Április 25-én első fokon emberölési kísérlet miatt öt év börtönbüntetésre ítélték Csibi István csíkszeredai vállalkozót, akinek emellett ötvenmillió lejes erkölcsi kártérítést is fizetnie kell egykori igazgatójának, Magyari Tibornak azért, hogy öt évvel ezelőtt megpróbálta szétverni a sértett fejét. Csibi István ellen őrizetbe vétele óta összesen hét esetben emeltek vádat különböző bűncselekmények miatt, a bírósági eljárások Suceaván, Craiován, Slatinán és Kolozsváron zajlanak. Kolozsváron Magyari Tibor bántalmazása ügyében ítélkeztek. A vádlott tagadta a történteket, mondván: sohasem bántalmazta Magyarit, akivel szerinte „lelki barátok” voltak. Csibit számos csíkszeredai rendőrtiszttel együtt a napokban kihallgatta a korrupcióellenes ügyészség, amely szerint fennáll a gyanú, hogy Csibi bűncselekményeit az általa fizetett csúszópénz és egyéb javak fejében eltussolták a nyomozók. /Rostás Szabolcs: Emberölési kísérletért alapfokon elítélték a csíkszeredai vállalkozót. Öt év börtön Csibi Istvánnak. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 26./

Bűnözők és cinkosaik
Civil szervezetek nemrégiben feltérképezték a romániai alvilágot, az egyes klánok befolyási övezeteit, amelyek az ország minden részében fellelhetők.
Egy idő óta szinte naponta érkeznek a hírek véres utcai leszámolásokról, lövöldözésekről, rablásokról, ami arra utal: a rendőrség képtelen úrrá lenni az egyre szervezettebbé és agresszívebbé váló alvilág fölött. A különféle klánok pedig eközben lassan felosztják maguk között az országot, behálózva a rendfenntartókat is.
Bukaresti bandák
Sok esetben a bűnözők a rendfenntartók, befolyásos üzletemberek, politikusok támogatásával építik ki és tartják kezükben birodalmukat. Mindez olykor óhatatlanul botrányhoz vezet, ami néha egy-egy magas rangú tisztségviselő székébe kerülhet, ami azonban kevés az alvilág megfékezéséhez.
A bűnbandák elsősorban a fővárosban szaporodtak el. A leghírhedtebb klánok közé tartozott Fane Spoitoru bandája, amelynek hatalma a bandavezér letartóztatása után meggyengült. Így feltörhetett a Ion és Vasile Balint testvérpár által vezetett csoport, valamint a Cămătaru- klán.
Utóbbi vezetője, Nuţu Cămătaru, akit 2004-ben tartóztattak le, nemrégiben éjfekete lovon, hívei által felröppentett fehér galambok kíséretében hagyta el a börtönt, sőt – amolyan romániai specialitásként – az államtól 3200 eurós kártérítést kapott, miután a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság helyt adott panaszának, miszerint az igazságszolgáltatás képtelenül elnyújtotta perét, amely 1996–2004 között tartott.
Cămătaruék letartóztatását kihasználva, Bukarestben a Ştoacă-csoport rátette a kezét az 5. kerületre. Tagjai főleg heroincsempészettel foglalkoznak, zsarolásból, prostituáltak futtatásából, „védelmi díjból” és uzsorakölcsönökből élnek meg.
A Geamănu-testvérek bandája tavaly híresült el, amikor ellopta Gigi Becali autóját, amelyet a „piperai földbirtokos” gorillái szereztek vissza, ugyancsak törvényszegő módon.
A bukaresti Militari és Crângaşi negyedben garázdálkodó csoportok fő megélhetési forrását a sírokra kivetett kényszeradók és a kölcsönbehajtások jelentik. A 6. kerületben nemrégiben még az egykori profi birkózó, Eugen Preda volt az úr. Ők hajtották végre a Ciorogârlán elkövetett, mindeddig legnagyobb romániai fegyverlopást. Tavaly év végén viszont a bandát a bűnüldözők – kevés sikerük egyikeként – nagyrészt felszámolták.
A főváros keleti részét Sile Pietroi, azaz Vasile Fierbântu tartja hatalmában. A klán illegális fogva tartásaival, zsarolásaival tette magát félelmetessé, olyannyira, hogy a Pantelimon negyedet kézben tartó Duduianu-klán is meghátrálni látszik előtte.
Erdély alvilága
A bűnbandák Erdélyben is viszonylag zavartalanul működhetnek. Nagyszeben lakosságát a Blaga-csoport tartja rettegésben: tagjai prostituáltak kihasználásával és embercsempészéssel foglalkoznak.
A szervezett bűnözés elleni ügyészek állítása szerint a városban sikerült ártalmatlanná tenni az aranykereskedelemre szakosodott Râcean-bandát, amelynek idén februárban több tagját is letartóztatták. A Lenis-banda számláját két év alatt több mint száz bűncselekmény – rablás, zsarolás, csalás, magánterület megsértése, súlyos bántalmazás, gyilkossági kísérlet – terhelte már, amikor tavaly végre sikerült ártalmatlanná tenni.
Gyulafehérváron Claudiu Mircea Sibişean és Adrian Bălan klánjai garázdálkodnak: előbbi szeméremsértések, fogva tartások, gyilkossági kísérletek sorozatával, utóbbi utcai verekedésekkel, nyilvános botrányokkal hívta fel magára a figyelmet.
Arad jó ideig az önmagát Ştefan cel Marénak, illetve Vlad Ţepesnek nevező Uţu Rohozeanu bandájáé volt, amely része a nyugati országrész legnagyobb szervezett bűnhálózatának. Legnagyobb vetélytársa a temesvári Claudiu Baderca csoportja, amelynek sikerült részben rátennie a kezét a Bánság egyik legnagyobb tervező intézetére, az Iprotimre. A bandavezér ugyanis tavaly negyedmillió eurót kölcsönzött az olasz állampolgárságú Pietro Manitónak, aki az intézmény 340 ezer részvényével garantálta a hitelt. Ezzel a bandavezér a részvénycsomag 40 százalékának tulajdonába jutott.
Temesváron alakította ki a törvény embereinek nem kevés cinkosságával ingatlan-maffiáját Ionelaş Cârpaci, aki emberek százait kényszerítette lakásaik elhagyására. Így a polgármesteri hivatal, a rendőrség és az igazságszolgáltatás néhány képviselőjének támogatásával számos villát kaparintott meg a város történelmi negyedében.
Dévát több mint egy évtizedig tartotta rettegésben Spuma és Bibanu bandája, amely a dák aranykarperecek ellopásában is részes volt – az egykori forradalmár, Dan Iosif cselekvő közreműködésével. A bandavezérek idén tavasszal kerültek rendőrkézre, 5-5 évi börtönre ítélték őket, a volt dévai rendőrparancsnokkal, Ioan Daviddal együtt.
Klánok a déli és keleti országrészben
A déli országrészt vadnyugataként tartják számon Craiovát, ahol a rivális bandák rendszerint az utcákon csapnak össze, fehér és lőfegyvereket egyaránt használva. A városban a Gigiók, a Para- és az Enriko-klán vetekszik egymással a hatalomért. Dolj megye székhelyének alvilága legutóbb a hírhedt bandavezér, Caiac meggyilkolásával hívta fel magára a figyelmet.
Târgoviştéban a Ghenosu-csoport egyik maffiózója rendőrre támadt, aki kómába esett, és mindmáig nem épült fel. Piteşti-ben hét alvilági banda is működik. A Titoaşcă-csoport egyik vezére, Alexandru Ion, a maneleénekes, Adi Minune barátja. A volt birkózó, Dan Cârciumaru kemény ökléről híresült el, akárcsak az egykor testőrként tevékenykedő Căldaru testvérpár.
Slatinán Bercea Mondialu, alias Anghel Sandu az úr. Ő jó kapcsolatot ápol Traian Băsescu államfő testvérével, Mircea Băsescuval, aki a bandavezér unokájának keresztapja.
A moldvai Iaşi-ban két egykori ifjúsági szabadfogású birkózó Európa-bajnok, volt olimpikon, Costel és Gheorghe Corduneanu épített ki maffiahálózatot, amely a Tănase-csoporttal osztozik a városon.
Neamţ megyében nemrégiben az uzsorakamattal foglalkozó Gheorghe Mărarut tette hidegre hét golyóval a „konkurencia”. Az incidens támogatójuk, az uzsorakamat védelmében fellépő megyei rendőrfőnök, Aurelian Şoric székébe került.
A felsoroltak csak a legfontosabb bűnbandák, és csupán a jéghegy csúcsát jelentik. A jéghegy pedig terebélyesedik, és ha a rendfenntartók, az illetékesek továbbra is a jelenlegihez hasonló közönnyel viszonyulnak, olykor pedig még cinkosságot is vállalnak a szervezett bűnözéssel, akkor félő, hogy hamarosan az ország egész területe „eljegesedik”.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)

Olténiai magyarok
A Kárpátokon túl, Olténiában közel 1500 magyar él. Ezek a magyarok mivel szétszórtan élnek, csak az egyházi ünnepeken, a közösségi rendezvényeken találkoznak egymással, amikor erősödik identitástudatuk, és az összetartozásuk érzése – meséli Szántó Sándor olténiai református lelkész László Edit Zsuzsannának.
A lelkész elmondta, hogy a Râmnicu Vâlceai Missziós Egyházközséghez öt földrajzi megye tartozik, régiókra leosztva: a Kazán-szorostól Slatináig, és Szörényvártól Motrun, Zsilvásáron keresztül egészen Râmnicu Vâlceaig.
A 2002-es hivatalos statisztikai adatok szerint megyékre leosztva Vâlcea megyében 380, Gorj megyében 280, Olt megyében 200, Mehedinţi megyében 180, Dolj megyében pedig megközelítőleg 400 magyar személyt tartottak nyilván – számol be Szántó Sándor.
Minden régió közösségének megvan a saját specifikus története, mert akik Craiovara és környékére kerültek, azok általában értelmiségiek. Vâlceara, a vegyipari kombináthoz pedig a vegyészek, mérnökök kerültek a `70-es, `80-as években, de vannak az egészségügyben is orvosok, akik ott maradtak, családot alapítottak. A motrui szénmedencébe főleg a szilágysági bányászok kerültek. A Vâlcei megyei magyarok pedig az Olton és a Lotrun épülő vízierőművek építése alkalmával kerültek oda és telepedtek meg – meséli Szántó lelkész.
A nagy távolság miatt nagyon nehéz összetartani ezt a szétszóródott magyar közösséget, panaszolja a református lelkész. Az egyházi ünnepek alkalmával, amikor végiglátogatják ezt a nagy szórványt, több mint 500-600 kilométert is megtesznek, hogy ezek az emberek is érezzék az ünnepet, érezzék, hogy ők is a magyar közösséghez tartoznak – magyarázza az olténiai lelkész. De nem csak a reformátusok jönnek el ezekre az istentiszteletekre, hanem sok római katolikus magyar is, teszi hozzá Szántó.
Megpróbálják nem csak vallási szinten összefogni ezt a közösséget, hanem úgy is, hogy együtt szórakozzanak különböző rendezvényeken –fejezi be gondolatát Szántó Sándor olténiai református lelkész.
Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma

Kuti Csongor
RE: MÉG EGY ÜGYNÖK
Tükör által homályosan
Nem politikai, vagy más versenyhelyzetekben előnyt jelentő leleplezésekre van szükség, hanem a múlttal való elszámolásra, a sok eseti, személyes igazságból felépülő narratívára.
Lectori benevolo
Jelen írás nem tudományos cikk, vagy annak vázlata, mindössze néhány felvetéssel kíván hozzájárulni Könczei Csilla szekusblogja kapcsán kialakulóban lévő közvitához. Írásom nagy mértékben támaszkodik Katherine Verdery: Postsocialist Cleansing in Eastern Europe című közlésére, melynek következtetésével bizonyos fokig egyetértek.
E sorok írója 1989 tavaszán, nem sokkal 14. életévének betöltése után, néhány vele egykorú osztálytársával együtt, mintegy születésnapi ajándékként, megkapta KISZ tagkönyvét. Egyikünknek sem jutott eszébe tiltakozni. Majd decemberben, a csíkszeredai télben felbuzgó forradalmi hangulatban, öcsém közreműködésével, azonmód megcsonkítottam, majd elégettem és szétszórtam, mint Adolf Eichmann hamvait a Földközi tenger felett.
Szeku Tizenkét évvel később, kötelező sorkatonai szolgálat címén Csíkszeredából Slatinára teleportáltak, egy olyan belügyminisztériumi egységhez, ahol meglepetéssel tapasztalhattuk: javarészt a közalkalmazotti elit soraiból származó csemeték társaságába keveredtünk, akik egy szépreményű belügyi vagy SRI-s karrier irányába igyekeztek innen dobbantani, okosan lerövidítve a tiszti karhoz az akadémián át vezető lényegesen tekervényesebb utat.
Így alkalmam akadt találkozni a Gagyi József által felelevenített CI-tiszt 2001-es változatával. Hat hónap slatinai tartózkodás alatt kiderült: mindent tudnak, amit egy huszonéves kezdő jogász kapcsolatairól tudni érdemes. Besúgókat ugyan már nem toboroztak, de bő évtizednyire a diktatúra bukása után, igencsak kényelmetlenül merült fel a gyanú: talán mégsem úsztuk meg.
A társasági kapcsolatokban rejlő erőtől (l.: a társasági oldalak szerepe az arab „forradalmakban”) tartott a diktatúra is, így a szeku kiemelkedő feladata volt a kapcsolati hálók feltérképezése, azok ellenőrzése a kollaboránsok által. E logika mentén azon személyek lettek kiszemelve beszervezés céljából, akik nagy mozgástérrel, jó kapcsolatrendszerrel rendelkeztek. Verdery szerint éppen ez okból exponáltak is voltak, hiszen sok esetben családtagjaik, barátaik oltalmazásának szándékával, vagy kiterjedt ismeretségi körükben észlelt „gyanús” tevékenységgel kapcsolatban kerültek beszervezésre (Verdery 2012). Általánosítani azonban fölösleges: minden egyes történet egy külön dráma, és a szereplők motivációinak magyarázatát csak esetenként lehet értelmezni.
A szeku érdeklődése tehát nem csak az egyénre, hanem annak szociális kapcsolataira is kiterjedt, és sikerének kulcsa részben abban rejlett, hogy a rendszer maga az autonóm egyén helyett az arctalan tömegre épült: a diktatúrában nem voltak egyéniségek. Ilyetén a kollaboráció sem egyéni, hanem hálózati tevékenység volt, ami természetesen igen nagy kiterjedésű apparátust, és számos besúgót igényelt. (A besúgókat más besúgók figyelték, így többségük egyszerre volt „bűnös” és „áldozat”.)
Kételkedem azonban Stefano Bottoni kijelentésében, mely szerint az együttműködők jelentették a többséget. A keletnémet titkosszolgálat archívumának adatai alapján mintegy 178 ezer besúgóból és 93 ezer ügynökből állhatott az apparátus, eszerint nagyjából 35 keletnémet állampolgárra jutott egy szekus. A Stasi pedig – elméletileg – lényegesen aktívabb volt, mint a Securitate (180 km dosszié 35 km-rel szemben ), nincs okunk hát feltételezni, még a magyar kisebbség tekintetében sem, hogy nálunk rosszabb volt az ártatlan-kollaboráns arány (Verdery 2012).
Lusztráció A hálózat a személytelenségre, a kapcsolatai, semmint önálló cselekedetei által meghatározott egyénekre épült. Ezzel viszont a jogállamiság elvei szerint működő igazságszolgáltatás nem tud mit kezdeni. Az alkotmányos jogok védelme megköveteli, hogy a bíróság a kollaboránsokat egyénként kezelje, ez viszont a történelmi realitások torzult percepciójához vezetne (Verdery 2012).
A bíróság egyének és azok cselekedetei felett ítélkezve tud jogorvoslatot nyújtani, azonban nem ülhet törvényt a történelem, egyes rendszerek vagy ideológiák felett: a történelmi jóvátétel nem tartozik hatáskörébe.
Midőn hamvai szétszórattak a Földközi tenger felett, Adolf Eichmann elnyerte méltó büntetését a náci gyilkológép működésében betöltött szerepéért. A halálos ítélettel végződő per azonban nem tartozik a nemzetközi büntetőjog történetének mérföldkövei közé. Az igyekezet, amellyel a jeruzsálemi bíróság megpróbálta az Eichmann pert a nácizmus és az antiszemitizmus perévé átlényegíteni, míg történelmileg és emberileg is érthető, jogi szempontból helytelen. Bár metafizikai szőrszálhasogatásnak tűnhet (Aschheim 2001), de nem elhanyagolható különbség Eichmann cselekedetei és a zsidóság szenvedései között az a tény, hogy csakis az előbbi kategória képezheti büntetőjogi per tárgyát (Arendt 1963).
A jogelméleti részleteken túlmenően azonban az Eichman sztori jól illusztrálja, miként válhat szörnyeteg bármelyik átlagemberből. A Securitate irattáraiban is csontvázak lapulnak.
A demokratikus fordulat után a hálózat léte maga tette szükségessé a tisztogatási folyamatot: a nómenklatúra tagjaiból, ügynökökből és besúgókból álló hálót szét kellett (volna) szabdalni, hogy annak tagjai ne akadályozhassák a demokratikus átmenetet. Ebben a kontextusban figyelemre méltó adalék lehet, hogy éppen a hatalomátadó kommunista vezetők szorgalmazták rendkívüli elkötelezettséggel egy erős igazságszolgáltatási rendszer és alkotmánybíróság felállítását, abban a reményben, hogy a kommunista bírói elit lecserélésére nem lesz elegendő egyetlen parlamenti ciklus. (Verdery 2012)
A „lusztráció” kifejezés maga a Csehszlovák titkosrendőrség szakzsargonjából ered, ahol a párttagok lojalitásának megállapításáért (a kevésbé megbízható káderek eltávolításának céljával) lefolytatott vizsgálatot jelölte.
Mára kellő történelmi távlattal és adatokkal rendelkezünk ahhoz, hogy kijelenthessük: a lusztrációt egyetlen posztkommunista államban sem lehetett jogorvoslatként vagy igazságtételként értelmezni. A lusztrációs törekvések leginkább a posztkommunista politikai verseny és a parlamenti koalíciók történetei, amelyekben a lusztrációs jogszabályok nem az adott állam politikai történetének, hanem az aktuálpolitika függvényében alakultak. Általában pedig a kommunista utódpártok és politikai ellenfeleik erőviszonyait tükrözik.
A végletekig átpolitizált lusztrációs törekvések ezért képtelenek voltak megfelelni a valós, igazsággal, jogorvoslattal, jóvátétellel vagy megbékéléssel kapcsolatos társadalmi elvárásoknak. Ez azonban paradox módon oda vezetett, hogy a néhai besúgók és ügynökök kilétére gyakran némiképp a múlt rendszerre emlékeztető be(és ugyanakkor mintegy: fel)jelentéssel derül fény: valakiről kiderül, hogy kollaboráns volt.
A lusztráció valahogyan „elszabadult” a hivatalos – politikai – ellenőrzés alól, és egy tágabb értelemben vett verseny fegyverévé vált (Verdery 2012).
Értelmezésként ide kívánkozik egy Michnik – Havel párbeszéd részlet:
„Michnik: Van egy további probléma is. Hallottam, hogy egy szlovák politikai vezető, Jan Carnogursky azzal vádolt meg egy másikat, Vladimír Meciart, hogy együttműködött a titkosrendőrséggel. Meciar ugyanezzel vádolta meg Carnogurskyt. Az egyetlen hiteles döntőbíró ebben az esetben csakis egy titkosrendőrségi tiszt lehetne. Azt hiszem, elég abszurd lenne az a helyzet, amikor a titkosrendőrség ezredesei adnak ki erkölcsi bizonyítványokat.
Havel: Ez igaz. Erre én is felhívtam a parlament figyelmét. Valóban abszurd, hogy egy demokratikus államban egy ember valamely posztra való alkalmasságának abszolút és végső kritériuma a titkosrendőrség belső aktáiból származzon.” (Michnik és Havel 1993)
Igazság Térjünk vissza a Securitate irattárához. Miféle igazságot szeretnénk felfedezni, és miféle igazság rejtőzhet a több kilométernyi dossziékban?
Kiolvasható-e belőlük egy „abszolút” igazság, vagy csak eseti, szubjektív, személyes igazságok léteznek? Fennáll-e annak veszélye, hogy az „abszolút” igazság ürügyén mintegy einstandoljuk a közösségi emlékezetet?
A szeku igyekezett leleplezni a rendszer ellenségeit. Fölfedni a látszat mögött létezni vélt igazságot, a személyes igazságokat. Az archívum ezen igazságok tárháza. A rendszer saját népességéről felhalmozott tudásának emlékműve (Verdery 2012).
Az archívum igazsága azonban számtalan tekintetben kérdéses. Sok aláírást erőszakkal, fenyegetéssel, zsarolással csikartak ki. Másokat egyszerűen átvertek, azt sem tudták mit írnak alá. Ugyanakkor az ügynökök motiválva voltak a minél több aláírás beszerzésére, ezért alkalomadtán „gyártották” a kollaboránsokat.
Az archívum, az egyes dossziék korántsem hiánytalanok. A volt csehszlovák StB dossziéinak mintegy 90%-át megsemmisítették vagy eltüntették, hasonló eljárás a Securitatetól sem lehetett idegen. Azt hiszem, hogy Katherine Verdery romániai származású antropológus javaslatával kell egyetértenem, aki jelenleg saját megfigyelési dossziéját dolgozza fel: tekintsük a szeku irattárát kiváló terepfeljegyzéseknek a legobskúrusabb kommunista intézmény működésének tanulmányozásában. A lusztráció zsákutcának bizonyult, a bírósági jogorvoslat nem járható út, az Igazság és Megbékélés Bizottságok, több mint 20 évvel a rendszerváltás után, már nem időszerűek.
A jóvátétel egyetlen megvalósítható formája a kommunista múlt, és annak részeként a szeku működésének feldolgozása. Hogy minden ügynökről, minden kollaboránsról kiderülhessen, milyen szerepet játszott a diktatúra fenntartásában. Nem politikai, vagy más versenyhelyzetekben előnyt jelentő leleplezésekre van szükség, hanem a múlttal való elszámolásra, a sok eseti, személyes igazságból felépülő narratívára. Különben utódaink majd szekusoknak fognak remek újrahantolásokat szervezni.
A keletnémet lusztrációról megjegyezték, hogy míg Csehszlovákia és Lengyelország bíróságai, postahivatalai és iskolái személyzet nélkül maradtak volna, ha komolyan átvilágítják a közalkalmazottakat, addig Németország újraegyesítése során épp az ellenkező probléma merült fel: felesleg mutatkozott bürokratákból, a lusztráció pedig megoldotta ezt a foglalkoztatáspolitikai dilemmát. A romániai magyar közösség szerencsés helyzetben van: a fenti problémák egyike sem fenyegeti. A kérdés mindössze annyi: van-e annyira erős civil társadalmunk, hogy megteremtse a szembenézéshez és megbékéléshez szükséges kontextust?
Felhasznált irodalom:
Arendt, Hanna: Eichmann in Jerusalem. A report on the banality of evil, Penguin books, 1963 Aschheim, Steven E. (ed.): Hannah Arendt in Jerusalem, Berkeley: Univ. of California Press, 2001 Michnik, Adam és Havel, Vacláv: Igazságtétel vagy bosszú? Közzétéve a Beszélő oldalon (http://beszelo.c3.hu) Verdery, Katherine: Postsocialist Cleansing in Eastern Europe: Purity and Danger in Transitional Justice (Socialism Vanquished, Socialism Challenged: Eastern Europe and China, 1989-2009, ed. Nina Bandelj and Dorothy J. Solinger, Oxford Univ. Press, 2012)
A szerzőről: Kuti Csongor LLM, SJD, alkotmányjogász, tudományos fokozatait a budapesti Közép-Európai Egyetemen szerezte, jelenleg gyakorló jogász és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója
Transindex.ro,

Csak egyesek felelnek? (Gyanús honatyák)
Hozzájárult a szenátus tegnap, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék a korrupcióval gyanúsított Darius Vâlcov szociáldemokrata (PSD) szenátort, volt pénzügyminisztert, ám elutasította párttársa, Dan Şova szenátor őrizetbe vételét, aki korábban szintén a kormányt erősítette a nagy beruházásokért felelős tárca élén. Mindkettejüknek évekkel ezelőtt más beosztásban elkövetett tettekért kellene felelniük.
Vâlcov, aki múlt héten mondott le a pénzügyminiszteri posztról, maga kérte kollégáit: tegyék lehetővé, hogy a bíró döntse el, előzetes letartóztatásba helyezi-e. Az ügyészség azzal gyanúsítja Vâlcovot, hogy egy korábbi tisztségében, Slatina város polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért. A korrupcióellenes ügyészség néhány napon belül két letartóztatási kérést is küldött a parlamenthez a szenátor nevére: a másodikban arra hivatkozott, hogy a politikus egy közeli ismerősének páncélszekrényében rejtegette azokat az értékeket, amelyeket megvesztegetőitől fogadott el. A volt tárcavezetőt egyébként már a szavazást követő órákban őrizetbe vették. A másik érintett szenátor, Dan Şova tavaly az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnök választási kampányfőnöke volt, azt kérte a parlament felső házától, tegye lehetővé, hogy szabadlábon védekezhessen a korrupció vádjával szemben. A honatyát hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják: a korrupcióellenes ügyészség szerint a Şova és társai ügyvédi iroda 2007-ben két olténiai hőerőmű képviseletében jelentős kárt okozott az állami tulajdonban lévő energetikai létesítményeknek. A szenátusban jogvita alakult ki a Şováról lefolytatott szavazás eredményének értelmezéséről: a jelenlevők többsége ugyanis megszavazta ugyan az őrizetbe vételt, de nem volt meg a minősített többség. A házszabály minősített többséget ír elő ilyen esetben, de az alkotmány nem. Ezért az ellenzék bejelentette, hogy az alkotmánybíróságtól kéri a házszabály érvénytelenítését. Klaus Johannis államfő elégedetlenségének adott hangot a döntést illetően, megállapítva, hogy a parlament nem veheti át a bíróságok helyét. Tegnap este mintegy százan a bukaresti Egyetem térre is kivonultak tiltakozni a döntés ellen, illetve több nagykövetség is rosszallását fejezte ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Korrupciós gyanúba keveredett Vasile Blaga is
Vasile Blaga, az új Nemzeti Liberális Pártba (PNL) beolvadt Demokrata-Liberális Párt (PDL) korábbi elnöke, az új PNL társelnöke is korrupciós gyanúba keveredett, miután a hétvégén kiderült: neve szerepel a befolyással üzérkedés és pénzmosás vádjával bíróság elé állított volt pénzügyminiszter, Darius Vâlcov dossziéjában.
Az ügy még a 2012 előtti időszakba nyúlik vissza, amikor Vâlcov még Slatina PDL-es polgármestere volt. A nyomozati anyagban szereplő tanúvallomások szerint a volt pénzügyminisztert érintő korrupciós ügyekben kulcsszerep jutott egy Technologica Radion nevű cégnek, amelynek a háttéralkuk értelmében nyernie kellett a Slatinán, illetve más településeken infrastruktúra-felújításra kiírt közbeszerzési pályázatokon, annak ellenére, hogy sem a szükséges tapasztalattal, sem munkaerővel nem rendelkezett, ráadásul az egyik legmagasabb árajánlatot tette.
A nyomozati anyag szerint a cég érdekében személyesen Blaga járt közben, aki valójában – a lányán keresztül – irányította a céget.
Vâlcov tanúvallomása szerint Blaga még 2009-ben berendelte a PDL központi székházába, ahol közölte vele: tud az Olt megyében kiírt, csatorna-felújítási és -építési közbeszerzésekről, és egyértelműen közölte: elvárja, hogy azokon a Technologica Radiont hozzák ki győztesként.
Vasile Blaga határozottan cáfolta a nyilvánosságra hozott vádakat. Leszögezte: sohasem járt közben egyetlen cég érdekében sem, és sajnálatát fejezte ki, hogy nevét „nehéz helyzetben levő személyek emlegetik a nyomozó hatóságok előtt tett tanúvallomásaikban.”
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Közben Koós Ferenc folytatja az Ország Tükre című laphoz intézett levelezését, melyből álljon itt néhány jellegzetes rész: „A rabszolga cigányok szabaddá tétetvén – írja 1864. május 21-én – tömegesen vonultak ki a bojár udvarokból, hol eladdig ingyen munkát voltak kénytelenek végezni.
Ezek helyét többnyire székelyek foglalták el. Ma ritka azon udvar hol öt-hat magyar cseléd ne találtanék. A bojár a magyar cselédet pontossága és igazlelküségéért kedveli leginkább. Az iparos jobban fizettetvén mint honunkban, sietett ismét elfoglalni azon tért melyet ősei bírtak. Lakatos, puskás, asztalos, kovács, bérkocsi tulajdonos s több más iparos méltán megáll a más nemzetiségű iparosok mellett, s ha egyházunk anyagi ereje megengedné, hogy iskolánkat reáliskolává változtathatnók, még sokkal többre haladnánk”.
Azonban nemcsak az ipar terén, hanem a gazdászat, gyógyszerészet, építészet, kereskedés, ügyvédség s művészet terén is jeles magyar képviselőket említ föl a tudósító. Így Călăraşi-ban Mester Ede gyógyszerész az első botanikus kertet állítja fel az országban, míg Hajnal nevű testvére Botoşani-ban valósított meg hasonlót. És a nevek magyar értelmiségiek felsorolásával folytatódnak: Szathmári Károly, Veress, Czakó, Csíki, Horvát, Varga, Borosnyói, Daragi, Tar, Vrányi, Fialla. Mindezek számára „a Hunnia megalakulása – Koós szerint – elsőrendű szükségletnek számított. Aki magyar könyvet akar olvasni Oláhországban, ha erszénye nem engedi, hogy saját költségén hozasson könyvet a hazából, azonnal a Hunniához fordul és vágya ki van elégítve. A Hunnia báljai pedig, míg egyrészről ennek eszközt nyújtanak magyar könyvek vásárlására, másrészt magyar viselet, magyar tánc és szellemnek nemcsak védbástyái, de sőt hatalmas terjesztői is. Azon román ifjak, kik ebben részt vesznek, csak oly jó kedvvel járják nemzeti táncunkat, mint a született magyarok”.
Megtudjuk továbbá a terjedelmes hírlapi levelezésből, hogy a ’48-as forradalom előtti időkben Piteşti-en, Ploieşti-en, Galacon és Brăilán éltek nagyobb számban magyarok. Következett Craiova, Slatina, Focşani, Giurgiu, míg Câmpulung, Târgovişte, Câmpina, Buzău, Călăraşi, Alexandria és Turnu Severin helységekben – Koós szerint – „csak egyes családokra találunk, kik mint orvosok, gyógyszerészek, építészek és mesteremberek igyekeznek megőrizni kebleikben és családjuk körében, elszigetelt helyzetükben is a magyar nemzetiséget, kik itt is becsületére vállnak a nemzetnek”.
S hogy ez így volt, abból is kitűnik, hogy Sükei Imre közbenjárására még a forradalom előtt Argeş megyei orvossá nevezte ki a brassói Székely Károlyt a román kormány, s ezáltal Piteşti-en telepedett le. E lelkes magyar orvosnak 1847-ben sikerült egy ifjú segédlelkészt vinnie Piteşti-re, Kovács Zsigmond személyében, kinek a buzgó orvos biztosított szállást, s aki vasárnapokon magyar istentiszteletet, hétköznap pedig magyar iskolát tartott. Nem sokat virulhatott viszont e kis magyar Sion, mert az 1848-as évben úgy Székely, mint Sükei elköltözött e földi világból, viszont Székely Károly végrendeletileg Piteşti legszebb piacán egy gyönyörű nagy telket s a város határában egy szép szőlőt hagyott, azzal a céllal, hogy előbbire templomot építsenek, a szőlő jövedelméből pedig a lelkész anyagi fedezetét biztosítsák. A fáradhatatlan Kovács Zsigmond addig járt-kelt Piteşti-en, Câmpulungon, Râureni-ben és Bukarestben, míg 1857-ben a hagyakozott telekre iskolát épített, és Horzsa János személyében egy több nyelvet ismerő derék tanítót szerzett. 1858-ban két szép harangot vásárolt, s ezek számára haranglábat épített.
GYŐRFI DÉNES
Előző rész
Szabadság (Kolozsvár), 2015. július 14., Magyarok a Regátban – XIX. századi hírlapok tükrében
Szabadság (Kolozsvár)

Székely vagy román jelképek?
Ismét elkezdték számon kérni a román jelképek hiányát a székelyföldi közigazgatási egységek címereiből, zászlóiból. Nemcsak a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának minapi beadványáról van szó, vagy korábban megfogalmazott sirámairól, hanem Kovászna Megye Tanácsának januári soros ülésén is szóba került a téma. Egyszóval, nem győzik eleget sérelmezni, hogy – mint fogalmaznak – nincsenek román szimbólumok az „úgynevezett székelyföldi” jelképekben, pedig a terület itt található, Románia szívében. Olyan képtelenség is elhangzott, hogy Kovászna megye mai címere tulajdonképpen az egykori Osztrák–Magyar Monarchia korona nélküli jelképe, vagy hogy a Magyar Királyság egyszerűsített címere.
De mi lenne egy román jelkép? – szögeztük neki a kérdést egyik hangoskodónak. Nem is tudom… – jött a válasz, aztán néhány másodpercnyi kínos csönd és némi fejvakargatás után nagyon halkan: hát, azt hiszem, szóval, vagyis a juhászat… az ősi román mesterség, például. Nos, a juhokkal már megjártuk. Egy jegyzetben már pedzettük a témát, aztán egy nagy „hazafi” olyanokat írt blogján, hogy a jegyzetíró nacionalista, sovén, románellenes, a nemzetet lenéző, semmibe vevő stb. Ezt többször megismételte, s egyes román lapok is átvették. De hát mégis, mi lenne egy román jelkép? Nézzünk csak körül a Kárpátokon túl, az úgymond igazi román városok, megyék címerei között. Vegyük mindjárt a legrománabb nevű települést, a Neamț megyei Roman (Románvásár) várost. Vörös pajzsában egyetlen vaddisznófejet láthatunk. Mi ebben a román? – tehetjük fel a kérdést. Semmi, de a címer nagyszerű, mivel egyszerű, és a település régi címerét újította fel. Vagy lássuk Călărași városát. Címerében egy lovas. Milyen lovas? Román? Mitől? Egyszerűen beszélő címer, hiszen a város nevének jelentését mutatja fel képi formában. Dâmbovița megye címerében egy őz, Gorj megyéében egy szarvas látható. Mi ezekben a román specifikum? Vagy lássuk csak a nap és holdsarló alkotta párost! Mindenki tudja, hogy a nap és hold a székelyek jelképe, 1659-ben az erdélyi országgyűlés törvénybe is foglalta ezt a tényt. De nem sajátíthatjuk ki az égitesteket. Amikor székely szimbólumként használjuk, akkor székely jelkép a páros, de máskor általános címerkép. Rögtön látni fogjuk, hogy még mennyire! Nézzük csak Slatina városát. Ott található Havasalföldön, igazán nem mondhatja senki, hogy székely vagy magyar. Lássuk címerét. Aki teheti, az interneten írja be a képkeresőbe: „stema Slatina”. Meg fog lepődni: az oldal tele lesz a város címerével, melyben kék alapon virít a bástyát közrevevő arany nap és holdsarló. De a nap és hold párosa ott látható számtalan román templomban, moldvai és havasalföldi sírköveken is, és egyik helyen sem székely jelképként formázták meg, hanem égitestekként, a nap és éjszaka szimbólumaként. Mivel a nap mindenkire ragyog: Sol omnibus lucet.
A címer és a zászló jelkép, megkülönböztet és egyéniesít. Ne keressük a kákán a csomót! Ne keressük azokban a román jelképeket, hiszen a közigazgatási címer és zászló egy település vagy megye egészét jelképezi, nem nemzetiségi statisztika, nem arra való, hogy mutassa, hol hány százalékban élnek románok vagy magyarok. A címertan hagyományokon alapuló középkori eredetű tudomány – hagyni kell, hogy szakemberek műveljék.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lecserélték Király Andrást
Leváltotta Király András oktatási államtitkárt Sorin Grindeanu távozó miniszterelnök, helyére Kovács Irén Erzsébet Szilágy megyei főtanfelügyelőt nevezte ki. A döntés hétfőn jelent meg a Hivatalos Közlönyben, Victor Ponta kormányfőtitkár ellenjegyezte. (Hotnews)
NYUGDÍJKEDVEZMÉNY SZENYNYEZÉS MIATT. Kihirdette Klaus Iohannis államfő az egységes nyugdíjrendszert szabályozó törvénymódosítást, így az általános nyugdíjkorhatárnál két évvel korábban vonulhatnak nyugdíjba azok a személyek, akik legalább 30 évet éltek az ásvány-kitermelés és -feldolgozás során visszamaradó anyagok által szennyezett településeken vagy azok 8 kilométeres körzetében. A képviselőházban május 23-án elfogadott jogszabály kimondja, hogy azok a személyek, akik legalább 30 évet éltek a réz, ólom, kén, kadmium, arzén, cink, mangán, fluor, klór, fémpor, kohókoksz, ammónia tartalmú ásványok kitermelése és feldolgozása miatt szennyezett településeken – Nagybányán, Kiskapuson, Zalatnán, Marosvásárhelyen, Slatinán, Turnu Măgurelén vagy Râmnicu Vâlceán –, illetve ezek 8 kilométeres körzetében, az átlagos nyugdíjkorhatár előtt két évvel kérhetik nyugdíjazásukat. (Maszol) ÁTSZAVAZOTT, KIRÚGTÁK. Kizárta az LDSZ központi politikai bürója Remus Borza képviselőt, mert a Grindeanu-kormány leváltását célzó bizalmatlansági indítványt nem szavazta meg – jelentette be tegnap Călin Popescu-Tăriceanu pártelnök. Borza – aki arról a kijelentéséről híres, hogy rongyos ezer euróért nem érdemes képviselőnek lenni – úgy reagált, hogy nemsokára már csak Tăriceanu marad a pártban, hogy leoltsa a villanyt. Az LDSZ-ből az utóbbi hónapban ugyanis már több politikust kizártak, még Daniel Constantin alelnöknek és körének sem bocsátották meg a különvéleményt. (Digi24) DRAKULA VONZÓ. Az On the Go Tours tette fel egy világtérképre az 50 legnépszerűbb helyszínt, ahonnan a legtöbb Instagram-fotót osztották meg a világon. Az első helyen nem meglepő módon a párizsi Eiffel-torony áll, a második a londoni Big Ben, a harmadik a Grand Canyon, a negyedik a London Eye és az ötödik helyen a New York és az Empire State Building áll. A top 50-be egy erdélyi helyszín is bekerült, vélhetően ez sem meglepő módon a törcsvári kastély, amely a Drakula-legenda miatt a legnépszerűbb romániai turistacélpont, és a 42. helyen végzett. (Transindex) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mozgásra nevelt, élményt adott (Dimény Olga évtizedei)
Dimény Olga, vagy ahogy a baróti Tanulók Klubjának legendás vezetőjét Erdővidék-szerte ismerik, Olgi néni szeptembertől nyugdíjba megy. Nehéz elhinni, hogy az örökké energikus, folytonosan szervező és gyermekeiként szeretett tanítványaival elfoglalt tanárnő visszavonul, s otthonról szemléli majd a világot – nem az a fajta. Valószínűleg nem is lesz úgy: arra készül, amíg még hívják, óraadó tanárként visszajár a bő húsz éven át szolgált intézménybe, hogy jelenlegi csoportjait oktassa. Nem hagyja el az általa alapított és szakmai berkekben az idő folyamán országos népszerűségre szert tevő Barót Kupa elnevezésű nemzetközi tánc- és tornafesztivált sem. Egy szó mint száz: Olgi néni nagyon aktív nyugdíjas lesz.
Korán választott hivatást
– Egy nagybaconi leánykában a hatvanas évek végén miként érlelődik meg a gondolat, hogy testnevelő tanár legyen?
– Én már ötödikesen tudtam, hogy az akarok lenni. Egyed Csaba osztályfőnököm testnevelés szakos volt, s némileg meglepődött, amikor az osztályt végigkérdezve, hogy ki mivé szeretne válni felnőttként, én azt mondtam neki, hogy tornatanár. Osztályfőnököm kiváló pedagógus volt, röplabdát és atlétikát oktatott, és amikor felfedezte a torna iránti hajlamomat, külön is foglalkozott velem. Ma is megvan egy fénykép, amelyen a volt labdarúgópályán a tűzoltógerendán fejállást csinálok. Négy év múlva, amikor a Jóbarát egyik újságírója felkereste a nagybaconi iskolát, és beletekintett Egyed Csaba feljegyzéseibe, kiderült, azon a bizonyos napon füzetébe azt jegyezte fel, hogy Baló Olga (Dimény Olga lánykori neve – szerk. megj.) fizikailag gyengén fejlett, tornatanár szeretne lenni. Az újságíró az érdekesség kedvéért lejött Barótra, ahol én már kilencedikes diák voltam, hogy rákérdezzen, még mindig testnevelőtanár szeretnék-e lenni. Mindannak ellenére, hogy az azelőtti évben ízületi és szívreumám miatt fel voltam mentve a tornaórák alól, azt mondtam, igen, még mindig az akarok lenni. Az igazság az, hogy betegségem már akkor sem akadályozott, hogy a tornafeladatokat elvégezzem: tanárom, Kermeczky Réka hiába kergetett el a pálya egyik részéről, mert a másikon úgy is elvégeztem a gyakorlatokat. Az elkövetkező években komolyan atletizáltam, 800 és 1500 méteren megyei és országos versenyeket nyertem.
– Ilyen előzmények és elhatározás után, gondolom, egyszerű volt az egyetemre bejutni.
– Rosszul gondolja! Az egyik legnagyobb, szinte áthághatatlan akadályt éppen egészségügyi múltam jelentette. Hiába értem el versenyeken kiváló eredményeket, kórlapom sokáig elkísért. Az egyetemi felvételire való jelentkezés feltétele volt a pályára való alkalmassági orvosi igazolás megléte. Ilyent sem Baróton, sem Sepsiszentgyörgyön nem akartak adni. Végül könyörgésem meghallgatásra talált kardiológusomnál, Zsigmond doktor úrnál, aki azt mondta, rajta ne múljon, megadja. 1973-ban nem sikerült a felvételim, de láttam, van mit keresnem ott. Mégis szinte fel kellett adnom terveimet: egy Sugásfürdőn szervezett síversenyt megnyertem, az azt követő gálafelvonuláson pedig olyan szerencsétlenül lépett elém egy néző, hogy lábam törtem. Ekkor hajlottam volna arra, hogy gyógytornásznak tanuljak, de néhány hét múlva levágtam a gipszemet, és ismét edzeni kezdtem. A barátom, későbbi férjem, Dimény János, aki akkoriban elsőéves egyetemista volt a testnevelő szakon Bukarestben, felvitt a fővárosba és évfolyamtársaival együtt edzve készültem a felvételire. Úgy okoskodtam, látogatás nélkülire iratkozom, mert egyszerűbb lesz. Hozzám hasonló „okosak” akadtak még néhányan, éppen ötvenen voltunk egy helyre, de végül 9,50-nel elsőként jutottam be. Olyan jól sikerült a felvételi, hogy a futáseredményeim miatt az egyetem atlétikaedzője azt szerette volna, hogy iratkozzam át nappali tagozatra, de én elutasítottam a lehetőséget. Attól féltünk, ha mindketten nappalin leszünk, úgy helyeznek ki, hogy Jánossal nem fogunk egymáshoz közel eső katedrát kapni, mi pedig nem akartunk elszakadni egymástól.
Bajnokokat neveltek
– Tanári pályája miként alakult?
– Lévén, hogy nem a nappali szakon tanultam, már az egyetemi évek alatt is tanítottam. Megfordultam Kisbaconban, Székelyszáldoboson és Magyarhermányban. 1979-től 1990-ig Nagybaconban tanítottam, majd a baróti Gaál Mózes Általános Iskola következett 1996-ig, végül a Tanulók Klubjában voltam előbb igazgató, majd a központosítást követően intézményvezető. Nagybaconban férjemmel közösen sikeres női és férfi tornacsapatot alapítottunk, amellyel nyolc évig folyamatosan megyei bajnokok voltunk. A Károlyi-módszert alkalmazva már óvodás korban válogatni kezdtünk a nagyszámú gyermekseregből, akik közül a legtehetségesebb tíz-tizenkettővel foglalkoztunk heti három alkalommal. Ezt a munkát folytattuk Baróton is, ahol csapatunk 1991-ben megnyerte az általános iskolák számára utolsó alkalommal kiírt megyei versenyt, az országoson harmadikként végeztünk, Náfrádi (Szabó) Irénke pedig első helyezést ért el. Ő annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy még az onyesti tornászközpontba is elvitték.
Intézményvezetői kihívás
– A Tanulók Klubja milyen kihívások elé állította?
– A Tanulók Klubja tánc- és tornakatedrájára áthelyezéssel kerültem, de örvendtem, hogy oda mehetek, ahol olyan jó közösség van. Akkoriban fafaragás-, rajz-, karting-, elektronika-, báb-, moderntánc- és néptánccsoport működött, az oktatók mellett két éjjeliőr, karbantartó, titkárnő és korrepetitor volt alkalmazásban, azaz tizenkét főnyi intézményt kellett igazgatnom. Köreink rendkívüli népszerűségnek örvendtek, Erdővidék jóformán minden szögletéből özönlöttek a gyermekek, általában ötszáz fölött, hatszázhoz közelítő gyermeklétszámunk volt. A munkát hátráltatta, hogy 1997-ben elkezdtük székhelyünk felújítását, ami közel tíz évig, 2006-ig tartott. A tíz év hányódás közben – köreinket az iskolák osztálytermeiben és tornatermeiben tartottuk – szakok alakultak át vagy szűntek meg, oktatók mentek el, az intézményt központosították, Sepsiszentgyörgyhöz csatoltak, azaz jogi személyiségünk megszűnt; nehéz volt az újrakezdés. Volt felújított épületünk, minden igényt kielégítő próbatermeink, kilenc vendégfogadásra alkalmas szobánk – ez nagyon fontos, hiszen a meghívott csapatokat el tudtuk szállásolni, de bevételhez is juttatott –, ám a gyermeklétszám visszaesett. Miután mozgósítottuk régi, a községekben élő barátainkat, akik segítettek tevékenységeink népszerűsítésében, s megjelentek az első eredmények, helyreállt a rend, ismét teljes kapacitással tudtunk működni. Újra mindenik köz-ségből jöttek a fiatalok, hogy néptánc, báb, informatika és modern tánc-torna oktatásunkban részesüljenek. Legtöbben Nagybaconból érkeztek. Mint mondották, nem azért hozzák gyermekeiket hozzánk, mert odavaló vagyok és ismernek, hanem főleg azért, mert valaha őket is tanítottam, s tudják, milyen fontos, hogy a gyermekek mozgásigénye megteremtődjön. Nagyon örvendtem, amiért így gondolkodtak: visszaigazolást nyert, a Jánossal közös elképzeléseink helyesek voltak, nemcsak tanítottunk, de élményt is adtunk a gyermekeknek.
Nemzetközi esemény Baróton
– Gondolta volna 1997-ben, amikor a tánc- és tornafesztivál elindult, hogy szakmai körökben és a barótiak között is olyan népszerű lesz?
– Az igazság az, hogy bíztam benne, de várakozásomat jóval felülmúlta a siker. Az egész onnan indult, hogy 1996-ban meghívást kaptunk Vaslauiba egy hasonló rendezvényre, ahol nagyon jó hangulatban versenyeztünk, és Szabó Vass Melinda, Téglás István – ő most Bukarest egyik legismertebb táncművésze – és Kiss Abigél révén kiemelkedő sikereket értünk el. Amikor hazajöttünk, úgy gondoltam, jó lenne, ha a hazai közönség is láthatná, milyen tehetséges gyermekeink vannak, ezért nyomban nekifogtam szervezni. Szerencsénk volt azzal is, hogy részt vettem egy Bukarestben szervezett képzésen, amelyen megismerkedtem a stilizált néptáncokat oktató Florin Gavrilescuval, aki nemcsak a zsűrielnök tisztségét vállalta el, de tanácsaival segített is. Az első Barót Kupára 1997. március 23-án került sor tíz csapat, azaz közel százötven tanuló részvételével. Akkoriban a gyermekek elfértek még a tornateremben letett matracokon, a főzést pedig az óvoda konyhája oldotta meg. Ahogy nőtt a rendezvény, nőttek az igények is, s már nemcsak a baróti szálláshelyek, de még a tág környék panziói sem voltak elegendőek. Arra is volt példa, hogy egy csapatnak Tusnádfürdőn kellett megszállnia. Nem is csoda, mert a néhány környékbeli csapaton kívül – Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kovászna – a többiek messziről jönnek. Rendszeresen visszajárnak Barótra bukaresti csapatok, valamint Petrozsény, Kudzsir, Arad, Găeşti, Vaslui, Amara, Râmnicu Sărat, Bârlad, Slatina és Gyulafehérvár képviselői vagy a határon túlról Kapuvár, Kisinyó vagy éppen Párkány csapata. Legutóbb hétszázan táncoltak kis sportcsarnokunkban, amiben nagy szerepe volt annak, hogy az utóbbi öt évben együttműködünk a Magyar Látványtánc Szövetség elnökével, Boros Tündével, és a Barót Kupa az általuk szervezett Európa Kupa selejtezőjévé vált.
Aktív nyugdíjasként
– Még néhány nap van hátra nyugdíjazásáig. Visszavonul és távolról figyeli az eseményeket vagy továbbra is tevékenyen részt vállal a sportszervezésben?
– A Tanulók Klubjának ügyintézését minden bizonnyal jól fogja végezni utódom, Bálint Péter, katedrámon pedig a jól felkészült, tehetséges Pál Éva veszi át a helyem. Mivel nem szeretnék a nagyon hozzám nőtt diákjaimtól ilyen hirtelen elszakadni, kérvényeztem, aerobik- és mazsorettoktató óraadó tanárként maradhassak még. Ha esetleg nem bólintanak rá, úgy sem maradok ki teljesen a sportéletből, hiszen a Barót Kupa szervezését még, amíg erőm engedi, folytatom. Hasonlóképp kitartóan tovább szervezem a szívügyemnek tekintett nagybaconi Pásztortűz Egyesület által életre hívott Barátság Tánclépésben néptánctalálkozót is.
– Több szakmai díjban is részesült az idők folyamán. Mennyire fontosak ezek egy pedagógus életében?
– A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2011-ben adományozott Ezüst Gyopár-díj nagyon jólesett, mert mégiscsak a legismertebb szakmai szervezettől érkezett. Hasonlóan fontosnak éreztem a Tanulók Palotája igazgatójától, Kerekes Jenőtől idén kapott életműdíjat is, hiszen a közvetlen kollégák őszinte megbecsülését jelzi. Mégsem ezek, hanem a gyermekek ragaszkodása a legfontosabb visszajelzése annak, hogy munkám során valamit jól végeztem. Rengeteget jelent, hogy a húsz-harminc éve végzett diákjaim nem felejtettek el, az utcán előre köszönnek és mosolyogva, őszintén érdeklődnek, hogy vagyok és segíthetnek-e valamiben. Az ilyen pillanatokért mondom azt, megérte a tanári pályát választani és hivatásként művelni.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar könyvjelző a román polcokon
Megnyílik a Fehér Holló Román–Magyar Küldőkönyvtár
Megnyílik Kolozsváron november 25-én, szombaton 11 órakor a Fehér Holló Román–Magyar Küldőkönyvtár, amelynek fő küldetése, hogy megismertesse a román tömegekkel a magyar irodalmat. A hivatalos megnyitót a könyvtár olvasótermében, az Észt (Inău) utca 18. szám alatt szervezik.
A románra fordított magyar irodalmat (Jókai Mór: Omul de aur stb.) olyan olvasóknak küldi ki a Fehér Holló Médiaklub Egyesület, akik érdeklődést mutatnak a téma iránt. A könyv az olvasónál marad, magyar könyvjelzőként a román polcokon. Cserébe a Küldőkönyvtár elvárja, hogy a román olvasók egy 20 soros recenziót küldjenek a www.corbiialbi.ro portál Kalamáris (Călimara) rovatába.
11 órakor a George Bariţiu és az Inocenţiu Micu Klein Görögkatolikus Teológiai Líceum diákjai szavalják Petőfi Sándor: La sfârşit de toamnă és Arany János: Barzii din Wales című versét. 11.15 órakor átveszik a Kriterion Könyvkiadó adományát, aláírják az átvételi jegyzőkönyvet. Ezt követően H. Szabó Gyula a Kriterion Könyvkiadóról és a román–magyar keresztfordításokról beszél. Szabó Csaba a könyvtár létrejöttéről számol be, de a román olvasók is megosztják röviden olvasmányélményeiket. Tudor Duică Jókairól és a Sărmanii bogaţi (Szegény gazdagokról), és Varró János Bătălie pentru coroană (Ki csatát nyer, koronát nyer) című könyvéről mesél. A máramarosszigeti Horia Picu Kemény Zsigmond Văduva şi fiica ei (Özvegy és leánya), és Márai Sándor Turneu la Bolzano (Vendégjáték Bolzanóban) című könyvekről beszél, és Mihail Manole Karácsony Benő Pasul în linişte (Napos oldal) című könyvéről.
A Jászvásárból, Krajováról, Konstancáról, Szlatináról stb. érkező recenziók alapján a román olvasók körében Jókai: Omul de aur, Mikszáth: Umbrela Sfântului Petru, Gárdonyi: Contract de căsătorie (Ida regénye), Madách: Tragedia omului, Kosztolányi: Nero, poetul sângeros/Zmeul de aur, Karinthy: Cele două suflete ale Oliviei, Móricz: Rubedeniile, Esterházy: O femeie, Moldova: Pavilionul singuratic, Márai: Lumânările ard până la capăt, Füst Milán: Povestea nevestei mele, Tamási: Ábel în codru, Tóth Kálmán: Aventură în Valea Păstrăvului, Molnár Ferenc: Băieţii de pe strada Pál, Makkai Sándor: Căruţa dracului, Szabó Magda: Pilat a legnépszerűbb. Szabadság (Kolozsvár)