Az RMDSZ Hargita megyei szervezete rendezte Gyergyószárhegyen, szept. 21-én a Kárpát-medencei pedagógusok tanácskozását. Az ismerkedést, a reális helyzetfelmérést tűzték célul, hogy kidolgozhassák a kapcsolattartás módját és javaslatot tegyenek a magyar nyelvű oktatás védelmére. Papp Kincses Emese, az RMDSZ Hargita megyei titkára tartotta a bevezetőt, dr. Demény Lajos történész, szenátor pedig a vitaindító előadást. A hazai oktatás helyzetéről beszélt Bíró István, a Tanügyminisztérium képviselője, a Hargita megyei iskolákról Tánczos Vilmos, a szlovákiai magyar oktatásról Kovács László, a somorjai magyar gimnázium tanára, a kárpátaljairól Balogh Rozália beregszászi tanár, a jugoszláviairól Tóth Lajos, az Újvidéki Egyetem módszertani tanszékének tanára, a magyarországiak nevében Tóth Pál Péter, a Magyarságkutató Intézet munkatársa beszélt. A megjelentek találkoztak az ugyancsak Gyergyószárhegyen ülésező Erdélyi Múzeum-Egyesület tagjaival. A következő napon, 22-én a moldvai csángómagyarokat keresték fel, 23-án pedig részt vettek a zágoni Mikes Kelemen emlékünnepségen. /Borbély László: Kárpát-medencei pedagógusok tanácskozása Gyergyószárhegyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./ Dr. Demény Lajos előadásából részleteket közölt a Csíki Lapok. Romániában összesen két osztálynyi óvónőt és tanítónőt képeztek magyarul, évente tehát maximum 36 óvónő és 36 tanítónő kezdhette meg pályáját. Jelenleg több mint 1200 magyar óvónőre és tanítónőre lenne szükség. Ebben az évben húsz liceális osztály indult 850 diákkal. Jelenleg öt önálló és három tagozatos magyar tanítóképző működik. Mintegy 1500 tanítónő és óvónő képesítés nélkül dolgozik, számukra ősztől lehetővé válik az oktatás, szünidő alatt járnak tanfolyamra. Nagyon kevés önálló magyar középiskola van, harcolni kell önálló iskolákért. Maros és Brassó megyét kivéve Erdélyben a magyar nyelvű oktatás hagyományos központjaiban mindenütt létre tudták hozni a magyar iskolákat. Óriási a tanárhiány, 1995-ig több mint 5000 tanár hiányzik a romániai magyar oktatásból, jelenleg még 520 magyartanárra lenne szükség. Demény kifejtette: amennyiben nem sikerül önálló magyar egyetemet létrehozni, akkor az egyházakkal közösen saját magánegyetemet kell kialakítani. /Helyzetjelentés az oktatásról. = Csíki Lapok (Csíkszereda), okt. 2./

"Júl. 27-én Debrecenben, a Református Nagytemplomban tartották meg a környező országok nyelvtörvényei elleni tiltakozó nagygyűlést, melyet a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Reformátusok Világszövetsége, a Magyar Katolikus Püspöki Kar és az Anyanyelvi Konferencia rendezett. Mintegy négyezren jelentek meg, a szomszédos államokból ezren érkeztek. Csoóri Sándor mondta a bevezetőt. "Ha a sok tantárgyra kiterjesztett államnyelvvel még az eddiginél is alacsonyabb sorsba kényszerítik az anyanyelvet, a kulturális genocídium is elkezdődhet" - mondta. Hangsúlyozta, hogy csak futó lelkiismeret-furdalásként ismerjük fel néha, hogy a magyarság szétszórtsága a jelenleginél erősebb összetartó erőt kívánna. A magyarság mára a felejtés népe lett. Tőkés László püspök kijelentette: "Az új nacionalista törvények merényletet jelentenek az egész magyarság ellen. E demokratikusnak álcázott törvények hosszú távon a magyarság létét veszélyeztetik." "Iskoláink és anyanyelvünk használatának szabadsága nem pusztán romániai vagy szlovákiai belügy és semmiképpen nem képezheti alku tárgyát..." - hangsúlyozta a püspök. Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés elnöke arra utalt, hogy az oly sokszor előrevetített nemzethalált éppen 1100 éves jelenlétünk cáfolja. Soha nem törtek oly elszántsággal a magyarság ellen Szlovákiában, mint ma. "Központi nyelvőrséget" kívánnak felállítani, amely a nyelvtörvény betartását lesz hivatott ellenőrizni. Markó Béla, az RMDSZ elnöke arról szólt, hogy a kövek elmozdíthatók, néha a szobrok is, de a nyelv megmarad. De megmarad-e tényleg? - tette fel a kérdést, ennek érdekében kell most tenni. Felszólalt még Sütő András, Kovács László leváltott somorjai iskolaigazgató, Orosz Ildikó kárpátaljai pedagógus, Csörgits József, a Horvátországi Magyarok Szövetségének elnöke, Dudás Károly vajdasági író és Beke György, az Anyanyelvi Konferencia képviseletében. Ismertették Christoph Pannak, a FUEV elnökének üzenetét, valamint magyar egyházi vezetők és különböző szervezetek /Ausztráliából, Új Zélandról is/ tiltakozó nyilatkozatát. A debreceni nagygyűlés Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök imájával, a magyar és a székely himnusszal zárult. A magyarországi politikai élet több ismert személyisége is megjelent, köztük Für Lajos, az MDF elnöke, Jeszenszky Géza /MDF/ Pozsgay Imre, az MNSZ társelnöke, Surján László és Latorczai János /MKDP/, Szűrös Mátyás /MSZP/, a HTMH is képviseltette magát. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 2./ Tőkés László beszédének szövegét nem hozta a Romániai Magyar Szó, sem az Erdélyi Napló, ellenben az újvidéki lap közölte: Magyar Szó (Újvidék), júl. 30., aug. 1./ A nagygyűlésen nyilatkozatot fogadtak el a magyar nyelv, a magyar műveltség és az egyetemes emberi jogok védelmében. A nyilatkozat megállapítja, hogy a "Kárpát-medence többségi nemzetei nyelvi egyeduralom biztosítására törnek." Romániában az elfogadott tanügyi törvény "a román nyelv törvényesített hegemóniáját, béklyóját jelenti a magyar nyelvhasználatnak." Szlovákiában az alternatív oktatási rend bevezetését erőszakolják. Vajdaságban a magyarságot az elvándorlás, az asszimiláció apasztja, jelentkezik a kétnyelvűség kísértése. Kárpátalján az ukrán-magyar kisebbségvédelmi nyilatkozat erősíti a magyar nyelvhasználat helyzetét. Horvátországban a jogrend európai szintű, azonban a háború szétzilálta a magyar iskolákat. Ma már csak tagozatos kétnyelvű oktatás folyik. Szlovéniában az iskolák kétnyelvűek. - "A Szlovákiában és Romániában hozott rendeletek megalázzák a magyar nemzetet." A szlovák, román és szerb hatalmi érdekek szövetkeznek, egyeztetnek. Szlovákiában, Romániában és Szerbiában a magyar autonómiatervek megfelelő megoldást kínálnak. "Javasoljuk, hogy a magyar parlament hozzon törvényt a magyar nyelv védelméről. E törvény teremtsen programot a határon kívüli magyar közösségek anyanyelvének megóvására." A Magyarok Világszövetsége és az Anyanyelvi Konferencia dolgozza ki a nemzeti nyelvvédelem részletes stratégiáját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31., Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 2./"

Befejeződött a harmincharmadik Szejke-fesztivál. A fesztivált megelőző héten a népi faragók táboroztak itt. Népviseleti parádéval kezdődött a fesztivál, lovasok vonultak, táncosok és zenészek. A szabadtéri műsorban először a Venyige néptáncegyüttes muzsikált (prímásukra, a nemrég meghalt Tárkányi Jánosra is emlékezve). A medgyesi szászok következtek, majd a monoriak, váciak, barcsiak (Magyarország) léptek fel, az óbudai zeneiskola tanulói, a lipovánok, a máréfalvi gyerekek, a szenterzsébeti cigány együttes, a szlovákiai Somorja táncosai, a tápéiak és Piliscsaba sváb csoportja. A parádét az Udvarhely néptáncműhely bemutatója zárta. /Szejke - 33. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./

Nov. 2-án Budapesten, a Magyarok Házában átadták a húsz évvel ezelőtt létrehozott Bethlen Gábor Alapítvány idei kitüntetéseit. Bethlen Gábor-díjat kapott Tempfli József nagyváradi megyéspüspök. Tamási Áron-díjban részesült Cselényi László, a Duna Televízió rendezője. Márton Áron püspökről elnevezett emlékérmet kapott az erdélyi Berszán Lajos atya /Gyimesközéplok/, a Nyugat-Európában élő Prágay Dezső és a felvidéki Zalabai Zsigmond /Somorja/. Az alapítvány azokat jutalmazza évente, akik munkájukkal az egyetemes magyar kultúra értékeit gyarapítják a határokon belül és kívül, továbbá tevékenységükkel hozzájárulnak a közép-európai népek megbékéléséhez, szellemi együttműködéséhez. /Kiosztották a Bethlen Gábor Alapítvány kitüntetéseit. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 4./

Márc. 15-én a Duna Televízió közvetítette versmondó vetélkedőt, résztvevői a Kárpát-medence magyar iskoláinak legjobb diákjaiból kerülnek ki. Ez része volt része a Haza a magasban elnevezésű versenysorozatnak. Sepsiszentgyörgy Mikes Kelemen Líceumának diákjai lettek az elsők. Rajtuk kívül a vetélkedőn Somorja, Szentes, Zenta és Budapest. /(fekete): Diáksiker. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 17./

Máj. 5-én Felvidék és Erdély nyújtott egymásnak jelképesen kezet Kolozsváron, a Diákművelődési Ház nagytermében. Erről írta meg gondolatait Pillich László. "Hol a haza? Itthon, Erdélyben? Vagy talán otthon, Felvidéken? És hol van az otthon? Ahol élünk, vagy talán ott, ahol élni szeretnénk?" "A haza elveszítette Erdélyt, Felvidéket, Vajdaságot vagy Kárpátalját, de mi jogos, elvitathatatlan birtokosai vagyunk, maradtunk e régióknak." "Felvidék és Erdély, a magyar szellemi haza kincsesbányái és talán éppen emiatt történelmileg sokat szenvedett, sokat vesztett régiói. Sokat adtak a nemzeti kultúrának, sok is lett a vesztenivalójuk." Az alig 15 ezer lakosú, még ma is 70%-ban magyar ajkú Somorján virágozni kezd egy új szellemi élet: hagyományőrzés, kórusmozgalom, könyvtári élet (Biblioteca Hungarica), egyházi és világi kapcsolatépítés. Somorján lelt partnerekre, immár közel egy évtizeddel ezelőtt a Heltai Alapítvány is. - Egy hét telt el a Felvidék-Erdély találkozó óta. A sajtó nem reagált az eseményre. /Pillich László: "Hazádnak rendületlenül..." (Gondolatok egy Felvidék-Erdély találkozó margójára) = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

Felvidéki vendégei voltak máj. 28-án annak a könyvbemutatónak, amelyet a Kriza János Néprajzi Társaság szervezett Kolozsváron, a Mikes/Croitorilor utcai székhelyén. A szlovákiai magyar társadalom átalakulásának utóbbi két évtizedéről volt szó a beszélgetésen, amelyet Bárdi Nándor vezetett, és amelynek főszereplője Tóth Károly, a Fórum Intézet (Galánta-Somorja) vezetője volt. Tóth Károly visszatekintett a kommunista rendszer elleni mozgalom egy-egy kiemelkedő részletére, az akkori fiatal értelmiségiek szellemi harcára, a Vörösmarty-klub megalakulásától, Duray Miklós és a Jogvédő Bizottság megjelenéséig, majd a Duray ellen folytatott perig, és a későbbi Független Magyar Kezdeményezésig. A szlovákiai magyarok néprajza címet viselő, az Osiris Kiadó és a Lilium Aurum Kiadó közös kötetének szerzője Liszka József, a szlovákiai magyar néprajzkutatás vezéralakja. Diavetítésen bemutatták a szlovákiai magyar szakrális kisemlékeket. Feltérképezik a szakrális kisemlékeket, vagyis a képes-fákat, útmenti kereszteket, képszekrényeket, mezei oltárokat, haranglábakat, kálváriákat, és útmenti haláljeleket. A felvidéki vendégek könyvajándékokat adtak át a Kriza János Néprajzi Társaság könyvtára számára. /Köllő Katalin: Szlovákiai magyarok a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./

A kisebbségben élő magyarság közművelődési szakmai képzési lehetőségeiről tanácskoztak romániai, szlovákiai, ukrajnai és magyarországi képzési szakemberek máj. 4-én a budapesti Magyar Művelődési Intézetben. A Magyar Művelődési Intézet a székelyudvarhelyi Human Reform Alapítvánnyal közösen elindította 20 résztvevővel az első középfokú, akkreditált – tehát államilag elismert bizonyítványt adó – egyéves intenzív közművelődési- és szolgáltatásszervező felnőttképzést a szovátai Teleki Oktatási Központban. A mostani tanácskozáson e kezdeményezés eddigi tapasztalatait összegezték. A Magyar Művelődési Intézettől Egyed Albert (Kisebbségi Főosztály vezetője) és Romhányi András (Határon Túli Magyarok Osztályának vezetője), a Human Reform Alapítványtól Balla Zoltán és Sorbán József tartottak beszámolót. Az egyes régiók meghívott szakemberei a képzés lehetőségeit ismertették Romániában – dr. Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke (Kolozsvár); Szlovákiában – dr. Tóth Károly, a Fórum Kisebbségi Intézet igazgatója (Somorja) és Kulcsár Mária, a Fórum Információs Központ igazgatója (Kassa), Szerbia és Montenegróban – Hajnal Jenő, a Thurzó Lajos Közművelődési Központ igazgatója (Zenta), illetve Ukrajnában – dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke (Ungvár). A résztvevők zárónyilatkozatukban megállapították: a kisebbségben élő magyarok közművelődési intézményeinek, szervezeteinek és közösségeinek hátrányos helyzetét elsősorban az okozza, hogy körükben nem létezik olyan közművelődési alapképzés, szakképzés, továbbképzés, amely alkalmassá tenné a feladatvállalókat a kulturális élet kellő megszervezésére. Szükségszerűnek tartják a szakmai képzések intézményesülését, akkreditálását. /Guther M. Ilona: Közművelődési szakmai képzés és stratégia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./

A szlovákiai magyar tudományos műhelyek munkatársaival tanácskozott jún. 7-én a Pozsonyhoz közeli Somorján a Magyar Tudományos Akadémia elnöki bizottsága. A bemutatkozó műhelyek, így a házigazda, a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet, a Szlovákiai Magyar Professzorok Klubja, a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda, a révkomáromi Selye Egyetemi Központ és a nyitrai Konstantin Egyetemen működő Közép-európai Tanulmányok Kara, a közelmúltban megalakult Selye János Egyetem, a pozsonyi Komensky Egyetem magyar tanszéke, és más felvidéki magyar tudományos társaságok fontos szerepet töltenek be a felvidéki magyar kisebbség életének alakításában. Az intézményeket ebben az igyekezetükben az MTA hosszú évek óta segíti. A tanácskozás első munkanapján az MTA Arany János Emlékérmet adományozott a somorjai tudományos kutatókönyvtár, a Bibliotheca Hungarica vezetőjének, Végh Lászlónak és – posztumusz – a közelmúltban elhunyt, Somorján élt Zalabai Zsigmond író-irodalomtörténésznek. Az MTA kihelyezett ülése jún. 8-án Révkomáromban folytatódott. /Az MTA elnöki bizottsága Szlovákiában tart kihelyezett ülést. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./

A szlovákiai magyar iskolákban történelmet tanító tanárok jelentős részének szakítania kellene azzal a rossz beidegződéssel, hogy csakis a tantervekben előírt történelmet tanítja, mert az a szlovák nemzetállam koncepciójára épül, vélekedett Simon Attila. A szlovákiai magyar történelemtanár a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet tavalyi felmérésére hivatkozva a napokban több olyan publikációt tett közzé, melyben feltárja a szlovákiai magyar iskolák történelemoktatásában fennálló áldatlan helyzetet. A tanárok fele szakképzetlen, magyar, földrajz és matematika szakosok tucatja okítja a történelmet, ráadásul olyan szlovák szempontok szerint íródott tankönyvekből, amelyekben a magyar történelem jelentős alakjairól szó sem esik. Simon Attila az egyetlen olyan szlovákiai magyar történelem-tankönyv társszerzője, amelyben a magyarországi tankönyvekben megjelenő nyomvonalat követik. A Fórum Kisebbségkutató Intézet a történelem oktatásáról rendezett kétnapos nemzetközi konferenciát. A Kárpát-medence országaiban hasonló feltételek között oktató történelemtanárokkal, módszertani szakemberekkel vitatták meg a teendőket. Biztatónak, hogy egyre több az olyan tanár, aki a hivatalos tantervekkel szemben a történelmi Magyarország történetét és egyben a magyar nemzeti történelmet tanítja. Magyar nyelvű és szellemiségű történelemtanárokat kell képezni, ezen a most induló Selye János Egyetem tud majd segíteni. A résztvevők szerint Magyarországon is meg kell szabadulni a történetírásban még mindig jelen levő nemzetállami beidegződésektől. (Keszeli Ferenc / MTI): Konferencia a határon túli magyar történelemtanításról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

Kolozsváron bemutatta új projektjét a Transindex portál, együttműködésben a Jakabffy Elemér Alapítvánnyal: http://adatbank.transindex.ro internetcímen elérhető adatbázis igyekszik magába foglalni az erdélyi magyarságról szóló, ahhoz kapcsolódó összes történelmi, társadalmi, földrajzi, illetve sajtótörténeti adatot. A Jakabffy Elemér Alapítvány a politikatudományok területén biztosít teret a kutatásoknak, részben oktatási keretet is teremtve szakkönyvtára által. Szándékukban állt összegyűjteni, rendszerezni, feldolgozni, és hozzáférhetővé tenni mindazon dokumentumokat, amelyek az 1989 utáni romániai magyar politikáról szólnak, és ezt a papíralakú gyűjteményt a világháló segítségével is megjeleníteni. Az adatbank tudományos irányítója Bárdi Nándor, a budapesti Teleki László Intézet munkatársa. Bárdi elmondása szerint Magyarországon minden kormányváltás után felmerül az igény, hogy készítsenek katasztert a határon túli magyarságról. Somorján, Zentán és Beregszászon már léteznek ilyen jellegű dokumentációs központok, Erdélyben azonban mindeddig nem sikerült ilyet létesíteni, ezt a szerepet is hivatott tehát pótolni az internetes adatbank. Az adatbázis többek között gazdag térképgyűjteményt, bibliográfiákat, kronológiákat és statisztikákat tartalmaz. A Google keresője máris indexelte a kínálatot, ez a kereső program is használható. A további tervek között szerepel a társadalomtudományi adattár után nyitni a természettudományok felé is. /S. B. Á.: Erdélyi magyar adatbázis a világhálón. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

Több magyar vonatkozású szobrot is megrongáltak a napokban Szlovákiában: Petőfi Sándor pozsonyi emlékműve ismét a vandalizmus áldozata lett, de súlyosan megrongálták a somorjai, Mária mennybemenetelét ábrázoló barokk szoborcsoport alakjait is. Pozsonyban ezúttal a tavaly felújított Petőfi-szobor kezében levő kard markolatát törték le. A pozsonyi sétatéren 1911-ben felállított, majd tíz év múltán lebontott szobor évtizedekig egy istállóban hevert. A második világháború után ismét felállították, de akkor olyan lakatlan helyen, ahol ki volt szolgáltatva a nacionalista és vandál indulatoknak, rendszeresen meggyalázták, összetörték. A pozsonyi magyarok néhány éve emlékbizottságot alakítottak, és a magisztrátus segítségével immár a védettebb Medikus-kertben találtak helyet az emlékműnek. A magyar és a szlovák kormány anyagi segítségéből és közadakozásból a szobrot felújították, tavaly március 15-én pedig új helyén, ünnepélyes keretek között régi pompájában állították fel. Petőfi pozsonyi szobrát azóta itt is háromszor rongálták meg. A Pozsonyhoz közeli, főleg magyarok lakta Somorján valósággal lerombolták a város főterén álló szoborcsoportot. Az alkotás az 1990-es évek elején, a szovjet felszabadítók emlékművének helyére kerülhetett vissza, a második világháborút követő évtizedekben csak a város temetőjében állhatott. Az akkor tetemes pénzért restaurált mű szobrait most az ismeretlen tettesek szabályosan lefejezték, a szobrok egyikét pedig ledöntötték, és darabokra zúzták. /Brutális szoborrongálások. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./

A kisebbségi körülmények között végzendő tehetséggondozás volt a fő témája annak a tanácskozásnak, amelyet július 4-5-én tartott Kárpátalján a Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottsága. A tudományos összejövetelen bemutatkoztak a helybeli magyar tudományos intézmények, szervezetek, előadásokat tartottak hazai és a környező országokbeli magyar tehetséggondozó kollégiumok képviselői, majd kerekasztal-beszélgetéseken vitatták meg a tannyelvválasztás kérdéseit. Az elnöki bizottság 1996 óta képviseli a Magyar Tudományos Akadémián a határon túli magyar tudományosság ügyeit. A bizottság évente kihelyezett ülésekkel kívánja előmozdítani a környező régiók jobb megismerését. Volt már kihelyezett ülés Nagyváradon, Csíkszeredában, Felsőőrön-Bécsben, Somorján-Komáromban. Az idei Beregszászon és Ungváron tartott tanácskozás után jövőre a szlovéniai Lendván jönnek össze. (MTI) /Magyar Tudományosság Külföldön. Kárpátalján ülésezett az elnöki bizottság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./

Az európai uniós pályázatok révén a magyar költségvetéstől kapott támogatások sokszorosát lehet megszerezni – hívta fel a figyelmet Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke. Az Illyés Közalapítvány múlt évre esedékes kifizetéseiből 380 millió forintot visszatartottak, mondván, maradványképzésre kell a pénz. „Mindenki tudta, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy a kormány ott próbál elvonni vagy visszatartani, ahol kisebb az ellenállás. Például tőlünk, mert tudta, hogy a határon túli magyarság nem vonul mindjárt Budapestre a parlament elé” – jelentette ki Pomogáts. Hangsúlyozta, hogy az Illyés Közalapítvány a sikeres pályázatok alapján csak odaítéli a pénzt, de nem rendelkezik vele. Az államkincstárnak ad jelzést, hogy mikor lehet küldeni a pénzt. Komlós Attila, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke tájékoztatta a lapot arról, hogy a napokban hárommilliárd forint átutalását írta alá. Úgy tűnik, hogy ez tartalmazza az IKA tartozásait is. Kérdés azonban, hogy mi lesz a 2006-os alapokkal? Idén 100 millió forinttal kevesebbet kap az IKA, mint tavaly, amikor már elvettek ugyanennyit. Eszerint 200 millió forinttal kurtították meg az eredeti egymilliárd forintot, holott az infláció miatt inkább növelni kellett volna az alapot. Pomogáts ez ellen tiltakozott. Évente négy-ötezer pályázat érkezik az alapítványhoz. Vannak és lesznek súlypontok. 2006-ban prioritást élveznek azok a létesítmények, melyeknek építését az alapítvány mostani vezetése idején kezdték el. Erdélyben ilyen a felőri és a besztercei szórványkollégium vagy a kolozsvári Szabédi Ház, amelyben az erdélyi magyar irodalmi múzeum kap otthont. A másik prioritás az EU-pályázatok támogatása: az EU-s pályázatokhoz szükséges 20 százalékos, úgynevezett önrészt az Illyés Közalapítvány adja, mint például a felvidéki Somorján épülő nemzetiségi kulturális kutatóintézet esetében. /Sike Lajos: Az IKA nem ül pénzes zsákon. Interjú Pomogáts Bélával, az Illyés Közalapítvány elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./

Bugár Béla, Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke felszólította Robert Fico szlovák kormányfőt és kabinetjét, hogy haladéktalanul határolódjon el a Szlovákiában nyugtalanító módon erősödő magyarellenességtől, mert ma még megteheti, de félő, hogy holnap már késő lesz. Bugár Béla számba vette azokat a nyugtalanító jelenségeket, amelyek egyértelműen összefüggenek azzal a körülménnyel, hogy a Fico vezette szociáldemokrata Smer (Smer-SD) a nyáron lezajlott idő előtti választás óta együtt kormányoz a szenvedélyes magyarellenességéről ismert Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával (SNS). Az elmúlt napokban Somorján, Révkomáromban, Párkányban és másutt több magyar nemzetiségű szlovák állampolgárt tettlegesen bántalmaztak azért, mert magyarul beszéltek, de a következményektől való félelmében egyikük sem fordult orvoshoz, és nem tett feljelentést a rendőrségen. A szlovákiai magyarság nemcsak lélekben, a saját bőrén is kénytelen megtapasztalni, hogy az országban olyan veszélyes nacionalista közhangulat van kialakulóban. A kormánykoalícióhoz tartozó Slota kormányzati pozícióban sem türtőzteti magyarellenes indulatait. Bugár szerint az ilyen szélsőséges megnyilvánulásokat csírájában kell elfojtani, mert később riasztó méreteket ölthetnek. Az MKP elnöke javasolta, hogy a szlovák parlament pártjai közös nyilatkozatban ítéljék el a Szlovákiában megnyilvánuló magyarellenességet. /Bugár elhatárolódásra szólította fel Ficót. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 26./

November 3-án Budapesten átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei kitüntetéseit. A Háromszék napilap szerkesztőségét a Bethlen Gábor-díjjal tüntették ki ,,a Székelyföld hagyományainak, értékeinek népszerűsítéséért, ápolásáért, illetve népünk szellemi gyarapodása, hiteles tájékoztatása érdekében végzett kiemelkedő szerkesztői és közéleti munkásságáért”. Méltatásában Kovács István költő kijelentette: ,,El lehet mondani, hogy a Háromszék a legfüggetlenebb magyar újság. Ez azt jelenti például, hogy tiszteletre méltóan távolságtartó, legyen szó akár a magyar államról, akár az RMDSZ-ről. Nemcsak megvesztegethetetlennek látszik, hanem valóban az is. (...) Ennek szellemében nem lehet mást kívánni, mint hogy a most kitüntetett lap és munkatársai, valamint olvasói folyton-folyvást tudjanak mind az igazsággal, mind önmagukkal egyezni.” A lap főmunkatársát, Sylvester Lajost Teleki Pál-érdeméremmel tüntette ki a Bethlen Gábor Alapítvány. A Bethlen Gábor Alapítványt 1979 karácsonyán hozták létre jeles magyarországi művészek, közéleti személyiségek, az akkori rendszer miatt a testület formálisan csak 1985-ben alakulhatott meg. Életre hívását – nemzetféltő szándékkal – hatvanöt elismert személyiség támogatta. Az alapítók között volt Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Huszárik Zoltán, Jékely Zoltán, Nemes Nagy Ágnes, Páskándi Géza és Szécsi Margit. Az alapítvány eddigi tevékenysége során az induláskor megfogalmazott célt követte: ,,Azokat a vállalkozásokat kívánjuk ösztönözni és támogatni határainkon belül és túl, melyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, s amelyek e térség népeinek megbékélését elősegítik.- A Bethlen-alapítvány idei díjátadó ünnepségére a budai várban, a Magyar Kultúra Alapítvány dísztermében került sor, és ez alkalommal emlékeztek az 1956-os forradalomra is. Bakos István köszöntőjében megemlékezett a nemrég elhunyt Sütő Andrásról, beszédet mondott Csoóri Sándor, az alapítók képviselője. A Háromszék szerkesztőségének átnyújtott Bethlen Gábor-díjat Farkas Árpád főszerkesztő vette át, laudációt Kovács István költő, történész mondott. Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki Sisa István, Egyesült Államokban élő közírót, Tamási Áron-díjat kapott Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából jeles személyiségek, intézmények kaptak Teleki Pál-érdemérmet, olyanok, akik a magyarság szolgálatában, illetve a tudós-államférfi nemzetépítő örökségének ápolásában kiemelkedő munkát végeztek. Köztük Sylvester Lajos író, szerkesztő, Szabó Zsolt, a kolozsvári Művelődés lap főszerkesztője, illetve Tőkés István református teológus. A Teleki Pál-érdemérem díjazottai: Csapó Endre, az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője (Sydney), Czettler Antal történész (Svájc), Dömötör Gábor cserkészvezető KMCSSZ (USA), Dulka Andor tanár (Ürményháza, Szerbia), FÓRUM Kisebbségkutató Intézet (So­morja, Szlovákia), Gábor Róbert politikus (USA), de Gerando Teleki Judit (Franciaország), id. Kle­ment Kornél mérnök, öregcserkész (Németország), Kormos László, a HUNSOR honlap gazdája (Svédország), Kunckelné Fényes Ildikó öreg-cserkész, a LAMOSZ elnöke (Venezuela), Ludányi András egyetemi tanár, kisebbségkutató (USA), Nagy Zoltán Mihály író, az Együtt főszerkesztője (Kárpátalja). /Bethlen Gábor-díj a Háromszéknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./

A térség kisebbségeinek a kutatói szerint rendkívül dinamikus asszimilációs, gazdasági és demográfiai lejtők kialakulásának vagyunk a tanúi – összegezte a magyarországi és szlovákiai kisebbségkutatásról rendezett tudományos konferencia megállapításait Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. A magyar és a szlovák akadémia, illetve a kisebbségkutatásban részes tudományos intézetek kutatói november 21-én az egyetlen szlovákiai magyar tudományos intézmény, a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézetében a Magyar Tudomány Napja alkalmából tanácskoztak a kérdésről. Magyarország és Szlovákia kisebbségeinek szerkezete sok tekintetben különböző, mégis egyre több az olyan kutatási téma, amelyet a két ország intézetei közösen kutatnak. Ilyenek a szlovákiai és a magyarországi romák, a Magyarország határain kívül dolgozó magyarországi és a Magyarországon dolgozó, harmincezres szlovákiai magyarok alkotta kisebbség vagy az újonnan bevándorló kisebbségek soraiban mért jelenségek és magatartások – mondta Szarka László, aki szerint ,,ezzel együtt a legnagyobb kihívást a szlovákiai magyarok közösség­építő, illetve a magyarországi szlovákok asszimilációs folyamatainak feltárása jelenti”. Tóth Károly, a Fórum Intézet igazgatója, a tudományos tanácskozás házigazdája kijelentette: ,,Elsődlegesen az elmúlt évtized kutatásainak eredményeit és tanulságait igyekeztek összegezni. A kutatási eredmények oda vezettek, hogy maholnap elkezdhetjük a kisebbségtörténet, a kisebbségi művelődés és oktatás kérdéskörét érintő monografikus munkák előkészítését.” /Kedvezőtlenül változik a kisebbségek világa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 22./

A Szabadság munkatársa folytatta a felvidéki magyaroknál tett körútját. Somorján találkozott a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársaival, Tóth Károllyal az intézmény igazgatójával, Öllös Lászlóval a vezetőtanács elnökével és Végh Lászlóval a Bibliotheca Hungarica igazgatójával. A Fórum Kisebbségkutató Intézet 1996-ban alakult, nonprofit intézményként. Alapítója a Fórum Alapítvány és a Katedra Alapítvány volt. Célja: Szlovákiában biztosítani a nemzeti és egyéb kisebbségek szakszerű kutatását, kultúrájuk írott és íratlan emlékeik dokumentálását könyvtárakban, adattárakban és elektronikus formában. Konferenciákat, szakmai megbeszéléseket szervez évente 8–10 alkalommal. Internetes adatbázisokat épít a szlovákiai településekről. Az intézetnek jelenleg 23 alkalmazottja van, és tíz külső munkatárssal működik együtt. Működteti a somorjai központjában található városi könyvtárat. Az intézet eddig 55 könyvet jelentetett meg, és 1999-től kiadja a Fórum Társadalomtudományi Szemle című negyedévente megjelenő magyar nyelvű tudományos folyóiratot. Az intézetben működik egy jelenkutatási részleg, amely az 1989 utáni változásokkal foglalkozik, a változások gazdasági, szociológiai, demográfiai, kulturális, politikai, társadalomszerkezeti stb. aspektusaival. Működik egy etnológiai központ Komáromban, amelynek célja megteremteni a szlovákiai magyarság néprajzi kutatásának intézményes hátterét. Ugyancsak Somorján van az interetnikus kutatások központja. A Bibliotheca Hungarica a kisebbségkutató intézet magyar könyvtára és adattára, de működik még somorjai székhelyen a Bibliotheca Etnologica, az etnológiai központ szakkönyvtára és a Bibliotheca Interethnica, a nemzetközi nemzetiségi szakkönyvtár. Komáromban van a Selye János Egyetem, melyen óvópedagógia, tanító és tanárképző szak, gazdasági szak és teológia szak indult. Jelenleg 3000 diák vesz részt a képzésben. A tanárképző szakon angol, magyar, szlovák, német, történelem, matematika és katekizmussal foglalkozó szakembereket képzenek. A jelenlegi korszerű egyetemi épületet 2006-ban adták, addig a felsőfokú intézmény a város különböző épületeiben működött. Államilag támogatott tanintézmény, és a bolognai rendszer szerint működik. Európai uniós pénzalapokra is pályáznak, nemrég sikerült megkapniuk egy 150 millió koronás támogatást, a modern épület is EU-s pénzekből épült. A magyar kormány is támogatja az egyetemet, és sok magyarországi vendégtanáruk is van. Komárom /Révkomárom/ 36-37 ezer lakójának 65 százaléka magyar, 30 százaléka szlovák, 5 százaléka pedig más nemzetiségű. A várost 25 tagú testület és a polgármester irányítja. Hat magyar, öt szlovák, két vegyes óvoda és három magyar, három szlovák iskola van a városban. A közös történelmi múlt és közös problémák összekötik a magyarországi és szlovákiai Komáromot. A két önkormányzat együttműködése példaértékű. /Dézsi Ildikó: A Zlati Bazanttól a dévényi várig. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./ Folytatás a szeptember 26-i számból.

November elején mutatkozott be Csíksomlyón az a térségfejlesztési hálózat, amely Esztergomban négy pontban foglalta össze céljait: közös tudásbázis kialakítása, kölcsönös használata; szakmai hálózat létrehozása, ennek segítségével közös projektek megvalósítása; közös szakmai fórum működtetése (képzések, konferenciák, tapasztalatcsere stb.); internetes felület létrehozása. A munkálatokban részt vettek a sepsiszentgyörgyi Mercurius Gazdaságfejlesztő Szervezet Kovászna és Brassó megyei referensei is több más háromszéki és Hargita megyei térségfejlesztő szakemberrel együtt. A kezdeményezést felkarolta a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikai államtitkársága, amely a csíkszeredai műhelyben társrendezői szerepkörben is megjelenik. Törzsök Erika, a MeH főigazgatója a térségfejlesztési alapú nemzetpolitikáról tartott előadást. Szintén ő mutatta be az államtitkárság fejlesztéseként létrehozott www.regions.hu adatbázist. A Magyar Tudományos Akadémia munkatársai, Bandi István és Bárdi Nándor a Kárpát-medencei magyar kutatási adatbázist és az erdélyi magyar adatbankot, Konkoly László, a somorjai Fórum Intézet részlegigazgatója pedig a szlovákiai magyar adatbankot mutatta be. Kolumbán Gábor, a Sapientia Egyetem adjunktusa a posztmodern térségfejlesztés címszó alatt újfajta módszertanról beszélt. A szakmai program részeként műhelymunkák keretében vitatták meg a jelenlévők a 2009. évi munkatervet. /Dénes Judit: Magyar térségfejlesztői műhely Csíksomlyón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./

Július 11-én Bugár Bélát választották meg az új szlovákiai magyar párt, a Híd-Most első elnökévé a Somorja melletti Csölösztőn, az alapító közgyűlésen. Az elnökség 13 tagú, s a pártnak hat alelnöke lesz. Ezek egyike Rudolf Chmel, Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete, volt szlovák kulturális miniszter, neves szlovák hungarológus lett. A működési szabályzat szerint a pártban két platform – magyar és szlovák – fog működni, s döntéseit, határozatait a párt a két platform egyeztetése alapján fogadja majd el. /Bugár Béla a Híd-Most első elnöke. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./

A szlovák nyelvtörvény jelenlegi módosítása Európában ismeretlen módon korlátozza a kisebbségi nyelvek használatát, több, Szlovákia által ratifikált nemzetközi dokumentumot is sért, s több vonatkozásában is ellentmondásban áll a szlovákiai kisebbségi nyelvek használatát szabályozó 1999-es törvénnyel. A jogszabály szigorításának mögöttes célja: a nyelvi jogok további csorbítása által a szlovák politika azt akarja elérni, hogy a magyar nyelv presztízse tovább zuhanjon Szlovákiában. Magyarországon elsősorban a történész mond véleményt. Miközben nap mint nap vetődnek fel a magyar nyelv feladásának aktuális, gyors gyakorlati megoldásokat sürgető kérdései, mi még mindig Trianont elemezzük, írta Vincze László. A magyar kisebbségpolitika bátortalan. A magyarországi politika következetesen nem kéri számon a szomszédos államokon az alapszerződésekben foglalt kisebbségi jogok teljesülését, a többségi nemzeteken az államuk törvényei által biztosított nyelvi jogok teljesülését. A kisebbségkutatók kerülik a problémás területek felderítését; a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet például gyakorlatilag nem végez olyan felméréseket, melyek a magyar közösség problémáira hívnák fel a figyelmet. S ugyancsak kerüli a magyarokat érintő nyelvi jogi problémák tényszerű feltárását a határon túli magyar sajtó, így például az egyetlen szlovákiai magyar napilap, a nem magyar kézben lévő Új Szó is. Ebben a közegben a szlovák sovinizmus időről időre diadalt arat. /Vincze László: Bátortalan a magyar kisebbségpolitika. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./

Szakrális művészetek ünnepe a Kárpát- medencében
Negyedik alkalommal rendezik meg idén szeptember 18-26. között a Szakrális Művészetek Hete rendezvényt, mely egybudapesti, civil kezdeményezésű programsorozatból a teljes Kárpát-medencét átfogó ünnepi eseménysorozattá nőtte kimagát.
Az Ars Sacra Alapítvány által szervezett rendezvény célja a magyar egyházművészet valamint egyéb szakrális és történelmi műalkotások megismertetése és népszerűsítése. Idén még vastagabb a műsorfüzet, mint eddig: számos múzeum, egyesület, templom, művelődési intézmény csatlakozott az eseményhez – szerte a Kárpát-medencében, és sok kiváló művész, előadó lép közönség elé. Szeptember 18-án, a Templomok éjszakáján több fővárosi és vidéki valamint határon túli kisebb-nagyobb település temploma tárja ki kapuit és mutatja be kincseit vagy várja különböző programokkal az érdeklodoket. A Magyar Nemzeti Múzeum több napon át különböző kiállításokkal csatlakozik a rendezvényhez, de ugyanígy találunk soproni, pécsi, szentendrei, komáromi, somorjai (Szlovákia) vagy marosvásárhelyi és székelykeresztúri programokat is a gazdag kínálatban. A Batthyány téri Szent Anna-templomban Sass Sylvia énekel szeptember 20-án, a Nemzeti Galériában Bálint Márta színművésznő Székely János verseiből összeállított előadóestje látható szeptember 24-én. Visky András Júlia című monodrámáját Dér Denissa adja elő szeptember 25-én a városmajori kistemplomban, míg Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János-plébániatemplomban szeptember 20- ától a Mária-tisztelet Erdélyben című kiállítás tekinthető meg – íme néhány program a több mint 150 közül. A programsorozat rendezvényein való részvétel ingyenes.
A rendezők célja, hogy a jövőben minél szélesebb körben bevonják a teljes Kárpát- medence egyházi intézményeit a rendezvénysorozatba, hogy a magyar egyházművészet remekei, a kultúra és a benne rejlő remény minél több érdeklődőhöz juthasson el. Népújság (Marosvásárhely)

Nemzeti összetartozás napja - A Rákóczi Szövetség több programmal készül az ünnepre
Több programmal készül a Rákóczi Szövetség az idei nemzeti összetartozás napjához, június 4-hez kapcsolódva: a szervezet diákutaztatási programjában 34 Kárpát-medencei középiskola több mint ezer diákja vesz részt, Marosvásárhelyen ajándékcsomagot juttatnak el az óvodásoknak, és idén is megtartják a felvidéki séta és a délvidéki utazás elnevezésű rendezvényeket.
A szervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a szövetség nemzeti összetartozás napi diákutaztatási programjára 34 középiskola pályázott utazási támogatásért. A szövetség valamennyi pályázatot pozitívan bírálta el, és így több mint ezer Kárpát-medencei középiskolás diák utazhat június 4-én valamely Kárpát-medencei ország magyar településére és közös programon vehet részt ott élő diáktársaival.
Az iskolák közül Magyarországra 12, Erdélybe 5, Felvidékre 12, Délvidékre 3, Kárpátaljára 2 középiskolás csoport látogat el. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség 200 ezer forint utazási támogatást ajánlott fel, illetve igény szerint segített a fogadó iskola közvetítésében.
A szervezet emellett a nemzeti összetartozás napja és a gyermeknap alkalmából csomagot ad át Marosvásárhely valamennyi iskolakezdés előtt álló magyarul beszélő óvodásának. Az ajándékcsomagot közel 850 óvodás gyermek kapja meg május 31-én és június 1-jén ünnepélyes keretek között.
Az ajándékcsomagok tartalmaznak egy szülőknek szóló levelet és egy 11 pontos érvgyűjteményt is, ami a magyar iskolaválasztás helyességéről és fontosságáról igyekszik meggyőzni a családokat. A Rákóczi Szövetség partnereivel együtt arra törekedett, hogy a román nyelvű óvodába járó magyarul beszélő gyermekekhez is eljusson a csomag, szüleikhez pedig a levél.
Szintén a nemzeti összetartozás napi programok keretében tartják meg június 1-3. között a felvidéki séták rendezvényt, június 8-10. között pedig a délvidéki utazás elnevezésű programot.
Mindkét programban középiskolások vesznek részt tanáraik kíséretében, összesen 180-an. A program célja a felvidéki és délvidéki városok, várak magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyek felkeresése és megismertetése. Mint írták: a felvidéki séta érinti Zoboralját, a bányavárosokat, Bajmócot és Trencsént. A délvidéki utazáson a magyar városok, emlékhelyek mellett Nándorfehérvár (Belgrád) nevezetességeit is felkeresik.
A programokra azokat a középiskolákat hívták meg, ahol működik a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete. Mindkét utazáson 45 magyarországi és 45 felvidéki, illetve délvidéki középiskolás vesz részt. A költségeiket a Rákóczi Szövetség átvállalja.
Az utazásokban Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Bonyhád, Diószeg, Dunaszerdahely, Érsekújvár, Gyula, Hódmezővásárhely, Kapuvár, Komárom, Magyarkanizsa, Makó, Nagymegyer, Óbecse, Pápa, Pécs, Somorja, Szabadka, Szarvas, Tótkomlós, Zenta középiskolái vesznek részt.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". Az Országgyűlés megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjai és közösségei kapcsolatának fenntartása és ápolása, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényük támogatása mellett. MTI

Kisebbségi jogsegélyszolgálat indul a külhoni magyarok jogvédelméért
Budapest, 2012. június 28., csütörtök (MTI) - Kisebbségi jogvédő intézet és alapítvány kezdi meg működését, amelynek célja, hogy a magyar nemzethez tartozók teljes körű jogvédelemben részesüljenek - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
E célra 50 millió forintot különítettek el - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki megjegyezte: ennek az összegnek a többszöröse áll rendelkezésre, hiszen számos olyan szervezetet támogatnak a Bethlen Gábor Alapon keresztül, amely szintén foglalkozik a külhoni magyarok jogi segélyezésével, védelmével.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: az erőteljes nemzeti érdekérvényesítés ellenére vannak olyan magyar közösségek, amelyeket különböző hátrányok érnek a magyarságuk miatt. Ezért ahhoz, hogy a magyarság valóban gyarapodó közösség lehessen, fontos, hogy a teljes körű jogvédelmet is biztosítsák.
A miniszterelnök-helyettes kérdésre elmondta: az nem feltétele a segítségnyújtásnak, hogy az érintett uniós állampolgár legyen.
Kiemelte: elsőként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel kötöttek együttműködési megállapodást. Hozzátette: a kisebbségi jogvédő alapítvány kuratóriumának tagjai között van Tertyánszkiné Vasadi Éva volt alkotmánybíró, aki a testület elnöke is, valamint Bándi Gyula és Szabó Marcell, a PPKE tanszékvezetője, Kardos Gábor, az ELTE tanszékvezetője, Szalayné Sándor Erzsébet, a Pécsi Tudományegyetem oktatója. A fenti alapítvány hozta létre az a kisebbségi jogvédő intézetet, amelyet Gyeney Laura vezet.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: fontos, hogy ha valakit bárhol a világban magyarsága miatt bántódás ér, ne érezze magát egyedül, ne érezze azt, hogy nincs, aki segítsen neki. "A magyar kormány ott áll mögötte, és kész segítséget nyújtani" - fogalmazott.
Jelezte: fontos partnereik a külhoni magyar civil szervezetek, és példaként említette a Somorjai Fórum Intézetet, valamint a délvidéki Concordia Minoritatis Hungaricae Polgári Egyesületet.
Kérdésre válaszul a gyakorlati működést érzékeltetve kifejtette: a jogvédő intézet a szomszédos országokban megkeres jogászokat, akiket megbíz a konkrét segítségnyújtással. Semjén Zsolt ehhez hozzátette: ha a jelzés megérkezik egy adott jogsérelemről, akkor a külügyi tárca bevonásával megnézik, milyen jellegű és milyen jogsegély volna megfelelő.
Gyeney Laura, az intézet vezetője elmondta: különösen fontosnak tartják, hogy a határon túli magyarok jogvédelmét tudományos eszközökkel is támogassák.
Mint kifejtette: a De Gasperi nevét viselő szellemi műhely a jövőben tudományos rendezvényeket, konferenciákat szervez, valamint tudományos kutatásokat, képzéseket finanszíroz, pályázatokat ír ki.
Az intézet nyitva áll mindazok előtt a magyarországi vagy határon túli joghallgatók, doktoranduszok, kezdő jogászok előtt, akik élethivatásuknak a magyarság jogvédelmét, így közvetett módon a demokrácia és az esélyegyenlőség védelmét tekintik. Anyagi támogatásban kívánják részesíteni a pályázati úton kiválasztott határon túli, a jogvédelemben kiemelkedő szerepet játszó szellemi műhelyeket, civil szervezeteket. Az intézet júliusban nyári egyetemet is szervez Kisebbségvédelem Európában mottóval.
Az érdeklődők további információkat a www.kji.hu honlapon találhatnak.
További kérdésre a kormányfő helyettese a felvidéki Selye János Egyetem esetlege főiskolává minősítéséről elmondta: a nemzeti érdek az, hogy konzultáljanak e kérdésben az intézmény vezetőségével, az ottani magyarság legitim képviselőivel. Jogsértést ugyanakkor nagyon nehéz kimutatni ebben a konkrét ügyben - jegyezte meg. Erdély.ma

VAN MIBŐL
"Kisebbségkutatás szempontjából szerencsés Magyarország helyzete"
A roma-kutatások, a migráns csoportok vagy a határon túli magyarok esetében is a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba – mondja Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.
Egy hónapja nevezték ki az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatójává. Mik a tervei, milyen prioritásokat állított fel?
– Jómagam egy nyilvános pályázat eredményeképpen kerültem ebbe a pozícióba, és már a pályázatnak kellett tartalmaznia egy szakmai koncepciót, amelyben megjelöltem néhány olyan szakmai csapásirányt, amelyet hangsúlyosabban próbálok/próbálunk képviselni az elkövetkező időszakban. Az egyik, hogy minél több nemzetközi kapcsolatot szeretnénk úgymond élettel megtölteni. Azért fogalmazok így, mert nemzetközi kapcsolataink eddig is voltak, de talán tudatosabban szeretnénk részt venni közös pályázatokban és más szakmai együttműködésekben. E nemzetköziséghez hozzátartozik az is, hogy határozottabban kell megjelennünk a nemzetközi szakmai piacokon, azaz publikációkban és konferenciákon is.
Másik törekvésünk egyfajta regionalitás felvállalása. Ha Magyarországról nézzük, a környező országokban mindenhol vannak kisebbségkutató intézetek, ezekkel is többé-kevésbé kapcsolatban vagyunk, de ezeket a kapcsolatokat is szeretnénk bővíteni, határozottabban intézményesíteni, közös szakmai projekteket kialakítani.
Onnan kell kiindulni, hogy bizonyos értelemben Magyarország a kisebbségkutatás szempontjából szerencsés helyzetben van, mert egy olyan ország, amelynek többféle kisebbséggel egyaránt foglalkoznia kell. Egyrészt vannak a különféle határon túli magyar kisebbségek, ugyanakkor számolnunk kell a magyarországi nemzetiségekkel is. Külön kutatási célcsoportként tételeződnek a magyarországi, illetve a környező országokban élő, akár magyarul is beszélő romák. Szintén foglalkoznunk kell a magyarországi zsidóság helyzetével is, az intézeten belül például van egy ún. judaisztika kutatócsoport is.
És nem utolsósorban ebben a mai világban a különféle migráns csoportokkal is foglalkoznunk kell, a ki- és bevándorlás társadalmi összefüggéseit is kutatnunk kell.
Melyek az intézet fontosabb futó projektjei?
– Már említettem, milyen típusú kisebbségekkel foglalkozunk, és nagyobb projektjeink is értelemszerűen erről fognak szólni. Az egyik mindenképpen a határon túli magyar kisebbségek különféle intézményesülési folyamataival foglalkozik, a másik csapásirány pedig a roma-kutatások belendítése. Az persze szakmai kérdés, hogy milyen szempontból, módszerekkel, milyen intézeti együttműködések mellett fogjuk ezeket folytatni. És ezek mellett a jelenleg is futó, már felsorolt kisebbségtípusokhoz kapcsolódó projekteket is továbbvisszük, illetve újakat is akarunk indítani – de ezek részben támogatás- és pályázatfüggő dolgok.
Röviden megfogalmazva: elsősorban a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba, mert ez mindegyik kutatásban kulcskérdés, legyen szó roma-kutatásokról, migráns csoportokról vagy a határon túli magyar kisebbségekről. A társadalmi integráció nemcsak a kisebbségről, hanem a többségről, a többség és kisebbség egymáshoz való viszonyulásáról szól. Mindegyik kutatási területen ezt fogjuk a középpontba helyezni, még akkor is, ha tudjuk, léteznek szegregációs és asszimilációs folyamatok is, de azokat is az integráció keretében próbáljuk meg elhelyezni, értelmezni. Terveznek-e együttműködést a különböző határon túli kisebbségkutató intézetekkel?
– Több ilyen terv is van. Ismét hangsúlyoznám, együttműködések eddig is voltak, mi csak azt szeretnénk, hogy ez egyértelműen és látványosabban, szakmai hozadékát is tekintve intenzívebben intézményesüljön. Már most Kolozsváron beszéltem az ottani kisebbségkutató intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, akivel közös programokban állapodtunk meg, de hasonló együttműködésre törekszünk a többi intézettel is. Gondolok itt a szlovákiai, Somorján működő Fórum intézetre, de akár a kárpátaljai és vajdasági intézetekre.
Már most abban gondolkodunk, hogy a kolozsvári kisebbségkutató intézetnek szeretnénk teret adni, hogy Magyarországon határozottan mutatkozzon meg, és gondolom, hogy lesz arra is alkalom, hogy a mi intézetünk is itt Kolozsváron, vagy akár Bukarestben vagy Pozsonyban és máshol is bemutatkozzon. Abban is gondolkodunk, hogy közös szakmai kisebbségkutatással foglalkozó hírlevelet hozzunk létre, és azt lehetőleg angolul minél több helyre szétküldjük.
Nemrég jelentette be Orbán Viktor a Nemzetstratégiai Intézet alapítását, e mellett pedig működik a Nemzetpolitikai Kutatóintézet is. Mit gondol, szükség van ennyi kutatóintézetre?
Hogy szükség van-e ennyi intézetre, vagy hány intézetre van szükség, azt nem az én tisztem eldönteni. Amit el tudok mondani, hogy a mi intézetünkre szükség van, egy akadémiai intézet mégis másabb, itt alapkutatások zajlanak, tematikailag pedig mi nemcsak a határon túli kisebbségekkel, hanem más kisebbségekkel is foglalkozunk, ezért úgy gondolom, nagy szükség van egy akadémiai háttérrel rendelkező kisebbségi kutatóintézetre. A Nemzetpolitikai Kutatóintézettel egyébként már eddig is sikeresen együttműködtünk.
Azt kell tudni, hogy a jobbára az aktuálpolitika által létrehozott intézetek nem úgy kutatóintézetek, mint egy akadémiai intézet, mert nagyon gyakran a mindenkori politika háttérintézményeként tételeződnek, és ilyen értelemben más funkciókat töltenek be. Ha több tudományos intézet lesz Magyarországon, mi megpróbálunk mindegyikkel valamilyen szakmai együttműködést kialakítani. Mint említettem, a Nemzetpolitikai Kutatóintézetet már ismerem, velük együttműködünk, a Nemzetstratégiai Intézetről csak annyit tudok, amennyi a sajtóban, illetve a Magyar Közlönyben megjelent, ezért, mivel egy alakuló képződményről van szó, szakmai szempontból még nem látom ezt az intézetet. Ha bizonyos sajtóhírek igazak, akkor talán száz munkatársa lesz az új intézetnek, de hogy ezek között mennyi kutatói státusz és más beosztású személy lesz, arról már nem szólnak a hírek, legalábbis hozzám nem értek el.
Milyen a közhangulat a magyarországi akadémiai szférában a szervezeti átalakítások után?
– Minden szervezeti átalakításnak vannak motorjai, és vannak, akik egyfajta stabilitásra voltak berendezkedve, akik nem biztos, hogy örülnek az átalakításoknak. Bizonyos szempontokból az egész akadémiai rendszerre ráfért egy átalakítás, és ezt én egy esélyként fogom fel. Mi, a Kisebbségkutató Intézet egy új struktúrában keressük meg azokat a kitörési pontokat, amelyeket szakmailag tudunk kamatoztatni. Tudom, hogy a különféle intézetekben vannak olyanok, akik nem örülnek az átalakításoknak, de úgy sejtem, hogy itt egyfajta generációváltás is zajlik.
Az akadémiai intézeteket sok szempontból meg kellett újítani, a szakmailag jól felkészült, tudományos fokozattal rendelkező fiataloknak és középgenerációsoknak teret kell adni, hogy a nemzetközi együttműködésekben otthonosan tudjanak mozogni, és nyilván a tudományos eredmények felmutatásával a hazai szféra felé is bizonyítani kell, hogy ezek az intézetek létjogosultak. Hogyan látja a magyar kutatásfinanszírozás helyzetét?
– Az akadémiai átalakítás is többek között arról szólt, hogy a kutatói szféra átláthatóbb finanszírozási szerkezetbe tudjon kerülni. Ahogy szoktuk mondani, a kutatásra sosincs elég pénz, de azért vannak a magyarországi pályázati és akadémiai források, és elég sok nemzetközi lehetőség is van, ezekbe az irányokba is el kell mozdulni.
Mit gondol, milyen irányba halad a magyarországi felsőoktatás átalakítása?
Az egyértelmű irányt nagyon meggyőzően én jobbára nem látom, csak azt érzékelem, az egymásnak ellentmondó információk egyfajta bizonytalanságot gerjesztenek a rendszerben. Szakmailag meggyőződésem, hogy aki tanulni akar, azt hagyni kell tanulni, még akkor is, ha nem elitképzésben gondolkodunk. Ha valaki szakmailag felkészült, akkor lehetősége kell legyen arra is, hogy családi háttértől függetlenül akár ingyenesen tanuljon, ám ha valaki nem zseni, de motivált a tanulásra, ráadásul ezért fizetni is tud, akkor azt is kell hagyni, hogy belépjen a felsőoktatásba.
A felsőoktatás eltömegesedése világjelenség, nemzetközi trend, megakadályozni nem lehet, maximum hátráltatni, lassítani. Azt gondolom, inkább arra kellene koncentrálni, hogy azok a fiatalok, akik a felsőoktatásba bekerülnek, minél magasabb színvonalú képzést kapjanak, és főleg önmagukhoz képest minél jobb eredményeket érjenek el. Nyilván vannak munkaerő-piaci és egyéb megfontolások is, de nem lehet visszatérni arra az időszakra, ami például itt Romániában is a hetvenes-nyolcvanas években volt, nevezetesen, hogy összezsugorították a felsőoktatást, főleg a humán- és társadalomtudományi képzéseket, és ezzel párhuzamosan a munkaerő-piaci megfeleltetést „kihelyezésekkel” oldották meg. Ezt egyszerűen nem lehet ma kivitelezni a szó társadalmi értelmében, de másképpen sem, hisz minden EU-s elvárás arról szól, hogy a felsőoktatásba bekerülők arányát emelni kell, és nem csökkenteni.
Mindenféle híresztelés ellenére azt is ki kell jelenteni, hogy bármilyen statisztikát nézünk, aki felsőfokú képzettséggel rendelkezik, sokkal kisebb valószínűséggel lesz munkanélküli, függetlenül attól, hogy milyen képzésben volt része.
Hány évre szól a kinevezése?
- Három évre, 2015. december végéig. Nyilván szeretném végigvinni ezt az időszakot, amíg szakmailag lehet fejleszteni az intézetet meg a kisebbségkutatást, addig ebben ilyen értelemben részt szeretnék venni. Az MTA-n belül évente beszámolók vannak, január a beszámolók időszaka, most a tavalyi év beszámolóit készítjük. Valószínű, hogy az idén életbe fog lépni egy kutatói teljesítményértékelői rendszer, és azt is éves szinten fogjuk követni, hogy az egyes kutatók milyen eredményeket értek el.
Sólyom István
Tansindex.ro

Bereznay András
OLVASÓI LEVÉL
Erdélyi kiadású magyar történelmi atlasz – ünnep, vagy gyász?
A történész-térképész több szempontból bírálja a Cartographia kiadónál megjelent, középiskolákban terjesztett magyar nyelvű történelmi atlaszt.
(Rövidített változat)
Idén szeptemberben az RMDSZ részéről erdélyi kiadású, magyar nyelvű történelmi atlasz kiosztására került sor az iskolákban. Bár – a Pozsony közeli Somorján megjelent – Erdély történetét bemutató atlasz 2011 óta már létezik: t.i. a sajátom, a mostani az első eset, hogy Erdélyben magyar történelmi atlaszt adtak ki. Annál inkább jelent meg ott román kiadvány a húszas és a harmincas években. Magyar részről volt tehát behoznivaló. Ez azonban az Erdély múltjával kapcsolatos eltérő álláspontok ismeretében nem pusztán a kiadás nyelvére értendő, hanem úgy is, hogy ideje volt, hogy román történelmi atlaszoknak – különösen a Ceasuescu-diktatúra korában megjelenteknek – a román nemzetfejlődés sajátosságaiból eredő, valaha csak naív, de azóta a vizsgálatok próbáját ki nem álló, mára merőben atavisztikusan ható kitalációi mintegy a helyükre kerüljenek. Végtére is Romániát demokratikus országnak szokás tekinteni, ahol nem jöhet többé szóba az állam képviselőinek nézeteivel esetleg nem egyező történetfölfogások megfogalmazásának eltiltása. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak korábban kérdőjelezte meg a diktatúra által azután fölkarolt, hatalmilag erőltetett áligazságokat nem egy román történész, de annak bukása óta is jelentkeztek román oldalról mérvadó kritikus hangok a múlt tényeit politikai célok szolgálatában átlépő mítoszok mintegy hivatalos intézményesítésével szemben. E kérdésekben nem „a” magyar történetírásnak van vitája „a” románnal, hanem a tárgyszerű tényföltárás áll szemben a tudományon kívüli mítoszokkal. Az utóbbiak propagálása iránt helyzetükből adódóan is közömbös magyar történészek mindenesetre – eddig – a történetírás oldalán szoktak állni. Még a most kiadásra került atlasz mennyiségileg döntő – nem ebbe a kiadványba készült – részét is szerzői, minden hibája mellett, azért tudományos igénnyel állították össze. Az erdélyi magyar nyelvű atlasz többsége a Kartográfiai Vállalat először 1959-ben megjelent atlaszának a további kiadások során módosított, gazdagított, helyenként javított, néhol tovább rontott, összességében a Magyarországon forgalomban lévőktől alig különböző újabb változata. Új elemek ebbe lényegileg csak Románia mai területének története vonatkozásában kerültek. Az atlasz tehát nem önálló munka, a magyarországi kiadványhoz képest újnak számító térképei sem azok. Mivel a Cartographia (a Kartográfiai Vállalat utóda) Középiskolai történelmi atlasza, amelyre a kolozsvári Cartographia kiadványa leginkább emlékeztet, Erdélyben hozzáférhető, erdélyi kiadására nem volt szükség. Ha az RMDSZ magyar nyevű történelmi atlaszt kívánt az iskolákba juttatni, azt is terjeszthette volna. Az új atlasz megjelentetését csak Erdély történetét a magyar diákok számára közelebb hozó, azt tárgyilagosan bemutató bővítés indokolhatta. Ehelyett az atlasz megfelelő „új” részében Románia egész mai területére nézve a magyar diákok román atlaszokból ismert, tényszerűtlen román elfogultságoknak ezúttal magyar kiadótól közreadott, magyar nyelvű, sőt az RMDSZ által is hitelesített, ugyanakkor kollektív önbecsülésüket minden bizonnyal csak aláásni képes, a román nacionalizmus gondolatvilágától, és csak attól átitatott, a diákokra bizonyára elnemzetlenítően ható, de több ponton másként is problematikus, az adott összefüggésekben igen különös indoktrinációt kaptak. Anyja tejében főzik a gödölyét.
Az atlaszban probléma probléma hátán jelenik meg. (Lásd az írás teljes változatát.) Olykor a magyarországi kiadványból kölcsönzött részletek sem kielégítőek, a magyar, illetve a román történelem egyes részletei tekintetében sem. Ez sajnos jól harmonizál az atlasz egészével. A kép időnként megdöbbentő. Amikor a magyar kiadványokból származó térképeket az 1971-ben megjelent, a diktatúra nemzeti mítosz gyártásának kartográfiai tobzódását képviselő Atlas istoricból származókkal kombinálta a kiadó, talán úgy gondolta, „jut is, marad is”. Így azonban nem lehet a történelmet térképezni. Lehetetlen dolog a tényeket árunak tekintve akármitől is vezettetve a múltból szeleteket mintegy „adni”, így való és valótlan között egyensúlyozni, úgy hogy azért mindenki úgymond jól járjon. Ez végtelenül komolytalan, hacsak a Cartographiának nincs szabadalma a fából vaskarikára. Mi késztethetett ilyesminek az átvételére? Vajon a román állam olyan föltételhez kötötte az atlasz romániai iskolákban terjeszthetőségét, hogy annak a tények eltűrt bemutatása mellett azért effélét is kellett tartalmaznia? Vagy a Cartographia ment szolgaian elébe a múltból örökölt óvatosságból egy csak elképzelt elvárásnak? Egy törzshelyét tekintve magyarországi cég? Vagy egész másról lenne szó, arról, hogy a tervezőknek annyira nincs fogalmuk a történelemről, hogy nem is tudtak volna arról, hogy ha föladatuk az atlasznak román vonatkozású témákkal bővítése, arra általában forrásként sem az Atlas istoric sem más létező román atlasz nem alkalmas, ha ugyanis nem kívánnak kiadványukban fikciót szerepeltetni? De ha így hozzá nem értésükben nem is azonosították talán a román forrás használhatatlanságát, ne látták volna azt sem, hogy az tartalmilag mennyire összeegyeztethetetlen atlaszuk nagyobb részével? Közömbösek lettek volna mind a történeti hűség, mind a következetesség szakmai elvárása tekintetében, de még cinikusan felelőtlenek is afelől hogy mit juttatnak a diákok kezébe? Nem tudom eldönteni, szerencsére ez nem is az én dolgom. Annyi biztos, hogy e kérdések joggal merülnek föl bárkiben, aki az atlaszt kézbe veszi és legalább konyít az érintett dolgokhoz. A lektorok és az RMDSZ illetékesei nem tartoztak ezek közé? Bárhogyan is volt, a kiadvány botrányos. A mitizált korai román egység klasszikus témáját közvetíti például a magyar diák fejébe az a térkép, amelynek igen sokat eláruló címe „Erdély, Havasalföld és Moldva Mihai Viteazul fejedelemsége alatt (1600)”. Figyelmen kívül hagyva annak a már sok helyen elmondott valótlanságát, hogy Mihály valaha is Erdély de akár Moldva fejedelme lett volna, a magyar diákokokat a cím megfogalmazása e vonatkozásban akkor is be kívánja csapni, ha a jelmagyarázatban a Mihály „fejedelemsége” kifejezést a „vezetése” szóvá tompítják. Teljes meghamisítását jelenti a történeti tényeknek az a – román térképeken szokásos megjelenítés, hogy mintha akkor, amikor Erdély Mihály kezén volt, egyben a Részek is mind ellenőrzése alatt lettek volna, holott nagyobb részük nem volt.
Ugyanilyen szellemű az 1848–49-es eseményeknek a mai Romániára eső részével foglalkozó átvétele. Azonnal szembeszökő és elárulja a románból történt átvételt, hogy nagytáj-névként, megjelenik a térképen a „Körös-vidék”, továbbá a „Máramaros” fölirat. Magyar térképen ez értelmezhetetlen. Máramaros megyeként ugyan létezett, de egyedüli kiemelését a többi közül semmi nem indokolná, „Körös-vidék” nevű politikai nagytáj pedig magyarul nincs, 1848–49-ben különösen nem volt. Világos, hogy 1919 utáni román fogalmaknak a magyarba – visszavetítőlegesen is – áterőltetéséről van szó, vagyis a magyar diákok fejébe hagyományaiktól idegen fogalmak plántálása, térszerkezet látásuknak ha magyarul is, de fogalmilag a románná alakításával asszimilálásuk előmozdítása a cél. A kép más vonatkozásban még sokkal megdöbbentőbb. A kor eseményei úgy kerülnek bemutatásra, mintha mindaz ami 1848–49-ben Erdélyben és körülötte történt lényegileg, vagy főként román ügy lett volna. A hadvezérek közül egyetlen egy szerepel: a havasalföldi Magheru, azaz magyar, orosz, vagy osztrák katona neve egy sem. Igaz, hogy a szomszédos, a magyarországi atlaszból eredő, a magyar szabadságharcot bemutató térképekről – ahol viszont az unió szintén elsikkad – több derül ki, de ez csak enyhíti, nem oldja föl az itt tapasztalható nehézséget. Se Bem, se Gábor Áron. Annál inkább szerepel Avram Iancu, nem ugyan a fő térképen, hanem a mócföldi szembenállást – mintha az lett volna 1848–49-ra nézve a meghatározó – külön térképre kiemelve. Ami a szemléletet illeti, ez magáért beszél. Kár, hogy az RMDSZ illetékesei – úgy látszik – nem hallották meg a szavát. Ha az eddigiekkkel a térkép nem borított volna föl minden elképzelhető egyensúlyt, megteszi azzal, ahogyan – már nem is az 1971-es atlaszból, de a múltba vetített román területi igények térképrevitelével még annak bizarr irracionalitásán is helyenként túlmenő 1984-es másik Pascu nevével fémjelzett atlaszból véve át azt a valóságot semmibevevő megközelítést, amellyel Moldva színével szerepeltet keresztcsíkozást a hozzá semmilyen tekintetben nem tartozó Besszarábia és Bukovina területén, és hasonlóan alkalmazza Havasalföld színét Dobrudzsára, amihez pedig a román fejdelemségnek semmi köze sem volt. Ami látható, térképi irredenta.
Az atlasz utolsó, az Atlas istoricból származó átvétele A román hadsereg részvétele a II. világháború végén zajló hadműveletekben című térkép. Itt elsősorban a téma maga az, ami – a román szempontnak egy magyar atlaszban kevéssé indokolt szerepeltetése miatt – meglepő. Bármennyire is román állampolgárok azok a magyarok akiknek használatára az atlasz készült, amiről szó van, a korban nem az ő ügyük volt, illetve nem fölmenőiké. Kissé ízléstelen itt ezért a lihegés a román hadi dicsőség mintegy lobogtatására. Ettől eltekintve föltűnő, hogy a front 1944–45-es, Duna-medencei mozgása bemutatásakor nem a korabeli országhatárok között ábrázolja a katonai fejleményeket a térkép, hanem az 1954 utáni határok között, amint az Atlas istoric megfelelő térképe. Ez ellentmondásos, oda nem illő, és alighanem az az igyekezet magyarázta, hogy elkerülhesse a térkép az akkori – Észak-Erdélyt is magában foglaló – Magyarország megjelenítését.
Világos tehát, hogy az alkalmat, hogy a román történelmi atlaszkészítés torzításait végre a múlt tényeinek bemutatásával ellensúlyozzák, a kiadvány arra fecsérelte, hogy a Romániában részben már korábban, de főként a kommunista diktatúra idején térképre vitt képtelenségekkel vezesse félre saját történelmük tekintetében a magyar fiatalokat és így tegyen jó szolgálatot román nacionalista törekvéseknek. Hogy az RMDSZ-t erre mi késztette, arról csak találgatni lehet. Akárhogyan is, a tárgyalt atlasznak a megjelentetése abban a formában, ahogyan történt, annyira szembeszökően nem szolgál magyar érdeket, hogy szinte földolgozhatatlan, hogy azt éppen az erdélyi magyarság legfőbb érdekvédelmi szervezete terjeszti (méghozzá tankönyvként). Mindent összevéve az atlasz a „kedvezményezett” diákok magyar történelmi tudatának leginkább összezavarására, ezzel meggyöngítésére, elnemzetietlenítésére alkalmas.
Ez azonban nem minden. Az egész munkát körüllengi a Román Szó Szentségének egy – itt – disszonáns tisztelete, a többségi nemzet nyelve iránti, nyugaton ismeretlen – a román források nyakába sem varrható – szervilitás. Ez részint a helynevek visszaadásából vezethető le.
A tárgyalt atlasz rendkívül következetlen – és teljességgel elfogadhatatlan – helységnév megjelenítés gyakorlata az, hogy a középkori Havasalföld és Moldva területén – különösen amikor a terület a román ellenőrzés egy formája alatt van – minden csak románul kerül kiírásra, tekintet nélkül arra, hogy a kérdéses településnek van-e magyar neve. Hasonló elvet más területekre nézve azonban nem érvényesít. Vagyis olyan furcsaságokkal találkozunk, hogy míg az atlasznak nincs nehézsége azzal, hogy Bécset, Krakkót, Párizst magyarul írja ki, a Bukarest szó a térképeken nem szerepel, mintha tűrhetetlen volna, hogy a romániai magyar diák mást, mint Bucurestit lásson. A kép ezáltal nem egyszer bizarr. A történelmi térképészetben ismert minden logika helyébe – bár nem mindig – a román név exkluzivizálása, ezzel fetisizálása lép. Teljes a zavarosság, az átgondolatlanság, a káosz. Mindezek után nézőpont kérdése, hogy meglepően-e, vagy sem, de elég különös, hogy Erdélyben a Romániához tartozás korában is magyarul jelennek meg a helységnevek. Fölfoghatatlan, miért nem lehetett ugyanezt az elvet a Kárpátokon túli helységek nevére is érvényesíteni ugyanazon a térképen? Igencsak furcsán fest Nagyrománia térképén Kolozsvárt olvasni egyfelől, Bucurestit másfelől. Mintha a készítő itt is kompromisszumra törekedett volna – „jut is, marad is” erőlködésre – megint olyasmiben, amiben annak helye nincs. Egészen egyszerűen félre kellett volna tennie minden nemzeti szempontot, a magyart ugyanúgy mint a románt, mivel az ilyesmi nem odatartozó, ahelyett, ahogyan – úgy látszik – eljártak, hogy megpróbálták valamiképpen összeötvözve érvényesíteni a kettőt.
Vegyes áldás a magyar és román uralkodók listája is az atlasz végén. Hasznos önmagában véve – az ilyesmi mindig az – de problematikus azáltal, hogy a román uralkodók nevét – amint Vitéz Mihályét (és másokét) a térképen – egytől egyik románul közli. Ez a Romániában ma már – több személyes tapasztalatom győzött meg róla – sokszor magyarok által is magától értetődőnek tekintett gyakorlat valójában igen furcsa és szokatlan. A magyar nyelvben – másokban is – bevett szokás más országok akármilyen nyelvű uralkodói nevének lefordítása. Senkinek sem jutna eszébe például, bizonyára erdélyi magyarok körében sem „Elizabeth the Second”-ot emlegetni, amikor az angol királynőről, Második Erzsébetről van szó. Ugyanígy, az orosz cár esetében is Nagy Pétert mondunk, nem Pjotr Velikijt. Mitől lenne más a moldvai Jó Sándor, vagy Nagy István neve? Az atlasz készítői úgy viselkednek, mintha e nevek valamilyen szó-mágia tárgyaiként csak román alakjukban lennének egyedül hitelesek, valamilyen szentségtörést, netán magyar nacionalizmust jelentene őket lefordítani. Úgy valahogy, ahogy a katolikus egyház sokáig egyedül a latint tekintette a szentmisére megfelelő nyelvnek, vagy ahogyan a Koránt az iszlám világában a hívők csak arabul tartják autentikusnak. Az ilyesminek uralkodók neve használatában, kizárólag mint az asszimiláció eszközének lehet helye. Egy nyelv sem erőltetheti a magáénak akár csak egy elemét is egy másikon beszélőkre, semmilyen racionalizálással, vagy jogcímen anélkül, hogy elnyomó legyen. Amint természetes, hogy románul például egy francia uralkodót Ludovic al XIV-lea-ként említsenek, kifogásolhatatlan az is, hogy magyarok román uralkodók nevét magyarul használják. Így a magyar nyelvű atlasz gyakorlata, amint térképi vonatkozásban nem kevés eleme, a románosítás eszközének tekinthető.
Ésszerűnek tartanám a kiadványnak az iskolákból való mielőbbi bevonását és helyesen informáló, átgondolt, értékeket képviselő újjal helyettesítését.
Magyari Tivadar
REPLY Magyari Tivadar, az RMDSZ főtitkárhelyettese Bereznay András észrevételei kapcsán
A szövetség oktatási ügyekért felelős szakembere a történész-térképész kritikáira válaszol, amelyeket a magyar nyelvű, iskolákban terjesztett történelmi atlaszról fogalmazott meg.
Az RMDSZ főtitkársága tankönyv és taneszköz programjának keretében jelentős pénzösszegre pályázott, hogy a korábbi évekhez hasonlóan taneszközöket tudjon vásárolni és ezeket magyar oktatást működtető iskolák rendelkezésére bocsájtsa. Ezt a pályázatot sikerült elnyernie. Az idéni újdonság volt egy történelmi atlasz vásárlása és kiosztása, 3500 példányban, modern, tetszetős kivitelezésben. A Magyarországon szaktekintélynek számító Cartographia Tankönyvkiadó atlaszát vettük meg és juttattuk el az iskoláknak. A kiadó ajánlata azért is volt fontos – azon kívül, hogy megfelelt a közbeszerzési kívánalmaknak –, mert vállalta, hogy erdélyi magyar középiskolai szakoktatókkal konzultálva, ezt az iskolai segédeszközt átalakítja, úgy, hogy az közelítsen a romániai tantervhez, de úgy is, hogy az Erdély-képet és magyarságképet megfelelően tükrözze, miközben ezek a román tantervben csak nagyon szórványosan, leegyszerűsítve és torzítva jelennek meg. A hivatalos román tanterv teljes mellőzése irreális tervezet lett volna, és egy köztes, diplomatikus megoldás hiányában az iskolák nem is vállalták, hogy használni tudják az atlaszokat. A hazai magyar történelemtanárokból álló munkacsoport megalakult, és a történészek közötti szakmai egyeztetések hónapokig tartottak.
Ezt az atlaszt bírálja több szempontból Bereznay András, a távoli Londonban élő kartográfus és történész. Bírálatát megmutattuk a helybeli történészeknek és a

Új testvér született: Somorja
Ünnepélyes események sorozatának adott helyet vasárnap délelőtt a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület díszülése. A legnagyobb jelentőségű mindezek közül a Gyergyószentmiklós és a felvidéki Somorja közti testvérkapcsolatot szentesítő szerződés aláírása volt.
Sajnos ma nincs közöttünk az a személy, aki összeköti a két várost, akinek köszönhető, hogy Gyergyószentmiklós és Somorja testvérvárosi szerződést köt. Selyem András Gyergyószentmiklósról költözött Somorjára, az ottani közösség befogadta, szerették, tisztelték őt tragikus balesetben bekövetkezett haláláig. Szelleme azonban most is köztünk van, itt Gyergyóban és Somorján is – hangzott el a szerződés aláírásakor.
Nem két polgármester barátságának köszönhető a kapcsolat a székelyföldi és a felvidéki, csallóközi városok között, hanem „alulról jövő” kezdeményezésből indult. Az együttműködésnek azonban csak akkor van igazán értelme, ha a két város lakói ki tudják teljesíteni ennek fontosságát, lehetőségeit. Erővel, tartalommal kell feltölteni, és akkor életteljes és életképes lesz a kapcsolat – fogalmazódott meg.
A szerződést Bárdos Gábor somorjai és Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester, illetve a két város alpolgármesterei és jegyzői, valamint az ülésvezető Simon Katalin képviselőnő írták alá. Gyergyószentmiklósnak Somorja a tizedik testvérvárosa, de nemcsak az „új testvér” került a figyelem középpontjába a díszülésen, hanem más, régebbi kapcsolatokról is megemlékeztek. Huszadik évfordulója van idén annak, hogy Gyergyószentmiklós testvérvárosi kapcsolatot létesített Eger, Kiskunmajsa, Rákosmente (Budapest XVII. kerület) és Békés városokkal.
Nem szentesült szerződés-aláírással, de élő kapcsolat létezik Gyergyószentmiklós és a magyarországi, Fejér megyei Pusztavám község között.
A pusztavámi polgármester, Merkatz László a település zászlaját hozta és adta át a gyergyói közösségnek, amelyhez személyes szálak is fűzik, hiszen felesége gyergyószentmiklósi.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Harc a „kisebbség" szó ellen – Nemzetstratégiai konferencia Budapesten
A szárnyait bontogató Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), azon belül is a Nemzetstratégiai Akadémia A kisebbségi szemlélet meghaladása felé címmel rendezett konferenciát március 6-án, a budapesti Terézvárosban.
A téma ismert szakértőit, közéleti megjelenítőit felvonultató rendezvényen többek közt Szász Jenő, Duray Miklós, Vizi E. Szilveszter és más szaktekintélyek mellett Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, a FIDESZ-KDNP frakciójának helyettes vezetője, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója volt jelen.
Az előadások mindegyikét áthatotta a jó szándék, s a külhoni magyarság jogérvényesítéséért, megmaradásáért folyó harc megújításának, reményteljesebbé tételének a vágya. Minden megszólaló fontosnak tartotta a „kisebbség" szónak és fogalomnak a közbeszédből való kiiktatását – a hozzájuk kapcsolódó negatív gondolattársítások (kisebbségi érzés, kisebbrendűség) miatt. Szász Jenő, az NSKI elnöke szerint a „kisebbség" fogalom eleve defenzív álláspontot feltételez, ezért feladatnak nevezte, hogy a „nemzeti közösség" szó használatának fontosságát megértessük a külvilággal. Vizi E. Szilveszter, az esemény fővédnöke, az MTA volt elnöke a kultúrnemzet fogalmának előtérbe helyezése mellett érvelt, s Márait idézte, aki szerint a nyelv az igazi haza, esetünkben a csaknem 15 millió magyar hazája.
Gulyás Gergely 2004. december 5-ike szégyenének meghaladását, a könnyített honosítás törvénybe foglalását, a választójog kiterjesztését emelte ki, mint a kormányzat olyan lépéseit, amelyek a külhoniakat kivezeti elzártságukból. Úgy vélte, hogy a magyarországi nemzetiségek jogállását szabályozó törvény, amely államalkotó tényezőnek ismeri el a hazai kisebbségeket, példát mutat arra vonatkozóan, hogy Budapest mit vár el a szomszédos országoktól ezen a téren. Kollektív tudatalattinknak mintegy a „korrekciója" révén a történelmi Magyarország bennünk él, hangsúlyozta, Kövér László házelnököt idézve.
Duray Miklós a kisebbség fogalmának változásairól, matematikai és társadalmi értelmezéséről értekezett. Szerinte lényegében Trianon által, a Versailles-i békerendszer „kisebbségvédelmi" szerződései által vált a nemzeti kisebbség kifejezőjévé, s vált a marginalitás, a kiszolgáltatottság szinonimájává. A nemzetállamokat az abszolutizmus modern megnyilvánulásaként, annak örököseként írta le, rámutatva, hogy a mai körülmények között a kisebbségi jog elsősorban egyéni jogérvényesítésként jelenik meg, kollektivitásról az állam részéről lényegében csak a jogfosztás esetében volt szó Csehszlovákiában és Szlovákiában is. A mai felfogás szerint nem származás kérdése a nemzeti hovatartozás, hanem mindenki maga dönti el, hogy minek vallja magát – emelte ki. Érzékeltette, hogy a kisebbség szóba bele van kódolva az asszimiláció. Ezen kívül nehezményezte: az EU-t egyáltalán nem zavarja, hogy a szlovák jogi szóhasználat visszatért a „nemzetiségi kisebbség" terminushoz, amely puszta léte által tagadja az egy nemzethez tartozást. Andrássy György, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanár (PTE, ÁJK) a nyelvi jogoknak, a szabad nyelvválasztás jogának emberi jogként történő elismertetését és kikényszeríthetőségét lehetséges kiútként prezentálta. Bírálta a magyar Külügyminisztériumot, amiért nem él a jog által kínált minden lehetőséggel nemzetközi testületeknek a magyar nemzetpolitika számára hátrányos döntései kapcsán. Példaként felhozta, hogy a Velencei Bizottságnak a 2009-es szlovák nyelvtörvény módosításával kapcsolatos állásfoglalását, amelyben nem emelt lényegi kifogást a jogszabály ellen, számos idevágó nemzetközi jogszabályra nem hivatkozott, csupán olyanokra, amelyek a szlovák szempontból kedvező véleményt megalapozhatták. A nagy jogi szaktudásra és a kitörési pont elszánt keresésére valló fejtegetés közben sem szabadulhatott a figyelmes hallgató attól a gondolattól, hogy steril, könyvízű vidékeken járunk. A nemzetközi jog ugyanis idevágó ajánlásokban, irányelvekben, állásfoglalásokban és a la carte alkalmazható chartákban megnyilvánuló, gyakran módosuló szabályai olyan szövevényt alkotnak, amelyben a magyarság ellen hangolt nemzetközi fórumok, tapasztalataink szerint, mindig megtalálják a szlovák államnak kedvező megfogalmazást. A felvidéki ember ilyen eszmefuttatás hallatán sem szabadulhat a gondolattól: így lenne ez akkor is, ha a nyelvválasztás jogát emberi jogként definiálnák.
A délelőtt záró eseményeként Kiss Antal, az NSKI főosztályvezető-helyettese, s az intézmény brüsszeli képviselője rántotta ki a hallgatóságot a jogászias fészekmelegből a való élet friss levegőjére derűs beszédével, amelyben többek közt rámutatott: munkatársaival büntetést fizettet, valahányszor csak kiejtik a „kisebbség" szót. A személyenként és esetenként akár 10 ezer forintos összeget szerinte Böjte atya dévai gyámoltjainak kellene adni. Derűsen, de szavait halálosan komolyan vétetve három feladatot szabott a hallgatóságnak: 1) „kisebbség" szó kiiktatása, 2) névjegykártyánkon mindig a vezetéknév legyen elől 3) a szellemi világörökség részeként helyeztessük a magyart a védendő nyelvek listájára, nem baj, ha a szlovák és a román társaságában. A diskurzus jórészt megmaradt a fogalmak világában, s elméleti tanácskozásként is csak biztató kezdetnek minősíthető. A felvidéki és általában a külhoni magyar szemszögéből nézve ugyanis a jogérvényesítésnek nagymértékben jogon kívüli, szemléletbeli akadályai vannak, s meglehet, hogy a terminológiai jellegű eszmefuttatások közben több tucat vegyes házasság köttetett Somorja és Nagykapos között. A beszédek nyomán markánsan kirajzolódott: a helyzet hatékony magyar (kül)politikai érdekérvényesítés után kiált, a jog és a terminológia csak szerény szolgálóleány lehet.
Felvidék.ma,

Munkagépek Somorjáról
Munkagépeket adományozott Somorja Gyergyószentmiklósnak. A felvidéki (Szlovákia) város egy éve lett testvérvárosa Gyergyószentmiklósnak, s a jelek szerint a kapcsolat nemcsak protokolláris szinten, a polgármesterek találkozóiban merül ki, hanem konkrét eredményeket is hoz.
A somorjai példa vezette rá Mezei János polgármestert arra, hogy érdemes saját céget működtetnie az önkormányzatnak, amely számos tevékenységet el tud végezni a város javára. A Duna-menti, csallóközi város cége az Area – amelynek vezetője, Nagy József – hozta el és adta át pénteken azokat a munkagépeket, amelyeket ők már nem használnak, de amely Gyergyószentmiklósnak, pontosabban a Vitalissimának még alapos segítséget nyújthat. A mindennapi élet során felmerülő munkákat könnyíti meg a Multicar billenős kisteherautó, a kaszálógép, faágaprító gép, valamint a motoros kézi kasza, illetve sövényvágó.
Amint azt Nagy József elmondta, az ő cégük 1992-ben indult, és akkor talán még gyengébb volt a felszereltségük, mint amit most ajándékként hozhattak. Az elmúlt évek alatt azonban a somorjai Area sokat fejlődött, mára minden, a városban adódó munkát el tudnak végezni, a közvilágítás javításától a kátyúzáson át a meszelésig, vagy akár a zongoracipelésig. Hozzáfűzte: habár indulásuk idején voltak viták, hogy valóban szükség van-e a cégre, mára már teljesen természetessé vált, hogy Somorján minden, a köztereken, közintézményekben felmerülő feladatot ők látnak el.
Mezei János az ajándékot megköszönve elmondta, a somorjaiakkal folytatott együttműködésnek valóban kézzelfogható eredményét jelentik a most kapott munkagépek, amelyeket már a napokban, a tavaszi munkálatok során használni is fognak a városban.
Ugyanakkor gazdasági szinten is elindult a kapcsolat, somorjai vállalkozók jöttek el, és kötöttek üzleteket faházgyártó gyergyói cégekkel. Kulturális téren is fejlődik az együttműködés, amint Kovács Koppány, a felvidéki város képviselője kifejtette, tánccsoportok, illetve rockegyüttesek fellépés-cseréje is körvonalazódik.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro,

Fóliánsok varázsa
Ha létezne a könyvtárturizmus fogalom, pontosan jellemezné a budapesti Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak azt a baráti-szakmai csoportját, amely Nagy Zoltán vezetésével az elmúlt évek során keletről nyugat felé haladva, nagy ívben járta be a Kárpát-medence magyar vidékeit, hogy a föllelhető legkülönbözőbb bibliotékákban – falusi, iskolai és egyesületi könyvtáraktól kezdve egészen a kolostori, főiskolai és egyetemi gyűjteményekig – tekintse át a hungarológia csillagrendszerébe tartozó intézmények gondosan ápolt és őrzött szellemi kincstárainak együttesét. Hogy e térképen Munkács és Fiume, Versec és Alsóőr, Újlak és Kolozsvár, Zenta és Somorja jelezték a láthatár dimenzióit, azt nem az utas szándéka – sokkal inkább nemzeti történelmünk belső rendje határozta meg. Minden esetben a könyvek titkainak nyomában jártunk, akkor is, amikor Vereckénél a regösök énekére, Újlaknál Kapisztrán János imába foglalt fohászára, az Al-Dunán Herczeg Ferenc pogányaira, Fiumében pedig a Garádi Viktor által megidézett Árpádházi királyaink fényes fölvonulására emlékeztünk. Minden, amit az elmúlt idők homálya a fürkésző tekintetek elől eltakar, ott él a könyvtárak őrizte históriás emlékezet mélyén, s a zarándokra vár, hogy életre keljenek a történetek.
E sokéves zarándokút egyik legszebb állomását a minap a Somorján létrehozott Bibliotheca Hungarica néven ismert könyvtár, levéltár és adattár gyűjteményében tett látogatás jelentette, ahol az intézet igazgatója, Végh László volt a vendéglátónk. Végh László 1997 óta játszik meghatározó szerepet a szlovákiai magyarságkutatás intézményes kereteinek kialakításában és működtetésében, tudósi, kutatói, könyvtár- és levéltár-gondozói munkáját egyebek mellett A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar könyvgyűjteményének bibliográfiája (1918–2000) I–II. kötet (2000), és A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar folyóirat-gyűjteményének katalógusa (1918–2000) (2002) is dicsérik. A halk szavú tudósokra jellemző módon hagyja, hogy a hangulat és a látvány önmagáért beszéljen: állványok és könyvespolcok között szól az intézet sokrétű feladatairól. Tájékoztató szavai szerint a Bibliotheca Hungarica kutatókönyvtár gyűjtőkörét a (Cseh)Szlovákia területén 1918-tól napjainkig megjelent magyar nyelvű, illetve a szlovákiai magyarság történelmére, művelődésére, társadalmi és politikai életére vonatkozó magyar és más nyelvű kiadványok alkotják, polcain az 1918 után (Cseh)Szlovákiában megjelent magyar nyelvű könyvek, kiadványok, füzetek, egyéb írásos anyagok, folyóiratok, lapok – a központi, a regionális és a helyi sajtó –, továbbá kisnyomtatványok, szakdolgozatok lelhetők fel. Különös színfoltja az intézetnek a levéltár, amely a magyarság életéhez kötődő intézmények (iskolák, lapszerkesztőségek, művelődési egyesületek), írói-tudósi hagyatékok, térkép-, plakát- és fényképgyűjtemények, képzőművészeti alkotások és az egyházi élettel kapcsolatos iratok gondosan rendszerezett gyűjteménye. Úgy, ahogyan az a közönségét tisztelő történeti intézettől méltán elvárható. És én – elbűvölten, új elképzelésekkel gazdagodva – a háttérben máris a mi zentai intézetünket látom, ahol hasonló céloknak és elkötelezettségnek voltam éveken át a tanúja.
Zenta és Somorja között félúton Arany János főtitkári jelentésének szavai jutnak az eszembe, melyeket a kiegyezés lázában, a Magyar Tudományos Akadémia éves munkáját értékelve vetett papírra: „Elmondhatni: tudományban élünk, mozgunk, létezünk. […] a szellemiek terén politikai súlyunk is aszerint növekszik, aminő osztalékkal járultunk az egyetemes tudomány előbbviteléhez… Ha majd a haza szent földén minden rög ismerve lesz… ha népei egymásra temetkezett rétegeit felbúvároltuk a legmélyebbig, de kivált a ma élőknek – édes nemzetünknek – nyelv és tettben nyilatkozó múltját, jelenét a tudomány teljes fényébe állíthatjuk: ez által oly politikai tőkére tettünk szert, melynek keletét legörömestebb ismeri el a művelt külföld. És ím, ez a honszeretet a tudományban.” A Toldi írója figyelmeztetett: a tudós elsősorban tudósi mivoltában teljesíti polgári kötelességét, és bizonyítja a haza és a nemzet iránti elkötelezettségét. Ehhez kellenek a tudomány otthonai, ahol szelíd szerzetesek szolgálják az áhítat örömét, a szellemi gyarapodás boldogságát. Mert a haza ott van, ahol az elődeink emlékezete, bölcs munkájának eredménye – a gonosz tüzek rémülete nélkül – a mindennapokban is kitapintható
Mák Ferenc
Magyar Szó (Újvidék)