Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Rio de Janeiro (BRA)
20 tétel
1992. június 20.
Ion Iliescu elnök a környezetvédelmi problémákról, Rio de Janeiro-i tárgyalásairól beszélt volna, de a jún. 19-i nemzetközi sajtóértekezleten a nacionalizmusról kérdezték az újságírók. Egyes államok képviselői más országokban élő kisebbségek védelmezői kívánnak lenni, mondta Iliescu, de ez a belügyekbe való beavatkozás. A román elnök tárgyalt Göncz Árpád elnökkel is Rio de Janeiróban. /B. T., Bukarest: Iliescu a nacionalizmusról. = Magyar Hírlap, jún. 20./
1992. július 16.
Rio de Janeiróban tartották 106 állam- illetve kormányfő részvételével az ENSZ környezetvédelmi és fejlesztési konferenciáját. Jún. 12-én Iliescu elnök szólalt föl. Közölte, hogy Romániában a környezetvédelem a kiemelt feladatok között szerepel. Iliescu több államfővel találkozott a konferencián, többek között Göncz Árpád köztársasági elnökkel. Iliescu a magyar államfővel való megbeszélésén hangot adott annak a véleményének, hogy célszerű lenne egy pozitív jelzés a két ország elnökei részéről a kétoldalú kapcsolatok normalizálása érdekében. Közös érdek a nyugalom és a megértés. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./
2001. október 24.
"Ünnepélyes keretek között indították útjára Csíkszeredában a helyi Agenda 21 elnevezésű projektet. Az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiróban tartott Környezeti és Fejlesztési Konferenciáján javasolták az Agenda 21-et, mint a XXI. századi fenntartható fejlődési intézkedési tervet. A helyi Agenda 21 tulajdonképpen egy egyeztetési folyamat, amelynek során a helyi közigazgatás bevonja a lakosságot és civil szervezeteket a település jövőjének konszenzusos tervezésébe. A projekt az ENSZ Fejlesztési Programja (ENSZFP) és a Nemzeti Fenntartható Fejlesztési Központ (NFFK) égisze alatt indult a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvánnyal együttműködve. /(Daczó Dénes): Agenda 21 Csíkszeredában is. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./"
2003. augusztus 16.
"1933-ban a Magyar Cserkész Szövetség Magyar Szolidaritás Napot rendezett. Az előre megbeszélt napon a cserkészek tábortüzeket gyújtottak Gödöllőn, a Hargitán, a Tátrában, a Mecsekben, Szabadkán, a Bakonyban. Mindenfelé, ahol magyar cserkészek voltak. Magyaródy Szabolcs ajánlotta, hogy élesszék fel ezt: aug. 20-án este a budapesti tűzijáték kezdetének idejét vegyék alapul, s a világ minden időszámítási zónájában ottani este 21.00 órakor lobbanjanak fel a magyar testvériség tüzei az egész világon. Valószínűleg nincs olyan időzónája a Földnek, ahol nem élnének magyarok, így csak szervezés kérdése a megvalósítás: Tábortűz Croydonban, Fillmore-ban, Los Angelesben, egy gyufavillanás a Hargitán, gyertyák a budapesti lakásokban, mécses Dunaszerdahelyen, tábortüzek Rióban, Caracasban, Sydneyben, Münchenben, Oslóban, Krasznahorkán vagy Kőrösmezőn. Egy Budapesten meggyújtandó mécses csak másnap este aludna ki, miután a Magyar Szolidaritás Lángja körüljárta a Föld minden lakott időzónáját. E kezdeményezést a Külföldi Magyar Cserkészszövetség vezetősége elfogadta és felkérte csapatait az egész világon a megvalósításra. A Magyarok Világszövetsége is küldöttgyűlési határozatban kéri tagszervezeteit a Magyar Szolidaritás Tüze lángjának fellobbantására. /Magyaródy Szabolcs: Magyar szolidaritás tüze. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./"
2003. szeptember 22.
"Szept. 20-án Szatmárnémetiben megnyílt Paulovics László festő és grafikusművész kiállítása. A képzőművész /sz. Szatmárnémeti, 1937. aug. 15./ hosszú időn keresztül volt az Északi Színház jelmez- és díszlettervezője. 1985-ben az akkori NSZK-ba emigrált, azóta is ott él és alkot, alkotásai pedig bejárták a világot Bukaresttől Rio de Janeiróig. A megnyitón Csirák Csaba Paulovics Lászlóval folytatott beszélgetését követhette figyelemmel a sok érdeklődő. Ezzel a kiállítással egy időben nyílt Szentendrén egy másik, melyen a Nagybányán tanult képzőművészek munkáiból állítottak ki, ahonnan természetesen nem hiányozhattak Paulovics László munkái. Ugyancsak most látogatható Tokajban a művész önálló tárlata, melyen az általa alkotott író-portrék tekinthetők meg. /C. L.: Festmények és grafikák. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 22./"
2005. augusztus 16.
Az 1933-as gödöllői jamboree idején a Magyar Cserkészszövetség Magyar Szolidaritás Napot rendezett. Az előre megbeszélt napon a cserkészek tábortüzeket gyújtottak egész Magyarországon, meg az elcsatolt területeken. 2003 augusztusában a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felújította ezt a kezdeményezést. Ennek nyomán otthon, a Kárpát-medencében, Kazahsztántól Honoluluig, Svédországtól Rio de Janeiróig, a Föld minden magyarok által lakott részén fellángoltak a tábortüzek vagy gyertyácskák. Idén is tervezik, hogy a láng mindenhol a helyi időszámítás szerint, augusztus 20-án este 21.00 órakor lobbanjon fel. Valószínűleg, nincs olyan időzónája a Földnek, ahol ne élnének magyar cserkészek és más magyarok, így csak szervezés kérdése a megvalósítás. A cserkészvezetők kérik a magyar szervezeteket, itthon és az egész világon, csatlakozzanak ehhez. A világot átölelő testvéri összetartozás kifejezése váljon hagyománnyá és legyen a magyar identitástudat egyik pillére. /Lendvai Imre cscst, Külföldi Magyar Cserkészszövetség elnöke Magyaródy Szabolcs cscst, Hunyadi Öcs. Mk. KNCSSZ: A Magyar Szolidaritás Tüze. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 16./
2010. május 17.
Borbély László nemzetközi megbízatása
Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztert választották pénteken az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága 19. ülésszakának elnökévé egyéves mandátummal, 2011 májusáig.
Borbély 2010. május 12-e és 14-e között New Yorkban tartózkodott, és részt vett a bizottság magas szintű munkálataiban, a bányászat témájában szervezett kerekasztalt pedig Susan Shabangu, Dél-Afrika Köztársaság ásványi kincsekért felelős miniszterével együtt elnökölte.
"Fontos megbízatás ez Románia számára, nekem személyesen pedig megtiszteltetés, a bizottság számára nehéz év lesz az idei, elő kell készíteni a 2011-ben esedékes döntéseket öt fejezetben, a következő időszakban a mi szerepünk, hogy felleltározzuk a problémákat, tárgyaljunk, közelítsük az álláspontokat a 2012-es riói csúcsértekezlet előtt" – mondta Borbély a Mediafaxnak.
A bizottság az ENSZ legfontosabb fóruma a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos témák számára, az ENSZ Szociális és Gazdasági Tanácsának szubszidiáris szerveként működik. A Fenntartható Fejlődés Bizottságot 1992-ben hozták létre az ENSZ környezetvédelem és fejlődés témájában Rio de Janeiróban szervezett konferencián született döntés nyomán. A testület 1992-es megalakulása óta Románia egyszer kapott helyet a vezetőségben, 2000 és 2001 között egy alelnöki tisztséggel.
Borbély László pénteken New Yorkban azt mondta, az EP nemrég hozott határozata a bányászatról egy ajánlás, a bizottság jelenlegi álláspontja az, hogy nincs életképes alternatíva a ciánra az arany és ezüst kiaknázásában. A Verespatak-projekt kapcsán azt mondta: elkezdődtek a tárgyalások a céggel.
Dragos Tanase, az RGMC vezérigazgatója pénteken Gyulafehérváron nyilatkozta: nem hiszi, hogy uniós szinten betiltanák a cián alapú technológiát a bányászatban, mivel annak súlyos következményei lennének a bányaiparra.
Népújság (Marosvásárhely)

2010. november 18.
Borbély László New Yorkban
A fenntartható fogyasztásról és termelésről tanácskozott
Borbély László elnöksége alatt november 16- án került sor az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága (CSD) 19. ülésének második büróülésére New Yorkban.
Románia környezetvédelmi és erdészeti miniszterét május 14-én választották a 19. ülésszak elnökévé. Mandátuma 2011 májusáig tart.
A második New York-i ülés alkalmával a büró tagjai bemutatták a regionális csoportokkal tartott eddigi tanácskozásaik eredményeit és előkészítették a Marokkóban és Japánban tartandó, hulladékmenedzsmenttel kapcsolatos konferenciákat, illetve a panamai rendkívüli ülést. Az ENSZ fenntartható fogyasztással és termeléssel megbízott titkársága többek között ismertette a fenntartható termékekről szóló tízéves programmal kapcsolatos eddigi fejleményeket és kihívásokat is.
Borbély László véleménye szerint CSD- elnöki mandátuma elsődleges fontosságú, hiszen az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága 2010-ben készíti elő a szállítással, vegyi anyagokkal, hulladékmenedzsmenttel, bányászattal és a tízéves fenntartható termékekkel kapcsolatos fontos politikai döntéseket, amelyekről az ENSZ 2011-ben fog dönteni. Idén a bizottság feltérképezi a jelenlegi gondokat, és aktívan részt vesz a 2012-ben tartandó Rio de Janeiró-i csúcstalálkozó előkészítésében – emelte ki a miniszter.
Fontos, hogy politikai döntés szülessen a fenntartható fogyasztásról és termelésről szóló tízéves tervvel kapcsolatosan – hangsúlyozta Borbély László, kiemelve: nem beszélhetünk fenntartható világgazdaságról addig, amíg nem születik politikai döntés a fenntartható termelésről és fogyasztásról, amíg nincs reális akciótervünk a források fenntartható felhasználásról, és amíg a gazdasági növekedés érdekében tett intézkedések nagy része negatív nyomot hagy környezetünkön. Népújság (Marosvásárhely)

2011. május 4.
Borbély László vezeti az ENSZ Fenntartható Fejlődési Bizottság 19. ülésszakának munkálatait
A konkrét eredmények felmutatása a prioritás
Szállításügy-, vegyi anyagok-, hulladékgazdálkodás-, bányászat-, a fenntartható fogyasztás és termelés keretprogramja témakörökben várható döntéshozatal a május 1–13. között New Yorkban zajló, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Bizottságának 19. ülésén.
A munkálatok megnyitója alkalmával Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Bizottságának elnöke rámutatott, hogy olyan pillanatban kerül sor erre az eseményre, amikor a fenntartható fejlődés témaköre kiemelt helyet foglal el a nemzetközi politikában. „Napjaink többoldalú válságában a fenntartható fejlődés elvei kell, hogy vezéreljenek bennünket, fokozott eltökéltséggel kell hozzájárulnunk ennek gyakorlatbaültetéséhez. A CSD19. ülésszak munkálatai a jövőbe tekintés és a cselekvés égisze alatt zajlanak.” – fogalmazott megnyitó beszédében Borbély László, ugyanakkor rámutatott, hogy a következő hetekben rendkívül nagy kihívással szembesül az általa vezetett testület, valós képet kell kialakítaniuk a fenntartható fejlődés alkalmazásának eddigi valamint a továbbiakban várható eredményeiről az 5 témakörben.
„Számunkra a konkrét eredmények felmutatása a prioritás, hiszen ez az utolsó ülésszak a 2012-ben megrendezésre kerülő New Yorkban -i ENSZ Fenntartható Fejlődési konferenciáig, amely kulcsfontosságú lesz a környezetvédelmi és fenntartható fejlődési döntések meghozatalában.” – jelentette ki Borbély László miniszter.
Nyugati Jelen (Arad)

2011. július 28.
Pléhkrisztus a Gordon-tetőn
Rozsdamentes acélból készült, húszméteres Jézus-szobrot állítanak a Székelyudvarhely és Farkaslaka közötti Gordon-tetőre, a tervek szerint a monumentális méretű alkotás tetején kilátót is működtetnek. A Jézus szíve címet viselő munka kétszázezer euróból készül el, több helyi vállalkozó és a Protemp alapítvány finanszírozza.
A Rio de Janeiróban látható, világszerte ismert műalkotásra emlékeztető szobor a székelyudvarhelyi Zavaczky Walter munkája, a kilátó megtervezésére és kivitelezésére egyébként a kezdeményezők nem írtak ki pályázatot. A látványterv szerint a tárt karú Jézus feje, keze és palástja egy húsz méter magas fémvázra kerül, amit a Nyko Kft. készít, a kilátó csúcsa pedig a fejrészen kap helyet, a felfelé vezető létrát a belső, üreges részben helyezik el
A tervek szerint az építmény augusztus 21-én kerül a helyére, habár a munkálatokkal a kivitelezők az utóbbi idők viharos időjárása miatt jelentősen megkéstek. A sokak által „pléh-Krisztusnak” nevezett szobor megosztja a helyiek véleményét, vannak, akik szerint eredeti és a hely szelleméhez méltó mű kiegészíti a tájat, és várhatóan turisták ezreit vonzza majd ide. Többen azonban úgy vélik, a kilátó ízléstelen és tájidegen. Új Magyar Szó (Bukarest)

2014. július 14.
Székely válogatott Rióban
Földrajzilag hol vagyok? Ahová minden adat, útravaló híján is, már ezerötszáz éve az ember vágyott. De először föl kellett fedezni azt az új világot, melyben a legtermészetesebb módon élhet boldogan az okos, a beszélő ember. Helytelenül fogalmaztam, helytelenül írtam le. Mindig is mondtam, nem írni kell megtanulni, hanem gondolkodni. A többi, az megy magától. Tehát adat volt bizony, és abban mi, magyarok mindig elöl jártunk. Mert ugye ott volt már Nagy Lajos királyunk udvarában a bajnok Ferenc. Rettegte kardját fél Európa. S ha valaki támadt a magyarra, rögvest mutatott a király a honvédésért könyörgő bajnokokra: VIJJON FERENC! Bizony akkor három tenger mosta hazánk határait, s azok a tengerek nem sörből vetettek habot. Ferenc egy frankot Párizsig kergetett, ott egy szépség behálózta, Villon Ferenc névvel dalnok lett belőle.
S most itt volt ez a labdarugdalózó világbajnokság. Hogy nem volt ott a magyar csapat? Véletlenek is vannak. Ugyan! Nézzünk csak körül. Erről beszélgetünk az etédi ivóban Zakariás Dénősbával, aki a nagy Zaki focista rokonának tudja s hirdeti magát.
– Ma is él a nagy Zidane, s bizony Tekerőpatak (spanyolul Rio Del Kacskaringó) szülötte volt, de Romániában a Pallér családnevet lefordították erővel is, így lett az apjából Zidár, Pallérból, a fiából Zidán. He? S ott a brazilok ma. Játékost adtunk nekik Jo néven, s magyar volt bizony a csibakáposztásszentkirályi Scolari, Deák, Diák volt a neve itthon, aztán Iskolást csináltak belőle románra. A horvátok is úgy jöttek fel a Kocsisék, Grosicsék nyomán, hogy átmentek a Kovácsok, kettő is. És ne szökjünk akkorát, FIFA! Erdélyi volt a világhírű Vida is, úgy biza, s hát ott van Rióban. S ki ne bámulta volna a mexikói Carlos Penát?! A híres Pennás Karcsit Kökösből? S hogy messze ne menjünk, hát Kamerun csapatába hogy került Dany, a lemhényi, 23 gyermekes Dani család sarja? Kamerunban az első havi fizetéséből református templomot építtetett. S a spanyol Iker, mellesleg Cassias? Iker testvére ma is Uzonban él, Ráduly István polgármester szárnysegédje. S aztán Torres eredeti neve Toros volt. S ott van Diego Costa. Korondon él családja, nővérét, Koszta Veronkát vette feleségül Páll Ágoston keramikus, ott vala Rióban, úgy biza. S onnan egy futamodásra a holland vezér, Louis von Gaal. Etéden élt, s azt mondta a fordítgató-borogató román jegyzőnek, hogy ha őt is ferdítik, saját költségén kitelepíti a faluját. Így Gál Lajos, biza. Mert a vér vízzé nem válik. Hogy nem. S emiatt vetődött Ausztráliába Massimo Luongo, Maxim Éva sepsiszentgyörgyi zenetanárnő öccse. He? S Szárazajtáról egyből két remek futballista ment Costa Ricába. Az egyiknek az apja Gránátos Estván bá volt, a másiké Bálványos, most Granados meg Bolonos néven futnak, s nem is kicsi pénzért. Mert a vért s a tüzet megfizetik ám ott lenn, délen. S Chillébe került az uzoni Szentpáli család sarja edzőnek, Sampaoli, tiszta székely, s ott van Vargas is, Vargyas nagy szülötte! Sepsikőröspatakról pedig Baka Károly öccse, Carlos Bacca. S itt né, lenn a göröggé sose vált Kosztasz. Koszta volt bizony maga is, de nem állott bé románnak, hát oda lett térítve. S hogy közelébb kerüljünk az igaz történelemhez, mert a foci bizony nem játék, hát Sepsiszentgyörgy kinevelte a történész Cserey Zoltán öccsét, Geoffroy Serey néven Elefántcsontparton rúg, s erősen jól. Japánban van s most Rióban Kovasimo, akinek a neve Kovásznai Berci, csak hitványul írták bé a nevét a csapatba. De unitárius jó székely az, hogy igen. S ott volt a mi Messink is Argentínából, de amikor átszökött Szacsvából, mind azt mondta a kérdésekre, hogy messziről, messziről, aztán rea is ragadt a név, hogy Messi. Üzente biz’ a jó lélek, hogy útba ejti hazafelé Szacsvát, csomagot is vet a repülő saroglyájába, hogy legyen. S egy kevés készpénzt is hagy a ravatalozóra. Mert ezek olyanok, akik messzire szakadtak.
Vannak bizony az orosz csapatban is jó magyarok, de ők eljátszották magukat már sokszor.
Ezért mondom én örökkétig, nem szabad elkeseredni, hogy a mi zászlaink alatt, már a székelyre meg a magyarra gondolok, nem állingál Orbán Viktor s más érdemesek most, mert egyszer megindulnak ezek a mieink is, akkor láss világ csudát! Mert ugye, Zidán, a Pallér építő mester is ott volt Brazíliában, s abból tudni lehet, hogy valamire készülnek Székelyföldön. Hogy igen. S akkor bizony egyszerre minden kitudódik.
De az is szent igaz, amit nagytátink mondott Isonzóról jövet. Mert csak úgy levetette a zekéjét, s mondta: Régina, a türelem rózsát terem, de az is csak úgy, ha kapálják s öntözik a tövit.
(Köszönet Áros Károlynak szakszerű, önzetlen támogatásáért. A szerző)
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. december 11.
Átadták a Pro Cultura díjakat
„A közönség nem akart leengedni a színpadról!”
A megyeháza Európa termében december elején XIII. alkalommal adták át a művészetek területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott bánsági személyiségeknek a Pro Cultura Timisiensis díjakat. Az életműdíjnak is felfogható senior Pro Cultura díjat idén nyolc kulturális személyiség érdemelte ki, köztük Airizer Csaba operaénekes, aki több mint 20 évig volt a temesvári Román Opera magánénekese. A Pro Cultura díj fiatal művészeknek járó változatát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház két művésze is megkapta az idén: Molnos András Csaba színművész és Albert Alpár, a társulat díszlettervezője.
Airizer Csaba temesvári, majd budapesti operaénekes Kolozsváron született, Zenei tanulmányait 1972-ben fejezte be Bukarestben a Ciprian Porumbescu Zeneakadémián. Ezt követően 20 évig a Temesvári Román Opera magánénekeseként működött. 1991-től a Magyar Állami Operaház tagja, 109 opera, vokál-szimfonikus- és operettszerepet énekelt. Operaházi tagsága alatt nagy sikerrel mutatkozott be a Mózes, A kékszakállú herceg vára c. operák címszerepében, valamint a Ramphis (Aida), Fasolt (A Rajna kincse), Mefisztó (Faust), Alvise Badoero (La Gioconda) szerepekben. Meghívott művészként énekelt Firenzében, Velencében, Párizsban, Montpellier-ben, Lille-ben, Amszterdamban, Bréguez-ben, Barcelonában, Kölnben, Buenos Airesben, Sao Paolóban, Rio de Janeiróban, Tokióban, Vancouverben, Moszkvában, Novoszibirszkben, Belgrádban, Újvidéken, Jeruzsálemben stb. „A közönség a legjobban a Mefisztó alakításomat fogadta – nyilatkozta a díjátadás alkalmából lapunknak Airizer Csaba –, volt olyan előadás, hogy ötször kellett elénekelnem Mefisztó rondóját, nem akartak leengedni a színpadról!”
Albert Alpárt, a temesvári magyar társulat díszlettervezőjét Dobre Kóthay Judit elismert látványtervező, Molnos András Csaba színművészt pedig Szekernyés Irén újságíró méltatta Dobre Júlia, valamint Liliana Cîra Niculescu tolmácsolásában.
„Albert Alpár a legnagyobbak közé tartozik. Vérbeli profi. Tudja, mit jelent díszlet-jelmez tervezőnek, de mindenekelőtt tudja, mit jelent színházi embernek lenni. Képzőművészként a maga eszközeit és művészi adottságait kihasználva áldoz Thália oltárán, alkotásaival teremtve értelmet a néma és mély színházi térben. Vele született szenvedélye a formák, anyagok és a színpad iránt tette őt szakmája egyik legkiemelkedőbb alkotójává.” (Dobre Kóthay Judit)
„Molnos András Csaba színművésznek a lelke, a szenvedélye a szakmája. Állandóan kereső és fáradhatatlan megfigyelője az életnek. Nincs és nem is volt soha művészi vagy szellemi vezetője. A polgári élet, a pillanat, az emberi létalap gondolatainak, a lényegek és eszenciák megértésére törekszik, azzal az ősi kíváncsisággal felvértezve, mely a legnagyobbak sajátja. A kérdésekre és felmerülő problémákra maga próbál válaszokat és megoldásokat találni. Tudja, hogy nincs abszolút igazság, és minden válasz csak ideiglenes, míg ez a szenvedély, az állandó keresés az, ami egyedül és kizárólag örök”. (Szekernyés Irén).
A Pro Cultura Timisiensis díjak kitüntetettjei emlékplakettet, oklevelet és 700 lej (senior díj), illetve 500 lej (ifjúsági díj) pénzjutalmat kaptak a megyei önkormányzattól.
Pataki Zoltán

2016. július 23.
Tusványos – Geokódolás: „a végsőkig küzd” az MTVA
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) folyamatosan dolgozik azon, hogy a határon túli magyarok számára is elérhetővé tegye a sportközvetítéseket – mondta pénteken Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett Média a határon túl című beszélgetésen.
Rámutatott, az MTVA az évekkel korábban leszerződött riói olimpiával „már nem tud mit kezdeni”, de a lejáró sportközvetítési szerződéseket igyekszik úgy megújítani, hogy a közvetítések valamennyi szomszédos országba eljuthassanak.
Ilyen vonatkozásban precedensértékű, hogy az MTVA féléves tárgyalássorozat után a 2018–2024-es időszakra megszerezte a jogot, hogy magyar nyelven közvetíthesse az olimpiát valamennyi szomszédos ország területére – mutatott rá Vaszily Miklós. Úgy vélte, ez hivatkozási alap lehet arra, hogy az MTVA valamennyi következő sporteseménynél ezzel az igénnyel fellépjen.
„Míg korábban a jogtulajdonosok egyszerűen nem voltak hajlandók erről tárgyalni, most, hogy a legnagyobb sporteseményt, az olimpiát közvetíthetjük, bízom benne, hogy valamennyi sportág világversenyénél szintén el tudjuk ezt érni” – mondta Vaszily Miklós. Megjegyezte, az még érthető lenne, ha üzleti okok miatt a magyarokat közvetlenül nem érintő nemzetközi sporteseményeket nem engedik közvetíteni Magyarország határain túl, ahol mások vásárolták meg a közvetítési jogokat, ami viszont nem érthető, az a kifejezetten magyar specifikus események közvetítésének tiltása.
Ilyen esetekben az MTVA a „végsőkig” küzd azért, hogy elérje a közvetítésekkel a határon túli nézőit – biztosította hallgatóságát a vezérigazgató. Elmondta, ahhoz, hogy adásai eljussanak a határon túlra, az MTVA-nak minden kábelszolgáltatóval szerződést kell kötnie. A portfólióbővítés miatt az új csatornákat mindig újra kell tárgyalni, hogy elérhetők legyenek a határon túli nézők számára is. Tavaly az M4 Sport indulásakor volt ez probléma: azóta minden jelentős szolgáltatóval sikerült szerződni. A következőkben az oktatási-kulturális tartalommal hamarosan induló M5-öt is bele kell majd „alkudni” a magyar csomagokba – vetítette előre Vaszily Miklós. A megbízott vezérigazgató leszögezte, a közmédiának törvénybe foglalt kötelezettsége a határon túli magyarok életéről beszámolni és a határon túli magyarok számára is közvetíteni.
„A csatornakoncepció úgy alakult át, hogy tematikus csatornákat indítunk, hírcsatorna, sportcsatorna, a jövőben várhatóan indul egy kulturális csatorna és ezeken belül fontosnak tartom, hogy a határon túli magyarság számára fontos eseményekről is beszámoljunk” – mondta tusványosi előadása után az MTI-nek Vaszily Miklós.
Ugyanígy cél, hogy a nemzeti főadóvá vált Duna csatornán a határon túli magyarok számára is készüljenek műsorok, illetve a határon túli magyarok is szerepeljenek minden nagyobb médiaeseményben, vetélkedőben, amelyet az MTVA szervez.
Ezeken a határon túli játékosok, fiatalok kifejezetten eredményesen szerepelnek: a Virtuózokon például egy ifjú erdélyi hegedűművész olyan jól szerepelt, hogy az MTVA őt indítja a Young Musicians fesztiválon szeptemberben, Kölnben, Magyarország képviselőjeként – mondta el az MTVA megbízott vezérigazgatója.
MTI
Erdély.ma

2016. augusztus 8.
Puskás-kiállítással nyílt meg a Magyar Olimpiai Udvar Kolozsváron
Elképesztő futballereklyék láthatóak a Kolozsváron pénteken megnyílt Puskás-kiállítás gyűjteményében. A tárlat a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek és a Puskás Intézetnek köszönhetően egészen a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok végéig látogatható lesz a Magyar Olimpiai Udvarként működő Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 4. szám alatti helyszínen.
Az egyik leglenyűgözőbb relikvia Puskás Ferenc idegenbeli Real Madrid-meze. Szemben a ma látott idegenbeli lila mezzel, akkoriban a Real kékben játszott, és hogy azt a madridiak klubikonja nem csupán egyszer viselte, arról a 10-es dressz hátán látható varrás tanúskodik. „Akkoriban még nem egymeccses mezeket készítettek" – jegyezte meg Szőllősi György, Puskás Ferenc életrajzírója, aki az olimpiai udvar pénteki megnyitójakor Boros Miklós sportújságíróval beszélgetett a legendás labdarúgó életéről.
Mravik Gusztáv, a Puskás Intézet igazgatója, a tárlat kurátora elmondta: a mez a Real Madrid Alapítványé, amely egy évre adta kölcsön a Puskás Intézetnek. A Puskás-kiállítást először három éve Madridban mutatták be, a királyi gárda által szervezett Puskás-hetek alkalmával, majd Görögországban, Athénba vitték el. A legnagyobb látogatottságot azonban az angliai Manchesterben érték el, ahol a futballmúzeumban fél év alatt 300 ezren tekintették meg a relikviákat. „Ez a leggazdagabb anyag, amely Puskás-kiállításként valaha megjelent" – fűzte hozzá Mravik.
És valóban, szinte lehetetlen felsorolni valamennyi ereklyét. Kiállították többek között azt a Puskás-díjat, amelyet 2009 óta az Aranylabda-gálán az idény legszebb gólját szerző játékosnak ad a világszövetség (FIFA). Egész pontosan azt a példányát, amelyet Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök adományozott Puskás Ferenc egy éve elhunyt özvegyének.
Szintén megcsodálhatjuk a valaha élt legjobb magyar labdarúgó Budapesti Honvédhoz és az Aranycsapathoz köthető különböző emléktárgyait. Így például látható az az angol csapatkapitányi zászló, amelyet Billy Wright adott át Puskásnak a legendás 6-3-as magyar győzelemkor.
A rengeteg felülbecsülhetetlen értékű emléktárgy között szinte alig észrevehetően bújik meg az 1952-es helsinki olimpia aranyérme is, de elképesztően kicsi az 1954-es világbajnoki ezüstérem is. A különleges tárgyak között találjuk a Bernabeu-stadion ezüstből készült miniatűr makettjét, amelyet a „száguldó őrnagy" a 75. születésnapjára kapott. A spanyol szurkolók ágyúcskának becézték Puskást, ezért aztán egy gyűjteményre való kis ágyút is kapott ajándékba rajongóitól, amelyek közül most jó néhányat láthatunk az olimpiai udvarban, ahol végig lehet szurkolni a brazíliai ötkarikás játékok versenyeit.
A helyszínen szombaton napközben már mintegy 20-30 sportszerető szurkoló szorított a magyar versenyzőknek, de még vasárnap hajnalban is tucatnyian örültek együtt Hosszú Katinka világraszóló sikerének.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

2016. augusztus 10.
Több mint ötszáz program lesz a Kolozsvári Magyar Napokon
Több mint ötszáz programmal várja a közönséget a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénye, amelyet augusztus 14. és 21. között tartanak Kolozsvár várossá nyilvánításának 700. évfordulója jegyében.
Gergely Balázs főszervező a Kolozsvári Magyar Napokról tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a rendezvénysorozat költségvetésének több mint 50 százaléka helyi, erdélyi és Kárpát-medencei vállalkozóktól gyűl össze, akik támogatásukkal jelzik, hogy fontos eseménnyé vált a hét évvel ezelőtt indított fesztivál. A költségvetés mintegy 20- 20 százalékát adja a magyar állami, illetve a Kolozsvári helyi és megyei önkormányzati támogatás. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere hangsúlyozta, hogy hét évvel ezelőtt a rendezvénynek még nem volt kihívója az erdélyi városban, de idén májustól augusztus végéig rendkívül gazdaggá vált a Kolozsvári fesztiválkínálat. Az alpolgármester szerint ennek ellenére is a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénye – minőségi programjainak köszönhetően – meg tudta őrizni sajátos arculatát, és most már nemcsak Kolozsvári, hanem erdélyi és Kárpát-medencei magyar családokat is képes megszólítani.
Szabó Lilla, a magyar napok programigazgatója közölte, hogy hét fő tematikára bontották a több mint ötszáz programot, így lesznek gasztronómiai és borászati bemutatók, családi és gyermekprogramok, filmhez és színházhoz, irodalomhoz, sporthoz és vizuális művészetekhez kapcsolódó programok, valamint klasszikus és könnyűzenei koncertek.
Augusztus 19-én ünneplik meg Kolozsvár várossá nyilvánításának 700. évfordulóját. Lesz egy várostörténeti kiállítás, de ezen a napon 700 üveg pezsgőt is bontanak. A közönség Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját nézheti meg, majd az estet egy háromdimenziós vetítés zárja, amely a Szent Mihályplébániatemplom homlokzatán lesz látható. Ennek alkotója Bordos Zsolt erdélyi születésű, architekturális vetítéssel foglalkozó művész. Péntek este a magyar napok felvezető rendezvényeként megnyitották a magyar olimpiai udvart, ahol a következő két hétben követni lehet a magyar sportolók szereplését a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékokon.

2016. augusztus 13.
Mitől esik le a kereszt a templomtoronyról? (Beszélgetés Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíróval)
Egy hónapja a nyugdíjasok sorát gyarapítja a Sepsiszentgyörgyi Puskás Bálint. A volt alkotmánybíróval a testület szerepéről, belső harcairól és a romániai jogbiztonság ingatagságáról is beszélgettünk.
– Már régebbtől hangoztatta: fontos, hogy továbbra is legyen magyar tagja az Alkotmánybíróságnak. Miért? – Nem csak hangoztattam, de az elmúlt fél évben rengeteget is dolgoztam, hogy így legyen. Egy ideig úgy tűnt, hogy nem fog menni, a két nagy román párt ugyanis teljes mértékben rá akarta tenni a kezét az Alkotmánybíróságra. A parlament alelnökének leváltása után kialakult konjunktúrában azonban az SZDP felvállalta kérésünk támogatását, így kerülhetett a helyemre Varga Attila. Nem annyira a RMDSZ-érdekérvényesítés szempontjából fontos ez, hiszen az alkotmánybíróknak nem politikai elvárásoknak kell megfelelniük. Amikor fél éve a moldovai és havasalföldi szabad gazdák legelőket-erdőket tömörítő közbirtokosságai elhagyásának törvényességi alapját tárgyaltuk – ez a mi közbirtokossági fogalmainktól abban tér el, hogy ők saját birtokaikkal álltak be a közösségbe –, felmerült az erdélyi magyar közbirtokosságok ügye is. Ha nem vagyok akkor ott, nem lett volna, aki elmagyarázza az alkotmánybíróknak a különbséget, s az eredeti törvény a mi közbirtokosságaink felszámolásához is vezethetett volna.
– Mi volt a legfőbb érve?
– A létrehozatal elve: a mi közbirtokosságaink az osztrák császári ajándékozásból származó területekből jöttek létre. Hasonló eset volt a Kolozsvári Erdélyi Magyar Egyesület jogutódlása, amikor újra csak az EME létrejöttének, az eredet történelmi hátterének megvilágítása győzte meg az alkotmánybíróságbeli kollégákat. De összességében is hasznosnak tartották, hogy van valaki közöttük, aki másképp gondolkodik, más logika vezérli. A másképp gondolkodás presztízsét amúgy elődöm, Kozsokár Gábor teremtette meg, s biztos vagyok benne, hogy Varga Attila is tovább képviseli. – Az alkotmánymódosítási törvényszöveg véglegesítése esetén azonban ez sem bizonyult eredményesnek… – A végeredményt tekintve valóban nem. Pedig tizenkilenc oldalas különvéleményt fogalmaztam meg, amit a kollégáim megértettek, de nem fogadtak el. Például azt a passzust, amelyben arról rendelkezett volna, hogy a kisebbségi kérdésekről szóló törvények esetében kötelezően ki kell kérni a kisebbség véleményét. Vagy hogy a tartományokon belül létre lehessen hozni olyan altartományokat, ahol a kisebbségek többségben legyenek – ezt sem fogadták el. Igaza van, Puskás bíró úr, de ezt nem szavazhatjuk meg. Ha jelen vagy, el lehet érni eredményeket, ha nem, esélyed sincs. A tanügyi törvény esetében sikerült jelentős javításokat eszközölni, bár ha a tekintet ölni tudott volna, biztosan nem élem túl azt az ülést.
– A különböző országok alkotmánybíróságai közötti kapcsolattartásban jut-e szerep a magyar tagnak?
– Nemrég másodmagammal vettem részt egy rigai konferencián. Az asztalon a román zászló mellett a következő két névtábla állt: Puskás V. Zoltán és Benke Károly, utóbbi segédbíró az Alkotmánybíróságon. Úgy fényképeztek bennünket, mint valami turisztikai látványosságot, a lengyelek meg is jegyezték, hogy milyen két jellegzetes román név. De én írtam a testületek három évenként rendezett, legutóbb Rio de Janeiróban tartott találkozójára a román jelentést. Talán nem kell mondanom, hogy Rióban a Puskás név mindenkinek ismerősen csengett, természetesen nem nekem köszönhetően. – És ebben a magyar jelenlétben mennyi a kirakatjelleg?
– Amíg politikusként dolgoztam, én is nagyon éreztem a hasonló reprezentációk kirakatjellegét. A Szenátus alelnökeként több uniós előcsatlakozási tárgyaláson vettem részt kirakatbábuként: menjél te, jól fest, hogy magyar van.
Az Alkotmánybíróságon akadémikusabb a légkör, a reprezentálásra való felkérés az egyén értékének szól. Az európai testületek 2011-es, általunk rendezett konferenciáján én voltam az általános jelentéstevő. Pedig akkor Románia látta el a soros elnöki teendőket is a testületben. – MAradt-e lebegésben olyan téma, amit nehéz szívvel hagyott Bukarestben?
– Igen, meggyőződésem szerint azért nem hoztak még döntést az egyneműek házasságkötésének ügyében, mert az én álláspontom ellenkező volt, és meg akarták várni a távozásomat. A helyzet roppant éles szavazást ígér, az ellenvéleménynek pedig nyoma mArad a döntés után is. – Hogyan alakította az idő a román Alkotmánybíróságot?
– A tagok szakmai felkészültsége mindig jónak volt mondható, és az is tetszik, hogy a tagok között vannak elméleti és gyakorlati szakemberek egyaránt, tanári, ügyvédi, ügyészi, bírói előélettel. Ez a szakmai elegy többnyire jó döntésekhez vezetett. A testület politikai befolyásolásának szándéka azonban mindig is létezett, hol többé, hol kevésbé érezhetően. Traian Băsescunak sikerült elérnie, hogy egy időben öt tag is igyekezett képviselni az ő, illetve pártja érdekeit. Most nincs ilyen, a személyi cserék, a pártok átalakulása kiegyensúlyozottá tette a testület összetételét. Persze kísérletek mindig vannak egyik vagy másik bíró „megszerzésére”.
– Önt nem próbálták befolyásolni?
– Nem állítanám, azt viszont kijelenthetem, hogy soha nem cselekedtem meggyőződésem ellen. Először akkor esett le a kereszt a templom tetejéről, amikor a nyugdíjak csökkentéséről szóló törvényről azt mondtam, hogy alkotmányellenes – holott akkoriban még kormányon volt az RMDSZ. A román sajtóban 2009 és 2013 között úgy szerepeltem, mint a magyar, aki a piros gomb fölött rendelkezik. A román demokrácia sorsa a magyar Puskáson múlik, jelent meg többször is. Fenyegető leveleket is kaptam ebben az időszakban. A szövetség részéről viszont soha egyetlen kísérletre sem került sor, és szemrehányást sem kaptam, ha netán az alkotmánybírósági álláspontom nem egyezett a kormánypárti RMDSZ álláspontjával.
– Milyen viszonyban áll a testület a korrupció, szervezett bűnözés és terrorizmus elleni, feddhetetlenségi, hírszerző típusú szervezetekkel?
– Voltak találkozási, esetenként súrlódási pontjaink, legtöbb esetben – sajnos, nem mindig… – az alkotmánynak, az emberi jogoknak megfelelően jártunk el. Döntésünk után a Feddhetetlenségi Ügynökség tevékenysége egy időre le is állt, mivel alapjaiban kellett újrafogalmazniuk törvénytervezetüket. Más kérdés, hogy a második változatot már senki sem merte megtámadni. És aztán jöttek ellenünk is az antikorrupciós, feddhetetlenség-ügynökségi átvilágítások, amit nyugodtan nevezhetünk megfélemlítési kampánynak is. De az Alkotmánybíróság összességében ilyen körülmények között is képes volt megmAradni az alkotmányosság alapkövének.
– Mivel dicsekszik majd leginkább az alkotmánybírói időszakából?
– A nyugdíjcsökkentés érvénybe léptetésének megakadályozása azért kívánkozik a lista elejére, mert emberi és hitbéli meggyőződésem alapján mindig is az elesettek pártján álltam. Ama döntést követően egyfajta nyugdíjügyi szakértővé váltam, az Alkotmánybíróságon a későbbiekben mindig én írtam ebben a témában a döntési javaslatot. Odáig jutottam, hogy már a munkaügyi miniszter is konzultált velem a szociális juttatásokkal kapcsolatos tervezetek ügyében. Arra is büszke vagyok, hogy az alkotmánymódosítási törvénnyel kapcsolatos tizenkilenc oldalas különvéleményemben felvetettem: ha 1848-ban történelmi tettként kezelték a kisebbségek önrendelkezési jogának megfogalmazását, miért ne szerepelhetne ez napjaink román alkotmányában is. Ezt követően a román sajtóban felhívást is megfogalmaztak, hogy indítsanak eljárást ellenem államellenes cselekedetre való izgatás ügyében, így aztán közel két éven át zajló kivizsgálás folyt ellenem, amelyet csak 2016 februárjában zártak le.
– És mi van a másik serpenyőben?
– Sajnos, több esetben politikai töltetű döntésekben kellett részt vennem, ha még ellenvéleményt is fogalmaztam meg. Van egyébként kolléga, aki arra buzdít, hogy adjam ki kötetben az alkotmánybíróként megfogalmazott különvéleményeimet. Azt is nehezen viseltem, hogy az Alkotmánybíróságban is sokszor eluralkodott a román hivatalokban uralkodó azon nézet, miszerint nekünk mindent szabad, azt csinálunk, amit akarunk, mert mi vagyunk az erősek. – A barikád mindkét oldalát megjárt, politikai pályát is befutó jogászként milyennek tartja a mai romániai jogbiztonságot?
– Ingatagnak. Elsősorban azért, mert az európai átlaghoz képest rengeteg törvényünk van, amelyek igen sűrűn változnak, s közben a törvények minősége többnyire gyengül, mivel eleve és tudatosan úgy szövegezik meg, hogy könnyen értelmezhetők legyenek. Ma is húsz, általam előterjesztett törvény van érvényben, közülük később mégis alkotmányellenesnek voltam kénytelen nyilvánítani a szövetkezeti törvény egyik megfogalmazását, amelyet még a barikád másik oldalán az általam képviselt társadalmi réteg érdekének megfelelően fogalmaztam meg szenátorként. A hangsúly azonban a jóhiszeműségen van, mert sokan bizony a pillanatnyi konjunktúrát kívánják kihasználni, míg a kontrollszervek rá nem jönnek a dolog kifogásolhatóságára. Az értelmezhetőség pedig súlyos visszásságokat és sérelmeket okozhat, és így aligha beszélhetünk jogbiztonságról.
PUSKÁS BÁLINT
Nyugalmazott alkotmánybíró, 1949. április 19-én született Szovátán. Alkotmánybírói mandátuma 2007-től 2016 júniusáig tartott. Előzetesen jogtanácsosként, majd ügyvédként tevékenykedett a Kovászna megyei Ügyvédi Kamara keretében. 1996 és 2007 között az RMDSZ szenátoraként vett részt a törvényhozásban, a parlament gazdasági, ipari és szolgáltatói bizottsága, a privatizálási és jogi bizottság, 2001-től pedig a költségvetési és pénzügyi bizottság tagja volt. 2001 és 2004 között a szenátus alelnöke, előtte a felsőház titkáraként dolgozott. Több mint 50 törvénymódosítás kezdeményezője. A Máltai Lovagrend tagja, a Román Érdemérem lovagi fokozatának tulajdonosa. Nős, egy gyermek apja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. augusztus 23.
Kolozsvár olimpiája
Kiváltságos időszakot zárunk: míg Kolozsváron vasárnap este véget ért az erdélyi magyarság egyik legnagyobb önkifejező ünnepe, nem sokkal később Rio de Janeiróban kialudt a fényes sikereket hozó olimpia lángja.
Bár a Kolozsvári Magyar Napokat és a nyári ötkarikás játékokat óriási léptékek választják el egymástól, a kincses városból nézve kijelenthető, a két eseménysorozat kölcsönösen hozzájárult örömforrásaink hozamának növeléséhez – nem véletlen, hogy a KMN egyik legnépszerűbb helyszínének a Magyar Olimpiai Udvar bizonyult.
A szülinapos Kolozsváron és a csodálatos városnak becézett Rióban egy ideig ugyanazt ünnepeltük: a sikert. Miközben a Mátyás király lovának lábánál összesereglett több tízezer ember már pusztán jelenlétével, kíváncsiságával, mosolyával és tapsával gazdagította a közösségteremtő, -megtartó és -gyarapító rendezvényt, Brazíliában világraszóló tetteket hajtottak végre a piros-fehér-zöld színek legkiválóbb képviselői. És bizony mindannyiukra büszkék lehetünk. Az ötkarikás magyar küldöttség minden szempontból megfelelt az olimpiai mozgalom szellemiségének, mint ahogy a Kolozsvári Magyar Napok szervezői és résztvevői is jelesre vizsgáztak mindabból, amit egy 700 éves, több nemzetiség alkotta európai város követelhet meg lakosaitól a 21. században.
Ünnepkor az egység sérthetetlen, így nehezen érthető, a román köztelevízió – a Kolozsvári területi stúdió elutasító döntését felülírva – miért indított Bukarestből nevetséges támadást a KMN ellen. A Beatrice zenekar egyik közismert dalát teljesen félreértelmező, hamisításoktól sem mentes riport éppen annak az „utált” 20. századnak a fojtogató nyúlványa, amelyről Nagy Feróék énekelnek. Az önkényuralom-imádatról szóló vádak annak a gépezetnek a termékei, amely egyre inkább akadozik – éppen a KMN-hez hasonló kezdeményezéseknek köszönhetően.
A megszűnés szélére sodródott TVR kreálmánya nagyjából ahhoz hasonlatos, mint amikor Hosszú Katinkát próbálták légből kapott doppingvádakkal megtörni. Nem sikerült: a három olimpiai arany- és egy ezüstérem önmagáért beszél. A Kolozsvári Magyar Napok (amelynek főszervezőjét „arannyal” felérő Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki) azzal vághat vissza a támadóknak, azzal győzhet, hogy jövőre még pompásabb lesz – mert ugye a KMN-t nemcsak négyévente rendezik, mint az olimpiát.
Páva Adorján |

2016. augusztus 30.
Levélben gratulált Orbán Viktor a Szatmárnémeti aranyérmes Simona Pop vívónak
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Simona Pop Szatmárnémeti vívónak, aki a román női párbajtőrcsapat tagjaként szerzett olimpiai aranyérmet Rióban. A levelet Békefi Annamária Kolozsvári konzul adta át kedden a Szatmárnémeti Csipler Sándor vívócsarnokban.
A rövid, angol nyelvű levében a miniszterelnök gratulált Simona Pop riói sikeréhez, jó egészséget és sok sikert kívánt jövőbeni céljaihoz.
A Szatmárnémeti vívó a magyarság körében is rendkívüli népszerűségre tett szert azzal, hogy a riói éremszerzése után az egyik közösségi portálon magyar és román nyelven köszönte meg szülővárosának az aranyérmet.
Simona Pop a levél átvétele után az MTI-nek magyarul elmondta: rendkívüli megtiszteltetésnek tekinti Orbán Viktor gratuláló levelét.
A magyar nyelvtudására vonatkozó kérdésre elmondta: édesapja magyar volt, és a családban magyarul beszéltek, de iskolai és egyetemi tanulmányait románul végezte.
Az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy mivel évekkel ezelőtt a román hadsereg sportegyesületéhez, a Bukaresti Steauához igazolt, eddig nem kérhette a magyar állampolgárságot. „Valószínű, hogy miután visszavonulok és már nem leszek a román hadsereg kötelékében, kérni fogom” – jelentette ki Simona Pop. Hozzátette: a kétnyelvű riói üzenetet egy szatmári magyar újságíró kérésére írta, és mivel magyar újságnak szánta, természetes volt, hogy a magyar szöveg került előre.

2016. szeptember 19.
Tisztújítás és díjkiosztás az újságírók egyesületénél
Újabb hároméves időszakra Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát választották a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) élére.
A hétvégén Nagykárolyban szervezett közgyűlésen alelnöki megbízatást kapott Szűcs László és Gáspár Sándor, míg az újonnan létesült regionális elnöki tisztségekre Sarány Orsolyát (Kolozsváron és a Partiumban), a Marosvásárhelyi Szucher Ervint, lapcsaládunk munkatársát (a Székelyföldön) és Forró Lászlót (a szórványban) választották.
A MÚRE nívódíjjal tüntette ki Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék nyugalmazott újságíróját, Szép Zoltánt és Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió két sportriporterét, akik az idén Rio de Janieróból közvetítettek az olimpiai illetve paralimpiai játékokról. Utóbbi a díjazási gálán is a világhálón jelentkezett be, rövid ízelítőt kínálva a riói verseny hangulatáról.
A közgyűlést követően szombaton a Károlyi-kastély lovagtermében osztották ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének sajtófotó-pályázatának díjait is – lapcsaládunk munkatársai, Barabás Ákos, az Udvarhelyi Híradó fotóriportere és Veres Nándor, Csíki Hírlap munkatársa is elismerésben részesült. Barabás Ákos a MÚRE Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatának harmadik díját, Veres Nándor pedig a fotóriport kategória első díját, valamint a Brassaï-2015 különdíjat vehette át. Barabás Ákos tavaly Kápolnásfaluban készített fényképe portré kategóriában ért harmadik díjat.
A MÚRE első alkalommal hirdetett idén januárban sajtófotó-pályázatot. A Brassai-2015 fotópályázat mellett és A közösen megélt médiamúlt című interjú-pályázatra beérkezett legjobb munkákat is díjazták.
A romániai magyar, illetve más külhoni magyar fotóriporterek és újságírók tavaly készített alkotásaikkal jelentkezhettek Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatra. A pályaművekkel a hír, eseményfotó, fotóriport, portré, szociofotó, dokumentarista fotó és sport kategóriákban lehetett jelentkezni. Mintegy ezer képet küldött be harmincöt pályázó. Barabás Ákos portré, sport és szociofotó kategóriákban is küldött be alkotásaiból. A pályamunkákat Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Dorel Găină, Ujvárossy László, és Tóth István értékelte.
A Károlyi-kastélyban a szakmabeliek, és érdeklődők megtekinthették a díjazottak alkotásait. Az újságíró egyesület az alkotásokat vándorkiállításként többek között Kolozsvárra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, és Bukarestbe is eljuttatja, a pályamunkákból készült válogatást pedig egy albumban is megjelentetik.
Veres Réka

2016. szeptember 23.
Megkezdődött Kolozsváron a középiskolás sportolimpia – Szabó Katalin életműdíjat kapott
Hatalmas ováció és tapsvihar fogadta Szabó Katalin olimpiai bajnok tornászt Kolozsváron, az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia nyitógáláján, amikor átvette az RMDSZ frissen alapított sport-életmű díját.
Az 1984-es Los Angeles-i olimpián négy arany- és egy ezüstérmet szerző világklasszissal, a rendezvény fővédnökével a Kolozsvári Magyar Operában találkozhatott a zömében résztvevő diákokból és tanáraikból álló közönség szerda este.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, a diákrendezvényt a kincses város önkormányzata is támogatja. Kifejtette: a fiatalok nevelése legalább olyan fontos, mint az oktatásuk, és az erdélyi magyar közösség jövőjét az határozza meg, hogy milyen értékrendet sikerül nekik átadni.
Bodor László, az RMDSZ programokért felelős főosztályának ügyvezető elnöke a rendezvény sikerének tartja, hogy idén szinte kétszer több diák vesz részt, mint tavaly – az első olimpián 400 diákot fogadtak, most 700-an kapcsolódnak be a sportrendezvénybe. Markó Bálint, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese biztosította a szervezőket, hogy a BBTE jövőre is partnere lesz a rendezvénynek, a versenyek többségének ugyanis az egyetem sportparkja ad otthont.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke az egészséges életmódra nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a sport kapcsán a munka fontosságáról beszél. Mielőtt átadta volna az életműdíjat Szabó Katalinnak, azzal viccelődött, hogy a zágoni születésű világklasszis lehetne akár Portugália is, ugyanis egyedül annyi érmet nyert az olimpiákon, mint az ibériai ország az ötkarikás játékok történetében összesen.
A mindenki által csak Szabó Katiként ismert tornászlegenda meghatódva vette át az elismerést, saját bevallása szerint nagyon jól esett neki. Természetesen a sportoló diákoknak is szolgált jó tanáccsal: „Minden napra legyen egy célotok, amibe kapaszkodhattok” – mondta.
A díjátadást követően tartották azt a kerekasztal-beszélgetést, amelyen Szabó Katalin mellett Trandafir Norbert és Miklós Andrea, a Rio de Janeiro-i olimpián szereplő két erdélyi magyar sportoló is részt vett. A beszélgetést szintén a brazil nagyvárosban zajló paralimpiáról hazatért Kádár Zoltán sportriporter moderálta. Többek közt megtudhattuk: Szabó Kati tornász pályafutása annak köszönhető, hogy hatéves korábban egy orvos azt tanácsolta, kezdeni kell valamit a kislánnyal, mert „sokat mozog”.
Az olimpiai bajnoki cím megszerzése előtt is halmozta a sikereket, ifiként egyedül neki sikerült a címvédés az ifjúsági világbajnokságon. A négyszeres olimpiai bajnok nem hazudtolta meg Székely mivoltát, ugyanis arra kérdésre, hogy újra kezdené-e még egyszer, határozottan válaszolt: „újrakezdeném és még jobban csinálnám!”
A kommunista sportvezetés kulisszatitkaiba is betekintést nyerhettünk. Szabó Katalin elmesélte, az 1983-as Budapesti világbajnokságon aranyérmet hozó talajgyakorlatát csárdásra mutathatta be, mert a vezetők mindig a nemzetközi versenyeket rendező országra jellemző zenét választottak. Hozzáfűzte, megtiltották, hogy magyarul nyilatkozzék a magyarországi sajtónak. Ennél is sokkolóbban hatott, amikor azt is elárulta, hogy annak idején a Déván őt edző Károlyi házaspárral sem beszélhettek magyarul.
Természetesen a Los Angeles-i olimpia is szóba került. Noha a megszerezhető öt aranyéremből négyet nyert el Szabó Katalin, az egy ezüst, jobban mondva az aranyérem elvesztése egyéni összetettben mégis fájdalmas volt számára, mert alig fél ponttal mAradt alul amerikai riválisával szemben. Azt is elárulta, hogy utána sokáig nem beszélgettek, míg idén Mary Lou Retton felvette vele a kapcsolatot a világhálón. „Az első kérdése az volt: emlékszel, milyen fiatalok voltunk az olimpián?” – nevettette meg közönségét Szabó Katalin.
Kiss Előd-Gergely