Nyolcadik alkalommal lesz népzene- és néptánctalálkozó. Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Állami Népi Együttes rendezésében a kétnapos /nov. 8-9./ találkozón Mezőségről a visai táncosok és a palatkai zenekar, Kalotaszegről Lengyel László és a türei néptáncosok, Moldvából a pusztinai csángó táncosok és zenészek, Sepsiszentgyörgyről az őrkői cigány táncosok és zenészek. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 5./

Sepsiszentgyörgyön két katolikus templom épül, az Őrkő alatti cigánytelep lakosainak lelki gondozására pedig Márkus András, eddigi Csíki utcai plébános vállalkozott. Márkos András elmondta, hogy 1992-ben felépült a városban a Teréz Anya Leányai temploma, akkor felfigyelt a cigánygyerekekre, foglalkozni kezdett velük. Engedélyt kért, hogy csak a cigányok pasztorációjával foglalkozzon, ezt idén megkezdhette. Építik a lelkipásztori központot, ahol tervei szerint iskola is lesz, a felnőttek oktatására is gondol. 1993-ban nyolcvan gyermekből álló első áldozó csoportot gyűjtött össze, közben rádöbbent arra, hogy a legtöbb gyermek írni-olvasni sem tud. Ketten jöttek a segítségére, hitoktatónők, akik azóta is tanítják a cigánygyermekeket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16-17./

"Megjelent Vita Zsigmond posztumusz tanulmánykötete: Enyedi évek, enyedi emberek /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1998/, melyhez Dávid Gyula írt a szerző életét bemutató előszót. Vita Zsigmond idén halt meg, 91 éves korában, Dávid Gyula szavaival "visszatért az 'enyedi csendbe', az Őrkő alá, amelyre nehéz időkben annyiszor feltekintettek Enyed magyarjai, s amely az ő számára is jelkép volt: világának központja". /Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./ Vita Zsigmond /Nagyenyed, 1906. jan. 16.- Kolozsvár, 1998. jan. 1./ "

"A Nyílt Társadalomért Alapítvány támogatásával szervezett program keretében a magyar gyerekek Kolozsváron román családoknál laktak, az ideérkező román gyerekek pedig itteni magyar családoknál. A másik program: Sepsiszentgyörgyön elkezdődött a cigány és magyar gyerekek számára szervezett egyhetes tábor. A táborozás jó lehetőséget kínált az egymás kultúrájával, az együttélés lehetőségeivel és szabályaival való megismerkedésre. Az egyéves program keretében néhány hónapon keresztül rendszeres foglalkozáson vehettek részt az őrkői roma gyerekek. Irodalommal, írással, olvasással, számítógéppel ismerkedtek. /A közeledést szolgálják a rendezvények. Cigány-magyar és román-magyar közös táborokat szerveznek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./"

"A húsz éve működő nemzetközi táncház és zenésztábor résztvevőinek jubileumi koncertjével aug. 5-én véget ért a Csángó fesztivál háromnapos eseménysorozata Jászberényben. Az 1991 óta megrendezett szórakoztató látványosság célja ezúttal is az volt, hogy elsősorban a Kárpát-medencében élő kisebbségek, etnikai csoportok néphagyományait bemutassák, így híva fel a figyelmet ezek egyetemes kulturális értékeire. A fesztiválon részt vettek olyan távolabbi országok nemzetiségeit, népcsoportjait képviselő együttesek is, amelyek őrzik a hagyományos folklór sajátos jegyeit. Így a határon túli magyar kisebbségek együttesein kívül vendégül láttak Franciaországból, Görögországból, Oroszországból, Portugáliából érkező művészeti csoportokat. Legtöbben Erdélyből érkeztek; a gyimesi, moldvai csángók mellett csíkszentdomokosi, magyarszentbenedeki, mérai, mezőkölpényi, őrkői hagyományőrzők, valamint a szászcsávási cigány zenekar fellépése színesítette a programot. A hagyomány szerint ezúttal is megtartották a Hodorog Luca moldvai csángó énekes emlékét ápoló szentmisét. Az idős asszony egy korábbi Csángó fesztiválon Jászberényben hunyt el, és kérésére a városban helyezték örök nyugalomra. /Csángó fesztivál Jászberényben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./"

"A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániatemplom százéves. Erre az alkalomra felújították a templomot. Dr. Jakubinyi György, Erdély érseke celebrálta a szentmisét. A sepsiszentgyörgyi római katolikus közösség 1860-ban még 800 tagot számlált, 1890-ben 1500-at, ma a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániához egy tizenötezres közösség tartozik. A központi templom mellé társultak a Csíki utcai (1987), az Állomás negyedben a Szent Benedek-plébánia, az Őrkő alatt a Kalkuttai Teréz anya rendjének kolostora és a templom (1988), Szépmezőn a Szent József Munkás-kápolna (1990), és épülőfélben van az ötödik sepsiszentgyörgyi római katolikus templom is. Csató Béla 1981-1990 között volt itt plébános, a diktatúra legszörnyűbb éveiben képes volt elérni az egyház fizikai és lelki térnyerését. /Sylvester Lajos: Új áldás Isten házára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./ "

"A baróti RMDSZ március 15-e "előestéjén" megkezdte a szabadságharc megünneplését. A Baróti Szabó Dávid Középiskola közreműködésével emlékműsort tartott Baikó Lajos 48-as honvédtiszt emlékművénél és a millecentenáriumi emlékműnél. Albert Dénes polgármester tartott ünnepi beszédet a Zathureczky-temetőben, ahol megkoszorúzták Bem tábornok tábori orvosának, Simonffy Sámuelnek a síremlékét. Az ünneplők fáklyás menetben vonultak újra a város központjába. Hét órától a Művelődési Házban megnyitották a Kossuth-arcai a Kárpát-medencében című kiállítást, majd nyolc órától kezdetét vette a Hiszek egy Istenben! Hiszek egy Hazában! című koncert, a helyi TransylMania együttes előadása. Gyergyószentmiklóson az RMDSZ és a polgármesteri hivatal kétnapos rendezvénye az iskolákban szervezett ünnepségekkel kezdődött. A Fogarassy Mihály Általános Iskolában történelmi vetélkedőt tartottak. A Kós Károly iskola diákjai az Így látjuk mi témával meghirdetett kiállításra neveztek be rajzaikkal, valamint szavalóversenyt tartottak. A középiskolákban zenés-irodalmi összeállításokat mutattak be. A Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület huszárai vonultak fel. Sepsiszentgyörgyön márc. 14-én a Szabadság-szobornál helyezték el a kegyelet virágait, majd a Váradi József Általános Iskola udvarán felállított kőtömbös kopjafánál mutattak be ünnepi műsort az iskola tanulói. Ezután a Gábor Áron- és Balcescu-szobroknál és a Lábas Házon található Váradi-Bartalis siralomházi emléktáblánál tartottak megemlékezést. Délután az őrkői vesztőhelyi emlékműnél, a szemerjai és az eprestetői csaták emlékműveinél idézték fel az 1848-49-es eseményeket. Este a Tamási Áron Színház színészeinek közreműködésével Kossuth-emlékestet tartottak. /Ünnep havazásban. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./"

A két ország filmes történetében első alkalommal szerveznek kizárólag dokumentumfilmek számára fesztivált. A bukaresti Magyar Kulturális Központ rendezésében Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő FILM.DOK több kíván lenni egy dokumentumfilmeket bemutató és rangsoroló rendezvénynél, a szervezők azt remélik, sikerül a szakma képviselői számára fórumot, műhelyt teremteni a kapcsolatok erősítése, újak kialakítása érdekében. A versenyző filmeket a Gulyás Gyula budapesti rendező által elnökölt zsűri bírál el.   A Rendszerváltás kategóriában többek között szó lesz Csíkszereda történelmi városmagja megsemmisítésének tragédiájáról, bukaresti utcagyerekekről, az 1960–70-es évek ifjúságának problémáiról és a romániai arisztokrácia felszámolásáról. Két sepsiszentgyörgyi alkotó filmje is versenyben van, Sylvester Lajos Királyvadászat című, Egy politikus útja a paradicsomból a pokolba felvezetésű, Király Károlyról szóló filmje és Petke László Hogyha az Isten is úgy akarja, az őrkői cigányok mindennapjait bemutató dokumentumfilmje. /Fekete Réka: Magyar–román dokumentumfilm-fesztivál Sepsiszentgyörgyön (FILM.DOK). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 15./

Búcsú Úz-völgyi Sylvester Lajostól
Erdély fővárosában örökre eltávozott közülünk Háromszék nagy tiszteletnek, szeretetnek és megbecsülésnek örvendő aranytollú írója. Most, amikor kinyíltak a májusi gyöngyvirágok, virágoznak minden helységben a májusi orgonák, Csernátonban boroszlánok integetnek, "mégis hiányzik valaki ebből az utcából".
Tudom, hogy ő, bár nagy horgász volt, nem szerette a giccses dalokat, melyben pesti híd alatt valaki aranyhalat halászott ki, inkább arra figyelmeztetett, hogy a Tatros partján nem jó elaludni, s a székelyek, a 18 évesek, ne rukkoljanak bé Romániába.
Előnevét azzal érdemelte ki, hogy felvilágosította a hadtörténészeket: az első helység, ahová a szovjet hadsereg magyar földre lépett, nem a Békés megyei Battonya, hanem az Úz-völgye volt, 1944. augusztus 26-án, ahová 1994-ben emlékművet állítottunk! Már abban az évben vezérkari főnöknek neveztük ki, mert kard helyett éles tollával megszúrkodta a Bukarestig eljutó támadókat, akik ellenezték a több száz elesett magyar honvéd emlékművének felállítását. Amíg az Úz-völgyi hegyomlást próbálta megállítani, a csórékolbász fogyasztása mellett mesélte a vezérkari főnök esetét, aki hadseregparancsnokával Ökör­mezőnél átment az ezeréves határon. Lajos barátunk nem ment át az oroszokhoz, hanem két helyen is átlépett az ezeréves magyar határon: Sós­mezőnél és Dormányfalva felől a Veresvíznél, ugyanis kerülni kellett az Ojtozi-szoros felé, hogy elérhessük a zarándok­hellyé alakult Úz-völgyét, a M. Kir. honvéd kaszárnyákkal, hadikápolnával és hadi temető emlékhellyel együtt.
Úz-völgye mellett nem felejtjük el azt sem, amikor Sylvester Lajos nem írhatta le a helységnevek eredeti, ősi magyar neveit. Ekkor az Őrkő alatti, Cenk alatti városokról, az Óriáspince melletti helységekről értesített, közben hazahozta az őrnagyot, és a Véczeri-emlékmű helyreállításáért folyó küzdelmében állását vesztette. De cserébe a világraszóló deszkákra állította Csurka István, Sütő András, Illyés Gyula drámáit.
Sylvester Lajos azzal a meggyőződéssel távozott az örök harcmezőkre, hogy Háromszék népe és szerte a világon, ahol írásait olvassák, követőkre, tisztelőkre és emlékezőkre talál.
Dr. Szőcs Dániel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Romagondok Háromszéken (Kevesen vallották cigánynak magukat)
Még legalább két hétig várniuk kell a kőröspataki romáknak, míg újra működőképes lesz az utcai vízcsap, és ismét biztosítani tudják számukra a zökkenőmentes vízellátást – jelentette be Codrin Munteanu prefektus, aki szerint az ügyben tartott vizsgálat számos rendellenességet hozott felszínre, ezek azonban nem helyi sajátosságok, megyei szinten jellemzőek. Legnagyobb gond, hogy a hivatalosan, népszámláláskor is jegyzékbe vett romák száma alig egytizede valós létszámuknak, s így az önkormányzatok nem tudják lehívni az életkörülményeik javítását célzó európai pénzeket. Bő egy hete robbant a botrány Kőröspatakon, amikor immár sokadszor elromlott (elrontották?) a roma negyed házainak vízellátását biztosító utcai csap. A prefektus szerint ültetik a cigányokat, hergelik a jelenlegi polgármester ellen, nem mondta ki, de szavaiból kitetszett, hogy Silviu Ioachim előző polgármestert tartja felbujtónak. Mindenben támogatja Kisgyörgy Sándort, helyesen járt el – hangsúlyozta. Mint mondta, a szivattyú hibásodott meg, megrendelték az alkatrészt, még legalább egy-két hét, amíg megérkezik, s akkor ismét lesz víz. A romák lázadása után a prefektúra vizsgálatot rendelt el Kőröspatakon. Kiderült, a házak többsége törvénytelenül, engedély nélkül épült, községi területre, bő tíz éve nem fizetnek semmilyen helyi adót, illetéket. A vízellátást az utcai kútról biztosítják, az áramot sok esetben lopják, a gyermekek nem járnak iskolába. A legnagyobb gondot azonban az jelenti, hogy bár 900–1000 cigány lakos él Kőröspatakon, a népszámláláskor alig heten vallották magukat romának. Így hivatalos bizonyíték híján a polgármesteri hivatal nem pályázhat a romák felzárkóztatására szánt európai pénzekre. A prefektus szerint programok, alapok léteznek, ám majdnem sehol nem tudják igazolni, hogy jelentős számú cigány él ott. Nem mondta ki nyíltan, de több ízben célzott arra, hogy „egyesek” arra buzdították a romákat: ne vallják be származásukat. „Ezt én hivatalosan nem nyilatkozhatom, de azt hallottam, sok számlálóbiztos be sem ment a telepre – például Sepsiszentgyörgyön az Őrkőre –, megállt a szélén, s aki odament, az bediktálhatta, amit akart. Számos esetben, ha magyarul beszéltek, az anyanyelv mellett a nemzetiséghez is a magyart írták be” – magyarázta Codrin Munteanu. Így történhetett meg, hogy a megyeközpontban 420 roma került jegyzékbe, holott valójában több mint 4000-en vannak, Nagyborosnyón 38-at vettek nyilvántartásba, pedig több mint 1500 cigány él, Bardocon 645 került a hivatalos ívekbe, pedig a polgármesteri hivatal szerint majdnem ezer roma lakosuk van, Gidófalván legalább 700 cigány él, de csak öten vallották ezt – sorolta a prefektus. Szerinte Kovászna megyének több mint 20 000 roma lakosa van, azaz a lakosság legalább 10 százaléka ehhez a kisebbséghez tartozik. Kifejtette: a statisztikai hivatal vezetőjével, civil szervezetekkel közösen keresik a megoldást, hogy elkészítsenek egy népszámlálási adatokkal párhuzamos dokumentumot, amelyre hivatkozva lehetővé válna a pályázás. Kőröspatakon például pályázni lehetne könnyűszerkezetű házak építésére, s akkor rendezni lehetne a víz- és villanyellátást, de a törvénytelen építkezések is legalizálhatóak lennének. A prefektus nem tudta még, milyen javaslattal állnak majd elő, s azt sem, mikorra ölthet konkrét formát elképzelése.
Frakas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Őrkő körül
Sepsiszentgyörgy lakosságának óvatos számítás szerint mintegy tíz százaléka cigány származású. Felük az Őrkőn él, a másik része szerte a városban, a látszat szerint kissé civilizáltabb, az integráció útján előbbre jutva.
Nem ritkán botlik az ember egy-egy kolduló kisgyermekbe, de felnőttbe is, ki receptet szorongat markában, s arra kér, segítsd, hogy kiválthassa, mert beteg a gyermek, a felség, az anya. A mi cigányaink, hisz az utolsó népszámláláson is zömük magyarnak vallotta magát, az iskolában magyarul tanulnak, minden választáson az RMDSZ tulipánjára ütik a pecsétet. Néhány, az ő sorsukért felelős emberrel beszélgettem helyzetükről, attól indíttatva, hogy dr. Antal Álmos, a megyei kórház orvos igazgatója egy interjú alkalmával kijelentette, az orvosi ellátáson kívül ezek az emberek sehol nem részesülnek emberhez méltó ellátásban.
Vagy esznek, vagy fűtenek
ANTAL ÁLMOS, a megyei kórház orvos igazgatója: Muszáj a cigánykérdésről beszélnünk, főként azért, mert úgy látszik, ránk, a kórházra hárul annak kötelessége, hogy megoldjuk. Én úgy látom, sehol emberhez méltó szolgáltatást nem kapnak, csak itt, a kórházban. Ennek kapcsán ellenben el kell mondanom, hogy igen súlyos dolognak tartom a gettósodást, mely azt jelenti, hogy egy településen ötvennél több olyan személy él, akinek nincs munkából származó jövedelme, s legalább felének nyolc osztálynál alacsonyabb az iskolai végzettsége. Sepsiszentgyörgyön például óriási szegregátum él, számbelileg közelíti az összlakosság tíz százalékát, Székelyszáldoboson, Bölönpatakon, Árapatakon, Szentléleken úgyszintén. Ha bajban vannak, kihez fordulnak? Mentőt hívnak, kórházba jönnek. Ez nagyon sokba kerül. Nem azt mondom, hogy a költségeket nem képes elviselni az állam, csak azt, hogy igen hátrányos körülmények között élnek, és ezt a külvilág nem hajlandó tudomásul venni. Bajaik mind itt csapódnak le a kórházban. Több mint huszonöt éve követem sorsukat, azóta dolgozom kórházban, s látom, hogy ezek az emberek elveszítették munkalehetőségeiket, gyermekeik nem járnak iskolába, de a betegségeknek ugyanúgy vagy az átlagemberhez viszonyítva még jobban ki vannak téve. – Hallani, a gyermekanyák zöme is e közösségekből kerül ki.
– Majdnem a százat súrolja csak az ebben a kórházban szülő, tizennyolc éven aluli gyermekanyák száma. Egy procedúra szerint ilyenkor értesítenünk kell a gyermekjogvédelmet, rendőrséget. De szemmel láthatóan világuk párhuzamos a mienkkel.
Ezeknek a jelentett eseteknek legnagyobb része, információink szerint egyetlenegy sem került tárgyalási fázisba, már a kivizsgálás szakaszában elakad. Nem arról van szó, hogy boldogítana bárkit is, ha egy embert bezárnak, hanem arról, hogy sem a társadalmi, sem a jogi korlát ez esetekben nem működik. Most nem arról beszélnék, hogy ezek nehezítik munkánkat, hanem a társadalmi jelenségről, miként nő folyamatosan a halmozottan hátrányos helyzetben élő szegregátumok létszáma. Miközben tudjuk, hogy a szegénység, melyben élnek, olyan mély, hogy télen például – kissé sarkítva – vagy esznek, vagy fűtenek. Mi, orvosok igyekszünk emberségesen bánni velük. Hogy ezt a személyzet vagy más betegek, látogatók, miként fogadják, más kérdés. De nem tudok még olyan intézményről, mely ezt a részfeladatot felvállalta volna. Tudom, hogy a beiskolázások száma is óriásit csökkent, azt is, hogy az e közösségekből származó középiskolásokat két kezünkön megszámlálhatjuk. Tetszik, nem tetszik, ezek az emberek is részei életünknek, városunknak, maga az Őrkő is, akár a múzeum vagy a park.
Életformájukhoz ragaszkodnak
Mindenki, aki hivatalból vagy egyszerű emberi szolidaritásból a cigánykérdéssel foglalkozik, elismeri, hogy e területen bokrosak a gondok. Az erős identiltástudattal rendelkező közösséget meglehetősen nehéz megszokott életformájából kimozdítani. Főként mert soraiban az átlagosnál is magasabb a szegénység, a munkanélküliség, a korai házasságkötés aránya, gyors a gyermekszaporulat, rosszak lakásviszonyaik. A megyeszékhely roma lakosságának mintegy fele él szinte gettóba zárva az Őrkőn, másik fele a városban szétszórva, valamivel jobb körülmények között, de ugyancsak a szegénység küszöbén tengődik. A kitörés nagyon nehéz, hisz lakást keveset kapnak, az albérlet drága, ezért elérhetetlen. A roma származású fiatalok nehezen kapnak munkát, és ha a bőrük színe miatt esetleg nem kerülnek hátrányos helyzetbe, gyenge romántudásuk áthághatatlan akadálynak bizonyul.
TANKÓ VILMOS, a város szociális osztályának vezetője mondta el, amikor a cigány emberek szociális támogatottságáról érdeklődtünk, hogy a szegény családok támogatására meglehetősen sokat költ a tanács. Sok és több fajta segélyezés létezik, de arra vonatkozó statisztikáik, hogy támogatottjaik közül ki roma, ki nem – nincs. A utolsó népszámlálás is azt mutatta, kevesen vállalják cigány voltukat. Nálunk magyarnak, a románok lakta településeken románnak vallották magukat. Igen furcsa jelenség: bár életformájukhoz ragaszkodnak, nemzeti hovatartozásukat nem vállalják. Pünkösdre szépen felöltöznek
LAURA DEME bérezett egészségügyi közvetítő. Feladata terhesanya-gondozás és az ehhez kapcsolódó teendők. Mikor munkájáról kérdezzük, szívesen beszél, de azt is fontosnak tartja elmondani, hatalmas civilizációs lemaradás tapasztalható ebben a környezetben. Munkája legeredményesebb részének azt tekinti, hogy sikerült a hagyományos és a körülményeknél jobb higiéniai szokásokra rávezetnie a kisgyermekes anyákat, hogy az orvossal együtt családtervezési ismeretekkel okosabb gyermekvállalásra próbálják nevelni a fiatal családokat, ingyen fogamzásgátlókat juttatnak a termékeny korban lévő asszonyoknak. Az eredmény még várat magára – mondja –, változatlanul magas a zsenge fiatal korban kötött házasságok száma vagy a kiskorú lányok körében a terhesség. Mindkettő következménye a korai iskolaelhagyás. Laura Deme hatszáznál is többre becsüli az őrkői gyermekek számát, akik rossz minőségű házakban élnek, s az utcáról behordott ivó- és mosdóvíz, a villanyáram hiánya megnehezíti életüket. Örömmel beszél arról, hogy valamelyes fejlődést mégis tapasztalni a cigány családok gyermekeikhez való viszonyában, bérmálásra, elsőáldozásra szépen felöltöztetik őket, de ennél is fontosabb, hogy az iskolában is ma már ritkábban látni elhanyagolt gyermekeket.
Sorsukon javítani – kötelességünk
– Valamikor olyan szenvedéllyel és tenni akarással vetette bele magát az Őrkő és az őrkői cigányok élet- és lakáskörülményeinek megváltoztatásába, hogy – nem tudom, szemébe is, de háta mögött cigány vajdának nevezték Czimbalmos Csaba akkori alpolgármestert, jelenlegi városmenedzsert. E feladatot már átadta utódjának, Tischler Ferencnek, de bizonyára elárulja, sikerült-e valamit is megvalósítania régi terveiből.
CZIMBALMOS CSABA: Elégedett nem vagyok, sorsukat látva nem is lehetek, de az elmúlt húsz esztendő alatt mégis sikerült egy-két fontos dolgot megvalósítanunk. Az utcákat úgy-ahogy, kaviccsal feltöltötték, elkészültek azok a bizonyos utcai vízcsapok, ahonnan egészséges vizet kapnak, és sajnos, csak anyagi okok miatt nem tudták ezt a vizet a háztartásokba is bevezetni, tanácsi pénzen újították fel a közösségi házat, helyben orvosi ellátáshoz is jutnak, elkészültek az első esővíz-elvezetők, s a szemétgyűjtés tekintetében mozdultak előre. Változatlanul gondot okoz, hogy a telkeket nem tudják számukra kimérni, a terület ugyanis a hadseregé, s annak idején önkényes helyfoglalás történt. Nagy, gyökeres átalakítási terveim elakadtak, az Európai Unió lakásfelújításra egy fityinget sem ad, így az emberibb lakhatási körülmények megteremtése álom maradt nemcsak számomra, de számukra is. Tény, itt él a város lakosságának legszegényebb rétege, s sorsukon javítani továbbra is feladataink közé tartozik.
Ne ebéddel csalogassuk az iskolába!
Ha csavargó, rosszul öltözött cigány gyermeket lát az ember az utcán – bár ismerjük el, egyre kevesebben vannak –, általában azzal nyugtatja lelkiismeretét – ki egyáltalán foglalkozik e népcsoport gondjaival, gyermekeinek sorsával –, hogy az iskolában vagy óvodában az Őrkőn a Caritas jóvoltából legalább naponta egy alkalommal meleg ételhez is jutnak.
KOSZTÁNDI TERÉZ-t, a közismert katolikus jótékonysági szervezet, a Caritas sepsiszentgyörgyi vezetőjét elfoglaltsága miatt meglehetősen nehezen találtuk meg, végül egy borús reggel ültünk le beszélgetni, s legnagyobb meglepetésemre megerősítette: idén az őrkői iskolás és óvodás gyermekek nem kapnak ebédet. Magyarázni kezdte, hogy az osztrák társintézményük igényesebb, és hosszú távú nevelési programot dolgozott ki Comenius néven. Úgy találták, az ebéddel való iskolába csalogatás meglehetősen primitív, eredménye alig értékelhető, és múlékony. Olyan célok megvalósítását tűzte a helyi Caritas elé, melynek hatása hosszabb távú és maradandóbb. Például a délutáni oktatásra, foglalkozásokra helyezték a hangsúlyt, iskolai mediátort alkalmaznának, de főképp összefognák, egy irányítás alá vonnák a roma gyermekek felzárkóztatási programját. Természetesen az étkeztetési program feladására ama prózai felismerés is kényszerítette, hogy az egyre több gyermek ellátása egyre több pénzbe kerül!
Akkor segítünk, ha ők is akarják
– Minden választás előtt az RMDSZ célba veszi a magyar cigányságot. Ígér nekik fűt-fát, magához édesgeti, s természetesen a tulipánra nyomják a pecsétet. Mégis – huszonhárom év alatt – életük alig javult.
TISCHLER FERENC alpolgármester: Két-három hete munkacsoportot hoztunk létre a sepsiszentgyörgyi romahelyzet feltérképezésére és megsegítésére. Folyamatban ennek a szerteágazó és alapos, ösztönző programnak a kidolgozása. A munkacsoportban alapítványok, a kórház és civil szervezetek dolgoznak. Alapelvük: csak akkor segítünk, ha ők is akarják, és igyekszünk alkalmazkodni az ő elvárásaikhoz. Első lépésként pontos nyilvántartást kell készítenünk az itt élő emberekről, mert sajnos, senki nem tudja, hányan vannak, hány közülük munkaképes, kinek van munkahelye, családonként hány gyermeket tartanak el. Programunk, mely most alakul, formálódik – ösztönző kíván lenni. Fontos például számba vennünk a tartozásaikat a szolgáltatónak. Mondanom sem kell, milliókra rúgnak a büntetésekkel együtt. Ki akarunk dolgozni egy olyan közmunkaprogramot, mellyel – ha rendesen dolgoznak – letudhatják adósságaikat, illetve a tanács rendes munka fejében átvállalja, és törleszti azt. Akik rendesen dolgoznak, azoknak munkahelyet is szerzünk. Természetesen számolunk azzal is, hogy az időhöz, a munkához való viszonyuk teljesen más, mint a mienk. Nem számítunk gyors eredményre, de abban bízunk, ha tíz év múlva másképp néz majd ki az Őrkő és az ott élők, ők is, mi is elégedettek leszünk. – Alpolgármester úr, az idei általános választások kiszámíthatatlanság okán megyénk egy roma parlamenti képviselőt, Nicolae Păunt a képviselőházba juttatott. Járt maguk felé, beszéltek a megyében élő roma lakosság gondjairól?
– Nem, pedig segíthetne, de eddig felénk sem nézett.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Sepsiszentgyörgy magyar települései (10–13. század)
Sepsiszentgyörgy város kialakulási magja a Debren-patak völgyében, az Őrkőtől nem messze, a templomvár déli tornyának közelében lehetett, ahol magyar település nyomait tárták fel. A korongon készített edények maradványai a magyar népesség 10–12. századi ittlétét bizonyítják. A 10. században itt élt emberek nyomait jelzik a kör alakú gödrök és a kerámia. A helytörténész Bogáts Dénes is a szláv nevek alapján következtet arra, hogy itt volt a mai város magja.
A Vojkán megnevezés utcanévként és határnévként ma is ismert. A magyar határőr közösség rátelepedett a szláv településre, vagy annak közelében alapított saját falut. Az együttélést bizonyítja a Vojkán, Piliske, Debren-patak megnevezés átvétele. Ha a magyarok a szlávoktól távol alapítottak volna külön falut, akkor az utcák nem őrizhették volna meg a szláv megnevezéseket. Bogáts Dénes a legrégibb utcanévként említi a Bolgárszeget és a Vojkánt. A Vojkán név több szláv nyelvben megtalálható. Több jelentése, megfejtése lehetséges. Talán a Vojk, a Vokány, Volkan szláv megnevezésekhez áll a legközelebb. A régészeti kutatás szerint a templomvár környéki magyar település népessége megérte a székely letelepedést. A templomvár, az Őrkő melletti szláv és magyar együttélést a toponímia jelzi, de a régészet ezt egyértelműen nem támasztja alá. A szláv településre való magyar rátelepedést kétséget kizáróan a Sepsiszentgyörgy (Gidófalva) határán, a Bedeházi malomnál feltárt Árpád-kori falu régészeti anyaga igazolja. Itt az „Árpád-kori (magyar) falu alatt fekvő, korai szlávok gödörházait és gödreit” tárták fel. A 11–12. századi putri lakásokban koronggal készült, párhuzamos és hullámvonallal díszített edényeket, edénytöredékeket, köztük agyagból készült bográcstöredékeket és két tüskével ellátott sarkantyút találtak. A Bedeházi település magyar lakói nemcsak megérték a székely letelepedést, de az 1241-es tatárjárást is, amikor áttelepedtek a védett helyen fekvő közeli Árkosra. A Bedeházi határt egy 1575-ben keltezett pereskedési okmány is említi. Bedeháza emlékét ma is őrzik az árkosi Bedőházi nevű családok. Szentgyörgy mai területén, a Kula-kertben (az Olt-hídtól délre, mintegy ezer-ezerötszáz méterre az Olt bal partján) 9–10. századi települést tártak fel. Egyenes és hullámvonalas, hullámvonalköteggel díszített kerámiatöredék jelzi az itt élő közösség létét. E település 10. század végi fennállása történelmi tény. Ugyancsak ebben az övezetben, az Olt bal partján, a folyó és a Brassó irányába haladó főút mellett egy másik települést is feltártak. Cölöpnyomok, téglalap alakú házak, kör alakú tűzhely, agyagüst, vaseszközök, zabla és vaskengyel került elő. A homokbánya területén, az Olt és a Brassó felé haladó út között – Bartók Botond és Bordi Zsigmond Loránd többévi kutatása után – újabb anyag került felszínre. Idézem dr. Székely Zsolt ismertetőjét: a település „leletanyagában téglalap alakú házak, cölöpnyomok, kör alakú tűzhely, vaseszközök, sarkantyú, zabla, agyagüst” került elő. A települést a 13. századra datálják. Ezek a 11–13. századi megtelepülést is bizonyítják. A magyarság korai ittlétét igazoló legértékesebb régészeti leletre 1943-ban bukkantak a sepsiszentgyörgyi Eprestetőn, a Csutakné homokbányájában, a vasútállomáshoz közeli teraszon, a főút mentén. Itt egy olyan lovas sír került elő, amelyben a lócsontok, a vaskengyelmaradvány, a köpűs vaslándzsa-csúcs, vaskésdarabok és a bronz markolatú egyenes vaskard egy 10–11. századi magyar harcosra utalnak. A sírban a lovast hanyatt fektették, kelet–nyugat irányban. Mellette a hosszú, kétélű, Bizáncban készült vaskard. A közeli, mintegy tíz kilométer távolságra, északra fekvő Zalánban és az ugyancsak tíz kilométerre lévő Kökösön is kerültek elő Árpád-kori harcosok temetkezései: csontvázak, fegyverek és pénzérmék. Ezek a 13. századból maradtak ránk. Hogyan képzeljük el a székelyek előtti magyar településeket és lakásokat? E kérdésre a régészeti kutatás ad választ. Idézem dr. Székely Zoltán régész szavait, aki rámutat arra, hogy „a népesség faluközösségben élt. A falvak lakóházainak a formája a földbe mélyített négyszögletű kunyhó volt. Ennek egyik sarkában mindig boltozatos kőtűzhely állott. A kunyhóban talált munkaeszközök a lakosság foglalkozására: halászat, vadászat, földművelés, állattenyésztés, szövés-fonás, edénykészítés, fémek feldolgozása stb.-re adnak felvilágosítást. (…) Ezeknek a kora középkori településeknek a nyomait megtaláljuk egész Délkelet-Erdélyben [Székelyföldön]”.
Részlet Kádár Gyula: Sepsiszentgyörgy korai története és népessége. Székely vértanúk című könyvéből. Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó, 2013
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felmérték az Őrkőt: mélyszegénység, analfabetizmus, színmagyar cigányok
Átfogó háztartás- és népesség-összeírást végzett augusztus elején a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet a sepsiszentgyörgyi Őrkő romatelepen a városháza felkérésére. Az eredmény több mint elgondolkodtató.
A felmérésről, amelynek terepmunkája augusztus 6–9. között zajlott, Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok számoltak be csütörtökön Antal Árpád polgármester jelenlétében. Mint kiderült, az összeírás a megyeszékhely szociális politikájának fő irányvonalai megrajzolásában hivatott segítséget nyújtani, információt szolgáltatva azon kritikus pontokról, ahol közpolitikai beavatkozások szükségesek. Kiss Tamás ismertetőjében kiemelte, hogy teljes nyitottságot tapasztaltak az őrkői romák részéről, és elég jelentős segítséget kaptak a több mint 1800 személyt számláló közösség vezetőitől az adatgyűjtés során. Mindössze egy háztartás maradt ki a felmérésből, mivel annak tagjai nem egyeztek bele az információk felvételébe.
Ami a begyűjtött adatokat illeti, a közösség tagjainak száma bír kiemelt jelentőséggel, hiszen eloszlatja azt a – mások mellett a sajtóban is megszellőztetett – tévhitet, mely szerint öt, vagy akár hatezren is élnek a telepen. Mint kiderült, a valós adat 432 háztartás, 1828 személlyel, tehát a megyeszékhelyi közvélekedés messze eltúlozza az őrkői romák létszámát. Antal Árpád ennek kapcsán megjegyezte, hogy a legutóbbi országos népszámlálás eredményei alapján következtetni lehetett arra, hogy a valósághoz leginkább a kétezer körüli lélekszám állt, és ezzel az összeírással sikerült megerősíteni ezt a feltételezést.
Lesújtó, de várható eredmények
Az intézet vizsgálódása hat területre terjedt ki, ezek a lakáskörülmények, vagyoni és jövedelmi helyzet, nyelvtudás, iskolai végzettség, iskoláztatás, munkaerő-piaci helyzet, és végül a demográfiai szerkezet és folyamatok. Az első két terület, amint az a helyzetet ismerők számára eddig is világos volt, elsősorban arra világít rá, hogy a telepen élők jelentős része mélyszegénységben tengeti mindennapjait. Így, noha az egy személyre eső lakófelület nagyobb, mint a megyeszékhelyi átlag, a háztartások 95 százalékában nincs vezetékes víz, 97 százalékában mellékhelyiség és 22 százalékában elektromos áram, és mindössze 3,2 százalék azok aránya, akik gépkocsival rendelkeznek. Az alapvető háztartási gépek terén sem túl fényes az arány, alig éri el a húsz százalékot például a mosógépek esetében – részletezte Kiss Tamás. Lovat ezzel szemben a háztartások 23 százalékában tartanak, ami összesen 108 állatot jelent.
Noha húsz éve létezik a Néri Szent Fülöp iskola, sokan arra sem mennek, vagy idő előtt otthagyják az intézményt.
A fentieknél is súlyosabb az iskolázottságra vonatkozó adatcsomag, mely szerint 12 százalék azon tíz év felettiek aránya, akik elvégezték a kötelező nyolc osztályt, az írástudatlanság viszont 42 százalékos – ugyancsak a 10 év felettiek körében. Ezen belül is a legmagasabb arány a 30-39 és az 50-54 éves korosztályban jellemző. Az iskolás gyerekek is alkotta háztartásokban élők több mint fele a magas költségekkel magyarázza az iskoláztatás elmulasztását. Ehhez kapcsolódóan a román nyelv ismerete is húsz százalék alatti, illetve a közösség több mint kilencven százaléka magyar cigánynak vallja magát. Antal Árpád utóbbi kapcsán konkrét adatokkal is szolgált, melyek szerint a Néri Szent Fülöp iskolában – noha több mint hatvan gyerek kezdte az első osztályt – nyolcadikban már csak tízen vannak. A legtöbben 12-13 évesen hagyják abba tanulmányaikat. A polgármester rámutatott: az oktatás terén kell komoly változásokat elérni, ugyanis a munkaerő-piaci elhelyezkedéshez legalább egy szakközépiskola elvégzésére rá kellene venni a közösség tagjait.
Az iskolázottsághoz hasonlóan a foglalkoztatottság tekintetében siralmas az összeírás eredménye. Eszerint a foglalkoztatottak száma 91, ami a teljes népesség 5, a 15 év fölöttiek 8 százalékát teszi ki, és bár utóbbi csoport esetében a munkanélküli kategóriába 47 százalék, azaz 519 személy sorolható, gyakorlatilag 76 százalékot is meghaladja azok aránya, akiknek ténylegesen nincs munkájuk. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a fő jövedelmi forrásként a szociális segély, illetve a gyermekek után igényelhető juttatások szerepelnek.
Végül a demográfiai szerkezet kapcsán említésre méltó még, hogy Sepsiszentgyörgy más részeihez képest az Őrkő sokkal fiatalabb korszerkezettel bír, viszonylag közepes szaporulati mutatókkal, valamint az is bebizonyosodott, hogy egy igen zárt közösségről van szó, a betelepülés elenyésző, a közösség tagjainak 95 százaléka helyi születésű, illetve a külföldre történő migráció sem jellemző.
Antal Árpád szerint első látásra egy harmadik világbeli ország lakóinak helyzetképét mutatja az őrkői közösség, ezen pedig csak drasztikus szociális politika módosításokkal lehet segíteni, amíg nem késő.
Nagy D. István
Székelyhon.ro

Nyári iskola az Őrkőn
„Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! / S lesz egy szép, közös emlékünk” – énekelték nap mint nap az őrkői roma gyerekek, akik számára a Gyulafehérvári Caritas szervezett nyári iskolát július 21–25. között.
A roma közösség társadalmi beilleszkedését támogató program lebonyolítását számos önkéntes és meghívott segítette. Az öt vidám nap alatt – két rendben, délelőtt és délután – több mint 80 elemistsa és középiskolás fordult meg a Néri Szent Fülöp Multifunkcionális Központban szervezett tevékenységeken. Mesenap, kézművesnap, sportnap, víznap és egészségnap követte egymást. A foglalkozások egyszerre adtak alkalmat önfeledt játékra és tanulásra. A színes és vidám program célja a közösségi szellem erősítése volt. A sportnapon a Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Sportegyesület önkéntesei mozgatták meg a gyermekeket, a víznap is a móka és nevetés jegyében zajlott. A csapatok drukkerei az utcán tartózkodó őrkői lakosokból kerültek ki, akik szemmel láthatóan a résztvevőkkel együtt örültek. Az egészségnapon előbb egy fogorvos nyújtott betekintést a helyes fogápolás rejtelmeibe, később az egészséges táplálkozást próbálták játszva megtanítani. Utolsó nap a résztvevők felelevenítették közös élményeiket. A szervezők és az önkéntesek örömmel tapasztalták, a gyermekek csillogó, boldog tekintettel kiáltozták: „Ne menjünk még haza!” Az immár hagyományossá vált nyári iskola célkitűzése szervesen illeszkedik a Gyulafehérvári Caritas által több éve működtetett nappali foglalkoztató jellegű tevékenységek missziójába: támogatni az őrkői roma diákok bekapcsolódását az iskolai oktatásba, és elősegíteni e gyermekek és fiatalok felkészülését a felelősségteljes életre.
HUBBES KINGA, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb panaszáradat az Őrkőre
Lopnak, mérgeznek, „skalpolnának”
Mint arról már szeptemberben beszámoltunk, több tucat sepsiszentgyörgyi, az őrkői romateleppel szomszédos utcákban lakó polgár írt alá panaszlevelet, amelyet a városvezetéshez, a megyei rendőrséghez, a helyi rendőrséghez és csendőrséghez juttattak el, és amelyben a romák által elkövetett lopásokat, a tarthatatlan helyzetet kifogásolták. A panaszosok a nyilvánosság felé fordultak, hiszen elmondásuk szerint az illetékesekkel megbeszélt intézkedések továbbra is késnek.
Kiderült, hogy a Fenyves utcában a romák lopják, ami mozdítható: a több mint hétmázsás kazántól kezdve a rézből készült házszámig mindent elvisznek. Egy családi házat nemrég adtak el, új tulajdonosaik alig költöztek be, máris kirabolták őket. De az utcában ritka az az építmény, amelyiknek ne lenne részben meglovasítva a csatornarendszere.
Sok esetben az udvarokból a termést is elemelték, egy manzárdot szőrőstől-bőröstől kiürítettek, egy 90 éves háborús hősnek a rézből készült házszámát lelopták, és olyan is megtörtént, hogy a bebetonozott, szőlőkötözésre használt fémrudakat ásták ki, betonostól vitték el. A panaszosok elmondása szerint a hatóságok azt javasolták, érjék tetten a tolvajokat: egyszer sikerült is a pincébe bezárni egy lopni jött csemetét, ám percek alatt több mint 100 roma verődött össze a megmentésére, szinte megskalpolták a tettenérőt, betörték az ablakait. A rendőrség pedig, mivel kiskorú volt, elengedte a tolvajt.
Jelenleg közel harminc, idén megejtett lopást jeleztek az illetékeseknek a panaszosok (elmondásuk szerint ennél jóval több eset történt), ám az eredmény késik. A helyszínen három családi házat is mutattak, amelyeket évek óta árulnak, ám eladhatatlanok az ingatlanok az Őrkő közelsége, illetve a lopások miatt. Ugyanakkor az apácazárda előtt szoktak ingyen-élelmiszerért összeverődni a roma fiatalok, akik a járdára piszkítanak, üvöltöznek, de az utcán malacok, lovak is járnak: ott jártunkkor is azonosítószám nélküli szekeres vágtatott végig őrülten, fittyet hányva a nemrég felszerelt térfigyelő kamerákra. 
– Februárban jutottunk be a polgármesterhez, ám az ott elhangzott ígéretek váratnak magukra: a helyi rendőrség járőrözését nemhogy a romák, de mi sem észleltük eddig. Egyedül a megyei rendőrség mutatott némi határozottságot – háborogtak az összesereglettek.
Az utóbbi időben az is divatossá vált, hogy patkányméreggel teszik el láb alól a polgárok kutyáit, hogy könnyebben lehessen lopni. A Fenyves utcaiak nem értik, honnan gyűl a sok roma az Őrkőre, illetve miként építkezhetnek engedély nélkül, miért nincsenek ellenőrizve, felelősségre vonva.
– Nem azért dolgoztunk, hogy vénségünkre nem csak a terményt, hanem megélhetésünk eszközeit, a kapát, a köszörűt is kilopják a kezünkből. Csak annyit kérünk, védjenek meg az illetékesek, mert mi is adófizető polgárok vagyunk – összegeztek a károsítottak.
A hatóságok érdeklődésünkre kifejtették, eddig is felügyelet alatt tartották az utcát, és az elkövetkezőkben is járőröznek a környéken. 
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Őrsöket akarnak a romák lakta falvakba
A közbiztonság javítása és az etnikai feszültségek enyhítése érdekében a Kovászna megyei prefektúra csendőrőrsöket hozna létre a problémás háromszéki településeken.
Marius Popică kormánymegbízott hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, a napokban Előpatak és Kézdiszentlélek elöljáróival egyeztetett a témában, akik arról tájékoztatták, a közbiztonság növelése érdekében hozott eddigi intézkedések nem bizonyultak hatékonynak, a községek lakói rendszeresen panaszkodnak a romák garázdálkodása miatt.
Emlékeztetett, a két településen az elmúlt napokban térfigyelő kamerákat is kihelyeztek, de a polgármesterek szerint még így sem tudják elejét venni a bűnözésnek, a csendháborításnak. „A helyi rendőrök folyamatosan járőröznek, ám arra a következtetésre jutottunk, hogy csak a csendőrökkel közösen tudnak fellépni hatékonyabban, ezért javasolni fogjuk a belügyminisztériumnak, hogy hozzanak létre kisebb csendőrőrsöket azokban a községekben és falvakban, ahol a közbiztonság folyamatosan romlik” – mondta Marius Popică.
Rámutatott: a helyzetet súlyosbítja, hogy a prefektúrán már évek óta betöltetlen a romaügyekkel foglalkozó referensi állás, amelyre roma nemzetiségű személyt kellene alkalmazni. Popică elmondta, megváltoztatták a feltételeket: most már középfokú végzettséggel is betölthető a tisztség, és folyamatosan egyeztetnek a roma közösségek vezetőivel, hogy találjanak alkalmas jelöltet, aki közvetíteni tud a romák és a hatóságok között.
Kovács László, Előpatak polgármestere a Krónikának elmondta, a csendőrőrs létrehozása négy évvel ezelőtt is felmerült – azóta rendszeresen szóba kerül –, de alkalmazott- vagy pénzhiány miatt a tervet folyamatosan odázzák.
„Ha a belügyi tárca jóváhagyja a csendőrök alkalmazására vonatkozó javaslatot, mi pár hét alatt meg tudjuk teremteni a feltételeket az őrs berendezésére” – mondta Kovács László. Az elöljáró szerint a községháza közelében van egy épület, amit jelenleg raktárnak használnak, azt adnák át a csendőröknek.
Kovács elmondta, Előpatakon körülbelül 3500 roma él. „Az idősebbek Angliába járnak dolgozni – már rendszeres londoni buszjárat is indult a szomszédos Árapatakról –, a 12–20 év közötti fiatalok azonban rendszeresen garázdálkodnak a környéken. Éjszaka egymással verekednek, összetörik a kerítéseket, a közvilágítást is tönkreteszik” – magyarázta az elöljáró, aki szerint sokan panaszkodnak a terménylopások miatt is.
Mint ismeretes, az augusztus 10-én történt motoros tragédia és az azt követő lincselés miatt tizenkét térfigyelő kamerát szerelnek fel a már meglévő kettő mellé a kézdiszentléleki romasoron a bűncselekmények megelőzése érdekében. A baleset óta kiéleződött etnikai feszültségek ellensúlyozására megerősítették a településen a rendőri jelenlétet, és folyamatosan járőröznek a községben.
A sepsiszentgyörgyi Őrkő negyeddel szomszédos utcák lakói a múlt hónapban írtak panaszlevelet a hatóságoknak, kérve, hogy fékezzék meg a romák által elkövetett rendbontásokat. A beadványban arra panaszkodnak, hogy mindennaposak a lopások, ők pedig nem mernek szembeszállni az ittasan fenyegetőző romákkal.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A Szeretet Misszionáriusai Sepsiszentgyörgyön
Idén 25 éve, hogy a szent életű, boldog Kalkuttai Teréz anya Sepsiszentgyörgyre jött felkarolni a legszegényebbeket, az őrkői roma telep lakóit. 1990 júliusában érkezett Bálint Lajos érsek, akkori egyházi elöljáró (a Gyulafehárvári egyházmegye első érseke) meghívására, majd néhány nap után hazautazott, de itt hagyott négy szerzetesnővért, hogy elkezdjék a munkát az őrkői telepen.
A városvezetés segítséget ígért a szerzetesi ház felépítésében, így 1990–92-ben a Szeretet Misszionáriusai, Teréz anya leányai rendházat és templomot építettek az Őrkő negyedben, melyet Mária, Világ királynője tiszteletére ajánlottak... Ferenc pápa az idei évet a szerzetesek évének nyilvánította. Ebből az alkalomból megkerestük a Szeretet Misszionáriusait, Teréz anya leányait. Bár rendszerint elzárkóznak a nyilvánosságtól, most mégis megengedték, hogy bepillantást nyerjünk életükbe. Szerzetes nővérek az Őrkőn
Sepsiszentgyörgyön jelenleg hat nővér lakik az őrkői szerzetesi házban. Lehet látni, amint kettesével gyalogolnak a városban vagy a telepen, fehér alapon kék szegélyű szárijukban, közben derűsen beszélgetnek valamilyen idegen nyelven. Leginkább az őrkői szegény roma családok ismerik őket, akikhez naponta eljárnak látogatóba. A ház vezetőjével, Ifsita nővérrel (aki a kezdetektől itt van) és egy másik kedves nővérrel beszélgetünk szerzetesi hivatásukról, munkájukról.  – India különböző országaiból és Lengyelországból jöttünk 1990-ben Teréz anyával Sepsiszentgyörgyre. Azóta itt dolgozunk a rendházban. A nővérek cserélődnek. A mi rendünk különleges. Míg más szerzetesek a tisztaságra, engedelmességre és szegénységre tesznek fogadalmat, mi még megtoldjuk azzal: szolgálni a legszegényebbeket. Az értük végzett munkával csillapítjuk Krisztus szomját (amikor a keresztfán függött, akkor kiáltotta: „Szomjazom”).
Megvan a napi programunk. Reggel 5-től 6 óráig ima, elmélkedés, zsolozsma. A szentmise a legfontosabb része a napnak, amit rendszerint itt, a kis kápolnánkban – ahol Teréz anya-ereklyét őrzünk – Márkus András plébános atya vagy Hajdú János főesperes mutat be. Néha elmegyünk a város más katolikus templomába is. Fél tízkor indulunk családlátogatni az őrkői szegényekhez, egészen tizenkettőig. Ebben mindenfajta munka benne van, figyelünk, hogy miben tudunk segíteni. Nem szociális munkások vagyunk, hogy adakozzunk, hanem inkább az evangéliumi örömhírt visszük. Délben rövid közösségi imát tartunk, délután három és négy között oltáriszentség ima, zsolozsma, majd jönnek a gyermekek tanulni. Felkészítjük őket elsőáldozásra, bérmálkozásra. Délután öttől hétig a roma gyermekek hitéletével foglalkozunk, utána közösségi program következik. Kalkuttában van a fő rendházunk, Európában pedig Lengyelországban működik a központunk. Oda mennek a fiatalok tanulni. Mivel a világ különböző országaiból vagyunk, közös nyelvünk az angol. Van két erdélyi rendtársunk is: Sepsiszentgyörgyről Kinga, aki Eszter nővérként Magyarországon dolgozik és Szentegyházáról Margit, aki Elisabet nővérként Albániában tevékenykedik. A jelöltek lengyelországi  tanulás után fogadalmat tesznek, majd oda mennek, ahol szükség van rájuk, megtanulják az ország nyelvét. Missziós munkát végeznek.
25 éve járt Teréz anya Sepsiszentgyörgyön
– Teréz Anya két alkalommal is járt Sepsiszentgyörgyön. Először 1990 júliusában, majd 1992 augusztusában. Albert Levente, lapunk fotóriportere megörökítette ezeket az egyedi pillanatokat... Önök hogyan emlékeznek, milyen volt 25 évvel ezelőtt a rendalapítás?
– Mi együtt laktunk három évet a rendalapító Teréz anyával Indiában. Romániai látogatásunk előtt előbb Rómába mentünk, majd Bukarestbe érkezett a repülőgépünk. Babota Tibor káplán jött értünk, ő hozott Sepsiszentgyörgyre. Amikor megérkeztünk, itt volt Bálint Lajos érsek atya, Csató Béla plébános és a polgármester. Szeretettel fogadtak a  sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián. Teréz anya rövid kis emlékezést tartott, ebédeltünk, majd kivittek megnézni a roma telepet. Teréz anyának nem tetszett a ház, amit felajánlottak rendháznak, mert csak a falai álltak. A polgármester úr megígérte, segíti gyors megépítését. Addig másfél évet az állomási plébánián laktunk. Az ottani egyházközségnél volt egy kis kápolna és egy kis ház... Jöttek a nénik különböző ajándékokkal... Mi meg kerestük a helyet, hol is lakjunk. Két nővér megkezdte az ismerkedést a családokkal Tibor atya segítségével, aki angolul misézett nekünk. Majd kaptunk két tömbházlakást. Fél napot tanultunk, fél napot ismerkedtünk a családokkal.... Teréz Anya két-három napot maradt velünk.
– Milyen volt a nyolcvanéves Teréz Anya? Hogyan emlékszik rá?
– Nekem az maradt meg, hogy amikor csoportban voltunk, ő mindig kiválasztott egy személyt, és hozzá beszélt. A teljes figyelmét rá irányította. Így tanított, hogy nyitott szívűek legyünk. Teréz Anyától azt kérte Jézus, hogy fényt vigyen a sötétségben élő embereknek. Volt idő, hogy minden családnak adtunk Bibliát. Mi azért vagyunk itt, hogy elhintsük a hit és szeretet magvait. Isten adja a kegyelmet, hogy foglalkozzunk velük. Teréz anya tanítását éljük: „Tartsd tisztán a szívedet, hogy Jézus szerethessen a te szíveddel.”
Hittel és szeretettel
A Háromszék napilap 1990. június 9-i számában írta, hogy egy nappal korábban, pénteken a városba érkezett a Nobel-díjas szerzetes. Majd június 12-én Torma Sándor összeállításában egész oldalas beszámolóban olvashattak részleteket a látogatásról Valami nagyon szépet tenni Istenért címmel. Márkus András plébánost, aki idén februárban töltötte be hatvanadik évét, 1991-ben azzal nevezték ki a Csíki utcai plébániára, hogy gondozza a nővéreket és templomukat, valamint az Őrkő negyedi cigányokat. A templomot 1992. augusztus 15-én szentelte fel Bálint Lajos érsek. 1993-tól kezdték el egy lelkipásztori központ megszervezését a cigányok részére. Iskolát építettek, valamint lakásról gondoskodtak a lelkipásztor számára, aki az 1996-ban jóváhagyott őrkői plébánia lelkésze lett. Márkus András szentszéki tanácsos így emlékszik vissza Teréz anyára, akinek nagy tisztelője, a sírjánál is járt Kalkuttában: 
– Mivel kevés idő állt rendelkezésre, nem mindenkivel tudott beszélgetni. Nekem elmenőben ezt hagyta hátra: „Hittel és szeretettel gondozza a nővéreket, és lelki gondjaikban legyen mellettük.” Szabó Lajos kanonok emlékezetében is örökre megmaradt a látogatás:
– Helikopterrel érkezett a Szemerja negyedi focipályára. A megyei tanács elnöke, Orbán Árpád és a papság fogadta, rajtuk kívül csak az apácákat engedték oda. Autóval hoztuk be a Szent József-plébániára, ahol köszöntöttük, szép fogadásban részesítettük. Teréz anya találkozott a papsággal, majd az apácákat elküldte dolgozni, és velünk egy órát beszélgetett. Amikor búcsúzott, érdekes dologra kért meg: imádkozzunk azért, hogy az ő szülőhazájában, Albániában is tudjon kolostor épülni. Azóta már kettő is van, vágya valóra vált. Arra biztatott, hogy higgyünk a gondviselő Istenben.
Elmondott egy példát. Indiában volt egy kisgyermek, akinek olyan különleges gyógyszert kellett volna adniuk, amit ott nem lehetett megkapni, ráadásul hatósági tiltás alatt is volt. Azon a héten csomagot kapott Európából. A legtetején az a gyógyszer állt, amelyre a kisgyermeknek szüksége volt...
Még mesélt egy másik történetet is, hogy miért a Szeretet Misszionáriusai ők. Egy többtagú családnak készítettek nagyobb csomagot, amit elvittek nekik. Megérkeztek, beszélgetni kezdtek a családtagokkal. Egyszer csak eltűnt a háziasszony, majd kis idő múlva visszajött. Hol volt? – kérdezte tőle Teréz anya. Csak itt, a szomszédban, mert ott is van egy nagy család, nekik is vittem belőle, mert szükségük van rá... Amikor vége volt a fogadásnak, kértem a főnővért, szeretném, ha egy szentképet dedikálna nekem. Nem lehet, mert sietnek – mondta. Teréz anya látta, hogy valamin vitatkozunk. Megkérdezte, mi a gond? Hozd ide, gyorsan – intett, és négy szentképet dedikált angolul. Ez volt ráírva: Imádkozzál értem! Kinek kellene megváltoznia?
Teréz anyával kapcsolatban nagyon sok történet maradt fenn a nagyvilágban, idézetei sokaságát ismételgetik. Sok ember szívét megérintette életével, hitével, munkásságával. Sepsiszentgyörgyön László Károly színművész szokta felidézni az élettel kapcsolatos elmélkedését, buzdítását templomokban, kórházakban, különböző rendezvényeken.
Dr. Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatójának és a Linzi Egyházmegye Idegennyelvű Pasztoráció vezetőjének könyvében, a Felelős szabadságban van egy elgondolkodtató kis történet, melynek aktualitása mindenkor időszerű. A Nobel-díjas Teréz anyát megkérdezte egy francia újságíró: 
– Mondja, kedves Nővér, ebben a nyomorúságos, válságokkal teli, embertelen világban kinek kellene megváltoznia, hogy egy boldogabb és szebb jövő is fennmaradhasson számunkra?
 Rövid csend után Teréz anya így válaszolt: 
– Tudja, kedves, nekem kell megváltoznom. És magának.
Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született albán szülőktől. Két testvérével együtt katolikus nevelésben részesült. Könyvelőnő volt. Ágnes az Indiában működő jugoszláviai misszionárius jezsuiták hívására jelentkezett bengáliai misszióba. Felvételét kérte az írországi Loreto-nővérek közösségébe, akik novíciátusa elvégzésére Indiába küldték. 1931-ben tette le szerzetesi fogadalmát; Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére a Teréz szerzetesi nevet vette fel. 1929–1948 között földrajzot tanított Kalkuttában. Egy 1946-os lelkigyakorlatos elhatározás után 1948-ban levetette a Loreto-nővérek ruháját, és felöltötte a kék szegélyű szárit; ez lett az általa alapított és 1955-ben Róma által is jóváhagyott Szeretet Misszionáriusai egyenruhája. Kalkuttai Teréz anya szegénygondozó tevékenysége ezentúl már ismert; nővérei elterjedtek az egész világon. Teréz anya 1997. szeptember 15-én halt meg szentség hírében. Boldoggá avatási eljárása rendkívül rövid ideig tartott.
2003. október 19-én, a missziós világnapon II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt mintegy 200 000 zarándok jelenlétében boldoggá avatta Kalkuttai Teréz anyát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját. A szentatya megválasztásának 25. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat része volt ez a szentmise, melyre 27 országból érkeztek diplomaták. De a sokaságban megtalálhatók voltak ortodoxok, muzulmánok, misszionáriusok és szegények képviselői is. (...) Teréz anya élete tanúságtételével mindnyájunkat emlékeztet arra, hogy az Egyház evangelizáló missziója a szeretet gyakorlásán keresztül valósul meg, amelyet az imádság és Isten igéjének hallgatásával táplálnak. Példás módon jelzi ezt a misszionáló stílust az új boldogról készült kép, amint az egyik kezében szorongat egy gyermeket, a másikkal pedig a rózsafüzér szemeit morzsolja.
(Részlet Gyorgyovich Miklós Tisztelgés Teréz anya előtt boldoggá avatása kapcsán című írásából, mely a Távlatok – Világnézet. Lelkiség. Kultúra című jezsuita lap 2003 karácsonyi számában jelent meg.)
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Táborban a Gábor
A Miért idei EU Tábora két szempontból sem nevezhető megszokottnak. Egyrészt külső jegyeiben illetlenségig sikeresen tükrözte a 21. századot, másrészt olyan fontos témákat érintett, amikről mifelénk nem szokás beszélni, pedig kéne. Egyszóval – két sűrű marosfői nap tapasztalata alapján – egészen európaira sikeredett. Tasnádi-Sáhy Péter beszámolója.
Cigányok, melegek, fogyatékkal élők, menekültek, drogosok. Az általános reakció, ha valaki ilyesmiről beszél, hogy megharapta egy elkóborolt pesti liberális, hiszen mindegyik csoporttal szemben ismerjük a megoldást. Ha a cigányok nem maradnak nyugton a faluszélen, gyújtsuk rájuk a házat, a melegeket hagyhatjuk élni, ha láthatatlanok maradnak, különben kapnak egy poffot, a „nyomorékok” elégedjenek meg a mély sajnálattal és a halk fohásszal, hogy csak nálunk ne legyen ilyen, a menekültek pedig húzzanak vissza, ahonnan jöttek. A drogokról ne is beszéljünk, igaz magyar ember kizárólag pálinkától, Igazi Csíki sörtől és autonómiáról szőtt álmoktól bódul, más egyébtől soha. Az már egy másik kérdés, hogy az általunk ismert és dogmaként kezelt stratégiák, agresszívan őrzött struccpolitikák ezekben az ügyekben mennyire hatékonyak, illetve mennyire szolgáljuk a közösséget, ha hagyjuk őket automatikusan átöröklődni a következő generációra, anélkül, hogy legalább a végiggondolásukat lehetővé tennénk, ne adj Isten, kikényszerítenénk. Úgy látszik, ezt a kérdést a MIÉRT új elnöksége is feltette magának, és a következtetések határozott cselekvésre sarkallták őket.
A magam részéről az első esti ismerkedősdit kihagyom, és a július 8-ai – egyértelműen a legmarkánsabb tematikával bíró – Romanapon, rögtön a sűrűjében kapcsolódom be a tábor igényes, témába vágó plakátok között babzsákokon heverésző életébe, valahol az első előadó, Boros Lóránd a romániai cigány/roma csoportok bemutatását célzó mondandójának felénél, így erről nem tudok részletes beszámolót adni, fültanúk egybehangzó véleménye szerint némileg eklektikusra sikeredett.
Bevonni minél több embert
Tonk Gabriella szerint nem elég, ha a közösségek vezetői tárgyalnak egymással
Tonk Gabriella, a Pata-Kolozsvár társadalmi intervenciós projekt egyik koordinátorának – aki munkatársaival együtt a kincses város egyik legkomolyabb szociális problémájára keres és talál megoldásokat – előadását viszont már kibiztosított jegyzetfüzettel (na jó, okostelefonnal) hallgattam. Pataréttel kapcsolatban az első információ, amit kapunk, hogy messze nem olyan egyszerű a helyzet, mint ahogy az a közgondolkodásban él.
Értem ez alatt például, hogy négy jól elkülöníthető, eltérő adottságú és szerkezetű közösség lakja, akiket csak az azonos lokáció és a mélyszegénység köt össze. Legrégebbi és legnagyobb közülük a 2500 lelket számláló Dallas, ahová a nyolcvanas években települt be az első hullám a nemrégiben bezárt szeméttelep értékesíthető hulladéka miatt. A második kis közösséget az ő szemétdombokon lakó és dolgozó, változó létszámú napszámosaik alkotják. A Cantonului-t már a város hozta létre hajléktalanokból a kilencvenes években, a statisztikák szerint 600 fős e közösség. Az utolsó hullámban a Coastei utca 2010 karácsonya előtt pár nappal keresztényi szeretetből teherautóra pakolt illegális lakói érkeztek, ők nagyjából háromszázan vannak.
Egy nagyközségnyi ember, akik a legtöbbünk számára egyet jelentenek a közeli szemétdombbal,
úgy kezeljük őket, mintha nem is kényszerből élnének ott, hanem valamiféle, bizonyára cigány hagyományt követve.
Az első – jellemzően külföldi vallási szervezetekhez kapcsolódó – beavatkozási kísérletek az ezredfordulóig várattak magukra, az átgondolt, folyamatos munka pedig egészen 2012-ig, amikor is egy kukásautó halálra gázolt egy szemétben játszó pataréti gyermeket. A szomorú eset nagyobbacska visszhangja következtében a legelső célkitűzés az volt, hogy a legfiatalabbakat biztonságban tudják: egy katonai sátorba gyűjtve őket elkezdtek foglalkozni velük. Ez a lépés nagyban segítette az azóta összetett cselekvési programmá váló projekt első komponensét, amely a helyiek bevonását tűzte ki céljául. Ezen felül a projekt résztvevői szeretnék mielőbb és minél több szállal összekötni a mondhatni társadalmon kívül élő patarétieket az intézményrendszerrel, elsősorban elérhetővé akarják tenni számukra a társadalombiztosítás kínálta védelmet. A program harmadik komponense a családvédelem, melyben komoly nehézséget jelent Tonk Gabriella szerint, hogy a vonatkozó román törvények az egyént tekintik alapegységknek; ami szociológiailag nehezen értelmezhető. Negyedik komponens a biztonság megteremtése, azaz az ebben az élethelyzetben komoly veszélyforrást jelentő családon és közösségen belüli erőszak leküzdése. Ötödik a saját kultúra és szociális identitás erősítése, ehhez szorosan kapcsolódik a hatodik komponenst alkotó oktatás. A civilek nem akarnak átvállalni állami feladatokat, inkább kiegészítik azokat, például az iskolaelhagyás megakadályozásán keresztül. Hetedik feladatkör a foglalkoztatás, nyolcadik a deszegregáció, kilencedik a lakhatási problémák megoldása, az utolsó pedig a kommunikáció a város felé, mely a terület és lakói megítélésének javítását célozza.
A projekt finanszírozását a Magyarországon páriának számító Norvég Alap biztosítja 2+1 millió euróval, utóbbi 32 lakás felépítését finanszírozza a város különböző pontján, ahová integráltan át szeretnék költöztetni az erre alkalmas patarétieket.
Tonk Gabriella zárásul elmondta, a projekt megítélése nem egyértelmű, civil oldalról is éri őket támadás a támogatások felett élvezett monopólium miatt.
Az eredmények viszont, a folyamatos monitoringnak köszönhetően, mérhetőek, kísérleti projekt lévén igyekeznek a kipróbált módszereket mások által is átvehető metodológiává kristályosítani. Mint kiemeli, a hasonló esetekben a legfontosabb mindig az, hogy ne csak az önkormányzati vezetők tárgyaljanak a roma vezetőkkel, hanem mind a többségi társadalomból, mind az érintett közösségből vonjanak be embereket. Párhuzamosan kell dolgozni mindegyik oldalon.
Szemüveges cigánygyerek
Mint az ötperces szünetet követő előadásból kiderül, Sepsiszentgyörgyön az önkormányzati munka és a civilekre jellemző célkitűzések sikeresen összekapcsolódnak. Mindig az embert kell látni – kezdi a beszélgetést Tischler Ferenc, aki huszonkét évnyi célirányos tapasztalattal a háta mögött lett Sepsiszentgyörgy romákért felelős alpolgármestere.
Mint elmondta, ő is látta a szakadékot a 19. században érkezett három családból 1800 fősre duzzadt őrkői roma közösség és az intézményrendszer között, amit szerinte csak elkötelezett és kitartó munkával lehet áthidalni.
Az alpolgármester hangsúlyozza: a rendszerváltás abszolút vesztesei a cigányok, a kilencvenes évektől „lehúzta nekik a társadalom a redőnyt”, az a kevéske szál, amivel addig kapcsolódhattak a többségi társadalomhoz, és ezen keresztül a megélhetési lehetőségekhez, mind elszakadt egyik pillanatról a másikra.
Személyes tapasztalata az, hogy nem lehet távolról megoldani a nagyon is összetett problémákat, jelen kell lenni a közösségekben, meg kell ismerni az embereket, hiszen mindenki valamilyen egyéni problémacsomagot cipel a hátán. Vannak betegek, fogyatékkal élők, millió egyéb nehézség is kínozza ezeket az embereket a mélyszegénység mellett, de ezek közül néhány könnyen orvosolható. „Láttatok már szemüveges cigánygyereket?” – teszi fel a kérdést az előadás ezen pontján, a hallgatóság zavarodott kuncogással válaszol. Pedig néha egyszerű rövidlátás áll a tanulási nehézségek hátterében, hiszen a jellemzően hátsó sorba ültetett gyermek egész egyszerűen nem tudja lemásolni, amit a tanító a táblára rajzol.
Nagyon sok olyan gyermek van, aki már az óvodába komoly hátránnyal érkezik, hiszen a 0-3 közötti kor az az időszak, amikor az idegrendszer és rengeteg készség kifejlődik, a megfelelő ingerek elmaradása esetén később bepótolhatatlanul. Ezért az önkormányzat beindította a Biztos kezdet programot, mely éppen a legkisebbeket és édesanyjukat célozza. Mint Tischler Ferenc elmondja, ennyire korán kell beavatkozni ahhoz, hogy sikeres integrált oktatásról lehessen beszélni, különben a rendszerbe komoly hiányosságokkal érkező gyerekek stigmatizálva érzik magukat, főleg, hogy sokszor nem elkötelezett pedagógusok dolgoznak a fontos posztokon, az oktatási törvény pedig alapvetően alkalmatlan a probléma kezelésére.
Pedig – folytatja Tischler – a cigány származás nem kéne stigma legyen, hiszen sokszor az Őrkőn sétálva maga is arra vágyik, hogy közéjük tartozhasson, hiszen a „magyarokéra” rácáfolóan összetartó közösségként ismeri őket, akik nincsenek tudatában saját értékeiknek. Az ebből fakadó kisebbségi komplexusra sok önkormányzat azzal is rásegít, hogy kívülről dirigálva kiskorúsítja a közösségeket, ahelyett, hogy bevonná őket a fejlesztésekbe, és ezzel párhuzamosan keményen dolgozna a többségi társadalom komoly, és sokszor megalapozatlan előítéletein.
Ezek közül az egyik az, hogy a cigányok megélhetési céllal, a segélyért vállalnak gyermeket, miközben személyes tapasztalata szerint a magas születésszám felvilágosítás hiányából fakad a legtöbb esetben. Az ő családtervezéssel kapcsolatos oktatómunkájuk következtében 15 százalékkal csökkent egy év alatt az abortuszok száma.
Mint Tischler Ferenc elmondja, bár rövid idő alatt is sikerült újabb mérföldköveket elérniük, például a férfiak foglalkoztatására hamarosan beindul a biobrikett gyártás, illetve a járdalap öntés, mindkettő a közösség saját használatára, de a város kétkedve nézi a munkát, sok idő kell még ahhoz, hogy a két közösség közeledjen egymáshoz. Ő a bírálóknak mindig azt feleli, a következő tíz évben lehet ölbe tett kézzel kiabálva nézni a cigánykérdést, illetve keményen dolgozni megoldásokon, ő az utóbbihoz kérne egy kis türelmet, hiszen semmi sem fog megoldódni egyik napról a másikra. Mint zárásként kiemeli, a székelység, mint kisebbség nem tagadhatja meg egy másik kisebbség jogait,
hiszen azzal saját maga alatt vágja a fát, a cigányságban nem szabad ellenséget látni, együttélésre ítéltettünk.
Kerekesszékben is kerek élet
Az ebédszünet után a szervezők egy kis változást eszközölnek a programban a roma tematika folytatása helyett, az estére tervezett Tabu sarok következik, ahol a fogyatékosság a téma. A meghívott vendég, a máréfalvi születésű, jelenleg Szegeden élő Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője.
Szabolcs öthónapos korában negyvenfokos lázas volt, amikor a gyermekbénulás elleni védőoltást megkapta, így azonnal lebénult.
Azzal kezdi, hogy őt személy szerint nem érdekli, udvariasan kerekesszékesnek nevezik-e vagy másnak, mindig az emberre és a szándékra koncentrál, de – figyelmezteti a hallgatóságot – nem mindenki kezeli ezt ennyire lazán, szóval érdemes odafigyelni.
Mint mondja, a felnőttkorban, például baleset következtében székbe kerülők helyzete nehezebb, nagyobb a trauma, egy ilyen ember könnyebben kezeli ellenségként a világot. Nem mintha neki könnyű élete lett volna, hiszen gyermekkorában nem lehetett nagyon egyszerűen kezeléshez jutni, három éves korától hónapokat töltött távol a családjától különböző intézményekben, míg a szülei dolgoztak. Hét éves korában aztán leálltak a kezeléssel, mivel az egyik orvosa a füle hallatára azt mondta: nem tudom, miért hozták ezt a béna gyereket, úgysem tudunk rajta segíteni. A faluban sem tudták kezelni a helyzetet, amíg még tudott mankóval járni kisgyermekként, a testvérei kisszekérrel vitték az iskolába, délután pedig az osztálytársak húzták haza. Ilyenkor sokszor előfordult, hogy az idős bácsik rászóltak, szégyellje magát, szálljon ki azonnal, mit lustálkodik, dolgoztatja a többieket. Tanulmányait az alsó tagozat után kénytelen volt befejezni, mert romlott a lába állapota, kerekesszéket nem kapott, hason kúszva pedig nem akart iskolába menni, pedig ez lett volna az egyetlen megoldás. Ekkor megfogadta, csak azért is maga fogja keresni a kenyerét. Segített a testvérének autót szerelni, behordta szekérrel a fát az erdőről, így edzette magát, később estiben az 5-8 osztályt is elvégezte.
Egy magyarországi táborban aztán új ismeretségeket szerzett, akik segítettek neki eljönni otthonról, önállósítania magát. Egy év önkénteskedés után került a Nem Adom Fel Alapítványhoz, ahol azóta is helytáll. Dolgozik, van egy „egészséges” felesége, három gyermek édesapja. Mint megvallja, kezdetben a felesége családja nehezen fogadta, hogy a lány egy „sérült”-et választ, a nagymama például azt mondta, az utcájába se merjen bemenni, ma már jóban vannak, az idős hölgyet Szabolcs viszi autóval hetente kontrollra az orvoshoz.
Sikersztorik, mérsékelt sikerrel
A Szabolccsal folytatott bensőséges beszélgetés után folytatódik a roma tematika a szervezők által személyesnek szánt, végül némileg közhelyesre sikeredett történetekkel. Horváth Gyula Antal cigány származású színész-koreográfus szívesen beszélt származásáról, vajda tisztséget viselő nagypapájáról, aki a szekérről szöktette le a pénzt később is csak a színéről ismerő nagymamát, a Vásárhely melletti hűvösvölgyi roma közösségben táncoktatás közben szerzett tapasztalatairól, de mégsem rajzolódott ki történetéből olyan ív, ami a délelőtt megismert élethelyzetekből vezet a siker felé.
A Bahrtalo (Jó szerencsét!) című film egyik főszereplője Gábor Lajos, „Lali” is inkább stand-up comedyvel érkezik, mint szociológiai igényű önvallomással, ettől függetlenül igen sokat megtudunk tőle a Gábor-cigányok életéről, melynek középpontjában a béke fenntartása, vagy mielőbbi helyreállítása áll. Emellett szó esett a házasságról is, ahol az érzelmekkel minimum azonos helyen áll az anyagi biztonság megteremtése, hogy a fiataloknak ne kelljen a nulláról indulni. Esküdözéssel, legendákkal, kópésággal átszőtt világot rajzol fel Lali, mellyel sokszor derültséget vált ki a hallgatóság soraiban, jól fellazítva őket a délelőtti komolyságból, felkészítve őket az esti remek Szempöl-koncertre.
Politika és köcsögmentesítés
A másnap délelőtt a politikáé, Kelemen Hunor szövetségi elnök a washingtoni út tapasztalatairól beszél, Kovács Péter ügyvezető elnök az újratervezés szlogent bontja alá a fiataloknak, miközben megpróbál napirendre térni a babzsákon heverészés felett, Ráduly Róbert pedig viszontagságait regéli el a fiataloknak. Előadásaik részletei Kustán Magyari kolléga beszámolóiban olvashatóak a Maszolon (itt és itt).
Az ebédszünet után, Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár igyekszik riasztó számadatokkal, és az afrikai népességrobbanás rémképével mielőbbi szaporodásra bírni az ifjúságot, rámutatva a nemzettel szembeni kiemelt felelősségükre, de ők szerencsére maradnak inkább meghallgatni Bogdán László, a magyarországi Cserdi község polgármesterének a roma tematikát lezáró, arra fénylő koronát helyező, szuggesztív előadását. Tudják, ő az az úriember, aki „köcsögmentesítés” címen elvitte településének fiataljait, hogy lássák, az általuk ismert megoldások jellemzően hová vezetnek.
Vezetése alatt Cserdiben az évi 600 bűncselekmény 9-re csökkent, szinte mindenki dolgozik (nagy területeken vállalnak bérkapálást, emellett 17 hektárnyi saját földjükön többek között az ország legjobb minőségű burgonyáját termesztik), három roma lány pedig rendőrnek készül, emellett a környező településeket már Cserdi segíti adományokkal.
Bogdán László a cigányság legnagyobb problémájának azt tartja, hogy kiszorultak a középosztályból, a mélyszegénység pedig komoly csapda, hiszen jómaga is három általánost végezhetett csak, és 17 éves koráig sokszor dögkútból evett.
Azt is komoly gondnak tartja, hogy a politikának nem érdeke a cigányság megítélésének javítása, jóllehet, most a cigányok helyett a menekültekben találtak megfelelő ellenségképre, így a cigányság felzárkózhatott a kisebbik rossz pozícióba. Mint mondja, mindegyik politikai oldal megkereste, de nemet mondott nekik, hiszen nem szeretne senki „díszcigánya” lenni. Arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb, röviden felel: szereti a hazáját, a fiatalokat pedig arra kéri, ne legyenek cinkosai a hatalomnak a címkék gyártásában és fenntartásában, hiszen mindnyájan emberek vagyunk.
Tabuktól tévhitekig
Őszinteség - igen, asztal és szék - nem
Bogdán László zárszavára kitűnően rímel a Tabu sarok esti programja, ahol a homoszexualitás a téma, méghozzá egy igazi coming out-tal (előbújással), hiszen a beszélgetés meghívott két hölgyvendége egy párnak vallja magát. A hallgatóság mindezt remekül fogadja, csak két belógott helyi fiatalember nyerít fel egyszerre, hogy „leszbik vagytok, b…meg!”, de utána ők is érdeklődéssel hallgatják a beszélgetést.
A feszültségek nélkül telő egy órában rengeteg tévhitet sikerül érinteni, például hogy köztük senki sem viseli a nadrágot, hiszen a szexuális irányultság teljesen független a nemi identitástól, mindketten teljes értékű nőnek vallják magukat, akik történetesen egymást szeretik, a szexualitás pedig pont akkora súllyal szerepel az életükben, mint bárki máséban.
A házassággal és a melegek gyermekvállalásának kérdésével kapcsolatos teoretikus kérdéseket egy huszárvágással a valóság síkjára terelik: ma is élnek Erdélyben melegek, sőt, sok személyes ismerősük nevel gyermeket, a jogok megtagadásával a témát szőnyeg alá söprik, a jelenséget viszont nem szűntetik meg. Érdekes számadattal is szolgálnak: az ő témába vágó,
Facebook-csoportjuk jelenleg 160, Kolozsváron élő magyar értelmiségi meleget számlál.
A táborból - sajnos a vége előtt másfél nappal - azzal a határozott megérzéssel távozom: a tabuk feloldása nem jelent biztosítékot a hosszú távú túlélésre, de abba biztos nem pusztulunk bele, ha a fejünket kihúzzuk a homokból, és merünk egy picit lazítani
Erdélyi Riport (Nagyvárad)