Hírsaláta
HATVANÉVES A KOLOZSVÁRI RÁDIÓ. Szubjektív, de reprezentatívnak szánt válogatással jelentkezik megalakulásának 60. évfordulóján a Kolozsvári Rádió. A Donát 160 Egyesülettel karöltve, digitalizált változatban adja közre az elmúlt 60 év felvételeit tartalmazó cédét, amelyet közönségtalálkozón mutatnak be ma 18 órától a Kolozsvári Rádió hangversenytermében (Kolozsvár, Donát út 160.). Ugyanitt levetítik az évfordulóra készült, Kolozsvári Rádió 60 című riportfilmet. A Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége céljának és feladatának tekinti a szalagtári felvételek folyamatos digitalizálását, megőrzését és közkinccsé tételét.
HUSZONÖT ÉVE LOPJÁK ERDŐINKET. Románia a tizenharmadik helyen áll erdősítés tekintetében, ami 5,1 százalékkal alacsonyabb az európai átlagnál. A számvevőszék legutóbbi jelentéséből kiderül, naponta 41 hektár erdőt termelnek ki, zömüket törvénytelenül. 1990–2011 között 80 millió köbméter fát vágtak ki (366 000 hektár területről) az állami erdőkből, melynek értéke minimális áron számolva is meghaladja az 5 milliárd eurót. A fakitermelés éllovasa az az osztrák Schweighofer, mely épp most épít fafeldolgozó és -kitermelő üzemet Rétyen. (Puterea)
FEJÜNK FÖLÖTT OROSZ REPÜLŐK. Orosz szakértők két egymást követő megfigyelő repülést hajtanak végre Románia és Magyarország területe felett a Nyitott Égbolt Szerződés alapján – közölte Szergej Rizskov, a nukleáris vészhelyzetek mérséklésével foglalkozó orosz központ vezetője. A fegyvertelen repüléseket május 25-e és 31-e között indítják, az orosz repülőgép a bukaresti, illetve a kecskeméti repülőtérről száll fel. Az ellenőrző repüléseket lehetővé tevő Nyitott Égbolt Szerződést 1992-ben írta alá 27 állam Helsinkiben, azóta további hét ország csatlakozott. (România liberă)
ÁRAD A DUNA. Vészesen megnőtt a Duna vizének hozama az elmúlt napokban: 600 centiméterrel haladja meg az árvizet jelző szintet. (Cotidianul) NAGYOK KÖZÉ KÍVÁNKOZIK PONTA. Victor Ponta levélben kérte Traian Băsescut, hogy ő vehessen részt az Európa Tanács keddi ülésén, de a kérést az államelnök még válaszra sem méltatta. Különben e napon a miniszterelnök is Brüsszelben tartózkodik az európai szocialisták találkozóján. (TVR) ÖT ÉV, ÉS ITT AZ EURÓ. 750 millió eurót kölcsönöz Románia a Világbanktól az adóhatóság megreformálására. A hitelt egy új négyéves stratégiai partnerségi szerződéssel hagyta jóvá a nemzetközi hitelező. A megállapodás értelmében az adó- és pénzügyi rendszer megerősítése mellett az állami vállalatok teljesítményének javítására, a tőkepiac, az ingatlan- és energiapiac fejlesztésére költheti a kölcsönt Románia. A hitel futamideje 18 év. A szerződés is segíteni fogja Romániát, hogy mielőbb csatlakozzék az eurózónához. Románia a 2014-es konvergenciaprogram alapján 2019-ben vezetné be az eurót. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Ki koordinálta a Schweighofer rétyi földvásárlását? (Fizetett hirdetés)
Homályos tulajdonosi hátterű cég vásárolta fel, majd adta tovább a Holzindustrie Schweighofernek azt a 70 hektárnyi földterületet Réty határában, ahol az osztrák cég új fűrészüzemének építkezési munkálatai jelenleg is zajlanak. A történetben a számtalan kérdőjel mellett egy visszatérő elem van: Olosz Gergely háromszéki üzletember, aki a földvásárlás idején még az RMDSZ szenátora volt, jelenleg a Schweighofer ügyvédje.
Bár a volt politikus közvetlenül nem köthető az ügylethez, számos jel utal arra, hogy jóval nagyobb volt a szerepe a rétyi befektetés megvalósulásában, mint amennyit eddig a közvélemény elé tárt. Ez azért problémás, mert a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló, 2006/96-os törvény 16. cikkelye 2. bekezdésének f alpontja kimondja: a honatyák nem lehetnek tagjai gazdasági érdekcsoportoknak. A beruházásról szívesen nyilatkozó Olosz korábban azt állította, az osztrák cég vezetőjével fenntartott személyes kapcsolatainak köszönhető, hogy a Schweighofer a Kovászna megyei település mellett döntött. Azt is hangoztatta, hogy ő maga egy évvel a bejelentés előtt tudta: Rétyen létesül majd a Schweighofer következő fűrésztelepe. A telkeiket eladó vagy elcserélő rétyi gazdák némelyike feltételezte, a beruházás bejelentése előtt néhány hónappal elkezdődött földvásárlást Olosz koordinálta, volt, aki ugyanis vele egyeztetett. Tény, hogy az üzletet nyélbe ütő Rutega Kft. székhelye Olosz Gergely személyes lakhelyére volt bejegyezve. Később pedig egy olyan címre, ahol egy másik, az Olosz család érdekeltségébe tartozó cég is működik, és ahol a bérleti szerződést Olosz Gergely testvére, Olosz Szabolcs írta alá. Ugyanakkor nem tudni, ki nyert az üzleten: minden jel arra mutat, hogy mind a Rutega Kft.-t, mind annak tulajdonosát, a svájci Rutega AG-t strómanok révén irányítják a háttérből. A történet 2012 augusztusában indul, amikor egy három évvel azelőtt alapított kis ingatlanfejlesztő cég, a Rutega Kft. áttette székhelyét Kolozsvárról Sepsiszentgyörgyre, a Kórház utca 16/B-re. Ez Olosz Gergely személyes lakcíme.
A cég 2012 végén, 2013 elején elkezdte felvásárolni a Réty határában, a vasút mentén található telkeket. A Rutega fáradságot és pénzt nem kímélve türelmesen kibogozta a bo-nyolult telekviszonyokat, kezelte akár az örökösi konfliktusokat, tárgyalt a néhol magukat megmakacsoló helyiekkel, és minden költséget állt.
A gazdák többnyire szívesen adtak túl földjükön. Annál is inkább, mert – mint megtudtuk – a Rutega korrekt árat (hektáronként 10–20 ezer lejt) ajánlott, vagy pedig másfél-kétszer akkora, jó minőségű termőföldet adott cserébe.
A Rutega két helyi közvetítővel dolgozott. Úgy tudjuk, a szerződéseket maga a Rutega igazgatója, Horhát Kund Lehel intézte. Egyik gazda azonban Olosz Gergellyel is beszélgetett, amikor Sepsiszentgyörgyre, a Kórház utcába kellett elvinnie egy iratot. A politikus-üzletember arról érdeklődött tőle, hogy lehetséges-e a földeket ott felvásárolni, és tudott arról is, hogy neki (mármint a gazdának) cserébe más földek kellenek.
Az ilyen módon felvásárolt, összesen 70 hektárnyi földterületet kitevő, közel ugyanennyi telekkönyvön szereplő mintegy 90 parcellát a Rutega Kft. 2013. március 29-én továbbadta az osztrák fafeldolgozó vállalat romániai cégének, a szászsebesi Holzindustrie Schweighofer Kft.-nek, amely azokat egy telekkönyvre, a 24859 számúra tette át.
Mire elérkezett a projekt bejelentésének napja, az összes földterület a Rutega Kft. nevén szerepelt; az utolsó területekre március 27-én kötöttek adásvételi szerződést. Március 28-án háromszéki politikusok, Olosz Gergely, Tamás Sándor tanácselnök és Mircea Duşă Hargita megyei képviselő sajtótájékoztatót tartottak, ahol a Holzindustrie Schweighofer bejelentette szándékát, hogy Rétyen újabb fűrésztelepet hoz létre.
A létesítmény évi 800 ezer köbméter rönkfát lesz képes feldolgozni, a beruházás összértéke 150 millió euró, és 650 új munkahely létrehozását jelenti Kovászna megyében – hangzott el a sajtótájékoztatón. Gerald Schweighofer cégvezető többek között kijelentette, Olosz Gergely szenátor győzte meg, hogy ebben a térségben építse új gyárát.
Gerald Schweighofer elmondása szerint nem dolgoznak offshore cégekkel, a profitot nem külföldre küldik, tavaly a legnagyobb adófizetők közt voltak Romániában, a profit 90 százalékát az országban fektették be az utóbbi tíz évben.
A bejelentés másnapján a Rutega a szisztematikusan felvásárolt területeket egyben eladta a Holzindustrie Schweighofernek. A fafeldolgozó cég megkeresésünkre nem árulta el, mennyiért vásárolta meg a területet.
A Rutega Kft. egy svájci cég, a Rutega AG százszázalékos tulajdonában áll, azonban egy jogi kiskapunak köszönhetően nem tudni, hogy ennek a cégnek ki a tulajdonosa, és így végső soron ki profitált a rétyi telekügyletből. Annyit tudunk, hogy a cég igazgatótanácsának vezetője és egyedüli tagja 2010 óta egy Lino Luciani nevű személy, akinek jelenleg 15 cégben van valamilyen funkciója, 2006 óta pedig több mint 30 céghez volt köze.
Nem tudni, ki a telekügylet végső haszonélvezője. A Rutega AG ún. „bearer share” (bemutatóra szóló részvény) alapon működő cég: ez azt jelenti, hogy a tulajdonos az a személy, akinek a birtokában van ez a részvény.
A bemutatóra szóló részvény nem névre szóló, és bármikor átruházható, a tranzakciónak pedig semmilyen nyoma nem marad. Egy tulajdonosváltás ebben a konstrukcióban egyszerűen annyi, hogy a részvényt a maga fizikai valójában átadják az új tulajdonosnak. Így gyakran előfordulhat az, hogy még az igazgató és az igazgatótanács sem tudja, ki a tulajdonosa a cégnek, melyet vezet. A Rutega AG kérdésünkre azt válaszolta, hogy Olosz Gergelyt Kovászna megyei szenátorként ismerték meg. „Olosz úr ismeri a helyi gazdasági infrastruktúrát és ennek az országnak a lehetőségeit” – áll a válaszban. Horhát Kund Lehel, a romániai cég ügyvezetője azt írta, „Olosz Gergely szenátor urat a Schweighofer csoport által ismertem meg, arról pedig, hogy a Schweighofer csoport milyen támogatást kapott Olosz úrtól, nem rendelkezem konkrét információkkal” – így Horhát. A Transindex.ro portálon megjelent tényfeltáró riport rövidített változata. A teljes szöveg ezen a linken olvasható: http://itthon.transindex.ro/?cikk=23339. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szoboravató Rétyen (Nemzetközi fúvóstalálkozó)
Sepsiszentgyörgy és Réty lakói részesülhettek a XXIII. Nemzetközi Fúvóstalálkozó nyújtotta élményben szombaton és vasárnap. A szervező és házigazda Réty együttese mellett Abony és Tótkomlós zenekarai folytatták Sepsiszék immár közel negyedszázados zenei hagyományát.
Megemlékező istentiszteletet tartottak Rétyen az elhunyt fúvósok és Kelemen Antal néhai karnagy emlékére, Deák Botond helybeli lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Július 12-én, szombaton bensőséges hangulatú ünnepség helyszíne volt a rétyi zeneterem előtere. A Kováts András Fúvósegyesület, a rétyi fúvószenekar újjászervezésének 35. évfordulójára emlékeztek, leleplezték a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kelemen Antal karmester, iskolaigazgató-tanár és következetes művelődésszervező mellszobrát.
A szobor alkotója, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész elmondta, hogy többszörös kihívás volt számára megformálni annak az embernek arcát, akihez személyesen is sok-sok szál kötötte. A hatvantagú helybeli fúvószenekar zenés nyitánya után szólásra emelkedtek a fúvósmuzsika és zenei mozgalom barátai, Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, majd Dálnoki Lajos, Réty község polgármestere, aki – a zenekar tagjaként – karmesterének több mint három évtizedes múlhatatlan érdemeire emlékeztetett, kiemelve azt, hogy európai magasságba emelte egy székely faluközösség zenei életének gyümölcseit, és felolvasta a helyi önkormányzat határozatát, amely alapján ez alkalommal Kelemen Antalt, a helybeli Antos János-iskola igazgató-tanárát, az Erdélyi Közművelődési Egyesület Nagy István-díjas karnagyát, fúvósszakosztályi elnökét post mortem Réty község díszpolgárává nyilvánították. A díszoklevelet a karnagy felesége, Kelemen Judit nyugalmazott tanítónő és családja vette át. Réty az erdélyi magyar fúvósmuzsika Mekkája lett – hangsúlyozta Guttmann Emese, aki édesapjával, néhai Guttmann Mihállyal, a szövetség örökös tiszteletbeli elnökével nagyra értékelte Kelemen Antal és a helybeli fúvósegyesület kitartó munkáját. Az emlékünnepség közművelődési jelentőségéről szólt Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, majd Bedő Zoltán közíró méltatta Kelemen Antal karnagyot, a szobrot ft. Szabó Lajos címzetes kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia lelkésze szentelte fel, emlékeztetve a hallgatóságot arra a felső-háromszéki jeles római katolikus családra, amelyből Kelemen Antal is vétetett. Áldást mondott Deák Botond lelkipásztor. Az est kiemelkedő eseménye a rétyi zenei életről szóló rövid film levetítése, amelyet Laczy Károly felvételei alapján készített az Inárccsal szomszédos Dabas Televízió. Inárcs Réty község testvértelepülése, és Laczy Károly egykori polgármester szoros barátságot ápol ma is a Kelemen családdal és a helyiekkel. Maksai József karmester köszönetet mondott azoknak, akik támogatták a szoborállítást. Az emlékünnepség záradékául elhelyezték a szobornál a kegyelet virágait, közreműködött a helyi zenekar, és elhangzottak himnuszaink.
Kelemen Antal /Kézdialmás, 1946. febr. 17. – Réty, 2011. nov. 29./
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

TUSVÁNYOS 2014
Kérdezz-felelek Tamás Sándorral és Borbollyal: autonómia, romák, Schweighofer-ügy
Két megyei elnök versus két újságíró: válaszok kényes és kevésbé kényes kérdésekre Tusványoson.
Kérdezz-felelek: 2 megyei elnök versus 2 újságíró. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke válaszolt kényes és kevésbé kényes kérdésekre szombaton délután a 25. Tusványoson. A két politikust Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője és Kozán István, a Csíki Hírlap főszerkesztője kérdezték.
Balázsi-Pál Előd először a székelyföldi megyék közti együttműködésre és a tanácselnökök közti viszonyra kérdezett rá: míg 2008-ban együtt kampányoltak, és komoly együttműködés mutatkozott a két megye között, mintha most kevésbé a közös munkán lenne a hangsúly.
Borboly szerint a szándékok szintjén nem változott semmi, de a közigazgatás és a bürokrácia útvesztőiben minden jó ügy elveszhet, pl. a közös tanácsülések szervezését a jelenlegi törvények nem engedik. Tamás Sándor egy konkrét példával is illusztrálta, hogy bár az akarat megvolt, egy fejlesztési kérdésben, a székelyföldi hulladékgazdálkodás kapcsán nem sikerült közös uniós pályázatot erre leadni, a jogszabályok, a bürokrácia és Székelyudvarhelyen egy magáncég megjelenése lehetetlenítette azt el.
Társadalomszervezés terén viszont a tanácselnökök és a polgármesterek egyeztetnek, megbeszélnek különböző témákat, és rengeteg közös rendezvényük van (Székely családok napja, Székely ruházati alap, a Székely vágta, a Székelyföldi Grafikai Biennálé, a Székelyföldi Fotóbiennálé stb.) Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei tanács volt elnökével is szerveztek közösen programokat, Maros megye polgármestereivel most is vannak programjaik, és működik a Székelyföldi Önkormányzati Tanács, amelynek a székelyföldi polgármesterek 95%-a tagja.
Székely termék: erősség lehet
Hargita megyében a tejfeldolgozók kezdenek beindulni Csomafalván, Gyimesközéplokon, megmentésre került a székelykeresztúri vajgyár, Konstancán megnyílt a székely termék üzlet – reagált Borboly Kozán felvetésére, miszerint Csíkszeredában bezárt a helyi székely termékek boltja. Felhívta a figyelmet, hogy e termékek népszerűsítése és a kisvállalkozók sikere mindenki közös felelőssége, vásárlással lehet a helyi gazdaságot fenntartani. Hatvan-hetvenéves emberek – a termelők – versenyeznek a multikkal, kell a fiatal generáció, szükség van a fiatal gazdákra – hangsúlyozta. Jó hír, hogy Hargita megyében nőtt a gazdálkodók aránya, és egyre többen vesznek részt tanfolyamokon.
Tamás Sándor elmondta, minden hónapban van a városokban helyi termék vásár, aminek hátterében sok logisztika és háború van a hatóságokkal, azért, hogy a három kötés saját termesztésű zellert áruló néni kipakolhasson.
Borboly szerint pl. fél hektáron ribizlit termelve jobban meg lehet élni, mintha valaki reggeltől estig robotol egy gyárban minimálbérért. A nyugati rabszolgamunka is lehet perspektíva, sokan gyűjtenek pénzt és s hazajönnek. Kozán felvetésére, miszerint állítólag menekülnek az emberek a Hargita Megyei Tanácstól, Borboly leszögezte: nehéz ott dolgozni, mert mindennel foglalkoznak, legjobb esetben 200 euró a bér, eközben meg a munkatárs millió eurós elszámolásokat ír alá – aki nem bírja cérnával, az elmegy, de kerül helyette más. Valóban tíz-tizenkét órát kell dolgozni, de közben tapasztalatot szereznek a munkatársak, aki egy évig náluk dolgozik, majd elmegy, utána megcélozhatja az ezer eurót.
Hely az RMDSZ-en belül, kormányzati szerepvállalás haszna
Az RMDSZ-en belüli erőviszonyok tekintetében hol állnak a tanácselnökök, benne vannak a top 5-ben? „Vékonydongájú fiú vagyok, vidékről jöttem, nem szólok bele a nagypolitikába” – poénkodott Balázsi-Pál Előd kérdésére Tamás Sándor. Komolyra fordítva a szót, úgy fogalmazott: „a nulladik körben is benne vagyunk, és formálisan az elsőben is”.
Hargita megye tanácsa költségvetésében nem jelent különbséget, hogy az RMDSZ kormányon van vagy sem – mondta Borboly.
Tamás szerint a napi működés szintjén segít, ha vannak a kormányban emberei a szövetségnek, de persze a „kéne valami pénz” nem elég, kellenek ötletek, pályázatok. Ha az megvan, akkor tud működni az érdekkijáró politizálás. Van pénz az országban, de az a kérdés, ott vannak-e a képviselőink, akik elmondják, mire kellene nekünk finanszírozás, s ha nincsenek ott, a pénzt nélkülünk osztják el – vázolta a helyzetet.
Roma integráció
Kozán egyik kérdése a községi, városi romák integrálására vonatkozott. Borboly röviden úgy válaszolt, próbálnak ezzel is foglalkozni, minden jó ötlet itt is elkel. Tamás Sándor elmondta, a roma integráció szerinte önként vállalt önkormányzati feladat, Kovászna megyében van egy program, közösen egy bukaresti alapítvánnyal óvodaépítést terveznek és roma óvodások támogatását, jó fél év múlva lesz ennek kifutása, uniós támogatás nélkül nem megy.
Párbeszéd a románsággal, autonómia
Meg kell keresni az utat, hogy a románsággal közös asztalhoz üljünk, vegyenek részt a helyi termék projektben, ha nekik megéri, közös ponton vagyunk; a problémák hasonlóak, a fiatalok elvándorlása a román és magyar közösséget is érinti – ha ezeket kibeszéljük, és közös pontra helyezkednek, akkor lesz eredmény, vélte Borboly.
Tamás Sándor szerint nyilvánvaló, hogy a románok nélkül a parlamentben nem lehet megszavaztatni az autonómiát, de kell egy világos vonalvezetés, hogy mit akarunk; lehet korrekt módon a románokkal szemben politizálni, beszélgetni a román emberekkel, tiszteletben tartva az ő nemzeti identitását, és hangsúlyozva a magyar identitás fontosságát sokakat ki lehetett billenteni „nemzetállami hitéből” – fogalmazott.
Borboly hiányosnak tartja a románok felé történő kommunikációt, az erdélyi románság érdekeire való apellálást az autonómiáról való diskurzusban. Hiányolja, hogy amikor az esti tévéműsorokban egyes adókon a romániai magyarság törekvéseit járatják le, miért nincs ott például Izsák Balázs SZNT-elnök. Sokkal sikeresebbek lennénk, ha összehangolnák, hogy ki mivel foglalkozik, helye lenne ebben az együttműködésben Kelemen Hunor mellett Szász Jenőnek és Toró T. Tibornak is – fogalmazott. Borboly úgy fogalmazott, az egyik legfontosabb stratégiai cél Maros megye és Marosvásárhely visszanyerése, mindenkinek segítenie kellene abban, hogy legyen közös magyar jelölt 2016-ban.
Tamás Sándor szerint is értelmes munkamegosztásra lenne szükség, buta, aki azt mondja, nincs helye más pártnak a romániai magyar közéletben, van élet az RMDSZ-en kívül is, de szükség lenne egy definíciótárra, hogy ugyanazt értsük, ha valamit mondunk. Például azzal az EMNP-szlogennel, miszerint „Székelyföld a székelyeké”, nem ért egyet, hiszen 12 évi képviselői pályafutása során eleget hadakozott az ellen a mentalitás ellen, hogy „Románia a románoké”. Székelyföld a székelyek mellett a románoké, cigányoké, örményeké, szászoké is, és élnek itt olyan magyarok is, akik nem székelyek – magyarázta. Nem önrendelkezést, hanem területi autonómiát akarunk a Székelyföldön, de ha az autonómia szó sem tetszik, akkor különleges státusú régiót akarunk – ez a kifejezés már érthető az angolok számára is – érvelt a fogalmi keretek tisztázásának fontossága mellett.
Schweighofer-ügy A rétyi fafeldolgozó kapcsán Balázsi-Pál Előd azt kérte, sorolják föl a pró és kontra érveket az osztrák beruházás kapcsán. Borboly Csaba szerint ez a háromszékiek és a háromszéki politikusok hatásköre, ezért nem kommentálja, viszont hangsúlyozta: Hargita megyében lassan ötödik éve foglalkoznak a fenntartható erdőgazdálkodással, hiszen sok kis fafeldolgozó van, ezek adják a nem állami munkahelyek jó részét Hargita megyében, őket segítik. Szerinte az lenne a fontos, hogy a nyersanyagot ne Kínába vigyék, miközben Romániába behozzák a külföldi építőanyagot, „zárjuk rövidre a kört”, épüljenek fából a házak, a közbirtokosságokat meg kell győzni, ne adják el idegennek a fát, akkor a Schweighofer vagy a kínai vevő nyersanyag nélkül maradna – mindez rajtunk is múlik – fogalmazott.
Tamás Sándor szerint van egy adag érzelmi töltet a beruházást ellenző, szakmailag eléggé fel nem készült civil szervezetek megközelítésében, és azzal szemben erős szakmai érvek hozhatók fel. Erdésztechnikus is vagyok, harminc éve végeztem, értek a szakmához – tette hozzá. Mielőtt a Schweighofer-beruházást bejelentették, a tanács konzultált a szakma képviselőivel, a fában érdekeltekkel: erdőtulajdonosokkal, erdőgazdálkodókkal, fafeldolgozókkal, rönkszállítókkal, és „senki nem mondta, hogy nem”. Volt, aki kérdőjeleket fogalmazott meg, mások azt mondták, hogy együttműködnének az osztrák cég vezetőivel, technológiák, nyersanyag adásvételéről.
A Schweighofernek Háromszéken elenyésző erdőtulajdona van, nem a más erdejét fogja kivágni, hanem felvásárolja azét, aki eladja neki, ez szabadpiaci kérdés – fogalmazott. Az erdő 95%-a magántulajdonban van – hívta fel a figyelmet. Rétyen népszavazást tartottak, amelyen a lakosság 75%-a részt vett, és 97% azt mondta, hogy igen. Százötven-kétszáz fős helyi közmeghallgatásokat tartottak, az emberek egyedüli kérdése az volt, mikor lehet munkahelyre jelentkezni – jelentette ki Tamás Sándor. A munkahelyek kérdése nem elhanyagolandó, 650 új munkahely létesül a gyár felépítésével, és az azt kiszolgáló beszállítók további kétezer embernek biztosítanak munkát.
A Transindex tudósítója felvetette, szélesebb körű közvitát kellett volna szervezni a beruházásról, hiszen az erdő nagy része ugyan magántulajdon, de mégiscsak egy közös érték, erőforrás. Miért nem történt meg ez a szélesebb közvita, és miért nem kért a megyei tanács környezeti hatástanulmányt a beruházásról? Tamás Sándor szerint hibás a kérdésben rejlő állítás. „A megyei önkormányzat negyven jóváhagyást kért a különböző államigazgatási intézményektől, köztük a környezetvédelmi hivataltól egy környezetvédelmi tanulmányt, ami egyébként is jóváhagyás, 92 oldal, ezt közvitára bocsátották Réty községben és az interneten, beérkezett 12 észrevétel, amely után a környezetvédelmi államigazgatási hivatal kiadta a jóváhagyását az építkezési engedély kiadására” – magyarázta.
Felvetésünkre, miszerint a bürokratikus feltételek teljesítésén túlmenően – ezek a környezetvédelmi tanulmányok ugyanis ebbe a kategóriába tartoznak – egy valós hatástanulmánynak is el kellett volna készülnie, amely nemcsak a gazdasági és erdészeti, hanem a természet- és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe veszi, és amelynek elkészítésében civil szervezetek, szakértő biológusok, ökológusok is részt vesznek, a tanácselnök azzal válaszolt, szerinte a törvény dönti el azt, hogy mi a „valós hatástanulmány”, mit kell tartalmaznia, milyen szakemberek kell elkészítsék, és ki kell őket felkérje.
A törvény szerint a megyei tanácsnak kötelessége a környezetvédelmi igazgatóságtól kérni egy jóváhagyást. „Azt is a törvények határozzák meg, a környezetvédelmi hatóság mit kell csináljon ahhoz, hogy egy ilyen környezetvédelmi hatástanulmányt elvégezzen” – tette hozzá. Két civil szervezet beperelte a megyei tanácsot a törvényszéken éppen ebben a kérdésben, és a törvényszék elutasította a keresetüket – közölte.
Vázolta: nem a megyei önkormányzat kell felkérést fogalmazzon a hatástanulmány elkészítésére, a megyei önkormányzat hatásköre mindössze az építkezési engedély kiadása vagy ki nem adása. Az építkezési engedély kiadását feltételekhez kötik. Van egy csomó kötelező jóváhagyás, és van, amit – tekintetbe véve a beruházás nagyságát – lehet kérni pluszba. A Kovászna Megyei Tanács a kötelezőeken túlmenően kérte ezeket is, pl. régészeti szakfelügyeletet, amire a törvény egyébként nem kötelezte. „Törvényességi szempontból mindent lefödtem, még azt is, ami nem lett volna kötelező. A következő szint az, hogy az államigazgatási intézmények elvégzik a munkájukat” – magyarázta. Ezek az intézmények kétrendbeli eljárásban negyven engedélyt adtak ki a cégnek, és ezután a megyei önkormányzat összehívta ezeket az igazgatókat, akik megszavazták, hogy kiadhatjuk az építkezési engedélyt a cégnek. „Ezek után nem tudom, még mást mit lehetett volna tenni” – fogalmazott Tamás Sándor.
A fenyő százhúsz éves korára odaérik, hogy ki kell vágni, a fakitermelés nem ördögtől való dolog, üzemtervek vannak, a székelység ősidők óta a fakitermelésből él meg – tette hozzá még mindehhez Borboly Csaba.
Transindex.ro

Közelebb az első világháború háromszéki emlékeihez
Hogyan készültek a háromszékiek a nagy háborúra? Melyik járásból hány férfit mozgósítottak? Mit tett a hátország? Hogyan menekültek a román betöréskor, és miként, hányan tértek vissza? Hogy élték meg a háború utáni igazságtalanságokat, megaláztatásokat a hősök? – minderről kimerítő előadásokban számoltak be az első világháború kitörésének századik évfordulójára a Kovászna Megye Tanácsa által szervezett emlékkonferencián kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
József Álmos helytörténész, a Mire a falevelek lehullanak című, első világháborús emlékeket tartalmazó kötet szerzője levelek, fényképek segítségével az első világháborúban részt vett háromszéki származású embereket mutatott be, valamint háromszéki vonatkozású közérdekű dokumentumokat ismertetett. Vetített képes előadásában haditudósítóról, dálnoki és csernátoni bevonultakról, rétyi katonák hazaküldött leveleiről, a magyar és orosz katonák fegyverszünetben töltött közös koccintásairól, a sepsiszentgyörgyi Ferencz József Kórházban kialakított sebesültellátóban született naplóról, a katonák halálhíréről szóló értesítőkről mondott történeteket, közel hozva a hallgatósághoz a háború emberi arcát is.
Románia háborúba lépését, a román betörés háromszéki történetét, a lakosság kétségbeesett menekülését ecsetelte Cserey Zoltán muzeológus, történész, aki a Sepsi Református Egyházmegye korabeli feljegyzéseiből tudja, hogy a harminckilenc falu közül harminc településről a lakosság többsége elmenekült, hat faluból kevesebben, háromból pedig szinte alig. Az úti cél Békés megye volt, ahol közel fél évet töltöttek a menekülők szeptembertől februárig, amikor különvonattal térhettek haza. Eközben itthon óriási pusztítást, rablást végeztek a románok, köztük is leginkább az árapatakiak és a hidvégiek – ismertette az előadó.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mesteri tagozatos sepsiszentgyörgyi történészhallgatója Három­szék a nagy háború küszöbén címmel tartott ismertetőt. Felvezette a háború kitörését előidéző eseményeket, amelyekre szinte azonnal reagált Sepsiszentgyörgy is, hisz gyászlobogót helyeztek ki a középületekre, gyászistentiszteleteket tartottak a meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös temetése napján, és szinte azonnal elkezdődött a kivételes törvények meghozatala, a többrendbeli sorozás, a hátország megszervezése. Az I–III. osztály számára kötelezően megkezdődött a tanév, annak ellenére, hogy nyolcvankét háromszéki tanítót soroztak be, dr. Fogolyán Kristóf főorvos utasítására libatollal töltötték meg a kórházi párnákat, a leányok csuklóvédőket és hósapkákat készítettek kézimunkaórákon, a helyi nőegylet pedig uzsonnával várta a sepsiszentgyörgyi állomáson az első sebesülteket 1914. szeptember 16-án. Decemberben több mint háromezren vonultak be az év végi sorozáson, 370-en a miklósvári sorozóközpontban, 1202-en Sepsiszentgyörgyről és a Sepsi járásból, 689-en az Orbai járásból, 896-an a Kézdi járásból. A fiatal történészhallgató további statisztikai adatokkal is szolgált: 1910-ben Háromszék vármegyének 148 080 lakosa volt, ebből 123 518 magyar, Sepsiszentgyörgyön pedig 8665-en szerepeltek a nyilvántartásban, ebből 8361 magyar nemzetiségű.
A történelmi emlékezésen Gottfried Barna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye főlevéltárosa bodolai Vén Zoltán életútján keresztül mutatta be az első világháborúban hősi tetteket végrehajtó, a későbbi rendszerek által megbízhatatlannak minősített magyar tiszt sorsát, aki kitüntetések, hősi rangfokozatok birtokában segédmunkásként élte életét a két világégés után, és szociális otthonban hunyt el Balatonbogláron.
Az elméleti ismertetőket követően Nagy Zoltán, az első világháború szakavatott helyi kutatója, első világháborús ereklyegyűjtő a hadi viseletekről tartott ismertetőt, saját gyűjteményéből hozott tárgyak mellett a Székely Virtus Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjai segítségével élőben is bemutatta a harci öltözetet és kellékeit.
Konferenciának ugyan nem mondható a tegnapi értekezlet, de családias hangulatú, tanulságos történelemóráknak annál inkább, amelyek a helyi vonatkozások miatt is számíthattak volna sokkal nagyobb érdeklődésre, főként a történelem szakos tanárok és diákjaik részéről.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizenkét háromszéki tanácsos igazolt át az RMDSZ-be
Tizenkét önkormányzati képviselő állt be az RMDSZ-be Kovászna megyében a politikai migrációt az önkormányzati tisztségviselők számára is lehetővé tevő jogszabály alapján – közölte a Háromszék napilap, Tamás Sándort, a szövetség megyei szervezetének elnökét idézve.
A megyei tanács elnöke elmondta, hatan a Magyar Polgári Párt (MPP), négyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ketten pedig a Demokrata-Liberális Párt (PDL) kötelékéből igazoltak át.
Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke a Háromszéknek elmondta, Baconban két néppárti és egy MPP-s, Gidófalván egy néppárti, Dálnokban és Lemhényben két-két MPP-s, Rétyen egy MPP-s tanácstag igazolt át, Sepsikőröspatakon egy néppárti és két magyar nemzetiségű demokrata-liberális tanácsos kérte a szövetségbe való felvételt.
Kulcsár Terza József, az MPP megyei szervezetének elnöke az átigazolások kapcsán a napilapnak azt nyilatkozta, nem tartja korrektnek az RMDSZ háttérügyködését, és úgy véli, ez a magatartás nem tesz jót a nemzetpolitikai érdekeknek sem, mert a politikai pártok közötti súrlódásokhoz vezet.
Mint arról beszámoltunk, a választott helyi elöljárók pártváltását 45 napig lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet augusztus 28-án fogadta el a kormány Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes kezdeményezésére.
Dragnea azzal indokolta a tervet, hogy az új pártok megjelenésével, a Szociálliberális Unió (USL) felbomlásával és a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) megalakulásával átrendeződött a politikai térkép, és számos önkormányzatban felborultak az erőviszonyok.
A pénteken lejárt türelmi időre Dragnea szerint azért volt szükség, hogy a választott elöljárók eldönthessék, melyik pártban akarnak tovább politizálni. Az RMDSZ egyébként vehemensen ellenezte a kezdeményezést.
Krónika (Kolozsvár)

Ki közvetít?
Nem a Project on Ethnic Relations amerikai szervezet megbízottjai közvetítettek a román pártok képviselői és az RMDSZ küldöttsége közt – jelezte tegnap Facebook-bejegyzésében Izsák Balázs.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke arra figyelmeztet, ez a szervezet néhány éve megszűnt, a közvetítő valójában az Asociaţia Friends of the Project on Ethnic Relations, román jogi személyiséggel rendelkező, Bukarestben ez év májusában Viorel Hrebenciuc által bejegyeztetett szervezet – hangsúlyozta az SZNT elnöke. * A rétyi faipari beruházás elleni tiltakozásáról ismert Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport ugyancsak tegnap közleményben hívta fel a figyelmet: „bűnszövetség” közvetít az autonómia ügyében. Felidézték a Tamás Sándor és Antal Árpád keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakat, miszerint a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű amerikai civil szervezet kezdeményezésére és közvetítésével kerekasztal-megbeszéléseken képviselőték a székelyföldi autonómia ügyét, illetve hogy a meghívottakat az amerikaiak választották ki. Ugyanakkor dokumentumokat mellékelve közlik: a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nem amerikai, hanem román civil szervezet, egyesület, amelyet 2014. június 5-én jegyeztek be a bukaresti bíróságon (bejegyzési szám: 89); alapítótagjai: Nicolae Mergeani, Victor Adrian Prodan, Constantin Beiu, cenzor: Carmen Elisabeta Dragoi. A felsorolt személyek kapcsán pedig megjegyzik: ügyvédek, az október 23-án őrizetbe vett Andrei Hrebenciuc által létrehozott bűnszövetség tagjai, akik ellen a korrupcióellenes ügyészség jelenleg vizsgálatot folytat pénzmosás és befolyásolás miatt a nagy port kavart törvénytelen erdő-visszaszolgáltatások ügyében. Ezért kérik az érintett politikusok felelősségre vonását, mert úgy vélik, az autonómiaügyet kompromittálták, és megtévesztették a közösséget.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéki RMDSZ-vezetők: Mocskos kampány volt
Megköszönte a Kelemen Hunorra leadott szavazatokat és a jelenlétet is az RMDSZ háromszéki területi elnöke, és külön kiemelte a legjobban teljesítő településeket, ugyanakkor kemény kritikát is megfogalmazott a magyar versenypárt ellen. Tamás Sándor a tegnapi kiértékelőn az eddig történtek összegzése mellett a következő időszak teendőit is felvázolta, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester pedig kiegészítette az elhangzottakat.
Ahogy azt előre jeleztük, Háromszéken a választási részvétel magasabb volt, mint a 2009-es elnökválasztáson, illetve az idei EP-választásokon: ezúttal 79 469-en szavaztak a megyében, ami 43,12 százalékos arány. Ebből 38 773 voksot Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje kapott, ez az érvényes választólapok 50,41 százaléka. Kovászna mellett Árkos, Sepsibodok, Előpatak, Málnás, Réty, Kommandó, Zágon, Esztelnek és Kézdialmás lakossága szavazott 50 százalék fölötti létszámban – közölte Tamás Sándor.
Az EMNP jelöltjére, Szilágyi Zsoltra 7619-en pecsételtek abban a megyében, ahol 31 ezer támogató aláírást gyűjtött be, még abban a mindössze két erdélyi faluban is alulmaradt, ahol EMNP-s a vezetés: Maksán Kelemen 284, Szilágyi 60, Nagyborosnyón Kelemen 593, Szilágyi 80 szavazatot kapott; ez becsületbeli kérdés, és ebben is megbukott a Néppárt.
A háromszéki magyar voksok 84 százalékát Kelemen Hunorra adták le, és csak a maradék 16-ot Szilágyi Zsoltra. Többévi teljesítményt nézve pedig még rosszabb a helyzet: 2007-ben, amikor megjelent az RMDSZ ellenzéke, az EP-választáson versenytársként fellépő Tőkés László még mintegy 32 ezer szavazatot kapott, a 2008-as helyhatósági választásokon az RMDSZ versenypártja 22 ezret, 2012-ben a helyhatóságin 19 400-at, a parlamentin 10 ezret – sorolta Tamás, aki szerint a számok is bizonyítják, hogy nem lehet folyamatosan széthúzásra alapozni, nem lehet a Székelyföldet duzzogva építeni. Erről eddig nem sikerült meggyőzni a magyar ellentábort, de e beszédes kudarcok sorozata után remélhetőleg belátják tévedésüket, és a józan eszükre hallgatnak. A kampány alatt tartózkodtak a visszavágástól, noha az EMNP folyamatosan szapulta az RMDSZ-t, „a válaszadás ideje azonban vasárnap este kilenckor eljött”, és a székelyföldi magyarok nagy többsége „a józan ésszel és bátorsággal fölvértezett” jelöltre szavazott. A kampány nem volt jóízű, méltatlan támadások érték az RMDSZ-t, amiért az ellenjelöltet terheli a legnagyobb felelősség, hiszen a főleg az utolsó héten folytatott mocskos kampány egyik következménye az, hogy a magyarok egy része távol maradt, más része pedig román jelöltekre voksolt – fejtegette Tamás Sándor, aki azt is kétségbe vonja, hogy a Szilágyi indulását támogató 31 ezer aláírás valós, hiszen a valóságban negyedannyian sem álltak mögötte. Az emberek érzik, hogy ki mond igazat, és be is bizonyosodott, hogy a parlamenti választáson hangoztatott 6:3-as elmélet is öncsalás volt, a nagy garral beharangozott Mikó Imre gazdaságfejlesztési tervből sem született bár egy megvalósítás, most pedig a kétséges támogatottság ássa alá a néppárti vezetők szavahihetőségét. Nem helyes az út, amelyen jártak – szögezte le a megyei RMDSZ-elnök, és hangsúlyozta: értékválasztás történt, az RMDSZ jelöltje komoly esélyt kapott arra, hogy Székelyföld ügyét képviselője, a következő időszakban erre kell összpontosítani. A székely emberek méltóságát infrastrukturális fejlesztésekkel, munkahelyteremtéssel, az egészségügyi rendszer korszerűsítésével, biztonságos társadalmi berendezkedés megteremtésével, a jövő előmozdításával lehet visszaadni, ez a következő feladat – mondta végül.
Antal Árpád főként a kampányról beszélt, amelyhez hasonlóan mocskos, negatív küzdelmet legutóbb a 2008-as helyhatósági választásokon látott – ez esetben viszont meglepte, hiszen bizonyos értelemben tét nélküli a magyar verseny a román elnökválasztáson. Szerinte semmi értelme nem volt az utolsó napok szórólapozásának, plakátfestésének, falfestésének – olyanforma cselekvés ez, amikor az egyik csapat 8:1-re vezet (és ez a jelenlegi RMDSZ–EMNP arány), a 89. percben azonban a vesztésre állók még megpróbálják eltörni a nyerő csapat kapitányának a lábát. Antal is úgy véli, hogy a magyar–magyar verseny inkább demobilizáló, mint mobilizáló hatással volt a magyar választókra, ennek ellenére fontosnak tartja végiggondolni, hogy milyen együttműködést lehet tető alá hozni az erdélyi magyar szervezetek között. Újra kell gondolni a viszonyt, elsősorban a Székely Nemzeti Tanáccsal, mert Izsák Balázs elnök az utóbbi napokban civilből pártpolitikussá lépett vissza – vagy előre, kinek-kinek tetszése szerint –, és ezzel az elmúlt években betöltött szerepét tovább már nem tudja hitelesen képviselőni. Ez nagy kár, mert „mi az elmúlt években a lövészárkok betemetésén dolgoztunk”, és ezt a lehetőséget kompromittálta az SZNT. Antal szerint a hitelét vesztett Néppárttal sem lesz könnyű egy ilyen lejárató kampány után egy asztalhoz ülni – kínos helyzet, hogy támogatóik háromnegyede nem szavazott Szilágyira, s még kínosabb, ha a támogatói aláírások nem valódiak –, de távlatilag nem zárkóznak el tőle.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A családkutató
Adatforrástárlatot nyitott múlt év decemberében az Erdélyi Genealógiai Társaság Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, és ez év elejéig családkutató információs pontot és családfarajzoló műhelyt működtetett itt Kocs János, a szervezet vezetője. A szűk hónap alatt mintegy száz érdeklődő fordult meg ott, öten tájékozódtak komolyan, s közülük két család kívánja megrajzolni saját ős- és családfáját.
Kocs János 1956-ban született Székelymuzsnán, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum elvégzése után a brassói műegyetemen szerzett villamossági mérnöki oklevelet. A sepsiszentgyörgyi IAME vállalatnál, majd a Selectronik kábeltelevíziónál dolgozott, jelenleg az RCS–RDS szolgáltatónál műszaki felügyelő. Családkutató, 2005-ben megalapította az Erdélyi Genealógiai Társaságot, melynek elnöke. Mostanig mintegy 245 ezer ember adatait dolgozta fel. Vele készítettünk interjút.
– Mikor szeretett bele a genealógiába? – Már kiskorom óta érdekelt a családtörténet, mivel nagyapán Argentínában élt, édesanyám ott született. Nem volt szabad levelezni, de én kíváncsi voltam, mi van vele. Az áttörés 1989 után jött, amikor megjelent az internet, és az egyik levelezőfórumon láttam, hogy valaki egy szomszéd falusi rokonsága – a mátisfalvi Pálhegyiek – felől érdeklődik. Visszaírtam, hogy ismerem Pálhegyi Gábort, testvérét, Bertát, és név szerint felsoroltam hozzátartozóikat: élettársakat, gyermekeket, vejeket, unokákat. Erre öt perc múlva érkezett a válasz, hogy amit én leírtam, az több, mint amit kétéves fizetett kutatómunka után egy magyarországi családkutató iroda küldött neki. Megkérdezte, lenne-e kedvem foglalkozni vele. Kedvem éppenséggel volt, az amerikai hölgy pedig mondta, tudja, hogy ez időt és pénzt igényel. Szerinte a mátisfalvi Pálhegyiek közül a világban mintegy 350 élhet. Ez véges szám, egyenként fel lehet keresni őket, s ha hajlandó vagyok neki ebben segíteni, állja a költségeket. Megvolt a módszer: elő a telefonkönyvet, felhívni minden Pálhegyit, időpontot egyeztetni, aztán elmenni a településekre, a temetőkbe, keresgélni az egyházi család- és anyakönyvekben az állami levéltárban, polgármesteri hivatalokban. 2004-ben már szabadon lehetett a levéltárban kutatni. A hölgy készült haza Erdélybe, megnézni, honnan vándoroltak ki a dédszülei. 2005-ben el is jöttek heten Amerikából. Megszerveztük a családtalálkozót Mátisfalván a kultúrotthonban, 150-en gyűltek össze Pálhegyiek és leszármazottak. Akkorra már 5700 személyt vezettünk fel egy 40 méteres családfára, amit kiállítottam. – Hogyan készítette az óriási családfát? – A hölgy, aki harmadik generációs amerikai, tudta, mivel jár a családkutatás, és felszerelt: küldött digitális fényképezőgépet, laptopot, családfarajzoló programot, riportermagnót, tehát mindent, ami szükséges volt. Mondta, számára ez nagyon fontos, műtétre készül, nem tudja, túléli-e, de azelőtt ezt szeretné lebonyolítani. Az erdélyi utat követően megműtötték, felépült. Utána még egyszer eljött Erdélybe, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Az 1700-as években a székelymuzsnai anyakönyvekben találtam egy Kocs-Pálhegyi házaspárt, szerinte én vagyok a legközelebbi erdélyi rokona, mert velem tud értekezni. Közben kerültek más érdeklődők is. Egy amerikai, aki az öt bukovinai székely faluba telepedett családok eredetét kutatta, az akkor Pesten élő Elisabeth Long kérte a segítségemet. A családnév alapján kikerestük az anyakönyvekből, mely településeken vannak hasonló nevű családok. Neki a DNS-minták levételénél segítettem, és én hordoztam a terepen. A most élő legidősebb férfiaktól vettünk DNS-mintákat (lepedéket). Megjegyzem, ugyanezt tettük a Pálhegyi család esetében is, és nagyon szépen találtak az eredmények. – Hogy indult be a nagyüzem? – Nem volt igazán nagyüzem. Szabadidőmben foglalkoztam családkutatással, és amikor 2007-ben megengedték a levéltári fényképezést, nagy lendületet vett a munka. Előzőleg 2006-ban már lemásoltam a tamásfalvi anyakönyvet, kifizettem az oldalankénti fénymásolási díjat, akkori pénzben egymillió lejt pengettem le az állami kincstárban. Egy magyarországi vegyészmérnök érdeklődött, s megelőlegeztem a kutatását. Amikor át akartam adni, s mondtam, hogy költségek is voltak, nem kellett. Öt év elteltével ismét megjelent, továbbra is ki akarta deríteni, hogy lófők voltak-e az ősei. Akkor rendeztük a régi számlát. – Hogyan kezdte a családfarajzolást? – Próbálkoztam Word- meg Excel-programban. Nem is néztek ki rosszul, de amikor valakinél harmadik feleséggel találkoztam, egyszerűen nem tudtam feltüntetni. Miután az amerikai hölgytől megkaptam a családfarajzoló programot, és megtanultam használni, rájöttem, egész elegánsan ábrázolható ez is. Székelymuzsna kis falu... Megrajzoltam a saját családfámat, a feleségemét, s ezek már sekély mélységben találkoztak: több ős is egyezett. (Felesége szintén székelymuzsnai származású, Gedő lány – szerk. megj.) Rájöttem, hogy az addig külön-külön ápolt családágakat össze kell vonni, mert vannak többön is megjelenő azonos egyének. Az összevonás után derült ki, hogy akkorra már közel 40 ezer személy adatait dolgoztam fel. – A program jelzi az átfedéseket? – Ha talál két azonos nevű, azonos dátumon született egyént, rákérdez, hogy ugyanaz-e. Nagyon meg kell vizsgálni, mert bizony megesett, hogy különbözött. A kilyéni és rétyi Székely családdal volt gondom. Amikor láttam, hogy három-négy hónapra születtek a gyerekek egymás után, gondoltam, hogy valami nincs rendben. Átvizsgáltam, s kiderült, a kilyéni előnevű Székelyek Rétyen éltek, és a rétyi előnevűek Kilyénben. Mindkét családban volt Székely Zsigmond, és mindkettőben Horváth Borbála is, és egy időben születtek gyermekeik. Aztán rájöttem, az egyik Horváth Borbálánál van egy P betű, azaz a Petrichevich-Horváth, a másiknál egy N, s akkor szétválasztottam az ágakat. Kiderült, akik a királybíró Székely Zsigmondtól származtatják magukat, azok valójában nem tőle származnak, és fordítva. – Milyen más érdekességekbe botlott? – Vannak „csapdák”... Nagyon figyelmesen kell böngészni a régi anyakönyveket. Nem egyszerű meglátni a különbséget a Kanyó, Kánya és Kónya, a Bartha és Barthó, Bartos és Bartus hasonló hangzású családnevek között. Egy fórumbejegyzésben írta valaki, hogy őse Bágyon született. Elmentem Csíkszeredába, a levéltárban lemásoltam a bágyi anyakönyveket, de nem találtam a családot benne. Rákérdeztem: Bágyon? Igen, Bágyon, jött a válasz. Amikor küldte a papirost, kiderült, nem a Hargita megyei Bágyon, hanem a Kolozs megyei Bágyonban élt a család. Ott megtaláltam. Vannak olyan helyek, ahova soha nem jutottam volna el, ha nem foglalkozom családkutatással. Gógán, Gógánváralja, Oláhdellő, Kisprázsmár, Szilágyerked, Szinérváralja... Ausztráliából jelezte egy elszármazott, hogy erkediek az ősei. Először mindketten azt hittük, hogy a Székelymuzsnával szomszédos Szászerkedről van szó. Aztán kiderült, Szilágyerked. Elmentem a Szilágyságba. Zilah után, Szatmárnémeti felé már messze bent jártam román vidéken, amikor megérkeztem a faluba, s rákérdeztem az első atyafira – románul –, hol találom a református lelkészt. Nem értette. Kiderült, egyetlen román sem él a faluban, de a szomszéd falu teljesen román. Más. „Anno” könyvtári ügyben levittem Demeter Lajost Uzonba, mondtuk Ungvári Barna tiszteletes úrnak, hogy le kellene másolni a családkönyvet. Igen, tudja, hogy le kellene másolni, de ki fogja azt megtenni. Én. Mikor? Most. Kihozta a nagy családkönyveket, aznap végigfényképeztem. Mondtam, utómunka, dupla felvételek törlése, számozás után viszem a másolatot. A tiszteletes nagyon meglepődött, amikor hónapok múlva átadtam a DVD-t. Annyi mindenki annyi mindent ígért már neki, s nem tartotta be. Megegyeztünk, hogy a magyar állampolgárság igénylése okán friss adatokkal kiegészített családkönyvet újból lemásolom, most már egészen más minőségben. – Milyen gondokba ütközött kutatásai során? – Nem egyértelmű a vonatkozó jogi háttér, de akad nehézség a hivatalokban is. Embere válogatja. Van, aki úgy értékeli, ha információt ad ki, azzal ő szegényebbé válik vagy csorbulnak lehetőségei. Ezt nem értem. Törvény engedélyezi minden száz évnél régebbi dokumentum szabad kutatását. Ennek ellenére gond van a katolikus anyakönyvek kutatásával, mert a plébániákon maradtakat nem engedik egészében lefényképezni. Azt mondják, erre rendeletük van. Kifejtettem, lehetetlenség, hogy egy egyház vagy plébános szerzői jogot formáljon az anyakönyvre, hiszen nem jószántából írta, s még csak nem is ingyen, mert kaptak juttatást. Ez közkincs. Ma már úgy lehet megosztani ezeket, hogy nem szegényedik senki, és nagy segítség lenne, mert vannak idős emberek, akik nem tudnak odautazni. – Hány nap volt a legtöbb, amíg nem foglalkozott családkutatással? – ...nehéz válaszolni. Megesett, hogy két napig, de három nem. – Mikor, hogyan alapította az egyesületet? – Megjelent a jogszabály a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlási lehetőségéről, s gondoltam, úgyis annyi pénzt elköltök, próbáljunk meg valamit elszámolni. Párhuzamosan bejegyeztem az Erdélyi Genealógiai Társaságot és egy családkutató irodát. Reméltem, ez utóbbi beindul, s a családomnak lesz munkahelye. Megfuttattam, mekkora lehet az érdeklődés. Arra számítottam, tíz emberből egyet fog érdekelni a családja múltja. Nem jött össze. Megtöltöttük szórólapokkal a várost. Nem volt eredménye. Alább adtam: százból érdekel egyet, ezerből... Az sem jött össze. A valós adat: 100 ezerből érdekel egyet úgy, hogy áldozzon is rá. Erre vállalkozást építeni nem lehet. Tehát a családkutató irodát zároltuk. Maradt a civil szervezet. Családtagok, ismerősök átutalták az adójuk két százalékát, és kerültek támogatók is. Például Derzsi Sámuel baróti vállalkozó, aki hallott munkánkról, megkeresett, hogy fontosnak tartja, és szeretné támogatni. Biztatott, hogy másoljunk le minél több anyakönyvet, amíg nem gondol valaki egyet, és korlátozza a lehetőségeket. Őt elsősorban Erdővidék anyakönyvei érdekelték. El is készítettük. Aztán a Humaret Alapítvány utalt számlánkra. Került Amerikából, Svédországból, Olaszországból érdeklődő. Olaszországból inkább románok. Brassó mellől ortodox anyakönyvekből kellett adatokat gyűjteni. Bizony jól fogott a valamikori orosznyelv-tanulás, mert a görög katolikus és ortodox anyakönyveket cirill betűkkel írták. – Mennyi adatot sikerült eddig összegyűjteni? – Erdély összes anyakönyve a cél... Háromszék levéltárba került anyakönyveit mind lemásoltuk, nagyon sokat Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Besztercén, Zilahon. A tavaly felértünk Szatmárra és Nagybányára is. Nagyváradon kellene nyitnia a levéltárnak, ott költözés miatt évek óta zárva az olvasóterem. Azzal igyekszünk foglalkozni, amire igény van. Arad és Temesvár messze van, a vonzáskörükbe eső érdeklődőket átirányítom máshoz. Azzal, hogy egy csomó anyakönyvet lefényképeztünk oldalankét, még nincs vége a folyamatnak. Az utómunka településenként akár három hónapig is eltarthat. 760 adatforrást dolgoztunk fel. Ez nem csak anyakönyv, hanem szakkönyvek, folyóiratok is. Másoltuk a gyászjelentőket a Székely Nemzeti Múzeumból, a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Megvannak a Háromszékben megjelent gyászjelentések ezelőtt egy évig. Ma már 14 500 név szerepel. Ennél jóval többen hunytak el a megyében 1990 után, de ennyien jelentettek meg a Háromszékben gyászjelentőt. Idáig 245 ezer személy szerepel az adatbázisban. Ezt befejezni nem lehet… – Melyek a további tervei? – Szép lenne főállásban végezni ezt a munkát, támogatókat kellene találni... Könyvet kellene írni… segítséget nyújtani családkutatóknak. Az anyakönyveket valahogyan jobban hozzáférhetővé kellene tenni. A társaság honlapján csak a másoltak jegyzéke szerepel. A Háromszék gyászjelentőit is kereshetővé kellene tenni. Újra kellene indítani a Genealógiai Füzeteket, még ha csak internetes változatban, akkor is. (Csíkszentmihályi Sándor Imre által kiadott, szerkesztett, 1903–1914 között Kolozsváron megjelenő családtörténeti folyóirat. A Genealógiai Füzetek társszerkesztője, szerzője s főképp illusztrátora volt Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus – szerk. megj.)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Táncos mesejáték falusi színpadokon (A Háromszék Táncegyüttes házhoz megy)
A tudatos közönségnevelés jegyében indítja falujáró előadás-sorozatát a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, májusig tíz háromszéki településen mutatja be a Furik Rita rendezte, Az én mesém című produkciót.
Az ingyenes előadásokat a társulat a Schweighofer Holzindustrie támogatásával valósítja meg, a falujáró programot a Lajtha László Alapítvánnyal közösen szervezi. A Háromszék Táncegyüttes az elmúlt években is feladatának tartotta, hogy minél szélesebb közönségréteghez juttassa el folklór- és táncszínházi előadásait, a kiszállásokat ellenben gyakran akadályozta, hogy a falusi művelődési házakban nem voltak meg a kellő feltételek a fellépéshez. Sok településen a helyzet változott, jobbak a körülmények, de még mindig vannak recsegő, töredezett színpadok, jéghideg termek, lepattant villanyhálózatok, éppen ezért szükség volt egy olyan adattárra, amely tartalmazza a háromszéki községek kultúrházainak technikai leírását: a színpad mérete, állványzatának mozgathatósága, a padló minősége, a játéktér megközelíthetősége a díszletek behordása érdekében, a függöny adottságai, a villanyhálózat állapota és teherbírása, öltözők vagy öltözésre alkalmas helyiségek fűthetősége, a nézőtér nagysága, férőhelye és mindezek mellett a kapcsolattartó személy elérhetősége, valamint az adott település művelődési életének szokásai, a közösségi események látogatottsága. A Háromszék Táncegyüttes több mint harminc településen térképezte fel az említett kultúrházi adottságokat, a fényképes albumból pillanatok alatt tájékozódhat az előadás-szervező, hogy hol mire számíthat, melyik előadást hová lehet elvinni, illetve az adott körülményekhez hogyan lehet alkalmazni egy-egy produkciót. A falujáró sorozatot a társulat január 26-án Rétyen indítja, a következő helyszínek attól függnek, honnan érkezik felkérés Az én mesém bemutatására. Az együttes saját hang- és fénytechnikai felszerelést használ, a kiszállásokat minden alkalommal hétfőre igazítja, igény szerint délelőtt vagy délután. A Táncmesét mindenkinek! felhívással meghirdetett program célja, hogy olyan közösségekbe is eljusson a hivatásos együttes, ahol a gyermekeknek, fiataloknak alig van hozzáférhetőségük a minőségi kulturális programokhoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Falvakon még várják a támogatást (Uniós élelmiszersegély)
Közel egy hónappal a határidő után sem érkezett meg Háromszék minden településére az uniós élelmiszersegély. Bár a munkaügyi tárca első körben azt ígérte, a jogosultak november derekától vehetik át a különböző alapélelmiszerekből álló támogatást, a megyeszékhelyen csak karácsony előtt sikerült kiosztani az első csomagokat, s néhol még pénteken kora délután sem tudták, mikor érkezik a sokak számára oly fontos szállítmány.
A kormánybiztosi hivatal összesítése szerint térségünkben péntekig 71 250 csomagot vettek át a célcsoportba tartozó munkanélküliek, kisnyugdíjasok, fogyatékkal élők, szociális segélyre szorulók, valamint a családi pótlékra jogosultak. Az étolaj, cukor, búza- és kukoricaliszt mellett laskát, májpástétomot, illetve sertés- és marhahúskonzervet tartalmazó dobozokat azonban Barátoson, Esztelneken és Rétyen mindeddig nem sikerült eljuttatni a hátrányos helyzetűekhez. Constantin Anna Zsófia, a prefektúra munkatársa szerint Háromszékre további 1748, uniós alapokból biztosított csomagnak kell megérkeznie.
Rétyen több mint 900 jogosultat tartanak nyilván. A kedvezményezettek az ünnepek előtt várták a támogatást, ám az bármikor jól jön – mondta lapunknak Dálnoki Lajos polgármester. Bár az igénylőkről időben tájékoztatták az illetékes tárcát, az önkormányzat még mindig nem kapott értesítést arról, mikor érkezik a szállítmány. Barátos önkormányzata közel 200 rászoruló számára kérte a támogatást, s további 30 csomagot kiegészítésként – közölte megkeresésünkre Kerestély Csaba polgármester. Esztelneken 210 körüli a jogosultak száma, ám az önkormányzat munkatársai hiába érdeklődnek naponta, egyelőre nem tudják, mikorra várhatják a csomagokat – mondta el lapunknak Varga Attila polgármester.
Pótlistán jegyzett kedvezményezettek a napokban is jelentkeztek a sepsiszentgyörgyi közösségfejlesztési igazgatóság raktáránál, hogy átvegyék az élelmiszer-támogatást, melyből pillanatnyilag mintegy ezer adag van készleten. Tankó Vilmos intézményvezető úgy értékelte, könnyebbé vált a segély szétosztása azáltal, hogy egyszerre és dobozokba adagolva érkezett, a rászorulók ellenben negatívumként élték meg, hogy az átvételt szavatoló szelvényeket már október-novemberben megkapták, a csomagokat azonban jó esetben csak december végén. Hozzáfűzte, a szelvény érvényessége tavaly év végén lejárt, de a szállítmányok késése miatt sokan nem tudták eddig felhasználni. Tankó szerint ellenőrzés során ez is okozhat gondot.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyakunkon a pusztulás
Két évvel ezelőtt, március végén jelentették be hivatalosan, hogy hatalmas beruházás érkezik Háromszékre, az osztrák Holzindustrie Schweighofer 150 millió eurós befektetéssel korszerű fűrészüzemet épít Réty határában, hatszázötven új munkahelyet teremt, fellendül a térség gazdasága, folyik majd a pénz, elérkezik a Kánaán. Néhányan már akkor felkapták fejüket az évi nyolcszázezer köbméter fa feldolgozásának hallatán, ám az akadékoskodó zöldeket gyorsan leintették a hivatalosságok: az erdőket így is, úgy is irtják, ha nem adnak otthont az új gyárnak, majd valamelyik szomszéd megye nyer belőle, s mi csak a kárral maradunk.
A gyár felépült, ötven hektáron éktelenkedik, a fával megrakott teherautók már érkeznek, és hamarosan beindul a termelés. Hivatalos megnyitó nélkül, Schweighofer ódzkodik a nyilvánosságtól. Döbbenetes oknyomozó riportot mutatott be vasárnap este az Antena3 televízió a Holzindustrie Schweighofer áldatlan romániai tevékenységéről. Az csak egyik oldala az éremnek, hogy gond nélkül átveszik és feldolgozzák a törvénytelenül kitermelt, akár természetvédelmi területről származó fát, de letarolt erdők, megszűnt munkahelyek százai, sínylődő gazdaság, tüzelő nélkül maradt, kivándorlásra kényszerített, megfélemlített helybeliek, nyersanyag hiányában csődbe ment kisvállalkozások maradtak nyomában. Mindeközben az osztrák tulajdonos gazdagodik, 2009-ben profitja még „csak” 22 millió euró volt, 2013-ban már 93 millió.  Az elmúlt két évben süket fülekre talált minden, Schweighofer elleni tiltakozás. Hiába próbált szemet, agyat nyitogatni néhány civil szervezet, hiába kongatta a vészharangot a sajtó, lepergett azokról, akik tehettek volna bármit is. Pár tucatnyian, százan gyűltek össze tüntetni az erdők védelméért, és a fejlődés akadályozóinak nevezték őket, hangsúlyozván, túl szegények vagyunk, hogy természetvédők igényeinek engedjünk, az ilyen úri fakszni a gazdagok kiváltsága. A kapzsiság, az önzés hozta nyakunkra az osztrák fenyővágóhidat, a nemtörődömség, a közöny engedte megtelepedni. Nehezen hihető, hogy azok, akik jó pénzért segítették, ne ismerték volna tevékenysége árnyoldalát. Olosz Gergely egykori szenátor jó üzletet kötött, tetemes jövedelemre tett szert, és furcsa módon szemet hunytak a már korábban is felmerülő visszásságok láttán a megye vezetői, a különböző hivatalok, gyorsan elhallgattak a korábban lázongó kis fafeldolgozók, Réty pedig mint égi áldást, várja a millió eurós évi adót, amelyből majd a falut fejlesztenék. S ha majd bekövetkezik itt is, ami a mócoknál, nézhetjük könnyes szemmel a letarolt erdők hűlt helyét, s kérdezhetjük, ki engedte ide az osztrák nagyvállalatot, amely örömöt ígért, de ürömöt hozott, felvirágzás helyett pusztulást.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egész Európa tüntet a romániai erdőirtás ellen szombaton
Osztrák „zöldaranyásók” estek neki az erdélyi rengetegeknek
Az évi 800 ezer köbméter fát feldolgozó, áprilisban a háromszéki Rétynél megnyílt osztrák fűrészüzem és a romániai erdőirtás ellen tiltakoznak szombaton az ország sok városában és a nagyvilág több pontján összehangolt tüntetéseken.
Svédországtól Olaszországig és Belgiumtól Kolozsvárig terjed a tiltakozás, hiszen Európa érintetlen erdeinek közel 80 százaléka Romániában él. A bukaresti Bank Watch Románia és a fogarasi Neuer Weg, a Nostra Silva erdő- és legelőtulajdonosok szövetsége is csatlakozott a mozgalomhoz, jogi úton próbálnak gátat vetni az általuk „fenyővágóhídnak” nevezett beruházásnak. A tét megakadályozni a Kárpátok lejtőinek lekopasztásával együtt a környezet és az ökoszisztéma teljes tönkretételét, a felbecsülhetetlen értékű nyersanyagforrás kiapasztását, tízezrek megélhetésének felszámolását, megmenteni erdeinket. Szombaton 16 órakor Kolozsvár főterén, Nagyszebenben a Nagypiac téren.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Megmozdult Sepsiszentgyörgy
Magyar, román, német és angol feliratú táblákat emelt a magasba az erdők védelmében szervezett tüntetés mintegy ezer résztvevője szombat este Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt, az esemény szónokok által is megfogalmazott legfőbb üzenete pedig az volt: véget kell vetni a felelőtlen, törvénytelen erdőirtásnak, le kell állítani a Réty határában megtelepedett Holzindustrie Schweighofer fűrészüzem működését.
Állítsátok le a Schweighofert!, Ki a maffiával az országból!, Nem ilyen jövőt akartunk!, Állítsátok le Székelyföld letarolását!, Védjük gyermekeink jövőjét!, Ne lopjátok el zöldaranyunkat! – ilyen és ehhez hasonló, több nyelven megfogalmazott feliratokkal üzentek a tüntetők az osztrák nagyvállalatnak, valamint a helyi és az országos döntéshozóknak. A civilek által kezdeményezett eseményen rengeteg fiatal jelent meg, de minden korosztály képviseltette magát, a szervezők felhívását betartva pártjelképeket senki sem hozott magával.
Hans Hedrich, a törvénytelen fakivágás ellen küzdő Neuer Weg Egyesület alelnöke igen kemény szavakkal ostorozta a Holzindustrie Schweighofert. Törvénytelenül épült meg Réty határában a fenyővágóhíd, az osztrák vállalat pedig már működteti is azt, ugyancsak illegálisan, működési engedély hiányában, ráadásul törvénytelenül kivágott, lopott fát is feldolgoznak – sorolta. Nem volt valódi közvita a rétyi fűrészüzemről, Kovászna megye tanácsának elnöke december 24-én, karácsony szombatján állította ki az építkezési engedélyt – idézte fel a civil aktivista, mire hurrogással válaszolt a tömeg –, de egy sor európai előírást is megszegett a környezetvédelmi hivatal a hatástanulmányok kapcsán, emiatt be is perelik az intézményt. A mi erdeinkről van szó, Székelyföld, Erdély, Románia erdeiről, de európai ügy is ez, ezért a zöldek készek az Európai Bizottsághoz fordulni. Hans Hedrich ismertette azokat a jogi lépéseket, amelyeket a Neuer Weg Egyesület a bukaresti székhelyű BankWatch egyesülettel közösen kezdeményezett az ügyben. A bíróság sokáig nem akarta kitűzni a tárgyalás időpontját, közben viszont Réty határában épült a hatalmas fűrészüzem – ebből is egyértelművé vált számukra, hogy az osztrák cég kész tények elé akarja állítani a bírákat. Kitért az erdőtörvényre is, amelyet, mint ismert, az államelnök újraelemzés végett visszaküldött a parlamentnek. A jogszabálynak a piaci részesedést 30 százalékra korlátozó előírása ellentétes a monopóliumra törő osztrák vállalat érdekeivel – magyarázta Hans Hedrich –, ezért a Holzindustrie Scheighofer azt akarja elérni, hogy még a törvény alkalmazása előtt beinduljon rétyi üzeme. Miután törvénytelenül kivágott fát is feldolgoznak, már nem is lehet gazdasági tevékenységnek nevezni mindazt, amit a Schweighofer folytat, sokkal inkább szervezett bűnözésről van szó, amit le kell állítani, fel kell számolni – érvelt Hans Hedrich. Kitért arra is, hogy a tömegben nem látja képviselőinket, vezetőinket: Tamás Sándort, Olosz Gergelyt, Korodi Attilát vagy éppen Mircea Duşát. Majd taps közepette leszögezte: nem hátrálnak meg, a harcot folytatják jogi úton és tiltakozásokkal. A megmozdulás egyik szervezője, a sepsiszentgyörgyi Toró Attila arra kérte a résztvevőket, fogalmazzák meg üzeneteiket a helyi és országos hatóságoknak a helyszínen levő kartonlapokra, ezeket megmutatják majd a világnak és továbbítják az illetékeseknek. Azt is elmondta: amikor szükség lesz rá, újabb tiltakozást szerveznek.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megvédik az erdőket – Félszáz visszaélést tártak fel
Több mint félszáz lehetséges büntetőjogi visszaélést tárt fel a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete, amely az állami erdőgazdálkodási hatóságnál (Romsilva) és megyei erdészeti igazgatóságoknál vizsgálódott.
Az ellenőrző testület már az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) is értesítette az ügyben. Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény szerint a testület a Beszterce-Naszód, Máramaros, Suceava, Neamţ és Mehedinţi megyei igazgatóságon végzett ellenőrzést az állami tulajdonban lévő erdőkben folytatott kitermelés és fakereskedelem kapcsán, míg a Romsilvánál egy 2009-ben, mint kiderült, törvénytelenül elfogadott szabályzat miatt vizsgálódtak.
Az eljárás nyomán szerzett bizonyítékok arra utalnak, hogy az intézmények összesen 52 büntetőjogi kihágást követtek el: többek között okirathamisítást, hamis iratok használatát, hamis tanúvallomást, feljelentés elmulasztását, magánszemélyek és közérdek sérelmére elkövetett hivatali viszszaélést, valamint hivatali mulasztást.
Hatáskörén kívül tevékenykedett a Romsilva
Az ellenőrző hivatal azt is kiderítette, hogy a 2009-es szabályzat elfogadása nem tartozott a Romsilva vezetőtanácsának hatáskörébe, ezt ugyanis kizárólag a mezőgazdasági minisztérium tehette volna meg.
Az előírás az állami tulajdonban lévő erdők kitermelésére vonatkozik: eszerint a licitre jelentkező cégek számára már nem kötelező, hogy hivatalos dokumentumot adjanak le fizetőképességükről, illetve arról, hogy tartoznak-e az államnak, holott ez az előírás szöges ellentétben áll a kormány vonatkozó rendeletével.
„A Romsilva szabályzata gyakorlatilag lehetővé tette, hogy olyan vállalkozások is jelentkezzenek erdőkitermelésre, amelyek nem tudták bizonyítani, hogy rendelkeznek a szükséges anyagi feltételekkel és munkaerővel a tevékenység elvégzésére” – olvasható az ellenőrző testület közleményében.
A miniszterelnöki hivatal ellenőrző testületének Máramaros megyei akciója a nemrég támadások kereszttüzébe került osztrák Holzindustrie Schweighofer nagyvállalatot is érintette. A jelentés szerint a megyei erdészeti igazgatóság a hatályos törvény több előírását is áthágva kötött adásvételi szerződést a mamutcéggel, ennek nyomán pedig 2,1 millió lejjel károsították meg a Romsilvát.
A miniszter megerősítette az eljárás tényét
A napokban egyébként Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter hivatalosan is megerősítette azt a román sajtó által források alapján közölt hírt, miszerint a szaktárca vizsgálatot kezdeményezett a Schweighofer radóci és szászsebesi üzemeiben.
A miniszter elmondta: valóban az amerikai Environmental Investigation Agency (EIA) környezetvédelmi civil szervezet rejtett kamerás felvételei nyomán rendelte el az ellenőrzést, amelynek célja megállapítani, hogy az osztrák cég hazai gyáraiban törvényesen kitermelt fát dolgoznak-e fel, a radóci üzemnél pedig a légszennyezés mértékét is vizsgálják. Erre reagálva a Holzindustrie Schweighofer közleményben szögezte le, hogy belső kivizsgálást is indítanak az ügyben, ugyanakkor a román állam minden jogszabályát betartják.
A nagyvállalat képviselői a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkoztak: folyamatosan ellenőrzik a tevékenységet, és üdvözlik a gyanúsítgatások miatt kezdeményezett átfogó vizsgálatot, mert így „eloszlathatják a civil szervezetek alaptalan vádjait”, hiszen minden rönk, amit feldolgoznak, hivatalos kísérőlevéllel érkezik a gyárakba.
Többtucatnyi városban tüntettek a civilek
A törvénytelen erdőkitermelés ellen eközben a civilek is felléptek: szombaton többtucatnyi városban szerveztek tüntetést az erdők és fák védelme érdekében, ezzel kapcsolatban Graţiela Gavrilescu úgy nyilatkozott, szeretné, ha minden állampolgár ellenezné az erdőirtást.
Sepsiszentgyörgyön mintegy ezren vettek részt a prefektúra épülete előtt szervezett megmozduláson, a tüntetők pedig egyúttal a Schweighofer Rétyen épülő üzeme ellen is tiltakoztak. A civilek négynyelvű – magyar, román, angol és német – feliratot tartalmazó táblákat emeltek a magasba, amelyeken azt hirdették: „Védjük meg gyermekeink jövőjét, a természetet!”, illetve „Állítsátok le az osztrák favágóhidat!”.
Az egyórás tüntetésen Hans Hedrich, a fogarasi Neuer Weg Egyesület alelnöke ismertette, milyen lépéseket tettek, hogy megakadályozzák az erdőirtást, illetve leállítsák a rétyi favágóhíd beüzemelését. Emlékeztetett: eddig három pert indítottak a gyár építkezési engedélyének felfüggesztéséért, később visszavonásáért.
A környezetvédő úgy véli: Klaus Johannis a Schweighofer lobbija miatt küldte vissza a parlamentbe az új erdőtörvényt, amelyben az államfő az uniós versenyszabályokra hivatkozva éppen azokat a – zöldek által üdvözölt – cikkelyeket kifogásolta, amelyek megakadályoznák, hogy egy cégcsoport monopolhelyzetet alakíthasson ki a favásárlás során.
„Amennyiben a jogszabály tartalmazná azt az előírást, miszerint egy cég egy fafajtából legfeljebb 30 százalékot vásárolhat fel, az osztrák cég be sem indíthatná a rétyi gyárat, hiszen már rég túllépték az arányt. A nagyvállalat abban bízik, hogy ha még a régi törvény alapján indítják be az üzemet, akkor már később sem lehet leállítani őket” – fogalmazott Hedrich. Hangsúlyozta: a Schweighofer üzletterve arra alapszik, hogy lopott, törvénytelenül kitermelt fát dolgoznak fel, különben nem termelnének nyereséget, a hatalmas kapacitású üzemeiket nem tudnák profittal működtetni.
„A végtelenségig fogunk perelni, más módja nincs annak, hogy gátat szabjunk a korrupt vállalat tevékenységének. Verespatak példáját követjük, ott is azért nem valósult meg a kitermelés, mert a környezetvédő civilek szinte minden pert megnyertek” – tette hozzá a környezetvédő. Toró Attila, a helyi Indigó-csoport vezetője arról számolt be, hogy amennyiben az erdészeti törvényt a 30 százalékos korlátozás nélkül fogadják el, minden héten utcára vonulnak.
Johannis: jogos az aggodalom
Kolozsváron szombaton megbénították a városközpont forgalmát a tüntetők, akik egyebek közt „Ébresztő Románia!” és „Kifelé a Holz-cal az országból!” jelszavakat skandáltak. Csíkszeredában mintegy hetven tüntető gyűlt öszsze a Szabadság téren, köztük volt Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter is.
„Meg kell mutatni, hogy az emberek figyelnek arra, hogy jövő héten mi történik a parlamentben. Az államelnök többé nem tudja visszaküldeni a törvényt, és így lesz egy normális törvényünk, amellyel megállítjuk a felelőtlen gazdasági fejlődést” – fogalmazott Korodi.
Klaus Johannis szombati Facebook-bejegyzésében „legitimnek” nevezte a zöldek, illetve a tüntetők aggodalmát és megígérte, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) legközelebbi ülésén napirendjére tűzi az illegális erdőirtások ügyét. „Biztos vagyok benne, hogy nem csak a jelenséget sikerül megállítanunk, hanem az állami intézmények képesek lesznek azonosítani és felelősségre vonni azokat, akik törvénytelenséget követtek el” – fogalmazott az államelnök.
Bíró Blanka, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Tiltakozók ereje
Hogy életünk élhetőbbé, vállalhatóbbá váljék, hogy ne csak porladjunk, mint a szikla, érdemes kimondanunk hangosan és határozottan mindazt, amit elfogadhatatlannak, törvénytelennek, megalázónak tartunk. Érdemes időben, jókor, jó helyen kiabálni – talán ez az egyedüli esélyünk arra, hogy ne döntéshozói önkénynek kiszolgáltatottan, terelgethető juhnyájként, hanem gondolkodó, mérlegelő, szükség esetén pedig tiltakozó emberként lélegezzünk e tájon.
Érdemes és lehet tehát szakítani a ne szólj szám, nem fáj fejem szemlélettel, az úgyis mindegy téves elvével. Az állásfoglalás, a véleménynyilvánítás erősödését szépen példázza az a romániai, barbár erdőirtást ellenző civil összefogás, amely látványosan ölt egyre jelentősebb méretet. Az, hogy országos viszonylatban is központi, kényes és kényelmetlen kérdéssé vált a törvénytelen favágásokból is hasznot húzó osztrák fafeldolgozó ügye, a hangjukat hallató civil, környezetvédelmi szervezeteknek köszönhető. Azoknak, akik nem hunyászkodtak meg és nem hunytak szemet, akik esetenként testi épségüket kockáztatva kiderítették, a Holzindustrie Schweighofer attól sem riad vissza, hogy akár a Retyezát Nemzeti Parkból törvénytelenül kivágott fát is felvásárolja. Hogy német nyelvterületen erről cikkezik a sajtó, hogy egyre több városban, de az országhatáron túl is kifogásolják a mértéktelen erdőirtást, az elkötelezett, nem lefizethető, nem megfélemlíthető civil szervezetek képviselőinek köszönhető. Azoknak a pár éve még magányos harcosoknak, akik szembefordultak a hatalmi, a hivatali és a beruházói arroganciával. Hiszen például a sepsiszentgyörgyi Toró Attila is egyedül próbált érvelni a mosollyal és kürtőskaláccsal fogadott befektető ellen a 2013 szeptemberében Rétyen tartott, közmeghallgatásnak csúfolt színjátékon, ám ma már Sepsiszentgyörgyön is több százan, ezren tüntetnek az osztrák áldás ellen. Bizonyítván egyben azt, hogy nem mindenki lekenyerezhető, illetve hogy hosszú távú érdekeink fontosabbak megvásárolt agitátorok önös céljainál.
Ma újra tüntetésre, tiltakozásra szólítanak. Szerencsénkre, nem csak Háromszéken, Sepsiszentgyörgyön, hanem az ország nagyvárosaiban is, ahol a közösségi oldalaknak is köszönhetően egyre többen – jobbára fiatalok – határozottan mondják: elég volt, nem kérünk az efféle kizsákmányolásból. Nem maradtunk magunkra, egyre többen és határozottabban foglalnak állást egy olyan ügyben, amelynek visszásságát két évvel ezelőtt még csak sejteni lehetett, ám napjainkra egyre egyértelműbbé válik: történelmi tévedés az osztrák faipari beruházás Háromszékre telepítése.
Mózes László;;;?Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A felelősség a miénk is – Ismét tüntettek erdőink védelmében Sepsiszentgyörgyön
Minden bizonnyal a neki-nekieredő eső is elriasztotta az érdeklődőket, így kevesebben, mint egy héttel korábban, de kétszáz-kétszázötvenen szombaton is összegyűltek Sepsiszentgyörgyön az erdők védelmében tiltakozni.
Ernyőkkel, esőköpenyekkel érkeztek, elsősorban az idősebb korosztály bizonyult kitartóbbnak, de sokan jöttek fiatalabbak is, szép számmal gyermekekkel. S bár sok ígéret elhangzott az elmúlt egy hétben, a táblák, a tömeg által skandált jelszavak nem változtak.
A romániai erdőirtások, a rétyi fűrészüzem engedélyeztetése ellen tüntetünk – jelentette be Toró Attila, a tiltakozás főszervezője. Kiemelte: nem vagyunk egyedül, az ország 28 városában és a világ számos nagyvárosában vonultak ismét utcára.
Az elmúlt napokban nagyon sok követelést megfogalmaztak a romániai civil szervezetek, közülük a sepsiszentgyörgyiek hetet választottak ki, ezek hangzottak el a prefektúra előtti téren Toró Attila tolmácsolásában. Első és legfontosabbként: a végleges bírósági engedélyek meghozataláig semmilyen további engedélyt ne állítson ki a szakhatóság a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzeme és a területén működő hőerőmű számára.
A követeléslista második pontja: véglegesen tiltsák be az ipari jellegű fakitermelést a nemzeti parkokban, természetvédelmi területeken. A harmadik, hogy más EU-s országokhoz hasonlóan meghatározatlan időre tiltsák be a rönk és fűrészanyag exportját. Szerepel a listán a vezető pozícióban levő faipari cégek visszaéléseinek megszüntetése és olyan jogszabályok életbeléptetése, melyek szavatolják, hogy az erdők haszonélvezői a helyi közösségek lehetnek; a fafeldolgozásban a 30 százalékos felső határ bevezetését; az erdészet megfelelő támogatását, hogy egyensúly alakulhasson ki a kitermelés és a védelem között; az illegális fakitermelés azonnali leállítását.
Toró Attila felidézte: Schweighofer a rétyi üzemét 2013-ban engedélyek nélkül kezdte építeni, és idén márciustól április végéig szintén hivatalos jóváhagyások nélkül kezdték meg a beüzemelést. Hétfőn közmeghallgatást tartanak Rétyen a vállalat területén létrehozott hőerőmű engedélyeztetéséért, ám a gyár méretei, kapacitása miatt az érvényes törvények szerint húsz kilométeres körzetben – tehát Sepsiszentgyörgyön is! – kell annak kifejtett hatását felmérni. „Minket miért nem kérdeznek meg, hogy akarjuk-e?” – tette fel a kérdést.
Ismertette továbbá: négy hazai civil szervezet – a fővárosi Bankwatch Románia, a fogarasi Neuer Weg, a kolozsvári székhelyű Energy Justice és a Greenpeace romániai csoportja – csütörtökön óvást nyújtott be a rétyi hőerőmű engedélyeztetése ellen, jogi érveik felsorolása mellett kérték, ne tartsák meg a hétfői közmeghallgatást. Toró Attila kitért arra is, a felelősség a miénk is, a városkörnyéki erdők tele vannak szeméttel, ha mi nem tudjuk megbecsülni azokat, nem várhatjuk, hogy más megtegye, s amíg mi nem vigyázunk rájuk, politikusaink is úgy érzik, nem fontosak, bárki bármit megtehet bennük.
Felhívta a figyelmet: működik az erdőradarrendszer, a 112-es számon bárki bejelentést tehet, kérheti az elhaladó rönkszállítmányok ellenőrzését. „Azt ajánlom, éljünk ezzel a lehetőséggel, ha nem is tudjuk megállítani az illegális kitermelést, a frászt beléjük tudjuk verni” – mondotta.
Az utcára vonulás, a tiltakozás nem értelmetlen, Victor Ponta a szombati megmozdulások előtt néhány órával bejelentette, hogy augusztus 31-ig leállítják a rönkexportot. „Hirtelen lett egy ilyen tervezet. Ha még kétszer-háromszor utcára vonulunk, szépen, lassan mindent vissza lehet alakítani, az erdőket meg lehet menteni. Az a felelősség is a miénk, hogy kik döntenek az elkövetkezőkben rólunk, nélkülünk” – hangzottak el Toró Attila derűlátóbb, de éberségre intő szavai.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vita helyett műszaki adathalmaz (Közmeghallgatás Rétyen)
A Réty határában lévő fűrészüzem energiaellátásával kapcsolatosan tartottak tegnap délután közmeghallgatást a község kultúrotthonában. A rendezvényen egy tervezett hőerőmű műszaki adatait ismertették, ezzel kapcsolatosan a jelenlevők nem tettek fel egyetlen kérdést sem, újságírók hozzászólása mellett egyedül a sepsiszentgyörgyi Toró Attila fogalmazott kritikusan, arra kérve a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal illetékeseit, semmilyen működési engedélyt ne adjanak ki addig, ameddig nem születik végleges ítélet a fafeldolgozót érintő bírósági eljárásokban.
A délután négy órára hirdetett közmeghallgatás témája a fafeldolgozó területére tervezett, „zöld energiát” termelő létesítmény bemutatása, az azzal kapcsolatos esetleges felvetések megtárgyalása volt. A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivataltól a radóci székhelyű Bioelectrica Transilvaniei Kft. január 14-én kért jóváhagyást, az engedélyeztetési folyamat részeként tartották a tegnapi rendezvényt, amelyre eleinte a terem mintegy félig telt meg érdeklődőkkel, becslések szerint száznál kevesebb hallgatóval. Gheorghe Neagu, a környezetvédelmi hivatal igazgatója bevezetőként elmondta, az általa vezetett intézmény bekérte az összes vonatkozó dokumentumot, azok értékelése alapján folytatják majd az engedélyezési eljárást.
Az intézmény munkatársa, Luminiţa Bălălău az eddigi lépéseket ismertette, mondván, hogy a folyamatba a Holzindustrie Schweighofer mellett igénylőként bekapcsolódott a Bioelectrica Transilvaniei is, ez utóbbi kérését pedig több lépésben elemzik, a közmeghallgatáson a benyújtott iratcsomóval kapcsolatosan várnak észrevételeket.
A dokumentációt összeállító Petráss István alig kezdte ismertetni a tervezett hőerőmű műszaki adatait, egy helybeli hozzászóló azt kérte, beszéljen magyarul is, mert a rétyi résztvevők többsége magyar, így két nyelven folytatta ismertetőjét. A Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzemének területén létesítendő, 60 megawattos teljesítményű, biomasszával működő hőerőmű paramétereit Petráss mintegy másfél órán át részletezte, bemutatójának végére a teremben ülők száma alaposan megcsappant. A majdani energiatermelés témakörében elhangzottak lényege, hogy a befektető a legjobb technológiákat ígéri, a zajra, vízre, levegőre vonatkozó becsült adatok pedig minden esetben a megengedett határértékek alattiak. A hőerőmű, illetve fafeldolgozó esetleges légszennyezését egy 25 kilométer oldalú, négyzet alakú területen modellezték, de megvizsgálták a termelés során keletkezett hulladék kérdését is. A megyei tanács kérésére ugyanakkor a Rétyi Nyír, illetve a Bodok–Barót-hegység természetvédelmi területeken is vizsgálják majd a levegő minőségét. Az ismertetőt követő kérdésfelvetésében Toró Attila újólag javasolta, pontosabban követelte, hogy a rétyi fafeldolgozó egységre vonatkozó végleges bírósági ítéletek megszületéséig a környezetvédelmi hivatal ne bocsásson ki újabb engedélyt. Mint mondta, az említett huszonöt kilométeres körzet indokolná, hogy megkérdezzék a sepsiszentgyörgyieket is, hiszen a megyeszékhely teljes lakossága érintett a levegő minőségének ügyében. Gheorghe Neagu válaszában leszögezte, törvényesen járnak el, a közmeghallgatást a befektetésnek otthont adó községközpontban szervezik, az erdőket pedig szerinte a hegy lábánál kell védelmezni. Toró azt is kifogásolta, miként működhet környezetvédelmi engedély nélkül a fűrészüzem, mire Neagu azt válaszolta, ez nem tartozik hatáskörükbe, ezt a környezetvédelmi őrségnek kell megvizsgálnia, de ő úgy tudja, a fűrészüzemben nem termelnek, hanem a berendezés műszaki vizsgálatát végzik. Leszögezte: az engedélyeztetési folyamat törvényes mederben zajlik, a hőerőmű engedélyeztetése különben még két és fél, három hónapig elhúzódik, ám ha minden dokumentumot rendben találnak, a környezetvédelmi hivatalnak nincs oka arra, hogy ne hagyja jóvá azt. Kérdéseket fogalmazott meg a sepsiszentgyörgyi Observatorul de Covasna napilap tudósítója is, válaszai után Gheorghe Neagu megjegyezte, máskor jöjjenek felkészültebben az újságírók, fogalmazzanak lényegre törően. Luminiţa Bălălău hozzáfűzte, elvárták volna, hogy a civil szervezetek képviselői olyan műszaki felvetésekkel jelentkezzenek a közmeghallgatáson, amelyek segítségével módosítások is eszközölhetőek.
Ezután berekesztették a rendezvényt, ám az érdeklődők legalább fele már korábban elhagyta a termet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Többet ér az erdőnk a ti pénzeteknél!”
Az erdőirtás, és az osztrák Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzemének beindítása ellen tüntettek Csíkszeredában a környezetvédelem világnapján. A Szabadság téren összegyűlt résztvevők négy nyelven feliratozott transzparensekkel fejezték ki tiltakozásukat.
Többet ér az erdőnk a ti pénzeteknél!, Szigorú erdőtörvényt!, Schweighofer, ne nézz minket hülyének!, Ne vedd el gyermekeink jövőjét! A pénz nem adhat nektek levegőt, de az erdő igen! – ilyen és ehhez hasonló feliratokkal tüntettek ismét pénteken a csíkszeredai civilek a megyeszékhely főterén.
„Fontos, hogy a helyi civil társadalom is kifejezze véleményét a jogsértő erdőirtás ellen, hiszen az ökoszisztéma tönkretétele zajlik az országban. Ennek megakadályozására követeljük, hogy áttekinthetőbb legyen a jogi szabályozás, nemcsak az erdő-, hanem a környezetvédelem szempontjából is, továbbá szeretnénk, ha javítanák az erdőradarrendszer hatékonyságát, és azt is, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a visszaerdősítésre” – sorolta Benedek Ágnes, a megmozdulás egyik kezdeményezője.
A szervező ugyanakkor kiemelte, hogy nem a józan erdőgazdálkodással van a gond, hanem azzal, hogy a kistermelők, a kis fafeldolgozók teljesen visszaszorulnak a rétyi fafeldolgozó üzem terjeszkedése miatt. „A Schweighofer monopolhelyzetbe kerülését azért is lenne fontos megakadályozni, mert ellenkező esetben hátrányosan érintené a kis helyi bútorgyártókat, fafeldolgozókat” – magyarázta.
A tüntetés mintegy ötven résztvevőjének Csonta László, a Zöld Székelyföld Egyesület elnöke elmondta, többek között azt kifogásolja, hogy az építkezési engedély kibocsátásához szükséges környezetvédelmi hatástanulmány sokszor csak egy papírt jelent tartalom nélkül, holott, ha valami káros a környezetre azt komolyabban kellene venni, utalva a rétyi fűrésztelep engedélyeztetési visszásságaira. A tiltakozók végül ugyanúgy, mint egy héttel ezelőtt, egy fenyőfát formáltak a téren és erről közös fotót készítettek. Országszerte egyébként több városban szerveztek és szerveznek hasonló megmozdulásokat.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Hagyományteremtő fúvóstábor Nagybaconban
Ötvenhét székelyzsombori, étfalvazoltáni, mikóújfalusi, szárazajtai, baróti, magyarhermányi és nagybaconi kis zenész vesz részt az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megszervezett erdővidéki fúvóstáborban Nagybaconban.
A háromszéki és Szatmár megyei tanárok úgy vélik, a szorgalmas és a tanuláshoz komolyan hozzáálló fiatalok példaértékű munkát végeznek, így hamarosan a felnőttek közé is beülhetnek játszani. Vágási István főszervező eredetileg Barótra tervezte a tábort, ám végül Nagybacon mellett döntöttek. A Bocskor László által felajánlott közbirtokossági székhely, illetve a Baló Ervin igazgató által átadott iskolai tantermek befogadó helyszínei lettek a hetes rendezvénynek. A gidófalvi Sándor Sándor és a mikóújfalusi Sorbán Miklós a trombitások, Vágási István a szaxofon, klarinét és ütősök, a Mezőfényből érkezett Czier Zsolt a mélyrezesek, Czier Brigitta és Mezőfényi Petronella a fuvolások oktatásáért felel. Vezetésükkel napi kétszer három órát gyakorolnak csoportokra osztva, illetve együtt is. Az intenzív oktatás bő féléves otthoni környezetben végzett képzésnek felel meg, ezért komoly tudásbeli színvonal-emelkedést várnak a résztvevőktől. Sándor Sándor úgy véli, a táborral legjobban a nagybaconiak jártak, mert a tapasztalat azt mutatja, ott lendül fel a fúvószene, ahol a tábor központja található. „Rétyen, Csíkszentmártonban és Székelyudvarhely fúvóséletén is látszik, mennyit jelent, hogy a jó tanárok évről évre rendszeresen visszatérnek és nagy szeretettel oktatnak. Minden bizonnyal itt, Nagybaconban is hasonló tudásbeli ugrást figyelhetünk meg néhány éven belül: a gyermekek szeretik és nagyon ragaszkodnak hangszerükhöz, komolyan veszik vállalt feladataikat, így az eredmény sem maradhat el” – mondotta Sándor Sándor.
A táborlakók pénteken este a helybelieknek a községközpontban koncerttel köszönték meg a vendégfogadást, ma délelőtt pedig a baróti fúvóstalálkozó nyitányaként lépnek fel.
Hecser László

A második bécsi döntés 2.
Bevonulás Háromszékre
A magyar hadvezetés már szeptember első napjaiban felvázolta az erdélyi bevonulás forgatókönyvét, melyben a Tiszántúlon felvonultatott csapatoknak majdnem egésze részt vett. A légvonalban mintegy 375 kilométer mély terület megszállását a döntés időpontjától számított 14 nap alatt, tehát szeptember 13-áig be kellett fejezni.
Az első csapatrészeknek – a magyar 1. hadsereg miskolci VII. hadteste – vitéz primor szotyori Nagy Gyula altábornagy vezérletével szeptember 5-én Técsőnél (Máramarossziget felett) kell átlépniük a határt, majd Naszód, Óradna és Beszterce elérése után Szászrégennél kettéválva (Marosvásárhely, Sóvidék, Székelyudvarhely, Barót, Mikóújfalu, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Zágon, illetve Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon, Csíkkozmás, Kászonújfalu vagy Kászonjakabfalva, Szárazpatak, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Bereck, Sósmező vonalon) nyomulnak elő Székelyföldre. A jelentősebb erdélyi városok közül Nagyváradot 6-án, Kolozsvárt 11-én vették birtokukba a magyar 1. és 2. hadsereg kijelölt alakulatai. Marosvásárhelyre szeptember 10-én a Gyorshadtest, majd szeptember 15-én a szekszárdi 12. gyalogdandár vonult be vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok vezényletével. A háromszéki bevonulásban részt vevő magyar 1. hadsereg 1940. március 10-én alakult Szolnokon nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok parancsnoksága alatt. Alárendeltségébe tartozott a miskolci VII. és a kassai VIII. hadtest (az előbbi parancsnoka szotyori Nagy Gyula altábornagy, vezérkari főnöke vitéz felsőtorjai Kozma István vezérkari ezredes), valamint a vitéz lófő dálnoki Miklós Béla tábornok parancsnoksága alatt álló Gyorshadtest. Ennek két gépkocsizó dandárja, a budapesti 1. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Major Jenő tábornok), illetve a munkácsi 2. gépkocsizó dandár (parancsnoka vitéz Heszlényi József tábornok), valamint két lovasdandárja (a nyíregyházi 1. és a kecskeméti 2.) volt.
Miután a rossz útviszonyok, a gyakori torlódás, az utánpótlás elmaradása, az emberek és lovak kimerültsége miatt félő volt, hogy a magyar csapatok nem tudják a bevonulást időben végrehajtani, nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok utasítására Székelyföld megszállására a dálnoki Miklós Béla tábornok vezette Gyorshadtestet küldték előre. Az 1. gépkocsizó dandár, a lovasság egy része Major Jenő tábornok és Zsombolyai Béla ezredes irányításával szeptember 11. és 13. között a Marosvásárhely, Korond, Székelyudvarhely, Oklánd útvonalon haladt, szeptember 12-én belépett a már erdővidéki Vargyasra, majd onnan a Barót, Nagybacon, Málnásfürdő, Málnás vonalon továbbmenve 13-án felszabadítják Sepsiszentgyörgyöt. Itt szétválva egyfelől Illyefalva–Kökös, Uzon–Bikfalva, másrészt Réty, Nagyborosnyó, Zágon, illetve Réty, Barátos, Kovászna, Kommandó a haladás iránya A 2. gépkocsizó dandár Heszlényi József tábornokkal az élen a Szászrégen, Gödemesterháza, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Csíkszentsimon vonalat követte. Innen a csapatok két irányba haladnak: egy rész Csíkkozmás, majd Kászonjakabfalva érintésével szeptember 13-án Szárazpatakon át belép Felső-Háromszékre, és Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre érkezik. A másik Tusnádfürdőn, Sepsibükszádon, majd a Nagy-Csomád déli lejtőin, Torján át jut Kézdivásárhelyre. Innen a felszabadítók Nyujtódot, Lemhényt, Berecket, illetve Ojtozt elhagyva a történelmi Magyarország legkeletibb helységébe, Sósmezőre érve befejezik Észak-Erdély visszafoglalását. A szeptember 12–13-án érkező gyorsalakulatok általában csak a kijelölt útvonalakon levő településeken haladtak át. A VII. hadtest csapattestei viszont – amelyek a bevonuló honvéd hadsereg zömét képezték, és melyből a helyőrségi alakulatokat állították össze, különböző útvonalakon csak szeptember 20–21-ére érkeztek meg Háromszékre és szóródtak szét a megye településein, így rendezvényekkel egybekötött ünnepélyes fogadásukra csak ezekben a napokban kerülhetett sor. (Jegyezzük meg, hogy a megszállást követő három hónapban, november 26-áig három szinten szervezett katonai közigazgatás alatt állt Észak-Erdély. A határvédelem megszervezése mellett a hadsereg gondoskodott a közigazgatás és oktatás újjászervezéséről, a lakosság ellátásáról és biztonságáról, valamint a szociális ügyek kezeléséről.)
Sepsiszentgyörgyre az egri magyar királyi Dobó István 14. honvéd gyalogezred a Csíkszereda, Tusnádfürdő, Sepsibükszád, Málnás, illetve Oltszemnél szétválva a Zalán, Kálnok, Kőröspatak, Árkos országúton haladva szeptember 21-én vonult be szotyori Nagy Gyula altábornagy vezetésével, majd oszlott szét a megye déli és délnyugati helységeibe.
(folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Világítsuk ki Székelyföld határait!
Ötvenhat önkormányzat, remélhetőleg 2000–2500 önkéntes, szervező, 200–250 ezer résztvevő, Székelyföld határvonalán számos helyen meggyújtott tüzek, reflektorok fénycsóvái, ökumenikus istentiszteletek, kulturális műsorok, összetartozást erősítő közösségi élmény, világos és egyértelmű üzenet: Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható – nagyjából így összegezhető a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett, október 24-én esedékes, Világítsuk ki Székelyföld határát nagyszabású megmozdulás lényege.
A román kormány közigazgatási átszervezésről szóló tervei elleni különleges tiltakozó megmozdulás előkészületeiről számolt be tegnap Sepsiszentgyörgyön Izsák Balázs, az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS elnöke. Elkezdték a konkrét szervezőmunkát, Gazda Zoltánnal, a sepsiszéki székely tanács elnökével bejárták a sepsiszéki, orbaiszéki határtelepüléseket – megfordultak Illyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Zágonban, Kommandón, Kovásznán, Zabolán –, találkoztak a polgármesterekkel, lelkészekkel, egyházi vezetőkkel, és ismertették elképzelésüket. Izsák Balázs elmondta: igyekszik személyesen eljutni mind az 56 határtelepülésre, hogy beszámoljanak a megmozdulás céljairól, illetve tájékozódjanak a helyi közösségek terveiről.
Eddigi tapasztalatai alapján jó a fogadtatása az akciónak, lelkesedést tapasztalt a helyi közösségek képviselői részéről, több ötlet, javaslat is felmerült a találkozókon. Gazda Zoltán hangsúlyozta: a Székelyek nagy menetelésének egyértelmű és pontos forgatókönyvétől eltérően ezúttal a helyi közösségek kezdeményezése a meghatározó. Fontos, hogy ők álmodják meg és valósítsák meg a rendezvényt.
A tervek szerint 56 határ menti település közül legalább 40-ben szerveznek megmozdulást, délután fél hatkor ökumenikus istentiszteletek zajlanak majd, de kulturális műsorok, egyéb akciók is színesíthetik az összejövetelt, majd a résztvevők elindulnak azokra a helyszínekre, ahol egy később meghatározandó időpontban óriásmáglyát gyújtanak, vagy ahol a járművek fényszórói elé szerelt tükör segítségével világítják meg Székelyföld határait. Azt pontosan nem tudják még, hány helyen lobban fel a láng: az eredeti elképzelés szerint kilométerenként kellett volna tüzet vagy egyéb fényforrást biztosítani.
Ez azonban kivitelezhetetlen, településenként két-három pontnál több helyszínen nem nagyon tudnak őrtüzet gyújtani, de arra törekednek majd, hogy erdős hegyes vidéken például minden csúcsot világítsanak ki. Továbbá arra számítanak, hogy több ezer járművel kapcsolódnak be a rendezvénybe, ezek pedig könnyen mozdítható fényforrások. A fő cél amúgy sem az, hogy a rekordok könyvébe kerüljünk vagy afféle kuriózumként tálalják az akciót, sokkal fontosabb az a közösségi élmény, amely biztosítja egyúttal azt az autonómia eléréséhez szükséges tudást is, hogy merre húzódnak Székelyföld határai – mondta Izsák Balázs.
Bíznak abban, hogy az akcióval sikerül elérni a nemzetközi sajtó ingerküszöbét, a magyarországi közmédiát már megkeresték azzal a kéréssel, hogy élő közvetítés révén is segítsen a rendezvény népszerűsítésében. Tájékozódnak, keresik a megoldást arra is, hogy műholdas felvételeken örökítsék meg azokat a pillanatokat, amikor fénylenek Székelyföld határai. Azt kívánják jelezni: ez az a régió, amelyet a közigazgatási átszervezés során sem beolvasztani, sem felosztani nem lehet, és amely számára autonóm státust kérnek.
Mivel egy időben több tucat helyszínen zajlanak rendezvények – kisebb távolságot kell tehát utazniuk azoknak, akik nem határ menti településen laknak – arra számítanak, még több ember kapcsolódik majd be az akcióba, mint a Székelyek nagy menetelésébe, amikor Kökös és Bereck között 120–150 ezren vonultak fel Székelyföld autonómiájáért. Ha településenként ötezer emberrel számolunk, akkor 200–250 ezer résztvevőre számíthatunk, igaz, sokkal több szervezőre, önkéntesre is szükség van – magyarázta Izsák Balázs.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A második bécsi döntés 3. (Bevonulás Háromszékre )
A Kézdivásárhelyre bevonult 2. gépkocsizó dan­dár helyébe szeptember 21-én vitéz nemes Domaniczky Ödön tábornok vezetésével az egri 20. gyalogdandár törzse és a 44. gyalogezred érkezett. Szeptember 5-én lépte át a határt Faluszlatinánál, és szep­tember 19-én ért Csíkszeredába, majd 20-án Kozmáson, Kászonújfalun át Szárazpatakra.
Itt az ezred kettévált: egyik része Kézdiszentléleken át Kézdivásárhelyre, onnan Berecken át Sósmezőre, a másik Kézdikőváron át Torján keresztül a Felső- és Alsócsernáton útvonalon, majd Albis és Dálnok mellett elhaladva, Maksa és Eresztevény érintésével érkezett Rétyre. A bevonulás hírére Erdély felszabadult helységeiben a lakosság a honvédség ünnepélyes fogadására készül. A Székely Nép szeptember 12-ei rendkívüli kiadásában közlik a honvédcsapatok ünnepélyes háromszéki fogadtatásának forgatókönyvét. A bevonulókat szeptember 13-án a megye határán báró Szentkereszty Béla fogadja Séra István gárdaparancsnok és dr. Ferencz Lajos ügyvéd társaságában, bár senki nem tudta, milyen irányból érkezik dálnoki Miklós Béla tábornok. Háromszék központjában, a piactéren kiemelik a kék-sárga-piros színezetű zászlórudat és piros-fehér-zöldre festik át, díszemelvény készül a park Székely Mikó Kollégiummal szemközti oldalán. Bérbe adják a kollégium internátusa, a városháza és a törvényszék ablakait a bevonulás napjára, a kormányzó levelezőlap-méretű arcképét, kokárdákat árusítanak. Ez utóbbiak kitűzését, az épületek fellobogózását még nem engedélyezik. A honvédség tervezett fogadása azonos forgatókönyv szerint történt: székely vagy magyaros népviseletbe, díszmagyarba öltözve virággal, kürtőskaláccsal, a helység bejáratánál épített díszkapunál fogadták az érkezőket, köszöntőbeszédek, szavalatok, zene emelte az esemény ünnepélyességét. A Székely Nép napilapnak köszönhetően csak a sepsiszentgyörgyi kettős bevonulásról maradtak írott forrásaink, még a kézdivásárhelyi helyi lapban is csupán egy kétsoros utalást találunk. Ennek ellenére bizonyság, hogy Málnáson, Oltszemen, Szentgyörgyön, Rétytől Kovásznáig, valamint Szárazpatakon, Kézdiszentléleken, Kézdivásárhelyen át Sósmezőig nemcsak a gyorshadtest haladt át, hanem 20-án vagy 21-én a VII. hadtest egri 20. gyalogdandárja is, tehát ezekbe a helységekbe kettős bevonulás történt. Tény az is, hogy a gyorshadtest szeptember 12–13-án csak az útjába eső helységeket érintette. Ha a bevonulók útvonala elkerülte a települést, lakói a vonulási út legközelebbi pontján sorakoztak fel, itt állítva meg és köszöntve az érkezőket. Így például Bodok, Étfalvazoltán és Zalán lakossága a vasútállomás mögött, Gidófalva, Fotosmartonos, Kőröspatak, Kálnok népe a gidófalvi keresztútnál, Felsőrákos, Olasztelek, Székelyszáldobos és Vargyas pedig a Vargyas–Olasztelek, Fel­sőrákos–Székelyszál­dobos útkereszteződésnél köszöntötte a bevonuló magyar katonákat. Megtörtént az is, hogy egy szakasz, letérve a főútvonalról, a közeli helységbe is bekukkantott, majd újból csatlakozott csapatához – Ba­rót–Köpec–Nagyajta (sőt, Középajta)–Bölön; Sár­falva–Hi­lib–Gelence–Haraly–Zabola, illetve Kovászna–Csomakőrös–Papolc. A megye hely­ségeiben a katonai közigazgatást végző és ellenőrző helyőrség közvetlenül a szeptember 20–21-ei érkezést követő napokban rendezkedett be több esetben úgy, hogy a katonákat módosabb gazdákhoz szállásolták el. A csendőrőrsök egy része ezekben a napokban foglalta el kijelölt helyét. Szeptember 13-án Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen működésbe lépett a Magyar Királyi Posta. A következő napokban megérkezett a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyőrség, és máris megkezdték a pénz beváltását. A Háromszék Takarékpénztárnál 30 lejért egy pengőt fizettek. Megszervezték a helyi közigazgatást, mely a pillanatnyi viszonyokra való tekintettel katonai jellegű lett. Vármegyei katonai parancs­noknak vitéz Tallér Gusztáv nyugalmazott tábornokot, a megyeszékhely parancsnokának báró Gaudernák Emilt nevezték ki. A közigazgatási tisztviselők is tiszti rangban álltak, de mind szakemberek voltak. A katonai közigazgatás november 26-áig volt érvényben, majd a polgári adminisztráció váltotta fel.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kollektivizálás Háromszéken
Hatvanöt éve, szeptember 23-áról 24-ére virradó éjszaka hurcolták el a bő egy évvel korábban sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyre szállított háromszéki földbirtokosokat a még távolabbi kényszerlakhelyre, a Duna-csatornához. Részleteket közlünk Márton László történész készülő könyvéből, amely korabeli dokumentumok alapján faluról falura rekonstruálja a háromszéki kollektivizálás történetét.
Lázongás és megtorlás
A szervezés
Románia más megyéihez hasonlóan 1949-ben Háromszéken is megkezdődött a kollektív gazdaságok megszervezése. A megyei párttitkár Tóth Géza, Luka László féltestvére helyismerettel rendelkezett, az iratok tanúsága szerint az ő kezében volt a megye vezetése, a közös gazdaságok szervezését is gyakorlatilag ő irányította. (...)
Az első kollektív gazdaságot Torján avatták fel 1949. augusztus 14-én; a szervezés folyamán az ottani állami gazdaság alkalmazottjainak egy részét átterelték a leendő gazdaságba. Ezt követően Angyaloson (1950. május 28.), s az ottanival párhuzamosan Lemhényben is közös gazdaságot alakítottak, ami presztízskérdés is volt: innen származott Luka László/Vasile Luca, akkor Központi Bizottság-tag és pénzügyminiszter – 1950. június 11-én avatták fel, stílszerűen róla nevezve el.
1950. júniusában megváltozott az addigi, a kollektivizálással szembeni viszonylag mérsékelt irányvonal, 14-én megyei pártaktívaülésen kritizálták a Kovásza és az Uzon járásbeli pártbizottság tagjait, mert nem avattak fel még egyetlen kollektív gazdaságot sem.
Tóth Géza és Tóth Ernő felkereste a kézdivásárhelyi járási pártbizottság titkárát, Ábrahám Sándort, aki elmondta, hogy Kézdi járásban miként szervezik a kollektív gazdaságokat: nyomásgyakorlást alkalmaznak, ha pedig ez nem használ, az ellenszegülőket a Milíciára vagy a Securitatéra hívatják, ahol odaadnak a fogvatartottnak egy alapszabályzatot tanulmányozni, és mindennap megkérdik, hogy mit tanult, egész addig, míg alá nem írja a belépési nyilatkozatot. Ha gyereke van az iskolában, hazaküldik, elmagyarázva, hogy addig nem mehet vissza, míg az édesapja be nem lép. Ha valakinek valamilyen múltbeli kihágása volt, hívatják a Milíciára vagy a Securitatéra, és addig fenyegetik, míg kollektivista lesz belőle.
Ezután Tóth Ernő utasította Zsigmond János és Csákány Géza járási pártaktivistákat a komolyabb szervezőmunkára: „a szervezésnek mennie kell, csupán vér ne folyjék”, mondta nekik, ettől kezdve a Kovászna járási szervezés is nyomásgyakorló és erőszakos módszerekkel folyt.
Ennek eredményeképp az addig nehéz terepnek számító Háromszék megyében 1950. július 23-án egyszerre hét közös gazdaságot is sikerült avatni, elérvén – határidő előtt – a kitűzött tervet, a 14 kollektív létrehozását. Nagy Mihály megyei pártelsőtitkár közlése szerint megpróbáltak túlteljesíteni, ezért elkezdték további tíz szervezését, s a feszített munka nyomán augusztus végéig még hat kollektív gazdaságot avattak fel a megyében. (…)
Időközben azonban a robbanáspontig fokozódott a feszültség az erőszakos kollektivizálás miatt.
Feszültség Törvénytelenség, erőszak már az 1950. június 16-ai ülés előtt is történt. A kollektivizálás során a vidéki társadalomból elsősorban a nincstelenek és kis földterülettel rendelkezők álltak be legkönnyebben az új gazdaságba, mivel számukra új, felemelkedéssel kecsegtető lehetőség nyílott: a nincstelenek az alapszabályzatnak megfelelően 25–50 ár területet kaphattak saját használatra, és a kevés földterülettel vagy a megfelelő mezőgazdasági felszerelés hiányával küszködőknek pedig a gépesítés lehetősége és az állami támogatás ígérete jelenthetett előrelépést. De csak ezeknek a rétegeknek a belépése a leendő közös gazdaságba annak fenntarthatóságát is veszélyeztette a túl kevés földterületre jutó túl sok tag miatt. Így az az abszurd helyzet is előállt, hogy a propaganda szintjén a rendszer által vidéki szövetségesnek kikiáltott nincstelenek („agrárproletárok”) felvételét szórványosan akadályozták.
A gazdasági működőképesség biztosításáért valamikor 1950 tavaszán a Központi Bizottság mezőgazdasági ügyosztálya egy tervszámot is kitűzött: három hektár mezőgazdasági területnek kellett jutnia minden családra a kollektív gazdaság földjéből. A célszám eléréséért viszont a falu néhány tehetősebb gazdájának a földjét is meg kellett szerezniük. E gazdálkodók persze ellenálltak a beszervezésnek, hiszen nekik volt veszítenivalójuk, de a párthatározatok is tiltották ezt, mert e tehetős gazdálkodók a pártideológia szerint „kulákoknak”, tehát osztályellenségnek minősültek – ilyenkor kidobták a „befurakodót” a közösből.
Meg lehetett szerezni más módon is a kiszemelt gazda földterületét: gazdasági szabotázs vádjával bíróság elé állítani, majd mindenét, közte a földterületét is elkobozni – hiszen már a bíróságok is a pártutasítások végrehajtói voltak. És hogy ne zavarhassa meg az új gazdasági rend megvalósítását, az adott gazdát vagy pár hónap/év börtönbüntetésre ítélték, vagy megfenyegették, így az családostul, mindenét hátrahagyva elhagyta a kollektivizálandó falut.
Nem volt ez másként Háromszék megyében sem, de nem a falvankénti pár ember sorsa miatt vált robbanékonnyá a kollektivizálás miatt feszült hangulat – hiszen ugyanez történt a másik négy székely megyében is – a beszámolókból és pártvizsgálati anyagokból úgy tűnik, a Háromszék megyei pártvezetés és személyesen Tóth Géza téves helyzetértékelés és félreértelmezett/túlságosan fontosnak ítélt központi utasítás miatt rossz döntést hozott: az illető község teljes lakosságának kollektivizálása mellett döntöttek, és ezzel maguk ellen fordították az adott települések nagy részét adó kis- és középbirtokosokat. (...)
Megmozdulások, megtorlás
A feszült helyzet még kiélezettebbé vált az erőszakos – és Háromszék megyében tömeges – kollektivizálás júliusi bein­dulásával. Az első, a sepsikilyéni július 24–25./augusztus 1-jei tüntetés akkor robbant ki, amikor kollektivizálással kap­csolatos megszorító intézkedés bevezetésére tömeg gyűlt össze, és még egy félreértelmezett hír is fokozta a rendszerellenes hangulatot. A második tüntetés Rétyen, 1950. augusztus 18./25-én szintén a kollektív gazdaság szervezése során történt, ezek – eddigi ismereteink alapján – egy-egy napig tartottak, és csak tüntetésre került sor. De a mikóújfalusi, 1950. augusztus 27-én kezdődött megmozdulás során már az erőszak határát súroló események zajlottak, és öt napig tartott.
Források tanúsága szerint a mikóújfalusi eseményt követően majdnem egy hónapon keresztül – a szeptember 22-ei megtorlásig – 18 helységben, majdnem mindenütt, ahol kollektív gazdaság alakult, kisebb-nagyobb lázongások törtek ki. Érdekesség, hogy még a hatalmi megtorlás után is kitört egy megmozdulás Fotosmartonoson szeptember 28-án.
A hatalom végül is egy központi akcióval 1950. szeptember 22-re virradó éjszaka csapott le ezekre a falvakra. Felbujtóknak a kulák minősítésű gazdákat tekintették, függetlenül attól, hogy részt vettek-e vagy sem a megmozdulásokban, így falvanként névjegyzéket állítottak össze róluk, és őket hurcolták el családjukkal együtt ezen az éjszakán.
Több helységben összecsapásra került sor a karhatalmi erők (Milícia, Securitate, hadsereg) és a gazdák elhurcolá­sát megakadályozni akaró helybeliek között, ennek során két helységben halálos áldozatai is voltak az összecsapásnak, Sepsi­gidófalván és Maksán két-két személyt lőtt le a karhatalom. László Márton
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

László Attila: Lelkemhez a kóruséneklés állt legközelebb
László Attila karnagyot nem valamilyen kerek évfordulóján kerestem meg a fél évszázadot felölelő visszapillantó beszélgetésre. Bár szerettem volna, hiszen több mint három évtizede az ő karnagyi beintésére figyelve fertőzött meg – egy életre – a karéneklés vírusa, de a háromszéki (és nem csak) „karnagyok karnagya” nyolcvanadik születésnapján nem jött össze a beszélgetés. Most, amikor az általa alapított kórus kerek, 35. évfordulóját ünnepli – ez alkalomból ma este 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban jubileumi hangversenyt tartanak –, be kell látnunk: a dolgok néha maguktól is alakulnak. Hiszen László Attila valójában összenőtt azokkal az együttesekkel, amelyeket szervezett, átvett vagy éppen létrehozott, összenőtt a háromszéki kórusmozgalommal, így sokkal találóbb, ha – a magunk módján – egyik „gyermeke” születésnapján köszöntjük. Nem díszes bokrétával, hanem fél évszázados munkája néhány állomásának felelevenítésével. Tanító és zenetanár
– Székelykeresztúriként hogyan kerültél Háromszékre?
–Felmenőim révén háromszéki is vagyok, egyik nagyanyám lécfalvi születésű. A tanítóképző, majd a zenepedagógiai főiskola elvégzése után, 1968-ban hívtak ide, a művelődési bizottsághoz. Daróczi Ferenc győzött meg. Akkor éppen a szentegyházi líceumban tanítottam, egy tizenhárom tagú zenekart s három kórust hagytam ott, a munkáskórus százhúsz tagú volt. De Feri akkor a propagandaosztályon a tömegkultúráért felelt, csodálta, hogy négy év alatt mit sikerült összehoznom, és meggyőzött, jöjjek el, mert itt nem volt zenei szakember. Lakást adtak, tárt karokkal vártak.
– Hogyan kerül egy tanítóképzőt végzett ifjú a zene közelébe, olyannyira, hogy főiskolát is végez?
– A családban is jelen volt a zene, édesapám kántortanító volt. Én földrajz-geológiára készültem, de közben besoroztak, tiszti iskolába akartak vinni a képző után, én viszont nem akartam katona lenni. A képzőben már kórust vezettem, zenéltünk. Kis, hétosztályos iskolákban tanítottam, zenét is, Ülkében, Vágásban, Vargyasra vittek, a pártelvtársak mindig mondták, hogy hol van szükség kórusra. Mindenhol igyekeztem legalább egy kis kórust összehozni. Közben Marosvásárhelyen Nagy István vezetésével nyári karmesterképzést tartottak. Két évben egymás után részt vettem, ott biztattak, hogy menjek a főiskolára. De már akkor családos voltam. Tartományi ösztöndíjat kaptam, 60–64-ben kijártam a zenepedagógiát Kolozsváron. Abban az évben 112-en végeztünk összesen az országban, mehettem volna Craiovára, más nagyvárosba, én a Hargita tetejét választottam. Rengeteg pénzzel rendelkeztünk
– Milyen lehetőségek vártak Szentgyörgyön, mi volt a feladatod?
– Hat évig voltam az Alkotások Háza igazgatója, húsz évig a szemerjai négyes iskolában tanítottam. Azzal kezdődött, hogy a nagy múltú kórustalálkozókat újraindítottuk. Az Alkotások Háza volt a tömegkultúra, ma úgy mondanánk, a közművelődés intézménye. Hozzánk tartoztak a műkedvelő kórusok, színjátszó csoportok, tánccsoportok. Rengeteg pénzzel rendelkeztünk, így jártam falura, a régi tanító bácsikat felkerestem, az énekeseket felkutattam, biztattam, ha nem tudnak egyebet, népdalt énekeljenek. Kérdezték, énekelhetjük-e a Pünkösdi rózsát, mondtam, igen, de nem mindegy, hogy melyiket. Szépek a nóták, ezek is a mieink, de zenei anyanyelvünk a népdalokban él.
– Milyen állapotban voltak akkoriban például az egyházi kórusok, működtek egyáltalán?
– Működtek, de titokban, templomban, temetéseken énekeltek. Az államosítás után, amikor a kántortanítóknak választani kellett, hogy vagy a katedra vagy a templom, az egyházak énekvezérek nélkül maradtak. Amikor elindultam, hogy felkutassam a kórusokat a megyében, összesen három működött: Baróton, Kézdivásárhelyen és Zágonban. Két év múlva, 1972-ben a híres zágoni kórustalálkozón már harminc kórus énekelt. De más helyen is két-három együttessel szerveztem sorra a kórustalálkozókat. Megszállottan csináltam, a lelkemhez nagyon közel állt. De nemcsak kórusokat, hanem karnagyképzést is szerveztünk, szakembereket hoztunk ide. Árkoson tartottuk a híres erdélyi karnagytalálkozókat, igaz, csak kettőt sikerült megszervezni, mert ’72-ben betiltották. A magyar karvezetők egyhetes találkozójának akkora híre ment, hogy még Kanadából is jelentkeztek. A központi pártbizottságtól, a propagandaosztálytól jöttek le, Sylvester Lajossal kettőnket fekete kocsival vittek az itteni pártbizottsághoz. Szeparatizmussal, sovinizmussal vádoltak, fasisztának, horthystának, mindennek lehordtak. Az volt a bajuk, hogy külön magyar karvezetőket képeztünk. Mi mondtuk, hogy a zenei anyanyelvünk nem egyforma, csak ezért szerveztük külön, ha kell, megtartjuk a románoknak is, de együtt nem lehet. Akkoriban én vezettem a bodzafordulói női kart is, két-három román kórus volt a megyében. Nem tágítottak, fel kellett oszlatni a tanfolyamot, pedig itt volt tizenkét kolozsvári, vásárhelyi professzor, Szabó Csaba, Zoltán Aladár, Jagamas János, az erdélyi zene krémje, és több mint száz karvezető egész Erdélyből.
Karmesteri pálca
– Ez idő alatt, ha jól értem, nem közvetlenül a karmesteri pálcát, hanem a mozgalom szervezésének karmesteri pálcáját használtad...
– Igen, de 1972-ben Ferencz Jenő bácsitól átvettem a Magyar Férfidalárdát. Folyamatosan én vezettem a nagy múltú, 1921-ben alapított együttest, tavalyig, amikor átadtam Jakab Árpádnak. Trianon után alakultak újra sorra az erdélyi városokban a férfidalárdák, akkor jött létre a Romániai Magyar Dalosszövetség, alapítólevelében benne áll, hogy oltárt építünk a magyar dalnak. Aztán ’48-ban mindent betiltottak, elvették a dalosszövetség több székházát, villáját, betiltották a kórusok működését is. Helyettük kötelezték az embereket a munkahelyen, gyárakban, szövetkezetekben, hogy a pártnak, az elvtársaknak énekeljenek. Igaz, ’56-ig még itt-ott énekeltek. Aztán csend lett. Török Sándor bácsi az ötvenéves évfordulóra összeszedte a régi tagokat, s engem keresett meg. ’72 januárjában végül megszerveztük az évfordulót. Sándor bácsi hozta írásban a kórustörténetet, azt átírtam, hogy szalonképes legyen, lefordítottam, s az ünnepségre elővették a zászlót is.
– Miért hagytad ott az Alkotások Házát?
– Ebben az időben már a nagy nemzeti fesztiválok zajlottak, kezdték ellenőrizni a repertoárt, köteleztek, hogy nyolcvan százalékban román kórusműveket, sőt, dicsőítő dalokat énekeljenek a kórusok. A szeku folyamatosan ellenőrzött. Például egy kottás kiadványban, amelyet Zoltán Aladár szerkesztett, az Összecsengő szólamokban már a spaltokat néztük, s a szolgálatos észrevette, hogy csak magyar szöveg van benne. Le kellett fordítani, de csak a magyar szöveg alá lehetett betenni a románt. Nagy cirkusz lett belőle. Király Károlyt ’72-ben menesztették, Sylvestert ’73-ban a színházhoz tették, ők mondták, hogy én maradjak, mert a közművelődésben még lehet valamit csinálni. Hát még egy évet maradtam, de nem tudtam elviselni, hogy nagy politikai rendezvényeket kellett szervezni, ott vezényelni, mozgatni az embereket, akik velem együtt utálták az egészet. S a pénzeket is megvonták, a kultúrbizottságtól kellett kunyerálni költségvetést egy-egy rendezvényre. Kérvények, beszámolók. Nagyon meguntam. Meghirdettek a négyes iskolában egy zenetanári állást, egyes fokozatom volt, megpályáztam, kineveztek, s bár Stanca elvtárs nem akart engedni, átmentem. – Közeledünk a nyolcvanas évekhez, a „mi” időnkhöz. Hogyan is alakult a Cantus Firmus?
– Jakab Erzsébet kolléganőm biztatott, s hozta is az énekeseket a tanügyi szakszervezet női karából, mert ott nem szerették. Látták, hogy a férfikórusban egyebet is énekelünk, nem csak a Partidul, Ceauşescu, Româniát. Hozták a fiatalokat, így találkoztunk először 1980. október 2-án vagy harmincan a művelődési házban, de egy évig a Dózsa György Klubban próbáltunk. ’81-ben a férfidalárda évfordulóján mutatkoztunk be, itt volt Birtalan József, s azt mondta: jól csináljátok, folytassátok. Szépen haladtunk ’83-ban Kolozsváron már országos harmadik díjat, ’86-ban Szebenben első díjat nyertünk, de ezeket a sikereket már sokan ismerik.
– Mennyire volt megkötve a karmester keze a nyolcvanas években?
– Nagyon figyeltek, a repertoár szempontjából ellenőrzés alatt álltam, a műsorfüzetbe lefordítottuk a szövegeket, de legtöbbet magyarul énekeltünk. Persze, volt kötelező penzum, még román ruhába is akartak öltöztetni. Két női tagot sikerült meggyőzni. A repertoárt mindig én állítottam össze, s olyan jólesett, amikor Kelemen Antinál, Rétyen vagy máshol kitörtünk a hámból. Mulattunk is sokat, jó hangulat volt, hát emlékszel. A nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére a létszám hatvan fölé emelkedett, az énekesek önként jöttek.
Minden megváltozik
– S akkor jönnek a kilencvenes évek, megváltozik minden...
– Végre a zenei kultúránk igazi gyökereihez nyúlhattunk, egyházi énekeket vettünk be a repertoárba, zsoltárok, dicséretek, feldolgozások. Elsődlegesen a magyar, de az egyetemes zenekultúrából válogathattunk. Néhány évig, ’95–96-ig ment is minden, aztán jött a piacgazdaság, a rohanás. Egyre kevesebb volt az idő a kultúra művelésére, főként a fiatalabbaknak. A másik, hogy az egyházak is elkezdtek szervezkedni, jobb hangú tagjainkat elcsábították. Ha úgy tetszik, „hangelszívás” történt, ami természetes dolog, de közösségünk zsugorodott, s ez lelkileg megviselt. Új közösségek jöttek létre, de a régiek kárára. Később aztán hál’ istennek, az iskolákba fiatal zenetanárok kerültek, az egyházaknál is szakemberek az együttesek élére, újjáalakultak a kórusok, volt utánpótlás. Jelenleg nagyon sok jó kórus működik a megyében. Sepsiszentgyörgy mára egyértelműen kórusnagyhatalommá vált. Erdély-szinten mindenképpen. A sok jó kórus mellett nemzetközileg elismert kamarakórusaink vannak.
– Apropó, mint a műkedvelő kórusok vezetője, soha nem merült fel benned, hogy irigyeld a többnyire zenetanárokból álló „fél profi” kamarakórusokat, például a Vox Humanát?
– Soha, hát Szilágyi Zsoltékat annak idején én is biztattam, hogy álljanak össze énekelni, én írtam az első cikket a fellépésükről. Eszembe sem jutott, hogy rivalizáljunk. Ti, szakmátok folytán más színvonalat képviseltek, mi a jó értelemben vett műkedvelők vagyunk, jó hangú, de zenei képzettség nélküli emberek állnak össze énekelni. Ide azért jönnek, hogy közösségben legyenek, ahol a zene által lelkileg, érzelmileg kapnak többet, mint máshol. Ha volt némi hiányérzetem, amit meg is jegyeztem, az arról szólt, hogy a kamarakórusok repertoárjukban kissé háttérbe szorították a magyar zenei kultúrát. Megélni a zenei anyanyelvet
–Kevesen tudják, hogy zeneszerző is vagy...
– Zenét írtam, mert sokszor nem volt, amit énekelnünk, be voltunk zárva. Az ember hozzáfogott, harmonizált, verseket zenésített meg. Például Farkas Árpád Hároszéki piros párisát. De inkább hobbiszinten, belső indíttatásból és kényszerből, nem tanultam zeneszerzést, inkább dalokat írtam, amelyeket átültettem kórusra.
– Hogyan összegeznéd közel fél évszázados, a körülmények folytán hullámzó karnagyi pályádat?
– Én szolgálatnak veszem, a közösségek zenei nevelése érdekében. Ez volt elültetve belém már a tanítóképzőben, Mátyás Feri bácsi megtanította, hogy szeresd zenei anyanyelvedet, s éld is meg. S ez a megélés állandó közösségeket kíván, ahova mentem, mindig összehozta a embereket.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Autóbuszok indulnak Sepsiszentgyörgyről Székelyföld határának megvilágítására
A sepsiszentgyörgyi Helyi Szállítási Vállalat október 24-én 16.45 órakor autóbuszokat indít Székelyföld határának megvilágítására.
A Lábas Ház elől Rétyre a központba, ahonnan a fúvószenekar kíséretével vonulnak a központi rendezvény helyszínére, Uzon községbe Bikfalva határán a Zákány aljába, Kökösbe a Gábor Áron emlékmű mögötti gyülekezési pontba.
Továbbá a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parki megállóból Aldobolyba, a Hágóra, vagyis a sepsiillyefalvi gyülekezési pontba indul autóbusz. Visszaindulás mindenhonnan 20.30 órakor. A jegyek egységes ára 4-4 lej menet-jövet.
Közlemény
Erdély.ma

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Beismerte a Schweighofer, hogy dolgozik
Több mint két hónapos késéssel jelentette be a Holzindustrie Schweighofer, hogy elkezdte a termelést a rétyi fűrészüzemében.
A vállalat keddi keltezésű sajtóközleménye ezt friss információként tálalja annak ellenére, hogy a fafeldolgozás már augusztus óta hivatalosan zajlik – az osztrák cég honlapján is ez a dátum szerepel –, mi több, a környezetvédők már áprilisban jelezték, hogy a háromszéki üzemben már tavasszal is dolgoztak, amikor még engedélyük sem volt a működésre.
A hírverés hatására, mint ismeretes, aztán májusban leállították a termelést, és augusztusban az engedélyek birtokában indították újra. A sokat bírált osztrák cég keddi sajtóközleménye azonban tartalmaz új információkat is: például azt, hogy jelenleg 300 személyt foglalkoztatnak, később azonban 650-re növelnék a foglalkoztatottak számát. A közlemény kitér arra is, hogy a rétyi feldolgozó 150 millió eurós befektetésből valósult meg, de közvetve a beszállítók révén összesen 2000 munkavállalót foglalkoztatna a térségben.
A gyár építését 2013 decemberében kezdték el 70 hektáros területen, az üzem évi kapacitása 800 ezer köbméter rönk. Aláhúzzák, a nyersanyag kizárólag olyan erdőkből származik, ahol fenntartható gazdálkodást folytatnak, de Lengyelországból, Magyarországról, Ausztriából, Horvátországból és Szlovéniából is vásárolnak fát. A rétyi gyár az egyik legnagyobb Kovászna megyei adófizető lesz, évi 6,8 millió eurót fizetnek be az államkasszába.
A közleményben arra is kitérnek, hogy a rétyi beruházás a helyi közösség számára is fontos, hiszen több oktatási és egészségügyi projektet támogatnak. Emlékeztetnek, hogy az első romániai gyárat 2003-ban nyitották meg Szászsebesen, jelenleg négy gyárukban több mint 3000 munkahelyet teremtettek, 778 ezer eurót fektettek be, és az elmúlt négy év alatt több mint 100 millió euró adót fizettek.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy a nyereséget befektették, ugyanakkor több mint egymillió köbméter rönköt importálnak a szomszédos országokból, ami után több mint 40 millió lej vámilletéket fizettek, miközben Romániából évente 400 ezer köbméter feldolgozatlan rönk megy exportra, elsősorban Távol-Keletre.
Amint arról beszámoltunk, a múlt héten nemzetközi környezetvédelmi szervezetek, köztük az amerikai Environmental Investigation Agency (EIA) Bécsben tartottak sajtótájékoztatót, arra kérve az osztrák hatóságokat, hogy vizsgálják ki a HS tevékenységét, mint mondták, bizonyítani tudják, hogy a vállalat illegálisan kivágott fát is felvásárol.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Veszélyben a háromszéki falusi iskolák
Vészesen csökken a gyereklétszám a háromszéki falvakban, ahol csak nagy erőfeszítések árán tudják fenntartani az óvodát és az elemi iskolát.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján elmondta, több mint harminc tanintézetben csak néhány óvodás, illetve elemista van. „Ezekben a falvakban 3-4 gyerek jár óvodába, és az összevont osztályban tanulók száma sem éri el a tízet. Feltevődik a kérdés, hogy meddig lehet ezeket fenntartani” – mutatott rá a főtanfelügyelő.
Kifejtette, arra törekednek, hogy egyetlen iskolát-óvodát se zárjanak be, hiszen azzal is csökken a település fiatalításának az esélye. Ugyanis ha a faluban nincs tanintézet, akkor a fiatalok még inkább megfontolják, hogy ott maradjanak, vagy éppen odaköltözzenek. Kiss Imre szerint egy falu jövője, a tanintézetek életképessége is a gazdasági fejlődéstől függ.
„Egyértelmű, hogy a falvaink elöregedtek, és ez nemcsak Kovászna megyei jelenség, a fiatalok akkor maradnak a településen, ha van munkalehetőség, beindíthatnak egy saját vállalkozást, vagy kiépült az infrastruktúra, és megoldott az ingázás. Ha ezek a feltételek nem adottak, a fiatalok elvándorolnak, nincsenek kisgyerekek az óvodában, majd az elemiben” – mutatott rá az összefüggésekre a főtanfelügyelő. Hozzátette, hogy eddig annak ellenére igyekeztek megtartani az iskolahálózatot, hogy sem a jóváhagyott állásszámba, sem a költségvetési keretbe nem fértek bele.
Kovászna megyében 313 tanintézet működését hagyták jóvá a következő tanévre, az ideihez képest csak kisebb módosításokat hajtottak végre. A zoltáni Bethlen Kata Általános Iskola működését például felfüggesztették, mert az óvodába nem iratkozott be egyetlen gyerek sem, az öt kisiskolást pedig átvitték a gidófalvi iskolába. Hasonló megoldás született a komollói iskola esetében is, az oda beíratott tizenkét kisdiák Rétyen folytatja tanulmányait, és így a községközpontban sem kell öszszevont osztályokat működtetni.
Kiss Imre leszögezte, a falusi kisiskolák megtartására az egyetlen eszközük, hogy minőségi oktatást próbálnak biztosítani. Ugyanis ezáltal próbálják elérni, hogy azt a néhány gyereket se vigyék el a szüleik a községközpontba vagy a közeli városba. Ennek érdekében például tavasszal továbbképzéseket szerveznek az összevont osztályokban alkalmazható sajátos módszerekről.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)