Zepeczaner Jenő. Most megjelent a második kiadás is. Ez a tizenhárom fénykép szerencsésen egészíti ki az Erdélyi Lajos (újságíró, fotóművész) 1971-es vállalkozását, amikoris a Kriterion Könyvkiadó gondozásában, Sütő András előszavával az Orbán-hagyatékból 164 fényképet értékelt-elemzett. Székelyudvarhelyen ugyancsak a Haáz Rezső Alapítvány jóvoltából értékes tanulmány és okmánytár jelent meg (a Múzeumi Füzetek 18. darabjaként). Szerzője Miklósi-Sikes Csaba, a sümegi múzeum igazgatója, címe pedig: Fényképészek és műtermek Erdélyben 1839-1919. A kötet négyszáz fényképészt, illetve műtermet regisztrál a mondott időben és térségben. /Oláh István: Fényképészek és műtermek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./"

"A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumhoz tartozik a tudományos könyvtár, valamint az állandó képtár, továbbá Szejkén az Orbán Balázs sírhelyéhez vezető kapumúzeum és a farkaslakai Tamási Áron-emlékház. Idén, csupán a nyári hónapokban több mint 20 ezren fordultak meg a múzeumban, a képtárban, Szejkén és az emlékházban, tájékoztatott Zepeczáner Jenő múzeumigazgató. 2000-ben magyarországi testvérmúzeumok közreműködésével készült el a korszerű alapkiállítás Székelyföld virágai témával. Időszakos kiállításokban nem szűkölködött idén sem a múzeum. Orbán Julianna agyagból készült kisszobraiból nyílt tárlat, volt fotókiállítás, lesz Illyés Gyula-emlékkiállítás. Jelenleg Szejkefürdőn tervezik megnyitni Székelyföld fürdő- és borvízmúzeumát. Gyűl az anyag, eddig 100 borvizes korsót és négy korabeli szállítószekeret sikerült megszerezni. A Magyar Nemzeti Múzeum fennállásának közelgő 200. évfordulója tiszteletére megjelenik az erdélyi magyar fotóművészek gyűjteményes katalógusa, Székelyföld múzeumainak adattára, valamint a Fadrusz János és erdélyi köztéri szobraink az első világháború előtt című kiadvány Miklósi Sikes Csaba, a sümegi múzeum igazgatójának szerkesztésében. Október 7-13. között tartják - ugyancsak a múzeumban - az erdélyi magyar restaurátorok találkozóját. /Kristó Tibor: Kedveltek a székelyudvarhelyi múzeum tárlatai. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./"

Csáky Zoltán az 1992 karácsonyán elindult Duna Televízió egyik legismertebb alapító személyisége. Fiatal tévériporterként még a bukaresti televízió magyar adásában dolgozott. Csáky Zoltán, a Duna Tévében főmunkatársa az elmúlt héten az árvízről forgatott dokumentumfilmet ezen a vidéken. Elmondta, hogy szülei a háború végén Magyarországra menekültek, ő Sümegen született. Azonban ott nem érezték jól magukat, hazajöttek az ötvenes évek elején. Csáky Zoltán Marosvásárhelyen végezte a Bolyai Farkas Kollégiumot, majd Kolozsváron a Babes-Bolyai Egyetem magyar-történelem szakát. A kolozsvári Szabadságnál, majd a marosvásárhelyi Vörös Zászlónál dolgozott. 1970-ben indult a bukaresti televízió magyar nyelvű műsora, s akkor Bodor Pál odahívta őt. Csáky Kaláka című műsorában Kányádi Sándor, Farkas Árpád is szerepelt. A magyar adás 1984-ben megszűnt, Csáky a rádió magyar adásához került. Később ez is megszűnt, őt pedig 1986-ban Nyárádszentmártonba a tsz-ben cséplőfelelősnek tették meg. 1989 februárjában áttelepült családjával Magyarországra. Először munkás volt, majd felfigyelt rá Chrudinák Alajos, a Panoráma főszerkesztője. 1989 őszén a Kossuth Rádióhoz került, 1990 februárjában pedig már Csáky filmezte a gyertyás-könyves felvonulást Marosvásárhelyen. Azért a háromrészes, Jelentés Erdélyből című filmjéért a Magyar Televízió akkori elnöke, Nemeskürthy István egyéni nívódíjjal tüntette ki. Ahogy elindult a Duna Televízió, Csoóri Sándor és Balogh Júlia odahívták. Számára legemlékezetesebbek a nemzeti ünnepek közvetítései voltak. A Duna Tévé kezdte meg először, hogy március 15-én vagy október 23-án élőben közvetített az elszakított területekről. A másik, amit nagyon szeretett, de sajnos megszűnt, a vetélkedők. Október 23-án közvetítették ezeket: összegyűjtötték a budapesti, határon túli és nyugati magyar kollégiumokat és irodalmi-történelmi vetélkedőt készítettek. Csáky a Heti Hírmondónak alapító főszerkesztője. Jelenleg nincs önálló műsora. Szeretné folytatni a Hagymakupolás honfoglalást, mert az ortodox egyház már ingatlanokat, földeket vásárol meg, forgatókönyvszerűen valósítják meg stratégiájukat, Székelyföld elfoglalását. Fel kell figyelni arra, hogy a mindenkori bukaresti kormányok az ortodox egyháznak épületet adnak, ingatlanokat, területeket vásárolnak. Az expanzió folytatódik. /Katona Zoltán: „Jobb, ha mi táncolunk, mint hogy minket táncoltassanak” = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 28./

Házszenteléssel, kultúrműsorral, kopjafaavatással, és nem utolsó sorban szentmisével ünnepelte a marosillyei Bethlen szülőházban a Szövetség napját, a dévai Szent Ferenc Alapítvány. Ma, a kárpát-medencei magyarságnak az egyik legnagyobb problémája éppen az, hogy nem vesszük komolyan a szövetségeinket: sem Istennel, sem embertársainkkal, kötött „szerződéseinket”. Elidegenedtünk egymástól, Istentől, népünktől. De jó lenne tudatosítani magunkban, egymásba, hogy csak együtt, közösen építhetjük nem csupán otthonainkat, hanem egyszerű puszta létünket is – fogalmazott Marosillyén Böjte Csaba, ferences atya, aki ma már húsz kárpát-medencei településen működtet gyermekotthont, iskolát, sok száz gyermeknek biztosítva testi-lelki táplálékot. Néhány éve az alapítvány felkarolta a nagy történelmi múlttal bíró de elárvult erdélyi műemléképületek némelyikét is. Mindenekelőtt a marosillyei Veresbástyát, Bethlen Gábor fejedelem szülőházát. A Veresbástya felújítása több éve tart. A Kovács András művészettörténész vezetésével és a magyar kulturális tárca támogatásával történő építéstörténeti kutatást 2002-re elvégezték, számos korábban ismeretlen részletet tárva fel az épületben. A helyreállítási munka 2003-ban kezdődött, Macalik Arnold építész tervei alapján. Az utolsó simítások idén tavasszal készültek el, egy sümegi vállalat jóvoltából. A kertnek külön díszéről is gondoskodtak: szépen faragott kopjafát emelve a ház tövében a nagy fejedelem emlékére. A kopjafa leleplezésére is most történt. Időközben befejeződött a bástya belső felújítása is és a Szülőföld Alap támogatásával igényes kivitelezésű háztörténeti kiállítást nyithattak meg a Szövetség Napján Marosillyén. Az ünnepségen az alapítvány Dél-Erdélyben, Bánságban működő otthonainak gyermekei léptek színre. /Gáspár-Barra Réka: Szövetség Dél-Erdélyben. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./

Százharminc éve, 1879. június 10-én született Kolozsvárott Szabó Dezső író, publicista, a két világháború közötti szellemi élet egyik legvitatottabb alakja. A kolozsvári református gimnáziumban, majd a budapesti egyetem magyar-francia szakán tanult, az Eötvös Kollégium ösztöndíjasa volt. 1908-tól Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Sümegen, Ungváron és Lőcsén is tanított, s mindenhonnan botrányos körülmények közepette helyezték tovább. A Nyugat és a Huszadik Század című folyóiratok körébe került, de Az individualizmus csődje című tanulmánya körül támadt vita után szakított a liberális, polgári beállítottságú lapokkal. Az 1918-as őszirózsás forradalmat, majd a Tanácsköztársaság kikiáltását is üdvözölte, de a lelkesedést hamarosan mély kiábrándultság követte, s a proletárdiktatúra elől vidékre menekült. 1918-ban fejezte be legismertebb művét, Az elsodort falut. A magyarságról, a népről vallott nézeteivel a népi mozgalom előfutárává, eszmei úttörőjévé vált. 1925-ös Segítség! című pamfletregényében a kor szellemi-erkölcsi romlottságát támadta, az 1930-as évektől kezdve a német befolyás erősödésének veszélyeire figyelmeztetett. 1934-ben indította el a Ludas Mátyás Füzetek című egyszemélyes folyóiratát, melynek 1942-ig nyolcvan száma jelent meg. Életének utolsó éveiben az Életeim című önéletrajzi kötetének megírása foglalta le minden idejét, a mű majd csak 1965-ben jelenhetett meg /cenzúrázva/. Budapest ostroma idején magányosan, az állandó nélkülözéstől legyengülve halt meg 1945. január 13-án. /130 éve született Szabó Dezső. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./

Könyv jelent meg a ferences búcsújáróhelyekről. Kovács Kalliszt ferences pap Ferences búcsújáróhelyek hazánkban című kötetét a sümegi ferences rendház jelentette meg. A ferenceseknek 14 búcsújáróhelye van, a bencéseknek négy, a pálosoknak kettő, a domonkosoknak, a cisztercieknek, a premontreieknek és a bazilitáknak pedig egy-egy kegyhelyük. A ferences részesedés magas arányának oka a ferences rend nagy elterjedtsége, népszerűsége, a néppel való szoros kapcsolata. Erdély két legnagyobb zarándokhelye – Csíksomlyó és Máriaradna – is ferences. /Könyv a ferences búcsújáróhelyekről. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./

Székely kivándorlás történész szemmel
Dr. Makkai Béla történész, kisebbségkutató a Székely kivándorlás a 19. század végén, a 20. század elején címmel tartott előadást Csíkszeredában.
Székely kitántorgásról is lehetne beszélni, vagy szétszéledésről, hisz a székelyeknek is vannak már diaszpórái, nemzetrészei a nagyvilágban – fogalmazott felvezetőjében Veress Dávid, a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat szervezője. Mint megjegyezte, e pénteki előadás immár a nyolcvannyolcadik a sorban.
Dr. Makkai Béla történész, kisebbségkutató, publicista Sümegen született 1961-ben. 1985-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát történelem-pedagógia szakon. 1985-1997 között az Országos Széchényi Könyvtár kutatásszervezője. 1990-1993 között posztgraduális ösztöndíjas, 1995-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1998-2001 között a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, 2005-től tanszékvezető egyetemi docens – ismertette az előadót Veress Dávid.
Dr. Makkai Béla előadásának első felében XIX. századi keresztmetszetet vázolt a székely-kérdésről, majd a székely öntevékeny és kormányzati próbálkozásokra tért ki. Végül a kivándoroltak önszerveződésének és kormányzati megsegítésének módjairól beszélt.
„Az ősi, feudális viszonyokból megmaradt patriarchális életviszonyok lehetőségéből forgatták ki a székelységet, és ez tragikus következményekkel járt. A székelység mindig arra törekedett, hogy magát ellássa, magát megszervezze, ne kelljen másra szoruljon. Ez az új tőkés viszonyoknak ellenébe volt. A népesedés hirtelen megugrása és a munkahelyek hiánya is hozzájárult a nagyszámú kivándorláshoz” – hívta fel a figyelmet az előadó.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Az egykori Székelyudvarhely: Szabó Dezső emlékezete
Négy évet tanított Udvarhelyen a vegyes megítélésű tanárember. Befutballozta Ady Endrét a kisvárosba „Minden magyar felelős minden magyarért" – többek között ezt az idézetet köszönhetjük Az elsodort falu szerzőjének, aki agilis élete alatt több politikai és irodalmi irányzathoz egyszerre tartozott, illetve nem.
Az irodalomtudomány és a történelem vegyes képet fest róla, tartották egyszerre antiszemitának és antifasisztának is.
Nem célunk ítélkezni, csupán röviden bemutatni azt, hogy milyen hatással lehetett Szabó Dezső az első világháború előtti években Székelyudvarhelyre. 1909-től ugyanis négy évet itt élt és dolgozott tanárként. Kolozsvártól Udvarhelyig
135 évvel ezelőtt, 1879. június 10-én született a huszadik század első felének egyik legellentmondásosabb, vegyes megítélésű magyar prózaírója. Szabó Dezső Kolozsváron, a Felsőszén utcában jött a világra, elég szegény családban. A református gimnáziumban érettségizett, majd Budapestre került egyetemre.
Nyelvésznek készült, nagy reménységet láttak benne, de izgága és ellentmondásos természete mind tovább és tovább sodorta, így került 1909 őszén a székelyudvarhelyi Állami Főreáliskolába.
Szabó Dezső magyar-francia szakos tanár volt, és igen magas szinten bírta a francia nyelvet, többször járt Párizsban, illetve személyesen ismerte a budapesti, akkori nagy magyar írókat, költőket, újságírókat, Udvarhelyről is gyakran vonatozott Pestre.
„...én aztán messzebb áradtam"
Ami a Székelyudvarhelyen való négyéves tanárkodását illeti, a legtöbbet az Életeim című önéletrajzából tudhatunk meg – nyilván, kortársai teljesen más képet festenének az ifjú tanárról.
Harminc éves volt, amikor Udvarhelyre került, és enyhén szólva nem volt egy visszahúzódó, csendes típus. Igazi bohém, nagyvilági embernek számított akkoriban: a csendes kisvároska lakói nem feltétlenül fogadták el a mindig elegáns, drága ruhákban járó, mulatozó, szőke, göndör sörényű „tanárurat". „Székelyudvarhely! Székelyudvarhely! Kicsike székely városka, apró emberfészek, melyben az oda száműzött nagy madár négy évig verdesett fiatal szárnyaival, ahol már lemondott a szabadulás lehetőségéről, a végtelen horizontok hívásáról: azután, hogy otthagyhattalak, milyen kedvessé otthonosultál az emlékemben! (...)
A sétatér egyik oldalán folyt a Küküllő, mikor vize volt hozzá, ami nem mindig történt. (...) Ketten voltunk a kis város szertelenje, de én aztán messzibb áradtam." – írja városunkról és magáról.
Mint az írásból vastagon kitűnik, Szabó Dezsőnek egy kis egóért bizony nem kellett a szomszédba mennie. Magyarországi kortársai, irodalmi munkáinak kritikusainak visszaemlékezései szerint sem volt egy egyszerű eset.
Székelyudvarhelyi tartózkodásakor történt, hogy a középiskolai tanárok több megbecsülést követeltek az akkori minisztériumtól, s a tiltakozó levelet éppen ő fogalmazta meg, amiben többek között ez a híressé vált mondta is áll: „De meg kell gondolni, hogy a Himnuszt éhes hassal csak egy bizonyos ideig lehet énekelni."
A kiáltvány annyira jól sikerült, hogy maga Tisza István válaszolt rá, majd Szabó viszontválaszát a Nyugat hozta le 1911-ben. Egycsapásra ismert ember lett, holott szépirodalmat még nem nagyon írt – ezért persze fegyelmit kapott.
Dezső úrfi, a botrányhős
Nemcsak ezért: Szabó négyéves udvarhelyi tartózkodása alatt rengeteg olyan dolgot tett, ami – ahogy ő is leírja – nem feltétlenül felelt meg az akkori társadalmi normáknak. Az még igen, hogy harminc-harminckét éves fejjel 16-17 éves lányokat csábított el, aminek egyébként örültek is a lányok szülei, hogy szemük fénye „Dezső úrfival" jár.
Annak például nem nagyon, amikor a Kossuth utcán végigvonuló disznócsordát lakása ablaka alá (a Flórián-házban lakott) csődített úgy, hogy rohadt almákat engedett le az ablakból spárgán, és iszonyatos sivalkodást idézett elő.
Diákjai imádták: azon kívül, hogy kitűnő pedagógus volt, nagyon sokszor rendezett tivornyákat lakásán vagy „Cumó néninél" – a hölgy kocsmája valahol a mai Kossuth utca alsó részén lehetett.
A tanulókkal rendszeresen kirándult a környékre, de olyan is előfordult, hogy a lakásában tartott „bulin" a cigányzenekar háromszor húzta el a Marsellaise-t, amit az ablaka alá csődült tömeg is velük együtt énekelt. Máskor a trágyaszállító kocsisokba kötött bele a Kossuthban, vagy éppen az utca kirakatait összecserélgette alispán barátja vállain ülve.
Adyt ő focizta be Székelyudvarhelyre
A székelyudvarhelyi éveit leíró részek között Ady Endréről és a Szabó által nagyon lenézett pesti baráti társaságáról is ír: „Igen sokszor megjátszotta a teljesen elázott embert, csak hogy durvaságokat mondhasson a körülötte levőknek. Néha, megfelelő környezete kedvéért, adta a modern intellektuellt és beszélt agytrust-finomságokat. Ezt a pózát bírtam a legkevésébé.". Pedig Ady akkoriban modernnek számító költészetét nagyon szerette – mi sem bizonyítja ezt annál jobban, hogy Udvarhelyen, ahol akkoriban ki nem állhatták a költő verseit, ő ismertette meg diákjaival az Ady-verseket.
Sőt 1911-ben a megyeháza dísztermében, a mai Szent István-terem, egy nagyhatású, többórás előadást is tartott, amin megszerettette az udvarhelyiekkel Adyt, habár előzően többen is megfenyegették. Az előadás végén az összes akkor megjelent Ady-antológiát megvásárolták az udvarhelyiek. „Az öreg vármegyeházán mindent lehengerlő diadalt aratott az új költészet." – írja önélatrajzában, majd frappánsan jegyzi meg, hogy „befutballoztam Adyt és az új irodalmat a város figyelmébe és érdeklődésébe", aminek az lett az eredménye, hogy „Székelyudvarhelyen háromszor annyian járatják a Nyugatot , és ötször annyi Ady-kötetet adnak el, mint egész Kolozsvárt!"
1913-ban viszont váltani kényszerült: budapesti tartózkodása alatt egy újságból tudja meg, hogy áthelyezték Sümegre. Az Életeimben ilyen búcsúsorokat ír Udvarhelyről: „És ez a város, ahol olyan féktelenül unatkoztam, és féktelenül éltem, ahol mintegy új születés lázában gyötrődtem, és ahol sokszor éreztem nem egy halál szelét: a jó emlékezés csendes holdvilágába nyugszik lelkem távoli mezőin. Ez a levegő, ezek az arcok, ezek a vergődések és lázak is kellettek ahhoz, hogy felhangolják azt a zongorát, amelynek kiszálló dallamai később egy országnak voltak rajongása vagy dühe."
A tragikus vég
Szabó Dezső később, az első világháború után lett befutott író Az elsodort falu című regénnyel, utána folyamatosan jelentek meg munkái, illetve saját folyóirata is volt Lúdas Mátyás címmel.
1945. január 13-án halt meg Budapesten, a József körút 31. szám alatt – itt élt a város ostromakor, 65 évesen itt írta a befejezetlen önéletrajz utolsó, ránk maradt részeit.
Naponta ment le az óvóhelyre, éhezett – a feltételezések szerint legyengült, éhen halt, de olyan verzió is van, hogy valamilyen fertőző betegséget kapott el, és az ostromlott városban gyógyszer nem lévén, szervezete nem bírta ki a betegséget.
A ház lakói egy vendéglői szekrénybe tették tetemét és ott, a Rákóczi téren temették el tíz nap múlva. Négy évvel később kihantolták, és a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, síremléke ma is ott áll.
Az Életeim utolsó részeinek mintegy kétezer oldalnyi kézirata egy fekete táskában volt: a lakását feldúló katonák a lapok egy részét ablaktömésre és vécépapírként használták, szerencsére nagyrésze megmenekült, de teljes, cenzúrázatlan kiadása csak a rendszerváltás után jelenhetett meg.
Az udvarhelyi Flórián-ház falán (a Kossuth sarkán áll, ma a Romarta üzlet van a földszinten), egykori lakóhelyén, emléktábla őrzi emlékét, ezt 1999-ben helyezték el Katona Ádám tanár kezdeményezésére. A fém-dombormű alatt ez a felirat olvasható: „A XX. századi magyar irodalom klasszikusa, Szabó Dezső emlékére, aki 1909 ősze és 1913 nyara között Székelyudvarhelyen élt, tanított és küzdött az igazságért." Egykori iskolája ma neves tanárai között tartja számon, emlékezete írásaiban, köteteiben él. Még mielőtt valaki ítélkezne felette egy évszázad után, inkább olvasson bele a munkáiba – elképzelhető, hogy néha nem feltétlenül ért egyet az általa vallott elvekkel, de az is, hogy kiváló olvasmányélménnyel gazdagodik.
A Duna Televízió Száműzött magyar irodalom című műsorának Szabó Dezsőre vonatkozó részét itt lehet megtekinteni, illetve egy háromrészes portréfilm szintén megtekinthető a legnépszerűbb videómegosztón: első, második, harmadik rész.
Írásunkhoz felhasználtuk Szabó Dezső Életeim című kötetét, valamint Hermann Gusztáv Székelyudvarhely művelődéstörténete című munkáját, illetve más helytörténeti forrásanyagokat.
Katona Zoltán
uh.ro/kultúra. Erdély.ma

A tévés újságírót filmjei illusztrálják (Csáky Zoltán Háromszéken)
Ismerős idősebbeknek még a bukaresti magyar adás első időszakából, később a Duna Televízióból, melynek indulása óta munkatársa, meghatározó televíziós újságírója – egészen a közelmúltig. Csütörtöki baróti, tegnapi sepsiszentgyörgyi közönségtalálkozóján életéről, munkásságáról beszélt a mindkét helyszínen nagy számban összegyűlt érdeklődőknek Csáky Zoltán.
A háromszéki felmenőkkel is büszkélkedő Csáky Zoltán a Zala megyei Sümegen született, véletlen folytán hamar visszakerült a családja Erdélybe, Marossárpatak, majd Marosvásárhely vált életének állomásává – vezette fel életútját. Egyetemet Kolozsváron végzett, az egykori Marianum utolsó publicisztikai évfolyamán vezető tanára Balogh Edgár volt – egyike mestereinek, Bodor Pál és Sára Sándor mellett. A bukaresti magyar adáshoz annak alapításakor hívták meg, a román televízió magyar nyelvű adása szerinte azért jöhetett létre 1969-ben, mert „volt akkor egy jó széljárás a magyar kultúra felfuttatására”, valamint az alapító főszerkesztő, Bodor Pál jó politikai érzékének köszönhetően. Beszélt a magyar adásos időkről, a csíki bicskásokról készített dokumentumfilm kálváriájáról vagy olyan visszás helyzetekről, mint amikor a magyarul énekelő csángók lemehettek a Kaláka egyik élő adásában, de az adás filmtekercsét azonnal megsemmisítették. A magyar adás megszüntetése után a kollektívben dolgozott, orvos feleségét Moldvába helyezték ki, a menekülést a kilátástalannak tűnő helyzetből a magyarországi kitelepedés jelentette. 1989 elején nem volt könnyű az életet újrakezdenie, fizikai munka után rádiózott egy ideig, majd az 1992-ben Sára Sándor vezetésével alakult Duna Televízióhoz került, mely „fénykorában nemzeti intézmény volt”. A Dunánál az évek során szinte minden televíziós műfajt kipróbálhatott a közéleti és politikai műsoroktól a szórakoztató műfajig. A Kívánságkosárban volt utolsó szereplése, fél éve is egy műsorba kellett volna belépnie, amikor közölték vele, nem hosszabbították meg a szerződését.
A tabuk feszegetése, kényes témák boncolgatása már a bukaresti magyar adásnál érdekelte, ennek folyománya, hogy tizenöt esztendeje elkészítette a Hagymakupolás honfoglalás című filmet. Az egy tömbben élő székelyföldi magyarság felrobbantása végett indított ortodox térhódítást bemutató filmet a Duna Televízió csupán egyszer mutatta be, és „kaptam is érte hideget, meleget”, folytatni is szerette volna, de sosem adtak rá pénzt, és meg sem indokolták, miért. A film alapján azonos címmel könyvet adott ki, az Arcélek portrésorozata interjúiból A Jóisten politikája címmel szintén kötetet állított össze, s bár azt vallja, „a tévés újságírót filmjei illusztrálják”, a könyvekre is szükség van, mert „a termést be kell takarítani”, mondotta.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagy siker volt az I. Pécskai Nemzetközi Magyarnóta-verseny
Színvonalas és sikeres eseményre került sor szombaton a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület (PKHE) szervezésében a helyi Doru Ioan Petescu Művelődési Házban.
Az I. Pécskai Nemzetközi Magyarnóta-verseny 11 órakor kezdődött, az Arad, Temes, Kolozs, Hargita megyékből, illetve Magyaroszágról és Ausztriából érkezett 26 versenyző az elődöntőben egy-egy hallgatóval és csárdással próbálta lenyűgözni a Palojtay Érsek Ágnes énektanár, Koós Éva és dr. Buta Árpád énekesek, Fall Ilona művésznő, rádiós műsorvezető és Szép Sándor, PKHE alapító tag alkotta zsűrit.
A döntőbe került 14 énekes egy-egy hallgatót, andalgót és csárdást adott elő az egyre népesebb közönség előtt.
Az egész napos versenyhez és a gálához Miskolci Balogh Zoltán és cigányzenekara szolgáltatta a kíséretet fáradhatatlanul, a műsorvezető a pécskai közönség által már ismert Pölös János volt.
A díjátadóra már majdnem megtelt a pécskai művelődési ház, de sokan voltak kíváncsiak az azt követő gálaműsorra is, amelyen a nyertesek és a zsűri több tagja lépett fel.
A versenyt a legidősebb résztvevő, a 77 éves Vitéz Kenéz Lajos nyerte, aki Gyuláról érkezett. A mezőny színvonalát bizonyítja, hogy három II. díjat: Kiss Attila Andor (17 éves, Cegléd), Mohácsi József (53, Debrecen), Kristó Lajos (43, Balatonlelle) és két III. díjat: Fülöp Zoltán (42, Ditró), Petróczki Csaba (49, Mezőtúr) adtak át.
A Debreceni Magyarnóta Egyesület, Fejős Jenő kecskeméti nótaénekes, műsorszervező, illetve az Álmos Király Televízió különdíjakat ajánlottak fel Szabó Rita (Áporka, 40), Bakonyi László (Sümeg, 45) és Bajkó Kinga (Kolozsvár, 49) részére, ugyanakkor meghívták őket rendezvényeikre, kiemelve az utánpótlás fontosságát a magyarnóta továbbadásában.
A pécskai, kisperegi, aradi, nagyiratosi, majláthfalvi és magyaroszági nézők vastapssal hálálták meg a sok esetben hosszú utat megtett versenyzőknek a fellépésüket.
A gála végén Balta Tajcs Tünde PKHE-elnök köszönetet mondott a szinte egész nap jelen lévő Antal Péter polgármesternek és a helyi tanácsnak a támogatásért.
Kiemelte Kádár Zsuzsa záhonyi népdalénekes, műsorszervező folyamatos segítségét a szervezésben, de köszönetet mondott az Egyesület oszlopos tagjainak, támogatóinak és mindenkinek, aki hozzájárult az I. Pécskai Nemzetközi Magyarnóta-verseny sikeréhez.
– Egyesületünk alapító tagjainak célja, hogy Pécska nótavárossá váljon. Az alap megvan, hiszen mindenki ismeri „A pécskai cigánysoron” című nótát és úgy érzem, a közönség támogatásával jó úton haladunk – mondta el lapunknak az elnöknő.
Az egész napos program a fellépők közös énekével, majd a Pécskai Ipartestület székházában elfogyasztott közös vacsorával zárult. Sinka Pál / Nyugati Jelen (Arad)