A Duna medence biztonsági kérdéseiről és az új Európa megteremtésének problémaköréről tartottak nemzetközi szemináriumot Sinaián, együttműködve a Nyugat-európai Unió /WEU/ biztonsági kérdésekkel foglalkozó intézetével. Magyarországi kormányszakemberek is megjelentek a szemináriumon. A kisebbségi kérdést a kockázati tényezők közé sorolták. Megvitatták a Balladur-tervet, elsősorban azt az elképzelést, hogy a határok szavatolását egybe kell kötni a kisebbségi jogok biztosításával. /Magyar Hírlap, okt. 25./

Máj. 24-én Sinaia kaszinójában megkezdődött a hazai és külföldi román értelmiség első jelentős fórumának munkálatai, amely a tudomány, a kutatás és a technika terén neves személyiségek valóságos kongresszusa. Az összejövetel fő célja, mondta George Emil Palade Nobel-díjas tudós, a kapcsolatteremtés és állandó együttműködés létesítése a diaszpórában és otthon élő román tudósok között, egyben a román tudomány és kutatás stratégiáját szeretnék kidolgozni. /Román értelmiségi világfórum. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./

"Nemrég zajlott le Párizsban "A román emigráció, identitás és történelmi tudat" témájú tanácskozás, amelyen a Franciaországban élő románokon kívül részt vettek Németországból, Spanyolországból, Svédországból érkezettek, meg amerikaiak, angliaiak, kanadaiak, svájciak - és bukarestiek is. Szinte napra egybeesett vele a Sinaián rendezett találkozó /Románia és a románok a kortársi tudományban/. Sinaián Iliescu elnök is beszédet mondott, a legteljesebb optimizmus jegyében zárták a szimpóziumot. Párizsban viszont elkeseredett volt a hangulat. Octavian Paler prózaíró szerint a vasfüggöny helyébe az emigráció és a szülőhaza románjai közé bizonyos lélektani függöny ereszkedik. Meg kell találni a szóértés lehetőségét, sürgette. Közel kétszáz román író él Nyugaton és 1989 után mindössze ketten tértek haza. /Kántor Lajos: Határjegy. = Magyar Nemzet, jún. 25./"

Szinaján dec. 20-22-e között rendezték meg a Tolerancia 1995 tábort. A résztvevők a kisebbség problémaköréről beszéltek. A Szerbiából, Bulgáriából érkezettek saját helyzetükről számoltak be. A nemzeti kisebbségek helye az 1989 utáni Európában címmel Gabriel Andreescu és Renate Weber tartottak előadást. A megjelentek többsége kifogásolta az RMDSZ politikáját, a szervezetet szélsőséges pártnak nevezve, Gabrielescu dokumentumok alapján cáfolta ezeket az állításokat. A Nagy-Románia Párt képviselője azt állította: bizonyítékai vannak az RMDSZ románellenes politikájáról. - Románia minden nemzetisége képviselve volt, egyedül az RMDSZ maradt távol. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

A PER /Project on Ethnic Relations/ román-magyar újságíró-találkozót szervezett Bukarestben és Szinajában, melyre meghívta a budapesti politikai napilapok /az Új Magyarország kivételével/, a román lapok közül az Evenimentul Zilei, az Adevarul, a Curieriul National, a Cronica Romana, továbbá a Romániai Magyar Szó egy-egy vezető képviselőjét. Több kérdésben közeledtek az álláspontok, mindnyájan hasznosnak tartották a találkozót. Abban egyetértettek, hogy lapjaikból ki kell szűrni a szélsőséges megnyilvánulásokat. /Gyarmath János: Határon átnyúló kézfogás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./

"Kétnapos bemutatkozó magánlátogatásra júl. 25-én Romániába utazott Orbán Viktor miniszterelnök. A repülőtéren a román kormány több minisztere fogadta, majd a Victoria-palotában, a kormány székhelyén Radu Vasile miniszterelnökkel folytatott nem hivatalos, kötetlen eszmecserét. A 70 perces találkozó után sajtótájékoztatott tartottak. Õszinte és meleg megbeszélést folytattunk - mondta Radu Vasile -, amely komoly bátorítást adott arra, hogy a két ország kapcsolatai magasabb szintre emelkedjenek. Megállapodás született arról, hogy októberben a román miniszterelnök Magyarországra látogat. A megbeszélésen a gazdasági együttműködés további bővítésének szükségességét hangsúlyozták és egyetértettek abban, hogy fontos, hogy növekedjenek a magyar tőkeberuházások Románia minden részén. Ennek érdekében a gazdasági és privatizációs területekkel foglalkozó szakminiszterek mielőbb találkoznak és kidolgozzák a részleteket. A román kormányfő szerint a magyar fél külön aláhúzta: Magyarországnak érdeke, hogy Románia minél gyorsabban és minél sikeresebben haladjon az európai és az euroatlanti integráció útján. Nem kerültük meg a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdéseket sem - mondotta a román miniszterelnök - amelyekben nézeteink gyakorlatilag hasonlóak voltak. Reméljük, az elkövetkező időszakban olyan megoldásokat sikerül kidolgoznunk, amelyek lehetővé teszik a kisebbségi oktatás problémáinak jó feltételek közötti rendezését. Radu Vasile elmondta: nagy és mély benyomást tett rá a magyar miniszterelnök személyisége, a kormányzásról alkotott felfogása, az a határozottság és gyorsaság, amellyel fellépett országa alapvető érdekeiért. A mai napon ezzel a személyes találkozóval - hangsúlyozta Orbán Viktor - sikerült kiszabadítanunk országainkat ebből a prtotokolláris rendből, s ez megnyitja az utat ahhoz, hogy a jövőben ilyen találkozásokra bárhol, bármikor sor kerülhessen. A miniszterelnök megjegyezte, hogy a fényes külsőségek között megrendezett hivatalos találkozásokat megelőző óriási várakozás személyes véleménye szerint eddig inkább akadályozta, mintsem segítette a Magyarország és szomszédai közötti kapcsolatok fejlődését. Magyarország és Románia kapcsolatai - mondotta - sokkal élőbbek annál, semhogy ezt a luxust megengedhessük magunknak. Szükség van és szükség lesz arra, hogy a miniszterelnökök, ha a sors úgy hozza, gyakran találkozzanak, megismerjék egymás személyes véleményét, és ez is elősegítse az együttműködést. Orbán Viktor véleménye szerint új fejezetet sikerült nyitni a kétoldalú kapcsolatokban, amelyben nem a fényes külsőségek lesznek ezentúl a lényegesek, hanem a tartalom. Olyan idők jönnek - mondotta Orbán - amikor a tények és az eredmények számítanak majd. A mai találkozó arról győzött meg, hogy kölcsönös a szándék e lehetőség kihasználására. Nem kergetünk álmokat és illúziókat. Vannak olyan természetű kérdések, amelyek megoldása hosszabb időt vesz igénybe, a csak történelmi távlatokban értelmezhető mentális, lelki, szellemi, történelmi kérdésekről már nem is beszélve. Orbán Viktor kifejtette: a nostani megbeszélés véleménye szerint lökést adhat a gazdasági együttműködésnek, s van esély arra, hogy a nagyon nehéz kisebbségi kérdésekben is - kellő előkészítés után, részletekbe menő, aprólékos tárgyalásokat követően - eredményeket érhessenek el. Örömmel és várakozással tekintek Radu Vasile miniszterelnök októberben esedékes budapesti látogatása elé - fejezte be nyilatkozatát Orbán Viktor. Egy újságíró megkérdezte, milyen messzire jutottak el a találkozón a romániai magyar egyetem kérdését illetően. Radu Vasile válaszában azt hangsúlyozta, hogy nem volt szó ennek a kérdésnek a megoldásáról, csak áttekintették a különböző kérdésköröket. Az ügy a román kormány által megjelölt folyamat szerint halad - mondotta -, s mint ismeretes, a kormány bizottságot hozott létre ennek a kérdésnek a megvizsgálására. Orbán Viktor mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy ezt a kérdést mindketten fontosnak tekintették, megfelelő súllyal fogják kezelni a kétoldalú kapcsolatokban. Radu Vasile ezután ebédre invitálta a találkozás résztvevőit, majd Orbán Viktor és kísérete az RMDSZ közeli bukaresti székházában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőivel találkozott. Orbán Viktor elmondta, hogy a tárgyaláson az "örökzöld témák" kerültek ismét terítékre, ezek közül sok olyan, amellyel a román kormány és parlament is küszködik - a kisebbségi oktatás, a magyar egyetem, a helyi közigazgatási törvény, amely a kisebbségi jogokra is vonatkozik. Szó volt az európai és euroatlanti integrációról is. Emil Constantinescu államfő ugyanezen a napon délután nyári rezidenciáján, Sinaián több mint egyórás megbeszélést folytatott Orbán Viktorral, akit a találkozóra elkísért Németh Zsolt államtitkár és Szőcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete. A megbeszélés után Orbán Viktor elmondta az újságíróknak, hogy elsősorban külpolitikai kérdésekről folyt az eszmecsere. Egy román újságíró arra vonatkozó kérdésére, hogy szó volt-e a romániai magyar egyetem ügyéről, Orbán Viktor közölte, hogy erről igazában nem folyt eszmecsere, mivel a román elnök szerint ez a téma alapvetően hazai politikai kérdés, de ő maga felvetett néhány gondolatot arra vonatkozólag, miként lehetne az egész vitát új alapra helyezni. A magyar kormány kész e kérdés megvitatására és nyitott vagyunk minden új elgondolás előtt - mondta a miniszterelnök. A külpolitika, a NATO-tagság, az Európai Unió bővítése sokkal fontosabb helyet foglalt el az eszmecserében, még Moldova is szóba került. Orbán Viktor az államfővel való találkozás után az idén Tusnádfürdőn tartott bálványosi szabadegyetemre látogatott. /Napi Magyarország, júl. 27./"

"Megtörte a hallgatást Emil Dumitru Steanta, a Fekete szokmányosok /Sumanele negre/ félkatonai szabadcsapatok parancsnokhelyettese, aki csapatával Észak-Erdélyben tisztogató akciókban vett részt 1944 és 1946 között. Csapata, akárcsak a többi csapat több kivégzést hajtott végre, majd visszavonult a hegyekbe, ahonnan csapásokat hajtott végre az új hatalom ellen. Végül a szovjetek kezére kerültek, Gavrila Olteanu parancsnokkal helyben végeztek, Steanta börtönbe került. Büntetéséből 18 évet töltött börtönben, 1964-ben szabadult. Éveken át hallgatott, most viszont a National bukaresti lapnak elmondta, hogyan is történt csapatának megalakulása. 1944. szept. 1-én Iuliu Maniu naszódi házában 11 román értelmiségi megalakította a Iuliu Maniu önkénteseinek századát azzal a céllal, hogy Észak-Erdélyt Romániához csatolják. 1944. szept. 14-én 800 felfegyverzett román fiatal indult el Brassóból Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Maroshévíz, Szászrégen irányába. Szárazajta és több hely vérfürdővé vált. A magyar lakosság a szovjetek segítségét kérték, akik megijedtek a "vasgárdista hordáktól". A szovjet hatóságok kiutasították Erdélyből ezeket a szabadcsapatokat. 1944. dec. 14-én Gavrila Olteanu, Paleancu és Steanta bejelentették, hogy a Fekete szokmányosok megkezdik harcukat a bolsevikok ellen. A Graiul sangelui, a Sinaiai Fegyveresek, a Vlad Tepes II. vasgárdista csoport és a Fekete szokmányosok oroszellenes merényleteket hajtottak végre. Steanta kijelentette: "Nem voltunk antiszemiták vagy magyarellenesek, csak a hazánkat védtük." A Fekete szokmányosok kérik rehabilitálásukat és azt, hogy állítsanak szobrot Gavrila Olteanu parancsnoknak. /Megszólal a "Fekete szokmányos". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./ Rettenetes vérengzések fűződnek ezeknek a szabadcsapatoknak a tevékenységéhez. Szárazajtán lefejeztek ártatlan magyar lakosokat. "

Ivan Kosztov bolgár miniszterelnök kétnapos látogatásra Romániába érkezett, febr. 28-án fejezte be Sinaián tárgyalásait Radu Vasile miniszterelnökkel. Ivan Kosztov kijelentette, hogy bolgár parlamenti delegációt küld Belgrádba és Pristinába. Javasolta, hogy román parlamenti képviselők is tartsanak a küldöttséggel. Radu Vasile hasznosnak minősítette a javaslatot, de hozzátette, hogy azt még el kell fogadnia a parlamentnek. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

Márc. 12-én a NATO teljes jogú tagjává vált Magyarország, együtt Csehországgal és Lengyelországgal. A három ország külügyminiszterei ezen a napon az amerikai Independence-ben átadták a csatlakozási okmányokat Madeleine Albright-nak. A román külügyminisztérium ebből az alkalomból köszöntötte a három ország csatlakozását. kifejezve bizakodását, hogy Románia is mihamarabb a NATO tagja lesz. - Sinaián zajlott le a román-bolgár-török csúcstalálkozó, a három államfő, Emil Constantinescu román, Peter Sztojanov bolgár és Szulejman Demirel török elnök közös táviratot küldött a csatlakozó országok államfőinek. A három elnök Sinaián reményét fejezte ki, hogy a NATO bővítése folytatódik, főleg Délkelet-Európa irányába. /Románia üdvözli Magyarország, Csehország és Lengyelország csatlakozását az észak-atlanti szövetséghez. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

"Jún. 9-én rendezték meg Sinaián a Románia és a románok a mai tudományban című nemzetközi tudományos tanácskozást. Iliescu elnök emlékeztetett arra, hogy a román nemzeti össztermék (GDP) ma csak 70 százaléka az 1989-esnek, a vásárlóerő pedig a felére csökkent. Iliescu kitért a társadalmi szerkezet torzulásaira is, például arra, hogy bár a román lakosság fele falvakban él, az egyetemeken tanuló fiataloknak csak 1 százalékát teszik ki a falusi fiatalok. Iliescu szerint Románia számára az információs technika jelenti az egyetlen lehetőséget az előretörésben. Az információs társadalom megteremtése érdekében a román kormány közel 500 millió dolláros beruházást jelentő programot fogadott el. Iliescu azért küzd, hogy a fiatal román kutatók szabadon utazhassanak Nyugatra, de aggasztónak tartja, hogy ezeknek a fiataloknak a többsége nem tudja elképzelni jövőjét Romániában. /Románia és a románok a mai tudományban. Nemzetközi konferencia Sinaián. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./"

"A magyar közösség márc. 15-én örült Adrian Nastase kormányfő barátságos magatartásának, "de annak is örülnénk, ha ez a barátság és segíteni akarás az év minden napján, munkanapokon is érezhető lenne", jelentette ki Sógor Csaba szenátor márc. 17-én tartott sajtótájékoztatóján. Sógor utalt a 2002. okt. 7-8-án Sinaián, a regionalizáció kérdéséről tartott kollokviumra, ahol "megrajzolták Románia új térképét, amelyen Kovászna megyét elszakítják Hargitától, és Brassó megyével társítják". - Ha a román állam nem csak március 15-én kíván békében és barátságban élni velünk, ismernie kellene közösségünk földrajzi, politikai és etnikai realitásait - szögezte le a szenátor. Reményét fejezte ki az iránt, hogy az említett térkép nem végleges, és majd figyelembe veszi Románia etnikai jellemzőit is. - Kérni fogjuk a Székely Régiót, és harcolni fogunk érte - hangsúlyozta Sógor Csaba. /Sógor a Székely Régióért harcol. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./"

Márc. 12-13-án Szinaján Románia az EU integráció, valamint a 2004-es választások előtt: etnikumközi viszonyok, a nacionalista retorika, illetve az autonómia-törekvések témakörében konferenciasorozatra került sor az amerikai Project on Ethnic Relations romániai szervezete rendezésében. A szemináriumon több neves közéleti személyiség, pártok vezetői, Enrico Grillo-Pasquarelli, az Európa Bizottság Romániával foglalkozó főtárgyalója, nagykövetek, Allen Kassof a Project on Ethnic Relations (PER) elnöke, Livia Plaks a PER ügyvezető elnöke és az RMDSZ vezetői vettek részt. Olyan kérdésköröket jártak körül mint például az RMDSZ és a kormánypárt közötti együttműködési megállapodások hatása a romániai politikai életre, valamint a Magyarország és Románia közötti kapcsolatra, a román politikai ellenzék által megfogalmazott kritikák, valamint a magyar alternatív alakulatok nyomása; a nemzeti kisebbségek védelmének biztosítása. /Románia az európai integráció és a 2004-es választások előtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./

Ápr. 21-én ülésezett az RMDSZ Területi Elnökeinek Konzultatív Tanácsa /TEKT/. A választópolgárok nagy számban vettek részt az előválasztásokon – mondotta Takács Csaba a TEKT ülésén. Markó Béla szövetségi elnök szerint a szövetségnek sikerült megmozgatnia a közösséget, ez bizonyítja, hogy az RMDSZ a választópolgárok nagy többségének bizalmát élvezi. Markó Béla elmondta, nem áll érdekünkben negatív kampányt folytatni. Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy márc. 13-án Sinaián, az amerikai Project on Ethnic Relations romániai szervezete által rendezett szemináriumon a Szociáldemokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Keresztény-Demokrata Nemzeti Parasztpárt, a Népi Akció, a Román Humanista Párt és a Szociáldemokrata Romapárt közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben elismerik a kisebbség és a többség békés kapcsolatának és együttélésének érdekében folyatott együttműködés szükségességét. Ígérték: a választási kampány során nem alkalmazzák a nacionalista retorikát. A szenátusban a Nagy-Románia Párt által benyújtott egyszerű bizalmatlansági indítvány, amelyben az aláírók az aradi Megbékélési Park létrehozására vonatkozó döntést tartalmazó kormányhatározat visszavonását kérték, a 13 Aradon kivégzett tábornokot pedig 40 ezer román meggyilkolásával vádolják – az elmúlt időszak egyik legkeményebb politikai vitája volt. Markó szomorúnak nevezte azt a tényt, hogy az indítvány szavazása során a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt az indítványt támogatta, ugyanakkor értékelte azt, hogy a kormánypárt szenátorai kiálltak az indítvány elvetése, és az RMDSZ mellett. /Sikeresnek értékelte az előválasztásokat az RMDSZ. Ülésezett az RMDSZ Területi Elnökeinek Konzultatív Tanácsa. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./

A Kárpát-medencei magyarság olyan politikai modellt teremtett meg, amely egész Európa számára fontos üzenetet hordoz – hangoztatta Markó Béla, az RMDSZ elnöke a jún. 26-án zárult kétnapos romániai nemzetiségpolitikai tanácskozáson. Szinaján az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) romániai szervezete rendezte meg azt a nemzetközi konferenciát, amelyen a közép- és kelet-európai kormányok és a térség országaiban élő magyar közösségek közötti együttműködést szolgáló erőfeszítésekről, kudarcokról és eredményekről cseréltek véleményt. A tanácskozáson romániai, magyarországi szlovákiai, ukrajnai, szerbiai, montenegrói politikusok, magyar kisebbségi szervezetek képviselői a többség és kisebbség lehetséges politikai együttműködésének másfél évtizedes tapasztalatairól értekeztek. Markó Béla elmondta: a romániai magyar kisebbség egységes, szervezett keretek között folyó politizálásának köszönhetően, a térségbeli országok magyar közösségeinek cselekvő társadalmi-közéleti szerepvállalása eredményeképpen a Kárpát-medence országaiban olyan politikai modell jött létre, amely a többségi nemzettel folytatott hatékony párbeszédre épül. Szerinte fokozatos szemléletváltás tapasztalható többség és kisebbség viszonyában. A többségi politikusok felismerik, hogy a magyar közösségek szervezetei, szövetségei nem úgy működnek, mint a politikai pártok. Markó kifejtette: a romániai magyarság kiharcolta magának azt, hogy részt vegyen a közös döntéshozatalban és végrehajtásban az önkormányzatok szintjén is. Következő lépésként az RMDSZ elnöke az önálló döntéshozatal, illetve az önrendelkezés megteremtése. Ma már az autonómia-gondolatok, az autonómia különböző formái nem váltanak ki akkora ellenkezést, mint korábban. /Borbély Tamás: Hatékony párbeszédre épülő politikai modell. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./ Az autonómia kapcsán Adrian Severin elmondta: az autonómia megteremtése valós és jogos igény, de nem csak a kisebbségek számára fontos, hanem az egész ország számára szükséges. Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese megerősítette, hogy az etnikumközi viszonyokat csak párbeszéd útján lehet rendezni. Bunyik Zoltán vajdasági oktatási miniszter szintén a párbeszéd, a többségi nemzettel való együttműködés szükségességére mutatott rá hangsúlyozva: az autonómia csak akkor válik megvalósíthatóvá, hogyha partnereket sikerül találnunk. Bunyik megjegyezte, sajnos a szerb társadalom radikalizálódott az utóbbi időben, megnőtt a kisebbségek elleni ellenszenv, véleménye szerint ezt a kérdést részben egy új szerb alkotmány oldaná meg. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségének (KMKSZ) elnöke elmondta, Ukrajnában, az utóbbi időben visszalépések történtek a kisebbségi jogvédelem terén. A Romániában jelen pillanatban létező 8 fejlesztési régió ügyében a szemináriumon résztvevők egyetértettek abban, hogy ezek nem felelnek meg, át kell gondolni egy újrafelosztás lehetőségét. Tokay György RMDSZ-képviselő utalást tett azokra a határon túli, anyaországi politikai erőkre, amelyek az erdélyi magyarság megosztásán fáradoznak, és hamis ígéretekkel igyekeznek a maguk pártjára állítani az embereket. /(Márton Adél-Evelin): Erőfeszítések, kudarcok és eredmények a magyar közösségekkel való együttműködésben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

Szilágyi Zsolt független képviselő nem kívánt volna kilépni az RMDSZ képviselőházi csoportjából. Amikor az RMDSZ-ből kilépett, azt nyilatkozta: azért vált meg a szervezettől, mert az eltávolodott az autonómia- programtól. Hozzátette: ha nem történik változás, akkor az autonómiának nem lesz politikai képviselete. Múlt hét végén került sor Sinaián egy PER (Project on Ethnic Relations) által szervezett konferenciára, amelyen a magyar kormány és a magyar kisebbséggel rendelkező országok kormányai, magyar érdekvédelmi szervezetei és pártjai vettek részt. Az RMDSZ részéről jelen lévők kivétel nélkül hangsúlyozták: az autonómia és annak intézményei jelentik hosszú távon a legjobb megoldást a Kárpát-medencei magyar közösségek számára. Az RMDSZ tehát nem távolodott el az autonómia-programtól, írta Markó Attila helyettes államtitkár. /Markó Attila: Kirekesztősdiről és neptunozásról – vakáció előtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./

A Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) hatvan tagja vett részt a Sinaián tartott kommunikációs képzésen. Gáspárik Attila főszervező, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke mellett az előadók között volt Kelemen Attila, a Transindex internetes portál főszerkesztője, Salamon Márton László, az ÚMSZ felelős szerkesztője, Hajdu Zoltán a marosvásárhelyi Eco Focus Center részéről, valamint Curtifan Cristina és Gáspárik Ildikó trénerek. /Kommunikálni tanultak a Miértesek. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

November 11-én Sinaián fogadta a külföldi sajtóorgánumok Romániában akkreditált tudósítóit Traian Basescu államfő. Elmondta: jelenleg 608 román katona tartózkodik Irakban, Románia pedig mindaddig részt vesz az ország demokratizálását célzó folyamatban, amíg a bagdadi kormány és a szövetségesek egyszerre nem kérik a távozását. Az államfő elemezte Románia látványosan javuló gazdasági helyzetét, a kiváló idei eredményeket, a 7 százaléknál magasabb növekedést. Basescu a székely területi autonómiát elutasította, öt perccel előbb még Koszovóra, Transznisztriára, Abháziára és Dél-Oszétiára utalva, a különféle autonómiaformákat kívánatos megoldásként említette. Hozzátette: a kisebbségi törvényt el fogják fogadni, de nem az RMDSZ által szorgalmazott formában. Traian Basescu úgy látja, hogy a Székelyföld máris rendelkezik kulturális autonómiával, hiszen a magyar iskolák, a színházak és más intézmények élén kizárólag magyar igazgatók állnak. Területi autonómia azonban nem lesz, mert az a régió lakóit koldussorba taszítja, jelentette ki. /t. sz. z: Ebéd az államfővel Sinaián. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

Szinaján tanácskoztak az országban működő kulturális, illetve hagyományápoló-őrző központok igazgatói. A hozzászólók között Karda Emese, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője felhívta a figyelmet a hiányzó törvényi szabályzókra, Kassay L. Péter gyergyószárhegyi igazgató pedig a regionális együttműködésről számolt be. Szó esett a kultúrmenedzser-képzés fontosságáról és annak szervezett kereteiről. Elfogadták a nemsokára bejegyzésre kerülő Kulturális Központok Egyesületének statútumát. /Kultúrközpont Szinalja- és föle. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./

Botrányba fulladt az Oktatási Minisztérium kisebbségi ügyekkel foglalkozó főosztálya által benyújtott, a tanügyi törvénytervezet kisebbségi fejezetét is megvitató tanácskozás Sinaián. A minisztérium kisebbségi osztályának igazgatója, Matekovics Mihály elmondta: „a román nyelv-oktatásra, valamint a román történelem és földrajz kisebbségi nyelveken való tanítására vonatkozó javaslatunkat a tanügyi szakszervezetek, szó szerint, leordibálták”. A Hargita és Kovászna megyéket képviselő szakszervezetek vagy nem voltak jelen a tanácskozáson, vagy szó nélkül tűrték a jogtalan vádakat, tájékoztatott Matekovics. Hozzátette: „nem járt végleges ügylezárással a tanügyi törvénytervezet”. Reméli, hogy 2-3 napon belül sikerül meggyőzni a minisztert a javaslatok jogosságáról. Amit sikerült elfogadtatni, az a kisebbségi oktatási egységekben a kisebbségi igazgatók kinevezésére vonatkozik, valamint arra, hogy létrejöhessen kisebbségi oktatás ott, ahol erre igény van. /Oborocea Mónika: Lehurrogták a javaslatokat. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./

Az Alma Mater szindikátusok szövetségének képviselői kivonultak a Sinaián tartott tanácskozásról, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Tanügyminisztérium a rektorokat és a dékánokat versenyvizsga segítségével kívánja kinevezni. A szindikátus elnöke, Razvan Bobulescu szerint mindent elkövetnek, hogy ne kerülhessen a törvénytervezet eredeti formájában a parlament elé, hiszen ez veszélyeztetné az egyetemek autonómiáját és a decentralizáció elvét. -Helyesli a Kovászna megyei főtanfelügyelő, Keresztély Irma, a 8. osztályt követő képességvizsga eltörlését, amelyet más tanfelügyelőségekkel együtt követeltek a háromszékiek a minisztériumtól. A specifikus oktatás kérdéseinek képviselete – ezen belül a román nyelv idegenként való oktatása a nemzeti kisebbségieknek – az országos fórumok előtt nem érezhető, mondta Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő. „Az ilyen típusú oktatásban nincs szakszervezeti képviselet, nincsenek tárgyalások, csak beadvány-továbbítások” – tette hozzá. Annak kapcsán, hogy nem volt hallható a legutóbbi, sinaiai tanácskozáson a háromszékiek véleménye a román nyelv tanításának ügyében, Keresztély elmondta: ott csak az országos, és nem a helyi képviseletek voltak jelen. /Összedobott tantárgyalások. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./

Botrányba fulladt a múlt héten Sinaián az Oktatási Minisztérium kisebbségi ügyekkel foglalkozó főosztálya által benyújtott törvénytervezet kisebbségi fejezetét is megvitató tanácskozás. Matekovits Mihály főosztályvezető elmondta, hogy a tanácskozáson jelen levő öt szakszervezet elnökei gorombán lesöpörték az asztalról a javaslatukat, őt magát arról próbálták meggyőzni, hogy román, még akkor is, ha magyarul beszél. Egyetlen szakszervezeti vezető sem vetette fel például azt, hogy ők a Hargita, Kovászna vagy éppen a Maros megyei tanügyi szakszervezet képviseletében több ezer magyar ajkú tagot is képviselnek, akik szintén a történelem és földrajz anyanyelven való oktatását szorgalmazzák. /Mózes Edith: A puding próbája. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./

Annak ellenére, hogy Románia gyakorlatilag szovjet megszállás alatt volt, és az országot a kommunisták kormányozták, 1947-ben Románia még monarchia volt. Mihály király volt az utolsó akadály a kommunista rendszer totális bevezetése előtt, és sem Petru Groza, sem Gheorghiu-Dej nem szándékoztak soká tűrni a helyzetet. A kelet-európai országokban a szovjet offenzíva segítségével a hatalomba bekerülő kommunista pártok mindenhol bevezették a republikánus államformát. Jugoszláviában II. Péter elmenekült, és Tito fölényesen győzött az 1945 novemberében rendezett választásokon. Albániában I. Zogu Londonba, majd Kairóba menekült, és Enver Hodzsa, az albán kommunista első titkár megnyerte a választásokat a Demokratikus Front élén, és 1946 januárjában kihirdették a köztársaságot. Bulgáriában a ‘45-ös választásokat a kommunista ihletésű Hazáért Front nyerte, egy év múlva pedig referendumot rendeztek, amely elutasította a monarchiát. Így a szovjet segítség, a választási csalások és a régi rendszerekkel szembeni ellenérzések oda vezettek, hogy a térségben 1947-re a szovjet típusú berendezkedések váltak dominánssá, és Görögországon kívül, csak Románia maradt monarchia. 1945. július 26-án I. Mihály király Sztálintól a legmagasabb szovjet háborús kitüntetést is megkapta (ebben a kiváltságban előtte csak Eisenhower és Montgomery szövetséges tábornokok részesültek). A királyt az amerikaiak is kitüntették 1946-ban. Ennek ellenére a király pozíciója folyamatosan gyengült. Súlyos összetűzésbe került a Petru Groza vezette, kommunista befolyás alatt lévő kormánnyal, 1945. augusztus és 1946 januárja között „sztrájkba lépett”, és nem írta alá a kormány rendeleteit. Ellenkezését végül nemzetközi nyomásra feladta, és többé nem követelte a kormány lemondását. Lemondatása előtt egy hónappal, 1947 novemberében Mihály király Londonba utazott, ahol részt vett a leendő Erzsébet királynő lakodalmán. Források szerint a király nem akart visszatérni az országba, de befolyásos személyiségek, közöttük Winston Churchill is az ellenkezőjére biztatták. A király maga tagadja, hogy kint akart maradni. Kevéssel hazaérkezése után, december 30-án Petru Groza és Gheorghiu-Dej nyomására a király lemondott trónjáról, este a lemondási nyilatkozatot a rádióban is beolvasta. Bizonyos források szerint a királynak jutalmul, hogy a lemondatással nem ellenkezett, 500 ezer svájci frankra tehető vagyon kivitelét engedélyezték. Ezt I. Mihály határozottan tagadja, állítása szerint csak négy gépkocsit vitt ki az országból, ezek két vagonra voltak felrakodva. A lemondatást a király 1948 márciusában kierőszakoltnak és ezért érvénytelennek titulálta Londoni nyilatkozatában. Az alább bemutatott dokumentum a magyar követség szemszögéből elemzi a király lemondatását. Fáy-Halász Gedeon követségi titkár jelentése I. Mihály király lemondatásáról és a Román Köztársaság kikiáltásáról; Bukarest, 1948. január 9.; 1/pol. -1948. Szigorúan bizalmas! I. Mihály király december végén, a karácsonyi ünnepek előtt érkezett vissza Romániába kb. egyhavi külföldi tartózkodás után. Bizonyos körök arra számítottak, hogy nem fog többet visszatérni, és így az államforma megváltoztatásának problémája automatikusan megoldódik. Ezek a kombinációk azonban a megérkezés tényével megdőltek. Bár a bukaresti királyi pályaudvaron az érkező uralkodót az egész kormány ünnepélyesen fogadta és látszatra a kormány és a király közötti viszony a legkorrektebb volt, politikai körökben mégis erősen tartotta magát a hír, hogy a király nem marad hosszú ideig a trónon. (...) De hogy ez mikor és hogyan fog megtörténni, azt egy pár beavatott emberen kívül senki sem sejtette. Bodnaras miniszterelnökségi államtitkár honvédelmi miniszterré való kinevezését általában azzal magyarázták, hogy a feszült világpolitikai helyzet miatt a németek melletti harcban nagy érdemeket szerzett Lascar Mihály helyébe a román demokrácia egyik legmarkánsabb és legkiválóbb vezetőegyéniségét kívánták hozni a honvédelmi minisztérium és ezzel a hadsereg élére. Később azonban kiderült, hogy a kinevezés nemcsak időrendben előzte meg pár nappal a király lemondását, hanem annak egyik nélkülözhetetlennek tekintett előfeltétele volt. Bodnaras hadügyminiszter ugyanis a hadsereg vezető pozícióiban lévő és nem feltétlenül megbízhatónak minősített tábornokokat 48 óra alatt kicserélte, így Ionascu Costin hadtesttábornok, vezérkari főnököt Pretorianu N. Septimiu hadtesttábornokkal váltotta le. Ezenkívül azonnali hatállyal ún. „együtttartást” rendelt el a román hadsereg részére, azaz a katonaság pár napig nem hagyhatta el laktanyáit. Így teljesen kiküszöbölték annak lehetőségét, hogy a király közvetlen környezetéhez tartozó tisztek esetleg megakadályozzák az államforma zavartalan megváltoztatását. Ezért tartották a király lemondatásának időpontját és annak végrehajtási módját a legnagyobb titokban. A román kormány és parlament tagjainak legnagyobb része – mit sem sejtve – az ünnepek miatt vidéken tartózkodott. Csak december 29-én késő délután értesítették őket telefonon és távirat útján, hogy azonnal jöjjenek vissza Bukarestbe, és a parlamentet rendkívüli ülésre hívták össze másnap, december 30-án, kedden délutánra. Groza Péter miniszterelnök december 29-én a késő esti órákban felhívta telefonon a Sinaián tartózkodó uralkodót, és kérte, hogy kedd reggel fontos államügyek megbeszélése végett feltétlenül jöjjön Bukarestbe. A király másnap délelőtt édesanyjával együtt a bukaresti királyi palotába érkezett, ahol azonnal fogadta Groza Péter miniszterelnököt egy román kormánydelegáció élén. A miniszterelnök a román nép és a kormány azon óhaját juttatta kifejezésre, hogy a király maga és utódjai részére a román nép jövőjének érdekében mondjon le a trónról. Hangsúlyozta, hogy az előre elkészített lemondási nyilatkozat aláírása esetén a román kormány garantálja a király és közvetlen környezete személyi biztonságát és azt, hogy szűkebb kíséretével együtt bármikor elhagyhatja Románia területét. A tárgyalás két és fél óra hosszat tartott. Annak megkezdésekor a telefon-összeköttetést a királyi palotákkal és a király környezetéhez tartozó személyek magánlakásaival megszakították. A rend tökéletes biztosítása érdekében pár napos védőőrizetbe vették a király udvartartásához tartozó néhány személyt. A nyilatkozat aláírása az anyakirálynő erélyes ellenzése dacára a déli órákban megtörtént, és ezután a volt király és édesanyja gépkocsin azonnal visszautazott Sinaiára. Még aznap délután 4 órakor tették közzé a lemondó nyilatkozatot, a parlament ezt követő rendkívüli ülésén egyhangúlag megszavazott törvény útján pedig megalakultnak nyilvánították a Népi Köztársaságot. A kérdéses törvény szerint az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáig a törvényhozó hatalmat a képviselőház gyakorolja. Az államfői teendőket ideiglenesen egy öt tagból álló elnökség látja el, melynek tagjai C. I. Parhon egyetemi tanár, a bukaresti Román–Szovjet Művelődési Társaság elnöke, Mihail Sadoveanu író, a román parlament jelenlegi elnöke, aki e tisztjét továbbra is megtartotta, Stefan Voitec volt miniszter, a román szociáldemokrata párt főtitkára, Stere Gheorghe, a bukaresti tábla elnöke, valamint Ion Niculi, kommunista párti parlamenti képviselő. Az elnökség tagjainak megválasztását követően a kormány lemondott, majd újból Groza miniszterelnök kapott megbízást a kormány megalakítására. Az elnökség megválasztásával kapcsolatban különös figyelmet érdemel az, hogy a kormányból eltávolították Voitec nemzetnevelés-ügyi minisztert, és hogy Sadoveanu Mihail, akit mindig mint a jövendő köztársaság elnökét emlegették, erősen a háttérbe szorult, mert rendszerint jólinformált politikai körökben úgy tudják, hogy Groza Pétert fogják majd az új alkotmány életbelépése után köztársasági elnökké megválasztani, vagy amennyiben az államfői teendőket egy elnöki tanácsra ruháznák át, úgy Groza lenne a tanács feje. Tekintettel arra a tényre, hogy Groza miniszterelnök a múltban számos esetben személyesen intézkedett az eléje terjesztett egyes magyar ügyekben, az ő ily magas pozícióra való emelése gyakorlati magyar szempontból bizonyos mértékben talán hátrányosnak tekinthető, miután új tisztségében egyes ügyek intézésével többet nem foglalkozhat. Ezzel szemben számítani lehet arra, hogy őszinte magyarbarátságát a jövőbeni elvi síkon még nyomatékosabban fogja érvényre juttatni. /(Sz. T.): Románia: királyságból köztársaság. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12. /

Hatvan év után visszaköltözött a szinajai Peles-kastélyba I. Mihály román király, akit 1947-ben fosztottak meg trónjától és száműztek Romániából. Az ugyanakkor államosított szinajai kastélyt és birtokot hosszas huzavona után végül tavaly kapta vissza a király, aki megígérte: az azóta múzeumként működő palotát nem zárja be a látogatók előtt. /Mihály László: A király bevette várát. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./

Băsescu Csíkszeredában segített rá az ortodoxok ünneplésére
Neje és kisebbik lánya, az EP-képviselő Elena (EBA) társaságában érkezett Csíkszeredába szombaton este Traian Băsescu, hogy a Vár-téri ortodox templomban részt vegyen a feltámadási istentiszteleten.
Az elnök éjfél előtt 20 perccel érkezett a templomba, ahol közel 1500-an vettek részt az istentiszteleten. Ioan Selejan, Hargita és Kovászna Ortodox püspöke beszédében megköszönte, hogy az államfő a csíkszeredai románokkal tölti a feltámadás éjszakáját. Mint mondta, ez annak jele, hogy Băsescu nem felejtette el, nem csak a Fekete-tenger, hanem a Kárpátok elnöke is.
Az istentiszteletet követően az államfő és a püspök a templom alagsorában rövid megbeszélést folytatott. Távozása előtt Băsescu azt nyilatkozta, a románok bátorításának és szolidaritása kifejezésének szánta látogatását. Az elnök egyúttal egészséget és kellemes ünnepeket kívánt a más felekezetűeknek, így a katolikusoknak is.
A Băsescu-család később visszatért Szinajára, ahol a húsvéti vakációját tölti.
Mint ismeretes, a március 20-án Maroshévízen tartott fórumon a székelyföldi románok az állam segítségét kérték az etnikai identitásukat veszélyeztető magyar törekvések ellen. Azon a rendezvényen Ioan Selejan elnökölt.
hotline.ro
Erdély.ma

A szikrát szerette kirobbantani
Sántha Pál Vilmos az 1990-es években, a magyarellenes hisztériakeltés virágkorában volt a Hargita Megyei Tanács első megválasztott elnöke és az autonómiatörekvések egyik elindítója. Mindig kimondta, amit gondolt, és sokszor vált kényelmetlenné a közéletben és a politikában.
Csíkpálfalván született 1942. január 2-án, mint mondja, nem a kórházban, hanem a szülői házban, ahol most is lakik. Ott is tanult, akkor még négyosztályos elemi oktatás volt. „Mi kezdtük el először az ötödik osztályt. Az életemben aztán később sok ilyen történt, hogy a kezdésben részt vettem” – emlékezett. „A hét osztály elvégzése után beiratkoztam a jelenlegi Márton Áron Gimnáziumba, 1959-ben végeztünk. De egy évvel azelőtt történt az a politikai ügy a gimnáziumban, a verselő diákokkal. Ott is én voltam az első, akinél jelentkeztek a szekuritátésok, lévén, hogy Sántha Imrével jó barátok voltunk, egy padban ültünk, egyfalusiak voltunk, ide is adta a verseit. Házkutatások történek, diákokat, tanárokat vittek el, kicsengetési kártyáinkat le kellett adjuk. Szomorú időszak volt” – mesélte.
Az iskola elvégzése után mérnöki pályára készült, de sem Brassóban, sem Sinaián nem járt sikerrel a próbálkozás, a szükséges engedélyek hiánya miatt sem. A rajoni fogyasztási szövetkezetnél kezdett dolgozni, aztán a bukaresti közgazdasági egyetemre jutott be. „Mivel édesapám orosz fogságban halt meg, édesanyám pedig betegeskedett, és nem lett volna pénze, hogy eltartson az egyetemen, én visszamondtam, aztán meggyőztek, hogy jobb maradni. A megspórolt pénzemet használtam fel, és ösztöndíjat is kaptam, így elvégeztem az egyetemet. Utána Marosvásárhelyre kerültem, a nagykereskedelmi vállalathoz, az egyetem utolsó évében megnősültem.”
Megemlékezés szekusokkal
Visszaemlékezése szerint 1972. március 15-én, olvasva a Vörös Zászló Maros megyei napilapot feltűnt, hogy semmi emlékeztető nem volt 1848-ról. „Felhívtam a főszerkesztőt, mondtam, ha ezt jelzik, biztos hogy pár ember megérti, miről van szó. Kértem, mondjon egy törvényt, amely ezt megtiltja. Másnap megjelent egy cikk arról, hogy kik a székely vértanúk. Elhatároztam, ha így megy, csináljuk másképp. A következőben a feleségemmel és néhány ismerőssel virágot, gyertyát vittük a székely vértanúk emlékművéhez. A vaskerítés be volt zárva, bemásztam, a kerítésen voltam, amikor megjelent a szekusok autója. Elszaladtak a többiek, mondom a feleségemnek, hagyj itt a kerítésen, add be a gyertyákat. Az autó megállt, nem szálltak ki, a feleségem beadta a gyertyákat, a koszorút elhelyeztem, a gyertyákat meggyújtottam, a társaink is visszajöttek. A szekusok az autóból nem szálltak ki, de a járókelők nagy ívben elkerültek. Következő évben már megálltak” – tette hozzá.
Félrevezetett „forradalom”
1974-ben Csíkszeredából keresték meg, hogy a kereskedelmi igazgatóság átszervezése miatt szükség van egy aligazgatóra. Miután elvállalta, több mint tíz éven át dolgozott ebben a tisztségben, aztán leváltották, majd a Takarékpénztár igazgatója lett. Az 1989. decemberi események idején az ideiglenes új vezetés tagja lett, ott volt december 22-én az akkori milíciánál. „Megjelent a katonaság a törvényszék felől, elég feszült helyzet volt, hirtelen bedobtam a jelszót, hogy a katonaság velünk van. De az nem éppen úgy tűnt akkor. Nem lett konfliktus, lecsendesedett minden, aztán jöttek az álhírek a terroristákról, egy adott pillanatban csak hárman maradtunk fent a mostani megyeháza épületében. Azt is mondták, hogy a mostani Gál Sándor utcában, a pionírháznál vannak a terroristák. El is mentünk oda kocsival a sötétben, és óvatosan kiszálltunk, hogy ha lőnek, tudjunk lehúzódni. Nem volt senki ott. A valóság az, hogy féltünk, nem tudtuk, mi történik. A katonákat visszavonták a megyeházától, és nem jöttek vissza a hívásunkra sem, mert azt mondták, ők is kell védekezzenek. Utólag tudtuk meg, hogy mind ott voltak a kaszárnyákban, és tudták, hogy nem lesz semmi” – mondta el.
Megyevezetés buktatókkal
Az 1992-es választásokkor kapta a felkérést, hogy vállalja el a megyei tanács elnöki tisztségét. A radikálisabb háromszéki, csíki, udvarhelyszéki csoport érte ezt el, akárcsak azt, hogy ‘93-ban bekerüljön az autonómia az RMDSZ programjába. „Nehéz kezdés volt, nem volt tapasztalat, más alapokon kellett dolgozni, mint azelőtt, nem volt alárendelve a központnak. Sokan azt hitték, ha nincs alárendeltség, akkor azt csinálhatnak, amit akarnak, de a törvényeket be kellett tartani. Konfliktusok voltak, megjelent 1991 októberében a Har-Kov jelentés az elűzött románokról. Tele voltak a román lapok azzal, hogy én kirakom a prefektust a megyeházáról, ezt csinálok, azt csinálok vele. Én csak azt akartam, hogy ha én betartom a törvényt, a prefektus is tartsa be, a másik, hogy a megyét a megyei tanács elnöke vezeti a törvény szerint, ennek a tisztségnek meg kell adni a tiszteletet, a hatáskörét kell tudja gyakorolni. Annyira semmibe vettek minket, és mindent a prefektuson keresztül irányítottak, hogy amikor elmondtam Bukarestben, mi a helyzet, meglepődtek. Hazajöttünk, másnap dél körül a számvevőszék vezetője telefonál, össze vagyunk csomagolva, hova menjünk. Én akkor tudtam meg, hogy a volt pártszálló át van adva az ortodoxoknak, és úgy volt beállítva, hogy én nem akarok helyet biztosítani a számvevőszéknek. Az egész az én negatív magatartásomra volt ráépítve” – magyarázta.
Eltérített autonómiatörekvések
Az 1990-es évek eleje az autonómiatörekvések kezdetét is jelentette, az igény megfogalmazódott, de nehéz volt bevinni a köztudatba. „1991 októberében a Küldöttek Országos Tanácsa (SzKT elődje) aradi ülése előtt Székelyudvarhelyen találkoztunk, és arra a következtetésre jutottunk, hogy napirendre kell tűzni az autonómia kérdését. Én az RMDSZ-ben azt, hogy autonómiát akarunk, először Ördög Imrétől, a madarasi tanártól hallottam nyilvánosan elmondani. Az aradi ülésen Katona Ádám szót kért, azt mondta, Székelyföldön létezik egy csoport, amely úgy látja, az autonómiát napirendre kell tűzni, ezzel kapcsolatos elképzeléseinket kidolgozzuk. Nem tudom, mi történt, meglepett, hogy Cs. Gyimesi Éva akkor felállt és olvasni kezdte, hogy ez milyen veszedelmes. Feltettem a kérdést magamban, hogy mi nem mondtunk senkinek semmit azelőtt, akkor honnan olvasott ő... Megjelent utána a Har-Kov jelentés, azt is ránk fogták, hogy miattunk történt. A mieink lesöpörtek. 1993-ban a brassói kongresszuson sikerült bevinni az elképzelést, ‘95-ben bővíteni, de nagyon sokan támadtak minket. Viszont segítettek külföldről mások, így Sólyom László is, amikor alkotmányjogász volt. Amikor elkészült a Csapó József által összeállított autonómiatervezet, letettük az RMDSZ-nél ‘96-ban, hogy bocsássák vitára. A jogászok nem a gondolatmenetét kifogásolták, hanem azt, hogy nemzetiség vagy nemzeti közösség, kisebbség-e a romániai magyarság? Mi hajlottunk arra, hogy elfogadjuk azt, amelyik alkalmas. Kineveztek egy bizottságot, hogy ezt tisztázza, azóta sem tette meg” – elevenítette fel a történteket.
Nem volt felkészülve a társadalom
Úgy látja, bevitték a félelmet a köztudatba, és a közember megijedt a pártosodástól, az autonómiapárti embereket kizárták, vagy kényszerhelyzetbe hozták. Mint mondta, nem volt felkészülve a társadalom az autonómiára, sokan egyetértésükről biztosították, de azt mondták, vigyázni kell, mert az áramot és a gázt is túlról kapjuk. „Azt mondtam, nem függetlenségi háborúról van szó, hanem olyan autonómiáról, amelyet a román parlamentnek kell jóváhagynia és erről gondoskodnia. Ha egy banink sem volna, el kellene tartson. Elterjedt, hogy a gazdasági megerősödés nélkül nem lehet autonómia. Semmi köze ehhez, szegényen is, gazdagon is lehet autonómia. Nyilván, autonómiával serkenthető a gazdaság, a lényeg az, hogy ki hozza a döntéseket” – állítja.
Sántha Pál Vilmos nyugdíjasként is aktív, lakástulajdonosi egyesületi elnökként is tevékenykedik, napirenden van a politikai történésekkel. „A szikrát szerettem kirobbantani, tudatra ébreszteni az embereket” – vallja saját magáról.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Emlék az utókornak: Egy honvéd visszaemlékezései
Családi dokumentumok rendezgetése közben került elő egyik székelyhídi olvasónk üknagyapjának az első világháborúról, illetve az azt követő évekről írt visszaemlékezése, melyet, mint kordokumentumot adunk közre.
Tatai István székelyhídi olvasónktól kaptuk az alább több részben olvasható, megszerkesztett kéziratot, melynek aktualitást ad, hogy nemrégiben volt az első világháború kitörésének 100. évfordulója. A szöveg szerzője olvasónk üknagyapja, Farkas Gábor (1877–1949) építőmester és kőműves, az első világégés részese volt, mint a debreceni 39. gyalogos ezred katonája, és ennek „köszönhetően” bejárta fél Európát, harcolt a piavei fronton, és Doberdónál is, majd szerencsésen hazatért. A visszaemlékezés régi fotók és családi dokumentumok rendezgetése közben került elő. Olvasónk joggal fogalmaz úgy, hogy igazi kincsre bukkant, hiszen a papírra vetett szöveg a hozzá tartozó fotókkal kiegészítve valóságos kordokumentumnak nevezhető: hogyan látta a háborút egy katona a lövészárokból, és hogyan a háború utáni éveket. Hogy valóban így van, arról most győződjenek meg olvasóink is, íme Farkas Gábor visszaemlékezése.
„Engem is besoroztak…”
Születtem 1877. hatódik hó 10-én, Székelyhídon. Édesapám Farkas Gábor (született Székelyhídon), édesanyám Nyéki Erzsébet (született Váncsodon, Magyarországon). Két és fél évig voltam nyomdász tanonc, de láttam, ez a szakma nem nekem való, ezért kőműves tanonc lettem 4 és fél évre. A segédi idő alatt dolgoztam többek közt Nagyváradon, Érkeserűben, Szatmáron, Nagykőrösön, Kecskeméten, Budapesten. Amikor hazatértem, apám látta, hogy megkomolyodtam, és mivel egyedül nem élhettem, hát megnősültem, Hatházi Julianna lett a hites feleségem. Kőműves iparosként építettem az Érmellékem többek között az asszonyvásári leányiskolát, a székelyhídi pala, később papírgyárat, a nagykágyai malmot. Miután kitört a háború, a Duna és a Tisza közét már elfoglalták a szerbek, az oroszok a Kárpátokat, engem is besoroztak, kiképzésre elvitek Jaromérba (Csehországba), 6 heti kiképzésre. Onnan kerültem Königgratzba (középkori magyar neve Királyvárad), ott volt a harctéri kiképzés, akkor voltam 37 éves. Később 4 hétig voltam, 1916. januárjában a doberdói fennsík lövészárkaiban, melyek közönséges árkok voltak, az ellenség felőli oldalon földdel megrakott zsákokkal egy méterrel megmagasítva.
Méterekre az ellenségtől
A zsákok között vaslemez volt, az azokon volt lyukakon dughatta ki a katona a puskája csövét. Az ároktól egy méterre volt a drótakadálynak nevezett tövises drót, de csupán 20 méterre volt az ellenség is. A tisztek pince alakú, kősziklába vájt üregben voltak, onnan osztották parancsaikat. A katonák az említett árkokban kellett legyenek 10 napig és 10 éjszakán át, az ennivalót éjszaka vitték nekik, már amikor lehetett. Csendesebb időben, amikor nem volt támadás, az 500 emberből 15 – 20 halt meg naponta. Éjszakánként, hogy az ellenséget meglessük, világító rakétát kellett kilőnünk, de sok volt a gránát és repesz, ami az emberek életét könnyen kioltotta. Az életüket vesztett bajtársakat a szanitécek hajnalonként szedték össze, és vitték 2 kilométernyi távolságra, ahol koporsó nélkül, saját ruháikban temették el őket. A sebesülteknek a szanitéc gyorssegélyt nyújtott.
Sok magyar nyugszik olasz földben
A 10 keserves nap eltelte után, hajnali időben érkezett el a váltás ideje, a mi, 39. számú ezredünket a 41. számú váltotta. Nagyjából 10 kilométeres távolságban voltak a deszkából épült pihenő barakkok, egybe 100 ember fért be. Ezeket az építményeket az ellenség, leginkább repülőről, rendszeresen szétverte. Ez a barakktábor egy kis falura hasonlított, a katonák még kis templomokat is építettek deszkából. Volt idő körülnézni a környéken. Doberdó éghajlata meleg, megterem a citrom, a narancs, a füge, a babér, a gesztenye, a rozmaring. A talaj köves egyik helyen, a másikon a burján akár 60 centisre is megnő, a kopárságban semmi nem terem. Egy idő után megbetegedtem, legyengültem, ezért kórházba vittek előbb San Daniele-be, ahonnan másfél hónap után Budapestre kerültem 2 hónapra. Átkértem magam Debrecenbe, ahol újabb 4 hónapig lábadoztam, majd áthelyeztek Érmihályfalvára újabb 5 hónapra. Ekkor már Románia is hadban állt, katonái bevonultak Kolozsvárra. nem sokáig voltak ott, a németek és a magyarok visszaverték őket Bukarestig.
Négy nap, négy éjjel
Ez idő tájt már Mihályfalván nem lehetett maradni, vissza kellet menni az ezredhez. Ott, ahol már korábban voltam, az üdülőbe (San Danielle – szerk.megj.) készítettem egy konyhát épülettel együtt, ahol 500 embernek főztek. Innen beosztottak a menetszázadba, 4 nap és 4 éjjel mentünk vonattal, míg az olasz tengerparthoz értünk, Doberdóhoz közel. Ekkor már az olaszokat Coneglián túl, a Piavé partjánál állították meg a magyar és német hadtestek. A tengerparton kiszálltunk, gyalog mentünk Conegliáig. Szép város volt nagyon, gyárak raktárak, vasúti nagy épületek. Az olaszok, mikor visszavonultak, felgyújtották, az állomást szétlőtték, ebben a nagy városban nem maradt 20 családnál több, a többiek elmenekültek. Mi egy kastélyban szálltunk meg, melynek a kertjéből lett az elhunytjaink temetője: a Piavénél meghalt embereinket ott temettük el. Engem, mint mesterembert, beosztottak a temetkezéshez, tiszteknek csináltan koporsót, közlegényeknek keresztet. Itt kevés ideig voltam, újra beteg lettem, kórházba szállítottak, de csak olasz területen, mivel senki beteget az országunkba vissza nem hoztak, ott volt az üdülőnk is, nagyon sok magyar nyugszik az olasz földön.
Nehéz helyzetben
Innen áthelyeztek a divíziós asztalos műhelybe itt már nagyon jó dolgom volt, 10 napra kaptunk 30 olasz lírát, az volt a lénungunk (fizetésünk). A magyarok1908. májusában átkeltek a Piavén, 14 nap és éjjel egyformán tűz alá voltunk véve. Zita királynénk, az olasz király leánya, árulást tett, a folyó vizét előbb elzáratta, majd, mikor felgyűlt, megengedtette – embereink közül sokan az ágyútűzben haltak meg, mások vízbe fúltak. A mieink kimerültek, nehéz helyzetükben feladták a frontot, a hátralevő emberek pedig fellázadtak: 1918. október 10-én reggel egy jeladásra mindenki felvette a holmiját, fegyverét azzal, hogy nem megy senki a frontra, e helyet védje meg a cseh, mi csak Magyarországot védjük, nem kell nekünk az olasz föld.
Következett Székelyhíd, hazaértem
A tisztek, nem bírván a legénységgel, arra hivatkoztak, hogy „fiúk, messze van Magyarország!” Nem baj, megyünk gyalog is, volt a válasz. A honvédek minden magyart összeszedtek, a fegyvert otthagyták, és elmentek. Október 20-án este jött a parancs, hogy a civilektől hozzunk szekeret, jószágot. Összeszedtünk 25 szekeret, megraktuk élelemmel, a szegény emberektől az utolsó jószágokat is elhoztuk, azok nem győzték siratni. Elindultunk, reggel hallottuk a robbanásokat: a mi embereink amit nem tudtak elhozni, azt felgyújtották. Az országútra érve láttuk, hogy mindenfelől jönnek az emberek a frontról, alig fértek, az égen olasz repülők szálltak. Az utolsó olaszországi falunál, a Plocken hágónál jártunk, amikor újabb parancs jött: fegyvert elégetni! Másnap reggelre elértük Ausztria első faluját, Kötschach-Mauthent. A parancs szerint semmihez nem volt szabad nyúlni, aki azt megszegi, egyből hadbíróság elé viszik. Ekkor már nagy hatalmuk volt a civileknek.
Ismét változás
Meneteltünk tovább, majd Maltambergben szálltunk vonatra, ahol 14 nap utazás után a csehek mindent elszedtek, élelmet, felesleg ruhákat. Pécsre érve jött a parancs: le a sapkát, rózsával. Vártak bennünket, húzták, hogy „Kossuth Lajos azt üzente…”, teával és kaláccsal kínáltak. Innen tovább utaztunk Budapestre, Debrecenbe, végül következett Székelyhíd. Hazaértem! Aztán jött ismét a változás, a kommunisták az egész országban Kun Béla és Lenin nevében kormányoztak. Ezek sok embert eltetettek láb alól, Pesten a Dunába lökték, akik ellenük voltak. Kezdett minden hivatal románná alakulni. 1930-ban elmentem Bukarestbe munkára, 3 hét után tovább Dömbovicára, ahol 6 hónapig voltam egy nagy cementgyárban, és 32 ezrest kerestem. Ó-Románia egy része, Brassótól Szinajáig nagyon sziklás sok erdőséggel, sok forrása van, aztán nagy síkság következik. Ugyanabban az évben, november elsején jöttem haza. Decemberben a székelyhídi papírgyárban robbanás történt, négyen meg is haltak.
„Román idő”
Szüleim sírkövét 1931. januárjában készítettem el, február 16-án meghalt feleségem, Hatházi Julianna. Április hónapban újra nősültem, Bóné Juliannát vettem el. Édes fiam, ifj. Farkas Gábor 1932. április 20-án született meg. A népnek 1939-ig tűrhető volt az élete. Ez ideig 2 minisztert is lelőttek, és most már sűrűsödnek a vészjelek: az olaszok elfoglalták Szicíliát, a németek Ausztriát, az oroszok Lengyelország egy részét, és Finnországot 1939. december 1-én. A “román idő” alatt a közigazgatás román volt, 1939-ben készült el Székelyhídon a katolikus kápolnából egy román templom, ami mostanig sincs bepucolva. E napig 21 éve a román uralomnak…
Rencz Csaba
erdon.ro

Ponta lemond a PSD éléről, ha...
Victor Ponta PSD-elnök tegnap, a párt Országos Ügyvezető Tanácsának Sinaián tartott ülése után kijelentette, lemond a PSD éléről, ha az Országos Tanács márciusban nem fogadja el az általa javasolt statútum-módosításokat a bűnvádi ügyekben szereplő párttagok szankcióira vonatkozóan. A kérdésre, hogy az illető intézkedések elfogadásától teszi-e függővé a párt élén való maradását, Ponta így válaszolt: „Igen. Úgy gondolom, hogy ha az Országos Tanács elé állok egy javaslattal, és a kollégák többsége nem ért velem egyet, akkor jöjjön más, mivel nem mondhatom azt, hogy nincs igazam, de menjünk tovább”. Ponta kifejtette, hogy az Országos Tanács március 20–21-én tartandó ülésén a PSD-nek döntéseket kell hoznia azokról a dolgokról, amelyeket meg kell változtatnia belső szervezésével, mentalitásával, politikai és köztevékenységeivel kapcsolatban. A PSD elnöke kifejtette, jelenleg nincs konszenzus a pártban azt illetően, hogy az igazságszolgáltatással szembe kerülő párttagok számára pontos és világos szankciókat vezessenek be a statútumba, sőt.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Az elszármazottakkal együtt ünnepeltek Gyulakután
Egyre nagyobb igényeknek próbálnak megfelelni, amikor községi napokat tartanak – összegezte szerkesztőségünknek Varga József polgármester. Úgy tűnik, a hétvégén ez sikerült.
Kilencedik alkalommal rendeztek a hétvégén községi napokat Gyulakután, és idén nem csak két napra szorítkoztak. A két magyarországi testvértelepülés küldöttsége már csütörtökön megérkezett: Pétervására városát Eged István, Tófej községét Horváth Zoltán vezette, a fogadást ezúttal a helyi GYÖNGY szervezet rendezte, jelen voltak az önkormányzat munkatársai és képviselői mellett orvosok, de bármely gyulakutai lakos megismerhette a vendégeket. Pénteken a tófejiek a Békási-szorosig, a pétervásáriak Sinaiáig kirándultak. Délután rendezték a községbeli borászok hagyományos versenyét, este pedig három nagykoncert volt: a Bronx, Balázs Pali és Zoltán Erika fellépése nagy tömeget vonzott a színpad elé, de az azt követő retrobulit is alig lehetett abbahagyni hajnalban.
Szombaton reggel a helyi Szivárvány néptánccsoport tagjai szekéren, az erdőszentgyörgyi és havadi huszárok lovon, a mezőcsávási fúvószenekar autón járta be a települést, ének- és zeneszóval ébresztve és hívogatva a lakosságot az aznapi tevékenységekre. A hivatalos megnyitóra délután került sor, ahol a lakosság nagy tapssal fogadta a község polgármesterét. „Szeretem a gyulakutaiakat, és keresem bennük a jó társat, a nagy lelket, a jó szívet, azt az embert, aki mellém áll és községünkért tesz. Ez az igazi gyulakutai, és itt éppen elég van ezekből az emberekből” – mondta Varga József. Kelemen Atilla parlamenti képviselő szerint ennek a falunapnak nagyon komoly közösség- és magyarságerősítő hatása van, és az utóbbi évek munkáján meglátszik, hogy nagyon jó kezekben van a település. Szabó Árpád, Maros Megye Tanácsának alelnöke azt hangsúlyozta ki, hogy ez a rendezvény a helyiek összetartozásának ünnepe.
Színpadra léptek a helyi és havadtői óvodások és iskolások modern és népi táncokkal, furulyajátékkal, szép műsort mutatott be a tófeji Szivárvány dalkör és a helyi szépkorúak Reménység csoportja, miközben a közelben öt üstben gulyás főtt és jókora ökröt is forgattak nyárson. Délután újabb koncertsorozat indult: Mara után Kaly lépett színpadra és kimondta a jelszót: Elmegyek az éjszakába mulatni. Igaz ugyan, hogy ő kétszáz kilométerrel odébb múlatta át az éjszakát, de a küküllőmentiek a színpad előtt maradtak és hatalmasat buliztak Janicsák Vecával, Kökény Attilával, László Attilával, Tolvai Renátával, késő este pedig Kozsó és az Ámokfutók, majd a Groovehouse társaságában. A napot látványos tűzijáték zárta: tíz perc alatt több mint kétezer fénylövedék röpült a magasba.
Vasárnap a gyulakutai reformátusoknál a 25 és 50 évvel ezelőtt konfirmáltak találkoztak ismét, a csöbi katolikusok pedig búcsúünnepükre hívták meg az elöljárókat és vendégeiket. Eközben Gyulakután a sport is teret kapott: kispályás fociban és nemzetközi szabadfogású birkózóversenyen mérhették össze képességeiket a sportolók.
A több ezres tömeget megmozgató gyulakutai faluünnepről bővebben a Vásárhelyi Hírlap augusztus 17-ei, hétfői számában olvashatnak.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Megérte kirakodni
Töltött káposzta és kürtőskalács illata lengi be hatodik napja Sepsiszentgyörgy új főterét, és miközben őstermelők, kézművesek kínálják portékáikat, gyermekek veszik birtokukba a rögtönzött korcsolyapályát és karácsonyi dalokra róják a köröket.
Fekete Réka » Megérte eljönni, majdnem mindent eladtunk, még pótolni is kellett, jövőre is itt leszünk – mondták a sajt- és húskészítmények, házi szappanok, szörpök, lekvárok, pékáruk vásárosai. Bálint Margit Firtosváraljáról érkezett száz üveg szörppel és százötven lekvárral, két nap után haza kellett mennie feltölteni a készletet. Büszke arra, hogy kizárólag üvegedényben forgalmazza termékeiket, számára a minőség, és nem a mennyiség a fontos. A szörpöket főként fia készíti, ő a lekvárok mestere, a menye a címkékkel, a csomagolással foglalkozik. Saját feketeribizli-ültetvényük van, néhány bokor piros ribizli is, a málnát vegyesen főzik, kertit és vadon termőt, gyűjtenek kökényt, fenyőrügyet és -tobozt, bodzavirágot, gyermekláncfüvet, akácot, hecsedlit, készítenek szörpöt kék iringóból, ecetet vadalmából. A lekvárok is sokfélék, van cseresznyés, kétféle bodzabogyós, citromos és fahéjas, körtés, a hagymalekvár és a csípős két különlegesség, mindkettő hamar fogy. Zakuszka, torma, murok-, cékla- és almalé is van a polcokon, „ez csak természetes”. Elmondta: „Nagy a befektetés, hisz sokféle követelménynek kell megfelelni, a feldolgozónál minden egészségügyi szabványt be kell tartani, kell emésztő, kétféle öltöző, mosdó, zuhanyozó, kézi raktár, helyiségek a gyümölcs bevitelének, kihozatalának. De megéri, járunk vásárokba Bukarestbe, Székelyudvarhelyre, Medgyesre, Nagyszebenbe, Szinajára, Kolozsvárra, Brassóba, Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, Kovásznára, Sepsiszentgyörgyre, ahová, reméljük, jövőben is visszajövünk.” Ugyanígy vélekedik Fábián Mihály korondi sajtkészítő is. Nála is minden termék kelendő, nagyon jónak tartja a szentgyörgyi vásárt, száz-százötven kilogramm áruval jött, a forgalom láttán biztos abban, semmit nem kell hazavinnie. Ők is sokfelé vásároznak, Magyarországról is van megrendelésük. A Fábián család igazi sajtdinasztia, apáról fiúra szállt a mesterség, ami termékeiken is látszik, sokfélék és ízletesek. Saját állatállományukban háromszázötven anyajuhot és huszonhét tehenet nevelnek, így kéznél van a nyersanyag, „csak csinálni kell” – mondja a sajtmester, aki beleszületett a sajtkészítésbe. A köménymagos túró, mozzarella, telemea, vaj, füstölt parenyicák – fokhagymás, paprikás, lila hagymás és csilis – sátránál szinte állandóan van vásárló, jól jár, aki kinyitja pénztárcáját.
Az illatok nem csak a vásári főzőcskésektől terjednek, a házi szappanok, testápolók közelében is kellemes a visszafogott illat, mert itt is minden természetes, nem dúsítják adalékokkal. A csíkszeredai Pál Andrea, bár a termékeket nem ő készíti, jól ismeri azokat, kedvesen kínálja a levendulás, kamillás, csokis-mentás, kecsketejes, mézes, kókuszos, parajdi sós, banános-csokis, kénes, sörös és még ki tudja, hányféle szappant, valamint a sheavajas, szőlőmagos, kakaóvajas testápolókat. Elégedett az eladással, holnapig még marad, azt mondja, megéri.
A rövid vásármustra csupán ízelítő a város karácsonyi hangulatából, a templomokban, előadótermekben még a napokban folytatódik az ünnepi együttlét, a vásár ellenben holnap délben bezár.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest (Részletek) (10.)
Kezdetben a szabályzat a román nyelv és Románia történelmének oktatását csak akkor tette kötelezővé, ha az illető iskolába román gyermekek is jártak. 1903-ban Spiru Haret a királyi himnusz kötelező eléneklését is bevezette, a román nemzeti ünnepeken és iskolai ünnepségek alkalmából szervezett előadásokon is kötelezővé tette a hazafias dalokat, szavalatokat és a román népi táncokat. Haret szerette volna, ha a tanulók a szünetekben is románul beszélnek: „gyermekeink a tízperces szünet alatt nem társalognak eleget románul”, hányta a magyar iskolák vezetői szemére.
A magyar iskolában tilos volt a magyarországi történelem, földrajz és olvasókönyvek használata. Mivel nem voltak Romániában összeállított magyar tankönyvek, a bukaresti református közösség pályázatot írt ki, és egyidejűleg közzétette a Bukaresti Közlönyben a tankönyvekre vonatkozó előírásokat tartalmazó miniszteri rendeletet. (...)
Kertész József tanító, aki Bukarestben tanított 1893–1895 között, összeállított egy, az előírásoknak megfelelő olvasókönyvet a II–III. osztályok számára. Csak a tankönyv kéziratához sikerült hozzájutnunk. A kéziratban Kölcsey Himnusza és Vörösmarty Szózata is helyet kapott; megzenésítve mindkettő bekerült a református zsoltárok közé: a 346., Isten, áldd meg a magyart kezdetű, illetve a 408., Hazádnak rendületlenül... kezdetű zsoltárként. Ezt a két zsoltárt, az 55., a bibliai Dávidnak a Zsoltárok könyvéből átvett zsoltárával együtt aztán évtizedekre betiltották, mivel „sértik a román nép hazafias érzelmeit”. Az erdélyi református püspökség csak az 1999-es kiadásában vette vissza hivatalosan a három zsoltárt a zsoltároskönyvbe. Kertész tankönyvében volt egy Petőfi- és egy Arany-vers is, Benedek Eleknek egy elbeszélése és egy olvasmány a magyarok eredetéről. Mást semmit sem tudhattak meg a gyermekek Magyarországról; maga az ország neve is csak elvétve bukkan fel a 134 olvasmány során. A szerző különbséget tett a haza és az otthon közt, kijelentve, hogy a romániai magyaroknak Románia az otthonuk. A gyermekek mégiscsak megtudhattak egyet-mást Székelyföldről, két, az erdélyi tankönyvekből átvett olvasmányból.
Kertész tankönyvének eredeti része a románokról és Romániáról s elsősorban a magyar szórványról szól. Hét leckének a román történelem a témája: a fanarióta uralom, a Tudor Vladimirescu vezette felkelés, a román társadalom nagy változásai Cuza alatt, a függetlenségi háború, a plevnai és grivicai harcok, I. Károly király uralkodása. Más olvasmányok Románia természeti szépségeit és jelen megvalósításait mutatják be: a vasúti hálózatot, Sinaiát és Jászvásárt. Több olvasmány is szól a bukaresti magyarok életéről és foglalkozásaikról: a kocsigyártókról, kovácsokról, asztalosokról, kőművesekről, cipészekről stb. A magyarok békésen élnek együtt a románokkal és szeretik őket becsületességükért és szorgalmukért, állítja a szerző. Felsorolja a román városokat, ahol magyar iskola és templom van, és Mihály László etnográfus adatai alapján a moldvai és bukovinai magyar csángó falvakról is említést tesz. A tankönyv a szerző két saját fordítását is tartalmazza: a királyi himnuszét és egy, a Dâmbovița „édes vizéhez” szóló versét.
A tankönyvet jóváhagyták, és 1901-ben meg is jelent. A szerző legjobb szándéka ellenére a könyv a nemzeti történelem emlékezetből való kitörlésével fontos szerepet játszott a magyar szórvány asszimilációjában. 1904-ben több nagy botrány robbant ki az idegen iskolák nem megfelelő működése miatt; a hatóságok és a parlament figyelme elsősorban a Notre Dame de Sion bukaresti és vidéki ( Brăila, Galac és Jászvásár) katolikus iskolahálózatra irányult.
Az Oktatásügyi Minisztérium Állandó Tanácsa megvizsgálta az intézet ellen felhozott vádakat és ideiglenesen felfüggesztette működését. Csak néhány magas rangú ember közbelépésének köszönhették az enyhe büntetést, kiknek gyermekei ebbe a katolikus iskolába jártak; a tanulók közt ortodox papok leányait is megtalálhattuk.
Egy 1904-es parlamenti felszólalásban Petre Grădișteanu szenátor, aki ennek az iskolának, de a magyar református iskolának is esküdt ellensége volt, az idegen iskolák bezárását követelte. Spiru Haret elismerte, hogy ellenőrző eszközei korlátozottak, de már 1903-ban határozatban utasította a Notre Dame de Sion intézet iskoláit, hogy „a román nyelvet és vallást megfelelő módon tanítsák”, és a magyar iskolák csak azzal a „tételesen megszabott feltétellel” működhetnek, hogy „egyetlen román gyermeket se fogadnak”.
Spiru Haret álláspontja az idegen iskolákkal – és általában a nem románokkal – szemben egyre radikálisabbá vált, ahogy az a nacionalista iskoláról (Școala naționalistă) szóló brosúrájában is olvasható. Az idegen felekezeti iskolákat kimondottan veszélyesnek tartotta, és szigorú ellenőrzés alatt akarta tartani. „Valóságos államok az államban – mondta felháborodottan –, amelyekhez senki sem mer hozzányúlni.” Nem akarta, hogy külföldi tanárok tanítsanak ezekben az intézetekben, mivel szerinte ellenségesek voltak a román állammal szemben és a románok megvetésére tanították diákjaikat. Első ízben Haret hozta szóba azokat a más nemzetiségű – és mint ilyen, a román népszámlálásokon figyelmen kívül hagyott – román állampolgárokat, akik kompakt tömegben élnek „évszázadok óta itt letelepedve”. A bolgárok, ruténok, magyarok egész falvairól volt szó, akik elfogadhatatlan módon nem akartak megtanulni románul. A moldvai magyar falvakban a román állam iskolái, ahol kizárólag románul tanítottak, „üresen állnak”, és a gyermekek a „moldvai magyar gyerekek ábécéskönyvét” és a „romániai magyarok kalendáriumát” használják, utalt Poliány Képes Naptárára; ezek a könyvek minden háznál megvoltak, és a papjaik örök kárhozattal fenyegették azokat, akik román iskolába merészelték küldeni gyermekeiket. Azt állította, hogy „nem arról van szó, hogy elfelejtessük nyelvüket, azt megtarthatták”, de fel sem merült a nemzetiségi tannyelvű iskolák alapítása, hanem kizárólag román nyelven folyt a oktatás, a legjobb tanítók segítségével, akik ezért fizetéskiegészítést is kaptak. Ezzel megtörtént volna az asszimilálásuk: „mindenki egyesülése ugyanannak a hazaszeretetnek a jegyében”, ugyanis „egy állam egysége és ereje szükségessé teszi a területén élő nemzetiségek beolvasztását”.
A moldvai csángók elleni offenzívának több évtizedes múltja van a román politikában. Röviddel az 1857-es ideiglenes díván ülése után, Cuza idejében, egy szabófalvi származású képviselőjük révén a csángók román állampolgárokká váltak. Demény Lajos szerint ez a csángó képviselő Ioan Robu, jelenlegi bukaresti katolikus érsek őse volt.
Tudjuk, hogy volt egy szabófalvi származású, Mihai Robu nevű jászvásári püspök a két világháború között. A jászvásári papnevelde, a „janicsáriskola” végzettjeként 1924-ben nevezték ki. Netzhammer püspök így írt erről: „a nemzetiségiek, és mindenekelőtt a magyarok nemkívánatosak”. A román hatóságoknak nem kellett aggódniuk, a csángó püspök kijelentette ugyanis, hogy nincs módjában magyar iskolákat alapítani a csángóknak, és magyar papokat sem tud biztosítani számukra, mert „én nem csinálhatok nemzetiségi mozgalmat, nem is politizálhatok, mert az egyház célja a lelkiség”. Habár az 1866-os alkotmány biztosította a vallásszabadságot a csángóknak is, évtizedekig nyomás nehezedett rájuk, hogy megtagadják nyelvüket. Ismert egy magyar pap esete, aki feletteseitől szigorú megróvásban részesült, amiért magyarul merészelt misézni, merthogy ezzel a nyelvvel „kompromittálta a katolicizmust”. Közvetlenül az egyesülés után, az új kormány azonnal a csángók elrománosítását célzó politikába kezdett, V. A. Urechia, a vallásügyi osztály főnöke jogalkotási lépései révén, amely során a katolikusok is a román állam felügyelete alá kerültek volna. Kormányhatározattal megalapították a jászvásári katolikus püspökséget és papneveldét, azonban ezeket a határozatokat nem léptették érvénybe. Urechia mégis megszerezte a Román Fejedelemségekben tevékenykedő, a Propaganda Fide kongregációnak alárendelt katolikus papok beleegyezését a moldvai magyar papok eltávolításához. Teljesen azonban nem sikerült eltüntetnie őket, 1868-ban, a Forrófalvához tartozó csángó falvakat meglátogató I. C. Brătianu liberális politikus még magyar kémeknek titulálta őket.
A magyarok asszimilációjában döntő és áldatlan szerepet játszott a román állam fennhatósága alatt álló jászvásári katolikus püspökség. 1884-ben a moldvai egyházmegye 65 ezer hívőt számlált; gyanítható, hogy nagyrészük magyar csángó volt, ezt a feltételezést Netzhammer püspök is megerősíti. Véleménye szerint, amelyet jóval később, 1918-ban egy, az osztrák–magyar közös külügyminiszternek, Czernin grófnak benyújtott kérésében is kifejtett, szükséges, hogy a romániai hívek megőrizzék anyanyelvüket, a román kormánynak kötelessége nem gátolni az anyanyelvű hitgyakorlást, és „biztosítani utódaik számára, hogy megtanulhassanak legalább írni és olvasni anyanyelvükön”. Mintegy 80 ezer román állampolgárságú katolikus csángó élt, elsősorban Bákó és Roman körzetében, valamint 3000 bolgár katolikus a főváros környékén (Ciopleán és Popești-en). 1920-ban kijelentette, hogy a moldvai egyházközség „több mint nyolcvan százalékban földműves magyar csángóból” áll. A püspök hivatkozik egy, a D. Sturdza vezette román kormány és Dominicus Jaket jászvásári püspök közti titkos megállapodásra is, amelyben megtiltották a magyar nyelvű prédikációkat és hittanórákat a csángók számára. 1893-tól a katekizmust csak román nyelven tanították.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)