Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Riga (LVA)
8 tétel
1991. szeptember 12.
Petre Roman szept. 12-én egynapos hivatalos látogatásra Szófiába érkezett. Az előző napon Ruszéban hatalmas tömegtüntetést tartottak a román környezetszennyezés miatt, amelyet a Giurgiuban levő vegyi kombinát okoz. A bolgár parlament pedig a román parlamenthez intézett felhívásában a kombinát leállítását szorgalmazta. Petre Roman hangoztatta, hogy az előző kormánytól örökölték ezt a problémát és a jövőben közösen kell küzdeni a problémák megoldásáért. /MTI/ Nastase külügyminiszter villámlátogatást tett Vilniusban, Rigában és Tallinban. A három balti fővárosban egyezményeket írt alá a balti államok és Románia közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről. /Román rádió, MTI/
1996. március 4.
"Tóth Mihály kárpátaljai parlamenti képviselő javasolta, hogy az ukrán törvényhozás iktassa alapdokumentumba, hogy a kisebbségek is államalkotó népek a többségi mellett. A képviselő bízik abban, hogy erre március végén sor kerül. A kárpátaljai magyarságnak soha sem volt autonómiája, most van, szabad az anyanyelvhasználat, a feliratozás két- vagy háromnyelvű, zászlóikat kitűzhetik, énekeiket szabadon énekelhetik. - A kárpátaljai magyarság évekkel ezelőtt a határon kívül rekedt magyar népességből a legszerencsétlenebb volt, a háború is őket tizedelte meg a legjobban, mintegy negyvenezer férfit hurcoltak el "málenkij robotra". A lakosság szándékos összekeverését mutatja, hogy Csapon a lakosság 28 nemzetiséghez tartozónak mondja magát. A térségből kikerült értelmiségieket szétszórták, ennek egyik következménye, hogy Alma-Atában erős magyar szervezet működik, de Tallin, Riga és Kijev, Lvov magyarsága is Kárpátaljáról került ki. - Most készül az ukrán-román alapszerződés. Elképzelhető, hogy az ukránok tesznek ajánlatot a kisebbségi ügyek pozitív rendezésére? - tette fel a kérdést Sylvester Lajos. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./"
2000. július 31.
Nemrég érkezett meg Erdélybe az 1998-ban megjelent Encyclopaedia Hungarica negyedik (kiegészítő) kötete. Összegező munkáról van szó, mely ezentúl nélkülözhetetlen lesz mindazok számára, akik népünk eredetéről, múltjáról, történelméről és jelenéről kívánnak ismereteket és információkat szerezni. A kiegészítő kötet tartalmazza mindazokat a szócikkeket, amelyek az előbbi kötetekből kimaradtak, másrészt időrendi és leszármazási táblázatokat közöl a magyarsággal kapcsolatban. Az időrendi táblázat Kr. e. 10 millió évtől a XX. század végéig öleli át a történelmi időt, melyet a következő szakaszokra bont: Kr. e. 10 millió - Kr. e. 1, Kr. u. 1 - 1000, 1000-1526, 1526-1703, 1703-1848, 1848-1920, 1920-1945, 1945-1956, 1956-1998, vagyis az Encyclopaedia Hungarica utolsó kötete megjelenésének az éve. Ezután következik a forrásjegyzék (a felhasznált könyvészeti anyag), majd az Encyclopaedia szócikkíróinak és adatszolgáltatóinak névsora. Elismerés illeti a kiadót és a kanadai Altonában működő Friesen Nyomdavállalat. A kötetben található táblázatok hézagpótlók, hisz ezekből tájékozódhatunk többek között bizánci írók alapján a hun uralkodóház tagjairól, az Árpád-ház fejedelmeiről, a magyar nemzetségekről és történelmi családokról, a Kárpát-medence tájneveiről, apátságairól és fontosabb templomairól, a magyar uralkodókról és államfőkről, a Nobel-díjas magyar tudósokról, olimpiai és világbajnokokról. Külön fejezetbe foglalták Moldova eredeti magyar helységneveit. A kiegészítő kötet külön részben közli a magyarság sorskérdéseivel kapcsolatos verseket: a himnuszokon és szózaton kívül több gyönyörű verset, köztük Reményik Sándor Nagy magyar télben c. versét. Tudni kell, hogy ez az első nemzeti szemléletű magyar lexikon, mely világviszonylatban elsőként emigrációban, a kanadai Calgaryban készült, s nem állami támogatással, hanem magánkezdményezés alapján. Az Encyclopaedia Hungarica atyja Bagossy László főszerkesztő, aki megalapította a Lexikon Alapítványt, a szerkesztőbizottságot és megszervezte a munkát. A Lexikon Alapítvány 1984. március 4-én tartott alakuló gyűlésén Calgary magyar lakossága hitet tett a lexikon gondolata mellett. Közel tizennyolc éven át készült el a sorozat négy kötete. Az első kötet (A-H) szerkesztési zárása 1992-ben, a második kötet (I-Ö) zárása 1994-ben, a harmadik kötet (P-Z) zárása 1996-ban, a kiegészítő kötet szerkesztési zárása pedig 1998-ban következett be. A Lexikon Alapítvány az értékes munkából 377 példányt Magyarországra, 159 példányt az elszakított területekre és 6 példányt egyéb helyekre küldött. Ezeket az Alma-Atában, Rigában, Szarajevóban, Tartuban, Varsóban és Vilnában működő magyar egyesületek kapták. Erdélyben a magyar egyházi központokon, könyvtárakon és alapítványokon kívül, nagy adományban részesült az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos vezetősége. - Folyamatban van az Encyclopaedia Hungarica angol nyelvű kiadása is. /Ajtay Ferenc: Encyclopaedia Hungarica. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./
2005. november 14.
Tokay Györgyöt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt képviselőjét nevezte november 11-én Románia (vilniusi székhelyű) lettországi nagykövetévé Traian Basescu államelnök. Az államfő november 7-én kinevezte őt Románia litvániai nagykövetévé, most pedig a lettországi nagyköveti tisztséget is hivatalosan Tokayra ruházta. Tokay György elmondta: állomáshelye Vilniusban lesz, ingázni fog Vilnius és Riga között. „Az is a feladatom, hogy igazoljam: egy magyar jól láthatja el ezt a feladatot.” – jelentette ki. /Tokay György litvániai és lettországi nagykövet. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./
2007. április 11.
A nemzetiségi kérdések felvetése nélkül nem lehet az EU jövőjéről beszélni Sólyom László magyar köztársasági elnök szerint, aki április 10-én Rigában európai államfők egy csoportjának kötetlen eszmecseréjén vett részt. Szavai szerint nem igaz, hogy ez kelet-európai probléma, hiszen az ír kérdéstől a baszkokig, Dél-Tirolig vannak megoldott és megoldatlan nemzetiségi problémák. /Sólyom László a nemzetiségi kérdések fontosságáról. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./
2014. szeptember 8.
NATO-akcióterv keretében védik Romániát
A walesi NATO-csúcson elfogadták a román és a bolgár vészforgatókönyvet, illetve akciótervet arra az esetre, ha a két tagállam valamelyikét támadás érné: a balti államok, Lengyelország és Törökország már rendelkeztek ilyen tervekkel – közölte vasárnap Traian Băsescu államfő.
Kifejtette: Romániában vezénylési központot hoz létre a NATO, ahol békeidőben az a 100–200 tiszt dolgozik majd, akik az országban egymást váltó külföldi katonák hadgyakorlatait összehangolják. Băsescu cáfolta Petro Porosenko ukrán elnök BBC-nek adott pénteki interjújában tett kijelentését, miszerint az 1,2 millió katonával és az egyik legkorszerűbb hadsereggel rendelkező Oroszország nemcsak Kijevet, hanem Tallinnt, Rigát, Vilniust és Bukarestet is elfoglalhatja, ha a Nyugat nem vállal szolidaritást Ukrajnával.
„Megértem Porosenkót: azzal szembesült, hogy az ukrán hadsereg nem képes legyőzni a szeparatistákat, tűzszünet elfogadására kényszerült, amely szerintem egy olyan fegyvernyugvássá fajul, amely – az általa emlegetett autonómia révén – gyakorlatilag egy meglehetősen nagy terület feletti ellenőrzés elvesztését jelenti. De ellent kell mondanom neki: a 28 tagállam azért egyesíti erőit, hogy ilyesmi a NATO keleti szárnyán ne legyen lehetséges” – szögezte le az államfő.
Székelyhon.ro,

2015. május 22.
Magyar–román–bolgár–szlovák regionális gázszállítási megállapodást kötöttek
Regionális gázszállítási együttműködésről állapodott meg négy állam, Magyarország, Románia, Bulgária és Szlovákia – mondta el csütörtök este az M1 csatornának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A négy külügyminiszter csütörtökön Rigában aláírta azt a megállapodást, amely szerint összekötik és kétirányúsítják gázvezeték-rendszereiket. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ezzel mind a négy ország energiabiztonságát jelentős mértékben növelik.
A magyar közszolgálati médiának nyilatkozva a miniszter megjegyezte, az energiabiztonság Európa számára a legégetőbb kérdés, „és ez különösképpen igaz Közép-Európára”.
Mint mondta, a Nabucco- és a Déli Áramlat gázvezeték-projekt lemondása után a térség államainak újabb lehetőségek és megoldásuk után kell nézniük annak érdekében, hogy új gázbeszerzési forrásokat és útvonalakat találjanak.
„Mindaddig, amíg a térség gázvezetékrendszerei nem lesznek összekötve, és mindaddig, amíg egy nagy stratégiai gázvezeték-beruházás nem valósul meg, addig a közép-európai térségben energiabiztonságról nem tudunk beszélni” – fogalmazott Szijjártó Péter.
A miniszter hozzátette: a partnerek nemzeti költségvetése mellett közösen megpályázandó uniós forrásokból fedeznék a szükséges beruházások költségeit, megjegyezve, egész Európa érdeke a térség energiabiztonsága.
Az EU soros elnöksége, Lettország fővárosában csütörtök este elkezdődött találkozó a negyedik keleti partnerségi csúcs. Az értekezleten elsősorban az ukrajnai helyzetről és az EU, Ukrajna és Oroszország egymáshoz való viszonyáról lesz szó.
Az EU 2009-ben indította el a keleti partnerség kezdeményezést, azzal a céllal, hogy támogassa az érintett országok – Ukrajna, Fehéroroszország, Moldova és a három dél-kaukázusi állam, Azerbajdzsán, Grúzia és Örményország – politikai, szociális és gazdasági reformtörekvéseit.
Angela Merkel német kancellár csütörtökön a törvényhozás alsóházában (Bundestag) elmondott beszédében kiemelte, hogy a német álláspont szerint a keleti partnerségi program nem a bővítési politika eszköze, és nem irányul senki ellen, „különösen nem Oroszország ellen”.
Ugyanakkor senkinek nincs joga megakadályozni bármely országot abban, hogy közeledjék az EU-hoz – hangsúlyozta a kancellár, ismételten elítélve a Krím félsziget „nemzetközi jogot sértő” orosz bekebelezését és Ukrajna keleti térségének destabilizálását.
Krónika (Kolozsvár)

2017. november 29.
Gróf Bánffy Miklós, a sikeres külügyminiszter
Egy erdélyi arisztokrata a magyar külügyek élén – Bánffy Miklós címmel tartott előadást erdélyi körútja sepsiszentgyörgyi állomásán dr. Vizi László Tamás történész. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vendégeként turnézott. Témajavaslatai közül a háromszékiek ezt választották. Mottóul egy Bánffy-idézetet jelölt meg az előadó: „...feladatunk az, hogy a nemzet külpolitikai horizontját emeljük”.
Vetített képes előadásában Vizi László Tamás a külügyminiszterre összpontosított, hisz ez az oldala a kevésbé ismert – mondotta. Vázolta a történelmi hátteret, Trianont és előzményeit, érintőlegesen szólt losonci gróf Bánffy Miklós sokoldalúságáról, és beágyazta külügyminiszteri tevékenységét a bethleni gróf Bethlen István vezette kormány politikájába. Bánffy Miklós 1873. december 30-án született Kolozsváron 60 ezer holdas birtok örököseként. Jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1901-től szabadelvű országgyűlési képviselő, 1906–1910 között Kolozs vármegye főispánja, 1912–1918 között a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, kormánybiztosként az utolsó magyar király, IV. Károly 1916-os koronázási ünnepségének főszervezője. 1918. december 31-én a Székely Nemzeti Tanács megbízottjaként nyugati körútra indult – Bécs, Berlin, Koppenhága, Hága. Céljának tekintette a nyugati közvélemény felvilágosítását a magyarországi helyzetről, ugyanis a nyugati sajtóban csak negatív cikkek jelentek meg Magyarországról. Útja csekély sikerrel járt. 1920 elején Bánffy Angliában tárgyalt, ugyanis január 15-én átnyújtották Apponyi Albertnek, Magyarország képviselőjének a trianoni békeszerződés-tervezetet. A párizsi tárgyalásokon érezhető volt, hogy Lloyd George brit miniszterelnök fogékony a magyarkérdésre, a nemzetiségi arányok szerinti felosztásra, ezért Bánffy informális tárgyalásokat folytatott Londonban. 1920 őszén felmerült, hogy londoni nagykövetté nevezik ki. Végül nem nagykövet, hanem külügyminiszter lett a Trianon utáni, szintén egy erdélyi arisztokrata, gróf Bethlen István által vezetett kormányban.
Külpolitikai célok
Bethlen István a nemzetgyűlésben (parlamentben) 1921. április 19-én tartott miniszterelnöki bemutatkozó beszédében meghatározta a külpolitikai célokat és megnevezte a külügyminiszter feladatkörét. „Magyarországnak bele kell helyezkednie abba a helyzetbe, amelyet a reánk kényszerített trianoni béke alkotott. Magyarország a legutóbbi időkben olyan tanúságát adta belső erejének, higgadtságának és hazafias egységének, hogy mindenki előtt kétségtelen az, hogy az az erő és az a higgadtság lényeges biztosítéka a békének Európa keletén. Elleneink minden rágalmaival szemben bizonyság ez és cáfolat.”
A kormány nyugalommal és önérzettel tekint a jövőbe. A béke végrehajtását az adott szó erejénél fogva kötelességének tartja, de a béke, amely a győzők abszolút kényszerével jött létre, nemcsak kötelességeket ró reánk, hanem számunkra is tartalmaz jogokat – hangsúlyozta a miniszterelnök. Reményét fejezte ki, hogy e jogok érvényesítésében a szerződők ugyanazt a lelkiismeretességet fogják tanúsítani, amellyel Magyarország lép e kérdések elé. „Abban a feltételezésben, hogy szomszédaink azoknak a rendkívüli előnyöknek élvezetében, amelyeket nekik a béke biztosít nem fognak megfeledkezni azokról a kötelességekről sem, amelyeket velünk szemben szerződésileg vállaltak. Itt eleve hangsúlyoznom kell, hogy egy pillanatra sem feledhetjük el azt a belső szellemi és kulturális kapcsot, amely minket más uralom alá került véreinkkel elválaszthatatlanul összefűz. Ez álláspontunk annál kétségtelenebb, minthogy éppen a béke a nemzetiségi elv széles hangoztatásából keletkezett. A természet adta gazdasági és kereskedelmi szükségességek megjelölik azt az utat, amely a legközelebbi szomszédainkkal való viszonyaink rendezéséhez szükséges” – hangoztatta a kormányfő. Bethlen István kijelentette, egy irányultsága lehet csak külügyi politikánknak, amelyet rendíthetetlenül követni akarunk: orientációnk egyedül magyar lehet. Emlékeztetett, hogy megszűnt a királyi hatalom, valamint Magyarországnak az osztrák tartományokkal elválaszthatatlan és együttes birtoklása, ami az 1867. évi kiegyezés hozadéka volt. Ezek következményeit a békekötés után fogja levonni a kormány, mivel a béke a nagyhatalmak ratifikációja után válik érvényessé, tehát addig az időpontig nem is volt lehető, hogy a kormány ezzel a kérdéssel foglalkozzék.
A külügyi tárca felelőse
Bánffy Miklós, a „mindenkivel egy nyelven tudó” külügyminiszter 1921. április 14. és 1922. december 19. között töltötte be a tisztséget.
A politikus úgy vélte, a diplomáciai eljárás nem rejtélyes boszorkánykonyha, nem különbözik semmiben a borjúvásártól, az eladó magas árat kér, a vevő alacsonyat kínál, az eladó dicséri a borjút, a vevő pedig ócsárolja. Bánffy megjelölte a magyar külpolitika prioritásait: a győztes hatalmakkal, az utódállamokkal és a Nemzetek Szövetségével való viszony javítása. Ennek érdekében Bánffy szerint mérsékelt, türelmes és kíméletes külpolitikát kell folytatni, „őszinte jóakarattal és minden hátsó gondolat nélkül”.
Elutasította az irredenta hangoskodást. Mérsékelt, higgadt politikáját számos bírálat érte. Bánffy külügyminiszteri ars poeticája így fogalmazható meg: „Aki felelős állásban van, az felelős a békéért és a békés fejlődésért, mert csak úgy fejlődhetünk, ha a reálpolitika és a rajongás a nemzet szolgálatára összefognak és egyetértenek”. Ha csak a rajongók és a kalandorok vezetnék a nemzetet, akkor ez meg nem érdemelt megalázáshoz és pusztuláshoz vezetne, jelentette ki. A románok történelmi lehetőséget szalasztottak el a magyar–román viszony konszolidálására, ugyanis 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után felszabadítóként ünnepelte volna őket az ország, ha nem kezdenek fosztogatni és nem lekezelőek a lakossággal. Ez a lélektani pillanat azonban elmúlt. „Pedig a lélektani erők döntik el a nemzetek külpolitikáját, az anyagi érdek eltörpül mellette” – vélte.
Bánffy szerint a cseh elnökkel, Masarykkal lehetett egyezkedni, és ekkoriban Felvidéken volt a legkevesebb probléma, mert Masaryk a kisebbségvédelmi törvények szellemét is be kívánta tartani. A revízió kérdésében azt vallotta, ha barátságos viszonyt akarunk valamelyik szomszéddal, ez másként el nem képzelhető, mint úgy, hogy irányában a „nem, nem, soha” álláspontjáról le kell mondani. Ezzel kapcsolatban viszont tudta, hogy a magyar gondolkodás nem ítéli meg ezt az álláspontot pozitívan, hanem jogfeladással fogja vádolni.
Meggyűlt a baja a régi vágású, dualista gyökerű adminisztrációval. Ez egy lenéző, birodalmi diplomácia, ami Bánffy szerint már a dualista monarchia idején is káros volt, mert nem barátságot épített, nem békülni akart például a balkáni nemzetekkel, hanem elidegenítette őket. De akkor legalább még volt birodalmi alapja, míg egy kis közép-európai országként már nevetséges is és minden alap nélküli, ha fennhéjázunk és packázunk a szerbekkel és más környező országokkal, mondotta.
Sopron és környéke
Vizi László Tamás vázolta a Bánffy Miklós külügyminisztersége idején történt külpolitikai eseményeket. 1921-ben június 10–23-a között csehszlovák–magyar tárgyalásokat folytattak Bruckban és Marienbadban. Magyarországot Teleki Pál és Bánffy Miklós, Csehszlovákiát Edvard Beneš képviselte. Előtérben gazdasági kérdések álltak. Augusztus 8-án aláírták Rigában a szovjet–magyar fogolycserére vonatkozó egyezményt. Augusztus 20-áról 21-ére virradó éjjel a magyar csapatok bevonultak a szerb megszállás alatt levő Újszegedre, augusztus 22-én Baranyába, Pécsre. 1921. augusztus végén Prónay Pál és Héjjas Iván különítményei bevonultak a trianoni békeszerződésben Ausztriához csatolt nyugat-magyarországi területekre. Augusztus 29-én az Amerikai Egyesült Államok különbékét kötött Magyarországgal. 1921. szeptember 3-án Magyarország és Bulgária kereskedelmi megállapodást kötött. Szeptember 24-én Apponyi Albert, a magyar kormány főmegbízottja a Népszövetségben kérte, hogy a közgyűlés halassza el a döntést Magyarország felvétele ügyében a következő ülésszakig, Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolása végrehajtása körül támadt viszály miatt. Szeptember 26-én Bánffy Miklós Edvard Benešsel tárgyalt Brünnben. Beneš közvetítőként lépett fel Magyarország és Ausztria közt, támogatta Magyarország igényét Sopronra és környékére. Október 11–13-a között olasz közvetítéssel osztrák–magyar tárgyalások zajlottak Velencében. A magyar küldöttséget Bethlen István miniszterelnök és Bánffy Miklós külügyminiszter vezette. Megegyeztek abban, hogy Sopron és környékének hovatartozásáról népszavazás döntsön. December 14–16-a között népszavazást tartottak Sopron és környékén. 24 072 szavazatból 15 343 a Magyarországhoz, 8227 az Ausztriához való tartozást támogatta, 502 érvénytelen volt.
Az október 20–24-e közötti napokat 2. királypuccsként tartják számon: akkor zajlott IV. Károly második visszatérési kísérlete. Október 23-án az antanthatalmak tiltakoztak Károly visszatérése ellen, Csehszlovákia és Jugoszlávia részleges mozgósítást rendelt el. December 16-án Ausztria és Csehszlovákia ötéves szerződést kötött. Kötelezték magukat a saint-germaini és a trianoni békeszerződés határozatainak maradéktalan végrehajtására. 1922. február 8-án Magyarország és Ausztria kereskedelmi egyezményt kötött. Augusztus 31-én Csehszlovákia és Jugoszlávia kölcsönös segélynyújtási szerződést kötött egy esetleges magyar támadás elhárítására. Szeptember 18-án Magyarországot felvették a Népszövetségbe. Október 19-én Magyarország és Észtország kereskedelmi szerződést kötött. November 22-én Magyarország és Csehszlovákia kereskedelmi szerződést kötött. 1922. szeptember 9-én a török hadsereg elfoglalta Szmirnát. Bekövetkezett Lloyd George brit miniszterelnök bukása. Októberben Mussolini hatalomra jutott Olaszországban. Repedezni kezdett a Párizs környéki békék rendszere, háttérbe szorult a teljesítési politika. Bánffy ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy ha barátságos viszonyt akarunk valamelyik szomszéddal, irányában a „nem, nem soha” álláspontjáról le kell mondani. Felfogását éles bírálatok érték. 1922. december 19-én benyújtotta lemondását.
Epilógus
A számbavétel után nagyot ugorva Bánffy igen beszédes megnyilvánulásával zárta előadását Vizi László Tamás történész. A II. bécsi döntést követő napon, 1940. szeptember 1-jén Bánffy Miklós a kisebbségi sorsból megszabaduló honfitársaihoz írt kiáltványában megfogalmazta: „Legyünk bölcsen megértők azok iránt, akiknek szintén otthona Erdély. Csak így maradhatunk méltók Erdély földjéhez.” Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)