Bogdán László kiteljesedő írói munkásságában, mondhatni, azonos súllyal és jelentőséggel bírnak lírai és epikai alkotásai. Bogdán László új regényét, a Hutera Béla utolsó utazását /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007/ a művészi építkezés, a dolgok elhelyezése tekintetében tartja fontosnak Borcsa János. Az elbeszélés jelenében, az 1990. év március második felében csetlő-botló hősben időről időre feltör a személyes múltja, már-már csak az vezérli, a konkrét helyszínekhez pedig (felismerhetően Sepsiszentgyörgy, Budapest, Regensburg) régen bejárt valós és imaginárius terek, események és szereplők társulnak. A regényben szereplő kisemberi életutak a magyarság Trianon utáni hetvenéves periódusa történelmi meghatározottságaira világítanak rá. /Borcsa János: Fejezet a Rossz birodalmáról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 17.

Dékánváltás történt a kolozsvári BBTE Római Katolikus Teológia Karán: dr. Marton Józsefet, aki nyolc évig, két egymást követő mandátum során volt a kar vezetője, most dr. Nóda Mózes követi. A teológiai kar kettős alárendeltségű, az egyházmegye érsekének is jóvá kell hagynia a személyi változásokat a karon. Jakubinyi György érsek a kar tanáraira bízta a választást. Megtörtént a tanszékvezetők megválasztása. Gyulafehérváron Marton József, Kolozsváron Holló László lett a tanszékvezető. Megalakult az új kari tanács is, és a december 15-én tartott választáson dr. Nóda Mózest választották meg dékánnak. 2007 őszétől az eddigi gyulafehérvári Hittudományi Főiskola a kolozsvári egyetemhez tartozik: a kolozsvári teológiai karon ettől kezdve két tanszék létezik, egyik a pasztorális, másik a didaktikai. A híresztelésekkel szemben a gyulafehérvári szeminárium továbbra is megmaradt függetlennek. A szemináriumi nevelés továbbra is az érsek és az egyházmegyék püspökei, valamint a gyulafehérvári tanári kar kizárólagos felügyelete alatt folyik. A didaktikai programmal államilag elismert diplomát kapnak az ottani végzettek is. Azt remélik, hogy a tanári állások elkövetkezendő meghirdetésekor már a gyulafehérvári kollegák is versenyvizsgázhatnak, és annak nyomán ők is állami fizetést kapnak majd az egyetem kötelékében. A kolozsvári tanszéken marad a teológia és a szociális teológia szak. Gyulafehérváron a papképzés menete 4+2, négy év alapképzés és két év magiszteri. A teológiai diploma nem biztosít állást. Eddig a második szakkal (irodalom, nyelvek, történelem) a hallgatók el tudtak helyezkedni tanárként, azonban teológiai diplomával ez sokkal nehezebb. A bolognai rendszer lehetővé teszi egy második szaknak az elsővel párhuzamos végzését. A diákok számára lehetséges a külföldi részképzés: Budapesten, Regensburgban, Leuvenben és Nijmegenben. Az oktatási rész megoldottnak látszik, a kutatás területén kell még előbbre lépniük. Külföldi egyetemekkel közös kutatási programokat fognak indítani. /Bodó Márta: Interjú. Őszintén a kihívásokról. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 10./

Passaunál már apad a Duna
Túl van az utóbbi ötszáz év legsúlyosabb árvizének legnehezebb szakaszán Passau, kedd reggeli adatok szerint a Duna vízszintje csökkent. A bajor városnál, ahol három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozik, hajnalban már 12,40 méter volt a vízállás, a város így túl van a nehezén. A Dunán feljebb, Regensburg és Passau között viszont vészesen meggyengültek a gátak, és Regensburgban katasztrófariadót kellett elrendelni.
Bajorország más térségeiben és Türingia tartományban javult az árvízhelyzet kedd reggelre. Szászországban és Szász-Anhalt tartományban viszont egyre emelkedik az áradó folyók vízállása, az évszázad árvizeként emlegetett 2002-es nagy árvízhez hasonló katasztrófától tartanak. Bitterfeldből tegnap tízezer embert telepítettek ki elővigyázatosságból.
Szászországban az Elba fenyegeti Drezdát. Lipcse térségében hatezer embert kellett biztonságba helyezni a Fehér-Elster áradása miatt.
Angela Merkel tegnap a katasztrófa sújtotta térségbe utazott. Elmondta: a szövetségi kormány első intézkedésként 100 millió eurót különít el az árvízkárosultaknak. A pénzt igyekeznek minél gyorsabban, bürokratikus eljárások nélkül eljuttatni a rászorulóknak.
Németország déli és délkeleti részén több ezer embernek kellett elhagynia otthonát. Az árvíznek halálos áldozata is van: hétfőn a baden-württembergi Metzingen térségében, az Erms folyóban megtalálták egy 46 éves férfi holttestét.
Szabadság (Kolozsvár)

Sepsiszentgyörgy szerint a világ
Napokon belül elindulhat a sepsinet.ro. Célja: a városból elszármazottak és az itt maradottak egybekötése.
A honlapot a Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint azért hozták létre, hogy kapcsolatot teremtsenek a külföldön élőkkel, hogy minden ügyben, amely fontos segíthessenek. Az elöljáró erről sajtótájékoztató keretében számolt be. „A Sepsiszentgyörgyről elszármazottak városunk nagykövetei a világban. Mi tájékoztatjuk őket a helyi történésekről és reméljük, hogy lendületet kapnak ahhoz, hogy hazatérjenek” – mondta Antal. Leszögezte: ha hazatérnek itthon is kamatoztathatják tudásukat, tapasztalataikat és pénzüket.
A jelenleg tesztelés alatt lévő hálózathoz máris több Londonban, Stuttgartban, Regensburgan és Magyarországon élő sepsiszentgyörgyi születésű személy csatlakozott.
A www.sepsinet.ro honlap a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal által koordinált SEEMIG projekt keretei közt működik. Ennek többek közt célja, hogy megbízható adatokat szolgáltasson a migrációs, munkaerő-piaci és demográfiai folyamatokról és segítsen ezen folyamatok kezelését célzó stratégiák kialakításában és a hatékony adatgyűjtésben. A közreműködő partnerek köre kiterjed a kutatóintézetekre, egyetemekre, statisztikai hivatalokra, valamint helyi önkormányzatokra nyolc országból és megfigyelő státuszú partnerekre további három országból. Sepsiszentgyörgy önkormányzata mellett Romániából Hargita Megye Tanácsa és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet vesz részt a programban.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Mentor – „Az egyházamnak tudnia kell önmagáról, hogy relációs valóság, egy tükörkép”
Jitianu Liviuval, a BBTE katolikus dogmatika tanárával beszélgettünk
Merőkanállal szolgálta fel az ételt egy katolikus ifjúsági találkozón Jitianu Liviu, aki történetesen az adott találkozó „sztármeghívottja” volt. Akkor megdöbbentő volt tapasztalnom ezt a rendkívüli alázatot, de azóta már számtalan esetben erősített rá. Jitianu Liviu, ismerőseinek csupáncsak Jiti, filozófia- és dogmatikatanárom volt a BBTE Római Katolikus Teológia Karán. Mondhatom, mentorom, aki sokat hozzátett jelenlegi énemhez, amiért hálával tartozom neki. Őszintén, bátran beszélgettünk teológiáról, egyházról, Istenről.
„Románul románok között tanultam meg”
– Jitianu Liviu. Szokatlan név egy székely identitású személynek.
– Ez egy mű román név, nem tagolható be a klasszikus román megnevezések közé. Az őseim apai ágon egy, a 19. század második felében Romániába betelepülő zsidó család, amelynek tagjai úgy gondolták, hogy jobb, ha kifelé azt jelzik, hogy románok. A rokonsággal beszélgettünk erről, és úgy tűnik, hogy az őseim feladták a zsidó gyökereiket, teljesen belesimultak a román közéletbe. A családunk tehát úgy döntött valamikor, hogy a régi, örökölt nevüket feladják és választottak maguknak egy nevet, ami románosan hangzik. Minden népnek sajátossága, hogy neveiben leír egy foglalkozást, hogy valaki hova valósi, vagy ehhez hasonlók. Az én nevemmel kapcsolatban ez nem így van, igazából túl nagy jelentése nincsen. A Jitianu név – eddigi kutatásaim alapján valószínűnek tartom – a szláv gabonatermelő nevéhez kötődik.
Az identitásom persze egyértelműen székely, magyar identitás. A szüleim elváltak, amikor három és fél éves voltam, édesapámtól így csak a nevemet és a genetikai potenciálomat örököltem. Úgy nőttem fel ezzel a névvel egy székely faluban, mint bármely más székely gyerek. Sőt, egyetemista voltam már, amikor jobban kezdtem románul beszélni és ezt a kezdetleges román gondolkodást, nyelv- és szókészletismeretet később kiegészítette, hogy elég sok román barátom lett. Románul románok között tanultam meg, nem a családban.
„Gyerekként nem akartam pap lenni”
– Papság. Mi volt a szikra, aminek hatására emellett az életforma mellett döntöttél?
– Azt gondolom, ezt a kérdést nem elég egyszer megokolni, megválaszolni magamnak, erre a kérdésre folyamatosan választ kell adnom, hogy miért vagyok pap, hogy mit jelent ez nekem. Az emberré válásnak a folyamatában ezek a kérdések mindig másként tevődnek fel, így a válasz mindig a jelenvaló énképnek a kivetülése, illetve mindig a jelen helyzet adottságaiból értelmezzük azt, hogy és mint történnek a dolgok.
Ebben az összefüggésben, ha visszanézek a kezdetre, azt kell mondanom, hogy gyerekként nem akartam pap lenni, a fejemben meg sem fordult. Ennek több oka van, elsősorban az, hogy nem vallásos családban nőttem fel, a családunkban soha nem imádkoztunk, templomba sem járt senki egész gyerekkoromban.
Úgy kerültem be a vallásosnak nevezhető társadalmi szférába, mint egy olyan gyerek, aki nem tudta lenyelni, nem tudta tolerálni, hogy vannak osztálytársai, akik valamit csinálnak, amit ő nem. Így kerültem hittanórára, így kerültem be a ministránsok táborába, de nem mondhatom, hogy volt bennem személyes elköteleződés vagy valami rendkívülibb.
Ami viszont ebben a vallásos kultúrában számomra vonzó volt – attól a kortól, amikor már kezdtem értelmesen látni a világot – az az, hogy a szülőfalumban, Csíksomlyón minőségi papok voltak. Olyanok, akikre emberként felnéztem, akik a hivatásukat emberi gyengéik ellenére nagyszerűen teljesítették. Az első ember, aki az életemet megpecsételte, megfogta, a ferences világból érkező személy volt, akit Ivó testvérnek hívtak, és akit életem egyik legnagyobb ajándékának tartok. Nem azért, mert ő ferences testvér volt, hanem sokkal inkább azért, mert benne találkoztam először olyan emberrel, aki az én akkori kamaszodó életemet úgy tudta megérinteni, hogy úgy éreztem, az érintése mentén helyesebben, szebben látom a világot és jobban látom azt, hogyan kellene élni. Ő volt az első impulzus az életemben, aki elindított.
Ezt az utat tarkítja sok más ember, aki a személyes életvitelével, magatartásával segített abban, hogy elinduljak egy olyan úton, ami az egyházi közegbe vezetett. Elindultam a papképzésnek az útján, elmentem szemináriumba. Ezek a személyek segítettek abban, hogy saját magamat megtaláljam, az énné válási folyamatomnak fontos állomásai voltak. A folyamatosan felmerülő kérdésekre megpróbáltam mindig őszinte válaszokat adni.
Elérkezett az a pont is, amikor meggyőződéssel, tisztán, elfogadható motivációkkal és elég jól körvonalazott célpontokkal úgy gondoltam, hogy ez az az út, ami az emberré válásomnak a fogódzópontja lehet. A papságot se máskor, se ma nem célként fogom fel. A papságot úgy értelmezem, mint olyan életformát, amiben közelebb kerülhetek saját magamhoz, amiben meg tudom önmagamat valósítani. Ezzel párhuzamosan persze úgy érzem, hogy ez az, ami engem elvisz a teljesség felé, amit így lehetne keresztény szóhasználattal mondani: megérkezés Istenhez, elérkezni a lét teljességéhez.
Az ember, aki Isten partnere
– Amellett, hogy pap vagy, teológiát tanítasz. Gyakran összemosódik az emberek fejében a lelkiségi élet és a teológia mint tudomány. Egyáltalán mondhatjuk azt, hogy a teológia tudomány?
– Én a teológiát mindenképpen tudománynak tartom. Ha érveket keresnék, hogy miért mondom ezt, akkor számomra két tartóoszlop nagyon fontos. Az első, hogy a teológia módszer. Nem csak egy ismeretelméleti rendszer, nem egy önmagában felépített belső dinamikájú rendszer csupán, hanem egy módszer. Az a módszer, ami megpróbál módszeres választ adni arra a kérdésre – ami minden bölcseleti kérdésnek az alapja –, hogy miért vagyunk (mi az életemnek a célja, honnan vagyok, hova tartok). Válaszadásában két szempontra kell figyelni.
Elsőként arra, hogy a válaszadási kísérlete beleilleszkedik-e egy sajátos lüktetésű, bibliai alapokon álló történelemtudatba. A teológiának az a meggyőződése, amire a pecsétnyomókönyv a Biblia, hogy az a legfőbb létezés, amit mi Istennel azonosítunk, akit Szentháromságnak mondunk az önfeltárulkozása nyomán, ez az Isten nem egy, az emberi történelmen túli létezési forma, hanem az emberi történelemnek konkrét részese. Innen adódik az istentudatunk történeti vonzata, történeti vetülete. Azt gondolom, hogy a teológia ezen az alapon állva próbál válaszokat adni, válaszokat felkínálni.
Éppen ezért a válaszadása az én számomra mindig olyan volt, mintha két irányból érkezne: egyfelől tehát ott van az isteni önfeltárulkozás, amit mi kinyilatkoztatásnak mondunk. Másik oldalon viszont ott az ember, aki önmagában álló létforma, aki ebben a történelmi lüktetésben partneri szerepet kap, aki megpróbál a saját útján elindulva emberségének, belső szerkezetének megfelelően választ adni a történelemben feltárulkozó Istennek.
Összegezve tehát az első gondolatomat, a teológia azt a módszert alkalmazza, amikor egy biblikus ihletettségű válaszadási kísérletben segíti az embert abban, hogy megtalálja Istent és saját magát. Ez a kettő együtt járó dolog.
A másik érv, ami miatt a teológia tudomány a számomra, hogy a teológia egy észszerű rendszer. Nem egy olyan hitrendszer csupán, ami kinyilatkoztatott igazságokra próbál támaszkodni, hanem igenis észszerű alapokon áll. A teológiát úgy látom, mint egy olyan próbálkozási rendszert, ami az emberi értelem segítségével próbál eltalálni a világban, próbál belelátni Istennek a titkába is. Éppen ezért azt mondanám ebben az összefüggésben, a teológia kultúrteremtő tudomány. Világszemléletet, világmeglátást próbál közvetíteni. Mindezt teszi az észnek, az emberi értelemnek a verifikálhatósága, ellenőrzése mellett. Nem tesz tehát olyan kijelentést, nem akar olyan rendszereket felvázolni, amelyek kizárnák az emberi racionalitást.
Éppen ezért a teológiát kontextuális tudománynak mondanám, mert az emberi ész segítségével megpróbál mindig abból a világból kiindulni, amelyben él. A teológia soha nem egy önmagában álló tudományág, hanem olyan tudomány, amely megpróbál belekapaszkodni minden csápjával a világba. Nem is lehet másképpen művelni, csak úgy, hogyha megkapjuk a találkozási pontokat, szakmai pontokat más tudományokkal, amelyek más módszerekkel, más szempontokból próbálnak a világra tekinteni.
A teológia csatája
– Dogmatikát is tanítasz, ez az egyik fő tantárgyad. Amikor az emberek a dogma szót hallják, egy régi, bezárt rendszerre gondolnak. Az előbbi válaszodból viszont egészen más tükröződik. Nincs itt egy kis konfúzió, ellentmondás?
– Persze, hogy van. Azt gondolom, ez onnan adódik, hogy minden vallásos közösségnek van egy sajátos belső dinamikája, ami rendszerint az intézményesülés felé tart. Az intézmény sajátos eszköztárral rendelkezik. Egyrészt van egy legitimált vezetési formája, amit hierarchiának mondunk, ugyanakkor vannak sajátosan kiforrott rítusai, gesztusai, verbális, nonverbális, kommunikatív síkjai. Ezek rendszerint arra törekszenek, hogy egy olyan rendszert termeljenek ki, amely elsősorban belterjes rendszer, aminek van egy belső szerkezeti erőssége. Ezt a belső rendszert próbálja ez a megszülető világ mind befelé, mind kifelé kommunikálni.
Itt látok óriási veszélyzónákat, mert ezek a rendszerek nagyon könnyen nem kommunikatívvá válhatnak. Olyan szervezeti hierarchia alakulhat ki például, amelyik olyan szervezeti formákat vezet be, amelyek nem kikezdhetők, amelyek létjogosultsága abszolút jellegű, amiket el kell fogadni. Ezek bemerevedett struktúrájú intézményi formákká válhatnak. Fennáll ez a veszély a tanítási rendszerekben is. Mind külső, mind belső nyomásra kialakulhat, hogy a vallásos rendszerek tanítása rigiddé, merevvé válik.
Ennek nyomon követői lehetünk az elmúlt 2000 év történelmében. Ami a dogmatika történetét illeti, a különböző hitrendszereknek, eretnekségeknek, tévtanításoknak, külső provokatív faktoroknak köszönhetően nagyon sokszor a katolikus tanítás, a teológiai tanítás dogmatizálódott. Ez azt jelenti, hogy olyan tanítási rendszereket próbáltunk a diszkurzív felületbe beemelni, amelyek nem kommunikatívak, hanem axiomatikus jellegűek, amiket el kell fogadni.
Erre épül rá egy hatalmas dogmarendszer, amire sokáig úgy tekintettünk, mint amit nem lehet megkérdőjelezni. Ennek a megkérdőjelezése azt jelentette, hogy az igazságot kérdőjelezed meg. Az így önmagát állító rendszer azzal a jelzővel igyekezett önmagát titulálni, hogy abszolút rendszer és az isteni igazságba kapaszkodva ezt egyenlővé tette a saját igazával, éppen ezért biblikus alapú állításokat tett, amit axiomatikusan el kellett fogadni. Ilyenek voltak az etikai jellegű megnyilvánulásaink, a bölcseleti meglátásaink. Kialakult egy olyan rendszervilág, ami nagyon sok esetben tényleg úgy tűnik, hogy annyira bemerevedett saját magába, hogy ezek már nem dogmákká, hanem dogmatista rendszerekké váltak.
A dogma önmagában azt jelentené, hogy a tanítási rendszernek van az alapján néhány olyan axiomatikus kijelentés, amit nem kérdőjelezünk meg. A mi esetünkben ilyen egynéhány van csak: Isten önközlő Isten (1.), Isten emberré lett, ez a megtestesülés titka (2.), Isten közöttünk marad a szentségekben, az eucharisztiában, az egyházban (3.), Isten a világot el szeretné juttatni a teljes beteljesülésre a Szentlélek közreműködésével (4.).
Folyamatosan mondom, hogy ez a négy dogmánk van nekünk, ez a belső isteni dinamikának a kiáradása a világunkba. A többi mind ehhez kellene igazodjon. Ez az Isten nem rigid Isten, nem valamikor beszélt, hanem most is beszél, ez az Isten nem megváltott, hanem a megváltás műve most is folytatódik közöttünk. Az egész isteni dinamika beékelődik egy eszkatológikus távlatba, ami azt jelenti, hogy ami elkezdődött, az a maga lüktetésével tart egy biztosan meghatározott cél felé.
A dogmatika éppen ezért számomra olyan gondolkodó tudomány, amely megpróbál eme néhány isteni dogma mentén gondolkodni, és erre próbálja a többit irányítani. Még egyszer hangsúlyozom, ez nem zárja ki annak a veszélyét, hogy ezek a kérdések betokosodhatnának. Megszülethetnek olyan kijelentések, hogy higgy és ne kutass, vagy olyan magatartást adhat, ami szinte fanatizmusba hajló, amikor meg vagyok győződve a magam igazáról, amikor senki másnak nem lehet igaza, amikor a világot démonizálom. Ezek a veszélyzónák megvannak, ez a teológiának egy óriási csatája.
„Sokszor nehezen találom meg magam ebben az egyházban"
– Ezek a gondolatok két nagy csoport számára is megszívlelendők. Egyfelől a profán, egyházon kívüli világ is odafigyelhetne ezekre a gondolatokra, másfelől pedig pont az egyház az, amely megszívlelhetné ezeket. Legalábbis a mindennapi tapasztalat ezt sugallja, amikor az egyházzal, mint intézménnyel szembesülünk. Mit lehetne tenni az egyházban, az egyházért, hogy az elmondottak még inkább nyilvánvalóvá váljanak, egyrészt a közösségen belül, másrészt a világ felé?
– Az egyháznak a világgal való kapcsolata nem elsődleges. Sokkal fontosabb – mint minden más intézménynek – előbb a belső helyzetképét tisztázni. Így az egyházban megszületik egy belső misszió, belső kommunikáció. Csak így tudunk a világnak valamit mondani. Ha megvizsgálom a mai egyházat, azt kell mondanom, hogy két nagyon sajátos elmozdulást észlelek.
Az egyik, hogy egyre nagyobb az individualizációs törekvés, amikor az ember azt mondja, hogy nem akarok elköteleződni egy bizonyos vallásos meggyőződés, intézmény mellett, hanem inkább a magam módján tartom vallásosnak magamat. De ez a vallásosság egy eklektikus vallásos mező, amikor kiválogatom az önmegvalósításomhoz funkcionálisan szükséges vallásos termékeket, amik mentén próbálom az életemet élni.
Persze ugyanakkor látok egy óriási közömbösséget ebben a kérdéskörben. Az a véleményem, hogy az egyházunk, az egyházam ezzel szemben nem mindig a leghelyesebb utat választja, mert elindul az egyházban egy nagyon erős regresszió. Látva a világ sajátos működési szabványait, nevezzük szekularizációnak vagy posztmodern defragmentációnak, megpróbáljuk önmagunkat befelé újracsoportosítani, az erőzónáinkat felmérni és megpróbálunk keresni magunknak valamilyen túlélési lehetőséget. De ez legtöbbször nem egy dinamikus létállapot, tehát nem az a létállapot, amikor azt mondom, hogy a provokatív faktorok mentén újragondolom a legitimitásom kérdésköreit, megkeresem az entitásom kapaszkodóit és azok szerint alakítom az életemet.
Ha ezt megtalálná az egyház, attól a perctől képes volna kifelé kommunikálni. Ha megtalálja a belső identitását, akkor egyértelműen látja, hogy a forrása isteni forrás, megnő az egyháznak a bizalmi tartalma és tud bízni Istenben. Ugyanakkor a humán erőforrásai mentén, célvonalak, stratégiák tisztázása után megpróbálja helyét megkeresni a világban.
Ezek nem biztos, hogy így alakulnak, és ez számomra is rengeteg olyan kérdéskört vet fel, amivel nehezen tudok boldogulni, ezért sokszor nehezen találom meg magamat ebben az egyházban. Úgy érzem, hogy ez az egyház nem kommunikál befelé és éppen ezért képtelen kifelé kommunikálni. Nem tud az egyház hitelesen szembenézni saját magával, néha megkerüli a kényes kérdéseket és olyan veszélyzónákba bocsátkozik, ahol azt gondolom, eldeformálódhat a léte, a hivatástudata, a küldetéstudata, az önmaga helyes látása. Innen származnak azok a problémáink, amelyek sokszor a világban tetten érhetők
Az egyház önmagában nem érték
– Látjuk a problémát. Van valamilyen megoldás, mit tudunk tenni?
– Az utóbbi években bennem nagy kérdéseket vetett fel az, hogy hogyan működik az az intézmény, amit egyháznak nevezünk. Sok esetben úgy látom, hogy az egyházam önmagát keresve túlságosan önmagára figyel és éppen ezért az a legfőbb célja, hogy ezt a rendszert valamilyen szempontból generálja, tehát arra törekszik csak, hogy tudja továbbvinni, továbbadni ezt a rendszert. Az önmagukat generáló rendszerek biztos, hogy valamilyen szempontból termékenyek, de azt gondolom, hogy céljukat tévesztik. Az egyház önmagában nem érték, erre mindig oda kell figyeljünk.
Az egyházam csak úgy lehet érték, hogyha olyan közösségi, hittapasztalati hellyé tud válni, ahol az egyén önmagában és közösségileg is megkaphatja az Istenre nyíló kapukat. Az egyházamnak éppen ezért tudnia kell önmagáról, hogy egy relációs valóság, egy tükörkép. Amit Istenből megtapasztaltunk, annak próbál az otthonává válni úgy, hogy nem próbál az isteni önfeltárulkozásban kereteket vagy szabályokat szabni, mert attól a perctől megszűnik dinamikus valóságnak lenni, és Isten helyett egy Isten-ikonnal állunk szemben.
Ez probléma, mert ez az egyháznak az öndefinícióját kérdőjelezi meg, mert még egyszer mondom, az egyház relációs valóság, attól eltekintve, hogy rengeteg értéket hordoz magában, mindig egy függő viszonyítási rendszer. Ha tudja Istent közvetíteni, akkor legitim, ha nem, akkor mint intézmény, kultúrintézmény létezik, de lényegszerűen meg is siklott a világban való létének a legitimitása.
Hitelesség és transzparencia
– A kiutat mindig abban keresem, hogy tud-e az egyházam szembenézni úgy önmagával, hogy nem önmagában tetszeleg, nem önmagát nézi, hanem megpróbál a forrásra tekinteni. Ez nagyon fontos kitétel, ehhez viszont szükséges látni, hogy az egyházban önmagában semmi nem emelhető isteni rangra, se a hierarchia, se a szentségi életünk, se a szentségekre definiált egyház, hanem ezek mind csak ablakok Istenre. Ezeknek a kérdéseknek a nem komolyan vétele az egyházat nehéz helyzetbe sodorja és lehetetlenné teszi azt, hogy a világgal kommunikáljunk.
Az egyház akkor lesz élőképes, hogyha egyrészt transzparens az isteni valóságra, a másik oldalon pedig próbál ezzel a világgal kommunikálni. Ami nemcsak azt jelenti, hogy én beszélek a világgal, hanem az én és a világ, az én értékeim és a körülöttem élő világnak a milyensége között megpróbálom megkeresni a találkozópontokat, és ott akarom az én értékeimet elmondani. Ennek viszont alapvető feltétele, sőt kizárólagos elve a hitelesség. A hitelesség és a transzparencia, számomra ez a két kérdés a legfontosabb. Ha jövőről beszélünk, azt én csak ezen a két nyomvonalon tudom elképzelni.
Jitianu Liviu
• 1971-ben született Csíksomlyón • 1998-ban szentelték pappá • tanulmányait Gyulafehérváron és Freiburgban végezte • 2006-ban szerezte meg doktori fokozatát • a BBTE Római Katolikus Teológia Karán docens, korábban a kar kancellárja, majd dékánhelyettese • kutatási területe: krisztológia, istentan, egyház és társadalom, identitás • 7 könyv és számos tanulmány szerzője • legfontosabb kitüntetése: Kurt Hellmich-díj ( Regensburgi Egyetem)
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Szellemi kalandra, személyiségfejlődésre hív a BBTE Református Vallástanári Kara
Július 31-én lezárult a felvételi időszak a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, megtörtént az eredményhirdetés is valamennyi szakon, a statisztika pedig azt mutatja, hogy arányaiban a Református Tanárképző Karon mAradt a legtöbb betöltetlen hely, így szeptember elején itt várják a leginkább szélesre tárt karokkal az őszi felvételire jelentkezőket.
A nyári felvételin nem csak 12 diák iratkozott be, hanem összesen 19, közülük heten második egyetemként, tandíj ellenében végzik majd az alapképzést. Alapképzésen két szakra lehet jelentkezni: valláspedagógia és zenepedagógia. „Nem igaz, hogy telített a piac, lassan az ellenkezője érvényes: a vallástanár- és lelkészhiány korába lépünk, nagy szüksége van az egyháznak jól képzett munkásokra” – állítják a kar tanárai.
Azt is hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy nem csak vallás- és zenetanárokat képeznek, hanem bármilyen tanár, tanító is legyen, aki itt végzett, olyan vallásos műveltségre és lelkületre tehet szert, olyan kompetenciákat sajátíthat el, amelyek erőforrást jelenthetnek és eredményesen hasznosíthatók bárhol. Így vélekedik erről egy idén végzett hallgató is: „Én biztos vagyok benne, hogyha még egyszer választanom kellene, ugyanezt a szakot választanám. Még akkor is, ha sokan azzal akartak eltántorítani az egésztől, hogy úgysem kapok majd munkahelyet vallástanárként. Én hiszem, hogy az az Úr, aki elvezetett idáig, tovább is vezetni fog” – mondta a Maszolnak a Székelyföldi Bódi Rozália.
A közösségi élmény sem mellékes az egyetemi évek alatt. A zenepedagógia szakon a kóruspróbák és turnék nem csak plusz időt és energiát igényelnek, de cserébe színesebbé, gazdagabbá teszik a diákéletet. „Tanulmányi kirándulások, közös esték, játékok, mikulásozások az évfolyamvezetőinkkel, feledhetetlen nevetések, viccek, lélekerősítő csendes hétvégék, bibliatanulmányozás, közös istenkeresés, felemelő eszmecserék” – mindezek hozzátartoznak a „valláspedás” diákélethez, emlékezik a fentebb idézett diáklány a három bő esztendőre.
Kiemeli, hogy a szakmai tudás mellett itt lelki vezetést is kapnak a diákok, akik nem egy mammutévfolyamra, hanem egy családias közösségbe csöppennek, ahol mindenkire egyenként odafigyelnek. Például az azt igénylő valamennyi diáknak biztosítanak bentlakást – akár a Mikó-kertben (Hașdeu), akár a Protestáns Teológiai Intézet bentlakásában. Ösztöndíjban is többen részesülhetnek, éppen ezért ajánlják azoknak, akik párhuzamosan két szakot szeretnének végezni, hogy az ingyenes helyet náluk foglalják el, a tandíjköteleset pedig a másik szakon, ahol – mivel két szakot végeznek egyszerre – nagy kedvezményben részesülnek.
A külföldi gyakorlatozás vagy részképzés lehetősége sem csak néhány tanuló privilégiuma, akár valamennyi diák élhet vele, ha szeretne, köszönhetően az utóbbi években kiépített Erasmus-hálózatnak, amely több mint száz hónapnyi mobilitást kínál. Mindehhez elég a magyar nyelvtudás is, mivel a kapcsolatok nagy része magyarországi intézményekhez kötődik. Lehet menni nyári gyakorlatra például Üllőre, Vésztőre, vagy egyetemi részképzésre Sárospatakra, Debrecenbe, Nagykőrösre, Szegedre, Budapestre, de akik messzébb mennének és beszélnek világnyelveken, választhatják olyan városok egyetemeit is, mint Halle, Lipcse, Regensburg, Zwolle, Amsterdam – mondja Lukács Olga dékán.
Azt a réteget is meg akarják célozni, akik a kilencvenes években érettségiztek, de akkor nagy volt a tolongás az egyetemi felvételiken, s talán idejük sem, pénzük sem volt a továbbtanulásra – ezért az ilyen diákok számára a tanórákat hétvégeken tömbösítve is tartják, ami akár a korábban-későbben érettségizettek, valahol már állásban lévők számára is kedvező lehet.
A magiszteri tagozaton is vannak még tandíjmentes helyek mind az alkalmazott teológia (pásztori pszichológia), mind teológia – zene – nevelés (a valláspedagógia, egyháztörténet, zenepedagógia) szakon, ahol olyan nagy nevek tanítanak, mint Németországból Hézser Gábor, Magyarországról Bodó Sára, Fazakas Sándor, Maczelka Noémi, Kolozsvárról Angi István. „Jó szellemi kaland ez a két év nem csak azok számára, akik szakmailag szeretnének elmélyülni a választott ágazatban, hanem azok számára is, akik egyszerűen a saját lelki életükkel, személyiségfejlődésükkel foglalkoznának fókuszáltabban” – véli Nagy Alpár-Csaba adjunktus.
Kritikai szemlélődés kialakítása, hitéletben való fejlődés, hivatás és munka közötti különbségtétel, érdemi segítségnyújtás, mélyebb istenismeret és önismeret, hazai és külföldi szakmai tapasztalat diákként és segítőként, a diákok életkríziseire érző odafordulással reagáló tanárok – ehhez nyernek hozzáférést a már végzett diákok szerint a most beiratkozók.
maszol.ro

Kijevi állomáshellyel bővül a külföldi magyar vendégoktatói hálózat
A Keleti és a Déli nyitás programjához kapcsolódóan újabb 24 stratégiailag jelentős helyszínnel bővül a magyar nyelvet külföldi egyetemeken tanító vendégoktatók hálózata a kormány hétfőn elfogadott határozata értelmében, így három év múlva már 70 oktató munkája járul hozzá Magyarország és a magyar kultúra népszerűsítéséhez – mondta el az MTI-nek Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
A 2019/2020-as tanévben újabb állomáshelyek létesülhetnek Horvátországban (Fiume), Romániában (Nagyvárad), Szlovákiában (Kassa, Pozsony), az Egyesült Államokban (Cleveland), Egyiptomban (Kairó), Indiában (Újdelhi), Törökországban (Isztambul) és Ukrajnában (Kijev). A 2020/2021-es tanévben várhatóan Japánban (Tokió), Finnországban (Tampere), Németországban (Regensburg), Tajvanon (Tajpej), Olaszországban (Róma, Nápoly), Belgiumban (Leuven), Spanyolországban (Huelva), Tunéziában (Tunisz), Ukrajnában (Lemberg), Horvátországban (Eszék) és Oroszországban (Hanti-Manszijszk, Szamara, Ufa) indul el az oktatás. A hálózat megerősítésén túl a Vendégoktatók a magyar kultúráért program finanszírozása is emelkedik – tette hozzá. Hammerstein Judit emlékeztetett arra, hogy a vendégoktatói hálózat az elmúlt három évben 15 hellyel bővült, így jelenleg 46 vendégoktató 26 országban évente 2000-2200 diákot tanít. Mint hangsúlyozta, a hétfői kormányhatározat nem csupán a vendégoktatói hálózat megerősítését és további bővítését célozza, kiemelt célja a vendégoktatói státusz vonzerejének növelése, foglalkoztatásuk újraszabályozása és a Vendégoktatók a magyar kultúráért program kiterjesztése is. A vendégoktatók jelenleg 95 százalékban a fogadó felsőoktatási intézménnyel állnak foglalkoztatási jogviszonyban, munkabérüket az illető ország előírásai alapján állapítják meg. Az ösztöndíj-támogatási rendszer bevezetésével a KKM a vendégoktatókat az intézményközi megállapodások alapján 10-48 hónapra ösztöndíjas jogviszonyban alkalmazza majd. Ez a forma kellő rugalmasságot biztosít ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjon a helyi szakmai igényekhez, a magyar stratégia esetleges módosulásaihoz. Az ösztöndíjas jogviszonnyal megoldódik az a több évtizedes probléma, amely a vendégoktatók egészség- és társadalombiztosítási, adó- és járulékfizetési kötelezettségével, munkaviszonyban töltött éveik számával kapcsolatban jelentkezett – jegyezte meg.
Hammerstein Judit emlékeztetett arra: a vendégoktatók feladata, hogy az oktatás mellett kutatási projektekbe is bekapcsolódjanak, erősítsék a kapcsolatépítést a magyar felsőoktatási intézményekkel, egyfajta “kulturális diplomataként” aktívan részt vegyenek a magyar kultúra népszerűsítésében, helyi programok szervezésében. A kormányhatározat arra is hivatott, hogy a jövőben a korábbinál jóval szorosabb legyen az együttműködés a vendégoktatók, a külképviseletek és a külföldi magyar intézetek között.
Az elmúlt néhány évben a Vendégoktatók a magyar kultúráért program keretében csaknem száz sikeres rendezvényt sikerült megvalósítani a világ számos országában. A program célja a magyar kultúra és tudomány külföldi népszerűsítése érdekében nagyobb közönségnek szervezett projektek – kulturális rendezvények, rendezvénysorozatok, filmvetítések, hangversenyek, koncertek, kiállítások – megvalósítása, kiadványok megjelentetése. A kormányhatározat értelmében ennek a programsorozatnak is bővül a finanszírozása: a kezdeményezés további fejlesztése érdekében a költségvetés 2019-től vendégoktatónként átlag 1,5 millió forint programtámogatással számol, amelyre a vendégoktatók pályázatot nyújthatnak be – mondta helyettes államtitkár.
A kormányhatározatban kijelölt célok megvalósításához a tárca költségvetésében 2019-ben beépülő jelleggel 422,2 millió, 2020-ban beépülő jelleggel további 271,4 millió, a 2021. évtől pedig szintén beépülő jelleggel további 259,6 millió forintot rendelnek.
Kocsis Julianna / karpatalja.ma