Külügyminiszteri csúsztatások és elszólások
A Magyar Távirati Iroda egyik június 4-i híre az volt, hogy a román külügyminiszter nyilatkozatban üdvözölte a trianoni békeszerződést annak 94-dik évfordulója alkalmából.
Tette ezt akkor, amikor a magyar nép történelmének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezett: 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon kastély egyik folyosóján azt a békeszerződésnek mondott dokumentumot – valójában egy aljas imperialista diktátumot –, amely kodifikálta a történelmi Magyar Királyság feldarabolását: a világháború vesztesének és felelősének érdemtelenül kimondott ország elvesztett területének kétharmadát és lakosságának jóval több mint a felét. A történet és annak főbb részletei ma már közismertek, ezért is meglepő az az arcátlanság és arrogancia, amellyel Titus Corlăţean román külügyminiszter nyilvánvaló történelmi tényeket hamisít. Szemenszedett hazugság például azt állítani a bukaresti szaktárca hivatalos honlapján: „Ez a szerződés egyebek mellett az 1918. december elsején megvalósult Nagy Egyesülés nemzetközi elismerését is jelentette.” Az idézett dátumkor ugyanis semmi más nem történt, minthogy a zavaros világháborús helyzetet kihasználó erdélyi románok – a bukaresti nacionalisták felbujtására és magyar állami támogatással – nagygyűlést tartottak Erdély történelmi fővárosában, Gyulafehérváron, ahol kifejezték nemzetegyesítő óhajukat. Hasonló nagygyűlést az erdélyi magyarok is tartottak Kolozsváron pár nappal később, december 22-én, amelyen kimondták: a mindenkori magyar államban kívánnak élni továbbra is. Az más kérdés, hogy a katonai helyzet a gyulafehérvári proklamációnak kedvezett, az idézett „Nagy Egyesülés” valójában előbb Erdély, majd pedig Magyarország román katonai megszállását jelentette, az antant-hatalmak cinkos beleegyezésével, a bolsevik „forradalmak” szülte anarchia közepette.
A román külügyminiszter hazudni sem restell: „A trianoni szerződés nemcsak Erdélynek az anyaországhoz való visszatérését szentesítette, hanem az itt többségben élő románok polgári és politikai jogait is elismerte.” A mondat első fele durva történelemhamisítást tartalmaz: Erdély ugyanis sohasem tartozott, sem de jure, sem de facto ahhoz a Romániához, amit a politikus anyaországnak mond, s amely maga is csak alig negyven évvel Trianon előtt jött létre, 1878-ban, az orosz-török háborút lezáró San Stefano-i béke nyomán. Az idézett mondat második fele pedig annyiban csúsztatás, hogy a 20. század elején az erdélyi románok, más együttélő alattvalókhoz hasonlóan, teljes jogú polgárai voltak az Osztrák-Magyar Monarchiának, politikai képviselettel is rendelkeztek minden szinten, ráadásul olyan közösségi autonómiával, amilyennel a modern román állam egyetlen nemzeti kisebbsége sem, mind a mai napig.
Corlăţean egyéb bombasztikus közhelyeket is felsorakoztatott az igazságtalan trianoni diktátumot méltató nyilatkozatában, burkolt fenyegetést is megfogalmazva azok felé, akik ma ugyanazt az önrendelkezést szorgalmazzák, amit a románok hangoztattak 1918-ban, illetve amit megígértek Erdély minden egyes etnikumának, s amivel azóta is adósok. Autonómiaellenes kirohanásának megtámogatásához az RMDSZ-szel kötött paktumokat is felhozta: „Másfelől a magyar kisebbség képviselőinek részvétele az utóbbi években Románia egymást követő kormányaiban olyan megoldási modellt jelent a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek problémáira, amelyet rendkívül nagyra értékelnek az Európai Unióban.”
Ez köznyelvre fordítva azt jelenti, hogy az erdélyi magyarságnak semminemű követelése, igénye, elvárása nem lehet a román nemzetállam irányába, hiszen az általa minden választáskor a bukaresti parlamentbe küldött RMDSZ koalíciós partnerként szentesíti a mindenkori román kormányok kisebbségpolitikáját, idehaza és külföldön egyaránt. Gyakorlatilag maga a román diplomácia vezetője, a bukaresti kormány egyik legfontosabb képviselője ismerte el azt, amit az RMDSZ-vezetők folyamatosan tagadnak: ez a magyar párt mindig lemondott az erdélyi magyar érdekek határozott nemzetközi képviseletéről és a magyar közösség autonómiájáról annak fejében, hogy különböző rendű-rangú (de sohasem stratégiai jelentőségű) posztokat kapjon a román államvezetésben. Dénes László
itthon.ma. Erdély.ma