Az Országos Közútigazgatóság alkalmazottai eltávolították Kőrösfő és Sárvásár kétnyelvű helységnévtábláit, miközben a Kolozsvár-Nagyvárad közötti útszakasz átadásának ünnepsége zajlott. Alexandru Farcas, Kolozs megye prefektusa pedig felszólította Antal Jánost, Kőrösfő polgármesterét, hogy azonnal távolítassa el a három évvel ezelőtt Vasvári Pál emlékére Kőrösfőn felállított kopjafát. Erről értesítették Takács Csabát, az RMDSZ ügyvezető elnökét, Tokay György kisebbségügyi minisztert és Demeter János kormányfőtitkár-helyettest. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./

Traian Basescu miniszter, tudomást szerezve arról, hogy emberei leszerelték és el is vitték Kőrösfőről és a hozzá tartozó Sárvásárról a falu nevét magyarul jelző táblákat, azonnal utasítást adott, hogy szereljék vissza a helységnévtáblákat. /Csomafáy Ferenc: Le-leszerelgetünk? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./

Máj. 6-án megrendezték az évtizedes hagyománnyal rendelkező ríszegtetői ifjúsági találkozót. A majálist a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület, a Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet és a Kós Károly Kulturális Egyesület szervezte. Fekete Károly tanító egyike azoknak, akik 1989 előtt is oroszlánrészt vállaltak a ríszegtetői majálisok megszervezésében. Elmondta, hogy 1956 májusában szervezték meg először a kőrösfői, sárvásári, magyarbikali, nyárszói, zsoboki, bánffyhunyadi iskolások találkozóját. Sajnos, néhány évig politikai okokból szünet következett. 1990 után újból megrendezhették a májusi találkozókat. A majális egyik fénypontja a népdalvetélkedő, díjazták a kalotaszentkirályi, a zsoboki és a kolozsvári népdalcsoportokat is. /Majális a kőrösfői Ríszeg alatt. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

Az iskolával kapcsolatos gondokat vitatta meg a kőrösfői helyi tanács. Sárvásáron, a nyárszói kisdiákokkal együtt kitelt az I-IV. osztály beindításához szükséges létszám. Hat diákkal van gond, akik Sárvásáron fejezték be a negyedik osztályt, és akiket szüleik Bánffyhunyadra, illetve Zsobokra íratnának ötödik osztályba, ahelyett, hogy a kőrösfői iskolát részesítenék előnyben. Kőrösfőn minden tantárgyat szakképzett pedagógus oktat, míg Bánffyhunyadon csupán ötven százalékban tevékenykedik szakképzett tanerő. - Mindenkinek joga van abba az iskolába íratni gyermekét, amelyikbe akarja, akkor viszont nem lehet csodálkozni azon, hogy a falvakban sorra szűnnek meg a magyar iskolák - mondta a polgármester. /Kőrösfő. Nem mennek a községi iskolába a sárvásári diákok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./

Ötödik alkalommal szervezték meg Kalotaszegen a Régiók Találkozója nevet viselő rendezvényt, amelynek során Erdély népművészeti alkotói állították ki munkáikat. Voltak szakelőadások, ismerkedés kalotaszegi falvakkal, életmű díjak átadása, tájház látogatás, népzene- és néptánc előadások, táncházi mulatság. Az esemény szervezője a Bokréta Kulturális Egyesület volt, társszervező pedig az Inaktelki Református Egyházközség. Jún. 19-én átadták az életmű díjakat Nyárszón, majd Sárvásáron. Az egyiket Viskán László népi bútorfestőnek (post mortem), a másikat pedig Péntek Erzsébetnek, a pártakészítés mesterének. Délután volt a népművészeti kiállítás megnyitója az inaktelki művelődési házban. Neves néprajzkutatók tartottak előadást. Jún. 20-án, vasárnap istentisztelet után a helyi kórus egyházi énekeket adott előt. A tájházban beszédet mondott Tifán Irénke, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke, valamint Kudor István. A találkozót a Kalotaszeg Hagyományőrző csoport szervezte, amelyet 2003 áprilisában Bokréta Kulturális Egyesület néven jegyeztettek be mákófalvi székhellyel. Az egyesület elnöke Kovács Pali Ferenc, mákófalvi bútorfestő, alelnöke pedig Kudor István bánffyhunyadi fafaragó művész. /Valkai Krisztina: Régiók Találkozója Kalotaszegen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Lakatos István /Sárvásár, 1904. szeptember 14. –Kolozsvár, 1993. szeptember 3./ a romániai magyarság jelentős közéleti személyisége, politikusa volt. 1950. febr. 17-én letartóztatták, 25 év kényszermunkára ítélték, 1964-ben szabadult tizenöt év börtön letöltése után. A demokráciáról, a nemzetiségi jogok maradéktalan megvalósításáról – bár tettek neki ajánlatokat – a legsúlyosabb börtönkörülmények között sem alkudozott. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, akihez személyes barátság is fűzte, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. Az volt a bűnük, hogy védelmezték a romániai magyarság saját gazdasági alapjait jelentő szövetkezeti hálózatot, a közbirtokossági javakat, az egyházi iskolákat és egyházi javakat, teljes magyar állami egyetemi és főiskolai hálózatot követeltek. Lakatos István, Márton Áron, Venczel József professzor és mások az 1946 évi párizsi béketárgyalások előtt alapos dokumentációt készítettek a romániai magyarság demográfiai, iskoláztatási, vallási és gazdasági állapotáról és intézményeiről, és ennek megfelelő javaslatokat tettek a határok méltányos megállapításáért. Lakatos István a kolozsvári Lepage nyomdába szegődött nyomdásztanulónak, és elvégezte a nyomdaipari szakiskolát. 1933-ban megírta a nyomdász szakszervezet történetét. 1934-től az Előre című hetilap főszerkesztője és ugyancsak főszerkesztője a három nyelven (románul, magyarul és németül) megjelenő Tipograph című hetilapnak. A Romániai Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos titkára, majd elnöke. 1938-tól a gróf Bánffy Miklós vezetésével létrehozott Magyar Népközösség alelnöke. A bécsi döntés után – 1940 őszén – Bukarestből hazaköltözött Kolozsvárra, a Minerva nyomda mestere lett és a budapesti Népszava munkatársa. Később a református egyházi részvénytöbbségű Minerva nyomda igazgatója. 1946-tól országgyűlési képviselő. A romániai magyar szövetkezeti mozgalom vezetője közel egy évtizeden át. Alapítója és irányítója a Kolozsváron szerkesztett Erdély című szociáldemokrata országos napilapnak és elnöke a Szociáldemokrata Párt Országos Magyar Bizottságának. Következetes ellenzője a kommunista és a szociáldemokrata pártok egyesítésének. Börtönéveinek megrázó történetét egy hatalmas, több száz oldalas emlékiratban, a Szekuritáté elől rejtegetve megírta és sikerrel külföldre juttatta. Az emlékirat nyomdakész állapotban van. /Dáné Tibor: Egy igazi demokrata emlékezete. Lakatos István (Sárvásár 1904. szeptember 14–Kolozsvár 1993. szeptember 3.). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./

Szept. 18-án az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülése kopjafát és emléktáblát avat Sárvásáron, a templomkertben Lakatos István politikus és közíró /Sárvásár, 1904 – Kolozsvár, 1993/ emlékére. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, akihez személyes barátság is fűzte, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. 1950-ben Lakatos Istvánt 25 év kényszermunkára ítélték, ahonnan tizenöt év után, 1964-ben szabadult. 1934-től az Előre és a háromnyelvű (román, magyar és német) Tipograph című lap főszerkesztője, a Romániai Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos titkára, majd elnöke, Emlékirata rövidesen megjelenik. /Bánhegyesi József: Egy igazi demokrata emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

A falu jeles szülötte, Lakatos István emlékére avattak kopjafát szept. 18-án Sárvásáron. Lakatos István a romániai magyarság jelentős közéleti személyisége, politikusa és közírója volt, akit 1950-ben letartóztattak és 25 év kényszermunkára ítéltek. Tizenöt év múlva szabadult a börtönből, az 1964-es általános amnesztiának köszönhetően. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. Ferencz László esperese kegyelettel emlékezett a falu nagy szülöttére. Vekov Károly parlamenti képviselő, a Nemzetépítő Platform elnöke kiemelte, Lakatos István nemcsak szociáldemokrata, hanem elsősorban igaz magyar volt. /P. L.: Kopjafát szenteltek Sárvásáron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

Az alig kétszáz lelkes faluban a Szentimrei Alapítvány és a sztánai református egyházközség által hatodik alkalommal szervezett farsangolás sikeres volt. A sztánai farsangolást 2001-ben újraélesztő Papp Hunor református lelkész üdvözölte az idesereglő magyarországi és helyi vendégeket. A Sztánai Műhely kezdeményezésére kistérségi megbeszélésen zsoboki, sárvásári, nyárszói, kalotaszentkirályi és helyi részvevők elhatározták: terveik megvalósulása érdekében egyesületet alapítanak. Bemutatták Janitsek Jenő Sztána története és névanyaga című tanulmányát és a Rókaszemű menyecske című kalotaszegi mesegyűjteményt, amelyet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója ajánlott az olvasóknak. Emellett kiállítás nyílt sztánai és kolozsvári, Kós Károly által tervezett házakról, a helybéli gyermekek pedig Tamási Áron A búbos vitéz című mesejátékát adták elő. Fellépett a kolozsvári Szarkaláb néptáncegyüttes és az inaktelki fiatalokkal kiegészülő, budapesti Kertész Táncegylet. /Benkő Levente: Határtalan mulatozás Kalotaszegen. Kós Károly nyomán Sztánán. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

Szeptember 16-án, vasárnap Sárvásáron a falu nagy szülöttére, Lakatos Istvánra /Sárvásár, 1904. szept. 14. – Kolozsvár, 1993. szept. 3./ emlékeztek. Az ünnepi istentisztelet és a szavalatok után az RMDSZ szociáldemokrata tömörülése és a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete megkoszorúzta a magyarság jelentős közéleti személyiségének, politikusának és közírójának a református templomkertben elhelyezett kopjafáját. A megemlékezés során bemutatták Lakatos István emlékiratainak második kötetét is, amelyben másfél évtizednyi börtönéveiről vall – ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben többek között Márton Áron püspököt ítélték el. /Sárvásár. Koszorúzás a kopjafánál. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./ Első kötet: Lakatos István: Emlékeim /Marosvásárhely, Appendix Kiadó, 2005./

Kolozs megyében 7–8 százalékkal mentek el többen a magyarok szavazni, mint a románok. Ezzel az eredménnyel – a többi erdélyi megyét tekintve – Kolozs valahol a középmezőnyben helyezkedik el – jelentette be László Attila, aki RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Amennyiben a helyhatósági választásokon is ugyanilyen passzivitás tapasztalható a magyarság körében, alaposan csökkenhet az RMDSZ-képviselet a magyarok lakta települések önkormányzatában – figyelmeztetnek a helyi vezetők. Azon Kolozs megyei magyarok közül, akik elmentek voksolni és érvényes szavazatot adtak le, 69,35 százalék az RMDSZ-re szavazott, a többiek Tőkés Lászlóra. Kolozs megye magyar választópolgárainak 22,95 százaléka az RMDSZ-re szavazott, 10,17 százaléka Tőkés Lászlóra, a többi 66,88 százalék viszont otthon maradt. Kolozsváron a részvétel 33 százalékos volt a magyarok körében, a voksok 23,03 százalékát az RMDSZ, 10,37 százalékát pedig Tőkés László kapta. Kolozs megyében vannak olyan települések, ahol Tőkés László lényegesen több szavazatot kapott, mint az RMDSZ. Ide tartozik például Kőrösfő falu (17 százalék RMDSZ – 33 százalék Tőkés), Sárvásár (41-41), Aranyosegerbegy (12-15), Magyarfenes (19-29), Tordaszentlászló falu (16-27), Szék (12-18) és Magyarnagykapus (17-29). Sallai János, Szék polgármestere sajnálatát fejezte ki a gyenge RMDSZ-eredmények miatt, és felajánlotta lemondását. Elmondta: azt senki nem várhatja el tőlük, hogy Tőkés László ellen kampányoljanak, hiszen a püspök a község díszpolgára, és nagy tiszteletnek örvend a székiek körében. Rontott a helyzeten az is, hogy az augusztusi széki rendezvények alkalmával Markó Béla szövetségi elnök nem jelent meg, mivel Tőkés László is hivatalos volt. Tamás Gebe András, Tordaszentlászló község polgármestere hangsúlyozta: a magyar közösség nagyon megosztott, mindeddig azonban eddig csak az RMDSZ-re adhatta voksát. /Nem ment el szavazni a Kolozs megyei magyarok többsége. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

Jelentős változtatásokat kell kieszközölni a helyi RMDSZ-szervezetekben, jelentette ki László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ-elnöke, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a szövetség olyan településeken is gyenge eredményeket könyvelt el az EP-választásokon, ahol RMDSZ-többség van az önkormányzatokban. Szerinte Kőrösfőn, Tordaszentlászlón és Széken a helyi tanácsosok, a helyi RMDSZ-vezetés, az egyház és a civil szervezetek nem működtek együtt a kampány alatt. Egyes településeken az RMDSZ kevesebb szavazatot kapott, mint Tőkés László. Idetartozik Kőrösfő (17 százalékot kapott az RMDSZ, 33 százalékot Tőkés), Sárvásár (41-41), Aranyosegerbegy (12-15), Magyarfenes (19-29), Tordaszentlászló (16-27), Szék (12-18) és Magyarnagykapus (17-29). Sallai János, a széki RMDSZ elnöke kész felajánlani lemondását a tisztségéről. Antal János, Kőrösfő polgármestere szerint az EP-választások eredményének egyértelmű üzenete, hogy az RMDSZ-nek közös listában kell gondolkodnia a jobboldallal. Tamás Gebe János, Tordaszentlászló polgármestere szerint teljesen fölösleges a szervezeten belüli „számonkérősdi”. /Gy. Cs. : Felelősöket keres az RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./

Szász Jenő, az MPP elnöke tájékoztatása szerint Szilágy megyében már korábban megkezdődött a szervezet kiépítése, Fehér és Kolozs megyében szintén több településről vannak visszajelzések, hogy megalakulna az MPP, Beszterce-Naszód megyében is folyik a szervezetépítési munka. Szász Jenő jelezte, Kolozsváron ismert személyiségekkel sikerült felvenniük a kapcsolatot. Annyit elárult, hogy RMDSZ-es képviselők is vannak közöttük. Bejelentették: Szék községben megalakult a Magyar Polgári Párt helyi szervezete. Szék azon Kolozs megyei települések közé tartozik – Tordaszentlászló, Körösfő, Magyarnagykapus, Magyarfenes, Sárvásár és Aranyosegerbegy mellett – ahol a novemberi EP-választásokon Tőkés László több szavazatot kapott, mint az RMDSZ európarlamenti jelöltjei. László Attila RMDSZ-elnök szerint az MPP átveri a székieket, kihasználja az itteni magyarok püspök iránti szimpátiáját, amikor „Tőkés pártjába” invitálja őket. Széken az RMDSZ nem fogadta el a mandátuma végéhez közeledő Sallai János polgármester, Csorba Márton alpolgármester és tanácsosok beszámolóit négyéves tevékenységükről. /P. A. M., SZ. K. : Kolozs megyében is alakulóban az MPP. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

Nyárszó és Sárvásár református közösségének százéves parókiáját ünnepelték augusztus 10-én, vasárnap a helybeliek. Az ünnepséggel egyúttal a múlt héten zajlott alkotótábort zárták, amelynek egyik jelentős eredménye a magyarországi Magyar Vár Alapítvány tagjainak téralkotása, az egyelőre névtelen fatorony. Nyárszón örömmel jelezték: az idén több keresztelő volt, mint temetés. A nyárszói hívek lelkipásztora mintegy másfél évtizede Vincze Minya István, aki elmondta, az immár harmadik alkalommal sorra kerülő alkotótáborban három magyarországi képzőművész különféle kézműves tevékenységekbe vonta be a helybeli gyermekeket. A Magyar Vár Alapítvány tagjai egy korábbi alkotótábor gyümölcseként természetes anyagokból készült játszótérrel ajándékozták meg a nyárszói gyerekeket. /Kerekes Edit: Százéves a nyárszói parókia. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./

Sárvásár lakossága alig haladja meg a 150 lelket, közülük több mint 25 személy meghaladta 70. életévét. Megszervezték az idősek vasárnapját. Az istentisztelet után a népviseletbe öltözött lányok kísérték át a művelődési házba az idős meghívottakat, ahol a sárvásári-nyárszói gyerekek előadása, majd Batiz Zoltán vetítése szórakoztatta az ünnepelteket. /Péntek Borbála Erzsébet, X. osztályos tanuló: Sárvásár. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./

A Lakatos István /1904-1993/ emlékére állított kopjafánál, koszorúzási ünnepséggel emlékeznek meg a sárvásári református templomkertben szeptember 14-én híres elődjük, Sárvásár szülöttének 104 éves évfordulójáról. A koszorúzást követően Lakatos István munkásságát méltatják. A rendezvény szervezői a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete, valamint az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülése. /Lakatos Istvánra emlékeznek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

Istentisztelettel, majd koszorúzással emlékezett a sárvásári faluközösség Lakatos Istvánra /1904-1993/, a Romániai Szociáldemokrata Párt egykori elnökére és országgyűlési képviselőre, születésének évfordulóján. Neményi József Nándor címzetes államtitkár ismertette Lakatos István élettörténetét. 1950-ben letartóztatták. 1964-ben szabadult tizenöt év börtön letöltése után. Bánhegyesi József, az RMDSZ szociáldemokrata platformjának elnöke a jelenlegi politikai viszonyokról ejtett néhány szót, majd Vekov Károly parlamenti képviselő felszólalása után a záróbeszédet a helyi tiszteletes tartotta meg. Elmondta: a falunak szüksége van támogatásra, amit iskolabuszra szeretnének fordítani, mivel a helyiek elég sok esetben anyagilag nem bírják az ingázást. Bejelentették, hogy a sárvásári iskola a jövőben Lakatos István nevét fogja viselni. /Füstös Tímea: Sárvásár. Lakatos Istvánra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./ Önéletrajza: Lakatos István: Emlékeim /Appendix, Marosvásárhely, 2005/

Lakatos Istvánra, az egykori szociáldemokrata pártelnökre emlékezett szeptember 20-án Sárvásáron az RMDSZ Szociáldemokrata Platformja, a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete, valamint a helyi magyar közösség. Vincze István helyi lelkész a meghurcolt hősökre emlékezett. Kira Miklós, a Szociáldemokrata Platform országos ügyvezető alelnöke tolmácsolta Kelemen Hunor államelnök-jelölt üzenetét, aki hangsúlyozta: Lakatos István szellemi hagyatékának átörökítése fontos feladat mindnyájunk számára. Bánhegyesi József, a Szociáldemokrata Platform megyei elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy a Művelődési Ház oldalára felkerült a tábla, amelyen a helyi születésű Lakatos István neve áll. /(D. I.): Lakatos Istvánra emlékeztek Sárvásáron. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./ Lakatos Istvánt /Sárvásár, 1904. szeptember 14. – Kolozsvár, 1993. szeptember 3./ 1950-ben 25 év kényszermunkára ítélték, 1964-ben szabadult.

Kizárták az EMNP-t Körösfőről
A szomszéd faluban, Sárvásáron kényszerült megtartani kampánynyitó rendezvényét az Erdélyi Magyar Néppárt körösfői szervezete, miután a rendezvény megkezdése előtt pár órával a szervezőket kizárták a helyi kultúrotthonból.
Végül a sárvári kultúrotthonban tartották meg a rendezvényt. A kampánynyitón egyébként kiderült: az emberek leginkább azt kifogásolják, hogy a község jelenlegi vezetése soha nem számolt el választóinak a közpénzekkel. A néppárt színeiben induló polgármesterjelölt és helyi tanácsosjelöltekből álló csapata rámutatott: a helyi önkormányzat számára nyitott számos pályázati lehetőségből a polgármesteri hivatal alkalmazottai csak kevéssel éltek. Mihály Ágnes polgármesterjelölt bejelentette: reményei szerint június 10-e után egy felelős, elszámoltatható munkaközösséggel kezdheti el a közösségi munkát. Krónika (Kolozsvár)

Lakatos Istvánra emlékeztek Sárvásáron
Vasárnap, szeptember 9-én, Sárvásáron újra ünneplőben a falu... Kisbusszal, személyautókkal érkeznek a vendégek. A falu nagy szülöttjére, a 108 évvel ezelőtt született Lakatos István (1904–1993) politikusra, közíróra emlékezik a község apraja-nagyja, az eseményre érkezett vendégek. Lakatos István több lap munkatársa, a Szociáldemokrata Párt tagja, később elnöke. A párt felszámolásakor tanúsított magatartása miatt letartóztatták, közel másfél évtizedet ült börtönben.
Az ezúttal is zsúfolásig telt református templomban Vincze Minya István esperes a Jordán folyón átkelő Izráel népe történetét eleveníti fel. Gondolatok hangzanak el a megpróbáltatott nép kitartásáról, jövőbe vetett hitéről, istene iránti imádatáról. Bizony mindnyájunknak át kell menni a Jordánon, a megpróbáltatásokon és ez együtt szinte biztosan sikerül, hitünket, emlékoszlopainkat pedig nem puszta ígéret és hazugság kövére kell építeni. Múltunkra emlékezve, jelenünket megharcolva és jövőnkben bízva kell, kellene élnünk – hangzott el. Az istentiszteletet a helybéli fiatalok, gyerekek verses-énekes előadása követte, amelyet nagy türelemmel és hozzáértéssel, meg főleg szeretettel tanított be, rendezett és a gyerekekkel együtt előadott Vincze Kupa Melinda tiszteletesasszony.
Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ-frakció vezetője az összefogás szükségességét, a jövőépítő bizakodást, közösségünk ápolását, javaink visszaszolgáltatásának fontosságát, elsődlegességét hangsúlyozta. Kira Miklós, az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülésének ügyvezető elnöke, a Romániai Magyar Dolgozók Egyesületének alelnöke méltatta a nagy előd kitartását, minden megpróbáltatást vállaló életpéldáját, közösségépítő munkáját: „az árral szemben igenis van, amikor kell menni” – emelte ki. Bánhegyesi József sajnálattal állapította meg, hogy nincsen erdő száraz ág nélkül, és közösségünk tagjai közül is sokan elfelejtik, hogy a másé bizony nem az övék.
A rendezvényen jelen volt Kötő József parlamenti képviselő, Okos-Rigó Dénes Kolozs megyei tanácsos, Gulácsy Pál és Bánhegyesi József, az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülésének alelnökei, Tamás István, az Apáczai Csere János Baráti Társaság elnöke, Szabó Sándor, a társaság vezetőségi tagja, Korpos Márton sárvásári tanácsos, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke, Balázs Ferenc, a Körösfői Helyi Tanács jegyzője is.
A beszédeket a Himnusz elénekelése követte, majd az ünneplő gyülekezet megkoszorúzta a templomkertben a Lakatos István emlékére állított kopjafát. A megemlékezést záró szeretetvendégséget megelőzően a szervező (az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülése) részéről a fiataloknak jutalomkönyveket adtak át.
Kira Miklós
Szabadság (Kolozsvár)

Piktorok, lüdércek, egyebek
Tizennyolcadik alkalommal gyűltek össze képzőművészek a zsoboki alkotótáborban. Alapítói – az Essig házaspár – még két esztendeig működtetnék a több funkciót betöltő nyári műhelyt, a huszadik találkozót követően a fiatalabb nemzedék gondjaira bíznák. Szilágyi Aladár riportja Essig József és Mészáros Ödön felvételeivel.
A bánffyhunyadi állomáson két művészküllemű férfiú várakozik rám. Zsobok felé haladtunkban megtudom, hogy a gépkocsit vezető Buglya Sándor személyében a jeles filmrendezőt, operatőrt, a Sapientia Egyetem tanárát tisztelhetem, a másik táborlakóban pedig Orbán István kolozsvári grafikust, a Báthory István Líceum rajztanárát. Három esztendeje, amikor az Alszeget jártam, alulról, Váralmás felől közelítettük meg, most pedig Sárvásár végiben balra kanyarodva ereszkedünk lefelé a gödörfaluba, mely szláv eredetű nevét is azért kapta, mert valóban egy katlan fészkébe rejtőzött el. Azon az úton gördülünk, amelyiket a Molnár Irma helybeli lelkipásztor és férje, Molnár János teológiai professzor kezdeményezésére részint önerőből, részint nyugati támogatással építettek a 90-es években, hogy Zsobok a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő országútról is elérhető legyen. A húsz esztendő múltán is járható kövesút a megyehatárt képező vaspályán túl hirtelen aszfaltra vált. Szilágy megye felvállalta, hogy a saját szakaszát korszerűsítse, Kolozs megye nem. A Ríszegtető fara alatt haladtunkban István megállást kér, néhány perces domboldali portya után gazdag vadvirágzsákmánnyal tér vissza, a csokor minden szála más-más színben pompázik. További időmúlatásom idején nem egyszer látom, hogy a táborlakó művészek körében divatozik a virággyűjtés. A zsoboki határ gyakori botanizálásra csábítja a piktorokat.
A tábori műítész Amikor befordulunk a tábor lakóinak szállást és műhelyt adó Bethesda gyermekotthon udvarára, egy teremtett lelket sem látok, mindenki elvonult dolgozni valahová. Szerencsémre, a folyosó árkádjai alatt elsőként Banner Zoltán művészettörténésszel futok össze, Kalotaszeg két legjelesebb fafaragó mestere, a bánffyhunyadi Kudor István és a helybeli Gál Potyó István társaságában. Zoltán barátomat rögtön le is foglalom magamnak, hiszen tudomásom szerint fontos szerepet tölt be az alkotótábor életében.
„Ez most a tizennyolcadik alkalom, amikor a harmadikat rendezték, az alapító Essig Klára felkért, jöjjek, nézzem meg: kik vannak itt, mit csinálnak, és egyáltalán, mi a véleményem arról, hogy ne mind csak a Székelyföldön forgolódjanak a művészek, hanem itt, Kalotaszegen is működjön egy művésztábor. Ez egybeesett azzal a mozgalommal, amit a Molnár János és Irma lelkészházaspár kezdeményezett, aminek a koronája a Bethesda gyermekotthon, az ehhez kapcsolódó mezőgazdasági és ipari létesítményekkel együtt. A szomszédos Farnason öregotthont működtetnek, itt malom is van és kenyérgyár, sajtgyártó kisüzem, fóliás zöldségtermesztés. Az, hogy Zsobok, az egyik legelmaradottabb alszegi falu úgy kiemelkedett, hogy Kalotaszentkirály mellett a legizgalmasabb élet zajlik itt, főleg nekik köszönhető. A kétszázvalahány lelkes faluban hetven embernek adnak munkát. Klárika levélben kért fel a részvételre, el is jöttem. Az elején elsősorban a kolozsvári rajztanár kollégáira támaszkodott, lévén, hogy ők könnyebben ide mozgósíthatók. Magyarországról is igyekezett táborlakókat toborozni, onnan kezdetben jobbára amatőrök jelentkeztek. Amikor megérkeztem, csak két ismerős, hivatásos képzőművésszel találkoztam, Soó Zöld Margit jött el akkor meg Fodor Éva, Fodor Sándor író felesége. Mondtam is Klárinak, ez nagyszerű dolog, de ide a profikat kell meghívni, hogy amit itt alkotnak, Kalotaszegen, ne csak a saját kis körükbe jusson el, kerüljön be a hazai és magyarországi művészeti élet vérkeringésébe. Jöttem minden évben hűségesen, az amatőrök lassan elmaradoztak. Végül is a tábornak profi jellege lett, de azok a rajztanárok, akik tényleg kiállító művészek, továbbra is jönnek. Aztán megfordult itt Jakobovits Miklóstól Tóth Lászlón keresztül Árkossy Istvánig és Kádár Tiborig sok jeles művész – hogy hirtelen említsek néhány nevet. Eddig több mint százhúszan tanyáztak itt. Volt, aki egyszer vagy kétszer jött el, és van, aki rendszeresen visszajár. A szervezők ragaszkodnak ahhoz, hogy ha ide jelentkezik valaki, annak, amit itt alkot, „köze” legyen Kalotaszeghez. Essig Klára most Kolozsvárról távirányítja a tábort, ahogy tudja. Régóta betegeskedik, úgyhogy hősies dolog volt, hogy tegnap kijött a megnyitóra, a férje, Essig József fotóművész helyettesíti tulajdonképpen.
Nekem az a tisztem, mindenek előtt, hogy amikor vége a táborozásnak, megnyissam a kiállítást itt, a díszteremben, vagy a kultúrházban. Az egy társadalmi esemény a faluban, mert rendszerint istentisztelet után tartják, a falu népe átvonul, és megnyitjuk a tárlatot. A dolgom másik, gyakorlatiasabb része, hogy a két munkát, amit a táborlakók itt hagynak a gyűjtemény számára, értékeljem – euróban most már. Ez a kollekció tulajdonképpen a levegőben lóg, hiszen nincs hol kiállítani állandó jelleggel. A képek végül is jó helyen vannak, ennek az épületnek minden szobájában, a parókián és a farnasi öregotthon falain, meg Essigék lakásában, ahol egy pincegalériát alakítottak ki. Régebben úgy volt, hogy vasárnap, amikor véget ért a tábor, megnyílt a kiállítás, kürtőskaláccsal, köményes pálinkával, volt egy kis zene, éneklés, estefelé nekiálltunk, leszedtünk mindent, és másnap, hétfőn Kolozsváron az evangélikus egyház galériájában újból megnyitottuk, immár a szélesebb közönség számára. Három éve nem ott tartják, hanem a magyar színház előcsarnokában, egy-egy színházi vagy opera bemutató alkalmával.
Igazából minden órám le van kötve, mert amikor már elkészült néhány kép, megkérnek, nézzem meg. Nem vagyok igazán kritikus alkat, nem is tartom magamat igazán műítésznek. De elbeszélgetek velük, kiderül, hogy mit szeretek, mit nem. Természetesen nem lehet itt tíz-tizennégy nap alatt főműveket alkotni. Az a két kép, ami itt marad, annak befejezett munkának kell lennie. Ha több alkotás van, azt is megkérdik, hogy melyiket hagyják itt? Természetesen, a legjavát választom ki, annak ellenére, hogy a gyűjteménynek még most nincs állandó helye. Igen fontos volna, azt kellene még megszervezni, hogy a tizennyolc év alatt felgyűlt munkák javát, mondjuk, ötven képet egy vándorkiállítás keretében Magyarországon is bemutathassák.”
Banner Zoltánnak sietnie kell, hiszen amióta Békéscsabára költözött, egyre-másra tárlatokat kezdeményez, főleg erdélyi vagy Erdélyből átszármazott képzőművészek munkáiból, megnyitja őket, ír róluk. Legutóbb Péterfy László szobrászról készített monográfiát. Minden évben megjelenik egy erdélyi művészről szóló monográfiája. Legalább ötévente egy-egy tekintélyesebb, átfogó jellegű művészettörténeti kötetet is kiad. A sorozatot 1990-ben kezdte, az Erdélyi magyar képzőművészet a 20. században címmel. A jelenleg 81 esztendős, fáradhatatlan szerző bevallja: „Már készülök a hármaskönyvem harmadik kötetére. Mire nyolcvanöt éves leszek, a művészettörténészi pályám emlékeit írom meg, az ars poeticámat, aminek a lényege az, hogy nem csak transzilvanista irodalom van, hanem transzilvanista művészet is.” Beszélgetésünk végén az is kiderül, hogy tavaly, éppen a nyolcvanadik születésnapja körül tartották Békéscsabán a Költészet napját, és őt is felkérték: mondjon néhány verset a 24 órás versmaratonon. „Szavalatom hallatán a helybeli színház igazgatója, Fekete Péter azt mondta: neked még ebben az évben szervezek egy előadóestet! Már rég nem vállalkoztam ilyesmire, mert éreztem, hogy ez engem nagyon megvisel. De összejött a dolog, és azóta újra fellépek, nem győzök eleget tenni a felkéréseknek.” Ilyenformán az örökifjú Banner Zoltánt újra elcsábította régi, nagy szerelme, az előadóművészet…
Műhelyről műhelyre Arról már előzetes tájékozódásom során tudomást szereztem, hogy Zsobokon immár évek óta a festőtábor mellett – azzal egy időben – fotóművészeti, ritkábban filmes tábort is szerveznek. Igaz, ők kevesebb napot töltenek itt, éppen tegnap távoztak. Azt már magától értetődőnek tartom, hogy a grafikus Essig Klára fotósként és tévéoperatőrként is excelláló férje, Essig József az egyik fő kezdeményezője ezeknek az alkalmaknak. Viszont mindebben jelentős, mentori, szakirányítói szerepet tölt be az engem ideszállító Buglya Sándor, aki 2004 óta a Sapientia Tudományegyetem fotó-filmművészet-média szakának vezető tanára. A tanár úr nemcsak a tanítványait hozza el Zsobokra, szakmai gyakorlatra, hanem a fotográfia és a filmművészet iránt fogékony középiskolásokkal is foglalkozik. József és Sándor nem kis megelégedésére, a most lezárult alkalomra sikerült nyolc magyarországi művészt, a Felföldi Fotográfusok Szövetsége csapatát meghívniuk, akik Kalotaszegnek a déli részét fényképezték, Tordaszentlászló, Kiskapus vidékét. Amikor szerre meglátogatom a műhelyekként fungáló osztálytermeket, nem kis meglepetésemre, Buglya Sándort „in flagranti” kapom egy festőállvánnyal meg egy ecsettel. Kiderül, hogy piktorként is „jogosan” tartózkodik Zsobokon. Éppen egy tájképen dolgozik, két műhelytársa állingál mögötte, azon frissiben véleményezik a félig kész alkotást. Itt természetes gyakorlat, hogy nem csupán Banner úr, hanem ők maguk is megbeszélik egymással a dolgaikat. A szakmai eszme- és véleménycsere alól legfeljebb csak azok képeznek kivételt, akik igénylik a magányt az alkotáshoz, vagy akik valahol a faluban, a határban bolyongva dolgoznak. A táborzáró kiállítás idején viszont ők sem mentesülnek az elbírálás alól.
Sándorral egy teremben buzgólkodik másik fogadóm, Orbán István grafikusművész is. „Kolozsvárról jöttem, második alkalommal vagyok itt, először 1998-ban, amikor a harmadik tábort tartották. Kíváncsi voltam, mi minden történt itt az elmúlt másfél évtized alatt, sok az új arc, de vannak emberek, akik törzstagoknak számítanak. 1975-ben diplomáztam, tagja vagyok a Barabás Miklós céhnek. A megélhetés érdekében rajztanári munkát is kell végeznem, a Báthory líceumnak vagyok a tanára, az egy nagyüzem, ezerkétszáz gyerekkel, ott van egy saját galériánk is, a Klubgaléria, ahol rendszeresen havonta újabb és újabb kiállításokat szervezünk, meghívott képzőművészek munkáiból. Rám mindenképpen inspirálólag hat ez a közösség. Egymáshoz bejárunk, megnézzük, ki, mit csinál, hogy dolgozik, mikkel kísérletezik. Összeülünk, beszélgetünk, anyagot hozunk, katalógusokat, egyebet, amit kicserélünk egymás között. Mindenképpen konstruktívan hat ránk a környezet is, egymás közelsége is. Most, ha jól számolom, huszonnégyen vagyunk, Magyarországról is jöttek kollegák.” István két kiadvánnyal ajándékoz meg. Az érszalacsi születésű, portugál földön fényes pályát befutott, odakint elhalálozott Balaskó Nándor szobrász és egyetemi tanár munkásságának két szegmentumát, aktjait és rajzait bemutató albumot Orbán István rendezte sajtó alá, és előszavazta. Ha valaki, akkor ő alaposan ismeri a művész életművet, hiszen Balaskó Nándor az apósa volt…
A faragott fa illata Korábbi ígéretemhez híven, ellátogatok Gál Potyó István alszegi portájára is. A tágas udvartér megannyi épülete tanúsítja, hogy itt a faanyagot szerető, a megmódolásához művészi fokon értő emberek laknak. Ahogy benyitok a hátsó traktus földszintjének szerény műhelyébe, egy, a szemközti sarokban ékeskedő fali tékán akad meg a tekintetem. Bármelyik hajdani céhlegény örömest vállalhatná magáénak ezt a harmonikus díszítésű remeket. De számomra, nagyváradi polgár számára, a rogériuszi református templom belterének famunkái képezik a „referenciát” Potyó mester produktumait illetően, hiszen két esztendeig faragta annak minden darabját, a szószéktől az úrasztaláig, a mózesszéktől a padelőkig.
„Most éppen kapufélfákat faragok, a Varjúvárnak. Felújítások kezdődtek el Kós Károly házánál. Egy autóbehajtó kaput és egy gyalogkaput faragok. Nagyapámat ugyancsak Gál Potyó Istvánnak hívták, ő volt Kalotaszeg leghíresebb mestere. Kós Károly idejében élt, ő készítette a Varjúvárhoz és a szentimrei nyaralóhoz a teljes bútorzatot annak idején. Bár apám nem folyatta a szakmát, én a génjeimben hordoztam a fa szeretetét. Gyerekkoromban is már próbálgattam apró munkákat, nagyapám sajnos, meghalt, amikor én tíz éves voltam, de a munkái megmaradtak. Néhány szerszáma és néhány mintája is. Ennek alapján kezdtem el faricsgálni, és miután megnősültem, Bánffyhunyadra költöztünk, ott megismerkedtem a Kudor családdal. Nagyon nagy hatással volt rám ez a jeles faragódinasztia, olyan szép dolgokat láttam náluk, hogy muszáj volt nekilássak faragni. Először hobbi szinten, utána váltottam. A kolozsvári népművészeti iskolának volt egy osztálya, ahol várfalvi meg körösfői faragó volt a tanárunk, elvégeztem két évet, de többnyire autodidakta módon tanultam. Összegyűltünk nyolcan-tízen faragni szerető emberek, mindenki hozta, amiket talált, régi faragásokat, s abból inspirálódtunk.
A rogériuszi templomot nagy élvezettel, szívvel-lélekkel csináltam, akár itt, a zsoboki templom fakazettás mennyezetét, a nagypetri imatermet, a vajasdi templomot, Hunyad megyében, épp úgy, mint az ugyancsak Bihar megyei Jankafalvát. A fiammal dolgozom együtt, 2000-ig nem győztünk a megrendeléseknek eleget tenni. Magyarországon is volt néhány nagyobb munkám, borospincéket, és egy modern irodaház belsejét borítják a faragásaim.”
Gál Potyó István a művésztábor mintájára faragótábort rendez minden évben. „Egy időben párhuzamosan ment a festőtáborral, meglátogattuk egymást, egymás előadásaira átjártunk, de mostanában az később működik, mint a miénk. Van nekünk, népművészeknek egy egyesületünk, a Bokréta Kulturális Egyesület, ennek a keretében van faragó, bútorfestő, varró-hímző tábor. Az utóbbi az idén elmaradt, de a faragót és a bútorfestőt megtartottuk. Most volt a tizedik alkalommal. Általában tíz, tizenöten vagyunk. A bútorfestők Mákófalván, a fafaragók itt, az én portámon találkoznak. Kolozsvárról is jönnek, a környékről, de a legtöbben Magyarországról. Sikerült ide édesgetnem a faluból is néhány gyereket. Remélem, lesz utánpótlás, mert most egy kezem is sok, hogy előszámláljam: hányan faragunk Kalotaszegen…”
Lüdércek pedig nincsenek Az esti irodalmi rendezvénynek riporterségem a meghívottja, néhány könyv mellett lapjainkat, az Erdélyi Riportot és a Váradot is bemutatom, megtisztelő partnerem Egyed Emese professzor asszony, irodalomtörténész, költő. Immár hagyomány a szerzői estek tartása, az örökös moderátor szerepét Emese vállalta el. Vele és gyerekkori barátommal, Essig József táborszervezővel a kései órákban ülünk le beszélgetni. Emese asszonynak is szívügye Kalotaszeg, Zsobok. Egymást kiegészítve mesélik, hogyan sikerült összemelegedniük egy reménybeli partnerrel,Barcsay Tamás Kanadában élő honfitársunk személyében. A történelmi család sarja sikerrel igényelte vissza ősei gyalui kastélyát. A részben tűrhető állapotban lévő, hatvan szobás épület jelentős, multifunkcionális központtá válhatna. Úgymond, még mielőtt teljesen megnyugtatóan rendeződött volna a grófi ingatlan jogi helyzete, az örökös támogatásával, a helybeli alpolgármester közreműködésével „birtokba vették” és „felavatták” a kastélyt: Ott szervezték meg a fentebb emlegetett nyolc jeles magyarhoni fotóművész kiállítását, az önkormányzat vezetője pedig népi tánccsoporttal, énekesekkel, muzsikusokkal tette ünnepélyesebbé a tárlat megnyitását. Jóska barátom hosszan sorolja, hány kudarc érte az Essig család, illetve a bánffyhunyadi Kós Károly Egyesületpróbálkozásait, hogy itt, Zsobokon vagy egyebütt tető alá hozzanak egy kalotaszegi gyűjteményt, ahol a képeknek, a faragásoknak, a festett bútoroknak, a kézimunkáknak is helye volna. Talán a gyalui kastély lehetne a megfelelő hely?… Egyed Emese, aki már három könyvet írt az irodalmár Barcsayakról, felajánlotta a segítségét Barcsay Tamás történésznek: kutatásait a családja történetével foglalatoskodó tisztelt kolléga rendelkezésére bocsátja.
Nem tudok a riportom végére pontot tenni addig, míg egy passzus erejéig nem idézem fel Emese asszony „zsoboki intrádáját”, amint jön velem szemben, elegáns, fehér lenvászon ruhában, széles karimájú szalmakalapban, a karján egy hatalmas csokor mezei virággal. „Ez a liláskék a gémorr – magyarázza –, ez a sárga az orbáncfű, az zsálya, amaz meg mogyorós lednek, bürköt is szedtem, sárga vadhagymát, fehér galajt és mentát. A galajt alabástromon találtam, az alabástrom kő fehéren vakított a zsoboki réten, talajréteg nem volt rajta, csak egy nagy virágbokor. Erős illata van. A minerálé és a vegetária ugyanazt a fehér színt kínálta.” Emese az anyatejjel szívta magába ezeket az ismereteket, hiszen az édesanyja botanikus volt.
Hajnalban tovább csámborgok az Egellő sikátorán, ahová tegnap Emese elkísért, a temetőkertet megmutatni. A domboldalon szépségesen szeszélyes rendben, lábon álló, félig vagy teljesen eldőlt két-háromszáz éves, faragott, feliratos sírkövek – érdemes lenne alaposan végigkutatni. Emeséről tudom, hogy a helynevek szerelmese, hiszen tavaly ilyentájt versbe szőtte Zsobok legszebb neveit, Tűnődés tengerfenéken címmel. Jelentem: elmerészkedtem egészen az általa emlegetett Ördögkosara aljáig, de egyetlen lüdérccel se találkoztam. Pedig a vers szerint ez az apró katlan a „lüdérctánc helye” volna. Talán nem a megfelelő órában érkeztem oda…
erdelyiriport.ro

Jubileumi megemlékezés Lakatos Istvánra
Kereken tizedik éve már, hogy Sárvásáron a helyi közösség – és nemcsak – szeptemberben a falu szülöttjére, az egykori szociáldemokratára, szakszervezeti vezetőre, országgyűlési képviselőre, Lakatos Istvánra emlékezik, így mondhatni: az emléknap hagyománnyá vált. A megemlékezésen képviseltette magát a Szociáldemokrata Tömörülés RMDSZ-platform, a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete, valamint az Apáczai Csere János Baráti Társaság is. K. M.
Emlékeztető: Lakatos Istvánt /Sárvásár, 1904. szeptember 14. – Kolozsvár, 1993. szeptember 3./ 1950-ben letartóztatták, egy koncepciós perben elítélték. 1964-ben szabadult.
Szabadság (Kolozsvár)

A 2. bécsi döntés Kalotaszegen: ahogyan a románok és magyarok látták
A magyar és román közösségi emlékezetben más és más módon él az 1940. augusztus 30-án meghozott 2. bécsi döntés. Több mint két évtizeddel ezelőtt, 1993-ban Kalotaszegen, az egykori határ két oldalán található településeken sok idős embert is megkérdeztem, hogyan emlékeznek a fél évszázaddal korábbi eseményekre. Írásomat ezeknek az interjúknak az alapján állítottam össze.
Kalotaszeg nagyobbik része Észak-Erdélyhez, kisebbik része pedig Dél-Erdélyhez került az 1940-es német döntőbíráskodás nyomán. Az akkori eseményekre visszaemlékező magyar, illetve román adatközlők szerint a 2. bécsi döntés meghozatalának másnapján, 1940. augusztus 31-én már értesültek a döntés szerint megállapított új magyar–román határról. Annak körülbelüli vonaláról az információikat újságokból és a rádióból szerezték. A magyar adatközlők arra emlékeztek, hogy az új magyar–román határt Kalotaszegen a Csucsa és Kolozsvár közötti főútvonaltól 8 km-re délre kellett megállapítani. A románok szerint Kalotaszegen az új magyar–román határ pontos megállapítása csak 1940. szeptember 10-én fejeződött be. Arra mindkét fél elég pontosan emlékezett, hogy az új magyar–román határ mindkét oldalán – Kalotaszegnek mind a dél-erdélyi, mind az észak-erdélyi részén – az őrbódék kb. 12 km távolságra voltak egymástól és a közöttük járőröző 5 főből álló határvadász egységek 3 óránként váltották egymást. Nemcsak a magyar, hanem a román visszaemlékezők is azt állították, hogy az új határőrizet gyenge volt, így viszonylag könnyen át lehetett jutni mindkét oldalra. Emiatt gyakoriak voltak a csempészakciók. A Kalotaszeg dél-erdélyi részén élő csempészek elsősorban élelmiszereket juttattak át Kalotaszeg észak-erdélyi részére, Magyarországról pedig csereáruként főleg ipari cikkeket hoztak a román felügyelet alatt maradt kalotaszegi területre.
Üldöztetés és önkényes bíráskodás
Az új határ dél-erdélyi részén maradt magyarok visszaemlékezései szerint nagyon kemény időszak következett életükben. Legtöbben arról meséltek, hogy a magyaroknak tilos volt az otthonukon kívül magyarul beszélni. Aki ezt az íratlan szabályt utcán, az üzletben vagy a hivatalokban megszegte – és a román hatóságok rajtakapták –, veréssel és egyéb megaláztatásokkal büntették. Az Észak-Erdélyben maradt románok szerint a magyar csendőrök nem bántak kesztyűs kézzel az emberekkel, főleg a románokkal szemben léptek fel ellenségesen. (Itt érdemes megemlítenem, hogy a megkérdezettek többsége úgy emlékezett vissza, Észak-Erdély vegyes lakosságú falvaiban éppúgy nem volt román felirat, mint Dél-Erdély magyar falvaiban magyar felirat).
A közösségi emlékezet más és más módon őrizte meg néhány faji alapú gyilkosság történetét. A románok körében nagy port kavart Aurel Munteanu román esperes halálának híre. A magyarok erre így emlékeztek vissza: Kalotaszeg észak-erdélyi részének Magyarországhoz történő visszacsatolása előtt Munteanu esperes a havonta megtartott bánffyhunyadi állatvásáron egy szekéren állva – saját híveinek önmérsékletre történő figyelmeztetései ellenére is – azt kiabálta: „a magyarokat ki kell irtani, a gyermekeket még az asszonyok hasából is ki kell vágni”. Ez annyira felbőszítette a magyarokat, hogy a visszacsatolás után néhány keményebb bánffyhunyadi, magyarbikali és sárvásári legény megfogta a román esperest és lapátnyelet dugtak le a torkán, így ölték meg. Magyar beszélgetőtársaim szerint a román pap meggyilkolásának híre hamar elterjedt, és az oláhbikali, valamint a bedecsi románok bosszúból többször is fel akarták gyújtani Sárvásárt, ami végül is nem történt meg.
A román adatközlők szerint az Aurel Munteanu esperesről terjesztett hír nem volt igaz. Szerintük a papot mindenki emberségesnek ismerte, aki a magyarokkal is jó kapcsolatot ápolt. Kérdésemre, hogy mi állhatott akkor a magyar legények által elkövetett gyilkosság hátterében, egybehangzóan azt válaszolták: hencegő, magyarkodó fiatalok kivagyiságból és erőfitogtatásból ölték meg, hogy megrémisszék a románokat. Több román adatközlő szerint a magyarok egy Nicula nevű román rendőrt is megöltek, ezt viszont magyar forrásból nem erősítették meg. Arról viszont a román visszaemlékezők nem hallottak, hogy Sárvásárt románok akarták volna felégetni.
Míg más területen a magyar és a román közösségi emlékezet sok esetben hasonlít vagy közelít egymáshoz, a gyilkosságok kapcsán igen eltérőek a vélemények. Magyar adatközlők szerint az orosz front közeledtével a románok két egeresi magyart, valamint Nagypetriben a magyar református papot megölték. Amikor ennek próbáltam utánajárni románok körében, a nagypetri gyilkosságot mindenki tagadta. Az egeresi magyarok halálával kapcsolatban a környékbeli románok úgy tudják, hogy bosszú volt az 1940 szeptemberében Egeresen a magyarok által megölt két román miatt.
Besorozás bosszúból
Mind a magyar, mind a román adatközlők állították, hogy Kalotaszegnek a dél-erdélyi és az észak-erdélyi részén egyaránt jellemző volt, hogy a „kisebbségi” sorkötelesek döntő többsége átszökött a szomszédos „anyaországba”. (Több interjúalanyom is azt mesélte, hogy sok család cserélődött ki négy év alatt a határ két oldalán: a magyarok északra, a románok délre szöktek. Egész falvak nemzetiségi összetétele megváltozott.) Kalotaszeg dél-erdélyi részében az otthon maradt sorköteles magyar férfiakat a román hatóságok hadgyakorlatra, valamint kötelező ortodox misére vitték a magyarok visszaemlékezése szerint. Szintén tőlük hallottam, hogy amikor az orosz csapatok megszállták Kalotaszeg dél-erdélyi részét, a román közigazgatás információi alapján az orosz katonaság magyarok százait hurcolta el kényszermunkára vagy szibériai lágerekbe. A románok arra emlékeztek, hogy a magyar uralom alatt levő falvakból az otthon maradt sorköteles román fiatalokat egyenesen a frontra vitték harcolni, így közülük kevesen tértek haza. Beszéltem olyan román emberrel is, aki azt állította, hogy falujából a harcra alkalmatlannak nyilvánított idősebb román férfiakat elvitték a tatabányai szénbányába dolgozni.
Gazdasági megtorlások
Szóba kerültek a két ország határ menti gazdasági viszonyai is. Az Észak-Erdélyben maradt románok úgy emlékeztek, hogy gazdaságilag nehéz évek voltak, mert magasabb adókat és számos büntetést kellett fizetniük. Amikor a dél-erdélyi részen maradt magyaroktól kérdeztem ugyanezt, azt az egybehangzó választ kaptam: életük legnehezebb periódusát élték át 1940–1944 között. Sok magyar az éhhalál szélén vergődött, mert a román hatóságok minden terményüket elrekvirálták. Aki tiltakozni mert, azt megverték vagy elhurcolták.
Népszámlálási adatok 1941-ből
Az általam vizsgált néhány észak-erdélyi település 1941-es népszámlálási adatai: Bánffyhunyadnak 83, Magyarbikalnak 99,4, Sárvásárnak pedig 98,2 százaléka volt magyar. Oláhbikal a jelzett időszakban színromán volt, Bedecs lakosságának pedig 0,8%-a volt magyar nemzetiségű.
Kíváncsi voltam, ki hogyan emlékezik az 1941-es népszámlálásra, az etnikai felmérésekre. A románok azt mondták, hogy a magyar uralom alatt román nemzetiségű számlálóbiztosok és román nyelvű kérdőívek nem voltak, de csalásokra és visszaélésekre nem emlékeztek, erről akkor senki nem beszélt. Teljesen más volt a helyzet délen: a magyarok szerint az etnikai felméréseket román nemzetiségű hivatalnokok és csendőrök végezték, akik folyamatosan csaltak, emiatt nagyon sok volt a visszaélés, a téves adatbevitel.
Az általam megkérdezett egyszerű emberek többsége úgy vélekedett, a kisebbségi jogok megsértése ügyében egyik oldalon sem volt hova fordulni. Mind a román, mind a magyar adatközlők azt állították, hogy 1940 és 1944 között egyetlen esetben sem szállt ki a kisebbségi jogokat ellenőrző német–olasz bizottság. Érdekes módon mindkét oldalon az az általános érv fogalmazódott meg, hogy Kalotaszegen a két nép egymással szembeni ellenszenvének az elmélyülése az 1940–1944 közötti időszakban keresendő.
 Sebesy Tamás. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Falunap Zsobokon útavatással
Második alkalommal tartanak falunapokat Zsobokon. A rendezvény július 16-i, szombati első napján avatják fel a Zsobok–Sárvásár összekötő út aszfaltozott részét.
A rendezvénysorozat éppen az útavatással, illetve szalagvágással kezdődik a zsoboki állomásnál, reggel 9-kor. Ezt követően 10 órától áhítatot tartanak a Kultúrház udvarán, ahol ünnepi köszöntők, beszédek is elhangzanak. A délelőtti program a zsoboki iskolások, majd a zsoboki ifjak néptánc műsorával folytatódik, 12 órakor pedig a Zsoboki Fotótábor alkotásaiból nyílik kiállítás; a tárlatot megnyitja Essig Klára és Szabó Attila. Fél 1-től Pomogáts Béla tart előadást Kalotaszegről, majd ebédszünet után, délután fél 3-tól a rajz-, fotó- és verspályázat eredményhirdetését tartják meg. 3 órától Belloni bűvésszel lehet elutazni a lehetetlenség világába, 4 órától a szentkirályi néptánccsoport lép fel. Fél 5-től íjászbemutató lesz Hajós János és Horváth Levente íjászok közreműködésével, 6-tól pedig az Operettissimo lép fel. Este 8-tól Miklós György gitárestje várja az érdeklődőket, majd a napot utcabál zárja a Bumeráng együttes közreműködésével.
Szabadság (Kolozsvár)

Útszenteléssel egybekötött falunap Zsobokon
Második alkalommal szervezték meg Zsobokon a falunapot az elmúlt hétvégén a Zsoboki Kulturális Egyesület tagjai, amelynek sikeres kivitelezéséhez és lebonyolításához Zsobok apraja-nagyja, ifja-időse mind hozzájárult. Igyekszünk, hogy a falunapokat az ünneplés mellett valami mindig emlékezetessé tegye.
Az elmúlt évben a kultúrotthon udvarán megépült szabadtéri színpadot avathattuk fel a falunap alkalmával. Idén a Sárvásár–Zsobok közötti, frissen leaszfaltozott útszakasz átadására, avatására kerülhetett sor, amelyet megtisztelt jelenlétével a két település polgármestere is. Ezen ünnepi alkalmakra igyekszik hazatérni minden zsoboki elszármazott, és nem utolsósorban testvértelepüléseinkről, támogatóink részéről is érkeznek meghívottak.
Az útszentelési ceremóniát követően, áhítattal kezdődött az ünnepség, amelyre Zsobok új lelkésze, Barta István Zsolt adta áldását, majd köszöntő beszédek, érdemdiplomák átnyújtására került sor.
Nyugati Jelen (Arad)

„Aki dalol, sosem fárad, aki felnéz, sosem csügged”
Kalotaszegi református kórustalálkozó Zsobokon
Zsobok adott otthont az elmúlt hétvégén immár 6. alkalommal megrendezett Kalotaszegi Református Egyházmegye Kórusai találkozójának. A találkozón 9 kórus vett részt, amely a helybéliekkel együtt közel 200 résztvevőt jelentett. A templom padsorai zsúfolásig megteltek.
A találkozó rövid áhítattal kezdődött, ahol a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese, Vincze Minya István hirdette az igét. Őt követte Bartha István, a Zsoboki Református Egyházközség lelkésze, aki köszöntötte az egybegyűlteket, áldott együttlétet kívánt és átadta a szót a rendezvény fő szervezőjének, Mihály Jánosnak, a Kalotaszegi Egyházmegye zenei előadójának. Elmondta, hogy szeretné, ha ez a találkozó is egy lépcső lenne mindenki számára az Istenhez való emelkedés útján. Beszédét a következő idézettel fejezte be: „Aki dalol, sosem fárad, aki felnéz, sosem csügged. Mert a dalt a Jóisten adja az ajkunkra, ő ád erőt a nagy harcra”. A találkozó moderálására Sógor Sándornét, nyugalmazott kántor karnagyot kérték fel, aki szívesen vállalta ezt a feladatot. Ezután sorshúzással döntötték el az énekkarok fellépési sorrendjét, amely a következőképpen alakult: Körösfő, Mákófalva, Zsobok, Méra, Magyarlóna. Ezután rövid szünet következett, ahol a házigazdák finom, helyben készült kürtőskaláccsal és kávéval kedveskedtek a résztvevőknek. Ezek után folytatódott a találkozó a következő énekkarok részvételével: Bánffyhunyad, Magyarkapus, Magyarvista, Nyárszó-Sárvásár. Minden résztvevő élményekkel és egy emléklappal lett gazdagabb a találkozó végére. A rendezvény moderátora örömmel összegezte, hogy nagy fejlődés érzékelhető az énekkarok zenei előadásában, továbbá nagy örömmel tölti el, hogy több kórus is behozza az énekkarba gyermekeit, unokáit, így gondoskodva az utánpótlásról, amire nagy szükség van. Megköszönte a karvezetők és énekkari tagok áldozatos és kitartó munkáját. Az összejövetel végén a résztvevők elénekelték nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Ezután mindenki átsétált a közelben lévő kultúrotthonba, ahol a zsoboki gyülekezet finom ebéddel és süteménnyel várta a résztvevőket. Az ebéd ideje alatt lehetőség volt kürtőskalács vásárlására is, amelyhez a berendezést a zsoboki malom és pékség biztosította, a sütést pedig a zsoboki nőszövetség tagjai vállalták. A bevételt a csucsai református templom renoválására ajánlották fel, erre a gyűjtést a Kalotaszegi Egyházmegye nőszövetségi tagjai kezdeményezték még tavaly októberben. A hetedik kórustalálkozóra jövőre Bánffyhunyadon kerül sor.
Szabadság (Kolozsvár)

A zsoboki titok: egyéni ambíciók helyett a közösség az első
Sétányt avattak az idei zsoboki falunapon
Képzőművészeti Alkotótábor zárás kiállítással, sétány- és hirdetőtábla-avatás, arcfestés, karaoke, vérnyomásmérés, fellépő vendégek, micss, kürtőskalács… Mindebben részünk lehetett a hétvégi zsoboki falunapon.
A harmadik alkalommal sorra került falunapot a zsobokiak sürgése-forgása előzte meg: minden évben a falunap alkalmával egy-egy újabb megvalósított tervet ünnepelnek. Az első két évben a Zsobokot Sárvásárral összekötő út aszfaltozását és a kultúrház szabadtéri színpadának az elkészülését, idén pedig a templom mögötti sétány térkövezését és hirdetőtábla elkészülését kötötték össze a falu születésnapjával.
Szombaton reggel rövid áhítat keretén belül felavatták a fent nevezett sétányt, mely a Jonathan sétány nevet kapta. Az utcatábla Ambrus István, a hirdetőtábla pedig Gál Potyó István, Ambrus Ferenc Árpád és Gál János Gyuri munkáját dicséri. A lehetséges utcaneveket a zsoboki lakosok javasolták, majd szavazással döntötték el, hogy melyiket kapja az újonnan lekövezett sétány. Bartha István Zsolt, Zsobok lelkésze áhítatában örömét fejezte ki, hogy a falubeliek választása éppen erre az elnevezésre esett, hiszen a Jonathan név Isten ajándékát jelenti. Ez egy olyan utca a faluban, amelyen mindenkinek végig kell menni, aki akár az iskolába vagy a templomba, vagy a gyemekotthonba és nem utolsósorban a kenyeréhez szeretne jutni. Isten áldását kérte az úton járókra, és őszinte reményét fejezte ki, hogy ez az út a találkozás és a barátság útja is lesz egyben.
„Ne azt keressétek, ami széthúz és megemészt benneteket, hanem azt, ami összeköt!” Szent Pál szavaival nyitotta meg Ruzsa Erzsébet, a Bethesda Gyermekotthon vezetője az ünnepséget. Megnyitó beszédében kiemelte az összefogás és összetartás fontosságát, ami nélkül nem jöhetett volna létre az a csodaszámba menő fejlődés, ami az utóbbi időben tapasztalható Zsobokon. És ez annak köszönhető, hogy a falubeliek képesek az egyéni ambíciók helyett a közösség és a település érdekeit előtérbe helyezni. Hiszen a térkövezést is önkéntes munkával végezte a falu férfilakossága egész napos munkájuk után. Ezután felavatták a falu óriás üstjét is, ahol egyszerre 200 adag ételt lehet elkészíteni.
Ezt követően Gál Máté István faluképviselő, Turuca Danut Emil, Váralmás község polgármestere, Székely László, Páty polgármestere, Végh Sándor, Szilágy megye alprefektusa, Wolfgang Braun, a Vörderverein Kinderheim Zsobok Egyesület alelnöke és Uwe Riedel, Murr település képviselője részéről elhangzottak az ünnepi felszólalások, amelyek egyetértettek abban, hogy szükség van az ilyen ünnepekre, ahol a falu apraja-nagyja, külföldi és belföldi vendég közösen kikapcsolódhat. A fellépések sorát a zsoboki néptánccsoport nyitotta meg kalotaszegi táncokkal. A falunap alkalmával egyben zárták a XXII. Zsoboki Képzőművészeti Alkotótábort, ugyanakkor fellépett a Line Ildikó által vezetett kamaraegyüttes és a sztánai kamarazenei mesterkurzus tanárai és növendékei is, továbbá Szabó Attila elődadásában szilágysági citerazenét hallhattak az egybegyűltek, melyet Ágoston István vezénylete alatt a képzőművészeti tábor résztvevői közül erre az alkalomra verbuválódott népzenei előadás zárt, ahol kárpátaljai muzsikát játszottak. Ezzel egyidejűleg a kultúrház benti színpadán Vincze László bábelőadása zajlott.
Ebédre a vendégek a falu újonnan felavatott üstjében elkészült finom bográcsost kóstolhatták meg, de sokan fogyasztottak miccset vagy flekkent, és hosszú sorok álltak a helyben sütött finom zsoboki kürtőskalácsért, melynek sütő berendezését a Zsoboki Malom és Pékség bocsátotta rendelkezésre, a tésztához a tojást a falu asszonyai biztosították, akik az egész napos hőségtől sem megriadva reggeltől esti gyúrták és tekerték ezt a finomságot. A gyerekek mézeskalácsot díszíthettek, arcot festhettek, a felnőttek pedig – igény szerint – a helyszínen vérnyomás- és vércukorszint mérésben is részesülhettek.
A fellépők sorát a zsoboki kisiskolások folytatták kalotaszegi táncokkal. Őket követte a kolozsvári Bogáncs néptánc együttes, akik jobbágytelki és bonchidai magyar táncokat adtak elő. A bánffyhunyadi Suhanc néptánccsoportot stílusában teljesen eltérő műsorszám követte: Loredana Motioc irányítása alatt a Bethesda Gyermekotthon lakóinak a közreműködésével zumba bemutatóra kerül sor. Ezután következett a sokak által várt tombola, ahol a fődíj egy sportbicikli volt. Míg tartott a tombola, a színpadon az Operettissimo Együttes tagjai készülődtek, előadásuk nagy sikert aratott. A Gál Jankó Katalin magyartanár irányításával zajló ZSE-FAKTOR karaoke versenyen kicsik és nagyok lelkesen és nagy lendülettel vágtak bele a megmérettetésbe, sokukat az sem zavarta, hogy időközben eleredt az eső és áramszünet is tarkította a rendezvények sorozatát. Ezt ellensúlyozta az ünnepi tűzijáték, amely messzire láthatóan világította be az eget, ezzel is színesítve és emelve az est hangulatát. A műsort a békéscsabai Score rock banda koncertje zárta, melyet a Bumeráng együttes reggelig tartó utcabálja követett. És bár az időjárás nem volt túl kegyes a vendégekhez, mindenki önfeledten szórakozott és örült annak a lehetőségnek, hogy zsoboki, Zsobokról elszármazott és számos más településről idelátogató vendég együtt tölthetett el újra minőségi időt, és bíznak benne, hogy jövőre ismét találkozhatnak.
BECSKE ADRIENN / Szabadság (Kolozsvár)