Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sárfalva (ROU)
9 tétel
2001. március 17.
"Kézdivásárhelyen tartották az erdélyi magyarság központi ünnepségét, melyet Duna Televízió jóvoltából százezrek - milliók - láthattak. Az előző napokban megnyitották a Céhtörténeti Múzeum ünnepi tárlatát, a 48-49-es eseményeket felidéző diákvetélkedők zajlottak, megkoszorúzták Petőfi és Bem mellszobrát. A Gábor Áron nevét viselő patinás főtéren zajlott az ünnepség. A hagyományőrző díszruhás huszárokat, bandériumokat Bereck, Ozsdola, Sárfalva, Martonos, Nyujtód, Lemhény, Kézdialmás, Csomortan, Csernáton, Kővár, Szentkatolna, Torja, Bélafalva színpompás felvonulása követte. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mondott beszédet. A világ magyarságának együvétartozását jelképezte a testvértelepülések - Mezőhegyes, Gyöngyös, Nagyatád, Hatvan, Szentendre, Nagykanizsa - küldöttségeinek kézdivásárhelyi jelenléte. Dr. Matolcsy György, a magyar kormány gazdasági minisztere beszélt és felolvasta Orbán Viktor kormányfőnek a kárpát-medencei magyarsághoz szóló üdvözletét. A román miniszterelnök, Adrian Nastase márc. 15-i üdvözletét Tamás Sándor parlamenti képviselő, a kézdivásárhelyi városi RMDSZ elnöke olvasta fel. Megáldotta a jelenlévőket. Bodó Imre római katolikus esperes, imát mondott Szentgyörgyi Zsombor református lelkipásztor. A székely és a magyar himnusz eléneklését követően megkoszorúzták Gábor Áron főtéri emlékművét. /Flóra Gábor: "Gábor Áron rézágyúja" Kézdivásárhely márciusi ifjúsága. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./"
2005. augusztus 26.
A Kézdivásárhelyhez tartozó Sárfalván most nincs olyan kút, amelyből ivóvizet lehet meríteni, a pincék nagy részében víz áll, néhány házat az összeomlás veszélye fenyeget. Néhány utcában és udvaron másfél-kétméteres a víz. A pincékből kiszivattyúzott víz néhány óra leforgása alatt újratermelődik. A belvíz mocsarasodik, iszonyú bűzt áraszt. Török Sándor, Kézdivá­sárhely polgármestere húszmillió lejt ajánlott fel a helyzet orvoslására, de a négyszáz méteres levezető árok kiásásához ez távolról sem elegendő. A helybeliek kétségbe vannak esve, egy portán a drága pénzen megvásárolt kazán áll víz. /Bartos Lóránt: Víztenger Sárfalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26./
2009. június 5.
Mintegy száz kézdisárfalvi és ozsdolai, valamint magyarországi vállalta azt, hogy az Ozsdolától 15 kilométerre, embert és autót próbáló út megtétele után Vrancea megye határánál tavaly állított katonai síremléknél emlékezzen a trianoni békediktátumra. A Nagy Musát szomszédságában található keresztnél június 4-én Páll István, az ozsdolai Láros közbirtokosság vezetője, valamint Kádár Sándor sárfalvi plébános emlékezett „a mohácsi vésznél is nagyobb veszteséget jelentő döntésre”. Mint hangoztatták, a magyarság többsége szívében-lelkében továbbra is egy nemzet részét képezi, „a nemzetromboló politika és az önös érdekek fölött”. /Emlékezés Trianonra. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./
2012. december 19.
Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János  bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. július 1.
Kézdivásárhely is zászlóperben
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Fejér László Ödön parlamenti képviselő több témában tartott közös sajtótájékoztatót pénteken. A csavargyáras munkaigazolások kibocsátásának részleteiről, a Dacia-károsultak ügyéről, a székely zászló kapcsán indult újabb perről és a Székely Vágtáról is szó esett.
A két elöljáró közel egy éve kezdett foglalkozni a csavargyáras munkaigazolások ügyével, összesen 1373 személy igényelte azokat: 973 igazolást már elvittek a volt alkalmazottak, négyszázat még nem vettek át. Az igazolások kibocsátásával járó költségek tetemes részét, 56 700 lejt Fejér László Ödön vállalta magára, aki ugyanakkor a Dacia-károsultak kárpótlásának ügyét is tovább viszi Bukarestben. Elmondása szerint azt az ígéretet kapta az illetékesektől, hogy karácsonyig mind a 2130 károsult megkapja a neki járó összeget, köztük a 265 Kovászna megyei is (110-en felsőháromszékiek).
A képviselő arról is beszámolt, hogy a Japán-Román Baráti Társaság parlamenti küldöttjeként, a japán nagykövet meghívására részt vett egy bukaresti találkozón, mely alkalomból japán üzletembereket kért fel arra, hogy ruházzanak be az induló ipari parkok valamelyikében. „Gazdasági emberként célom, hogy az ipari parkokat feltöltsem cégekkel” – hangsúlyozta. Jelenleg 34 japán tőkéjű cég működik az országban, többségük Erdélyben, pár Bukarestben és környékén, de egy sincs Kovászna megyében, annak ellenére, hogy – a képviselő elmondása szerint – a japánok meglepően sokat tudnak Háromszékről.
Május 24-én két pert is indított a prefektúra az önkormányzat ellen, az egyiket a városházán levő, a másikat a Gábor Áron téren felhúzott székely zászlók miatt. „A köztéri lobogó esetében biztosan nyerünk, de ha a másikat elveszítjük, akkor gondoskodunk arról, hogy több száz zászlót osszunk szét, megtöltjük velük a Gábor Áron teret. Ha háború, akkor legyen háború” – mondta a polgármester, aki örül annak, hogy a készülő új alkotmányban engedélyezik a saját szimbólumok zavartalan használatát.
Az Eduard Predescu-féle perek is folyamatban vannak, mi több, az ügyvéd két hete újat indított, azt kérve, hogy a kézdivásárhelyi önkormányzatot nyilvánítsák fizetésképtelenné. A két elöljáró értetlenül áll ez előtt, ugyanis a törvény előírja: akkor lehet ilyen eljárást indítani egy önkormányzat ellen, ha adóssága meghaladja bevételének 50 százalékát, és 120 napig nem tud fizetni. Az előző polgármester által felfogadott bukaresti ügyvéd által követelt összeg 0,1 százalékát teszi ki a költségvetésnek.
A városnak jelentős lovas hagyománya van, elég, ha csak a valamikori fogathajtó-versenyekre vagy az Incitato táborra gondolunk. Ebből a megfontolásból is Kézdivásárhely önkormányzata négy lovast küld a július 13–14-én megrendezendő Székely Vágtára. A maksai Óriáspince-tetőn tartandó eseményen Kézdivásárhelyt Bódi Albert képviseli, Nyujtódot Terebesi Illés, Oroszfalut Máté László, Sárfalvát pedig Berde Loránd. A polgármester reményét fejezte ki, hogy legalább egyikük bejut a döntőbe, hiszen több hete készülnek a megmérettetésre.
Orosz Anna
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2013. október 28.
Egymás mellett az autonómiáért
Összeért! – adták szájról szájra vasárnap a tüntetők, miután megvalósult a Székelyek Nagy Menetelése, az 54 kilométeres élőlánc Bereck és Kökös között. „Amit célként kitűztünk, elértük!” – jelentette ki a Krónikának Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács elnöke miután felolvasta a rendezvény kiáltványát, és az élőlánc résztvevői közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A szervezők a gyülekezési pontokra befutott jelentések alapján 120 ezerre, a csendőrség csupán 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. A román politikusok elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek az ügyben.
Megvan? Összeért? – kérdezték egymástól a székely zászlókat, autonómiát szorgalmazó feliratokat magasba tartó menetelők, akik a helyszínen csak azt tudták, hogy az ő szakaszukon megvan az élőlánc, és aggódva lesték a híreket, hogy vajon mind az 54 kilométeren kialakult-e. Még a Himnusz felcsendülése előtt, futótűzként terjedt az örömhír: Megvan! Összeért!
A Székelyek Nagy Menetelésének résztvevői vasárnap kiáltványt fogadtak el, kijelentve, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával. A petíciót Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a rétyi keresztútnál olvasta fel, a tüntetők a többi helyszínen rádión hallgatták. A kiáltványban leszögezték: ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a Gyergyóditrói Nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazással véglegesítsék azokat. „Székelyföld minden lakójának közös hazája, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától, ezért a területi autonómia Székelyföld minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája lesz” – fogalmaztak a petícióban. Emlékeztettek, hogy március 10-én, a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Postaréten összegyűltek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelik, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót, és szavatolja törvény annak autonómiáját. Mivel a beadványra nyolc hónap után sem érkezett válasz, arra kérik Románia kormányát, ne vegye semmibe 700 ezer polgárának akaratát. „Felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelyek akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem elfárasztani, sem megtörni a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is” – áll a kiáltványban, mely felszólítja Magyarország kormányát, hogy kérje Romániától a két ország közötti alapszerződés tiszteletben tartását.
„Csak azért is megmutatjuk!”
A nagy menetelésre indulókat vasárnap reggel sokkolta a hír, miszerint elromlott annak a vonatnak mozdonya, amelyik a csíkszéki tüntetőket szállította volna a menetelésre. A hír hallatán az RMDSZ háromszéki és sepsiszentgyörgyi szervezete felhívást intézett a sepsiszentgyörgyiekhez, kérve, hogy minél nagyobb számban vonuljanak Kökösbe, ahova a különvonatot várták. Borboly Csaba, az RMDSZ csíki szervezetének elnöke közleményben kérte az autósokat, vegyék fel a vasútállomások környékén várakozókat, és aki teheti, üljön autóba vagy kérezkedjen fel a buszokra. „Valóban elromlott-e a szerelvény, vagy sokkal inkább a román hatóságok egy újabb olyan intézkedésével állunk szemben, amely megakadályozza magyar, székely közösségünket jogai gyakorlásában?” – tette fel a kérdést Borboly, rámutatva, hogy még csütörtökön kifizették a szerelvény bérleti díját a Regiotrans magán vasúti társaságnak.
Az 54 kilométeres útvonal 14 pontján gyülekezők felháborodottan adták szájról szájra a hírt, a tömegen eluralkodott a „csak azért is megmutatjuk” hangulat. A gyülekezőhelyeken 11 órakor kezdődtek az ökumenikus istentiszteletek, de már tíz órakor érkezni kezdtek a buszok, gépkocsik. Sepsiszentgyörgyről kerékpárral, sőt gyalog is indultak tüntetők. A buszokban, az út szélén osztogatták a székely zászlót, az angol és román feliratú táblákat. „Kér-e lelkem egy kicsike székely zászlót?” – nyújtotta egy székely ruhás bácsi a kék-arany színű lobogót. A táblákat fiatalok cipelték, osztogatták, az igényesebbek ki is válogatták, milyen feliratot emelnének szívesen a magasba. Autonómiát akarunk, nem függetlenséget! Székelyföld Románia másik arca, Vessetek véget az etnikai asszimilációnak, az etnikai diszkriminációnak! Igazságot Székelyföldnek! Székelyföld létezik! Az autonómia nem függetlenséget, hatékonyságot jelent! Hivatalos magyar nyelvet a román mellett! Használhassuk a szimbólumainkat! – hirdették a táblák.
A gyülekezőpontokon derűs volt a hangulat, baráti társaságok, nagycsaládok érkeztek együtt, örömmel fedezték fel ismerőseiket a tömegben. Felröppent a hír, hogy az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges román alakulat autós felvonulást tervez a menetelés útvonalán, majd azt beszélték, hogy a csendőrök Kökösnél leállították a román autós karavánt. Petronela Corodeanu, a csendőrség szóvivője nem erősítette meg a hírt.
Böjte: a megbékélés hangját kell keresni
Tizenegy órakor a 14 gyülekezőhelyen egyszerre kezdődtek meg az ökumenikus istentiszteletek, a rétyi keresztútnál Deák Botond rétyi református lelkész rámutatott: imádkozunk, mielőtt elindulunk, ez a nap egyik alapgondolata. „Innen a háromszéki rónáról üzenjünk hadat az érdektelenségnek, a közönynek, az eltiprásnak és a jogfosztásnak” – hangzott el az igehirdetésen. Böjte Csaba ferences szerzetes Bethlen Gábor lángnyelves zászlóját vitte el Rétyre, beszédében a nagy erdélyi fejedelemre emlékezett, aki belátta, hogy az acsarkodás, veszekedés nem vezet semmire. „Amit együtt rontottunk el, együtt kell helyrehozzuk. A párbeszéd, a megbékélés hangját kell keresni. Erdély aranykora a párbeszédből fakadt” – hangsúlyozta Böjte, aki szerint meg kell értetni román testvéreinkkel, hogy külön-külön nem, csak együtt tehetjük tündérkertté Erdélyt. Böjte Csaba Erdély legidősebb ferences szerzetesét is meghívta Rétyre, Antal atya saját versével bíztatta kitartásra, összefogásra az egybegyűlteket.
Az istentiszteletek után Bereck, Lemhény, Nyújtód, Sárfalva, Kézdivásárhely, Ikafalva, Csernáton, Dálnok, Maksa, Eresztevény, rétyi keresztút, Szentivánlaborfalva, Uzon és Kökös gyülekezőpontjainál 26 menetoszlop indult el a szomszédos település felé. A menetelők több ezer székely zászlót lobogtattak, a négy darab 250 méter hosszú, két méter széles és 50 kilogramm súlyú lobogót Kökösnél, a rétyi keresztútnál, Kézdivásárhelyen és Berecknél bontották ki. A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút 54 kilométeres székelyföldi szakaszán a menetoszlopok két-három kilométer után találkoztak. Az SZNT hírszolgálata szerint az istentiszteleteket mintegy 60 ezren hallgatták végig, de közben is folyamatosan érkeztek a tüntetők, így amire ki kellett alakítani az élőláncot, a szervezők szerint mintegy 120 ezer székely, erdélyi, magyarországi és kárpát-medencei magyar állt az országúton. A csendőrég, a rendőrség és a Kovászna megyei prefektúra közös közleményben 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke úgy vélte, a román hatóságok a résztvevők számának alábecslésével bagatellizálni próbálják a megmozdulás jelentőségét.
Közösen az autonómiáért
Az erdélyi magyar pártok, szervezetek elnökeinek beszédét a háromszéki rádiók közvetítették, a tüntetők mobiltelefonokon, a gépkocsik kihangosított rádióin hallgatták az üzeneteket. Izsák Balázs, a Székelyek Nagy Menetelésére hívó SZNT elnöke rámutatott, hogy az idén tízéves szervezet megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székelyföldi autonómia ügyét, az autonómia küzdelem mozgalmi háttereként kidolgozta Székelyföld autonómia statútumát, és a székely zászlóval jelképet teremtett, amely alá föl lehet sorakozni. „Hétszázezer székely akarata olyan erő, amely meg tudja teremteni előbb vagy utóbb Székelyföld területi autonómiáját. Bízzunk mindannyian, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz” – hangsúlyozta Izsák.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) elnöke az erdélyi magyar politikai szervezetek együttműködését üdvözölte. Rámutatott, hogy az erdélyi magyarság olyan önrendelkezési jogokért kénytelen saját hazájában demonstrálni, amilyeneket elődei biztosítottak a románoknak, szászoknak és székelyeknek. „Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért” – hangoztatta Tőkés. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól. „A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket” – jelentette ki a szövetség elnöke. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra figyelmeztette a román hatóságokat, hogy nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait, és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját. „Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre, az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk, az autonómia a megoldás” – fogalmazott Toró.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette, hogy a székelység nem akar kiszolgáltatottságban és alárendeltségben élni, és soha nem mond le „ősi jussáról”, az autonómiáról. Kifejtette: Trianon óta a székelységnek folyamatos román asszimilációs törekvéssel kell szembenéznie, megmaradása érdekében ezt a folyamatot meg kell állítani. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének és a demonstráció helyszínéül szolgáló Kovászna megye önkormányzatának elnöke Székelyföld és Bukarest számára fogalmazott meg üzenetet. „Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget” – mutatott rá a tanácselnök.
Nem akarnak „enklávét” Elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek a Székelyek Nagy Menetelése kapcsán a román politikusok. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke tegnap Focşaniban hangsúlyozta: Románia egységes nemzetállam, ahol az „enklávénak még csak a szimulációja is elfogadhatatlan”. A szenátusi elnök szerint a hatóságoknak bölcsen, de szigorúan kell fellépniük az autonómia-megmozdulás kapcsán. Úgy vélte, Románia egyike azon európai államoknak, amelyeknek a legfejlettebb a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogrendszere. Jóval vehemensebbnek bizonyult Bogdan Diaconu Szociáldemokrata Párti (PSD) képviselő, aki felszólította a parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat, mivel, mint rámutatott, államellenes és a románság ellen irányuló akciókról van szó. Anca Boagiu, a Demokrata–Liberális Párt (PDL) első alelnöke szerint a tegnapi székelyföldi megmozdulás Victor Ponta kormányfő azon, az Egyesült Államokban tett kijelentésének következménye, miszerint Románia megváltoztathatja a Koszovóval szembeni eddigi elutasító álláspontját.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 29.
Őrizzük meg szép magyar nyelvünket
125 éves Piski református temploma
Templomuk felavatásának 125. évfordulójára emlékeznek meg a vasárnapi istentisztelet keretében a piskitelepi maroknyi magyar reformátusok.
Vasúti városka
Piski kicsi falu volt Déva és Szászváros között, a Sztrigy partján. A sors úgy hozta, hogy Bem tábornok ennek a pataknak a hídján vívta meg 1849. február 9-én győztes csatáját a császári seregek ellen. A faluval szembeni dombról irányította a csatát, itt mondta híressé vált szavait, hogy „ha ez a híd elvész, elveszett Erdély”.
A falu ezután is élte mindennapi életét, amíg a Monarchiában be nem indult a vasút építése. A Budapestet Erdély déli részeivel összekötő vasútvonal megépítésére a Maros völgye látszott előnyösnek és természetesnek. 1864-ben a kormány elhatározta, és Aradtól kiindulva meg is kezdte a vasút építését. A vasútvonal mellé nagyszabású műhelyt is terveztek, ennek a Sárfalva és Piski falvak közötti puszta terület látszott a legalkalmasabbnak. Ettől számíthatjuk Piskitelep (vagy egyszerűen Piski) megalakulását, Bem apó csatájának faluját, pedig azóta nevezik Ópiskinek. A vasút építéséhez földmunkásokat a közeli falvakból toboroztak, mérnökök, építészek jöttek, lakások, munkásszállások épültek. 1868. szeptember közepén megérkezett az első gőzmozdony, végül az állomás impozáns épülete 1901–1902-ben készült el.
A lakosság növekedése szükségessé tette az egyházi élet és az oktatás megszervezését. A vasútépítő vállalat szolgálati nyelve kizárólag német volt, csak 1873 után lett német-magyar. Ennek ellenére Piskitelepen kezdet óta szervezett magyar társadalmi és kulturális élet fejlődött ki. Iskola, EMKE-fiók, polgári olvasókör, betegsegélyző pénztár, és helyi fúvós zenekar alakult meg. A fiatalok a Rákóczi Ifjúsági egyesületben működtek a hazafiasság és jótékonyság terén, s 1909-ben megalakult a Piskii Vasutas Sport Egyesület, mely a már akkor jó nevű Kolozsvári Vasutas Sport Club ellen játszotta bemutatkozó labdarúgó-mérkőzését.
Lelki gondozás református magyaroknak
Az egyházközségek megszervezésére meglehetősen későn került sor, mivel a dévai és a közeli egyházközségek lelkészei szolgáltak be. Végül megalakult az önálló katolikus hitközség, később templomot is építettek. A protestánsok ügyét először Szőcs Sándor dévai református lelkész karolta fel, az istentiszteleteket az iskola egyik termében tartották. 1883-ban a beszolgáló lelkész prédikációja hatására Kirinyi Lajos 100 forintot tett le alapul templomépítésre. Ft. Szász Domokos református püspök rendszeres körlelkészi állást tervezett Petrozsény székhellyel, de végül Piskitelepet szemelte ki. Lelkésznek Juhász Izidort neveztetett ki, aki 1888. július 22-én tartotta meg beköszöntőjét. Templomhelyiségül a kocsijavító műhely szolgált, s azután rendszeressé váltak az istentiszteletek és az iskolai vallástanítás.
Ft. Szász Domokos püspök az erdélyi református egyházkerület építkezési alapjából kieszközölt 16 000 forint hitelt, melyből Alpár Ignácz tervei szerint felépült a díszes templom és paplak a gróf Kuun László örökösei, gróf Kuun Géza és nővére Fáy Béláné szül. gróf Kuun Irén által ajándékozott 846 négyszögöl területen. Őfelsége Ferencz József király 150 forintot adományozott saját vagyonából a templom építéséhez. A templomot végül 1890. augusztus 30-án szentelte föl Szász Domokos püspök, számos lelkész és a közönség jelenlétében.
Templom természeti és történelmi viharokban
A templomnak kezdetben magas, csúcsban végződő tornya volt. Ezt egy nagy vihar ledöntötte, majd a hívek lelkes hozzájárulásából felépítették a mostani laposabb és alacsonyabb tornyot, kijavították a károkat, Fáy Béláné végrendeletében pedig 1000 koronát hagy az egyházközségre 1906-ban.
Nagy veszteség érte a református egyházközséget (is) a trianoni békeszerződés, a második bécsi döntés és a világháború következtében. A kommunista hatalom idején magyar elemi oktatás egy darabig a református parókián működött négy összevont osztály formájában. Később teljesen megszűnt a magyar oktatás, a magyar gyerekek csak a közeli Déva iskoláiban tanulhattak anyanyelvűkön.
Amikor megalakult a Magyar Népi Szövetség, Piski magyarsága ismét bekapcsolódott a kulturális életbe. Az énekkar és műkedvelő színjátszás megszervezésében aktív szerepet vállalt Gyenge Sámuel református lelkipásztor, valamint Serföző Ilona tanítónő. Később Albert István lelkész vállalta magára a kis magyar közösségben a magyar nyelv és kultúra ápolását.
Emlékezzünk a Piskin szolgáló lelkészekre. Időrendi sorrendben a következők hirdették Isten Igéjét a templomban, kereszteltek, eskettek, temettek, becsülettel helytálltak, ápolták a magyar nyelvet, tartották a hitet híveikben:
Juhász Izidor 1889–1932,
Gazda Lajos 1933–1946,
Gyenge Sámuel 1946–1971,
Fogarasi István 1972–1974,
Muntyán János 1974–1975 (beszolgáló lelkész),
Albert István 1976-tól.
Emlékezzünk tisztelettel és szeretettel rájuk, ne feledjük, amire tanítottak, habár igen megfogyva, de maradjunk meg ezentúl is magyaroknak, reformátusoknak.
Ortenszkyné Gyenge Ildikó

Nyugati Jelen (Arad)
2015. szeptember 12.
A második bécsi döntés 3. (Bevonulás Háromszékre )
A Kézdivásárhelyre bevonult 2. gépkocsizó dan­dár helyébe szeptember 21-én vitéz nemes Domaniczky Ödön tábornok vezetésével az egri 20. gyalogdandár törzse és a 44. gyalogezred érkezett. Szeptember 5-én lépte át a határt Faluszlatinánál, és szep­tember 19-én ért Csíkszeredába, majd 20-án Kozmáson, Kászonújfalun át Szárazpatakra.
Itt az ezred kettévált: egyik része Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre, onnan Berecken át Sósmezőre, a másik Kézdikőváron át Torján keresztül a Felső- és Alsócsernáton útvonalon, majd Albis és Dálnok mellett elhaladva, Maksa és Eresztevény érintésével érkezett Rétyre. A bevonulás hírére Erdély felszabadult helységeiben a lakosság a honvédség ünnepélyes fogadására készül. A Székely Nép szeptember 12-ei rendkívüli kiadásában közlik a honvédcsapatok ünnepélyes háromszéki fogadtatásának forgatókönyvét. A bevonulókat szeptember 13-án a megye határán báró Szentkereszty Béla fogadja Séra István gárdaparancsnok és dr. Ferencz Lajos ügyvéd társaságában, bár senki nem tudta, milyen irányból érkezik dálnoki Miklós Béla tábornok. Háromszék központjában, a piactéren kiemelik a kék-sárga-piros színezetű zászlórudat és piros-fehér-zöldre festik át, díszemelvény készül a park Székely Mikó Kollégiummal szemközti oldalán. Bérbe adják a kollégium internátusa, a városháza és a törvényszék ablakait a bevonulás napjára, a kormányzó levelezőlap-méretű arcképét, kokárdákat árusítanak. Ez utóbbiak kitűzését, az épületek fellobogózását még nem engedélyezik. A honvédség tervezett fogadása azonos forgatókönyv szerint történt: székely vagy magyaros népviseletbe, díszmagyarba öltözve virággal, kürtőskaláccsal, a helység bejáratánál épített díszkapunál fogadták az érkezőket, köszöntőbeszédek, szavalatok, zene emelte az esemény ünnepélyességét. A Székely Nép napilapnak köszönhetően csak a sepsiszentgyörgyi kettős bevonulásról maradtak írott forrásaink, még a kézdivásárhelyi helyi lapban is csupán egy kétsoros utalást találunk. Ennek ellenére bizonyság, hogy Málnáson, Oltszemen, Szentgyörgyön, Rétytől Kovásznáig, valamint Szárazpatakon, Kézdiszentléleken, Kézdivásárhelyen át Sósmezőig nemcsak a gyorshadtest haladt át, hanem 20-án vagy 21-én a VII. hadtest egri 20. gyalogdandárja is, tehát ezekbe a helységekbe kettős bevonulás történt. Tény az is, hogy a gyorshadtest szeptember 12–13-án csak az útjába eső helységeket érintette. Ha a bevonulók útvonala elkerülte a települést, lakói a vonulási út legközelebbi pontján sorakoztak fel, itt állítva meg és köszöntve az érkezőket. Így például Bodok, Étfalvazoltán és Zalán lakossága a vasútállomás mögött, Gidófalva, Fotosmartonos, Kőröspatak, Kálnok népe a gidófalvi keresztútnál, Felsőrákos, Olasztelek, Székelyszáldobos és Vargyas pedig a Vargyas–Olasztelek, Fel­sőrákos–Székelyszál­dobos útkereszteződésnél köszöntötte a bevonuló magyar katonákat. Megtörtént az is, hogy egy szakasz, letérve a főútvonalról, a közeli helységbe is bekukkantott, majd újból csatlakozott csapatához – Ba­rót–Köpec–Nagyajta (sőt, Középajta)–Bölön; Sár­falva–Hi­lib–Gelence–Haraly–Zabola, illetve Kovászna–Csomakőrös–Papolc. A megye hely­ségeiben a katonai közigazgatást végző és ellenőrző helyőrség közvetlenül a szeptember 20–21-ei érkezést követő napokban rendezkedett be több esetben úgy, hogy a katonákat módosabb gazdákhoz szállásolták el. A csendőrőrsök egy része ezekben a napokban foglalta el kijelölt helyét. Szeptember 13-án Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működésbe lépett a Magyar Királyi Posta. A következő napokban megérkezett a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyőrség, és máris megkezdték a pénz beváltását. A Háromszék Takarékpénztárnál 30 lejért egy pengőt fizettek. Megszervezték a helyi közigazgatást, mely a pillanatnyi viszonyokra való tekintettel katonai jellegű lett. Vármegyei katonai parancs­noknak vitéz Tallér Gusztáv nyugalmazott tábornokot, a megyeszékhely parancsnokának báró Gaudernák Emilt nevezték ki. A közigazgatási tisztviselők is tiszti rangban álltak, de mind szakemberek voltak. A katonai közigazgatás november 26-áig volt érvényben, majd a polgári adminisztráció váltotta fel.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 21.
Tájházak, magán- és csűrmúzeumok ideje
Magyar sajtótermékeink olvasgatása közben örömmel nyugtázom, hogy az utóbbi években megszaporodtak a magánszorgalmú „kincsgyűjtögetők”. Akik nemcsak régi és külföldi pénzekre hajtanak, hanem főként népi tárgyakra, értékekre.
A földművelés, állattenyésztés, a ház- és az udvartartás, a téli estéken művelt szövés és fonás, egyéb kézimunka kellékei azokról az időkről mesélnek, amikor a rokonság, szomszédság még együtt töltötte estéit. Idősebb vagy fiatalabb leszármazottjaik, örököseik pedig nem hagyják elkallódni őseik szabadságharcban, forradalomban, világháborúban próbált, padlásokon, pincékben, ládákban rejtegetett, rozsdásodásnak induló fegyvereit, öltözeteit, a déd- vagy üknagyapák fogságból küldött szomorú leveleit sem, hanem leporolják, megbecsülik ezeket az időmarta relikviákat.
Még a hetvenes évek legelején szereztem tudomást a bélafalvi csűrmúzeumról és Orbán Lázár bácsiról, aki saját gyűjteményét állította ki saját csűrében. Értékes, egyedi szerszámokat, régi agyagedényeket hagyott maga után, tulipános ládával, teljes esztenai felszereléssel. Vajon, mi lett a sorsa Lazi bácsi hagyatékának, sikerült megmenteni a falunak, vagy Brassóban élő fia a szülői házzal együtt eladta?
Ugyancsak régebb olvastam, hogy magánmúzeum születik Gelencén: Kelemen Botond édesapja, vitéz Kelemen Dénes szomszédságában, 39 évesen fogott gyűjtéshez; ízlésesen berendezett szobáját fényképen láttam. A népművészet iránti tiszteletet a szülői házban szívta magába, hiszen apa és fia székely kapuk és kopjafák faragásával is foglalkozott. Felső-Háromszéken amúgy örvendetesen alakul a kiveszőfélben levő, régi, de hasznos tárgyak utóélete: Kézdivásárhelyen Beke Ernő gyűjteménye egyre nagyobb hírnévre tesz szert, Sárfalván Balázs Barna volt kocsmáros mentette meg az enyészettől – ügyfelei segítségével – szülőfalujának több ezer tárgyát az elmúlt húsz évben. A Szabó Ottó által faragott díszkapu az ő kezdeményezésére került a sárfalvi római katolikus kápolna elé, mert a hagyományőrzést is szívén viseli...
A sort lehetne folytatni, tágabb környezetünkben is vannak még szívderítő példák. A Hargita megyei Székelyszentléleken Balázsi Dénes nyugalmazott tanár 81 évesen is működteti 1977-ben felavatott tájházát. A kallódó értékekre a kincskereső pionírmozgalom hívta fel a figyelmét, és több évtizedes munkája eredményeként közel hétszáz tárgyat gyűjtött be a Felső-Nyikó mente sajátos világából.
Háromszéken talán a zalánpataki Préda Barna tájháza a legújabb magánmúzeum, amelyet bő éve nyitottak meg. Gondolom, azóta újabb értékes „kincsekkel” gyarapodott, és remélem, hogy látogatói is vannak ezeknek az egyedi gyűjteményeknek!
Ferenczy L. Tibor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)