"Maderspach Livius alig hetvenoldalas könyve Zólyomban, a Nádosy Ferenc Könyvnyomdavállalatban 1909-ben látott nyomdafestéket. 2002-ben a szegedi Bába Kiadó újra kiadta. Zakar Péter a könyv előszavában ezzel indít: "Ezt a kis könyvet nem történész írta. Maderspach Livius magyar királyi bányatanácsos, számos bányászati szakcikk szerzője, szülei: édesapja, Maderspach Károly és édesanyja, Buchwald Franciska emlékét akarta ezzel a munkával megörökíteni. A megjelenés időpontja (1909) nem véletlen. Ruszkabányán ekkor avatták föl azokat az emlékhelyeket, amelyek a tragikus sorsú család e két tagjára emlékeztettek". Maderspach Károlynét, egy aradi születésű ötgyermekes asszonyt vesszőztetett meg a mindenre képes Haynau a szabadságharc támogatása miatt, aminek hírére a férj, a kor ívelt vashídjainak atyja, aki a Clarc-féle Lánchíd-terv mellett szintén elküldte pályatervét, öngyilkos lett. A könyv a családtörténet mellett bemutatja azt a Ruszkabányát és Ruszkicát, amelyek a vasgyártás helyei voltak két évszázada, s amelyek ma már világhírű márványáról ismertek. /Makay Botond: Adatok Ruszkabánya történetéhez. Maderspach Károlyné tragédiája. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 12./"

Szász Enikő színésznő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, az RMDSZ megyei tanácsosa néhány hónapja az RMDSZ megyei művelődési alelnöki tisztségét is betölti. Művelődési és közösségszervező tevékenysége újabb intézményi megerősítést kapott. Elmondta, hogy a 2003 őszén megalakult Civil Tanács művelődési szakcsoportjára támaszkodhat. Január 23-án megemlékezést tartanak a Temesváron, a temetőben Székely László építész halálának hetvenedik évfordulója alkalmából. Szeretnének szobrot állítani Temesvár első főépítészének. A tavaly felavatott Kós Károly Közösségi Központban az idei első előadó Jancsó Árpád út-, híd- és vasútépítő mérnök lesz, aki a Bega-hídakról tart előadást. Februárban Csomafáy Ferenc kolozsvári fotóművész Erdélyi arcképcsarnok című tárlatát hozzák Temesvárra, márc. 15-re pedig a szegedi Szőke János fotóit állítjuk ki. Kilencedik alkalommal rendezik meg, eurorégiós méretűre tervezve a Bánsági Magyar Napokat ápr. 16–25. között. Ruszkabányán emléktáblát fognak állítani Maderspach Károlyné Buchwald Franciskának. /Szekernyés Irén: Szobrot állítunk Székely Lászlónak. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 20./

Ápr. 23-án Ruszkabányán ökumenikus istentiszteleten emlékeztek Maderspach Károlyra és feleségére, Buchwald Franciskára. Az egykori Maderspach-házon lévő háromnyelvű emléktáblát felszentelték. A márványtábla magyar, román és német felirattal tudatja: “Ebben a házban élt Maderspach Károly és neje Buchwald Franciska, a XIX. századi ipari fejlődés és polgári haladás jeles személyiségei”. At előző napon Temesváron tartották a Maderspach-szimpóziumot. /Szakmáry Károly: “Új hidak épülnek”. A Maderspach család feltámadása Ruszkabányán. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 26./

A dévai helytörténeti kör folytatta az erdélyi nagyasszonyokról elkezdett előadássorozatot. Deák Piroska tanárnő ezúttal az aradi származású, Hunyad megyében is élt legendás nagyasszonyról, a szabadságharc ruszkabányai hősnőjéről, Maderspach Károlynéról tartott előadást. Az előadó, aki részt vett a ruszkabányai jubileumi emlékünnepségen, most beszélt a Ruszka-hegység bányavidékének fejlődéséről, valamint a Maderspachék bánya- és vasműtársulatáról. /Schreiber István: Előadás a szabadságharc legendás nagyasszonyáról. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 31./

Történelmi családokról sok tanulmány, könyv jelent meg az utóbbi években. Aradon a vártnál többen jöttek el a Tulipán könyvesboltba, hogy találkozzanak a Maderspach ükunokákkal. Egy jelenleg Szegeden és Budapesten élő, ám erőteljes aradi és bánsági gyökerű polgárcsaládról van szó, amelynek felmenői sokat tettek a hazai iparfejlődés érdekében. A szabadságharc iránti közismert elkötelezettségük 1849-ben tragédiába torkollott: Maderspachné Buchwald Franciskát Ruszkabánya határában Haynau nyilvánosan megvesszőztette, férje, Károly, kora egyik legjelesebb hídmérnöke és a ruszkabányai (Krassó-Szörény megye) vasgyár létrehozója pedig a nejét ért megaláztatás miatt öngyilkos lett. A családtörténet mai kutatói szerint ez az önfeláldozás mentette meg a pusztulástól a vasművet. Az esemény emlékére két évvel ezelőtt emléktáblát helyeztek el a ruszkabányai házon. Más kiválóságai is voltak a házasság révén összekapcsolódó Buchwaldoknak, Maderspachoknak, Edelspachereknek. Elég az aradi Felső temetőben nyugvó koleragyógyító Buchwald József doktort említeni, vagy fiát, Gyulát, aki a hideg priznic néven ismert lázcsillapító borogatás első alkalmazója volt a Kárpát-medencében. Az Edelspacherek pedig Gyorok, Simánd, Mácsa és több környékbeli település felemelkedéséért fáradoztak eredményesen. Mindezekről szó esett a könyvbemutatón, amelyre eljött a Buchwald család néhány tagja, akik elhozták a család történetéről írt könyveiket: Maderspach Franciska németből lefordított visszaemlékezését (Maderspach Kinga Emlékirat töredék, illetve Maderspach Livius Maderspach Károlyné tragédiája és adatok Ruszkabánya történetéhez címmel. Maderspach Kinga a Csikyben rendhagyó történelemórát tartott. Levetítették az általa rendezett családtörténeti dokumentumfilmet. /Puskel Péter: Egy rendhagyó könyvbemutató kapcsán. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 9./

Krassó-Szörény megye székhelyén, Resicabányán október 5-én a városi könyvtárban emlékeztek október 6-ára ,Vígh Irén városi RMDSZ-elnök és Nagy Péter resicabányai Platanus-elnök szervezésében. A megyeszékhelyről kocsikkal mentek Nándorhegyre, a Bisztra-parti városba, emlékezve arra, hogy Bem serege Petőfivel együtt Nándorhegyen is átvonult. Megnézték a Tóth János tervezte negyvennyolcas vándorkiállítást is. Mióta újra felfedezték Boksánbányán az emlékművet, azóta két helyen van rendezvény október 6-án. Az 1948-ban emelt román szövegű emlékműnél október 6-án Makay Botond ny. református lelkész és Gheorghe Stefan görögkeleti pap rövid ökumenikus szertartását követően Bálint Mihály megyei RMDSZ elnök emlékeztetett az itteni negyvennyolcas eseményekre, amelynek – amint azt az emlékmű is jelzi – magyar, román és német áldozatai is voltak. Ennél az emlékműnél a polgármesteri hivatal, a megyei és a városi RMDSZ koszorúzott, míg a németboksáni római katolikus temetőben lévő obeliszknél csak a megyei és városi RMDSZ. Resicabányán a Herglotz-féle negyvennyolcas kereszthegyi emlékműnél nem volt megemlékezés, mert a rossz időjárás miatt nem vállalták a fölrándulást. Ruszkabányán megkoszorúzták a Maderspach-házon lévő, pár esztendeje felavatott emléktáblát, majd a temetőben az 1848–49-es szabadságharcot fegyverrel támogató Maderspach Károly vas- és acélgyáros sírját. A községnek nincsen magyar lakossága, ezért emlékbeszéd nem hangzott el. /Megemlékezések Krassó-Szörényben. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 8./

Resicabányán 1848, Szabadság, Világszabadság címmel a Magyar Házban kiállítás nyílt, amelyen az 1848-asok portréi és néhány dokumentum mellett Krassó-Szörény forradalmi emlékhelyeinek fényképei is megtekinthetők. Mindezek mellett a létező, vagy régen létezett emlékhelyek is láthatók, a kereszthegyi Herglotz-féle monumentális emlékműtől a boksánbányai Honvédszoborig, vagy a Maderspachné Buchwald Franciska mellszobrától a Maderspach Károly ruszkabányai sírjáig. /Makay Botond: Tematikus ünnepi kiállítás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 14./

Kettős évfordulóra emlékeztek a hétvégén Ruszkabányán a Madrespach család leszármazottai, meghívottaik és a helybeli lakosság körében. A hajdani családi háznál Maderspach Károly és Buchwald Franciska ükunokái helyezték el az emlékezés koszorúit. Haynau emberei koholt vádak alapján nyilvánosan megvesszőzték a honvédek oltalmazójaként ismert Buchwald Franciskát. Férje, Maderspach Károly ezt követően agyonlőtte magát. /Gárpár-Barra Réka: Kettős Maderspach évforduló Ruszkabányán. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 19./

A bánsági hídépítő, Maderspach Károly
A bánsági Maderspach Károly életét és munkásságát mutatta be Budapesten, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban, egy időszakos kiállítás keretében, Maderspach Kinga, ükunoka. A kiállításon sok családi és múzeumi tárgy látható, a most napvilágra került, különleges hídtervekkel együtt.
A „Hidakat épített időn, s folyókon át...” című kiállítás, 2014. augusztus 3-ig még megtekinthető.
A Nyugati-Kárpátok folyói fölött, a vad ruszkai havasok sziklás völgyeiben építette meg 1833-ban, a világ elő vonóláncos öntöttvas ívhídját Maderspach Károly. A reformkor híres vasgyárigazgatója volt, akit József nádor is meglátogatott ruszkabányai üzemükben, és aki hídügyben vitában állt Széchenyi Istvánnal. Akit Kossuth Lajos a kormánnyal szemben támogatott, és aki Bem tábornok magyarországi utolsó óráiban szállást adott a hadvezérnek. Maderspach Károly tehetséges hídépítő mérnök és kiváló kohász volt, aki feláldozta életét családjáért és a hazájáért. A Bánság e híres mérnökembere Magyarország első vashídját építette meg, és megalapítója lehetett volna Magyarország hídépítő iskolájának, ha életét és karrierjét nem töri ketté az 1848–49-es forradalom.
Ruszkabányán (Rusca Montana) már alig lelhetők fel nyomai a hajdani vasgyárnak, pedig valamikor igen gazdag és virágzó üzem volt. Nándorhegytől egy bekötőút visz a völgybe, ahol áll még a Maderspach ház, és ahol egy szép emléktábla őrzi Károly és felesége Buchwald Franciska emlékét. Friss virág jelzi mindig, hogy még ma is vannak, akik emlékeznek rájuk. Köszönet érte.
Maderspach Kinga ükunoka, Nyugati Jelen (Arad)

Volt egyszer egy iparvilág
Nagyon érdekes kiadvánnyal lepte meg az érdeklődőket a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó 2016-ban: Kakucs Lajos Céhek, manufaktúrák és gyárak a Bánságban 1716 és 1918 között című kötetével. 
A könyv legfőbb erénye talán az, hogy a legszigorúbban vett szakemberektől, a témában legkevésbé jártas, de a régebbi idők viszonyaira a maiakhoz hasonlóan nyitott szemmel figyelők számára egyaránt nagyon sok újdonsággal szolgál. A szerző 1975 és 1985 között a temesvári székhelyű Bánsági Múzeum történeti részlegének volt a munkatársa, és ahogy az Előszóban írja: „A romániai múzeumokban dolgozó kisszámú magyar szakember többségéhez hasonlóan kutatási céljaimat igyekeztem a politikától mentesebb gazdasági területekre irányítani. A Temesváron eltöltött évtizedben így fordultam a román kollégák által amúgy is „mostohagyerekként” kezelt bánsági mezőgazdasági és iparfejlődés múltjának kutatása felé.”
1981-ben Bánsági pecsétek címen huszonhat bánsági céhpecsétnyomót mutatott be, 1983-ban pedig a Bánsági céhek kiállításon az említett céhpecsétnyomók mellett a Bánság romániai helységeinek egykori kézművesiparára vonatkozó céhkiváltságokat, bizonyságleveleket, vándorkönyveket, ládákat, zászlókat és remekeket mutatták be. Az akkori időknek megfelelően a hatóságok nem járultak hozzá, hogy magyarországi és jugoszláviai múzeumokkal és levéltárakkal együttműködve rendezzék a kiállítást, a bemutatott anyag iránti érdeklődés mégis jelentős volt, különösen a temesvári és a környező falvak német ajkú lakosságának a körében. 1985-ben elkobozták Kakucs Lajos jegyzeteit, és csak 1991-ben sikerült visszaszereznie, ekkortól viszont már kiterjeszthette kutatásait a szerb Bánság területére is.
Manapság, amikor tájainkon sorra szűnnek meg a valaha nagynevű iparvállalatok, hajdani épületeik ebek harmincadjára hagyva, vagy már le is bontották őket, szórakozóhelyeket, bevásárlóközpontokat építve a helyükre, szinte hihetetlennek tűnik, milyen pezsgő céhélet volt már a 17. században is aránylag kis vagy közepes bánsági településeken. Kakucs Lajos azzal kezdi könyvét, hogy áttekinti az 1716 előtti kézművesség, céhélet és iparfejlődés helyzetét, és ezt követően tér át részletesen a török uralom alóli felszabadulás után elindult fejlődés ecsetelésére.
Ennek a témakörnek a keretében külön beszél Majdanpek, Csernestica, Újmoldova, Szászkabánya, Oravica, Dognácska, Boksa, Lunkány, Nadrág, Gladna, Ruszkabánya, Anina és Resica fejlődéséről, a céhek és manufaktúrák szervezéséről a bánsági határőrvidéken, illetve külön fejezetben a zsidóság és a céhek viszonyáról, a bánsági háziiparról és az ipartársulásokról. Szubjektív vélemény, de számomra, aki csak nagyon érintőlegesen, irodalmi művek „közbenjárásával” tudok a letűnt idők nagyon hosszas és nagyon hasznos szokásáról, az iparosnak álló fiatalok külföldi tanuló- és vándoréveiről, a bánsági iparvilág színvonalát és szakmai értékeltségét elsősorban nem az bizonyítja, hogy innen is mentek külföldi vándorlásra céhlegények, hanem hogy külföldről ide jöttek céhlegények, sőt meg is maradtak egyes bánsági céheknél.
A sokszínű bánsági terület vizsgálódását Kakucs Lajos megyékre lebontva is megteszi, és bár részletesen elemzi a Krassó-Szörény és a Torontál megyebeli különböző helységek iparának alakulását, természetesen legtöbbet Temes megye határain belül időzik, ott is elsősorban Temesvár szerteágazó manufaktúrahálózatát véve górcső alá. Mielőtt az ilyen. tudományos igényű munkák esetében természetes, a forrásanyagok, a könyvészeti mutató és a gazdag, értékes képanyag közlésével lezárná művét, érdekességként még külön közli a 18. században használt bánsági mértékegységeket, illetve német nyelven is összefoglalja mondandóját. Ismétlem ugyan magam, miszerint a témában abszolút laikus vagyok, de üdvözlöm a hátsó borító szövegének utolsó mondatát, vagyis hogy „az 1716 után formálódott mai Bánság török hódoltság alóli felszabadításának 300. évfordulóján e munka talán gyújtószikra lehet a magyar, szerb és román történészek, történelmi intézetek és múzeumok közös céhtörténeti programjának szervezéséhez”
Kakucs Lajos: Céhek, manufaktúrák és gyárak a Bánságban 1716 és 1918 között. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2016
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)