"Gerendás Lajos írása segélykiáltás a valaha virágzó, Rugonfalva közelében fekvő Nagykede faluért. Régi református templomát az első világháború után bontották le, a mai is állót az 1960-as években egy családi házból alakították ki. Ez a szükségtemplom ma már bevert ablakokkal, omló falakkal áll. Ebben a faluban már csak 19 ember lakik, ennyien maradtak a kis székely faluban. "Ez a 19 idős ember - mint jó kapitány - utolsóig kitart a süllyedő hajó hídján. Télen-nyáron postáért, nyugdíjért, kenyérért legkevesebb 8-9 km-t kell gyalogolniuk." Lehetne itt üdülőfalut vagy gyermektábort létrehozni, javasolta Gerendás Lajos. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 13./"

Demeter Zsigmond István /sz. Székelykeresztúr, 1958. máj. 26./ nem végzett képzőművészeti főiskolát, szülővárosában él és faragással foglalkozik. Több sikeres kiállítása volt. Székelykeresztúron, az Orbán Balázs Gimnázium előtt áll az iskola névadójának bronzszobra /1991-ben állították föl/, Demeter egyik alkotása. Több iskolában áll egy-egy szobra, Gagy iskolájában Móra Ferenc, Szentábrahámban Benedek Elek szobra, mindkettőt fából faragta ki. Ugyancsak az említett gimnázium részére készült Berde Mózes bronzszobra, a gyermekotthonnak pedig a kőből faragott Zeyk Domokos-szobor. Rugonfalván állították föl milleneumi emlékművét. Belgiumba és Magyarországra is meghívták köztéri szobor elkészítésére. /Pál Júlia: Megszólal a székely világ. = Udvarhely Szék (Székelyudvarhely), febr. 12.-18., II. évf. 6. sz. /

A néhai Gagyi László etédi tanító az 1970-es években létesítette a falumúzeumot. Gagyi Éva tanárnő, a múzeumalapító lánya, aki jelenleg az etédi iskolában tanít, visszaigényelte az ősi lakot, de nem tarthat számot a gyűjteményre, lévén az köztulajdon. Szerinte maradhatnának a tárgyak, de ahhoz, hogy gondját is viselje a gyűjteménynek, támogatásra lenne szükség, hiszen annak darabjait konzerválni kellene. Remélhetően nem jut-e a rugonfalvihoz hasonló sorsra az Etéden lévő gyűjtemény. /Kristó Tibor: Megmenthető-e az etédi falumúzeum? = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 13./

Rugonfalvi Kiss István történész, a Debreceni Egyetem volt professzora és rektora tiszteletére Rugonfalván, az egykori szülőház helyén lévő épület falára emléktáblát állított jún. 2-án a budapesti Kossuth Lajos Egyetem és a debreceni egyetem baráti köre. /Emléktáblát avattak Rugonfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 6./

"Egyre több településen jönnek rá arra, hogy a népélet tárgyi hagyatékát meg kell menteni. A néhány lelkes pedagógus által valamikor összegyűjtött, múzeumokban kiállított értékes anyagot sok helyen nem kellőképpen gondozzák, ápolják (Rugonfalván, Kászonimpérben, Gyergyóalfaluban - a sort lehetne folytatni). Csíkdánfalván lebontották azt a faházat, mely a budapesti millenniumi kiállításon volt látható, és tavasszal a kultúrotthon mellett építik fel újra. Csíkszentdomokoson ugyancsak a kultúrotthon mellett látható egy nem olyan régen újjáépült boronaház, melyben korabeli néprajzi tárgyakat állítanak ki. Berecz István csíkcsicsói plébános, hívta fel a figyelmet arra a több mint 200 éves épületre, melyet a plébánia udvarára szándékoznak átköltöztetni. /Kristó Tibor: Falumúzeum-mozgalom. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 4./"

A Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetsége székelykeresztúri körzetének tagjai október 21-én megtartották első találkozójukat. Megjelentek a Keresztúron, Fiatfalván, Rugonfalván, Alsóboldogfalván élő volt lapátos katonák, akik a kommunista diktatúra idején a tényleges katonai idejüket kényszermunkával töltötték. Buzogány Dénes, a szövetség elnöke vázolta a szövetség eddigi eredményeit és terveit. /Hegyi Sándor, Székelykeresztúr: Volt munkaszolgálatos katonák találkozója Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./

Jakab Zsigmondné Mészáros Rozália Rugonfalva a múló időben /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely/ címen megírta Rugonfalva történetét, a Pro Rugonfalva Egyesület felkérésére. Az eladott példányok árát a falu kultúrotthonának javítására fordítják. Terjedelmes részt képez a Helyi hagyományok, népélet című fejezet. A rugonfalvi születésű szerzőt, a nyugdíjas pedagógust szőtteseiért a Romániai Magyar Népművészek Szövetsége 2003-ban életműdíjjal tüntette ki. /László Csaba: Rugonfalváról szóló könyvet mutattak be. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 4./

Alig három hét telt el az Udvarhelyszéken dúló árvíz óta. A legnagyobb pusztítást a Nyikó melletti falvak szenvedték el: tizenkét ember meghalt, egy eltűnt, házak, hidak dőltek össze. A katasztrófa nyomait a szorgos kezek sem tudták eltüntetni: iszapos veteményesek, kapufélfák kapu nélkül, romba dőlt vagy félig beomlott házak fogadják az arra járót. Siménfalva községben hat falut érintett az árvíz: Malomfalva, Kobátfalva, Simén­falva, Rugonfalva, Kis- és Nagykadács. Marosi Ferenc Nagykadácsról elmondta: augusztus 23-án megjelent egy rendőrkocsi, hogy ,,mindenki meneküljön, mert jön az árvíz!”. Mire kiértek a templomhoz, már jött is a víz. Rögtön az árvíz utáni napon jöttek az emberek segíteni, mindenki hozott, amit tudott. Szentegyházáról kenyérlisztet kaptak, Hódmezővásárhelyről pénzt küldtek, és egy mentőkocsit, amit szeptemberig használhatnak a falubeliek, utána át kell adniuk egy közeli, szintén árvíz sújtotta településnek. Segítőkész emberekben nem volt hiány. A kobátfalvi Deák Dénes és édesapja például szerda reggeltől szombatig járta a falvakat traktorral és utánfutóval, húzatták ki az iszapba ragadt járműveket, hordalékot, szállították az embereket, segítettek, amit kellett. /Nágó Zsuzsa Emese: Nyikó mente, árvíz után. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./

Másfél évvel ezelőtt a zetelaki születésű, Norvégiában élő Ilyés László a keresztúri árvaházba látogatott, ahol szembesült az áldatlan állapottal. Norvégiai településének iskolája segítségével gyűjtést szervezett, az összeszedett pénzből pedig megvásárolta a rugonfalvi nemesi kúriát, amelyet helyi vállalkozók segítségével felújítottak. Szeptember 24-én átadták az épület a Zeyk Domokos Alapítványnak. Az ünnepségen jelen volt a norvég nagykövetség munkatársa, a gyűjtést szervező és lebonyolító norvég iskola képviselője, valamint a kezdeményező Ilyés László, illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat első embere, Kozma Imre atya is. A tatarozott rugonfalvi, kúria épülete családi házzá alakul át, előreláthatóan nyolc árva gyereknek adva otthont. /mlf: A nemesi kúriából árva gyerekek háza lett. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 26./

A falunapok keretében elhelyezték Rugonfalva református templomában ereklyeként a falu fél évszázada rejtegetett országzászlóját. A falu piros-fehér-zöld, koronás címeres zászlóját 1945-ben két helybéli férfi rejtette el a román hatóságok elől. Kérésükre 1971-ben dr. Rugonfalvi Kiss Csaba Budapestre menekítette tovább a zászlót, mert a helybéliek már nem tudták biztosítani a megőrzését. Hazahozatalát már 1990 januárjában, közvetlenül a rendszerváltás után kezdeményezte a két, azóta elhunyt rugonfalvi zászlóőrző férfi, a marosvásárhelyi fekete március miatt azonban akkor lemondtak róla. A zászlóátadás ünnepi istentiszteletének meghívott szónoka dr. Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke volt. A falunapokon a helyi műkedvelők mellett a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes is fellépett, majd Papp László 2003-ban elhunyt többszörös ökölvívó olimpiai bajnokra emlékeztek, akinek édesanyja rugonfalvi származású volt. /Kovács Csaba: Ismét Rugonfalván az országzászló. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./

A hét végén falutalálkozót tartanak a Nyikó menti Rugonfalván. Június 7-én, istentisztelettel kezdődik a program a falu műemlék templomában, meghívott lelkész Vetési László. Ezt követően a templomhoz közeli téren Bartha Miklós politikus, publicista szobrát avatják fel, készítette Blaskó János. A falu ismert szülöttjének munkásságát Ugron Gábor Gáspár méltatja. Bartha Miklós /Rugonfalva, 1848. nov. 14. – Budapest, 1905. okt. 19./ jogot végzett Budapesten, 1872-től Udvarhely vármegye jegyzője volt, és 1873-tól hosszabb ideig (megszakításokkal egészen haláláig) függetlenségi párti országgyűlési képviselő, a szabadelvű párti kormányok konzervatív ellenzékének vezére. 1880-ban indította Kolozsváron az Ellenzék című politikai napilapot. Cikksorozata hatására jött létre 1885-ben az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület. Budapestre költözött, Ugron Gáborral pártot alapított. A Magyar Hírlap, a Magyarország állandó vezércikkírója volt. 1901-ben kilépett az Ugron-pártból, lemondva az elnöki tisztségről, majd 1904-ben belépett a Függetlenségi és 48-as Pártba. Melanie és A feleség c. drámáit bemutatta a Kolozsvári Nemzeti Színház és a Vígszínház. Olaszhonban és Franciaországban tett utazásáról színes útirajzokban számolt be, Kazár földön címmel önálló kötetet adott ki tárcáiból. Politikai cikkeket közölt. Tagja volt a Petőfi Társaságnak. Összes műveit hat kötetben adták ki. A nevét viselő társaság 1925-ben alakult meg. /(pbá): Bartha Miklós szobrot kap Rugonfalva. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 6./

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a homoródkarácsonyfalvi Dungó Egyesület szervezésében november 22-én tartják az udvarhelyszéki műkedvelő színjátszók találkozóját. Az ekhós szekér nyomában egykori fesztivál felújításaként a szentegyházi Gábor Áron Művelődési Ház és a Tanulók Klubja, a rugonfalviak, siménfalviak, lövéteiek, farkaslakiak és a házigazda homoródkarácsonyfalviak felnőtt színjátszói Homoródkarácsonyfalván lépnek fel. /Újból az ekhós szekér nyomában. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 19./

Történelmi konferencia a tudomány napján
Bartha Miklós és kora címmel csütörtökön tudományos konferenciát tartottak a székelyudvarhelyi városháza Szent István termében. A magyar tudomány napja alkalmából szervezett eseményen a  meghívottak előadásait élő adásban is követhették az érdeklődők.
A konferenciát Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere nyitotta meg, majd az 1848. november 14-én Rugonfalván született Bartha Miklósról, munkásságáról és kalandos életéről hallgathatott előadásokat a nagyérdemű.
Elsőként Ferenczi Szilárd történész beszélt Bartha Miklós kolozsvári tartózkodásáról, ahol megalapította az Ellenzék napilapot, majd az ebben közölt cikkei miatt nagyon sok – szóbeli és fizikai – támadás érte. Szintén Bartha kezdeményezésére Kolozsváron megalakult az EMKE (Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület) és az Erdélyi Irodalmi Társaság is.
A székely puccs és Bartha Miklós című előadásban Veres Péter muzeológus aprólékosan bemutatta a székely légió megszervezésében betöltött szerepét és annak sikertelenségét az 1877–78-as orosz–török háború idején.
Botlik József történész, egyetemi docens Egán Edéről tartott előadást, akinek szarvasmarha-tenyésztési munkásságáról Bartha írt könyvet, Kazárföldön címmel. Ezt követően Hermann Gusztáv Mihály egyetemi adjunktus Orbán Ottó szerepéről beszélt a székely puccs „akcióban”, majd Balaton Petra egyetemi adjunktus tartott értekezletet Állami akciók a lemaradó régiók fejlesztésére címmel.
Székelyföld közlekedésügyének 19–20. századi fejlődéséről Gidó Csaba történelemtanár beszélt, majd a konferenciát Novák Károly helytörténész előadása zárta, aki Székelyudvarhely dualizmusbeli fejlődését mutatta be. A rendezvényt állófogadással zárták a részvevők.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

Kónya-Hamar Sándor: Adalékok és feljegyzések a Nyírő-ügyhöz
Még a Nyírő József temetés-botránya előtt került a birtokomba Szerb Antal, az Erdélyi Helikon pályázatát megnyerő – és 1934-ben kötetben kiadott – Magyar irodalomtörténetének hasonmása. Birtokomban volt ugyan egy 1945 után kiadott változat, csakhogy abból eleve hiányzott A mai irodalom c. fejezet 3. alfejezete, Az utódállamok magyar irodalma című és abban Tamási Áron és Nyírő József méltatása is. Volt alkalmam tehát összehasonlítani az eredeti és megcenzúrázott változatot. És végképp elvetni a Hegedűs Géza- és Ungvári Tamás-féle „Nyírő-minősítéseket”, melyek lényegében még az 1945-ben Brassóban megjelenő Népi Egység (a Magyar Népi Szövetség lapja) június 15-i számában és Szász István (későbbi Utunk-szerkesztő) tollából, Isten igájától Hitler igájáig (Nyírő József népáruló író politikai pályájáról) címen megjelent tendenciózus írásra alapoztak. A korabeli elismerés és méltatás tehát nagyon jókor jött!
Mert a Bárdi Nándor Az Erdélyi Párt és a regionális politika, Egry Gábor Az „erdélyiség” színeváltozása és Horváth Szabolcs Ferenc Népcsoportpolitika, szociális kompenzáció és gazdasági jóvátétel – A holokauszt Észak-Erdélyben, valamint Elutasítás és alkalmazkodás között című könyvekben leírt vagy manipulált igazságok ugyancsak felkeltették érdeklődésemet, mivel éppen akkor Albrecht Dezső és Vita Sándor, a második, a „nagy” Hitel szerkesztőinek, később országgyűlési képviselőknek és az Erdélyi Párt prominenseinek életét és életművét kutattam. Látókörömbe így került bele időnként Nyírő József is. Az erdélyi, kolozsvári holokauszt-ügyet viszont nem lehetett nem figyelemmel tanulmányozni, hiszen említetteket amiatt sikerült a legjobban besározni.
Kezdjük Albrecht Dezsővel. Az említett szerző-hármas nem kisebb dolgot állít, mint azt, hogy Albrecht Dezső (1907–1976) radikális antiszemita volt, és a harmadik magyar zsidótörvényt (1941. évi XV. tc. „a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi intézkedésekről”) erőteljesen támogatta, a törvényvitában szerepet vállalt, érvelésében pedig kimutathatóak antiszemitizmusának gazdasági, politikai, demográfiai és ideológiai összetevői. És zsidógyűlöletét az is világosan kifejezi, ahogyan a sárga csillag viselése ellen tiltakozott.
Albrecht Dezső nem vett részt a törvény vitájában. Az 1941 tavaszán-nyarán folyó parlamenti szópárbajban az országgyűlési jegyzőkönyvek szerint a vezérszónok Paál Árpád volt. Érvelésével még jelen volt László Dezső, Bánffy Dániel és Braunecher Antal. Vita Sándor emlékirata szerint pedig, azokban a napokban Albrecht Dezső Kövér Gusztáv képviselőtársával próbálta megértetni, hogy amennyiben nem változtat éles véleményén (ellenezte a zsidótörvény erdélyiek szerinti, külön kiegészítését), úgy Teleki Pál miniszterelnök kérésére ki kell zárni az Erdélyi Pártból (ami később meg is történt).
Nyírő József nem vehetett részt a vitában, hiszen őt (miután 1941-ben Kolozsvárott megszervezte az EP tagozatát és annak elnöke lett) csak 1942. február 14-én hívja be öt társával együtt Bárdossy László miniszterelnök, a behívott román képviselők üresen maradt helyére. Az 1942-ben megvitatott és elfogadott negyedik zsidótörvény (1942. évi XV. tc) vitájában viszont már szót kért. A vezérszónok Bánffy Dániel, a törvény pedig a zsidóság mezőgazdasági ingatlanjairól és földterületeiről szólt. Nyírő József az országgyűlés 1942. november 20-i ülésén nemzetnevelésről szónokolt, s a „levitézlett liberális zsidó felfogást” bírálta, aminek nyilván semmi köze nem volt a törvényvita tárgyához.
Szónoki fogás és szereplés? Feleletként idézhetjük az Országgyűlés jegyzőkönyvéből az inkriminált részletet: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel. Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztítottak bennünket a saját hazánkban. Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.”
Nyírő József 1943. november 24-én felszólalt a honvédelmi költségvetés plenáris vitáján is, és a leventemozgalom hasznosságáról és fontosságáról szónokolt, minden antiszemita utalás vagy felhang nélkül. Ilyesmit azelőtti és azutáni 3-4 felszólalásában sem találni.
De térjünk vissza Albrecht Dezső kimagyarázott tiltakozásához. Jóval a törvény zárószavazása után, egy „türelmetlen sárgacsillagos” napirendi pont kapcsán kért szót és mondta el a következőket 1941. december 2-án: „Nem akarom és nem kívánom a sárga folt (Dávid-csillag) kötelező viselésének bevezetését, egyfelől azért, mert ezt túlságosan látszat megoldásnak tartom, de másfelől azért sem, mert e nélkül még elhihetem például, hogy Budapesten itthon vagyok. Goethének egy mondása jut eszembe: »Lasst mich scheinen, bist ich verde.« Legalább látszódj kereszténynek és magyarnak, Budapest, míg tényleg azzá válhatsz. Aki pedig keresztény, az soha nem lehet antiszemita! Tehát nincs keresztény antiszemitizmus. Ne tagadjuk így a kereszténység zsidó eredetét!”
Nem ezt idézte később Esterházy János a pozsonyi zsidótörvény vitájában?
Albrecht Dezső ezt petíció formájában is benyújtotta, több EP-képviselő támogató aláírásával, így legelsőnek a Kövér Gusztávéval stb. De Nyírő József ezt még nem írhatta alá. Amit ő aláírt¸ az az 1944. április 5-e (a sárga csillag kötelező viselésének premiernapja) után Albrecht Dezső és Mikó Imre által fogalmazott memorandum, melyet a pártelnök gr. Teleki Béla adott át Sztójay Döme miniszterelnöknek. Vita Sándor emlékiratában erre így emlékezik: 1944. március 19-e után az országgyűlésnek már semmi jelentősége nem volt, a jobboldali pártok demagógiája uralkodott itt is és a sajtóban is. Láttuk, hogy ez a helyzet (s a terjedő gettósítás-hír) Erdélyre nézve mennyi veszedelmet rejt magában, ezért Albrecht Dezső, a párt ügyvezető alelnöke és Mikó Imre, a párt parlamenti csoportjának főtitkára, április 5-ke után egy nagy emlékiratot szerkesztettek a miniszterelnökhöz, s ebben szóvá tették, hogy az új kormány teljesen tehetetlen a féktelen demagógiával szemben, az erdélyi problémákkal egyáltalán nem foglalkozik, érveléseinket senki meg nem hallgatja, a zsidókérdést brutálisan kezelik, közéleti férfiakat (zsidók és nem zsidók), köztük képviselőket is, letartóztattak, elhurcoltak, a belpolitikában áldatlan kötélhúzás folyik a pártok között, és uralkodóvá igyekeznek tenni a nemzetiszocialista gondolatot. Ezt az emlékiratot (melyet az EP minden képviselője aláírt) május első napjaiban Teleki Béla adta át Sztójay miniszterelnöknek.” (Vita Sándor önéletírása, kiadatlan kézirat, 118. l.) Az emlékiratot az EP minden képviselője aláírta tehát, így gondolom, Nyírő József is.
Nyírő József életének 1942 előtti mozzanataira is szeretném felhívni a figyelmet. Az első az Uz Bence c. regényében a zsidó Róth Sámi alakjának igencsak rokonszenves megrajzolása. A könyv megjelenése után, még 1940 előtt, a nagyváradi Új Kelet című cionista lapban Benamy Sándor szólaltatja meg egy interjú keretében őt és feleségét is, melyben világosan kiáll a zsidóság mellett. Ezt a szöveget meg kellene találni (az Országgyűlés legteljesebb sajtógyűjteményében például) és újra közzétenni. Úgyszintén a Kádár Imre emlékiratát, melyben, akárcsak korábban Ligeti Ernő, mint az egykori Erdélyi Szépműves Céh alapító tagtársára emlékezik, és nem is akárhogyan. Nem hallgathatom el, hogy Kádár Imre rendkívül gyalázatos módon viselkedett például Vita Sándorral 1945 után (aki pedig kiállította számára az életmentő mentesítő levelet Kolozsváron).
Nyírő József életében bizonyára nagy élmény volt az 1941-42-es weimari író- és költőtalálkozó, melynek házigazdája maga Goebbels propagandaminiszter, s melynek Szabó Lőrinccel együtt volt meghívottja.
Radnóti Miklós naplóbejegyzését szokás rosszindulatúan idézgetni, ám Nyírő József Keleti Újságban közölt háromkolumnás beszámolóját már nem. Pedig érdemes volna. Még akkor is, ha Medvigy Endre irodalomkutató és az újabb Nyírő-összkiadás szerkesztője szerint, ami abban található, az „a házigazda iránti udvariasság szerencsétlen lenyomata”.
És most elérkeztünk Ligeti Ernő ügyéhez, melyben Mester Miklóssal és Albrecht Dezsővel együtt, Nyírő Józsefnek is szerepe volt.
Rugonfalvi Mester Miklósnak a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában lévő hagyatékában (MX5462. jelzettel őrzött), a Bokor Péternek adott interjújából (Végjáték a Duna-mentén) idézve, a következőket tudjuk meg: 1944. április 30-án nevezik ki államtitkárnak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba. Elmondása szerint erre Albrecht Dezső, az Erdélyi Párt ügyvezető elnöke, a Hitel c. folyóirat szerkesztője kérte fel képviselőtársát, Mester Miklóst, mondván, hogy „üresen áll a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a politikai államtitkári állás és az Erdélyi Pártnak van felajánlva. Mi nem fogjuk betölteni, benned megbízunk, vállald el!” (Megjegyzem: az 1989-ben elhunyt Mester Miklós 1945 előtt az imrédysta párt képviselője volt. És csak 2012-ben jelenhetett meg az 1971-ben befejezett emlékirata a Tarsoly kiadónál 816 oldalon Arcképek – két tragikus kor árnyékában címen.)
A müncheni Új Látóhatár 1985. októberi számában megjelent Zsidókérdés Magyarországon 1944 c. tanulmány igazolja e felkérés előrelátó voltát. „Mester Miklós teljes erővel védelmébe vette a zsidó származású művészeket és írókat. Mindenki, aki beadta kérését a kultuszminisztérium útján megkapta a kormányzói mentesítést.”
A Bokor Péternek adott interjújában mondja el Mester Miklós: „Április 2-án hozzám jött Ligeti Ernő erdélyi írónak a felesége. Letartóztatták a férjét és segítséget kért tőlem. Ligeti Ernőt jól ismertem mint kiváló erdélyi írót, publicistát. Megígértem a feleségének, hogy segíteni fogok. Ugyanakkor érkezett hozzám dr. Gyöngyössy István, aki akkor az Egyesült Izzó jogtanácsosa volt, és kérte, hogy újságíró barátját, Arató András publicistát vegyem pártfogásba. A kettőt együtt vettem védelembe. Azonnal táviratszöveget diktáltam Baky Lászlóhoz, hogy engedje ki a letartóztatásból Ligeti Ernőt és Arató Andrást. Megkértem Ligetinét, hogy a távirat szövegét vigye le az Erdélyi Pártba. Őt ismerték ott, és tudták, hogy a férje milyen nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar kultúrának, és kértem, szerezzen az enyém mellé még egynéhány aláírást. Visszajött délután két aláírással, Albrecht Dezső és Gaál Alajos írták alá, (…) közben Nyírő is utána küldte aláírását, tehát hárman. Ligetiné megmondta őszintén, voltak még az irodában, akik féltek és nem merték aláírni.(…) Óvatosságból Ligetiné távirat helyett levelet adott fel Baky László címére. Előzőleg lefényképezték a szöveget s az aláírásokat. Talán két nap múlva felhív Baky s megfenyegetett, hogyan merek ilyen levelet feladni a címére. Ekkor megmondtam, hogy az Erdélyi Párt támogatja ezt az ügyet. Két erdélyi íróról, újságíróról van szó. Én is erdélyi vagyok és szolidaritást vállaltam velük. Dühösen lecsapta a telefonkagylót. De az akció tovább folytatódott, mert közben államtitkár lettem és Ambrózynál is közbeléptem. Mind a kettő kikerült az internálásból, és meg is menekültek egészen 1944. október 15-ig.”
Időközben Vita Sándort május közepén Jaross Andor belügyminiszter kinevezte kormánybiztosnak, aki Kolozsváron június végéig állíthatta ki a mentesítő leveleket (igazolványokat). Emlékirata szerint, mert Ligeti Ernő nem kérte, Nyírő József levélben kérte Vita Sándortól a Ligeti Ernő, felesége és 13 éves fia, Bíró József művészettörténész és Tamási Áron (második felesége szüleinek) apósáék számára a mentesítő levelet. Vita Sándor Ligeti Ernőéknek és Bíró Józsefnek ki is állíttatta azt – Ligeti Ernő mentesítő igazolványát, 1945 januárjában még a nyilas kormány is tiszteletben tartotta, csak a suhancokból álló nyilas csőcselék nem, ahogyan a Bíró Józsefét sem –, Tamási apósáékat pedig (Endre László tanácsára) beutaltatta Haynal Imre klinikájára, és így menekülnek meg.
Amit még a Mester Miklós esetében meg kell említeni, 1982. június 19-i keltezéssel feljegyzést fogalmazott Nyírő József emberi és írói érdemeiről, valamint arról, hogy mi is volt a Magyar Erő című kiadvány. Az MTA kézirattára az MX5462/54 jelzettel őrzi ezt Feljegyzés címmel. Ezt közli teljes egészében Marosi Ildikó az Uz Bence esetei című könyvének előszavában a 8. oldalon: „Ma Nyírő József írói érdemeit elhallgatják, sőt mi több, fasiszta írónak minősítik teljesen igazságtalanul. Nyírő József az első és második világháború közt az Erdélyi Helikon munkaközösségéhez tartozott. Könyveit az Erdélyi Szépmíves Céh Kolozsváron és a Révai Cég Budapesten adta ki. Műveiben egyetlen antiszemita vagy politikai diktatúrát dicsőítő mondatot le nem írt. 1940-ben Észak-Erdély visszatérésekor országgyűlési képviselő lett [csak 1942-ben! – K-H. S.], de soha a parlamentben és sehol másutt politikai beszédet nem tartott. Mint az Erdélyi Párt alelnöke mérsékelt politikai irányzatot képviselt.
A második világháború alatt a Magyar Erő című folyóiratot szerkesztette. Ezt a folyóiratot a hivatalos körök a nagyon szélsőséges antiszemita és náci németbarát Rajniss-féle lappal, a Magyar Futárral szemben hozták létre. Igaz, 1944 végén Nyírő József Nyugatra menekült és többé nem tért vissza. De az is igaz – minden ellenkező híreszteléssel szemben –, hogy Nyírő Józsefet 1945-ben Magyarországon nem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek.
Ma is mint a legsikeresebb filmet tartják nyilván Nyírő Józsefnek Emberek a havason című filmjét (Szőts István rendezésében, s a Velencei Biennálé kitüntetésével), amely a második világháború alatt készült és többször szerepel jelenleg is a Film Múzeum műsorán Budapesten.
Dr. Mester Miklós
Budapest, 1982. VI. 19.”
Amit pedig a Nyírő József 1944. október 15-e utáni életéről és tevékenységéről tudni lehet: a nyilas puccs után, azok az erdélyi EP-képviselők, akik nem követték Nyugat-Magyarországra az Országgyűlést, Albrecht Dezsőtől, Pál Gáborig mind katonai behívót kaptak. Akik bevonultak, mint például Pál Gábor, elestek, vagy fogságba kerültek, más pedig fütyölt a behívóra, mint Albrecht Dezső, aki felvonult a Mátrába fát kitermelni. De az Erdélyi Párt képviselői közül többen nem mertek lemondani, féltek a katonai behívótól és Sopronig meg sem álltak, mint Nyírő József is, ám nem léptek be a nyilas pártba, hanem a nemzeti frakciók töredékéből létrehozták a Nemzeti Szövetség nevű ellenzéki parlamenti csoportjukat. Ennek a csoportnak lett sajtófelelőse Nyírő József. Az Eleven Újság című propagandaműsor, amely elsősorban az erdélyi és felvidéki menekülteknek szólt, hetente háromszor, hangos bemondóval közölte hír- és tájékoztató anyagát. Az országgyűlési dokumentumok között, és az Országos Levéltárban nem egy eredeti dokumentum található, melyben Nyírő József arról tesz panaszt, hogy a tájékoztató akcióban a nyilasok nemegyszer megelőzték őket korszerűbb rádiótechnikájukkal. Ezért technikai segítséget kér, és hiába.
A többi már az emigrációs lét és sors tartozéka.
Utóirat: az egyeseknek botrányt jelentő Nyírő-temetésen jelen volt és emlékbeszédet mondott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Emiatt tiltakozásul Elie Wiesel holokauszt-túlélő visszaadta a Magyar Állam kitüntetését, amire Kövér László azonnal nyílt levélben reagált, és kijelentette, hogy sajnálja, de Nyírő József sem fasiszta, sem antiszemita nem volt, legfeljebb politikába tévedt írója-krónikása az erdélyi székely népnek. S ezt Elie Wieselnek is tudnia kellene, hogy mit jelent, hiszen maga is erdélyi volna.
Az erdélyi és „igazi” Elie (Elizier vagy Lázár) Wiesel pedig, ha élne, idén, 2013-ban töltené a 100. életévét. Hiszen nemcsak Grüner Miklós, az auschwitzi és buchenwaldi fogoly- és túlélőtárs – aki több mint 20 éve próbálja bizonyítani, hogy a Máramarosszigeten született zsidó rabtársa 1944-ben 31 éves volt –, hanem Carlo Mattogno olasz újságíró szerint is, a hiteles auschwitzi dokumentumokban, Lázár Wiesel születési adata 1913. 09. 04. Tetoválási száma A-7713. S azt is megállapítja, hogy Elie Wiesel nevű fogoly nem volt Auschwitzban, Elizier Wiesel viszont igen. Ki lehet a „világhírű” Elie Wiesel (sz. 1928. 10., vagy 09. hó 4-én vagy 30-án?), aki a tetovált sorszámot sohasem tudta bal alkar

Huszadszor gyűlnek össze a tánc és a népdal szerelmesei
Gyorsan telnek az évek ebben a népi kultúrától egyre távolodó európai időben is. Hogy mi lesz ebből, nem tudni, de az a lelkes szervezőgárda, amely László Csaba és a Pipacsok környezetében él és működik, ezt egészen másképp gondolja: minél több értéket kell összegyűjteni és átadni az utánunk következőknek, hogy ezáltal megmaradjon némi folytonosság és elviselhetőbb legyen a jövő.
Ebben az évben is több tájegység népi tánckultúráját mutatják be és tanítják a táborban. Július 21–23. között Kis-Küküllő menti (balázstelki), július 24–26. között pálpataki (korondi-hegyi), kezdőknek és gyerekeknek pedig sóvidéki táncokat tanítanak egész héten, illetve a tábor ideje alatt esténként egy órában mezőmadarasi és mezőpaniti táncoktatás is lesz. Az oktatást László Zsolt, Mátéfi Csaba, László Csaba, Imre Béla és táncos párjaik végzik. Ugyanakkor zeneoktatást tartanak haladók számára sóvidéki, szászcsávási zenészekkel és Sinkó Andrással. Népdalokat idén László Anna Ildikóval lehet tanulni.
Az adatközlők színe-java
A szervezők meghívták az erdélyi és székelyföldi népi adatközlő és gyakorló muzsikusok színe-javát: Sepsiszentgyörgyről a Heveder, Nagyváradról a Sorogja zenekart, valamint itt lesz Dumnyezó István Szászcsávásról, Kóré Géza Székelyszenterzsébetről, Miklós Károly Parajdról és zenésztársaik.
A székelyföldi és Kis-Küküllő menti tánccsoportok, illetve az egyéni előadók tartanak esténkénti bemutatókat. Lehetőség lesz helyi kézműves-foglalkozások megtekintésére, az azokban való részvételre. Esténként táncházat tartanak, más-más tájegységek népi tánckultúráját mutatva be, amelyeken minden alkalommal adatközlők is fellépnek, hogy tiszta forrásából, „első kézből” lehessen tanulni a mozdulatokat. Mindezeken a megszokott és kötelező programokon túl szórakoztató műsorokkal is szolgálnak majd a szervezők. Akárcsak a korábbi években, idén is külön kirándulási lehetőségeket biztosítanak: Szovátára a Medve-tóhoz, a parajdi sóbányába, az újonnan megnyitott sós vizű strandra, illetve meg lehet majd tekinteni a korondi kerámiaműhelyeket is.
Katonák – ismét bemutatják
Jelenleg is zajlanak a huszonegy év múltán felújított Katonák című táncszínházi előadás próbái, amellyel az együttes az első világháború kitörésére kíván emlékezni és emlékeztetni. Ezt az előadást Székelykeresztúron, a szarajevói merénylet centenáriumának előestéjén (június 27-én) már sokan láthatták. László Csaba koreográfusnak az az elképzelése, hogy ezt a „táncos szomorújátékot” több felállásban is tudniuk kell. Mivel nem professzionális együttesről van szó, a tervezett turné során nem mindenki fog majd ráérni arra, hogy külföldre és más erdélyi vidékekre is eljusson a Pipacsokkal, ezért kettős vagy többes szereposztásúvá képzeli el a Katonákat. Felsősófalván majd egy kellőképpen összecsiszolt együttessel, az évfordulóhoz méltó módon kívánnak emlékezni és emlékeztetni.
Felsősófalván július 20–27. között kerül sor a XX. Székelyföldi Tánctáborra. A részvételi díj fejenként 125 euró (támogatás nélkül), illetve 100 euró (támogatással – ezt az alapítványoktól kapott segítségből csak a Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából és a volt Jugoszlávia országaiból érkező magyaroknak tudják biztosítani), illetve 65 euró (támogatással, csak romániai részvevők részére). A szervezők különböző kedvezményeket adnak azoknak, akik a tábor egész idejére maradnak: húszfős csoportok esetében egy, 35 fős csoportoknál két személy díjmentesen vehet részt a táborban; a 7 év alatti gyermekek 40 százalékkal kevesebbet fizetnek. A részvételi díj magában foglalja az ellátást (reggeli, ebéd, vacsora), az oktatási díjat, a tábor rendezvényein való részvételt, valamint a szállást (sátorhely). Külön igényre és díjazás ellenében családoknál való elszállásolást is biztosítanak (körülbelül 4 eurónak megfelelő lej fejenként egy-egy éjszakára). A jelentkezéseket július 15-éig várják. Kérik feltüntetni a csoport vezetőjének nevét, a részvevők névsorát, a kapcsolattartó személy nevét, hogy milyen kedvezményre tartanak igényt, zenészeik milyen hangszeroktatásra jelentkeznek, illetve hogy igényelnek-e diétás vagy vegetáriánus étkezést, s vannak-e külön szállásigényeik. Jelentkezéseket a következő címen fogadnak: László Csaba, 537323 Rugăneşti/Rugonfalva 82. (Románia), telefonszám: (+4)0-266-242927 vagy (+4)0-749-331324 (mobil), e-mail: csaba.laszlo@gmail.com. Honlap: www.pipacsok.ro.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Felkarolják a vidéki munkanélkülieket
Nagyszabású közösségfejlesztő projektet kezdeményezett Keresztúr zónájában a székelyudvarhelyi Humán Reform Alapítvány és a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete. Az elkövetkező hónapokban az interetnikus települések életminőségén javítanának a sokrétegű projekttel.
A projekt fő céljaként az életminőség javítását tűzték ki a kezdeményezők egy teljes rendszer kialakításával, amelyet többnyire szociális gazdálkodással valósítanának meg. Hidegkút, Csekefalva, Szentábrahám, Gagy, Rugonfalva, Siménfalva, Boldogfalva, Újszékely, Szenterzsébet, Székelyderzs és Muzsna lakosain segítenének 2016 februárjáig. A közösségfejlesztés során közel nyolcezer személyt érintenének, ebből a fő célcsoportnak számító közösség mintegy 3200 főt számlál, valamint további 400 román személy érintett – avatott be a részletekbe Balla Zoltán, a Humán Reform Alapítvány vezetője. A nagyszabású projekt közel 70 ezer eurós költségvetését mintegy 90 százalékban az Izland, Liechtenstein és Norvégia által létrehozott EEA Grants finanszírozta.
A sokrétű projekt főként az állás nélküli személyeket karolná fel, elsősorban a roma munkanélkülieket. Viszont etnikumtól függetlenül számítanak az összes olyan személyre, aki tanulna és dolgozna, ugyanakkor olyan fiataloknak is segítenének gazdasági, szociális és életmód jellegű tanácsokkal, képzésekkel, akik önálló vállalkozásba kezdenének vagy jobban szeretnének érvényesülni a munkapiacon. Továbbá a csekély bevételű családoknak is szerveznének programokat.
Mint kiderült, egy Szociális Gazdasági Szövetkezet létrehozásában gondolkoznak a kezdeményezők, ennek megvalósításához a kellő tudást is átadnák a részvevőknek. A projekt közösségfejlesztő szakaszában képzéseket szerveznének, műhelymunkákba vonnák be a települések lakóit, és különböző akciósorozatokat szerveznének. A vállalkozásfejlesztő szakaszban üzleti ismeretekkel segítenék az érdeklődőket. Megvalósítható üzleti ötletek kidolgozásában segítenének a kezdeményezők, konkrét terveket állítanának össze. A megfelelő erőforrások felmérése után pedig a megvalósításhoz szükséges struktúrát is biztosítanák.
Több száz személynek adnának esélyt arra, hogy szakképzéseken és kompetenciafejlesztéseken vegyenek részt, valamint karrierépítési tanácsadással is szolgálnának. Emellett közművelődési programokkal is gazdagítanák a tizenegy település kulturális életét, különböző előadássorozatokkal szolgálnának, attól függően, hogy mi érdekli a helybélieket – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Veres Réka, Székelyhon.ro

Egyesületben értékesítenék a termést
Szakmai képzésekkel, egyesületalapítással kívánja fejleszteni a Keresztúr térségi vidéki közösségeket a székelyudvarhelyi Humán Reform Alapítvány és a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete.
Az interetnikus közösségek életminőségének javítása céljából indult el tavaly nyáron az a projekt, amelyet a Humán Reform Alapítvány és a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete kezdeményezett. A szociális gazdálkodásra alapuló közösségfejlesztő rendszer tizenegy település lakosságát célozta meg, így jövő év februárjáig Hidegkúton, Csekefalván, Szentábrahámon, Gagyban, Rugonfalván, Siménfalván, Boldogfalván, Újszékelyen, Szenterzsébeten, Székelyderzsben és Muzsnában zajlanak programok. A projekt közel 70 ezer eurós költségvetését mintegy 90 százalékban az Izland, Liechtenstein és Norvégia által létrehozott EEA Grants finanszírozta.
A projekt közösségfejlesztő szakaszában különböző képzéseket szerveztek, melyeken a települések roma lakói, az állásnélküliek, illetve a csekély bevételű, hátrányos helyzetű családokból származó személyek különböző szakmákat sajátíthattak el. Hidegkúton a sajtkészítéssel ismerkedtek, Székelyszenterzsébeten kereskedelmi, valamint virágkötő tanfolyamon vehettek részt az érdeklődők. Újszékelyen kereskedelmimunkás-, valamint ácsképzés zajlott, Székelymuzsnában szakácsképzés, Székelyderzsben pedig tejfeldolgozó és virágkötő tanfolyamot tartottak a település lakóinak – tudtuk meg Balla Zoltán projektmenedzsertől. Mint kiderült, a tervezettnél többen, százötvenen jelentkeztek a képzésekre, melyek sikeres befejezése után mindenki diplomát kapott.
Jelenleg a Konyhakert Egyesület bejegyzésén dolgoznak. Noha eredetileg egy szociális gazdasági szövetkezetben gondolkodtak, utólag mégis az egyesületforma mellett döntöttek, amellyel újabb megélhetést biztosítanának az interetnikus közösségeknek. Balla Zoltán szerint a létrehozandó egyesület tevékenysége hasonlítana a Székelygyümölcs Egyesületéhez, a közösségi alapú gazdasági modell mintájára. Célja, hogy a háztáji konyhakertekben termesztett zöldségeket – de akár gyümölcsöket is – helyi receptek szerint dolgozzák fel és árusítsák a helyiek, ezzel segítve a családoknak, családi vállalkozásoknak.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Az oszthatatlanság lángcsóvái Udvarhelyszéken
Közel ötszáz ember jelenlétében gyújtottak őrtüzet szombaton a székelykeresztúri Jézus-kiáltó dombon a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Világítsuk ki Székelyföld határait! nevet viselő akciójának részeként.
A székelykeresztúri akció részvevői már szombaton délután fél ötkor elkezdtek gyülekezni a Csekefalvi úton, ahonnan székely zászlókat lengetve vonultak ki a Jézus-kiáltó nevű dombra, a máglyagyújtás helyszínére. Farkas Csaba, a nemzeti tanács alelnöke elmondta, nem véletlenül választották a Jézus-kiáltót a lármafa gyújtás helyszínéül, hiszen létezik egy legenda, amely szerint tatárjárás idején mindig oda menekültek a helyiek – mivel csak a meredek domb aljáig kergette őket az ellenség –, ott pedig Jézushoz fohászkodtak.
Az őrtűz köré gyűlő emberek először Barabás Csaba rugonfalvi református lelkész prédikációját hallgathatták meg. „Idáig szoktunk eljutni, hogy őrizzük meg magyarságunkat, őrizzük meg anyanyelvünket, pedig itt sokkal többről van szó. Ezeket az Isteni drága kincseket, azért kaptuk, hogy ezekkel haszonra legyünk” – jelentette ki. „Több évtizednyi eltépés után, ma este itt Jézus-kiáltón meg lett az ideje a megvarrásnak. Meglett az ideje annak, hogy összegyűljünk és a tűz lángjai által üzenjünk. Nemcsak a világnak, hanem elsősorban magunknak” – fogalmazott Andrási Benedek lelkész.
Az SZNT kiáltványát Farkas Csaba olvasta fel. Mint elhangzott, a nemzeti tanács kitart a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek különálló fejlesztési régiónak is kell lennie.” Farkas Csaba az SZNT mottójával fejezte be a kiáltvány felolvasását: „autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek.” Ezek után a jelenlévők elénekelték a székely és a magyar himnuszt is.
A Jézus-kiáltóról egyébként lehetett látni az alsóboldogfalvi, illetve a fiatfalvi lármafákat is, a különböző helyszínek részvevői lámpákkal is jeleztek egymásnak. A rendezvényen a székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar 1895, illetve egy farkaslaki kórus erősítette a hazafias hangulatot. A résztvevők többsége az őrtűz kihunyásáig a helyszínen maradt.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Tájházlátóban a Nyikó-mentén
A minap tájházlátogató körutat szervezett a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. Egy olyan tapasztalatcseréről, vagy inkább helyszínbejárásról van szó – hiszen a mostani volt a kilencedik alkalom -, amikor a meglátogatott objektumok vezetői elmesélik az általuk létrehozott gyűjtemény történetét, bemutatják a mai állapotot és ejtenek pár szót a terveikről is.
Három állomása volt a tanulmányútnak: Székelyszentlélekre, Siménfalvára és Tordátfalvára jutottak el ezúttal a szakemberek. Balázsi Dénes nyugalmazott magyar szakos tanár röviden ismertette a kis szentléleki múzeum történetét, amely közvetlenül a műút mellett, a helyi római katolikus és az iskola szomszédságában, jól látható, könnyen megközelíthető helyen van. Az 1970-es években lezajlott gyűjtőmunka során sikerült megalapozni a gyűjteményt – az ünnepélyes megnyitóra 1977-ben került sor – a munkában részt vett az akkori tantestület és a tanulók jelentős része. Volt a pionírszövetségen belül a Kincskereső-mozgalom, amellyel felhívták a figyelmet a vidéken kallódó értékekre. Ebben az időszakban igen sok még fellelhető, olykor száz-kétszáz éves tárgyakat sikerült megmenteni, kiállítani és közkinccsé tenni. A tárgyak egy hármas osztatú, hagyományos parasztházban találhatók, többnyire a 19. századból valók, s nemcsak a község falvaiból, hanem szomszédos településekről, a Sóvidékről kerültek be a gyűjteménybe. A ház állaga megfelelő, Balázsi tanár úr családja nagy szeretettel gondozza; évente 250-300 turista és legalább ugyanennyi általános- és középiskolás tanuló látogatja meg. Korábban szerettek volna egy másik házat is a meglévő mellé. Kaptak adományként anyagot egy bogárfalvi házból, de az időközben annyira elkorhadt, hogy nem tudták használni. Nem kizárt azonban, hogy egy csűr, vagy legalább faragó-szín készüljön, mert lenne anyag a ház környéki hagyományos munkálatok, a népi mesterségek bemutatására. A múzeum gondnoka már olyan rutinra tett szert az évek során, hogy a belső megtekintése előtt kihozza azokat a tárgyakat, amelyekről bővebben kíván beszélni, hogy a látogatókat felkészítse a benti látnivalókra, hogy az illető eszközöket rendes előfordulások környezetében keressék. Ily módon élőnek tűnik a gyűjtemény, az embernek az az érzése támad, hogy egyik-másik szerszámot pár perce tette a helyére a gazdája, s bármikor újrakezdhető a hagyományos tevékenység, a szövés, fonás, a kályhában fellobbanhat a tűz, hogy étek készüljön a hazatérőknek…
Siménfalván is értékes, de jóval hányatottabb sorsú múzeum, pontosabban: muzeális anyag található. Valamikor a hetvenes években kezdtek itt is gyűjteni – tudtuk meg Sipos Irén kultúrigazgatótól. Létrejött a községhez tartozó Rugonfalván egy tájház a nyolcvanas évek elején, ott sok tárgyat ki lehetett állítani, de azt az épületet később vissza kellett adni a tulajdonosnak. Azt ott elhelyezett tárgyak visszakerültek a községközpontba, s hol a tanács, hol az iskola, hol pedig a kultúrház épületében kaptak helyet. Nem igazi tárlókban, hanem ládákban rejtőznek – most éppen a művelődési ház emeletén levő könyvtárban -, ahonnan csak egy-egy tematikus tárlat erejéig, bizonyos néprajzi és kulturális programok idejére kerülnek elő. A sok költöztetés megviselte a tárgyak egy részét, közülük jó pár megsemmisült, illetve megrongálódott, de főleg a textília-gyűjtemény ma is jelentős értéket képvisel.
Tordátfalván Pop Anna tanítónő ma már nyugdíjas, de egész életében gyűjtötte és őrizte azokat a tárgyakat, amelyek gyermekkora óta körülvették. Viszonylag egyszerű dolga volt, hiszen eladó volt a lakásukkal szomszédos bennvaló, amelyen két ház és egy csűr található. Anyagiakat nem sajnálva megvették ezt az ingatlant. A kisebb és régebbi ház tulajdonképpen egy igényesebb nyári lak – vagy zsellérház -, amely korábban egy kettős osztatú, pincével nem rendelkező lakóház lehetett, amelynek végében sütő is található. A nagyobb és újabb ház, amelynek pincéje is van, feltételezhetően később épült, abból a kényszerből, hogy két vagy három generáció élhetett egykor ezen a telken: fiatal házasok, szülők, még fel nem nőtt gyermekekkel, illetve egy vagy két nagyszülő. Ily módon az új tulajdonosnak lehetősége nyílott egy tisztaszoba, egy lakószoba és nyári-konyhaként is szolgáló sütő bemutatására. Mindhárom helyiséghez rendelkezésre állott a berendezés. A különböző gyűjtésekből, adományokból és vásárlásokból származó többi tárgy immár a csűrben kapott – ideiglenes – helyet. A pillanatnyilag üres, illetve modernebb berendezéssel rendelkező házban további szobákat lehet berendezni. Itt lehetőség van bizonyos népi mesterségek – szövés, fonás, varrás, hímzés – folyamatos bemutatására, kézműves táborok szervezésére. A tulajdonos él is ezzel a lehetőséggel, nyaranta kis létszámú csoportokat fogad, akik részben üdülésként, részben tanulmányútként felfogott itt tartózkodás során adja át az érdeklődőknek azt a tudást, amellyel rendelkezik.
Az a személyes tapasztalatunk, hogy ott működnek jól az ilyen helytörténeti gyűjtemények, ahol a kezdeményezők maguk képesek kézben tartani az általuk létrehozott intézményeket. A politikai községnek szükség lenne olykor a múlt bemutatására, hiszen ezt elvárják tőle időnként a külföldi látogatók, “felmerülnek” ilyen igények bizonyos alkalmakkor, de a gyűjteményt – főleg, ha elpusztult, vagy méltatlan körülmények közt tárgyalják – nem tudják egyik pillanatról a másikra előrántani. Ha a tulajdonosok tiszta telekkönyvvel rendelkező házat birtokolnak, amelyben gyűjteményt tartanak, ha ehhez jól működő egyesületet vagy valamilyen vállalkozást is üzemeltetnek, és – ráadásul – jók a kapcsolataik a helyi politikummal, az egyházakkal és a környéken fontos szerepet vállaló kulturális intézményekkel – múzeumok, szaktestületek, tanácsadó cégekkel, akkor magas színvonalon, biztonsággal működhetnek a tájházak. Ez a tapasztalatszerző kirándulás ennek tudatosítását is szolgálta.
Roppant fontos lenne, hogy a tájházak megőrzése mellett a helyi vezetők, a civil szervezetek és a tudatosan gondolkodó polgárok részt vállaljanak mindenütt a falukép megőrzésében, mert napról-napra pusztulnak az elődök által ránk hagyott építészeti emlékek.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Az echós szekér nyomában: műkedvelő színjátszó társulatok találkozója Gagyban
Ismét útjára indul az ekhós szekér, húsz színjátszó csoport részvételével, november 21-én Gagyban. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Hargita Megye Tanácsa és Szentábrahám Község Polgármesteri Hivatala közös szervezésében megvalósuló színjátszó-találkozót szombaton 9 és 17 óra között tartják Gagy falu művelődési házában.
Az ekhós szekér nyomában elnevezésű színjátszó-találkozó a felnőtt műkedvelő színjátszók legismertebb fesztiválja a megyében. A találkozó fellépési lehetőséget nyújt az amatőr színjátszó csoportok számára, ugyanakkor komoly tapasztalatcserét jelent, új ötletekkel gazdagodnak, barátságok, későbbi együttműködések születnek.
Az elmúlt években az udvarhelyszéki településeken körbejárt e fesztivál. A kilencvenes években a Homoród menti falvak találkozójaként indított rendezvény, hosszabb megszakítás után, 2008-ban Homoródkarácsonyfalvára vonzotta a felnőtt színjátszókat. Farkaslaka 2009-ben, Lövéte 2010-ben, Rugonfalva 2011-ben volt házigazda, majd 2012-ben Kisgalambfalva, 2013-ban ismét Farkaslaka következett, majd 2014-ban Kobátfalva adott otthont a fesztiválnak. Gagy falu művelődési házában Agyagfalva, Homoródújfalu, Kecset, Kisgalambfalva, Kobátfalva, Lövéte, Nagygalambfalva, Oroszhegy, Siklód, Szentegyháza és Zetelaka műkedvelő színjátszó csoportjai lépnek fel.
A társulatok további együttműködésének ösztönzése és egymás munkájának jobb megismerése érdekében a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont gondozásában a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány – Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatásával elkészült a Hargita megyei műkedvelő társulatokat összesítő kiadvány, amelyet a szombati találkozón mutatnak be.
L. I.
maszol.ro

Hervadhatatlan kopjafák – Balázs Antal a minap ünnepelte 80. születésnapját
Egy szóval sem mondhatják, hogy könnyű ám Balázs Antal faragóművészről írni, amikor január elsején éppen nyolcvan éves. Írtunk róla akkor is, amikor Fejér Ákos tanár úrral, Forró László tanár úrral meg a kerékpáros, akkor, 1972-ben már híres csapattal hazaérkeztek Münchenből. Az akkori kommunista rendszer azért is engedte ki a csapatot a nyári olimpiára, mert az a népség még – addig – mindenünnét hazatért, vissza Székelyföldre. Vitték a kopjafát Törökországba, Rodostóba (ma Tekirdag) a levert Rákóczi-féle szabadságharc (1703–1711) bujdosóinak emlékére, aztán vissza, haza! A Nyikó mente, Csehétfalva röptette Balázs Antalt bele a székely világba, hogy hasznosítaná magát nemzete javára. Csehétfalváról s nevéről annyit mondhatok, hogy a falucska a sükői birtokra járt dolgozni, cselédkedtek a szó jobbik értelmében, aztán a magyar ejtéskönnyítés során a cselédből Csehétfalva leve. Antal Székelykeresztúron végezte a tanítóképzőt, tanított Gyergyóremetén, Tordátfalván, Rugonfalván meg Szentivánlaborfalván volt kultúrigazgató. Végül Mikóújfaluban kötött ki iskolaigazgatóként, tíz év után ment Sepsiszentgyörgyre, onnan már csak nyugdíjba.
– Honnan érkezett a fafaragás igézete?
– Még Keresztúron szökött belém, ott ugyanis az igazgató igazított minket a faragás felé. Az volt az elve, hogy ha húszból kettő tovább is viszi a faragást, akkor már megérte.
Nem a hármas honfoglalással hoztuk
– Most hallom, hogy az Amerikai Egyesült Államokba küldenek az ottani magyaroknak 6 darab új kopjafát a keze alól. Nocsak! Nem semmi. De Keresztúr és az USA közé mi minden fér be időben és forgácsban...
Az első kopjafát Sepsiszentgyörgyön faragtam Forró László tanár barátom és kollégám egykori édesapjának. Nemes „igézet” volt. És nem a halál, hanem a szeretet hozta. Azóta is végzem.
– Szólna esetleg a kopjafaművészet, a megképzelés elméletéről, hiszen nem mindegy, milyen figura, és hová kerül a fán!
– Más a Kós Károly motívumrendszere, más az apácai fáké, a Nyikó menti, a gyergyói, a csíki, háromszéki rend mind más. A Partiumban gyönyörű csónak alakú fejfák vannak! Őseink egyszerűen kitalálták az egyes alakzatok jelentését. Nehogy azt gondoljuk, hogy az első, a kettős, hármas honfoglalással hoztuk a kopjafát! Nem. Akkor csak a kopja fegyvert hoztuk, a nyilainkat, mert védekezni kellett. Az elesett harcos sírjára fejtől leszúrták a kopját, nyugodjék. A székelyek aztán cifrázni kezdték, így lett a kopjából veretes, nemes kopjafa. Egyezményesen megmaradt és elterjedt néhány figura, a kereszt, a buzogány alakzat. Lehetett, és ma is lehet gazdagítani a jelrendszert. Én például egy népdalt faragtam kopjafába: „... csipkés annak a levele, hej, de jószagú...” Nos, a csipkés alsószoknya motívumát faragtam bele a fába... Aztán ott van a tulipán, ott a lámpás a férfiaknak, a lángnyelv a tudósoknak. A faragónak kell tudnia elmondani, mit is jelent a fán a figura, az alakzat.
Életmű dióhéjban
– Azt is tudjuk, hogy évekig foglalkozott magyarországi székely kapuk, kopjafák és más, régi faragványok felújításával. Ez már tudomány is lehet, nem csak művészi szakma.
– Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen volt valamikor egy régi fa-színház. Az omlásba ment, állítottak oda egy emlékoszlopot. No, azt újítottam fel. Saját faragványom van Földesen, aztán fenn a Mecsek-hegységben, Csolyospáloson már nagyobb munkám a 13 aradi vértanú emlékműve, 13 kopjafa. A polgármester panaszkodott, hogy nincs, ahova elhelyezni nemzeti gyásznapon, ünnepnapokon a koszorúkat. Hát így keletkezett vésőim alatt a Nemzet Kopjafája. Ez volt az első ilyen. Aztán 2004. december 5-én a volt kommunista banda meg a liberálisok kormánya elutasította a határon túliak magyar állampolgárságát. Ez is a nemzet szégyene, gyásza volt. Az is marad. A többi emlékfaragvány életes, piros.
– Ezeket szinte lehetetlen felsorolni…
– Állítottam kopjafát a Dózsa-féle felkelésnek, a muhi csatának, Mohácsnak, 1849-nek, és hát a rettenetben dús Trianonnak, 1920-nak. Sepsiszentgyörgyön is ott a 13 aradi fejfája, mindenikben diónyi aradi föld. Aztán a belvárosi református templom előtt ott a Székely himnusz szerzőinek emlékműve. És hát az Avas-hegységben, Avasújfaluban, amely város ugyan, de úgy, hogy a kommunista Ceaușescu rendszerben földuzzasztották románokkal, így leve város Újfaluból. De ott van Avasújváros, mely viszont falu. Ott is vannak faragásaim.
Hagyományos lakodalmak megrendezésekor számtalan esetben fordulnak Balázs Antalhoz, vállalná el – Csíkban gazda, Udvarhelyen szószóló, Háromszéken vőfély a megnevezése annak a megbízottnak. De volt ő vőfély bérelt hajón is Pest és Visegrád között, oda és vissza, egy lakodalmas nép előtt. Nem sorolom, sok lenne egy faragótól még ez is. Kívánunk neki sok munkát, mert azok közé tartozik, akiket a munka fiatalít. Sok száz faragványa, kopjafája hervadhatatlan, Bartók Bélától Szentkatolnai Bálint Gáborig, Laborfalvi Berde Mózsáig.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Dámák diadala a Fársángban
Csokonai Vitéz Mihály 1799-ben kelt "furcsa vitézi versezete", azaz a Dorottya ihlette László Csaba koreográfust, hogy a témát hazahozza Székelykeresztúrra, s olyan köntösbe öltöztesse, amely hozzánk illendő. Nem tett egyebet, csak ötvözte Csokonai Vitéz nyelvezetét és humorát az udvarhelyszéki farsangi szokásokkal, az itteni népi tánccal és muzsikával.
Korábban, a Nagyvárad Táncegyüttesnél volt már emlékezetes találkozása Csokonai művével, de ez alkalommal igyekezett a koreográfus mindent egybegyűjteni, ami egy ilyen "poema chorea-heroico-comicum" színreviteléhez kell. Úgyhogy behívta az előadásba a helyi Kispipacsok és Forgórózsák ifjúsági tánccsoportok javát, igénybe vette a Székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar közreműködését és "felfogadta" a sepsiszentgyörgyi Heveder együttest, majd a jól átgondolt mozgásterv mellett (László Zsolt társ-koreográfus segítségével), Kincses Olga jelmez és színpadtervével, a László Anna által kiválasztott táncok, népviseleti ruhaelemek és népdalok segítségével "honosította" és színpadra állította ezt a munkát. Mindennek tetejébe még Márdirosz Ágnest, a Csíki Játékszín művésznőjét is megszólította Dorottya szerepével.
Udvarhelyszéken ma is élő farsangi, lakodalmi szokások, szerepjátékok bukkannak fel a nagyjából hetvenperces produkcióban, de ugyanakkor a kétszáz évvel ezelőtt, dunántúli folklórelemek is jelen vannak, hiszen Csokonai a Dorottya megírásához Somogy megyében látott alkalmas mintákat. A népdalok, a táncrend elemei azonban több székelyföldi és erdélyi kistáj sajátosságait hordozván, kilépnek a Nagyküküllő Keresztúr-fiúszék, a Nyikó-mente miliőjéból és egy általánosabb, már-már összmagyar jelleget képviselve - amelyek nem mentesek a román és a mezőségi "beütésektől" sem -, úgymond "univerzálissá" nagyítják és másutt is értelmezhetővé, érvényessé teszik a Székely Dorottyát. 
Nagy kár, hogy kevés lehetőség van a további előadásokra, hiszen a Nagyváradon dolgozó, de életvitelszerűen Rugonfalván és Székelykeresztúron élő László Csaba csíkszerdai és sepsiszentgyörgyi közreműködőket választott, akik egyéb elfoglaltságaik mellett csak igen nehezen, ritkán tudnak időt szakítani e produkcióhoz. Pedig megérdemelné a nagyobb publicitást, a hosszabb életet, még akkor is, ha idén nagyon rövidre sikeredett a farsang. A darabnak egy rövidített változatát Alsósófalván láthatták a szerencsések, majd teljes egészében egyszer Székelykeresztúron, s most ez a péntek délutáni előadás csak egy szerencsés ráadás volt, amelyet sikerült tető alá hozniuk a szervezőknek.
A székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes előadásai nem műkedvelő előadások. Nem intézményes keretek közt születnek ugyan, nincsen állandó és főállású társulat hozzá, de azért professzionálisan mindig kiemelkednek. Az az érzés támad az emberben, hogy milyen jó lenne, ha létezne egy gyűjtő-együttes Székelyföldön vagy Erdélyben, amely segítené az ilyen produkciók létrejöttét és közreműködne abban, hogy minél hosszabb ideig - egy évadon át -, minél szélesebb körben játszhassák el a hasonló darabokat. Talán egyszer. A Székely Dorottyáról videófelvétel készült. Hátha valamelyik televízió majd műsorára tűzi. Ha nem, akkor ki-ki hazaviheti a dvd-t, s családi körben nézheti. Ez is több a semminél.
Simó Márton. eloszekelyfold.com

Otthon a táncban
A virtust díjazták a III. Székelyföldi Legényesversenyen
Több tapsot, több figyelmet is megérdemelt volna az a nyolc legény, aki a Lajtha László Alapítvány és a Háromszék Táncegyüttes által meghirdetett III. Székelyföldi Legényesversenyre jelentkezett. Akadtak köztük olyanok, akik Györgyfalváról tánclépésben írtak verset, mások Százhalombattáról találták érdemesnek idejönni. Az udvarhelyszékiek pedig virtusból, tartásból, hagyománytiszteletből vizsgáztak jelesre a pénteki megmérettetésen. Ezért jogosan kapott mindenki díjat.
Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője műsorvezetőként lazán és poénosan vezette le az estet. Tehette, hiszen hazai terepen volt, (Deák Gyula igazgató szerint is jól sikerült a helyszínváltoztatás), és a maroknyi nézőközönség szinte a „családi kört” jelentette. No meg szüksége is volt az izgulós, lámpalázas 14–19 éveseknek egy kis kötetlen beszéltetésre, hogy elfelejtsék, miért is vannak itt: a verseny a györgyfalvi táncos, Jaskó István „Pitti” folyamatának (táncának) pontos bemutatásából állott, valamint a motívumok szabad kombinálásával a saját szájuk íze szerint formált legényesüket is meg kellett mutatniuk az ifjaknak.
Tizenéveseké a verseny
Bár a szervezők nem szabtak korhatárt, valahogy a tizenéveseké lett ez a verseny, mivelhogy az idősebbek vagy elkötelezik magukat egy-egy hivatásos néptáncegyüttesben, vagy egyéb elfoglaltságok miatt nem vállalják már a felkészülést. Így is megmutatkozott azonban a különbség a 14–15 évesek, illetve a színpadot, reflektort már jól tűrő, rutinos százhalombattaiak vagy a húszhoz már közelebb állók fellépésében, térkihasználásában, a tánc felépítésében, no meg persze a figurák minőségében is.
Ez különösen a kötelező tánc előadásában volt határozottan megfigyelhető, a szabadon választott szakasznál az iskolázottság súlya háttérbe szorult, és a két györgyfalvi legény, mint hal a vízben, anyanyelvi szinten adta elő saját legényesét. Ahogy illik. Nekik – saját bevallásuk szerint – kétszeri megnézése a Pitti táncának elegendő felkészülést jelentett.
Mit osztályoztak?
A zsűri, azaz Ivácson László, Melles Endre tánckarvezető, Péter László, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncművésze és Deák Gyula, a Háromszék igazgatója hosszasan mérlegelte minden versenyző egyéni érdemeit és gyengeségeit: látható módon a falusi környezetből jövők közvetlenebb kapcsolatban álltak a földdel, jobb volt a „talajfogásuk”, dobbantásaik keménységről és határozottságról árulkodtak.
A végső eredményt azonban még sok minden befolyásolta: a lábkörök teljessége, az ugrások magassága, a pityegtetés erőssége, nem utolsósorban az alkalomhoz–tánchoz illő viselet, és sokat nyomott a latban a saját egyéniség megmutatása is. Többször is elhangzott, „jó anyagról” beszélünk, felkészült versenyzők mérettették meg magukat. Ugyan ezt többen megtehették volna azok közül is, akik a nézőtéren ültek…
A lámpaláz volt a gyengéjük
Amíg a zsűri tanácskozott, addig a versenyzőket és tanáraikat faggattam várakozásaikról.
– Nem vagyok megelégedve magammal, úgy érzem, pontatlan voltam – mondta a rugonfalvi Forgács.
– Lehet fennebb lépni, látjuk mi is – tették hozzá oktatói, László Zsolt és Anna –, de elsősorban azért jöttünk, hogy visszaigazolást kapjunk a munkánkról. Erről a közönség tapsa tud leginkább meggyőzni.
A százhalombattai fiúk, 10–15 éves táncos múlttal a hátuk mögött, magabiztosabbnak tűntek, de a verseny izgalmainál erősebben hatalmába kerítette őket az afölött érzett meglepetés, hogy milyen vendégszeretetet tapasztaltak, ellentétben a hazai fellépésekkel, ahol szerintük a türelmetlenség és az információk elhallgatása a jellemző.
A nagyobbik györgyfalvi legény már dolgozik, így kevesebb időt töltöttek a felkészüléssel, gyenge pontjuknak azt tartották, hogy „erősen izgulnak”.
Megérdemelt díjeső
Az év kiváló legényes táncosa a magyarországi Papp Richárd lett. A legényes újraalkotója megtisztelő címet megosztva nyerte meg a györgyfalvi Mirza Miklós Barna és a tárnoki Kiss Attila.
Az egyetlen háromszéki versenyző, a csernátoni Oláh-Ghiurca Tamás különdíja egy györgyfalvi tánctáborban való részvétel, amelyet az ottani Georgikon Alapítvány ajánlott fel. Palagyi Szilárd Ráckeresztúrról, Imre Róbert Rugonfalváról és az alsóboldogfalvi Farkas-Forgács Jenő szintén különdíjasok, a közönségdíjat és a zsűri különdíját a legifjabb legény, a györgyfalvi Csíki Ákos vitte haza.
Mindannyian megkapták Fekete Réka Táncbeszéd című gyönyörű könyvét is. Gratulálunk nekik és a szervezőknek is, és tekintve, hogy az eseményt követő táncházban, ahol a Folker zenekar húzta a talpalávalót, rengeteg ifjú leány, de annál kevesebb legény vett részt, a jövőre nézve reméljük, kissé népesebb lesz a mezőny.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Itt van a táncházak ideje
A hétvégén rendezték meg a harmadik Székelyföldi Szabadtéri Évadnyitó Táncházat. Ezúttal Jobbágyfalván gyülekeztek az erdélyi és magyarországi muzsika- és néptánckedvelők.
A rendezvényt négy éve „találták ki” azzal a céllal, hogy olyan alkalmat szervezzenek a táncházasok számára, amely viszonylag laza, kötetlen szórakozásra ad lehetőséget. A helyszínválasztásnál kritérium, hogy legyen szabad tér és az árak is legyenek elérhetők. Az első rendezvénynek Mikóújfalu, a másodiknak Rugonfalva, a harmadiknak Jobbágyfalva adott otthont – minden évben más-más Székelyföldi régióban találkoznak, ahol rendszeres a táncházmozgalom. Az idei rendezvényt a Székelyudvarhelyi, Marosvásárhelyi és Csíkszeredai táncházasok szervezték, s ezen műkedvelő fiatalok vesznek részt, akiknek a táncház életmódot és szórakozási formát is jelent – tudtuk meg András Loránd és Kovács Annamária szervezőktől.
A táncház általában bizonyos öltözködésbeli etikettet is kíván, zárt helyen szervezett néhány órás rendezvény, a szabadtéri pedig ezektől a kötöttségektől való eltekintést jelenti, és így is teljes értékű szórakozás. Évadnyitó azért, mert a táncház a színház- és iskolarendszerhez igazodik, azaz szeptember közepén kezdődik, és nyár elején zárul.
A hétvégi alkalomra többnyire Csík- és Udvarhelyszékről, valamint Marosszék főleg nyárádmenti részéről érkeztek a részvevők, de jöttek Gyergyó- és Háromszékről, Kolozsvárról és Magyarországról is, számuk elérte a háromszázat. Péntek este a Kedves zenekar koncertezett, aztán kora reggelig tartott a táncház, így egyesek le sem feküdtek, máris szólt a muzsikás ébresztő. Szombaton volt bográcsozó verseny, amelynek nyertesei a jövő évi rendezvényre és az udvarhelyi táncházba nyertek belépőt, délután Sándor Csaba Lajos és Fazakas János arról értekezett a fiatalokkal, hogy az emberi lelket hogyan befolyásolja a táncház, azaz hogyan lehet alázattal, jókedvvel mulatni, megélni a kultúrát. Az 1960-as évektől kezdődő Székelyföldi és gyimesi népdal, népzene, szokások területén végzett gyűjtőmunkákból a Balánbányán élő Sándor Csaba Lajos állított össze egy szemelvényt. A CD-melléklettel ellátott kis könyvecskét szombat este mutatták be a közönségnek, hisz felbecsülhetetlen értékű anyag kerülhet ezáltal is a gyerekek, fiatalok kezébe.
A felsőrákosi Nóda Loránd három éve kapcsolódott be Marosvásárhelyen a táncházmozgalomba, mindenhol jelen van, és számára már ez az egyetlen szórakozási forma. Nemcsak a nemzeti öntudatot erősíti az ősök táncainak, értékrendjének megélése, de felszabadít és levezeti a feszültséget. Korpos István nyárádmenti és kalotaszegi szülők gyermeke, és úgy érzi, hogy aki belekerül ebbe a forgatagba, nincs többé kiszállás, ez a kultúra a miénk, és ennél szebb nincs. A Csíkszentdomokosi Kósa Klaudia kiskora óta táncol, megszokta ezt a közösséget és életformát, ez vált számára a legfőbb szórakozássá. Az előző két táncházas évadnyitón is részt vett, ugyanígy a Csíkszeredai Görbe Zsófia is, aki a néptánc révén tíz éve benne van ebben a mozgalomban, itt érzi magát a legjobban, és számára ez a legfontosabb szórakozás, feltöltődés.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Értékteremtő munkájukat ismerték el az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjjal
A magyar kultúra napja rendezvénysorozat díjátadó gálával zárult vasárnap este Székelyudvarhelyen, amelyen az Udvarhelyszék Kultúrájáért-életműdíjat Pávai István székelyudvarhelyi születésű, jelenleg Budapesten élő népzenekutató vehette át, ugyanakkor elismerték az Udvarhelyi Fiatal Fórum, Zsidó Zsuzsanna rugonfalvi óvónő, valamint a Szentegyházi Hagyományos Huszáregyesületet értékteremtő tevékenységét is.
Ünnepélyesen, de szomorú hangulatban kezdődött vasárnap este az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjak átadása: a veronai tragédia áldozatainak adózott egy perc néma csenddel a közönség a székelyudvarhelyi Művelődési Házban.
Az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjat minden évben olyan személyek, szervezetek, egyesületek kapják, akik, illetve amelyek a közösségért, a magyar kultúráért tevékenykednek. A díjazottak munkásságát a Székelyföldi Stúdió által készített kisfilmek ismertették a jelenlévőkkel.
Az Udvarhelyszék Kultúrájáért Egyesület Életműdíját ez alkalommal a székelyudvarhelyi születésű, Székelykeresztúron nevelkedett, jelenleg Budapesten élő, szelíd és alázatos személyként jellemzett Pávai István népzenekutatónak ítélték oda. Fiatalabb korában a Hargita Megyei Népi Alkotások Házának volt a zenei irányítója, a csíkszeredai Művészeti Népiskola tanára, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes művészeti titkára. Még Budapestre költözése előtt a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttesnél tevékenykedett szakmai tanácsadóként, később zenei szerkesztő, majd a kulturális műsorok osztályvezetője volt a Marosvásárhelyi Rádiónál. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékének docense, a Hagyományok Háza keretében működő Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum vezetője.
A kiforrott, erős közösségként jellemzett Udvarhelyi Fiatal Fórum érdemelte ki idén az Udvarhelyszék Kultúrájáért Közösségi díjat, hiszen fennállása óta a diáknapok, a gólyabálok, a jégkarnevál mellett számos olyan kulturális programot szervezett, amellyel bizonyította, hogy képes az értékteremtésre. A díjat Vass Orsolya, az UFF vezetője vette át.
A rugonfalvi óvónőnek, Zsidó Zsuzsannának ítélték oda ezúttal az Értékteremtő díjat. A méltatás szerint a Vadrózsák Színjátszó Csoport vezetője „játszva teremt értékeket”, hiszen évek óta a közösség felnőtt tagjainak színpadi „edzője” és összekovácsolója.
„Mindenki ismeri Mihály József huszárkapitány vitathatatlan érdemeit” – hangzott a méltatás az Értékmentő díj átadásakor annak a személyiségnek, aki létrehozta és mai napig fenntartja a Szentegyházi Hagyományos Huszáregyesületet és ezáltal megéli a hagyományokat. Az est meglepetésvendégeként a huszárok teljes díszben, énekszóval vonultak végig a termen a színpadig, ahol köszöntötték könnyekig meghatódott kapitányukat. A huszáregyesület előadását a Cickom Énekegyüttes csengő hangon előadott sóvidéki népdalai követték.
Ferenczi Attila az irodalom rovatban Szini Lajos, Laji bá'-val való első „találkozásáról”, és a munkája, a Nyüszkölés a feredőn s a nagy viz martyán című könyv színpadra viteléről ír. Továbbá Szini Lajos írásainak nyelvezetére is kitér, kritizálóit, elmarasztalóit is idézi. Részleteket is közöl a folyóirat Szini Lajos írásaiból.
Portik Gabriella tanulmányában rávilágít, hogy migrációról nem csak ma beszélhetünk. Az 1941-44 közötti időszak elvándorlását, kitelepítését kíséri nyomon. Az önszántukból vagy kényszerülve kérdést járja körül a Börvelyi, Székelytelep kapcsán.
Nagy József a lapszámban az I. Világháború hadi eseményei a Békás- és a Tölgyesi szorosokban címmel közöl tanulmányt. A főszerkesztő felhívta a diákok figyelmét, csak olyan szakot válasszanak, amit szeretnek, továbbá felkérte, az itthon maradásnak egy erős szála lehet az, hogy az egyetemi évek alatt folyamatosan kapcsolatba legyenek az itthoniakkal, az otthon történéseivel. Bátorította a középiskolásokat, hogy írjanak, vegyék fel a kapcsolatot a szerkesztőkkel.
A Gyergyói Szemlét igyekeznek minden egyes településen bemutatni a szerkesztők, Kilyénfalván, Szentmiklóson, Szárhegyen már ismertették a folyóiratot. Január 25-én, szerdán 18 órától Gyergyóremetén a Községház Tanácstermében, 26-án, csütörtökön 18 órától Gyergyóalfaluban a Petőfi Sándor Művelődési Házban és 31-én, kedden 18 órától Gyergyószentmiklóson a Városi Könyvtárban mutatják be a folyóiratot, melyet az érdeklődők ingyenesen megkaphatnak.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Húsz éve segíti a nehézsorsú gyermekeket
Húsz éve segíti a nehézsorsú gyermekeket a Ház a Holnapért Egyesület.
Húsz éve nyújt segítséget árvák, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatal felnőttek számára a Ház a Holnapért Egyesület. A civil szervezet tevékenységével az egész romániai gyermekvédelmi rendszer számára jó példát mutat – véli Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, a Ház a Holnapért Egyesület elnöke. Az egyesület fennállásának 20. évforduló kapcsán a németországi támogatók részvételével tartottak ünnepséget szeptember 16-án Székelykeresztúron.
A Ház a Holnapért Egyesület 1996 óta igyekszik Székelykeresztúr környékén esélyt nyújtani a gyermekek számára hátrányos helyzetűk ledolgozására. Az alapítók az egykori székelykeresztúri nevelőotthon alternatívájaként képzelték el a tevékenységek beindítását.
A Rumänien Arbeitsgruppe Hemmingen nonprofit német egyesület támogatásával 1996-tól öt családi típusú házat építettek. A legelsőt 1996-ban adták át Rugonfalván, ezt követte 1999-ben egy újabb ház átadása Bögözben, majd 2000-ben két házat is felavattak Újszékelyen. Az ötödik családi házat 2011-ben Siménfalván adták át. A lakóházakban lelkes nevelőszülők gondoskodnak a nehézsorsú gyermekekről, akiknek munkáját egy pedagógus, illetve egy háztartásbeli is segíti. Az elmúlt 20 év alatt 76 gyermek nevelkedett fel, majd hagyta el a családi házakat és indult el saját sorsára. Az öt házban jelenleg 41 különböző korú gyermek neveléséről gondoskodnak.
Sógor Csaba, RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a székelykeresztúri ünnepségen elmondta: 20 évvel ezelőtt abban bíztak, hogy gyorsabban fejlődik majd a romániai gyermekvédelmi hálózat és azt a feladatot, amelyet az egyesület elindított, később majd az állam fogja átvállalni. „A gyakorlat azt mutatja, hogy az egyesület munkájára továbbra is szükség van, ezért bízunk benne, hogy német barátainktól továbbra is kapunk támogatást a gyermekek neveléséhez és gondozásához” – hangsúlyozta a képviselő. Sógor Csaba szerint példaértékű munkát végez az egyesület, arra világít rá „hogy a civil társadalom munkája hogyan tudja sikeresen kiegészíteni, esetenként átvállalni mindazt, amit az állam nem tud megfelelően ellátni.”
Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő az ünnepségen köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt években az egyesület napi tevékenységét és életét szervezték: Sebestyén Lászlónak, az egyesület korábbi ügyvezetőjének és Balázs Kingának, a jelenlegi ügyvezetőnek. Sógor Csaba elmondta, az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságában képviselőtársaival azért dolgoznak, hogy olyan uniós szabályozások szülessenek, amelyekkel rábírhatják a tagállamokat a jó példát cseréjére és átvételére. „Arra ösztönözzük a tagállamokat, köztük Romániát is, hogy kezeljék prioritásként a hazai szociális háló fejlesztését és biztosítsanak elegendő költségvetést a szociális problémák kezelésére, mert az államnak elemi kötelessége és érdeke is polgárainak jóléte – magyarázta a képviselő. Nyugati Jelen (Arad)

Bartha Miklós hazatérése
Bartha Miklósra emlékeztek múlt hét végén Székelykeresztúron, a Dr. Molnár István Múzeumban szervezett előadássorozaton. A hajdani politikus, szociográfus emlékét Simó Márton idézi fel.
Bartha Miklós, a jeles közíró és politikus rugonfalviként került be a köztudatba, holott ősei viszonylag későn jöttek át Erdővidékről a Nagy-Küküllő- és a Fehér-Nyikómentére. Édesapja, Bartha Gergely Forró Dénes birtokán telepedett le 1840 körül, majd jó gazdaként gyarapítva vagyonát – a Jeddi és a Henter családoktól vásárolt még mintegy 167 hold területet –, pár év alatt meghatározó személyiséggé vált a környéken. A feljegyzések szerint közösségéért felelősséget érző és vállaló emberként ismerték, egy ideig a község jegyzői feladatait is ellátta, a református gyülekezet presbitere, majd gondnoka volt, 1848-ban Agyagfalván országgyűlési küldötté választották.
A haza szeretetét a szülői házból vitte magával
Úgyhogy nem akármilyen középosztálybeli családba született Bartha Miklós 1848. október 14-én. Öten nőttek fel testvérekül, de ő maga – bár megpróbálta – soha nem tudott életvitelszerűen gazdálkodással foglalkozni, s abból megélni, húszéves korában elköltözött szülőfalujából. Pesten végzett jogi tanulmányokat, 1872-től udvarhelyszéki – 1876-től Udvarhely megyei – aljegyző. Közben politikai pályára lépett a Negyvennyolcas Függetlenségi Pártban, s bár kezdetben elbukott a választásokon, pár év múlva a konzervatív ellenzék markáns egyéniségeként bukkant fel ismét a nagypolitikában, népszerűsége jórészt az általa 1880-ban alapított Ellenzék című napilapban megjelent publicisztikai írásainak köszönhető. Kolozsvárról (1881) egyhangú voksokkal került be az országgyűlésbe, majd 1884-ben ismét képviselő lehet, 1887-ben az oklándi körzetből jutott be időközi választáson az alsóházba. Ekkor már többnyire Kolozsváron és Budapesten él, a Magyarország és a Magyar Hírlap publicistájaként fogalmazza meg politikai elveit. Útirajzokat, riportokat is közöl, drámáját a kolozsvári Nemzeti Színház és a pesti Vígszínház is bemutatja. A közéleti szerepéből és ismertségéből származó kapcsolatait arra használja fel, hogy tevőlegesen részt vállalhasson az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalapításában (1884). Budapesten 1893-ban telepedik le végérvényesen. Viszonylag fiatalon, 57 éves korában hunyt el, 1905-ben.
A „hegyvidéki akció” (1897–1901)
Bartha Miklós életpályájának felidézése mellett előadások hangzottak el Darányi Ignác (1849–1927) és Egán Ede munkásságáról is. Darányi tizenkét éven át – 1895 és 1903, majd 1906 és 1910 közt – volt Magyarország földművelésügyi minisztere. Kiváló agrárszakemberként sokat tett a mezőgazdasághoz kapcsolódó kutatásokért – az ő szolgálati ideje alatt hozták létre a Mezőgazdasági Múzeumot, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetet, szintén személyes közreműködésének köszönhető a Földtani Intézet központi székházának építése is. Egán Ede (1851–1901) Magyarországra telepedett ír főnemesi családból származott – édesapja jószágigazgatóként került az országba, majd itt alapított családot; az O’Eganok családjából egyébként több ír király és herceg származott –, külföldi egyetemeken mélyítette el mezőgazdasági szaktudását, s azt családi birtokon, apja egyik gazdaságában sikeresen kamatoztatta is. Személyesen kezdeményezte (1883) az Országos Tejgazdasági Felügyelőség létrejöttét, amelynek vezetője volt. Személyéhez köthető a városi lakosság jó minőségű gyári tejjel való ellátásának biztosítása, ő vezette be a tejkimérésekben alkalmazott ellenőrzéseket, a szabványosított tejespalackok alkalmazását, amelyek az 1980-as évekig voltak forgalomban. Egán Darányi minisztertől kapott megbízatást 1897-ben arra, hogy tanulmányozza a kelet-felvidéki (kárpátaljai) helyzetet és készítsen róla jelentést, dolgozza ki a szükséges segélyezési, képzési és felvilágosítási formákat, próbálja alkalmazni azokat a gyakorlatban, hogy egy fejlettebb mezőgazdasági kultúrával, államilag támogatott módon próbálják megakadályozni a kivándorlást és segítsék az ottani ruszin többségű lakosság boldogulását. Bartha Miklós politikusként és elkötelezett publicistaként vállalt szerepet ebben az ügyben – mellesleg baráti szálak is fűzték Egánhoz –, úgyhogy 1897 és 1901 között Munkácstól Alsóvereckéig, Ökörmezőtől Husztig tájékozódott a ruténok életmódjáról, szokásairól vagyoni és kulturális helyzetéről.
Ekkor készült az első faluszociográfia
„Érintkeztem, papokkal, jegyzőkkel, [falu]bírákkal, erdőszökkel, kerülőkkel [erdőőrökkel], földművelőkkel, boltosokkal, napszámosokkal, tanítókkal, korcsmárosokkal, uzsorásokkal, nagyúri családban és szegénységben sinlődő ruthén háznéppel” – írja Bartha Miklós a Kazárföldön című művében, amely a terepbejárásai során készült riportokból és megfigyelésekből állt össze kötetté. Ez a könyv tekintendő az első magyar nyelven írt faluszociográfiának. Bartha Miklós írásából kiderül, hogy a Kárpátalján mintegy 250 ezer kataszteri holddal rendelkező Schönborn család okozója a társadalmi feszültségek egy jelentős részének, hiszen erdeiket jórészt vadgazdálkodásra használva, ellehetetlenítik, hogy a birtokokkal nem rendelkező parasztok megfelelő bérlet mellett jussanak legelőhöz, kaszálóhoz vagy szántóhoz. A haszonállat-állomány igen leromlott és rossz termésátlagú növényfajtákat termesztettek, az emberek képzetlenek voltak, s a szegénység mellett betegségek is tizedelték őket. Ráadásul ezt a kilátástalan helyzetet tetőzte a korrupt állami tisztségviselők jelenléte és az uzsora.
Bartha Miklós számos olyan esetről számol be, amikor egy 10 forintos személyi hitel az esetek többségében egy év alatt 52 forintra duzzadt. „Így történt meg, sok esetben, hogy amikor egy parasztbirtok végrehajtás alá került, összefogtak a környék uzsorásai és kocsmárosai, és azt teljesen értéktelennek nyilvánították. Összejátszottak az árverésekkor, és gyakran 20-30 holdas földterületek hihetetlenül olcsón, 10-20 forintokért váltak valamelyik uzsorás tulajdonává. Az előbbiek[ben felvázoltak] meggátlására a szolyvai járásban 11 hitelszövetkezet alakult” – írja Botlik József a Kazárföldön 2016-os kiadásának előszavában. A minisztériumi kirendeltség, amelyet Egán Ede vezetett, jelentős területeket bérelt állami forrásokból a Schönborn-birtokból, s azokat 25 éves szerződéssel adta a parasztok használatába, fajállatokat helyezett ki az állomány javítására és népfőiskolai képzéssel tanította a lakosságot a korszerű mezőgazdaság fortélyaira. Mi több, a fogyasztási szövetkezetek italkiméréseket is üzemeltettek. A miniszteri biztos, Egán tevékenysége konfliktusokat szült a helyi korrupt potentátok körében, és tényleges tevékenysége második évében (1900) több alkalommal is megfenyegették. Egán 1901. szeptember 20-án Munkács és Ungvár között, a Lázi-dombon furcsa körülmények közt lelte halálát. Öngyilkosságról írtak a lapok. A vizsgálóbíró és az ügyész idegenkezűségre utaló nyomokat tárt fel, de a bűntényt soha nem tudták bizonyítani.
A politikus-közírót mindig a felelősségtudat vezérelte
Bartha Miklóst elsősorban a jobbító szándék vitte az ország északi csücskébe, a valóság feltárása iránt érzett újságírói igénye, illetve az az elképzelés – és itt érezni a szülőföldje iránti szeretet megnyilvánulását is –, amely koncepció mentén a „hegyvidéki akciót” tovább kívánták terjeszteni a Kárpátok vonalán le, egészen a Székelyföldig. (A „székely akció” kevéssel ezt követően indult – az első tusnádi Székely Kongresszuson megfogalmazottak szellemében –, amelynek igazi kibontakozását Bartha már nem érhette meg, hiszen a Földművelésügyi Minisztérium Erdélyrészi Kirendeltsége, kolozsvári és marosvásárhelyi irodákkal, Darányi következő, 1906–1910 között tartó minisztersége idején hozott eredményeket, és gyakorlatilag 1919-ig, a magyar adminisztráció kivonulásáig működött.) Köztiszteletnek örvendő személyiségként kapott díszsírhelyet a Kerepesi temetőben, szobor és utca viselte Bartha Miklós nevét 1945-ig. A Városligetben álló szobra (1914. június 21-én avatták) megsérült ugyan a II. világháborúban, de megmaradt, csakhogy az akkori hatalom száműzte. Ma is a Budapest Galéria raktárában található.
Bartha Miklós követői a két háború között
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az 1925-ben létrehozott Bartha Miklós Társaság (BMT) mennyire hatásos szervezet volt, s kik voltak azok, akik munkájában részt vállaltak. Az alapítók Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső nyomdokain haladva kívántak az érték- és magyarmentéssel foglalkozni. Az egyetemi ifjúság elitjét vonzották köreikbe, Németh László, József Attila, Féja Géza, Erdélyi József, Illyés Gyula gyakran voltak a meghívottak közt, több jelentős munkájukat itt mutatták be. A Ki a faluba! című röpirat felhívás szociográfiai, néprajzi gyűjtőmunkára sarkallta a BMT-hez közelálló értelmiségieket. Néhány év múlva azonban a szélsőbaloldali és a fasiszta eszmék kezdték ki a csoportosulást, amelynek tisztségviselői aztán külön utakat választottak.
Bartha és a hálátlan utókor
A létezett szocializmusban Bartha Miklós érdemeit teljesen elhallgatták. Ha elő is került munkássága, akkor rögvest antiszemitának bélyegezték. Szülőföldjén – bár látensen élt valamelyest az emléke – szintén a teljes mellőzés jutott osztályrészéül. Mellszobrát 2012-ben avatták a rugonfalvi református templom szomszédságában, s ezzel megkezdődött a „rehabilitációs folyamat”. Ahhoz, hogy életműve ismét visszakerülhessen a köztudatba, sokat segített a Lakiteleki Tölgy Alapítvány, amely 2014-től megkezdte parlamenti felszólalásainak és publicisztikai írásainak kiadását, ezt követően a Kazárföldön és a Nemzetpolitikus Bartha Miklós című életút-kötettel, majd tematikus konferenciákkal segítették, segítik Bartha Miklós „hazatérését”. Rugonfalva ma szolgáló református lelkésze, Barabás Csaba idehaza és Magyarországon is komoly erőfeszítéseket tett történelmünk és kultúránk elfelejtett személyisége utóélete érdekében, Kövér László magyar házelnökkel tárgyalt a Bartha-szobor újraállításának esélyeiről, a rugonfalvi emlékhely további bővítéséről.
A Kazárföldön kiadása egyébként 11. a sorban, ennyi megjelenést tartanak számon a múlt századforduló óta eltelt időben. Leszámítva a régies helyesírást, ez a munka semmit sem veszített népszerűségéből és aktualitásából, ahogyan korábban kihagyhatatlan olvasmány volt a falukutató kezében, ma is ugyanolyan hasznos mindazok számára, akik valamilyen formában a székely és a magyar vidékkel, a kisebbségek sorskérdéseivel kívánnak foglalkozni. Ráadás, hogy a könyv nyelvezete színes, alkalmazza a székely tájnyelv és a „képes beszéd” fordulatait, amely által irodalmi igényű alkotásnak is mondhatjuk ezt az egységes műnek tekintett riportsorozatot. „Néhány képet adtam erről a folyamatról, hogy aki meg nem nézheti, az is megláthassa” – írja a kötet végén, a Zárszóban a szerző. Mi is ezekkel a szavakkal merjük ajánlani. Hargita Népe (Csíkszereda)