Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. december 14.
Aktban megragadt hangulat
Újszerű megközelítésben örökítik meg Székelyudvarhely sajátos rezzenéseit a Fénnyel Írók Társasága idei, Hangulatok elnevezésű pályázatára érkezett munkák. A péntek este tartott kiállításmegnyitót a pályázat eredményhirdetésével kötötték össze – a három legjobb pályázót méltatták, de egy különdíjat is átadtak.
Fátyol mögötti álomszerű akt, egy film noir jelenetéből kiragadott randi, a város fényei sötétedés után, vízbe merülő hölgy, belvárosi kapualj – többek között így jelenítették meg a székely anyaváros hangulatát a fényképészek. Az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Művelődési Ház, a székelyudvarhelyi RMDSZ és az Udvarhelyi Info Egyesület által támogatott és szervezett kezdeményezésre idén izgalmas megközelítések, művészi alkotások érkeztek. Az érzelmi momentumokat, a város temperamentumát, emlékeit és légkörét láttató képek immár szubjektívebben közelítették meg az évente meghirdetett pályázat témáját. A beküldött felvételeket Elekes Gyula képzőművész, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója, Balázs Attila és Csáki Jenő fotósok, illetve Jakab Áron Csaba szervező bírálta.
Nemcsak székelyudvarhelyiek ragadták meg fényképezőgépükkel a város hangulatát, hanem külföldiek is – jegyezte meg a kiállítás megnyitóján Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója. Az intézményvezető kifejtette, idén a beérkezett munkák többségére jellemző, hogy elrugaszkodtak a dokumentum-fotográfiától, inkább művészibben közelítették meg az amatőr és profi fényképészek a felvetett témát, lírai alkotások születettek. Fontos volt másképp értelmezni a város hangulatait, mindenkinek mást jelenthet, valaki számára ez lehet egy itt megtalált szerelem, de lehet egy álom, egy érzés – tette hozzá Balázs Attila fényképész. Szerinte tágasabb értelmezést kell adni a témáknak az elkövetkező pályázatokon is. Úgy vélte, a fotóművészet valójában ott kezdődik, ahol a szubjektivitás nyomai megtalálhatók.
A pályázat első díját Erdély Bálint Előd fényképésznek ítélték oda Álom előtt című munkájáért, második helyezést ért el Gábor Lajos Randi című fényképével, harmadik pedig László Olga lett Az emlékezés útján című alkotásával. Különdíjjal ismerték el Jére Zsolt Ikrek elnevezésű pályamunkáját. A tervek szerint a fényképeket nemcsak Székelyudvarhelyen, hanem más helyszíneken is bemutatják a kezdeményezők. A korábbi pályázatok kiállításai Szabadkától Stockholmig megtekinthetők voltak.
Veres Réka
Székelyhon.ro
Újszerű megközelítésben örökítik meg Székelyudvarhely sajátos rezzenéseit a Fénnyel Írók Társasága idei, Hangulatok elnevezésű pályázatára érkezett munkák. A péntek este tartott kiállításmegnyitót a pályázat eredményhirdetésével kötötték össze – a három legjobb pályázót méltatták, de egy különdíjat is átadtak.
Fátyol mögötti álomszerű akt, egy film noir jelenetéből kiragadott randi, a város fényei sötétedés után, vízbe merülő hölgy, belvárosi kapualj – többek között így jelenítették meg a székely anyaváros hangulatát a fényképészek. Az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Művelődési Ház, a székelyudvarhelyi RMDSZ és az Udvarhelyi Info Egyesület által támogatott és szervezett kezdeményezésre idén izgalmas megközelítések, művészi alkotások érkeztek. Az érzelmi momentumokat, a város temperamentumát, emlékeit és légkörét láttató képek immár szubjektívebben közelítették meg az évente meghirdetett pályázat témáját. A beküldött felvételeket Elekes Gyula képzőművész, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója, Balázs Attila és Csáki Jenő fotósok, illetve Jakab Áron Csaba szervező bírálta.
Nemcsak székelyudvarhelyiek ragadták meg fényképezőgépükkel a város hangulatát, hanem külföldiek is – jegyezte meg a kiállítás megnyitóján Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója. Az intézményvezető kifejtette, idén a beérkezett munkák többségére jellemző, hogy elrugaszkodtak a dokumentum-fotográfiától, inkább művészibben közelítették meg az amatőr és profi fényképészek a felvetett témát, lírai alkotások születettek. Fontos volt másképp értelmezni a város hangulatait, mindenkinek mást jelenthet, valaki számára ez lehet egy itt megtalált szerelem, de lehet egy álom, egy érzés – tette hozzá Balázs Attila fényképész. Szerinte tágasabb értelmezést kell adni a témáknak az elkövetkező pályázatokon is. Úgy vélte, a fotóművészet valójában ott kezdődik, ahol a szubjektivitás nyomai megtalálhatók.
A pályázat első díját Erdély Bálint Előd fényképésznek ítélték oda Álom előtt című munkájáért, második helyezést ért el Gábor Lajos Randi című fényképével, harmadik pedig László Olga lett Az emlékezés útján című alkotásával. Különdíjjal ismerték el Jére Zsolt Ikrek elnevezésű pályamunkáját. A tervek szerint a fényképeket nemcsak Székelyudvarhelyen, hanem más helyszíneken is bemutatják a kezdeményezők. A korábbi pályázatok kiállításai Szabadkától Stockholmig megtekinthetők voltak.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2015. március 13.
Székelyföldért Társaság: ha elhallgatunk, a kövek fognak helyettünk beszélni
Azoknak a szobroknak, templomoknak, emlékműveknek a kövei, amelyek a trianoni békediktátumot követően útba voltak Erdély új gazdáinak, ezért pusztulásra ítéltettek. Azoknak az épületeinknek a kövei, amelyeket lelakva, elhanyagolva még mindig nem szolgáltattak vissza jogos tulajdonosaiknak. Köszönet és tisztelet azoknak, akik a Székely Szabadság Napján világszerte időt és fáradságot nem sajnálva Székelyföld autonómiája érdekében indított mozgalmunkhoz csatlakozva megemlékeztek a székely hősökről és tiltakoztak a román kormány jogfosztási gyakorlata ellen Budapesten, Debrecenben, Devecserben, Gyöngyösön, Isztambulban, Kassán, Londonban, Los Angelesben, Ottawaban, Sárospatakon, Stockholmban, Stuttgartban, Szolnokon és Veszprémben. Hisszük, hogy amíg a világ magyarsága kiáll a székelyek ügye mellett, addig tudunk beszélni a kövek helyett is!
Ismételten köszönet és tisztelet azoknak a román értelmiségieknek, akik az utóbbi időben a román politikum hazug európai szellemiségével szemben igazi demokrata módon nyilvánosan kiálltak a székely, az erdélyi magyarok demokratikus jogai mellett pl. a jelképhasználat, magyar helység- és utcanévtábla használat ügyében.
A gyakran ismételgetett hazugságok nem válnak igazsággá, nem kérünk a híres, hazug, üres közhelyekre épülő román kisebbségpolitika modellből, a székelyek számára megelégedünk az Európai Unióban már bevált és működőképes katalán, skót, dél-tiroli, finn és svéd modellel, ami sokkal inkább összeegyeztethető az európai szellemiséggel, mint a párbeszédet nélkülöző román változat. György-Mózes Árpád, elnök
Székelyföldért Társaság
Erdély.ma
Azoknak a szobroknak, templomoknak, emlékműveknek a kövei, amelyek a trianoni békediktátumot követően útba voltak Erdély új gazdáinak, ezért pusztulásra ítéltettek. Azoknak az épületeinknek a kövei, amelyeket lelakva, elhanyagolva még mindig nem szolgáltattak vissza jogos tulajdonosaiknak. Köszönet és tisztelet azoknak, akik a Székely Szabadság Napján világszerte időt és fáradságot nem sajnálva Székelyföld autonómiája érdekében indított mozgalmunkhoz csatlakozva megemlékeztek a székely hősökről és tiltakoztak a román kormány jogfosztási gyakorlata ellen Budapesten, Debrecenben, Devecserben, Gyöngyösön, Isztambulban, Kassán, Londonban, Los Angelesben, Ottawaban, Sárospatakon, Stockholmban, Stuttgartban, Szolnokon és Veszprémben. Hisszük, hogy amíg a világ magyarsága kiáll a székelyek ügye mellett, addig tudunk beszélni a kövek helyett is!
Ismételten köszönet és tisztelet azoknak a román értelmiségieknek, akik az utóbbi időben a román politikum hazug európai szellemiségével szemben igazi demokrata módon nyilvánosan kiálltak a székely, az erdélyi magyarok demokratikus jogai mellett pl. a jelképhasználat, magyar helység- és utcanévtábla használat ügyében.
A gyakran ismételgetett hazugságok nem válnak igazsággá, nem kérünk a híres, hazug, üres közhelyekre épülő román kisebbségpolitika modellből, a székelyek számára megelégedünk az Európai Unióban már bevált és működőképes katalán, skót, dél-tiroli, finn és svéd modellel, ami sokkal inkább összeegyeztethető az európai szellemiséggel, mint a párbeszédet nélkülöző román változat. György-Mózes Árpád, elnök
Székelyföldért Társaság
Erdély.ma
2015. április 9.
Próféta a saját hazájában
Március végén tudóstársak, tanítványok, barátok és népes családja köszöntötte a 80. évét betöltő dr. Brassai Zoltán nyugalmazott belgyógyász professzort, aki életével, pályafutásával azt példázza, hogy akadémikusként, egyetemi tanárként, ismert orvosprofesszorként, szakíróként miképpen lehet karriert építeni és beteljesíteni úgy, hogy az ember a szülőföldjén, a szülővárosában marad. Mindenki lehet próféta a saját hazájában – vallja a MOGYE emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tisztségeit, kitüntetéseit hosszú felsorolni, amelyek közül a Román Köztársasági Érdemrend I. fokozatát (2000) és a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét (2009)említhetjük az első helyen.
A kémiától a belgyógyászatig
– Beszélgetésünk kezdetén lokálpatriotizmusának forrását firtatom: miből, honnan ered?
– 1935-ben régi vásárhelyi polgári családban születtem, abban a házban, ahol most is lakom. Építhettem volna szebbet, nagyobbat, de ehhez kötődöm igazán, hisz minden nemzedék tett hozzá, bővített rajta valamit. 1940-ben, ötéves koromban külön engedéllyel kezdem el az iskolát, immár a Református Kollégiumban, ahol a nagyapám is tanult. A gyermek- és fiatalkoromban megismert város, a hegyen épült Debrecen a magyar Göttinga volt számomra, amely iránt nagyon erős elkötelezettség alakult ki bennem. A szellemi és kulturális értékeken kívül a boldog gyermekkor színhelyét jelentette. A Ritz- fürdőben nagyokat úsztunk, s a Poklos-patak partján ádáz focimeccseket vívtunk a szomszéd utcabeli fiúkkal. Nem voltam föltétlenül jó gyermek, kicsit mindig kilógtam a sorból. Iskolás koromban Szentgyörgyi Albert volt a példaképem, a kémia a kedvenc tantárgyam. Bár osztálytársaimmal együtt a Bolyai Egyetem kémia szakára készültem, szüleim kérésére a vásárhelyi orvosi egyetemre felvételiztem. Miközben a biokémiai szakkörre jártam, negyedéves orvostanhallgatóként 1956-ban egy hivatalos diákcserével eljutottam Budapestre. A látogatás során döbbentem rá, hogy a marosvásárhelyi egyetem biokémiai laboratóriuma mennyire gyengén felszerelt. A belgyógyászati klinikán viszont a budapestihez képest nem volt nagy a különbség műszerezettség tekintetében. Akkor döntöttem el, hogy nem a biokémiát, hanem a belgyógyászatot választom. A szakköri tevékenység hozadéka, a kutatás iránti érdeklődés azonban megmaradt, ami nagy előnyömre vált a későbbiekben. Ötödéven sikeres "intern" versenyvizsgát tettem, ami az egyetemi pálya kezdetét jelentette volna.
Kizárták és visszavették
– Miért a feltételes mód?
– Mert 1959-ben, amikor már végeztem, elkezdődött a tisztogatás azok körében, akik szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal, s távoznom kellett az egyetemről. Mivel nem voltam hajlandó önkritikát gyakorolni, kizártak az Ifjúmunkás Szövetségből. Miskolczy Dezső professzor volt az egyedüli, aki szolidaritást vállalt velem, behívatta Andrásovszkyt, a rektort, és azt mondta, hogy ezt a fiút nem szabad elsüllyeszteni. Ezért "csak" az egyetemről küldtek el, s a 40-ágyas gyulakutai kórházba neveztek ki.
– Említette, hogy nem mondott le az egyetemi pályáról. Hogyan sikerült továbblépnie?
– 1960-ban versenyvizsgát hirdettek az akkori Maros Magyar Autonóm Tartományban levő állásokra. A szászrégeni kórházat választottam. A három évből másfelet a marosvásárhelyi 2-es számú belgyógyászaton töltöttem. Mivel szerettem volna visszakerülni az egyetemre, vártam a jobb időket, hogy enyhüljön a nyomás. 1965-ben üzent Csőgör professzor, a rektor, hogy az egyetemen politikai vonalon enyhülés van, versenyvizsgázhatok, s nem kötelező a párttagság sem. Így kerültem tanársegédnek a 2-es belgyógyászatra, Horváth Endre klinikavezető professzor szárnyai alá. 15 évig dolgoztam ott, ezek voltak a legszebb évek az életemben. Horváth professzor kitűnő szervező volt, aki kiválóan tudott csapatot alakítani. A legjobb belgyógyászok alkották az orvosi kart, Olosz Egon, Monoki István, Magyarósi György, Lukácsy József, Hirsch Alíz, Szőts Gábor, s később is nagyszerű közösség alakult ki Kovalszky Péter, Kikeli Pál, Ferencz László közreműködésével.
Párizsi tapasztalatok
– Eljutott Franciaországba is. A korábbi kellemetlenségek ellenére ezt hogyan sikerült elérnie?
– Angol és francia nyelvterületen meghirdetett ösztöndíjakra ajánlhatott jelölteket az egyetem. 1973-ban sikerült elérnem, hogy javasoljanak egy francia állami ösztöndíjra. Párizsban két évet a Broussais Egyetemi Központ klinikáján dolgoztam két kiváló szakember, Pierre Maurice kardiológus és Émile Housset angiológus mellett. Párizsban tanuló fiatal orvosként is hazavágytam, s a nemzetközi főorvosi vizsga birtokában sem fordult meg a fejemben, hogy Franciaországban maradjak.
– Annyi ága-boga van a belgyógyászatnak, miért szakosodott az érgyógyászatra?
– Kardiológus sok volt, angiológiával Marosvásárhelyen akkoriban nem foglalkozott senki, s úgy gondoltam, hogy meg kell alapozni az érgyógyászatot is. Tudtam, hogy Kolozsváron végeznek érfestést, s a készüléket lemásoltam. Ebben Stefán Károly és Schnedarek István technikus munkatársak segítettek. Franciaországi tartózkodásom alatt rögzítettem annak a berendezésnek a működését, amelyen dolgoztunk, s a rajzok alapján az Elektromaros üzemben készítettek egy angiográfot. Korszerűsítését és távirányítását a már említett kiváló ezermesterek oldották meg. Ezt megelőzően keserű galuskát jelentett, hogy bár kutatási témafelelős voltam, mivel arra számítottak, hogy "reakciósként" nem jövök haza, a kollektívámat feloszlatták. Később az új megyei kórházban sikerült a Kárpát-medence egyik legjobb angiológiai klinikáját kialakítani.
Felfele buktattak
– Hogyan került át az "új klinikára" (ma a Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház)?
– Soha nem volt bennem irigység és bosszúvágy, magányos és független próbáltam maradni. Mégis, mivel mindig megmondtam a véleményem, sok problémám volt. Végül, hogy megszabaduljanak tőlem, elhatározták, hogy felfele buktatnak. Így 1985-ben áthelyeztek dr. Róna László előadótanár helyébe, az 1-es számú belgyógyászati klinikára, amelyet akkor Dudea Corneliu professzor vezetett. Kezdetben tiltakozott ugyan, hogy a helyettese legyek, de később megkedveltük egymást. Nagy kultúrájú, széles látókörű kolléga volt.
A későbbiekben, amikor kilátásba helyeztem, hogy kérni fogom a kitelepedésem Magyarországra, mivel egyre erősebb volt ellenem a diszkrimináció, Gálpál Zsuzsánna állt mellém, aki a megyei pártbizottságban az egészségügyért felelt. 1992-ben lettem docens, 1994- ben professzor, 1998-ban akadémikus.
A magyar oktatás fájdalmas lemaradását látva Vizi E. Szilveszter akadémikussal még 1989-ben tervet dolgoztunk ki a tehetséges fiatal hallgatók képzésére. A célunk az volt, s ebben az Oxfordban dolgozó Somogyi Péter akadémikus is segített, hogy a legjobb diákokat magyarországi és oxfordi tanulmányútra küldjük, hogy felkészülhessenek az oktatói és a kutatói munkára, versenyképesek legyenek, ami meghozta a hozzá fűzött reményeket.
– Átugrottuk a rendszerváltást, holott az sem volt mentes a kellemetlenségektől...
– Oktatóként a rendszerváltás után is konfliktusok egész sorát kellett felvállalnom érdekeink védelmében. Többek között megmondtam a véleményem Pascu Ioan rektornak is arról, hogy míg a magyar diákok a hallgatóknak több mint a 40 százalékát alkotják, a tanszemélyzetben csak 25 százalék a magyar oktatók részaránya. A régi professzorokat nyugdíjba küldték, s fiatalokat nem vettek fel helyettük. Pascu professzor azt állította, hogy a magyar tanszemélyzet 30 százalékot tesz ki, majd elrendelte a dékánnak, hogy mutassa be a bizonyítékokat. Kiderült, hogy nekem volt igazam. Annyira kellemetlen embernek számítottam, hogy négy éven át kiszavaztak az egyetem szenátusából, ahova csak 66 évesen választottak vissza. 1992–1996 között az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese voltam.
– Brassai professzorról köztudott, hogy a belgyógyászati klinikán iskolát teremtett.
– Amikor a megyei sürgősségi kórházba kerültem, a belgyógyászaton ketten voltunk, amikor eljöttem, tíz fiatal magyar szakember dolgozott azon a klinikán, amelyet éveken át vezettem. Több fiatal tanítványom előléptetésével sikerült a magyar nyelvű belgyógyászati oktatást megerősíteni. Példaként Puskás Attila előadótanárt, Kelemen Piroska, Török Imola, Szabó Mónika adjunktusokat említhetem. Doktorátusvezetőként is számos magyar kutatót, oktatót tudtam kinevelni, s ma a családom mellett a tanítványaimra vagyok a legbüszkébb.
A mofetták hatása
– Megkérem, foglalja össze a saját kutatási területét.
– A kutatásban az érrendszerrel, a diagnosztikában a keringési rendszerrel kapcsolatosan tudtam újat hozni. Bevezettem a funkcionális angiológiai szemléletet a keringési tartalék meghatározására, a diagnosztikában a szerioangiográfiás módszert, amiért akadémiai díjat, minisztériumi kitüntetést is kaptam. A terápiában országos viszonylatban elsőként alkalmaztam a hemorológiai kezelést, a vérátáramlás javítását célzó különböző, nem sebészi módszereket, elsősorban az oldalági keringés fejlesztését. A klinikai farmakológia vonatkozásában a vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport különböző tagjainak a végtagi érátáramlásra és a vérviszkozitásra gyakorolt hatásával foglalkoztam, amelyet korábban nem vizsgáltak. Ezzel új fejezetet nyitottunk a keringési betegségek, a verőérszűkületek kezelésében, s olyan úttörő jellegű kutatások voltak, amelyekből számos államvizsga és nagydoktori dolgozat készült.
– Mégis a mofettákról szóló kutatási eredmények hozták a legtöbb elismerést.
– A kutatómunkában azt kerestem, hogy innen Erdélyből mi újat tudunk hozni, s így kezdtem el a szénsavas fürdők és mofetták tanulmányozását. Korábban is tudták, hogy jó hatással vannak a szív- és érbetegekre, s például Apafi Mihály fejedelem is Kovásznán kezeltette magát, de nem volt ismeretes, hogy miképpen hatnak. Az erdélyi szénsavas mofetták pontos hatásmechanizmusát modern módszerekkel (izotóptechnikával, infravörös sugarakkal) én dolgoztam ki. A mofetták hatásmechanizmusáról írtam a doktorátusi dolgozatomat. Eredményeimet dr. Hadnagy Csaba főorvossal és dr. Benedek Géza orvos igazgatóval együtt nemzetközi folyóiratokban közöltük. Örömömre szolgál, hogy a kovásznai szívkórház ma már a Benedek Géza nevét viseli.
– A mofetták viszont az akadémiai tagságig "hatottak".
– Valóban erről tartottam a székfoglaló beszédem a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek egyedüli orvos kültagja vagyok Erdélyből, Péter Mihály professzor kollégám a biológiai szekció kültagja.
– Közismerten fontos szerepe volt abban, hogy a magyar hallgatók anyanyelvű tudományos fóruma, a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) jelentős nemzetközi eseménnyé nője ki magát. Hogyan kezdődött?
– Az elsőt még 1991-ben, az egyetemen tartottuk. 15 hallgató vett részt, nyolc előadás hangzott el. A következő években néhány magyarországi orvos jött el, nem túl nagy lelkesedéssel. 1993-ban, amikor Vizi E. Szilveszter professzor lett a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, meghívott húsz marosvásárhelyi hallgatót és fiatal oktatót Budapestre, hogy megmutassa nekik az akadémiát. A látogatás idején tartották az akadémia kültagjainak a találkozóját is, amelyen 125-en voltak jelen, külföldön dolgozó magyar származású tudósok, kutatók. Amikor megkérdezték, hogy mit segíthetnének Erdélynek, Attila fiam, mint a küldöttség tagja, azt válaszolta, hogy jöjjenek el Marosvásárhelyre előadást tartani. Megígérték, és be is tartották az ígéretet. A TDK-n előadott Klein György professzor Stockholmból, a Nobel-díj-bizottság tagja, Szentgyörgyi András Bostonból, Somogyi Péter Oxfordból, Balogh Károly Bostonból, Kúnos György Washingtonból és mások. Amikor ennek híre kelt, már kedvvel jöttek a szomszédos országokból is.
A hallgatóknak nagy segítség volt, Fodor Péter, a világhírű plasztikai sebészprofesszor ösztöndíja, amit saját jövedelméből biztosított. Mivel édesapja a szüleimnek barátja volt, felhívott telefonon, hogy szeretne segíteni Vásárhelynek, ahol édesapja orvos igazgatóként dolgozott. Abban egyeztünk meg, hogy ösztöndíjat ad a magyar diákoknak, s öt év alatt 150.000 dollárt küldött erre a célra, amit a diákszövetség döntése alapján osztottak ki az arra érdemes hallgatóknak.
A Sapientia EMTE ma négy lábon áll
– Nem kerülhetem el, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet ne említsem, hisz tagja volt a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, és több éven át vezette a Sapientia Kutatási Programok Intézetét. Milyen eredménnyel?
– A Sapientia Alapítvány kuratóriumának már az alapításkor tagja voltam, néhai Csiha Kálmán püspök kért fel erre a tisztségre, amelyet örömmel elfogadtam, hisz a cél az önálló magyar egyetem megteremtése volt. A magyar kormánypénzekből létrehozott alapítvány eredetileg csak három helyszínben gondolkodott: Partium (Nagyvárad), Közép-Erdély (Kolozsvár) és Székelyföld (Csíkszereda). A legnépesebb magyar város, a székely főváros, ahol egyben a szellemi infrastruktúra is adott volt, kimaradt. Amikor ezt Németh Zsoltnak baráti vitán szóvá tettem, megígérte, hogy újragondolják a dolgot. Az ő érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ma nem három, hanem négy lábon áll, s a marosvásárhelyi karok színvonalban az egyetem legsikeresebb részlegének bizonyultak.
A Sapientia Kutatási Programok Intézete ugyanekkor kezdte meg működését. Célja az erdélyi magyar tudományos élet fellendítése, kutatási pályázatok támogatása és szakmunkák megjelentetése volt a Scientia Kiadón keresztül. Működése igazi sikertörténetnek tekinthető. Sajnos a Gyurcsány-kormány pénzhiányra hivatkozva megszüntette önálló jellegét és beolvasztotta az egyetemi struktúrába. Hiányát azóta sem sikerült pótolni.
Érdemei mellett kétségtelen, hogy ezt a pályát így csak biztos háttérrel lehetett megélni. Amint Brassai professzor elmondta, ebben felesége, dr. Daróczi Erzsébet volt a segítségére, aki érdemoklevéllel végezte a középiskolát és az egyetemet is, s körorvosként ingázott, majd üzemi főorvosként dolgozott tovább. Három gyermeket neveltek fel, egyik orvosprofesszor, a másik gyógyszerész, a harmadik elismert mérnök lett. Brassai Zoltán akadémikus ugyanis azt vallja, hogy a magyarságért nem szónokolni, hanem tenni kell. A Brassai család ilyen téren is megtette a magáét, s a szülők példáját a gyermekek is követik, hisz amikor összegyűlnek, kilenc unoka népesíti be a régi szülői házat. Ahol a szobákat erdélyi képzőművészek jellegzetes, szép festményei és szobrok díszítik. Kérdésemre Brassai professzor elárulja, hogy hobbija a régi könyvek gyűjtése, s megmutatja a könyvtárszobában azt a könyvszekrényt is, amelyben az erdélyi és magyarországi irodalom és szakirodalom jeles képviselőinek dedikált könyvei sorakoznak. Egy polcot pedig a saját művei tesznek ki, a több mint 350 tudományos dolgozat mellett 16 szakkönyv, amelyek szerzője vagy társszerzője, s amelyek között a legértékesebb a Springer Kiadó gondozásában megjelent Kardiológia és angiológia című.
Bodolai Gyöngyi
(Megjelent a Hány ember Ön, professzor úr című kötetben)
Népújság (Marosvásárhely)
Március végén tudóstársak, tanítványok, barátok és népes családja köszöntötte a 80. évét betöltő dr. Brassai Zoltán nyugalmazott belgyógyász professzort, aki életével, pályafutásával azt példázza, hogy akadémikusként, egyetemi tanárként, ismert orvosprofesszorként, szakíróként miképpen lehet karriert építeni és beteljesíteni úgy, hogy az ember a szülőföldjén, a szülővárosában marad. Mindenki lehet próféta a saját hazájában – vallja a MOGYE emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tisztségeit, kitüntetéseit hosszú felsorolni, amelyek közül a Román Köztársasági Érdemrend I. fokozatát (2000) és a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét (2009)említhetjük az első helyen.
A kémiától a belgyógyászatig
– Beszélgetésünk kezdetén lokálpatriotizmusának forrását firtatom: miből, honnan ered?
– 1935-ben régi vásárhelyi polgári családban születtem, abban a házban, ahol most is lakom. Építhettem volna szebbet, nagyobbat, de ehhez kötődöm igazán, hisz minden nemzedék tett hozzá, bővített rajta valamit. 1940-ben, ötéves koromban külön engedéllyel kezdem el az iskolát, immár a Református Kollégiumban, ahol a nagyapám is tanult. A gyermek- és fiatalkoromban megismert város, a hegyen épült Debrecen a magyar Göttinga volt számomra, amely iránt nagyon erős elkötelezettség alakult ki bennem. A szellemi és kulturális értékeken kívül a boldog gyermekkor színhelyét jelentette. A Ritz- fürdőben nagyokat úsztunk, s a Poklos-patak partján ádáz focimeccseket vívtunk a szomszéd utcabeli fiúkkal. Nem voltam föltétlenül jó gyermek, kicsit mindig kilógtam a sorból. Iskolás koromban Szentgyörgyi Albert volt a példaképem, a kémia a kedvenc tantárgyam. Bár osztálytársaimmal együtt a Bolyai Egyetem kémia szakára készültem, szüleim kérésére a vásárhelyi orvosi egyetemre felvételiztem. Miközben a biokémiai szakkörre jártam, negyedéves orvostanhallgatóként 1956-ban egy hivatalos diákcserével eljutottam Budapestre. A látogatás során döbbentem rá, hogy a marosvásárhelyi egyetem biokémiai laboratóriuma mennyire gyengén felszerelt. A belgyógyászati klinikán viszont a budapestihez képest nem volt nagy a különbség műszerezettség tekintetében. Akkor döntöttem el, hogy nem a biokémiát, hanem a belgyógyászatot választom. A szakköri tevékenység hozadéka, a kutatás iránti érdeklődés azonban megmaradt, ami nagy előnyömre vált a későbbiekben. Ötödéven sikeres "intern" versenyvizsgát tettem, ami az egyetemi pálya kezdetét jelentette volna.
Kizárták és visszavették
– Miért a feltételes mód?
– Mert 1959-ben, amikor már végeztem, elkezdődött a tisztogatás azok körében, akik szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal, s távoznom kellett az egyetemről. Mivel nem voltam hajlandó önkritikát gyakorolni, kizártak az Ifjúmunkás Szövetségből. Miskolczy Dezső professzor volt az egyedüli, aki szolidaritást vállalt velem, behívatta Andrásovszkyt, a rektort, és azt mondta, hogy ezt a fiút nem szabad elsüllyeszteni. Ezért "csak" az egyetemről küldtek el, s a 40-ágyas gyulakutai kórházba neveztek ki.
– Említette, hogy nem mondott le az egyetemi pályáról. Hogyan sikerült továbblépnie?
– 1960-ban versenyvizsgát hirdettek az akkori Maros Magyar Autonóm Tartományban levő állásokra. A szászrégeni kórházat választottam. A három évből másfelet a marosvásárhelyi 2-es számú belgyógyászaton töltöttem. Mivel szerettem volna visszakerülni az egyetemre, vártam a jobb időket, hogy enyhüljön a nyomás. 1965-ben üzent Csőgör professzor, a rektor, hogy az egyetemen politikai vonalon enyhülés van, versenyvizsgázhatok, s nem kötelező a párttagság sem. Így kerültem tanársegédnek a 2-es belgyógyászatra, Horváth Endre klinikavezető professzor szárnyai alá. 15 évig dolgoztam ott, ezek voltak a legszebb évek az életemben. Horváth professzor kitűnő szervező volt, aki kiválóan tudott csapatot alakítani. A legjobb belgyógyászok alkották az orvosi kart, Olosz Egon, Monoki István, Magyarósi György, Lukácsy József, Hirsch Alíz, Szőts Gábor, s később is nagyszerű közösség alakult ki Kovalszky Péter, Kikeli Pál, Ferencz László közreműködésével.
Párizsi tapasztalatok
– Eljutott Franciaországba is. A korábbi kellemetlenségek ellenére ezt hogyan sikerült elérnie?
– Angol és francia nyelvterületen meghirdetett ösztöndíjakra ajánlhatott jelölteket az egyetem. 1973-ban sikerült elérnem, hogy javasoljanak egy francia állami ösztöndíjra. Párizsban két évet a Broussais Egyetemi Központ klinikáján dolgoztam két kiváló szakember, Pierre Maurice kardiológus és Émile Housset angiológus mellett. Párizsban tanuló fiatal orvosként is hazavágytam, s a nemzetközi főorvosi vizsga birtokában sem fordult meg a fejemben, hogy Franciaországban maradjak.
– Annyi ága-boga van a belgyógyászatnak, miért szakosodott az érgyógyászatra?
– Kardiológus sok volt, angiológiával Marosvásárhelyen akkoriban nem foglalkozott senki, s úgy gondoltam, hogy meg kell alapozni az érgyógyászatot is. Tudtam, hogy Kolozsváron végeznek érfestést, s a készüléket lemásoltam. Ebben Stefán Károly és Schnedarek István technikus munkatársak segítettek. Franciaországi tartózkodásom alatt rögzítettem annak a berendezésnek a működését, amelyen dolgoztunk, s a rajzok alapján az Elektromaros üzemben készítettek egy angiográfot. Korszerűsítését és távirányítását a már említett kiváló ezermesterek oldották meg. Ezt megelőzően keserű galuskát jelentett, hogy bár kutatási témafelelős voltam, mivel arra számítottak, hogy "reakciósként" nem jövök haza, a kollektívámat feloszlatták. Később az új megyei kórházban sikerült a Kárpát-medence egyik legjobb angiológiai klinikáját kialakítani.
Felfele buktattak
– Hogyan került át az "új klinikára" (ma a Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház)?
– Soha nem volt bennem irigység és bosszúvágy, magányos és független próbáltam maradni. Mégis, mivel mindig megmondtam a véleményem, sok problémám volt. Végül, hogy megszabaduljanak tőlem, elhatározták, hogy felfele buktatnak. Így 1985-ben áthelyeztek dr. Róna László előadótanár helyébe, az 1-es számú belgyógyászati klinikára, amelyet akkor Dudea Corneliu professzor vezetett. Kezdetben tiltakozott ugyan, hogy a helyettese legyek, de később megkedveltük egymást. Nagy kultúrájú, széles látókörű kolléga volt.
A későbbiekben, amikor kilátásba helyeztem, hogy kérni fogom a kitelepedésem Magyarországra, mivel egyre erősebb volt ellenem a diszkrimináció, Gálpál Zsuzsánna állt mellém, aki a megyei pártbizottságban az egészségügyért felelt. 1992-ben lettem docens, 1994- ben professzor, 1998-ban akadémikus.
A magyar oktatás fájdalmas lemaradását látva Vizi E. Szilveszter akadémikussal még 1989-ben tervet dolgoztunk ki a tehetséges fiatal hallgatók képzésére. A célunk az volt, s ebben az Oxfordban dolgozó Somogyi Péter akadémikus is segített, hogy a legjobb diákokat magyarországi és oxfordi tanulmányútra küldjük, hogy felkészülhessenek az oktatói és a kutatói munkára, versenyképesek legyenek, ami meghozta a hozzá fűzött reményeket.
– Átugrottuk a rendszerváltást, holott az sem volt mentes a kellemetlenségektől...
– Oktatóként a rendszerváltás után is konfliktusok egész sorát kellett felvállalnom érdekeink védelmében. Többek között megmondtam a véleményem Pascu Ioan rektornak is arról, hogy míg a magyar diákok a hallgatóknak több mint a 40 százalékát alkotják, a tanszemélyzetben csak 25 százalék a magyar oktatók részaránya. A régi professzorokat nyugdíjba küldték, s fiatalokat nem vettek fel helyettük. Pascu professzor azt állította, hogy a magyar tanszemélyzet 30 százalékot tesz ki, majd elrendelte a dékánnak, hogy mutassa be a bizonyítékokat. Kiderült, hogy nekem volt igazam. Annyira kellemetlen embernek számítottam, hogy négy éven át kiszavaztak az egyetem szenátusából, ahova csak 66 évesen választottak vissza. 1992–1996 között az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese voltam.
– Brassai professzorról köztudott, hogy a belgyógyászati klinikán iskolát teremtett.
– Amikor a megyei sürgősségi kórházba kerültem, a belgyógyászaton ketten voltunk, amikor eljöttem, tíz fiatal magyar szakember dolgozott azon a klinikán, amelyet éveken át vezettem. Több fiatal tanítványom előléptetésével sikerült a magyar nyelvű belgyógyászati oktatást megerősíteni. Példaként Puskás Attila előadótanárt, Kelemen Piroska, Török Imola, Szabó Mónika adjunktusokat említhetem. Doktorátusvezetőként is számos magyar kutatót, oktatót tudtam kinevelni, s ma a családom mellett a tanítványaimra vagyok a legbüszkébb.
A mofetták hatása
– Megkérem, foglalja össze a saját kutatási területét.
– A kutatásban az érrendszerrel, a diagnosztikában a keringési rendszerrel kapcsolatosan tudtam újat hozni. Bevezettem a funkcionális angiológiai szemléletet a keringési tartalék meghatározására, a diagnosztikában a szerioangiográfiás módszert, amiért akadémiai díjat, minisztériumi kitüntetést is kaptam. A terápiában országos viszonylatban elsőként alkalmaztam a hemorológiai kezelést, a vérátáramlás javítását célzó különböző, nem sebészi módszereket, elsősorban az oldalági keringés fejlesztését. A klinikai farmakológia vonatkozásában a vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport különböző tagjainak a végtagi érátáramlásra és a vérviszkozitásra gyakorolt hatásával foglalkoztam, amelyet korábban nem vizsgáltak. Ezzel új fejezetet nyitottunk a keringési betegségek, a verőérszűkületek kezelésében, s olyan úttörő jellegű kutatások voltak, amelyekből számos államvizsga és nagydoktori dolgozat készült.
– Mégis a mofettákról szóló kutatási eredmények hozták a legtöbb elismerést.
– A kutatómunkában azt kerestem, hogy innen Erdélyből mi újat tudunk hozni, s így kezdtem el a szénsavas fürdők és mofetták tanulmányozását. Korábban is tudták, hogy jó hatással vannak a szív- és érbetegekre, s például Apafi Mihály fejedelem is Kovásznán kezeltette magát, de nem volt ismeretes, hogy miképpen hatnak. Az erdélyi szénsavas mofetták pontos hatásmechanizmusát modern módszerekkel (izotóptechnikával, infravörös sugarakkal) én dolgoztam ki. A mofetták hatásmechanizmusáról írtam a doktorátusi dolgozatomat. Eredményeimet dr. Hadnagy Csaba főorvossal és dr. Benedek Géza orvos igazgatóval együtt nemzetközi folyóiratokban közöltük. Örömömre szolgál, hogy a kovásznai szívkórház ma már a Benedek Géza nevét viseli.
– A mofetták viszont az akadémiai tagságig "hatottak".
– Valóban erről tartottam a székfoglaló beszédem a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek egyedüli orvos kültagja vagyok Erdélyből, Péter Mihály professzor kollégám a biológiai szekció kültagja.
– Közismerten fontos szerepe volt abban, hogy a magyar hallgatók anyanyelvű tudományos fóruma, a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) jelentős nemzetközi eseménnyé nője ki magát. Hogyan kezdődött?
– Az elsőt még 1991-ben, az egyetemen tartottuk. 15 hallgató vett részt, nyolc előadás hangzott el. A következő években néhány magyarországi orvos jött el, nem túl nagy lelkesedéssel. 1993-ban, amikor Vizi E. Szilveszter professzor lett a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, meghívott húsz marosvásárhelyi hallgatót és fiatal oktatót Budapestre, hogy megmutassa nekik az akadémiát. A látogatás idején tartották az akadémia kültagjainak a találkozóját is, amelyen 125-en voltak jelen, külföldön dolgozó magyar származású tudósok, kutatók. Amikor megkérdezték, hogy mit segíthetnének Erdélynek, Attila fiam, mint a küldöttség tagja, azt válaszolta, hogy jöjjenek el Marosvásárhelyre előadást tartani. Megígérték, és be is tartották az ígéretet. A TDK-n előadott Klein György professzor Stockholmból, a Nobel-díj-bizottság tagja, Szentgyörgyi András Bostonból, Somogyi Péter Oxfordból, Balogh Károly Bostonból, Kúnos György Washingtonból és mások. Amikor ennek híre kelt, már kedvvel jöttek a szomszédos országokból is.
A hallgatóknak nagy segítség volt, Fodor Péter, a világhírű plasztikai sebészprofesszor ösztöndíja, amit saját jövedelméből biztosított. Mivel édesapja a szüleimnek barátja volt, felhívott telefonon, hogy szeretne segíteni Vásárhelynek, ahol édesapja orvos igazgatóként dolgozott. Abban egyeztünk meg, hogy ösztöndíjat ad a magyar diákoknak, s öt év alatt 150.000 dollárt küldött erre a célra, amit a diákszövetség döntése alapján osztottak ki az arra érdemes hallgatóknak.
A Sapientia EMTE ma négy lábon áll
– Nem kerülhetem el, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet ne említsem, hisz tagja volt a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, és több éven át vezette a Sapientia Kutatási Programok Intézetét. Milyen eredménnyel?
– A Sapientia Alapítvány kuratóriumának már az alapításkor tagja voltam, néhai Csiha Kálmán püspök kért fel erre a tisztségre, amelyet örömmel elfogadtam, hisz a cél az önálló magyar egyetem megteremtése volt. A magyar kormánypénzekből létrehozott alapítvány eredetileg csak három helyszínben gondolkodott: Partium (Nagyvárad), Közép-Erdély (Kolozsvár) és Székelyföld (Csíkszereda). A legnépesebb magyar város, a székely főváros, ahol egyben a szellemi infrastruktúra is adott volt, kimaradt. Amikor ezt Németh Zsoltnak baráti vitán szóvá tettem, megígérte, hogy újragondolják a dolgot. Az ő érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ma nem három, hanem négy lábon áll, s a marosvásárhelyi karok színvonalban az egyetem legsikeresebb részlegének bizonyultak.
A Sapientia Kutatási Programok Intézete ugyanekkor kezdte meg működését. Célja az erdélyi magyar tudományos élet fellendítése, kutatási pályázatok támogatása és szakmunkák megjelentetése volt a Scientia Kiadón keresztül. Működése igazi sikertörténetnek tekinthető. Sajnos a Gyurcsány-kormány pénzhiányra hivatkozva megszüntette önálló jellegét és beolvasztotta az egyetemi struktúrába. Hiányát azóta sem sikerült pótolni.
Érdemei mellett kétségtelen, hogy ezt a pályát így csak biztos háttérrel lehetett megélni. Amint Brassai professzor elmondta, ebben felesége, dr. Daróczi Erzsébet volt a segítségére, aki érdemoklevéllel végezte a középiskolát és az egyetemet is, s körorvosként ingázott, majd üzemi főorvosként dolgozott tovább. Három gyermeket neveltek fel, egyik orvosprofesszor, a másik gyógyszerész, a harmadik elismert mérnök lett. Brassai Zoltán akadémikus ugyanis azt vallja, hogy a magyarságért nem szónokolni, hanem tenni kell. A Brassai család ilyen téren is megtette a magáét, s a szülők példáját a gyermekek is követik, hisz amikor összegyűlnek, kilenc unoka népesíti be a régi szülői házat. Ahol a szobákat erdélyi képzőművészek jellegzetes, szép festményei és szobrok díszítik. Kérdésemre Brassai professzor elárulja, hogy hobbija a régi könyvek gyűjtése, s megmutatja a könyvtárszobában azt a könyvszekrényt is, amelyben az erdélyi és magyarországi irodalom és szakirodalom jeles képviselőinek dedikált könyvei sorakoznak. Egy polcot pedig a saját művei tesznek ki, a több mint 350 tudományos dolgozat mellett 16 szakkönyv, amelyek szerzője vagy társszerzője, s amelyek között a legértékesebb a Springer Kiadó gondozásában megjelent Kardiológia és angiológia című.
Bodolai Gyöngyi
(Megjelent a Hány ember Ön, professzor úr című kötetben)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 22.
86 éves korában elhunyt Dudás Gyula festőművész
Megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy Dudás Gyula nincs többé. Bár tudtuk, hogy a festőművész egészségi állapota az utóbbi hónapokban sokat romlott, nehezünkre esett elfogadni a könyörtelen valóságot: a selymesen lágy pasztell színeket felvonultató vásznat durva, fekete ecsetvonással rondította el a halál.
Ezentúl hiába várjuk Gyula bácsit a szerkesztőségbe, hogy kellemes lényével, szellemes mondataival és anekdotába illő történeteivel felüdülést csempésszen szürke hétköznapjainkba. Soha többé nem kérdezheti meg tőlem csillogó szemekkel, hogy: Attila, mi újság Szinérváralján? Mint ahogy már jó pár éve azt sem kérdezhette meg tőlem, hogy mit csinál, hogy van a poklot és a mennyországot megjárt Pákey-házaspár - akikhez annak idején sokszor kijárt a Szinér-parti kisvárosba -, mivel már ők is örök álmukat alusszák a református temetőben.
Amolyan házi festőművészünk volt Ő, ha szabad - persze, minden perojatív tartalmától, értelmétől megfosztva - ezt a kifejezést használni. Mindig szívesen láttuk, s szerintem Ő is mindig szívesen látogatott meg minket, ha tehette. Amikor kellett, a maga nemes módján segített: képet ajánlott fel a szerkesztőség megsegítésére. De nem csak az Új Szót árasztotta el nagylelkűségével. Nagyszerűen együttműködött a Teleki Magyar Házzal, a nagybányai és környékbeli oktatási intézményekkel, egyházakkal, mindenkivel, akinek szüksége volt Gyula bácsira, illetve az Ő szaktudására. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt a váraljai diákok egy vetélkedő kapcsán keresték fel a művész urat, aki készségesen állt az ifjak rendelkezésére, s ennek a találkozásnak az élménye örök nyomot hagyott bennük.
Csodáltuk Gyula bácsi korát meghazudtoló munkabíró képességét. Táborból táborba járt, mindenhol szívesen látták a szervezők, s nem csupán azért, mert mesterien bánt az ecsettel, hanem azért is, mert rendkívül kellemes, szerény ember volt. Biztos vagyok benne, hogy ezek a festőtáborok is sokkal szürkébbek lesznek nélküle, s pályatársai lelkére is rátelepszik a hiányérzet.
Dudás Gyula keramikus és festőművész 1929. május 24-én született Maroshévízen (Topliþa). 1943 és 1945 között végezte el a nagyenyedi tanítóképzőt, majd 1953-58-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát. Kádár Tibor és Mohi Sándor volt a mestere.
1958-tól Nagybányán telepedett le, ahol egyik alapítója volt az abban az esztendőben alakult Zene- és Képzőművészeti Líceumnak. 1990-ig volt e tanintézmény rajztanára. Olajfestményei csendéletek, tájképek (főként nagybányai városi tájak), enteriőrök. Készített használati és díszítőkerámiát is.
Egyéni kiállításai: 1966, 1969, 1986 - Művészeti Galéria, Nagybánya; 1969 - Szatmárnémeti, Nagyvárad; 1976 - Gyergyószentmiklós (Gyerkó Máriával); 1980 - Új Élet Galéria, Marosvásárhely; 1991 - Szatmárnémeti; 1992 - Nagybánya; 1995 - Nagybánya; 1999 - Erdélyi Ház, Nagybánya; 2000 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; 2002 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; Kinizsi Galéria, Debrecen; 2003 - (Bitay Zoltánnal), Magyarok Háza, Budapest; Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; 2004 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2005 - Maroshévíz; Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós; Testvérmúzsák Galéria, Pomáz; 2009 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya.
Válogatott csoportos kiállítások: 1996 - Barabás Miklós Céh kiállítása, Bethlen Kata Diakóniai Központ, Kolozsvár; 1999 - 20 éves a Hortobágyi Alkotótábor, Hatvan; 2001 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; 2002 - „Felezőidő” - Romániai magyar művészet 1965-75, Ernst Múzeum, Budapest; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2003 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; A nagybányai régi iskola és kortárs művészek kiállítása, Művészetmalom, Szentendre; 2004 - Nagybányai Magyar Képzőművészek Társaságának kiállítása, Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; Kriterion Galéria, Csíkszereda; 2005 - Nagybányai Tavaszi Tárlat, Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2006 - Lakiteleki Őszi Alkotótábor kiállítása, Lakitelek; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2007 - Magyar művészek - magyar művészet Erdélyben, Vármegye Galéria, Budapest; 2008 - III. Nagybányai-Kecskeméti festőiskola alkotótábor kiállítása, Lakitelek; 2009 - A Barabás Miklós Céh 80 éves jubileumi tárlata, Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy; 2010 - Kapcsolat 2010, Nagybánya; Bugaci Alkotótábor kiállítása, Bugac, 2011 - Nagybányai művészek kiállítása, Hódmezővásárhely.
Dudás Gyula szinte élete utolsó pillanatáig alkotott, aktívan kapcsolódva be a művészeti élet eseményeinek az alakításába. Alig két hete például Bugacon volt alkotótáborban.
Nyugodj békében, Gyula bácsi!
(Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó)
nagybanya.ro/hirek
Megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy Dudás Gyula nincs többé. Bár tudtuk, hogy a festőművész egészségi állapota az utóbbi hónapokban sokat romlott, nehezünkre esett elfogadni a könyörtelen valóságot: a selymesen lágy pasztell színeket felvonultató vásznat durva, fekete ecsetvonással rondította el a halál.
Ezentúl hiába várjuk Gyula bácsit a szerkesztőségbe, hogy kellemes lényével, szellemes mondataival és anekdotába illő történeteivel felüdülést csempésszen szürke hétköznapjainkba. Soha többé nem kérdezheti meg tőlem csillogó szemekkel, hogy: Attila, mi újság Szinérváralján? Mint ahogy már jó pár éve azt sem kérdezhette meg tőlem, hogy mit csinál, hogy van a poklot és a mennyországot megjárt Pákey-házaspár - akikhez annak idején sokszor kijárt a Szinér-parti kisvárosba -, mivel már ők is örök álmukat alusszák a református temetőben.
Amolyan házi festőművészünk volt Ő, ha szabad - persze, minden perojatív tartalmától, értelmétől megfosztva - ezt a kifejezést használni. Mindig szívesen láttuk, s szerintem Ő is mindig szívesen látogatott meg minket, ha tehette. Amikor kellett, a maga nemes módján segített: képet ajánlott fel a szerkesztőség megsegítésére. De nem csak az Új Szót árasztotta el nagylelkűségével. Nagyszerűen együttműködött a Teleki Magyar Házzal, a nagybányai és környékbeli oktatási intézményekkel, egyházakkal, mindenkivel, akinek szüksége volt Gyula bácsira, illetve az Ő szaktudására. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt a váraljai diákok egy vetélkedő kapcsán keresték fel a művész urat, aki készségesen állt az ifjak rendelkezésére, s ennek a találkozásnak az élménye örök nyomot hagyott bennük.
Csodáltuk Gyula bácsi korát meghazudtoló munkabíró képességét. Táborból táborba járt, mindenhol szívesen látták a szervezők, s nem csupán azért, mert mesterien bánt az ecsettel, hanem azért is, mert rendkívül kellemes, szerény ember volt. Biztos vagyok benne, hogy ezek a festőtáborok is sokkal szürkébbek lesznek nélküle, s pályatársai lelkére is rátelepszik a hiányérzet.
Dudás Gyula keramikus és festőművész 1929. május 24-én született Maroshévízen (Topliþa). 1943 és 1945 között végezte el a nagyenyedi tanítóképzőt, majd 1953-58-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát. Kádár Tibor és Mohi Sándor volt a mestere.
1958-tól Nagybányán telepedett le, ahol egyik alapítója volt az abban az esztendőben alakult Zene- és Képzőművészeti Líceumnak. 1990-ig volt e tanintézmény rajztanára. Olajfestményei csendéletek, tájképek (főként nagybányai városi tájak), enteriőrök. Készített használati és díszítőkerámiát is.
Egyéni kiállításai: 1966, 1969, 1986 - Művészeti Galéria, Nagybánya; 1969 - Szatmárnémeti, Nagyvárad; 1976 - Gyergyószentmiklós (Gyerkó Máriával); 1980 - Új Élet Galéria, Marosvásárhely; 1991 - Szatmárnémeti; 1992 - Nagybánya; 1995 - Nagybánya; 1999 - Erdélyi Ház, Nagybánya; 2000 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; 2002 - (Bitay Zoltánnal), Zebegény; Kinizsi Galéria, Debrecen; 2003 - (Bitay Zoltánnal), Magyarok Háza, Budapest; Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; 2004 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2005 - Maroshévíz; Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós; Testvérmúzsák Galéria, Pomáz; 2009 - Teleki Magyar Ház, Nagybánya.
Válogatott csoportos kiállítások: 1996 - Barabás Miklós Céh kiállítása, Bethlen Kata Diakóniai Központ, Kolozsvár; 1999 - 20 éves a Hortobágyi Alkotótábor, Hatvan; 2001 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; 2002 - „Felezőidő” - Romániai magyar művészet 1965-75, Ernst Múzeum, Budapest; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2003 - Határok nélkül, Vármegye Galéria, Budapest; A nagybányai régi iskola és kortárs művészek kiállítása, Művészetmalom, Szentendre; 2004 - Nagybányai Magyar Képzőművészek Társaságának kiállítása, Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár; Kriterion Galéria, Csíkszereda; 2005 - Nagybányai Tavaszi Tárlat, Teleki Magyar Ház, Nagybánya; 2006 - Lakiteleki Őszi Alkotótábor kiállítása, Lakitelek; Magyar Képzőművészek kiállítása, Stockholm; 2007 - Magyar művészek - magyar művészet Erdélyben, Vármegye Galéria, Budapest; 2008 - III. Nagybányai-Kecskeméti festőiskola alkotótábor kiállítása, Lakitelek; 2009 - A Barabás Miklós Céh 80 éves jubileumi tárlata, Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy; 2010 - Kapcsolat 2010, Nagybánya; Bugaci Alkotótábor kiállítása, Bugac, 2011 - Nagybányai művészek kiállítása, Hódmezővásárhely.
Dudás Gyula szinte élete utolsó pillanatáig alkotott, aktívan kapcsolódva be a művészeti élet eseményeinek az alakításába. Alig két hete például Bugacon volt alkotótáborban.
Nyugodj békében, Gyula bácsi!
(Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó)
nagybanya.ro/hirek
2015. december 16.
Kristófi János, akinek öröm volt a művészet
Kilencven éve, 1925. december 15-én született Monospetriben regiónk egyik legismertebb és legelismertebb huszadik századi festőművésze, Kristófi János.
Kristófi János az elemi- és középiskolai tanulmányait a római katolikus egyház oktatási intézményeiben folytatta 1949-ig, főiskolai tanulmányai megkezdéséig. 1949-54 között a kolozsvári „Ion Andreescu” Képzőművészeti Akadémián Abodi Nagy Béla, Petre Abrudan, Kovács Zoltán és Mohy Sándor voltak festészeti tanárai. 1954-től Nagyváradon élt. 1955-től nyugdíjba vonulásáig, 30 éven át a Városi majd Népi Művészeti Iskolának nevezett szabadiskola tanáraként nemzedékeket nevelt a művészet szeretetére, indított el a művészi pályán és folyamatosan részt vett a váradi és országos művészeti életben. Minden fontos csoportkiállításon szerepelt és jelentős számú egyéni kiállításon mutatkozott meg otthon és külföldön. 1956-ban feleségül veszi a tehetséges szobrász-kerámikust, Hoványi Juditot. Házasságukból tíz gyermekük született. A festőművész 2014. január 5-én hunyt el Nagyváradon.
Méltatás
Banner Zoltán művészettörténész a következőképpen méltatta Kristófi János munkásságát: „Festői stílusa több szálon kötődik a posztnagybányai törekvésekhez és az impresszionizmushoz. Kristófi János a természetelvű piktúra képviselője; képein a fénnyel telített színek a látvány természethű, mégis egyéni módon átköltött kifejezésével párosulnak. Életművét – mely több mint kétezer festményre becsülhető – két korszakra, ezen belül öt vonulatra tagolhatjuk, melyek ugyanakkor párhuzamosan, illetve egymásba fonódva, egymást keresztezve érvényesülnek munkásságában. Első korszakának első vonulatát: a falusi táj és ember, mindenekelőtt szülőfaluja, Monospetri megörökítése képezi. Szinte magában hordozza e sajátos, az alföld és a dombvidék találkozásában kialakult domborzati- és falukép formai elemeit és gyorsan meg is találja hozzá a kifejezési eszközöket: a bihari természtei és települési jelleg szigorú rajzát, a szélesen ívelő, egymásba hatoló építészeti formák kompozícióját, s a reggeli és alkonyi fényekbe ágyazott, tompított színakkordokat. (…) Még első korszakán belül kialakul festészetének második vonulata: az urbanisztikai táj képtípusa, középpontjában természetesen Nagyváraddal; de ezzel az 50-es évek végén – 60-as évek elején letisztult, romantikus ugyanakkor a történelmi hangulathoz hű dokumentáris szellemmel örökíti meg későbbi utazásai helyszíneit is: Budapest, Bécs, Győr, Miskolc, Kolozsvár, Stockholm stb. pittoreszk részleteit.”
Várad, mint múzsa
„Miután otthonra lelt Váradon, figyelme előbb a kis mellékutcák szerény, falusias házain meg a piac szintén gyermekkorára emlékeztető motívumain torpan meg s csak fokozatosan szokik hozzá a szeme és festői képzelete a nagyvárosi életforma, életritmus artisztikumához” – emeli ki Banner Zoltán művészettörténész, aki a továbbiakban ezt írja Kristófi Jánosról: „Végülis igazi váradi festő lett, a klasszikus váradi festők utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egyszemélyben. „Mintha minden, amit megfest, valamilyen módon népes családjához tartozna; a váradi utcák, házak csakúgy, mint a bihari falu, ahol nagymama él, (…) a hangszerek, amelyekkel a családi kamarazenekar játszik; a képtári folyosó, ahol sokáig álldogálnak más festők képei előtt; a fák, a víz, a levegő, minden, ami természetszerűen váradi…” – írja 1975-ös kiállítása alkalmából Bölöni Sándor író. De ez már nem a föld-színek, hanem a fény-színek korszakában, tehát a kettébe osztott életmű-idő második periódusában bontakozik ki, nagyjából a 60-as és 70-es évek fordulójától.”
Második korszak
A második korszakba vezető fordulat jelképes mozzanata a Művészetek című ciklus (1967), amellyel szinte észrevétlenül lép be Kristófi festői kamarazenéjébe a harmadik vonulat szólama: a műterem és a művészet világa, tematikai változatai, amelyekben maga a művészet, az alkotás válik képeinek tárgyává. Az életöröm lesz ettől kezdve festészetének alaphangja”. A nagy pályatárs, Jakobovits Miklós így ír Kristófi János műveiről: „Piktúrájának harmónikus zenei hullámai olyan mélységről jönnek, az élet vállalásának olyan férfias jeleit hordják magukon, amelyek festői jelentésükben átsütnek a finom szürkészöldeken, okkeres barnákon. Lelke mélyéről olyan meghitt nyugalommal és szenvedéllyel tereli a színeket a kartonok lazúros felületére, mint felelősségteljes szülő szeretett gyermekeit, mint jó hadvezér féltett katonáit. (…)Kristófi nem képet fest elsősorban, hanem a súlyosan megérlelt élményt kívánja kivetíteni, melyet lelke mélyén hord és dédelget, amelyről álmodik és amellyel küszködik. Igy azt mondhatjuk, Kristófiban a motívum jelen van. A tájjal s az emberrel való közvetlen kapcsolat csak egy hirtelen szikrát ad a művésznek, hogy vászonra téve a motívumot, megszabaduljon belső kényszerétől. Ez a lelki feszültség adja meg képeinek a belső megbízhatóságot, valamint a szemlélőnek a befejezettség érzetét, mert a gyors ecsetvonások alatt nem a vázlat könnyűvérűségét érezzük, hanem egy mélyen érző művész súlyos lelki és emberi problémáit, örömeit és vívódásait.”
Vonulatok
Kristófi János művészetében nagy szerepet kap negyedik vonulatként az akt műfaja, ugyanakkor már 1957-től, első Szent Erzsébet-kompozíciójától átszövi egész életművét a szakrális téma feldolgozása is, nem csak szent királyaink portréinak megfestése, hanem a zászlós körmenetek, gótikus vagy barokk templomkapukon át haladó hívek ábrázolása által is. „Költői ihletettségű művész” – mondja róla Banner Zoltán: „látásmódja és stílusa tiszta, áttekinthető, minden képe ember és természet, ember és környezetének harmonikus kapcsolatáról mesél a nézőnek. Hagyomány és modern szemléletmód, közérthetőség és művészi magasabbrendűség nála egymást erősítő fogalmak. Képei nyugalmat és erőt sugallnak, élénk vörös és kék színharmóniái derűt sugároznak, míg a pasztell színvilág finom lírai hangulatot közvetít a néző felé, nosztalgikus érzéseket ébresztve”. Maga Kristófi János egy a 85. születésnapja alkalmából adott interjúban a következőképpen vallott a művészetről: „A művészet minden ága azért van, hogy az emberiségnek orvossága, lelki felüdülése legyen. Azért van a szép zene, azért van a tánc és sok minden más, hogy ezzel boldogítsa az embereket a napi munka után. (…) Egy napi szorgos munka után a művészet gyógyír.”
erdon.ro
Kilencven éve, 1925. december 15-én született Monospetriben regiónk egyik legismertebb és legelismertebb huszadik századi festőművésze, Kristófi János.
Kristófi János az elemi- és középiskolai tanulmányait a római katolikus egyház oktatási intézményeiben folytatta 1949-ig, főiskolai tanulmányai megkezdéséig. 1949-54 között a kolozsvári „Ion Andreescu” Képzőművészeti Akadémián Abodi Nagy Béla, Petre Abrudan, Kovács Zoltán és Mohy Sándor voltak festészeti tanárai. 1954-től Nagyváradon élt. 1955-től nyugdíjba vonulásáig, 30 éven át a Városi majd Népi Művészeti Iskolának nevezett szabadiskola tanáraként nemzedékeket nevelt a művészet szeretetére, indított el a művészi pályán és folyamatosan részt vett a váradi és országos művészeti életben. Minden fontos csoportkiállításon szerepelt és jelentős számú egyéni kiállításon mutatkozott meg otthon és külföldön. 1956-ban feleségül veszi a tehetséges szobrász-kerámikust, Hoványi Juditot. Házasságukból tíz gyermekük született. A festőművész 2014. január 5-én hunyt el Nagyváradon.
Méltatás
Banner Zoltán művészettörténész a következőképpen méltatta Kristófi János munkásságát: „Festői stílusa több szálon kötődik a posztnagybányai törekvésekhez és az impresszionizmushoz. Kristófi János a természetelvű piktúra képviselője; képein a fénnyel telített színek a látvány természethű, mégis egyéni módon átköltött kifejezésével párosulnak. Életművét – mely több mint kétezer festményre becsülhető – két korszakra, ezen belül öt vonulatra tagolhatjuk, melyek ugyanakkor párhuzamosan, illetve egymásba fonódva, egymást keresztezve érvényesülnek munkásságában. Első korszakának első vonulatát: a falusi táj és ember, mindenekelőtt szülőfaluja, Monospetri megörökítése képezi. Szinte magában hordozza e sajátos, az alföld és a dombvidék találkozásában kialakult domborzati- és falukép formai elemeit és gyorsan meg is találja hozzá a kifejezési eszközöket: a bihari természtei és települési jelleg szigorú rajzát, a szélesen ívelő, egymásba hatoló építészeti formák kompozícióját, s a reggeli és alkonyi fényekbe ágyazott, tompított színakkordokat. (…) Még első korszakán belül kialakul festészetének második vonulata: az urbanisztikai táj képtípusa, középpontjában természetesen Nagyváraddal; de ezzel az 50-es évek végén – 60-as évek elején letisztult, romantikus ugyanakkor a történelmi hangulathoz hű dokumentáris szellemmel örökíti meg későbbi utazásai helyszíneit is: Budapest, Bécs, Győr, Miskolc, Kolozsvár, Stockholm stb. pittoreszk részleteit.”
Várad, mint múzsa
„Miután otthonra lelt Váradon, figyelme előbb a kis mellékutcák szerény, falusias házain meg a piac szintén gyermekkorára emlékeztető motívumain torpan meg s csak fokozatosan szokik hozzá a szeme és festői képzelete a nagyvárosi életforma, életritmus artisztikumához” – emeli ki Banner Zoltán művészettörténész, aki a továbbiakban ezt írja Kristófi Jánosról: „Végülis igazi váradi festő lett, a klasszikus váradi festők utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egyszemélyben. „Mintha minden, amit megfest, valamilyen módon népes családjához tartozna; a váradi utcák, házak csakúgy, mint a bihari falu, ahol nagymama él, (…) a hangszerek, amelyekkel a családi kamarazenekar játszik; a képtári folyosó, ahol sokáig álldogálnak más festők képei előtt; a fák, a víz, a levegő, minden, ami természetszerűen váradi…” – írja 1975-ös kiállítása alkalmából Bölöni Sándor író. De ez már nem a föld-színek, hanem a fény-színek korszakában, tehát a kettébe osztott életmű-idő második periódusában bontakozik ki, nagyjából a 60-as és 70-es évek fordulójától.”
Második korszak
A második korszakba vezető fordulat jelképes mozzanata a Művészetek című ciklus (1967), amellyel szinte észrevétlenül lép be Kristófi festői kamarazenéjébe a harmadik vonulat szólama: a műterem és a művészet világa, tematikai változatai, amelyekben maga a művészet, az alkotás válik képeinek tárgyává. Az életöröm lesz ettől kezdve festészetének alaphangja”. A nagy pályatárs, Jakobovits Miklós így ír Kristófi János műveiről: „Piktúrájának harmónikus zenei hullámai olyan mélységről jönnek, az élet vállalásának olyan férfias jeleit hordják magukon, amelyek festői jelentésükben átsütnek a finom szürkészöldeken, okkeres barnákon. Lelke mélyéről olyan meghitt nyugalommal és szenvedéllyel tereli a színeket a kartonok lazúros felületére, mint felelősségteljes szülő szeretett gyermekeit, mint jó hadvezér féltett katonáit. (…)Kristófi nem képet fest elsősorban, hanem a súlyosan megérlelt élményt kívánja kivetíteni, melyet lelke mélyén hord és dédelget, amelyről álmodik és amellyel küszködik. Igy azt mondhatjuk, Kristófiban a motívum jelen van. A tájjal s az emberrel való közvetlen kapcsolat csak egy hirtelen szikrát ad a művésznek, hogy vászonra téve a motívumot, megszabaduljon belső kényszerétől. Ez a lelki feszültség adja meg képeinek a belső megbízhatóságot, valamint a szemlélőnek a befejezettség érzetét, mert a gyors ecsetvonások alatt nem a vázlat könnyűvérűségét érezzük, hanem egy mélyen érző művész súlyos lelki és emberi problémáit, örömeit és vívódásait.”
Vonulatok
Kristófi János művészetében nagy szerepet kap negyedik vonulatként az akt műfaja, ugyanakkor már 1957-től, első Szent Erzsébet-kompozíciójától átszövi egész életművét a szakrális téma feldolgozása is, nem csak szent királyaink portréinak megfestése, hanem a zászlós körmenetek, gótikus vagy barokk templomkapukon át haladó hívek ábrázolása által is. „Költői ihletettségű művész” – mondja róla Banner Zoltán: „látásmódja és stílusa tiszta, áttekinthető, minden képe ember és természet, ember és környezetének harmonikus kapcsolatáról mesél a nézőnek. Hagyomány és modern szemléletmód, közérthetőség és művészi magasabbrendűség nála egymást erősítő fogalmak. Képei nyugalmat és erőt sugallnak, élénk vörös és kék színharmóniái derűt sugároznak, míg a pasztell színvilág finom lírai hangulatot közvetít a néző felé, nosztalgikus érzéseket ébresztve”. Maga Kristófi János egy a 85. születésnapja alkalmából adott interjúban a következőképpen vallott a művészetről: „A művészet minden ága azért van, hogy az emberiségnek orvossága, lelki felüdülése legyen. Azért van a szép zene, azért van a tánc és sok minden más, hogy ezzel boldogítsa az embereket a napi munka után. (…) Egy napi szorgos munka után a művészet gyógyír.”
erdon.ro
2015. december 25.
„Karácsonykor mindenki hazajön feltöltődni”
Három történet három udvarhelyszéki fiatalról, akik az önmegvalósítással párhuzamosan a külföldön szerzett tudást hazahozva, a helyi közösségben képzelik el életüket.
Gyakran halljuk, hogy kilátástalan itthon a fiatal diplomások jövője, vagy nem kapnak munkát, vagy rosszul fizetik őket, ezért egyedüli alternatívaként külföldre mennek boldogulni. Sokukat a kinti pörgés, a nyugati kultúra és a vonzó bérezés visszafordíthatatlanul elcsábítja, gyakran ott alapítanak családot. Előfordul, hogy gyerekeik nem is igazán beszélik a magyar nyelvet. Történeteink olyan diplomás fiatalokról szólnak, akik bár évekre elvándoroltak és szeretik is azt, amivel külföldön foglalkoztak, életüket mégsem tudják elképzelni máshol, mint itthon, Udvarhelyen.
„Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg”
Magyari Attila turizmus szakon végzett Kolozsváron, majd Dániában és Svájcban gyakornokként szerzett szakmai tapasztalatokat. A tanulás mellett természetesen az anyagiak is kinn tartották ideig-óráig. A hegyvidéki turizmus és a marketinges értékesítés a turizmusban érdekelték, olyanoktól akart tanulni, akik ebben a legprofibbak. Elmondása szerint olyan tudással jött haza, amely felénk teljesen újszerű, de remekül értékesíthető. Dolgozott már svájci ötcsillagos szállodában, nemrég pedig a Kanári-szigeteken foglalkozott étteremmarketinggel. Bár szerette kint, és rövid időre bármikor újra kimenne a szakmai fejlődés végett, nem tudja elképzelni máshol az életét, mint itthon, Udvarhelyen. Tapasztalata szerint Dániában és Svájcban nincs igazán szociális élet. „Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg, ők a hagyományaik szerint” – vont párhuzamot a tapasztaltak alapján.
Finn ételek, finn ital
Bodor Kinga homoródalmási lány, a Babeş–Bolyain volt magyar–finn szakos hallgató. Erasmus programmal cserediákként került Finnországba. Miután fél évig gyakornok tanársegédként dolgozott, elvégezte a pedagógia szakot finnül, és most egy kis lélekszámú község tanítója. Gyakran van honvágya, és bár naponta beszél skype-on szüleivel és itthoni barátaival, mégis nagyon hiányzik neki a magyar nyelv és szerettei. Őt a finn nyelv gyakorlása és a finn kultúra tartja kinn. Azt tervezi, hogy jövő nyáron hazatelepedik, és csak rövid időre utazik ki néha, nyelvápolás végett. Másodállásban egy helsinki–bukaresti cégnél online munkát végez, ami nem helyhez kötött, itthonról is végezhető. Egyik álma, hogy itthon taníthasson, felhasználhassa azt a sok jót, amit Finnországban tanult, tapasztalt. Lassan már szeretne saját családot is, ez is motiválja a hazaköltözésben, hiszen elmondása szerint a finn férfiak éretlenek, ezzel szemben az itthoniak határozottabbak, jobban tisztelik a nőket.
Kinga az idei karácsonyra finn ételekkel és hozzájuk illő karácsonyi finn itallal készül. Bár sosem karácsonyozott kinn, úgy gondolja, hogy itthon meghittebb az ünnep. Finnországban a dekorációra, az ajándékozásra fektetik a hangsúlyt, és kimarad a templom és Jézus.
„A karácsony nem egy kandallós-tévés érzés”
Mihály Alpár a csíkszeredai Sapientia kommunikáció szakán végzett. Amellett, hogy a jobb kereseti lehetőség is vonzotta, főként kalandvágyból ment ki, igyekszik minél több országot bejárni. Az elmúlt öt év alatt volt kertész Angliában, karbantartó-villanyszerelő egy németországi tévécsatornánál, cserélt futófelületet holland mezőgazdasági gépeken, majd miután már megunta kinn, hazajött pizzafutárnak. Talán a pizzakihordást szerette legjobban. Az állandó pörgés mellett alaposan megismerte szülővárosát, és élvezte, amikor az utcán beazonosíthatta megrendelőit. Azonban valahogy mindig jött egy új ajánlat és egy számára még ismeretlen ország, felderítésre váró kultúra.
Régóta kacérkodott egy svédországi kiruccanás gondolatával, aztán egy szerencsés véletlen folytán az is összejött, kihívták projektmenedzsernek egy építkezési céghez. Bár elmondása szerint nem igazán tudta, mi fán terem az egész, bevállalta, és gyorsan beletanult, olyannyira, hogy ebben az évben több mint hetven bérlakás-felújító projektet vezetett le. Stockholm külvárosi negyede, ahol lakik, diplomatikusan fogalmazva érdekes hely. „Az elején féltem lemenni a boltba” – meséli, de megtanulta kezelni a váratlan helyzeteket.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro
Három történet három udvarhelyszéki fiatalról, akik az önmegvalósítással párhuzamosan a külföldön szerzett tudást hazahozva, a helyi közösségben képzelik el életüket.
Gyakran halljuk, hogy kilátástalan itthon a fiatal diplomások jövője, vagy nem kapnak munkát, vagy rosszul fizetik őket, ezért egyedüli alternatívaként külföldre mennek boldogulni. Sokukat a kinti pörgés, a nyugati kultúra és a vonzó bérezés visszafordíthatatlanul elcsábítja, gyakran ott alapítanak családot. Előfordul, hogy gyerekeik nem is igazán beszélik a magyar nyelvet. Történeteink olyan diplomás fiatalokról szólnak, akik bár évekre elvándoroltak és szeretik is azt, amivel külföldön foglalkoztak, életüket mégsem tudják elképzelni máshol, mint itthon, Udvarhelyen.
„Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg”
Magyari Attila turizmus szakon végzett Kolozsváron, majd Dániában és Svájcban gyakornokként szerzett szakmai tapasztalatokat. A tanulás mellett természetesen az anyagiak is kinn tartották ideig-óráig. A hegyvidéki turizmus és a marketinges értékesítés a turizmusban érdekelték, olyanoktól akart tanulni, akik ebben a legprofibbak. Elmondása szerint olyan tudással jött haza, amely felénk teljesen újszerű, de remekül értékesíthető. Dolgozott már svájci ötcsillagos szállodában, nemrég pedig a Kanári-szigeteken foglalkozott étteremmarketinggel. Bár szerette kint, és rövid időre bármikor újra kimenne a szakmai fejlődés végett, nem tudja elképzelni máshol az életét, mint itthon, Udvarhelyen. Tapasztalata szerint Dániában és Svájcban nincs igazán szociális élet. „Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg, ők a hagyományaik szerint” – vont párhuzamot a tapasztaltak alapján.
Finn ételek, finn ital
Bodor Kinga homoródalmási lány, a Babeş–Bolyain volt magyar–finn szakos hallgató. Erasmus programmal cserediákként került Finnországba. Miután fél évig gyakornok tanársegédként dolgozott, elvégezte a pedagógia szakot finnül, és most egy kis lélekszámú község tanítója. Gyakran van honvágya, és bár naponta beszél skype-on szüleivel és itthoni barátaival, mégis nagyon hiányzik neki a magyar nyelv és szerettei. Őt a finn nyelv gyakorlása és a finn kultúra tartja kinn. Azt tervezi, hogy jövő nyáron hazatelepedik, és csak rövid időre utazik ki néha, nyelvápolás végett. Másodállásban egy helsinki–bukaresti cégnél online munkát végez, ami nem helyhez kötött, itthonról is végezhető. Egyik álma, hogy itthon taníthasson, felhasználhassa azt a sok jót, amit Finnországban tanult, tapasztalt. Lassan már szeretne saját családot is, ez is motiválja a hazaköltözésben, hiszen elmondása szerint a finn férfiak éretlenek, ezzel szemben az itthoniak határozottabbak, jobban tisztelik a nőket.
Kinga az idei karácsonyra finn ételekkel és hozzájuk illő karácsonyi finn itallal készül. Bár sosem karácsonyozott kinn, úgy gondolja, hogy itthon meghittebb az ünnep. Finnországban a dekorációra, az ajándékozásra fektetik a hangsúlyt, és kimarad a templom és Jézus.
„A karácsony nem egy kandallós-tévés érzés”
Mihály Alpár a csíkszeredai Sapientia kommunikáció szakán végzett. Amellett, hogy a jobb kereseti lehetőség is vonzotta, főként kalandvágyból ment ki, igyekszik minél több országot bejárni. Az elmúlt öt év alatt volt kertész Angliában, karbantartó-villanyszerelő egy németországi tévécsatornánál, cserélt futófelületet holland mezőgazdasági gépeken, majd miután már megunta kinn, hazajött pizzafutárnak. Talán a pizzakihordást szerette legjobban. Az állandó pörgés mellett alaposan megismerte szülővárosát, és élvezte, amikor az utcán beazonosíthatta megrendelőit. Azonban valahogy mindig jött egy új ajánlat és egy számára még ismeretlen ország, felderítésre váró kultúra.
Régóta kacérkodott egy svédországi kiruccanás gondolatával, aztán egy szerencsés véletlen folytán az is összejött, kihívták projektmenedzsernek egy építkezési céghez. Bár elmondása szerint nem igazán tudta, mi fán terem az egész, bevállalta, és gyorsan beletanult, olyannyira, hogy ebben az évben több mint hetven bérlakás-felújító projektet vezetett le. Stockholm külvárosi negyede, ahol lakik, diplomatikusan fogalmazva érdekes hely. „Az elején féltem lemenni a boltba” – meséli, de megtanulta kezelni a váratlan helyzeteket.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro
2016. január 31.
Székely Szabadság Napja a nagyvilágban – Felhívás a világ magyarságához
A Székely Nemzeti Tanács szolidaritási megmozdulásokra hívja a világ magyar közösségeit 2016. március 10-ére, a Székely Szabadság Napjára. Idén is kérjük őket, hogy a Marosvásárhelyen megszervezett autonómiatüntetéssel lehetőleg egy időben, Románia külképviseletei előtt nyilvánítsák ki a székelység autonómiaigényének támogatását, és adjanak hangot tiltakozásuknak a román hatóságok által elkövetett jogtiprásokkal szemben.
Mindig fontosnak tartottuk, hogy üzeneteink eljussanak más népekhez is, de a világ országait irányító hivatalosságok is tájékoztatást kapjanak a székelység helyzetéről és törekvéseiről. Ez utóbbi kiemelten fontos, hiszen nem egy nyugati kancellária csak a bukaresti sikerpropagandát ismeri, amely szerint a helyzetünk példaértékűen megoldott. Ez már a korábbi években sem volt igaz, ráadásul a helyzet az utóbbi időben romlott.
Romlott abban az értelemben, hogy a jelenleg zajló válságok (migránsválság, orosz-ukrán konfliktus, szíriai polgárháború) a világ politikusainak figyelmét a biztonságpolitikára irányították és kevésbé figyelnek a demokratikus alapértékek tiszteletben tartására. Ezt kihasználva a román hatóságok megsokszorozták a magyarellenes intézkedéseket.
Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy Románia a nemzetközi kötelezettségvállalásait megszegi. Megszegi például a nyelvi jogok tekintetében, hiszen még a kevés elismert jogot is korlátozzák és egyre inkább peremre szorítják a magyar nyelvet. Folytatódik a székely jelképek és a magyar nyelvű feliratok üldözése, egyre nagyobb arányokat ölt a magyar nemzetiségű közéleti szereplők hatósági zaklatása. Nem hárult el az a veszély sem, hogy Románia közigazgatási átszervezése a székelységet hátrányosan érintő, súlyosan jogfosztó módon menjen végbe.
A román hivatalosságok immár nem csak mellőzik a székelység népszavazáson is kifejezett autonómiaigényét, de megkezdték magának a kérdésfelvetésnek a kriminalizálását is. A belügyminisztérium a 2015-2020-as időszakra vonatkozó közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiája „bűnügyi jelenségként” aposztrofálta az autonómiatörekvést, amely „állandó fenyegetés az állampolgárok jólétére és biztonságára” nézve. A területi autonómiára irányuló igény a dokumentum szerint rasszista, szélsőséges és xenofób megnyilvánulás. Jóllehet ezek a szavak külső nyomásra a dokumentumból kikerültek, viszont érvényesülnek a hatóságok mindennapi gyakorlatában.
A világ csak akkor fog felfigyelni tiltakozásunkra, ha a jogfosztásra, antidemokratikus hatósági fellépésre folyamatosan figyelmeztetünk és rendszeresen tájékoztatjuk a nemzetközi szervezeteket és a világ országainak kormányait.
Mindezeket figyelembe véve kérjük a világban élő magyarokat, segítsenek abban, hogy minél többen megértsék: Székelyföldet sem felosztani, sem beolvasztani nem hagyjuk! Ezért vonulunk utcára a Székely Szabadság Napján, Marosvásárhelyen, de lengjen ismét a székely zászló Bécs, Budapest, Brüsszel, Cleveland, Hága, Helsinki, Isztambul, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin is!
Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a Székely Népnek!
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma
A Székely Nemzeti Tanács szolidaritási megmozdulásokra hívja a világ magyar közösségeit 2016. március 10-ére, a Székely Szabadság Napjára. Idén is kérjük őket, hogy a Marosvásárhelyen megszervezett autonómiatüntetéssel lehetőleg egy időben, Románia külképviseletei előtt nyilvánítsák ki a székelység autonómiaigényének támogatását, és adjanak hangot tiltakozásuknak a román hatóságok által elkövetett jogtiprásokkal szemben.
Mindig fontosnak tartottuk, hogy üzeneteink eljussanak más népekhez is, de a világ országait irányító hivatalosságok is tájékoztatást kapjanak a székelység helyzetéről és törekvéseiről. Ez utóbbi kiemelten fontos, hiszen nem egy nyugati kancellária csak a bukaresti sikerpropagandát ismeri, amely szerint a helyzetünk példaértékűen megoldott. Ez már a korábbi években sem volt igaz, ráadásul a helyzet az utóbbi időben romlott.
Romlott abban az értelemben, hogy a jelenleg zajló válságok (migránsválság, orosz-ukrán konfliktus, szíriai polgárháború) a világ politikusainak figyelmét a biztonságpolitikára irányították és kevésbé figyelnek a demokratikus alapértékek tiszteletben tartására. Ezt kihasználva a román hatóságok megsokszorozták a magyarellenes intézkedéseket.
Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy Románia a nemzetközi kötelezettségvállalásait megszegi. Megszegi például a nyelvi jogok tekintetében, hiszen még a kevés elismert jogot is korlátozzák és egyre inkább peremre szorítják a magyar nyelvet. Folytatódik a székely jelképek és a magyar nyelvű feliratok üldözése, egyre nagyobb arányokat ölt a magyar nemzetiségű közéleti szereplők hatósági zaklatása. Nem hárult el az a veszély sem, hogy Románia közigazgatási átszervezése a székelységet hátrányosan érintő, súlyosan jogfosztó módon menjen végbe.
A román hivatalosságok immár nem csak mellőzik a székelység népszavazáson is kifejezett autonómiaigényét, de megkezdték magának a kérdésfelvetésnek a kriminalizálását is. A belügyminisztérium a 2015-2020-as időszakra vonatkozó közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiája „bűnügyi jelenségként” aposztrofálta az autonómiatörekvést, amely „állandó fenyegetés az állampolgárok jólétére és biztonságára” nézve. A területi autonómiára irányuló igény a dokumentum szerint rasszista, szélsőséges és xenofób megnyilvánulás. Jóllehet ezek a szavak külső nyomásra a dokumentumból kikerültek, viszont érvényesülnek a hatóságok mindennapi gyakorlatában.
A világ csak akkor fog felfigyelni tiltakozásunkra, ha a jogfosztásra, antidemokratikus hatósági fellépésre folyamatosan figyelmeztetünk és rendszeresen tájékoztatjuk a nemzetközi szervezeteket és a világ országainak kormányait.
Mindezeket figyelembe véve kérjük a világban élő magyarokat, segítsenek abban, hogy minél többen megértsék: Székelyföldet sem felosztani, sem beolvasztani nem hagyjuk! Ezért vonulunk utcára a Székely Szabadság Napján, Marosvásárhelyen, de lengjen ismét a székely zászló Bécs, Budapest, Brüsszel, Cleveland, Hága, Helsinki, Isztambul, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin is!
Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a Székely Népnek!
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma
2016. május 9.
Az erdélyi magyarok nem élnek jó időket
A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége május 6–8. között tartotta közgyűlését Stockholmban, amelyen húsz ország magyar szervezeteinek képviselői vettek részt. A nyugati diaszpóra mellett a Kárpát-medencei magyar szervezetek és az anyaország képviselői is jelen voltak. Az RMDSZ-t a tanácskozáson Vincze Lóránt külügyi titkár képviselte.
Vincze Lóránt az aktuális erdélyi helyzetről, a közeledő romániai választásokról és az európai kisebbségvédelem lehetőségei-ről osztotta meg gondolatait. A romániai magyarság helyzetéről elmondta: „Erdélyben nem élünk jó időket: nemhogy a jogaink bővítése, a közösségi jogok elfogadtatása nincs terítéken, hanem huszonhat évvel a rendszerváltás után rá kellett ébrednünk arra, hogy a román nemzetállam a megszerzett jogokat és a közösség biztonságát veszélyezteti.” Felsorolta a magyar közösséget ért jogfosztások és sérelmek egy részét, a nyelvi jogok hiányos alkalmazását, a MOGYE rendezetlen ügyét, a visszaszolgáltatás hiányosságait, a közösségi szimbólumok elleni támadásokat és a magyar vezetők ellen indított valóságos hajtóvadászatot. „Nemcsak Erdélyben és a Kárpát-medencében vannak nehéz helyzetben a magyar közösségek, Európában sem biztató az őshonos kisebbségek helyzete” – váltott az európai kisebbségvédelem témakörére a FUEN alelnöke. Közölte: nem hisz abban, hogy a menekültkérdésből előnyt lehetne kovácsolni az őshonos kisebbségek javára, mert egyszerűen hiányzik az összefüggés: „amíg a bevándorlók esetében gyors integrációra volna szükség a befogadó társadalmakban, az őshonos közösségek létérdeke a megmaradás és az önálló intézményrendszer felépítése”. Véleménye szerint, ha nem hasonlóak a problémák, a megoldás sem lehet közös.
Vincze Lóránt úgy véli, az uniónak szavatolnia kell a megszerzett kisebbségi jogokat és bátorítania a bevált kisebbségvédelmi gyakorlatokat. „Nyilvánvaló, hogy nem kifejezetten uniós kompetencia a kisebbségvédelem, de ezt az érvelést nem fogadjuk el, ezen változtatni kell” – fogalmazott. Pontosan a hatáskörök tágabb értelmezésére és ezáltal egy európai kisebbségvédelmi rendszer felépítésére tett javaslatot az RMDSZ és partnerei a Minority SafePackkel, amelyet az Európai Bizottság elutasított ugyan, de a kezdeményezők fellebbezését heteken belül tárgyalni fogja az EU törvényszéke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége május 6–8. között tartotta közgyűlését Stockholmban, amelyen húsz ország magyar szervezeteinek képviselői vettek részt. A nyugati diaszpóra mellett a Kárpát-medencei magyar szervezetek és az anyaország képviselői is jelen voltak. Az RMDSZ-t a tanácskozáson Vincze Lóránt külügyi titkár képviselte.
Vincze Lóránt az aktuális erdélyi helyzetről, a közeledő romániai választásokról és az európai kisebbségvédelem lehetőségei-ről osztotta meg gondolatait. A romániai magyarság helyzetéről elmondta: „Erdélyben nem élünk jó időket: nemhogy a jogaink bővítése, a közösségi jogok elfogadtatása nincs terítéken, hanem huszonhat évvel a rendszerváltás után rá kellett ébrednünk arra, hogy a román nemzetállam a megszerzett jogokat és a közösség biztonságát veszélyezteti.” Felsorolta a magyar közösséget ért jogfosztások és sérelmek egy részét, a nyelvi jogok hiányos alkalmazását, a MOGYE rendezetlen ügyét, a visszaszolgáltatás hiányosságait, a közösségi szimbólumok elleni támadásokat és a magyar vezetők ellen indított valóságos hajtóvadászatot. „Nemcsak Erdélyben és a Kárpát-medencében vannak nehéz helyzetben a magyar közösségek, Európában sem biztató az őshonos kisebbségek helyzete” – váltott az európai kisebbségvédelem témakörére a FUEN alelnöke. Közölte: nem hisz abban, hogy a menekültkérdésből előnyt lehetne kovácsolni az őshonos kisebbségek javára, mert egyszerűen hiányzik az összefüggés: „amíg a bevándorlók esetében gyors integrációra volna szükség a befogadó társadalmakban, az őshonos közösségek létérdeke a megmaradás és az önálló intézményrendszer felépítése”. Véleménye szerint, ha nem hasonlóak a problémák, a megoldás sem lehet közös.
Vincze Lóránt úgy véli, az uniónak szavatolnia kell a megszerzett kisebbségi jogokat és bátorítania a bevált kisebbségvédelmi gyakorlatokat. „Nyilvánvaló, hogy nem kifejezetten uniós kompetencia a kisebbségvédelem, de ezt az érvelést nem fogadjuk el, ezen változtatni kell” – fogalmazott. Pontosan a hatáskörök tágabb értelmezésére és ezáltal egy európai kisebbségvédelmi rendszer felépítésére tett javaslatot az RMDSZ és partnerei a Minority SafePackkel, amelyet az Európai Bizottság elutasított ugyan, de a kezdeményezők fellebbezését heteken belül tárgyalni fogja az EU törvényszéke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 9.
Vincze Loránt: az erdélyi magyarok nem élnek jó időket
A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) május 6–8. között tartotta közgyűlését Stockholmban, amelyen húsz ország magyar szervezeteinek képviselői vettek részt. A nyugati diaszpóra mellett a Kárpát-medencei magyar szervezetek és az anyaország képviselői is jelen voltak. Az RMDSZ-t a tanácskozáson Vincze Loránt külügyi titkár képviselte. A találkozó alkalmat adott a Kárpát-medencei magyar kisebbségek és a nyugat-európai magyar diaszpóra közti párbeszédre, az együttműködés kereteinek megvitatására.
Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára az aktuális erdélyi helyzetről, a közeledő romániai választásokról és az európai kisebbségvédelem lehetőségeiről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A romániai magyarság helyzetéről elmondta: „Erdélyben nem élünk jó időket: nemhogy a jogaink bővítése, a közösségi jogok elfogadtatása nincsen terítéken, hanem 26 évvel a rendszerváltás után rá kellett ébrednünk arra, hogy a román nemzetállam a megszerzett jogokat és a közösség biztonságát veszélyezteti." Felsorolta a magyar közösséget ért jogfosztások és sérelmek egy részét, a nyelvi jogok hiányos alkalmazását, a MOGYE rendezetlen ügyét, a visszaszolgáltatás hiányosságait, a közösségi szimbólumok elleni támadásokat és a magyar vezetők ellen indított valóságos hajtóvadászatot.
„Nemcsak Erdélyben és a Kárpát-medencében vannak nehéz helyzetben a magyar közösségek, Európában sem biztató az őshonos kisebbségek helyzete" – váltott az európai kisebbségvédelem témakörére a FUEN alelnöke. Közölte: nem hisz abban, hogy a menekültkérdésből előnyt lehetne kovácsolni az őshonos kisebbségek javára, mert egyszerűen hiányzik az összefüggés: „amíg a bevándorlók esetében gyors integrációra volna szükség a befogadó társadalmakban, az őshonos közösségek létérdeke a megmaradás és az önálló intézményrendszer felépítése." Véleménye szerint, ha nem hasonlóak a problémák, a megoldás sem lehet közös.
Vincze Loránt úgy véli, hogy az Uniónak szavatolnia kell a megszerzett kisebbségi jogokat és bátorítania a bevált kisebbségvédelmi gyakorlatokat. „Nyilvánvaló, hogy nem kifejezetten uniós kompetencia a kisebbségvédelem, de ezt az érvelést nem fogadjuk el, ezen változtatni kell" – fogalmazott. Pontosan a hatáskörök tágabb értelmezésére és ezáltal egy európai kisebbségvédelmi rendszer felépítésére tett javaslatot az RMDSZ és partnerei a Minority SafePack-kel, amelyet a Bizottság elutasított ugyan, de a kezdeményezők fellebbezését heteken belül tárgyalni fogja az EU Törvényszéke. Végezetül, a közelgő romániai választásokkal kapcsolatban a külügyi titkár a nagyszámú hallgatóságnak elmondta: az RMDSZ megőrzi majd súlyát az önkormányzatokban, biztosítva a közösség helyi érdekképviseletét. Vincze Loránt reményét fejezte ki, hogy a Szövetség az őszi parlamenti választásokat követően erős parlamenti képviselettel rendelkezik majd. Egyúttal a közösségi szolidaritás jegyében arra kérte a nyugat-európai magyar szervezetek képviselőit, hogy tájékoztassák a diaszpórában élő erdélyi magyarokat a levélben történő választás lehetőségéről, az ehhez kapcsolódó regisztrációs folyamatról.
A NYEOMSZSZ részéről Deák Ernő elnök köszöntötte a meghívottakat. Előadást tartott Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója. A Kárpát-medencei magyar közösségek képviseletében az RMDSZ képviselője mellett felszólalt még Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja leköszönő elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke. A fórumot Szili Katalin miniszterelnöki megbízott moderálta. (rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro
A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) május 6–8. között tartotta közgyűlését Stockholmban, amelyen húsz ország magyar szervezeteinek képviselői vettek részt. A nyugati diaszpóra mellett a Kárpát-medencei magyar szervezetek és az anyaország képviselői is jelen voltak. Az RMDSZ-t a tanácskozáson Vincze Loránt külügyi titkár képviselte. A találkozó alkalmat adott a Kárpát-medencei magyar kisebbségek és a nyugat-európai magyar diaszpóra közti párbeszédre, az együttműködés kereteinek megvitatására.
Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára az aktuális erdélyi helyzetről, a közeledő romániai választásokról és az európai kisebbségvédelem lehetőségeiről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A romániai magyarság helyzetéről elmondta: „Erdélyben nem élünk jó időket: nemhogy a jogaink bővítése, a közösségi jogok elfogadtatása nincsen terítéken, hanem 26 évvel a rendszerváltás után rá kellett ébrednünk arra, hogy a román nemzetállam a megszerzett jogokat és a közösség biztonságát veszélyezteti." Felsorolta a magyar közösséget ért jogfosztások és sérelmek egy részét, a nyelvi jogok hiányos alkalmazását, a MOGYE rendezetlen ügyét, a visszaszolgáltatás hiányosságait, a közösségi szimbólumok elleni támadásokat és a magyar vezetők ellen indított valóságos hajtóvadászatot.
„Nemcsak Erdélyben és a Kárpát-medencében vannak nehéz helyzetben a magyar közösségek, Európában sem biztató az őshonos kisebbségek helyzete" – váltott az európai kisebbségvédelem témakörére a FUEN alelnöke. Közölte: nem hisz abban, hogy a menekültkérdésből előnyt lehetne kovácsolni az őshonos kisebbségek javára, mert egyszerűen hiányzik az összefüggés: „amíg a bevándorlók esetében gyors integrációra volna szükség a befogadó társadalmakban, az őshonos közösségek létérdeke a megmaradás és az önálló intézményrendszer felépítése." Véleménye szerint, ha nem hasonlóak a problémák, a megoldás sem lehet közös.
Vincze Loránt úgy véli, hogy az Uniónak szavatolnia kell a megszerzett kisebbségi jogokat és bátorítania a bevált kisebbségvédelmi gyakorlatokat. „Nyilvánvaló, hogy nem kifejezetten uniós kompetencia a kisebbségvédelem, de ezt az érvelést nem fogadjuk el, ezen változtatni kell" – fogalmazott. Pontosan a hatáskörök tágabb értelmezésére és ezáltal egy európai kisebbségvédelmi rendszer felépítésére tett javaslatot az RMDSZ és partnerei a Minority SafePack-kel, amelyet a Bizottság elutasított ugyan, de a kezdeményezők fellebbezését heteken belül tárgyalni fogja az EU Törvényszéke. Végezetül, a közelgő romániai választásokkal kapcsolatban a külügyi titkár a nagyszámú hallgatóságnak elmondta: az RMDSZ megőrzi majd súlyát az önkormányzatokban, biztosítva a közösség helyi érdekképviseletét. Vincze Loránt reményét fejezte ki, hogy a Szövetség az őszi parlamenti választásokat követően erős parlamenti képviselettel rendelkezik majd. Egyúttal a közösségi szolidaritás jegyében arra kérte a nyugat-európai magyar szervezetek képviselőit, hogy tájékoztassák a diaszpórában élő erdélyi magyarokat a levélben történő választás lehetőségéről, az ehhez kapcsolódó regisztrációs folyamatról.
A NYEOMSZSZ részéről Deák Ernő elnök köszöntötte a meghívottakat. Előadást tartott Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója. A Kárpát-medencei magyar közösségek képviseletében az RMDSZ képviselője mellett felszólalt még Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja leköszönő elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke. A fórumot Szili Katalin miniszterelnöki megbízott moderálta. (rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro
2016. július 28.
Nyugati magyarok Tusványoson
A vándormunkások nem keresik a kapcsolatot a nemzettársaikkal
Első alkalommal vettek részt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén a diaszpóra magyarságának szervezetei. Nincs pontos számadat arról, hogy hány magyar él a nyugati országokban, de számukat mindenképpen százezrekben lehet mérni.
A Sepsiszentgyörgyi származású Kovásznay Ádám, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének titkára azt mondta, a Svédországba most érkezőknek sokkal lazább a kötődésük a magyarsághoz, az otthoniakkal a kapcsolattartásuk viszont igen szoros. Most már nem csak kutatók, magasan képzett mérnökök mennek, hanem asztalosok, szobafestők, kétkezi munkások. Ők annyiban tudnak segíteni, hogy „próbálják megfogni” az érkezőket magyarságukban, ennek megőrzését segíteni.
A titkár pozitívan értékelte a diaszpórában élő magyarok és az anyaország közötti kapcsolatot erősíteni hivatott Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogramot, és értékelte a kiutazók munkáját. Beszámolt a stockholmi magyar ház megvásárlásáról, amelynek árát a kinti magyarok gyűjtötték össze. Szavai szerint ezzel is megmutatták az összetartozás erejét. Amikor van egy közös cél, akkor van összefogás a magyarokban – fogalmazott.
Klement Kornél, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége elnöke a Magyar Távirati Irodának arról beszélt, hogy ismeretei szerint jelenleg mintegy 300 ezer a kint élő magyarok száma, ebből 150–200 ezer az újonnan érkezőké. Minden családot más-más motivál, és eltérő adott esetben a munkavállalás időtartama is. A legtöbbjüknél megvan a hazatérés szándéka, de van, amikor ez húzódik, és az egyik visszatartó erőként a fizetéseket említette. „A rendszerváltás után elég sokan tértek haza, de a visszaáramlás nem olyan mértékű, mint a mAradás” – jegyezte meg.
Az elnök pozitívan nyilatkozott a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogramról: ahol volt ösztöndíjas, ott szinte mindig van folytatás. Összegzése szerint az európai diaszpórában van lelkesedés, erő, látják saját megmAradásuk értelmét.
Dabizs Mercédesz, a Franciaországi Magyarok Szövetségének elnöke elmondta, hogy pozitívan látja a kint élő magyarok jövőjét. Fontosnak tartotta a Kőrösi Csoma Sándor-program ösztöndíjasainak munkáját. „Jól együtt tudnak működni a diaszpóra szervezeteivel” – mutatott rá.
Mint kiemelte: számos programmal igyekeznek segíteni a kapcsolattartást, arról viszont változóak, és inkább negatívak a tapasztalatai, hogy az újonnan dolgozni érkezők mennyire keresik a kapcsolatot a nemzettársaikkal. A tíz éve működő szervezetnek közel ezer tagja van, de a kint élő és dolgozók számát százezres nagyságrendűre becsülte.
Megjegyezte, hogy aki kizárólag pénzkereseti lehetőséget látva megy ki Franciaországba, csak rövid ideig tud talpon mAradni. Aki boldogulni akar, annak mindenképpen meg kell tanulnia a nyelvet; aki ezt nem vállalja, annak kínkeserves lehet.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A vándormunkások nem keresik a kapcsolatot a nemzettársaikkal
Első alkalommal vettek részt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén a diaszpóra magyarságának szervezetei. Nincs pontos számadat arról, hogy hány magyar él a nyugati országokban, de számukat mindenképpen százezrekben lehet mérni.
A Sepsiszentgyörgyi származású Kovásznay Ádám, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének titkára azt mondta, a Svédországba most érkezőknek sokkal lazább a kötődésük a magyarsághoz, az otthoniakkal a kapcsolattartásuk viszont igen szoros. Most már nem csak kutatók, magasan képzett mérnökök mennek, hanem asztalosok, szobafestők, kétkezi munkások. Ők annyiban tudnak segíteni, hogy „próbálják megfogni” az érkezőket magyarságukban, ennek megőrzését segíteni.
A titkár pozitívan értékelte a diaszpórában élő magyarok és az anyaország közötti kapcsolatot erősíteni hivatott Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogramot, és értékelte a kiutazók munkáját. Beszámolt a stockholmi magyar ház megvásárlásáról, amelynek árát a kinti magyarok gyűjtötték össze. Szavai szerint ezzel is megmutatták az összetartozás erejét. Amikor van egy közös cél, akkor van összefogás a magyarokban – fogalmazott.
Klement Kornél, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége elnöke a Magyar Távirati Irodának arról beszélt, hogy ismeretei szerint jelenleg mintegy 300 ezer a kint élő magyarok száma, ebből 150–200 ezer az újonnan érkezőké. Minden családot más-más motivál, és eltérő adott esetben a munkavállalás időtartama is. A legtöbbjüknél megvan a hazatérés szándéka, de van, amikor ez húzódik, és az egyik visszatartó erőként a fizetéseket említette. „A rendszerváltás után elég sokan tértek haza, de a visszaáramlás nem olyan mértékű, mint a mAradás” – jegyezte meg.
Az elnök pozitívan nyilatkozott a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogramról: ahol volt ösztöndíjas, ott szinte mindig van folytatás. Összegzése szerint az európai diaszpórában van lelkesedés, erő, látják saját megmAradásuk értelmét.
Dabizs Mercédesz, a Franciaországi Magyarok Szövetségének elnöke elmondta, hogy pozitívan látja a kint élő magyarok jövőjét. Fontosnak tartotta a Kőrösi Csoma Sándor-program ösztöndíjasainak munkáját. „Jól együtt tudnak működni a diaszpóra szervezeteivel” – mutatott rá.
Mint kiemelte: számos programmal igyekeznek segíteni a kapcsolattartást, arról viszont változóak, és inkább negatívak a tapasztalatai, hogy az újonnan dolgozni érkezők mennyire keresik a kapcsolatot a nemzettársaikkal. A tíz éve működő szervezetnek közel ezer tagja van, de a kint élő és dolgozók számát százezres nagyságrendűre becsülte.
Megjegyezte, hogy aki kizárólag pénzkereseti lehetőséget látva megy ki Franciaországba, csak rövid ideig tud talpon mAradni. Aki boldogulni akar, annak mindenképpen meg kell tanulnia a nyelvet; aki ezt nem vállalja, annak kínkeserves lehet.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 17.
Jászvásárról Magyarország mellett
A luxemburgi külügyminiszter kijelentése és a V4-ek politikája kapcsán több európai lap is foglalkozott a magyar politikával. Romániában Georgeta Condur jászvásári publicista szólalt fel Magyarország védelmében, bár elismeri: ezzel nem túl népszerű feladatra vállalkozott, de szerinte az igazság nem lehet népszerűség kérdése. Condur emlékeztet: amikor Magyarország alkalmazni akarta a dublini egyezményt, hogy korlátozza és ellenőrizze a menedékkérők áradatát, a többiek – Németországgal az élen – lehurrogták, azt követelve tőle, hogy engedje tovább őket Nyugat-Európába. A szerző szerint nevetséges, hogy a luxemburgi külügyminiszter és az osztrák belügyminiszter a dublini egyezményre hivatkozva akarja visszaküldeni a migránsokat, akik egyébként nem is Magyarországon léptek be először az EU területére. „Bűnbaknak kikiáltani Magyarországot, a schengeni határon lévő kis államot az európai nagyhatalmak által rosszul kezelt problémáért: méltatlan dolog az Európai Unió részéről” – vonja le a következtetést. (Adevărul)
TĂRICEANU NEM EMLÉKSZIK. Tanúként idézte be az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Călin Popescu Tăriceanu szenátuselnököt Bogdan Olteanu ügyében. Olteanu jelenleg házi őrizetben van, azzal gyanúsítják, hogy egymillió eurót kaphatott Sorin Ovidiu Vîntutól, hogy közbenjárjon a (Tăriceanu) kormánynál a Duna-delta igazgatójának kinevezéséért. Tăriceanu most azt állítja, hogy nem emlékszik erre az esetre, azért az ügyészek kérték, hogy hazugságvizsgáló detektorral hallgassák ki. Az ország második embere erről nem nyilatkozott, de a hivatala által kiadott sajtóközlemény „propaganda- és kampánycélú” információk kiszivárogtatásával vádolja a korrupcióellenes ügyészséget: szerinte az újságírók csak onnan értesülhetnek arról, hogy őt mikor idézik be. (Digi24) ZEGREAN NEM KELL. Visszautasította Augustin Zegrean jelentkezését az NLP. A volt alkotmánybírósági elnök levélben közölte a liberálisok Beszterce-Naszód megyei szervezetével – ennek tagja volt 2007-ig –, hogy megpályázna egy szenátori mandátumot a párt színeiben. Ajánlatát nagy fanyalgás fogadta: habár korábban Alina Gorghiu társelnök úgy nyilatkozott, hogy szívesen látnák a nagy tapasztalatú alkotmányjogászt, az NLP képviselőházi frakcióvezetője, Eugen Nicolăescu határozottan elutasította, és ez az álláspont vált hivatalossá azzal az indoklással, hogy Zegrean nem tagja az NLP-nek. (Evenimentul zilei)
EGY BECALI SZABADUL. Büntetése egyharmadának letöltése után, korára való tekintettel feltételesen szabadlábra helyezték Ioan – becenevén Giovanni – Becalit, akit hat év négy hónapi börtönbüntetésre ítéltek a focisták áthelyezési perében. A volt ügynök azonban nem dőlhet nyugodtan hátra, mert egy másik eljárás is folyamatban van ellene – és Victor nevű testvére, valamint Cristi Borcea ellen – , amelyben egy bíró megvesztegetésével vádolják. A bíró beismerő vallomása után könnyen újra rács mögé kerülhetnek a Becali-klán tagjai. (Ziare.com)
FÖLÖSLEGES BEUTALÁSOKRA MEGY A PÉNZ. Romániában a legmagasabb a száz lakosra eső kórházi orvosok száma, csak a munkáltatóknál évi kétmilliárd lejes veszteséget okoznak a nem szükséges kórházi beutalások – jelentette ki Cristian Horia, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke egy gyógyszerészeti konferencián, arra utalva, hogy sok esetben olyan kivizsgálásokra vagy kezelésekre is beutalják az embereket, amelyeket járóbeteg-rendelésen is el lehet végezni. Azt is elmondta: segíteni kell a hazai gyógyszergyártókat, hogy jövedelmezővé váljanak az európai piacokon. (Mediafax)
FOGYUNK. Negatív volt 2016 júliusában a természetes szaporulat Romániában: 16 373 gyerek született (1143-mal több, mint egy hónappal korábban) és 18 966-an haltak meg (1846-tal kevesebben, mint júniusban). A különbség 2593 fő. 2016 júliusában 112 egyévesnél kisebb gyerek vesztette életét, 15-tel kevesebb, mint júniusban. Júliusban 19 433 esketést jegyeztek az anyakönyvi hivatalokban, 5808-cal többet, mint az előző hónapban. Eközben a jogerős bírói ítélettel kimondott válások száma 2069 volt, 383-mal kevesebb, mint júniusban. (Mediafax)
BukarestBEN NEM JÓ ÉLNI. Hátulról a harmadik helyet foglalja el az európai fővárosok között Bukarest abban a felmérésben, amelyben az Eurostat a lakók elégedettségét méri. A válaszok alapján Vilnius a legélhetőbb főváros (lakóinak 98 százaléka vallja ezt), de Stockholm és Koppenhága, illetve Bécs és Luxemburg is jól áll a maga 97, illetve 96 százalékával. A legkevésbé Athén lakói szeretik városukat (alig 71 százalék), Rómanak minden ötödik polgára elégedetlen, Párizs és Bukarest lakosságának 83 százaléka elégedett. Ezzel Bukarest a 31 európai város közül a 28. helyre került, még Szófia és Zágráb is megelőzi. Budapest elégedettségi mutatója 84 százalék. A felmérésben a munkaerő-piaci, oktatási, szociális-társadalmi és lakhatási lehetőségeket vizsgálták, és külön rákérdeztek a kulturális életre is, amivel a Bukarestiek 71 százaléka elégedett. Az első helyeken Bécs (97 százalék), Helsinki (94 százalék), Stockholm és Prága (90 százalék) áll, Budapest e téren 82, Szófia 70, Athén pedig 62 százalékon. (România liberă)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A luxemburgi külügyminiszter kijelentése és a V4-ek politikája kapcsán több európai lap is foglalkozott a magyar politikával. Romániában Georgeta Condur jászvásári publicista szólalt fel Magyarország védelmében, bár elismeri: ezzel nem túl népszerű feladatra vállalkozott, de szerinte az igazság nem lehet népszerűség kérdése. Condur emlékeztet: amikor Magyarország alkalmazni akarta a dublini egyezményt, hogy korlátozza és ellenőrizze a menedékkérők áradatát, a többiek – Németországgal az élen – lehurrogták, azt követelve tőle, hogy engedje tovább őket Nyugat-Európába. A szerző szerint nevetséges, hogy a luxemburgi külügyminiszter és az osztrák belügyminiszter a dublini egyezményre hivatkozva akarja visszaküldeni a migránsokat, akik egyébként nem is Magyarországon léptek be először az EU területére. „Bűnbaknak kikiáltani Magyarországot, a schengeni határon lévő kis államot az európai nagyhatalmak által rosszul kezelt problémáért: méltatlan dolog az Európai Unió részéről” – vonja le a következtetést. (Adevărul)
TĂRICEANU NEM EMLÉKSZIK. Tanúként idézte be az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Călin Popescu Tăriceanu szenátuselnököt Bogdan Olteanu ügyében. Olteanu jelenleg házi őrizetben van, azzal gyanúsítják, hogy egymillió eurót kaphatott Sorin Ovidiu Vîntutól, hogy közbenjárjon a (Tăriceanu) kormánynál a Duna-delta igazgatójának kinevezéséért. Tăriceanu most azt állítja, hogy nem emlékszik erre az esetre, azért az ügyészek kérték, hogy hazugságvizsgáló detektorral hallgassák ki. Az ország második embere erről nem nyilatkozott, de a hivatala által kiadott sajtóközlemény „propaganda- és kampánycélú” információk kiszivárogtatásával vádolja a korrupcióellenes ügyészséget: szerinte az újságírók csak onnan értesülhetnek arról, hogy őt mikor idézik be. (Digi24) ZEGREAN NEM KELL. Visszautasította Augustin Zegrean jelentkezését az NLP. A volt alkotmánybírósági elnök levélben közölte a liberálisok Beszterce-Naszód megyei szervezetével – ennek tagja volt 2007-ig –, hogy megpályázna egy szenátori mandátumot a párt színeiben. Ajánlatát nagy fanyalgás fogadta: habár korábban Alina Gorghiu társelnök úgy nyilatkozott, hogy szívesen látnák a nagy tapasztalatú alkotmányjogászt, az NLP képviselőházi frakcióvezetője, Eugen Nicolăescu határozottan elutasította, és ez az álláspont vált hivatalossá azzal az indoklással, hogy Zegrean nem tagja az NLP-nek. (Evenimentul zilei)
EGY BECALI SZABADUL. Büntetése egyharmadának letöltése után, korára való tekintettel feltételesen szabadlábra helyezték Ioan – becenevén Giovanni – Becalit, akit hat év négy hónapi börtönbüntetésre ítéltek a focisták áthelyezési perében. A volt ügynök azonban nem dőlhet nyugodtan hátra, mert egy másik eljárás is folyamatban van ellene – és Victor nevű testvére, valamint Cristi Borcea ellen – , amelyben egy bíró megvesztegetésével vádolják. A bíró beismerő vallomása után könnyen újra rács mögé kerülhetnek a Becali-klán tagjai. (Ziare.com)
FÖLÖSLEGES BEUTALÁSOKRA MEGY A PÉNZ. Romániában a legmagasabb a száz lakosra eső kórházi orvosok száma, csak a munkáltatóknál évi kétmilliárd lejes veszteséget okoznak a nem szükséges kórházi beutalások – jelentette ki Cristian Horia, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke egy gyógyszerészeti konferencián, arra utalva, hogy sok esetben olyan kivizsgálásokra vagy kezelésekre is beutalják az embereket, amelyeket járóbeteg-rendelésen is el lehet végezni. Azt is elmondta: segíteni kell a hazai gyógyszergyártókat, hogy jövedelmezővé váljanak az európai piacokon. (Mediafax)
FOGYUNK. Negatív volt 2016 júliusában a természetes szaporulat Romániában: 16 373 gyerek született (1143-mal több, mint egy hónappal korábban) és 18 966-an haltak meg (1846-tal kevesebben, mint júniusban). A különbség 2593 fő. 2016 júliusában 112 egyévesnél kisebb gyerek vesztette életét, 15-tel kevesebb, mint júniusban. Júliusban 19 433 esketést jegyeztek az anyakönyvi hivatalokban, 5808-cal többet, mint az előző hónapban. Eközben a jogerős bírói ítélettel kimondott válások száma 2069 volt, 383-mal kevesebb, mint júniusban. (Mediafax)
BukarestBEN NEM JÓ ÉLNI. Hátulról a harmadik helyet foglalja el az európai fővárosok között Bukarest abban a felmérésben, amelyben az Eurostat a lakók elégedettségét méri. A válaszok alapján Vilnius a legélhetőbb főváros (lakóinak 98 százaléka vallja ezt), de Stockholm és Koppenhága, illetve Bécs és Luxemburg is jól áll a maga 97, illetve 96 százalékával. A legkevésbé Athén lakói szeretik városukat (alig 71 százalék), Rómanak minden ötödik polgára elégedetlen, Párizs és Bukarest lakosságának 83 százaléka elégedett. Ezzel Bukarest a 31 európai város közül a 28. helyre került, még Szófia és Zágráb is megelőzi. Budapest elégedettségi mutatója 84 százalék. A felmérésben a munkaerő-piaci, oktatási, szociális-társadalmi és lakhatási lehetőségeket vizsgálták, és külön rákérdeztek a kulturális életre is, amivel a Bukarestiek 71 százaléka elégedett. Az első helyeken Bécs (97 százalék), Helsinki (94 százalék), Stockholm és Prága (90 százalék) áll, Budapest e téren 82, Szófia 70, Athén pedig 62 százalékon. (România liberă)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 3.
Erdélyi tehetséggondozó egyesületet támogat egy Prima Primissima-díjas
Oplatka András svájci magyar újságíró 7,5 millió forintot adományoz a Nyilas Misi Egyesületnek.
A magyar sajtó kategóriában Prima Primissima Díjjal idén kitüntetett Oplatka András újságíró a díjjal járó 15 millió forint felét az erdélyi Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesületnek ajánlotta fel. Az összeg másik felét a szintén helyzetű gyerekek tehetséggondozásával foglalkozó magyarországi Igazgyöngy Alapítvány kapja.
A Prima Primissima Díjakat idén 14. alkalommal, tíz kategóriában vehették át a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten. Oplatka András történész, újságíró, műfordító az 1956-os forradalom után emigrált családjával Svájcba. A Zürichi Egyetemen végzett 1968-ban, utána a Neue Zürcher Zeitung munkatársa lett. Volt stockholmi, párizsi, moszkvai, valamint budapesti tudósító. Cikkeiben sokat foglalkozott Magyarország helyzetével és demokratikus átalakulásával. Történészként és egyetemi oktatóként is tevékenykedik.
A Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület egy olyan tehetségmentő akció eredménye, amelyet erdélyi és magyarországi egyetemi tanárok kezdeményeztek 2003-ban. Az ötlet Péntek János kolozsvári egyetemi tanártól származik, aki a 2004-ben Romániában bejegyzett egyesület alapítója és elnöke. A kezdeményezés célja hátrányos körülmények között, falun és szórványban élő magyar iskolások támogatása ösztöndíjakkal. foter.ro
Oplatka András svájci magyar újságíró 7,5 millió forintot adományoz a Nyilas Misi Egyesületnek.
A magyar sajtó kategóriában Prima Primissima Díjjal idén kitüntetett Oplatka András újságíró a díjjal járó 15 millió forint felét az erdélyi Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesületnek ajánlotta fel. Az összeg másik felét a szintén helyzetű gyerekek tehetséggondozásával foglalkozó magyarországi Igazgyöngy Alapítvány kapja.
A Prima Primissima Díjakat idén 14. alkalommal, tíz kategóriában vehették át a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten. Oplatka András történész, újságíró, műfordító az 1956-os forradalom után emigrált családjával Svájcba. A Zürichi Egyetemen végzett 1968-ban, utána a Neue Zürcher Zeitung munkatársa lett. Volt stockholmi, párizsi, moszkvai, valamint budapesti tudósító. Cikkeiben sokat foglalkozott Magyarország helyzetével és demokratikus átalakulásával. Történészként és egyetemi oktatóként is tevékenykedik.
A Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület egy olyan tehetségmentő akció eredménye, amelyet erdélyi és magyarországi egyetemi tanárok kezdeményeztek 2003-ban. Az ötlet Péntek János kolozsvári egyetemi tanártól származik, aki a 2004-ben Romániában bejegyzett egyesület alapítója és elnöke. A kezdeményezés célja hátrányos körülmények között, falun és szórványban élő magyar iskolások támogatása ösztöndíjakkal. foter.ro
2017. május 15.
Rózsák, könyvek és mosolyforradalom
Katalónia bemutatkozik Európa kisebbségeinek
Som una nació! Vagyis nemzet vagyunk, több mint nemzeti kisebbség, hirdetik büszkén a katalánok. Reményeik szerint hamarosan független országuk is lesz, népszavazást terveznek a Spanyolországtól való elszakadás ügyében, annak ellenére, hogy a madridi hatalom ellenzi azt. A katalánok jelentős része azonban elszántan kitart hazája függetlensége mellett, s ennek nyomatékosítása véget amolyan mosolyoffenzívát indítottak Európa-szerte. Melynek keretében a Diplocat (Katalónia közdiplomáciai tanácsa) meghívására a katalán autonóm tartomány meseszép fővárosában, Barcelonában tartotta meg éves közgyűlését a MIDAS (európai kisebbségi napilapok egyesülete), amelyen a kolozsvári Szabadság és a nagyváradi Bihari Napló mellett a Nyugati Jelen is képviseltette magát, számos egyéb európai kisebbségi napilap mellett. Magyarul azonban nemcsak mi, erdélyiek beszélhettünk egymás között, az újvidéki Magyar Szó és a pozsonyi Új Szó szintén MIDAS-tag, sőt, utóbbi lapigazgatóját, Szlezákné Kovács Edithet újraválasztották MIDAS elnöknek.
Nemzetépítés katalán módra
Katalónia jóformán ismeretlen Spanyolország határain túl. Még a többi európai nemzeti kisebbség körében is, a többségiekről nem is beszélve. Holott nem ártana jobban megismerni, függetlenségi küzdelmük nyomán a következő időkben minden bizonnyal címlapsztori lesz a sajtóban Európa-szerte, hangsúlyozzák egyhangúlag a katalán hatóságok és a – még – MIDAS tag katalán újságok képviselői. Az utóbbi években ugyanis több katalán napilap kilépett a MIDAS-ból, abból a megfontolásból, hogy a katalán nem nemzeti kisebbség, hanem önálló nemzet.
A nyomtatott sajtó sorsa nagyszerűen tükrözi a spanyolországi katalán nemzet sorsát, az elnyomástól a jelentős megerősödésig. Az első katalán nyelvű újságok 1977–78 táján jelentek meg, a Franco diktátor 1975-ös halála utáni liberalizációs időkben, közel 40 év szünet után. Azelőtt szó sem lehetett erről, 1939-től Spanyolország szigorúan egynyelvű spanyol állam volt, ahol még a katalán – és baszk – kisebbségek/társnemzetek létét is tagadták, nemzeti jogaikat durván elnyomták. Semmilyen anyanyelvű oktatás sem volt (még elemi iskola sem!), anyanyelvű sajtóról, közfeliratokról, kultúráról pedig álmodni sem lehetett. A negyvenes-ötvenes években még nyilvánosan égették a katalán (és baszk) könyveket. Az Otto von Habsburg-díjjal kitüntetett Josep Maria Espinas katalán írót például még üldözték fiatal korában, mert katalánul írta műveit. Az idős író mára nemzeti ikonná vált, nemcsak azért, mert ő írta az FC Barcelona himnuszának szövegét, hanem azért is, mert 90 éves korára pont 90 könyvet publikált, s előrehaladott kora ellenére még mindig napi rendszerességgel ír publicisztikát a katalán újságoknak.
Franco idején a katalánt csak otthon, a családban örökítették át egyik nemzedékről a másikra, amolyan „konyhanyelvként”, intézményes formában azonban nem tanulhattak meg írni és olvasni. Ezért a katalán sajtó kezdete roppant nehéz volt, a hetvenes évek végén 4-500-as példányszámmal jelentek meg az újságok, emlékszik vissza Jordi Molet, az El 9nou főszerkesztője. Az akkori kb. 4,5 millió katalán közül csupán pár tízezren (főleg idősek) tudtak anyanyelvükön olvasni. Zárójelben: a kb. 1,5 milliós baszkok nyelvi helyzete még rosszabb volt, náluk hasonló okok miatt az első anyanyelvű napilap csak 1990-ben indulhatott be, s a nyelvismeret máig rosszabb, mint a katalánoknál, magyarázza el Martxelo Otamendi, a baszk Berria főszerkesztője.
Azóta a helyzet lényegesen javult, a katalán nyelvű oktatás beindítása nyomán folyamatosan bővült az anyanyelvet írásban is ismerők száma, olyannyira, hogy manapság a nagyobb katalán napilapok példányszáma jócskán meghaladja a 100 000-ret. Ráadásul manapság a demográfiai folyamat révén a katalán írott sajtó fogyasztói főleg fiatalok és középkorúak, miközben Európa más nemzeti kisebbségeinél az idősebb nemzedékek körében jobb az anyanyelvismeret.
Catalunya dióhéjban
A nemzeti felvirágzást azonban a politika is befolyásolta, Katalónia 1979 óta autonóm tartomány Spanyolországon belül, a katalán és a spanyol egyaránt hivatalos nyelv, melyeket a közigazgatásban, oktatásban, kultúrában és az élet minden területén alkalmazhatják. Sőt, a katalán jelentős fölényre tett szert, ami a tartományi fővárosban igencsak meglepő. Barcelona 1,6 milliós lakossága (külvárosokkal együtt olyan 4 millió) körülbelül fele-fele arányban katalán és spanyol. A közfeliratok nagy része azonban egynyelvű katalán, s csak a fontosabb intézményekre, turisztikai látványosságokra jellemző a háromnyelvűség, vagyis a katalán mellé a spanyol és angol nyelvű felirat. Egynyelvű spanyol felirat nem is létezik, legfeljebb elvétve itt-ott spanyolok tulajdonában lévő kis bolt vagy kocsma esetén fordulhat elő, miközben a katalán egynyelvűség igen elterjedt a magánszférában. Ami a külföldiek számára meglehetősen furcsa képet vázol fel, Katalónia mondhatni a Székelyföld ellentéte: míg utóbbiban a román nyelv köztéri súlya meghaladja a románság ottani arányát, Katalóniában a katalán nyelv köztéri súlya jócskán meghaladja a katalánok népességi arányát, a spanyolé pedig igencsak a népességi arány alá esett.
Manapság Katalónia mintegy 7,5 milliós lakosságából (a tágabb értelemben vett Erdélynek kb. 7 millió a népessége) olyan 5 millió katalán nemzetiségű, 1,5 millió spanyol és 1 millió külföldi. Utóbbiak az ezredforduló után vándoroltak be, mindenekelőtt Marokkóból, Romániából és Dél-Amerikából. A spanyolok aránya a városokban jelentősebb, különösképpen a fővárosban, Barcelonában, vidéken viszont kevesen vannak, s ez ugyanúgy érvényes a külföldi bevándorlókra is. A falvak gyakran színtiszta katalánok.
Mindezek ellenére spanyolul mindenki tud, katalán egynyelvűséggel csupán az óvodáskorú gyerekek körében találkozni. Katalónia lakosságának 94%-a érti a katalán nyelvet, 80%-a beszéli is, de csak 60%-a tud írni katalánul, derült ki Miquel Strubell szociológus és nyelvész előadásából. A katalán nyelv ismerete azonban folyamatosan terjed, mivel a Generalitat de Catalunya (a katalán autonóm tartomány kormánya) ingyenes nyelvtanfolyamokat szervez felnőtteknek, melyekre jelentős túljelentkezés jellemző még manapság is. A nyolcvanas években főleg katalánok vettek részt ezeken, hogy megtanuljanak írni és olvasni az addig csak szóban használt anyanyelvükön, manapság viszont elsősorban a spanyoloknak és a bevándorlóknak szól, a nyelv ismerete ugyanis alapvető követelmény, nemcsak a közigazgatásban, hanem egyre inkább az üzleti szférában is. A spanyolok ráadásul könnyen megtanulják az újlatin rokonnyelvet: némileg sarkítva a katalán amolyan félúton áll a francia és a spanyol között, noha utóbbihoz a portugál közelebb áll, mint a katalán.
Katalán büszkeség betűkkel, virágokkal és nemzeti zászlókkal
Sant Jordi (ejtsd: Szánt Dzsordi) fontos nap a katalánok számára, védőszentjüket, Szent Györgyöt ünneplik. A MIDAS közgyűlését is akkorra időzítették, hadd lássák a többi kisebbség képviselői a katalán nemzeti büszkeség kivirágzását. Kivirágzás a szó szoros értelmében, Sant Jordi amolyan népi ünnep, könyvnap, Bálint-nap és majális egybevéve. A hagyomány szerint ekkor (és nem február 14-én) a férfiak vörös rózsával ajándékozták meg szerelmüket, a nők pedig könyv ajándékozásával viszonozták. Manapság az egyirányúság már csak a rózsákra vonatkozik, a férfiak inkább könyvet és rózsát ajándékoznak a nőknek, utóbbiak viszont csak könyvet a férfiaknak. Ráadásul az ajándékozás már nemcsak a szerelmesekre vonatkozik, hanem családtagokra, munkatársakra, barátokra is, valahogy úgy, mint mifelénk a márciuska. Aligha meglepő ezek után, hogy Barcelona két kilométer hosszú impozáns sétálóútja, a La Rambla szuvenírek mellett ezen a napon könyvstandokkal és a virágárusokkal telik meg. Az óriási tömeg valósággal hömpölyög a vérvörös rózsák és a könyvek között, néhol hangos felolvasást tartanak, helyenként pedig írók dedikálnak – sokan erre a napra időzítik új könyveik bemutatóját. De nem csak a La Rambla van tele könyvekkel és rózsákkal, a nagy köztereken, sugárutakon hasonló a helyzet, virágárussal pedig szinte minden utcasarkon találkozni. Az ünnepi hangulat általános, katalán nemzeti zászlóval mindenütt találkozni. Még a rózsák csomagolására használt celofánon is!
Barcelonára amúgy is a zászlómánia jellemző. A városban járva mindenütt találkozni a sárga-piros vékony csíkos katalán nemzeti lobogóval. Szinte nincs olyan bérpalota, hogy néhány erkélyen ne lógna a katalán zászló. Messziről látszanak, főleg ha magasabb emeleteken tűzik ki. És rengeteg van belőlük, senki se lenne képes megszámolni őket egy akkora metropoliszban, mint Barcelona. Akkora a zászlómánia, hogy talán nem túlzás azt állítani, hogy néhány órás belvárosi séta alatt az ember több katalán zászlóval találkozik, mint ahányat látni egész Romániában, románt, EU-s-t, székelyt vagy egyéb zászlót összesen! Csakis katalán zászlók, spanyol lobogót csak közintézményeken látni, de ott is kizárólag a katalán (és EU-s) mellett, magánlakásokban, autókon, boltok kirakatában viszont sehol. A katalán nemzeti lobogó azonban így sem egyeduralkodó a városban, a híres focicsapat, az FC Barcelona zászlaja szintén állandó látvány. A katalánok szenvedélyesen ragaszkodnak nemzeti ikonjuknak tartott focicsapatukhoz, Franco diktatúrája idején jóformán az volt a nemzeti megnyilvánulás egyetlen lehetősége, a katalanizmus megtestesítője.
A sors ráadásul úgy hozta, hogy éppen látogatásunk idejére esett a nagy rangadó, a Real Madrid és a FC Barcelona összecsapása, melyet utóbbi nyert meg 3-2-re. A mérkőzésre a spanyol fővárosban került sor, így hát csak a tévében nézhettük meg egy sör mellett az egyik – szenvedélyes Barcelona szurkolókkal teli helyi – kiskocsmában. A hangulat így is lenyűgöző volt, a helyiek örömmámorban úsztak minden Barcelona gólnál, nem hiába tartja a hivatalos mottó, hogy Barcelona „mes que un club”, vagyis több, mint egy klub.
Göröngyös, de mosolygós út a függetlenséghez
Házigazdáink megerősítik a nyilvánvalót: a zászlókat kitűzők minden bizonnyal a katalán függetlenség elkötelezett hívei. A függetlenség bonyolult kérdés, a mediterrán vérmérsékletű katalánok körében heves passziót vált ki.
A függetlenség támogatottsága az utóbbi 7 évben erősödött fel, egyrészt a Spanyolországot roppant érzékenyen érintő gazdasági világválság, másrészt a madridi hatóságok ügyetlenkedése miatt. 2010-ben ugyanis a katalán parlament módosította az autonóm tartomány alkotmányát, melyben Katalóniát a katalán nemzet hazájának, államnak minősítette, az ott élő spanyolságot pedig nemzeti kisebbségnek. A lakosság népszavazáson jóvá is hagyta a módosítást, a madridi országos alkotmánybíróság viszont érvénytelenítette.
Ki is csapta a biztosítékot ezzel a katalánok körében, akik felháborítónak tartják, hogy a megválasztatlan fővárosi testület önkényesen megsemmisíti a demokratikusan megválasztott katalán parlament döntését, melyet ráadásul a nép az urnáknál meg is erősített, fokozott legitimitást biztosítva ezáltal. Akkor több mint másfél millió katalán tüntetett Barcelona utcáin az alkotmánybírósági önkény ellen, s elindította a teljes függetlenség iránti – addig jelentéktelen – vágyat. Katalónia ráadásul Spanyolország leggazdagabb tartománya, amely lényegesen többet fizet be a madridi államkasszába, mint amennyit visszakap onnan. Az elhúzódó gazdasági világválság érzékenyebbé tette a pénzelszívás kérdését, egyre többen ellenzik, hogy Katalónia szubvencionálja adóeuróiból az ország többi részeit.
A kettő együtt veszélyes kombináció, egyre több katalánt taszít az elszakadás felé, amolyan „durván sárba tiporják alapvető demokratikus akaratunkat és bónuszként még el is veszik a pénzünket” címen, magyarázza Marc Marcé, a Regio7 katalán napilap főszerkesztője. Azóta több, milliós nagyságrendű tüntetésre került már sor Barcelonában, melyben immár függetlenségi népszavazást követelnek, s a mindenütt jelenlévő katalán zászlók is ennek nyomán szaporodtak el.
Madrid azonban hallani se akar katalán népszavazásról, jogi hercehurcákhoz folyamodva eleve alkotmányellenesnek minősíti azt, illetve bűnügyi eljárást helyez kilátásba a népszavazás potenciális szervezői ellen. Madrid csökönyössége azonban bumerángként üthet vissza, hangsúlyozzák házigazdáink, a demokrácia alapjainak ilyen durva semmibevétele csak hergeli a katalánokat, egyre többen támogatják a függetlenséget. Sőt, akár a Katalóniában élő spanyolokat is Madrid ellen fordítja: már körükben is erősödik a függetlenségpártiság, noha néhány évvel ezelőtt még testületileg, monolitikusan függetlenség-ellenesek voltak.
Főleg, hogy ott van a skót ellenpélda: hasonló helyzetben London a demokráciát választotta az ország területi egységével szembe és jóváhagyta, sőt, hozzájárult a 2014-es függetlenségi népszavazáshoz. Melyen Skócia demokratikusan kinyilvánította véleményét, de nem vált ki Nagy-Britanniából.
Madrid azonban nem mer kockáztatni, s ezáltal csak saját kilátásait kockáztatja. Népszavazáson nem biztos, hogy Katalónia a függetlenségre szavazna, később viszont annál inkább. A legutóbbi (2015-ös) katalán választáson a függetlenségpárti erők 48%-ot szereztek, míg a Spanyolország-pártiak 41%-t, a maradék 11%-et pedig az ingadozó álláspontúak vagy semlegesek gyűjtötték be.
A MIDAS közgyűlés házigazdái – az autonóm katalán kormány képviselői, a Diplocat munkatársai és a katalán sajtó főszerkesztői – illetve a közgyűlésre meghívott civilszervezetek képviselői és művészek többnyire függetlenségpártiak. Nem is titkolják, nyíltan és büszkén hangoztatják véleményüket.
A mosoly forradalmát nem lehet megállítani, bármennyire is próbálja elgáncsolni a madridi vagy – kisebb részben barcelonai – politikum, véli Liz Castro írónő. A függetlenség iránti vágy alulról szerveződik, demokratikusan, a nép köréből: a milliós nagyságú tüntetéseken egyszerű polgárok vesznek részt, fiatalok, kisgyermekes családok, középkorúak és idősebbek is. Valamennyien békések, demokratikus elkötelezettségűek és mindnyájuk arcán mosoly. Lenyűgöző látvány milliós nagyságú derűs, jókedvű embertömeget látni az utcákon, akik mosollyal fejezik ki optimizmusukat. Éppen ezért nevezik mosolyforradalomnak a függetlenségi küzdelmet.
Liz Castro szerint eleinte a barcelonai katalán politikusok sem lelkesedtek a függetlenségért, a hatalmas lakossági nyomásra azonban kénytelenek voltak felkarolni azt. Hasonlóképpen a mosolyforradalom előbb vagy utóbb legyőzi a madridi spanyol politikusok ellenállását és Katalónia kivívja függetlenségét az urnáknál.
Ellenben a katalán sajtó képviselői kevésbé optimisták, szerintük Madrid minden eszközt bevet a függetlenség megakadályozására a katonai beavatkozáson kívül. Spanyolország egyszerűen nem mondhat le leggazdagabb tartományáról.
Madridban annyira tartanának a gazdasági összeomlástól? Vagy miért ellenzik annyira a népszavazást, érdeklődtünk katalán kollégáinknál. Katalónia kiválása kétségtelenül jelentősen fokozná Spanyolország amúgy is komoly gazdasági válságát, de azért a legmélyebb gazdasági válságból ki lehet lábalni előbb vagy utóbb. Katalónia elvesztése azonban akkora morális válságba sodorná Spanyolországot, amilyet csak hatalmas gyarmatbirodalma tizenkilencedik századi elvesztése idején élt át, s amelyet évtizedekig képtelen volt kiheverni, véli Marc Marcé.
Ráadásul Katalónia kiválása alighanem fokozná a szeparatizmust, például az utóbbi években meglepően csendes és visszafogott baszkok körében borítékolhatóan újraindítaná a hagyományosan erős függetlenségi vágyat, vélik egyöntetűen házigazdáink. Akikkel amúgy mindig jó viszonyt ápoltak, a katalánok és a baszkok mindig is egymással rokonszenveztek a spanyolokkal szemben, a baszkok most is erősen szimpatizálnak a katalán függetlenségi erőfeszítésekkel és fordítva is. Egymással azonban spanyolul beszélnek!
Barcelona, Európa
Barcelona kétszer is bajnokok ligás, nemcsak a híres focicsapata tartozik Európa élvonalába, hanem maga a gyönyörűséges város is. A tenger partján, festői környezetben fekvő katalán metropolisz egyértelműen Európa legszebb nagyvárosai közé tartozik, egy súlycsoportba Párizzsal, Béccsel, Budapesttel, Prágával, Londonnal és a nagy olasz városokkal. A város arculatára rányomta a bélyeget Antoni Gaudí, a híres építész, aki egyedi stílusban értelmezte a szecessziót, jellegzetes, mondhatni lenyűgöző arculatot adván ezáltal a városnak.
Barcelona jómódú nagyváros, európai nagyváros. Színes bőrű és muzulmán bevándorlók többen vannak, mint Kelet-Európában, a helyzet viszont távolról sem fajult el odáig, mint Párizs, London, Stockholm vagy Brüsszel esetében, ahol az ember gyakran azt sem tudja, hogy Európában van-e vagy valamilyen arab vagy afrikai országban. A mindennapi békés élet pezsgése s a turisták áradata sokkal erősebb, mint a politikai feszültségek. Utóbbiakra csupán a rengeteg katalán zászló látványa emlékeztet. Amivel a szenvedélyesen EU-párti katalánok nemcsak erős nemzeti önazonosságukat nyilvánítják ki, hanem jelzik is Európa számára, hogy teljesen érett, spanyoloktól önálló nemzetet képeznek, amely függetlenségre törekszik. Végül is jóformán már csak ez hiányzik nekik: Katalónia népesebb, mint jó néhány EU-s tagország, gazdasági teljesítménye meghaladja néhány nála jóval nagyobb országét is, nyelve és kultúrája magabiztosan erősödik, hagyományai egyre népszerűbbek, gasztronómiáját egyre többen értékelik, a lenyűgözően szép Barcelona pedig sárga irigységbe kergetné a legtöbb EU-s tagállam fővárosát. Barcelona és Katalónia katalánként mutatkozik be Európában.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)
Katalónia bemutatkozik Európa kisebbségeinek
Som una nació! Vagyis nemzet vagyunk, több mint nemzeti kisebbség, hirdetik büszkén a katalánok. Reményeik szerint hamarosan független országuk is lesz, népszavazást terveznek a Spanyolországtól való elszakadás ügyében, annak ellenére, hogy a madridi hatalom ellenzi azt. A katalánok jelentős része azonban elszántan kitart hazája függetlensége mellett, s ennek nyomatékosítása véget amolyan mosolyoffenzívát indítottak Európa-szerte. Melynek keretében a Diplocat (Katalónia közdiplomáciai tanácsa) meghívására a katalán autonóm tartomány meseszép fővárosában, Barcelonában tartotta meg éves közgyűlését a MIDAS (európai kisebbségi napilapok egyesülete), amelyen a kolozsvári Szabadság és a nagyváradi Bihari Napló mellett a Nyugati Jelen is képviseltette magát, számos egyéb európai kisebbségi napilap mellett. Magyarul azonban nemcsak mi, erdélyiek beszélhettünk egymás között, az újvidéki Magyar Szó és a pozsonyi Új Szó szintén MIDAS-tag, sőt, utóbbi lapigazgatóját, Szlezákné Kovács Edithet újraválasztották MIDAS elnöknek.
Nemzetépítés katalán módra
Katalónia jóformán ismeretlen Spanyolország határain túl. Még a többi európai nemzeti kisebbség körében is, a többségiekről nem is beszélve. Holott nem ártana jobban megismerni, függetlenségi küzdelmük nyomán a következő időkben minden bizonnyal címlapsztori lesz a sajtóban Európa-szerte, hangsúlyozzák egyhangúlag a katalán hatóságok és a – még – MIDAS tag katalán újságok képviselői. Az utóbbi években ugyanis több katalán napilap kilépett a MIDAS-ból, abból a megfontolásból, hogy a katalán nem nemzeti kisebbség, hanem önálló nemzet.
A nyomtatott sajtó sorsa nagyszerűen tükrözi a spanyolországi katalán nemzet sorsát, az elnyomástól a jelentős megerősödésig. Az első katalán nyelvű újságok 1977–78 táján jelentek meg, a Franco diktátor 1975-ös halála utáni liberalizációs időkben, közel 40 év szünet után. Azelőtt szó sem lehetett erről, 1939-től Spanyolország szigorúan egynyelvű spanyol állam volt, ahol még a katalán – és baszk – kisebbségek/társnemzetek létét is tagadták, nemzeti jogaikat durván elnyomták. Semmilyen anyanyelvű oktatás sem volt (még elemi iskola sem!), anyanyelvű sajtóról, közfeliratokról, kultúráról pedig álmodni sem lehetett. A negyvenes-ötvenes években még nyilvánosan égették a katalán (és baszk) könyveket. Az Otto von Habsburg-díjjal kitüntetett Josep Maria Espinas katalán írót például még üldözték fiatal korában, mert katalánul írta műveit. Az idős író mára nemzeti ikonná vált, nemcsak azért, mert ő írta az FC Barcelona himnuszának szövegét, hanem azért is, mert 90 éves korára pont 90 könyvet publikált, s előrehaladott kora ellenére még mindig napi rendszerességgel ír publicisztikát a katalán újságoknak.
Franco idején a katalánt csak otthon, a családban örökítették át egyik nemzedékről a másikra, amolyan „konyhanyelvként”, intézményes formában azonban nem tanulhattak meg írni és olvasni. Ezért a katalán sajtó kezdete roppant nehéz volt, a hetvenes évek végén 4-500-as példányszámmal jelentek meg az újságok, emlékszik vissza Jordi Molet, az El 9nou főszerkesztője. Az akkori kb. 4,5 millió katalán közül csupán pár tízezren (főleg idősek) tudtak anyanyelvükön olvasni. Zárójelben: a kb. 1,5 milliós baszkok nyelvi helyzete még rosszabb volt, náluk hasonló okok miatt az első anyanyelvű napilap csak 1990-ben indulhatott be, s a nyelvismeret máig rosszabb, mint a katalánoknál, magyarázza el Martxelo Otamendi, a baszk Berria főszerkesztője.
Azóta a helyzet lényegesen javult, a katalán nyelvű oktatás beindítása nyomán folyamatosan bővült az anyanyelvet írásban is ismerők száma, olyannyira, hogy manapság a nagyobb katalán napilapok példányszáma jócskán meghaladja a 100 000-ret. Ráadásul manapság a demográfiai folyamat révén a katalán írott sajtó fogyasztói főleg fiatalok és középkorúak, miközben Európa más nemzeti kisebbségeinél az idősebb nemzedékek körében jobb az anyanyelvismeret.
Catalunya dióhéjban
A nemzeti felvirágzást azonban a politika is befolyásolta, Katalónia 1979 óta autonóm tartomány Spanyolországon belül, a katalán és a spanyol egyaránt hivatalos nyelv, melyeket a közigazgatásban, oktatásban, kultúrában és az élet minden területén alkalmazhatják. Sőt, a katalán jelentős fölényre tett szert, ami a tartományi fővárosban igencsak meglepő. Barcelona 1,6 milliós lakossága (külvárosokkal együtt olyan 4 millió) körülbelül fele-fele arányban katalán és spanyol. A közfeliratok nagy része azonban egynyelvű katalán, s csak a fontosabb intézményekre, turisztikai látványosságokra jellemző a háromnyelvűség, vagyis a katalán mellé a spanyol és angol nyelvű felirat. Egynyelvű spanyol felirat nem is létezik, legfeljebb elvétve itt-ott spanyolok tulajdonában lévő kis bolt vagy kocsma esetén fordulhat elő, miközben a katalán egynyelvűség igen elterjedt a magánszférában. Ami a külföldiek számára meglehetősen furcsa képet vázol fel, Katalónia mondhatni a Székelyföld ellentéte: míg utóbbiban a román nyelv köztéri súlya meghaladja a románság ottani arányát, Katalóniában a katalán nyelv köztéri súlya jócskán meghaladja a katalánok népességi arányát, a spanyolé pedig igencsak a népességi arány alá esett.
Manapság Katalónia mintegy 7,5 milliós lakosságából (a tágabb értelemben vett Erdélynek kb. 7 millió a népessége) olyan 5 millió katalán nemzetiségű, 1,5 millió spanyol és 1 millió külföldi. Utóbbiak az ezredforduló után vándoroltak be, mindenekelőtt Marokkóból, Romániából és Dél-Amerikából. A spanyolok aránya a városokban jelentősebb, különösképpen a fővárosban, Barcelonában, vidéken viszont kevesen vannak, s ez ugyanúgy érvényes a külföldi bevándorlókra is. A falvak gyakran színtiszta katalánok.
Mindezek ellenére spanyolul mindenki tud, katalán egynyelvűséggel csupán az óvodáskorú gyerekek körében találkozni. Katalónia lakosságának 94%-a érti a katalán nyelvet, 80%-a beszéli is, de csak 60%-a tud írni katalánul, derült ki Miquel Strubell szociológus és nyelvész előadásából. A katalán nyelv ismerete azonban folyamatosan terjed, mivel a Generalitat de Catalunya (a katalán autonóm tartomány kormánya) ingyenes nyelvtanfolyamokat szervez felnőtteknek, melyekre jelentős túljelentkezés jellemző még manapság is. A nyolcvanas években főleg katalánok vettek részt ezeken, hogy megtanuljanak írni és olvasni az addig csak szóban használt anyanyelvükön, manapság viszont elsősorban a spanyoloknak és a bevándorlóknak szól, a nyelv ismerete ugyanis alapvető követelmény, nemcsak a közigazgatásban, hanem egyre inkább az üzleti szférában is. A spanyolok ráadásul könnyen megtanulják az újlatin rokonnyelvet: némileg sarkítva a katalán amolyan félúton áll a francia és a spanyol között, noha utóbbihoz a portugál közelebb áll, mint a katalán.
Katalán büszkeség betűkkel, virágokkal és nemzeti zászlókkal
Sant Jordi (ejtsd: Szánt Dzsordi) fontos nap a katalánok számára, védőszentjüket, Szent Györgyöt ünneplik. A MIDAS közgyűlését is akkorra időzítették, hadd lássák a többi kisebbség képviselői a katalán nemzeti büszkeség kivirágzását. Kivirágzás a szó szoros értelmében, Sant Jordi amolyan népi ünnep, könyvnap, Bálint-nap és majális egybevéve. A hagyomány szerint ekkor (és nem február 14-én) a férfiak vörös rózsával ajándékozták meg szerelmüket, a nők pedig könyv ajándékozásával viszonozták. Manapság az egyirányúság már csak a rózsákra vonatkozik, a férfiak inkább könyvet és rózsát ajándékoznak a nőknek, utóbbiak viszont csak könyvet a férfiaknak. Ráadásul az ajándékozás már nemcsak a szerelmesekre vonatkozik, hanem családtagokra, munkatársakra, barátokra is, valahogy úgy, mint mifelénk a márciuska. Aligha meglepő ezek után, hogy Barcelona két kilométer hosszú impozáns sétálóútja, a La Rambla szuvenírek mellett ezen a napon könyvstandokkal és a virágárusokkal telik meg. Az óriási tömeg valósággal hömpölyög a vérvörös rózsák és a könyvek között, néhol hangos felolvasást tartanak, helyenként pedig írók dedikálnak – sokan erre a napra időzítik új könyveik bemutatóját. De nem csak a La Rambla van tele könyvekkel és rózsákkal, a nagy köztereken, sugárutakon hasonló a helyzet, virágárussal pedig szinte minden utcasarkon találkozni. Az ünnepi hangulat általános, katalán nemzeti zászlóval mindenütt találkozni. Még a rózsák csomagolására használt celofánon is!
Barcelonára amúgy is a zászlómánia jellemző. A városban járva mindenütt találkozni a sárga-piros vékony csíkos katalán nemzeti lobogóval. Szinte nincs olyan bérpalota, hogy néhány erkélyen ne lógna a katalán zászló. Messziről látszanak, főleg ha magasabb emeleteken tűzik ki. És rengeteg van belőlük, senki se lenne képes megszámolni őket egy akkora metropoliszban, mint Barcelona. Akkora a zászlómánia, hogy talán nem túlzás azt állítani, hogy néhány órás belvárosi séta alatt az ember több katalán zászlóval találkozik, mint ahányat látni egész Romániában, románt, EU-s-t, székelyt vagy egyéb zászlót összesen! Csakis katalán zászlók, spanyol lobogót csak közintézményeken látni, de ott is kizárólag a katalán (és EU-s) mellett, magánlakásokban, autókon, boltok kirakatában viszont sehol. A katalán nemzeti lobogó azonban így sem egyeduralkodó a városban, a híres focicsapat, az FC Barcelona zászlaja szintén állandó látvány. A katalánok szenvedélyesen ragaszkodnak nemzeti ikonjuknak tartott focicsapatukhoz, Franco diktatúrája idején jóformán az volt a nemzeti megnyilvánulás egyetlen lehetősége, a katalanizmus megtestesítője.
A sors ráadásul úgy hozta, hogy éppen látogatásunk idejére esett a nagy rangadó, a Real Madrid és a FC Barcelona összecsapása, melyet utóbbi nyert meg 3-2-re. A mérkőzésre a spanyol fővárosban került sor, így hát csak a tévében nézhettük meg egy sör mellett az egyik – szenvedélyes Barcelona szurkolókkal teli helyi – kiskocsmában. A hangulat így is lenyűgöző volt, a helyiek örömmámorban úsztak minden Barcelona gólnál, nem hiába tartja a hivatalos mottó, hogy Barcelona „mes que un club”, vagyis több, mint egy klub.
Göröngyös, de mosolygós út a függetlenséghez
Házigazdáink megerősítik a nyilvánvalót: a zászlókat kitűzők minden bizonnyal a katalán függetlenség elkötelezett hívei. A függetlenség bonyolult kérdés, a mediterrán vérmérsékletű katalánok körében heves passziót vált ki.
A függetlenség támogatottsága az utóbbi 7 évben erősödött fel, egyrészt a Spanyolországot roppant érzékenyen érintő gazdasági világválság, másrészt a madridi hatóságok ügyetlenkedése miatt. 2010-ben ugyanis a katalán parlament módosította az autonóm tartomány alkotmányát, melyben Katalóniát a katalán nemzet hazájának, államnak minősítette, az ott élő spanyolságot pedig nemzeti kisebbségnek. A lakosság népszavazáson jóvá is hagyta a módosítást, a madridi országos alkotmánybíróság viszont érvénytelenítette.
Ki is csapta a biztosítékot ezzel a katalánok körében, akik felháborítónak tartják, hogy a megválasztatlan fővárosi testület önkényesen megsemmisíti a demokratikusan megválasztott katalán parlament döntését, melyet ráadásul a nép az urnáknál meg is erősített, fokozott legitimitást biztosítva ezáltal. Akkor több mint másfél millió katalán tüntetett Barcelona utcáin az alkotmánybírósági önkény ellen, s elindította a teljes függetlenség iránti – addig jelentéktelen – vágyat. Katalónia ráadásul Spanyolország leggazdagabb tartománya, amely lényegesen többet fizet be a madridi államkasszába, mint amennyit visszakap onnan. Az elhúzódó gazdasági világválság érzékenyebbé tette a pénzelszívás kérdését, egyre többen ellenzik, hogy Katalónia szubvencionálja adóeuróiból az ország többi részeit.
A kettő együtt veszélyes kombináció, egyre több katalánt taszít az elszakadás felé, amolyan „durván sárba tiporják alapvető demokratikus akaratunkat és bónuszként még el is veszik a pénzünket” címen, magyarázza Marc Marcé, a Regio7 katalán napilap főszerkesztője. Azóta több, milliós nagyságrendű tüntetésre került már sor Barcelonában, melyben immár függetlenségi népszavazást követelnek, s a mindenütt jelenlévő katalán zászlók is ennek nyomán szaporodtak el.
Madrid azonban hallani se akar katalán népszavazásról, jogi hercehurcákhoz folyamodva eleve alkotmányellenesnek minősíti azt, illetve bűnügyi eljárást helyez kilátásba a népszavazás potenciális szervezői ellen. Madrid csökönyössége azonban bumerángként üthet vissza, hangsúlyozzák házigazdáink, a demokrácia alapjainak ilyen durva semmibevétele csak hergeli a katalánokat, egyre többen támogatják a függetlenséget. Sőt, akár a Katalóniában élő spanyolokat is Madrid ellen fordítja: már körükben is erősödik a függetlenségpártiság, noha néhány évvel ezelőtt még testületileg, monolitikusan függetlenség-ellenesek voltak.
Főleg, hogy ott van a skót ellenpélda: hasonló helyzetben London a demokráciát választotta az ország területi egységével szembe és jóváhagyta, sőt, hozzájárult a 2014-es függetlenségi népszavazáshoz. Melyen Skócia demokratikusan kinyilvánította véleményét, de nem vált ki Nagy-Britanniából.
Madrid azonban nem mer kockáztatni, s ezáltal csak saját kilátásait kockáztatja. Népszavazáson nem biztos, hogy Katalónia a függetlenségre szavazna, később viszont annál inkább. A legutóbbi (2015-ös) katalán választáson a függetlenségpárti erők 48%-ot szereztek, míg a Spanyolország-pártiak 41%-t, a maradék 11%-et pedig az ingadozó álláspontúak vagy semlegesek gyűjtötték be.
A MIDAS közgyűlés házigazdái – az autonóm katalán kormány képviselői, a Diplocat munkatársai és a katalán sajtó főszerkesztői – illetve a közgyűlésre meghívott civilszervezetek képviselői és művészek többnyire függetlenségpártiak. Nem is titkolják, nyíltan és büszkén hangoztatják véleményüket.
A mosoly forradalmát nem lehet megállítani, bármennyire is próbálja elgáncsolni a madridi vagy – kisebb részben barcelonai – politikum, véli Liz Castro írónő. A függetlenség iránti vágy alulról szerveződik, demokratikusan, a nép köréből: a milliós nagyságú tüntetéseken egyszerű polgárok vesznek részt, fiatalok, kisgyermekes családok, középkorúak és idősebbek is. Valamennyien békések, demokratikus elkötelezettségűek és mindnyájuk arcán mosoly. Lenyűgöző látvány milliós nagyságú derűs, jókedvű embertömeget látni az utcákon, akik mosollyal fejezik ki optimizmusukat. Éppen ezért nevezik mosolyforradalomnak a függetlenségi küzdelmet.
Liz Castro szerint eleinte a barcelonai katalán politikusok sem lelkesedtek a függetlenségért, a hatalmas lakossági nyomásra azonban kénytelenek voltak felkarolni azt. Hasonlóképpen a mosolyforradalom előbb vagy utóbb legyőzi a madridi spanyol politikusok ellenállását és Katalónia kivívja függetlenségét az urnáknál.
Ellenben a katalán sajtó képviselői kevésbé optimisták, szerintük Madrid minden eszközt bevet a függetlenség megakadályozására a katonai beavatkozáson kívül. Spanyolország egyszerűen nem mondhat le leggazdagabb tartományáról.
Madridban annyira tartanának a gazdasági összeomlástól? Vagy miért ellenzik annyira a népszavazást, érdeklődtünk katalán kollégáinknál. Katalónia kiválása kétségtelenül jelentősen fokozná Spanyolország amúgy is komoly gazdasági válságát, de azért a legmélyebb gazdasági válságból ki lehet lábalni előbb vagy utóbb. Katalónia elvesztése azonban akkora morális válságba sodorná Spanyolországot, amilyet csak hatalmas gyarmatbirodalma tizenkilencedik századi elvesztése idején élt át, s amelyet évtizedekig képtelen volt kiheverni, véli Marc Marcé.
Ráadásul Katalónia kiválása alighanem fokozná a szeparatizmust, például az utóbbi években meglepően csendes és visszafogott baszkok körében borítékolhatóan újraindítaná a hagyományosan erős függetlenségi vágyat, vélik egyöntetűen házigazdáink. Akikkel amúgy mindig jó viszonyt ápoltak, a katalánok és a baszkok mindig is egymással rokonszenveztek a spanyolokkal szemben, a baszkok most is erősen szimpatizálnak a katalán függetlenségi erőfeszítésekkel és fordítva is. Egymással azonban spanyolul beszélnek!
Barcelona, Európa
Barcelona kétszer is bajnokok ligás, nemcsak a híres focicsapata tartozik Európa élvonalába, hanem maga a gyönyörűséges város is. A tenger partján, festői környezetben fekvő katalán metropolisz egyértelműen Európa legszebb nagyvárosai közé tartozik, egy súlycsoportba Párizzsal, Béccsel, Budapesttel, Prágával, Londonnal és a nagy olasz városokkal. A város arculatára rányomta a bélyeget Antoni Gaudí, a híres építész, aki egyedi stílusban értelmezte a szecessziót, jellegzetes, mondhatni lenyűgöző arculatot adván ezáltal a városnak.
Barcelona jómódú nagyváros, európai nagyváros. Színes bőrű és muzulmán bevándorlók többen vannak, mint Kelet-Európában, a helyzet viszont távolról sem fajult el odáig, mint Párizs, London, Stockholm vagy Brüsszel esetében, ahol az ember gyakran azt sem tudja, hogy Európában van-e vagy valamilyen arab vagy afrikai országban. A mindennapi békés élet pezsgése s a turisták áradata sokkal erősebb, mint a politikai feszültségek. Utóbbiakra csupán a rengeteg katalán zászló látványa emlékeztet. Amivel a szenvedélyesen EU-párti katalánok nemcsak erős nemzeti önazonosságukat nyilvánítják ki, hanem jelzik is Európa számára, hogy teljesen érett, spanyoloktól önálló nemzetet képeznek, amely függetlenségre törekszik. Végül is jóformán már csak ez hiányzik nekik: Katalónia népesebb, mint jó néhány EU-s tagország, gazdasági teljesítménye meghaladja néhány nála jóval nagyobb országét is, nyelve és kultúrája magabiztosan erősödik, hagyományai egyre népszerűbbek, gasztronómiáját egyre többen értékelik, a lenyűgözően szép Barcelona pedig sárga irigységbe kergetné a legtöbb EU-s tagállam fővárosát. Barcelona és Katalónia katalánként mutatkozik be Európában.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 11.
Tíz esemény, amit nem hagynánk ki a Kolozsvári Magyar Napokon
Mi is úgy gondoljuk, hogy tíznél jóval több kihagyhatatlan esemény van a 8. Kolozsvári Magyar Napokon, szubjektív ajánlónkkal csak kiindulópontot szeretnénk nyújtani a válogatáshoz és felhívni a figyelmet néhány olyan programra, amiben az év többi napján kisebb valószínűséggel lehet részünk.
1. Balaton koncert
Az 1979-ben alakult Balaton underground klubegyüttes melankolikus sanzonjaival – és nem csak – hangolódhatunk rá az egyhetes rendezvénysorozatra vasárnap, 13-án 20 órakor Bartha Ernő magyarfenesi Arkhai Szoborparkjában, ahová legalább egyszer mindenkinek érdemes ellátogatni.
2. Szaxofon-orgona koncert a Szent Mihály-templomban
A Szent Mihály-templom orgonáján csendült már fel az utóbbi időben kortárs zene, most azonban olyan huszadik századi műveket hallhatunk, amelyekben a „hangszerek királynője”, a középkori eredetű orgona egy 19. századi, elsősorban a dzsesszből ismert hangszerrel, a szaxofonnal találkozik. Műsoron: Samuel Barber, Gabriel Fauré, Denis Bedard és Ad Wammes művei. Időpont: vasárnap, augusztus 13. 19:00.
3. Arany 200 busz
Hétfőn, 14-én 12 órakor megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház előtti térben a Petőfi Irodalmi Múzeum izgalmasnak és interaktívnak ígérkező, az iskolai oktatást kiegészítő mozgókiállítása, az Arany 200 busz, amely különböző dokumentumok, játékok és digitális eszközök segítségével igyekszik elmélyíteni tudásunkat a 200 évvel ezelőtt született költőről. A kiállítás csütörtökig látogatható, 10 és 20 óra között.
4. Spot – Kincsvadászat Kolozsváron
A kincskeresés általában a gyermekprogramok között szerepel, de ezúttal felnőttek is bátran résztvehetnek a Korzó Egyesület városfelfedező játékában. A programra 2-6 fős csapatok jelentkezhetnek hétfőtől szerdáig (aug. 14-16.) az office@korzo.org.ro e-mailcímen vagy a 0740-040-008-as telefonszámon, a kincskeresést pedig csütörtöktől vasárnapig lehet kipróbálni. Az egyesület egyébként két új várossétával is készül, ezek közül az egzotikusabbat emelnénk ki: A szocmodern szép?! A Mărăști és a Györgyfalvi negyedek építészeti öröksége
5. Irodalmi estek Magyarország Főkonzulátusán
Kár lenne kihagyni a Főkonzulátus rendezvénytermében szervezett irodalmi esteket is, Mile Lajos főkonzul a magyar kortárs irodalom olyan meghatározó gondolkodóival és alkotóival fog beszélgetni, mint Kukorelly Endre író, költő, újságíró (15-én 16 órakor), Bereményi Géza, aki többek közt Cseh Tamás dalainak szövegírója volt (17-én 16.30-kor), és Bartis Attila író (18-án 18 órakor).
6. Csoportos látogatás a Román Nemzeti Bank termébe a Róth Miksa festette üvegmennyezet, mozaikok, üvegbetétes ajtók, kályha megtekintésére
Róth Miksa a magyarországi szecesszió legjelentősebb üvegablak- és mozaikművésze, több világkiállításról hozott haza díjat. Amellett, hogy a munkáit a sétatéri Kaszinó épületében megrendezett Megszínesített napfény című fotókiállításon ismerhetjük meg, végre lehetőség nyílik arra, hogy élőben is megnézzük a főtéri Román Nemzeti Bank általa tervezett épületdíszeit. Regisztrációhoz kötött program! Időpontok: augusztus 16. 10-12, augusztus 17. 14-16, augusztus 18. 10-12.
7. Kolozsvár és lakói a 19-20. század fordulóján Veress Ferenc üveglemezein
Ha régi fényképet látunk Kolozsvárról, azt nagy valószínűséggel Veress Ferenc készítette, a város első műtermének tulajdonosa, kísérleti fotográfus. Az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum az üveglemezek digitalizált változatát mutatja be, külön érdekesség, hogy Török Károly muzeológus megpróbálta a korabeli kolozsvári viseletek színét is rekonstruálni a feldolgozás során. A kiállítás augusztus 16-án 12 órakor nyílik és szeptember 15-ig látogatható.
8. Boros Misi fellépése
A mindössze 14 éves Boros Misi zongoraművészt három évvel ezelőtt ismertük meg a Virtuózok című tehetségkutató műsor kis korcsoportjának versenyzőjeként, majd győzteseként, a ritka tehetség New Yorktól Stockholmig és Tokiótól Párizsig koncertezett már, 18-án 16 órakor pedig a BBTE és a Kolozsvári Filharmónia Auditorium Maximum dísztermében láthathatjuk egy jótékony célú koncert keretében.
9. Dalszöveg és vers Arany Jánostól Bob Dylanig - Dr. Balázs Imre József előadása
Az előadó – maga is költő és dalszövegíró – 50 percben tekinti át a két összefonódó műfaj kb. 200 éves irodalmi kontextusát. A 2016-os irodalmi Nobel-díj körüli viták fényében a BBTE Bölcsészettudományi Karán szervezett rendhagyó irodalomóra csakis érdekes lehet. Időpont: augusztus 19. 13:00.
10. Beszélgetés Szabó Kati többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásszal
Szabó Katival 19-én 17 órakor találkozhatunk a TIFF-házban, az erdélyi sportlegendát Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke kérdezi majd életútjáról.
Tasi Annabella, Zsizsmann Erika / maszol.ro
Mi is úgy gondoljuk, hogy tíznél jóval több kihagyhatatlan esemény van a 8. Kolozsvári Magyar Napokon, szubjektív ajánlónkkal csak kiindulópontot szeretnénk nyújtani a válogatáshoz és felhívni a figyelmet néhány olyan programra, amiben az év többi napján kisebb valószínűséggel lehet részünk.
1. Balaton koncert
Az 1979-ben alakult Balaton underground klubegyüttes melankolikus sanzonjaival – és nem csak – hangolódhatunk rá az egyhetes rendezvénysorozatra vasárnap, 13-án 20 órakor Bartha Ernő magyarfenesi Arkhai Szoborparkjában, ahová legalább egyszer mindenkinek érdemes ellátogatni.
2. Szaxofon-orgona koncert a Szent Mihály-templomban
A Szent Mihály-templom orgonáján csendült már fel az utóbbi időben kortárs zene, most azonban olyan huszadik századi műveket hallhatunk, amelyekben a „hangszerek királynője”, a középkori eredetű orgona egy 19. századi, elsősorban a dzsesszből ismert hangszerrel, a szaxofonnal találkozik. Műsoron: Samuel Barber, Gabriel Fauré, Denis Bedard és Ad Wammes művei. Időpont: vasárnap, augusztus 13. 19:00.
3. Arany 200 busz
Hétfőn, 14-én 12 órakor megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház előtti térben a Petőfi Irodalmi Múzeum izgalmasnak és interaktívnak ígérkező, az iskolai oktatást kiegészítő mozgókiállítása, az Arany 200 busz, amely különböző dokumentumok, játékok és digitális eszközök segítségével igyekszik elmélyíteni tudásunkat a 200 évvel ezelőtt született költőről. A kiállítás csütörtökig látogatható, 10 és 20 óra között.
4. Spot – Kincsvadászat Kolozsváron
A kincskeresés általában a gyermekprogramok között szerepel, de ezúttal felnőttek is bátran résztvehetnek a Korzó Egyesület városfelfedező játékában. A programra 2-6 fős csapatok jelentkezhetnek hétfőtől szerdáig (aug. 14-16.) az office@korzo.org.ro e-mailcímen vagy a 0740-040-008-as telefonszámon, a kincskeresést pedig csütörtöktől vasárnapig lehet kipróbálni. Az egyesület egyébként két új várossétával is készül, ezek közül az egzotikusabbat emelnénk ki: A szocmodern szép?! A Mărăști és a Györgyfalvi negyedek építészeti öröksége
5. Irodalmi estek Magyarország Főkonzulátusán
Kár lenne kihagyni a Főkonzulátus rendezvénytermében szervezett irodalmi esteket is, Mile Lajos főkonzul a magyar kortárs irodalom olyan meghatározó gondolkodóival és alkotóival fog beszélgetni, mint Kukorelly Endre író, költő, újságíró (15-én 16 órakor), Bereményi Géza, aki többek közt Cseh Tamás dalainak szövegírója volt (17-én 16.30-kor), és Bartis Attila író (18-án 18 órakor).
6. Csoportos látogatás a Román Nemzeti Bank termébe a Róth Miksa festette üvegmennyezet, mozaikok, üvegbetétes ajtók, kályha megtekintésére
Róth Miksa a magyarországi szecesszió legjelentősebb üvegablak- és mozaikművésze, több világkiállításról hozott haza díjat. Amellett, hogy a munkáit a sétatéri Kaszinó épületében megrendezett Megszínesített napfény című fotókiállításon ismerhetjük meg, végre lehetőség nyílik arra, hogy élőben is megnézzük a főtéri Román Nemzeti Bank általa tervezett épületdíszeit. Regisztrációhoz kötött program! Időpontok: augusztus 16. 10-12, augusztus 17. 14-16, augusztus 18. 10-12.
7. Kolozsvár és lakói a 19-20. század fordulóján Veress Ferenc üveglemezein
Ha régi fényképet látunk Kolozsvárról, azt nagy valószínűséggel Veress Ferenc készítette, a város első műtermének tulajdonosa, kísérleti fotográfus. Az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum az üveglemezek digitalizált változatát mutatja be, külön érdekesség, hogy Török Károly muzeológus megpróbálta a korabeli kolozsvári viseletek színét is rekonstruálni a feldolgozás során. A kiállítás augusztus 16-án 12 órakor nyílik és szeptember 15-ig látogatható.
8. Boros Misi fellépése
A mindössze 14 éves Boros Misi zongoraművészt három évvel ezelőtt ismertük meg a Virtuózok című tehetségkutató műsor kis korcsoportjának versenyzőjeként, majd győzteseként, a ritka tehetség New Yorktól Stockholmig és Tokiótól Párizsig koncertezett már, 18-án 16 órakor pedig a BBTE és a Kolozsvári Filharmónia Auditorium Maximum dísztermében láthathatjuk egy jótékony célú koncert keretében.
9. Dalszöveg és vers Arany Jánostól Bob Dylanig - Dr. Balázs Imre József előadása
Az előadó – maga is költő és dalszövegíró – 50 percben tekinti át a két összefonódó műfaj kb. 200 éves irodalmi kontextusát. A 2016-os irodalmi Nobel-díj körüli viták fényében a BBTE Bölcsészettudományi Karán szervezett rendhagyó irodalomóra csakis érdekes lehet. Időpont: augusztus 19. 13:00.
10. Beszélgetés Szabó Kati többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásszal
Szabó Katival 19-én 17 órakor találkozhatunk a TIFF-házban, az erdélyi sportlegendát Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke kérdezi majd életútjáról.
Tasi Annabella, Zsizsmann Erika / maszol.ro
2017. augusztus 18.
Balog: Megmaradásunk és gyarapodásunk a 21. században is csak a Szent István által ezer évvel ezelőtt lefektetett alapokra épülhet
Megmaradásunk és gyarapodásunk a 21. században is csak a Szent István által ezer évvel ezelőtt lefektetett alapokra épülhet. Ez a magyarok személyes és közösségi szövetségkötése a keresztény hittel és kultúrával - fogalmazott Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, aki állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20. alkalmából pénteken a Pesti Vigadóban.
A tárcavezető Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral közösen Móra Ferenc-, Pauler Gyula- és Szinnyei József-díjakat adott át.
A kitüntettetek tisztességes munkával, tudományos teljesítménnyel, magas művészettel és rekordokkal járultak hozzá a magyar nemzet életéhez, így folytatói és résztvevői a megmaradásért és gyarapodásért vívott küzdelemnek - emelte ki Balog Zoltán.
Hozzáfűzte: augusztus 20-án a minőség, a jóság, a szépség és igazság Szent István életművében is megnyilvánuló, tér és idő mechanikus határait elmosni képes erejét ünnepeljük, valamint mindazt, ami közös bennünk Beregszásztól San Franciscóig, Tel-Avivtól és Torontótól Canberráig és Stockholmig, Gyimesbükktől a Rózsadombig.
Az elmúlt hét év, a demográfiai, az államadósság és a környezetvédelem helyzetének javulása megmutatta, hogy nincsenek vesztett ügyek, lefutott meccsek, ha komolyan nekilátunk, javíthatunk az életünkön - hangsúlyozta az emberi erőforrás miniszter.
Példaként említette, hogy ma már nem a munkanélküliek magas száma gond, hanem a munkaerő hiánya, egyre kevesebb az olyan fiatal, akik sem tanulni, sem dolgozni nem tudnak. Hozzátette azt is: az állam és az egyházak összefogásának is hála, ma kétszer annyi cigány fiatal jár egyetemre Magyarországon, mint három évvel ezelőtt.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az ünnepség zárásaként hangsúlyozta: Magyarország kormánya példaként állítja a díjazottakat a társadalom elé.
Az elmúlt években a Millennium óta nem látott kulturális infrastruktúra-fejlesztés indult Magyarországon - fűzte hozzá az államtitkár, aki kiemelte a kulturális alapellátás, valamint a népi kultúra megerősítését célul kitűző 7,5 milliárd forint összértékű Csoóri Sándor-program elindítását is.
Szent István jól tudta, csak erős, független állam védheti meg polgárait a külső erőkkel szemben. A mai aktív generációnak is az a feladata, hogy nemzeti kultúránkat és függetlenségüket az ezzel ellentétes nemzetközi tendenciák ellenére is megőrizze - fogalmazott Hoppál Péter. (MTI)
Megmaradásunk és gyarapodásunk a 21. században is csak a Szent István által ezer évvel ezelőtt lefektetett alapokra épülhet. Ez a magyarok személyes és közösségi szövetségkötése a keresztény hittel és kultúrával - fogalmazott Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, aki állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20. alkalmából pénteken a Pesti Vigadóban.
A tárcavezető Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral közösen Móra Ferenc-, Pauler Gyula- és Szinnyei József-díjakat adott át.
A kitüntettetek tisztességes munkával, tudományos teljesítménnyel, magas művészettel és rekordokkal járultak hozzá a magyar nemzet életéhez, így folytatói és résztvevői a megmaradásért és gyarapodásért vívott küzdelemnek - emelte ki Balog Zoltán.
Hozzáfűzte: augusztus 20-án a minőség, a jóság, a szépség és igazság Szent István életművében is megnyilvánuló, tér és idő mechanikus határait elmosni képes erejét ünnepeljük, valamint mindazt, ami közös bennünk Beregszásztól San Franciscóig, Tel-Avivtól és Torontótól Canberráig és Stockholmig, Gyimesbükktől a Rózsadombig.
Az elmúlt hét év, a demográfiai, az államadósság és a környezetvédelem helyzetének javulása megmutatta, hogy nincsenek vesztett ügyek, lefutott meccsek, ha komolyan nekilátunk, javíthatunk az életünkön - hangsúlyozta az emberi erőforrás miniszter.
Példaként említette, hogy ma már nem a munkanélküliek magas száma gond, hanem a munkaerő hiánya, egyre kevesebb az olyan fiatal, akik sem tanulni, sem dolgozni nem tudnak. Hozzátette azt is: az állam és az egyházak összefogásának is hála, ma kétszer annyi cigány fiatal jár egyetemre Magyarországon, mint három évvel ezelőtt.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az ünnepség zárásaként hangsúlyozta: Magyarország kormánya példaként állítja a díjazottakat a társadalom elé.
Az elmúlt években a Millennium óta nem látott kulturális infrastruktúra-fejlesztés indult Magyarországon - fűzte hozzá az államtitkár, aki kiemelte a kulturális alapellátás, valamint a népi kultúra megerősítését célul kitűző 7,5 milliárd forint összértékű Csoóri Sándor-program elindítását is.
Szent István jól tudta, csak erős, független állam védheti meg polgárait a külső erőkkel szemben. A mai aktív generációnak is az a feladata, hogy nemzeti kultúránkat és függetlenségüket az ezzel ellentétes nemzetközi tendenciák ellenére is megőrizze - fogalmazott Hoppál Péter. (MTI)
2017. november 4.
Itt az írás, forgassátok...
„Itt az írás, forgassátok...” címmel indított sorozatot a ’89-es hazai változások sajtódokumentumaiból. Kölcsey halhatatlan sorát idézve a Vanitatum vanitas elejéről. Magában a versben azért az is benne van, hogy minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga harcát, akármilyen reménytelennek is látszik az előrelépés.
Keresve sem találhattunk volna alkalmasabbat sorozatindítónak Magyari Lajos vezércikkeinél, melyek kivétel nélkül a korabeli induló Háromszék napilap első évfolyamában jelentek meg. Pontos lenyomatai annak a kornak, azoknak az eseményeknek, amelyek idehaza akkor történtek. Kivételes éleslátással, remek ráérzéssel és páratlan nyelvi erővel megfogalmazott írások ezek, nem véletlenül kapta meg értük elsők között a Magyar Újságírók Romániai Egyesületében megfogalmazott javaslatunkra az EMKE Krenner Miklós-díját 1993-ban. A leendő újságírók képzésébe bekapcsolódva előbb a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban, majd Kolozsvárt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakán a magyar írók publicisztikájáról beszélve évekig a műfaj legjobb, legjellemzőbb példájaként idéztük. Ezért is alig érthető, hogy az erdélyi magyar könyvkiadás fő szponzora, a Communitas pályázatán nem sikerült támogatást kapni ezeknek a vezércikkeknek a kiadására. Pedig a szerző egy ciklusban, az érdekképviselet-szándékú szervezet parlamentbe lépésének elején szenátora is volt a Kovászna megyei RMDSZ-nek, nem kis mértékben éppen sajtóbeli szereplésének köszönhetően. Hogy aztán Bukarestben a balkáni politika útvesztőiben nehezebben tájékozódott, aktív politikusként bizonyára kevésbé volt eredményes, az elképzelhető. Másoknak sem sikerült alapvetően megváltoztatni a romániai magyarság helyzetét, közösségi jogaink elismertetésében, életkörülményeink javításában, egyenjogúsításunkban, az egymás mellett élés feltételeinek megteremtésében, elkobzott egyházi és közösségi javainknak visszaszolgáltatásában maradt bőven tennivaló. Magyari Lajos negyedszázados üzenetei ma is túlnyomó többségben érvényesek, időszerűek. Akár napi olvasmányuk, bibliájuk lehetne ez az eseményeket szinte naplószerűen követő vezércikkgyűjtemény politikusainknak, hiszen érdekképviseleti szervünk céljai ma is ugyanazok, lévén alig változtak a körülmények. Az sem lehet kifogás, hogy a szerző egy megyei napilapban írta meg cikkeit, egyáltalán nem vidéki, adott esetben két kézre vívott csatát, egyaránt figyelt a világ, az ország és Háromszék történéseire, a tudatos külső és belső bomlasztókra, a barikád mindkét oldalán ellenünk kíméletlen harcot folytató janicsárokra és a jóhiszemű, de bizalmatlan, a céltalannak látszó küzdelembe belefáradtakra is.
Emlékszünk még a tévében közvetített szemfényvesztő forradalmi szappanoperára, amikor eléggé el nem ítélhető módon a főszereplők – ki tudja, milyen főrendező utasítására (?) – Istennek képzelték magukat, emberéleteket vettek el számolatlanul Temesváron, Bukarestben, Kolozsvárt és még sok helyt az országban egy hatalmi harcban. Hogy aztán utólag az elejtett igazságmorzsákból tudjuk meg: nemzetközileg is jól-rosszul előkészített változássorozatnak voltunk részesei, különböző szintű egyeztetések után. Óhatatlanul is gyanakvóvá válik az ember, s nem is kell föltétlenül összeesküvés-elméletek hívévé szegődnie, ha némi hasonlóságot érez, feltételez, lát az arab tavasznak nevezett dominójáték, az ukrajnai zűrzavar és a tájainkon negyedszázada lezajlott események között. Talán a kelet-európai változások is egy korábbi migrációs hullám elindításáért történtek? Románia népességének, ha igaz, 16 százaléka fogott vándorbotot 1990 óta.
Emlékszünk a bukaresti tévé ostromára is, arra, hogy mit, hogyan, illetve mit nem közvetítettek. Megdöbbentünk és felismerni véltük a temesvári törő-zúzó hangadó csoportok viselkedési formáját. Sajátos hazai technológiának vélhetnők, ha a 2006-os budapesti tévés cirkusz és kapcsolt részei legapróbb részleteiben is nem ugyanazon rendezői utasítások nyomán zajlanak. Még az elmaszatolásuk is kísértetiesen egybecseng. A kijevi zavargásokról is nagyon hasonlóak voltak a képek. Gondolhatjuk, hogy nem a tévéoperatőröket képezték ugyanazok a tömeglélektanban járatos személyek.
Vagy a marosvásárhelyi események 1990 márciusában... Ma már tudjuk: a belügyes csoportok egymás közötti és a hadsereg hatalmi harcának voltak áldozatai a halottak, sebesültek rövid távon, viszont sikerült elmérgesíteni a román–magyar kapcsolatokat s legalább fél évszázadra gyanakvást, bizalmatlanságot kelteni. Azt is tudjuk, hogy a főpróba Szászrégenben cigányellenes volt, ezért sem volt kétséges, miért vették fel ők is a harcot szinte azonnal a félrevezetett, leitatott Görgény-völgyi románokkal szemben.
Arra is emlékszünk, hogy Kolozsvárt is próbálták összeugratni a magyarságot a románsággal. De itt már rég eldőlt a városban az etnikai arány, számarányunk nem érte el a 25 százalékot. Mégis győzködnünk kellett mind az iskolákban, mind a különböző fórumokon és személyes beszélgetésekben kedves román ismerősöket: tán nem néznek annyira ostobának minket, hogy a több mint négyszeres túlerővel szemben bármilyen összetűzésbe hagyjuk magunkat beleprovokálni. Viszont igaz volt, hogy a Monostor gyárbezárás miatt munkanélkülivé vált tömegei még másfél évtizedig mozgósíthatók voltak, tán még ma is sok közöttük vevő a „magyar veszély” fölemlegetésére.Olvassuk hát figyelmesen Magyari Lajos írásait. Nagyon határozottan és világosan fogalmazza meg nemzetiségi közössége elvárásait, figyelmeztet, biztat csüggedőket, jó példák követésére sarkall, és azonnal felszisszen, ha jogsértést tapasztal. Néhány példával is érzékeltetni próbáljuk, az éppen időszerű feladatok megoldására hogyan mozgósít. Az első választások előestéjén megfogalmazza, hogy az erdélyi magyarságra három veszély leselkedik: a közöny, a fásultság és a megfutamodás. És hogyan érvel ez utóbbi ellen?
„A harmadik sátán az előbbi kettő fiókája és szüleménye. A megfutamodás. Hiszem, hogy nem gyávaságból fut senki, merem remélni, hogy ez fajtánk természetével ellenkező. De fut inkább a rajta-rajtunk elhatalmasodó reménytelenség miatt, s ezt ugyancsak belülről növesztjük-tápláljuk magunk. Ezért nehéz küzdeni ellene. De fordítsuk szembe véle az ugyancsak bennünk élő és munkáló dacot és konokságot: senki egy tapodtat se innen, bölcsőhelyünkről, szülőhazánkból nem lehet kiparancsolni minket.”
A tartalomjegyzékben a címek után a megjelenés időpontja is rögzítve. Sokat mondanak ezek a dátumok azért is, mert mutatják, milyen élesen, tisztán fogalmaz meg már idejekorán közelebbi és távlati célokat, figyelmeztet napi eseményekről szólva az iskoláink védelmében, a helyi közigazgatásban a magyar nyelv használatának, arányos képviseletünk érdekében. Ugyanakkor általánosabb veszélyre is odafigyel, például 1990. június 2-án: „el kell mondanom, hogy létezésünk legutóbbi öt hónapjának fergeteges fordulataiból, sajnos, a legjellemzőbbnek és a legtragikusabbnak azt a sok álszent szemforgatást és köpönyegfordítást tartom, ami oda vezet lassan, hogy ez az ország a korábbinál is rosszabb helyzetbe süllyedhet. Az ok kézenfekvő: nem akarunk szembenézni azzal a ténnyel, hogy új, más társadalmat csak új szemlélettel és új szemléletű kulcsemberekkel lehet teremteni.
Aki csak külszínként viseli éppen alkalmas meggyőződését, tegnap még elszánt kommunista, sőt Ceaușescu-lakáj volt, ma demokrata, holnap internacionalista, holnapután ultranacionalista, közben européer, majd »vátrapéer«, a privatizálás és a piacgazdálkodás híve, majd a »népvagyon szentségének« apostola, jobb agytekéjével az önkormányzat híve, a ballal a »szeparatizmus« elleni harc lovagja, egyik szemével Moszkva halványuló csillagán csügg, a másikkal Párizsra, Bonnra, Washingtonra, Tokióra, Stockholmra kacsint, egyik lába belegyökerezett a »kétezer éves rögvalóságba«, a másik a nyugat-európai autósztrádák aszfaltját koptatná – hát ne ígérjen az kibontakozást, gyors előrelépést ez országnak, e megpróbált népnek, mert úgysem ad mást, mint pótszert, ideológiai »nyekezolkávét«, szójával dúsított anyagi jólétet.”
Szeretnők remélni, hogy az olvasók nemcsak Háromszéken, hanem mindenütt, ahol az emberek még szívesen vesznek kezükbe veretes nyelven írott értekező prózát, ahol szűkebb vagy tágabb közösségünk sorsa iránt érdeklődnek, a felfedezés és az újrafelfedezés örömével fogadják az induló sorozat első darabját, Magyari Lajos vezércikkeit a fordulat évéből. „Itt az írás, forgassátok...”
Magyari Lajos: Lélekcserélő idők (Válogatott vezércikkek, 1989–1990), Kolozsvári Művelődés Egyesület, 2017 Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Itt az írás, forgassátok...” címmel indított sorozatot a ’89-es hazai változások sajtódokumentumaiból. Kölcsey halhatatlan sorát idézve a Vanitatum vanitas elejéről. Magában a versben azért az is benne van, hogy minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga harcát, akármilyen reménytelennek is látszik az előrelépés.
Keresve sem találhattunk volna alkalmasabbat sorozatindítónak Magyari Lajos vezércikkeinél, melyek kivétel nélkül a korabeli induló Háromszék napilap első évfolyamában jelentek meg. Pontos lenyomatai annak a kornak, azoknak az eseményeknek, amelyek idehaza akkor történtek. Kivételes éleslátással, remek ráérzéssel és páratlan nyelvi erővel megfogalmazott írások ezek, nem véletlenül kapta meg értük elsők között a Magyar Újságírók Romániai Egyesületében megfogalmazott javaslatunkra az EMKE Krenner Miklós-díját 1993-ban. A leendő újságírók képzésébe bekapcsolódva előbb a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban, majd Kolozsvárt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakán a magyar írók publicisztikájáról beszélve évekig a műfaj legjobb, legjellemzőbb példájaként idéztük. Ezért is alig érthető, hogy az erdélyi magyar könyvkiadás fő szponzora, a Communitas pályázatán nem sikerült támogatást kapni ezeknek a vezércikkeknek a kiadására. Pedig a szerző egy ciklusban, az érdekképviselet-szándékú szervezet parlamentbe lépésének elején szenátora is volt a Kovászna megyei RMDSZ-nek, nem kis mértékben éppen sajtóbeli szereplésének köszönhetően. Hogy aztán Bukarestben a balkáni politika útvesztőiben nehezebben tájékozódott, aktív politikusként bizonyára kevésbé volt eredményes, az elképzelhető. Másoknak sem sikerült alapvetően megváltoztatni a romániai magyarság helyzetét, közösségi jogaink elismertetésében, életkörülményeink javításában, egyenjogúsításunkban, az egymás mellett élés feltételeinek megteremtésében, elkobzott egyházi és közösségi javainknak visszaszolgáltatásában maradt bőven tennivaló. Magyari Lajos negyedszázados üzenetei ma is túlnyomó többségben érvényesek, időszerűek. Akár napi olvasmányuk, bibliájuk lehetne ez az eseményeket szinte naplószerűen követő vezércikkgyűjtemény politikusainknak, hiszen érdekképviseleti szervünk céljai ma is ugyanazok, lévén alig változtak a körülmények. Az sem lehet kifogás, hogy a szerző egy megyei napilapban írta meg cikkeit, egyáltalán nem vidéki, adott esetben két kézre vívott csatát, egyaránt figyelt a világ, az ország és Háromszék történéseire, a tudatos külső és belső bomlasztókra, a barikád mindkét oldalán ellenünk kíméletlen harcot folytató janicsárokra és a jóhiszemű, de bizalmatlan, a céltalannak látszó küzdelembe belefáradtakra is.
Emlékszünk még a tévében közvetített szemfényvesztő forradalmi szappanoperára, amikor eléggé el nem ítélhető módon a főszereplők – ki tudja, milyen főrendező utasítására (?) – Istennek képzelték magukat, emberéleteket vettek el számolatlanul Temesváron, Bukarestben, Kolozsvárt és még sok helyt az országban egy hatalmi harcban. Hogy aztán utólag az elejtett igazságmorzsákból tudjuk meg: nemzetközileg is jól-rosszul előkészített változássorozatnak voltunk részesei, különböző szintű egyeztetések után. Óhatatlanul is gyanakvóvá válik az ember, s nem is kell föltétlenül összeesküvés-elméletek hívévé szegődnie, ha némi hasonlóságot érez, feltételez, lát az arab tavasznak nevezett dominójáték, az ukrajnai zűrzavar és a tájainkon negyedszázada lezajlott események között. Talán a kelet-európai változások is egy korábbi migrációs hullám elindításáért történtek? Románia népességének, ha igaz, 16 százaléka fogott vándorbotot 1990 óta.
Emlékszünk a bukaresti tévé ostromára is, arra, hogy mit, hogyan, illetve mit nem közvetítettek. Megdöbbentünk és felismerni véltük a temesvári törő-zúzó hangadó csoportok viselkedési formáját. Sajátos hazai technológiának vélhetnők, ha a 2006-os budapesti tévés cirkusz és kapcsolt részei legapróbb részleteiben is nem ugyanazon rendezői utasítások nyomán zajlanak. Még az elmaszatolásuk is kísértetiesen egybecseng. A kijevi zavargásokról is nagyon hasonlóak voltak a képek. Gondolhatjuk, hogy nem a tévéoperatőröket képezték ugyanazok a tömeglélektanban járatos személyek.
Vagy a marosvásárhelyi események 1990 márciusában... Ma már tudjuk: a belügyes csoportok egymás közötti és a hadsereg hatalmi harcának voltak áldozatai a halottak, sebesültek rövid távon, viszont sikerült elmérgesíteni a román–magyar kapcsolatokat s legalább fél évszázadra gyanakvást, bizalmatlanságot kelteni. Azt is tudjuk, hogy a főpróba Szászrégenben cigányellenes volt, ezért sem volt kétséges, miért vették fel ők is a harcot szinte azonnal a félrevezetett, leitatott Görgény-völgyi románokkal szemben.
Arra is emlékszünk, hogy Kolozsvárt is próbálták összeugratni a magyarságot a románsággal. De itt már rég eldőlt a városban az etnikai arány, számarányunk nem érte el a 25 százalékot. Mégis győzködnünk kellett mind az iskolákban, mind a különböző fórumokon és személyes beszélgetésekben kedves román ismerősöket: tán nem néznek annyira ostobának minket, hogy a több mint négyszeres túlerővel szemben bármilyen összetűzésbe hagyjuk magunkat beleprovokálni. Viszont igaz volt, hogy a Monostor gyárbezárás miatt munkanélkülivé vált tömegei még másfél évtizedig mozgósíthatók voltak, tán még ma is sok közöttük vevő a „magyar veszély” fölemlegetésére.Olvassuk hát figyelmesen Magyari Lajos írásait. Nagyon határozottan és világosan fogalmazza meg nemzetiségi közössége elvárásait, figyelmeztet, biztat csüggedőket, jó példák követésére sarkall, és azonnal felszisszen, ha jogsértést tapasztal. Néhány példával is érzékeltetni próbáljuk, az éppen időszerű feladatok megoldására hogyan mozgósít. Az első választások előestéjén megfogalmazza, hogy az erdélyi magyarságra három veszély leselkedik: a közöny, a fásultság és a megfutamodás. És hogyan érvel ez utóbbi ellen?
„A harmadik sátán az előbbi kettő fiókája és szüleménye. A megfutamodás. Hiszem, hogy nem gyávaságból fut senki, merem remélni, hogy ez fajtánk természetével ellenkező. De fut inkább a rajta-rajtunk elhatalmasodó reménytelenség miatt, s ezt ugyancsak belülről növesztjük-tápláljuk magunk. Ezért nehéz küzdeni ellene. De fordítsuk szembe véle az ugyancsak bennünk élő és munkáló dacot és konokságot: senki egy tapodtat se innen, bölcsőhelyünkről, szülőhazánkból nem lehet kiparancsolni minket.”
A tartalomjegyzékben a címek után a megjelenés időpontja is rögzítve. Sokat mondanak ezek a dátumok azért is, mert mutatják, milyen élesen, tisztán fogalmaz meg már idejekorán közelebbi és távlati célokat, figyelmeztet napi eseményekről szólva az iskoláink védelmében, a helyi közigazgatásban a magyar nyelv használatának, arányos képviseletünk érdekében. Ugyanakkor általánosabb veszélyre is odafigyel, például 1990. június 2-án: „el kell mondanom, hogy létezésünk legutóbbi öt hónapjának fergeteges fordulataiból, sajnos, a legjellemzőbbnek és a legtragikusabbnak azt a sok álszent szemforgatást és köpönyegfordítást tartom, ami oda vezet lassan, hogy ez az ország a korábbinál is rosszabb helyzetbe süllyedhet. Az ok kézenfekvő: nem akarunk szembenézni azzal a ténnyel, hogy új, más társadalmat csak új szemlélettel és új szemléletű kulcsemberekkel lehet teremteni.
Aki csak külszínként viseli éppen alkalmas meggyőződését, tegnap még elszánt kommunista, sőt Ceaușescu-lakáj volt, ma demokrata, holnap internacionalista, holnapután ultranacionalista, közben européer, majd »vátrapéer«, a privatizálás és a piacgazdálkodás híve, majd a »népvagyon szentségének« apostola, jobb agytekéjével az önkormányzat híve, a ballal a »szeparatizmus« elleni harc lovagja, egyik szemével Moszkva halványuló csillagán csügg, a másikkal Párizsra, Bonnra, Washingtonra, Tokióra, Stockholmra kacsint, egyik lába belegyökerezett a »kétezer éves rögvalóságba«, a másik a nyugat-európai autósztrádák aszfaltját koptatná – hát ne ígérjen az kibontakozást, gyors előrelépést ez országnak, e megpróbált népnek, mert úgysem ad mást, mint pótszert, ideológiai »nyekezolkávét«, szójával dúsított anyagi jólétet.”
Szeretnők remélni, hogy az olvasók nemcsak Háromszéken, hanem mindenütt, ahol az emberek még szívesen vesznek kezükbe veretes nyelven írott értekező prózát, ahol szűkebb vagy tágabb közösségünk sorsa iránt érdeklődnek, a felfedezés és az újrafelfedezés örömével fogadják az induló sorozat első darabját, Magyari Lajos vezércikkeit a fordulat évéből. „Itt az írás, forgassátok...”
Magyari Lajos: Lélekcserélő idők (Válogatott vezércikkek, 1989–1990), Kolozsvári Művelődés Egyesület, 2017 Háromszék (Sepsiszentgyörgy)