"Elfogadta a tanács az ortodox püspökség javaslatát, Szent László mellett immár Szűz Mária is Nagyvárad protektora. Az ötlettel, hogy Váradot a Szeplőtelen Szűz oltalma alá helyezzék, az ortodox püspökség állt elő. Nagyvárad védőszentje - 1192-ben történt szenttéavatása óta - Szent László. A lovagkirály porhüvelyét 1116-ban, II. István uralkodása idején hozták el Somogyvárról és a várban temették el. Szent László egészen a reformáció koráig nyugodott a várbeli katedrálisban, akkor ugyanis fanatikus unitáriusok meggyalázták a sírt, a király földi maradványait pedig a Sebes-Körösbe dobták. /A Szűzanya is Várad védőszentje. = Krónika (Kolozsvár), dec. 20./"

Hatodik esztendeje vesznek részt a Csiky Gergely Iskolacsoport /Arad/ tanulói Mesztegnyőn a Kárpát-medencei ifjúsági találkozón. Mesztegnyő Somogy megyei település. Kárpátaljáról, Horvátországból, a Vajdaságból és Erdélyből érkeztek táborozók. A meghívott történészek előadásai érdekesek voltak. A Somogyvár Történelmi Emlékhelyen láthatták Szent László király sírhelyét és az általa 1091-ben alapított, romjaiban is lenyűgöző bencés apátságot. /Olasz Angéla vezető tanár: Csikys diákok Mesztegnyőn. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 26./

Nagyvárad kincsei 
„...László király 1095. július 29-én halt meg Zólyomban. Ideiglenesen Somogyváron temették el, de valamikor 1113 és 1140 között holttestét átszállították Váradra, és itt helyezték örök nyugalomra. A legenda szerint az e megtiszteltetésért küzdő két püspökség, Zágráb és Várad között istenítélet döntött, a gyászszekeret vontató ökrök az éjszaka folyamán maguktól elindultak Várad felé. László sírja rövidesen zarándokhellyé vált, úgyhogy Székesfehérvár után Várad hamarosan a magyar királyság második legfontosabb vallási és szellemi központjává fejlődött." 
Fedezzük fel együtt az ősi Várad sokaknak ismeretlen várát, Erdély kapuját, a szecesszió és Ady Endre városát és a mai Nagyváradot.
Nézze meg a Duna Televízió Vannak vidékek című műsorának összeállítását. Forrás: Erdély.ma

Az űrlap alja
Szent László születésnapja
967 esztendeje, 1046. június 27-én született Szent László magyar király (uralkodott 1077. és 1095. között), a középkori lovagi eszményt megtestesítő uralkodó, aki 18 éves országlása során kiemelkedőt alkotott a törvényhozás, az egyházszervezés és a hadászat terén is.
A Rubicon történelmi folyóirat internetes kiadásán, a Rubicon.hu oldalon Tarján M. Tamás vezette végig életét és munkásságát.
László még a Vazultól származó hercegek lengyelországi száműzetése idején született, a későbbi I. Béla király (ur. 1060-1063) és Richeza hercegnő második gyermekeként. Családja csak András (ur. 1046-1060) trónra lépése után két esztendővel, 1048-ban tért haza Magyarországra. László fiatalkora apja és testvére hatalmi harcainak fényében alakult: 1057-ben – Bélával együtt – elismerte Salamon herceg – András fia – öröklési jogát, két évvel később aztán mégis apja pártjára állt a trónviszály során. I. Béla 1063-ban bekövetkező halála után testvérével, Gézával együtt Lengyelországba menekültek, majd II. Boleszláv király (ur. 1058-1079) segítségével visszatértek és megegyeztek a trónt birtokló Salamonnal (ur. 1063-1074). Géza és László a kompromisszum eredményeként dukátust – az ország területének egyharmadát – kapott a fiatal királytól.
Béla fiai az első években számos alkalommal nyújtottak segítséget a királynak a kunok, besenyők és a bizánciak ellen folytatott háborúk során, az 1068-as, Kerlés mellett vívott ütközet nyomán született meg például a legenda László és a kun vitéz párviadaláról. Salamon király azonban később – tanácsadói befolyására – Gézáék ellen fordult, és többször is életükre tört, ami újabb belharcokhoz vezetett. László bátyja mellé állt a trónért vívott küzdelemben, és az 1074-es háború során döntő szerepet vitt a győztes mogyoródi ütközetben. A csata után Salamon elmenekült, és Géza (ur. 1074-1077) hároméves uralma következett, az ő halálát követően pedig az ország főnemesei és VII. Gergely pápa javaslatára 1077-ben Lászlót koronázták Magyarország királyává.
Az új uralkodó állítólag nem vágyott a trónra, hanem – a krónika szavai szerint – az „égi dicsőségre” pályázott, de hosszas rábeszélésére végül elfogadta a koronát. Regnálása első időszakát aztán a Salamon ellen folytatott küzdelem határozta meg, aki – IV. Henrik német-római császár (ur. 1056-1106) támogatásával – kezdetben Moson környékén rendezkedett be. László helyzetét nehezítette, hogy a hatalomra áhítozó Salamon felajánlotta hűbérül Magyarországot a császárnak, tehát Henrik támadása állandó veszélyként fenyegetett. A regnáló király mozgásterét ez a körülmény döntő módon határozta meg, hiszen csakis a császár ellen formálódó szövetséghez csatlakozhatott: bár nem értett egyet VII. Gergely egyházi reformjaival, és annak világi főségét hirdető ideológiájával, a pápaság mellé állt a kibontakozó invesztitúraharcban, miközben Henrik ellenlábasának, Rudolf trónkövetelőnek a lányát, Adelhaidot vette feleségül. A hercegnőtől később három leánygyermeke született, akik közül egyedül II. János bizánci császár későbbi feleségét – a Bizáncban szentté avatott – Piroska hercegnőt ismerjük név szerint.
Időközben aztán Salamon a Kárpátoktól keletre élő kunoknál és besenyőknél keresett támogatást László ellen, mígnem egy bizánci rablóhadjárat során feltehetően életét vesztette. Riválisának halálával a király rengeteg kötöttségtől megszabadult, és végre önálló külpolitikát folytathatott: utolsó éveit ennek megfelelően a dél felé irányuló terjeszkedés jellemezte. Zvoinimir horvát király (ur. 1076-1089) özvegyének kérésére 1091-ben bevonult a Szávától délre fekvő Horvátországba, majd többször folytatott – eredménytelen – hadjáratot Bizánc ellen, a Moesia területén élő keleti angolok meghódítására. Élete végén László állítólag a keresztes hadjárat gondolatának egyik legfőbb támogatója lett, ám annak megindulását – az 1096-os évet – már nem érte meg: utolsó háborúját rokona, Konrád morva herceg pártján vívta Csehország fejedelme ellen, ennek során szerzett betegsége vette el aztán életét, 1095. július 29-én.
Bár László volt az első magyar király, aki hódító külpolitikát folytatott, uralkodása során nem csak hadvezéri érdemeket szerzett: három törvénykönyvet is megalkotott, melyek egyrészt a keresztény vallás helyzetének megszilárdítására, másrészt a tulajdon védelmére törekedtek. Szent László legendásan szigorú törvényei híven mutatják be a 11. század végi magyar társadalom helyzetét, ahol az anyagi szempontok szerinti rétegződés már lassan végbement, így a magántulajdon tisztelete rendkívül fontossá vált. Éppen ezért László korában drákói szigorral büntették a lopást: a tetten ért tolvajra akasztás várt, miközben olyan kis tételek eltulajdonításáért, mint egy liba, vagy egy tyúk értéke is csonkítás, az orr, a fül vagy a kéz levágása járt. Még a templomba menekülő bűnös is szeme világával fizetett tettéért, tehát a tulajdon elleni bűncselekmények nagyobb súllyal estek latba, mint mondjuk a nemi erőszak vagy akár a gyilkosság.
E szigor oka vélhetően az esetek gyakoriságában rejlett, és Kálmán későbbi, enyhébb törvényei fényében kimondhatjuk, hogy a szent király kemény fellépése eredményre vezetett. László törvényeiből másfelől azt láthatjuk, hogy a kereszténység helyzete még korántsem volt stabil, máskülönben az 1092-es szabolcsi zsinaton hozott híres törvény, mely megtiltotta a kutaknál, fáknál történő áldozatokat, szükségtelen lett volna. Az egyházat érintő törvények emellett szabályozták a tized szedését, rendelkeztek a külföldről érkező klerikusokról, az ünnepekről, valamint a zsidók és az iszlám hitűek – az ún. böszörmények – helyzetéről is.
Szent László uralkodása során egyszerre lépett fel a keresztény hit és a szuverén Magyarország védelmezőjeként: hogy a görögkeleti egyház pozícióit visszaszorítsa, megalapította a zágrábi püspökséget, a kalocsai érsekség központját pedig Bácsba helyezte át. Közben számos szent helyet alapított, melyek közül leghíresebb a Berettyó melletti Szentjobb, valamint a somogyvári Szent Egyed-apátság voltak. Szintén kettős – nemzeti és vallási – célt szolgált az 1083-as szentavatási procedúra is, mely során László I. István mellett Imre herceget, Gellért püspököt, és a zobor-hegyi remetéket, Andrást és Benedeket is kanonizáltatta. Máig vita zajlik arról, hogy Róma hozzájárult -e a szentté avatásokhoz, melyekkel a király egyfelől népe vallásos érzését akarta növelni, másfelől pedig jelezni akarta az ország hűbéri alávetésére törekvő császárnak, hogy Magyarország – szentjei révén is – önálló tagja a keresztény Európa családjának. Ugyanezt sugallja egyébként a László korában megírt nagyobbik István-legenda is, mely a koronaküldés történetét úgy meséli el, hogy azzal egyszerre gátolja meg a császárság és a pápaság hatalmi ambícióit.
László uralkodása páratlan teljesítménye ellenére mindössze 18 esztendeig tartott, és már 1095-ben, ötvenedik életéve előtt véget ért. A köztiszteletben álló királyt Somogyváron, majd 1113 körül Váradon helyezték végső nyugalomra, sírja utóbb számos csoda színhelye és zarándokhely lett. 1192-ben III. Béla – pápai jóváhagyással – szentté avatta neves elődjét, ereklyéinek pedig hermát készíttetett, melynek utódja ma Győrben található meg. Szent László halála után elsősorban törvényeivel, pogányok elleni hőstetteivel, hatalmas testi erejével és erényeivel maradt meg a magyarság tudatában. Kanonizációja után harcos szentként emlékeztek meg róla, kultusza a lovagi eszmény Anjou-kori hódításával pedig tovább árnyalta alakját. Mind a mai napig egyik legjelentősebb királyunkként tartjuk őt számon, emlékét számos szobor és intézménynév őrzi.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A lelépett ügynök (Egy megfigyelt család /23./)
A nemzeti kommunista diktatúra leáldozásának évében, 1989-ben „Antonescu” informátor olyan vádakat fantáziált rólam, ami meghaladta az eddigi valamennyi rám állított ügynök képzeletvilágát. Az emberi gonoszságnak, az ártani akarásnak aligha lehet határa...
„Antonescu” az U. M. 0110 ügyosztálynak dolgozott. Ez az ügyosztály a Szovjetunió és vele szövetséges országok csehszlovákiai katonai támadása (1968) után létesült Victor Neculicoiu tábornok vezetésével, és a „baráti” szocialista (értsd a Varsói Szerződés) államokban kém- és kémelhárító tevékenységet végzett. Figyelme elsősorban a Szovjetunióra és Magyarországra irányult. Fontos célterülete volt Jugoszlávia és végül az afrikai, ázsiai és dél-amerikai proszovjet országok. Az ügyosztályban 264 tiszt, 8 magas szintű kommunikációs és operatív képesítéssel rendelkező tiszt, 15 altiszt és 17 civil alkalmazott dolgozott. Ez a viszonylag kevés „káderrel”, de hatékonyan dolgozó ügyosztály egyike volt Ceauşescu bizalmatlanságból és üldözési mániából született létesítményeinek. A kommunista diktátor mindig is a Szovjetuniót és Magyarországot tekintette Románia első számú ellenségének. „Antonescu” olyan foglalkozású ügynök volt, aki sport- vagy kulturális tevékenysége révén gyakran „gyanútlanul” megfordulhatott külföldön. Több dokumentum – ezekből közreadok néhány részletet – teszi egyértelművé, hogy elsősorban Magyarországon teljesített megbízatást. Ő jelentette a Securitaténak, hogy jelentős összeget (22 millió forintot) örökölök Magyarországon elhunyt, gyermektelen, jómódú nagybátyám hagyatékaként, amelyet Erdély függetlenségéért harcoló szabadcsapatok romániai beavatkozására akarok fordítani (1. dokumentum) „Antonescu” feladata volt kideríteni e (rém)hír körülményeit itt és Magyarországon (2. dokumentum). Amikor az év vége felé újból ellenőrizni akarták (3. dokumentum) a Securitate számára is egyre valószínűtlenebb információt, kiderült, hogy a (családostul) külföldre távozott „Antonescu” nem tér vissza az országba (4. dokumentum).
De ki lehetett ez az önös céljait az én rovásomra megvalósítani akaró csirkefogó? Csak megközelítő, kizárásos alapon történő feltételezésem van. Az általa adott jelentések 1989 első hónapjaiból valók. Közlésének az ellenőrzésére már az év vége felé került volna sor. Ekkor jöttek rá, hogy az, akit családostul kiengedtek, már nem jön vissza. Az illetőnek hozzám (térben is) közel állónak és megbízhatónak tűnő embernek kellett lennie. Aki szándékosan (vagy csak túlbuzgóságból?) elvetette a sulykot az örökségemmel kapcsolatosan. A 22 millió legalább öt-hat jogosulté volt, persze így is szép összeg. Somogyvári házacskát és telket vettünk belőle testvéreimmel együtt. Egy ismerősömre korlátozódik a gyanúm. Hazajöttekor kerülte a velem való találkozást. Szomorú vagyok inkább, mint haragos, s nem bánnám, ha megkeresne.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)