Az 1999-2000-es iskolai évben a gyulakuti tanítók módszertani köre vállalta a II. osztályosok körzeti mesemondó-versenyének megszervezését. Jan. 15-én a Szováta-Balavásár körzetben 35 kisiskolás vett részt a vetélkedőn Szovátáról, Sóváradról, Makfalváról, Hármasfaluból, Nyárádremetéről, Erdőszentgyörgyről és Gyulakutáról. /Ozsváth Éva tanár, Gyulakuta: Mesemondó-verseny Gyulakután. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./

Sóvárad közelében van a hajdani Csombod vára, a hozzá kapcsolódó gazdag mondaanyag egy részét Ráduly János közölte (Vetettem gyöngyöt. Népköltészeti tanulmányok. Székelyudvarhely. 1997). Ráduly 1998 nyarán járt arra, amikor néhány olyan kőtömbre (sztélére) figyelte föl, amelyek "emberfejesek", azaz emberfő alakúak. Ezek között egy "írott" kő is előbukkant, amelyen két vésett jel látható, mind a kettő besorolható a székely (magyar) rovásírás ábécérendszerébe. A két jel Ráduly szerint monogramot takar, család- és keresztnév rövidítései lehetnek. Kéréses a jelek kőbe vésésének az ideje. Ráduly János szerint nem kizárt, hogy a két jelet a XV-XVII. században "írták". Ezzel Sóvárad is felsorakozott a rovásírást megőrző Kis-Küküllő menti falvak közé. Ezek a következők: Kibéd, Makfalva, Szolokma, Erdőszentgyörgy és Bonyha. /Ráduly János: Rovásjeles kő Sóváradon. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 26./

"Maros megyében számos település törekszik a községgé válásra önállóan, illetve szomszédos faluval társulva. Virág György Maros megyei önkormányzati elnök kifejtette, összesen tizenegy új község alakulhat meg. A törvény előírásai között szerepel a legkevesebb 1500-as lélekszám, az önkormányzati hivatalnak megfelelő épület, iskola és művelődési otthon megléte. A közeljövőben Maros megyében Fehéregyházától Nagybún válna le, Bátostól Dedrád, Mezőcsávástól Mezőszabad Galamboddal, Nagyernyétől Sáromberke, Görgényhodáktól Toka, Jeddtől Koronka és Székelybós, Mezőbándtól Mezőmadaras, Görgényszentimrétől Görgényüvegcsűr, Nyárádmagyaróstól Márkod, Szovátától Sóvárad. /Antal Erika: Új községek. Népszavazást írnak ki az önállósodásért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./ "

"A székely Sóvidéken végzett két évtizedes gyűjtő-, feldolgozó és rendszerező munka befejező kötetéhez érkeztem. Az előző négy kötetben a Sóvidék élővilágát (etnobiológiáját) mutattam be, míg itt az élettelen természet ismeretét, néphagyományát tárom az olvasó elé." - írta Gub Jenő ötödik kötetének /Természetismeret és néphagyomány a székely Sóvidéken, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2003./ bevezetésében. A szovátai tanár, a Sóvidék szerelmese, fáradhatatlan kutatója Alsósófalva, Atyha, Békástanya, Felsősófalva, Fenyőkút, Illyésmező, Kopactanya, Korond, Pálpataka, Parajd, Sóvárad, Szakadát, Szováta és Vadasmező településekről összesen 607 adatközlőt sorolt fel név szerint. /(bölöni): Ha álmunkban gyermeket csókolunk. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./"

"Pert nyert a Krónika és munkatársa, Szucher Ervin a saját kollégáit és az egyházat támadó sóváradi tanárral szemben. Lakatos István sóváradi tanár rágalmazásért indított pert a lap és újságírója ellen, jelentős anyagi kártérítést követelve. Natalia Roman törvénybíró elvetette Lakatos vádjait, és a perköltségek megtérítésére kötelezte a sóváradi pedagógust.A marosvásárhelyi bíróság alaptalannak találta Lakatos István vádjait. A sóváradi tanár a Krónika 2002. okt. 5-6-ai számában megjelent, Elmérgesedett a sóváradi iskola helyzete - Lakatos István éhségsztrájkol című cikk nyomán indított bűnügyi pert. A Krónika beszámolt Lakatos tavalyi éhségsztrájkjáról, megszólaltatva az érintettet, aki a küküllőmenti település iskolájában uralkodó állapotok ellen tiltakozott. Tatár Tibor lelkész visszautasította Lakatos vádjait - a tanár tálibnak nevezte a sóváradi református egyházat a magyarellenességéről ismert Cuvantul Liber című napilap hasábjain. Románellenességgel vádolta az iskola vezetőit és tanárait, de bizonyos kábítószer-kereskedelemről is említést tett. Lakatos több ízben is feljelentette kollégáit, azonban a kivizsgálások során kiderült, vádjai alaptalanok. . Lakatos mindenkit valamivel megvádol - nyilatkozta a per lezárta után Dénes Sándor, az intézet igazgatója. Dénes Sándor egész dossziéval rendelkezik, amely a gyerekek és a szülők írásos panaszait tartalmazza. /A bíróság elutasította Lakatos István vádjait. = Krónika (Kolozsvár), okt. 22./"

A szenátus megszavazta az új községek létesítéséről szóló törvénytervezetet. Ennek értelmében – az államelnöki kihirdetést illetve a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően – elnyeri ezt a közigazgatási státust többek között az Arad megyei Kisiratos, a Kovászna megyei Bikszád, Málnás és Mikóújfalu, a Hargita megyei Csíkcsicsó, Szentlélek, Csíkszentimre, Galambfalva, Csíkrákos, Máréfalva, a Maros megyei Koronka és Sóvárad, a Szatmár megyei Egri és Csomaköz. /Új községek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./

Sóvárad önálló közigazgatási egységgé vált. 1968-ig önálló község volt, akkor csatolták Szovátához. Lakói székely magyarok, 1992-ben 1673 lelket számláltak. /(mózes): Sóvárad önálló közigazgatási egységgé vált. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 15./

Maros megyében 29 megválasztott polgármestere van az RMDSZ-nek az első forduló után, 17 jelöltje pedig a második fordulót várja. Ez növekvő tendenciát mutat 2000-hez képest, akkor 24 jelölt szerzett mandátumot az első fordulóban, öt pedig a másodikban. Sipos József Ádámoson, Osváth Csaba Ákosfalván, Balogh István Csíkfalván, Tar András Erdőszentgyörgyön, Veres Gergely Domokos Havadon, Simon István Kerelőszentpálon, Dósa Sándor Kibéden, Nagy Márton Koronkán, Ballai György Magyarbükkösön, Kocsis Albert Magyarón, Zsigmond Vencel Makfalván, Ercsei György Marossárpatakon, Vízi József Marosszentgyörgyön, Ördög Ferenc Marosvécsen, Varró Levente Mezőbodonban, Dávid Gyula Mezőmadarason, Bartha Mihály Mezőpaniton, Jánosi Ferenc Nagyernyén, Ferenczi György Nyárádkarácsonfalván, Kacsó Antal Nyárádmagyaróson, Gál Lajos Nyárádremetén, Dászkel László Nyárádszeredában, Madaras Árpád Sóváradon, Majlát Károly Székelyberén, Orbán Sándor Székelyhodoson, Szőcs Lajos Székelyvéckén, Péter Ferenc Szovátán, Vígh József Vámosgálfalván nyert az RMDSZ színeiben. /Még 17 RMDSZ-es polgármesterjelölt versenyben. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./

Kerekes Károly parlamenti képviselő naponta interpellál a szovátai út ügyében, Miron Mitreához, a Közlekedési és Építkezési Minisztérium tárcavezetőjéhez fordult, követelve a Marosvásárhelyt Szovátával összekötő 13-as országút Erdőszentgyörgy és Sóvárad közötti szakaszának felújítását. Kelemen Atilla RMDSZ-es képviselő Ovidiu Natea prefektus társaságában szintén felkereste a minisztert. Lokodi Edit, a Maros Megyei Tanács elnöke az újságíróknak bejelentette, ha ezen a héten sem kezdik el a szovátai útszakasz javítását, látványosabb formáját választja a tiltakozásnak. Nem tudják, hova tűnt az a pénzösszeg, amit kiutaltak az út javítására. A bekötőutak is rosszak. A környéken a szeméttakarítást és -elhordást sem szervezték meg kellőképpen. /Szucher Ervin: Vendégijesztő utak és riasztó időjárás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 5./

Sóváradon a református gyülekezetet önerőből rendbe tette a templomot és a lelkészi lakást. Tatár Tibor lelkipásztor elmondta, hogy közel ezer református él a Szováta közelében levő településen. A lélekszám az elmúlt években, évtizedekben nem apadt nagy mértékben. A lelkészi lakással szemben díszes székely kapu védi a templom viszonylag kis udvarát. /Simon Virág: Templomjavítás önerőből. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 10./

Sóvárad egy éve levált Szovátáról és önálló közigazgatási egység lett. Madaras Árpád polgármester munkatársaival bővítették, javították hivatalukat. Emellett kifestették a kultúrotthont, megjavították az iskola tetőzetét, javításokat végeztek az óvodában, kiköveztek 200 méter utcát. Tavaly június óta működik a faluban orvosi rendelő, idén április elsejétől gyógyszertárat nyitottak. Sóvárad testvértelepülési kapcsolatot épített ki Sátoraljaújhellyel. /Kilyén Attila: Egy év után. Sóvárad elégedett az önállósodással. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./

A Szent József Gyermekotthon működése 2003 szeptemberében indult Szovátán. 2004 nagyhetére beköltözhetővé vált az új otthon, azonban leégett az épület. A munkálatok újból elkezdődtek, az új gyermekotthon most már majdnem teljesen elkészült. Gyermekvédelmi tevékenységük többféle. Egyes családok gondjai ruhaadománnyal, élelmiszercsomaggal megoldhatóak. Napközi otthonos foglalkoztatás célja a hátrányos helyzetű, de jó képességű gyerekek segítése, naponta délután. A napközik öt helységben működtek az elmúlt tanévben: Nyárádszeredában, Vármezőn, Sóváradon, Kibéden és Illyésmezőn. Ezt a hálózatot szeretnék tovább bővíteni a jövőben Szovátán és környékén, a Nyárád és Küküllő menti falvakban, a Gyergyói- és a Csíki-medencében. /Pál Marika és Szilágyi Réka: Önkénteseket munkatársakat várnak a szovátai gyermekotthonba. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 8./

Böjte Csaba ferences szerzetes év elejei beszámolója szerint  meglátogatta mindegyik, gyermekeket gondozó házukat. Mindenütt Isten áldásával találkozott. Élet van a Szent Ferenc Alapítvány házaiban. Istennek hála, a mindennapi kenyér előkerül. Minden hely megtelt, annak ellenére, hogy az ősszel indult Szováta, Petrozsény, Kisiratos, Gyulafehérvár, de Nagyszalontán és Torockón is új lakásokat adtak át. Növekszik az országban a szegénység. Csíkszereda: Dánél Sándor felesége vezetik a 2005. december 21-én indult irodát. Árkos: 2005 december 1-jén vették át az Irgalmasság Anyjáról elnevezett anyaotthont. Ez egy kisebb ház. Elképzelésünk szerint Szent Ferenc Betegápoló Nővérei 5-6 várandós nőt fogadnak be, majd az édesanya kisgyermekét egy évig nevelheti az otthonban. Megrendítő sorsokat hordoznak. Az egyik várandós mama férjével bérlakásban lakott, de a költségeket nem tudták fizetni, így az utcára kerültek télvíz idején.     Gyulafehérváron a felnövekvő papság közvetlen kapcsolatba kerülhet a fészekből kihullott gyermekekkel. Kisiratoson a 2005 szeptemberében indult háznak 11 lakója van, köztük egy tolószékes kislány. Petrozsényban Ács Éva szépen vezeti a nagy házat, folyamatosan hoznak új gyermekeket, már 86 bentlakó gyermeke van az otthonnak, ott magyar iskola is működik. A tavaly még csak hat gyermeket számláló magyar tagozatnak mára már 143 látogatója van. Szováta: A Szent József tiszteletére 2005 szeptemberében szentelt háznak is sok új lakója van, 74 gyermeket gondoznak. Zsombolya: Markó Piroska testvérével 11 fiúcskát és 8 kislányt nevel. Ez a ház 2004 szeptemberében indult. Nagyszalonta: a Szent Antal tiszteletére szentelt otthonban 19 kisebb-nagyobb gyermek játszik, tanul nap mint nap. Torockó: Tamás Márta nevelőnő 2004 szeptemberében indította el a házat, jelenleg 21 gyermeknek ad otthont. Kolozsváron 2004 novemberében indult a főiskolások, egyetemisták otthona. Jelenleg 24-en laknak a nem túl nagy házban. Szászváros: A Szent Erzsébet tiszteletére 1999-ben létesített otthonban 72 gyermeket nevelnek. Déva: mivel új házak nyíltak 2005-ben, és Déváról sok gyermeket elvittek, jelenleg 325 kisebb-nagyobb gyermek él itt. A Küküllő mellett Sebesi Ildikó szervezi a hálózatot. Itt hét helységben összesen 197 gyermeket gondoznak nap mint nap. Sóváradon, Kibéden már tavaly is folyt a munka, Makfalván, Szolokmán, Hármasfaluban, Véckén és Szentdemeteren az idén indultak a napközik. A gyermekek legtöbb helyen meleg ételt kapnak, majd egy kis játék után felügyelet alatt megtanulják a leckéjüket. A Nyárád menti hálózatot Szilágyi Réka szervezi.  A Nyárád mentén tavaly csak Vármezőben volt egy kis napközis otthonuk, most már itt két édesanya gondozza a gyermekeket, egy bérelt lakásban. Tavaly indult a nyárádszeredai napközi. Idén sikerült Gyergyóremetén, Köszvényesen és Mikházán is elindítani a tevékenységet. Szovátáról Illyésmező, Parajd irányába is elindult a napközi-szervezés. Napközi otthon működik tavalytól Fogarason, Gyergyószárhegyen. Idén Szatmárnémetiben a hajdani ferences kolostorban két nevelővel elindult a gyermekek felkarolása. /Frigyesy Ágnes: Aki másoknak szentelte életét. Böjte Csaba ferences szerzetes példája. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 7./

„Dévai gyerekmentőként” Erdélyben és külföldön egyaránt ismert Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke immár több mint tíz éve az erdélyi magyar árva és szegény gyerekek mentőangyala, hiszen Erdély-szerte több mint 40 intézményben 1300 gyereknek nyújtanak „testi és lelki táplálékot, magyar identitást és jövőt”. Csaba testvér 1992-ben tette az első lépéseket az árvák és szegények felkarolására, amikor a maga köré gyűjtött, utcán tengődő gyerekekkel beköltözött a dévai ferences kolostorba és azt gyermekotthonná alakította. Azóta Erdély-szerte kiépült a védőháló, s ma gyermekotthont működtetnek Déván, Szászvárosban, Szovátán, Petrozsényban, Torockón, Zsombolyán, Szárhegyen, Nagyszalontán, Kolozsváron, Kőrisbányán, Sóváradon és Illyésmezőn is. Két típusú otthon létezik, az egyik a gyermekotthon, ahol az árva gyerekek laknak, akiknek teljes ellátást, taníttatást biztosítanak. E központokban a csoportok nagycsalád modellre épülnek, 8-10 gyerekkel foglalkozik egy nevelő. A másik típus a napközi otthon, ahol ebédet, tanszereket, ruhát és délutáni oktatást biztosítanak azoknak a gyerekeknek, akik otthon rossz körülmények között élnek, azonban „ha a család már nem tudja ellátni a gyerekeket, akkor befogadjuk őket az otthonba. Összesen 600 bentlakó gyerekünk van és további 700-nak biztosítunk napközi otthonokban ellátást” – tájékoztatott Böjte Csaba. „Nevelőink munkakönyves alkalmazottak, mellettük azonban nagyon sok önkéntes tevékenykedik, akik jóindulatból jönnek és gondoskodnak az apróságokról. Úgy érzem, ha Isten megengedte, hogy gyerek legyen valahol a világon, aki azért sír, hogy valaki ölbe vegye, akkor kell lennie olyan személynek is, aki azt szeretné, hogy ölbe vehessen valakit” – vélekedik a szerzetes. A gyerekek a legkülönbözőbb utakon kerülnek az alapítványhoz. Mindenképpen megpróbálják a családokat összetartani. Az általuk gondozott gyerekeknek 20%-a roma nemzetiségű. Az alapítvány 2002-től Magyarországon is be van jegyezve, onnan is jönnek adományok. /Menyhárt Borbála: Árvák és szegények gondviselője. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./

Augusztus 20-án Kalotaszentkirályra érkeztek az Együtt Határok Nélkül Szent Imre Millenniumi Emléktúra résztvevői: a lovasok augusztus elsején kezdték meg az egy hónapon át tartó 500 kilométeres túrájukat, amelyből eddig már több mint 300 kilométert tettek meg lóháton Erdélyben. Csontos János magyar országgyűlési képviselő, a túra szervezőjének tájékoztatása szerint a rendezvénnyel Szent István király fiának, az ezer évvel ezelőtt született Szent Imre hercegnek állítanak emléket. A túra ötnapos kiképzéssel kezdődött Szentegyházán, az ottani huszárbandérium vendégszeretetében. Ez idő alatt megkoszorúzták a csíkszeredai Petőfi-szobrot, és a székelyek szent hegyére, az 1801 méter magas Madarasi Hargitára is felmentek lovaikkal. Útjuk során a helyi huszárbandériumok is csatlakoztak hozzájuk. A túra ünnepélyes indulása augusztus 6-án volt Csíkszentimre-Büdösfürdőn, ahol többek között Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke indította el a csapatot. Ünnepségen vettek részt Zetelakán, Farkaslakán megkoszorúzták Tamási Áron sírhelyét, majd Korondon és Parajdon is tiszteletünket tették. Szovátán részt vettek a helyi huszárok zászlóavató ünnepségén, majd Sóvárad, Nyárádszentimre, Marossárpatak, Mezőpanit, Kolozs, Tordaszentlászló érintésével Kalotaszentkirályra érkeztek, ahol részt vettek az augusztus 20-i ünnepségen, majd a Szilágyságba indultak tovább. Augusztus végén érkeznek Szentjobb településre, ahol 31-én az I. Partiumi Huszártalálkozóra egész napos programmal és huszárbállal várják az érdeklődőket a határ mindkét oldaláról. Imre herceg a legenda szerint Hegyközszentimrén vesztette életét: 1031. szeptember 2-án egy vadkan áldozata lett – szeptember elsején egész napos ünnepi programmal ott ér véget az emléktúra. /Lovas huszárok Kalotaszegen. 500 kilométeres erdélyi túra Szent Imre herceg emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

Szováta Parajd és Sóvárad felőli kijáratától eltávolította január 8-án az útügyi hatóság azokat a székely rovásírásos helységnévtáblákat, melyeket a helyi tanács álláspontja ellenére függesztett ki Tóth Ferenc helyi tanár. Ezzel szemben Gyergyószéken hivatalosan állítanak rovásírásos táblákat – a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) gyergyószéki szervezete szorgalmazására. „Tóth Ferenc tanár úr beteges feltűnési viszketegségben szenved” – mondta Péter Ferenc, Szováta polgármestere. Gyergyószéken lehet rovásírásos feliratokkal találkozni. Árus Zsolt szerint a törvény nem tiltja meg a kétféle írásmódot„A szimbólum fontos egy nép életében, de önmagában nem bizonyít semmit. A székelység és magyarság több évszázados ittléte Erdélyben nem is szorul ilyen típusú bizonyításra” – véli Péntek János kolozsvári nyelvész professzor. Szerinte a rovásírás szimbolikus kifejezése a magyar és ezen belül a székely hagyatéknak, nem baj, ha vannak ilyen jellegű kezdeményezések, de a rovásírás körüli kultusznak nincs nagy jelentősége: ennél sokkal nagyobb szükség van az erdélyi magyarság írásának és kultúrájának megőrzésére. /Gergely Edit, Király K. László, Pásztor Krisztina: Partizán rovástáblák. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./

Király László-kötetek bemutatására került sor november 19-én Erdőszentgyörgyön, a Szent György Iskolaközpont könyvtárában, abból az alkalomból, hogy a Sóváradon született és Kolozsváron élő József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Helikon című irodalmi folyóirat helyettes főszerkesztője november 19-én töltötte 65. életévét. /Király László 65 éves. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 20./

Sóváradon a háromnapos faluünnep kezdetén Madaras Árpád polgármester köszöntötte a megjelenteket, beszámolt arról, hogy elkezdődött a falu közművesítése. A balatoni testvértelepülés polgármestere, Marczali Tamás a közel két évtizedes testvértelepülési kapcsolatot méltatva hívta meg szeptember ötödikére Kőröshegyre, a falunapra a sóváradiakat. A helybeli óvodások műsora után az iskolások táncokkal és fonójelenettel léptek fel. Eljött Markó Béla, az RMDSZ országos elnöke, a térség választott szenátora is. Kiemelte: önálló községgé vált Sóvárad, ez fontos előrelépés volt a falu életében. Ugyanilyen fontos a magyar közösség számára az önállóság joga. Szerves része boldogulásunknak a szülőföldön. /Bölöni Domokos: Sóváradi faluünnep – ötödször. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 27./

Színésznek készült, mégis a gyógytornász hivatást választja Fekete Krisztina, akit a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem tavaly végzett évfolyamának egyik legtehetségesebbikének tartanak. Az Egyesült Államokból nemrég hazatért fiatal lány a beteg gyerekeken szeretne segíteni. Az Egyesült Államokban a Keresztény Előadóművészek Közössége (Christian Performing Artists’ Fellowship) keretében dolgozott, szakmai gyakorlatra ment ki, ösztöndíjasként. A képzések, koncertek és előadások mellett a Szentírás tanulmányozása is fontos szerepet kapott. Az egyik fő cél, hogy a fesztiválon a fiataloknak Jézus Krisztusról beszéljenek. A művészek gyakran énközpontú élete helyett, az Isten-központú, szolgáló élet teljességét és szépségét tárják a diákok elé. Fekete Krisztina hazatérése után egy hónapig „remeteként” élt Sóváradon, a Mustármag Egyesület remeteházában. Most szeretné felfrissíteni a gyógytornászi ismereteit. Úgy gondolja, hogy valamikor majd társulatot létesít – színészekkel, táncosokkal, zenészekkel –, akik olyan előadásokat hoznak létre, amelyek az élő Istenről szólnak, emellett pedig a büszkeség elleni gyógyszerként konkrét szolgálatot is vállalnak. Most úgy látja, hogy gyógytornászként kell szolgálnia. /Máthé Éva: Az Egyesült Államok után a sóváradi remeteséget választotta Fekete Krisztina színművész. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./

Zsugorodó anyanyelvi oktatás
Kevesebb óvodai csoport, első és ötödik osztály
Búzásbesenyő, Mezőcsávás, Balavásár, Ernye, Mikháza, Sóvárad, Jobbágyfalva szerepel a vidéki települések között, de Szászrégent és a megyeközpontot is érinti a leépítés. A tanfelügyelő szerint a címzetes állással rendelkező óvónők nem maradnak munka nélkül, vala- mennyiüket el tudják helyezni.
21 olyan község van megyénkben, ahol átlagosan hat gyerek jár az osztatlan I-IV. osztályba. Ezeket az osztályokat sikerült megmenteni, s a jövő tanévtől is működhetnek – tájékoztatott Illés Ildikó főtanfelügyelő helyettes, Marosvásárhelyen viszont az első osztályos gyerekek számát elosztják 25-tel, és a hányadosnak megfelelő számú osztályt hagy jóvá a tanfelügyelőség. Ezek az osztályok azokban az iskolákban indulhatnak, ahova a legtöbb gyerek iratkozik. Új alternatív első osztályok nem lesznek a jövő tanévtől. A szeptemberben induló ötödik osztályok esetében 30-cal osztják a gyerekek számát, így több általános iskolában megszűnnek a párhuzamos osztályok.
b. gy. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Zarándokok megyénkben
Tematikus gyalogösvény
Tegnap érkezett megyénkbe az a 15 tagú magyarországi zarándokcsoport, amely 40 napos gyaloglás után részt vesz a csíksomlyói búcsún. A Budapestről elindult lelkes társaságot az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári, kolozsvári, marosvásárhelyi, gyergyói és csíki osztályainak tagjai kísérik el az erdélyi tájakon.
Az idei zarándoklat része annak az egyezségnek, amelyet a magyarországi Mária-út Egyesület, a gyulafehérvári Caritas és az Erdélyi Kárpát Egyesület kötött ez év márciusában, és amelynek célja a spanyolországi El Camino (tematikus gyalogút) mintájára kiépülő 1400 km-es Mária-út kialakítása Közép-Kelet- Európában. A kiépítésben több nemzet (osztrák, szlovák, magyar, román, szlovén, horvát és lengyel) képviselői is részt vesznek.
A magyar nép Mária-tiszteletének és a zarándoklatoknak több évszázados múltja van, erre szeretnének szervezetten lehetőséget teremteni a Mária-út kiépítésével az említett egyesületek, hiszen köztudott, hogy évente több százezren zarándokolnak Csíksomlyóra, Máriapócsra, Máriacellbe.
A kezdeményezés célja, hogy feltárja, ápolja a magyarországi és az erdélyi Mária-kegyhelyeket, létrehozza az országon átívelő Mária-zarándokutat. A Mária-utat gondozók szeretnének az útvonal mentén idegenforgalmi és más jellegű szolgáltatásokat létrehozni, tervezik szórólapok, más ismertetők kiadását, együttműködve hazai és nemzetközi szervezetekkel. Az útvonal nemcsak a vallásos emberek számára jelenthet élményt, a nem hívők, de a más felekezetbe tartozók is gazdag, érdekes kulturális és honismereti tudnivalókkal, tapasztalattal gazdagodhatnak. Ugyanakkor a természetszeretetet is ápolhatják. Az útvonal több mint száz Mária-kegyhelyet érint.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya felvállalta Maros megye területén az egész évben járható Mária-út kijelölését, felmérését GPS-szel, feltérképezését, jelzését, ugyanakkor a csoport és a nagyobb zarándokcsoportok kíséretét. Megyénk területét 110 km-en keresztül fogja érinteni a Mária-út, amit napi 20-30 km-es szakaszokban járhatnak be a zarándokok: Mezőzáh – Szénaság – Mezőmadaras – Marosvásárhely – Marosszentgyörgy – Jobbágyfalva – Nyárádselye – Sóvárad útvonalon.
Máriacelltől gyalog Csíksomlyóig 60 nap alatt lehet megtenni az 1400 km-t, de az útvonal szakaszonként is járható, bárhol, bárki csatlakozhat a távolabbról érkező zarándokokhoz, akár egy napra is. Május 12-e és 16-a között megyénk területén szívesen látják a csatlakozókat. A zarándokok Kolozs megyéből érkeztek megyénkbe, majd Mezőzáh, Mezőmadaras érintésével Marosszentgyörgyre mennek. Áldozócsütörtökön délután 6 órakor Jedden részt vesznek a marosszentgyörgyi katolikus plébánia fíliájának egyházközségi búcsúján. Estére a marosszentgyörgyi plébánia vendégei lesznek, majd másnap reggel a karmelita kolostort érintik, utána folytatják útjukat.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya május 15-én, szombaton 29,5 km hosszú gyalogtúrát szervez, és elkíséri a zarándokcsoportot a Csíkfalva és Sóvárad közötti szakaszon, mezei és erdei utakon, a Só útján. Elegendő számú érdeklődő esetén a szervezet autóbuszt biztosít Marosvásárhelytől Csíkfalváig, majd hazafele Sóváradtól Marosvásárhelyig. Érdeklődni és iratkozni naponta 17 és 22 óra között lehet a 0742-132-911-es telefonszámon, Dósa László elnöknél.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Tánc és hólabda Sóváradon
Járd ki lábam, járd ki jól! címmel rendezett néptáncestet nemrég a Sóvárad Közművelődési Egyesület. Mérföldkőnek számít ez a rendezvény, mellyel az egyesület újraalakulására hívta fel a figyelmet. A Sóvárad Közművelődési Egyesület 2003-ban látott napvilágot helybéliek kezdeményezéséből. Alapítói és tagjai részt vettek az első falunapi valamint nőnapi ünnepség szervezésében, ifjúsági napot és színjátszó találkozót rendeztek. Az elnök, majd az ügyintéző távozásával azonban lankadt a lelkesedés, egy ideig megszűnni látszott az egyesület, míg végül idén a régi tagok közül néhányan felvállalták az újraalakulás jogi úton való intézését és a tevékenységek folytatását. Az egyesület új elnökének a tagság Gagyi Ildikó tanítónőt választotta, aki szívvel-lélekkel harcol a kulturális rendezvények létrejöttéért. Tavasszal két pályázatot nyújtott be az egyesület a Communitas Alapítványhoz, és sikerült elnyerni a támogatást. Ennek, valamint a helyiek hozzájárulásának köszönhetően rophatta a táncot a minap a balatonföldvári Pörgettyű tánccsoport és a sóváradi gyerektánccsoport (László Zsolt néptáncoktató irányításával). A fergeteges hangulat láttán az előadás után a szervezők táncházzal lepték meg az egybegyűlteket, ekkor három sóváradi muzsikus rögtönzött zenekara biztosította a talpalávalót.
Jó kezdet ez egy tenni vágyó, szülőföldjét szerető csapat számára, amelynek tagjai nem engedik álomba merülni a gazdasági válság és a különféle nézeteltérések miatt szunnyadni látszó helyi kulturális életet.
László Zsolt néptáncoktató továbbra is tanítja táncolni a községbelieket, az egyesület szervezői pedig lelkesen készülnek az idei falunapok egyes programjainak megszervezésére. A Communitas Alapítvány jóvoltából nyári hólabdázáson vehetnek részt a faluünnep résztvevői, ez alkalomból megízlelhetik a sóváradi hagyomány szerint sütött hólabdát (labda alakú süteményfajta, porcukorba mártva). Így hát ne lepődjünk meg, ha a július végi sóváradi falunapokon – ha süt, ha esik – helyenként hólabdákat látunk!
Tolokán-Király Katalin. Népújság (Marosvásárhely)

Egymillió aláírás Székelyföld autonómiájáért
Aláírásgyűjtést kezdeményez a Székely Nemzeti Tanács az Európai Unió tagországaiban, hogy uniós szinten kidolgozzák a kisebbségek önrendelkezésére vonatkozó szabályozást. Az Európa Tanács december 15-én elfogadta, és december 20-án életbe léptette az állampolgári kezdeményezések végrehajtási procedúráját, ezt használja ki az SZNT.
Az Európa Tanács december 15-én elfogadta a Lisszaboni Szerződés 11. cikkelyének végrehajtási módozatát, vagyis lehetővé tette, hogy az állampolgárokat is közvetlenül bevonják a törvényhozásba, határozattervezeteket nyújthassanak be. „Az eljárás szerint egymillió aláírást kell összegyűjteni az Unió legalább 7 tagországából, mindenikből legalább a lakosság 0,2%-ától. Ez Romániában 40 000-et jelent, a népszavazáson nekünk 200 000-et sikerült. Az ET úgy döntött, hogy 2011. december 20-ától lehet elkezdeni, tehát van egy egész évünk a felkészülésre. Románia mellett gondoltunk még Magyarországra és Szlovákiára, de próbálkozunk Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Horvátországban is, amelynek EU-s csatlakozása a következő fél évben, a magyar elnökség alatt kerül napirendre”– ismertette az SZNT elnöke, Izsák Balázs.
Hozzátette, kizárólag demokratikus módszerekkel küzdenek Székelyföld autonómiájáért, ebben pedig számítanak a már létező entitások, mint például Baszkföld, Katalónia, Korzika, Skócia támogatására, hiszen ezekben a térségekben regionális parlament működik. „Amint elérjük, hogy Székelyföld autonóm legyen, az SZNT alapszabályzatában létezik egy kitétel, miszerint feloszlathatja magát. Addig viszont egyre több településen jöttek/jönnek létre a helyi szervezeteink, a legtöbb Marosszéken, mivel a magyarországi vezetés hozzáállása is kedvező” – fogalmazott Izsák Balázs.
Az elnök elmondta, az SZNT számára a legfontosabb esemény a március 12-én, Sepsiszentgyörgyön tartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés volt, ahol 1990 után először fogalmazták meg azt az igényt, hogy Székelyföldön a román mellett a magyar nyelv is váljon hivatalossá. „Tavaly ilyenkor egyetlen közhivatalon sem lobogott a székely zászló, Maros megyében mára már hat polgármesteri hivatalon fellelhető: Makfalva, Szováta, Sóvárad, Gyulakuta, Nyárádszereda, Nyárádgálfalva. Nem utolsó sorban pedig fontos, hogy november 19-én az Országházban tartottuk küldöttgyűlésünket, határozatainkat elküldtük a magyar és a román államfőnek, miniszterelnöknek és külügyminiszternek. 14 európai uniós tagország nagykövetsége vett részt” – tudtuk meg az SZNT elnökétől.
Csak Kövér László kap Gábor Áron-díjat
A Székely Nemzeti Tanács idén nem oszt ki négy Gábor Áron-díjat, mint eddig, csupán a magyar Országgyűlés elnöke, dr. Kövér László részesül az elismerésben. „2011 tavaszán Marosvásárhelyen veszi át a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért kifejtett áldozatos munka elismeréséért odaítélt díjat” – mondta Izsák Balázs.
Gáspár Botond, Székelyhon.ro

Terjeszkedik az Erdély Tv
Székelyföldön is egyre több kábeltévé-társaság veszi be műsorai kínálatába az Erdélyi Magyar Televíziót – tájékoztat lapunkhoz eljuttatott közleményében a televízió. A szovátai Digi Communication nemrég indította kábeltelevízió szolgáltatását.
Székelyföldön is egyre több kábeltévé-társaság veszi be műsorai kínálatába az Erdélyi Magyar Televíziót – tájékoztat lapunkhoz eljuttatott közleményében a televízió.
A szovátai Digi Communication nemrég indította kábeltelevízió szolgáltatását. Fő célkitűzésük a magyar nyelvű műsorok minél nagyobb számban történő továbbítása, ugyanakkor a helyiek kérésének is igyekeznek eleget tenni.
„Erőt, fáradtságot és pénzt nem kímélve mindent megtettünk, hogy az Erdélyi Magyar Televízió adását eljuttassuk a sóvidéki régió előfizetőihez” – hangsúlyozta Kupás János a Digi Communication igazgatója. Így Szovátán, Sóváradon és Parajdon év elejétől, Alsó- és Felsősófalván, a tervek szerint, májustól nézhető az Erdély TV.
Emellett márciustól Székelykeresztúron és 20 km-es vonzáskörzetében, is nézhető az Erdélyi Magyar Televízió.
„Az előfizetők kérték, másrészről pedig mi is igyekszünk minél több magyar nyelvű adót iktatni a kínálatukba” – nyilatkozta Győri Balázs a keresztúri Hargita Line technikai igazgatója.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Letépte a székely szimbólumokat
Olvasónk tájékoztatása alapján értesültünk, hogy tegnap 12 óra körül, egy szürke személygépkocsiból, amelynek MS-02-HGM volt a rendszáma, téglaszínű inget viselő magas, rövid hajú férfi szállt ki, lefényképezte a helységnévtáblákra ragasztott székely szimbólumokat, majd letépte azokat. A férfit Kibéden és Sóváradon látták "munka" közben, s a rendszám alapján remélhetőleg az illetékesek kiderítik, hogy ki volt, ahogy azt is, hogy parancsra cselekedett-e vagy önkényesen járt el. Népújság (Marosvásárhely)

A könnyűlovasság és a páncélosok – beszélgetés Király Lászlóval
Költő, író. Sóváradon született 1943. november 19-én. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem orosz–magyar szakán diplomázott. 1967-ben a Lászlóffy Aladár által szerkesztett Vitorlaének című antológiában is szerepel, ugyanebben az évben jelenik meg első kötete Vadásztánc címmel. Az úgynevezett második Forrás-nemzedék egyik hangadó egyénisége. Előbb az Előre kolozsvári tudósítója, majd 1968-tól az Utunk szerkesztője, 1990-től pedig a Helikon főszerkesztő-helyettese volt nyugdíjazásáig. Költőként és íróként is ismert és elismert: több mint tíz verseskötete, két novelláskötete és egy regénye, a Kék farkasok jelent meg. Számos díj tulajdonosa, többek között József Attila-, Déry Tibor-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
– Versben és prózában is igen elismert alkotó. Szétválasztja ezt a két alkotói „címet”?
– Nem választom szét. Úgy gondolom, minden, amit papírra vetek – eltekintve a kisebb munkáktól, amelyek távolabb állnak a fikciós szépirodalomtól –, fontos számomra, és nem teszek különbséget vers és próza között. Vannak írók, akik kirándulnak a költészet mezejére, és írnak néhány verset is, néha igen jókat, a magyar irodalomban sok példa van erre. Nálam fordítva volt: a próza területére tettem kirándulást, de a kirándulás tulajdonképpen rossz szó, mert nagy késztetést éreztem, hogy bizonyos dolgokat prózában mondjak el, éppen ezért nem teszek különbséget.
– Több mint tíz verseskötete és mindössze három prózakötete jelent meg, mégis sokszor hallani, hogy a Kék farkasok című regényt tartják egyik fő művének. Mit szól ehhez Király László, a költő?
– A Kék farkasoknak igen fura története van. A legnagyobb meglepetésemre a regény megjelenése után talán 35 évvel, a szovátai zöldségpiacon valaki meghallotta a nevemet, és egyből rákérdezett, hogy „a Kék farkasok?”. Egy fiatalember volt, engem nem ismerhetett arról a helyről, amelyet a Kék farkasok megidéz. Kiderült, hogy a Nyárád mentéről származik, és az édesapja adta a kezébe a regényemet azzal, hogy olvassa el, mert róluk szól. Ez igen jóleső dolog. Nem tudom, meg lehet-e mondani, hogy egy írónak mi a fő műve addig, amíg él, és tervei vannak elkövetkező munkákat is tető alá hozni. Kétségtelen, hogy regény lévén más az olvasóközönsége, és olyan témáról szól – szerénytelenül mondom, de nem én mondtam először –, amelyet így még nem közelítettek meg az erdélyi magyar irodalomban.
Hozzávéve azt, hogy egy fiatal költő első jelentősebb prózai művéről van szó, az ezzel járó „tökéletlenségekkel” együtt, úgy gondolom, hogy az őszinte beszéd az, ami ezt a könyvet az emberek számára érdekessé tette.
– Mit gondol, miért olvasnak ma sokkal kevesebben verset, mint mondjuk 50 éve?
– A hatvanas években, amikor indultam, a verseknek azért volt erősebb a hatása, mert a költők munkáiban, az akkor jelentkező fiatal nemzedékek munkáiban lehetett fölfedezni egy olyan hangot, látásmódot, szándékot, ami a nyíltabb, őszintébb beszédet tette meg céljául, holott olyan kor volt az, amelyben az őszinteség nem volt túlságosan célravezető, kifizetődő meg egyáltalán nem.
Minden korban létezik ez a probléma, de akkor kifejezetten így volt. Úgy gondolom, hogy az előttünk járó nemzedék és már a mienk is olyan úton indult el, amelyre odafigyeltek. Hozzá kell venni ehhez, hogy abban az időben a sajtóviszonyok, a médiaviszonyok milyenek voltak: magyar nyelvű televízió nem volt, rádió is alig, írott sajtó pedig majdnem semmi a mostanihoz képest, így érthető, hogy például egy Utunk című lapot habzsolva olvasott az ember, mert abban vélt fölfedezni néhol, a sorok között, netán teljesen eldugva, de a bennfentesek, a vájtfülűek számára mégis érzékelhetően olyan dolgokat, amelyre vágyott tulajdonképpen.
Úgy gondolom, hogy a vers a régi harcmodort tekintve a könnyűlovasság, amely először jelenik meg, és becserkészi a terepet, és először válik láthatóvá mindenki számára. A próza később érkezik, az a nehéztüzérség, meg a páncélosok, nehezebben mozognak. És hát a költők alkatilag is nyugtalanabbak, feltűnőbbek, mint a prózaírók. Abban az időben volt nekünk a híres-nevezetes Gaál Gábor Irodalmi Körünk, ahol hetente hangzottak el ezek az új lírai próbálkozások, amelyek az akkori hatalom szemében vadabbnál vadabb megnyilatkozások voltak. Híre is szaladt a dolognak – a versnek ilyen szempontból nagyobb volt a hatása. A próza később jön, a nagypróza megállapodott időkben születik, csata közben harci dalt rikoltoznak az emberek, és nem novellákat olvasnak, meg regényeket.
Hogy manapság olvasnak-e verset, vagy sem, azt nem tudom. Nyilvánvalóan nagyobb a dömping is, hiszen szűrés gyakorlatilag nincs, mindenki maga szűri meg a mondandóját. Ilyen értelemben eltűnt a verseket körüllengő kis titok, hiszen akkoriban az én kedvenc elméletem szerint minden jó erdélyi magyar versben – azért mondom ezt, mert ezt a költészetet ismerem a legjobban – két vers volt tulajdonképpen: egy vers a sorokban és egy vers a verssorok között.
Nemrégiben a Székelyföldben Ferencz Imre igen jó verset írt arról, hogy a verssorok közötti verset nem találja manapság sehol, illetve nem magáról írja, hanem a kétségbeesett nyugdíjas cenzorokról, akiknek már nincs mit kutatni (A sorok között című vers). Lehetséges, hogy e titokzatosság – ami nem árt a művészetben, hogyha van – miatt volt népszerűbb a vers. Egy régi kedves ismerősöm, egy egyetemről eltávolított irodalomtanár, aki okítgatott bennünket az induláskor, azt mondta: ne légy hülye, és nehogy mindent beleírj a munkádba, meg kell hagyni az egyharmadot vagy az egynegyedet az olvasónak, hogy ő írja tovább magának.
Egy tapasztalatom azért van, és ez egészen friss: ha a verset a hallgatóhoz viszi az ember, akkor igen nagy hatása van mind a mai napig, mindenki felvillanyozódik a versek hatására, és olyankor derül ki, hogy tulajdonképpen mennyire hiányzik nekik. Lehetséges, hogy egyik útja ez lenne a versek ezutáni terjesztésének.
– Esterházy egy televíziós műsorban mondott véleménye jut eszembe, miszerint a „beszélő író” szerep nem természetes állapot, hiszen az írónak arra van jogosítványa, hogy a műveit létrehozza, nem arra, hogy beszéljen azokról vagy bármilyen közéleti problémáról. Ön visszahúzódó alkotó, ritkán szerepel, mit gondol a „beszélő író” szerepkörről?
– Nem abból indulok ki, hogy ki mit mondott erről, én valóban nem szeretek szerepelni. Nagyon szerettem szerepelni diákkoromban, mint amatőr színész, ma már nem. Kiülni egy asztalhoz a közönség elé kifejezetten nem szeretek, elkerülöm az ilyen alkalmakat, amennyiben lehet. Valóban úgy gondolom, hogy az irodalmi mű önmagáért beszél, még interpretáló művészekre, színészekre, előadóművészekre sem igen lenne szüksége.
Igen ám, de amennyiben olyan világot élünk, amelyben nincs idő arra, hogy az előadóművészeink a mi verseinkkel utazzák körbe a Földet, azonfelül a könyvterjesztés olyan állapotban van, amilyenben, vagyis a könyv nem jut el arra a helyre, ahol tulajdonképpen várnák, az ember nem tud ellenállni egy-egy meghívásnak, és bár megválogatom, hogy hova megyek el, évente négy-öt meghívásnak eleget teszek. Nem az a célom, hogy magamat helyezzem előtérbe és mutogassam, hanem az, hogy a közönséget próbáljam bevonni a mindnyájunk által most írt irodalom szeretetébe, fölpártolásába. Ilyen értelemben úgymond „hazafias lelkesedésből” teszem ezt, mert én magam nem jelentkeznék soha.
– Visszatérve a sorok közötti versekhez, ön szerint a kommunizmus kimondottan a művészet számára rossz volt, vagy éppenséggel jó volt?
– Az én és a hozzám közelebb álló alkotók egybehangzó véleménye szerint nem tehető fel így a kérdés, hogy rossz volt-e, vagy jó volt. Rossz volt abból a szempontból, hogy nem lehetett egyenesen beszélni, éleslövészet nem létezett, de a művészet egyébként sem éleslövészet. A művészetnek minden hatalom jót tesz, az igazi művészetnek, ha a kezét, lábát lekaszabolják, és a nyelvét kivágják, az is jót tesz, az igazi művészetet egy dolog teheti tönkre: ha az alkotót sikerül a hatalomnak megvásárolnia vagy megijesztenie.
Egyébiránt a művészetre hatványozottan igaz a mondás, hogy ami nem öl meg, az erősít. Tisztességes művész számára a kommunizmus éveiben nem volt kétséges az, hogy hol a helye, a hatalomhoz viszonyítva milyen állást foglal el. A legjelentősebb munkák azok, amelyek túl tudják élni a hullámvölgyeket – az olvasói hullámvölgyeket, és ezek mind válaszként születtek erre az elnyomásra. Könyvekkel igazolható, hogy abban az időben igen-igen jelentős művek születtek, úgyhogy szerintem helytállt a művésztársadalom.
– Jó viszonyban volt Lászlóffy Aladárral, akit élete végén sok más művésszel együtt szintén meghurcoltak ügynökmúltja miatt, holott pozíciójánál fogva nem kerülhette el a titkosszolgálattal való kapcsolattartást. Mit gondol az ügynökmúltak mostani erőltetett feltárásáról?
– A leszámolásnak semmilyen körülmények között nem vagyok híve, hiszen mögötte mindig ott a gyanú, hogy pillanatnyi meggondolások alapján történik, és nem biztos, hogy erkölcsileg vagy akár az igazság szempontjából jó cselekedet. Az kétségtelen, hogy a tisztánlátás érdekében szükség van, hogy megtudjuk, ki mit, hogyan ítélt meg annak idején, főleg az erkölcsi hozzáállása mit engedett meg, milyen fajta kapcsolatot a hatalommal. Van egy küszöb, mégpedig, hogy valaki önszántából informálta-e a hatalom soros szerveit, vagy sem, és persze még rosszabb, ha ebből előnye is származott.
Azt, hogy Lászlóffy Aladár milyen viszonyban volt a belügyi szervekkel, nem tudom. Jó viszonyban voltam vele, generációm indulásakor a Vitorlaének című, fiatal költők műveit tömörítő antológiát ő gyűjtötte, ő szerkesztette és intézte el a kiadását, így mi hálásak voltunk ezért. Aladár írószövetségi párttitkárként hivatalból kapcsolatban állt ezekkel a szervekkel, köteles volt véleményt nyilvánítani időnként arról, hogy mi történik az írószervezetben. Ha azon kívül, magánszorgalomból dolgozott nekik – amit én nem hiszek –, akkor igen súlyos lenne a helyzet. Mivel azonban a részleteket nem ismerem, nem is vagyok hajlandó változtatni visszamenőleg azon az emlékeimben élő Lászlóffy Aladár-képen, amit megszoktam.
– Korábban azt nyilatkozta, hogy a Gaál Gábor-kört a szabadság levegője járta körül. A hatalom hogyan viszonyult hozzá?
– A kör spontán nőtte ki magát egy olyan heti fórummá, ahová úgy érezték az emberek, hogy érdemes elmenni, és odafigyelni arra, amit az ifjú titánok fölolvasnak és megvitatnak. Állítom, hogy az én nemzedékem jóindulattal és teljesen naivan ment bele ebbe a dologba, föl sem merült, hogy előre leszögezett szempontok alapján vitatkozzunk, így spontánok, kissé talán színvonaltalanok, de annál vehemensebbek voltak a vitáink.
A hatalom természetesen gyanakodva figyelte ezt a sok tagot számláló kört, de annak idején a Szovjetunióban – amelytől nagyban függtek a kelet-európai országok – a művészetekben, különösen az irodalomban volt egy nagy nyitás, szabadabb légáramlás volt érzékelhető, ezért úgy gondoltuk, hogy itt is lehet. Szándéka sem volt senkinek rendszerellenes műveket alkotni vagy fölolvasni, de természetesen voltak beépített emberek. Itt mindig a jelentőkkel volt a baj, hiszen sokan nem pontosan azt jelentették, ami elhangzott, hanem igyekeztek jó pontot szerezni a hatalom szemében. Akkoriban született és mindig érvényes a vélekedés, hogy békében megvolnánk a besúgóinkkal, csak annyit várnánk el, hogy pontosan azt jelentsék, amit hallottak.
– Mennyire volt meghatározó a kör a pályakezdők számára, illetve az egykori kör hagyományait tovább éltető Bretter György Irodalmi Kör által nyújtott lehetőségek mennyiben mások a mostani pályakezdők számára?
– Nem ismerem a Bretter-kör tevékenységét, csak annyiban, amennyi ifjú barátaim révén eljut hozzám. Gondolom, lényeges különbség az, hogy a mi időnkben az egyetemi tankönyvekben sem szerepelt semmi, ami nyitást jelentett volna számunkra, így a körnek önképző, egymást képző szerepe is volt, művészképzésnek számított. Voltak idősebb kollégák, akik szívesen eljártak a körre, és szóba álltak velünk, ami kezdő tollforgatóknak sokat jelentett. Rang volt részt venni a körön, nemcsak a szerzőknek, hiszen volt, hogy 80–100 ember is megjelent, akik közül sokan nem irodalmárok voltak. A mai nemzedék elképesztő előnnyel indul, hiszen a tájékozódásukat tekintve nyitott kapuk előtt állnak, egyedül rajtuk múlik, hogy milyen művészeti élményeket építenek be a saját művészi világukba. Ez nehezebb is, hiszen a mi időnkben más út nem volt, most annyi út van, ahány ember. De a szabadság sem könnyű műfaj.
– Mi a véleménye a fiatalabb nemzedékről?
– Ha szívesen olvasok manapság irodalmi alkotásokat, akkor legszívesebben a fiatalokat olvasom, annál is inkább, mert tőlük várom az újítást, az általam eddig nem ismert szempontok fölfedezését és a dolgok megközelítésének egy más módját. Természetes, hogy a világot a fiatalok viszik előbbre, és nem az öregek, az öregeknél csak az lehet érdekes, ha szellemükben fiatalosak maradnak. Igen derűlátó vagyok az erdélyi magyar irodalmat illetően, érdekesnek tartom az új alkotásokat, nagy szeretettel olvasom őket, és egyáltalán nem vagyok kétségbeesve, hogy válságban lenne az irodalom, a költészet meg különösképpen nem. Nagyon szeretem a fiatalokat, és nagyon büszke vagyok rájuk, ezt olyan helyen is szoktam hangoztatni, ahol szinte nem is veszik jó néven.
– Min dolgozik mostanában?
– El nem készült munkákról nem szívesen beszélek. Természetesen írok verseket, készül egy új verseskönyv, szándékom szerint ebben az évben elkészülök vele, talán meg is jelenik. Ami a prózát illeti, ott egy kissé csehül állok, legalább három hosszabb prózai munkám áll félbehagyva, és nem tudom biztosan megmondani, hogy tovább írom, befejezem-e őket, vagy sem. Ahhoz még mindig túl mozgékony vagyok, hogy teljes erőmet erre tudjam koncentrálni. Nem azok közé a szerzők közé tartozom, akik évekkel előre megtervezik, hogy mit fognak írni, nálam még mindig igen nagy a szerepe annak a látogatónak, aki időnként arra biztat, hogy fogjak neki valaminek.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Népszámlálás 2011
Maros megyei részeredmények
2011. október 20. és 31. között zajlott a népszámlálás Romániában. Az Országos Statisztikai Intézet az elmúlt napokban hozta nyilvánosságra a népszámlálás részeredményeit. Eszerint Románia lakossága 2,6 millióval csökkent az elmúlt tíz évben, a romániai magyarságé pedig csaknem 194 ezerrel. A magyarság számaránya 6,5 százalék a korábbi 6,6 százalékhoz képest.
A Maros megyei részeredmények szerint a megye összlakossága 531.380 fő.
Etnikai felosztásban a románok száma a megyében 279.488 (52,60%), a magyaroké 200.989 (37,82), a roma nemzetiségűeké 46.637 (8,78%).
Marosvásárhely lakosainak száma 127.849. Ebből a románok száma 66.441, azaz 51,9%, a magyaroké 57.632, vagyis 44,87%, a romák száma 3.134 (2,45%).
A magyarok részaránya hét községben 90 százalék fölött van: Székelybere: 1189 lakos, magyar 1164 (97,90%), román 8 (0,67%), roma 16 (1,35%); Kibéd: 1765 lakos, magyar 1693 (95,92%), román 6 (0,35%), roma 32 (1,81%); Gyulakuta: 4595 lakos, magyar 4312 (93,84%), román 67 (1,48%), roma 184 (4,00%); Nyárádmagyarós: 1270 lakos, magyar 1180 (92,91%), román 10 (079%), roma 77 (6,06%); Havad: 1336 lakos, magyar 1227 (91,815), román 5 (0,37%), roma 103 (7,71%); Nyárádremete: 3797 lakos, magyar 3487 (91,84%), román 158 (4,16%), roma 151 (3,98%); Makfalva: 3157 lakos, magyar 2880 (91,23%), román 20 (0,63%), roma 238 (7,54%).
Szovátán, Székelyhodoson, Ákosfalván, Nyárádgálfalván, Székeyvéckén, Csíkfalván, Nyárádszeredában, Sóváradon, Backamadarason a magyarok aránya meghaladja a 80 százalékot.
Mezőmadarason, Mezőpantiban, Nagyernyében, Erdőszentgyörgyön, Dózsa Györgyön, Gernyeszegen a magyarok 70 százalék fölött van.
Marossárpatakon, Magyarón, Balavásáron, Nyárádkarácsonban, Koronkán, Vámosgálfalván, Vajdaszentiványon, Bükkösön 60 százalék fölötti a magyarok részaránya.
Mezőbodonban, Mikefalván, Marosszentgyörgyön, Jedden, Küküllőszéplakon a magyar lakosság részaránya 50 százalék fölött van.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Több volt a pénz, mint a pályázat
Zsúfolt év vár a Kis-Küküllő térségi egyesületre
Korántsem könnyű év mérlegét mutatták be a tagoknak és meghívottaknak a Kis-Küküllő Balavásár – Sóvárad Egyesület Leader Helyi Akciócsoportjának a balavásári Romantik komplexumban tartott csütörtöki rendezvényén, amely a számbavétel mellett egyben a vidékfejlesztési lehetőségek népszerűsítésére is szolgált. Erre azért van szükség, mert az egyesület Leader Akciócsoportja által a 2012-15-ös időszakra elnyert 2.285.432 eurós összegből a múlt év során 724.498 eurót pályáztak meg sikeresen. A 2012-ben benyújtott 24 pályázatból 18-at talált támogathatónak a vidékfejlesztési kifizetési ügynökség, amelynek a képviselői is jelen voltak az évértékelőn.
Amint kérdésünkre Borbély Emma projektmenedzser elmondta, a Kis-Küküllő Balavásár – Sóvárad Egyesület tízéves kistérségi együttműködés alapján jött létre nyolc település – Balavásár, Gyulakuta, Vécke, Havad, Makfalva, Kibéd, Sóvárad, Erdőszentgyörgy – polgármestere, a térség nemkormányzati szervezeteit képviselő nyolc és a magánszférát képviselő tíz személy összefogásával. Elnöke Dósa Sándor, vezetőtestülete a közgyűlés és a kilenctagú igazgatótanács. Az egyesület kezdeményezésére alakult meg 2010-ben a Leader Helyi Akciócsoport (HACS). Közös céljuk a kistérség fejlesztése a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységek, a szolgáltatások, a szociális ellátás, a tájékoztatás, a művelődés, az oktatás, a környezetvédelem és a hagyományok megőrzése terén. Erre a célra nyertek el a nemzeti vidékfejlesztési terv keretében 2.856.791 eurót, amit az EU és Románia kormánya biztosít, amelyből a már említett 2.285.432 eurót pályáztathatják ki.
A Helyi Akciócsoport tanulmányt készített a térségről, kidolgozta a helyi fejlesztési tervet, felkészítette a személyzetet, találkozókon, kiállításon s népszerűsítő kiadványokban tájékoztatta a vidék lakosságát arról, hogy milyen területeken hogyan pályázhatják meg a Leader program keretében felkínált összegeket.
Az eredményekről a HACS munkacsoportjának képviselői számoltak be. Borbély Emma szerint azért volt nehéz az elmúlt esztendő, mivel a program 2009 helyett csak 2012-ben indult. Másrészt nehézkes a pályázási procedúra is. A pályázatokat három szesszióban hirdették meg. Az elsőben a települések felújítása, fejlesztése, a szolgáltatások javítása intézkedéscsomag keretében három község, Havad, Kibéd és Balavásár pályázott sikeresen egyenként kilencvenezer euró körüli összegre. A második szesszióban két fiatal farmer próbálkozott sikertelenül, a félig önálló mezőgazdasági farmok közül a hatból ötnek ítélték meg a 7.500 eurós támogatást. A mikrovállalkozások létrehozására pályázókat sem bírálták el kedvezően, s az újabb négy önkormányzat közül három kapta meg a településfejlesztésre kért támogatást, mivel abban a keretben elfogyott a pénz. A harmadik szesszióban három fiatal farmer, egy félig önálló mezőgazdasági vállalkozás és három kisvállalkozó járt sikerrel. Mindez az Leader Helyi Akciócsoport által elnyert összegnek az egyharmadát jelenti. A mezőgazdaság és az erdészet, ennek infrastruktúrája, az erdősítés, termelői csoportok létrehozása stb. terén egyetlen pályázatot sem nyújtottak be a kistérség lakói, vállalkozói. Mivel más területeken lett volna igény, a HACS képviselői azt szeretnék elérni, hogy a pénzek átcsoportosításával a 2013-ban meghirdethető újabb három szesszió során minden euró gazdára találjon.
A hozzászólók értékelték Borbély Emma és csapata tevékenységét, és elhangzott a biztatás, hogy bár nehéz és körülményes, de pályázni kell, hogy a leutalt pénz a kistérségben maradjon. Elhangzott, hogy a turisztikai vállalkozások terén annak, aki tehetősebb, kevés a pályázaton elnyerhető pénz, a kezdőknek pedig több intézkedésben is a magas önrész előteremtése okoz gondot. Ennek ellenére a HACS munkacsoportja és az egyesület tagjai azt remélik, hogy az átcsoportosítások jóváhagyásával az idén meghirdetendő három szesszió során az elnyerhető összegek gazdára találnak. Ami azért is fontos, mivel vannak olyan tevékenységek, amelyek 2013 után már nem finanszírozhatók, 2014-től pedig már csak a megpályázott pénzek sorsát fogják követni.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Gondok és remények
Ismét próbaterem nélkül maradhat a Maros Művészegyüttes magyar tagozata…
Tervek, remények, gondok – talán ekképpen lehetne összefoglalni a Maros Művészegyüttes szemszögéből az idei esztendő kezdetét. A részletekről Barabási Attila-Csabát, az intézmény igazgatóját kérdeztük.
– Elkezdődött az új év, második feléhez érkezett az évad. Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
– Január elején új projektbe kezdtünk, amelynek során balettórákon vettek részt a táncosaink. Ezt szakmai kiértékelő is övezte, úgy gondoltuk, hogy a balett alapjainak elsajátítása egy néptáncegyüttes tagjai számára is szükségszerű. Emiatt nem tartottunk előadásokat sem, az idei év első produkciójára ma este kerül sor, a Vannak vidékek című előadásunkat visszük színpadra, ezt február elsején megismételjük. A jelenlegi repertoárunk a fent említett előadás mellett a János vitéz, a Mátyás király álruhái és a Szem látta, szív szerette című produkciókból áll, de kérésre bármikor játsszuk a Sodrást és a Kőműves Kelement is. Készül az új, Farsangi hangulatok című műsorunk, ezt Füzes Albert állította össze különböző gyűjtések alapján. Számos felkérésnek teszünk eleget, hamarosan fellépünk Sóváradon, Nagyernyében, februárban Gyergyóban, Csíkszeredában és vidékén, illetve Baróton lesz vendégelőadásunk. Áprilisban magyarországi, illetve ausztriai turnéra indulunk, játszunk a miskolci színházfesztiválon, majd a Szem látta, szív szerette című összeállításunkat adjuk elő Győrben, Sopronban, Pápán, Celldömölkön, Budapesten és Bécsben.
Az együttes idén sem csak az előadásokra koncentrál, számos népies jellegű eseménynek a szervezői, illetve főszervezői vagyunk. Ezek egyike a mikházi Csűrszínházban sorra kerülő népdalvetélkedő, amelyet a csűrszínházi szervezőkkel, az alkotások házával, az RTV-vel, a Marosvásárhelyi Rádióval és a Népújsággal közösen hozunk létre. Régiónként egy-egy elődöntőt szervezünk a két kategória (gyermek és felnőtt) 8-8 képviselőjének előadására, az országos döntőre gálaest keretében a Csűrszínházban kerül sor június 29-én. A díjak anyagi természetű juttatásokkal is járnak, a helyszínről televíziós közvetítés zajlik majd. Ugyanakkor voltak olyan felkérések is, amelyeknek nem tudtunk eleget tenni. Objektív okok (például vízumokkal kapcsolatos procedúrák) miatt nem mentünk el az egy hónapos dubaji turnéra, ahol hetente öt-hat előadáson léptünk volna fel. Felkérésünk van viszont egy izraeli előadás-sorozatra, mindkét tagozat teljes csapattal vesz majd rajta részt. De az idei bemutatónkra is időt kell szánnunk, jelenleg Juhász Zsolttal tárgyalunk, ő koreografálta a sorrendbeni utolsó előadásunkat is. Folklórral gazdagított táncszínházi produkciót tervezünk, szeptember 19–20-án kerül sor a premierre. Most szerkesztjük a programot. Az ez évi talán legfontosabb eseményünk az idén általunk szervezendő hivatásos néptáncegyüttesek találkozója, amelyen részt vesz mind az öt profi formáció. Ez, a zsűritagok és kritikusok által egyaránt értékelendő rendezvény a legkomolyabb felmérése a hazai együtteseknek és táncosoknak, talán erre gyakorol mindenki a leglelkesebben. Olyan kihívás, amire nagyon komolyan és lelkiismeretesen készülünk. A találkozóra október 3-a és 6-a között kerül sor. Ősszel új évad kezdődik, az évet Gyöngykoszorú- találkozóval zárjuk.
Nagyon fontos továbbá számunkra a Napsugár néptánccsoport, ők képezik a Maros Művészegyüttes utánpótlását. Színes a programjuk, kisebb-nagyobb turnékon vesznek részt, és az idén igen sok fiatal táncos került át hozzánk tőlük. Kiemelten támogatjuk a működésüket.
– Köztudott, hogy a kövesdombi székház nem nyújt megfelelő körülményeket a román és magyar tagozat közös működéséhez, nincsen erre megfelelő tér. Emiatt eddig a Szentgyörgy utcai Makariás-házban volt a magyar tagozat próbaterme, és uniós pályázatot is írtatok az épület komoly feljavítása, átépítése végett. De a Makariás-házat időközben visszakapta a református egyház és az eltartó Maros Megyei Tanács élén is vezetőségcsere történt. Hogyan tovább?
– Most éppen az egyháztól jöttem (tegnap délelőtt – a szerk.). Tárgyalunk arról, hogy hol tud a magyar tagozat a továbbiakban felkészülni, ott maradunk-e vagy sem. Számunkra az lenne a legjobb, ha ott maradhatnánk, az épület megfelel a céljainknak, a feltételeinknek, és nagy figyelmet fordítottunk a tatarozására is. Az egyház nyitott arra, hogy bérbe adja az épületet a megyei tanácsnak, persze vannak még más variációk is, jelenleg semmi sem biztos. A két tagozat nem fér el a kövesdombi épületben. Minimum öt nagy próbateremre lenne szükség, egy-egy a két tagozat táncosainak, szólistáinak és a zenészeknek. Jelenleg, ha a táncosok a próbateremben vannak, akkor a zenészek a színpadon próbálnak, az énekesek pedig a folyosón (!). Az együttesnek nincs raktára, nincs műhelye és nincsen egy helyünk, ahol mosni tudnánk. A folyosón szárítjuk a ruháinkat… A Makariás-ház azonban azokat a kondíciókat nyújtja, amelyekre szükségünk van. Nagyon szomorú vagyok, hogy az 1.200.000 eurós, uniós szabványok szerint megírt pályázatunk esett, egy álom szertefoszlott – ihletet, erőt adott az együttesnek. Ugyanakkor, mint említettem, a református egyház nyitott a megoldásra, szeretnék támogatni az együttest, de az árakat nem ők szabják meg, hanem a törvény. Mi azt szeretnénk, ha a megyei tanács addig bérelné számunkra az egyháztól az épületet, ameddig lehetőséget kapnánk egy új székház igénybevételére, vagy ha hosszú távú haszonbérbe adná nekünk a házat, illetve annak egy részét. Utóbbi esetben módunk nyílna a további tatarozásokra is. De egyelőre még semmit sem tudunk biztosan…
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely),

Elment a vidám szívű ember
Ismét szegényebbek lettünk egy kiváló személyiséggel. Gub Jenő 1929. márc. 5-én született, életének 84. évében hunyt el, szeptember 29-én. Az elemi iskolát Gegesen, a középiskolát a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte. Biológia-földrajz szakos tanári képesítést szerzett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. 1964 óta Szovátán tanított. 1967 óta foglalkozott etnobotanikával (népi növényismerettel) és általában a népi természetismerettel. Több mint negyven Hargita és Maros megyei településnek gyűjtötte össze és dolgozta fel az etnobotanikáját, és 14 sóvidéki településnek a részletes népi természetismeretét.
Közel száz dolgozata, ismeretterjesztő cikke jelent meg.
Fontosabb munkái: Erdő-mező növényei a Sóvidéken 1996, Erdő-mező állatai a Sóvidéken 1996, Háziállataink dicsérete 1999, Kertek, mezők termesztett növényei a Sóvidéken (2001), A meleg égövön hideg van 2002, Természetismeret én néphagyomány a székely Sóvidéken 2003, Üres kalász fennhordja a fejét (2004), A könnyező egerek története (2004), Szováta turistakalauz (2005), Rapsónné rózsája (2005), Láttál cseresznyefán tököt? (2008). Gyűjteményes (közös kötetek): Erdélyi útikönyv, Erdélyi útikalauz, Növények a folklórban, A Tordai-hasadéktól Szent Anna taváig.
Ő volt az egyik legszorgosabb néprajzkutató Maros megyében.
Gub Jenő hétszer vett részt a Magyar Néprajzi Múzeum országos pályázatán, s vidéki tanárként négy első, két második és egy harmadik díjat nyert. A Magyar Néprajzi Múzeum javaslatára kötetben is megjelentek pályamunkái. Vasvártól Sopronig című munkája a marosvásárhelyi Csaba királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola életének egy rövid szakaszáról, a növendékek egyik csoportjának viszontagságairól, végül orosz fogságáról szól. Gub Jenő ugyanis hártyapapírra írt naplót vezetett, ennek alapján írta meg a szomorú történetet.
Az etnobotanika fogalmát itt alig ismerték, míg meg nem jelentek az írásai. Az etnozoológia lényege pedig: megismerni az emberekkel együtt élő állatokat, a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket és a megtartásukért alkalmazott praktikákat. "A sóvidéki ember az állatait mindig különös gonddal nevelte, az állattartás, állatszeretet, gondosság sokszor jelentősebb, nagyobb érték volt, mint a családban a gyermek" – írta Gub Jenő, amikor közreadta három évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét.
"A népi természetismeret sajnos a néprajz mostohagyermeke, annak a perifériájára szorult, ami abból is adódhat, hogy az etnobiológia művelőjének legalább három tudományágban (növény- és állattan, etnológia, nyelvészet) kell jártasnak lennie".
A népi gyógyászat adatai mellett összegyűjtötte a néprajzi szempontból értékes babonákat is.
Egy másik kötetének már a címe is érdekes: A meleg égövön hideg van. – Fél évszázados gyakorló pedagógusi pályafutásom alatt gyűlt össze az e kötet nagyobb részét kitevő "vidám anyag" – jelzi a bevezetőben. Alcíme pedig: Vaklátás, nagyüzemi garázdálkodás, ricinussal kent képességek. Kisiskolások, diákok ki- és elszólásait, rögtönzésekből, pótvizsgai, felvételi és érettségi vizsgai dolgozatokból "kiemelt" aranymondásokat, aranyköpéseket, diákköltészeti "remekeket", dalokat, verseket, vicceket is tartalmaz ez a könyvecske. Igen nagy élvezettel olvastam.
Tanári munkája mellett időt szentelt az idegenvezetésnek, hiszen a vidék egyik legtájékozottabb turistakalauza is volt, és annak a Kányádi Sándortól szentesített gondolatnak a jegyében, amely arra int, hogy be kell gyűjtenünk minden értékünket, semmi sem kerülte el a figyelmét, mindent szorgosan feljegyzett, megörökített. Gyűjteménye végén, a gyalogló tanár, a Sóvidék szerelmese, fáradhatatlan kutatója Alsósófalva, Atyha, Békástanya, Felsősófalva, Fenyőkút, Illyésmező, Kopactanya, Korond, Pálpataka, Parajd, Sóvárad, Szakadát, Szováta és Vadasmező településekről hatszáznál is több adatközlőt sorolt fel név szerint.
A testi fáradalmak néha nem engedik beteljesíteni minden tervünket. De amit a tanár úr felmutatott széleskörű munkásságának gyümölcseiből, olyan rangot biztosít számára az emlékezetben, amelyre igen kevés ember számíthat éltében s holtában. Mardos a keserűség, hogy őt sem becsültük meg igazán, érdemei szerint. Könnyű volna eldicsekednem, hogy rajtam aztán semmi sem múlott, hiszen friss kiadványaival rendszeresen megajándékozott, és ezek mindenikéről, szerény képességeim szerint, apró jelzéseket jelentettem meg a lapban, amelynek a kenyerét ettem. De eszembe jut Márai Sándor intelme is: nem szabad megsértődni. Az idő mindent a helyére rak.
Vidám szív a legjobb orvosság – idézte Gub Jenő a Példabeszédek könyvét a Bibliából. Maga is meg volt győződve arról, hogy a jókedv, a derű, a nevetés testi és lelki egészségünk egyik megtartója – ugyanakkor azonban azt tapasztaljuk, mondja, hogy éppen ebből a gyógyszerből jut a legkevesebb, és maholnap hiánycikk lesz.
Vigasztalódásunkra álljon itt Gub Jenő egyik anekdotája A könnyező egerek története című kötetéből. Színhelye a korondi kerámiagyár, a sokoldalúnak becézett hazug szocializmus dicső éveiből.
„A korondi kerámiagyárban dánfalvi mintára fekete színű edényeket kezdtek készíteni. Németországból tapasztalatcserére érkezett egy bizottság a gyártási módszereket vizsgálni. A vendégeket akkori szokás szerint, nagy éberséggel, a szekuritáté embere kísérte. A németeket az üzemen végig a gyár akkori mestere, a nagy tudású, jó humorú néprajzos, István Lajos bácsi vezette. Indulás előtt a szekus Lajos bácsit szigorúan figyelmeztette, hogy aztán pofa be, igazat semmiről sem szabad mondani! Így aztán hiába kérdezősködtek a vendégek, csak semmitmondó, lényegtelen válaszokat kaptak. A fekete edényekhez érve azonban különös kíváncsisággal érdeklődtek a németek, hogy azokat miféle technológiával készítik, mivel és hogyan színezik, satöbbi. Mivel ez kivételesen a szekust is érdekelte, egy diszkrét fejbólintással engedélyt adott Lajos bácsinak, hogy megválaszolja a kérdést. És Lajos bácsi elmondta: – Tudják, kérem, hogy mikor kész az agyag, bihalganét keverünk belé, s osztán éjjel, tiszta sötétbe’ égetjük, ettől lesznek az edények ilyen szép feketék.
A németek nagyon érdekesnek találták, de legjobban a szekus csodálkozott ezen a végtelenül egyszerű eljáráson.”
Jenő bácsi, drága tanár úr, én azzal a jókedvvel és lelki bőséggel gondolok mindig Magára, amelyről Kölcsey Ferenc a nemzeti imánkban beszél. Nyugodjék a jól végzett munka áldásos derűjének békéjében!
Bölöni Domokos
marosvasarhelyiradio.ro