Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Rockwood (USA)
2 tétel
2007. június 16.
Visky András Júlia című darabja is szerepel idén a New York-i Nemzetközi Fringe Fesztivál (The New York International Fringe Festival – FringeNYC) hivatalos programjában, jelezte a szerző, aki a napokban tért haza a Pécsi Országos Színházi Találkozóról (POSZT). A találkozó keretében a kolozsvári Állami Magyar Színház június 10-én és 11-én Visky András Hosszú péntek című előadásával vendégszerepelt, Tompa Gábor rendezésében, amelyet mind a közönség, mind a szakma nagy elismeréssel fogadott. A rockfordi New American Theatre-ben, a SummerNite produkciójaként Christopher Markle rendezésében 2006-ban bemutatott Júliát átvette a chicagói Theatre Y, amely a saját produkciójaként fogja műsoron tartani az előadást, ők pályázták meg a fesztiválon való részvételt, amely pozitív elbírálásban részesült. Ez alkalommal a darab könyv alakban is megjelenik angol nyelven, a rendező, Christopher Markle elő-, illetve Ruxandra Cesereanu utószavával, aki történetileg elhelyezi a művet, illetve jegyzetekkel látja el. Augusztus 15-én lesz Visky András Tanítványok c. darabjának chicagói bemutatója, ahol jelen lesz a szerző is. A Szegedi Nemzeti Színházban a következő évadban bemutatják Visky András Alkoholisták című drámáját, Horváth Péter rendezésében. A New York-i Nemzetközi Fringe Fesztivál Észak-Amerika legnagyobb összművészeti fesztiválja, több mint 200 társulat, illetve színház részvételével a világ minden tájáról. A FringeNYC történetében egyébként először szerepel magyar darab a programban. /Köllő Katalin: Visky Júliája a FringeNYC-n. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./
2008. augusztus 20.
A hét végén megnyílt az első amerikai magyar nyári egyetem a Pennsylvania állambeli Rockwoodban. Az egyhetes programsorozatban jól ismert amerikai és magyar egyetemek oktatói tartanak magyar és angol nyelvű előadásokat a magyar történelemről, művészetről, politikáról; továbbá a résztvevők magyar nyelvi gyakorlatokat folytatnak. Az amerikai és magyarországi egyetemi tanárokból alakult Amerikai Magyar Collegium (AHC) lehetőséget kínál a magyar kultúra, tudomány és művészet értékeinek elsajátítására és a mai magyar valósággal eleven kapcsolat kialakítására. /Megnyílt az első amerikai magyar nyári egyetem. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./