"Az iskolaközpontosítási-program megvalósításán dolgozik a jelenlegi kormány. Ecaterina Andronescu miniszter asszony sajtónyilatkozatai szerint szeptember 15-éig az ország 13 megyéje kapja meg az összevonások következtében a diákok szállításához szükségessé váló buszokat. Az idei tanévben Szatmár megyékben négy iskolát (román tagozat) érint a központosítás. Erdei Líviusz főtanfelügyelő-helyettes közölte, hogy a központosítás a gyerekek érdekében történik, és csak akkor, amikor az iskolabuszok rendelkezésre állnak. A következő tanévben ez magyar tagozatot nem érint, de a 2002-2003-ra javasolt összevonások között szerepelnek magyar tagozatos iskolák is. Az előterjesztett javaslat szerint a tamásváraljai öt-nyolc osztályos diákokat Halmiba hoznák be. Továbbá a Nagykolcs községhez tartozó magyar diákokat (csak öt-nyolc osztályról van szó) Szamoskrassóra, a román anyanyelvűeket pedig Nagykolcsra vonnák össze. A gencsi gyermekeket a nagykárolyi 3-as számú iskolába csoportosítanák, Sárközre pedig az adorjániak mellett - akik amúgy is bejárnak, gyalog - iskolabusz szállítaná a józsefházi diákokat is. /(anikó): Erdei Líviusz: Iskolaösszevonás csak akkor lesz, ha rendelkezésre állnak az iskolabuszok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 22./"

"A szatmárnémeti Caritas 2002-ben összesen 881 gyermeket és fiatalt támogatott. Az utcagyerekek számára működo központokban Szatmáron és Nagybányán 130 gyermekkel foglalkoztak.Az erdődi, túrterebesi, sárközi, csedregi, szakaszi, mikolai, petei, apai, színfalusi, felsőboldádi, krasznasándorfalvai szociális óvodákat naponta 315 gyermek látogatta. Az erdődi, túrterebesi és sárközi tanulóházakat 202 gyermek, a szatmárnémeti, nagykárolyi és nagybányai speciális óvodákat pedig összesen 42 gyermek látogatta. A Szent József Rehabilitációs Központban 149 fogyatékos gyermek részesült folyamatos speciális kezelésben. Az alsóhomoródi Gyöngy Integrációs Központban az év folyamán összesen 288 fiatalt fogadtak.A szatmárnémeti, nagybányai és nagykárolyi gyógyszertárakban összesen 49 926 esetben osztottak ki ingyen és kedvezményesen gyógyszert. A szatmári egyházmegyében nyolc otthoni beteggondozó központ működik az idősek számára: Szatmárnémetiben, Erdődön, Mezőpetriben, Alsóhomoródon, Felsővisón, Nagybányán, Nagykárolyban és Máramarosszigeten. Ezekben a központokban 2002-ben 968 idős beteget részesítettek kezelésben, 27 799-szor szálltak ki házhoz, 2589 gyógyászati segédeszközt kölcsönöztek. A három szociális konyhán (Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Nagybányán) összesen 130 idős embernek biztosítottak kétfogásos, meleg ebédet. A szatmárnémeti Szent Jakab Idősnapköziben összesen 23 időst láttak el. A refugiumban 21 bántalmazott édesanya és 69 bántalmazott gyerek talált biztos menedékre./A 2002-es év adatokban a szatmári Caritasnál. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 30./"

"Hangulatos volt aug. 15-én a táborzárás Nagyzerinden. Az egyhetes festőtábor sikeres volt. A helybeli lányok és asszonyok hagyományőrző tánccsoportjának, az Ibolyának két számát, a sárközi Karikázót és a Kalocsa vidéki Szakácsasszonyok táncát vastaps köszöntötte. A nagyzerindi képtár hagyományait elevenítették fel, megemlítve, hogy a mostani tábor alkotói Alaszu Pál szellemi örökösei. Siska-Szabó Hajnalka, a falu szülötte, a tábor lelke nem véletlenül hangsúlyozta a helybeli önzetlen közreműködők nagy számát. /Kiss Károly: Alaszu Pál szellemi örökösei. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 19./"

Mezőpetriben falu első ízben házigazdája a Szatmári Kézműves- és Néptánctábornak. A szatmárnémeti Madisz kilencedik alkalommal szervezte meg a tábort, amelynek éveken keresztül a hadadi kastély adott otthont, tavaly pedig Sárközön kapott helyet. Minden nap más-más kézműves-foglalkozáson vesznek részt a fiatalok. Jankó Szép István főszervező elmondta: Szatmárnémetiben kevesen érdeklődnek a néptánc iránt, talán ezért érkezik kevés felnőtt a táborba. /Konglovits Éva: Verbunkosok, batikosok tábora Mezőpetriben. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./

Május 7-én ünnepli kétéves születésnapját a szatmárnémeti City Rádió. 2005. május 7–én, reggel 6 órakor szólalt meg először a rádió magyar nyelven, emlékezett vissza a két társtulajdonos – Túrós Lóránd és Erdei Róbert. A Samtel rádiónak volt ugyan egy magyar nyelvű adása, amely az elején több órában sugárzott, aztán már csak naponta két órában. Kiderült, hogy nem jó megoldás folyton átváltani románról magyarra és újra vissza, mert a rádió elveszítheti a hallgatóit. A Samtel utolsó magyar búcsúadása után elhangzott, hogy egy magyar rádiót kellene létrehozni. 24 órán át közvetít magyar nyelven a City Rádió, már 14 műsorvezetővel dolgozik, és 2006 április 30-ától Nagykárolyban külön frekvencián sugároznak. Az egész megyét lefedi, már nemcsak a szatmárnémetieké ez a rádió, hanem a sárközieké, a csengerieké és a mátészalkaiaké is. Ha Csengerben történik valami, a polgármester vagy a művelődési ház igazgatója elküldi e-mailben, mert ott nincs helyi rádió, sem Mátészalkán, sem Fehérgyarmaton, sem Csengerben. A rádió jelenlegi székhelyét lassan kinövi. /Fábián Ágnes: Kétéves a szatmárnémeti City Rádió. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 7./

Rokoni kapcsolatok a Sárköz és a temesközi Végvár között
„Olyan helyre vigyen kend engemet, ahol megterem a káposzta”
A végvári könyvtárban december 5-én a szerzők jelenlétében  mutatták be dr. Balázs Kovács Sándor és Gutai István Bánátból bánatba című könyvét, amelynek fő célja a Sárközben és a temesközi Végváron élő családok közötti rokoni kapcsolatok feltérképezése. A Végvár és lakosai múltjáról sok izgalmas adatot tartalmazó kötet bemutatóján részt vett Figler János sárpilisi és Csáki Gál Károly végvári polgármester, valamint Korsós Zoltán, a budapesti Természettudományi Múzeum igazgatója, akinek végvári kötődéseire a könyv anyagának összegyűjtése során derült fény.
A Bánátból bánatba című kötetről az egyik szerző, Gutai István, ny. paksi könyvtárigazgató elmondta: ő maga közvetlenül érintett a Sárpilis és Végvár közötti rokoni kapcsolatok ügyében, hiszen dédszülei Fülöp András és Vas Lídia Végvárról költöztek Sárpilisre. Amikor megtudta, hogy régi barátja, dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, történész is érdeklődik a „végvári nyom” iránt, 2001-ben felkerekedtek és Végvárra utaztak, ahol Valkai György akkori alpolgármester fogadta őket. Tizenhárom év kutatásainak eredménye ez a könyv, amely azt is bemutatja, a szétszakított családok hogyan tartották egymással a kapcsolatot az utóbbi száz évben. „A könyv címlapján levő képen főleg végváriak vannak, de a felvétel Sárpilisen készült” – mondta Gutai István, aki megdöbbentő, sokszor tragikus részleteket olvasott föl a kötetbe foglalt interjúkból.
Dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, a könyv történeti részének a szerzője, a Sárköz történetének és néprajzának szakértője elmondta, hogy az 1798–1800-as években 67 család települt a Sárközből és a környékéről (Sárpilis, Decs, Őcsény, Alsónyék, Érsekcsanád, Szeremle, Dunaszentgyögy településekről) Végvárra, több mint 200 fő, „a vízi életre unt” sárközi kereste a boldogulását a távoli Temesközben. „A Sárköz a Duna és Sárvíz folyó közötti mocsaras terület volt – mondta Balázs Kovács Sándor –, ahol a halászatból és a szőlőből éltek meg az emberek. A Temesközbe a föld, a területszerzés lehetősége vonzotta a sárközieket.” Az első telepesek között volt a Korsós testvérpár, Ádám és Péter. Az egyik Korsós ősnek így könyörgött a felesége a Sárközben: „Olyan helyre vigyen kend engemet, ahol megterem a káposzta”. Rittbergben (a későbbi Végváron) megtermett a káposzta, de ott is keményen meg kellett dolgozni mindenért, a földet pedig csak négy lóval lehetett megszántani, olyan kemény volt. A Sárközből Végvárra költözött telepesek közel fele haza is költözött néhány év múlva, de a családok egy része megvetette itt a lábát.
A könyvhöz ajánlást írt dr. Korsós Zoltán, a budapesti Természettudományi Múzeum igazgatója, akinek dédapja, Korsós György szintén Végvárról költözött haza 1892-ben Sárpilisre. Az ő nagyapja volt Korsós Ádám, aki annak idején Sárközből Végvárra az első telepesek között érkezett. „Édesapám halála után a családom története után kutattam, így bukkantam rá a Balázs Kovács Sándor nevével fémjelzett adatokra, publikációkra. Szinte hihetetlen volt számomra, hogy a családom, a Korsós család története egy néprajzos-muzeológus érdeklődésének a középpontjában legyen” – írja az Ajánlásban dr. Korsós Zoltán, aki személyesen is részt vett a könyv végvári bemutatóján.
A könyvbemutatóra eljött Figler János, Sárpilis polgármestere is, aki elhozta a „sárpilisi rokonok” üdvözletét, és azt javasolta Csáki Gál Károly végvári polgármesternek, hogy legközelebbi decsi látogatásuk alkalmával álljanak meg Sárpilisen az ismerkedés céljából. „Ha őseink ennyire összetartoztak, akkor a két település vezetőinek közös felelőssége, hogy ezt a kis parazsat melegen tartsuk, ne hagyjuk kialudni” – mondta Figler János.
A Sárpilis és Végvár közötti kapcsolatfelvétel szükségességével Csáki Gál Károly végvári polgármester teljes mértében egyetértett, mert szerinte a települések közötti igazán tartós kapcsolatok a családok közötti baráti kapcsolatokon alapszanak. „A hivatalokban változnak az emberek, a vezetők, a tartós kapcsolatok a családok között vannak” – mondta Csáki Gál Károly, aki megígérte, hogy amikor legközelebb Decs testvértelepülésre látogat, feltétlenül felkeresi a sárpilisieket.
A bensőséges hangulatú könyvbemutató végén a szerzők, dr. Balázs Kovács Sándor és Gutai István dedikálták a végváriak számára rendkívül érdekes és hasznos információkat tartalmazó kötetüket.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Az ötven éves Baráth Csabát köszöntötték
A polgármesteri hivatal előterében nyílt meg az ünnepi alkalomból összeállított tárlat.
Csütörtök délután különleges kiállításmegnyitó színhelye volt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal képzőművészeti galériája. Baráth Csaba alkotásaiból nyílt tárlat egy ünnepi momentum kapcsán: a festőművész június 15-én töltötte be 50. életévét. Ez alkalomból mások mellett Gergely Csaba, a Szatmári Képzőművészek Egyesületének vezetője, a partnerintézmény Szatmári Művészeti Iskola igazgatója, Deac Mircea és Szatmárnémeti beiktatásra váró polgármestere, Kereskényi Gábor is köszöntötte a művészt. A Református Gimnázium diákjai énekkel és költeményekkel köszöntötték Baráthot.
Baráth Csaba Attila, Szatmárnémetiben született 1966. június 15-én, Szatmár megyei református magyar nemesi családok leszármazottjaként. Iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, Kölcsey-s diákként érettségizett 1984-ben, majd műszaki rajzoló diplomát szerzett. 29 éve házas, két felnőtt fia van.
Az alkotás öröme kora gyermekkorától elkíséri. Önképző módon fejlesztette és fejleszti magát festészetben és egyéb művészeti ágakban. 1996-tól, 21 éve tagja a Szatmári Képzőművészek Egyesületének, kisebb nagyobb kihagyásokkal. 13 évig dolgozott a Szatmári Északi Színház alkalmazottjaként, sokrétű feladaokat ellátva. Ha kellett festő volt, ha kellett szobrász, ha kellett kellékeket gyártott, ha kellett bábokat tervezett és készített, de tervezett díszleteket előadásokhoz és bábelőadáshoz is.
Úgy van vele, hogy amit le tud rajzolni azt utána bármilyen anyagban meg tudja valósítani. Három éve a Szatmári Véndiákszövetség tagja, részt vesz a szervező munkában.
A Szatmári Képzőművészek Egyesületének tagjaként részt vett számos közös, csoportos és egyéni kiállításon és alkotótáborban: Szatmárnémeti, Nagykároly, Tasnád, Szinérváralja, Erdőd, Marosvásárhely, Sárköz, Nyírbátor, Nagykálló, Székesfehérvár. Alkotásai megcsodálhatók Olaszországban, Svédországban, Ausztriában, Magyarországon és idehaza.
Kedvenc technikája az olajfestészet, színei visszafogottak, képein fontos hangsúlyt kap a rajz. Témái: alakos kompozíciók, a mindennapi életből ellesett jelenetek, szeretettel fest állatokat, lovakat, bivalyokat, de földműveseket is. Erőssége az emberi karakterek ábrázolása.
szatmar.ro