Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Sásvári (ROU)*
1 tétel
2013. szeptember 3.
Székelyvásárhelytől Marosvásárhelyig
Várostörténet a Forgatagban
Marosvásárhely annyira székely város, amekkora szerepet a székelynek tekintett magyarok életében betöltött és betölt. Lakói annyira székelyek, amennyire székelynek érzik magukat – hangzott el a következtetés dr. Pál-Antal Sándor társadalom- és helytörténész előadásának végén, amelynek helyszíne a Kultúrpalota kisterme volt vasárnap délután a Marosvásárhelyi Forgatag várostörténeti rendezvényei keretében.
Pál-Antal Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a székelyek történetéről készült tankönyv bemutatóján elhangzott kérdést gondolta tovább sok érdekes adattal, részlettel a szabad királyi várossá váló új székely vásároshely 200 éves történetéről szóló előadásában. Hogy volt-e egy régebbi vásároshely a Novum Forum Siculorum előtt, ezt okleveles adatokkal nem lehet bizonyítani, ahogy azt sem, hogy a székely szó a város nevében a nép, nemzet megnevezésből vagy a Maros bal partján elterülő településtől ered, amelyet magába olvasztott a város. Biztos viszont, hogy 1323 az első írásos említés időpontja. Ahogy az is, hogy az első, ma is meglévő kiváltságlevél, amely Mátyás királytól származik, 1482. augusztus 28-i keltezésű. A kereskedelmi utak mentén, a hegyvidék és síkvidék találkozásánál elterülő vásároshely életét a kézműipar határozta meg, s területén a XVII. században már 20 ilyen jellegű cég tevékenykedett.
A székely joghatóság alatt álló település bélyegzője 1564-ben a székely nemzet pecsétje, a kardot tartó kard által átszúrt szívvel. A szék hatalma abban az időben akkora, hogy 1602- 04-ben a várépítéssel sem ért egyet. Bethlen Gábor fejedelem 1616-ban kiadott kiváltságlevele teszi lehetővé, hogy a szabad királyi várossá váló Marosvásárhely kiszakadjon a szék joghatósága alól, s nevét is megváltoztassa. A legendának, miszerint a város 6-8 falu beolvadásából alakult ki, van valóságalapja is, hisz néhány kicsi települést, mint Kisfalu, Székelyfalva, Sásvári, Benefalva, valóban magába olvasztott Marosvásárhely, amelynek történetéből nem hiányoztak a viszontagságos események sem. 1658-ban azonban, amikor Nagy Szabó Ferenc azzal zárja krónikáját, hogy már Balavásárnál pusztít a tatár, a veszedelem kikerüli a települést.
Az előadásban tanulságos adatokat hallhattunk arról, hogy ki lehetett városi polgár, milyen feltételei voltak e cím elnyerésének. Hadd soroljuk fel, hogy biztos megélhetéssel kellett rendelkeznie, ki kellett állnia a város érdekeinek védelmében, olyan szakmát kellett folytatnia, amely a város hasznára volt, nem utolsósorban házasember kellett legyen, s végül esküt kellett tennie a városi tanács előtt.
Marosszék központjának népessége 1602-től követhető nyomon, az akkori 119 család alkotta lakosok száma az évtizedek során spontán módon folyamatosan nőtt, de az 1700-as évektől a polgárjoggal nem rendelkezők mind nagyobb számban voltak jelen a polgárjogot elnyert lakosok mellett. A székely származásúak mellett jelentős a nem székely eredetű magyar lakosság betelepedése, akik szinte az egész magyar nyelvterületről érkeztek. II. József idején lett polgár az első román nemzetiségű személy, s németek, zsidók, örmények telepednek le Marosvásárhelyen. Mivel a romák nem voltak adófizető polgárok, elsősorban a konfliktusok kapcsán említik őket. Először 1752-ben Farkas Borbála, az utolsó boszorkány elégetésekor esik szó egy cigány emberről, akit lopás miatt elégetnek. A spontán, illetve szervezett módon történő lakossággyarapodás a kommunizmus éveiben az erőszakos betelepítéssel folytatódott, s az 1948-as 47.000 lélekszámról 1992- ben 162.000-re nőtt, a legutóbbi népszámlálásig pedig 134.290-re csökkent – hangzott el sok érdekes adat mellett az előadásban, majd Pál-Antal Sándor türelmesen válaszolt a közönség minden kérdésére.
A Forgatag nagy sikerű történelmi jellegű rendezvényeihez hasonlóan a Borsos Tamás Egyesület szervezte várostörténeti betekintő is telt házas lett volna, ha a szervezők a szélen levő üres helyekre is beengedik a nézőket, akiket a karzatra irányítottak, ahonnan ülőhely hiányában néhányan távozni kényszerültek.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
Várostörténet a Forgatagban
Marosvásárhely annyira székely város, amekkora szerepet a székelynek tekintett magyarok életében betöltött és betölt. Lakói annyira székelyek, amennyire székelynek érzik magukat – hangzott el a következtetés dr. Pál-Antal Sándor társadalom- és helytörténész előadásának végén, amelynek helyszíne a Kultúrpalota kisterme volt vasárnap délután a Marosvásárhelyi Forgatag várostörténeti rendezvényei keretében.
Pál-Antal Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a székelyek történetéről készült tankönyv bemutatóján elhangzott kérdést gondolta tovább sok érdekes adattal, részlettel a szabad királyi várossá váló új székely vásároshely 200 éves történetéről szóló előadásában. Hogy volt-e egy régebbi vásároshely a Novum Forum Siculorum előtt, ezt okleveles adatokkal nem lehet bizonyítani, ahogy azt sem, hogy a székely szó a város nevében a nép, nemzet megnevezésből vagy a Maros bal partján elterülő településtől ered, amelyet magába olvasztott a város. Biztos viszont, hogy 1323 az első írásos említés időpontja. Ahogy az is, hogy az első, ma is meglévő kiváltságlevél, amely Mátyás királytól származik, 1482. augusztus 28-i keltezésű. A kereskedelmi utak mentén, a hegyvidék és síkvidék találkozásánál elterülő vásároshely életét a kézműipar határozta meg, s területén a XVII. században már 20 ilyen jellegű cég tevékenykedett.
A székely joghatóság alatt álló település bélyegzője 1564-ben a székely nemzet pecsétje, a kardot tartó kard által átszúrt szívvel. A szék hatalma abban az időben akkora, hogy 1602- 04-ben a várépítéssel sem ért egyet. Bethlen Gábor fejedelem 1616-ban kiadott kiváltságlevele teszi lehetővé, hogy a szabad királyi várossá váló Marosvásárhely kiszakadjon a szék joghatósága alól, s nevét is megváltoztassa. A legendának, miszerint a város 6-8 falu beolvadásából alakult ki, van valóságalapja is, hisz néhány kicsi települést, mint Kisfalu, Székelyfalva, Sásvári, Benefalva, valóban magába olvasztott Marosvásárhely, amelynek történetéből nem hiányoztak a viszontagságos események sem. 1658-ban azonban, amikor Nagy Szabó Ferenc azzal zárja krónikáját, hogy már Balavásárnál pusztít a tatár, a veszedelem kikerüli a települést.
Az előadásban tanulságos adatokat hallhattunk arról, hogy ki lehetett városi polgár, milyen feltételei voltak e cím elnyerésének. Hadd soroljuk fel, hogy biztos megélhetéssel kellett rendelkeznie, ki kellett állnia a város érdekeinek védelmében, olyan szakmát kellett folytatnia, amely a város hasznára volt, nem utolsósorban házasember kellett legyen, s végül esküt kellett tennie a városi tanács előtt.
Marosszék központjának népessége 1602-től követhető nyomon, az akkori 119 család alkotta lakosok száma az évtizedek során spontán módon folyamatosan nőtt, de az 1700-as évektől a polgárjoggal nem rendelkezők mind nagyobb számban voltak jelen a polgárjogot elnyert lakosok mellett. A székely származásúak mellett jelentős a nem székely eredetű magyar lakosság betelepedése, akik szinte az egész magyar nyelvterületről érkeztek. II. József idején lett polgár az első román nemzetiségű személy, s németek, zsidók, örmények telepednek le Marosvásárhelyen. Mivel a romák nem voltak adófizető polgárok, elsősorban a konfliktusok kapcsán említik őket. Először 1752-ben Farkas Borbála, az utolsó boszorkány elégetésekor esik szó egy cigány emberről, akit lopás miatt elégetnek. A spontán, illetve szervezett módon történő lakossággyarapodás a kommunizmus éveiben az erőszakos betelepítéssel folytatódott, s az 1948-as 47.000 lélekszámról 1992- ben 162.000-re nőtt, a legutóbbi népszámlálásig pedig 134.290-re csökkent – hangzott el sok érdekes adat mellett az előadásban, majd Pál-Antal Sándor türelmesen válaszolt a közönség minden kérdésére.
A Forgatag nagy sikerű történelmi jellegű rendezvényeihez hasonlóan a Borsos Tamás Egyesület szervezte várostörténeti betekintő is telt házas lett volna, ha a szervezők a szélen levő üres helyekre is beengedik a nézőket, akiket a karzatra irányítottak, ahonnan ülőhely hiányában néhányan távozni kényszerültek.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)